Daphne Clair Hazatérő tündér
Még most is élénken emlékszik Bryn az egykori intézőjük vadóc kislányára, aki a birtokon szaladgálva gyorsan elszaggatta rózsaszín tündérruháját. Rachel azóta egyetemet végzett, komoly nő lett, és a férfi édesanyjának kérésére tér vissza, hogy megírja a Donovan család történetét. A feladattól ugyan nem riad meg, de attól a gondolattól már igen, hogy hosszabb ideig együtt kell laknia Bryn Donovannel, akiért kamaszkorában rajongott, és aki még mindig lenyűgöző erővel hat rá…
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
1. FEJEZET – Rachel? – Bryn Donovan összevonta sötét szemöldökét, ahogy tekintete az édesanyjáéval találkozott. Kissé előrehajolt a régimódi, sötétzöld bársony karosszékben. – Csak nem Rachel Moore? Lady Pearl Donovan törékeny alakja szinte elveszett a hatalmas karosszékben, amely a fiáéval szemben, a kandalló előtt állt. – Miért ne? – mosolygott, és a szeme lelkesen csillogott. Vonásain eltökéltség tükröződött. A fia jól ismerte ezt az arckifejezést. A törékeny külső élénk szellemet és töretlen akaratot takart. – Még nagyon fiatal – adott hangot kétségeinek Bryn. Pearl hangosan felnevetett. Úgy, ahogy csak egy anya engedheti meg magának immáron harmincnégy éves, sikeres üzletember fiával szemben. Bryn Új-Zéland gazdasági életében általános nagyrabecsülésnek örvendett. Kevés ellenfele részben az egykori alkalmazottak közül került ki, akik nem tudtak megfelelni az általa támasztott magas követelményeknek, részben pedig a versenytársak közül, akik nem tudták elviselni, hogy milyen sikeresen vezeti a családi vállalatot, amióta átvette. – Ugyan, Bryn! Már tíz éve, hogy a Moore család elhagyott minket. Időközben Rachel kiváló történész lett. Hiszen meséltem neked, hogy egy könyvet is írt. Azt hiszem, azóta már kettőt is. Bryn aligha mondhatta meg az anyjának, hogy mindent kitörölt az emlékezetéből, ami Rachel Moore-ral kapcsolatos. – Tudod, hogy az apád mindig szerette volna megírni a család krónikáját – folytatta Pearl. – Emlékszem rá, hogy említette. Ez azon tervek egyike volt, melyeket az öregúr a nyugalomba vonulása után kívánt megvalósítani. A jó borok és likőrök ártalmatlannak tűnő élvezete azonban váratlanul megbosszulta magát, és korai halálát okozta. – Az ő emlékére akarom megíratni – jelentette ki határozottan az özvegy. – Azt gondoltam, örülni fogsz neki. – Az asszony szeme gyanúsan megcsillant. Bryn, a józan, de érzékeny lelkű üzletember, nem volt felvértezve a jellegzetes női fegyver ellen. Végül is az édesanyja másfél évi gyász után most először mutat valami iránt érdeklődést. Végre nem látszik összetörtnek, és olyan határozottnak tűnik, mint a férje halála óta még soha. Ráadásul neki egyedül az a baja, hogy néha még mindig lelkiismeret-furdalással ébred, ha az alig tizenhét éves Rachelről álmodik, a rakoncátlan, sötét fürtjeiről, bizalomteljes, barna szeméről és izgató szájáról. Ez természetesen nem ok arra, hogy az édesanyja tervei ellen tiltakozzon. – Azt hittem, Amerikában van. Rachel, miután angolból és történelemből megszerezte a mester fokozatot, Amerikában tanult tovább, azután ott tanított az egyetemen. – Már hazajött. Aucklandben kapott óraadói megbízást. A jövő évben kezd ott dolgozni, addig szüksége van valami áthidaló megoldásra. Jobbat el sem képzelhetnénk, hiszen nem idegen számunkra. Itt is lakhat… – Itt? Az egykori intéző és a felesége, amikor lányuk megkezdte tanulmányait, Waikato körzetbe költözött. Bryn azt hitte, hogy az egyetlen kapcsolat köztük és az édesanyja
2
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
között annyi, hogy karácsonykor üdvözlőlapokat küldenek egymásnak. Pearl azonban hosszú telefonbeszélgetéseket folytatott velük. – Igen. Most a szüleinél van – magyarázta Lady Donovan –, és egy vagy két hét múlva tud ideutazni és munkához látni. A legésszerűbb megoldás, hogy ideiglenesen a birtokra költözik. Végül is hozzá kell férnie a családi feljegyzésekhez, azokat pedig nem szívesen adnám ki a kezemből. – Pearl némileg aggodalmas arcot öltött. – Persze elég sokba fog kerülni. – Nem számít – adta meg magát vonakodva Bryn. – Persze, ha Rachel egyáltalán elvállalja a munkát. Ha egy kis szerencsém van, reménykedett, még elutasíthatja. Pearl arcát sugárzó mosoly derítette fel. – Az édesanyja és én már mindent elrendeztünk. Rachel útban Auckland felé igyekezett bebeszélni magának, hogy Bryn Donovan az elmúlt tíz év alatt nyilván sokat változott. Sötét haja bizonyára kifakult, és talán pocakot is eresztett a sok üzleti ebéd és vacsora következményeképp. Ha az apjára ütött, lehet, hogy még az orra is vörös a gyakori borozgatástól. Sir Malcolm roppant derék ember volt. Keményen dolgozott, és munkája gyümölcséből bőkezűen juttatott másoknak is. Nemesi címét nemcsak annak a szolgálatnak köszönhette, amelyet az ország gazdaságáért tett, hanem szociális elkötelezettségének is. Rachel azonban rövidesen meggyőződhetett arról, hogy a Donovan-birodalom örököse éppen olyan ragyogóan fest, mint ahogy emlékeiben élt. Alighogy leszállt Aucklandben a buszról, azonnal észrevette a férfit a buszpályaudvaron nyüzsgő tömegben. Hogy is ne akadt volna meg a szeme ezen a széles vállú, keskeny csípőjű, tekintélyt parancsoló jelenségen? Különös érzés kerítette hatalmába, miközben némi habozás után elindult felé. Bryn szeme felcsillant, amint az érkező tömegben megpillantotta és felismerte a lányt. Ahogy Rachel odaért hozzá, a férfi tekintete elismerően futott végig világoszöld vászonkabátján, fehér batisztblúzán, hozzá illő szoknyáján és pántokból font bőrcipőjén. Sötét haja kontyba volt tűzve, amitől magasabbnak látszott, és a megjelenése komolyabbnak tűnt. Rachel csak most, közvetlen közelről vette észre a finom ráncokat Bryn szeme körül és a homlokán. – Rachel – szólalt meg a férfi. A hangja mélyebb volt, mint ahogy a lány emlékezett rá. – Milyen szép, komoly hölgy lett belőled! Milyen más, mint az egykori féktelen kamasz lány! – Sok idő telt el. – Rachel elégedetten vette tudomásul, hogy a hangja olyan szilárd, ahogy az egy sikeres nőhöz illik. – Időközben felnőttem. – Azt látom – jegyezte meg a férfi sokatmondóan. A lányon borzongás futott végig, ami roppantul nyugtalanította. Tíz év telt el, és Bryn még mindig ugyanazt a hatást váltja ki belőle, mint annak idején. De hiszen ez nevetséges! Csak akkor sikerült összeszednie magát, miután berakták a csomagokat a csillogó BMW-be, és elindultak kifelé a városból. Elfordította a tekintetét a Waitemata kikötő csillogó vizéről, amelyet egy ideje már mereven bámult, és megszólalt: – Köszönöm, hogy értem jöttél. Remélem, nem okozott kellemetlenséget. – Egy cseppet sem. – De ugye már nem laksz otthon, Rivermeadowsban? – Rachel nagyon igyekezett leplezni elfogódottságát. Nem azt mesélte az édesanyja, hogy Pearl egyedül lakik a hatalmas házban?
3
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– Egy belvárosi lakásban lakom – magyarázta a férfi. – Az apám halála óta azonban hétvégenként általában az anyámnál vagyok, néha hét közben is. Tulajdonképpen azt hittem, hogy az anyám el fog költözni, de úgy látszik, nagyon ragaszkodik a házhoz. A Donovan-birtok korábban egy kis vidéki közösség középpontja volt, később zöld szigetet képezett a főváros szélén egyre jobban terjeszkedő elővárosok között. – De hiszen Rivermeadows csak félórányira van a várostól. Az édesanyád nem vezet már? – Rachel emlékezett rá, hogy Lady Donovan a szeretett kis sportkocsiját néha olyan hajmeresztőén vezette, hogy a fia és a férje holtra rémült tőle. Pearl csak nevetett, és úgy vélte, hogy a férfiaknak előítéleteik vannak a női vezetőkkel szemben. – Az apám halála óta alig hagyta el a házat. Talán jót tesz majd neki, hogy vele leszel. A férfi hangjából mintha némi kényszeredettség csengett volna ki. Ami azt illeti, Rachel sem kapott két kézzel azon, hogy idejöhessen. Mivel azonban semmi megfelelő kifogás nem jutott eszébe, amikor az édesanyja előadta, hogy milyen tökéletes munka vár rá Rivermeadowsban, kénytelen volt elfogadni az ajánlatot. Bár a magas óradíj sem volt elhanyagolható szempont. – Örülök, hogy viszontlátom Rivermeadowst – jegyezte meg, és remélte, hogy csak képzelődött, amikor úgy találta, hogy Bryn nem igazán lelkesedik. – Számomra sok csodálatos emlék fűződik ehhez a házhoz. A férfi különös tekintetet vetett rá, aztán újra az útra szegezte a tekintetét. Rachel elmerengve nézett ki az ablakon. Egy bizonyos eseményre azért nem szívesen emlékezett vissza. Igyekezett magának bebeszélni, hogy Bryn azt már réges-rég elfelejtette. Ő akkor még éretlen kamasz lány volt, akit túláradó érzelmei vezéreltek, Bryn viszont már felnőtt férfi. – Nagyon sajnálom, ami az édesapáddal történt. Írtam az édesanyádnak egy lapot. – Szegényt porig sújtotta apám halála. Rachelnek újra feltűnt a ránc a férfi homlokán. – Aggódsz miatta? – Ennyire látszik rajtam? Csak azok számára, akiknek fontos vagy, akarta mondani Rachel, de lenyelte. Remélhetőleg Bryn nem vette észre, hogy ő annak idején egy éven keresztül minden mozdulatát figyelte, amikor csak a közelében volt. Azóta megváltozott, és minden bizonnyal Bryn is. A férfi huszonöt éves korában elvállalta a Donovan cég egy új részlegének teljes felelősségét. Olyan sikeresen dolgozott, hogy a fafeldolgozás nemzetközi piacán is megalapozta a cég hírnevét, és különböző országokban leányvállalatokat létesített. Időközben aztán az egész cég vezetése az ő kezébe került. Nem csoda, hogy olyan embernek látszik, akinek hatalma van, és azt ki is tudja használni a maga javára. A ház éppen olyan volt, ahogy Rachel emlékezett rá. A jó karban lévő, kétszintes, fehér udvarház a 19. században épült Új-Zéland híres fájából, a kauriból, amely a Donovan fűrésztelepről került ki. A homlokzat képét egy nagy, oszlopos veranda uralta. A hatalmas gyepfelületre és virágoskertre öreg tölgyek vetettek árnyékot, valamint egy óriási magnóliafa, amelyen krémszínű virágok pompáztak. A félkör alakú kocsifelhajtót levendula- és rózsaágyás szegélyezte. Bryn megállt a széles kőlépcső előtt. Röviddel ezután kinyílt a súlyos bejárati ajtó, és megjelent Pearl Donovan világoszöld ruhában. Egy pillanatra megállt a küszöbön, aztán lesietett a lépcsőn, és karjába zárta Rachelt. – Jaj, de örülök, hogy látlak! – Az asszony egy lépést hátrált. – És milyen csinos lettél! Hát nem elragadó, Bryn? Tényleg gyönyörű! – Úgy van – helyeselt kurtán a férfi. – Hova vihetem a holmiját?
4
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– A rózsaszín szobába – felelte az anyja. – Addig én felteszem a kávét. Ha készen vagy, Rachel, a teraszon kávézhatunk. Rachel követte Brynt felfelé a lépcsőn, a nagy, hűvös hálószobákhoz. A férfi a vállával belökött egy félig nyitott ajtót/végigment a vastag, süppedős szőnyegen egy faragott ládához, amely a sötét rózsaszín brokáttal bevont, dupla ágy lábánál állt. A bőröndöt a ládára tette, a kisebbik táskát, amelyben a szakkönyvek voltak, a földre. – Itt akarod a laptopot használni? Lent a könyvtárban is dolgozhatsz. – Inkább itt – mondta a lány, és Bryn a számítógépet a két magas ablak között álló diófa asztalra helyezte. A férfi végignézett a világos rózsaszín rózsákkal díszített tapétán. – Remélem, jól fogod itt érezni magad – mondta. Az arckifejezése egyértelműen elárulta, hogy neki nem lenne ínyére. A lány mosolyogva bólintott. – Az anyámnak igaza van – mondta a férfi. – Valóban csinos lettél. – Aztán elfordította a tekintetét. – A fürdőszobád ott van – intett a fejével egy ajtó felé. – Egyedül a te rendelkezésedre áll. Ha még valamire szükséged van, az anyám majd kisegít. Nos, akkor rövidesen találkozunk! – Az ajtóhoz ment, de még egyszer visszafordult. – Isten hozott nálunk, Rachel! Miután Rachel felfrissítette magát és felvett egy lapos sarkú szandált, lement a földszintre. Keresztülsétált a hatalmas ebédlőn, és kilépett a teraszra, amelyet szőlőlugas árnyékolt be. Bryn és az édesanyja egy nádfonatú asztalnál ültek, amelynek üveglapján egy nagy tálca állt a kávéskészlettel. Bryn azonnal felállt, és kihúzott Rachelnek egy széket. Amíg Lady Donovan kitöltötte a kávét, és élénk csevegésbe kezdett, Bryn hátradőlt a székében. A nyugodalmas délutáni kávézás szokatlan volt tettvágytól fűtött természetének. Pearl nem győzte kérdésekkel ostromolni a rég nem látott vendéget, hogy s mint volt Amerikában. Ragaszkodott hozzá, hogy Rachel már elég idős ahhoz, hogy visszategezze. Ahogy befejezték a kávézást, Rachel felajánlotta, hogy segít elmosogatni a poharakat, Pearl azonban a fejét rázta. – Nem házimunkára alkalmaztunk. Bryn, légy szíves vezesd végig Rachelt a kerten, és mutasd meg neki, hogy mi minden változott! – Ki végzi különben a házimunkát? – kérdezte Rachel, miközben lementek a széles lépcsőn. – Egy házvezetőnő. A hét három délutánján jön, de hétvégén nem. Átvágtak a gyepen, és elmentek az úszómedence mellett, amely kissé eldugva, a bokrok között rejtőzött. Annak idején Rachelnek és a fivéreinek szabad bejárásuk volt a kertbe, azzal a feltétellel, hogy nem teszik tönkre a virágágyakat. Rachel kislányként nagyon szeretett itt bújócskázni és fára mászni. Továbbmentek a magas fák árnyékában, míg egy téglafalhoz értek. Itt volt valamikor az átjáró Rachelék házához. – Bizonyára tudod, hogy a házat bérbe adtuk – magyarázta Bryn. A lány bólintott. Az út a faltól egy eldugott helyen fekvő nyári lakhoz vezetett, melynek a tetejét moha fedte, és falaira magasan felfutott a borostyán. Rachel remélte, hogy Bryn nem veszi észre a zavarát, ahogy elhaladtak előtte. Rá sem mert nézni, inkább úgy tett, mintha elmerülne az út másik oldalán virító nebáncsvirágok csodálatában. Ahogy végül egy illatos jázminnal díszített pergolához értek, Rachel óvatosan megérintett egy ágat, és mélyen beszívta az illatát. Bryn a következő pillanatban odanyúlt, letörte az ágat, majd Rachel elé tartotta.
5
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– Köszönöm – lehelte a lány. A férfi olyan közel állt hozzá, hogy hirtelen alig kapott levegőt. Bryn átható, kérdő tekintete az arcán nyugodott. Rachel gyorsan lehajtotta a fejét, de ahogy továbbment, a keble súrolta a férfit. A lány elvörösödött, és mivel Bryn már megint mellette volt, a jázminra szegezte a tekintetét. Hirtelen megbotlott egy gyökérben, mivel izgalmában nem nézett a lába elé. Bryn azonnal elkapta a karját. – Nem történt bajod? – Nem, köszönöm. – A lánynak fájt a meztelen lábujja, de nem nézett le, hanem megnyugtatóan rámosolygott Brynre. A férfi aggodalmas pillantást vetett a lány lábára. – De hiszen vérzel! – Bryn eleresztette Rachel karját, leguggolt, és gyengéden átfogta a lány bokáját. – Kapaszkodj belém! – mondta, és a térdére támasztotta a lány lábát. Rachel kénytelen volt a férfi vállára tenni a kezét, hogy el ne veszítse az egyensúlyát. – Semmiség – tiltakozott, és megpróbálta elhúzni a lábát. Ezzel azonban csak azt érte el, hogy a férfi erősebben szorította. – Ez nagyon fájhat. Vissza kell mennünk a házba. – A férfi felegyenesedett, és a könyökénél támogatva visszavezette a lányt a házba, egyenesen a földszinti fürdőszobába. Noha a lány váltig állította, hogy egyedül is boldogul, a férfi szelíden lenyomta a régimódi fürdőkád széles peremére. Óvatosan megtisztította a seb környékét, fertőtlenítőszert tett rá, majd tapaszt ragasztott rá. Rachel megköszönte, majd felhúzta a szandálját, és felállt. Bryn óvatosan megfogta a kád szélére letett jázmint. Ahelyett azonban, hogy a lány kezébe adta volna, titokzatos mosollyal a kontyába szúrta. Aztán a lány hátára tette a kezét, és kivezette a fürdőszobából. Pearl éppen akkor jött ki a konyhából. – Itt maradsz vacsorára, Bryn? Ropogós sült készül a sütőben. A férfi egy pillantást vetett az órájára. – Szívesen, de utána el kell mennem. Csak most vette észre Pearl a kötést Rachel lábujján. – Jaj, megsérültél? – Csak a lábujjamat ütöttem be. Miután Rachel megnyugtatta Pearlt, felment a szobájába, hogy kicsomagoljon. Amikor újra lejött, Bryn és az édesanyja a kisszalonban ültek, és italt kortyolgattak. Ahogy Rachel belépett, Bryn azonnal felállt, és felajánlotta a karosszékét. A lány azonban a fejét rázta, és helyet foglalt a faragott karfájú kanapén. – Kérsz egy italt? – kérdezte Bryn. – Hát persze hogy kér! A fiam azt hiszi, hogy még mindig kislány vagy – fordult Pearl nevetve Rachelhöz. – Ugyan, dehogy! Bár a sebtapasz némileg a múltra emlékeztet. Kislánykorodban gyakran bajba sodort a fékezhetetlen kalandvágy – csipkelődött a férfi. – Azt már régen kinőttem. Most viszont jólesne egy gin tonikkal. Bryn odament a pompás bárszekrényhez, elkészítette az italt, beletett egy fél citromkarikát, és átnyújtotta a lánynak. – Csodaszép a kert – fordult Rachel a háziasszonyhoz. – Hetente egyszer jön egy férfi a faluból, az tartja rendben – magyarázta Pearl. – A virágokat én ápolom. Bryn azt ajánlotta, hogy adjam el a birtokot – vetett az asszony felháborodott pillantást a fiára. – Remélem, hogy egyszer majd unokáim lesznek, és a családé marad a ház. Végül is a Donovanek mindig itt éltek. – Ez csodálatos hely gyerekek számára – vélte Rachel, és közben nem nézett Brynre. A férfi nem sieti éppen el, hogy továbbörökítse a család nevét. Harmincnégy éves korára lett
6
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
volna már éppen elég ideje. Bizonyára kedvére válogathatott a nőkben, hiszen ragyogó külsejű és rengeteg a pénze. Vajon van barátnője? – tűnődött Rachel, a gondolatra azonban különös fájdalom járta át. Megrázta a fejét, mintha el akarná hessenteni a gondolatot. – Valami baj van? – kérdezte Bryn. – Nem, csak úgy tűnt, mintha lenne valami a hajamban. – Talán a kertben belement valami rovar – állt fel Bryn, és odalépett hozzá. Ebben a pillanatban Pearl kihörpintette az italát, és felállt. – Utánanézek a vacsorának. – Segíthetek? – ajánlkozott Rachel, de Bryn elállta az útját. – Nem, nem – tiltakozott Pearl. – Maradj csak itt! Nagyszerűen boldogulok egyedül. Rachel érezte, hogy a férfi megérinti a fürtjeit. – Nincs benne semmiféle csúszómászó – biztosította a lányt. – Mikor növesztetted meg a hajadat? – Az egyetemen. – Egyszerűbb volt megnöveszteni, mint a rakoncátlan rövid fürtökből frizurát fésülni. A férfi ahelyett, hogy visszaült volna a karosszékébe, letelepedett a lány mellé a kanapéra, és a támlára tette a karját. – Hogy van a lábujjad? – Mondtam, hogy szóra sem érdemes. – Mindig is ilyen voltál. Oda sem hederítettél az apró-cseprő sérülésekre. Egyedül ez a tapasz emlékeztet az egykori kócos kis vadócra, aki mindig mezítláb szaladgált, és állandóan sebes volt a térde vagy a könyöke. – A gyerekek egyszer felnőnek. – Igen. Ezt már észrevettem. – A férfi elhallgatott, és rosszkedvűen a kandallóra szegezte a tekintetét. Amikor tovább beszélt, némi feszültség csengett ki a hangjából: – Ami akkor történt, mielőtt elköltöztetek… Sajnálom, ha megbántottalak, vagy megijesztettelek. – Beletúrt sötét hajába, és behatóan nézett a lányra. – Nem voltam önmagam. Nem mintha ez kifogás lenne. Mindenesetre szeretnék bocsánatot kérni. Rachel leszegte a fejét. – Nem szükséges. Nem te voltál érte egyedül a felelős. – Te csak éppen akkor fejezted be a középiskolát. Nekem kellett volna, hogy… több eszem legyen. A lány felnézett, és igyekezett könnyed hangot megütni. – Évekkel ezelőtt volt. Biztos vagyok benne, hogy már mind a ketten rég elfelejtettük. – A lány gyorsan elfordította a tekintetét. – Komolyan? Tényleg elfelejtetted? Rachel meglepetést színlelve elmosolyodott. – A férfiak azt hiszik, hogy őket sohasem lehet elfelejteni – mondta színpadias sóhajjal. – Természetesen, amikor viszontláttalak, akkor eszembe jutottak a múlt feledésbe merült eseményei. Meg az is, hogy milyen az, amikor egy tizenhét éves kislány egy idősebb férfiba szerelmes. – Ügyet sem vetve Bryn összeráncolt homlokára, hangosan felnevetett. – Ó, milyen elcsépelt közhely! A férfi állán megrándult egy izom, és különös fény csillant meg a szemében, ahogy fürkészően ránézett Rachelre. Aztán maga is felnevetett. – Mindenesetre szerencsésen megúsztam. Rachel szerette volna, ha ezt ő is elmondhatná magáról. A vacsoránál Bryn kérdezősködött Rachel munkájáról és arról, hogy mennyi tapasztalata van a tudományos kutatás és az írás terén.
7
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– Az a feladat, amely itt vár rád, egy kicsit más, ugye? Mit gondolsz, mennyi időbe fog kerülni? – Remélem, hogy az első kézirat három-négy hónap múlva elkészül. Rengeteg irat van, nem nekem kell minden adatot összegyűjtenem. Bryn az anyjára nézett. – Neked van pontos képed arról, hogy mit tartalmaz az anyag? Pearl a fejét rázta. – Talán még rábukkanunk valami családi botrányra. Nem lenne mulatságos? – Ha ez csakugyan megtörténne, aligha tartanád mulatságosnak – figyelmeztette Bryn. – Ne légy már ilyen nyárspolgár, drágám! Kell hogy a krónikának sava-borsa legyen. Nem állhat pusztán a születési, halálozási és esküvői dátumok unalmas felsorolásából megspékelve a nyereség alakulásáról szóló számadatokkal. – Biztosan akadnak érdekes események, amelyek élettel töltik meg a puszta tényeket – vetette közbe Rachel. – Van egyébként szkenner és nyomtató? Nem szeretném a régi dokumentumokat a kelleténél többször kézbe venni. – Mikor lesz szükséged ezekre az eszközökre? – Vélhetően néhány nap múlva, amikor áttekintettem az anyagot. – Gondoskodom róla. A könyvtárban van egyébként internetcsatlakozás. Én is azt használom, ha itt vagyok. Röviddel vacsora után Bryn elbúcsúzott. Megcsókolta az édesanyját, aztán Rachelhöz fordult: – Ráérsz egy pillanatra? A lány követte a félhomályos előcsarnokon át az ajtóig. Ott Bryn megállt, és egy pillanatig némán nézett rá. – Nem kell aggódnod a könyv miatt – szólalt meg Rachel. – Te, illetve az édesanyád fizettek érte, semmi sem fog megjelenni a beleegyezésetek nélkül. – Tökéletesen megbízom benned, Rachel. Nem amiatt aggódom, hanem az anyám miatt. Mindig csupa tűz és lelkesedés, ha valami új dologról van szó. De ha kimerültnek látszik, hálás lennék, ha titokban értesítenél. Sok évvel ezelőtt Rachel vakon teljesítette volna Bryn minden kérését. Most azonban úgy érezte, hátba támadná Pearlt. – Ha valami aggasztó dolgot tapasztalok – felelte óvatosan –, természetesen mindent megteszek, ami tőlem telik. A férfi figyelmét nem kerülte el, hogy a lány kitért a válasz elől. – Az anyám nem olyan erős, mint amilyennek mutatja magát. – Ha azt hiszed, hogy pesztonkára van szüksége… – Meg is nyúzna elevenen, ha hallaná – nevetett fel Bryn. – Nem azt akartam mondani, hogy másodállásban pesztonka legyél. Mindazonáltal jó, ha van valaki a házban. – A férfi egy pillanatra elhallgatott, aztán másra terelte a szót. – Milyen szkennerre és nyomtatóra van szükséged? Rachel megadta a számítógépe adatait, amelyhez a berendezéseket illeszteni kell. Végül Bryn kinyitotta az ajtót, egy pillanatig habozott, aztán lehajolt, és arcon csókolta a lányt. – Jó éjszakát, Rachel! Miután az ajtó becsukódott Bryn mögött, a lány egy darabig még állt ott. Még mindig a bőrén érezte a férfi meleg ajkait. Aztán összeszedte magát, és megfordult. Pearl éppen akkor jött lei a konyhából. – Mit akart Bryn? – kíváncsiskodott.
8
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– Megbeszéltük, hogy milyen szkennerre van szükségem – felelte Rachel, aztán hozzátette: – És azt is mondta, örül, hogy van valaki melletted a házban. – Mindig túl sokat aggodalmaskodik. Én szeretek itt lenni, és itt is maradok, amíg koporsóban nem visznek ki. Vagy addig, amíg Bryn saját családja be nem költözik, és azt nem akarják, hogy menjek el. – Bryn biztosan nem akarja majd akkor sem, hogy elköltözz. – De a felesége talán igen. Vagy talán én magam. – Az asszony szinte szomorúan fűzte hozzá: – Ha egyáltalán valaha odáig jutunk. Addigra én már réges-rég nem leszek itt, gondolta Rachel. Különben is, mit izgat ez engem?
