Agnes St. Clair Kristályéjszaka

Agnes St. Clair Kristályéjszaka

SYLVIE 69 Copyright © 1997 by Agnes St. Clair Fedéldia: © B. Annebicque – Sygma Plus All rights reserved! Hungarian edition and translation Copyright © by Gold Book Kft. Alapító: Gold Book Kft. Felelős kiadó: B & V Bt. 2225 Üllő, Malom u. 4. Szedés, tördelés, tipográfia: Gold Book Kft. Terjeszti a Magyar Posta, a Hírker Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt. Terjesztés gondozása: Zsíros Zoltán. Fax:. 227-15 57 Hirdetésfelvétel: DM ELIOT – 1062 Bp, Aradi u. 16. Tel.: 131-1131-Fax: 131-1524 ISSN 1215-2757 ISBN 963 9019 39 9

Első Lala utálkozva nyúlt a szúette tölgyfa szekrénybe fekete fellépőruhájáért. Nem olyan nagy ügy, hiszen számtalan ember hord munkaruhát, egyenruhát, köpenyt – győzködte magát minden egyes alkalommal, de akkor is, egészen egyszerűen gyűlölte ezt a komor színű összeállítást. Fekete haj, fekete szem, ruhája, köpenye is fekete, de még a neve is az! Fanyarul elmosolyodott. És az ügyfelek sajnos kimondottan igénylik ezt a maskarát. Ugyanúgy, mint ez a mai úr is, aki ragaszkodik a külsőségekhez, a lehető legtöbb kellékhez. Lala néha arra gondolt, hogy hagyja a fenébe az egészet, és elmegy eladónak egy áruházba, vagy kertésznek. Almai netovábbja lett volna nevelőnőként dolgozni egy gazdag családnál. Persze ezekhez legalább valamilyen iskolai végzettségre vagy ajánlásokra lett volna szüksége. Napi nyolc-kilenc óra munka, és az a nyomorult pénz! Így viszont jövedelme teljesen rendszertelen volt. Vállán átvetette hosszú rojtú műselyem kendőjét – persze az is fekete –, belebújt fűzős csizmájába, és nagy utazótáskájába bepakolta a kellékeit. Friss vizet öntött Puszpángnak, és bezárta maga mögött százéves házacskája ajtaját. A gépkocsi pontosan érkezett. A sofőr különösebb kíváncsiság nélkül, udvariasan nyitotta ki az autó ajtaját. Igaz, ekkor már Lala fitos orrára biggyesztette vastag csontkeretes szemüvegét, amely azonkívül, hogy visszatükrözte a kíváncsi tekinteteket, semmi másra nem volt jó. De egy nő, akinek akkora szeme van, mint egy bagolynak, és ilyen hivatása, jobb, ha munka közben minél többet elrejt magából. A ház, ahova hívták, London egyik elegáns negyedének csendes utcájában állt. Három oldalról saját park vette körül, ami az itteni ingatlanárak mellett sok mindent elárult tulajdonosáról. Kívülről az épület tipikus tizenkilencedik századi villának tűnt, de vajon mi vár rá bent? Lala már túl sok hasonló helyen járt ahhoz, hogy ne vonjon le elhamarkodott következtetéseket. Néhány kellemetlen tapasztalat megtanította arra is, hogy alaposan vegye szemügyre megrendelőit, mielőtt először elmegy hozzájuk. Mindig ragaszkodott az előzetes személyes találkozáshoz – telefonhívásra, még akkor is, ha sok pénzt vesztett ezzel, soha nem ment házhoz. Mostani megbízója, Richard Bennett egy jól karban tartott, kopaszodásnak indult negyvenes, nem rejtette véka alá szándékait. De Lala szerette a nyílt játékot. Most az egyszer nem várnak tőle semmi mást, mint egy kis cirkuszt, azt, hogy elszórakoztassa az összesereglett vendégeket, meglepetést szerezzen a ház urának. Lala személy szerint ostobaságnak tartotta az ilyen születésnapi ajándékozást. Ő például közelgő születésnapjára sokkal szívesebben kapott volna valami gyakorlatias ajándékot, mondjuk egy divatos, de meleg kabátot. De hát kitől fog ő bármit is kapni? Kirk ugyan helyet szorított neki az üzlet mögötti kis szobácskában, de kapcsolatukat üzleti alapokra helyezte. És a többi ismerőse is, akikre kétéves londoni élete alatt szert tett, amint megtudták mivel foglalkozik, óvatos távolságtartással kerülgették… Csöngetés után azonnal nyílt a ház ajtaja, és az előszobában Mr. Bennett fogadta széles mosolylyal. – Jöjjön csak, kis hölgyem, már nagyon vártuk. Mire megérkezik az ünnepelt, mindennek készen kell állni. Leveszi a pelerint, vagy ez hozzátartozik a jelmezéhez? Udvariasan a nagy fekete vászontáska után nyúlt, amit azonban Lala nem szívesen engedett át másnak. – Köszönöm, majd inkább én – rázta a fejét, és ismét csak figyelmeztetnie kellett magát arra, hogy el ne mosolyodjon. Az legalább három-négy évvel fiatalabbnak mutatta volna színlelt koránál. Ezt sem szerette a munkájában, de keserű tapasztalatok tanították meg arra, hogy fiatal lányként nem tud megfelelő kapcsolatot kialakítani klienseivel. – Szóval félti tőlem rejtélyes eszközeit! – nevetgélt kényszeredetten a férfi. – Akkor jöjjön, megmutatom, hova ültetjük! – vezette a nagy díszes szalonon át egy kisebb könyvtárszobába. – Látja, ennél a kis kerek asztalnál dolgozhat. Fából van. Ez megfelel magának? – nézett le az apró alakra aggodalmasan.

Lala fanyarul elmosolyodott. – Arról nem volt szó, uram, hogy asztalt kellene táncoltatnom. – Miért, nem képes rá? – kérdezett vissza kíváncsian Bennett. – Az sohasem csak egy ember képességén múlik. De ön azt mondta, hogy lényegében csak egy barátját akarja megtréfálni, és nekem nem kell mást csinálnom, mint… – Ugyan, kis hölgyem, arra felfogadhattunk volna egy állástalan másodrendű színésznőcskét is, feleannyiért! – vágott szigorú arcot a férfi. Ajaj – sóhajtott magában Lala –, kezdődnek a gondok. Letette maga mellé a táskát, és felnézett a férfira. – Akkor most tisztázzuk még egyszer, hogy mit is vár tőlem! – Nézzen körül, mennyi vendég van már most is itt! – mutatott körbe Bennett. – És még jó páran jönnek, mielőtt az ünnepelt ideér. Ez egy amolyan igazi meglepetés parti lesz! – És én leszek a meglepetés, nem? – fonta össze karját a melle alatt Lala. – Hogyne, de addig igazan gondoskodhatna az itt lévők szórakoztatásáról. Maga is láthatja, hogy már mindenki türelmetlenül várja – intett a feléjük forduló kíváncsi arcokra. Lala nem vitatkozott tovább. Leült a kis kártyaasztal mögé, elővette munkaeszközeit, és összedörzsölte jéghideg kezét. – Felőlem kezdhetjük – nézett fel Bennettre –, de jó lenne legalább behajtani az ajtót, zavar a zaj. Meg fogja kapni, amit a pénzéért elvár. Könnyed, felületes esztrádműsort – gondolta fásultan. Másfél óra hosszat dolgozott, különösebb megerőltetés nélkül elégítette ki a hozzá fordulók kívánságait, és éppen egy huszonéves, beképzelt ingatlanügynök izzadt tenyerét fogta, amikor hirtelen elcsendesedett a vendégsereg. A könyvtár ajtajában megjelent Bennett. A fiatalembert szinte felrántotta a székről, és kipenderítette a szalonba. – Készüljön maga is, Lala! – nézett rá izgalomtól csillogó szemmel. – Mindjárt itt lesz! Kisietett a többiek közé, és pár másodperc múlva sötétség borult a házra. Az utolsó pisszegések is elhallgattak. Lala valamilyen furcsa előérzettől hajtva még jobban beburkolózott köpenyébe. Táskájából elővette lelógó csúcsban végződő bársonykalapját, és fejére illesztette. Játékot és kenyeret – gondolta, és remélte, hogy a büféasztalról neki is jut majd pár finom falat. Meg esetleg egy kis maradék Puszpángnak. Gondolataiból a bejárati ajtó távoli kattanása ébresztette fel. Nehéz lépteket hallott, és most először gondolt arra, vajon milyen lehet ez a megtréfálandó hitetlenkedő kliens. Zajt hallott, ahogy valaki nekiment egy bútornak, majd elfojtott káromkodást. Ebben a pillanatban hangos „meglepetés!” kiáltás kíséretében kigyulladtak a lámpák, és nevetés, taps, jókívánságok hangzavara töltötte meg a villát. Lala a behajtott ajtó miatt csak hallására hagyatkozhatott. Pezsgősüvegek durrogtak, poharak koccantak, és újabb jókívánságok hangzottak el. Lala kényelmesen hátradőlt, és arra gondolt, milyen jó lenne elővenni reszelőjét, és megigazítani a jobb mutatóujján betört körmét. Hiába nem kényelmes, egy kártyalapot például csak hosszas ügyeskedés után lehet fölemelni, ezekre a hosszú, sötétlila körmökre mégis szüksége van a munkához, és borzasztó kiábrándítóan hatna, ha éppen manikűrözés közben lépne be az embere! Ezért hát orrán feltolta vastag pápaszemét, arra gondolt, hogy néhány műbibircsókot is be kellene szereznie, köpenye bő ujjaiba rejtette kezét, és mozdulatlanul várakozott. Hangok közeledtek a könyvtár felé. – Persze, most, hogy már koccintottunk, nyugodtan leteheted a táskádat! Jó kis meglepetés volt, ugye? – nevetgélt elégedetten Bennett. Válasz nem érkezett, ehelyett a hirtelen kitárt ajtón belépett egy hatalmas, sötét alak. A hátulról jövő fényben Lala csak félelmetessé nagyított sziluettjét tudta kivenni, de a másik se sokat láthatott belőle, hiszen őt is csak a két hosszú gyertyának a váratlan huzattól meglibbenő lángja világította meg. A férfi tett még vagy három lépést, megállt, táskáját leejtette a parkettára, majd két kezét csípőjé-

re téve meredt szemmel nézte az imbolygó fényben ülő mozdulatlan, fekete alakot. – Mi a fene akar ez lenni, Bennett? – Mély színezetű hangja szinte megdübörögtette Lala dobhártyáját, akinek erővel kellett kényszeríteni magát arra, hogy mozdulatlan maradjon a székén. A férfi egész felsőteste megemelkedett, ahogy tüdejét teleszívta levegővel. – Bennett! Tudom, hogy a te kezed van benne! Hogy az a… – A legszebb oxfordi kiejtéssel beszélő férfi szájából olyan kifejezések sora következett, melyekből Lala hányatott élete ellenére jó néhányat még sohasem hallott. Bennett, mint valami kegyvesztett ceremóniamester, buzgólkodva ugrott oda az ünnepelthez. – Ugyan már, hisz ez csak egy tréfás születésnapi meglepetés. Ne rontsd el a játékot! – próbálta jobb kedvre bírni barátját. – Mióta jó tréfa az, ha egy feketemiséző ribancot hozol a vendégekkel teli házamba? Lalának szeme sem rebbent, mondtak már neki ennél rosszabbat is, de kíváncsian várta, hogyan fog reagálni a nagy játékmester. – Ne mondj ilyet, ő nem hivatásos… – Hogy a fenébe lehetne hivatásos? Ronda, mint a sötét éjszaka! Szóval mit keres itt ez a fekete madárijesztő? – gombolta ki gyors mozdulatokkal sötét zakóját a magas férfi. Nem szabad elmosolyodni, parancsolt magára Lala, pedig igazán nagy kedve lett volna, mert elkezdte élvezni a szokatlan helyzetet. Kíváncsian várta Bennett válaszát. De közben már mások is beszivárogtak a szobába. – Na, mit szólsz az ajándékodhoz? – Egy ilyen csaj nem semmi! – Öregem, ne fanyalogj már, egy igazi boszorkányt kaptál ajándékba! A bekiáltásokból úgy tűnt, hogy a vendégek nem kímélték házigazdájuk italkészletét. – Szóval, ki ez a nőszemély? – fordult a férfi változatlanul szigorú hangon barátjához. Bennett krákogott, majd teátrális mozdulattal Lalára mutatott. – Engedd meg, hogy bemutassam: Lala, a boszorkány! A beszüremlő fényben Lala látta, hogy a férfinak még jobban elborul az arca, ezért gyorsan megszólalt: – Jósnő, legalábbis annak hívtak ide. Bennett lelkesen magyarázta: – Tényleg jósnő, és parafenomén, meg halottlátó, médium… – Legfeljebb small, amilyen aprócska… – vágott közbe lekezelően a férfi. Az emberek felnevettek, majd hirtelen elcsendesedett a szoba. A férfi tett egy türelmetlen mozdulatot, amit csak Bennett értett meg, és gyorsan kizavarta a többieket, majd egy bocsánatkérő fintor kíséretében behúzta maga mögött az ajtót. A férfi egy gyors mozdulattal felkattintotta a világítást, és ezzel egy időben megszólalt: – Lássuk hát ezt a skót boszorkányt! Hiába, aki így ropogtatja az r-reket, soha nem szabadul meg ettől a jelzőtől, sóhajtott fel magában Lala, pedig mennyit javult már a kiejtése! A csillár fényében most már ő is kíváncsian nézte a magas férfit, aki közben laza mozdulatokkal odasétált az asztalkához. Nehéz eset – gondolta a lány –, veszélyes embernek tűnik… A következő pillanatban az idegen egy villámgyors mozdulattal lekapta Lala orráról a szemüveget, fejéről a kalapot. Hosszú, fényesen csillogó haja azonnal ezer fegyelmezetlen karikában zúdult vállára-hátára. A lány annyira meghökkent a hirtelen támadástól, hogy csak késve emelte védekezésre a karját. Akkor a férfi váratlanul a köpeny bő redői közé nyúlt, megkereste, tenyerébe fogta, és egy pillanatra megszorította Lala apró mellét. Mire a lány védekezni tudott volna, már el is engedte, és mintha semmi sem történt volna, szenvtelen arckifejezéssel helyet foglalt a szemközti széken. – Szóval mégiscsak nőnemű csillagjós, még ha nincs is dúsan ellátva bájakkal – állapította meg egykedvűen. – De azt a keveset is, amije van, rejtegeti. Azt nem mondhatom, hogy nő, mert csak egy kis éretlen vézna bakfis, aki játszadozik a felnőttek világában. Vigyázzon, nehogy egyszer pórul járjon! Az lesz a legjobb, ha most összeszedi a cuccait, és eltűnik innen. Lala sértődötten burkolta magát még szorosabban köpenyébe. Sokan próbáltak már vele kikezdeni, ágyba vinni, de amit ez a sötét hajú, kék szemű óriás művelt, ezt nem hagyhatja annyiban!

– Ha esetleg végighallgatna, uram! Engem Mr. Bennett bérelt fel erre az estélyre, és határozottan nem a vézna testem akart lenni az ajándék. Ha egyéb képességeimről lemond, úgy is jó, de akkor is elvárom, hogy emberhez méltóan bánjon velem. Maga egy durva, beképzelt… – Elég volt! Mennyit kért ezért a nevetséges jelmezben, szánalomra méltó kellékekkel előadott amatőr monodrámáért? Kifizetem, és tűnjön innen! Lehet, hogy Bennett jót akart, de ezzel a csillagjóslással elvetette a sulykot. Ilyen tudománytalan cirkuszt senkitől sem tűrök el, még viccből sem. Lala nézte a férfi markáns arcvonásait, és egyszer csak nem akarózott neki elmenni. – Nem hisz a pszi jelenségekben, Mr… – Miért nem találja ki a nevemet? – Sőt azt sem tudom, hányadik születésnapját ünnepli – provokálta tovább maga előtt is ismeretlen okból Lala. – A harmincötödiket, Miss Lala. Ugye ez a művészneve? – Kíváncsi lennék, mire keresztelte az édesanyja – nevetett fel gúnyosan a férfi. – Csak ön után! Szeretném tudni, hogy hívják azt az embert, aki annyira fél a rejtélyes dolgoktól, hogy egyszerűbbnek érzi, ha mindent letagad. – Magát órabérben szerződtette Bennett, hogy így odaragadt a székéhez? Egy tudományos vitához nem vagyunk azonos színvonalon. És nehogy álmatlan éjszakája legyen, a nevem Bradford Halifax. Hazamegyek, döntötte el váratlanul Lala. Tényleg nem egy világban élünk – gondolta, miközben lehajolt, hogy holmiját visszategye a táskájába. A férfi gunyorosan kapott fel egy csomag kártyát. – Ebből szokta kiolvasni a jövőt? És hol a seprűje, a kristálygömbje, a szárított denevér, a varázsvessző, a fekete macska? – pergette ujjai között a lapokat, és úgy tűnt, hogy nem szándékozik azokat visszaadni a tulajdonosának. – Kérem! – nyújtotta a kezét Lala. – A tarot kártyát tisztelettel kell kezelni. Halifax mintha meg sem hallotta volna, elmerülten nézegette a képeket, majd rámeredt egy lapra. – Az erő, La force – Olvasta el franciául is a feliratot. – Hasonlít magára azzal a tengersok hajával. – Tovább nézegette a lapon ábrázolt női alakot. – Van egy szemölcs a talpamon, olvasson rá! – mondta könnyed társalgási hangnemben. – Hallott már az ecsetelésről? – Oda legalább ötször kell elmenni, és én nem érek rá. – Ha majd szétmásznak a talpán, úgyhogy járni sem bír, mégis kénytelen lesz elvánszorogni a bőrgyógyászhoz. Persze ki is lehet kanalazni, de akkor meg visszatér – vonta meg a vállát Lala, majd felemelte a táskát, és elindult az ajtó felé. Mielőtt lenyomta volna a kilincset, a férfi szenvtelen hangja megállította. – Lefekszel velem, kis csillagjós? Ha majd elmennek a vendégek… – Köszönöm rendkívül megtisztelő ajánlatát, Mr. Halifax, de nem élek vele. – Nem először történt vele ilyesmi, de most, ki tudja miért, sírhatnékja volt. – Megduplázom a pénzedet… – ígérte rekedt hangon a férfi. – Ennyi pénz egy éretlen, vézna bakfisért? Mr. Halifax, ön még mindig nem érti, hogy nem vagyok ribanc. A férfi forró tenyere megállította a kilincset lenyomó kezét. – A világon mindenki és minden megvásárolható. Lala mérgesen el akarta rántani kezét, de ekkor valami furcsa érzés töltötte el a bensőjét. Mozdulat közben megdermedt, és üveges tekintettel bámult Halifax nagy, barnás szőrrel borított kézfejére. Nem, ezt nem, most nem! – hessegette el agyából ez előtolakodó képet… semmi szükség arra, hogy látogatást tegyen az arrogáns, beképzelt férfi múltjában, a meglehetősen furcsa múltban, ahol két tíz év körüli, rövidnadrágos Bradford játszott egy tó partján. Mit akar vajon ez a látomás jelenteni? A férfi szó nélkül kikísérte a bejárati kapuig. Ott egy pillanatra megállt, kezével megfogta Lala finom állát, és kényszerítette, hogy felnézzen az arcába. – Valamiben megegyeztünk. Lala megborzongott a férfi érintésétől. Úristen, milyen érzékeny ennek az embernek még a közelségére is, és milyen ellentmondásos dolog, hogy pont egy olyan férfi kelt benne ilyen érzéseket, aki ellenségesen reagál a képességeire!

A férfi ajka közben egyre közeledett, a pezsgő édeskés ízét idéző lélegzete megborzongatta a lányt, aki riadtan, nagyokat pislogva nézett fel a komor arcra. – Szóval nem árulod el a civil keresztnevedet? – Sötétkék szemével olyan szúrósan nézett Lalára, hogy a lány összerázkódott, majd kényszeredetten elsuttogta: – Shangri-La. – Micsoda? Egy nem létező földi paradicsom a Himalájában? A bolondját járatod velem? – tárta ki dühösen az ajtót, és vállánál fogva kilökte a lányt. – Takarodj a szemem elől, te kis ócska szélhámos, kókler!

M ás o d i k Milyen jó, hogy otthon hagytam a jósgömböm, mintha sejtettem volna, hogy visszafelé cipekednem kell – gondolta hálásan Lala, amikor vállán átvetett táskájával lépkedett az elhagyatott, sötét utcán. A megroggyant házacskán és Puszpángon kívül ahhoz ragaszkodott a legjobban. Persze, nem valódi kristálygömb volt, azok gyakorlatilag megfizethetetlenek, hanem egyike a manapság elterjedt üvegből öntött gömböknek. Egy régi barátjától kapta, attól az embertől, aki sok hasznos trükk és ügyeskedés mellett megtanította arra is, hogyan használja tudatosan képességeit. Hogy ne tétlenül várja, amíg jön az ihlet, hanem a kellő pillanatban aktivizálhassa magát, és célirányosan utazhasson térben és időben. Mindez persze nagyon nehéz és fárasztó volt, a legrosszabb pedig az a kimerültség, amely egy-egy ilyen utazás után szinte leterítette lábáról. Akárhogy összpontosított, sohasem tudott ugyanannyi erőt visszanyerni, mint amennyi energiát kiadott magából. Ezért csak ritkán vállalkozott ilyesmire, és általában a sokkal igénytelenebb és könnyebb „boszorkányságokkal” kereste kenyerét. Hát a mai szeánsszal egy morzsányit sem kerestem, pedig nemsokára jönnek a számlák – búslakodott, amikor hosszú gyaloglás után végre felszállt egy buszra. Bezzeg mások, sokkal gyengébb erővel kóklerkedve élnek, mint hal a vízben. A kókler szóról eszébe jutott Halifax, amint a legnagyobb lelki nyugalommal megtapogatta mellét, majd ágyába invitálta. Úristen, milyen emberek vannak! Másnap reggel álmosan kóválygott a szobában, és azon törte a fejét, elmenjen-e vásárolni. Végül előkotort egy kis száraz kenyeret, meg egy fél liter tejet. Miközben elöblítette poharát, megszólalt a rekedt csöngő. Alig nyolc óra, ki lehet az? – nyitott ajtót, és legnagyobb meglepetésére Richard Bennett állt a küszöbön sötétszürke felöltőben. Kicsit zavarodott arcot vágott, ahogy belépett a lepusztult házba. Kalapját letette a fakó díványra, gyanakodva körülnézett, majd megszólalt. – Ö… hm, a tegnapi estével kapcsolatosan, sajnálom, hogy nem úgy sikerült, ahogy elképzeltem. Azért jöttem, hogy elintézzem a hm… tiszteletdíját. – De hiszen nem is csináltam semmit – nézett rá megütközve Lala. – Több mint egy óra hosszat tenyérjósolt, vagy hogy is mondják, az, hogy balul ütött ki a dolog, nem a maga hibája. – Az csak olyan gyerekes játszadozás volt, nem igazi jóslás, maga is tudja… – tiltakozott Lala. – Hát ilyen hozzáállással nem fog boldogulni az életben – mondta rosszallóan a férfi, majd elővette pénztárcáját. – Mindenesetre eljött. És ott volt. Brad meg egyszerűen túl komoly az ilyesmihez. Én ítéltem meg rosszul. Nyugodtan fogadja el! Lala végül átvette az összeget, és örömmel gondolt arra, hogy ki tudja fizetni a villanyszámlát. A férfi, amint átadta a pénzt, szinte menekülésszerűen távozott. Lala utánaszaladt az ajtóig, hogy köszönetet mondjon, majd pillanatnyi tétovázás után kezet nyújtott neki. Kerülte a testi kontaktus, ezért általában nem fogott kezet az emberekkel, de most hálás volt az emberi bánásmódért… Belekapaszkodott az ajtóba, majd rövid habozás után megszólalt. – Mr. Bennett, ne utazzon el a közeljövőben sehova! A férfi elvörösödött, megdörzsölte kopaszodó homlokát, majd mérgesen felrántotta bőrkesztyűjét. – Én igazán kedvelem magát, de… még a végén maga is elhiszi! Isten önnel! –, és nagy léptekkel elindult a túlsó oldalon álló gépkocsija felé. Lala megvonta a vállát. Nem először és nem utoljára fordult ez elő. Ha valaki azt hiszi, hogy neki jólesnek ezek a hirtelen felvillanó képek, amelyekről olyan sokszor bebizonyosodott, hogy a közeljövő eseményeit vetítik előre, téved! Nem baj, az a fő, hogy van pénze a legszükségesebb kiadásokra. Ma ő nyitott, ezért tízre állított be Kirk üzletébe. Délelőtt általában nem volt számottevő forgalom az ezoterikumokat árusító boltban, így Lala egyedül üldögélt a pult mögött, és volt ideje megszabadulni ocsmány színű műkörmeitől. Soha többé, fogadkozott, és fújogatta a meglehetősen kellemetlen eljárástól megkínzott körmeit. Persze, apró keze így csupaszon úgy nézett ki, mint egy

tizenkét éves gyereké. Tizenegy körül megszólalt az ajtóhoz erősített rézharang, és kiskutyája kíséretében beállított Mrs. Grant. Lala egy kellemes órácskát töltött vele, miközben végighallgatta a megboldogult Mr. Grant kiváló tulajdonságait taglaló dicshimnuszt. A legfurcsább az volt, hogy bár Lala természetesen nem tudott kapcsolatba kerülni a több mint tíz éve elhunyt úriember szellemével, a hölgyből jövő kisugárzás olyan erősnek bizonyult, hogy szinte megidézte a nyugalmazott őrnagy alakját. Vagyis maga az idős hölgy közölt szavak nélkül olyan tényeket, amelyek Lala közlésében bámulatba ejtették az özvegyet. Mrs. Grant mindig elégedetten távozott a szeánszról, és most is hálásan nyújtotta át Lalának a tiszteletdíjat. Lala kikísérte a hölgyet, és arra gondolt, ha hamarosan nem állít be Kirk, akkor bezár, alaposan bevásárol, és hazamegy ebédelni. – Szóval így használja ki egy szerencsétlen szenilis öregasszony hiszékenységét! – csattant fel a háta mögött egy éles hang, és a könyvekkel, kabbalisztikus tárgyakkal, gyógynövényekkel megrakott állvány túlsó oldaláról előlépett egy mérges alak. – Nyugodtan alszik éjszakánként? Nem zavarja, hogy… – Ha éppen nem magával álmodon, nagyon nyugodt az álmom, Mr. Halifax – torkolta le a fenyegetően fölé tornyosuló férfit. – Hogy maga micsoda egy kis… – Mondja, Bradford Halifax, maga hány centiméter? – vágott közbe a lány mérgesen. – Százkilencvenkettő, de mi köze ennek… ha ez valami számmisztika… – Mit szólna ahhoz, ha mindenki csak úgy emlegetné, hogy az a tagbaszakadt ormótlan pali? – Leginkább Hegynek emlegettek, amikor még rögbiztem, de ennek semmi köze a maga aljas kis… – Százötvenkilenc, Mr. Halifax. Ennyi és nem több. Lehet, hogy nem vagyok olyan sudár, okos meg gazdag, mint maga, de nem tűröm, hogy sértegessen. Tegnap a maga házában úgy pocskondiázhatott, ahogy csak akart, de most én vagyok hazai pályán. Ha nem tetszik a látvány, nyugodtan eltűnhet. Nem mintha magyarázkodnom kellene, de ha kinézne az ablakon, láthatná, hogy Mrs. Grantet éppen most szállítja haza a sofőrje egy Rolls-Royce Phantom limuzinban. Gyermektelen özvegy, engedtessék már meg neki, hogy arra költse vagyonát, amire jólesik. Az is lehet, hogy Bobby, a kiskutyája fog egyszer mindent örökölni! Maga mit szólna ahhoz, ha mások akarnák előírni, hogy mit tehet és mit nem? A férfi hitetlenkedve odalépett az ajtóhoz, majd dünnyögve megszólalt. – Világéletemben ezt teszi velem boldog-boldogtalan. De amit maga csinál, az akkor is csalás. Tudománytalan, sötét okkultista babonák, az emberek becsapása… És biztos abban, hogy a terrier helyett, egészen véletlenül, nem maga lesz a kedvezményezett? – Mégis ki maga, hogy így mer ítélkezni? – csapta be Lala mérgesen a pénztárgépet, és felkapta táskáját. – Na jó, akkor csináljon nekem gyorsan egy horoszkópot! Vagy nem képes rá? – vetette neki széles vállát az ajtónak, hogy megakadályozza Lalát a távozásban. – Tudnék, de nem szoktam, és az különben sem megy csak úgy hipp-hopp! Csomó munka – táblázat, számolás kell hozzá… – Ó, ma már vannak erre szoftverek, megadja az adatokat, és egy perc alatt kész az egész! Nos, nem jósol a csillagokból? – Nem tudom, mi baja van a csillagokkal, uram, de én most bezárok, és hazamegyek. Maga ugyanolyan hatásfokkal dühönghet bárhol másutt is. Magának akkor sem jósolnék, ha az aszcendense… – elbizonytalanodva nézett a férfi sötét pillákkal övezett mélykék szemébe. – Hogyan? – nézett rá szinte mohó tekintettel Halifax. – Szóval, mit mondanak a csillagok? Lala szárazon felnevetett. – Már értem, azt várja, hogy valami óriási ostobaságot mondjak, hogy aztán diadalmasan letorkolhasson. Maga valami csillagászféle, ugye? A férfi markáns arca egy pillanatra meglepetést tükrözött, majd fölényesen elmosolyodott. – És elméleti fizikus, de ezt már magának Bennett biztosan kifecsegte. Lalának közben sikerült kituszkolnia a férfit, bezárta az ajtót, és elindult haza. V

