Gail McHugh ÜTKÖZÉS
Ulpius-ház Könyvkiadó 2013 A fordítás alapjául szolgáló mű: Gail McHugh: Collide
Copyright © 2013 by Gail McHugh All rights reserved. Hungarian translation © Berki Judit, 2013 © UlpiuS'ház Könyvkiadó, 2013 ISBN 978 963 254 850 0 Anyámnak. Igazad volt
Véletlen találkozások
Kiszámolta, hogy a repülőút Coloradóból New Yorkba három óra negyvenöt percig tart. és tudta, hogy az élete ezután örökre megváltozik — még az eddigi változásokhoz képest is. Emily Cooper izzadó tenyerével megtagadta az ülés karfáját, és becsukta a szemét, amikor a motorok felzúgtak, és a gép felszálláshoz készült. Sosem szeretett repülni, sőt kifejezetten rettegett tőle. Igaz, bizonyos alkalmakkor úgy érezte, hogy megéri ez a kínlódás tízezer méter magasban: például amikor elköltözött otthonról, és főiskolára ment, nyaralni indult egy trópusi szigetre, vagy imádott családjához utazott látogatóba. Ez a mostani út azonban nem 1 tartogatott örömet — csak gyászt és szomorúságot. Annak, hogy reggelenként mégis képes volt felkelni, egyetlen oka volt: Dillon, a barátja, aki most mellette ült, és őt nézte. Emily tudta, hogy Dillon látja az arcán a rettegést. A fiú megfogta a kezét, aztán előrehajolt, és kisimított egy tincset Emily arcából. - Nem lesz semmi baj, Em - suttogta. - Hipp-hopp, és már meg is érkezünk. Emily magára erőltetett egy mosolyt, majd óvatosan az ablak felé fordult, és nézte, ahogy a hófedte hegycsúcsok lassan eltűnnek a felhők alatt. Miközben elbúcsúzott az egyetlen igazi otthontól, amit valaha ismert, még jobban elszomorodott. Fejét az ablaknak támasztotta, és végiggondolta az elmúlt hónapokat. A hívás október végén érkezett, épphogy elkezdte utolsó .. i .i lm LMI.III. Addig il pillanatig úgy tűnt, hogy élni... jó. I i , I)<>ii.i|>|>.il korábban találkozott Dillonnal, jól tanult, és i /ob.H.ii.sáltai), Olivia Martinban élete egyik legjobb barátnőn i l iláim meg. Aztán felvette a telefont, és meghallotta a bin, amire legrosszabb álmaiban sem számított. — Megkaptuk a leleteket, Emily — mondta Lisa, a nővére. — Anyának mellrákja van. Előrehaladott stádiumban. Az utolsó öt szó mindent megváltoztatott. Méghozzá teljesen. Anyjának, akit az életben a legjobban csodált, akire mindig mindenben számíthatott, ráadásul aki egyedül nevelte őt fel, maximum három hónapja volt hátra. Ami ezután következett, arra Emily egyébként sem tudott volna felkészülni. A meghosszabbított hétvégékre, amikor az Ohiói Állami Egyetemről Coloradóba utazott, hogy' anyja mellett legyen az utolsó néhány hónapban, és végignézze, ahogy a világéletében energikus és határozott asszony fokozatosan elveszti erejét, és halála előtt önmaga árnyékává válik. A repülő légörvénybe keveredett, Emily rémülten szorította meg Dillon kezét, és a fiú felé fordult. Dillon rámo- solygott és bólintott, jelezte, hogy semmi baj. Emily barátja vállára hajtotta a fejét, és végiggondolta, hogy Dillon mennyi mindent tett érte az elmúlt hónapokban: hányszor repült New Yorkból Coloradóba csak azért, hogy mellette legyen, 7 hány gyönyörű ajándékot küldött csak azért, hogy elterelje a gondolatait erről a tébolyról, ami felfalta az életét, és hányszor hívta fel esténként csak azért, hogy ellenőrizze, Emily jól van-e. Sőt még a temetést is megszervezte, tanácsot adott, hogyan adja el gyerekkori otthonát, és végül segített New Yorkba költözni. Sok minden más mellett Emily ezért is hálás volt neki. Miközben a gép lassan földet ért a La Guardia repülőtéren, Dillon Hm il yt nézte, aki teljes
erőből szorította a kezét. Aztán elmosolyodott, és megpuszilta a lányt. — Na látod - mondta, és megsimogatta az arcát. — Nem is volt olyan vészes. Most már hivatalosan is New York-i vagy, kislány. Miután eg)' örökkévalóságnak tetsző idő alatt sikerült kijutniuk a reptérről, Dillon taxit fogott, és a lakáshoz hajtottak, amin F.mily Oliviával fog osztozni. Igaz, ez a döntés kényes téma volt kettejük között, mert Dillon azt szerette volna, hogy ezentúl együtt éljenek. Emily viszont úgy gondolta, hogy jobb, ha továbbra is Oliviával lakik, legalábbis egyelőre. Önmagában már az is éppen elég nagy változás, hogy otthonától ilyen messzire, ráadásul egy ekkora városba költözzön, és nem akarta még jobban megnehezíteni a helyzetet. Bár szerette Diliont — őszintén és szenvedélyesen —, egy vékony hang azt suttogta a fejében, hogy még várjon. Az összeköltözés majd a következő lépés lesz. Dillon végül is elfogadta az érveit, bár azért támadt ebből eg)' kis nézeteltérés. Megérkeztek, és Emily kiszállt a taxiból. A város hangjai és fényei azonnal letaglózták. A levegőben riasztók, csikorgó fékek és szirénázó mentőautók fülsüketítő zaja visszhangzott. Mindenhol beszélgető és kiabáló emberek, trappoló léptek a zsúfolt betonjárdákon, és végtelennek tűnő kocsisor, köztük a tengernyi sárga taxi. Emily még se nem hallott, se nem látott ehhez foghatót. A kátyúkból áradó gőz mintha szellemtáncot járt volna a forró beton felett. Colorado terebélyes fái és kristálytiszta tavai helyett acél és beton, hangos zaj és sosem szűnő forgalom vette körbe. Valahogy hozzá kell szoknia. Emily mély lélegzetet vett, és követte Diliont az épületbe. A portás biccentett, és felcsengetett Oliviának, hogy megérkeztek, ők pedig beszálltak a liftbe, és elindultak felfelé, a tizenötödik emeletre. Amikor beléptek a lakásba, Olivia felsikított, Emilyhez rohant, és a nyakába ugrott. - Annyira örülök, hogy itt vagy! - mondta, és két kezébe fogta Emily arcát. - Milyen volt az út?
8
föléltem, méghozzá gyógyszer és alkohol nélkül. — Imily elmosolyodott. — Szóval elég tűrhető. Minden rendben volt. — Dillon Emilyhez lépett, és átkarolta a derekát. - Különben sem hagytam volna, hogy baja essen. Olivia barna szemével gúnyosan Dillonra nézett, és ösz- szefonta a karját. Persze. Ha te ott vagy, nincs az a gép, ami lezuhanjon, Dilibogyó. Illetve Dillon. Dillon szigorú pillantást vetett Oliviára, és letette Emily csomagját a földre. Naná, Twist Olivér. Tudod jól, hogy én vagyok a kibaszott Superman. Emily sóhajtott. Olyan régen voltunk együtt így hármasban. Már el is felejtettem, hogy milyen remek a viszony közterek. Olivia elvigyorodott, és megfogta Emily kezét. Gyere, megmutatom a lakást — mondta, majd Emilyt maga után húzva visszafordult Dillonhoz. — Te meg tedd magad hasznossá, és pakold ki Emily cuccait, Ding-dong Dildó! Dillon erre a megjegyzésre már nem reagált, inkább levetődött a kanapéra, és bekapcsolta a tévét. Édes Istenem, Olivia - vihogott Emily, és követte a barátnőjét. - Honnan a pokolból találod szegénynek ezeket a neveket? Pff! — legyintett Olivia. — Elég csak ránéznem. Ketten együtt az őrületbe fogtok kergetni. Érzem. Biztosat nem ígérhetek, de mindent elkövetek, hogy ne így legyen, barátnőm. Olivia vezetésével Emily felfedezte a modern és elegáns lakást: a két hálót és a két fürdőszobát, plusz a viszonylag szerény méretű konyhát a fehér, antik szekrénnyel, a gránit munkapulttal és a rozsdamentes acélból készült háztartási gépekkel. A nappali hatalmas ablaka a Columbus Avenueio ra, New York Upper West Side-jának egyik legszebb részére nyílt. Egyszerűen lélegzetelállító volt: ha nincs Olivia, Emily sosem engedhette volna meg magának legalábbis Dillon segítsége nélkül. Bár Olivia dolgozott, és eltartotta magát, jómódú családból származott, így sosem voltak anyagi gondjai. Annak ellenére, hogy Long Island északi partján nőttek fel, Emily kevés gyakorlatiasabb embert ismert, mint Oliviát és Trevort, a bátyját. Miután segített Emilynek berendezkedni, Dillon elment, de megígérte, hogy este majd újra benéz. Olivia szinte azonnal felbontott egy üveg vörösbort, elővett két poharat, és leültette maga mellé Emilyt a kanapéra. Aztán sötétszőke haját félrekotorta az arcából, és szomorkásán a barátnőjére mosolygott. — Tudom, hogy szörnyű időszak áll mögötted, de olyan boldog vagyok, hogy itt vagy. Emily hasonló mosollyal válaszolt. Egyrészt szomorú volt a helyzet miatt, amiért New Yorkba kellett költöznie, másrészt pedig boldog, mert tudta, hogy Dillon és közte most új fejezet kezdődik — akkor is, ha még nem élnek együtt. Belekortyolt a borba, és feltette a lábát a puffra. — Én is nagyon örülök, barátnőm.
Olivia kíváncsian nézte. — Pöcsfej megint hisztizett a lakás miatt? — Nem, egyáltalán nem — felelte F.mily -, de nyár végére mindenképpen szeretne összeköltözni velem. — Mondd meg neki, hogy ahhoz nekem is lesz egy-két szavam - pufogott Olivia. Emily megrázta a fejét, és elnevette magát. — De most komolyan, Em — folytatta Olivia. — Nem telepedhet ennyire rád, szükséged van egy kis levegőre. — Ne aggódj. Egyelőre nem megyek sehova. — Emily körülnézett a lakásban, és tekintete megakadt a sarokban álló dobozokon. — Semmi kedvem kipakolni — mondta, és feléjük bökött. il
I loini|i h. in i li 1 1) 1 1 /• 1 1 1 1 Irk li< ( >livi.i, és töltött még Pi * i * 11 1 1 I mi 1 1 \ 11 1 1 1 1 1 • \ i it t nu ■.maijuk. Most csak la111 *ii • 11* '•I ..I li ii iv "i il. in i|',v is (ruck: lazítottak. Nem I. • lu li iii. il ml i 11 il i lu il rs a jövőről. Csak megittak egy H, I MU i H I . i lakot.its rs jó barátnő. Az egyik cppen i ................... In iliol Irl nőt i, a másik pedig életének új ■ ik i i 11 ii 1/ «'■ I kr/rt I
|;i
I . i In in I krsí'ibb Emily egy olasz étterem előtt állt Manhattan I o/|.iinijáb.iii. benyitott az ajtón: ez volt az új munkahelye, m non ni log dolgozni. Körbenézett, hol lehet vajon a férfi, aki pár napja (elvette: Antonio D’Dinaco, egy húszas évei vége felé járó, született New Yorki. I lát itt vagy, Emily - mondta Antonio, miközben mosolyogva közeledett. — Készen állsz az első napodra? Felkészültebb nem is lehetnék — mosolyodott el Emily is, és elismerően nézte a férfi vállig érő, sötét haját. — Lehet, hogy egyszerre kicsit sok lesz egy vidéki lánynak Coloradóból, de biztos vagyok benne, hogy hamar bele fogsz jönni. Antonio bekísérte Emilyt a konyhába, és bemutatta a szakácsoknak. Mindannyian kedvesen mosolyogtak rá, de Emily, aki a főiskola alatt is pincérnőként dolgozott, tudta, hogy jóindulatuk nem lesz hosszú életű. Nemsokára ordítani fognak majd vele, hogy vigye már a rendelést az ablakból, és az arcuk akkor nem lesz ennyire barátságos, ez egyértelmű. F.mily magára kötötte a fekete kötényt, Antonio pedig egy másik pincérlányhoz kalauzolta, aki nagyjából vele egyidős lehetett. Emily ámulva nézte a lány haját, ami platinaszőke alapon a szivárvány minden színében pompázott. — Szia, Emily vagyok - nyújtotta a kezét mosolyogva. — Antonio azt mondta, hogy ma egész nap legyek a nyo módban. A lány visszamosolygott, és Emily kezébe nyomott egy tollat meg egy füzetet. Szóval te vagy az új cica a ház körül? Én meg Falion, örülök, hogy megismertelek. Igen, az új cica. Én is örülök. Ne aggódj. Én már gyakorlatilag azóta itt dolgozom, hogy kibújtam a szülőcsatornából — mondta Falion, és nevetett hozzá a nagy, szürke szemével. — Úgy megtanítom neked, mi a dörgés, hogy holnaptól akár csukott szemmel is elboldogulsz. Benne vagyok — nevetett Emily. Hallom, Coloradóból jöttél. Igen, pontosabban Fort Collinsból. 11 Kérsz? - kínálta Falion egy csésze kávéval. Egyik függőségem. - Emily elvette a csészét. — Köszönöm. Te mindig New Yorkban éltél? Igen. Itt is születtem. — Falion leült a kávégép mellé, és intett Emilynek, hogy menjen ő is. — Még korán van. A hajtás csak egy óra múlva kezdődik. Emily melléje ült, és belekortyolt a kávéba, aztán körülnézett az étteremben. Pár fiú terített,
Antonio pedig valószínűleg spanyolul instruálta őket, Emily legalábbis úgy vette ki a szavaiból. A férfi feszültnek tűnt, és az utca felé mutogatott. És mi szél hozott ilyen messzire, ebbe a sose alvó városba? — kérdezte Falion. — Színésznő leszel, vagy modell? A kettő közül melyik? Egyik sem — válaszolta Entily, és próbálta visszafojtani a leltüremkedő fájdalmat a mellkasában. Úgy érezte, mintha a friss sebét sóval hintették volna meg. — Ööö... szóval anyám januárban meghalt, és nem volt miért tovább ott maradnom. Falion arca ellágyult. Sajnálom. A halál az tényleg szar ügy, az biztos. Az én apám is meghalt pár évvel ezelőtt infarktusban, úgyhogy tudom, milyen érzés. - Felsóhajtott, és egy pillanatra elfordíunta a lejét l< Ijcscti mindegy, hogy hány évesek vagyunk, milyen •./tini a Innunk, milyen a/, anyagi helyzetünk, a halál ■ lul>11 niiihli mmTitm viunLit lia/uvág. I mily n niIktviil bük stick találta ezt a megjegyzést, ktilön I 1 1 li h i eh ikiii.íhn/ képest, de már tudta, hogy valak11 iek i/ elves/lese ötökre megváltoztatja az itt maradottak viszonyai a/ élethez. Igen. Nagyon sajnálom apukádat. Knv/öntim. Nem múlik el nap, hogy ne gondolnék rá. l allon elhallgatott. — És a te apád? O is ideköltözött veled? Még egy kényes téma, de mostanában egyre több lett belőlük, és nem lehetett kikerülni őket. Nem. Ötéves korom óta nincs vele semmi kapcsolatom, és a családjával sem. Igazából nem is emlékszem rá. Mindig beletenyerelek valamibe - próbálta Falion elütni egy tréfával. — Ne haragudj. Ezentúl csak a kiskutyákról kérdezlek, meg más háziállatokról. Emily mosolyogva megrázta a fejét. Semmi baj. Tényleg. Egyébként meg nincs kutyám, úgyhogy hamar kimerítenénk a témát. Nekem sincs. Cukik, de nem bírom, hogy mindent ösz- szeszarnak. — Falion nevetett, és lófarokba fogta a haját. — De miért pont New Yorkba jöttél? Vannak itt rokonaid? Nincsenek. Van egy nővérem, de ő Kaliforniában lakik. — Emily belekortyolt a kávéjába. — De a barátom, Dillon itt él. Tavaly ősszel találkoztunk, amikor utolsó éves voltam a főiskolán. Falion elmosolyodott. Főiskolai románc? Nem, igazából nem. O már akkor is itt lakott. A szobatársnőmet meglátogatta a bátyja az egyik hétvégén, Dillon pedig elkísérte. Elképesztő, nem?... Mármint ahogy az utak keresztezik egymást. — Fallon Emily 12 szemébe nézett. — Ügy értem, ha ez a te Dillonod nem megy a szobatársad bátyjával, akkor sosem Találkoztok. Az élet néha tök furcsa dolgokat produkál, nem? Emily máris megkedvelte Fallont. — Teljesen egyetértek. A végzet meg az utak, amiken elindulhatunk. Az egész olyan, mint egy hatalmas puzzle. A végére minden darab a helyére kerül. — Pontosan — helyeselt Falion. - És mit tanultál az iskolában?
-Tanárképzőre jártam. Már beküldtem pár helyre az életrajzomat, remélem, őszre sikerül valamit találnom. Falion elfintorodott, ajakpiercingje megcsillant a fényben. — Szóval, nyár végén itt hagysz minket? — Nem, csak valószínűleg másodállásban csinálom majd. — Szuper. - Falion felállt, magas, karcsú alakja Emily fölé magasodott. - Bulizni szoktál? Family összeráncolta a homlokát. — Bulizni? — Aha. Tudod, elmegyünk egy klubba - mondta Falion, és riszálni kezdte magát. — Ja, táncolni - nevetett Emily. - Igen, Coloradóban sokat buliztam, de itt még nem. — Szuper. Imádom a friss húsokat beavatni az éjszakai életbe. — Részemről oké, csak szólj, hogy mikor. — Szólok. Most egy negyven körüli pasival járok, és ő be tud vinni a legmenőbb helyekre, még fizetni sem kell. Emily bólintott, és itta tovább a kávéját. — A szex meg már csak bonusz - tette hozzá Falion. Emily majdnem megfulladt, mert félrenyelte a kávét. — Fiát, az egész biztos. — Igen, én is így gondolom. - Falion elmosolyodott. - Na, gyere, új csajszi, munkára fel! Emily egész nap Falion nyomában volt. Új kolléganője megmutatta, hogyan használja a számítógépet, és bemutatta az étterem törzsvendégeinek, akiket nem lehetett egy típusIii lm nun ill,nit kii/öiiüL sikeres, öltönyös-nyakkenl'i H li i.min i i . i |iiiiiiiuiiik.Is is. Az igazi roham dél körül i I ....................................................................... I 1 1 i il i ti i H < i viszont lebetegedett, ezért Emily ■ I ...... in li.uiv .i • > / 1 .i 11 . Eár nem ismerte az étlapot, és a mump.|i|n I kit sit nehezen boldogult, túlélte minden koK ihh pnibléma nélkül, ballon pedig közben folyamatoin lioinb.í/ia hasznos információival, például hogy melyik M mlír, atlja a legnagyobb borravalót, és melyik pincértől óvakodjon, így a műszak végére már zsongott a feje. Ám mindent összevetve, különösen, hogy ez volt az első napja, I .mily úgy érezte, sikerült helytállnia. Már éppen indult volna hazafelé, amikor Antonio megállította egy dobozzal. — Emily, a futárom felmondott - mondta aggódó tekintettel. — Véletlenül nem a Chrysler Building felé mész? — Nem, de itt van a közelben, nem? 13 — Igen, a Lexington és a Negyvenkettedik utca sarkán. — Elvigyem? — kérdezte Emily, és a dobozra mutatott. — Igen, légy szíves. Emily megvonta a vállát. — Persze, nem gond. Elviszem és majd onnan megyek haza taxival. — Nagyon köszönöm. - Antonio a kezébe nyomta a dobozt, és megkönnyebbülten
sóhajtott. — Természetesen kifizetem, nem ajándékba kérem. — Köszönöm, de nem fontos. Szeretek várost nézni. — Nem, nem. Ragaszkodom hozzá. Holnap találkozunk, vidéki lány. F.mily nevetve megrázta a fejét, mert szórakoztatónak találta új becenevét, aztán kilépett a párás, forró levegőre. A június New Yorkban kétségkívül melegebb volt, mint Cploradóban. Tágra nyílt szemmel csodálta a várost, és még mindig nem tudta elhinni, hogy itt lakik. Sokkal könnyebben alkalmazkodott New Yorkhoz, mint gondolta: a hatalmas forgalomhoz, az utcai árusok bódéjából szüntelenül áradó illatokhoz, a lába alatt dübörgő metróhoz és az arcok sokszínűségéhez. A város lenyűgözte, és magával ragadta. Három sarokkal később, izzadtan a sétától, Emily megérkezett a céljához. Gavin Blake, bár apja sok hasonló történetet mesélt neki, addig a végzetes délutánig azt hitte, hogy szerelem első látásra nem létezik. Éppen a szőke lánnyal beszélgetett az információs pultnál, amikor Emily belépett az ajtón, ő pedig többet nem tudta levenni róla a szemét. Nézte, ahogy Emily rámosolyog a biztonsági őrre, és arra gondolt, hogy soha ilyen szép lányt nem látott még. Mintha a derekára láthatatlan kötelet erősítettek volna, aminek a másik végén Emily áll, és húzza maga felé. Gavin megrázta a fejét, nem, ilyen mágneses vonzalom nincs, gondolta. Kisasszony, segíthetek? - kérdezte a biztonsági őr. Jó napot, ételt hoztam - felelte Emily, és a számlára pillantott. - A hatvankettedik emeletre. Még mielőtt a biztonsági őr válaszolhatott volna, Gavin közbeavatkozott az előcsarnok túlsó végéről. Majd én felviszem a hölgyet, Larry. A recepciós lány, aki Emily érkezése előtt Gavinncl beszélgetett, duzzogva nézte, ahogy a férfi fa képnél hagyja. Emily a hang irányába fordult, és kis híján a lélegzete is elállt, amikor meglátta a magas, feltűnően szép férfit, aki éppen felé tartott. Ügy érezte, mintha minden ereje elhagyta volna, és szinte tátott szájjal nézte a férfi koromfekete, rövidre vágott, kicsit mégis kócos haját, ellenállhatatlanul gyönyörű, szabályos arcát és ajka tökéletes vonalát, amit mintha szobrász faragott volna ki a legnagyobb műgonddal. Tekintete végigsiklott a férfi szürke, háromrészes öltönyén, ami izmos, kidolgozott testet sejtetett. Aztán összeszedte magát, megpróbált úgy tenni, mintha a férfi külseje hidegen hagyná, és visszafordult a kövérkés biztonsági őrhöz.
14
I'i i" I" nm 'li Hl,il i I il i. li I unióm kísérni a hölI1’' ' I mi • uhui |*inul Különben is indultam már li III l< < i.iviii I nuls In / lnnlnli. Engedje meg, hogy se- I • 1 1 ■ I tumuli.i, ns ,i (loho/.ra mutatott. I I. n 1 1 ■ i i I i.i isi ni yos volt, mint a konyak, és Emily gyomra iiugii'inrgi'ii. Alig tudott megszólalni. Kös/önöm, tie nem nehéz. Tényleg. Elbírom. Ragaszkodom hozzá - mondta Gavin, és elmosolyodom Különben is egy öreg cserkésznek ez kötelessége. I la a metszőén kék szempárt vagya minden porcikájából áradó sármot nem számítja, »'.V* • Emily biztos volt benne, hogy Gavin mosolya meg a gödröcskék az arcán már önmagukban is elegendőek ahhoz, hogy a nők tömegesen dobálják le előtte a bugyijukat. Nap mint nap. Emily vonakodva átnyújtotta a dobozt, és igyekezett lazának tűnni. — Oké. Ha már szóba hozta a cserkészetet, a mai jótettet kipipálhatja, úgyhogy kaphat egy piros pontot. — Köszönöm. Rég volt, hogy utoljára kaptam. — Gavin felnevetett. Aztán könnyed mozdulattal megfordult, és elindult a lift felé. Emily követte, aztán hirtelen meglátta magát az egyik tükörben. Izzadt volt, kócos és rendetlen, látszott rajta, hogy most fejezte be a munkát, úgyhogy legszívesebben elrohant volna, ám ekkor megjött a lift. — Csak ön után - mondta Gavin mosolyogva. F.mily belépett a liftbe, Gavin pedig tekintetével majd felfalta selymes, barna, derékig érő haját. Sosem tetszettek neki az olyan nők, akik lófarokban hordják a hajukat - ahogy azok sem, akik mintha most érkeztek volna egyenesen a konyhából —, de abban a percben Emily volt a legcsodálatosabb lény, akit valaha látott. Szív alakú arca, apró, törékeny termete és a parfümje, ami körúllengte. Gavin alig tudta sza-
i8
bályozni a lélegzetvételét. A liftben próbálta nem bámulni a lányt, vagy legalábbis nem túl feltűnően — de hiába. Armandót lecserélték? - kérdezte, és megnyomta a hatvankettedik emelet gombját. Emily próbálta állni a férfi tekintetét, ám az, hogy ilyen közel álltak egymáshoz, nem sokat segített zavarán. A kis, zárt tér csak növelte a férfi mágneses vonzerejét. Ahogy Gavin, ő is ziláltan kapkodta a levegőt. Armandót? Igen, Armandót. - Gavin gunyorosan elmosolyodott, és a dobozra nézett. — Bella Lucina. Az irodám majdnem minden héten rendel tőlük. Általában Armando szokta hozni. Hja, persze. De nem én vagyok az új kifutóim. Akarom mondani, hogy én is ott dolgozom. Vagyis ez biztos látszik is az egyenruhámon, meg hát én lány vagyok, nem fiú. Emily elhallgatott, tudta, hogy sikerült teljes idiótát csinálnia magából. Mély levegőt vett, és még egyszer nekifutott. — Én pincérnő vagyok. A főnököm megkért, hogy hazafelé hozzam el ezt a csomagot, mert a futár felmondott - hadarta, miközben elvörösödött, és azt kívánta, bár nyílna meg a lába alatt a föld. Most azonnal. — És tudok értelmes mondatokban is beszélni. Komolyan. Hosszú volt a nap? Teljesen megértem. — Gavin elvigyo- rodott, és tanulmányozni kezdte Emily arcát. Ilyen gyönyörű, zöld szempárt még soha életében nem látott, és észrevette az apró szépségpöttyöt is az ajka felett. Emily elmosolyodott. Igen. Nagyon hosszú nap. A lift megállt a harminckilencedik emeleten. Kinyílt az ajtó, és beszállt egy nő. Fekete tűsarkújában olyan magas volt, mint Gavin, fehér kosztümöt viselt, vörös haját pedig kontyba fogta össze. Hogy s mint, Mr. Blake? - fuvolázta, és megnyomta a negyvenkettedik emelet gombját. Majd sejtelmesen elmosoIvódni i, es < i.ivín I ül rl lev luijoli. Remélem, ugyanott foly- i.iijiik, .iIn>1 .i miilikoi abbahagytuk. < .avili arrébb liií/odoii, arca megmerev'edett, és nem lehelen leolvasni lola. hogy vajon mire gondolhat. A nő to- vahhia is mosolygóit, és a/, ajtó felé fordult. t .avin !• mily re nézett, és látszott, nagyon kellemetlenül i nini. hogy váratlanul egy futó kalandja is ott utazik velük a Iliiben. I s mái régóta dolgozik a Bella Lucinában? I mily az ajkába harapott, és mosolyogva válaszolt: Nem, ma volt az első napom. Új munkahely. Az elég stresszes lehet— mondta Gavin mosolyogva, és egyik lábáról a 19 másikra állt. — Remélem, minden rendben ment. Igen, köszönöm. Kinyílt a liftajtó, és a nő kiszállt. Hívjon! — szólt vissza búcsúzóul Gavinnek. Gavin hűvösen biccentett. Az ajtó becsukódott, és újra kettesben maradtak Emilyvel. Nem a barátnőm volt, ha erre gondol. Emily meglepetten nézett a férfira. Miért kellene bármit is gondolnom?
Gavint meglepte a lány kissé pimasz válasza, látszott, hogy nem erre számított. Közelebb húzódott, és megpróbált Emilyhez érni. Miért, nem érdekli? Nem ismer elég jól ahhoz, hogy kitalálja a gondolataimat - vágott vissza Emily, de látszott rajta, hogy szórakoztatja a párbeszéd. Ebben teljesen igaza van. — Gavin vigyorgott, és közelebb lépett a lányhoz. — Viszont szeretném jobban megismerni, ha megengedi. Szuper. Szóval nemcsak hogy iszonyú jól néz ki a méregdrága öltönyében, de ezt még tudja is magáról. Emily összeszedte magát, kizökkent a félkábult állapotból, és igyekezett figyelmen kívül hagyni a férfi finom illatát. — Sajnálom, de nem lehet - felelte, és a füle mögé kotort egy haj tincset. Mielőtt Gavin bármit mondhatott volna, a lift ajtaja kinyílt: megérkeztek a hatvankettedik emeletre. — Ide jövök - mondta Emily, és elvette a dobozt. — Köszönöm szépen a segítségét. — Nagyon szívesen. Én is itt szállók ki. — Itt dolgozik az emeleten? - kérdezte Emily, és láthatóan zavarba jött. Gavin nem akarta elárulni, hogy igen, sőt övé a cég, ami az emeletet bérli, így csak az igazság egy részét osztotta meg a lánnyal. — Igen, én vagyok a bűnös, aki a kaját rendelte — mondta egy kisfiús mosoly kíséretében. Emily alig bírta elfordítani a tekintetét az érzéki szájról. — Szóval, ahogy beléptem, máris tudta, hogy ide jövök. — Igen, volt pár szabad percem, és lent vártam a recepción - mondta, és egyre szélesebben vigyorgott. - Pontosabban Armandóra számítottam, helyette azonban egy gyönyörű nő érkezett. Én meg úgy gondoltam, úriember leszek, és segítek a dobozzal. Gavin elegáns és energikus léptekkel kiszállt a liftből. - Nincs kedve csatlakozni hozzám? Ebből bőven jut magának is. — Nem... nem tehetem. Nagyon sajnálom - felelte Emily, és megnyomta a gombot. — Várjon! — Gavin nem engedte, hogy az ajtó becsukódjon. Túl rámenősen indított, és ostoba baromnak érezte magát, de igyekezett menteni a menthetőt. - Tolakodó voltam, bocsásson meg, pedig volt gyerekszobám — mondta, és ideges mozdulattal beletúrt a hajába. - Engedje meg, hogy elvigyem vacsorázni, tudom, hogy egy iroda mindennek nevezhető, csak romantikusnak nem. Csak túl sokat dolgozom. Kérem, jöjjön el velem valahova egyik este.
Még HIK Imi I mil v válaszol hm ott volna, egy sötét hajú nő ••/<»l.ili meg a háttérben. Ml lil.iki A kellősen hívják. Kéijc meg, Nalalie. In>gy hagyjon üzenetet — fordult I ..ívni mosolyogva a nő felé, Emily pedig kihasználva az al- I almai u iiu'i'ő ujjakkal még egyszer megnyomta a gombot. \/ aj ló azonnal bezáródott. Emily a falnak támaszkodott, megragadta a sárgaréz kapaszkodót, és megpróbálta ösz- szcszcdni magát. Ijesztő volt a hatás, amit ez a vadidegen gyakorolt rá. Megrázta a fejét, és kicsit haragudott magára, hogy elvállalta a futárkodást. Mindenesetre valahogy sikerült kijutnia az épületből, és gyorsan hazament. - Annyira jól nézett ki? — kérdezte Olivia, aki a konyhaasztalon üldögélt. Emily betapasztotta a száját. — Jézusom, Olivia! Dillon a szobámban van. Halkabban! Emily gyorsan az ajtóra nézett, aztán vissza a barátnőjére. — Igen. Annyira jól nézett ki. Olyan pasi volt, hogy legszívesebben ott helyben letépnéd magadról a ruhát, és sírva könyörögnél, hogy tegyen a magáévá. Bárhova megy, biztos, hogy tátott szájjal bámulják a nők. Olivia felnevetett, majd gyorsan a szája elé kapta a kezét. — Elég dögösen hangzik - suttogta. Emily bólintott, és vihogni kezdett. - Szerintem inkább futár legyél, ne pincérnő. — Nem tudom. Életemben nem gyakorolt még rám soha senki ilyen furcsa hatást. És annyira kínosan viselkedtem. Még egy óvodás is jobban kezelte volna a helyzetet. Olivia elmosolyodott, belekortyolt a borba, és gunyoros tekintettel azt mondta: — Viszont lehet, hogy ma este egész jó lesz a szex ezzel a szegény faszfejjel, ha közben Mr. Magas Sötét Dögös Macsóra gondolsz. Emily a barátnője karjára csapott. — Azonnal hagyd abba. Ki kell vernem ezt az embert a fejemből. — Emily kibontotta a haját. - Különben is szeretem Diliont. Mr. Magas Sötét Dögös Macsó nem az én világom, hidd el. Oké, oké — nevetett Olivia. — De jó tudni, hogy van egy tartalékod. Még mielőtt Emily további részleteket árulhatott volna el rövid kalandjáról, Dillon lépett a konyhába a legjobb öltönyében. Emily ránézett barátja nyirkos, piszkosszőke hajára, szabályos arcára, és máris elfelejtette a szexi idegent. Neki jelenleg más dögös macsóra nincs szüksége. Azt hittem, ma este itthon maradunk - mondta Emily, és Dillonhoz lépett, majd átkarolta a derekát. — Kivettem egy filmet. Dillon Emily vállára tette a karját, ami könnyen ment, mivel jóval magasabb volt, mint apró barátnője. 21 Egy potenciális ügyféllel vacsorázom — mondta, majd a frizsiderhez lépett, és kivett egy üveg vizet. — Nem tudtam, váratlanul hívtak fel. Majd máskor megnézzük. Emily összeráncolta a homlokát a flegma válasz hallatán. Még hány váratlan vacsora jön közbe a héten? Olivia közben felállt, jól hallhatóan felsóhajtott, és kiment a konyhából. Dillon megvonta a vállát. Ez a munkámmal jár, Emily. Bróker vagyok. Muszáj kicsit smúzolnom az
ügyfelekkel. Értem, Dillon, teljesen megértem - felelte Emily, majd a fiúhoz lépett, és hozzásimult. — De még egy hónapja sincs, hogy itt vagyok, és azóta alig találkoztunk, mert mindig ezzel vág)' azzal vacsorázol. — Emily játékosan megrántotta Dillon nyakkendőjét. - Esküszöm, többet láttalak, amikor Coloradóban laktam. Dillon kibontakozott az ölelésből, és ingerülten nézett a lányra. Úgy beszélsz, mint egy elkényeztetett diáklány. — Dillon kinyílom . 1 vizei, rs töltött magának. - Nyugi. Nem tart sokáig. kmilvi .i/oiiI).im nem lelteiéit ilyen könnyen leszerelni. I'lki'iívc/ii-ii-u diáklány? Ezt mégis hogy érted? És akkor mii 1 1 jön cl ide, is.ik .izén, liogy lezuhanyozz? A/i 11, nun azután hívtak, hogy ideértem. S/cimicm az a legjobb, ha ma otthon alszol. — Emily Irvrtie . 1 kön nyéi, és az asztalra dobta. - Egy béren legalább 0 1 s/öi vacsorázol ezekkel az úgynevezett ügyfelekkel. Mii akarsz ezzel mondani, Emily? - emelte fel Dillon a hangját. Azt, hogy hazudok neked? Nem tudom. Csak azt hittem, hogy itt majd többet láthatlak - felelte Emily, és beletúrt a hajába. - Meg hogy kicsit segítesz beilleszkednem. Dillon belekortyolt a vízbe, és azt mondta. — Ideköltöztettelek, és mindent fizettem. Még mit vársz tőlem? — Ez övön aluli volt, Dillon — felelte Emily, és zöld szeme összeszűkült. - Nem én kértem, hogy költöztess ide. Boldogan maradtam volna Coloradóban, és folytathattuk volna a távkapcsolatot. Dillon közelebb lépett, és megcirógatta Emily arcát. — Nem. Az lehetetlen lett volna. Szeretsz engem, és azok után, amik történtek, szükséged volt egy kis környezetváltozásra. Én is szeretlek, és azt akarom, hogy itt legyél velem. Úgyhogy, kérlek, hagyd abba ezt a hülyeséget, és engedd, hogy letudjam ezt az ügyfelet, utána pedig sietek vissza, oké? Emily belátta, hogy túlreagálta a helyzetet, úgyhogy lábujjhegyre állt, és megpuszilta Dillon száját, aki boldogan fogadta mint békejobbot, majd beletúrt Emily hajába, és magához szorította a lányt. — Rendben. Menj, csináld a dolgodat, később találkozunk — suttogta Emily, miközben a szájuk még mindig összeért. — Szóval akkor nem kell otthon aludnom? - mosolyodon el Dillon. - Mert ha ragaszkodsz hozzá, aludhatok ott is. 22
Ne legyél már ilyen okostojás, Dillon. Fenn maradok, amíg visszaérsz. Én meg megígérem, liogy akkor csak rád fogok figyelni. Dillon Emily kezébe fűzte az ujjait, és együtt mentek az ajtóhoz. Meg egyszer megcsókolták egymást, majd Dillon útnak indult. Amikor becsapódott az ajtó, Olivia előbújt a szobájából, és levetődött a kanapéra. Na, ki vele, csajszi! Mi történt? Nem tudom, olyan távolinak tűnik - felelte Emily, és leült a barátnője mellé. Nézd, tudod jól, hogy én nem bírom Diliont. - Olivia elhallgatott, és megvakarta az állát. — Sőt, igazából utálom. Emily elfintorodott, Olivia pedig felnevetett. — Viszont mentségére szóljon, és ezt csak azért mondom, mert a tesóm is ugyanott dolgozik, szóval tényleg muszáj kicsit szórakoztatniuk a potenciális ügyfeleket. Igen, de Trevor is hetente ötször vacsorázik velük? Nem, de Pöcsfej sokkal rámenősebb nála, úgyhogy szerintem tőle kitelik. Oké, barátnőm, mára már eleget gyaláztuk - mondta Emily, és megrázta a fejét. Olivia elnevette magát, Emily pedig rövid önvizsgálatot tartott. — Lehet, hogy tényleg túlreagálom. Nem tudom. Lehet, hogy valamikor anya halála meg a költözés között leállt az agyam. Olivia megszorította Emily karját, és együtt érzőén nézte barátnőjét. Figyelj, ez mindenkinek sok lenne így egyszerre. Én például el sem tudom képzelni, hogy bírtad egyáltalán ki. — Közelebb húzódott, és átölelte Emilyt. — Erős csaj vagy, és rendbe fogsz jönni. Biztos vagyok benne. Köszönöm, Olivia, komolyan. Nem is tudom, hogy mi lenne velem nélküled. Nagyon nagy szerencsém volt, hogy te lettél a szobatársam a kollégiumban, és most, hogy befogadtál, örökre adósod maradok. Komolyan. -
2-5
— Jól van, nem kell ennyire túldramatizálni — nevetett Olivia, majd felállt, és elővette a filmet, amit Emily hozott. — Akkor a mai estét hivatalosan is csajbulivá nyilvánítom — mondta, azzal visszaült a kanapéra.
* 26
Tejszín vagy cukor
Amikor Emily másnap reggel felébredt, álmos szemével gyönyörködve nézte alvó barátját. Aztán fejét Dillon mellkasára hajtotta, és elgondolkozott a kapcsolatukon. Mint mindenkinek, Dillonnak is megvoltak a maga furcsaságai. Emily tudta, hogy előbb-utóbb meg lógja őket szokni, ám a fiú felgyorsult élete egyelőre nehéz feladat elé állította. Eleinte a különbségek nem voltak annyira szembeötlőek, mert kapcsolatuk az ö világában kezdődött és szökkent szárba. Most viszont, hogy Emily ideköltözött,2sok mindent el kellett fogadnia. Sosem vágyott például arra, hogy a Barbie baba szerepét töltse be egy férfi életében, ám úgy tűnt, Dillon pontosan ezt szánja neki. Legalábbis amikor elmentek valahova, mindig így mutogatta a barátainak. Emilynek az is feltűnt, hogy a fiú úgy viselkedik vele, mint a tulajdonával. Néha ez aranyos volt, és úgy érezte, még belefér a kapcsolatukba, többnyire viszont túl soknak érezte, és nem tudott vele mit kezdeni. Ennek ellenére abban a percben, ahogy Dillon ott feküdt mellette, Emily csak a sok jóra tudott gondolni, amit a fiú érte tett, és elfogadta a kapcsolatukat úgy, ahogy volt. Közelebb bújt a fiúhoz, és kikotort egy hajtincset a homlokából. Dillon ásított egyet, és Emilyre mosolygott. — Korán felébredtél - mondta, és még rekedt volt a hangja .i/ .IIV.ÍMÓI. Úgy l.iis/ik, nem l.ir.iszuxtalak ki rendesen az éjjel. IVdig.»/ len volna i tél. In így a szextől kómába kerülj. I mily cl mosolyodon, és Dillon karjába fúrta az arcát. I la kómába kerültem volna, többet nem lehetnénk cgyiiit, uram. Ebben nagyon is tévedsz, szerelmem. Egy kis kóma nem akadály. — Fúj, perverz - vihogott Emily, és felült. Dillon barna szemében megcsillant a vágy. — Még egy menet? -Azt ígérted, elviszel reggelizni. Akkor most mégsem? — Dehogynem. — Tízre dolgoznom kell menni, és még le kell zuhanyoznom. — Nem baj. Tudod jól, hogy eg}' gyors partiban mindig benne vagyok - mondta Dillon, majd felkelt, és felrángatta Emilyt is. Emily nem tiltakozott tovább, hanem hagyta, hogy Dillon levetkőztesse, miközben magával húzta a fürdőszobába, ahol a mosdónak támaszkodva nézte, ahogy a fiú kinyitja a vizet. Szinte tapintani lehetett az energiát, ami körülötte vibrált. Aztán Dillon, arcán kisfiús mosollyal, aminek Emily sosem tudott ellenállni, odalépett hozzá, magához vonta, és olyan 27 gyengéden csókolta meg, hogy Emily érezte ajka remegését. Ha akarja, akkor sem tudta volna kivonni magát Dillon csókjának hipnotikus varázsa alól. Dillon keze közben felfedezőútra indult a testén, ő pedig érezte, ahogy egyre nő benne a szenvedély, és egyre többet akar. A következő pillanatban Dillon lehajolt, puszilgatni kezdte a melle közti völgyet, majd nyelvét a mellbimbójára csúsztatta, amivel teljesen megvadította Emilyt. Dillon felnézett, de közben egyre erősebben izgatta Emily testének egyik legérzékenyebb pontját. — Ez tetszik, ugye, kislány? — Igen - zihálta Emily, és belemarkolt Dillon hajába, aki
közben lassan, szince idegtépő lassúsággal becsúsztatta ujjait Emily nedves vaginájába. Most már Emily egész teste remegett a gyönyörtől. Dillon megcsókolta, ő pedig a hátába mélyesztette a körmét, aztán végigsimította szerelme mellkasát le, egészen a hasáig, elidőzve kicsit minden egyes kidolgozott izomkötegen. Dillon felkapta, és elindult vele a zuhany felé, Emily pedig a fiú derekára kulcsolta a lábát. Dillon a falnak támasztotta, Emily pedig felnyögött, amikor Dillon beléha- tolt. Szinte érezte, ahogy minden egyes idegvégződése lángra kap, miközben testük egybeolvad. — Istenem, Em, annyira jó veled — zihálta Dillon a fülébe. Emily a vállába kapaszkodott, és a forró vízsugár végigcsurgott a testükön. Minden egyes lökéssel és lüktetéssel jobban és jobban kívánta a fiút. Ajkuk összeforrt, Emily egyre erősebben szorította combjával Dillon derekát, testét pedig hátrafeszítette, hogy a fiú minél jobban hozzáférhessen. Dillon tekintete elhomályosult, Emily felnyögött, teste összerándult, Dillon pedig a vállába fúrta a fejét, légzése még szaporább lett, és a következő pillanatban ő is elélvezett. Aztán csak nézték egymást hosszan, mozdulatlanul, amíg lélegzetvételük visszaállt a normális sebességre. — Szeretlek, Emily — mondta a fiú, miközben gyengéden lefejtette magáról Emily combját, és talpra állította a lányt. — Annyira örülök, hogy ideköltöztél. — Én is szeretlek. Nagyon sajnálom, hogy tegnap este hülyén viselkedtem - mondta Emily, és apró csókokkal borította be Dillon mellkasát. — Ezentúl igyekszem megértőbben kezelni a furcsa munkabeosztásodat. — Köszönöm, édesem - mosolyodon el a fiú. A következő félórát a fürdőszobában töltötték, Dillon játékosan beszappanozta Emilyt tetőtől talpig, aki pedig cserében megmosta a fiú hátát. Emily rájött, hogy Dillonnak igaza van: neki itt a helye New Yorkban, a fiú mellett. Szerette Diliont, és nem volt a lelkének egyetlen olyan darabkája sem, ami újból olyan messze akart volna tőle élni. M IM I M I .i iii.ii m in II I . II . K I I iilcjiik, hogy elmenjenek 1 . 1 i 1 11 /1 1 1 . I in iK i’v< 1 1 vin krs/iieii valamit maguknak. \ - 1 ni h mli i i a lo al' i •' I ' 1 1 1 1 1 1 1 c-I me ii i dolgozni. Nemsokára I miiI\ in I' i . indulni.i lu llen, de előbb még felhívta Lisát, a ni aki í.ililtiiiii.ili.in éli, és aki most nagyon hiányeleiéből. I IS.I iiz évvel volt idősebb nála, és ő szinte második anyaként tekintett rá. Nővére hat évvel ezelőtt lio//,imein középiskolai szerelméhez, Michaelhoz, aki szinten alléié pótapa szerepét töltötte be Emily életében, és ő minden olyan kérdéssel hozzá fordult, amit az igazinak nem lehetett fel. I.isa és Michael volt a két legfontosabb ember az életében. Sajnos már édesanyja halála előtt sem volt köny- nyű megszervezni a találkozásokat, ám most, hogy Emily szó szerint a világ másik felére költözött, valószínűleg még ritkábban látják majd 28 egymást. Ennek ellenére úgy döntöttek, hogy pár havonta mindenképpen megpróbálják megszervezni az utat, sőt már ki is tűzték az első látogatás időpontját. A telefonbeszélgetés után Emily taxit fogott, és elindult a munkahelyére. Útközben eszébe jutott, anyja mindig arról álmodott, hogy egy nap eljut majd New Yorkba. A terv már majdnem meg is valósult, sőt már jegyet is vett magának az egyik Broadway-musicalre, amikor közbejött a betegség, és olyan gyors lefolyásúnak bizonyult, hogy az útra már nem került sor. Emilynek könnybe lábadt a szeme. Igaz, itt van a városban, ahova anyja annyira vágyott, de ő már soha nem lehet itt vele. Közben megérkezett az étterembe, és igyekezett elhessegetni magától a szomorú gondolatokat.
Hé! Nekem te nem is mond szia? - kérdezte Roberto, a spanyol szakács. — Pedig én bír Emmy. Bír te nagyon. Szia, Roberto! - nevetett Emily. — Én is bírlak téged. Roberto elvörösödött, miközben Emily bedugta a kártyáját a blokkolóórába. Mivel tegnap csúcsidőben szépen helytállt, ma már saját asztalokat fog kapni, legalábbis Falion ezt mondta. Elsőnek néhány rendőr érkezett. Antonio rajta tartotta a szemét, amikor Emily elindult feléjük. -
29
Jó napot. Emily vagyok, ma én szolgálom ki önöket — mondta mosolyogva, miközben kötényéből elővette a tollát és a füzetét. - Hozhatok valamit inni először, vagy már tudják, hogy mit szeretnének? A legidősebb, őszülő hajú rendőr visszamosolygott: — Nem maga szokott kiszolgálni minket. Nem, uram, valóban nem. Én csak tegnap óta dolgozom itt, úgyhogy kérem, legyenek velem türelmesek — felelte Emily, hátrabökött Antonio felé. - A főnököm nagyon figyel. A rendőrök felnevettek, barátságos arcukon látszott, hogy tetszik nekik a megjegyzés. — Kicsoda? Antonio? — tréfálkozott az egyik fiatal tendőr. — O teljesen ártalmatlan. Ne aggódjon — mosolygott idősebb kollégája is. — Próbálunk kedvesek lenni, de sajnos néha nagyon fárasztóak vagyunk. Értem, de ha kérhetem, legyenek elnézőek is — válaszolta Emily kedvesen, és örült a jó humorú vendégeknek. Inni mit hozhatok? Emily felvette a rendelést, és leadta a konyhán. Az igazi csúcsforgalom csak délben kezdődött, de előtte is akadtak vendégek. Igaz, ebédidőben az addig nyugodt és kellemes hely igazi őrülrekházává változott, és minden lehetséges vendégtípus megfordult náluk, akit Emily csak el tudott képzelni. Éppen egy asztalhoz igyekezett a rendeléssel, amikor Antonio megállította, és az egyik bokszra mutatott a sarokban. — Figyelj csak, vidéki lány, újabb vendég érkezett, bírod még a strapát? Emily megigazította a tálcát a vállán. — Persze. Azonnal megyek. Antonio bólintott, és máris az ajtónál termett, hogy fogadja az újonnan érkezetteket. Emily letette a tányérokat egy öttagú társaság elé. -
3'
I lii/li,nok még v.il.iinil:' I g\ i '.nio',, iiv.in mii.is, Iinitia hajú nő felemelte az üres puli.II.li. Kaphatnék még egy üdítőt? I - fit ily gyorsan elmosolyodott, és elvette a poharat. Máris hozom — mondta, azzal a vizespulthoz sietett, miközben gyors pillantást vetett az asztal felé, ahol egy magányos férfi arra várt, hogy kiszolgálja. — A francba — mormogta. Sietve visszatért az ötszemélyes asztalhoz, és átnyújtotta a nőnek az italát. - Elnézést kérek. Még valakinek valamit? — kérdezte, miközben azért imádkozott, hogy ne kérjenek semmit sem. Nem, rázták meg mindannyian a fejüket. Emily megkönnyebbülten sóhajtott, tudatta a vendégekkel, hogy nemsokára visszajön, majd füzetével a kezében elindult végre az új vendég felé. Még mielőtt odaért volna, gyorsan megtörölte izzadt homlokát, de a ceruza kicsúszott a kezéből, és pont a boksz elé esett. Emily leguggolt, hogy felvegye, ám az ismeretlen férfi megelőzte. — Köszönöm - mondta Emily, aki még mindig a földön guggolt. — Nagyon kedves. Mit... — kezdte, ám hangja elcsuklott, amikor belenézett a vendég szemébe, aki nem volt más, mint a tegnapi Mr. Magas Sötét Dögös Macsó személyesen. Emilynek még a lélegzete is elakadt, ahogy meglátta a férfit, aki hanyagul üldögélt a bokszban. Meg kellett kapaszkodnia az egyik székben, hogy valahogy fel tudjon tápász- kodni. A férfi még annál is sokkal vonzóbb volt, mint ahogy emlékezett rá. Nem mintha az elmúlt huszonnégy órában bármennyit kopott volna az emléke, de most így, életben még férfiasabbnak és még ellenállhatatlanabbnak tűnt. Emily egész teste bizseregni kezdett. Gavin levette a zakóját, és a boksz melletti fogasra akasztotta. Fehér inget viselt, ami még inkább kiemelte szemének tiszta, kék színét. — Nem is örül, hogy újra lát? — kérdezte Gavin moso- lyogva. De, csak egy kicsit... — kereste Emily a megfelelő szavakat. Gavin nem akarta felfedni lapjait, vagyis hogy tegnap óta másra sem tud gondolni, csak a lányra, sőt ma még a megbeszélését is lemondta egyik legnagyobb ügyfelükkel, hogy láthassa Emilyt az étteremben. Ahogy azt sem árulta el, hogy amikor tegnap délután becsukódott a liftajtó, úgy érezte, mintha kifosztották volna. Tegnap úgy faképnél hagyott, hogy borravalót sem adhattam. Oóó! — Emily összesen ennyit tudott válaszolni, mintha a férfi puszta jelenléte kitörölte volna agyából a gondolatokat. — Semmi baj... Sajnálom, hogy úgy elrohantam. Hozhatok valamit inni? - kérdezte, és levette a tolla kupakját. Gavin megbabonázva nézte a lány gyönyörű száját, és mulattatta Emily zavara. 32 Egy kávét kérek. Tejszínt vagy cukrot kér bele? Gavin oldalra hajtotta a fejét. És maga? Tessék? Maga hogy issza a kévét, tejszínnel vagy cukorral? Emilyt váratlanul érte a kérdés, és még inkább zavarba jött tőle. Miért szeretné tudni?
Gavin nem válaszolt azonnal, hanem elmosolyodott. Mert mindent meg akarok magáról tudni, amit csak lehet. Azt gondoltam, kezdetnek a kávé is megteszi, elég köny- nyű téma, de lehet, hogy tévedtem. Emily elnevette magát. Egy kicsit úgy hangzik, mintha zaklatni akarna. Nem gondolja? Értem... zaklatni. Ezt még sosem mondták, és elég ijesztően hangzik - válaszolta Gavin, és ő is elnevette magát. — Én inkább azt mondanám, kíváncsi vagyok magára. Emily mosolyogva megrázta a fejét. Rendben, de még mindig nem válaszolt a kérdésemre. Szóval, kér hozzá tejszínt vagy cukrot? Maga nem válaszolt az enyémre — felelte Gavin, és ösz- szevonta a szemöldökét. Mivel issza a kávét? Tesz bele tejszínt vagy cukrot? Emily tudta, hogy ezt a csatát nem nyerheti meg, ezért beadta a derekát. Igen. Nem baj, az ellentétek vonzzák egymást. Tökéletes. - Gavin hátradőlt, és karba tette a kezét. - Én feketén kérem. Emily még egy utolsó pillantást vetett a férfi érzéki vonásaira. Aztán megfordult, és visszament az ötszemélyes társasághoz, hogy megkérdezze, hozhat-e még valamit, ám mivel csak a számlát kérték, folytatta útját a kávéspultig. Miközben remegő térddel a szép ismeretlen kávéját készítette, Falion lecsapott rá. Új kolléganője ma koromfeketére festette a haját, és tátott szájjal bámult Gavin irányába. Ki az a csávó, vidéki lány? Ismered? Emily mélyet lélegzett, és ő is Gavinre nézett. A férfi újságot olvasott. Nem, vagyis... Csak egy kicsit - felelte, és a tálcára tette a kávét. Falion kikapta Emily füzetét a kötényéből, beírta a nevét és a telefonszámát, majd visszaadta új kolléganőjének. Könyörgök, ezt add oda neki! Még soha az életben nem láttam ennyire dögös és szexi pasit. És ezzel még keveset mondtál. - Emily elindult a kávéval, majd visszafordult. - És mi van az apád korabeli pasiddal? Faiion csípőre tette a kezét, és elvigyorodott. Ha úgy adódik, bármilyen korú, színű vagy nemű ember számára elérhetővé teszem magam. Emily nevetve megrázta a fejét, és folytatta útját Gavin 33
asztalához. Miközben igyekezett tompítani szíve heves dobogását, azon gondolkozott, vajon a férfi hány éves lehet, úgy döntött, huszonötnél semmiképpen sem több. Remegő kézzel rakta le a kávét Gavin elé. A férfi rámosolygott, és letette az újságot maga mellé. — Sikerült választania az étlapról? - kérdezte Emily, s tekintete végigsiklott a férfi ónix mandzsettagombján és drága óráján. — Nem, ami azt illeti, még meg sem néztem —mondta Gavin, és gyorsan felkapta az asztalról. — Rendben, akkor mindjárt visszajövök. — Várjon - mondta a férfi, és elvigyorodott. —Tudna ajánlani valamit? — Én igazából eddig még csak az asiagói sajtot és a portabella gombás szendvicset próbáltam. — Jól hangzik. Akkor azt kérem. Emily felírta a rendelést, aztán egy pillanatra megállt. — De spenót is van rajta. Nem baj? Gavin ajka lassú mosolyra húzódott. — A neve és telefonszáma véletlenül nincs rajta? A franc egye meg öt is meg az érzéki száját is, gondolta Emily, aztán közönyösen, mint akit a kérdés nem ért váratlanul, a férfi kezébe nyomta Falion számát. — Nem, az enyém nincs, de valaki megkért, hogy ezt adjam át magának — mondta, és Falion felé biccentett, aki a háttérből figyelte őket. — Reméljük, ő is az esete. Gavin viszont egy másodpercre sem vette le a tekintetét Emilyről. — Nem érdekel — felelte nyugodtan, és félretolta a papírt. — Flonnan tudja? Nem is látta, hogy kiről van szó. Gavin az asztalra könyökölt, és ismét elmosolyodott, amitől a szája már nem tűnt annyira bűnre csábítónak. —Tudom, hogy nem érdekel, mert jelenleg Manhattanben egyetlen nőnek a nevét és a számát szeretném megtudni, ő pedig itt áll előttem. Emily egyik lábáról a másikra állt, és a torkában dobogott a szíve. Sajnálom. Nekem barátom van. Igen, sajnos erre számítottam - mondta Gavin, és keresztbe tette a lábát. — Őszintén meglepett volna, ha nincs. És mégis elkérte a számomat? Gavin sokatmondó pillantást vetett Emily bal kezére, és mosolyogva azt mondta: Igen, mert jegygyűrűt viszont nem látok az ujján, és amíg nincs gyűrű, addig legalább reménykedhetek. 34 Jól értem? Maga tehát szeret a tilosban járni? - kérdezte Emily, és hitetlenkedve nézett a férfira. Semmi ilyet nem mondtam — nevetett Gavin. Emily elmosolyodott, és féloldalt hajtotta a fejét. Viszont azt feltételezi, hogy majd randizom magával, vagyis megcsalom a barátomat, ebből pedig az következik, hogy maga igenis szeret a tilosban járni. Nem. Igazából abban reménykedem, hogy maga előbb szakít a barátjával, és aztán randizik velem - vágott vissza Gavin azonnal fanyar mosoly kíséretében. - Vagyis nem tilosban járok, hanem tisztességes ember vagyok.
Emily felírta a rendelését. Nem, én inkább azt mondanám, hogy beképzelt. Szívesebben használnám azt a szót, hogy optimista - válaszolta a férfi, és figyelte, ahogy Emily zavarában harapdálni kezdi a szája szélét. - De legalább a nevét megtudhatom a gyönyörű pincérnőnek, aki kiszolgál? Emily, bár nagyon imponált neki a férfi érdeklődése, az igazi nevét nem akarta elárulni, ezért egyszerűen csak annyit mondott: Molly. Még mielőtt Gavin válaszolhatott volna, Antonio hangja harsant fel az étterem másik végében. Vidéki lány, telefon. Emily nehéz szívvel, de otthagyta Gavint, és elindult a telefon felé. Na, mit mondott? — állította meg Falion útközben. Barátnője van - mondta Emily csalódott arcot vágva. A picsába, akkor hiába vártam. — Falion felkapta a táskáját, és az ajtó felé indult. — Egyelőre be kell érnem a bácsival. Holnap találkozunk. Emily utánaintegetett, és felvette a kagylót. Dillon kereste, hogy megbeszéljék az estét. F.mily örült a hívásnak, mert visszazökkentette a valóságba. Aztán vett egy mély lélegzetet, a számítógéphez lépett, és beütötte Gavin rendelését. Majd leültetett egy háromtagú családot, és elintézett pár apróbb teendőt. Amikor ezzel is végzett, a kávéspult mellől, ahol a rendelésére várt, megkockáztatott egy pillantást Gavin asztala felé. Amikor tekintetük egymásba fonódott, ismét megrohanták az érzések. Emily teljesen összezavarodott. Nem értette, hogy a férfi egyetlen pillantása miért gyakorol rá ekkora hatást, és gyűlölte magát azért, mert a lelke mélyén nagyon is élvezte, hogy a férfi ennyire bámulja. A kómához hasonlatos állapotból az egyik szakács zökkentette ki. Emily tálcára tette Gavin rendelését, és mellé egy kávéskannát is. Asiagói sajt és portabella gombás szendvics spenóttal - mondta, és Gavin elé helyezte az ételt. - És hoztam még egy kis kávét is. Köszönöm. - Gavin tekintete megakadt Emily nyakán, amikor a lány előrehajolt, és teletöltötte a csészéjét. Emily finom illata csiklandozta az orrát. Szinte látta maga előtt, ahogy ajkát végigfuttatja a puha bőrön, aztán erőt vett magán, és visszafordította tekintetét a lány arcára. Megköszörülte a torkát, és igyekezett megszabadulni iménti fantáziájától. F.mily biztos volt benne, hogy a szíve kihagy egy-két dobbanást, amikor a férfi a szemébe nézett. Hozhatok még valamit? Ami azt illeti, igen, nagyon sajnálom — felelte Gavin, és 35
igyekezett lerázni magáról a különös bűvöletet, amit a lány jelenlétében érzett. — Felhívtak az irodából, muszáj visszamennem. Be tudná ezeket csomagoltatni? O... Nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett várnia. - Emily elvette a tányért. — Azonnal becsomagolom. Semmi baj. Szólhattam volna korábban is. - Gavin felállt, és belebújt a zakójába. Emily megfordult, és a konyha felé indult. Gavin egy húszdollárost dobott az asztalra, majd elővett egy névjegyet és két százdolláros bankót. A névjegyet a százdollárosokba csomagolta, és az egészet egy ötdollárosba rejtette. Emily közben visszaért a dobozzal, és átnyújtotta a férfinak. Még egyszer sajnálom, hogy megvárakoztattuk — mondta, és Gavin szemébe nézett. Teste automatikusan bizseregni kezdett. Gavin közelebb hajolt, arca kis híján súrolta a lányét, és Emily kezébe nyomta a bankjegyekbe csomagolt névjegyet. Én pedig még egyszer mondom, hogy szóra sem érdemes — suttogta a fülébe. Emily megdermedt, lélegzete ugyanolyan szaporává vált, mint a szívverése. A férfi forró lehelete, ráadásul ilyen közel a testéhez, kis híján az őrületbe kergette. Gavinből olyan erős szexuális energia áradt, hogy Emily nem tudott ellenállni neki, sőt abban is biztos volt, hogy egyetlen nő sem. Mivel képtelen lett volna értelmes mondatban válaszolni, válasz helyett csak a férfi szemébe nézett. Gavin szája gunyoros mosolyra görbült. Hívjon, Molly, ha meggondolta magát — mondta, azzal a kijárat felé indult, miközben az étteremben ülő összes nő utánafordult. Emily nagyot sóhajtott. A férfi jelenlétében gyakorlatilag levegőt sem mert venni. Megszámolta a pénzt, és nemcsak azon döbbent meg, hogy Gavin mekkora borravalót adott,
3«
hanem azon is, hogy még a névjegyét is itt hagyta. Mivel egyelőre csak a hátoldalát látta, komoly erőfeszítésébe került, hogy ne fordítsa meg azonnal. Haragudott magára. Próbálta a férfit elhessegetni a gondolataiból, de hiába. Gavin képe elméje minden egyes szegletébe behatolt. Be kellett vallania magának, hogy a férfit nagyon vonzónak találja, már első találkozásukkor is alig tudta elfordítani róla a szemét. Talán Gavin tekintete hatott rá ennyire, szeme különleges kék árnyalata, ami mintha arra akarta volna rávenni, hogy adja meg magát, hódoljon be, és kövesse el a férfival az összes olyan dolgot, amire csak legvadabb álmaiban szokott gondolni. Ám lehet, hogy nem a szeme, hanem az arccsontja az, amit csak pár milliméter választott el attól, hogy túl széles legyen, vagy talán a lágy, rekedtes hangja, ami gyakorlatilag meggátolta, hogy ő értelmes válaszokat adjon első találkozásukkor. Persze a hangja éppen olyan dögös, mint a szeme. Igen, dögös, szexi, iszonyúan vonzó pasi, ám Emily tudta, hogy tiltott gyümölcs, és neki ellen kell állnia, legalábbis amíg képes kordában tartani a tudatalattiját. Minden erejére szüksége volt, hogy valahogy eljusson a konyháig, és ne fordítsa meg a névjegyet. Aztán hiába sikoltoztak a megvadult szexdémonok a fejében, hogy ne tegye, ő remegő ujjaival fogta a névjegyet, és kidobta az első kukába. Mély lélegzetek
A következő néhány napban Emily nehéz szívvel, de kicsomagolta maradék holmiját, ami a szállítási cég hibájából később érkezett, mint a többi. Ma este mindenképpen befejezi az utolsó dobozt, ha belehal, akitor is. Olivia segítségével megpróbálta rendbe tenni a hosszú évek alatt felgyülemlett tárgyakat. Emilynek ennyi maradt a gyerekkorából, és minden erejével ragaszkodott hozzájuk. Már majdnem végeztek, amikor az utolsó dobozból előkerült egy fénykép, és Emilyt megrohanták a fájó emlékek. Képtelen volt folytatni a pakolást. A képen édesanyja volt, amint büszkén mosolyog Emily középiskolai ballagásán. Emily az ágyára kuporodott, magához szorította a képet, és zokogni kezdett. Az elmúlt hónapokban annyira igyekezett fegyelmezetten viselkedni, ám nem tudta tovább visszafojtani a könnyeit. Ismét szembesülnie kellett a könyörtelen ténnyel, hogy anyja nincs többé. Olivia aggódva nézte barátnőjét. — Annyira szeretnék segíteni, Em — mondta. — Bárcsak magamra vállalhatnám a fájdalmadat, vagy legalább egy részét. Emily megszorította Olivia kezét: nagyon hálás volt barátnőjének, amiért számíthatott rá. Pár percig hallgattak, tudták, most egy kis csendre van szükségük.39Aztán Emily felkelt, letörölte a könnyeit, és megpróbált elmosolyodni. Gyorsan megölelte a barátnőjét, és kiment a fürdőszobába. Kimerültnek érezte magát mind testileg, mind lelkileg. Az elmúlt napokban háromszor is dupla műszakban dolgozott , méghozzá egymás után, úgyhogy semmi másra nem vágyott, mint egy csendes estére Dillonnal a tévé előtt. Úton a zuhany felé igyekezett elfojtani minden anyjával kapcsolatos gondolatot. Nem ment könnyen, de azért sikerült. Lezuhanyozott, belebújt a kényelmes pizsamájába, és letelepedett a kanapéra egy pohár borral, amire most nagy szüksége volt. Nemsokára Olivia lépett a nappaliba piros nyári ruhában, feltűzött hajjal és egy csattal a
kezében. Reménykedve nézett Emilyre. — Tinával találkozom, gyere te is! Jót fog tenni. Tina Reed Olivia új szeretője volt, egy huszonnégy éves lány a Columbiáról. Olivia, miután többször összetörték a szívét, úgy döntött, végzett a férfiakkal, és ezentúl nőkkel próbálkozik. Emily felsóhajtott, és beletúrt a hajába. — Ma nincs erőm semmihez — mondta, és felemelte az üveg bort az asztalról. Maximum ahhoz, hogy ezt megigyam. Olivia megpuszilta barátnője homlokát. 3 — Oké, de ha mégis meggondolod magad, hívjál. Emily bólintott, Olivia pedig már ott sem volt. Emily az órára pillantott, negyed tizenegy volt. Dillonnak már meg kellett volna jönnie, el nem tudta képzelni, milyen megbeszélés miatt késik már megint. Félóra múlva is ez járt a fejében, amikor megszólalt a telefonja. Dillon volt az, egy sohói klubból beszélt, ahol kollégáival egy új ügyfelet ünnepeltek, és azt akarta, hogy Emily is menjen oda. Emily próbálta elmagyarázni, hogy fáradt, és már pizsamában van, de Dillon hajthatatlan volt. A telefonon is hallatszott, mennyire ingerültté teszi Emily vonakodása. Ezért a lány végül beadta a derekát, és testi-lelki fáradtsága ellenére valahogy sikerült összeszednie magát. Nem, ez nem lehető, gondolta Gavin. Tenyerével megdörzsöl-
40
te az arcát, és a félhomályban Emily irányába nézett. Pedig ő volt az. Molly - a pincérlány, aki nem hívta fel. Molly — a pincérlány, akivel csődöt mondott a megérzése. Molly - a pincérlány, aki most még észvesztőbben nézett ki, mint emlékeiben. Gavin figyelte, ahogy a lány utat tör magának a zsúfolt klubban, ahol mozdulni sem lehetett az egymáshoz tapadó testektől. Emily most leengedte hosszú, sötétbarna haját, és szűk, fekete ruhát viselt, ami épp hogy a térdét takarta, és pont annyit sejtetett a lány alakjából, amennyit kellett. A lány nyakának karcsú vonala azonnal beleivódott Gavin agyába, és felébresztette benne a birtoklás ősi vágyát. Tekintetével pedig majd' felfalta a lány hosszú, kecses, formás és aznap estére fekete magas sarkúba bújtatott lábát. Gavin beletúrt a hajába, ha akarta volna, sem tudta volna letagadni, hogy a szíve hevesebben ver, ahogy Emily közeledik felé. Már-már elindult a lány felé, hogy hallja a hangját, magába szívja az illatát, ám Dillon diszkrét köhintése visszazökkentette a valóságba. Látom, Blake, hogy csorog a nyálad, de ő az enyém, úgyhogy felejtsd el - mondta Dillon gonosz vigyor kíséretében. Gavin válaszra nyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán. Emilyre nézett, a leggyönyörűbb nőre, aki néhány napja felkavarta az életét, majd vissza Dillonra. Várj csak, szóval ő... Emily?- kérdezte végül, és látszott, hogy nem ért egy szót sem. Persze. Mondtam, hogy egy kibaszott bombázó — mondta Dillon, majd intett Emilynek, aki néhány lépésnyire tőlük bénultan állt. Gavin tudta, hogy Emily miért tétovázik. A férfi a bárpultnak támaszkodott, nagyot kortyolt a söréből, és képtelen volt bármit válaszolni, csak megbűvölten nézte a nőt, akit a barátja az imént személyes tulajdonaként aposztrofált. Emily ajkát harapdálva igyekezett a pánikrohamot kordá- ban tartani, amikor meglátta, ahogy Mr. Magas Sötét Dögös Macsó pont Dillonnal beszélget. A levegő feszültséggel telt meg, aggodalma pedig egyre csak nőtt. Nem. Kizárt, hogy ismerjék egymást. Elvégre Manhattanben vagyunk, az isten szerelmére, gondolta. Emily szíve majd’ kiugrott a helyéről, ahogy közeledett a két férfihoz. Gavin szája szögletében kíváncsi, mégis kisfiús mosoly bujkált, arcán látszottak a gödröcskék, metszőén kék szemét pedig egyenesen Emilyre szegezte. Emily végigfuttatta tekintetét a férfi felsőtestén, kidolgozott izmai az ing alatt is pontosan kirajzolódtak. Ha lehet, farmerban, ami tökéletesen állt neki, és fekete, V-nyakú pólójában még sokkal vonzóbbnak tűnt, mint eddigi találkozásaikkor. Emily úgy érezte, hogy Gavin tekintete szinte felnyársalja, ő pedig mindjárt megfullad, mert a tüdejében nem maradt oxigén. Aztán összeszedte magát, vett egy mély, tisztító lélegzetet, a két férfihoz lépett, és igyekezett kizárólag Dillonra koncentrálni. Dillon átkarolta a derekát, magához húzta, és teátrális csókot nyomott a szájára. Miután rendelt neki italt, átölelte, és Gavin felé fordította, így a lány szemtől szembe került a férfival. — Gavin, bemutatom a barátnőmet, Emily Coopert. Emily, ő Gavin Blake. Gavin, aki képtelen volt a tekintetét elfordítani Emily szeméről, tétován megfogta a lány kezét, és a szájához emelte. Gyengéden megcsókolta, magába szívta a finom, puha bőrből áradó forróságot, és legszívesebben el sem engedte volna. — Részemről a szerencse, Emily. Emily, aki magában ujjongott az örömtől, ahogy Gavin lágy borostája végigsimította a 41-
kézfejét, kurta biccentéssel válaszolt, és elmosolyodott. — Örülök, hogy végre megismerhettelek. — Hát nem gyönyörű? — kérdezte Dillon. Emily zavarba jött a bóktól, elvörösödött, kínjában a föl- det bámulta, és persze igyekezett mosolyogni, valamint felocsúdni a sokkból, ami szinte egész testét megbénította. Gavin tekintete most Emily szájára siklott, lenyűgözte a bíborszín ajak, majd újból a szemét figyelte, amelynek zöldjébe mintha arany keveredett volna. De gyönyörű, gondolta. Szerencsés fickó vagy, Dillon - mondta végül. Dillon bólintott, és kiitta a maradék whiskyt a poharából. Gyere, kislány, táncoljunk - mondta, azzal kézen fogta Emilyt, és magával rángatta a táncparkettre. Bár Emily tudta, hogy nem kellene, lopva mégis visszanézett Gavinre. Gavin igyekezett úgy tenni, mintha Emily gesztusa hidegen hagyná. Nézte, ahogy Dillon magához húzza, a lány pedig szerelmesen hozzásimul, és miközben kizárólag a barátjával foglalkozik, a külvilág megszűnik számára. Gavin rendelt még egy sört, majd valahogy leküzdötte a vágyat, hogy berohanjon a táncolok közé, leüsse a barátját, és karjába kapja a lányt. Ezalatt számos nő próbálta magára vonni a figyelmét, ő azonban észre sem vette őket. Tudta, hogy tilosban jár, és el kellene felejtenie Emilyt, különösen, hogy Dillon a barátja, de szinte rögeszmésen vonzódott a lányhoz. Még sosem érzett ehhez foghatót, és egyáltalán nem örült ennek. Dillon nemsokára visszajött, Emily pedig eltűnt a mosdó irányába. — Na, haver, szeretnél a helyemben lenni, mi? - kérdezte Dillon önelégült vigyorral az arcán, és felkönyökölt a bárpultra. Igen, Gavin irigykedett, nem tehetett róla, de ezt nem állt szándékában beismerni. — Nem, de azért kíváncsi vagyok, vajon hogy sikerült felszedned. Gavin ezt nem kérdésnek szánta, hanem kijelentésnek. Dillon általában olyan nőkkel vette körbe magát, akik Emily nyomába sem érhettek. Dillon hátradobta a fejét, és nagyot nevetett, miközben rendelt magának még egy tequilát. — Nem te vagy az egyetlen isten a városban. — Nem vagyok isten, Dillon, de te még annyira sem - jegyezte meg Gavin, és a pultnak támaszkodott. — Azt viszont tudom, hogy egy ilyen nőre oda kell figyelni. — Odafigyelek rá, ne aggódj — felelte Dillon, és előre-hátra hintázott a sarkán. - Nincs panaszra oka, nekem elhiheted. — Nem így értettem - csattant fel Gavin, és nem is akart belegondolni abba, amire Dillon célzott. Diilon összeráncolta a homlokát: 42 — léged mióta érdekel ennyire, hogy hogyan bánok a nőkkel, te Mr. Csak Komoly Kapcsolatot Ne? Amikor bárkit megkúrsz, aki megkér rá, és másnap már a nevére sem emlékszel. — Most nem rólam van szó. Kérlek, vigyázz rá. — Gavin Blake kioktat arról, hogy hogyan csajozzak. Hát ez kurva jó. — Dillon felhajtotta az italát, és lecsapta a poharat a pultra. - El fogom venni, ha tudni akarod. Sőt, te leszel a tanúm, csak azért, hogy kínozzalak. — Dillon megrázta a fejét, és nagyot nevetett, de aztán a vonásai megkeményedtek. — Ahogy már mondtam, Emily az enyém. Te azt szedsz
fel, akit akarsz, úgyhogy őt szépen felejtsd el. Mielőtt Gavin bármit válaszolhatott volna, Emily visszajött. Dillon a kezébe nyomott cg)’ sört, amit a lány mosolyogva fogadott. — Köszönöm. Miről beszélgettek? Gavin úgy gondolta, kicsit megtréfálja Diliont, ha már ilyen önelégülten viselkedik. Tekintete végigsiklott Emily ál- lán, majd ismét a lány szemébe nézett. — Arról, hogy a barátom hogyan tudott felszedni egy ilyen gyönyörű lányt, aki kétségkívül túl jó hozzá. Emily megremegett Gavin pillantásától. Úgy érezte, hogy a leikébe lát, és minden titkát, minden érzését ismeri. Micsoda félelmetes képessége ez egy férfinak, gondolta. Szóra nyitotta a száját, de Dillon hangja túlharsogta a fülsiketítő zenét. — Menj a picsába, Blake! Túl jó hozzám? Gavin kajánul mosolygott, és leült az egyik bárszékre. — Igen. Méghozzá nem is kicsit. Dillon ajka gonosz vigyorra görbült. — Ha ettől jobban érzed magad, haver, ám legyen. Viszont tudod, Emilyt én viszem haza - mondta, majd elővette a telefonját, mert üzenetet kapott. — Trevor is jön, kislány - fordult F.milyhez, aki dermedten hallgatta az iménti párbeszédet. - Ki kell mennem a mosdóba, de bármit mond is itt ez a jampec, ne dőlj be neki, mert nagy spiler — mondta, majd könnyed csókot nyomott Emily arcára, és már ott sem volt. Gavin elmélyülten tanulmányozta Emily arcát, aki csendben itta a sörét. Pár percig mindketten hallgattak. Emily néha lopva a férfira nézett, akit ezek az apró, ideges pillantások az utolsó racionális gondolatától is megfosztottak. Minden egyes alkalommal, amikor a tekintetük találkozott, Gavin legszívesebben megállította volna az időt, hogy sose érjen véget a pillanat. Azon gondolkozott, hogy az előbbi kézcsók vajon Emilynek is ugyanannyit jelentett-e, mint neki, vajon ő is érezte-e az áramütést, amikor bőrük összeért. Végül nagyot kortyolt a söréből, mert úgy kiszáradt a szája, hogy félt, meg sem tud szólalni. — Szóval, Molly, tetszik New York? Emily, aki számított erre a kérdésre, elnevette magát. — Igen, nagyon, zaklató fiú. Köszönöm az érdeklődést. — Nem, igazából nem zaklatok senkit, és nagy spiler sem vagyok - mondta Gavin, de látszott rajta, hogy nem bánja a kérdést. — Hát ami a zaklatásrészét illeti, azért vannak kétségeim — nevetett Emily, és Gavin is vele nevetett. — És a spíierrei kapcsolatban is hallottam történeteket, be kell vallanom. — Emily elhallgatott. Félt, hogy esetleg megbántotta a fiút, akkor is, ha ez az igazság. 43 Olivia sokat mesélt Dillon gaz- dag, nőfaló barátjáról. Barátnője arra is figyelmeztette, bogy készüljön fel, mert ha egyszer találkoznak, minden erejére szüksége lesz, hogy ne tépje le róla a ruhát, és ne könyörögjön neki térden állva, hogy azonnal tegye őt magáévá. Igen, valóban dögös pasi volt. És kitől hallottad? - kérdezte Gavin, és arrébb csúszott a széken. Olivia Martintól. Akkor biztos csak felszínesen ismered - felelte Gavin, aztán intett a pultosnak, hogy töltsön nekik még egyet.
Lássuk csak. Olivia szobatársam volt a főiskolán, most is együtt lakunk — mosolygott Emily —, és megbízható forrásnak tartom. Bocsáss meg, de szörnyű a memóriám. Hát persze, persze. Te Emily vagy, nem Molly - vigyorgott Gavin, és beletúrt a hajába. - Úgyhogy te tényleg ismered Oliviát. Emily elmosolyodott. Igen. Az igazi nevem Emily, azt hiszem, ezt már tisztáztuk egyszer, bár attól tartok, még párszor el fogod sütni ezt a poént. Lehet, ki tudja - felelte Gavin sejtelmes mosoly kíséretében. - Meglátjuk, biztosat nem mondhatok — szólt, és mindketten felnevettek, ami enyhítette kicsit a zavarukat. — És még mit mondott rólam Olivia? Szeretnéd tudni, mi? De sajnos nem árulhatom el, majd idővel megtudod. Gavin rendkívül szórakoztatónak találta Emily frappáns válaszát, így ismét nagyot nevetett. Vonásai ellágyultak, amikor a lány szemébe nézett. Mentségemre szóljon, hogy csak azért keringhetnek ilyen hírek rólam, mert még nem találtam meg az igazit. Pedig ha jól látom, itt is elég szép számú rajongód akad — mondta Emily, és egy csomó nőre mutatott, akik a bárpult végéből bámulták Gavint. — Igazán nem panaszkodhatsz. Gavin vállat vont. Képtelen volt elfordítani a tekintetét -
44
Emilyről. Azt akarta, a lány fogja végre fel, hogy őt ma este itt egyetlen nő érdekli, aki viszont foglalt. Sajnos legtöbben közülük csak egy dologra hajtanak. Emily nem egészen értette, mit akar ezzel mondani. De a férfiak is csak azt akarják, nem? Nem egészen, de tetszik a gondolatmeneted — nevetett Gavin. Sajnos jobban, mint kellene, tette hozzá magában, és figyelte, ahogy Emily idegesen a füle mögé kotorja az egyik hajtincsét. - Nem akarok önelégült állatnak tűnni, de többre tartom magamat annál, hogy valaki csak a pénzemért legyen velem. Emilyt meglepte a válasz. Tudta, hogy Gavin gazdag - az egész város tudta. Ám az, hogy tőle kizárólag a pénzét akarnák, egyfajta lelki bizonytalanságról tanúskodott, amit nem is feltételezett volna erről a minden szempontból sikeres fiúról. Szóval szerinted minden nő ilyen? — kérdezte végül, és nekitámaszkodott az egyik bárszéknek. Gavin igyekezett Emilynek nem a szájára, hanem a szemére fókuszálni. Nem, nem ezt akartam mondani, csak rosszul fogalmaztam. Ne haragudj - mondta, és a bárpultra tette az üres poharat. — Csak nehéz megmondani, ki gondolja komolyan. Én mindenesetre olyan barátnőt szeretnék, aki engem akar, függetlenül a pénzemtől - folytatta, majd arcán bűnbánó vigyor suhant át. — Ráadásul mindig ezeknek a szép, de agyhalott cicababáknak jövök be. Ó. - Emily zavartan fészkelődött a helyén. Lehet, hogy a férfi mégsem olyan bizonytalan, ahogy az előbb gondolta. - Lehet, hogy csak rossz helyeken keresgélsz. A pultos ismét teletöltötte a poharaikat. Gavin nevetett, egyre jobban tetszett neki a lány őszintesége. Igen. Lehet, hogy igazad van. Mit mondtál, hova is szoktál járni a Bella Lucinán kívül? — kérdezte kétértelmű mosoly kíséretében. — Ahova Dillon, de szép próbálkozás voir — ütötte vissza a labdát Emily, majd a szájához emelte a poharat, és most kivételesen nem azonnal kapta el szemét Gavinről, ahogy szokta. — A könyvtárban próbálkoztál már? Akkor az agyhalottakat kipipálhatnád. — Te nagyon vicces lány vagy, Emily — jegyezte meg Gavin, és szembefordult vele. Kezdem tényleg sajnálni, hogy nem én fedeztelek fel elsőnek, hanem Dillon. Emily szíve hatalmasat dobbant a vallomás hallatán, ám még mielőtt bármit válaszolhatott volna, forró tenyeret érzett a vállán. Dillon visszajött, gondolta. De nem ő volt az, hanem Trevor vigyorgott diadalmasan a háta mögött, sűrű, szőke haja a homlokába hullt. — Megjöttem. Kezdődhet a buli - kurjantotta, és megveregette Gavin vállát is. Aztán megölelte Emilyt, és a pulthoz furakodott. - Ma este kirúgunk a hámból! Emily mosolyogva nézte Trevort, örült, hogy itt van. Az elmúlt néhány hónapban nagyon megkedvelte Olivia bátyját. Nemcsak a húga miatt, hanem mert Trevor egyébként is végtelenül jóindulatú fiú volt, akire mindig, mindenben lehetett számítani. Még mielőtt Emily New Yorkba költözött volna, a fiú rendszeresen felhívta csak azért, hogy megkérdezze, segíthet-e valamiben. Trevor körbenézett a klubban. — Hol van Dillon? — kérdezte, miközben a pultos letette elé az italt.
