46
Camion Truck&Bus 2012/1 ▼ Buszvilág
Nemzetközi fórum ▼ Kiállítási körkép 2. rész
BUSWORLD 2011 – KORTRIJK Új kiállítók, elektromos meghajtás és kommunikáció a nagyvilággal Óriásit fordult a világ, ami az autóbuszok fejlődésén is mérhető. A rekordüzemanyagárak és az egyre kínzóbb légszennyezettség miatt szinte egymás után jelennek meg a gyártók tisztán elektromos üzemű autóbuszokkal, az üzemanyagcellás, hibrid hajtásláncú, gázüzemű vagy gáz/hibrid üzemmód mellett. A városi buszok utasterénél a gyorsabb utascsere, a kényelmesebb elhelyezkedés, közlekedés vált fő szemponttá. Az intercity és turistajárműveken ma már nem az a kérdés, hogy van-e íves panoráma ablak a fejünk fölött textil, vagy bőr az üléskárpit, vagy az italhűtő és kávégép kapacitása, hanem van-e 230 voltos dugalj, Wi-Fi, és érintőképernyős-e az üléstámlába épített LCD monitor. ni és a szabad élethez” – ami a kiállítás egyik mottója is volt.) kerekesszék-beemelő liftekkel kiegészítve és fenntartott helyekkel, akár az utastér és karosszéria részleges áttervezése árán is. Az első újdonság a „kis” Crossway LE volt, 10,8 méteres hosszal, 1+2+0 ajtóelrendezéssel. Ez kínálatbővítés a 12 és 12,8 méteres változatok után, de rendelhető kéttagú első ajtóval is. Utaskapacitása 76 fő, ebből maxi-
IRISBUS Valószínűleg az Irisbus tartotta a rekordot a kiállítók között, 14 darab járművel, mondhatni a teljes kínálatot felvonultatva, a Citelis csuklós kivételével. S éppen a bőség zavara miatt a buszok egyik felének csak a szabadtéren maradt hely. Ellenben számos modellt láthattunk, az esélyegyenlőség jegyében („Mindenkinek joga van utaz-
1
2
5
3
4
BUSWORLD 2011 – KORTRIJK 46-51 busword2.indd 46
mum 41 lehet az ülőhelyek száma. Erőforrásként a 264 lóerős Tector 6 került beépítésre, kézi- és automata váltóval egyaránt rendelhető. A Crossway-szériából 2006-os megjelenése óta már túl van a 10 ezres darabszámon, amit tavaly nyáron léptek át. A Citelis hybrid esetében az új, EEV-s Tector 6 motor jelent újdonságot, 300 lóerős teljesítményével és 1050 newtonméteres forgatónyomatékával, amely egy 140 vagy 200 kilowattos generátort hajt, attól függően, hogy a 12 méteres szóló- vagy a 18 méteres csuklós járműről van szó. A lítium-ion akkumulátor-egység kapacitása 11 kilowattóra. Itt is sztárok voltak az új Daily-k, amelyet két változatban, egy helyközi- vagy szerződéses járathoz alkalmas egyszerű és egy jól felszerelt mini turistakivitelben láthattunk. A különbség nevesítve is van: Daily Way és Daily Tourys formájában. Mindkét járművön jól látszott a karosszéria hosszabbítása, a 7 tonnás össztömegű kivitel esetén. A speciális és ötletes alkalmazásra is láttunk egy ügyes példát: egy Evadys H 12,8 méteres változatában rendeztek be mobil autóbusz-szimulátort, így a szükséges ilyen jellegű képzések „háznál”, az adott vállalat udvarán is elvégezhetők. 1. Crossway LE, 10,8 méteres kivitelben 2. Citelys hybrid 12, Tector 6 EEV motorral 3–4. Daily Tourys és Daily Way, 7,35 m hossz, 19+1 és 22+1 fő részére 5–6. Evadys H 12,8 méteres oktatóbusz beépített szimulátorral 7–8. 12,8 méteres Magelys Pro turistabusz kerekesszék-lifttel és külön ajtóval. 55+1 fő és 2 fő kerekesszékes utas számára
6
7 8
12/20/11 8:32:51 PM
Buszvilág ▼ Camion Truck&Bus 2012/1
VAN HOOL A házigazdák két, egymástól független fejlesztési projekttel, illetve azok eredményével vonultak fel a kiállításra. Az első, a közismert T9-es modelleket felváltó, új TX so-