9
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
2. FEJEZET Miközben Bryn hazafelé ment, furcsamód elégedetlenséget érzett önmagával szemben. Igaz, legalább szóba hozta a múltbeli eseményeket. Megpróbált tiszta vizet önteni a pohárba, és megnyugtatni a lelkiismeretét. Amióta a buszpályaudvaron viszontlátták egymást, érezte, hogy Rachel rendkívül tartózkodóan viselkedik vele szemben. Azt állította ugyan, hogy elfelejtette a sok évvel ezelőtti utolsó találkozásukat, de hát ez nem túlságosan hihető. Egy gúnyos megjegyzéssel el is árulta magát. Brynt elbűvölte és zavarba ejtette, hogy Rachel mennyire megváltozott. Időnként azonban fel-felvillant az egykori őszinte és szenvedélyes lányka képe, s benne ez felébresztette a vágyat, hogy kiderítse, a hűvös, tartózkodó, felnőtt Rachel mennyire különbözik valójában egykori énjétől. Ahogy egy pillantást vetett az órájára, látta, hogy tovább maradt, mint tervezte. Az utóbbi időben gyakran találkozott Kinzi Broadbenttel, és erre az estére is elígérkezett neki. Most azonban egyáltalán nem kívánta látni a vörös hajú szépséget. Így aztán odahaza felhívta Kinzit, és elmagyarázta, hogy az édesanyjánál volt, és nagyon elfáradt. A lány elfogadta ugyan a kifogását, de gyanúsan kurtán búcsúzott el. Ezt majd még valahogy jóvá kell tennie. Három nap múlva Rachel a könyvtárban ült a régi levelek, naplók és iratok között, amikor kinyílt az ajtó, és Bryn egy hatalmas dobozzal a kezében megjelent. – Itt van a szkennered – mondta. – Hova tehetem? – Az asztalra. – Rachel lehúzta a kesztyűjét, amelyet azért viselt, hogy ne okozzon kárt a régi, törékeny dokumentumokban. Aztán eltett néhány skatulyát a nagy tölgyfa asztalról, amelyen a számítógépe állt. – Nem számítottam rá, hogy személyesen hozod el. – Látni akartam az anyámat. – Úgy tűnik, jól van. Találkoztál már vele? – Igen. Éppen a teraszon ápolja a cserepes virágait – felelte Bryn, miközben hozzálátott kicsomagolni a szkennert. – Roppantul lelkesíti ez a dolog – intett a fejével az asztalon lévő iratok felé. – Jól haladsz? – Olyan sok az anyag, hogy alig tudom eldönteni, mit hagyjak ki. Ahogy csatlakoztatták a berendezést, amely szkenner és nyomtató volt egyben, Rachel rögtön leült, hogy kipróbálja, Bryn pedig az asztal peremének támaszkodott. Amint az első papír kijött a nyomtatóból, mindketten egyszerre nyúltak utána, és az ujjaik egy pillanatra összeértek. Rachel gyorsan elkapta a kezét, mire a férfi különös tekintetet vetett rá. Aztán tanulmányozni kezdték a próbanyomtatást. – Ez nagyon meg fogja könnyíteni a munkámat – mondta Rachel. – Örülök, hogy a szolgálatodra lehettem. – Bryn érdeklődéssel nézegette a dokumentumokat. – Ez micsoda? – A régi fűrészmalom egy szállítólevele. Van rajta néhány megjegyzés. Bizonyára az ükapád írta. – Sámuel Donovan az első fűrészmalmát egy közeli vízesés mellett építette fel, az hajtotta a vízikereket. – Még sohasem láttad? Bryn a fejét rázta. – Különös érzés a kezemben tartani – nézte áhítattal a kissé kifakult kézírást. – Üzenet a múltból.
10
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– Levelek is vannak – mutatott Rachel egy műanyag irattartóra, melyben egy elsárgult, összegyűrődött papír lapult. – Azt az ükapád a feleségének írta, mielőtt összeházasodtak. – Szerelmes levél? – mosolygott Bryn a lányra. – Elsősorban arról ír benne az ükapád, hogy egy házat akar építeni a jövendőbelijének. Minden jel szerint nagyon szerethette. Bryn átfutotta a levelet, és az Utolsó részt hangosan felolvasta: – „Alig várom, hogy beköltözzünk az új otthonunkba. Remélem, megnyeri a tetszésedet, drágám. A Te Samueled, aki Téged a szíve legmélyéből szeret.” – Némi szünet után elgondolkodva hozzátette: – Ki hitte volna arról a mogorva tekintetű úrról, aki a festményen látható… – Amikor a képet festették, már sikeres üzletember volt, a közösség támasza. Amikor viszont ezt a levelet írta, csupán egy halálosan szerelmes fiatalember, aki alig várta, hogy ifjú feleségét az új otthonukba vezesse. – Látom, a szívedbe zártad. – Nagyon meghatónak találom a levelét – ismerte el Rachel. A férfi elgondolkozva nézte. – Utoljára akkor láttam így csillogni a szemed, amikor az édesapád egy pónit vett, és először lovagolhattál rajta. Reggeli közben berontottál hozzánk, hogy elmeséld. – Jaj, mennyit szidtak érte! – emlékezett Rachel. Az édesapja nem győzött bocsánatot kérni a munkaadóitól. Ekkor ébredt Rachel először tudatára a szülei és a Donovan család közötti társadalmi különbségnek, amelyet Donovanék sohasem éreztettek vele. – Még mindig lovagolsz? – Már évek óta nem. – Tartok egy hátaslovat a közeli lovardában. Te is körülnézhetnél ott. – Majd meglátjuk. Bár rengeteg munkám van. A férfi óvatosan megsimogatta a lány arcát. – Nem dolgozhatsz egyfolytában. Történészként alkalmaztunk, nem rabszolgának. – Rabszolgaként aligha keresnék ennyit. Rendkívül nagyvonalú a díjazásom. – Az anyám meg van róla győződve, hogy a munkád megéri, én pedig megbízom az ítéletében. – Nekem az volt az érzésem, hogy bizonyos fenntartásaid vannak. – Nem a képességeidet illetően. – Hanem? Ebben a pillanatban belépett Pearl, hogy délutáni kávézásra hívja őket a teraszra. Amikor pár perc múlva letelepedtek odakinn, Rachel újra a munkájáról kezdett beszélni: – Szakszerűen archiválni kellene a dokumentumokat. Ehhez savmentes borítékokra és dobozokra lenne szükség. – Szerezz be mindent, amire szükséged van! – felelte Bryn. – Itt helyben nem kapsz meg mindent – szólt közbe Pearl. – Be kell menned a városba. Ugye már mondtam, hogy van a garázsban egy kocsi, amelyet használhatsz? – Igen. – Rachel számára döntő tényezőt jelentett ez az ajánlat, amikor elfogadta az állást, mert így nem kellett saját kocsit vennie. – Van tehát jogosítványod? – kérdezte Bryn. Rachel bólintott. – De újra hozzá kell szoknom a bal oldali forgalomhoz. – Akkor jobb, ha vele mész – mondta Bryn az anyjának. Nemsokára aztán a férfi jelezte, hogy mennie kell. Rachel egy csapásra hidegebbnek és üresebbnek érezte a házat nélküle.
11
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
Mivel Pearl egész héten nem tért vissza a városba teendő kirándulásra, pénteken Rachel kérdezett rá. – Gondolom, nem akarsz egyedül menni? – kérdezte Pearl. Rachelnek már a nyelvén volt, hogy nagyon jól boldogul egyedül. Hirtelen eszébe jutott azonban, hogy Brynt aggasztja, hogy az édesanyja alig mozdul ki a házból. Pearl nyilván félreértette a lány habozását, mert gyorsan hozzátette: – Ha bizonytalannak érzed magad, természetesen veled jövök. A városban Pearl a Donovan irodaház parkolójába irányította Rachelt, és innen indultak bevásárolni. Pearl egész idő alatt némileg nyugtalannak látszott, és egy pillanatra sem tágított Rachel közeléből. Amikor a lány a bevásárlás végeztével azt ajánlotta, hogy térjenek be egy kávézóba, némileg vonakodva egyezett bele. Úgy tűnt, mintha elszokott volna attól, hogy ennyi embert lásson együtt. A kávé és a sütemény azonban némileg oldotta benne a feszültséget. Amikor aztán a vásárolt holmit berakodták a kocsiba, felnézett a Donovan Industries hatalmas irodaegyüttesére. – Ha már itt vagyunk, benézhetnénk Brynhez! – Talán túlságosan elfoglalt. – Ráchel nem volt benne biztos, hogy Bryn örülne, ha munka közben zavarnák. – Nem maradunk sokáig. Éppen csak beköszönünk. – Itt megvárlak. – Szó sem lehet róla – mondta Pearl nyomatékosan. – Bizonyára örül, ha lát téged. Noha ebben Rachel egyáltalán nem volt olyan biztos, követte Pearlt a faburkolatú, márványpadlójú előcsarnokba. Egy hangtalanul működő lifttel felmentek a legfelső emeletre. Ott Bryn titkárnője fogadta őket. A középkorú hölgy örömteli meglepetéssel üdvözölte Pearlt, aztán bevezette a látogatókat a főnök irodájába. Bryn láthatóan szintén megörült nekik, s hellyel kínálta őket az íróasztala előtt álló, elegáns karosszékekben. – Nem maradunk sokáig – mondta Pearl, aztán beszámolt a bevásárló körútról. Közben Rachel csodálattal nézett körül. Bryn irodájában is nemes fa borította a falat, a padlót pedig vastag szőnyeg. A bútorokon is látszott, hogy drága, egyedi darabok. Nem voltak újak, de nagy szakértelemmel újították fel őket, úgyhogy nem vesztettek semmit az eredeti szépségükből. Az egész épületen látszott a jólét és a minőségi munka szeretete. A Donovanek egyszerű fűrészmalommal kezdték, és hatalmas faipari vállalatot építettek fel. Noha azóta már papírgyártással és újságkiadással is foglalkoztak, a gyökereiktől sohasem szakadtak el. Negyedóra múlva Pearl közölte, hogy nem akarja tovább igénybe venni Bryn idejét. A férfi felállt, hogy kikísérje a vendégeket. Amíg Rachel az ajtónál előreengedte az idős hölgyet, Bryn megérintette a karját. – Köszönöm – súgta halkan. Rachel megrázta a fejét, jelezve, hogy szóra sem érdemes. A szívét mégis melegség töltötte el, ahogy a férfi rámosolygott. Aztán követték Pearlt a felvonóhoz. – Látunk a hétvégén? – kérdezte Pearl a fiát. – Nem. Ezúttal nem. Már más terveim vannak. – Kinzivel? – Az asszony fürkészően nézett a fiára. – Igen. Rachel, aki tekintetét mereven az emeletek számát mutató kijelzőre szegezte, megkönnyebbült, amikor egy halk hang jelezte, hogy megérkezett a lift, és az ajtók kinyíltak.
12
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
Miután Rachel szombaton majdnem egész nap dolgozott, Pearl ragaszkodott hozzá, hogy legalább vasárnap pihenjen. – Természetesen elviheted a kocsit – fűzte hozzá. – Inkább egy hosszú sétát tennék, hogy megnézzem, mi változott a környéken. – Rachel hozzászokott a rendszeres mozgáshoz, de a hazaérkezése óta nem sokat sportolt. A házat apróbb parcellákra osztott mezőgazdasági terület vette körül, ahol a városban dolgozó, de a vidéki életet szerető emberek telepedtek le. Lassan egy kis település alakult ki Donovan Falls néven a már rég eltűnt, egykori fűrészmalom körül. Az idők folyamán aztán a terjeszkedő elővárosok teljesen körülvették. A kis templom, ahova a Donovan és a Moore család annak idején járt, most frissen festve tündöklött. A település névadó vízesése Sámuel Donovan nevét viselte, amint azt egy emléktábla jelezte. Hasonlóképpen az az erdő és mező is, amelyet Bryn apja a közösségnek ajándékozott. A fák árnyékában kirándulók táboroztak, és a vízesés alatti tavacskában gyerekek pancsoltak. Miközben Rachel a zuhatagban gyönyörködött, melynek ereje még a part menti páfrányok ágait is megmozgatta, azon töprengett, vajon mit csinálhat most Bryn. Persze akármit is csinál, vele van egy Kinzi nevű nő… Rachel örült, amikor hétfőn folytathatta a munkáját. Pearl, amennyire tudott, segített. Azonosította a fényképeken szereplő személyeket, és elmagyarázta, hogy ki milyen kapcsolatban áll a családdal. Amikor azonban a telefon megszólalt, Pearl éppen kinn volt a kertben. – Rachel? – hallatszott Bryn mély hangja a vonal másik végén. – Igen. Az édesanyád a kertben van. Mindjárt hívom. – Hagyd csak! Majd később újra keresem. Rendben van minden? – Pearl jól van, és én is jól haladok a munkával. – És a hétvége jól telt? – Jól, köszönöm. Egy pillanatig csend volt. Csak nem azt várja, hogy ő is érdeklődjön a hétvégéje felől? A lányt még a puszta gondolat is nyomasztotta. – A következő hétvégén elviszlek lovagolni. Hacsak nincsenek más terveid. – Tulajdonképpen még nem gondolkoztam rajta. – Akkor vasárnap tíz órakor! El ne felejtsd! A lánynak alkalma sem volt ellentmondani, mert a férfi már le is tette a kagylót. Bryn később nyilván az édesanyjának is beszélt a tervéről, mert Pearl este szóba is hozta. – Hallom, hogy vasárnap Brynnel kilovagoltok. Örülök, hogy lesz társa. Azt hiszem, Kinzi nem lovagol. – Ő Bryn barátnője? – Rachel igyekezett közömbös hangot megütni. Pearl sóhajtott. – Talán ezúttal lesz valami a dologból. Mindenesetre egy ideje már találkozgatnak. Vasárnap Bryn egy hosszú lábú, vörös hajú, zöld szemű szépséggel jelent meg. Kinzi frizurája nagyon csinos volt, drága fodrászra vallott. A kasmírpulóver és a szűk nadrág olyan alakot takart, amelyet a legtöbb nő megirigyelt volna. Magas sarkú csizmájában majdnem olyan magas volt, mint Bryn. Egy rövid farmerkabátka egészítette ki egyszerre laza és elegáns öltözetét. Kinzi elbűvölően rámosolygott Rachelre, ahogy bemutatták őket egymásnak, aztán elmondta, azért jött, hogy Lady Donovan ne legyen egyedül. – Nagyon kedves magától – felelte Pearl –, de igazán nem szükséges. És a ladyt nyugodtan elhagyhatja.
13
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
Rachel az asszony szokatlanul kedvetlen hangvétele hallatán alig tudta a nevetést elfojtani. Kinzinek azonban láthatólag nem tűnt fel semmi. – Készen vagy, Rachel? – kérdezte Bryn. – Akkor mehetünk. – Mesélte az édesanyád, hogy ezen a héten látogatói voltak? – kérdezte Rachel, amikor már a kocsiban ültek. – Vendégeket hívott? – Tudtommal nem. Azt hiszem, csak beugrottak. Egy középkorú házaspár volt. Régi ismerősök lehetnek. Ha jól emlékszem, McGilléknek hívják őket. Amikor elmentek, Pearl nem győzött áradozni, hogy milyen jól elbeszélgettek. – Emlékszem rájuk. Az apám temetése óta az anyám bizonyára velük sem találkozott. Teljesen elvesztette az érdeklődését a társasági élet iránt. – Csak idő kérdése, és újra önmaga lesz – vélte Rachel. Bryn arckifejezése nem sok meggyőződést mutatott. A „majdcsak megoldódnak a dolgok maguktól” mottó távol állt a gondolkodásmódjától. Egy szelíd dombokkal körülvett völgybe hajtottak, melyen lovaglóutak kanyarogtak. Bryn nagy, vörösesbarna hátaslova szemmel láthatóan örült, ahogy a gazdáját meglátta. A lovarda tulajdonosa egy csinos kis kancát bocsátott Rachel rendelkezésére. Kényelmesen poroszkáltak a sűrű bokrok között vezető, széles ösvényen. Mikor már Rachel kellőképpen hozzászokott a lovához, vágtázni kezdtek. Végül egy magaslatra értek, ahonnan csodaszép kilátás nyílott a zöld dombokra és a távolban csillogó óceánra. Leültek egymás mellé egy sziklára. Rachel a térdére támasztotta a könyökét. Enyhe szellő fújdogált, amely kioldott néhány fürtöt a lány szorosan megtűzött kontyából. Hosszasan hallgattak, míg végre Rachel megszólalt: – Csak most döbbentem rá, hogy mennyire hiányzott Új-Zéland. Bryn letépett egy fűszálat, és az ujjai között forgatta. – Amerika nem hiányzik? – Néhány dolog biztosan. De a szívem ezé az országé. – És az amerikai barátaid? Azok nem hiányoznak? – Dehogynem. – Esetleg egy férfi? A lány tudta, hogy Bryn feléje fordult, de ő továbbra is a dombokra szegezte a tekintetét. – Nincs senki, aki különösképpen hiányozna. Ha lett volna valakim, akkor bizonyára nehezebb volna. – Kinzinek új állást kínáltak – mondta váratlanul Bryn. – Ausztráliában. Most már Rachel is felé fordult, ám a férfi arcáról semmit sem tudott leolvasni. – És elfogadja? – kérdezte. – Milyen állásról van szó? – Még nem döntött. Egy divatlapot ad ki, amelynek az ausztrál tulajdonosa azt akarja, hogy különböző más lapjainak is ő legyen a felelős kiadója. Nagy lehetőség Kinzi számára. Nem akarom visszatartani. – Vissza tudnád? – Talán. – A férfi felállt, és a lánynak hátat fordítva nézte a látóhatárt. – Ha megkérdezném, hogy hozzám jön-e feleségül. Rachel hirtelen különös ürességet érzett. Miért meséli el ezt neki Bryn? Mindenesetre már eleget hallott. Felvette a lovaglósapkáját a földről, és odament a békésen legelésző lovakhoz. – Ha az a szándékod, meg kell kérdezned – mondta, s megfogta a kanca gyeplőjét. A ló ránézett, és nyerített, ahogy a kengyelbe tette a lábát. Nem volt azonban egyszerű felülni a nyeregbe, mert a ló fickándozni kezdett.
14
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
Bryn megfogta a gyeplőt, és nyugton tartotta a kancát, amíg a lány el nem helyezkedett rajta. – Tehát ezt tanácsolod? – kérdezte. Rachel felháborodottan nézett le rá. – Nem vagyok az anyád! Neked kell döntened. Ha azonban az ember valakit szeret, elengedni is tudnia kell. Rachelnek hirtelen összeszorult a torka, és kirántotta a férfi kezéből a gyeplőt. Bryn hátralépett. Összeráncolta a homlokát, majd elmosolyodott. Aztán odament a saját lovához, és felugrott a nyeregbe. Amikor Bryn lova lefelé ügetett a lejtőn, Rachel már jóval előbbre járt. A férfi azonban gyorsan beérte, és noha a kanca vágtatni kezdett, a vörösbarna paripa tartotta vele az iramot. A bokrok közt kanyargó ösvényre térve a lány lassított, és egymás mellett poroszkáltak. – Általában nem szoktam a szívügyeimről beszélni – szólalt meg Bryn, némi gúnyos felhangot adva a szívügy szónak. – Megbántottalak? – Nem. – Hogy mekkorát tud a látszat csalni! – morogta a férfi, aztán kíváncsian hozzátette: – Vagy ez a női szolidaritás megnyilvánulása? Többet nyom a latban, mint a régi barátság? – Bryn, mi sohasem voltunk igazi barátok. Ahhoz túlságosan nagy köztünk a korkülönbség. – De a családjaink nagyon közel álltak egymáshoz. – Az én családom a tied alkalmazottja volt. – Miért vagy ilyen? – Csupán a tényeket említem meg. – Nem értem, miért vagy rám dühös. – Bryn megállította a lovát a lányé mellett úgy, hogy a térde érintette Rachelét. – Nem vagyok rád dühös – kérte ki magának a lány. Túl nagyot nem hazudott. Inkább magára haragudott, hogy miért érdekli őt Bryn szerelmi élete. Bizonyára az ostoba kamaszkori szerelem késői utóhatása. – Segíteni azonban nem tudok. – Azt nem is vártam tőled. Csupán hangosan gondolkoztam. Mintha levegő lennék! – berzenkedett Rachel. A ló prüszkölt, és megrázta a sörényét. Legszívesebben Rachel is így tett volna. Ehelyett könnyű vágtára fogta a lovát, amíg vissza nem értek a gazdaságba. Mire megérkeztek Rivermeadowsba, Pearl már elkészítette számukra a hideg uzsonnát. Bryn azonban először akart még egyet úszni. Rachelnek nem volt kedve csatlakozni hozzá, Kinzi azonban gyorsan magára húzott egy icipici bikinit, amelyben tökéletesen érvényesült az alakja. Miközben Rachel segített Pearlnek a vagdalt húst és a salátát kivinni a teraszra, hallotta a másik nő vihorászását, Bryn mély nevetésétől kísérve. Étkezés közben Kinzi lelkesen dicsérte a háziasszony szakácstudományát, érdeklődött, hogy Rachel élvezte-e a lovaglást, és csipkelődve „cowboyom”-nak nevezte Brynt. Rachelt idegesítette a viselkedése, és bosszantotta az a vigyor, amellyel Bryn nyugtázta a nő megjegyzését. Uzsonna után Rachel elnézést kért, majd felment a szobájába, fogott egy könyvet, és a hátsó ajtón kisurrant a kertbe. Egy fenyő alatt, amelynek földig értek az ágai, talált egy védett helyet, és leült olvasni. Egyszer csak halk beszélgetést hallott a közelből. Felismerte Bryn és Kinzi hangját. Mivel nem akarta őket kihallgatni, felállt. A haja azonban beleakadt egy lelógó ágba. Éppen nagy nehezen kiszabadította magát, és elkezdte kiszedegetni a hajából a fenyőtűket, amikor hallotta, hogy a pár mellé ér.
15
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– Jaj, Rachel, mi történt? – nevetgélt Kinzi, és kihúzott egy ágdarabot a lány hajából. – Köszönöm – morogta Rachel. Rémesen festhetek, gondolta elkeseredetten. Bryn mosolyogva nézett rajta végig, és az apró ráncok a szeme körül elárulták, hogy alig tudja visszatartani a nevetést. – Olvastam – magyarázkodott Rachel –, de éppen fázni kezdtem. – Ezzel nem nézve se jobbra, se balra, besietett a házba. Ahogy felért a szobájába, alaposan kikefélte a haját, aztán lefeküdt az ágyra, és megpróbálta újra a könyvre összpontosítani figyelmét. Egy idő múlva azonban felállt, odament a hátsó kertre néző ablakhoz, és kifelé bámult. Végül Bryn és Kinzi felbukkant a fák között. A pergola alatt megálltak. Úgy tűnt, mintha a lány nyomatékosan kérne valamit, miközben a férfi nyaka köré fonta a karját. Bryn a derekára tette a kezét, s a vörös hajú szépség lábujjhegyre állva hozzásimult. A férfi lassan lehajtotta a fejét, és az ajkuk összeforrt.
16
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
3. FEJEZET Rachel mély lélegzetet vett, és visszalépett az ablaktól. Jaj, miért is kell Brynnek és Kinzinek a nyílt színen csókolózniuk? Miért nem tudnak elvonulni valahova, a fák rejtekébe vagy a kis nyári lakba? Rachel csak most vette észre, hogy ökölbe szorult a keze. Lehet, hogy ezt a csókot majd még szenvedélyesebb és meghittebb gyengédségek követik? Nem akart erre gondolni, ám hiába próbálta elterelni a figyelmét. Talán Bryn már meg is kérte Kinzi kezét, és a csók a beleegyezés megpecsételése volt… Rachel megpróbálta bebeszélni magának, hogy örülnie kellene a boldogságuknak, ehelyett azonban halálos ürességet érzett. Röviddel ez után beszélgetés hallatszott a teraszról, aztán csend lett. Nyilván bementek a házba. Ha most közlik Bryn édesanyjával a nagy újságot, akkor jobb, ha ő nincs a közelben. Később az előcsarnokból hallatszottak hangok, aztán becsukódott a bejárati ajtó. Rachel várt még húsz percet, és csak aztán ment le. Amikor Pearlt egyedül találta a teraszon, úgy tett, mintha csodálkozna. – Igen, egy ideje már elmentek – mondta Pearl. – Kérték, hogy adjam át az üdvözletüket. Semmi sem utalt arra, hogy valami különleges történt volna. Tíz nap telt el, mire Rachel viszontlátta Brynt. Az éjszaka folyamán megfordult az időjárás. Az erős szél a hegyek fölé sodorta a szürke fellegeket, és eleredt az eső. Rachelnek le is kellett mondania az időközben szokásává vált reggeli futásról. Dél felől egyre gyakrabban dörgött az ég, és olyan hevesen zuhogott, hogy az ereszcsatornák túlcsordultak, s a ház körül, a gyepen hatalmas pocsolyák képződtek. A kert siralmas látványt nyújtott, mivel a talaj teljesen átázott, és az eső meg a szél a földre verte a virágokat. A házban olyan sötét volt, hogy Rachelnek lámpát kellett gyújtania, hogy olvasni tudjon. Pearl házvezetőnője telefonált, hogy nem tud jönni, mert a rádió fenyegető viharra figyelmeztetett; és lehet, hogy az utakat is el fogja önteni a víz. Bryn röviddel vacsora előtt érkezett meg. A haja és a ruhája csuromvíz volt, pedig esőköpeny volt rajta. Az arcán is esőcseppek csorogtak, és látszott, hogy átfázott. – Bent voltam a faluban, mielőtt idejöttem – magyarázta. – Homokzsákokat helyeznek el arra az esetre, ha nagyon megemelkedne a folyó vízszintje. – Átszakadhatnak a gátak? – döbbent meg Rachel, aki pedig úgy látta, hogy a korábbinál magasabbra és szilárdabbra építették őket. – Már arról beszélnek, hogy ez lesz az évszázad vihara. Ma éjszakára itt maradok, hátha a faluból telefonálnak, hogy segítségre van szükség. Pearl, aki a nap folyamán egyre nyugtalanabb lett, most megkönnyebbülve lélegzett fel. Meg is ígérte, hogy elkészíti a fia kedvenc édességét. Amíg a férfi felment a szobájába, hogy átöltözzön, Rachel még egy terítéket tett a konyhaasztalra, ahol a két nő szokás szerint étkezett. Közben Pearl vizet forralt. Röviddel később egy gőzölgő pohárral a kezében odalépett Rachelhöz. – Lennél szíves ezt felvinni Brynnek, hogy én a vacsorával tudjak foglalkozni? Ez majd átmelegíti. Rachel átvette a poharat, amelyből csodálatos illatok áradtak. – Citromlé, méz és rum van a teában – magyarázta Pearl. – Jót fog neki tenni.
17
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
Rachel óvatosan felment a lépcsőn, és megállt Bryn szobája előtt. Amikor a neszekből úgy ítélte meg, hogy a férfi már kijött a fürdőszobából, kopogott az ajtón. – Egy pillanat – hallatszott belülről. – Most már jöhetsz! – kiáltott ki Bryn néhány másodperc múlva. Még mezítláb volt, éppen csak egy nadrágot kapott magára, a száraz ing az ágyon feküdt kikészítve. – Rachel! – lepődött meg a férfi. A szobában nem égett a villany, de egy villám egy pillanatra megvilágította Bryn arcát. Az ezt követő mennydörgés fenyegetően hangos volt, noha még messziről jött. – Az édesanyád kért, hogy ezt hozzam fel – mondta Rachel, ügyesen titkolva, hogy a férfi látványa milyen hatást váltott ki belőle. – Hova tehetem? – Oda a… – kezdte a férfi, aztán elkomorult az arca, és kinyújtotta a kezét. – Add ide, kérlek! Az anyámnak nincs ehhez joga. Nem küldözgethet téged, mint valami cselédet! – De hiszen nincs most semmi dolgom. – Azért még lesz hozzá egypár szavam. – Ne, kérlek ne! Pearl csupán szívességet kért tőlem, és én örülök, ha segíthetek neki. – Biztos vagy benne? – nézett rá fürkészően a férfi. – Teljesen. Meg tudom védeni az érdekeimet, ha szükséges. – Az már igaz – nevetett Bryn. Rachel azon kapta magát, hogy a szeme elragadtatva tapad a férfira, amíg az az ingét felvette. Gyorsan hátralépett, és távozni készült. Ebben a pillanatban azonban újabb villám cikázott fel, és hangos mennydörgés követte. A lány rémülten összerándult. – Félsz a zivatartól? – Nem, de az édesanyád nyugtalannak látszik. Ezért jöttél? – Igen. És azért is, mert kiáradhat a folyó. – A férfi gyorsan begombolta az ingét. – Az apám azt mesélte, hogy valamikor az ötvenes években egyszer majdnem a bejárati ajtóig ért a víz. – Komolyan? Akkor ennek biztosan van nyoma a dokumentumokban is. Bryn kiitta a poharát, és az ajtó felé indult. – Akkor gyerünk le! Noha Bryn nagyon örült az édesanyja készítette csokoládépudingnak, a gondolatai máshol jártak. Mind gyakrabban cikáztak fel a villámok, a mennydörgés felerősödött, Pearl pedig egyre sápadtabb lett. Mihelyt befejezték a vacsorát, közölte, hogy lefekszik. Bryn felajánlotta, hogy felkíséri, de Pearl nevetve utasította vissza. – Azért nem kell a kezemet fognod. Egyszerűen bebújok a takaró alá, amíg az égiháború véget nem ér. Rachel és Bryn, miután leszedték az asztalt, a nappaliba mentek. Rachel behúzta a nehéz függönyöket, így nem látszott, milyen vadul veri az eső az üveget. Közben Bryn töltött neki egy pohárka Irish Cream likőrt, magának pedig konyakot. Noha központi fűtés volt a házban, Bryn meggyújtotta a tüzet a kandallóban. Éppen kényelmesen elhelyezkedett, amikor kialudt a villany. – Ó! – kiáltott fel meglepve Rachel. – Nagyon zavar? – A kandallóban fényesen lobogó láng imbolygó árnyakat vetett a férfi arcára. – Akarod, hogy hozzak néhány gyertyát? – Nem szükséges. A ropogó tűz különös, meghitt hangulatot teremtett. Rachel később nem tudta volna megmondani, hogy miről is beszéltek. Csak azt tudta, hogy hosszasan elüldögéltek, és egyre jobban belemelegedtek a beszélgetésbe. Bryn újra megtöltötte a poharakat, aztán hátradőlt a karosszékében, és kinyújtotta a lábát.
