Védegylet Nyári Egyetem Horány, 2008 július Patrick Mulvany, Nagy Britannia
A mezőgazdaság nem olyan üzlet, mint a többi – élő rendszer, amely a biológia ritmusára él és lüktet Az élelmiszerválságról és a változás szükségességéről Patrick Mulvany: Főtanácsadó a Practical Action [Praktikus Cselekvés] nevű szervezetnél (korábbi nevén: Intermediate Technology Development Group, ITDG
). Elnöke az Egyesült Királyságbeli Élelmiszer Csoportnak (UK Food Group), amely a globális élelmiszerellátás és mezőgazdasági problémák kérdésével foglalkozó Egyesült Királyságbeli civil szervezetek hálózatának fő szervezete. Ez a szervezet képviseli az Egyesült Királyságbeli nonprofit szervezeteket a CONCORD Európai Élelmiszerbiztonsági Csoportjában. Aktív civil lobbi tevékenységet folytat az ENSZ FAO szervezetében, a biológiai diverzitással foglalkozó Convention on Biological Diversity (CBD) nevű szervezetben, valamint nemzetközi élelmiszer önrendelkezéssel kapcsolatos hálózatokban, többek között a Nyéléni 2007 létrehozásában is közreműködő szervezetben, az Élelmiszer Önrendelkezési Fórumban [Forum for Food Sovereignty], és a nemrégiben létrehozott Terra Preta nevű fórumban. Elsősorban az élelmiszer önrendelkezéssel, a biodiverzitással és mezőgazdasági technológiákkal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik. Szívesen megosztja nézeteit arról, hogy a mai energia, élelmiszer és éghajlati változással összefüggő folyamatoknak kik a vesztesei és nyertesei – milyen intézkedésekkel és közös lépésekkel lehetne élhetőbbé tenni a bolygót. Az interjú: A Védegylet által szervezett nyári táborban vagyunk, túl egy előadássorozaton. A mai plenáris előadáson Patrick Mulvany a globális élelmiszerválság okairól és következményeiről beszélt, amely jórészt a klímaváltozással is összefügg. Mi lehetne az előadás üzenete mindazon érdeklődőknek, akik most nem lehettek jelen? - Az élemiszerválság a világ más alavető problémáival is szorosan összefügg, összefügg azzal, hogy a világ országai milyen válaszokat adtak eddig a válságra, és azzal, hogy az egyes ember hogyan kellene, hogy reagáljon, mit tegyen. Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy hatalmas vihar közepén vagyunk, amely pusztítóvá válhat a világra nézve. Egy olyan vihar közepén, amely a globális élelmiszer és energiaválság, valamint az éghajlat változás egymásrahatásának eredményeképp jött létre. Az emberiség történetében tudomásunk szerint ez a három még sohasem esett egybe. Mindez iszonyatos súllyal érinti mindazon millikókat, akik ma nem jutnak élelemhez, azokat a százezreket, akik emiatt lázadással tiltakoznak a világ számos országában Haitiben például mindez a kormány bukásához vezetett. Számos országban az élelmiszerárak emelkedése a háztartási kiadások 50%-os emelkedését mutatja. Ezért az élelmiszer kérdése igen komoly problémává vált. - Hogy történhetett az, hogy egy átfogó és ilyen széles következményekkel járó válság egyik napról a másikra bekövetkezhetett? - Igen, komolyan el kell gondolkoznunk azon, hogy ez a válság miért alakult ki. Kevésbé vagyunk tudatában annak, hogy milyen szoros összefüggés van egyrészt az élelmiszer termelés és az élelemhez való hozzáférés, másrészt - ami még ennél is fontosabb -, aközött, hogy a pénzügyi válság ténye milyen hatással volt az élelmiszerárak alakulására. 2007 júliusában rendkívül fontos esemény történt: a bankok leálltak az egymásnak nyújtott hitelezéssel. Ennek kövekezménye hatalmas méretű hitelválság lett, hiszen többé nem állt pénz rendelkezésre ahhoz, hogy az emberek az eddig megszokott módon tevékenykedjenek tovább. Az eddig megszokott normál pénzügyi tranzakciók helyett a pénz hirtelen spekulatív határidős ügyletek felé kezdett áramlani, és végül is élelmiszerspekulációba torkollt. Talán múlt év végén, ez év elején lehetett, amikor a határidős ügyletekkel kapcsolatos spekuláció annyira intenzív lett, hogy a világon rendelkezésre álló élelmiszer harmincszorosát adták-vették éppen a tőzsdén. Azt hiszem, ez felháborító, ez teljes képtelenség. Be kellett volna avatkozni, az érintett cégeket
