BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Üzleti Tudományok Intézet. Dr. Sárközy Tamás VÁLLALATI JOG

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Üzleti Tudományok Intézet

Dr. Sárközy Tamás

VÁLLALATI JOG oktatási segédanyag

Budapest, 2013

2 Szervezetek státusjoga az új Ptk.-ban (Társasági jog – egyesületi/alapítványi jog a Ptk. 3. könyve alapján) TARTALOMJEGYZÉK I. RÉSZ - ÁLTALÁNOS TANOK – KÖZÖS SZABÁLYOK ------------------------------------------ 6 I. fejezet Jogtani–történeti alapok ------------------------------------------------------------------------------------------------- 6 1. Jogképesség – jogalanyiság – személy(ség) -------------------------------------------------------------------------------------- 6 2. Szervezeti jogalanyiság – a jogi személy ----------------------------------------------------------------------------------------- 6 3. Természetes személy – jogi személy. Azonosságok és különbségek -------------------------------------------------------- 8 4. Szervezeti jogalanyiság a jogi személységen kívül ----------------------------------------------------------------------------- 8 5. A jogi személyek komplex jogalanyisága ---------------------------------------------------------------------------------------10 6. A jogi személyek elméleti alaptípusai --------------------------------------------------------------------------------------------11 7. A jogi személyek jogrendszerbeli elhelyezkedése – magyar jogfejlődés menete -----------------------------------------12 8. Az új Ptk. jogi személy könyve----------------------------------------------------------------------------------------------------13 II. fejezet A jogi személyek közös szabályai az új Ptk.-ban------------------------------------------------------------------- 16 1. Általános jellemzők–típuskényszer -----------------------------------------------------------------------------------------------16 2. A törvénytől való eltérés általános lehetősége ----------------------------------------------------------------------------------17 3. A jogi személyek nyilvántartásba vétele -----------------------------------------------------------------------------------------18 4. A létesítő okirat tartalma -----------------------------------------------------------------------------------------------------------19 5. A jogi személy szervei --------------------------------------------------------------------------------------------------------------21 6. Jogi személy határozatainak bírósági felülvizsgálata --------------------------------------------------------------------------24 7. Státusváltozások----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------24 8. A jogi személy jogutód nélküli megszűnése ------------------------------------------------------------------------------------26 9. Az állam mint jogi személy --------------------------------------------------------------------------------------------------------26

II. RÉSZ - A GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK JOGA ------------------------------------------------- 28 I. fejezet A társaság jellemzői, fajai ----------------------------------------------------------------------------------------------- 28 1. A társaság kritériumai ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------28 2. Non-profit, illetve gazdasági társaságok -----------------------------------------------------------------------------------------30 3. Nemzetközi társasági modellek----------------------------------------------------------------------------------------------------32 4. A társasági jog alapelvei ------------------------------------------------------------------------------------------------------------33 5. A társasági jog kapcsolódó jogterületei ------------------------------------------------------------------------------------------34 IV. fejezet A magyar társasági jog történeti fejlődése ------------------------------------------------------------------------- 36 1. Az 1945 előtti múlt ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------36 2. A szocialista időszak ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------36 3. A Gt.-k a rendszerváltozással és az után -----------------------------------------------------------------------------------------37 V. fejezet A gazdasági társaságok közös szabályai az új Ptk.-ban ---------------------------------------------------------- 39 1. Általános rendelkezések ------------------------------------------------------------------------------------------------------------39 2. A társaság létszakaszai --------------------------------------------------------------------------------------------------------------43 3. A gazdasági társaság szervei -------------------------------------------------------------------------------------------------------50 VI. fejezet - Személyegyesítő társaságok – közkereseti, betéti társaság ---------------------------------------------------- 57 és a vegyes jellegű korlátolt felelősségű társaság ------------------------------------------------------------------------------- 57 1. Alapjellemzők ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------57 2. A közkereseti társaság (kkt.) -------------------------------------------------------------------------------------------------------58 2. A betéti társaság (bt.) ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------58 3. A korlátolt felelősségű társaság (kft.) --------------------------------------------------------------------------------------------59 VII. fejezet A részvénytársaság ---------------------------------------------------------------------------------------------------- 61 1. Alapvonások --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------61 2. Részvényosztályozások -------------------------------------------------------------------------------------------------------------61

3 3. Az rt. alapszabálya -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------64 4. Részvényesi jogok és kötelezettségek --------------------------------------------------------------------------------------------64 5. Az rt. belső szervezete --------------------------------------------------------------------------------------------------------------65 6. A nyilvánosan működő részvénytársaságra vonatkozó külön szabályok ---------------------------------------------------66 VIII. fejezet Konszernjog ----------------------------------------------------------------------------------------------------------- 67 1. A konszernjog fogalma -------------------------------------------------------------------------------------------------------------67 2. Befolyásszerzés ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------67 3. A jog által elismert, illetve tényleges vállalatcsoport --------------------------------------------------------------------------68 IX. fejezet Európai társasági jog --------------------------------------------------------------------------------------------------- 70 X. fejezet Szövetkezet ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 74 1. Út az új Ptk.-ig. -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------74 2. A szövetkezet fogalma --------------------------------------------------------------------------------------------------------------75 3. A szövetkezet létrehozatala, létszakaszai ----------------------------------------------------------------------------------------76 4. A szövetkezet tagsági jogviszony -------------------------------------------------------------------------------------------------77 5. A szövetkezet szervei ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------77

III. RÉSZ - NON-PROFIT JOGI SZEMÉLYEK -------------------------------------------------------- 80 XI. fejezet Egyesület ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 80 1. Az egyesületi jog történeti fejlődésmenete Magyarországon -----------------------------------------------------------------80 2. Az egyesület, mint alapvető non-profit személyegyesülés --------------------------------------------------------------------82 3. Az egyesület létrehozása ------------------------------------------------------------------------------------------------------------84 4. Az egyesületi tagok jogállása ------------------------------------------------------------------------------------------------------85 5. Az egyesület szervei -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------89 6. Az egyesület megszűnése-----------------------------------------------------------------------------------------------------------94 XII. fejezet Egyesülés ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 97 XIII. fejezet Alapítvány ------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 99 1. Az alapítványi jog története --------------------------------------------------------------------------------------------------------99 2. Az alapítvány, mint jogi személy célvagyon ---------------------------------------------------------------------------------- 100 3. Az alapítványrendelés korlátai--------------------------------------------------------------------------------------------------- 101 4. Többes alapítás, csatlakozás, kedvezményezetti jogállás ------------------------------------------------------------------- 102 5. Az alapítványi vagyon ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 104 6. Az alapítvány létesítése végintézkedéssel ------------------------------------------------------------------------------------- 105 7. Az alapító okirat és módosítása-------------------------------------------------------------------------------------------------- 106 8. Az alapítói jogok gyakorlása ----------------------------------------------------------------------------------------------------- 107 9. Az alapítvány szervei-------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 108 10. Az alapítvány megszűnése ------------------------------------------------------------------------------------------------------ 110 XIV. fejezet Költségvetési szervek ----------------------------------------------------------------------------------------------- 113 XV. fejezet Közjogi jogi személyek ---------------------------------------------------------------------------------------------- 115

4 Rövidítésjegyzék Áht. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény Ctv. a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény Cstv. a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi IL. törvény Gt. a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény Hpt. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény Kt. 1875. évi XXXVII. törvénycikk (Kereskedelmi Törvénykönyv) Ptk. (régi) a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény Ptk. (új) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény Pp. a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény Tpt. a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény

5

ELŐSZÓ Az új Polgári Törvénykönyv, a 2013. évi V. törvény alapvető változásokat hozott a szervezetek, jogi műszót használva a jogi személyek jogi szabályozása tekintetében. Bekerült a Polgári Törvénykönyvbe – a jelenleg hatályos 2006-os társasági törvényhez képest nem jelentéktelen módosításokkal – a gazdasági társaságok és a szövetkezetek joga, alapvető változtatásokra került sor az egyesületi és az alapítványi jogban is. A Polgári Törvénykönyv csak 2014. március 15-én lép hatályba. Addig számos kiegészítő törvényre van szükség, így pl. a társasági jog vonatkozásában egy új cégeljárási törvényre. Ugyanakkor a szervezetek jogának átalakítására már most érdemes felkészülni. A következőkben három részben dolgozom fel a Polgári Törvénykönyv jogi személyekre vonatkozó harmadik könyvét. Az első rész az alapvető elméleti tudnivalókat és a Ptk. jogi személyekre vonatkozó ún. általános részét, azaz a jogi személyek Ptk.-ban foglalt közös szabályait dolgozza fel. Ez azért is lényeges mert a Ptk. – a korábbi magyar, de az általános külföldi szabályozáshoz képest is – jóval bővebb általános résszel készült. A második rész a tág értelemben vett társasági joggal, elsősorban a gazdasági társaságokkal foglalkozik. Az elvi alapok és a társaságok közös szabályai után feldolgozom az új Ptk.-ban jogi személlyé vált közkereseti és betéti társaság, valamint a kft. és az rt. új jogi szabályozását. Mivel az új Ptk.-ban a szövetkezet elég közel áll a gazdasági társaságokhoz, ebbe a részbe került a szövetkezet, valamint a vállalatcsoportosulások joga is. A harmadik, záró rész a non-profit szervezetekkel foglalkozik. Ide került az új Ptk.-ban végre teljes körű szabályozásban részesült egyesület, és talán a jogi személyek között az új Ptk.-ban legjobban átalakított alapítvány, amely utóbbi szabályozásában végre a magyar jogban is megjelent a magán- (családi) alapítvány. Ebben a részben foglalkoztam az ugyancsak non-profit egyesüléssel, valamint a Ptk.-ból kimaradt költségvetési szervekkel, illetve polgári jogi jogi személységgel is rendelkező közjogi jogalanyokkal. A munka gazdasági jogi felfogásban készült, ezért nem követi teljes mértékben a Ptk. felépítését és eltér a hagyományos polgári jogi tankönyvek megszokott sorrendjétől is. A könyv elsősorban a közgazdász és mérnök mester képzés, illetve a vezetőképzés igényeit kívánja kielégíteni, de úgy gondolom, hogy átmenetileg – amíg a részletes tankönyvek nem készülnek el – az egyetemek jogi karain is kielégítheti az írott tananyag iránti igényeket. Emellett a tágabb jogászi közönség, illetve jog iránt érdeklődők számára is hasznos lehet ez a dolgozat, nevezetesen azok számára, akik nem paragrafus szerinti kommentárban kívánnak megismerkedni az új Ptk. szervezetekre vonatkozó szabályaival. A szerző reméli, hogy a jövő nyári kiadásban még kiegészítheti e kötetet a Ptk.-t hatályba léptető törvény jogi személyeket érintő rendelkezéseinek, valamint a Ptk.-t kiegészítő közjogi törvények feldolgozásával. Budapest, 2013. április 10. Sárközy Tamás

6

I. Rész - Általános tanok – közös szabályok I. fejezet Jogtani–történeti alapok 1. Jogképesség – jogalanyiság – személy(ség) A jog emberi magatartásokra modellezett. Olyan társadalmi „játékszabályokat” állapít meg, olyan általános magatartásszabályokat, amelyek betartását a társadalmi együttélés rendje érdekében (és ebben különbözik a jog más társadalmi értékelő rendszerektől) végső soron az egyetlen legitimált közhatalom, az állam közhatalmi kényszerítő eszközökkel is garantálja. A jog természetes alanya ezért az ember – innen ered a törvényi elnevezés: az ember természetes személy. Mintegy a természetjogból kifolyóan az ember automatikusan jogalany, a jog emberi magatartásokat kíván szabályozni. A rabszolgatartó, illetve feudális államok megszűnése után a francia Code Civil mondta ki először az 1800-as évek elején a polgári társadalom létrejöttekor, hogy minden ember születésétől haláláig jogképes (sőt a jog ezt a jogképességet a méhmagzatnak is „megelőlegezi”). A jogképesség elvileg minden jogra és kötelezettségre kiterjedő absztrakt képesség – ettől függetlenül persze külön törvények bevezethetnek szerzőképességi korlátozásokat, de ezek mindig konkrét és kivételes esetek. A jogképesség nemcsak a jogokra, hanem a kötelezettségekre is vonatkozik, de mivel e jogi fogalom az emberi autonómiát hangsúlyozó civiljogban alakult ki, az egyszavas jogképesség fogalmában a kötelezettségvállalási képesség elbújik ugyan, de azért benne van. A polgári társadalomban – és ezt törvényi szinten ugyancsak a Code Civil mondta ki először – az emberi jogképesség egyenlő, nemre, fajra, felekezetre, nemzetiségre tekintet nélkül. Természetesen ez a jogképességi egyenlőség törvény előtti egyenlőséget jelent és semmiképp társadalmi–gazdasági egyenlőséget. (Az szociális esélyegyenlőségre törekvés már a 20. század második felének gondolata.) A polgári jogban tehát a személy jogalany, akinek absztrakt jogképessége van. A természetes személy (az ember) emellett – bizonyos korhatár felett (kiskorúság) és akkor, ha van beszámítási képessége – cselekvőképes és vétőképes is. A cselekvőképesség azt jelenti, hogy az ember – bár általában jogosult képviselő, azaz helyette cselekvő igénybevételére – saját cselekményével szerezhet jogokat és vállalhat kötelezettségeket. A vétőképesség pedig azt jelenti, hogy cselekményeiért – pl. a károkozásért – saját maga köteles helytállni.

2. Szervezeti jogalanyiság – a jogi személy Az ember ugyan individuális lény, de a társadalmi-gazdasági életben nem elszigetelten létezik. Az emberek egymással együttműködnek, versenyeznek, csoportokat képeznek, egymással közösségeket, intézményeket hoznak létre. A polgári társadalomban – természetesen előzmények Rómában és a középkorban is voltak – szükségképp megjelentek a különböző szervezetek, így a kereskedelmi társaságok, egyesületek stb. Az emberre összpontosító jog nagyon nehezen fogadta el jogalanyként a szervezeteket, vagy ahogy ezt a jogdogmatika nevezi, a jogi személyeket. Az elnevezés önmagában jelzi, hogy míg az ember természetes személy, addig a szervezeti jogalanyiság az állam által. a jog által teremtett személység. Az első jogi személy elméletek még a fikciós irányzaton alapultak: a szervezeti jogalanyiság voltaképp fikció. Később a realitáselméletek az ember hasonmásaként fogják fel a jogi személy szervezeteket, mások jogszabályok beszámítási pontjaként. A szervezetszociológia fejlődése nyomán került elfogadásra a 20. század közepétől, hogy a szervezet önálló, embertől eltérő alakzat, amelyet a jog jogképességgel ruházhat fel.

7 A jogi személy elmélet kifinomított kialakítása a német jogtudományhoz fűződik 1850– 1930 között. (A francia jog jóval pragmatikusabb volt, az angol–amerikai jogban pedig a jogi személy elmélet egyáltalán nem kapott szerepet.) A német dogmatikához kapcsolódóan az 1945 előtti magyar jogtudományban is nagy szerepet kapott a jogi személy elmélet – főleg SzászySchwarz Gusztáv, illetve Moór Gyula monográfiáit említeném. A jogi személy tehát bizonyos mértékben a jog alkotása: a törvényalkotó dönti el, hogy egy adott szervezetnek ad-e jogi személységet vagy sem. Ezért részben történetileg, részben az országok között számottevő különbségek vannak abban, hogy a jog milyen szervezeteket és hogyan nyilvánít jogi személynek. Mint ahogy a szervezetszociológia is különbséget tesz szervezetet nem képező ún. kiscsoport és minőségileg magasabb rendű intézményesült emberközösség, azaz a szervezet között, a tételesjog dönt abban, hogy egy adott szervezeti képződményt jogi személynek nyilvánít-e vagy sem. Pl. Magyarországon 1948 után a szocialista jog 1987-ig nem ismerte el az alapítvány jog személységét, azt mesterséges burzsoá jogi konstrukciónak minősítve. A különböző országok abban is különböznek egymástól, hogy a) alkalmaznak-e típuskényszert a jogi személyek körében vagy sem (tehát, hogy csak meghatározott típusban – egyesület, alapítvány, rt. stb. – jöhetnek-e létre jogi személyek vagy formátlanul), b) a konkrét jogi személy létrejöttéhez kell-e egyedi állami regisztráció (pl. bírósági nyilvántartásba vétel) vagy sem, és ha igen, a nyilvántartásba vétel konstitutív (jogkeletkeztető jellegű, azaz a nyilvántartásba vétellel jön létre a jogi személy) vagy csak deklaratív, illetve ha konstitutív, ez a jövőre szól vagy az alapítók akaratnyilatkozatára (pl. társasági szerződésre) visszamenő hatályú. Mint mondottuk, a jogi személy fogalma alapvetően a civil (polgári) jog alkotása, a polgári törvénykönyvek alapozzák meg a tételesjog oldaláról. A polgári jog tudománya pedig a jogi személy ún. kritériumainak kidolgozásával igyekszik segíteni az állami döntéshozót a jogi személység megadásában, illetve elutasításában. A jogi személy kritériumai a) a szervezet megkülönböztetéséhez szükséges név, b) ügyintéző és képviselő szervek léte, amelyek révén részt tud fenni a szervezet a kereskedelmi forgalomban, c) az alapítóktól, tagoktól viszonylag önálló elkülönült vagyon és erre alapozottan önálló vagyoni felelősség (e felelősségnek nem kell kizárólagosnak lennie, lehetséges másodlagos alapítói–tagi felelősség is). Megjegyezzük, hogy a polgári jogon kívül – késleltetetten – a közjogban is kialakult a közjogi jogalanyiság, illetve közjogi jogi személység fogalma, elsősorban a német jogirodalomban. A közjog alapvető problémája az „államszemély” megjelenítése, valamint az állami szervek államon belüli jogképessége, illetve a különböző közjogi testületek jogalanyisága. Az államot a polgári jog, amennyiben kivételesen egészként vesz részt a vagyonjogi forgalomban, jogi személynek minősíti, de az állam lényege nem a polgári jogban van. Az állam szuverén, a legitimált közhatalom megtestesítője. Az állam különböző szerveit – már célszerűségi okokból is – relatívan el kell választani az államtól és önálló jogalanyisággal kell felruházni. Az állami szervek– köztestületek–közalapítványok jogállásának lényege viszont a kötelezettségalanyiság: a jogok e szerveket azért illetik meg, hogy közjogi feladatokat teljesíteni tudjanak. A közjogi szervezetek jelentős része – a társadalmi–gazdasági életben való részvétel szükségessége miatt – egyben polgári jogi jogi személy is. A szocialista – elsősorban a szovjet – jogtudomány nagyon nehezen birkózott meg a jogi személységgel. A hatalmas államosítási hullám óriási állami tulajdont hozott létre, amelynek alanya – egységesen és oszthatatlanul – az állam. Az állami vállalatok jogi személységét a Szovjetunióban csak az 1950-es évekre ismerték el, Magyarországon ez a kérdés különösebb problémát nem okozott, az állami vállalatok kezdettől jogi személyek voltak. Az 1959-es magyar Polgári Törvénykönyv az állami vállalatot a jogi személyek alapvető típusaként „szabályozta” és jogi személyek voltak az állami költségvetési szervek is. A szabályozta szónál az idézőjel azért indokolt,

8 mert a Ptk. lényegében a jogi személyek típusainál csak definíciókat tartalmazott és a részletes szabályozás külön jogszabályokban volt található.