– Primitív ötlet volt tőle, hogy pont magával akart megtréfálni – lépett mellé Halifax. – Mindegy, azért jöttem, hogy megegyezzünk az árban – nyúlt zakója mellzsebébe. Lala elvörösödött. – Már megmondtam, hogy nem vagyok eladó! – Mérgesen megszaporázta lépteit, hogy minél előbb lehagyja kellemetlen társát. Halifax két lépéssel utolérte, és erősen megragadta a karját. – Most az egyszer nem a bájaira gondoltam, bár így civilben kétségkívül valamivel jobban mutat. – járatta végig pimasz tekintetét a lány törékeny alakján. – Ezt az ocsmány kabátot melyik kukából kotorta ki? Lala válaszolhatta volna, hogy majdnem minden holmiját használtruha-kereskedőnél szerzi be, de a kabátjára különösen érzékeny volt. – Vegye úgy, hogy ez a kabát a kabalám. – Egy kabbalista kabalakabátja! Nyelvtörőnek se rossz! – A férfi gúnyosan felnevetett, majd folytatta. – Miután este olyan váratlanul otthagyott minket, a tegnapi előadás árát akarom kifizetni. Szóval? – nézett le rá kérdőn. – Elképesztően zűrzavaros ismeretei vannak az okkultizmusról és a parajelenségekkel foglalkozó tanok egyéb válfajairól. Bennett úrral már egyébként rendeztük a dolgokat. Halifax egy darabig mozdulatlanul nézte, majd visszadugta a tárcáját. – Hova megy most? – Haza, ebédelni – válaszolta az igazsághoz híven Lala. – Képzelje, mi boszorkányok is szoktunk enni! – Szálljon be, elviszem! – szólt rá a férfi. – Ne féljen, nem szokásom rémült csitrik megrontása! – tette hozzá ingerülten. Lala a torkához kapott, majd beült az autóba, és várta, hogy elcsendesedjen vadul dübörgő szíve. – Mire vár még, én nem vagyok gondolatolvasó, ha nem árulja el a lakcímét… – dobolt ujjaival türelmetlenül a Jaguár volánján Halifax. – Azt hittem, Bennett azt is elárulta. – Lala közölte a címét, kényelmesen hátradőlt, és élvezte a luxusautó kényelmét. Amikor Halifax megpillantotta az utca legvégén roskadozó házikót, elképedve rázta a fejét. – Nagyon stílusos, hát hol másutt lakjon egy boszorkány, mint egy elvarázsolt lakban! – Gondolom, elégedett lesz, ha még azt is elárulom, hogy egy hálás kuncsaftomtól csaltam ki, mármint örököltem – világosította fel epésen Lala, és kiszállt az autóból. – Köszönöm a fuvart, Mr. Halifax, éljen boldogan tévedhetetlen tudománya elefántcsonttornyában, – Felszaladt a roskatag lépcsőn, és elővette a kulcsát. Megreccsentek mögötte a deszkák, ahogy a tekintélyes súly ránehezedett. – Még beszakítja a tornácomat! Mit akar, csillagász úr, talán a viteldíját? – fordult hátra ingerülten Lala. – Viteldíj helyett meghívhatna egy kávéra. Életem végéig sajnálnám, ha elmulasztanám, hogy élőben lássak egy boszorkánytanyát! – A hatalmas ember szeme vidáman csillogott. – Én sem kaptam magánál még egy pohár vizet sem! – engedte be még mindig bizonytalankodva a férfit. Tartott egy kicsit tőle, hiszen Halifax tegnap este elég modortalanul tett neki ajánlatot. – Víz helyett a pezsgő buborékaiból is tud jósolni? – lépett be az apró előtérbe, majd somolyogva folytatta. – Ha megvárta volna, amíg távozik a siserahad, mindenem – érti? –, mindenem a magáé lett volna. Úgy egy fél órára! – nevetett fel dübörgő hangon. Ránézett a rémülten hátráló lányra, majd elkomolyodva hozzátette: – A tegnapról beszéltem; elhiheti, hogy nem vagyok rászorulva csöppsége kegyeire. Ma csak erre a kulipintyóra vagyok kíváncsi. Ezzel akar megnyugtatni, hogy nem maradt nő híján az elmúlt éjszaka – futott át Lala fején a gondolat. Hát persze, hogy nem maradt, ki az az őrült, aki elutasítana egy ilyen nagyszerű hímet? Az, akinek még pénzt is kínál érte – gondolta bánatosan. Halifax tekintete végigpásztázta a nappalit – recsegő, összeszáradt parketta, lepergő olajfesték, szedett-vedett bútorok. Finnyásán végighúzta kezét a poros kandallópárkányon, majd így szólt: – Rettenetesen stílusos hely! Hogy lehet itt élni? Árulja el, hol tartja Jancsit és Juliskát? Lala fáradtan végigsimított a homlokán. – Maga ezt tényleg viccesnek tartja? Lehet, hogy össze sem lehet mérni a maga palotájával, de ez az én otthonom. Nézze, kap egy kávét, és aztán legyen szíves, távozzék! A férfi utánament, és bepréselte magát a parányi konyhába. Lala vizet öntött az ősrégi kávéfőzőV

be, és még mielőtt kinyitotta volna a pléhdobozt, háttal a férfinak, megjegyezte: – Még mielőtt elsütné következő bárgyú tréfáját, tealevelekből szoktak jósolni, nem zaccból. – Belenyúlt a dobozba, majd megvonta a vállát, és Halifax felé fordult. – A meghívás tárgytalan. Elfogyott a kávé. Most vette csak észre, mennyire tele van velük az apró helyiség. A férfi tőle alig negyed méterre állt, két hosszú karjával nekitámaszkodva az ajtókeretnek. Orrát megcsapta a fűszeres férfikölni illata, hirtelen mintha felforrósodott volna a konyha levegője, és Lala nem merte levenni tekintetét a férfi mellkasáról. – Ocsmány egy nyakkendője van – motyogta, miközben magán érezte a férfi tekintetét. Végül erőt vett magán, sajnálkozva megvonta a vállát, és felnézett a férfi szemébe. – Két utcával odébb a sarok mögött van egy teázó. Ott biztos kap kávét is, ha nem bírja ki hazáig, és most bocsásson meg, dolgom van. Lassan elindult a férfi felé, de az csak nem akart megmozdulni. Ha még egy centimétert közeledik, orra hozzáér a férfi melléhez. A következő pillanatban Halifax fájdalmasan felnyögött. Felkapta a lábát, és megpróbált megszabadulni a támadó gombolyagtól. – Puszpáng! Gyere ide! – guggolt le Lala, és most az egyszer hálás volt azért, hogy macskáját agresszív természettel ajándékozta meg a sors. Karjába kapta az állatot, majd fölegyenesedve megnyugtató szavakat suttogott kandúrja bozontos fülébe. Halifax fájdalmas arckifejezése gyorsan gúnyossá változott. – Remek, már csak a macska hiányzott a kelléktárból! – Ez egy teljesen civil macska, nem látja, hogy színes jegyű himalája? Nem a kísérő lelkem, ha arra gondolt. Nyugodj meg, Puszpáng, az idegen mindjárt elmegy. Puszpáng még egy gyanakvó pillantást vetett a betolakodóra, majd álmosan pislogott tengerkék szemével, és végül gazdája ölelésében megnyugodva hangos dorombolásba kezdett. Lala türelmetlenül toporgott a szoba közepén. Meg akart már szabadulni hívatlan vendégétől, ám úgy tűnt, hogy Halifaxnek esze ágában sincs elhagyni a házat. Körbejárta a szobát, tűnődve kinézett az oldalsó ablakon, majd a lány felé fordult. – Hát persze, milyen macskája legyen egy Shangri-Lának – himalája! Mutasson valamilyen igazolványt! – parancsolta száraz hangon. Lala felvonta finom vonalú szemöldökét. – Most akkor csillagász vagy rendőr? Jó lenne, ha gyorsan eldöntené, mert… Csak tudni szeretném, hogy nagykorú-e egyáltalán. És hogy mi a valódi neve? – ráncolta a homlokát. – Nem mindegy az magának? Kimegy az ajtón, és soha többet nem látjuk egymást. A férfi egy villámgyors mozdulattal felkapta a lány füles fotelban heverő táskáját. Mielőtt Lala tiltakozni tudott volna, kinyitotta, és szinte azonnal megtalálta a jogosítványt. Lala az első pillanatban megrándult, de aztán úgy döntött, hogy nem teszi magát nevetségessé azzal, hogy egy majdnem fél méterrel magasabb emberrel próbál dulakodni. Ehelyett elengedte Puszpángot, és tudomást sem véve a férfiról, hozzáfogott a már régóta esedékes rendrakáshoz. Éppen egy rakás régi újságot szedett össze, amikor meghallotta, hogy a férfi felnyög. – Ez egyszerűen elképesztő! Micsoda ötlet – Shangri-La nevet adni egy újszülöttnek! Ha tehát átjutok a hölgy szorosán, egy földi paradicsomba kerülök! Kíváncsi lennék arra, hogy milyen asszony az édesanyja? – Hát milyen lenne? Boszorkány! – vágta oda dühösen Lala, és bement a hálószobába. Halifax felnevetett. – Gondolom, maguknál ez genetikus őrültség. Boszorkányok hosszú sora… – És képzelje, valamelyik ük-üknagyanyámat megégették! Lehet, hogy pont a maga felmenői! – szólt ki a szobából Lala. – Vigyázzon, kislány, nehogy magával is megtörténjék! – közeledett Halifax hangja. Lala abbahagyta az ágyazást, felegyenesedett, és gyanakodva nézte az ajtóban megálló férfit. Egyáltalán nem szerette a fenyegetőzést. – Miután sikerült tisztázni a dolgokat, százötvenkilenc centiméteres, huszonkét éves Shangri-La Blake, nincs értelme tovább kerülgetni a forró kását. A következő pillanatban Lala az ágyon feküdt, és egy irgalmatlan nehéz és kemény test akadáV

lyozta tiltakozását. A férfi azonnal kihasználta a lány kiszolgáltatottságát, és forró száját rászorította Lala ajkára. A lányt egy pillanatra elfogta a pánik, maga alá szorított kezét megpróbálta előhúzni, de csak annyit ért el, hogy még mélyebbre préselődött a matracba. A fejét, száját próbálta kiszabadítani, vagy legalább alaposan beleharapni a férfi oly erőszakos nyelvébe, de sikertelenül. – Ne ellenkezz, hiszen te is akarod! Tudtad előre, hogy mi fog történni, hisz jósnő vagy, nem? Mégis meghívtál, mert te is ezután vágyódsz. – A férfi mély hangja mintha hipnotizálta volna… Tehetetlenül feküdt, és gyűjtötte az erőt. Furcsa módon nem undorodott a férfi közelségétől, csak vadsága, arroganciája bosszantotta. Egy pillanatra arra gondolt, talán nem is lenne olyan rossz kipróbálni ezzel a kétségkívül gyönyörű férfival a szenvedélyt, szabadon, kötöttségek nélkül… Hánykolódása elcsitult, de végül mégis elővette régi félelme. Abban a pillanatban, amikor éppen az arcába akarta kiáltani, hogy azonnal engedje el, a férfi hirtelen megdermedt. Nagy fizikumához képest villámgyorsan mozgott Persze a rugbi, futott át Lala fején egy nem ide tartozó gondolat, és aztán már csak azt vette észre, hogy a mérgesen villogó tekintetű férfi újra az ajtóban áll. Lassan feltápászkodott, minden porcikája sajgott, de végre összeszedte magát annyira, hogy nekiessen támadójának. Sikoltozni; üvölteni akart, véresre karmolni az arcát, kikaparni a szemét… ehelyett tátott szájjal hallgatta a férfi dühös mondatait. – Tényleg azt hitted, hogy megszerzed, amit akarsz, te… átkozott kis… ó, persze, nem szereted ezt a kifejezést. Jobban esne helyette az oltári nagy ribanc? Áruld csak el, hogy hány férfival játszottad már ezt az aljas játékot? Az először tiltakozó törékeny kis félénk jószág, akit óvni kell, akiről gondoskodni kell… aztán meg kiszipolyozod őket, ugye? – Mi… miről beszél? – dadogott rémülten Lala. – Hogy miről? Hiszen be is vallottad, hogy Bennettet is elkaptad. Rendezted vele a dolgot! Nemhiába ment el tegnap olyan korán! Mennyit fizetett neked ezért az éjszakáért? Itt felejtette a kalapját az ágyon, ne is próbáld letagadni! – Halifax, hol hagyta azt a fránya tudós logikáját? – egyenesedett ki felháborodva Lala. – Ha pénzért osztogatom a kegyeimet, akkor vajon miért nem fogadtam el a maga nagyvonalú ajánlatát? – Ó, ez egyszerű! Mert akkor már meg volt beszélve a randevú a jó öreg Richárddal. Es remélted, hogy később még engem is behálózhatsz. Esetleg még meg is emeled az árat, nem? – Kezeltesse magát, Halifax, és ne csak a szemölcseit. Egy-két év intenzív terápia, és üldözési mániáját mintha elfújták volna. És most menjen innen, és örüljön, ha nem jelentem fel. Ja, és ezt adja oda Bennettnek! – nyomta a dühös ember tenyerébe az ízléstelen fejfedőt. – Mondja meg neki, hogy… mindegy, maga még neki sem fog hinni… – A kis ravasz! Úgy teszel, mintha nem tudnád, hogy Bennett már repülőgépen ül, útban Tel Aviv felé. Azt hitted, hogy mire egy fél év múlva visszatér… Mi van, csak nem akarsz elájulni? Lala egy pillanatra megingott, de aztán összeszedte magát. Talán jobban kellett volna erőszakoskodnia, de hát mégsem zárhatta be Bennettet a szekrényébe! – Menjen, és imádkozzon Bennettért! – mondta csendesen, és kiment a szobából. – Egy pillanatra sikerült megbabonáznod, de szerencsére észhez tértem. Elnyered méltó büntetésed, átkozott boszorkány! Nagyot csattant az ajtó, majd dübörgő lépteket hallott. Odalépett az ablakhoz, és figyelte, amint a férfi kinyitja az autót. Pár pillanat múlva óriási csattanással bevágta az ajtót, föltépte a csomagtartót, és hangosan káromkodva előbányászta a pótkereket. Lala elmosolyodott. Egy pillanatra elkapta az ablak irányába vetett gyűlölködő tekintetet. Biztos ezt is az én számlámra írja, a racionális tudós úr! A sűrű függöny fedezéke mögül figyelte, amint egy csoport elhanyagolt ruhájú fiatal lassan körbeveszi az autót. Nem kedvelte ezeket a sörivó, futballmeccsekre járó, balhézó srácokat. Tartott vadságuktól, gátlástalanságuktól; semmi más céljuk nem volt az életben, mint az, hogy más rovására szórakozzanak. Már azon gondolkozott, hogy kilép az ajtón, és megkérdezi Halifaxet, telefonáljon-e a rendőrségért, de legnagyobb meglepetésére azt látta, hogy a torzonborz srácok segítenek a jól öltözött úriembernek az emelővel. Amikor készen lettek a kerékcserével, Halifax nevetve még kezet is rázott velük, majd egy ördöV

gi mosoly kíséretében fejével a ház felé intett, és valamit mondott. Lala a férfi szájmozgásából a boszorkány szót vélte kivenni, és azonnal otthagyta az ablakot. Felesleges volt aggódni a szemét alak biztonsága miatt! A délutánt végigdolgozta, hazament megetetni Puszpángot, majd összepakolta fellépőruháját, és elindult a Haldarte házba tartandó rendezvényre. Nem mert újságot venni, és a rádiót sem akarta meghallgatni, de a szeánszon, ahová médiumnak hívták, akaratlanul is megütötte a fülét, amint egy Izraelbe tartó gép katasztrófájáról beszélnek. Amúgy is nyugtalan volt, ezek után pedig az egész ülés kudarcba fulladt. Lala csak arra tudott gondolni, hogy valamit tennie kellett volna, hogy az ő lelkén szárad Richard Bennett és még jó pár ember halála, és most már sohasem fog kiderülni, hogy nem feküdt le megbízójával. Taxiba ült, mert már csak arra vágyott, hogy hazaérjen, lefeküdjön aludni, sikerüljön meggyőzni magát, hogy nem veheti magára a világ összes baját, és lehetőleg nyugodtan, álmok nélkül végigaludja az éjszakát. A taxi jóval éjfél után kanyarodott az utcájába, és már messziről észrevette a fényeket, a nagy, élénk színű gépkocsit, az ácsorgó sokadalmat. Átverekedte magát a tömegen, átbújt a kordonon, és levegő után kapkodva bámulta azt a helyet, ahol még pár órával ezelőtt a háza állt. Üszkös romok, parázsló halmok, sár és korom, néhány megfeketedett gerenda. – Puszpáng – csak ennyit volt képes kinyögni, amikor egy egyenruhás ember megragadta a karját. Amikor egy fél órával később a tűzoltóparancsnok engedélyezte, hogy belépjen a ház romjai közé, még mindig csak arra tudott gondolni, hogy mit szól majd a macska, ha hazajön kóborlásaiból. Hiszen tudvalévő, hogy hét élete van. Az első gyanús jelre biztosan elmenekült. Puszpánggal már olyan régóta vannak együtt, minden egyéb pedig pótolható! Ahol valamikor a nappali volt, megtalálta Puszpáng megszenesedett testét. A szétégett szekrény egyik polcáról legurult, és darabjaira zúzódott a jósgömb. Amikor a kendőjébe takart apró testtel kilépett az utcára, a tömegből elkapott néhány mondatfoszlányt – …megérdemelte ő is meg az az átkozott kandúrja…, …őrült szerencse, hogy nem volt otthon…, ugyan kinek szerencse?, …miért nem olvasta ki a kártyákból…, …most majd felszedi a nagy lóvét a biztosítótól… Nem is sejtette, hogy ilyen „közszeretetnek” örvend szomszédai körében…

V

Harm ad i k Hajnalig valahogy eltelt az idő Kirk üzletének hátsó szobájában. Tulajdonképpen csak reggel, amikor fogkeféje és tiszta fehérnemű után nyúlt volna, döbbent rá Lala végleg, hogy mindene, szó szerint mindene odalett. Hideg vízzel leöblítette az arcát, leült az üzlet pultja mögé, és kiborította maga elé kézitáskája tartalmát. Szomorú leltár volt. Félretolta az immár értelmetlenné vált kulcsokat, átszámolta maradék pénzét, elgondolkodva tologatta telefonnoteszát, púderesdobozát, egy csomag papír zsebkendőt, a Halifax által oly tüzetesen megvizsgált igazolványokat, hajpántot, három aszpirint, körömollót, néhány azelőtt feleslegesnek tartott apróságot, amik most hirtelen nagyon értékesek lettek. Eszébe jutott a férfi utolsó gyűlölködő pillantása, amit a kerékcsere után vetett a ház felé. Megborzongott. A saját sorsával kapcsolatos eseményeket vajon miért nem- érzi meg előre? Feltápászkodott, ajtót nyitott Kirknek, és elújságolta neki bánatát. A cingár szőke férfi sajnálkozva vonogatta a vállát, és beleegyezett, hogy Lala a mai napon itt maradhat. A lány először a telefon mellé telepedett, majd nyakába vette a várost, végül délután fáradtan és eredménytelenül ment vissza háza romjaihoz. Ha valóban bajban ismered meg a barátaidat, neki egy szál barátja sincs, amit tulajdonképpen már régóta sejtett. A sors arra kárhoztatta, hogy magányosan élje le életét… A szél csapkodta a kordon szakadozott sárga szalagját. Óvatosan lépegetett a felismerhetetlenségig összeégett, meggörbült, szétolvadt tárgyak között, és megpróbált összeszedni legalább pár használható holmit. Ahol valamikor a konyha volt, a megfeketedett tűzhely mögül kihalászta a pléhből készült kávésdobozt. Alig huszonnégy óra telt el, amióta utoljára kezében tartotta! Úgy döntött, nem guberál tovább. Ahogy óvatosan kilépett a beszakadt tornác peremére, egy mély hang ütötte meg a fülét. – Csak nem most akarja bepótolni a meghiúsult kávézást? – nézett a kezében tartott dobozra kifürkészhetetlen tekintettel Halifax. Lala úgy érezte, mintha ököllel gyomorszájon vágták volna. – Remélem, most elégedett. Mégiscsak megvolt a boszorkányégetés! – mondta vitriolos hangon. Halifax arcán egy izom sem rezdült. – Ahelyett, hogy örülne a szerencséjének. Minek örüljek, talán annak, hogy elvesztettem mindenemet? – emelte föl a kezében tartott dobozt, melynek oldaláról lefoszlott a felhólyagzott festék. – Hogy az életed megmaradt, te ostoba liba! – lépett közelebb a férfi. – Nem a maga érdeme! Nem volt elég alapos a munka. Halifax elvörösödött arccal ragadta meg Lala karját. – Mi a fenét akarsz ezzel mondani? – rántotta közelebb magához, miközben nyakán kidagadtak az erek. – A célozgatásaid… – Célozgatások? – kérdezett vissza Lala, miközben mereven a fölé hajló férfi dühtől szikrázó szemébe nézett – Eljött, hogy megnézze, milyen munkát végeztek a szakadt kis haverjai. Megfenyegetett a tűzzel, de másokkal végeztette el a piszkos munkát. – Tettél feljelentést a rendőrségen? – préselte ki Halifax összeszorított ajkai közül. – Mégis mit kellett volna mondanom? Hogy nem tudott erőszakkal megdugni, és ezért felheccelte ellenem az itt ólálkodó bandát? Ki hinne egy magamfajtának egy köztiszteletben álló tudóssal szemben? – Te vagy paranoiás, nem én – állapította meg a férfi. – Elengedte a karját, és hátrált két lépést. – Felesleges volt idejönnöm. A biztosításból hamar találsz magadnak lakást. Leporolta a kezét, mintha meg akarna szabadulni a tenyerére rátapadt szennytől és vádaktól. Merev léptekkel ment vissza az autójához. Már hátat fordított Lalának, amikor utolérte a lány bizonytalan kérdése. – Mi van Bennett-tel? – suttogta alig hallhatóan. – Gyorsan eljutottak hozzád a hírek! – horkant fel ingerülten a férfi. – De nem hiszem, hogy visszatérne a karjaidba. Egy ilyen esemény alaposan megváltoztatja az ember értékrendjét. Mérgesen kivágta az ajtót, de még meghallotta Lala meglepett kiáltását. – Szóval túlélte? V

– Senki sem élte túl! – szólt vissza az autóból. – Bennett föl sem szállt a gépre. Csak nehogy magadnak tulajdonítsd az érdemet… – De én csak… – hebegett vérvörös arccal Lala. Persze, bebeszélheted magadnak, hogy úgy kimerítetted az éjszaka, hogy lekéste a gépet… – A mondat végét elnyomta a felmorduló motorhang. Lala a kávésdobozzal a kezében mozdulatlanul bámult a távolodó kocsi után. A telek körül kíváncsian szaladgáltak az iskolából hazatért gyerekek, és Lala elindult a város felé.

Kirk szokása szerint ezoterikus kazettát dugott a magnóba, és a tengert idéző melódia megtöltötte az üzlethelyiséget. Valamikor régen, úgy tíz évvel ezelőtt pár évig egy cirkuszban vándoroltak, aztán egy baleset után, amely félbeszakította kötéltáncos karrierjét, Kirk hosszú időre eltűnt. Egy éve találkoztak teljesen véletlenül, immár mindketten felnőttek. Szoros gyerekkori barátságukat már nem tudták újjávarázsolni, Lala sejtette, hogy Kirk még mindig neheztel rá a régmúlt baleset miatt. A tizenkét éves kislány akkor hiába kérlelte pajtását és védelmezőjét, hogy aznap este ne menjen végig a kötélen… Lala próbálta, de sohasem tudta megérteni, hogy ilyen esetekben miért haragszanak meg a jósra… de az is lehet, hogy Kirk elsősorban magának nem tudott megbocsátani, és ezt éreztette a lánnyal. Lala már annak is nagyon örült, hogy Kirk kisegítőnek alkalmazta a boltjában, és némi százalék fejében használatra átengedte a kicsi hátsó szobát. Az üzletbe járó vásárlók, érdeklődők gyorsan hírét vitték a kis jósnőnek, és Lala igazán nem panaszkodhatott. Csak az örökösödési adó kifizetése okozott neki gondokat. Minden pénze arra ment rá, és most… – Ezt az egy kincset mentetted ki a tűzvészből? – csodálkozott Kirk, amikor a lány maga elé helyezte a dobozt. Noteszéből előkereste a számot, és tárcsázott. A nyolcadik kicsengésre vették fel. Csak nagy nehezen sikerült meggyőznie a kelletlen női hangot, hogy nem valamelyik újságtól telefonál. Végül a kagylóban meghallotta az annyira várt férfit. – Mr. Bennett? En vagyok az, Lala, Lala Blake. Rettenetesen örülök, hogy minden rendben van magával… azért telefonálok, mert meg szeretném kérni, hogy… – Miss Blake, én azt hiszem, hogy minden ügyet lezártunk. Nincs több elintéznivalónk. – Bennett hangja kérlelhetetlen volt. – De Bennett úr! Kérem szépen, nekem szükségem lenne a segítségére. – Ha nem tévedek, tegnap kifizettem a munkáját. Egyéb szolgálatairól pedig nincs tudomásom. Kérem, ne zaklasson többet! Kezében a telefon megszakítást búgott, Lala felnézett, és Kirk együtt érző tekintetével találkozott. – Ilyenek a férfiak, gyorsan felejtenek, és borzasztóan utálják, ha a múltra emlékeztetik őket! Kirknek igaza van, ha nem is abban az értelemben, ahogy gondolta. Az embereket tényleg zavarja, ha szívességet tesznek nekik, és később hálát vagy viszontszolgálatot kérnek tőlük. És Bennett, aki jó tréfának tartotta, hogy egy jósnővel színesítsen egy bulit, kerek-perec letagadott egy valódi sugallatot, amely mellesleg megmentette az életét. Amiről nem veszünk tudomást, az sokak számára egyszerűen nem létezik. – Úgy tűnik, pár napig meg kell húznom magam a hátsó fertályban – nézett barátjára esedezve Lala. – Csak bírd ki meleg víz nélkül, és hátul a fűtés sem működik! Hozzám nem jöhetsz, mert Kate szörnyen féltékeny… – Ne aggódj, Kirk, jól elleszek itt pár napig. A harmadik nap estéje már nagyon keserves volt. Lala ugyan lemosakodott hideg vízzel, de ennek ellenére piszkosnak, gyűröttnek és halálosan kimerültnek érezte magát. Nem merte elkölteni utolsó pár fontját, és munka sem akadt. Este felvette összes megmaradt ruháját, ócska télikabátját, így feküdt le a keskeny heverőre. Nem akart sírva fakadni. Több mint hat éve sírt utoljára… Ha holnap sem történik semmi, akkor hétfőn elindul, és elvállal akármilyen alantas munkát – határozta el. Enni fog, és vesz magának ruhát! V

Reggel dörömbölésre ébredt. Elaludtam? – riadt fel, majd eszébe jutott, hogy vasárnap van. Kirk saját kulcsát használja, akkor ki lehet az? Nagykabátjában, és egy maga köré tekert kölcsön takaróban botladozott a hátsó ajtóig. Alig nyitotta ki, egy dühös férfihang esett neki. – Teljesen elment az eszed? Mit művelsz itt ebben a jégveremben? – Halifax két lépéssel a sötét szoba közepén termett. Lala vacogott a beömlő hidegben. A férfi pár lépéssel körbejárta a szobát, megállt a pokrócba burkolózott apró alak előtt. Hosszú ujjaival kifésülte a lány szemébe hullott kócos fürtöket, és még mérgesebben folytatta. – Miért nem bérelsz egy rendes lakást, amíg a biztosításból nem tudsz venni egy kis házat? Lala némán állt, és makacsul farkasszemet nézett a férfival, majd maga sem tudta, miért, kibökte. – Nem lesz pénz. – Nem fizetted be a biztosítási díjat? – rivallt rá férfi. – Ugyan miből? – vonta meg a vállát Lala. – Nyugodtan mondhatja, hogy megérdemeltem. Ebül szerzett jószág ebül vész el… és hasonlók. – Leült a díványra, és belebújt magas szárú cipőjébe. – És a pénz? Bennett-től, meg a kutyás hölgytől? – nézett rá gyanakodva Halifax. – Elruletteztem! – csattant fel dacosan Lala. Megkötötte a cipőfűzőjét, és összedörzsölte fagyos kezét. – Elégett – magyarázta meg sokkal halkabban. Ekkor csoda történt. A nagy ember egy szempillantás alatt előtte térdelt a kopott rongyszőnyegen, nagy tenyerébe fogta Lala apró kezét, dörzsölni kezdte, leheletével melengette. Lala úgy érezte, mintha a langyos lehelet egészen a lelkéig hatolna, félelmeit, fájdalmát gyógyítaná. Néhány másodperccel később már persze eljutott a tudatáig, hogy ki is valójában az, aki előtte térdepel, hiszen ő az az ember, aki ide juttatta őt! – Szóval mindened oda lett – állapította meg tárgyilagosan Halifax. Lala kiszabadította a kezét, és közömbösen megvonta a vállát. – Eljössz hozzám – jelentette ki a férfi. Lala értetlenül ránézett. – Ott fogsz lakni nálam, amíg valamit ki nem találunk. A lány vérvörös arccal tiltakozott. – Nem, szó sem lehet róla. – Nem az ágyamat kell melegítened, amilyen fagyosszent vagy, kétlem, hogy képes lennél rá. Kapsz egy szobát, ahol ellehetsz, amíg valami rendes munkát nem találsz, magadnak. A férfi közben felállt, és a magasból lenézett a göndör, fekete hajzuhatagra. – Igyekezz már! Pakolj össze, és ne vitatkozz örökké! – Hol van a cuccod? – sürgette, amikor látta, hogy Lala nem mozdul. – Nincs cuccom – válaszolta nyugodtan a lány. – Annál jobb, amúgy is pocsékul állt neked a fekete! – mondta elégedetten a férfi. – Akkor csapd a hónod alá azt a himalája macskádat, és gyere már! Itt még egy eszkimó is megfagyna. Lala visszapislogta könnyeit. Azért sem fog előtte sírni! – Hol van már az a macska? – türelmetlenkedett Halifax. – Elégett – élete egyik legnagyobb erőfeszítésébe került, hogy ezt az egy szót sikerült kimondania. A férfi mozdulatlanná dermedt. Arca nem mutatott különösebb érzelmet, hangja mégis árulkodóan rekedt volt, amikor meglepő gyengédséggel felsegítette a lányt. – Gyere, menjünk innen! Lala dideregve kuporgott az autóban, és amikor belépett Halifax jól fűtött villájába, vacogása reszketesse fokozódott. Halifax nagy tenyerébe fogta állkapcsát, mintha meg akarná állítani a remegést, majd Átkarolta a derekát, és félig vezette, félig vonszolta a szalonba. Leültette egy fotelba, néhány perc múlva nagy pohár aranyló folyadékkal tért vissza. – A legfinomabb rozswhisky – nyújtotta felé a poharat. – Idd csak ki! Nem fázol, az idegeid készültek ki. – Ne félj! – hajolt még közelebb, amikor észrevette Lala ökölbe szorított kezét, rémült tekintetét. – Nem akarlak leitatni! Illetve akarlak, de… ha látnád magad a tükörben, te sem hinnéd, hogy el akarnálak csábítani – mondta szánakozva. Lala megbántottan felszegte a fejét. A szemben lévő vitrin üvegében megpillantotta a tükörképét, V

és kénytelen volt igazat adni a férfinak. Egy szánalmasan összekuporodott fekete rongycsomó, amelyből szinte világít egy halálosan sápadt meggyötört arc. Megalázottan, és egyben megnyugodva nyúlt a pohár után. Az első kortyok borzasztóan füstízűnek tűntek, az utolsó után Lala megrázkódott. Az erős alkohol égette a nyelőcsövét és a gyomrát, de szinte azonnal megérezte jótékony hatását – egész teste átmelegedett, és a lelkében lüktető fájdalom valahogy elzsibbadt. Halifax felhúzott szemöldökkel figyelte, majd óvatosan megkérdezte: – Mikor ettél utoljára? Lala felvonta a vállát. Mostanában majdnem mindenre ezzel a beletörődő gesztussal reagált. Egy pillanatra elszédült, úgy érezte, a nyaka nem bírja tovább egyenesen tartani a fejét. Hátradőlt, és lehunyta a szemét. – A fejedbe fog szállni. Hozok valami ételt – sóhajtott fel a férfi, és kisietett.