azonnal be kellett volna zárni – de nem ez történt, továbbra is a nemzetközi pénzügyi élet szereplői, pedig valójában a spekuláció vezetett az élelmiszerárak hirtelen megugrásához. - A köztudatban inkább a megnövekedett ázsiai élelmiszerfogyasztási igényekkel és a bioüzemanyag iránti növekvő kereslettel kapcsoljuk össze az élelmiszerválságot. - Persze, voltak járulékos tényezők, mint a termőföldek átalakítása ipari bioüzemanyag termelésre, Ausztráliában a szárazság miatt kevesebb volt a termés, és Indiában és Kínában növekszik a húsfogyasztás – ezek mind a maguk módján hozzájárultak az árak növekedéséhez, de a legfőbb, a mindenek mögött mélyen meghúzódó valódi ok a spekuláció volt. Ezt több azóta megjelent tanulmány is bizonyítja. Az ENSZ élelmiszerválsággal kapcsolatos, nemrégiben kiadott jelentése is pontosan erre világít rá. Rá kell döbbennünk, hogy az élemiszerárakat érintő válság mögött a mohóság és a spekuláció, a magánérdek húzódik meg. És ennek teljes mértékben pusztító következményei lesznek. Százmillikókat érint a válság, akik most lecsúszhatnak az éhezők sorába. Jelenleg a világon 850 millió ember éhezik, néhány éven belül ez a szám 1,2 milliárdra fog emelkedni – számukra a következmények pusztítóak lesznek. - Tehát rendkívül sürgető az élelmiszerválság megoldása. Ön hogy értékeli az eddig megtett lépéseket? - Nos, az mindenképpen eredmény, hogy általában a társadalmak, valamint konkrétan a nemzetközi szervezetek komolyan hozzáláttak az élelmiszerrel és a mezőgazdasággal kapcsolatos főbb kérdések érdemi megvitatásához. Ezt, bár kissé irónikusan is kommentálhatnánk az eseményeket, mindenképpen örömmel kell üdvözölnünk. De azért óvatosan kell lelkesednünk, mert ahogy számos ENSZ ülésen azóta tapasztaltuk, így pl. a Biológiai Sokféleség Egyezmény (CBD) májusi, és a FAO június eleji ülésén, ahol az országok és a nemzetközi szervezetek vezetői egymás után léptek fel a pódiumra: elsősorban az volt tapasztalható, hogy az élelmiszerválságot ürügyül használva saját ügyeiket kezdték nyomatékosan képviselni. Olyan érdekeket, amelyek a globalizáció kiterjesztését szolgálják, amelyek a mezőgazdaságba befektetett még több input, még több műtrágya, még több vegyszer, és még több génmódosított vetőmag használatát propagálták. A krízis adta lehetőséget arra használták, hogy saját érdekeiket még inkább képviseljék. Gusztustalan volt azt látni, ahogy ezek a transznacionális vállalatok mint a héja gyülekeznek a válság teteme felett, hogy azt lessék, milyen előnyük származhat belőle. Valójában július elején volt egy olyan FAO ülés, ahol az hangzott el: “Igen, megvan hozzá a technológiánk. Ha még több támogatást kapnánk (közpénzből), meg tudnánk oldani a válságot.” Ezek ugyanazon nagy cégek, akik elképesztő módon profitáltak az élelmiszerválságból. Csak az egyik cég ez év első negyedében 86%-os profitnövekedést produkált, és sokan mások hasonlóan jól jártak az élelem és a mezőgazdasági termeléshez szükséges iput anyagok és termékek fontosságának felértékelődése miatt. Ezek a cégek maguk okozták a válságot – és most ott ültek, még több közpénzt követelve, hogy még tovább terjeszkedhessenek piacaikkal a probléma sújtotta térségekben – ez egyszerűen obszcén. Számunkra, akik társadalmi mozgalmi háttérből jövünk ténykérdés, hogy élelmiszerválság van. De a valódi probléma az aktuális krízis mögött valójában mostmár több évtizede húzúdó, élelmiszerrel kapcsolatos szükséghelyzet. Sokan és mostmár jó