18
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
A tűz leégett, és a kandalló párkányán lévő óra tanúsága szerint már éjfél is elmúlt, amikor Rachel elfojtott egy ásítást, és vonakodva megjegyezte: – Talán le kellene feküdni, mielőtt itt alszom el. Bryn fáradtan mosolygott, és felállt. – Hozok valami fényt. – Noha a zivatar már elvonult, még mindig nem volt áram. Röviddel később a férfi visszatért egy zseblámpával és egy régi gyertyatartóval. Az utóbbit átnyújtotta a lánynak, aztán a szobájába kísérte. Ott a fésülködőasztalra helyezték a gyertyatartót, és Bryn meggyújtotta a kanócot. Ahogy a tükörben egy pillanatra találkozott a tekintetük, a villódzó fények különös érzékcsalódást okoztak. A tükörképet nézve egészen úgy tűnt, mintha szikrák ugrálnának közöttük. A lánynak elállt a szava a látványtól. A férfi lehajolt, és búcsúzóul arcon csókolta a lányt. Aztán hirtelen felegyenesedett, és menni készült. Már majdnem az ajtónál járt, amikor megtorpant, és újra Rachelhöz lépett. A gyertyafényben magasnak és fenyegetőnek látszott, a keze azonban, amellyel megfogta a lány állát, gyengéd volt, ajka pedig, amely a szájára tapadt, puha. Rachel ökölbe szorította a kezét, nehogy megérintse a férfit, és a karjába simuljon. Ajka azonban nem engedelmeskedett semmi józan belátásnak, hanem szenvedélyesen összeforrt a férfiéval. Egy halk hang azt súgta, hogy felejtsen el mindent ezen a csodás pillanaton kívül, ám Kinzi képe valahogy mégis a tudatába tolakodott. Az a nő pontosan azt tette Brynnel, amire ő oly nagyon vágyik! Rachel megpróbálta eltolni magától a férfit. Az azonban ahelyett hogy eleresztette volna, a csípőjére tette a kezét, és közelebb húzta. Éppen így tartotta a karjában Kinzit, és éppen így csókolta! A harag erőt adott a lánynak. Az öklével kezdte verni Bryn mellkasát. A férfi olyan hirtelen eleresztette, hogy Rachel nekitántorodott a fésülködőasztalnak. – Mi baj van? – kérdezte Bryn zavartan. – Kinzi! – A lány hangja vádolóan hangzott. – Kinzi? – A férfi úgy ismételte meg a nevet, mintha még sohasem hallotta volna. Aztán a hajába túrt. – Én csak azt tettem, amit te tanácsoltál… – És mi az ördögért csókoltál meg aztán engem? – Kinzi Ausztráliába megy. Vagyis kikosarazta, ő viszont véletlenül éppen kéznél van. A lányt hirtelen elfogta a pulykaméreg. – És azt gondoltad, ha ló nincs, szamár is jó? – Hogy tételezhetsz fel ilyet rólam? – A férfi dühösen közelebb lépett hozzá. – Ennél bizonyára jobban ismersz! – Te viszont egyáltalán nem ismersz engem. Nem vagyok már kamasz lány, akinek egykettőre el lehet csavarni a fejét. – Tudom. Különben nem… – A férfi összeszorította az ajkait. – Különben egyáltalán nem gondolkoztam rajta. Egyszerűen csak meg akartalak csókolni, és… – Brynnek egy pillanatra elakadt a szava, aztán határozottabb hangon folytatta: – Azt hittem, nincs ellene kifogásod, hiszen engedted. – Nem tudtam, mi a szándékod… Bryn haragja már elpárolgott, és most különös tekintettel nézte a lányt. – Kinzi az egyetlen gondod? – Nem. – Sok minden volt, ami óvatosságra intette, és a haragját táplálta. Leginkább azonban mégiscsak az a gyanú, hogy ő csak pótlékul szolgál a másik nő helyett. Így aztán nem hallgathatta el a kérdést: – Megkérdezted, hogy akar-e a feleséged lenni? – Nem – felelte a férfi némi hallgatás után.
19
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
A kurta válasszal Rachel nem sokra ment, de a férfi tekintete elárulta, hogy több szót nem akar a dologra fecsérelni. Bryn nem az a fajta ember, aki szereti kitárni a szívét. Akármi is történt közte és Kinzi között, biztosan nem fogja az orrára kötni. Rachel meglepetésére azonban Bryn mégis folytatta: – Péntek este találkozom vele újra. Ígértem neki egy búcsúvacsorát. És még mit? – gondolta Rachel, de aztán szigorúan rendreutasította magát. – Az édesanyád csalódott lesz. Szeretné, ha megházasodnál. – Majd megteszem, ha eljön az ideje – vonta meg a vállát Bryn. A férfi tekintete megint elgondolkodóvá vált, Rachel pedig zavartan állt egyik lábáról a másikra. – Késő van – mondta –, és az eső is elállt. Nyugodtan lefekhetsz. – Aludj jól! – mosolyodott el a férfi. Ezzel kiment a szobából, és határozottan becsukta maga mögött az ajtót. Rachel csak bámulta a nehéz faajtót, és igyekezett kavargó érzésein úrrá lenni. Miután felvette a pizsamáját, és bebújt a takaró alá, nem tudott elaludni. Harag, felháborodás, zavartság és vágy kavargott benne. Hol a forróság öntötte el, hol a hideg rázta, ha arra gondolt, hogy Bryn viselkedése nem személy szerint neki szólt. Mivel most már idősebb, és remélhetőleg okosabb is, nem fog még egyszer ugyanabba a csapdába esni, mint kamasz lány korában. Most birkózzon meg Bryn egyedül a bánatával! Bryn ledobta a cipőjét, és eldőlt az ágyon. Komoran bámult a sötétségbe, és szidta magát, mint a bokrot. Lehet, hogy üzletembernek kitűnő, de magánemberként kész szerencsétlenség. Kinzit könnyű lett volna rábeszélni, hogy maradjon Új-Zélandon, csak egy gyűrűt kellett volna az ujjára húzni, és megnevezni az esküvő napját. Bryn ezt régebben fontolóra is vette, de nem tudta magát rászánni. A harmincadik születésnapján arra a következtetésre jutott, hogy sohasem fogja álmai asszonyát megtalálni. Pedig az idők folyamán sok csinos és kedves nőt megismert. A húszas évei elején többször is azt hitte, hogy halálosan szerelmes. Mégsem alakult ki senkivel sem komoly kapcsolata. Rachel volt az egyetlen, aki fel-felbukkant az álmaiban. Jaj, ha Rachel fivérei tudnák, hogy mi történt, amikor a húguk tizenhét éves volt… Bryn behunyta a szemét, ahogy rátört a jól ismert bűntudat. Milyen puha és édes volt Rachel szája, amikor az imént megcsókolta! Nem tervezte a dolgot, de amikor szájával búcsúzóul megérintette a lány felhevült arcát, nem tudott többet ellenállni. Mint ahogy a haja illatának és a gyertyafényben csillogó szemének sem. Meg mert volna esküdni, hogy Rachel készen áll rá, hogy megcsókolja. Egyáltalán visszacsókolta őt? Nem igazán. Csak nem tiltakozott. Egy vagy két percig készségesen szétnyílt az ajka, és hagyta, hogy megtörténjen a dolog. Talán kellemetlen neki visszautasítani azt a férfit, akitől a fizetését kapja… De hiszen az anyám alkalmazta, nem én! – jutott a férfi eszébe. Kiugrott az ágyból. Sürgősen szüksége volt némi italra. Pedig sohasem ivott egy pohárnál többet, mióta… Mióta Rachel Moore-t először megcsókolta. Nagyot sóhajtott, és a fürdőszobába ment. Levetkőzött, és a jéghideg zuhany alá állt. A vihar elvonult, pusztulás nyomait hagyva maga után. Másnap azonban újra kisütött a nap Rivermeadows fölött, s felszárította az átázott mezőt és kertet.
20
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
Pénteken Rachel Pearl segítségével a dokumentumok nagy részét rendszerezte. Este egy történelmi regényt olvasott, de sokat bosszankodott az író által összehordott képtelenségeken. Pearl egy folyóiratban lapozgatott, és elandalodva hallgatta a rádióból szóló muzsikát.– Kissé sápadtnak látszott, és elismerte, hogy fáradt. Az egész délutánt a kertben töltötte, ahol felkötözte a vihartól megtépázott növényeket. Aztán megnyírta a bokrokat, amíg a kertész összeszedte a letörött ágakat. Amikor vacsora után Rachel felajánlotta, hogy elmosogat, Pearl most először nem tiltakozott. Rachel eltűnődött, hogy nem kellene-e Brynt felhívnia, aztán eszébe jutott, hogy a férfinak ez az utolsó estéje Kinzivel. Ettől a gondolattól nem is tudott egész este szabadulni. Miután Pearl korán lefeküdt, Rachel visszavonult a munkájához, remélve, hogy az eltereli a figyelmét. Egy idő múlva valóban úgy magával ragadta a munka, hogy amikor kinn becsapódott egy kocsiajtó, és megfordult a kulcs a zárban, meglepve látta, hogy már elmúlt fél tizenegy. Bryn érkezéséhez azonban még mindig korán volt, hiszen csak vasárnapra várták. A férfi kinyitotta az éppen csak behajtott ajtót, és odament az asztalhoz, amelynél Rachel ült. – Hogyhogy dolgozol még ilyen későn? – kérdezte csodálkozva. – Mindjárt abbahagyom. Nem tudtam, mi egyebet csinálhatnék. – Nem sok kikapcsolódás akad itt számodra, ugye? Bryn nekitámaszkodott az asztal szélének, és fürkészve nézte Rachel arcát. – Tetszik az itteni élet – felelte a lány. Lopva próbálta a férfi arckifejezéséből kiolvasni, hogy milyen hangulatban van. Mintha némi feszültséget vélt volna felfedezni a vonásaiban. – Milyen volt a vacsora? – kérdezte. Alig ejtette azonban ki a kérdést, már meg is bánta. A férfi összeszorította a száját, aztán keserűen felnevetett. – Ahogy várni lehetett. Fegyelmezett. – Nem gondolta meg magát…? – Nem. Kinzi nagyon örül, hogy új állást kapott egy másik országban. – A férfi elhallgatott, és a lányra nézett. – Mire gondolsz? – Arra, hogy talán csak a csalódását akarta leplezni. – Nagyon becsvágyó. Túl fogja magát tenni a csalódáson. – Mint ahogy te is. – Igen. Bryn beható tekintete idegessé tette a lányt. – Az édesanyád eléggé fáradt – próbálta más irányba terelni a beszélgetést Rachel. – A viharkárokat számolta fel a kertben. Bryn összevonta sötét szemöldökét. – Mondtam neki, hogy azt hagyja rám és a kertészre. Végül is azért fizetjük. – De szívesen csinálta, és a nehezét különben is a kertész végezte el. Pearl azonban mégis egy kicsit túlerőltette magát. A férfi nyugtalanul járkált fel és alá. – Bárcsak elköltözne innen! Ez a ház túl nagy neki. – Nem fogja megtenni, amíg… – Amíg bele nem pusztul a munkába. – Ez a te örökséged. És ha saját családod lesz, akkor szívesen kiköltözne. Csak ezért tartja karban a házat. – Mintha ezt Bryn nem tudná! – És ne nézz rám így, én nem tehetek róla! – Sajnálom – mondta a férfi, de az arckifejezése nem változott. – Az orvosa azt mondta…
21
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– Valami gond van az egészségével? Bryn dühösen rázta a fejét. – Az az átkozott fickó a világért nem sértené meg az orvosi titoktartást, pedig évek óta ismerem. De célzott rá, hogy tartsam rajta az anyámon a szememet. És meg kellett esküdnöm, hogy egy szóval sem árulom el, hogy ennyit is mondott. Mindössze annyit volt hajlandó közölni, hogy az anyámnak nincs az életet közvetlenül veszélyeztető betegsége. – Akkor valószínűleg nincs semmi komoly baj – felelte Rachel óvatosan. – Nálad mindig kéznél van valami vigasz – jegyezte meg a férfi gúnyosan. – Most lefekszem – állt fel Rachel. – Pearl holnapra valószínűleg jobban fogja magát érezni. – A lány az ajkába harapott. Már megint a kéretlen vigasz! Mielőtt az ajtóhoz ért volna, a férfi mellette termett. Megfogta a karját, és maga felé fordította Rachelt. – Nem akartalak megbántani. Átkozottul nehéz napom volt. Az egyik munkásunk a fűrészmalomban súlyos balesetet szenvedett. El kell valahogy magyaráznom a családnak, pedig én sem tudom pontosan, hogy mi történt. És ma este el kellett búcsúznom egy nőtől, akinek hozzászoktam a jelenlétéhez, és… akit kedveltem. Most meg még az anyám miatt is aggódnom kell. És te éppen ilyenkor vagy itt, amikor minden így összejött. Mint ahogy akkor is én vagyok véletlenül itt, amikor valakit kedve támad megcsókolni, gondolta dühösen a lány. A férfi a hüvelykujjával megsimogatta az arcát. – Ne nézz így rám! – Hogyan? – Mint egy kiscica, akibe belerúgtak. – Eszemben sincs! – háborodott fel Rachel. Bryn most már vidáman mosolygott. – Na, jó, akkor mint egy felnőtt macska, akit úgy feldühítettek, hogy legszívesebben karmolna. – Bryn oldalra hajtotta a fejét, és ügyet sem vetett a lány grimaszára. – Talán egy sziámi macska. Nem, annak kék szeme van. Van egyáltalán olyan macska, amelynek nagy barna szeme van? A férfi fürkészően nézett Rachelre, az pedig kényszeredetten elfordította a tekintetét. – Fogalmam sincs – felelte könnyedén, és kiszabadította magát. – Akkor holnap reggel találkozunk. Bryn a konyhába ment, készített magának egy kávét, és a gőzölgő csészével leült az asztalhoz. Jóban és rosszban bővelkedő nap állt mögötte. Nem esett kísértésbe, hogy megkérje Kinzit, maradjon vele. Szeretettel és sajnálkozással fog rá emlékezni. A sajnálkozás aztán majd elmúlik. Eddig mindig így volt. Nagyot sóhajtott. Amikor az előbb Rachelt figyelte, ahogy az komoly arccal egy üzleti levél fölé hajolt, hirtelen úgy érezte, a nap eseményei már nem nehezednek olyan súlyosan a vállára. Mégis ok nélkül megbántotta a lányt. De szerencsére Rachel nem haragtartó, így mosolyogva váltak el. Rachel mindig képes volt mosolyt csalni az arcára. Míg el nem követte élete egyik legnagyobb hibáját, amelyről máig sem tudja, miképp lehetne jóvátenni… A kávéscsészével a kezében felállt, és kifelé bámult a konyhaablakon. A hold fényesen világított a magas fák fölött. Noha Bryn csak árnyakat látott, mégis pontosan tudta, merre van a nyári lak. A nyári lak, ahol egy sötét, őszi estén rátalált egy kislány, akire ő addig csak mint egy szomszéd gyerekre gondolt, és aki tanúja volt annak, ahogy ő az italban próbált feledést keresni.
22
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
4. FEJEZET Annak idején Bryn még Rivermeadowsban élt, és az apja mellett helyettesként vezette a családi vállalatot. Tizennyolc éves kora óta szabadon élte a saját életét. Azon az estén azt mondta a szüleinek, hogy a barátaival találkozik. Ehelyett több doboz sörrel és egy hálózsákkal felfegyverkezve kivonult a nyári lakba. Gyerekkorában, a szünetben gyakran meghívta ide a barátait. Most azonban egyedül akart lenni. Miért is nem küldte el Rachelt, amikor az hirtelen felbukkant és halkan felsikoltott, látván, hogy már van valaki a nyári lakban? A lány megjelenése olyan volt, mintha hirtelen fénysugár hatolt volna be a kis házba. Könnyű, fehér ruhája alatt a holdfényben kirajzolódott a lábszára. Bryn most először vette észre, hogy már nem kislányos pipaszárlába, hanem szép, formás női lába van. – Rachel! Mit csinálsz te itt? Már rég ágyban kellene lenned! Ahogy a lány felnevetett, az cseppet sem emlékeztetett egy csitri vihogására. – Még egyáltalán nincs késő. És különben sem vagyok már gyerek. A férfiban csak most derengett fel, hogy Rachel nem egészen egy évvel ezelőtt már a tizenhatodik születésnapját ünnepelte. Tényleg nem gyerek már. Bryn gyorsan elhessegette ezt a gondolatot. Nem érdeklik a kamasz lányok! Különösképpen Rachel nem, akit ötéves kora óta ismer. A lány kecsesen leereszkedett a földön kiterített hálózsákra a férfi mellé. – Te itt alszol? Miért? – Mert egyedül akarok lenni. – Kár – mondta a lány csalódottan. – Akkor menjek is el? – Ne! – A férfi maga sem tudta, hogy mit akar. Valahogy azonban mégiscsak örült, hogy a lány ott van. – Figyelmeztetlek azonban, hogy iszom. Cseppet sem vagyok jó társaság számodra. – Én is egyedül akartam lenni, de egyáltalán nem baj, hogy itt találtalak. A férfi fogott egy doboz sört, és kinyitotta. – És neked mi a bajod? – Semmi olyasmi, ami érdekelne téged. – Azért mondd csak el! – Bryn remélte, hogy a kamasz lány apró-cseprő gondjai elterelik a figyelmét az önsajnálatról. A lány egyenesen maga elé bámult. – Hiszen tudod, hogy rövidesen elköltözünk Waikato tartományba. Bryn bólintott. – És ez aggodalommal tölt el? Hozzá fogsz szokni, és rövidesen majd új barátokat találsz. Az egyetem miatt sem kell aggódnod. – Persze. Egy kicsit mégis nyugtalan vagyok. – A lány a felhúzott térdére fektette az arcát. Úgy tűnt, mintha gondolkozna, hogy mennyit áruljon el a férfinak. – Azt hiszem… szerelmes lettem. Bryn elnevette magát. A sors tréfája! Rachel felugrott, hogy elszaladjon, ám ő lehúzta a lányt maga mellé. – Ne haragudj! Nem rajtad nevettem. – Dehogynem. – Rachel lehajtott fejjel, mereven ült a férfi mellett, aki azonban jól látta a lány arcán csillogó könnyeket. – Tényleg nem. – Bryn vigasztalóan a lány vállára tette a karját. – Csak nekem is ugyanez a gondom.
23
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– És ő nem szeret? – Rachel hangjából kicsengett, hogy ezt el sem tudja képzelni. A férfi ivott egy korty sört. – Azt hittem, szeret, de lefeküdt a legjobb barátommal. – Bryn úgy megszorította a bádogdobozt, hogy az behorpadt. – Nagyon sajnálom – mondta Rachel, majd szinte dühösen hozzátette: – Akkor nem érdemelt meg téged. – Köszönöm – felelte a férfi keserűen. A lány hangja most csak halk suttogásnak hallatszott, ahogy folytatta: – Biztosan rendkívüli teremtés… – Azt hittem. Ha legalább beszélt volna a barátomhoz fűződő érzéseiről! Vagy a barátom mondott volna valamit! Amikor megtudtam, úgy éreztem, rettenetesen elárultak. – Bryn eldobta az üres sörösdobozt a bokrok közé. Majd holnap felszedi. – Kaphatok én is egy kicsit? – kérdezte Rachel, ahogy Bryn a következő doboz után nyúlt. – Nem. Te még túl fiatal vagy ehhez. – Csak egy vagy két kortyot! Azt otthon is megengedik. Kérlek! A lány a doboz után nyúlt, de amikor körülbelül a harmadát kiitta, a férfi kivette a kezéből. – Most már elég! – Ez a lány volt az első…? – kezdte Rachel. Bryn tekintete olyan hideg volt, hogy a lány behúzta a nyakát, és a szandáljára szegezte a tekintetét. – Úgy értem, voltál már korábban is szerelmes? – Néhányszor úgy gondoltam, igen. Először akkor, amikor körülbelül annyi idős voltam, mint te most. Aztán később is párszor. De ez most nagyon komolynak tűnt. – Én sohasem tudnék mást szeretni – jelentette ki Rachel szenvedélyesen. A férfi elfojtott egy mosolyt. – Valamennyien azt hisszük. Ő tud róla? A lány a fejét rázta. – Nem mondhatom meg neki. Nem akarná hallani. – De hát miért nem? Hiszen nagyon csinos vagy, okos, szellemes… – Komolyan úgy találod, hogy csinos vagyok? – Rachel szeméből mohó kíváncsiság sütött. Mielőtt megerősítette volna az állítását, Bryn még egyszer végignézett a lányon. Csillogott a szeme a sápadt holdfényben. Bryn döbbenten vette észre, hogy milyen izgatóan gyönyörű a szája, és hogy milyen szívesen megcsókolná. – Igen – felelte a férfi, és egészen kiszáradt a szája. – Nagyon csinos vagy, Rachel. – Brynnek az édesanyja csodaszép, krémszínű rózsái jutottak az eszébe. Rachel felsóhajtott, miközben az ajka kissé szétnyílt. – Köszönöm – lehelte, és mivel időközben közelebb húzódott, puha melle a férfi mellkasához simult. Melle? Rachelnek mellei vannak? Akkor is csak tizenhat éves. Vagy tizenhét? Mindenesetre túl fiatal! Bryn elhúzódott, és egy újabb doboz sör után nyúlt. – Majd megismersz más fiatalembereket. És egy napon, amikor már elég idős leszel, egy egészen különlegeset. Most jobb, ha hazamész. A szüleid aggódni fognak. – Elmentek hazulról. A fivéreimnek meg azt mondtam, hogy lefekszem és olvasok. Ők nem jönnek be a szobámba, és mire a szüleim hazajönnek, már rég otthon leszek. – Máskor is csinálsz ilyesmit? Nem lenne szabad az éjszaka közepén egyedül kódorognod. Veszélyes. – Csak ide szoktam jönni, mert itt nagyon jól tudok gondolkozni.
24
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
Mivel a lány még semmi jelét sem mutatta, hogy menni szándékozna, Bryn tűnődni kezdett, miként szabadulhatna meg tőle tapintatosan. Rachel azonban meglepte egy kérdéssel: – Mit gondolsz, túl tudsz majd jutni a csalódásodon? – Feltehetőleg – felelte a férfi sötéten. Pillanatnyilag annyira fájt a seb, hogy ezt el sem tudta képzelni. – Talán nem lenne ennyire fájdalmas, ha valaki mással csalt volna meg. Vagy ha legalább Danny mondott volna valamit. Végül megkérdeztem őket abban a reményben, hogy talán nem igaz… – Bryn felállt. – Tulajdonképpen nem akartalak ezzel terhelni. Egyedül akartam nyalogatni a sebeimet. A lány is felállt, odalépett hozzá, köré fonta a karját, és a vállára hajtotta a fejét. – Nagyon sajnálom – suttogta. – Bárcsak tehetnék érted valamit. Amikor felnézett a férfira, könnyek csillogtak a szemében. Bryn hirtelen rádöbbent, hogy miatta. Ahogy a lány meglepően telt keble hozzásimult, tudatára ébredt, hogy a vékony anyag alatt nincs semmi. Ez a világos ruha, amelyben Rachel úgy fest, mint valami holdistennő, egy hálóing! Bryn a lány vállára tette a kezét, hogy eltolja magától, és kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit. Ebben a pillanatban azonban Rachel lábujjhegyre ágaskodott, és ajkával megérintette az ajkát. A férfi minden porcikája igent mondott, csak az értelme tett egy szánalmas kísérletet a tiltakozásra, míg végre el nem hallgatott. Ne gondolj rá, régen volt! – figyelmeztette magát Bryn. Van éppen elég más gondja. És Rachel elfelejtette, hogy mi történt azon az éjszakán. Legalábbis azt állítja. Bryn álmatlanul hánykolódott az ágyában. A lefekvés előtti hideg zuhany lecsillapította ugyan az idegeit, de annál éberebb lett tőle. Holnap beszélnie kell a sebesült munkás családjával, és a baleset körülményeinek vizsgálata is megkezdődik. A vizsgálat kevésbé nyugtalanította, jóllehet ha bebizonyosodik a vállalat hibája, az bírósági tárgyalást és súlyos büntetést von maga után. A családdal beszélni azonban sokkal rosszabb. Mihelyt Bryn értesült a balesetről, érdeklődött a munkás családi körülményeiről. Megtudta, hogy felesége és két kisgyermeke van. A vállalat természetesen gondoskodni fog róluk, de ha a férfi egy életre nyomorék lesz, vagy ne adj’ isten meghal, akkor a veszteséget semennyi pénzzel nem lehet jóvátenni. A Kinzivel töltött este nem volt könnyű Bryn számára, hiszen neki egyfolytában a körül forogtak a gondolatai, hogy meg lehetett volna-e akadályozni a balesetet, és felgyógyul-e a sérült. A nő viszont folyton nevetgélt, gondtalanul mesélt az új munkájáról és arról, hogy új otthont keres Ausztráliában. Amikor Bryn hazavitte, be sem hívta, beérte azzal, hogy a férfi jobbról-balról megcsókolja, és csak annyit mondott búcsúzóul, hogy „Élj boldogan, Bryn!” Cseppet sem javította a férfi hangulatát az a gondolat sem, hogy Kinzi ezek után bizonyára eláztatta könnyeivel a párnáját. Vajon maradt volna, ha megkéri rá? Vajon a becsvágya erősebb, mint az a vágya, hogy a felesége legyen, és a Donovan dinasztiát örökösökkel ajándékozza meg? Az nem titok, hogy az édesanyja unokákra vágyik. Mindenképpen azt akarja, hogy a családi vállalat továbbra is az ő nevüket viselje. Bryn még nem árulta el neki, hogy Kinzi erre a szerepre már nem jön szóba. Aztán egyszeriben felderült, amint eszébe jutott Rachel. Hogy forrt benne a harag, amikor egy megsértett kiscicához hasonlította! A haragja azonban nem tartott sokáig.
25
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
Gyorsan elfelejtette, és újra sugárzóan mosolygott. Ártatlan nyitottsággal fogadja azt, amit az élet hoz, és bízik azokban, akik valamit jelentenek számára. Az emberek nem változnak alapvetően. A felnőtt külső mögött az a Rachel rejtőzik, akit ismert… és akit hihetetlen módon kedvelt. Rachel… Bryn mosollyal az arcán aludt el. Amikor Rachel másnap reggel lejött a lépcsőn, friss kávé illata csapta meg az orrát és csalogatta a konyhába. Bryn fehér ingben és sötét nadrágban a konyhaszekrénynek támaszkodva kortyolgatta a kávéját. Kipihentnek tűnt, és majd kicsattant a tettvágytól. Ahogy Rachelt meglátta, félreállt az útból, hogy a lány hozzáférhessen a kávéhoz. Rachel kitöltötte a kávéját, és anélkül hogy a férfira nézett volna, letelepedett az asztalhoz. – Jól aludtál? – kérdezte Bryn, aki még mindig a szekrénynek támaszkodott. A lány bólintott, és kortyolt egyet a kávéból. – És te? Mivel Bryn csak megvonta a vállát, Rachel hozzáfűzte: – Biztosan aggódtál a sérült munkás miatt. – Felhívtam a kórházat. Az éjszaka megoperálták, és stabilizálódott az állapota. Azt remélik, még ma kiengedhetik az intenzív osztályról. – Hiszen ez jó hír! – Talán ma délután meg tudom látogatni. A családjával is beszélnem kell. – Bryn kihörpintette a kávéját, és kiöblítette a csészét. – Most el kell mennem. Megmondanád anyámnak, hogy a következő hétvégén megint jövök? Ideje, hogy újra elmenjünk lovagolni. Ne haragudj, hogy tegnap este olyan mogorva voltam! – Semmi baj. – A lány is kiitta a kávét, és követte a férfit kifelé. Együtt mentek le a lépcsőn. Amíg Bryn beszállt a ház előtt álló kocsijába, Rachel, aki már a reggeli kocogáshoz öltözködött, futni kezdett lefelé a kocsifelhajtón. A férfi lassan elhajtott mellette, és integetett neki. – Mi történt a kis piros kocsiddal, Pearl? – kérdezte Rachel ebéd közben. – Néhány évvel ezelőtt eladtam. Malcolm azt akarta, hogy vegyek egy szerinte megbízhatóbb kocsit. Volt ugyanis egy kis balesetem. Egyébként nem is én voltam a hibás, valaki hirtelen bevágott közvetlenül elém. Mivel azonban Malcolm ragaszkodott a cseréhez, beadtam a derekamat. – Az asszony sóhajtott: – Aztán szívrohamot kapott, és amióta meghalt… – Az asszonynak elcsuklott a hangja. – Azóta nem volt kedvem vezetni. – És a kombi? – Azt tulajdonképpen a gazdálkodáshoz használtuk. Amióta a birtokot bérbe adtuk, csak a faiskolába jártam vele. Meg az évente megrendezett templomi jótékonysági vásárra vittem a terjedelmesebb tárgyakat. A múlt évben egyébként már azon sem vettem részt… Tulajdonképpen kellene egypár új növényt vásárolnom, mert tönkrementek a viharban. – Szívesen veled tartanék. Nem árt egy kis szünet a munkámban. – Nem lenne nagyon unalmas számodra? – Egyáltalán nem. Örömmel mennék! – Pearl nagyon élvezte – mesélte Rachel Brynnek a következő hétvégén, amikor egy vágta után újra lépésben lovagoltak. – Utána megittunk egy teát a faiskola melletti kávézóban. De megkért, hogy én vezessek. – Nagyon jó hatással vagy rá. Hálás vagyok neked.
