48
Camion Truck&Bus 2012/3 ▼ Buszvilág
Nemzetközi fórum ▼ Kiállítási körkép 4. rész
BUSWORLD 2011 – KORTRIJK Erősödő keleti offenzíva, műszaki- és környezetvédelmi felzárkózás Tudósításunknak ebben a részében néhány európai gyártó mellett, Törökország lesz a középpontban. Az EEV emissziós szint, a hibrid üzemmód és tisztán elektromos meghajtás egyre több gyártó kínálatában szerepel, hiszen csak így tudnak kilépni a világpiacra. Törökország ez év január 1-től léptette életbe az új járművekre érvényes Euro V-ös környezetvédelmi normát.
ALEXANDER DENNIS / UNVI Az egyedi építésű, jellemzően mini- és midibuszairól közismert, 1995-ben alapított spanyol Unvi midibuszai mellett két, felül nyitott utasterű, kimondottan városnéző célokat szolgáló, emeletes busz is látható volt. Ezeket a járműveket, az Unvi angliai leányvállalata építi át és az Alexander Dennis-szel
közös tervek alapján készülnek. A típus az Enviro400H szérián alapul, legfeljebb 4 méteres magassággal, elektromos mozgatású ponyvatetővel, a tipikus 2+2+0 ajtóelrendezéssel és túlnyomórészt balkormányos kivitelben. A 11 295 milliméter hosszú, 6745 milliméteres tengelytávú busz végig alacsonypadlós alsó szintjén 24 ülőhely és egy kerekesszékes hely van, fent 37 ülőhely található.
A két busz közül a standon, az MAN alvázra épülő változat volt EEV emissziós szinttel, ZF 6 HP típus automataváltóval, a szabadtéren lévő az Alexander Dennis saját alvázára épült, Cummins ISBe 4, négyhengeres, 4,5 literes, EEV-s, 185 lóerős motorral és az eddig leginkább csak a repülőgépiparból közismert BAE System által kifejlesztett és gyártott, párhuzamos hibrid hajtáslánccal. A 140 kilowattos motorgenerátor tölti a nano-foszfát technológiájú, lítium-ion akkumulátoregységet, amely könnyű, kis helyigényű és nagy kapacitással bír. A ZF AV 132 típusú portáltengelyt egy 175 kilowattos (238 LE) villanymotor hajtja. A teljesség kedvéért említjük, hogy az első futómű szintén közismert, ZF RL 75 A típusú, független felfüggesztésű, a fékek KnorrBremse gyártmányok, elöl-hátul 430 milliméteres féktárcsákkal. Az Alexander-Dennis hibrid alvázait alkalmazza még a Tata Hispano is az Area-széria esetében, az előző részben említett MAN alvázak mellett, piactól függően.
Alexander Dennis Enviro400H városnéző buszok az Unvi kivitelezésében, párhuzamos hibrid meghajtással és MAN alvázon EEV emissziós szinttel
FAST A vállalkozást még Paul Ringeard úr, szálloda- és étteremtulajdonos alapította 1910ben, Nantes városában. Már ekkor kisebb omnibusszal hoztavitte vendégeit a
szálloda és a vasútállomás között. Ötletét rövid időn belül jelentős forgalomnövekedés igazolta, mint a turisztikai üzlet első jelentős lépését. 1968-ban az unokák felhagytak a turizmussal és a helyközi-, közösségi közlekedésre, valamint az iskolabuszos szolgáltatásra koncentráltak. 1978ban már 500 járművel végezték a
szolgáltatást, ma 1500 járművel rendelkeznek. 1996-ban a Renault V.I.-vel és a Carrier karosszáló céggel közösen megszületett az első Fast autóbusz, – saját célra –, majd megkezdték az értékesítést is. 2005-ben megállapodtak a török Otokarral, a márka franciaországi és Benelux-államokbeli értékesítési jogáról. A jelenlegi gyártmány1–3. Starter L
BUSWORLD 2011 – KORTRIJK 48-54 busworld4.indd 48
1
2
3
2/28/12 12:30:00 PM
Buszvilág ▼ Camion Truck&Bus 2012/3
