Csúcsminőségű kenőanyagok 140 éve. Forgalmazza a
Köszöntő
www.veszpremrally.hu
Fővédnök:
Rendező Bizottság:
Dr. Navracsics Tibor
Kft.
Miniszterelnök-helyettes Közigazgatási és Igazságügyi miniszter
Vezetője: Lakatos Róbert
Tagjai: Lakatos Lajos Vajai Zsolt Matyók István (a biztonsági szolgálat vezetője)
Kedves Versenyzők! Kedves Szervezők! Kedves Érdeklődők! Felügyelő testület: Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a 18. Veszprém Rallye védnökeként köszönhetem Önöket, köszönthetlek Benneteket. Nem csak azért megtiszteltetés, mert Veszprém és környéke egyik legrangosabb sporteseményének számít az Országos Nemzeti Rallye Bajnokság körébe tartozó futam, hanem mert az Új Nemzedék Jövőjéért felelős miniszteri biztosként az egyik legfontosabb feladatomnak tekintem, hogy a fiatal generációk életének részévé váljon a sportolás és a sportesemény, mint kulturált kikapcsolódás. És be kell valljam, ahogyan majd’ minden kisfiú, én is űrhajós, autóversenyző, tűzoltó (vagy irodalmi pillanataimban vadakat terelő juhász) szerettem volna lenni. Bár másként alakult, és úgy tűnik, profi versenyző már sosem lesz belőlem, egy álomhoz közelebb kerültem. Szeretnék Önöknek, Nektek nagyon jó szórakozást, a versenyzőknek sok szerencsét kívánni, a szervezőknek pedig megköszönni áldozatos munkájukat; nem csak a rendezvény színvonaláért, de a nézők és a versenyzők biztonságáért is mindent megtesznek. Mihalovics Péter
Vezető:
Hajdú Attila
Tagok: Kovács Péter Szántó László
RSB megfigyelő: Kassai András
RSB biztonsági megfigyelő: dr. Szél Attila
Vezető tisztségviselők: Versenyigazgató: Kovács Levente (a verseny vezető sportbírója)
Védnökök:
Versenyigazgató helyettes: Buna Zoltán
Technikai felügyelő: Perjési Zsolt
Mihalovics Péter
Országgyűlési képviselő Új Nemzedék Jövőjéért Miniszteri Biztos
Dr. Horváth Zsolt
Országgyűlési képviselő
A verseny titkára és a versenyiroda vezetője: Móni Kriszta
Gépátvétel vezetője: Vörös Gábor
Értékelés vezetője: Hauzer József
Időmérés vezetője: Majosházi Péter
Porga Gyula
Veszprém Megyei Jogú Város Polgármestere
Start Auto Kft. 1108 Gyömrői út 105. Tel:061-434-4044 www.startauto.hu
Tengerdi Győző
Hm Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. Vezérigazgató
Ovádi Péter
Önkormányzati képviselő Fidelitas veszprémi Elnöke –3–
Sajtófőnök: Budai Ferenc
Versenyzői összekötő: Rádli József
Asi-Pikó
www.veszpremrally.hu
Fotó: www.ksf.hu
Pepecs munka után
Mitsubishi Lancer R4 Az Asi-Pikó kettős vezeti a bajnokságot, mindazonáltal nem lehet azt mondani, hogy a szezon felénél már lefutott lenne az elsőség sorsa. A tavalyi bajnok az eddig eltelt három versenyből egyet nyert meg, a legfőbb riválisok azonban vagy hibáztak, vagy technika kudarc miatt szenvedtek hátrányt. A csapat a bükfürdői versenyre már az R4-es szabályok szerint megépített Mitsubishivel érkezett. Egy valami azonban hiányzott az autóból, méghozzá a futómű. Nem azért, mert nem állt a rendelkezésre, hanem azért, mert a pilóta nem érezte jobbnak, mint az „utcait”. – A veszprémi verseny előtti hétre terveztem, hogy foglalkozom az R4es futóművel – nyilatkozta Asi. – Egy kimerítő teszten akarom eldönteni, hogy ezzel az új futóművel induljunk-e a versenyen, vagy maradjon alatta a régi. Az az igazság, hogy betenni egy nap alatt be lehet, de ha precíz akarsz lenni, akkor a beállítással hosszú órákat kell eltöltened. Ez igen csak pepecs munka. Szeretném megtalálni az ideális beállítást, és ha ez meg lesz, akkor azzal megyünk. Persze, az időeredmény, a gyorsaság a legfontosabb mérce, de az is fontos szempont, hogy menet közben jól érezzük magunkat a kocsiban, és ne legyen bennünk kétely, hogy megérte-e kicserélni.