26
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– Az édesapád halála előtt még vezetett? – Igen, bár néha panaszkodott, hogy hiányzik a kis-piros kocsi. Csak attól félek… – A férfi elharapta a szót, és összeráncolta a homlokát. – Mitől? – Attól, hogy talán azért nem vezet, mert az orvos azt tanácsolta. Vagy ő maga fél, hogy valami történhet, amíg a kormánynál ül. Talán egy szívroham vagy egy szélütés. – Tett az orvos valami ilyen célzást? – Csak azt mondta, hogy tartsam rajta a szememet. Ezt Bryn meg is fogadta. Majdnem mindennap telefonált. A hét folyamán egyszer Rachel vette fel a telefont. Bryn akkor beszámolt róla, hogy a balesetet szenvedett munkás állapota már javul, de még hosszú időbe kerül, amíg teljesen rendbe j ön. Miután visszavitték a lovakat az istállóba, Bryn azt ajánlotta, hogy hazafelé igyanak meg valahol egy kávét. Rövidesen megálltak egy fogadónál. Letelepedtek egy asztalhoz, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt az üde zöld mezőre és a folyópartra, ahol néhány ember kenyérdarabokat dobált a kacsáknak. Miközben Rachel a habot kanalazta a kávéjáról, Bryn érdeklődött, hogy halad a könyvvel. A lány részletesen mesélni kezdett egy általa talált levélről, de hirtelen elhallgatott. – Ez bizonyára untat. Bryn a fejét rázta, és könyökével a kis kovácsoltvas asztalkára támaszkodott. – Nem emlékszem, hogy valaha is untattál volna, Rachel. A családunk története idáig nem érdekelt annyira, mint ahogy tulajdonképpen kellett volna. – Talán azért, mert túlságosan elfoglal az, hogy új lapokat írj a családi krónikába. Bár biztosan így is van már annyi pénzed, amennyi nyugodt megélhetést biztosít néhány következő nemzedéknek. – A lány gyorsan elhallgatott, mielőtt kibuggyant volna belőle, hogy „ha lesz olyan egyáltalán”. A férfi elgondolkozott, aztán megvonta a vállát. – Az sok mindentől függ. Mintegy varázsütésre előttük termett egy négyéves forma gyerek. Az olajbarna bőrű, kerek képű kisfiúnak rövidre nyírt, világos haja volt. Nagy, szürkéskék szemével kíváncsian nézett Brynre. – Szia, te ki vagy? – Engem Brynnek hívnak. És téged? – Én Toby vagyok. Van kutyád? – Most nincs, de amikor annyi idős voltam, mint te, akkor volt. – Hogy hívták? – Jetnek. – Ha hétéves leszek, kapok egy kutyát. De apunál kell maradnia, mert anyu nem szereti a kutyákat. Toa lesz a neve. – Bátor? – fordította le Bryn a maori szót. – Jó név. Toby lelkesen bólogatott. Ebben a pillanatban megjelent egy férfi egy pohár sörrel és egy limonádéval a kezében. – Mondtam, hogy maradj az asztalnál – utasította rendre a kisfiút, aztán Brynhez fordult: – Elnézést, hogy megzavarta magukat. – Semmi baj. Nagyon érdekes beszélgetést folytattunk. Bryn és Rachel figyelték, ahogy apa és fia visszatérnek az asztalukhoz. A férfi megsimogatta a gyerek haját, és annak széles vigyor terült el az arcán. Látszott, hogy imádják egymást.
27
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
Ahogy Rachel újra Brynre nézett, meglepve látta az, elgondolkozó arckifejezését. Talán irigykedik? Végül Bryn Rachel felé fordította a tekintetét. – Helyes gyerek – mondta. – Kár, hogy a szülei elváltak. Ha Brynnek valaha családja lenne, biztosan nagyon komolyan venné a felelősséget. De nem lenne neki túl sok, ha a munkája mellett még egy feleségről és gyerekekről is gondoskodnia kellene? Rachel eltűnődött, hogy vajon Bryn nem szeretett volna-e valaha letérni a családi vállalat által kényszerűen kijelölt pályáról. – Min tűnődsz? – kérdezte a férfi. – Szereted tulajdonképpen a munkádat? Úgy értem, nem sok választási lehetőséged volt. A férfi hátradőlt, mintha el akarna gondolkozni a kérdésen. Végül azt mondta: – Amikor tizenkét-tizenhárom éves voltam, mindenáron űrhajós akartam lenni. Mint minden második gyerek a világon. Egyébként magától értetődő volt számomra, hogy egy napon majd átveszem a vállalat irányítását. És általában szívesen is csinálom. Rachel kortyolt egyet a kávéjából. Amikor letette a csészét, Bryn az ujjával gyengéden letörölte a szája szélén maradt habot. Az érintésre borzongás futott végig a lányon. Rachel a nyelvével gyorsan lenyalta a maradékot. Rögtön megbánta azonban, mivel látta, hogy a férfi arcáról eltűnik a vidám mosoly, és helyét valami különös kifejezés foglalja el. Bryn szokatlan kíváncsisággal nézett a lányra. – Az egyik pillanatban az a kislány vagy, akit ismertem, a következőben egy felnőtt nő. – Csakugyan felnőttem. Valóban nem a kislány volt az, akit egy könnyed érintés így lázba hozott, hanem egy nagyon is érett nő. De Rachel mégsem akart elolvadni attól, hogy kislányos vágyakozásai elérhetetlennek látszó tárgya végre észrevette, hogy felnőtt. Ennek ellenére nem tudta száműzni emlékezetéből azt a sok-sok évvel ezelőtti éjszakát, amikor egy pillanatra azt hitte, hogy ábrándjai valósággá válhatnak.
28
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
5. FEJEZET Alighogy hazaértek, Bryn azt javasolta, ússzanak egyet. Bár felhők kezdtek gyülekezni, meleg és fülledt volt a levegő. Rachel nem sokat habozott, gyorsan felszaladt, hogy átöltözzön. Noha a fürdőruhája mélyen kivágott volt, távolról sem mutatott meg olyan sokat, mint az a semmiség, amit annak idején Kinzi viselt. Bryn a lépcső aljában várta. Rachel figyelmét nem kerülte el a csillogás a férfi szemében, ahogy tetőtől talpig végigmérte. A lány ellenállt a kísértésnek, hogy maga elé kapja a törülközőt, inkább igyekezett úgy tenni, mintha az elismerő pillantást nem venné észre. Azt azonban nem tudta megakadályozni, hogy az arcába ne szaladjon a vér. Ahogy az úszómedencéhez értek, Bryn azonnal beugrott a vízbe, és Rachel követte. A hűvös víz gyorsan lehűtötte felforrósodott gondolatait. – Látom, nem felejtettél el úszni – dicsérte a férfi. Sok évvel ezelőtt ő is segített Rachelnek az úszástanulásban. Türelmesen tartotta a kislányt, amíg az a kar- és lábmozdulatokat gyakorolta. – Az ilyesmit nem lehet elfelejteni. Ugyanúgy, mint ahogy azokból az emlékekből sem lehet semmit törölni, amelyek Brynhez kötik. Miután Rachel felöltözött, csatlakozott Brynhez és Pearlhöz a teraszon. – Inkább Rachelt vidd magaddal! – mondta éppen az asszony, amikor a lány odalépett hozzájuk. Bryn azonnal felállt, ahogy meglátta, és kihúzott neki egy széket. – Hova kellene magával vinnie? – érdeklődött kíváncsian Rachel. – A Donovan Industries évi jótékonysági báljára – magyarázta Pearl, aztán a fiához fordult. – Mit kezdenék én ott magammal Malcolm nélkül? Különben sem szeretnék évről évre mindig elmenni, amíg vén és roskatag nem leszek. Ez most a legjobb időpont, hogy ettől a kötelezettségtől visszavonuljak. – De hiányozni fogsz mindenkinek – mondta Bryn némileg csökönyösen. – Azt hittem, mindig szívesen mentél. – Az apáddal, persze. Nélküle azonban már nem ugyanaz. – Tudom, de… – Elegem van már abból, hogy olyan emberekkel kelljen bájtársalognom, akiknek még a nevét is alig tudom, és olyan öregurakkal táncoljak, akik mindig a lábamra lépnek. – Na, jól van – adta meg magát Bryn. Pearl most Rachelhöz fordult. – Tedd meg neki ezt a szívességet! Úgy tűnik, Kinzi már nincs a képben. – Az asszony rosszallóan sandított a fiára. – A bál két hét múlva lesz. Élvezni fogod. – Azok után, ahogy lefestetted? – nevetett Bryn. – Rachel még fiatal, és nincsenek olyan kötelezettségei, mint nekem. – Pearlnek hirtelen támadt egy ötlete. – Bemutathatnád néhány régi alkalmazottnak. Talán emlékeznek valamire, amit a könyvben fel lehet használni. – Aztán Rachelhöz fordulva hozzáfűzte: – Auckland polgármestere is mindig ott szokott lenni, meg néhány parlamenti képviselő és egy-két vendég a művészvilágból. – Tudom. – Rachel a feldolgozandó dokumentumok között már látott képeket azokról a hírességekről, akik a vállalat alkalmazottain kívül rendszeresen részt vesznek az év társasági eseményén. – Túlságosan előkelő társaság hozzám.
29
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– Ugyan már! Vagy olyan jó, mint bármelyikük, és kétszer olyan okos is, mint a legtöbbjük. Nem is beszélve a szépségedről. Bryn büszke lehet, ha veled az oldalán jelenhet meg. Ugye, Bryn? – Természetesen! De valósággal lerohantad szegény Rachelt, pedig én is meg tudom hívni. Tehát számíthatok a segítségedre, Rachel? – Hát persze – szólt bele újra Pearl. – Neki is jót tesz, ha egy kicsit kimozdul. Hozzá kell még tennem, hogy a zene is mindig kitűnő. – De nincs semmim, amit ilyen alkalomra felvehetnék – tiltakozott Rachel. Bryn hangosan felnevetett. – A nők ősrégi kifogása! – Majd találunk valamit. – Pearl elgondolkozott. – Vegyél magadnak valami szép holmit! – Vegyél csak valamit, majd én fizetem – csatlakozott Bryn az anyjához, és a tekintete szinte parancsoló volt. – Szó sem lehet róla! Magam fizetem, amit vásárolok. – Hagyd csak, hadd fizesse! – mondta Pearl. – A Donovan Industries elbírja. El lehet könyvelni üzleti kiadásnak. – Nem hinném… – Rachel meg volt győződve, hogy ilyesmit nem lehet az adóból levonni. – Ezt majd később megbeszéljük – mondta Bryn, és az anyjához fordult: – Kísérd el, és keressetek valami igazán szépet! – Hogy hattyúvá változzam? – Tudod jól, hogy nem úgy értettem. Sohasem voltál rút kiskacsa. De amint nyomatékosan felhívtad a figyelmemet, nő vagy. Még sohasem találkoztam olyan nővel, aki nem vesz fel időnként szívesen valami szépet. Emlékszem egy kis rózsaszín tündérre, aki olyan büszkén és boldogan feszített az új ruhájában. – Akkor hatéves voltam. A tündérruhát Rachel a születésnapjára kapta, mert az édesanyja emlékeztetni akarta arra, hogy kislány. Egy ideig az volt a kedvenc ruhája. Ez az időszak azonban nem tartott sokáig. A rózsaszín csipke és a hajszálvékony szárnyak nem voltak a legalkalmasabbak arra, hogy fára másszon, vagy az ágakra akasztott, régi autógumin hintázzon. A varázspálcája pedig összetört, amikor az egyik bátyjával folytatott harc közben kardként használta. Egyébként nem tudta, mi bosszantja jobban. Az, hogy Bryn állandóan emlékezteti vadóc gyerekkorára, vagy az, hogy félreérthetetlenül kimutatja, milyen kívánatos nőnek látja. Legalábbis olyannak, aki pótlékul szolgál ahelyett, akit valójában kíván magának. Pearl kedvéért azonban el kell fogadnia az ajánlatot. Az, hogy az asszony vele akar menni vásárolni, újabb lépést jelent neki a normális élet felé, visszatérést az önként vállalt özvegyi száműzetésből. – Tehát? – húzta fel Bryn a szemöldökét. – Jól van. – Köszönöm, Rachel. – A férfi félrehajtotta a fejét, és olyan alázatosan nézett rá, hogy Rachel gyanakvóan tekintett rá. Bryn arckifejezése azonban csupa udvariasság volt. Pearl egyenesen a legdrágább üzletekbe vezette Rachelt, az útba eső közönséges divatáruboltokat egy pillantásra sem méltatta. Mindenütt örömmel és nagyon udvariasan fogadták. Rachel a függetlenségére gondolva közölte, hogy olyasmit szeretne vásárolni, ami ésszerű összegbe kerül. Rövidesen kitűnt azonban, hogy az üzlet tulajdonosának egészen más elképzelései vannak az ésszerű árról, mint neki.
30
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– De hát én nem tudok ennyi pénzt kiadni egy olyan ruháért, amelyet valószínűleg nem is fogok többé viselni – mondta Rachel kétségbeesetten Pearlnek, amíg a divatház tulajdonosa elment egy újabb méregdrága ruháért. – Te Brynnel jelensz meg ezen az estén, ő pedig a Donovan Industriest képviseli. A pénzzel ne törődj! Azonkívül a ruhát utána el is adhatod, ha akarod. Minden további tiltakozás süket fülekre talált. Pearl láthatóan élvezte a divattanácsadó szerepét. Miután végre kiválasztottak egy ruhát, Rachel elővette a hitelkártyáját. Pearl azonban leintette, és azt mondta az eladónak: – Írja, kérem, a számlámra! Rachel nem akart tovább vitatkozni. Úgy gondolta, később Brynnel majd megbeszéli. Pearl még egy pár új cipőre is rábeszélte, aztán úgy rendelkezett, hogy a bál estéjén Rachel Bryn aucklandi lakásán öltözzön át. Felajánlotta, hogy ő is odamegy, hogy segítsen a fésülködésben. A nagy napon Bryn vendégszobájában Pearl még egy kis gyöngysort is belefűzött a lány művészien feltornyozott hajába. Végül elővett egy gyöngyökből és gyémántokból álló nyakéket, és Rachel nyakára illesztette. – Ezt nem vehetem fel – tiltakozott a lány, akinek semmi kétsége sem volt, hogy a kövek valódiak. – Már hogyne vehetned fel? Én rég nem viselem. Egy korombeli nő már nem igyekszik felhívni a figyelmet a nyakára. Neked pedig különösen jól áll. A finom ékszer valóban tökéletesen illett az aranyszínű selyemruhához, melynek pliszírozott felsőrésze sima, bő szoknyában folytatódott. – Nyugodtan elfogadhatod, hiszen csak kölcsönadom – szerelt le Pearl minden további kifogást. – Ugyanúgy, mint ezt – helyezett a lány vállára egy krémszínű csipkesálat, amely szintén a sajátja volt. Amikor az ajtón kopogtak, Rachel óvatosan felállt, Pearl pedig kiszólt, hogy „bejöhetsz”. Bryn jelent meg a küszöbön. Estélyi öltönyében, fekete csokornyakkendővel vonzóbb volt, mint valaha. A szeme elsötétült, ahogy végignézett a lányon, a gyöngyökkel díszített, művészi frizuráján, a nyakában lévő ékszeren, a drága szalonban készült ruhán és a magas sarkú cipőn. Miközben tekintete visszatért a lány arcára, olyan feszültnek tűnt, hogy Rachel egy pillanatra megijedt, hátha nem tetszik neki, amit lát. Mivel még mindig nem szólt egy szót sem, az anyja megkérdezte: – Na, hogy tetszik? A férfi még mindig Rachelt bámulta. – Lélegzetelállítóan fest. – Az édesanyád nagyon sokat dolgozott, hogy kihozzon valamit belőlem. – Ostobaság. Én csak segítettem a természetes szépségedet érvényre juttatni. Most menjetek, és szórakozzatok jól! Bryn az édesanyja parancsára egy parádés, hosszú limuzint rendelt, hogy Rachel ruhája ne gyűrődjön össze. A tágas térben bőven maradt hely közöttük, ahogy leültek. A férfi keresztbe fonta a karját, és úgy tűnt, mintha meg is feledkezett volna a lányról. Ez nem segített éppen Rachelnek, hogy úrrá legyen egyre növekvő nyugtalanságán. Végül a sofőr megállt egy hatalmas, oszlopsoros épület előtt. Amikor Rachel Bryn társaságában kiszállt, meglepve tapasztalta, hogy villanófények össztüze fogadja őket. Mosolyt öltött az arcára, miközben Bryn a hátára tette a kezét, és bevezette az épületbe. A hatalmas bálterem megtelt. A vendégek élénken beszélgettek, a pincérek bort és szendvicseket kínálgattak.
31
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
Bryn lassan körbevezette Rachelt, és bemutatott neki néhány fontos vendéget, akiket a lány az újságokból vagy a televízióból ismert. A hölgyek szebbnél szebb estélyi ruhákban tündököltek, csillogott-villogott a sok drága ékszer. Rachel elbeszélgetett néhány idősebb alkalmazottal, és megjegyezte a nevüket, hogy tudja, kihez forduljon, ha valami adatra van szüksége a könyvéhez. Később Bryn összeismertette néhány olyan emberrel, akikkel láthatólag jó barátságban volt. Ezek Rachelt kíváncsian, de nagyon barátságosan üdvözölték. Bizony ára azon tűnődtek, hogy mi történhetett Kinzivel. Rachel azonban lassanként feloldódott az élénk társaságban, és az eleinte magára erőltetett mosoly most már szívből jött. Valamikor aztán Bryn tartott egy rövid beszédet. Emlékeztette a vendégeket, hogy lesz egy jótékony célú árverés a gyermekkórház javára. – A kötelességemet teljesítettem – mondta a férfi, ahogy újra csatlakozott Rachelhöz. – Most már szórakozhatunk. Ezzel a táncparkettre vezette a lányt, és átfogta a derekát. – Szeretsz táncolni? – kérdezte. – Igen. – Rachel mindig szívesen táncolt. Gyerekkorában jazzbalettre is járt. Az első iskolai bál előtt megtanulta a keringőt, a foxtrottot és néhány dél-amerikai táncot. – Amerikában egy ideig mindig szvinget táncoltam egy barátommal. Némán táncoltak, a lépéseik és mozdulataik tökéletes összhangban voltak. Bryn közelebb húzta magához a lányt, ő pedig úgy érezte, egy csodaszép álomba csöppent. Ahogy Pearl mondta, a zenekar kitűnő zenét játszott, és Bryn remek táncos volt. Amikor a zene egy dobpergéssel véget ért, Bryn megforgatta Rachelt, aztán egy pillanatra magához ölelte. Nemsokára felajánlotta, hogy hoz valami innivalót. – De ne bort, hanem gyümölcslevet – mondta gyorsan Rachel. Józan akart maradni. Már úgyis eléggé belekábult abba, hogy Bryn a fél estén át a dereka köré fonta a karját, és a tánc alatt időnként annyira összesimultak, hogy a szájuk veszedelmesen közel került egymáshoz. Ki tudja, mi történne, ha még alkoholt is inna. A férfi sem ivott sokat, feltehetőleg azért, mert ő volt a házigazda, és ő felelt mindenért. Néhány hölgy vendéget kötelességből fel kellett kérnie, ezalatt Rachel is táncolt néhány férfival, akik az asztaluknál ültek. De hát hol volt az attól, mint amikor Brynnel táncolt! Az árverés alatt egymás mellett ültek, és Bryn könnyedén a lány székének támlájára tette a karját. Előzőleg Rachel futólag megnézte a választékot, és megakadt a szeme egy gyöngyház díszítésű dobozkán. Feltételezte, hogy Viktória korabeli lehet, és bizonyára néhány száz dollárt fognak érte ajánlani. Észre sem vette, hogy Bryn licitál a dobozkára, csak amikor a kikiáltó lecsapta a kalapácsot, és kihirdette: – Ez a darab Mr. Bryn Donované. Köszönöm, uram! Rachel meglepve nézett Brynre. – Hiszen tetszett neked, nem? – mondta a férfi. – Hát persze, de csak nem nekem vetted? – Miért ne? Jótékony célra megy az árverés, és nincs semmi más, amit szívesen megvettem volna. – Amikor a lány tiltakozni akart, a férfi a szájára tette az egyik ujját, amivel teljesen összezavarta. Amikor végül hazafelé tartottak Bryn lakásába, alig szólaltak meg. Rachel halálosan elfáradt, noha csodaszép este volt. Bryn, miután egy ideje már gondolataiba merülve hallgatott, egyszer csak az ajkához emelte a lány kezét. – Köszönöm, Rachel. Csodálatos kísérő voltál. Remélem, nem unatkoztál nagyon.
32
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
A lánynak először egy szó sem jött ki a torkán, mert olyan vadul dobogott a szíve, és Bryn érintésétől a lélegzete is elakadt. Amikor végre meg tudott szólalni, különösen rekedt volt a hangja. – Persze hogy nem. Nagyon kellemes este volt. Ahogy beléptek a lakásba, Bryn elővette a dobozkát a zsebéből, és a lány kezébe tette. – Egy kis köszönet azért, hogy ma este velem jöttél. – Erre igazán nincs szükség! – Meg azért, amit az anyámért tettél. – Bryn ráhajtotta a lány ujjait a dobozra. – Azért nagyon jó fizetést kapok. – Akkor tekintsd ajándéknak, ha akarod. Rachel a fejét rázta. Ha kicsi is az ajándék, de tudja, hogy mit fizetett érte Bryn… – Nem fogadhatom el… A férfi kissé ingerülten sóhajtott fel, és átfogta Rachel meztelen vállát, aztán lehajtotta a fejét, és egy határozott csókot nyomott a lány ajkára. – Dehogynem! – zárta le az ügyet, ahogy az ajkuk elvált. A lány pislogott, és gyorsan hátrált egy lépést. – Akkor most lefekszem. – Rachel tudta, hogy Bryn minden lépését figyeli, amíg be nem csukódik mögötte a vendégszoba ajtaja. Pearl már mélyen aludt. A lány halkan odalépett a fésülködőasztalhoz, hogy levegye a nyakéket. A csattal azonban nem boldogult. Öt perc után fel is adta. Segítségkérően nézett Pearl felé, de aztán úgy döntött, hogy nem ébreszti fel. Mivel a nyaklánccal nem feküdhetett le, nem volt mit tennie, kénytelen volt rászánni magát a másik lehetőségre. Amint Bryn ajtaján kopogott, a férfi szinte azonnal kinyitotta. Inge már ki volt gombolva, a szeme meglepetten csillant fel. – Rachel! – Ne haragudj, hogy zavarlak, de nem tudom kikapcsolni. Különös kifejezés jelent meg a férfi arcán, aztán kiismerhetetlen maszkká merevedett. – Fordulj meg! A lány érezte a férfi ujjait a nyakán, amint a csattal bajlódtak. Ahogy Rachel megszabadult az ékszertől, a férfi meleg ajka tapadt a nyakára. Rachel levegő után kapkodott, és megfordult. A férfi a kezébe nyomta a nyakéket, s még mielőtt a lány tiltakozni kezdett volna, megcsókolta. Rachel testén forróság futott át. Reszkető kezét önkéntelenül a férfi mellkasára tette. Bryn egy kicsit eltávolodott. – Mi baj van? Fájdalmat okoztam? – Nem. – A lány hangja alig volt több suttogásnál. Tudta, hogy ennek az egésznek véget kell vetni, de a szavak nem jöttek a nyelvére. A férfi szinte gorombán vette újra birtokba a száját, aztán forró ajka a nyakára, majd a keblére vándorolt. Rachelnek a gyönyörűségtől a lélegzete is elakadt, ahogy Bryn még szorosabban magához húzta, és a szemében félreismerhetetlen vágy lobogott. – Gyere az ágyamba! – suttogta rekedten. – Akarlak, most. Rachel minden porcikája arra vágyott, hogy teljesítse a férfi kívánságát. Benne is vadul izzott a szenvedély. Aztán lassan, de biztosan felülkerekedett a józan ész. Megpróbálta eltolni magától a férfit. Bryn már nem szorította olyan erősen, de nem engedte el. – Sajnálom. Nem lett volna szabad megengednem… Bryn lehunyta a szemét, és nagy lélegzetet vett. Aztán hirtelen leeresztette a karját, és hátralépett.
33
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– Ahogy gondolod. Jó éjszakát, Rachel! – Bryn szertartásosan meghajolt, és becsukta a lány után az ajtót. Rachel csak kinn a folyosón vette észre, hogy még mindig görcsösen szorongatja a nyakéket. Reggel, amikor a lány kijött a vendégszobához tartozó fürdőszobából, Pearl éppen az öltözködőasztalra helyezett, gyöngyház berakású dobozkát nézegette. – Nagyon szép. A tegnapi árverésen vásároltad? – Bryn vette. – Neked? Örülök, hogy a fiamnak ilyen jó ízlése van. – De nem fogadhatom el. Pearl meglepve nézett a lányra. – Ó, hiszen ez csak egy dísztárgy. Ha Bryn ajándékot akar neked adni, nem szabad elutasítanod, mert megbántod. Rachel az ajkába harapott. Lehet, hogy Bryn is meg tud bántódni? Igen, bizonyára ő sem mentes a közönséges földi halandókra jellemző érzésektől. Az olyanoktól, mint a sebezhetőség, fájdalom, szenvedély. De vajon a tegnap este mutatott váratlan szenvedélyesség csakugyan neki, Rachelnek szól-e? Vajon nem csupán a Kinzi elvesztése miatti fájdalom váltotta ki? Bryn csupán azt tette, amit bármelyik férfi tett volna, ha olyan nővel találkozik, aki mindent elkövet, hogy vonzónak mutatkozzon. Hogy is viselkedett volna másként, amikor az a nő, akivel az egész estét együtt töltötte és hosszasan táncolt, alig tudta véka alá rejteni a vágyakozását? Hiszen még arra sem volt képes, hogy a csókoknak és becézgetéseknek megálljt parancsoljon. Egészen addig, amíg Bryn azt nem ajánlotta, hogy az ágyban folytassák az enyelgést. Rachel elvörösödött a visszaemlékezéstől. Pearl, aki éppen akkor fordult feléje, meglepve nézett rá. Aztán visszafogott, ártatlan mosoly jelent meg az ajkán. A késői reggeli alatt főként Pearl vitte a szót. Bryn és Rachel csak röviden válaszolgattak a kérdéseire, és biztosították, hogy jól szórakoztak. Rachel kerülte, hogy Brynre nézzen, aki komoly, mozdulatlan arccal ült az asztalnál. Vagy száműzte a gondolataiból az előző este történteket, vagy utólag megbánta. Rachelben lassacskán már oldódott a feszültség, de a lelke legmélyén valami oktalan harag izzott. Bryn úgy tett, mintha semmi sem történt volna, ám ez a lányt cseppet sem derítette jobb hangulatra. Délben Bryn a két nőt egy előkelő kisvendéglőbe vitte ebédelni. Miután hazamentek, berakodta a csomagokat a kocsiba, megcsókolta az édesanyját, és azt mondta Rachelnek: – Vezess óvatosan! – Tulajdonképpen egy kicsit fáradt vagyok a tegnapi este után. Nem akarsz te vezetni, Pearl? – Én… már évek óta nem vezettem. Nem hiszem, hogy… – Ma vasárnap van – szólt közbe Bryn. – Nincs nagy forgalom. Ez a legjobb alkalom, hogy újra belejöjj a gyakorlatba. A jogosítványod nálad van? – Itt van a táskámban, de… – Pearl egy pillanatra elhallgatott. – Bort ittam az ebédhez. – Rachel is, de ugyanúgy, mint te, csak egy egészen kis pohárral. Van talán valami más okod is rá, hogy nem akarsz vezetni, amiről nem beszéltél nekem? – Nem – mondta az asszony vonakodva. – Nincs más. Bryn nem hagyta annyiban a dolgot. – Talán beteg vagy? Miért nem mondod el? Pearl meglepetése őszintének látszott.