Szerintem beleesett a klozettba - vigyorgott Gavin, és a mosdó irányába mutatott. — Igen, képes rá, különösen ha elég részeg — tréfálkozott Trevor. — És veled mi újság, haver? Már vagy ezer éve nem láttalak. — El kellett utaznom. Üzlet. Tudod, hogy megy, de szerintem egész nyáron a városban leszek. — És mi a helyzet a szokásos július negyediki buliddal Hamptonban? Idén is megtartod? Természetesen — válaszolta Gavin. — Sőt, már most hétvégén kimegyek, hogy kicsit rendbe tegyem a házat. Trevor Emilyhez fordult, aki nem vett részt a beszélgetésben. Hallod ezt, Emily? — kérdezte izgatottan. - Ugye, te is jössz? Emily nem figyelt, hanem a tömeget fürkészte. Aggasztotta, hogy Dillon még mindig nem jött vissza. Hova? — kérdezte szórakozottan, és nem is nézett Trevorra. Gavin július negyediki bulijába a tengerpartra. Dillon mondta, nem? Emily vállat vont. Nem, még nem mondta, de jól hangzik. Szerintem megyünk. Hova? — szakította félbe Dillon a párbeszédet, és belecsókolt Emily nyakába. — Remélem, ezek a pasik itt nem molesztáltak, amíg nem voltam itt. Emily megfordult, és elmosolyodott. Nem, nagyon kedvesek voltak. Mi tartott ennyi ideig? Minden rendben? Igen, csak el kellett intéznem még egy telefont. Gavin kajánul elvigyorodott. Azt hittük, beleestél a klozettba, úgyhogy már éppen a mentőcsapatot szerveztük. De azért ne bízd el magad, sokáig nem kerestünk volna. Borzalmasak vagytok ti kerten — vihogott Emily. Trevor belekortyolt a sörébe. És ez még semmi, Em. Még csak melegítenek. Dillon megrázta a fejét, és Gavin szemébe nézett. Aki seggfejnek született, az seggfej is marad, Blake. Nincs mit tenni. Gavin felnevetett, aztán nagyot kortyolt a söréből, Emilyrc nézett, végül erőt vett magán, és Dillonhoz fordult. Szóval akkor jöttök? —Teljesen kiment a fejemből - felelte Dillon. - De természetesen ott leszünk. Mi az, hogy kiment a fejedből? — kérdezte Trevor hitetlenkedve. — Evek óta minden nyáron megyünk. Dillon közelebb húzta magához Emilyt, és mindkét karjával átölelte. 46 Igen, de ez a hölgy itt teljesen összezavar. Emily elmosolyodott, és nézte a csinos, szőke lányt, aki feléjük tartott. Amikor odaért hozzájuk, átkarolta Gavin derekát, és gyors csókot nyomott a szájára. Sejtettem, hogy te vagy az, Gavin - mondta, majd rendelt magának egy italt, és jelezte a pultosnak, hogy írja Gavin számlájához. - Hol bujkálsz mostanában? — kérdezte, bár szavait alig lehetett érteni, és látszott rajta, hogy alig áll a lábán. Sajnos nem elég messze - mormogta Trevor maga elé, a nő azonban nem hallotta meg. Igaz, nem is volt rá szükség, mert Trevor tekintete önmagáért beszélt, és Dillon is —
összeszűkült szemmel figyelte az eseményeket. Gavin próbálta menteni a helyzetet: arcán nyugodt mosollyal átkarolta a szőke lányt, hogy el ne essen. Üzleti úton voltam. Veled mi újság? En remekül vagyok, köszönöm — felelte a lány, és közelebb húzódott Gavinhez, majd végigmérte Emilyt. - Te meg ki vagy? Még nem találkoztunk. Aranyos lánynak tűnsz. Te vagy Gavin egyik új játékszere? Emily kinyitotta a száját, de aztán inkább nem mondott semmit, mert nem akarta megsérteni a nőt. Egyébként is nevetségesnek találta a feltételezést, különösen, hogy Dillon éppen átölelte a vállát. Gavin elvigyorodott, és Emily felé fordult. Nem, ő Dillon barátnője. Én most egy Molly nevű lánynak próbálok udvarolni, de ő sajnos foglalt. Emily az ajkába harapott, és elfordította a fejét.
47
A szőke lány arcáról lefagyott a mosoly, és Dillonra támadt. Tényleg? Nem is tudtam, hogy van valakid - kezdte, de Gavin közbeavatkozott. Gyere, kislány, sétáljunk egyet! Olyan régen találkoztunk, meséld el, mi van veled! mondta, azzal karon fogta, és az ajtó felé kalauzolta a lányt, aki időnként hátrafordult, dühös pillantásokat vetett F.mily felé, és megpróbálta kiszabadítani magát. Ez meg ki a fene volt? - kérdezte F.mily döbbenten. Senki - felelte Dillon ártatlan mosoly kíséretében. - Valami csaj, akivel Gavin együtt járt főiskolára - mondta, és beletúrt a hajába. Az egyik volt barátnője? - érdeklődött tovább Emily. Trevor Dillonra nézett, de nem szólt eg)' szót sem. Ja, egy időben dugta - felelte Dillon, miután mindenkinek rendelt egy tequilát. Gyere, kislány, húzzunk bele! Gavin utat tört az izzadt testek között, és kivezette a szőke lányt az utcára. Ott a falnak támasztotta, és elállta az útját, hogy ne tudjon elmenekülni. Mi volt ez, Monica? — kérdezte szigorú tekintettel. Monica dacosan felszegte az állát, és mogyoróbarna szemét a fiúra emelte. Hogyhogy mi, Gavin? - kérdezte, és beletúrt a hajába. — Ezt mégis hogy képzeli? Egyik percben engem dug, a másikban meg mást? Igen, Monica. Dillon és közted nem volt semmi más, csak szex. Néha dugtatok, és ennyi. Felejtsd el! — emelte fel a hangját. Monica szeme összeszűkült. Nem, Gavin! Nagyon tévedsz! Ha csak szexet akartam volna, arra ott lettél volna te is - mondta, és simogatni kezdte Gavin mellkasát. - De ma este pótolhatjuk. Nem viszel haza? Húzhatnál még egy strigulát. Kizárt, és ezt te is tudod jól - mondta Gavin gyorsan, és megragadta Monica csuklóját. — Dillonnal pedig már régen vége, úgyhogy hagyd abba ezt a hülyeséget. — Régen vége? Miről beszélsz? Most dugott meg az emeleten. — Az emeleten? - kérdezte Gavin. Felemelte Monica állát, és kényszerítette, hogy nézzen a szemébe. — Igen, lehet, hogy el kellene mesélnem ennek a szolid, vidéki kis kurvának is, akivel van. Biztos érdekelné - felelte a lány, és megpróbálta kiszabadítani magát. — Meg ne próbáld! - sziszegte Gavin. - Ha megtudom, hogy akár csak a közelébe mersz menni... Monica arcára kaján vigyor ült ki. — Micsoda? Csak nem te is bele vagy esve? — kérdezte, majd elhallgatott, ám amikor 48. Gavin nem válaszolt, folytatta. — Szóval igen, Gavin Blake! Nahát, szép kis barát vagy. Monica felnevetett, és mindkét kezével beletúrt a hajába. — Te is meg a haverjaid, ez a sok gazdag nyikhaj, mindany- nyian elbaszott seggfejek vagytok! Csak azt sajnálom, hogy a szüléink barátok. Gavin néhány másodpercig némán bámulta a lányt, majd intett az egyik kidobóembernek. — Tessék, itt van száz dollár. Hívjon egy taxit, és vigye haza, de most rögtön! -Természetesen, Mr. Blake, nem gond. - A kidobóember átvette a pénzt és vele együtt Monicát, aki most a nagydarab férfira támadt, miközben a klubból távozók legnagyobb derültségére szidta tovább Gavint. Szerencsére nagy nehezen sikerült betuszkolni egy taxiba.
Gavin nagyot sóhajtott, és visszament a klubba. Holnap reggel majd elsimítja a dolgot, mert Monica Lcmay szülei valóban apja legközelebbi barátai voltak. Ütőn a bárpult felé azon gondolkozott, vajon a lány igazat mondott-e. Dillonról, mondjuk, el tudta képzelni, a többi barátnőjét is csalta, méghozzá rendszeresen. Ugyanakkor azt sem tartotta kizártnak, hogy Monica csak kitalálta az egészet azért, hogy szét dúlja Dillon kapcsolatát, cs a fiú visszafogadja. Nem ez lett volna az első szánalmas próbálkozása. Dillon már messziről észrevette Gavint, szólt Emilynek, hogy mindjárt jön, és barátja elé sietett. — Elintézted? — kérdezte, és átkarolta Gavin nyakát. Gavin karba tette a kezét, és megállt. — Igen. Hazament. De te normális vagy? Titokban még mindig kavarsz vele? Dillon flegmán vállat vont. — Kavartam, de most már tényleg vége. Mit csináljak, egyfolytában hívogatott meg zaklatott. Tudod jól, hogy milyen. Nem lehet levakarni — mondta, azzal indult volna vissza a pulthoz, ám Gavin elkapta a karját. — Mi a fasz bajod van, haver? Egy szuper csajjal jársz, mit akarsz még? Dillon nevetett, és elhúzta a kezét. — Tessék, már megint beleugatsz az életembe. Ne velem foglalkozz, hanem saját magaddal. Különben is mondtam már, hogy végeztem ezzel a picsával — mondta, és felhajtotta az italát. - Na, gyere, menjünk vissza, már így is túl sok szót pazaroltunk rá. Dillon a pult felé indult, aztán meggondolta magát. — Ja, és Emilynek azt mondtam, hogy Monica a te csajod volt — tette hozzá, azzal máris Emily mellett termett, még mielőtt barátja egy szót is szólhatott volna, aztán arcán ártatlan mosollyal megcsókolta a lányt, és Mr. Hyde-ból visz- szaváltozott dr. Jekyll-lé. Gavin nem először nézte végig ezt a mutatványt. Sóhajtott egyet, majd visszaült a bárszékre, és nem tudta nem észrevenni, hogy Emily milyen szemmel mered rá. — Tényleg biztos kézzel választasz közülük, Gavin — nevetett a lány, és a szájához emelte az italát. — A könyvtár! Ne felejtsd el a könyvtárat. Gavin kiitta a sörét, és gyilkos pillantást vetett Dillon felé, majd visszafordult Emilyhez. — Igen, volt már néhány bolond csaj az életemben — mondta, és intett a pultosnak, hogy kér még egy italt. — De mostantól csak a könyvtárban fogok keresgélni, pont ahogy ajánlod, Emily. A következő néhány órában Dillon gyakorlatilag eszméletlenre itta magát. A sör és a tequila megtette együttes hatását. Hajnalban Trevor és Gavin alig tudta kitámogatni Trevor SUV-jához. Addigra Gavin már annyira haragudott rá, hogy egyszerűen csak fogta, és belökte a hátsó 49 ülésre, rázárta az ajtót, aztán elbúcsúzott Trevortól. Emily a kocsi mellett állt, és Dillon helyett is szégyellte magát. — Nagyon sajnálom — magyarázta. - Az új ügyfél miatt van. Örömében elvetette kicsit a sulykot. Gavin az autónak dőlt, és Emily száját bámulta. — Nem kell helyette mentegetőznöd — válaszolta, és Emily szemébe nézett. — Régóta ismerem, tudom, hogyan szokott ünnepelni. Emily vett egy mély levegőt, és kezet nyújtott. Igyekezett nyugodtnak tűnni, de hangja
remegett, és természetellenesnek tűnt. — Örülök, hogy végre hivatalosan is megismerhettelek, Gavin — mondta. — Gondolom, nemsokára újra találkozunk. Gavin megszorította Emily kezét. Egy pillanatra megszűnt körülötte a külvilág, amikor a lány szemébe nézett. — Én is örülök, hogy végre találkoztunk, Emily - felelte végül mosolyogva. - Remélem, a július negyediki bulin újra látjuk egymást. Emily bólintott, majd beszállt az anyósülésre. — Igen. Akkor július negyedikén. Gavin nézte, ahogy eltűnnek a sűrű manhattani forgalomban, és ismét sokként érte a felismerés, hogy Emily ki is valójában. Váratlan részletek
- Mr. Blake, az igazgatótanács nagyon elégedett az elmúlt negyedév eredményeivel, sőt az új ügyfélnek köszönhetően további növekedésre számítunk. Gavin a konferenciateremben ült, és ujjaival az elegáns mahagóniasztalon dobolt. — Ez nagyon jó hír, Barry. Kinsmanékkel kapcsolatban van valami új információ? A férfi izgatottan keresgélni kezdett a papírjai között, miközben tíz szempár szegeződött rá. Igen, Mr. Blake - szólt közbe egy másik, túlbuzgó igazgatósági tag. - Elfogadták az ajánlatunkat, és július végére alá fogják írni a szerződést. Már átküldtem minden szükséges iratot a bátyjának. Gavin felállt a székéből, elégedetten bólintott, és befejezte a megbeszélést. Amikor az utolsó férfi is távozott az irodából, Gavin a terem óriási üvegablakához lépett. Kinézett az ablakon Manhattan utcáira, és figyelte a város kaotikus életét. Huszonnyolc éves korára a világ a lába előtt hevert. A Blake Industries New York egyik legnagyobb reklámügynöksége volt. A legfontosabb dolog mégis hiányzott az életéből: a szerelem, és Gavin ezt pontosan tudta. Amióta a hosszú kapcsolata véget ért, folyamatosan váltogatta a barátnőit, ám csak kevés jelentkező mozgatta meg az érzéseit. Az, hogy olyan lányt találjon, akit nemcsak a pénze érdekel, a szakítás óta valóban nehéz feladatnak tűnt. Ahogy figyelte az apró, siető embereket, gondolatai ismét visszakanyarodtak Emilyhez. Kevesebb mint huszonnégy óra telt el azóta, hogy rájött, a lány kihez tartozik valójában. Undorodott attól, ahogy Dillon rákente azt a kellemetlen Monica-ügyet, ám hiába vonzódott Emilyhez, tudta, hogy nem buktathatja le a barátját, ahogy azt is, hogy el kellene felejtenie a 50 rá. Persze, kétségtelen, testileg is vonzódik a lányhoz, hiszen Emily lányt, ám képtelen volt gyönyörű, ám most nemcsak erről van szó, hanem jóval többről. Nem tudta volna pontosan megfogalmazni, hogy miről, azt azonban igen, hogy hasonlót még soha nem érzett senki iránt. Mély, zsigeri vonzalom húzta őt a lányhoz, és biztos volt abban, hogy nekik együtt kell lenniük. A közöttük levő vonzerő, vibrálás, feszültség vagy egyszerűen kémia olyan erős, hogy bármikor robbanással fenyeget, és akkor még keveset mond. Már az első pillanattól fogva, ahogy belenézett Emilv szemébe, érezte a közöttük feszülő energiát. Most, ahogy a média- birodalma közepén állt, mialatt a nap lassan nyugovóra tért az acélóriások mögött,
minden erejét össze kellett szednie, hogy ne állítson be váratlanul a lányhoz. Aztán elhessegette magától az őrült gondolatot, és visszament az irodájába. Leült az íróasztalához, és átfutott pár jelentést, hogy valamiképp kiverje a fejéből a lányt, aki sosem lehet az övé. Éppen befejezte az olvasást, amikor bátyja,Colton végre visszaért az irodába. Gavin dühösen karba tette a kezét, és mérges pillantást vetett a bátyjára. — Mégis hol voltál? Direkt hagytam neked üzenetet Natalie-nél. Colton fanyarul elmosolyodott. — Jól játszod a szerepet, öcsi, el kell ismerni - mondta, azzal lendületes léptekkel átsétált az irodán, és gúnyosan felnevetett. — Ne játszd már itt a nagyfiút! Mi a fasz történt? — Semmi. Családos ember vagyok, ne felejtsd el. Timothy és Theresa fellépett valami óvodai műsorban, muszáj volt megnéznem őket. — Miért nem szóltál? — Gavin összeráncolta a homlokát, és előre-hátra hintázott a fekete borszéken. Unokahúgától és unokaöccsétől mindig ellágyult a szíve. - Én is elmentem volna. Colton legyintett, és zöld szemében gunyoros fény villant. — Ne sajnáld, remekül megvoltak Gavin bácsi nélkül is - nevetett, és megveregette öccse vállát. - Ahogy gondolom, te is remekül levezényelted nélkülem a megbeszélést. — Ahogy valami nem tetszik nekik, azonnal vérszomjas fenevadakká válnak — mormogta öccse maga elé. — Erről szól az üzlet. - Colton vállat vont, és leült a fekete bőrkanapéra. - Emberek pénzt fektetnek a cégünkbe, és cserébe eredményeket várnak. Ennyi. Gavin nem reagált bátyja szavaira, hanem felállt, és az ablakhoz lépett. — Szóval, hajlandó vagy elhívni Aliciát randizni? Gavin anélkül, hogy hátrafordult volna, karba fonta a kezét, és felnevetett. — Mindig csodáltam azt az eleganciát, amivel egyik témáról a másikra váltasz, Colton. — Tudom, hogy ebben a mondatban ott rejtőzik valahol a bók is. De most komolyan. Melanie már hónapok óta azzal zaklat, hogy hozzalak össze benneteket. Menjünk el egyik este valahova négyesben, ennyit igazán megtehetsz. — Na, látom már megint abban mesterkedtek, hogy találjatok nekem egy „rendes” lányt. — Mesterkedünk? Ezt nem mondanám, bár már tényleg tovább kellene lépned. Gavin megfordult, és ámulva nézett a bátyjára. — Tényleg azt hiszitek, hogy még nem léptem túl rajta? —
51
kérdezte, és kajánul elvigyorodott. - Már majdnem két éve történt. — Lehet, de szerintem akkor is ő az oka, hogy a mai napig elmenekülsz, még mielőtt bármi komolyra fordulhatna. — Colton felállt a kanapéról. — Pedig nem mind egyformák, hidd el, öcsi. Nem mindenki csak azt akarja, amit ő. — Nem akarok erről beszélni — emelte fel Gavin a hangját, és tekintete elkomorult. — Rendben. Jössz ma este anyáékhoz a vacsorára? Gavin belebújt a zakójába, és alig észrevehetően elmosolyodott. — Igen, megyek, de csak akkor, ha te meg az én fantasztikus sógornőm nem szerveztek oda egy vakrandit meglepetésnek. - Colton zsebre dugta a kulcsait, majd arcán gunyo- ros mosollyal kiment az ajtón. Mire Gavin is végzett a munkával, Manhattan bedugult, autóval csak lépésben lehetett haladni. Gavin nagyot sóhajtott, és tenyerével megdörgölte az arcát, majd megragadta fekete BMW-jének a kormányát. Amíg várta, hogy egy nagy csoport gyalogos átjusson a zebrán, rádöbbent, hogy majdnem pontosan Emily étterme előtt áll, sőt abban a pillanatban kinyílt az ajtó, és maga Emily lépett az utcára. Gavin arcából kifutott a vér. Nem tudta, mit csináljon, vajon áll- jon-e félre, és köszönjön neki, ám a következő pillanatban rádudált valaki, így megoldódott a kérdés. Gavin felmutatta a középső ujját a türelmetlen autósnak, majd sebességbe tette a BMW-t, és továbbindult, de azért a tükörben még megpróbált cg)' búcsúpillantást vetni a lányra. Hirtelen eszébe jutott apja régi története a „meglátni és mcgszeretni”-ről. Hidd el, hogy az igazi téged is vár valahol, fiam, és ahogy meglátod, tudni fogod, hogy ö az, mert minden érzékedre hatni fog. Egyszer csak ott lesz, megjelenik, fiiggetlenid attól, amit a józan ész diktálna... — Hát ez kibaszott vicces — mondta Gavin magában, felnevetett, és ujjaival dobolni kezdett a kormányon. — Nem vagyok normális, hogy még mindig csak erre a lányra tudok gondolni - tette hozzá. A következő órában, úton szülei a háza felé alaposan kielemezte érzéseit. Majd amikor Manhattan sziluettjét lassan maga mögött hagyta, és megérkezett a kertvárosba, megesküdött, hogy Emilyt egyszer és mindenkorra kiveri a fejéből — akkor is, ha nem bízik száz százalékig abban, hogy ez sikerülni fog. Emily még egyszer végighúzta a spirált a szempilláján, majd elfordult a tükörtől. Becsapódott az ajtó: Olivia hazaért. Emily máris a nappaliban termett. — Egész nap hívtalak, és SMS-t is küldtem — mondta szemrehányóan, miközben belebújt piros, magas sarkú cipőjébe. - Miért nem hívtál vissza? 52 Olivia a kanapéra hajította a táskáját. — Mert itthon hagytam azt a szart - mondta, azzal kiment a konyhába, és elvette a telefont a pultról. - Szuperül nézel ki! Hova mész? — kérdezte Emilytől, és elmosolyodott. — Ma vagyunk Dillonnal kilenc hónaposak! Mindjárt itt lesz! - felelte Emily gyorsan, majd a barátnőjéhez lépett. - Tegnap már aludtál, amikor hazaértünk, sose fogod kitalálni, hogy kivel találkoztam! — Igen, csodálkoztam is, hogy hova tűntél — mondta Olivia, miközben beütötte a jelszavát a telefonba. — Oké. Kitalálom. Brad Pitt-tel? — Most komolyan, Liv! Ne találgass, úgysem fogsz rá jönni!
De! Csak még egyet! — Olivia elhallgatott. — Megvan! Obamával! — Nem, ennek így semmi értelme! — nevetett Emily, és leült egy székre az asztal mellé. — Na, kivel találkoztam, na kivel? A gyönyörű és egyetlen... Gavin Blake-kel. — Jó pasi, mi? - kérdezte Olivia, és a füléhez tartotta a telefonját. Emily elmosolyodott. — De még mennyire! — Pontos személyleírást adtam róla anno, nem? Mint egy két lábon járó isten... — válaszolta Olivia, és megvakarta az állát. — Bár ha jól emlékszem, akkor tiltakoztál, hogy az nem lehet, mert ilyen pasi nincs is. — Oké, bocsánatot kérek! Teljesen igazad volt! — Emily elnevette magát. — De biztos vagyok benne, hogy szeretnéd hallani a korábbi találkozásaink részleteit. Olivia azonnal letette a telefont. — Korábbi? - kérdezte, majd Emily mellett termett, és leült ő is az asztalhoz. — Gyerünk, ki vele! Emily felkönyökölt, és a tenyerébe támasztotta az állát. — Hol is kezdjem... Ja, igen... Szóval öaz a pasi, akinek a múltkor kaját vittem a Chrysler Buiidingbe. Olivia barna szeme elkerekedett a meglepetéstől. — Bizony - folytatta Emily, és sejtelmesen elmélyítette a hangját. - És ő volt az, aki a múltkor eljött az étterembe, és otthagyta a nevét, a telefonszámát meg azt a szép összegű borravalót. — Ne már! Szóval akkor Gavin a Magas Szexi Dögös Macsó? — visította Olivia. Emily bólintott és felnevetett. — Te most szórakozol velem, Em? Mert ha igen, akkor szólok, hogy ez egyáltalán nem vicces. Emily hátradőlt a széken, karba tette a kezét, és a szája sarkában mosoly bujkált. — Esküszöm! — Szerintem vele kellene járnod - válaszolta Olivia. — Teljesen egyértelmű, hogy tetszel neki, meg az is, hogy ő is tetszik neked. Emily nem tudta mire vélni barátnője hanyagul odavetett szavait. — Ezt mégis hogy érted? — Úgy, hogy az arcod teljesen megváltozik, ha róla beszélsz. Látszik, hogy csak arra gondolsz, milyen lehet az ágyban. — Most viccelsz, ugye? Olivia felállt, és elindult a szobája felé. 53 vagy hogy ágyba — Mármint mivel kapcsolatban? Azzal, hogy megváltozik az arcod, akarsz vele bújni? — Olivia, légy szíves! Tudod jól, hogy miről beszélek. — Nem értem, miért teszel úgy, mintha valami iszonyatosan felháborító dolgot mondtam volna. Emily követte barátnőjét a szobájába. — Én meg azt nem értem, hogy mondhatsz ilyet, amikor tudod jól, hogy barátom van mondta, és az ajtófélfának támaszkodott. Olivia kibújt a ruhájából, és bevonult a fürdőszobába. —
Te meg tudod jól, hogy nem bírom azt a pöcsféj Diilonkádat — szólt ki a zuhany alól. — Aha, értem. Szóval most csak az számít, hogy te hogy érzel az én pasim iránt. — Miért nem adsz Gavinnek egy esélyt? — kérdezte Olivia. — Egy - kezdte számolni Emily az okokat a kezén -, mert szeretem Diliont. Kettő, mert szeretem Diliont. Három, mert képzeld el, hogy szeretem Diliont. — „What’s love got to do with it” — énekelte Olivia válasz helyett Tina Turner slágerét, és még táncolt is hozzá. - De most komolyan. Ki beszél itt szerelemről? — Nem vagy normális, Liv. Sőt, ha történetesen nem járnék Dillonnal, te már akkor is régen gondoskodtál arról, hogy Gavin Blake-et messzire kerüljem el. Olivia kidugta a fejét a zuhanyfüggöny mögül. — Mivel gondoskodtam? — Lássuk csak. Például azzal, hogy szerinted egy iszonyatosan nagy nőcsábász. — Emily mély levegőt vett, majd elhallgatott. - Meg azzal, hogy tartós kapcsolatra alkalmatlan, maximum egy hétig bír járni valakivel. Folytassam? Olivia elzárta a vizet, és kilépett a zuhany alól. Emily odaadta a törölközőjét. — Igen, de csak azután lett ilyen, hogy Gina, a menyasz- szonya nagyon csúnyán szakított vele. Előtte teljesen megbízható pasi volt - mondta Olivia, és magára csavarta a törölközőjét. — Eljegyezték egymást? — Bizony ám! - Olivia belebújt egy fekete sortba és egy fehér ujjatlan trikóba. — Majdnem öt évig jártak. Aztán Gavin egy nap arra ment haza a munkából, hogy a lakás üres, mert a csaj fogta a cókmókját, és elköltözött. — De miért? — ráncolta össze a homlokát Emily értetlenül. — Igazából sose mondta el a bátyámnak, hogy pontosan mi történt, és amikor rákérdeztem, nem akart róla beszélni, úgyhogy passz. - Olivia elővette a sminkes táskáját a fiókból. - De te is láttad, hogy néz ki, elképesztő eg)' génállomány, nem? Ráadásul milliomos, és őszintén mondom, nem viccelek, tényleg rendes csávó. — Akkor miért nem jártál vele soha? — Ahhoz túl régen ismerem. Bár tényleg minden elismerésem a szüleié, hogy sikerült egy ennyire gyönyörű és tökéletes utódot összehozniuk, nekem ő egy kicsit olyan, mintha a második bátyám lenne. Úgyhogy semmiképpen nem járnék vele. Túl bizarr lenne — válaszolta Olivia, és még a gondolattól is elfintorodott. — Trevorral mióta barátok? — Ahhoz képest, hogy nem akarsz tőle semmit, még egy kis entyem-pentyemet se, elég sok kérdésed van - jegyezte meg Olivia. Emily legyintett egyet, és a tükör felé fordult. — Csak próbálok képbe kerülni. Dillon sose mesél a barátairól meg a kollégáiról. — Nos, ha tényleg 54 arra vagy kíváncsi, hogy vajon Gavin Diliont is olyan régóta ismeri-e, mint a bátyámat, akkor a válaszom: nem. — Tényleg? Pedig valamiért azt hittem, hogy mindannyian együtt jártak gimibe - felelte Emily, miközben Olivia elővette a hajszárítót, és szárítani kezdte aranyszőke haját. — Nem, csak Trevor és Gavin voltak osztálytársak - próbálta túlüvölteni a zajt. - Dillon pedig Trevor főnöke a cégnél, de ezt úgyis tudod. Emily bólintott. —
Amikor a tesóm bekerült a Morgan és Buckinghamhez, Dillon már ott dolgozott mint bróker, úgyhogy Trevor csak onnan ismeri azt a faszfej pasidat. - Olivia felnevetett, Emily pedig sóhajtott egyet. - Aztán amikor Trevor a brókervizsgájára készült, Dillon megkérdezte, hogy tud-e ajánlani valami jó potenciális ügytelet, és mivel a bátyám be akart vágódni a felettesénél, összehozta Gavinnel, a többit meg már tudod. Körülbelül három éve barátok. — Szuper. — Vagy annyira mégsem, gondolta Emily. — És Dillonnak a mai napig a Blake Industries a legnagyobb ügyfele. Emily vállat vont. — Na és? Nagy ügy. — Pedig az, mert a pasid részben Gavinnek köszönheti a pénzét. Emilynek eszébe jutott a sok-sok este, amikor Dillon az irodában maradt, hogy új ügyfeleket szerezzen. Lehet, hogy Gavin hozzájárult ahhoz, hogy Dillonnak ne kelljen szűkölködnie, de a barátja igenis keményen megdolgozott azért, amit elért. — Köszönöm szépen, hogy ilyen tanulságosan összefoglaltad a három barát történetét. Nagyon kedves tőled. - A két lány el nevette magát. Majd Emily kiment a fürdőszobába, de Olivia utánaszólt. — Egyébként akarsz valami tényleg vicceset hallani, csajszi? Emily megállt a küszöbön, és várt. — Azon a hétvégén, amikor a bátyám meglátogatott minket a kollégiumban, eredetileg úgy volt, hogy Gavin jön vele, —
55
és nem Dillon. Gondolj bele, ha ő jön, akkor most vele járnál. Emily szája sarkában mosoly bujkált, és sokatmondóan nézett a barátnőjére. Pár pillanatig mindketten hallgattak, végül Emily telefonja törte meg a csendet. Dillon volt az, aki közben megérkezett, és a ház előtt várta a lányt. Emily felkapta a táskáját, intett Oliviának, és már ott sem volt. - Fantasztikusan nézel ki — lehelte Dillon Emily hajába, amikor elindultak New York egyik legfelkapottabb étterme felé, a Liberty State Park vízparti oldalán. Átkarolta Emily derekát, közelebb hajolt hozzá, és megpuszilta a fülét. - Az viszont biztos, hogy ez a csinos, piros ruha nemsokára lekerül rólad. Emily felvihogott, majd lábujjhegyre állt, és megcsókolta Diliont. Ami egyáltalán nem fog zavarni - felelte, és egy pillanatig ellágyultan nézte barátja szabályos vonásait. A kisfiús arcát, a piszkosszőke haját, ami mindig egy kicsit kócos volt, mintha Emily éppen most túrt volna bele, és világosbarna szemét, ami leginkább a karamella és a csokoládé tökéletes elegyénck tűnt. Dillon is készült a mai estére, vízparti asztalt foglalt, méghozzá az egyik legjobbat. A pincér az elegáns teraszra vezette őket, amit fák szegélyeztek, és remek kilátás nyílt róla a kivilágított kikötőre meg a Szabadság-szoborra. Emilynek elállt a lélegzete, amikor meglátta. Bár július eleje volt, ezen az estén a levegő kifejezetten hűs volt és kellemes. Miután kiválasztották az ételt, és éppen egy pohár vörösbort iszogattak, Emily egy furcsaságra lett figyelmes. Dillon olyan szokatlanul intenzíven bámulta, hogy a lány zavarba jött, sőt még el is vörösödött. — Na, mit nézel, mi van? — kérdezte. Dillon átnyúlt az asztalon, megfogta Emily kezét, és si-
65
mogacni kezdte, sőt egész testével előrehajolt, hogy közelebb kerüljön a barátnőjéhez. Fogalmad sincs, milyen gyönyörű vagy ma este. Te meg aztán tényleg mindent bedobsz, hogy egy kis szexhez jussál. Talált, süllyedt - nevetett Dillon, és még erősebben szorította Emily kezét. — Pedig azt egyébként is megkapnám. Emily megrázta a fejét, és ő is elnevette magát. Nagyon be vagy indulva ma este. Dillon vállat vont, és hátradőlt a széken. Persze. Még jó, hogy be vagyok — válaszolta, majd F.mily dekoltázsa felé bökött. Bár nem bánnám, hogyha a ruhád valamivel többet takarna. Emily megigazította a ruhája pántját, és egy kicsit feljebb húzta a vállán. Ennyire kihívó? — kérdezte. Nem, de nem szívesen osztozom másokkal azon, ami az enyém. — Dillon megköszörülte a torkát, és belekortyolt a borába. — Oké, beszéljünk másról, még mielőtt itt, az asztalon teszlek magamévá. Milyen volt a napod? Emily ujjait körbefuttatta a pohár peremén, és nem nézett a fiúra. Tűrhető — felelte végül. Mi a baj? Annyira szégyellem magam, Dillon - mondta Emily, és körülnézett a teraszon. Emily, nem így értettem. — Dillon átnyúlt az asztalon, és felemelte F.mily állát, hogy a lány szemébe tudjon nézni. - Egyszerűen nem bírom, ha bámulnak a pasik. Fantasztikusan nézel ki, de csak az enyém vagy, ahogy már említettem. Rendben, ezentúl majd jobban odafigyelek arra, hogy mit veszek fel. — Emily szája szögletében halvány mosoly bujkált. - De az igazság az, hogy én viszont szeretem, ha téged megnéznek a nők. Tényleg? Igen, mert tudom, hogy velem vagy, és más nem számít. Jó, de te nő vagy, az teljesen más. Hidd el, a pasiknak, ha megbámulnak, nem ilyen ártatlan gondolatok járnak a fejükben. A párbeszédet ekkor félbeszakította a pincér, aki letett az asztalukra még egy üveg vörösbort és két tányér Wellington bélszínt. A vacsora hátralevő részében New Yorkról beszélgettek, és Dillon megígérte, hogy elviszi Emilyt várost nézni. Igaz, ezt már többször mondta, és Emily nagyon készült is rá, ám az utolsó pillanatban mindig közbejött valami. Amikor a pincér elvitte az üres tányérokat, Emily elé tette a desszertlapot. Mai ajánlatunk a csokoládés-vaníliás crème brûlée — mondta erős francia akcentussal. Jól hangzik, akkor azt kérem — felelte Emily, és visszaadta az étlapot. Az étteremben ekkor 66 felsírt egy kisbaba, és Dillon felkapta a fejét. Megőrülök ettől a csecsemőtől — mondta Emilynek. - Muszáj desszertet enned? A lány zavartan elmosolyodott, és a pár felé fordult, akik igyekeztek megnyugtatni a gyereket. Csak egy kisbaba, Dillon. És nem, nem muszáj desszertet ennem, de szeretnék. Dillon villámló szemmel nézett a pincérre. Rendben, akkor hozza azt a crème brulée-x.. És el tudná valahogy távolítani ezt a
családot a rikoltozó csecsemővel? Emily arcáról azonnal lehervadt a mosoly, és nem akart hinni a fülének. Nem, uram, nagyon sajnálom, de ez lehetetlen — válaszolta a pincér, és látszott rajta, hogy kellemetlenül érinti a kérés. Dillon tekintete még inkább elkomorodott. Beszélhetnék a főnökkel? Nem, erre semmi szükség - avatkozott közbe Emily szégyenkezve. - Kérem, csomagoltassa be az édességet. Köszönöm szépen. — Sajnos a crème brûlée a dobozban valószínűleg tönkre fog menni. Ajánlhatom helyette a túrótortánkat, ha nem itt fogyasztja a kisasszony? — Igen, a túrótorta nagyon jó lesz. Még egyszer köszönöm. A pincér bólintott, és elsietett a konyha irányába. Emily felemelte a szalvétát az öléből, és az asztalra dobta. — Jézusom, Dillon, ezt most miért kellett? Dillon arrébb csúszott a széken, és megpróbálta elterelni a figyelmét a párról és a síró gyerekről. — Sajnálom. Húzós napom volt ma - válaszolta, és meg- dörzsölte a homlokát. — Jó, de ez most akkor is iszonyú kínos volt — sziszegte Emily. — Már mondtam, Em, hogy sajnálom. Kimerít ez a sok túlóra. Emily elszégyellte magát, átnyúlt az asztalon, és megfogta Dillon kezét. — Tudom, hogy mostanában sokat dolgozol. De most komolyan, mit fogsz csinálni, ha egyszer gyerekeink lesznek? Visszajött a pincér, hozta a desszertet és a számlát. Dillon elővette a hitelkártyáját, és odaadta a férfinak, majd alig láthatóan elmosolyodott. — Eszemben sincs elrontani a gyönyörű testedet holmi gyerekekkel. — Én pedig majd szeretnék gyerekeket, úgyhogy előbb- utóbb kénytelen leszel elrontani. Dillon felállt, begombolta a zakóját, majd felsegítette Emilyt is. — Addig viszont még rengeteg időnk van, kislány — súgta Emily fülébe, aztán aláírta a számlát, amikor visszaélt a pincér. — Gyere. Van egy meglepetésem. Emily követte a fiút a kikötőbe, miközben gyönyörködve nézte a felhőkarcolók sziluettjét. Lenyűgözőnek találta, ahogy a város fényei a csillagokkal keverednek. Hűvös fuvallat suhant végig a bőrén, amikor kilépett a cipőjéből, hogy a magas sarok ne szoruljon a deszkák közé, majd kézen fogva sétáltak egészen a korlátig, ahol Dillon átkarolta a derekát, és mélyen a szemébe nézett. 67 Boldog kilenc hónapos évfordulót! Nagyon szeretlek, Em - mondta, azzal előhúzott a zsebéből egy kis, fekete bársonydobozt. Emily szíve majd kiugrott a helyéről izgalmában, egész testében remegni kezdett, és kiszáradt a szája. Dillon... Én... Mi... — dadogta, és képtelen volt befejezni a mondatot. Diilon oldalra hajtotta a fejét, és halkan felnevetett. Éppen az előbb hoztad szóba a gyerekeket, Em - mondta, és gyengéden kisimított egy hajtincset Emily arcából. - De ez nem az, amire gondolsz. Emily jól hallhatóan felsóhajtott, és a fiú barna szemébe nézett, aztán kinyitotta a dobozt,
ami egy pár gyönyörű, gyémánt fülbevalót rejtett magában. Emilynek a lélegzete is elállt, és nem tudott betelni a szépségével. Dillon kivette a dobozból, és segített felpróbálni. Emily remegő ujjakkal tapogatta meg a gyémántokat. Dillon megsimogatta Emily arcát. Remekül áll — mondta, majd lehajolt apró barátnőjéhez, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. - Bár be kell vallanom, először megijedtem, hogy még a végén elájulsz itt nekem, amikor megláttad a dobozt. Gyönyörű! — felelte Emily, és ő is megsimogatta a fiút. - Nagyon szépen köszönöm! Csak egy kicsit megijedtem, mert... mert nem vagyok biztos benne, hogy már készen állok a házasságra. Dillon lassan elmosolyodott, és magához húzta Emilyt. Pedig jobb, ha lassan hozzászoksz a gondolathoz, kislány, mert egy nap úgyis elveszlek feleségül - suttogta, és gyengéden belecsókolt a lány fülébe.
68
Emily megborzongott, mert ez volt a gyenge pontja, és Dillon ezt pontosan tudta. Beletúrt a fiú hajába, száját a fiúéhoz szorította, és a következő pillanatban szenvedélyesen csókolództak, miközben Dillon keze egyre markolta a lány derekát. — Menjünk - zihálta F.mily egy idő után, mert attól félt, hogy még a végén letartóztatják őket közszeméremsértésért. - És kezdjünk el valamiről beszélgetni, különben itt, a kikötőben adom oda magam neked - tette hozzá, és felnevetett. — Rendben, de ha hazaérünk, akkor egy szót se többet — válaszolta Dillon, és kacsintott egyet. - Oké, beszélgessünk, beszélgessünk, rendben... de miről is? Megvan! Arról, hogy péntekre, szombatra és vasárnapra vegyél ki szabadnapot. Emily megtorpant, és értetlenül nézett a fiúra. — Miért? — Gavin július negyediki bulija miatt. Tudod, amiről tegnap este beszéltünk. — Igen, de az szombaton lesz. Akkor miért vegyek ki három napot? Gavin átkarolta Emily derekát, és a Mercedeséhez kalauzolta. — Azért, mert Gavin Blake nem olyan július negyediki bulit szokott tartani, mint mások — mondta, és kinyitotta a kocsiajtót. — Nála a buli három nap, pénteken és szombaton ott alszunk, csak vasárnap jövünk haza. Emily elhelyezkedett az ülésen, és becsukta az ajtót. Szíve ismét hevesen vert, méghozzá teljesen más okból. Gyomra most annak a hétvégének a puszta gondolatától rándult ösz- sze, amit Gavin házában kell töltenie Hamptonban. Tudta, hogy előbb-utóbb találkoznia kell a fiúval, hiszen Dillon barátjáról van szó, úgyhogy elkerülhetetlennek tűnik - erre azonban nem volt felkészülve. Dillon elterpeszkedett az ülésen, és elfordította a slusszkulcsot. Emily a szája szélébe harapott, és a fiúra nézett. — Dillon, ma már szerda este van. Nem tudok három
(
69
napot kivenni. A szombatról már beszéltem Antonióval, és abba belement, de kizárt, hogy egész hétvégére elengedjen. Akkor majd beszélek vele én — jelentette ki Dillon fen- sőbbségesen. Ne, könyörgök, ne! - kérlelte Emily kétségbeesetten. — Majd én holnap megkérem, de ígérd meg, hogy te nem szólsz az érdekemben. Oké, oké - nevetett Dillon, és megadása jeleként egy pillanatra fölemelte kezét a kormányról. — Em, ez csak egy gesztus volt, a fenébe is. Emily továbbra is kétségbeesett arcot vágva az ablakhoz támasztotta a homlokát. Két dolog járt az eszében. Egy: hogy vajon ki tud-c venni három nap szabadságot az étteremben a hosszú hétvégén: kettő: ha igen, hogy bír ki annyi időt Cíavin közelében anélkül, hogy elveszítené a fejét. Rétegek
— A francba, Emily, mennyi cuccot hozol? — csodálkozott Olivia barátnője bőröndje láttán, miközben beszíjazta a hátizsákját. — Ugye, tudod, hogy csak két napia megyünk? Emily felkapta a fejét, miután sminkkészlete utolsó darabját is sikerült begyömöszölnie. -Jól van, na! Te nem maradsz végig, ahogy én. — Mintha egy egész kisvárost bepakoltál volna — cukkolta tovább Olivia. — Bár igazad van — mondta, és szőke haját oldalra kotorta. - Az egész hétvégét Gavin közelében töltőd, úgyhogy gyakran át kell öltöznöd. Úgy tudom, a fekete csipkebugyi a gyengéje. Borzalmas vagy, Liv! Azonnal hagyd abba a gyanúsít- gatást! - Emily kivitte a bőröndöt a konyhába, Olivia pedig követte, és hátulról megcsiklandozta Emily hónalját. 0 nagyot ugrott ijedtében, aztán felnevetett. — Ja, és köszönöm szépen, amiért előre szóltál, hogy ez maratoni buli lesz. Még jó, hogy Falion be tud ugrani helyettem. Azt hittem, tudod — tárta szét Olivia a karját mentege - tődzve. Ekkor kopogtatás hallatszott az előszobából, és a következő pillanatban Dillon feje jelent meg az ajtóban. — Mindenki fel van öltözve? - kérdezte, Emily pedig néma gesztussal tudatta barátnőjével, hogy ha csak egyetlenegyszer is kiejti Gavin nevét, elvágja a torkát. Olivia bólintott, hogy vette az adást, majd kikiabált az előszobába. Nem! Tudod jól, hogy engem mostanában a csajok érdekelnek, úgyhogy itt fekszik előttem a barátnőd szétter- pesztett lábbal a konyhaasztalon. Emily megrázta a fejét, és felnevetett. Tudom, Oliver, akarom mondani, Olivia — mondta Dillon, és elindult Emily felé. Csak elfelejtettem, hogy a világ férfi lakossága a jövőben bojkottálni fog. Kapd be, Pöcsfej! En bojkottálom őket — sziszegte Olivia, és felkapta a hátizsákját a földről. - Különben is70jön a barátnőm, úgyhogy jobban teszed, ha kussolsz. - Dillon gúnyosan felnevetett, és gyilkos pillantást vetett Oliviára, majd megcsókolta Emilyt. Olivia elfintorodott. A limó itt van már? A limó? - Emily nem értette a kérdést. Mondtam már, kislány, hogy ez őrült hétvége lesz — válaszolta Dillon, majd felkapta
Emily bőröndjét, bár a súlya őt is meglepte kicsit. — Gavin minden évben limuzint küld értünk, és igen, már itt is van, kint vár az utcán. Induljunk. Már majdnem három óra van, ráadásul péntek, úgyhogy kemény lesz a forgalom. Emily egy pillanatra félrehúzta Oliviát. 0 is a limuzinban lesz? Olivia megrázta a fejét. Nem, már tegnap lement, hogy mindent előkészítsen — súgta vissza Olivia. A kis csoport kilépett az utcára, Emily pedig bámulva nézte a fekete-szürke Hummer limuzint a házuk előtt. A sofőr széles mosollyal nyitotta ki az ajtót előttük, majd elvette a táskájukat, és betette a csomagtartóba. Emily bemászott Olivia mögé a hosszú, fekete bőrülésre, Dillon pedig nem vesztegette az időt, kinyitotta a minibárt, és töltött magának egy italt. — Csak a pia, Seggfej, csak az jár az eszedben - jegyezte meg Olivia, és elővette a zsebtiikrét. — Te meg ki vagy, az anyám? - kérdezte Dillon egy fagyos pillantás kíséretében. Emily felsóhajtott. — Legyetek szívesek, azonnal hagyjátok abba! — A barátnőd kezdte — válaszolta Dillon, mire Olivia visz- szaváltozott általános iskolássá, és kinyújtotta a nyelvét. Emily megcsóválta a fejét, és még egyet sóhajtott. — És milyen messze van ez a hely? — East Hamptonban, úgyhogy körülbelül három óra innen a forgalomtól függően. — Olivia közben kényelembe helyezte magát, és feltette a lábát a bőrülésie. — De hidd cl, Em, megéri. Mintha tényleg a kibaszott paradicsomba mennénk, olyan gyönyörű ott a tengerpart. — Trevort felvesszük valahol? Olivia megrázta a fejét. — Nem, ő most a szüléinknek segít valamit a házukban. Majd este utánunk jön. — Hányán leszünk? Dillon ölbe vette Emilyt, és elmosolyodott. — Ma este nem olyan sokan, néhány barát. Ez még csak az előbuli lesz - mondta, és nagyot kortyolt a whiskyből. - A holnap viszont már más kérdés, akkor legalább száz vendég jön, és csak nagyon gazdagok. Olivia felnevetett. — Te már csak tudod. Minden évben megpróbálsz valami zsíros ügyfelet leakasztani, bár azt el kell ismernem, hogy nagyon profi módon csinálod. 71 Dillon vonásai megkeményedtek, de Emily a szájára tette a kezét. — Kész, ennyi volt, nem szólalhattok meg, amíg oda nem érünk! Emily a következő néhány órában, miközben szorongása lassan, de biztosan elviselhetetlen magasságba szökkent, a tájat figyelte, ami lassan felváltotta Manhattan felhőkarcolóit. A fák, a fű és a családi házak eszébe juttatták a kisvárost, ahol felnőtt, és hirtelen rádöbbent, hogy mindez mennyire hiányzik neki. Lassan azonban a kertvárost is maguk mögött hagyták, és útjuk elegáns villák között vezetett tovább az Atlanti-óceán partján. Olyan házak mellett, amilyeneket Emily eddig kizárólag csak magazinokban látott, így most tágra nyílt szemmel csodálta a sok szépséget.
Lehúzta az ablakot, és beszívta a sós, óceáni levegőt. A sofőr egy díszes, kovácsoltvas kapu elé állt be, felszólt a telefonon, majd a kapu lassan kinyílt, ők pedig begördültek a birtokra. Gyönyörű, szépen gondozott kert tárult eléjük, burjánzó fákkal, makulátlan gyeppel és a világ minden színében pompázó virágokkal. Végighajtottak a kikövezett kocsifelhajtón, majd megálltak a bejárat, vagyis egy óriási mahagónikapu előtt, amit kétoldalt oszlopok szegélyeztek. A ház mögött tenisz- és kosárlabdapályák álltak, a távolban pedig az óceánon megcsillant a napfény, ami Emilyt - ha csak egy pillanatra is - nyugalommal töltötte el. Olivia jégkockát csúsztatott Dillon inge alá, hogy felrázza a fiút alkoholos álmából, aztán Emilyvel együtt vihogva nézték, ahogy Dillon zavartan pislog, és nem érti, hol van, mi történik. Igaz, hamar magához tért, és vészterhes pillantást vetett Oliviára. A sofőr kinyitotta az ajtót, ők pedig kiléptek a napsütésbe. Dillon ásított egyet, nagyot nyújtózott, majd megveregette a sofőr vállát, és borravalót nyomott a kezébe. Emily ellenzőt formált a kezéből, hogy eltakarja a szemét a nap elől, úgy gyönyörködött a hatalmas villában, ami valóban lenyűgöző látványt nyújtott. Éppen azon gondolkozott, hogy miért kell valakinek ekkora ház, amikor az ok, aki miatt egész úton szorongott, és most is szaporábban kapkodta a levegőt, kilépett az ajtón. Méghozzá fehér fürdőnadrágban és meztelen felsőtesttel. Emily úgy érezte, mindjárt megáll a szívverése, és szinte tátott szájjal nézte Gavin kidolgozott izmait és kockás hasát, ahogy a fiú a csoportjuk felé vette az irányt. Bár Gavin erős volt, korántsem nagydarab, inkább vékony és inas, mint egy futó, és pont annyira izmos, hogy bármelyik lánynak kedve támadt volna kicsit megdögönyözni. Bőrét aranybarnára sütötte a nap, és hasát egy bonyolult, fekete sárkánytetoválás díszítette, fel egészen a mellkasáig, bár hogy pontosan honnan indult, azt nem lehetett látni, mert a fürdőnadrág eltakarta. Emilyre igen mély benyomást tett a minta, és percekig semmi másra sem tudott gondolni, csak arra, hogy mégis hol kezdődik? A vér az arcába szökött, szája kiszáradt, egész teste remegni kezdett az elfojtott vágytól, és képtelen volt kontrollálni az ösztöneit, amiért rendkívül haragudott is magára. Igen, Gavin dögös volt, szexi, veszélyes, mindenekelőtt azonban tiltott, és ezt Emily pontosan tudta. Gavin széles mosollyal köszöntötte őket. Kezet fogott Dillonnal, és a távolodó limuzin felé bökött. Milyen volt az út? Remélem, a sofőr rendesen bánt veletek. Persze, minden rendben - felelte Dillon, és felemelte bőröndjeiket a földről, ahova a sofőr tette őket. Olivia megölelte Gavint. Hogy vagy, haver? — kérdezte, majd valamit súgott a fiú fülébe, és vihogni kezdett. Gavin Emilyre nézett, szája sarkában kisfiús mosoly bujkált, aztán megrázta a fejét, és ő is nevetett. Emily sejtette, hogy miről sugdolódzhatnak. Örülök, hogy72el tudtál jönni - köszöntötte végül Gavin Emilyt. - Dillon azt mondta, lehet, hogy nem tudsz itt maradni mind a két éjszakára. Vannak kapcsolataim - válaszolta Emily, és nem azért, mert vicces akart lenni, hanem mert zavarában pont ez jutott eszébe. Az jó - helyeselt Gavin —, mármint ha az embernek vannak kapcsolatai - tette hozzá, és a szükségesnél valamivel hosszabb ideig nézett Emily szemébe. Aztán vett eg)' mély lélegzetet, és beletúrt a hajába. — Oké, akkor kezdődjön a mulatság!
Amikor elindultak a ház felé, Emily kérdőn Oliviára nézett, mert tudta, hogy valamit mondott Gavinnek korábbi találkozásaikkal kapcsolatban. Barátnője azonban válasz helyett csak nevetett, és meglebegtette a szempilláit, mint egy igazi déli dáma. A kétszintes ház belülről meglepően otthonos és barátságos volt, Emily pedig szájtátva nézte az óceánt, amelyre a hosszú előcsarnok ablaka nyílt. A földszint hatalmas üvegablakain áradt be a napfény, a nappali szoba legszembetűnőbb darabja pedig egy impozáns téglakandalló volt. A fényes, cscrcsznycszín parketta elegáns fekete gránit borítású konyhába vezetett, ahol enni is lehetett, bár volt külön étkező. A könyvtárban és a biliárdszobában pedig a föld színei domináltak. Emilyt lenyűgözte a ház. Olivia megszorította barátnője karját, és rákacsintott. - Mondtam, hogy nem rossz, ugye? És akkor még nem is láttad a médiaszobát, az emeletet és az oázist a hátsó kertben. Emily bólintott, és továbbra is egyik ámulatból a másikba esve követte Diliont fel, az emeletre, a szobájukba. Oliviának igaza volt. Az emelet is éppen annyira lélegzetelállító volt, mint a földszint, ugyanazzal az eleganciával és ugyanazokkal a meleg, barátságos árnyalatokkal bebútorozva. A fürdőszobájuk olyan volt például, mint egy kisebb gyógyfürdő. Emily úgy érezte, le sem megy a kerti medencéhez, inkább ott marad a márványzuhany alatt, onnan gyönyörködik az cSriási ablakon keresztül eléje táruló kilátásban. Dillon töltött magának egy italt a minibárból, majd szólt Emilynek, hogy lent találkoznak a kertben. A lány bólintott, és nekilátott kicsomagolni. Aztán, miután alaposan bekente magát napolajjal, belebújt fekete bikinijébe, csípőjére tekert egy kendőt, és lement a lépcsőn. Gavin a konyhában állt, napszemüvegével a kezében. Amikor észrevette a lányt, görcsbe rándult a gyomra, és
73
mintha valami az egész belsejét égetni kezdte volna. Ennyit arról, hogy el kell felejtenie, gondolta fanyarul. Már Emily puszta látványától is hevesebben vert a szíve, és nem tudott betelni a szépségével. Tekintetét lassan végigfuttatta Emily csodálatos alakján, és nézte, ahogy a lány hosszú, barna haja a bikinifelsőjére hullik. Úgy érezte, már önmagában ezért a látványért is érdemes volt megszületnie. Gavin összeszorította a szemét, és kényszerítene magát, hogy valami másra gondoljon. Amikor felnézett, tekintete egy pillanatra egybeolvadt a lányéval, ám a következő pillanatban Emily elfordította a fejét. Gavin összeszedte magát, és elindult a lépcső felé. Emily hirtelen megtorpant az utolsó előtti lépcsőfokon, onnan nézett a fiúra. Gavin tekintete rabul ejtette, Emily talán még sosem látott ilyen sűrű, sötét szempillákat. Arcán zavart mosoly suhant át. — Szia - mondta félénken, jóval félénkebben, mint akarta. Szinte tapintani lehetett a kettőjük között feszülő energiát. Gavin legalábbis így érezte, és biztos volt benne, hogy ezt Emilynek is észre kellett vennie. Gavin megnedvesítette kiszáradt száját, és egy pillanatig némán bámulta a lányt. — Szia — válaszolta végül. Gavin olyan intenzitással nézett rá, hogy Emily szinte megdermedt tőle. Tekintetét az óceán felé fordította, és várta, hogy most mi következik. Gavin érezte, hogy mennyire zavarba hozta a lányt, pedig nem ez volt a szándéka. -Tudom, hogy ez az egész kicsit kellemetlen— szólalt meg végre, és a korlátra tette a kezét. - Jó, nem kicsit, de hidd el, hogy én is éppen olyan nehezen kezelem, ahogy te — mondta, és aggódva nézett a lányra. - Viszont azt szeretném, hogy jól érezd magad, amíg itt vagy, mert ez a legfontosabb. Emily mély levegőt vett, miközben továbbra is a fiú szemébe nézett, és tudta, hogy sajnos ez lehetetlen. Muszáj találnia valamit, ami eltereli a figyelmét erről a kék szempárról, gondolta, majd erőt vett magán, megtette az utolsó két lépcsőfokot is, miközben igyekezett lazának és oldottnak látszani. Nagyon kedves, Hogy így aggódsz miattam, de hidd el, jól vagyok, komolyan mondom. Gavin összekulcsolta a kezét a tarkóján, és elmosolyodott. — Biztos vagy benne? — Száz százalék - felelte Emily, és körülnézett, hogy hol juthatna ki a medencéhez. Nézd, ott az ajtó — mutatta Gavin az utat. - De megyek én is. Pár barátom már kint van, szeretnélek nekik bemutatni — mondta, azzal felvette a napszemüvegét, és kivonultak Emilyvel a kertbe. Emily olyan mély lélegzetet vett, amilyet csak tudott, és élvezte, ahogy a sós, tengeri levegő csiklandozza az orrát. A kertben jacuzzi és medence is volt, ahonnan fantasztikus kilátás nyílt az Atlanti-óceánra, ahogyan az egész domboldalról, ahova a ház épült. A medence mellett bárpult, tűzra- kó hely plusz egy vendégház állt, és az egész leginkább üdülőparadicsomra emlékeztetett. Dillon és Olivia a bárpultnál beszélgetett két férfival. Amikor Dillon meglátta Emilyt, elnézést kért az ismerőseitől, elindult a lány felé, és a szemével jelezte, hogy akar neki valamit mondani. Emily nem értette, mi a baj, és már éppen válaszolni akart, amikor Dillon tekintete belefojtotta a szót.
Dillon dühösnek tűnt. Olivia a háttérben egy grimasszal jelezte, hogy Dillon nem normális, ám Emily csak zavartan rámosolygott a két ismeretlen férfira, és követte barátját a kerten át. Te most szórakozol velem, Em? - kérdezte Dillon, amikor hallótávolságon kívül kerültek. - Mi a picsa van rajtad? Emily összeráncolta a homlokát, de igyekezett nyugodt maradni. — Dillon, mégis miről beszélsz? Miről beszélek? Arról, amiről a múltkor. Nincs egy normális, egyrészes fürdőruhád? Nem, az valóban nincs. Bikiniben vagyok, és strandkendőben, nem értem, mi a baj. Dillon megdörzsölte az arcát. Akkor legalább menj vissza, és vegyél fel egy kibaszott sortot — sziszegte. Ne haragudj, de nem — válaszolta Emily, és csípőre tette a kezét. - Túlreagálod. Ezer fok van, itt a medence, szeretnék benne úszni egyet, és különben is le akarok bámulni. Nem viccelek, Emily. Nagyon csúnya jelenet lesz, ha meglátom, hogy valamelyik csávó legelteti rajtad a szemét. Emily oldalra hajtotta a fejét, és mérlegelte a helyzetet. Dillon egyértelműen fogalmazott, ő pedig nem akarta, hogy részegen verekedni kezdjen. Úgyhogy bár a fiú viselkedését egyáltalán nem értette, megfordult, visszament a házba, és sortot húzott, igaz, bosszúból a legrövidebbet, amit hozott. Aztán úgy, ahogy volt, bikinifelsőben visszament a kertbe. Amikor visszaért, Olivia már az egyik nyugágyban feküdt, és telefonált. Emily a négy fiúhoz lépett, hűvösen Dillonra mosolygott, és megkérte, vigyen neki egy rumos diétás kólát. Dillonon látszott, hogy az új összeállítás sem nyeri el százszázalékosan a tetszését, de érezte, hogy másodszor nem rendezhet jelenetet, úgyhogy inkább elment, és megcsinálta Emily italát. Gavin villámló szemmel nézte Diliont, amikor az elhaladt mellette. Tudta, hogy Emilynek a barátja miatt kellett átöltöznie, és nem értette, hogy Dillon inkább miért nem büszke a lányra. O például most is mosolyogva fogadta Emilyt, majd bemutatta a barátainak. O Chris, ő pedig Joe - mondta -, ő pedig Emily Cooper, Dillon barátnője. Emily mosolyogva kezet rázott a két fiúval, akik akár testvérek is lehettek volna, legalábbis a hajuk, a szemük és az arcuk kísértetiesen hasonlított egymásra. — Ti rokonok vagytok? kérdezett rá a lány. — Kiváló megfigyelés - válaszolta Chris. — Unokatestvérek vagyunk - tette hozzá, és beletúrt gesztenyebarna hajába. Joe elvigyorodott, és megveregette Chris vállát. — Igen. Sajnos anyukáink testvérek. 75 Emily velük együtt nevetett. Megtudta, hogy ők is együtt jártak Trevorral és Gavinnel középiskolába, a főiskola után pedig Floridába költöztek, ahol kertgondozással foglalkoznak. Amikor Dillon visszaért az italával, Emily elnézést kért a fiúktól, és inkább leült Olivia mellé egy üres nyugágyba. — Ne haragudj, Em, de Dillon kezd... — Kérlek! Ezt most hagyjuk! - szakította félbe Emily. Olivia felkönyökölt, és villámló szemmel nézett a barátnőjére. — Hagyjuk? — Igen. Nem akarok róla beszélni, oké?
Oké, barátnőm, csak annyit szeretnék mondani, hogy a pasid mostantól kezdve hivatalosan is seggfej - mondta Olivia, miközben haját összefogta egy laza kontyba, majd a napolajért nyúlt, és kent még egy kicsit tejfehér bőrére. - Neked pedig nem kellene mindent ráhagynod. Emily elengedte a füle mellett Olivia megjegyzését, és inkább a hullámokat nézte a távolban, élvezte a napsütést, és hallgatta Bob Marley-t a háttérben, aki éppen arról énekelt, hogy hogyan lőtte le a seriffet. A következő néhány órában Gavin tekintete ide-oda járt Dillon és Emily között, miközben ádáz harcot vívott önmagával. Sikerült olyan helyet találnia az asztalnál, ahonnan tökéletesen láthatta Emily arcát, anélkül hogy a barátai észrevették volna, hogy nem is rájuk figyel. Pedig gondolatai egyfolytában elkalandoztak, vissza ahhoz a pillanathoz, amikor a klubban megcsókolta a lány kezét. Most gyönyörködve nézte, ahogy Emily Oliviával nevetgél, és bár egész este lopva a lányt figyelte, nem ment oda hozzá, beérte ennyivel, mert nem akarta fokozni az amúgy is kínos helyzetet. Lassan besötétedett, majd hirtelen mennydörgésszerű robaj rázta fel a társaságot. Trevor volt az, aki petárdákkal jelezte, hogy megérkezett. Itt vagyok! Kezdődjön a mulatság! — köszöntötte barátait szállóigévé vált mondásával, amikor mosolyogva csatlakozott hozzájuk a kertben. Hamarosan Tina, Olivia barátnője is megjött. Olivia visítva a nyakába ugrott, megcsókolta, és mindenkivel tudatta, hogy a lány hozzá tartozik. Chris ennek ellenére nem tudta levenni a szemét a gyönyörű, vörös hajú lányról, s Olivia jól a kezére is csapott, amikor elhaladtak mellette, úton Emily felé. -Tina, bemutatom Emilyt, a legjobb barátnőmet. — Örülök, hogy megismertelek - mosolygott Tina. — Már rengeteget hallottam rólad. Emily felállt, és megrázta Tina kezét. — Én is rólad. De jó, hogy idetaláltál minden gond nélkül. Olivia kicsit aggódott miattad. Tina Oliviához hajolt, és megcsókolta az arcát. Tényleg, édesem? Aggódtál miattam? Olivia elvörösödött. Persze hogy aggódtam. Amikor a két lány kicsit arrébb sétált, Dillon Emilyhez lépett, és magához húzta a lányt. — Kislány, nagyon sajnálom. Fasz voltam. Meg tudsz nekem bocsátani? Emily megpróbált a fiú szemébe nézni, hátha akkor sikerül magyarázatot találnia arra, hogy hirtelen ennyire megváltozott a viselkedése. — Nem értelek, Dillon. Sosem viselkedtél így, amikor még Coloradóban laktam. Tudom, Em - suttogta Dillon, és megfogta a lány kezét, majd a szájához húzta és megcsókolta. — Csak76olyan kibaszottul szeretlek, és annyira félek, hogy elveszítelek. De hát én itt vagyok melletted, Dillon. Sokkal jobban szeretlek, mint ahogy gondolod. Például ide is eljöttem veled, mert bíztam abban, hogy jól fogjuk érezni magunkat. Dillon Emily tarkójára csúsztatta a kezét, és még közelebb húzta magához a lány arcát. Igazad van! — mondta, és megcsókolta Emilyt, aki gondolkodás nélkül viszonozta, majd csendben, egymást átölelve álltak. - Megváltozom, megígérem — szólalt meg Dillon néhány perc múlva, aztán kibontakozott Emily öleléséből, és megsimogatta a lány haját. —
Emily halványan elmosolyodott, és reménykedett, hogy ez valóban így is lesz. Aztán Dillon játékosan rácsapott a fenekére, majd elment Chrisszel és Joe-val biliárdozni. Emily utánafordult, nézte, ahogy eltűnik a házban, majd csatlakozott a két lányhoz, akik szemmel láthatólag nagyon élvezték egymás társaságát. A következő percben Gavin lépett hozzájuk egy pakli kártyával a kezében, majd kajánul elmosolyodott. Trevor azt mondta, hogy szeretsz pókerezni. Emily sokatmondó pillantást vetett Trevorra, aki közben egy széket húzott az asztalukhoz, majd ismét Gavinre nézett. Igen, sőt, elég jól is játszom, azt kell mondanom. Értem... és most mihez lenne kedved? — kérdezte, és egy mahagónidobozt tett az asztalra, benne zsetonokkal. Texas Hold’emhez. Nagyon jó választás, az a kedvencem - mondta Gavin, és leült Emilyvel szemben az asztalhoz. - Kezdhetjük? - kérdezte, és megkeverte a kártyát. Kezdjük. Mi meg majd kibicelünk - szólt közbe Olivia, és sokat- mondóan Emilyre kacsintott, aki megrázta a léjét. Lehet, hogy ti ketten azt hiszitek, hogy tűrhetően játszotok, de én úgyis megkopasztalak titeket, úgyhogy csak figyeljetek - nevetett Trevor a szemüvege mögül. — Profi játékos vagyok, papírom van róla. Nem mondhatjátok, hogy nem szóltam előre — tette hozzá, azzal egy százdollárost dobott az asztalra. Gavin csak legyintett erre a nagyképű kijelentésre. Igazi pénzben játszunk? — kérdezte EmLly. Persze - mondta Gavin, és két százdollárost tett az asztalra. — Az egyik a tied. Köszönöm, de erre semmi szükség — mondta Emily, és felállt. - Kérek Dillontól. Hagyjad. Majd később megadja, amikor elnyertem az utolsó vasatokat is — tiltakozott Gavin, és felvillantotta a híres, gödröcskés mosolyát. Trevor, aki éppen buzgón kevertc a lapokat, nem is hallotta ezt a megjegyzést, Emily szíve azonban újra hevesebben kezdett verni. Az utolsó vasamat? - kérdezte, miközben tétován visz- szaült a székre. Bizony — felelte Gavin, és gunyorosan elmosolyodott. Hát azt majd meglátjuk, kedves Mr. Blake — felelte Emily, és hátradőlt a széken, Gavin pedig nemcsak viccesnek, hanem rendkívül erotikusnak is tartotta, ahogy a lány a vezetéknevén szólította. 77 Aztán Gavin kiosztotta a lapokat, és elkezdődött a játék. A következő órában Emily és Gavin megfosztotta Trevort az összes zsetonjától, miközben folyamatosan ékelődtek vele korábbi nagyképű kijelentése miatt. Oké, oké, sokat ittam, ezért nem voltam ma formában — mentegetődzött Trevor a parti végén, majd átült Tinához és Oliviához, akik kicsit távolabbról követték a játékot. Olivia nagyot nevetett, és kárpótlásul gyorsan töltött egy tequilát a bátyjának. Már megint a nagy klasszikus, „túl sokat ittam, ezért voltam seggfej, bocs” — nevetett Gavin. Trevor megrázta a fejét, és arckifejezésén látszott, hogy beismeri a vereségét.
Igen, de sokaknál azért bejön ez a mondás, nem? Igen, én is úgy látom - felelte Gavin, miután megitta a sörét. — Mondjuk, pár nappal ezelőtt én is hasonló állapotban kártyáztam - vallotta be, miközben újabb lapokat osztott Emilynek és magának. Miután pár percig némán nézték egymást, és próbálták kitalálni, hogy a másik vajon mit tarthat a kezében, Emily az összes zsetonját az asztal közepére tolta, és a „na, erre mit lépsz” vigyorral nézett Gavinre. Mindet felteszem - mondta. Gavin ujjaival az üres sörösdobozon dobolt, és próbálta megfejteni Emily arckifejezését, majd a saját lapjaira pillantott. Két királyt tartott a kezében, a harmadik pedig már az asztalon feküdt. Gavin előrehajolt, és elmosolyodott. Lehet, hogy most hibát követ el. Miss Cooper. Válasz helyett Emily is előrehajolt, és próbálta utánozni Gavin fölényes viselkedését, ám amikor belenézett a kék szemébe, rájött, hogy ez nem fog olyan könnyen menni. Megijedtél, mi? Olivia, Trevor és Tina izgatottan figyelte a jelenetet. Gavin elvigyorodott, és ő is az asztal közepére tolta a zsetonjait. Van pár dolog az életben, amitől félek, de a blöff nem tartozik közéjük. Hadd mutassam be a barátaimat — mondta, azzal felfordította a lapjait. Olivia felnevetett. A francba, Em, most mi lesz veled? Nagy bajban vagy! Emily a szája elé kapta a kezét, és úgy tett, mint akit valóban megijedt. Lehet, hogy így van — felelte, és egy utolsó pillantást vetett a lapjaira. - Ám mivel három ászom van, talán mégsem olyan vészes a helyzet - mondta, azzal arcán diadalmas mosollyal maga elé terítette a kártyákat. A kis csoport, köztük Gavin is, tapssal és hatalmas nevetéssel köszöntötte a nyertest, Emily pedig szerényen elvette az asztalról a háromszáz dollárt, és zsebre tette. Abban a pii- lanatban a nyomasztó feszültség, amely az első pillanattól kezdve Gavin és Emily között vibrált, hirtelen köddé vált, mintha soha nem is létezett volna. Nemsokára Chris, Joe és Dillon is visszajött a kertbe, Gavin pedig részletesen beszámolt neki a pókerjátszmáról. Dillon nevetett, és büszkén nézett Emilyre. Aztán a lányok segítettek Gavinnek rendet rakni, majd úgy döntöttek, aznapra véget ért a buli. Másnap kora reggel, ahogy minden évben, Gavin idén is el akarta vinni barátait horgászni a hajóján, így muszáj volt viszonylag korán lefeküdniük. Emily azonban nem tudott elaludni, Dillon olyan hangosan horkolt mellette. Már szinte mindennel próbálkozott, bekapcsolta a tévét, bökdöste és csipkedte a fiút, sőt pár másodpercre még párnát78is szorított az arcára, hátha akkor abbahagyja, ám egyik sem használt. Végül éjjel egy körül úgy döntött, talán egy kis friss levegő segítene, és kinyitotta a balkonra nyíló üvegajtót. Hirtelen úgy érezte, mintha az óceán magához hívná. A korláthoz lépett, és nézte, ahogy a távolban a hullámok a homokdűnéhez csapódnak. Becsukta a szemét, mélyeket lélegzett, magába szívta a sós levegőt, amikor váratlanul Gavin köszönt rá a sötétből. Emily nagyot ugrott rémületében. -
-Jézus! - kiáltott fel, megfordult, és csak akkor vette észre a fiút, aki a balkon túlsó végében üldögélt. — Nem, nem Jézus. Gavin, Gavin Blake - felelte a fiú rezzenéstelen arccal, és kivett egy üveg sört a rekeszből, ami a széke lábánál állt. - Bár meg kell mondanom, hogy istennek már szólítottak, igaz, csak négyszemközt és bizalmas természetű szituációban - tette hozzá, majd felnevetett, és Emily is vele nevetett. — Elképesztő vagy - mondta utána a fiúnak. Ugye? De még mennyire - helyeselt Emily, majd visszafordult a szobájuk felé. — Ne haragudj, nem vettem észre, hogy közös a balkonunk. Úgyhogy már megyek is, nem zavarlak. Ne, kérlek maradj még, és igyál velem eg)' sört. Emily közelebb lépett Gavinhez, aki közben kinyitott neki is egy üveggel. Köszönöm — felelte a lány, és leült a Gavin melletti székre. Nagyon szívesen. Szóval, éjjel egykor hogyhogy nem az ágyadban alszol? Nem hallod? Gavin összeráncolta a szemöldökét, és zavartan körülnézett. Úgy érted, hogy a hullámokat? Akkor szerencsés vagy - sóhajtott Emily. - Mert én még mindig hallom Dillon horkolását. Értem — nevetett Gavin, és kinyújtóztatta a lábát. — Sajnos a horkolásban világelsők vagyunk. Emily megrázta a fejét, és belekortyolt a sörbe. Már mindennel próbálkoztam, az előbb majdnem megfojtottam szegényt egy párnával. Gavin bólintott, és a lányra kacsintott. Nem is rossz ötlet. Akkor legalább szabad lennél. Legyél kedvesebb! — szidta meg Emily játékosan a fiút. Igenis, kisasszony! - vágott vissza a fiú. Pár percig némán hallgatták a távolban a hullámok zaját. A tiszta égbolton ragyogtak a csillagok, és a hűs, nyári szellőnek köszönhetően kifejezetten kellemes volt a hőmérséklet a balkonon. Ma nem jöttél le a vízhez — szólalt meg Gavin egy idő után, és újabb sörért nyúlt. Kinyitotta, és a kupakját a terrakottacserépbe pöckölte, a többi mellé. - Nem szereted a 79 tengerpartot? De. Nagyon szeretem. - Emily mélyet lélegzett, és az óceán felé fordult. Anyukámmal gyerekkoromban rengeteg időt töltöttünk a strandon. Sőt, szinte az volt a legjobb közös programunk. Gavin elkomolyodott. Tudta, hogy Emily anyja már nem él. Már a klubban is szeretett volna részvétet nyilvánítani, de nem akart tolakodni, úgyhogy inkább megvárta, amíg a lány magától szóba hozza. Most figyelte, ahogy a lány küszködve keresi a megfelelő szavakat, aztán kicsit közelebb húzódott hozzá. Nagyon sajnálom, ami édesanyáddal történt - mondta szelíden.
Emily felhúzta a lábát, és a térdére fektette az állát. — Köszönöm - felelte. Ha nem túl fájdalmas, mesélj még a gyerekkorodról meg a közös programokról anyukáddal a tengerparton — folytatta Gavin óvatosan, és Emilyre nézett. — Tényleg? — mosolyodott el a lány alig észrevehetőn. Gavin bólintott és visszamosolygott. Megtisztelnél vele. Emily pár percig hallgatott, és megpróbálta összeszedni a gondolatait. — Gyerekkoromban anyukám egész évben spórolt, hogy nyáron el tudjunk menni Santa Grúzba. Ott béreltünk egy bungalót, és tényleg az egész napot a tengerparton töltöttük. Sárkányt eregettünk, meg bicikliztünk a sétányon. - Emily elmosolyodott. — Meg nagyon szerettünk homokangyalt csinálni, tudod, ugyanolyat, mint a hóban — folytatta, és megtörölte a szemét. — Emily... — suttogta Gavin. - Kérlek, ne haragudj. Nem akartalak felzaklatni. — Semmi baj, Gavin. Nem zaklattál fel. Tényleg. Csak már egy ideje nem beszéltem a mamámról. Gavin a lány szemébe nézett, Emily tekintetében az emlékek okozta öröm a veszteség miatti fájdalommal keveredett, és a fiút ez teljesen meghatotta. Hosszú ujjait végigfuttatta Emily haján, és próbálta vigasztalni, bár komoly erőfeszítésébe került, hogy ne zárja a karjába. Nagyon klassz nyarak lehettek. Igen, azok voltak — felelte Emily. - Nehéz volt anyámat annyi hónapon át betegen látni, bár ha őszinte akarok lenni, amikor meghalt, megkönnyebbültem. Arra gondoltam, hogy legalább nem szenved tovább. - Emily még egyszer megtörölte a szemét, és az óceán felé fordult. — Még most is lurdal a lelkiismeret, amiért ezt éreztem, de egyszerűen képtelen lettem volna tovább nézni a kínlódását és a fájdalmát. Gavint újra megrohanták az érzelmek, amelyeket az utóbbi napokban minden erejével igyekezett elfojtani. — Tudom, hogy látszatra a kettőnk életét fényévek választják el egymástól, mégis van bennük valami közös - suttogta, aztán elhallgatott, mert nem tudta, hogyan folytassa a mondatot, illetve hogy folytassa-e egyáltalán. Emily nem értette, micrt habozik. — Amikor tizenkét éves voltam, mi is majdnem elvesztettük anyámat. Neki is mellrákja volt - fejezte be végül a fiú. Emily nem tudta, mit válaszoljon, Gavin vallomása felkavarta, és kizökkentette az önsajnálatból. Gavin a következő pillanatban vakmerő dolgot cselekedett. Úgy érezte, meg kell érintenie a lányt, ezért előrehajolr, és letörölte a könnyeket az arcáról. Emily nem mozdult. Emlékszem, 80 milyen volt látni betegen, és a rettegésre, hogy meghal, elveszítem, és milyen lesz az élet nélküle. Ez a félelem azóta is itt van bennem, és tudom, hogy egy nap újra szembe kell vele néznem. Arra is emlékszem, hogy ugyanazt éreztem, amit te, hogy inkább haljon meg, csak ne szenvedjen tovább, és engem is iszonyatosan furdalt a lelkiismeret, amiért ilyen egyáltalán az eszembe jutott. Viszont, Emily, tudnod kell, hogy amit akkor érezték vagyis éreztünk, az teljesen normális, emberi reakció. Emily a fiúra nézett, akinek szép, szabályos arcán őszinte fájdalom tükröződött. A kék
szempár mögött egy olyan ember lelke lakott, aki maga is kivette a részét a bánatból meg a szomorúságból, és Emily nem tudta, mi a rosszabb, elveszteni egy anyát, vagy attól rettegni, hogy egy nap újra megbetegszik. Gavin előrehajolt, és őszinte aggodalommal a tekintetében tanulmányozni kezdte Emily arcát, majd halványan elmosolyodott. Na, most, hogy sikerült teljesen elcsesznem ezt az amúgy remek estét, és még meg is ríkatnom téged, mit szólnál ahhoz, ha játszanánk valamit, hogy egy kicsit felvidulj? Emily a benne kavargó érzelmek ellenére nagyot nevetett. Nem cseszted el az estét — felelte, aztán felállt, letörölte arcáról az utolsó könnycseppet is, és nagyot nyújtózott. - Hidd el, szükségem volt rá. Akkor jó — felelte Gavin, és ő is felállt. - Szóval akkor játszol velem? Gavin Blake vajon milyen játékot akai velem játszani? — kérdezte Emily gyanakodva. - Remélem, semmi malacságot. Hát, azt nem garantálhatom — vigyorgott Gavin kajánul, majd ugyanazzal a lendülettel bepöckölte a söröskupakot a balkon közepén álló terrakottacserépbe. Aztán ráparancsolt Emilyre, hogy üljön le törökülésben három méterre a cseréptől, és pár percre eltűnt a szobájában, Emily pedig türelmesen várta, és el sem tudta képzelni, hogy ebből vajon mi fog kisülni. Amikor Gavin visszajött, egy pulóver volt a kezében, és egy zacskó tele kupakokkal. Vedd fel, mert megfázol - hajította oda a pulóvert Emilynek, majd ő is leült mellé a földre, olyan közel, hogy a térdük majdnem összeért. Emily mosolyogva felvette a pulóvert, és lopva magába szívta belőle a fiú illatát, amit már az első találkozásukkor, a liftben is érzett. Nem tudta pontosan, milyen illat: kölni, testápoló és aftershave sajátos elegye. Szóval, mi ennek a játéknak a neve, amit játszani fogunk? Gavin a zöld szempárba nézett, amely a holdfényben kifejezetten angyalinak tetszett. Az a baj, hogy kicsit nehéz kimondani a nevét — felelte
81
lassan, miközben próbálta lerázni magáról azt a mágikus halast, amit Emily még mindig gyakorolt rá. Nem baj. Megpróbálom. Gavin lehalkította a hangját, majd lassan, szótagolva azt mondta: Az... a... ne... ve... hogy... dobd... a... ku... pa... kot... a... kas... pó... ba. Hú, de cseles pasi vagy — felelte Emily nevetve, és próbálta figyelmen kívül hagyni, hogy Gavin hangja mennyire szexi, amikor suttog. Ha tudnád, hogy mennyire — felelte Gavin, azzal Emily kezébe nyomott néhány kupakot. — Te kezded! Emily alig látott valamit a sötétben, koncentrált, majd célzott, de sajnos mintegy két méterre a cserép mellé. Nagyot nevettek. Aztán Gavinre került a sor, aki becsukta a szemét, mégis egyenesen a cserépbe talált. Oké — mondta Emily. — Lehet, hogy tévedek, akkor előre is elnézést kérek, viszont erős a gyanúm, hogy te nem most játszod ezt a játékot először. Valóban nem, mert már kétszer is játszottam. Emily még egyszer dobott, és bár technikája sokat javult, így is mellé ment. Kétszer a fenét. Legalább ötszáz kupak van abban a szegény cserépben. Jó tipp, de nem talált — válaszolta Gavin fanyar mosoly kíséretében. — Több mint ezer van benne. Alkoholprobléma? Gavin nagyot nevetett. -Tudod, hogy van. Sok nyár, sok buli, sok barát: egyenlő szép nagy kupakgyűjtemény. Emily megcsóválta a fejét. Ha már a gyűjteményeknél tartunk, láttam, mennyi autó parkol a ház előtt. Egy motor, egy BMW, egy Bentley meg még egy, csak annak nem tudom a nevét. Egy Nissan GT-R - mosolyodott el Gavin. Igen, egy Nissan GT-R - nevecett Emily. - A fiúk meg az ő kis játékszereik. Gavin megdörzsölte az állát, majd mélyen Emily szemébe nézett. — Mindannyian próbáljuk betölteni valamivel az űrt az életünkben, nem? — Elmosolyodott, és még eg)' kupakot dobott a cserépbe. Emilyt meglepte a választ, és nem tudta, hogyan reagáljon. Azt azonban sejtette, hogy van mélyebb jelentése is, amit ő egyelőre nem érthet. Az jutott eszébe, hogy Gavin olyan, mint egy hagyma, igazi énjét védőburokkal veszi körül, és csak óvatosan, rétegről rétegre lehet hozzá közel kerülni. Aztán még egy kicsit dobálták a kupakokat, és közben sokat nevettek, majd Gavin az órájára nézett: három óra volt, úgyhogy felállt a földről, és Emilyt is82felsegítette. Hangja, mint a legpuhább kasmír, úgy szelte át a levegőt. — Bár az este kicsit... szomorkásán indult, nagyon jól éreztem magamat veled, Emily mondta halkan, és mélyen a lány szemébe nézett, akinek a testét-lelkét felmelegítette Gavin tekintetének simogató fénye. A lány lassan elhúzta a kezét, és kicsit megmasszírozta zsibbadt nyakát. Én is veled, Gavin. Gavin elmosolyodott, visszaindult a saját szobájába, ám még mielőtt bement volna, búcsúpillantást vetett Emilyre.
