Richard STRAUSS: Daphne

Richard STRAUSS: Daphne Egyfelvonásos opera Pásztor-szomorújáték egy felvonásban Szövegét írta: Stefan Zweig - Joseph Gregor Németből fordította: Lengyel Jenő - 2010 Szereplők: PENEIOS (Bass) GAEA (Alt) DAPHNE (Szoprán) LEUKIPPOS (Tenor) APOLLO (Tenor) ELSŐ PÁSZTOR, alt (Bariton) MÁSODIK PÁSZTOR, nagyon fiatal (Tenor) HARMADIK PÁSZTOR (Bass) NEGYEDIK PÁSZTOR (Bass) ELSŐ SZOLGÁLÓ (Szoprán) MÁSODIK SZOLGÁLÓ (Szoprán) Pásztorok, a bacchanáliához illő ruházatban, szolgálólányok, (kórus, balett) ********************************************* Copyrights: © 1933 Richard Strauss © 1994 Fürstner Musikverlag GmbH, Mainz ... ... ...Boosey & Hawkes Music Publishers Ltd. A magyar szövegre: Lexica Kkt, Lengyel Jenő

1

********************************************* Köves folyópart, sűrű olajfacsoportok, a nap lemenőben. Jobbra emelkedik a tér Peneios, a halász kunyhója felé. A háttérbe képzeljük a folyót. A színpadot hátulról az Olympos hegytömbje tölti be. Nagy nyáj közeleg, hallani a szokásos hangokat: ösztökélés, csaholás, tülekedés, hajtás, kutyaugatás. Felhangzik egy fennen szóló alpesi kürt, majd elhalkul – távolodva. A nyáj-okozta zaj is elhalóban. ELSŐ PÁSZTOR színpadra lép Kleontes! MÁSODIK PÁSZTOR a folyótól előre jön Adrast! ELSŐ PÁSZTOR Hol késlekedsz? MÁSODIK PÁSZTOR A folyóhoz hajtottam a nyájat. A perzselő hőség után jólesik a hűs víz a gyapjas társaságnak. ELSŐ PÁSZTOR Hát a kürtszót nem hallottad? A halász ünnepelni hív. MÁSODIK PÁSZTOR Milyen ünnep lesz? ELSŐ PÁSZTOR A Venyigesarjadzás ünnepe. Amikor a folyó mentén végig kihajtanak az avítt szőlőtőkék valami titkos erőtől ösztökélve, 2

amitől még a kavicsos ugar is zöldbe borul és fölpezsdül a mi vérünk is; közeleg a nagy isten ideje, az ifjú Dionysos fenséges órája! nagyon erős kürtszó. MÁSODIK PÁSZTOR Félelmetes hang! Egy isten hangja! ELSŐ PÁSZTOR

Nem! Csak jelzi, hogy ez a legfontosabb pillanat a nyáj életében, a pásztorok szívében: itt az egész természet nagy násza, a párválasztás pillanata! MÁSODIK PÁSZTOR Mondd, apó, mit tegyek? ELSŐ PÁSZTOR

Szaladj a folyóhoz, tereld össze a nyájat; ünnep legyen nekik is a születésnap, az ifjú Dionysosé! A fiatal pásztor a folyó felé távozik. Kezdődik újra a nyáj ide-oda-terelgetése, egészen Peneios házáig. Néhány pásztor felsőteste látszik; Adrast odaint a feltűnőknek. HARMADIK PÁSZTOR visszakiált Szervusz, öreg! 3

ELSŐ PÁSZTOR Szervusz, Klitos. Itt az idő. NEGYEDIK PÁSZTOR Szervusz, apó! Áldott szép jóestét! ELSŐ PÁSZTOR Hajtsátok haza a nyájatokat, magatokat pedig csinosítsátok ki a Venyigesarjadzás-ünnepre, az ifjú Dionysos ünnepére! Felhangzik a kürt – utoljára. ELSŐ PÁSZTOR a ház felé indul. Ismét hallik - kissé erősödve a nyáj zaja, vegyülve a pásztorok kiáltásaival: „Állj! Jobbra! Vigyázz a vezérkosra!“ stb. Végül, láthatatlanul – a távolban felhangzik az ének: PÁSZTOROK távolodva Jó pihenést neked, nappal! Magányosan járok-kelek, magányosan pihenek. Elég volt mára, be a karámba! ...hogy az esti mulatságra kimosakodjam! egyre távolabbról Jó pihenést, nappal! Az ének elhal. A nyáj okozta zajongás teljesen megszűnik. A fény egyre kisebb, a nap végső sugarai sütnek csupán. Daphne – balról be. Nagyon fiatal, szinte gyerekes. Az elcsendesülő éneket hallgatja.

