XX III . é vf. 2. s z á m
VÁ R OS UNK LAPJA
2011. január 27.
Csodálatos Európa Korpás Károly fotókiállítása A Hagyományos Központi Közmunkaprogramról Bocsi Anna
Az önkormányzatok jelenéről és jövőjéről Tállai András
Felnőtt labdarúgóink téli felkészüléséről Huszák Géza
2
2011. január 27.
40 év a történelem vakolata alatt Soraimat az Alma Máteremnek,és a Városszépítő - és Védő Egyesület alapítóinak ajánlom. A mezőkövesdi Szent László gimnázium homlokzatán egy üvegmozaikból készült angyalos címer van. Az 1913-14-ben épült épületre valószínűleg az építéskor, de mindenképpen az 1920-as évek elején kerülhetett Palka József üvegfestő mester kivitelezésében, ami a mozaik bal alsó sarkában olvasható névjegy alapján következtethető. Palka Józsefről a Magyar Katolikus Lexikonban az alábbi olvasható: „Palka József (Retz, Alsó-Au., 1860. márc. 20.-Bp., 1952. dec. 21.): üvegfestő mester. – A közép- és iparisk. elvégzése után díszítőüvegezést, üvegmarást és üvegmozaik-készítést tanult Bécsben, s mindebből segédlevelet szerzett. 1883: Sopronban, 1887: Bpen telepedett le, az Orsz. Üvegfestészetben művezető. 1894: önálló műhelyt nyitott, mely templomi Üvegfestményeket készített és díszüvegezést végzett. 1930-ig kb. 600 tp. Részére készített festett üvegablakokat. Műhelyében készültek pl.: a Pázmáneum, a reváli (Észto.) elnőki palota, egy athéni áruház üvegablakai. 1907: a pécsi orsz. Kiállításon ezüst érmet, X. Piustól 1912: pápai arany érdemkeresztet, 1928: ezüst- 1937: aranykoszorús mesteri címet, a római, milánói és párizsi kiállításon nagydíjat nyert. A SZIT és a Kat. Legényegylet tagja.” A kutatás során sikerült kapcsolatot teremtenem Tóth Erzsébet üvegfestővel, aki még dolgozott a művész eredeti műhelyében, azon mesterek között, akik személyesen ismerték Palka Józsefet, és aki kötelességének érezte, hogy felkutassa a mester munkáit. Megszámlálhatatlan fénykép készült hazai és külföldi munkáiról, de személyéről kevés tudható. Tudni lehet, hogy hol dolgozott, hol volt a műhelye, volt egy fia, aki a műhely vezetését átvette, amit 1949-ben államosítottak. Itt sajnos a történet véget ér, mivel sem a fiát sem más hozzátartozót, de még a sírhelyét sem sikerült meglelni. Az alkotóval kapcsolatos tisztelgő sorok után visszakanyarodunk az angyalos mozaikképhez, aminek helyi története is tanulságos, és egyes történésekre meghatározó volt. Az 1950-ben uralkodó politikai helyzet miatt a mozaikképnek el kellett tűnnie. A fizikai eltüntetését az akkori igazgatónk, vagy a mesterek bölcsessége megmentette, így került bevakolásra és kezdődött el a 40 éves pihenője a vakolat és a vakolaton lévő aktuális címer alatt. A 80-as évek vége felé az Öreg Diákok Baráti Körében egyre többször került szóba – főleg az 1950 előtt érettségizettek részéről – a mozaikkép sorsa. Biztos információkkal bírók jelentek meg mindkét oldalon. (Leverték vagy bevakolták.) 1989-ben aztán sorsdöntő határozatot hozott az akkori városvezetés, a mozaik feltárása mellett döntött és annak anyagi fedezetét is biztosította. A történelem vakolata alatt pihenő angyalos címer – a szakszerű feltárás és restaurálás következtében – eredeti szépségével díszíti Alma Máterünk patinás épületét. Ezen történésen lelkesedve alakult és fejlődött az Öreg Diákok Baráti Köre biztosította alapokon, a város védelmet és a város szépítését felvállaló társaság, amin továbblépve 1991–ben – most 20 éve – létrejött a Mezőkövesdi Városszépítő és Városvédő Egyesület. Örvendetes, hogy a centenáriumi év alkalmából a mozaikkép alatti területenstílusban és művészi kivitelezésben hasonlatosan megjelenik az intézmény alapítását jelző 1911-es évszám is. Dr. Újvári Árpád
TARTALOM 40 év a történelem vakolata alatt Új aljegyzőt választottak Tavasszal elindul a munka Új feltételek mellett folytatódik Bizakodva várják az évet Bővül a Lakótthon Fürdőfejlesztés Turisztikai együttgondolkodás Mozgalmas ünnepek Rendőrségi hírek Ismét emberfeletti teljesítmény Francia líra Az önkormányzatok jelenéről és jövőjéről Új vezető – új irány Közhírré tétetik A Golden Boys-é az aranyérem Szép évzárás NB I-es lett a kövesdi sípmester Ott lesznek a VB-n! Foci felkészülés Nagy meccsek előtt Csodálatos Európa
2 3 3 3 4 5 5 5 6 6 7 7 8–9 10 11–13 14 14 14 14 15 15 16
Címlapfotó: Korpás Károly
Mezőkövesdi Újság
Kiadja: Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. Megjelenik: 2 hetenként, 8.000 példányban ingyenesen, illetve olvasható a www.mezokovesd.hu és a www.kovesdimedia.com honlapokon. Következő számunk 2011. február 10-én jelenik meg, lapzárta 2011. január 31-én. Felelős kiadó: a Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. mindenkori vezetője Felelős szerkesztő: Szabó Gergely Tördelés: Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. A szerkesztőség címe: 3400 Mezőkövesd, Szent László tér 17. Tel.: 49/500-177. Fax: 49/500-176 E-mail:
[email protected] ISSN 0239-0264 Nyomdai munkák: Pető Nyomda Mezőkövesd, 48-as Hősök u. 2. Felelős vezető: Pető György. Tel.: 49/414-000 A szerkesztőség kéziratokat nem őriz meg és nem küld vissza. Közérdekű olvasói leveleket a lap lehetőségeihez igazítva, szerkesztve, rövidítve közlünk.
VÁROSHÁZI KÖRKÉP
2011. január 27.
Új aljegyzőt választottak Új aljegyzője van városunknak. Január 1-jétől dr. Kovács András látja el ezt a feladatot. A képviselőtestület 2010. decemberi ülésén zárt ajtók Dr. Kovács András mögött bírálta el az aljegyzői állásra beérkezett pályázatokat. A grémium döntése értelmében január 1-jétől ezt a posztot dr. Kovács András tölti be, aki jelenleg Füzesabonyból jár be Mezőkövesdre dolgozni. Dr. Kovács András az elmúlt évtizedben folyamatosan a közigazgatásban dolgozott, főként az önkormányzatoknál szerzett szakmai gyakorlatot. Ezt követően nagy ihívás volt számára, amikor egy éven keresztül a BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatalban, a törvényességi ellenőrzési főosztályon dolgozhatott, ahol mintegy 30 önkormányzatfelügyelete volt a feladata. Városunk új aljegyzője nagy lelkesedéssel, tenni akarással kezdett el dolgozni új pozíciójában. „Több ok is vezérelt, hogy Mezőkövesden helyezkedjek el aljegyzőként. A fő, szakmai oka a döntésemnek, hogy nagy kihívást jelent számomra, hogy egy, az idegenforgalmi adottságáról híres kistérségi körzetközpontban tevékenykedhetek aljegyzőként.” – mondta el dr. Kovács András. A jogi szakember számára az elmúlt két hét legfontosabb feladata a kollégák megismerése, az önkormányzat működési és szakmai struktúrájának elsajátítása volt. Kovács Andrást munkájában két cél vezérli. Az egyik, hogy a közigazgatásban polgárbarát ügyintézés legyen az adott településen, hogy az állam, illetve az önkormányzat hatékony és gyors munkát tudjon az ügyfelek számára biztosítani. A másik fő célja, hogy munkájával segítse a mezőkövesdi önkormányzat és a képviselő-testület munkáját. M. Zs
Tavasszal elindul a munka
3
pályázatokat, így tavasszal már elkezdődhet a munka. A Aláírták a városrehabilitációs pá- beruházások várható befejezési időpontja lyázat támogatási szerződését. Város- ez év vége.” – mondta el Vámos Zoltán alunk önkormányzatának „Vonzó és élhető polgármester. városi környezet kialakítása MezőkövesA Városrehabilitációs, funkcióbővítő den” című pályázata a második fordulón pályázat keretében megújul a Közösis sikeresen szerepelt. Ennek köszönhe- ségi Ház, ahol a nyílászárók cseréje és a tően a napokban dr. Fekete Zoltán pol- belső felújítás mellett egy új emelettel gármester aláírhatta a projekt támogatá- is bővül majd az épület. A projekt révén si szerződését. átalakul a Szent László tér, illetve a téren A pályázat keretében településünk található szoborcsoportot is felújítják. 800 millió forint támogatást nyert az 1,4 A terület emellett új térvilágítást is kap. milliárd forint A pályázat maösszköltségű gában foglalja beruházás mega Galéria belsővalósítására. külső festését, a „A projekt nyílászárók csekeretében varéjét és a belső lósulhat meg a tér átalakítását Kavicsos-tó reis. A harmadik konstrukciója, a elemként a KaÉv végére befejeződhet a beruházás Közösségi Ház, vicsos-tó partilletve a Galéria kibővítése is. A beruházá- ján egy modern szabadidő-parkot is létsokat végző kivitelező céget már korábban rehoznak. A projekt negyedik részeként kiválasztotta a képviselő-testület közbe- megépítik a Piaccsarnokot építenek a szerzési eljárás keretében. A projekt másik meglévő Agrárinnovációs központ melkét részéhez, a Piaccsarnok megépítéséhez lé, valamint a környező utak burkolatát és a Szent László tér felújításához kapcso- is kijavítják. M. Zs lódó kivitelezői közbeszerzési eljárás már folyamatban van. A támogatási szerződés aláírását követően a tervek szerint a jövő hónapban tárgyaljuk az erre beérkezett
Új feltételek mellett folytatódik 2011-ben megváltoztak az országos közmunkaprogram feltételei. Ebben az évben az önkormányzatok háromszor pályázhatnak a programra. 2011. január 1-jével megszűnt a közcélú és a közhasznú munkavégzés, helyette egy új típusú, összetett közmunka program lépett életbe, amelynek négy pillére van. A közfoglalkoztatás egyik formája a rövid idejű, azaz négy órás foglalkoztatás. A második pillére a 6-8 órás, hosszabb időtartamú, a harmadik része pedig az országos közfoglalkoztatás. A program újítása, hogy a vállalkozók számára is foglalkoztatási lehetőséget biztosít. „Az önkormányzatok esetében a rövid távú közfoglalkoztatás napi 4 órás határozott munkaviszonyt jelent, amelynek időtartama minimum 2 hónap, és legfeljebb 4 hónap lehet. A 6-8 órás, hosszú távú alkalmazás esetében a foglalkoztatás felső határa kitolódhat maximum 12
hónapra is. A vállalkozások esetében teljes munkaidős, napi 8 órás, 12 hónapra szóló foglalkoztatásra van lehetőség. Ez az időszak viszont megoszlik, hiszen az állam által támogatott időtartam maximum 8 hónap lehet, amely után a vállalkozónak 4 hónapos továbbfoglalkoztatást kell biztosítania.” – ismertette a részleteket Bocsi Anna, az Önkormányzati Szolgáltató és Okmányiroda vezetője. A támogatásban részesülők esetében fontos feltétel, hogy 30 napos munkaviszonnyal rendelkezzenek a tárgyévben, hiszen a következő évben csak az a személy lesz jogosult a támogatásra, aki 30 napos munkaviszon�nyal rendelkezik. Ez mind a négy, a hat illetve a nyolc órás munkavégzésre is vonatkozik. Mezőkövesd Város Önkormányzata 4 órás munkaviszonyban 264 főt, 6, illetve 8 órában pedig 28 főt alkalmazhat a program keretében 2011-ben. M. Zs
4
2011. január 27.