A bajnok a legutóbbi futam után nem sokat foglalkozott azzal, hogy hét tized másodperccel kikapott Kazártól. Ő ugyanis többre számított. – A végén csodálkoztam, hogy csak hét tized maradt. Őszinte vagyok, nem támadtam Mikit, és az utolsó gyorsasági rajtjához úgy álltam oda, hogy nem rohanva, hanem normális tempót diktálva teljesítem a pályát. Mondjuk, az érdekes lett volna, ha az utolsó szakaszon megnyerem a versenyt! Ez így jó. Nekem nagyon jó visszajelzés az, hogy amit csinálok, és amit átadok – jelen esetben Kazár Mikinek –, az jó. Kimondottan tetszik, hogy az amit tanítok neki, az eredményre vezet. A Veszprémi versenyt ugyan úgy vár–4–
ja, mint a többi futamot. Készül, és alaposan felkészíti a Lancert is, hisz ez a murvás pálya nem csak a gyorsaságról, hanem a megbízhatóságról is szól. – Hogy őszinte legyek, azzal, hogy milyen gyorsaságikon is kell mennünk, azzal még nem foglalkoztam. Arra majd ott lesz a tréning. Nagyon körültekintően kell megszervezni ezt a futamot, fontos eleme a versenyzésnek a taktika, hisz a kocsinak ki kell bírnia a verseny végéig. Tavaly például lehettem volna negyedik vagy ötödik, de második hibája miatt végül a második helyen végeztem. A szuper 2000-esek nincsenek hátrányban, sőt, mivel többen bérelt autóval mennek, így ők kevésbé vigyáznak az autóra, mint én. A technikai is nagyobb terhelést kap, hisz hogy mást ne mondjak, a Mitsubishinél az első tengelyre kb száz kiloval nehezebb súly jut, mint az S2000-eseknél. De nem akarok belemenni ilyen értekezésbe. Győzzön az, aki a gyorsabb.
Dr. Varga Attila–Savanyu Roland
www.veszpremrally.hu
www.veszpremrally.hu
Fotó: www.ksf.hu
A dobogó reményében
Suzuki Ignis S1600 A Dr. Varga- Savanyu páros számos Mitsubishis év után most egy Suzuki Ignis S1600-as autót terelget. A váltást nagyon jó döntésnek tartja, hiszen ezzel az autóval minden méter egy élmény! Mesélj kicsit, hogyan telt az elmúlt három futam! Az Eger ralit nagyon élveztem, hiszen akkor ültem először ebben az autóban. A következő aszfaltos futamot munkahelyi elfoglaltságom miatt ki kellett hagynom. A Bükfürdő ralit, nagyon kíváncsian vártam, mert első alkalommal mentem a Suzukival murván. Sajnos nehezen találtam az összhangot, de egy jó tesztversenynek tekintem. Így nagyon várom a veszp-
rémi viadalt, bízom benne, hogy kicsit előrébb tudunk végezni, mint a szombathelyi negyedik hely. Nagyon sokszor álltál már rajthoz a július eleji murvás versenyen… Azt gondolom, hogy ezek a pályák azoknak a versenyzőknek kedveznek, akik tudatosan készülnek rá, megtervezik, hogy hol lehet menni, hol kell vigyázni az autóra, és ha a gyorsasági ritmusát eltalálják, biztosan –6–
nem marad el a jó eredmény. Ve sz p r é m b e n egy alap kérdés, hogy nemcsak elrajtolni egy szakaszon, hanem célba is érni! Hogy állsz a pályákkal? Szerintem nem vagyok egyedül, de a lőtéri pályáknak a ritmusát nagyon szerettem. A kiírt szakaszok mindenkinek egyformák, így úgy gondolom, hogy a mostani pályákban, komoly kihívás, hogy aszfalttal vegyített –az átlagosnál kicsivel többször lesz benne aszfaltos rész-, ami különösen jó ritmusváltásokat
feltételez. Jobban kell hozzá alkalmazkodni, ezért azt gondolom, hogy a S2000-eseknek kedvez. Az elmúlt éveket tekintve, m– ilyen eredményeid születtek a Veszprém ralikon? Ha célba értünk, akkor biztosan pontszerző helyen. Az utóbbi években már sokkal többen fejezik be a versenyt, ami azt takarja, hogy ezek már igazán jól megépített autók. Bízunk benne, hogy ez most sem lesz másként! Elsődleges szempontunk azonban, hogy az autóra vigyázva egy élvezetes versenyen legyünk túl! –7–
Ifj. Tóth János–Tagai Róbert
Veszprémben van sansz
Áttekintő térkép
www.veszpremrally.hu
Fotó: www.ksf.hu
www.veszpremrally.hu
Peugeot 207 S2000 Huszonkét pontjával jelenleg az ötödik az ifj. Tóth-Tagai kettős. Ez akár tízzel is több lehetne – bár a ha-val kezdődő mondatoknak nincs túl sok értelme –, ha nem nullázzák le az egri versenyt. Így viszont számukra a második futamon indult csak a pontgyűjtés, a bükfürdői versenyen pedig már a dobogóra repítették a szuper 2000-es Peugeot 207-est. – Túl nagy összegzést, mély elemzést bevallom, nem készítettünk a legutóbbi verseny után – monda a hétszeres magyar bajnok. – Az autóra nem lehetett panaszunk, azt gondolom, úgy a technikában úgy bennünk ennyi volt. Hozzáteszem, az első nap végén a második helyezésünk nem volt reális, de az eső besegített. Nem volt akkora szerepe a végsebességnek, így tudtuk a második pozícióból kezdeni a befejező napot. Én a futam elején úgy kalkuláltam, hogy a szuper 2000-esek az ötödik hely környékén tanyáznak majd, ennek tükrében azt hiszem a mi harmadik helyezésünk abszolút elfogadható. Ifj. Tóth többször nyilatkozta már, hogy Veszprém mindig is a kedvencek közé tartozott. A lőtéri klasszikus pályákon megannyi sikert aratott, és nem csak ezért áll közel hozzá ez a
