Carol Marinelli Zsaruszerelem Júlia különszám – 41. kötet (2010.)
Lydia, a melbourne-i rendőrnő azt a feladatot kapja, hogy védje meg Anton Santinit, amíg a férfi Victoria államban tartózkodik. Hogy Lydia éjjel-nappal a gazdag üzletember mellett lehessen, a külvilág előtt el kell játszania a szeretőjét. Ám a játékból valóság lesz…
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
1. FEJEZET – Neked aztán tényleg nagy malacod van! – kiáltott fel Maria, két kézzel tartva a bokszzsákot. Lydia vörös tincsei csak úgy repkedtek a feje körül, ahogy egymás után mérte a zsákra az ütéseket. – Erősebben! – biztatta a barátnője. – Nem. Azt hiszem, elég volt – intett levegő után kapkodva Lydia, és leengedte a kezét. – Ha belegondolok, hogy még napokig itt kell rostokolnunk, mindentől elmegy a kedvem. Hetek óta nem volt szabadnapom. Rajtuk kívül egy lélek sem volt a fitneszteremben, Lydia mégis úgy suttogott, mintha valaki meghallhatná őket. Levette a bokszkesztyűket, és megnyitotta a csapot, hogy nyugodtan beszélhessenek. – Nem értem, mi bajod. Anton Santinit kell megvédened. Ennél kellemesebb feladat nem is létezik. Nekem bezzeg az asszisztense mellett kell lennem – húzta el Maria fanyalogva a száját. – Egyszer igazán lehetne nekem is szerencsém! Santini védelme felér egy nyaralással. Vonzó és gazdag férfi. Lydia sokatmondó pillantást vetett a barátnőjére. – Ha beszélnél olaszul, cserélhetnénk… – Azonnal befestetném a hajam, ha bejuthatnék Santini hálószobájába – nevetett fel Maria. – Még most sem tudom elhinni, hogy éppen neked kell kiadnod magad a szeretőjének. Ez bárki más szájából irigykedésnek hangzott volna, de igazság szerint Lydia maga sem értette, miért osztották rá ezt a szerepet. Santini imádta a törékeny, elegáns, visszafogott nők társaságát, az ő stílusa, termete és hajviselete pedig egyáltalán nem illett ebbe a képbe. Legszívesebben farmert meg pólót viselt, s a munkája miatt bizonyos magabiztosságra is szert tett. Nem volt ugyan annyira szókimondó, mint néhány kollégája, de azért mindig kinyilvánította a véleményét. – Miért ráncolod a homlokodat? Melbourne egyik legjobb szállodájában lakunk, és minden kívánságunkat teljesítik. Lydia mérgesen nézett a barátnőjére, aki az ablakon át éppen egy, az uszoda felé igyekvő férfit mustrálgatott. – Van kedved szaunázni? – kérdezte Maria hirtelen. Lydia legszívesebben nemet mondott volna, de aztán eszébe jutott, hogy az egész szállodában a szauna az egyetlen hely, ahol biztonságosan beszélgethetnek, így aztán nem sokkal később mindketten fehér fürdőlepedőbe csavarva üldögéltek az izzasztópadon. – Mondd csak, milyen ember ez az Angelina? – Rendkívül hatékony, és imád beszélni. Santini személyzete csak azért érkezik korábban, hogy mindent az ő kedve szerint rendezzen el. – Szerencse, hogy ilyen. Az ő megfigyelőképességének köszönhetően derült fény arra is, hogy Santini élete veszélyben van. – Ez igaz. Habár azt a virágcsokrot egy régi barátnője is küldhette. – Erősen kétlem – rázta meg Lydia a fejét. – Santini eddig kétszer került életveszélyes helyzetbe, és mind a két alkalommal kapott előtte egy-egy virágcsokrot. Szerintem ez nem lehet véletlen. Ráadásul azóta is folyton fenyegetésekkel zaklatják. Gondolj csak bele, mit írnának az újságok, ha történne valami vele!
2
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Szerintem akkor is túlzás beépített emberekkel védeni – vonta meg Maria a vállát. – Még Bates nyomozót is beosztották a bárpult mögé. – Santini rengeteg pénzt akar itt befektetni. Teljesen természetes, hogy a rendőrség mindent megtesz a védelme érdekében. Maria illatosított vizet locsolt a forró kövekre. Barátnőjével ellentétben nem szívesen beszélt a munkáról. – Ugye, milyen kellemes itt? Úgy fogjuk érezni magunkat, mintha újjászülettünk volna. Érzed, hogy felfrissült a bőröd? – Elsősorban azt érzem, hogy a hajam teljesen begöndörödött – válaszolta szárazon Lydia, mert a torka hirtelen összeszorult. Senki sem gondolná róla, hogy valójában milyen esendő. Egy pillanatra a lepedőbe temette az arcát, és vett néhány mély lélegzetet. – Jó lett volna egy kis szabadság. Van néhány dolog, amit el kell intéznem. Maria azonnal észrevette, hogy a barátnőjét bántja valami. – Mi történt? – kérdezte együtt érzően. – Grahamről van szó? – Szakítottunk… – De hiszen olyan boldognak tűntetek! – Azok is voltunk. Legalábbis amíg el nem kezdtem beszélni a munkámról. Tudod, a mi foglalkozásunk mellett az embernek nagyon kevés szabadideje marad. Graham azonban nehezen viselte, pedig ő is rendőr. Azt reméltem, ő biztosan megérti, miért nem vagyok esténként szexi és kipihent. – Imádott – vetette közbe Maria. – Olyannak szeretett, amilyen vagy. – Én is azt hittem, de az utóbbi hetekben nagyon furcsán viselkedett. A drograzzia közben állandóan hívogatott, ráadásul egészen nevetséges okokból. – Aggódott érted. Igaz, ami azt illeti, én is. Az az ügy tényleg veszélyes volt. – Te mégsem hívtál fel óránként. Amikor meg legutóbb vacsorázni mentünk az anyjához, külön megkért, hogy csinosítsam ki magam. – Tessék? – Hidd el, nem farmerban vagy melegítőben akartam menni. Ráadásul valósággal könyörgött, hogy vacsora közben ne beszéljek a munkámról. – Veszélyes hivatás a mienk, és egy férfinak ezt nehéz megemésztenie. Az apám és a bátyáim is utálják a munkámat. Fogalmuk sincs, mit jelent rendőrnek lenni – szorította meg Maria a barátnője kezét. – Te kezdeményezted a szakítást vagy Graham? – Én – mondta Lydia rövid habozás után. – Tudod, lehet, hogy előléptetnek. Maria egy pillanatig meglepetten nézett a barátnőjére, aztán szélesen elmosolyodott. – Lydia Holmes, csak nem felügyelő lesz belőled? – Még nem biztos – igyekezett csillapítani a lány Maria lelkesedését. – Graham azonban rájött, és azóta egyfolytában veszekedtünk. – Féltékeny rád? – Állítólag csak aggódik. Egyszerűen nem akar egy rendőrnőt feleségül venni. Graham… – Egy pillanat! Ezek szerint előléptetésről és eljegyzésről is szó van. – Előléptetésről vagy eljegyzésről – helyesbített Lydia. – A kettő együtt sajnos nem megy. – Ó, drágám! – nézett rá Maria együtt érzően. – Annyira sajnálom. Remélem, legalább az előléptetést megkapod. Különben teljesen hiábavaló volt minden… – Ennek valójában semmi jelentősége. Köztem és Graham közt egyszerűen nem stimmelt valami. Ha nem tud olyannak elfogadni, amilyen vagyok, akkor az egésznek nincs értelme. – Legalább stílusosan vigasztalódhatsz. Kényeztetnek majd a szépségszalonban, aztán csatlakozol Anton Santinihez. Bármi megtörténhet. 3
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Kötve hiszem, hogy felkeltem az érdeklődését – mondta Lydia. – Ha tudnád, mit olvastam róla éppen tegnap! Mindig imádta a nőket, de tavaly különösen sok barátnője volt. Mindegyik ismert és híres szépség: színésznők, nemesi családok sarjai, üzletasszonyok… – Lehet, hogy én is ismerem valamelyiket? – Biztosan. A szakítás mindig könnyes, legalábbis a hölgyek részéről. – Ezek szerint valóban gátlástalan szívtipró. – Még annál is rosszabb. És nekem kell megvédenem. Remélem, ezúttal rendesen fog viselkedni. – Lydia fenyegetően felemelte a mutatóujját. – Ha mégsem, én szívesen beugrom helyetted. – Őszintén szólva, sokkal alkalmasabb is lennél erre a feladatra, mint én. – Ezt bóknak szántad? – kérdezte Maria színlelt felháborodással. – Pedig csak egyszer mentem el botoxkezelésre… – Úgy értettem, hogy imádsz flörtölni – felelte nevetve Lydia. – Ha veled látnák Santinit, senki sem fogna gyanút. Én viszont alighanem rosszul mutatok majd mellette. – Dehogyis! – tiltakozott Maria. – Remekül nézel ki, és jól fogod érezni magad. Idehallgass! Angelina jóval túl van a hatvanon, és nem is valami sovány. Az ember azt hinné, hogy ezek a Santini-félék kizárólag csinos titkárnőket alkalmaznak, de az a fickó valószínűleg nem akarja, hogy a munkatársa elterelje a figyelmét az üzletről. – Elképesztő vagy! – nevetett Lydia. – Ne felejtsd el, hogy dolgozni jöttünk ide! – Nem felejtettem el. Csak éppen kezd nagyon melegem lenni. Maria felállt. – Feladatunk hatékony elvégzése érdekében haladéktalanul felkeressük majd a szépségszalont. Nekem elegáns olasz üzletasszonynak kell látszanom. Te pedig, Lydia Holmes… Figyeld meg, ahogy rendőrnőből gazdag ékszerkereskedővé változol. Grahamet meg fogja ütni a guta, ha meglátja, milyen gyönyörű vagy. – Tessék? – kérdezte Lydia zavartan. Maria azonban nem fejtette ki bővebben az iménti megjegyzését. Az órájára nézett, és elfintorodott. – Ideje felmennem a szobámba, neked pedig lassan indulnod kell a reptérre. Santini gépe hamarosan leszáll. – Graham és John megy érte a vámhoz. Tájékoztatják a biztonsági intézkedésekről, és idehozzák a szállodába. – És mikor jössz te a képbe? – Az étteremben. Az első találkozásunknak véletlenszerűnek kell tűnnie. Az a terv, hogy leöntöm az italommal. A feletteseinknek nincs túl élénk fantáziája… Aztán ki akarok jelentkezni a szállodából, de mivel Santini azonnal megkedvel, majd beköltöztet a saját lakosztályába… – Elmosolyodott. – Nyilvánvalóan sokszor csinált már ilyet. Buta libának fogom érezni magam. – De milyen gyönyörű libának! Kíváncsi vagyok, vajon sikerül-e. Most viszont megyek, és lezuhanyozom, aztán körülnézek kicsit az előcsarnokban. Velem tartasz? – Nem. Inkább úszom egyet, és megpróbálok lazítani. – Minden rendben? – Igen, jól vagyok. Amikor azonban Lydia egyedül maradt, elkeseredetten megdörzsölte a homlokát. Igyekezett lelkileg felvértezni magát az elkövetkezendő napokra. Fontos embert kell megvédenie. A saját problémái egyelőre várhatnak. Szauna után a hideg víz nem tűnt túlságosan csábítónak, ezért úgy döntött, inkább a langyos úszómedencében hűti le a testét. Lezuhanyozott, majd a kabinban felvette a fürdőruháját, amelyet az edzéseken viselt. Azon töprengett, ha hihetően akarja alakítani 4
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
Santini szeretőjének szerepét, mihamarabb vennie kell egy aprócska bikinit a szálloda butikjában. Gondosan összehajtogatta a ruháit, bezárta a szekrényt, és az úszómedencéhez sétált, ahol rajta kívül egy teremtett lélek sem volt. Örült, hogy még egy kis ideig egyedül lehet. Anton Santini gazdag bankár, azonkívül egy nagy szállodalánc résztulajdonosa. Az aktákból kiderült, hogy meg akarja vásárolni azt a luxusszállodát is, amelyben most tartózkodtak – első lépésként ahhoz a szállodakomplexumhoz, amelyet Darwinban szándékozik kiépíteni. Ez nemcsak turistákat vonzaná az északi területekre, de rengeteg munkahelyet is teremtene a helybeliek számára. Mindenki fontosnak tartotta, hogy Santini melbourne-i látogatása zökkenőmentes legyen. Amikor fény derült a fenyegetésekre, a hatóságok azonnal megtették a szükséges lépéseket. Mivel az utazást már nem lehetett lemondani, azonnal összeállítottak egy csoportot, amelyik gondoskodik a gazdag üzletember védelméről. Lydia szakmailag izgalmasnak találta a feladatot, de az egyáltalán nem tetszett neki, hogy Santini szeretőjét kell majd játszania. Szinte már látta is a férfi megvető pillantását… Az úszás mindenesetre jót tett Lydiának. Most pontosan arra volt szüksége, hogy a mozgáson és a levegővételen kívül semmire se kelljen gondolnia. Lemerült a langyos, kék víz mélyére, és csak akkor jött fel ismét a felszínre, amikor a levegője elfogyott. Végre egyedül! Santini elégedetten pillantott nehéz karórájára, miközben a lift egyenletesen suhant vele a földszintre. Arra gondolt, ha azzal a géppel jött volna, amelyikkel tervezte, még csak most szállna le a reptéren. Szerencsére azonban az egyik utas visszamondta a foglalását, így hamarabb elindulhatott. Legalább ki tudja aludni magát, mielőtt elkezdené a hivatalos programját. Amikor bejelentkezett a szálloda recepcióján, automatikusan a telefonja után nyúlt, hogy felhívja az asszisztensét, és közölje vele, megérkezett. Végül azonban törölte a hívást, és kikapcsolta a készüléket. Úgy döntött, hogy néhány órát csak magára fog szánni. Amikor a lift megállt, udvariasan megnyomta a várakoztató gombot, hogy beengedjen egy sötét hajú, fürdőköpenyes nőt. Piros arcszínéből arra következtetett, hogy a fitneszteremből jön. A nő alaposan végigmérte őt, ami egyáltalán nem volt számára kényelmetlen. Régen megszokta már, hogy megbámulják. Magas termete és markáns, mediterrán arcvonásai általában felkeltették a nők érdeklődését. Ráadásul, mióta rendszeresen szerepelt a magazinok címlapján, még a férfiak is felismerték. Azt azonban nem is sejthette, hogy a nő valójában rendőr – mégpedig egy módfelett megrökönyödött rendőr, aki sehogy sem tudott mit kezdeni azzal, hogy Santini már a szállodában tartózkodik. Lydia az úszómedencében gyanútlanul rója a hosszokat, és Maria a férfi vállára dobott törülközőből arra következtetett, hogy Santini is pontosan ugyanoda tart. Az olasz kilépett a liftből, és elindult a fitneszterem felé. Jóllehet számára Ausztrália szó szerint is a világ túlsó felét jelentette, tapasztalatból tudta, hogy a luxusszállodák mindenütt egyformák. Ugyanezen okból bízott abban is, hogy az uszoda ebben a korai időpontban egyedül az ő kényelmét fogja szolgálni. A medencét meg sem nézte alaposabban, csak a sima víztükör, a klórszag és a csend kötötte le a figyelmét. Ám a következő pillanatban egy sötét árny jelent meg a víz alatt, majd felbukkant egy vékony kar, és tökéletes technikával csapott egyet. A férfit teljesen lenyűgözte a habok közt sikló nőalak látványa, akinek hátát lángnyelvként övezte a kibomlott, vörös haj. Az úszó tökéletes ritmusban közeledett a medence széléhez, majd csinált egy bukófordulót, és meglehetősen hosszú időre ismét eltűnt a víz alatt. 5
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
Santini már számtalan reggeli fürdőzővel találkozott. A legtöbben azon igyekeztek, hogy eddzék az izmaikat, vagy az állóképességüket erősítsék. Ez a nő azonban nem ezért volt itt. Élvezte a nyugalmat, amely körülvette, és tudomást sem vett a környezetéről. A férfi egy pillanatig úgy érezte magát, mint az a kukkoló, aki átmászott a kerítésen, hogy meglesse a ház úrnőjét. Aztán eszébe jutott, hogy egy szálloda nyilvános uszodájában van, ahová bárki bármikor bemehet. Határozott mozdulatokkal levette a fürdőköpenyét, s amikor a nő a medence túlsó végéhez ért, ő is beleereszkedett a vízbe. Lydia azonnal megérezte a másik jelenlétét. Megkapaszkodott a medence szélében, és lassan megfordult. A túloldalról egy férfi úszott feléje, erőteljes karcsapásokkal szelve a vizet. Szeretett volna megmozdulni, de képtelen volt rá. A párkányba fogódzkodva várta, mi fog történni. – Scusi – mondta az idegen, amikor odaért hozzá, és mintegy véletlenül végigsimított a combján. Olyan magas volt, hogy leért a lába. Megrázta vizes, fekete haját, és sajátos mozdulattal oldalt hajtotta a fejét. – Azt hittem, nagyobb a medence. Lydia azonnal értette, hogy mire gondol. Minden gyakorlott úszónak megvan a saját ritmusa, ezért az uszoda mérete néha tényleg zavaró lehet. – Hamar meg lehet szokni – válaszolta nyugodtan, de aztán hirtelen megakadt, amikor rádöbbent, hogy kivel áll szemben: azzal a férfivel, akivel néhány óra múlva látszólag véletlenül meg kellene ismerkednie. Zavartan nézett körül. Graham és John biztosan mindjárt felbukkan. Lehet, hogy Anton Santini is rögtön bemutatkozik, és közli vele, hogy a terv megváltozott. Nem csoda, hogy azonnal megéreztem a jelenlétét. Ezért jött ide, és ezért nézett olyan mélyen a szemembe. Hiszen pontosan tudja, hogy mit keresek itt, gondolta. Santininek azonban esze ágában sem volt bemutatkozni. Biccentett, aztán ellökte magát a medence falától. Lydia szíve hevesen vert, a combja valósággal égett, ahol a férfi az imént hozzáért. Pontosan emlékezett rá, milyen volt az érintése, és még a gondolattól is libabőrös lett. Igyekezett úrrá lenni az érzelmein, és tiszta fejjel átgondolni a helyzetet. Mitévő legyek most? Tényleg tudja, hogy ki vagyok? Vajon megsértődött, amiért nem viszonoztam a közeledését? Lydia mély lélegzetet vett, és felpillantott a biztonsági kamerákra. Elképzelhető, hogy most is figyelik őket. Úgy kell tennie, mintha véletlenül ismerkednének meg. Santini élete azért van veszélyben, mert senki sem ismerte az ellenfelét. Senki sem tudta volna megmondani, mikor és hol fog lecsapni. Úszni kezdett, de ezúttal képtelen volt felvenni a ritmust. Valószínűleg az iménti találkozás zavarta össze. Kimerülten tempózott, gondolatai kizárólag egyetlen dolog körül forogtak. Semmi másra nem tudott odafigyelni. A férfi a puszta jelenlétével felizgatta… Még fel sem ismerte, máris vonzalmat érzett iránta. Ettől aztán teljesen pánikba esett. Hirtelen úgy érezte, hogy nem tudja eljátszani a szerepét. – Maga gyakran úszik, igaz? Santini a medence túlsó végénél várta. A hangja mély volt és rekedtes, erős akcentussal beszélt. Lydia hevesen dobogó szívvel bólintott. – Szinte mindennap – válaszolta levegő után kapkodva. – Ma reggel azonban túlzásba vittem a dolgot. Edzettem is, aztán szaunáztam… A fitneszterem felé mutatott, de Santini oda sem nézett, helyette inkább a lány karját vette szemügyre. Lydia olyan erősen érezte a tekintetét, mintha végighúzta volna az ujját a bőrén a csuklójától a kulcscsontjáig. Forróság öntötte el. Anton figyelmét az izmos test egyetlen négyzetcentimétere sem kerülte el. Perzselő tekintete végigpásztázta a nő karcsú nyakát, és észrevette, hogy az ütőere milyen hevesen lüktet. Számára minden apró mozzanat jelentőséggel bírt. Amikor végül belenézett a nő 6
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
szemébe, döbbenten állapította meg, hogy valósággal izzik körülöttük a levegő. Olyan erősen kívánta ezt a csinos ismeretlent, hogy alig tudott uralkodni magán. Lydiában is egyre nőtt a feszültség, de nem volt ideje a miérteken és a hogyanokon gondolkodni. Nem hagyhatja, hogy a férfi elterelje a figyelmét! Cselekednie kell, mégpedig rendőrként. Ha a terv megváltozott, neki azonnal alkalmazkodnia kell hozzá. – Lydiának hívnak – nyögte ki végül. – És magát? A férfi alig észrevehetően elmosolyodott, de válaszolni nem válaszolt. Nyilvánvalóan nem akar ismerkedni. Ámbár az is lehet, hogy feleslegesnek érzi a bemutatkozást, hiszen úgyis tudja, ki a másik. A lehetséges megfigyelőknek azonban azt kell hinniük, hogy véletlenül találkoztak. Lydia elhatározta, hogy emlékezteti is erre a férfit, ha kettesben lesznek. Kettesben… Hirtelen furcsa izgalom lett úrrá rajta, és akaratlanul is elvörösödött. Ebben a pillanatban megértette, miért bolondulnak a nők Antonért. A férfiből áradó nyers érzékiségnek képtelenség ellenállni. Már a puszta jelenlététől is szexualitással telik meg a levegő. Lydia hiába igyekezett védekezni ellene. Minden idegszálával arra vágyott, hogy a férfi közelében lehessen. De miután átérezte saját tehetetlenségét, elöntötte a harag, és dacosan állta a másik tekintetét. – Azt kérdeztem, hogy maga kicsoda! A férfi mosolya egyszerre megkeményedett. Most olyan volt, mint egy ragadozó, amelyik egy pillanatra sem téveszti szem elől áldozatát. – Én vagyok az a férfi, aki mindjárt megcsókol – suttogta. Lydia esze azt tanácsolta, hogy azonnal fújjon visszavonulót, hiszen a csók nem tartozik a munkaköri kötelességei közé. Ám képtelen volt levenni a szemét az idegenről, aki úgy vonzotta őt, akár a mágnes. Kiálló, markáns járomcsontja jellegzetes külsőt kölcsönzött nemes vonalú arcának. Még sohasem találkozott ennyire vonzó férfival. Minden mozdulatából erő és egyfajta arrogancia sugárzott. A tekintete azonban kedves volt, melegség és nyugalom áradt belőle. Lydia kívánta Anton csókját. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megérintse a férfit. Várakozásteljesen behunyta a szemét, és amikor megérezte arcán a másik leheletét, ösztönösen magához ragadta a kezdeményezést. A férfi átkarolta Lydia derekát, és magához húzta. A lány úgy érezte, egész teste lángokban áll. Úgy lebegtek a vízben, mintha a súlytalanság állapotában lennének. Lydia számára a külvilág megszűnt létezni. Mellbimbói megmerevedtek a vizes úszódressz alatt, és a forróság átterjedt az ágyékára is. A finom előjáték tovább fokozta izgalmát, eddig ismeretlen boldogságot ígérve. Anton sem lehetett másként ezzel, mert Lydia érezte, amint férfiassága duzzadóan a combjához nyomul. Minden idegszálával kívánta ezt a férfit. Remegett a vágytól, amit csak Anton volt képes csillapítani. A férfi szája a nyakára siklott, arcát belefúrta a vörösen fénylő, csapzott sörénybe. Lydia kacéran széttárta combját, lábát a másik dereka köré kulcsolva. Végig az járt a fejében, milyen érzés lenne, ha a férfi belehatolna. Csak a fürdőruha anyaga választotta el őket egymástól. A végtelenségig felajzva hajtotta Santini vállára a fejét, s úgy érezte, hamarosan elér a csúcsra. Minden egyes pillanat a beteljesülés felé sodorta. Anton kapkodó lélegzete elárulta, hogy ezzel ő sincs másként. Lydia kész volt elveszni az ölelésében. Lelki szemei előtt pontosan látta, amint Santinivel szeretkezik… Anton Santini! 7
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
A férfi neve úgy hatott rá, mint egy arculcsapás. Az utolsó pillanatban rádöbbent, hol van és mit csinál. Rémülten felnyögött. Szolgálatban van, s bár a munkája mindennél többet jelentett a számára, alig tudott uralkodni magán. Ha nem idézi fel magában a férfi nevét, bármi megtörténhetett volna. Nem szabad belemennie ebbe a játékba. Santini veszélyes ellenfél. – Lydia? – kérdezte meglepetten Anton, és kérdőn a másikra nézett. – Mennem kell… – felelte a lány, lázasan kutatva valami logikus magyarázat után. Hirtelen beszélgetést hallott a folyosóról. Megdermedt. A helyzet meglehetősen veszélyesnek látszott. Azonnal megfordult, hogy a testével védje a férfit. A következő pillanatban Maria lépett be az uszodába egy nagydarab nő – minden bizonnyal Santini titkárnőjének – társaságában. Még mindig fürdőköpenyt viselt, de Lydia tudta, hogy nála van a fegyvere. – Signor Santini, che cosa fa qui? – Lejöttem úszni egyet – válaszolta a férfi meglehetősen barátságtalanul. Lydia lemerült, és a medence széléhez siklott. Úgy érezte, minden ereje elhagyta. Remegő lábakkal mászott ki a vízből, és felvette a köpenyét. – Azt kérdeztem tőle, mit keres itt ilyen korán – magyarázta Angelina ingerülten. – Erre azt mondja, hogy lejött úszni. Még csak nem is sejtettem… – Most már mindegy – felelte Maria szárazon. Összehúzott szemmel figyelte barátnőjét, aki éppen a köpenye övét csomózta meg a derekán. – Minden rendben? – Igen – válaszolta Lydia. Nem mert hangosan beszélni. Az Antonnal való találkozás nagyon felkavarta. – Menj fel a szobádba, és zuhanyozz le! – suttogta Maria. – Aztán nyomás a szalonba! Vigyázok rá, amíg elkészülsz, és addig elmagyarázom neki, ami feltétlenül szükséges. – Ezt meg hogy érted? – kérdezte zavartan Lydia. Maria ezek szerint nem tudja, hogy a férfit már tájékoztatták. Vagy pedig… A lány erősen fohászkodott magában, hogy az első feltevés legyen az igaz. Mert ha nem ez a helyzet, akkor… Pánikba esett. Elképzelhető, hogy Anton még senkivel sem beszélt, és azt sem tudja, hogy ő kicsoda? Akkor viszont azért csókolta meg, mert egyszerűen csak megkívánta. – Hol van John és Graham? – kérdezte erőltetett nyugalommal, miközben Anton is kilépett a medencéből. Igyekezett másfelé nézni, de képtelen volt levenni tekintetét a férfi erős, kisportolt testéről. Pár perccel ezelőtt még olyan közel volt hozzá… – Most jönnek vissza reptérről – válaszolta Maria. – Már tájékoztattam őket. Ó, ne! Anton ezek szerint semmiről sem tud! Lydiának égett az arca a szégyentől. Maga sem tudta, hogyan sikerült összepakolnia a táskáját és elindulnia a lifthez. A szíve a torkában dobogott. Csak akkor lélegzett fel, amikor végre egyedül maradt. Hajszál híja volt csak, hogy nem vesztette el egészen az eszét. Majdnem odaadta magát egy vadidegennek… Ahhoz kétség sem fér, hogy valósággal izzott közöttük a levegő. Végül is nincs abban kivetnivaló, ha az ember összeköti a munkáját a szórakozással, és hagyja, hogy magával ragadja a pillanat. Ha valaki megfigyelte őket, meggyőződhetett róla, hogy valóban vonzódnak egymáshoz. Csakhogy Anton mit sem sejt a tervről, míg ő teljesen elveszítette az önuralmát. Csak egy öntelt, magabiztos férfi képes arra, hogy megcsókoljon egy vadidegen nőt. Kétsége sem volt afelől, hogy ő is belemegy a játékba. Lydia gondolataiba merülve ment fel a szobájába. Vajon mit gondolhat rólam ezek után Anton? 8
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
2. FEJEZET A fodrász finoman bemasszírozta a balzsamot Lydia hajába, a lány azonban sehogy sem tudott ellazulni. Hogy fog Anton elé állni? Az első találkozásuk után nehéz lesz tartania a három lépés távolságot… Viszont mindkettejük élete az ő kezében van, hiszen a férfi személyi testőreként ő maga is veszélyben forog. Csakhogy életében először fogalma sem volt, miként kezdjen hozzá a dologhoz. Az uszodában történt eseményeket ő provokálta ki, s úgyszintén élvezte is. Anton egyetlen érintése megszédítette. – Manikűr, smink és frizura, ugye? – kérdezte Karen, miközben langyos törülközőbe csavarta Lydia haját, és átvezette a szépségszalonba. – Nem biztos, hogy marad időm a manikűrre. Találkozóm lesz… – Semmi gond. Cindy megcsinálja, amíg én kisminkelem. – Karen levette a törülközőt, és végighúzta ujjait vendége göndör fürtjei között. – Magánjellegű vagy szakmai? Lydia kérdőn nézett rá. – Arra vagyok kíváncsi, hogy a találkozója magánjellegű-e vagy szakmai. Attól függően kell kitalálnunk a külsejét. – Szakmai. És szeretnék gyönyörű lenni – válaszolta Lydia határozottan. – Az lesz, efelől biztosíthatom. Lydia lehunyta a szemét, miközben a fodrász szakértő mozdulatokkal kiszedte a szemöldökét, és bekente az arcát egy kellemes illatú krémmel. – Meddig marad a szállodában? – Sajnos már ma el kell utaznom – sóhajtott fel Lydia. – Eredetileg négy éjszakát akartam maradni, de hónapokkal ezelőtt lefoglalták az összes szobát. Úgy tudom, ma különösen fontos vendégek érkeznek. A londiner valószínűleg éppen most hozza le a csomagjaimat. Amíg megreggelizem, a recepciósok keresnek nekem egy másik szállodát. – Elképesztő – dünnyögte Karen. – Egyszerűen utcára tesszük a fizető vendégeinket. .. – Engem is eléggé bosszant, de azért remélem, sikerül találniuk egy megfelelő hotelt a számomra. Olyat, ahol a szépségszalon is első osztályú. Mondja csak, tulajdonképpen kik ezek a fontos emberek? – Pontosan én sem tudom, de nagy a felhajtás, az biztos – válaszolta Karen. – A szálloda eladásra kerül, és ennek kapcsán néhány fejes érkezik Európából. Egy másik szállodalánc tulajdonosai. Oda kell figyelnünk, hogyan viselkedünk. Mit szólna a szürkéhez? – Tessék? – A szemhéjára gondolok… – Mindenképpen valami diszkrétet szeretnék. Az a fontos, hogy természetesnek hasson. – Bízza csak rám! Teljesen átváltoztatom az arcát. Pontosan erre van szükségem, ha újra találkozni szeretnék Antonnal, gondolta Lydia. Hirtelen támadt egy ötlete. – Sötétebbre tudja festeni az arcomat? – Miért? Olyan szép a bőre, mint a porcelán. – Csakhogy könnyen elpirulok. Nem szeretném, ha látszódna, hogy ideges vagyok, amikor az árakról tárgyalunk. – Akkor zöld alapozóra van szüksége. Lydia olyan értetlenül pislogott, hogy Karen elnevette magát.