A lány idegesen az ajkába harapott, majd ő is visszament a szobába, ahol Dillon aludt. És még mindig horkolt. Emily becsukta maga mögött az üvegajtót, aztán nekitámaszkodott. Egy pillanatra próbálta kielemezni, honnan fakad az a mély, zsigeri vonzerő, ami Gavinhez húzza, aztán rájött, hogy ehhez most túl fáradt, ezért inkább bebújt az ágyba. Tűzijáték
Emily félálomban hallotta, hogy6 valaki bekopog az ajtón, Dillon pedig halkan felnyög mellette. Amikor nagy nehezen kinyitotta a szemét, Trevor feje bukkant fel az ajtóban. A picsába! - morogta Dillon dühösen. - Hány óra van? Nem tudom pontosan, de vár a hajó, indulunk horgászni! - válaszolta Trevor a korai órához képest túlságosan is vidáman. Dillon megdörzsölte az arcát, dühös pillantást vetett a barátjára, majd Emilyhez fordult. Te is felkelsz? Emily egy pillanatra felkönyökölt, megnézte az órát, aztán amikor látta, hogy még csak hét óra, visszafeküdt, és magára húzta a takarót. Nem — nyögte, és az oldalára fordult. - Nyugodtan zuhanyozz. Dillon, miközben továbbra is átkozta a hajnali kelést, fel- tápászkodott, és kiment a fürdőszobába. Emily másodszor az ajtócsapódásra riadt fel. A szobába besütött a nap, és Emily attól félt, hogy most már nem fog tudni visszaaludni. Vett egy nagy levegőt, és orrát hirtelen megcsapta az a mennyei, mérgező, lélegzetelállító illat - Havin illata. Gavin? Hogy lehet... Emily abban a pillanatban döbbent rá, hogy még mindig .t fiú pulóverében van. Szeme azonnal kipattant, majd felült,
83
és kiugrott az ágyból, mint akit puskából lőttek ki, letépte magáról az inkrimináló ruhadarabot, és az egyik fiók mélyére rejtette. Remegő ujjakkal megdörzsölte az arcát, és próbált nem arra gondolni, hogy Dillon milyen jelenetet rendezett volna, ha ezt észreveszi. Néhány perc mtilva sikerült valamennyire megnyugodnia, visszafeküdt az ágyba, de már nem sikerült elaludnia. Dillon közben végzett a fürdőszobában, és szitkozódva öltözködni kezdett. Fáradtnak, sápadtnak és megviseltnek tűnt. Emily megmasszírozta a vállát, hátha attól felfrissül kicsit, majd megpuszilta, és ő is kiment zuhanyozni. Amikor végzett, Dillon sortban és pólóban az ágyban feküdt, és karjával próbálta védeni a szemét a napsütés ellen. Mit fogsz csinálni, amíg horgászunk? — kérdezte rekedtes hangon. — Tinával és Liwel leszek — felelte a lány, és bedugta a hajszárítót. — Nem maradnak sokáig, vissza kell menniük a városba Tina családjához. Dillon morogva lekászálódott az ágyról, és kiment a szobából. Emily negyed kilencre készült el, és csatlakozott Dillonhoz a konyhában. A fiú a konyhaasztalon hasalt, és még mindig nagyon sajnálta magát a korai kelés miatt. Gavin Emilyre mosolygott az újságja felett. Szíve most is, mint mindig, amikor a lány belépett a helyiségbe, hevesebben kezdett verni. F.mily fehér nyári ruhájában, ami kiemelte bőrének olajosbarna árnyalatát, annyira csinos volt, hogy Gavinnek elakadt a szava. — A pasid az előbb megesküdött, ha ezt a mai napot sikerül túlélnie, soha többet nem iszik whiskyt, egyetlen kortyot sem - mondta végül, majd nagyot nevetett, és belekortyolt a kávéjába. — Szegény sosem bírta a piát. Menj a picsába, Gavin! - sziszegte Dillon anélkül, hogy felemelte volna a fejét. Gavin nevetett, és Emilyre nézett. Kávét? Igen, az most jólesne, köszönöm — felelte a lány, és leült Dillon mellé. Nagyon szívesen - mondta Gavin, majd kivett egy bögrét a szekrényből, kávét töltött bele, majd a frizsiderhez lépett. — Nem tudom biztosan - mondta cinkos mosollyal —, de arra tippelek, hogy tejszínnel és cukorral iszod a kávédat. Emily visszamosolygott a fiúra, aztán megcsóválta a fejét. Még egyszer megköszönte a kávét, ám amikor el akarta venni a bögrét, Gavin valamit a kezébe csúsztatott. Emily gyorsan Dillon felé fordult, aki azonban még mindig magába roskadtan hasalt az asztalon. Gavin letette a kávét a lány elé, majd visszaült a helyére. Emily óvatosan kinyitotta a tenyerét: egy kupak volt benne. Gavinre nézett, aki úgy tett, mintha újságot olvasna, bár szája szögletében mosoly bujkált. Emily ismét megcsóválta a fejét, de azért ő is mosolygott. Abban a pillanatban megszólalt a csengő, és Dillon felkapta a fejét. Gavin ajtót nyitott, és köszöntötte a két férfit, akik szemmel láthatólag a rokonai voltak. A fiatalabb, bár nagyon hasonlított Gavinre, különösen a haja és a vonásai, valamivel erősebb testalkatú volt nála, míg a másik akár az ikertestvére is lehetett volna — a húsz évet és az ősz hajszálakat leszámítva. Az idősebb úr magabiztos és rutinos
mosoly- Ival köszöntötte a fiatalokat a konyhában. Fiam, kicsit megviseltnek tűnsz - mondta Dillonnak, és megveregette a hátát. Jó reggel, Mr. Blake! — Dillon felállt, és kezet rázott (javin apjával. — Igen, tegnap kicsit kirúgtunk a hámból. Remélem, estére kihevered, mert számítok rád — felelte az idősebb Mr. Blake, és felemelt egy üveg Grand Marnier-t. Apád ma le akar itatni — szólt oda Dillon Gavinnek mosolyogva. Igen, biztos, hogy erre készül — nevetett Gavin, és visz- szaült a székére. — Ugye, papa? De még mennyire! — feleire Gavin apja, majd Emilyre nézett, és kedvesen elmosolyodott. - A kisasszonyban kit tisztelhetek? O a barátnőm, Emily — mondta Dillon, és átkarolta a lány derekát. - Emily, bemutatom Chadet, Gavin édesapját, ő pedig Colton, a bátyja. Nagyon örülök — mondta Emily, és kezet rázott a két férfival. Emily, nincs véletlenül egy húgod vagy nővéred, akit összehozhatnánk az öcsémmel? - kérdezte Colton, és Gavinre mutatott. — Anyukám már nagyon szeretné, ha végre megállapodna. Sajnos az egyetlen nővérem már elkelt — nevetett Emily. Nem baj, öcsi, akkor folytatjuk a keresést — mondta Colton, és átkarolta öccse nyakát, aki felsóhajtott, és egy grimasszal nyugtázta bátyja misszióját. Nemsokára Trevor, Joe és Chris is csatlakozott a csoporthoz. Te meg hogy nézel ki? — kérdezte Gavin, amikor meglátta Trevort, aki horgászkalapot és horgászmellényt viselt, rajta pedig kampók, műlegyek és kukacok lógtak. Közöd? — kérdezte Trevor gőgösen, majd kávét töltött magának a kulacsába. - Én legalább felszállók arra az istenverte hajóra — tette hozzá, amin Gavin kivételével mindenki nagyot nevetett. Gavin csak megrázta a lejét, és nem reagált a burkolt sértésre. — Mi van, Gavin Blake, erre, ugye, nem tudsz semmit sem mondani? Jól van, haver, talált, süllyedt! - felelte Gavin, és még egy csésze kávét töltött magának. — Nem tehetek róla, anyám oldalán öröklődik a családban. Emily értetlenül összeráncolta a homlokát. Félsz a hajózástól? Nem, egyáltalán nem — mondta Gavin, és lassan elmosolyodott. - Csak ha nagyon hullámos a tenger, mint például ma reggel is, akkor kicsit émelyegni kezdek. 85 Dillon felállt, és megveregette barátja vállát. Kicsit? Sírva szoktál könyörögni az isteneknek, hogy megúszd az utat okádás nélkül! Gavin megrázta a fejét, és a hajó kulcsait apja kezébe nyomta. Oké, indulás, ki a házamból, de azonnal! Mindenki, te is, papa! Chad felnevetett, és megveregette a fia vállát. A férfiak végre készülődni kezdtek, majd amikor meggyőződtek arról, hogy mindenkinél van egész napra elegendő étel, ital, jég és földigiliszta, nagy nehezen elindultak. Emily kikísérte Diliont a ház elé, és megkérte, ha lehet, vigyázzon az itallal.
Amikor visszament, Gavin még mindig a konyhában ült, és az újságját olvasta. Emily pedig elindult volna felfelé, hogy megnézze Tinát és Oliviát, ám Gavin utánaszólt, és megkérdezte, kér-e még egy kávét. Emily megállt, ám mielőtt visszament a konyhába, komoly önvizsgálatot tartott. Tegnap este sajnos túlságosan is jól érezte magát a fiúval, és már nemcsak testi vonzalmat érzett iránta, hanem annál valamivel többet. Gavin közelében mindig hajlamos volt zavarba jönni, most azonban még a szokásosnál is elfogódottabbnak érezte magát, amit nem tudott mire vélni. Azt azonban tudta, hogy ez hiba, és azt is, hogy most például semmi másra nem tud gondolni, csak arra, hogy Gavin reggel valószínűleg nem fésülködött, és kócos hajjal még sokkal dögösebben néz ki, mint egyébként. Gavin mintha csak kitalálta volna a gondolatát, beletúrt a hajába, és elmosolyodott. Csak figyelmeztetni akartalak, hogy néhány órán belül a ház kicsit kaotikussá válik, és akkor még finoman fogalmaztam. Tényleg? - kérdezte Emily, és babrálni kezdte a ruhája szegélyét. - Azt hittem, a vendégek csak délután jönnek. Gavin tekintete egy pillanatra Emily combjára siklott, aztán vissza az arcára. — Nem, mindjárt itt lesznek a cégtől, akik a büfét csinálják, meg egy másiktól is, hogy felállítsák a sátrakat. Ha van kedved, addig lemehetünk a medencéhez — mondta, aztán Emily nyilvánvaló zavarát látva magyarázkodni kezdett. - Vagyis úgy értem, hogy te, te lemehetsz a medencéhez - próbált helyesbíteni. A francba, gondolta, és zavartan az ajkába harapott. Emily felállt. Azt hitte, ennél feltűnőbben már nem is bá- mulhatná Gavin száját, úgyhogy gyorsan menekülőre fogta. — Majd meglátom - makogta zavartan. — Most... megyek. .. és megnézem Oliviáékat. Gavin bólintott, Emily pedig felviharzott az emeletre. Olivia szobájában meglepő látvány fogadta. A két lány csomagolt, és induláshoz készülődött. — Miért pakoltok? — kérdezte Emily. — Azt hittem, csak három után indultok. Olivia betuszkolta az utolsó ruhadarabot is a hátizsákjába, majd nagyot nyújtózott. — Tina mamája beteg, és megkért, menjünk kicsit korábban, hogy tudjunk segíteni a szakácsnak. Hidd el, nekem is úgy kell most ez az autóút, mint púp a hátamra. Emily összeszorította a száját, és hanyatt dobta magát az ágyon. A hír szemmel láthatólag igen felzaklatta. — Mi a baj? — 86 kérdezte Olivia. - Tudtad, hogy nem egész hétvégére jöttünk. — Az, hogy Gavin nem ment horgászni a többiekkel, én meg most itt maradok egyedül... vele. — Ja, persze, mert tengeribeteg. El is felejtettem. — Olivia kajánul elmosolyodott. - De mi ebben olyan ijesztő? Végre itt a nagy alkalom, hogy megismerjétek egymást kicsit... mélyrehatóbban. — Olivia! Azonnal hagyd ezt abba, komolyan beszélek! — csattant fel Emily,
majd leugrott az ágyról, berohant a szobájába, előkapta a bőröndjét, és csomagolni kezdett. Olivia, akit megdöbbentett barátnője szokatlanul heves érzelmi kitörése, óvatosan követte a folyosón. Em, mégis mi a francot csinálsz? Semmit. Én is megyek veletek - zihálta Emily. - Nem maradok vele kettesben. Olivia a barátnőjéhez lépett, és megrázta a vállát. Em, az isten szerelmére, nyugodj meg! - Emily azonban eltolta a barátnőjét, és folytatta a pakolást. - Figyelj! Nem maradtok kettesben! Mindjárt itt lesz az anyja, a sógornője, az unokahúga meg az unokaöccse! Érted? Emily azonnal abbahagyta a csomagolást. Ledobta magát az ágyra, és masszírozni kezdte a halántékát, hátha így sikerül lecsillapítania ide-oda cikázó gondolatait. Mitől készültél ki ennyire? — kérdezte Olivia, és leült a barátnője mellé. Emily megrázta a fejét, és suttogva azt mondta: Attól, hogy igazából tetszik, ahogy bámul, Liv, érted? És ráadásul én is ugyanúgy bámulom. És gyűlölöm, hogy Dillon barátja, és hogy itt kell töitenünk ezt az egész hétvégét. — Emily Olivia szemébe nézett, és elhallgatott. - Meg azt is gyűlölöm, hogy ilyen gondolatok járnak a fejemben - folytatta. - Annyi mindent köszönhetek Dillonnak, nem lenne szabad a barátjáról fantáziálnom. Olivia Emily vállára tette a kezét. Figyelj! — kezdte, és arca már nem volt olyan szigorú, mint az előbb. — Először is felejtsd el, hogy te életed végéig Baromarc adósa maradsz. Dillon nem csinált semmi különöset, csak azt, ami ilyen helyzetben az ember pasijától elvárható. - Emily becsukta a szemét, és arra gondolt, hogy nem igaz, mert Dillon ennél jóval többet tett érte, de nem akart vitatkozni. - Plusz komolyan mondtam, hogy Gavin családja mindjárt itt lesz. Meg különben is, hogy magyaráznád meg annak a pöcsfej haverodnak, hogy eljöttél? Emily elgondolkozott a kérdésen: Oliviánalc igaza van. Ha azt mondaná, hogy megbetegedett, Dillon hétvégéjét is tönkretenné, mert a fiú biztosan utánajönne a városba, hogy mellette legyen. Emily bólintott. Aztán vett egy nagy levegőt, felkelt az ágyról, és kivette a könyvét a csomagjából. — Rendben. Akkor viszont addig itt maradok a szobában, amíg meg nem jönnek. Olivia elmosolyodott, és ő is felkelt. — Csináld azt, ami jólesik - mondta, majd búcsúzóul megölelte a barátnőjét. — 87 Szeretlek. Emily felkuporodott az ágyra, kinyitotta a könyvet, és próbált megnyugodni. — Én is szeretlek, Liv — felelte. Aztán olvasott, sőt be is fejezte a könyvei, majd elölről kezdte, igaz, másodszorra elaludt a nagy erőfeszítés közben, hogy ne gondoljon az ajtón túl leselkedő veszélyre. Dél körül járt az idő, amikor a becsapódó kocsiajtók zaja felébresztette. Az ablakhoz lopózott, és végignézte, ahogy két nő és két kisgyerek bejön a házba. Emily összeszedte magát a reggeli pánikroham után, és lement a földszintre. Gavinnek igaza volt. A házban mozdulni sem lehetett a fekete-fehér ruhás
szakácsoktól és pincérektől, akik a svédasztalokon és a hidegtálakon dolgoztak. Emily, miután Gavint nem látta sehol, kiment a kertbe, ahol már vagy egy tucat hatalmas fehér sátor állt. A személyzet éppen terített, méghozzá a nemzeti ünnep szellemében piros, fehér és kék abroszokkal, majd hatalmas, szintén hazafias színekben pompázó luficsokrokat helyeztek minden asztalra, miközben a háttérben egy DJ szolgáltatta a zenét. Emily végignézett a tömegen: Gavin a kert végében állt, és őt figyelte. Amikor Emily végre észrevette, a fiú elmosolyodott, és intett, hogy csatlakozzon hozzájuk. — Minden rendben? — kérdezte Emilytől őszinte aggodalommal a hangjában, amikor a lány odaért hozzá. - Olivia azt mondta, hogy reggel nem érezted jól magad. — Igen, kicsit hányingerem volt, de már jól vagyok. — Biztos? — kérdezte Gavin, és gyanakvóan összevonta a szemöldökét. — Igen — bólintott Emily mosolyogva. — Oké, de szólj, ha valamiben segíthetek, rendben? — Rendben, köszönöm. — Nincs mit - mosolyodon el Gavin, majd az egyik nőhöz fordult, akit Emily az előbb már látott az ablakból. — Mama, szeretném bemutatni Dillon barátnőjét, Emilyt. Emily, ő pedig az édesanyám, Lillian. — Nagyon örülök, hogy megismerhetem, Mrs. Blake — mondta Emily, és kezet nyújtott, majd kellemesen meglepődött, amikor Gavin anyja kézfogás helyett átölelte. — Szólíts Lilliannek - mondta, mikor elengedte a lányt. — A Mrs. Blake-től olyan öregnek érzem magam, és azt nem szeretem. — Rendben. Örülök, hogy megismertelek, Lillian - nevetett. — Jó kislány. Emily mosolygott, és tanulmányozni kezdte Lillian még mindig lenyűgözően szép vonásait. Sosem gondolta volna például, hogy két felnőtt férfi anyja, és túl van egy súlyos betegségen. Sötétbarna haja megcsillant a napfényben, hatalmas, zöld szeme élénken csillogott, és diszkréten sminkelt arca valóban kortalannak tűnt. — Melanie, a sógornőm is itt van valahol - mondta Gavin, és körülnézett a kertben. Már éppen meg akarta kérdezni anyját, hogy mit tud róla, amikor a semmiből hirtelen két kisgyerek ugrott a nyakába. Gavin egy ideig birkózott velük a íöldön, onnan nézett fel nevetve Emilyre. — Az utódai mindenesetre már megvannak. — Naa! Gaffin bácsi! Ne csikizz! - sikította a kislány, és aranyszőke fürtjei az arcába hullottak, miközben próbált kiszabadulni nagybátyja karjából. 88 — Én megmentelek, Leesa! — kiáltott fel a kisfiú, majd
mint eg)' igazi lovag, aki egy bajba jutott bölgy segítségére siet, csikiző rohamot indított Gavin ellen. Emily és Lillian nevetve nézte a családi birkózást, amit végül is a két gyerek nyert meg egyesült erővel a nagybátyjuk ellen, aki végül kénytelen volt megadni magát. A nagy csata után Gavin feltápászkodott a földről, leporolta magát, és Emilyre nézett. — Ez a két kis harcias manó itt Theresa és Timothy, az unokahúgom meg az unokaöcsém - mondta, majd hirtelen mozdulatot tett feléjük, mintha folytatni akarná a csiki- csatát. A két kisgyerek nagyot ugrott rémületében, majd felkacagott. Gavin leguggolt melléjük, átkarolta a vállukat, és Emily felé fordította őket. — Ez pedig itt Molly... akarom mondani, Emily, és legyetek nagyon kedvesek hozzá. Nem hiszem, hogy örülne neki, ha bármelyikőtök rátámadna. A kislány belekapaszkodott Emily ruhájába, és felnézett a lányra. — Tetszik a ruhád, Emm-mi-mi. Emily letérdelt, és rámosolygott a szeplős arcú, apró szépségre. Nekem is nagyon tetszik a te ruhád, Theresa. Neked is volt ilyen ruhád, amikor hároméves voltál? Nem, ilyen szép nem. - Theresa válasz helyett átkarolta Emily nyakát, aki kis híján hanyatt esett a váratlan mozdulattól. Aztán felnevetett, és ő is megölelte a kislányt. Timothy, mint egy miniatűr úriember, Emilyhez lépett, és kezet nyújtott. — Te vagy Gaffin bácsi barátnője? Emily Gavinre mosolygott, majd visszanézett a kisfiúra. — Nem, én egy barátjának vagyok a barátnője. Mi ikrek vagyunk — jelentette ki Timothy büszke mosollyal az arcán. Gondoltam - felelte Emily. - Ti vagytok a legédesebb ikerpár, akikkel valaha találkoztam. — Jössz velünk úffni, Emm-mi-mi? — kérdezte Timothy csillogó barna szemmel, miközben kikotort egy szőke hajtincset a homlokából, majd izgatottan várta a választ. Emily barackot nyomott a fejére, és azt mondta: — Persze. Csak be kell mennem a fürdőruhámért. Egy perc, és itt vagyok. — A két gyerek kitörő örömmel, tapsikolva fogadta a hírt. Emily visszament a házba, belebújt a bikinijébe, majd ügyelve arra, hogy betartsa Dillon előírásait, egy piros-szürke, Ohiói Egyetem feliratú pólót is magára vett. Aztán letörölte a sminkjét, és visszasietett a kertbe. 89 A két gyerek már a medencében fürdött Gavinnel, pontosabban önfeledten fröcskölték nagybátyjukat, aki cápásar játszott velük. Egy pillanatra kiemelkedett a vízből, fejére tette a kezét, mint egy uszonyt, majd a gyerekek után vetette magát. — Itt van Emm-mi-mi! — kiabálta a kislány. Gavin Emilyre nézett, és kikotorta nedves haját az arcából. — Na, hogy tetszett a „Cápa 1 ” előadásom? -Tűrhető volt - felelte Emily, és bemászott a vízbe. - Bár le merem fogadni, hogy én jobban csinálom.
Tényleg? Biztos vagy benne? — kérdezte Gavin, és gunyorosan elmosolyodott. — Nem - nevetett Emily. - Csak vicceltem. Gavin nevetett, és egy nagy, színes strandlabda felé nyúlt. — És mit szólnál egy barátságos vízi röplabdamérkőzéshez. Természetesen fiúk a lányok ellen. — Benne vagyok, Blake — szegte fel Emily az állát dacosan. A két csapat elhelyezkedett a medence két oldalán, és elkezdődött a mérkőzés. A gyerekek visítottak az örömtől, amikor Emily véletlenül eltalálta Gavin fejét, és leverte a napszemüvegét. Amikor Gavin napszemüvegével a kezében felbukkant a víz alól, bosszúszomjas pillantást vetett a lányra, aki viszont nem zavartatta magát, hanem Theresa tenyerébe csapott, és együtt örültek a pontnak. Gavin átkarolta Timothy vállát, és taktikai megbeszélést tartott unokaöccsévei. Aztán a medence partjára tette a napszemüveget, és ördögi mosollyal nézett Emilyre. Em tudta, hogy Gavin valami rosszban sántikál. Megrázta a fejét, és nagyot nevetett, ám mielőtt figyelmeztethette volna Theresát nagybátyja gonosz szándékaira, egy hatalmas hullám csapott az arcába - Gavin jóvoltából. Emily köpködött és csapkodott, majd hasonlóan gonosz mosoly kíséretében visszafröcskölte Gavint, Timothy pedig kihasználva az alkalmat, hogy senki sem figyel rá, átdobta a labdát a hálón, és kiegyenlített, Theresa erre sírógörcsöt kapott. Gavin azonnal odaúszott a kislányhoz, és a karjába kapta. Theresa, nagyon sajnálom, kicsim! - vigasztalta a kislányt, akit leültetett a medence lépcsőjére. — Nem akartalak megijeszteni. Bántottad Emm-mi-mit - szipogta Theresa. Nem, Theresa, Gavin bácsi egyáltalán nem bántott — mondta Emily, majd odaült a kislány mellé, és az ölébe vette. — Csak lefröcskölt, semmi baj nem történt. Gaffin bácsi csúnya! Üssed meg! — hüppögött tovább a kislány. Gavin tettetett haraggal összevonta a szemöldökét. Azt mondtad Emilynek, hogy üssön meg? Theresa felkacagott, és bólintott. Gavin Emilyre nézett, és odatartotta a karját a lány elé. Mit tegyünk, Colton és Melanie agresszív gyerekeket nevel. Tessék, babám, célozz! — mondta, és elnevette magát, Emily pedig úgy tett, mintha rácsapna. Gavin felüvöltött, és nagyon fájlalta a karját, Theresa pedig újabb kacagással díjazta a színjátékot. Jól hallom, megríkattad a kislányomat? Gavin megfordult és elmosolyodott. — Szia, Melanie! 90 Igen, egy kicsit megijesztettem, de már minden rendben. Ugye, manó? — kérdezte, és megcsikizte a kislány talpát. Theresa nevetett, és elrántotta a lábát. — Gaffin bácsi bajátnője jáütött helyettem is! Melanie határozott mozdulattal kiparancsoltaTimothyt a vízből, és kíváncsian Gavinre mosolygott. — Nem az én barátnőm — bólintott Gavin, és felállt. — Dilloné. Emily, —
bemutatom Melanie-t, a fantasztikus sógornőmet. Emily felállt, és kezet nyújtott Melanie-nak. — Örülök, hogy megismertelek. — Én is — felelte Melanie mosolyogva. — Nagyon édesek a gyerekeid. — Köszönöm, de sajnos vannak pillanatok, amikor például ordítva verekednek egy doboz csokiért, és olyankor nem pont ezt a jelzőt használnám rájuk. Emily elnevette magát, Melanie pedig sokatmondó pillantást vetett Gavinre. Gavin intett neki, hogy ne, könyör- gök, ne, ám Melanie hajthatatlan volt. — Emily — fordult vissza a lányhoz. — Nincs véletlenül egy húgod vagy egy nővéred, akit bemutathatnánk Gavinnek? — Ez valami családi küldetés? — kérdezte Emily. — Bingó - bólintott Gavin, és karba tette a kezét. Emily mosolyogva Melanie-ra nézett. — Van egy nővérem, ő sajnos már elkelt, de ha gondolod, megkérdezhetem a barátnőimet. — Tökéletes - felelte Melanie, miközben a kislánya átkarolta a lábát, és látszott rajta, hogy nagyon álmos. - Viszont kérlek, Emily, minél előbb hívd fel őket, mert a sógoromnak most már tényleg ideje megállapodnia - mondta, majd felkapta Theresát, és Timothyval a nyomában elindult a hátsó ajtó felé, még mielőtt Gavin bármit mondhatott volna. Gavin nagyot sóhajtott, és Emily kezébe nyomott egy törölközőt. Nem könnyű eset. Mármint a sógornőin. — Pedig szimpatikusnak tűnik - mondta Emily, és gyorsan elkapta a tekintetét Gavin tetoválásáról, ami a napfényben még feltűnőbben ragyogott. Nyelt egyet, és újra a fiú szemébe nézett. — Vicces, ahogy mindenki barátnőt próbál neked találni. — Ne is mondd. Nem értik, hogy lehetek egyedül, és mindenáron meg akarják oldani. Emily éppen meg akarta kérdezni, hogy akkor tényleg hívja-e fel a barátnőit, amikor Dillon hátulról váratlanul átkarolta a derekát, és belecsókolt a nyakába. Emily a meglepetéstől nagyot ugrott, aztán felnevetett. Dillon után a többi horgász is bevonult a kertbe, fáradtan, lebarnulva és egy egész kicsit ittasan. Röviden elmesélték az utat, ki mit és mennyit fogott, és kicsit cukkolták Gavint a tengeribetegsége miatt, majd elmentek zuhanyozni és átöltözni. — Látom, úsztál — jegyezte meg Dillon, amikor Emilyvel visszaértek a szobájukba. Dillon becsukta az ajtót, ledobta a ruháit, aztán az egészet otthagyta a 91 földön, egy kupacban. — Remek megfigyelés - jegyezte meg Emily, akit kimerített a hőség. Dillon beállt a zuhany alá, onnan kiabált ki. — Remélem, a barátomnak nem mutogattad a testet, ami hozzám tartozik. Emily grimaszolt egyet, és tovább kereste a táskájában a piros nyári ruhát, amit még anyukájától kapott, amikor utoljára a nővérénél voltak Kaliforniában. Szerencsére megtalálta, és mosolyogva maga elé próbálta. — Emily, nem válaszoltál! Rendesen fel voltál öltözve?
Emily nagy sóhajtással Dillon után ment a fürdőszobába. — Dillon, nézz rám! Mit látsz? - kérdezte ingerülten, és a bő pólóra mutatott, amit mindennek lehetett nevezni, csak kihívónak nem. — Mit látok? Azt, hogy a bombázó barátnőmnek kilóg a segge a főiskolai pólója alól. Úgyhogy állj be te is a zuhany alá, és tegyél a pasid kedvére! — Micsoda? Gondolod, hogy most nekiállok szexelni veled? - kérdezte Emily döbbenten. — Tele van a ház emberekkel. — Állj be a zuhany alá, Emily! - parancsolta Dillon. — Dillon, rossz a hallásod? Azt mondtam, hogy nem. — Gyerünk, Em! Ne csigázz! Nem bírom ki, hogy csak nézzelek, és ne dugjalak meg! - válaszolta Dillon valamivel nyugodtabban, és kimászott a zuhany alól. - Egész horgászás alatt semmi másra nem tudtam gondolni, csak rád - folytatta, majd Emilyhez lépett, aki a mosdónak támaszkodva állt. Szorosan hozzápréselte magát a lányhoz, és megpróbált belenyúlni a bugyijába. Emily viszont nem élvezte a közeledését, és megpróbálta eltolni magától a fiút. - Ez tetszik, ugye, látom, hogy élvezed - zihálta Dillon, miközben Emily száját csókolgatta, és egyik kezével Emily lába között matatott, a másikkal pedig megpróbálta letolni a lány bugyiját. - Ez a punci az enyém, megértetted? Az enyém és senki másé - lihegte Emily fülébe. Emilynek éppen sikerült lelökni magáról a fiút, amikor kopogtattak. Dillon gyilkos pillantást vetett a lányra, majd a derekára tekert egy törölközőt, és nyugodtan, mintha mi sem történt volna, ajtót nyitott. Trevor volt az, azért jött, hogy szóljon Dillonnak, egy potenciális ügyfél a földszinten várja, és szeretne vele beszélni. A fiú öt perc múlva a földszinten volt tárgyalóképes állapotban. Emily egyedül maradt a szobában, és azon gondolkozott, hogy vajon hova tűnt mostanában az a fiú, akit ő annyira, de annyira szeretett. Mire sikerült megnyugodnia, lezuhanyoznia és elkészülnie, negyed nyolc lett, és a parti teljes sebességgel diibörgött. Dillonnak igaza volt, legalább százötven vendég evett, ivott, beszélgetett a házban és a kertben. Emily utat tört magának az ismeretlen emberek között, és próbálta megtalálni a ba
92
rátját, mivel azonban nem látta sehol, leült a bárpulthoz a verandán. Ivott egy tequilát, és hirtelen lelkiismeret-furdalása támadt, amiért nem adta meg Dillonnak, amit az előbb kért, pedig igazán nem volt nagy kérés. Különösen hogy a fiú érzelmileg és anyagilag is százszázalékosan mellette állt élete legnehezebb időszakában, folyamatosan dicsérte — mind az eszét, mind a külsejét —, erre tessék, ő még a szexet is megvonja tőle azzal az ürüggyel, hogy sokan vannak a házban. Mielőtt azonban tovább elemezhette volna kapcsolatukat, meglátta a fehér lenvászon inget és khaki sortot viselő Gavint, aki a medence partján beszélgetett egy csoport lánnyal. Emily pár percig figyelte a fiú testbeszédet, például ahogy megérinti a nyakszirtjét, hogy magára vonja a figyelmet, vagy ahogy alig észrevehetően megsimogatja beszélgetőpartnere karját — ezek az apró gesztusok pedig nem maradtak hatás nélkül, Emily pontosan látta a megannyi szépreményű Mrs. Gavin Blake csillogó tekintetében. Ám ahogy a fiú észrevette Emilyt a távolban, azonnal bocsánatot kért, és mosolyogva indult felé. — Nem hiszem el, hogy egy ilyen gyönyörű lány itt ül egymagában — mondta, amikor odaért hozzá. — Te aztán tényleg tudod, hogy kell a nőkkel bánni. Igazi profi vagy - felelte Emily gondolkozás nélkül, és megcsóválta a fejét. — Erről nem tudok nyilatkozni — felelte Gavin önelégült vigyorral az arcán. — Viszont tudod, miben vagyok igazi profi? A sonkásszendvics-készítésben — tette hozzá, Emily pedig vele nevetett. - De most komolyan — folytatta Gavin, és belekortyolt a sörébe. - És hol a pasi, akinek most itt lenne a helye melletted? Emily ismét körbefuttatta a szemét a tömegen. — Valahol erre. Gavin Emily segítségére sietett, ám Dillon helyett Monica Lemayt pillantotta meg a vendégek között, aki éppen feléjük
to8
tartott rosszindulatú vigyorral. Gavin azonnal kimentette magát, és Monica elé sietett. — Azért jöttél, hogy figyelmeztess? — kérdezte Monica el- fintorodva, amikor Gavin odaért hozzá. Aztán lábujjhegyre állt, és játékosan megharapta Gavin fülcimpáját. A fiú hátrahőkölt, eltolta magától. — Mert ha igen, semmi szükség rá folytatta Monica. - Dillon már alaposan a számba rágta, hogy én igazából nem is ismerem őt, és rám parancsolt, hogy tartsam magam távol a kis barátnőjétől. Gavin villámló szemmel nézte a lányt. — Tényleg? Dillon már figyelmeztetett? Pedig nekem nagyon úgy tűnik, mintha Emily felé tartanál. — Már az is baj, ha az ember lánya szeretne rendelni magának egy italt a bárpultnál? - kérdezte Monica álszent mosollyal. — Menj egy másik pulthoz, Monica! — felelte Gavin, majd a lány füléhez hajolt, és jeges hangon azt suttogta: — Jól figyelj most arra, amit mondok, te álnok kígyó! Nehogy azt hidd, hogy nem látom, miben sántikálsz! Tartsd magad távol tőle! Komolyan beszélek! Megértetted? Monica dühösen hátradobta a haját, és karba tett kézzel a távolba meredt. — Monica, ugye, tudod, kivel beszélsz? Egyetlen szavamba kerül, és az egész életed darabokra hullik. — Mi a faszt akarsz ezzel mondani, Gavin? — kérdezte Monica elkerekedett szemmel. — Azt, hogy apád cége részvényeinek több mint hetvenöt százaléka a Blake Industries tulajdona, és ha akarom, hétfőn az egészet eladhatom, egyetlen telefonon múlik. - Gavin előrehajolt, úgy folytatta: — A Wall Streeten örömünnep lesz, te meg a családod viszont másnaptól mehettek a Harlembe koldulni. — Sose tennél ilyet — válaszolta Monica durcásan. — Próbáljuk ki? — Gavin elfordult, és beleütközött a bátyjába. Mi a baj, öcsi? Dühösnek tűnsz. Semmi - felelte Gavin, és a pult felé nézett, ahol Emily ült. Anya keres - mondta Colton, és beletúrt a hajába. — Nem tudom pontosan, mit akar. Azt hiszem, valaki be akar jönni, aki nincs rajta a vendéglistán. Gavin intett Emilynek, hogy egy perc, és visszajön, a lány pedig figyelte, ahogy gyorsan eltűnik a tömegben. Azonnal megismerte a lányt, akivel Gavin beszélgetett, bár nem egészen értette, hogy miért hívta meg, ha már tényleg szakítottak, és azt sem, hogy a lány miért jött el. Valószínűleg még mindig van köztük valami, gondolta, és rendelt magának egy sört. Abban a percben egy magas, izmos, nagyjából 109 vele egyidős fiatalember lépett oda hozzá, aki szemmel láthatóan már túl volt jó pár poháron. A fiú kikotort egy barna hajtincset a homlokából, és megkérdezte: -Jó kis buli, nem? De igen - felelte Emily, miközben elvette a sört a pultostól. És te egyedül jöttél? Mert ha igen, akkor én vagyok a legszerencsésebb fickó ezen a kibaszott partin, hogy belebotlottam egy ennyire dögös szingli lányba. Ez aztán a remek csajozó duma, seggfej, gondolta Emily, biztos sokaknak bejön. Nem, a barátommal jöttem - felelte.
Ki az? - kérdezte a fiú. - Én itt mindenkit ismerek. Nem baj, majd megverekszem vele. Egyre jobb. Dillon Parker. A fiatalember összeráncolta a szemöldökét. Nem, az nem lehet. O még mindig Monica Lemayvel jár - mondta, és nagyot kortyolt az italából. — Legalábbis úgy tudom. Na, baromarc, most elérted, hogy figyeljek. Ki az a Monica Lemay? -
110
Gavint ismered? — kérdezte a fiú. Emily bólintott. — Ö az a szőke csaj, akivel Gavin az előbb a medencénél beszélgetett. Ez a köcsög egész biztos, hogy részeg. Nem, szerintem tévedsz. Gavin az előbb a volt barátnőjével beszélgetett. A fiú megrázta a fejét. Gavin sosem járt Monicával, ez egész biztos. Gyerekkorom óta ismerem, ki nem állhatja a csajt - mondta, és kért még egy töményt, mielőtt folytatta. - És nem ez az első július negyediki bulim. Csomószor láttam Monicát és Diliont reggelenként kitámolyogni onnan, abból a vendégházból - tette hozzá, és a kert túlsó végébe mutatott. - Alig volt rajtuk ruha. Tuti, hogy kúrtak. Emily felállt, a hallottaktól úgy kiszáradt a szája, hogy nyelni sem tudott, és úgy érezte, mintha a torkát borotva- pengék hasogatnák. — Na, mi van, akkor most megadod a számodat, vagy nem? Emily keresztülvágott a tömegen, a hangok, a zene, a beszélgető és nevetgélő emberek távoli masszává mosódtak össze a fejében, izzadó tenyere pedig a pánikroham kezdetét jelezte. A kivilágított ház felé vette az irányt, halványan érzékelte, ahogy Gavin az édesanyjával beszélget a konyhában, ahogy azt is, hogy a fiú utánafordul, amikor elviharzik mellette. Végigrohant az előcsarnokon, és hirtelen meglátta őket. Ott álltak előtte: Monica és Dillon. Monica átkarolta Dillon nyakát, magához vonta a fiút, és - megcsókolta. Emily pár pillanatig dermedten állt, és képtelen volt hinni a szemének. Tüdeje majd kiszakadt a helyéből a rohanástól, gyomra görcsbe rándult, és sírás fojtogatta. Aztán amikor úgy érezte, eleget látott, megfordult, és beleütközött Gavinbe. Gavin megragadta a karját, először Emily arcába nézett, aztán a válla mögé, és akkor ő is meglátta őket. Diliont és Monicát. —
in
El... kell... mennem - zihálta Emily fájdalomtól eltorzult hangon. - Kérlek! Hívj egy taxit! - mondta, azzal kitépte a karját, és kirohant a házból. Gavin a zsebébe nyúlt, megnézte, nála van-e a slusszkulcsa, aztán a lány után rohant. Emily a lépcsőn ült térdére hajtott fejjel, és igyekezett mélyeket lélegezni, hogy a szívverése visszatérjen a normális ritmusba. Gavin leguggolt mellé, felemelte a lány fejét, és a szemébe nézett. — Hadd vigyelek haza! - suttogta. Emily hevesen megrázta a fejét. — Dehogyis! Ez a te bulid — mondta, és megtörölte a szemét. — Nem hagyhatod itt csak így. Kérlek, hívj egy taxit, vagy kérd meg a sofőrödet, hogy vigyen vissza. — A sofőröm nincs itt, és nem foglak taxin visszaküldeni a városba — válaszolta Gavin. - A buli miatt meg ne aggódj. Hazaviszlek. Emily a további tiltakozás helyett felállt, és elindult a fiúval a parkoló felé. Az a BMW-jéhez irányította, kinyitotta előtte az ajtót, Emily beült, aztán pedig még mindig sokkos állapotban nézte, ahogy a fiú megkerüli az autót, és ő is beszáll. A két és fél órás autóút Manhattanig csendes volt, egyikük sem szólt egy szót sem. Gavin hibásnak érezte magát a Monica-ügyben, és fogalma sem volt, hogyan magyarázhatná meg Emilynek. A lány fajdalmát szinte tapintani lehetett, és Gavin bármit megtett volna, hogy ezt valamennyire enyhítse. Amikor megálltak Emily háza előtt, Gavin vett egy mély lélegzetet, és így szólt: — Nagyon sajnálom, hogy hazudtam. Emily lassan elfordította a fejét az ablaktól, és a fiúra nézett: — Szerinted rád haragszom? — kérdezte, és hallatszott a hangján, hogy meglepte Gavin vallomása. — Persze. Hazudtam, hogy fedezzem Diliont, bár tényleg nem tudtam, hogy ők még... — felelte Gavin, aztán el —
112
r
hallgatott. Emily tudta, hogy mit akart mondani. - Ma este a medencénél azért beszéltem Monicával, hogy figyelmeztessem. Nem akartam, hogy fájdalmat okozzon neked, Emily. Nagyon sajnálom. Emily a fiú szemébe nézett. Gavin, alig ismerjük egymást - mondta, és letörölte a könnyeket az arcáról. Nem neked kellett elmondanod az igazat, hanem neki. Te, légy szíves, ne kérj bocsánatot, semmi szükség rá. Emily kiszállt a kocsiból; a város fényárban úszott, az égen vörös, kék és fehér fények cikáztak, elkezdődött a tűzijáték. Az utcán a járókelők tapsolva és kiabálva fogadták a látványt. Gavin leállította a motort, bekapcsolta a vészvillogót, és elkísérte a lányt a kapuig. Emily hirtelen megtorpant, arca elé kapta a kezét, és ismét elsírta magát. — Nincs is nálam a kulcs. Otthagytam a nyaralódban. Gavin abban a pillanatban kézbe vette az irányítást, elmagyarázta a portásnak, hogy mi történt, és pár perc múlva a lakás bejáratánál álltak a pótkulccsal a kezükben. Emily megpróbálta becsúsztatni a zárba, ám annyira remegett a keze, hogy nem sikerült. Gavin elvette a kulcsot, megsimogatra a lányt, hogy megnyugtassa, és kinyitotta az ajtót. Aztán megállt a küszöbön, és onnan nézte, ahogy Emily idegesen ide-oda járkál a lakásban. Nem tudta, mit csináljon, ezért végül belépett ő is előszobába. Az ajtó hatalmas csapódással zárult be mögötte. — Köszönöm, hogy hazahoztál — mondta Emily szelíden, és a fiúhoz lépett. Biztos, hogy nem lesz baj? - kérdezte Gavin őszinte aggodalommal a hangjában. Emily könnybe lábadt szemmel a padlót nézte. A fiú lehajolt, és kényszerítette a lányt, hogy nézzen a szemébe. Aztán tekintete Emily ajkára siklott, és a lány pontosan tudta, mi jár a fejében. Lélegzete felgyorsult, szíve majd kiugrott a helyéről, Gavin pedig gyengéden két tenyerébe fogta az arcát,
115
és Emily most nem húzódott el, hanem kezét a Gavinére tette, és megsimogatta. Emily — suttogta a fiú, homlokát a lány homlokához nyomta, és lehunyta a szemét. Forró lélegzetük összevegyült, a köztük mindig is vibráló elektromos feszültség most szinte elviselhetetlenné vált. Aztán Gavin közelebb lépett a lányhoz, átkarolta a derekát, magához húzta, és megcsókolta. Emily megpróbált tiltakozni, ám ösztönei átvették az irányítást az elméje felett, és többet már nem gondolkozott. Gavin pontosan úgy csókolt, ahogy Emily első találkozásukkor elképzelte: gyengéden, érzékien és szenvedélyesen. Ráadásul az egész olyan ismerős volt, mintha mindez már százszor vagy ezerszer megtörtént volna, mintha ők ketten mindig is összetartoztak volna. Annyira gyönyörű vagy - zihálta Gavin. - Soha senkit és semmit nem akartam ennyire az életben — mondta, azzal beletúrt Emily hajába, hátát a falhoz szorította, és elkezdte csókolni a nyakát, amitől a lány egész teste megremegett, és lúdbőrözni kezdett. Egyre szorosabban simult a fiúhoz, közben Gavin tarkóját simogatta, aztán felhúzta a combját, és körbefonta a fiú derekán. Gavin egyik kezével Emily combját tartotta, a másikat pedig becsúsztatta a lány ruhája alá, miközben egyre mohóbban csókolta a száját. Emily azonban hirtelen kijózanodott. Gavin Blake... Dillon barátja, akit Dillon szeret, és akiben megbízik. Teljesen mindég)', hogy a fiú mit követett el ellene, ha egyszer rájön, hogy megcsalta Gavinnel, a két fiú között biztosan örökre véget ér a barátság. Hirtelen emlékek rohanták meg Dillonról és a közös életükről. Arra gondolt, hogy ha most lefeküdne Gavinnel, annak csak rossz vége lehetne, elvégre elsősorban a harag és a sértettség vezérli. Ráadásul, bár tudta, hogy nem kellene, még bűntudat is gyötörte Dillon miatt. Nem... Gavin... nem lehet — zihálta végül, és kibontakozott a fiú karjából. Gavin elengedte a lányt, és nem értette, mi történt. Belenézett Emily arcába, és bár a lány könnyes szeméből vágy és szenvedély sugárzott felé, egyúttal olyan őszinte fájdalom is, hogy Gavin úgy érezte, megszakad a szíve. Nem akarta bántani. Nem akart még nagyobb fájdalmat okozni neki, úgyhogy beleegyezése jeléül bólintott, utoljára még inegsimogatta Emily arcát, aztán leengedte a kezét. Sajnálom - suttogta Emily, és nem nézett Gavin szemébe. Ne, Emily, én... Gavin, kérlek, menj el! Nagyon kérlek, menj most el! — szipogta Emily, és még mindig nem tudott Gavinre nézni. Kényelmetlen csend nehezedett rájuk, miközben Gavin kétségbeesetten kereste a megfelelő szavakat, amelyekkel enyhíthetné a helyzetet. Aztán feladta. Rájött, hogy ezek a szavak nem 114 léteznek. Úgyhogy erőt vett magán, megfordult, és kiment az ajtón. Emily összekuporodott a fal mellett, és próbálta összeszedni a gondolatait. Behunyta a szemét, és igyekezett megszabadulni a bűntudattól. Arcából kifutott a vér. Szeme vörös volt, és felpuffadt a sírástól. Gyomra kavargott az undortól — nemcsak azért, amit tett, hanem azért is, mert ha igazán őszinte akart lenni magához, be kellett látnia, hogy valójában nagyon is élvezte. Sőt. Gavin szaga, szája,
keze, csókja most is beleborzongott, ha eszébe jutott. Aztán megtörölte az arcát, és valahogy sikerült eljutnia a kanapéig. Hanyatt feküdt, nézte a mennyezetet, és most más típusú képek kúsztak be az agyába: képek Dillonrói, ahogy Monicával csókolózik. Emily ugyanazt érezte, mint akkor: mintha éles késsel hasogatnák a lelkét. Végiggondolta az elmúlt néhány hetet, a számtalan apró jelet, ami arra utalt, hogy Dillon megcsalja, és nem értette, miért nem hallgatott a megérzéseire. Hirtelen valaki dörömbölt az ajtón, a következő pillanatban pedig Dillon viharzott be a szobába Emily bőröndjével a kezében. A lány görcsbe rándult gyomorral felugrott a kanapéról. — Te mit csinálsz itt? - kérdezte villámló szemmel. — Azonnal menj innen! — Hadd magyarázzam meg! — Megmagyarázni? Mit? Megcsókoltad! — Nem! O csókolt meg engem! - helyesbített Dillon. — Aha! Persze! Menj innen! - kiabálta Emily, és az ajtóra mutatott. — Engedd, hogy megmagyarázzam! - Dillon Emilyhez lépett. — Te csókoltad meg! — zokogta Emily, és Dillon mellkasába döfte az ujját. — A saját két szememmel láttam! Dillon megragadta Emily csuklóját, és közelebb lépett hozzá. — Te csak azt láttad, Emily, hogy Monica hozzám hajol, és meg akar csókolni, de azt már nem, ahogy én ellöktem magamtól — mondta halkan és nyugodtan. — És én ezt higgyem is el? - kérdezte Emily hisztérikusan. - Azt hazudtad, hogy Gavin barátnője! - folytatta, azzal ki akart rohanni a konyhába, de Dillon megállította. — Csak azért, mert nem akartam, hogy esetleg rosszul érczd magadat miatta ott, a klubban! - Emily zihálva nézett a fiúra. — Nem hazudok, Emily. Nem akartam, hogy megtudd, hogy régebben jártam vele, mert tudtam, hogy akkor majd haza akarsz jönni. Azt hittem, így könnyebb lesz. Emily hátralépett, és majdnem elesett. — Kislány, higgy nekem! - folytatta Dillon. — Monica üldöz, én vagyok a rögeszméje. Gondolod, hogy majd pont akkor állok le vele smárolni, amikor te is ott vagy? - Emily villámló szemmel nézte, és a döbbenettől még a száját is ellátottá. Dillon beletúrt a hajába. — Nem így akartam mondani. Annyi történt, hogy kijöttem a fürdőszobából, Monica meg elkapott, és azt mondta, hogy szeretne velem beszélni, és még mielőtt felocsúdhattam volna, magához rántott és megcsókolt. Te meg végignézted, kislány, de esküszöm, érced, bármire megesküszöm, hogy abban a 115 pillanatban ellöktem magamtól, de te azt már nem láttad. Emily megrázta a fejét, és a tenyerébe temette az arcát. Úgy érezte, fájdalmában mindjárt megszakad a szíve. Lehet, hogy Dillonnak igaza van, és túl hamar ítélt? Már fogalma sem volt, hogy mit gondoljon. Pedig direkt figyelmeztettem, hogy tartsa magát távol tőlünk — suttogta Dillon, majd óvatosan közelebb lépett Emilyhez, és megsimogatta az arcát. Emily tovább sírt, és a padlót nézte, nem tudta, mit mondjon, vagy mit csináljon. — Gavint mindenesetre jól lecsesztem, amiért hazahozott az engedélyem nclkiil.
Találkoztál vele? — kapta fel Emily a fejét. Igen, amikor ment el - felelte Dillon, és Emily nyakába fúrta a fejét. - Emily, ott kellett volna maradnod. Emily kibontakozott Dillon karjából, és tágra nyílt szemmel nézett a fiúra. Fordított esetben te maradtál volna? - kérdezte. Nem tudom - válaszolta Dillon, majd elhallgatott, mintha keresné a szavakat, hogyan folytassa. - Azt viszont igen, hogy nagyon nem örülök annak, hogy egy: eljöttél; kettő: ráadásul pont Gavinnel, aki nem is szólt nekem. Emily nem akart hinni a fülének. Dillon, akkor most te haragszol rám? Dehogyis, kislány, dehogy haragszom. — Dillon közelebb lépett, és megsimogatta Emily nyakát. - Csak azt szeretném, hogy higgy nekem. Monica nem jelent nekem semmit - folytatta Dillon, és kezét egyre lejjebb csúsztatta Emily derekán. — Ellöktem, Emily. Esküszöm, hogy így volt. Csak azt te már nem láttad. Dillon gyengéden magához húzta a lányt, és megcsókolta. -Te vagy a legfontosabb számomra a világon. Mindennél jobban szeretlek, sosem cudnálak bántani, kislány. Soha. -
Hidd el! Megőrülök érted! — mondta, majd hácradöntötte Emily fejét, és csókolgatni kezdte a nyakát. — Dillon, könyörgök! — tolta el magától Emily a fiút. - Az ég szerelmére! Ne hazudj nekem! - esdekelt, és könnycseppek peregtek végig az arcán. — Kislány, nem hazudok - lihegte Dillon, azzal megfogta Emily ruháját, és lehúzta a lányról. - Megőrülök érted, Emily! Érted, kibaszottul odavagyok érted! Te vagy a mindenem! Nem veszíthetlek el! - zihálta. - Nagyon sajnálom, hogy végig kellett nézned. Emily a fiú barna szemébe nézett, és hirtelen eszébe jutott Gavin meg a csók. Mintha abban a pillanatban az összes oxigént kiszippantották volna a tüdejéből, szívét pedig jeges tőrként járta át a bűntudat. — Mondd, hogy hiszel nekem! — szuszogta Dillon, és nyelve már valahol Emily hasánál járt, miközben megpróbálta letolni a lány bugyiját. - Mondd, hogy hiszel nekem, kislány! Emily nem tudta, mit feleljen. Egyrészt hinni akart a fiúnak, másrészt furdalta a lelkiismeret Gavin és a csók miatt. — Igen - zokogta végül. - Hiszek neked. Annyira sajnálom, Dillon, annyira, de annyira sajnálom. Dillon a következő pillanatban letépte róla a bugyit, felkapta a lányt, és odavitte az ágyhoz. Szétfeszítette Emily lábát, és nyelvével a legérzékenyebb pontját kezdte izgatni. Emily nagyokat sóhajtott, egész teste remegett a gyönyörtől, miközben Dillon szívta, nyalta, habzsolta. Ugyanakkor még most, az eksztázis pillanataiban is képtelen volt teljes mértékben elhessegetni a szégyent és a bűntudatot magától. Aztán Dillon felállt, gyorsan ledobta magáról a maradék ruhát, visszamászott az ágyba, gyengéden végigcsókolta a lány testét, és beléhatolt. Emily hátrafeszítette a fejét, megragadta a fiú bicepszét, két lábával átfonta Dillon derekát... és akkor megtörtént. Hirtelen bevillant elméjébe Gavin képe, érezte a csókját, a forró érintését - kész, többet már nem tudta elhessegetni. Bár Dillonnal szeretkezett, Gavin volt az, aki az összes érzékét uralta. Hirtelen megdermedt. Mi a baj? — suttogta Dillon. Rosszul vagyok - válaszolta a lány, kicsúszott Dillon alól, és kirohant a vécébe. Mi a faszom van veled, Em?! — kérdezte Dillon dühösen, és hanyatt dobta magát. Emily bezárta az ajtót, aztán émelygő gyomorral térdre rogyott a vécékagyló előtt, és zokogni kezdett. Aztán arcát a tenyerébe fektette, és próbált megnyugodni. Fogalma sem117volt, hogy mennyi ideig ült ebben a pozícióban, talán csak percekig, de az is lehet, hogy órák hosszat. Aztán felállt, belenézett a tükörbe, és megmosta az arcát. Dillon már aludt, amikor visszament a szobába. Halkan bemászott az ágyba, bebugyolálta magát a takarójába, és imádkozott, hogy az élete ne csússzon ki az irányítása alól.
Baráti szándékok
- Kisasszony, nem kaptuk meg az előételt. Emily értetlenül meredt a nőre, és fogalma sem volt, miről beszél. Jó reggelt! — folytatta a nő villámló szemmel. - Elfelejtette az előételünket! Nagyon sajnálom! - dadogta Emily. - Azonnal intézkedem. Visszasietett a konyhába, és gyorsan megrendelte a rántott mozzarellarudakat, majd visszament az asztalhoz, ismét elnézést kért, és jelezte, hogy sajnos pár percet várni kell, valamint hogy a desszertet természetesen a ház állja. A nő mosolyogva fogadta az ajánlatot, 7 úgyhogy Emilynek szerencsére sikerült elsimítania a konfliktust. Megkönnyebbült sóhajjal ment vissza a konyhába, és bízott benne, hogy a főnökénél nem tettek panaszt ellene. Tévedett. Vidéki lány — állította meg Antonio. - Mi történt? A tizenhatosnál szóltak, hogy nem vitted ki az előételt. — Nagyon sajnálom. Roberto már csinálja. — Ajánlottál nekik ingyen desszertet? — Persze. — Minden rendben? — kérdezte Antonio, és Emily vállára tette a kezét. — Gondterheltnek tűnsz. Nem, csak kicsit sűrű volt a hét. Nagyon sajnálom, Antonio. Többet nem fordul elő.
118
Ha nem érzed jól magad, hazaengedlek - felelte Antonio őszinte aggodalommal a hangjában. Köszönöm, de jól vagyok. Antonio bólintott, és az irodája felé vette az irányt. A következő néhány órában Emily továbbra is csak húzta- vonta magát a munkában, és fogalma sem volt, hogyan élte túl az estét, mert minden összefolyt előtte. Még mindig képtelen volt feldolgozni az elmúlt hét eseményeit. Műszakja végére testileg-lelkileg a végkimerülés határára került. Kilépett az utcára, és gyorsan megnézte a táskájában, hogy megvan-e a pénztárcája, a következő pillanatban pedig majdnem fellökött valakit. Azonnal felkapta a fejét, hogy bocsánatot kérjen, és legnagyobb döbbenetére Gavin állt előtte. — Jézusom, jól vagy? - kérdezte a fiú, és elkapta Emily karját, aki az ütközéstől elvesztette az egyensúlyát. Emily elvörösödött, beszívta a fiú kölnijének illatát, és igyekezett elhessegetni magától a csók emlékét. Gavin mélyen a szemébe nézett - ami veszélyes játék volt, mert tekintetétől bármelyik lány elveszítette volna a fejét, különösen a történtek után, mert az a csók egyszerre volt észvesztő, fájdalmas, felszabadító, és még sok minden más. A francba azzal a csókkal. Emily azon gondolkozott, hogy képes lesz-e még valaha normális tempóban venni a levegőt. Szíve majd kiugrott a helyéről, olyan volt, mint egy fogságba esett pillangó, ami kétségbeesetten próbál kiszabadulni a hálóból. Most, hogy a fiú itt állt előtte teljes életnagyságban, ismét olyan gondolatok rohanták meg, amikkel nem akart foglalkozni. Igen, jól vagyok - zihálta, aztán csak álltak, és némán meredtek egymás szemébe, mintha mindketten transzban lennének. Végül Gavin elengedte a karját, megköszörülte a torkát, és hátrált néhány lépést. Emily látványától elszorult a szíve. Nem akarta elhinni, már egy hét is eltelt azóta, hogy utoljára látta ezt a gyönyörű arcot, csókolta a puha szájat, és megérintette a sima, bársonyos bőrt. Mintha egy örökkévalósággal ezelőtt lett volna. Ugyanakkor gyűlölte magát, amiért mindez pont azon az éjszakán történt, amikor Emily annyira kiszolgáltatott és sebezhető volt. Ügy érezte, bocsánatkéréssel tartozik. Azért jöttem... - kezdte, aztán elhallgatott, hogy összeszedje a gondolatait. — Szóval, azt szeretném megkérdezni, vagyis... szeretném veled megbeszélni... Mit? — kérdezte Emily, miközben próbált nyugodtnak tűnni és nem arra gondolni, hogy milyen jól áll ez a méretre készült öltöny Gavinnek. — Mit kell ezen megbeszélni? Gavin megnyalta az ajkát, és pár pillanatig némán bámult Emilyre. — Szerintem egyértelmű, hogy mit. Jó, igazad van - felelte Emily habozva. — És hogy gondoltad? Gavin mély levegőt vett, és egy pillanatig masszírozta a nyakát. Beülhetnénk egy italra. Tudok itt egy kávézót a sarkon. Nem tudom - mondta Emily még mindig tétovázva. - Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet. — Csak öt percet kérek tőled, Molly..., vagyis Emily - válaszolta Gavin, és felvillantotta ellenállhatatlan mosolyát. — Nagyon vicces vagy — felelte Emily fanyarul. —
Gavin tovább vigyorgott, és feltartotta a kezét, mintha megadná magát. — Csak öt percet, oké? Emily nyelt egyet, aztán bólintott. — Rendben, de egy másodperccel sem többet. —Szavamat adom. Gyere-mondta, azzal aNegyvennegyedik utca sarka felé kalauzolta a lányt. A hangulatosan berendezett kávézóban friss sütemény illata terjengett, néhány vendég a piros bőrkanapén terpeszkedett, mások pedig interneteztek a barna asztaloknál. A legújabb divatnak megfelelően flegma felszolgáló a pult mögött felvette a rendelésüket, ők pedig leültek az egyik hátsó asztalhoz. Gavin felemelte a csuklóját, és mosolyogva az órájára mutatott. — Oké, visszaszámlálás indul. Emily zavarában ölbe tett kezét bámulta. Gavin hátradőlt a székén, karba tette a kezét, és a mosoly lehervadt az arcáról. — Emily, szeretnék bocsánatot kérni azért, amit tettem - suttogta. — Tudom, hogy borzalmas estéd volt, és én csak rontottam rajta. Ne haragudj, nagyon rossz érzésem van miatta. Emily felemelte a fejét, a fiú szemébe nézett, és nem akart hinni a fülének. — Ne, ne kérj bocsánatot! Én tehettem róla... nem te! — Nem, Emily, az én hibám volt — ismételte meg Gavin minden szót egyesével hangsúlyozva. — Visszaéltem a helyzettel. Én csókoltalak meg téged. — Kettőn áll a vásár. — Igen, de... — Én meg visszacsókoltalak. Gavin lassan elmosolyodott. — Szóval, te is akartad? — Ezt most komolyan kérdezed? — Igen. — Gavin. — Emily. F.mily nagyot sóhajtott. — Mit akarsz tőlem? — Azt, hogy mondd ki! — Mit, mit mondjak ki? — Azt, hogy te is meg akartál csókolni. — Nem vagy normális — csattant fel Emily. — És miért mondjam ki? Gavin megdörzsölte az állác, és hirtelen elkomolyodott. Azért, mert tudnom kell, hogy nem akaratod ellenére kényszerítettelek rá. 120 Nem kényszerítettél. Akkor mondd ki, Emily! Ezt nem hiszem e! — válaszolta Emily fülig vörösöd ve. Mondd ki! - ismételte meg Gavin. Rendben. — Emily idegesen körbenézett a kávézóban, majd a fiú szemébe nézett, és karba tette a kezét. - Meg akartalak csókolni, Gavin. Most boldog vagy?
Nem, még mindig egy idióta baromnak érzem magam, amiért abba a helyzetbe hoztalak. Végre valami közös bennünk, mert én ugyanígy érzem magam. — Emily felállt. — Bár még mindig nem értem, hogy mit akartál ezen megbeszélni. Azt szeretném, hogy legyünk barátok - felelte Gavin, és ő is felállt, hátha sikerül a lányt maradásra bírnia. És ezt mégis hogy gondolod, Gavin? így, hogy te is akartad, nemcsak én, le tudjuk zárni, és tovább tudunk lépni. Szóval, ezentúl barátok leszünk. Ilyen egyszerűen? Igen, ilyen egyszerűen - válaszolta Gavin mosolyogva, bár érezte, hogy szavai nem hangzanak túl meggyőzően. - Úgyhogy most ülj vissza, és idd meg a kávédat az új barátoddal. Úgy látom, elég követelődző ez az új barát - felelte Emily, és fogta a táskáját. Tényleg indulnom kell. Dillon otthon vár. Gavin az órájára nézett. Igen, de nem járt le az időm. Maradt még két percem. Viccelsz? - nevette el magát Emily. Gavin visszaült a székre, és bclekortyolt a kávéjába. Néha olyan furcsákat tudsz kérdezni, barátom. Te meg nagyon nehéz eset vagy - felelte Emily, és lassan ő is visszaereszkedett a székére. — De ezt már mondtam, nem? — igen, sőt papírom is van róla. És egyébként hogy vagy? — Voltam már jobban, de voltam rosszabbul is. — Értem, de ez nem biztos, hogy annyira szörnyű, vagy igen? — Nem, igazad van. — Nagyon jó. — Gavin elmosolyodott. - Mesélj magadról! — Mire vagy kíváncsi? Bármire. Mindenre. Miért fogadtad vissza? Gavin beletúrt a hajába, és vállat vont. — Melyik a kedvenc fagyid? — A vanília. És neked? — Én is szeretem a vaníliát, de nálam első a csoki - válaszolta Gavin, és figyelte, ahogy a lány zavarában izeg-mozog a széken. Egy ideig mindketten hallgattak, miközben Gavin tovább fürkészte a lány arcát. Emilynek az az érzése támadt, hogy a fiú igazából valami sokkal fontosabb dologra kíváncsi, csak nem meri megkérdezni. — És mi a kedvenc színed? - törte meg végül Gavin a csendet. — Gavin, kérdezhetek én is valamit? 121 — Amit csak akarsz. — Mit csinálunk itt? — Kérdezz-feleleket játszunk. — Jó, de igazából mire vagy kíváncsi? Gavin összeráncolta a szemöldökét, és összekulcsolta kezét a tarkóján. — Oké, átlátsz rajtam — mondta, majd pár másodpercig tovább tanulmányozta Emily -
szabályos vonásait. — Pedig állítólag nehezen lehet kiismerni, legalábbis ezt szokták mondani olyanok is, akik sokkal régebben ismernek, mint te. — Nekem pedig elég könnyen megy - felelte Emily, és ez így is volt. Bár a fiú életében valóban voltak pontok, ameK i lu i igyekezett mások előtt titokban tartani, Emily nyitott könyvként olvasott a lelkében. — Szóval, igazából tnire vagy kíváncsi? Gavin pár pillanatot gondolkozott, aztán kibökte: — Boldog vagy Dillonnal, Emily? Emily idegesen a szájába harapott. — Miért érdekel? — Barátok vagyunk, és a barátok érdeklődnek. Különben is te akartad tudni, hogy igazából mi érdekel. — Igen, igazad van. — Emily a kezére nézett, aztán vissza Gavinre. — Igen. Boldog vagyok vele. Gavin az asztalra könyökölt, és a tenyerébe fektette az állát. — Miért? — Ezt meg hogy érted? — kérdezte Emily értetlenül. — Mondj rá példát. — Gavin vállat vont. — Mivel tesz boldoggá? Emily Gavin szemébe nézett hosszan, mélyen, ám a következő pillanatban megszólalt a telefonja, így clmtilt a pillanat. Amíg Emily telefonált, Gavin a lányt figyelte. Bár tartott attól, hogy ezekkel a személyes kérdésekkel esetleg átlépi a határt, nem tudta magát visszafogni. Azon a bizonyos estén beszélt Dillonnal, sőt úgy tett, mintha elhitte volna a meséjét - pedig nem úgy volt, távolról sem. Túl jól ismerte ahhoz a barátját. Egyedül arra volt kíváncsi, hogy Emily vajon miért dőlt be neki. Emily most a táskájába tette a telefont, és felállt. — Dillon volt az. Most már tényleg indulnom kell. Gavin felállt, és a lány karjára tette a kezét. — Remélem, nem tartottál tolakodónak. Néha sajnos nem tudok uralkodni a kíváncsiságomon. Emily nyelt egyet, és megrázta a fejét. — Nem, nem tartottalak tolakodónak. Viszont visszatérve az egyetlen fontos kérdésre, Dillon nagyon sok szempontból
122
boldoggá tesz, de a részleteket majd legközelebb mesélem el, rendben? Ciavin bólintott, mintha a válasz kielégítené, pedig nem így volt. Mindenesetre nem erőltette tovább a témát, hanem .1 zsebébe nyúlt. — Nézd, majdnem elfelejtettem. Hoztam neked valamit mondta, azzal megfogta Emily kezét, pár másodpercig némán tartotta, aztán amikor úgy érezte, most már túlzásba viszi, a lány tenyerébe csúsztatott egy kupakot. — Szóval ez lesz a mi kis játékunk? — kérdezte F.mily mosolyogva. — Ahányszor találkozunk, kapok tőled egy kupakot? — Te voltál életem legjobb kupakdobó partnere - nevetett a fiú. — Úgyhogy igen, ez lesz a játékunk, meg az, hogy néha Mollynak szólítalak. — Köszönöm - felelte Emily, és még mindig mosolygott. Amikor kimentek a kávézóból, Gavin taxit fogott Emilynek, beültette a lányt, aztán behajolt az ablakon a sofőrhöz, bemondta a címet, kezébe nyomott egy bankjegyet a fuvarra és a borravalóra, majd rácsapott a tetőre, hogy indulhatnak. Alig tettek meg azonban pár métert, amikor Emily megállította a kocsit, és Gavin után iramodott. — Gavin, várj! - kiabálta, és önmaga sem értette, hogy ezt most miért csinálja. Gavin megfordult, és meglepődve nézte a lányt. — Csak szerettem volna megköszönni - lihegte Emily, amikor utolérte. — Nemcsak azt, hogy kifizetted a taxit, bár az is nagyon kedves volt, hanem... hogy beszélgettél velem az anyukámról, meg hogy ma este értem jöttél. Tudom, hogy egyik sem lehetett túl könnyű, hidd el, nekem sem volt az, de... - mondta Emily, és egy pillanatra elfordította a tekintetét a fiúról, mielőtt folytatta. - Ne haragudj, összevissza csapongók, sajnos hajlamos vagyok rá. Szóval szerettem volna megköszönni. Köszönöm, Gavin! Gavinnek, bár legszívesebben a karjába zárta volna a lányt, sikerült uralkodnia magán.
,2
7
Nagyon szívesen - mondta, és hosszan Emily szemébe nézett. - Akkor találkozunk, barátom? Emily bólintott. — Találkozunk, barátom. Gavin figyelte, ahogy Emily visszaszáll a taxiba, tekintetével addig követte a kocsit, amíg már csak kis, távoli ponttá vált a forgalomban, és közben belső csatát vívott az érzelmeivel. Akarta Emilyt. A szíve belesajdult, ha eszébe jutott a lány. Nemcsak testi vágyat érzett iránta, hanem jóval többet. Szerette volna átölelni, magához szorítani és gondoskodni róla. Teste minden porcikájával csak erre vágyott. Emily olyan érzéseket mozgatott meg benne, amelyekről már azt hitte, sikerült a szíve legmélyére temetnie őket. Nem tudta pontosan, hogy a lány mivel gyakorol rá ekkora hatást, amikor a közelében van, csak azt, hogy ez az egész helyzet felfalja, elpusztítja, elégeti, hamvait pedig szétszórja a város felett. De hát csak barátok lehetnek. Ebbe bele kell törődnie. —
- Szia, gyönyörűm! - fogadta Dillon Emilyt, amikor belépett az ajtón, aztán felállt a kanapéról, és a karjába zárta a lányt. - Hiányoztál! Mi tartott ilyen sokáig? — A, csak sokan voltak az étteremben — válaszolta Emily, és remélte, Dillon nem látja rajta, hogy hazudik. - Kivetted a filmet? — Ki. Menj, zuhanyozz le, addig beteszem - válaszolta Dillon, majd megvakarta a mellkasát, és kiment a konyhába. - Vár egy meglepetés a hálószobában. Emily mosolyogva oldalra hajtotta a fejét. — Micsoda? — Semmi különös - mondta Dillon, és egy zacskó pattogatott kukoricát tett a mikroba. - Csak eszembe jutottál. Emily letette a táskáját az asztalra, és bement a szobájába, ahol legalább hat, nagy csokor vörös rózsa fogadta a tér különböző pontjain. Minden csokor külön kristályvázában állt, az ágyon pedig rózsaszirmok hevertek. Bár Emilyt meghatotta a gesztus, nem tudott szívből örülni, ráadásul még bűntudat is gyötörte a titkos kávézás miatt. Gyorsan lezuhanyozott, aztán visszament a nappaliba, és Dillon mellé bújt a kanapéra. A fiú átölelte, ő pedig szórakozottan simogatta a mellkasát. — Nagyon szépen köszönöm a virágokat. Gyönyörűek - nézett a fiú szemébe. — Örülök, hogy tetszenek — felelte Dillon, és megcsókolta a lány nedves haját. — Mint már mondtam, ma egész nap rád gondoltam. — Édes vagy! - Emily a fiú vállára hajtotta a fejét. — Képzeld, el is felejtettem mondani! Felhívtak az egyik iskolából, ahova jelentkeztem. — Tényleg? Ez fantasztikus, kislány. És hol van? — Brooklynban, csak elfelejtettem, hogy pontosan hol. Valami Bush... Majd megnézem. Hétfőn megyek interjúra. 128 — Bushwick? — Igen, igen! - mosolygott Emily, és belenyúlt a kukoricás tálba. — Em, ott nem dolgozhatsz! Az veszélyes hely. — Dillon, nem lesz semmi baj. — Nem, Emily, ott nem fogsz dolgozni! Megvárod, hogy máshonnan is válaszoljanak! — jelentette ki Dillon ellentmondást nem tűrően.
—
Ezt most komolyan mondod? — Kislány, én vigyázok rád! Az egy szar környék — folytatta Dillon, és száját Emily homlokához szorította. - Várd meg, amíg lesz valami jobb. Plusz erről már egy csomószor beszéltünk. Ha pénz kell, szólsz, és én adok. — Nem, nem erről van szó, Dillon. Már eleget vártam, és ősztől tényleg szeretnék tanítani - mondta Emily, de még mielőtt a fiú válaszolhatott volna, nagy lendülettel kinyílt az ajtó, és megérkezett Olivia, aki Dillon láttán elfintorodott, és öklendezéshez hasonló hangot hallatott. — Ollie, mondd meg a barátnődnek, hogy Bushwick mennyire borzalmas. Emily várta Olivia reakcióját, de hiába, barátnője úgy tett, mintha Dillon ott sem lenne. Olivia válasz helyett lerúgta a cipőjét, és leült az egyik puffra. — Szia, barátnőm! — köszöntötte Emilyt mosolyogva. - Milyen volt a napod? — Jó - felelte Emily, és kénytelen volt elnevetnie magát Olivia viselkedésén. — Dillon kérdezett valamit, kérlek, válaszolj! Engem is érdekel, hogy tényleg olyan borzalmas-e az a környék. Olivia azonban még mindig nem válaszolt, hanem a kopott, rózsaszín lakkot nézegette a körmén. — Hahó! Liv! Válaszolnál a kérdésre? Olivia összeszűkült szemmel nézett a fiúra. — Ne haragudj, Em, de én nem beszélek ilyen alamuszi, sunyi faszokkal, akik a legutolsó, szakadt picsát is megkúrják a barátnőm háta mögött csak azért, mert hajlandó őket leszopni — sziszegte. Emily majdnem félrenyelte a kukoricát. Erezte, ahogy Dillon izmai megfeszülnek, mielőtt felkel a kanapéról. — Baszd meg, te rohadt buzi! - mondta ijesztő nyugalommal. Olivia gúnyosan elmosolyodott. — Fúú, ez nagyon eredeti volt, bravó! — mondta, mint aki fel sem veszi a sértést, és tapsolni kezdett. — Dillon, hogy mondhatsz ilyet? - kérdezte Emily döbbenten. — Baszd meg te is! — mondta a fiú, majd flegmán kiment a konyhába, és kinyitotta a frizsidert. — Nem, te baszd meg, faszfej! - kiabált utána Olivia. — Az ég szerelmére! Könyörgök! Hagyjátok abba! — Tudod, mikor hagyom abba, Emily? Amikor rájössz, hogy milyen képmutató, gusztustalan állat a barátod! Fogd már fel, hogy félrekúr a hátad mögött, ne tegyél úgy, mintha 129
minden rendben lenne! — Olivia felállt, és ujjával megfenyegette Diliont. — És ez az én lakásom! Azt mondok, amit akarok, és ha nem tetszik neki, akkor elmehet a picsába! Dillon felkapta az ingét a kanapéról, és kirohant az előszobába. — Dillon, várj! — futott utána Emily. — Kapja be a faszomat ez a hülye picsa! Később hívlak! - ordította, azzal becsapta az ajtót, úgy, hogy majdnem kiesett a helyéről. Emily pár pillanatig döbbenten nézett utána, próbálta felfogni a történteket, majd villámló szemmel Oliviára nézett. — Megígérted, hogy nem szólsz neki egy szót sem — mondta könnyes szemmel, és visszament a szobába. — Igen, Em, megígértem, de egyszerűen nem bírtam nézni, ahogy itt döglik, és ölelget téged, mintha mi sem történt volna. — Emily szeretett volna közbeszólni, de Olivia nem engedte. - És legyél őszinte magadhoz! Te is tudod, hogy igazam van, különben nem hagytad volna, hogy Gavin megcsókoljon - sziszegte Olivia, és szavai éles késként hatoltak Emily szívébe. Emily legszívesebben lekevert volna egy jó nagy pofont a barátnőjének. -Te tényleg nem vagy normális - mondta olyan nyugodtan, hogy még Olivia is meglepődött tőle. - Hogy mondhattál ilyet azok után, hogy pontosan tudod, milyen hetem volt? — Nem akartalak bántani, Em - felelte Olivia, és óvatosan a barátnője felé indult. Csak tényleg azt gondolom, hogy nem vagy magadhoz őszinte. Azzal kapcsolatban sem, ahogy Dillon bánik veled, és akkor sem, amikor azt állítod, hogy nem érzel az égvilágon semmit, de semmit Gavin iránt. — Ez nem igaz, Olivia — tiltakozott Emily fájdalomtól eltorzult hangon. - Szeretem Diliont, és hiszek neki. Nem értem, hogy ezt miért nem tudod felfogni - folytatta, aztán elindult a szobája felé. Az ajtóból visszafordult. - És tényleg
H'
nem láttam az egész jelenetet, csak pontosan annyit, ameny- nyit Dillon mondott, vagyis hogy a ribanc magához húzza, mert utána megfordultam és elfutottam. Gavint pedig csak azért csókoltam meg, mert dühös voltam, és hagytam, hogy a harag irányítson. Ennyi történt, semmi több. A szobára kényelmetlen csend nehezedett, aztán Emily bement a szobájába, és levetette magát az ágyára. Olivia szavai még soha ennyire nem vágtak a húsába. Ügy érezte, mindjárt szétrobban a koponyája, úgyhogy a hátára fordult, mélyeket lélegzett, és önvizsgálatot tartott. Nem akarta elveszíteni a legjobb barátnőjét, viszont Dillont sem. Nem szerette azt a kifejezést, hogy „két tűz között”, de most pont így érezte magát. A két, számára legfontosabb ember gyűlöli egymást, ő pedig nem tudja tovább kézben tartani a helyzetet. Húsz perccel később diszkrét kopogtatás után Olivia feje jelent meg az ajtóban. — Bemehetek? — kérdezte. Emily bólintott. Olivia leült az ágy szélére. — Nagyon sajnálom, Emily. Nem kellett volna így viselkednem. Annyi mindenen mentél keresztül mondta, és egy szőke tincset a füle mögé kotort. - Tényleg csak azt szeretném, hogy boldog legyél. — Boldog vagyok, Liv, hidd el. De egyszerűen nem bírom, ahogy viselkedtek egymással — felelte Emily, és felült. — Teljesen kikészítetek. Olivia nem válaszolt azonnal, de látszott rajta, hogy ez nagy erőfeszítésébe kerül. — Oké — sóhajtott végül egy nagyot -, de csak azért, mert nagyon szeretlek, és bármit megtennék érted, visszafogom magam, és nem szólok többet be neki. Remélem, tudod, hogy nem lesz könnyű. — Tudom. Ezért szeretlek én is annyira, hogy bármit megtennék érted. — A két lány átölelte egymást. — Bocsánatot fog kérni tőled azért, amit mondott. Gondom lesz rá. Olivia bosszúsan felnevetett. Em, nem kell a bocsánatkérése. Különben sem vagyok buzi, hanem az esélyegyenlőség híve. Egyforma esélyt adok a nőknek és a férfiaknak is. - Emily megcsóválta a fejét, és ő is nevetett. Olivia felkelt, és az ajtó felé indult. — Viszont bármilyen nehezemre esik is, hogy ezt mondjam — kezdte, aztán elhallgatott, és vágott egy grimaszt. — Sajnos Pöcsfejnek... ne haragudj, de nem tudom máshogy hívni... szóval, sajnos igaza van. Bushwick tényleg veszélyes környék, úgyhogy szerintem is várj egy kicsit, biztos, hogy lesz jobb is. Emily szája sarkában mosoly bujkált. Rendben. Akkor megfogadom mindkettőtök tanácsát, és várok. Olivia dobott még egy csókot felé az ajtóból, és kiment. Emily felhívta Diliont, hosszasan győzködte, hogy kérjen bocsánatot Oliviától, aztán megpróbált elaludni, de nem sikerült. Ide-oda hánykolódott az ágyban, és gondolatai egyre csak Gavin körül forogtak. Próbálta őket elhessegetni, újra és újra emlékeztette magát, hogy ő Diliont szereti, de132 hiába, Gavin arca újra visszakúszott az elméjébe. Minél többet gondolkozott a javaslatán, hogy ezentúl legyenek barátok, annál elképzelhetetlenebbnek találta. Túl kockázatos lenne. Úgy érezte, mintha a teste és az agya ádáz harcot vívna a bensőjében. Bár a múltkor a teste győzött a józan ész felett, most sikerült meggyőznie magát, hogy egy bizonytalan kimenetelű kapcsolatért nem boríthatja fel az egész életét. A francba vele, és a francba azzal a csókkal
Pokolba az önfegyelemmel
A következő néhány hét nyugodtan telt, Emilynek sikerült visszarázódnia a munkába, és Dillon is kevesebbet dolgozott, így esténként korábban végzett. Emily körül lassan elsimultak a hullámok. Dillon beszélt az egyik befolyásos ügyfelével, akinek az oktatási minisztériumban is voltak kapcsolatai, így Emily ősztől egy manhattani iskolában kapott munkát, Greenwich Village-ben. A lány nemcsak annak örült, hogy nem egész egy hónap múlva végre megkezdheti a pályáját, hanem annak is, hogy elsősöket fog tanítani, mert őszintén hitt abban, hogy a gyerekek fejlődése szempontjából az iskola első néhány éve a legmeghatározóbb. Kész vagy már, kislány? — türelmetlenkedett Dillon a kanapén. Még két perc - felelte Emily, és befejezte a fésülködést. Pár pillanatig nézte magát a tükörben, és arra gondolt, hogy talán ezt a feltűzött, kócos frizurát nem a legkönnyebb elkészíteni, aznap délutánra viszont tökéletes lesz. Aztán belebújt barnászöld, spagettipántos ruhájába és barna, magas sarkú papucsába, majd belibegett a nappaliba. Gyönyörű vagy - mosolygott Dillon, és felállt. - Izgulsz? Igen, de tényleg semmi szükség rá. - Emily átkarolta a fiú nyakát. - Van elég ruhám. Lehet, de nem az Ötödik sugárútról - mondta Dillon, és közelebb húzta magához a lányt. — Alig várom, hogy vehessek pár szexi fehérneműt is — suttogta a fülébe.