34
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– Nem vagyok beteg. Soha nem is voltam. Legalábbis nem igazán. Az orvos szerint a koromhoz képest jól vagyok. – Akkor miért mondta nekem… – Bryn elharapta a szót. – Mit mondott? – Ahogy az asszony gyanakodva összehúzta a szemét, Rachel most először vette észre a hasonlatosságot anya és fia között. – Nem volt hozzá joga. – Nem mondott semmi különösebbet – helyesbített gyorsan Bryn. – Csak aggodalmasnak látszott. – Az ég szerelméért! – kiáltott fel Pearl dühösen. – Amikor az édesapád meghalt, természetesen nagyon letörtem. Fáradt voltam, és nem volt kedvem semmihez. De fél év múlva az orvos újra megvizsgált, s fizikailag mindent rendben talált. Depresszió elleni gyógyszert akart felírni, de elutasítottam. Tényleg jól vagyok. – Ha ez így van, akkor vezetni is tudsz – vélte Bryn. – Igaz?
35
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
6. FEJEZET Rachel a lelke mélyén egyetértett Brynnel, mégsem volt benne biztos, nem lenne-e okosabb annyiban hagyni a dolgot. Pearl tekintetén látszott, hogy kétségbeesetten keresi a választ. – Nem szeretem ezt a kocsit – mondta végül. Ez a válasz még Rachel számára sem hangzott túlságosan meggyőzőnek, noha tudta, hogy Pearlnek hiányzik a kis piros autó. – Semmilyen kocsit nem akarsz vezetni. Még ha Rachel melletted van, akkor is ragaszkodsz hozzá, hogy ő vezessen – jegyezte meg Bryn. – Na, jó – adta meg magát Pearl, és az arcába szaladt a vér. – Egy időben túl gyakran kaptak rajta gyorshajtáson. Még jóval az előtt, hogy Malcolm… elment. Hat hónapra bevonták a jogosítványomat. Aztán utána… nem is tudom. Egyszerűen nem volt kedvem többet vezetni. Ez már olyan régen volt, hogy megingott a bizalmam a vezetési tudományomban. Bryn döbbenten nézett az anyjára. – Tudta apu, hogy elvették a jogosítványodat? Pearl sóhajtott. – Valamikor meg kellett neki mondanom. Röviddel azelőtt, hogy… szívrohamot kapott. – Néhány perccel vagy néhány nappal korábban? Csak nem érzed magad felelősnek apu haláláért? Az ő állapotában ez bármikor megtörténhetett volna. Még jó, hogy nem vezetett, amikor a szíve felmondta a szolgálatot. – Tudom, ezt annak idején mondták nekünk. – Pearl megtörölte a szemét. – Mégis állandóan az jár a fejemben, hogy talán még maradt volna számunkra egy kis idő, ha előző nap nem veszekszünk. Bryn odalépett az édesanyjához, és megfogta a kezét. – Csak azért volt dühös, mert aggódott miattad. Tudod, hogy téged szeretett a világon a legjobban. Nem bírta volna elviselni a gondolatot, hogy valami bajod történhet. És miután az a baleseted volt… – De hiszen az semmi sem volt. – Aput mégis aggasztotta. Biztonságban akart tudni téged, és azt akarta, hogy boldog legyél. Sohasem próbált a vezetéstől visszatartani. Ha megmondtad volna neki, hogy nem szereted ezt a kocsit, azonnal vett volna neked egy másikat. Tehát cseréld ki nyugodtan az autót, és vegyél egy olyat, amelyik tetszik! Mondjuk automata sebességváltóval. – Nem is rossz ötlet. Bryn és Rachel reménykedő pillantásokat váltottak. Pearl nem volt ugyan túl lelkes, de nem is utasította el a gondolatot. – Apu biztosan nem szeretné, hogy bűntudatod legyen – mondta Bryn gyengéden. Rachel átnyújtotta a kocsikulcsot Brynnek, ő pedig Pearl kezébe tette. – Rachel itt van melletted – bátorította az anyját. – Megbízol benne, nem? – Természetesen. Csak az a kérdés, hogy ő is megbízik-e bennem? – Teljes mértékben – biztosította Rachel, aki nagyon örült, hogy Brynnek megértéssel, szeretettel és logikával sikerült megszabadítania az édesanyját a lelkét nyomasztó tehertől. Pearl egy darabig nézte a kezében lévő kulcsot, aztán mély lélegzetet vett. – Akkor hát, isten nevében… Bryn megcsókolta az édesanyját, és betuszkolta a volán mögé.
36
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– Azért hajts lassan! Rendben? Ahogy Rachel is elhelyezkedett, Pearl még egy mély lélegzetet vett, bedugta az indítókulcsot, elfordította, és óvatosan gázt adott. Lassan elindította a kocsit, és miután besorolt a forgalomba, szokatlanul óvatosan vezetett. Mikor azonban átmentek a kikötő feletti hídon, Rachel észrevette, hogy Pearl már nem szorítja olyan görcsösen a kormánykereket. – Nagyon jól csinálta – biztosította Rachel Brynt, amikor a férfi este felhívta. – Kezdetben egy kicsit ideges volt, de nem volt semmi gond. – Csodálatos! – A férfi hangjából megkönnyebbülés csengett ki. – Nagyon sokat segítettél neki, hogy kibújjon a csigaházából. – Szeretem az édesanyádat, és egyszerűen csak mellette voltam. Egyebet nem tettem. – Én mégis nagyon hálás vagyok. És ezért szeretnélek valamikor elvinni vacsorázni. – De hiszen már megajándékoztál egy gyönyörű estével. Meg egy remekbe szabott dísztárggyal. – Az üzleti rendezvény volt. Az ajándékot pedig azért kaptad, mert megmentettél a kellemetlen kérdésektől. Hát persze, Kinziről! Bár nyilván akadtak volna más nők is, akik szívesen ajánlkoztak volna, hogy Bryn oldalán feszítsenek. – Az édesanyád egy csodaszép ruhával ajándékozott meg. Egyikőtök sem engedte, hogy kifizessem. – Azért kaptad, hogy a Donovan Industries rendezvényén jelenj meg benne. Különben megvetted volna? – Nem. Soha életemben. – Na, látod! – Ezzel Bryn lezárta az ügyet. – Ráérsz ezen a héten valamelyik este? – Nem hagyhatom magára az édesanyádat… – Csak néhány órára. Megígérem, hogy még éjfél előtt hazaviszlek. Mit szólnál csütörtökhöz? – Bryn hangjából világos volt, hogy nem fogja feladni. – Rendben van – egyezett bele Rachel. – Akkor csütörtökön hét órakor érted jövök. Nem messze Rivermeadowstól van egy kisvendéglő. Azt hiszem, tetszeni fog neked. Csütörtökön Rachel felvette a mohazöld ruháját, amelyben mindig nagyon jól érezte magát, és egy aranyláncot tett övképpen a derekára. Volt ugyan némi kétsége, hogy nem öltözött-e túl, ám amikor lement, és meglátta Brynt, aki már várt rá, megnyugodott. A férfi is alkalmi öltözetet, sötét nadrágot és finom selyeminget viselt. Bryn elismerően nézett végig a lányon, és Pearl is biztosította, hogy nagyon csinos, majd szép estét kívánt nekik. Majdnem egy órába telt, amíg megérkeztek a vendéglőbe, amely egy festői dombtetőn helyezkedett el, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a völgyre, míg a távolban látszottak a város fényei és a kikötő. Az asztalok sötétvörös damasztabrosszal voltak megterítve, és mindegyiket egy-egy váza virág díszítette. A háttérben halk komolyzene szólt. A főpincér, aki ismerte Brynt, egy kiugróban elhelyezkedő asztalhoz vezette őket, amelynek hatalmas ablakai előtt teljes szépségében terült el az esti táj. Rachel azt gyanította, hogy Bryn bizonyára már Kinzivel is járt itt, de nem kérdezett rá. – Mit ajánlasz? – kérdezte a férfitól. – Gyakran változtatják az ételeket. A szakács valóságos művész. Még sohasem csalódtam itt semmiben.
37
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
Miután az ételt kiválasztották, Bryn megkérdezte Rachelt, milyen bort szeretne, de a lány rábízta a választást. A férfinak igaza volt, Rachel csakugyan kitűnőnek találta a fehérborban párolt kagylót és a báránysültet. A crème brûlée pedig, a vékony, roppanós karamellbevonattal borított tojásos, tejszínes krém, valóságos álom volt. Először Pearlről, majd Rachel kutatásairól beszélgettek. Aztán a férfi egy fafeldolgozó üzemről mesélt, amelyet nemrég vett meg Amerikában. Korábban az is családi vállalat volt, amikor azonban idegen kezekbe került, hanyatlásnak indult. – Csak a rossz vezetést sínylette meg. Ha megfelelő ember áll az élén, újra nyereséges lesz. – Honnan tudod, hogy ki a megfelelő ember? – Az ösztönöm és a tapasztalatom általában megmondja. Ritkán tévedek. Ha azonban valaki nem felel meg az elvárásoknak, akkor gyorsan kiadom az útját, mielőtt további kárt okozhatna. – Ilyen egyszerűen megszabadulsz az emberektől? – A munkajog néha szinte jobban megnehezíti a használhatatlan, tisztességtelen alkalmazottak elbocsátását, mint egy házasság felbontását. Mi azonban méltányos munkaszerződéseket kötünk, és én mindig igyekszem a vitákat békés úton rendezni. – Végkielégítést fizetsz? Bryn megvonta a vállát. – Ez az ára annak, ha nem megfelelő embert alkalmaztam. Valamennyien megfizetünk valamilyen formában a tévedéseinkért. A pénz megkönnyíti a dolgot. – De pénzzel nem lehet mindent helyrehozni. – A legtöbb dolgot azért lehet. Nem is hinnéd, milyen könnyen befolyásolhatók az emberek, ha valaki hajlandó elegendő összeget rááldozni. Rachelnek a régi Beatles-szám jutott az eszébe: Can’t buy me love. Ez aztán egész este nem is ment ki a fejéből. Miután hazaértek Rivermeadowsba, Rachel megköszönte az estét. – Nagyon szívesen – felelte a férfi. – Valamikor majd meg kell ismételnünk. Várakozásteljes, kérdő tekintete a lányon nyugodott. Rachel a lelke mélyén kísértést érzett, hogy azt válaszolja, amit a férfi hallani szeretne, vagy talán el is várna. Hirtelen kiszáradt a szája, és egy kis lépést hátrált. – Még egyszer köszönöm, Bryn. Nagyon kedves volt tőled, bár igazán nem tartozol nekem semmivel. A férfi megértette a visszautasítást, és egy kissé elhúzta a száját. – Jó éjszakát, Rachel! – Lehajolt, és gyengéden megcsókolta a lány arcát. A következő hetek folyamán Bryn a szokásosnál gyakrabban látogatott Rivermeadowsba. Néha a hét közepén is megjelent, és egész este ott maradt, sőt még éjszakára is. Szokásává vált érkezéskor és búcsúzáskor az édesanyját is és Rachelt is arcon csókolni. Néhányszor elment Rachellel lovagolni. Ha egy hétvégén a lányt nem találta otthon, mert az meglátogatta a családját vagy a régi barátait, Bryn mindig hiányolta. Néha sikerült rábeszélnie az édesanyját, hogy menjen el vele ebédelni. Ilyenkor mindketten ragaszkodtak hozzá, hogy Rachel is tartson velük. Nyilvánvaló volt, hogy Bryn vissza akarja vezetni az édesanyját a normális életbe. Pearl már odáig fejlődött, hogy vasárnap néhány embert meghívott villásreggelire, miután Rachellel hazajöttek a kis falusi templomból. Amikor Pearl a reggelinél bejelentette, hogy új kocsit szeretne venni, Rachel azt hitte, hogy Bryn tapsolni fog örömében. Ám a férfi szemében tükröződő örömbe óvatosság vegyült.
38
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– Nagyon jó ötlet. Majd segítek kiválasztani, csak hagyj nekem néhány napot, hogy szabaddá tehessem magam! – Ha találtam olyat, amilyet elképzeltem – mondta Pearl határozottan –, felhívlak, hogy meg tudd nézni. Rachel látta, hogy Bryn először ellenkezni akart, de aztán mégis bólintott. Pearl, miután a fia elment, szinte félénken kérdezte Rachelt, hogy ráér-e elmenni vele Aucklandbe autókat nézni. A lány készségesen igent mondott. Pearl rövid keresgélés után felfedezett egy tetszetős, ezüstszínű Peugeot-t. A próbaút aztán végképp meggyőzte a választás helyességéről. Lelkesen megkérte a kereskedőt, hogy tegye számára félre a kocsit, amíg a fia áldását adja a vásárlásra. A kereskedő azonban azt javasolta, hogy inkább azonnal üljenek be a kocsiba, és hajtsanak oda hozzá. Pearl nem sokáig habozott, így rövidesen már ott is álltak a Donovan Industries irodaépülete előtt. Bryn titkárnője közölte, hogy a főnöknek éppen látogatója van, így hát várniuk kellett egy kicsit. Végül kinyílt az iroda ajtaja, és Bryn egy harminc év körüli, magas, karcsú nőt kísért ki. A látogatónak finoman kifestett, tojásdad arca volt, amelyet rövid, szőke haj keretezett. Rövid szoknyát és rövid ujjú kabátkát viselt. Bal kezében, amelyen nem volt jegygyűrű, csinos bőr aktatáskát tartott, jobb kezét Brynnek nyújtotta, miközben rámosolygott, és kivillantak ragyogó, hófehér fogai. – Már nagyon várom – mondta, miközben még mindig egymás kezét fogták. Valamelyikük sehogy sem akarta elengedni. Végül a nő hosszú körmeivel bizalmasan megérintette a férfi karját. Rachel bosszankodott magán, mivel elfogta a féltékenység. A nő végre elment, és Bryn betessékelte a látogatóit a szobájába. – Ki volt ez? – kérdezte Pearl, alighogy helyet foglalt. Rachel leült a mellette lévő székre, Bryn pedig karját összefonva az íróasztalának támaszkodott. – Egy ügyfél – felelte könnyedén. – És ti mi járatban vagytok errefelé? – Vettünk egy kocsit – felelte Pearl. – Illetve még csak majdnem. Itt áll lent a parkolóban. Egy Peugeot. Ha van pár perced, megnézhetnéd! – Vettetek? – vetett egy kérdő pillantást Bryn Rachelre. – Én vettem – helyesbített Pearl. – Rachel csak segített. – Nem sokat – rázta a fejét Rachel. – Nem értek különösképpen az autókhoz, de az édesanyádnak tetszik. Egyébként tényleg nagyon szép. – Ez aztán döntő szempont – nézett Bryn gúnyosan az egyik nőről a másikra. – Nagyon keveset fogyaszt, és a legkorszerűbb biztonsági berendezésekkel van ellátva – kelt gyorsan a választásuk védelmére Rachel. – És te is beleszerettél a kocsiba. Ugye? Nem, én beléd lettem szerelmes, és ez elég baj nekem, gondolta a lány. Hangosan azonban azt mondta: – A kocsi nagyon szép. És Pearl örömmel vezeti. Bryn alaposan szemügyre vette a kocsit, aztán felhívta a kereskedőt, és feltett néhány kérdést. Végül az édesanyjához fordult. – Jól van, ha annyira tetszik, vedd meg! – Az órájára pillantott. – Meghívlak benneteket ebédre, hogy megünnepeljük a vásárt. Amikor már a vendéglőben ültek, és sült halat falatoztak salátával, Bryn megkérdezte: – És a régi kocsival mit szándékozol csinálni? Pearl azt felelte, hogy még nem döntötte el. – Akkor én megtartom – mondta Bryn. – Úgysem kapnál sokat érte. Azonkívül Rachel is használhatná.
39
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– Nekem a kombi is jó – hárította el a lány. – Azt nehezebb vezetni, és nagyon sokat fogyaszt. Ti menjetek az új kocsival haza, én meg elhozom a régit az autókereskedőtől. Majd alkalomadtán visszaviszem Rivermeadowsba. Pearl bólintott, és ezzel az ügy el volt intézve. – És ki volt az az ügyfél ma reggel? Nem mindennapi jelenség. – Szép és okos nő – egészítette ki Bryn. A megjegyzés megint szíven szúrta Rachelt. Úgy érezte, az ismeretien nő önbizalmával és tökéletes testével sohasem veheti fel a versenyt. – Samanthának hívják, Colin Magnussen lánya. Korábban volt egy saját kis cége Ausztráliában. Mikor azonban néhány évvel ezelőtt meghalt az édesapja, hazajött, és azóta a családi vállalatot vezeti. – Magnussen? Az építési vállalkozó? – Pontosan. A Magnussen családot még Rachel is ismerte. Középületek és nagyon drága lakóházak építkezésével kapcsolatban szokták emlegetni a nevüket. Samantha tehát a város leggazdagabb emberei közé tartozik. Sok minden közös benne és Brynben. Mindketten korán elvesztették az édesapjukat, és saját kezükbe vették a családi vállalat irányítását. – Az édesapád társaságában néhányszor találkoztam Mr. Magnussennel. Nagyon önfejű ember benyomását keltette. – Éppen azért önállósította magát Sam – nevetett Bryn –, mert nem tudott vele együtt dolgozni. De annak ellenére nagyon szerették egymást. Samantha mindent megkapott tőle, amire csak vágyott. Viszont mindkettőnek megvolt a saját elképzelése arról, hogy miképp kell egy vállalatot vezetni. Egyébként Samantha nagyon jól csinálja a dolgát. Rachel eltűnődött. Komolyan azt akarja bebeszélni nekik, hogy csak a szellemi képességei miatt csodálja? Ugyan már! Ez a nő minden férfi szívét megdobogtatná… Amíg Pearl ebéd után rövid időre magukra hagyta őket, Bryn megkérdezte Rachelt: – Haladsz egyáltalán a könyvvel? Nem sofőrnek vagy társalkodónőnek szerződtél. Nem kíván az anyám túl sokat tőled? Talán többet kellene fizetnünk neked. – A könyvvel jól haladok. És Pearl nem követel tőlem semmit, csak kér, én meg örülök, ha segíthetek. Több pénzre pedig nincs szükségem. A férfi nevetett. – Akkor te ritka kivétel vagy. Mindenki más két kézzel kap azon, amit megszerezhet. Rachel meglepve nézett rá. – Téged is az hajt, hogy minél több pénzt szerezz? A férfi elgondolkozott. – Nem – mondta végül. – Nem okvetlenül. Valószínűleg inkább az tölt el megelégedettséggel, hogy folytathatom azt, amit az elődeim elkezdtek.
40
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
7. FEJEZET Néhány nap múlva Rachel és Bryn együtt figyelték, ahogy a Peugeot kihajtott a garázsból, halkan felzúgott a motor, és a kocsi kikanyarodott az utcára. – Hogy is felejthettem el, hogy minek köszönhette apám az első ősz hajszálait? – jegyezte meg Bryn. – Jaj, hagyd már! – intette le Rachel, miközben Bryn kocsijához mentek, hogy elhajtsanak a lovardába. – Az édesanyádnak sokkal régebb óta van jogosítványa, mint neked. Automata sebességváltóval nem is tud olyan gyorsan hajtani. Inkább örülnöd kellene, hogy visszanyerte az életkedvét, és nem gubódzik már be. – Összeesküdtetek ellenem? – morogta a férfi. – Az a gondom, hogy túl sok nő van az életemben. Még a titkárnőm is tanácsokat osztogat a magánéletemmel kapcsolatban. Az a gyanúm, hogy egy húron pendül az anyámmal. Rachelnek a torkán akadt a nevetés. Rettegett attól a naptól, amikor Bryn hazahoz egy. nőt. Egy olyan nőt, mint Kinzi vagy Samantha Magnussen. Márpedig ez a nap elkerülhetetlenül el fog jönni. Mihelyt kiheveri Kinzi elvesztését, találni fog valaki mást. Valakit, aki nem csupán rövid távú vigaszul szolgál, hanem akit egész szívével szeret. Úgy, mint én őt. Ó, ha így tudna engem szeretni! Mihelyt lóra ültek, Bryn vágtázni kezdett, ami lehetetlenné tette a beszélgetést. A következő héten Bryn meghívta az édesanyját és Rachelt egy jótékonysági hangversenyre. Pearl megint ragaszkodott hozzá, hogy Rachel vegye fel a gyöngysort, hogy az újonnan vásárolt ruhájának ünnepi fényt kölcsönözzön. A minden alkalomhoz megfelelő, egyszerű ruha vékony aranyszálakkal átszőtt, sötétvörös anyagból készült. Ahogy Bryn megpillantotta, rezzenéstelen arccal nézett rajta végig, és csak annyit jegyzett meg, hogy „nagyon csinos”. Rachel nem tudta, csupán képzelte-e, hogy egy pillanatra azért felragyogott a szeme. A világhírű új-zélandi zenészek és énekesek által adott hangverseny nagyon tetszett Rachelnek. Az előadást zártkörű vacsora követte egy előkelő étteremben. Néhány vendéget a lány már az újságokból vagy a televízióból ismert. A hírességek kíváncsi pillantásokat vetettek felé, és alkalomadtán kérdezősködtek is. Bryn ilyenkor tapintatosan a háttérbe húzódott. – Pearlnek dolgozom – magyarázta Rachel, miután a foglalkozásáról és jelenlegi munkájáról beszélt. – És Bryn olyan kedves volt, hogy az édesanyjával együtt engem is meghívott. Rachel büszke volt a családjára és arra, amit ő maga elért. Tisztában volt azonban azzal, hogy noha az egyenlőség elve mélyen gyökeredzik Új-Zéland történelmében, ezeknek az embereknek a világa alapjában különbözik attól, amelyben ő felnőtt. Rachel és Pearl újra Bryn vendégszobájában éjszakáztak. Bryn kora reggel bement az irodájába, a két nő pedig ebéd után meglátogatott egy kiállítótermet, ahol Pearl egy kicsi, de drága festményt vásárolt. Miután hazaértek, Pearl azt mondta, hogy alszik egy kicsit, mivel nincs hozzászokva,, hogy este olyan sokáig fennmaradjon. Még akkor is aludt, amikor Bryn hazaérkezett. Rachel kivett egy könyvet a házigazda jól felszerelt könyvtárából, és mezítláb letelepedett a nappaliban a pamlagra. Odakészített maga mellé egy pohár bort, s időnként kortyolgatott belőle. Aznap már nem kellett vezetnie, mert abban maradtak, hogy este majd Bryn hazaviszi őket Rivermeadowsba, aztán ő is ott marad hétvégére.
41
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
Bryn mosolyogva üdvözölte a lányt. – Maradj csak! – mondta, amikor látta, hogy Rachel fel akar állni. – Látom, nagyon kényelmesen elhelyezkedtél. – Amikor észrevette a majdnem üres borospoharat és a közeli asztalkán álló palackot, hozzátette: – És látom, ízlik az Ata Rangi Celebre is. Rachel elvörösödött. – Az édesanyád ötlete volt. – Pearl nyitotta ki a palackot, mielőtt aludni ment. – Most alszik. – Ne magyarázkodj, itt minden rendelkezésedre áll, ami csak jólesik. Hiszen tudod – mondta a férfi, és megérintette a lány állát. Rachelt melegség járta át. Bryn olyan áthatóan nézett rá, hogy a lány elmosolyodott. – Köszönöm. Egyébként az egyik könyvedet olvasom. A férfi is mosolygott, és felvette a könyvet, hogy megnézze, mit választott Rachel. Egy népszerű új-zélandi írónő történelmi regénye volt. – Tetszik? Elviheted – ajánlotta, miután a lány bólintott. Majd ő is letelepedett a pamlagra, és karját a támlára támasztotta. Csak milliméterek hiányoztak, hogy hozzáérjen a lányhoz, és sötét, fátyolos szemmel nézett rá. Rachel sietve újra leszegte tekintetét a könyvre, de a betűk összefutottak a szeme előtt. Bryn felállt, és az asztalon lévő palack után nyúlt. – Megiszod a maradékot? Már nem sok van benne. – Nem, köszönöm, többet nem kérek. A férfi kiment a konyhába, behozott egy poharat, és kitöltötte magának a bort. Aztán újra leült a lány mellé, és elgondolkozva nézett rá. – Hogy telt a napod? – kérdezte. – Egész jól. – Rachel mindenről beszámolt, és hozzátette, hogy Pearl jól van, ha egy kicsit fáradt is. – És te? – érdeklődött a férfi. – Én is jól vagyok. Szép nap volt. – Örülök. – A férfi karja Rachel feje mögött nyugodott a karfán, és az ujjai szórakozottan játszani kezdtek a lány hajával. – Nem lesz a közeljövőben születésnapod? – Tizenötödikén – vallotta be Rachel, és nem mert elhúzódni, pedig tulajdonképpen azt kellett volna tennie. – Miért? – Valami különleges dologgal kellene megünnepelnünk. Vagy a szüleidhez akarsz utazni? – Csak a rákövetkező hétvégén. Az anyám egy összejövetelt akar a tiszteletemre rendezni. A férfi bólintott, miközben az ujjai már Rachel tarkóját simogatták gyengéden. A lány igyekezett nyugodtan lélegzeni. Megálljt kellett volna parancsolnia Brynnek, s noha kétségbeesetten igyekezett nem figyelni rá, élvezte a jóleső borzongást és a melegséget, amely eltöltötte. – Bryn… A férfi szeme csillogott félig lehunyt pillái mögül. Előrehajolt, és szája Rachelére tapadt. Gyengéd csók volt, és ahogy kicsit később szétvált az ajkuk, a lány meglepetést és némi csalódást érzett. Noha a férfi csak futólag érintette meg a száját, ő szinte beleszédült. Talán a bor volt az oka. – Ezt miért csináltad? – kérdezte. – Mert olyan elragadó vagy – nevetett a férfi. – Egyszerűen nem tudtam ellenállni. Talán van valami kifogásod ellene? Rachel szótlanul rázta a fejét. Hogy is lenne kifogása? És melyik nő bánná, ha elragadónak nevezik? Mégis azt mondta: – De nem csókolgathatod a nőket, ahogy éppen jólesik.
42
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
Bryn nevetett. – Nem is teszem. Csak téged csókolgatlak. – A férfi, arcán különös kifejezés jelent meg, mintha valami meggondolatlanságot mondott volna. – Tulajdonképpen kezd már a szokásommá válni. – Nem szabad hagynod, hogy azzá váljon – ajánlotta Rachel vajmi kevés meggyőződéssel. – Komolyan azt akarod? A lányt hirtelen elfogta a méreg. – Nem vagyok bábu, amelyet kényed-kedved szerint használhatsz egy igazi nő helyett! – vágta oda, és felállt. Bryn gyorsan letette a poharát, és megfogta a lány karját. – Rachel! A lány megpróbálta kiszabadítani magát, de a férfi a másik karját is megfogta. – Rachel – mondta most már kissé nyugodtabban – Mit jelentsen ez? Csak nem hiszed, hogy kihasznállak? Ez nem igaz! Egyszerűen nem tudtam ellenállni, ahogy megláttalak. – A férfi ajka körül mosoly jelent meg. – És neked is jólesett. – Nem esett rosszul – ismerte el a lány. Különös módon most biztos volt benne, hogy a csók csakugyan neki szólt, és nem csupán Kinzi pótlékának. – A többi alkalommal azonban… A férfi eleresztette. – Az első alkalomért, amikor még iskolás lány voltál, nem tudok elégszer bocsánatot kérni… – Persze. Felejtsd el, amit mondtam! Ostobaság. – Már megint forrófejű voltál – mosolygott a férfi, és kíváncsian nézett rá. – Csak azt nem értem… Ebben a pillanatban Pearl jelent meg az ajtóban. – Úgy tűnt, mintha a hangodat hallanám – lépett oda a fiához, és megcsókolta. – Csak nem veszekedtetek? – kérdezte, és aggodalmasan nézett Rachelre. – Nem – biztosította Bryn. – Természetesen nem – erősítette meg Rachel. Egyetértő pillantást vetettek egymásra, mivel mindketten úgy vélték, nem kell Pearlt terhelni a kis viszálykodásukkal. Ahogy megérkeztek Rivenneadowsba, Bryn szívesen folytatta volna a beszélgetést, Rachel azonban rögtön felment a szobájába, és csak azért jött le újra, hogy segítsen a vacsora előkészületeiben. Vacsora után Bryn azt ajánlotta, hogy sétáljanak egyet, de Rachel elutasította arra hivatkozva, hogy fáradt. Bryn egyedül ment hát sétálni, és amikor visszajött, az anyja közölte, hogy Rachel már a szobájában van. – Elárulta, hogy mi baja van? – kérdezte Bryn aggodalmasan, ahogy letelepedett a kandalló mellé. – De hiszen neked is mondta, hogy fáradt. – Pearl fürkésző tekintetet vetett a fiára. – Történt valami köztetek? – Nem – felelte Bryn, egy kissé túlságosan is gyorsan. – Mi történt délután, mielőtt félbeszakítottam a beszélgetéseteket? Bryn megvonta a vállát. – Azt mondtam neki, hogy elragadó, és megcsókoltam. Csupán egy csók volt, annak se igazi. – És?