4

DAPHNE Ó, maradj még, édes nappal! Velünk vagy régóta, hát maradj itt, maradj örökre! Napsugár, termékenyítő fényözön! Általad élhetek testvérbátyáim, a fák között! Tőled csillan a cserje és a faág rügyező pompája; és valahány virág: - hiszen ők mind a kishúgaim! Fényedben látom csak a csörgedező forrást, ikertestvéremet! Fényedben röppen a pazar pillangó mögöttem, csak a te fényedben játszadozik velem a mező zsengén fakadó gabonaszára! Maradj még, imádott nappal, ne búcsúzz máris! Ne vond be még a mélabú bíborával arcom, ne csókolja még ujjamat édes-bús búcsúragyogásod! Szeretlek, - hát kérlek, cserben ne hagyj, hiszen ha elhagysz, édes fényesség, elhagynak kedveseim is: fa és virág, pillangó, forrás. Bátyáim, kishúgaim belevesznek a sötét távolba, 5

többé nem felelnek aggódó hívásomra; csöndes minden, éjsötét és kihalt. Miért, mondd, atyám, miért hívod ide az embereket ma, hiszen otromba lábuk fölsebzi a rét gyepét, oktalan barmaik a kaszálót teszik tönkre, erős kezük az ágakat rabolja meg. Felkavarják legkedvesebb nővéremet, a forrást! Vágytól mohó tekintetük a szívemet gyötri meg, vad danolászásuk a fülemnek kín! Idegen a szavuk, a lelkük pedig durva; nyersek velem éppúgy, mint a fákkal, virágokkal! Távol áll tőlem az egész! Magányos vagyok... Ó, de jó mindig veled, te szeretett fa, gyermek voltam, amikor te palánta: fivérem vagy tehát! Ha elhagy engem a nappal, és Apollo napisten, a nagyhatalmú tart kevélyen hazafelé az isteni hegyre, reád pillantok! A sötétben odasimulok védelmező ágadhoz, átölellek szorosan, úgy becézgetlek. Finom zizzenéssel a feltámadó esti szélben... a feltámadó esti szélben arról énekelsz, hogyan ragyog a napfény, amikor nappalonta rezdületlen lombod befogja; arról, hogy milyen hatalmas a föld: a lábadat ölelő rög; eldalolsz egy fenséges, lenyűgöző dalt, 6

szebbet, mint amit emberek énekelnek! Én drága, szeretett fám! Szorosan a fához simul. A fa mögül Leukippos ugrik elő, a lány megrémül. Leukippos, te vagy az? LEUKIPPOS Én bizony: én voltam a fa! DAPHNE Ne sértsd áhítatomat! Testvéri szálak fűznek a fák istenéhez. LEUKIPPOS Fura egy áhítat! Fura testvériség! Inkább velem törődj: pajtásod vagyok, nem érzéketlen fatuskó! DAPHNE elfogódottan pillant a fára Neked érzéketlen, nekem maga az érzelem! Ó, te drága fa! megfordul, megcsókolja a fát LEUKIPPOS Hát nekem mi jut? A furulyafúvóka? Az is fa! Ajkad virágkelyhe csupán azt illette, 7

azt az irigylésre méltó fát! furulyájával a fára üt DAPHNE szemrehányó hangon Leukippos! LEUKIPPOS Gyermekként együtt játszadoztunk a szérűben; és ha nyomodba szegődött furulyám tétova hangja, kedvedre volt az, Daphne! De ha fogócskáztunk és el akartalak kapni, a sűrű csalitból persze kiszöktél előlem, Daphne! DAPHNE Hagyd a régi időket, hagyd a gyerekkort! Engedj: megyek apámhoz... LEUKIPPOS Odahagytam a nyájat, lejöttem a völgybe. A kis virágok hallgatták, hogy játszom; a kishúgaid, Daphne! Csatlakoztak bánatomhoz, furulyám gyászos dalához. Mindnyájan, akik a barátai, velem jajongnak, de Daphne maga - kikosaraz! DAPHNE Szívesen hallgattam mindig a furulya lágy hangját; csábít, csalogat, szinte mint a szellő, ha játszani szólít: 8

halk sussanással a virágokat csókolja, játékosan belekap a bozótba. A furulya édes hangja vonz engem is. Nem utánad mentem, csak fivéremet, a csábos szellőt követtem. LEUKIPPOS Hát akkor én? Mi voltam én neked? Semmiség volt az is, ami epesztett utánad és a furulyámat dalra fakasztotta? Istenek csak fában, forrásban, bozótban lakhatnak? Hát bennem miért nem? DAPHNE nagyon őszintén Mi voltál nekem? A virágok hamvas pirossága köszöntött reám vidáman az arcod pírjában! Furulyád dallama: a forrás csobogása, szemed: mint húgomé vagy barátnőmé; és ha könnybe lábadt, sírva is engem kutatott, akkor... akkor saját könnyem csillant elő játszópajtásom barátságos szeméből! LEUKIPPOS Semmi...? Semmi egyéb, Daphne? Ugyan, Daphne, csak a levegőt fújom ebbe a kis csőbe, a te számodra mégis - édes csábítás?!

9

Inkább futsz előlem, mint "könnyűléptű Diana istennő". Legyen vége ennek: nem kell a furulya! Erős vagyok, érzem magamban az istent! Gyűlölöm a furulyát! Te kellesz nekem! összetöri furulyáját DAPHNE együtt Leukippossal Nézd, Leukippos: szeretem a furulyád hangját, olyan, mint a szél dala, mint a forrás hangezüstje; mintha fellebbennék egy zengedező szárnyon és zeneként repülnék az illatos völgyön át, mint a könnyűléptű Diana istennő! Tényleg legyen vége: vaskézzel ragadsz meg, a kezed süt a vágytól! LEUKIPPOS Daphne Dapne: szeretlek! átöleli Daphnét DAPHNE kiszabadítja magát A mulatozás nem az én világom! Nem! LEUKIPPOS Hív az ünnep téged is, erényes szűz, Diana testvére! 10

