EGÉRÚTON
Cincogi Ede családjával a Szarvasi Arborétum árnyat adó fái között élt. Nemrég költöztek ide, hogy kiélvezzék nyugdíjas éveiket. Ede a helyi sajtüzemben volt minőségellenőrző főmunkatárs. Sajnos az üzem dolgozói nem nézték jó szemmel megfeszített és odaadó munkáját. Egy nap, amikor megjelent a színen egy hatalmas, vörös kandúr, Ede jobbnak látta, ha nyugállományba vonul. Szerencséjére aznap egy középiskolás csoport érkezett üzemlátogatásra, és amíg a fiatalok a sajtkészítés rejtelmeivel ismerkedtek, addig ő gyorsan összecsomagolta családját, és felosont a buszra. Amikor a tovainduló jármű után becsukódott a gyárkapu, úgy érezte, mintha a Mennyország ajtaja zárult volna be mögötte. - Hová megyünk, mi lesz most velünk? – zokogott Cecília, a felesége. - Anyus, bárhová is megyünk, biztosan jobb lesz, mint egy macska szájában végezni az életünket. - Szegények leszünk, mint a templom egere! Mi lesz a gyermekeinkkel? Olyan kicsik és gyámoltalanok! Ede hirtelen zajt hallott. Cilike és Cézár, a pici és gyámoltalan csemeték éppen egy nagy sajtos pogácsát falatoztak, amit az egyik diák hátizsákjából emeltek el. A pogácsa mellett egy szelet megcsócsált csokoládé hevert. - Hát, azt hiszem, boldogulni fognak. – mosolygott a bajsza alatt a családfő. Hamarosan a busz lassítani kezdett, majd megállt. A csoportkísérő tanár kezébe vette a mikrofont, majd így szólt: - Egy kis figyelmet kérek! Itt vagyunk a Szarvasi Arborétum bejáratánál. A kert már több mint kétszáz éves, jó lenne, ha nem tennétek kárt benne! Védett terület, ne szemeteljetek, ne hozzatok ki növényeket, állatokat! A Cincogi család ekkor már az egyik táska alján csücsült. Ede mosolyogva hallgatta a pedagógus mondanivalóját, és csak annyit szólt: - Azt nem mondta, hogy be se vigyenek állatot…, ez pont jó hely lesz nekünk.
A táska és gazdája elindult a kert felfedezésére. Nem jutottak túl messzire, alig száz métert mentek, amikor valami nagyon kellemes illat szivárgott be a hátizsák résein. - Két sajtos melegszendvicset kérek! – hallották Cincogiék. - Halljátok gyerekek? Sajtos szendvics, összefut a nyál a számban! Cilike, Cézár, hová tűntetek? Ede csak egy pillanatra látta csemetéit, amint eltűntek a büféépület egy nagyobb repedésében. - Cecília, úgy tűnik, hazaértünk. Így költözött a Cincogi család a Szarvasi Arborétumba. Teltek a napok, a hetek, egyre inkább otthon érezték magukat ezen a szép helyen. Lassan megismerkedtek a park többi lakóival, a mezei egér családdal, a pelékkel, denevérekkel, hogy csak a szűkebb rokonságot említsük. Ez idő tájt történt, hogy Cézárnak teljesen megváltozott az élete. Éppen az egyik büféasztal alatt várta Cilikével, hogy hátha nekik is jut egy kicsi abból a sajtos pogácsából, amit az asztalnál ülő gyerekek rágcsáltak, amikor hirtelen egy nagy, téglalap alakú tárgy zuhant le melléjük. - Jaj, majdnem kilapított ez a valami! – ugrott ijedten odébb Cézár. - Ennek olyan illata van, mint a számlakönyveknek a sajtüzemben! – szimatolta körbe Cilike a mellettük heverő tárgyat. - Tényleg, milyen jó volt azokat rágcsálni! Emlékszel, mikor a fél iroda zokogott, amikor meglátták, hogy mi maradt a megrendelőkönyvből? - Pedig nem is csináltunk semmi rosszat. Ha nem rágcsálunk, hatalmasra nőnek a fogaink, és nem tudunk enni. - Várjuk meg, amíg elmennek, aztán vigyük haza! Alig várom már, hogy élesíthessem rajta a fogaim! Így is történt. A nap lassan lement, s a két kis egér minden erejét összeszedve hazacipelte szerzeményét, egy ötödik osztályosoknak szóló történelem tankönyvet. - Milyen szép színes!- álmélkodott Cecília.