palettán már 8 típus szerepel, ebből hármat hoztak el. A Starter L 12,34 és 13,04 méteres hosszúsággal készül, két tengelyen, 6,15 és 6,85 méteres tengelytávval, kimondottan intercity forgalomra, 1+1+0 ajtókiosztással és középmagas, 860 milliméteres padlószinttel. Utasterében 55 ülőhely van, a szabad peronrészt a második ajtó előtt alakították ki. A második ajtó mögötti üléspár extra lábtérrel rendelkezik, fenntartva idős, beteg utasok számára. A hosszabb változatban ugyanilyen utastérnél 59 ülés van, a csomagtér 5,2, illetve 6,3 köbméteres. MAN járóképes alvázra épül, D 0836 LOH64 típusú, 6871 köbcentiméteres motorral, szériában Euro V, opcióban EEV szinttel, AdBlue nélkül, teljesítménye 290 lóerő, nyomatéka 1100 newtonméter. A sebességváltó ZF 6 fokozatú, kézi kapcsolású, Intarderrel. A Starter LE elővárosi és helyközi forgalomra alkalmas, alacsony belépésű konstrukció. A 12,8 méteres, 6,5 méteres tengelytávú, 1+2+0 ajtóelosztású busz szintén MANalvázas, az előbb említett paraméterekkel, de ZF EcoLife automataváltóval. Utastérben 51 ülő- és 25 állóhely van, az első ajtó mögött egy szintén növelt előterű üléspár van a rászoruló utasok számára, míg a második ajtóval szemközti kerekesszékes/gyerekkocsis peron van, 4 lehajtható üléssel. A Scoler 4 iskolabusz 12,6 méter hosszú, 6,2 méteres tengelytávon, 1+1+0 ajtóelosztással. A busz különlegessége az elöl „Z” alakú utasfolyosó, a kísérő pedagógus ülése középen, a buszvezető mellett van. Mögöttük balra eltolva, két, egymásnak háttal lévő négyes üléssor került elhelyezésre, de az első tengely után már a szokásos 2+2 üléselrendezéssel, a leghátsó sorban 5 üléssel. A második ajtónál kétoldali kapaszkodók segí-
49 2
1 1–2. Starter LE 3–5. Scoler 4 és belső tere, elöl szokatlan üléselrendezéssel
3
4
5
tik a gyerekek fel- és leszállását. Az utastér alapesetben 58+1+1 üléses, a második ajtó mögötti üléspár itt is növelt előterű, az ajtó előtti részen kerekesszékes peron esetén az ülőhelyek száma 54. 2,7 köbméteres csomagtere hátul van és az oldalfalak nyitása után hozzáférhető.
A DXi7, Euro V-ös motor (SCR-rel), 270 lóerős és 1010 newtonméteres nyomatékú, az első-hátsó tengelyekkel együtt a Renault Trucks gyártmányai. A váltómű ZF 6 fokozatú, kézi kapcsolású, a tartósfék Telma AD 72-00 típus és a fékpedálról is működtethető.
SOR
személyes – ebből 19 ülőhely – autóbuszt egy 120 kilowattos (163 LE) motor hajtja. A 172 kilowattóra kapacitású akkumulátor- u
A cseh gyártónál az idehaza is vendégeskedett 10,37 méteres, 6,32 méter tengelytávú, 1+2+2 ajtós, tisztán elektromos üzemű, városi autóbusz állt a középpontban. A 85
3 1–3. SOR EBN 10,5 elektromos városi busz. A teljes gépészet a busz hátuljában van
1 2
48-54 busworld4.indd 49
BUSWORLD 2011 – KORTRIJK 2/28/12 12:30:14 PM
50
Camion Truck&Bus 2012/3 ▼ Buszvilág
u egység legalább 130-160 kilométerre ele-
képpen figyelemreméltó fejlődés és akár 80 km/órás tempóra képes. A teljes töltéshez 7,5 óra szükséges 3 fázisú, 400 voltos feszültséggel, de egyórányi töltéssel már 25
gendő, de a gyár mérnökei szerint elővárosi vagy síkvidéki helyközi forgalomban már 250 kilométerre(!) is eljuthat, ami minden-
kilométer megtehető. Ez a napközbeni kiállások és vezénylés szempontjából fontos kérdés. A jármű önsúlya 9,8; össztömege 15,7 tonna és 19,5 collos abroncsokon fut.