Bizakodva várják az évet Évértékelőt tartott az Önkormányzat és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara Mezőkövesden január 11-én. A hetedik alkalommal megrendezett eseménynek a Városi Galéria adott otthont. Az évértékelőn részt vettek a térségben működő Iparkamarai tagsággal rendelkező cégek képviselői, továbbá jelen volt többek között Bihall Tamás, a BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, dr. Fekete Zoltán polgármester, Vámos Zoltán alpolgármester, valamint városunk képviselő-testületének több tagja. Az eseményen Dienes Jánosné prózai előadása után Sebéné Tóth Erzsébet, a BOKIK Mezőkövesdi kirendeltségének vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Fekete Zoltán tartotta meg évértékelő beszédét. Városunk első embere egyebek mellett ismertette Mezőkövesd munkaügyi helyzetét. A munkanélküliek aránya településünkön mintegy 8% volt 2010 végén. Ez az adat az észak-magyarországi régióhoz tartozó települések döntő többségével összehasonlítva lényegesen jobb arány, de még az országos átlagtól is kedvezőbb. BorsodAbaúj-Zemplén megyében a munkanélküliségi ráta 13, 74% volt. Dr. Fekete Zoltán az adóbevételek alakulásáról is tájékoztatta a vállalkozókat. „Városunk teljes adóbevétele 732,9 millió forint volt 2010-ben. Ez az összeg az előzetesen tervezetthez képest mintegy 5,3%-kal jobb arány.” – emelte ki dr. Fekete Zoltán polgármester. Városunk első embere ezen kívül beszámolt a tavalyi esztendő legfontosabb beruházásairól, köztük a Szent Imre Tagiskola felújításáról, a Széchenyi úti csomópont átalakításáról, valamint az Eper és a Lövői úton megvalósult útfejlesztésekről. Dr. Fekete Zoltán az idei tervekről, ezen belül a folyamatban lévő, előkészítés alatt álló, illetve a tervezett beruházásokról is tájékoztatta az évértékelő résztvevőit. Bihall Tamás, a Kereskedelmi és Iparkamara megyei elnökének értékeléséből kiderült, hogy az előző évhez viszonyítva
nem javult hazánk gazdasági helyzete 2010-ben, a válság továbbra is erősen éreztette hatását hazánkban, ezen belül az Észak-magyarországi régióban. „Ha a régiónkat összehasonlítjuk Magyarország, vagy akár az Európai Unióhoz tartozó tagállamok régióinak gazdasági helyzetével, akkor sajnos azt láthatjuk, hogy továbbra is a legrosszabb helyzetben lévő területek közé tartozunk, ami a vállalkozások versenyfeltételeinek szempontjából rossz üzenetet közvetítenek. Sajnos a régióban fokozódott a gazdaság szereplőinek versenyhátránya 2010-ben. Minden elemzésünk azt mutatja, hogy ez a gazdaság teljesítményének vis�szaesésével, az eredményesség csökkenésével, valamint a foglalkoztatottsági mutatók romlásával járt együtt és nagyon komoly kihívás lesz, hogy ezt a folyamatot megállítsuk 2011-ben. Mezőkövesd mindenképpen üde színfoltnak tekinthető, hiszen a munkanélküliség aránya itt lényegesen kedvezőbb és a vállalatok versenyképessége összességében javult az elmúlt évben.” – emelte ki Bihall Tamás elnök. Az új kormány által bevezetett intézkedések a kis- és középvállalatok számára egyértelműen bizakodásra ad okot a jövőre vonatkozóan. A kkv-szektorhoz tartozó vállalkozások terhei adózási és várhatóan adminisztrációs oldalon is csökkenni fognak idén. Az Európai Uniós források átcsoportosítása mellett helyi stratégiákat is ki kell dolgozni, régiós, kistérségi és települési szinten egyaránt. Meg kell vizsgálni azokat a kitörési pontokat, amelyek lehetőséget adhatnak munkahelyteremtésre és a gazdaság megerősödésére, illetve meg kell keresni azokat a lehetőségeket akár a helyi adórendeletekkel, akár egyéb gazdaságélénkítő eszközökkel, melyek jó terepet biztosíthatnak a vállalkozások számára.A Kamara ennek érdekében együttműködési megállapodást szeretne kötni a térség nagyobb településeivel, hogy a gazdaság minél hamarabb megerősödjön. A kormány intézkedései között van például a személyi jövedelemadó rendszerének átalakítása, továbbá a Széchenyi
Terv újraindítása és a Széchenyi Kártya Program kiterjesztése. A Széchenyi Terv január 15-én indult újra. „Nagyon fontos, hogy olyan pályázatok jelenjenek meg, amelyek gazdaság fejlesztést, illetve valós munkahelyteremtést céloznak meg minél egyszerűbb és elérhetőbb formában. A kormányzati szándék megvan, ugyanakkor az EU bonyolult forrásrendszere miatt ezt nem lehet egyik-napról a másikra megváltoztatni. Nagyon fontos, hogy a kormány továbbra is támogatja a Széchenyi Kártyát és fenntartotta a kamattámogatását. Ennél is lényegesebb, hogy a Kamara és a VOSZ által bonyolított hálózati rendszeren keresztül több mint 100 000 vállalkozáshoz ért el a Széchenyi Kártya, országos szinten hozzávetőleg 800 milliárd Ft-os nagyságrendben, de itt a megyében is már 50 milliárd Fthoz közelít a kihelyezett források összege. A programnak köszönhetően olyan lehetőségek nyíltak meg a vállalkozók számára 2011-től mint a beruházások hitelrészét vagy a pályázatok önerejét biztosító Széchenyi Kártya, melyet gyors és viszonylag egyszerű eljárás keretében vehetnek igénybe.” -hangsúlyozta Bihall Tamás elnök. A fontosabb feladatok közé tartozik a körbetartozás miatt kialakult helyzet felszámolása, amely jelentős mértékben hátráltatja a gazdaság fellendülését és elsősorban az építőipart sújtja. A helyzet megoldásában, a gazdasági tevékenységet nem megfelelő színvonalon ellátó vállalkozók, illetve vállalkozások kiszűrésében akár a Kamara is részt vállalhat majd. A magas színvonalú szakember képzés szintén lényeges eleme a gazdaság felemelkedésének. A Kereskedelmi és Iparkamara felkérést kapott a szakképzés rendszerének átalakítására. Az oktatást duális rendszerben szeretnék megvalósítani. A Kamara 125 szakmában dolgozhatja ki a központi programokat és szakmai vizsgakövetelményeket, mellyel lényegében átszabják a szakmunkásképzés mai kereteit. A gyakorlati óraszámok jelentős mértékben megnövekednek majd és a közismereti tárgyakat is az adott szakma profiljához igazítják. A kormány erről már meghozta a döntést, melynek értelmében január 1-től megkezdődhetett a program kidolgozása. A felsőoktatásban hasonló rendszert szeretnének megvalósítani, melynek egyik elemeként szeretnék a gazdasági igényeknek megfelelő képzések oktatását előtérbe helyezni. Bihall Tamás tájékoztatóját követően a BOKIK titkára, dr. Szilágyiné Baán Anna tartott ismertetőt az iparkamara új lehetőségeiről, amelyekkel segítséget tudnak nyújtani a szervezet tagjainak. Bódi K.
AKTUÁLIS MOZAIK
2011. január 27.
Bővül a Lakóotthon Megkezdődött az Add a Kezed Lakóotthon szomszédságában található épület rekonstrukciója január 11-én. Az épület felújítása a „Fogyatékos Napközi Otthon kialakítása Mezőkövesden” című ÉMOP- 4.2.1-es pályázat keretében valósulhat meg, melyre a Gondoskodás Alapítvány nyújtott be pályázatot. A kivitelezői szerződést december 21-én írta alá dr. Molnár Károly, az Alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint Farkas István, a Wiktori Kft. ügyvezető-igazgatója. A cég jelentős átalakításokat fog végrehajtani a Napközi Otthonban. A beruházás a bontási munkálatokkal kezdődött meg január 11-én. „Az egyik legnagyobb feladat a tetőhéjazat eltávolítása volt. A palát lebontottuk és veszélyes hulladékként ártalmatlanítottuk, emellett kompletten kibontottuk a nyílászárókat. Megkezdődött az épület felújítását akadályozó fák kivágása, valamint a tető felújítása is folyamatban van, melyet a tervek szerint február 5-én befejezünk.” – emelte ki Farkas István, a Wiktori Kft. ügyvezető-igazgatója.
Január 11-én kezdődött a felújítás Az elkövetkezendő hetekben is gőzerővel folytatódik a Napközi Otthon rekonstrukciója, melynek keretében a külső és belső falfelületekről is eltávolítják a vakolatot. Ezt követően a gépészeti alapvezetékeket építik be, majd az aljzat bontása és betonozása következik. A kivitelező cég munkatársai az időjárási körülményektől függetlenül tudják végezni az épület rekonstrukciós munkálatait. Abban az esetben ugyanis, ha csapadékosabbra fordul az időjárás, a szakemberek a belső munkálatokat fogják elvégezni. A Napközi Otthon épületét a tervek szerint június 10-én adják át. B. Krisztián
Fürdőfejlesztés Folyamatosan zajlik a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő fejlesztése. A kivitelező cég munkatársai a 2010-es esztendő utolsó hónapjában elsősorban a wellness rész javítási feladatait hajtották végre. Januártól gőzerővel folytatódik a fejlesztés. Az elmúlt napokban a belső gyógymedencéket a téli kerttel összekötő átjáró burkolását, valamint az uszoda emeleti folyosóján két nyílászáró beépítését végezték el, továbbá az öltöző felett található tetőrészben megteremtik a lehetőségét annak, hogy a vendégek ki tudjanak menni a napozóteraszra. Ezen kívül kiegészítő munkálatok zajlanak a fedett medencében, ahol a gyógyvízleeresztéséhez szükséges fenékleürítő rendszerrel kapcsolatban végzik az átalakításokat. Az új beléptetőkapukat rövidesen átadják, illetve az öltözőkben is csak kisebb korrekciós feladatokat kell végrehajtani. Az új wellness rész átadása az előzetes tervekhez képest tolódik, miután további fejlesztések valósulnak majd meg a fürdőben az energiamegtakarítási pályázat segítségével.