3. Természetes személy – jogi személy. Azonosságok és különbségek A szervezet nem ember, de emberekből áll, emberek tevékenykednek benne. A jogi személy polgári jogi jogalanyiságának tartalma csak részlegesen lehet azonos a természetes személyek jogképességével. A legalapvetőbb különbség, hogy a jogi személy cselekvőképtelen (a kártérítési felelősség szempontjából viszont vétóképessége van). A jogi személy nevében törvényes szervezeti képviselője cselekszik (pl. a kft. ügyvezető). A jogi személyekre nézve eredetileg általános jelleggel jellemző volt a relatív jogképesség, az ún. ultra vires tan, amelynek lényege, hogy a jogi személy csak tevékenységi körén belül rendelkezik jogokkal és kötelezettségekkel a tevékenységi körön túllépő szerződések érvénytelenek. Az ultra vires ma is jellemző az ún. angol–amerikai jogcsoportra és meglehetősen általános volt a szocialista jogokban is. A kontinentális polgári Európában azonban a 20. században általánossá vált a jogi személyek abszolút jogképessége, azaz, hogy a jogi személyt minden polgári alanyi jog és kötelezettség megilleti, ami jellegénél fogva nem az emberi mivolthoz fűződik. Az 1959-es magyar Ptk. még a jogi személyek relatív jogképessége elve alapján állt, 1977-ben azonban a Ptk. módosításával Magyarországon is kimondásra került a jogi személyek abszolút jogképessége. Az irodalomban egyre jobban felismerésre került, hogy a szervezet nem mesterségesen alanya a jognak, ugyanakkor sokkal nehezebben perszonifikálható, mint az ember, jogképessége más. Pl. az embernél számba sem jöhetnek olyan belső szervezeti jogalanyisági problémák, mint a jogi személyeknél, viszont a jogi személyeknek nincsenek, mondjuk családjogi jogviszonyai. Ugyanakkor a név, illetve jó hírnév avagy a titokvédelem a természetes és a jogi személyekre egyaránt jellemző.

4. Szervezeti jogalanyiság a jogi személységen kívül A 20. század a szervezetek századává vált. Tömegtársadalmak – tömegtermelés – tömegfogyasztás. Nagyvállalatosodás vállalatcsoportok, szervezeti hálózatok. A társadalmi– gazdasági folyamatok eredményeként a szervezetek jog perszonifikációjának a német jogcsoportban a 19. században kialakult duális jogi megoldása tarthatatlanná vált. Ez a duális jogi személy elmélet ugyanis azt jelentette, hogy egy emberközösség, azaz egy szervezet vagy jogi személy és akkor jogképes, akkor jogalany, vagy nem az, és akkor nem rendelkezik jogalanyisággal, nem jogképes. Szaporodnak a határesetek, a kivételek, a jogképes és nem jogképes szervezetek közti elválasztó vonalak viszonylagossá válnak. A szervezetfejlődésre tekintettel a teljes jogképesség, illetve teljes jogképtelenség kettősségének tana egyre nehezebben tartható és megjelenik a jogi személy nélküli szervezeti jogalanyiság is. Nézzünk néhány ilyen esetet a magyar jogból. a) Jogalanyiságot eredményező kereskedelmi név. Ennek két alapvető kettőse van – az egyik az egyéni cég, a másik a legegyszerűbb személyegyesítő társaságok, nevezetesen a közkereseti, a betéti és a magyar jogban jelenleg nem szabályozott csendes társaság. a/1. A legtöbb nyugat-európai országban a kiskereskedőnek vagy kisiparosnak, ha vállalkozóként kíván megjelenni a piacon, egyéni céget kell alapítania, azaz cégként be kell jegyeztetnie magánt a kereskedelmi regiszterbe. Magyarországon az egyéni vállalkozás egyéni cégként való bejegyzés nélkül is folytatható, de fakultatívan választható az egyéni cég is. Az egyéni cég a cégeljárási törvény, a Ctv. szerint cégforma és bizonyos mértékben – bár nem választja szét a magánvagyont és a cégvagyont, mert a vállalkozó teljes magánvagyonával felel az egyéni cég tartozásaiért – szétválasztja a természetes személyt mint magánembert, és a kereskedelmi név (cégnév) alatt működő vállalkozót. A kereskedelmi név jogalanyságot eredményező voltát jelzi az,

9 hogy az egyéni vállalkozásról szóló 2009. évi CXV. törvény szerint az egyéni cég egyetemes jogutódlással átalakulhat egyszemélyes kft.-vé vagy egyszemélyes rt.-vé. Ebből levonható az a következtetés: ha az egyéni cégnek átszálló jogai és kötelezettségei voltak, akkor egyéni cégként is volt jogalanyisága. A későbbi jogfejlődés az egyéni vállalkozók számára létrehozott egy olyan jogi konstrukciót is, amelyben a magánvagyont el lehetett különíteni az üzleti vagyontól. Létrejött az egyszemélyes kft., illetve rt. Az egyszemélyes társaság persze áltársaság, hiszen nincs társ, de e szervezet tartozásaiért az alapító nem tartozik mögöttes felelősséggel. Az egyéni vállalkozók ugyanis közgazdasági szempontból racionálisan felvetették, ha kétszemélyes kft.-ben nem felelnek a tagok, úgy ez a kedvezmény miért nem illetheti meg az egyéni vállalkozót, miért kellene neki áltársat (strohman) fogadnia, hogy megszüntesse a mögöttes felelősségét. Így a 20. század második felében kialakult az egyszemélyes – korlátozottan felelős – társaság kategóriája, amelyet az 1988-as első Gt. a magyar társasági jogba is bevezetett. Az egyéni vállalkozó tehát választhat: egyéni céget hoz létre mögöttes felelősséggel, vagy egyszemélyes rt.-t, illetve kft.-t, ahol főszabályként (kivételek vannak, így az ún. felelősségátvitel, ld. II. fejezet 4. pont), illetve a konszernjogi szabályok (ld. VIII. fejezet), a társaság tartozásaiért nem felel, de köteles legalább minimum-törzstőkét (alaptőkét) biztosítani a társaság számára és a jóval kötöttebb társasági jogi szabályok szerint kell működnie. a/2. A német jogcsaládban a szerződéses alapú közkereseti és betéti társaság nem jogi személy – szemben a francia jogcsaládhoz tartozó országokkal. A magyar jogban is a közkereseti és a betéti társaság (és az 1930-ban bevezetett, de a szocialista jog által hatályon kívül helyezett csendes társaság) eredetileg nem kapott jogi személységet Ugyanakkor az 1988-as első Gt. óta változatlanul a kkt. és a bt. cégneve alatt abszolút jogképességgel rendelkezett, azaz valamennyi olyan jognak és kötelezettségnek alanya lehet, amely a jogi személy kereskedelmi társaságokat megilleti. Ilyenformán e különbségnek túlzott értelme nem volt, és az az állítás, hogy a szerződés létrejövetel kizárja a jogi személységet, a kft.-nek a 19. század végén való létrejövetelével már régen megdőlt. E felismerés nyomán az új magyar Ptk. a közkereseti és a betéti társaságot jogi személlyé nyilvánította (csendes társaság a magyar jogban változatlanul nincs). Német jogterületen erősen felmerült, hogy az „egyszerű” polgári jogi társaság (pl. egy építőközöség), főleg ha közös név alatt működik, jogalannyá válhat-e. Ez a probléma a magyar jogban is felmerült, különösen az 1970-es, 80-as évek fordulóján intézményesített kisvállalkozások kapcsán. Mivel azonban az új Ptk. nem ismer közös név alatt működő pjt.-t, a polgári jogi társaság önálló jogalanyiságának elismerése nálunk jelenleg nem aktuális. b) Részjogképesség Erre alapvető példa a magyar jogban a társasház. A lakásszövetkezettel szemben a társasház nem jogi személy, ugyanakkor a társasházi törvény (1977. évi LVII. törvény) kimondja, hogy „az épület fenntartása, felújítása, valamint a közös tulajdonnal kapcsolatos ügyek intézése során” a társasház saját neve alatt „jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat”. Ezzel a társasházi törvény célhoz kötött korlátozott jogalanyiságot adott a társasházi tulajdonközösségnek. Ezt a szabályozást az új Ptk. 5:85. §-a nem érintette. c) Ideiglenes jogalanyiságok A jogi személységnek nemcsak statikája, hanem dinamikája is van. A jogi személységnek létszakaszai vannak: keletkezik, módosul, átalakul, megszűnik. E folyamatban pedig vannak olyan jogi technikák, amelyek ideiglenes jogalanyságra vezetnek. c/1. Előtársaság A gazdasági társaság a társasági szerződés aláírása és ellenjegyzése után egészen a jogerős bejegyzésig előtársaságként működhet – a második, 1977-es Gt. által bevezetett jogi konstrukciót az új Ptk. is fenntartotta a társasági és a szövetkezeti jog körében. Az előtársaság a bejegyzett

10 végleges társaság előképeként jogképes, ezt a jogképességet a törvény csak néhány kivételes esetben korlátozza. Ha a társaságot bejegyzik, az előtársaság automatikusan „végleges” társaság lesz. Ha azonban a társaság bejegyzését elutasítják, az előtársaságot meg kell szüntetni, de ez egyszersmind azt is jelenti, hogy az ezt megelőző időszakban az előtársaság önállóan jogképes volt. c/2. Felszámolt jogi személy Az ideiglenes jogképesség (sőt jogi személység) további esete az, amikor a polgári bíróság már kimondta a gazdasági társaság felszámolását és jogerősen jogutód nélkül megszüntette, de a jogi személység megszűnése ezt követően csak akkor válik hatályossá – és eközben a társaság működik – ha a bíróság megszüntető végzése alapján a jogi személyt a cégbíróság a cégjegyzékből törli, Ezt az ideiglenes jogképességet az új Ptk. a jogi személyek minden fajára átvitte , mivel a felszámolási eljárást kiterjesztette az egyesületekre és az alapítványokra is, (eddig csak a társasági jogban volt ismert.) c/3. Hibás társaság A hibás társaság olyan társaság, amelynek társasági szerződése (alapszabálya, alapító okirata) a polgári jog szabályai szerint érvénytelen, de mivel jogerősen bejegyezték a cégjegyzékbe, semmisségi per csak kivételesen (az új Ptk. szerint pedig már egyáltalán nem) indítható. Így a törvénytelen társaság csak törvényességi felügyeleti eljárás eredményeként szüntethető meg, tehát a megszűnésig a társaság létezett, jogképes volt. d) Szervezetrendszeri problémák – függő, illetve integrált jogalanyiság d/1. Szervezeti egységek, mint jogi személyek A magyar Ptk. 1959-től lehetővé tette, hogy külön jogszabályi rendelkezés alapján a jogi személy létesítő okiratában egyes belső szervezeti egységeit jogi személlyé nyilvánítsa (belső, ún. származtatott jogi személység). Ezt a szabályozást az új Ptk. is fenntartotta (3:32. §). Ilyen szabály eddig egyesületek, alapítványok és költségvetési szervek körében volt, érdekes módon a társasági jog nem élt ezzel a lehetőséggel. Nagyobb egyesületeknél főleg a megyei szervezetek kértek így jogalanyiságot, továbbá sportegyesületeknél a szakosztályok, sportszövetségeknél pedig a tagozatok. Alapítványi körben sok a belső jogalanyisággal rendelkező iskola, egészségügyi vagy szociális intézmény. A belső szervezeti egység természetesen az (alap) jogi személyen belül helyezkedik el, az különít el számára vagyont, biztosít viszonylagos önállóságot, illetve relatívan független ügyvezetést. A magyar jogban az „anya” jogi személy mögöttesen felel a származtatott jogi személy tartozásaiért. Ha a jogi személy megszűnik, természetesen a belső jogi személy is megszűnik. d/2. Szervi jogalanyiság A jogi személy szervei kifelé a jogi személy nevében cselekednek, pl. az rt. igazgatósága. Ugyanakkor a jogi személyen belül – más belső szervekkel szemben – önálló szerephez is juthatnak, amennyiben a belső szervek egymás közti viszonyát is jogi norma szabályozza. Pl. a magyar társasági jog szerint az rt. igazgatósága és az üzemi tanács megállapodhat egymással a társaság munkavállalóinak a részvénytársaság működése ellenőrzésében való részvétele tárgyában. Az igazgatóság és az üzemi tanács egyaránt a társaság nem jogi személy szerve, de megállapodásuk mégis jogi jelentőséggel bír. d/3. Integrált jogalanyiság – vállalatcsoport Ez a német konszernjog Magyarországra átjött találmánya. Lényege, hogy a pénzügyi jog által konszolidált mérleggel összekapcsolt társaságok egymással uralmi szerződést kötnek és ennek alapján a cégbíróság elismert vállalatcsoportként bejegyzi ezeket a társaságokat a cégjegyzékbe. Míg a 2006-os harmadik Gt. kifejezetten tagadta a vállalatcsoport önálló jogalanyiságát, ez a deklaráció az új Ptk.-ból kimaradt. Bár kifejezett elismerés sincs a Ptk.-ban, az a tény, hogy a Ptk. a jogi személyek körében önálló címként helyezte el a vállalatcsoportot, ezáltal szerintem burkoltan elismerte jogalanyiságát. (A vállalatcsoportot (ld. VIII. fejezet, 3. pont).

5. A jogi személyek komplex jogalanyisága

11 A jogi személység alapvetően civiljogi kategória, tételesjogi megalapozója pedig a Polgári Törvénykönyv. A polgári jogi jogi személység anyajogági jellegű, kihat más jogokra, a szakjogok kialakulásával egyre jobban komplex jogágazati jogalanyisággá válik. Az a szervezet, amelyet a polgári jog jogi személynek nyilvánít, az munkajogi (munkáltatói) jogalany, pénzügyi jogalany (adóalany), aktív és passzív perképessége van (felperes–alperes), ügyfél a közigazgatási eljárásban stb. A valamikor emberi jogokhoz fűződő alkotmányjogi alapjogvédelem is egyre jobban átmegy a jogi személyekre (természetesen egy sor eltéréssel a természetes személyekkel szemben, pl. a tulajdonvédelem területén). A polgári jogi személységvédelem is kiterjed a jogi személyekre, pl. jó hírnév, a goodwill, az imázs védelme. Az angolszász jogfejlődés Európai Unióba való behatolása jegyében a kontinensen is egyre jobban felmerül a jogi személyek büntetőjogi felelőssége. A magyar jogban a 2001. évi CIV. Törvény a jogi személyekkel szembeni „büntetőjogi intézkedésekről” beszél (tehát nem büntetőjogi felelősségről) és ha a törvényben meghatározott intézkedéseket nézzük, ezek a cégbíróság által amúgy is megtehető törvényességi felügyeleti intézkedésekkel (pénzbírság, a jogi személy megszüntetése) esnek egybe. A jogi személyek kvázi büntetőjogi felelősségére egyelőre Magyarországon nincs gyakorlat. Megjegyezzük, hogy a polgári jogi jogalanyiság jogi személyek melletti megjelenése azt eredményezte, hogy ezek a komplex jogági vonatkozások nemcsak jogi személyeknél, hanem jogi személységgel nem rendelkező szervezeti alakzatoknál is megjelennek (pl. az alapjogvédelem). Néhány szót a közjogi jogi személyekről. Ezek általában polgári jogi jogi személyek is (pl. a köztestületek és a közalapítványok), de ez nem szükségszerű. Magyarországon például az Országgyűlés és a Kormány csak közjogi jogalany és nem polgári jogi személy (hivataluk viszont polgári jogi jogi személy). Az „államszemély”, ha kivételesen egészként részt vesz a vagyonjogi forgalomban, jogi személynek minősül és az államot, mint egészt általában a fiscus, az államkincstár képviseli (Magyarországon az államháztartásért felelős miniszter). A költségvetési szervek egy része is közjogi funkciót lát el (pl. a minisztériumok), másik része oktatási, egészségügyi, szociális stb. közfeladatokat ellátó közintézmény. A költségvetési szervek szükségképp polgári jogi jogi személyek, az új Ptk.-ból azonban, mint jogi személy típus kimaradtak és a reájuk vonatkozó szabályozás csak államháztartási törvényben (Áht.) található.