LAZ
1
2
3
VOLGABUS Aktuális újdonságuk a 8,5 méteres, Ritmiksz (Ritmus) midi turistabusz volt, 24+1+1 sze-
Volga Ritmiksz
Cityrithm
4
mélyes utastérrel, kétajtós kivitelben, AviaAshok Leyland orrmotoros, járóképes alvázon. A hajtáslánc Cummins ISBe 4,5, Euro V-ös motor 160 lóerővel, 760 newtonméter nyomatékkal és 6 fokozatú, kézi kapcsolású ZF váltóval. A kiállításokon gyakran láthatjuk a 11,95 méteres, 2,55 méter széles, és csak 2,93 méter magas, 5,95 méter tengelytávú, 2+2+0 ajtós, az utolsó előtti üléssorig alacsonypadlós „Cityrithm”, 103 személyes városi buszt. Utasterében 31 normál és 4 peronülés van, azaz 68 állóhellyel rendelkezik. A különféle szintű és piaci igényű környezetvédelmi normákat Deutz motorokkal teljesíti, az EcoLife váltómű és a futóművek egyaránt ZF gyártmányok.
Az ukrán buszgyártó (egykor Lihacsov Avtomobil Zavod) városi-, elővárosi autóbuszait egységesen EEV besorolású erőforrásokkal kínálja, amelyek igény szerint lehetnek MAN és Deutz gyártmányok. Standjukon egy-egy 100 személyes, 12 méteres, 2+2+2 ajtós végig alacsonypadlós városi autóbusz szerepelt, egyikben 290 lóerős Deutz, a másikban 310 lovas, 1250 newtonméteres gázüzemű MAN motorral. Az erőátvitel mindkettőben ZF 6HP-502 típusú. A LAZ-kínálatban 10; 12 és 13,2 méteres, alacsony belépésű, valamint 12; 13,2 és 18,75 méteres, alacsonypadlós buszok is szerepelnek. A trolikból 12 méteres szóló és 18,75 méteres csuklós kivitel készül, végig alacsonypadlóval. 1–2. CityLAZ12LF – Deutz dízel és MAN CNG üzemű motorral 3–4. A belső tér azonos elrendezésű, csak színvilágában különbözött
ANADOLU ISUZU Három új autóbusztípussal és egy motorújdonsággal jelentek meg a világ egyik legrangosabb szakkiállításán. A gyár 4000 darabos éves kapacitással rendelkezik a midibuszok terén és 25 országban vannak jelen, kettő kivételével mindegyik az EU tagja. Autóbuszaik közös konstrukciós jellemzője az orrmotoros kialakítás. Kortrijkban volt a „buszos” premierje az Isuzu legújabb, teljes egészében saját fejlesztésű motorjának is, amelyeket az Isuzu N-szériás tehergépkocsijaiban is alkalmaznak. Adalékanyag nélkül teljesítik az Euro V-ös és EEV normákat. Az 5193 köbcentiméteres, soros, négyhengeres, változó geometriájú turbófeltöltővel szerelt erőforrások közös nyomócsöves üzemanyag-ellátó rendszerrel és folyadékhűtéses kipufogógáz-visszahűtővel rendelkeznek. A környezetvédelmi szinteket kipufogógáz-visszavezetéssel és szilárdrészecske szűrővel teljesítik. Háromféle teljesítménylépcsővel készülnek: 155; 190; 204 lóerővel, amit egységesen percenkénti 2600-as fordulaton teljesítenek. Legnagyobb forgatónyomatékaik
BUSWORLD 2011 – KORTRIJK 48-54 busworld4.indd 50
2/28/12 12:30:31 PM
Buszvilág ▼ Camion Truck&Bus 2012/3
1
1–2. Turquoise VIP 3–5. Novo Ultra
51
3
2 4
419; 513; 637 newtonméter, ezeket is egységesen, 1600–2600 perc/fordulat tartományban adják le. Az erőátvitelt szintén saját fejlesztésű és gyártású, 6 fokozatú, kézi kapcsolású váltóművek biztosítják, a Citimark esetében rendelhető extraként Allison 2100 automata váltómű. Az első modell a Turquoise VIP változata volt, bemutatva, hogy egy 7,72 méteres, 3,815 méteres tengelytávú buszban is lehet maximális komfortot nyújtani. Igaz, jelen
esetben csak 19+1+1 üléssel, 2+1 elrendezésben lehetséges. A WC-mosdó és konyhablokk hátul kapott helyet, 1+0+1 ajtóelosztásnál, a 4,2 köbméteres csomagtér nem változott. Erőforrásként a 190-es motorváltozat szolgál, a tartósfék Telma retarder. A Turquoise-széria egyébként 24–31 utasüléssel készül. 5