9
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Van egy fantasztikus, ásványi alapú púderem. New Yorkból hozatjuk. Ha azt használja, kimértnek és nyugodtnak fog tűnni. A dekoltázsára különös figyelmet kell szentelnünk, mert árulkodó lehet. Lydia ha csak belegondolt, hogy hamarosan találkozik Antonnal, a szíve rögtön kalapálni kezdett. A sminkelés közben azonban kicsit megnyugodott, és végül képes volt élvezni is a szépítőkúrát. Amikor felült, hogy megszárítsák a haját, nem pillantott a tükörbe, hanem egy magazin után nyúlt, és szokásával ellentétben azonnal a pletykarovathoz lapozott. Figyelmesen megvizsgálta a hírességekről készült képeket, alaposan megnézte tökéletes arcukat, gyönyörű ruháikat. Némelyik gazdag hölgy meglehetősen rikító rúzst viselt, ami akaratlanul is megmosolyogtatta. Mennyire más az ő élete! Egy hete még golyóálló mellényt viselt, és razziára készült. Negyvennyolc órát töltött egy üres teherautóban, miközben a kábítószer-kereskedőket és a prostituáltakat figyelte. Hatalmas különbség a mostani luxushoz képest. A szokásos reggeli kávé helyett a szállodában frissen facsart narancslevet szolgáltak fel neki. A legutóbbi bevetésekor egy mobilvécét kellett használnia, hogy senkinek se tűnjön fel a jelenléte, most pedig hatalmas, márványból készült kádja van. Bizony, ez nem az ő élete. Mégis itt kell töltenie, ki tudja, hány napot, és úgy kell tennie, mintha idetartozna. Megfogadta, hogy Mariához hasonlóan az utolsó cseppig ki fogja élvezni a gazdagok és szépek életét. Éppen elégszer szembesült már az élet árnyékos oldalával. Itt az ideje, hogy átadja magát a napos oldal örömeinek. – Készen van – tette le Karen elégedetten a hajszárítót. – Hozok egy tükröt, hogy minden oldalról megnézhesse a frizuráját. Lydia mindig is utált fodrász után a tükörbe nézni. Általában gyorsan köszönetet mondott, miközben könnybe lábadt szemmel azon gondolkodott, hogy fogja rendbe hozni a haját. Most azonban nem ez történt. Pedig igazság szerint alig ismert magára. Göndör fürtjei eltűntek, a haja sima volt és fényes. De nem csak a frizurája volt szokatlanul elegáns. Teljesen átváltozott. Aranybarna szeme ragyogott a szürke festék alatt, a bőre fénylett, és az arcpirosító tökéletesen kihangsúlyozta sötétvörösen izzó ajkait. – Próbálja ki! – Micsodát? – Idézze fel a legtitkosabb gondolatait! Valami olyasmit, amitől garantáltan elpirul. Akkor megbizonyosodhat róla, hogy a smink milyen jól működik. Lydia akaratlanul is az uszodában történtekre gondolt. Felidézte a férfi csókját, hűvös ajkait, finom, szerelmes harapásait. Újra ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy átlépjen bizonyos határokat. Megpróbálta elképzelni a lehetetlent: szemtől szemben fog állni azzal a férfival, aki bepillantást nyert valódi énjébe. Vajon képes lesz-e viszonozni Anton vágyait, ugyanakkor eljátszani a profi testőr szerepét? – Maga a megtestesült nyugalom – kiáltott fel Karen elégedetten. Lydia arca teljesen harmonikusnak hatott. Alabástrom színű válla izgató ellentétben állt tűzpiros ruhájával. Úgy érezte, a terve mégiscsak sikerülhet. Talán tényleg meg tudja győzni Antont, hogy valójában hidegen hagyta a találkozásuk, és csak imitálta a szenvedélyt. Biztosan menni fog! Tudta, hogy most egyszerűen ki kell sétálnia a szépségszalonból. Egy gazdag ékszerkereskedőnek meg sem fordul a fejében, hogy fizessen a szolgáltatásért. Mégsem tudott ellenállni a kísértésnek, és a folyosón Karen kezébe nyomott egy bankjegyet. A londiner megérkezett a csomagjaival, a recepciós pedig intett neki, hogy beszélniük kell. Biztosan azt szerette volna közölni, hogy foglalt neki szobát egy másik szállodában. 10
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
Lydia szándékosan nem vett róla tudomást, és elindult az étterem felé. Felkészült az Antonnal való találkozásra.
11
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
3. FEJEZET – Angelina egyszerűen eltúlozta a dolgot – jegyezte meg ingerülten Anton. – Nem lett volna szabad a hátam mögött értesítenie a rendőrséget. – Fel akarta hívni magát, de ki volt kapcsolva a telefonja. Kevin Bates nyomozó igyekezett higgadt érveléssel úrrá lenni a helyzeten. Maria korábban már megpróbálta tisztázni a dolgokat, de cserébe csak gúnyos megjegyzéseket kapott. – Szerintem nincs tisztában a helyzet komolyságával, Mr. Santini. Nagyon aggódunk a biztonságáért. Jó okunk van feltételezni, hogy az élete veszélyben forog. – Néhány szál virág miatt? – Nem. Hanem például ezért – nyújtott át Kevin egy cédulát. – Ezen mindössze annyi áll, hogy Isten hozta, Mr. Santini! Fogalmam sincs, miért lenne ez veszélyes. – A titkárnője kiváló munkaerő. Ő az egyetlen, aki minden gyanú felett áll. Az ő figyelmességének köszönhetően derült fény arra is, hogy a maga élete veszélyben van. A szálloda általában ausztrál virágokkal díszíti az elnöki lakosztályt… – Na és? – Ezek a virágok tegnap este érkeztek a szállodába. Az utca végén lévő árusnál rendelték őket, és készpénzzel fizettek. Az üzenetet is akkor tették a csokorra. – Ki volt a megrendelő? – Az árus sajnos nem emlékszik. Nem is csoda, hiszen teljesen hétköznapi megrendelésről van szó. A dolog attól vált érdekessé, hogy egy ugyanilyen üzenetet küldtek ugyanilyen liliomok társaságában abba a spanyol szállodába is, ahol fél évvel ezelőtt szállt meg. Akkor meg is támadta valaki. – Ez nem igaz. A rendőrség arra a megállapításra jutott, hogy véletlenül belekeveredtem egy bandaháborúba. Rosszkor voltam rossz helyen. Semmi több. – Annak idején teljesen kézenfekvőnek tűnt ez a megállapítás – bólintott Kevin. – Angelina azonban részletes tanúvallomást tett a spanyol rendőrségnek. A lövöldözés időpontjában a maga szobájában volt, és éppen a postáját válogatta. Előzőleg viszont valaki virágot küldött magának, de senki sem tudta kideríteni, ki volt az. Látszólag lényegtelen apróság, csakhogy amikor New Yorkban járt, szintén kapott virágokat. – New Yorkban kis híján halálra gázoltak… – Anton lassan maga is gyanút fogott. – Az autó egyenesen felém tartott. Csak az utolsó pillanatban sikerült félreugranom. Kificamodott a vállam, de nem esett komolyabb bajom. A rendőrség úgy vélte, hogy… – Rosszkor volt rossz helyen? – fejezte be Kevin a mondatot. – Ez a virágcsokor olyan, mint egy névjegy, Mr. Santini. Komolyan kell vennie. Úgy hallottam, fenyegető telefonhívásokat is kapott. – Előfordult. – Az asszisztense szerint ebben az évben többször is felhívták. A telefontársaság és a római rendőrség is foglalkozott az üggyel. Jól gondolom, hogy az elmúlt hetekben a hívások gyakoribbá váltak? – Igen. De fogalmam sincs, ki akarna ártani nekem. – Azt sajnos mi sem tudjuk – ismerte be Kevin. – De higgye el, ki fogjuk deríteni. Amíg Ausztráliában tartózkodik, gondoskodni fogunk a biztonságáról. Viszont erről senkivel sem szabad beszélnie, még a saját embereivel sem. – Ugyan miért? 12
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Mert a jelen pillanatban mindenki gyanús. Egyedül Angelina tud az akcióról. Maria állandóan maga mellett lesz, mivel ő a maga közvetlen munkatársa. Ezenkívül kap egy személyi testőrt is. – Mégis, hogyan magyarázzam meg a munkatársaimnak, hogy egy zsaru követi minden lépésemet? – kérdezte Anton meglehetősen türelmetlenül. – Ennyire azért mi sem vagyunk ostobák, Mr. Santini. Biztosíthatom, hogy a testőre senkinek sem fog feltűnni. – Az meg hogy lehetséges? Maria jelenlétét meg tudjuk magyarázni azzal, hogy Angelinának segítségre van szüksége. De a testőrét… – Emlékszik arra a lányra az uszodában? – szólt közbe Maria. – Valószínűleg észre sem vette, de tegnap óta ő is a szállodában lakik. Ékszerkereskedőnek adja ki magát, aki itt szeretné kiállítani a munkáit. – Az a nő lesz a testőröm? – Anton számára egyszerre minden világossá vált. – Nem, Mr. Santini – magyarázta türelmesen Kevin. – Az elkövetkező napokban Lydia egy ékszerkereskedő szerepét fogja játszani, aki azért jött Melbourne-be, hogy új ügyfeleket szerezzen. Mivel a szálloda tele van, ma reggel kijelentkezik. A londiner éppen most vitte le a csomagjait. – Azt hittem, mellettem lesz. – Így is van. – Kevin határozottan élvezte a másik arcára kiülő értetlenséget. – Az eredeti terv szerint délig a szállodában kellett volna maradnia. Mivel azonban maga korán érkezett, valamit ki kellett találnunk. Maga majd megszólítja, és felajánlja neki, hogy lakjon a lakosztályában. A munkatársai biztosan nem fognak meglepődni. Úgy hallottuk, kedveli a nőket és a futó kalandokat. Anton visszafojtott egy epés megjegyzést. Nem szívesen látta be, de a nyomozónak igaza volt. Senki sem fog csodálkozni, ha hirtelen feltűnik mellette egy csinos nő. Az ilyesmi sosem ment nála ritkaságszámba. – Ha majd kettesben lesznek, Lydia tájékoztatja a további részletekről. Erre azonban csak a maga lakosztályában kerülhet sor, ott is csak azután, miután átvizsgálta a helyiséget. Amint elhagyják a szobát, vagy egy harmadik ember csatlakozik magukhoz, úgy kell tennie, mintha egy pár lennének. Kevin egy pillanatra elhallgatott, hogy Santini feldolgozhassa a hallottakat. Zavarta a milliomos döbbent arckifejezése. Amikor közölték vele, hogy az élete veszélyben forog, láthatóan közönyösen fogadta. Most azonban úgy fest, mint aki sokkot kapott. Talán csak most fogta fel a helyzet komolyságát… – Úgy kell tennünk, mintha az első találkozás véletlen lenne – folytatta Kevin egy kicsit kedvesebben. – Ezért arra gondoltunk, hogy maga lemegy reggelizni az étterembe, és… – Hogy érti azt, hogy az első találkozás? Bates szavainak nem volt semmi értelme. Hiszen ő és Lydia már találkoztak. .. Anton ellenállt a kísértésnek, hogy erről a tényről felvilágosítsa a nyomozót. Megtanulta, hogy jobban jár, ha bizonyos dolgokat megtart magának. Sok információról csak később derül ki a valódi értéke. Aki győzni akar, annak mindig egy lépéssel a többiek előtt kell járnia. – Miért kellene az étteremben reggeliznem? Nem vagyok hozzászokva a svédasztalhoz. Erre nem gondoltak, amikor a terveiket szövögették? Kevinnek megcsörrent a mobiltelefonja, ezért válasz nélkül hagyta a kérdést. – Lydia elkészült – mondta, amikor befejezte a beszélgetést. – Hamarosan újabb két nyomozó csatlakozik magához, Mr. Santini. Ne beszéljen velük, tegyen úgy, mintha idegenek lennének! Beszállnak magával a liftbe, és szemmel tartják, amíg leér az étterembe. Lydia már ott lesz. Talán az lenne a legjobb, ha… – Ne akarja elmagyarázni nekem, hogyan kell felcsípni egy nőt! – dünnyögte Anton komor képpel. Ha belegondolt az első találkozásukba, még mindig elfogta a rosszullét. 13
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
Móresre fogja tanítani ezt a beépített titkosrendőrt! – Jöjjenek! – mondta, és türelmetlenül csettintett az ujjával. – Legyünk túl ezen a bizonyos első találkozáson!
14
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
4. FEJEZET Anton megrendelte a reggelijét, és igyekezett felvértezni magát a Lydiával való találkozásra. Egy külső szemlélő számára valószínűleg tökéletesen magabiztosnak tűnt volna, belülről azonban emésztette a düh. Rettenetesen bosszantotta, hogy az első találkozásukkor Lydia kezében volt a kormány. Hogy lehettem ilyen felelőtlen, korholta magát, miközben szórakozottan fellapozta az újság gazdasági rovatát. Kis híján magáévá tett egy vadidegen nőt a szálloda uszodájában anélkül, hogy védekezett volna, vagy számba vette volna a lehetséges következményeket. Felpillantott az újságjából. Nyugtalansága tovább fokozódott, amikor egy különös teremtés lépett be az étterembe. Figyelte, amint áthalad a helyiségen, és a mérge egy pillanat alatt elpárolgott. A korai ausztrál napsütést, amely az imént még vakítóan betöltötte a csarnokot, valószínűleg felfogta egy felhő. Annyi bizonyos, hogy a karcsú női alak környezetében hirtelen minden elhalványult. Még a zajok is furcsán tompának tűntek. A kések és villák csörömpölése, az újságok zörgése, a többi vendég beszélgetése mind-mind elhalkult. Úgy tűnt, mintha Lydia az összes energiát magához vonzotta volna. Anton újra átélte azt az odaadó csókot, még a nő illatát is érezni vélte. Mintha ismét a medence intim súlytalanságában lebegtek volna… Vágyakozva figyelte Lydia testének minden apró részletét, amelyet most ruha és selyemharisnya fedett. A lány tűsarkú szandált viselt, törékeny testét narancsszínű ruha fedte. Merész választás volt, de remekül állt neki. A ruha szabása tökéletesen kihangsúlyozta csábosán domborodó formáit. Antont újra elöntötte a forróság. Szerencsére asztalnál ült, így senki sem vehette észre, milyen állapotba került… Nagy nehezen összeszedte magát, és elhatározta, hoz magának egy italt, hogy valamivel megtörje a varázst. De egyszerűen képtelen volt levenni a szemét Lydiáról. A lány haja lángnyelvként övezte a vállát, és úgy vonzotta a tekintetét, mint a tűz, amely mindent elemészt… Lydia háttal állt Antonnak, mégis érezte a férfi átható tekintetét. Bár minden idegszála pattanásig feszült, s kétséget kizáróan tudatta vele, hogy a férfi egyenesen felé közeledik, mégis közönyt színlelt. A kollégái néhány asztallal távolabb ültek, neki pedig végeznie kell a munkáját. Epret és ananászt szedett a tányérjára, s közben azon igyekezett, hogy ne remegjen a keze. A szíve a torkában dobogott. Közel állt hozzá, hogy megfutamodjon. Ám szembe kell néznie Antonnal, és rendőrként kell viselkednie. – Ezek szerint ismét találkoztunk… A férfi hangja halk volt és csábító. Lydia érezte, hogy a háta libabőrös lesz. Nem akarta, hogy Anton észrevegye, milyen hatással van rá, ezért nem is fordult meg. Erőltetett nyugalommal még két epret rakott a tányérjára. – Úgy tűnik – felelte higgadtan. – Kellemes meglepetés. A férfi most már közvetlenül mellette állt, és Lydia érezte a testéből áradó meleget. Tudta, hogy tennie kell valamit. Csak akkor képes elvégezni a rábízott feladatot, ha uralja a helyzetet. – Ezzel nem értek egyet – mondta, majd mosolyt erőltetve az arcára, elegáns mozdulattal hátradobta a haját a válla fölött, és megfordult. Elégedetten állapította meg,
15
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
hogy sikerült megzavarnia Antont, aki értetlenül meredt rá. A közelsége azonban még most sem hagyta őt hidegen, és a magabiztossága fokozatosan alábbhagyott. A férfi tökéletesen szabott öltönyt viselt, amely kihangsúlyozta izmos alakját. Arcvonásai szinte szoborszernek voltak. Arisztokratikus orr, kiálló arccsontok és markáns áll, amelynek érintésére Lydia még most is emlékezett. – Milyen volt az úszás? Élvezted? – kérdezte kihívóan. Bár Antonnal a szó legszorosabb értelmében is közel kerültek egymáshoz, Lydiának mégis nehezére esett a tegezés. Az uszodában történtek után azonban nem volt kedve feleslegesen udvariaskodni. Az elkövetkezendő napokban úgy kell tenniük, mintha egy pár lennének, tehát jobb lesz mielőbb hozzászoknia. A férfi nem válaszolt rögtön. Valószínűleg nem volt hozzászokva ehhez a stílushoz. – Igen, élveztem – dünnyögte végül mély hangon. Lydia biztos volt benne, hogy sikerült összezavarnia. Egyértelmű, hogy nem ilyen viselkedésre számított. Elmosolyodott, és kacéran felvonta a szemöldökét. – Beszélnünk kellene – mondta halkan. – Nem tudsz valami nyugodtabb helyet? Anton elgondolkodva bólintott, majd az asztalához kísérte. Alig ültek le, máris megjelent egy pincér, és egy szalvétát terített az ölébe. John és Graham néhány méterrel arrébb ültek, látszólag mindketten belemerülve az újságukba. Lydia azonban tudta, hogy egy pillanatra sem tévesztik őket szem elől. – Megváltozott a terv – suttogta, amikor a pincér eltávozott. – Amikor megtudtam, hogy hamarabb érkezel, azonnal fel kellett vennem veled a kapcsolatot. – A kapcsolatot? – sziszegte bosszúsan az olasz, de Lydia meg sem rezdült. – Igen, és szerencsére elég meggyőzően sikerült – folytatta halvány mosoly kíséretében. – Betartottam az előírásokat. – Előírásokat… – Anton hangja fenyegetővé vált. – Ezek szerint a szeretkezés számodra csupán munkát jelent. Nekem azt mondták, rendőr vagy, nem pedig prostituált! Lydia elengedte a sértést a füle mellett. Nem is baj, ha a férfi nem tudja meg az igazat. Ha sejtené, mennyire vonzódik hozzá, azzal mindkettejüket veszélybe sodorhatná. Fogott egy szem epret, megcukrozta, és figyelte, amint a kristályok lassan feloldódnak. – Én mindössze alkalmazkodtam hozzád – közölte higgadtan. – A megismerkedésünknek véletlenszerűnek kellett tűnnie, ezért pontosan úgy viselkedtem, ahogy te. Amint meglátsz egy fiatal nőt, azonnal meg akarod szerezni. Nem én vagyok a könnyűvérű. – Szóval megjátszottad az egészet! Azért, mert engem állítólag megfenyegettek…? Anton egyértelműen dühösnek látszott. Graham még össze is hajtotta az újságot, és kérdően nézett Lydiára. A lány azonban gyorsan úrrá lett a helyzeten. – Majd megbeszéljük. De ha lehet, nem itt. Volt valami Lydia tekintetében, amitől a férfi megnyugodott. Érezte, hogy komolyan gondolja, amit mond. Ebben a pillanatban megjelent az asztaluknál az egyik recepciós. – Sikerült foglalnom magának egy szobát, Miss Holmes. A szálloda csak néhány saroknyira van innen. – Miért nem maradhat itt? – kérdezte nyersen Anton. – Egyetlen szabad szobájuk sincs? – De igen, uram – válaszolta zavartan a recepciós. – Sajnos azonban csak a szokványos szobák. A luxuslakosztályok mind foglaltak. Ezt már akkor közöltem Miss Holmesszal, amikor bejelentkezett. – Lehetetlen, hogy ne tudjanak keríteni neki valami megfelelő! – csattant fel a férfi mérgesen. Látszott rajta, hozzá van szokva, hogy tűzön-vízen keresztülviszi az akaratát. A recepcióst elnézve ez most is sikerülni fog, gondolta Lydia, pedig neki Antonhoz kellene beköltöznie. 16
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Mit szólna Miss Holmes, az egyik mini-lakosztályunkhoz? Nem olyan elegáns, mint a jelenlegi, de utasíthatom a személyzetet, hogy… – Szó sem lehet róla! – tiltakozott határozottan Lydia. – Nem vagyok hajlandó engedményeket tenni. Kérem, haladéktalanul szerezzen nekem egy kocsit! Felállt, fogta a táskáját, és elindult a folyosó felé. Őszintén remélte, hogy Anton értette a célzást, és megmenti a helyzetet. – Vigye Miss Holmes csomagjait az én lakosztályomba! – hallotta a következő pillanatban a férfi hangját. Megfordult. – Az ön lakosztályába, uram? – ismételte meg a recepciós. – Pontosan – válaszolta Anton higgadtan. – Kivigyem a hölgy csomagjait a taxihoz? – jelent meg váratlanul a londiner. – Nem szükséges. Miss Holmes még egy darabig itt marad. Vidd fel a csomagjait a 311-es lakosztályba! – utasította a fiút a recepciós. – De hát… a 311-esben Mr. Santini lakik – hebegte meglepetten a londiner. – Ne foglalkozz vele! Fogd a csomagokat, és vidd fel őket oda, ahova mondtam! A közelben lévő asztaloknál abbamaradt a beszélgetés. Mindenki úgy nézett Lydiára, mint Anton Santini legújabb hódítására. Itt már a legtökéletesebb smink sem segített. A lány szégyenben égő arccal, ökölbe szorított kézzel igyekezett állni a gúnyos pillantásokat. – Gyere ide! A parancsoló hang úgy érte őt, mint az arculcsapás. Habár mindez a tervük része volt, mégis megalázónak találta Anton viselkedését. Alig tudott uralkodni magán, hogy ne vágja pofon a férfit. Amikor visszaült az asztalhoz, Anton elégedetten elmosolyodott. – Miss Holmes mostantól fogva az én vendégem, és elvárom, hogy ennek megfelelően bánjanak vele – fordult újra a recepciós felé, és rekedtes hangjától Lydiának kis híján megállt a szívverése.