- És mennyi kép! Nézd fiam, szerepel benne a te neved is! C-É-Z-Á-R – betűzte ki Ede. - Híres vagyok, benne vagyok egy könyvben! - ugrabugrált önfeledten a fia. - Mit írnak rólam, olvasd fel légyszi, légyszi!!! - Julius Caesar szinte egész Európát meghódította, ő volt a Római Birodalom vezére. Milliók követték parancsait. - Én is fővezér akarok lenni, I. Cincogi Cézár, jól hangzik, ugye? Minden egér az én utasításaimat fogja teljesíteni, leigázzuk a macskákat, és újra a sajtüzemben élhetünk! - Fiam, ne legyél nagyravágyó, jó helyünk van itt. Szép helyen élhetünk, nincsenek macskák, lettek új barátaink, mi kellhet még egy magunkfajta egyszerű háziegérnek? - Hős akarok lenni, nem egyszerű kisegér! - Ne csináld ezt fiam! – kérlelte Cecília. De Cézárt nem lehetett eltántorítani. Bármerre járt, mindenkivel megosztotta uralkodásra vonatkozó elképzeléseit, azonban nem érte el az elvárt hatást: ahelyett, hogy az egerek melléálltak volna, inkább csúfolódni kezdtek. - Megjött Cézár, a bolondok királya! Még gúnyverseket is írtak, amit, a kisegér legnagyobb bosszúságára a park összes állata megtanult. A pávákat különösen bosszantotta Cézár, hiszen egyértelműnek találták, hogy itt csak ők lehetnek az uralkodók, a csodás tollazatukkal, elegáns megjelenésükkel, nem egy szürke kisegér, így egész nap hallani lehetett a felharsanó éneküket: Álmodozó Cézár Felébredtél-e már? Uralkodó nem leszel Inkább bagolyeledel! Nehéz napok jártak ekkortájt rá. Hamarosan nagy esemény történt Cincogiéknál. Cilike, a család leánya gyönyörű egérkisasszonnyá serdült, és megakadt rajta a szomszéd mezeiegér-
fiú, Aladár szeme. Nagy lakodalom volt készülőben, melyre minden állatot meghívtak. - Most már teljesen itthon vagyunk. - hüppögte a szertartás után csipkekendőjébe Cecília. A Cincogi család igazán kitett magáért, finom falatok, amerre csak a szem ellátott, a tücsökzenekar megállás nélkül húzta a talpalávalót. Még a rátarti pávacsalád is megjelent, igaz, fiókáikat a fészekben hagyták. Persze, ezen az estén sem hagyhatták ki kedvenc szórakozásukat, Cézár csúfolását. A gúnyolódás hamarosan óriási veszekedésbe torkollott. Cilike elkeseredetten zokogott a szépen feldíszített asztalnál. - Tönkretetted életem legszebb napját! Menj el, látni sem akarlak!kiáltotta oda Cézárnak. - Jó, el is megyek innen, és soha többé nem jövök vissza! – válaszolta testvére, majd szomorúan elkullogott. A parkban már sötét volt, a hold sem világított. - Elmegyek, és hősként jövök vissza, majd meglátják! Attól, hogy kicsi vagyok, és nincsenek olyan színpompás tollaim, attól még én is vihetem valamire! – morfondírozott magában a kisegér. Ahogy a kapu felé haladt, hirtelen hangokat hallott. Odanézett, és két rókát látott sompolyogni a kerítés mellett. - Ezek biztos rosszban sántikálnak! - gondolta Cézár. Igaza volt.
- Most, hogy mindenki azon a mulatságon van, könnyedén elkaphatjuk a pávacsibéket. - Hú, már a számban érzem az ízüket! Most mit tegyek? – töprengett az egérke. A pávák mindig bántanak, gúnyolódnak velem, miért segítsek nekik? Viszont, a kispávák még olyan pelyhesek, ártatlanok.
Segítenem kell nekik. A gondolatot ötlet is követte. Besurrant az ajándékboltba, és addig izgettmozgott, amíg be nem kapcsolt a riasztó. Az éjjeliőr erre kiszaladt az irodájából, és még éppen látta, amint a két róka kereket oldott. A kisegér ült büszkén a boltajtóban. Te voltál?- kérdezte az őr. Megmentetted a pávacsibéket, igazi hős vagy! A zajra ekkorra már összesereglettek az állatok is, akik szájtátva hallgatták Cézár hőstettét. Éljen Cézár, éljen, éljen!- hangzott mindenfelől. - Neked köszönhetjük, hogy megmenekültek a csibéink! – zokogta páva asszonyság. - Igazságtalanok voltunk veled. – kért bocsánatot páva uraság. Az Arborétum fái közé visszaköltözött a nyugalom, és a park állatai sokszor mesélték el még az unokáiknak is annak az estének a történetét, amikor egy apró kisegér nagy hőstettet hajtott végre.