6. A jogi személyek elméleti alaptípusai A szervezetek jogi szempontból alapvető osztályozását, nevezetesen, hogy jogi személy-e vagy sem, már láttuk. További osztályozás: a személyegyesítő, vagy intézményi jogi személy megkülönböztetés. A magyar jog e két típust élésen elválasztja egymástól, más jogrendszerekben viszont a határok elmosódottak. Pl. a német jog ismer nyilvántartásba bejegyzett jogi személy egyesületet és nem bejegyzett, nem jogi személy egyesületet is. További osztályozás: profitorientált vagy non-profit jogalanyok a) Személyegyesülési jellegű és intézménytípusú jogi személyek A személyegyesülési típusú jogi személyeknek tagsága van. Többen társulnak valamilyen közös cél érdekében, ezért közös tevékenységet folytatnak, e célra vagyont egyesítenek. A személyegyesítő jogi személyek főtípusa egyik oldalról a non-profit világból az egyesület, a másik oldalról, az üzleti szférából a gazdasági társaságok különböző formái. Természetesen mind az egyesületeknek, mind a gazdasági társaságoknak több al-, illetve határesete van – pl. a szövetkezet, az egyesülés stb. Az intézménytípusú jogi személyeknek nincs tagsága. Az alapító vagyonából alvagyont különít el és erre szervezetet rendel. Az intézménytípusú jogi személyeknek hagyományos formája

12 az alapítvány, amely sajátos célvagyon kezelésére rendelt szervezet. De intézménytípusú jogi személy volt a szocializmus állami vállalata, vagy jelenleg a költségvetési szervek is. b) Üzleti célú (profitorientált), illetve non-profit jogi személyek Az államszervezeten kívüli ún. civil világ alapvetően két részre oszlik, nevezetesen gazdasági vállalkozási, más néven üzleti szférára, illetve a civil öntevékenység humán világára. Az üzleti vállalkozás szükségképp profitorientált, nyereségre törekvő. Ennek alapvető jogi személy szervezeti formái a gazdasági társaságok. (Az elnevezés eredetileg kereskedelmi társaság volt, sok országban ma is ez az elnevezés.) A non-profit jogi személyek csak kiegészítő jelleggel, humán céljuk alátámasztása érdekében folytathatnak gazdasági tevékenységet. Ilyen jogi személy szervezetek az egyesületek, illetve az alapítványok. A magyar jog – így az új Ptk. is – élesen elválasztja egymástól a profitcélú és a non-profit jogi személyeket. Nem minden jogban van ez így, pl. a német jog ismer gazdasági egyesületet, illetve vállalkozási alapítványt is. Vannak aztán vegyes jellegű jogi személyek is. Pl. a termelő, beszerző, értékesítő, fogyasztási szövetkezetek inkább a gazdasági társaságokhoz, a szociális és az iskolaszövetkezetek inkább az egyesületekhez állnak közelebb. A magyar jog 1993 – 2006 között a Ptk.-ban szabályozta a közhasznú társaságot, amelyet a 2006-os Gt.-vel a non-profit gazdasági társaság váltott fel. Az új Ptk. sem a közhasznú társaság (kht.), sem a non-profit gazdasági társaságot nem ismeri, a jelenleg működő non-profit társaságokról a Ptk. életbeléptető rendelkezéseinek kell döntenie.

7. A jogi személyek jogrendszerbeli elhelyezkedése – magyar jogfejlődés menete 7/1. Dualista – monista megoldások A hagyományos kontinentális, ún. duális rendszerekben (Polgári Törvénykönyv – Kereskedelmi Törvénykönyv kettősége – német, francia jog) a jogi személyek általános szabályait a Ptk., a kereskedelmi társaságok szabályait a Kt. tartalmazza. A kereskedelmi társaságok joganyaga idővel annyira bővült, hogy a Kt.-hez kötődően, de a kft.-ről és a rt.-ről sok országban külön-külön törvényt is alkottak, illetve esetlegesen a kereskedelmi társaságokat együtt külön törvényben szabályozták. A 19. század zömmel duális rendszereivel szemben a 20. században egyre jobban előtérbe került az ún. monista megoldás (Svájc, Olaszország, Hollandia, Brazília, Oroszország). Ennek lényege, hogy nincs Kereskedelmi Törvénykönyv és a gazdasági társaságok is a Ptk.-hoz kapcsolódnak, mégpedig vagy áttételesen, azaz a Ptk.-hoz kötődő külön törvények útján, vagy a társasági joganyag teljes egészében bekerül a Polgári Törvénykönyvbe. Ezt az utóbbi megoldást választotta az új magyar Polgári Törvénykönyv is, mégpedig sajátos módon, önálló jogi személy könyvet alkotva. (ez a megoldás egyedülálló a nemzetközi összehasonlításban.) 7/2. Magyar fejlődésmenet a rendszerváltozásig A magyar jog a német jogcsaládba tartozik. A német, illetve osztrák megoldással szemben Magyarországon 1945-ig nem jött létre Polgári Törvénykönyv, ugyanakkor 1975-ben megalkották a Kereskedelmi Törvénykönyvet (1875. évi XXXVII. törvénycikk). A Kt. szabályozta a kereskedelmi társaság négy formáját (kkt., bt., rt., szövetkezet), valamint a cégeljárást és a kereskedelmi könyvvezetést is. Az 1930. évi V. törvénnyel a kereskedelmi társaságok köre kiegészült a kft.-vel és a csendes társasággal. Az egyesületi, illetve alapítványi jog viszont – Ptk. hiányában (az osztrák és a német joggal szemben Magyarország 1945-ig nem jutott el a Polgári Törvénykönyvhöz, bár 1928ban benyújtották az Országgyűlésnek a Magánjogi Törvényjavaslatot) – meglehetősen szétszórt, kazuisztikus volt.

13 A II. világháború utáni szocialista rendszer ugyan a Kt.-t jelentős részében nem helyezte hatályon kívül, de ténylegesen nem alkalmazta. A kiterjedt államosítások után létrejött állami vállalatok nem társasági formában, hanem intézménytípusú jogi személyként működtek, a szövetkezetek is – az oszthatatlan csoporttulajdon folytán – elvesztették kereskedelmi társasági jellegüket. Az egyesületi működést jelentősen korlátozták, az alapítványt megszüntették. 1959-ben – az ún. népi demokráciák közül elsőként – megszületett az első magyar Polgári Törvénykönyv (burkoltan elég sokat átvéve az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslatból). Eben a jogi személyek közös szabályait tartalmazó néhány paragrafus után definitív jelleggel fel lettek sorolva az alapvető jogi személy típusok, elsősorban az állami vállalat és a szövetkezet. A Ptk. tehát a jogi személy típusokat csak meghatározta, részletes szabályaikat külön törvények tartalmazták – állami vállalati, szövetkezeti törvény. A szocialista rendszer felbomlásának folyamatában, különösen az 1968-as gazdasági reform után a jogi személyek szabályozása fokozatosan bővült. Bekerültek a Ptk.-ba a gazdasági társulásnak nevezett társaságok definíciói is – új formaként az egyesülés és a közös vállalat, a külföldiekkel való joint venture-rel (betársulás) pedig feléledt az 1875-ös Kereskedelmi Törvénykönyv kft.-je és rt.-je. Az 1977-es Ptk.-módosítás kimondta a jogi személyek abszolút jogképességét, az 1971-es szövetkezeti törvény és az 1977-es állami vállalati törvény jelentősen növelte a gazdálkodó szervezetek önállóságát, lazult az egyesületekre nehezedő állami szorítás is. A társasági jog fejlődésének újabb lökést adott az 1979–1981 közti ún. kisvállalkozási reform, amelynek során már magán kisvállalatok keletkezhettek Magyarországon (a gazdasági munkaközösség legfeljebb 30 taggal, illetve munkavállalóval tulajdonképp közgazdaságilag a kisvállalatnak, jogilag a közkereseti társaságnak felelt meg). A tagok mögöttes felelősségével működő közös vállalat mellett 1985-től állampolgárok is részt vehettek kft.-ben. 7/3. Út az új Ptk.-ig Ilyen evolutív fejlődés után másfél évvel a politikai rendszerváltozás előtt, 1988 októberében megszületett a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (első Gt.), amely irreverzibilis folyamatokat indított el a kapitalizmus felé – gazdasági kedvezményeket kaptak a külföldi befektetők (1988. évi XXIV. törvény), indult a privatizáció (átalakulási törvény – 1989. évi XIII. törvény), 1990 elején Budapesten megnyílt az értéktőzsde (1990. évi VI. törvény). Az első Gt.-vel létrejött a magyar társasági jog alapstruktúrája, amely a mai napig is irányadó. 1987-ben a Ptk.-ba ismét beiktatják az alapítványt, az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény pedig megnyitotta az utat az egyesületi formában működő pártok, szakszervezetek, érdekképviseletek szabad és plurális fejlődése előtt is, és általában szabad utat adott az egyesületalapításnak. Az 1988-as Gt.-t az elmúlt 20 évben kétszer modernizálták. A társaság jog személyi és tárgyi infrastruktúrájának létrejöttével számos gyakorlati problémát rendezni lehetett, megteremtődött a társasági és a cégjog egysége (1997. évi CXLIV. törvény – második Gt. és 1997. évi CXLV. törvény – első Ctv.). Az Európai Unióba való belépésünk következményeit a 2006. évi IV. törvény (harmadik Gt.) vonta le, beépítve az európai társasági jog elemeit a magyar társasági jogba. (Ehhez párosult a második Ctv., a 2006. évi V. törvény.) Az 1990-es években megszülettek (majd később modernizálásra is kerültek) a társasági jog „kiegészítő törvényei” is (számviteli törvény, tőkepiaci törvény, csődtörvény stb.) és ezáltal létrejött a társasági jog infrastruktúrája. A társasági jogi intézmények pedig fokozatosan átterjedtek a többi jogi személyre, átfogó megújító hatásuk volt.

8. Az új Ptk. jogi személy könyve A szabad piaci versenygazdaság törvényei 1989–1995 között külön törvények formájában születtek meg, az 1959-es Ptk. – természetesen számos módosítással – hatályban maradt. Nyilván

14 előbb-utóbb létre kellett hozni az új Ptk.-t, amelyre nézve 1998 tavaszán Kodifikációs Bizottságot hoztak létre. A Kodifikációs Bizottság 2008-ra elkészítette a Polgári Törvénykönyv szakmai tervezetét, abból 2009-ben törvény is lett (2009. évi CXX. törvény), de a kiélezett politikai harcban azt nem sikerült hatályba léptetni. 2010-ben a Kormány újra megbízta az eredeti Kodifikációs Bizottságot a Ptk. szövegtervezetének kidolgozásával és a Ptk. törvényjavaslata 2012 tavaszán újra benyújtásra került az Országgyűléshez, Az Országgyűlés 2013. február 11-én fogadta el az új Ptk.-t, amely megfelelő felkészülési idő után 2014. március 15-én lép hatályba. Az új Ptk. a 2013. évi V. törvény. Az új Ptk. könyvekből áll. (Nyolc könyv.) Rövid bevezetés után következnek a polgári jog egyes területeit szabályozó könyvek: Személyek + Jogi személyek + Családi jog + Dologi jog + Kötelmi jog + Örökjog, majd rövid záró rendelkezésekkel zárul a mintegy ezerhatszáz paragrafusból álló óriási kódex, a civil vagyoni és személyi viszonyok egységes alapszabályozása. A Ptk. alapjellemzője, hogy monista kódex, három alapvető jogviszony-komplexumot egyaránt szabályoz: a) az emberek egymásközti személyi és vagyoni viszonyait, b) a fogyasztói magánjogot, c) a gazdasági élet civiljogi viszonyait. Az új Ptk. végképp eldöntötte, hogy törvényi szinten nincs Magyarországon kereskedelmi jog, nincs külön Kereskedelmi Törvénykönyv (ettől függetlenül még létezik kereskedelmi jog mint egyetemi diszciplina, mint a civiljog része). Az Európai Unió irányelvei alapján került be a Ptk.-ba a fogyasztói magánjog, amely a fogyasztóvédelem legalapvetőbb civiljogi szabályait tartalmazza (ettől függetlenül külön fogyasztóvédelmi törvény is van, amely a fogyasztóvédelem közjogi szabályait tartalmazza). E három jogviszonycsoport a közös elvi alapok (nevezetesen, hogy egyaránt polgári jogról van szó) mellett egymástól eltérő jogalkotói kezelést igényel. Leegyszerűsítetten kifejezve az a) pontban jelzett jogviszonyok képezik a hagyományos, klasszikus civiljogot, ahol laikus áll szemben laikussal és ezt a viszonyt kell a jognak „játékszabályokkal” alátámasztania. A b) csoport a kereskedelmi jog, ahol hivatásos áll szemben hivatásossal, és ez szakmailag az a) csoporttól eltérő jogi szabályozást igényel. Végül a c) csoportban professzionális kereskedő áll szemben a laikus polgárral, aki számára a Ptk.-nak speciális védelmi eszközöket kell biztosítania. Ez az integráció a Ptk.-ban a legmodernebb civiljogi tendencia. Ez azért is érdekes, mert ugyanakkor az új Ptk. a klasszikus polgári jogi dogmatika jegyében készült, szabályozási technikái tradicionálisak. A Ptk. tudniillik a polgári jog és csak a polgári jog kódexe kíván lenni, és ezért a Ptk. nem törekszik komplex jogági szabályozásara. Ez azt jelenti, hogy részben a Ptk.-t hatályba léptető törvényben, részben külön törvényekben szabályozottan rendezni kell a Ptk.-ból kimaradt más jogágakba tartozó vonatkozásokat, így a közjogi, pénzügyi jogi (számviteli), munkajogi, perjogi kérdéseket. Erre az új Ptk. hatálybalépéséig, azaz 2014. március 15-ig sor kell kerülnie. A polgári jogon belül viszont a Ptk. teljességre törekszik, tulajdonképp csak a külön törvényben (Munka Törvénykönyve) szabályozott munkaszerződések, illetve a szellemi alkotások joga (iparjogvédelem, szerzői jog) maradt ki a Ptk.-ból. A legnagyobb újdonság – és nemzetközileg is egyedülálló megoldás – a gazdasági társaságok jogának egységben és teljes mértékben való beépítése a jogi személyek körében a Ptk.-ba. Ennek következtében a Ptk. szétválasztotta a személyek jogát és a 2. könyv a természetes személyekkel, a 3. könyv a jogi személyekkel foglalkozik. Az új Ptk.-koncepciónak számos előnye és természetesen hátránya is van, amely utóbbi körében szerintem a legnagyobb problémát a komplexitás túlzott háttérbe szorítása fogja jelenteni, amely jelentős próbatétel elé fogja állítani mind a jogalkotást, mint a jogalkalmazást. Az új Ptk. jogi személyekről szóló 3. könyve összesen több mint négyszáz paragrafusból áll, a Ptk. egyik legterjedelmesebb könyve. A könyv a jogi személyek közös szabályaival indul, és ezt követik külön részekben a jogi személyek alaptípusai, nevezetesen a) az egyesület, b) a gazdasági társaságok – általános szabályokkal, majd a négy jogi személy társasággal: kkt., bt., kft., rt., c) a szövetkezet, d) az egyesülés, e) az alapítvány, f) végül az állam, mint jogi személy. Az új Ptk.-val a gazdasági társaságok huszonöt éve különálló (Gt.-kben szabályozott) joga visszakerült a Polgári Törvénykönyvbe. Ugyancsak részletes jogi szabályozást kap a Ptk.-ban a

15 szövetkezet, az egyesület és az alapítvány, de az előbb ismertetett koncepció alapján tisztán polgári jogi vonatkozásban.

16

II. fejezet A jogi személyek közös szabályai az új Ptk.-ban 1. Általános jellemzők–típuskényszer Az új Ptk.-ban a nemzetközi gyakorlatban szokatlanul nagyméretű általános rész (közös szabályok) található. Különösen feltűnő ez azért, mert a magyar Ptk.-ban eddig a jog személyekre vonatkozó általános rész igen csekély volt. A változás abból adódik, hogy az új Ptk. a gazdasági társaságok jogából számos intézményt általános rendelkezésként átemelt a közös szabályok közé, akkor is, ha ezek az intézmények (pl. az átalakulás) a társasági jogon kívül a többi jogi személynél nem, vagy csak kivételesen, illetve kisebbségi megoldásként léteznek. Ezzel a megoldással szükségképp az a hátrány is együtt jár, hogy egyes rendelkezéseket a jogi személyek általános szabályai és a gazdasági társaságok közös szabályai egymással párhuzamosan tartalmaznak, illetve hogy egyes eddigi társasági szabályok a gazdasági társaságokra vonatkozó részből kimaradtak, így a jogalkalmazás során és közvetlenül a jogi személyek közös szabályaihoz kell visszanyúlni. A társasági és a szövetkezeti jogban tehát jóval nehezebben lehet majd a szabályokat alkalmazni, a joganyag sokkal bonyolultabbá vált. A 3. könyv 1–2. §-a lényegében meghatározza a jogi személység kritériumait. A jogi személynek a) saját névvel, b) székhellyel, c) elkülönült vagyonnal, d) önálló vagyoni felelősséggel, e) ügyvezetését és képviseletét ellátó szervezettel kell rendelkeznie. A jogi személy abszolút jogképes, jogképessége kiterjed minden olyan jogra és kötelezettségre, amely „jellegénél fogva” nem csupán az emberhez fűződik. E körben a jogi személyt is személyiségi jogvédelem illet meg a 2. könyv személyiségvédelmi jogi szabályai szerint (pl. a jogi személynek is van jó hírneve, amit a törvény véd – goodwill, image). Jogi személy csak törvény által nem tiltott tevékenység folytatására, törvényes (és ezen belül erkölcsös) célra alapítható, illetve működtethető. A Ptk. a jogi személyek körében típuskényszerből indul ki, kimondja, hogy jogi személy törvényben meghatározott típusban alapítható. Az alapvető jogi személy típusok magában a Ptk.ban kerültek szabályozásra: egyesület, gazdasági társaságok, egyesülés, szövetkezet, alapítvány. Törvény azonban a Ptk.-n kívül is meghatározhat jogi személy típust, ilyen például az államháztartási törvényben szabályozott költségvetési szerv. Néhány megjegyzés e tételhez. a) Külön törvények sokszor altípusokat is megállapítanak (pl. vízgazdálkodási vagy erdőbirtokossági társulat), amelyek mögöttes jogterülete valamely alaptípus (az említett társulatoknál a gazdasági társaságok joga). b) A közjogi jellegű, de polgári jogi személységgel is rendelkező jogszabálytípusokról a Ptk. nem rendelkezik, ilyen a köztestület és a közalapítvány, amelyeknek az eddigi szabályozásban az egyesület, illetve alapítvány volt a mögöttes jogterülete. c) A vállalatcsoport nem jogi személy típus, hanem egy sajátos integrált jogalanyiságot létrehozó társaságkomplexum. (A Ptk. végül is a vállalatcsoportot a jogi személyek közös szabályainál helyezte el.) d) Az állam sem jogi személy típus, csak olyan közjogi jogalany, amelyet – ha kivételesen mint egész megjelenik a polgári jogban (pl. az állam az utolsó törvényes örökös, amely nem utasíthatja vissza a hagyatékot) – jogi személynek kell tekinteni. Kérdéses a 3.1. § megfogalmazására tekintettel, hogy külön törvény nem jogi személy típust, hanem egyedi jogi személyt létrehozhat-e? Véleményem szerint – kiterjesztő értelmezéssel – ez lehetséges. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a Ptk. jogi személy alaptípusaitól kizárólag törvény térhet el, alacsonyabb hierarchiájú jogszabály (pl. rendelet) nem. A jogi személyek általános szabályait kell megfelelően alkalmazni, ha a) a Ptk. az egyes jogi személy típusoknál eltérően nem rendelkezik,

17 b) külön törvény hoz létre jogi személy típust (jogi személyt) a külön törvényben nem szabályozott kérdésekben, c) ha jogszabály (itt a Ptk. már nem törvényt ír!) nem jogi személy szervezeteket polgári jogi jogalanyisággal ruház fel. (Ezáltal a Ptk. kifejezetten elismeri a nem jogi személy szervezeti jogalanyokat.)