17
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
5. FEJEZET – Ez minden, uram? Lydia idegesen járkált a szobában, amíg a londiner lepakolta a csomagjait. Antonnak biztosan rengeteg kérdése lesz, és azok után, ahogy a férfi az étteremben viselkedett, tartott tőle, itt sem lesz sokkal udvariasabb. De minél előbb megérti a játékszabályokat, annál könnyebben tudom végezni a munkámat, gondolta. – Nem egészen – felelte az olasz kimérten. – Kérem, közölje a munkatársaimmal, hogy ne zavarjanak! Délben találkozunk a konferenciateremben, ahogy megbeszéltük. – Ahogy parancsolja – bólintott a fiú, de elindulni sehogy sem akart. Meredten bámulta Lydiát, akinek egyre kellemetlenebb volt ez a kíváncsi tekintet. – Felküldjek valakit, hogy kicsomagoljon? – Nem szükséges. Egyedül szeretnénk maradni. Kérem, kifelé menet tegye ki a „ne zavarjanak” táblát! – válaszolt a lány helyett Anton, majd elővette a pénztárcáját, és a londiner kezébe nyomott néhány bankjegyet. Végre kettesben maradtak. Lydia szívesen tett volna néhány csípős megjegyzést, most azonban másra kellett koncentrálnia. A lakosztályt korábban már alaposan átvizsgálták, de személyesen is meg akart győződni róla, hogy minden rendben van-e. Bezárta az ajtót, és hozzáfogott a feladatához. – Fantasztikus ez a hely. A fürdőszoba pedig egyszerűen isteni – mondta szándékosan emelt hangon, miközben kinyitotta a táskáját, és a fegyverét becsúsztatta az éjjeliszekrény fiókjába. Átnézte a polcokat, benézett az ágy alá, aztán a képek és a tükrök mögé. Még a gyümölcsös tálat is felemelte az asztalról. – Tényleg szükség van erre? – ráncolta a homlokát Anton. – Tisztázzunk néhány szabályt – felelte a lány. – Először is én azért vagyok itt, hogy megvédjelek. Hidd el, pontosan tudom, mit csinálok! Kérlek, ne kételkedj bennem. – Talán azt hiszed, hogy hajnali háromkor fognak betörni a lakosztályomba? – élcelődött a férfi. – Nem akarok beleszólni a munkádba, de mit kezdesz a fegyvereddel, amikor alszol? – Semmit. Csakhogy nem áll szándékomban aludni. Akkor pihenek majd, amikor te dolgozol. – Szóval virrasztani fogsz? – Pontosan. – Éjszaka pedig figyeled, ahogy alszom? – Nem téged foglak figyelni, hanem az ajtót. – Hosszú éjszakáid lesznek… – Hozzá vagyok szokva – válaszolta Lydia szándékos egykedvűséggel. – Hogyhogy? Fizetik a túlórát is? Lydia azonnal elértette a célzást. Tudta, hogy a férfi szándékosan bosszantja. Ráadásul még mindig haragudott rá azért, ahogyan az étteremben visszaparancsolta az asztalához. – Ehhez persze semmi közöm – jelentette ki Anton, és gyorsan témát váltott. – Mi a helyzet a szabályokkal? Feltételezem, jócskán akad még belőlük. – Csak akkor hagyhatod el a lakosztályt, ha előtte szólsz nekem. Vagy elkísérlek, vagy… – Remélem, a fürdőszobába egyedül is bemehetek! A lány elengedte a füle mellett a gúnyos megjegyzést, mire a férfi hátat fordított neki, és elővette ezüstszínű laptopját a táskájából. 18
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Még nem fejeztem be – mondta Lydia dühösen. – Beszélj csak nyugodtan. Nem kell rád néznem ahhoz, hogy halljam, amit mondasz. A lány képtelen volt tovább uralkodni magán. – Tisztázzunk valamit! Tudom, nem értesz egyet azzal, hogy melléd rendeltek. Valószínűleg azt gondolod, hogy alkalmatlan vagyok a feladatra. De soha többé ne merészelj úgy bánni velem, ahogyan odalent tetted! – fakadt ki dühösen. – Felteszem, az étteremre célzol, nem pedig az uszodára – jegyezte meg Anton, továbbra is a hátát mutatva. – Mert azt, ahogy emlékszem, te is élvezted… – Természetesen az étteremről beszélek. Úgy tettél, mintha a játékszered lennék. Megaláztál… Lydia maga sem tudta, milyen választ vár a másiktól. Amikor azonban Anton hátrahajtotta a fejét, és hangosan felnevetett, teljesen megdöbbent. – Egyáltalán nem vicces. – Ugyan már! A kollégáid mondták, hogy flörtöljek veled. Ráadásul azt is nekem kellett elintéznem, hogy a szobámba költözhess. – A férfi felállt, és Lydia szemébe nézett. – Ahhoz, hogy bejuthass ide, olyan nőnek kellett látszanod, aki könnyen kapható. Vagy azt hitted, hogy eljátszhatod a szende szüzet, akit a hős lovag kiment szorult helyzetéből? – Nem – ismerte be Lydia, de Anton még nem fejezte be. – Azt állítod, hogy valaki figyel engem. Normálisan kell viselkednem, hogy kerüljem a feltűnést. – Így van – válaszolta alig hallhatóan a lány. A szája kiszáradt. Tágra nyílt szemmel figyelte a férfit, aki egyre közelebb jött hozzá. Addig kell megvédenie magát, amíg még képes rá. – Valószínűleg tudod, hogyan kell bánni az olyan nőkkel, akik… – Hát persze! – vágott a szavába Anton gúnyosan. – Ismerem őket. Mint ahogy ismerem a játékaikat is… Hirtelen elhallgatott. – Még sohasem fizettem egy nő társaságáért! Ezt mindenki tudja, aki ismer. – Akkor mire véljem azt a jelenetet az étteremben? – kérdezte Lydia idegesen. – Úgy hívtál oda az asztalodhoz, mint egy kutyát. Ha nem lettem volna szolgálatban, egyszerűen faképnél hagylak. – Nem hiszem. Szerintem akkor is odajöttél volna. És ezt nem bóknak szántam. – Ne aggódj, nem is vettem annak. Ha azt hiszed, csak intesz, és bármelyik nőt megkaphatod, hát nagyon tévedsz. Azért mentem oda, mert ez a munkám. Az élvezetnek ehhez semmi köze. – De ahhoz igen, ami néhány órával ezelőtt történt… – Elismerem, hogy tényleg jól csókolsz. Úgy látszik, tényleg a gyakorlat teszi a mestert. Ám számomra ez akkor sem volt más, mint munkaköri kötelesség. – Hazudsz – mosolyodott el Anton. – Beszéltem a főnököddel. Ugyanúgy nem számítottál rám az uszodában, ahogyan én sem rád. A ma reggeli találkozásunknak semmi köze sem volt a munkádhoz. Az az igazság, hogy mind a ketten megkívántuk egymást. – Nem! – rázta meg a lány lassan, de határozottan a fejét. – A magam részéről meg voltam győződve róla, hogy találkoztál a kollégáimmal, és tudod, ki vagyok. A megismerkedésünknek hihetőnek kellett tűnnie. Természetesen örültem, hogy nem valami köpcös, sörhasú alak vagy. De még a legrosszabb munkának is létezik jó oldala. – Hah! Szóval az a csók… Anton magabiztossága szemlátomást megingott. Lydia most először vélte felfedezni a tekintetében a bizonytalanságot. – …a kameráknak szólt – fejezte be gyorsan a férfi helyett a mondatot. – Legalábbis, ami engem illet. De elismerem, hogy nem volt kellemetlen. 19
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Kis híján elmentünk a végsőkig – válaszolta Anton. – Nem, az nem történhetett volna meg. Lydia tisztában volt vele, hogy minden egyes szava hazugság, és meglehetősen nehezére is esett kimondani őket, de nem tehetett másképp. Meg kell törnie az első találkozás varázsát, és minél hamarabb elfelejteni az egészet. Úgy érezte, ez az egyetlen kiút. – Visszavonulót fújtam. Emlékszel? Lehet, hogy az elkövetkező napokban kénytelen leszek reggelenként az ágyadba bújni, hogy a szobalány ne fogjon gyanút. Az is elképzelhető, hogy meg kell fognom a kezedet a szálloda folyosóján. Esetleg meg is csókollak majd valami nyilvános helyen, hogy minél többen lássák. De egy pillanatig se hidd, hogy ez rólam vagy rólad szól! Az akció lényege, hogy szerepet kell játszanom. Az uszodában is te voltál a kezdeményező – folytatta rövid szünet után. – Te jöttél oda hozzám, mert megkívántál. Én viszont csak a munkámat végeztem. – Eladtad magad – húzta el a száját a férfi. – Szó sincs róla! Mindössze igyekszem megmenteni az életedet. Igaz, lassan magam sem értem, miért teszem. – Nem kértem segítséget tőled. Ha rajtam múlna, inkább egyedül néznék szembe a veszéllyel, semhogy… – Semhogy egy nő védjen meg? – fejezte be helyette Lydia a mondatot. – Ha tudni akarod az igazat, tényleg erre gondoltam. A lány nem szívesen ismerte be, de tetszett neki a férfi őszintesége. Kevés olyan ember van, aki kimondja, amit gondol. – Rejtély számomra, hogy akar megvédeni engem valaki, aki feleannyit nyom, mint én, és alig ér a vállamig… Lehet persze, hogy fekete öves karatés vagy, ezt nem tudhatom, de rajtad is fog a golyó. Különben pedig az ilyen munka egyáltalán nem nőnek való. – Miért, szerinted mi egy nő feladata? Terhesen állni a tűzhely mellett? – Ne légy nevetséges! – A te megállapításaid nevetségesek. Az enyémek legalább tényeken alapulnak. Éppen eleget olvastam rólad. – Micsoda? Te a bulvárlapokból akarsz megismerni? – kérdezte Anton lekezelő mosollyal. – Habár lehet, hogy ez a szint illik hozzád. – Arcátlan gazember! – sziszegte Lydia. – Szerinted a nők csak arra valók, hogy imádjanak téged, és szép kövérre hizlalják az egódat. Most viszont nem csak a te életed a tét. A szállodában ártatlan emberek is laknak. Sem a kollégáim, sem én nem fogom hagyni, hogy egy percre is veszélybe kerüljön az életük. Az elkövetkező napokat velem kell eltöltened, akár tetszik, akár nem. Bármi problémád is van ezzel kapcsolatban, igyekezz megoldani magad! – kiáltotta, majd bement a fürdőszobába, bezárta maga mögött az ajtót, és remegő térdekkel megkapaszkodott a fekete márványból készült mosdókagylóban. Ahogy megnézte az arcát a tükörben, alig ismert magára. A reggeli élmény végleg köddé vált. Megnyitotta a csapot, és hideg vizet engedett a csuklójára. Össze kell szednie magát, mielőtt visszamegy. A férfi háttal állt neki, és szótlanul bámult ki az ablakon. Lydia olyasmit vett észre rajta, amit eddig még soha. Talán magányt? – Sajnálom – mondta Anton, de még mindig nem mozdult. A lányt módfelett meglepte a bocsánatkérés. A legjobb esetben is mindössze fegyverszünetre számított, de most úgy érezte, a férfi komolyan gondolja, amit mond. Egy ilyen fickó nem kér csak úgy bocsánatot… – Elvetettem a sulykot. – Ami azt illeti, én is. 20
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Ami ma reggel történt… Anton tehetetlenül ökölbe szorította a kezét. – Sokkolt, ugye? – kérdezte Lydia. – Ehhez hasonló biztonsági intézkedésekre csak nagyon ritkán van szükség – magyarázta megenyhülve. – Akadt néhány aggasztó körülmény, és szeretnénk elkerülni a veszélyes helyzeteket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy… – Nem erre gondoltam – vágott a szavába az olasz. – Hanem mire? Anton megfordult. A tekintetében olyan mély szomorúság tükröződött, hogy Lydia hátrahőkölt. – Van valami tipped, ki akarhat neked ártani? Vannak ellenségeid? – Annyi, hogy fel sem tudnám sorolni valamennyit. – Ha eszedbe jut valaki, aki kitervelhette ezt az egészet, feltétlenül közöld velem. Remélem, nem gondolod, hogy… – A gondolataim csakis rám tartoznak! – válaszolta a férfi nyersen. – És ezen még te sem tudsz változtatni. Légy szíves, mondd meg a kollégáidnak, hogy szeretnék átmenni a konferenciaterembe! Vár a munkám.
21
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
6. FEJEZET Lydia megkönnyebbülve hagyta ott Antont a megbeszélésen, és visszament a lakosztályba. Fáradtan becsukta maga mögött az ajtót, levetkőzött, behúzta a függönyöket, és bebújt a hatalmas ágyba, amelyben éjszaka a férfi fog aludni. Néhány óra múlva felberregett a személyi hívója, jelezve, hogy a megbeszélés hamarosan véget ér. Itt az ideje, hogy elinduljon. Átnézte meglehetősen szegényes ruhatárát, végül kiválasztotta az egyetlen extravagáns darabot: azt az összeállítást, amelyet az étteremben is viselt. Felfrissítette magát a fürdőszobában, és gyorsan felöltözött. A fegyverét a táskájába csúsztatta. A tok most feltűnő lett volna. Szemügyre vette magát a tükörben, elegánsnak és összeszedettnek látszott, pedig olyan ideges volt, mint egy bakfis. Miután a frizuráját is megigazította, vetett egy vágyakozó pillantást a hatalmas ágyra. Akaratlanul is odaképzelte Anton izmos, meztelen alakját – melléje természetesen saját magát is –, s perceken át képtelen volt elhessegetni magától ezt a gondolatot. Nem csak a bárban vagy a folyosón forgok veszélyben, gondolta. Ebben a szobában is óvatosnak kell lennem. Új helyzetében teljesen elképzelhetetlen volt, hogy a bárpultnál kérjen italt magának. Ha nem akar feltűnést kelteni, úgy kell viselkednie, ahogyan azt az emberek Anton Santini barátnőjétől elvárják. Elegánsan helyet foglalt tehát az egyik puha fotelban, és jóformán rá sem pillantott a pincérre, amikor leadta a rendelését. – Epres daiquirit kérek – mondta kurtán. Vetett egy pillantást a pult felé, és meggyőződött róla, hogy Kevin észrevette. Sokan gyanúsnak találnák, ha Anton szeretője egyszerű ásványvizet inna. Éppen ezért állt be Kevin a pult mögé. Így jól meg tudta figyelni a vendégeket, és arról is gondoskodott, hogy egyik rendőr italába se kerüljön alkohol. Amikor a tárgyalás résztvevői elhagyták a termet, Lydiának hátra sem kellett fordulnia, mégis megérezte, hogy Anton belépett a bárba. A háttérzajok elhalkultak, a beszélgetésben rövid szünet állt be. A személyzet tagjai feléje fordultak, a nők újra kifestették az ajkukat. A férfi megfoghatatlan kisugárzása az egész helyiségben érezhetővé lett. Lydia maga sem tudta, mit vár a férfitól. Talán felveszi szokásos, pökhendi modorát vagy udvariasan bemutatja a munkatársait? Anton azonban csakis Lydiát nézte. Miközben elbúcsúzott a többiektől, egy pillanatra sem vette le róla a szemét. Ahogy határozott léptekkel elindult feléje, a lány egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy az a kedves mosoly a szája sarkában valóban neki szól. – Milyen volt a megbeszélés? – kérdezte. A férfi közvetlen közelsége sokkal jobban elbódította, mint az alkohol. Anton finoman megsimította a combján, és érzéki hangon megszólalt: – Én biztosan nem így köszönteném a szeretőmet. Ahogy a szája Lydia ajkai felé közelített, a lányt azonnal elöntötte a vágy. – Így add a jelét annak, hogy örülsz nekem! Hiába a lekezelő stílus, Lydia gyomra elszorult. Megremegett a gondolattól, hogy ez az egész mégsem puszta játék: a férfi olyan odaadóan és szenvedélyesen csókolta. – Látod, ezt már szeretem – dőlt hátra Anton, és belekortyolt az italába, amelyet időközben felszolgáltak neki. Látszólag maga volt a megtestesült nyugalom. – Átmegyünk az étterembe? 22
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Inkább a szobában vacsorázzunk – válaszolta Lydia, aki minél előbb biztonságban akarta tudni a védencét. Anton azonban megrázta a fejét, majd felállt, és elindult egyenesen az étterem felé. A lány pedig kénytelen-kelletlen követte. Anton azonnal magára vonta a vendégek figyelmét. Lydia rendkívül kellemetlennek találta ezt a megkülönböztetett érdeklődést, és magában azért fohászkodott, hogy legyen elég ereje végigcsinálni az akciót. Újra és újra emlékeztetnie kellett magát, miért is van itt. A férfi közelsége annyira felzaklatta, hogy alig tudott összpontosítani. Nagy nehezen mégiscsak sikerült levennie róla a tekintetét, és alaposan szemügyre vette az éttermet. – Vörösbort? – kérdezte Anton, amikor a pincér megjelent az asztaluknál. – Köszönöm, nem. Csak vizet iszom. A férfi nem igazán örült a válasznak, de Lydia nem törődött vele. Megpróbált választani valamit az étlapról, habár amióta Anton újból megcsókolta, szinte kizárólag az ő érintésére tudott csak gondolni. Könnyebbséget jelentett, hogy senki sem volt a közvetlen közelükben, így legalább nyugodtan beszélgethettek. – Kérlek, ilyesmit soha többé ne tégy! Ha azt mondom, menjünk fel a lakosztályba, elhiheted, hogy jó okom van rá. – Ennyire szereted a munkádat? – kérdezte a férfi, akit teljesen hidegen hagyott Lydia ingerült hangja. – Tudod jól, hogy az ékszereket szeretem – válaszolta türelmetlenül Lydia, még egyszer körülnézett a helyiségben, és megkönnyebbülten állapította meg, hogy időközben John és Graham is leült az egyik szomszédos asztalhoz. – Mégiscsak innod kellene egy kis bort. Nagyon finom. – Nem lehet – rázta meg a lány a fejét. – A barátod mit gondol a munkádról? – váltott hirtelen témát Anton. – A volt barátom gyűlölte a munkámat – ismerte be Lydia kényszeredetten. – Pedig ő is ékszerkereskedő, mint én. Igaz, az utóbbi időben valamivel sikeresebb voltam nála, és ez nyilvánvalóan féltékennyé tette. – Az is lehet, hogy csak aggódott miattad – vetette közbe Anton. – Nekem sem tetszene, ha a barátnőm ezt a foglalkozást űzné. – Ami azt illeti, ez elég lekezelően hangzik. – Éppen ellenkezőleg. Ámbár megítélésem szerint ez nem tartozik a tipikusan női munkák közé. Mindenesetre el kell ismernem, hogy nagyon csinos. Csak az a baj, hogy… valahonnan ismerős nekem ez a ruha. Azt hiszem, holnap el is megyünk bevásárolni. – Nem hiszem. – Pedig… – A férfi nehezen találta a megfelelő szavakat. – Pedig fogadni mertem volna, hogy szereted az estélyi ruhákat. – Semmi közöd hozzá, mit szeretek! – De hát ez itt mégiscsak valamiféle randevú – mosolyodott el Anton. – Igazán lazíthatnál egy kicsit. Úgy sokkal jobban megismerkedhetnénk… Lydia belátta, hogy a férfinak igaza van. A kollégái itt ülnek a közelükben. Ráadásul az étteremben akkora a hangzavar, hogy senki sem hallgathatja ki őket. Nem muszáj ennyire szigorúan hivatalosnak lennie. – Te szereted a munkádat? – kérdezte a rizottójában turkálva, mert Anton jelenlétében nyoma sem maradt egyébként egészséges étvágyának. – Többnyire igen. Habár kevés szabadidőm marad mellette. – Úgy értesültem, hogy meglehetősen élénk társadalmi életet élsz…
23
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– A pletykalapok szeretnek túlozni. A legtöbb randevúm nem több egy közös vacsoránál. – Lydia hitetlenkedő tekintete láttán a férfi elvigyorodott. – Beismerem, hogy nem szívesen alszom egyedül. De azt hiszem, ez még nem olyan nagy bűn. – Nem is állítottam. Lydia nem tudta elengedni magát. Agya folyamatosan járt, hogy egységes képpé rendezze az információkat. – És mi történt tizenkét hónappal ezelőtt? – tette fel váratlanul a kérdést. – Semmi – felelte a férfi rezzenéstelen arccal, habár most először igyekezett kerülni Lydia tekintetét. – Miért kérdezed? – Kíváncsiságból. Úgy vettem észre, hogy az elmúlt évben a szokásosnál is többet jártál társaságba… Azonkívül azóta zaklatnak telefonhívásokkal. – A kettőnek semmi köze egymáshoz. Túl gyorsan válaszolt, gondolta Lydia. Ezek szerint ő is eltöprengett már ezen. – Miért vagy ebben ennyire biztos? – Egyszerűen csak tudom, és kész – válaszolta a férfi, ezzel le is zárva a témát. Látszott rajta, hogy zavarja a faggatózás. Valamitől neki is elmehetett az étvágya, mert hamarosan letette az evőeszközt, pedig jóformán alig nyúlt a húshoz. – Visszakísérsz? – kérdezte rosszkedvűen. Az előcsarnokba érve a férfi megkérdezte, megisznak-e még egy kávét és egy konyakot a szálloda kertjében. Lydiának az volt az érzése, hogy csak húzni akarja az időt. Valószínűleg neki sincs ínyére, hogy a történtek után kettesben maradjanak, gondolta. Egymás társaságában kell eltölteniük az éjszakát, de a közöttük kialakult vonzalomról nem szabad tudomást venniük. A feladat szinte lehetetlennek látszott. – Nem lehet. Vissza kell mennünk a lakosztályodba – mondta határozottan, hiszen egy esetleges támadás esetén a kert a lehető legkevésbé biztonságos hely. – Nekem akkor is jólesne egy konyak – válaszolta kimérten a férfi, és intett a recepciósnak. A lány tudta, hogy haladéktalanul kezébe kell vennie a dolgok irányítását, ha sikerre akarja vinni ezt az akciót. Antonnak meg kell tanulnia tisztelni az akaratát, különben mindkettejüket veszélybe sodorja. – Drágám…! – mosolyodott el csábosan, és megfogta a férfi kezét. Anionnak a szava is elakadt a meglepetéstől. – Nagyon fáradt vagyok. Hagyjuk a konyakot, és inkább bújjunk be az ágyba! Lydia gyakorlott mozdulattal a férfi csuklójához nyomta a hüvelykujját, és a lifthez kísérte vonakodó partnerét, akinek az arcvonásai a nyilvánvaló fájdalom ellenére is rezzenéstelenek maradtak. A társalgóban ülő emberek közül senki sem sejthette, hogy Anton kényszer hatására cselekszik. A lány csak akkor engedett a szorításán, amikor a lift ajtaja becsukódott mögöttük. – Ez meg mi az ördög volt? – nézett rá sötéten Anton. – Majdnem eltörted az ujjamat! – Te pedig kis híján elárultál minket. Ha azt mondom, hogy indulunk, akkor indulunk. Érted? A férfi egyetlen szót se válaszolt, de amint felértek az emeletre, váratlan lendülettel kirohant a liftből. Esze ágában sem volt Lydiát előreengedni. – Elég udvariatlan vagy – jegyezte meg csípősen a lány. – Mégis, mit vártál? – kérdezte ridegen Anton, miközben elővette a szobakártyáját. – A te kezedben a választás. Ha úgy viselkedsz velem, mint egy férfi, akkor én is férfiként foglak kezelni. Ha a kemény zsarut akarod játszani, ne várd el tőlem, hogy udvarias legyek! Lydia alaposan átvizsgálta a helyiséget. 24