rozat tagjait mutatták be. A megújult modellek beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, mert csak 2012 februárjától kerülnek gyártásprogramba, a kotrijki kiállítás megnyitójáig máris 139 darab előrendelés érkezett! A motorteret és a hajtásláncot már
47
a Paccar Euro VI-os motorjainak megfelelően alakították ki, illetve kalibrálták. A takarékosságot a ledes belső lámpák, valamint oldalfények és hátsó lámpák segítik. A kisebb-nagyobb külső formai változásokon kívül a gépkocsivezető és ide- u
2
1 1–3. A 18,61 méteres ExquiCity BRT és a 23,82 méteres, duplacsuklós modellje 4–5. Vezetőfülke és utastér 6. A moduláris koncepció és az utastér metszete
4
5
3
6
TX17 Altano
TDX27 Astromega
BUSWORLD 2011 – KORTRIJK 46-51 busword2.indd 47
12/20/11 8:33:06 PM
48
Camion Truck&Bus 2012/1 ▼ Buszvilág
utaskomforton is. A legnagyobb látványosságot kétségtelenül az ExquiCity BRT-koncepció szolgáltatta. A moduláris konstrukciójú, akár egymással szemközti ajtókkal is ellátható járművet úgy ter-
vezték meg, hogy lehetőség legyen bármilyen üzemmódra specifikálni. Azaz olyan járművet kellet megalkotni, amelybe dízel-hibrid, üzemanyagcellás, akkumulátoros vagy külső áramforrású (troli) meghajtást egyaránt be tudjanak építeni. A tervezők 18,61 méteres, 3 tengelyes csuklós és 23,82 méteres, 4 tengelyes duplacsuklós kivitelben gondolkodtak. A busz 8 és 12 gumiabroncson fut majd. Így válik egy álomból valóság, eddig 39 előrendelés érkezett az ExquiCity BRT-kre, s az első darabot már 2012 első negyedévében le is kell szállítani.
Ezúttal a legnagyobb újdonságot éppen az egyik legkisebb járművük, a 8,95 méteres, alacsony belépésű, 1+2+0 ajtóelosztású, jelen esetben 26 ülőhelyes, elektromos üzemű városi/elővárosi Urbino electric midibusz jelentette. A 2,4 méter széles, 19,5 collos kerekeken futó modell az Alpino 8,9 típuson alapul. Erőforrásként 120 kilowattos (163 LE), 1400 newtonméter forgatónyomatékú, négypólusú villanymotor szolgál. Az akkumulátoregység 2 x 700 kilogramm, 120,9 kilowattóra kapacitással, ez 100 kilométer megtételéhez elegendő városi forgalomban, maximum 50 km/órás sebességgel. Igaz, ez nagyban függ a klímaberendezés vagy a fűtés használatától is. Az akku-
mulátorok 600 voltos feszültséget szolgáltatnak, 3 fázisú, 400 voltos hálózatról tölthetők. Az első futómű, a már bemutatott ZF RL 55 típusú kivitel, a hajtott tengely Dana G150 típusú. Az energiafelhasználás csökkentése érdekében ledes fényszórók és lámpák kerültek beépítésre, az akkumulátorok súlyának kompenzálását szénszálas műanyag karoszszéria-elemekkel, alumínium tetővel, alufelnikkel, plywood helyett deszkapadlózattal és fémvázas helyett, műanyag ülésekkel igyekeztek megoldani. Továbbá, a szokásosnál vékonyabb üvegtáblákat készítettek az oldalablakokhoz és az üzemanyag- és adaléktartályra jelen esetben semmi szük-
Van Hool A330 Hybrid és belső tere
u genvezető környezetét is áttervezték, új műszerfalakat és tárolóegységeket kapott mindegyik busztípus, finomítottak az
SOLARIS A cég 2011-ben ünnepelte alapításának 15. évfordulóját, ezért a tavalyi év ennek a születésnapnak a jegyében telt. Pontosan 1996 március 22-én gördült ki a bolechowoi gyárkapun az első Solaris autóbusz és azóta a világ 24 országába jutottak el. Sőt, gáz- és hibridüzemű is lehet, a trolibuszok és az akkumulátoros elektromos autóbuszok mellett ma már a villamos is megtalálható a gyártmányprofilban. A termelés 36 dolgozóval vette kezdetét, ma több mint 2200 embernek adnak megélhetést. Már az első évben 52 autóbuszt értékesítettek, 2011ben 1250 darab volt a cél.