133
Azt elhiszem — felelte Emily, Dillon pedig válasz helyett apró csókokkal halmozta el a nyakát. Olivia megköszörülte a torkát, és félbeszakította az enyel- gést. Hova megy ma a gerlepár? — kérdezte egy grimasz kíséretében. Dillon természetellenes mosolyt erőltetett az arcára, és Oliviához lépett. De jó! Végre megjött az én legjobb barátom! Kapd be, Pöcsfej! - mondta Olivia, és kikerülte a fiút. Dillon vásárolni visz — avatkozott közbe Emily, majd hátulról átkarolta a fiút. — Te mit csinálsz ma? — kérdezte Oliviától. Befejezem a festményt, és elviszem a galériába a kiállításra — felelte Olivia, és töltött magának egy csésze kávét. — Azért, ugye, jössz? Persze, semmiképpen nem hagynám ki! Holnap nincs kedved eljönni manikűröshöz? — kérdezte Olivia. - Mondjuk, nekem pedikűr is kell. Dillon átkarolta Emily derekát, és az ajtó felé kormányozta a lányt. Nem akarom félbeszakítani ezt a női beszélgetést, de indulnunk kell, Ollie. Emily visszafordult, és a barátnőjére mosolygott. Szuper, Liv! Megbeszéltük! Majd jövök! — válaszolta, Olivia pedig nézte, ahogy a pár kimegy a lakásból. — Kérlek, legyél hozzá kedvesebb - mondta Emily, miközben beszállt Dillon kocsijába. - Olivia mostanában annyira igyekszik. Csak viccelek vele, Em - felelte Dillon, és becsukta az ajtót, Emily pedig figyelte, ahogy megkerüli a kocsit, és beszáll. - Meg kell tanulnia, hogy értse a tréfát — folytatta Dillon, és elfordította a slusszkulcsot. -Tudom, de akkor is. Kérlek, ne piszkáld. Csak a kedvemért, oké? -
•35
Oké, oké, békén hagyom — válaszolta Dillon, és egyik kezével Emily combján besorolt a forgalomba. — Köszönöm! Dillon megfogta Emily kezét, és megcsókolta. — Nincs mit, de én is kérhetek valamit? Ott van egy dosz- szié a hátsó ülésen. Ideadnád? Emily hátrafordult, és egy pillanatra elakadt a lélegzete. „Blake Industries”, olvasta a dosszié tetején. Bár az elmúlt hetekben sikerült „új barátját” kivernie a fejéből, most hirtelen ott tartotta a kezében. -Tessék - mondta, és Dillon felé nyújtotta. — Csak tartsd. Vásárlás előtt még beugrunk Gavinhez, alá kell vele íratnom pár dolgot. - Dillon beletúrt piszkosszőke hajába. - Néha megőrülök attól, hogy mit össze nem variál a részvényekkel. — Jó, én majd megvárlak a kocsiban - feleite Emily, és igyekezett természetesen viselkedni. — Nem, arról szó sem lehet. Egy: meg kell beszélnünk pár dolgot, nem tudom, meddig fog tartani; kettő: azt akarom, hogy te is lásd, hogy egy nap hogyan fogunk mi is élni. A lakása, az valami tényleg fantasztikus, el kell ismerni. Emily sóhajtott, majd negyedóra múlva engedelmesen kiszállt a ház előtt, ahol az a férfi lakott, akit jelenleg egyszerre tartott a legvonzóbbnak és a legfélelmetesebbnek. Dillon a portás kezébe nyomta a kocsikulcsot, aztán felmutatott az épület legfelső szintjére. — Látod azt ott? Emily hátrahajtotta a fejét, tekintetével követte Dillon ujját, aztán bólintott. — Ott lakik fent, a tetőtérben, mint egy kibaszott király, és egész nap ezt bámulja — mutatott körbe Dillon az Upper West Side legelőkelőbb részén. — Egy nap mi is így fogunk élni. — Dillon elmosolyodott, és átkarolta Emily derekát. Amikor beléptek a kapun, a portás feléjük biccentett, Diliont pedig régi barátként üdvözölte. A reneszánsz stílusú előcsarnokban több lakóval is találkoztak, akik olyan ruhákat és ékszereket viseltek, amilyeneket Emily eddig közelről nem látott. Olcsó ruhájában és cipőjében hirtelen szánalmasnak érezte magát mellettük. A liftút fel, a hetvenötödik emeletig emberpróbálónak bizonyult, legszívesebben ott helyben megsemmisült volna, vagy beleolvadt volna a falba. A hosszú folyosón pedig Gavin lakásáig úgy érezte magát, mint egy két lábon járó húsdarab, amit mindjárt a cápák elé vetnek. Legalábbis egy bizonyos cápa elé. Az ajtó előtt gyorsan beletörölte izzadt tenyerét a ruhájába, szíve pedig majd kiugrott a helyéről. Dillon bekopogott, aztán egy örökkévalóságnak tetsző idő után valaki ajtót nyitott. Pontosabban egy vörös 136 hajú, nagy mellű bombázó, alti nem viselt mást, mint egy rózsaszín csipkebugyit, hozzá való melltartót és Gavin fehér, legombolt nyakú ingét. Kigombolva. — Húúú, fantasztikusan nézel ki - vigyorgott Dillon a nőre, aztán gyorsan elkomorult, amikor meglátta Emily arcát. Szia, Dillon! Nahát, ez csúcs! - válaszolta a nő, és átölelte a fiút. - Milyen régen nem találkoztunk — mosolygott ő is. Emily karba tette a kezét, és mosolyt erőltetett az arcára. —
Igen, Natasha, nagyon rég - felelte Dillon, és megköszörülte a torkát. - Feltételezem, a nagy ember is itt van valahol. Elfelejtettem telefonálni, hogy jövök. — Igen, a teraszon van a laptopjával. Tudod, milyen unalmas, egyfolytában csak a munka, a munka meg a munka — nevetett. - Én éppen a fürdőszobában voltam, amikor kopogtál. Dillon bólintott. — Igen, tudom, milyen, ha munkáról van szó. És ő ki? — kérdezte Natasha, és becsukta az ajtót mögöttük. — A jövendő Mrs. Parker — mosolygott Dillon, és átkarolta Emily derekát. — O pedig Natasha, Gavin... barátja? — Én vagyok az augusztusi plavmate-je — vihogott a nő, Emilynek pedig tátva maradt a szája. — De nem bánom, különösen, hogy ilyen csűcsszuper dolgokat kapok tőle — mondta, és játszadozni kezdett a gyémántlánccal a nyakában. — Nahát, milyen szerencsés lány vagy - mondta Emily, és legszívesebben elokádta volna magát. — De még mennyire! - mosolygott Natasha, és oldalra hajtotta lejét. — És akkor ti ketten tényleg jegyesek vagytok? Csúcs! — Nem, igazából nem - felelte Emily gyorsan. — Ja, azt hittem! — felelte Natasha, aztán durcásan Dillon karjára csapott. — Te csúnya ember! Pedig tényleg elhittem, hogy össze fogtok házasodni. Az olyan csúcs lenne! — Egyszer biztos - mosolygott Dillon Emilyre, aki magában azért imádkozott, hogy soha többet ne kelljen hallania azt a szót, hogy „csúcs”. — Gyertek be! Szólok neki, hogy itt vagytok - nevetett Natasha. — Kislány, el kell mennem a mosdóba - mondta Dillon. — Mindjárt visszajövök. Emily bólintott, és körülnézett az óriási tetőtérlakásban, ami első pillantásra teljesen más volt, mint a barátságos hamptoni nyaraló. Bár látszott, hogy a maga módján ezt is különlegesen rendezték be, rideg volt, és személytelen: márványpadló, fekete bőrkanapé, absztrakt kőszobrok és óriásira nagyított fekete-fehér fotók különböző városokról. Sehol egy szín, semmi személyes, semmi otthonos. Pontosan olyan, mint ahogy Emily az első találkozásukkor elképzelte: minden szögletéből a pénz és a siker sugárzott. Gavin Blake újabb oldala, gondolta Emily, aztán éppen meg akarta szidni magát, amiért ilyen intenzíven foglalkoztatja a fiú környezete, amikor megjelent a lakás tulajdonosa kék pizsamanadrágban - meztelen felsőtesttel. Ö - és persze a sárkánytetoválás — azonnal életet lehelt a térbe. Emily lélegzet-visszafojtva nézte, ahogy Gavin súg valamit Natasha fülébe, akik felvihog, megpuszilja Gavin arcát, majd eltűnik az egyik szobában, és még az ajtót is bezárja maga 137 mögött. Gavin mosolyogva fordult Emilyhez, bár örömét igyekezett valamennyire palástolni. Mindenesetre az utolsó találkozásuk óta eltelt idő egy örökkévalóságnak tűnt a számára, és úgy élte meg, mint a halálos ítéletét. Elnézést kérek Natasha miatt — mondta. - Valamiért nem szeret ruhában lenni. Azt a szót viszont nagyon szereti, hogy „csúcs”. — Tényleg? Ezt meg nem vettem észre. — Gavin megvakarta a hasát. Viccelsz? — nevetett Emily, és igyekezett a fiú arcára koncentrálni, nem pedig arra, hogy vajon hol kezdődhet az a tetoválás. -
Gavin közebb lépett. — Persze hogy viccelek — súgta Emily fülébe. - Az agyamra megy, de nehogy megmondd neki. — Lakat lesz a számon - súgta vissza Emily, akit a fiú fizikai közelségétől a rosszullét kerülgetett. Kérlek, ne hívd fel a figyelmemet erre az érzéki testrészedre! — mondta Gavin, és sokatmondó pillantást vetett Emily ajkára. - Tudod, mert a végén még nem bírok magammal - tette hozzá, és kacsintott egyet. Emily fülig vö- rösödött. Hozhatok valamit inni? - kérdezte Gavin, és a szája sarkában mosoly bujkált. — És közben nézni akarsz? Mert lehet, hogy tévedek, de ivás közben kénytelen leszek használni a számat. — A legnagyobb örömömre szolgálna — vigyorgott Gavin. — Mi, mi szolgálna a legnagyobb örömödre? - kérdezte Dillon, aki visszatért a vécéről. Ha megmutathatnám Emilynek a lakást - felelte Gavin nyugodtan és határozottan, miközben Emily majdnem megbotlott, olyan tempóban menekült vissza Dillon mellé. Oké, de a tárlatvezetés előtt nézzük át ezt a sok szart - mondta Dillon, és átnyújtott Gavinnek egy nagy halom papírt. — Kellene rájuk az aláírásod, és szeretném veled megbeszélni, milyen kockázatot jelenthet az árfolyamcsökkenés. Gavin Emily szemébe nézett. Szeretek kockáztatni. Úgy sokkal izgalmasabb az élet, nem? - kérdezte. Emily értette a célzást, és ennek megfelelően zavarba is jött. Mindegy, szerintem most nem kellene újabb részvényeket venni — mondta Dillon, és kinyitott egy üveg sört. — Nem olyan most a piaci helyzet. Te vagy a szakember — válaszolta Gavin mosolyogva. — Gyere, ezt beszéljük meg a dolgozószobámban - tette hozzá, majd Emilyhez fordult. — Natasha mindjárt itt lesz, biztos jól elbeszélgettek majd. Csúcs lesz - mondta, azzal eltűnt Dillonnal az előszobában. Emily hosszú percekig némán meredt utánuk, és igyekezett lecsillapodni. A Gavinnel való találkozás jobban felkavarta, mint gondolta. Tényleg nagyon kockázatos. A francba. Nagyot sóhajtott, és kilépett a teraszra, mert abban bízott, hogy a friss levegő majd megnyugtatja. A tetőteraszról, ami majdnem akkora volt, mint Olivia egész lakása, lenyűgöző kilátás nyílt az East Riverre és a Central Parkra. Emilyt azonnal rabul ejtette a látvány. Óvatosan a korláthoz lépett, és lenézett a városra. Mélyeket lélegzett a párás augusztusi levegőből, miközben hajába kapott a szél. Bár Emilynek általában tériszonya volt, most kifejezetten élvezte a csendet és az egyedüllétet, ami sajnos nem tartott sokáig, mert a következő percben megérkezett Natasha egy tálcával a kezében. Csúcs itt a kilátás, nem? — kérdezte, és Emily kezébe nyomott egy pohár jeges vizet. 138 Köszönöm — felelte Emily. - Igen, tényleg gyönyörű —
tectc hozzá, és végignézett Natasha vállpánt nélküli sztreccs miniruháján. — Te hova valósi vagy? Kaliforniába - vihogta a lány. Tényleg? — kérdezett vissza Emily, és úgy tett, mintha nagyon meglepődne. — Nem is gondoltam volna. Natasha oldalra hajtotta a fejét, és hosszú, vörös haja lobogott a szélben. Ugye? Mindenki ezt mondja. El is hiszem. A két lány leült a kültéri plüsskanapéra. Natasha maga alá húzta a lábát. Mióta jársz Dillonnal? A jövő hónapban lesz egy éve. Ez csúcs — felelte Natasha. — Iszonyéi édes fiú. Köszönöm és ti? Gavinnel mióta... - Emily nem tudta, hogyan fejezze be a kérdést, ezért ivott egy kicsi vizet. Kórunk? — sietett Natasha a segítségére, Emily pedig félrenyelt a sokktól. — Istenem, jól vagy? — kérdezte Natasha, és megveregette Emily hátát. Igen, igen - krákogott Emily. - Semmi baj, köszönöm. Hát, nem is tudom... - folytatta Natasha, és elgondolkozott. — Körülbelül két éve találkoztam Gavinnel, mert a cége szervezett egy kampányt a modellügynökségnek, ahol dolgoztam. De igazából nem járunk meg semmi, néha dugunk, és ennyi. Hív és jövök — vihogott tovább a lány. - Szó szerint, ha érted, mire gondolok. Gavin csúcs az ágyban, nekem elhiheted. A legjobb, komolyan mondom, nem viccelek. Csúcs. És a szája meg a nyelve! És ahogy azokat is használja! Nemcsak csók közben, hanem tudod, ott lent is... Nincs itt nagyon meleg? — szakította félbe Emily, és felállt, sőt még a kezével is legyezgetni kezdte az arcát. — De, mosi valahogy sokkal melegebbnek tűnik a levegő. Natasha összeráncolta a szemöldökét. Hmm. Én nem érzem. Én igen. Úgyhogy visszamegyek a légkondiba. Csúcs, én is megyek veled - helyeselt Natasha túlságosan is lelkesen. Ne, könyörgök ne. Dillon a kanapén ült. Minden rendben, kislány? - kérdezte. — Olyan sápadt- nak tűnsz. Minden - felelte Emily, és a fiúhoz lépett. — Csak szeretném használni a mosdót, mielőtt elindulunk. Merre van ebben a csúcs lakásban? Az utolsó előtti ajtó az előszoba végén — nevetett Dillon. Natasha csücsörített, és levetette magát a fotelba. Ne már! Azt hittem, majd együtt elmegyünk ebédelni. Állítólag nyílt egy csúcs görög étterem a közelben, és szeretném kipróbálni. 139 Jól hangzik. — Dillon felállt, kiment a konyhába, és kinyitott még egy sört. — Éhen halok. Dillon, úgy volt, hogy vásárolni megyünk. Majd megyünk utána. Az Ötödik sugárút megvár — felelte, azzal elővette a telefonját, tárcsázott, és még mielőtt Emily bármit mondhatott volna, beszélni kezdett. Csúcs! — tapsolt Natasha.
Közben Gavin is visszajött a szobába, még mindig pizsamában, és masszírozni kezdte Natasha vállát. Miért tapsolsz? Azért, mert tud egy csúcs éttermet, és most mindany- nyian ott ebédelünk, és ez Natasha szerint csúcs - mondta Emily szarkasztikusan. Hát ez tényleg csúcs — felelte Gavin, Emily pedig kiment a mosdóba. Ezt nem hiszem el - mormogta a lány a tükörképének, miközben megmosta az arcát, és lélekben felkészült egy kínos és kellemetlen délutánra. Amikor kijött a mosdóból, az ajtóval szemben Gavin támaszkodott karba tett kézzel, miközben Dillon és a call-girl a szobában nevetgélt. Élvezed a helyzetet, ugye? Miért, te nem? - Gavin mosolyogva közelebb lépett Emilyhez, aki viszont hátrálni kezdett. Gavin t ez nem zavarta, egyre közelebb ment a lányhoz, alti addig hátrált, amíg már nem volt hova, mert beleütközött a falba. Gavin az egyik karjával megtámasztotta magát, és mélyen Emily szemébe nézett. Csak egy ebéd - suttogta. - Barátoknál ez természetes. Emily becsukta a szemét, igyekezett Dillon hangjára koncentrálni a másik szobában, de Gavin forró lehelete ezt némileg megnehezítette. Az egész teste libabőrös lett. Te beteg vagy — mondta Emily, és a szíve olyan hevesen dobogott a mellkasában, hogy szinte biztos volt benne, ezt Gavin is látja. Gondolod? Emily nyelt eg)' nagyot, bólintott, és kinyitotta a szemét. Jó, ha szerinted én egy beteg pasi vagyok, akkor mondhatok valamit? Gavin rekedt, erotikus hangja a borzongás újabb hullámait indította el Emily testében. Ismét bólintott egyet. Gavin lágyan megsimogatta Emily karját, és egy újabb kupakot nyomott a kezébe. Ezt elfelejtettem odaadni, amikor megjöttetek - suttogta, aztán bement a szobájába, és becsukta maga mögött az ajtót. Emily nagyot sóhajtott, és megpróbálta a lélegzetét visz- szaállítani a normál ritmusba. A kupakot a táskájába rejtette, aztán visszament a nappaliba, leült Dillon mellé a kanapéra, és a következő negyedórában kénytelen volt végighallgatni Natasha minden részletre kiterjedő beszámolóját a legutóbbi plasztikai műtétjéről, amelynek keretében megemelték a fenekét. Natasha kedves, bár nem túl okos lánynak tűnt, ezért Emily őszintén megkönnyebbült, amikor Gavin elkészült, és végre kiszabadulhatott innen. Ha lehet, a lifitút lefelé még annál is borzalmasabb volt, mint amikor megjöttek. Emily legalábbis elviselhetetlennek érezte a Gavin és közte vibráló szexuális feszültséget, különösen ilyen szűk térben. A két pár egymással szemben állt, Gavin mosolygott, átkarolta 140 Natashát, ám tekintetével végig Emilyt pásztázta, miközben Dillon valami részvényekről beszélt. Emily szintén Gavint bámulta, akinek szűk, fekete inge alól kidagadtak az izmai. Amikor végre megérkeztek a földszintre, Emily pánikszerűen menekült ki a tágas előcsarnokba, és mélyeket szívott a friss, hűs levegőből. Az étterembe Dillon kocsijával mentek, Gavin és Natasha ült hátul, s egyfolytában nevetgéltek meg sugdolództak. Biztos, hogy valami malacságról, gondolta Emily, és a pá-
rocska rendkívül idegesítette. Amikor megérkeztek, Dillon kisegítette Emilyt a kocsiból, és Gavin is ugyanilyen figyelmes volt Natashával. Bár az étteremben finom illatok terjengtek, Emilynek elment minden étvágya, mire a hostess a helyükre kísérte őket. Emily, te annyira szép lány vagy — jegyezte meg Natasha, amikor elhelyezkedtek az asztalnál. - Gondolkoztál már a modellkedésen? Szerintem csúcs lennél. Ugye, elmúltál már tizennyolc? Huszonnégy éves vagyok, de nem, még sosem jutott eszembe. Különben is ahhoz túlságosan szeretek enni - nevetett Emily, és visszaadta az étlapot a pincérnek. Dillon megfogta Emily kezét, és Natashára nézett. És én sem engedném. De miért? Iszonyú sok pénzt kereshetne vele, én meg ismerem az összes csúcs modellügynökséget New Yorkban, be tudnám mutatni. Emilynek nem kell aggódnia a pénz miatt - dőlt hátra Dillon a széken. - De, mondom, nem örülnék neki, ha modell lenne. Natasha vállat vont, és kikororta a haját az arcából. — Dillon azt mondta, hogy ősztől tanítani fogsz — szólalt meg Gavin, és Emilyre nézett. — Igen — felelte Emily. — Greenwich Village-ben. — Elsősöket, így legalább nem kell azon aggódnom, hogy a tanítványai beleszeretnek nevetett Dillon, és megcsókolta Emily nyakát. — Ebben nagyon is tévedsz — mondta Gavin. — Én például elsőben szerelmes voltam a tanítónőmbe. Dillon belekortyolt a whiskybe. — Szívatsz? — Dehogyis. — Gavin hátradőlt a széken. - Ha jól emlékszem... — folytatta, aztán rövid szünetet tartott, és elmosolyodott - ...Molly néninek hívták, és egyszerűen megőrültem érte, ma sem értem, hogy miért. Emily fanyar mosollyal hallgatta a beszámolót. Natasha felnevetett, és játékosan Gavin karjára csapott. — Már akkor is nagy csajozó voltál, ugye? — Igen, úgy tűnik, az volt - helyeselt Emily is, és sokatmondó pillantást vetett a fiúra. — Úristen! Csak nem Dillon Parker! Emily megfordult, és egy magas, nagyjából velük egyidős, barna fiatalember közeledett feléjük, a kelleténél jóval nagyobb adag zselével a haján. 141 - Hol a picsában — Nem hiszem el! — Dillon felállt, és kezet rázott a férfival. bujkáltál? A fiatalember elmosolyodott. — Cancúnban lazultam kicsit a senoritákkal, de most újra itt vagyok akcióra készen. Dillon Emilyhez fordult. — Kislány, bemutatom régi barátomat a főiskoláról, Keith Jacobsot. Keith, ő pedig a barátnőm, Emily. Emily kezet fogott a fiúval, akit Dillon Gavinnek és Natashának is bemutatott. Váltottak néhány udvarias szót, aztán Dillon felállt, és a bárpulthoz lépett a fiúval.
Emilybe pedig belebújt az ördög, és gonosz mosollyal az arcán Natashához fordult. — És mondd csak, Natasha — kérdezte —, sikerült már eljutnod a New York-i Városi Könyvtárba? — Nem, oda még nem, pedig szeretek magazinokat nézegetni. Azok ott is vannak, ugye? Gavin Emilyre mosolygott, és jelezte, hogy érti a célzást, és élvezi a játékot. — De még mennyire, hogy vannak — folytatta Emily. - Több száz, sőt talán több ezer mondta, majd belekortyolt a koktéljába, amire nagy szüksége volt. — Sőt, szerintem még a Vogue is megvan. Natasha elmosolyodott. — Csúcs. Kösz a tippet, valamikor majd csekkolom, de most meg kell igazítanom a sminkemet, úgyhogy mindjárt jövök - mondta, azzal felállt, szűzies csókot nyomott Gavin homlokára, majd végigriszálta magát az éttermen. — Ez vicces volt — jegyezte meg Gavin, és közelebb hajolt a lányhoz. — De már a múltkor is mondtam, hogy jó a humorod. — De tényleg, Gavin. Ez most komoly? Egy ilyen kaliberű pasi, mint te, ezzel a lánnyal jár? Szóval akkor mégsem vicceltél, amikor azt mondtad, hogy a buta Barbie az eseted. Gavin vállat vont. — És azt is mondtam, hogy valamivel mindannyiunknak ki kell töltenünk az űrt az életünkben. Ö megadja nekem azt, amire szükségem van, én meg azt, amire neki. Ennyi. Tiszta sor. — Értem. Bár ki tudna nemet mondani arra a hatalmas gyémántra, ami a nyakában lóg? — Csak nem... zavar? - kérdezte Gavin flegmán, rezzenéstelen arccal. Emilyt majd szétvetette a düh, de sikerült megőriznie a nyugalmát. — Zavar? Akarod tudni, hogy mi zavar? Gavin bólintott. Az, hogy mindent elkövetsz azért, hogy én kellemetlenül érezzem magam, mikor a múltkor még a barátom akartál lenni. Miért, szerinted az vagyok? - kérdezte Gavin gúnyosan. Nem, Gavin, egyáltalán nem - felelte F.mily, és ujjai szinte elfehéredtek, olyan erővel szorította a poharat. Nem tehetek róla. — Gavin még jobban előrehajolt, és lehalkította a hangját. - Ha a közelemben vagy, elveszítem azt a kicsit is, ami még megmaradt az önfegyelmemből. Emily nem erre a válaszra számított. Torka elszorult, és szíve újra hevesebben vert. A harag és a fiú perzselő tekintete láncreakciót indított el a testében, és még soha ennyire nem kívánta, mint most. Mit akarsz tőlem? - nézett dacosan Gavin szemébe. 142 Semmi mást, csak azt, amit te is akarsz. Azt, amit a tekintetedben látok, ahányszor csak találkozunk - felelte a fiú, aztán idegtépő lassúsággal megnyalta a szája szélét, miközben a szemével majd felfalta Emilyt. - Azt, ahogy remegtél a karomban, amikor megcsókoltalak, azt, ahogy felgyorsul a lélegzeted, valahányszor rám nézel. Azt akarom, hogy legyél végre őszinte magadhoz. Emily döbbenten hallgatta, szíve majd kiugrott a helyéről, és képtelen volt válaszolni.
Tudom, hogy te is nagyon élvezted, amikor megcsókoltalak, és le merem fogadni, hogy most is nedves a bugyid csak attól, ahogy itt beszélgetünk. - Gavin még közelebb hajolt, és alig hallhatóan még hozzátette: - Emily, meddig akarsz úgy tenni, mintha ez az egész nem jelentene neked semmit? Gavinnek mindenben igaza volt, még a bugyiban is, és Emily gyűlölte ezért. Gyűlölte, hogy a fiú úgy olvas benne, mint egy nyitott könyvben, és semmit nem lehet előtte eltitkolni. És gyűlölte azért is, mert most is annyira kívánta, hogy szinte megőrült tőle. A francba ezzel a pasival. -
143
Nem válaszolok erre a kérdésre - mondta végül, majd pár pillanatig csak némán és dühösen bámulták egymást. — Igen, ezt már megfigyeltem. Nem szereted a kérdéseket - sziszegte végül Gavin, és valahogy sikerült legyőznie a vágyat, hogy azonnal a karjába kapja a lányt, és ott helyben az asztalon felfalja, megzabálja, magáévá tegye minden egyes porcikáját. Mint egy tornádó, ami elpusztít mindent, ami az útjába kerül. A francba ezzel a csajjal. — Igen, Gavin, valóban nem szívesen válaszolok a kérdéseidre — suttogta Emily gyorsan. — Sőt, most már nem is kell, mert visszajött ez a csúcs kis barátnőd, aki olyan ügyesen betölti az életedben az űrt. Gavin hátradőlt, és erőltetett mosollyal fogadta Natashát, aki mielőtt leült, megcsókolta a fiút, méghozzá jó hosszan. Emily pedig elkövette azt a hibát, bog}' végignézte, úgyhogy a gyomra görcsbe is rándult a látványtól, és féltékenység gyötörte, bár tudta, hogy nincs rá alapja. Amikor nagy nehezen véget ért a jelenet, Gavin Emilyre pillantott, mintha bocsánatot akarna kérni, Emily legalábbis ezt olvasta ki a tekintetéből. Natasha elégedett mosollyal íoglalt helyet a fiú mellett. — Bocsánat, hogy ilyen sokáig tartott, de az egész táskámat ki kellett pakolni, mert nem találtam sehol a rúzsomat. Emily vett egy nagy levegőt, és legszívesebben felugrott volna, ám ebben a pillanatban egy erős kéz megszorította a vállát. Dillon visszajött. Emily megkönnyebbülten nézett a fiúra, és mélyeket lélegzett, hogy szívverése visszaálljon a normális tempóba az előbbi párbeszéd után. Aztán végre kihozta a pincér az ételüket, és az ebéd hátralevő része nyugodtan telt, néhány lopott pillantást leszámítva, amitől Emilynek időnként megremegett a kezében a villa. Majd újabb órányi kínszenvedés után, amíg Dillon elemezte a piaci helyzetet és Gavin lehetőségeit, végre elhagyták az éttermet. A Gavin házáig tartó úton Emily hallgatott, majd rosszullétre hivatkozva a kocsiban várta meg, hogy Dillon a bejárarig kísérje barátait, és elbúcsúzzon tőlük. Natashától puszival, Gavintől pedig határozott kézfogással. Emily képtelen volt levenni a tekintetét Gavinről, és nézte, ahogy a fiú kinyitja a kaput Natasha előtt, aki bevonul a házba, és közben ide-oda dobálja a haját. Aztán Gavin megfordult, egy utolsó pillantást vetett Emily felé, aki egész délután ezen a pillantáson gondolkozik majd, aztán zsebre dugott kézzel követte a lányt. Dillon visszajött, és beszállt a kocsiba. — Akkor indulhatunk shoppingolni? - kérdezte, és Emilyre mosolygott. Bár Emily úgy érezte magát, mint aki most szökött ki a pszichiátriáról, magára erőltetett egy őszintétlen mosolyt, és bólintott. 144 — Igen, induljunk! Pontszerzés —
Augusztus második hetéhez képest aznap délelőtt a Central Parkban a szokásosnál valamivel hűvösebb volt a levegő. Ennek ellenére Emily a pokrócot az egyik juharfa alá terítette, hogy a lombok megvédjék a napsütéstől, majd hátizsákjából elővette a két szendvicsét, a két üveg vizét és a kedvenc könyvét, az Üvöltő szeleket. Minden nyugodt volt és békés, bár a város
zsibongását teljesen nem lehetett kizárni. Csak Dillon hiányzott, aki már vagy húsz perce késett, így Emily végül úgy döntött, felhívja, és megkérdezi, mégis mi tart ilyen sokáig. Dillon az első csengésre felvette a telefont, és hangja kicsit feszültnek tűnt. Légy szíves, ne haragudj! - mondta köszönés helyett, amitől Emily úgy megdöbbent, hogy meg sem tudott szólalni. — Em! Ott vagy? Igen, én itt, és te? New Jersey-ben, de... New Jersey-ben? - szakította félbe Emily. - Dillon, mi történt? Itt várlak a Central Parkban. Emily, engedd, hogy megmagyarázzam! Tessék, hallgatlak! Emlékszel arra a japán mágnásra, aki a Morgan és Buckingham-részvények iránt érdeklődött a múltkor? - Dillon elhallgatott, és várta a választ, de arra hiába várt. — Tudod, Takatsuki Yamamoto. Mondd inkább a lényeget! A francba, Emily, pont azt próbálom! — Emily sóhajtott, Dillon pedig folytatta. Tegnap iderepült egyenesen Japánból, csak két napot marad, és személyesen velem akart találkozni. Muszáj volt idejönnöm, a főnököm hajnalban hívott — mondta, aztán válaszolt valakinek a háttérben. - Ne haragudj, kislány! Mennem kell! Ez most egy nagyon fontos ügyfél — fordult újra Emilyhez. Emily továbbra is hallgatott. Ugyan már! — unszolta Dillon. — Majd pótoljuk. Tudom, csak direkt szabadnapot vettem ki, és annyira vártam. Emily, ne akarj bennem bűntudatot kelteni - felelte Dillon bosszúsan. — Hatkor találkozunk nálad! — mondta, azzal letette a telefont. Miután Emily túljutott a sokkon, hogy Dillon ilyen egyszerűen lerázta, nehéz szívvel összecsomagolta romantikus piknikjük kellékeit. Hirtelen arra lett figyelmes, mintha valaki a nevét kiabálná. Gerince mentén borzongás futott végig, így meg sem kellett fordulnia, máris tudta, hogy ki az. Természetesen Gavin, aki bátyja gyerekeivel kocogott a parkban. Emily majdnem kiejtette a kezéből a hátizsákot, amikor meglátta a fiút, amint fehér pólóban, krémszínű sortban és kék, New York Yankees feliratú baseballsapkában, labdával a kezében éppen felé tart. Dögösen, sármosan és magabiztosan, ahogy mindig. Emily pedig most is ugyanazt érezte, amit szokott, ahányszor csak találkoztak: izzadt a tenyere, szíve majd’ kiugrott a helyéről, és alig kapott levegőt. Bár a fiú mágikus erővel vonzotta magához, ő legszívesebben elmenekült volna, annyira megijesztette a hatás, amit Gavin az érzékeire 145 gyakorolt. Lélegezz, Emily... Emm-mi-mi! - visította Theresa, és Emilyhez rohant. A lány letérdelt, átölelte a kislányt, és Gavinre nézett.
Hát ti mit csináltok itt? - kérdezte olyan természetesen, ahogy csalt tudta, legalábbis a körülményekhez képest. Gavin előrehajolt, megtámaszkodott a combján, és kifújta magát. — Ma én vigyázok a gyerekekre, úgyhogy lejöttünk kicsit sétálni meg focizni. Timothy átkarolta Emily lábát. ■ — Gaffin bácsival megetettük a kacsákat! Gavin megsimogatta Timothy haját. — Bizony, Donald és Daisy nagyon élvezte. — Szuper — mosolygott Emily. - Üzletember és hivatásos bébiszitter egy személyben. — Majd beírom az önéletrajzomba. — Milyen furcsa, hogy észrevették — Nem én, hanem itt ez a kettő. — Gaffin bácsi azt mondta, mondjuk azt, hogy először mi láttunk meg téged, Emm-mimi - vallotta be Theresa, és az ujjaira tekerte Emily egyik hajtincsét. - De ő látott meg, és azt mondta, hogy jöjjünk ide, és köszönjünk neked. Emily összeráncolt homlokkal nézte, ahogy Gavin arca bíborszínűre változik. — Szóval hazugságra neveled a gyerekeket? Gavin megrázta a fejét, és elmosolyodott. — A francba, lebuktam. De majd ezt is beleírom az önéletrajzomba. És te mit csinálsz itt? — Elvileg Dillonnal találkoztam volna, de New Jersey-ben ragadt - mondta a lány, és felemelte a hátizsákját a földről. - Úgyhogy éppen indulok haza. — Nem maradsz itt velünk focizni, Emm-mi-mi? — kérlelte Theresa. — Nem tudom - felelte Emily tétovázva, és Gavinre nézett. — Talán majd legközelebb. Theresának sírásra görbült a szája. — Nem kell sokáig a társaságomban szenvedned, megígé- rem — nevetett Gavin. — Colton és Melanie azonnal itt lesz. Maximum negyedóra. — Oké. Annyit talán még kibírok — mosolygott Emily, és letette a hátizsákját. - De csak ha jól viselkedsz. — Igyekszem. Tudsz focizni? — Nem, de gyorsan tanulok. —Jól van, én meg kiváló tanár vagyok - mondta Gavin, azzal ledobta a labdát, és belerúgott. A két gyerek utánairamodott. — És veled lenni nem szenvedés, Gavin — mondta Emily, és a gyerekek után futott. Gavin utolérte. — Igen, és azt is mondtad, hogy kibírod. Úgyhogy ma már két bókot is mondtál. Emily felnevetett, és megrázta a fejét. A következő tizenöt percben Gavin, bár néha ő is beállt a játékba, többnyire a piknikezőknek fenntartott egyik asztalon üldögélt, és Emilyt nézte, ahogy a gyerekekkel 146 játszik. Emily nevetett, barna haja lobogott a szélben, a gyerekek pedig szemmel láthatóan rajongtak érte, és áhítattal követték minden mozdulatát. Gavin hitt a gyerekek őszinteségében és emberismeretében, viselkedésük csak megerősítette azt, amit már eddig is tudott: hogy Emily különleges lány, kisugárzása mágneses erővel hat a környezetére és persze rá is, nem tud ellene mit tenni. —
Ugyanakkor Emily közelsége — mert a lány nem lehetett az övé — kínzó fájdalommal is járt, amit paradox módon egyetlen dolog enyhíthetett csak: a lány közelsége. Gavint gondolataiból Colton érkezése zökkentette ki. Hála Istennek az élet apró csodáiért. Miután elbúcsúztak a gyerekektől, Gavin visszakísérte Emilyt a hátizsákjához. — Mr. Blake, öröm volt, mint mindig - mosolygott Emily, és kezet nyújtott. Gavin viszont nem rázta meg, mert tudta, ha hozzáér, muszáj lesz megcsókolnia. Inkább beletúrt a hajába, és kicsit hátrább lépett. Emily zavartan elmosolyodott, és felvette a hátizsákot. Gavin végre összeszedte magár. — Micsoda? Máris mész, és itt hagysz egyedül? — Már nagyfiú vág)'. Szépen, ügyesen el tudod majd tölteni a délutánt. Gavin nagyot nevetett, aztán elkomolyodott. — Pedig azt hittem, ma vezekelhetek. — Vezekelhetsz? — Igen, levezekelhetem azt, ahogy a múltkor viselkedtem veled. Sajnálom, hogy kínos helyzetbe hoztalak, Emily... — Gavin lehalkította a hangját, és mélyen a lány szemébe nézett. — Azt viszont nem, ahogy irántad érzek. Ez van, nem tehetek róla. Viszont tényleg örülnék, ha barátok lehetnénk. Emily nagyot nyelt, és ugyanolyan halkan azt mondta: — Gavin. Ezt már egyszer megbeszéltük — kezdte, de a fiú félbeszakította. — Megígérem - fogadkozott. — Esküszöm, hogy nem teszek és nem mondok semmi olyat, amitől te esetleg kínosan éreznéd magad. Csak szerettem volna elmondani, hogyan érzek irántad. Most megmondtam, kész, ennyi, és többet nem beszélek róla — folytatta, és mélyen a lány szemébe nézett. — Tudom, hogy neked biztos furcsa, én magam sem értem, de teljesen felforgattad az életemet. Te vagy a... — Gavin mélyet lélegzett. - Nem tudom. Van benned valami... Szóval, a többi lány, akivel valaha dolgom volt, a nyomodba sem ér. És éppen ezért, bármilyen nehéz is, elfogadom, hogy csak barátok lehetünk. Csak azért, hogy a közeledben lehessek... Emily nézte a fiú szemét, és Gavin tekintetén látszott, hogy mindezt őszintén gondolja. — Rendben, próbáljuk meg még egyszer. Szóval, maradjunk még egy kicsit? Gavin megkönnyebbülten sóhajtott, most tudatosult benne, hogy az elmúlt percekben lélegezni is alig mert, any- nyira izgult Emily válasza miatt. — Ugye, szereted a baseballt? - kérdezte.
'147
—
Igen. Honnan tudod? — Emlékszel arra az estére a klubban, amikor kiderült, hogy Emily vagy, és nem Molly? - vigyorgott. - Mielőtt megjöttél, Dillon pont azt mesélte, hogy a barátnője nagy baseballrajongó. — És most baseballozni akarsz velem? — kérdezte Emily, és összeráncolta a homlokát. — Majdnem. Lehet, hogy már megnézted a város összes nevezetességét, de amíg nem voltál egy Yankees-meccsen, fogalmad sincs, hogy milyen New York valójában. — Gavin elmosolyodott. - Elvileg Trevorral mentem volna, de az utolsó pillanatban lemondta, úgyhogy ha van kedved, gyere velem, mindjárt kezdődik — mondta, azzal előhúzott két jegyet a zsebéből. — Ne menjenek pocsékba, kár lenne értük. Emily zavartan elmosolyodott, és látszott rajta, hogy nem tudja, mitévő legyen. — Azt szeretnéd, hogy menjek veled a Yankees-meccsre? — Azt. — Nem tudom — felelte Emily, és a földre nézett, aztán pedig vissza Gavinre. - Lehet, hogy az túl sok lenne. Gavin lassan elmosolyodott, és kék szeme kajánul csillogott. — Igen, de mivel rajtunk kívül még körülbelül ötvenezren lesznek a stadionban, szerintem kibírom, és nem foglak molesztálni. — Igazad van. De nem vagyok nagy Yankees-rajongó, úgyhogy lehet, hogy az ellenfélnek fogok drukkolni. Azt is kibírod? Gavin játékosan a szívéhez kapott, mintha Emily tőrt döfött volna bele. — Nem tudom. Viszont ha ilyeneket mondasz, még a végén kiábrándulok belőled. Jó, nem egészen, csak egy kicsit, mert azt tudnia kell, Miss Cooper, hogy én viszont megszállott Yankees-rajongó vagyok. Ennek ellenére kibírom, hogy az elleniéi szurkolója mellet: üljek, különösen, ha én viszem magammal. Emily megrázta a fejét, és nagyot nevetett. Oké, egy feltétellel. Bármit kérhetsz — mondta Gavin, és Emily hátizsákjáért nyúlt. Várj, még nem tudod, mi az. Gavin átkarolta Emily derekát, és a kijárat felé kormányozta. Nem számít. Akármi legyen az, biztos, hogy kibírom. Emily megtorpant, és újra elnevette magát. Hallgass végig, különben nem megyek sehova! Csupa fül vagyok - vigyorgott Gavin. Oké — mondta Emily, és intett, hogy a fiú vegye le a kezét a derekáról, amit Gavin, bár nem szívesen, meg is tett. - Szóval semmi nyúlka-piszka, semmi 148 „majd felfallak a tekintetemmel”, és lég)' szíves, a száddal se csináld azt a hülyeséget, hogy úgy beszívod a fogaid közé. Ennyire zavar? — mosolygott Gavin. Nem, ennyire felizgat... Igen, nagyon idegesít. Gavin lassan beszívta az alsó ajkát, a fogai közé, és a végén még cuppantott is egyet. Erre gondolsz? Rendben, de akkor te se csináld! Emily oldalra hajtotta a fejét, és felsóhajtott.
Okostojás! Egyszer már említetted, hogy ne hívjam fél a figyelmed a számra mondta, majd arca elé kapta a kezét, és úgy folytatta: - így jobb, mert akkor ezentúl így beszélek. Plusz én nem szoktalak levetkőztetni a tekintetemmel, és általában hozzád sem érek. Sajnos, teszem hozzá, pedig mit nem adnék érte! — nevetett Gavin. Na látod, pont az ilyen megjegyzésekről beszélek - felelte Emily, azzal sarkon fordult, és elindult az ellenkező irányba. Gavin utánafutott, és elkapta a karját, majd Emily szigorú pillantását látva azonnal el is engedte. — Emily, csak vicceltem, oké? Vicceltem! Ilyen vagyok, nem tehetek róla mentegetőzött zavart mosollyal, mint egy ártatlan kisfiú, ezért Emily végül is megenyhült, pedig tudta, hogy Gavint mindennek lehet nevezni, csak éppen ártatlan kisfiúnak nem. — Rendben, Blake, de még egyszer figyelmeztetlek! Semmi raperolás, mert különben csúnyán megjárod, megértetted? — Júúúj, ez izgalmasan hangzik - vigyorgott Gavin. Emily felsóhajtott. - Egyébként pedig, hölgyem, számomra minden szava parancs - mondta a fiú, és meghajolt a lány előtt. — Induljunk, a négyessel megyünk. — Busszal? — Nem — nevetett a fiú. - Metróval. — Azt hittem, kocsival megyünk. — Dehogyis! — mondta Gavin, azzal a vállára dobta Emily hátizsákját. - Kislány, az igazi New York-iak baseball meccsre mindig metróval mennek. Emily a váratlan fordulat ellenére, vagyis hogy a napot Gavinnel tölti, engedelmesen követte a fiút a pár saroknyira levő megállóig. A fülkében rajtuk kívül egy tinédzserkorú szerelmespár utazott, akik úgy viselkedtek, mintha házibuliban lennének; egy virágmintás női ruhát viselő férfi, aki kínait evett kézzel, és közben magában beszélt; valamint egy sereg ordibáló Yankees-szurkoló, ezért Emily kifejezetten megkönnyebbült, amikor végre megérkeztek a stadionhoz. Ott először is vettek némi enni- és innivalót; Emily hot dogot és egy üveg vizet, Gavin pedig egy zacskó mogyorót és egy sört. Aztán leültek a helyükre, természetesen a Yankees oldalára. Gavin úgy viselkedett, mint egy kisgyerek, aki beszabadult a cukorkaboltba, Emily pedig nagyon meghatónak találta, hogy egy felnőtt ember így tudjon örülni egy baseballmeccsnek. A stadion lassan megtelt, és Gavin az órájára nézett. -
'149
Még van egy kis időnk, majdnem félóra. Emily bólintott, a telefonjára nézett, és akkor vette észre, hogy Dillon közben kereste. Eddig eszébe sem jutott, hogy mit mondjon majd a barátjának, az igazat-e, vagy találjon ki valamit, ám túlságosan nem mélyedhetett el a dilemmában, mert Gavin oldalba bökte. — Játsszunk kcrdezz-feleieket! — javasolta, és bekapott egy mogyorót. — Én kezdem. — A francokat. Múltkor is te kezdted, most én jövök. Gavin nagyot nevetett. — Mindenre figyelsz, ugye? — Igen, általában igen. — Oké. Kérdezz. Emily egy pillanatig habozott, hogy nem túl tolakodó-e a kérdés, aztán győzött a kíváncsisága. — Azt szeretném tudni, hogy miért szakítottatok a menyasszonyoddal. Gavin tekintete elkomorult, és pár pillanatig a pályára meredt, úgyhogy Emily legszívesebben azonnal visszaszívta volna a kérdést. Aztán a fiú előrehajolt, letette a sörét a földre, aztán Emilyre nézett. — Hát te tényleg nem vagy kispályás - mondta. — Én először a kedvenc fagyidat kérdeztem. — Ne haragudj, nem akartam fájdalmat okozni — felelte Emily, és elszégyellte magát. — Nem, semmi baj, csak váratlanul ért, de szívesen elmesélem, nincs benne semmi titok. — Tényleg? — kapta fel a fejét Emily. — Igen. Neked igen — mondta Gavin, aztán hátradőlt, vett egy mély levegőt, és mesélni kezdett. — Azért hagyott ott, mert volt egy időszak, amikor úgy tűnt, hogy a Blake Industries csődbe jut. Igaz, apám felajánlotta, hogy segít nekünk, mármint a bátyámnak és nekem, de mivel makacs fiúk vagyunk, nem akartuk elfogadni, egyedül akartuk megolda- ni a helyzetet. - Gavin beletúrt a hajába. — Elmagyaráztam Ginának, hog)' mi van, meg azt is, hogy egy kicsit szerényebben kell élnünk, de ne aggódjon, az egész csak átmeneti, ő viszont nem értette, miért nem fogadom el apám pénzét, miért játszom a nagyfiút. Akkor már együtt éltünk a tetőtéri lakásban, ahol te is voltál. Aztán egy nap hazamentem, és helyette eg)' levelet találtam... igaz, el kell ismeri, hogy gyönyörű kézírással..., amiben kifejtette, hogy sajnos ő nem képes ennél alacsonyabb színvonalon élni, és nem vállalhatja a kockázatot. Gavin belekortyolt a sörébe, és nagyot sóhajtott. — Öt év után levélben szakított velem. Emily fürkészve nézte Gavin szemét, és tekintetéből fájdalmat olvasott ki. — Nagyon szeretted - suttogta. Gavin vállat vont. — Igen, Gina összetörte a szívemet. Azt hittem, ő is szeret önmagamért, úgy, ahogy vagyok, nem a pénzemért meg a körítésért. Még főiskolás koromban találkoztunk, szóval még közelről sem voltam olyan sikeres, mint később. Amikor otthagyott, nemcsak őt vesztettem el, hanem a hitemet is a szerelemben. Ne érts félre, így utólag tudom, hogy nem egymásnak teremtett minket a Jóisten. Először is túlságosan nagy jelentőséget tulajdonított a nyilvános szerepléseinknek, tudod, hogy milyen autónk van, milyen partira megyünk. — Gavin szórakozottan megvakarta az állát, aztán folytatta. - Pedig amikor megismerkedtünk, egyáltalán nem ilyen volt, fokozatosan változott meg. A legnagyobb különbség pedig az volt köztünk, hogy Gina világosan megmondta: ő sosem akar gyereket. Én szerettem őt annyira, —
hogy talán még ebbe is belementem volna, de így visszagondolva hiba lett volna egy ilyen nő miatt lemondani a családról. Emily halványan elmosolyodott. — Te akarsz gyereket? — Persze! Méghozzá egy egész kisbuszra valót. — Gavin Blake és a kisbusz? Pontosan. Méghozzá valami klassz, hippis mintával az oldalán. Emily nagyot nevetett, és a szeme sarkából nézte, ahogy Gavin próbálja összeszedni magát. Látszott rajta, hogy ritkán beszél ennyit magáról. Emily azt is kezdte megérteni, hogy miért emleget folyamatosan „űröket” az életében. És azóta nem találkoztatok? De, sőt nem is olyan régen. És milyen volt? - kérdezte Emily, és valamiért rossz érzése támadt. Érdekes... Éppen a barátaimmal voltunk egy helyen, amikor összefutottunk, Gina meg egy csomó hülyeséget beszélt arról, hogy mennyire örül nekem, és milyen jó, hogy a cég kilábalt a válságból. Aztán olyanokat mondott, hogy mennyire hiányzóm, és mennyire szeret, meg élete legnagyobb hibája volt, hogy akkor elhagyott. Ugye, egyértelmű, hogy mit akar? — kérdezte Emilytől szomorkás mosollyal. Igen. Most, hogy újra gazdag vagy, vissza akarja magát kuncsorogni. Bingó! Tudtam, hogy okos lány vagy — mondta Gavin, és nagyot kortyolt a söréből. Bár Gavin nevetett, Emily úgy látta, hogy a téma megviseli, ezért gyorsan elterelte a szót. Megkaptuk a meghívót, köszönjük. Igen, már akartam kérdezni — válaszolta Gavin, és intett az egyik mozgóárusnak, hogy kér még egy sört. — Arra gondoltam, hogy biztos érdekel téged, mert... Szóval, tudod, miért. Anyukád pontosan mivel is foglalkozik? Amikor, hála istennek, meggyógyult, csinált egy alapítványt, ami a mellrák elleni harcot támogatja, pontosabban a kezelés alatt álló betegeket, illetve az elhunytak hozzátartozóit. Adományokat gyűjt, abból fizeti a kezeléseket meg az utókezelést, és néha sajnos a temetést is. Ez gyönyörű - sóhajtotta Emily. - Mármint amit az anyukád csinál. — Igen, és idén ez már a tizedik gála lesz. Októberben szokták tartani, a mellrák elleni küzdelem hónapjában. Elég látványos, szmoking, estélyi, pezsgő meg a sok pöffeszkedő New York-i gazdag, de legalább valami értelmesre költik a pénzt, nem egy új jachtra vagy kocsira. 151 Emily nevetett. — Mindenképpen ott leszek! Most már tényleg elkezdődött, előbb a nyitó ceremónia, aztán pedig a meccs. Emilyt leszámítva körülöttük mindenki a hazaiaknak drukkolt, ezért a vendégcsapat, a Baltimore Orioles minden egyes akcióját hosszas pfujolás fogadta. Sajnos Gavin akaratlanul is elárulta, hogy Emily Oriolcs- szurkoló, ezért sokan rosszalló pillantásokkal méregették, amiért a lány viccesen megtorlással fenyegette a fiút. Ettől eltekintve Emily felszabadultan és kifejezetten jól érezte magát. A hetedik játékrészben döntetlen volt az állás, és a Yankees következett az ütésben.
Gavin Emilyre vigyorgott. — Sajnálom, kislány, most jól elverünk titeket. — Biztos vagy benne? - nevetett Emily. - Én a helyedben azért még nem vennék rá mérget. Gavin tekintete gyorsan Emily gyönyörű szájára siklott, ami egy egész kicsit mustáros volt a hot dogtól. Ösztönösen odanyúlt, és letörölte. — Csak egy kis mustár, ne haragudj — magyarázta a lánynak, aki nem tudta mire vélni a hirtelen mozdulatot, és Gavin, bár legszívesebben lenyalogatta volna az ujjáról az étel maradékot, inkább a szalvétát választotta. — Megszegted a „nem nyúlkálunk” szabályt — suttogta Emily, bár már ebbe a villámgyors érintésbe is beleborzon- gott. Gavin Emily szájára nézett, aztán vissza a szemébe. — Igazad van, ott is hagyhattam volna. — Vagy pedig szólhattál volna! — A válasz hallatán Gavin ajka mosolyra húzódott, és ez a mosoly annyira ragadós volt, hogy Emily sem bírta ki. — Úgy néz ki, még a végén sajnos tényleg meg kell büntesselek - tette hozzá. — Rendben, én nem ellenzem a nyilvános helyen történő érzelemnyilvánítást, de egy ekkora stadionban, ennyi ember előtt, mégis hogy gondolod? — kérdezte Gavin ártatlan arccal. Emily gonoszul elmosolyodott, előrehajolt, és megveregette az előttük ülő szőke lány vállát. — Ne haragudj, hogy zavarlak, de a barátomnak nagyon tetszel, és szeretné megadni neked a számát, csak nem mer megszólítani. Megkérdezhetem, hogy most jársz-e valakivel? Gavin majd elsüllyedt szégyenében, és a tenyerébe temerte az arcát, a lány és a barátnője viszont szemmel láthatólag nagyon élvezte a helyzetet. — Igen, de miatta szívesen szakítok vele - nevetett a szőke lány. — Nem fontos, mert a barátomat nem zavarja — mondta Emily rezzenéstelen arccal. — Van toliatok? A lány kutatott kicsit a táskájában, majd tollat és papírt nyomott Emily kezébe, aki továbbadta őket Gavinnek. — Tessék. írd csak szépen fel a számodat itt ennek a csinos hölgynek — nevetett Emily, és oldalba bökte a fiút. - És már annyiszor mondtam, hogy nem kell ennyire félénknek lenned a lányokkal, nincs rá semmi okod. Gavin lefirkált pár szót a papírra, és visszaadta a lánynak. — Gavin? — kérdezte a lány mosolyogva. - Cuki archoz cuki név jár. Ne aggódj, mindenképpen jelentkezem. — Várjuk! - felelte Emily nevetve, mire Gavin megdobta egy mogyoróhéjjal. — Bestia — sziszegte a lány fülébe. 152 — Figyelmeztettelek — súgta vissza a lány, és kiszedte a héjat a hajából. A meccset végül három ponttal a Yankees nyerte, Gavin pedig egész úton Manhattanig a stratégiájukkal büszkélkedett. Ezenkívül bevallotta, hogy hamis számot adott meg a lánynak. Azzal védekezett, hogy már nem a szőkék érdeklik. Emily megrázta a fejét, és játékosan megdorgálta a fiút a hazugságért. Manhattanben aztán taxit fogtak, és Gavin hazavitte Emilyt. Aztán megkérte a sofőrt, hogy várjon, és egészen a kapuig kísérte a lányt.
Emily ismét kezet nyújtott. — Ez ma nagyon jó nap volt, Gavin - mondta. — A kezedet megrázhatom? Nem akarok több szabályt megszegni — mosolygott a fiú. — Igen. Azt lehet. Gavin a kezébe vette Emily puha kezét, és ugyanazok az érzések rohanták meg, mint minden egyes alkalommal, amikor megérinthette a lányt. Aztán mivel úgy érezte magát, mint egy gonosz, követelődző, kéjsóvár valaki, gyorsan elengedte. — Én is nagyon élveztem - mondta. Emily nézte, ahogy a fiú beszáll a kocsiba, és elmegy. Érzései újra összevissza kavarogtak benne, és felfelé a liftben próbálta rendezni a gondolatait. Ma megint új oldaláról ismerte meg, és olyan dolgokat tudott meg róla, amilyenekre nem is számított. Továbbra is hihetetlen erővel vonzódott hozzá, ám most már a testi vágyhoz együttérzés is keveredett mindazért, amin Gavin keresztülment. Azért, hogy elterelje gondolatait a délutánról, Dillonra koncentrált, arra, hogy a fiú már biztosan otthon várja. így is volt, a kanapén terpeszkedett, amikor Emily belépett a lakásba, és a következő órában hosszas előadásban ismertette a lánnyal, milyen fantasztikus új ügyfelet sikerült szereznie: a legnagyobbat a cég történetében. Emily végül úgy döntött, mégsem meséli el, hogy találkozott Gavinnel, mert nem akarta elrontani Dillon örömét, vagy legalábbis ezzel próbálta magát nyugtatni. Arra gondolt, hogy végül is Dillon meg sem kérdezte, hogyan telt a napja, ezért nem kellett hazudnia.
153
Csak egy kis..
— Emily, most már légy szíves, de tényleg! — türelmetlenkedett Olivia a tükör mellett. Fantasztikusan nézel ki, de én is szeretném látni magam. Emily nem zavartatta magát, tovább folytatta a fésülkö- dést. Ez az én fürdőszobám, barátnőm. Használd a tiedet! — De ezt jobban szeretem - fintorgott Olivia. — Na, menj arrébb! — mondta, és odébb taszigálta Emilyt. - Különben is a barátnőd a másik szobában vár, ne legyél udvariatlan. Én kábé egy másodperc alatt kész leszek, aztán mehetünk bulizni. Emily egy utolsó pillantást vetett magára a tükörben, aztán kivonult a fürdőszobából, és öltözködni kezdett. Felvette fekete miniszoknyáját, piros, rövid ujjú blúzát és fekete magas sarkúját, aztán kikiabált Oliviának, hogy megkérdezze, mehet-e így. — Olyan vagy, mint egy szexi kiscica - dicsérte meg Olivia a barátnőjét, aki pörgöttforgott előtte, mint egy modell. Emily mosolygott, és kiment a nappaliba. Hú, Emily, te aztán szépen felpucoltad magad! — ugrott fel Falion lelkendezve a kanapéról. Emily csípőre tette a kezét, és elmosolyodott. Ezt, ugye, vegyem bóknak? — Bizony, vidéki lány, ez bók - mondta Falion, és hátradobta piros-fehér csíkosra festett haját. — Eddig kizárólag ab- ban a fekete-fehér borzalomban láttalak, amit az étteremben hordanunk kell. Köszönöm, Falion — nevetett Emily. — Te is csinos vagy ma, én, mondjuk, sosem tudnám ilyen elegánsan viselni a neccharisnyát, ahogy te. Falion elvigyorodott, és feltette a lábát a dohányzóasztalra. Erre a régi rongyra gondolsz? Igaz, ha létezne neccoverall, én egész biztos, hogy éjjel-nappal abban járnék. Mondjuk, a társadalom nem biztos, hogy helyeselné, de kit érdekel. Emily megcsóválta a fejét, és elnevette magát. - Azt hiszem, igazad van. Végre Olivia is elkészült, piros ruhát és hozzá való cipőt viselt. Haját feltűzte, és a szűk ruha kiemelte homokóra-alakját. Miután ő is bemutatta a toalettjét Emilynek és Falionnak, kiment a konyhába, és aperitifnek mindenkinek töltött egy pohár tequilát. Gyerünk, hölgyek, egy kis szíverősítő! — mondta. — Bemelegítésnek! A lányoknak nem kellett kétszer mondani, így vidám hangulatban készülődtek az esti „csajbulira”. A második kör szíverősítőnél tartottak, amikor kopogtak az ajtón, majd Dillon lépett a lakásba. Csak azt nem értem, hogy egyáltalán minek kopogsz, Pöcsfej — kérdezte Olivia egy grimasz kíséretében, mire Emily jól oldalba is bökte. — Vagyis Dillon, bocsánat - morogta Olivia, aki majd leesett a székről az ütéstől. Dillon gyilkos pillantást vetett Oliviára, aztán végigmérte Fallont, majd szemrehányóan Emilyre nézett. Azt hittem, ma este együtt leszünk. Emily mosolyogva a fiúhoz lépett, és átkarolta a nyakát. Nem. Tudod, mondtam, hogy ma este csajbuliba megyek Fallonnal és Oliviával.
Dillon fagyosan eltolta magától a lányt, és azt mondta: Beszélhetnék veled a másik szobában? I .mily bólintott, Dillon pedig megragadta Emily kezét, és maga után húzta a lányt. — Mi a picsa folyik itt? — kérdezte karba tett kézzel, miután becsukta Emily szobájának az ajtaját. — Miről beszélsz? — Arról az elmebeteg ufóról boringben meg bőrszoknyában - felelte Dillon, és közelebb lépett Emilyhez. — Láttad, mi van a nyakában? Egy kibaszott nyakörv, az ég szerelmére! Az orrában meg piercing, és a szájában is meg a szemöldökében is, és ki tudja még, hol! Emily legyintett, és dühösen az ajtó felé indult, ám Dillon elállta az útját, és megragadta a kezét. Emily a fiú szemébe nézett. — Ezt most komolyan mondod, Dillon? Falion nagyon rendes lány, kit érdekel, hogy néz ki. — Engem, engem nagyon is érdekel, hogy kivel mászkál a barátnőm! - sziszegte összeszűkült szemmel a fiú. - Ezzel a külsővel szerinted mekkora feltűnést fog kelteni? — Nem érdekel - sziszegte vissza Emily, és kirántotta a karját. Dillon beletúrt a hajába. — És te? Ebben a cuccban mekkora feltűnést fogsz kelteni? — Dillon, én ma ebbe a játékba nem megyek bele — felelte Emily halkan, de határozottan. — Oké, oké. Sajnálom. Gyönyörű vagy - visszakozott Dillon, és Emily orrához dörzsölte az orrát. — Hova mentek? - kérdezte, és átölelte a lányt. Emily sóhajtott. — A Cielóba. — A Tizenkettedik utcába? — Igen. — Oké, akkor majd felhívok pár srácot az irodából, és én is elmegyek valahova. — Dillon közelebb húzódott, és megcsókolta Emilyt. — De jössz nekem egy szívességgel. r Dillon, én mondtam neked ezt a mai estét — suttogta Emily Dillon szájának. Dillon felnyögött, és beszippantotta Emily alsó ajkát. — Akkor biztos elfelejtettem. Mostanában megint mindig késő estig dolgoztam, mert van ez az új ügyfél, tudod. 155 derekára. - Mikor — Dillon lejjebb csúsztatta a kezét Emily jössz haza? — Nem tudom — felelte Emily, és kicsúszott Dillon karja közül. — Mennem kell. Várnak. Dillon még egyszer megcsókolta, aztán visszakísérte a konyhába. Emily gyorsan bemutatta Faiionnak, miközben szigorú pillantást vetett a fiúra, hogy viselkedjen normálisan. Dillon mosolygott, de Emily látta rajta, hogy még mindig dühös. Aztán a lányok összeszedték magukat, Dillon kikísérte őket az utcára, taxit —
fogott nekik, sőt még a fuvart is kifizette előre. — Aztán ne gyere túl későn, oké? — dugta be a fejét búcsúzóul az ablakon. — Tudod, holnap a szüleimmel ebédelünk. Emily bólintott, és megcsókolta a fiút, aztán elindultak. — A pasid... jó fej? — kérdezte Falion, és ujjai olyan olajozottan siklottak a telefonja billentyűzetén, mint egy gép. Olivia felnevetett, de aztán eltakarta a száját. — Igen, Falion, az — mondta Emily, és szigorú pillantást vetett Oliviára. — Néha kicsit túlzásba viszi a törődést, de alapvetően jó ember. Olivia megint nagyot nevetett, és most nem is próbálta titkolni, Falion pedig felkiáltott. — A francba! Egy barátomnál buli lesz ma Staten Islanden — olvasta az SMS-t. — Iszonyú jó a lakása, és nagyon jó bulikat szokott tartani. Menjünk inkább oda! — Nekem mindegy. Mindenben benne vagyok - felelte Olivia, és kutatni kezdett a táskájában. — Neked? - kérdezte Emilytől. — Nem vagyunk kicsit túlöltözve egy házibulihoz? Falion elővett egy üveget a táskájából, és meghúzta. Nem, ott senkit nem érdekel, hogy miben vág)', bárki jöhet - rázta meg a fejét, majd átadta Emilynek az üveget. - Tessék, a specialitásom. Emily beleszagolt az üvegbe. Mi ez? — kérdezte. Kóstold meg, Em! — szólt közbe Olivia. — Mindig any- nyit óvatoskodsz az itallal! Igen, de már bort is ittam a tequila után - tiltakozott Emily, aztán a barátnői tekintetét látva azt mondta: — Jól van, na! — Azzal meghúzta az üveget. — Mi a franc ez? — kérdezte, miután abbahagyta a köhögést, és megtörölte a szemét. Holdfény-koktél, vodka-campari - felelte Falion büszkén. Nagyon ütős! — szólt közbe Olivia, és elvette az üveget. - Egyszer próbáltam, még a gimiben - mondta, azzal ő is nagyot húzott az üvegből, majd eltorzult arccal kapkodta a levegőt. Szóval, akkor elmegyünk a házibuliba? Emily vállat vont. Menjünk. Körülbelül harminc perccel később a három lány egy elegáns, kétszintes házhoz érkezett Staten 156 Islanden. Olivia kifizette a sofőrnek a két út közötti különbséget, aztán enyhén spiccesen kiszálltak a kocsiból. A házban olyan hangosan dübörgött a zene, hogy Emily úgy érezte, még a föld is vibrál alatta, aztán csuklott egyet, és nevetett, majd a barátnőivel bevonult a házba. A földszinten szinte minden sarokban állt egy hangfal, és Emily szinte a saját gondolatait sem hallotta, nemhogy a szavait. Körbenézett, és rögtön látta, hogy Falion igazat mondott, a tömegben gyakorlatilag minden típusú
bulijáró előfordult. Voltak, akik sportosan öltöztek, mások mintha a szalagavatóra indultak volna, egyes lányok pedig gyakorlatilag meztelenek voltak, de ez senkit sem érdekelt. A három lány kézen fogva tört utat magának a több száz ember között, amíg végre megtalálták Jacobot, Falion barátját. — Jakcy, bemutatom Emilyt és Oliviát - kiabálta túl Falion a zenét, miután megölelte a barátját. Jacob válasz helyett elmosolyodott, és a két lányt is felkapta és megölelgette, mintha ezer éve ismernék egymást. Miután földet értek, Emily és Olivia hisztérikus nevetésben tört ki. — Isten hozott a haciendámon, hölgyeim - köszöntötte a lányokat mosolyogva. - Alkohol a konyhában, a földszinten New York legmenőbb sztriptíztáncosai szórakoztatják a vendégeket, biliárd a ház hátsó részében található, fürdőszoba pedig az összes stratégiailag fontos ponton. Ha pedig egy kis entyem-pentyemhez támad kedvetek valakivel, a baszobák az első és a második emeleten vannak, természetesen nagyméretű franciaágyakkal felszerelve — sorolta szinte egy levegőre. — Ez kurva jó! — lelkendezett Olivia. — Tényleg vannak sztriptíztáncosok? Jacob beletúrt répaszínűre festett hajába, és kajánul elvi- gyorodott. — Persze, hosszú sorokban jönnek a bulimba. Olivia megragadta a két lány kezét. — Csajok! Azonnal innom kell valamit — mondta, majd Jake-re kacsintott. — Kösz, haver! A fiú bólintott, majd eltűnt a tömegben, a lányok pedig ismét utat törtek maguknak a táncoló és csókolózó párok sűrűjében, miközben elfutott mellettük egy fiú alsógatyával a fején, akit egy félmeztelen lány üldözött, és végül nagy nehezen eljutottak a konyhába, ahol egy jól felszerelt bárt találtak. Ittak egy újabb kör tequilát, aztán kimentek a kertbe, és ott folytatták az ivást. Egy óra múlva Emilyvel forgott a világ. — Olivia! — szólalt meg, és a falnak támasztotta a hátát. —
157
En annyira... de annyira... berúgtam - morogta, és nagyot csuklott. — Én is, csajszi — nevetett Olivia, majd akkorát röfögött, mint egy malac. Emily megrázta a fejét. — Nem, de én... — folytatta, aztán ismét csuklott egyet ...szerintem én hallucinálok - mondta, és az ajtóra mutatott. — Nézd, az a két csávó - csuklott megint — pont úgy néz ki, mint Gavin és Trevor. Olivia felnevetett. -Jaj, de buta vagy! Nem hallucinálsz! Ezek tényleg ők. Emily tátott szájjal nézte a két, feléje tartó homályos foltot, és látszott, hogy fogalma sincs, mit keresnek itt. — Most viccelsz? - Csuklás. — Honnan tudják... - Csuklás. .. .hogy itt vagyunk? - Csuklás. Olivia a szája szélébe harapott, és ide-oda ingatta a fejét. — Onnan, hogy felhívtam a bátyámat. Most mi van, Gavin a barátod, vagy nem? - nézett ártatlan arccal Emilyre. Oké, füllentettem egy kicsit, hogy biztosan idejöjjenek. Még mielőtt Emily bármit válaszolhatott volna, a két fiú odaért hozzájuk. — Jól vagy? — kérdezte Gavin aggódó arccal, majd gyorsan végigmérte Emilyt, mintha sérülésnyomokat keresne a testén. Emily tompa tekintettel bámult a fiúra. — Hol az a fasz? - kérdezte Trevor ökölbe szoruló kézzel. — Tesó, nyugi! — nevetett Olivia. — Már kidobták. Trevor Emilyhez fordult, felemelte az állát, és jobbra-balra forgatta a fejét. — Mit csinált veled? Emily egy szót sem értett az egészből. Az egyik fiú a vállát fogta, a másik az állát, úgyhogy kérdő tekintettel Oliviára nézett, hogy mégis mi a fene folyik itt, miközben újra csuklott egyet. — Nem bántotta - csillapította Olivia a bátyját. - Csak 170 táncoltak, és a pasi túlságosan nyomult, de mint már mondtam, a házigazda azonnal kidobta. Gavin hátralépett, és elengedte Emily vállát. Liv, azt mondtad, hogy megütötte. Tényleg ezt mondtam volna? — nevetett Olivia ártatlanul. Igen, azt mondtad, a pasas pofon vágta, aztán meg lete- perte a földre - emelte fel Trevor a hangját. Szerencsére Falion közben előkerült, így nem fajult tovább a családi vita. Te vagy a pasi az étteremből, akinek odaküJdtem Emilyvel a számomat - mondta, miután hosszasan tanulmányozta Gavin arcát. Igen, én vagyok! — mosolygott a fiú. Falion is elmosolyodott, aztán észrevette Trevort, és mosolya, ha lehet, még szélesebbé vált. És te ki vagy?
Ennek a drámakirálynőnek a bátyja — felelte Trevor, és Oliviára mutatott. — És te? Én az a csaj vagyok, aki helyes, szőke, szemüveges pasikra bukik. Értem. Én meg az a pasi vagyok, aki szereti az egyenes beszédet. Táncolunk? — kérdezte Trevor. Falion megfogta a fiú kezét, és maga után húzta a nappaliba. Trevor visszanézett Gavinre, és a győzelem jelét mutatta a fiúnak. Falion nem tétlenkedik — jegyezte meg Olivia vigyorogva. - Én is megyek, nézek egy kis sztriptízt - tette hozzá, azzal eltűnt a tömegben. Gavin Emilyre mosolygott, és a szemén rögtön látta, hogy a lány nem keveset ivott. Úgy tűnik, élvezed a bulit. Emily közelebb lépett, oldalra hajtotta a fejét, és a fiú szemébe nézett. iMondták már, hogy nagyon smexi vagy? — Smexi? — nevetett Gavin, akit a kérdés teljesen váratlanul ért. - Ügy érted, hogy szexi? — Nem, nem ismered ezt a szót? Sikkes, menő és szexi, vagyis smexi? Pont olyan, mint te, barátom. Gavin összeráncolta a homlokát, Emily rekedtes telefon- szex-hangja azonnal felizgatta. — És szerinted melyik jobb? — A smexi. — Köszönöm. És meg kell mondanom, hogy te is az vagy, smexi. Emily kézen fogta Gavint, és elindult vele a konyhába. — Gyere, Gavin, igyál egyet velem. Még nem ittál eleget? Gavin megtorpant, Emily pedig kis híján elzuhant volna, ha a fiú el nem kapja el idejében. — És azt már mondták, hogy neked van a világon a legeslegeslegsmexibb kék szemed? - kérdezte. — Barátom, hova akarsz kilyukadni ezekkel a kérdésekkel? — Barátok vagyunk, és a barátok érdeklődnek. Gavin hátrakotorta Emily haját, és elmosolyodott. — Igen, már mondták, hogy szép a szemem. — Nem, nem csak szép — csuklott Emily. — Hanem... csábító. — Értem. Tehát smexi vagyok, és csábító a tekintetem. 159 Emily bólintott, ujjait összefűzte Gavin ujjaival, és húzta a fiút maga után a konyhába. Ott megállt a szépszámú üveg előtt, leemelt egy piros műanyag poharat, és azt kérdezte: — Szóval, mit iszol, smexi fiú, a csábító tekinteteddel. Gavin karba tette a kezét, és elkomolyodva nézett Emilyre. — Azt hiszem, várok még egy kicsit az ivással. Enrily szeme elkerekedett, és testét ide-oda hintáztatta a sarkán. — Micsoda? Nem akarsz velem koccintani? — kérdezte, és -
megsimogatta Gavin arcát. — Na! Szépfiú! Ne csináld ezt velem.
160
Oak egyet - egyezett bele Gavin nagy nehezen, bár tudta, hogy azt sem kellene, mivel Emily már így is éppen eleget ivott. — Szuper! — ragyogott fel a lány arca. - Szóval, akkor visz- szatérve az eredeti kérdéshez: mit tölthetek? — Whiskyt - mondta Gavin, és rámutatott az egyik üvegre. — Ezt? - kérdezte Emily, és felemelte. Gavin bólintott, és átnyújtotta a poharát, Emily pedig teletöltötte. Hé! Elég lesz! - nevetett Gavin, és kikapta a lány kezéből a poharat. Majd a mosogatóhoz lépett, és a háromnegyedét kiöntötte. — Ennyi is bőven elég. — Unalmas vagy! — suttogta a lány, majd újból kézen fogta a fiút, és visszaindult vele a zsúfolt nappaliba. - Táncoljunk! — mondta, és kihívóan Gavinre mosolygott. Én inkább leülök ide - mutatott Gavin a kanapéra, ahol Emilyhez hasonló állapotban lévő emberek hevertek. - Menj csak, majd innen nézlek mosolygott. Hibát követsz el, barátom - szegte fel Emily az állát durcásan, azzal beállt a táncolok közé, pontosabban Falion és Trevor mellé, akik még mindig fáradhatatlanul járták. Gavin nem tudta levenni a szemét a lányról, nézte, ahogy kibomlott haja, mint valami vastag, barna függöny, együtt mozog vele a zene ütemére. Legszívesebben azonnal felugrott volna, hogy a karjába kapja, de tudta, hogy tekintettel Emily állapotára, az most különösen veszélyes lenne, ezért csak mesz- sziről élvezte a műsort, amit a lány kétségkívül neki adott. Emily hátát Falion mellkasának támasztotta, vonaglott, csípőjét rázta, és közben simogatta magát. A látvány Trevomák is nagyon tetszett, Gavin látta rajta, legalábbis abból, ahogy a csípőjét Falion fenekéhez dörzsölte, erre következtetett. Aztán Emily újra felé fordult, és hívogatta, hogy csatlakozzon hozzájuk. Gavin először eljátszotta, mintha meglepné az ajánlat, hogy egy ilyen szép lány pont őt választja, aztán pedig a mellette heverő félájult lányra mutatott, hogy sajnos nem hagyhatja itt. Emily nevetett, és folytatta a táncot Falionnal. Közben a lány Gavin mellett hirtelen felült, maga elé kapta a párnát, amin addig feküdt, és belerókázott, majd szerencsére az egyik barátnője elrángatta a fürdőszobába. Gavin viszont kénytelen volt felállni a kanapéról, és pár másodpercre elvesztette Emilyt a szeme elől. Végül átverekedte magát a táncolok között, és a161 falnak támaszkodva pásztázta a tömeget. Mire végre megtalálta a lányt, Emily már egyedül volt, pontosabban egy ismeretlen fiúval táncolt, aki vadul tapogatta, szemével majd felfalta, sőt már a nyakát csókolgatta. Emilyt ez szemmel láthatólag nem zavarta, Gavint viszont igen, úgyhogy pár lépéssel a lány mellett termett, határozott mozdulattal lefejtette róla a fiút, aki Gavin tekintetét látva nem ellenkezett, hanem szó nélkül elkullogott. - De jó! Táncolunk! — nevetett Emily, majd átkarolta Gavin nyakát, és magához húzta a fiú arcát. — Imádok smexi pasikkal táncolni. -
Gavin agyát elborította az adrenalin, és szemét képtelen volt elfordítani Emily szájáról. Próbálta magát visszafogni — Isten a tanú rá, hogy mennyire -, de képtelen volt erre, úgyhogy a következő pillanatban azon kapta magát, hogy Emily derekát markolja, és szorosan magához húzza a lányt. Emily pedig nem tiltakozott, sőt, most ő volt az, aki lassan beszívta az alsó ajkát, aztán kihívóan Gavinre nézett. A lüktető zene és a fiú hozzá simuló teste még inkább feltüzelte. Megfordult, most hátával simult Gavin izmos mellkasához, és hátrafeszítette a fejét, bár így is alig ért fel Gavin válláig. Aztán lassan, nagyon lassan hátranyúlt a fiú nyakához, és babrálni kezdte a haját, Gavin pedig ugyanilyen lassan végigsimította Emily karját, és visszacsúsztatta a kezét, le egészen a derekáig, és miközben 50 cent Just a Lil’ Bit című dalára mozogtak, Gavin ajka lágyan, alig észrevehetően Emily nyakát súrolta. Emily úgy érezte, szíve majd’ kiugrik a helyéről, és most csak egyetlen dolgot akart: megfordulni és Gavin szemébe nézni, ám a fiú ezt megakadályozta. Emily tudta, hogy a fiú szándékosan izgatja, provokálja azért, hogy ő még többet akarjon. Gavin el is érte a célját, mert Emily, ha rajta múlik, legszívesebben egész este abban a pozícióban maradt volna, ám ekkor szólította a „természet”, így kénytelen volt kibontakozni a fiú karjából. — Vécére kell mennem — lihegte, és elindult kifelé. — Veled megyek - mondta Gavin, és letörölte homlokáról az izzadságot. — Nem kell! — De igen! — vigyorgott Gavin. — Nem hagyom, hogy egyedül mászkálj ebben a fertőben. — Kemény csaj vagyok — válaszolta Emily, és megfeszítette a karját. — Tudom, de akkor is veled megyek, nehogy még a végén valami bajod essen. — Oké — vonta meg a vállát Emily. Gavin a fürdőszobához vezette a lányt a könyökénél fogva, ám mivel a konyháig kígyózott a sor, úgy döntöttek, inkább egy másikkal próbálkoznak. Igaz, Emily elbizonytalanodott, amikor meglátta az emeletre vezető hosszú lépcsősort, ám Gavin a segítségére sietett, és feltámogatta a lépcsőn. Sajnos hiába, mert itt a sor talán még az előzőnél is hosszabb volt. Gavin nagyot nevetett, amikor meglátta Emily elkámpicso- rodott arcát, aki viszont korántsem találta ennyire viccesnek a helyzetet. Folytatták az utat a második emeletre, és ott szerencsére alig lézengett valaki. Gavin a falhoz támaszkodva várta, hogy a lány végezzen. — Köszönöm, hogy vigyáztál rám, és nem hagytad, hogy bárki megtámadjon, amíg a dolgomat végzem - mondta Emily gúnyosan, amikor végzett. — Szívesen — felelte Gavin, és ellökte magát a faltól. — Visszamegyünk? Emily, bár a lelke mélyén tudta, hogy ebből még baj lesz, megrázta a fejét.
A külvilág hirtelen megszűnt számára, már nem hallotta a lent dübörgő zenét, nem érzékelt mást, csak Gavin hangját, szemét és forró lélegzetét az arcán. Gavin látta, ahogy Emily szemében lassan felizzik a vágy - mintha saját tekintetét nézte volna a tükörben. Mondd meg, mit szeretnél - suttogta, és közelebb lépett a lányhoz. Emily nem válaszolt, nem is gondolkozott, hanem magához ölelte Gavint, szinte beleolvadt a fiú erős testébe, és magába szívta kölnijének lágy pézsmaillatát. Aztán mélyen a fiú szemébe nézett — szájukat csak pár centi választotta el, annyira közel álltak egymáshoz, hogy Gavin az arcán érezte Emily édes, enyhén alkoholszagú leheletét. Mondd ki, Emily — suttogta Gavin, bár szavai inkább hatottak nyögésnek, amikor átkarolta a lány derekát. — Hallanom kell, ahogy kimondod. Emily, bár erős alkoholos befolyásoltság alatt állt, tudta, hogy Gavin mit akar. Akarlak! — mondta egyszerűen, miközben mellkasa fel és alá járt felgyorsult lélegzetétől. Gavinnek azonban ez kevés volt. Mennyire? Mennyire akarsz? — zihálta, és belecsókolt Emily nyakába. Jaj, istenem, Gavin - nyögte Emily, aki egész testében remegett a gyönyörtől. — Csak rád gondolok, rólad álmodom, te vagy a rögeszmém, amióta megláttalak. Aztán, még mielőtt Emily összeszedhette volna magát, Gavin megcsókolta. A csók sokként hatott Emilyre, esküdni mert volna, hogy a szíve egy pillanatra megállt, és más ritmusban dobogott tovább. Gavin szájának menta-, alkohol- és még valamilyen, kizárólag rá jellemző íze volt, Emily nem tudta volna meghatározni, hogy pontosan mi az, csak azt tudta, hogy testének minden egyes izma, rostja, sejtje felforrósodott a szenvedélytől. Gavin egyik kezét a lány derekára csúsztatta, a másikkal beletúrt amúgy is zilált hajába, r miközben tovább csókolta. Az érzékei ellen intézett támadás annyira erős és 163 mindent elsöprő volt, hogy Emily képtelen volt gondolkozni. Mindehhez még az alkohol is hozzájárult, úgyhogy Emily csak halványan volt tudatában annak, hogy mit csinál: betántorog egy üres hálószobába, az ajtó nagy csattanással csukódik mögöttük, ő pedig olyan szenvedéllyel öleli át Gavint, mint egy boa constrictor az áldozatát. Aztán szétválnak, ő pedig lehúzza Gavinről az inget, anélkül, hogy a gombokkal bajlódna, Gavin pedig leveszi róla a blúzát, és a földre dobja, majd úgy, ahogy vannak, meztelen felsőtesttel, illetve Emily melltartóban, pár pillanatig csak nézik egymást. Aztán Gavin lehajolt, és újra megcsókolta Emilyt, olyan erővel, mintha az
elmúlt másodpercek alatt valamilyen, a lét- fenntartáshoz alapvető fontosságú dolgot kellett volna nélkülöznie, és közben végigtapogatta Emily testének minden porcikáját, mintha egy Braillc-írással nyomtatott könyvet olvasna. Emily halkan felnyögött, miközben Gavin nyelve bejárta a nyakát, egészen le a kulcscsontjáig, és ez az apró, mégis erotikus nyögés szinte megőrjítette a fiút. A következő pillanatban az ágyra zuhantak. Emily agyába halványan bevillant Dillon neve a bűntudattal együtt, aztán gyorsan el is tűnt, amikor Gavin kikapcsolta fehér csipke melltartóját. Aztán Gavin a térdét Emily lába közé csúsztatta, enyhén szétfeszítette, miközben lágyan csókolgatni kezdte mellének apró halmát, majd szívni kezdte a mellbimbóját. Emily nagyokat sóhajtott, nyöszörgött, egész teste forró lázban égett és vonaglott a fiú nyelve alatt. A gyönyör valahonnan a hasából indult, és körkörös vonalban terjedt tovább. Gavin felhúzta a lány szoknyáját, egyre szenvedélyesebben habzsolta a mellét, és lágyan simogatta a lába között. Emily hatalmasat nyögött, amikor a fiú lehúzta a bugyiját, majd óvatosan becsúsztatta az ujjait, miközben figyelte Emily reakcióját. Emily egy pillanatra sem fordította el tekintetét a fiúról, viszont egyre hevesebben lélegzett. Felkönyökölt, beletúrt a fiú hajába, két keze közé fogta Gavin arcát, és megcsókolta. A fiú szája forró volt és mohó, képtelen volt betelni Emily ízével, egyre többet akart belőle. Emily körmeit Gavinbe mélyesztette, karmolta és marta a fiú hátát, és csípője egyre hevesebben mozgott a fiú keze alatt. Aztán a fiú felemelte a fejét, és csak gyönyörködött Emily szabályos arcában és aranyfényben játszó zöld szemében. Hirtelen azonban szörnyű gondolat jutott az eszébe. Emily neki tiltott gyümölcs, és bármennyire szeretne is belekóstolni, bármennyire vágyik is rá, kívánja, sőt bármit megtenne azért, hogy a lány az övé legyen, ez most nem az a pillanat. Emilyt nem teheti magáévá részegen egy vadidegen ember ágyában. Emily majd akkor lesz az övé, ha józanul is akarja, és az o saját ágyában. Azt akarta, hogy másnap reggel a lány mellette ébredjen, és ne az alkohol döntsön helyette. Óvatosan kihúzta ujjait a lányból, ám abban a pillanatban Emily megfogta a csuklóját, a szájához húzta, aztán nedves ujjait egyesével a szájába vette, és lenyalogatta. Gavin ezt annyira erotikusnak tartotta, hogy ha lehet, szíve még az előbbinél is hevesebben vert. Száját visszaszorította a lányéra, és ujjait visszacsúsztatta Emily lába közé, aki combjával átfogta a derekát, és továbbra is a haját markolta. Aztán amikor Emily felkönyökölt, és megpróbálta kigombolni a sliccét, Gavin biztosan tudta, hogy ezt nem folytathatja, így bármennyire nehezére esett is, erőt vett magán, kibontakozott Emily öleléséből, és felugrott az ágyról, a szoba másik végébe rohant, és megpróbálta összeszedni magát. Emily vágytól kipirult 164 arccal, döbbenten nézett a fiú után. — Mi a baj? — zihálta. Én erre képtelen vagyok, Emily — mondta, majd felkapta az ingét a földről, és öltözni kezdett. Aztán fogta Emily blúzát is, odadobta a lánynak, de már nem ment közelebb hozzá. Ha megtette volna, harmadszor már nem tudna visz- szafordulni. — Kelj fel és öltözz fel! Emily felült, úgy érezte, életében még soha senki sem alázta meg ennyire.