Lala a Földközi-tenger langyos hullámai között lebegett. Sodortatta magát a vízzel, hagyta, hogy egy-egy játékos hullám felkapja, megpörgesse, simogassa. Fölötte a mediterrán ég hihetetlen kékje, alul a tiszta víz hatalmas kékeszöld tömege. Felülről süti a nap, alulról meg-megérinti egy cikázó hal uszonya. Milyen selymes, finom, cirógató a testét borító meleg közeg! Hagyta, hogy hátára fordítsa egy pajkos hullám, nagyot nyújtózott, és kinyitotta a szemét. Csak a kék szín stimmelt a feje fölött, semmi más. Egy nagy, kényelmes ágyban feküdt, vastag pehely-paplanba burkolva, és egy kicsit zúgott a feje. Csábító, lett volna még egy kicsit melegedni a félálom kábító peremén, de kíváncsisága nagyobb volt lustaságánál. Lassan tértek vissza az emlékei. Halifax! Az ő házában van, de miért nem emlékezik arra, hogy került az ágyba? Egy másodperccel később rémülten megemelte paplanja sarkát. Legalább a fehérneműje rajta van! Ruhája sehol, egy közeli fotelra leterítve várta egy vastag háziköntös. Kiadós zuhanyozás után felvette. Négyszeresen kellett visszahajtani az ujját, az alja pedig a földet verdeste. Akármi is várja lent, legalább tisztának érzi magát! Keresztülbolyongott a nagy, polgári ízléssel berendezett szobákon, végül eljutott a konyháig. Egy mély, dudorászó hang vezette nyomra. A tűzhely előtt, háttal neki állt a magas férfi, és valamit elmélyülten kevergetett. Testhez álló farmerben, fekete trikóban volt, és Lalában csak most tudatosult, hogy, a férfi, magassága ellenére egyáltalán nem tagbaszakadt. Sőt, ha létezne fenék szépségverseny férfiak számára, nagy eséllyel pályázhatna az első helyek egyikére! – Ellenőrizted már a tested, mármint, hogy nem paráználkodtam veled, amíg aludtál? – szólalt meg a férfi anélkül, hogy hátranézett volna. Egyáltalán, hogy a fenébe vette észre, hogy bejöttem, amikor mezítláb vagyok! – bosszankodott Lala. Halifax egy serpenyővel a kezében felé fordult. – Nem mutat hiányt a leltár? – vonta fel gunyorosan szemöldökét, majd látva a lány értetlen arcát, hozzátette: – Becsület, tisztaság, szüzesség? Tudod – utólagos reklamációnak helye nincs! Azt hiszem, mostantól inkább nekem kell tartanom attól, hogy éjszaka letámad egy pajzán női lidérc. Amíg te aludtál, én készültem, hogy tudjam, mégis mitől kell tartanom. Fölszerelkeztem fokhagymával, feszülettel, szentelt vízzel, ezüsttölténnyel… Nem gondoltam volna, hogy még el tudsz pirulni – nézett Lala arcára. A serpenyőt letette az asztalra. – Kotyvasztottam valamit, ámbár ez a te szakterületed, lehet, hogy hiányolni fogod belőle a teliholdnál szedett varázsfüveket, vagy szárított gyíkfarkat… – Nézze, Mr. Halifax – vett nagy levegőt Lala –, hálás vagyok, hogy megpróbált segíteni nekem, de ha visszakapom a ruhámat, elmegyek. – Az nehezen fog menni. Már a kukában vannak – mondta szinte kedélyesen, és közben telepakolta a Lala előtt álló tányért. – Hogy merészelte, mégis mit képzel… – Koszosak, gyűröttek, és enyhén szólva büdösek voltak. Utálnám, ha a házam átvenné az égett szagot – magyarázta, amikor látta, hogy Lala a büdös szóra elvörösödik. – Jó, akkor ebben megyek el – állt fel az asztaltól a lány. – Majd visszakapja, ha… A következő másodpercben már újra a széken ült, bal keze egy óriási tenyér alatt lapult. – Először végighallgatsz, aztán tiltakozhat, de úgysincs semmi értelme. Egy – a köntös marad, úgyhogy biztos érdekes látvány lenne, ha meztelenül végigvonulnál a Douglas utcán, de nem szeretném ezzel V

szórakoztatni a szomszédaimat, sem kompromittálni saját magamat; kettő – nincs hol aludnod; három – nincsenek meg a kellékeid, tehát kóklerkedni sem tudsz; négy – egy fityinged sincs, vagyis – vonta meg egy grimasz kíséretében a vállát – egyelőre rám vagy szorulva. Nehogy azt képzeld, hogy nekem örömet okoz itteni jelenléted, de kénytelenek leszünk egy darabig elviselni egymást. Hidd el nekem, lázasan keresem a megoldást, hogy minél előbb kipaterolhassalak innen. – Mindezt nagyon logikusan összeszedte, de egy dolgot az okfejtéséből kifelejtett. Akármit is gondol rólam, ember vagyok, és nehezen bírom elviselni, ha folyamatosan megaláznak, sértegetnek. És ebből az utolsó pár napban kiadós részem volt. Magának perverz örömet okoz, hogy gúnyolódjon valamin, amiről fogalma sincs… – Drága Lalám, ha valakinek itt fogalma sincs a dolgokról, akkor az te vagy. Mint már mondtam, fizikus vagyok, tudod, az egy olyan egzakt tudomány, amely az anyag, a mozgás, az erő és az energia tanulmányozásával foglalkozik, vagyis gyakorlatilag mindennel, ami minket itt körülvesz. Nem akarok szóvicceket gyártani, de egy fizikusnak fizikai fájdalmat okoz, ha ezekről a misztikus és okkult ostobaságokról hall. Nekem is nehéz elviselnem, hogy saját otthonomban, közvetlen közelemben nap mint nap lássak valakit, aki hisz abban, hogy az ember sorsát befolyásolta az, hogy tőle százmillió kilométerre éppen milyen csillagok keltek fel, amikor az illető világra jött… Lala észre sem vette, hogyan került villa a kezébe. Lenyelt egy falat tojást, majd megszólalt: – Ha még emlékszik, azt mondtam magának, hogy nem szoktam horoszkópokat csinálni, sőt kanalakat sem görbítek, szellemeket sem fényképezek… Olyasmivel keresem a kenyeremet, ami az emberek bizonyos szükségletét elégíti ki, ez olyan, mintha… – Szóval beismered, hogy csaló vagy? – vágott közbe a férfi. – Mondja, mit csinál maga, ha elmegy egy cirkuszba, és megnézi a bűvész fellépését? Ne, ne is mondja – intett a villájával –, végig azon töpreng, milyen trükköket használt az illető. És a színházban vagy filmben – ott is a hogyanokat keresi, ahelyett hogy a történetre koncentrálna? – Megtanultam, hogy nem szabad hinni az illúziókban. Egyébként pedig elég válogatós vagyok, ami a szórakozást illeti – válaszolta mereven Halifax. – Hogy milyen képmutatóak maguk férfiak! – sóhajtott fel Lala. – Ebbe a szórakozásba azért belefér egy kis alkalmi szex egy megátalkodott szélhámossal! Hol maradnak ilyenkor a szigorú tudományos elvei? Ahogy a férfi hangosan felnevetett, domború mellkasán megfeszült a trikó. – Ostoba gyerek! Ez aztán csak a fizika, kémia és biológia! Mérhető, kiszámítható, sőt modellezhető cselekmények! Viszont szigorúan tudományos alapon vigyázok arra, hogy nem várt biológiai következménye azért ne legyen alkalmi képmutatásomnak. Még mindig nem vagy érdekelt a dologban? Hallottál már egyáltalán hormonokról? – Nem túl sokat, engem egy kapcsolatban inkább az érzelmek érdekelnek. A férfi arca bezárult. – Csak nem a szerelem? Tényleg hiszel benne? Na látod, az még a kártyavetésnél is nagyobb hazugság. Szerelem nem létezik, és edd meg a rántottadat! Lala tele szájjal kérdezett vissza. – Mert műszerekkel nem mérhető? Ugyanúgy, mint a barátság, gyűlölet, szorongás… És akkor mik az álmok? Volt már önnek előérzete, vagy az a bizonyos dé dézsa… – akadt meg Lala. – Déjá vu, és ne használj olyan kifejezéseket, amiket nem ismersz tökéletesen! – torkollta le Halifax, és rugalmasan felpattant székéről. – Most azt súgja az előérzetem, hogy be kell mennünk a zöld szobába – mondta rejtélyesen, és szinte magával sodorta Lalát az emeletre. A zöld hálószobában szándékosan lassú léptekkel egy beépített szekrény elé lépett. Összeráncolta a homlokát. – Furcsa, mintha ez már egyszer megtörtént volna – kinyitom a szekrényt, és kizuhan egy… Kizuhant egy nagy halom ruha. Pulóverek, pamuttrikók, nadrágok, szoknyák… – Ez aztán a déjá vu a javából! – vetett egy diadalmas tekintetet Lalára. – Lehet, hogy pályát változtatok! Halifax, a mágus, vagy inkább a látó. Mi hangzik jobban? Na ebből összeszedheted, amire szükséged van, és ami nem zuhan keresztül rajtad. Lala még mindig bosszankodott a férfi ostoba tréfája miatt, de szemét nem tudta levenni a szőnyegen összekeveredett színes halomról. – De hát ez, ezt nem lehet… kié ez a sok gyönyörű ruha? – V

nézett fel zavarodottan Halifaxre. A férfi gúnyos fintort vágott, majd szinte gyengéden mondta. – A tiéd. Legalábbis, amit fel tudsz használni, amilyen apró vagy… – Amikor észrevette, hogy Lala még mindig tétovázik, megragadta a vállát, és lenyomta a földre. – Igyekezz, kicsim, szeretném visszakapni a köntösömet, mielőtt még megbájolod. Ha nincs közte fehérnemű, majd holnap veszünk, addig kénytelen leszel nélkülözni… – Felkuncogott. Maga a tudat hevíti majd a hormonjaimat! Lala egy jó fél óráig szinte tobzódott a ruhákban, végül rákényszerítette magát, hogy csak a legszükségesebb darabokat válogassa össze. Sajnálkozva hajtogatta össze és rakta vissza a polcokra a szebbnél szebb, alig hordott holmit. Sokáig simogatott egy hamuszürke, egyszerű szabású estélyi ruhát, majd óvatosan beakasztotta a szekrénybe. Egy pár cipőt is elvett, pedig lerítt róla, hogy két számmal nagyobb Lilla apró lábánál. Boldogan magához szorította a kis halmot, bevitte a szobájába, és átöltözött. A fűtőtestre helyezett fehérneműje már megszáradt, így pár perc múlva Lala tetőtől talpig felöltözve forgolódott a nagy tükör előtt. A dizájnfarmer lötyögött rajta, a divatos, hosszú pulóver övvel jótékonyan eltakarta derekát. Ha Halifax nem viselkedett volna olyan ellenségesen, Lala úgy érezte volna magát, mint egy mesében. A többi darabot betette a szekrénybe, és némi tétovázás után elindult, hogy megkeresse házigazdáját. Néhány fontos dolgot tisztázni akart vele, és egyébként is félt egyedül az üres szobákban. Megint csak a megérzéseire hagyatkozott, amikor halk kopogás után benyitott a könyvtárból nyíló következő helyiségbe. Valahogy így képzelte el a Cape Canaveral indítóbázisát. Képernyők, számítógépek, klaviatúrák, floppyk, könyvek, ismeretlen rendeltetésű berendezések töltötték meg a szoba három falát borító könyvespolcokat és íróasztalokat. – Szóval ez a maga boszorkánykonyhája! – suttogta megilletődötten Lala. A férfi, orrán sárgára színezett szemüvegével, felnézett ugyan számítógépétől, de a lány egyáltalán nem volt biztos abban, hogy észrevette jelenlétét. Tétován ácsorgott az ajtóban, majd úgy döntött, megpróbál észrevétlenül eltűnni. – Nem hiszem, hogy olyan borzasztóan fontos lenne, amit mondani akarsz, hogy emiatt megszeghesd az egyes számú törvényt – érte utol a férfi zord hangja. – Hány pontot vésett rá a kőtáblájára? – kérdezett vissza hetykén Lala. – Na jó! – sóhajtott fel Halifax, és kikapcsolta az éppen futó programot. – Elég gyakran dolgozom itthon, és ilyenkor szigorúan tilos bármilyen ürüggyel zavarni. Az pedig, hogy dolgozom, arról ismerszik meg, hogy csukva vagyon ennek a szobának az ajtaja. Eddig világos? – nézett fel kérdően. – Fölösleges gúnyolódni ezzel a magasröptű nyelvezettel. Mi az, ami még tilos? Köpködni, szemetelni, kihajolni a mozgó járműből? Gyorsan mondja, hogy minél előbb visszatérhessen fennkölt tudományához. – Úristen, hogy te milyen cingár vagy! Tilos elsősorban bármiféle irracionális vagy okkult tevékenységet folytatni… – A fehér mágia, remélem, megengedett, hisz azzal nem tudom megbolondítani a műszereit! – Se fehér, se fekete, és ne pimaszkodj! Ezenkívül nem szeretném, ha kuncsaftokat hoznál föl ide… Lala meglepett arcot vágott, mire a férfi megmagyarázta. – Amíg valami normális kenyérkereső foglalkozást nem találunk neked, nem akarom, hogy itt bármiféle jellegű tevékeny… Az ajtó óriási robajjal csapódott be a lány után. Idióta, kétszínű, vaskalapos, tojásfejű hülye! – ismételgette magában, amíg meg nem nyugodott. Egy óra múlva előkerült a férfi. Egy darabig figyelte a meglehetősen elhanyagolt szobanövényekkel foglalkozó lányt, majd gyanakodva megkérdezte. – Miért beszélsz hozzájuk? Tudományosan bizonyított tény, hogy a növények nem… – Ha nem hagyja abba, mindjárt sikítok, és a tudományosan süket fikusza menten elszárad. Egyszerűen szeretni kell őket, törődni velük… maga, gondolom, soha senkivel sem szokott beszélgetni csak úgy, minden különösebb cél nélkül. – Mondanivaló nélkül? Annak mi értelme lenne? – rökönyödött meg Halifax. – Szóval akkor? – nézett rá kérdőn Lala, majd látva férfi értetlenségét, bővebben kifejtette. – V

Félbeszakította tudóskodását, kijött ide, megállt előttem, úgy is mondhatnám, hogy már vagy öt perce bámul. Gondoljon csak a tekintélyes időveszteségre, amivel ezáltal megrövidítette világmegváltó tevékenységét, Étért hát minél gyorsabban árulja el, mi a mondanivalója, aztán sipirc vissza a racionális atomjaihoz! Halifax fensőbbségesen legyintett. – A tudomány ma már a sokkal kisebb elemi részecskék, leptonok, mezonok, barionok tulajdonságait kutatja… egy legújabb feltevés szerint, amin éppen dolgoznék, ha hagynál… – Egy pillanatra megállt, majd megrázta a fejét, és folytatta. – Igaz, csak ideiglenesen, de máris találtam megoldást… főleg a konyhában, és talán a hálókban… Lala értetlenül bámulta. – Mit keresnek a leptonok a konyhában? – Hogy kérdezhetsz ilyen hülyeséget! Mindenütt jelen vannak, hiszen a neutrínó és az elektron… hogy is kerül mindez ide? Ja, igen, a konyha. Mrs. Barnes telefonált, hogy sajnálatos módon eltörte a lábát, minimum öt-hat hétig lesz gipszben – jelentőségteljes pillantást vetett Lalára, aki erre sehogyan sem reagált. – Ja persze! – csapott a homlokára a férfi. – Mrs. Barnes a házvezetőnőm, úgyhogy te fogod addig átvenni a munkáját. Nem fogsz megszakadni, mert nagyobb takarításokhoz szokott jönni segítség. Remélem, tudsz főzni? – kérdezte reménykedve, mire Lala nem tehetett mást, mint bólintott. Három napig viszonylagos béke uralkodott közöttük. Lalának egyáltalán nem esett nehezére rendben tartani a házat, csak akkor jött egy kicsit zavarba, amikor a férfi ágyát hozta rendbe, szenynyesét szedte össze, és rakta a mosógépbe. Mindjárt első reggel, legnagyobb megrökönyödésére, a szalon gyönyörű, kézzel faragott asztalának újságtartó részén felfedezte Halifax koszos zokniját, és ez mindennap megismétlődött. A harmadik napon nem bírta tovább. Kérdésére a férfi meglehetősen ingerülten azt válaszolta, hogy ez az ő háza, és oda teszi a zokniját, ahova akarja. Lala óvatosan megpendítette, hogy csupán ezen irracionális cselekedet miértjére volt kíváncsi, amivel csak egy hangos ajtóbecsapást sikerült kiváltania. A házban lévő nyersanyagokból csodálatos ételeket lehetett főzni, főleg amikor megtalálta Mrs. Barnes bevált receptjeit. Reggelente gyorsan végzett a házban, elbuszozott Kirk üzletébe, majd kora délután hazavitte a nyersanyagot, és hozzáfogott a vacsora elkészítéséhez. Egyik nap éppen az előszoba kövét mosta fel, amikor kulcscsörgés után kinyílt az ajtó. Lala mosolyogva felnézett, úgy látszik, Halifax ma korábban jött haza az intézetből, és két megrökönyödött szempár nézett vele farkasszemet. Le sem lehetett volna tagadni a vérségi kapcsolatot a két hölgy között. Az idősebb nagyon elegáns, sötétszőke negyvenes volt, és mellette állt húsz év körüli, legújabb divat szerint öltözködő lánya. A váratlan vendégek gyanakvó kérdéseire elmagyarázta, hogy csak ideiglenesen helyettesíti Mrs. Barnest, majd óvatosan megkérdezte, kihez van szerencséje. Udvarias érdeklődése felháborodást váltott ki mindkét nőben, és ezzel el is dőlt, hogy nem fogja őket kedvelni. Lalát leereszkedően kioktatták, hogy ők Halifax úr rokonai, és egyben utasították, hogy vigye fel csomagjaikat. Ezek után nem mert rákérdezni, hogy a házigazda vajon tud-e látogatásukról. A délután azzal telt, hogy a nők ugráltatták Lalát, aki már alig várta, hogy hazajöjjön a ház ura. Halifax szokása szerint nagy lendülettel nyitott be az ajtón, fellakasztotta felöltőjét, majd a dolgozószoba felé tartott, hogy letegye aktatáskáját. – Drága Brad, Istenem de jó látni téged! – kiáltás-nyakába ugrott az idősebb hölgy, akit valamivel szégyenlősebben követett lánya. – Rose néni, Linda! Micsoda meglepetés! – ölelte őket fél-fél karral magához Halifax, miközben félszemével Lalát kereste. – Biztos összeismerkedtettek már Lalával – intette oda a lányt, aki kelletlenül közelített a kis csoportból. – Nem hiszem, hogy szükség lenne rá, amikor mi itt vagyunk – csóválta fejét rosszallóan Mrs. Wells. – Nemcsak én, Lindácska is tökéletesen ért egy háztartás irányításához, nem szükséges, meg nem is illendő, hogy egy ilyen – hangsúlyozta rosszallóan – fiatalka személy járjon hozzád mindennap. Tudod, milyenek az emberek! Miután Halifax kiszabadult az ölelésből, kényelmesen leült kedvenc füles foteljába. – Nem is jár hozzám mindennap, itt lakik! – jelentette ki egyszerűen. – De tudod, Rose néni, elég V

nagy vagyok már, tudok magamra vigyázni! – kacsintott tréfálkozva. Ránézett Lalára, aki merev arckifejezéssel állt az ajtóban, és megkérdezte tőle: – Megkínáltad már a hölgyeket frissítővel? Lala nyelt egy nagyot, majd természetellenesen magas hangon válaszolt: – A hölgyek nemrégiben teáztak, Mr. Halifax. – Talán dr. Halifax! – csattant fel méltatlankodva Mrs. Wells. – Ugyan már, Rose néni! – nevetett kedélyesen a férfi. – Lala nem az a kimondottan tekintélytisztelő típus. – Akkor majd teszünk róla, hogy az legyen, mire véget ér londoni látogatásunk – jelentette ki kérlelhetetlenül Mrs. Wells. És csakugyan, minden szavuk, cselekedetük arra irányult, hogy a lányt visszategyék az őt szerintük megillető helyre. Amíg Linda túlzásba vitt csodálattal körülrajongta Halifaxet, és álszerényen dicsekedett az egyetemen elért eredményeivel, édesanyja gyanakodva vonult ki a konyhába szemrevételezni a készülő vacsorát. Amikor vége lett az ellenőrzésnek, méltóságteljesen bevonult az ebédlőbe, és csaknem hisztériás rohamot kapott, mert Halifax a három teríték láttán megkérdezte Lalát, miért nem akar velük enni. Miután a férfi ragaszkodott ahhoz, hogy a lány velük vacsorázzon, nagynénje látványosan nem vett tudomást a negyedik asztaltársról, Linda pedig kíváncsi kérdések apró mérgezett nyilaival bombázta. – Ugyan mondja, Lala, micsoda furcsa név ez? Milyen iskolában vagy tanfolyamon sajátította el a szakácstudományt? Hol szolgált azelőtt? Biztos vannak ajánlólevelei? Hogyan ismerkedett meg dr. Halifaxszel? Halifax vigyorogva figyelte, ahogy Lala zavarodottan gyűrögeti szalvétáját, végül megkegyelmezett neki. – Lalát egy közös ismerősön, Richard Bennetten keresztül ismertem meg. Ő ajánlotta nem hétköznapi tehetségét. A lány zavarában félrenyelt, és hevesen köhögni kezdett. – Bennett, professzor Bennett, csak nem az az ember, aki csodával határos módon menekült meg? – kapta fel a fejét Mrs. Wells. – Egyszerűen szerencséje volt, hogy lekéste a járatot, az újságok meg felkapták a sztorit! Rose néni, remélem, tudod, hogy csodák nincsenek – mosolygott rá jóindulatúan az unokaöccse. – Jól mondom, Lala? – nézett jelentőségteljesen a lányra. A zavarában elpiruló, lány megtörülte a száját, majd óvatosan megszólalt. – A tudomány mai állítása mellett… Linda felvihogott. – Állása! Mulatságos, ahogy beszél, és amiket mond! Lala még jobban elvörösödött. A továbbiakban csak kétségbeesetten figyelte a magasröptű társalgást, megfogadta, hogy többet egy szót sem szól, mert tájékozatlanságával nem akart Halifaxre szégyent hozni. A beszélgetés úgyis majdnem végig olyan témák-mi és emberekről folyt, hogy a lány kénytelen volt némán fogyasztani a vacsorát. Végül mégis elkapta Linda egy mondatát. – Természetesen videón is megvan nekünk Sagan csodálatos televíziós sorozata, borzasztó kár, hogy már nem él. Lala meghökkenve fölkapta a fejét, és akaratlanul is közbeszólt: – Nem is tudtam, hogy meghalt, az Úszó erődben játszott, meg abban az eszkimós filmben, nem? A döbbent csendet Linda hangos nevetése szakította meg. – Istenem, hát mégis mit csinált maga az elmúlt tíz évben? Összekeveri a világhírű kozmoszkutatót azzal az izomagyú filmsztárral! Tudod, Brad – vetett rá egy bennfentes pillantást –, múltkor olvastam egy nagyon érdekes cikket a látens analfabetizmusról… Halifax kényelmetlenül fészkelődött székén, lenyelte a falatot, majd, anélkül hogy bárkire ránézett volna, halkan megjegyezte: – Nem mindenki jut el az egyetemig, Linda. Ezek után az étel úgy ízlett, mint a fűrészpor, és Lala alig várta, hogy felkelhessen az asztaltól, rendet rakhasson, és eltűnhessen a szobájában.