( Itthagy! ) sietősen balra el DAPHNE néhány lépést tesz a ház felé Jó pajtásom, Leukippos,... ...de idegennek tűnsz! szomorúan néz utána Elvesztettem a fényt, és most téged is: a játszótársamat! A kettős végső taktusai alatt megjelenik Gaea. Életteli, érett asszony, kék öltözékben. Merően figyeli Daphnét. Csak akkor szólítja meg, amikor egészen a közelébe ér. GAEA Daphne! DAPHNE csak most látja meg Anyám! GAEA Reád várunk. Gyere be. DAPHNE Lábam siet engedelmeskedni; de a lelkem, anyám, a lelkem itt marad. GAEA Tudom én, mi a baj. Ez a baj legyűr mindenkit, aki él! De eljön a nap, 11

amikor kinyitja az istenek szent akarata szívünket, mint a virágot, enyémet is, tiédet is; és virágba borítja fenséges áhítattal az egész földet! DAPHNE gyerekesen Közelebb lesznek akkor hozzám a fák, a virágok? Olyan leszek, amilyenek ők? GAEA nagyon komoly hangon Homály fedi az istenek szent akaratát. Nem könnyű itt lenn a földön az út, amit járunk. Lám, mily hevesen ellenkeztél barátoddal! Épp az ünnep szent napján kergeted el: aggódom miattad, Daphne. DAPHNE még mindig gyerekesen Mondd hát, anyám, mit tegyek? Engedelmeskedem! GAEA Leányom, friss hajtás vagy, belőlem sarjadtál, rügyet ígérő gally; féltelek, Daphne!

12

DAPHNE És úgy pompázom majd virágdíszben, mint a rét, a lomb tavasszal? Két szolgálólány jön elő ünnepélyesen a házból. Mindkettejük kezében női ruha, ékszerek; nagy-óvatosan hozzák a tenyerükön. Mindent Daphne felé nyújtanak Gaea egyetlen szemvillanására. GAEA nevetve Vedd fel inkább ünneplődet, embernek az a dísze, abban pompázz méltóképpen az ünnep tiszteletére. DAPHNE pillanatnyi habozás után Hadd viseljem azt, anyám, amiben bolyongok a virágos réten, akkor talán az ünnep nem tűnik olyan furcsának... elsiet a ház felé GAEA utánamegy, eltűnődik Te tűnsz inkább furcsának Daphne, édes leányom; bárcsak visszavezérelnének az istenek! Vissza ide, a földre! Gaea el

13

ELSŐ SZOLGÁLÓ utánuk pillantva De gyorsan elröppent a kisasszonyka! A ruhakölteményt pillantásra sem méltatta! MÁSODIK SZOLGÁLÓ Ennyire siet a szemérmetes Daphne? Ékszer, boglár... Hát nem érdekli? ELSŐ SZOLGÁLÓ Szegény ruha, nem öleled át már soha az édes titkokat! Nem simulsz soha hófehér nyakához! MÁSODIK SZOLGÁLÓ Szegény nyaklánc, soha nem érintheted zsenge keblét! Nem fonod át a gyönyörű haját! LEUKIPPOS még nincs a színpadon Ki gúnyol? Ki néz levetett holminak, amit eldobtak, ...és megvetnek? ELSŐ SZOLGÁLÓ Ki óbégat ott lenn?

14

MÁSODIK SZOLGÁLÓ Mitől nyög a csalit? Leukippos bejön MINDKÉT LÁNY Csak egy szegény pásztor: lemaradt a mulatságról! LEUKIPPOS Gyűlölöm ezt a cirkuszt; a furulyámat meg ...eltörtem! ELSŐ SZOLGÁLÓ Ami neked tilos, az nekünk semmiség; szolgálhatjuk őt: kenjük karját, lábát, testét. MINDKÉT LÁNY Mint fa és szél, átkarolhatjuk, mi igazi testvérei vagyunk! ...hahaha! LEUKIPPOS Táguljatok innen, pajzán jelenések! MINDKÉT LÁNY Tudod-e, jó pásztor: nem lányok vagyunk mi, de fényteli álmok jótét tündérei; mint hullám-tajtékok: semmivé foszlunk! Segítünk hűteni a legforróbb vágyat; ne vessen ünnepünkre árnyat a bánat, 15

hallgass ránk, jó pásztor, víg hozzáértőkre, ajándékot adunk: gyere ide érte! kínálják a ruhát és az ékszereket LEUKIPPOS Bízzam meg bennetek, tébolyult csúfkodók? MINDKÉT LÁNY Ha nem vagy elég jó, még győzhet a látszat; tiéd lesz, megszeret: kis furfang nem árthat! LEUKIPPOS még habozik Csúnya csalás... De hisz' maga mondta a cudar imádott: halovány arcpírom hint elé virágot! Saját könnyét látja könnyel telt szememben! Nos, törött furulya: búcsúzzunk el szépen. Szerelem fura szolgálói, leányok: hallgatok reátok!

A két lány megöleli gyorsan; könnyeden nevetnek. Mindhárman – el. A nevetés a távolba tűnik. Erősen alkonyodik. Balról belép nagy méltósággal Peneios; komolyképű, erőteljes ember bozontos szakállal; vele jön Gaea a pásztorok körében.

16

PENEIOS Eljöttetek-e mind? Itt az összes pásztor? PÁSZTOROK Itt vagyunk mind; várjuk, hogy nyisd meg az ünnepet! PENEIOS felnéz az Olymposra Hatalmas hegy! Látlak még tisztán! Nem tűntél még el a Venyigesarjadzás-ünnep füstjében. PÁSZTOROK értetlenül, halkan Miket beszélsz? Mondd úgy, hogy értsük mi is! PENEIOS Fenséges látomás! Sejtelmesen drága! Pásztorok! Nézzetek mind az Olympos ormára! A vöröslő hegycsúcs fölötti felhőkre! A nap ott legfelül még nem nyugodott le! Nem hagyott el minket még Phoibos Apollon! GAEA Milyen oromra akarsz még felhágni, örök álmodozó?