Az önkormányzat támogatást nyert a KEOP-os pályázaton ennek köszönhetően a fürdő termálvízét gazdaságosabban használhatják majd fel. „A beruházás során hőszivattyú, illetve hőcserélők beépítésével az elhasznált termálvíz hőjét kinyerjük, így az uszoda épületének, valamit az új wellness résznek a fűtése megoldódik. A víz újrahasznosításával lehetőség nyílik továbbá a meleg víz, valamint az ikermedence helyén megépülő élménymedence vízfűtésére is.” – mondta Vámos Zoltán, a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő vezetője. A projekt megvalósítása több millió forintos megtakarítást jelenthet majd, miután az új rendszer a gázfűtést szinte teljes egészében kiválthatja. B.K.
Jó ütemben halad a wellness részleg építése
Turisztikai együttgondolkodás Az elmúlt esztendő második felében nagy lépésekkel elindult a 45 millió forint támogatottságú Turisztikai Desztinációs Menedzsment pályázat. „Elsőként egy animációs programsorozatot szerveztünk, amivel az üdülőterületen a késő délutáni, esti szórakozási lehetőségek hiányát szerettük volna pótolni. Így például kutyabemutatón, íjászkodáson, kerékpártúrán, valamint borkóstoláson vehettek részt a vendégek.” – mondta Tóthné Márton Gabriella, az Matyóföldi Idegenforgalmi Egyesület elnöke. A projekt révén egy fő a nyári főszezonban a fürdő területén található Tourinform irodában informálta a vendégeket. Emellett megújult a belső információs táblák egy része, azaz a TDM tagszervezeteinél információs falakat helyeztek el, ahol szálláshelyek prospektusait, a város kiadványait, illetve a különböző programokat népszerűsítő szórólapokat tekinthetik meg. Volt egy turisztikai kutatás is, amelynek az volt a célja, hogy felmérjék a térségben, a településen már megfordult vendégek véleményét, illetve a közvélemény-kutatás másik aspektusa pedig a mezőkövesdiek ismeretanyagának megismerése volt.
5
A civil szervezet a projekt keretében számítógépeket, irodai-, illetve mobileszközöket vásárolt. 10 új faházat és egy zenepavilont is beszereztek, amelyek az üdülőterületen tartandó programoknak, mesterségbemutatóknak fognak helyet biztosítani. Júliusban két éves online marketing kampány indult el bemutatva Mezőkövesd attrakcióit. Mezőkövesd csatlakozott az Eger és környéki TDM-hez. Az így létrejött térségi TDM-szervezet egyedülálló, első az országban, amelynek középés hosszútávon kedvező hatása lesz városunk turizmusára. A pályázattal kapcsolatos munka 2011-ben is folytatódik. Ebben az évben az egyesület egy 60-65 órás lengyel nyelvi képzést indít, valamint nyáron ismét megszervezik az animációs programsorozatot. A 2011-es esztendő feladata még egy háttériroda létrehozása, amely a Városi Galéria földszintjén fog helyet kapni. M. Zs
6
2011. január 27.
SZIRÉNA
Mozgalmas ünnepek
December 25-én Vattáról kaptak riasztást a tűzoltók, ahol a patak vizének hirtelen Számos tűz- és közlekedési bal- megemelkedésétől az ott élők megréesettel zárták a 2010-es esztendőt mültek, azonban nem állt fenn árvízveszély, mert a vízszint a biztonsági városunk tűzoltói. A december eleji csapadékos idő küszöb alatt volt. Másnap szintén a nagy mennyiségű miatt az év utolsó hónapjában számos közlekedési balesethez vonul- víz okozott problémákat városunkban tak ki a lánglovagok. December első a Fülemüle, illetve a Hóvirág utcában, hetében főként Mezőkövesd és kör- ahol már közvetlenül lakóházat veszélyeztetett nyékén árokba a víz. Emellett borult, elakadt több környegépjárműveket ző településen kellett kimena fakidőlésekteni a tűzolnél, illetve vetóknak. Nemszélyessé vált csak december fák kivágásáelején, hanem nál kellett sekarácsonykor is Akcióban a lánglovagok gédkezniük a számos riasztás tűzoltóknak. futott be a pa„December 29-én rendkívüli eset törrancsnokságra. „Karácsony első napján a 48-as hő- tént, közvetlenül a tűzoltóság mögött. sök útján az ÁFÉSZ épületének tetőszer- Egy személy beleesett a Hór patakba. kezete és oldalfala rádőlt a szomszédos Munkatársaim kiszaladtak és az egyik melléképületre, azonban szerencsére kolléga beugrott a vízbe és kihúzta a személyi sérülés nem történt. Több bajba jutott férfit, akit átadtunk a menhelyszínen, így például a Zsóry üdü- tősöknek. A férfinak nagy szerencséje lőterületén, az Andornaktálya-Eger- volt, mert kiérkezésünkig egy fiatal, önMezőkövesd közötti útszakaszokon feláldozó ember is a segítségére sietett veszélyes vízátfolyásokhoz kellett egy- és a víz felett tartotta a fuldokló férfi ségeinknek kivonulnia, ahol a kézi erő fejét.” – tette hozzá a parancsnok. Még aznap este két tűzesethez mellett helyenként gépi segítséget is igénybe kellett venniük kollégáimnak.” kellett kivonulniuk lánglovagoknak. – mondta Koroknai Péter tűzoltópa- Elsőként Mezőkeresztesre, ahol egy nádas ház teljes terjedelmében égett. rancsnok.
Rendőrségi hírek Több települést átfogó kábítószer terjesztő hálózatot derítettek fel a mezőkövesdi rendőrök a múlt év végén. „Rendőrségi szempontból jelentős volt a karácsonyt megelőző időszak, mert december 23-án bűnügyi kollégáim egy bejelentés alapján két mezőkeresztesi lakost fogtak el. Rendőreink a személygépkocsiban jelentős értékű kábítószert találtak.” – mondta el Sebő Zsuzsanna, rendőr főhadnagy, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője. A lakossági bejelentésből indult nyomozás során a rendőrök a Budapestről Mezőkeresztesre érkező gépjárművet megállították és a rajtaütéskor mintegy 300.000 Ft forgalmi értékű marihuánát foglaltak le.
A Mezőkövesdi Városi Bíróság elrendelte az elfogott két férfi 30 napos előzetes letartóztatását. Karácsonykor és szilveszterkor a megszokotthoz képest nyugodtabb időszakot tudhat maga mögött városunk rendőrsége. „Közbiztonsági szempontból a karácsony és a szilveszter szerencsére teljesen eseménytelenül zajlott. Egyetlen kerékpár eltulajdonításról érkezett bejelentés, melyről később kiderült, hogy téves volt. Az ittas vezetések számában sem volt emelkedés, sőt inkább javulás tapasztalható az elmúlt év statisztikájához képest.” – emelte ki a hivatalvezető. Az ünnepeket követően azonban hirtelen két betörő után is nyomoznia kellett városunk rendőreinek. Először január 10-én jutott be ajtóbetöréssel egy férfi egy mezőkövesdi lakóházba, ahonnan használati tárgyakat vitt el 100 000 Ft értékben. A forrónyomos
A tulajdonost a mentősök elvitték, de tudomásunk szerint kisebb sérüléseket szenvedett. Ezzel párhuzamosan Mezőszemerén is kigyulladt egy lakóház. A benne lévő búbos kemence miatt lángra kapott a tetőszerkezet. Ehhez az esethez azonban már az egri egységek segítségét kellett kérnie a kövesdi tűzoltóknak, mert közben nagy erőkkel próbálták eloltani a keresztesi tüzet. Mindkét helyszínen jelentős anyagi kár keletkezett. A karácsonyi sűrű mentési munka után december 31-én sem pihenhettek a tűzoltók. Szilveszterkor is több közlekedési balesethez vonultak ki, majd éjfél után pár perccel Füzesabonyban, egy tűzesetnél kellett beavatkozniuk, ahol egy bálás ruhákat tároló ruharaktár égett. A lánglovagok három órán keresztül küzdöttek a lángokkal, mire sikerült megfékezniük és eloltaniuk. N. E.
Több fakivágásnál segédkeztek a tűzoltók intézkedés eredményeként a férfit megtalálták a házkutatás során pedig az ellopott tárgyak is előkerültek. A többszörösen büntetett előéletű elkövető 3 évig terjedő börtönbüntetésre számíthat. Január 12-én pedig Mezőnagymihályon tört be egy férfi egy lakóházba. Vallomások, kihallgatások és szembesítések eredményeként kiderült, hogy egy 17 éves fiú volt a tettes, aki már nem volt ismeretlen a hatóságok előtt. Amennyiben bűnössége bebizonyosodik 2-től 8 évig terjedő börtönbüntetésre számíthat. A történtek után a rendőrség fokozott figyelemre inti Mezőkövesd és környékének lakosságát. Ügyeljünk legalább arra, hogy minden nyílászárónk biztonságosan be legyen zárva, illetve figyeljünk oda környezetünkre, a környezetünkben élőkre. P. V.
AKTUÁLIS MOZAIK
2011. január 27.
Ismét emberfeletti teljesítmény 1,5 °C-os vízben közel fél kilométert úszott a 2010-es év emberének választott Bajzát László január 16-án a Kavicsostóban. Az extrém úszóbemutató célja a felsőzsolcai árvízkárosultak megsegítése volt. Bajzát László tavaly júniusban tanúbizonyságot tett példaértékű empátiájáról, amikor Felsőzsolcát teljesen elöntötte a víz. A Neptun Speciális Mentőbúvár csapattal és Kaló László úszómesterrel azonnal az emberek és az állatok mentésére sietett. Néhány hónappal később óriási kihívás elé állt és átúszta a Gibraltári szorost. Nem volt sok ideje sikerét ünnepelni, mert rögtön Devecserbe sietett a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak mentésére. A felsőzsolcai katasztrófa olyan mély nyomot hagyott a kövesdi vasemberben, hogy a negyedik Kavicsos-tó átúszását az árvízkárosultakért rendezte meg. Idén is jég alatti úszásra készült, de az időjárás közbeszólt és a bemutató napjára teljesen elolvadt a tó jege. Az úszás azonban így sem volt könnyű feladat. A levegő hőmérséklete épp csak a 6°C-ot súrolta, míg a víz hőfoka csupán 1,5°C -ig emelkedett. „Óriási biztatást hallottam úszás közben, úgy éreztem visszafelé is sikerülni fog.
