CPg (azaz Come on Punk group, késŒbb Coitus Punk group) szegedi punkegyüttes, 1979
VALUCH TIBOR
Csövesek digók punkok IFJÚSÁGI SZUBKULTÚRÁK A KÁDÁR-KORBAN
Az ezerkilencszázhetvenes-nyolcvanas évek Magyarországa a mából visszatekintve sokak számára a békés kiegyensúlyozottság képét mutatja. Ekkor vált a legtel jesebbé a kádári konszolidáció, működött a politikai közömbösítés, a felemás fogyasztói magatartás, konfliktusok mintha nem is lettek volna. Ha azonban az idilli kép mögé nézünk, láthatóvá válnak a feszültségek, a generációs különbségek és az ifjúsági, szubkulturális szerveződések. Mit jelentett, miként jelent meg mindez a politiká ban, a kultúrában és a társadalomban?
A
hhoz, hogy a címben kiemelt hetvenes évek végi ifjúsá gi – szubkulturális – csoportokat térben, időben és a társadalomban el tudjuk helyezni, rövid áttekintést kell adnunk a félmúlt Magyarországáról, arról, milyen volt ez az ország, milyen volt a kultúra, a társadalom és a politika a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években. Kikkel szemben fogalmazódott meg az a fajta ellenérzés, az a fajta kivonulási kísérlet, amelyet ezek a csoportok megpróbáltak kifejezni? Milyen generációk voltak jelen Magyarországon az 1960-as, ’70-es, ’80-as évek magyar társadalmában, milyen szocializációs élmények hatottak rájuk?
MILYEN ORSZÁG, MILYEN KULTÚRA, MILYEN POLITIKA? A Kádár-korban Magyarország „majdnem ország” volt: nem volt szabad ország, de nem volt végletesen elnyo mott ország sem. Diktatúra volt, de a puhábbik fajtából. Jelen volt a politikai rendőrség, de már nem hurcoltak el embereket az utcáról. Beépült a rockzenébe is, beépítették a megfigyelőket, a megfigyelteket megpróbálták bomlasztani, de
Aczél György a Kádár-korszakban a kulturális élet legfŒbb ideológusa, irányítója volt
egyre ritkábban tiltottak be bármit. Ez a kultúrpolitikára is vonatkozott. Voltak kisebb kurzusváltások a hetvenes években, az évtized elején szi goro dó kultúrpolitikai törekvés nyert teret, amely aztán később ismét felpuhult. A három T kultúrpolitikája jegyében egyfajta lassú „húzd meg – ereszd meg” hatalmi játék zajlott, a hatalom által megszabott tűréshatár egyre rugalmasabbá vált. A rendszer jellegénél fogva (is) meghatározó volt az államilag támogatott és ellenőrzött kultúra. Ennek a „hivatalos” kultúrának évtizedeken keresztül Aczél György volt a nagy hatalmú és befolyásos irányítója. Révész Sándor az 1990-es években készített életrajzi monográfiában Aczél kultúrpolitikáját a szelektív kegyosztogatás rendszereként írta le. Vagyis aki belefért valamennyiRUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
145