2. A törvénytől való eltérés általános lehetősége Az új Ptk. alapvető újdonsága a nemzetközi viszonylatban is egyedülálló megoldása a létesítés szabadságával kapcsolatos 3:4. §. A 3:4. § (1) bekezdése szerint a jogi személy létrehozásáról a természetes, illetve jogi személyek a létesítő okiratban szabadon rendelkezhetnek, a jogi személy szervezetét is működési szabályait maguk állapíthatják meg. A magánautonómia általános deklarálása után a (2) bekezdés kimondja, hogy a jogi személy alapítói a létesítő okiratban a) az egymás közti, és b) a jogi személyhez fűződő viszonyuk, valamint c) a jogi személy szervezetének és működésének szabályozásánál általános jelleggel eltérhetnek a Ptk. jogi személyekre vonatkozó szabályaitól. E főszabály alóli kivételeket a (3) bekezdés határozza meg. Nevezetesen semmis az eltérés, ha a) az eltérő törvény tiltja (a Ptk. szöveg „e” törvényt mond, de nyilván ilyen eltérést bármely törvény megállapíthat), b) az eltérés „nyilvánvalóan” sérti a jogi személy hitelezőinek jogait, c) az eltérés „nyilvánvalóan” sérti a jogi személy munkavállalóinak jogait, d) az eltérés a tagok kisebbségének jogszabályban biztosított jogait „nyilvánvalóan” sérti, végül e) a jogi személyek törvényes működése feletti felügyelet érvényesülését akadályozza (a törvényszöveg szerintem helytelenül, nem az állami törvényességi felügyeletről beszél, csak felügyeletről, amelybe kiterjesztő értelmezéssel más állami felügyeletek, sőt esetleg a jogi személyen belüli felügyelőbizottsági és a könyvvizsgáló tevékenysége is beleérthető). A Ptk. ezen rendelkezése igencsak vitatható, nem véletlen, hogy ilyen méretű alapítói autonómiát a világ egyetlen országában sem alkalmaztak eddig. A Ptk. miniszteri indokolása e rendelkezés kapcsán diszpozitivitásról beszél, ez azonban fogalmi tévedés, hiszen a diszpozitivitás a szerződéshez fűződik, lehetőség arra, hogy a felek közös megegyezéssel eltérjenek a szerződésekre vonatkozó jogszabályoktól. A jogi személyek közül viszont csak a kkt., bt., kft. és az egyesülés alapul szerződésen, ott van egyáltalán lehetősége a felek közös akaratán nyugvó eltérésre. Az intézménytípusú jogi személyeknél – alapítvány, költségvetési szerv – eleve nincs közös akarat és szerintem az alakuló közgyűlésen elfogadott alapszabállyal keletkező jogi személyeknél – szövetkezet, egyesület – sem lehet szó diszpozitivitásról. (Nem véletlen, hogy a Ptk. alakuló közgyűlés helyett jogügyleti alapításról beszél pl. az egyesületnél.) Végül a világon nincs olyan részvénytársasági szabályozás, amely főszabályként általános eltérést engedve az rt.-re vonatkozó jogszabályoktól. A másik probléma, hogy a szerződési jogban a diszpozitivitás alapvetően a felek egymásközti viszonyaira vonatkozik. A 3:4. § viszont az eltérést lehetővé teszi a szervezeti és működési viszonyok területén is. Ezek a szabályok viszont általában fundamentális jellegűek, ezektől lesz egy jogi személy típus azzá, ami. Ezekben a kérdésekben tehát az eltérés tehát az adott társasági forma intaktságát veszélyezteti. A jogalkalmazás szempontjából nem problematikus az a kivétel, amikor a Ptk. kifejezetten megtiltja és érvénytelenséggel (semmisség) szankcionálja az eltérést. Sokkal nehezebb a előzőekben, a b)–c) pontokban felsorolt generálklauzulák (kaucsuk fogalmak) alkalmazása. Azt ugyanis, hogy egy szabály a jövőben sérteni fogja-e a hitelezői, a munkavállalói, avagy a kisebbségi érdekeket, a jogi személy létrehozásakor nagyon nehezen és csak meglehetősen szubjektíven ítélhető meg.

18 A 3:4. § következtében minden olyan esetben, ahol a Ptk. nyelvtanilag kötelező módon van ugyan megfogalmazva, de nincs kifejezetten eltérést tiltó rendelkezés, elvileg mód van a létesítő okiratban a szabálytól való eltérésre. Így a jogalkalmazónak szinte mindig vizsgálnia kell, hogy az eltérés nem ütközik-e az adott jogi személy típus jogi lényegébe, illetve az eltérés nem sérti-e jelentősen a hitelezők, a munkavállalók, a kisebbség érdekeit, avagy a felügyelet érvényesülését. Ebben a kérdésben döntő szerepet fog kapni a bírói jogalkalmazás, emellett a még előkészítés alatt álló cégeljárási törvény is megállapíthat kötelező szabályokat. Mindenestre szerintem nem megalapozatlan az a feltevés, hogy – főleg a bevezetés utáni időszakban – meglehetős jogbizonytalansággal, eltérő bírósági döntésekkel fogunk találkozni. Véleményem szerint sokkal jobb lett volna az a megoldás, amely a jogi személyekre vonatkozó szabályoknál is (éppúgy, mint a dologi vagy az öröklési jogban) az általános kötelező jellegből indul ki. Még ha jogügyleti akaraton is alapul egy jogi személy, a jogi személyt létrehozó megállapodás organizációs kötelem, alapvetően eltér a kötelmi árucsere-szerződések felépítésétől. Természetesen – és ezt a Gt. a kkt.nál, a bt.-nél és a kft.-nél biztosította is – a jogi személyek körében is törekedni kell arra, hogy ahol lehet, adjunk a kötelező szabálytól eltérési lehetőséget, de a kógens–diszpozitív szabályozás megfordítása – a magánautonómiára és az előre nem látható szituációkra való hivatkozással – szerintem elvileg is helytelen és jelentős zavarokat fog okozni a szervezetek működésében.

3. A jogi személyek nyilvántartásba vétele A magyar jogban minden jogi személy állami nyilvántartásba vétellel jön létre. Az alapítás első fázisa társasági szerződés megkötése, illetve alapszabály vagy alapító okirat elfogadása. Jogi személy tehát csak írásban, törvényi előírásoknak megfelelő okirattal (pl. gazdasági társaságoknál ügyvédi ellenjegyzés vagy közjegyzői okiratba foglalás) jöhet létre, szóbeli alapítás nem lehetséges. Ezeket a dokumentumokat nevezi a Ptk. létesítő okiratnak és az 5. §-ban meghatározza közös kötelező tartalmát. Ez azonban nem elég a jogi személységhez. A létesítő okiratot be kell nyújtani – jogszabályokban meghatározott módon – a jogi személyt majdan nyilvántartó bírósághoz. Ez a bíróság jelenleg a gazdasági társaságok, az egyesülés és a szövetkezetek esetében a cégbíróság, alapítványnál és egyesületnél a „rendes” polgári bíróság. (Egy, a Ptk.-ban nem szabályozott jogi személy típus van, amelyet nem a bíróság tart nyilván, ez a költségvetési szerv. A költségvetési szervek nyilvántartását a Magyar Államkincstár vezeti.) A jogi személyek nyilvántartásának a bíróságokhoz (és nem az államigazgatáshoz) való telepítése nagyon fontos jogállami biztosíték, a szervezetek államigazgatástól való függetlenítését jelenti. A bírósági nyilvántartásba vétel a magyar jogban jelenleg konstitutív jellegű és főszabályként, a jövőre nézve szól (1988–1997 között a hiányzó infrastruktúra miatt a gazdasági társaságokat visszamenő hatállyal jegyezték be). A konstitutív hatály azt jelenti, hogy a létesítő okirat alapján a bírósági nyilvántartásba (társaságoknál a cégjegyzékbe) való bejegyzéssel (nyilvántartásba vétellel) nyeri el jogi személységét az adott szervezet. A szervezet jogi személységét a nyilvántartásból való törléssel veszíti el. A nyilvántartás a jogi személy alapvető adatait közhitelesen tanúsítja, azaz a nyilvántartás adataiban a jóhiszemű harmadik személyek megbízhatnak. A cégnyilvántartásról, illetve az egyesületek–alapítványok nyilvántartásáról különkülön törvények rendelkeznek. Az is fontos jogállami biztosíték, hogy a bíróság, amennyiben a létesítő okirat megfelelt a törvényeknek, köteles a jogi személyt nyilvántartásba venni, gazdasági, politikai, célszerűségi szempontokat nem mérlegelhet (3:4. §). A bejegyzést tehát a bíróság csak törvényben meghatározott okokból tagadhatja meg. (A Ptk. szövegében jogszabály szerepel, de a jogi személy típusok törvényben vannak szabályozva.) Ezt a nyilvántartási rendszert nevezi a jogi elmélet a normatív feltételek rendszerének. A létesítendő jogi személy nyilvántartásba való bejegyzése iránti kérelmének benyújtására a Ptk. 3:12. § szerint a jogi személy képviseletére a létesítő okiratban megjelölt személy köteles, akit ennek elmulasztásáért, késedelméért, hibás vagy hiányos voltából eredő károkért a Ptk. kifejezetten

19 felelőssé tesz, mégpedig a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint. A probléma csak az, hogy több esetben a kijelölt képviselő nem is tud erről, illetve még nem is fogadta el a megbízást. Az alapítványoknál pl. rendszeresen az alapító nyújtja be a nyilvántartási kérelmet, és nem az alapító okiratban megjelölt kurátor, aki később értesül a megbízási szándékról. A jogi személyek törvényességi felügyeletét a jogi személyt nyilvántartó bíróság látja el – kivétel a költségvetési szerv, amelynek alapítója egyben a jogi személy irányító szerve. A felügyelet kizárólag törvényességi jellegű, tehát nem jelentheti a jogi személy döntéseinek célszerűségi felülvizsgálatát. Emellett általános és alaki jellegű (iratokon alapuló) felügyeletről van szó, amelyet jelenleg a gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyesülések esetén a cégbíróság, egyesületek– alapítványok esetében a rendes polgári bíróság lát el. (A szakhatósági felügyelet nem a bíróságra tartozik.) A törvényességi felügyeleti eljárást, annak módszereit, szankcióit (pl. pénzbírság) a profitorientált jogi személyeknél a cégtörvény (Ctv.), a non-profit szektorban az ún. civiltörvény (2011. évi CLXXV. törvény) határozza meg. Ha az enyhébb szankciók nem vezetnek eredményre, úgy a nyilvántartó bíróság meg is szünteti a jogi személyt (3:34. §). A nyilvántartásba jogot, tényt, adatot bejegyezni csak vagy jogszabályokban meghatározott okirat vagy bírósági, illetve más hatósági határozat alapján lehet. Valamennyi jogi személy nyilvántartása a Ptk. szerint nyilvános, abba bárki betekinthet, és a jogi személyek jelentős részénél a törvény hivatalos lapban való közzétételt is előír (általában a Cégközlönyben). A jogi személyek nyilvántartásának közhitelessége pedig azt jelenti: vélelmezni kell a nyilvántartott adatok valódiságát, senki sem hivatkozhat arra, hogy a nyilvántartott adatról nem tudott, hiszen a nyilvántartás nyilvános, tudomást szerezhetett volna róla. A jogi személy pedig végképp nem hivatkozhat arra, hogy bármely általa bejelentett adat nem felel meg a valódiságnak. Végül a Ptk. 3:13. § (2) bekezdésében azt is kimondja, hogy az ellenkező bizonyításig (ún. megdönthető vélelem) vélelmezni kell annak jóhiszeműségét, aki a nyilvántartásban bízva nem ingyenesen (tehát ellenértékét fejében) szerzett jogot. A jogi személy határozott vagy határozatlan időre egyaránt létrejöhet, erről az alapító(k) dönt(enek). A Ptk. kiegészítő jelleggel csak annyit mond, hogy ha e kérdésről a létesítő okirat nem rendelkezik, úgy a jogi személy határozatlan időre jön létre. A közhitelesség érdekében a jogi személyek létesítő okirat érvénytelenségére nézve a szerződések érvénytelenségének általános szabályai – pl. a megtámadás lehetősége – csak a jogi személy nyilvántartásba való jogerős bejegyzéséig irányadóak. Ezt a korábbiaknál csak a gazdasági társaságoknál fennálló szabályt a Ptk. valamennyi jogi személyre nézve részben általánosította, részben szigorította. A 3:15. § ugyanis kimondja, hogy e nyilvántartásba való jogerős bejegyzés után érvénytelenség jogcímén törlési pert egyáltalán nem lehet indítani. (Korábban a táraságoknál néhány kivételes esetben helye volt a perindításnak.) Ha a létesítő okirat törvénysértő, ennek korrigálására az állami törvényességi felügyelet hivatott, amely felszólítja a jogi személyt a törvénysértés korrigálására, végső soron pedig – ha a törvénysértés másként nem kiküszöbölhető – a törvényességi felügyeletet gyakorló bíróság megszünteti a jogi személyt, azaz törli a nyilvántartásból. Megjegyzendő, hogy az elektronizáció, az elektronizációval járó gyorsaság egyre jobban kérdésessé teszi a bírósági nyilvántartásba vétel, illetve a nyilvántartó bíróság általi törvényességi felügyelet intézményét. Ezen a téren tehát öt–tíz éven belül változások várhatók.

4. A létesítő okirat tartalma A jogi személy létesítő okiratában (3:5. §) meg kell határozni a) a jogi személy nevét, b) a jogi személy székhelyét, c) a jogi személy célját vagy főtevékenységét, d) a jogi személyt alapító személy(ek) nevét, lakhelyét, (székhelyét),

20 e) a jogi személy részére teljesítendő vagyoni hozzájárulást (hozzájárulásokat), a vagyon rendelkezésre bocsátásának módját és idejét, f) a jogi személy első vezető tisztségviselőjét (tisztségviselőit). ad a) A jogi személy nevének különböznie kell a már nyilvántartásba vett más jogi személyek nevétől – ez a névkizárólagosság elve. A névválasztással az időbeli elsődlegesség érvényesül, azé a név, aki előbb nyújtotta be e névvel a kérelmét a nyilvántartásba vételre. A jogi személy neve nem kelthet valósággal ellentétes látszatot – ez a névvalódiság elve. Emellett az elnevezésnek a magyar nyelv szabályainak megfelelőnek kell lennie (névszabatosság elve). A jogi személy nevében a jogi személy típusát is fel kell tüntetni. ad b) A jogi személy székhelye a jogi személy nyilvántartásba bejegyzett irodája. Az iroda fogadja a jogi személyhez intézett jognyilatkozatokat, a jogi személy kereskedelmi forgalomban való, illetve a hatóságok általi elérhetőségét. ad c) A Ptk. a személyek magánautonómiáját a tevékenységi kör tekintetében is biztosítja, amikor kimondja, hogy a jogi személy minden olyan tevékenységet folytathat, amit jogszabály nem tilt, vagy nem korlátoz. (Egyes tevékenységek folytatásához hatósági engedély kell, és ún. képesítési követelmények is vannak.) ad d)–f) A jogi személynek egy vagy több alapítója van, akik a nem intézménytípusú, hanem a személyegyesítő jogi személyeknek egyben a jogi személyek tagjává is válnak. A létesítendő okiratban az alapítókat fel kell sorolni. A jogi személy ügyvezetését – a Ptk. általánosította a társasági jogi terminológiát – vezető tisztségviselők látják el egyénileg vagy testületben. A jogi személy működőképességéhez szükséges, hogy az első tisztségviselőket a létesítő okirat kijelölje. ad e) A jogi személy vagyon nélkül nem működhet. Az alapítóknak tehát a jogi személy részére vagyont kell biztosítaniuk, ennek értékét, módját, időpontját a létesítő okiratnak tartalmaznia kell. (Egyes jogi személyeknél – kft., rt. – a Ptk. a vagyon legkisebb mértékét is meghatározza.) A jogi személy önálló jogalany, bizonyos mértékben szükségképp függetlenül alapítóitól, illetve tagjaitól. Ennek a viszonylagos függetlenedésnek eredménye a jogi személy önálló vagyoni felelőssége. A főszabályt a 3:2. § (1) bekezdés fogalmazza meg, nevezetesen, hogy a jogi személy kötelezettségeiért saját vagyonával köteles helytállni, a jogi személy tagjai és alapítói a jogi személy tartozásaiért nem felelnek. Ez természetesen csak a főszabály, a törvény pl. a kkt.-nál előírja a tagok mögöttes felelősségét. A jogi személy önálló felelőssége alól a Ptk. egy általános kivételt tesz. Nevezetesen a társasági jogból absztrahálva a Ptk. minden jogi személyre kiterjeszti az ún. felelősségátvitel intézményét. Ha ugyanis a jogi személy tagja vagy alapítója a korlátolt felelőségével visszaélt és emiatt a jogi személy jogutód nélküli megszűnéskor kielégítetlenül maradt hitelezői követelések maradtak fenn (felszámolás), e tartozásokért az alapító (tag) köteles helytállni [3:2. § (2) bekezdés]. A felelősségátvitelnek szerintem csak az üzleti vállalkozások körében van helye, non-profit szektorban erre aligha kerülhet sor. A Ptk. előkészítése során egy igen vitatható és a korlátolt felelősséget meglehetősen háttérbe szorító, bizonytalanságot okozó szabályt kívántak beépíteni a 3:2. §-ba, amely szerint, ha a jogi személy tagja(i) vagy alapítója (alapítói) által szolgáltatott vagyon „nyilvánvalóan nem elegendő a jogi személy működésének biztonságos megkezdéséhez” és „emiatt” a jogi személy jogutód nélküli megszűnésekor kielégítetlen hitelezői követelések maradtak fenn, e tartozásokért az alapítók, illetve tagok egyetemlegesen felelnek. E szabály a szabály eltúlozta volna a hitelezővédelmet. Azt bizonyítani ugyanis, hogy a jogi személy azért került – esetleg évek múltán – a fizetésképtelenség állapotába, mert induláskor nem biztosították a biztonságos működéshez szükséges induló vagyont, aligha lehetséges. Végül ez a szabály – helyesen – a Ptk.-ból kimaradt. Természetesen a Ptk. 5. § csak a létesítő okirat általános törvényes kellékeit tartalmazza és kiegészül a jogi személy egyes típusainál az adott típus létesítő okiratával kapcsolatos

21 többletkövetelményekkel. Az is természetes, hogy a jogi személy alapítói a létesítő okiratba bármilyen további feltételt is fakultatívan felvehetnek.