ideje mondjuk, hogy hacsak meglehetősen gyorsan és meglehetősen radikálisan nem változnak a dolgok, a jövőben nagyon súlyos problémákkal kell szembenéznünk. - Milyen irányú radikális változásokra gondol? - Mindenkihez szóló legfőbb üzenetem: alapvetően hosszú távon kell átgondolnunk, hogy az élelmiszertermelés egész feltételrendszerét hogyan tudjuk megváltoztatni, hogyan tudjuk az élelmiszerhez való hozzáférés rendszerét is átgondolni – azt, hogy az emberek milyen módon állítják elő az élelmiszert, hogy döntenek arról, honnan származó élelmet fogyasztanak, mit adnak gyermekeiknek - és mindez hogyan lesz a jövőben is fenntartható. Ezekről kellene alaposan elgondolkodnunk, és a jelen pillanatot, amikor a válság miatt megnövekedett az érdeklődés a kérdés iránt, arra használni, hogy értelmes és racionális alternatívákat helyezzünk előtérbe. - Hallhatnánk egy példát arra, hogy mire gondol? - Tudjuk például, hogy az egységnyi területre eső termelékenység hosszú távon javítható és fokozható, ha nagyobb diverzitást alkalmazunk, több fajtát, változatosabb előállítási módokat használunk, a termőföldek szélesebb körét vonjuk be – tehát a földeken nagyobb biodiverzitást alkalmazunk, úgy, hogy csökkentjük a fosszilis üzemanyag
felhasználás, a műtrágya és a vegyszerek felhasználásának arányát így végeredményben egy olyan biodiverzitásra jobban építő rendszert kapunk, ahol a bevitt input is kevesebb, ráadásul egységnyi területen a termelékenység nagyobb. Tudjuk, hogy ez megcsinálható. És mégis, mit hirdetnek ezek a transznacionális cégek az élelmiszercsúcs tárgyalásokon, a sajtóban és a médiában mindennap? Hogy még több műtrágyára és vegyszerre van szükség, tovább kell egyszerűsíteni a termlési rendszereket, kevesebb fajtát és még több génmódosított vetőmagot kell használni, azaz növelni kell a bevitt inputot és csökkenteni a biodiverzitást – igen, valóban, nagyon rövid távon ez nagyobb termést eredményezhet, csakhogy ennél hosszabb távon már nem fenntartható. Tehát most a társadalmak előtt politikai döntés kényszere áll: milyen irányba fordítják a termelést? Nagyobb biodiverzitásra építő, kevesebb inputot felhasználó rendszer irányában, vagy ellenkezőleg: leegyszerűsített, alacsony biodiverzitású, magas bevitt input arányra építő mezőgazdaság irányába? Ma, ezekben a napokban kell meghoznunk ezt a döntést. Mert az egyik irányba történő termelésfokozás pusztító következményekkel fog járni. Míg a másik irány a jövő nemzedékek számára is fenntarható termelési rendszert jelent. Ez a nagy politikai kérdés. A másik nagy horderejű kérdés: milyen irányú tudományos és technológiai kutatásba fektessünk be? Jelenleg csaknem kizárólag olyan kutatásba történik befektetés, amely a mezőgazdasági rendszerek leegyszerűsítésére, génmanipulált termények előállítására, a bevitt input (műtrágya, vegyszerek) szintjének fokozására törekszik, hogy így biztosítsa a termelés növekedését, és ezáltal az adott cégek profitját. Gyakorlatilag alig történik befektetés sokszínűbb mezőgazdasági rendszerek kifejlesztésébe. Ami ennél is meghatározóbb: alig van fejlesztés azon a téren, hogy hogyan lehetne ezeket a fosszilis energiától erősen függő mezőgazdasági rendszereket magas diverzitású, de alacsony inputot igénylő rendszerekké átalakítani – és úgy megvalósítani az átállást, hogy a folyamat során a lehető legkisebb termésveszteség adódjon. - Ön szerint hogyan történhet meg ez a változás? - Létezik erre egy irányzat, rengeteg elképzelés halmozódott fel, a termelők szociális mozgalmai, pl. a Via Campesina, amely a világ több százmillió mezőgazdasági kistermelőjét képviseli – tehát vannak olyanok, akik tudják, hogy hogyan kellene ezt megcsinálni. Európában nagyon erős az organikus gazdálkodás, és hihetetlenül jól fejlődik ebbe az