Azt hittem, te is akarod - motyogta zavartan, és el sem tudta képzelni, hogy mi történhetett. Gavin nem tudott mit mondani. Nézte a gyönyörű arcot, próbálta csillapítani a hormonjait, aztán csak nyelt egyet, és megrázta a fejét. — Édes Istenem, tudtam, hogy ez lesz - suttogta Emily, és remegő kézzel öltözködni kezdett. - Nem akarsz, sosem akartál. Én is csak egyike voltam a beteg kis játékaidnak, az egyik csaj, akivel be akartad tölteni az űrt, vagy hogy szoktad mondani. Unatkoztál, és én egy kicsit elszórakoztattalak. Gavin két határozott lépéssel Emily mellett termett, és két tenyere közé fogta az arcát. — Nem, Emily, egyáltalán nem erről van szó. Emily ellökte a kezét, és könnybe lábadt szemmel azt mondta: — Nem hiszem el! Hogy lehettem ennyire ostoba? — Emily — suttogta Gavin, és nagyon szégyellte magát, amiért visszaélt a lány állapotával. — Kérlek, ezt felejtsd el. Ne gondold azt, hogy nem akarlak. Sőt! Sokkal jobban akarlak, mint eddig, jobban, mint bárki vagy bármi mást a világon, de nem itt és nem így. Emily azonban szemmel láthatólag fel sem fogta, amit Gavin mondott, hanem remegő kézzel a blúzát gombolta. — Nem akarsz engem. Elmegyek - szipogta, és az ajtó felé indult. Gavin elkapta a könyökét, és maga felé fordította a lányt. Emily megpróbálta kitépni magát, de ez egyébként is nehezen ment volna, alkoholos befolyásoltság alatt pedig egyenesen lehetetlen volt. Gavin előrehajolt, és mélyen Emily szemébe nézett. — Tényleg azt hiszed, hogy nekem könnyű volt abbahagyni? fogalmad sincs, hogy mennyire akarlak, mennyire vágyom arra, hogy újra megérinthesselek, megcsókolhas —
165
salak, megölelhesselek — suttogta, és megsimogatta a lány arcát, majd ujjaival lassan babrálni kezdect Emily hajában. — Mindennél és mindenkinél jobban kívánlak, de nem itt, nem ebben a házban, és főleg nem akkor, amikor ennyit ittál. Emily megtörölte a szemét. Akkor most jön a magyarázkodás, ugye? — kérdezte, és ellökte magától a fiút. — Menj a francba, Gavin - tette hozzá, és elindult az ajtó felé, ám a fiú egyszerűen felkapta, mint a vőlegény a menyasszonyt a nászéjszakán. Azonnal tegyél le! - sziszegte Emily. Alig tudsz járni. Nincs semmi bajom! Tegyél le! Gavin azonban figyelmen kívül hagyta a kérést, és karjában Emilyvel kinyitotta az ajtót. A nemrég még üres folyosó úgy nézett ki, mint egy bordélyház, tele részeg, üzekedő párokkal. Gavinnek felfordult a gyomra a látványtól, különösen annak fényében, hogy az előbb ő is kihasználta a lány állapotát, úgyhogy átlépett a testeken, és lesietett a lépcsőn. Emily egy ideig még ellenkezett, aztán feladta a küzdelmet, és csukott szemmel, szinte kataton állapotban hagyta, hogy a fiú lecipelje a földszintre. Lent még mindig teljes hangerővel dübörgött a zene, Gavin pedig végigpásztázta a tömeget, hogy hol lehetnek a barátaik. Trevor egy kanapén ült, Falion pedig az ölében feküdt, ám amikor meglátta Gavint, azonnal felállt, és feléjük sietett. Mi a baj? Nem érzi jól magát — felelte Gavin. — Keresd meg a húgodat, és találkozzunk a kocsinál. Emily felemelte a fejét Gavin válláról, és Trevorra mosolygott. Semmi bajom - motyogta -, csak Gavin seggfej. — Azzal újra becsukta a szemét, és visszaejtette a fejét a fiú mellkasára, miközben karja élettelenül lógott az oldalán. Trevor kérdőn nézett Gavinre. Ne most - felelte a fiú. - Csak tedd, amit mondtam. Én ma valószínűleg Falionnál alszom — vigyorgott Trevor. — Vidd ki Emilyt, én meg utánatok küldöm a húgomat. Gavin bólintott, és utat tört magának a kijárat felé, miközben többen gratuláltak neki, hogy milyen szép bigét sikerült találnia, kár, hogy részeg. Gavin legszívesebben visszament volna, hogy jól pofán vágja őket, de ellenállt a kísértésnek, és végül sikerült eljutnia a kocsiig, ahol megpróbálta talpra állítani Emilyt, miközben kinyitotta az ajtót. Nem ülök melléd — tiltakozott Emily, és becsússzam a hátsó ülésre, majd a következő pillanatban részeg álomba zuhant. Gavin megcsóválta a fejét, beszállt, 166 beindította a motort, és a ház elé gördült, ahol Trevor már várta a szintén nem túl jó állapotban levő Oliviával, akit együttes erővel betámogattak az anyósülésre. Vigyázz a lányokra, haver — mosolygott Trevor. — Holnap hívlak. Gavin bólintott. Szeretlek, tesó! — kiáltotta Olivia, és csókot dobott a bátyjának, amikor elhajtottak. Aztán lerúgta a cipőjét, és feltette a lábát a műszerfalra, majd hátranézett a barátnőjére. — Ennek meg sikerült jól kiütnie magát, ha jól látom, ugye? Gavin nem válaszolt, mereven nézte az utat maga előtt. Olivia újra Emilyre nézett, majd vissza Gavinre.
Valami történt közterek, ugye? Gavin megrázta a fejét, és még szorosabban markolta a kormányt. Olivia, szeretnék kérni valamit! Ha Emily felébred, magyarázd el neki, helyesen tettem, hogy abbahagytam. Csak ennyit, mást ne. Olivia már elég régen ismerte ahhoz a fiút, hogy többet ne I>< ti. »•/< 1 1 .1 / tii hátralevő részén hallgattak. Emily csak iU.ih h.nli lel, amikor megálltak útdíjat fizetni, aztán máris almli tovább. Mire hazaértek, már Olivia is clbóbiskolt, ( ..ívinnek kellett felébresztenie. Az ajtócsapódásra Emily is felébredt, és azonnal felült. Homályosan látta, hogy Gavin a kocsi mellett áll, és Oliviával beszélget. Ő is megpróbált kiszállni, ám a földre zuhant, illetve zuhant volna, mert Gavin szerencsére idejében elkapta. — Ne nyúlj hozzám! - sziszegte Emily, és kitépte magát Gavin kezéből. Gavin elkapta Emily derekát, és villámló szemmel a kocsihoz szorította a lányt. Olivia dermedten nézte a jelenetet. Menj be, Liv! — szólt hátra Gavin. — Mindjárt utánad viszem Emilyt. — Gavin, nagyon sajnálom. Erről az egészről én tehetek. Nem kellett volna... — Olivia, nem te tehetsz róla. Menj be! - ismételte meg a fiú határozottabban. Olivia könnyes szemmel besietett a házba. — Ezt szereted, ugye? Összetörni a lányok szívét - kérdezte Emily gúnyosan. Gavin válasz helyett megfogta Emily fejét, magához húzta a lányt, és megcsókolta. Emily nem tiltakozott. Sőt, belemarkolt Gavin hajába, és testét még szorosabban préselte a fiúhoz. Gavin olyan erővel csókolta a lányt, mintha utoljára csókolná. Nem törődött a járókelőkkel, és azzal sem, ha Dillon esetleg megjelenne. Egy dolog számított, hogy Emily tudja, hogy mennyire akarja őt. A csók, amilyen gyorsan kezdődött, olyan gyorsan véget is ért. Gavin ismét karjába kapta Emilyt, bevitte az előcsarnokba, és csak a liftben állította talpára. Ott egymás szemébe néztek, és a következő pillanatban ismét vadul csókolóztak. Gavin a lift falának támasztotta a lányt, aki combjával átfogta a fiú derekát, markolta a haját, Gavin pedig legszívesebben letépte volna Emily ruháját, hogy ott helyben magáévá tegye. Amikor kinyílt az ajtó, abbahagyták. Gavin betűrte az ingét a nadrágjába, Emily megigazította a szoknyáját. Gavin bekísérte Emilyt a lakásba, ahol Olivia már aludt a kanapén. Emily úgy, ahogy volt, ruhástól bemászott az ágyába, oldalára fordult, és a következő pillanatban ő is elaludt. Gavin az ajtófélfának dőlve nézte az alvó lányt, ahogy mellkasa süllyed és emelkedik. Ha egy ajtócsapódás nem zökkenti ki merengéséből, legszívesebben egész éjszaka vigyázta volna a lány álmát. De megfordult, kiment a konyhába, ahol Dillon éppen az 167 asztalra dobta a kulcsait. Dillon gyanakvó pillantást vetett a barátjára. Te meg mi a faszt keresel itt? A lányok házibuliban voltak Staten Islanden, és Emilynek támadt egy kis gondja valami seggfejjel. Olivia felhívta Trevort, úgyhogy értük mentünk, és megoldottuk a problémát. Dillon összeráncolta a homlokát. Házibuliban voltak? Baszd meg, akkor Emily hazudott nekem. Azt mondta, hogy -
a Cielóban lesznek. — Gavin közbe akart szólni, de Diliont nem lehetett leállítani. — És engem mi a faszért nem hívott senki? Gavinnek nem tetszett Dillon hangneme. Gondolom, útközben találták ki, hogy inkább a buliba mennek. Emlékeim szerint a nőknek is joguk van megváltoztatni a döntésüket - mondta borús tekintettel. - És ha csak egyetlenegyszer is megnézted volna a kibaszott telefonodat, akkor látod, hogy Trevor igenis hívott. Mi lenne, ha kiürítenéd a hangpostádat, hogy lehessen üzenetet hagyni? Dillon karba tette a kezét, és farkasszemet nézett a barátjával. Gavin egy ideig állta a tekintetét, aztán szinte ijesztően nyugodt hangon azt mondta: Még egyszer elismétlem, elmentünk a lányokért, és hazahoztuk őket. Te meg viselkedj úgy, ahogy egy rendes ba-
168
ráctól elvárható, és készíts egy aszpirint meg egy kis vizet a csajod ágya mellé, mire felébred - tette hozzá, és kisétált az ajtón.
184
f A bizonytalanság tengere
Másnap reggel Gavin főzött magának egy kancsó kávét. Bízott benne, Hogy a nagy adag koffein majd segít elterelni a gondolatait Emilyről. Aztán az ablakhoz lépett; az ég szürke volt, a város felett felhők gyülekeztek. Az időjárás tökéletesen illett a hangulatához. Lelkében egymásnak ellentmondó érzelmek kavarogtak az előző estével kapcsolatban. Még mindig szégyenkezett azért, mert képtelen volt fegyelmezni magát,
ugyanakkor nem bánta, ami történt, teste minden egyes alkalommal bizseregni kezdett, ahányszor csak eszébe jutott Emily, és bőrén még mindig érezte a lány parfümjének illatát. Gondolataiból a csengő zökkentette ki. Az ajtóban Trevor állt fülig érő szájjal, és szemmel láthatólag sokkal jobb hangulatban volt, mint a barátja. — De szarul nézel ki, haver - mondta Gavinnek köszönés helyett, és hosszú lábát kinyújtva a kanapéra vetődött. Gavin töltött egy csésze kávét, és letelepedett az egyik bárszékre a konyhában. — Nem tudtam aludni. — Sajnálom, haver, mert én meg Falion karja között úgy aludtam, mint egy kisbaba. Gavin fanyarul elmosolyodott. — Ezek szerint jól sikerült az este. 11 — Még annál is jobban - vigyorgott Trevor. — Fallon nagyon jó csaj, kedves meg vicces, ráadásul nagyon nyitott, a fiúkat és a lányokat is szereti.
170
Ahogy a húgod is — jegyezte meg Gavin. Trevor arcáról rögtön lehervadt a mosoly. — Ezt most miért kellett mondanod? Azért, hogy elrontsd a kedvem? Gavin vállat vont. Trevor pár másodpercig fürkészve nézte a barátját, aztán így szólt: — Szóval, hajlandó vagy elmondani, hogy mi ez az egész Emilyvel? — Semmi. Nincs semmi — vágta rá Gavin azonnal. — Haver, tizennégy éve ismerjük egymást. Eddig is éreztem, hogy van köztetek valami, de tegnap este megbizonyosodtam róla. Gavin felállt, az ablakhoz lépett, és azon gondolkozott, hogy erre most mit feleljen Trevornak. — Belezúgtam - mondta végül tömören. — De, ugye, nem dugtad meg, tesó? Gavin megfordult, és villámló szemmel nézett Trevorra. — Nem, nem dugtam meg. — Akkor meg mi ez az egész? Gavin a szája szélét harapdálva fel-alá járkált a szobában, mint egy ketrecbe zárt vadállat. Nem tudta, hogyan magyarázza el, valójában mit is érez Emily iránt, és azt sem, vajon Trevor hogyan fogadná a vallomását. Egyetlen dolgot tudott, hogy egyáltalán nem tudja értelmezni a saját érzéseit, bár ez abban a pillanatban a legkevésbé sem érdekelte. Ez van, gondolta. Ennyi. Pont. — Haver, bökd már ki! Gavin beletúrt a hajába, és a szoba túlsó végéről a barátjára nézett. — Azt hiszem, beleszerettem. Trevor szeme elkerekedett, aztán felállt, és Gavinhez lépett. — Azt, ugye, tudod, hogy Dillon a barátunk — mondta rosszallóan. Gavin összeráncolta a homlokát. — Ezt meg hogy érted? — Ugyan már, Gavin, hogy zúghattál bele a barátod csajába? — Ügy, hogy előbb találkoztam vele, és nem tudtam, hogy Dillon barátnője válaszolta Gavin összeszorított szájjal, aztán visszament a konyhaasztalhoz, és megitta a maradék kávéját. — Azt hittem, a klubban láttad először. Gavin nagyot sóhajtott, és összekulcsolta a kezét a tarkóján. — Nem, ez sokkal komplikáltabb. Egyszer ő hozta a kaját az irodámba. Próbáltam elkérni a számát... - kezdte, aztán elhallgatott. Még most is hevesebben vert a szíve első találkozásuk emlékétől. — Bár az is lehet, hogy az enyémet akartam rátukmálni... Nem emlékszem, még júniusban történt. Másnap elmentem a munkahelyére, aztán meg jött az az este a klubban. 171 Trevor visszaült a kanapéra. — Figyelj, haver, őszinte leszek. Dillon el akarja venni, méghozzá nemsokára. Gavin nyelt egy nagyot, és a pultnak támaszkodott. — Honnan tudod? Mondta? — Miért, neked nem? — De, de nem hittem, hogy ennyire komoly — mondta Gavin, és a szíve akkorát —
sajdult a fájdalomtól, hogy azt hitte, kiszakad a helyéről. — És különben sem szerelmes Emilybe. Szerinted tényleg kirúgta Monicát? Én biztos vagyok benne, hogy nem. — Igen, ebben valószínűleg igazad van, ismerve az előzményeket, de engem ez a része nem érdekel. Ez csak rájuk tartozik. Emilynek biztos megvan rá az oka, hogy Dillonnal maradjon, meg arra is, hogy csak azt vegye észre, amit akar. Ennyi. Ilyen egyszerű. — Nekem azért ennél egy kicsit bonyolultabb — emelte fel Gavin a hangját. Nem baj. Bármi van is köztetek, azonnal be kell fejezned. Képtelen vagyok rá - mondta Gavin, aztán mély levegőt vett, és halkan hozzátette: - Emily hozzám tartozik. Haver, ez az egész csak tragédiával végződhet. Gavin... most komolyan. Kérlek, gondold át, hogy mit csinálsz. Emily szereti Diliont. Lehet, de nem szerelmes bele - tiltakozott Gavin. - Csak össze van zavarodva, vagy nem tudom, mi. Dillon meg rátelepszik, és érzelmileg zsarolja. -Tévedsz, és csak hazudsz magadnak, ha ezt hiszed. Tesó, gondolkozz el azon, amit mondtál, és vegyél vissza. — Gavin nem felelt, de a tekintete egyre jobban elkomorult. — Figyelj, én csak őszinte vagyok veled — folytatta Trevor. — Ez nagyon rossz helyzet. Én is tudom, te is tudod. Sosem állítottam az ellenkezőjét — mondta Gavin majdnem kiabálva. — Egy idióta baromnak tűnök, aki ezt nem tudja? De akkor is: aki egyszer félredug, az félredug újra. Dillon nem elég jó Emilynek. Trevor nagyot sóhajtott, és az ajtó felé indult. Aztán megfordult, és Gavinre nézett. Gavin, te tényleg olyan vagy nekem, mint a testvérem, de úgy látom, direkt be akarod mocskolni Diliont, csak azért, hogy megnyugtasd a lelkiismeretedet. Ráadásul engem is roppant kellemetlen helyzetbe hozol. Látom, hogy ez az egész hova fog vezetni, és kurvára nincs kedvem részt venni benne. A francba. Gavin egyáltalán nem akarta Trevort kellemetlen helyzetbe hozni, és azt sem, hogy válasszon közte és Dillon között. Ez az új fejlemény még inkább elkeserítette. Akkor szerinted mégis mi a picsát kellene csinálnom? - kérdezte kétségbeesetten, és visszaült a székre. Felejtsd el Emilyt, különben nagyon nagy hibát követsz el. A legfontosabb pedig, hogy Dillon a barátod! Ezt viszont mindig tartsd szem előtt! Hívlak! — mondta Trevor, azzal sóhajtott egyet, megrázta a fejét, és már ott sem volt. A tanács nagyon egyszerű volt. Felejtse el a lányt, ennyi, különben hibát követ el. Trevornak kétségkívül igaza van, (iavin azonban képtelen lett volna rá. Meg sem akarta próbálni, és nem érdekelte, hogy makacsságával hány embernek okoz fájdalmat beleértve önmagát is. Amikor az előbb azt mondta Trevornak, hogy Emily hozzá tartozik, így is gondolta, nem költői túlzásnak szánta, és nem hirtelen felindulásában találta ki. Az első perctől így érezte, ahogy meglátta a lányt, a szíve megsúgta neki. Emilyt a sors neki szánta akkor is, ha kicsit megnehezítette, hogy összejöjjenek. Öt azonban ez nem érdekelte: küzdeni fog érte, és ebben sem barát, sem ellenség nem akadályozhatja meg. Csak azért az egyért imádkozott, hogy a lány, aki jelenleg minden gondolatát betölti, ugyanezt érezze.
Emily felébredt, és úgy érezte magát, mintha lenyelt volna egy marék szöget. Fájt a feje, torka kiszáradt, és elméjében vad képek cikáztak az estéről. Ezenkívül lelkifurdalás gyötörte azért, amit Dillon és a kapcsolatuk ellen elkövetett, ugyanakkor kínzó és pusztító vágyat érzett Gavin után. Nagy nehezen felemelte a fejét a párnáról, és körülnézett a szobában. Dillon nem volt mellette. Emily megkönnyebbülten sóhajtott, aztán tekintete az éjjeliszekrényre siklott. Dillon hagyott egy cédulát, hogy nemsokára visszajön, plusz két aszpirint és egy pohár vizet, amit Emily mohón fel is hajtott. A hideg folyadék és a mágikus tabletták valamennyit javítottak a közérzetén, bár nem annyit, amennyit kellett volna. A redőnyön beszűrődő napfény zavarta a szemét, ezért visszafeküdt, és a fejére húzta a takarót. Szerette volna örökre kiűzni a fejéből Gavin arcát, miközben öleli, csókolja, simogatja... Hiába. Minél többet gondolt rövid és nem túl kellemes kimene-
173
n-lu igyiii delükre, annál jobban vágyottá fiúra. Határozott, mégis lágy csókjára, arra, ahogy ölelte, simogatta, megérintette - és mindez ráadásul csak előjáték volt, ízelítő abból, hogy Gavin milyen szerető. Emilyt hiába kínozta hasogató fejfájás, az este emlékétől kis híján elélvezett ott, egyedül az ágyában, hiába ismételgette magában édesanyja szavait. Kislányom, Dillon rendes fiú. Maradj mellette, ne engedd el soha... Eszébe jutott, hogy Dillon mennyi mindent tett érte anyja betegsége idején, különösen a vége felé, amikor Emilyt annyira megbénította a bánat és a fájdalom, hogy képtelen volt anyját ápolni. Nővére ráadásul súlyos balesetet szenvedett, így az utolsó pár napban Dillon gondoskodott a haldoklóról, ő adta be a gyógyszereket, amíg Emily sokkos állapotban, összeomolva ült a szobában, és rettegett a jövőtől. Ezenkívül Dillon fizette a kórházi számlákat meg a temetést, és nem fogadta el, hogy a lányok visszafizessék abból a kevésből, amit a biztosítótól kaptak. En pedig így hálálom meg? Emily sírt egy kicsit, mert ezek a gondolatok mindig elszomorították, aztán nagy nehezen felkelt, eljutott a fürdőszobáig, és csak most vette észre, hogy még mindig az esti ruháját viseli. Azonnal letépte magáról, és legszívesebben ott helyben elégette volna, a kínzó emlékekkel együtt. Aztán forró, szappanos vízzel alaposan megmosta az arcát, hogy eltávolítsa az elkenődött sminket és Gavin csókjának emlékét, miközben gyomra újból görcsbe rándult a bűntudattól. Eleinte undorral, haraggal, dühvei és gyűlölettel nézte magát a tükörben — aztán rájött, hogy nem lehet ennyire szigorú önmagával. Részeg volt - ezzel mentegette magát. Józanul mindez egész biztosan nem történhetett volna meg. Bár lehet, hogy a teste józanul is akarja Gavint, az agya nem, semmilyen formában, semmilyen körülmények között. A fiú csak a csábító szerepét töltötte be az életében, a kísértőt, aki felébresztette benne a szexualitás démonát. F.mily legalábbis ilyen és hasonló gondolatokkal próbálta felmenteni magát azon a bizonyos vasárnapon. Aztán előrehajolt, még egyszer megmosta az arcát, s nagyot ugrott ijedtében, amikor valaki megérintette a vállát. — Jézusom, Dillon, a frászt hozod rám - mondta rémülten, és hangja nemcsak a fiú váratlan felbukkanásától remegett. Látja rajtam? Másmilyen vagyok? Lehet rajtam érezni Gavin szagát? Dillon elmosolyodott. — Kislány, hiszen te remegsz - mondta halkan, szinte aggódva, és kikotorta Emily nedves tincseit az arcából. — Zuhanyozzunk le, oké? Emily engedelmesen bólintott, és gyorsan kibújt a fehérneműjéből, miközben végig Dillon szemét figyelte. Dillon a zuhanyhoz vezette a lányt, kinyitotta a vizet, aztán gyorsan ő is levetkőzött. Emily megfogta a szappant, és teljes erőből súrolta magát, 174 hátha sikerül kisikálnia Gavin emlékét a pórusaiból. Aztán Dillon is belépett a zuhany alá, Emily háta mögé, és masszírozni kezdte a lány vállát. Emily mélyeket lélegzett, hátrahajtotta a fejét, és próbált felmelegedni. — Olivia felkelt már? — kérdezte. — Nem hiszem. Még zárva volt a szobája ajtaja — felelte Dillon, és tovább masszírozta Emily vállát. — Mindenesetre a kanapéról már felkelt, mert tegnap este,
amikor hazajöttem, ott feküdt félájultan. — Mikor találkozunk a szüléiddel? — kérdezte Emily sóhajtva. — Nemsokára, úgyhogy sietnünk kell. — Emily bólintott. - Úgy látom, neked is sikerült kiütnöd magad tegnap. Emily a sampon után nyúlt, és a szája sarkába harapott. — Igen. — Mit csináltál tegnap, Emily? — kérdezte Dillon olyan hangsúllyal, hogy Emilyben megfagyott a vér. i .i I. ,i I. ., i .HI.! ferdézett vissza időnyerés célI tin 11 . I tin Il li la 11 tl I tl t. i 'ill,.!. , lliiiniiiiiitlv.i nézte Emilyt, aztán lassan végighúzII i I*i -.'i ,i/ .ill.in. I l.i/nclfál. I ut ilynek nagyot dobbant a szíve a mellkasában, aztán könnybe lábadt szemmel megrázta a fejét: — En... én nem hazudtam neked semmiben. Dillon elvette a sampont, öntött egy kicsit a kezébe, aztán samponozni kezdte Emily haját. — Éjjel, amikor megjöttem, találkoztam Gavinnel. Emily legszívesebben megsemmisült volna ott, helyben, a zuhany alatt. Biztos volt benne, hogy a pánik és a bűntudat máris kiült az arcára, torka elszorult, és képtelen volt megszólalni, csak tompa tekintettel nézte a fiút. — Gavin azt mondta, hogy nem a Cielóban voltatok — mondta Dillon, és az oxigén újra szabadon áramlott Emily tüdejében. — A! - sóhajtotta megkönnyebbülten. — Igen, végül is egy buliba mentünk Falion ismerőséhez. — Szóval hazudtál. — Dillon, nem hazudtam - suttogta Emily, és közben tudta, hogy de igen, méghozzá egy sokkal súlyosabb dologban. — A taxiban találtuk ki. Ennyi történt. Dillon közelebb húzta magához Emilyt, és villámló szemmel folytatta. — Lehet, hogy így volt, de nekem akkor is elfelejtettetek szólni. Mi lett volna, ha odamegyek a Cielóba, és nem talállak sehol? Szerinted mit éreztem volna? Halálra aggódtam volna magam, hogy bajod esett. — Igazad van — ismerte be Emily. Az lett volna a minimum, hogy szól a barátjának, különösen azok után, hogy... Mindegy, egyébként is. Igaz, Dillon is felhívhatta volna, hogy megérkeztek-e, de ezt most inkább nem 175 említette, nem akarta feszegetni a kérdést. — Fel kellett volna hogy hívja
lak. Túl sokat ittam, és nem jutott eszembe. Ne haragudj. Legközelebb mindenképpen hívlak, megígérem. Diliont szemmel láthatólag megnyugtatta a válasz. — Megmosnád a hátamat? — kérdezte, és megfordult. - Nem vagyok benne biztos, hogy lesz legközelebb is. Nem akarom, hogy azzal a kreténnel barátkozz. — De Dillon, ő... — Emily, nem nyitok vitát! Még sosem láttalak olyan állapotban, mint az éjjel. Próbáltalak felébreszteni, de meg sem moccantál. — Dillon oldalra hajtotta a fejét, és körzött kettőt a vállával. - Már azt hittem, alkoholmérgezést kaptál, de aztán szerencsére mormogtál valamit. Ez a csaj rossz hatással van rád. Ennyi. Többet nem mész vele sehova. Emily a döbbenettől egy pillanatra megbénult, aztán szappanozta tovább Dillon hátát. A fiú ekkor megfordult és megcsókolta, miközben Emily arcán néma könnycseppek peregtek végig. Arra gondolt, hogy ma nem fogja kikérni magának Dillon nevetséges szavait, mert nincs hozzá ereje. Különösen nem az után az önpusztító mutatvány után, amit tizenkét órával előbb követett el. Utolsó csepp erejét arra lógja használni, hogy összeszedje magát, és ne roppanjon össze a szégyen és a bűntudat súlya alatt. Az Upper East Side egyik olasz éttermében Emily kézbe vette a villáját, és a szemben ülő nőre, Joan Parkerra, Dillon anyjára nézett. — Igen, a jövő héten kezdek. — Ez fantasztikus — mondta Joan, és összefűzte az ujjait. - Annyira örülök, hogy Dillonnak sikerült bejuttatnia a Village-be. Ott az iskolák tényleg fantasztikusak. — Joan arca hirtelen elkomorodott. — Drágám, még most is kiráz a hideg, ha belegondolok, hogy Bushwickban akartál dolgozni. Az a hely egyszerűen borzalmas. Borzalmas. Emilynek már a nyelve hegyén volt a frappáns és sértő válasz, de aztán meggondolta magát. Joan kizárólag olyan
•93
emberekkel érintkezett, akiknek a kocsijuk kisebb vagyonba került. Platinaszőke haját a legdrágább szalonban festette, havonta járt botoxkezelésre, műkörme volt, és szilikonmelle, sőt nem volt rajta semmi természetes és eredeti — kivéve talán a veleszületett úrhatnámságát és sznobizmusát. Nem, Joan, én biztos vagyok benne, hogy Emily csak azért küldte el oda is a pályázatát, mert nem ismerte elég alaposan a város demográfiai térképét - felelte Henry, Dillon apja, majd végigsimította barna haját, hátradőlt a széken, és barátságosan a lányra mosolygott. — Ugye, igazam van? Emily bólintott. Igen, Mr. Parker, pontosan így' történt. Csalt megnéztem az Oktatási Minisztérium honlapját, és mindenhova jelentkeztem, ahova lehetett. Dillon megfogta Emily kezét, és az anyjára nézett. £n vagyok a hibás, vállalom a felelősséget. Nem készítettem fel Emilyt rendesen, és nem tudta, hova nem szabad jelentkeznie. Emily a fiúra mosolygott, és megszorította a kezét. Dillon, édesem. Kedves, hogy megvéded Emilyt, de nyilvánvaló, hogy nem készült fel rendesen, amikor egyik államból a másikba költözött — mondta Joan, és kedvesen megveregette a fia kezét, miközben Emily arcáról lassan lehervadt a mosoly. — Pedig csak ennyin múlt volna. Kicsit utána kellett volna nézni a dolgoknak. Igazad van, Joan — szólt közbe Emily, és igyekezett nagyon óvatosan fogalmazni, ellenérzéseit pedig a minimumra szorítani. - Hibáztam, csak tudod, akkor halt meg édesanyám, és valahogy eszembe sem jutott — mondta, és kedvesen oldalra hajtotta a fejét. Persze, persze - szabadkozott Joan, és hátravetette a haját. - Pusztán azt akartam jelezni... Anya — szakította félbe Dillon. — Ezt most hagyjuk — mondta, majd a nyomaték kedvéért az evőeszközét is letette, és határozottan nézett az anyjára. , Joan sóhajtott egyet, és megigazította a gallért a Chanel kosztümön, ami F.mily számításai szerint körülbelül annyiba került, mint a kéthavi lakbérük Oliviával. — Igen, ezt most tényleg hagyjuk — helyeselt Dillon apja is, és Joan székére tette a kezét. Joan kurtán bólintott, és a borospohár után nyúlt. — Rendben. A következő félórában Emily néma csendben ült, és azon gondolkozott, hogyan menekülhetne el. Hirtelen megvakul, légszomja lesz, vagy infarktust kap — többek között ezek jártak a fejében. A hangulat elviselhetetlenül feszült volt, és migrén is gyötörte. Hálás volt, 194 amikor Dillon apja megtörte a csendet, és elmondta egyik kedvenc viccét a kurváról meg a csirkéről. A pincér végre elvitte a tányérokat, és Dillon Emilyhez fordult. — Kislány, ugye, kérsz desszertet? Emily megrázta a fejét, aztán arra gondolt, hogy ha még egyetlen falatot le kell erőltetnie a torkán, biztosan rosszul lesz, és kijön belőle az egcsz tegnapi rémálom, méghozzá ide, az asztal közepére. Biztos szép látvány lenne.
Igen, kérek — felelte. Amíg a tiramisura vártak, Emilynek feltűnt, hogy Dillon elsápad, sőt az összes vér kiszalad az arcából, és gyöngyözni kezd a homloka. Porosán úgy nézett ki, ahogy Emily érezte magát. — Jól vagy? - kérdezte a fiút, és megszorította a kezét. Dillon bólintott, majd remegő kézzel megtörölte a homlokát a szalvétájával. Emily töltött neki egy pohár vizet, amit Dillon szinte egy szuszra felhajtott. Emily Dillon szüleire nézett, hogy mit szólnak fiuk váratlan rosszullétéhez, és meglepődve látta, hogy mindketten fülig érő szájjal mosolyognak. Mi van? A következő pillanatban Dillon lassan felállt a székéről, és kotorászni kezdett a nadrágja zsebében. Innentől kezdve mintha megállt volna az idő, és Emily lassított felvételben követte az eseményeket, miközben a szíve majd’ kiugrott a helyéről. Dillon hátrahúzta a székét. Aztán letérdelt elé. Elővett egy kis, fekete bársonydobozt. Körülöttük a vendégek tapsoltak és hujjogattak. Sőt egy férfi azt kiáltotta: „hajrá, haver”, és két ujjal a szájában füttyentett. Emilynek kiszáradt a szája, és a látása elhomályosult. — Dillon... mit... csinálsz? — suttogta rekedten az előtte térdelő homályos folt irányába. Dillon megfogta Emily kezét, a szájához emelte, és megcsókolta. — Szeretlek, Emily - mondta halkan, aztán kinyitotta a dobozt, ami egy lélegzetelállítóan szép gyémánt eljegyzési gyűrűt rejtett magában. - Amióta megismertelek, azóta érzem magam egész embernek. Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül? - kérdezte, és úgy tűnt, hogy a szemében könnyek csillognak. Emily két keze közé fogta Dillon arcát. — Beszélhetnénk négyszemközt? - kérdezte, miközben mélyeket lélegzett, és próbálta feldolgozni a történteket. Dillon arcáról abban a pillanatban lehervadt a mosoly, ám mielőtt egy szót szólhatott volna, anyja közbeavatkozott. — Ugye, nem akarod kikosarazni a fiamat? - kérdezte, ám férje gyilkos pillantása elhallgattatta. Emily nem felelt, csak összeharapta a szája szélét, és az ölében nyugvó kezére meredt. Dillon lassan felállt, és értetlenül nézett anyjára, majd megfogta Emily kezét. — Oké, kislány - mondta halkan. - Van itt egy különterem, amit használhatunk. 195 óta tartogatott, és Emily végre kiengedte a tüdejéből a levegőt, amit már szinte percek lehajtott fejjel, szégyenkezve követte a fiút az étterem hátsó részébe. Szeme sarkából látta, —
f hog)' a többi vendég lassan visszafordul az asztalhoz, és folytatja az ebédet. Ahalksusmorgás a háttérben olyan erővel hatott Emilyre, mintha az iskolai rezesbanda kísérné lépteiket. Dillon becsukta maguk mögött az ajtót, majd karba font kézzel az ablakhoz
lépett. A ki nem mondott kérdés ott feszült a levegőben. - Csak még egy kis időre van szükségem, Dillon, ennyi az egész — suttogta Emily alig hallhatóan, bár a fiú, aki mozdulatlanul bámulta az utcát, így is meghallotta. - Nem értelek, Emily — felelte anélkül, hogy megfordult volna, ugyanolyan halkan, mint a lány. - Már annyiszor megbeszéltük. Azt hittem, szeretsz. - Jaj, istenem, Dillon — szipogta Emily, és minden erejével azért küzdött, hogy nyugodt maradjon. — Persze hogy szeretlek. Nem is tudod, mennyire — suttogta, bár amikor kimondta, kísérteni kezdték az előző éjszaka emlékei, és többet nem tudta elhessegetni Gavin képét a gondolataiból. A mosolya... a szeme... a nevetése... mindez még inkább megnehezítette Emily helyzetét. Abban a másodpercben megdőlt az elmélete arról, hogy a fiút csak a teste akarja, az agya viszont nem. Szíve még inkább összeszorult. - Még nem is élünk együtt. Azt hittem, az lesz a következő lépés, nem az esküvő. Dillon megfordult. - Én rögtön össze akartam költözni veled, ahogy New Yorkba jöttél, Emily. Te voltál az, aki nem akarta — mondta, és lassan elindult a lány felé, majd remegő kézzel megsimogatta Emily arcát. - Szeretlek. Ez a következő lépésünk. Ugye, az apád miatt habozol? Azért félsz a házasságtól? Hidd el, én sose tenném azt, amit ő tett a családoddal. Soha. Esküszöm! Emilynek hirtelen eszébe jutott egy majdnem húszéves történet. Hiába szerette volna azt hinni, hogy apjáról egyáltalán nincs semmi emléke... volt. Legalábbis egy: a reggel, amikor apja kisétált az otthonából és az életéből - méghozzá örökre. Emlékek villantak fel a magas férfiról, akit imádott, és az ő ötéves, érteden arcáról, ahogy teljes erőből belekapaszkodik apja lábába, és könyörög neki, hogy ne menjen el. Hiába. Ötéves keze nem volt elég erős ahhoz, hogy visszatartsa. Még most is hallotta anyja és nővére sírását, amikor apja részegen üvöltözött velük, ő pedig mackójával a kezében zokogott, miközben apja kibotorkált a kapun. Szép, napsütéses reggel volt - még erre is emlékezett. Meg arra is, ahogy a nap megvilágítja apja sziluettjét, miközben beszáll a kocsiba. Akkor azt hitte, apja vissza fog jönni. Tévedett. Hiába várta a verandán a babáival nem egyszer, nem százszor, hanem sokkal többször — apja sosem tért vissza. Ő pedig gyerekkora nagy részét ezzel töltötte: várt valakit, akit soha többet nem látott. Eltűnt, köddé vált, mint egy kísértet. Emilynek az emlékektől most ismét könnybe lábadt a szeme. Ám ennek a fájó emléknek semmi köze nem volt ahhoz, hogy nem akart fejest ugrani a házasságba. Egyszerűen félt tőle. Pontosabban rettegett. Először együtt akart élni Dillonnal, hogy eldönthesse. Most legalábbis így érezte. Lehet, hogy tényleg azonnal hozzá kellett volna költöznie, ám a múltat nem változtathatta meg, sőt, ma valamiért többször szembe kellett vele néznie. Bár azt nem hagyta, hogy döntését kizárólag az éjszaka miatt érzett bűntudat határozza meg — a habozásban biztosan az is szerepet játszott, akár részeg volt, akár nem. Nem, ennek semmi köze az apámhoz — suttogta, és mélyen a fiú barna szemébe nézett. - Szükségem van néhány napra, hogy végig tudjam gondolni. Dillon vékony vonallá préselte a száját, és hűvösen bólintott. Rendben, amennyit csak akarsz.
-
Haragszol rám? — kérdezte Emily, és újabb könnycseppek peregtek végig az arcán.
197
Dillon megrázta a fejét, és gyengéden megtörölte Emily arcát. — Nem, nem haragszom. Mondjuk, nem értem, és nem erre számítottam, de haragudni egyáltalán nem haragszom - felelte, majd magához húzta Emilyt, és megcsókolta a homlokát, a lány pedig hangtalanul sírt tovább. Nem akart szembenézni Dillon szüleivel, különösen az anyjával nem, és nem akart újra végigvonulni az asztalok között, ahhoz túlságosan szégyellte magát. Dillon megérezte Emily zavarát, ezért a hátsó kijárathoz vezette, ami egy szűk sikátorra nyílt. Emily, amikor kilépett az ajtón, megfordult, és nehéz szívvel Dillonra nézett. A fiú pár pillanatig habozott, mintha mondani akarna valamit, aztán csak visszament Emily táskájáért, de mintha nem is ugyanaz a magabiztos, határozott valaki lett volna, aki egy órával azelőtt megérkezett az étterembe. Emily tudta, hogy erről ő tehet, és még jobban elkeseredett. Sosem fogja elfelejteni Dillon fájdalmas tekintetét. Izzadt tenyérrel, a sírástól kivörösödött szemmel és sajgó szívvel nézett a fiú után, aki visszament az étterembe. Csak néhány nap... Csak néhány napra van szükségem, és eldöntőm... Kivetlek a szervezetemből
A szavak egyszerűek voltak, a dizájn szerény és elegáns. Gavin irodája pedig csendes, csak a ritmikus dobolás zaja visszhangzott, ahogy a meghívót az asztalhoz ütögette. Már nem is számolta, hányadszor olvasta újra a szöveget. Vár ránk az üres országút, és... a jövő időtlen szerelemmel telve... Kérjük, ünnepelje velünk Emily M. Cooper és Dillon R. Parker eljegyzését szeptember 23án, este 6 órai kezdettel... Részvételi szándékát, kérjük, szeptember 15-ig jelezze Joan és Henry Parkernál a 212-9811275-ös számon... Magát a hírt már néhány nappal korábban hallotta, úgyhogy a levél érkezése nem lepte meg, inkább csak bizonyítékul szolgált arra, hogy Emily döntött, és nem őt választotta. Dillon magánkívül volt az örömtől, amikor bejelentette az eljegyzést, és nem is sejtette, hogy szavai nemcsak a reménytől fosztották meg Gavint, hanem a levegőt is kiszívták a tüdejéből. A rövid telefonbeszélgetés alatt úgy érezte magát, mint valami Dr. Jekyll és Mr. Hyde, ráadásul még el is kellett játszania, hogy mennyire örül. Szerencsére jobban sikerült, mint gondolta, bár miután letették a telefont, minden önfegyelmére szüksége volt, hogy ne vágja falhoz a készüléket. Bár végül is teljesen mindegy lett volna, egyébként is olyan érzése volt, mintha éles pengével hasogatnák a szívét. Gavin annyira belemerült a meghívóba, hogy nem is hallotta, amikor a bátyja megérkezett. Colton sejtette, mi
>99
játszódik le az öccsében, ezért őszinte aggodalommal nézett rá. Gavin tudta, hogy mit fog mondani, de nem akarta végighallgatni. Ez van, öcsi. El kell felejtened... Kussoljál, Colton, baszd meg! - sziszegte. - Fogalmad sincs, hogy mi jár most a fejemben. Colton nyilvánvalóan nem erre a reakcióra számított, ezért döbbenten ráncolta össze a homlokát. Akkor harcolj érte! Ha tényleg ennyire akarod, ne add fel! Küzdj érte, ameddig csak küzdeni bírsz! A harc a vérünkben van, úgyhogy nem lesz nehéz. Különben is te vagy a legmakacsabb kis pöcs, akivel életemben találkoztam. Gavin keserűen felnevetett, de azért elgondolkozott bátyja javaslatán. Végül is igaza van, léteznie kell egy módszernek, amivel megtörheti Emily ellenállását. Mi lenne például, ha túszul ejtené, és addig tartaná fogságban a karja közt, amíg a lány megesküszik, hogy csak az övé lesz, más senkié? Gavin az ötletet percről percre vonzóbbnak találta. Tudta, hogy a lány valamiért el akarja fojtani az érzéseit, és retteg attól, hogy mi lesz, ha azok felszínre kerülnek. Ezt egyrészt megértette, tudta, hogy mindketten sokat kockáztatnának azzal, ha felvállalnák a szerelmüket, és nem biztos, hogy a külvilág megértéssel fogadná, de azt is tudta, hogy kerten együtt meg tudnak birkózni az előítéletekkel. Ám mi van akkor, ha hiába harcol, és Emily újra Diliont választja? Mi van, ha ő még jobban beleszeret, a lány pedig összetöri a szívét, és ő csak még jobban megalázza magát? Viszont képtelen volt másra gondolni, mint Emilyre. Muszáj csinálnia valami hasznosat, különben biztosan meg fog őrülni. Normális vagy? Harcoljak érte? Férjhez megy Dillonhoz. Te kérdezed tőlem, hogy normális vagyok-e? — kérdezett vissza Colton hitetlenkedve, majd kihúzott egy széket, és leült az öccsével szemben. — Öcsi, ha jól tudom, nemcsak azt ígérted meg, hogy elmész erre az eljegyzési partira, hanem azt is, hogy te leszel Dillon egyik vőfélye. Szóval, kettőnk közül ki a nem normális? — Jó, de hogy a faszba utasíthatnám vissza? Milyen alapon? - emelte lel Gavin a hangját. — Amikor elvileg a barátja vagyok. Colton vállat vont. — Mondd azt, hogy beteg vagy. Gavin gúnyosan felnevetett. — Hidd el, legszívesebben elutaznék valahova, minél mesz- szebbre. - Felállt, és belebújt a zakójába. - Muszáj valamit innom. — Jó ötlet. — Jössz te is? — Persze, ha én választhatom meg a helyet. — Felőlem... zoi Húsz perccel később megálltak egy koktélbár előtt East Village-ben. Gavint meglepte Colton választása, bár nagyon tetszett neki a hely: művészek, zenészek, diákok és írók Mekkája, ami már most, délután is tele van. Gavin csak egy dolgot akart: eleget inni ahhoz, hogy Emily képét kiűzze a gondolatai közül. Biztos volt benne, hogy a megfelelő menynyiségű konyak ebben komoly segítség lehet. Tompa.
Ezt a szót kereste. így akarta magát érezni. Száz százalékig tompának. Elindultak a bár felé, ám Colton hirtelen megállt. — Nézd, ott van valaki, aki talán elterelné a figyelmedet — mutatott egy nőre, akinek szemmel láthatólag problémája adódott a kocsijával. Gavin oda fordult, ahova a bátyja mutatott: nem messze tőlük gyönyörű lány állt egy nyitott motorháztető mellett, és kétségbeesetten telefonált. Hosszú, barna haja lobogott a szélben, ahogy a térdig érő szoknyája is, és barna szemével segélykérőn nézett Gavinre. Aztán a vállára vette a táskáját.
és magas sarkújában kicsit bizonytalanul egyensúlyozva l> csapta a motorháztetőt. Colton oldalba bökte Gavint. Segíts neki! — Már hívott valakit. Biztos mindjárt itt lesz — mondta Gavin, ám abban a pillanatban könnyes szemmel odalépni hozzájuk a lány. — Elnézést leérek, de használhatnám a nm biljukat? Az enyém sajnos lemerült. Természetesen — felelte Gavin, azzal a zsebébe nyúli. > átnyújtotta a telefonját. — Köszönöm — szipogta a lány, majd gyorsan tárcsázott. < \ kicsit arrébb ment. Gavin a bátyjára nézett. Gyorsan, szerezz egy zsebkendőt vagy valamit! Én addig itt várok vele. Colton az öccsére kacsintott, majd bement a bárba, alton nan élő dzsessz szűrődött ki az utcára. A lány befejezte a telefonálást, és visszament Gavinhcz. — Nagyon szépen köszönöm. A bátyámnak autóméin ő cége van, mindjárt itt lesz. Nincs mit - felelte Gavin, és zsebre tette a telefont. - A/ egyik szelep lesz az. Ezt látatlanban meg tudja mondani? - szipogta a lány, és a kocsira nézett. Igen, a fehér füstből, ami a kipufogóból jön. Általában azt jelenti. — Maga autószerelő? Gavin elmosolyodott. — Nem, de valamennyire értek a kocsikhoz. Mindjárt jön a bátyám, és hoz zsebkendőt. A lány zavartan elmosolyodott. — Köszönöm szépen. Nagyon szégyellem, hogy elsírtam magam, mint egy kisgyerek, de mostanában nehéz napjaim vannak. Bár Gavin teljesen megértette a lányt, fogalma sem volt, hogy még mit mondhatna, ezért nagyon megkönnyebbült, amikor Colton előkerült. Colton átnyújtotta a lánynak a zsebkendőt. — Sikerült segítséget hívnia? A lány bólintott, és neki is elmondta, hogy mindjárt itt lesznek érte. — Amíg vár, nincs kedve meginni valamit velem meg az öcsémmel? - kérdezte Colton, és Gavinre vigyorgott. — Természetesen a vendégünk. Gavin legszívesebben behúzott volna egyet neki. A lány először tétovázott, aztán elmosolyodott. -Jól hangzik. Azt hiszem, most tényleg rám fér egy ital. Colton kinyitotta az ajtót, és ismét az öccsére vigyorgott. — Ismerek még valakit, aki ma ezzel pontosan így van. 203 Gavin megcsóválta a fejét, és követte őket a bárba. Egy szaxofonos éppen a La vie en rose-t játszotta. Gavin az elmúlt években megszerette a dzsesszt, igaz, nem volt választása, mivel apja is nagy rajongó volt, így gyakorlatilag ezen nőtt fel. Most eszébe jutott egy jelenet, ahogy szülei ugyanerre a dalra táncolnak a verandán, és egy egész kicsit elmosolyodott. A dal szövege pontosan kifejezte azt, amit Emily iránt érzett, és szinte látta maga előtt, ahogy összesimulva táncolnak rá, bár tudta, hogy jelenleg annak az esélye, hogy ők ketten valaha együtt legyenek, egyenlő a nullával. Kínzó fájdalom nyilallt a szívébe, ahányszor csak eszébe jutott a lány, és úgy érezte, egy-két pohár konyak talán kevés is lesz ahhoz, hogy enyhítse ezt a kínt.
Miután leültek egy asztalhoz a táncparkett mellé, a nő, aki Stephanie néven mutatkozott be, kiment a mosdóba, hogy rendbe szedje magát, Gavin pedig azonnal rendelt magának három felest, amiből kettőt azonnal le is döntött. — Meg se próbáld! — mondta villogó tekintettel a bátyjának. — Szóltam egy szót is? - kérdezte Colton, és hátradőlt a széken.
204
Nem, de látom rajtad, hogy miben sántikálsz - felelte Gavin dühösen. - Még egyszer mondom, ma este semmi kedvem hozzá. Colton összeráncolta a szemöldökét. Akkor, ha jól látom, inkább az önsajnálatban akarsz dagonyázni? — Fogalmad sincs, ugye? Tévedsz. Csak ahogy már mondtam, harcolj érte, vagy engedd el. Gavin megrázta a fejét, és felhajtotta a harmadik felest is. -Te csak ne oktass ki engem, Colton. Eszemben sincs, öcsi, te választasz. Vagy leiszod magad, és siránkozol Emily miatt — mondta, és megvonta a vállát -, vagy pedig a magad javára fordítod annak a gyönyörű ifjú hölgynek a sanyarú helyzetét, aki jelenleg éppen az orrát pú- derezi a mosdóban. — Azt akarod, hogy kihasználjak egy szerencsétlen nőt? - dühöngött Gavin, és kinyitotta a sört. — Nemcsak hogy az idegeimre mész, de még önmagadnak is ellentmondasz. Colton felnevetett. — Tudod jól, hogy mire gondolok. Légvárak miatt ne sza- lassz el egy lehetőséget. Bár Coltonnak igaza volt, ez szíven találta Gavint, ám Stephanie szerencsére abban a pillanatban visszajött, mielőtt valami durvát felelhetett volna a bátyjának. Bocsánat, hogy ilyen sokáig tartott - mosolygott a lány, és leült Gavinnel szemben. — Semmi baj — válaszolta Gavin. - Mit iszik? — Egy mojitót, köszönöm. Gavin intett a pincérnek, és leadta az újabb rendelést. Aztán közelebbről is szemügyre vette a lányt, és rájött, hogy Coltonnak igaza van: tényleg gyönyörű. Fényes, barna haja és mandulavágású szeme a sűrű szempillákkal máskor biztosan nagy hatást gyakorolt volna rá is — aznap este azonban sajnos nem. Ezért csak minimálisan vett részt a társalgásban, -
Z05
es I I iK.«l >l> saját belső küzdelmeivel volt elfoglalva. Szerencsére Colton helyette is szórakoztatta a lányt, és mindent megtett, hogy öccsét is bevonja a beszélgetésbe. Ahogy előrébb haladtak az estében, Gavinnck feltűnt, hogy Stephanie egyre gyakrabban pillant rá, furdalni is kezdte a lelkiismeret, hogy mindeddig hanyagolta a lányt. Rendelt egy újabb kört, aztán kicsit aktivizálta magát. Kiderült, hogy Stephanie egyetemista, újságírást tanul, jövőre fog végezni, és Lindhurstben nőtt fel, egy közepes méretű városkában, Long Islanden. Továbbá szereti a képzőművészetet, a zenét, az utazást, a finom ételeket, a családját, a barátait és a lusta nyári napokat. Bár szép és intelligens lány volt, Gavin képtelen volt megállni, hogy ne hasonlítsa össze percenként azzal, akiért megőrült, aki elvarázsolta, akire a világon a legjobban vágyott... Emilyvel... Ha Stephanie megszólalt, nem borzongott bele az egész teste. Ha nevetett, nem érezte a vágyat, hogy vele nevessen, és ha hozzáért a karjához, amit egyre sűrűbben tett meg, nem érzett az égvilágon semmit. Semmit. Ráadásul még rossz érzése is támadt miatta, mert a lánynak viszont ő szemmel láthatólag nagyon is bejött. Neki viszont Stephanie egyáltalán nem, és ezt el sem tudta titkolni. Ennek ellenére - talán mert végül is eleget ivott ahhoz, hogy elérje a kívánt hatást, vagy pedig sikerült meggyőznie magát arról, hogy Emily tévút - az este végén elkérte Stephanie számát. — Miért kellett velünk jönnie? — kérdezte Olivia undokul. — Szerinted én örülök neki? - suttogta Emily, és kidugta a fejét a próbafülkéből, mialatt Dillon anyja végtelen számú menyasszonyi ruha között válogatott a háttérben. - Jönni akart, és kész, én meg nem merek neki ellentmondani. Viszont héttől van valami jótékony célú vacsora, ahova hivatalos, úgyhogy mindjárt elmegy. Olivia pukkantott egyet a rágójával, és újabb fintorokat vágott. — Ez a nő olyan, baszd meg, mint a pestis. Mindent elpusztít, ami az útjába kerül. Mindig irtóztam tőle. Emily nagyot sóhajtott, hátat fordított Oliviának, és ide- oda illegette magát a Reem Acra ruhában. — Na, milyen? — kérdezte. Olivia az ujjára tekerte egyik szőke hajtincsét. — Őszintén vagy hízelkedőn? — Ne idegesíts, Liv! - felelte Emily, és csípőre tette a kezét. — Olyan vagy benne, mint egy hableány. — Emily megrázta a fejét. - Most mi van, csajszi? Te kérdezted — mondta Olivia, aztán mintha hirtelen kigyúlt volna a fejében egy lámpa, így folytatta: — Figyelj csak, szuper ötletem támadt! Mi lenne, ha te választanád a 206 ruhát, mivel ez a te esküvőd? Esküszöm, ha ez a plasztikbanya ide mer hozni még egy ruhát, hogy próbáld fel, elkapom, a térdemre fektetem, és jól kiporolom a valagát. — Kérlek, nyugodj meg! — Nem, Emily, nem nyugszom meg! Annyira kikészítettél ezzel a barom esküvővel, hogy már tényleg nem tudom, hol áll a fejem. Emily a homlokára szorította a kezét, és lehunyta a szemét.
—
Most erre mit mondjak? — Azt, hogy miért kell ezt az egészet ennyire elhamarkodni. Ne haragudj, de képtelen vagyok felfogni. Pöcsfej azt ígérte, ad neked egy kis időt a döntésre, aztán addig zaklatott, amíg bele nem egyeztél. De akkor is, Emily! Novemberben? Könyörgök - amikor már szeptember első hete van? — Már mondtam, Liv, hogy Dillon az utolsó unoka, és a nagymamája nagyon rossz állapotban van, félnek, hogy a nyarat már nem éri meg — felelte Emily, és megkérte a barátnőjét, hogy segítsen kigombolni a ruhát. - A család pedig szeretné, hogy ő is ott legyen az esküvőn. Igen, és ezen múlik a jövőd, hogy egy szerencsétlen, roskatag vénség túléii-e a szertartást, vagy sem. Tudod jól, hogy más oka is van. Tudod például, hogy milyen hosszú a várólista a Waldorf Astoriába? Három év, Olivia, három év! Dillon szüleinek szerencsére vannak kapcsolataik, és valaki lemondta, de csak ez az egy nap szabadult fel. Olivia segített Emilynek kibújni a ruhából. — Akkor is szeretnék egy-két dolgot hozzáfűzni, és nem érdekel, hogy tetszik-e neked, vagy sem. — Ne kímélj! — sóhajtotta Emily, és levette a fogasról az egyszerű szabású, fehér selyemruhát, amit ő választott. Egy: semmi baj nem lenne azzal, hogy három évet várj a Waldorfra, addig legalább át tudnád gondolni ezt az egészet. Emily szeretett volna közbeszólni, ám Oliviát nem lehetett leállítani. Barátnője a vállára tette a kezét, és mélyen a zöld szembe nézett. Kettő: azt valamiért elfelejtetted megemlíteni, hogy igazából Gavinbe vagy szerelmes. Emily egy pillanatig mozdulatlanul állt, aztán belebújt a nem hableány külsejű ruhába. — Tehát tudod, hogy szeretem. Olivia felhúzta a ruhán a cipzárt. A két barátnő tekintete találkozott a tükörben. — Igen, és azt is tudom, hogy mi történt köztetek... — Ne! — szakította félbe Emily, és gyomrában máris érezte az ismerős szorítást. Szörnyű állapotban van - suttogta Olivia a fülébe. - Trevor azt mondta, hogy még sosem látta ennyire maga alatt. Emily szívből sajnálta, hogy Gavin rosszul érzi magát, ám nem állt szándékában bedőlni egy ilyen régi trükknek. És Gavinnek sem. Bárhogy próbálta szépíteni azt a bizonyos éj207
szakát, tudta, hogy hiba volt, és nem lett volna szabad megtörténnie. — Nem akarok erről beszélni — suttogta, és lelépett a zsámolyról. — És te is szörnyű állapotban vagy, Emily. Ne mondd, hogy nem, mert látom. A buli óta teljesen megváltoztál. — Nem igaz, jól vagyok - felelte Emily, és megpróbálta lehúzni a cipzárt. - Részeg voltam, és rossz döntést hoztam. Az
egész csak egy rossz döntés volt. — Segítsek? - kérdezte Olivia kedvesen. — Igen - sóhajtotta Emily, akit a téma szemmel láthatólag felzaklatott. — Néha a rossz döntések vezetnek el a jó emberekhez, Emily — suttogta Olivia, miközben lehúzta a cipzárt Emily ruháján. Emily tenyerébe mélyesztette a körmeit, és beleborzon- gott ebbe a mondatba. Gavin az érzelmek sokkal nagyobb és sokkal veszélyesebb zűrzavarát indította el benne, mint ahogy gondolta. Még soha életében nem érzett ehhez foghatót senki iránt. Fájdalom, bánat, értetlenség, rettegés: ez csak néhány volt az érzések közül, amelyek jelenleg Emilyben kavarogtak. Igyekezett lecsillapodni, ám amikor sikerült volna, újabb stresszfaktor lépett a próbafülkébe egy Valentino nadrágkosztümöt, Hermès sálat és tűsarkú cipőt viselő nő személyében. — Donna — mondta Joan az esküvői tanácsadónak. Innentől már én is tudom intézni, köszönöm! A középkorú nő Emilyre nézett. — Minden rendben, Donna - mosolygott Emily. — Köszönöm a segítségét. — Nagyon szívesen, Miss Cooper. Szóljon, ha bármire szüksége van — felelte Donna, és kiment a szobából. — Emily, drágám, ugye azt a fehér selymet nem gondoltad komolyan? — kérdezte Joan sóhajtva. — Az túl egyszerű. \iu< Ueli i ii homokóra alakodhoz sokkal jobban passzol ez .1 / I lii- Saab folytatta, és felemelt egy ruhát, amitől Emily szó szerint émelyegni kezdett. Olivia gúnyosan felnevetett. — Viccelsz? Én azt sem engedném, hogy Emilyt abban temessék el, nemhogy így álljon az oltár elé. Úgy nézne ki benne, mint egy kakadu. Joan gyilkos pillantást vetett a lányra. — Neked aztán szépen felvágták a nyelvedet, ugye, Olivia? — Joan — nyúlt Emily a ruháért. — Én nagyon szeretem Elie Saabot, csak nem pont ezt a fazont - mondta, azzal visszaakasztotta a több tonna tollat a fogasra, és levette a Monique Lhuillicr ruhát, amit már korábban egyszer felpróbált. — Szerintem ezt választom. Nagyon tetszik rajta ez a csipkebetét meg a nyakkivágása is, meg direkt jó, hogy hosz- szú ujjú, nem fogok benne fázni. Joan felsóhajtott. — Pont a legelőnytelenebbet. Háromszor olyan szélesnek tűnik benne a csípőd, mint egyébként — mondta, mire Emily a döbbenettől eltátotta a száját. — Szent ég! — kiáltott fel Olivia. — Emily, te olyan vékony vagy, hogy nincs az a ruha, amiben a te csípőd szélesnek látszana - mondta, aztán gyilkos pillantást vetett Joan felé. — Egyébként meg szerintem is az a legjobb, nagyon szép vagy benne — folytatta, azzal vett egy nagy levegőt, és feltűrte az inge ujját, hogy beváltsa korábbi ígéretét.
Joan tekintete megkeményedett. — Könyörgök, ne! - avatkozott közbe Emily, és lefogta a barátnőjét. - Liv, szépen ülj le ide! - esdekelt, mire Olivia karba fonta a kezét, és dühösen levetette magát az egyik székre. — Rendben, felpróbálom, de Joan, neked nem kell lassan indulnod? Joan az órájára pillantott. — Jézusom, de igen! - kiáltotta, és felkapta a táskáját. — Akkor megbeszéltük. Felpróbálod az Elie Saabot, és mutat- tam Donnának egy trombita fazonú ruhát is, ami szerintem fantasztikusan állna rajtad. Kérlek, azt is nézd meg! Emily bólintott, és mosolyt erőltetett az arcára. Remek. Hívlak - mondta Joan, azzal sietős léptekkel távozott, miután villámló szemmel még egyszer végigmérte Oliviát. Amikor elment, Olivia felpattant a székről, mintha puskából lőtték volna ki. Ezt, ugye, nem mondod komolyan, hogy... Felpróbálom ezt a borzalmat? — szakította félbe Emily vihogva, mire Olivia is vihogni kezdett. Teljesen igazad van, én magam sem engedném, hogy abban temessenek el. Aztán Emily visszavette a farmerjét, piros, vállról lecsúszó felsőjét cs a fekete Converse tornacipőt. Aztán felkapta a táskáját, megkereste Donnát, tájékoztatta, hogy a Monique Lhuillier ruhát választja, majd Dillon hitelkártyájával kifizette az előleget, és megbeszélt még pár apróságot, például a következő próba időpontját. Ezenkívül egyeztettek egy kaliforniai butikkal is, ami majd Lisa ruháját intézi, mert ő lesz a menyasszony tanúja. Amikor mindennel végeztek, Emily megkönnyebbülten lépett ki az utcára, mert ez az egész kezdett túl komolyra fordulni. Éhen halok - mondta Olivia. - Van itt a közelben egy klassz szusibár, ahol elég jó a kaja. Megnézzük? Szuper. Pár házzal később megálltak a szusibár előtt, ám mielőtt beléptek volna, Emily megállt, és kutatni kezdett a táskájában. Na, Emily, mit csinálsz? - kérdezte Olivia, akinek keze már a kilincsen volt. Emily nem válaszolt, csak némán turkált tovább a hitelkártya-bizonylatok, a napszemüvege és egy vaskos sminkes táska között. Iszonyúan fáj a fejem, és tudom, hogy van nálam Advil, azt keresem felelte végül, aztán megkönnyebbülten felsó 209
hajtott, amikor végre megtalálta. Vidáman felnézett, és látta, hogy Oliviának a rémülettől elkerekedik a szeme. — Mi a baj? — kérdezte Emily, és átkarolta barátnője vállát. — Oöö, fordulj meg, Em! Emily értetlenkedve összeráncolta a homlokát, de azért engedelmeskedett. Istenem... Az étterem előtt Gavin BMW-je állt, a vezetőülésen Colton ült, és csóválta a fejét, Gavin pedig éppen kiszállt, és szemmel láthatólag nem volt egészen józan. — Szerzek asztalt — mondta Olivia. — Ne, várj! - suttogta Emily, és gyöngyözni kezdett a homloka az idegességtől. — Nem hagyhatsz itt! Olivia összehúzta a szemét, ám hangja nyugodt maradt: — Barátnőm, muszáj vele beszélned — mondta, azzal anélkül, hogy hátrapillantott volna, eltűnt az étteremben. Emilynek a szíve majd kiugrott a helyéről, amikor a fiú tántorogva elindult felé. — Részeg vagy - mondta Gavinnek köszönés helyett. — Te viszont gyönyörű - vigyorgott Gavin, és beletúrt sűrű, fekete hajába. Bár a fiú kócos volt és rendetlen, lógott róla a zakó, nyakkendője félrecsúszott, ingujját hanyagul feltűrte, Emily soha életében nem látott ennyire vonzó férfit, mint aki előtte állt. Az alkoholtól ráadásul még szexibb és rekedtesebb volt a hangja, úgyhogy Emilynek minden erejére szüksége volt, hogy valamiképp összeszedje magát. — Gyönyörű vagy és... menyasszony - mondta Gavin lassan, majd megfogta Emily bal kezét, felemelte és megnézte a gyűrűt. Emily, bármennyire akarta, képtelen volt elhúzni a kezét. A fiú még így, ilyen állapotában is megbabonázta. - Én biztos nem ennyire gagyit vettem volna... Tudod, nekem sok pénzem van. Ez a szép kéz... jobbat érdemel... Elegánsabbat... Körülöttük hömpölygött a tömeg, de ők észre sem vették, csak álltak kéz a kézben. Ahogy a dudáló kocsikat, a délutáni
210
r
csúcsforgalom zaját és a bárokból kiszűrődő zenét sem érzékelték. A külvilág egy pillanatra megszűnt számukra. Csak ők voltak ketten, senki más. Aztán Emily elfordította a tekintetét, illetve elfordította volna, mert Gavin megfogta az állát, és kényszerítette, bog)' ránézzen. A múltkori találkozásunk után nem hittem volna, hogy Dillon lesz a szerencsés férfi, aki gyűrűt húzhat erre a csinos ujjra. Emily nagyot nyelt, és most nem fordította el a tekintetét. Nézte Gavin szemét, és az elszántság, amit kiolvasott belőle, olyan erővel hatott rá, mint egy légkalapács. Részeg voltam - nyögte ki végül. — És... azt hittem, hogy utána majd sikerülni fog, hogy kivesselek a szervezetemből. Gavin hüvelykujjával lassan végigsimította Emily száját, aztán suttogva azt mondta: Kislány, te pont annyira fogsz engem kivetni a szervezetedből, amennyire én téged az enyémből. Semennyire. Még mielőtt felfoghatta volna Gavin szavait, a fiú lehajolt, és megcsókolta. Emily próbált elhúzódni, de hiába, Gavin olyan erősen fogta, hogy nem tudott mozdulni. Aztán még egyszer utoljára ajka közé szívta Emily ajkát, amitől a lány kis híján elélvezett, majd diadalmas mosoly ült ki az arcára, amit Emily sajnos nem látott, mert csukva volt a szeme. Aztán Gavin elengedte a lányt, sarkon fordult, Emily pedig csak kapkodta a levegőt, és nézte, ahogy a fiú beszáll a kocsijába, és eltűnik a forgalomban. Miután a sokk és a mámor kombinációja kiürült a szervezetéből, Emily remegő lábbal, nedves bugyiban és lelkében még nagyobb zűrzavarral visszament az étterembe, s most még nagyobb szüksége volt egy kis töményre, mint korábban.
211
Mindenfajta vallomás
Emilynek sikerült meggyőznie magát arról, hogy mentálisan teljesen készen áll, aztán kiderült, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Miközben Dillonnal egymás után köszöntötték az eljegyzésükre érkező vendégeket, egyre inkább úrrá lett rajta a félelem. Percenként az órájára pillantott, elméjében ide-oda cikáztak a gondolatok, és tudta, hogy hamarosan Gavin szemébe kell néznie. Szinte érezte, ahogy idegsejtjei egyesével megsemmisülnek az elviselhetetlen teher súlya alatt. Csak akkor nyugodott meg egy kicsit, amikor Dillon gyengéden megsimogatta a karját. Ma este történjen bármi, a vőlegényére kell koncentrálnia - csak rá —, akkor is, ha nagyon13 nehéz lesz. — Jól vagy? — kérdezte Dillon, és átölelte a menyasszonyát. Majd könnyed csókot nyomott a szájára, és kikotorta a haját az arcából. — Igen, jól — felelte Emily, és végighúzta a kezét Dillon fekete öltönyének hajtókáján. — Gyönyörű vagy ma este - búgta Dillon. - Lehet, hogy ma édesség helyett téged eszlek meg. — Hallak, Dillon, nehogy azt hidd, hogy nem — hangzott fel Lisa hangja mögöttük. — Légy szíves, ne beszélj úgy a kishúgomról, mint egy édességről! Dillon elvigyorodott, és közelebb húzta magához Emilyt. — De ha egyszer az, egy édes, drága kislány. Nem tudok vele betelni.
212
Emily megrázta a fejét, és felnevetett. Oké, de kérlek, kímélj meg a részletektől — felelte Lisa, és belekarolt a húgába. — Válthatnék néhány mondatot négyszemközt Emilyvel? - kérdezte. Persze - felelte Dillon, és még egyszer megcsókolta a lányt. Amikor a két nővér végigment a termen, Emily rögtön látta, hogy Dillon nem sajnálta a pénzt. Az étterem valóban gyönyörű volt. A sarokban mahagóni bárpult állt, a kilátás a kikötőre nyílt, és a vendégek mélyvörös bőrkanapékra vagy -székekre ülhettek. Az ablakokon lámpafüzérek lógtak, rajtuk kívül egy félig kivilágított csillár szolgáltatta a világítást, a romantikus hangulatot pedig egy kandalló, egy zongora és halk zeneszó fokozta. Lisa a húgát egy üres terembe kalauzolta, majd becsukta az ajtót maguk mögött. Mi a baj? Látom rajtad, hogy teljesen ki vagy készülve - mondta, és húga vállára tette a kezét. Emily kikotorta arcából a haját, és halványan elmosolyodott. — Ennyire látszik? — Nem, de én ismerlek — mondta Lisa szelíden, és megfogta Emily kezét. — Itt van már? Nincs. Hidd el, ha itt lesz, azonnal fel fogod ismerni - felelte Emily, és idegesen fölnevetett. Majd beleharapott a szája sarkába, és halkan hozzátette: - Annyira szeretném, ha anya itt lenne! — Én is, édesem, hidd el - mondta Lisa, és átölelte a húgát. Emily magához szorította Lisát, és anyjára gondolt, akit még mind a ketten gyászoltak. Amúgy is kusza érzéseihez most a bánat is csatlakozott. — De még ha anya itt lenne is, ugyanezt mondaná: tedd, amit a szíved diktál, és ő sem hozhatná meg a döntést helyetted. Én csak annyit szeretnék tudni, és biztos vagyok benne, hogy anya is ezt kérdezné: tényleg ezt akarod? Emily egy pillanatra habozott, aztán bólintott. Rendben, akkor menjünk, és élvezzük a nagy napodat - mondta Lisa, azzal maga után húzta Emilyt a főterembe. A vendégek száma időközben duplájára nőtt, főleg Dillon családtagjai, kollégái és barátai jöttek. Emily legtöbbjükkel már találkozott különféle családi eseményeken, ám most nem tudta volna megmondani, hogy pontosan ki kicsoda. Ami azt illeti, azoknak az embereknek, akiket Emily név szerint ismert, egyetlen asztal bőven elég lett volna. A zsúfolt teremben Emily hirtelen nagyon egyedül érezte magát — amíg tekintete nem találkozott a Gavinével. Abban a pillanatban Emily számára megszűnt a külvilág. A zene elhalkult, a beszélgetés suttogássá szelídült. A mágikus erő ismét ott feszült közöttük — 213 ezt nem tagadhatta akkor sem, ha mások esetleg nem vették észre. Ott volt, ellentmondott a valóságnak meg a józan észnek — és Emily egyre kevésbé tudott neki ellenállni. Gavin grafitszürke öltönyt viselt, ami előnyösen hangsúlyozta izmos és mégis karcsú testét, hozzá fehér inget és hal- szálkás nyakkendőt. Sűrű, fekete haja kicsit nedvesnek tűnt, mintha zuhanyozás után lusta lett volna megszárítani. A fiúból egyszerre áradt a siker, a magabiztosság és az elegancia, ugyanakkor volt benne valami esendő. Bár mellette az egyik leggyönyörűbb nő állt, akit Emily életében látott, tekintetét Emilyre szegezte. Aztán rámosolygott, és Emily lelkében az érzelmek egész tárháza igyekezett a felszínre törni.
Ö az? - kérdezte Lisa, és megszorította húga izzadt, remegő kezét. Emily bólintott, aztán gombóccal a torkában nézte, ahogy Dillon Gavinhez lép, majd int, hogy csatlakozzon hozzá. Emily vett egy mély levegőt, megnedvesítette kiszáradt ajkát, és remegő léptekkel elindult a két fiú felé. Istenem, de gyönyörű, gondolta Gavin, ahogy nézte a feléjük közeledő lányt. Emily smaragdzöld estélyi ruhát viselt ezüstszín, pántos magas sarkúval, és szinte nem is lépett, har~ —
nem siklott a parketten, kecsesen, mint egy táncosnő. Gavin nem tudott betelni a lány szépségével, Emily támadás volt az összes érzéke ellen: az illata, az íze, a mély, buja hangja, a puha bőre - hiába markolta egyre szorosabban Stephanie derekát, képtelen volt levenni a szemét Emilyről. Minden porcikáját kívánta, és a kis kóstoló után, amit a lányból kapott, csak még jobban vágyott utána. Amikor Emily és Lisa odaért hozzájuk, Dillon átkarolta a menyasszonyát, és magához ölelte: — Kislány, bemutatom Stephanie-t, Gavin barátnőjét. — Örülök, hogy megismertelek, Stephanie — felelte Emily erőltetett mosollyal. — Én is - felelte a lány, és a füle mögé kotort egy mézszínű hajtincset. Stephanie porcelánbőre még jobban hangsúlyozta hatalmas, borostyánszín szemét. Gratulálok az eljegyzésedhez. — Köszönöm - felelte Emily. — Én is gratulálok - mondta Gavin, és sokatmondó pillantást vetett Emilyre. Gavin hangja halk volt, hűvös és összeszedett, ezért Emily úgy érezte, a helyzet csak őt viseli meg, úgyhogy összeszedte magát, és mosolyogva megköszönte a gratulációkat. — Jól sejtem, hogy ti kerten rokonok vagytok? - fordult Gavin Lisa felé. — Csak mert nagyon hasonlítotok egymásra. — Igen - felelte Lisa —, Emily testvére vagyok. — Húga vagy nővére? — villantotta fel Gavin híres, göd- röcskés mosolyát. — Milyen kedves fiú — nevetett Lisa, és a húgára nézett. - Tíz évvel idősebb vagyok, de köszönöm a bókot. — Igen, nagyon kedves fiú — mondta Emily rezzenéstelen arccal. Gavin fanyarul elmosolyodott, de nem szólt egy szót sem. — Hát, ehhez nekem is lenne némi hozzáfűznivalóm, de megtartom magamnak — szólt közbe Dillon. — Most viszont muszáj innom valamit. 214 Kislány, hozzak neked még egy pohár bort? Emily úgy érezte, egyetlen mód van rá, hogy valahogy túlélje ezt a mai estét. — Inkább valami erősebbet szeretnék. - Dillon bólintott, és elment. Gavin Emilyre kacsintott, aki biztos volt benne, hogy a fiú pontosan tudja, ő milyen pokoli kínokat él át, és kifejezetten élvezi. Legszívesebben jó nagyot behúzott volna neki, ám nem időzhetett túl sokat ennél az egyre kellemesebb gondolatnál, mert a következő percben megérkezett Trevor és Falion, akik a buli óta együtt voltak, és úgy tűnt, jól
kiegészítik egymást - mint tűz és jég. Legalábbis Emily szerint, aki tudta, hogy Dillon nem osztja a véleményét, sőt értetlenül állt az egész kapcsolat előtt. így viszont kénytelen volt elfogadni azt, hogy ő és Falion barátnők, és azt is, hogy Falion lesz az egyik nyoszolyólánya. Stephanie és Falion is bemutatkozott egymásnak, aztán Frevor táncra kérte az ifjú menyasszonyt, és a parkettre vezette. A zongorista éppen egy Frank Sinatra-számot játszott, a Summer Windex. — Nem is tudtam, hogy szeretsz lassúzni — mondta Emily Trevornak, amikor lassúzni kezdtek. — Nem, igazából utálok — nevetett Trevor. — Csak szerettem volna tisztázni veled, amit a múltkor mondtam. Emily tudta, hogy Trevor a Gavinnel való kapcsolatára utal. Nagyon meglepődött, amikor Trevor felhívta, és elmondta a véleményét. Igaz, nem volt vele agresszív vagy támadó, de Emily azért megértőnek sem nevezte volna. — A — bólintott Emily. — Azt mondtad, hogy ez az egész nagyon kellemetlen, és nem akarsz választani a barátaid között. Megértettem, és azóta semmi sem történt közöttünk. Trevor arca ellágyult, és lehalkította a hangját. — Emily, én mindig úgy tekintettem rád, mint fogadott húgomra, és szeretnék tőled bocsánatot kérni azért, amit
215
mondtam. Semmi közöm hozzá, hogy mi van közterek Gavinnel, és ahhoz sem, hogy folytatjátok-e, vagy sem. felnőtt emberek vagytok, és ez a ti életetek. Igen, Dillon is a barátom, és ezért a helyzet kicsit kellemetlen nekem, de majd megoldom. Trevor, azóta már menyasszony vagyok, és mint mondtam, Gavinnel nincs köztünk semmi - suttogta Emily elkomolyodva, mire Trevor cinkosan elvigyorodott. — Komolyan mondtam - ráncolta össze Emily a homlokát. — Most miért nézel így rám? Emily, lehet, hogy szemüveges vagyok, de nem vak. Mit akarsz ezzel mondani? - kérdezte Emily, és kicsit hátrébb húzódott, illetve húzódott volna, de Trevor nem engedte. Azt, hogy gyerekkorom óta ismerem Gavint, és tudom, hogy milyen kitartó, mindig megszerzi, amit akar. Téged nem ismerlek olyan régen, mint őt, de látom az arcodat, ha ránézel, és az mindent elárul. Emily egy pillanatra megtorpant. Erről nem szeretnék beszélni - mondta, és igyekezett természetesen viselkedni. Előttem nem kell megjátszanod magad. Köszönöm szépen, apa, hogy megadtad az áldásodat, de erre most igazán nincs semmi szükség — nevette el magát Emily. - Úgyhogy beszéljünk inkább valami másról. Rendben — mosolygott Trevor. — Mit szólsz ahhoz, hogy Dillon elutazik? Elutazik? Nekem nem is mondta. Igazából együtt megyünk. A cég Floridába küld minket, hogy tárgyaljunk egy új potenciális ügyféllel, Takatsuki Yamamotóval, a japán mogullal — mondta Trevor, bár a nevet csak többedik próbálkozásra tudta kiejteni. Emily összeráncolta a homlokát. Várj egy kicsit! Dillon azt mondta, hogy őt már sikerült megszereznetek.