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Kértél reggelre szobaszolgálatot? – kérdezte, miután végzett, de a másik egy hangot sem válaszolt. – Tudnom kell. Ha reggel idejön valaki, el kell raknom a holmimat, és ki kell nyitnom az ajtót… Úgy kell tűnnie, mintha együtt aludtunk volna. – Öt óra harminckor behozzák a kávét és az újságot – válaszolta rosszkedvűen a férfi. – De ha ragaszkodsz hozzá, lemondhatom. – Arra semmi szükség. Miattam nem kell változtatnod a szokásaidon. – Viszont rendelnem kellene némi jeget és gipszet a recepción. Éjjel összerakhatnánk nekem néhány sínt arra az esetre, ha megint helytelenül viselkednék. – Csöppet sem vicces. Csak a munkámat végzem. – Az lehet, de attól még nem fájt kevésbé. – Akartam, hogy fájjon – válaszolta kedvesen Lydia. – De most már, remélem, enyhült egy kicsit. – Túl fogom élni. – Akkor jó. Én mindenesetre kényelembe helyezem magam. Tegyél úgy, mintha itt sem lennék, de azért viselkedj tisztességesen! – És mi van akkor, ha le akarok zuhanyozni? Vagy fagylaltot rendelni, és egész éjszaka filmet nézni? – Azt csinálsz, amit akarsz. Egész délután aludtam, úgyhogy nem vagyok fáradt. Az sem zavar, ha egész éjszaka égeted a villany. Felejtsd el nyugodtan, hogy én is itt vagyok! – Felejtsem el? Anton gúnyosan felnevetett, majd levette a zakóját, leült az ágy szélére, lehúzta a cipőjét, és meglazította a nyakkendőjét. – Ahogy mondtam – erősítette meg a lány, miközben odahúzott egy széket az ágy mellé, felkapcsolta az olvasólámpát, és elvett egy magazint a dohányzóasztalról. – Azért vagyok itt, hogy megvédjelek. Nem kell beszélgetned velem. – Rendben van – dünnyögte a férfi, akin már semmi más nem volt, csak egy bokszeralsó és a fehér ing. Bekapcsolta a tévét, aztán felemelte a telefonkagylót, de végül tárcsázás nélkül visszatette, és helyette türelmetlenül kotorászni kezdett a neszesszerében. – Zavar? – kérdezte, magasba emelve a villanyborotváját. Lydia felpillantott. – Dehogy. Csináld csak nyugodtan. Amíg Anton a fürdőszobában borotválkozott, a lány bekukucskált a résnyire nyitott ajtón, de azonnal vissza is hőkölt, annyira felkavarta a félmeztelen férfi érzékiséget sugárzó látványa. Anton a borotválkozás után sem találta a helyét. Megtörölte az arcát, odament az ablakhoz, elhúzta a függönyt, és a holdat kezdte bámulni, miközben ujjával türelmetlenül dobolt a párkányon. – Tudom, hogy zavar a jelenlétem, de… – Nem igaz. – Még le sem feküdtél. – Na és? Ilyen vagyok. Keveset alszom. Talán baj? – Nekem egyáltalán nem – válaszolta Lydia. – Azt hiszem, kérek egy kávét. – Tessék? – Kávét akarok inni. Most. – Remélem, nem várod el tőlem, hogy főzzek egyet. – A legkevésbé sem – felelte nyersen a férfi. – De ha felhívom a szobaszolgálatot, el kell rejtened a fegyvered, meg kell igazítanod a széket, és úgy kell tenned, mintha…
25
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Semmi gond. Felőlem akár óránként is telefonálhatsz nekik. Hidd el, egyáltalán nem zavar, hogy néha arrébb kell tennem egy széket. Ahhoz képest, amiket máskor csinálok… – Főzök magamnak egyet – jelentette ki Anton. Lydia vállat vont, és visszatért az újságjához. Biztosan boldogul nélkülem is, gondolta, habár a picinyke konyhából kihallatszódó zajok alapján úgy tűnt, mintha a férfi egy ötfogásos menüt próbálna összeállítani. – Előbb bele kell tenni a szűrőt – kiáltotta oda, amikor meglátta, hogy Anton egyenesen a kávéra akarja önteni a vizet. – Miért olyan fontos? – Ha nem bánod, hogy a fogad tele lesz kávéval, akkor egyáltalán nem az. – Pontosan tudom, mi jár a fejedben – mondta a férfi, miután behozta a kávéskannát egy csésze társaságában, és mindkettőt letette az éjjeliszekrényre. Aztán lefeküdt az ágyra, és felkönyökölt. – Azt hiszed, hogy még egy kávét sem tudok megfőzni. – Semmi ilyesmire nem gondoltam – válaszolta erőltetett nyugalommal Lydia, és lapozott egyet. – Dehogyisnem. – Hidd el, hogy eszembe sem jutott. Valójában olvasni szeretnék… – Talán inkább őrködnöd kellene. – Azt is teszem. Képes vagyok egyszerre olvasni és fülelni. – Egyébként nagyon jó kávét tudok főzni, de Olaszországban másképpen készítjük. Először is… Lydia felsóhajtott, és letette a magazint. – Majdnem hajnali két óra! – Na és? – Tegnap éjszaka átutaztad a fél világot, és reggel hatkor már az uszodában voltál. Az előbb pedig azt mondtad, hogy a szobalány fél hatkor érkezik. Nem alszol valami sokat, igaz? – Nemigen – vágott a férfi egy grimaszt, és belekortyolt a kávéjába. – Nem értem, hogy bírod. Én képtelen lennék fontos tárgyalásokat lebonyolítani jóformán alvás nélkül. – Hozzá vagyok szokva – válaszolta Anton ásítva. – Talán segítene, ha kevesebb koffeint vennél magadhoz… – Meglehet. De egy felfegyverzett rendőrnő jelenléte, valamint az a tudat, hogy valaki az életemre tör, nem könnyítik meg a dolgot – vigyorodott el a férfi, majd újra ásított. Biztosan fáradt. Több mint huszonnégy órával ezelőtt felszállt a világ másik végén, aztán beszélt a rendőrökkel, lebonyolított egy többórás tárgyalást, végül együtt vacsoráztak az étteremben. Anton ennek ellenére nem látszott túlságosan megviseltnek. Valamivel lassabban beszélt ugyan, és erősebbé vált az olasz akcentusa, de a kimerültségnek egyéb jelét nem lehetett észrevenni rajta. – Ha otthon lennék, már órákkal ezelőtt lefeküdtem volna. Nem a te hibád, és nem is a fenyegetések aggasztanak. A szálloda miatt van… – Hiszen gyönyörű! Ráadásul meg is akarod venni. – Meg is fogom – mondta Anton, és halkan felsóhajtott. – És elindítok egy óriási reklámkampányt, ami arról szól, hogy itt minden üzletember otthon érezheti magát. Csakhogy az nem igazi otthon, ahol a fürdőszobából sohasem fogynak ki a kis samponos flakonok! Lydia akaratlanul is elmosolyodott. – Akárhányszor mész fel a szobádba, mindig az az érzésed támad, hogy még sohasem jártál ott – folytatta a férfi. – A ruháid vállfán lógnak, az újság gondosan összehajtogatva… Belefáradtam már a szállodákba. 26
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Egy idő után biztosan unalmassá válnak. A lány elgondolkodva játszadozott az egyik hajtincsével, és kinyújtotta a lábát. A fesztelen beszélgetés közben észre sem vette, hogy a ruhája felcsúszott. Anton túlságosan is lekötötte a figyelmét. – Mondd csak, felelnél őszintén egy kérdésemre? – kérdezte a férfi, miközben felhajtotta az ágytakarót, és bebújt alája. – Az attól függ, mit akarsz megtudni. – Amikor ma reggel megcsókoltál, tényleg csak a munkádat végezted? Lydia nem sokáig töprengett a válaszon. Anton ott feküdt előtte, a szeme félig lehunyva, a vonásai kisimultak… – Nem – mondta rekedten. – Egyáltalán nem tekintettem munkának. – Akkor jó – suttogta a férfi egy halvány mosoly kíséretében. – Viszonzásképpen én is kérdeznék valamit. – Rajta! – Te úgy érezted, mintha a munkámat végeztem volna? Úgy értem, neked valóban olyan sok… Lydia képtelen volt befejezni a mondatot. Voltaképpen fikarcnyit sem volt kíváncsi azokra a nőkre, akikkel Anton ágyba bújt. Nem állt szándékában beállni a sorba. – Mondtam már, hogy kedvelem a társaságot – dünnyögte álmosan a másik. – Nem szeretek egyedül aludni, mert olyankor egyfolytában azon töprengek, hogy… – Hogy…? – kérdezte a lány kíváncsian. – Á, hagyjuk! Nem érdekes. – Voltál már igazán szerelmes életedben? – Lydia jól tudta, hogy ez meglehetősen bizalmas kérdés, de úgy vélte, az uszodában történtek után talán megengedhető. – Érzelmileg jelentenek neked valamit ezek a kapcsolatok? – Az egyik valamikor elég sokat jelentett… A lány visszafojtott lélegzettel várta a folytatást. – Legalábbis azt hittem, hogy jelent valamit, de amint mondják, tévedni emberi dolog. Egy évvel ezelőtt történt. De ennek semmi köze nincs a fenyegetésekhez vagy a telefonhívásokhoz. – Miért vagy ebben ennyire biztos? – Egyszerűen tudom… – Ki volt az? Lydia nem akarta túlfeszíteni a húrt, de ezt a történetet meg kellett ismernie. Nem csupán rendőrként, de magánemberként is ki akarta deríteni annak a nőnek a nevét, aki olyan sokat jelentett Anton számára. – Carának hívták… – Hívták…? Csak nem halt meg? – Nem. De néha azt kívánom, bárcsak meghalt volna. A lányt rendkívül megdöbbentette ez a kijelentés. Nagyon szeretett volna további kérdéseket is feltenni, de Anton átfordult a másik oldalára, és néhány másodperc múlva már aludt is. Amikor világosodni kezdett, Lydia felkelt a helyéről, és készülődni kezdett ahhoz a pillanathoz, amelyet annyira várt, és amelytől annyira rettegett. A dohányzóasztalt és a széket visszatette a helyére. A fegyverét óvatosan becsúsztatta a párna alá, és elfordította a zárban a kulcsot. Aztán lassan levetkőzött, és egy szál fehérneműben Anton mellé feküdt a takaró alá.
27
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
7. FEJEZET A férfi álmában átkarolta, és áthúzta a saját oldalára. Lydia először tiltakozni akart, de aztán megnyugodott. Anton nyilvánvalóan mindig így viselkedik. Az ilyen pasasok nem szoktak egyedül aludni. Puszta reflex. Amikor azonban kopogást hallott az ajtón, a szíve rögtön a torkában kezdett dobogni. Azt a benyomást akarta kelteni, hogy most ébredt, ezért az arcába húzott néhány hajtincset. Senki sem hinné, hogy egész éjszaka le sem hunyta a szemét. Megfogta a fegyverét a párna alatt, és felkészült minden eshetőségre. Az ajtó lassan kinyílt. Lydia nem hagyta, hogy megtévesszék a szokásos zajok, s meredten figyelte, hall-e más lépteket is a szobalányén kívül. Tapasztalatból tudta, hogy a támadók kerülik a nyilvánosságot. Valószínűleg akkor csapnak le, ha egyedül tudják Aniont. Éppen ezért különösen veszélyes helyzetnek számított ez a mostani. Lydia megköszörülte a torkát, mintha éppen most ébredt volna, de a fegyverét továbbra sem engedte el. A szobalány elhúzta a függönyöket, odament az asztalhoz, megigazította az újságokat, aztán visszament az ajtóhoz. – Megérkezett a kávéja, Mr. Santini! Anton meg sem mozdult. Lydia egyenletesen lélegzett, amíg a szobalány ki nem ment. Csak akkor eresztette el a fegyverét, amikor meggyőződött róla, hogy minden a helyén van. – Ezek szerint még élünk. A lány meglepetten fordult hátra. Anton teljesen éber volt, és felvont szemöldökkel méregette. – Azt hittem, alszol. – Hiszen ez volt a terv, nem igaz? De ha mégis úgy adódik, hogy a Teremtő elé kell lépnem, szeretném a dolgot ébren csinálni. Lydia kiugrott az ágyból, hogy kávét töltsön magának. Néhány másodperccel később Anton is felkelt, és felvette a fürdőnadrágját. – Mit csinálsz? – Úszni megyek, mint minden reggel. Remélem, te is velem tartasz. – Nem – felelte válaszolta Lydia, miközben belebújt a fürdőköpenyébe, és a fegyvert óvatosan a zsebébe tette. – Ezúttal a távolból foglak csodálni. A lánynak felettébb nehezére esett nyugalmat színlelni, amint ott ült az egyik napozóágyon, és a medencét figyelte. Ezúttal nem volt ideje megcsodálni a férfi izmos testét, amikor az beugrott a vízbe, és elkezdett tempózni. Az uszodában és a fitneszteremben is sokkal többen voltak, mint előző nap. Lydia figyelmét főként a többi vendég kötötte le, és csak néha vetett egy-egy pillantást Antonra. Nagyon megkönnyebbült, amikor végre visszakísérhette a férfit az emeletre, és beléptek a lakosztály ajtaján. Bízott benne, hogy fekete ruhája és az átlátszó felső megfelelő öltözék lesz a reggelihez. A férfi rettenetesen sokáig készülődött, igaz, ő is elég sok időt töltött a pipereasztalka előtt, mire sikerült kisminkelnie magát. Végül még a haját is becsavarta, hogy visszanyerje a ragyogását. Amikor Anton végre kinyitotta a fürdőszoba ajtaját, résnyire húzott szemmel, tetőtől talpig végigmérte. – Azt hiszem, mégiscsak el kell mennünk vásárolni – jelentette ki végül határozottan. – Hogy merészeled…? – kiáltotta Lydia elvörösödve. 28
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Nem értem, mi bajod – ült le Anton a számítógépe elé. – Ennél sértőbben nem is adhattad volna a tudtomra, hogy a ruhám nem felel meg az elvárásaidnak. – Semmi ilyesmit nem tettem – felelte határozottan a férfi. – De most, hogy megemlíted… Minden barátnőmnek vásárolok ruhákat, és eddig még egyikük sem panaszkodott. Te pedig azt mondtad, hogy viselkedjem a megszokott módon. Ha a barátnőm szekrényében mindössze négy ruha lógna, azonnal cselekednék. Majd szólok Angelinának, hogy hívjon fel néhány üzletet, ahol fogadnak bennünket. – Tessék…? Lydia végképp úgy érezte, hogy sarokba szorították. Ez a fickó tényleg azt hiszi, hogy bármit megengedhet magának. Igaz, megteheti, hogy fütyül rá. – Az a helyzet, hogy nem szeretem a tömeget – mosolyodott el Anton sokatmondóan. – És rendőrként biztosan téged is zavar a sok ember. Mennyi az idő? – Hat óra harminc – válaszolta szárazon a lány. – Ezek szerint New Yorkban most délután van, Olaszországban pedig éjszaka? – Fogalmam sincs. Fel akarod hívni a mamádat? – Arra számított, hogy Anton visszavág valamivel, de az csak diadalmasan mosolygott. – Vagy kérjek friss kávét? – Visszabújunk az ágyba, ha bejön a szobalány? – Nem, sajnos nem lehet. A férfi szó nélkül visszafordult a számítógépéhez, és megválaszolt néhány levelet. Amikor befejezte, bediktálta az aznapi tennivalókat a diktafonba, majd a számológépén kezdett el dolgozni. Lydia csodálta az energiáját. Négy óra alvás után még reggeli előtt jóformán egy egész napi munkát elvégzett. – Mindig ilyen sok e-mailt kapsz? – Sajnos igen. Utálom őket. Mindenki azonnal választ akar kapni… Elnézést. Nem akartam sajnáltatni magam. – Megértelek. Én a telefonnal vagyok így. Egyszerűen nem bírom elviselni. – Komolyan mondod? – Igen. Teljes szívemből utálom. Előre félek a videotelefonok korszakától. Mindenki láthatja majd, mekkora rendetlenség van nálad, vagy hogy ébredés után be van dagadva a szemed… Teljesen belemászik az ember magánéletébe. Anton kilépett a gépből, és megfordult. – Mára mi a programod? – Először is egy jó nagy alvás. Reggeli után visszajövök, és lezuhanyozom. Aztán lefekszem. Ébredés után pedig lemegyek a szépségszalonba, ahol gondoskodnak róla, hogy megfelelően nézzek ki a vacsorához, amelyet a lakosztályban fogunk elfogyasztani. – Együtt reggelizünk? – Természetesen. – És ha ott kell hagynom az értekezletet? Ha közbejön valami… – Arról azonnal értesítenek. Ha nem lesz elég időm, hogy találkozzam veled a bárban, vagy a helyzet esetleg veszélyessé fordulna, akkor egyszerűen gyere fel. Az egyik emberünk, akivel már találkoztál, készséggel idekísér. – A barátod? – A volt barátom – helyesbített azonnal Lydia. – De érdekelne, hogyan jöttél rá. – Nem volt különösebben nehéz. Elvileg rám kellene vigyáznia, de le sem veszi rólad a szemét. Úgy látszik, nem nagyon fűlik a foga a volt barát szerepéhez. – Márpedig jobb lesz, ha hozzászokik, hogy a huszonegyedik században élünk, ahol a nők is végezhetnek felelősségteljes munkát – jegyezte meg energikusan Lydia, és csípőre tette a kezét. 29
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Szóval egy másik macsó? – vonta fel a férfi sokatmondóan a szemöldökét. – Sajnos, még mindig tele van velünk a világ. Lydiának már a nyelvén volt az éles válasz, de Anton gyorsan témát váltott. – Zuhanyozz le, aztán bújj ágyba! Majd a szobába kérem a reggelit. Biztosan fáradt vagy. – Az vagyok, de ha most bemegyek a fürdőszobába, a hajam megint begöndörödik, és az egész eddigi munkám kárba vész. A férfi értetlenül nézett rá. Biztosan túl gyorsan beszéltem, és az ausztrál dialektust még nem mindig tudja követni, gondolta a lány, és akaratlanul is elmolyosodott. – Ne aggódj! Majd reggeli után lezuhanyozom. – Ahogy akarod – bólintott Anton, s már indult is volna kifelé, de aztán váratlanul meggondolta magát. Úgy látszott, hogy valami nyugtalanítja. – Nem lesz feltűnő? – Mire gondolsz? – Elvileg dolgozni jöttél Melbourne-be. Ha reggeli után lefekszel… – A tegnap esti előadásod után mindenki azt fogja hinni, hogy egész éjszaka dolgoztam – válaszolta Lydia. – A munkatársaim pedig el is várják tőlem, hogy reggeli után kipihenjem magam. – Sajnálom, ami tegnap történt. – Tudom. – Attól tartok, túlzásba estem… – Felejtsük el – javasolta lágy hangon a lány, most először nézve kicsit a dolgokat Anton szemszögéből. – Megpróbálom – mormolta a férfi, és nekiállt, hogy összeszedje a ruháit. Lydia szándékosan hátat fordított neki. Mindketten zavarban voltak. Miközben Anton levette a köntösét, és felöltözött, a lány egy magazinnal igyekezett lekötni magát. Ellenkező esetben ugyanis csak a férfi kívánatos teste járt volna a fejében. Ne nézz oda! – intette magát. Hogyan összpontosíthatnál a munkádra, amikor másra sem vágysz, mint hogy átölelhesd? – Készen vagyok. – Rendben – köszörülte meg Lydia a torkát, majd belerakta a fegyverét a táskájába, és megfordult. – Indulhatunk? – Még egy pillanat – mondta Anton, jó adag arcszeszt kenve az arcára. – Ha esetleg elveszítenélek, ugye? – kérdezte mosolyogva a lány. – Nem értem, mire gondolsz. – Az én munkámban az a legnagyobb hiba, ha szem elől téveszted azt az embert, akire vigyáznod kell. A te esetedben viszont mindössze az illatot kell követnem. Esetleg rád állítok egy rendőrkutyát. Bár az is lehet, hogy elájulna szegény… – Reggelente mindig ilyen humoros vagy? – Hát persze. A könnyed párbeszéd ellenére Lydia még akkor is ideges volt, amikor megálltak a lift előtt. Kifejezetten kellemetlenül érezte magát, amiért újra a nyilvánosság előtt kell mutatkoznia Antonnal, és folytatni a szerepét. Szolgálatban volt, fegyverrel és adóvevővel felszerelkezve. Egy pillanatig azonban csakis kettőjükről szólt minden. Egy férfiről és egy nőről, akik egyre közelebb kerülnek egymáshoz. – Hahó, Anton! Itt vagyunk – intette őket Angelina az asztalához. Maria, aki nagyon fáradtnak tűnt, már ott ült mellette. – Foglaljatok helyet mellettünk! – Ez egyáltalán nem hiányzott – jegyezte meg halkan a férfi.
30
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Úgy látom, meg kell tanulnod, hogy reggel is kedves legyél másokkal – szólt rá mosolyogva Lydia. Kellemes reggeliről a továbbiakban szó sem lehetett. Anton és Angelina azonnal az üzletről kezdtek beszélni, miközben az asztal nagyobbik részét elfoglalták. Lydiát és Mariát egyszerűen levegőnek nézték. Ha valóban a szeretője lennék, most azonnal felállnék, és faképnél hagynám, gondolta magában dühösen á lány. Így azonban kihasználta a lehetőséget, hogy néhány dolgot megbeszéljen a barátnőjével. – Fogalmad sincs, min megyek keresztül – suttogta Maria. – Elhiheted, hogy nekem sem könnyű – sóhajtott fel Lydia, de a másik arckifejezése láttán majdnem hangosan elnevette magát. – Mi történt? – Á, semmi különös – rázta meg Maria a fejét. – Itt úgysem beszélhetünk. – Miért nem? Angelina hívott ide bennünket. Senkinek nem jutna eszébe, hogy szándékosan találkoztunk. Két nő, akiket most mutattak be egymásnak, udvarias beszélgetést folytat. Ennyi az egész. Mondd már, mi a baj! – Ennek semmi köze a… Maria nem mondta ki hangosan, mire gondol. Tudta, hogy akkor sem beszélhetne az ügyről, ha nem hallaná senki. Elvett egy croissant-t a kenyeres kosárból, és suttogni kezdett: – Nővéreknek kellett volna kiadnunk magunkat. – Nővéreknek? – ráncolta össze Lydia a homlokát. – De te túl fiatal vagy ahhoz, hogy Angelina nővérének nézhessenek… – Nem olyan nővérekről beszélek. Úgy értem… Amikor kolléganője kettétörte a croissant-t, Lydia észrevette, hogy remeg a keze. Hirtelen megértette, mire gondol. – Angelina akar tőled valamit? – kérdezte döbbenten. – Azt hiszem, igen… – felelte a másik tűzvörösen. Lydia olyan önfeledten kacagott fel, hogy ez a többieknek is feltűnt. – Mi olyan vicces? – fordult feléje Anton. – Semmi különös. Csak beszélgetünk, drágám! – válaszolta mézesmázos hangon a lány, és egy csókot dobott feléje. – Azért még van remény, hogy megússzam a dolgot – suttogta Maria egy szalvétával törölgetve az arcát. – A védencednek tegnap nagyon sietős volt a dolga. A szálloda által megadott adatok egyeztek a külső szakértő adataival. Kis szerencsével holnapután már a zsebükben lesz a szerződés, és visszamehetnek Olaszországba. Lydiának egyből elszállt a jókedve. – Holnapután…? – Remélhetőleg. És akkor végre mi is visszatérhetünk a megszokott életünkhöz – válaszolta könnyedén Maria, és lekvárt kent a croissant-jára, észre sem véve Lydia megrökönyödött arckifejezését. – Megyek a konferenciaterembe – állt fel váratlanul Anton, és lecsukta a laptopját. – Felesleges annyira rohannia. Legalább fejezze be a reggelijét! – aggodalmaskodott Angelina. – Túl keményen dolgozik. – Azért fizetem, hogy az asszisztensem legyen. Hagyja abba az anyáskodást! – válaszolta a férfi udvariatlanul. – Akkor induljunk, Maria! Nekünk is rengeteg a tennivalónk – jegyezte meg nyugodtan Angelina, aki nyilvánvalóan megszokta már a főnöke stílusát. Lydia torka összeszorult. Vajon Anton ma is meg fogja csókolni, úgy, mint tegnap? Biztos volt benne, hogy zavarba fog jönni, mégis alig várta.