1–3. Novociti Ultra
1
3 2
48-54 busworld4.indd 51
A Novo Ultra kimondottan helyközi forgalomra készült, igény szerint 24–27 utasüléssel. A 7,27 méteres busz, 3,385 méteres tengelytávon 4,2 köbméteres poggyásztérrel rendelkezik. Motorja szintén 190 lóerős, a tartósfék Telma retarder. A Novociti Ultra ugyancsak 7,27 méteres, 3,385 méter tengelytávú, városi forgalomra tervezett, 55 személyes jármű, 20 ülő- és 35 állóhellyel. Az ülésekből 3 lehajtható kivitel, a hátsó, süllyesztett, mintegy 450 milliméteres padlószintű peronrészen. A jármű bár papíron 2+0+2 ajtóelrendezésű, a kéttagos ajtók nyílásai valójában nem szélesebbek, mint az egytagos ajtók, jellemzően 870– 890 milliméteresek. A hátsó peronrészre a kerekesszékes utasok kihajtható rámpán juthatnak fel. A busz erős negatívuma, hogy a hátsó tengely vonaláig magaspadlós, elöl féloldalas utasfolyosóval és az orrmotor fölött még külön dobogón vannak az ülések. Vajon hol van rá piac, a végig alacsonypadlós midik világában? u
BUSWORLD 2011 – KORTRIJK 2/28/12 12:30:41 PM
52
Camion Truck&Bus 2012/3 ▼ Buszvilág
BMC Két újdonsággal és kettő, már forgalomban lévő típussal jelentek meg. Az első, a 11,88
méter hosszú, 5,85 méteres tengelytávú, 2+2+2 ajtós városi Procity-nek a párhuzamos hibrid meghajtású változata volt. A dízelmotor 4,5 literes, négyhengeres, Cummins ISBe 4,5 EV, 185 lóerős, 700 newtonméteres, EEV-s változata hajtja meg a Siemens ELFA2 hibridrendszer 180 kilowattos generátorát és ez tölti a 48,6 kilowattóra teljesítményű akkumulátoregységet. A hajtott portáltengely, az egyik legújabb fejlesztésű, ZF AVE 130 típus, mindkét oldalán egy-egy 120 1 kilowatt teljesítmé-
1. Probus 850 2–3. Procity Hybrid 4–5. Alyos 6–7. Hawk
2
3
nyű, 600 voltról működő villanymotorral. A 90 személyes buszban 32 fix és két felhajtható peronülés, valamint 56 állóhely van. A másik újdonság, a 8,8 méteres Probus 850 turista kivitele, valójában 1+1+1 ajtóelrendezéssel, ahol a középső ajtó a kerekesszékes utas be- és kiszállásra szolgál, a poggyásztérbe épített, összecsukható emelőszerkezettel. Ez a modell 31 normál utasüléssel rendelkezik, folyosó oldali kartámasszal, italhűtővel és audio-video rendszerrel. A hajtáslánc Cummins ISBe, 6,7 literes, 285 lóerős, Euro V-ös motorból, 6 fokozatú, kézi kapcsolású ZF váltóműből és „Dana” hajtott tengelyből áll. A busz tengelytávja 4160 milliméter, emelőlift esetén 2,85 köbméteres poggyásztérrel, megengedett össztömege 12,9 tonna. Az intercity kategóriát a 11,9 méteres Alyos képviselte, 5,85 méteres tengelytávval és 55 utasüléssel, amely peronrész esetén 51re csökken. Az 1+2+0 ajtóelrendezés megkönnyíti a beemelő lift beépítését és használatát és a 4,2 köbméteres poggyásztér kapacitása sem csökken. Motorja 8,9 literes, Euro V-ös Cummins (ISL8,9), 320 lóerős teljesítménnyel, váltóműve automata, a ZF 6HPszériából. Az elővárosi kategóriát a 9,85 méteres, 4,4 méter tengelytávú, alacsony belépésű Hawk képviselte, 1+2+0 ajtóval. A 13,5 tonna össztömegű buszban 31 fix és 3 peronülés (felhajtható) van, a 36 állóhely mellett. Hajtáslánca a már említett elemekből áll: 285 lovas Cummins motor (Euro V), ZF 6HP automataváltó és Dana hajtott tengely. A BMC jelenleg 22 ezer darabos gyártáskapacitással rendelkezik, autóbuszai a világ 80 országban vannak jelen, az értékesítést 31 központ koordinálja.