216
Nem, még nem! - rázta meg Trevor a fejét. w — Összekevered valakivel. Rajta még dolgozunk. Emilynek úgy rémlett, hogy Dillon pont ezzel az ügyféllel találkozott New Jersey-ben aznap, amikor lemondta a pikniket a Central Parkban. Igaz, azóta annyi minden történt, hogy megesküdni azért nem mert volna rá. Gondolataiból maga Dillon zökkentette ki. Szabad? — kérdezte Trevortól. Trevor meghajtotta magát. Parancsára, uram. Később beszélünk — mondta, azzal visszament a barátaihoz, akikhez időközben Tina és Olivia is csatlakozott. Jól érzed magad? — karolta át Dillon mosolyogva Emily derekát. Igen, köszönöm, bár néha úgy érzem, hogy kicsit sok ez így egyszerre. Kérdezhetek valamit, Dillon? Ha azzal kapcsolatos, hogy este hogyan fogom letépni rólad a ruhát, csak bátran. Komolyan beszélek - sóhajtott Emily. Oké, oké — nevetett Dillon. — Ki vele! Miért mondtad azt, hogy New Jersey-ben vagy, amikor a Central Parkban kellett volna találkoznunk? Dillon oldalra hajtotta a fejét, és szorosabban markolta Emily derekát. Azért, mert New Jersey-ben voltam. Hogy jutott ez most eszedbe? Miért kell Floridába menned? Dillon megállt, és összehúzta a szemét. Kérdésre miért kérdéssel válaszolsz? Azért, mert nem válaszolsz az enyémre — felelte Emily, anélkül, hogy egyetlen taktust is elhibázott volna. Emily, mégis mi a faszra célzol? - kérdezte Dillon, és elengedte a lány derekát. Emily összerezzent a hangnemtől, és pár pillanatig némán tanulmányozta vőlegénye arcát. -
217
Azt mondtad, azért nem tudsz velem találkozni, mert váratlanul New Jersey-be kellett menned, hogy találkozz valami japán fószerral, aki csak azért repült ide, hogy személyesen veled találkozzon. — Igen, Emily, és ez így is volt. Találkoztam vele, és aláírta a szerződést. Áruld el végre, hogy mi a faszt akarsz! — Trevor — sóhajtotta Emily, még mindig döbbenten a fiú reakciójától — éppen most mesélte el, hogy nemsokára Floridába utaztok, hogy tárgyaljatok egy új, potenciális ügyféllel, akit véletlenül pont úgy hívnak, mint azt a japán úriembert, aki aznap New Jersey-ben már aláírta a szerződést mondta, majd karba tett kézzel várta a választ. Dillon körbenézett a teremben, és látszott, hogy fogalma sincs, erre mit mondjon. Aztán vett eg)' nagy levegőt, és visz- szanézett Emilyre: — Oké, hazudtam. — Tessék? — kérdezte Emily, és nem akart hinni a fülének. — Akkor hol voltál? — Aznap reggel - kezdte Dillon, és közelebb húzta magához a lányt - hoztam el az eljegyzési gyűrűt. Volt valami probléma a foglalattal, és feltartottak. Én meg kurva ideges voltam, már attól féltem, hogy másikat kell vennem. Még mielőtt Emily bármit válaszolhatott volna, megjelent mellettük Joan, akinek szoros kontya csak még inkább hangsúlyozta mimika nélküli arcvonásait. — Dillon, megjött Bruce bácsi és Mary néni, és nem maradnak soká, mert nem érzik jól magukat. Kérlek, gyertek oda, és üdvözöljétek őket — mondta, azzal állával két ember felé bökött, akik szemmel láthatólag kényelmesen ültek a terem túlsó végén egy asztalnál. Igaz, mindkettőjük mellett ott volt az inhalálókészülék. — Persze, egy perc — mondta Dillon, és megfogta Emily kezét. — Nekem előbb a mosdóba kell mennem - válaszolta a lány. — Menjetek nélkülem, én is mindjárt csatlakozom. —
218
Dillon beletúrt a hajába, majd bólintott. Emily sóhajtva nézte, ahogy anyjával keresztülvág a termen. Nem kellett a mosdóba mennie. Rendeznie kellett kavargó gondolatait. Nem értette, hogy Dillon miért hazudott neki még akkor is, amikor ő már megmondta, hogy tud a floridai útról. Azt értette, hogy aznap reggel miért kellett füllentenie — feltéve, ha tényleg a gyűrűt vette meg—, de most miért nem mondta meg az igazat? Emily intett az egyik pincérnek, aki egy tálca pezsgővel közeledett, aztán elvett két poharat, és az egyik tartalmát azonnal fel is hajtotta. Ügy érezte, megérdemli. Aztán elindult a terasz felé, miközben érezte, hogy Gavin őt figyeli. Gavin arrébb csúszott a székén, és nézte, ahogy Emily kimegy a teremből. A lány ma este különösen szép volt, úgy festett, mint egy hercegnő, ő pedig bármit megadott volna azért, hogy megérinthesse. Barátai vidáman beszélgettek és nevetgéltek körülötte, ő viszont mindenképpen ürügyet akart találni, hogy a lány után mehessen. Trevor ajánlata éppen kapóra jött. Kinek mit hozhatok? — kérdezte. -Tina és én Alabama Slammert kérünk - mondta Olivia, aki éppen ezüst ruhájának a pántját birizgálta. - Sőt, ha lehet, fejenként rögtön kettőt. Trevor bólintott. Gavin szintén felállt. Én is kérek egyet, de veled megyek. Te kérsz valamit? — fordult Stephanie-hoz. Nem, köszönöm - felelte a lány. Gavin, bár sunyi, alattomos kígyónak érezte magát, gyorsan körülnézett, és megkereste Diliont a tömegben. Az ifjú vőlegény néhány, nagyjából vele egyidős fiúval beszélgetett, akiket Gavin a volt osztálytársainak tippelt. Trevor sejtette, hogy barátja valami rosszban sántikál - Gavin legalábbis ezt olvasta le az arcáról. Te nem is kérsz semmit, ugye? — kérdezte Trevor a pultnál, miközben leadta a rendelést. Nem — ismerte be Gavin. - Beszélnem kell Emilyvel. Kérlek, addig tartsd szemmel Diliont! És Stephanie? Olivia majd elszórakoztatja, nem lesz semmi baja. Haver, a tűzzel játszol — csóválta meg Trevor a fejét. Csak tedd meg, amire kérlek! — mondta Gavin, majd anélkül, hogy egyetlenegyszer hátranézett volna, átvágott a tömegen a sok szmoking és estélyi ruha között. Emily a teraszon állt, barna hajába belekapott a hűvös, szeptember végi szél. Bár a lány háttal állt neki, a teste mintha megérezte volna, hogy a fiú figyeli. Gavin mindent megtett, hogy kiverje a lányt a fejéből. Az elmúlt néhány hét maga volt a pokol, és minden önfegyelmét össze kellett szednie, hogy ne zaklassa Emilyt a munkahelyén vagy otthon, amikor tudta, hogy Dillon nincs vele. Most azonban, hogy újra meglátta a lányt, önuralma semmivé lett, sőt úgy érezte magát, mint egy megszállott. Az erő, amivel kívánta a lányt, még saját magát is meglepte, nem gondolta volna, hogy ekkora szenvedély lakozik benne. Nem is értette, hogy a teste miért nem hullott még atomjaira a pusztító tűztök Közelebb lépett a lányhoz, aki a lépések zajától összerezzent, és gyorsan megfordult. Mit keresel itt? — kérdezte, és hangja megremegett. Beszélnem kell veled — felelte Gavin. Már csak néhány lépés választotta el Emilytől.
Nincs miről beszélnünk - mondta Emily, és újra hátat fordított. De igen, Emily, rengeteg dolgot meg kell beszélnünk, úgyhogy légy szíves, fordulj meg, és nézz rám! — mondta Gavin ellentmondást nem tűrően, és a lány mellé lépett. Emily még sosem hallotta Gavint ilyen hangnemben beszélni - annyira megdöbbent tőle, hogy szíve biztosan kihagyott egy-két dobbanást. Gavin úgy nézett rá, mintha olvasna a gondolataiban, ő pedig meztelennek érezte magát a fiú fürkésző tekintete előtt. Gavin annyira szexi volt, veszélyes és magabiztos, hogy Emilynek esélye sem volt vele szemben. Bár most arrogánsán viselkedett, Emily iszonyúan kívánta, ezért minden további ellenkezés helyett karba fonta a kezét, mint egy dacos tinédzser, és várakozóan a fiúra nézett. Emily, érzel engem akkor is, ha nem vagyok veled? Emilyt annyira meglepte a kérdés, hogy zavarában idegesen felnevetett. Ez meg milyen kérdés? Az most teljesen mindegy - felelte Gavin határozottan. - Mert én olyankor is érezlck, úgyhogy légy szíves, válaszolj! Már megint itt tartunk? Igen. És ez a csinos kis szájacska most válaszolni fog. A jégkirálynő, akinek Emily mostanáig mutatta magát, ebben a pillanatban megsemmisült, apró szilánkokra tört a vágy, a szenvedély és az akarat együttes súlya alatt. Nem volt visszaút. Emily többet nem tagadhatta le érzéseit — sem önmaga, sem pedig a férfi előtt, akit szeretett. Be kellett ismernie, még ha a puszta gondolattól görcsbe rándult is a gyomra. Szóval hallani akarod? - sziszegte. Igen, hallani akarom - mondta Gavin, aztán arcán kaján mosollyal beszívta alsó ajkát a fogai közé, mert tudta, hogyha valaminek, akkor Emily ennek a gesztusnak biztosan képtelen ellenállni. Rendben, Gavin. Azt akarom, hogy dugj meg, méghozzá annyira akarom, amennyire te is meg akarsz engem dugni - suttogta ingerülten. - Az első pillanattól kezdve, ahogy megláttalak, dugni akarok veled. Sőt, rólad álmodom. Erezlek, ha nem vagy velem. És még maszturbálás közben is rád gondolok. Most boldog vagy? Nem, Gavinen látszott, hogy nem boldog. Emily vallomása megdöbbentette, megbántotta és felidegesítette, de boldoggá pont nem tette. Azt hiszed, hogy ez az egész csak erről szól? A kúrásról? Emily ismét felnevetett. -
220
Ugyan már, ne fárassz. Mi másról? Tudom, hogy bizonyos dolgokban naiv vagyok, meg vidéki, de azért nem teljesen hülye. Emily cinikus kirohanása ellenére is annyira törékeny és annyira esendő volt, hogy Gavin legszívesebben ott azonnal a karjába kapta volna, hogy megvédje mindentől és mindenkitől. Ehelyett csupán átkarolta, és a terasz távolabbi végébe vezette, ahova nem lehetett odalátni az étteremből. Igaz, idáig szerencséjük volt, viszont bármelyik percben lebukhatnak. Mit csinálsz? - suttogta Emily, és megpróbálta magát kiszabadítani. Hiába. Gavin határozott mozdulattal a falnak támasztotta, és mélyen a szemébe nézett. Nem, Emily, ennek semmi köze a kiíráshoz — suttogta. Semmi? - zihálta Emily, és kikotorta a haját az arcából. — Semmi. Tudod jól, ha akarom, már megtehettem volna - felelte Gavin, karjával Emily feje fölé támaszkodott, és testét a lányéhoz szorította. Emily próbálta ellökni, de nem volt rá esélye. — Méghozzá úgy, hogy te is nagyon élvezted volna — suttogta Gavin a fülébe —, de abbahagytam, mert nem ezt akarom. — Akkor mit akarsz, Gavin? Mi az, amit akarsz? - kérdezte Emily, és a tehetetlenségtől majdnem elsírta magát. Gavin megfogta Emily állát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. — Hogyhogy mit, Emily? Azt, hogy velem legyél, érted? Velem, és ne mással! Te hozzám tartozol! Azt akarom, hogy minden reggel mellettem ébredj! Minket a sors egymásnak teremtett, tudom és érzem! Egészen biztos vagyok benne, ugyanúgy, mint például abban, hogy az élethez oxigén kell! Emily lélegzet-visszafojtva, könnybe lábadt szemmel hallgatta Gavint, és már éppen válaszolni akart valamit, amikor Gavin a szájára tette a kezét. A teraszon Trevor és Dillon közeledett. Emily rémülten nézett Gavinre. — Hol van? - kérdezte Dillon. Hangja dühös volt, ugyanakkor aggódó is. — És hol a faszban van Gavin? Emily szíve olyan hangosan vert, hogy biztos volt benne, Dillon mindjárt meghallja. Különösen, hogy csak pár lépés választotta el őket egymástól. Gavinnek el kellett intéznie egy fontos telefont, a teremben pedig túl nagy volt a zaj, úgyhogy felment az emeletre - mondta Trevor, aztán párat krákogott. — Menjünk vissza, megkérem Oliviát, hogy nézze meg Emilyt újra a mosdóban. Emily hallotta, hogy Dillon nagyot sóhajt, aztán a lépések eltávolodtak. Emily megkönnyebbülten fellélegzett, sokatmondó pillantást vetett Gavinre, aztán elindult vissza, a vendégek közé, Gavin azonban utánaszólt, és hátulról átkarolta. — Sose bántanálak, Emily — suttogta, és megsimogatta a lány karját. — Kérlek, ne harcolj többet ellenem! Ne harcolj az érzéseid ellen! Emily nem fordult meg, bár beleremegett a fiú érintésébe. Remegő lábbal visszament a fogadásra, és csak egyetlen dolgot akart: egy jó erős itallal minélZ25 előbb kiütni magát. Gyorsan körülnézett, szerencsére Diliont sehol sem látta, ezért elvegyült a vendégek között, és igyekezett nem arra gondolni, hogy mi történt volna, ha Dillon rajtakapja őket. Hirtelen valaki megfogta a könyökét, mire egy pillanatra görcsbe rándult a gyomra, ám szerencsére Olivia volt az. — Gyere! — mondta gyorsan, és az étterem bejáratához terelte Emilyt, ahol a kezébe -
nyomott egy üveg aszpirint. — Mondd azt Dillonnak, hogy megfájdult a fejed, ezért szóltál a recepción, hogy hozzák ide a kocsit, mert a kesztyűtartóban hagytad a gyógyszert. — De Dillonnál van a parkolójegy. Ne törődj vele, haverom a recepciós. Régen dugtunk — mondta Olivia, azzal a tagbaszakadt fiatalember felé bökött. Emily kis híján felvihogott, és meglepetten nézett a barátnőjére. Most mi van? - felelte Olivia sértődötten. - Ez még a pasizós korszakomban volt. Különben is tartozik nekem egy
22 6
s/ívességgel. Már beszéltem vele, ha kérdezik, ugyanezt fogja mondani. Emily bólintott. És szerinted el fogja hinni? Hát, a kedves vőlegényed egy kicsit ideges — felelte Olivia elfintorodva -, de erre nem tud mit mondani — tette hozzá, azzal a két lány visszament a vendégek közé. Emily elsőként Gavint vette észre, aki akkor jött vissza a teraszról: tekintetük egy pillanatra találkozott. Aztán a fiú Stephanie mellé lépett, megfogta a kezét, és néhány percig beszélgetett vele, majd karján a lánnyal elindult Emily felé. Csajszi, fogd fel humorosan! — nevetett fel Olivia. Emily szigorú pillantást vetett a barátnőjére. A helyzetet mindennek lehetett nevezni, csak humorosnak nem. Sokkal inkább volt fájdalmas, kínos és zavarba ejtő, ám még mielőtt egyetlen szót válaszolhatott volna Oliviának, a pár odaért hozzájuk. Bár Gavin mosolygott, Emily fájdalmat olvasott ki a tekintetéből. Késő van, mennünk kell. Mondd meg Dillonnak, hogy hívom a héten. Emily bólintott, és nagyon szeretett volna valami vigasztalót mondani a fiúnak. Tudta, hogy ma este valószínűleg mindketten szomorúan fekszenek majd le — ő legalábbis minden bizonnyal. Megmondom - felelte, bár hangja inkább csak suttogás volt. Örülök, hogy megismertelek - mosolygott Stephanie. — Még egyszer gratulálok neked is meg a vőlegényednek is. Köszönöm — felelte Emily. Olivia átölelte Gavint, aki — miután még egy utolsó pillantást vetett Emilyre barátnőjébe karolt, és elindult a kijárat felé. Emily, bár szinte alig ivott valamit, tompának érezte magét. Tompának és üresnek, ez pedig így maradt az este hátralevő részében. Oliviának igaza volt. Dillon elhitte azaszpirines történetet, ám ettől Emily nem könnyebbült meg. Bár udvariasan elbeszélgetett a vendégekkel, egyfolytában Gavin szavai csengtek a fülében, illetve éles késként hatoltak a szívébe. Pár hónappal ezelőtt úgy érezte, ő az, aki átlát a fiún, és úgy ismeri, mint a tenyerét. Most rá kellett jönnie, hogy ez pont fordítva van. 14 Összetörve
227 ahogy megkerüli a Emily ismét köhögő rohamot kapott. Tekintetével követte Diliont, taxit. Pocsékul érezte magát, minden porcikája sajgott, és nem csak azért, mert tudta, hogy Gavin is ott lesz ma este. Nem is értette, Dillon hogyan tudta rábeszélni, hogy kimozduljon, valószínűleg vőlegénye ellentmondást nem tűrő stílusa hatott rá. Dillon, aki már most sem volt egészen józan, végül becsúszott mellé a hátsó ülésre, és bediktálta a címet a sofőrnek. Dillon ellenőrizte, hogy megvan-e a tárcája, aztán Emilyre nézett. Kislány, ne csináld! Már biztos, hogy jobban vagy. Dillon alkoholszagú leheletétől és a benne ható gyógyszerek kombinációjától Emily
meg volt győződve, hogy még a végén odarókázik a taxiba. Nem, Dillon. Nem vagyok jobban - sóhajtotta, és az ablaknak támasztotta a homlokát. Egy zsúfolt bár volt az utolsó hely, ahova kívánkozott. — Nem értem, miért olyan fontos, hogy én is ott legyek. Dillon megrázta a fejét, és átkarolta Emily vállát. Azért, mert ma van Trevor szülinapja. Igen, de már beszéltem vele. Mondtam, hogy beteg vagyok, nem megyek, és megértette - mondta Emily egy újabb köhögő roham közepette. Jó, de tudod, hogy holnap reggel Eloridába utazom - mondta Dillon, es ölébe vette a lány lábát. - Nem akarsz elbúcsúzni tőlem, mielőtt elmegyek? — Tudod jól, hogy nem erről van szó — felelte Emily, és újból köhögni kezdett. — Búcsúestet otthon is tarthattunk volna. Különben sem értem, miért ragaszkodsz a mai estéhez, amikor hajnalban indul a géped. Dillon közelebb csúszott, és becsempészte a kezét Emily ruhája alá. — Az nekem meg se kottyan, kislány. Sőt, még előtte más terveim is vannak veled - mondta, és kacsintott egyet. — Ugye, nem gondolod, hogy ma este még dugni is fogunk - sóhajtott Emily, és megpróbálta eltolni a fiú kezét. Nem is értette, hogyan juthatott ez egyáltalán Dillon eszébe, amikor ő tényleg beteg, nem szimulál. Dillon határozott mozdulattal megragadta Emily karját, magához rántotta a lányt, és combját lába közé szorította. — Nem gondolom, hanem tudom - lihegte, és belenyalt Emily fülébe. - Pár napig nem leszek itt, muszáj előtte kiengednem a gőzt. — Engedj el, Dillon! Részeg vagy! - tiltakozott Emily, miközben a sofőr a visszapillantóban nézte őket. Végül jó nagyot köhögött a fiú felé, hátha a bacilusok elveszik a kedvét a további nyúlkálástól, ám sajnos nem így történt. Ha Dillonon múlt volna, ott helyben a magáévá teszi, ám szerencsére megszólalt a telefonja, így Emily megmenekült. Igaz, a biztonság kedvéért kicsúszott az ülés szélére, és táskájából meg kabátjából barikádot épített maguk közé. Emilyben egyre nőtt a feszültség. Nemcsak Dillon sosem lankadó libidója miatt, hanem mert tudta, hogy a klubban Gavin is ott lesz. Bár az eljegyzés óta nem találkoztak, a fiú mégis ott volt minden gondolatában, mint egy gyönyörű, ám mégis kínzó vágykép: akkor is, amikor tanított, akkor is, amikor Dillonnal lakást kerestek, és akkor is, amikor az esküvőt szervezték. Utolsó találkozásuk Emilyt felkavarta, még jobban összezavarta, és azóta szinte minden a fiúra emlékeztette. Furcsán és szórakozottan viselkedett, ha például meghallott egy dalt, amiről tudta, hogy Gavin szereti, azonnal abbahagyta, amit csinált, és elrévedő tekintettel 228csak bámult maga elé. A fiú irányította az érzéseit, érzékeit és az idegrendszerét. Ugyanakkor tudta, hogy ez nem helyes, különösen nem pár héttel az esküvője előtt. Gyűlölte magát azért, mert tehetetlen a fiúval szemben, és mert olyan érzéseket mozgat meg benne, amelyeket legszívesebben örökre eltemetne. Gavin ráadásul követelőzött, azt akarta, hogy tegye kockára érte az egész életét. Kérdőjelezze meg közelgő esküvőjét, és kérdőjelezze meg a szerelmét az egyetlen férfi iránt, akire mindig, minden körülmények között számíthatott. O azonban nem volt ehhez elég erős,
és úgy érezte, hogy a döntés súlya ösz- szeroppantja. A taxi megállt a sportbár előtt a Lower West Side-on, ő pedig vett egy nagy levegőt, és kiszállt. Az utcán megcsapta a friss, októberi levegő. Ez a mai este úgy kellett, mint púp a hátára, és akkor még finoman fogalmazott. Gavin azonnal kiszúrta Emilyt, bár a lányt egyébként is lehetetlen volt nem észrevenni, mert kiragyogott a tömegből. Mint egy csillag, ami megvilágítja a sötét éjszakát. Az ő sötét éjszakáját. Úgy érezte, mintha valaki láthatatlan drótot feszített volna a torkára, és azzal fojtogatná, szinte alig kapott levegőt. Emily elképesztően nézett ki. Miniszoknyát, térdig érő csizmát és szűk, zöld felsőt viselt, ami előnyösen domborított ki mindent, amivel a Jóisten felruházta. Gavin soha életében nem ismert ennyire gyönyörű nőt. Az elmúlt hetekben a munkába temetkezett, hogy ne kelljen Emilyre gondolnia. Mindent elkövetett, hogy kitörölje a lányt az elméjéből, ám Emily csak még inkább befészkelte oda magát. Úgy volt, hogy ma este nem is jön, legalábbis Trevor ezt állította. Most, ahogy nézte a lányt, ahogy utat tör magának
229
a tömegben, rájött, hogy az elmúlt hetek küzdelme teljesen hiábavaló volt. Most is, mint minden alkalommal, a lány ugyanazzal a mágneses erővel vonzotta magához, hiába szólalt meg benne a józan ész hangja, és figyelmeztette, hogy engedje el, és zárja le végre ezt az ügyet. Emily olyan volt, mint egy pusztító drog, nem tudott nélküle élni. Tekintetük egy pillanatra találkozott, aztán Emily elfordult, Trevorhoz lépett, és úgy 1 tett, mintha Gavin ott sem volna. — Eljöttél, de jó! — kiáltotta Trevor, és átölelte Emilyt. — Gondolom, akkor jobban vagy. Emily szomorkásán elmosolyodott, és elhúzódott a fiútól. Nem, sajnos nem, úgyhogy inkább ne adj puszit! — mondta, ám Trevor nem törődött a figyelmeztetéssel. — Trevor, komolyan beszélek, lehet, hogy fertőzök! Ugyan már, Em! — nevetett Trevor, és magához húzta a lányt. - Én ma már annyit ittam, hogy nincs az a bacilus, ami bejutna a szervezetembe. Jól van, te kerested a bajt - adta meg magát Emily, és ő is átölelte a fiút. Boldog szülinapot, nagyfiú! Mit ünnepiünk ma, a szép, kerek három plusz nullát? — Majdnem! A huszonkilencet — felelte Trevor, és átkarolta Falion derekát. — Ügy érzem, ez jó év lesz — tette hozzá, és a barátnőjére mosolygott. Falion megpuszilta, majd Emilyhez fordult: — Szerencsés lány vagyok - mondta. — Igen, szerencsés lány vagy, ő meg szerencsés fiú, ezt ne felejtsd el - mosolygott Emily. — Klassz ez az új szín. Falion beletúrt vörös hajába. — Tényleg? Furcsa, hogy csak egyszínű, nem? Nem. Nagyon jól áll. - Emily körülnézett. - Hol van Tina és Olivia? Ügy tűnik, ma este nem te vág)' az egyetlen beteg Manhattanben - felelte Trevor. — Tina nem érezte jól magát, és Olivia hazavitte. Emily bólintott, és leült Dillon mellé, a pulthoz. Dillon teleseket rendelt, és úton volt afelé, hogy teljesen kiüsse magát. — Ha megbocsátotok, most megyek, és megtáncoltatom itt ezt a kedves hölgyet — folytatta Trevor, azzal Fallonnai eltűntek a táncparkett irányába. A következő félórában Emily néma csendben ült, és hallgatta, ahogy Gavin és Dillon a baseballról beszél. Aznap este megint a Yankees játszott, méghozzá a Baltimore Oriolesszal, és a meccset több televízión is követni lehetett a bárban. Emily, aki a gyógyszerek miatt most nem csillapíthatta szorongását alkohollal, legjobb tudása szerint próbálta kezelni a helyzetet, vagyis mindkét fiút hanyagolta. Aztán váratlanul vibrálni kezdett a telefonja: SMS-t kapott, ráadásul ismeretlen számról. El kell ismerni, hogy... nagyon jóljátszol. Emily összeráncolta a homlokát, fogalma sem volt, hogy ki küldhette, de azért válaszolt. Ki vagy? 230 Ám sajnos... a csapatodnak fogalma sincs a játékról - érkezett a felelet. Emily felkapta a fejét, és Gavinre nézett. A szíve egész biztosan kihagyott egy dobbanást. Gavin magabiztosan és gátlástalanul vigyorgott rá. Emily rémülten Dillonra nézett, ám vőlegénye rá sem hederített: egy másik szurkolóval vitatta meg az eredményeket, miközben újabb és újabb feleseket döntött magába.
Nézd meg az eredményt... — jött a következő üzenet. Emily értetlenkedve a fiúra nézett, aki áliával a televízió felé bökött. A Yankees öt ponttal vezetett. Honnan tudod a számomat?— kérdezte Emily. Ismerd be, hogy a csapatodnak semmi esélye az enyémmel szemben... akkor talán felfedem a forrásom... - válaszolta Gavin. Emily köhögő rohamot kapott, aztán összeráncolt homlokkal nézett a fiúra. Gavin elmosolyodott, és vállat vont. Van bőr a képén, mormogta Emily maga elé. Soha... — válaszolta. 1/ hot >iijnos nem árulhatom el az igazat, bármilyen kíván- 1 1 / /wgy is... II in ily megrázta a fejét: micsoda beképzelt kis pöcs, gondolta, de aztán győzött a kíváncsisága. Oké, a csapatom ma nincs csiícsformában... Megkönnyitem a választ - jött a felelet. - A csapatod S-Z- A-R. Es mivel ezt nem vagy hajlandó elismerni, azt szeretném, hogy könyörögj. Perverz vagyok? Mit gondolsz? — Ez tényleg nem normális — pufogott Emily, és ivott egy korty vizet, aztán nézte az önelégült vigyort, ami kiült a fiú arcára. Éppen a választ fogalmazta, hogy nincs az a pénz, amiért ő könyörögne, amikor újabb üzenet érkezett. Úgy döntöttem, nagyvonalú leszek, mivel a csapatom ma szépen kiporol pár baltimore-i segget. Felejtsd el a könyörgést... pedig tudom, hogy megtetted volna... Kérlek... — írta vissza Emily egy grimasz kíséretében. Ugye, tudtam, Molly, hogy könyörögni fogsz — jött az újabb válasz, és Emily kénytelen volt elnevetni magát. Neked Emily. Es nem, nem könyörgök semmiért, de kérem az információt — írta. Nem, nem, kislány, te bizony könyörögtél — írta Gavin kajánul. Sőt, még mennyi minden másért is fogsz nekem könyörögni. .. De még hogy... Visszatérve a kérdésedre... Oliviától kaptam a számod, bár gondolom, erre magadtól is rájöttél. Emily felsóhajtott. Nem, a könyörgést nem tudom elfogadni. Mondjuk inkább úgy, hogy udvarias voltam, és nem neveztelek önelégült pöcsikének... Igen, sajnos nem lep meg, hogy Olivia a bűntársad... Két dilinyós egy pár. Emily annyira belemerült az SMS-flörtbe, hogy észre sem vette, Dillon egyszer csak eltűnt mellőle. Azt viszont igen, hogy Gavin egyre rámenősebben bámulja, és azt is, hogy a következő pillanatban átül mellé az üres bárszékre. — Tehát „önelégült pöcsike” vagyok — mondta vigyorogva. — Rendben, de így, szemtől szemben is tagadod, hogy könyörögtél? A fiú ismerős hangjától Emily hátán végigfutott a borzongás. 231 — Te aztán sosem adod fel — mondta Gavinnek kaján mosollyal. — Nem hát — felelte Gavin, és nagyot kortyolt a söréből, miközben egy pillanatra sem fordította el a tekintetét Emilyről. - Úgy gondoltam, így talán sikerül megtörni a feszültséget. — Érdekes módszer. — Ezt meg hogy érted? — Hát hogy rá akartál venni, ismerjem be, hogy könyörögtem — mondta Emily, és keresztbe tette a két lábát. — Pedig egyáltalán nem.
Kislány, könyörögtél, de mindegy. Emily elnevette magát, és megrázta a fejét. — Feladom, nyertél. Gavin elmosolyodott, és egy pillanatra belefeledkezett Emily tekintetébe. — De most komolyan. Arra gondoltam, hogy egy kis SMS-ezés jót fog tenni mind a kettőnknek - mondta, és Emily úgy látta, mintha Gavin bocsánatot akarna kérni. — Remélem, ebben legalább igazam volt. Igen, így történt, Emilyből elpárolgott minden feszültség. Most mély levegőt vett, és bólintott. — IgenGavin lassan Emily elé csúsztatott egy kupakot. — Fegyverszünet? Emily felemelte a kupakot a pultról, és arcán halvány mosollyal pörgetni kezdte az ujjai között. Tudta, hogy bárhogy dönt, őszintének kell lennie vele. Pontosabban velük, mert bár egyiküknek nagyon fájdalmas lesz, nem játszhat tovább a szívükkel. Már így is éppen elég nagy kárt okozott, akkor is, ha pont ezt akarta elkerülni. Vett még egy levegőt, Gavin szemébe nézett, és újra bólintott. — Igen, Gavin... fegyverszünet. Gavin szívéről hatalmas kő gördült le, és megkönnyebbülten tanulmányozni kezdte a lány arcát, mintha örökre elméjébe akarná vésni a vonásait. És egyébként? Hogy vagy? Köszönöm, jól. És te? Én is — hazudta Gavin, és remélte, hogy a lány ezt nem látja rajta. - Olivia mesélte, hogy ő jön veled anyám gálaestjére, most, hogy Dillon elutazik. Igen, Tina is elutazik, a nagyszüleihez meg)' Texasba, úgyhogy arra gondoltunk, végre csinálunk valamit kettesben is, úgyis olyan rég tartottunk csajbulit. Szuper - mosolygott Gavin, és hátradőlt a székén. - Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogjátok magatokat érezni. Igen, én is várom - felelte Emily mosolyogva, bár válasza köhögésbe fulladt. Ez csúnyán hangzik - mondta Gavin, és Emily homlokára tette a kezét. Emily összerezzent, de azért tovább mosolygott. - Mintha lázad is lenne. Ezt ennyiből meg tudod állapítani? - kérdezte Emily, aztán kutatni kezdett a táskájában, hogy megkeresse a lázcsillapítót. — Akkor ezt is beírhatjuk az életrajzodba: üzleti géniusz, bébiszitter, orvos. Gavin nevetve megvonta a vállát. A bébiszitter meg az orvos összefügg. Párszor vigyáztam a bátyám gyerekeire, amikor betegek voltak — mondta, és belekortyolt a sörébe. — De szerintem ma otthon kellett volna maradnod. 232 Tudom — sóhajtotta Emily, és bekapta a tablettát. — Hosszú - mondta Gavin kérdő tekintete láttán. Gavin sejtette, ki kényszerítette Emilyt, hogy eljöjjön otthonról, de inkább nem feszegette a kérdést. És mi történt azzal a lánnyal, akit az eljegyzésünkre hoztál? — kérdezte Emily, akit már egy ideje furdalt a kíváncsiság, hogy Gavin miért van egyedül. —
Semmi, csak nem te voltál... A nyugati partra költözött, hogy közelebb legyen a családjához — hazudta a fiú szemrebbenés nélkül. Nagyon sajnálom. Nincs mit, nem volt komoly. Trevor és Falion közben visszatért a táncparkettről, mindkettőjüknek gyöngyözött a homloka az izzadságtól. Vidéki lány — lihegte Falion. - Gyere ki velem a mosdóba. Meg kell igazítanom a sminkemet, biztos vagyok benne, hogy teljesen elkenődött. Rendben - felelte Emily, és leszállt a bárszékről. - Gavin, vigyázol a táskámra? Gavin bólintott, ám Trevor felkapta a táskát, és átvetette a vállán. Majd én vigyázok. Blake még a végén képes, és ellop belőle valami ereklyét. Mindannyian nagyot nevettek, majd a két lány elindult a mosdó felé. Miközben utat törtek maguknak az ujjongó Yankees-drukkerek között, Emily hirtelen meglátta Diliont, aki éppen egy nagyobb csoport ismeretlen emberrel biliárdo- zott. Emily látta rajta, hogy alig áll a lábán, és nagy erőfeszítésébe kerül, hogy eltalálja a golyót. Új barátai nagy tapssal jutalmazták, amikor sikerült a nyolcadik golyót is belőnie. Ennyit arról, hogy együtt töltjük az estét — mormogta Emily. Én nem ismerem Diliont túl jól — mondta Falion, amikor beléptek a mosdóba —, de úgy érzem, ma ő erőszakolta ki, hogy idegyere. Mondhattam volna, hogy nem - mondta Emily, és megnézte magát a tükörben. Falion letépett egy darab papírtörölközőt, megnedvesítette, és megtörölte vele a homlokát. Igen, de nem mondtad. Emily vállat vont. — Szeretem Trevort, biztos rosszul éreztem volna magam, ha kihagyom. Falion bedobta a papírtörölközőt a kosárba, és őszinte aggodalommal nézett a barátnőjére. — Trevor is szeret téged, de akkor is meg kell tanulnod ki- állnod magadért. Néha helyre kell tenni a pasikat, ha nagyon elkanászodnak. — Falion, én helyre szoktam tenni őket - felelte Emily nem túl meggyőzően. Falion Emily vállára tette a kezét. — Vidéki lány, nem akarok veled vitatkozni. De akkor sem hagyhatsz rá mindent, ennyi. Emily halványan elmosolyodott, de nem válaszolt. Falion kézen fogta, és visszaindultak a bárba, ám időközben akkora tömeg gyűlt össze az ajtó előtt, hogy alig tudták átverekedni magukat rajta. — A francba - mondta Falion. — Megjött. Vissza kell mennem. A pultnál 233 találkozunk. Emily bólintott, és megpróbált utat törni magának. — Úgy tűnik, itt ragadtunk - kiabálta mellette egy feltűnően magas fiatalember. Ha akarod, felemellek, és oda viszlek, ahova akarod. — Köszönöm, de csak megoldom valahogy - felelte Emily nevetve, és folytatta útját.
Eric — nyújtotta a fiatalember a kezét. — Emily. Örülök, hogy megismertelek. — Emily, a barátaimmal vagyok, ha van kedved, gyere, és igyál meg velünk valamit. Ott ülünk - mutatott egy bokszra néhány méterrel arrébb. - Feltéve ha sikerül eljutnunk odáig, ami ebben a tempóban nem túl valószínű. — Köszönöm szépen, de én meg a vőlegényemmel vagyok. — Tényleg? Férjhez mész? És mikor lesz a nagy nap? Remélem, nem halloweenkor. Emily felnevetett. — Nem, pedig nem is rossz ötlet. November huszonnegye- 238 —
dikén — mondta, és lábujjhegyre állt, hogy legalább lásson valamit a tömegtől. Fantasztikus. Megmutatod a gyűrűd? Emily kicsit furcsállotta a kérdést, de aztán arra gondolt, hogy megpróbál belőle hasznot húzni. Oké, kössünk üzletet, Eric - mosolygott. - Én megmutatom a gyűrűmet, te meg szétválasztod a tömeget, mint Mózes a Vörös-tengert, hogy visszajussak a barátaimhoz. Megdumáltuk - nevetett Eric, Emily pedig az orra alá tartotta a gyűrűt. - Húú! mondta a fiú tátott szájjal, és megfogta a lány kezét. - Soha életemben nem láttam ekkora kibaszott követ. Gratulálok neked is meg a vőlegényednek is, és nagyon sok... Emily — dördült fel mellettük hirtelen Dillon hangja. Emily összerándult, elhúzta a kezét, és a fiúhoz fordult, ám ő rá sem hederített. - Te meg ki a faszom vagy, és mi a picsáért markolászod a csajom kezét? Dillon! - szólt közbe Emily görcsbe rándult gyomorral. — Ö csak... Kussoljál, Emily, baszd meg! - hörögte Dillon. - Te meg válaszoljál, baszd meg, a kibaszott kérdésemre! Szóval, mi a faszért tapizol? Eric szeme összeszűkült. Nyugi, haver! Csak a jegygyűrűjét néztem meg. Dillon nem válaszolt, hanem a következő pillanatban egy hatalmasat behúzott a fiúnak. Akkorát, hogy a vére Emily kardigánjára fröccsent. Eric a falnak zuhant, egy pillanatra az orrához kapott, aztán támadásba lendült. A picsába! - kiáltott fel Falion döbbenten, aki pont akkor lépett ki a mosdóból. Dillon, ne! - esedezett Emily, amikor vőlegénye másodszor is a falhoz kente Ericet. Szólok Trevoréknak - kiabálta Falion, és futva indult a tömegen át, ami körbevette a két fiút. Emily zokogott, újra meg újra Dillon nevét kiabálta, ám hiába, vőlegényét nem lehetett megfékezni. Dillon és Eric ádáz erővel küzdött egymás ellen, és üvöltöttek hozzá, mint a ketrecbe zárt vadak, a tömeg pedig biztatta őket. Pár másodperc múlva azonban feltűnt két ruhásszekrény méretű kidobóember, akik egy laza kézmozdulattal szétválasztották a verekedőket. Aztán ráordítottak a tömegre, hogy oszoljanak, különben ők is repülnek úgy, hogy a lábuk sem éri a földet. A felszólítás megtette a hatását, a tömeg eltűnt, így legalább Trevor, Gavin és Falion odafért Emilyhez. Te szent ég! Dillon, te vérzel - kiáltotta Emily. Dillon, mi a picsa történt itt? - kérdezte Gavin határozottan. Ez, baszd meg, ez a hülye kurva itt, ez történt. Emily,235hozd, baszd meg, a cuccodat! Valami megvillant Dillon szemében — valami, aminek Emily nem mert ellentmondani. Még sosem látta a fiút ennyire kifordulni magából. Sírva, egész testében reszketve nézte végig, ahogy az egyik kidobó könyökénél fogva az ajtóhoz kíséri. Aztán a szájához kapta a kezét, és rémülten a barátaira nézett. A táskám! Kinél van a táskám? Nálam — mondta Falion, azzal ők is elindultak a kijárat felé. Dillon ökölbe szorított kézzel, fel-alá járkált az utcán.
Dillon! — kiáltotta Gavin. — Mi a fasz volt ez az egész? Dillon nem felelt, csak Emilyhez lépett, és megragadta a karját. Emily próbált kiszabadulni, de Dillon marka vaspántként szorította, a másik kezével pedig elkapta a lány arcát, és durván maga felé fordította. Hagyod, baszd meg, hogy egy vadidegen csávó taperoljon? Mi a fasz vagy te... egy kibaszott kurva? Gavin agyát elöntötte a vér, és képtelen volt gondolkozni. Tekintete elkomorult, karja előrelendült, és egy hatalmas ütést mért Dillon állkapcsára. Dillon hanyatt esett, feje nagyot koppant az aszfalton — aztán úgy is maradt, mozdulatlanul a földön. Emily az ütéstől szintén elvesztette az egyensúlyát, elesett, és felsértette a tenyerét. Gavint eszméletlen barátja nem érdekelte, kizárólag Emilyvel foglalkozott. Szíve összeszorult a rémülettől, határozott mozdulattal felsegítette a lányt a földről, és aggódva nézett rá. -Jézusom, Emily, ugye, téged nem ütöttelek meg? - kérdezte, és közben a lány arcát és haját simogatta, mint egy kisgyereknek. — Ugye, nem? Emily nagyot nyelt, és a sokktól alig bírt megszólalni. Nem, nem ütöttél meg — sírta el magát újra. Gavin szívéről nagy kő esett le, a második az este folyamán. Hazaviszlek - mondta a lánynak. Nem... nem hagyhatom így itt — dadogta Emily, és megtörölte a szemét. De igen — válaszolta Gavin, aztán Trevorra nézett. — Vidd haza Diliont magadhoz. Trevor, aki közben Dillon mellett guggolt, és a pulzusát ellenőrizte, bólintott. Oké, de segíts betenni a kocsiba. Bár Gavin legszívesebben Trevor csomagtartójába tette volna Diliont, aztán elsüllyesztette volna az óceánba a kocsival együtt, beleegyezett. Együttes erővel betuszkolták az eszméletlenül részeg, beszámíthatatlan fiút a hátsó ülésre, aztán pedig Gavin hazavitte Emilyt, s egész úton tehetetlen dühvei és remegő gyomorral hallgatta, ahogy a síró, rémült lány elmeséli a történteket. Otthon Gavin leültette Emilyt a kanapéra, majd ragtapaszt, törölközőt és vizet hozott a fürdőszobából. Amikor visszament, Emily arcát a tenyerébe temetve ült, és előrehátra hintáztatta magát. Gavin elszorult szívvel nézte, és legszívesebben a karjába kapta volna, hogy megvigasztalja. -
236
Ehelyett leüit a földre, megnedvesítette a törölközőt, és megfogta Emily csuklóját. A lány, amikor a vizes rongy a tenyeréhez ért, összerezzent a fájdalomtól. Gavin együttérzését most harag váltotta fel, mert tudta, hogy minderről Dillon tehet. Kicsavarta a rongyot, és akkor vette észre, hogy a vízbe vércseppek vegyülnek. Dühében csikorgatni kezdte a fogát. Ez a gyönyörű nő megsérült, méghozzá egy seggfej miatt, aki azt sem érdemli meg, hogy egy levegőt szívjon vele. Gavin legszívesebben újra meg újra elismételte volna Emilynek, hogy ez mellette sosem történhetne meg, mert ő vigyázna rá, gondoskodna róla, és a tenyerén hordozná, de aztán visszafogta magát, mert nem akarta még inkább felzaklatni a lányt. Annyira sajnálom, Gavin, annyira sajnálom, hogy így viselkedtem — suttogta Emily, és a könnyek végigcsorogtak az arcán. Gavin óvatosan leragasztotta az utolsó sebet is. Szerinted ez miattad történt? - kérdezte a lánytól értetlenkedve. Igen. Dillonnak igaza volt. Nem kellett volna hagynom, hogy az a fiú hozzám érjen. Emily... — szólalt meg Gavin, és megsimogatta a lány arcát. — Ez ma este nem miattad történt, érted? Emily szipogva megrázta a fejét, és a fiú szemébe nézett. De, Gavin, miattam. Én vagyok a felelős. Például nem is kellett volna szóba állnom azzal a fiúval. Dillonnal barátok voltatok, és többet nem lesztek azok. Hogy tehettem ilyet, el se hiszem - zokogta. Gavin látta a lány arcán, hogy mindezt komolyan gondolja. Az a fasz Dillon. Sokkal nagyobb lelki nyomást gyakorol a lányra, mint képzelte. Nem, Emily, nem a te hibád. Dillon csak be akarja neked mesélni — mondta halkan, de határozottan. — Engem pedig most nem érdekel a barátsága. Sőt, sosem érdekelt. Engem most egyetlen ember érdekel: te. Emily megrázta a fejét, és zokogott tovább, alig kapott közben levegőt. Gavin felült a kanapéra, ölébe tett egy párnát, és ráfektette Emily fejét. Nagy meglepetésére Emily nem tiltakozott. A nő, akit szeretett, darabjaira hullva feküdt az ölében, mert a férfi, aki pontosan ismeri a gyenge pontjait, halálra szekírozta. Gavin most értette meg, hogy Dillon mivel tartja kezében a lányt: tudja, hogy Emily hol a legsebezhetőbb, és mindig oda üt. Gavin csak ült, nem tudta pontosan, meddig, talán percekig, talán órákig, és simogatta a lány haját, amíg Emily el nem aludt. Nézte, ahogy lány mellkasa emelkedik és süllyed, s tudta, mit kell tennie. Meg kell mentenie Dillontól, és nem azért, mert ő szerelmes bele - hanem kizárólag Emily miatt. Gátszakadás
A felhőtlen égbolton már ragyogott a telihold, amikor Emily és Olivia kilépett az utcára. Emily mélyet lélegzett, és gyönyörködve nézte a csillagokat a felhőkarcolók felett. Nagyon várta már ezr az évszakot. Az októberi levegő, bár csípős volt, felmelegítette, mert Coloradóra emlékeztette. Az otthonára.
Mostanában megint úgy érezte, hogy nagyon nagy szüksége lenne az édesanyjára. Csajszi, nem azért mondom, de szuperül nézünk ki — viháncolt Olivia, és megpróbált taxit fogni. - Anyám szerint a fodrászra, kozmetikusra és manikűrre költött pénz a legjobb befektetés. Még mielőtt Emily bármit válaszolhatott volna, fekete limuzin gördült a házuk elé. A sofőr kiszállt, és Emily felismerte benne ugyanazt az embert, aki nyáron Hamptonba vitte. -Jó estét, Miss Martin - köszöntötte az ősz hajú, köpcös férfi Oliviát. - Elnézést kérek a késésért, sajnos a várost több ponton is lezárták, és erről nem volt tudomásom. Jó estét, Marcus - felelte Olivia mosolyogva. — Szóval, akkor a kis pöcs kocsit küldött értünk? 15 Igen, Miss Martin. Mr. Blake megkért, hogy pontban hatkor vegyem fel önt és Miss Coopert. Még egyszer elnézést kérek a késésért. Semmi baj, imádom a meglepetéseket. Már majdnem taxival mentünk - nevetett Olivia, és Emilyhez fordult. - Mr. Blake mindent megtesz, hogy levegyen a lábadról. Régebben ilyet sose csinált. Emily megrázta a fejét, és beszállt a limuzinba. Miután kényelmesen elhelyezkedtek, Olivia pezsgőt bontott, és mindkettőjüknek töltött. Tyson ma is hívott Floridából? Mit gondolsz? - sóhajtott Emily. Azt, hogy esetleg abból, hogy sosem veszed fel neki a telefont, kezdi kapiskálni, hogy mit csinált. - Olivia vállat vont. — Meg ma nem küldött virágot, úgyhogy azt hittem, feladta. Emily ismerte Diliont, tudta, hogy nem adja fel ilyen könnyen. Pedig küldött, csak nem haza, hanem az étterembe. Jaj, ne! — szörnyiilködött Olivia. — És most hányat? Emily egy pillanatra elgondolkozott. Pont annyit, hogy jutott belőle minden asztalra dekorációnak, sőt még a bárba is, a maradékot pedig, ami úgy egy tucat volt, Antonio hazavitte a barátnőjének. Olivia belekortyolt a pezsgőbe, aztán hátradőlt az ülésen. Olyan büszke vagyok rád, hogy nem dőlsz be neki. Remélem, akkor is ilyen határozott leszel, amikor visszajön Floridából. Trevor azt mondta, hogy a szerencsétlen fasz egyfolytában rólad beszél, meg arról, hogy hogyan fog visszaszerezni. Emily kinézett az ablakon, és gyönyörködve figyelte a város elsuhanó fényeit. Sebzettnek és összetörtnek érezte magát, mintha nemrég súlyos balesetet szenvedett volna, bár fizikai sérülései nem voltak. Dillon szavai maradandó nyomokat hagytak a lelkében, ráadásul újra és újra a fülébe csengtek, minden alkalommal ugyanakkora fájdalmat okozva, mint először. Viszont továbbra is bűntudat gyötörte azért, hogy a helyzet idáig fajult. Tudta, hogy 238 könnyen megakadályoz-
hana volna. Ennek ellenére nem bocsátott meg Dillonnak. Képtelen lett volna. Nem vette fel a telefont, ha a fiú kereste, pedig ő már az iskolát is hívta, ahol dolgozott. Sőt, még az anyját is rászabadította, aki váratlanul, hívatlanul és dühösen beállított hozzájuk. Emily azonban egyszerűen becsapta az ajtót az orra előtt. — Ha visszajön, muszáj lesz vele beszélnem — sóhajtott Emily. - Nem rúghatom ki csak így, egyetlen szó nélkül. — Dehogynem — felelte Olivia. — Megérdemli. — Lehet, de magamnak tartozom ennyivel. Én nem így szoktam lezárni a kapcsolataimat. Emily megitta a maradék pezsgőjét, és azonnal töltött még egy pohárral. — A családomért és értem is nagyon sokat tett, ezt nem lehet tőle elvitatni. Tudom, hogy aznap este szörnyű dolgot csinált, de részeg volt, és ezt nem szabad elfelejtenünk. — Tudtam, hogy be fogsz sétálni a csapdájába - mondta Olivia dühösen. — A csapdájába, Olivia? Amikor itt sincs? — Nem baj, akkor is beférkőzött az agyadba, mint valami parazita. Néha a bátyám is berúg, mégsem támad Fallonra. — Olivia előrehajolt, és ő is töltött magának még egy pohár pezsgőt. - És én is jártam egy csomó pasival, akik szintén szerettek inni, és mégsem rajtam verték le a feszültséget. Sőt, biztos neked is voltak már ilyen pasik az életedben, de szerintem normális ember nem így viselkedik. — Dillon előtt nem nagyon jártam senkivel - válaszolta Emily. - Úgyhogy nem tudom kivel összehasonlítani. Olivia összeráncolta a homlokát. — Nem értem, Em, miért kellene bárkivel is összehasonlítani. Itt tényleg nincs miről beszélni. Tök mindegy, hogy egy pasi józan, részeg, betépett vagy feszült... nőt nem üthet meg. Soha. Ennyi. - Emily belekortyolt a pezsgőbe, és elfordította a fejét. — Komolyan beszélek, Emily. Lehet, hogy azt gondolod, az a norma, ahogy apád viselkedett édesanyáddal, de nem. Nem az. Korántsem. - Emily nyelt egy nagyot, és visszafordult a barátnőjéhez. - Úgyhogy szerintem felejtsd el, hogy te bármi magyarázattal tartozol ennek a seggfejnek, aki pontosan ugyanolyan, mint az apád. Csomagold össze a cuccait, amit nálunk tárol, én meg majd megkérem a bátyámat, hogy vigye el neki. — Olivia keresztbe tette a lábát a piros estélyi ruha alatt. — Hála istennek, hogy nem írtad alá a bérleti szerződést a lakásra, amit talált nektek. — Erről nem akarok ma este beszélni - mondta Emily, és hangja a könyörgés meg a frusztráció között ingadozott. — Ma este szeretném jól érezni magam, és elfelejteni ezt az egész rémálmot. Olivia! Légy szíves! — Oké, de holnap folytatom a tréningezésedet. — Rendben - sóhajtott Emily. Öt perccel később a limuzin megállt a St. Regis Elotel előtt. Marcus kinyitotta az ajtót, a két lány pedig kiszállt, és megköszönte a fuvart. Emily stólájába burkolózva követte Oliviát az előcsarnokba. Miután Olivia beadta kabátját a ruhatárba, a lányok belibegtek a hatalmas bálterembe. A rendezvény már javában tartott. A pódiumon zenekar játszott, és fehér kesztyűs pincérek szolgálták fel a pezsgőt meg a kaviárt. A mennyezetről kristálycsillárok, az asztalokon pedig a mellrák elleni küzdelem színének megfelelően halványrózsaszín lámpák világítottak, és a
fehér asztalterítők mint megannyi vízesés hullottak alá. Az asztalokat ezenkívül rózsaszín rózsák és szegfűk díszítették. Amikor beléptek a terembe, Emily azonnal meglátta Gavint. A fiú rámosolygott, otthagyta a férfiakat, akikkel beszélgetett, és máris feléjük indult, miközben a teremben tartózkodó összes nő utánafordult. Öreg, fiatal, magas, alacsony, fekete és fehér — mindenki elismerő pillantásokkal méregette a fiút, amit Emily, mondjuk, nem is csodált. Armani szmokingjában Gavin aznap este még a szokásosnál is fantasztikusabban nézett ki, ahogy ruganyos, energikus lépteivel keresztülvágott a termen. — Kösz, hogy értünk küldted a limuzint - ölelte meg Olivia, amikor Gavin odaért hozzájuk. - Jó, nem értünk, de akkor is kedves volt - tette hozzá kajánul. Emily megrázta a fejét, és érezte, hogy fölig pirul. — Természetesen mindkettőtökért küldtem - nevetett Gavin. - Csak az előző években valamiért nem jutott eszembe. — Persze, Blake, ha te mondod, biztos így is van — felelte Olivia évődve. Gavin újra felnevetett. Tudta, hogy a lány átlát rajta. — A szüleid hol vannak? Szeretnék nekik köszönni. — Ott — mutatott Gavin egy asztalra a terem közepén. — Szuper! Mindjárt jövök - mondta Olivia, azzal elindult Chad és Lillian felé. Gavin Emilyre nézett, és tetőtől talpig alaposan szemügyre vette a lányt. Istenem, de gyönyörű, gondolta magában. Finom és elegáns, mint egy hercegnő a parasztok között. Emily fekete, vállpánt nélküli bársonyruhát viselt, ami a lehető legelőnyösebben emelte ki tökéletes idomait, hozzá gyémánt nyakéket, feltűzött haját apró gyémánt hajcsatok díszítették, de egykét tincs szabadon hullott szív alakú arcába. Érzéki ajkát csillogó, rubinvörös rúzs tette még kívánatosabbá, szemhéját füstös szürkére festette, ami remekül illett zöld szeméhez. Gavin próbálta összeszedni magát, aztán a lány keze után nyúlt, a szájához emelte, és lágyan megcsókolta. — Ma este annyira gyönyörű vagy, hogy szavakkal le sem lehet írni. Emily félénken elmosolyodott. — Köszönöm — lehelte. — Te sem panaszkodhatsz. — Én is köszönöm — felelte Gavin. — Szabad? — kérdezte, és odanyújtotta karját a lánynak. Emily bólintott, és belekarolt a fiúba, Gavin pedig elindult vele az asztaluk felé. Útközben bemutatta a lányt néhány család tagjainak, akik az évek során segítséget kaptak anyja alapítványától. Mosolygó arcuk önmagáért beszélt. A vendégek között ott voltak még a város legnevesebb onkológusai, rákkutatással foglalkozó szervezetei és néhány politikus, akinek a családjában szintén előfordult a betegség. Emilyt, különösen, hogy ilyen közelről érintette a kérdés, könnyekig meghatotta Gavin édesanyjának odaadó munkája. Emily, emlékszel 240 Coltonra és Melanie-ra? — kérdezte Gavin, és kihúzott egy széket a lánynak. — Persze — mosolygott Emily, és kezet nyújtott. — Örülök, hogy újra találkozunk. Én is - felelte Melanie. - A gyerekek sokszor emlegetnek. — Tényleg? Igen. Azt mondják, te vagy a világ legjobb futballistája — nevetett Colton, és átkarolta felesége vállát.
Ez nagyon vicces - nevetett Emily. - Puszilom őket, mondjátok meg nekik. És hogy nemsokára megint szervezünk egy jó kis focimeccset. Gavin gunyorosan elvigyorodott, és leült Emily mellé. — Ne hagyjátok, hogy megtévesszen benneteket. Mindent, amit tud a fociról, tőlem tanult - mondta, és a lányra kacsintott. Emily mosolyogva megcsóválta a fejét. — Persze, sógor, a te érdemed — nevetett Melanie, és szőke haját a válla mögé dobta. Emily, előre figyelmeztetlek, hogy a Blake család férfi tagjai mindig mindenért önmaguknak akarják learatni a dicsőséget. Emily sokatmondó pillantást vetett Gavinre, aki nagyot nevetett. Most viszont - folytatta Melanie -, ez a Blake asszony fogja learatni a dicsőséget, mert megtanítja a férjét táncolni. Ugye, édesem? - tette hozzá, azzal a férje keze után nyúlt. Colton felállt, átkarolta felesége derekát, és megcsókolta a homlokát. Ami nem lesz túl könnyű, mivel két bal lábam van. — Csak arra vigyázz, hogy ne ess seggre, tesó! - kiabált utána Gavin, miközben a pár elvegyült a táncolok között. Colton megfordult, és felmutatta a középső ujját. —Jól érzem, hogy van egy kis rivalizálás a testvérek között? - kérdezte Emily. — Dehogyis - tiltakozott Gavin, és intett az egyik pincérnek. — Csak imádom, ha egy kicsit égethetem. — Szörnyű vagy — nevetett Emily. -Tudom, de akkor is megérdemli - vigyorgott Gavin kajánul. A pincér, kezében egy üveg drága pezsgővel, karján pedig egy hófehér damasztszalvétával, odalépett az asztalukhoz. — Mit iszol? — kérdezte Gavin. Emily, okulva a tapasztalatából, amikor megtanulta, hogy Gavin, ő és az alkohol veszélyes kombináció, most csak vizet kért. — Biztos vagy benne? - kérdezte Gavin, és összeráncolta a homlokát, ám Emily egészen biztos volt benne. — Örülök, hogy már nem vagy beteg — folytatta a fiú, miután rendelt magának egy pohár whiskyt. — Én is. Volt pár kemény napom, ami azt illeti. — Elhiszem - felelte Gavin, és tudta, hogy betegség nélkül is azok lettek volna. — Kerestelek az étteremben, de Falion azt mondta, hogy már elmentél. — Tudom, akartalak hívni, de aztán kiment a fejemből. Ne haragudj! — Semmi baj. Csak meg akartam kérdezni, hogy vagy. — Köszönöm, ez nagyon kedves tőled. De jól vagyok, komolyan. 241 legkisebb jelét sem Lehet, hogy Emily mindezt mosolyogva mondta, ám Gavin a boldogság látta a szemében, így az est hátralevő részében igyekezett könnyedebb témákról beszélgetni, és került minden Dillonnal kapcsolatos kérdést. Megtudta, hogy bár úgy volt, hogy Emily ősztől teljes munkaidőben tanít, sajnos ez nem jött össze, így egyelőre —
csak helyettes tanárként dolgozik, de ennek is nagyon örül. Aztán kicsit cukkolta még csapata újabb sikereivel, és meg- eskiidött, hogy előbb-utóbb úgyis Yankees-drukkert íarag a lányból. Emily ebben kételkedett, de a javaslat azért megnevettette, így Gavin elérte a célját. Vacsora után Gavin szülei is odajöttek az asztalukhoz egymásba karolva, a pezsgőtől és a tánctól kipirult arccal. — Olivia — mondta Chad mosolyogva. — Gyönyörű hitvesem engedélyezte, hogy felkérjelek egy táncra. — Tényleg? — ráncolta össze Olivia a homlokát. — Bizony - nevetett Chad, és a lány keze után nyúlt. — Biztos vagy benne, Lillian? — mosolygott Olivia kajánul. — Még a végen megtartom magamnak. — Chad mindig is értett a nők nyelvén - mosolygott Lillian, és csillogó zöld szemén látszott, hogy élvezi a helyzetet. - Úgyhogy vigyázz, kislány, mert téged is levesz a lábadról. — Igyekszem - nevetett Olivia, és felállt. — Na, gyere, bácsi, megmutatom, hogy csinálják manapság a fiatalok. — Chad nevetett, megpuszilta felesége arcát, azzal a táncparkettre vezette Oliviát. — Gyönyörű vagy ma este, Emily — mondta Lillian, és leült a lány mellé. - Remélem, jól érzed magad. — Igen, Mrs. Blake, köszönöm. Igazán lenyűgöző ez az este. — Nana! - nevetett Lillian, és megpaskolta Emily kezét. - Tudod, nem szeretem a Mrs. Blake-et, mert nagyon öregít. Örülök, hogy jól érzed magad. — Köszönöm, Lillian. — Anya, te is gyönyörű vagy ma este — mondta Gavin, aki felállt a székéről, és anyja vállára tette a kezét. - Vigyáznom kell, nehogy valaki még a végén elraboljon apától. — Kisfiam, mindig is te voltál a legnagyobb rajongóm - mondta Lillian, és megsimogatta fia arcát. — De hidd el, harmincöt év házasság után én már nem megyek sehova. Úgyhogy apádnak nincs miért aggódnia, ezt bátran kijelenthetem. Miért nincs? - érkezett vissza Colton egy pohár itallal a kezében. Semmiért - nevetett Lillian, és felállt. - Az öcséd már megint túloz. Hol van Melanie? Az előcsarnokban - mutatott Colton hátra. - A bébi- szitterrel beszél, hogy mi van a gyerekekkel. Akkor tökéletes az időzítés - felelte Lillian, és a nagyobbik fiába karolt. - Táncolsz egyet az asszonnyal, aki a világra szült? Természetesen — felelte Colton, és felhajtotta az italát. — Remélem, nem lépek a 242 lábujjadra. Miután anya és fia elvegyült a táncolok között, Gavin Emilyre nézett. Lenne kedved táncolni? Emily az ajkába harapott, körbenézett a teremben, aztán visszafordult a fiúhoz. Táncolni? Igen, táncolni - vigyorgott Gavin. - Jó fiú leszek, megígérem. Hát, bár ebben nem vagyok egész biztos, azért adok még egy esélyt. Viszont szeretnélek figyelmeztetni, hogy körülbelül úgy táncolok, mint a bátyád. Lehetetlen - mondta Gavin nevetve. — Adj egy percet, azonnal visszajövök.
Emily bólintott, nézte, ahogy a fiú a zenekarhoz siet, és mond valamit a vezetőnek, majd sejtelmes mosollyal visz- szatér hozzá. Miben sántikálsz? - kérdezte Emily gyanakodva. Gavin felvillantotta gödröcskés mosolyát, és a karját nyújtotta Emilynek. Mindjárt meglátod. Mi az? - kérdezte újra Emily, miközben a fiú a táncparkettre vezette. Gavin nem felelt, csak egyre jobban mosolygott. — Gavin! - nevetett a lány. — Emily! — Na, mondd meg, mi az! Gavin megvárta, hogy a zenekar rákezdjen a számra, amit kért. — Szereted a dzsesszt? - kérdezte, azzal egyik kezét Emily derekára csúsztatta, a másikkal megfogta a lány kezét. Emilyt ismét annyira felkavarta a hirtelen testi közelség, hogy nem tudott rögtön válaszolni. — Igen. Gyerekkoromban a nagymamám mindig dzsesszt hallgatott, amikor főzött. — Ezt a dalt ismered? — Nem tudom az énekes nevét — mondta Emily, és igyekezett nem gondolni rá, hogy a fiúnak milyen finom az illata -, de már hallottam, és altkor is arra gondoltam, hogy milyen gyönyörű. — Az a címe, hogy La vie en rose, és Louis Armstrong ének- li — mosolygott Gavin, miközben ide-oda lépkedtek. — Gyönyörű. — Az. És ebben sántikáltam - súgta Gavin Emily fülébe. — Ezt mégis hogy érted? — Úgy, hogy már többször is elképzeltem, ahogy együtt táncolunk rá. — Tényleg? - kérdezte Emily, és igyekezett eltitkolni, hogy mennyire meglepi ez a vallomás. Kicsit szégyellte is magát azok után, hogy ő miket mondott a fiúnak. — Igen, úgyhogy köszönöm szépen, hogy táncolsz velem. — Szívesen. - Emily Gavin szemébe nézett, és megint ott volt benne az a bizonyos fény. A fény, aminek eddig még sosem tudott ellenállni. Emily gyorsan elfordította a fejét, és megkereste Gavin szüleit a táncparketten. — Elképesztő, hogy a szüleid már ennyi ideje együtt vannak. Szinte hihetetlen, hogy létezik még ilyen erős szerelem. Gavin figyelmesen nézte Emily arcát. Volt valami a lány
*243
hangjában és tekintetében, amiből arra következtetett, hogy a lány sokkal bensőségesebb kapcsolatra vágyik annál, mint amiben jelenleg Dillonnal él. Gavin úgy érezte, beleőrül, ha nem ébredhet Emily mellett. Egyszerűen látnia kell, ahogy a lány reggelenként álomittas szemmel, kócos hajjal a karja közt fekszik, és rámosolyog, s a hideg téli éjszakákon, amikor a takaró már nem ad elég meleget, hozzábújik, hogy ő melegítse fel. Mindenekelőtt viszont azt akarta, hogy a lány szeressen bele. Nemcsak a testét akarta, hanem a szívét és a lelkét is. Gavin biztos volt benne, hogy ha csak egyetlen éjszakát is együtt tölthetnének, meg tudná győzni a lányt, hogy őket a sors egymásnak teremtette. Most lágyan végigfuttatta ujjait Emily gerincén. Megérdemled, hogy valaki téged is ennyire szeressen — súgta a lány fülébe. Aztán felegyenesedett, de ajkuk még mindig nagyon közel volt egymáshoz. Ha csak egyikük is megmozdul, azonnal találkoznak. Emily egyre szaporábban lélegzett, és testén végigfutott az ismerős borzongás. A fiú érintése és hangja sok volt így együtt: nem tudott ellenállni nekik, és azt is tudta, hogy Gavin pontosan látja a hatást, amit a testére gyakorol. A fiú egyszer csak megállt, mélyen Emily szemébe nézett, miközben lehelete Emily állát csiklandozta. Még mindig érzem a csókod ízét. Emily szíve majd kiugrott a helyéről, és többet már nem tudott gondolkozni. Nem is akart, átengedte magát az érzéseinek, és élvezte, ahogy a fiú keze egyre lejjebb csúszik a derekán. Hiányzik, ahogy a tested a testemre reagál - folytatta Gavin, majd megnedvesítette a száját, és szorosabban markolta Emily derekát. - Hiányzik, ahogy a pulzusod felgyorsul, ahányszor csak hozzád érek — mondta, majd lehunyta a szemét, és magába szívta Emily édes, mégis mérgező jázminillatát. Amikor kinyitotta a szemét, halkabban és szelídebben folytatta, miközben két keze közé fogta Emily arcát. —
*54
Lassan csinálnánk, ráérősen. Felfedezném a testeden azokat a pontokat, amiket Dillon észre sem vett. O nem úgy szeret, ahogy téged szeretni kell — suttogta Emily fülébe, és még közelebb húzta magához a lányt. - Hadd szeresselek. Úgy, ahogy vagy, teljes egészedben. Az agyadat..., a testedet..., a szívedet..., a sérüléseidet - zihálta Gavin, és közben gyengéden simogatta a lányt. - A szokásaidat..., a rigolyáidat..., a gondolataidat... Hadd legyen mindened az enyém. Emily nagyot nyelt, és egész teste megrázkódott. Hátralépett, és halkan, anélkül, hogy a fiúra nézett volna, azt mondta. Nem, Gavin! Ezt nem tehetem veled. Ezt... nem tehetjük. — Gavin közeledni próbált, de Emily kitért az óljából. — Mondd meg Oliviának, hogy otthon találkozunk. Mennem kell — mondta, azzal visszasietett az asztalukhoz a sáljáért és a táskájáért. Gavin döbbenten nézte, ahogy Emily utat tör magának a táncolok között. Nem, nem fogja elengedni. Nem fogja engedni, hogy kisétáljon az életéből. Sem most, sem pedig soha. Az előcsarnokban érte utol a lányt. Miért menekülsz előlem, Emily? — kérdezte fájdalmas tekintettel. Én nem menekülök előled — felelte Emily könnyes szemmel. Gavin nagyot sóhajtott, és beletúrt a hajába. De, menekülsz, és tudni szeretném, hogy miért. Emily elfordította a fejét. Nem akarta látni Gavin szomorú tekintetét, és nem akarta még jobban fájdítani a saját szívét. Sosem működhetne ez kettőnk között. Dillonnal barátok voltatok, és ő sosem engedné, hogy megtörténjen. Tessék? — kérdezte Gavin értetlenkedve, és közelebb lépett a lányhoz. Emily hátrált. — Szerinted mégis hogyan avatkozhatna bele bármibe is, ami kettőnk között történik? Pedig bele fog — felelte Emily, és a könnyek patakokban folytak az arcán. - Dehogy fog! — tiltakozott Gavin, és újra közelebb lépett. Még mielőtt a lány kitérhetett volna az útjából, megragadta a derekát, és letörölte arcáról a könnycseppeket. — Te és én összetartozunk, és ezt te is pontosan tudod. Magad mondtad, hogy akkor is érzel, ha nem vagyok melletted. - Gavin előrehajolt, és mélyen Emily szemébe nézett. — Emily, az isten szerelmére... adj esélyt kettőnknek! Engedd, hogy vigyázzak rád! Engedd, hogy szeresselek! Emily kereste a szavakat, a megfelelő szavakat - de nem találta. Szájára szorított kézzel kibontakozott Gavin karjából, miközben szeméből patakzottak a könnyek. Egy utolsó pillantást vetett a fiúra, aztán, bár úgy érezte, mintha a szívét apró darabokra hasogatnák, kisietett az épületből. 255 mi történt. Tudta, Gavin nézte, ahogy Emily taxiba száll, és nem értette, hogy pontosan hogy Dillon lelki terror alatt tartja a lányt, de hogy pontosan hogyan állhatna kettőjük közé, az már az ő felfogóképességét is meghaladta. Aztán belenyúlt a zsebébe, ellenőrizte, hogy nála van-e a kocsikulcsa, és kiment a parkolóba. Küldött egy üzenetet a bátyjának, hogy elment, aztán csak céltalanul autózott a városban. Bár legszívesebben Emily lakásához hajtott volna, a lelke mélyén tudta, hogy nincs értelme. Már mindent elmondott a lánynak, semmi új érvet nem tudna felhozni, így inkább megfordult, és hazahajtott. Otthon levette a szmokingját, aztán fogott egy üveg whiskyt, és töltött magának egy pohárral. Gyorsan felhajtotta, majd letépte a csokornyakkendőjét, és leült a konyhapulthoz.
Kénytelen volt elnevetni magát, akkor is, ha a lelkében egyáltalán nem nevetett. Mégis oda kellett volna mennie Emily lakására, a francba, hogy nem ment oda. Eszébe jutott, amit a bátyja mondott a küzdelemről, és úgy érezte, hogy túl könnyen feladta. Felállt, fel-alá sétált a konyhában, és azon gondolkozott, hogy mit csináljon. Már majdnem ~
256
tárcsázta a lány számát, de aztán arra gondolt, ezt nem lehet telefonon megbeszélni. Oda kell mennie — most semmi és senki nem fogja eltántorítani, még önmaga sem. Megkereste a kulcsait, kinyitotta az ajtót - és onnantól kezdve semmi sem számított, mert a világ leggyönyörűbb zöld szempárja nézett vissza rá. Egyikük sem szólt egy szót sem, nem volt szükségük szavakra. Az eddig féken tartott szenvedély vulkánként tört ki belőlük, amikor egymás karjába vetették magukat, és többet nem lehetett neki gátat szabni. Valamivel később becsapódott az ajtó, és Gavin inge szakadtait hullt a padlóra. Gavin hátrafeszítette a lány fejét, és csókjai golyózáporként hullottak Emily ajkára. Aztán felkapta a lányt, hátát a falnak támasztotta, keze pedig bilincsként csukódott a lány csuklójára. Emily a combjával átfogta a fiú derekát, aki szabadon maradt kezével benyúlt a lány ruhája alá, és határozott mozdulattal letépte a bugyiját. Emily kiszabadította a kezét Gavin szorításából, és remegő ujjakkal megpróbálta kikapcsolni a fiú övét. — Nem tudtam kiszállni a taxiból, Gavin, egyszerűen képtelen voltam - zihálta Emily. Akarta a fiút, szüksége volt rá, ők kerten összetartoztak, mindezt épp elég ideig tagadta le önmaga előtt, tovább már nem tudta. Nem is akarta. Senki mást nem akart, csak Gavint, és már csak egyetlen dologtól félt: nem kaphat belőle eleget. — Éppen hozzád indultam — lihegte a fiú, miközben Emily nyakát falta. — Most nem engedtelek volna el. Emily becsúsztatta kezét a fiú bokszeralsójába, és simogatni kezdte a nagy és erős szerszámot. Gavin hatalmasat nyögött, aztán nyelvével újra és újra bejárta a lány fülétől a nyakáig terjedő területet. — Hatolj belém! Érezni akarlak! — Hozok egy gumit — zihálta Gavin. — Szedek tablettát! — lihegte Emily, és izzadságcseppek gyöngyöztek a nyakán.
2-57
Gavin szétfeszítette Emily lábát, aztán belehatolt. Emily aprót sikított, aztán karját szorosabbra fonta a fiú nyaka körül. Hátrafeszítette a testét, combjával egyre jobban szorította a fiú derekát, aztán megmarkolta Gavin haját, miközben egy pillanatra sem hagyták abba a csókolózást. Aztán Gavin megállt, eltolta magától a lányt, és egy pillanatig egyikük sem mozdult, csak nézték egymás szemét, és mindketten szaporán kapkodták a levegőt. Aztán Gavin újra megcsókolta a lányt, majd a karjába kapta, és bevitte a hálószobába. Emily halkan felnyögött, amikor Gavin talpra állította. Egész testében remegett, és kapkodva szedte a levegőt. Gavin gyorsan levette az alsónadrágját és a zokniját, majd egy ragadozó vad, mohó pillantásával nézte Emily érzéki ajkát. Emily tekintete eközben a leggyönyörűbb férfiarcról lassan lefele siklott, és végre választ kapott arra a kérdésre, ami már régóta foglalkoztatta, vagyis hogy pontosan hol végződik Gavin tetoválása. A bonyolult minta a bal bordakosár alatt indult, onnan kígyózott le a fiú csípőjéig és tovább. Emily tekintetével követte a fekete, tekergő vonalakat, le egészen Gavin combjáig, és közben elképzelte, ahogy bejárja ugyanezt az utat az ujjaival vagy a nyelvével. — Ma én vagyok a világ legirigyeltebb férfija - mondta Gavin, és hüvelykujjával végigsimította Emily ajkát, majd mint egy ragadozó a prédája körül lassan ő is körözni kezdett a lány körül, miközben ajkával lágyan végigsimította Emily vállát, aztán belecsókolt a nyakába. - Kislány, felejthetetlen élményben lesz ma éjjel részed, ezt garantálom. Tested minden porcikája emlékezni fog rám - mondta, és csak félig tréfált. Végül megállt a lány háta mögött, és belecsókolt a fülébe. Emily egész teste bizseregni kezdett, nemcsak a csóktól, hanem a fiú forró lélegzetétől is. Aztán Gavin apró csókokkal borította Emily vállát, és közben lassan lehúzta a ruhája cipzárját. A fekete bársonyruha a földre hullott, Gavin pedig
258
w
már a gyémánt csatokat szedegette Emily hajából, ami így zuhatagként omlott a lány vállára és mellére. Emily zihálva kilépett a ruhából, miközben Gavin, arcát a lány vállába fúrva, egyik kezével kikapcsolta a pánt nélküli melltartót. A másikkal először a lány hasát simogatta, aztán keze egyre lejjebb csúszott, le egészen Emily forró és lüktető öléig. Emily nagyot nyögött, egész teste izzott, minden idegvégződése reszketett a vágytól. Felemelte a karját, hátranyúlt, és belemarkolt Gavin hajába. Gavin oldalra fordította a lány fejét, és újra mohón falta a száját, miközben a mellét simogatta. Emily öléből koncentrikus körökben áradt szét a gyönyör teste többi pontja felé. Hirtelen kihúzta Gavin nedves ujjait a lába közül, a szájába vette, és vadul szopogatni kezdte őket. — Megőrülök, amikor ezt csinálod — zihálta Gavin, aztán maga felé fordította a lányt, és újra szenvedélyesen csókolta, mintha sosem tudna betelni vele. - Feküdj az ágyra - lihegte aztán -, de a harisnyád és a tűsarkúdat le ne vedd! Emily engedelmeskedett, már a puszta utasítástól is újra bizseregni kezdett a teste. A hűvös selyemlepedő egy pillanatra csillapította túlhevült érzékeit. A következő pillanatban Gavin is mellette volt, s Emily szinte tapintani tudta volna a fiú pórusaiból áradó vágyat és szenvedélyt. Gavin a tekintetét végigfuttatta a majdnem teljesen meztelen, kitárulkozott lányon, és látszott rajta, hogy képtelen betelni a látvánnyal. Aztán lassan letérdelt, szétfeszítette Emily combfixbe bújtatott lábát, végigcsókolta le egészen a bokájáig, aztán a vállához támasztotta, miközben keze egy pillanatra sem pihent, hanem Emily hasát és ölét simogatta vele. A következő percben pedig szélesebbre tárta a lány lábát, és nyelvével folytatta a kényeztetést. — Istenem, Istenem, Gavin — zihálta a lány, és vadul dobálta a csípőjét, miközben a fiú mohón nyalta és szívta a csiklóját. Gavin nem tudott betelni Emily ízével, ami a legfinomabb mézre emlékeztette. Szinte önkívületi állapotban
259
falta, habzsolta a lányt, mintha attól félne, hogy csak egyszeri és megismételhetetlen élményben részesül. Emily magánkívül nyöszörgötta gyönyörről, megfeszítette a testét, mellét markolászta, amivel Gavint még inkább felizgatta. Gavin semmi mást nem akart, mint hogy újra Emilybe hatoljon, teste minden egyes centimétere sóvárogva vágyott a lány után. Minden alkalommal, ha Emily a nevét kiáltotta, vagy belemarkolt a hajába, teste egyre hevesebben lüktetett, és minden erejére szüksége volt, hogy még ne élvezzen el pusztán ennyitől. Amikor érezte, hogy Emily már közel jár a csúcshoz, lassított a tempón, megvárta, amíg a lány kicsit lecsillapodik, aztán újrakezdte — és újra és újra -, amíg Emily izmai egyszer csak megfeszültek, a lány a nevét kiáltotta, és az orgazmus hullámaiba egész teste beleremegett. Gavin ezután óvatosan felcsókolta magát Emily testén, és csak nézte a lány kipirult arcát, és hallgatta ziháló lélegzetét. - Annyira gyönyörű vagy! - suttogta, és egy pillanatra a lány melle közé fúrta a fejét, majd szájába vette a duzzadt mellbimbót, és nyelvével izgatni kezdte, miközben térdével Emily lába közé furakodott. Pontosan tudta, hogy mit csinál, és a hatás nem is maradt el: a lány nyögései visszhangzottak a szobában, sőt olyan hangosan kapkodta a levegőt, hogy a zihálás még a saját fülét is sértette. Gavin végre belehatolt, Emily pedig biztos volt benne, hogy teste mindjárt atomjaira hull. Gavin minden egyes döfése mintha a lelkét érintette volna meg, és ezt még soha, egyetlen férfival sem érezte — még Dillonnal sem. Egymás szemébe néztek, és abban a pillanatban megszűnt körülöttük a világ. Testük eggyé olvadt, már nem volt többet te és én, csak ők voltak, és Emily végre megértette, Gavin miért mondogatta mindig, hogy ők ketten összetartoznak. O már akkor is tudta. Gavin egyre mélyebbre hatolt, most ő kapaszkodott Emily hajába, és a lány volt az, aki egyre vadabbul csókolta. — Nekem teremtette a testedet a Jóisten — zihálta Gavin. — Minden egyes porcikádat. Emily nem válaszolt, lélegzete felgyorsult, körmét a fiú hátába mélyesztette, csípőjét pedig elemelte az ágyról, hogy Gavin még inkább hozzáférhessen. Lélegzetük egybeolvadt, testük egy ritmusra járt. Bár Gavinen egy gramm zsír sem volt, csak izom és rost, ölelése lágy volt, gyengéd, mozdulatai pedig lassúak és megfontoltak. Türelmes volt és fegyelmezett, valóban minden pillanatot ki akart élvezni, és ahogy mondta, Emily testének minden egyes porcikáját fel akarta fedezni. — Te vagy az én gyenge pontom — zihálta Gavin, és szá- zadszor, ezredszer is belecsókolt Emily nyakába. — Az én édes végzetem. Emily lélegzete felgyorsult, beletúrt Gavin hajába, magához húzta a fiút, újra és újra megcsókolta, aztán belekapaszkodott Gavin karjába, miközben combjával egyre jobban szorította a derekát. — Gyere, Emily, 260gyere! — lihegte Gavin, miközben szenvedélyesen csókolta a lányt. Aztán amikor érezte, hogy a lány teste ismét apró darabjaira hull az övé alatt, többé már nem fogta vissza magát: egyszerre remegtek, rázkódtak, nyögtek és ziháltak egymás karjában. Izzadság keveredett az izzadsággal, lélek a lélekkel, miközben együtt emelkedtek a csúcsig, aztán visszazuhantak, és azt kívánták, hogy ez a pillanat sose érjen véget. Amikor lélegzetük és szívverésük valamennyire lecsillapodott, Gavin Emily szemébe nézett. Gyengéden kikotorta a lány haját az arcából, és még most sem akarta elhinni, hogy
mindez valóban megtörtént, Emily tényleg ott van az ágyában. Ismét végigcsókolta a lány testét, szája egyesével köszönetét mondott Emily minden testrészének, Emily pedig szórakozottan simogatta a fiú hátát, haját és szép, szabályos arcát. Gavin még soha életében nem kötődött senkihez ennyire. Most, hogy karjában tarcocia Emilyt, végre teljes egésznek érezte magát, és ezt muszáj volt megosztania a lánnyal is. — Szeretlek, Emily — suttogta. - Azt hiszem, már abban a pillanatban beléd szerettem, hogy megláttalak. — Emily akart valamit mondani, de Gavin a szájára tette az ujját. — Ne mondj semmit! Csak azt szeretném, hogy tudd, ez nekem nemcsak a szexről szól - folytatta, és lágyan megcsókolta Emily ajkát. - Én mindenestül akarlak, Emily. Úgy, ahogy vagy. Veled akarok aludni — suttogta a lány fülébe. — Buta, szerelmes üzeneteket küldeni - súgta, és megcsókolta Emily homlokát. — Nevetni akarok veled, és jó éjszakát puszit adni a homlokodra - lehelte, és meg is mutatta, mire gondol. — Randizni akarok, moziba menni és veled reggelizni. — Gavin végigsimította Emily haját, és lágyan megharapta a lány alsó ajkát. — Szeretnék veled késő éjszaka autózni a sötétben, megnézni a naplementét, kiabálni, sírni, kibékülni — folytatta mosolyogva. — És persze a kibékülés utáni szexet. Akarom a jó napokat, a rosszakat meg a semlegeseket. Minden apróságot, ami igazi párrá tesz majd minket. Bár mindezt nem volt könnyű egyszerre befogadni, Emily nem habozott a válasszal. Szerette Gavint, ebben egy másodpercig sem kételkedett. Sőt azt is tudta, hogy a lelke mélyén ő is az első perctől kezdve szerette, ahogy meglátta. A fiú érintése, érzései, őszinte tekintete pedig minden félelmét eloszlatták. Nézte a fiú gyönyörű arcát, és könnybe lábadt a szeme. — Én is szeretlek, Gavin — mondta, és átkarolta a fiú nyakát. Aztán felkönyökölt, és gyengéden megcsókolta. — Én is ugyanezeket akarom... És veled... Szeretnélek boldoggá tenni. Gavin Emily homlokához nyomta a homlokát, és megsimogatta az arcát. — Kizárt, hogy ne legyek melletted boldog. Lehetetlen. Aztán Gavin az oldalára fordult, magához ölelte a lányt, és még egyszer szeretkeztek ezen az éjszakai órán.