irányba. Azok a váráslók, akik megengedhetik maguknak, mostmár választhatnak nagyobb diverzitású, alacsonyabb inputot igénylő rendszerből származó élelmet. A legnehezebb megoldandó probléma az, hogy hogyan lehetne azokat az intézményes változásokat elérni, amelyek segítségével egy nagyobb diverzitású rendszer irányában lehetne a tudományt és technológiát fejleszteni. Ez év áprilisában egy közös ENSZVilágbank jelentés látott napvilágot, 400 tudós 4 évig tartó munkájának eredménye, címe: International Assessment on Agricultural Knowledge, Science and Technology for Development [IAASTD] (Nemzetközi Felmérés a Fejlődés célú Mezőgazdasági tudás, Tudomány és Technológia területén) – ami egy 2000 oldalas tekintélyes jelentés, iszonyatos mennyiségű tudományos bizonyíték, ami mind egyértelmű következtetéskép mutatja be, hogyha tovább haladunk a termelési rendszerek leegyszerűsítése felé, azaz a magasabb input – alacsonyabb diverzitás irányába, tovább növekszik a társadalmi egyenlőtlenség és a környezet pusztítása. Radikálisan meg kell változatnunk azt, ahogy a tudomány és technológia ma működik, és az ezeket működtető intézményrendszert is. Jobban be kell vonni a nőket ebbe a folyamatba, jobban meg kell értenünk, hogy a tudomány és technológia ezt a folyamatot hogyan tudja jobban segíteni. Továbbá nagyobb befektetésekre van szükség az agroökológiai tudományok és technológia terén, nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon a kisebb volumenű termelés – mindez összességében lehetővé teszi, hogy a vélemények széles körére lehessen támaszkodni, amikor a megfelelő tudományos lépések és irány eldöntésére kerül sor. - Hogyan lehet befolyásolni, létrehozni ezt az intézményrendszerbeli változást? - Nos, ez iszonyúan nehéz, és ezért jó a kérdés. A FAO csúcson a jelenlévő államfők közül csak egyetlen egy, a svájci államfő említette az IAASTD jelentést, holott 57 kormány írta alá és hagyta jóvá. Leginkább azért kerülték, hogy említést tegyenek róla, mert a jelentés következtetései meglehetősen kellemetlenek, mert nem a cégek kedvenc technológiáit és játékszereit propagálják, nem a magánérdekhez fűződő és szabadalmi joggal terhelt technológiákat tartják üdvözítőnek, amely után jogdíjat lehet beszedni. Ehelyett a jelentés olyan technológiákat támogat, amelyek nem kötődnek egyéni érdekekhez és nem szabadalmaztatottak. Nem lehet utánuk jogdíjat beszedni, hanem
olyan technológiák, amelyek közösségi tulajdonúak, amelyek társadalmi és nem egyéni érdekeket szolgálnak. Ígyhát ez igen, igen nagy küzdelem lesz. Meg kell mondanom, hogy ezen a júniusi FAO csúcson csak egyetlen államfő volt, aki valóban az igazságról beszélt, amikor a probléma lényegének meghatározásáról volt szó: ez Stjepan Mesić, Horvátország elnöke volt. Azzal kezdte, hogy “Nekünk, kormányoknak és társadalmaknak együttesen kell felelősséget vállalnunk. Felelősséget kell vállalnunk azért, amilyen helyzetben most vagyunk. Mert ami történt, az nem valami különleges természeti katasztrófa miatt történt, nem a világűrből csapódott be egy meteor. Az, hogy ez a krízis bekövetkezhetett, az a kormányok és az egész bolygó kormányzásának kudarcos intézményrendszeri működését bizonyítja, és hosszú idő alatt következett be.” Mesić olyan kérdéseket tett fel, amelyek mélyen elgondolkodtatták az embert. “Miért van az, hogy Mexikó, ahonnan a kukorica származik, ahol már évezredekkel ezelőtt felfedezték és termelték, ma nettó kukrica importőr? Miért van az, hogy a FülöpSzigetek, amely tíz évvel ezelőtt még az egész világnak exportált rizset, ma importálni kénytelen? Miért van az, hogy a világ vetőmegállomány készlete összedőlőben van?” Természetesen a válaszok ezekre a kérdésekre teljesen nyivánvalóak mindazok számára, akik tudatában vanak annak, hogy