V

N e g y e d ik Másnap reggel folytatódott a megaláztatások sora. Lala a szobájából kilépve találkozott Mrs. Wellsszel. – Mit keres itt ilyen korán? – kérdezte gyanakodva a pongyolás hölgy. – Én… ő… éppen felkeltem, elkészítem a reggelit… – magyarázkodott zavartan. A szúrós szemekben jeges harag lobbant, hangja szinte remegett a felháborodástól. – Hogy merészeli, maga szégyentelen primitív perszóna, azt képzeli, hogy ide csak úgy befészkelheti magát! Szegény Brad csak egy esendő férfi, megszánta magát, és maga ezt szemérmetlenül kihasználja! Vegye tudomásul, hogy Brad és Linda gyakorlatilag jegyesek, amint a lányom megszerzi a diplomáját, össze fognak házasodni. – Én azt hittem, hogy rokonok – lepődött meg Lala. – Halifax egyetlen élő férfi rokonunk, de távoli rokon, ehhez azonban semmi köze, ne tápláljon hamis illúziókat, ha egyáltalán képes megérteni, amit mondok, és most takarodjon a cselédszobába! Ne kelljen még egyszer mondanom! Lala szó nélkül táskájába gyömöszölte kevéske holmiját, és beköltözött a konyhából nyíló sötét és levegőtlen helyiségbe. Akkor sem hagyja magát elüldözni innen! Elmegy, de csak ha Halifax küldi. Reggelinél, ahol csak mint felszolgáló vett részt, és amit Halifax furcsa fintorral vett tudomásul, közölték vele, hogy másnap estére kisebb társaságot össze. Halifax alig mutatkozott a házban, így Lala végképp ki volt szolgáltatva a két nőnek. Egy rendezvényszervező cég segített, mégis nagyon fáradt volt, mire másnap estére minden készen állt. Lala éppen befejezte a büféasztal ellenőrzését, és futólag megsimogatta egy pálma levelét, amikor a házigazda hozzálépett. – Azt akarom, hogy te is itt legyél az estélyen – utasította kurtán. A balul végződött vacsora óta alig váltottak pár szót. – Természetesen itt leszek, a konyhában segítek a pincéreknek előkészíteni a… – Azt mondtam, az estélyen, nem a konyhában! Lala érezte, hogy elönti a düh. – Nézze, dr. Halifax, nem szeretnék magára még nagyobb szégyent hozni. Nem hiszem, hogy a jelenlétem… – Linda be fogja húzni a karmait, ne félj. Szóval itt leszel, és kész! – Mégis milyen minőségben? – Lala menyecskésen csípőre tett kezekkel nézett fel a férfira. – Mint a vendégem. Miért, mégis mit képzeltél? – húzta fel gúnyosan szemöldökét a férfi. Lala lassan kezdte meggyűlölni a férfi olyan gyakran liftező szemöldökét. Ilyenkor úgy érezte magát, mint egy laboratóriumi egér, amely fölött áll a nagy fehérköpenyes tudós, és rosszallással vegyes csodálkozással figyeli a balga állat ügyetlenkedését. – Biztos jönnek majd olyanok is, akik a születésnapján is itt voltak! És különben sincs megfelelő ruhám! – próbálta lezárni a vitát. – Ezek csak kifogások. Tégy róla, hogy senki se ismerjen fel! Itt leszel, és ezt vedd parancsnak! – Hátat fordított neki, és már ott sem volt. Lala idegesen megfogott pár tiszta törülközőt, és végigjárta a ház mosdóit. A hálók közül csak a ház urának volt saját szobájából nyíló fürdőszobája. A biztonság kedvéért bekukkantott a többi vendégszobába is, hátha úgy alakul, hogy valaki itt alszik. A régi, kék menynyezetes hálószobájában az ágyra leterítve ott feküdt az annyira megcsodált hamuszürke ruha. Mellette vadonatúj cipő és egy apró hímzett erszény. Lala elakadt lélegzettel bámulta az ágyat. A férfi gyakran elviselhetetlenül fölényes, tudálékos, lenéző és erőszakos volt, néha azonban egy apró gesztussal szinte könnyekig meghatotta Lalát. Óvatosan felemelte, magához szorította a ruhát, és megpróbált észrevétlenül eljutni a személyzeti szobáig. Sokáig tartott, mire sikerült laza kontyba fésülni makacs, göndör fürtjeit. A megmaradt púdert és szemceruzáját a lehető legügyesebben próbálta használni Fölvette a ruháját, bebújt a cipőbe, amely pontosan illett a lábára, és lélegzetét visszafogva belenézett a keskeny tükörbe. Rámosolygott arra a

nagy szemű, halvány bőrű elegáns lányra. Még sohasem érezte magát ilyen szépnek. Eleganciájának tudatában büszkén kilépett a konyhából a hallba, és ijedten látta, hogy az estély már elkezdődött. Oldalról megpillantotta főnökét, sötétkék öltönyében remekül festett, azonban feszültnek tűnt. A férfi, mintha valami különös erő kényszerítette volna, megfordult, és titokzatos sötétkék szemét Lalára szegezte. A lány megremegett. Hogyan lehet egy egyszerű tekintettel ennyi mindent kifejezni? – gondolta, miközben rémülten érezte, hogy gerincén furcsa bizsergés fut végig, és mellbimbói felágaskodnak. – Jó estét, szép hölgyem! – lépett közelebb Halifax. Lala reszkető szájjal próbált mosolyogni. – Dr. Halifax… – Mi lenne, ha ma este a keresztnevemen szólítanál? – Nem hiszem, hogy ez okos lenne… – tétovázott – Mikor csinálsz te bármi olyat, amit okosnak lehetne aposztrofálni? Mindegy, a mai estére el akarok felejteni minden kellemetlent. Jöjjön, hölgyem! – udvariasan meghajolt, és felé nyújtotta a karját. – Engedd meg, hogy bemutassam néhány barátomat. Sárgák lesznek az irigységtől. Az első húsz perc nagyszerű volt. Lala teljesen megnyugodott, és Halifax oldalán nagyszerűen szórakozott. Mindenki udvarias volt vele, és úgy tűnt, hogy Halifax is a kedvében akar járni. Még arra is volt gondja, hogy Lalának száraz pezsgőt töltsenek. Biztos eszébe jutott, amikor a lány itttartózkodása második napján a vacsoránál megemlítette, hogy a száraz italokat kedveli. A legszebb pillanat mégis az volt, amikor egy baráti házaspárral négyesben beszélgetve, a feleség felkiáltott. – Brad, áruld már el, mit műveltél ezekkel a növényekkel! Egyszerűen csodálatos, ahogy a születésnapod óta kivirultak. Nézd csak ezt a fikuszt! – lelkesedett tovább, miközben Halifax olyan zavart arcot vágott, hogy Lala alig tudta legyűrni nevetését. – Szóval, mi a titka – valami újfajta ásványi só, vagy nyomelem? – kíváncsiskodott a nő. Halifax egészen egyszerűen elpirult. – Beszélgetés – motyogta alig érthetően. – És simogatás, kedveskedés – súgta cinkosán Lala. Halifax furcsa kis grimasszal nézett a lányra. – Valahogy kezdem irigyelni ezt a fikuszt! – Majd a vendégek felé fordulva kijelentette: – Nevezhetitek akár növényi pszichoterápiának is! Lala beleharapott az ajkába, majd félhangosan a megdöbbent hölgy fülébe súgta: – Esővizet kell használni a locsoláshoz, sokkal lágyabb, mint a csapvíz, ez kémia. Tényleg ezután vágyódik, dr. Halifax? – Merészen oldalba bökte társát. Halifax meglehetősen bárgyún mosolygott, majd szinte hangtalanul megfenyegette Lalát: – Megelégszem a langyos zuhannyal, és ezért még megfizetsz! A lány hónapok, talán évek óta most először gondtalanul felnevetett. A következő pillanatban jókedvét mintha elfújták volna. A boltíves ajtóban megjelent a két nagyvilági eleganciával felöltözött Wells hölgy. Halifax észrevette a lány ijedelmét, kezét könnyedén a derekára tette, fölé hajolt és megnyugtató hangon suttogta: – Minden rendben lesz, ne félj! De Lala félt. Nemcsak a Wells hölgyektől, mindentől. Attól, hogy mi a férfi célja ezzel az iránta tanúsított figyelmességgel, mit vár el tőle cserébe, és leginkább attól, hogy ő hogyan fog reagálni, ha majd Halifax az estély után követeli a jutalmát. Ha vonzódott is a férfihoz, tisztában volt azzal, hogy nem illenek egymáshoz. És akkor még szándékosan nem gondolt arra, hogy Linda az, akit Halifax egyszer feleségül akar venni, hiszen olyan szép, elegáns, művelt, és bejáratos a legjobb társaságba! Még szerencse, hogy pár hét múlva visszatér a felgyógyult házvezetőnő! A férfi ma esti viselkedése csodával ért fel, de Lala már megtanulta azt, hogy ha vannak is csodák, nagyon rövid életűek. Ez pedig egy hiperrövid csoda volt, gondolta, amikor megpillantotta Linda gyűlölettől sugárzó tekintetét. A tőle pár méternyire álló lány szeme egy pillanatra összeszűkült, mint aki erősen töri a fejét valamin, majd arcizmai ellazultak, és Linda barátságos mosollyal elindult feléjük. Egy pillanatra körbenézett, majd harsány vidámsággal felkiáltott: – Kedves Lala, de jó, hogy el tudott szabadulni a konyhából! És milyen szerencsés, hogy ilyen jól áll magának ez az én levetett Laura Ashley ruhám! Meg az összes többi megunt holmim, amit napközben mint házvezetőnő hord. Látod, mama, mégiscsak megérte ezt a szegény kislányt felruházni, és nem a szeretetszolgálatnak adni azt a sok 22

ócska ruhát. A teremben egy légy zümmögését is hallani lehetett volna. Lala hirtelen nem bírta elviselni Halifax érintését, ezért előrébb lépett, körülnézett, és elmosolyodott. – Most aztán szépen lebuktam! Nem csoda, elmúlt éjfél, Hamupipőkének már vissza kellett volna vonulni kamrácskájába. Miss Wells, szívből köszönöm nagyvonalúságát, a többi vendégtől meg elnézést kérek az im… impertinenciámért. Ugye jól használtam ezt a latin kifejezést? – nézett kérdőn a megkövülten álló Halifaxre, majd egyenes háttal, magasra emelt fejjel kivonult a helyiségből. Soha senki nem fogja megtudni, mennyi erejébe került, ennek a kis beszédnek az elmondása.

– Hol a fenében bujkáltál, már azt hittem, hogy visszamentél ahhoz az ezoterikus hülyéhez! – üvöltött rá Halifax, amikor reggel összetalálkoztak a konyhában. A férfi karikás szeme, gyűrött arca arról tanúskodott, hogy neki sem volt nyugodt az éjszakája. – Gondoltam rá, de szorult helyzetben vagyok. Sajnos nem tudok lemondani a béremről. A szállás és ellátás költségeit vonja le, Wells kisasszony összes ruháját az éjszaka kimostam és kivasaltam, a zöld szekrényben vannak. Kérem, hogy ellenőrizék… – Hagyd már abba ezt az ostobaságot! – markolt a göndör fekete fürtök közé Halifax. – Nem mész sehova! A hölgyek kellemetlen hírt kaptak, váratlanul el kell utazniuk. – Engedje el a hajamat, dr. Halifax. Ön több mint harminc centiméterrel nagyobb, és legalább negyven kilóval nehezebb a súlya… – Tömegem, kis megsértett boszorka, tömegem! – javította ki kedves mosollyal a férfi, és még közelebb húzta magához a lány arcát. – És nem engedlek el, mert lehet, hogy kétszer akkora vagyok, mint te, mégis olyan jólesik, ha néha fizikusi, bocsánat, fizikai fölénybe kerülök veled szemben! Lassan fölé hajolt és rendkívül gyengéden, szinte csak simogatva megcsókolta Lala remegő ajkát. Egyik tenyerével megtámasztotta a tarkóját, másik kezével finoman cirógatta a lány halvány bőrét. Lala érezte a férfiból sugárzó meleget, borotválkozóvize illatát, ujjainak érintését, és egy pillanatra elhitette magával, hogy minden a legnagyobb rendben van. Azonban ahogy ránézett a férfi egyetemi nyakkendőjére, összerázkódott, és váratlanul hátrébb ugrott. – Nem, dr. Halifax, én nem akarok a játékszere lenni, amit ha éppen kedve tartja, elővesz, kicsit szórakozik vele, aztán meg visszahajítja a sarokba. – Ez a sötét odú akar lenni a sarok? – nézett be a kopár helyiségbe a férfi. – Nem tudtam, hogy drága rokonaim ide száműztek. Természetesen visszaköltözöl a… – Nem! – Lala hangja határozott volt. Halifax tettetett csodálkozással felhúzta szemöldökét. – Egyenesen az én szobámba akarsz beköltözni? Úgy is jó, csak… – Elmegyek. Nem leszek a szeretője. – Ha ezzel esetleg arra akarnál rákényszeríteni, hogy elvegyelek feleségül, az nem fog sikerülni. Borzasztóan kívánlak, de annyira azért nem, hogy hagyjam magam zsarolni. – Maga elbizakodott, beképzelt… – Ne veszekedj velem, kislány! Pocsék egy éjszakám volt, és még rosszabb napnak nézek elébe. Inkább főzzél egy erős kávét! – Halifax megfogta Lala kezét, és a pult felé húzta. A következő pillanatban megszólalt a telefon. Anélkül, hogy elengedné Lala kezét, leemelte a fali készülék kagylóját. A lány kényszeredetten álldogált, amíg a férfi hosszabb beszélgetést folytatott az édesanyjával. Lala hiába próbált kiszabadulni, a kezét fogva tartó marok szorítása egyre erősödött, amint a férfi ingerült, de egyben fájdalmas hangon válaszolt a készülékből jövő szemrehányásokra. Lala az első mondat után megértette, hogy a tegnapi estélyről és az ő botrányosnak titulált jelenlétéről van szó. A férfi végig udvariasan beszélt, de egyre közelebb húzta magához Lala törékeny testét, mintha kettejük érintkezéséből merítene erőt. Végül letette a készüléket, és magához szorította a lányt. Lala mellkasán érezte a férfi szívverését, megmerevedett a váratlanul rátörő felismerés 23

súlya alatt, majd lábujjhegyre emelkedett, és gyengéden megsimogatta Halifax arcát. – Bradford, ne tegyen magának szemrehányást az ikertestvére halála miatt! A férfi ellazult teste egy másodperc alatt megmerevedett. – Az az ostoba Rose! Nem tudom, mi volt ezzel a célja! – kiáltott fel tompán. Lala ránézett, és lemondóan elfordult. Válla megereszkedett, teste mintha elvesztette volna tartását. Bement a kis szobába, és összeszedegette kevéske holmiját. Öt perc múlva belépett a férfi. Ledobta magát az ágyra, és kifürkészhetetlen tekintettel figyelte a rendezkedő lányt. – Szóval arról próbálsz meggyőzni, hogy megálmodtad az egészet? – Nem akarom én semmiről sem meggyőzni, dr. Halifax. Mert sohasem hagyná magát. Lehet, hogy tudja, mik azok a… leptonok, de egyéb dolgokról fogalma sincs, mert egyszerűen nem hajlandó elfogadni, hogy vannak olyan jelenségek, amikre egyelőre nincs magyarázat! Biztos, hogy a… szexből is doktorálhatna, olyan remekül megtanulta a technikáját, de magával az tényleg csak biológia maradna. És ez nekem kevés, és most nem a házasságra gondolok, mert tudom, hogy az köztünk szóba sem jöhet… egészen egyszerűen hagyjon elmenni, kilábaltam már nagyobb bajokból is. Legyen nyugodt, boldogulni fogok egyedül is! Halifax nekivetette a hátát a falnak, hosszú lábát kinyújtotta, karját összefonta mellkasán. Feszült arccal hallgatta a lányt, majd szinte kitört belőle: – Lehet, hogy te elboldogulsz, de én nem! Képtelen vagyok… Rendben van – hajtotta le a fejét –, meghallgatlak. Tessék, itt ülök, figyelek rád, próbálj meggyőzni! Nem vagyok elfogulatlan, mert veled kapcsolatban sohasem lehetek az, de megígérem, hogy nyugodtan végighallgatom, amit mondasz. Lala lerogyott egy kemény székre. Megnyalta ki-cserepesedett ajkát. Halifax mozdulatlanul elterült az ágyon, és őszintének tűnő tekintettel figyelte a lányt. – Tényleg nagyon sok a színjáték, a csalás ezen a területen – kezdte óvatosan. – Én is ismerek egy csomó trükköt, de vigyázok arra, hogy ne okozzak kárt vagy fájdalmat az embereknek. Aki egy kártyavetésre vagy tenyérjóslásra eljön hozzám, nagyjából tisztában van vele, mit várhat… én ezt azért csinálom, mert… mást nem tudok. Elég gyorsan sikerült leleplezni, hogy milyen buta vagyok, nem sokat jártam iskolába… Lala idegesen fürkészte a férfi tekintetét. Eddig tényleg szó nélkül végighallgatta, de mi lesz, ha belefog a másik felébe? – bizonytalankodott. A hosszúra nyúlt csönd után Halifax váratlanul felegyenesedett, felhúzta és keresztezte hosszú lábait. – Ez minden? Nem harapom le a fejedet – biztatta halkan. Az, hogy az elismert tudós törökülésben kuporog a cselédszoba rozoga ágyán, valamiféle bizalommal töltötte el Lalát. – Megérzéseim… vagy látomásaim vannak. Nem tudom, miért vagy hogyan, de időben és térben távol lévő dolgokat látok. Ezt néha tudom irányítani, néha nem. Magánál a múltat láttam, másnál… – itt egy pillanatra megállt – a jövőt… Ha mindezt bármikor képes lennék előidézni, ma már én is milliomos lennék, mint Uri Geller… De ez gyakran teljesen váratlanul jön, néha pedig legnagyobb erőfeszítéssel sem tudok… látni. Halifax megdörzsölte a homlokát és a szemét. Valóban fáradtnak tűnt. – Azt akarod ezzel közölni, hogy te figyelmeztetted Bennettet? – kérdezte higgadtan. Lala elvörösödött, és megvonta a vállát. – Nem feküdtem le vele. Nem azért utasított el. Ez teljesen normális reakció, hogy letagadja a… nem is tudom, minek nevezzem… – És velem kapcsolatban mit észleltél? – folytatta a kikérdezést tárgyilagos hangon. – Azt akarja kideríteni, hogy tudok-e olyan dolgokat, amiket Mrs. Wells nem árulhatott el? – kérdezte panaszosan a lány. Halifax megvonta a vállát. – Megígértem, hogy meghallgatlak, de azt nem mondtam, hogy azonnal mindent el is hiszek. – Először akkor láttam, amikor a születésnapi bulijára hívtak… – fogott bele Lala. – Nem gondolod, hogy ebben a fránya helyzetben már nyugodtan tegezhetsz? – vágott közbe türelmetlenül a férfi. – Szóval láttalak játszani egy tó partján. Úgy tízévesen. Csak az volt a furcsa, hogy kettő volt belőled. 24

A férfi arca megfeszült. Előrébb dőlt, és ökölbe szorította a kezét. – Akkor még nem értettem, de nem is törtem rajta a fejem. Annyi más bajom volt. Aztán most, amikor beszéltél az édesanyáddal… az ő hangját nem hallottam, de ahogy magadhoz szorítottál… a testi érintkezés gyakran erősíti a dolgokat. Hirtelen láttam, ahogy meghalsz. De közben erősen fogtál, és az csak a múlt lehetett, mert gyerek voltál. És egy pillanatra bevillant egy kép a temetésről, ahogy ott álltál, valami herpeszféle volt az ajkadon, és képtelen voltál sírni. Halifax akaratlanul is megérintette, felső ajkát, majd merev arccal felállt, és szó nélkül kiment a szobából. Lala átgondolta a lehetőségeit, azonnal elmegy, vagy marad, és megvárja, amíg a férfi megemészti a történteket. Amikor a férfi több mint egy óra múlva visszatért, Lala még mindig a széken ült. – Megvan! – közölte diadalmasan. – Nem sokan, de azért páran tudnak arról, hogy volt egy testvérem. A komódom egyik fiókjában őrzök egy fényképet kettőnkről a brightoni strandon. Te pedig gyönyörűen ki szoktad vasalni és helyére pakolni a fehérneműmet. Rose meg előszeretettel szokott egyetlen élő férfi rokonának aposztrofálni. Nem sokkal a születésnapom előtt volt egy csúnya herpeszem. Addigra ugyan leesett a pörk, de még kivehető volt a helye. A többi pedig már csak egy kis pszichológia. Halifax széttárta a kezét, és elégedetten elmosolyodott. – Gratulálok, Sherlock Holmes úr! – mosolygott vissza fakón Lala. – Az ön logikája egyszerűen lenyűgöző! Felállt, fölkapta táskáját, ujjaival integetett, és kimasírozott a házból. Halifax a lépcső alján érte utol. – Mi a fenét csinálsz? El akarsz hagyni, mert lelepleztem a trükködet? Attól, hogy átláttam a… Ha azt hiszed, hogy választás elé állítasz – vagy elhiszem az időutazásaidat, és velem maradsz, vagy kitartok az igazság mellett, és elhagysz, ez tisztességtelen zsarolás, és… A lány vidáman lóbálta táskáját, és hosszú lépésekkel távolodott a Halifax háztól. – Lala! Azonnal gyere vissza! És mi lesz a pénzeddel? Egy nemzetközileg is érthető és meglehetősen közönséges gesztus volt a válasz.

Lala két hétig alig mert kimozdulni Kirk üzletéből, reménykedett, hogy a férfi utána jön, és kibékülnek. Talált egy aprócska egyszobás lakást, amelynek a bérét ki tudta fizetni, és ahol csak az éjszakákat töltötte. Munkája is akadt, és lassan meg tudta magának venni a legszükségesebb holmikat. A harmadik hét vége felé üldögélt az üzletben, és egy vékonyka csillogó koronggal játszott. Rövid gyakorlás után nagy sebességgel tudta pörgetni a kereket. Ekkor lépett be az üzlet ajtaján Halifax. Sápadtnak, megviseltnek tűnt. Szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek. A mindig annyira öntudatos férfi most bizonytalan léptekkel közeledett a pulthoz. Lalát egy pillanatra elöntötte a káröröm, ugyanis arra gondolt, hogy lám milyen pocsékul néz ki a férfi, amióta őt elüldözte a házából. Halifax odaért a pulthoz. Kezével megragadta gömbölyűre koptatott peremét, ízületei elfehéredtek az erős szorítástól. – Azért jöttem, mert – körülnézett az üres üzletben, majd hangosabban folytatta – szükségem van rád. Lala úgy érezte, mintha hájjal kenegetnék. – Elhiheted, hogy milyen nehezen szántam rá magam, de te vagy az utolsó reménységem… Lala értetlenül összevonta a szemöldökét. – Linda eltűnt. Úgy néz ki, hogy elrabolták! Ez felért egy hidegzuhannyal. Hogyan is gondolhatta azt az ostobaságot, hogy őmiatta jött el a férfi! Halifax valószínűleg észrevette az arcán tükröződő érzelmeket, mert gyorsan folytatta. –. Tudom, hogy nem kedvelitek egymást, de akkor is kötelességed segíteni! Meg kell találni! Milyen könnyű lett volna most erkölcsi diadalt aratni a rémült ember felett! Ehelyett Lala hátra25

dőlt, és töprengő arccal megismételte. – Kötelességem segíteni? Hogyan? Ezt mégis hogyan képzeled? Halifax szinte áthajolt a pult fölött – Most félre kell tenni minden ellenérzést! Linda életéről van szó, ki tudja, mit művelnek vele azok a gazemberek! Ha van benned egy kis emberiesség, akkor… Lala mély lélegzetet vett, mielőtt megszólalt. – És amikor az én életemről volt szó, akkor ugyan hol maradtak ezek a nagyszerű elvek? – Ugyan már, Lala, mikor vered már ki a fejedből azt a téveszmét, hogy szándékosan gyújtották föl a házadat? Ez egyszerűen nevetséges! Azok a srácok teljesen hétköznapi kamaszok voltak! Én borzasztóan sajnálom, ami történt, meg a macskádat is, de fogadd már el, hogy füstmérgezést kapott, és ezért nem tudott kimenekülni. Egy állat pótolható! Valami megcsillant Halifax szemében, ezért Lala gyorsan közbevágott. – Eszedbe ne jusson valamelyik nap beállítani egy aranyos nyolchetes kiscicával piros masnival a nyakán. Nem tudnám elviselni. Legalábbis még hosszú ideig nem. Halifax meglepődve elengedte a pultot, és egy pillanatra megnémult. – Füstmérgezés? – töprengett tovább Lala, majd Halifax szemébe nézett –, nem hiszem. Azért nem tudott elmenekülni, mert még egy hétéletű macskának is elég nehéz lenne futni felhasított hassal. A férfi rémülten nyelt egyet, de Lala kíméletlenül folytatta: – Az persze eszedbe sem jutott, hogyha azok a hétköznapi fiúk ezt csinálták egy macskával, vajon mit műveltek volna velem, ha történetesen otthon vagyok? Halifax szó szerint megtántorodott. Mire újra megkapaszkodott a pultban, Lala már felpattant, és sietett az ajtó felé. – Azt a pörgő-forgó csillogó szerkezetet, amivel játszottam, Egely-keréknek hívják. Ez az úr pedig egy fizikus. Kíváncsi lennék a véleményedre. Már a csilingelő ajtóból folytatta. – Először vigyél haza, összepakolok pár cuccot, aztán menjünk oda, ahol a kisasszony utoljára tartózkodott, még jobb lenne oda menni, ahol aludt. Útközben elmesélheted a részleteket. Lala különösebben meg sem lepődött, amikor a Jaguár a Douglas utca irányába indult. Úgy látszik, hogy amint eltűnt innen, a hölgyeknek mégsem kellett olyan sürgősen eltávozni. A nappaliban egy idegen férfit és az összeroppanás szélén álló Mrs. Wellst találták. Amikor megismerte a lányt, hangosan zokogni kezdett. Leültették, és miután egy kicsit megnyugodott, vádló tekintettel nekiesett Halifaxnek. – Azt mondtad, segíteni próbálsz, hogy megtaláljuk az én drága, ártatlan kislányomat, ehelyett meg idehozod ezt a kis kurvádat! A jól öltözött idegen mozdulatlan arccal követte az eseményeket. – Ha nem nyugszol meg Rose néni, kapsz egy óriási pofont – szólt szokatlanul erélyesen Halifax. – A hisztéria most nem használ. Linda érdekében remélem, hogy Lala tud segíteni. Tőled viszont elvárom, hogy szedd magad össze, és nem sértegesd soha többé! – Segíteni? Azt gyanítod, hogy tud valamit az egészről! – kiáltott fel megdöbbenve Mrs. Wells. – Hogy erre nem gondoltam! Bosszúból, mert kirúgtad, és takarodnia kellett innen, féltékenységből elraboltatta az én kicsikémet… – kiabált gyűlölködve. Halifax sajnálkozva ránézett Lalára, tehetetlenül vállat vont, majd feltámogatta nagynénjét az emeletre. A szobában még mindig csend uralkodott, amikor visszatért, Lala a nagy üvegablak előtt állt, és figyelmesen vizsgálgatta a fikuszt. Néhány sárguló levelet fedezett fel rajta. – Adtam neki egy nyugtatót, ha nem javul az állapota, orvost kell hozzá hívni – mondta gondterhelten Halifax. – Esetleg engem is felvilágosítana, hogy a kisasszonynak milyen szerepet szán ebben az ügyben? – szólalt meg a magas, elegánsan öltözött férfi. – Jaj, bocsássanak meg! – kiáltott fel tompán Halifax. – Charles Tate nyomozó, a hölgy pedig Blake kisasszony. Shangri-La Blake. Itt lakott egy darabig, találkozott Lindával. De természetesen semmi köze sincs az elrablásához! – tette hozzá gyorsan, amikor észrevette Tate fürkésző tekintetét. – Azért hívtam ide, mert – egy pillanatra megakadt – mert Lalának néha… megérzései vannak – sikerült rövid szünet után befejeznie a mondatot. Lala némán figyelte a rendőr reakcióját. Tate szeme felcsillant. – Azt hiszem, ez egy nagyon 26

bölcs ötlet volt, uram. Halifax meghökkenve nézte a nyomozót. – Már csak hiúságból sem verjük nagydobra, de a Scotland Yard is igénybe szokta venni a látnokok különleges képességeit. Ártani nem árt, és mindenféleképpen növeli az esélyéket arra, hogy egy eltűnt személy nyomára bukkanjunk – vonta meg a vállát, és közelebb lépett a lányhoz. – Az emberrabló, ha egyáltalán arról van szó, egyelőre nem jelentkezett, csak egy kendőt találtunk a kerítésre akasztva. Miss Wells kendője. Sajnos eléggé össze lett fogdosva, de mindjárt odaadom magának. – Lala nem valami szagkövető kutya! – vágott közbe felháborodott hangon Halifax, de a rendőr nyugodtan folytatta tovább. – Mondja meg, mire lehet szüksége, mivel tudjuk segíteni! Lala jóleső éréssel nyugtázta, milyen megdöbbenve figyeli Halifax a rendőr elfogulatlanságát. – Nem vagyok benne biztos, hogy tudok-e egyáltalán segíteni. Úgy három hete láttam utoljára, és nem kedveltük túlzottan egymást, és a… – Negatív érzelmek befolyásolják a pszi-észlelést – fejezte be Tate. – Jó lenne, ha összefoglalnánk, amit biztosan tudunk – indítványozta Lala. – Tehát negyvennyolc órája eltűnt, amikor elindult egy barátnőjéhez. Nem ért oda, senki sem látta, és azóta semmi hír róla. A kendő a nyakában volt? – nézett Tate-re, aki bólintott. Óvatosan kezébe vette a finom kelmét, némán morzsolgatta ujjai között. Rövid idő múlva kétkedve nézett a nyomozóra. – Volt valamilyen üzenet a kendő mellett? – Nem, csak ráakasztották a kerítésre – vette vissza a szót Halifax, aki közben leült a fotelbe, és égő tekintettel figyelte a lány arcát. Lala lehunyta a szemét, majd hosszabb összpontosítás után kijelentette: – Ez nem az emberrablók üzenete. Valaki megtalálhatta, és csak úgy odatette a kendőt, hogy mégse heverjen a járdán… – Miből gondolod, hogy… – vágott közbe Halifax. Lala még mindig a kezében tartotta a finom textíliát. – Tudja, ahogy egy páratlan kesztyűt is felemelnek a porból, és a korlátra vagy postaládára tesznek, hátha keresi majd a tulajdonosa… – magyarázta, majd visszaadta a selymet Tate-nek. – Honnan jöttél rá? – szegezte neki türelmetlenül a kérdést Halifax – Nem érzek rajta gonoszságot, rossz szándékot, erőszakot – válaszolta az igazat Lala. A férfi hitetlenkedve széttárta a karját. – Esküszöm, úgy érzem magam, mintha az X-aktákban lennénk! – És nem derogál a világmegváltó fizikusnak azt az áltudományos marhaságot nézni? – meresztett rá ártatlan szemeket Lala, majd a nyomozó felé fordult. – Felmennék a szobájába – javasolta Tate-nek Lala, és elindult a lépcső irányába. A szobában, egy félig nyitva hagyott fiók kivételével, rend uralkodott. Lala mindent alaposan végignézett. Hosszú perceket töltött a pipereasztalnál, ujjaival leheletfinoman megérintette a méregdrága parfümök üvegcséit. Nekem sohasem fog ilyesmire telni, állapította meg egy kis irigységgel. Benyitott a szekrénybe. Végigsimított a vállfán lógó ruhákon, bekukkantott a fehérneműs fiókba, majd vállat vonva odalépett az ágyhoz. Leheveredett, az éjjeliszekrényről levette az ott heverő könyvet. Stephen Hawking, Az idő rövid története. Elolvasta a hátoldalán lévő tájékoztatót, majd belelapozott. Sohasem fogom ezeket az elvont dolgokat megérteni – sóhajtott, és mellkasára fektette a könyvet.