1
3
1–2. Solaris Urbino electric a midikategóriát képviseli 3–4. Az Urbino electric vezetőfülkéje és gépészete. Amit csak lehetett igyekeztek a meglévő helyre és alacsony súlyponttal beépíteni 5. Kisgyermekesek ülőhelye, elektronikus rajztáblával, külön leszállásjelzővel
2
4
5
BUSWORLD 2011 – KORTRIJK 46-51 busword2.indd 48
12/20/11 8:33:27 PM
Buszvilág ▼ Camion Truck&Bus 2012/1
49
2
1
ség. Mindent összevetve 350 kilogrammal sikerült csökkenteni a jármű súlyát, így már csak 750 kilogrammal lett nehezebb, mint a dízel üzemű Alpino 8,9. A szériagyártást 2013-tól tervezik, de a tartós tesztek már az idén megkezdődtek. A második újdonság a hibridüzemű, 18 méteres, Urbino Metro Style volt, amely attraktív megjelenésével hívta föl magára a figyelmet. A jármű Párizsban állt forgalomba, BRT vonalon. Az utastér egyik különlegessége műszaki szempontból, a 850 milliméter széles utasfolyosó a „B” tengelynél, amely az extra széles szóló abroncsozásnak köszönhető. A hajtott „C” tengely szokásos ikerabroncsozást kapott. Az utastér esztétikáját nemcsak a növényi motívumokkal díszített ülések, a ledes megvilágítás, hanem a csak részlegesen burkolt kapaszkodók is meghatározzák. A csuklós jármű vázszerkezete rozsdamentes acél, a karosszériaelemei alumíniumból készültek, 4 ajtóval (1+2+2+2) rendelkezik, utasterében 31 normál és 2 lehajtható ülés található. Motorja 6,7 literes Cummins ISB6.7EV 250H típusú, 246 lóerős. A 150 kilowatt csúcsteljesítményű hibrid egységgel ellátott automata váltómű Allison EP50 típusú. Az energiatárolást nikkelmetál-hibrid akkumulátorok biztosítják. A futóművek ZF gyártmányok, elöl RL 75 EC típusú, független felfüggesztésű, középen AV 132S típusú merevtengely van, míg hátul AV 132-es hajtott tengely. A harmadik, s egyben utolsó aktualitás az Urbino 12 volt, amelyhez az eddigi Paccar (256; 314; 362 LE) és Cummins (246; 284 LE) motorokon kívül immáron MAN erőforrás is rendelhető. Ezen belül is az Euro V és EEV besorolású D0836LOH típusú, 6,9 literes, 290 lóerős, 1100 newtonméteres változata. Az erőátvitelt szériában Voith Diwa5-ös váltómű biztosítja, a ZF EcoLife és Allison Torqmatic rendelhető, de ez utóbbi csak a Cummins motorokhoz. A 12 méteres, 5,9 méteres tengelytávú, 2+2+2 ajtós járműben 25 fő számára van ülőhely.
4
3 1–2. Solaris Urbino MetroStyle hibrid hajtáslánccal 3–4. A vezetőfülke és utastér 5–6. Solaris Urbino 12 az érdeklődés középpontjában 7. Újdonság az MAN erőforrás
5
6
IRIZAR A gyár piaci stratégiája immáron az egész világot lefedi. A spanyolországi központtal együtt 7 üzemegységük van, ebből három vegyes vállalat. A gyártás Spanyolországon kívül Mexikóban, Brazíliában, Marokkóban, Dél-Afrikában, Indiában és Kínában folyik. Nálunk szinte kivétel nélkül a Scani-
7
ával kapcsolják össze, igaz sokáig és legnagyobb hányadban erre az alvázakra dolgoztak. Második helyen jelenleg a Volvo alvázak állnak és kis hányadban MAN alvázra is épülnek. Sőt, újabban már Paccar motorokkal és ZF váltóművekkel gyártják buszaikat, mint ahogyan mindhárom szériát láthattuk standjukon, csak Irizar márkajelzéssel. Kortrijkban természetesen az új i6-osok u
BUSWORLD 2011 – KORTRIJK 46-51 busword2.indd 49
12/20/11 8:33:50 PM
50
Camion Truck&Bus 2012/1 ▼ Buszvilág
1. Irizar PB 13,87 m hosszúsággal és a magasabb, 3871 mm-es kivitelben 2. Irizar i6, 12,2 m hossz és a 3934 mm-es magasabb kivitelben, Volvo alvázon
1
2
5
4
3
6
9
u álltak a középpontban. Az i6-os és a PBszéria mondhatni átfedésbe került egymással, még a lehetséges méretlépcsők is azonosak a moduláris gyártás következtében. Küllemben csak néhány formai részletet és minimális magasságkülönbséget fedezhetünk fel. Rendeltetésben az i6-os egy olcsóbb árfekvésű és a PB-hez képest szoli-
3. Irizar i6, szintén 12,2 m hossz, 55+1+1 ülés, de az alacsonyabb, 3734 mmes kivitel Paccar PR 265-ös (360 LE) motorral és ZF AS-Tronic 2301 BO Intarderes váltóművel 4–5. Az i6-os belső tere 6–7. Irizar i4 12,92 m, 57+1+1 üléses kivitel, szintén PR 265 motorral és AS-Tronic 2301 BO váltóművel, Intarderrel 8–10. Irizar PB 13,87 m és belső tere, de szintén Paccar/ZF hajtáslánccal