futam, hanem a változatossága, és a komoly próbatételt jelentő pályák miatt is. – A veszprémi versenyt nem lehet a bükfürdőihez hasonlítani. És nem csak azért, mert oda teljesen más beállításokkal kell megérkeznie az autónak. Egy adott kanyarkombinációt mindig másként kell megcsinálni, nincs séma, arról nem is szólva, hogy vannak olyan gyorsaságik, amikor sokszor van a levegőben a kocsi. Persze, a végsebességnek is szerepe van, de nem ez a hangsúlyos. A Mitsubishik Veszprémben is gyorsak lesznek, de szerintem, ha valahol van sansz legyőzni őket, az akkor a veszprémi futam. Eddig hárman nyertek versenyt, én abban bízom, hogy a soron következő futamon egy negyedik páros lesz a győztes, és titkon abban is reménykedem, hogy azok mi lehetünk. –8–
SólyKislőd, Vigántpetend, az összes pályát szeretem, bár épp az utóbbin olyan rég mentem, hogy már alig emlékszem rá. Talán nem haragszik meg a pilóta ha eláruljuk, hogy a villáminterjút babasétáltatás közben készítettük. A beszélgetés egy cseppet sem zavarta Krisztina Zsófiát, aki mélyen aludt a babakocsiba. – A gyermeknevelés rejtelmeiről még nem tudnék könyvet írni, de egyre jobban belejövök. Nem egyszerű feladat, ha majd húsz év múlva valaki megkérdezi, hogy milyen volt, már biztosan sokkal felkészültebb válaszokat tudok adni. Például a babakocsi tolás már egészen jól megy, és megtanultam néhány mondókát és verset is, amit kerekre nyílt szemmel hallgat a pici. És énekelni is szoktam neki, például a Vuk dalát. Az azonban biztos, hogy nem indulok el egyik tehetségkutatón sem. –9–
Osváth Péter–Farnadi Ágnes
www.veszpremrally.hu
Fotó: www.ksf.hu
A feladatra koncentrálva
Mitsubishi Lancer Evo IX. Az Osváth- Farnadi páros kedvenc futamán szeretne ismét a dobogó közelébe férni, ehhez pedig egyetlen dologra van szüksége, mégpedig figyelemre… Három versenyen vagyunk túl, hogyan értékeled az elmúlt időszakot? Rögtön az idénynyitó futamon az első gyorsasági után kiestünk, így számunkra értékelhetetlen. Miskolcon már voltak jó részeredményeink, de összességében nem voltam elégedett, mindig az a mérce, hogy beférjünk az első tízbe. A kilencedik helyen értünk célba, elméletileg teljesítettük az elvártakat, azonban sok mindenen változtatnunk kellene. Ezek a hibák bennünk keresendőek, akadnak felírásbeli hiányosságaink. Az első körben valamiért nem vállalom el a kanyarokat, a második körben sokat javulunk, de akkora már a többiek is összeszedik magukat. Kicsit át kell ér-
tékelnünk a dolgokat és ha sikerül, úgy gondolom javítani tudunk. A első murvás ralin az egész szombati napot elrontottuk, nem tudom mi lehet az oka, de Káldon amióta van gyorsasági szakasz, nekem sosem sikerül… A folytatás– ban azonban voltak bíztató eredmények… Így van, másnap minden szakaszon befértünk az első hatba, szorosan a többiek mögött. Ez a minimális hátrány abszolút behozható, kicsit görcsösen akarom az eredményeket. Régebben sokkal lazább voltam, nagyon sok energiám van benne, ezért – 10 –
különösen vágyom az eredményre. Nehéz mindent egy kézben tartani, de megpróbálok teljesen a feladatomra koncentrálni, hiszen ha így teszek mindig jönnek a sikerek! Az autó hibátlan, tudom, hogy képes lennénk vele akár a legjobb ötbe is beférni. Az első murvás viadal záró napja ezt jól mutatja, folyamatosan harcban voltunk a többiekkel… Ehhez pedig annyi elég volt, hogy összeszedtem magam… Mi lesz a Veszprém ralira a taktika? A kedvenc versenyeim közé tartozik, annak ellenére hogy vagy nagyon jól vagy nagyon rosszul sikerül. Bízunk benne, hogy idén az előbb említett teljesül, megpróbálom a Bükfürdői futam másnapját továbbvinni…
Nevezési lista
www.veszpremrally.hu
Veszprém Rally 2011 Országos Rallye Bajnokság 4. futama r.sz. 00000 0000 00 00 0
Vezető Bayer Péter Páldi Zsolt Szabó Laci Pénzes Zsolt Bodolai László
Navigátor Szabó Ferenc Csépán Csaba Kaluzsa Tamás