Ö t ö d ik Fázósan forgolódott az ágyon, amikor az ajtó kattanása felébresztette. – Úristen, Brad, gyere ide! Nem hiszek a szememnek, egyszerűen fogta magát, és beköltözött Linda szobájába. Megszabadult tőle, és most át akarja venni a helyét. Lala az alvástól kábán ült fel. Már reggel van – nézett csodálkozva az órájára. 27

Mrs. Wells háta mögött megjelent Halifax. Megnyugtatóan megveregette a gesztikuláló nő vállát. – Nézd Rose, jobb lesz, ha… – Nehogy hagyd, hogy csak úgy elmenjen! Át kell kutatni, biztos összelopkodott magának mindenfélét Linda holmija közül. Múltkor is ezt csinálta, nem? – nézett Halifaxre, aki elvörösödött arccal próbálta elhúzni az ajtóból. – Egyszer már elmagyaráztam, én mondtam neki, hogy válogasson azokból az, átkozott ruhákból. Nem szívesen figyelmeztetek rá, de miután én folyósítom Linda évjáradékát, talán abba is lehet beleszólásom, hogy mi legyen a sorsa azoknak a megunt ruháknak. Ócska, divatjamúlt cuccok – így mondta a drágalátos elkényeztetett lányod, és hogy soha többé nem venne fel azok közül semmit… – Soha többé! – fakadt sírva Mrs. Wells. – Hogy mondhatsz ilyet… Egy óra múlva a hölgyet beszállították egy szanatóriumba. Lala közben a konyhában reggelit készített, és megterített Tate-nek is, aki telefonon bejelentette érkezését. Tíz perc múlva megérkezett Tate, és egy kicsit később Halifax. Lala három terítéket tett fel az asztalra, Tate csak egy csésze kávét kért, Halifax azonban Lala megrökönyödésére alaposan megpakolta a tányérját. A reggeli után Tate a levelesládából gumikesztyűs kézzel óvatosan kiemelte az aznapi postát. Halifaxszel együtt átválogatta, végül egy fehér boríték maradt a kezében. Mindenki feszülten várta, mi rejlik benne. Klasszikus zsaroló levél volt, újságból összeollózott betűkkel. „Elkaptuk! A fotón még mosolyog! Hamarosan megtudjátok, mennyit követelünk cserébe Lindáért. A zsarukat ne értesítsd, még a végén baja esik a kicsikének!” A papírlap mellett egy polaroid felvétel Lindáról, amint görcsösen kényszeredett mosolyra húzza száját. Halifax ökölbe szorította a kezét, Tate rákönyökölt az asztalra, és Lala óvatosan megkérdezte: – Nem foghatnám meg, még mielőtt átmegy a laborosok kezén? Tate most először tűnt dühösnek. – Nézze, ha van rajta bármi nyom… – Megvonta a vállát. – Én nyitott vagyok bármi újra, de utánanézettem magának. Eddig még semmilyen sikeres… – Ő figyelmeztette Bennett professzort, hogy ne szálljon fel az izraeli járatra – szólt közbe Halifax. Mindketten döbbenten bámulták. Lala szemében apró csillagocskák szikráztak, a remény fényei. A férfi ránézett, majd bocsánatkérően megvonta a vállát. – Szkeptikus ember vagyok, de végül maga Bennett ismerte el. Szóval ezért jött el értem, gondolta csalódottan Lala. Kikényszerítette valahogy Bennettből az igazságot. Erőt vett magán, és a feladatra összpontosított. – Nem érek hozzá, csak fölötte tartom a kezem, úgy jó lesz? Ujjbegyei, tenyere bizsergett a sokféle kellemetlen érzéstől. Most aztán bőven érzett gonoszságot, kapzsiságot, elszántságot. Egy kicsit megkönnyebbült, mert az erőszak sötét hullámai nem jutottak el hozzá. Bizakodva elmosolyodott. – Azt hiszem, egyelőre nem bántották. Halifax olyan megkönnyebbüléssel sóhajtott fel, hogy Lala csodálkozva felé fordult, amire a férfi zavarba jött. – Mr. Tate, mielőtt még magával viszi a levelet, jó lenne… nem tudnánk bemenni dr. Halifax dolgozószobájába? – nézett a két férfira kérdő szemmel. Azonnal felálltak. Még mielőtt becsukódott volna mögöttük a dolgozószoba ajtaja, a férfi türelmetlenül felcsattant. – Mondd már, ha van valamilyen ötleted! Lala tett pár tétova lépést a titokzatos tárgyakkal telezsúfolt szobában. – Lehet, hogy nagy hülyeséget mondok – kezdte óvatosan –, nem vagyok iskolázott… – Miss Blake! – szólt közbe Tate. – Nem kell magyarázkodnia. Ha bármilyen ötlete támadt, ki vele! Senki sem fogja kinevetni. Lala bizonytalan pillantást vetett Halifaxre, aki dühös arccal támasztotta az ajtót. – Mi lenne, ha az önsajnálat helyett végre kinyögnéd, hogy mit ötöltél ki? – Vannak csillagtérképeid? A férfinak leesett az álla, majd nyakig elvörösödve robbant. – Ha most asztrológust akarsz játszani, horoszkópokkal…

– Dr. Halifax, mi lenne, ha lehiggadna, és végighallgatná a kisasszonyt? – szólalt meg halkan Tate. – Természetesen vannak. Vastag atlaszok, meg CD-n is van egy szoftverem… – vakkantotta dühösem Halifax. – És vonatmenetrend. Azt meg maga tudja beszerezni, ugye? – fordította Tate felé a fejét Lala. A férfi szótlanul bólintott. – Ha a világ leghülyébb nemzeti sportjának, a vonatstírölésnek akarsz hódolni… – lépett előre Halifax. – Lehet, hogy nagy hülyeséget mondok – szakította félbe Lala –, de a csillagok állásáról meg lehet állapítani a világtájakat, nem, úgy, mint régen a tengerészek? Halifax fölvonta szemöldökét, Tate leült az íróasztal mellé. – Úgy értem, látom, hogy milyen csillagok vannak a fejem fölött, mondjuk a Göncöl-szekérnek merre mutat a szára. Nem ismerem őket, de egy képen talán be tudnám azonosítani, akkor tudjuk, hogy északra vagy nyugatra van, nem? – bizonytalanodott el Lala. Halifax figyelmesen, de kétkedve hallgatta. – Nem értem, hogy hova akarsz ezzel kilyukadni. – És ha meglenne a főbb irány, könnyen be lehetne azonosítani a helyet a menetrend szerint. Halifax arcáról hirtelen lefoszlott minden ingerültség. Odalépett a lányhoz, megfogta a kezét, és odavezette egy kényelmes kanapéhoz. Melléült, és gyengéden megsimogatta az arcát. – Ne idegeskedj! Meg kell értened minket, Lala. Az ilyen földhözragadt embereknek, mint mi, lassú a felfogóképessége. Magyarázd meg, mire gondolsz! Lala érzete, ahogy az érintés hatására elcsendesedik dübörgő szíve, és kellemes, megnyugtató meleg önti el a szívét. – Linda egy olyan épületben, romban fekszik, amelynek nincs, vagy lyukas a teteje. Valahol az erdőben van, fenyőerdőben. Kilát az égre. Vidéken van, tudod, meséltél a városok felett lévő fényszennyezésről, ő pedig tökéletesen sötét eget lát. Tegnap éjszaka tiszta volt az ég, nem? Egész éjszaka nem tudott aludni. Fázik, és fél. Sötétedéstől napkeltéig – kérdőn ránézett a mellette ülő férfira – megtudhatjuk az időpontokat? Szóval ez alatt az idő alatt nyolc vonat ment el nem messze tőlük. A két férfi egyszerre mozdult. Tate a telefon után kapott, Halifax a számítógéphez ugrott. Bekapcsolta, de utána mégis kétkedve összevonta a szemöldökét. – Úgy érted, hogy azt láttad, amit Linda? Lala fáradtan megvonta a vállát. – Nemcsak láttam, éreztem és hallottam is. Az a baj, hogy az elrablóit nem láttam. De te úgysem hiszed el… Ha sikerül megtalálni Lindát, eltűnök innen… – Erről még beszélünk! – mordult rá Halifax. – Amíg utánanézek az adatoknak, te nézegetheted a csillagokat, vagy megpróbálhatod lerajzolni azokat, de ez nem megoldás, nem a tengeren vagyunk. És nem hiszem, hogy olyan messzire vitték volna… Ha viszont sikerül összehozni az időpontokat… A lány arca elkámpicsorodott. – Most jövök rá, ha fordítva feküdne, a csillagok is másképp állnának… pedig azt hittem, hogy… – mérgesen beletúrt a hajába. Több mint két óra kísérletezés, találgatás és kínlódás után sikerült úgy egyeztetni az adatokat, hogy a térképen ki tudtak jelölni egy százötven kilométeres vasúti pályaszakaszt. Most már Tate-en múlott, hogy részletes térképeken megpróbálja azonosítani vagy legalább pontosítani a helyszínt. Miután a rendőr elsietett, Halifax átkarolta Lala vállát. – Milyen jó a hívő embereknek. Ilyenkor imádkoznak egyet Istenhez, és hisznek abban, hogy csoda történik… – Kérlek, ezt most ne kezdd elölről! – sóhajtott fel Lala. Halálosan fáradtnak érezte magát. – Csak legyen már ennek vége! Szegény Linda, hogy fázhat a szabad ég alatt! Úgy tűnt, Halifax elfogadta Lala látomását. Annál jobban megdöbbent, amikor észrevette, hogy a lány az előszoba felé tart. – Ha vége lesz, azért jólesne egy telefon – nézett hátra, miközben leemelte fekete kabátját a fogasról. – De… de, szó sem lehet arról, hogy most elmenj! – dadogott a férfi. – Természetesen itt maradsz. Különben sincs, aki ebédet főzzön – mosolyodott el kisfiúsan. – És természetesen megvárjuk,

mivel jelentkezik Tate. Szeretnék velük menni a helyszínre, és talán jó lenne, ha te is ott lennél.

Tate-nek sem volt túlzottan ínyére a dolog, de végül beleegyezett. Négy járművel indultak el, nem sokkal sötétedés után. Kommandósok, mentőautó, kutyás nyomozó – a rendőrség valóban mindent bevetett. Lala fáradtan kuporgott a hátsó ülésen. Minden erőt kivett belőle az előző éjszaka és ez a hosszú nap. Nem hitte, hogy tudna segíteni a helyszín lokalizálásánál. Tate elmondása szerint az adott szakasz közelében három gyanús, rossz állagú, elhagyatott épület található. Már a második is lakatlannak bizonyult, és a kocsik elindultak a vasúttal párhuzamosan haladó úton a harmadik felé, amikor Lala váratlanul megremegett. A gyomrában sötét érzések gomolyogtak. Ránézett a mellette ülő Halifax feszült arcélére, előrehajolt, és megszorította Tate vállát. – Forduljunk vissza! Túlhajtottunk. Tate értetlen arcot vágott. – De hova? Azóta nem is volt leágazás! – Akkor is – mondta makacsul Lala. – Forduljunk vissza! – csatlakozott hozzá Halifax. Tate bólintott a sofőrnek, aki nagy lendülettel visszafordult az országúton. Nagyon lassan haladtak egészen addig, amíg a reflektorok fényében észre nem vettek egy benőtt erdei utat. – Sehol sincsenek keréknyomok '– jegyezte meg rosszallóan Tate, de tompított fényekkel végigzötyögtek az alig kivehető úton. Megálltak egy tisztáson, ahonnan úgy tűnt, nem vezet tovább út. Körülöttük az éjszakai erdő csöndje és sötétje. Lala kiszállt, és tétován tett néhány lépést. – Azt hiszem, ők máshonnan érkeztek… A többi autóból is köréjük sereglettek az emberek. – Gombát szedni álltunk meg, vagy boszorkányszombatot tartunk a tisztáson? – kérdezte a kutyás ember. – Most már aztán elég volt – közölte a kommandósok parancsnoka. – Nem fogsz belőlünk bohócot csinálni, Tate! Jóslatok, megérzések, álmok… rajtunk fog röhögni az egész Scotland Yard! – Hátat fordított neki, és embereinek halkan kiadta a parancsot. A terepruhások már elindultak járműveikhez, amikor elöl valami történt. A német juhász halkan felmordult, és iszonyatos iramban elindult a tisztás túlsó vége felé. – Nyomot fogott. Hála istennek! – suttogta Tate, és utánuk futott. – Reméljük, nem egy nyulat szimatol! – hallották a kommandósok parancsnokát, majd az egész egység pár másodperc alatt nesztelenül eltűnt az erdőben. – Tate lelkünkre kötötte, hogy maradjunk a kocsiban – suttogta Halifax, miközben oldalán Lalával követte a többieket. – Igen, az nagyon ésszerű lenne! – lihegte Lala, és megpróbálta minden erejét mozgósítani. Csak a letaposott fű vezette őket. Megkerültek egy sziklát, majd egy éles kanyar után váratlanul megpillantottak egy romos épületet. Sötétnek és elhagyatottnak tűnt, a rendőröknek nyoma sem volt. Halifax nagy kezével megállította Lalát, és egy fa mögé rántotta. – De hát hová tűnt mindenki, hol vannak? – lihegte a lány. – Segal sohasem játszott kommandós filmekben? Körbekerítik, előkészítik a támadást, hogy senki se lóghasson meg. Csak azt nem tudom, a sötétben hogy tudnak egymással kommandós nyelven jelelni. Lehet, hogy infraszemüveget használnak? Persze, annak a felbontóképessége nem elegendő ilyen finom mozdulatok megkülönböztetéséhez, különben is a végtagok, pláne az ujjak hőmérséklete sokkal alacsonyabb, mint a törzsé… te jó ég! – hökkent meg egy pillanatra saját eszmefuttatásától, majd zavartan a hajába túrt. – Szerinted rendben van? – nézett a lányra rövid szünet után aggódva Halifax. Lala némán bólintott. Érezte, hogy Linda él, de olyan fáradt volt, hogy nem volt képes tovább vizsgálódni. Leguggolt, és nekitámaszkodott egy törzsnek. A kommandósok olyan nesztelenek voltak, hogy ők ketten észre sem vették, amikor megkezdődött a támadás. Ahogy fények gyúltak, és kivezettek két megbilincselt alakot, Lala rádöbbent, hogy már vége is az akciónak.

De mégsem. A bekövetkező pillanatban a mellette kuporgó Halifax felpattant, és iszonyatos tempóban elrohant a fák közé. Lala a sötétben már csak a hatalmas alak vetődését halotta, és a hangokból kivette, hogy valakit magával rántott. Nem irigyelte azt az embert. – Mi van, dokikám? El akarja venni a kenyerünket? – nevetett felszabadultan egy mély hang. – Egyszerű reflex, nyolc év rugbi – motyogta a férfi, miközben feltápászkodott. – Nem hagyhattam, hogy eltűnjön. Mi van Lindával? – indult el az épület felé. – Rendbe fog jönni. Lehűlt egy kicsit a teste, kikészültek az idegei, de nincs nagy baj! – nyugtatta Tate. A következő jelenet, amit Lala a fatörzs mellől meglátott, az volt, hogy Halifax karjaiban hozza a pokrócba csavart lányt. Linda zokogott, és görcsösen kapaszkodott a férfiba. Akármennyire is biztos volt magában, Lala szívéről óriási kő esett le. Most már csak fel kellene tápászkodni – gondolta, amikor látta, hogy a foglyokat vezető csapat az erdőn keresztül elindult vissza az autók felé. Úgy érezte, hogy nem bírja leküzdeni a tagjaiba költöző ólmos fáradságot. Csak egy kicsit lehunyni a szemét, pihenni, erőt gyűjteni… Végül nagy nehezen felküzdötte magát, és görcsös izmokkal, sajgó derékkal elindult. Miközben utolsó erőtartalékait mobilizálva vánszorgott az erdőn keresztül, felnézett a csillagos égre. Semmi sincs rendben, de legalább a sok apró világító pont ott van… Már forró fürdőre sem vágyott, talán csak egy pohár tejre, egy puha ágyra, egy testre, amely melegíti… úristen, hogy juthat ilyesmi egyáltalán eszébe! Hiszen látta a férfi arcát beragyogó boldogságot, amikor karjaiban tartotta Lindát. Végül is unokatestvérek között lehetséges a házasság… Eltévedtem! – rémült meg, amikor végül kiért az erdőből. Nem találta a többieket. Zakatoló vonat hangját hallotta, majd pár méterrel maga előtt egy pirosan világító pontot vett észre. Parázsló csikk! Belehasított a felismerés – itt hagyták, egyszerűen itt felejtették! Hogy Halifax Linda megmenekülése fölötti örömében megfeledkezett róla, ezt, ha fájt is, de megértette, azonban Tate, a gondos, precíz Tate! Úgy húsz perc múlva jutott ki az autóútra. Fél tizenegy, az még nem olyan késő. Előbb vagy utóbb jön erre valaki – rogyott le egy út menti korlátra. Persze éjszaka stoppolni – akkor csinálta ezt először és utoljára, amikor hét évvel ezelőtt megszökött a cirkuszból. Akkor az utakon rá leselkedő veszély elhanyagolhatónak tűnt ahhoz képest, ami a lakókocsiban fenyegette. Még további tíz perc telt el, mire sebesen közeledő reflektorok fénycsóvája világította meg a korláton kuporgó apró alakot. – Még nem követtem el életemben olyat, amiért ennyire szégyellném magam – mondta tompán Tate, amikor fölsegítette Lalát a korlátról. – Akkor maga egy boldog ember, biztos azt hitte, hogy a másik autóban vagyok… – Köszönöm, hogy mentegetni próbál, de… A folytatását már nem hallotta Lala.

Úgy látszik, szokásommá válik idegen ágyakban felébredni – töprengett, amikor reggel nagyot nyújtózott. De most először ébredt fel farmernadrágban és pulóverben. Kikászálódott az ágyból, ránézett az órájára. Fél kilenc. A barna árnyalatú hálószoba után még személytelenebb nappali várta. Az asztalon egy ív papír. Nagyobb szüksége volt egy kiadós alvásra, mint bármi másra. Mellesleg álmában panaszosan nyöszörög! Reggeli a konyhában. Majd hívom Kirk Taylornál. Még egyszer elnézést a tegnapi csődért, és köszönet mindenért. Charles Ki a fene az a Charles? Ja persze, Tate, tegnap esti megmentője. Furcsa egy fickó, az biztos. Megkereste a konyhát, és szégyenkezés nélkül nekilátott a bőséges reggelinek. Éppen harmadik pirítósat kente vastagon vajjal, amikor meghallotta a csöngőt. Kenyérrel a kezében szaladt az ajtó-

hoz, tele szájjal, ragacsos ajakkal nyitott ajtót. Lala egy pillanatra azt hitte, hogy kísértetet lát. A férfi hófehér arca, remegő orrcimpái, vértelen ajka ijesztő látványt nyújtott. – Baj van Lindával? Mi történt, Halifax? A férfi magával sodorta, ahogy berontott a lakásba. – Ó, milyen figyelmes vagy, hogy érdeklődsz! Lindával minden rendben. – Akkor? – nézett rá kérdőn a lány. – Akkor? Persze, elfelejtettem, hogy a te nyomorult világodban nincs abban semmi különös, ha egy lány minden éjszakáját más férfi ágyában tölti! – kiáltott felháborodott hangon Halifax. Lala érezte, hogy őt is elönti a leküzdhetetlen düh. Merev léptekkel belépett a konyhába, leült, és újra evéshez látott. – Maga, dr. Halifax, egy tisztességtelen, önző, álszent disznó. Semmi köze ahhoz, hogy kinek az ágyában töltöm az éjszakáimat! – Nagyot harapott a pirítósba. – Szóval semmi közöm ahhoz, hogy mit művelsz? Na lássuk csak, mit ír erről az éjszakáról ez az erkölcstelen alak! – nyúlt az asztalon heverő üzenet után. Miután gyorsan átfutotta a sorokat, szárazon felnevetett. – Szóval csődöt mondott a fickó! Na akkor majd én kielégítelek, hogy ne kelljen nyöszörögnöd. Sikítani fogsz a kéjtől, és ha majd itt hagylak, soha többet nem leszel képes elfelejteni ennek a korlátolt, régimódi, szórakozott tudósnak a jól begyakorolt technikáját. – Fél kezével a rémült lány után nyúlt, és olyan hirtelen rántotta fel, hogy az asztalon szanaszét repkedtek az edények. Lala megpróbált tiltakozni, de pár másodperc múlva már a kemény asztal tetején feküdt, és maga fölött a férfi hófehér maszkra emlékeztető arcát látta. – Hagyjál békén, engedj el! – kiabált teljes erejéből, amíg csak a férfi kőkemény ajkai el nem némították. Halifax fél markával Lala két kezét összefogta, és a feje fölé szorította. Lába lelógott az asztalról, és hiába próbálta lelökni magáról a nehéz testet. Egy pillanatra szabaddá vált a szája, amikor Halifax fölegyenesedett, hogy lehúzza róla a nadrágot. Lala rekedten kérte a férfit. – Ne így, legalább ne ilyen megalázó… – Mit tudsz te a megalázásról, te kis szajha, amikor minden éjszaka ott kísértesz az álmaimban, mint egy lidérc, nem hagysz aludni, dolgozni, létezni. És amikor félredobok minden józan megfontolást, lefekszel az első alakkal, aki hajlandó elhinni a hókuszpókuszaidat! – Egy mozdulattal lerántotta róla a farmert, és már a saját nadrágját gombolta. Lala félig szabaddá vált térdét nekifeszítette a férfi törzsének, és megpróbált kicsúszni a szoros fogásból. Érezte, hogy pulóvere a derekánál átnedvesedik a meleg teától. Halifax fölényesen felnevetett, és még erősebben megszorította Lala csuklóit. Lenézett a lány hevesen emelkedő mellére, majd megrázta fejét, és újra. Lala rémülettől hófehér arcába tekintett. – Hiába mereszted a mellbimbóidat, nem foglak kényeztetni, csak egyszerűen elveszem, ami kell nekem. Mi a fenének vacakoljak az orgazmusoddal! Arra keress magadnak más bolondot! Lala érezte, a hogy a férfi forró keménysége megérinti. – Gyűlöllek, életem végéig gyűlölni foglak, és megátkozlak, hogy soha többé ne legyen nyug… A mondat vége fájdalmas sikolyba fúlt, ahogy Halifax átszakította szüzességét. A következő pillanatban egyedül feküdt a kemény asztalon. Halifax valahonnan két méter távolságból szenvedélytől még homályos tekintettel nézte. A szenvedély helyét azonban hamarosan rémület vette át. Megigazította nadrágját, fölvette a lány szétszórt ruháit, és lerakta mellé az asztalra.” Lala lassan összeszedte magát. Feltápászkodott, felmarkolta a ruháját és kiszaladt a reggel már felfedezett fürdőszobába. Lezuhanyozott, ámbár nem is volt mit lemosni magáról, hiszen a férfi a behatolás után azonnal elhagyta a testét. Nem tudott, de nem is akart gondolkodni. A hálószobában megállt, és elrendezte az ágyat, aztán eszébe jutott, hogy mielőtt elmegy, rendet kell rakni a konyhában is, hiszen még a haja is ragadt a dzsemtől, és a pulóverén egy nagy vajas folt éktelenkedett. Már az ajtóból szemet szúrt a pusztítás látványa. Felborított edények, a padlóra csordogáló teatócsa, kenyérmorzsa, és szétfolyt méz az asztallapon. Szegény Charles Tate, csak jót akart, és lám ez lett belőle! – Ha fel akarsz jelenteni nemi erőszakért – szólalt meg a háta mögött egy remegő hang – nem fogok tagadni, végül is, egy rendőrtiszt lakásában, ez egyszerűen, téged… soha nem hittem volna,

hogy én… – dadogott összefüggéstelenül Halifax. Ahogy Lala most végignézett rajta, mintha legalább húsz centiméterrel lett volna alacsonyabb. – Én tegyek tönkre egy ilyen ígéretes tudományos karriert? Még a végén az én hibámból nem derül ki, hogy lesz-e „nagy összeroppanás”, vagy tovább tágul a világegyetem. Dr. Halifax, menjen haza, és kutassa tovább az univerzum titkait, vegye feleségül Lindát, és nemzzen neki sok kis zsenit. Én is visszatérek a saját nyomorult világomba, és élem tovább primitív kis életemet. – Ami Lindát illeti… – Nem vagyok rá kíváncsi. Hagyjon békén, még össze kell takarítanom ezt a disznóólat! Halifax összeszorította a száját, némán figyelte a mosogató fölé hajoló lányt, majd szó nélkül kiment a konyhából. Amikor Lala meghallotta az ajtó kattanását, lerogyott a letörölt asztal mellé, és szabadon engedte elkeseredését.

Hat o d i k Bár Lala összeszorult gyomorral szólt bele a kagylóba, a másnap délelőtt telefonáló Tate nem gyanított semmit. Biztosította a lányt arról, hogy Lindával minden rendben, az elrablói két egyetemi társa ismeretségi köréből kerültek ki, és a gazdag családról szállingózó pletykák ihlették őket a tett elkövetésére. És mellesleg, a romos erdészházat egy hátsó bekötő-útról közelítették meg… szóval ebben is igaza volt, és, ha akad rejtélyes bűnügy, kérheti-e Lala segítségét, de persze sokkal jobban fog rá vigyázni… Lala úgy érezte, csak akkor tudja magát túltenni az egészen, ha minél hamarabb visszatér szokásos elfoglaltságához. Aznap már eladott egy varázsvesszőt, két csomag tarot kártyát, egy eredeti tizennyolcadik századi, mágiáról szóló könyvet, és egy öklömnyi ametisztkristályt. Éppen vékony habszivacsba csomagolta a gyönyörű lila árnyalatokban játszó kristályt, amikor új vevőt jelzett a harang. Ma zsúfolt nap lesz, gondolta hálásan, és átadta a csomagot a vevőnek. Várakozásteljesen nézett fel az új vevőre. – Egy olyan… kereket kérnék. És leírást is, ha van hozzá. Lala szó nélkül átnyújtotta a nyersfa dobozt. A férfi óvatosan felnyitotta a fedelét, és belekukkantott, majd a lányra nézett. – Gondolkodás nélkül beugrottam Linda mellé a mentőbe. Eszembe sem jutott, hogy… te ott maradtál. Tate-et borzasztóan bántja, hogy megfeledkezett rólad, de nem hiszem, hogy nálamnál bárkit is jobban bántana, ami történt. Szeretném valahogy jóvátenni… Lalán egy pillanatra átfutott egy őrült gondolat, hogy a férfi küldte ide a szokatlanul sok vevőt, de ezt azért képtelen volt elhinni. – Úgy értem, ha bármit tehetnék érted… én rendelkezésedre állok, és… – hebegve vett ki a tárcájából néhány bankjegyet. Lala visszaadott a kerék árából, majd megkövülten bámulta a csekket, amit a férfi közben letett a pultra. Azt hitte, hogy már nyugodtan tud visszagondolni a történtekre, most mégis újra hevesen dobogott a szíve, és érezte, hogy mindjárt kicsordulnak a könnyei. – Ennyi pénzt egy darabka bőrhártyáért! A pokolba magával és a csekkével, dr. Halifax! Nekem nem kell jóvátétel! Mikor tanulja már meg, hogy vannak dolgok, amiket pénzzel nem lehet elintézni… Halifax reszkető ujjakkal nyúlt a csekk után. – Ezt nem kártérítésnek szántam, ez a tiszteletdíj a segítségért… hiszen ki szoktak tűzni, a rendőrség is, a nyomravezetőnek… – makogott zavarodottan a férfi. Lala gyorsan felcsippentette a papírszeletet, halkan füttyentett, amikor ténylegesen el is olvasta, milyen tekintélyes összegről szól a csekk, majd a pulton álló parafingyertya lángja fölé tartotta. – Ez a maga világában oxidáció volt, ugye, dr. Halifax? Az enyémben pedig ez a bunkósága bizonyítékának eltüntetése. Csak egy dologra kérem: úgy, ahogy ez a cetli, maga is tűnjön el az életemből örökre. És most távozzon! A férfi némán, megroggyant vállal, mint egy kivert kutya hagyta el az üzletet. Lala úgy érezte, mostantól kezdve képtelen bármiféle érzelemre, még gyűlölni sem fog tudni igazából.