Francia líra „Olykor matrózi nép, kit ily csíny kedvre hangol, albatroszt ejt rabúl, vizek nagy madarát, mely, egykedvű utas, hajók nyomán csatangol, míg sós örvényeken lomhán suhannak át.” Így szól a francia líra egyik legkiemelkedőbb költőjének, Charles Baudelaire Az albatrosz című versének első versszaka. A kortársaira és követőire nemcsak életművével, hanem életvitelével is óriási hatást gyakorolt. Munkásságának három nagyobb ciklusát, a Spleen és ideált, a romlás virágait és a halált fejtették ki részletesen a klubtagok. „Költészetét az ambivalencia jellemzi. A spleen, a fájdalom, levertség az adott valósághoz való viszonyt jelzi; az ideál a vágyott eszményeket. Baudelaire célja a polgári létből való elmozdulás.” – hangzott el az Irodalmi Kávéház Klub idei
Így oda-vissza átúsztam a tavat, ami több, mint 440 métert jelentett. Nagyon motivált, hogy eljöttek Dr. Tóth Lajos, Felsőzsolca polgármesterének kíséretében azok az emberek, akik az árvíz során közel kerültek hozzám.” – emelte ki a vasember. Az embert próbáló bemutatóra közel 2000 kíváncsi néző érkezett. Felsőzsolcáról 70 ember jött el egy támogatónak köszönhetően, hogy megnézzék, hogyan teljesít a
Közel 500 métert úszott a 1,5 oC-os vízben szinte fagyos vízben segítőjük. Bajzát László zökkenőmentesen teljesítette kitűzött célját. A különleges teljesítményt 12 hetes felkészülés előzte meg. „Meg kell említenem a felsőzsolcai vendégeken kívül a Neptun Speciális Mentőbúvár csapatot, akikkel két hónapon át májusban és júniusban együtt küzdöttünk az árvízzel. Itt voltak az úszócsalegelső összejövetelén, amelynek a francia líra volt a témája. Török Ferenc, a klub elnöke előadásában Baudelaire mellett Paul Verlaine és Arthur Rimbaud életét és munkásságát is bemutatta. „Zenét minékünk, csak zenét,/ ezért a versed lebegőben/ ragadd meg a lágy levegőben,/ amint cikázik szerteszét” – írja Verlaine Költészettan című versében. E költeményen keresztül mutatta be a francia költő munkásságának jelentőségét Török Ferenc. Az előadásból megtudhattuk, hogy Verlaine költészetének első szakaszára a pánerotikus világszemlélet, a mesterséges élmények, és az alkoholmámor volt a jellemző. Életútja második felén megtért, s a modern katolikus költészet egyik előfutára lett. A harmadik, szóban forgó költő, Arthur Rimbaud 17–19 éves korában alkotta meg életművét. Már 20 évesen véglegesen búcsút mondott a költé-
7
pat tagjai is Dunaújvárosból, Budapestről és még Sopron mellől is. Nagyon jól esett, hogy ennyien velem tartottak.” – mondta el Bajzát László. A nem mindennapi eseményre többen is meglepetésekkel készültek, így például néhányan összefogtak és 15 kg pogácsát sütöttek, míg egy másik támogató 300 darab túrórudival érkezett, melyeket szétosztottak a nézők között. A bemutatót követő ebédet egy az árvízről megemlékező vetítéssel tették „személyesebbé”. A kövesdi vasember tervei között ismét külföldi út szerepel. „Augusztusban szeretnék Olaszországból Szicíliába úszni a Messinai-szoroson keresztül. Remélem, idén is megrendezik a Balaton átúszást, mert mindenképp szeretnék ott is indulni; sőt, erre az alkalomra egy meglepetéssel is készülök! Azonban nem csak az extrém megmérettetésekre gondolok. Sajnos óriási a belvíz az országban és tavasszal árvizek is várhatóak, s így ha szólít a kötelesség, társaimmal indulunk és segítünk az embereken. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani azoknak a mezőkövesdieknek akik segítséget nyújtottak a mentések során, az adományozásokban, illetve a bemutatók lebonyolításában!” – emelte ki a mentőbúvár. Megkérünk mindenkit, hogy a teljesítmény extrém mivoltát figyelembe véve senki ne próbálja meg utánozni ezt a bemutatót, mert életveszélyes lehet. P. V. szetnek. Az előadó A magánhangzók szonettje című művét elemezte részletesebben, amely az impresszionistaszimbolista költészet különös versei közé tartozik, s egyben a költő legismertebb alkotása: „Szurok Á! hó É! rőt I! zöld Ü! kék O! - csak egyszer / lehessek titkotok mind elbeszélni bátor!/ Á!: - bolyhos öv, mely a setét legyek faráról...” Erről a versről azonban oldalakat lehetne írni, hiszen egy egész könyvtárra való szakirodalom elemzi Rimbaudnak ezt az alkotását. Az Irodalmi Kávéház soron következő összejövetelének témája Pilinszky János költészete lesz. M. Zs.
A francia költészettel ismerkedtek meg a klubtagok
8
2011. január 27.
Az önkormányzatok jelenéről és jövőjéről Az árvizek, a vörösiszap pusztítása, az önkormányzatok helyzetének javítása. Néhány kiragadott példa azon feladatok közül, amelyek az új kormány felállása óta gyors és eredményes intézkedéseket igényeltek. A Belügyminisztérium elmúlt időszakáról, a 2011-es költségvetés önkormányzatokra gyakorolt hatásairól és az önkormányzati reformról beszélgettünk Tállai Andrással, a Belügyminisztérium Önkormányzatokért Felelős Államtitkárával. – Az elmúlt félév alatt meghozott intézkedések, döntések közül melyeket emelné ki? – A Belügyminisztérium a többi minisztériumhoz hasonlóan kemény munkát végzett az elmúlt hét hónap alatt. Az új kormány megalakulása után a Belügyminisztériumon belül jött létre az Önkormányzati Államtitkárság, amely addig önálló minisztérium volt. Júniusban az első, egyik legfontosabb feladat az Önkormányzati Államtitkárság szervezeti és működési szabályzatának összeállítása volt. 64 engedélyezett státusszal kezdtük el a munkát. Az Államtitkársághoz tartozik az Önkormányzati Feladatok Főosztálya, a Gazdasági-, a Stratégiai-, a Védelmi Főosztály, valamint az Államtitkári Kabinet. Nehéz volt az elmúlt időszak. Emberfeletti volt a parlamenti munka, hiszen most júniustól decemberig olyan sok törvényt fogadott el az Országgyűlés, amire az elmúlt 20 év során nem volt példa. 2010-ben súlyos károkat okozott az országban az árvíz és a vörösiszap. A vörösiszap-katasztrófa felülmúlja az árvizek pusztítását, hiszen ahol az iszap kiöntött, ott nem lehet élni, lakni, sok esteben új otthont, új munkahelyet, új életet kell teremteni. Közéleti tevékenységem egyik legnehezebb momentuma volt az a
Devecseren eltöltött idő, amikor sok-sok csalódott, elégedetlen emberrel kellett szembenézni és reményt, kiutat mutatni nekik. Persze emellett a parlamenti munka sem állt meg. A Belügyminisztérium több jelentős törvényjavaslatot vitt az Országgyűlés elé. Ilyen volt például a képviselők számának csökkentése, új, külsős alpolgármesteri pozíció létrehozása és a köztisztviselők jogállásának rendezése is. Komoly előrelépés történt a működésképtelen önkormányzatok pályáztatási rendszerével kapcsolatban is. Amikor ezt a feladatot átvettem, akkor az államkas�szában erre az irányzatra 700 millió forint állt rendelkezésre, amely nem lett volna elegendő. Lobbival, támogatásokkal sikerült még 4,5 milliárd forint többletforrást szerezni, így összesen 5,2 milliárd forint támogatást tudtunk szétosztani mintegy 1500 önkormányzat között. Ez jelentős eredmény, de az önkormányzatok likviditási nehézségeit még nem oldja meg. Komoly kihívás volt még a vis major támogatások kifizetése, a beérkezett több mint 2500 pályázat elbírálása és a felkészülés a 2011. évi költségvetésre. – Hogyan érinti az önkormányzatokat hazánk 2011-es költségvetése? – Érdekes módon nagyon megoszlanak a vélemények az önkormányzatok 2011-es költségvetési támogatásáról. Számos elégedetlen önkormányzat van. Ha viszont abból a szempontból vizsgáljuk meg az ez évi büdzsét, hogy romlik-e az önkormányzatok helyzete idén, akkor azt kell mondanunk, hogy nem. S az, hogy nem rosszabbodik a helyzetük, az már eredmény, hiszen az elmúlt két ciklusban, legalábbis hat éven át az volt a jellemző tendencia, hogy az önkormányzatok helyzete fokozatosan rosszabb lett. Ha figyelembe
vesszük azokat a körülményeket, hogy a 2010-es költségvetés 500 milliárddal el lett számolva, a tavalyi év bevételei elmaradtak a Bajnai-kormány által tervezettől, az SZJA-befizetések csökkentek és ősszel el kell kezdeni az IMF hitel törlesztését, már az is jelentős eredmény, hogy mindezek ellenére a települések helyzete nem súlyosbodik tovább. Úgy gondolom, hogy amikor az elmúlt években 120 milliárd forintot vontak ki nominálisan az önkormányzati költségvetésből, jogosan vannak felháborodva a városvezetők. De most, amikor a nehéz költségvetési helyzet ellenére nem romlik tovább a finanszírozás, akkor el kell ismerni, hogy most már remélhetőleg javulni fog a helyzet. Ez az üzenete a 2011-es költségvetésnek. 2011-ben nagyot tudtunk előrelépni a települések likviditási gondjainak megoldásában, hiszen az eddigi összeg háromszorosa, azaz 31+5 milliárd forint áll a rendelkezésünkre, amellyel az önkormányzatok működési helyzetén szeretnénk segíteni. Egy teljesen más szemléletű forráselosztás lesz jellemző, hiszen megszűnik a régi ÖNHIKI-s és ún. 6/3-as rendszer. A két részből egy forrás lesz, amelyet teljesen új szabályok szerint osztunk szét az önkormányzatok között, akiknek azonban ehhez komoly feltételeknek kell megfelelniük. Vállalniuk kell, hogy egy külsős könyvvizsgáló megvizsgálja a támogatási kérelmükben, a pályázatukban feltüntetett adatok valódiságát, hogy az önkormányzat gazdasági helyzete valóban indokolja-e a többlettámogatást. Először ellenőrzik a körülményeket, s utána bírálják el a pályázatot. A régi rendszerben ez nem így volt. Senki nem tudta, hogy a benyújtott igényben szereplő számok, adatok megfelelnek-e a valóságnak, mint ahogy azt sem tudta senki, hogy miért léptek fel az adott településen likviditási problémák. A független könyvvizsgáló azt fogja majd letisztázni, hogy az adott önkormányzat az állami finanszírozás lecsökkenése, vagy a felelőtlen gazdálkodás miatt került fizetésképtelen helyzetbe. A jövőben konkrét dolgokra lehet majd támogatást kérni. Szeretnénk elkezdeni az adósságkezelést, -rendezést, a kötelező feladatok ellátásának támogatását, valamint magasabb színvonalú, azaz pótnormatívákat kívánunk megállapítani. Emellett szeretnénk a megyei önkormányzatokon is segíteni. Jó hír az is, hogy 5,5 milliárd forint jut az önkormányzatoknak kimondottan fejlesztésre, infrastrukturális fejlődésére, amelyek között lehet a tervek szerint