5. A jogi személy szervei A Ptk. a jogi személy belső szervezetével kapcsolatban négy szervtípust nevesít: a) tagi, (alapító)i döntéshozatalt, b) ügyvezetést a vezető tisztségviselők által, c) felügyelőbizottságot az ügyvezetés ellenőrzésére, d) az ún. állandó könyvvizsgálót a pénzügyi ellenőrzésre. Nyilván a létesítő okirat egyéb ún. fakultatív szerveket (pl. tanácsadó testület) is létrehozhat. A fakultatív szervek létrehozása nem érintheti a törvényes szervek hatáskörét és felelősségét. A jogi személy belülről szervezetileg tagolódhat. Pl. gazdasági társaságoknak telephelyei, fiókjai, egyesületeknek szakosztályai, területi szervei stb. lehetnek. A belső szervezeti egységek önállóságának mértékét a jogi személy központi szervei általában a szervezeti és működési szabályzatban szabályozzák, de ennyiben erre az adott jogi személy típusnál a törvény lehetőséget ad, a jogi személy létesítő okirata az adott belső szervezeti egységet (egységeket) jogi személlyé is nyilváníthatja (ún. belső, származtatott jogi személység). Eddigi jogunkban ilyen törvényi felhatalmazás az egyesületeknél, az alapítványoknál és a költségvetési szerveknél volt. A származtatott belső jogi személy önállóságának mértékét is a létesítő okirat határozza meg. A belső jogi személy harmadik személyekkel szembeni tartozásaiért a jogi személy mögöttesen felel. Ha a jogi személy a nyilvántartásból törlésre kerül, a belső jogi személység törvénynél fogva megszűnik (3:29–3:30. §). A) Alapítói (tagi) döntéshozatal A személyegyesülés típusú jogi személyek legfőbb szerve a jogi személy tagjaiból álló taggyűlés (közgyűlés – egyes jogi személyeknél küldöttgyűlés is lehetséges). Az intézménytípusú jogi személyeknél ilyen belső szerv nincs, de az alapító, illetve alapítók egyes döntési jogokat kívülről gyakorolnak. A tag(köz)gyűlést, illetve az alapítók gyűlését a 3:16. § – a vitatható módon – testületnek, illetve döntéshozó szervnek minősíti. A gazdasági társaságok tag(köz)gyűlése nem testület, de természetesen a társaság legfőbb szerve, amely a jogi személy alapvető stratégiai döntéseit meghozza, mégpedig általában ülésen, de a 3:20. § módot ad az ülés nélküli határozathozatalra is. Hasonló a helyzet a szövetkezet, az egyesület és az egyesülés köz(tag)gyűlésével is. Az alapítványnál azonban az alapítók kívül vannak a jogi személyen és az alapítványnak az alapítóktól való elkülönülése folytán alapvető döntéseket az alapítvánnyal kapcsolatban csak szélsőségesen kivételes esetben hozhatnak. Az alapítók közösségét így az alapítvány esetében meglehetősen vitatható a jogi személy döntéshozó szerveként kezelni. A Ptk. 3:16–3:20. § valamennyi jogi személy fent említett döntéshozó szerve számára nézve néhány általános szabályt fogalmaz meg. Így az ülésre szóló meghívó tartalmával (napirendi pontok), az ülés helyszínével, a határozatképességgel és a határozathozatallal kapcsolatban. Néhány ilyen fontosabb szabály: a) ha az ülést nem szabályszerűen hívták össze, az ülést csak akkor lehet megtartani, ha az ülésen valamennyi részvételre jogosult jelen van (ez túlzás, elég lett volna csak a szavazásra jogosultakról beszélni) és egyhangúan hozzájárul az ülés megtartásához, Hasonló a szabály a napirendre nem tűzött kérdés ülésen való megtárgyalásával kapcsolatban; b) az ülés akkor határozatképes (minden napirendi pontnál külön-külön vizsgálandó), ha a leadható szavazatok több mint felét képviselő szavazásra jogosult személy jelen van; c) a határozatokat főszabályként a határozatképesség megállapításánál figyelembe vett szavazatok többségével hozzák meg, semmis az a rendelkezés, amely ennél alacsonyabb arányt

22 állapít meg. Törvény minősített többséget, illetve egyhangúságot is előírhat, az ettől való eltérés ugyancsak semmis. d) Ha a létesítő okirat lehetővé teszi a döntés ülés nélküli megtartását, az érintetteknek a kézbesítéstől számított legalább nyolc napot kell adni a szavazat leadására. Ha bármely szavazásra jogosult kéri, az ülést össze kell hívni. e) Az egyes jogi személy típusoknál a taggyűlésre, illetve az alapítványnál az alapítók közös döntésére számos további szabály került megállapításra. Azt is hangsúlyozni kell, hogy az ún. döntéshozó szervre megállapított igen mesterséges szabályoktól a 3:4. § általános rendelkezéseinél fogva a létesítő okiratban el lehet térni (pl. magasabb határozatképességi küszöböt lehet megállapítani), kivéve, ha az eltéréshez a Ptk. semmisséget fűz [3:19. § (3) bekezdés]. B) Ügyvezetés A jogi személy ügyvezetése – amely a 3:29. § szerint a jogi személy törvényes szervezeti képviselőjének feladatait is ellátja – operatívan vezeti a jogi személyt és meghozza mindazon döntéseket, amely nem tartozik a taggyűlés, Illetve az alapítók gyűlése hatáskörébe. A Ptk. 3:21. § az ügyvezetőket – a társasági jogból átvéve – általános jelleggel vezető tisztségviselőknek minősíti, tehát az eddigi gyakorlattól eltérően az egyesület elnökségének vagy az alapítvány kuratóriumának tagjai is vezető tisztségviselőknek minősülnek. A jogi személynek vagy egy, vagy több vezető tisztségviselője lehet (pl. a kft.-nél), illetve az is lehetséges, hogy az ügyvezetést vezető tisztségviselőkből álló testület (pl. rt. igazgatóság) gyakorolja. A jogi személy vezető tisztségviselője főszabályként cselekvőképes nagykorú természetes személy lehet A Ptk. általános jelleggel megengedi jogi személy vezető tisztségviselői tevékenységét (eddig erre lehetőség csak a kkft.–bt. esetében volt), úgy, hogy ott a jogi személy képviselője minősül vezető tisztségviselőnek. A vezető tisztségviselő ügyvezetési tevékenységét a jogi személy érdekének megfelelően köteles ellátni. A vezető tisztségviselői feladatokat személyesen kell ellátni, e minőségében képviseletnek helye nincs. Az első vezető tisztségviselőket a létesítő okiratban jelölik ki, ezt követően a személyegyesüléseknél a tag(köz)gyűlés választja, az alapítványnál speciális szabályok érvényesülnek. A vezető tisztségviselő jogviszonya kétoldalú jogviszony, a vezető tisztségviselői megbízást (munkaviszonyban is ellátható) az érintett személynek el kell fogadnia. A vezető tisztségviselőt az őt megválasztó szerv bármikor visszahívhatja (határozott idejű megbízás esetén a határidő eltelte előtt is lehetséges). Határozatlan idejű megbízás is lehetséges, a visszahívás lehetősége azonban itt is fennáll. Megbízatásáról a vezető tisztségviselő is bármikor a jogi személyhez intézett nyilatkozattal lemondhat, de ha a jogi személy működőképesség ezt megkívánja, úgy a lemondás csak az új vezető tisztségviselő megválasztásával, de legkésőbb a lemondás bejelentésétől számított 60. napon válik hatályossá. A Ptk. részletesen meghatározza (lényegéből a Gt.-ből általánossítva) a) melyek a vezető tisztségviselésből kizáró okok (pl. foglalkozástól eltiltó jogerős bírói ítélet), b) a vezető tisztségviselő titoktartási és a jogi személy tagjai (alapítói) részére való felvilágosítás-adási kötelezettsége tartalmát (3:22–3:23. §). Alapvetően új szabály, hogy ha a vezető tisztségviselő ügyvezető tevékenységével a jogi személynek kárt okoz, a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint felel a jogi személlyel szemben (3:24. §). A szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség az új Ptk.-ban a szerződéskötéskor előrelátható kárra vonatozik. Ezt azonban elég nehéz a vezető tisztségviselőre vonatkoztatni, hiszen a) amikor a vezető tisztségviselői megbízás keletkezik, még nem kezdődött el a tényleges ügyvezetői tevékenység, tehát kárt sem lehet okozni, b) később pedig a vezető tisztségviselő nem adott egyedi szerződés megszegésével szokott kárt okozni a társaságnak. Tovább bonyolítja a helyzetet a 6:541. §, amely feloldja azt az alapszabályt, hogy a jogi személy felel a harmadik személyek felé, ha tagjai, alkalmazottai kárt okoznak nekik. E

23 paragrafus ugyanis – szerintem helytelenül –kimondja, hogy a harmadik személyeknek a vezető tisztségviselői tevékenység keretében okozott károkért a vezető tisztségviselő a jogi személlyel együtt egyetemlegesen felel. Ez a súlyos felelősségi „fenyegetés” főleg a non-profit szervezetek ügyvezető testületeiben való ingyenes részvételt körében fog visszatartó hatást gyakorolni. A vezető tisztségviselő jogállása más az egyszemélyes társaságoknál, illetve a vállalatcsoportokban. Az alapító (egyedüli tag) a vezető tisztségviselőnek utasítást adhat, sőt maga is elláthatja a vezető tisztségviselői feladatokat. A vállalatcsoporton belül is az ellenőrzött társaságok vezető tisztségviselői az uralmi szerződésben meghatározott keretekben az uralkodó társaságtól utasítást kaphatnak. Nyilvánvaló, hogy e két estben a vezető tisztségviselői felelősség is más (csekélyebb), mint általában. Az ügyvezetés látja el a jogi személy képviseletét, mégpedig – ha ezt a létesítő okirat nem korlátozza – minden vezető tisztségviselő képviseleti jogát önállóan gyakorolja. (Az írásbeli képviseletet a társasági jog cégjegyzésnek nevezi.) A képviseleti jog esetleges korlátozását a nyilvántartásba be kell jegyezni. Az ügyvezetés az ügyek meghatározott csoportjára nézve (ez tehát nem általános képviselet) a jogi személy munkáltatóit is feljogosíthatja képviseleti joggal, de a munkavállaló képviseleti jogát csak más képviseleti joggal felruházott személlyel együtt gyakorolhatja. A Ptk. 3:29–3.31. §-a képviseleti jogra vonatkozó szabályoktól való eltérést nem minősíti semmisnek, ezért ezektől a szabályoktól elvileg el lehet térni. A kérdés csak az, hogy az eltérést a bíróságok a hitelezői vagy munkavállalói érdekek sérelme címén nem fogják-e esetleg érvénytelennek tekinti. C) Felügyelőbizottság Az új Ptk. felügyelőbizottságot – általában önkéntes, fakultatív jelleggel – a társasági jogból a jogi személyek általános szabályai közé emeli. Korábban az egyesületi–alapítványi szabályok ellenőrző bizottságról (testületről) beszéltek – az igazgatási terminológiában a felügyelet több az ellenőrzésnél. (Emellett a VII. fejezet címe „tulajdonosi ellenőrzésről” beszél –az alapítványnál nincs tulajdonos, és az egyesületnél is ez a fogalom meglehetősen erőltetett.) A 3:26. § a felügyelőbizottság feladatát abban látja, hogy „az ügyvezetést a jogi személy érdekeinek megóvása céljából ellenőrizze”. Emellett a felügyelőbizottság köteles a jogi személy döntést hozó szerve elé kerülő érdemi előterjesztéseket véleményezni. A felügyelőbizottság legalább 3 tagból áll – a „legalább” szó szerint a törvényszövegből hibásan kimaradt, létszáma felső határát a Ptk. nem határozza meg. A felügyelőbizottság tagja nagykorú cselekvőképes személy lehet, aki személyesen köteles eljárni a feladatkörében. Felügyelőbizottsági tagként független, nem utasítható. A felügyelőbizottság a jogi személy irataiba korlátozás nélkül betekinthet, vele szemben az ügyvezetés üzleti titkokra nem hivatkozhat. A felügyelőbizottsági tagság keletkezésére és megszűnésére, a velük szembeni kizáró okokra a vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Ez a szabály az irányadó a felügyelőbizottsági tagok ellenőrzési kötelezettségeik nem megfelelő teljesítésével a jogi személynek okozott károk megtérítésére is. D) Állandó könyvvizsgáló Nemzetközileg egyedülálló megoldással az „állandó” (?) könyvvizsgálót a Ptk. 3:38. §-a a jogi személyek általános szervévé teszi, azaz kiemeli a társasági jogból. A könyvvizsgáló intézményesítéséről a létesítő okiratban kell az alapítóknak rendelkeznie. Az állandó könyvvizsgáló (azaz a létesítő okiratban megjelölt könyvvizsgáló) a jogi személy ügyvezetésének pénzügyi tevékenységet ellenőrzi a könyvvizsgálói törvény (2007. évi LXXV. törvény) szabályai szerint. Könyvvizsgáló csak a könyvvizsgálói névjegyzékbe bejegyzett egyéni könyvvizsgáló vagy könyvvizsgáló cég (társaság) lehet. Ha a könyvvizsgálatot cég végzi, meg kell jelölnie a könyvvizsgálatért személyében felelős személyt is. Alapfeladata az éves beszámoló

24 auditálása, azaz a jogszabályok és a valódiság szempontjából való felülvizsgálata. A könyvvizsgáló előtt sincs üzleti titok, minden iratba betekinthet, és ha törvénysértés történt, először a jogi személy döntéshozó szerveinél köteles kezdeményezni a törvényes állapot helyreállítását és ha ez nem történik meg, a törvényességi felügyeletet ellátó bírósághoz kell fordulnia. A könyvvizsgáló tehát hármas kötöttségben tevékenykedik: a) vállalkozó, aki megbízási szerződés alapján díjazás fejében tevékenykedik. b) a társaság szerve, c) közérdekvédelmi feladatot is ellátó szerv.

6. Jogi személy határozatainak bírósági felülvizsgálata Ugyancsak személyegyesítő jogi személyeknél, elsősorban a gazdasági társaságoknál bevált megoldást általánosít az új Ptk., amikor a 3:35–3:37. §-aiban általános jelleggel lehetővé teszi a jogi személy szervei határozatainak bírósági felülvizsgálatát, mégpedig a jogi személy tagjai, alapítói, vezető tisztségviselői és felügyelőbizottsági tagjai számára egyaránt. A kereset – a tudomásra jutástól számított 30 napon belüli, ún. szubjektív, valamint a határozat meghozatalától számított 1 éves objektív és egyben jogvesztő határidőn belül – arra irányul, hogy a bíróság a jogi személy jogszabálysértő határozatát helyezze hatályon kívül. (A határozat akkor is jogszabálysértő, ha a létesítő okiratba ütközik.) A bíróság tehát a társasági határozatot nem változtathatja meg. A keresetnek a jogi személy határozata végrehajtására nincs halasztó hatálya, de a bíróság a határozat végrehajtását felfüggeszthet. Ha a bíróság megállapítja a jogszabálysértést, akkor a határozatot – a perben nem álló személyekre is kiterjedő hatállyal – hatályon kívül helyezi és a jogi személy hatáskörrel rendelkező szervét új határozat meghozatalára kötelezi. Az eddigi jogtól eltérően, ha a jogszabálysértés nem jelentős, a bíróság csak a jogszabálysértés tényét állapítja meg – a jogszabálysértés kiküszöbölése ez esetben magának a jogi személynek, adott esetben a törvényességi felügyeletnek a feladata. Keresettel a jogi személy döntéshozó legfőbb szervének és ügyvezető szervének határozatát lehet megtámadni. Elvileg lehet keresetet benyújtani a felügyelőbizottság határozatával szemben is, de mivel a felügyelőbizottság csak ellenőriz és ügydöntő határozatot nem hoz, ez csak elvi lehetőség. Különleges a helyzet az alapítványnál – elvileg az alapító a kuratórium, a kuratóriumi tag pedig az alapítói döntést az általános jogszabályi rendelkezés miatt megtámadhatja, ugyanakkor ez – főleg az utóbbi – aligha lesz gyakran alkalmazott szabály.

7. Státusváltozások A) A létesítő okirat módosítása A létesítő okirat módosításával a Ptk. a jogi személyek általános szabályai között lényegében nem foglalkozik, a jogi személyek egyes fajainál találhatók a tartalmi rendelkezések. A személyegyesülések körében általában a tag(köz)gyűlés minősített többségű (pl. kétharmados) döntése szükséges a létesítő okirat módosításához. A módosítás a nyilvántartásba való bejegyzéssel lesz hatályos, ha csak a törvény a szabály alól kivételt nem tesz. B) Átalakulás Az átalakulás a jogi személy típusának megváltoztatását jelenti egyetemes jogutódlással. Lényegében itt is a tág értelemben vett társasági jog intézményéről van szó, hiszen átalakulás más jogi személy típusoknál – egyesület, alapítvány, költségvetési szerv – nem jöhet számításba. Átalakulásnál a megszűnő jogi személy összes joga és kötelezettsége (követelések, tartozások, munkáltatói jogok, kollektív szerződés, hatósági engedélyek) a nyilvántartásba való bejegyzéssel az átalakulással keletkező új jogi személyre szállnak át (3:39. §) – pl. kft.-ről rt.-re stb. A bíróság az átalakuló jogi személyt törli, az átalakulással keletkező jogi személyt egyidejűleg bejegyzi a nyilvántartásba. Ha a bíróság elutasítja az átalakulást, a jogi személy a korábbi formájában működik tovább.