Lassan csordogáltak a napok, egyetlen érdekes esemény az volt, amikor megérkezett Bennett professzor hosszú levele. A férfi szokatlanul őszintén beszélt érzéseiről, félelméről, és elnézést kért viselkedéséért. Beszámolt arról, hogy sikerült feldolgoznia a rettenetes élményt, és végre képes repülőgépre ülni, hogy eleget tegyen megbízásának Tel Avivban. Bárhonnan is jött Lala sejtése, élete végéig hálás lesz neki, és ennek jeléül egy csekket küld. Bár az összeg nem volt olyan jelentős, mint amivel Halifax akarta megnyugtatni lelkiismeretét, Lala levélben köszönte meg Bennett figyelmességét, és sok szerencsét kívánt neki a vendégtanári álláshoz. Egyik délután bejelentett vendéget várt, bizonyos Mrs. Johnatant. A hölgy pontosan érkezett. La-

la civil ruhában fogadta, félhosszú sötétkék szoknyában és mályvaszínű blúzban. Haját vastag copfba fonta. Egy ideje nem volt hajlandó feketébe öltözni. Vagy elfogadják az emberek, vagy… Most örült csak igazán, hogy ilyen szolid ruhát vett fel. A középtermetű hölgy jól szabott kabátja alatt egyszerű, de nagyon elegáns kosztümöt viselt. Ez a fajta egyszerűség sok pénzbe kerül, ezzel Lala is tisztában volt, de vendége egyáltalán nem tűnt sznobnak. Szürke szemével figyelmesen megnézte Lalát, majd alig észrevehetően bólintott a fejével. Visszafogott, kicsit fölényes, de rendkívül udvarias viselkedése felkeltette Lala érdeklődését. Leültette, és a lehető legcivilebb módon próbált vele bánni. – Üdvözlöm, Mrs. Johnatan. Kérem, mondja meg, hogy miben segíthetek! – Úgy hallottam, hogy sokféle jövendőmondó módszerrel dolgozik. – Tenyérjóslás, kártya vagy kockavetés, varázsinga és álomfejtés. Ilyesmikre gondol? – nézett a középkorú nő intelligens arcába Lala. – Hölgyem, ön olyan értelmes, hogy… árulja el, hogy miért jött ide, és én megmondom, hogy tudok-e segíteni – javasolta a lány. Mrs. Johnatan meglepett arcot vágott. – Ha mindenkivel ilyen őszinte, nem sok sikert remélhet ezen apályán. – Kijavítom, sikereket igen, pénzt kevésbé. Szóval, mi hozta önt hozzám? A hölgy egy darabig mereven ült a széken, végül megszólalt. – Én és a… családom fontos döntés előtt állunk. Szeretném tudni, hogy vállalhatom-e a kockázatot, hogy esetleg… – Rosszul dönt? Ez a kockázat mindig fennáll. A döntés mibenlétéről semmi közelebbit nem óhajt közölni? – Ránézett a nő fölényes arcára, majd magában felsóhajtott. Egy ilyen zárkózott ember, ez bizony kemény dió. – Legyen szíves, nyújtsa felém a kezét! A nőnek alig észrevehetően remegett a keze. Szögletes kéz, a tenyérrel egyenlő hosszú ujjak, manikűrözött körmök, csupán egy, de annál értékesebb gyűrű. A kézháton néhány apró kezdődő májfolt, egy régen begyógyult sebhely a tenyéren. Jól körülírt fővonalak, sorsvonal és Merkúrvonal, számos apróbb mellékvonal… Valahol a tenyere és az élete közepén a vonalak nagyon öszszekuszálódtak, összetöredeztek, de most már úgy tűnik, nyugodtan folytatják útjukat. Lala mély levegőt vett, és óvatosan megfogta a nő puha kezét. Azóta, hogy Halifax letámadta, még nem mert senkihez sem hozzáérni. Most kezében tartotta egy idegen nő kezét, és máris érezte, hogy áramlanak belé a másik ember érzései. Aggodalom, féltés, bizonytalanság és segíteni akarás. Lalából azonnal elszállt minden kétség, és felszabadultan rámosolygott a vele szemben ülőre. Több mint fél órát beszélgettek, miközben végig felfogta a Mrs. Johnatan felől érkező hullámokat. A végén segített a hölgynek a kabáttal, megköszönte az asztalra diszkréten letett összeget, és a hátsó ajtóhoz vezette a hölgyet. – Csak azt tanácsolhatom, hogy bármiről is van szó, vágjon bele, hölgyem. – Mielőtt még a nő lenyomta volna a kilincset, Lala vett egy nagy levegőt, és megszólalt. – Szeretnék még valamit kérdezni, asszonyom, lehet, hogy kellemetlen lesz. A hölgy kérdőn visszanézett, Lala még egy másodpercig tétovázott, majd megszólalt. – Miért érzi magát Bradford annyira hibásnak a testvére halálában? Alig tudta elkapni a megtántorodó nőt. – Thomas volt a család szeme fénye, apja kedvence – kezdte rekedten Mrs. Johnatan, miután leült, és megivott egy pohár vizet. – Elsőnek született, nagyobb, erősebb volt, és igen, okosabb… – De hát hogy lehet ez, hiszen… – értetlenkedett Lala. – Maga aztán tudhatná, Lala, hogy mennyi rejtélyes dolog van a világon. Brad kicsi kora óta nagy csibész volt, mint egy igazi fiú – fára mászott, madárfészkeket szedett ki, almát lopott… de annyira kedves, nyitott, jó természetű! Az iskolát utálta, jogosan, mert nem ment neki a tanulás – nehezen tanult meg írni, olvasni… Nem bukdácsolt, de mindenféleképpen ő volt a fekete bárány… – külön tanárhoz járattuk hetente háromszor. Halifax édesanyja óvatosan megtörölte a szemét, majd folytatta: – Utólag derült ki, hogy mint minden egypetéjű ikerpár, ők is néha cseréltek egymással. A színjeles briliáns Thomas kétségbeejtően dadogott a logopédiaórán, és Brad addig valami csínytevésben vett részt a környékbeli fiúkkal. Aztán egy jó nagyot nevettek az egészen. Aznap, is ezt tették, és a visszavezető úton Thomast a

zebrán elütötte egy részeg ámokfutó. A hölgy belezokogott zsebkendőjébe. Lala letérdelt mellé, és mint egy gyereket próbálta csitítani. – Érthető, hogy Bradford ezek után kötelességének érezte átvenni bátyja szerepét… – suttogta összeszorult torokkal. – Én egy szóval sem tettem neki szemrehányást! – kiáltott fel Mrs. Johnatan. – De értse meg milyen állapotban voltam! Meghalt a fiam, ráment a házasságom, mert a férjem sohasem tudta megbocsátani, hogy… – A kedvenc fiának kellett meghalni Bradford helyett – fejezte be halkan Lala. – Mindenkit megváltoztatott ez a tragédia, de legjobban a fiam változott meg. Óriási akarattal vetette bele magát a tanulásba, rövid időn belül behozott minden lemaradást, megtanult hibátlanul olvasni, és látja, ma a világ legnagyobb fizikusai között tartják számon. De néha úgy érzem, hogy… – tétovázott szipogva. – Hogy amit elért, azt csak Thomas miatt csinálta, és valahol elveszett régi egyénisége – fejezte be helyette Lala. A nő szomorúan bólintott. – Olyan merev, érzéketlen felnőtt lett abból a csibészes mosolyú, szeretetre méltó fiúból. És azóta ami Lindával történt… most még ridegebb, szinte érzéketlen lett. Lala, nem tudom belőle kivenni, hogy mi történt, de ha tud, kérem segítsen neki! Mrs. Johnatan megragadta a lány kezét, és szenvedélyes hangon kérlelte. Ilyen még sohasem történt Lalával, zavartan felállt, és beletúrt a hajába. A gondosan megfésült fonat felbomlott. Amíg a fürtjeit igazgatta, lenézett a széken ülő asszonyra. Az öntudatos hölgyből pár perc alatt egy szerencsétlen, elkeseredetten zokogó nő lett. – Mrs. Johnatan, azt hiszem, ez inkább Linda feladata, hogy segítsen jövendőbelijén. Mrs. Johnatan kivörösödött szemével döbbenten nézett Lalára. – De mi köze ehhez Lindának? Úristen, maga azt hiszi, hogy van köztük valami? De hiszen rokonok! – Unokatestvérek, vagy még távolabbi rokonok, ahogy erről Mrs. Wells tájékoztatott, és… nézze, nem tudom, mit mondott rólam dr. Halifax, de köztünk nincs semmilyen kapcsolat. – Akkor már legalább tudom, hogy mitől ilyen boldogtalan. Nehéz lehet, ha valaki már elmúlik harminc, amikor életében először lesz szerelmes – állt fel Mrs. Johnatan. – Én a férjemmel, mármint második férjemmel, három nap múlva visszautazok Dél-Afrikába. Szeretném, ha… – Mrs. Johnatan, a fia nem szerelmes, vagy legalábbis nem belém. Gyűlöli, amit csinálok, amit képviselek, a műveletlenségemet, a barátaimat, a ruhatáramat, egyszóval mindent, ami velem kapcsolatos. – Ezek mind ostobaságok, ez egy kapcsolatban nem számít, csak egy kérdésre válaszoljon őszintén! Maga mit érez iránta, Lala? Amikor Mrs. Johnatan látta, hogy a lány nem akar megszólalni, rosszallóan felhúzta a szemöldökét. Lala most már legalább tudta, hogy Halifax kitől örökölte ezt a rossz szokást. – Maga, kedvesem, belelát mások lelkébe, csak a sajátjába nem mer belenézni! – közölte, mielőtt kilépett volna az ajtón.

Lala sokat töprengett ezeken a szavakon. Akkor is Halifax gyermekkori meghatározó élményén gondolkodott, amikor pár nappal később egy teljesen ismeretlen női hang hívta fel. Csak akkor kapcsolt, amikor Mrs. Barnes erős cockney kiejtéssel közölte, hogy az úr regiszterében találta meg a számát, mert az úr a magas láztól félrebeszél, vagyis inkább énekel, de nem enged magához orvost, és megemlített egy bizonyos Shangri kisasszonyt! És, ha ő az, akit az úr emleget, azonnal jöjjön ide, mert igazán nem várható el tőle, hogy begipszelt lábbal küszködjön az úrral, aki nem szedi be az orvosságot, és… Lala beugrott a gyógyszertárba, és a megpakolt fekete sporttáskájával megérkezett Halifax villája elé. Mrs. Barnes közel száznyolcvan centiméteres magasságából kételkedve nézett le az apró lányra. – Egy ilyen cingár kislány akarja kézbe venni az úr ápolását? Nem tudom, hogy jó ötlet volt-e felhívni magát. De ha már itt van, jöjjön be!

Lala óvatosan nyitott be a hálószoba ajtaján. A homályban csak a fehér paplanok közül kikandikáló sötét hajkoronát látta. Fülledt meleg és áporodott levegő volt a szobában. Lala orrát izzadság és valami más, talán kámforszag csapta meg. A férfi nehezen vette a levegőt. Közelebb lépett, és óvatosan lehúzta a takarót. Csuromvizes gyűrött pizsama fedte a mozdulatlanul fekvő beteg testét. Lala megérintette homlokát. Tűzforró volt. Kihátrált, és megkérdezte Mrs. Barnest: – Mióta van ilyen állapotban? – Már tegnap is ramatyul volt, de ma aztán! Azt mondta, kirúg, ha orvost merek hívni. Nekem meg szükségem van erre a kis pénzre, de elpusztulni sem hagyhattam. Amilyen sok esze volt az úrnak, lehet, hogy már mind kiégette belőle a láz, mert két napja állandóan csak énekel, azt hogy lala, la-la… Szerencse, hogy még az elején megemlítette a maga nevét, nem mondom, furcsa egy név, Miss Shangri olyan eurázsiai, még a nagy birodalomból, nem?! Na, de mindegy, most már minden rendben lesz, én akár haza is mehetek. Piszok nehéz ez a gipszcsizma! A házvezetőnő, mint aki elvégezte dolgát, megfordult, és kisántikált a házból. Lala azonnal munkához látott. Narancslét készített, teát főzött, és a megpakolt tálcát bevitte a férfihoz. Lavórt kerített, mosdókesztyűt és szivacsot. Harminckilenc öt – sok egy felnőtt embernél. Mire az orvos odaért, Halifax lemosdatva, tiszta ágyban feküdt egy hideg vizes lepedőbe burkolva. Lala jól betakarta, és még a szobát is kiszellőztette. A háziorvos nem tudott mást mondani, mint amit már Lala amúgy is sejtett. A vírusfertőzéssel a szervezetnek saját magának kell megküzdeni. Természetesen felírt lázcsillapítót, de a borogatásra is jóváhagyó-an bólintott. A vizsgálat közben Halifax egyáltalán nem ébredt fel. Ketten alig bírták feltámasztani, amikor az orvos meg akarta hallgatni a tüdejét. De Dr. Hartley, aki tíz éve volt a férfi háziorvosa, azt is megjósolta, hogy a dolog neheze majd akkor kezdődik, ha a páciens magához tér. Lala lelkére kötötte, hogy itasson vele sok folyadékot, és már ott sem volt. Lala rendet rakott, majd leült, és eltöprengett azon, hogy tulajdonképpen mit csinál itt. Ápol egy lázas embert, idáig világos, de… lehet, hogy mégis igaz az, amit Mrs. Johnatan mondott? Hogy a férfi keserves múltja miatt képtelen kimutatni szeretetét, megbízni a másikban? Ha ez csakugyan így van, talán lehet rajta segíteni, és ez a betegség megfelelő alkalom a valóság kiderítésére. Az éjszaka folyamán néhányszor kicserélte a hideg borogatást. Minden egyes alkalommal csak óriási erőfeszítés árán tudta odébbgördíteni a hatalmas, magatehetetlen testet, és újra és újra elcsodálkozott azon, hogy ez a nagyszerű hím miért éppen egy ilyen vézna és semmitmondó lányt kívánt meg. Domború mellkasát nem borította szőr, annál nagyobb volt a hasát ellepő fekete dzsungel. Amikor lemosdatta, Lala egy pillanatra megérintette tűzforró ágyékát. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy a férfi ernyedten megbúvó férfiassága pár hete olyan keményen támadta meg az ő testét. Lala már nem haragudott rá annyira azért a szerencsétlen reggelért, sőt, csodálkozva észlelte, hogy jóleső izgalommal tölti el, ahogy a hatalmas ember magatehetetlenül fekszik előtte. Ki van neki szolgáltatva, bármit tehetne vele, de neki egyre csak az jár a fejében, hogyan tudná minél előbb talpra állítani. Parancsolgasson, legyen gunyoros vagy utálatos, de gyógyuljon meg mihamarabb! Halifax megborzongott a hideg lepedő érintésétől. Lala hóna alatt betűrte a vizes vászon csücskét, és közben arra lett figyelmes, hogy a férfi ajka megmozdul. – Lala, Lala… – suttogta alig hallhatóan. Reggel, amikor összetörve ébredt a karosszékben töltött éjszaka után, kába, de annál gyanakvóbb sötétkék szempár figyelte az ágyból – Ellenőrizted már a tested, mármint hogy nem paráználkodtam veled succubus módjára? Tudod, az a pajzán női lidérc, aki álmában támadja meg a férfiembert. Halifax elvörösödött, és óvatosan belesett a takaró alá. – Úgy bizony, testednek nincs többé titka előttem! – folytatta Lala a csipkelődést, egyrészt mert jólesett, másrészt mert ő maga is kicsit bizonytalan volt. – Hogy kerültél ide? – vakkantotta Halifax mogorván. – Megidéztél, vagyis hívtál, és én megjelentem – somolygott Lala. – Az az átkozott Barnes nőszemély! Ki van rúgva – morogta a férfi. – Megtiltottam neki, nem volt joga… nekem nincs szükségem…

– Veszekszel, fenyegetőzöl, és zsörtölődsz, ezek szerint már jobban vagy. Dr. Hartley előre megmondta, hogy… – Mit keresett itt az a sarlatán… Én hívtam ide, és ha engem is ki akarsz rúgni, figyelmeztetlek, hogy nem vagyok az alkalmazottad! Nem is tudom, miért gondoltam, hogy megértő leszel a kuruzslásaimmal szemben, ha még egy diplomás orvosdoktort sem tisztelsz! Pedig az egész éjszakát ráolvasással töltöttem! De ha a továbbiakban elboldogulsz egyedül, én már itt sem vagyok. Kiegyenesítette elgémberedett tagjait, és elindult a kijárat felé. Az ajtóban állította meg a férfi morcos hangja. – Shangri-La, ne menj el! Leült az ágy szélére, és kezét a férfi izzadt homlokára tette. Még mindig meleg volt. – Aztán jó beteg leszel-e? Beveszed a gyógyszert, betartod az orvos utasításait? Halifax csillogó szemmel válaszolt – A te utasításaidat akarom betartani. Megfogta Lala apró jobbját, és gyengéden megcsókolta. – De előtte szeretném tudni, hogy minek köszönhetem a megbocsátásodat! – Egyes számú utasítás – most ne ezen törd a fejed, inkább találjuk ki, hogy jutsz ki a fürdőszobába. Nem találtam ágytálat a házban! Halifax felháborodva tiltakozott. – Szó sem lehet róla! Lehet, hogy tegnap egy kicsit elpilledtem, de most már rendben vagyok. Add ide a köntösömet, és negyed óra múlva visszajöhetsz a szobába! Lala somolyogva tette keze ügyébe a frottírköpenyt, és kényelmesen letelepedett a karosszékbe. A férfi egy dühös pillantással jutalmazta engedetlenséget, majd ügyetlenül felült, magára terítette a köntöst, és megpróbált nagy lendülettel felegyenesedni. Lala érdeklődve nézte, ahogy a férfi alatt összerogy a lába. Némi huzavona után Lalára támaszkodva kitámolygott a fürdőszobába. Lala tapintatosan magára hagyta, majd pár perc múlva visszament, és segített neki lezuhanyozni. Mosdókesztyűvel dörzsölte végig a férfi remegő, testét. A beteg annyira le volt gyengülve, hogy még tiltakozni sem maradt ereje. Halifax végül teljesen kimerülten zuhant be a frissen áthúzott ágyba. Összeszedte maradék erejét, még egyszer megcsókolta Lala kezét, miközben halkan motyogta: – Méltányolnám, ha tapintatosan bánnál ezzel a makacs szamárral. A következő napok békességben és nyugalomban teltek. Halifax lassan javult. Ahogy erőre kapott, egyre önállóbban látta el magát, de most már ő ragaszkodott ahhoz, hogy Lala mindig a közelében maradjon. Sokat beszélgettek, hétköznapi dolgokról, Lala kínosan ügyelt arra, hogy véletlenül se említsen semmit, ami a foglalkozásával kapcsolatos. Jól tudta, hogy előbb vagy utóbb tisztázni kell a dolgokat, de egyelőre nem mert neki beszámolni az édesanyja látogatásáról. Halifax pedig családjáról, Lindáról hallgatott jó nagyokat. Szombaton végre dr. Hartley elégedetten csukta össze táskáját. – Még pár nap pihenés, sok gyümölcs, könnyű ételek, kisebb séták, és aztán visszamehet az intézetébe kutatni a szingularitásait. Lala kikísérte az orvost, majd amikor visszatért, Halifax nadrágban és félig begombolt ingben ült az ágy szélén, és éppen zoknit húzott. Lala szemrehányóan nézte – A doki nem azt mondta, hogy máris indulhatsz az öregfiúk csapatának szombati edzésére. – Utálok ágyban feküdni – morgott Halifax. – Majd pihenek a nappaliban. Miközben a zoknijával küszködött, ránézett a talpára, majd gyanakodva felpillantott. – Hova a fenébe lett… – Ahelyett, hogy örülnél, hogy ilyen gyorsan megszabadultál tőle, örökké csak morgolódsz. Olyan vagy, mint egy nagy, rosszkedvű, fogfájós medve. – Nem a fogam fáj, hanem… – nyelt egyet, majd folytatta – érdekelne, hogy mégis még mi mindent műveltél a testemmel a szemölcs eltüntetésén kívül, amíg öntudatlan voltam. – Kimondhatatlan dolgokat! Jobb, ha meg sem tudod! – nevetett Lala. – És most főzök valami könnyű ebédet. Utána pedig elmagyarázhatod, hogy mi az a szingularitás. Igaz, hogy Hawking ír róla a könyvében, de az én ostoba fejembe sehogyan sem fér… Megakadt, amikor észrevette, hogy a férfi tátott szájjal bámulja. – Miattam próbáltad elolvasni Hawking könyvét? – kérdezte meghatottan. – Ne bízd el magad túlságosan, Linda szobájában akadtam rá. Gondolom, ami nekem a regényúj-

ság, az nektek az ilyesfajta magasröptű eszmefuttatás – pihentető kis olvasmány a metrón. – Csak gyógyuljak már meg, és elmagyarázom neked, hogyan működik a világ – ígérte rekedt hangon Halifax. – Tudod mit, inkább mutasd meg, én szörnyen gyakorlatias ember vagyok. – Lala piros arccal kimenekült a konyhába. Evés után rendet rakott a konyhában, és mire visszament a nappaliba, a férfit álomba merülve találta a hosszú, tűzött bőrkanapén. Ráterített egy bolyhos takarót, és lábujjhegyen kilopózott a szobából. Körülnézett a lakásában, összeszedte a felgyülemlett számlákat és üzeneteket, és beugrott Kirkhöz. Az ott töltött tíz perc alatt rábeszélt egy bizonytalankodó vevőt egy mágikus hatású kristálygyűjteményre, meggyőzte Kirköt arról, hogy legalább még egy hét szabadságra van szüksége, és szaladt a buszmegállóba. Alig két és fél órát töltött távol, máris hiányzott neki a ház kicsit régimódi hangulata. Alighogy belépett az ajtón, az előszobában megjelent Halifax. – Mégis hogy képzeled, hova tűntél el? – támadta le mérgesen. – De hát… mi baj, mi történt? – kérdezte ijedten Lala. – Hogy mi történt? Azt történt, hogy felébredtem, és nem találtalak sehol. Eltűntél, és veled az összes cuccod! – A férfi szaggatottan kapkodta a levegőt; és Lala rémületet vett észre a szemében. – De Bradford, tudod, hogy nem mennék el szó nélkül! – Lehet, hogy te tudod, én viszont azt tudom, hogy az utolsó hatvan percben kínok kínját éltem meg. Ne csináld ezt soha többé! Még egy lépést tett felé, majd óvatosan átkarolta a lányt. A következő pillanatban a magasba emelte Lala testét. – Tegyél le! – tiltakozott Lala. – Le vagy gyengülve, még valami bajod esik! Halifax, az első tiltakozó szóra elkezdte leengedni Lalát, de ahogy meghallotta a mondat végét, gondtalanul felnevetett. – Olyan könnyű vagy, mint egy kismadár, egy aranyos, fekete, pelyhes, csivitelő madárka. Lala a hirtelen mozdulattól ijedten felsikkantott, és átkarolta a férfi nyakát. Magában felnevetett – ez lenne ugyanaz a férfi, aki pár hete értetlenkedve utasította vissza a könnyed társalgás létjogosultságát! A hálószobában mintha mindketten kijózanodtak volna. Halifax hagyta, hogy a lány lecsússzon a testén. Amikor mindketten szilárdan álltak lábukon a hálószoba vastag perzsaszőnyegén, egy pillanatra megmerevedtek. Lala idegesen megnyalta ajkát, de végül mégis a férfi volt az, aki elsőnek szólalt meg. – Hülye öntelt ökör vagyok, azt képzeltem egy pillanatra, hogy talán mégis lehetséges… Nagyot nyelt, majd idegesen folytatta. – Amikor felébredtem, és nem találtalak sehol, rettenetesen megijedtem. Ezért támadtalak úgy le. Kérlek, bocsáss meg, ha tudsz még most az egyszer! Merev léptekkel az ágyhoz ment, a matrac besüppedt a súlya alatt. – Igazán hálás vagyok neked azért, hogy ápoltál, de ha már elég erős vagyok ahhoz, hogy rád vessem magam, akkor már gondoskodni is tudok magamról. Nem akarlak megsérteni azzal, hogy pénzt ajánlok fel azért az időért, amit rám szántál… – tanácstalanul nézett a tétován álldogáló lányra. – Tényleg azt akarod, hogy elmenjek? – kérdezte Lala remegő hangon. Halifax lehunyta a szemét, majd némán bólintott. Lala úgy érezte, mintha egy éles tőrt döftek volna a szívébe. Lassan, lehajtott fejjel elindult az ajtó felé. – Egészen biztos vagy benne? – suttogta alig hallhatóan. Legszívesebben egy óriási ugrással a férfi ölében termett volna, és egészen addig püfölte volna, amíg csak észhez nem tér. De mi van akkor, ha tényleg nem szereti? Már átlépett a küszöbön, amikor meghallotta Halifax suttogását: – Azt akarom, hogy itt maradj velem. Arról álmodozom már hetek óta, hogy itt fekszel mellettem, hogy átölelhetlek, egész éjszaka szerethetlek. És ezt mindennap meg akarom ismételni… – Akkor miért küldesz el? – fordult vissza reménykedve Lala.