17

PENEIOS Látom őt, anya, látom az arcát! Nem sokáig tanyáznak már ott fenn, a kies magaslaton! De nem ám; jönnek vissza, haza, ide, a kunyhóba, ahol elhagyatott testvérük lakik... Isten voltam én is egykor... Isten, - mint ők! DIE SCHÄFER Apó, megrémítesz! Jobb, ha nem idézed őket! PENEIOS határozottan Tudjátok meg: látom őt, Phoibos Apollont! Fenséges lakomát rendezünk! Vidámságot a présházakba! Buzogjon gazdagon az aranyló bor! Meglásd, jönnek majd nagyokat lépve, mert ellenállhatatlan a sült hús illata, a présházak borpárás, vidám zajongása. Letelepszenek a fivérük mellé a faasztalokhoz. Nevetünk majd megint, miként nevettünk egykoron az arany asztaloknál, testvéries, örök, isteni kacajjal! elneveti magát 18

GAEA együtt (Peneios-szal) Ne kísértsd őket, örök álmodozó! Örvendj annak, amit a földön vihetsz véghez szerényen, békésen! Ne irigyeld magas előjogukat, a mennyei kacajt! DIE SCHÄFER együtt (Gaeaval, Peneios-szal) Apó, mi ez a homályos, ijesztő beszéd? Tele az alkonyat fura lényekkel! Nézd csak, már jönnek; nézd csak, már büntetnek is minket és titeket is! A nevetésük isteni gúnykacajként árad mindenfelől! Nevetés hangja visszhangzik mindenfelől. A pásztorok félelmükben szorosan Gaea köré sorakoznak. Vöröses fény cikázik az olajfák fölött. A marhapásztornak öltözött Apollo egyszerűen előlép, mintha mi sem történt volna, Kezében íj és puzdra. DIE SCHÄFER kiáltoznak félelmükben Egy démon!... Egy isten! elül a zaj APOLLO nyugodt hangon Köszöntelek, te bölcs, sokat látott halász, 19

és asszonyodat is, a szépséges Gaeát! PENEIOS Vedd üdvözletemet, és a többiekét is. Mi szél hozott... némi bizonytalansággal ilyen különös jelenségek között? APOLLO Marhapásztor vagyok, itt legel a gulyám az Olympos lábánál, az istenek hegye alatt. Nyugovóra akartunk térni éjszakára, a legények is, az állatok is. Ám csábítón, hirtelen parázsló tűzifa, sülő hús, édeskés virágok illata száll át hozzánk tőled, a folyó túlpartjáról. A bikát az illat úgy felingerelte, hogy üvöltve rontott rá a tehenekre! Megkergülten hajszolta őket egyenest a hullámok közé! Toporzékoló patájuk alatt repedt a kő, iszonyú horkantással törték az ágakat!

20

A nagy nehézségek árán, sok kiáltozással összeterelt csorda végre megnyugodott, csak fújtat, zihál. Ott hever mind, a sötétben. Én pedig - itt állok előtted. GAEA derűsen, Peneiosnak Látod-látod, milyen az előérzeted, te örök álmodozó! Látod-látod, kit csalogattál ide, az ünnepre magadhoz: izzadó legényeket, riadt teheneket, és egy felajzott bikát! PÁSZTOROK megkönnyebbülten Egy pásztort, aki olyan, mint mi, meg egy felajzott bikát! PENEIOS Elhallgassatok! Apollohoz: Légy vendégünk ünnepünkön! Gaeahoz: Te meg, asszony, küldd ide a leányt, gondoskodjék ő a megkésett vendégről! Gaea távozik a ház irányában; a pásztorok szétszóródnak, Peneios utánuk.

21

PÁSZTOROK távozás közben Ezt küldik az istenek ünnepünkre, az örök gúnyolódók, mint ajándékuk legjobbikát: egy hozzánk hasonló pásztort, meg egy felajzott bikát! Nevetésüket elnyeli a lenti part. Apollo – egyedül maradván vizslatva néz körül. Majd teljesen más hangon: APOLLO Mi hoz ide téged hitvány álöltözékben a jóravaló népet pimasz, hazug szóval félrevezetni? Ó, te mélyre süllyedt isten! Hiszen te is csak az vagy: felajzott állat! A fény megváltozik egészen. Feljön a telihold és varázslatos fényköddel szórja be a színt. A kis ház felől, kezében óvakodva egy sálat hozva feltűnik Daphne; mögötte szolgálók csoportja, Lassan, ünnepélyesen közelednek a színpad közepe felé. Bókolnak, majd visszavonulnak a szolgálók; Daphne marad. APOLLO De mit látok? Mi jön amott? Valóság-e? A ködből tűnik elő? De pompás, szép az alakja! Sötétlő borostyán a szeme lángolása! Húgom... Húgom,... Artemis! Hol van udvarhölgyeidnek 22

királyi karéja, a ragyogó holdsugár? Miért csak ilyen szerény hajlékot választottál? Engem megbüntetni? ...azért jöttél elő a halász házából? DAPHNE Nem akarják az istenek, hogy megbüntesselek. Atyám küldött, hogy szolgálatodra legyek. APOLLO Szolgálatra, húgom? Nézd: én térdelek előtted! letérdel DAPHNE zavartan Jaj, ne gúnyolj, idegen; hiszen végtelenül jól esett álmodozó szívemnek a boldogító megszólítás: "húgom, húgom..." APOLLO fölpattan Légy hát a húgom most, azonnal! A nyár leghosszabb útja után csillapítsd szomjamat! előrenyújtja kezét