25 A 3:40. § a korlátozásokat sorolja fel, amelyek közül a leggyakorlatibb, hogy nem alakulhat át a jogi személy, ha végelszámolási, illetve csőd vagy felszámolási eljárás hatálya alatt áll. A személyegyesüléseknél az átalakulási folyamat a tag(köz)gyűlés határozatával indul. Ezt követően a társaság (szövetkezet, egyesülés) ügyvezetése köteles átalakulási tervet és vagyonmérleg-tervezetet készíteni, ezt közzé kell tenni. E dokumentumok kézhezvételétől számított 30 napon belül (a törvény hibásan nem ír elő jogvesztő határidőt) nyilatkozniuk kell, ha nem kívánnak az átalakulással létrejövő jogi személy tagjai lenni. A kiváló tagok tagsági jogviszonya az átalakulás bírósági bejegyzésével megszűnik, és velük el kell számolni. Az átalakulásról a tag(köz)gyűlés legalább háromnegyedes többséggel dönthet – szerintem e szabálytól a létesítő okirat érvényesen nem térhet el. (A törvény ezt kifejezetten nem mondja ki.) Az átalakulásról szóló döntést közzé kell tenni a végleges vagyonmérleggel együtt és azok a hitelezők, akiknek le nem járt követelései a közzététel előtt keletkeztek, a közzétételtől számított 30 napos jogvesztő határidőn belül az átalakulással létrejött jogi személytől megfelelő biztosítékot követelhetnek, ha az átalakulás követelésük kielégítését veszélyezteti. Ilyen eset lehet pl., ha kkt. kft.-vé alakul át, hiszen megszűnik a tagok mögöttes felelőssége. A biztosíték (óvadék, zálog) tárgyában esetleg létrejövő jogvitában bíróság dönt. C) Egyesülés (Fúzió) A 3:44. § szerint a jogi személy más jogi személlyel (személyekkel) összeolvadás vagy beolvadás útján egyesülhet (fúzió). Összeolvadásnál a fúzióban résztvevő minden jogi személy megszűnik és egy új jogi személy jön létre egyetemes jogutódlással. Beolvadásnál csak a beolvadó jogi személy(ek) szűnik(nek) meg és valamennyi beolvadó jogi személy általános jogutódja az a megmaradó jogi személy, amelyben a beolvadás történt. Az egyesülésre az átalakulás terv és a vagyonmérleg tekintetében az átalakulásra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Közös átalakulási terv készül, amelyet az egyesülésben résztvevő minden jogi személynek el kell fogadnia. A Ptk. az egyesülésben résztvevők által kötött egyesülési szerződésről nem beszél, de ilyen természetesen a résztvevők köthetnek egymással. A jogi személyek alaptípusaira vonatkozó szabályok szervesen kiegészítik az egyesülés általános szabályait. Így pl. egyesület, illetve alapítvány csak egyesülettel, illetve alapítvánnyal fuzionálhat. A társaságok egyesülése versenykorlátozó hatással járhat, így a versenytörvény szabályait is figyelembe kell venni a fúziónál – esetlegesen a Gazdasági Versenyhivatal engedélyére van szükség (1996. évi LVII. törvény). D) Szétválás A szétválás különválás vagy kiválás útján történhet, ugyancsak az átalakulás szabályainak alkalmazásával (3:45–3:47. §). Különválás esetén az eddigi jogi személy módosult létesítő okirattal fennmarad és az eddigi jogi személy vagyonának egy részével új jogi személy alakul. A Ptk. ismer beolvadásos különválást, illetve kiválást is, amikor a különváló jogi személyek (a kiváló jogi személy) a szétválással egyidejűleg már létező más jogi személyhez csatlakoznak. A szétváló jogi személyek jogutódjai a szétválás előtti kötelezettségekért szétválás előtt elfogadott szétválási terv szerint kötelesek helytállni (szétválási szerződésről a Ptk. nem beszél), de ha a kijelölt jogutód nem áll helyt, így valamennyi szétválással keletkezett jogi személy egyetemlegesen felel a hitelezővel szemben. Ugyanez a helyzet az olyan kötelezettségnél is, amelyről a szétválási terv nem rendelkezik. A szétválással megszűnő jogi személy követeléseit a szétválási tervben megjelölt jogutód érvényesíti. Ha valamely követelésről a szétválási terv nem rendelkezik, ezt a jogutódok a köztük fennálló vagyonmegosztás arányában érvényesíthetik. A szétválásra is az egyes jogi személy alaptípusoknál a Ptk. speciális előírásokat állapít meg.

26

8. A jogi személy jogutód nélküli megszűnése A jogi személy jogutód nélküli megszűnésének általános okait a 3:48. § állapítja meg azzal, hogy a részletes szabályokat – differenciáltan – az egyes jogi személy alaptípusainál megállapított rendelkezések tartalmazzák. A jogi személy jogutód nélküli megszűnik, ha a) határozott időtartamra jött létre és ez az időtartam eltelt, illetve megszűnése feltételhez volt kötve és a feltétel bekövetkezett; b) az erre jogosult szerve kimondja megszűnését. Ez a személyegyesítő jogi személyeknél a tag(köz)gyűlés, az alapítvány megszűnésére speciális szabályok vonatkoznak. Ez esetben le kell folytatni a jelenleg Ctv.-ben szabályozott végelszámolási eljárást; c) felszámolási eljárás alapján a bíróság a Cstv. alapján megszüntetni. Felszámolási eljárásra a jogi személy fizetésképtelensége esetén kerül sor. A felszámolási eljárás nem tévesztendő össze a csődeljárással, bár mindkét eljárást az állandóan módosítás alatt álló 1991. évi IL. Törvény (Cstv.) szabályozza. Csődeljárás esetén a jogi személy fizetési haladékot kap, és ezalatt eldől, hogy a társaság reorganizációja lehetséges-e, azaz hitelezői kényszeregyezséggel a jogi személy megmenthető-e, vagy nem. Ez utóbbi esetben a csődeljárás átfordul felszámolási eljárásba. (Ha eleve megállapítható, hogy a jogi személy „menthetetlen”, nem kell csődeljárást folytatni.) A felszámolási eljárást főszabályként a bíróság által kijelölt felszámoló folytatja le. Felszámolás esetén kielégítetlen hitelezők maradnak, ezért – a későbbiek során látni fogjuk – beállhat a jogi személy alapítóinak, illetve tagjainak, valamint vezető tisztségviselőinek helytállási, illetve kártérítési felelőssége. d) törvényességi felügyeleti eljárás eredményeként a bíróság megszüntetni. A gazdasági társaságok (valamint a szövetkezet és az egyesülés) esetében jelenleg a Ctv. szerint a bíróság súlyos törvénysértés, illetve a fantomcégként való működés esetén szüntetheti meg a jogi személyt. Alapítvány és egyesület bíróság általi megszüntetésére az ún. civiltörvény (2011. évi CLXXV. törvény) előírásai szerint alapvetően súlyos , illetve ismételt törvénysértés esetén kerülhet sor. A megszűnő jogi személy az előbb felsorolt valamennyi esetben a nyilvántartásból való bírósági törlés eredményeként szűnik meg. A megszűnő jogi személy vagyoni viszonyait valamennyi megszűnési esetben teljes értékűen le kell zárni. A hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyon sorsáról a jogi személy alaptípusainál megállapított szabályok az irányadók.

9. Az állam mint jogi személy A 19. század európai kontinentális jogtudománya az állam polgári jogi jogalanyiságát az államkincstár (fiscus) tanával oldotta meg. E szerint az államot, mint egészt, vagyoni viszonyokban - pl. az állam az utolsó törvényes örökös – az államkincstár képviseli. Ezáltal a közhatalmi állam elválik a civil viszonyokban – egyébként kivételesen – fellépő vagyonjogi államtól. A fiscus csak az államot, mint egészt képviseli, ami viszont viszonyrag ritkán fordul elő: ugyanis a legtöbb állami szerv rendelkezik önálló jogi személységgel, így önállóan is felléphet a vagyoni jogviszonyokban. A szocialista jog felhagyott a fiscus-tannal. Az 1959-es magyar Ptk. 26–27. §-a az államot, mint különleges jogalanyt definiálta, nem mint jogi személyt. Ez a különleges jogalanyiság a szovjet elméletből került át a magyar jogba, és lényegében az állam polgári jogi többletjogait kívánta megalapozni. Emellett 1977-ig a jogi személyek célhoz kötötten, relatív jogképességgel rendelkeztek, az állam jogképessége viszont abszolút volt. A szocialista elmélet az államot mint a közhatalmi és tulajdonosi minőség egységét fogta fel, mivel az állami (össznépi társadalmi tulajdon) volt az elsődleges, privilégiumokkal rendelkező tulajdonforma. A rendszerváltozás után az 1991-es Ptk.-módosítás megszüntette az állam kiemelését a jogi személyek közül, azaz megszüntette ezt a különleges jogalanyiságot. A Ptk. módosított 28. § (1)

27 bekezdése kimondta, hogy az állam, mint vagyoni viszonyok alanya jogi személy. Ugyanakkor a Ptk. nem élesztette fel a korábbi fiscus-tant, enélkül minősítette az államot jogi személynek. Az új Ptk. jogi személy könyv hetedik része a jogi személy típusok között utolsónak rendelkezik az állam részvételéről a polgári jogviszonyokban. Az utolsó helyre kerülést többek között az is indokolja, hogy mint mondottuk, az állam mint egész csak ritkán válik polgári jogviszonyok alanyává, és ez esetben sem élvezhet a polgári jogon belül többletjogokat. Az állam éppen olyan jogi személy, mint a többi jogi személy. Természetesen azonban az államra a jogi személyek általános szabályai közül számosan nem vonatkoztathatók, hiszen pl. az állam nem ismerheti el és szüntetheti meg saját magát, nem alakulhat át stb. Az állam törvényes képviseletéről 1990 óta több jogszabály meglehetősen eltérően rendelkezett, így az 1991. évi XVIII. törvény egy később fel nem állított szervezet, a Kincstári Jogügyi Igazgatóságot (1945 előtt volt ilyen szerv) bízott meg az állam képviseletével. Az államháztartási törvény 1995-ös módosítása létrehozta a kincstári vagyon fogalmát, majd 1997-ben az állam képviselete végérvényesen rendeződött. Az Áht. a pénzügyminisztert nevezte meg az állam képviselőjeként azzal, hogy részben törvény ettől eltérően rendelkezhet, részben a pénzügyminiszter e jogkörét más állami szerv útján is gyakorolhatja, illetve azt más állami szervre ruházhatja át. Az új Ptk. rendkívüli tömörséggel és a jelenlegi államszervezethez igazodóan annyit mond ki, hogy az államot az állami vagyonért felelős miniszter képviseli (a személy tehát és nem a szerve, a minisztérium). A képviselet módját az államháztartási törvény, illetve a nemzeti vagyonról szóló törvény határozza meg, ez a szabályozás közjogi jellege miatt a Ptk.-ból kimaradt. Ugyanakkor természetes, hogy törvény az állam képviseletét meghatározott speciális jogviszonyokban másra is bízhatja és az állami vagyonért felelős miniszter is – az államháztartási törvény keretei között – másra is átruházhatja képviseleti jogát. A Ptk. 406. §-a átfogó jelleggel kimondja, hogy az államot polgári jogviszonyokból származó kötelezettsége költségvetési fedezet hiányában is terheli Ez nagyobb jogbiztonságot nyújt az állammal adott esetben szemben álló jogalanyoknak, mint az eddigi szabályozás, amely egyfelől csak a kártérítési jellegű követelésekre (megtérítési és kártalanítási kötelezettség is e körbe esik), illetve a jóhiszemű személyek irányában vállalt szerződéses kötelezettségre terjedt ki. A jövőben az állam kötelezettsége objektív alapon (nem kell a jóhiszeműség) bármilyen polgári jogviszonyból származó valamennyi kötelezettségre kiterjed. Az állam helytállási kötelezettsége a 3:406. § folytán kiterjed az „államháztartás részét képező jogi személyekre”. Mindenekelőtt ide tartoznak az állam polgári jogi jogi személységgel fel nem ruházott, pusztán közjogi jogalany szervei, mint az Országgyűlés vagy a Kormány. Ide tartoznak a különböző helyi (területi, települési) valamint kisebbségi önkormányzatok. Végül ide tartozik a Ptk.-ban nem szabályozott költségvetési szervek többsége is. Az államháztartási törvény ugyanis háromfajta költségvetési szervet ismer: központit, önkormányzatit és köztestületit. Az első kettő nem vitásan az államháztartás része. Ugyanakkor a Ptk.-ban nem szabályozott köztestületek (pl. a Magyar Tudományos Akadémia) önálló polgári jogi személyek és költségvetési szerveik legfeljebb átételesen tartoznak az államháztartás körébe. Véleményem szerint ezért a köztestületek költségvetési szerveiért a mögöttes helytállási kötelezettség a költségvetési szervet alapító köztestületet és nem az államot terheli. Irodalomjegyzék az I. Részhez Szászy-Schwarz Gusztáv: A Jogi személy magyarázata. Grill Kiadó, Budapest, 1906. Moór Gyula: A jogi személy elmélete. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1931. Kauser Lipót: A jogi személyről. Főnix Kiadó, Debrecen, 1948. Sárközy Tamás: A jogi személy elméletének átalakulása. Vizsgálódás a szervezetek komplex jogalanyiságáról. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1985. Vékás Lajos: Parerga. Dolgozatok az új Polgári Törvénykönyv tervezetében. HVG-ORAC, Budapest, 2008.

28

II. Rész - A gazdasági társaságok joga I. fejezet A társaság jellemzői, fajai 1. A társaság kritériumai A társaság igen széles és változatos jelensége a jogrendszernek, ugyanakkor mint intézménynek, vannak közös jellemzői. Az első ismérv, hogy a társaság a privátautonómia körébe tartozik. Ezért elhatárolandó a közjogi társulásoktól, amelyek vagy a) közjogi alanyok társulási technikát felhasználó közösségei (pl. önkormányzati – így kistérségi – társulások), vagy b) társasági alapú közjogi személyek (pl. köztestületek – így az MTA, gazdasági és foglalkozási kamarák, hegyközségek stb.), vagy c) államközi megállapodáson alapuló nemzetközi közjogi társaságok. Természetesen a civiljogi társaság–közjogi társulás elhatárolása során akadnak határesetek, pl. az erdőbirtokossági társulatok (1994. évi XLIX. törvény), vagy a vízgazdálkodási társulatok (1995. évi LVIII. törvény), amelyek vegyesen közjogi és magánjogi elemeket tartalmaznak és a rájuk vonatkozó törvény mondja meg, hogy mennyiben kell az adott szervezettípusra a civiljogi, illetve a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályokat alkalmazni (a két hivatkozott törvény a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályozást jelöltek meg mögöttes jogterületként). A második ismérv, hogy a gazdasági társaság mellérendelt és autonóm privát jogalanyok közt szabadon és önkéntesen, a társaságban részt vevők jogügyleti akaratából, főszabályként pedig szerződéssel keletkezik. Ebből az ismérvből következően esnek ki mindenekelőtt a társasági körből a kényszertársulások, amelyek jogszabályi kötelezettség vagy hatósági aktus eredményeként keletkeznek. (Pl. vízközmű társulat.) Határeset ebből a szempontból az ún. koncessziós társaság, amelyet ha magánszemélyek koncessziós szerződést kívánnak állami monopólium hasznosítására kötni, úgy előtte ezt a társaságot az 1991. évi XVI. törvény értelmében kötelezően létre kell hozniuk (a koncessziós társaság gazdasági társaságnak minősül). Továbbá nem társaságok az ún. objektív jogközösségek sem, amelyeknél nincs jogügyleti akarat – családjogi, örökjogi, illetve egyéb tulajdonközösségek (pl. örököstársi közösség a hagyatékon vagy a társasháztulajdon). A társaság tagi közösségnek mindősül, ezért nem része a társasági jognak az egyéni vállalkozások joga, a célvagyon jellegű alapítványok, vagy a különböző állami, illetve önkormányzati költségvetési szervek. A határeset itt az egyszemélyes társaság, amely egyértelműen a gazdasági társaságok jogába tartozik. Az egyszemélyes társaság (amely csak azoknál a társasági formáknál lehetséges, amelyeknél a tagok nem felelnek a társaság tartozásaiért a hitelezők felé, azaz a részvénytársaságoknál és a korlátolt felelősségű társaságoknál) jogtechnikai szükségesség: az üzleti kockázat korlátozásának lehetőségét, a magánvagyon és az üzleti vagyon elválasztásának lehetőségét a jog megadja az egyénileg vállalkozónak is, tehát nem kényszeríti áltag (strohman) vállalkozásba való bevételére. Az egyszemélyes rt., illetve kft. tehát mesterséges társaság, amelyre nézve a törvény kivételes szabályokat állapít meg (pl. hitelezővédelmi okokból), de azért technikailag a társasági jogba sorolja. A szerződéses jelleg különösen jól látszik azoknál a társaságoknál, amelyek társasági szerződés alapján jönnek létre (vagy formátlan szerződéssel, mint a polgári jogi társaság, vagy ún. minősített alakiságok – ügyvédi ellenjegyzés, közjegyzői okirat – mellett írásban, mint a gazdasági társaságok). De a szerződéses jelleg megállapítható azoknál a társaságoknál is, ahol alakuló közgyűlésen elfogadott alapszabály alapján jön létre a társaság, mint a nyilvánosan alapított részvénytársaságnál (ilyen Magyarországon már nincs), továbbá a szövetkezetnél vagy általában az