MATYÓ SZALON
2011. január 27. – döntés még ezután fog születni róla – intézményfelújítási, energiamegtakarítási programok támogatása, illetve sportinfrastruktúra felújítása, létesítése. A vis major 2011-es kerete lényegesen magasabb, 8 milliárd forint lesz. Remélhetőleg nem lesz annyi, s olyan mértékű kár az országban, mint 2010-ben, így szeretném, ha ebből a forrásból kármegelőző infrastrukturális fejlesztések is megvalósulnának. Az Önkormányzati Államtitkárságnak a költségvetést befolyásoló feladatai közé kell, hogy tartozzon a 2011-es esztendőben a likviditási problémák megoldása érdekében egy új szemléletű forráselosztás kidolgozása, egy új szemléletű beruházási, fejlesztési pályáztatás és egy teljesen új vis major támogatási rendszer kialakítása, amely gyorsabban és hatékonyabban tudja majd kezelni a problémákat. – Mit tartalmaz, illetve mi a célja az önkormányzati reformnak? – Az önkormányzati reform célja egy új közigazgatási-önkormányzati rendszer kialakítása, amelynek a közigazgatási részét a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fogja elvégezni, az önkormányzati részét pedig a Belügyminisztérium Önkormányzati Államtitkársága. Véleményem szerint ez a 2011-es év legnagyobb feladata. Célunk az önkormányzati törvény módosítása, vagy újrafogalmazása, az önkormányzatok kötelező feladatainak átgondolása, átdolgozása, egy új finanszírozási rendszer kidolgozása, valamint az ún. önkormányzati csődtörvény teljes átalakítása. A feladat nagyon sokrétű, s nagyon felelősségteljes. Az első lépés az, hogy újrafogalmazzuk az önkormányzatok helyét és szerepét az Alkotmányban. Ezzel a munkával lényegében már készen vagyunk és nemsokára átadjuk az illetékes tárcának. Néhány alaptézis változatlan marad, például az önkormányzatok egyenlősége, a települések típusai, a képviselő-testület, a polgármester választása, valamint önálló gazdálkodása. Felvetődik az a kérdés, hogy minden településnek legyen-e joga az önkormányzáshoz, hogy határozzunk-e meg az Alkotmányban településméretet, amely alatt már nincs értelme az önkormányzatnak. Ezt át kell gondolni, ki kell dolgozni. Szeretnénk, ha az Alkotmányban helyet kapna, hogy az önkormányzatoknak kötelező feladatot
csak törvény határozhasson meg a jövőben. Ma 257 törvény ad feladatot a városvezetéseknek, amelynek kuszasága követhetetlen. Ennek kiküszöbölésére meg kell határozni az állam és az önkormányzat feladatait. Az állam, a kormányhivatalok és kormányablakok megalakulásával egyre több feladatot vesz vissza az önkormányzatoktól, így azokhoz kevesebb terület fog majd tartozni. A következő lépés a járási kormányhivatalok létrehozása, melyekhez olyan hatósági feladatok fognak tartozni, amelyeket ma az Önkormányzat végez mint államigazgatási tevékenység. Ilyen például az okmányirodai, az építéshatósági, vagy a gyámhivatali szolgáltatás. Ezek a feladatok átkerülnek majd a járási kormányhivatalokhoz. Ebben az esetben nagy kérdés az oktatás és az egészségügy helyzete, s ezen belül az, hogy mit vállaljon az állam, s mi maradjon az önkormányzatoknál. Véleményem szerint az államnak ezekkel kapcsolatban szá-
Fórum a vörösiszap súlytotta Devecseren mos alapkérdést át kell gondolnia, hogy az új rendszer hatékony és működőképes legyen. Nagyon komoly munka közepén vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy en�nyivel is sikerült érzékeltetnem annak a munkának a felelősségét, amelyet ennek a posztnak a betöltésével vállaltam. Azt hiszem, hogy nagyon nehéz időszak vár ránk az elkövetkezendő hónapokban, de bízom benne, hogy év végére a kitűzött célok közül sokat meg tudunk valósítani. Számomra nagyon különleges év lesz a 2011-es esztendő, hiszen ilyen szintű állami feladat és felelősség előtt még nem álltam, mint ami most rám vár. – Ősztől az MLSZ Etikai és Fair Play Bizottságának a tagja. Hogyan fogadta a felkérést és milyen feladatokat kell végrehajtania a tisztségben? – Nagyon jól esett, hiszen így a sport, a foci iránti elkötelezettségemet, szeretetemet, valamint a Mezőkövesden
9
zajló sportéletet ismerték el. Egy alakuló ülésen már túl vagyunk, de még nem volt sok feladatunk. Figyelni kell a csapatok sportszerűségét. A bizottság minimum negyedévente, de szükség esetén gyakrabban is ülésezik. Megtisztelő számomra és természetesen örömmel teszek eleget a felkérésnek. – Nagy rajongója a sportnak. Jut ideje arra széleskörű munkája mellett, hogy kilátogasson egy-egy sportrendezvényre? – Mindig igyekszem időt szakítani arra, hogy részt vegyek ezeken az eseményeken, amennyire az elfoglaltságom engedi. Bár kézilabda-mérkőzésre ritkán jutok el, de voltam pár hazai mec�csen. Örülök, hogy jól zárta az évet a kézilabdacsapat, s szerintem esélye van arra, hogy a rájátszásban kivívja magának a bennmaradást az MKC. A labdarúgó-mérkőzésekre gyakrabban ki tudtam látogatni. Nagyon különleges érzés az, hogy a futballcsapatunk – beleértve az utánpótlást is – ilyen jól szerepel, hogy már a Nyíregyháza mögött a második helyen állunk az NB II-ben. Társadalmi elnökként azt kértem a fiúktól, hogy sportszerűen és becsületesen játszák végig a szezont, s hogy csak egy haladási irány legyen, az előre. Mondtam nekik, hogy nagyon nehéz helyen állnak most, mert a második helytől előbbre már csak egy helyezés van, ami azt jelentené, hogy a történelemben először Mezőkövesd feljutna az NB I-be. Ez most januárban csak álmodozás, de majd meglátjuk, mert az NB III-as bajnokságot is 13 pontos hátránnyal nyertük meg. Az a fontos, hogy minél több ember jól szórakozzon, jól érezze magát a mérkőzéseken. Az elnökséggel úgy döntöttünk, hogy a tavaszi szezon első, a Nyíregyháza elleni mérkőzésre ingyen bejöhetnek a szurkolók, remélve, hogy ennek hatására minél többen jönnek ki majd a félév egyik legfontosabb mec�csére. Örülök, hogy ilyen magas színvonalú sportélet van a városban. Bízom benne, hogy sok ember megtalálja a sportban az örömét, ki aktívan, ki pedig abban, hogy kiül a nézőtérre és megtekint egy mérkőzést. Azt kívánom, hogy minél többen legyünk, s szurkoljunk a kövesdi csapatokért. M. Zs.
10
SZIRÉNA
Új vezető – új irány 2011. január 1-jei hatállyal a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vezetőjének Szerencsi Árpád rendőr alezredest nevezték ki, aki ezelőtt Miskolci Rendőrkapitányság Avasi Rendőrőrs őrsparancsnoka volt. – Mit tudhatunk meg előmeneteléről? – Miskolcon születtem, s ott is végeztem el általános és középfokú tanulmányaimat. 19 évesen az első munkahelyem a Borsodi Állami Építőipari Vállalat volt, ahol TMK-lakatosként dolgoztam. Aztán határőrként letöltöttem a sorkatonai szolgálatomat. Annyira megtetszett nekem akkor már az egyenruha, hogy a katonaságtól jelentkeztem a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára a határőrséghez tiszti hallgatónak, azonban a tanulmányaimat egyéb okok miatt meg kellett szakítanom. Ezt követően ipari alpinistaként dolgoztam. Majd úgy hozta a sors, hogy tanár lettem Sárospatakon. Akkor ismerkedtem meg a kisvárosi miliővel, amely nagyon megtetszett. A sárospataki évek után egy kistelepülésen, Bodrogzúgban tanítottam fizikát és történelmet. 1995-ben a Miskolci Rendőrkapitányságon olyan bűnügyi nyomozókat kerestek, akik főiskolai, vagy egyetemi végzettséget szereztek. Jelentkeztem erre az állásra, amelyet végül is megkaptam. 1995. szeptemberétől kezdődött meg a rendőri előmenetelem. Rögtön a mély vízbe dobtak, hiszen a Miskolci Rendőrkapitányság vizsgálati osztályán, élet és ifjúságvédelem alosztályán tevékenykedtem két évig vizsgálóként, majd ugyanitt kiemelt fővizsgálóként végeztem a munkámat. Később a Vasgyári Rendőrőrs állományába kerültem őrsparancsnok-helyettesnek azzal a megtisztelő feladattal, hogy ott nyomozói szakszolgálatot hozzak létre. Kemény évek, kemény iskola volt az ott eltöltött időszak. Öt év után 2005-ben kaptam azt a felkérést, hogy vállaljam el az ország egyik legnagyobb őrsének, az Avasi Rendőrörsnek az irányítását. Itt hat évig dolgoztam. Külső értékelések alapján nagyon szép eredményeket értünk el. 2010 őszén a főkapitány úr felkért, hogy fogadjam el a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vezetői posztját. Így ismét egy kisvárosban dolgozhatok, amelynek nagyon örülök. – Miért döntött, úgy hogy a rendőri pályát választja? – Szeretem szolgálni az embereket. Szeretem, ha az ember élete rendben van, mert akkor igyekszik széppé, rendezetté tenni a környezetét. Mivel nem tudok
2011. január 27. szép házakat tervezni, ezért nekem feltett szándékom, hogy a rendfenntartás területén tegyek azért, hogy az emberek minél jobb, biztonságosabb, és rendezettebb miliőben élhessenek. A rend szeretete az, ami vonz engem ebben a szakmában. – Őrsparancsnokként milyen elvek alapján irányította az avasi rendőrőrsöt? – Mintegy 50 fős állománnyal dolgoztam ezen az őrsön. Ott az volt az elsődleges feladat, hogy a munkatársaim érezzék, hogy számíthatnak a vezetőjükre, s ha számíthatnak rá, akkor a vezető joggal követelhet tőlük. Fontos volt, hogy ne