261
Aradat
Emilyt a redőnyön át is bezúduló napfény ébresztette fel. Hónapok óta nem aludt ilyen jól. Nagyot nyújtózott, bebugyolálta magát a gyűrött takaróba, aztán felült. Gavint nem látta sehol, de ahogy kicsit jobban fülelt, hallotta, hogy a fürdőszobában zubog a víz. Emilyt általában nem érdekelte, hogyan néz ki ébredés után, ez a reggel azonban más volt — nagyon más. Biztos volt benne, hogy a haja kócos, és összevissza áll, a sminkjét pedig tegnap nem mosta le, úgyhogy valószínűleg teljesen elkenődött. Gyorsan kimászott az ágyból 16 úgy, ahogy volt, takaróstul, hogy megnézze magát a tükörben. Amikor meztelen lába a márványpadlót érintette, valami koppant mellette: egy nagy doboz, piros masnival átkötve és neki címezve. Pontosabban nem is neki, hanem Mollynak. Mekkora egy okostojás, nevetett Emily. Kikötötte a masnit, ám abban a pillanatban kinyílt a fürdőszobaajtó, és ott állt előtte Gavin egy szál fehér törölközőben. Emily nagyot nyelt, és gyorsan visszamászott az ágyba. Gavin végighúzta a kezét nedves haján, és mosolyogva közeledett felé. Emily zavartan visszamosolygott, és szinte tátott szájjal nézte a látványt: a kockás hasat, a széles vállat, a kidolgozott izmokat. Gavinnek ráadásul nemcsak a teste volt elképesztően gyönyörű, hanem az arca is, ami borostásan még a szokásosnál is férfiasabb volt. És persze a tetoválása. Édes Istenem. Emily máris szaporábban kapkodta a levegőt. Szóval megtaláltad az ajándékodat - mosolygott a fiú. Találtam valamit, ami egy bizonyos Mollynak szól - nevetett Emily. Gavin is nevetett, aztán leült Emily mellé. Ma jól emlékszem, azt mondtad, hogy most már egész életedben ezzel a Mollyval foglak cukkolni. En csak az elvárásaidnak megfelelően viselkedem. Emily megrázta a fejét, és játékosan rácsapott Gavin karjára. A fiú nevetett, és Emily füle mögé kotort cg)' hajtincset. Tudtam, hogy reggel is gyönyörű vagy. Emily szemmel láthatóan zavarba jött, és gyorsan elfordította a fejét. Gavin lenyűgözőnek találta, hogy Emily mennyire nincs tudatában saját szépségének. O viszont rajongott a lány mélyvörös ajkáért, zöld szeméért és nőies idomaiért. És Emily nemcsak a fizikai adottságaival babonázta meg, hanem mindennel: az egész lényével, az illatával, a kedvességével, az eszével. Ahogy éjszaka hozzásimult és felmelegítette. Képtelen volt betelni a lánnyal. Két keze közé fogta Emily állát, és mélyen a szemébe nézett. Gyönyörű vagy — suttogta, aztán gyengéden megcsókolta. Emily beletúrt a fiú 262 hajába, Gavin felnyögött, és a következő percben mohón falták egymás száját, mint két tinédzser. Semmi mást nem csináltak... csak csókolóztak. Néhány perc múlva Emily kibontakozott az ölelésből. Mi a baj? — kérdezte Gavin, és szája szögletében kisfiús mosoly bujkált. Oöö... Fogat kell mosnom — mondta Emily, és szorosabbra fogta maga körül a takarót. Gavin felnevetett, majd a ki nem bontott ajándék után nyúlt, Emily kezébe nyomta, és még
egyszer megcsókolta a lányt. Szerintem nagyon finom vagy, de tessék. Nyisd ki! Szép nagy doboz egy fogkefének - mosolygott Emily. w Ugye? — nevetett Gavin, és megcirógatta a lány állát, aki viszont gyanakodva nézett rá. — Na, mi van? - Mikor volt időd elmenni ajándékot venni? - Nos, kedves kis Csipkerózsika, már nincs is annyira korán — mutatott Gavin az órára a falon. Valóban, majdnem tizenegyre járt. — De hogy válaszoljak a kérdésedre, az asszisztensem intézte a vásárlást a lista alapján, amit adtam neki. - Az asszisztensed. Értem. - Igen, az asszisztensem — nevetett Gavin —, akit viszont bármikor lecserélnék a gyönyörű, barna hajú lányra, aki jelenleg az ágyamban ül. - Felvennél asszisztensnek? - Gondolkozás nélkül - suttogta Gavin, és belecsókolt Emily nyakába. — Bár félek, hogy a munka szempontjából nem lenne túl hatékony — tette hozzá mosolyogva. — Nyisd ki az ajándékod. Emily egyik kezével a takarót fogta, nehogy lecsússzon róla, a másikkal pedig megpróbált eleget tenni az utasításnak. A lány szemérmességét Gavin nemcsak rendkívül aranyosnak, hanem szexinek is találta, de nem szólt semmit, csak segített kibontani a csomagot. A doboz három másikat rejtett magában: két közepes méretűt és egy kisebb, laposat. Gavin gunyoros mosollyal kinyitotta a két közepes dobozt, és kivette belőlük a New York Yankees feliratú, kapucnis melegítő felsőt a hozzá való nadrággal. - Te tényleg tiszta gyagya vagy! — nevetett Emily, és kikapta ajándékát a fiú kezéből. Igyekezett szigorú arcot vágni, de nem tudott, mert meghatónak találta nemcsak a gesztust, hanem azt is, hogy a fiú tényleg Yankees-fant akar belőle faragni. — De ha azt hiszed, hogy az utcára is kimegyek benne, nagyon tévedsz. - Mondta valaki, hogy ma elhagyjuk a lakást? - ráncolta össze Gavin a homlokát. - Hmm, szóval nem? -
263
De nem ám! Túszul ejtelek, és fogva tartalak — mondta Gavin, és megcsókolta a lányt. - Ez az öltözet kizárólag az én szórakoztatásomat szolgálja. Érdekes ötlet — válaszolta Émily, és visszacsókolta a fiút. És még mit terveztél mára? Például, hogy rendelünk kaját — suttogta Gavin, és megharapta Emily alsó ajkát. Igen, a kaja az fontos - suttogta Emily, miközben Gavin tovább puszilgatta a száját. Meg alszunk még egy kicsit, úgyis olyan későn feküdtünk le. Szükségünk lesz az energiára — felelte Emily, és egyik kezével átölelte Gavin nyakát, mire a fiú a másikat is mellé tette, ezért Emily melléről lecsúszott a takaró. Meg összebújunk a kanapén, és horrorfilmeket nézünk. Imádom a horrorfilmeket — suttogta Emily, és masszírozni kezdte Gavin nyakát. Gavin finoman a fogai közé vette Emily alsó ajkát, és lassan simogatni kezdte a lány mellét. Emily felnyögött, Gavin pedig elmosolyodott. Imádta, ahogy a lány teste az érintésére reagál. A kajálás és a filmnézés közben pedig szeretném újra végigvenni az éjszakai eseményeket, méghozzá lépésről lépésre mondta, azzal az ölébe húzta a lányt, akinek haja zuhatag- ként omlott a vállára, miközben csókjaik egyre szenvedélyesebbé váltak. — Aztán pedig újra elismételni... és újra... és újra. Emily már éppen lefejtette Gavin derekáról azt az idegesítő törölközőt, amikor hirtelen megszólalt a fiú telefonja. Igaz, Gavin semmi jelét nem mutatta annak, hogy fel akarná venni. Lehet, hogy fontos, Mr. Blake - suttogta Emily, és kibontakozott a fiú karjából. Kizárt — felelte Gavin, és visszahúzta magához a lányt. Majd vár egy kicsit - zihálta, és csókolta volna tovább -
Emilyt, ám a lány nem hagyta magát. Bármilyen nehezére esett is, úgy döntött, kicsit megtréfálja a fiút. Felizgatja, aztán otthagyja... pont ahogy Gavin szokott játszadozni vele. — Lehet, hogy anyukád az — mondta gonoszul. Gavin a tenyerébe temette az arcát, aztán felnézett, és elmosolyodott. — Megölsz, Emily. Szó szerint megölsz. A lány legördült Gavinről, és elnevette magát. — Szóval, akkor ki könyörög kinek? — Ezért még megfizetsz, megígérem! — nevetett Gavin is, és felült, Emily pedig bízott benne, hogy a fiú betartja a fenyegetést. - Muszáj most? - szólt bele Gavin a telefonba, miközben Emily mögéje térdelt, és csókolgatni kezdte a vállát. Gavin oldalra hajtotta a fejét, a nyakára mutatott, hogy oda is kér, és Emily boldogan engedelmeskedett. - Rendben, egy perc — mondta Gavin a hívónak, majd Emilyhez fordult. — Colton az — suttogta. — Muszáj megbeszélnem vele pár dolgot, lehet, hogy eltart egy darabig. Emily bólintott, Gavin pedig megsimogatta az arcát, és lágyan megcsókolta. — Bontsd ki az utolsó dobozt, zuhanyozz le, és ha van kedved, csinálj valami reggelit — mondta, azzal kiment a szobából.
A dobozban a melegítőn kívül még egy rózsaszín-szürke Nike Shox edzőcipőt talált, plusz néhány alapvető tisztasági kelléket: úgy tűnt, Gavin a sampontól a testápolóig mindenre gondolt. Kapott még egy üveg Jimmy Choo parfümöt is, méghozzá a kedvencét, úgyhogy Gavin bevásárlás előtt valószínűleg konzultált Oliviával. A legvékonyabb doboz pedig egy fekete, csipkés bugyit rejtett magában a hozzá illő melltartóval. Emily lassan, komótosan lezuhanyozott, élvezte bőrén a forró vízsugarat. Bár teste friss, energikus és kipihent volt, elméjéről ugyanezt nem lehetett elmondani. Gondolatai ide-oda cikáztak, és rettegett a másnaptól, különösen a ■ Dillonnal való találkozástól. Újra végigvette magában az érveket, amiket mondani fog neki, ám attól félt, hogy ez az egész ügy csak katasztrófával végződhet, ami mind a hármukat magával rántja. Kilépett a zuhany alól, megtörölközött, és igyekezett a borús gondolatokat elhessegetni magától. Aztán belebújt a nem túl előnyös Yankees melegítőbe, és bement a nappaliba, hogy rendesen megnézze Gavin feketefehér fotóit, amire a múltkor nem jutott elég ideje. Most vette csak észre, hogy a képek híres épületeket ábrázolnak, például a Pantheont Rómában, a versailles-i kastélyt, aTádzs Mahalt, az Eiffel-tornyot és a Diadalívet. Kíváncsi volt, hogy vajon Gavin ezeken a helyeken már járt is, vagy csak jövőbeli tervei között szerepelnek. Ezután folytatta útját a lakásban. Gavin az irodájában trónolt egy óriási, mahagóni íróasztal mögött, ahonnan az óriási üvegablakon át tökéletes kilátás nyílt az alatta elterülő városra. Mint egy király, gondolta Emily. Az ő királyfija, aki most a laptopjára meredt, és fülhallgatóval a fején továbbra is telefonált, ezért nem vette észre Emilyt, aki az ajtóból figyelte. Sajnos a lány legnagyobb bánatára közben már fel is öltözött, bár még így, a lehető leghétköznapibb viseletben, fekete melegítőnadrágban, fehér pólóban és olvasó- szemüvegben is nagyon vonzó volt — ezt Emilynek el kellett ismernie. Halkan odalopakodott a székéhez, hogy hátulról átölelje, ám elkésett, a fiú észrevette, és mosolyogva mutatta, hogy egy perc, mindjárt végez. Emily azonban nem akart várni. De nem ám. Ma ő lesz a vadász, és Gavin a vad. Lassan és kihívóan kibújt a nadrágjából, és közben élvezte a hatást, amit a fiúra gyakorolt. Gavin nagyokat nyelt, ádámcsutkája fel-alá ugrált, aztán hátradőlt, karját összefonta a mellkasán, és még szélesebben vigyorgott. 265 Közben pedig halk és monoton hangon telefonált tovább, mintha semmi szokatlan nem történne körülötte, bár dudorodó nadrágja másról tanúskodott. Emily felült az íróasztalra, közvetlenül a fiú elé, két lá-
F bát a szék kartámlájára helyezte, majd pedig lassú, kígyózó mozgással Gavin felé haladt. Gavin elkapta a derekát, és gu- nyoros pillantással jelezte, hogy Emily legyen még egy kis türelemmel, mert aztán felejthetetlen élményben lesz része. — Colton, ezzel most nem értek egyet — mondta bátyjának a telefonba, anélkül, hogy szemét egy pillanatra is levette volna Emilyről. Aztán megmarkolta Emily derekát, és hüvelykujjával lassan körözni kezdett a lány hasán. Emily nem ismert könyörületet. Újabb rögtönzött sztriptíz keretében kibújt a felsőjéből, miközben meztelen talpával Gavin ágyékát izgatta. Majd hátravetette a fejét, kezét az új, csipkés melltartóra szorította, és gyúrni kezdte a mellét. Bízott benne, hogy ezzel az apró közjátékkal sikerül lerövidítenie a telefonbeszélgetést. - Értem, de addig még van pár hónapunk, úgyhogy én most ezzel nem akarok foglalkozni — mondta Gavin, és alig észrevehetően megbicsaklott a hangja. — Most mennem kell. Legközelebb megbeszéljük — tette hozzá, azzal levette a fülhallgatóját, és az asztalra dobta. Bingó... Aztán a szemüvegét is le akarta venni, ám Emily megállította. — Ne, hagyd magadon! — suttogta. - Nagyon szexi vagy benne. Gavin kisfiúsán elmosolyodott. — Tényleg? Szemüvegben szexi vagyok? — kérdezte, aztán amit a következő pillanatban csinált, az már nem volt eny- nyire kisfiús. Szétfeszítette Emily lábát, aztán megnyálazta az ujját, és a lány combja közé nyúlt. — Gavin... ne hagyd abba! — zihálta Emily, és egyre vadab- bul mozgatta a csípőjét. Gavin nem hagyta abba, viszont a másik kezével lerántotta Emily bugyiját. — Imádom, hogy ilyen nedves vagy — sziszegte a fiú, majd felállt, és ő is megszabadult a ruháitól, anélkül, hogy egyetlen pillanatra is abbahagyta volna Emily simogatását, vagy kiesett volna a ritmusból, miközben a lány egyre erősebben
266
szorította az asztal szélét, és szaporábban kapkodta a levegőt. Aztán kinyújtotta a kezét, megfogta Gavin farkát, és óvatosan magába csúsztatta, majd gyorsan kikapcsolta és a földre dobta a melltartóját. - Imádok benned lenni —zihálta Gavin, majd megmarkolta Emily derekát, és egyre gyorsabban mozgatta a csípőjét. Emily élvezte a tempót, arca kipirult, bőrén izzadság gyöngyözött, aztán a fiú nyakába kapaszkodott, és megpróbálta megcsókolni, de Gavin ellenállt. Mit csinálsz? — lihegte, miközben a fiú lassabban, de erősebbeket döfött belé. — Meg akarlak csókolni. Tudom - válaszolta Gavin gonosz mosollyal. — De nem hagyom. Emily a körmét Gavin vállába mélyesztette, félig felült, és a szájához hajolt, de Gavin eltolta magától. Hüvelykujjával megsimogatta Emily száját, és ismét gyorsított a tempón. Emily hátrafeszítette a testét, és úgy érezte, mindjárt felrobban, és apró darabjaira hullik. Miért nem? - nyöszörögte, azzal lerántotta Gavinről a szemüveget. Nézni akarlak - suttogta Gavin, és nagy önfegyelemmel ismét lassított a tempón, amivel Emilyt az őrületbe kergette. — Látni akarom az arcodat. Látni akarom, milyen, amikor benned vagyok, és milyen, amikor elélvezel - mondta, azzal megmarkolta Emily combját, és többet már nem fogta vissza magát. Emily hanyatt feküdt, combjával teljes erővel szorította Gavin derekát, egyre gyorsabban kapkodta a levegőt, izmai megfeszültek, a következő pillanatban pedig az eksztázis koncentrikus körökben áradt szét a testében, és a lábujjától a feje búbjáig minden porcikája beleremegett. Gavin ekkor két keze közé fogta a fejét, és vadul csókolni kezdte a száját, majd Emily nyakába fúrta magát, lélegzése szaporább lett, felnyögött, majd remegő testtel Emily mellé zuhant. Miután szívverésük valamennyire visszatért a normális ritmusba, Gavin felnyalábolta a lányt, bevitte a nappaliba, és a kanapéra fektette. Aztán hozott egy takarót, és odabújt ő is Emily mellé. - Elképesztő vagy! - suttogta, és megpuszilta Emily homlokát. Emily elmosolyodott, és úgy helyezkedett, hogy át tudja ölelni a fiút, a következő pillanatban pedig már mindketten aludtak is, fáradtan, kimerültén, de boldogan. Lassan beesteledett, és Gavin lakásában csak Emily halk szuszogása hallatszott. Gavin kisimította a lány haját az arcából, és tudta, hogy idilli boldogságuk percei a végükhöz közelednek. Becsukta a szemét, igyekezett átadni magát a pillanatnak, ám hirtelen új, számára mindeddig ismeretlen érzés rohanta meg: a telelem. Bár 267 Dillon csak kedden jön haza, tudta, hogy érkezése mindent megváltoztathat közte és Emily között, hiába érezte, hogy a lány őt szereti, hiszen az elmúlt huszonnégy óra is ezt bizonyítja. Azzal is számolnia kellett azonban, hogy Dillon lelki nyomása alatt Emily összeroppan, és meggondolja magát. Most lágyan megcsókolta a lány homlokát, és imádkozott, hogy ne így legyen. Emilynek fogalma sincs, hogy máris mennyi mindent kapott tőle, és hogy a puszta jelenlétével is értelmet ad üres életének. Gavin óvatosan lecsúszott a kanapéról, és kiment a konyhába, hogy rendeljen
valamit vacsorára. Mivel a múltkor egy szusibár előtt találkoztak, úgy gondolta, azzal nagyon nem lőhet mellé. Felhívta az éttermet, majd összeszedte ledobott ruháikat az irodában, és felöltözött. Mire visszament a nappaliba, Emily felébredt. Rámosolygott a fiúra, nagyot nyújtózott, aztán a takaróba burkolózva elindult Gavin felé. Lábujjhegyre állt, és megcsókolta a fiút, aki magához szorította, magába szívta illatát, és próbálta kiélvezni a kettesben töltött utolsó perceket. - Már majdnem teljesen besötétedett — mondta Emily, amikor kibontakozott Gavin karjaiból. — El se hiszem, hogy átaludtuk az egész napot. — Igen, ki kellett pihennünk... a fáradalmakat - vigyorgott Gavin. — Ha jól emlékszem, Mr. Blake, ön is nagyon élvezte ezeket a fáradalmakat. Legalábbis nem panaszkodott — nevetett Emily. — De még mennyire, hogy élveztem. Minden egyes másodpercét — válaszolta Gavin, és megsimogatta Emily arcát. — Egyébként én is csalt most keltem - villantotta fel göd- röcskés mosolyát. — Ugye, éhes vagy? Egész nap nem ettünk semmit. Éhen halok! — Rendeltem szusit. Jó lesz? Tökéletes! — felelte Emily, és megpuszilta a fiú arcát. Mindjárt jövök. Kicsit rendbe szedem magam, meg felveszem a klassz, új Yankees melegítőmet, úgyis olyan jól áll - mondta, Gavin pedig nevetve nézte, ahogy eltűnik a fürdőszobában. — Okostojás! - kiabálta Emily, azzal vihogva magára csukta az ajtót. A mosoly azonban rögtön az arcára fagyott, amikor belenézett a tükörbe. Lehet, hogy a teste az elmúlt órákban a gyönyör új csúcsait ismerte meg, arca azonban ijesztőnek tűnt: szája feldagadt a nonstop csókolózástól, szeme piros volt a kialvatlanságtól, haja úgy állt, mint a szalmakazal. Gyorsan lezuhanyozott, hátha az segít. Miután végzett, törölközőbe burkolózott, kinyitotta az ajtót, és beleütközött Gavinbe, aki a melegítővel a kezében várakozott. Gavin bedugta a fejét az ajtón, és meglengette előtte a ruhát. Emily el akarta kapni, de Gavin elrántotta a karját, majd ezt még párszor eljátszották. Na, azonnal hagyd abba! — mondta Emily, amikor elvesztette a türelmét. Van fogalmad, hogy én most micsoda önfegyelmet tanúsítok? De most az egyszer szerencséd van. Megjött a kaja, és nem akarom, hogy tényleg éhen halj! — nevetett Gavin, és végre odaadta a ruhát. — A továbbiakkal kapcsolatban viszont nem ígérhetek semmit. Jól hangzik! Gavin lehajolt, és megcsókolta Emilyt, aztán kiment, de az előszobából még visszafordult. — Emily! 268 — Gavin? — Most jutott eszembe — vigyorgott Gavin kajánul —, hogy reggel elszakítottam a bugyidat. Úgyhogy most kénytelen leszel nélkülözni. — Figyelj, Gavin! — telelte Emily mosolyogva. — Tudod, hogy én azt mennyire élveztem? —
Gavin megfordult, de Emily gyorsan bezárta előtte a fürdőszobaajtót. — Kihűl a kaja! — kiabálta nevetve. — Szusi! Úgyhogy egyébként is hideg. Öt percet adok, hogy elkészülj, különben rád töröm az ajtót, és téged fallak fel. Emily nevetve hallgatta Gavin távolodó lépteit, és egész vonzónak találta az ötletet, hogy Gavin ma őt vacsorázza. Ennek ellenére gyorsan felöltözött, megszárította a haját, és visszament a nappaliba. A szobában kellemes meglepetés fogadta: Gavin éppen a lobogó gázkandalló elé terített a földre, afféle rögtönzött pikniket rendezett. Emily immár másodszor, lopva figyelte a fiút az ajtóból. Nézte, ahogy törökülésben bort tölt a poharakba, és azon gondolkozott, hogyan alakult volna az élete, ha aznap nem Dillon, hanem Gavin jön hozzájuk Olivia bátyjával látogatóba. Aztán eszébe jutott a sok jó, amit Dillontól kapott, és bárhogy végződött is a kapcsolatuk, lelke egy része mindig hálás lesz a fiúnak, és mindig szeretni fogja. Szíve azonban most már Gaviné. Ö az új szerelem és az új út, amin elindult. Nagyot sóhajtott, aztán letérdelt a fiú mellé. Gavin rámosolygott, és átkarolta a derekát. Emily odahajolt hozzá, lágyan megcsókolta, és abban a pillanatban beléhasított a bűntudat. Nemcsak Dillon miatt, hanem mert úgy érezte, veszélyes vizekre eveztek, és az áradat Gavint is magával sodúlhatja. Tudta, Hogy ha Dillon visszajön, a legrosszabbra kell számítaniuk, és azért fohászkodott, hogy Gavinben legyen elég erő, és tartson ki mellette. — Szeretlek, Gavin — suttogta Emily. — Én is szeretlek téged, Emily — felelte Gavin, és fürkészve nézte a lány arcát. - Tiszta szívemből. Emily elmosolyodott, és átmászott a pokróc másik oldalára, vigyázva, hogy ne borítson fel semmit. Aztán kinyitotta az egyik dobozt, és néhány darab szusit tett a tányérjára. Gavin átnyújtott egy csomag evőpálcikát, aztán mivel érezte, hogy valami nyomasztja a lányt, rákérdezett: — Minden rendben? — Minden — bólintott Emily, és belekortyolt a borába. — Biztos? — Teljesen. — Emily előrehajolt és megsimogatta Gavin arcát. - Köszönöm 269 szépen. Gyönyörűen megterítettél. Meg úgy egyébként is. Mindent köszönök. Gavin fellélegzett. — Inkább nekem kell köszönetét mondanom. — Ne butáskodj! - nevetett Emily. - Mit köszönsz? — Ezt az egészet - felelte Gavin halkan, és ellágyult tekintettel nézte a lányt. — Köszönöm, hogy belém szerettél. Köszönöm, hogy végül is az enyém lettél, és köszönöm, hogy nem öltél meg egyszer sem az elmúlt hónapokban, mialatt ostromoltalak. Tudom, hogy kellemetlen helyzetbe hozlak, de... - Gavin elhallgatott, és pár pillanatig némán meredt a tányérjára. Amikor felnézett, látta,
hogy Emily könnyes szemmel hallgatja. — Szóval nem bírtam ki. Nem tudtam magam távol tartani tőled - suttogta. - Megláttalak, és beléd szerettem. Soha életemben nem éreztem ehhez hasonlót. Olyan volt az egész, mint egy vízió: az egész életünket láttam magam előtt. Az esküvőnket, a gyerekeinket, meg ahogy együtt megöregszünk. Abban a pillanatban tudtam, hogy mi ketten összetartozunk. Emily nem bírta tovább, átmászott a fiúhoz, és nem ér
270
dekeke, ha feldönt valamit. Gavin ölébe ült, és átkarolta a nyakát. Bár az előbb még nem volt biztos benne, hogy vajon Gavin képes lesz-e harcolni kettőjükért, most minden kételye szertefoszlott. Eltűnt. Elpárolgott. Köddé vált. — Te sírsz — suttogta Gavin, és megtörölte Emily szemét. - Ezt valahogy mindig sikerül kiprovokálnom - tréfálkozott. — De ezek most a boldogság könnyei - szipogott Emily, és most már ő is nevetett. — És ez most már örökre így is marad — mondta Gavin, és megcsókolta a lányt. — Erre, ha kell, meg is esküszöm, Emily. Emily kibontakozott Gavin karjából, megfogta az evőpálcikákat, és kihaiászott egy szusit. — Nyisd ki a szád! - mondta a fiúnak. - Hamm! — Ezt meg tudnám szokni — nevetett Gavin, amikor lenyelte a falatot. — Azt elhiszem — nevetett Emily is. — Kérek még egyet! - mondta Gavin, és kitátotta a száját. Emily vihogott, és kihalászott még egy szusit a dobozból. — Kérdezhetek valamit, Mr. Blake? — Amit csak akarsz. — Ezeket már mind láttad eredetiben? — kérdezte Emily, és a képekre mutatott a falon. Gavin bólintott. — Igen. Sőt tanulmányoztam is őket élőben. — Tényleg? Azt hittem, üzleti kommunikációt tanultál, vagy valami hasonlót. — Igen, azt — felelte Gavin mosolyogva. - De eredetileg építész szerettem volna lenni. Mindig is lenyűgözőnek találtam az alkotás folyamatát. Az írást, a festést, mindent — mondta, és ujját végigfuttatta Emily nyakán, le egészen a kulcscsontjáig. - Azt, ahogy egy ötlet megvalósul, és esetleg megváltoztathatja mások életét. — És akkor miért nem azt tanultad? Gavin újra a képekre nézett. — Amikor a nagymamám meghalt, Coltonnal elég sok pénzt örököltünk, és ő saját céget szeretett volna csinálni mondta, és csak annyi időre hallgatott el, amíg bekapott még egy szusit. Ahhoz viszont szüksége volt az én részemre is, úgyhogy társultam hozzá. Azt gondoltam, hogy a reklám is kreatív műfaj, és a bátyám nélkülem nem tudott volna belevágni. Nem akartam cserbenhagyni. — Szóval miatta döntöttél így - mondta Emily, és két keze *271 közé fogta Gavin arcát. — Részben - mosolygott Gavin. - De sosem árulom el annak a pöcsnek. — És azért szereted? Mármint boldoggá tesz, amit csinálsz? — Örülök annak, hogy végül is megcsináltuk, és befutottunk - válaszolta Gavin, aztán kajánul elmosolyodott. - És hát az is komoly pluszpont, hogy csak
tízre járok dolgozni. — Jó neked! Bárcsak én is akkorra járhatnék - nevetett Emily. — Viszont Blake, nem válaszoltál a kérdésemre. Élvezed is, amit csinálsz? — Őszintén? — Igen, bármilyen meglepő is. — Gyűlölöm. Megőrülök tőle, annyira unalmas. — Pedig az embernek elvileg élveznie kellene, amit csinál mondta Emily, és megpuszilta a fiút. - Arra gondoltál már, hogy eladd a részedet? Gavin ki kotort egy kósza tincset Emily arcából, és megpuszilta a homlokát. — Igen, és előbb-utóbb el is fogom adni, de mivel csak most lábaltunk ki a válságból, szeretném, ha előbb kicsit megerősödnénk. — Nagyon jó testvér vagy, ugye, tudod? — Igen, iszonyú jó fej vagyok, ha még nem vetted volna észre — felelte Gavin, amin mind a ketten nagyot nevettek. De rólam már eleget beszéltünk — folytatta, és közelebb húzta magához a lányt. - Te miért lettél tanár? — Diszlexiás vagyok, de ezt kiskoromban vág)' nem ismerték fel, vagy az iskolámban nem voltak megfelelően képzett pedagógusok, akik segíthettek volna. - Emily belekortyolt a borába. — A többi gyerek pedig kicsúfolt, mert hát nem voltam a legjobb tanuló, és ez sajnos a középiskola végéig elkísért. Akkor döntöttem el, hogy tanár leszek, mert egy diszlexiás sokkal előbb észreveszi, ha valaki ugyanezzel a problémával küzd, mint más, és azt gondoltam, ha csak egy gyereknek is segítek, már megérte a tanulás. Gavin pár percig némán nézte a lányt. — Te viszont tényleg iszonyú jó fej vagy — mondta moso- lyogva. — Tényleg? Ezt még soha senki nem mondta - nevetett Emily. — Pedig az vagy — ismételte meg Gavin, és lágyan megcsókolta Emilyt. Én még soha életemben nem találkoztam olyan nővel, aki ennyire jó fej lett volna. Ezennel hivatalosan is jó fejnek nyilvánítalak. — Ez igazán kedves tőled — nevetett Emily. — Én meg téged okostojásnak. — Annak hívsz, aminek csak akarsz - nevetett Gavin, Emily pedig tovább csókolgatta a fiú érzéki száját. Pár pillanat múlva Gavin kibontakozott a lány öleléséből. Úgy érezte, nem halogathatja tovább a kérdést, ami már órák óta nyomasztotta a lelkét. — Kérdezhetek valamit én is? — Amit csak akarsz — felelte Emily, és csókot nyomott Gavin állkapcsára. — Mit fogunk mondani Dillonnak? Gavin érezte, ahogy 272Emily teste görcsbe rándul a név említésére, úgyhogy két keze közé fogta Emily fejét, és mélyen a szemébe nézett. — Emily - suttogta. — Azt kérdeztem, hogy mi mit fogunk mondani. Mi kerten, te meg én. Nem te egyedül, érted? Emily bólintott. — Értem. De ezt muszáj pont most megbeszélnünk? — Igen. Muszáj róla beszélnünk — sóhajtott Gavin. Tudta,
hogy a lány retteg Dillontól, és jóval többet kockáztat, mint ő, de úgy érezte, nem söpörhetik szőnyeg alá a problémát. — Igazad van - bólintott Emily. - Csak ma vasárnap este van, Dillon meg úgyis csak kedden jön vissza, szóval mi lenne, ha még egy kicsit várnánk ezzel? És addig ez az egész csak rólunk szólna, rólad meg rólam - mondta, aztán mohón " csókolni kezdte a fiút, mintha akkor Dillon egyszerűen megszűnne létezni. — Vagy ha keddig nem is, legalább holnapig folytatta, amikor kibontakozott a fiú öleléséből. - Holnap mindent megbeszélünk, oké? — Oké, de ígérd meg, hogy nélkülem nem mondasz neki semmit! — Gavin megsimogatta Emily haját. — Nekem is ott kell lennem! Tudod, ez már kettőnkről szól! — Igen. Kettőnkről! — suttogta Emily, és Gavin homlokához nyomta a homlokát. - Őszintén mondom, egyszer sem vettem fel neki a telefont. — Jó, csak biztos akartam lenni abban, hogy... — kezdte Gavin, de Emily a szájára szorította a száját, és nem hagyta, hogy befejezze a mondatot. - Ugye, ma is itt alszol? — suttogta Gavin két csók között. — Nem tudok. Holnap reggel hétre az iskolában kell lennem, és addig még ki kell javítanom pár dolgozatot. — Nem elsősöket tanítasz? — kérdezte Gavin, miközben gyengéden kihámozta Emilyt a felsőjéből. — De igen - felelte Emily, és levette a melltartóját. - Miért? — kérdezte, ám Gavin nem felelt, mert megbabonázva bámulta a lány mellét. — Na, süket vagy? — türelmetlenkedett Emily néhány másodperc után. — Tessék? — zökkent vissza Gavin a valóságba. — Gavin! - nevetett Emily. - Azt kérdezted, hogy hánya- dikosokat tanítok, elsősöket? — Ja, igen - nevetett a fiú is, és gyorsan kibújt az ingéből. — Azt mondtad, hogy nem maradhatsz, mert dolgozatokat kell javítanod. — Igen.
Z78
És akkor miért kell dolgozatokat javítanod? — kérdezte, miközben felnyalábolta Emilyt, és elindult vele a hálószoba felé. - Elsőben a gyerekek nem csak színezgetnek meg ilyenek? — Nem, egyáltalán nem - nevetett Emily. Gavin letette Emilyt az ágyra, lehúzta a nadrágját, aztán gyorsan ő is levetkőzött. — Szóval nincs semmi, amivel rávehetnélek, hogy ma is itt aludj? — Sajnos nincs - mosolygott Emily, és beletúrt Gavin hajába. - De azért megpróbálhatod. — Nehezen adja meg magát, Miss Cooper - suttogta Gavin, és belecsókolt a lány nyakába. - De mindig is szerettem a kihívásokat. A következő néhány órát az ágyban töltötték. Gavin mindent elkövetett, hogy Emilyt maradásra bírja, például egy évi teljes fizetését is felajánlotta, sajnos hiába, végül kénytelen volt Emilyt hazavinni. Nézte, ahogy az ajtó becsukódik mögötte, és átkozta a másnapot, amiért hétfő lesz, és munkanap. Aztán repeső szívvel hazavezetett, és nagy szerencséje volt, hogy nem okozott balesetet. Semmi másra nem tudott gondolni, csak az elmúlt huszonnégy óra eseményeire, amelyek mint egy végtelenített romantikus film újra és újra lejátszódtak a fejében. Gavin szerelmes volt - és istennek érezte magát. Már semmi sem hiányzott az életéből. Amikor fütyörészve belépett a házba, tudta, hogy úgy néz ki, mint egy idióta, szerelmes tinédzser, de nem érdekelte, bár a portás kicsit furcsállóan nézett rá. O is érezte, hogy Gavinben valami megváltozott, különösen, hogy a fiú mosolyogva kezet fogott vele. Otthon Gavin úgy döntött, dolgozik egy kicsit, ám amikor leült a laptopja elé, csengettek. Az órára nézett, tizenegy már jóval elmúlt. Emily mégis visszajött, gondolta, és mosolyogva indult ajtót nyitni. A küszöbön egy ismerős, zöld szempár tulajdonosa állt — csak sajnos nem ugyanazé a zöld szempáré, amelyére számított. — Temégis mi a picsát keresel itt? — Milyen kedvesen üdvözlőd azt a nőt, akivel több mint fél évtizedet lehúztál — válaszolta Gina, és megtörölte a szemét. Sírt, és látszott rajta, hogy ivott. Gavin kidugta a fejét a folyosóra, és alaposan körülnézett. — Keresel valamit? — kérdezte Gina, és megtántorodott. — Igen, a kibaszott kandi kamerát — sziszegte Gavin elkomorult tekintettel. 279 - Te, ugye, most szórakozol velem? — Nem, Gavin, nem szórakozom — dadogta Gina. — Tudom, hogy haragszol rám, és látni sem akarsz, de muszáj volt idejönnöm. Meghalt az apám. Gavin vett néhány mély levegőt, aztán nyűgödtabb hangon folytatta. — Gina, mit akarsz tőlem? — Jézusom, Gavin. Most mondtam, hogy meghalt az apám — szipogta a lány. - A bátyám Görögországban van. Tudod jól, hogy senkim sincs - folytatta most már zokogva, és az arca elé kapta a kezét. - Azt legalább megengednéd, hogy pár percre bemenjek? — kérdezte, és Gavinre emelte kisírt szemét. —
Gavin pár pillanatig habozott, fogalma sem volt, hogy mit csináljon. Nézte a nőt, akivel annyi évet töltött együtt, ahogy sír és reszket, mint egy elveszett gyerek, és csak arra tudott gondolni, hogy vajon Emily mit szólna, ha beengedné. — Gavin, kérlek! Muszáj valakivel beszélnem — esedezett Gina, és ide-oda dülöngélt. — Rendben, de csak beszélgetni fogunk, megértetted? Kapsz negyedórát, aztán elmész. Érthetően fogalmaztam? Gina bólintott, és megtörölte a szemét. — Köszönöm - mondta, azzal bebotorkált a nappaliba, ahol a kabátját a földre dobta, mint egy koszos zsebkendőt. Gavin máris megbánta, hogy beengedte. — Van valami piád? — kérdezte Gina, és levetette magát a kanapéra. — Szerintem már eleget ittál — felelte Gavin, és odahúzott egy széket Ginával szembe. - Mi történt? — Felakasztotta magát - sírta a lány, és előregörnyedt, mint akinek fizikai fájdalmai is vannak. — Mindenét elvesztette, és már senkitől sem tudott segítséget kérni. Gavin rögtön tudta, miről van szó. Gina apja szerencsejáték-függő volt, egyfolytában játszott, és többnyire vesztett - s persze Gavin fizette ki a tartozását. Kapcsolatuk öt éve alatt legalább háromszázezer dollárt fizetett ki különböző kártya-, illetve lóversenyadósságokra. — És most mire kell a pénz? Lakbérre vagy temetésre? — kérdezte Gavin, és karba fonta a kezét. — Hogy kérdezhetsz ilyet? - hüppögte Gina. — Azt hiszed, hogy pénzért jöttem? — Igen. Egész biztos vagyok benne. — Nem hiszem el, hogy ezt feltételezed rólam azok után, hogy... — sírt tovább a lány, és a keze fejével megtörölte az orrát. — Azok után, hogy egyik pillanatról a másikra eltűntél az életemből, most meg van pofád beállítani hozzám, és rám zúdítani a nyomorodat? Ha azért jöttél, hogy kisírd magad, rossz helyen kopogtatsz! - emelte fel Gavin a hangját, aztán felugrott a székről, kivett egy üveg whiskyt a szekrényből, és gyorsan töltött magának. — Nagyon sajnálom az apádat, de nem értem, mit akarsz tőlem. — Gavin, azért jöttem ide, mert te vagy a világon az egyetlen ember, aki ismer engem, és megért - suttogta Gina köny- nyes szemmel. - Tudod jól, hogy anyám elhagyott minket, nincs senkim. Hogy lehetsz ennyire szívtelen? — Lehet, hogy szívtelen vagyok, de kiváló tanítómesterem volt, ezt ne felejtsük el. Ha pénz 280 kell, akkor mondd azt, az istenit! - ordította Gavin, és olyan erővel csapta a poharát a pulthoz, hogy Gina felugrott rémületében.
Valahol a háttérben megszólalt a mobilja, ám mivel agyát éppen elöntötte az indulat, ráadásul Gina is sírt, Gavin csak halványan érzékelte. Különösen, hogy a döbbenettől egy pillanatra szó szerint a földbe gyökerezett a lába. Képtelen volt elhinni, hogy a nőnek, aki bántotta, megalázta, és összetörte a szívét, van képe becsengetni az ajtaján, és arra kérni, hogy még ő vigasztalja meg. Gavin megrázta a fejét, aztán kiment a nappaliból, hogy felvegye a telefont, ám mire odaért, Emily már letette. Gavin elszorult szívvel látta, hogy a lány kereste, viszont szerencsére hagyott üzenetet. Hahó, okostojás! Tudom, hogy késő van, és már én is mindjárt lefekszem, de előtte mindenképpen szerettem volna megköszönni neked élelem egyik legjobb éjszakáját és nappalát. Tudom, hogy még nehéz út áll ellőttünk... Emily itt szünetet tartott, és lehalkította a hangját... Viszont bármennyire féltem korábban, most minden rossz érzésem elmúlt. Komolyan. Minden kételyemtől megszabadítottál. Ne haragudj, hogy ösz- szevissza csapongók, de még el kell mondanom, hogy nagyon szeretlek, és izgatottan várom, hogy milyenek leszünk mi ketten együtt. Meg a holnap estét is. Aludj jól! Gavin a végén már nem is számolta, hányszor hallgatta meg F.mily üzenetét, akinek hangja mintha egy angyalé lett volna, különösen összehasonlítva a nappaliban várakozó rémálommal. Gondolta, hogy küld neki egy SMS-t, de aztán arra gondolt, hogy mégsem, mert Emily azt mondta, hogy mindjárt lefekszik. így erőt vett magán, és visszament a nappaliba, ahol hisztérikus volt barátnője a kanapén aludt alaposan nekivetkőzve. A földön a farmerje mellett egy majdnem teljesen üres whiskysüveg állt. — Egy ennyire jó nap hogy végződhet ilyen borzalmasan? - mormogta. — Gina! — rázta meg a lány vállát. - El kell menned! Gina megpróbálta elkapni Gavin kezét, de hiába. — Nem mehetek sehova, Gav - motyogta. — Túlságosan berúgtam. Ne aggódj, nem lopom el a millióidat, amíg alszol. - Nem, Gina, nem maradhatsz itt! — felelte Gavin határozottan. - Kelj fel! - Dobj ki, ha azt akarod, hogy elmenjek! — vihogott Gina, és a takaró után nyúlt. Gavinnek eltorzult az arca: ugyanaz a takaró volt, amivel Emilyvel takaróztak az éjszaka. - Nem doblak ki, fel sem vagy rendesen öltözve. — Hangján hallatszott, hogy kezdi elveszteni a türelmét. Újból megrázta a lány vállát. - Gina! Nem viccelek. Gina nem válaszolt, legalábbis szóban nem, ám a takaró alól felhangzó halk 281 horkolás azt jelezte, egy ideig biztosan marad. Gavin nagyot sóhajtott, aztán kivitte az üveget a konyhába, és a tartalmát a mosogatóba öntötte. Majd a pultnak támaszkodott, és nézte a kanapén fekvő Ginát. Kezdett beletörődni abba, hogy a lány aznap este tényleg ott alszik. Lekapcsolta a lámpát, és dühösen a hálószobájába ment. Jóval elmúlt éjfél, amikor lefeküdt, és elhatározta, hogy másnap este mindent elmesél Emilynek váratlan látogatójáról.
Abban az egyben bízott, hogy a lány meg fogja érteni. Ármány
Gavin érezte, ahogy a lány keze lassan elindul a mellkasán, végigsimítja a hasát, le egészen az ágyékáig, majd lehúzza az alsónadrágját, miközben haja selymes zuhatagként omlik a csípőjére. Elmosolyodott. Igazán kedves reggeli ébresztés, gondolta. Aztán a lány kiszabadította a szerszámát, a szájába vette, és nyelvével kezdte izgatni, méghozzá olyan odaadóan és érzékien, hogy Gavint az őrületbe kergette vele. Még mindig mosolyogva felkönyökölt, és kinyitotta a szemét. Látni akarta a gyönyörű tündért, aki így megédesíti a hétfő reggelt. Lába között azonban nem Emily szorgoskodott - hanem Gina vigyorgott rá kajánul. Aztán felébredt. Szerencsére csak álmodta az egészet. Beletúrt nyirkos hajába, és megkönnyebbülten sóhajtott. Egyedül feküdt az ágyban. Pár percig még pihegert, próbálta normalizálni a szívverését, aztán erőt vett magán, és bement a nappaliba. — Gina, fel kell kelned — szólt a lánynak, majd kiment a konyhába, és főzött magának egy kávét. Úgy érezte, nagy szüksége van rá. Eljátszott a gondolattal, hogy némi alkoholt is csempészik bele, de aztán úgy döntött, most muszáj megőriznie a józanságát. Éjjel, még elalvás előtt felhívta Gina bátyját, és persze kiderült, hogy az egész öngyilkosság csak egy jó nagy hazugság, amit a lány csak azért talált ki, hogy őt visszasze
rezze. Igaz, apjuk megint nyakig ül az adósságban, de él, és valahol Mexikóban bujkál. Gina motyogott valamit, aztán visszahúzta magára a takarót, és intett Gavinnek, hogy ne zaklassa ilyen apróságokkal hétfő hajnalban. — Komolyan beszélek. Kelj fel! Tudod, meg kell szervezned a temetést. És ha így folytatod, lehet, hogy nem csak az apukádét. - Gavin megnézte az órát, negyed nyolc volt. Aztán, mivel Gina továbbra sem reagált, keményebb hangnemre váltott. - Gina, én nőt még soha életemben nem ütöttem meg, de ha így folytatod, kénytelen leszek átértékelni ezt az elvemet. Kelj fel! Most rögtön! Gina nagy nehezen feltápászkodott. — Miért ez a nagy sietség? — Nem hiszem el, hogy ezt még magyarázni kell - pufo- gott Gavin, és megcsóválta a fejét. Gina felkelt a kanapéról, és anélkül, hogy felöltözött volna, kiment ő is a konyhába. — Ugyan már, Gavin — mondta, és megsimogatta az arcát, illetve csak simogatta volna, mert a fiú elrántotta a fejét. - Most meg mi van? - kérdezte Gina ingerülten. — Régen szeretted, ha hozzád érek. Úgy csinálsz, mintha leprás lennék. Gavin letette a bögréjét a pultra. — Nem, Gina, te nem leprás vagy, hanem annál sokkal rosszabb — sziszegte. — Most megyek és lezuhanyozom. Én a helyedben már nem lennék itt, mire visszajövök - tette hozzá, azzal elindult a fürdőszoba felé, de Gina megállította. — Szeretlek, Gavin! Értsd meg, hogy szeretlek. Életem legnagyobb hibája volt, hogy otthagytalak. Kérlek! Kezdjük újra! — Még egyszer elismétlem. Most lezuhanyozom. Amikor visszajövök, már nem akarlak itt látni — mondta Gavin, és hallatszott a hangján, hogy komolyan gondolja. Elindult a hálószobája felé, de az ajtóból visszafordult. - Ja, és képzeld, szerelmes vagyok. Úgy, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Madarat lehet velem fogatni, meg minden. Úgyhogy köszönöm szépen, hogy kirúgtál, és összetörted a szívem. Ez volt a legjobb dolog, amit valaha értem tettél — mondta gu- nyoros mosollyal, majd becsapta maga mögött az ajtót. — Baszd meg, Gavin! - sziszegte Gina eltorzult arccal, amin a fiú jó nagyot nevetett. A friss bagelek illata betöltötte a taxit, amiben Emily és Olivia utazott, és Emilynek nagy önfegyelemre volt szüksége, hogy ne tépje fel az egyik zacskót. — Hallom, hogy korog a gyomrod - mondta Olivia, és átnyújtott a barátnőjének egy almát. - Tessék! Legalább ezt hadd adjam oda! — Nem, vele akarok reggelizni! — tiltakozott Emily. - Direkt azért vettem bagelt, mert az a kedvence. 283 Emily kinézett az ablakon, megdöbbentőnek tartotta, hogy éjszaka leesett a hó, amikor még csak október vége van. A városban szinte megbénult az élet, igaz, ennek köszönhette, hogy ma mégsem kellett tanítania. Reggel kapott egy üzenetet, hogy az iskola ma zárva tart, ezért arra gondolt, hogy meglepi Gavint, és már előre örült a pár lopott órának, amit együtt tölthetnek. — Haha — nevetett Olivia. — Persze, biztos, hogy majd pont enni fogtok. Légy szíves, vedd el az almát! Emily megrázta a fejét, de azért beleharapott a gyümölcsbe.
Pedig enni fogunk. Jó, remélem azért mást is csinálunk, mielőtt szegény fiúnak dolgoznia kell menni - nevetett, és huncut pillantást vetett a barátnőjére. — Ügy irigyellek, hogy ma szabadnapos vagy - mondta Olivia, és nagyot nyújtózott. Lehet, hogy én is tanár leszek, hogy ilyenkor lóghassak. — Nem bírnád. Különben is imádod a galériát. — Lehetnék rajztanár — mondta Olivia, és nem bírta tovább, muszáj volt kivennie egy bagelt a zacskóból. - Egyébként meg igazad van. Nem bírnám. Én nem jövök ki olyan jól a gyerekekkel, mint te. - Emily felnevetett. — Hé, haver! - szólt oda Olivia a sofőrnek. - Én itt kiszállok a sarkon, és legyen szíves, lassítson, mert életveszélyesek ma az utak. Van valami problémája? — kérdezte a taxisofőr dühösen, és megállt Olivia munkahelye előtt. - Idejében itt vagyunk, és a haja szála se görbült meg. Huszonkét dollár lesz, borravaló nélkül. Igen, tudom, hogy működik, köszönöm — felelte Olivia hasonló hangnemben. - Az aprót tartsa meg - folytatta, és a férfi kezébe nyomott harminc dollárt, majd Emilyhez fordult, és megpuszilta. - Szóval, azonkívül, hogy reggelizni fogsz, és kiszopod a szart is a milliomos pasidból, mit tervezel mára? Bár a pikírt sofőr érdeklődését sikerült felkeltenie, Emily szörnyülködve hallgatta barátnője szavait. Most mi van? - nevetett Olivia. - Nem így lesz, ahogy mondtam? Mindjárt úgyis ott vagy nála, úgyhogy hajrá, mindent bele. Ne kíméld! Ezt a beszélgetést most ünnepélyesen lezárom - nevetett Emily, és kinyitotta a taxi ajtaját. — Na, tűnés, te mocskos szájú! Olivia kiszállt, és majdnem elcsúszott a járdán. Legalább vegyél kaját estére! - szólt vissza Emilynek. Veszek! De csak későn jövök, este Gavinnel vacsorázom, meg kell beszélnünk ezt a Dillon-dolgot meg ezt az egész őrületet. Jó, csak ne felejtsd el, hogy ennek így kellett lennie. — Olivia még egyszer behajolt a taxiba, megpuszilta a barátnőjét, aztán becsapta az ajtót. Nem egészen két perc múlva Emily is kiszállt. Barátnője példáján okulva óvatosan lépett az utcára, ráadásul a portás is a segítségére sietett, és a karját nyújtotta, hogy ne essen el a latyakban. Amikor Emily borravalót akart adni, elhárította, és azt mondta, örül, hogy segíthetett. Emily mosolyogva szállt be a liftbe, és egész úton felfelé nevetgélt magában, mert eszébe jutott az elmúlt két alkalom, amikor ugyanebben a liftben utazott. Igaz, kicsit most is izgult, de már jóval kevésbé, mint akkor. Gavin emeletén kiszállt, végigment a folyosón, és becsöngetett. Aztán kinyílt az ajtó, és Emily nyugalma máris szertefoszlott. Remegő lábbal és görcsbe rándult gyomorral nézte a lányt, aki egy szál pólóban és búgjában ajtót nyitott. — Te ki vagy?284- kérdezte végül elcsukló hangon, amikor a döbbenetből kicsit felocsúdott. — Gina! - felelte a lány, és tetőtől talpig végigmérte a lányt. - És te? Te meg ki a franc vagy? Gina, Gina, gondolkozott Emily, cs tudta, hogy valahol már hallotta ezt a nevet. Hát persze, Gavin maga mesélte a baseballmeccsen. A volt menyasszonya, aki összetörte a szívét. Emily azt kívánta, bárcsak megnyílna alatta a föld. Gavin elhitette vele, hogy köztük lehet —
valami, de nem, igazából esélye sincs. Hogyan is vehette volna fel a versenyt a fiú szerelmével, akivel össze akart házasodni. Emily nem felelt, csak szó nélkül sarkon fordult. Már nem akart Gavinnel beszélni. Képtelen lett volna rá. Egyre szaporábban szedte a lábát. — Hé! — kiáltott utána Gina. — Hajlandó vagy válaszolni? Ki vagy? — Senki. Eltévesztettem a csengőt - felelte Emily, és legszívesebben elsírta volna magát. Csak azért, hogy tudja, maradtak-e még érzései. Maradtak. Kár volt aggódnia. Bezáródott mögötte a liftajtó, és az érzések abban a pillanatban megrohanták. Úgy érezte, mint akinek a szívét szétzúzták, megtaposták, apró darabokra törték, és mindezt ráadásul az a férfi tette, akiben megbízott. Hogy lehetett ennyire naiv? Hogy hihette azt, hogy Gavin szereti? Mire a lift leért a földszintre, Emily gyomra megadta magát, nem bírta tovább az izgalmakat. Ott, ahol volt, a már
285
vánnyal borított előcsarnok közepén öklendezni kezdett, és minden ennivaló kijött belőle. Aztán a szája elé kapta a kezét, és kirohant az utcára, a recepciós lány pedig elborzadva nézett utána. Az utcán megpróbálta kicsit összeszedni magát, majd táskáját magához szorítva, céltalanul elindult a csípős hideg ellenére most is zsúfolt utcán. A sarkon látott egy kávézót, úgy döntött, oda beül, mert egész testében reszketett - és nem csak az időjárás miatt. Levette bepiszkolódott kabátját, leült az egyik asztalhoz, és zokogni kezdett. Gavin becsapta, ravasz fondorlattal és apró kis hazugságokkal magához édesgette, ő pedig lépre ment. Beleszeretett a fiúba, és most kiderült, hogy nem jelent neki az égvilágon semmit. Semmit. Gavin számára ő sem más, mint egy lány, akivel kicsit elszórakozik, hogy betöltse az életében tátongó ürességet. Emily nem tudta, mennyi ideje ül az asztalnál, és az sem érdekelte, hogy mindenki őt bámulja, és ujjal mutogatnak rá. Aztán nagy nehezen összeszedte magát, fogott egy taxit, és hazament. Kisírt szemmel vette le átázott ruháit, és öltözött át melegítőbe. Miután fogat mosott, bement a nappaliba, és lerogyott a kanapéra. Teste még mindig reszketett. Gavin szíven döfte. Hazugságaival a közelébe férkőzött, kipuhatolta a gyenge pontjait, aztán egy óvatlan pillanatban belevágta a kést. Kizárt, hogy ez a seb valaha begyógyuljon. Elhitette vele, hogy kettőjüket a sors egymásnak teremtette, ő pedig bevette ezt a maszlagot. Megbízott a fiúban, sőt azt hitte, hogy megfejtette a titkait. Pedig az igazság nagyon egyszerű. Gavin csak meg akarta kapni, és ez sikerült neki, marionettbábuként rángatta ide-oda. Azt viszont már nem engedi, hogy a fiú még egyszer bántsa! Soha többet! Az SMS-ek egész nap érkeztek, s ezekben Gavin arról biztosította, hogy mennyire várja az esti találkozást. Emily nem válaszolt. A fiú egyszer hívta is, de ő hangpostára irányította, az üzenetét pedig azonnal törölte, anélkül, hogy meghallgatta volna. Egyértelmű volt, Gavin nem tudja, hogy lebukott, és tovább játssza beteges kis játékát. Emily sírva kuporgott a kanapén, és Gavin hazugságain gondolkozott, amikor kopogtak. Nagy nehezen feltápászko- dott, és ajtót nyitott. A küszöbön Dillon állt, akinek elvileg csak másnap kellett volna visszajönnie. Emily némán meredt rá, és képtelen volt megszólalni. - Könyörgök, mondj valamit... — szólalt meg Dillon halkan és szelíden, Emily azonban csak dermedtcn állt, és képtelen volt artikuláltan beszélni. Dillon óvatosan felemelte a kezét, és letörölte Emily könnyeit. Ebben a pillanatban a lányban megpattant valami. Nem bírta tovább a nyomást, amit a két fiú gyakorolt rá, és bár eddig csak némán, magában sírdogált, most hisztérikus zokogásban tört ki. Dillon átkarolta, és magához szorította, de Emily kitépte magát a kezéből, és hátrálni kezdett. Az ajtó hatalmas csapódással zárult be mögöttük. - Em, annyira, de annyira sajnálom. - Dillon térdre zuhant, átölelte Emily derekát, arcát a hasába fúrta, és elsírta magát. Emily most már egész testében reszketett, Dillon fájdalmát és könnyeit 286 egyszerűen nem tudta elviselni. — Kislány, esküszöm, kezeltetem magam, és abbahagyom az ivást. Istenem, könyörgök, nem veszíthetlek el! Emily úgy érezte, kezd megőrülni. Nem is olyan régen pont Dillon volt az egyik oka annak, hogy életben maradt, most pedig ő az, aki miatt legszívesebben meghalna. Nem akarta, hogy a fiú lássa a könnyeit, és azt higgye, még mindig van felette bármi hatalma, ugyanakkor tudta, hogy ez az ember, aki most a lába előtt térdel, valóban szereti. Nem úgy, mint a másik, aki mézédes hazugságaival elcsábította, aztán eldobta, mint egy rongyot. És ő mégis Gavint szereti. Volt idő, amikor Dillon tökéletes választásnak tűnt, ám ez a kép
összetört, és már csak szilánkjai maradtak. Emlékek a fiúról, aki egyszer maga volt az egész világ. A mai nap túl sok volt Emilynek. Agyában ide-oda cikáz- cak az egymásnak ellentmondó gondolatok, és bár igyekezett megőrizni a józan eszét, úgy érezte, nem bírja tovább, és mindjárt összeroppan. Óvatosan lefejtette magáról Dillon kezét, és hátrálni kezdett. Erről most nem... nem tudok beszélni - suttogta remegve. - Kérlek, Dillon, menj el! El kell menned! Dillon még mindig térden állva, arcát kezébe temetve zokogott. Emily legszívesebben befogta volna a fülét, hogy ne hallja. — Emily, könyörgök! Nem tudok nélküled élni, képtelen vagyok rá. Ha elhagysz, megölöm magam, komolyan mondom! — Dillon felállt, és remegő lábbal Emily felé indult. Kislány, könyörgök, adj még egy esélyt! Nézz magadra! Nélkülem te is csak egy nyomorult vagy a sok közül! Szükségünk van egymásra! - mondta, és meg akarta simogatni Emily könnyáztatta arcát, ám a lány lefogta a kezét. Diliont azonban nem lehetett leállítani. — Hadd hozzam rendbe! — esdekelt tovább. — Jóvá tudom tenni, hidd el! Részeg voltam! Tudod jól, hogy részeg voltam, józanul sose értem volna hozzád! Sose! Kislány! Könyörgök, hidd el! — Kérlek, Dillon! Kérlek... — könyörgött Emily is. — Menj el! Nem! Kislány, légy szíves, hallgass meg! - folytatta Dillon, és Emily homlokához szorította a homlokát. — Emlékszel arra, amikor először megcsókoltalak? És arra, amikor először együtt voltunk? Floridában semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy milyen jó veled. Ezentúl sokkal jobban vigyázok rád, esküszöm! Emily, könyörgök! - Emily félbe akarta szakítani, de Dillon nem engedte, hanem megpróbálta megcsókolni. Emily hátrált, de Dillon megfogta a tarkóját, és könnyes szemmel megpróbálta bevetni az utolsó érvét. — Emlékszel, hogy édesanyád mit mondott a halálos ágyán? Ez hatott. Emily összeszedte minden erejét, és kitépte magát Dillon kezéből. Anyámat hagyd ki ebből! Megértetted? — zokogta. Dillon közelebb lépett, és ismét remegő keze közé fogta Emily arcát. Azt mondta, hogy vigyázzunk egymásra, és bármilyen akadályt gördít elénk a sors, próbáljuk meg együtt legyőzni. Igen, Emily, beteg vagyok, segítségre szorulok. És te nem állsz mellettem, hanem az első problémánál kiszállsz és elmenekülsz? — kérdezte, aztán újra elsírta magát. — Engedd, hogy rendbe hozzam a kapcsolatunkat! Könyörgök! Rendbe tudom hozni, és sokkal boldogabbak leszünk, mint előtte. 287 a lelkét. Mielőtt Emily némán meredt a fiúra. Dillon könnyei maró savként égették azonban bármit válaszolhatott volna, kulcscsörgés hallatszott: megjött Olivia. -Te mégis mi a fenét keresel itt? - kérdezte, és döbbenten nézett Dillonra. Ne kezdj most szívózni velem, Olivia! Ez most nem az a pillanat — felelte Dillon dühösen. Hadd közöljek valamit! - mondta Olivia, anélkül, hogy felemelte volna a hangját, majd lassan elindult a fiú felé, jelezve, hogy egyáltalán nem fél tőle. — Ha nem takarodsz el a lakásomból a büdös picsába, méghozzá nagyon gyorsan, akkor kihívom a zsarukat! Csak azért, hogy szívózzak veled egy kicsit — sziszegte, és mutatóujjával megbökte Dillon
mellkasát. - Sőt, rád szabadítom apám legjobb barátját is, aki, mellesleg, tudod, ki? A kerületi főügyész. Emily nem bírta tovább a feszültséget, és kirohant a fürdőszobába. Zokogva a vécékagyló elé rogyott, és öklendezni kezdett. Te állat! - üvöltötte Olivia, és a barátnője után rohant, Dillonnal a nyomában. — Most nézd meg, mit csináltál vele! - ordította tovább, és hátrafogta Emily haját. —Takarodj innen! Dillon, kérlek! — zihálta Emily elgyötörteit. — Hívni foglak, csak most menj el! Dillon azonban benyomult a fürdőszobába, és Emily felé nyúlt, ám Olivia ellökte a kezét. Jézusom, te síiket vagy? Menj el! Dillon megdörzsölte az arcát, egy másodpercig még Oliviára meredt, aztán lehajtott fejjel kikullogott az ajtón. Igaz, olyan erővel csapta be maga mögött, hogy Emily felugrott, úgy megijedt. Aztán az ajtófélfának támaszkodott, és mélyeket lélegzett. Olivia gyengéden megfogta a karját, és a mosdóhoz vezette. Benedvesített egy törölközőt, és megtörölte vele Emily arcát, aki még mindig hangosan zokogott. Aztán Emily kinyitotta a gyógyszerszekrényt, és remegő kézzel matatni kezdett a dobozok között. A váliumot kereste, amit még Coloradóban írt fel az orvos anyja halála után. Remélte, hogy a segítségével legalább egy időre kiszabadulhat ebből a rémálomból. Bevette a gyógyszert, aztán viszszament a nappaliba. Ott lerogyott a kanapéra, és a kezébe temette az arcát. Életében eddig háromszor érezte ugyanezt a borzalmat, mint most: anyja halálakor, az azt követő virrasztáskor és a temetéskor. Idegei a pattanásig feszültek, és semmi mást nem akart, mint ott helyben megsemmisülni. Olivia leült mellé, és az ölébe vette Emily lábát. Istenem, el se hiszem, hogy volt képe, és ide mert jönni. Jól vagy? Emily, anélkül, hogy elvette volna a kezét az arcáról, bólintott. Olivia sóhajtott, és masszírozni kezdte Emily lábát. Kíváncsi vagyok, Gavin mit fog hozzá szólni. Biztos, hogy nagyon dühös lesz. — Olivia az órájára nézett. — Már öt óra van. Nem úgy volt, hogy az irodájában találkoztok? Nem megyek — felelte Emily, és újra elsírta magát. Mi a baj? — kérdezte Olivia, és összeráncolta a homlokát. Ma reggel, amikor odaértem, Gina nyitott ajtót - zokogta Emily, és feltápászkodott a kanapéról. Kiment a konyhába, és még mindig képtelen volt felfogni, hogy mi történt.
288
Alig volt rajta ruha. És a rohadéknak még volt pofája egész nap hívogatni meg SMSeket küldeni. Olivia tágra nyílt szemmel felpattant a kanapéról. — Micsoda? Komolyan beszélsz? — Nem értem — szipogta Emily, és zsebkendőért nyúlt. — Úgy érzem magam, mint a világ legbutább libája. Gavin csak kihasznált - mondta, és a zsebkendőt a kukába dobta, majd leült az asztalhoz, és arcát a tenyerébe temette. Olivia melléje húzott egy széket, és megsimogatta barátnője haját. — Most már tudom, Liv, hogy miről szólt ez az egész. Nem kapott meg az első percben, erre bosszúból kitalálta ezt a beteg, perverz játékot. — Beszéltél már vele? — Nem, még nem, de nem is akarok. — Jó, akkor én beszélek azzal a fasszal. Mindjárt felhívom — dühöngött Olivia, és elindult, hogy kivegye a táskájából a telefont. — Ne, Liv! Nem akarom! Akkor biztos idejönne, de én most látni se bírom. Oliviát azonban hidegen hagyta Emily esdeklése. — Nem is kell hívnom — mondta, amikor megtalálta a telefont. — Ezt meg hogy érted? - kérdezte Emily, és megtörölte az orrát a keze fejével. — Már négyszer hívott, és küldött két SMS-t. Azt írja, idejön. — Micsoda? — F.mily felpattant, és kikapta Olivia kezéből a telefont. Többször hívtam Emilyt, és írtam is neki. Beszéltél vele? Nekem nem válaszol. Az örökké türelmetlen és kicsit ideges G. B. Felejtsd el. Beszéltem a tesóddal, tudom, hogy Dillon korábban hazajött. Indulok hozzátok. G. B. — Úgy tűnik, mégiscsak fogsz ma vele beszélni. — Nem, az lehetetlen. - Emily fel-alá járkált a szobában. —
289
Hiába vett be váliumot, a gyomra ugyanúgy görcsben állt az idegességtől. - Annyira borzalmas volt ez a nap, Hogy arra most képtelen lennék. — Jó, de akkor mit fogsz csinálni? — kérdezte Olivia szelíden, azzal a barátnőjéhez lépett, és a vállára tette a kezét. - A második üzenetet húsz perce küldte, bármelyik pillanatban itt lehet. — Mondd azt, hogy beteg vagyok, ágyban fekszem. — Barátnőm, félek, hogy ez nem fog menni. Tudod jól, hogy imádom, de most annyira haragszom rá, hogy képtelen lennék türtőztetni magam, és mindent a fejére olvasnék. Emily nem válaszolt, hanem a konyhapulthoz futott, felkapta a telefonját, és gyorsan küldött Gavinnek egy üzenetet. Nincs semmi baj, ágyban vagyok, megbetegedtem, azért nem válaszoltam. Bárcsak előbb szóltál volna, kicsim, írta vissza Gavin szinte azonnal. Egész nap ápoltalak volna. Öt perc múlva ott vagyok. Vigyek valamit? Szeretlek. Emily nem akarta elhinni, hogy Gavinnek ilyen vastag bőr legyen a képén. Ne gyere ide, később beszélünk, írta vissza remegő kézzel. Gavin második üzenete csak pár perc múlva érkezett. Mi történt, Emily? Dillonnal vagy? Tudom, hogy visszajött. — Úristen, azt hiszi, Dillon itt van velem - mondta Emily, és megtörölte a szemét. — Most mit csináljak? — Beszélj vele! — javasolta Olivia, és megcsóválta a fejét. — Nem, Liv, nem beszélek most vele! Mit válaszoljak neki? — kérdezte, de a feleletet nem várta meg. Nem vagyok otthon, írta pánikszerűen. — Na, mit írtál? — érdeklődött Olivia. — Azt, hogy nem vagyok itthon. — Emily a telefonját az asztalra dobta, bár szíve szerint inkább teljes erőből a falhoz vágta volna, hogy törjön darabokra. - Legalább nem jön ide. — Istenem, Emily. Dehogynem! — De miért, ha egyszer nem vagyok itthon? — Azért, mert nem hülye. Sikerült meggyőznöd, hogy Dillon itt van veled. — Nem jön ide - makacskodott Emily, és levetődött a kanapéra. — Mindjárt itt lesz! Valóban. Olivia még be sem fejezte a mondatot, amikor Gavin bekopogott. Pontosabban bedörömbölt. Emily az ajtóhoz futott, és kinézett a kukucskálón. — A picsába! - suttogta. — Mondtam — lépett mellé Olivia. — Most mi a francot csináljunk? — Mondd meg neki, hogy hazudtam, itthon vagyok, csak megbetegedtem, és alszom... Emily megtörölte a szemét, és megpróbált gondolkozni. — Nem akartam, hogy ilyen állapotban lásson, mert290 szörnyen nézek ki. — Jó, de hogy akadályozzam meg, hogy bejöjjön? - suttogta Olivia idegesen. Gavin újra kopogott, Emily pedig úgy érezte, mintha valaki pisztolyt szorítana a fejéhez. — Nem tudom, de ne mondj neki semmit. Összeszedem magam, és majd beszélek vele. Csak most... — Emily képtelen volt befejezni a mondatot. Szája elé kapta a kezét, és felzokogott. — Em, megértettem. Oké? Nem mondok neki semmit. Menj be a szobádba, feküdj le, és
oltsd le a villanyt! Valahogy megpróbálom visszatartani. Emily bólintott, és úgy tett, ahogy a barátnője mondta, Olivia pedig ajtót nyitott. Karba tett kézzel, villámló szemmel fogadta Gavint. — Mi az isten folyik itt? - kérdezte Gavin, és rosszat sejtve nézte Oliviát. — Dillon itt van vele? — Nem, nincs itt, Gavin. Emily beteg, ágyban fekszik, egyedül van. Éppen most aludt el a gyógyszertől, amit adtam neki. Egy: kábé öt perce küldött üzenetet. Kettő: miért kamuzik összevissza? Emily nagyon rosszul bírja a gyógyszereket. Félórája vette be, és most hatott. - Olivia mély levegőt vett. - És azért kamuzott, mert szörnyű napja volt, és úgy érzi, iszonyúan néz ki. Nem akarta, hogy ilyen állapotban lásd. Olivia, azt hiszed, hogy én egy idióta barom vagyok, aki beveszi ezt a faszságot? — emelte fel Gavin a hangját. — Mert ha igen, akkor nagyon tévedsz. Ha Dillon itt van vele, akkor azt mondd, és ne hazudj a pofámba! Mondtam, hogy nincs! És tudod jól, nem vagyok sunyi, hazug disznó - felelte Olivia, és nagyot sóhajtott. — Nem úgy, mint egyesek — tette hozzá. Gavin sejtette, hogy Olivia célzásnak szánja ezt a megjegyzést, de hogy pontosan mire céloz, azt nem most akarta kideríteni. Most csak az érdekelte, hogy ne nézzék hülyének, ezért félretolta a lányt, és remegő gyomorral bement a nappaliba, hátha Emily ott van. Mondtam, hogy alszik — ismételte meg Olivia, de Gavint nem győzte meg. Bár saját maga is érezte, hogy kezd úgy viselkedni, mint egy paranoiás pszichopata, végigrohant az előszobán, aztán megtorpant Emily szobája előtt. A francba, Blake! Mégis mi a faszt csinálsz? - szólt utána Olivia. — Alszik, nem érted? Gavin, bár remélte, hogy Olivia igazat mond, azért óvatosan kinyitotta az ajtót. Emily valóban egyedül volt, és szemmel láthatólag aludt. Gavin megkönnyebbülten sóhajtott. Akkorát, hogy attól félt, felébreszti vele a lányt. Aztán az ajtófélfának támaszkodott, és beletúrt a hajába. Látod? Mondtam, hogy alszik - suttogta Olivia. - Gyere, menjünk! Tényleg nincs jól. Gavin szégyellte magát, amiért kételkedett szerelme szavában. Képtelen volt kimenni a szobából. Mozdulatlanul állt, és hallgatta a lány szuszogását, aki nem egészen huszonnégy órával korábban többször elmondta neki, hogy mennyire szereti. O viszont, bár tiszta szívéből rajongott a lányért, képes volt azt feltételezni róla, hogy hazudik. Nem akarta felébreszteni Emilyt, de muszáj volt hozzáérnie, még ha csak egy pillanatra is. Ezért Olivia minden rimánkodása ellenére Emily fölé hajolt, és lágyan, nagyon óvatosan, nehogy Emily felriadjon, 291 megsimogatta az arcát. Szeretlek, kicsim. Bárcsak melletted lehettem volna ma suttogta, és megcsókolta Emily homlokát. Ennyit akart, semmi többet. Végre megnyugodott. Tudta, hogy képes lesz átaludni az éjszakát. Emilyről ugyanezt nem lehetett elmondani. Miközben úgy tett, mintha aludna, az egyik énje legszívesebben ordítva kiabálta volna, hogy menj innen, takarodj, összetörted a szívemet, a másik viszont azt, hogy ne menj el, szeretlek, maradj velem. Ennek ellenére mozdulatlanul feküdt, még a szemét sem törölte meg. így maradt akkor is, amikor Gavin becsukta maga mögött az ajtót, akkor is, amikor kisétált a lakásból
és akkor is, amikor kisétált az életéből. Csak akkor fordult meg, amikor Olivia kopogtatott. Bemehetek? - kérdezte a lány, de Emily nem engedte. Egyedül szeretnék lenni — zokogta. - Oké? Nagyon... nagyon... sajnálom, Olivia, hogy téged is bclcrángattalak. Köszönök mindent, amit értem tettél. De most... most... nem tudok róla beszélni. Biztos, hogy nincs szükséged semmire, Em? - kérdezte Olivia aggódva. — Elvileg Tinával találkozom, de ha gondolod, szívesen veled maradok. Ne, menj csak! - szipogta Emily, és megrázta a fejét. — Erezd jól magad! Nem lesz semmi bajom. Hidd el. Olivia egy kicsit még várt, aztán nagyot sóhajtott, és becsukta maga mögött az ajtót. Amikor Emily egyedül maradt a sötét szobában, bebugyolálta reszkető testét a takaróba, és megpróbálta végiggondolni ezt a rémes napot. Tudta, hogy alvásra lenne szüksége — és oxigénre, vízre, -
ételre -, ám abban is biztos volt, hogy ma az álom messze elkerüli, és helyette a magány, a fájdalom, a bánat és az érzelmi zűrzavar lesz a társa. Könnyek és sérelmek
Többször hívta, és üzenetet is hagyott. Semmi. SMS-t küldött. Semmi. Gavin az irodájában ült, és aznap délelőtt már vagy szá- zadszor vette a kezébe a telefont. Megint hiába. Visszatette a kagylót, állát a kezébe támasztotta, és már nem hessegette el a zavaró gondolatokat a fejéből. Valami nem stimmelt. Még ha Emily valóban beteg lenne is, mostanra már biztos, hogy adott volna hírt magáról. Ugyanakkor annak is számos oka lehet, hogy ezt még mindig nem tette meg, próbálta nyugtatni magát. Például az, hogy tegnap nem dolgozott, és ma pótolnia kell az elmulasztott feladatokat. Igen, ez lesz az, gondolta, és pár órára őszintén hitt is benne. Aztán ahogy telt-múlt az idő, és lassan beesteledett, kénytelen volt beismerni, csak áltatja magát azzal, hogy minden rendben van. Bár fizikai mivoltában több megbeszélésen is részt vett, fogalma sem volt, hogy mi folyik körülötte. El nem tudta képzelni, hogy mi történt Emily vei, de a legrosszabb forgatókönyvek játszódtak le a fejében. Miután befejezett egy konferenciabeszélgetést egy potenciális új ügyféllel, felállt a székéből, és az ablakhoz lépett. Nézte Manhattan utcáin a végeláthatatlan kocsisorokat, és már éppen újra tárcsázta volna Emily számát, amikor a 292 titkárnője azt jelezte a házi telefonon, hogy egy bizonyos Dillon Parker keresi. Gavin az ajtó felé fordult. Bár agyát elöntötte az indulat, látszólag sikerült nyugodt maradnia. Lassan visszament az íróasztalához, kibújt a zakójából, és a székére akasztotta. Aztán meglazította a nyakleendőjét, és feltürte az ingujját.
Ösztöne nemcsak azt súgta, hogy Dillon mindent tud róla és Emilyről, hanem azt is, hogy ez a váratlan látogatás tartogat némi meglepetést. Arra is felkészült, hogy aznap esetleg a börtönben tölti az éjszakát. Vett egy nagy levegőt, nyújtózott egyet, és csak aztán szólt vissza a titkárnőnek. - Küldje be, Natalie! Köszönöm. Gavin arcizmai megfeszültek, amikor Dillon belépett az irodájába. Tekintetük összevillant, és máris tapintani lehetett a feszültséget. - Nagy faszság volt, amit csináltál - törte meg végül Dillon a csendet. Gavin az íróasztalának támaszkodott, és karba tette a kezét. - Lehet, hogy ha úgy bánsz Emilyvel, ahogy megérdemli, erre nem került volna sor. Ez eszedbe sem jutott? - felelte Gavin nyugodtan, bár legszívesebben behúzott volna egyet a fiúnak. Nemcsak a múltkoriért, hanem azért, mert valami azt súgta, hogy beszélt Emilyvel a háta mögött. - Nem, tesó, ez nem jutott eszembe. Csak az, hogy neked kurvára nem kellett volna beavatkoznod - felelte Dillon határozottan. - Lehet, hogy nem kellett volna, de ami történt, megtörtént. Nem tudom visszacsinálni - válaszolta Gavin hasonló hangnemben, és közelebb lépett egykori barátjához. — Megpróbálom átfogalmazni a mondatot, hogy jobban megértsd. Ha úgy viselkedsz Emilyvel, ahogy egy igazi férfi viselkedik a barátnőjével, lehet, hogy a dolgok nem így alakultak volna. - Részeg voltam. Józanul sose bántanám — felelte Dillon,
293
tekintetét még mindig Gavinre szegezve. — Te viszont teljes erődből pofán basztál. Azt azért nem kellett volna. Gavin szórakozottan megdörzsölte az állát. Szóval Emily nem mondott neki semmit. — Bocs, de részeg voltam, nahát, milyen eredeti védekezés - mondta, és nem engedte, hogy Dillon félbeszakítsa. - Ha jól értem, akkor most azért jöttél, mert aznap este leütöttelek? — foglalta össze vigyorogva. — Persze. Miért, mit gondoltál, mi a faszt akarok? — Hát ez az! - kerülte ki Gavin a választ. - Légy szíves, áruld el végre, mert kettőnk közül én viselkedtem normálisan, és nem te. Gondoltad, hogy majd karba tett kézzel nézem, ahogy megütsz egy nőt? Úgy ismersz? Sőt, ha egy kutyát bántottál volna, akkor is szétverem a pofád. És nemcsak a tiedet, hanem bárkiét! — Nézd, én nem akarok vitatkozni... — kezdte Dillon, de Gavin félbeszakította. — Tényleg nem? — kérdezte. - Csak mert nagyon úgy tűnik, hogy azt akarsz. Ha képtelen vagy felfogni, hogy miért tettem, amit tettem, úgy érzem, nincs értelme folytatni ezt a beszélgetést. És akkor sem, ha továbbra is azzal akarsz takarózni, hogy „bocs, de részeg voltam”. — Gavin az ajtóra mutatott. — Nyitva van... Dillon összehúzott szemmel nézte Gavint. — Nem akarok vitatkozni veled, még egyszer ismétlem. Hibáztam, beismerem, és meg fogok változni, ezt Emilynek is megígértem - mondta, Gavin pedig azon gondolkozott, hogy vajon mikor beszélt a lánnyal, hiszen utolsó információja szerint Emily megszakított vele minden kapcsolatot. Mindenesetre nem szólt egy szót sem, hagyta, hogy Dillon befejezze. Igazából az a bajom, hogy te sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítasz ennek az egész dolognak, mint a menyasszonyom. — A menyasszonyod? — kérdezte Gavin, és megremegett a hangja. — Úgy tudom, kirúgott. Igen, de azóta kibékültünk, és mégis megtartjuk az esküvőt — mondta Dillon, és még sok minden mást is, de azt Gavin már nem hallotta. A hír úgy hatott rá, mint valami gyorsan ölő méreg, villámgyorsan szétterjedt a testében, és minden érzékszervét megbénította. Felemelte a karját, és remegő kézzel beletúrt a hajába. Megtartjátok az esküvőt? - kérdezte végül alig hallhatóan, és értetlenül meredt Dillonra. Igen, most mondtam. Kibékültünk és megtartjuk - felelte Dillon, bár Gavin reakciója egy kicsit meglepte. — Figyelj, felfogtam, oké? — sóhajtott egyet, és megrázta a fejét. — Igazad van. Nem kellett volna a piára fognom. Azt viszont továbbra is fenntartom, hogy neked meg nem kellett volna pofán verned, de ennek ellenére hajlandó vagyok megbocsátani. Tessék? Gondolod, érdekel, hogy te megbocsátasz vagy sem? - csattant fel Gavin, aki még mindig nem tért magához az iménti sokkból. — Van pofád beállítani ezzel az irodámba? Örülj neki, hogy nem294 verem ki a szart is belőled! Látod, erről beszélek. Idejövök, hogy kibéküljek veled, erre úgy viselkedsz, mint egy idióta barom. Mi a fasz bajod van? Gavin egy hosszú percig némán meredt a fiúra, aztán karba font kézzel az ablakhoz lépett. Időközben besötétedett, felkelt a hold, és ragyogtak a csillagok. Gavin mélyet lélegzett, aztán bólintott. Pedig egyáltalán nem állt szándékában kibékülni Dillonnal, pusztán egyet akart: minél előbb befejezni ezt a beszélgetést, és találkozni Emilyvel, amilyen hamar csak lehet.