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61
„ASI” Kazár Miklós Bútor Róbert Herczig Norbert ifj. Tóth János Kakuszi Zsolt Hadik András Hideg Krisztián Spitzmüller Csaba Balogh János Elek István Matics Mihály Pethő István Botka Dávid Osváth Péter Rongits Attila Trencsényi József Dr. Kiss Elemér Cibej Ivan Goran Kozma Gabor Krózser Menyhért Ollé Sándor Pálinkás Zsolt Szíjj Zsolt Lévai Ferenc Puskádi János dr. Varga Attila Bessenyey Zoltán Baracskai Zsolt Lukács Kornél Hoffer Zsolt Zagyva Lajos Pénzes Zsolt Kurtos Róbert Kádár Attila Schuck János Hibján József Lantos Zsolt Kovács József Spindler Jenő Alberti Szabolcs Leitgéb Judit Budavári Zoltán Michna Ottó Bíró Péter Borbás Szabolcs Boroznaki Tibor Bujdos Miklós Perge György Fogasy Gergely Maricsek Miklós ifj. Cseh Vilmos Sziklai Tibor Rímár Tamás Király Gábor Veréb Zoltán Willi Polesznig Rumpler Karl Martin Schenk
Pikó Zsuzsa Percze Nándor Bacigal Igor Benics Kálmán Tagai Róbert Kakuszi Csaba Juhász István Kecskeméti Balázs Szőke Tamás Holczer Dániel Ferencz Ramón Viczena Gábor Rubóczki Attila Szenner Zsolt Farnadi Ágnes Hannus László
Molnár Zsolt
nat. H/H H/H H/H HH H/H
H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H Bitterman Sasa A/HR Bartha N H/H Lovay Miklós H/H Budai Annamária H/H Bagaméri László H/H Nyírfás Julianna H/H Schweighardt Gábor H/H Gódor Barna H/H Savanyu Roland H/H Papp György H/H Veres Gábor H/H H/H Németh Gergely H/H Lukács Kornél H/H H/H László István H/H Békési Gabriella H/H Herczig Róbert H/H Szilágyi Sándor H/H Taky Zoltán H/H Berkes Gábor H/H Csizmadia Csaba H/H H/H Vörös Alíz H/H Földi Nikolett H/H Kocsis György H/H Kovács Béla H/H Borbás Attila H/H Kiss András H/H Csonti H/H H/H H/H Magyar Gábor H/H Fejes Gábor H/H Béres László H/H Juhász Zsolt H/H Balázs Niki H/H Palotai Zoltán H/H Peter Stark A/A Rumpler Maria A/A Johannes schippert A/A
Egyesület B-B Se Bertkruj Kft. Hadik Autósport Egyesület Asi Rallye Club Maximmun Racing Team M3 Autó Kft.-Team Bútor Robi Skoda Rally Team Hungaria Peugeot-Total Hungária Rallye Team SE Maxx Rally Team Hadik Autósport Egyesület Dr Juice SE Spici Motorsport Kft - Spici Racing Team Hungary Holczer Racing 2F Rally SE Fogi Com Kft Xlavina Pap Motorsport 2010 Dunlop Rally Team Alfa Go-Tami 2011 Kft Ba-Ro Motorsport SE Extrém Sport Team Kft. LR Team Kft. Cibej Ivan Goran Ba-Ro Motorsport SE M3 Autó Kft.-Team Bútor Robi Aquis-suzutreff Sport Kft. Maxx Rally Team Speedy Motorsport Memoar Rally Team SE Synergon Turán Motorsport Dodo ASE M3 Autó Kft.-Team Bútor Robi Ba-Ro Motorsport SE Váci Autó SE Budapesti Rendészeti SE Váci Autó SE Cívis Marketing Kft. SRT Kft Kalti Motorsport SE E85 Motorsport Kft. Grámán Rally Team Démon Team SE Spindler ASE HumanoIT Racing Team Aquis-suzutreff Sport Kft. Humano IT Racing Team Kft. Synergon Turán Motorsport ERLA-Marketeam Kft Alfa Go-Tami 2011 Kft Taxi 4 MSE Rally & Racing MSE Speedy Motorsport SRT Kft. Maricsek Team Kft. MAFC - AMS szakosztály Fullgas Motorsport RVO-Invest Kft Maricsek Team Kft. Főtaxi Sc MSC Gamma Racing Rumpler Racing GP Racing
– 12 –
Márka Lada Lada Lada Mitsubishi Subaru
Típus Niva VFTS VFTS Lancer Evo IX Impreza N12
Mitsubishi Mitsubishi Peugeot Skoda Peugeot Ford Subaru Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Subaru Subaru Mitsubishi Citroën Renault Renault Renault Honda Honda Suzuki Citroën Citroën Citroën Citroën Citroën Suzuki Opel BMW Ford Ford Opel Honda Suzuki Honda Suzuki Mitsubishi Subaru Subaru Mitsubishi Mitsubishi Mitsubushi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Lada LADA Porsche Volvo Volvo
Lancer Evo IX. Lancer Evo IX. 207 S2000 Fabia S2000 207 S2000 Fiesta S2000 Impreza N12 Lancer Evo X. Lancer Evo X. Lancer Evo IX. RS Lancer Evo IX. Lancer Evo IX Lancer Evo IX. RS Lancer Evo IX Lancer Evo IX. Lancer Evo IX. RS Lancer Evo IX. Impreza STi N2010 Impreza N12 Lancer Evo IX. DS3 R3 Clio R3 Maxi Clio R3 Maxi Clio R3 Maxi Civic Type-R R3 Civic Type-R Ignis S1600 C2 R2 MAX C2 R2 MAX C2 R2 MAX C2 R2 MAX C2 R2 MAX Ignis S1600 Astra G 120d Fiesta ST Fiesta ST Astra OPC Civic Type R Swift Sport Civic Ignis Lancer Evo VIII. Impreza Sti Impreza Sti Lancer Evo VII Lancer Evo Lancer Evo IX. Lancer Evo VI Lancer Evo VI Lancer Evo VI Lancer Evo VI. Lancer Evo Lancer VFTS VFTS 911 740 944
Csop. E E E E E
Go.
Prior.