WTO, a Kereskedelmi Világszervezet hogyan működik. Ez a globalizáció része, a piacok liberalizálásának eredménye, aminek a kereskedelem fokozása a célja, az, hogy a mezőgazdaság és élelmiszertermelés helyi kontrollja leszűküljön, hogy a készletek leapadjanak. De folytatja: “Vállalnunk kell a felelősséget azért, ami történt, el kell ismernünk, hogy mindez csupán következménye az elmúlt években folytatott politikánknak és annak, ahogy a társadalmakat kormányozzuk.” - Jelenleg egy erősődő Európa irányába haladunk. Milyen változásokat hozhat ez Ön szerint: jó vagy rossz irányba változnak a dolgok? - Nos, az Európai Unió 27 ország nagyon is heterogén együttese, ez a szám a közeljövőben még tovább nő majd, talán Horvátotszág is felvételt nyer. Mindig is nagyon különböző vélmények és érdekek jelennek majd meg benne. Az EU az USÁ-val szemben az egyetlen ellensúlyt képviselő erő ma - bár belül vannak az USÁ-nak igen lelkes szövetségesei, ami magán Európán belül is problémát okoz. De potenciálisan mégis ellenerőt képvisel, és ebből a szempontból szerencsés, hogy némileg eltérő politikára van lehetősége. De gyengülőben van, olyan értelemben, hogy ahogy erősödnek a problémák a világban, ahogy csökken a világ többi részéből élősködő, tehetős “északi gazdaságok” dominanciája, úgy ezek az országok az USÁ-val együtt nagyobb hegemónia elérésére törekednek majd. Tehát egy olyan polarizáltabb gazdasági struktúra alakul majd ki, ahol az USA Japánnal és Európával együtt - tehát alapvetően az OECD országok-, fognak majd a világ többi részével szemben pozícióik megtartásáért harcolni. Nem titok, hogy néhány héttel ezelőtt Japánban a G8-ak találkozóján a nyolc legnagyobb gazdasági hatalom vezetői titokban nagyon is aggódtak az élelmiszer- és energiaválság miatt. Amiatt a lehetőség miatt, hogy a válság kihívást jelent az uralkodó elképzelésekkel, pl. a globalizációval szemben, szemben, megkérdőjelezi a világban kialakított tekintélyüket és pozíciójukat. És nagyonis arra törekednek, hogy elfojtsanak minden olyan civil megmozdulást vagy politikai tevékenységet, ami ennek a politikai válságnak köszönhetően esetleg kialakulhat. Azt hiszem, a G8-ak ma valóban nagyon aggódnak. Hiszen mi mást csinálnak ezek az “északi” és gazdaságilag tehetős ország mint pénz mosnak? Nagyon kevés produktív, termelő tevékenység folyik itt, ezekben az országokban. A legtöbb ilyen produktív tevékenységet már más országokba, más régiókba exportálták. És ha ezen a térségek stabilitása megkérdőjeleződik, az természetesen aláássa az északi országok gazdaságát is. Tehát erősen aggódnak. Tulajdonképpen ma arra van talán vissza nem térő lehetőségünk, hogy megkérdőjelezzük a ma uralkodó elképzeléseket, és helyettük alternatívákat javasoljunk. És az alternatíva lényegében az élelmiszer önrendelkezés, az élelmiszerrendszerek lokalizálása. Képessé tenni arra az embereket, hogy jobban saját ellenőrzésük alatt tarthassák a helyi élelmiszerrendszereket, hogy az élelmiszertermelés az inkább élelem, mint árucikk termelése legyen. Hogy inkább a természettel harmóniában, mint a természet ellen dolgozzunk, fejlesszük ki a szükséges helyi tudást és készségeket, teremsünk lokális piacokat. Hogy olyan dolgokat tegyünk, amiről mi magunk is tudjuk, hogy jó a helyben előállított élelem szempontjából, olyat, ami hosszú távon fenntartható, és ami teljes mértékben ellent mond a gazdag országok jelenlegi globalizációs törekvéseinek. Azt hiszem, ma már teljesen világos, hogy a globalizációt ma képviselők már annak tudatában járnak el, hogy nem helyes, amit tesznek. Különösen az élelmiszer termelésben, de valószínűleg az üzemanyag és energiatermelésben is, a lokalizáció az egyetlen megoldás, és az élelmiszerönrendelkezés az a keret, amelyben ennek történnie kell.