23

DAPHNE ráadja a sálat Enyhít a víz: szent pezsgését a vértől kapja; hulló könnyünk adja édes ízét. Elveszi az íjat és a puzdrát, félreteszi csakúgy, mint a sálat. Le a fegyverekkel! Itt ez a palást; mint húgod, úgy terítem rád! Kék palástot terít Apollo vállára, amit ideáig összehajtva a karján tartott. A leomló palástban Apollo erősnek, fenségesnek látszik. Ráadásul különleges fény játszik alakja körül. szinte súgva Micsoda látvány! Milyen felséges vagy, idegen pásztor... APOLLO Daphne, aki enyhítette szomjam, most idegenül tekint reám? DAPHNE kissé elbizonytalanodik Milyen útról tértél meg éppen? Magam is gyakorta találkozom nyájakkal, gulyákkal; kétely a hangjában de téged még sohasem láttalak!

24

APOLLO Mit is tudhat a messzeséget fürkésző emberi szem felmérni! Folyvást köröz a csillogó szekér, fényt ont a kis házra, amint lenéz a végtelenből! Ma - odafentről, az út tetőpontjáról,... ma került fénykörébe a gyönyörű Daphne! Nagy csikorgással az arany kerekek megállnak: mára elég! A távolság, bármilyen nagy is, eltűnik! DAPHNE Szokatlanul szól szavad, - és tiszta talány! Mégis szívesen hallgatlak, ...bátyám! APOLLO hevülten Bátyád! Ez a csodaszó áthidalja a távol távlatát! Amikor a hosszú nap végén az este rámköszöntött és bíbor lakomba fáradtan lebegtem volna be, láttam, hogy egy apró sugár nem hunyt ki még és ide vonzott, a halász kunyhójához; Daphne, Daphne: a te szemed volt! 25

DAPHNE De jól ismered, hogy mi lakik a szívemben... Bizony, fájdalmasan búcsúztam el ma a naptól. APOLLO " Ó, maradj még, édes nappal! " DAPHNE sürgetőn Fivérem, ki vagy te? APOLLO " Velünk vagy régóta, hát maradj itt örökre! " DAPHNE Pásztor,... miket beszélsz? APOLLO " Szeretlek, - hát kérlek, cserben ne hagyj! " DAPHNE erősen felindulva Bárki légy is, hatalmas vagy! Csak olyan cseppet, amit egy kavics a folyómeder mélyén a nap elől elrejthet, csak annyit titkolhatok előtted! gyermeki meghatódottsággal omlik Apollo keblére APOLLO Daphne számára soha ne érjen véget a leghosszabb nap se! Kövesse a pásztort, akkor az irigy Sötétség többé soha nem szakíthatja el tőle barátait, testvéreit! 26

DAPHNE örvendezik, Apollo nyakában lóg Micsoda boldogság: az éj fájdalmába többé fától-virágtól nem szakadni el! APOLLO Magasba, a fák kedves csúcsa fölé röpíti Daphnét a tűzszekér! Egy isten menyasszonya ő, az egész világra szépség-csillogást csepegtető eső. DAPHNE együtt Apolloval Többé nem sötétben csobog a forrás, többé nem láthatatlan, borzongató, sivár. APOLLO Fönn, az aranyos szekérben Daphne ragyogó kezéből forrás fakad fel - magától! DAPHNE mint fent Ami olyan illékony volt, a hűs forrásvíz, elcsorgott kezemből... hozzám jön magától?

27

APOLLO méltósággal, ünnepélyesen Ami csak él: állatok, vizek dicsérik a napot, élvezik a fényt! Virág nyílik Daphne kezében; és az összes élőlény, virág, állat, ...meg a forrás túlcsordul a boldogságtól és pezsdítő dalra fakad! Így izzik fel Daphne, így sugárzik Daphne, és így lesz Daphne, a gyönyörű Daphne - szerelmes szerető! DAPHNE ujjong egész szívéből A tiéd vagyok most boldogan, lelkemből! A szívem sugárzik! Bátyám... Bátyám! Apollo szorosan átkarolja a lányt, úgy, hogy az teljesen eltűnik a palást kékségében. Daphne kibontakozik az isten öleléséből. A legnagyobb zavarodottság lesz úrrá rajta: menekül.

DAPHNE Csók... ölelés... Hiszen azt mondtad: a bátyám vagy! APOLLO eréllyel Szeretlek, Daphne!

28

DAPHNE suttogva Beférkőztél az álmomba... APOLLO mint előbb Elég az álmodozásból! A valóságot hoztam el! DAPHNE kissé hangosabban Foglyul ejtettél itt,... a karod öblében... Megijesztettél! Elbújt a hold. Teljes a sötétség. Csak a két alak körvonala látszik. KÓRUS láthatatlanul, távolról Adj nekünk, újraéledő Dionysos, forró vágyat! Tölts el szerelemmel, Aphrodite!

APOLLO közeledik, suttogóra fogja Hallod, szerelmem? Hallod, mit énekelnek? Tudod-e, mire jó a sarjadó venyige ünnepe? Mersz-e hódolni a szerelem ünnepének?