Szerencsi Árpád egy száraz szlogen legyen az, hogy szolgálunk és védünk, hanem annak mind a két szegmense megvalósuljon. Védjünk, tehát a bűnözők ellen fellépjünk. Szolgáljunk, azaz a lakossággal, az állampolgárokkal közvetlen kapcsolatot alakítsunk ki, megismerkedve ügyes-bajos dolgaikkal, és mindenre reagáljuk. Ezt a kövesdi kapitányságon is szeretném bevezetni, mert ha egy állampolgár felkeres bennünket problémájával – ha az kimondottan nem is hozzánk tartozik – kutyakötelességünk neki segíteni, hiszen megtisztelt bennünket a bizalmával. Fontosnak tartottam az őrsön, hogy mindez családias hangulatban valósuljon meg. Akkor fog jól működni egy állomány, ha a benne dolgozók érzik, hogy számíthatnak a társaikra. Ha ezt meg tudjuk valósítani, akkor lehet jó eredményeket elérni, hiszen ha az ember nem görcsösen, hanem hivatástudatból, a másoknak való segítségnyújtásból végzi a dolgát, akkor mozdulhatunk előre, akkor javulhat a helyzet. – Január 1-jével a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vezetőjének választották. Ön milyennek látja a település közbiztonságát? – Azt gondolom, hogy soha nem lesz tökéletes a közbiztonság, hiszen nincs olyan, hogy soha nem történik semmi. Azt szeret-
ném majd elérni, hogy a kövesdi állampolgár büszkén mondja, hogy ezek a mi rendőreink, mert ez azt jelentené, hogy tudják, érzik, hogy mi mindent megteszünk, látják az igyekezetünket. Ha ez megvalósul, akkor már előreléptünk. Következetes, nyílt beszéddel el kell mondani, hogy mind az anyagi, mind a jogszabályok által behatárolt lehetőségeink vannak, de azon belül mindent meg kell tennünk, el kell érnünk, amit csak tudunk. – Milyen elvek szerint fogja vezetni a helyi kapitányságot? – Azokat az elveket szeretném Mezőkövesden továbbvinni, bevezetni, amelyeket már az Avason is használtam és eredményesek voltak. Fontosnak tartom, hogy a közbiztonság területén mi irányítsunk és rendszeres munkakapcsolatokat alakítsunk ki a közterület felügyelőkkel és a polgárőrökkel, s így még eredményesebben, hatékonyabban tudjunk dolgozni. Másrészt a lakosság felé is nyitnunk kell, nyitottabbá kell tenni a kapitányságot. Például egy-egy osztályfőnöki órán nem mi, hanem a gyerekek látogatnak el hozzánk és ismerik meg, hogy hol és hogyan dolgoznak a rendőrök. – Új vezetőként melyek lesznek az elkövetkezendő hónapok legfontosabb feladatai? – Az első, hogy az állománnyal el tudjam magam fogadtatni, hogy elnyerjem a munkatársaim bizalmát. Akkor leszek hiteles előttük, ha a szükséges munkafeltételeket megteremtem számukra. Ha ez megtörtént, akkor tudok jó erkölcsi alappal követelni, akkor tudok változtatni apró lépésekben. A következő nagy feladat, hogy a városlakók és a település vezetői is elfogadjanak. Az elmúlt napokban találkoztam Mezőkövesd és a kapitánysághoz tartozó települések polgármestereivel, illetve a kövesdi intézmények vezetőivel, s örültem, hogy mindenki a segítségéről, támogatásáról biztosított. Ez azt vetíti előre, hogy egy nagyon jó munkakapcsolat révén pozitív változást lehet majd generálni a városban. – Ha egy év múlva újra beszélgetünk, mi lenne az az eredmény, amelyről szívesen beszámolna? – Vannak olyan területek, ahol szeretném, ha gyors és hatékony előrelépést tudnánk elérni. Ilyenek például a tulajdon elleni szabálysértések, legyen az bolti lopás, vagy fa- és gabonalopás. Szeretném, ha egy év múlva, a rendőrség beszámolójakor a városvezetés, a Megyei Rendőrkapitányság, mind az állomány és természetesen az itt élők is elégedettek lennének az elért eredményeinkkel. M. Zs.
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK
2011. január 27.
Hívogató Február 2. (szerda) 16 óra Fotóklub a Városi Galériában – téma: aranymetszés és képkivágás. Február 3. (csütörtök) 11-17 óra Véradás a Szent László Gimnáziumban. Február 4. (péntek) 16 óra Irodalmi Kávéház Klub a Városi Galériában – téma: Pilinszky János költészete. Február 4. (péntek) 11-18 óra Véradás a Szent László Gimnáziumban. Február 5. (szombat) 9-12 óra Bújj ki medve barlangodból... februári jóslások a Könyvtár gyermekrészlegében. Február 18. (péntek) 15 óra Valentin-napi zenés irodalmi est a magyar irodalom legszebb szerelmes verseiből a Tonett zenekar előadásában a Könyvtárban. Február 21. (hétfő) 17 óra Kertbarát Klub– téma: tavaszváró kerti tennivalók, vendég: Köles Mihály, az egri és a katolikus rádió kertésze a Városi Sportcsarnokban. Február 23. (szerda) 18 óra Klima Mihály Emlékest a Zeneiskolában.
Stopper Január 29. (szombat) Borosi Kupa teremlabdarúgó verseny a Városi Sportcsarnokban Február 19. (szombat) 18 óra MKC – Dunaferr SE NB I-es férfi kézilabda mérkőzés a Városi Sportcsarnokban
Fogászati ügyelet
Az ügyeleti sorrend változtatásának jogát fenntartják. január 29-én, 8–13 óráig Dr. Pólik István, Deák Ferenc út 20. február 5-én, 8–13 óráig Dr. Dabizs János, Kossuth út 1. február 12-én, 8–13 óráig Dr. Heéger László, Bajcsy-Zsilinszky út 2.
Gyógyszertárak ügyeleti készenléti rendje január 23–29-ig GLÓRIA Gyógyszertár (Deák Ferenc u. u 1/a) január 30–február 5-ig VITALITÁS Gyógyszertár (a Tesco épületében) február 6–12-ig FORRÁS Gyógyszertár (Mátyás király u. 75.)
Anyakönyvi Hírek Városunkban 2011. január 4. és 17. között 2 házasságkötést és 11 halálesetet anyakönyveztek. Ezek közül az alábbiak hozzátartozói járultak hozzá a nevek közléséhez: Haláleset Gáspár András 74 éves, Panyi Józsefné 78 éves, Kis Istvánné 85 éves, Bial Ferencné 91 éves mezőkövesdi lakos.
Köszönet Köszönetünket fejezzük ki mindazon személyeknek, akik 2009. évi személyi jövedelemadójuk 1 %-ával támogatták a
1% „Mezőkövesd és Környéke Lakosságának Egészségéért Alapítványt.”
A befolyt támogatást – 262.714.Ft – a cukorbeteg lakosságának vérből történő HbA1c meghatározásának vizsgálatához szükséges diagnosztika beszerzésére használtuk fel, így a betegeknek nem kellett utazniuk, és az eredmény is rövidebb idő alatt állt rendelkezésre. Egyéb támogatói adományból és az Önkormányzat jóvoltából megvalósult a nőgyógyászati ultrahang készülék beszerzése is. Kérjük, hogy 2010. évi személyi jövedelemadójuk 1 %-ával is támogassák Alapítványunkat, melyből szívultrahang beszerzését tervezzük.
Adószámunk: 18426272-1-05 Köszönettel: Alapítvány Kuratóriuma
11
HIRDETMÉNY Mezőkövesd Város Önkormányzata bérleti hasznosításra hirdeti meg nyílt pályázat keretében a Mezőkövesd, László Károly u. 20. szám alatt található műemlékvédelem alatt álló népi házat Az ingatlan bérletére kézművesek, illetve civil szervezetek pályázhatnak, 5 éves időtartamra. Az ingatlan használata térítésmentes, ugyanakkor a pályázónak vállalnia kell a karbantartási munkák elvégzését. A bérleti hasznosításra vonatkozó írásbeli tájékoztató a Polgármesteri Hivatal (Mezőkövesd, Mátyás király út 112. sz.) I./27. sz. irodahelyiségében –tel:49/511-535- vehető át, illetve megtekinthető a város honlapján (www.mezokovesd.hu), valamint a Polgármesteri Hivatal (Mezőkövesd, Mátyás király út 112.) hirdetőtábláján.. A pályázat beadási határideje és helye: 2011. január 31., 10 óra, Polgármesteri Hivatal Mezőkövesd, Mátyás király út 112. I./27. iroda. Kiíró a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja. Dr. Fekete Zoltán polgármester
HIRDETMÉNY Mezőkövesd Város Önkormányzata pályázat útján történő bérbeadásra hirdeti meg a Mezőkövesd, Juharfa út 3. III/14. sz. alatti, 64 m2 alapterületű, 2 szobás, egyedi cirkó-fűtéssel rendelkező, összkomfortos bérlakást A pályázat benyújtásának határideje: 2011. január 31. 10.00 óra helye: Polgármesteri Hivatal Mezőkövesd, Mátyás király út 112. I. em. 27. iroda A pályázatra vonatkozó írásbeli tájékoztató megtekinthető a Polgármesteri Hivatal földszinti hirdetőtábláján, a városi honlapon –www.mezokovesd.hu-, illetve átvehető a Polgármesteri Hivatal Mezőkövesd, Mátyás király út 112. sz. I. em. 27 sz. irodahelyiségében ügyfélfogadási időben (tel.: 49/ 511-535). Dr. Fekete Zoltán polgármester
12
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK
Mezőkövesd és térsége FIDESZ szervezetei és a Polgári Körök nevében szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját az
„Együtt a térség összefogásáért” elnevezésű
VI. POLGÁRI ESTÉLYRE 2011. február 5-én (szombat) 19 órára a Mezőkövesdi Városi Sportcsarnokba (Kavicsos út 9.) Az est fővédnöke:
Dr. Kovács Ferenc,
országgyűlési képviselő, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármestere
2011. január 27.
Ifjú zeneművészek hangversenye Szeretettel meghívjuk Mezőkövesd város zeneszerető közönségét a Zeneiskola hangversenytermében
2011. február 2-án 18 órától kezdődő
Varró Katalin hegedűművész és Falvai Anna zongoraművész hangversenyére. Műsor: W.A. Mozart: A-dúr hegedűverseny I. tétel K.V. 219 Liszt Ferenc: Erdőzsongás Ave Maria J. Brahms: G-dúr Szonáta op. 78 A belépés díjtalan.
Felhívás Pszichiátriai szerek viselkedési problémákra? Ha gyermeke "tanulási problémára" vagy "viselkedési rendellenesség" miatt pszichiátriai szereket szed, és úgy érzi, hogy a gyermek állapota semmit sem változott, vagy rosszabbodott emiatt, keresse az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt. Az alapítványtól ingyenes tájékoztató kiadvány is kérhető a hiperaktivitás témájában. „Sérelmek a pszichiátrián! Ha úgy érzi, pszichiátriai kezelése során Önnel szemben visszaélést követtek el (jogtalan beszállítás, szexuális zaklatás, bántalmazás, stb.), írja meg panaszát az alábbi címre, vagy hívja az alábbi telefonszámot:
Hencz Zsolt,
Tiszabábolna Polgármestere
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság és a Matyó Múzeum
Az est házigazdája:
tisztelettel meghívja Önt
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182. Telefon: 06 (1) 342-63-55 E-mail:
[email protected] Weboldal: www.emberijogok.hu Minden információt bizalmasan kezelünk!
Tállai András,
2011. február 3-én (csütörtök) 15 órára
Meghívó
Védnökei:
Arnóth Sándor,
országgyűlési képviselő, Püspökladány Polgármestere
országgyűlési képviselő, a Belügyminisztérium Önkormányzatokért Felelős Államtitkára
Meghívó
A SZENT MEGJELENÉSEI.