Eszébe jutott, a lány mintha valami olyasmit mondott volna, hogy este dolgozik a Bella Lucinában. Úgy döntött, váratlanul beállít, és szembesíti a lányt a tényekkel. Ugyanúgy, mint néhány hónappal ezelőtt, csak míg akkor optimistán, most értetlenül és összetört szívvel. Igazad van, Dillon - felelte. Hangja annyira mentes volt minden érzelemtől, hogy még önmagát is megijesztette. — Úgy viselkedem, mint egy elmebeteg. - Megfordult, a barátjára nézett, ám arcáról nem lehetett semmit leolvasni. — Ha meg tudod bocsátani azt, amit veled tettem, természetesen én is meg tudom bocsátani azt, amit te tettél Emilyvel. Dillon szemmel láthatóan fellélegzett. — Akkor megdumáltuk? - kérdezte. Gavin karba tett kézzel, némán bólintott. — Király mondta Dillon, és az órájára nézett. - Pár kollégámmal beülünk valahova. Szerintem most mindkettőnkre ráférne egy ital. Nincs kedved velünk jönni? — Kösz, de muszáj valamit elintéznem - mondta nyugodtan. — Méghozzá valami nagyon fontosat. — Oké, ha időben végzel, az Ainsworth Prime-ban leszünk, a Penn Plazában. Gavin bólintott, Dillon pedig elindult az ajtó felé. — Még egy dolog - szólt utána Gavin. Dillon megfordult, Gavin mélyen a szemébe nézett, és a pillantásával mindent elmondott. - Ha még egyszer hozzáérsz, a puszta két kezemmel téplek darabokra. Dillon villámló szemmel nézett Gavinre, aztán erőt vett magán, és szó nélkül kiment az irodából. Gavint abban a pillanatban elhagyta minden önuralma. Remegő lábbal valahogy eljutott a székéig, aztán leroskadt, arcát a kezébe temette, és hosszú percekig így maradt, képtelen volt magát ösz- szeszedni. Emily tehát becsapta, megvezette, hazudott a jövővel kapcsolatban, aztán eldobta, mint egy rongyot, ahogy Dillon visszaérkezett. Aztán valahogy mégis felállt, a zsebébe nyúlt, megnézte, hogy nála van-e a kocsikulcs, és elindult az étterem felé. Harag, düh, fájdalom és sértettség kavargott benne, ludta, hogy Emily csak néhány óra múlva végez, de képtelen volt tovább egy helyben ülni. Amikor a lány kilép az ajtón, ott fogja várni, hogy feltegye neki a kérdéseit. Vidéki lány — mondta Antonio, és asztalhoz lépett, ahol Emily és Falion ült. Ha elmentek a vendégeid, te is haza- mehetsz. — Köszönöm, Antonio - bólintott Emily, miközben lecsavarta az egyik sószóró tetejét. — És én? — kérdezte Falion, aki az evőeszközöket válogatta. — Sajnos neked nincs szerencséd - nevetett Antonio. — Ma te vagy a záros. — Ne csináld már, Antonio — csücsörített Falion. — Kint zuhog az eső, és egész 295 délután alig volt vendég. Nyolc óra, mára már meghalt a hely. Egyedül is boldogulsz. Antonio megrázta a fejét, mormogott valamit olaszul, és elment. — Gondolom, ezt értsem úgy, hogy nem - vigyorgott Falion. — Szerintem igen — mondta Emily, és felállt. Nagyot nyújtózott, és levette a kötényét. - Trevor érted jön? — Igen, tekézni megyünk — felelte Falion vidáman. — Szuper. Jó mulatást! - Emily fogta a táskáját, és már éppen indulni készült, amikor Falion őszinte aggodalommal megállította. Emily gyanakodva nézett rá. — Trevor azt mondta, hogy kibékültél Dillonnal — kezdte Falion óvatosan,
miközben feketére festett haját csavargatta. — Igen. Megbeszéltük a problémát, és újrakezdtük - felelte Emily, és levette a kabátját a fogasról. - Hogy jutott ez pont most eszedbe? — Nem akartalak felzaklatni munkaidő alatt. — Miért zaklattál volna fel? — Ugyan már, Emily! — ráncolta össze Falion a homlokát. — Tudom, mi történt Gavin és közted. Emily szíve összeszorult, amikor meghallotta Gavin nevét. — Honnan tudod? — kérdezte, és belebújt a kabátjába. — Olivia mondta - vallotta be Falion szégyenkezve. — Persze, ki más - sóhajtott Emily. - Jól vagyok, nincs semmi baj — hazudta, és igyekezett meggyőzőnek tűnni. Pedig nem volt jól, sőt, az idegei kezdték felmondani a szolgálatot, és pontosan tudta, hogy ezt Falion is látja rajta. — Miért mész hozzá Dillonhoz? - kérdezte Falion, és a vállára tette a kezét. Emily elborzadva nézett a barátnőjére, és azt hitte, rosszul hall. — Nem értem, mire célzol. — Pedig elég egyszerű kérdés, vidéki lány. Miért mész hozzá Dillonhoz, amikor Gavint szereted? — A válasz is egyszerű, Falion. Ahhoz a férfihoz megyek hozzá, aki meg engem szeret — felelte, azzal kisietett az étteremből. — F.mily, várj! - kiáltott utána Fallon, Emily keze azonban már a kilincsen volt. Kinyitotta, és Gavin kék szeme nézett rá vissza. Emily úgy érezte magát, mintha valaki gyomorszájon vágta volna. Pár pillanatig alig kapott levegőt. Nézte, ahogy a fiú a kocsijának támaszkodik, és nem érdekli, hogy zuhog az eső. Gavin karba tett kézzel állt, alaposan végigmérte a lányt, és Emily, ha nem tévedett, haragot olvasott ki a tekintetéből. Egy pillanatra meglepődött, hogy ezt mégis hogy képzeli, aztán az értetlenséget harag váltotta fel. Bár semmi kedve nem volt hozzá, hogy meghallgassa Gavin kínos magyarázkodását, sajnos nagyon úgy tűnt, hogy most nem térhet ki előle. Nagy levegőt vett hát, összeszedte magát, és kilépett az utcára. — Jé, ki van itt! A lány, aki összetörte a szívemet — mondta a fiú gúnyosan. - Ez volt a célod, ugye? Mert ha igen, gratulálok, sikerült. — Hogy mered ezt mondani? — kiabálta F.mily, és érezte, hogy a vér elönti az agyát. — Hogy merem? Amikor csak kicsit elszórakoztál velem, amíg a pasid elutazott mondta Gavin, aztán előrelépett, és feltette a kezét, mint aki megadja magát. — Ez most valami vicc? - nevetett fel keserűen. - Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen szép lány, mint te, ekkora aljasságra képes. Emilynek tátva maradt a szája a döbbenettől, hogy Gavinnek még van képe őt 296 vádolni azzal, hogy becsapta. Nem akart hinni a fülének. Ennek ellenére igyekezett nyugodt maradni. Ha Gavin szórakozni akar vele, tessék, próbálja meg, de a végén úgyis ő fog nyerni, Gavin pedig szépen belesétál a saját csapdájába. Emily karba tett kézzel, dacosan nézett a fiúra. Gavin máris lépre ment. Lehet, hogy Emily összetörte a szívét, de a szemében fellobbanó lángot annyira izgatónak találta, hogy muszáj volt megérintenie. Muszáj
volt megcsókolnia ott, a zuhogó esőben. Előrelendült, mint az áldozatára támadó vadállat, és a karjába kapta a lányt. Emily ki akarta magát szabadítani, de Gavin nem hagyta. Magához szorította, és a szájához préselte a száját. Emily érezte a fiúból áradó haragot, szenvedélyt és birtoklási vágyat, amitől ő viszont csak még dühösebb lett. Ebben a pillanatban megdördült az ég, és valahol a távolban villámlott. Te teljesen elmebeteg vagy? — sziszegte, és próbálta kitépni magát a fiú szorításából. Igen, az vagyok, mert bíztam benned, meg abban, hogy ez működhet kettőnk között! - Gavin kezdte elveszíteni az önuralmát, és egyre szorosabban markolta Emily derekát. Nézte a lány arcát, ahogy patakokban folyik róla a víz. - Mikor fogadtad vissza, Emily? Mikor? Válaszolj! Lábuknál tócsában állt a víz, és bőrig ázott járókelők siettek el mellettük. Emily hevesen dobogó szívvel, villámló szemmel nézett a fiúra. Pontosan egy órával azután, hogy elmentél tőlem - sziszegte gonoszul, hogy minél nagyobb fájdalmat okozzon a fiúnak. Ismét megpróbálta kitépni a karját, de hiába. - Igen, egy órával azután, hogy bejöttél a szobámba, és olyanokat sugdostál a fülembe, hogy jaj, így szeretsz, meg úgy. Szóval ébren voltál? - kérdezte Gavin, és közelebb húzta magához a lányt, annyira, hogy Emily érezte az arcán forró leheletét. Persze, ébren voltam, és makkegészséges- nevetett fel Emily gúnyosan. Gavin nem akart hinni a fülének. Mintha nem is ugyanaz a lány állna előtte, akivel két nappal azelőtt együtt töltötte az éjszakát. Valahol hallotta, hogy létezik olyan betegség, amikor az emberek rövid időre elveszítik a józan eszüket, úgyhogy legszívesebben bevitte volna a lányt a pszichiátriára. Hogy lehetsz ennyire beteg? — kérdezte villámló szemmel. Emily válaszolni akart, de Gavin nem engedte. - Tegnap basztál vele, Emily? - folytatta. Megmarkolta a lány haját, és hátrahúzta a fejét, miközben száját lassan végighúzta a lány álián, egészen a füléig. — És baszás közben az ő faszát is annyira élvezted, mint az enyémet? Neki is könyörögtél, hogy ne hagyja abba? — sziszegte, aztán finoman megharapta a lány fülét, amibe Emily még ilyen körülmények között is beleborzongott. — És vele is akkorát élveztél, mint velem? Emily állt a zuhogó esőben, összeszűkült szemmel nézte a fiút, úgy érezte, szíve mindjárt megszakad a bánattól, ugyanakkor még soha senkire nem haragudott ennyire. Olyan közel álltak egymáshoz, hogy vizes ruhájuk egymáshoz tapadt, és arcukon érezték egymás leheletét. Nem, igazából sokkal nagyobbat! - Emily látta, hogy ez hat, sikerült Gavint 297 szíven találnia. — Majdnem akkorát, mint Gina veled! Tessék? Miről beszélsz? — kérdezte Gavin döbbenten. Inkább kiről. Gináról - pontosított Emily. — Másnap reggel meg akartalak lepni, vittem neked reggelit, aztán én voltam az, aki nagyon meglepődött. Gondolom, a helyem még ki sem hűlt az ágyadban, de te már mással cicáztál. Gina majdnem meztelenül nyitott ajtót, úgyhogy most nagyon gyorsan húzzál a picsába! Gavin nézte a lányt, Emily tekintete mindent elárult, azt is, hogy ez az egész jelenet csak színjáték, hogy elrejtse fájdalmát. Gina, gondolta, hogy engedhette be, hogy
lehetett annyira ostoba. Nem, ezért nem veszítheti el Emilyt. Tudta, hogy cselekednie kell, gyorsan, viszont óvatosan, hiszen egy megalázott, összetört szívű lány állt előtte, de egyszerűen képtelen volt gondolkozni. Sőt megszólalni is, amivel csak még jobban alátámasztotta Emily igazát. Gavin bénultan állt, és fel sem fogta, hogy Emily mire készül, csak nézte, ahogy a lány felemeli a kezét, és a következő pillanatban egy hatalmasat behúz neki. Gavin megtántorodott, és tátott szájjal meredt Emilyre. -Te szemét tetű! — üvöltötte Emily, és nem érdekelte, mit gondolnak a járókelők. Újra ütött, de Gavin most elkapta a csuklóját. Figyelj rám, Emily! — kezdte Gavin, és igyekezett nyugodtan, de határozottan beszélni. - Mire kijöttem a zuhanyból, Gina már nem volt ott. Nem mondta, hogy kerestél — folytatta, amivel csak még jobban felbőszítette a lányt. - Nem, félreérted! Rosszul fogalmaztam. Nahát, ennél jobb magyarázatot nem is találhattál volna — sziszegte Emily könnyes szemmel, és megpróbálta ellökni a fiút. Sajnos Gavin kék szeme még mindig túlságosan nagy hatást gyakorolt rá, de még egyszer nem követi el ugyanazt a hibát, és nem sétál bele a csapdába. Tényleg nem vagy normális, ha azt hiszed, hogy beveszem, nem volt közterek semmi. Gyűlöllek, érted? Gyűlöllek azért, amit velem tettél! Azonnal engedj el! - A szenvedélyes kitörés még saját magát is meglepte, különösen azért, mert nem volt igaz. Nem gyűlölte Gavint, képtelen volt rá. Sőt, még mindig szerette, annak ellenére, hogy így bánt vele. Végül is csak magára haragudhatott, hiszen az első találkozásuktól kezdve érezte, hogy nem szabad belemennie, mert Gavinnel csak rosszul járhat. lg)' is lett. Gavin megtántorodott, mintha Emily újra megütötte volna, bár szavai sokkal nagyobb fájdalmat okoztak. Most jött csak rá, hogy végleg elveszítheti a lányt. Abba pedig beleőrül. Nem, Emily. Nem gyűlölsz, hanem szeretsz — bukott ki belőle, és már meg sem próbálta eltitkolni a fájdalmát. - És én is szeretlek tiszta szívemből! Soha senkit nem szerettem ennyire - folytatta, és hüvelykujját végighúzta a lány száján. — Ne hagyj el, könyörgök, maradj velem! Gina részegen beállított, azt mondta, meghalt az apja, és hagytam, hogy ott aludjon. A nappaliban, a kanapén... Hagyd abba! — kiáltotta Emily, és végre sikerült kiszabadítania magát. Kilépett az utcára, hogy taxit fogjon, miközben a harag könnyei végigcsorogtak az arcán. Gavin elkapta a könyökét, és maga fele fordította. Két sértett szempár nézett szembe egymással. Gavin két kezébe fogta Emily arcát, és homlokát a lány homlokához nyomta. Hinned kell nekem - suttogta, és hangja eltorzult a fájdalomtól. — Teljesen 298 kiütötte magát, a kanapén aludt, én meg a szobámban. Semmi sem történt köztünk, semmi az égvilágon. - Emily most már hangosan zokogott, és teljes erőből tolta el magától a fiút, ám Gavin szorosan tartotta. — Mondtam, hogy sosem bántanálak, és komolyan gondoltam. Soha, érted? Én nem Dillon vagyok. Emily nézte, ahogy az apró esőcseppek végigperegnek Gavin arcán, le egészen a tökéletes vonalú szájig, ami nem is olyan rég olyan szépeket mondott neki. Ahogy
valószínűleg a másik nőnek is, aki nem sokkal utána érkezett. Emily újra felzokogott. Ha Gavin teljes erőből arcon csapja, az sem fájt volna ennyire. Megrázta a fejét, és leintette az első taxit, ami arra jött. Készült beszállni, ám Gavin lefejtette a kezét a kilincsről, és becsapta az ajtót. Beszállok, Gavin! Nem, nem engedlek el! - rivallt rá Gavin. - Azt hiszed, hazudok? Engedj el! Elmegyek! — sziszegte Emily olyan hangon, ami mindkettőjüket meglepte. — Dillonnak mindent elhiszel, bármit, amit bemesél neked? Nekem meg semmit, amikor az igazat mondom? - ordította Gavin, és beletúrt nedves hajába. — Milyen aljas vág)'! — emelte fel Emily is a hangját, miközben megpróbálta Gavin kezét lefejteni a kocsiról. — Nem ő hazudik! — A francba, Emily! — csattant fel Gavin, elkapta a lány derekát, és kényszerítette Emilyt, hogy a szemébe nézzen. - Ha azt hiszed, hogy csak bűntudatból könyörgök itt neked, nagyon tévedsz. És akkor is, ha akár egyetlen percig is komolyan gondolod, hogy Dillon ártatlan bárány. — Hé! — szólt ki a sofőr. - Akkor most beszáll a hölgy, vagy nem? — Igen! - Nem! — kiáltották egyszerre. — Nem! — ismételte meg Gavin, és villámló szemmel nézett a sofőrre. — Menjen! A sofőr megcsóválta a fejét, aztán gázt adott. — Nem hiszek neked! — zokogta Emily, és minden egyes könnycseppje Gavin szívéig hatolt. Próbálta ellökni Gavint, a fiú keze azonban vasmarokként szorult a derekára. - Miért csinálod ezt velem? - sírta Emily. — Azért, mert szeretlek, és nem hazudok! — zihálta Gavin. — Mondd a szemembe itt és most, hogy nem szeretsz, és már itt sem vagyok. Elmegyek, és soha többet nem kell látnod — mondta, majd megpuszilta Emily homlokát, és apró csókokkal borította be az arcát és az állát. Emily halkan felnyögött. — Soha többet nem kell hozzám érned, hallanod a hangom, velem aludnod. Csak mondd azt, hogy nem szeretsz, és... örökre elmegyek. Emilyt megrendítette a fiú vallomása, mégis rezzenéstelen arccal hallgatta. Tudta, hogy ha csak egy pillanatra is elárulja az érzéseit, nincs visszaút, újra a fiú bűvkörébe kerül. Bár teljes szívével hinni akart Gavinnek, képtelen volt rá. Úgy érezte, ez az egész monológ is csak a jól felépített terv része, hogy őt manipulálja. Gavin kiváló alakítást nyújtott, most azonban rajta a sor, hogy megsemmisítő csapással a halottasházba küldje a fiú szívét, közvetlenül a sajátja mellé. 299 Nem szeretlek - hazudta a képébe, bár ebbe a hazugságba beleszakadt a szíve. Könnybe lábadt szemmel nézte a fiút. — Mondtam már, hogy ki akarlak vetni a szervezetemből, és most végre sikerült. Nekem erről szólt az a múltkori éjszaka. Újabb hazugság. - És egy szót sem hiszek abból, amit mondasz - tette hozzá, és ez most végre igaz volt. Emily minden egyes szava ostorcsapásként hatott Gavinre. Megremegett, szeme könnybe lábadt, hátrált egy lépést, és elengedte a lányt. Köszönöm a maradandó sérülést — suttogta, majd zsebre tett kézzel a
kocsijához lépett. Emily a szája elé kapta a kezét, és zokogva nézte, ahogy Gavin gázt ad, és eltűnik az éjszakában, aztán remegő kézzel leintett egy taxit. Ma éjjel az álom mindkettőjüket messze elkerüli, helyette megint a magány, a sértettség és a fájdalom lesz a társuk. Idő
Gavin telefonja már vagy huszadszor csengett, ő azonban nem vette fel, bár tudta, hogy Diliont ezzel halálra idegesíti. Nem érdekelte. Ült a kanapén, kapcsolgatta a tévét, és már vagy a hatodik sörénél tartott. Ám az alkohol sem segített, most is csak Emilyre tudott gondolni, ahogy az elmúlt hetekben folyamatosan, minden percben, éjjel és nappal, hiába próbálta teljes erejéből elfelejteni. Emily sosem gyógyuló sebként folyamatosan jelen volt az életében. Viszont ő betartotta az ígéretét, azóta sem kereste, bármilyen nehezére esett is. Gavin az órára nézett. Emily valószínűleg most lép ki vőlegényével a templom kapuján, elvégre aznap este tartják az esküvői próbavacsorát. Gavin nem szólt Dillonnak, hogy nem megy, nem volt kedve magyarázkodni. Fogalma sem volt, hogy mennyi fájdalmat bírna még elviselni, de úgy érezte, az, hogy még bájcsevegjen is az esküvőn meg a vacsorán, tényleg meghaladná az erejét. Nem egészen huszonnégy órán belül a nőt, akit szeret, akivel le akarta élni az életét, és akivel családot akart alapítani, többé már nem Emily Coopernak hívják, hanem Mrs. Dillon Parkernak. Ö pedig ebbe még mindig képtelen volt beletörődni. Éppen a konyhába indult, hogy hozzon még italt, amikor kopogtak. Gavin nem kapkodott, kivette a sört a frizsiderből, aztán ráérősen ajtót nyitott. Kicsit meglepődött, amikor meglátta, ki áll a küszöbön, de nem szólt egy szót sem, némán visszament a szobába, és levetette magát a kanapéra. Iszonyúan nézel ki - mondta Olivia köszönés helyett. — Lehet, hogy tévedek, de úgy tudom, borotvára még futja. Vagy a millió dolláros fiú csődbe jutott? Nagyon vicces vagy — mormogta Gavin, anélkül, hogy Oliviára nézett volna. - Nem a próbavacsorán kellene lenned? Ahogy neked is — válaszolta Olivia. Levette a sálját és a kabátját, majd leült az egyik bőrszékre. — Nem jöttél a templomba, és úgy látom, a bulira sem fogsz. Gavin, ne csináld! Zuhanyozz le, öltözz fel, megvárlak. Sőt még vezetek is, mert úgy látom, ittál. Gavin megrázta a fejét, és kinyitott egy újabb üveget. Nem válaszolt, csak gyilkos pillantást küldött Olivia felé. Mi van? - kérdezte Olivia ártatlanul. Liv, ne játszd meg magad! - mondta Gavin dühösen. - Tudod jól, hogy nem megyek. 300 a fejét, és tágra nyílt szemmel nézett a fiúra. Olivia oldalra hajtotta Azt hittem, ennél több vér van a pucádban. Az élet minden területén határozott vagy és sikeres, nem értem, hogy a szerelmedért miért nem harcolsz. Miért dobod be máris a törölközőt? - kérdezte, és keresztbe tette a lábát. - Vagy lehet, hogy félreismertelek? Harcoljak? — sziszegte Gavin. Kikapcsolta a tévét, és az üvegasztalra dobta a távirányítót, olyan erővel, hogy Olivia kis híján felugrott a székről. Gavin felállt. - Mi a
faszért harcoljak egy olyan nőért, aki világosan az értésemre adta, hogy nem szeret? Hidd el, már a legvadabb dolgok is eszembe jutottak, például hogy elrabolom, de aztán rájöttem, semmi értelme. Csak magamból csinálok hülyét. Emily nem szeret,
ennyi. Sőt, ha engem kérdezel, a barátnőd betegebb, mint gondoltam. Olivia pár pillanatig nézte, ahogy Gavin fel-alá járkál a szobában. - Betegebb? Ugye, tudod, ki nyitott ajtót neki szexi, piros bugyiban? Gavin, értsd meg, összetörted Emily szívét! Rólad az a hír járja a városban, hogy mindenkit megdugsz, aztán otthagyod őket. Emily azt hiszi, hogy megcsaltad a háta mögött. Mégis mire számítottál, mit fog csinálni? Gavin beletúrt a hajába, és becsukta a szemét. - Olivia, igen, igazad van. Az elmúlt években önző állat lett belőlem, és mindenkit megdugok, akit csak lehet, még a legyet is röptében - mondta gúnyosan. — Úgyhogy minek könyörögjem magam vissza a barátnődhöz, amikor bárkit megkaphatok? Hosszú sorban kígyóznak előttem a nők - folytatta, azzal Olivia elé dobta a telefonját. - Menj a picsába, Gavin! - Nézd meg a telefonkönyvemet. Tele van nőkkel, akik arra várnak, hogy egyet csettintsek. Ha akarnám, napokig dughatnék, nonstop. Aznap este Gina idejött részegen, és azt hazudta, hogy meghalt az apja. Lehet, hogy ki kellett volna dobnom, mert nem érdemelte meg, hogy beengedjem azok után, amiket velem tett - folytatta, aztán nagyot sóhajtott, visszaült a kanapéra, és a kezébe temette az arcát. - De nem dobtam ki - suttogta. — Erre mi történik? A lány, akit szeretek, azt hiszi, hazudom, és szakít velem. Gina elaludt a kanapén, és valóban, levette a farmerját. De hozzá sem értem, egyetlen ujjal sem. Hogyan érhettem volna hozzá, amikor előző este Emilyvel voltam? Gavin felemelte a fejét, és Oliviára nézett, aki mozdulatlanul ült. - Szeretem Emilyt, érted? Annyira szeretem, hogy még egyszer végigcsinálnám ugyanezt akkor is, ha tudom, hogy ez a vége. Nem érdekelne a fájdalom sem, csak az, hogy még egyszer a karomban tarthassam. De hidd el, semmi rosszat nem csináltam, maximum azt, hogy beengedtem Ginát. Ez most nem arról szól, hogy én most 301 nekem, meg arról, harcolok-e, vagy bedobtam a törölközőt, csak arról, hogy Emily nem hisz hogy... nem szeret. Olivia figyelmesen hallgatta, aztán felállt, és Gavin vállára tette a kezét. — Emily szeret. Hidd el... — Ugyan már, Liv! — szakította félbe a fiú, és befejezett egy újabb üveg sört. — Ö maga mondta, hogy nem szeret. Szó szerint. Akarod, hogy idézzem? — Tudom, hogy neked mit mondott - felelte Olivia, és kivette az üres üveget Gavin kezéből. - De azt is tudom, hogy nekem mit aznap este, amikor elmentél. — Gavin közbe akart szólni, de Olivia a szájára tapasztotta a kezét. - Lehet, hogy nem hisz neked, viszont
attól még szeret. Csak azért vágta a fejedhez azokat a dolgokat, hogy bántson, ugyanúgy, ahogy te bántottad őt. Gavin, nagyon rossz állapotban van, hidd el! Közel az idegösszeroppanáshoz. Egész nap ezen emészti magát. Próbálja meggyőzni magát, hogy majd visszaszeret Dillonba, téged meg szépen elfelejt, de nem. Ha egyedül van, egész nap téged sirat. — Szóval, ha jól értem, akkor engem szeret, miattam sír, és Dillonhoz megy feleségül? — kérdezte Gavin, akit Olivia érvei egyáltalán nem győztek meg. — Tudom, hogy mit gondolsz... — Tényleg? De jó, mert már én magam sem tudom, hogy mit gondoljak — mondta Gavin, és felállt. A sör most már nem volt elég, valami erősebbre vágyott. Úgyhogy kiment a konyhába, elővett egy üveg whiskyt, és gyorsan töltött magának. — Megengeded, hogy befejezzem, te pöcsfej?! - követte Olivia. — Szuper, nemcsak félrekúró vagyok, hanem már pöcsfej is? Persze, miért is ne - felelte Gavin keserűen. — Olivia, mit
302
akarsz tőlem, mert nem értem. Nem él olyan idióta barom a földön, aki ezt a mesét beveszi. — Mit nem értesz ezen, Blake? — vágott vissza Olivia, és úgy nézett Gavinre, mintha a fiúnak tíz feje lenne. — Amikor Emily ideköltözött, Dillon biztos pontnak tűnt az életében. Aztán találkozott veled, és hiába küzdött az érzései ellen, esélye sem volt. Az első percben beléd szeretett, ahogy meglátott. - Olivia rövid szünetet tartott, és halkan felnevetett. - Hidd el, senki másról nem beszélt utána, mint egy bizonyos Mr. Magas Sötét Dögös Macsóról. Aztán amikor Dillon megütötte meg minden, te lettél a biztos pont az életében, de jött az a sajnálatos esemény Ginával, és most azt hiszi, hogy Dillon mellett kell maradnia, mégiscsak ő a biztosabb pont. — Ne mondd még egyszer, hogy biztos pont! — morogta Gavin, és töltött magának még egy whiskyt, bár új becenevét igen hízelgőnek tartotta. Olivia nagyot sóhajtott, és gúnyosan elmosolyodott. — Újból összefoglalom - kezdte Gavin, és a konyhapultnak támaszkodott. — Tehát Emily úgy döntött, hogy inkább a vigaszdíjat választja, vagyis az önelégült faszt, aki tényleg megcsalta? — Gavin egy pillanatra elhallgatott, és gúnyosan felnevetett. Szerencsére a whisky gyorsabban hatott, mint a sör. - Ja, bocs, nem is. Én vagyok az önelégült fasz, aki megcsalta. — Vigaszdíj? - kérdezte Olivia, és összeráncolta a homlokát. — Szerinted ez valami játék? Emily szenved, értsd már meg! — Nem, egyáltalán nem játék, hanem történetesen az én kibaszott életem, illetve a közös életünk Emilyvel, aminek most már annyi. — Gavin megint töltött, felhajtotta, aztán a poharat a pultra csapta. — És képzeld, én is szenvedek, de gondolom, ez téged egyáltalán nem érdekel, mert te is azt hiszed, hogy félrekúrtam a háta mögött. Gyerünk, mondd a szemembe! Ugye, ezt hiszed? — Amikor idejöttem, valóban így volt - válaszolta Olivia, és az órájára nézett. — De már neked hiszek — mondta, és a fiú szemébe nézett. Tényleg? - nevetett Gavin gúnyosan. - És méltóságos hercegné, vajon mivel érdemeltem ki ezt a nagy tisztességet? Olivia egy hosszú percig némán nézett a fiúra, aztán fogta a holmiját, és elindult az ajtó felé, de félúton visszafordult. Azért, mert láttalak Gina után, amikor a mélyponton voltál - suttogta -, és még akkor sem tűntél ennyire nyomorultnak és elcseszettnek, mint most. Mind a kettőtöket szeretlek, te olyan vagy, mint a második bátyám, és nem bírom nézni, ahogy egy félreértés miatt kínozzátok egymást — fejezte be Olivia, és nagyot sóhajtott. Gavin arcáról lehervadt a gunyoros mosoly. Beletúrt a hajába, és leült a bárszékre. Mit csináljak? — kérdezte halkan, elkomolyodva. - Életemben303először... - mondta, majd elhallgatott, és egy ideig a földet bámulta. — Szóval, életemben először fogalmam sincs, hogy mit csináljak, mert Emily egyszerűen nem hisz nekem - fejezte be. Olivia elmosolyodott, bár ezt Gavin a szoba túloldaláról nem láthatta. Győzd meg, Gavin! Van rá huszonnégy órád! A kezedben van a sorsotok! - mondta, azzal vállára vette a táskáját, és kinyitotta az ajtót. - Remélem, találkozunk a vacsorán. Ja, és ha tényleg vissza akarod szerezni a barátnőnket, légy szíves, borotválkozz meg, mert ez a Neander-völgyi szakáll nem a legelőnyösebb. Még valami? - sóhajtott Gavin.
Ha már így rákérdeztél, igen - válaszolta Olivia. - Szerintem ez a farmer és mackófélső összeállítás is felejtős. Szeretlek, tesó - tette hozzá, és becsukta maga mögött az ajtót. Idő, gondolta Gavin. Az ma nem az ő oldalán áll. Ismét az órára nézett, aztán pár percig maga elé meredve ült, és próbálta feldolgozni a hallottakat. A gondolatok egymást kergették a fejében. Szerette Emilyt, és szüksége volt rá, ugyanúgy, ahogy például a tüdejének oxigénre. De mi van, ha odamegy, és a lány megint kikosarazza? Úgy érezte, inkább megfullad, mint hogy még egyszer végighallgassa Emily kegyetlen szavait, amelyeket a múltkor a fejéhez vágott. Aztán döntött, és tudta, tudta, hogy döntése most örökre megváltoztatja mind a saját, mind Emily életét. -
Bár már több hét is eltelt az óta a bizonyos éjszaka óta, Emily még mindig az idegösszeroppanás határán egyensúlyozott. Úgy érezte magát, mintha üvegből lenne, s a két férfi apró kalapáccsal folyamatosan ütlegelné. A nagyobb üvegdarabok - amelyeket Dillon kalapál le róla - a húsába vájnak, míg a kisebb, alattomosabb szilánkok - Gavin művei — a bőre alá fúródnak. Viszont minden egyes ütés a szívéig hatol, és ő most már csak vérző porhüvelye annak a lánynak, aki valamikor volt. Úgy érezte, már csak távolból követi saját életét, és nem ő irányítja a cselekedeteit. Ma este nagyon megköny- nyebbült, amikor Gavint nem látta a templomban — ugyanakkor még mindig érte sajgóit a szíve. Lelke mélyén tudta, hogy most kapkod és menekül, próbál úgy tenni, mintha Dillon és közte minden rendben volna, pedig kapcsolatuk maradandó csapást szenvedett. Mégis görcsösen hinni akarta, hogy egy nap majd újra beleszeret Dillonba — sőt, jelenleg csak ez az egy reménysugár éltette. Újabban viszont remek hazudozó vált belőle, és elsősorban önmagát csapta be. Megpróbálta letagadni a nyilvánvalót, és elhinni, hogy Gavint el tudja felejteni. És nemcsak őt, hanem az összes pillanatot, amikor összevillant a tekintetük, véletlenül egymáshoz értek, és a perceket, amelyeket együtt töltöttek. Ugyanakkor tudta, hogy a végtelenségig nem hazudhat, előbb-utóbb szembe kell néznie az igazsággal, csak az a kérdés, hogy mikor. Most, ahogy állt a mosdóban a tükör előtt, és nézte egykori önmagának üres bábját, azon gondolkozott, hogy Gavin vajon meddig fogja meghatároz
304
ni minden ébren töltött percét, és hogy hazugságra vajon lehet-e alapozni egy házasságot. — Jól vagy? — kérdezte Falion, és mellé lépett. - Vagy még mindig szédülsz? Emily megrázta a fejét, és megköszörülte a torkát. — Nem, jól vagyok - mondta, és eltette a rúzsát. - Olivia megjött már? — Most írt SMS-t. Két perc múlva itt lesz. - Falion Emily kezébe nyomta a táskáját, és bement az egyik fülkébe. — A templom után be kellett valahova ugrania. — Trevor hol van? — kérdezte Emily, és letette a táskákat a mosdó mellé. — Nem volt nála készpénz — kiáltotta ki Falion —, úgyhogy elment, és keresett egy bankautomatát. Emily kinyitotta a vízcsapot, Olivia pedig szinte abban a pillanatban lépett be a helyiségbe. — Sziasztok — mondta, és levette a sálját. — Hol voltál? — kérdezte Emily, és leszakított egy darab papírtörölközőt. Olivia ledobta a holmiját a mosdó mellé, és megnézte magát a tükörben. — Ööö... nem hoztam készpénzt, ki kellett vennem. — Ne haragudjatok, de mi ez az egész a készpénzzel? — kérdezte Emily, és összeráncolta a homlokát. - Dillon és a szülei mindent előre kifizettek. — Borravaló a pincéreknek — vonta meg Olivia a vállát. — Ha valaki, te igazán tudhatnád, hogy az milyen fontos. — Igen, persze, igazatok van — felelte Emily szórakozottan. — Mintha nem is itt lennél — jegyezte meg Olivia. — Tudom, a faszfejnek fel sem tűnik, hogy mostanában milyen furcsa vagy, mert, ugye, szegény már megint késő éjjelig dolgozik, de nekem igen. — Emily közbe akart szólni, de Olivia nem hagyta. - Egyébként meg szerintem tudod, mikor dolgozik késő éjjelig? Soha! De az a fő, hogy te hiszel neki. — Liv, légy szíves, hagyj ezzel békén! - sóhajtott Emily,
305
és felkapta a táskáját. — Nem akarok most erről beszélni. Képtelen vagyok rá! — Csak próbálom megérteni, hogy miért csinálod ezt az egészet - felelte Olivia, és elállta a barátnője útját. Emily könnyes szemmel nézett rá. - Másba vagy szerelmes, és mégis Dillonhoz mész hozzá. Hibát követsz el! Ne tedd! Kérlek, gondold át, hogy mit csinálsz! Emily nem válaszolt, némán bámulta Oliviát. Falion közben végzett, gyorsan kezet mosott, és felkapta a táskáját. Szemmel láthatólag kínosan érezte magát. — Kint találkozunk - mondta, és már ott sem volt. — Kérlek! - suttogta Olivia, miután Falion kiment. - Még ha nem hiszel is Gavinnek, akkor se menj hozzá Dillonhoz! — Szeretem Diliont - felelte Emily, de nem nézett Olivia szemébe. — Barátnőm - mondta Olivia szelíden, és maga felé fordította Emily arcát. — Én elhiszem, hogy szereted Diliont, de már nem vagy bele szerelmes, és ha azt hiszed, hogy ez majd megváltozik, és visszaszeretsz bele, csak becsapod magad. — Újra meg tudom szeretni — felelte Emily, és megtörölte a szemét. Egy hosszú percig némán meredt Oliviára, majd elindult az ajtó felé. Aztán szipogva visszafordult. — Holnap férjhez megyek hozzá, Olivia, akár mellettem állsz, akár nem. Bár remélem, hogy igen — mondta, azzal kinyitotta az ajtót, és az első ember, akit észrevett a vendégek között, nem volt más, mint a fiú, aki annyi fájdalmat, szenvedést és kavarodást okozott az életében... és akitől a szíve most is hevesebben vert. Emily képtelen volt megmozdulni. Dermedten nézte Gavint az előcsarnok túlsó végében. Bár a fiú torzonborz volt, és ápolatlan — Emily még sosem látta ilyennek -, szép, szabályos arca így is nagy hatást gyakorolt rá. Ráadásul a tekintetében annyi fájdalom volt, hogy Emily képtelen volt levenni róla a szemét. Körülöttük jöttekmentek a vendégek, ők azonban csak álltak, és egymást bámulták, miközben Emilyről patakokban ömlött a veríték, és biztos volt benne, bog)' a szíve mindjárt kiugrik a helyéről. Aztán Gavin a farmerje zsebébe dugta a kezét, és elindult felé. Beszélned kell vele — súgta Olivia, és Emily vállára tette a kezét. A következő pillanatban Gavin már ott is állt előttük. Emily beszívta a fiú kölnijének illatát, nézte a szemét, és biztos volt benne, Hogy ott helyben elájul. Gyönyörű vagy! - suttogta Gavin, és közelebb lépett a lányhoz. Emily valóban az volt. Barna haja laza hullámokban hullott fehér blúzára, amihez piros miniszoknyát és fekete, 306 akár egy percig is térdig érő csizmát viselt. Gavin nem is értette, hogyan gondolhatta komolyan, hogy ma este otthon marad. Eljött, és az utolsó pillanatig küzdeni fog a szerelméért. Emily nyelt egy nagyot, aztán hátrálni kezdett, de Olivia megállította. Miért vagy itt? — kérdezte Emily, és idegesen keresni kezdte Diliont a teremben. — El kell menned! Gavin szomorúan elmosolyodott. Engem is meghívtatok az esküvőre, de azt hiszem, tudod, hogy igazából miért vagyok
itt - mondta, és közelebb lépett a lányhoz. Emily ekkor érezte meg az alkoholt a leheletén. — És addig nem is megyek el, kislány, amíg nem beszélünk. Megértetted? Emily nem válaszolt. Nem tudott mit mondani. Csak állt némán, és döbbenten bámulta a fiút. Figyelsz Dillonra? - fordult Gavin Oliviához. Olivia bólintott. Az a szoba ott üres — mutatott egy ajtóra mellettük. — Láttam, amikor jöttem. Siessetek. Emily elhúzódott a barátnőjétől, és dühösen nézett rá. Te találtad ki? — Olivia vállat vont. Nem beszélek veled - fordult vissza Emily Gavinhez, miután gyilkos pillantást vetett Oliviára. Akkor sajnos kénytelen leszek egy kis beszédet rögtönözni a vendégeidnek arról, hogy mi történt közöttünk - mondta Gavin, és elkapta Emily karját. — Sosem tennél ilyet - sziszegte Emily, és megpróbált kiszabadulni. — Ebben nagyon is tévedsz — nevetett fel Gavin gúnyosan. — Elnézést kérek! — állított meg egy arra járó ősz hajú urat, aki szerencsére nem Emily ismerőseihez tartozott. — Segíthetek? - kérdezte az úr. — Igen. Van eg}' kis problémám. Az a helyzet, hogy szerelmes vagyok itt ebbe a gyönyörű hölgybe - mondta Gavin, és Emilyre mutatott. — Tisztázni szeretnék vele egy fatális tévedést, ő viszont nem hajlandó szóba állni velem. Van valami ötlete, hogy mit csináljak? Az urat azonban nem különösebben hatotta meg a történet, ezért egyszerűen továbbsétált. — Rendben — suttogta Emily feszülten. — Kapsz két percet — mondta, azzal sarkon fordult, és bement az üres szobába. — Foglald le Diliont, ameddig csak tudod! - mondta Gavin Oliviának, és követte Emilyt. A lány karba tett kézzel várta, zöld szemében a harag lángja izzott, Gavin ezt még a sötét szobában is, amit csak a holdfény világított meg, jól látta. Emily, amint meglátta a fiút, hátrálni kezdett, majdnem hanyatt is esett a székekben. — Ne húzódj el tőlem, Emily! — kérte Gavin halkan, és közelebb lépett. — Te meg ne mondd meg, hogy mit csináljak! — sziszegte a lány, és dacosan felszegte az állát. Továbbra is hátrált, sarka visszhangzott az üres szobában. Szeretett volna immúnissá válni Gavin illatára, hangjára és arcára, ám minél közelebb ért hozzá a kék szempár, annál inkább tudta, hogy ez lehetetlen. Gavin pedig egyre csak jött utána, amíg végül Emily egy 307állát, nyakát, Emily asztalba ütközött, és kénytelen volt megállni. Gavin végigsimította a lány pedig lopva belélegezte a fiú illatát. Mindketten zihálva kapkodták a levegőt. — Annyiszor akartalak már hívni, de aztán mindig letettem
a telefont. Volt, hogy már benne ültem a kocsimban, és indultam volna hozzád, de aztán kiszálltam - suttogta Gavin, és a szabad kezével átkarolta Emily derekát. - Mondd, hogy szeretsz! — Gyűlöllek! Menj a picsába! - sziszegte a lány. Gavin gunyorosan elmosolyodott, és még közelebb húzta magához a lányt, már csak néhány centi választotta el az arcukat egymástól. — Ez a szép szájacska most nem mondott igazat. - Azzal a lányt a mellkasára vonta, olyan szorosan, hogy érezték egymás szívdobbanását. - Azt hitted, hogy kitörölhetsz az agyadból? Nem, Emily! Te az enyém vagy! Érted? Az enyém! — suttogta. Emily nem gondolkozott. Képtelen volt rá. Lehetetlen lett volna. A következő pillanatban átölelte Gavin nyakát, és megcsókolta a fiút. Ez a csók azonban nem volt sem szenvedélyes, sem erotikus, hanem görcsös, mohó és kapkodó. Gavin és Emily az elmúlt hetek összes sérelmével és fájdalmával kapaszkodott egymásba, és dühödten falták egymás száját. Aztán Gavin felültette Emilyt az asztalra, lábával szétfeszítette a lány combját, miközben a csókolózást egy pillanatra sem hagyták abba. Emily Gavin hajába kapaszkodott, minél erősebben húzta, Gavin annál vadabbul csókolta - és Gavin minél vadabbul csókolta, Emily annál inkább elfelejtette, ki ő, hol van, és miért, elfelejtette a teret, az időt és azt is, hogy Gavin mennyire megbántotta. — Mondd, hogy szeretsz! - lihegte Gavin, és kezét Emily szoknyája alá csúsztatta. Emily érezte, hogy felforrósodik a teste, és a szenvedély magával ragadja — ugyanakkor rettegett, hogy önfegyelme utolsó morzsája is cserbenhagyja. Gavin közben benyúlt a lába közé, ujjával a csiklóját izgatta, Emily pedig fejét a fiú vállába fúrta, és beleharapott a húsába. Vért kívánt. Bántani akarta a fiút, azt akarta, hogy Gavin is élje át ugyanazt a fájdalmat és agóniát, amit ő élt át nap mint nap a végzetes reggel óta. Gavin felnyögött, be
3H
lemarkolt Emily hajába, és hátrahúzta a lány fejét, amitől Emily teste megfeszült, mint egy íj. Aztán mélyen a szemébe nézett, hallgatta a lány zihálását, de kezét nem vette ki a lába közül. - Legszívesebben most azonnal kitépném a szívemet, csak hogy lásd, mennyire szeretlek - szuszogta Emily fülébe, aztán megharapta a fülcimpáját, amitől a lány kis híján ott helyben elélvezett. - Nagyon hiányzol, Emily! Annyira szeretlek, hogy belehalok. — Te mocsadék állat! Nem szeretsz! Gyűlöllek, Gavin, gyűlöllek! — kiabálta Emily, és megpróbálta ellökni a fiút. De hiába. Gavin átkarolta Emily derekát, és egészen az asztal szélére húzta, Emily pedig újra belemarkolt Gavin hajába, aztán felnyögött, fejét hátrafeszítette, így nyaka a maga teljes szépségében tárult a fiú elé, akit a látvány még inkább megvadított. — Bárcsak én is gyűlölnélek... annyival könnyebb lenne... de fogalmad sincs róla, hogy mennyire szeretlek — suttogta, aztán szájába vette Emily alsó ajkát, és gyengéden beleharapott. - És te sem gyűlölsz engem. Nem, dehogyis! Szeretsz, ismerd be! Olyanért haragszol rám, ami meg sem történt. Üss meg! Pofozz meg, ha attól jobban érzed magad, de ne mondd azt, hogy nem szeretsz, mert akkor magadat csapod be! Mindketten ziháltak, kapkodva szedték a levegőt, miközben izzó tekintetükkel szinte lyukat égettek egymás szemébe. Emily megfogadta Gavin tanácsát, és behúzott neki egy jó nagyot, akkorát, hogy a csattanás zaja hosszasan visszhangzott az üres szobában. Gyűlöllek — suttogta, és izmait megfeszítve felkészült a harcra. Nem, nem gyűlölsz! Szeretsz, és én is szeretlek! - sziszegte Gavin összeszorított fogakkal. - Üss meg, ha attól jobban érzed magad, kislány, gyerünk! Add ki magadból a haragot! Emilynek nem kellett kétszer mondani. Újra ütött, az el
325
múlt hetek minden dühével és keserűségével, miközben a harag könnyei patakzottak az arcán. Gavin felemelte a lányt, és talpra állította. — Gyere velem! Induljunk! Ne menj Dillonhoz! Ne tedd tönkre mindkettőnk életét! — kérlelte Emilyt. Emily belekapaszkodott Gavin melegítőfelsőjébe, és egy pillanatra belefelejtkezett a fiú ismerős illatába, csókjába, érintésébe. - Együtt odaállunk Dillon elé, és megmondjuk neki. Nem vagy egyedül. Gina nem jelent nekem semmit, semmit az égvilágon. Nem kellett volna beengednem, de nem történt köztünk semmi. Érted? Semmi! Fájdalom. Itt volt megint, mintha valaki újra feltépte volna a be nem gyógyult sebet. Ugyanolyan erővel fájt és lüktetett, mint azon a bizonyos reggelen. Nem, nem dőlhet be Gavin mézédes szavainak, amelyekkel igazi célját akarja elkendőzni: azt, hogy őt megsemmisítse, széttiporja, a földbe döngölje. Egyszer már megtette, megteszi újra. O már hetek óta próbálja összeilleszteni lelke apró darabkáit, nem hagyhatja, hogy Gavin még egyszer összezúzza. Emily ellökte magától a fiút, kapkodva felvette a bugyiját, és az ajtó felé indult. Gavin döbbenten nézett utána, aztán néhány lépéssel a lány mellett termett. Megfogta a lány karját, és maga felé fordította Emilyt. O könnyes szemmel nézett a fiúra. — Még soha nem fordult elő velem, hogy egyszerre legyek ennyire boldogtalan és ennyire szerelmes — mondta Gavin, és a fájdalom eltorzította a vonásait. — Ha aznap, amikor találkoztunk, megmondtad volna, hogy összetöröd a szívemet, és hogy napokig, hónapokig, sőt évekig fogok miattad szenvedni, akkor is beléd szeretek. Összesen egy dolgot csináltam volna máshogy - mondta, és megtörölte Emily szemét —, nem engedtem volna be Ginát. Érted? Ez az egy, amiért hibáztatom magam. Emilyt mélyen megrendítették Gavin szavai, ám még mi
32 6
előtt bármit válaszolhatott volna, kinyílt az ajtó, és Olivia dugta be a fejét. — Joan kétségbeesetten keres - suttogta. Emily elfordította a tekintetét Gavinről, az előbbi jelenet nem sokat könnyített a lelkén, érzelmei pontosan ugyanúgy kavarogtak, mint előtte. Vett néhány mély levegőt, hogy megnyugodjon, majd kisietett a szobából. Gavin hasonló lelkiállapotban követte. — Gavin, el kell menned! - mondta Emily, miközben Olivia gyorsan a kezébe nyomott egy zsebkendőt. — Nem megyek sehova - felelte Gavin határozottan, akit szíven ütöttek Emily szavai. — Meghívott vendég vagyok, maradok. — Csak azért, hogy fájdalmat okozz nekem — sziszegte Emily jeges tekintettel. — Tudod, mit? - válaszolta Gavin keserűen. - Lehet, hogy igazad van. Lehet, hogy tényleg bántani akarlak, pont any- nyira, amennyire te engem. Viszont tudod, mi a legszomorúbb az egészben? Az, hogy amíg az előbb ott könyörögtem neked, hogy maradj, nem vettem észre, hogy már késő, elmentél. Én viszont igenis itt maradok, és remélem, az este minden egyes másodperce ugyanolyan kínszenvedés lesz neked, mint nekem. Jó mulatást! Emily könnyekkel a szemében sarkon fordult, és elindult a mosdó felé, Olivia azonban megállította. — Erre most nincs idő - mondta, aztán egy zsebkendővel törölgetni kezdte Emily elkenődött szemfestékét. — A rúzst se hagyd ki, az is elmaszatolódott — mondta Gavin gúnyosan, mire Emily gyilkos pillantással válaszolt. — És én, én nem vagyok rúzsos? - folytatta Gavin vigyorogva. — Imádom az olyan nőket, akik azt állítják, hogy nem, egyáltalán nem szeretnek, aztán meg úgy csókolnak, hogy majd szétdurran tőlük a farkam. Olivia nagyot sóhajtott, és Emily kezébe nyomta a rúzsát. — Gavin, egyáltalán nem vagy vicces — sziszegte Emily, és gyorsan kirúzsozta magát. — Tényleg? Nem baj, csak várd ki a végét - nevetett a fiú, és beletúrt sűrű, kócos hajába. — Úgy érzem, ma csúcsformában leszek — tette hozzá, azzal elindult a vendégek felé, de pár lépés után visszafordult. - Ha jól emlékszem, egyszer már figyelmeztettelek, hogy ne provokálj azzal a szexi kis szájacskáddal. Úgyhogy nagyon gyorsan tedd el azt a rúzst, különben megfoglak, visszarángatlak abba a szobába, és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk! mondta, azzal a nyomaték kedvéért megnyalta a szája szélét. Olivia, aki az egészből egy szót sem értett, kérdőn nézett barátnőjére, de Emily nem felelt. Gavin összetört szívvel és zsebre dugott kézzel elvegyült a vendégek között. Mivel az egyébként sem túl tágas helyiségben viszonylag kevesen voltak, Diliont szinte azonnal kiszúrta. Biccentett a fiúnak, majd a bárhoz lépett, és rendelt magának egy jól megérdemelt tequilát meg egy üveg sört kísérőnek, aztán odadobott egy százdollárost327 borravalónak. Dillon közben odaért hozzá. — A, az ifjú vőlegény — nevetett Gavin, pedig legszívesebben megint egy jó nagyot bemosott volna egykori barátjának. — És ott jön a gyönyörű menyasszony is — mutatott Emilyre, aki akkor lépett be a terembe. Dillon pár pillanatig gyanakodva nézte Gavint, aztán intett Emilynek, hogy csatlakozzon hozzájuk. Bár Dillon valószínűleg semmi rendkívülit nem vett észre a lányon, Gavin látta rajta, hogy mennyire feszült. Amikor odaért hozzájuk, Gavin kinyitotta a sört, és egy hangos cuppantással meghúzta az üveget. Emily elfintorodott.
-Jól vagy, kislány? - kérdezte Dillon. — Olyan zaklatott- nak tűnsz. — Jól vagyok - felelte Emily fáradt, monoton hangon, és szemét közben folyamatosan Gavinen tartotta. — Biztos? Sápadt vagy. Biztos — sóhajtott Emily, és végre a vőlegényére nézett. Dillon megpuszilta a száját, és átkarolta a derekát, aztán Gavinhez fordult. Haver, mi van veled? A templomba oda se toltad a képedet, aztán meg arra sem méltatsz, hogy normálisan felöltözz a próbavacsorára. Gavin nézte, ahogy Dillon Emily derekát simogatja, és alig bírta türtőztetni magát. Semmi, csak kikészít egy nő - felelte Gavin, és Emilyre nézett. Na és? Akkor sem kellett volna így idejönnöd - dühöngött tovább Dillon. Ugyan már, Dillon, nem teljesen mindegy? Gyere, üljünk inkább le! — szólt közbe gyorsan Emily, nehogy a dolgok máris elfajuljanak. Nem, egyáltalán nem mindegy... Dillon - szakította félbe Emily újra, ezúttal valamivel határozottabban. — Nem viccelek. Gyere és üljünk le! - mondta, mire Dillon csak még dühösebb lett. — Kérlek! folytatta Emily szelíden, és kézen fogta a fiút. - Nem érzem jól magam. Én a helyedben hallgatnék rá — vigyorgott Gavin, aki a bárpultra támaszkodott, és belekortyolt a sörébe. Már majdnem az egész üveggel megitta. — Szerintem ne mondj ellent Emilynek, mert még képes, és a végén pofon vág. Látszik rajta, az a típus — mondta, és megtapogatta az arcát, ahol a lány megütötte. Aztán hátat fordított az ifjú párnak, és újabb italt rendelt magának, hátha akkor könnyebb lesz elviselnie ezt a poklot, ahova szabad akaratából került. Valami baj van, tesó? — kérdezte Dillon, és megveregette Gavin vállát. Gavin nem fordult meg, úgy válaszolt. Egy: nem vagyok a tesód. Kettő: igen, már mondtam, hogy kicsinál egy nő. Csak részeg, ne törődj vele — súgta Emily Dillonnak,
328
miközben szíve majd kiugrott a helyéről. — Gyere, keressük meg a nővéreméket! Dillon pár pillanatig még villámló szemmel bámulta Gavin tarkóját, majd bólintott. Emily megkönnyebbülten sóhajtott. Átvágtak a termen, és tekintete egy pillanatra találkozott Oliviáéval. Barátnője rosszallóan megrázta a fejét, és Emily hirtelen rájött, hogy ezzel az egész Gavin-üggyel milyen kellemetlen helyzetbe hozta a barátait. Ettől, ha lehet, még rosszabbul érezte magát, mert most már bűntudat is gyötörte. Mindenesetre mosolyt erőltetett az arcára, és ide- oda köszöngetett a vendégeknek. Aztán, miután több üres és semmitmondó beszélgetést folytatott olyan emberekkel, akiket alig ismert, nagy megkönnyebbülésére végre megtalálta a nővérét és annak férjét. Hova rohantál el az előbb, kedves leendő Mrs. Parker? — ölelte meg a sógora mosolyogva. Igen, hol voltál? - kérdezte Dillon is. - Anyám azt mondta, hogy mindenhol keresett. Michael! — sietett Lisa a húga megmentésére, akinek az arcából kiszökött a vér. — Mondtam, hogy csak kiment egy kicsit levegőzni. Emily halványan elmosolyodott, és hálát adott magában a nővérének. Igen, persze - válaszolta Michael nem túl meggyőzően, aztán felnevetett. - Lehet, hogy már túl sokat ittam - tartotta fel a martinis poharát. Miért kellett kimenned? - kérdezte Dillon, és átkarolta Emily derekát. - Az előbb kérdeztem, hogy jól vagy-e, és azt mondtad, nincs semmi bajod. Tudod, hogy van ez nálunk, lányoknál - mondta Lisa, és megfogta Emily kezét. — Néha túlságosan is izgulunk a nagy nap előtt. Michael, miért nem kéred ki Dillon tanácsát a nyugdíjalapunkkal kapcsolatban? Én addig beszélgetek kicsit a húgommal a nászúiról. Persze - mondta Michael, és Dillonhoz fordult, aki viszont meredten bámulta Emilyt. — Szóval, ha Lisával nem kapjuk össze magunkat, nagyon úgy tűnik, hogy nyugdíjas éveinket nem a trópusokon fogjuk tölteni. - Dillon nagy nehezen elfordult Emilytől, és megpróbált Michaelra figyelni, Lisa pedig húgával kézen fogva átvágott a termen, kikerülve minden olyan vendéget, aki szerette volna őket megállítani. Lisa a sarokban leültette a húgát az egyik asztalhoz, és együtt érző pillantással nézett rá. Mit mondott? — kérdezte suttogva. Ugyanazt — dörzsölte meg Emily a halántékát. - Csak ott aludt, nem történt semmi, blablabla. Nem tudom — folytatta, és legszívesebben újra elsírta volna magát. — Emily, nem lehet, hogy igazat mond? — kérdezte Lisa komolyan. Emily lassan megfordult. Gavin a pultnál állt, és bár Trevorral beszélgetett, őt nézte. Mint mindig, ahányszor csak a fiúra nézett, Emily szíve most is hevesebben kezdett verni, és légzése szaporábbá vált. Gavin annyira boldogtalannak tűnt, hogy Emilynek elszorult a szíve. 329 Nem tudta, hogy mennyi ideig bámulták egymást, de egy örökkévalóságnak tűnt. Annyira szeretett volna hinni neki, de még mindig képtelen volt rá. — Nem tudom, Lisa — fordult vissza a nővéréhez. - Már nem tudom, mit gondoljak — suttogta. - Újra és újra látom magam előtt, ahogy az a nő kinyitja az ajtót. Alig volt rajta ruha... és egy gyönyörű nőről beszélünk. Még mielőtt Lisa tovább boncolgathatta volna a kérdést, Joan tűnt fel a színen, és Emily gyomra azonnal görcsbe rán- dult. — Hát itt vagy! - pufogta leendő anyósa. - Már mindenütt... Igen, Joan - szakította félbe Lisa, majd felállt, és megfogta a húga kezét. - Tudjuk.
Már mindenütt kerested a húgomat, de muszáj volt egy kicsit négyszemközt beszélnünk. Ő is nagyon izgul, mint minden menyasszony az esküvő előtt - mondta mosolyogva. — Persze, persze — felelte Joan, de látszott rajta, hogy a választ nem találja túl meggyőzőnek. Belekortyolt a borába, majd az U-alakú asztalra mutatott a terem közepén. — Most viszont gyertek, kezdünk! - mondta, azzal sarkon fordult, és egy begyűjtötte a többi vendéget is. Lisa elfintorodoct. — Elképesztő, milyen színű a haja. Ha egy árnyalattal világosabb lenne, esküszöm, megvakulnék tőle — mondta, aztán két keze közé fogta Emily arcát. - Nem tudom megoldani helyetted az életed, bármennyire szeretném. Csak egy tanácsot adhatok. Tedd azt, amit a szíved diktál! — Emily elkomolyodva nézte a nővérét, és anyjukra gondolt, hogy ő vajon mit tenne a helyében. — Azzal ne törődj, hogy elvileg holnap van az esküvő - folytatta Lisa. Nyugodtan elhalaszthatod addig, amíg nem tisztázod magadban az érzéseidet. Ha nem vagy biztos Dillonban, ne menj hozzá! Ne érezd azt, hogy bárki erre kényszerít! Rám és Michaelra mindenben számíthatsz, ugye, tudod? Emily bólintott, aztán nővérével kézen fogva elindult a vendégek között. Léptei mint a falióra ütései visszhangzottak a fülében. Az idő vészesen fogyott. Tik... Eszébe jutott, hogy Dillon mit mondott a kibékülésük előtt... Emlékszel, hogy édesanyád mit mondott a halálos ágyán? Azt, hogy vigyázzunk egymásra, és bármilyen akadályt gördít elénk a sors, próbáljuk meg együtt legyőzni. Tak... Es Gavin vallomása az esőben... Nem, Emily. Nem gyűlölsz, hanem szeretsz. És én is szeretlek tiszta szívemből! Soha senkit nem szerettem ennyire. Emily izzadó tenyérrel és remegő lábbal folytatta útját. Tik-tak... Aztán megint Dillon szavai jártak a fejében... Engedd, hogy rendbe hozzam a kapcsolatunkat! Könyörgök! Rendbe tudom hozni, és sokkal boldogabbak leszünk, mint előtte. Tik-tak... Tik-tak... Majd a Gavinéi... Gyere velem! Induljunk! Ne menj Dillonhoz! Ne tedd tönkre mindkettőnk életét! Együtt odaállunk Dillon elé, és megmondjuk neki. Nem vagy egyedül. Gina nem jelent nekem semmit, semmit az égvilágon. Nem kellett volna beengednem, de nem történt köztünk semmi. Emily nem is értette, hogy ilyen lelkiállapotban hogyan jutott el egyáltalán az asztalig. Ott elengedte nővére kezét, 330 lerogyott a székére az asztalfőn, és nézte Gavint, ahogy leül vele majdnem pontosan szemben. Csak akkor kapta el tekintetét a fiúról, amikor Dillon is megérkezett, helyet foglalt mellette, és megpuszilta. Emily összerázkódott és elhúzódott. — Mi a franc van veled ma este? — kérdezte Dillon dühösen. — Semmi — felelte Emily, és megköszörülte a torkát. — Mondtam, hogy csak nem érzem jól magam. Nem tudom, mi a fasz bajod van, de remélem, holnapra elmúlik - suttogta Dillon. -
Bár valami azt súgja, hogy semmi bajod, csak kamuzol. Emily remegő kézzel egy pohár vízért nyúlt. Megijesztette, hogy Dillon keresztüllát rajta. Szerencsére ekkor melléjük lépett egy pincér, így legalább egy percre szünetelhetett a beszélgetés. Legszívesebben valami jó erőset rendelt volna, ám mivel Dillon töményt egyáltalán nem ivott, amióta hazajött Floridából - legalábbis ezt mondta —, inkább elvetette az ötletet. Dillon! — szólt át Peter, az egyik unokatestvér az asztal túloldaláról. — Akkor holnap éjjel már hozzá is kezdtek a gyerekgyártáshoz? Igen, reméljük egy focicsapatnyi gyerekük lesz, meg egy zöld kisbuszuk, hogy legyen mivel szállítani őket — helyeselt Gavin, és gúnyosan elvigyorodott. Megjegyzése hatalmas sikert aratott, többen felnevettek, kivéve Emilyt, aki szeretett volna megsemmisülni. A próféta szóljon belőled, Gavin - mosolygott Henry is. - Joan és én nagyon örülnénk már az unokáknak. Sőt egy zöld kisbusznyinak még jobban. Egyelőre még nem akarunk gyereket - mondta Dillon, és átkarolta Emily vállát, aki zavartan mosolygott. — A zöld kisbuszt meg felejtsetek cl. Rendben, ennyit a zöld kisbuszról - nevetett Joan. - Peter, úgy is, mint vőfély, biztos vagyok benne, hogy mára is készültél egy kis köszöntővel. Nem, Joan néni, sajnálom, de nem — felelte Peter, és intett az egyik pincérnek. — Csak holnapra, és nem hoztam el a jegyzeteimet. Ugyan már! - tiltakozott Joan, és az asztalra könyökölt. — Neked nincs szükséged jegyzetekre. Csak mondj pár kedves szót az ifjú párnak! Én szívesen mondok köszöntőt - szólt közbe Gavin, és mélyen Emily szemébe nézett. Emily biztos volt benne, hogy a következő percben megáll a szíve. Dehogyis, Gavin! — próbálta Trevor menteni a helyzetet. — Ez sosem volt az erősséged! Dehogynem! — erősködött Gavin, és imbolyogva felállt. — Jártam retorikára is, úgyhogy Trevor nem tudja, miről beszél. Kurva jó szónok vagyok! Kösz, hogy megmentesz, Blake! — nevetett Peter. - Mert én meg szörnyű, jegyzetek ide vagy oda. Rendben, Gavin, kíváncsian hallgatunk! - trillázta Joan diadalmas mosollyal.
331
Emily kétségbeesett pillantást küldött Trevor felé, ő azonban tehetetlenül széttárta a karját. — A... jó... büdös... picsába - szorította meg Olivia Emily kezét. Gavin végigmérte az ifjú párt, aztán Emily szemébe nézett. Emily könnyes szemmel nézett vissza rá, és legszívesebben kirohant volna a teremből. — Hmm, mit is mondjak, mit is mondjak? — kezdte Gavin, és a falnak támaszkodott. Mindegy. Az a fontos, hogy igaz legyen, nem? - kérdezte, és végignézett a mosolygó arcokon. — Engem legalábbis úgy neveltek, hogy legyek mindig őszinte - fordult vissza Emilyhez. — Szóval, ha most azt mondanám, hogy sok boldogságot kívánok nektek, meg blablabla, akkor hazudnék... mert kurvára nem kívánom, hogy boldogok legyetek. A vendégek arcáról lehervadt a mosoly. Joan levegő után kapkodott, és a teremben vágni lehetett a csendet. Emily meredten bámulta Gavint, és a fájdalomtól, ami a fiú szeméből áradt felé, rosszullét kerülgette. Aztán lopva Dillonra nézett - vőlegénye összeszűkült szemmel hallgatta a beszédet. Trevor megköszörülte a torkát, és felállt. — Legyünk Gavinnel elnézőek, mert most az alkohol beszél belőle. És ahogy mondtam, a szónoklás nem az erőssége. — Ülj le, Trevor! — motyogta Gavin, és még mindig Emilyt nézte. — Haver, szerintem... — Trevor... ülj... le! — ismételte meg lassan Gavin. Trevor vonakodva engedelmeskedett. — Ugyan már, emberek - folytatta Gavin. — Ez csak egy vicc volt... egy kurva vicc! Persze hogy azt kívánom, hogy legyenek nagyon boldogok. Meg azt, hogy legyen egy csomó gyerekük. Egy ilyen szép párnak mi mást is kívánhatna az ember? — nevetett, és karba tette a kezét. — Sőt az is lehet, hogy majd pont a zöld kisbuszban csinálják meg a gyerekeket! Gavin! — szólt közbe Henry udvariasan. - Szerintem fogd egy kicsit rövidebbre! Mindjárt hozzák a vacsorát. — Igen, sőt az lenne a legjobb, ha befognád a pofád! - mondta Dillon fenyegetően, és még erősebben markolta Emily vállát. - Méghozzá azonnal! Emily ajka megremegett. A terem hirtelen fullasztóan kicsinek tűnt, és úgy érezte, mindjárt ráomlik az épület. Gavin elmosolyodott. Emily soha életében nem látott ennyire szomorú és mégis ennyire édes mosolyt. Gavin felemelte a sörét, és megdörzsölte az arcát. — Oké, oké, befogom - mondta, és körülnézett a teremben. — Emeljük poharunkat az ifjú párra. Valamint a New York Yankeesrc — tette hozzá, és mélyen Emily szemébe nézett , végül pedig, de nem utolsósorban, egy gyönyörű, Molly nevű lányra, aki nem hajlandó 332 elhinni, hogy valaki szereti... méghozzá sokkal jobban, mint valaha gondolná - fejezte be, és gúnyosan felnevetett. — Ja, és persze igyunk Emilyre és Dillonra! Emily megrendültén hallgatta a fiút, és most először merült fel benne, hogy Gavin talán mégsem hazudik. Becsukta a szemét, és megpróbálta visszafojtani a kitörni készülő könnyeket. Gavin igazat mond, sikította egy hang a fejében. Aztán kinyitotta a szemét, és látta, hogy Dillon lassan, egész lassan felé fordul, szemében pedig megvillan egy különös fény, amit eddig még sosem látott, viszont nagyon ijesztő volt. Emily arcából kiszaladt a vér. Trevor felállt, és megragadta Gavin karját. Gyere, tesó, hazaviszlek. Eleget ittál.
Jó - felelte Gavin, és elrántotta a karját. - Úgyis szar a buli. Emily halványan érzékelte, hogy Joan levegő után kapkod. Dillon is felállt, és kézen fogta menyasszonyát. Emilyvel kikísérünk - mondta halkan, de izzó tekintettel. Én is megyek - csatlakozott Olivia a menethez. Mindjárt visszajövünk — mondta Dillon, és még erősebben szorította Emily kezét, aki egész testében reszketett. Minden rendben van? — kérdezte Henry, és ő is felállt. Igen, apa - felelte Dillon. Lisa aggódva nézett a húgára, és ő is fel akart állni, de Emily megrázta a fejét. Dillon végigrángatta Emilyt az előcsarnokon, aki izzadó tenyérrel, bukdácsolva próbált vele lépést tartani. Az étterem előtt Dillon megállt, először Emilyre, aztán Gavinre nézett. Ti ketten kiirtok? - sziszegte a foga között. Nem, Dillon! - zihálta Emily, és gyomra görcsbe rán- dult a félelemtől. — Nincs köztünk semmi, Gavin csak sokat ivott. Gavin tekintete megkeményedett, kék szeme jegesen csillogott, mint a gyémánt, keze pedig ökölbe szorult. Nem érdemied meg, Emilyt! — lépett közelebb Dillonhoz annyira, hogy arcuk majdnem összeért. — Egyetlen porciká- ját sem! Dillon keze ütésre lendült, és a következő pillanatban Gavin hátratántorodott. Emily felsikított, és Dillon bicepszébe kapaszkodott. Gavin összeszedte magát, gúnyosan elvigyorodott, és letörölte a vért a szájáról. Dillon még egyet ütött, illetve ütött volna, de Trevor lefogta. Gavin pedig, mintha fel sem fogná, hogy mi történik körülötte, továbbra is vigyorogva nézte Diliont - aztán leköpte. A véres nyál végigfolyt Dillon arcán. Henry nagyjából ekkor ért oda a kis csoporthoz. Te szemét, rohadt geci! - üvöltötte Dillon, és megpróbálta kitépni magát apja és Trevor szorításából. — Megöllek! Gavin! Gyere! Hazaviszlek! — sikította Olivia, azzal elrángatta a fiút. Gavin még egyszer hátranézett, bele egyenesen Emily szemébe, aztán a zsebéből elővett egy kupakot, és a lány felé pöckölte. A kupak megpattant Emily mellkasán, aztán leesett a földre, ahol pörögni kezdett a saját tengelye körül. Bár mellette Dillon továbbra is ordított, és egyre többen jöttek utánuk az étteremből, Emily számára megszűnt a külvilág, megbabonázva nézte az ide-oda billegő pléhdarabot, ami mintha saját érzéseinek a szimbóluma lett volna. Aztán a kupak megállt, ő pedig megtörölte a szemét. Felnézett: Gavin még mindig őt bámulta. A fiú fáradtnak, összetörtnek és legyőzöttnek tűnt. Aztán megfordult, beszállt Olivia kocsijába, Emily pedig úgy érezte, hogy sosem fogja elfelejteni a pillantást, amivel 333 a fiú elbúcsúzott. Örökre vele marad, örökre kísérteni fogja. Emily állt, és bámulta a kocsit, ahogy lassan eltűnik Manhattan kaotikus forgalmában, egészen addig, amíg Dillon mellé lépett, megszorította a karját olyan erővel, hogy szinte fájt, és visszatuszkolta az étterembe. Emily tetőtől talpig reszketett, és próbálta visszanyelni a könnyeit. A teremben Dillon az asztalhoz ment, felmarkolta Emily táskáját, és elbúcsúzott a vendégektől. A menyasszonyom és én most hazamegyünk - sziszegte dühtől eltorzult arccal, majd —
visszaindult Emilyhez. Dillon, nem mehettek csak így el! — tiltakozott Joan, és felugrott a székéről. - Itt vannak a vendégek. Rendben, értem, hogy Emilyvel valamin összevesztetek, de majd később megbeszélitek. Nem, anya, mondtam, baszd meg, hogy elmegyünk! - emelte fel Dillon a hangját. Joan elsápadt, ám még mielőtt bármit válaszolhatott volna, Henry a vállára tette a kezét, és elhallgattatta. — Holnap tizenegykor találkozunk, ugye, mindenki tudja, hogy hol? - nézett körül Dillon a kínosan feszengő embereken. — Remek — mondta, azzal Emilyt maga után húzva kiment a teremből. Végigrángatta Emilyt az előcsarnokon, aztán betuszkolta a kocsiba. Emily remegve, összeszorított szájjal nézte, ahogy vőlegénye megkerüli az autót, majd szemében ugyanazzal a gyilkos fénnyel ő is beszáll. Dillon becsapta az ajtót, aztán anélkül, hogy Emilyre nézett volna, gázt adott. A lány úgy érezte, mindjárt megfullad.
334
Szeretnék hazamenni, hozzám — szólalt meg félénken, amikor látta, hogy Dillon másik irányba indul a parkolóból. — Nem vagy, baszd meg, normális, ha azt hiszed, hagyom, hogy ma egyedül aludj! sziszegte Dillon, és mereven nézte maga előtt az utat. Emily szíve olyan hevesen vert, mintha ki akarna ugrani a mellkasából. — Nálam alszol, reggel hazaviszlek, akkor majd összeszeded a cuccodat. Emily a fiúra nézett, szeretett volna valamit mondani, de ekkor Dillon ránézett, először azóta, hogy elindultak, és Emily inkább elhallgatott. Az út hátralevő részét néma csendben tették meg, és ugyanúgy mentek fel a lépcsőn is Dillon lakásáig. Otthon Dillon ledobta a zakóját, meglazította a nyakkendőjét, aztán kiment a konyhába, töltött magának egy nagy pohár whiskyt, majd intett Emilynek, hogy csatlakozzon hozzá. Bár a fiú ijesztően nyugodtnak tűnt, olyan gyűlölettel nézett rá, hogy Emily most már kifejezetten rettegett tőle. Ennek ellenére engedelmeskedett, léptei visszhangzottak a márványpadlón, amikor remegő gyomorral, óvatosan elindult a konyhapult felé. Dillon egyszer csak elkapta, és magához rántotta. Emily hallgatta a fiú szívdobogását, és nem mert a szemébe nézni. Képtelen lett volna rá. Különös, még a félelemnél is nyomasztóbb érzés kerítette hatalmába. Próbált mélyeket lélegezni, hogy szívverése visszatérjen a normális ütembe, és közben a gúnyos, beteges mosolyt figyelte, ami eltorzította Dillon arcát. Dillon lassan felemelte Emily állát. — Kúrtatok, ugye? - kérdezte halkan, fenyegetően. — Nem - suttogta Emily, és érezte, ahogy lassan elhagyja minden ereje. — És ezt higgyem is el? — folytatta Dillon ugyanolyan halkan, ám tekintete megkeményedett. — Igen - felelte Emily, és igyekezett nem remegni. Gyomra azonban így is görcsbe rándult, amikor Dillon átölelte a derekát, teljes súlyával ránehezedett, és a hideg gránitpulthoz szorította. Emily könnyekkel a szemében nézte a fiút. Dillon piszkosszőke haja, amit többnyire gondosan hátrazselézett, most kócosán hullott az arcába. — Azt, ugye, tudod, hogy ha kurtátok, akkor már többet nem jelentesz neki az égvilágon semmit? Megszűntél létezni - suttogta Dillon Emily fülébe. - És, ugye, azt is, hogy Gavin mindenkit megkúr, aki csak széttárja előtte a lábát? Bár Emily tudta, hogy Dillonból az alkohol beszél, és a sértettség, szavai szíven találták. Nem válaszolt, és igyekezett lerázni magáról a hallottakat. — Kurtátok? — kérdezte megint Dillon, és Emily hajába temette az arcát. — Nem, nem kúrtunk — suttogta Emily, még mindig egész testében reszketve a félelemtől. 335 Dillon végigsimította Emily arcát, aztán hüvelykujját végighúzta a száján. — Szeretsz engem, Emily? Emilyt váratlanul érte a kérdés, és fogalma sem volt, hogy mit feleljen. — Ez az utolsó pár hónap kicsit nehéz volt - suttogta végül, és a fiú szemébe nézett. — Nem válaszoltál a kérdésemre — mondta Dillon, közelebb hajolt a lányhoz, és egyik kezét a nyakára csúsztatta. — Szeretsz? Emily nyelt egy nagyot. — Igen, szeretlek, de azt hiszem... — kezdte, de elcsuklott a hangja a sírástól. — Akkor bizonyítsd be — sziszegte Dillon, és mindkét karjával a pultra támaszkodott, —
közéjük zárva Emilyt, mint egy foglyul ejtett madarat. — Ha nem kiírtál vele, és szeretsz engem, bizonyítsd be! - ismételte meg, és alkoholbűzös leheletét Emily arcába fújta. Aztán kézen fogta a már nemcsak egész testében, hanem lelkében is reszkető lányt, és a hálószobába vezette. Bevágta maguk mögött az ajtót, és gyorsan levetkőzött, miközben szemét végig Emilyn tartotta. — Vetkőzz le te is! - parancsolta. Emily nem reagált, mozdulatlanul állt, mintha földbe gyökerezett volna a lába... csak a lelke haldokolt. — Be fogod bizonyítani! — ismételte meg Dillon, és a keze közé fogta Emily arcát. A lány el akart fordulni, de Dillon nem engedte. — Ha nem, akkor tudni fogom, hogy kúrtatok — suttogta. - Ha pedig kúrtatok, tudod, mi fog történni? Emily megrázta a fejét. — Akkor kénytelen leszek mind a kettőtöket megbüntetni — sziszegte Dillon, és a lány gombjain matatott. Emily, bár ösztönei azt súgták, meneküljön, nem mozdult, képtelen volt rá. Némán tűrte, hogy Dillon testileg, lelkileg és mentálisan is lemeztelenítse — csak az arcán csorogtak a könnycseppek. Aztán Dillon az ágyra döntötte, szétfeszítette a lábát, és belehatolt. Ez volt az a pillanat, amikor Emily végre megértette, hogy csak egy illúziót kerget. Soha többé nem fogja már úgy szeretni Diliont, ahogy valaha, és nem fogja úgy szeretni, ahogy Gavint szereti. Teste nem reagált többet Dillon érintésére. Emily lehunyta a szemét, elképzelte, hogy Gavin keze markolja a mellét, Gavin kék szeme néz rá a bosszúszomjas, sötét szempár helyett, és Gavin szája tapad a szájára. Gavin... Dillon felnyögött, aztán Emilyre zuhant, és a következő percben már aludt is. Emily azonban álmatlanul feküdt, és újra meg újra felidézte magában Gavin szavait. Nem, tovább nem hazudhat önmagának, nem csaphatja be a szívét. Holnap nem lesz se ásó, se kapa, se nagyharang. Sem eskük, sem fogadalmak. És újabb hazugságok sem. Gavinnek igaza van, önáltatásával majdnem sikerült tönkretennie a közös jövőjüket. Abban az egyben bízott, hogy Gavin megbocsátja, hogy egy percig is kételkedett a szavában. Óvatosan felkelt, és gyorsan felöltözött. Végre sikerült összeszednie a bátorságát, és most már képes lesz szakítani
336
Dillonnal. Megállt a szoba közepén, és még egyszer visszanézett. Isten veled, suttogta az alvó fiúnak, és megtörölte a szemét. Bár a szíve egy pillanatra összeszorult, tudta, Hogy Helyesen cselekszik. A nappaliban belebújt a kabátjába, és cipőjével a kezében lábujjhegyen az ajtóhoz lopózott. Vett egy nagy levegőt, kinyitotta az ajtót, és bár rettegett, hogy a nyikorgás felébreszti Diliont, attól még jobban, hogy elveszíti Gavint. Aztán kifutott a hideg, téli éjszakába. Köszönetnyilvánítás
Számomra az írás mindig is olyan volt, mint az utazás. Amikor elkezdtem írni az Ütközést, fogalmam sem volt, hogy pontosan mire vállalkozom. Azt hittem, elég lesz majd bepötyögnöm a gépbe pár szót, kitalálnom néhány szereplőt és egy viszonylag elfogadható történetet. Ehelyett azonban egy fájdalmasan gyönyörű, örömmel és küszködéssel teli út várt rám, olyan, mint a nem a legjobban sikerült nyaralás, amire utólag az ember mégis szeretettel emlékszik vissza. Például egyáltalán nem számítottam arra, hogy mennyire emberpróbáló lesz mentálisan „eggyé válnom” a szereplőimmel, viszont éppen ezért soha nem is fogom elfelejteni ezt a tapasztalatot. Tehát mindenekelőtt szeretnék köszönetét mondani a férjemnek és a gyerekeimnek, akik elviselték a hangulatváltozásaimat, az estéket, amikor nem kaptak vacsorát, és a napokat, amikor megszűntem anyának és feleségnek lenni. Joe-nak, mert a türelmed és a támogatásod nélkül ez a könyv nem született volna meg. Esküszöm, hogy egy nap az a szendvics meg a Mustang is a tied lesz. Szeretlek, Big Daddy! Mindig szeretni foglak! Közvetlenül a férjem és a gyerekeim után szeretnék köszönetét mondani Carynek, a sógornőmnek. Cary, hol is kezdjem? A te remek meglátásaid és pozitív hozzáállásod segített megőrizni az ép eszemet, vagy legalább egy részét, ám abban biztos vagyok, hogy én viszont sokszor az idegeidre mentem. Köszönöm a végtelen számú telefonbeszélgetést, amikor csendben hallgattad, ahogy ordítok, sírok és visítok a vonal túlsó végén, bár tudom, hogy azt, amit értem tettél, igazán megköszönni sosem tudom. Nagyon hálás vagyok, amiért elkísértél az úton, és remélem, a következő regényemnél is velem tartasz. Ami a többieket illeti, kérlek, bólintsatok, ha a neveteket halljátok! Köszönöm Lisa Kate-nek, a barátnőmnek. Bárcsak itt élnél a közelben, mert akkor nem telefonon kellett volna megbeszélnünk az egyes fejezeteket. A te őszinte, bár néha kegyetlen véleményed segített például Gavint olyanná gyúrni, amilyen lett. Csajszi, szeretlek, és hiányzol! 337. Gina, bár sok olvasó nem szereti a nevedet viselő karaktert a könyvben, neked is köszönöm, és mindig szeretni foglak! Brooke Hunter, Lisa Maurer, Stefanie Johnson, Teri Bland, nektek mit mondhatnék? Csajok, köszönöm, hogy megnevettettetek, megríkattatok, és elhitettétek velem, hogy tényleg élnek a földön olyan olvasók, akik feltétel nélkül és száz százalékig szeretnek engem és a könyvemet. Ti pontosan tudjátok, mennyire rettegtem ettől az egésztől, és hányszor kellett lebeszélnetek arról, hogy elégessem a kéziratot. H kitartottatok mellettem akkor is, ha éppen mélyponton voltam, és mindig ott szurkoltatok mellettem a pomponjai- tokkal. Örökké hálás
leszek a támogatásotokért. Úgy érzem, nagyszerű találkozás volt a mienk. S. A. és Gáli, köszönöm! Köszönet grafikusomnak, Robin Harpernek, többek között azért, mert elém tettél legalább száz lehetséges borítótervet, és minden, percről percre változó javaslatomat meghallgattad (bár gondolom, miután letettük a telefont, elküldtél melegebb égtájakra), végül pedig készítettél egy fantasztikus borítót. Ezenkívül azért is mindig hálás leszek, mert a te réveden ismertem meg Heather Hallorant, és nélkületek fogalmam sincs, hogy mit csináltam volna. Imádlak mindkettőtöket az őrült agyatokkal együtt. Köszönöm „Emilynek” a Right Now It’s Your Tomorrow- ból. Egy nap csatlakoztam az igazán fantasztikus Facebook-
338
oldaladhoz, és ennek révén megismertem valakit, aki segített megalkotni Dillon alakját. A te oldalad döbbentett rá arra, hogy hány nő küszködik nárcisztikus férfiakkal a világban. A te iránymutatásod és a másoknak adott tanácsaid segítettek megformálnom Dillon karakterét, és nagyon hálás vagyok értük. „Emily”, te nagyon erős ember vagy, és rengeteg nőnek segítesz abban, hogy meglássák a fényt a nagyon sötét alagút végén. Remélem, egy nap személyesen is megismerhetlek. E. L. Montes író, most már tényleg pótolnunk kell azt a philadelphiai cheese-steaket. Köszönöm a segítségedet és az e-mailjeidet. Valamilyen módon az összes hozzájárult ehhez a könyvhöz. Ám a francba ezzel a két fiúval, Gavinnel és Marcusszal. Valahogy meg kellene akadályoznunk, hogy egymással harcoljanak. L. B. Simmons író, nem vagyok benne egészen biztos, hogy tudod, mennyit segítettél a munkámban, különösen akkor, amikor pánikba estem, te pedig egy-két mondattal tökéletesen megnyugtattál. Natalie Ward író, köszönöm a tippet azzal kapcsolatban, hogy hol végződjön Gavin tetoválása. Hahaha! Heather Gunter, te vagy az egyik legfantasztikusabb nő, akit ismerek. A heti telefonbeszélgetéseink rengeteget segítettek. Örökké a lekötelezetted leszek. Köszönöm a rengeteg könyves bloggernek, akik pusztán az olvasás iránti szeretetből végzik a munkájukat. Neveket nem írok, ti tudjátok, kikről van szó. Köszönöm, hogy folyamatosan posztoltátok a Faccbook-oldalamat, és kértétek hűséges olvasóitok véleményét, amivel sokkal többet segítettetek, mint gondoltam volna. Úgy érzem, életre szóló barátokat találtam bennetek, legalábbis remélem. Fantasztikus csajok vagytok, és el sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok a segítségetekért. Nektek köszönhetően rengeteg új barátot szereztem, akikre nagyon büszke vagyok. Kezdő, bátortalan szerzőként fordultam hozzátok, ti pedig tárt karok- ka! és rengeteg jó tanáccsal fogadtatok, és végig mellettem álltatok. Vannak közietek főiskolások, családanyák, dolgozó nők, és teljesen mindegy, hogy a nap melyik szakában fordultam hozzátok, valakire közületek mindig számíthattam. Hölgyeim, lenyűgözőnek találom a munkátokat. Köszönöm a szerkesztőmnek, Jovana Shirley-nek az Unforeseen Editingnél. Köszönöm, hogy elviselted a pánikrohamaimat és azt, amikor éjjel kettőkor rád chateltem, hogy hogyan csiszoljak tovább egy karaktert vagy egy-egv bekezdést. Fantasztikus nő vagy, nagyon élveztem a közös munkát, és remélem, nem ez volt az utolsó. Szeretnék még köszönetét mondani az írócsoportomnak a Facebookon. Fantasztikus érzés volt kapcsolatba lépni olyan emberekkel, akik pont annyira szeretnek írni, mint én, ugyanakkor pontosan annyira félnek is kilépni a nyilvánosság elé. 339 Végül, de nem utolsósorban, köszönöm az olvasóimnak a FicrionPressnél, akik elsőnek, fejezetről fejezetre olvasták a könyvemet, és akiktől rengeteg bátorító e-mailt kaptam, amikben arra kértek, hogy igenis folytassam a történetet. Rengeteg erőt merítettem a leveleitekből, nektek köszönhetem, hogy befejeztem, és onnan, hogy „hmm, írok ide valamit, aztán meglátom, hogy tetszik-e az embereknek”, eljutottam egy jóval nagyobb dologig, amire nem is gondoltam volna. Ha mindez a sok ember, akit felsoroltam, nem bátorított és lökdösött volna, akkor biztos, hogy ma, karácsony este nem itt ülnék, és nem az első kiadott könyvem utolsó simításain dolgoznék. Nincs elég szó arra, hogy leírjam, mennyire hálás vagyok nektek.
Tartalom
Véletlen találkozások ........................................... 7 Tejszín vagy cukor ............................................. 27 Mély lélegzetek .................................................. 40 Váratlan részletek ............................................... 56 Rétegek .............................................................. 72 Tűzijáték ............................................................ 93 Baráti szándékok ..............................................120 Pokolba az önfegyelemmel ............................. 134 Pontszerzés ...................................................... 150 Csak egy kis .....................................................164 A bizonytalanság tengere .................................185 Kivetlek a szervezetemből ...............................200 Mindenfajta vallomás .......................................214 Összetörve ....................................................... 229 Gátszakadás ..................................................... 244 Áradat .............................................................. 263 Ármány ............................................................ 284 Könnyek és sérelmek .......................................300 Idő .................................................................... 313 Köszönetnyilvánítás ........................................ 343
340