A sötétkék szempár egyenesen az ő szemébe nézett. – Mert nem érdemlem meg, mért úgy bántam veled, mint egy… mert fájdalmat okoztam neked, és megaláztalak! – Ha én képes vagyok megbocsátani neked, te miért nem tudsz saját magadnak? És engem miért nem kérdezel meg, hogy én mit akarok? Halifax lassan felállt az ágyról. Egyméternyire a lánytól megállt, és rekedten kérdezte: – Mondd meg nekem, Shangi-La, hogy te mit akarsz? A lány arcán a feszült várakozást óvatos mosoly váltotta fel. – Azt akarom, hogy mutasd meg nekem, milyen szép a szeretkezés. Felejtess el velem mindent, hogy ez az alkalom legyen az első! Azt akarom, hogy váltsd valóra az álmodat, Bradford! A következő pillanatban már szoros ölelésben fonódott össze testük. A lány feje még a férfi kulcs-csontjáig sem ért. Halifax mélyen előrehajolt, hogy elérje Lala duzzadt ajkát. Szája a hosszú láztól még cserepes volt, de mégis nagyon gyengéden simogatta a lány forró bőrét. Még egyszer karjába kapta Lalát, hogy aztán nyomban óvatosan lefektesse az ágy közepére. Fél könyökére támaszkodva mellé feküdt, éhesen nézte az apró arcot, megsimogatta sűrű, fekete haját, és szinte elvarázsolva suttogta: – El sem tudom hinni, hogy itt vagy nekem. Az első pillanattól akartalak, de mennyire! Óvatosan kibontotta a haját, és az engedetlenül kunkorodó fürtöket szétterítette a párnán. Lala várakozó mosollyal ajkán, nyugodtan feküdt. Rábízta magát Halifaxre, aki előrehajolt, és csókjaival cirógatta a lány makulátlan halvány bőrét. Belecsókolt a fülébe, mire Lala meglepetten megnyikkant, majd finoman megharapdálta fülcimpáját. Nyelvével végigsimított vékony, ívelt szemöldökén, majd lejjebb csúszott. Szájával körbefogta a lány szemét, miközben a nyelve végigpásztázta a reflexszerűen lecsukódó szemhéjat. Lala meglepetten pislogott, mire Halifax halkan felkuncogott. – Csiklandoz a szempillád, szépségem. Közben a keze sem maradt tétlen. Hihetetlen óvatossággal megsimogatta Lala mellkasát, majd a pulóvere alá bekúszva tenyerébe vette egyik apró mellét. – Nem vagyok valami bögyös – szabadkozott a lány, mire partnere egy csókkal elhallgatatta. – Erről már ismeretségünk első perceiben megbocsáthatatlanul durva módon meggyőződtem, de akkor is csak arra az eredményre jutottam, hogy nekem tökéletes vagy. De még szebb lennél enélkül a sok felesleges ruha nélkül. Fölé emelkedett, és aggodalmasan kérdezte: – Megengeded, hogy levetkőztesselek, Shangri-La? Lala elpirulva nyúlt a gomboláshoz, de Halifax lefogta a kezét. – Engedd, hogy én csináljam – kérlelte szenvedélyesen. Semmit sem lett volna képes megtagadni tőle. Számtalan simogatás és kényeztetés után Lala meztelenül feküdt a hófehér lepedőn. Egy kicsit megborzongott, ahogy a hűvös levegő megcsapta felhevült bőrét, és oldalt fordulva nyúlt a takaró után, amikor is Halifax kérlelő hangja megállította. – Ne, drágám, ne takard el magad! Hadd lássam gyönyörű tested minden porcikáját! Forró tenyerével végigkövette a lány ívelt csípővonalát, majd visszakanyarodott a gömbölyű hátsóra. Lala libabőrös lett a bensőséges érintés hatására, lehunyta a szemét, hogy külső ingerek zavaró hatása nélkül élvezhesse azt a különös borzongást, ami akkor fogta el, amikor Halifax végre szájába vette keményen ágaskodó rózsaszín mellbimbóit. Halifax dünnyögő beszéde zavarta meg az élvezkedésben. – Drágám, megengeded, hogy én is levetkőzzek? – kérdezte a férfi elmosódott hangon, mert a szája még mindig tele volt a lány testével, és Lala nem tehetett mást, mint boldogan igent nyögdécselt. Halifax még vetkőzés közben sem volt képes félbeszakítani a kontaktust, fél kezével tovább cirógatta a lányt. Aztán Lala megérezte, hogy a nagy test teljes hosszában megérinti. – Itt vagyok, édesem. Nyisd ki a szemed, Shangri-La. – Elfelejtetted, hogy már jó párszor láttalak? Sőt! – kuncogott Lala, de engedelmesen ránézett a férfira. – Látni szeretném a szemedet, hogy nem csillog-e benne félelem – suttogta Halifax, mielőtt újra fölé hajölt. Csodálatos érzés volt, ahogy a két test érintkezett, a nagy, erős, durva és szőrös megérintette az

apró, lágy és bársonyosan sima testet. Hosszas cirógatások után végül Lala is felbátorodott, keze keresni, simogatni, kényeztetni kezdett. Halifax kéjes sóhajjal fogadta a lány kíváncsiskodó matatását, és végre ő is bele merte süllyeszteni ujjait a lány ölét borító fekete kiskertbe. Ujjai hamar ráleltek a rejtek mélyén megbúvó érzékeny pontra, mire Lala meglepetten sikkantott. A férfi boldogan felnevetett, amikor örömöt látott szeretője arcán, és folytatta hódító hadjáratát. Hosszú, érzékeny ujjai varázsoltak, kényeztettek, kínoztak és feloldoztak, felizgattak és megnyugtattak… Lala mindaddig hánykolódott önfeledten kiszolgáltatva a férfi ujjainak, amíg váratlanul leküzdhetetlen remegés jött rá. Görcsösen összeszorított combjai közé préselve a férfi jobbját, oldalára fordult, és teljesen átengedte magát a gerincén, agyán, ágyékán átcikázó szörnyűséges-gyönyörű érzéseknek. Még érezte a földrengés utórezgéseit, még lihegett levegő után kapkodva, de már észlelte a hozzátapadó test melegét. Óvatosan felnyitotta a szemét, és Halifax boldogan mosolygó. arcába nézett. Zavartan félrekapta tekintetét, de szeretője azonnal megfogta az állát, és maga felé fordította az arcát. – Az ég szerelmére, csak nem szégyelled magad? Én akartam, hogy így legyen, hogy biztosan elélvezz, és hogy nézhesselek közben. El sem tudod képzelni, hogy milyen gyönyörű vagy, amikor elveszted az uralmat magad fölött! – mondta szenvedélyesen, és lecsókolta a fekete szemek sarkában gyűlő könnyeket. – De te? Mi van veled? – kérdezte zavartan Lala. A férfi boldogan felnevetett. – Nemsokára eljön az én időm is, nem, a mi időnk, de ezt most csak neked szántam. Lala közelebb bújt hozzá, majd keze tétován elindult a férfi kemény hasfalán. Halifax még boldogabb arckifejezéssel megsimogatta a bizonytalankodó kis kezet. – Túl jó vagy hozzám, kislány, nem muszáj azonnal mindent viszonozni. Pihenhetsz is egy kicsit, mielőtt… ó! – hördült fel, amikor a puha kéz célba ért. A második alkalom egészen más volt. Mindketten egyenlő félként vettek benne részt. Lala kicsit bizonytalankodva, rácsodálkozva a férfitest másságára, Halifax pedig valamivel többet gondolva, magára. Végül a végsőkig felingerelt férfi fölé térdelt, hogy belülről is meghódítsa a nőt. Lenézett az alatta heverő kecses testre, majd némi tétovázás után, nagy sóhajjal visszafeküdt az oldalára. Lala úgy érezte magát, mint akit megfosztottak valami nagyon becsestől. Szóval mégsem kell a férfinak, igazából nem is akarja… Szemében már gyülekeztek a megaláztatás könnyei, amikor Halifax hirtelen fölé hajolt. – Shangri-La, már megint félreértesz valamit. Őrületesen kívánlak, hisz éppen ez a baj! Magához ölelte, és ringatta. – Olyan apró, olyan törékeny vagy, én meg az a bizonyos tagbaszakadt ormótlan alak! Félek, hogy összetörlek, akaratlanul is fájdalmat okozok, vagy belülről megsértelek… soha többé nem akarok fájdalmat okozni neked. A férfi arca vörös volt, és apró izzadságcseppek ütöttek ki rajta, haja csapzottan tapadt a fejére. Lala egy pillanatra megijedt, hogy talán újra belázasodott, de aztán megérezte a csípőjéhez nyomódó lüktető keménységet, és megértette. Megfordult, és szó szerint két vállra kényszerítette a férfit. – Ezek szerint mi sohasem szeretkezhetünk normálisan? – kérdezte pajkos mosollyal, miközben egyik lábát átvetette a férfi törzsén. Halifax levegő után kapkodott meglepetésében. – Te kis… te édes! – helyesbített lihegve, miközben kezével megragadta a keskeny csípőt, és segített neki megtalálni a célt. Lala megérezte a testének feszülő keménységet. Nem félt. Tudta, hogy a férfi bármikor képes lesz abbahagyni, ha csak a legkisebb jelét is észreveszi rajta a nemtetszésnek. De ez biztosan nem fog megtörténni. Saját teste lüktetett a felfokozott feszültségtől, sajgó ürességet érzett magában, egy olyan fájdalmas űrt, amit csak a férfi képes kitölteni. Egy óvatos mozdulattal összekapcsolta testüket. Halifax óriásit sóhajtott, amikor megérezte az őt körülvevő szűk forróságot. Teste az évezredes ritmus után vágyódott – egyre mélyebbre hatolni, egyre gyorsabban mozogni a végső robbanásig… de fájdalmasan beleharapott ajkába, és szinte felismerhetetlenségig eltorzult hangon megszólalt. – A legkisebb fájdalomra… azonnal abbahagyjuk,

jó Shangri-La? A lány bólintott, de közben már azon igyekezett, hogy minél többet megkapjon a férfiból. Minden egyes mozdulattal többet hódítottak meg egymásból, egyre több örömmel ajándékozták meg a másikat. Lala combja már görcsösen remegett a fáradtságtól, de az előző alkalommal olyan váratlanul kirobbanó kéj most sokkal lassabban érlelődött testében. Halifax egy mozdulattal leemelte magáról a pehelykönnyű testet, térdre állította a meglepetéstől lebénult nőt, és mögé került. Óvatos és gyengéd volt, mégis alig egy perc múlva Lalát maradék önuralma is elhagyta. Könyöke kicsúszott alóla, előrezuhant, és a puha párnába fojtotta szenvedélyes sikolyait. Képeket látott maga előtt, majd belezuhant egy feneketlen sötét kútba, és egy jó darabig nem is akart belőle kijönni. Már sötétedett, amikor végre felnyitotta a szemét. Állig betakarva feküdt a puha ágyban, tőle jobbra az éjjeliszekrényen egy tálca jegesvödörrel és pezsgőspoharakkal, balra pedig egy boldogan vigyorgó, frissen borotvált férfi. – Mégiscsak létezik a legendás földi paradicsom, csak éppenséggel nem a Himalájában található! Nekem sikerült áthatolnom a szoroson, és eljutottam Shangri-Lába. Igyunk a fölfedező és a fölfedezett boldogságára! – nyomott Lala kezébe egy teli pezsgőspoharat. Lala elmosolyodott, és koccintott a férfival. – Tudod, most először örülök annak, hogy az anyám ilyen furcsa nevet adott nekem – nagyot kortyolt a pezsgőből, majd visszatette a tálcára. Odabújt a férfihoz. – Te felöltöztél! – Aha, amíg vártam, hogy a kis hercegnőm kipihenje magát. – Meg is borotválkoztál? – simított végig a férfi állán. – Hogy össze ne karistoljam azt a finom bőrödet. – Nekem is le kell zuhanyoznom! – kapott a fejéhez Lala, ahogy eszébe jutott, hogy testében még viseli a férfi nyomait. Halifax köntöse után nyúlt, és csodálkozva érezte, milyen nehezére esik kimászni az ágyból. – Csak nem vagy izomlázas, drágám? – kuncogott jókedvűen a férfi. – És ráadásul szégyenlős? – vigyorodott el, amikor látta Lala küzdelmét az óriási fürdőköpennyel. – Ha szépen megkérnél, hajlandó lennék megmosni a hátadat. Többek között… – piszkálta tovább, majd hangosan felnevetett, ahogy figyelte a pipacspirossá vált lány zavart menekülését a fürdőszobába. Lala ránézett a fehér műanyag székre, és azonnal elmúlt minden zavara. A támlára fektetve ott várta egy szoknya és egy blúz, az ülőkén pedig legszebb fekete fehérneműje, természetesen saját ruhái, mert amint azt pár napja felfedezte, Linda holmijai az utolsó szálig eltűntek a házból. Ezek az apró figyelmességek bizonyították, hogy Halifax egyáltalán nem az az érzéketlen ember, akinek néha látszik. Amikor a szégyenlős mosollyal kilépő Lalát udvariasan leültette a megterített ebédlőasztalhoz, és észrevette, hogy a lány szája a leülésnél megrándul, Halifax elsápadt, letérdelt mellé, és rémülten vizsgálgatta az arcát. – Fáj, ugye? Mégiscsak fájdalmat okoztam neked, miért nem szóltál? – Dr. Halifax! – kócolta össze a férfi gondosan megfésült frizuráját. – Egy ilyen világhírű tudós, mint ön, nem tudja, hogy az a szoros, amin bemerészkedett, arra hivatott, hogy egy sokkal nagyobb lény kimerészkedjen rajta! Holnapra kutya bajom. A férfi ugyanolyan sápadtan folytatta. – A tudásommal pillanatnyilag nem dicsekednék, mert az alapvető elővigyázatosság teljesen kiment a fejemből. Nem szedsz tablettát? – nézett rá aggódva a szék mellől. Lalát egy pillanatra rossz érzés fogta el, majd elhessegette aggodalmát, és vidám mosollyal válaszolt. – Nem kell tartanod váratlan meglepetésektől. Halifax komoly arccal megemésztette a hírt, majd felemelkedett, és leült az asztalhoz. – Együnk, ha már ennyit dolgoztam vele! – kínálta meg a lányt, aki nem tehetett mást, felnevetett, amikor meglátta a férfias ügyefogyottsággal összetákolt szendvicseket.

He t e d ik Tényleg a paradicsomban érezték magukat. Halifax természetesnek vette, hogy Lala minden éjszakát a karjában tölt, Lala elvárta, hogy a férfi a munkahelyéről azonnal hazasiessen. Amíg együtt voltak, leginkább egymás megismerésével, felfedezésével voltak elfoglalva. A lány egy különösen gyengéd szeretkezés után a jótékony sötétben képes volt mesélni a cirkuszban töltött hányatott gyerekkoráról, anyjáról, akit a nehéz sors cinikussá és keménnyé formált, fantáziáiról, amelyekben hírneve és fontos pozíciója miatt titkolózni kényszerülő apát talált ki magának, és akiről anyja egy keserves részeg pillanatában azt állította, hogy egy semmirekellő, nyomorult lóápoló volt. Még nehezebben, a férfi szoros ölelésében biztonságot keresve, tudott csak beszélni késdobáló nevelőapjáról, aki valahol Írországban csapódott hozzájuk, és tizenhárom éves kora óta pillantásaival, érintéseivel, megjegyzéseivel megkeserítette a fiatal lány életét. Egészen addig, amíg tizenöt éves korában, mialatt a sátorban folyt az előadás, megpróbálta lerántani egy szalmabálára az üres oroszlánketrecek mögött. És akadozva beszélt a pofonról, amit anyjától kapott, amikor sírva rohant hozzá panaszkodni, és a hideg és félelmetes éjszakáról, ahogy kis motyójával egyedül elindult az országúton a saját életét megkeresni. És most úgy tűnt, végre megtalálta ezt az életet. Lala napközben ugyan tovább is eljárt Kirkhöz dolgozni, de estére nem vállat szeánszokat, Halifax pedig hallgatólagosan tudomásul vette Lala másik életét, és többet nem tett gonoszkodó megjegyzéseket Lala képességeire. A férfi nem zárkózott be többé dolgozószobájába, ha vissza is vonult, az ajtót nyitva hagyta, sőt megkérte Lalát, hogy maradjon a közelében, így Lala kényelmesen bevackolta magát a kanapén, és csendben olvasott, amíg a férfi valamilyen problémán töprengett. A titokzatos energia által pörgetett kerék nyersfa dobozában egy polcon porosodott, és Lala, bár soha egy pennyt sem kapott Halifaxtől, élvezte a nagy ház kényelmét, a számára szokatlan jólétet és bőséget, azt, hogy hosszú évek óta először nem kellett azon törni a fejét, miből főzzön vacsorát, vagy fizesse a lakbért. Mrs. Barnes végre megszabadult gipszcsizmájától, és hetente háromszor eljött, hogy rendben tartsa a házat. Lala talán gyávaságból, talán lustaságból félt bármivel is megzavarni ezt a törékeny békét, ezért szeretőjével nem mert beszélgetni azokról a kérdésekről, amelyek annyira izgatták. És még kevésbé merte a jövőt megemlíteni. Pedig egy ideje úgy sejtette, hogy mégiscsak lenne mit megbeszélni, méghozzá elég sürgősen. Amikor már nem merte tovább halasztani a dolgot, elment az orvoshoz, aki gyanújában megerősítette. A hitetlenkedő kérdésekre megvonta a vállát. – Blake kisasszony, egyetlen gyógyszer, így a fogamzásgátló tabletta sem működik százszázalékosan. Lehet, hogy pár órával később vette be, vagy egyszerűen valami más okból nem hatott. A hetedik hétben van, maradt még ideje átgondolni a dolgokat. Javaslom, hogy beszélje meg a jövőt a partnerével. A közhiedelemmel ellentétben, nem minden férfi menekül hanyatt-homlok a gyermekáldás hírére. Ha eldöntötte, hogyan tovább, jöjjön vissza! Lala a legelső pillanattól tudta, hogy mindenféleképpen megtartja a babát. Legrosszabb esetben folytatja a családi hagyományokat, és egyedül neveli fel kislányát. De nem lesz semmi gond, mert Bradford, ha nem is beszéltek még róla, biztosan örülni fog a gyereknek. Végül is már harmincöt éves. Itt az ideje, hogy apa legyen. Talán Mrs. Johnatan sem fog nagyon haragudni, hogy egy kicsit előbb érkezik az unoka! Lala egy utcai fülkéből felhívta a férfit. Szíve megdobbant, amikor meghallotta a mély hangot, amint dr. Halifaxként bejelentkezett. Istenem, nemsokára én is ezt a nevet fogom viselni! –gondolta izgatottan, miközben arcához szorította a kagylót. – Bradford, beszélnem kell veled. Hányra érsz haza, nem tudnál egy kicsit sietni? – kiáltotta elfúló hangon. – Ha hagynál dolgozni, Shangri-La, hamarabb otthon lehetnék. Vagy elfelejtetted, hogy ma este

van az egyetemen a díszünnepség? Még át kell öltöznöm, és… légy jó kislány, és most ne zavarj! Ez volt az első alkalom, hogy Lala bemerészkedett a férfi másik, tudományos életébe. Igaz, nem túl jól sikerült a telefonbeszélgetés, a férfi gyorsan lerázta, Lala mégis somolyogva tette le a kagylót. Elképzelte ugyanis, hogyan fogja a józan tudóst este pár perc alatt féktelen, forróvérű szeretővé változtatni… Hát még amikor elárulja neki a nagy újságot! Ledolgozta a napot, majd gyorsan beszaladt egy közeli áruházba. Úgy döntött, hogy a mai nap örömére, az összekuporgatott pénzén vesz egy gyönyörű estélyi ruhát. Elbűvölően elegáns és szexi akart lenni a férfi oldalán. Ez lesz az első alkalom, hogy együtt elmennek társaságba. A ruha méregdrága volt, de Lalának minden pénzt megért, ahogy az elefántcsontszínű selyem hangsúlyozta karcsúságát. A ruha felső részét a mellvonaltól gyöngyökkel díszített áttetsző horgolt betét alkotta. Egészen magasan, az álla alatt záródott, de a kézzel horgolt csipke csak a legszükségesebbet takarta el viselője bájaiból. Lala azonos árnyalatú fehérneműt, és nyolc centiméteres sarkú cipőt vett a ruhához. Azzal nyugtatta megbolyduló lelkiismeretét, hogy ezt a csodálatos ruhát még egy másik, sokkal fontosabb alkalommal is viselheti. Lábujjhegyen osont be a házba, új szerzeményét a vendégszoba szekrényére akasztotta. Gyorsan lezuhanyozott, megmosta a haját, felvette vadonatúj fehérneműjét, és kipróbálta, képes lesz-e az iszonyúan magas sarkú cipőben elegánsan járni. Éppen a tükör előtt illegett-billegett, amikor ajtócsapódást hallott. Már itthon lenne? – dobbant nagyot a szíve. Úgy ahogy volt, háziköntösben a dolgozószoba felé szaladt, de az ajtót csukva találta. Óvatosan megérintette a kilincset, időnként meg szokta csípni, és olyankor Bradford valami statikus elektromosságról magyarázkodott, majd nesztelenül benyitott. A számítógép zúgása azonnal jelezte, hogy a ház ura dolgozik. Lala bedugta fejét a szobába. Halifax, orrán a sárgán színezett szemüveggel, a monitort figyelte. – Dolgozom, mikor jegyzed már meg, hogy… – De Bradford! Mi a baj, megszöktek a leptonjaid? – nevetett fel Lala jókedvűen a morc megjegyzésre, mert ma az egész világot rózsaszínben látta. – Fontos hírem van! Én… nézz már rám! – lépett beljebb a szobába. Halifax levette szemüvegét, hátradőlt a székben, és ránézett a nőre. Lala megborzongott a férfi különös tekintetétől. – Vettem egy gyönyörű estélyi ruhát… – valahogy nem merte a leglényegesebbel kezdeni –, és képzeld el… valami baj van?– bizonytalanodott el. – Baj? Semmi baj sincs azon kívül, hogy feleslegesen költekeztél. – De hát a mai estély, nem megyünk a fogadásra? – Idegesen összehúzta magán köntösét. – Mondtam én egy szóval is, hogy te is jössz velem? – kérdezett vissza fakó hangon Halifax. Lala még mindig képtelen volt felfogni a hirtelen változást. – De hát ez egy estély, és én azt hittem, hogy szükséged van kísérőre. – Természetesen, kell valaki mellém, Linda lesz a kísérőm – kopogtak szárazon a szenvtelenül kiejtett szavak. Lala előrelépett az íróasztal mellé, és hitetlenkedve vizsgálta a férfi merev arcát. – Csak nem képzelted, hogy majd pont veled fogok dicsekedni komoly, nagy tudású emberek társaságában! – nevetett fel kelletlenül Halifax. – Ugyan miről társalognál velük? A kristálygömbödről? – Hagyd abba! Nincs kristálygömböm, összetört a tűzkárban… – Tűzben vagy esetleg tűzvészben, a tűzkár már a következményét jelenti az eseménynek… na mindegy, most már magad is beláthatod, miért van szükségem Lindára? – És az a szuperintelligens unokahúgod az ágyban is helyettesíteni fog? – Lala öklével mérgesen rácsapott a klaviatúrára. Halifax elkapta a kezét. – Hagyd abba a hisztériázást, és takarodj innen, ha nem tudsz rendesen viselkedni. Tönkreteszed a munkámat, és még csak fel sem tudod fogni, hogy mit rontasz el. – Te nem fogod fel, hogy mit teszel, tönkre! – rántotta ki kezét a férfi szorításából. – Rendben van, elmegyek, ha akarod, de előtte meg akarom tudni, hogy mi történt – ült le egy közeli székre. Karját keresztbe fonta mellkasán, és keményen belenézett a férfi szemébe. 44

– Mi történt volna? – vonta meg a vállát nemtörődöm módon a másik. – Az ágyban ugyan szenvedélyes vagy, de az életben nem sok hasznodat veszem. Meg aztán a szex sem az igazi egy ilyen törpével, állandóan vigyáznom kell, hogy agyon ne nyomjalak… Természetesen nincs szándékomban kirúgni téged, de azt hiszem, itt az ideje váltani… Lalát izzó düh öntötte el. Előrehajolt, magán kívül kiabált a férfi felé. – Pocsék egy hazudozó vagy! Ma reggel még semmi bajod nem volt velem, nagyon is kedvedre való volt, amit az a satnya testem művelt a tiéddel, másképpen nem üvöltöttél volna a kéjtől, mint egy bivaly… És az életben is… – Hagy már abba, Lala! Hozzád talán méltó ez a cirkuszi kikiáltó stílus, de engem ne alacsonyíts le ezzel az alpári szöveggel! Hosszú hetek óta, most először szólította újra Lalának. A lány úgy érezte, mintha valami törékeny összetört volna benne, de azért még harcolni próbált legalább a gyereke érdekében. – Addig nem megyek el, amíg el nem mondod, hogy mi történt. – Lala erősen megkapaszkodott a szék karfájában, amit Halifax gúnyos mosollyal figyelt. – Ha nagyon akarnám, székestől hajítanálak ki innen. Ha meg olyan nagyon kíváncsi vagy, miért nem találod ki, hogy mi történt, elvégre gondolatolvasó vagy? A lányon váratlanul átvillant egy gondolat – milyen jó, hogy a Bennett-től kapott összegből bankszámlát nyitott. Szüksége lesz a pénzre kislánya felneveléséhez. – Köztünk csak egy probléma van, Halifax. És ez nem a te tudományod és az én sugallataim öszszeférhetetlensége. Nem is az, hogy én szeretlek, te meg nem. Mert tudom, hogy szerelmes vagy belém. Hiába mosolyogsz most ilyen lekicsinylően, igenis szeretsz, csak nem bízol bennem, sőt magadban sem. Én megbíztam benned, elmeséltem legfájdalmasabb élményeimet is… – Ne gyere most nekem azzal a megható mesével, hogy a mostohaapád le akart fektetni, és te kénytelen voltál megszökni hazulról! Ha csak egy kis esze volt, ő menekült hanyatt-homlok előled… Ez valami divat vagy micsoda, hogy manapság minden második lányt szexuálisan bántalmaznak! Valamelyik kedvenc lányregényedből vetted az ihletet… – Ha majd rájössz mekkora érzéketlen ökör vagy, tudod, hol találsz. De igyekezz, nehogy késő legyen! – pattant fel hófehér arccal Lala. – Kár, hogy Lindácska olyan sudár növésű, a változatosság kedvéért, én adhattam volna neki kölcsön a ruhámat! A férfi fel sem állt, amikor Lala kiszaladt a szobából.

Másnap délelőtt Kirk üzletében megjelent Linda Wells. Sápadtan, idegesen nézelődött, amíg kettesben nem maradtak. – Még meg sem köszöntem, amit értem tett, amikor… elraboltak – kezdte zavartan. – És most ezzel háláltam meg, úristen, milyen egy hülye vagyok! – tört ki belőle váratlanul. Lala becsukta a pénztárgép fiókját, leült, és várakozó arckifejezéssel figyelte a lányt. Az átbőgött éjszaka után ő is legalább olyan pocsékul nézett ki, mint a vele szemben álló karikás szemű lány. És ahogy Linda elkezdte mondanivalóját, a folytatás határozottan érdekesnek ígérkezett. – Én tehetek mindenről – folytatta elkeseredetten. – Olyan sokáig állt mellettünk Brad, hogy természetesnek vettem, hogy ő az enyém. Imponált nekem, hogy egy ilyen intelligens ember törődik velem. Azt beszéltem be magamnak, hogy egyszer majd… tudja, Lala, borzasztóan vonzott a gondolat; hogy egyszer majd egy Nobel-díjas tudós felesége lehetek! Lalának leesett az álla. – Nekem fogalmam sem volt, hogy ő ilyen… – képtelen volt folytatni. – Ó, Brad alapjában véve szerény ember, de pár év múlva, talán még mielőtt betölti a negyvenet, ott lesz a csúcson. És én annyira szerettem volna ennek a részese lenni. Linda kifújta az orrát, szipogott egy kicsit, majd folytatta. – Borzasztóan viselkedtem magával, mert veszélyeztetve éreztem az álmomat, és mindennek tetejébe, egy ilyen, bocsássa meg, jelentéktelen… valaki miatt… – Linda! – próbálta elvágni a kínos szóáradatot Lala. – Csak egyet áruljon el! Mi történt tegnap Bradforddal? – Semmi különös, én legalábbis nem tudok semmiről, esküszöm. Meghívott az estélyre, és én 45

gondolkodás nélkül igent mondtam. Csak amikor hazavitt, és megláttam a szekrényajtón lógó gyönyörű ruhát, döbbentem rá, hogy valami nagy baj történt. Én tényleg nem tudtam, hogy együtt élnek! És az este folyamán Bradből egy szót sem tudtam magukkal kapcsolatban kipréselni. Linda észrevette, hogy Lala elsápad, és görcsösen kapkod levegő után, ezért gyorsan hozzátette. – Lala, esküszöm, hogy semmi sem történt közöttünk. Mi ketten Braddal soha, érti, soha! Legfeljebb az ostoba álmaimban – fejezte be kesernyésen. Lala elengedte az addig görcsösen szorongatott pultot, sikerült legyőznie hirtelen támadt hányingerét. – Ott maradtam a vendégszobában, mert… azóta félek a diákszálláson aludni, és reggel borzasztóan összevesztem vele, amikor rájöttem, hogy maga helyett vitt el. – Az az igazság, hogy beszélt az estélyről, de szó szerint nem hívott meg, szóval én értettem félre valamit, de még mindig nem tudom, hogy mitől változott meg olyan hirtelen – töprengett Lala félhangosan. – Fogalmam sincs, tényleg semmi közöm hozzá. Este szokatlanul beszédes volt, olyan hétköznapi semmiségekről beszélgetett mindenkivel, amikre máskor feleslegesnek tartotta volna vesztegetni az időt, említette, hogy telefonon beszélt az édesanyjával, tudja, Dél-Afrikában él… Lala a szája elé kapta a kezét. Szerencsére a másik lány nem figyelt oda. Pár perc kölcsönös nyugtatgatás után sikerült megszabadulni tőle, és Lala villámgyorsan odarángatta Kirköt az üzletbe. Öt perccel később egy taxiban ült, és az egyetem felé igyekezett. Mindig is idegenkedett ezektől a komor és fenséges épületektől, melyek a számára elérhetetlen tudást jelképezték, és most még komolyabb oka volt az igalomra. Hiszen a boldogsága volt a tét. Kétszer is útbaigazítást kért remegő hangon, majd végigment a lépteit ijesztően visszhangzó folyosón, és háromszor is nekiveselkedett, mire be mert kopogni a férfi dolgozószobájának ajtaján. A vastag tölgyfa ajtó letompította a választ. Lala úgy döntött, akármi is hangzott el a túloldalon, ő belép. – Nem megmondtam, hogy ne zavarjon! – csattant fel dühösen a férfi, anélkül hogy felnézett volna. Nem volt egyedül. Lala mostanáig azt hitte, hogy a női tudósok mind száraz, besavanyodott vénlány-kékharisnyák. Halifax mellett viszont egy elképesztően szép arcú hölgy üldögélt csinos miniruhában a kényelmes kanapén, és egy borzasztó bonyolult és érthetetlennek tűnő grafikont nézegettek. A nő finom arcvonásait még szemüvege sem tudta elcsúfítani. A barna szépség fölpillantott, majd ápolt ujjait finoman Halifax kézfejére tette. – Hal, azt hiszem személyes ügyben keresnek. A tudós felemelte a fejét, és meglepetten vett tudomást a lányról, majd kifejezéstelen tekintettel végignézett Lala fakóra mosott farmerén és kopott télikabátján. A szemüveges hölgy megérezhette a feszültséget, mert elegánsan felállt, megigazította szoknyáját, és elindult az ajtó felé. – Majd később folytatjuk… Lala előtt egy pillanatra elfeketedett a világ. Jaj, csak most ne ájuljak el! – fohászkodott magában. Óvatos léptekkel elért a fotelig, és erőtlenül lerogyott. Mély lélegzetet vett, mielőtt megszólalt. – Miért rám haragszol, hiszen az édesanyád jött el hozzám, és nem fordítva. Halifax letette az asztalra a táblázatokat, hátradőlt, és érzelemmentes hangon megszólalt. – Nem az anyám csapott be, nem is ő hazudott nekem. Lala értetlenül bámulta. – Mikor hazudtam én neked? – Kihasználtál, és nemcsak azt, hogy fizikailag le voltam gyengülve, hanem azt is, hogy lelkileg is mélyponton voltam. – Bradford, mióta kihasználás az, ha valakit szeret az ember? – Ne beszélj nekem szerelemről, hiszen saját elmondásod szerint fogalmad sincs még a szeretetről sem… Lala fájdalmában felszisszent. – Tegnap még azt mondtad, egy szót sem hiszel abból, amit meséltem… – Azt mindenesetre elhiszem, hogy érzelmileg sivár környezetben nőttél fel, és a szegénység nem csak az érzelmekre vonatkozott, ugye Lala? Világos, hogy jól jött neked egy ilyen bolond, meg amit általa elértél – a kényelmes ház, finom ételek, bejárónő. 46