re a rendszerbe, és A Fekete nem volt nagyon rendBárányok koncert szerellenes, azt megközönségétŒl tűrték, aki viszont határozottan szembefor- elkobzott tárgyak, 1980. augusztus dult a szocialista rend23. (fent) szerrel, azt zaklatták, betiltották, esetenként Uránvárosi fiatalok, kitessékelték az or- Pécs, 1980 (jobbra) szágból. S mindeközben a rendszerhű vagy legalábbis lojális alkotókat, művészeket igyekeztek támogatni. A hetvenes évtized vége felé egyre szélesebb lett a tűrt kategória, egyre vékonyabbá vált a tiltott, és egyre keskenyedett a támogatott kategória is. Ebben az országban, ebben a kultúrában évtizedeken át egyetlen meghatározó politikai tényező létezett: a Magyar Szocialista Munkáspárt. De azért azt is lehet látni, hogy a hatvanas évek volt az 1963 és 1978 közötti másfél évvégétől kialakulóban volt egyfajta el- tized. Ez a tényleges kádári konszolidálenzékiség, amely kezdetben kulturá- ció periódusa Magyarországon, amikor lis köntösben jelent meg, majd fokoza- a rendszer saját szempontjából talán a tosan alakult át nyílt politikai érzület- legoptimálisabb és a legkevésbé konfté. Ebben az esetben is meglehetősen liktusos mó don műkö dött. Külső és fontos és szoros a kultúra és a politika belső okok következtében ez a korszak a hetvenes évek végére lezárult, és elkapcsolata. Az akkori hatalom szemszö géből kezdődött a válságba csúszás, amely a nézve kétségtelenül sikeres korszak nyolcvanas években felgyorsult. Ebben
146
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
a hatalmi-társadalmi térben nyilván nem jutott már elég erő és energia arra, hogy mindent ellenőrizzenek. A kor sajátos hangulatát egy korabeli underground dalszöveg igen találóan fejezte ki: „Nyilvántartanak, nyilván tartanak tőled…” A hatalmon lévők tartottak a politikai feszültségtől, a társadalmi reakcióktól és az esetleges szerveződésektől, az underground mozgalmaktól,
gyakorlatilag mindentől, ami nem állami felügyelet alatt zajlott.
MILYEN TÁRSADALOM? MILYEN GENERÁCIÓK? A manapság ismét divatos leegyszerűsítésekkel szemben úgy vélem, hogy a magyar társadalom ebben az időszakban sem volt semmiféle értelemben ho-
ség/semlegesítés és a közömbösség határozta meg. Még mindig meghatározó élmény ebben az időszakban 1956, általában és generációs értelemben is. Volt tehát egy ’56-os generáció, amely minimum két részre osztható. Az egyik csoport tagjai a forradalmi események aktív résztvevői voltak, intenzíven átélték azt, ami történt, és ebből levontak bizonyos következtetéseket a maguk számára, aminek lényege a politikai távolmaradás/passzivitás és a csendes emlékezés kombinációja. Az ’56-os generáció másik részét azok alkotják, akik nem voltak aktív résztvevői a forradalmi eseményeknek, ám a gondolkodásukat, az életpályájukat és az életszemléletüket mégis meghatározta, amit akkor és a megtorlás időszakában tapasztaltak. Döntő többségük egyértelműen levonta azt a következtetést, hogy nem lehet széllel szemben… Vagyis amíg a status quo meg nem változik (szovjet megszállás és kommunista uralom), addig itt nem lehet semmit tenni, mivel nincs társadalmi támogatottsá ga semmifajta Szigorúan rendszerváltoztató gonellenŒrzött dolatnak és cselekvésekfiatalok (balra) nek, csak az alkalmazkoCsövesek, 1980 dásnak és az erre épülő (lent) egyéni boldo gulásnak.