31
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
Sajnos azonban rosszul ítélte meg a helyzetet. A férfi rá sem nézett, el sem köszönt tőle, amikor Maria és Angelina társaságában elindult kifelé. Elutasító viselkedése váratlan fájdalmat okozott. Inkább alázza meg, semhogy levegőnek nézze! Amikor Lydia felért a lakosztályba, és kinyitotta az ajtót, azonnal megértette, mire gondolt előző nap Anton: ottlétük valamennyi nyomát eltörölték. A földre dobott ruhák szép sorban lógtak a szekrényben. A csészéket és a poharakat elmosták és elpakolták, az ágyat bevetették. Még a férfi arcszeszének illata is elpárolgott. Lydia kinyitotta az üveget, és beleszagolt, amitől újra meglódult a fantáziája. Nem akart visszatérni a megszokott életéhez. Ennek a mesének nem szabad úgy befejeződnie, hogy tulajdonképpen még el sem kezdődött… A drága ruhák, a fodrász, a luxuskörülmények nem voltak rá semmilyen hatással. Anton ellenben igen. Most már tudta, hogy az öntudatos macsó álarca mögött egy érzékeny ember lakozik, aki egy pillanatra egészen közel engedte őt magához. Eltűnődött, milyen is lenne vele a párkapcsolat. Grahamhez hasonlóan biztosan utálná Lydia munkáját, viszont valószínűleg nyíltan be is ismerné. A legtöbb férfivel ellentétben nem rejti véka alá az érzelmeit. Anton közelében Lydia igazi nőnek érezte magát, nem pedig valami gyenge, védelemre szoruló teremtésnek. Eddig egyetlen férfi mellett sem tudott önmaga lenni. Leült az ágy szélére, tenyerébe fektette az állát, és megpróbált gondolkodni. Anton egyetlen nap és egyetlen éjszaka leforgása alatt a feje tetejére állította az életét. Mellette sohasem volt olyan érzése, hogy törékeny és bizonytalan. Hirtelen rátört a fáradtság. Remélte, hogy nem élénkül fel a zuhany alatt sem. Ki kell használnia azt az időt, amelyet egyedül tölthet. Ha az elkövetkező napokban jó munkát akar végezni, most aludnia kell. Csodálatosan érezte magát a meleg vízsugár alatt. Megmosta a haját, lemosta a sminkjét, remélve, hogy a festékkel együtt megszabadul a szerepétől is. A zuhanyzóba egy teli flakon sampont rakott a személyzet. Akaratlanul is eszébe jutottak Anton szavai. Az nem igazi otthon, ahol a fürdőszobából sohasem fogynak ki a samponos flakonok… Túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy megszárítsa a haját, ezért csak törülközővel itatta le, és kedvetlenül megfésülte. Aztán elhúzta a függönyöket, betette fegyverét a párna alá, és bebújt az ágyba. Anton óvatos léptekkel ment keresztül a szobán. Várt egy pillanatot, amíg hozzászokott a félhomályhoz és a nyugalomhoz a kinti nyüzsgés után. Lassan, fokozatosan oldódni kezdett benne az a feszültség. Lydia úgy festett az ágyban, mint egy ártatlan kamaszlány. Tökéletes formájú, pisze orrán a férfi felfedezett néhány szeplőt, amelyeket korábban észre sem vett. Eddig csak egyenes hajjal látta, de most a lófarokba kötött tincsek egyike-másika kiszabadult. A lány hajszíne még itt a sötétben is vörösen izzott. Antonban hirtelen feltámadt egy érzés, amely sokkal erősebb volt a puszta vágynál. Félelmet érzett, de nem saját maga miatt aggódott, hanem Lydiáért. Ez a lány rendőrként nap mint nap kockára teszi az életét… Lydia megérezte, hogy rajta kívül más is van még a szobában, és igyekezett teljesen felébredni. Ösztönösen ellenállt a kísértésnek, hogy kinyissa a szemét. Úgy tett, mintha csak álmában fordulna meg, s közben rákulcsolta az ujjait a fegyverére. Az egész egy pillanatig tartott, mégis egy örökkévalóságnak tűnt. – Miért nem láncolod be az ajtót, ha lefekszel? Azonnal megismerte Anton hangját, és elengedte a pisztolyt. 32
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Nem túl jó ötlet a közelembe lopózni! – dünnyögte mérgesen, miközben felült. – Főleg akkor nem, amikor fegyvert tartok a párnám alatt. – Bárki bejöhetett volna. Nem lenne szabad egyedül maradnod. – Nem engem akarnak megölni, hanem téged – válaszolta Lydia barátságtalanul. – Azért hagytam nyitva az ajtót, hogy akadálytalanul be tudj jönni, ha esetleg követne valaki. – Akkor sem jó ötlet – makacskodott Anton. – Túl nagy kockázatot vállalsz. – Emiatt nem kell aggódnod. – Tudom. – A férfi vonásai megenyhültek. – De azért én mégiscsak aggódom. – Lydia őszintén meglepődött. Anton Santini már másodszor árulta el, hogy félti őt… – Ma reggel semmi kedvem sem volt lemenni az étterembe – mondta az olasz komolyan. – Itt fent legalább kettesben lehetünk. – A lány alig akart hinni a fülének. Ezek szerint Anton is érzi ezt a vonzerőt. – Amint elhagyjuk a szobát, azonnal eszembe jut, hogy ez az egész csak színjáték. – Anton… – kezdte Lydia, de aztán elhallgatott. Nekik nem lehet közös jövőjük. Két különböző kontinensen laknak, s mindkettőjük munkája teljes embert kívánt. Más világban élnek, és ezen senki sem változtathat. – Pár nap múlva visszatérsz Olaszországba… – Igen, a tervek szerint két nap múlva végzünk. Csak néhány iratért jöttem fel. Sokkal gyorsabban haladunk, mint ahogy vártuk. Ellenőrzünk még néhány adatot, lesz egy előadás, azután aláírjuk a szerződéseket. Semmi okunk rá, hogy tovább időzzünk itt. Anton rezzenéstelen arccal nézett Lydiára. – Azt hiszem, a kollégáid nem örülnének, ha bejelenteném, hogy Melbourne-ben maradok nyaralni. A kérdés csak az, hogy te mit szólnál hozzá. – Tessék? – hökkent meg a lány. – Gyere velem! Eltölthetnénk egy kis időt kettesben, ezúttal nem csak színleg… – Ez nem ilyen egyszerű, Anton. Nem mehetek el szabadságra, amikor kedvem tartja… – Ha nincs több szabadnapod, én szívesen… A ki nem mondott ajánlat úgy lógott a levegőben, mint valami sértés. – Talán csak nem fizetni akarsz nekem? – szikrázott fel a lány szeme. – Félreértesz. Kedvellek, és nagyon szeretnék veled lenni. Mindössze igyekszem megoldást találni. – De hiszen nem is ismersz. Te csak azt az ápolt, elegáns nőt látod bennem, aki folyamatosan a rendelkezésedre áll, és más dolga sincs, mint arra várjon, hogy befejeződjön az éppen aktuális tárgyalásod. Én azonban nem ilyen vagyok. – Tudom. Éppen ezért szeretném megismerni a valódi Lydiát. – Neki semmi köze ezekhez a dolgokhoz. A valódi Lydia farmert és tornacipőt hord. Napi tizenkét, de néha húsz órát is dolgozik. És semmiképpen sem hagyja, hogy úgy ugráltassák, ahogyan te tetted tegnap. – Azt sejtem – mosolyodott el a férfi. – És dacolva a veszéllyel kijelentem, hogy most sem nézel ki valami ápoltnak és elegánsnak. – És ez elég lenne neked? – kérdezte a lány kihívóan. – Nem bánnád, ha nem lenne kedvem kisminkelni magam, vagy fodrásznál ülni minden délután? Ha ócska, fekete nadrágban és kinyúlt pólóban mennék el veled vacsorázni? Akkor is kellenék? Anton átható tekintettel mérte végig. – Gyere velem! – Ennek semmi értelme – emelte fel Lydia a hangját. Nekik nincs közös jövőjük. Rettenetesen dühítette, hogy Anton nem akar tudomást venni erről. Pedig mindketten tisztában vannak vele, hogy ez a kaland véget érne, mielőtt még elkezdődik. 33
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Biztos vagy benne? A férfi sem veszekedni, sem könyörögni, sem hazudni nem akart. Mindössze adni szeretett volna mindkettőjüknek egy lehetőséget. Lydia a plafont bámulta. Attól félt, elgyengül, ha meglátja Anton szemében a vágyat. – Értsd meg, nem mehetek veled. – Nem tudsz vagy nem akarsz? – Mindkettő… – A férfi szeme résnyire szűkült. – Nem tudok veled a munkám miatt, és nem akarok, mert… Elhallgatott. Valójában egyetlen indokot sem tudott volna megnevezni. – Te is pontosan annyira kívánsz engem, mint én téged. Anton nem szégyellte kimondani az igazságot. Lydia ennek ellenére még mindig igyekezett tartani magát. Ha most enged, többé nincs visszaút. Csodálatos álom lenne, de hamar véget érne. Anton összetörné a szívét. Pontosan úgy járna, mint az elődei. – Ez nem igaz – mondta egyenesen a férfi szemébe nézve. – Egy darabig én is azt hittem, hogy kívánlak, de aztán rájöttem, hogy csak tévedés volt. Anton némán bólintott, és elfordult az ablak felé. Lydia tudta, hogy ezzel vége a mesének. Egy ilyen férfit egyetlen nő sem utasíthat vissza kétszer. Anton felajánlotta neki élete lehetőségét, ő pedig nemet mondott. Mától kezdve együtt kell élnie a következményekkel. – Néhány óra múlva érted jövök, és elmegyünk vásárolni. Addig gondoskodj róla, hogy a sminked és a frizurád megfelelő legyen.
34
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
8. FEJEZET – Hajszárítás és smink? – kérdezte Karen széles mosoly kíséretében, amikor Lydia belépett a szalonba. A lány fáradtan bólintott. Hátradőlt a karosszékben, és várta, hogy Karen munkához lásson. – Remélem, kellemes napja lesz… – Vásárolni megyek – felelte Lydia szűkszavúan, és kényszeredetten elmosolyodott. – Anton azt mondta, elkísér. – Mázlista! Lydia igyekezett élvezni a vásárlást, de nem volt könnyű dolga. Anton bevásárlókörútja felért egy logisztikai rémálommal. Felfegyverzett rendőrök kísérték őket végig a Chapel Streeten egészen az elegáns üzletig. Jelenleg ők voltak az egyetlen vásárlók, mások nem is léphettek be az épületbe. A férfi kiválasztott néhány ruhát, amelyet megfelelőnek ítélt, majd bevezette Lydiát az impozáns méretű próbahelyiségbe, amely tele volt hatalmas tükrökkel. Kényelmesen elhelyezkedett az egyik kanapén, és lapozgatni kezdte a magazinokat. Lydia közben ki-be járkált a próbafülkék között, és egymás után mutatta be neki a rajta levő darabokat. Legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. – Ez sem jó – mondta dacosan. Ismét hazudott. A ruha fantasztikus volt, de ezt sohasem ismerte volna be Anton előtt. – Ráadásul a vörös nem is illik a hajszínemhez. – Nem vörös, hanem burgundi. Szerintem kifejezetten jól áll – dünnyögte a férfi. – De ha nem tetszik, próbáld fel a szürkét! A szóváltásuk óta Anton szemlátomást nyomott hangulatban volt. Nyilvánvalóan rosszul viselte a visszautasítást. Megszegett minden biztonsági előírást, amikor valósággal kicsörtetett a szállodából, John és Graham alig tudta követni. Most pedig Lydián töltötte ki a rosszkedvét. A cipőt, a parfümöt, de még a fehérneműt is ő választotta ki, mintha a lány a próbababája lenne, akit úgy öltöztet, ahogy akar. Folyamatosan éreztette vele, hogy ő szabja meg a feltételeket. Lydia felpróbálta a következő ruhát, de nem tudta felhúzni a cipzárt. Idegesen belenézett a tükörbe, és megállapította, hogy Antonnak ezúttal is kitűnő szeme volt. – Idehívnád az eladót? Nem boldogulok a cipzárral – szólt ki a fülkéből. – Megmondtam neki, hogy ne zavarjon bennünket – válaszolta Anton, miközben felállt a kanapéról. – Majd én segítek. Nem egészen így képzeltem, gondolta Lydia meglepetten, amikor a férfi megfogta a csípőjét, és úgy fordította, hogy háttal legyen neki. – Oldalt van a cipzár – mondta halkan. – Tudom – felelte Anton. A lány olyan dermedten követte a férfi kézmozdulatát, mint akit megbabonáztak. Ő ugyanis ahelyett, hogy a ruha rejtett cipzárját kereste volna, lassan becsúsztatta kezét az anyagon tátongó nyílásba, és megsimogatta Lydia puha, meztelen bőrét. A lánynak még a lélegzete is elakadt. Tudta, hogy hívni kellene az eladót – de semmi ilyet nem tett. Nem akarta, hogy véget érjen ez a pillanat. Aztán meghallotta, hogy a férfi lehúzza a cipzárt a nadrágján. – Bárki bejöhet – suttogta rekedten, de Anton megrázta a fejét, és a keze egyre lejjebb siklott. – Szóltam nekik, hogy senki se zavarjon. 35
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
Lydia előtt már régebben világossá vált, hogy Anton kívánságait általában mindenki teljesíti. Az eladó is tisztában lehetett vele, hogy az állásával játszik, ha nem engedelmeskedik. – De tudni fogják – tiltakozott a lány, pedig ő is arra vágyott, hogy a férfi tovább folytassa, amit elkezdett. – Na és? Anton szavai másodpercekig ott visszhangzottak Lydia fejében. Egész testében remegett a vágytól. Érezni akarta, a hogy a férfi belehatol, követni az ösztöneit, és befejezni azt, amit az uszodában elkezdtek. Még sohasem vállalt ekkora kockázatot, de nem volt más választása. Engednie kellett titkos vágyainak. Utána talán ismét képes leszek tiszta fejjel gondolkodni, reménykedett, miközben a férfi keze egyre lejjebb vándorolt a csípőjén. Már nem volt visszaút. A szenvedély minden gátat átszakított. Anton a tükörre szegezte mélykék szemét, és azon keresztül figyelte Lydiát, aki sóváran viszonozta a pillantását. Korábbi félelme, hogy esetleg bejöhet valaki, hirtelen elszállt, sőt most már kifejezetten izgatónak találta a gondolatot. Anton ujjai becsúsztak a bugyija alá. Aztán egy határozott mozdulattal felhúzta rajta a ruhát, a tangáját pedig letolta. Lydia döbbenten nézte magát a tükörben, meghökkenve saját merészségétől. Visszafojtott lélegzettel figyelte, ahogy a férfi megérinti, és a legintimebb pontján simogatni kezdi. Combjai szinte maguktól nyíltak meg, miközben a hátán érezte Anton merevedését. – Ha jól emlékszem, azt mondtad, nem kívánsz… – suttogta a fülébe a férfi, miközben a keze egyre mélyebbre hatolt. Pontosan tudta, hogy Lydia is vágyik rá. Nem lett volna értelme tovább hazudni. Halk, kéjes nyögdécselése minden szónál többet mondott. Kínzó türelmetlenséggel figyelte, ahogy Anton lecsúsztatja válláról a ruha spagettipántját, majd lassan tenyerébe fogja a mellét, miközben a másik kezével folyamatosan az ölét izgatja. Érezte, hogy elveszti az önuralmát, és már nem tud uralkodni magán. A férfi egy gyors mozdulattal maga felé fordította, majd lecsúsztatta a kezét a hátán, és egészen közel lépett hozzá. Lydiának nem maradt ideje gondolkodni. Egész testében megfeszült, amikor Anton végre belehatolt, és combját a derekára kulcsolva, egyszerre ért el vele a csúcsra. Gondolkodni már régen nem, csak érezni volt képes, s boldogan adta át magát a mindent elsöprő kéjnek. Soha életében nem élt még át ilyen mindent elsöprő mámort. Amikor mindketten megnyugodtak, Anton óvatosan lecsúsztatta Lydiát a földre. Egyikükön sem látszott sem zavar, sem szégyen. S noha a lány akár úgy érezhette, hogy kihasználták, és megalázták, de a férfi tekintetéből sugárzó melegség másról beszélt. – Azt hiszem, ezek után mindenképpen meg kell vennem neked ezt a ruhát – mondta halkan, és elmosolyodott. – Ezek után nekem sem áll szándékomban tiltakozni… Amikor beléptek a szálloda előterébe, és a londiner átvette tőlük a csomagjaikat. Lydia még mindig mámoros volt a boldogságtól. Mindent tisztábbnak és szebbnek látott maga körül. Útban a lift felé Angelina állította meg őket, aki természetesen most is Maria társaságában volt. – Beszélnem kell magával, Anton. Nagy baj nincs ugyan, de néhány adat nem egészen egyezik. Ihatnánk egy kávét a bárban, és közben átfuthatnánk a papírokat. Ígérem, nem tart sokáig. – Addig menj fel a szobába! – szólt hátra Lydiának a férfi. – Inkább maradnék, ha nem zavar – felelte a lány mosolyogva. 36
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
A megbeszélés tényleg nem tartott tovább öt percnél. Mire a pincér odament az asztalukhoz, hogy felvegye a rendelést, Anton már meg is oldotta a problémát. – Ellenőrizzék le ezt a számot! Azt hiszem, lemaradt egy nulla a végéről – mondta, miközben felállt. – Este találkozunk a koktélpartin. – Nagy fogadás lesz? – kérdezte Lydia, amikor kiszálltak a liftből. – Fogalmam sincs – vonta meg Anton egykedvűen a vállát. – Viszont ha javasolhatnám, tűzd majd fel a hajad! Úgy nagyon jól áll. A lány azonban már meg sem hallotta ezt a megjegyzést. Feszülten figyelt. Amint ugyanis belépett a lakosztályban, ösztönösen megérezte, hogy valami nincs rendben. Becsúsztatta kezét a táskájába, és megfogta a fegyverét. – Mi a baj? – kérdezte Anton, amikor Lydia elállta előle az utat. Egyszerre pillantották meg a benyílóból előlépő londinert. – Kívánják, hogy kicsomagoljak? – Tessék…? – A csomagjaikra gondoltam – magyarázta a fiatalember. – Az ágyra tettem a táskákat… – Hagyja csak, megoldjuk egyedül – felelte Anton, és némi borravalót nyomott a londiner kezébe. – Mi volt ez az egész? – kérdezte, amikor ismét kettesben maradtak. A lány nem válaszolt. Alaposan átkutatta a lakosztályt, aztán leült az ágy szélére. – Tudtam, hogy valaki van rajtunk kívül is a szobában – mondta, és kisimított egy göndör tincset az arcából. – Nem kedvelem ezt a fickót… – Hiszen csak egy londiner! Egyébként nem rá gondoltam. Mi lett volna, ha olyasvalaki van a szobában, aki ártani akar nekem? Hogy jutott eszedbe elém állni? – Ez a munkám – válaszolta Lydia. Még mindig az iménti jelenet járt a fejében. A megérzése azt súgta, hogy valami nem stimmel ezzel a csomaghordóval. – Azért álltál elém, hogy felfogd a golyót, ugye? – Anton felhúzta az ágyról a lányt, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Az nem számít, mit érzel irántam. Valld be, hogy másért is megtennéd-e ugyanezt… Lydia hallgatott. Felesleges lett volna megszólalnia, hiszen mindketten tudták a választ. Lydia természetesen ugyanazt a ruhát viselte, amelyben korábban Antonnal szeretkezett, és a haját is elegáns kontyba tűzte, de mindez sem neki, sem pedig a férfinak nem tudta visszahozni a jókedvét. Anton nyilvánvalóan nem tudta túltenni magát a történteken. Csak most szembesült azzal, mivel is jár Lydia munkája. Amikor a lány bement a fürdőszobába, hogy kifesse magát, akaratlanul is megvizsgálta a bőrét, maradtak-e rajta kék foltok Anton szenvedélyes csókjai nyomán. Ilyet nem talált, mást viszont igen. Már a tükörképe is teljesen idegennek tűnt a számára. Azon az elegáns nőn, aki szembenézett vele, nyoma sem volt a bizonytalanságnak. Ám Lydia tisztában volt a valódi érzéseivel, és azt is tudta, hogy élete legfontosabb döntését kell meghoznia. – Indulnunk kell – kopogott be Anton az ajtón, ő pedig nagyot sóhajtva megadta magát a sorsának. Az estélyen – miközben Lydia szokásos daiquirijét szopogatva figyelte, amint Anton a vendégekkel beszélget – ismételten megkísértette őt a gondolat, hogy nem akar visszatérni régi életébe. A ruhákról, az ékszerekről és a luxusról könnyedén le tudott volna mondani, de arról a férfiról semmiképp, aki abban a pillanatban megváltoztatta az életét, amikor a medencében megcsókolta. 37
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Nagyon csendes vagy – jegyezte meg Maria, aki az imént csatlakozott hozzá. – Jóllehet tökéletesen megértelek. Engem is majdnem megöl az unalom. Ezek az emberek még a szabadidejükben is a munkáról beszélnek. Borzalmas… Lydia szívesen beavatta volna barátnőjét a fejleményekbe, hiszen nagyon jólesett volna neki egy kis erkölcsi támogatás. Ez a hely azonban nem volt alkalmas erre. – Hogy boldogulsz Angelinával? – Állandóan a sarkamban van – válaszolta Maria, és keservesen elfintorodott. – Nem akarok panaszkodni, de jelenleg nem sok örömöt találok a munkámban. Egyetlen vigaszom, hogy bejelentkeztem egy speciális masszázsra, és reggelre lefoglaltam a szaunát. Neked meg nekem. Hát nem csodálatos? Mellesleg ugyanezt elmondhatnánk róla is… – intett abba az irányba, ahol Anton állt. A férfi, mintha csak megérezte volna, hogy róla beszélnek, abban a pillanatban elindult feléjük. Kurta biccentéssel köszöntötte Mariát, aztán odafordult Lydiához. – Elfáradtam. Szeretnék felmenni a lakosztályunkba. A dohányzóasztalon egy üveg behűtött pezsgő várta őket. Anton rutinos mozdulatokkal kinyitotta a palackot, Lydia pedig bezárta az ajtót. – Tedd rá a láncot is! – mondta a férfi, majd kitöltött két pohár pezsgőt, és az egyiket odanyújtotta a lánynak. – Sajnálom, de szolgálatban nem ihatok alkoholt. – Ugyan már! Három koktélt is megittál odalent. – Igen, de azokat a kollégáim készítették. Ők pedig pontosan tudják, hogy a munkámra kell figyelnem. – Ma délután nem éppen azt tetted… – Az az üzlet biztonságos volt – felelte Lydia, majd egy pillanatra elhallgatott. – Ennek ellenére teljesen igazad van. Nem ez volt a karrierem csúcspontja. Márpedig nekem nagyon fontos a munkám! A férfi tekintete elsötétült. – Csak az a baj, hogy túlságosan is veszélyes. – Ez az életem… – Dehogyis! – rázta meg Anton hevesen a fejét. – Ma délután végre megláttam az igazi Lydiát. – Tévedsz. A valódi énemet még nem ismered. – Akkor itt az ideje a további ismerkedésnek – hunyorított rá a férfi. – Gyere, bújjunk be az ágyba! A lány érezte, hogy Anton próbára akarja tenni. Ha most lefekszik vele, azt fogja hinni, hogy részese lett az életének. Csakhogy ennek nem szabad megtörténnie. Egy közös éjszaka egymás karjaiban sokkal bensőségesebb lenne, mint bármi, ami eddig történt köztük. – Gyere! – ismételte meg Anton. Lydiának minden akaraterejére szüksége volt, hogy ellenálljon. – Nem lehet. De te feküdj csak le nyugodtan. Nekem dolgoznom kell.
38
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
9. FEJEZET – Van valami újdonság Angelinával kapcsolatban? – kérdezte Lydia, miközben Maria mellett elnyúlva odatámasztotta a fejét a szauna oldalához. – Nincs. A szépségszalonban van szőrtelenítésen. Graham pedig hűségesen őrzi. Alig tudtam elhinni, de ő is kért egy arcápolást meg egy manikűrt – nevette el magát hangosan a rendőrlány. – Természetesen csakis azért, hogy feltűnés nélkül Angelina közelében lehessen. Azt hiszem, nagyon élvezi a dolgot. Lehet, hogy valójában ezért szakítottatok? – Te megőrültél. Lydia megpróbálta elképzelni Grahamet a szépségszalonban, és akaratlanul is elmosolyodott. – Cseppet sem – sóhajtott Maria jólesően. – És ez csakis az itteni speciális masszázsnak köszönhető. Feltétlenül ki kell próbálnod. Apró, meleg köveket tesznek a testedre, aztán beolajoznak, és bebugyolálnak egy hatalmas lepedőbe. Amikor azt hiszed, hogy ennél jobban már nem is lehetnél, megmasszíroznak a kövekkel. Mennyei érzés! Esküszöm, hogy engem ezek után semmi sem tud kihozni a sodromból. Még Angelina sem. – Na és, mire jutottatok a londinerrel kapcsolatban? – váltott Lydia témát. – Semmi említésre méltó. Egyszerű hátizsákos turista, aki pár hónapja dolgozik a szállodában. Büntetlen előéletű… – Hova valósi? – Firenzébe. Legalábbis ez a legutóbbi hivatalos lakcíme. Mivel Anton szicíliai, és főként Rómában dolgozik, nem látunk köztük semmi összefüggést. Még nincs meg róla minden adat, de egyáltalán nem tűnik veszélyesnek. Szóval, a helyedben elfelejteném a dolgot. – De nekem akkor sem tetszik! – makacsolta meg magát Lydia. – Mondd meg Kevinnek, hogy tartsa rajta a szemét! – Rendben van. – Anton azt szeretné, ha elmennék vele Olaszországba – bukott ki Lydiából önkéntelenül. – Azt mondta, töltsem ott a szabadságomat. – Tessék? – hüledezett Maria. – Miért vagy úgy meglepve? – Micsoda kérdés! Hiszen Anton Santiniről beszélünk. Te meg egyszerűen kijelented, hogy magával akar vinni Olaszországba. Na és mit válaszoltál neki? – Természetesen nemet mondtam. – Lydia végigsimította a haját, amely a szauna nedves gőzétől teljesen begöndörödött. – Ha kiveszek néhány hét szabadságot, és elutazom a világ másik részére, biztosan elfelejthetem az előléptetést. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg az egész karrieremnek befellegzett… Tudod, hogy Graham házassági ajánlatát is visszautasítottam – csóválta meg a lány lassan a fejét. – Miért adnék fel mindent egy futó kalandért Antonnal? – Honnan tudod, hogy csak futó kalandról lenne szó? – Mert Santini úr hírhedt nőcsábász. Szakmai nyelven szólva: szerelmi sorozatgyilkos. – Nem túlzás ez egy kicsit? – kérdezte Maria mosolyogva. – Fogalmam sincs! – nevette el magát Lydia, de aztán rögtön elkomolyodott. – A vele való párkapcsolat hosszú távon biztosan nem lenne működőképes. Ráadásul egyértelműen a tudtomra adta, mit gondol a munkámról. Hidd el, kész őrültség lenne vele menni.