29

DAPHNE Furcsa nekem ez az ünnep,... furcsa és ijesztő; furcsa Leukippos, furcsa már a világ: sötét, kietlen. erősebben De te: te vagy a legeslegfurcsább! APOLLO Nagyot tévedsz, Daphne, szerelmem! Közel vagy a fényhez, amire úgy vágytál; kívánlak, Daphne: ne utasíts vissza! Vöröses fény lobog fel, fáklyák mindenfelől. Apollo felveszi újra fegyvereit; csókkal illeti a tegezt, majd oldalra veti. A sűrűből mindenfelől özönlenek a pásztorok. Élükön Peneios, majd álarcosok. Ugyanakkor a ház felől asszonyok vonulnak ki korsókkal, tálakkal, - fejükön a teher. Legelöl Gaea - gyümölcskosárral. A két menet köszönti egymást a színpadon. Daphne Gaea oldalán keres menedéket, Apollo pedig a férfiakhoz vonul vissza.

PENEIOS tekintéllyel Mindent fölpezsdít Dionysos végig a folyó isteni sávja mentén; majdan ebből a szerelmi lázból vére fakadjék: a bor! Gaea a kosarába nyúl, Peneios bort oszt

30

PÁSZTOROK Mindent fölpezsdít Dionysos; majdan ebből a szerelmi lázból vére fakadjék: a bor! A pásztorok a dombtól jobbra tanyáznak, köröttük a fáklyavivők; az asszonyok kiszolgálják őket. Lakmároznak, de nem isznak. A kórus éneke alatt előtérbe jönnek az álarcosok: pásztorok, kifordított bundában, kosmaszkkal, - úgy, mint a vázaképeken, és tomboló táncra kerekednek az előtérben. KÓRUS tréfás megjegyzésként Óvatosan, asszonyok! Túlontúl megszállta már őket a szőlőtőke szelleme! Egy csapat leány lép be, részben virággal díszített botokkal, részben teli poharakkal. A thyrsosbotokat* vivőkön alig van ruha, az italt-hozókat teljesen beborítják a kendők, ékszerek, még a fejüket és az arcukat is. A sorban utolsóként a női ruhába bújt Leukippos érkezik. A thyrsosvivők rövidke körtánca után előrohannak a kosok és elkapják a bacchánsnőket. {*THYRSOS: Dionysos egyik attributuma, borostyánnal/repkénnyel, szőlőindával, szalagokkal befont bot, a csúcsán fenyőtoboz; a fordító megjegyzése.} KÓRUS jól mulatnak Ó, boldog démonok! Érjen el minket is a jó sorsotok! Szerencsés kosok! A poharakat hozó lányok a pásztorokhoz lépnek és itallal kínálják őket; azok együtt isznak a lányokkal. Leukippos csábos képpel Daphne felé tart.

31

GAEA Igyál, leányom! A föld fakasztotta, a föld áldása rajta. Ettől az italtól visszatérsz a tieidhez, visszatérsz a földre! Leukippos odakínálja Daphnénak a kelyhet ELSŐ SZOLGÁLÓ magának, de Gaeának is Csodásan sikerült! Pont úgy néz ki, mint Daphne! MÁSODIK SZOLGÁLÓ ugyanúgy Amit soha nem mert, sikerülhet könnyedén!

DAPHNE Hát te honnan jössz, előkelő idegen? Hogy hasonlítasz reám - az én ruhámban! Titokzatos vonzalmat érzek irántad! iszik ELSŐ PÁSZTOR Hogy hasonlít Daphnéra! MÁSODIK PÁSZTOR Egyszerű leány? Vagy az isteneket szolgálja?

32

Leukippos táncba hívja Daphnét – egy kis intéssel. A többi italt kínáló lány szintén táncba hívja a maga örömtől mámoros párját PÁSZTOROK Megyünk, ünnepeljük mi is a nagy istent, Dionysost! Dionysos! Dionysos! Daphne csak áll tétován, előtte a csábítón integető Leukippos GAEA Ha részt vennél a szent táncban, menj csak, leányom, örülnék nagyon! DAPHNE Csak mert olyan vagy, mintha testvérem lennél: mintha én magam az istenek akaratából kiszálltam volna a forrásból, csak azért, mert a tükörképem vagy, megyek veled! lassú, merev tánc PÁSZTOROK minden tekintet a párra irányul Hatalmasak az istenek, csodáik fenségesek! Dionysos! APOLLO kirobban Szörnyű istengyalázás!

33

MINDEGYIK PÁSZTOR össze-vissza kiabálnak Miket fecseg ez a felfuvalkodott jövevény! Fegyvert csörtet, amikor a nagy istent köszöntjük? APOLLO Mit mondok? Hogy egy szemfényvesztő gúnyt űz belőletek! Becsapják a bölcs halász leányát, istenkáromlás csupán az egész ünnepség! A pásztorok egy emberként, vészjósló képpel megindulnak Apollo felé. Leukippos és Daphne a háttérbe húzódik. ELSŐ PÁSZTOR Belénk akarsz kötni? PÁSZTOROK Jól mondod, Adrast! ELSŐ PÁSZTOR Le a fegyverrel! PÁSZTOROK Fenyegetni akarsz? MÁSODIK PÁSZTOR Pusztuljon innen ez a pimasz pásztor! fenyegeti Apollot a botjával

34

ELSŐ PÁSZTOR Ha olyan nagy okos vagy, bizonyítsd be! Apollot a megvadult pásztorok egészen a színpad széléig szorítják. Letépik róla a kabátot. Peneios és Gaea hiába próbálja hallatni a hangját. PÁSZTOROK Bizonyítsd!... Bizonyítsd!... Az istenek nevében! APOLLO Bizonyíték kell? Legyen hát! A vendéget gyötritek, közben a csaló meg elillan! Védelmezzenek titeket - az idegenek! Dörög – halkan, de tisztán kivehetően. A pásztorok elképedve állnak ott. MÁSODIK PÁSZTOR aki egész hátul áll, most hangosan felkiált Zivatar!... Zivatar!... ELSŐ PÁSZTOR A kerítések dőlnek! HARMADIK PÁSZTOR A kosok megugranak! ELSŐ PÁSZTOR Lefutnak a partra! ELSŐ, HARMADIK ÉS NEGYEDIK PÁSZTOR Szétszóródnak az állatok!