OTOKAR
4 5
7
BUSWORLD 2011 – KORTRIJK 48-54 busworld4.indd 52
Az 1963-ban alapított gyártó ma 30 országban van jelen és ezúttal majdnem a teljes kínálatot felvonultatták, összesen 7 különböző típust láthattunk. A legkisebb városi, a mindössze 5890 milliméteres, 3100 milliméteres tengelytávú, 2130 milliméter széles, egyajtós, alacsony belépésű Centro C, 10 ülő- és 11 állóhellyel. A körülbelül 6,3 tonna össztömegű járművet a Dailykből és Ducatókból is ismert 3-literes motor, 146 lovas, 350 newtonméteres változata hajtja egy 5 fokozatú ZF automata váltón keresztül a hátsótengelyt. Elöl csak a hűtők vannak, az abroncsok 16 collosak. A Vectio C midi kategóriás, alacsony belépésű elővárosi busz, 1+2+0 ajtóval, 9165 milliméteres hosszúsággal, 4271 milliméteres tengelytávval. Utasterében 25 ülő- és 32 állóhely van, plusz egy fő kerekesszékkel. Erőforrása MAN D0836 LOH, 6,87 literes,
6
2/28/12 12:30:57 PM
Buszvilág ▼ Camion Truck&Bus 2012/3
250 lóerős, 1000 newtonméteres, a váltómű Voith Diwa 864.5 automata. Opcióként EEV emissziós szint és ZF EcoLife rendelhető. A 12 méteres, 5,9 méteres tengelytávú, 2+2+2 ajtóelrendezésű Kent C városi kivitel legfeljebb 104 utas szállítására alkalmas, magassága tetőklímával sem éri el a 3,2 métert. Üléselrendezéstől függően 24–33 ülőhely és 65–80 állóhely lehetséges. A kiállított modell 101 férőhelyes volt, 30 ülő- és 70 állóhellyel, beleszámítva egy mozgássérült utast is. Továbbá, az első ajtó mögött egy extra széles ülés van az arra rászorulók számára. Hajtáslánca 6 hengeres, 7150 köbcentiméteres, 290 lóerős, 1200 newtonméteres, EEV szintű Deutz motorból és szintén Voith Diwa 864.5 váltóműből áll. Most lépjünk át a helyköz kategóriára. Ennek első és legkisebb tagja a 7721 milliméter hosszú, 3866 milliméter tengelytávú Navigo U, ezúttal 1+1+1 ajtóval, a középsőnél kerekesszék-lifttel és kivehető két pár üléssel. Az alapkivitelnél 33 ülő- és 6 állóhellyel rendelkező buszban így 29 normál ülőhely marad, 36 fő kapacitással és 3,5 köbméteres csomagtérrel. Erőforrásként Cummins ISBe 4,5 motor szolgál 185 lóerővel és 700 newtonméter nyomatékkal, amit Allison automataváltó továbbit. Abroncsai 17,5 collosak. A Vectio U 9174 milliméter hosszú, 4460 milliméteres tengelytávval, 39 üléssel, szintén 1+1+1 ajtóval, középen emelőlifttel, valamint 3,5 köbméteres csomagtérrel. Az utasszám itt is 3 fővel csökken kerekesszék esetén. A gépészet ebben is 250 lovas MAN D0836 LOH motorból és Voith Diwa váltóműből áll. Az abroncsok 19,5 coll méretűek. A legnagyobb helyközi, a Territo U, 12,08 méter hosszú, 5,9 méteres tengelytávval, 1+2+0 ajtóelosztással, 4,5 köbméteres poggyásztérrel és 22,5 collos abroncsozással. Utastere 55+1+1 üléssel (ebből 4 peronülés) és 25 állóhellyel, valamint peronrésszel rendelkezik. Az emelőlift lépcső alá építhető. A hajtásláncot az erősebb, 290 lóerős MAN motor és ZF EcoLife automataváltó