Borbás Mária,
Ábrázolás és kultusz a Palócföldön
Hajdú András,
című reprezentatív időszaki kiállításának megnyitójára.
Műsorvezetők: a Hír TV műsorvezetője és Mezőkövesd Város Alpolgármestere Program: Gyülekezés: 18-19 óra között Ünnepélyes megnyitó, majd műsor Sztárvendég: a Fiesta együttes Vacsora, tánc, tombola, meglepetés. A zenét a Randevú zenekar szolgáltatja. Az estélyre a belépőjegy ára 4000 Ft, mely magába foglalja a vacsora árát. Kérjük tombolafelajánlásával járuljon hozzá a rendezvény sikeréhez! A rendezvénnyel kapcsolatban érdeklődni, illetve jegyet igényelni a FIDESZ irodában február 2-ig (szerda) lehet 13-16 óráig a 49/411-286-os számon. Megjelenésükre feltétlenül számítunk!
A tárlatot megnyitja: Dr. Lengyel Ágnes etnográfus, múzeumigazgató (Palóc Múzeum, Balassagyarmat)
A kiállítás megnyitóját követően tudományos előadást tart: Dr. Limbacher Gábor etnográfus, megyei múzeumigazgató (Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága)
Közreműködik: Mozerné Horga Stefánia művésztanár, a Városi Zeneiskola igazgatója
Nemsokára itt a tavasz. A vetőmag ültetésének itt az ideje. A Matyó Kertbarát Klub rendezésében,
2011.02. 7-én (hétfő) 17 órakor, a Városi Sportcsarnok emeleti nagytermében a Rédei Kertimag Zrt. több száz fajta zöldség, fűszernövény és virágmagból, szaktanácsadással egybekötött bemutatót és vásárt tart.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt.
A kiállítás 2011. június 13-ig látogatható. Matyó Múzeum Mezőkövesd, Szent László tér 8. www.hermuz.hu/matyo.htm
www.kovesdimedia.com
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK
2011. január 27.
Filmajánló Boszorkányvadászat (Season of the Witch, 2010)
A 14. században járunk. Lavey lovag (Nicolas Cage) azt a feladatot kapja, hogy kísérjen egy boszorkánynak titulált lányt egy kolostorba, ahol a szerzetesek képesek elvenni annak erejét. Lavey azonban nem hisz abban, hogy a lány boszorkány lenne, ezért máshova szándékozik vinni őt, ahol bebizonyosodhatna ártatlansága. Az út odáig azonban rendkívül veszélyesnek és kalandosnak ígérkezik.
Könyvajánló Leslie L. Lawrence A teaültetvény Leslie L. Lawrence-t fontos megbízással Srí Lankára küldi „balesetben elhunyt” hajdani professzornője. Vajon mi köze lehet Miss Cunninghamnek Srí Lanka őslakosaihoz, a veddákhoz; miért őrzi Miss Shauna egy cserépedény mézben testvére levágott fejét; miért vadászik a vedda Handuna egy tésztából készített pávára, és miért követ gyilkosság gyilkosságot Mr. Dzsajaszundra teaültetvényén? Milyen titkot rejteget az őserdő mélye? Megannyi kérdés, amely nem kis fejtörést okoz a tapasztalt kutatónak. Hősünk azonban áll a kihívás elé: kezébe veszi 38-as Smith and Wessonját, és addig nem nyugszik, amíg fényt nem derít a teaültetvény titkára.
Receptcsere Töltött pizza Egyszerű pizzatészta recepttel kell készíteni. Vékonyra kinyújtottam a tésztát kör alakúra, megkentem tejföllel, tettem rá kolbászkarikákat, előre lepirított szalonnát, karikára vágott hagymát és reszelt sajtot. Ezeket mind csak a tészta egyik felére mivel a másik felét rá kell hajtani. Mielött ráhajtanánk a tészta szélét tojással be kell kenni és egy kicsit felhajtani. A tetejét is megkenni tojással és reszelt sajttal megszórni. 200 fokos előmelegített sütőben addig sütni míg a teteje meg nem pirul. A tölteléket sokféleképpen lehet variálni. Pizzatészta: Hozzávalók: 30 dkg liszt, 1 tojás, Kb. 1.5 dl tej, 2 evőkanál olaj, 2 dkg élesztő, 1 teáskanál cukor, 1 mokkáskanál só Elkészítés: A tejet langyosra melegítjük. Az elmorzsolt élesztőt és a cukrot egy kevés liszttel elkeverjük, és 0.5 dl tejet öntünk hozzá. Hagyjuk, hogy megkeljen. Ha felfutott az élesztő, összedolgozzuk a liszttel, a tojással, a sóval és az olajjal, pizzafűszerrel, oreganóval és a maradék 1 dl tejjel. Jól kigyúrjuk. 30 percig langyos helyen pihentetjük. Ebből a receptből 4 db töltött pizza jön ki.
Felhívás Ezúton értesítünk mindenkit, hogy az Ifjúsági Információs Pont és Ifjúsági Klub technikai okok miatt ideiglenesen a Sportcsarnokban működik, szolgáltatásait ott lehet továbbra is igénybe venni
További részletek a www. helyiertek. eu honlapon
13
A helyi autóbuszközlekedés 2011. évi díjai A helyi autóbusz-közlekedés díjai: bruttó a/ vonaljegy: 130.- Ft b/ havi teljes árú összvonalas bérlet: 3.445- Ft c/ félhavi teljes árú összvonalas bérlet: 2.280.- Ft d/havi teljes árú egyvonalas bérlet: 2.330.- Ft e/ félhavi teljes árú egyvonalas bérlet: 1.555.- Ft f/ havi kedvezményes bérlet: 1.115.- Ft
SAKK – megyei I. Szerencs-es győzelem
A B-A-Z megyei bajnokság I. osztályának „A” csoportjában január 16-án bajnoki mérkőzését játszotta a Mezőkövesdi SE II. sakkcsapata. Az ellenfél a Szerencs Városi SE volt, amely alakulat nagyon fente ránk a fogát, érezhető volt, hogy „gólarányt” akart javítani, igen erős csapattal állt ki, az első táblán FIDE-mesterrel. Városunk II. számú együttese azonban – az utolsó pillanatokban beiktatott kényszerű csapatváltoztatástól mentálisan megerősödve, nemes erényeket csillogtatva, lelkes játékkal, 2,5 – 5,5-ös állásból fordítva, a még hátralévő 4 táblán nyertesként felállva 6,5 – 5,5 arányú győzelmet aratott, így nem Szerencs-étlenül tért haza. Ezzel az eredménnyel a csapat beérte jelen vetélytársát és a 8 csapatos mezőny 6.-7. helyére küzdötte fel magát. Győzött: Kántor József, Póta Lajos, dr. Tóth Béla, Bajzáth István és Pap László Ikszelt: Molnár István, Doma Lajos és Ördög Áron Játszottak még: Hegedűs Rafael, Nyíri Dániel, Tóth László és Csontos Dominik Az 5. fordulóra 2011. február 13án kerül sor, az ellenfél Berente csapata lesz, idehaza. Dr. Tóth Béla
14
2011. január 27.
SPORTKALAUZ
A Golden Boysé az aranyérem A Golden Boys csapata nyerte meg a Zsóry Kupa kispályás teremlabdarúgó-tornát január 16-án. A harmadik alkalommal megrendezett eseményt a Mezőkövesdi Sportegyesület és a Xanthi Gyros Bár szervezésében bonyolították le a Városi Sportcsarnokban. A megmérettetés mezőnyét tíz csapat alkotta, akik két ötös csoportban küzdöttek meg a továbbjutást jelentő első két helyért. Az A csoportban kiemelkedően szerepelt a Golden Boys gárdája, ennek köszönhetően az első helyen végeztek 10 ponttal. A csoport második helyét a Balboa és barátai együttese szerezte meg 9
egységgel, így ők is folytathatták szereplésüket a tornán. A harmadik pozíciót a a Revans szerezte meg 6 ponttal, a három pontos Barta FC és az 1 egységgel záró Bazd Előre FC előtt. A B csoportban a Novaj gárdája minden találkozóját megnyerte, így a Heves megyeiek 12 ponttal magabiztosan szerezte meg az első helyet. A novajiak mögött a Gólvágók „futottak be” a második helyen 9 ponttal, maguk mögé utasítva a 6 pontos Xanthi Gyros Bárt és a 3 egységgel záró Bónuszt. Az egerszalóki Cool Tour FC nem szerzett pontot, így utolsó helyen fejezte be a csoportküzdelmeket.
Szép évzárás Két rangos versennyel zárták a 2010-es esztendőt a Mezőkövesdi Sportegyesület ökölvívó szakosztályának sportolói. November 28-án rendezték meg a nagy hagyományokkal rendelkező „Vecsés Gálát”, a Pest megyei településen. A versenyen összesen 10 pár mérkőzés volt. Városunkat Lőrincz Márk és Balogh Elemér képviselte. A kövesdi bokszolók mérkőzéseit döntetlenre hozták ki a pontozóbírók, a csapat edzőjének, Tóth Józsefnek a véleménye szerint „a bíró sporttársak még hírből sem ismerték a korrektséget.” A szintén többéves hagyományra visszatekintő „Mátra Kupát” december 18-án rendezték meg Gyöngyösön. A megmérettetésen gépkocsi problémák miatt, az előzetesen nevezett tizenkét sportolóval szemben összesen hat versenyző képviselte Mezőkövesdet. Az ökölvívók nagyszerűen szerepeltek a versenyen. Lakatos Márk és Balogh Elemér egyaránt döntetlenre végzett, míg Paczók Erik, Lőrincz Márk és Viszneki István az első helyet szerezte meg. Nagy Ferencet az orvos megvizsgálta és nem engedte elindulni a Mátra Kupán. „A versenyen részt vett edző sporttársak egyöntetű véleménye szerint Lőrincz Márk volt a legtechnikásabb induló, mivel ő volt az, aki minden helyzetben jó döntéseket hozott. Az ünnepek miatt két hetes szünetet tartottunk, ezt követően január 3-án kezdtük meg a felkészülést a 2011-es esztendő feladataira.” - zárta gondolatait Tóth József edző. bokri
Büntetők döntöttek Az első elődöntőben a Golden Boys nagy csatában 2-1-re legyőzte a Gólvágókat, míg a novajiak valósággal kiütötték az elfáradó Balboa és barátai gárdáját. A találkozó végeredménye 6-1 lett. A harmadik helyért vívott összecsapáson ellenben megrázta magát a Balboa és barátai és 3-1-re legyőzték a Gólvágókat. A finálé óvatos, elsősorban a védekezésre összpontosító csapatok csatáját hozta, így ennek megfelelően viszonylag kevés helyzet alakult ki a kapuk előtt. A találkozó rendes játékideje alatt nem született gól, ezért büntetők döntöttek a Zsóry Kupa sorsáról. A rendkívül izgalmasan alakuló párharc az ötödik körben Lecső Milán találatával dőlt el, így 3-2-re nyert az elsősorban kövesdi ifistákból álló Golden Boys. Az ünnepélyes eredményhirdetésen Vojtekovszki Csaba, az MSE sportigazgatója adta át az értékes nyereményeket a csapatoknak. A Zsóry Kupa gólkirálya a novaji Szabó Richárd lett, aki összesen 9 alkalommal talált az ellenfelek kapujába. bokri
NB I-es lett a kövesdi sípmester A tavaszi szezonban már NB I-es mérkőzéseken fújhatja majd a sípot a mezőkövesdi Radványi Ádám. Az őszi szezon befejezése után elnökségi ülést tartott az MLSZ Játékvezetői Bizottsága, melynek keretében a bizottság tagjai értékelték Ádám teljesítményét, majd ezután a legmagasabb osztályba sorolták a tehetséges játékvezetőt. Radványi Ádám A 27 esztendős bíró 2009 májusa óta tartozik az országos kerethez. Az elmúlt másfél évben összesen huszonöt NB II-es találkozót vezetett. Radványi Ádám nagy sikert ért el, hiszen korábban még sohasem volt első osztályú futballbírója városunknak. bokri
Ott lesznek a VB-n! Kijutott a görögországi U21 világbajnokságra a magyar junior férfi kézilabda-válogatott. Nemzeti csapatunk a Belgiumban, január 7-e és 9-e között megrendezett VB-selejtezőcsoport megnyerésével kvalifikálta magát a világversenyre. Együttesünk Rosta István vezetésével előbb 28-27-re kikapott Lengyelországtól, majd Románia ellen 35-28-as győzelmet aratott. A Zele Dánielt is soraiban tudó válogatottunk a csoport zárómérkőzésén 28-24-es sikert ért el a házigazda Belgium ellen, így a mieink csoportelsőként végeztek. bokri
2011. január 27.