35

MÁSODIK PÁSZTOR A pároztatás kudarcba fulladt! ELSŐ SZOLGÁLÓ Ez már nem tréfadolog! MÁSODIK SZOLGÁLÓ Fussunk innen! Mindketten el; a nyájakat hajtják, terelik, felhangzanak megint a parancsszavak, mostmár a legerőteljesebben. Égzengés. AZ ÖSSZES PÁSZTOR Nézzétek: baljós démonok vesznek körül! Segíts, apó! PENEIOS El innen, emberek, meneküljetek!... GAEA El innen, lányok, meneküljetek!... Harmadik szörnyű dörrenés. Mindenki fejvesztve menekül. Bizonytalan, zivatart ígérő félhomály. Apollo, Daphne és Leukippos hátramarad. APOLLO haraggal És most te jössz, fickó! Arcátlan csalással belopództál isteni fivérem ünnepére és el akartad rabolni tőlem a gyönyörű Daphnét!

36

LEUKIPPOS leszaggatja magáról a női ruhát Igaz, megvallom: én vagyok - Leukippos! Feloldja a csalást ez a vallomás! Bűntelennek tekintem hát magam! Férfias erőm hódítsa meg Daphnét! Levetem szívesen a petyhüdt álarcot, a hiú göncöket! Végtére - belémköltözött jócskán az isten, amikor Daphnéval ittam az erős-nemes nedűt, a vérét Dionysosnak! Daphnéhoz Dionysos nevében: hagyd itt ezt a valakit, gyere ünnepelni! Dionysos nevében elmondom újra: szeretlek! Dionysos nevében: légy enyém, szerelmem, örökkön-örökre!

DAPHNE fájdalommal elrejti arcát Jaj, félrevezettek - kétszeresen! Becsapott a pajtásom, becsapott, aki bátyámnak mondta magát!

37

APOLLO haraggal Óvatlan gyermek veszi szájára az istenek nevét lépten-nyomon, de az istent magát - nem látja! LEUKIPPOS nyílt büszkeséggel lép Daphne elé Ebből elég! Apollohoz Mondd csak, te, aki a védelmére keltél, minket pedig ócsároltál, te miért viselsz, erőfitogtató pojáca, álarcot, pásztorgúnyát? Vond félre a képed elől a titkok álarcát! APOLLO erősen viaskodva Emberek, emberek...! Mibe nem sodorjátok az istent! LEUKIPPOS megragadja Apollo vállát Le a pásztor-álöltözettel! APOLLO Daphne, szerelmem! Ne csikarj ki titkokat! Emberek! A tudás mi jóra vezet?

38

LEUKIPPOS Mérkőzz meg velem, ha mersz! DAPHNE fontos komolysággal, egyidejűleg Tényleg a fényről beszéltél nekem, tényleg tudtad, ki az igazi szerelmem; tényleg teljesíted vágyaimat, azt ígérted. Meg kell tudnom az igazságot! APOLLO Az igazságot akarjátok? DAPHNE Tisztázd magad, hamis testvér! APOLLO égnek emeli karját, erős, szaggatott dalba kezd Az igazságot? Minden áldott reggelen felkötöm a kantárt és felszállok a fenséges arany szekérre! Indulunk felfelé, dobban a patkó! Előhúzok a sötétben kivesz egy nyílvesszőt a puzdrából egy nyílvesszőt, éppúgy, mint most; megfeszítem íjamat, megfeszíti íját feszesre, ahogyan most is; hegyek jeges csúcsa fölött, zöldellő alföldön, 39

csillámló tengeren át ível, száll a lövés! leveszi a nyilat az íjról megint Örüljetek, istenek; örüljetek, emberek, örüljön minden lény: A nap vagyok én! DAPHNE legnagyobb megindultsággal Énekeddel nagyon elbűvöltél, szerelmem híre régóta a nagyvilágot befutotta; de mégsem tudlak megérteni! LEUKIPPOS De én igen! Hazug! Hazug! APOLLO a nyíl és az íj még ott a kezében Mit akar az emberke? Fuss, amíg lehet! DAPHNE letérdel Most segítsetek, barátaim, igaz testvéreim! Most segítsetek, drága, szent csillanások hegycsúcsok, vizek fölött! APOLLO Daphne, ugyan, kit szólítasz? Nem látod? Én vagyok az igazi fény! 40

LEUKIPPOS meg kell hátrálnia a nyíl miatt Védj meg, Daphne, táncoltál velem az isten dicsőségére! DAPHNE mintha megigézték volna Nem tudlak védeni: ismeri titkaimat, ismeri a szívem mélyét. Ő a fény, valóban! APOLLO leereszti az íjat Csakhogy rájöttél végre! Kövesd az istent! DAPHNE mintha most ébredne; hangosan kiált Ám az izzásodat - soha! LEUKIPPOS Köszönöm, szerelmem! bátran Apollonak Te pedig - légy átkozott! Apollo gyorsan felemeli íját és lő. Villámlás, mennydörgés. Leukippos megtántorodik és összeesik a háttérben. Daphne dermedten áll. DAPHNE bénult állapota lassacskán felenged Mi volt ez a villanás? Talán a nap? Nem... Nem a nap volt! Villám csapott le!