alkotja. A sort a kereken 10 méteres, 5 méteres tengelytávú, csak 2,41 méter széles és 3,25 méter magas, 1+0+1 ajtós, Vectio T turistabusszal zárjuk, amely 19,5 collos abroncsokon fut. Utastere 41+1+1 személyes, hátsó elhelyezésű WC-mosdó egységgel, csomagtere 5 köbméteres, össztömege 13,5 tonna. Ugyanazt a komfortot képes nyújtani, mint a nagy 12 méteres vagy a fölötti buszok, bár eleve nem a luxus kategóriát képviseli, de kidolgozása ennek a modellnek is minőségi, esztétikus. 2-3 napos hétvégi utak vagy „beutaztatós” csoportok ideális járműve lehet. Méretei miatt városnéző utakon is könnyedén mozog. A 290 lóerős MAN motorhoz 6 fokozatú, kézi kapcsolású ZF váltó tartozik, de Telma retarderrel.
53
3
1 1. Centro C 2. Vectio C 3. Terito U 4. Kent C 5. Navigo U 6. Vectio U 7. Vectio T
2
4
6
TEMSA A nálunk leginkább ismert török gyártó szintén a legtöbb modellt felvonultatók közé tartozott, 9 darab járművel. A Temsa autóbuszaiba piactól és típustól függően egyaránt alkalmaz MAN, Paccar és Cummins motorokat, ZF és Allison sebességváltókat, s gyakran Telma retardert, még akkor is, ha ZF Intarder-re lenne lehetőség. A futóművek javarészt a ZF-től valók, de típustól függően megtalálhatók még a Daimler, az MAN és a Voith gyártmányai is. A Busworld kiállítás kapcsán most az új, 12 méter fölötti méretlépcsők álltak a középpontban, valamint a már ismert típusok tovább fejlesz-
5
7
tett változatai. Meglepetés volt, hogy az Avenue LF városi buszuknak csak a szokványos dízel változatát hozták el, 2+2+0 ajtóelosztással, holott már létezik hibrid és CNG üzemelésű, háromajtós kivitelben is! A 100 férőhely, 33 ülő- és 76 állóhelyként oszlik meg. Motorja EEV-s Paccar PR228, 310 lóerővel és 1275 newtonméterrel, a váltómű 6 fokozatú ZF EcoLife. Ez a modell jobbkormányos, tipikusan 2+0+0 ajtós változatát a brit piacon már tartósan tesztelik. A Safari RD 13 és Safari HD 13 egyaránt a turista kategóriát képviseli, két tengelyen, 13 084 milliméteres hosszúsággal, 6900 milliméteres tengelytávval, 8,8, illetve 11 köbméteres csomagtérrel. A lényeges kü- u
BUSWORLD 2011 – KORTRIJK 48-54 busworld4.indd 53
2/28/12 12:31:09 PM
54
Camion Truck&Bus 2012/3 ▼ Buszvilág
u lönbséget a karosszéria 3230 és 3400
lift különbözteti meg. Az eredeti 53 ülőhellyel szemben 49 utasüléssel és középen szabad peronrésszel rendelkezik. Poggyásztere mindössze 100 literrel kisebb, 6,75 helyett, 6,65 köbméteres. A 9340 milliméteres, 4600 milliméter tengelytávú, MD 9 IC típus az intercity kategória legkisebb tagja, 1+2+0 ajtóval és ugyancsak lépcsőbe integrált kerekesszék-lifttel. Utasterében 35 normál és 4 peronülés található, alul 3,75 köbméteres csomagtér. Motorja MAN D0836 LOH 250 lóerővel, 1000 newtonméterrel, váltóműve ZF 6 fokozatú, kézi kapcsolású, a tartósfék Telma retarder, de extraként az Allison T208R retarderes automataváltó (Torqmatic-széria) is kapható. Futóművei