mo gén s persze szo cialista sem. Az 1960-as évek végétől több tényező által meghatározott társadalmi újratagolódás, differenciálódás kezdő dött el. Felértékelődött a tudás, a kapcsolati tőke, a kockázatvállalási készség. Gyorsuló ütemben nőttek a jövedelmi különbségek, kibontakozott egy meglehetősen markáns újravagyonosodási folyamat. A ma gyar társadalom politikai magatartását alapvetően a semleges-
Ennek a két csoportnak van egy közös pontja: a kényszerű felejtés és a hallgatás. Így nem örökítettek át történelmi tudást, tapasztalatokat, emlékeket, nem beszéltek ezekről a kérdésekről. Ezzel szemben volt/van egy generáció, amely az 1960-as években lett kamasz/fiatal felnőtt, az egyszerűség kedvéért nevezzük őket ’68-as vagy nagy generációnak, amely csak kisgyermekként élte át 1956-ot, nincsenek közvetlen élményei, nincs rossz tapasztalata a politikával és a hatalommal. Valahogy mégis azt érezte eszmélése idején, hogy nincs jól, az idősek túlsá gosan konformak számára, ő nem így akar élni. A Nyugaton kialakult szubkultúrák hatásával és ennek átA Ferm együttes vételével a generátagjai: Menyhárt ciósan egé szen más János, Környei élet mód és életvitel Csaba, Karácsony János és Környei rájuk is hatással volt. Attila (jobbra), Ennek a generációFöldes László, nak a tagjai közül keHobó (lent) rültek ki a hatvanas évekbeli huligánok,
148
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
galeritagok, a magyar hippik. S ennek a generációnak a tagjai azok, akik, ha nehezen is, de már megteremtették a saját kifejezési lehetőségeiket. Ezek az emberek lettek azok, akik meghatározó szerepet töltöttek be a különböző kulturális, művészeti kezdeményezésekben vagy együttesek alakításában a hetvenes években. A ’68-as generáció életének, szocializációjának még egy fontos mozzanata van: 1968 tapasztalatának átélése, amelyhez hozzátartoztak a „prágai tavasz” és a nyugat-európai diáklázadások beszivárgó hírei, élményei.
Rice, Rice, Beatrice (fent) „Fekete bárányok” – P. Mobil-koncert
BÉKEVISELT NEMZEDÉK Az utolsó markáns generációs csoport a Kádár-korszakban az 1970-es, 1980as évek fordulójának generációja. Ez a békeviselt nemzedék vagy – ahogy KreRUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
149
salek Gábor elnevezte – az „aluljárónemzedék”, amely a hatvanas évtized első felében már „beleszületett” a rendszerbe, és bő másfél évtized múlva lett kamasz, fiatal felnőtt. Ők már ebben a konszolidált, egészen határozott jövőperspektívát mutató időszakban születtek, amikor már „természetes” volt, hogy ha valaki megszületik, akkor felcseperedve először kisdobos lesz, aztán úttörő, majd KISZ-tag, végül párttag. Adott volt az irány, adott volt a rendszer, műkö dött az „élni és élni hagyni” pragmatizmusának logikája és a lojalitás elvárása. A múltról, a történelemről, a politikáról a szülők inkább hallgattak, ami a kíváncsiságot csak fokozta. Politikai értelemben ennek a generációnak meghatározó élménye 1980–81 Lengyelországa, a Szolidaritás, a szükségállapot bevezetése. A békeviselt nemzedék tagjai azt a fajta (rendszer)konformitásos konszolidáltságot vetették el, amelyet szüleik képviseltek, az apolitikus egyéni gyarapo dás – lakás, telek, hétvégi ház, SZOT-üdülés, Trabant, Wartburg, Zsiguli, IBUSZ-utazás – nagyjából egyenes vonalú fejlődésének rendjét. Ez a kor zenéjében is, dalszövegeiben is kifejeződött, hiszen a „Becsületről” szól a dal, vagy arról, hogy „Őszintén akarok élni…” A zene, amely ezt az életérzést kifejezte, szintén lényeges generációszervező elem. A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején a zene már egy másfajta rockzene. Ebből a dimenzióból már az Illés, Omega, Metró az, ami avíttas valahol. Az Illés és a Metró már nem létezett, az Omega még igen, ám a szórakoztatóipar részévé vált. Minden olyan együttes fontos volt, amely ezzel szemben értéket tudott felmutatni. Ekkor