Foci felkészülés Január 7-én kezdte meg a felkészülést Mezőkövesd Zsóry NB II-es felnőtt labdarúgócsapata a tavaszi szezonra. Az előzetes várakozásokat messze felülmúló, második pozícióban álló futballistáink Huszák Géza vezetőedző irányításával erőfejlesztő edzésekkel kezdték meg a felkészülést. Az első hetekben a fizikai erőnlét megalapozásán dolgoznak labdarúgóink, amely nagyon fontos az eredményes bajnoki szerepléshez. Futballistáink lejátszották az első edzőmérkőzésüket január 19-én, méghozzá a szintén másodosztályú Kazincbarcika ellen. Vámosiék magabiztos játékkal 4-0-ás győzelmet arattak a megyei rivális ellen. Csapatunk góljai közül Szabó Viktor hármat szerzett, míg mellette Sivák Sándor talált be az észak-borsodi együttes kapujába. „Jól haladunk a felkészüléssel, az eddig eltervezett munkát teljes egészében elvégeztük. A jövő héten is elsősorban a
SPORTKALAUZ fizikai felkészítésen lesz a fő hangsúly, emellett a Videoton tartalékcsapatával játszunk majd egy edzőmérkőzést Felcsúton január 26-án.” – mondta Huszák Géza vezetőedző. A játékoskeretben egyelőre nem történt változás az őszihez képest és nagy mozgásra nem kell számítani a téli szezonban. Előreláthatólag 1-2 játékos érkezésére vagy távozására van esély, de az sem elképzelhetetlen, hogy csapatunk az őszi kerettel vág neki a tavaszi szezonnak. Az átigazolási időszak egyébiránt január 21-től február 21-éig tart. Címvédőként a Borosin Sivákék a hagyományoknak megfelelően ebben az esztendőben is részt vesznek a Dr. Borosi László kispályás emléktornán, ahol focistáink a viadal címvédőjeként indulhatnak el. Az immár 26. alkalommal megrendezésre kerülő színvonalas megmérettetés egyik selejtezőcsoportjának helyszíne Mezőkövesden lesz január 29-én. A Városi Sportcsarnokban ös�szesen hat együttes méri majd össze
Fontos meccsek előtt Gőzerővel készül a közelgő bajnoki rajtra felnőtt kézilabdacsapatunk. A Budapest Bank Férfi Kézilabda Ligában szereplő együttesünk január 5-én kezdte meg a felkészülést. Az első héten Rosta Miklós vezetésével hangolódtak a pontvadászatra Bécsiék, miután Rosta István a magyar férfi junior kézilabda válogatottal Belgiumban vett részt világbajnoki selejtezőn. Kézilabdázóink a felkészülés első két hetében a fizikai elemek gyakorlására helyezték a fő hangsúlyt. Az MKC lejátszotta az első edzőmérkőzését január 18-án. Ráczék erősen tartalékos összeállításban léptek pályára az NB1/B-ben szereplő Törökszentmiklós vendégeként, hiszen Bécsi, Fekete, Molnár és Papics sérülés, míg Rosta Miklós az ifjúsági csapat edzése miatt hiányzott a csapatból. A nehézségek ellenére magabiztosan, 39-28-ra győztek Milicsevicsék, többek között a fiatalok jó teljesítményének köszönhetően és ez biztató lehet a jövőre nézve. „Azt gondolom, hogy jó és hasznos mérkőzést játszottunk a felkészülés elején járó Törökszentmiklóssal. A mérkőzésen voltak jobb és gyengébb periódusaink is, de összességében elégedett vagyok a játékkal.” – mondta Rosta István vezetőedző.
A fiatalok beépítése többek között azért is fontos, mert Juhász Károly, csapatunk rutinos irányító-átlövője elhagyta az MKC-t és tavasszal már a másodosztályú Gyöngyöst fogja erősíteni. A játékoskeretben még elképzelhető, hogy lesznek változások, de egyelőre senkivel sem kötött megállapodást a klub. Együttesünk részt vett a nagy hagyományokra visszatekintő Dobó Kupa -12. Marton János Emléktornán, ahol összesen 8 csapat vett részt január 22-én és 23-án. Rosta István gárdája többek között a Vác, Kassa és a Magyar Ifjúsági Válogatott ellen lépett pályára a rangos megmérettetésen. Kecskeméten kezd az MKC A torna után gőzerővel folytatódik a felkészülés, hiszen február 5-én megkezdődik a tavaszi szezon. Az MKC számára ráadásul nagyon fontos mérkőzéssel indul a 2011-es esztendő, mivel a 8 közé jutásért folytatott küzdelemben az egyik legnagyobb rivális, Kecskemét otthonában lépnek pályára Feketéék. Abban az esetben, ha az MKC-nak nem sikerül megnyernie a mérkőzést, kézilabdázóink jelentős lépéshátrányba kerülhetnek az alsóház elkerüléséért folytatott harcban. Az MKC 16 forduló után a 9. helyen áll 7 ponttal. Az alapszakaszt ezúttal is a világ egyik legjobb csapata ellen vívhatják majd meg a bokri mieink április 9-én.
15
tudását. A rangos tornán felnőtt labdarúgóink mellett az egyaránt megyei II. osztályban szereplő Szentistván, a Tibolddaróc, a Mezőkeresztes, a Vatta, valamint a megyei harmadik vonalban szereplő Mezőnagymihály gárdája vesz részt. A selejtezőcsoport győztese indulhat a 12 csapatos döntőben, ahol a megye legjobb csapataival veheti majd fel a küzdelmet a minél előkelőbb helyezésekért. A teremtorna fináléját a Miskolc Városi Szabadidő Központban rendezik meg február 5-én és 6-án. Ebben az esztendőben újra megrendezik a Wiktori Kupa nagypályás felkészülési labdarúgó tornát Mezőkövesden. A rangos eseményen összesen nyolc csapat vesz részt. Együttesünk a kupa keretében elsőként a REAC ellen lép pályára február 2-án 17 órától. Az MSE szervezésében rendezik meg a Mezőkövesdi Régiós Labdarúgó Tornát. Az egy hónapon át zajló megmérettetésen nyolc, zömében megyei I. és II. osztályú csapat vesz részt február 6-tól. A torna küzdelmeiben elindul Mezőkövesd Zsóry U19-es gárdája is. Bódi Krisztián
MKC alapszakasz menetrendje (2011) 02. 05. szombat 18:00 Pajor Pálinka Kecskeméti KSE Mezőkövesdi KC 02. 11. péntek 18:00 Balatonfüredi KSE - Mezőkövesdi KC 02. 19. szombat 18:00 Mezőkövesdi KC - Dunaferr SE 02. 27. vasárnap 18:00 Tatran Presov - Mezőkövesdi KC 03. 05. szombat 18:00 Mezőkövesdi KC - Orosházi FKSE 03. 16. szerda 18:00 Pick Szeged - Mezőkövesdi KC 03. 19. szombat 18:00 Mezőkövesdi KC - Csurgói KK 03. 26. szombat 18:00 Tatabánya Carbonex KC Mezőkövesdi KC 04. 09. szombat 18:00 Mezőkövesdi KC - MKB Veszprém KC
Csodálatos Európa Január 20-án újabb fotókiállítása nyílt Korpás Károlynak, ezúttal a Rózsa Étteremben. A Csodálatos Európa című tárlaton a fotós mintegy 33 alkotását ismerhetjük meg. A kiállítás az európai országok építészeti, természeti kincseit, valamint egy-egy egyedi, különleges pillanat megörökítését mutatja be. A tárlat megrendezésének apropóját jelentette, hogy a kiállított anyag témája szorosan kapcsolódik ahhoz az eseményhez, hogy 2011-ben Magyarország az Európai Unió soros elnöke. A megnyitón Murányi Norbert köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Fekete Zoltán polgármester mondta el nyitóbeszédét. A város első embere kiemelte Korpás Károlynak azon önzetlen tevékenységét, hogy a bemutatott fényképeken keresztül betekintést enged a közönségnek azokba a személyes élményekbe, amelyeket a külföldi, illetve belföldi utazásain átélt. Dr. Fekete Zoltán szavai után az alkotó, Korpás Károly osztotta meg gondolatait.
„A kiállítás az elmúlt év, évek utazásai során készült fényképeket mutatja be, amelyek többsége a kedvenc országomban, Olaszországban, illetve Magyarországon készültek. A kiállított 33 kép között szerepelnek a repülőből fotózott légi felvételek, jellegzetes épületeket megörökítő fotó, valamint nagyon szeretek egy adott, nem mindennapi pillanatot, mozzanatot megörökíteni, amely abban a pillanatban megragadja a tekintetemet. Minden utazásom után kiválogatom az ott készült fényképekből a kedvenceimet, amelyek közel állnak hozzám. Többnyire ezekből a képekből válogattam a tárlatra, amely nemsokára Budapesten és több vidéki településen is bemutatkozik.” – mondta el Korpás Károly. A megnyitóján énekes produkciót hallhattunk Tóth Marianntól, aki az Európa című dalt adta elő. Az összejövetelt pedig egy nem mindennapi előadás zárta, hiszen Barna György saját, önállóan komponált, Utazni jó című zongoradarabját játszotta el. A fiatal alkotó fotóiból nyílt kiállítást március 10-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Rózsa Étteremben. M. Zs.
Genf, Virágóra