- Milyen általános irányelvek mentén mehet végbe ilyen lokalizáció? Hogyan képzeli el ezt a folyamatot? - Ha megnézzük részleteiben, hogy mit javasol a Food Sovereignty Framework (Élelmiszerönrendelkezési Keretrendszer), az nagyon pontos útmutatót ad arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet megszervezni az élelmiszer termelést. - Vegyük a magyar élelemiszer termelőket. Magyarországon egy ilyen folyamat hogyan mehetne végbe? - Tudom azt, hogy Magyarország mezőgazdasági rendszere az elmúlt száz év alatt igen drámai és traumatikus változásokon ment keresztül, különösen a legutóbbi időkben. Azt hiszem, Magyarországon is a hangsúly kevésbé az élelem termelésével kapcsolatos közösségi célokat szolgáló elveken, sokkal inkább az egyéni érdekek hangsúlyozásán van. Néhány országban, pl az afrikai Maliban, már készek és képesek is arra, hogy végigmenjenek valódi átalakuláson egy olyan lokális, közöségi élelmiszerellátás irányába, amely kevésbé függ az importtól. Az alapján, amit Magyarországról tudok, itt ez sokkal nehezebb lesz. Magyarországon nagy a kihívás a mezőgazdasági iskolák, a tudományos intézmények és a fogyasztók számára, hogy elgondolkozzanak azon: mi is a mezőgazdaság célja? A pénztermelés? Alapvetően ez a funkciója? Vagy pedig az élelem előállítása? Mégpedig az egészséges élelemé. És ha az emberek ezen eltűnődnek, azt hiszem, rájönnek, hogy legfontosabb tevékenységünk az élelem előállítása, mégpedig az egészséges élelemé. És a tudományos intézmények is talán felülvizsálják szerepüket – valóban az a szerepük, hogy arra vonatkozóan adjon a tudomány tanácsot, hogy a cégek hogyan maximalizálhatják profitjukat a mezőgazdaságban? Vagy pedig az, hogy együtt dolgozzanak a kistermelőkkel, fogyasztókkal és helyi közösségekkel, felismerve, hogy a mezőgazdaság lényegénél fogva nem közgazdasági, hanem biológiai tevékenység. - Közgazdasági és biológiai? Mi a különbség a kettő között? - Egy barátom, Colin Tudge írt egy könyvet néhány évvel ezelőtt “So shall we reap ... “ [Ki mint vet ...] címmel, amelyben azt írja: “A mezőgazdaság nem úgy üzlet, ahogy a többi üzleti tevékenység – a mezőgazdaság a biológia ritmusára él és lüktet”. Más szavakkal: egy olyan tevékenység, ahol az ember a természettel, élő rendszerekkel lép interakcióba, annak érdekében, hogy a legtöbbet kaphassa az ökorendszerektől, hogy működésüket optimalizálja, maximalizálja a föld és a táj biodiverzitását - mindezt annak érdekében, hogy élelmet, jó minőségű élelmet állítson elő. Aki elfelejti, hogy a mezőgazdaság lénygileg biológiai tevékenység, az nemcsak a lényeget nem értette meg, de elmulasztja azt is felismerni, hogy hogyan lehet fenntarthatóvá tenni. Ezt hiszem, erre kell rádöbbenniük az embereknek, hogy a mezőgazdaság az alapvetően jó minőségű, nem szennyezett, nem génmanipulált élelem előállításáról szól. Nem pedig árucikkekről és profit maximalizálásról – a mezőgazdaság az emberiség érdekében végzett szolgálat. Természetesen valamiből meg kell élni, így a fiatalokat megfelelő ösztönzőkkel kell motiválni arra, hogy a mezőgazdaságot válasszák. Persze, ezt meg kell fizetni. De azért kell fizetni, hogy a helyes dolgot műveljék. És a Food Sovereignty Framework valóban jó irányelveket tartalmaz arra vonatkozóan, hogy meg tudjuk ítélni, egy élelmiszer rendszer olyan irányba halad-e, ami hasznos a társadalom egésze számára. És én őszintén hiszem, hogy a jövőben így vagy úgy, de azokat az elveket kell majd alkalmaznunk az élelem előállításban, amit itt