ért a csúcsra a Piramis, ekkor kezdett feljönni a Hobo Blues Band, a P-Mobil vagy az egykor diszkózenét játszó zenekarból punkra váltó Beatrice. A nyolcvanas évek elején a korai Edda is ezt a kivonuló, kívülálló, elutasító életérzést fejezte ki, amely aztán a nyolcvanas évek magyar underground (Trabant Kontroll, URH, Európa Kiadó, VHK) zenéjében még markánsabbá és politikusabbá vált. A viselkedés szintén fontos eleme ennek a generációs folyamatnak, hiszen a közösségkereséssel és -építéssel együtt egy másfajta gondolkodásmód is megjelenik, amely túlmutat a „megszokott”, generációs alapú ifjúsági lázadáson. E generáció életében markánsan jelen volt a másság, a másfajta cselekvés, a másfajta élet keresésének a le-
150
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
hetősége. S persze a viselkedéshez hozzátartozott a bosszantás, a „polgárpukkasztás”, a „bélásokat” kérő lejmolás. A zene és a viselkedés mellett lényeges volt a csoporttudatot, az összetartozást és a generációs identitást reprezentáló sajátos öltözködés. Ez a csövesek és a punkok esetében is feltűnő, provokatív volt. Ennek az életmódnak, életstílusnak alapvető öltözködési elemei közé tartozott a csőfazonú, szakadt farmernadrág, a kockás ing, az alföldi papucs, a szimatszatyor, a hosszú haj vagy éppen a „kakastaréj-frizura”, ékszerként a biztosítótű.
MILYEN CSÖVESEK, PUNKOK ÉS DIGÓK? Megkerülhetetlen a kérdés, hogy a békeviselt nemzedéket markánsan megjelenítő csöves és punk szubkultúra divat vagy életforma volt elsősorban. Azt gondolom, hogy azok számára, akik komolyan vették, ez egyértelműen életforma volt, a másfajta gondolkodásmódnak, életszemléletnek a megjelenítése. Kétségtelenül az is látszott, hogy ezeket a törekvéseket, csoportokat a politika igyekezett kontrollálni, s ennek eszköztárába a sajtókampánytól a titkos rendőrségi megfigyelésen, a rendőrségi erődemonstráción át az erőltetett KISZ-es felügyeletig sok minden beletartozott.
Nyilvánvalóan a csövesek, a punkok és a digók Extázisban sem alkottak valamiféle (fent), homogén szubkulturális Generációk konfliktusa társadalmi réteget, ha(jobbra) nem különböző csoportokra tagolódtak. Kresalek Gábor csoportosítása szerint voltak egzisztenciális értelemben vett csőlakók, olyan emberek, akiknek nem volt lakásuk, egzisztenciájuk és munkájuk. Sokan voltak ilyenek ebben az országban, bár a hivatalos statisztika nemigen vett erről tudomást. Nem volt olyan könnyű csövezni Magyarországon, hiszen a közveszélyes munkakerülés büntetőjogi kategóriája – ezt röviden KMK-nak nevezték – alapján javító-nevelő munkára vagy visszaesőként akár börtönbüntetésre is lehetett ítélni az ilyen életformát folytatókat. Ezek a fiatalemberek, ha időnként volt munkahelyük, gyorsan elvesztették, nem rendelkeztek stabil családi háttérrel, tehát gyakorlatilag egyfajta korai, latens hajléktalanság helyzetében éltek. Az ő esetükben nem elsősorban ideológiai, életszemléleti kérdés volt a csövezés, hanem kényszerű életforma. Aztán nyilván voltak olyanok, akik úgynevezett ideológiai/életszemléleti csövesként írhatók le. Akik vagy direkt fordultak szembe az otthoni léttel, vagy rendezetlen családi háttérből jöttek, próbáltak menekülni, s egymással teremtettek a maguk számára új kö-
zösséget és perspektívát is nyújtó emberi kapcsolatrendszert. Ebben a csoportban aztán nagyon sokféle családi, társadalmi háttérből érkező embert lehet találni, szegényebb vagy gazda gabb családból és családi viszonyrendszereken kívülről érkezőket egyaránt. A harmadik csoport a szalon- vagy divatcsöveseké, akik valamennyire rokonszenveztek ezekkel a dolgokkal, de valójában számukra sem ideoló gia, sem életforma nem volt. Igazából a hétvégi koncerteken öltötték fel és egyfajta jelmezként viselték ezeket a jellegzetes ruhadarabokat. Sok-sok középrétegbeli fiatal csak a hétvégén, egy-egy koncert-buli erejéig „lázadt”.