2 3 2 2 2 2 3 2 2 3 3 3 3 3 3 3 3 2 3 3 5 5 5 5 5 5 5 6 6 6 6 6 5 5 8 8 8 8 8 9 9 9 11 11 11 11 11 11 11 11 11 11 11 11 13 13 12 12 12
ASN ASN ASN ASN ASN ASN ASN ASN ASN ASN
A Max-Immun Kft. 2004 ben alakult és elsődleges célja az, hogy a laboratóriumi valamint állatkísérletekben és klinikai tesztekben legeredményesebbnek bizonyuló természetes alapú összetevőkből, polysaccharidákból olyan termékeket hozzon létre, amelyek hatása kiemelkedő a természetes összetevőkből előállított élelmiszerek, tápszerek és táplálék-kiegészítők között. A Max-Immun Kft. célja továbbá, hogy előmozdítsa a súlyos immunbetegségekben és a központi idegrendszer betegségeiben szenvedő gyermekek és felnőttek állapotát és életminőségét javító terápiás módszerek kutatását és fejlesztését, amihez előzetes adataink reményt keltő alapokat szolgáltatnak a jövő számára, ugyanis Varga Gábor, az első, Németországban elismert magyar neurotropikus agyterápia kifejlesztője, a legnagyobb Müncheni gyermekklinikán sikeresen alkalmazta a vélhetően első tudományosan elismert magyar őssejt terápiát. Németországi klinikai sikerei után Magyarországon fejlesztett ki olyan gyógygomba, gyógynövény és flavonoid kivonat keverékeket, amelyek alkalmasak a test saját őssejtjeinek aktiválására is. A kutató sikereinek egyik titka, hogy módszere nem csak a test saját őssejt mennyiségének fokozására irányul, hanem az elszaporodott őssejtek minőségét is jelentősen javítja, hiszen beteg emberek károsodott őssejtjei önmagukban „cselekvésképtelenek”, még akkor is, ha azok nagy mennyiségben állnak rendelkezésre. Terápiája alkalmas az agy funkcionális őssejtjeinek aktivitás növelésére is. Varga Gábor munkájának köszönhetően Magyarországon ismertté váltak a gyógygomba és apigenin alapú kivonatok rákellenes, cukorszintet, koleszterint, zsigeri zsírokat csökkentő, antivirális, antibakteriális, parazitaellenes és reflux, valamint gyulladásgátló ill. őssejt fokozó hatásai. A kutató módszerének többek között a különböző szív és érrendszert érintő betegségekben, ill. a stroke (agyérgörcs) következményiben szenvedők lehetnek haszonélvezői, de tapasztalták már a migrén, a magas vérnyomás és a depresszió enyhülését is.
A Max-Immun Kft. rendíthetetlenül arra törekszik, hogy tovább növelje a magyar társadalom általános egészségi állapotát, nemcsak a betegségek kapcsán, hanem a megelőzés területén is.
Herczig Norbert – Benics Kálmán
www.veszpremrally.hu
Fotó: www.ksf.hu
Nincs letargia
Skoda Fábai S2000 Mi tagadás, a Herczig-Benics kettősnek úgy hiányzott a bükfürdői bukta, mint ablakos tótnak a hanyatt esés. Egy bukás soha sem jön jókor, pláne, ha utána fel is kell adni, de talán a legrosszabb érzés akkor kiesni, amikor a csapat az élen áll. Márpedig a szuper 2000-es Skoda Fábiával induló páros az első helyről búcsúzott a bajnokság első murvás futamán. – Hogy hogyan érzem magam a bükkfürdői verseny után – kérdezett vissza Herczig Norbi. – Túl tettem magam a történteken, nincs letargia sem nálam, sem a navigátornál, sem a csapat többi tagjánál. Én egyedül az elveszített bajnoki pontokat sajnálom, azt már nem tudjuk pótolni. Egyébként, ma sem csinálnék mást, mint tettem azt a vezetésünk birtokában a legutolsó versenyen. Elcsúsztunk egy banánhéjon, előfordult ez már mással is, és lesz is még ilyen. Mondhatnám persze, hogy ha akkor nem esünk el, akkor most hogy állna a bajnokság és ha, akkor, de ennek semmi értelme. Előre nézünk, nem kesergünk, és várjuk a következő futamot.
Persze kimondva kimondatlanul, Norbi sem teljesen így képzelte a bajnokság első felét, azt ahol eddig már hárman nyertek futamot, és ő nincs köztük. De ahogy fogalmazott, nem voltak gödörben, nem volt honnét kimászni. A csapat is izgatottan készül a veszprémi megmérettetésre, és az olaszok is tökéletesen felkészített Fábiával érkeznek majd a júliusi versenyre. – Szerintem az olasz csapaton ezúttal sem múlik a siker. Megbízunk bennük, és ahogy eddig is – talán az egri versenyt leszámítva, amikor hiányzott a végsebesség –, ezentúl is biztos vagyok abban, hogy a lehető legjobb technikát hozzák Magyarországra. Azt gondolom, hogy ugyanazt a kocsit – 14 –
kapjuk vissza, mint amit összetörtünk, persze azért attól jobb állapotban… A pilóta a bajnokság végkimeneteléről még korainak tartott bármit is mondani. Ahogy mindenki más, persze őt is foglalkoztatja, hogy mi lesz a következő három versenyen, ami még alaposan megkavarhatja az élmezőnyben a sorokat. – Jelenleg negyedikek vagyunk, és ezzel nem mondom azt, hogy hipphopp, könnyűszerrel előre tudunk ugrani akár egy helyezést is. Az azonban biztos, hogy innentől kezdve nem csak rajtunk múlik az, hogy a bajnokságot milyen eredménnyel zárjuk. Azért azt ne feledjük, hogy jön majd aradi futam – ami a sötét ló szerepét tölti be –, és lesz egy másfélszeres szorzójú Mecsek rali is, ami biztos beleszól a helyezések sorsába. De hogy ne szaladjak ennyire előre, várjuk ki, mit hoz az év egyik legnehezebb versenye, a veszprémi.