Voith gyártmányúak. A midi kategória nagy újdonsága az MD 9 LE, a 9496 milliméter hosszú, alacsony belépésű, 1+2+0 ajtóelosztású elővárosi/városi busz, ami még nincs is gyártásban és az április közepén Isztambulban megrendezésre kerülő „Busworld Turkey 2012” kiállítás egyik újdonsága lesz hazájában. Az első példány utastere 70 fős, 28 ülő- és 42 állóhellyel rendelkezik, a második ajtónál 4 peronüléssel, továbbá két üléspárt kisgyermekeseknek, illetve idős, beteg utasoknak alakítottak ki, nagyobb lábtérrel és külön kapaszkodókkal. Hajtáslánca Cummins ISBe 4,5 Euro V-ös, 207 lóerős motorból és Allison T208R automata váltóműből áll. A sort zárjuk a Tourmalin IC 12 típussal, amely, 12 és 12,8 méteres változatokban készül, 1+2+0 ajtóelrendezéssel, a pogygyásztér 4 és 4,5 köbméter. Az utastérben 49 illetve 55 ülés található, a második ajtóval szemben van szabad peronrész, a kerekesszék liftje szintén a lépcsőbe épített kivitelű. A kiállított 12 méteres modellben 360 lóerős, 1450 newtonméteres Paccar PR265ös motor volt, 6 fokozatú ZF EcoLife váltóval kombinálva, a futóművek ugyancsak ZF gyártmányok. A motorválasztékban szerepel még a 310 lovas, 1275 newtonméteres Paccar PR226os és a 6,7 literes Cummins ISBe 6,7, 300 lóerővel és 1100 newtonméterrel. (folytatjuk)
6900+1470 milliméter tengelytávú busz tetőklíma nélkül szintén 3400 milliméter magas, utastere 63+1+1 személyes, alatta 11,6 köbméteres poggyásztérrel. Motorja Paccar MX340, 460 lóerős, 2300 newtonméteres, 6 fokozatú kézi kapcsolású vagy 12 fokozatú AS-Tronic közül választhatunk, mindkettőnél Intarderrel. A 12 284 milliméter hosszú, 6100 milliméteres tengelytávú Safari RD 12 IC intercity az RD turista kivitelből született, az 1+2+0 ajtóelrendezés és a lépcsők közé épített emelő-
milliméteres magassága (tetőklíma nélkül) jelenti, azonos belmagasságú utastér mellett, de éppen ebből adódik a csomagtérbeli, illetve a padlószintbeli különbség. Továbbá, az alacsonyabb RD-nél a második ajtó belenyúlik az ablakok vonalába. Az RDben a 9,2 literes, Paccar PR 265-ös, 360 lóerős, 1450 newtonméteres motor dolgozik, addig a HD-ben a Paccar MX300-as 410 lóerővel és 2000 newtonméterrel. Az EEV kivitel opció. A vevők ZF 6S-szériás kézi- és 12 fokozatú AS-Tronic váltók közül választhatnak, Intarderrel, a 6 fokozatú EcoLife csak az RD-hez kapható. A Safari HD 14 a Temsa első 3 tengelyes turista modellje. Az 14 075 milliméter hosszú,
2
1
4
3 1. Avenue LF 2–3. Safari RD 13 és Safari HD 13 4. Az első háromtengelyes: Safari HD 14 5. Safari RD 12 IC 6. Midi elővárosi/városi világpremier: MD 9 LE 7. MD 9 IC 8. Tourmalin IC
6
5
7
Kiss Bertalan
8
BUSWORLD 2011 – KORTRIJK 48-54 busworld4.indd 54
2/28/12 12:31:21 PM
7BMØEJNJOǮTÏH 5BSUØTCJ[BMPN
"[FMTǮ regisztrálót katalógussal jutalmazzuk!
)#VEBQFTU ,ÏTNÈSLV 5FM r'BY .BJMCVEBQFTU!EJFTFMESIV
www.dieseldr.hu Diesel DR 1_1 1203.indd 55
2/21/12 1:59:46 PM