lefektettünk. Ha nem, növekedni fog az éhség, a társadalmi igazságtalanságok és a környezet rombolása. - Milyen üzenetet fogalmazhatunk meg a magyarországi civil szervezetek számára? - Kampányoljanak a jó minőségű élelemért. Kampányoljanak azért, hogy megfelelően szabályozzák azokat az cégeket, szervezeteket és intézményeket, amelyek az élelmiszerüzletben érdekeltek, hogy olyan egészséges élelmiszert állítsanak elő, ami megfelel az ország adott térsége helyi adottságainak. Ne engedjék, hogy Brüsszel diktálja, mi az élelem minőségének mércéje. Biztosítsák, hogy Magyarország megfelelő autonómiával rendelekezzen ahhoz, hogy maga határozza meg, mit tart jó minőségű élelmiszernek - és a civil társadalom figyelje éberen az élelmiszer minőségét, árát és szállítását. Legyen például a fogyasztó tájékoztatva arról, hogy mekkora mennyiségű rovarirtót tartalmaz az előállított élelmiszer, hogy akik előállították, milyen munkakörülmények között dolgoztak, hogy helyben termelt-e az élelem, vagy más országokból importált? Hogy mennyire volt fosszilis energiafüggő az adott élelem előállítása? És legfőképpen, hogy az a termelési rendszer, amely előállította, hosszú távon fenntartható-e? Magyarországon sok helyen kiváló minőségű termőtalaj található,
mezőgazdasági művelésre csodálatosan alkalmas vidékek – de tudnunk kell, hogy ezek igen törékeny, sérülékeny rendszerek. Nem lehet érdemi eredményeket elérni, hacsak nincs elég erős fogyasztóvédelem, amely éberen figyeli, hogy mit csinál a kormány, milyen erős elvárásokat alkalmaz az EU a kormányokkal szemben. Ha nem adnak megfelelő visszajelzést azoknak a gazdálkodó közösségeknek, amelyek jó minőségű élelmet termelnek. Ha nem számoltatják el azokat, akik nem ezt teszik, akiket az élelem ipari előállítása és saját profitjuk jobban érdekel. Erős fogyasztóvédelmi kampány nélkül nem lehet haladást elérni. Tehát erre van szükség, jó minőségű, helyben előállított élelemre. - És az egyszerű fogyasztó? Mit tehet ő, saját maga? - Nekik is ugyanazt lehet üzenni, figyeljék éberen, hoy igazából mit vesznek meg, ismerjék fel, hogy a legolcsóbb élelem megvétele nem biztos, hogy a legjobb dolog, amit magukért és családjukért tehetnek. Nézzék meg nagyon gondosan a címkéket, hogy tudják, hogy ki ügyel arra, hogy mi kerül a boltokba, mi kerül ki a termelők portájáról, hogy biztosak lehessenek abban, hogy amit kapnak, az jó minőségű, helyi élelem. - Utolsó kérdésem: hogy érzi itt magát? A nyári egyetemre sokan jöttek nemzetközi szervezetekről is, sok érdekes előadást hallottunk a társadalmi igazságosság, a globális élelmiszerválság és az éghajlat változás összefüggéseiről ... - Nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetek, és részt vehetek egy ennyire sokszínű eseményben. Hiszen itt minden korosztály képviselteti magát, nagyon sok különböző tudományág és szakterület. A tapasztalatok óriási tárházával rendelkező emberek vannak itt, és ez nagyon termékenynek bizonyul. Óriási örömömre szolgál, hogy ennyi lelkes emberrel találkozhatok, különösen fiatalokkal, hiszem természetesen az nemcsak közhely, hogy övék a jövő. De legfőképpen örülök, hogy olyan emberekkel találkozhatok, akik képesek meglátni és világosan megfogalmazni, hogy hogyan lehet a dolgokat úgy megváltoztatni, hogy a jövő egy mindenki számára jobb jövőt jelentsen. Azt hiszem, nagyon sok hasonló rendezvényre lenne szükség még mind Magyarországon, mind Európában és a világ többi részén. - Köszönöm az interjút, és köszönjük, hogy eljött Magyarországra.