43
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– Nem volt ellene kifogása, később azonban többé-kevésbé a szememre hányta, hogy kihasználom. Pearl rosszallóan összevonta finoman ívelt szemöldökét. – Van rá valami oka? – Nincs! Legalábbis… – Bryn felállt, és fel-alá kezdett járkálni a szobában. – Nem olyan egyszerű a dolog. – Rachel nagyon rendes, kedves és szép lány, minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyet egy férfi csak kívánhat. Gondolom, egyikünk sem akarja, hogy megbántódjon. Tehát ha újra meg akarod csókolni, akkor komolyan kell gondolnod a dolgot, különben velem gyűlik meg a bajod! Bryn összeráncolta a homlokát. Sohasem akarta Rachelt kihasználni. Annak idején sem, amikor a fiatal, rajongó kislányt könnyen az ujja köré csavarhatta volna. De vajon mit gondolhat Rachel? Komolyan azt hiszi, hogy kihasználja? Hogyan tudná jóvátenni, amit elkövetett? Ha arra az egykori éjszakára gondol, még most is mélységes szégyen fogja el. Hirtelen mosoly derítette fel Bryn vonásait. Egy csapásra világossá vált, hogy mit kell tennie. Mintha mindig is nyilvánvaló lett volna, csak nem jutott el a tudatáig. A hétvégén, egy nappal Rachel születésnapja előtt, Bryn meghívta a lányt vacsora után egy klubba, ahol táncolni is lehet. Rachel beleegyezett, de azzal a feltétellel, hogy Bryn nem ad neki újabb ajándékot. Reggel mégis érkezett egy virágcsokor, amely friss rózsákból, liliomokból és fátyolvirágból állt. Egy kártya is volt hozzá mellékelve, amelyen ez állt: „Szeretettel: Bryn”. Rachel nem tulajdonított nagy jelentőséget a szavaknak, hiszen Bryn már akkor is kedvelte, amikor ő még a derekáig sem ért. Amikor a férfi este hazavitte a klubból, arcon csókolta, aztán ajkával gyengéden megsimogatta az arcát, majd azt mondta: – Minden jót kívánok születésnapodra, Rachel! – És máris távozott. A lány néhány napra hazautazott a szüleihez, majd miután visszatért, a következő hétvégén egy kerthelyiségben ebédeltek a férfival, azután pedig lovagolni mentek. Noha Bryn szenvtelennek mutatkozott, volt valami a tekintetében, ami megdobogtatta a lány szívét. Legközelebb egy baráti házaspár által rendezett összejövetelre hívta Bryn Rachelt. – A hangversenyen találkoztatok – magyarázta. – Nagyon megszerettek téged. – Menj csak, drágám! – szólt közbe Pearl. – Nagyon kedves fiatal pár. Biztos vagyok benne, hogy jól fogod magadat érezni. Rachel elfogadta a meghívást, és megismert még néhány embert. Bryn egy pillanatra sem tágított mellőle. Ezúttal csak hajnalban tértek vissza Rivermeadowsba. – Köszönöm – mondta Rachel. – Nagyon szép este volt. És a barátaid nagyon kedvesek. – Remélik, hogy gyakrabban fognak látni. Bryn mosolyogva a lány szemébe nézett, aztán tekintete a szájára siklott, és egy leheletfinom csókot nyomott rá, mintha ki akarná próbálni, hogy meddig mehet el. Mielőtt azonban a lány viszonozhatta volna a csókot, a férfi hüvelykujjával megsimogatta megnyílt ajkát, és hátralépett. – Jó éjszakát, Rachel! – mondta, és ezzel eltűnt a hálószobájában. A lányt csupán az vigasztalta, hogy Brynnek kissé elcsuklott a hangja. Rachel nem tudta pontosan, hogyan történt, de egyszerre párként kezdtek szerepelni. Rövidesen meggyőződött azonban arról, hogy Pearl keze van a dologban. Az asszony
44
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
időközben gyakran járt el hazulról. Meglátogatta a barátait, vagy elment velük ebédelni, netán együtt részt vettek valami társasági eseményen. Gyakran hívott vendégeket is. Ha azonban Bryn hívta valahova, általában azt mondta, hogy fáradt. – Vidd Rachelt magaddal! – ajánlotta. – Örömét fogja benne lelni. Rachel eleinte kifogásokat keresett, aztán úgy döntött, ki fogja élvezni a Brynnel töltött időt. El sem akarta képzelni, milyen lenne a jövő nélküle. Az egyik hétvégén egy baráti házaspárral és a kislányukkal vitorlázni mentek. Rachel sokat játszott a kislánnyal, és kölcsönösen nagyon megkedvelték egymást. A szülők nyíltan elmesélték, hogy a gyermekük mesterséges megtermékenyítés útján jött a világra. – Évekig próbálkoztunk – mesélte az anya. – A végén már teljesen kétségbe voltunk esve. Hazafelé menet Bryn elmesélte Rachelnek, hogy milyen nehéz hónapokat élt át a házaspár, amíg a mesterséges megtermékenyítés eredményes lett. – De megérte, hiszen olyan elragadó kislányuk született. – Nagyon örülök, hogy teljesült a szívük vágya. Mindazonáltal én nem tenném ki azt a nőt, akit szeretek, mindannak, amin ehhez keresztül kell menni. Ráadásul nem is biztos, hogy sikerül. Rettenetes lehet, ha ennyi áldozat nem hozza meg az eredményét. – Ezt bizonyára ők is tudták, de meg voltak győződve róla, hogy a cél minden nehézséget megér. – Nem akarom a döntésüket kifogásolni, de én sohasem egyeznék bele. Rachel nagyon meg tudta érteni Bryn álláspontját. De hát ők sohasem voltak olyan helyzetben, hogy kétségbeesetten vágytak volna egy gyerekre. Bryn aznap esti csókja nem csupán futó érintés volt. Mindkettőjüket elragadta a szenvedély, a férfi mégis megelégedett egy csókkal. Úgy látszik, nem akar mélyebben belebonyolódni ebbe a kapcsolatba, gondolta Rachel. Talán a családjaik közötti viszony is befolyásolja, nem akarja, hogy bonyodalmak támadjanak. Vagy időt akar nyerni, amíg feltűnik a színen egy másik nő, aki felszabadítja benne azt a szenvedélyt, amelyet vele szemben készakarva visszafog. Ez a gondolat nyomasztóan hatott Rachelre, aki már kezdett a lehetetlenben reménykedni. Abban, hogy mégis lehet közös jövője Brynnel. Hiszen a férfi viselkedése mintha emlékeztetné a régimódi udvarlásra. Vagy csupán képzelődik? Rachelben újra fellángolt a harag, és alig tudta visszafojtani feltörni készülő könnyeit. Ha Bryn csakugyan azért kedveskedik neki, hogy mindig készenlétben álljon, ha szüksége van egy nőre az oldalán, akkor ő… Akkor mit csinál? Féltékenységi jelenetet rendez? Még a gondolatára is kirázza a hideg. Megkérdezi, hogy mi a szándéka? Semmivel sem jobb. Bryn tudja, hogy neki rövidesen lejár itt az ideje. Talán arra vár, hogy a „viszonyuk” magától véget ér, ha ő elhagyja Rivermeadowst? Amikor egy este Rachel a számítógépnél ült, Bryn hirtelen ott termett mögötte. Egy csókot nyomott a tarkójára, megsimogatta a haját, és a fülébe súgta: – Gyere ki a kertbe! Gyönyörű este van, és egészen rendkívüli a naplemente. A lánynak elkomorodott a tekintete. Legszívesebben kapva kapott volna az ajánlaton. – Dolgom van – felelte mégis kurtán. Bryn felegyenesedett, maga felé fordította a széket, hogy a lány kénytelen legyen ránézni. – Mi baj van?
45
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– Semmi. Csak az, hogy engem itt ezért a munkáért fizetnek, nem pedig azért, hogy csapot-papot itt hagyjak, ha éppen társaságra van szükséged, vagy kell egy nő, akivel megjelenhetsz valami üzleti rendezvényen. – Megint nagyon rossz kedved van – állapította meg a férfi, de cseppet sem látszott csalódottnak. – Talán nem megy jól a munka? – Kitűnően haladnék, ha nem szakítanának mindig félbe. Már csak néhány hetem van, hogy befejezzem a könyvet. Rachel visszafordította székét, és a képernyőt bámulta, a szövegből azonban semmi sem jutott el a tudatáig. Hirtelen érezte, hogy a férfi a vállára teszi a kezét, és masszírozni kezdi görcsös izmait. – Engedd el egy kicsit magad! Senki sem tesz szemrehányást, ha hosszabb időre van szükséged a tervezettnél. Szerintem túl sokat dolgozol. Tarts egy kis szünetet, és gyere ki a friss levegőre! A lány ellenállása szertefoszlott. A férfi megértő viselkedése levette a lábáról. Miközben Bryn az ajtóhoz kísérte, felsóhajtott: – Ne haragudj, hogy így rád támadtam! Nem volt hozzá jogom. – Ne aggódj, kemény fából faragtak! – mosolygott a férfi. – Neked pedig minden jogod megvan, hogy megmondd, ha zavarok. Megálltak a teraszon, és csodálták a tűzvörös napkorongot meg az eget, amelynek színe lassan aranyra és rózsaszínre, majd sejtelmes szürkére változott, miközben a tücskök ciripelni kezdtek. Bryn még mindig Rachel kezét fogta, és a lány nem tiltakozott ellene, hogy az ujjai az övéi köré fonódjanak. Aztán elindultak a sétaúton, amelyre a fák már sötét árnyat vetettek. A nyári laknál megálltak. Rachel hirtelen megmerevedett, és el akart húzódni Bryntől, a férfi azonban szorosan fogta a kezét. – Csak nem félsz tőlem? – kérdezte, és feszültség csengett ki a hangjából. A lány a fejét rázta, de érezte, hogy a szája kiszárad, és reszket. Miért vezette ide Bryn? A férfi megfogta a másik kezét is. – Annak idején félelmet okoztam neked. Azt mondtad, hogy megbocsátottál, de én sohasem tudok magamnak megbocsátani. – Nem féltem tőled – felelte a lány – Tudtam, hogy megbízhatok benned. A férfi arcán árny suhant át. – Tévedtél. Tapasztalatlan kis lányka voltál, én pedig részeg. Ki tudja, mi történt volna, ha nem marad bennem annyi értelem, hogy elküldjelek, mielőtt túl késő. Mát ebben igaza van, állapította meg Rachel. Tapasztalatlan volt, és buta. Örülhet, hogy pont Bryn volt az a férfi, akinek a nyakába akarta varrni magát. Ő még részegen sem élne vissza egy szerelmes iskolás lány érzéseivel, akinek még fogalma sincs a férfiakról. Dehogyis akarta ő felizgatni Brynt, amikor magába roskadva találta a nyári lakban. Csupán meg akarta vigasztalni. A gyengéd csók is teljesen természetesnek tűnt. Gyakran álmodozott arról, hogy egyszer megcsókolja Brynt. Nem hitte azonban, hogy ehhez valaha is lesz bátorsága vagy alkalma. Legkevésbé pedig azt, hogy Bryn belemegy a dologba. Azon az éjszakán azonban minden más volt. Brynt súlyos fájdalom érte, és ő nem tudta elviselni, hogy szenvedni látja. A férfi először dermedten fogadta a csókot, csak akkor fonta köréje a karját, amikor ő már vissza akart húzódni. Ekkor érezte meg a sör szagát a férfi leheletén. De hát mit bánta ő azt! Bryn szoros közelsége sohasem tapasztalt érzéseket ébresztett benne. Felgyorsult a lélegzete, és valami különös tűz járta át. Tudta, hogy ez az a bizonyos állapot, amelyről
46
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
eddig csak regényekben olvasott. Minden ízében vágyott rá, hogy minél közelebb kerüljön Brynhez. Amikor a férfi magához szorította, és vadul csókolni kezdte, alig kapott levegőt. Bryn a tarkóját simogatta, ujjait a hajába mélyesztette, majd újra szenvedélyesen csókolta. Aztán megérintette a mellét, mire ő ösztönösen hozzásimult. A földre kiterített hálózsákon ültek, és csak pár mozdulatba került, hogy Rachel elterüljön a földön, és a férfi rajta feküdjön. Bryn most már simogatta, ahol érte, csókolta a száját, a nyakát, a vállát. Aztán feljebb tolta lábáról a hálóinget, hogy szabaddá váljon a combja. Rachel kamaszkora óta viszolygott attól, hogy túl sokat mutasson a testéből, így most nagyon lemeztelenítettnek érezte magát. Brynre nézett, s egy teljesen idegen arcot látott, ahogy vonásaira kiült a vágy. Sohasem gondolta volna, hogy milyen erős a férfi, és milyen tehetetlennek érezheti magát ő a karjában. Megpróbálta eltolni magától, de úgy tűnt, hogy Bryn észre sem veszi a szándékát. Simogató keze már a combja belső oldalán járt, és meg sem állt odáig, amíg a legrejtettebb helyhez nem ért. A lányt valami teljesen ismeretlen érzés járta át. A rémület és a szégyen azonban erősebbnek bizonyult. Összeszorította a lábszárát. – Ne! – zihálta. A férfi először fel sem fogta a tiltakozást, csak amikor már rémült sikollyá vált. Akkor viszont olyan haragra lobbant, hogy ijesztő volt. De legalább legördült a lányról, és elhúzódott. – Tűnj el! – kiáltotta. A hangja olyan rekedt volt, hogy alig lehetett ráismerni. – Ne haragudj! – suttogta Rachel. – Nem akartam… Eszébe jutott, hogy megfogadta, nem fogja a szüzességét könnyelműen túl korán odaadni, mint néhány osztálytársa, akik közül többen már keserűen megbánták. Csak annak adja oda, aki örökre szeretni fogja. – Azt mondtam, tűnj el! – kiáltotta a férfi most már erélyesebben. – A saját érdekedben. – Ha… tehetek érted valamit – dadogta kétségbeesetten Rachel, mivel hallotta, hogy a férfiak nehezen viselik a visszautasítást. – Tudom, hogy szükséged volt… – Nőre volt szükségem – sziszegte a férfi az összeszorított fogai közül. – Nem egy iskolás lányra. Most pedig tűnj el végre, mielőtt olyat teszek, amit mind a ketten megbánunk! Rachel felzokogott, és kirohant a sötétségbe. Észre sem vette, hogy a fák ágai felsértik a karját, és leszakítják a hálóinge szegélyét. Az egyik szandálja leesett a lábáról, felemelte, és mezítláb futott tovább. Ahogy a saját kertjükbe ért, fellélegzett. Az ablakon át bemászott a szobájába, bebújt a takaró alá, és a párnába temette az arcát, hogy senki se hallja a szűnni nem akaró zokogását.
47
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
8. FEJEZET Még most, tíz évvel később is, ahogy Brynnel a nyári lak előtt állt, Rachelnek az emlékezés hatására vissza kellett fojtania a könnyeit. Kihúzta a kezét a férfiéból, és megtörölte a szeme sarkát. – Tudtam, hogy sohasem fogsz nekem fájdalmat okozni – mondta. – Azt tetted, amit tenned kellett. Nem voltam már annyira gyerek, hogy ne tudjam, a tűzzel játszom. Nem kellett volna megvárnom, amíg rám kiabálsz, hogy menjek el. – Nem tudom pontosan, hogy mit mondtam, csak azt, hogy nagyon durva voltam. És sohasem adtál nekem alkalmat, hogy bocsánatot kérjek, mielőtt a szüléiddel elköltöztél. Ha a közeledbe kerültem, egyszerűen elszaladtál. Azt hittem, félsz, hogy megint rád rontok. – Sosem rontottál rám. Én voltam a hibás. Nem lett volna szabad megcsókolnom téged. Ostobaság volt. – Jaj, dehogy! Elragadó voltál! De nekem ott meg kellett volna állnom. – Most már nincs semmi jelentősége. – Számomra van. Észrevettem, hogy kerülöd ezt a helyet. Szeretném, ha nem kísértene itt többet annak az éjszakának az emléke egyikünk számára sem. Megbízol bennem, Rachel? – Igen – vágta rá habozás nélkül a lány. Bryn kinyújtotta a kezét, és a lány bizalomteljesen megfogta. Ahogy beléptek a már homályba borult kis házba, falevelek zörögtek a lábuk alatt. Letelepedtek a régi padra, és hosszan üldögéltek, míg a feszültség végre csökkenni kezdett köztük. – Korábban gyakran jöttél ide – szólalt meg végre Bryn. – Az előtt az éjszaka előtt – bólintott Rachel. – Utána már nem. – Én sem. Senki sem emlékszik szívesen arra, hogy szégyenteljesen viselkedett. Az utóbbi időben azonban megint sokat gondolok rá. És nem is csupán a lelkiismeret-furdalás miatt. – Nem azért hoztál ide, hogy még egyszer bocsánatot kérj? – Nem, nem azért. Egyszerűen csak arra gondoltam… hogy itt csókoltuk meg egymást először. És ha el tudnád felejteni, hogy miképp végződött… Képes vagy rá? Vagy túl borzasztó volt, hogy egyáltalán gondolj rá? – Semmi sem volt borzasztó abból, ami történt. Egyszerűen csak nem voltam még kész egy igazi… találkozásra. Ha nem parancsoltam volna megálljt neked, talán még szépnek is találtam volna. – Azt kétlem. A körülmények nem voltak éppen a legmegfelelőbbek. Remélem, az első „igazi találkozásod” szép volt. – Az azért ritkán fordul elő – felelte a lány kitérően. – Ne haragudj, nem akartam kíváncsiskodni. Hát persze hogy nem. Miért is érdekelné ez Brynt? A lány elfordult, és kifelé bámult a nyitott ajtón. – Ha nem tudod elviselni, hogy itt legyél… – Nem, nincs semmi baj. Csak elfelejtettem, hogy milyen békés itt a hangulat, különösen este. A fák között szikráztak a csillagok. A virágokat már elnyelte a sötétség, de a rózsák, jázminok és liliomok bódító illata betöltötte a levegőt.
48
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
A lány mély lélegzetet vett, és behunyta a szemét. Arra nyitotta ki, hogy a férfi megfogta az állát, és maga felé fordította a fejét. Bryn arckifejezése nagyon komoly volt. Gyengéd mozdulattal elsimított egy tincset a lány homlokából. Hirtelen az ajka leheletfinoman megérintette a lányét. Aztán kissé elhúzódott, hogy lássa a hatást. Rachel ajka önkéntelenül szétnyílt, ahogy tekintete a férfiéval találkozott. A válasz most már egy igazi, elmélyült csók volt. – Remélem, nem volt helytelen, hogy idehoztalak. Azt szeretném, hogy a mai este után szebb emlékeid maradjanak erről a helyről. Vagy fájdalmasabbak, gondolta Rachel. Ha megengedi, hogy Bryn még egyszer megcsókolja, az már az ő hibája lesz. A következő csók elkerülhetetlenül újabbakhoz vezet… Túlságosan is csábítónak tűnt a gondolat, hogy egy szerelmes éjszakát töltsön el Brynnel. Talán éppen ez a férfi szándéka? Talán úgy akarja a helyhez fűződő rossz emlékeit elűzni, hogy vadonatúj tapasztalatokkal ajándékozza meg, s a múlt jóvátételeként ezúttal gyengéden csábítja el? Csakhogy ha ő most enged a kísértésnek, soha többet nem tudja elfelejteni Brynt, és egész hátralévő életében titokban utána fog sírni. A lány kiszabadította a kezét a férfiéból, és felállt. – Szép gondolat tőled. Nagyra értékelem. De ha azért hoztál ide, hogy… szeretkezzünk, akkor a válaszom: nem. – Várj, Rachel! – A férfi maga felé fordította. – Itt a csupasz földön? Nem, nem azért hoztalak ide. Hanem azért, hogy megkérdezzem, akarsz-e a feleségem lenni. Ez csupán álom lehet! Rachel kinyitotta a száját, de egy szó sem jött ki rajta. Hiába, bizonyára álmodik. Bryn azonban valóban ott állt előtte, és a bőrét borzongató hideg légáramlat is a valóságra emlékeztette. Csak akkor hitte el végre, hogy nem alszik, amikor a férfi megfogta a vállát, és kissé megrázta. – Ennyire meglepődtél? Amikor Rachel végre visszanyerte a hangját, csak egy elhaló „igen”-t tudott kinyögni. – Azt akarod mondani, hogy meglepődtél, vagy azt, hogy hozzám jössz feleségül? Rachelnek már a nyelvén volt, hogy mindkettőt, de egy halvány kétely visszatartotta. – Meglepődtem – vallotta be. – Nem tudtam, hogy… – Hogy Bryn házasságra gondol. – De hát miért? Hiszen nem is szeretsz. – De igenis szeretlek! Már régóta. Csak nem úgy, ahogy én szeretlek téged! Számomra más férfi nem is létezik a világon! – Mit gondolsz, miért töltöttem az utóbbi hónapokban olyan sok időt Rivermeadowsban, és miért csináltam veled olyan sok közös programot? – Azért, hogy áthidald az időt, amíg… valaki jobbat nem találsz. – Hogy lehetsz ilyen csacsi? Hamar rájöttem, hogy az a lány, akit gyerekkora óta ismerek, és akit mindig jó barátnak tekintettem, az igazi nő számomra. Csodaszép vagy, okos, kedves, még meg is tudsz nevettetni. Ha igent mondasz, hihetetlenül boldoggá teszel! Rachel legszívesebben a férfi karjába vetette volna magát, és hangos „igen”-t kiáltott volna. De hát ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen! Lehet, hogy Bryn nem akar több kockázatot vállalni. Miután az elbűvölő, csupa élet és elevenség Kinzit elveszítette, biztonságosabbnak látja megelégedni a kevésbé izgalmas szomszéd lánnyal. – Szeretlek – mondta Bryn. – Azt szeretném, ha te lennél a feleségem, és a gyermekeim anyja. Itt élhetnénk Rivermeadowsban. Hiszen szereted, ugye? Itt nevelhetnénk fel a Donovanek új nemzedékét, az anyám szíve vágya szerint.
49
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
Az édesanyja? Talán az ő kedvéért teszi ezt Bryn? Hiszen Pearl nem csinált titkot belőle, hogy mennyire szeretne unokákat. De hát Bryn csak nem ennyire befolyásolható? A férfi kissé türelmetlenül magához húzta, átfogta a derekát, és egyre növekvő szenvedéllyel megcsókolta. Miután ezzel feltüzelte az érzékeit, csókokat lehelt a nyakára és a vállára, miközben az egyik kezével a mellét simogatta. – A hivatásodat természetesen nem kell feladnod. A háztartásban minden segítséget megkapsz, amire csak szükséged van. Mindent megkapsz, amit csak akarsz. – Bryn gyengéden megcsókolta Rachel száját, aztán keze közé fogta az arcát. – Mindent – ismételte nyomatékosan. Rachel megfogta a férfi csuklóját, és kiszabadította magát, mivel képtelen volt addig gondolkodni, amíg Bryn hozzáér. – Kérlek, mondj igent! – A férfi állt, és várta a választ. Rachel agyán a legkülönfélébb gondolatok suhantak át. Bryn azt mondta, hogy szereti, feleségül akarja venni és gyerekeket akar tőle. Mit akarhat még többet? És ha ez a szeretet a régi vonzalmon alapszik, s csak részben tulajdonítható a felnőtt nő láttán fellobbant szerelemnek, miért kellene neki ezért panaszkodnia? Azért, mert Brynt testestül-lelkestül akarja! És azt hogy élné túl, ha el kellene hagynia Rivermeadowst, és Bryn nem lenne többé része az életének? Így is, úgy is fájdalom lesz az osztályrésze. De ha most gyáván megfutamodik, eljátssza élete nagy lehetőségét. Még az is lehet, hogy Bryn egy napon tényleg beleszeret, és… – Rachel? – A férfi hangja és egész tartása feszültségről árulkodott. – Igen, hozzád megyek feleségül. Egy hosszú pillanatig csak álltak, és nézték egymást, noha Rachel a sötétben már alig tudta kivenni Bryn vonásait. Aztán a férfi odalépett hozzá, és ünnepélyesen kezet csókolt. – Köszönöm – suttogta. – Mindent el fogok követni, hogy boldoggá tegyelek. Akkor most menjünk az anyámhoz, és mondjuk el neki az örömhírt! Ha Rachelnek csöppnyi kételye is lett volna, hogy Lady Donovan miképp fogadja a hírt, az villámgyorsan eloszlott. Pearl magánkívül volt örömében. Átölelte és megcsókolta mindkettőjüket. Ragaszkodott hozzá, hogy Rachel azonnal hívja fel a családját, és utasította Brynt, hogy bontsa ki a legjobb pezsgőt. Miután kiürült a palack, Pearl nyugovóra tért. Rövidesen a fiatalok is követték. Amikor Rachel kissé megbotlott a lépcsőn, Bryn nevetve karolta át a derekát. – Látom, nem igazán bírod az italt – ugratta. – Nem vagyok berúgva – tiltakozott a lány. – Csak egy kicsit… boldog vagyok. – Remélem, hogy nagyon boldog vagy. Mert én az vagyok. Ahogy Rachel szobája ajtajához értek, Bryn gyengéden megcsókolta jövendőbelijét, kinyitotta számára az ajtót, aztán továbbment. Rachel meglepődött, de meg is könnyebbült. A pezsgőtől némileg elkábult. Talán Bryn azért nem akart ágyba bújni vele, mert kissé kapatos. A takaró alatt aztán még egyszer átgondolta azt, ami a nyári lakban történt. Még egyszer átélte a vad, csábító csókokat és a meglepő ajánlatot. Bryn azt mondta, hogy szereti. Ha most ez még nem is szenvedélyes szerelem, később még elmélyülhetnek az érzései. Rokonszenv és érzéki vonzalom valószínűleg nem rossz alap egy házassághoz. Ennek ellenére Rachel vágyott a nagy, igazi szerelemre, amelyről számtalan költeményt és regényt olvasott. Így aztán nem tudott megszabadulni attól az érzéstől, hogy valami mégiscsak hiányzik.