Krózser Menyhért–Lovay Miklós
www.veszpremrally.hu
1. nap térkép
www.veszpremrally.hu
Fotó: www.ksf.hu
2/3-os többség
CitroËn DS3 R3 Három futamból kettőt megnyert a hazai pályákon újdonságnak számító Citroen DS3-at irányító Krózser- Lovay kettős, így tetemes előnnyel vezeti kategóriáját… Magabiztosan álltok az 5-ös kategória élén, gondoltá– tok, hogy három futam után ilyen fölénnyel vezetitek a bajnokságot? Nagyon jól haladunk reméljük ez így is marad, gyakorlatilag egy versenynyi előnyünk van, vagyis tíz ponttal vezetjük a kategóriánkat. Voltak jó küzdelmek, azt gondolom, hogy murván elég gyorsak vagyunk, de egy kicsi tartalék így is maradt még benne. Aszfalton kell még gyorsulnunk, de a magyar bajnokságban most két murva futam következik, így biztatóak az előjelek. Milyen a csapat? Az autó abszolút újdonságnak számít, mégis tökéletesen teljesít… Nagyon jó konstrukció ez a kocsi, egy 2011-es fejlesztésű autó. Nagyon sok tesztkilométer után adta ki a kezéből a Citroen, így minden dolog lepróbált, ami ebben az autóban benne van. Jól üzemel, ami nem is volt különösebb kérdés, hiszen a Citroen
mindig nagyon jól kitalált versenyautókat készít. A csapattal nagyon szeretek együtt dolgozni, minden versenyünk zökkenőmentesen zajlik. Mindenki teszi a dolgát, ezért maximálisan elégedett vagyok. A Veszprém rali számodra hazai pálya… Igen, sokáig éltem ott, ennek ellenére egyszer, talán kétszer értem Veszprémben célba. Mindig adódott valamilyen probléma, az elmúlt évben is előkelő helyről kellett búcsúznunk a Mitsubishivel, amikor érhetetlen helyzetben eltörött hosszában a fel-
– 16 –
nink. Az ebben az évben megszokott irányt visszük tovább, győzni megyünk, így is állunk hozzá, amiért mindent meg is teszünk! Nagyon jó a kategóriánkban versenyezni, bízom benne, hogy a csatához Pálinkás Zsoltiék is csatlakoznak. Az időeredmények is azt mutatják, hogy hárman tudunk a győzelemért harcolni –Ollé Sasa, Pálinkás Zsolti és mi-, és a második murvás futamon is hasonlóan kiélezett küzdelemre számítunk. Az elsőség már borítékolható? Úgy gondolom, hogy nekünk nyernünk kell! Természetesen nyugalmat ad a tíz pontos előny, ettől függetlenül mi az első helyért szállunk harcba. Egyetlen percre sem fogunk taktikázni, lazítani, a Miskolc ralin megelégedtünk a második hellyel. Többet nem fogunk így hozzáállni, sőt növelni szeretnénk az előnyünket! Számodra az új pályák na– gyobb kihívást jelentenek? Igen, nagyon szeretem, ha új szakaszokat írnak ki a rendezők, hiszen a raliban pont a változatosságot szeretjük! – 17 –
Útvonalterv
www.veszpremrally.hu
1-2. nap tekérképek
www.veszpremrally.hu
A biztonság íratlan szabályai 1. Olvasd végig! 2. Ne érezd magad sérthetetlennek és
9. Jobb keveset látni, mint semmit, soha többet!
halhatatlannak!
10. Mindig jól nézd meg kinek a szur 3. Egy elszabadult autó nagyot tud ütni! koló táborába álltál vagy maradj csend ben! 4. Nem biztos, hogy van túlvilág! 5. Ne állj, bámészkodj, olvass a pálya 11. Anyád, apád, kishúgod, öcséd, mellett, de még a közelében se!
nejed, gyereked... stb, otthon vár.
6. Ne állj fa, korlát, fal, kerítés elé! 7. Semmiképpen ne ülj a pálya szé
12. Légy tekintettel édesanyádra.
8. Ha rendôr vagy rendezô rád szól,
13. Viselkedj úgy, hogy véletlenül se
lére, fôleg ne egyre fogyatkozó tartalmú boroskannára vagy sörösrekeszre! gondold végig: lehet, hogy mégis igaza van!
Képzeld el mennyien emlegetik majd, ha miattad állítják le a versenyt. feltétezzék rólad, hogy csak a balhé kedvéért jöttél ki a versenyre!