39
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Akkor ne menj! – mondta Maria, és lehunyta a szemét. – Vedd úgy, hogy ez volt a leggálánsabb ajánlat, amelyet valaha is kaptál. És örülj neki, hogy volt annyi eszed, és nem feküdtél le vele. A lány ernyedten dőlt hátra, és mélyen belélegezte a forró levegőt. – Lydia! – meredt rá a barátnője döbbenten. – Nehogy azt mondd, hogy lefeküdtél vele! – Nos, ami azt illeti, egyikünk sem feküdt… – Hiszen csak alig néhány napja ismered! – Elég vicces, hogy ezt éppen te mondod. – Most nem rólam van szó. Grahamnek hosszú hetekre volt szüksége… – Hónapokra – helyesbített Lydia. – Akkor hónapokra! El nem tudom gondolni, hogy Santini mivel tudott elcsábítani. – Maria hirtelen elhallgatott, és részvevőén átölelte barátnője vállát. – Beleszerettél? – Azt hiszem, igen – suttogta rekedten a lány. – De már mondtam, hogy nem is ismer… – Akkor hagyd, hogy megismerjen – jelentette ki határozottan Maria. – Bizonyítsd be neki, milyen csodálatos nő vagy! – Szóval az a véleményed, hogy fogadjam el az ajánlatát? – Szó sincs róla! Te Lydia Holmes nyomozó vagy, és ehhez hozzá kell szoknia. Viszont engedd meg neki, hogy megismerje a valódi Lydiát! Ne fogd vissza magad, és főként ne táncolj úgy, ahogyan ő fütyül! Mindig önálló ember voltál, ne változz meg most se. Lehet, hogy elutazik, de hamarosan vissza fog jönni. Erre a nyakamat teszem. – És ha mégsem? – Akkor a sors akarta így. Amikor Lydia visszament a lakosztályba, szokatlanul sokáig vizsgálgatta magát a tükörben. Elővette meglehetősen szegényes kozmetikai készletét, kifestette a szempilláját, majd korallszínű szájfényt kent az ajkára. Rakott némi hajfixáló habot a fürtjeire is, és gondosan eligazította a rakoncátlan tincseket. Amikor felberregett a személyi hívója, idegesen összerándult. A tárgyalás lassan a végéhez közeledik, és neki tizenöt perc múlva odalent kellett lennie. Mi sem lenne egyszerűbb, mint felvenni az egyik, Anton választotta ruhát, bepermetezni magát a drága parfümmel, és belebújni az egyik márkás cipőbe, amelyet szintén tegnap kapott a férfitól. De ha így tenne, megtagadná valódi önmagát. Átkutatta a szekrényt, és a különleges, egyedi darabok helyett elővette jól bevált, fekete ruháját. Felhúzta rajta a cipzárt, aztán belebújt a régi szandáljába. Végül megkereste a kedvenc parfümjét is, és tett belőle magára egy keveset. Az idegességtől annyira remegett a keze, hogy alig tudta visszacsavarni a kupakját. Nyugodj meg! – figyelmeztette magát. Vett néhány mély lélegzetet, aztán betette a pisztolyt a táskájába. A tükör előtt megállt egy pillanatra, és megkönnyebbülten vette szemügyre az ismerős tükörképet. Talán nem olyan elegáns, mint a múltkor, de ez legalább a valódi külseje. Becsukta maga mögött a lakosztály ajtaját, és odasétált a lifthez. Amikor beszállt, hátradobta a haját, és kihúzta magát. Kezdődhet a szolgálat. Mindenre fel volt készülve. Arra is, mit tegyen, ha Anton továbbra is el akar utazni vele Olaszországba, és arra is, ha végképp elveszítené iránta az érdeklődését. – Halló, Lydia! – intett neki Angelina, majd bekapott egy falat szendvicset. – Igazán remekül néz ki. Nagyon jól áll magának ez az új frizura. Bedaueroltatta? Merész döntés, de szerintem megérte. – Köszönöm – mosolyodott el a lány, de amikor Angelina egy pohár pezsgővel kínálta, tagadóan megrázta a fejét. 40
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Köszönöm, nem kérek. Megfájdul tőle a fejem. A bárpult felé fordult, hogy meggyőződjön róla, Kevin is észrevette az érkezését. Aztán magához intette az egyik pincért. – Egy epres daiquirit kérek. Legyen nagyon édes. Ő tudja, hogyan szeretem – mutatott a „vendégpultosra”. – Anton merre van? – kérdezte, miután a pincér eltávozott. – Még alá kell írnia néhány papírt, de hamarosan itt lesz – válaszolta Angelina, majd odalépett a bárpulthoz, és üres pezsgőspoharát telire cserélte. – Igaza van a vén satrafának – mondta ravaszkás mosollyal Maria. – Tényleg remekül nézel ki. Szerintem végképp el fogod csavarni a fejét… Angelina visszasétált hozzájuk, és egy hajtásra kiitta a poharát. – Jó munkát végeztünk – jelentette ki elégedetten. – Tető alá hoztuk a szerződést, úgyhogy ma este ünnepelhetünk. Holnap pedig indulunk haza. – Vagyis ma este végre kialhatjuk magunkat. Lydia szívverése azonnal felgyorsult, amint meghallotta maga mögött Anton hangját. A férfi a vállára tette a kezét, és könnyed csókot lehelt az arcára. – Lélegzetelállítóan szép vagy – suttogta olyan halkan, hogy kettejükön kívül senki más nem hallhatta meg. – Gyönyörű a hajad. Másik fodrásznál voltál? – Mondhatjuk így is. Én magam csináltam. Lydiának hirtelen úgy tűnt, mintha csak ők ketten lennének a teremben. Angelina erős, férfias hangja, a vendégek, a pincérek a jelenet néma háttérszereplőivé váltak. – Minden eredeti. Most olyannak látsz, amilyen valójában vagyok. – Igazi szépség – mondta elismerő hangsúllyal a férfi, de egyébként egyetlen arcizma sem rándult. Szórakozottan játszadozni kezdett Lydia egyik hajtincsével, és közben a lány arcát figyelte, olyan kitartóan, mintha először látná mandula formájú szemét és pisze orrát. – Elkísérsz vacsorázni? – Nem, Anton – rázta meg Lydia a fejét. – Most te fogsz engem elkísérni. – Hová? A lány legszívesebben most rögtön magával cipelte volna a nyüzsgő belvárosi utcák forgatagába. Szerette volna elvinni a férfit a kedvenc éttermébe, és kézen fogva sétálni vele a folyóparton. De a legjobban azt szerette volna, ha megmutathatja neki az otthonát. Ezt a luxust azonban nem engedhette meg magának. Akaratlanul is elmosolyodott, amikor tudatára ébredt a helyzet iróniájának. Melbourne legjobb szállodájában vannak, ahol rengeteg ember lesi minden kívánságukat. A legnagyobb fényűzés mégis az lenne, ha kettesben lehetnének a saját lakásán. Ott senki sem figyelné őket, nem lennének szabályok, előírások. Kötetlenül élvezhetnék egymás közelségét… De mivel ez teljességgel lehetetlen volt, arra a helyre kellett menniük, ahol a legkevésbé zavarhatják őket. – A szobába kértem a vacsorát. Lydia olyan halkan beszélt, hogy Antonnak egészen közel kellett hajolnia hozzá. – Arra gondoltam, talán közelebbről is megismerhetnénk egymást… – Leghőbb vágyam – felelte a férfi, és jelentőségteljesen elmosolyodott. – Habár létezik valami, amit még ennél is jobban szeretnék. De gondolom, előbb még más dolgunk is akad. – Így igaz. Anton sötét szeme felragyogott. – Elbúcsúzom az üzleti partnerektől, aztán… Aztán csak terád figyelek, Holmes kisasszony! Miközben a férfi kimentette magát a vendégeknél, Maria odalépett Lydia mellé. – Nos, mi a helyzet? Minden rendben? 41
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Igen. Anton a lakosztályában szeretne vacsorázni. És ami azt illeti, én is nyugodtabb vagyok, ha kettesben lehetünk. Elvileg senki sem hallgathatta ki őket, Lydia mégis nagyon óvatosan válogatta meg a szavait. Maria azonban értette a célzást, és bátorítóan kacsintott a barátnőjére. – Remélem, Angelinának sincs mára több programja. Én ugyanis jobban szeretnék idelent maradni. – Szerintem emiatt nem kell aggódnod – vetett Lydia egy pillantást Angelinára, aki éppen akkor vette át a következő pohár italt a pincértől. – Még néhány pezsgő, és itt alszik el az egyik fotelben.
42
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
10. FEJEZET – Ezek szerint mégis velem jössz Olaszországba? – kérdezte Anton, miután a lány átvizsgálta a szobát, és letette fegyverét az éjjeliszekrényre. – Nem – fordult Lydia a férfi felé. – Általában ritkán változtatom meg a döntésemet. – Ezzel én is így vagyok. A lány úgy döntött, hogy nem vitatkozik, hanem kiélvezi a jelen adta lehetőségeket. – Ez meg mi? – ráncolta össze Anton a homlokát, amikor a lány levette a tálcáról a tetejét. A fedő alól két műanyag doboz bukkant elő egy barna, zsíros papírzacskó társaságában. – Valami tésztaféle? – Az ám, méghozzá nem is akármilyen – felelte vidáman Lydia. – Ez itt Melbourne legfinomabb tésztája. Ha éjszaka dolgozom, mindig veszek egy adagot. Többnyire még reggelire is szokott maradni belőle. Még délben rendeltem, és megkértem a főszakácsot, hogy melegítse meg. Azt hiszem, nem volt elragadtatva… – És ebben mi van? – kérdezte Anton, a zacskóra mutatva. – Tavaszi rolád. – Esküszöm, hogy még sohasem láttam ilyet. – Akkor kóstold meg! – javasolta nevetve a lány, és leült az asztal mellé. – Ketté is lehet törni. – Valóban… – méregette Anton gyanakvó tekintettel a leginkább valami fadarabra emlékeztető galuskákat. Lydia úgy érezte, még sohasem evett ilyen finomat – a tészta isteni volt, és Anton sem beszélgetett vele eddig még ennyire fesztelenül. – A szakács szívrohamot kapna, ha hallaná, amit most mondok, de tény, hogy igazán remek volt ez a vacsora. – Na ugye? – mosolyodott el boldogan a lány, de a gondtalan percek ezzel véget is értek. – Szóval, nem jössz velem? – nézett a szemébe csalódottan a férfi. – Nem. – És akkor hogyan…? – Nem tudom. Anton odalépett hozzá, és átölelte. Lydia néhány pillanatra olyan biztonságban érezte magát, hogy minden gondjáról megfeledkezett. Csak ők ketten számítottak, a külvilág távolivá és jelentéktelenné vált. Hozzá tartozom, gondolta. Minden rendben lesz. – Megkönnyítené a dolgot, ha adnék neked egyfajta… bizonyosságot? – kérdezte Anton, s noha nem tudta pontosan kifejezni magát, a lány tökéletesen megértette, mit akar mondani. – Egy gyémánt ezen nem segít – felelte, miután kibontakozott a férfi karjaiból. – Kár is lenne több szót vesztegetni rá. Odalépett az ajtóhoz, és újra megvizsgálta. – Mit csinálsz? – Meggyőződöm róla, hogy biztonságban vagyunk. Odahúzott egy széket, és a támláját a kilincsnek támasztotta. – Így legalább nem kell folyton az ajtót figyelnem. – A szobalány… – Már szóltam neki, hogy reggel ne jöjjön.
43
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
Lydia még mindig tele volt kérdésekkel és kétségekkel, de feltétlen Antonnal akarta tölteni az éjszakát. – Gyere ide! – mondta a férfi kedvesen. Néhány nappal ezelőtt Lydiának még esze ágában sem lett volna engedelmeskedni. Mára azonban teljesen megváltozott közöttük a viszony, Anton hangjából pedig olyan szenvedély sugárzott, hogy a lány képtelen volt nemet mondani. A férfi finoman magához húzta, s Lydia örömmel engedte át magát a vékony, ügyes ujjak gyengéd, ugyanakkor rendkívül izgató cirógatásának. Anton keze egyre lejjebb és lejjebb vándorolt, miközben egyenként lebűvölte róla a zavaró ruhadarabokat. Lydia minden egyes csók, minden becéző szó után szebbnek és nőiesebbnek érezte magát. Erős volt, és magabiztos, szerette az izgalmat és a veszélyt, néha azonban minden vágya az volt, hogy egyszerűen csak nő lehessen. Reszkető ujjakkal gombolta ki a férfi ingét, majd kisvártatva a nadrágját is, míg végre meztelenül, lázban égő testtel álltak egymással szemben. Elsőként Anton hevert le az ágyra, úgy húzta le maga mellé Lydiát. Aztán vágyakozva simogatni és csókolgatni kezdte a melleit, ajkaival becézgetve a meredező bimbókat. Olyan virtuóz könnyedséggel játszott a lányon, mint valami drága hangszeren. Kezei valósággal égették a bőrét, s érintésük sóvár éhséget hagyott maga után. Lydia alig tudott már uralkodni magán, de Anton egy cseppet sem sietett. Végtelennek tűnő pillanatokig gyönyörködött a lány meztelen szépségében, minden részletet alaposan megfigyelve. Keze már a has selymes bőrét simogatta, majd lassan lejjebb siklott, egészen Lydia testének legérzékenyebb területéig. S amikor a lány már csak nyögdécselni tudott a kéjtől, finom mozdulattal az ölébe hatolt. Lydia azonnal átvette tőle a ritmust. A testük valósággal egybeforrt, miközben továbbra is egymással ellentétesen mozogtak. S amikor a lány megérezte a csúcspont közeledtét, kinyitotta szemét, hogy a látvánnyal is tetézhesse a gyönyört. Anton pedig egész testében megrázkódva követte… Hosszú percekig feküdtek némán, egymás szemébe nézve, míg felhevült testük lassan megnyugodott. – Azt hiszem, fel kellene kelnem – suttogta Lydia, akinek eszébe jutott a megbízatása. – Fölösleges – marasztalta a férfi. – Az ajtó zárva van, és egy széket is odatámasztottál. Senki sem tud észrevétlenül bejönni a szobába. Lydia végül is engedett a testén-lelkén eluralkodó, zsongító kábulatnak. Leírhatatlan érzés volt Antonnal szeretkezni, de a karjaiban elaludni, és egész éjszaka ölelni őt még csodálatosabb. – Anton! Lydia hunyorogva nézett szét az éles napfényben. Ahogy megmozdult az ágyban, érezte, hogy a férfi félig öntudatlanul is magához húzza. – A géped néhány óra múlva indul. Ideje felkelnünk. – Ráérünk… – dünnyögte a férfi két ásítás közben a másik. – Nagyon tévedsz. Mindjárt tíz óra. – Lehetetlen! – kapta fel Anton a fejét. – Sohasem szoktam elaludni. – Ma mégis sikerült – felelte mosolyogva Lydia, s egy pillanatig sem tiltakozott, amikor a férfi átölelte. Ráhajtotta fejét Anton széles mellkasára, hallgatta szívének dobogását, amely egyszerre felgyorsult, amikor a férfi simogatni kezdte a mellét. A munka nem számított többé, minden porcikájával csakis Antonra vágyott. Hajával végigsimította a férfi mellkasát, majd ezt a finom, csiklandozó ingerlést az ajkaival folytatta, abba sem hagyva addig, amíg Anton kéjesen fel nem nyögött. 44
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
Borzongató hullámokban áradt szét benne a büszkeség, hogy a másik vágyát ilyen könnyen fel tudja ébreszteni. Combját csábítóan hozzádörzsölte a férfi combjához, majd mosolyogva felült, hogy fölé hajoljon. S amikor megérezte combjai között Anton ágaskodó férfiasságát, mély sóhajtással ráereszkedett. Nemcsak a testük, de a tekintetük is egybeforrt. Aztán, ahogy az izgalom tovább fokozódott bennük, előbb az egyikük, majd a másikuk is lehunyta a szemét. Hosszan, minden pillanatot a végsőkig kiélvezve szerették egymást, s amint eljutottak a csúcsra, a gyönyör hullámai egyszerre csaptak össze fölöttük. Lydia úgy érezte, Anton valamiképpen a részévé vált, mint ahogy ő is tökéletesen belefeledkezett a férfiba. Ám ebben a pillanatban megszólalt az éjjeliszekrényen álló személyi hívó, és az éles, csipogó hang kíméletlenül megtörte a varázst. – Meg kell néznem, ki az – sóhajtotta Lydia, majd áthengeredett az ágy másik oldalára. Amint meglátta a kijelzőn a számot, elhúzta a száját. – John és Graham úton van felfelé – mondta, miközben kilépett az ágyból, és magára kapta a pólóját meg a tréningnadrágját. – Velem jössz? – kérdezte fojtott hangon Anton. Lydia tudta, hogy valószínűleg utoljára teszi fel ezt a kérdést, és csak annak örült, hogy nem látja a férfi arckifejezését. A hirtelen beállt csöndben még bent is hallani lehetett a lift kattanását. A lány az ajtóhoz lépett, és kinézett a kémlelőnyíláson. – Gyorsan rázd le őket, hogy beszélhessünk! – mondta Anton, majd eltűnt a fürdőszobában. Lydia felsóhajtott, és kinyitotta az ajtót. – Hol van? – kérdezte Graham, miután körülnézett. – A zuhany alatt. – Egy óra múlva indul a gépe. Santini úr jobban teszi, ha siet. – Nem vagyok az asszisztense – felelte Lydia. – Mindenesetre úgy tűnik, neki nem sietős. – Akkor is igyekeznie kell – mondta komolyan John. – Délben véget ér a szolgálatunk. Minél hamarabb kivisszük a reptérre, annál jobb. – Mi történt, uraim? – lépett ki Anton a fürdőszobából, úgy téve, mint akit meglep a rendőrök jelenléte. – Valami gond van? Annak ellenére, hogy csupán egyetlen szál köntöst viselt, áradt belőle a határozottság. – Éppen ellenkezőleg, Mr. Santini! – válaszolta Graham. – Minden a legnagyobb rendben. Semmi sem zavarta meg a tárgyalásokat. Odakint várja az autó, amelyik kiviszi a reptérre. – Hogyan? – ráncolta össze a férfi a homlokát. Lydia pontosan tudta, hogy a kissé értetlen arckifejezés csak játék. Anton minden egyes szót pontosan értett. – Fogalmam sem volt, hogy ki kell jelentkeznem a szállodából. Őszintén szólva, azt hittem, szívesen látnak itt, és alaposabban körülnézhetek a hotelban. Elvégre az enyém. – Talán jobb lenne… – vetette közbe Graham, de John félbeszakította. – Úgy tűnik, hogy már nincs veszélyben. A látogatása minden gond nélkül lezajlott. – Talán nem is voltam – jegyezte meg élesen Anton. – Lehet – ismerte be John. – Viszont az is előfordulhat, hogy a merénylő észlelte a szigorú biztonsági intézkedéseket, és meggondolta magát. Addig nem lehetünk nyugodtak, amíg el nem hagyta az országot. – Ezek szerint jelentősen megkönnyíteném a maguk dolgát, ha elmennék? – tette fel a kérdést Anton.
45
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Így van – válaszolta nyugodtan John. – Az autó kiviszi a repülőtérre, Mr. Santini. Amíg fel nem száll a gépre, gondoskodunk a biztonságáról. Anton olyan nyugalommal simogatta a haját, mint aki nagyon is ráér. – Tizenöt perc múlva találkozunk odalent. A londiner már úton van a holmijáért. – Úgy látszik, tényleg mennem kell – mosolyodott el a férfi fáradtan, amikor újra kettesben maradtak. – Tudom… Lydia leült a bevetetlen ágyra, és tehetetlenül nézte, amint Anton elővesz egy nagy bőrkoffert, és elkezdi beledobálni a ruháit. Rómában biztosan valaki más fogja majd kicsomagolni… Kétségbeesetten figyelte, amint a férfi körbejár a szobában, és lassan minden nyomot eltüntet maga után. A kopogtatást hallva, Anton odalépett az ajtóhoz. Miközben kikémlelt a nyíláson, Lydia megragadta a párna alatt lapuló fegyverét. – A londiner az – mondta a férfi, és kinyitotta az ajtót. – Még nem vagyok készen – közölte a fiatalemberrel. – Jöjjön vissza később! Majd telefonálok, ha szükségem lesz magára. – Ha kívánja, szívesen segítek csomagolni, uram! Azt mondták, hogy odalent várja a kocsi, és vigyem le a bőröndjeit. – Rendben van – válaszolta Anton, habár egyáltalán nem tetszett neki, hogy ilyen sietve meg akarnak szabadulni tőle. – Az öltönyeim még nincsenek összekészítve. A vállfákat ott találja… – Tudom, merre vannak, uram! A londiner munkához látott, a férfi pedig leült Lydia mellé. – Mire gondolsz? A lány azonban egy árva szót sem tudott kinyögni. Antonnal ellentétben nem szokott hozzá a személyzet jelenlétéhez. Képtelen volt az érzéseiről beszélni, miközben egy idegen tartózkodik a szobában. Ráadásul hiába igyekezett Kevin megnyugtatni őt, egy cseppet sem bízott a londinerben. Egy fejbiccentéssel jelezte csak, hogy miért hallgat, a férfi mégis rögtön megértette. – Kihozná a fürdőszobából a borotvakészletemet? – szólt oda a londinernek, és a kezébe nyomott némi borravalót. – Természetesen, uram! – Figyelj rám! – suttogta Lydia, amikor végre kettesben maradtak. – Úgy gondoltam, ha megmutatom neked, hogyan élek, és melyek azok a dolgok, amelyek fontosak számomra, akkor talán mi ketten… – Bármit megtehetünk – felelte a férfi kedvesen. – A megfelelő pillanatban… Lydiának abban a pillanatban végigfutott a hátán a hideg, mert megpillantotta a fürdőszobából visszatérő londinert. – Azt hiszem, néhány napig még itt kell maradnia, Mr. Santini. A lány a fegyvere után kapott, de már tudta, hogy elkésett, mert a fiatalember egy pisztolyt szorított Anton nyakához. – Hívd fel az asszisztensedet, és mondd meg neki, hogy ma ágyban maradsz… ezzel a prostituálttal – intett a londiner Lydia felé. – Te pedig menj át oda! És ülj le! – utasította a lányt, s a fegyvert továbbra is Antonra szegezve, bal kezével az ablak irányába mutatott. Lydiának nem volt más választása, engedelmeskednie kellett. Mindenképpen várni akart, hogy a támadó megnyugszik. A fiatal férfi elszánt tekintetén egyértelműen látszott, hogy gondolkodás nélkül lelőné mindkettőjüket. A lány elengedte a fegyverét, és átment a szoba másik végébe, miközben megkönnyebbülten állapította meg, hogy a londiner nem ellenőrzi az ágyat. 46
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Kötözd meg! – dobott oda a fiatalember Antonnak egy tekercs ragasztószalagot. – Csináld csak – biztatta Lydia, mert nem akarta felhergelni a támadót. Anton kelletlenül a szalag után nyúlt, és megtette, amire utasították. Közben azonban ügyesen szerét ejtette, hogy egy pillanatra a lány vállára tegye a kezét. A túszejtő türelmetlenkedni kezdett. – Hívd fel az asszisztensedet! – parancsolt rá Antonra. A homlokán izzadság gyöngyözött, és olasz akcentusa egyre erőteljesebbé vált. – Mondd meg neki, hogy szeretnél még egy kis időt a kurváddal tölteni. – Mégis mit akar tőlem? – kérdezte a férfi, tudomást sem véve az életét fenyegető veszélyről. – Ki a fene maga? – Nem ismered fel a saját családod tagjait? – A családtagjaimat? Ugyan, ne ízetlenkedjen! – nevetett fel Anton gúnyosan. Lydia észrevette, hogy a londiner szeme idegesen megrándul. A mozdulataiból harag és gyűlölet áradt. Szerette volna figyelmeztetni Antont, hogy legyen óvatosabb, de minden szó olaj lehet a tűzre. Ha a támadó pánikba esik, könnyen elsütheti a fegyverét. Így aztán némán az ajkába harapott, és magában azért fohászkodott, hogy Anton engedelmeskedjen. A férfi megvető mosollyal méregette a fiatalember. – Maga nem Santini. – Az unokaöcsém, Dario, azonban igen. Anton arcából kifutott a vér. – Rico vagyok – közölte a londiner. – A sógorod. Lydia rémülten vette tudomásul, hogy ez az ügy nem pénzről vagy politikáról szól. Ez a férfi szívből gyűlöli Antont, úgyhogy a helyzet nem is lehetne rémesebb…
47
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
11. FEJEZET – Senki sem fogja elhinni, hogy maradni akarok. – Anton hangjából eltűnt a magabiztosság, amikor Lydiára nézett, a tekintetéből csak úgy sütött az aggodalom; féltette a lányt. – Ha közlöm, hogy váratlanul úgy döntöttem, néhány napig még Melbourne-ben maradok, tudni fogják, hogy valami nem stimmel. – Akkor gondoskodj róla, hogy higgyenek neked! – A kocsi odakint vár… Lydia tudta, hogy haladéktalanul közbe kell avatkoznia, különben a helyzet elmérgesedik. – Mondd meg nekik, hogy meggondoltad magad. Igyekezz meggyőző lenni. Máskor sem szoktad különösebben megokolni a döntéseidet… A lány lázasan gondolkodott. Ha Anton ellentmondást nem tűrően viselkedik, senki sem fog gyanakodni. Valahogy azonban azt is tudatnia kellene a kollégáival, hogy kétségbeesett helyzetben vannak, méghozzá lehetőleg úgy, hogy Rico ebből semmit sem vegyen észre. – És küldjenek fel néhány italt is – tette hozzá gyorsan. – Senki sem jöhet be! – kiáltotta a londiner. – Nem is fog. De ettől hihetőbb lesz a dolog – mondta Lydia, majd újra Anton felé fordult. – Közöld velük, hogy szükségünk van néhány pohár italra. Meg kell győznöd őket, Anton! Nekem a szokásosat kérd. – Tégy úgy, ahogy a lány mondja – bólintott Rico, és megvárta, amíg a férfi a füléhez emeli a kagylót. – A kocsi menjen el, mert sokáig maradsz. Az italokat tegyék az ajtó elé. Nem akarod, hogy zavarjanak. A telefont pedig hangosítsd ki. Biztos akarok lenni abban, hogy nem szórakozol velem. Bánj úgy velük, mint a kutyákkal! Máskor is így szoktad – horkant fel megvetően, majd elkapva a másik tekintetét, határozott léptekkel átvágott a szobán, és a lány fejéhez tartotta a fegyvert. – Csináld, vagy lelövöm! Lydiának a torkában dobogott a szíve, miközben Anton magabiztosan felsorolta a kívánságait. A hangja olyan rideg volt, hogy a recepciósnak fogalma sem lehetett róla, mi történik az elnöki lakosztályban. – Mennyi ideig marad, Mr. Santini? – Egy napot, esetleg kettőt – válaszolta Anton. – Mondja meg Mr. Millernek, hogy hálás vagyok az ajánlatáért, de nincs szükségem az autóra, amit értem küldött. Majd én gondoskodom magamról. – Igen. – És küldjön fel néhány italt a szobámba! Két kávét… – A lánynak azonnal görcsbe rándult a gyomra, de Anton szerencsére gyorsan helyesbített. – Várjon! Legyen inkább egy kávé és egy koktél. Daiquirit kérek. Gondoskodjon róla, hogy rendesen összekeverjék, ne úgy, mint tegnap este. – Azonnal küldetem. – De nem akarom, hogy zavarjanak. Világos? A választ már egyikük sem hallotta, mert Rico néhány lépéssel ott termett Anton mellett, és lecsapta a kagylót. Aztán keresztültaszigálta foglyát a szobán, és megparancsolta neki, hogy üljön le. – Tedd hátra a kezed! – Lehet, hogy az ajtóhoz kell mennem… – próbált tiltakozni Anton, de Rico leintette. 48
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
Az egyik kezében a fegyvert tartotta, a másikban pedig a ragasztószalagot, amellyel szorosan körbetekerte a férfi mindkét csuklóját. Amikor végzett, letette a pisztolyt, és ököllel a férfi arcába vágott. Anton úgy fogadta az ütést, mintha megérdemelte volna. Lydia szeme kitágult a döbbenettől, amikor meglátta a sebet, amelyet Rico gyűrűje ejtett. A vér végigfolyt a férfi arcán, és lecsöpögött fehér köntösére. Aztán a merénylő újra a lányhoz lépett, és a székhez kötözte a bokáját, majd mindezt megismételte Antonnal is. – És most mit akarsz csinálni? – kérdezte Anton, és kiköpte a szájában összegyűlt vért. A londiner azonban válaszra sem méltatta. Kemény léptekkel odament az ágyhoz, leült, és rájuk szegezte a fegyverét. Lydia fejében egymást kergették a kérdések. Ki ez a Rico? Valóban Anton rokona? És miért gyűlöli őt ennyire? – Neked nem esik bántódásod – suttogta Anton. – Fogd be a szád, Santini! – kiáltott rá Rico élesen, de a férfi nem hagyta megfélemlíteni magát. – Engem akar, nem téged. De miért? – töprengett Lydia. Megszólalni nem mert, de a kérdés benne volt a tekintetében. Nem akarta, hogy Anton tovább hergelje a túszejtőt, ezért felsóhajtott, remélve, hogy a férfi megérti a célzást. Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón. Rico elszántan felállt, ők ketten pedig jelentőségteljesen egymásra néztek. A lány a legszívesebben elsírta volna magát a megkönnyebbüléstől, amikor meghallotta Maria hangját. – Itt vannak az italai, Mr. Santini! – Köszönd meg! – sziszegte Anton fülébe Rico. – Hangosan! – Nagyon köszönöm – mondta a férfi. – Óhajt még valamit, uram? – Mondd, hogy nem! – parancsolta a londiner, és Lydiára fogta a fegyverét. – Semmi mást – válaszolta Anton határozottan. – Köszönöm, elmehet. Hosszú, feszült csend következett. Rico a bejárathoz ment, és addig hallgatózott, amíg meg nem bizonyosodott róla, hogy a szobapincér elment. Aztán megmozgatta a vállát. Most először engedte el magát, amióta elővette a fegyverét. Óvatosan kinyitotta az ajtót, behozta a kávét meg az italokat, majd bekapcsolta a tévét, és nekilátott, hogy kirámolja a minibárt. Csak úgy tömte a szájába a burgonyapelyhet, és egymás után hajtotta fel a konyakokat. Lydia azon imádkozott, hogy ne hagyja abba. Mivel Anton a szálloda legelegánsabb lakosztályát foglaltatta le, a hűtő is nagyobb volt a szokásosnál. Ráadásul tele volt alkohollal. Kis szerencsével Rico saját magát fogja hatástalanítani. Miközben a londiner lenyűgözve nézte a tévében játszott rajzfilmet, Lydia összeszedte a bátorságát. – Miért…? – kérdezte suttogva, és a merénylő felé biccentett. – Ez az ember beteg – felelte Anton. – Eddig még sohasem találkoztam vele, csak hallottam róla. – De miért gyűlöl téged ennyire? – Ismerem a nővérét… Amint Lydia meglátta a férfi fájdalmas arckifejezését, azonnal rájött az igazságra. Az a nő, aki korábban közel állt Antonhoz, most áthatolhatatlan falként állt közöttük, és ő rejtőzött ennek a rémálomnak a hátterében is. – Cara? – suttogta, és egy pillanatra lehunyta a szemét, amikor Anton szótlanul rábólintott. – És Dario kicsoda? – Dario Cara fia. 49
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
Ezzel Lydia számos kérdésre is választ kapott. Rájött például, hogy a londiner azért nem szólalt meg soha olaszul, mert Anton biztosan felismerte volna az akcentusáról. Az elkövetkezendő néhány órában bőven volt ideje gondolkodni. Eszébe jutott, milyen lekezelően bánt vele Rico az étteremben, milyen kelletlenül vitte fel a csomagjait a lakosztályba, és csak vonakodva hagyta őket kettesben. A felismerés azonban szemernyit sem javított a hangulatán, hogy ezúttal sem csalta meg őt az előérzete. Tehetetlenül és kétségbeesetten figyelte Antont, akit Rico a legváratlanabb pillanatokban újra meg újra megütött. A férfi arca egészen lila volt már, a szeme is bedagadt. Lydiának minden akaraterejére szüksége volt ahhoz, hogy elrejthesse az érzelmeit. Azon töprengett, hogyan lehetne biztonságosan kijutniuk a helyiségből. Anton megpróbálta méltósággal viselni a helyzetet. Biztosította Lydiát afelől, hogy jól van, de ez nyilvánvalóan nem volt igaz. Egyszer csak megcsörrent a telefon. Rico felugrott, és Anton füléhez nyomta a kagylót. A lány szíve az eddiginél is hevesebben vert. Ez a gazember biztosan dührohamot kap, ha rájön, hogy értesítették a rendőrséget. – Veled akarnak beszélni. – Velem? – Rico dühösen a készülékre meredt, majd nagyot káromkodott a telefonba, és lecsapta a kagylót. Aztán visszaült az ágy szélére, és úgy kezdte hintáztatni a felsőtestét, mint aki transzba esett. Lydia most először hallotta olaszul beszélni. A nyelv szépsége azonban teljesen elveszett a szitokáradatban. – Dicono che vogliano parlare, vogliano negoziare! Noha a lány nem beszélt olaszul, mégis sejtette, hogy a fickó mit mondott. A kollégái biztosan tárgyalni akartak vele. – Beszéljen velük! – sürgette. – Segíteni fognak magának. – Honnan tudja? – Az nem számít – válaszolta nyugodtan Lydia. – A rendőrség tisztában van a helyzettel, és ezzel szembe kell néznie. Beszéljen velük! Mondja meg nekik, mit akar! – Nincs miről tárgyalnom velük. A telefon szinte megállás nélkül csörgött. Egy idő után Lydia azt kívánta, bárcsak abbahagyná, és az emberek is eltűnnének odakintről, hogy végre aludhasson, és egy pillanatra megfeledkezhessen erről az őrületről. Kimerültségtől égő szemmel nézte a padlótól a mennyezetig érő ablakot. A hold magasan járt az égen, és éppen most tűnt el az egyik felhő mögött. Ugyanez az égitest ragyogott felettük tegnap éjjel is, és holnap este ismét feljön. Csak arra tudott gondolni, hogy még sokszor szeretné viszontlátni. Élni akart. – Ki kell mennem a mosdóba. – Nem mégy sehova! – csattant fel Rico. – Intézd el a széken! – Kérem! – könyörgött Lydia. – Engedjen ki a fürdőszobába! – Tedd, amit mondd! – súgta oda neki Anton. – Nem tehetsz róla, nem kell szégyellned magad. – Nagyon kérem! – erősködött tovább a lány. – Menstruálok. Nem akarhatja, hogy… Lydia sejtette, hogy ezt az embert csak azzal lehet elbizonytalanítani, ha szembesíti a női mivoltával. Egy ilyen férfi ettől mindig zavarba jön. – Az ég szerelmére! Engedd már ki! – szólt a fickóra élesen Anton. A lány teljes szívéből hálát adott az égnek, amikor Rico végül bólintott. Alig érzett fájdalmat, amikor letekerte a kezéről a ragasztószalagot. Jelentőségteljes pillantást vetett Antonra, miközben a merénylő eloldozta a lábát. A szájával egyetlen szót formált: várj!