8
dabb opciós listával rendelkező turista kategóriát képvisel, illetve nagy távolságú, belföldi- és nemzetközi menetrend szerinti járatokhoz ajánlott. A PB-széria megmaradt egy exkluzív, többnapos, turista utakhoz szánt luxuskivitelnek, illetve VIP busznak, például különböző sportágak csapatainak utaztatásához, akár társalgóval, masszázs-
7
10
fotellel, nagyméretű konyhával, zuhanyzóval vagy éppen mosógéppel és saját aggregáttal is felszerelve. Az i6 és PB típusai két tengelyen 12,2 és 12,92 méteresek, három tengelyen 12,92; 13,87; 14,59 és 14,98 méteresek, 55; 59; 63; 67 és 71 utasüléssel. Az i6-osok teljes magassága 3734 és 3934 milliméter, a PB tí-
BUSWORLD 2011 – KORTRIJK 46-51 busword2.indd 50
12/20/11 8:34:06 PM
Buszvilág ▼ Camion Truck&Bus 2012/1
51
pusai 3651 és 3871 milliméter magasak. A különbség az utastér padlózatának talajtól mért magasságában és a poggyászterek méretében mutatkozik meg. Az i4-széria gazdag típusválasztéka az úgynevezett beutaztatós (egynapos utakhoz) turista, illetve intercity kategóriát képviseli, valamint az i4 LE (low entry) a helyközi járatokhoz való. Az i4 típusai egységesen 3405 milliméter magasak (tetőklímával), ellenben háromfé-
le belmagassággal készülnek, ami az utasfolyosón mérve 2; 2,01 és 2,25 méter. A méretlépcsők a következők: 9,48; 10,13; 11,48; 12,2 és 12,92 méter 2 tengelyen, valamint 13,64; 14,36 és 14,99 méter 3 tengelyen. Az utastérben 33; 37; 47; 49; 46; 59; 63; 65 és 69 utasülés lehet maximum, illetve a második ajtónál lévő peronrészzel 4-gyel kevesebb. Típustól függően a második ajtó lehet egytagú extraszéles vagy kéttagos, kerekesszék-lift esetén.
Az i4-es 12,54 méteres kiállított alapváltozata 46+1+1 üléssel rendelkezik. A megrendelők választhatnak még a 10,8 és 13,2 méteres kéttengelyes, valamint a 14,7 méteres, 3 tengelyes modellek közül is. Ma már technikatörténeti érdekesség, hogy az egyszintes turistabuszaik belföldi piacra Pegaso alvázra épültek, de volt 3 tengelyes emeletes turistabuszuk is, Scania alvázon, az 1980-as évek második felében.
CROBUS
ző járművet hoztak el. A Crobus a komplett karosszálást végzi, Scania járóképes alvázra (K360 EB 4x2NI). Az első szériájuk a Zora, amely az ősi szláv mitológiában a hajnalfény adományozója. A buszokat modern, egyszerű, de esztétikus megjelenés és kívül-belül minőségi kidolgozás jellemzi. Természetesen követik az EC aktív- és passzív biztonságra vonatkozó előírásait, a gyártástechnológia pedig megfelel a környezetvédelmi követelményeknek. A Zora 12,35 méteres, 3,6 méter magas és 2,55 méter széles. A 6,15 méter tengelytávú, 2,7 méteres első- és 3,5 méteres hátsó
túlnyúlású buszban 51+1+1 ülés található. A poggyásztér 6 köbméteres, WC-mosdó és konyhablokkal együtt. A hajtáslánc 360 lóerős, 1600 newtonméteres, Euro V-ös vagy EEV-s DC9 24 típusú motorból és a 8 fokozatú, retarderes Opticruise váltóműből (GR875R) áll. Az abroncsozás a klasszikus 295/85 R 22,5 méretű, a maximális össztömeg 18 tonna. Az első lépcsőfok elöl 368, középen 375 milliméterre van a talajtól. A nappali menetfény már szériában ledes megoldású. (folytatjuk)
Első alkalommal volt jelen nemzetközi szakkiállításon a mindössze 5 éve alapított horvát buszgyártó cég, amely a Zágrábhoz közeli Sesvteski Kraljevacban található és az AutoZubak leányvállalataként jött létre. A buszgyártásban mintegy 15 éves kényszerszünetet hozott a rendszerváltás, majd a háborús időszak. A Crobus első prototípusa 2009-re készült el, majd 2010-ben kezdődött a sorozatgyártás. Kortrijkba 3 darab, műszakilag azonos, de külső-belső megjelenését és feszereltségét tekintve különbö-
Kiss Bertalan
2
1
4 5
3 1–4. Egyszerű, de modern és igényes megjelenés, más-más karaktert adó színek 5–7. Különböző utastér-variációk, azonos munkakomfort és felszereltség
6
46-51 busword2.indd 51
u
7
BUSWORLD 2011 – KORTRIJK 12/20/11 8:34:23 PM