29 egyesületnél. Az ilyen társaságok tagjainál is megállapítható a kölcsönös és egybehangzó jogügyleti akarat: az alapszabály ugyan szervezeti aktus, de áttételesen a szerződési jellege is megállapítható, hiszen a társulni kívánók alávetik magukat az alapszabály rendelkezéseinek. Egyébként a szerződéses jelleg áttételessége és szervezeti aktusokba burkolása a társaság későbbi működése során azon társaságok többségénél is megállapítható, amelyek kifejezetten társasági szerződés alapján jöttek létre, mégpedig a szerződés módosításánál vagy megszüntetésénél. (Pl. a kft. taggyűlése háromnegyedes minősített többségű határozattal módosíthatja a kft. társasági szerződését, ehhez tehát nem szükséges valamennyi tag beleegyezése, illetve a társasági szerződés írásbeli kifejezett módosítása.) A szerződéses jelleg alól kivétel voltaképp csak egy van: az egyszemélyes társaságok alapító okirata, amely egyoldalú jogügylet, az alapító akaratnyilvánítása folytán jön létre. A zártkörűen alapított részvénytársaságok alapszabályánál viszont a szerződés a tagok között fennáll: tudniillik az alapítók az alapszabályban abban állapodnak meg, hogy az rt. valamennyi részvényét egymás közt megosztva, meghatározott arányokban átveszik (nincs tehát részvényjegyzés stb.). A társaságok harmadik ismérve a társasági szerződés specialitásaiból adódik. A társasági szerződés nem kétszemélyes pozíciókra alapított árucsere-szerződés, mint a Ptk.-ban szabályozott vagyonjogi szerződések többsége (pl. adásvételi szerződés, megbízási szerződés stb.), hanem főszabályként többalanyú és többoldalú tartós kooperációs-szervező megállapodás. Az árucsereszerződések általában kétszemélyes szerződések (adásvétel: eladó-vevő, vállalkozási szerződés: megrendelő-vállalkozó), amelyekben a felek szemben állnak egymással, és kapcsolatuk általában rövid idejű, különösebb együttműködést nem igényel. Az eladó és a vevő kapcsolatban emellett az érdekkülönbség dominál – például az eladó a minél nagyobb, a vevő a minél kisebb vételárban érdekelt. Az árucsere-szerződések alanyait a jog „feleknek” nevezi, tudniillik az eladó és a vevő együtt tesznek ki egy egészet. Más a helyzet a társaságoknál. Bár természetesen előfordulnak kétháromszemélyes társaságok, illetve alkalmi, rövid ideig fennálló társaságok is, de a társaságok többségére a tagok viszonylag nagy létszáma és a társaság fennállásának huzamossága jellemző. A jogi szabályozás ezért a társaságokat többalanyú szerződésként modellezi, amelyekben nincsen árucsere elem, a társaság tagjai nem egymásnak, hanem a társaságnak szolgáltatnak, a szolgáltatás lényege pedig az együttműködés, a társasági szerződés a tagok (és nem a felek!) együttműködését szervezi. A társasági szerződés tehát olyan sajátos többalanyú kooperációskoordinációs-szervező szerződés, amely a szerződőket egy közösség tagjaivá változtatja. A közösség belső viszonyaira a tagok közti együttműködés jellemző, ugyanakkor a társaság kifelé egységként lép fel. A társaság tagjai belső viszonyaiban az érdekazonosság dominál és nem az érdekkülönbség. Természetesen egy társaságon belül is általában különböznek a vagyoni pozíciók, és ezért szükségképp érdekkonfliktusok is kialakulhatnak (pl. más egy nagyrészvényes érdeke egy rt.-ben és más a főleg osztalék növekedésében érdekelt kisrészvényesé), de a társaság tagjai kifelé bajtársak, a társaság „kompánia”, azaz érdekközösség. Az is világos, hogy az együttműködési elem erőssége különböző lehet a különböző társaságoknál, pl. a személyegyesülés jellegű kft.-knél jóval erősebb, mint egy nagy, nyilvánosan működő, tőketársulásnak minősíthető részvénytársaságnál. Itt jutunk el a negyedik ismérvhez: miután a társaságok tagjai között az együttműködés általában tartós és intenzív, minden társaság a szervezett és egyben szervezeti keretekben zajló együttműködés színtere, valamilyen minimális társasági szervezet és szervezetszerű működés ezért minden társaságra jellemző (még a nem jogi személy polgári jogi társaságokra, valamint a közkereseti és a betéti társaságokra is), a nagyobb társaságoknál – egyesület, részvénytársaság – pedig a tagoktól elkülönült viszonylag önálló társasági szervezet és ügyvitel épül ki (közgyűlés, ügyvezetés, felügyelő bizottság, könyvvizsgáló stb.). A társasági szervezet és ügyvitel emeli ki a társaságokat a kötelmi (szerződéses) jogból, lesznek „többek”, mint az egyszerű szerződések, átcsapnak a személyi jogba, nevezetesen főszabályként a társaság szervezeti jogalany, azaz jogi személy. A legtöbb társaság jogi személységgel rendelkezik (kft, rt., szövetkezet, egyesület), de a gazdasági társaságok jogában a legegyszerűbb-leglazább társasági alakzatok (kkt., bt.) is cégnevet (kereskedelmi nevet) kaptak és cégnevük alatt jogképesek lettek: jogokat és kötelezettségeket

30 szerezhetnek, bejegyezhetők tulajdonosként az ingatlan-nyilvántartásba, szerződéseket köthetnek, perképesek. (Láttuk: a kkt., bt., a Gt.-ben nem volt jogi személy, az új Ptk.-ban viszont jogi személységet kaptak.)

2. Non-profit, illetve gazdasági társaságok Az előzőekben a társaságok legáltalánosabb ismérveit elemeztük. A magánjogi társaságok azonban két alapvető csoportra tagozódnak. Nevezetesen a polgári jog által szabályozott nonprofit jellegű társaságokra, illetve a kereskedelmi jog által szabályozott profitorientált gazdasági társaságokra (a gazdasági társaságot korábban kereskedelmi társaságnak nevezték, sok országban ma is ez az elnevezés). A non-profit társaságok legegyszerűbb formája a polgári jogi társaság (Ptk. 6:498. §). Ez a formátlan együttműködés számos alakzatban létezik a mindennapi életben az együtt élők gazdasági viszonyaitól kezdve az építőközösségen át egészen a konzorciumot létrehozó társasági szerződésig. A nonprofit társaságok másik, már jogi személységgel is rendelkező formája az egyesület (Ptk. 3:63. §). Az egyesület nyilvántartott tagsággal rendelkező önkormányzó szervezet, amely valamely humán cél (tudomány, művészet, sport, hobbi stb.) érdekében alakul és működik. Az egyesület a magyar jogban (a nem társasági, hanem intézményi jellegű alapítványokhoz hasonlóan) csak kiegészítő jelleggel folytathat gazdasági tevékenységet. Üzletszerű közös gazdasági tevékenységre a tagok által létrehozott közös vagyon alapján a gazdasági társaságok hivatottak. A gazdasági társaságot tehát két alapvető ismérv különbözteti meg a nonprofit jellegű civiljogi társaságoktól. Az első a cél, nevezetesen az üzletszerű gazdasági tevékenység. A gazdasági társaság a hagyományos régi fogalmat használva társas kereskedő. A gazdasági társaság a vagyoni forgalom intézményes résztvevőjeként profitmaximalizálásra törekszik (nem feltétlenül rövidtávon). A másik ismérv a viszonylag nagyobb közös vagyon, amely az alapja az üzleti tevékenységnek. A gazdasági társaságok fejlettebb formáinál a társaság üzleti vagyona intézményesen elkülönül a tagok vagyonától – ezek a tagok ún. korlátozott felelősségével működő gazdasági társaságok, nevezetesen a kft. és az rt., ahol a tagok a gazdasági társaság hitelezőivel szemben a társaság tartozásaiért helyátállással főszabályként nem tartoznak. A gazdasági társaságoknál formakényszer van, nevezetesen gazdasági társaság csak a törvényben meghatározott formákban működhet. Ezek a törvényi formák főszabályként a hagyományos, a történeti fejlődés során létrejött kereskedelmi társaságok, így a közkereseti társaság, a betéti társaság és a részvénytársaság, amelyekhez később csatlakozott a korlátolt felelősségű társaság. A gazdasági társaságok minden esetben cégnévvel rendelkeznek, többségük pedig jogi személy. A magyar jogban a gazdasági társaságokról szóló törvény (Gt.) alapján eddig jogi személy a kft. és az rt. volt, viszont a kkt. és a bt. jogi személység nélkül cégneve alatt működött. Ezen változtat az új Ptk., amely szerint 2013. március 15-től a közkereseti és a betéti társaság is – mint a legtöbb európai országban – jogi személy. Ugyanakkor vegyes (kevert) gazdasági társasági formák is kialakultak a történeti fejlődés során, pl. a jelenlegi magyar jogban nem ismert betéti részvénytársaság vagy a magyar jogban 1967 óta ismert közös vállalat. (Új közös vállalatot 2006-tól már nem lehet alapítani, de a már a cégjegyzékbe bejegyzettek tovább működhetnek.) A gazdasági társaságok nemcsak formakényszer alá eső társaságok, hanem ún. üzleti nyilvánosság alá eső társaságok is. Ez azt jelenti, hogy kötelezően bejegyzésre kerülnek a közhiteles és bárki számára nyilvános kereskedelmi regiszterbe. Magyarországon jelenleg a kereskedelmi regisztert cégjegyzék elnevezés alatt polgári bíróságok (cégbíróságok) sajátos peren kívüli polgári eljárás (cégeljárás) keretében vezetik, és a cégjegyzék nem egyszerűen deklaratív, hanem konstitutív jellegű, azaz a cégjegyzékbe való bejegyzéssel jönnek létre a gazdasági társaságok. Leegyszerűsítetten kifejezve: amíg a társasági törvény (Gt.) a gazdasági társaságok ún. anyagi joga volt, addig a cégtörvény (Ctv.) a gazdasági társaságok alaki joga, azaz eljárásjoga. (A társasági anyagi jog most bekerült a Ptk.-ba, a Ctv. külön maradt.)

31 A gazdasági társaságok és a nonprofit társaságok elkülönült jogának határterületein átmeneti, vegyes alakzatok is jelentkezhetnek. Ezek a jelenlegi magyar jogban elsősorban az egyesülés és a szövetkezet. Az egyesülés tagjai gazdálkodásának koordinálását végző jogi személy kooperációs társaság. Az egyesülés maga nem nyereségorientált, koordináló tevékenységének gazdasági eredményei tagjainál jelentkeztek. Az egyesülés nem hagyományos társasági forma, a 20. század második felében bukkant fel főleg a francia típusú jogokban. Általános jellegű legitimálását a kontinentális Európában az Európai Unió még a nyolcvanas években elfogadott rendelete végezte el, ekkor létrejött az Európai Gazdasági Érdekvédelmi Egyesülés, mint szupranacionális társasági forma. A magyar jogban az egyesülés 1967 óta létező társasági forma – az 1988-as első Gt. az egyesülést nem minősítette ugyan gazdasági társaságnak, ugyanakkor az egyesülést a Gt. külön fejezetben szabályozta és 1988 óta irányadóak az egyesülésre a Gt. általános szabályai is. Az egyesülés most önálló jogi személy típusként bekerült a Ptk.-ba, de a gazdasági társaságok közös szabályai változatlanul irányadóak az egyesülésekre. A szövetkezet olyan jogi személy társasági forma, amely középúton áll a részvénytársaság és az egyesület között. A szövetkezetek többsége egyfelől nyereségérdekelt gazdálkodó szervezet, sok ország szabályozásában értékpapírt is kiállít tagjai részére (ld. pl. az európai szövetkezetet, amely lényegében szövetkezeti részvénytársaság az Európai Unió 2004-es rendelete szerint), másfelől viszont az ún. rochdale-i szövetkezeti elvek szerint a tagok egymás iránti szolidaritásán alapul, szociálpolitikai, illetve humán célkitűzései vannak. A szövetkezet eredetileg a magyar jogban – német, osztrák mintára – az 1875-ös Kereskedelmi Törvénykönyv szabályai szerint önálló kereskedelmi társasági forma volt. 1950 után a szocialista szövetkezeti felfogás hatására elvesztette kereskedelmi társasági jellegét, és 1990 után a rendszerváltozás során sem került be a gazdasági társaságok közé. Sokáig két – egymással ellentétes felfogású – szövetkezeti törvény is hatályban volt Magyarországon, az 1992. évi I. törvény és a 2000. évi CXLI. törvény. Ezek helyébe lépett be 2006-ban egységes szövetkezeti törvényként a 2006. évi X. törvény. A magyar jogban tehát a szövetkezet nem minősül gazdasági társaságnak, elméletileg azonban a szövetkezet is a társaság egy sajátos formája. A szövetkezet az új Ptk.-ban önálló jogi személy típus lett, amelynek nem mögöttes jogterülete a gazdasági társaságok joga. Jelen munkában fő jellemzők alapján az egyesülést a non-profit szervezetek körében, a szövetkezetet a társasági jogban tárgyaljuk. Végül sajátos határesetként megemlítjük, hogy 2006-ban magában a Gt.-ben is keletkezett – a korábban a Ptk.-ban szabályozott közhasznú társaság helyett – egy non-profit társasági forma. A non-profit gazdasági társaság nem önálló társasági forma, hanem a gazdasági társaságok valamennyi formájában létrejöhet, tehát kkt., bt., kft. és rt. egyaránt működhet non-profit jelleggel. (A közhasznú társaság non-profit kft.-nek minősíthető, tehát szűkebb volt.) A non-profit gazdasági társaság nem törekedik nyereségszerzésre (Gt. 4. §). A közhasznú társaság intézménye 2007. július 1-jével megszűnt, a már működő kht.-k két év átmeneti időt kaptak az átalakulásra vagy megszűnésre. 2007. július 1-jével hatályba lépett egyben a non-profit gazdasági társaságokra vonatkozó Gt.-ben található rendelkezés is. A Gt. szerinti non-profit társaságok működhetnek tisztán civil jelleggel, de ha megfelelnek a közhasznú szervezeteket szabályozó civiltörvénynek, és közhasznú szervezetként való bírósági bejegyzésüket is kérik (illetve, ha ez megtörténik), közjogi kedvezményeket élvező közhasznú szervezetnek minősülhetnek. (Közhasznú szervezetként tehát az egyesület, az alapítvány és a nonprofit társaság egyaránt működhet.) Az új Ptk. a non-profit gazdasági társaság intézményét megszüntette, de természetszerűen a társasági szerződés a jövőben is kialakíthat nyerségre nem törekvő, non-profit formát, a Ptk. diszpozitív szabályozásának felhasználásával.

32

3. Nemzetközi társasági modellek Jelenleg két nagy jogrendszer érvényesül a világon a gazdasági társaságok körében, nevezetesen az angol–amerikai társasági jog és a kontinentális, német dogmatika hatása alatt álló társasági jog, amely utóbbiba a magyar jogi is tartozik. Rendkívül leegyszerűsítetten, modellszerűen a két rendszer az alábbiak szerint vázolható. A) Az angol–amerikai modell lényege a) Erősen megosztott tulajdonosi szerkezet, meghatározó tulajdonosok általános hiánya, nagyon sok társasági tagra modellezett szabályozás, intézményes mechanizmusok kiépítése a tulajdonosi pozíció növelésével szemben (ún. take over típusú vállalatfelvásárlási eljárás). b) Nagyon csekély társasági formaválaszték. Az ún. partnership nem igazán kereskedelmi társaság, kft. nincs. Lényegében egy társasági forma van, a részvénytársaság (company), amelynek két változata ismeretes: a zártan működő (close, private) és a nyilvánosan működő (public) company. Az Egyesült Államokban nyilvánosan működő rt. a vezető társasági alakzat, a társaságok döntő többsége nyilvánosan működik. c) Az előző két jellemzőből kifolyóan ez a társasági jog elválaszthatatlanul összefonódik a tőkepiac intézményeivel, a részvényes igazából nem társasági tag, hanem befektető. d) A részvénytársasági vezetési rendszer is leegyszerűsített. Meglehetősen jelentéktelen közgyűlési szerep mellett az rt. egységes vezető szerve a Board (igazgatótanács), amely stratégiai irányító, operatív irányító és kontrollfunkciókat egyaránt ellát, benne stratégiai feladatokkal foglalkozó, exekutív és kontroll menedzserek egyaránt tevékenykednek. A könyvvizsgáló az egyedüli ellenőrzési forma, így szerepe és felelőssége nagy. A Board tagjaival szemben a részvényesek, illetve más harmadik személyek közvetlenül is felléphetnek (kártérítési pert indíthatnak). e) a részvénytársaságok feletti állami felügyelet minimális. B) A kontinentális európai modell lényege a) A társaságok jelentős részénél vannak meghatározó tulajdonosok. Ennek megfelelően a társasági joghoz nem a tulajdonszerzést gátló, hanem a kisrészvényesek és a hitelezők védelmét szolgáló konszernjogi intézmények épültek. b) Széles körű a társasági formaválaszték. A közkereseti és a betéti társaság teljes értékű kereskedelmi társaság, a bt. a gyakorlatban számszerűen is az egyik legelterjedtebb társaság, jellegzetesen a mikro-, illetve kisvállalkozói körben. (A kkt. és a bt. francia típusú jogokban jogi személy, a német típusú jogokban nem, hanem „csak” cégneve alatt jogképes.) Igen népszerű forma a korlátolt felelősségű társaság és egyes országokban a szövetkezet. A részvénytársaság, különösen a nyilvánosan működő rt. viszonylag csekély számú, inkább csak a nagyvállalati körben jellemző. A társasági formák számát az ún. társasági típuskeveredés is bővíti (pl. betéti részvénytársaság, csendes társaság, közös vállalat stb.). c) A társasági jog viszonylag elkülönül a tőkepiac jogától. A kapcsolódást kizárólag a részvénytársaság jelenti, ahol a tagsági jogokról értékpapírt lehet kiállítani, és a nyilvános részvénytársaság elvileg tőzsdeképes. A kkt.-nál, a bt.-nél, a kft.-nél, de még a zártan működő részvénytársaságnál is a társasági tagsági jogviszony erős kötöttséget hoz létre a társaság és a tag között. d) Élesen elkülönülnek, és önálló funkcióval rendelkeznek a különböző társasági szervek. A taggyűlés (közgyűlés) ilyen tulajdonosi struktúra mellett képes a stratégiai üzletpolitikai döntések meghozatalára, a taggyűlés (közgyűlés) alatt pedig elkülönült főszabályként egymással egyenrangú szervek helyezkednek el, nevezetesen a társaság operatív irányítására az ügyvezetés (rt.-nél igazgatóság), tulajdonosi ellenőrzésre pedig a felügyelőbizottság. Ezért a könyvvizsgáló, mint

33 harmadik társasági szerv a mérleg pénzügyi ellenőrzésére hivatott és szerepe csekélyebb, mint az angol–amerikai modellben. A részvényesek, a befektetők, hitelezők főszabályként csak a társaságot perelhetik, a vezető tisztségviselőket pedig főszabályként közvetlenül nem. e) Intézményes állami törvényességi felügyelet érvényesül a társaságok felett. Megjegyzendő, hogy az elmúlt évtizedekre jellemző a két modell közeledése és főleg az amerikai társasági szemlélet behatolása a kontinentális Európába. Így pl. a német jogterületen is vállalatfelvásárlási, illetve tőkepiaci törvényeket fogadtak el, terjed a közvetlen menedzseri felelősség. Az Európai Unió pedig az európai szupranacionális részvénytársaságról szóló 2002-es rendeletében az európai részvénytársaságnál angol, illetve német típusú vezetési rendszer közti választást is lehetővé tesz. Az angol–amerikai irányzat jóval lazább társasági szabályozást tart célszerűnek, az erős dereguláció híve. A társasági deregulációs hullámok a kontinentális Európában is jellemzőek voltak mintegy 2008-ig, ezt követően a világválság megállította ezeket, és erősebb állami beavatkozás kezdődött a megnövekedett visszaélések meggátolására. Az európai kft.-t (más szóval privát társaságot) szabályozó rendelettervezet (amely erősen az angol limited company modelljére épült, az rt.-hez közelített) elfogadása megakadt.