50
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
Tudta, hogy a fürdőszobában legfeljebb egy percig maradhat. Körülnézett valami használható tárgy után. Lehúzta a vécét, majd az egyik tubus samponból gyorsan rákent egy kisebb adagot a csuklójára. – Kifelé! – kiáltotta Rico türelmetlenül, és feltépte az ajtót. Elkapta Lydia karját, odavonszolta a székéhez, és újabb adag ragasztószalagot tekert a csuklójára. Közben szerencsére újra megszólalt a telefon, s emiatt a lány bokáját már elfelejtette megkötözni. – Miért nem veszi fel? – kérdezte Lydia. – Abból még semmi baja nem lehet, ha meghallgatja őket. – Nem érdekelnek az ajánlataik. – Attól még meghallgathatod őket – avatkozott közbe Anton. A lány már-már feladta a reményt, de aztán Rico mégis felvette a hallgatót, és kihangosította a készüléket. – Kérem, ne csináljon semmi ostobaságot! – hallatszott a telefonból John Miller rekedtes hangja. – Higgye el, megértjük a haragját, de… Lydia nem figyelte tovább a beszélgetést, inkább azon igyekezett, hogy minél hamarabb kiszabadítsa a csuklóját. Az olasz megint nagyot káromkodott, és dühösen levágta a kagylót. – Rico! – Anton hangja meglepően egykedvűen csengett. – Miért nem engeded el Lydiát, hogy nyugodtan beszélgethessünk? – Miért tenném? Talán csak nem pénzt akarsz ajánlani? – Ha azt akarsz, adok eleget. – Te tényleg azt hiszed, hogy pénzzel mindent rendbe lehet hozni? – kérdezte dühösen a londiner. – Még mindig bízol benne, hogy a kövér bankszámlád kihúz a csávából? Ezúttal azonban tévedsz! – kiáltotta, és újból megütötte a foglyát. – Akkor mit akarsz tőlem? – Látni akarom, hogy szenvedsz – válaszolta Rico ridegen. – Se többet, se kevesebbet. – Akkor legalább Lydiát engedd el! A lányon ismét úrrá lett a félelem. Cseppet sem érdekelte, hogy ővele mi lesz, de Antont semmi esetre sem akarta egyedül hagyni egyre kegyetlenebben viselkedő kínzójával. – A nő itt marad – jelentette ki Rico határozottan. – Mi hasznod belőle? – kérdezte Anton. Sápadt arcán végigcsorgott a vér, és a köntöse gallérja is vörösre színeződött. – Azt mondtad, látni akarod, hogy szenvedek. Tessék! De Lydiára ehhez semmi szükséged. Azonkívül a rendőrség is elnézőbb lesz veled, ha szabadon engeded… – Még mindig nem figyelsz rám! – ordította magából kikelve Rico. A szemében düh és gyűlölet szikrázott. – Szenvedned kell! – Megértettem. Antonnak egyetlen arcizma sem rándult. Ez a nyugalom azonban csak még tovább fokozta Rico bosszúvágyát. – Nem hiszem. – Jó. Akkor próbállak megérteni. Lydia látta, hogy a férfi a rosszulléttel küzd. Sűrűn pislogott, és szemmel láthatóan igyekezett leküzdeni a fájdalmat és a kimerültséget. Az ajka kiszáradt és feldagadt, a homlokán gyöngyözött az izzadság. Mindemellett pedig a vérvesztesége is elég jelentékeny lehetett már. Cselekednie kell, mert ha nem tesz semmit, Antonnal nem golyó fog végezni, hanem a lassú kínhalál, gondolta Lydia.
51
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– El kell állítania a vérzést – szólalt meg. – Kérem, kösse be a sebeit, mert így túl sok vért veszít! – Fogd be a szád! – csattant fel Rico. Lydiát az arcán érte az ütés, de túlságosan kába volt ahhoz, hogy fájdalmat érezzen. – Fogalmad sincs, mit jelent a szenvedés, Anton Santini! Ezért most megmutatom neked. A szenvedés azt jelenti, hogy végig kell nézned, ahogyan valaki, akit szeretsz, fokozatosan elveszíti az önbecsülését. Cara minden éjjel sírt, és nekem tétlenül kellett néznem… – Beszélj olaszul! – mondta rekedt hangon Anton. – Miért? – kérdezte Rico. – Attól félsz, hogy ez a nő megvet majd téged, ha megtudja az igazságot? – Beszélj olaszul! – ismételte meg a másik hangosan. A helyzet már-már robbanásig feszült. Lydia most először látott félelmet a férfi szemében, amióta Rico túszul ejtette őket. – Neki semmi köze ehhez az egészhez… – De igenis van! Ez a nő fontos a számodra, még saját magadnál is fontosabb. A testvérem sohasem jelentett egy fikarcnyit sem neked. Ezért kell szenvedned. – Rico Lydia mellének szegezte a revolverét. A fém hideg érintése azonban semmi sem volt ahhoz az undorhoz képest, amelyet a lány akkor érzett, amikor a londiner lassan végighúzta az ujját az arcán, egészen az alsó ajkáig. – Meg kell adni, egész jó kis nő… – Ne érj hozzá! – üvöltötte Anton. Rico szeme már közvetlenül Lydia előtt parázslott. – Mondd el neki! Mondd csak el neki, mennyire szeretted a testvéremet! Megígérted neki, hogy mellette leszel, és elveszed feleségül. Mesélj neki az örömkönnyekről, amelyeket akkor ejtettél, amikor megszületett a fiad, és először fogtad a kezedbe! – Meg tudom magyarázni… – Akkor rajta! – fröcsögte a másik. – Magyarázd meg, miért léptél le, amikor a fiad beteg lett! Azt mondtad Carának, hogy még nem készültél fel az apaszerepre, és egy nyavalyás csekkel szúrtad ki a szemét. Ezt magyarázd meg, ha tudod! Lydia sokkal jobban félt Anton válaszától, mint a fegyvertől. Ez nem lehet igaz. Az a férfi, akibe végzetesen beleszeretett, nem lehetett olyan kegyetlen, hogy magára hagyjon egy nőt és a beteg gyermekét… – Nem tudom megmagyarázni – mondta elfúló hangon a férfi. – Gyűlöllek, Santini! Azóta követem minden lépésedet, amióta elmentél. Csak a megfelelő pillanatra vártam. – Miért éppen itt? – Anton mély lélegzetet vett. – És miért pont most? – Megszégyenítetted a testvéremet. Melbourne ideális hely. Többé nem hozol szégyent a falunkra, erről gondoskodom! – Te beteg vagy, Rico. Segítségre van szükséged. Ennek nem lesz jó vége, a dolgok nem így működnek. – Csakhogy nekem erről más a véleményem! Felfordul tőled a gyomrom, Santini! Lelkem mélyéből megvetlek azért, ahogy a testvéremmel és gyereketekkel bántál. Nagyon régóta várok erre a pillanatra… – Ezt akkor sem úszod meg – vágott a szavába Anton. – A szálloda tele van rendőrökkel. – De hiszen beteg vagyok – vigyorodott el gonoszul a londiner. – Te magad mondtad. Hogy lehetnék felelős a tetteimért, ha azt sem tudom, mit teszek? – Engedd el Lydiát! Vele kapcsolatban teljesen melléfogtál. Ő nem a szeretőm, hanem egy szolgálatban levő rendőr… – Hazudsz! – Nézz csak be a párna alá! Ott a fegyvere. Ez a nő nem tartozik hozzám. Azért fizetik, hogy megvédjen. Nekem teljesen mindegy, mit hiszel, én mindenképpen halott ember 52
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
vagyok. De gondolkozz egy kicsit! Rendőrgyilkosságért fognak bíróság elé állítani. Pedig Lydia tényleg semmit sem jelent a számomra. – Ahogy a testvérem sem jelentett? – Pontosan – felelte Anton, keményen állva kínzója tekintetét. – Rico! Az ajtó túloldalán felbömbölő megafon hangjára valamennyien összerezzentek. A következő pillanatban pedig a telefon is csörömpölni kezdett. A merénylő szemmel láthatóan megzavarodott. Bizonytalanul lóbálta a fegyverét, és igyekezett rendezni a gondolatait. Lydia tudta, hogy a fickó nem sokáig fogja bírni a ránehezedő nyomást. Kétségbeesetten igyekezett kiszabadítani a kezét, mit sem törődve a fájdalommal. A ragasztószalag lassan engedett. – Van valaki a telefonnál, aki beszélni szeretne magával – hallatszott most a hangszóróból, de a londiner csak egy artikulálatlan ordítással válaszolt. – Rico… A megafonban egy sírós, női hang szólalt meg. Olaszul beszélt, és próbálta meggyőzni Ricót, hogy menjen a telefonhoz. A férfi minden egyes szótól egyre izgatottabb lett. Vadul gesztikulálva járkált fel-alá a szobában, és összefüggéstelenül mormogott valamit maga elé. Lydia azt szerette volna, bárcsak mindenki elmenne, és egyedül kellene megoldania ezt a helyzetet. Most már nem is a merénylő nyugtalansága aggasztotta, hanem Anton viselkedése. A férfi elveszítette eddigi önuralmát, az arcán könnyek folytak végig. Az az olasz nő ott a hangszórónál biztosan Cara… Rico végül akkorát rúgott a telefonba, hogy a készülék átrepült a szobán. Aztán letérdelt, és felvette a földről. Lydia egy pillanatra azt hitte, hogy nemsokára véget ér a rémálom, és Cara rendbe hoz mindent. Anton azonban elvette tőle a reményt. – Hagyd a fenébe! – kiáltotta oda Ricónak. – Ne őt hallgasd meg, hanem engem! – Anton! – suttogta rémülten Lydia. – Ricónak beszélnie kell a testvérével… – Maradj csendben! Neked ehhez semmi közöd! Lydia úgy görnyedt össze a székén, mintha megütötték volna. Anton szavai teljesen összezavarták. – De nincs ám! – förmedt rá Rico is gúnyosan. – Mondtam már, hogy fogd be a szád! Ebben a hangzavarban nem tudok gondolkodni! – Egyszerűen képtelen csendben maradni – toldotta meg az előbbieket Anton. – Egész idő alatt csak kritizál, és elő akarja írni, mit tegyek. Lydia hirtelen rádöbbent, hogy a férfi továbbra is ura a helyzetnek. Megpróbálja megmenteni, és ki akarja juttatni a szobából, mielőtt Rico végképp összeomlik. Ha a fickó beszél Carával, neki már nem szabad a lakosztályban lennie. A lány azonban nem akart kiszabadulni – legalábbis ezen az áron nem. Neki az a feladata, hogy megvédje Antont, semmiképpen sem hagyhatja hát magára ezzel a kiszámíthatatlan őrülttel. Azonkívül ez a taktika csak ronthat a helyzeten. Ricónak muszáj beszélnie Carával, mert úgy fest, egyedül ő képes hatni rá. – Na gyerünk, öreg! Készíts ki, ha tudsz! – váltott hirtelen hangot Anton. – Ne hallgass Carára! Ne hagyd, hogy lebeszéljen arról, amit tenni készülsz! Küzdj meg velem, mint férfi a férfival! – De igenis, beszéljen vele! – kiáltotta élesen Lydia, és könyörgő pillantást vetett a védencére, miközben továbbra is a ragasztószalaggal küszködött. – Miért hallgatna egy olyan emberre, aki elhagyta a saját gyerekét? – A vád rettenetes volt ugyan, de ki kellett mondania. Ez volt az utolsó esélyük. – Kérem, hallgassa meg, mit akar mondani Cara!
53
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
A szalag végre-valahára engedett annyit, hogy kiszabadíthatta belőle a kezét. Tudta, hogy azonnal cselekednie kell, különben mindannyiuknak vége. Egyetlen ugrással rávetette magát Ricóra, és mindketten a földre zuhantak. A lendülettől beverte a fejét a padlóba, de az éles fájdalom ellenére is minden erejével azon küzdött, hogy a másiktól elvegye a fegyvert. Mégis eldördült néhány lövés, és Lydia rémülten felkiáltott, amikor meglátta, hogy Anton teste a földre zuhan. Mindössze annyit tehetett, hogy Rico kezét a feje fölé feszítette. Még akkor sem eresztette el, amikor hallotta, hogy a többiek betörik az ajtót, és berontanak a szobába. Amikor Kevin megnyugtatóan megpaskolta a vállát, még mindig a merénylő kezét szorongatta. Főnöke hangját már csak a távolból hallotta, de annyit azért megértett belőle, hogy elmúlt a veszély. Addig azonban nem engedett a szorításán, míg el nem feketedett előtte a világ.
54
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
12. FEJEZET – Ne aggódj, nem történt semmi komoly bajod. Graham hangja ismerősnek, mégis valahogy idegennek tűnt. Ahogy aztán kitisztult kissé a látása, egyszerre minden az eszébe jutott. – Eltaláltak? – Szerencsére nem. Egy kis ideig eszméletlen voltál. Alaposan beverhetted a fejed, mert kaptál egy enyhe agyrázkódást is. – És Anton? – kérdezte a lány remegő hangon. Bármennyire félt is a választól, tudnia kellett, mi van vele. Fülében még mindig visszhangzottak a pisztolylövések és a szobában összevissza repkedő golyók sivítása. Újra hallotta azt a tompa hangot, amellyel Anton élettelen teste a földre zuhant. És hallotta a csendet is, amely azután következett. – Jól van, illetve hamarosan jobban lesz. Az előbb varrták össze, és infúziót is kap… – Eltalálták? – Nem. A golyó éppen csak súrolta a karját. – Igazat mond – hangzott fel a háttérben Anton jellegzetes akcentusa. Még a zöld kórházi egyenruhában is remekül festett. Az orra betört, és az arcát össze kellett varrni, de így is ellenállhatatlan volt. – A merénylővel mi történt? – fordult Lydia újra Graham felé. – Egyelőre a fogdában van. Ez a legkevesebb, amit megérdemel. Már a hívásotok előtt is tudtuk, hogy nagy a baj. Kiderült róla, hogy többször állt már pszichiátriai kezelés alatt, és ugyanabból a faluból származik, mint Mr. Santini. Éppen figyelmeztetni akartunk benneteket és erősítést hívni, amikor telefonáltatok – mondta nehezen elfojtott dühvel a férfi. – Ha rajtam múlna… – Az az ember beteg! – vágott közbe a lány. – Tőlem ugyan ne várjon együttérzést! – válaszolta Graham, és megfogta a lány kezét. – Volt néhány pillanat, amikor azt hittem, hogy elveszítelek… Lydia kiszabadította a kezét, és mélyen a szemébe nézett. – Te már nagyon régen elvesztettél engem. – Nem tudod, mit beszélsz – csóválta meg a fejét Graham. – Kimerült vagy. Rettenetes, min mentél át. Majd néhány nap múlva… – Akkor is ugyanez lesz a véleményem. Lydiának egy cseppet sem esett nehezére közömbösnek maradni Graham iránt. Már semmit sem érzett iránta. A legnehezebb dolog azonban még hátravolt. El kell búcsúznia valakitől, akit viszont egy egész életen át szeretni fog. Bátortalanul Antonra nézett, a varratra az arcán, feldagadt szájára és a lila véraláfutásokra. – A zöld szín nem áll jól neked… – Elhiheted, hogy nem szeretném sokáig hordani. – A férfi fanyar mosolyra húzta a száját. – Hallottam, hogy Rico felől érdeklődtél… – Tudom, hogy nem kellene annyit foglalkoznom vele – hunyta le egy pillanatra Lydia a szemét. – De az a férfi beteg. – Méghozzá nagyon – helyeselt Anton. – Úgy tűnik, minden lépésemet követte. Mindegyik hotelben dolgozott néhány hónapot, amelyikben később én is megszálltam. – Spanyolországban is járt? – Persze. Ahogy New Yorkban is. 55
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
A férfi értetlenül csóválta meg a fejét. – Nem csoda, hogy nem ismertem fel. Úgy nézett ki, mint bármelyik londiner. Lydia nagyon szerette volna részletesen is megtudni ennek az egész borzalomnak az okát, de még mindig nem érezte magát elég erősnek ahhoz, hogy szembenézzen az igazsággal. – Felhívtam a pszichiáterét Firenzében. – Firenzében? – Igen. Egy ideje odaköltözött. Ezenkívül szereztem neki egy jó ügyvédet is. Meg fogja kapni a szükséges segítséget. A lány alig várta, hogy Anton meghazudtolja Rico állításait. Hogy tőle hallhassa, ez az egész csak egy őrült fecsegése volt. – Angelina éppen az előbb ment el, hogy megváltsa a repülőjegyemet. Minden jót kíván neked is… – De hiszen meglőttek! Gondolnod sem lenne szabad a repülésre. – Az a seb egyáltalán nem vészes – mondta Anton, majd leült az ágy szélére, és elgondolkodva simogatni kezdte Lydia kezét. – A golyó éppen csak súrolta a karomat. Tulajdonképpen nem is éreztem, de annyi vért veszítettem, hogy elájultam. Az utolsó, amit hallottam, a te kiáltásod volt. Azt hittem, meghaltál… – Én pedig azt, hogy te – suttogta reszkető hangon a lány. – De szerencsére mindketten jól vagyunk. – Nem, ez sajnos nem igaz – nézett Lydia szemébe Anton, és a lány pontosan tudta, hogy nem arról a rémálomról beszél, amelyet az előbb éltek át, hanem arról, amelyik ezután következik. – Még ma Rómába kell repülnöm. – Lehetetlen! Gyenge vagy még hozzá… – Jól vagyok – bizonygatta Anton. – Első osztályon repülök, és egész úton aludni fogok. Hamarosan indulnom is kell. Vár rám még egy kis elintéznivaló. Lydia megtörten dőlt vissza a párnára. Egyre csak az járt a fejében, milyen szörnyű lesz az élet Anton nélkül. De ahhoz képtelen volt összeszedni az erejét, hogy feltegye azt a rengeteg kérdést, amelyek a fejében kavarogtak. Vége. Ennek a mesének egyszer s mindenkorra vége… A férfi sajnálkozva elmosolyodott, és gyengéden megsimogatta Lydia arcát. – Szerintem ez a dolog úgysem működött volna közöttünk sokáig. A lány a legszívesebben ellökte volna a kezét. Milyen jó lett volna visszavágni azzal, hogy igaza van. Hogy valóban képtelen lenne egy olyan férfival élni, aki eltaszította magától a gyerekét. De egyszerűen nem tudta megtenni. A szeme megtelt könnyel, és néma sóhajjal lehajtotta a fejét. – Azt hiszem, tovább kell keresgélned – szorította meg Anton búcsúzóul a kezét. – Mit kellene keresnem? – Azt a férfit, aki képes elfogadni téged a munkáddal együtt. Én ugyanis… – Anton egy pillanatra elhallgatott. Lehunyta a szemét, és újra felidézte magában azt a poklot, amelyet nemrég jártak meg. – …azt hiszem, képtelen vagyok rá. Lydia elfordult. – Nincs is rá szükség! A te problémád nem én vagyok. És most menj el, kérlek, nem kell semmit sem mondanod. – Felkészültél a megbeszélésre? – kukkantott be Maria a mosdóba, ahol Lydia éppen hideg vízzel mosogatta az arcát. – Persze. Egy perc, és ott leszek. Amikor az ajtó becsukódott, a lány megtörölközött, majd vett egy mély lélegzetet, és bement a konferenciaterembe. 56
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Van itt valami a hölgyeknek – szólalt meg Kevin, miután Lydia elfoglalta a helyét. – Felbukkant egy új strici, aki rettentően zavarja a környéken lakókat. Kiküldünk valakit megfigyelésre. – Hogyan képzeled az akciót? – kérdezte Graham. – Ami azt illeti, nem éppen veszélytelen. Ti is tudjátok, hogy mostanában sok volt a lövöldözés arrafelé. Természetesen szükség lesz néhány olyan kollégára, akik biztosítani tudják a területet. – Én vállalom – emelte fel Maria a kezét. Nyilvánvalóan arra számított, hogy Lydia is hasonlóan cselekszik. A barátnője azonban meg sem mozdult. A megbeszélés hátralevő részében feltett ugyan egy-két fontos kérdést, sőt olykor még jegyzetelt, és a munkatársai viccei közül is nevetett néhányon, de egyébként teljesen magába zárkózott. Miután a csoport feloszlott, és mindenki kifelé tülekedett, Kevin odahívta magához. – Minden rendben van, Lydia? – Természetesen – válaszolta a lány megkönnyebbülve, amiért főnöke a keresztnevén szólította. A beszélgetés ezek szerint magánjellegű lesz. – Tudom, hogy arra számított, én is jelentkezem a feladatra. Normális körülmények között… – Túszul ejtették – vágott a szavába Kevin megértően. – Kikerülhetetlen, hogy ennek következményei legyenek. – De azóta már több mint hat hét telt el! Gondolatban mégis újra és újra átélem. – Hat év múlva is ez lesz a helyzet, higgye el! – válaszolta nyugodtan a felettese. – Talán egyre ritkábban fog az eszébe jutni, de teljesen sohasem tudja kitörölni az emlékezetéből. Igazság szerint Lydia is ettől félt a legjobban. Hogy képtelen lesz maradéktalanul feldolgozni a történteket, s egy-két mozzanat élete végéig elkíséri. Kevin azt hitte, megérti őt, de tévedett. Ahogy a pszichológus elől, úgy előle is elrejtette a fájdalmát. – Tudja, Lydia, idebent mindannyian bátrak és jókedvűek vagyunk. Odakint azonban másként áll a dolog. Magát megkötözték, és fegyverrel fenyegették. Egy pillanatig sem kell szégyellnie, hogy nem tudta túltenni magát az eseten. Jár még a pszichológushoz? – Elmentem néhány alkalommal… – A lány szemét elfutotta a könny. – Igazán kiváló szakember. Mégis úgy érzem… – Hogy nem érti meg magát igazán? Lydia csak bólintani tudott, mert képtelen volt megszólalni. – Menjen haza! – mondta Kevin határozottan. – Vegyen ki egy szabadnapot. Sőt inkább vegye ki az egész hetet. Annyi időt kap tőlem, amennyire csak szüksége van. – Már voltam szabadságon. Akkor azt hittem, jobb lesz, ha visszajövök… – Na és bevált? – Egy ideig igen… – nyelt nagyot a lány. – Az a helyzet, hogy… – Menjen haza! – ismételte meg Kevin, és ez már nem javaslat volt, hanem parancs. – És azután? – Adjon egy kis időt magának! Lydia leszállt a villamosról, és elindult hazafelé. Kimerülten botorkált a végtelen, szürke szalagnak tetsző járdán, és hunyorgott az erős napfényben. Nem volt kedve átmenni a túloldalra, pedig ott az út menti fák kellemes árnyékot vetettek. Az elmúlt hetekben értette csak meg, miért nem tudott megbarátkozni Anton az ő munkájával. Rájött, milyen természetű az a félelem, amit a férfi érzett, hiszen ő maga is ugyanazt élte át a hotelszobában. És éppen ez a félelem volt az oka annak, hogy lassan megérett benne a döntés: feladja az állását. 57
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