41

ingadozva lépdel a háttér felé, észreveszi az ott fekvő alakot Leukippos! ráborul LEUKIPPOS alig hallhatóan Daphne! ...Játszótársam! Merész voltam: szerettelek,... ...ezért halálra sújtott ...egy isten. meghalt DAPHNE Veszélyt hozó Daphne! Mert egy isten belédszeretett, neki kellett meghalnia! Kedves Leukippos! Szerelmetes pajtásom! Hallom megint furulyád gyászdalát. Most nem hallgatom ám a játszi szellőt, most megértem végre, mennyit szenvedtél; a furulya mesél, mi a szíved búja! Drága Leukippos! Minden az én hibám, mert nem lettem a tiéd! Gyerekes csínyből hagytalak gyötrődni, a furulyádat meg zokogni... Még nagyobbat hibáztam, mert közeledtem ahhoz, aki a villámot uralja, ahelyett, hogy kérleltem volna: hagyjon minket, 42

gyenge embereket, és kövesse tovább kegyesen az égi utat, ahol a halhatatlan istenek járnak. De legnagyobb bűnöm, hogy nem védtelek meg: nem adtam át magamat vágyának, és a megsemmisülésnek. Nem mentett meg téged tiszta erényem, ...szerelmetes játszótársam! Halld hát, drága Leukippos: mindenemet, ami valaha kedves volt, feláldozom érted! Minden játékomat, gyermeki boldogságomat! A kezemben hozok forrásvizet és benedvesítem szegény, sápadt homlokodat! Káprázatos pillangókat hívok ide, díszítsenek téged pompájukkal! Az összes virágot, amit úgy szeretek, idehordom neked teli marokkal, köréd terítem, szerelmem, mert ez a te ünneped,... ...és a temetésed! Én pedig, szerencsétlen Daphne, odakuporodom a lábad elé. Feneketlen gyászban, mély alázattal 43

várok,... egyre várok,... amíg nem hívnak a kevély urak, akik téged megöltek, engem meg szeretnek! mélyen magába roskad APOLLO elmerülten szemléli a lányt Micsoda látvány! Mennyei szépség! Micsoda hangzat! Csodálatos dallam! Istenek vagyunk-e még, avagy régóta árnyékot vetett reánk az emberi szív? ...vagy fényünket régóta kioltotta már ez a tisztaság? Istenek! Testvéreim a magas Olymposon! Nézzétek bűnös, alávaló testvéreteket! Nemcsak ezt a szerencsétlent öltem meg, hanem megöltem a legártatlanabb, legfehérebb tisztaságot! Fivérem, Dionysos, te magad nem jelentél meg az ünnepeden; én pedig... tetszelegtem itt a te hatalmaddal! Meg tudod-e bocsátani, hogy megöltem az ifjút, a hívedet? 44

Emeld őt magadhoz, leljenek örömöt furulyája hangjában az égi táncosok! Te pedig, hatalmas, fenséges atyánk, Zeus Kronion, kérlek, bocsásd meg, hogy beleártottam magam legbensőbb világodba, a fenséges természet dolgaiba, ahelyett, hogy csak lebegtem volna fönt, a saját szférámban. letérdel, úgy könyörög Add vissza nekem őt, akit úgy szerettem és úgy megbántottam, az ártatlan Daphnét! De ne emberként, ahogy én szerettem volna elvakultságomban! Váltsd valóra vágyát, add meg, amit úgy szeretett volna! Hervadhatatlanul, örökzölden virulhasson barátai körében, a virágzó fák közt nőjön föl a magas égig! Ajándékozd nekem Daphnét, mint fát, mint isteni babért, én pedig felruházom a legnagyobb megbecsüléssel! kérése után felemelkedik; egyre sötétebb lesz Szolgáld kenetteljesen, átváltozott Daphne, örök fivéredet, 45

Phoibos Apollont, aki szeretett mindig és szeretni fog mindörökké! És most, húgom, letör egy ágat rólad, az örökzöld vesszőket koszorúvá fonja! Elszántan küzdenek majd érted a válogatott hősök, hogy megérintsd homlokát az isteni út követőinek, akik legbátrabbak a harcban, békében pedig a legnemesebbek!

Apollo eltűnik. Beállt a teljes sötétség. Daphne összeszedi magát és a háttérbe siet. Hirtelen megáll, mint akinek földbe gyökerezik a lába.

DAPHNE Jövök... Jövök már... zöldellő fivéreim... édesen áramlik belém a föld éltető nedve... Feléd nőnek leveleim és ágaim, legnemesebb fény: Daphne már nem látszik, a helyén fa nőtt ki

46

DAPHNE HANGJA Apollo! Fivérem! Tessék,... a gallyak... Szél... Szél! Játssz velem! Vidor madárkák, költözzetek belém... Emberek... Barátaim!... Legyek a számotokra ...jelkép: jelképe a halhatatlan szerelemnek! Holdfény csillogása árad szét a fára. Daphne hangja zeng az ágak közül tovább. A függöny lassan lehull. **************************************

************************************** Budapest, 2010 Copyright: Lexica – Lengyel Jenő **************************************

47