50
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
Bryn egy olyan gyűrűt ajándékozott jövendőbelijének, amelyet már nemzedékek óta adtak tovább a családban. Ezt azonban Rachel jobb kezének középső ujjára húzta. – Szeretnék neked venni egy jegygyűrűt – magyarázta. – Addig azonban ez a gyűrű jelezze, hogy Donovan menyasszony vagy. – Smaragdokkal díszített, széles aranypánt volt, melynek közepén egy gyémánt ékeskedett. Bryn mosolyogva a pamlaghoz vezette Rachelt, és az ölébe ültette. Aztán olyan szenvedélyesen csókolta meg, hogy a lánynak elállt a lélegzete. Közben leplezetlen vágy csillogott a szemében. Keze kedvese blúza alá siklott, és a keblét simogatta. Rachel hátravetette a fejét, és egyből érezte nyakán a férfi forró ajkát. Bryn már azon mesterkedett, hogy lehúzza róla a blúzt, amikor hirtelen sietős lépteket hallottak a folyosón. Rachel gyorsan lecsúszott a férfi térdéről, és éppen sikerült megigazgatnia a ruházatát, mire Pearl belépett a szobába. Az asszony ajka körül megértő mosoly játszott, miközben felvett az egyik szék karfájáról egy könyvet. – Itt felejtettem – magyarázta, ezzel azonban nem ment el, hanem kérdezősködni kezdett: – Kitűztétek már az esküvő időpontját? – Még nem – felelte Bryn. – Számomra azonban minél hamarabb, annál jobb. Hat hét elegendő lenne neked és Rachel édesanyjának, hogy mindent elrendezzetek? – Van valami oka, hogy ilyen sietős? – kérdezte gyanakodva Pearl. – Rachelnek két hónap múlva kezdődnek az előadásai – felelte Bryn –, és szeretném, ha elegendő időnk lenne a mézeshetekre. – Muszáj nagy esküvőt rendezni? – vetette fel Rachel. – Ha nem akarod, akkor nem – felelte Bryn. Pearl azonban csalódottnak látszott. – A rokonaink és a barátaink elvárják, hogy meghívjuk őket. Rachel is biztosan szeretné, ha néhány rokona és barátja eljönne. Rachel gyanította, hogy a Donovan családban az esküvő mindig fényes ünnepség szokott lenni. Azt is tudta, hogy az ő édesanyja is szeretné megadni a módját, ezért némán bólintott. – Nos – jelentette ki Pearl –, kissé feszített tempóban ugyan, de meg tudjuk csinálni. Hat hét múlva Rachel az édesapja karján belépett Donovan Falls kis templomába. Bryn komoly arccal várta az oltárnál. Elismerően nézett végig menyasszonya egyszerű szabású, apró gyöngyökkel díszített, brokátselyem ruháján, finom fátylán és fehér virágokból font koszorúján. Ahogy Rachel odaért hozzá, megfogta a kezét. A gyűrű, melyet a szertartás során az ujjára húzott, egy egyszerű aranygyűrű volt, ahogy Rachel kívánta. Erre jött aztán rá az a gyémánt kísérőgyűrű, amellyel Bryn röviddel az után ajándékozta meg a menyasszonyát, hogy megkérte a kezét. Az elmúlt hetekben Rachel csak ritkán látta Brynt. Úgy vélte, a férfi még a mézeshetek előtt el akarja intézni minden fontos feladatát. Ha néha mégis Rivermeadowsban éjszakázott, menyasszonyát a szobája ajtajáig kísérte, és ott jó éjszakát kívánt. Rachelt is nagyon elfoglalta, hogy befejezze a Donovanek történetéről szóló könyv kéziratát, s megbeszélje az édesanyjával és Pearllel az esküvő előkészületeit. Így aztán örült, hogy Bryn nem kívánta, hogy ossza meg vele az ágyát. Mégis felmerült benne a kérdés, hogy miért viselkedik a vőlegénye olyan óvatosan. Talán az édesanyja házában gátlásai vannak? Az esküvői fogadásra Rivermeadowsban került sor. Noha gyönyörűen sütött a nap, a biztonság kedvéért felállítottak egy sátrat a ház előtti gyepen, hátha mégis eleredne az eső.
51
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
Miközben Rachel a vendégek jókívánságait fogadta, megpillantotta Samantha Magnussen magas, mutatós alakját. A nő előkelő szalonban készült kosztümöt viselt, és feltűnően divatos, rózsaszín kalapot. – Mi még nem találkoztunk – mondta, miután bemutatkozott a menyasszonynak. Nyilván azon a napon, amikor kijött Bryn irodájából, észre sem vette Rachelt és Pearlt. – Bryn nagyon jó barátom – közölte, aztán az újdonsült férjhez fordult, a vállára tette a kezét, és megcsókolta. – Fogadd szívből jövő jókívánságaimat, drágám! – turbékolta. – Sosem hittem volna, hogy valaha rászánod magad. Hiába, az erdő legerősebb fája is kidől egyszer. – Milyen bölcs! – nevetett Bryn. Aztán közelebb húzta magához Rachelt. – Nagyon boldog vagyok. Samantha lenéző tekintetet vetett az ifjú asszonyra, aztán újra mosolyra húzta a száját. – Biztosan. Tudja a feleséged egyáltalán, hogy kihez ment hozzá? – Tudom – biztosította Rachel határozottan. – Ötéves korom óta ismerem Brynt. Samantha egy kissé meglepődött, de még mindig mosolygott. – Akkor minden jót kívánok! Remélem, boldogok lesztek egymással. – Még egy rövid pillantást vetett Brynre, aztán továbbment. Rachel szerette volna tudni, hogy Samantha pontosan mire akart célozni. A következő pillanatban azonban már az újabb gratulálóknak kellett a figyelmét szentelnie. Később aztán már nem kérdezhetett rá a dologra, anélkül hogy túlzott feltűnést ne keltsen. Az egész nap olyan volt, mint egy álom. Rachel alig tudta elhinni, hogy ő már Bryn felesége. Férje egy pillanatra sem tágított mellőle, állandóan a kezét fogta. Vacsora után táncoltak, és Rachel úszott a boldogságban. A fogadás után Bryn lakásába hajtottak. Úgy tervezték, hogy ott töltik az éjszakát, és másnap reggel az ország északi részébe repülnek nászútra. – Samantha Magnussen nagyon szép volt – jegyezte meg Rachel olyan mellékesen, ahogy csak képes volt rá. De nem tudta már tovább türtőztetni magát. – Tényleg olyan szoros barátok vagytok? – Szoros? – Az volt a benyomásom. Vagy minden barátját meg szokta csókolni? – Ilyen a természete. Csak nem vagy féltékeny? Sam és én sok mindenben hasonlítunk egymásra. – Nem vagyok féltékeny. – Miért is lenne? Hiszen Samantha biztosan nem utasította volna vissza Brynt, ha az érdeklődést mutat iránta. Ehelyett a férfi neki, Rachelnek udvarolt, és őt vette feleségül. Erre kell gondolnia, Samantha Magnussent pedig elfelejteni. Ahogy megérkeztek a lakásba, és Bryn letette az útitáskát, Rachelhöz fordult. Az arckifejezése hűvös volt. – Fáradtnak látszol. Rachel mosolyogni próbált. Holtfáradt volt. Az előző hetekben feszített iramban dolgozott, és ez most éreztette a hatását. – Jól vagyok – mondta egy kicsit túlságosan is vidáman. Legszívesebben odament volna Brynhez, és a karjába simult volna. A férfi tartózkodó tekintete azonban visszatartotta. Már most megbánta, hogy feleségül vette? Talán most döbbent rá, hogy olyan nőhöz kötötte az életét, aki iránt csupán valami langyos szeretetet érez, mint egy felnőtt egy gyerek iránt? – Késő van – mondta a férfi. – Hosszú nap áll mögötted. Ott van a hálószobánk – mutatott az ajtóra. – Érezd magad otthon!
52
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
Mintha valami vendég volna! Rachel elővette a táskájából a piperefelszerelését meg az előző héten vásárolt, mélyen kivágott, gyöngyszürke hálóingét, és bement a fürdőszobába. Miután elkészült, és Bryn ment be, ő egy darabig az ágy mellett állt, s nézte a hófehér lepedőt és a párnákat. Elképzelte, hogy Bryn és Kinzi itt feküdtek. Önkéntelenül elfordult, és a szája elé kapta a kezét, hogy elfojtson egy keserves sóhajt. Elhúzta a függönyt, mivel hirtelen fojtogatónak érezte a levegőt a szobában. Amint kinyitotta az ablakot, szinte mellbe vágta az utcai lárma. Felbőgött egy rendőrautó szirénája. Valahonnan a közelből zeneszó és nevetés hallatszott. – Mit csinálsz? Rachel rémülten rezzent össze, ahogy meghallotta Bryn hangját. – Friss levegőt akartam szívni. – Itt csak benzinbűz és lárma jön be. – A férfi az ágy mellett állt borvörös pizsamanadrágban, melyen látszott, hogy vadonatúj. – Bekapcsolom a klímaberendezést. Rachel becsukta az ablakot, de a függönyök között hagyott egy kis rést. Bryn keze a villanykapcsolón nyugodott. – Gyere az ágyba! Rachel egy lépést közeledett, de aztán megtorpant. – Melyik oldalon szoktál aludni? – Általában középen – mosolygott a férfi. Általában. Amikor egyedül volt. Rachel lefeküdt a hozzá közelebb eső oldalra, és magára húzta a takarót. Kialudt a villany, és egy darabig semmit sem látott. Aztán érezte, hogy benyomódik a matrac. Bryn lefeküdt melléje, de nem ért hozzá, mert elég széles volt az ágy. Ahogy Rachel szeme hozzászokott a sötétséghez, már ki tudta venni Bryn körvonalait. A férfi a feje mögött keresztbe fonta a karját, nyilván a mennyezetet bámulta. Rachel megpróbált megnyugodni. A férfi hirtelen fél könyökre támaszkodott. Rachelt feszült várakozás és nyugtalanság egyvelege fogta el. Valamit el akart mondani, mielőtt késő lenne… Bryn gyengéden megsimogatta az arcát. – Most aludj, Rachel! – A hangja is meglehetősen fáradtnak tűnt. – Kimerült vagy. Nem ragaszkodom hozzá, hogy most tartsuk meg a nászéjszakánkat. Rachel döbbenten nézte, ahogy a férfi visszafekszik a párnára. Valóban a fáradtság az igazi ok? Vagy Bryn egyszerűen nem akarja őt? Persze neki is minden oka megvan rá, hogy kimerült legyen. Az utóbbi hetekben nagyon keményen dolgozott, hogy megszakítás nélküli, gondtalan szabadságot tudjon magának biztosítani. Közben már be is hunyta a szemét, és egyenletessé vált a lélegzete. Talán már alszik is. Vagy csak úgy tesz. Mindenesetre nem az a türelmetlen szerelmes férj, akire ő számított. Tulajdonképpen hálásnak kellene lennie, mégis üresség töltötte el. Úgy érezte, visszautasították. De hiszen tudod, hogy akar téged, próbálta magát megnyugtatni. Legalábbis azt állította. És elegendő jelét is mutatta annak, hogy kívánatosnak talál. Kívánatosnak talán. De ellenállhatatlannak nem. Ezekkel a komor gondolatokkal Rachel végül elaludt.
53
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
9. FEJEZET Másnap reggel Rachel vízcsobogás hangjára ébredt. Amikor Bryn a derekára tekert törülközővel kilépett a fürdőszobából, ő már felkelt, és a táskájában kutatott a ruhája után. – Jó reggelt! – Bryn hozzálépett, és egy csókot nyomott az arcára. – Egy óra múlva a repülőtéren kell lennünk. Készítek kávét és pirítóst, amíg felöltözöl. Bryn mindent megszervezett. A repülőtéren már várta őket egy kis gép. Amikor egy óra múlva leszálltak, sofőr vitte őket a szállásukra. A nyaraló az esőerdő közepén állt, virágzó kertekkel és mezőkkel körülvéve. Egy rövid út egyenesen a tengerhez vezetett. A ház viktoriánus stílusban épült, díszes oromzata és hatalmas verandája volt. A belső berendezés választékos ízlésre vallott. Az első emeleten lévő, hatalmas szobák mindegyikéhez saját erkély tartozott. Mindegyikben állt egy széles, kettős ágy, a sarokban egy pamlag, előtte egy kerek asztalka és hozzá illő székek. Az inas megkérdezte, hogy a szobájukban, a verandán vagy az ebédlőben akarnak-e ebédelni. Ők a verandát választották. Ahogy egyedül maradtak, nekiláttak kicsomagolni. – A nyaralónak saját úszómedencéje is van. Ebéd előtt még úszhatnánk egyet – javasolta Bryn. A szobából kiláttak a Csendes-óceán hatalmas hullámaira. Noha szinte teljes szélcsend volt, valahol kinn a tengeren hatalmas vihar tombolhatott. Rachel előkereste a fürdőruháját, aztán hirtelen zavarba jött. Bryn mosolyogva elfordult, és maga is hozzálátott az átöltözéshez, amíg újdonsült felesége gyorsan magára kapta a fürdőruhát. A medence vízén táncolt a napsugár. Egymás mellett úsztak, majd Rachel a hátára fordult, és gyönyörködött az azúrkék égen úszó felhőkben. Aztán kiült a medence szélére, és nézte Brynt. A férfi erőteljes karcsapásokkal odaúszott hozzá, megállt a csípőig érő vízben, átkarolta Rachel derekát, és lehúzta maga mellé, majd hideg, vizes ajkát a lányéra tapasztotta. Csaknem meztelen testük teljesen összeért. Bryn ajkával simogatta a felesége önkéntelenül szétnyíló száját. Magához szorította, felemelte, és rövidesen ujjai a legrejtettebb helyeken kalandoztak. Rachel szinte belekábult, halkan felsikoltott, aztán a férfi vállára hajtotta a fejét, hogy több hang ne jöjjön ki a torkán. Ahogy a férfi végre elengedte, és letette a földre, a lány szemlátomást zavarban volt. – Minden rendben van? – kérdezte Bryn gyengéden. – Remélem, nem látott meg valaki minket! – Mi vagyunk az egyetlen vendégek – nevetett a férfi. – Az alkalmazottak pedig csak akkor jelennek meg, ha valamire szükségünk van. Így állapodtunk meg. Egyébként folytathatjuk a szobánkban. – De bizonyára mindjárt tálalják az ebédet. – Rachel végre felnézett, és elkerekedett a szeme. A férfi vállán egy vörös folt éktelenkedett. Az ő fogai lenyomata! – Jaj, ne haragudj! Megharaptalak. A férfi a vállára sandított, és nevetett. – Valódi kis tigris vagy! Büszkén fogom viselni a sebesülést. – Jaj, ne! – rémült meg Rachel – Gyorsan vegyél fel egy inget! – Jól van, eltakarom, ha neked kínos. De ne váljon szokásoddá, hogy parancsokat osztogatsz nekem, drágám! Azzal biztosan nem tudok megbarátkozni.
54
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– Én sem tudnék – helyeselt a lány. Azt nem fogadták meg az esküvőn, hogy egymás parancsainak engedelmeskednek. A férfi bólintott, de Rachelnek úgy tűnt, mintha fenntartásai lennének. Talán még egypár dolgot tisztázniuk kell, hogy a házasságuk sikeres legyen. Ebéd után Rachel némán ült az asztalnál, és nézte az előttük elterülő kis öblöt, melynek vöröses homokkal borított partját nyaldosták a hatalmas hullámok. – Sétáljunk egy kicsit a parton? – kérdezte Bryn, és Rachel lelkesen kapott rajta. A partra érve mindketten lehúzták a cipőjüket, hogy mezítláb lépkedjenek a homokban. Bryn gyengéden átkarolta a lány derekát. Elsétáltak egy mélyen a vízbe nyúló, alacsony sziklához. A partra ki-kicsapó hullámok átáztatták Bryn nadrágja szárát, ezért a férfi térdig feltűrte. Felsegítette Rachelt a sziklára, és onnan nézték, ahogy a hullámok a sziklát ostromolják. A finom permet átnedvesítette a ruházatukat. Rachel érezte, hogy hozzáragad a szoknyája meg a pólója, és még a szája is sós. Amikor a tenger felől hideg szél kerekedett, Bryn úgy vélte, célszerű hazamenni. A szobájukban aztán nekiláttak, hogy levessék az átázott holmit. Bryn arckifejezése azonban elárulta, hogy egyéb szándékai is vannak. Lelkesen segített a lánynak vetkőzni, aztán felkapta, és a hófehér lepedőre fektette. – Olyan régen vártam már erre! – mondta fátyolos hangon, és melléje feküdt. – A kedvedért azonban megpróbálom visszafogni magamat. Szenvedélyesen megcsókolta a feleségét, aztán csókokat lehelt a nyakára, mellére, hasára, combjára. Majd nekilátott simogató kezével felfedezni Rachel testét, aki lassan önkívületbe került. – Akarlak, Bryn, most – suttogta. – Én is akarlak – felelte a férfi –, de látni szeretném az arcodat közben. Rachel bólintott. Bryn a hátára fektette, és ráfeküdt. A lány várakozásteljesen beszívta a levegőt, aztán rövid szúró fájdalmat érzett, és összerándult. – Minden rendben van? – kérdezte aggodalmasan a férfi. – Igen – lehelte Rachel, és a férfihoz simult. Bryn egy pillanatra sem vette le róla a szemét. Látni akarta, hogy jól érzi-e magát. A lány pedig egyre jobban érezte magát. Mindent elsöprő vágy járta át, míg végre teljesen egybeolvadtak. Később Rachel hosszasan feküdt mozdulatlanul a férfi karjában. Végül Bryn gyengéden megcsókolta. – Csodálatos voltál, Mrs. Donovan. – Komolyan? – Vajon jobb, mint Kinzi? Ezt a gondolatot gyorsan kiverte a fejéből. A féltékenység pusztító erő, és cseppet sem vonzó. A férfi nyugtalannak látszott. – Úgy tűnt, mintha… Lehetséges, hogy… ez volt az első számodra? – Igen. – Rachel igyekezett szenvtelen hangot megütni. Csak nem fogja szégyellni, hogy hű maradt a fogadalmához! A férfi egy darabig hallgatott. – Miért nem mondtad? Fájdalmat okozhattam volna. Talán okoztam is. – Nem – rázta a fejét a lány. – Először egy kissé kellemetlen volt… – Tudnom kellett volna! – Azt hittem, hogy sejted. Amikor jegyesek voltunk, sohasem ajánlottad, hogy szeretkezzünk. – Úgy tűnt számomra helyesnek, hogy először feleségül vegyelek. Reméltem, hogy nem vádolsz többet azzal, hogy kihasznállak, ha nem türelmetlenkedem. Aztán egyfajta vezeklés is volt.
55
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– Miért? – A múltért. – A férfinak elakadt a szava, és kétségbeesés csengett ki a hangjából, ahogy folytatta: – Én vagyok az oka, hogy huszonhét éves korodra még szűz voltál? – Láthatólag még mindig nem bocsátott meg magának. – Sok nőt jobban érdekelnek más dolgok, és inkább abba fektetik az energiájukat. Rengeteg fájdalmat és bonyodalmat kerülnek így el. Bryn közelebb húzta magához a feleségét. – Hízelgő számomra, hogy úgy találtad, velem érdemes. Mert téged szeretlek. Ezt azonban Rachel hangosan nem mondta ki. Bryn veszedelmesen közel került az igazsághoz, amikor azt kérdezte, hogy ő-e az oka annak, hogy még senkivel sem szeretkezett. Tulajdonképpen így is volt, bár távolról sem azért, mintha az az egykori emlék elrettentőén hatott volna. Sokkal inkább azért, mert senki sem léphetett Bryn Donovan nyomába. Most Bryn felesége. Ha Bryn nem is érzi ugyanazt, mint ő, meg fogja tartani az ígéretét, szeretni és tisztelni fogja. Nem lenne ezzel minden nő elégedett? Mindennap szeretkeztek, néha naponta többször is, és alaposan megismerték egymás testét. Amikor a tenger kissé nyugodtabb lett, a hullámok között hancúroztak, aztán nevetve tértek vissza a szobájukba. Esténként egy takaróval lementek a partra, és ott szerelmeskedtek. Az idő villámgyorsan repült, és rövidesen elérkezett az a nap, amikor vissza kellett térniük Rivermeadowsba. Rachel beköltözött Bryn szobájába, és meggyőzte Pearlt, hogy maradjon velük. – Talán majd később, ha tele lesz gyerekekkel a ház, lehet, hogy nem bírod majd a lármájukat. – Engem nem zavar, akármilyen ricsajt rendeznek is az unokáim – tiltakozott Pearl. Miután Rachel újra tanítani kezdett, gyakran maradt Brynnel éjszakára a városban. Érezte azonban, hogy Rivermeadows az igazi otthona. A Donovan család történetéről írt könyvét nyilvános bemutatón ismerhette meg a közönség. Pearl, aki az eseményt szervezte, elemében volt, és mindenkinek bemutatta a fia feleségét, aki addig nem ismerte. Az első félév után Rachel úgy érezte, hogy már készen állna a terhességre. Ahogy azonban az idő múlt, lassanként aggódni kezdett. Hiába próbálta Bryn megnyugtatni, hogy nem kell sietni, őt gyötörte a gondolat, hogy nem tudja megadni a férjének azt, amit az olyannyira szeretné. Az interneten elolvasott minden tanácsot, hogy mit tegyen, és mit ne tegyen, hogy teherbe essen. Olyan gond mindenesetre nem volt, hogy nem próbálkoztak volna eleget. Annyi alkalmuk persze nem volt rá, mint a mézeshetek alatt, de még mindig csodálatosnak találták egymást. Rachel bízott benne, hogy Bryn egyszer majd ugyanolyan szerelmes lesz, mint ő. A férfi nem halmozta ugyan el gyengéd szavakkal vagy virágokkal, de valahányszor ránézett, melegség volt a tekintetében, és vágy csillogott sötét szemében. Gyakran nevetett, és ha hivatalos ügyben egy vagy két napra el kellett utaznia, a viszontlátáskor mindig ragyogott a szeme. A szerelmi játékaik pedig még szenvedélyesebbé és izgatóbbá váltak. – Jól áll Brynnek a házasság – vélte Pearl. – Régen láttam ilyen kiegyensúlyozottnak és boldognak. Az első házassági évfordulójukon Bryn egy előkelő aucklandi étteremben foglalt asztalt. Rachel erre az alkalomra új ruhát vett, amely borostyánszínű fonallal áttört, nehéz,
56
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
krémszínű selyemből készült. Szabása hangsúlyozta a viselője alakját, és mélyen kivágott volt. Rachel a városi lakásban, a hosszú tükör előtt állt, és tanulmányozta az összhatást. Aztán kezébe vette a gyöngyökkel és gyémántokkal kirakott nyákéket, melyet Pearl az esküvőjére ajándékozott neki. Hirtelen felbukkant Bryn a háta mögött. – Csukd be a szemed! – mondta, és kivette a kezéből a nyakéket. Ahogy Rachel érezte Bryn ujjait a tarkóján, egyszeriben gyorsabban dobogott a szíve. Ám a nehéz ékszer helyett valami hűvöset és könnyűt érzett a nyakán. Önkéntelenül kinyitotta a szemét, és megpillantotta az aranyba foglalt és apró gyémántokkal díszített, mesés borostyánokat. – Ó, Bryn! Hiszen ez csodaszép! – Még nem vagyok kész. – A férfi valamit a felesége bal csuklójára csúsztatott. Egy karóra volt, ugyanolyan kövekkel díszítve, mint a nyakék. Túl drága ahhoz, hogy mindennap viseljék. Nem sokkal korábban Rachel is megajándékozta a férjét. A kutatásai során talált egy régi térképet Donovan Falls környékéről, és azt bekereteztette Bryn számára. Úgy tűnt, hogy a férje örül az ajándéknak, de hát persze az törtrészébe sem került annak az összegnek, amelyet Bryn kiadhatott. A lány félénken megérintette a nyakéket. – Nagyon drága lehetett… – Pszt – tette a férfi a kezét a vállára. – Minden centet megért, mivel tökéletesen illik a szemedhez. – Azzal megcsókolta a vállát. – Gyönyörű vagy! Akkor mehetünk? A vacsora kitűnő volt. A nyakékre és a karórára mindenki irigykedő pillantásokat vetett, aki csak meglátta. A szép estét szenvedélyes éjszaka követte. Ahogy Rachel végül Bryn mellkasára hajtva a fejét, kimerülten elaludt, szinte biztos volt benne, hogy ezen az éjszakán végre megfogant.
57
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
10. FEJEZET Rachel azonban tévedett. Teltek-múltak a hetek és hónapok, Donovan örökösnek azonban még mindig nem volt semmi nyoma. Végül a karácsonyi szünetben Rachel titokban megkérte a család háziorvosát, hogy küldje el egy nőgyógyászhoz. Miután keresztülment néhány kellemetlen vizsgálaton, az orvos közölte, hogy veleszületett rendellenességben szenved. – Egy beavatkozás után mesterséges megtermékenyítéssel lehetne próbálkozni – magyarázta az orvos. – Annak az esélye azonban, hogy ki tud hordani egy egészséges babát, az adott körülmények között sajnos… szinte semmi. Rachel egész testében reszketve, mélységesen megrendülve támolygott ki a rendelőből. Először rossz irányba indult el, míg végre eszébe jutott, hogy a Donovan irodaház előtt hagyta a kocsiját. Kábultan gyalogolt vissza néhány háztömbnyi távolságot. Végül beszállt a kocsijába, és csak bámult a semmibe. Legszívesebben felment volna Brynhez és a karjába simult volna, hogy kisírja magát. Eszébe jutott azonban, hogy Bryn milyen elutasítóan nyilatkozott a mesterséges megtermékenyítésről, és az orvos ráadásul annak sem adott sok esélyt. Talán egy béranya? Világra hozhatná egy másik nő az ő gyerekét? Már ha neki egyáltalán van egészséges petesejtje… És ha Bryn mégis akar gyereket? Mi lenne, ha a gyereknek Bryn lenne az apja, de az anyja valaki más? El tudná ő azt fogadni? Nem! – tiltakozott Rachel minden porcikájával. Örökbe fogadhatnának egy gyereket, csakhogy Bryn nyilván egy igazi Donovannek szeretné továbbadni a családi örökséget, Rivermeadowst, a vállalatot, mindazt, amit az ősök felépítettek. Rachel a kutatásai révén többet tudott Bryn családjáról, mint ő maga. Kevés hasonló dinasztia van Új-Zélandon, amelynek története egészen az első telepesekig nyúlik vissza. Tragédia lenne, ha mindez odaveszne. Rachel úgy elmerült a gondolataiban, hogy alig vette észre, hogy az épületből kilépő pár nem más, mint Bryn és Samantha. Két magas, szép ember, akikből sugárzik az önbizalom és a sikeresség. Rachel ösztönösen mélyebbre csúszott az ülésen. Nem akarta, hogy meglássák, mielőtt úrrá lesz az érzelmein. Lopva figyelte, ahogy a pár megáll egy kocsinál. Samantha, miután kinyitotta a kocsit, a férfi felé fordult, mondott valamit, mire mindketten nevettek. Aztán a nő jobbról-balról megcsókolta Brynt. Végül beszállt, még integetett egyet, majd elindult. Semmi jelentősége sincs, győzködte magát Rachel. Lehet, hogy Samantha szerelmes Brynbe, de a férfi mégiscsak őt vette feleségül. Bryn és Samantha csupán barátok. Jó barátok. Noha Samanthát sohasem látta Rivermeadowsban, egészen az esküvőig. Pearl is csak a fia irodája előtt ismerte meg. Bryn most megfordult és visszament az épületbe, anélkül hogy észrevette volna a felesége kocsiját. Rachel mély lélegzetet vett. Utánamehetne, és mellékesen megemlíthetné, hogy látta Samanthával. És akkor mi lenne? Ne légy már ilyen ostoba! Brynnek másra sincs szüksége, mint egy olyan feleségre, aki nem bízik benne. És aki nem tud gyereket szülni neki.
58
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
Bryn sohasem szegné meg az esküvőn tett ígéretét. Akkor sem, ha kénytelen lenne belátni, hogy hibát követett el. Rachelt hirtelen jeges rémület kerítette hatalmába. Most azonban olyan hírt fog Bryn hallani, amelynek a hatására meggondolhatja a házasságával vállalt kötelezettségeit. Természetesen együtt érző lesz, és nagyvonalú. De hát nem azért nősült meg, hogy továbbadja a Donovan nevet? Ha el akar válni, ő aligha tagadhatja meg tőle a lehetőséget. Rachel beindította a motort, és elindult. Azt sem tudta, merre, míg végre a Rivermeadows felé vezető úton találta magát. Már félúton járt, amikor eszébe jutott, hogy este egy üzleti vacsorára hivatalos Brynnel, és így a városi lakásban kellene maradnia. Megállt az út szélén, felhívta Bryn titkárnőjét, és üzenetet hagyott a férje számára, hogy nem akarja zavarni, de a mai vacsorán nem tud részt venni, mert nem érzi jól magát, s már útban van Rivermeadows felé. Miután otthon a kocsit leállította a garázs előtt, a hátsó ajtón a konyhába ment. Rövidesen Pearl is megjelent, aki hallotta a kocsi hangját. Rachel arcáról azonnal látta, hogy valami baj van. Leültette egy konyhaszékre, és készített neki egy csésze teát. – Most pedig mondd el, hogy mi történt! – unszolta. – Csak nem veszekedtetek Brynnel? Ilyesmi gyakran előfordul egy házasságban. Biztos vagyok benne, hogy gyorsan elfelejtitek. – Nem, nem veszekedtünk. – Rachel legszívesebben kiöntötte volna a szívét Pearlnek, de úgy érezte, először a férjének kell megtudnia a hírt. – Csak egy kicsit fáradt vagyok – magyarázta –, és nem érzem magamat egészen jól. Ahogy észrevette anyósa szemében a reményteljes felvillanást, gyorsan hozzátette: – Nem vagyok terhes. – Ezzel már fel is állt. – Ha nincs ellene kifogásod, ledőlök egy kicsit. – Van valamire szükséged? – Köszönöm, nincs – rázta a fejét Rachel. Az akaraterejére volt szüksége, hogy visszafojtsa a könnyeit, amíg a szobájába nem ér. Miután becsukta maga mögött az ajtót, csak állt egy darabig, és rázta a zokogás. Valamikor közölnie kell a hírt Brynnel. És Pearllel is. Megmosta az arcát a fürdőszobában, aztán lefeküdt, hogy gondolkozzon. Jaj, mit is csináljon? Hogy mondja ezt meg Brynnek? Legalább maradt még egy kis ideje másnapig, mivel a férje az üzleti vacsora után a városi lakásában fog éjszakázni. Valamikor aztán kimerülten elaludt, és arra ébredt, hogy nyílik az ajtó. Közben már bealkonyodott, és az árnyak ijesztően hosszúnak tűntek. – Felébresztettelek? – lépett Bryn a feleségéhez, és megfogta a kezét, miközben az nagy nehezen felegyenesedett. – Beteg vagy? – ült le mellé aggodalmas arccal. – Nem, tulajdonképpen nem. Nem kellett volna hazajönnöd. Nem az üzleti vacsorán kellene most lenned? – Lemondtam. – Bryn gyengéden megérintette az arcát. – Sápadt vagy. Az anyám azt mondta, hogy rettenetesen néztél ki, amikor megérkeztél. Hívjak orvost? Rachel legalább egy órát alhatott, és most nagyon kábának érezte magát. Az egész szörnyű délután egy rémálomnak tűnt, mintha az egész meg sem történt volna. – Mondanom kell valamit – suttogta. – Akkor rajta! Ki vele! – Mivel Rachel nem válaszolt azonnal, mosolyogva biztatta: – A férjed vagyok. Melletted állok jóban-rosszban. És olyan borzasztó azért nem lehet. Rachel kinyitotta a száját, hogy végre kimondja, de aztán újra becsukta, mert szédült. Jóban-rosszban, míg a halál el nem választ. Bryn sohasem fogja az esküjét megszegni. Ezt Rachel már délután is az emlékezetébe idézte.