Lala érezte, hogy az arcán megfeszülnek az izmok, a szeme égett, és egy óriási gombócot érzett a torkában. – Szóval szerinted csak kaptam tőled, és cserébe nem adtam semmit? A férfi sokáig gondolkodott a válaszon – Becsaptál. Szokásos hókuszpókuszaiddal kiszedted anyámból azt az ősrégi históriát, és… – Hogyan, mivel csaptalak be? Tettem valaha is bármilyen utalást vagy megjegyzést a múltadra? Arra vártam, hogy te beszélj róla. A férfi dühösen szétvetette a karját. – Becsaptál, nekem nincs szükségem arra, hogy valaki szánalomból legyen velem! – Ez egyszerűen hihetetlen! – kiáltott felháborodva Lala. – Hol marad a logikád? Most azt állítod, hogy csak sajnállak, az előbb meg állítólag kihasználtalak! Kértem valaha is tőled akárcsak egy pennyt is? – Még nem, de ki tudja, mi történhetett volna. Esetleg próbálkozhattál volna a világ legrégibb trükkjével, hogy megszerezd az aranygyűrűt… Ha egészen idáig nem sírtam el magam, most már kibírom bőgés nélkül – gondolta Lala. – Szerencsére még időben sikerült lezárnom ezt az ügyet – folytatta tárgyilagosan a férfi – súlyosabb következmények nélkül. Tudod, őszintén szólva, így utólag megrémülök, ha belegondolok, hogy milyen géneket örökölhetett volna az a szerencsétlen gyerek. Lala felugrott, mint akit kígyó csípett meg. – Már megint ezt csinálod! Nem tudod, mit akarsz, mitől félsz, és ezért aztán kíméletlenül vagdalkozol… Te tényleg azt hiszed, hogy olyan nagy nyeremény lennél, még ha tíz Nobel-díjat is kapnál? Egy gyáva alak vagy, egyszerűen félsz szembenézni a tényekkel. Életed végéig nem leszel képes leszámolni a múlttal, a testvéred halálával. Több mint húsz éve hibáztatod magadat, és most meg én lettem a bűnbak! Áruld már el, pontosan mit mondott neked az a cigány jósnő a vásárban pár nappal Thomas halála előtt? Halifax halálra váltan bámulta. Megpróbált megmozdulni, de képtelen volt. Amikor Lala elindult az ajtó felé, összeszedte magát, és akadozva megszólalt: – De ezt hogyan… én soha… senki nem tudott róla… Lala az ajtóból visszafordult. – Te soha, egy pillanatra sem hitted el, hogy tényleg vannak megérzéseim. Lelkiismeret-furdalásod van amiatt a régi jóslat miatt, és ezért engem büntetsz. Csakhogy ezzel saját magadat legalább annyira bünteted. Lehet, hogy rajtam nyomot hagyott a gyerekkorom, de én talpra álltam, és igenis képes vagyok szeretni, és a gyerekemet, akármilyen tulajdonságokat örököl majd, szeretni fogom! A folyosó még hidegebbnek tűnt mint fél órával ezelőtt. Lala megpróbált úgy lépkedni, hogy léptei ne kopogjanak a nagy szürke kőlapokon. A sarok előtt megállt, hogy feljebb húzza talpára lecsúszott zokniját. A lépcső felől halk hangokat hallott. – Szerencsétlen Franklin! Fölcsinálta azt a kis olasz cselédlányt, és most kénytelen feleségül venni! – nevetett fel valaki. – Hacsak nem hagyja magát lelövetni a hat szicíliai bátyussal! – válaszolt egy magasabb orrhang. – Lehet, hogy az lenne a szerencsésebb megoldás. Képzeld el, milyen hatással lesz ez a karrierjére… Az egész egyetem rajta nevet! Szerencsére közel volt a női mosdó. És a következő néhány hétben Lala igyekezett mindig ennek a bizonyos helyiségnek a közelében tartózkodni. Ahelyett, hogy gyarapodott volna, egyre vékonyabb lett, és az orvos gondterhelten csóválta a fejét. Vastag pulóverekben járt, és ezzel nemcsak lassan gömbölyödő pocakját, hanem zörgő csontjait is sikerült elrejtenie. Senki sem vette észre az állapotát, csak az éles szemű Tate viselkedett vele megkülönböztetett figyelemmel, amikor egyszer felhívta, és segítségét kérte. Lala boldogan segített, és rendkívül büszke volt magára, amikor hozzájárulásával sikerült megoldani egy bonyolult bűnügyet. Ahogy múltak a hetek, fizikailag egyre jobban érezte magát. Sokat beszélgetett kislányával, és mesélt neki a világról, mindarról, ami itt várja. Még az apjáról is beszélt, persze kegyes hazugsághoz folyamodott, amikor távollétét magyarázta. Ráér a gyerek megtudni az igazságot, ha majd elég értelmes, eszes lesz, hogy meg tudjon bocsátani. És addig ő is próbált egy kis észt magába tölteni. Nem akarta, hogy kislánya majd egyszer szégyenkezzen miatta, ezért munka közben könyveket olvasott, lexikonokat bújt, és reggelente elkérte 47

Kirk kiolvasott napilapját. Egyik nap éppen a világ térképét nézegette, amikor valaki megszólalt felette. – Csak nem készülsz valahova? – Egyszer majd csak eljutok a Himalájába! Sőt lehet, hogy Dél-Afrikába is váltani egy-két szót Mrs. Johnatannal! A férfi kelletlen arcot vágott, majd átlesett a pulton. – Mi ez a nagy buzgalom? – folytatta a kérdezősködést, amikor meglátta a többi könyvet. – Pótolom a hiányosságaimat – válaszolta kurtán Lala, és hangosan becsapta a vastag könyvet. – Juj! – húzta ki összelapított mutatóujját Halifax. – És szabad tudnom, mi célból? – érdeklődött, miután látványosan megfújta az ujját. – Ha majd férjhez megyek, nem akarom, hogy a párom szégyenkezzen miattam. – Férjhez akarsz menni? – döbbent meg a férfi. – Természetesen, melyik lány nem akarna? – kérdezett vissza szenvtelen arccal Lala. – Mivel szolgálhatok? Porrá tört viperabőr, farkasfű, akasztott ember zápfoga, boszorkánykenőcs? – Nyakkendő – válaszolta a férfi. – Egyszer azt mondtad, hogy ocsmány a nyakravalóm. Válassz nekem egy szebbet! Lala csodálkozva felvonta a szemöldökét – Nem hiszem, hogy a csillagász úrnak itt találnánk elég magasröptű nyakkendőt. – De hiszen ott lógnak! – mutatott az oldalsó állványra Halifax. – A csillagjegyes nyakkendők? – csodálkozott el – Abból egyedül is tudsz választani. – Azt sem tudom, hogy mi a jegyem! – akadékoskodott Halifax. – Nagy fiú vagy már, a doktorátusoddal ki fogod deríteni. Rá van írva a dátum. – Azt hittem, azért vagy itt, hogy segítsél a vevőknek – morgolódott a férfi. Eljött ugyan hozzá, de nem mondta, hogy miért. Ez kevés volt. – Szóval nem akarsz segíteni? – tért vissza, egy bakot ábrázoló nyakkendővel a pulthoz. – És ki az a szerencsés alak, aki az oltár elé vezethet? – kérdezte könnyed hanghordozással. – Te még azt sem tudok, hogy a boszorkányok rettegnek a templomtól? – Lala tekintetével gyorsan átfutotta a pultra belülről föltűzött táblázatot. – Kár, hogy nem tartunk kínai naptár szerinti nyakkendőt. Az jobban illene hozzád. Halifax bizonytalanul mosolygott. – Ne kímélj, mi lenne az, disznó vagy kígyó? – találgatta. – Patkány! – mosolygott gúnyosan Lala. –Ezt megérdemeltem – ismerte el a férfi. – Szóval, akarsz boldogítani? Csak nem a főnöködet? – Nézd, Halifax, nem azt mondtam, hogy már van vőlegényem, de ha majd egyszer úgy alakul… – Én esetleg nem felelnék meg erre a célra? – kérdezte halkan a férfi. ízületei elfehéredtek, ahogy ujjai közt görcsösen szorongatta a nyakkendőt. – Rongálod az árut, pedig még ki sem fizetted! – szólt rá feddően Lala. Halifax reszkető kézzel dobott néhány bankjegyet a pultra, majd mélyen Lala szemébe nézett. – Miért teszel úgy, mintha nem hallottad volna, amit kérdeztem? – Miért teszel úgy, mintha olyan nagy kitüntetés lenne egy ilyen alakhoz hozzámenni? – Egyáltalán nem tartom kitüntetésnek, sőt inkább életfogytiglani büntetésnek mondanám egy ilyen korlátolt fickót kezelésbe venni, de arra megesküszöm, hogy mindent megteszek, hogy neked is megérje… ha egyáltalán szeretsz még egy kicsit. Lala mélyen a férfi szemébe nézett. Őszinteséget és mély érzelmeket olvasott ki belőle, de mégis bizonytalan volt. – És mi történt, hogy már nem félsz attól, hogy szégyenkezned kellene miattam? – mutatott fejével körbe a boltban. – Természetesen semmi szükség arra, hogy itt vagy másutt dolgozzál. Ha otthon akarsz esetleg szórakozni egy kicsit, semmi kifogásom ellene… – Szórakozni? Bradford, én két hete segítettem a rendőrségnek elfogni egy gyilkost! Halifax arca ijedten megrándult. – Te még mindig semmit sem értesz. Azt akarom, hogy fogadj el olyannak, amilyen vagyok. És ne szégyelld, ne kisebbítsd, és ne tagadd a képességeimet. Persze teljesen felesleges ilyen ultimátu48

mot kitalálni, mert ez egyszerűen nem működne – csüggedt el Lala. – Sohasem lennél rám büszke, nem örülnél a sikereimnek, azon járna az eszed, hogyan lehetne engem eltitkolni a tudós kollégáid elől. Semmivel sem lennék jobb, mint Franklin szicíliai libuskája. Halifax egy szempillantás alatt a pult mögött termett, további két másodperc múlva pedig a meglepett Lalát becipelte a hátsó szobába. Lala tiltakozni akart, de ahogy a férfi olyan sokáig nélkülözött szája rátapadt az övére, azonnal elszállt belőle minden ellenkezés. Testük tökéletesen emlékezett egymásra. Elég volt, hogy Halifax becsúsztatta kezét a hosszú gyapjúszoknya alá, benyúlt a vastag harisnyanadrágba, és Lala máris elolvadt karjai között. Ugyanolyan örömmel üdvözölte a pulóver alatt bóklászó másik forró tenyeret. Halifax, tekintettel a hidegre, nem vetkőztette le, csak lefektette a kanapéra, és lábai között letérdelt a földre. Óvatosan hatolt belé, de utána gyorsan, szenvedélyesen győzedelmeskedett a heves csatában. Lala piros arccal, csapzottan, de csillogó szemekkel szorította magához a férfit, egészen addig, amíg végre elcsitultak a gyönyör hullámai. Végül Halifax felállt, magával emelte a lányt, és megigazította ruháját. – Ha ez nekünk ilyen jó, akkor miért tétovázol? – emelte fel maga felé Lala arcát. A lány szomorúan válaszolt. – Ezzel csak azt bizonyítottad, hogy remekül összeillünk az ágyban. De egy házasság nem csak szexből áll. Sajnálom, Bradford, de nem lehetek a feleséged. A férfi egy pillanatig hallgatott, majd akadozva megkérdezte: – És ha azt mondom, hogy szeretlek? Lala bánatosan csóválta a fejét. – A szerelem két-három évig tart, sőt, egy idő múlva már a szex sem olyan vonzó. És akkor mi lenne velünk? Más pároknál megmarad a kölcsönös tisztelet, bizalom… te, a hideg elméjű, racionális tudós sohasem lennél képes hinni nekem. – Úgy látom, mostanában sötét jóslataiddal Kasszandrát játszol. Azért jöttem, hogy elnézést, kérjek, és megmagyarázzak egy-két dolgot, de úgy tűnik, te mindent jobban tudsz. Nagyon remélem, hogy most utoljára nem sikerült teherbe ejtenem téged… hiszen számodra elviselhetetlen az a gondolat, hogy egy vaskalapos tudós felesége legyél! – Na látod, ebben legalább százszázalékosan biztos lehetek – motyogta Lala. Halifax zsebre vágta a nyakkendőt, begombolta kabátját, majd odalépett az ajtóhoz. – Íme, a racionális hideg elme! – nevetett fel keserűen. – Nyitott ajtó mellett szeretkezik egy boszorkánnyal egy okkult üzletben, hát ez nagyszerű! Egyszer megátkoztál, emlékszel, most már igazán levehetned rólam a rontást!

49

N y o l c ad i k Az időjárás sehogyan sem akart javulni, az emberek meleg holmikba burkolózva, rosszkedvűen jártak a városban. Lala már türelmetlenül várta az első tavaszi napsütést. Rosszullétei elmúltak, kicsit meg is erősödött, melle megnagyobbodva készült feladatára. Hasa bájosan domborodott, de a lezser ruhák még mindig elrejtették az állapotát. Szorgalmasan bújta a tulajdonnevek szótárát, mert fogadkozásaival ellentétben valamilyen egészen különleges nevet akart adni kislányának. Megszólalt az ajtóra erősített harang, és Kirk lépett be egy nagy csomaggal a hóna alatt. Jókedvűen vigyorgott. – Nem fogod elhinni! – A paksaméta nagyot csattant a pulton. – Egy lökött pali valami őrületes cikket írt a kerékről az egyik legtekintélyesebb tudományos lapba. Hoztam pár példányt, remélem, megdobja majd a forgalmat. Lala reszkető ujjakkal tépte le a madzagot. Gyorsan előkapott egy példányt, és a tartalomhoz lapozott. Megdobbant a szíve, amikor megpillantotta Halifax nevét. Úristen, hogy lehet valakinek ennyi tudományos címe, gondolta, miközben a huszonharmadik oldalra lapozott. A cikk hosszú volt, tudományosan érthetetlen, és szokatlanul lelkes. Úgy kezdődött, mint egy mese – egy konzervatív tudósról, aki megvette a kereket, majd hosszú hetekig a polcon tartotta, és nem merte kézbe venni. És ez a végsőkig szkeptikus fizikus végül úgy döntött, megpróbálja megfejteni az eszköz titkát. A cikk többnyire arról szólt, mi mindent nem sikerült megállapítani. Lala átfutotta a számára érthetetlen adatokat, mérési eredményeket, és a végkövetkeztetést kereste. Az írás azonban kérdő mondatokkal végződött, és egy hasonlattal: Ahogyan századunk elején egyes tudósok magabiztosan kijelentették, hogy a fizika tudományát pár hónapon belül le lehet zárni, hasonló elbizakodottsággal tagadják napjainkban sokan az olyan jelenségek létezését, amelyeket a mai eszközökkel egyelőre nem lehet magyarázni. – Mit bazsalyogsz? – bökte oldalba Kirk. – Lehet, hogy a manusznak rámegy az akadémiai tagsága vagy Nobel-díja! Lala egy pillanatra megtántorodott. Azonnal Halifaxhez akart szaladni, de a Douglas utcai házban csak az üzenetrögzítő válaszolt. Egész nap tűkön ült, de kivételesen későig bent kellett maradnia. Már sötétedett, amikor végül el tudott indulni. Még egyszer sikertelenül tárcsázta Halifax számát, majd hóna alá csapott egy példányt a lapból, és elindult haza. Mostanában állandóan fáradt és álmos volt. Miközben hazavánszorgott, azt tervezte, hogy vesz egy meleg fürdőt, majd lefekszik, és kényelmesen újra átolvassa a cikket. Mire hazaért, változtatott elképzelésén. Már csak egy dolog után vágyódott – felpolcolt lábakkal lefeküdni. Sötétben botorkált át a szobán, lerakta táskáját, és nagy nyögéssel levetette magát az ágyra. Megkönnyebbülten fújt egyet, és azon töprengett, hogy lesz-e elég ereje levetkőzni. Ahogy tapogatózott a takaró csücske után, valami hideget és keményet érintett. Először riadtan elrántotta a kezét, majd kíváncsian odanyúlt. Hideg tapintású, gömbölyű, és részben valami selymes anyag fedi. Felkattintotta a kislámpát, és elképedve bámulta a sötét takarón csillogó, piros szalaggal átkötött kristálygömböt. – Gyönyörű – suttogta elképedve, mire a szoba végéből egy mély hang válaszolt. – Te vagy gyönyörű. Lala egy másodpercre felnézett a szoba sarkában, kényelmetlen széken kuporgó férfira, de tekintetét ellenállhatatlanul vonzotta a gömbölyű rideg szépség. Óvatosan kézbe vette, lebontotta róla a masnit, és maga elé emelte. – Hihetetlen, valódi hegyikristály! – Gömbölyűre csiszolt háromszöges rendszerű kristályszerkezet, Mohs-féle karckeményseg 7, fajsúly 2,65, színtelen karcszín, törés és kettős törés mutatója… – Ha nem hagyod azonnal abba, megfojtalak, te ünneprontó patkány! – szakította félbe az elemzést Lala.

– Lehet, hogy patkány vagyok, de egy őrülten szerelmes patkány. Imádlak és kívánlak, és ha esetleg ötven év múlva már elmúlik a szerelem, és már nem kívánlak, akkor is üldögélni akarok veled impotensen a kandalló mellett, és fogni akarom a reumától görcsös kezedet, és meg akarok veled osztozni minden maradék gondolatomon. Mármint azokon kívül, amit nem tudsz kiolvasni a kristálygömbödből. És feltéve, hogy nem kapok Alzheimert. – De hát ez elképzelhetetlenül drága! – nézett fel Lala szinte kétségbeesve. – Neked a világ legdrágább nászajándéka sem lenne elég jó! Odamehetek hozzád? – És a Nobel-díj? – dadogott zavartan a lány. – Mi van vele? Egyszer majd az is a tiéd lesz, megígérem – vonta meg a vállát nemtörődöm módon Halifax. – Odamehetek hozzád? – De a cikked? Amíg meg nem láttam a jósgömböt, az volt számomra a világ legbecsesebb ajándéka, de egyben legveszélyesebb is! – kiáltott fel Lala. – Mi van, ha emiatt nem kapod meg a… – Szóval ezért aggódsz a Nobel-díj miatt? – nevetett fel jókedvűen Halifax, – Azért az még egy kicsit odébb van. Addig még össze kell fogdosnom az elszökött leptonjaimat! És ha tényleg azon múlna az odaítélése, hogy volt merszem leírni, létezik egy jelenség, amit azzal a fene nagy eszemmel nem értek, akkor tudod, mit csinálhatnak vele! És ugyanez vonatkozik az egyszer majd talán fenyegető lovaggá avatásra. Odamehetek már végre hozzád? – kérdezte már nagyon türelmetlenül. Lala ragyogó tekintettel hívta magához a férfit, aki úgy közeledett felé, mint akit hipnotizálnak. Óvatosan mellé feküdt az ágyra, és tenyerével befedte Lala kezét, amely még mindig a gömbön feküdt. Fölé hajolt és megcsókolta a finom bőrt, majd tenyere helyett arcát fektette rá. – Azt mondta, hogy óvakodjak a vörös hajú pipás embertől – suttogta elfúló hangon. – És a leírás illett a logopédiatanárodra? Jaj, Bradford, hiszen csak egy kisfiú voltál! – simogatta meg együtt érzően a férfi fejét. – Szörnyű lehetett ezzel a teherrel élni. Senkinek sem mondtad el, ugye? Halifax megcsóválta a fejét, majd felemelkedett. – Most már talán nem fogok annyit töprengeni ezen, hirtelen annyi más gondom támadt… a legelső az, hogyan tüntessem most azonnal el azt a kristálygömböt az ágyról! Ha nem is ennyire gömbölyűt, de valami sokkal puhábbat, melegebbet szeretnék most ölelgetni. Lala boldogan felnevetett. Ha lesznek is problémák, biztos volt abban, hogy meg tudják majd oldani. – Hogy jutottál be? – kérdezte, miután a golyóbist óvatosan visszatették dobozába, és a férfi mellé bújt. – Azt mondtam a gondnoknak, hogy a vőlegényed vagyok. Ugye nem lőttem bakot? – emelte két ujjával maga felé a lány arcát. Azt hiszem, most már komolyan átgondoltad, hogy mire vállalkozunk. Hogy mindketten mit várunk ettől a házasságtól. Persze még sok mindent meg kell beszélnünk, de mi lenne, ha ezt holnapra hagynánk? – válaszolt komolyan a lány, miközben érezte, hogy a férfi ujjai éhesen pásztázzák a combját. – Bradford, valamit mondanom kell, én most… – észrevette a férfi csalódott arckifejezését, ezért gyorsan folytatta – nem, az most egy darabig nem fenyeget. Azt akartam mondani, hogy borzasztó fáradt vagyok, de egy kis szeretkezést azért el tudnék viselni – mosolyodott el pajzánul. – De azt hiszem, utána álomba ájulok. Ugye mellettem leszel holnap reggel? – érintett meg egy apró horzsolást a férfi arcán. – Életem végéig melletted akarok ébredni – vidult fel a férfi, és azonnal elkezdett vetkőzni. – Hordod a nyakkendőt, szóval ezért emlegeted a bakot! – nevetett fel Lala, majd szégyenlősen elfordult, és gyorsan ledobálta ruháit. Előbb vagy utóbb észreveszi – gondolta, és gyorsan bebújt a paplan alá. – Még mindig jobb, mint a patkány! Reggel összepakollak, és felmondod ezt a jéghideg lakást. Bármit változtathatsz a házban, akár jósdát is nyithatsz, és a rendőrségnek is segíthetsz, ha vigyázol magadra, én meg dicsekedni fogok veled… miért oltod el a villanyt? Azt akartam… A férfi mondanivalója hirtelen teljesen lényegtelennek tűnt. Alig értek rá újra felfedezni egymást. Halifax beletúrt a lány hajába, és élvezettel terítette szét sa-

ját mellkasára, majd végigsimogatta, csókolta, ölelte, és vette birtokba Lala keblét. Motyogott ugyan valamit a lány kiteljesedéséről, de aztán más izgalmas tájak foglalkoztatták kezét, elméjét, érzékeit. Lala gyúrta-simogatta a férfi kőkemény izmait, apró orrával élvezettel beleszimatolt a sötét hónaljból érkező izgalmas illatorgiába, majd kiszabadult az izmos karok szorításából, és a takaró védelme alatt lecsúszott Halifax fájdalmasan feszülő ágyékához. Mielőtt végképp elragadta volna a szenvedély, Halifax felhúzta, hasára fordította, és végigbarangolta a hátát. És még azt írják az okos könyvek, hogy a hát bőrében van a legkevesebb érzőideg – gondolt Lala egy pillanatra újonnan szerzett ismereteire, de aztán testét magatehetetlenül átengedte szerelme becézéseinek. A férfi finoman végigharapdálta tarkóját és keskeny vállát, majd térdben behajlította a lábát, és kissé oldalt fordította a lány testét. Lala megpróbált hátranyúlni, hogy megérinthesse a férfit, aztán feladta a próbálkozást, és csak a testük találkozásából születő érzésekre összpontosított. A ritmus egyre gyorsult, miközben Halifax egyik kezével Lala mellét simogatta, másikkal a nő legérzékenyebb pontját izgatta egyre szédítőbb tempóban. Ennyi inger egyszerre sok volt Lala szerelemre kiéhezett testének. A nagyszerű, szinte fájdalmasan gyönyörű csúcs felröpítette az égbe, és amíg teste ellenőrizhetetlenül remegett a férfi ölelésében, lelke megjárta a csodák világát. Mint a szélcsendes időben szállingózó hópelyhek, lassan, puhán és kielégülten ért földet a férfi hasonlóan boldog és ellazult teste mellett. Csak annyi erő maradt benne, hogy alig hallhatóan elmotyogja. – Valahogy így képzelem az ősrobbanást… Miközben érezte, hogy a férfi mellkasa megrázkódik a visszafojtott nevetéstől, saját szívdobogása visszanyerte szokásos ütemét, szemhéja elnehezült, és mély álomba merült.

Rémült nyögésre, és a rákövetkező hideg légfuvallatra ébredt. Kitakart hasán érezte a matató ujjakat, maga fölött látta Halifax döbbent arcát. Most, hogy az oldalán feküdt a férfi felé fordulva, pocakja félreérthetetlenül kidomborodott. – Mi van, papa? – kérdezte elnyomva egy jóízű ásítást. – Szoktatod magad a gondolathoz? Amíg kitalálod, hogy mit szólsz hozzá, betakarhatnál, mert hangosan gágog a bőröm. Halifax gyorsan visszahúzta a paplant, majd kezét újra becsúsztatta a lány hasára, és végrevalahára megszólalt: – Te, én… mi, vagyis ő… – Hát az egyszer biztos, hogy nem nyelvészetből szerezted a doktorátusodat, elég pocsékul mennek neked a személyes névmások… – Úgy értem, a mienk… Ha nem jövök el, nem is akartad elárulni? – homályosodott el a szeme. Lala megpróbált őszintén válaszolni. – Amikor aznap hazarohantam, és el akartam újságolni a hírt… borzasztóan fájt, amit műveltél velem. Leginkább azért, mert tudtam, hogy hazudsz, nemcsak nekem, saját magadnak is, és neked legalább annyira fáj… – tétován vállat vont. – Aztán meg… nekem olyan régóta kellett saját magamról gondoskodnom, tudtam, hogy képes leszek rá egyedül is… Halifax elvörösödött. – Úgy viselkedtem, mint egy disznó, helyesbítek, patkány, de úgy megijedtem, hogy az anyám elbeszélése után csak megszántál… mindenféle marhaságot mondtam, köztük olyan is, amitől tudat alatt tartottam. Amikor az üzletben történtek után elküldtél, nagyon magamba szálltam. Kegyetlen dolog volt szembesülni hibáimmal, de végül sikerült legyőzni félelmeimet. Felkerestem Tate-et, elmondtam neki mindent, ami eszembe jutott a srácokról, bevallottam azt is, hogy dühömben boszorkánynak neveztelek, de nem tudom előkerítik-e őket valaha is… Beszéltem az anyámmal is, és tisztáztam a dolgokat Lindával. Azt bánom a legjobban, hogy a saját hibámból elmulasztottam a gyerekem életének első hónapjait. Shangri-La! – húzta magához a lányt –, szeretnélek minél előbb elvenni, aztán majd egyszer megmagyarázzuk neki, hogy… A lány elmosolyodott. – Felesleges, mindennap szoktam beszélgetni a kislányunkkal, elmagyaráztam neki, hogy milyen okos ember az édesapja, és egy fontos feladat miatt nem lehet velünk. Egyébként elárulok még egy titkot – a keleti asztrológiában a patkányt elbűvölő teremtésnek tartják.

Intelligens és szellemes, igaz, szeret uralkodni környezetén… A férfi mosolyogva könyökölt fel. – Kislány? Honnan tudhatod, hogy… – aztán zavartan elhallgatott. – Anyai ágon, az összes ősömnek csak lánya született. Ez megváltoztathatatlan szabály – tudod, a boszorkányoknál – kacsintott a férfira. – Ingával is ellenőriztem, meg különben is, az első pillanattól kezdve tévedhetetlenül éreztem, hogy kislány lesz, és szeretném Atlantisznak hívni. Halifax vigyorogva megsimogatta Lala domborodó hasát. – És én, vakegér, még hiányoltam a gömbölyűségedet! Ha belegondolok, két kicsi boszorka egy szegény halandó ellen, jaj nekem! Alig várom már, hogy lássam Atlantisz gyönyörű koromfekete szemét és haját! Lala boldogan elmosolyodott, majd ravaszkásan megkérdezte. – Még mindig azt akarja, dr. Halifax, hogy levegyem magáról a rontást? – Isten ments, Shangri-La, egy életen keresztül rontsál csak meg minél gyakrabban! A hideg szobában összebújtak, és újra megélték a csodát, amelyről tudták, hogy egész életükön keresztül elkíséri őket.

Öt hónap múlva megszületett a világosbarna hajú és kék szemű, háromkilós kisfiú. Thomasnak keresztelték.