Amióta elindult a munkahelyéről, egy vers járt a fejében. Évekkel ezelőtt kívülről tudta. Az eleje nem jutott eszébe, de a vége igen. Szép volt szeretni téged, de még édesebb a gyűlölet, amit most irántad érzek… Találó sorok. A gyűlölet jobb a szomorúságnál. Azonkívül az sem ártana, ha nem saját magában keresné a hibát, hanem Antonban. – Lydia! A lány biztos volt benne, hogy csak a képzelete játszik vele. Ezért aztán meg se fordult, csak megrázta a fejét, és beillesztette a kulcsot a zárba. – Lydia! Ezek szerint mégsem képzelődött. Hitetlenkedve megfordult. Álmaiban Anton mindig öltönyt viselt, és makulátlanul nézett ki. Most azonban pólóban és farmerben állt előtte, borotválatlanul, borzas hajjal. Mégis jobban festett, mint valaha. – Azt hittem, Olaszországban vagy… Maga is meglepődött azon, milyen nyugodt a hangja, pedig a szíve majdnem kiugrott a helyéből. Kinyitotta az ajtót, és bevezette a férfit a nappaliba. Amikor Anton nézegetni kezdte a falon lógó bekeretezett fényképeket, megint zavarba jött. Hosszú idő telt el az utolsó portörlés óta. – Ott is voltam. Lydia némán összeszedte a díványon heverő újságokat, hogy a férfinak helyet csináljon. – Meglátogattam a családomat. – Carát is? – Igen, őt is – felelte Anton. – Veled mi történt azóta? – Dolgoztam. Rengeteg munkánk van, mint általában mindig. A szállodai eset után kivettem néhány nap szabadságot, de nem segített. Csak ültem, és sajnáltam magam. Egyfolytában a történtek jártak a fejemben. – Meg nyilván az is, ami még történhetett volna… A lány sejtette, hogy Anton most nem kettőjükre, hanem Ricóra utal. Minél többször pergette le maga előtt az eseményeket, annál inkább rádöbbent, mekkora szerencséjük volt. – Tudtam, hogy csak úgy jöhetek rendbe, ha visszamegyek dolgozni. Hogy úgy mondjam, újra lóra kellett ülnöm. – Miféle lóra? – Csak egy beszédfordulat. Ha az embert ledobja a ló, minél előbb újra nyeregbe kell szállnia… – Most már értem – mosolyodott el a férfi megkönnyebbülten. – Egy pillanatig azt hittem, hogy átmentél a lovasrendőrséghez. Bár ha jobban belegondolok, a te munkád gyalog is éppen elég veszélyes. – Ez igaz… Lydia szavait hosszú, nyomasztó csend követte. Mindketten arra vártak, hogy a másik megszólaljon. A lány nagyon szerette volna, ha Anton végre elmondja, miért jött, mert még a rossz hírrel is többet tudott volna kezdeni, mint ezzel a másfél hónap óta tartó semmivel. – Hogy van Dario? – vágott bele a dolgok közepébe. A férfi arcából egy pillanat alatt kifutott a vér. – Remekül – felelte vontatottan. – Cara mutatott róla néhány fényképet. Nyitottam neki egy számlát, ahonnan majd fizetni tudják a tanulmányait… – Csodálatos – húzta el a lány keserűen a száját. – Szóval, csak meglobogtatod a csekkfüzetedet, és máris minden rendbe jön. – Lydia… 58
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Ne is próbáld meg tisztára mosni magad! Minősíthetetlenül cselekedtél, amikor elhagytad a fiadat. A lány heteken keresztül töprengett azon, mi oka lehet egy apának arra, hogy elhagyja a gyerekét, de semmiféle magyarázatot nem talált. Most azonban olyan választ kapott, amilyenre még a legvadabb álmában sem gondolt volna. – Dario nem az én fiam – hajtotta le Anton szomorúan a fejét. Ebben a rövid mondatban annyi bánat volt, hogy Lydia másodpercekig szóhoz sem jutott. A férfi fájdalma teljesen őszintének tűnt, ő pedig éppen elég kihallgatáson vett már részt ahhoz, hogy tudja, mikor mondanak igazat az emberek. A hazugság bonyolult és nehezen átlátható, mégis könnyen kicsúszik az ember száján. Az igazságot azonban a legtöbben képtelenek kimondani – kivált akkor, ha az fájó. – Ezért nem akartam, hogy Rico a telefonhoz menjen. Ezért kellett volna rám hallgatnia, nem pedig rád. Tudtam, hogy ha Cara felfedi előtte az igazat, végképp kiszámíthatatlanná és még veszélyesebbé válik. Lydia leült Anton mellé, és megfogta a kezét. Biztos volt benne, hogy a férfi most először beszél ezekről a dolgokról. – Hosszú ideig azt hittem, hogy Dario az én fiam. Cara hagyta, hogy úgy bánjak vele, mint a saját gyermekemmel. És én tényleg nagyon szerettem Dariót… – Anton szája megrándult, és ökölbe szorította a kezét. – Két évvel ezelőtt kezdődött ez az egész. Elmentem négy hét szabadságra – folytatta látszólag közönyösen, de Lydia érezte, mennyire feszült. – Soha nem volt még ennyi szabadidőm. Váratlanul visszamondták egy amerikai tárgyalást, mert valaki megvette az orrom előtt azt a szállodát, amelyikre nekem is fájt a fogam. Hirtelen üres lett a naptáram. Úgy döntöttem, hogy hazamegyek. Habár Olaszországban lakom, ritkán térek vissza a szülőfalumba. – A férfi arcvonásai lassan kisimultak. – Az anyám két dologhoz ért igazán: a főzéshez és a beszédhez. Csodálatos asszony. Körülbelül egy hét alatt mindent megtudtam famíliánk valamennyi tagjáról. Aztán a barátairól kezdett el mesélni. Felhívta a figyelmemet az egyik falubeli családra. A legidősebb fiút már régóta a pszichiátrián kezelték. A családnak egyre kevesebb pénz jutott a gyógyíttatására, de ahhoz túlságosan büszkék voltak, hogy mástól kérjenek. – Rico? Anton bólintott. – Az egyik firenzei klinikán különleges gyógymódot alkalmaznak, amely állítólag igen sikeres. A családnak azonban nem volt betegbiztosítása, és elszállítani sem tudták a fiút. Meglátogattam őket, hogy kiderítsem, mit tehetnék értük. Az anyám jó barátságban volt velük, sokat segítettek egymásnak. – A férfi hangja annyira elhalkult, hogy csak nehezen lehetett megérteni. – Így ismertem meg Carát. Ő Rico húga, és én azt hittem… – Szerelmes lettél? Lydia tulajdonképpen nem akarta feltenni ezt a kérdést, de a féltékenység mégis kimondatta vele. – Az csak két évvel később történt – rázta meg a fejét Anton. – Akkor ismertem meg a szerelmet, amikor veled találkoztam… Ennél szebb vallomást Lydia nem is hallhatott volna, de igazán örülni még mindig nem tudott. Ahhoz túl sok volt még a nyitott kérdés. – Három hetet töltöttünk együtt, de az ügynek nem lehetett folytatása. Cara nem akarta elhagyni a faluját, én pedig képtelen lettem volna ott maradni. De addig mindketten egész jól éreztük magunkat… – Terhes lett? – Igen, de én nem tudtam róla. Az elutazásom után már nem tartottuk a kapcsolatot. Néhány hónappal később azonban felhívott. Azt mondta, végre összeszedte a bátorságát egy beszélgetéshez. Eddig próbálta titkolni a terhességét, de a jelek most már teljesen 59
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
egyértelműek… Mindkettőnk családja magán kívül volt. Azonnal hazarepültem. Megígértem Carának, hogy mellette leszek, és elveszem feleségül, mielőtt még a gyerek a világra jönne. – Elvetted? – Nem. A kicsi túl korán született. Nem volt időnk megszervezni az esküvőt. – Különben elvetted volna? – ráncolta össze a homlokát Lydia. – Pedig azt mondtad, hogy nem is voltál szerelmes… – De kedveltem Carát, és azt hittem, az én gyermekemet hordja a szíve alatt. Sokan oltár elé álltak már ennél banálisabb ok miatt is. Végül mégsem lett esküvő. – A férfi egész teste megfeszült, ahogy gondolatban újra átélte az eseményeket. – Carát azonnal bevitték a kórházba. A gyerek kicsi volt, borzasztóan kicsi. Mégis azt mondtam az ügyvédemnek, túl nagy ahhoz, hogy az enyém legyen. Azt tanácsolta, csináltassak apasági tesztet. – És megtetted? – Nem. Nem láttam értelmét. Úgy tudtam, hogy az én gyerekem, és teljes mértékben megbíztam Carában. – De hazudott – ingatta a fejét Lydia, akiben egyre inkább megerősödött az ismeretlen nővel szembeni ellenérzés. Anton némán bólintott, majd rövid szünet után folytatta az elbeszélést: – Miután Dario a világra jött, azonnal bevitték az intenzív osztályra. Négyhetesen transzfúziót kellett kapnia. Nagyon ritka a vércsoportja. Cara vére nem jöhetett szóba, de az orvos szerint az enyém talán igen. Levette a vért, és azt mondta, mindjárt el is végzi rajta a teszteket. Órákig vártunk az eredményre. Anton elsápadt, a szeme alatt sötét karikák jelentek meg. Tíz-tizenöt másodpercbe is beletelt, mire valamennyire összeszedte magát. – Sajnos azonban az én vérem sem volt megfelelő. Az orvos azt mondta, nem segíthetek Dariónak, mert nem is az én fiam… Lydia szíve elszorult a részvéttől. – Amikor kérdőre vontam Carát, kiderült az igazság. Mielőtt megismerkedtünk volna, viszonya volt egy nős férfival. Tudta, hogy apaként ő is szóba jöhet, de sokkal egyszerűbb volt úgy tenni, mintha Dario az én gyerekem lenne. – Kinek volt egyszerűbb? – tört ki Lydia hevesen. – Mindenkinek. Ha kiderül az igazság, az tönkretett volna egy köztiszteletben álló családot. Sohasem tudták volna lemosni a nevükről a szégyent. – És rád egyáltalán nem volt tekintettel? – Magam ajánlottam fel, hogy papíron a gyerek apja maradok. Carának azt kellett mondania, hogy nem éreztem magam elég érettnek az apaszerepre, és nem tudtam elviselni az ezzel járó kötöttségeket. Vállaltam, hogy anyagilag gondoskodom a fiúról. – De miért? – kérdezte értetlenül a lány. – Azok után, amit veled tett… – Carát el tudtam volna hagyni, Dariót viszont nem. Biztos akartam lenni abban, hogy nem fog hiányt szenvedni semmiben. Azért adtam pénzt Carának, hogy megfelelően gondoskodhasson róla. – De hát nem tartozol iránta felelősséggel – felelte Lydia, de amint kimondta a szavakat, már rá is jött, hogy tévedett. Egy olyan férfi, mint Anton, csak örökbe adhatja a szeretetét. – A kezemben tartottam! Amikor megszületett, én vágtam el a köldökzsinórt. Egész életemben fontos lesz a számomra, még akkor is, ha nem én vagyok az apja. – És Cara…? – Kibékültünk – mondta Anton halkan. – Már nincs köztünk harag. Cara csak félt, és tanácstalan volt… 60
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Ezért aztán megpróbált rászedni téged. Ne haragudj! – húzta ki a lány a kezét a férfiéból. – Nincs jogom ítélkezni feletted. Örülök, hogy ismét jóban vagytok. És remélem, mindketten nagyon boldogok lesztek! – Sikerült összehoznia egy halvány mosolyt. – Mindketten…? – ráncolta a homlokát a férfi. – Igazad van. Mindhárman… Lydia mindent megadott volna érte, ha Anton feláll, és egyszerűen elmegy. Akkor véget érne ez a kínos beszélgetés, és ő szabad utat engedhetne a könnyeinek. – Miért kellene együtt lennem Carával? – kérdezte meglepetten Anton. – Miből gondolod, hogy… – De hiszen azt mondtad, kibékültetek. – Ez még nem jelenti azt, hogy együtt maradok vele. – A férfi szeme felragyogott. – Mégis mit gondolsz, miért vagyok itt? – Nem tudom – tárta szét a lány tanácstalanul a kezét. – Talán azért, hogy velem is kibékülj? De ne fáradj, én egész jól megvagyok. – Valóban? Anton megfogta Lydia kezét, és alaposan végigmérte. A lány sápadt volt, ideges, és még a szokottnál is törékenyebbnek látszott. – Mit gondolsz, miért mentem el? Hát még mindig nem volt elég a megaláztatásból? Lydiának könnyek szöktek a szemébe. De nem akart Anton előtt sírni, arra később is lesz épp elég ideje, amikor egyedül marad. A torka azonban annyira elszorult, hogy egyetlen szót sem tudott kinyögni. – Miattad mentem el – szólalt meg rövid hallgatás után a férfi. – Azért hagytalak el, mert rettenetesen féltettelek. Ha egy perccel is tovább maradtam volna, elkezdtem volna könyörögni, hogy add fel a munkádat. Ezenkívül az anyámmal is beszélnem kellett Caráról, hogy megértse, mi történt… – Erre gondoltál, amikor az elintézetlen ügyeidet említetted? – nézett Lydia tágra nyílt szemmel Antonra. – Azt hittem, Carával akarsz találkozni. – Természetesen róla is gondoskodnom kellett, de annak az ügynek már egyszer s mindenkorra vége. Most, hogy minden tisztázódott, a történet összes szereplője megnyugodhat. Rico megkapja a szükséges kezeléseket, a két család pedig megtudta az igazságot. Legalábbis egy részét… – Csak egy részét? – Igen. Mert azt még senkinek sem mondtam el, hogy elhagyom az országot, és átveszem a cég ausztrál központjának a vezetését. Az anyám szíve nagyon gyenge, és ez a hír biztosan megviselte volna. – Elutazol? – suttogta döbbenten a lány. – Ráadásul még azt is el kell mondanom neki, hogy a jövendőbeli feleségem a rendőrségnél dolgozik. – A férfi tekintete megtelt melegséggel, és finoman a tenyerébe fogta Lydia arcát. – Azt hittem, ezt sohasem fogom tudni elfogadni. Azok után, amit átéltünk, elképzelhetetlennek tűnt, hogy dolgozni engedjelek, és végignézzem, amint… – Anton sehogy sem találta a megfelelő szavakat. – Veled akarok lenni – mondta végül egyszerűen. Lydiának ennyi is éppen elég volt. A könnyek patakokban folytak végig az arcán. – Az utóbbi hetekben sokat gondolkoztam… A lány pontosan tudta, Anton miről beszél. Ő is számtalan éjszakát töltött álmatlanul. Az elmúlt hat hétben sikerült más szemszögből megvizsgálnia az életét. És ennek eredményeképpen benne is sok minden megváltozott.
61
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Először arra gondoltam, hogy csak a büszkeség beszél belőlem. Milyen férfi az, aki hagyja, hogy a felesége ilyen foglalkozást űzzön? De ez már nem számít. Anton finoman végighúzta Lydia ajkán a hüvelykujját. A lány szerette volna elmondani, hogy most már megérti a viselkedését. És szeretett volna bevallani neki valami mást is, egyelőre azonban még tartotta magát. A férfi megérdemeli, hogy végighallgassa, hiszen éppen most tárta ki neki a szívét. – Képtelen voltam elviselni a gondolatot, hogy elveszítselek! Képtelen voltam elfogadni, hogy Rico vagy bárki más ilyesmit tehessen veled. Sőt esetleg még ennél rosszabbat is… Majdnem sikerült meggyőznöm magam, hogy az lesz a legjobb, ha elhagylak. Ha mindketten úgy éljük le az életünket, ahogy megszoktuk, ahogyan szeretnénk. Hat átkozott hétbe tellett, mire rájöttem, miért fáj ez a döntés. Hat iszonyúan hosszú hétre volt szükségem ahhoz, hogy rádöbbenjek, miért nem enyhül a fájdalom. Megértettem, hogy a legrosszabb már régen megtörtént: elvesztegettelek. – Elveszítettél – javította ki Lydia. Még mindig küszködött a sírással, de amint meglátta a férfi rémült arckifejezését, önkéntelenül is elmosolyodott. – Nem azt akartam mondani, hogy vége! Csak helyesbítettelek. Rossz szót használtál. Soha nem tudnál elveszíteni. Soha! Szeretni foglak, amíg csak élek. – Komolyan mondod? A férfi szeme boldogan felragyogott, és meg akarta csókolni Lydiát, de a lány gyengéden eltolta magától. Most ő volt soron, hogy közölje vele a döntését, amelyre hathetes töprengés után jutott. – Nem kell elmondanod az anyádnak, hogy a rendőrségnél dolgozom. – De én őszinte akarok lenni. – Én is. Nem tudom tovább folytatni a szolgálatot. Nincs meg hozzá a bátorságom. – Majd megjön újra – biztatta a férfi. – Adj magadnak még egy lehetőséget! Néhány hét múlva ismét a régi leszel. Lydia alig akart hinni a fülének. A férfi arra biztatja, hogy ne adja fel…? – Tudom, hogy érzel. Az ember szeretné megóvni azt, aki mindennél fontosabb a számára. – Remegő kézzel megfogta Anton kezét, és óvatos mozdulattal a hasára tette. Aztán szótlanul figyelte, amint a másik lassan megérti az üzenetet. – Egy… egy kisbaba? – hebegte Anton. – Igen, egy kisbaba – ismételte meg Lydia. – Nem fogadtam el az előléptetést. Amikor még csak magam miatt kellett aggódnom, bátran vállaltam a kockázatot. A helyzet azonban megváltozott… A múlt szörnyű eseményei végre elveszítették a jelentőségüket. Már semmi sem akadályozta a közös jövőt, s a lány biztos volt benne, hogy ebben a jövőben Anton valamennyiükre vigyázni fog.
62
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
UTÓHANG – Lydia! Anton hangja olyan sürgetően csengett, hogy Lydia kettesével vette a lépcsőfokokat, úgy rohant be a tágas nappaliba. Éppen csak le tudott fékezni a férje előtt, aki boldog büszkeséggel mutatott a karjában tartott kisbabára. – Azt hiszem, Alexandrának kibújt az első foga. – Ez csak tej – csóválta meg az ifjú anya a fejét, miután belenézett nyolc hónapos kislánya szájába. – Nem, ez egy fog – makacskodott Anton. – Tej – ismételte meg Lydia, és gyengéden letörölte a csöppség ínyén csillogó hófehér foltot. Kislánya ártatlan, varázslatos mosolya minden egyes alkalommal elbűvölte. Csakúgy, mint Anton. A férfi büszke és odaadó apa volt. Szívesen fürdette Alexandrát, sokat mesélt és énekelt neki, sőt még a pelenkázás sem okozott számára különösebb gondot. Csupán éjszakára fogadtak fel egy gyerekgondozót. Az este hét és reggel hét közötti időszak csak az övék volt, leszámítva az esti fürösztést és az éjszakai etetést. Tíz nappal Alexandra születése után Lydia átadott a férjének egy borítékot. Úgy vélte, hogy a múltbéli csalódások után megérdemli ezt a gesztust, még akkor is, ha ezúttal egy cseppnyi kétség nem volt egyikükben sem. Ünnepélyesen nyújtotta át a bizonyítékot, hogy Alexandra minden kétséget kizáróan a közös gyerekük. Anton azonban visszaadta a borítékot anélkül, hogy kinyitotta volna. – Azt hiszem, nagyon szerencsések vagyunk. És ezen az sem változtat, ha tényleg nem bújt még ki a foga – jelentette ki a férfi most meghatottan. – Igazad van – bújt oda hozzá Lydia, és boldogan figyelte a kislányát, aki az utolsó kortyokat itta ki a cumisüvegből. – Sok gyerek van, aki nem ilyen szerencsés… – sóhajtott fel drámaian Anton, és Lydia gyanakodni kezdett. – Nem szeretnél segíteni rajtuk? – Kiken? – Azokon a gyerekeken, akikkel rosszul bánnak, vagy akiket egyszerűen magukra hagytak… Ez a stílus egyáltalán nem volt jellemző Antonra. Lydia azonnal átlátott a szitán. Nyilvánvalóan nem a nézetei változtak meg, hanem belenézett az üzeneteibe. – Te elolvastad a leveleimet! – kiáltott fel felháborodva. – Csak egyet – ismerte be a férfi. – Véletlen volt. – Persze! – szegte fel az asszony az állát, de a következő pillanatban már el is pirult. Igaz ugyan, hogy Anton megszegte a magánéletükre vonatkozó megállapodásukat, de ő is úgy érezte, hogy valami tiltott dolgot követett el. – Nem szeretnéd inkább elmondani? – kérdezte a férfi megértően. – Kaptam egy állásajánlatot. Pontosabban behívtak egy felvételi beszélgetésre… Kevin néhány nappal ezelőtt felhívott, és megkérdezte, érdekelne-e a dolog. Aztán elküldött néhány e-mailt is a munkával kapcsolatban. Részmunkaidős állás… – Lydia vett egy mély lélegzetet. – Két vagy három hónap múlva kellene kezdenem a rendőrség ifjúságvédelmi osztályán. – Ezek szerint mégsem akarod feladni a munkádat, igaz?
63
Carol Marinelli
Zsaruszerelem
– Nem – ismerte be Lydia töredelmesen. – Semmi örömöt nem lelek a cipővásárlásban, ha nem kell eldugnom a blokkot. – De mi okod lenne rá? – kérdezte Anton értetlenül. – Ez olyan női dolog – válaszolta Lydia. – Néha szeretünk a tilosban járni… – Elkomolyodott. – Beismerem, elég önző dolog, hogy néha magára kell hagyom Alexet. De a felkínált munka igazán érdekes. Ráadásul sokkal biztonságosabb, mint az előző állásom. – Fegyver sem kell hozzá? Az asszony bizonytalanul felsóhajtott. – Nos, néha előfordulhat, hogy fegyverre is szükségem lesz. Te is hallgatod a híreket, és tudod, mi zajlik az utcán. De nem leszek állandóan felfegyverezve. – Akkor mégiscsak veszélyes… – Valamilyen szinten minden rendőri munka az, de ebben a feladatkörben nagyon sok örömöt lehet találni. Anton összeráncolt homloka elárulta, hogy még mindig nem békült meg teljes mértékben a helyzettel. Hosszasan nézte a kislányukat, aztán újra Lydiához fordult. – Megértelek. Szükséged van erre a munkára ahhoz, hogy újra teljes embernek érezhesd magad. Igazam van? – Igen – bólintott Lydia. – De csakis akkor vállalom, ha te is támogatsz benne. Mindkettőnknek áldozatot kell hoznia, még akkor is, ha részmunkaidőről van szó. Előfordulhat, hogy későn érek haza, mert bent kell maradnom az irodában… – Én is dolgozom – vágott a szavába Anton. Az asszony számított az ellenérvekre, azonban a férje ismét képes volt meglepetést okozni. – Tisztában vagyok vele, hogy az ember, ha állást vállal, sokszor nem maga rendelkezik a szabadideje fölött. Emiatt szükségtelén magyarázkodnod. – Akkor azt is tudod, hogy nem a pénz miatt megyek dolgozni, hiszen szerencsére nincsenek anyagi gondjaink. Azonkívül előfordulhat, hogy lesznek napok, amikor kiborít a munka, de ez mind nem ok rá, hogy tétlen maradjak. – Akkor vállald el! – mosolyodott el Anton. – Mindössze egyetlen feltételem van. – Na és mi lenne az? – vonta fel Lydia a szemöldökét. – Éjszakai műszakról szó sem lehet. Az asszony örömében legszívesebben a férje nyakába vetette volna magát. – Nos, legyen! – sóhajtott fel megjátszott komolysággal. – Még ezt az áldozatot is képes vagyok meghozni azért, hogy újra munkába állhassak… – Kénytelen leszel – szögezte le Anton. – Az éjszaka ugyanis egyedül a miénk.
64