2011. július 9. Szombat – ORB Gy: 1
Sólyi erdő
ORB
15:03
Gy: 2
Gyártelep / körgyors
ORB
15:34
Szervizpark / vasútállomás
ORB
16:33
Gy: 3
Sólyi erdő
ORB
17:21
Gy: 4
Gyártelep / körgyors
ORB
17:53
Gy: 5
Sólyi erdő
ORB
19:16
Szervizpark / vasútállomás
ORB
20:01
1. nap cél / Veszprém
ORB
20:56
2011. július 10. Vasárnap – ORB/RTE Gy: 6 Gy: 7 Gy: 8
Gy: 9 Gy: 10 Gy: 11
Gy: 12
Szentkirályszabadja Kislőd-Szentgál
ORB
07:50
RTE gy3
09:09
ORB
08:51
RTE gy1
07:28
Vigantpetend
ORB
09:31
RTE gy2
08:08
Szervizpark / vasútállomás
ORB
10:25
RTE
10:33
Szentkirályszabadja Kislőd–Szentgál Vigantpetend
ORB
12:45
RTE gy6
08:57
ORB
12:32
RTE gy4
11:01
ORB
13:12
RTE gy5
11:42
Szervizpark / vasútállomás
ORB
14:04
Kislőd–Szentgál
ORB
15:17
Szervizpark / vasútállomás
ORB
15:57
Ünnepélyes cél / Vp-óváros tér
ORB
16:22
RTE
13:20
RTE
13:55
PARC FERME–BE
– 18 –
– 19 –
www.veszpremrally.hu
A cél: a cél! Spitzmüller Csaba, Szőke Tamással az oldalán egy Mitsubishi Lancer Evo X.-es meghódítását tűzte ki 2011-es céljául. Eddig több kevesebb sikerrel… Három eredménytelen futammal a tarsolyukban, abszolút bizakodóak, hiszen a folyamatos fejlődést, részeredményeik is alátámasztják! Hogyan tekintesz az elmúlt három versenyre? Ha a pontszámokat nézzük a három futam, három nullát mutat, vagyis nyugodtan leszögezhetjük, hogy nem egy sikertörténet. Viszont nem szerettünk volna beállni a sorba, gondoltunk egyet és megpróbáltunk előre menekülni, belefogtunk egy olyan történetbe, ahol egy Mitsubishi Lancer Evo X. a főszereplő. A mai napig úgy gondolom, hogy az idény második felében hozhat sikereket, lépésről-lépésre haladunk, vannak jó eredményeink, a fejlődés érezhető… Az egri versenyen még a 10. hely környékén autóztunk, Miskolcon kicsit gyorsultunk, Bükfürdőn pedig már tudtunk szakaszt is nyerni. Sajnos az autó még a gyermekbetegségeit éli, mindig vannak problémáink és ezért nem tudjuk befejezni a
versenyt. Folyamatosan változtatunk, fejlesztünk, ezért úgy gondolom, hogy az év második felében, akár már itt a Veszprém ralin egy picit sikeresebbek lehetünk, mint eddig. Az elképzeléseink szerint alakulnak a dolgok, az első murvás versenyre mondtuk azt, hogy jó lenne, ha ott biztató részeredmények születnének. Veszprémben tovább gyorsulunk és most már tényleg jó lenne meglátni a célt, akár egy dobogós helyezéssel, de majd elválik, hogy a sors mit szán nekünk… Veszprémben már sokszor áll– tál a dobogó legfelső fokán… Annak ellenére, hogy számos futamgyőzelmet arattam itt, nem érzem úgy, hogy nekem ez a verseny megy a legjobban… A pályafutásom során, ha jól emlék-
szem hétszer nyertem Veszprémben. A lényeg, hogy végre tesztelhessünk az autóval, hamarosan megérkeznek az új fejlesztésű alkatrészek és végre betudjuk állítani az autót és nem kell verseny közben ezzel foglalkoznunk. Bükfürdőn is gyorsról-gyorsra állítgattuk a Mitsubishit, hiszen a verseny előtt érkeztek meg a hiányzó elemek, így csupán pár kilométert tettünk meg a teszten. Muszáj nekünk megtalálni a legoptimálisabb beállítást, ugyanis nincsenek hozzá teszteredmények, amik segítenék a munkánkat, adna egy kiindulást. Gyakorlatilag nulláról kell építkeznünk, ezért versenyről-versenyre állítgatjuk, de jó irányba haladunk, ami szerencsére az eredményeinken is látszik… A veszprémi feladat tehát, növelni a futamgyőzelmeid számát… Igen, ez a fő cél, de elsősorban a cél, a cél! Vannak még tartalékaink, így véleményem szerint még sokat fogunk javulni!
A navigáció.
© insomnia
Spitzmüller Csaba–Szőke Tamás
Fotó: www.ksf.hu
Mitsubishi Lancer Evo X.
Nüvi 3790 T – a díjnyertes navigáció Tapasztalja meg az egyedülálló navigációt, melyet az elegánsan keskeny nüvi 3790T nyújt Önnek! Az épületek és domborzati viszonyok 3Ds megjelenítésére, valamint több nyomópont érzékelésére is képes (multitouch) üveg kijelző kényelmes és egyszerű használatot biztosít. Élvezze továbbá a nüRoute™ technológia, a napi forgalmat elemző trafficTrends™ és a kedvenc útvo nalakat eltároló myTrends™ szoftverek kínálta előnyöket, és használja a sávinformáció szolgáltatás, a csomópont előnézet, valamint a telefon kihangosítás funkciókat vezetés közben! További információért látogassa meg honlapunkat: www.garmin.hu.