Az ún. digók kisebb és kevésbé erős csoportkultúrát alkottak ebben az időszakban Magyarországon. Ez is egy sajátos lázadás volt, amelynek előképét az ötvenes évek jampec szubkultúrájában lehet megtalálni. Ők gondosan fésült frizurát viseltek, jól öltözöttek voltak. Márkás vagy annak tartott, hegyes orrú cipő, magas sarkú csizma volt rajtuk, pantallót, színes inget viseltek, s igyekeztek úgy megjelenni és úgy kinézni, mint az igazán gazdagok. Ezek a fiatalok inkább a diszkókban, semmint a rockkoncerteken élték ki magukat. Jóval feltűnőbbek voltak a csövesekhez képest kisebb létszámú csoportokba szerveződő punkok. A punk szó ere-
detileg korhadt, piszkos, visszataszító dolgot jelent, és általában gyűjtőfogalomként használták a nyugati világban, ahol így nevezték az utcán lődörgő, csavargó, munka nélküli, unatkozó, polgárokat molesztáló, feltűnően öltözkö dő és viselkedő fiatalokat. Ma gyarországon a csövesek megjelenését követően alakultak ki a különböző punkcsoportok a hetvenes–nyolcvanas évek fordulójától, aztán ennek a kilencvenes évekre áthúzódó „folytatása” lett a skinheadek megjelenése. Kialakult egy diák-, egy külvárosi és egy lakótelepi szubkultúra, amelybe ez a punk életforma-kultúra bele tudott épülni. Ez akkor nyilván még inkább felkeltette a figyelmet. 1977-ben alakult meg az első punkegyüttes, a Spion zenekar. Ezután sorra jöttek létre a különböző underground, a művészettel is kapcsolatot teremtő csoportok: a legismertebb közülük a Bizottság, aztán az Elhárítás, a Petting és sok más formáció – a punk minden politikai nyomás ellenére életképes maradt. Közös koncert szerveződött 1981-ben, amikor az Európa Kiadó, a Sikátor és a Petting koncertezett a Kassák Klubban, s ebből egyfajta mozgalom alakult ki. A hivatalos nyilvánosságba be nem kerülő zenék kazettákon terjedtek. Eközben a politika sem maradt teljesen tétlen, az első nagy feltűnést keltő eset a CPg története volt. A Come on Punk group 1979-ben alakult szegedi punkegyüttes volt, a nyolcvanas évek elején folyamatosan zaklatták őket, majd 1983-ban jogerős ítéletekkel végződő politikai pert indítottak ellenük. Egy-egy ilyen fellépés a punkcsoportok és a különböző szubkulturális kezdeményezések szerveződését ekkor már alig-alig befolyásolta érdemben. A lakótelepeken élő panelpunk-, a zömmel értelmiségi fiatalokból álló artpunkcsoportok mentek a maguk útján.
• Ennek a korántsem teljes áttekintésnek a végén még egy kérdést kell feltennünk. Nevezetesen: mi volt a jelentőségük és értelmük ezeknek a hetvenes–nyolcvanas évekbeli szerveződéseknek és ifjúsági csoportképződéseknek? Nyilvánvalóan fontos volt, hogy kialakultak, kialakulhattak, hisz ez a folyamat önmagában is a társadalmi pluralizálódás felé történő elmozdulást mutatta, még akkor is, ha ezek kicsiny társadalmi csoportok, kisebb köröket megmozgató csoportosulások voltak. RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
151