59
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
Hirtelen világossá vált, hogy Bryn sohasem fogja arra kérni, hogy váljanak el. Választhat, hogy elmondja-e, amit ma megtudott, vagy nem mond semmit, és Bryn előbbutóbb magától is rájön, hogy sohasem lesz családja, így is, úgy is a felesége maradhat. Neki kell döntenie. Rachel elhúzta á kezét, mert a rosszullét környékezte. – Ki kell mennem – állt fel kábultan. A szája, elé kapta a kezét, és a fürdőszobába menekült. – Rachel? – rázta meg az ajtót Bryn. – Jól vagy? – Igen – nyögte ki a nő végül. – Még egy pillanat. Kinyitotta a csapot, ivott egy kortyot, aztán hideg vizet locsolt az arcára. Ahogy megtörölközött, megpillantotta a tükörben a holtsápadt arcát, a vértelen ajkát és a sötét karikákat a szeme alatt. Gondolkozz! – parancsolt magára. Még sohasem hazudott Brynnek. Nem tudna úgy élni, hogy ezt a szörnyű titkot megtartja magának. Újra a tükörbe nézett, és arra gondolt, milyen szép pár volt Bryn és Samantha ma délután a parkolóban. Ők ketten ugyanabban a világban mozognak, ugyanaz a hátterük. Samantha kétségtelenül olyan nő, aki képes egyidejűleg egy nagyvállalatot vezetni, s közben egészséges gyermekeket hozni a világra, és azokat derék emberekké felnevelni. Pontosan olyan nő, amilyet Brynnek feleségül kellett volna vennie. Rachel lassan felakasztotta a törülközőt, és kinyitotta az ajtót. Ahogy Bryn kinyújtotta a kezét, hogy támogassa, összerándult. – Kérlek, ne segíts! A férfi összeráncolta a homlokát. – Tényleg jól vagy? Nem kellene újra lefeküdnöd? – Nem szükséges. – Elment a férfi mellett, majd feléje fordult, és görcsösen összekulcsolta a kezét. – Nagyon sajnálom – kezdte kétségbeesetten. – Arról van szó… – Az utolsó szavakat csak nagy erőfeszítéssel tudta kipréselni a torkán: – Véget akarok vetni a házasságunknak. El akarok válni. Bryn egy hosszú pillanatig kővé meredten bámult rá. – Elválni? Ezt nem gondolhatod komolyan! – De igen. – Rachel érezte, hogy remeg a hangja, ezért határozottabban megismételte: – Komolyan gondolom. Hiba volt hozzád menni feleségül, és… – Elcsuklott a hangja. – Kérlek, bocsáss meg! – Mi az ördögről beszélsz tulajdonképpen? Mit követtem el? – Semmit. Csodálatos ember vagy. – Akkor mi baj van, az ég szerelméért? – Azt hittem – folytatta a lány anélkül, hogy a szavait végiggondolta volna –, hogy a barátság és az érzéki vonzalom elegendő. Ősidők óta ismerjük egymást, és én sohasem találkoztam más férfival, akihez feleségül mentem volna. Hát ez lenne a szerelem? – Fájdalmasan felnevetett. – Semmiféleképp nem az a fajta szerelem, amelyre egy házasságot építeni lehet. – Rachel elferdítve tálalta az igazságot. Magára vette azt, amit Brynről feltételezett. – Jobb, ha most elismerjük, hogy tévedés volt, amíg még nem késő. A férfi hitetlenkedve nézett rá. – Ezt tényleg komolyan gondolod? Rachel erejéből csak egy bólintásra tellett. Még sohasem látta ilyennek Bryn arcát. Harag és mélységes bizalmatlanság ült rajta. Végül a férfi megszólalt: – Tehát van valaki más. – Ez nem kérdés volt, hanem megállapítás. Rachel cáfolni akarta, de elbizonytalanodott. Vajon Bryn elhinné-e? Lehajtotta a fejét, és alig hallhatóan suttogta: – Sajnálom.
60
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
A férfi két hosszú lépéssel mellette termett, és vállon ragadta. – Ki az? – Félelmetes volt, ahogy a szeme szikrázott a haragtól. – Nem ismered. Számít az valamit, hogy kicsoda? A férfi öntudatlanul Rachel vállába véste a körmeit, s ő szinte örült a fájdalomnak. Legalább valami valószerű érzés ebben a valószerűtlen kábulatban… – A nevét! – Nem. – Aztán Rachel úgy érezte, hogy meggyőzőbbnek kellene lennie. –Az egyetemen ismertem meg. Ő is oktató. De nem az én szakterületemen – tette hozzá gyorsan. Bryn még képes utána nyomozni, és meggyanúsítani a munkatársait. Bár fölösleges aggódnia. Ha Bryn túljut az első megrázkódtatáson, lehiggad, és józanul fog gondolkozni. Mindig is belátó volt. Nem fog a felesége állítólagos szeretője után kutakodni. Ha meg mégis, az olyan lenne, mint tűt keresni a szénakazalban. A férfi hirtelen elengedte. – Mióta ismered? – Nem olyan régen, mint téged. De már elég hosszú ideje. Csak mostanában döbbentünk rá, hogy egymásba szerettünk. Megpróbáltam, de nem tudom tovább csinálni. Összecsomagolok egypár holmit, és valahol máshol alszom az éjszaka. Ha nincs ellene kifogásod, elviszem a kocsit. Aztán majd visszahozom. – Tartsd meg! – Azt nem tehetem. A férfi keserűen felnevetett. – De a házasságodat csak úgy egyszerűen felrúghatod? – Ez nem olyan egyszerű, Bryn. Hidd el! Nem akarok neked fájdalmat okozni. Pedig már megtette. Az a napnál is világosabban látszik. Melyik férfinak ne fájna, ha a felesége elhagyja valaki más kedvéért? Semmi más sem sértheti úgy a férfiúi büszkeséget. Bryn nyilván álmában sem gondolt arra, hogy ő elhagyhatja. Ő, aki már gyerekként is csodálta, később vigaszt próbált neki nyújtani, és végül beleegyezett, hogy a felesége legyen, noha tudta, hogy Bryn rokonszenvnél többet nem érez iránta. De hát majd ki fogja heverni. És ő? Néki pedig meg kell tanulnia együtt élni a hazugsággal valahogy. – Kérlek! – mondta halkan, és könnyek égtek a szemében. – Ne nehezítsd meg még jobban a dolgomat! Nem tehetek mást. A férfi olyan behatóan nézett rá, mintha egyenesen a lelkébe akarna látni. – Ha azt akarod, akkor jobb, ha most elmész. Rachelön erőt vett a kétségbeesés. Minden hidat felégetett maga mögött! – Összecsomagolok néhány dolgot – suttogta. Mintha bármi is fontos lenne, amikor éppen tönkretette azt, ami a legfontosabb számára az életben. Gyorsan az ágyra dobált néhány holmit. Amikor Bryn látta, hogy nem tudja levenni a bőröndöt a magas szekrény tetejéről, szó nélkül leemelte. – Köszönöm – suttogta Rachel, miközben rá sem mert nézni. A férfi néma haragjától szinte megfagyott a szobában a levegő. – Van pénzed? – kérdezte Bryn, miután Rachel betette a holmit a bőröndbe, és behúzta a cipzárat. – A hitelkártyád megvan? – Az autóban van. – Amikor délután hazaért, mindent ott hagyott a kocsiban. Nem gondolt semmire, csak el akart bújni a világ elől, mint a sebesült állat a barlangjába. Csakhogy ez itt nem az ő barlangja. Rivermeadows a Donovaneké. És őt ebben a csodálatos otthonban sohasem fogják többé szívesen látni. Ahogy felemelte a bőröndjét, meglepően nehéznek találta. Bryn hideg és megvető tekintettel hozzálépett. – Add ide! – Boldogulok vele – próbált tiltakozni Rachel.
61
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
Hihetetlen, hogy milyen mélyen gyökeredzik Brynben az udvariasság! Még ilyen helyzetben is győzedelmeskedik. Ahogy a férfi ujja megérintette a kezét, szertefoszlott az ellenállása, és eleresztette a bőröndöt. A férfi könnyedén felemelte, de nem indult el vele. – Elmegyek egy ügyvédhez – mondta Rachel. Igyekezett olyan hangot megütni, mintha tudná, hogy mit kell csinálni. – Mindkettőnknek szüksége lesz ügyvédre. Majd közöld a tied nevét, hogy az enyém kapcsolatba tudjon vele lépni. Ne reménykedj, hogy gyorsan megy. Két évig tart egy válóper. A nő bólintott. – Kérlek – mondta aztán, mivel Bryn eltorlaszolta az ajtóhoz vezető utat. A férfi félreállt az útból, de Rachel csak egy lépést tehetett, mivel Bryn hirtelen megragadta a karját. – Élj boldogul, Rachel! – mondta. Aztán leejtette a bőröndöt, és magához húzta a nőt. Harag villant meg a szemében, s a következő pillanatban dühös és könyörtelen szenvedéllyel megcsókolta. Ahogy a szorítása kissé lazult, Rachel megpróbálta kiszabadítani magát. A csók azonban most gyengédebbé vált, mintha a férfi bocsánatot akart volna kérni. Már nem szorította úgy magához, hogy elakadjon a lélegzete. Óvatosan ölelte, mintha valami értékes, törékeny dolgot tartana a karjában, és félne, hogy összeroppantja. Végül a keze közé fogta az arcát, miközben az ajka még mindig a nő száját becézgette. Rachel eltolhatta volna magától, de nem merte megérinteni. Félt, hogy egy csapásra semmivé foszlik az elszántsága, és akkor elveszett. Könnyek gyűltek a szemébe, és a férfi ujjaira potyogtak. – Ne sírj! – mondta Bryn halkan, és lecsókolta a könnyeket. Rachel reszketve próbálta elhúzni az arcáról a férfi kezét. – Bryn, én nem… – nyöszörögte. – Pszt. – Bryn újabb csókkal forrasztotta torkára az erőtlen ellenkezést. Rachel értelme kétségbeesetten tiltakozott, a teste azonban nem tudott ellenállni a csábításnak. Már nem védekezett, amikor a férfi szenvedélyesebben csókolta, a mellét simogatta, aztán a szája egyre mélyebbre siklott a blúza kivágásában. Ellenállás nélkül tűrte, hogy Bryn lehúzza róla a blúzt. Vadul száguldott a vér az ereiben, amikor az ágyra hanyatlottak. A férje nyaka köré fonta a karját, és nem volt többé képes világosan gondolkozni. A világról megfeledkezve olyan szorosan ölelték egymást, hogy szinte valóban eggyé olvadtak. – Nem hagyhatsz el – suttogta Bryn, amikor már kimerülten pihentek egymás karjában. – Biztos vagyok benne, hogy nem tudtad volna így átadni magadat, ha valaki mást szeretnél. – Bryn… – Ne rontsd el! Akárminek is kell történnie, az ráér. Rachel megcsókolta. Még egy keserédes pillanatig a karjába simulhat, és úgy tehet, mintha minden rendben lenne. Pedig meg kellene gondolnia, hogy mit mondjon, ha Bryn magyarázatot kér. Körülbelül tíz perc múlva észrevette, hogy a férfi elaludt. Óvatosan felemelte a fejét, és ránézett. Bryn a hátán feküdt, és kissé szétnyílt az ajka. Rachel szíve túlcsordult a szeretettől, és végtelen fájdalom töltötte el. Óvatosan kibontakozott az ölelésből, és felkelt. Lábujjhegyen kiosont a fürdőszobába, csendben megmosakodott, és felöltözött. Aztán fogta a bőröndjét, az ajtóhoz ment, és kisurrant rajta. Miután lement a lépcsőn, az előcsarnokban egy pillanatra megállt. Pearlnek nem volt semmi nyoma. Bizonyára visszavonult, hogy ne zavarja őket.
62
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
A telefon melletti asztalkán Rachel észrevett egy jegyzettömböt. Fogta a ceruzát, az ajkába harapott, és írt néhány szót. Szinte hangtalanul kinyitotta a bejárati ajtót, lement a lépcsőn a kocsijához, és betette a bőröndöt. Aztán elindult. Letekerte az ablakot, hogy a szél felszárítsa könnyeit.
63
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
11. FEJEZET Rachel nyújtózkodott, felállt a számítógéptől, és kiment a konyhába, hogy valami ennivalót készítsen magának. Új-Zéland legdélibb városában, Dunedinben bérelt magának egy kis lakást. Fáradt volt, és olyan kábult, hogy beletelt némi időbe, mire felfogta, hogy nála csöngetnek és nem a szomszédban. Csodálkozva nyitotta ki az ajtót, és ahogy meglátta Brynt, ijedtében mindjárt be is csukta volna, de a férfi már betette a lábát az ajtórésbe. – Engedj be, Rachel! Úgysem fogok elmenni. A nőnek a torkában dobogott a szíve, de a férfi határozott arckifejezéséből látta, hogy komolyan gondolja. Végül megadta magát, és beengedte. A férfi belépett a keskeny előszobába. Holtsápadt volt az arca. Rachel ösztönösen a hasára tette a kezét. A mozdulat még jobban felhívta a figyelmet a már jól látható domborulatra a bő pamutruha alatt. Bryn nagyot nyelt, mielőtt megszólalt volna. – Az a gazember elhagyott, amikor megtudta, hogy terhes vagy? Rachel összerándult, és a fejét rázta. – Nem, nem egészen. – Nem? Akkor miért mentél világgá, cserbenhagyva a munkatársaidat az egyetemen? Tudtad, hogy gyereket vársz, amikor elhagytál? – Nem hagytam őket cserben. Világosan megmondtam az egyetemen, hogy egészségi okokból kell elmennem. – Tudom, hogy a titokzatos szeretőd nincs itt. Egyedül élsz. Mivel keresed a kenyeredet? Erre a kérdésre legalább tudott Rachel válaszolni: – Van munkám. – Olyan szerencséje volt, hogy egy helyi intézettől kapott egy kutatási megbízást. A munka legnagyobb részét otthon végezhette. Bryn megvetően nézett végig a szegényes berendezésen, a kopottas padlószőnyegen, amelyet tarka minták vidítottak fel némileg. – Szándékozik valami módon segíteni neked? Fog gyerektartást fizetni? – kérdezte Bryn élesen, miközben a haragtól elsötétült a szeme. Rachel nem tudta, mit feleljen. Már nagyon belefáradt a hazugságba. – Nincs szükségem segítségre… Bryn megfogta a könyökét. – Ülj le, az ég szerelmére! – A pamlaghoz vezette, ő maga azonban nem ült le, csak komor tekintettel nézett le rá. – Kérsz egy pohár vizet, vagy valami egyebet? – Nem, semmit. Hogy találtál meg? – Rachel nem volt benne a telefonkönyvben. Csak a családja tudta a címét, nekik pedig meg kellett ígérniük, hogy senkinek sem árulják el. Legkevésbé Brynnek. – Az az én dolgom. Van valami jelentősége? Feltehetően nincs. – És miért jöttél? A férfi egy pillanatig hallgatott. – Az anyám aggódik miattad. Az üzeneted nyitva hagyott néhány kérdést. Rachel mindössze annyit írt: „Sajnálom, köszönök mindent. Isten veletek!” – Elmondtad neki azt… amit tőlem hallottál?
64
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– Miután minden elképzelhető szerencsétlenségre gondolt, végül kénytelen voltam elmondani. De nem hiszi el. Bryn bezzeg elhitte! Ez jól jött ugyan Rachel terveihez, mégis rettenetesen fájt. Most viszont már mi értelme van megmaradni ennél a hazugságnál? – Pearlnek igaza van. Az a titokzatos szerető sohasem létezett. A gyerek tőled van. A férfi mozdulatlanul állt, és a csend aggodalommal töltötte el Rachelt. Nem mert a férfi szemébe nézni. Aztán Bryn a szoba ellenkező végébe ment, és onnan figyelte. – Mit mondtál? – Jeges tekintetétől a nő megborzongott. – Ez az igazság. – Nem – rázta a fejét a férfi. – Ennek semmi értelme sincs. Akkor nem hagytál volna el. – Akkor még nem tudtam, hogy terhes vagyok. Valószínűleg azon a napon történt, amikor… – Az ajkába harapott. – Amikor elmentem. – És azt várod, hogy ezt higgyem el? – Azt remélem… – Hogy olyan ostoba vagyok, hogy valaki másnak a gyerekét elfogadom a sajátomnak? Hogy magamnál tartalak, és… ezt a… – Jobban ismerhetnél. – Rachel alig tudta elviselni a vádat. – Különben sem kértelek semmire… – Azt hittem, hogy ismerlek – vágott a szavába a férfi. – De kénytelen vagyok belátni, hogy megváltoztál. – A férfi újabb pillantást vetett az egyszerű berendezésre. – Ha pénzre van szükséged, kiállítok egy csekket. Mennyi kell? – Nem kell a pénzed! – Valószínűleg ostobaság volt elutasítani az ajánlatot. Hiszen valamikor abba kell hagynia a munkát. Az orvos, aki lelkiismeretesen kezelte, azt tanácsolta, hogy minél hamarabb. Ő azonban biztosította, hogy nem megerőltető a munkája, és óvatos lesz. – A családom segíteni fog, ha szükségem lesz rá – magyarázta, és remélte, hogy erre nem kerül sor. – Nem kértelek, hogy gyere. Miért jöttél? A férfi megvonta a vállát, de úgy látszott, hogy elbizonytalanodott. – Még házasok vagyunk. És felelősnek érzem magam érted. És amikor a bá… Amikor megtudtam, hogy egyedül vagy… – A bátyám mondta? Melyik? Kitekerem a nyakát! – Meggyőztem, hogy a te érdekedben el kell árulnia, hol bujkálsz. A családod nagyon aggódik miattad. Ezt azonban egyikük sem említette – mutatott Bryn a felesége domborodó hasára. – Tudnak róla? – Rövidesen meg fogják tudni. – Kénytelen lesz megmondani nekik. Amikor a család döbbenten értesült a különválásukról, felajánlották a segítségüket. Nagyon csalódottak voltak azonban, hogy Rachel semmit sem mondott arról, miért hagyta el Brynt. Eddig sikerült titokban tartania a terhességét. De ha egyszer meglátogatják… – Nem akarom, hogy a feleségem ilyen nyomorúságos körülmények között éljen. – Noha azt hiszed, hogy a gyerek nem a tied? És miután azzal vádoltál, hogy azért hazudok, hogy visszakapjalak téged meg a pénzedet? Sérti a büszkeségedet, vagy árt a hírnevednek, ha nem parádés házban élek? – Megdöbbentem – vallotta be Bryn. – Egyszerűen nem tudom elviselni, hogy nyomorban lássalak. Olyan régóta ismerjük egymást, hogy szinte már a részemmé váltál. – Te is nekem – mondta Rachel, és könnyek égtek a szemében. A férfi szavai szíven találták. Fájdalmat okoztak, de halvány reményt is ébresztettek benne. Bryn hangja és tekintete haragos volt. Úgy tűnt azonban, mintha a harag mögött kétségbeesés lappangana. Az asszony újra a hasára tette a kezét. – Mint ahogy ő is a te részed. Esküszöm mindenre, ami szent, hogy a te gyereked! Egy pillanatra mintha vágy csillant volna meg Bryn szemében, de aztán újra kétség foglalta el a helyét. Már majdnem ellenségesnek tűnt, mire megszólalt:
65
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– Ha így van, miért nem mondtad meg nekem? Hiszen tudtad, hogy családot szeretnék. Most már nincs más hátra, mint mindent elmondani. – Mert… – kezdte Rachel lassan –, mert csoda, hogy a gyerek egyáltalán megfogant. – Csoda? Hát isten is benne van a dologban? Na, gratulálok! Rachel elengedte a füle mellett a gúnyos megjegyzést. – Azon a napon, amikor eljöttem tőled, a nőgyógyásznál jártam. Megtudtam, hogy majdnem nulla az esélye, hogy gyermekem legyen. Még mindig… elveszíthetem. De eddig, hála istennek, rendben fejlődik a kisfiú. – Kisfiú? – Az ultrahangvizsgálat azt mutatta. De… még mindig történhet valami baj. Bekövetkezhet egy késői vetélés. Vagy lehet, hogy nem születik egészségesen. – Ez még mindig nem magyarázza, hogy miért hallgattad el a létezését, ha tényleg nem mástól van. – Te vagy az egyetlen férfi, akit valaha is akartam. Hazudtam neked. És amikor észrevettem, hogy a lehetetlen mégis megtörtént, azért nem jöttem vissza, mert nem ígérhetem meg, hogy életképes, egészséges gyermeket szülök. A férfi mélyen Rachel szemébe nézett, az igazságot kutatva. Amikor megszólalt, úgy tűnt, a lelkében dúló érzelmek közül a harag győzedelmeskedett. – Tehát úgy döntöttél, hogy semmit sem mondasz el nekem? Ehelyett feltálaltál egy hazug mesét. Hogy jutott ilyesmi az eszedbe? Legszívesebben megráználak! Hogy tehettél ilyen mélységesen bántó dolgot? – Bántó? – csodálkozott Rachel. – Komolyan azt képzelted, hogy én nem akarom a fiamat, ha nem tökéletes? Vagy hogy nem szeretlek többé, ha nem lehet gyerekünk? – Azt gondoltam, hogy találsz valaki mást, aki meg tudja neked adni… Bryn odalépett a feleségéhez, és átölelte. – Nekem nem kell senki más. Egyedül te. Mit gondolsz, miért vettelek feleségül? Visszajössz velem Rivermeadowsba, és én majd vigyázok rád, amíg a gyerek megszületik. Megkeresem az ország legjobb specialistáit. – Csináltathatsz egy DNS-vizsgálatot, ha majd a világra jött, ha… – Hagyd abba! – morogta Bryn. – Akkor is magammal vinnélek, ha a gyerek nem lenne az enyém. A lényeg, hogy mellettem legyél! – De hiszen azt mondtad… – Teljesen mindegy, hogy mit mondtam. Az úton idefelé csak egyetlen gondolatom volt. Az, hogy eget-földet megmozgatnék azért, hogy újra szeress, és visszagyere hozzám. Megpróbáltam meggyőzni magamat, hogy bizonyára nálam jobb férjet találtál, és nem lehetek önző, de a lelkem mélyén tudtam, hogy hozzám tartozol. Az én ágyamba, az én szívembe. – A szívedbe? Bryn folytatta, mintha nem is hallotta volna: – És akkor… azt hittem, hogy a gyerek attól a másiktól van. Meg tudtam volna ölni azt a gazembert. Soha még így el nem fogott a vak indulat. – Azt akarod ezzel mondani… – Rachel alig merte kimondani a kérdést –, hogy szeretsz? Bryn szeme olyan dühösen villant meg, hogy Rachel attól félt, csakugyan megrázza. – Hogy lehet ilyet kérdezni? Hát persze hogy szeretlek! Ezt már akkor is mondtam, amikor megkértelek, hogy legyél a feleségem. – Tudom, hogy kedvelsz. Mint ahogy bizonyára a bátyáimat is. – Jaj, hogy lehetsz ilyen vak! Abban a pillanatban, ahogy visszajöttél Rivermeadowsba, és leszálltál a buszról, éreztem, hogy elvesztem.
66
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
– Csakugyan? De ez nem tartott vissza attól, hogy Kinzivel csókolózz. Bryn most először zavarba jött. – Csak lassan fogtam fel, hogy mi is történt velem. De állandóan rád gondoltam. Állandóan arra vágytam, hogy megérintselek. Hogy megcsókoljalak, hogy együtt legyek veled. És borzasztóan nehéz volt az esküvőig várni, hogy végre az ágyamba vihesselek. – Akkor sem tűnt nagyon sietősnek számodra. – Kimerült voltál, és azt akartam, hogy az első alkalom tökéletes legyen számodra. Azon az éjszakán még nem jött el a megfelelő pillanat. Nem lett volna szabad annyira sürgetnem az esküvőt. Attól féltem azonban, hogy elveszíthetlek, ha elmész Rivermeadowsból. – Én egész életemben rád vártam. Soha senki el nem téríthetett volna tőled. Bryn szenvedélyesen megcsókolta a feleségét. – Akkor most hadd vigyelek haza! Oda, ahova tartozol. Rachel hozzásimult, és úgy érezte, felig már haza is érkezett. Ő Brynhez tartozik, és ott van otthon, ahol ő van.
67
Daphne Clair
Hazatérő tündér
(Júlia 491.)
UTÓHANG – Tökéletes a fiunk! – mondta Rachel boldogságtól sugárzó arccal. Raymond Malcolm Donovan császármetszéssel jött a világra, hat héttel korábban, mivel az orvosok így tartották biztonságosabbnak. Egy darabig még inkubátorban kellett maradnia, de születése után alaposan megvizsgálták, és egészségesnek találták. A szülőknek megengedték, hogy néhány percre a karjukba vegyék. Most Bryn Rachel ágyánál ült, és boldogan simogatta a kezét. – Szerencse, hogy nem sikerült eltitkolnod előlem – mosolygott. – A világ minden kincséért sem maradtam volna ki ebből a csodálatos élményből. – Ne haragudj! – Rachel számára az idő, amelyet különváltan töltöttek, már csupán egy rossz álomnak tűnt. Már most látszott, hogy Bryn csodálatos apa lesz. Megható volt, ahogy az elmúlt hónapokban törődött vele. Gondoskodott róla, hogy megkapja a legjobb orvosi kezelést és minden elképzelhető segítséget. Az egész család nevetve emlegette, hogy Bryn mennyire bolondja a feleségének. De hát ez rendjén is volt, mivel Rachel ugyanígy érzett. – Van már hát Donovan örökös. Az édesanyád biztosan nagyon fog örülni. – Odalesz a boldogságtól. Azt azonban nem akarom, hogy újabb terhességet vállalj. Nem tudnám elviselni, ha elveszítenélek. Végül is tíz évet vártam rád, amíg felnőttél és visszajöttél. – Bizonyára nagyon csalódott lettél volna, ha nem születik gyerekünk, aki a Donovanörökséget tovább folytatja. – Mindketten csalódottak lettünk volna, de a világnak azért még nem lett volna vége. A Donovan-örökség engem egyáltalán nem érdekel. Nekem csak te vagy fontos. – Én meg azt hittem, csak azért választottál engem, mert Kinzi elhagyott. – Jaj, te kis csacsi! Hogy is érhetne bárki a te nyomodba! – Bryn a tenyere közé fogta a lány arcát, és csókokkal pecsételte meg az állítását. – Soha senki nem lesz nálad fontosabb. – Még a fiad sem? – A fiam végtelenül értékes kincs számomra, hiszen te ajándékoztad nekem. És az életem végéig szeretni foglak mindkettőtöket. – Én is szeretlek – mondta Rachel halkan. – És nagyon sajnálom, hogy olyan ostoba voltam. – Ha majd teljesen felépülsz, biztosan lesz ötletem, hogy miképp teheted jóvá – válaszolta tréfásan Bryn. – El sem tudod képzelni, milyen poklot jártam meg miattad. – Azt hiszem, meg tudom érteni, ha arra gondolok, hogy én min mentem keresztül. – Rachelnek újra eszébe jutottak azok a sötét, szomorú, reménytelen napok, melyeket Bryntől távol töltött. Most azonban minden jóra fordult. És ha a jövő még próbatételeket tartogat számukra, együtt meg tudnak velük birkózni.
68