– 20 –
Rongits Attila–Hannus László
www.veszpremrally.hu
Fotó: www.ksf.hu
Pontokat csipegetve
Mitsubishi EVO IX Nézőpont kérdése, hogy mi a sok és mi a kevés. Itt van például a Rongits-Hannus kettős esete. Három bajnoki futam után négy pontot gyűjtve a kilencedik helyen állnak a kategóriában a bajnoki táblázaton. Mondhatnánk, ez nem valami sok. De ha nagyító alá tesszük az eseményeket, mindjárt más véleményen lennénk. Mert bizony a mai mezőnyben ezért a négy pontért is meg kellett dolgozni. – Nagy elvárásokkal tekintettük az új szezon elé – mondja Rongits Attila, aki harmadik éve versenyez az EVO IX-es Mitsubishivel. – Már Egerben szerettük volna megmutatni, hogy a tanulóév után – ez persze csak a kategóriára értendő –, mi is képesek vagyunk a jobb eredményre. Nem tudom, mi lett volna ha nem érünk utol kétszer is egy szlovák versenyzőt, aki lelassított, kizökkentett minket, de tény, egy a közjáték rányomta a bélyegét az egri szereplésünkre. Aztán jött Miskolc, ahol még mindig nem éreztem magam eléggé összeszedettnek, így aztán nem is tudtunk berobbanni az élmezőnybe. A fordulatot a bükfürdői verseny hozta meg, ahol negyedik-ötödik legjobb időeredményt is produkáltunk, ami igazán feltűnést keltett a többiek körében is. A pilótának az volt az eredeti terve,
hogy a bükfürdői futamon mindenfélekép a legjobb tíz között végezzen. Nos, ettől egy picit elmaradt. – Megint a ha. Sajnos a második nap kétszer is túlcsúsztunk, ami összességében nem is lett volna katasztrófa, de az egyik alkalommal fennakadt az autó. Sőt, alattunk még a fű is kigyulladt, úgyhogy volt meleg helyzet, nem csak azért, hogy folytatni tudjuk-e. Aztán a nézők segítségével kiszabadultunk, de addigra annyi időt elveszítettünk, hogy az eredeti tervnek lőttek. Ezzel együtt is nagyon élveztem a versenyt. A Veszprém rali más kategória. De ezt is nagyon várja a csapat. – A bükfürdői pályákat azért kedvelem, mert kockáztatás nélkül lehet versenyezni a murván. Nincsenek kövek, tuskók, amik kiszakíthatnák a futóművet. A veszprémi pályákhoz másképp kell hozzáállni. Sok esetben – 22 –
meg kell tisztelni a gyorsaságikat , vagy azok egyes pontjait, ha nem akarod, hogy a pálya szélén végezd. Mindenki tudja, én azok közé tartozom, akik vigyáznak az autójukra. De ezzel együtt nem mondom azt, hogy csak azért megyünk Veszprémbe, hogy az indulók létszámát gyarapítsuk. Szeretnénk a bajnokság második futamán is pontot, pontokat szerezni. A pályákat többnyire ismerem, bár ahogy nézegettem az időtervet, van olyan, ahol még életemben nem versenyeztem. Nos, ettől is izgalmas lesz ez a hétvége.
Bujdos Miklós „Csonti”
www.veszpremrally.hu
2. nap térképek
www.veszpremrally.hu
Fotó: www.ksf.hu
Győzelemre hajtanak
Mitsubishi EVO IX Az elmúlt évben megnyerték a kategóriát. Az idén változtak ugyan a géposztályok elnevezései, de a 11-es csoportban indulóknak már az első versenyen rá kellett döbbenniük arra, hogy az egyik legerősebb kategóriában próbálnak babérokat aratni. A Bujdos-Csonti páros az egri futamon pontszerzőként indította az évet, de már itt is jelentkeztek olyan technikai problémák, amelyek hátráltatták őket. – A szezon nyitón a hátsó differenciálművünk ment tönkre – emlékezett vissza az egri versenyre a pilóta. – Ekkor még nem tudtuk, hogy nem biztos, a legjobb megoldást választottuk, de később beigazolódott, hogy rossz döntést hoztunk az év elején. Miskolcon a kuplunggal gyűlt meg a bajunk, legutóbb pedig egy eltört féltengely miatt kerültünk ledolgozhatatlan hátrányba. Ez utóbbi volt a legfájóbb, hisz a gyorsaságik zömét megnyertük, de az S csoportban csak a negyedik hely lett a miénk. Tisztában vagyunk azzal, hogy technikai sport lévén bármi előfordulhat, de háromszor egymás után ez már sok volt. Épp ezért döntöttünk úgy, hogy megválunk ettől a Mitsubishitől, és Veszprémben
már egy másik autóval indulunk. Bujdosék kategóriájában annyian indulnak, mint az egykoron N4-esnek nevezett géposztályban, és az élmezőnyben igen csak kapkodnia kell a lábát annak, aki győzelemre tör. Jelenleg a bajnoki tabellán a hatodik helyet foglalják el, de ha végre nekik is kijönne a lépés, és nem csak részeredményekben, hanem végeredményben is megmutatkozna a gyorsaságuk, akkor már Veszprém után nagyot tudnának előre lépni a táblázaton. – Visszatértünk Kazinczky Leventéhez illetve az általa felkészített EVO Ix-es Mitsubishivel folytatjuk a bajnokságot. Sem a csapat, sem pedig az autó nem ismeretlen a számunkra, hisz tavaly a szezon második fe– 24 –
lében mentünk ezzel a Lancerrel. Már korábban eldőlt az is, hogy Csonti marad a jobb oldalon, ő egyedül Egerben nem navigált nekem, de azóta ő diktálja az itinert. Remélhetőleg ez az állandóság és a technikai váltás meghozza az eredményt. A pilóta kerek-perec kijelentette, hogy győzelemre hajtanak Veszprémben. – Ha az év végén ott akarunk lenni a legjobbak közt, nincs más választásunk. Nyerni kell Veszprémben! A murvás pályákat szeretem és sokakkal ellentétben nekem semmi bajom az itteni pályákkal. Okosan kell menni, ennyi a titok, nem kell szétütni a kocsit mindjárt az első körben. Tavaly mi nyertük a kategóriát, így kellemes emlékekkel érkezünk a városba. Egyedül Kislődön nem mentem még, így erre a pályára különös figyelmet kell, hogy fordítsak. – 25 –