4. A társasági jog alapelvei A társasági jog általános alapelvei az alábbiakban foglalhatok össze. a) Társulási szabadság, illetve a vállalkozói privát autonómia, a társulók akaratérvényesítésének elve. A gazdasági társaságnak elsősorban tulajdonosai gazdasági érdekét kell szolgálnia. Az állam csak közérdekvédelmi okokból és csak törvényességi felügyeletet gyakorolhat a gazdasági társaságok felett, mégpedig alapvetően nem közigazgatási, hanem bírói úton. b) A magánautonómia összeegyeztetése a közérdekkel. Közérdekvédelmi okokból érvényesül a társasági jogban a formakényszer és a cégjogi nyilvánosság elve. Az alapvetően a felek akaratát honoráló diszpozitív jogi szabályozás mellett a társasági jogban jelentős közérdekvédelmi szerepet játszanak a kötelező – kógens – jogi normák. A kontinentális nemzetközi gyakorlatban a diszpozitív normák (ahol a társulók közös akarattal eltérhetnek a törvénytől) jellemzőek a kkt., a bt. és jelentős részben a kft. szabályozására. A részvénytársaságok szabályozásánál viszont kevesebb a diszpozitív norma, a nagy külső tőke bevonására alkalmas nyilvánosan működő (tőzsdei) részvénytársaságoknál a kógens (eltérést nem engedő, az eltérést érvénytelennek nyilvánító) normák az uralkodók. (Látni fogjuk, hogy az új magyar Ptk.-ban nem egészen ez a helyzet.) Ugyanakkor az állam nem telepedhet rá a társaságokra, fennáll a túlszabályozási tilalom és az intézményes dereguláció igénye, valamint a társasági jogviták általános jelleggel állami bíróság helyett választottbíróság elé is vihetők. Megjegyezzük, hogy a tisztán, illetve többségben köztulajdon alapján működő gazdasági társaságokra (állami, önkormányzati tagság), a törvény többletkövetelményeket állapíthat meg. Pl. erősebb kógencia, kötelező felügyelőbizottság, könyvvizsgáló. Sőt, több országban a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű társaságokra (még ha magántulajdonosi többség is van) ugyancsak közérdekvédelmi biztosítékokat állapíthat meg a törvényhozó (pl. Magyarországon ilyen a stratégiai vállalatokra vonatkozó speciális csőd-, illetve felszámolási eljárások). c) A társasági jog tulajdon- és szektorsemleges, az állami tulajdonú társaságok többletjogokat nem élvezhetnek. A társaságokban részt vevő természetes és jogi személyek egyenrangúak, a társaság alapításában és működésében – általában vagyoni részesedésükhöz igazodva – azonos jogokat élveznek. A társasági jog nemzetközileg is nyitott, a külföldiek „betársulása” szabad, a külföldi és belföldi társaságalapítások szabályozása azonos, illetve a belföldi és a külföldi tagok egyenjogúak. d) A társasági jog intézményes egyéni és kollektív kisebbségvédelmet épít ki. Részben individuálisan a társasági tagok számára (pl. jogellenes társasági határozatok megtámadása),

34 részben a tagok meghatározott csoportjai részére. Ez az utóbbi ún. kollektív kisebbségvédelem a modern társasági jogokban egyre erősebb és különösen a vállalatcsoportot képező társaságoknál erős. e) A társaság alapvetően a tagoké, a tagok tulajdonosi érdekei érvényesülnek elsősorban, ugyanakkor a társaságoknak működésük során üzleti partnereik méltányos érdekeit is figyelembe kell venniük. Ezért fejlődik ki egyre erősebben a modern társasági jogokban a hitelezővédelem pl. a csalárd csődökkel, vállalatkiürítésekkel és egyéb visszaélésekkel szemben. f) Főleg a nagyobb társaságoknál alapvető problémává vált a vállalatvezetés, a menedzsment elidegenülése a tagoktól és önérdekeik túlzott érvényesítésének lehetősége. Ennek korlátozására alakultak ki az ún. corporate governance (felelős vállalatvezetés) elvei, amelyek megvalósítását az Európai Unió egyre erőteljesebben szorgalmazza. A corporate governance 2000 után a modern társasági jogok egyik alapvető elveként forrt ki, és ezért a magyar társasági jogban is nyomatékosan megjelenik. g) Főleg a német társasági jogtípusban jelentős társasági jogi alapelv a munkavállalói participáció (ún. Mitbestimmung), azaz a munkavállalók bevonása a nagyméretű társaságok egyes szerveibe (főleg a felügyelőbizottságba), az ún. szociális béke biztosítása jegyében. Magyarországon a dolgozói participáció már az 1988-as Gt. egyik alapelve volt, és a felügyelőbizottságban való egyharmados munkavállalói képviseletben nyilvánul meg a 200 fő teljes munkaidőben dolgozó munkavállalót foglalkoztató (azaz a közepesnél nagyobb) gazdasági társaságoknál. Az új Ptk.-ban a munkavállalói részvétel tovább erősödött.

5. A társasági jog kapcsolódó jogterületei A gazdasági társaságok joga komplex, azaz több jogágra kiterjedő jogterület, és ezért számos más jogterülettel kapcsolatban áll. Ezek elsősorban a következők: a) A gazdasági társaságok joga alapvetően civiljog, a polgári jog kereskedelmi szakágába tartozik. A Ptk. alapelveit – jóhiszeműség, joggal való visszaélés tilalma stb. – a társasági jog terén is alkalmazni kell. b) A gazdasági társaságok alaki jogát jelenleg a cégtörvény, azaz a cégnyilvántartásra, a cégnyilvánosságra vonatkozó, a 2006. évi V. törvény tartalmazza. A cégjog szélesebb, mint a társasági jog, és alapvetően eljárási jellegű. c) A társasági jog szoros kapcsolatban van a versenyjoggal. Egyfelől a gazdasági társaság önmagában versenykorlátozó hatást fejthet ki (társaságok egyesülése – fúzió – versenyjogi kontroll alá esik), másfelől a társasági és a versenyjog határain egy sajátos önálló jogterület alakult ki, nevezetesen a konszernjog, a vállalatcsoportosulások joga. A jelenlegi magyar tételesjogi helyzet az, hogy a társasági jogba beépült konszernjogot eddig a Gt., a jövőben a Ptk. szabályozza, így a meghatározó befolyásolás jogkövetkezményeit, illetve az elismert és tényleges vállalatcsoport intézményét. Ténylegesen azonban ez a szabályozás csak a zártan működő rt.-kre és a kft.-kre vonatkozó német típusú konszernjogot tartalmazza, a nyilvánosan működő részvénytársaságok konszernjogát vállalatfelvásárlás címén a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) tartalmazza. d) A gazdasági társaságok joga szoros kapcsolatban áll az értékpapír- és tőzsdejoggal, vagy ahogy ezt modern elnevezéssel illetik a tőkepiac, a befektetések jogával. A kapcsolódó terület alapvetően a részvénytársaság, hiszen a részvény tagsági jogokat megtestesítő értékpapír. Az értékpapír- és tőzsdejogot ugyancsak a folyamatosan korszerűsített tőkepiaci törvény (2001. évi CXX. törvény – Tpt.) tartalmazza, emellett az új Ptk. is ad alapszabályzást az értékpapírokra (6:565–6:578. §). e) Főleg az Európai Unió következőkben ismertetendő társasági jogi irányelvei kapcsán fogjuk látni: a modern társasági jog összefonódik a számviteli joggal (2000. évi C. törvény). A számviteli szabályozás egyre jobban beépül a társasági szabályokba, az adójog pedig egyre

35 jelentősebben befolyásolja a társasági formaválasztást, illetve a társaságalapítók, a társasági tagok döntéseit. f) Végül számos más jogterületet is érint a társasági jog – a törvényességi felügyeletnek közjogi jellege van, a társaságok tagjainak és a vezető tisztségviselők jogviszonyai munkajogi jelleget kaphatnak stb. Befejezésül az is megemlíthető, hogy a gazdasági társaságok egyes ágazati formái önálló jogterületet is képezhetnek. Ilyen pl. a bank- és biztosítási jog, azaz a hitelintézetek, illetve a biztosítók külön törvényekben szabályozott státusjoga. Vagy az elektronikus médiákkal kapcsolatos szabályozás a közszolgálati és kereskedelmi rádiózással és televíziózással kapcsolatban állapít meg speciális társasági rendelkezéseket.

36

IV. fejezet A magyar társasági jog történeti fejlődése 1. Az 1945 előtti múlt A modern értelemben vett kereskedelmi társasági jog Magyarországon az 1840-től kezdődő reform-országgyűlésekkel kezdődött – ekkor kapott először szabályozást a közkereseti és a betéti társaság (1840. évi XVIII. törvénycikk), és definitív elismerést a részvénytársaság (ez utóbbit külön törvények konkretizálták, mint pl. a Lánchíd építésével kapcsolatban). Összehangolt kodifikált társasági jogról azonban Magyarországon csak az 1875. évi Kereskedelmi Törvénykönyv óta lehet beszélni (1875. évi XXXVII. Törvénycikk – Kt.). A Kt. személyi része egyéni és társas kereskedőkről beszél – társas kereskedők a kereskedelmi társaságok. (A Kt. másik nagy része a kereskedelmi ügyletekkel foglalkozott.) A Kt. egy igen rövid általános rész mellett négy kereskedelmi társaságot ismert: a kkt.-t, a bt.-t, az rt.-t és a szövetkezetet (emellett nem kereskedelmi társaságként szabályozta az alkalmi egyesülést is). A Kt. tartalmazta a kereskedelmi cégjegyzékre vonatkozó szabályokat is. A Kt. Apáthy István tervezete alapján készült, és az 1861-es német kereskedelmi törvényt alapul vevő igen liberális jogalkotásnak minősíthető. A Kt. után a magyar kereskedelmi jogfejlődés alapvetően a bírói és a jogirodalmi jogfejlesztés eszközein alapult, de kiegészítő törvényhozásra is sor került. Így az 1930. évi V. törvény felvette a kereskedelmi társaságok közé a korlátolt felelősségű társaságot és a csendes társaságot. Az 1930-as évektől kezdve egyre erősebb a késztetés a kereskedelmi társaságok jogának modernizálására, amelynek álharcosa Kuncz Ödön volt – az elkészült törvénytervezetek azonban nem nyertek parlamenti elfogadást.

2. A szocialista időszak 1945-1950 között a magyar kereskedelmi társaságok joga fokozatosan elhalványult és 1950 körül tetszhalott állapotba jut: a Kt. legtöbb részét ugyan még az 1959-es szocialista Polgári Törvénykönyv sem helyezi hatályon kívül, de ténylegesen a gyakorlatban nem volt hol alkalmazni. A szocialista államosítás keretében ugyanis – szemben a fasiszta totális diktatúrák módszerével – szovjet mintára nem a társasági részesedéseket (pl. a részvényeket) államosítottak, hanem magát a vállalatot vették állami tulajdonba. A szocialista állami vállalat – mint a gazdálkodás alapvető szervezeti formája – nem személyegyesülési alapú, hanem intézménytípusú jogi személy volt. (Ez tette 1990 után nehézzé és kétlépcsőssé a szocialista országokban privatizációt: először a vállalatot át kellett alakítani egyszemélyes állami tulajdonú vállalattá, majd ezután lehetett csak értékesíteni a részvényeket.) A lenini típusú szövetkezeti kollektivizálás eredményeként a főleg a mezőgazdaságban alkalmazott szövetkezeti forma ugyan személyegyesülés jellegű maradt, de a szövetkezet is elvesztette 1948 után kereskedelmi társasági jellegét. (1947-ben még polgári jellegű szövetkezeti törvényt alkottak.) Az 1968-as gazdaságirányítási reformhoz kapcsolódóan azonban a magyar, ún. gulyáskommunizmus és szocialista piacgazdasági kísérlet keretében újraéledt Magyarországon a társasági jog, természetesen ideológiailag benyomva, a szocialista gazdálkodó szervezetek együttműködése eredményeként, „társulási jogként”. (A magyar puha szocializmusra jellemző szótrükk: a burzsoá hangzású társaság helyett új „szocialista” név – társulás.) Az első kezdeményezések a mezőgazdaságból, illetve a szövetkezeti szektorból jönnek az 1960-as évek elejétől kezdve (pl. termelőszövetkezeti közös vállalkozások), majd 1967–68-ban az állami vállalati szektorban is megjelenik az egyesülés és a közös vállalat, mint sajátos vállalati társulások. Ez a szocialista társulási jog a 70-es években egyre terebélyesedik, 1977-ben a gazdasági társulások

37 definíció útján bekerülnek a Ptk.-ba és az 1978. évi 4. törvényerejű rendelet általános jelleggel, komplex jogi szabályozásban részesíti a gazdasági társulások különböző formáit. 1967-68 körül bizonyos mértékben feléledtek a Kereskedelmi Törvénykönyv kereskedelmi társasági formái is – főleg külkereskedelmi ügynöki vállalatok vehették fel az rt. vagy a kft. formát. 1972-ben egy ideológiai okokból igen alacsonyrendű jogszabállyal (PM–KKM közös rendelet) a nyugati vállalatokkal való magyar székhelyű társaságalapítási lehetőség (ún. joint venture) is megteremtődött rt. vagy kft. formájában („természetesen” az alapítás kormányengedélyhez volt kötve). A magánszektor korábban igen korlátozott (bár a Ptk.-ban polgári jogi társaság formájában, illetve a Kt. közkereseti társasági formájában fenntartott) társasági lehetőségeit az 1979-81-es ún. kisvállalkozási szabályozás bővítette ki. Az állami szektor kisvállalatát és leányvállalatát, a szövetkezeti szektor szövetkezeti szakcsoporti és kisszövetkezeti intézményét az 1981. évi 15. törvényerejű rendelet egészítette ki a kisipar és kiskereskedelem körében a polgári jogi társaság (pjt.) üzleti változatával és a gazdasági munkaközösséggel (gmk.), illetve vállalati gazdasági munkaközösséggel (vgmk.). A legdivatosabb az ún. gmk. volt, amely jogi lényegét tekintve közkereseti társaságnak minősíthető és a privát kisvállalkozás jogi formája volt, hiszen 30 fő tag, illetve alkalmazott is tevékenykedhetett benne. A társasági jog újraéledését jelzi, hogy az 1985. évi 16. tvr. újraszabályozta a bírósági cégeljárást, az 1987. évi 28. tvr. pedig már a kft. alapítást is lehetővé tette az állampolgárok számára.

3. A Gt.-k a rendszerváltozással és az után A modern magyar társasági jog a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvénnyel (első Gt.) kezdődik. Ez a törvény még a szocialista társadalmi rendszerben született, de irreverzibilis folyamatokat indított el a polgári piacgazdaság irányába. Húzótörvénynek bizonyult: kikényszerítette az adótörvények reformját, a cégjog modernizálását (1989. évi 23. tvr.), az értékpapír- és tőzsdejog (1990. évi VI. törvény), a csődjog (1990. évi IL. törvény), a versenyjog (1990. évi LXXXVI. törvény) és a nyugati típusú számviteli jog (1991. évi XVIII. törvény) kialakítását. Alapját képezte ez a társasági jog a Magyarországon igen korán, már 1989-ben elindult privatizációs folyamatnak is (eleinte decentralizált, ún. spontán privatizációként, 1990 után pedig már központosított állami privatizáció alakult ki. Az 1992. évi LIII.–LIV. és LV. törvények elrendelték az állami vállalatok kényszerátalakulását rt.-vé vagy kft.-vé – ez az átalakulási folyamat 1998-ra lezárult.) A Gt.-hez közvetlenül kapcsolódott a külföldiek befektetéseinek gazdaságpolitikai kedvezményeiről szóló 1988. évi XXIV. törvény és az átalakulási törvény (1989. évi XIII. törvény) is. Az 1988-as Gt. a mai napig döntő hatással van a magyar társasági jog fejlődésére. Alapelvei, felépítése, társasági formaválasztéka ma is érvényes, ideológia okokból nem kellett a törvényt a rendszerváltozás után újraalkotni. A Gt. a társulási szabadságon alapuló vállalkozásbarát, levegős kerettörvény volt, erősen deregulatív jellegű, a Gt.-hez államigazgatási végrehajtási rendelet nem kapcsolódhatott. A Gt. megszüntette a korábbi egyedi társaságengedélyezési rendszert és ehelyett az ún. normatív törvényi feltételek rendszerét alkalmazta. Ez azt jelenti, hogy a cégbíróság a társaság bejegyzésekor csak azt vizsgálhatja, hogy a szándékolt társaság megfelel-e a Gt.-ben meghatározott követelményeknek. Az 1988-as Gt. rendszerváltoztató törvény volt. Az 1990-es évek közepén alakult ki az a kodifikációs szemlélet, hogy a Gt.-hez való alkalmi kismérvű „hozzányúlást” lehetőleg meg kell akadályozni, de kb. 6-8 évenként a Gt.-t intézményesen felül kell vizsgálni. Ezt a felülvizsgálatot ugyanis szükségessé teszi a) a nemzetközi jogfejlődés (főleg az EU állandóan bővülő–változó társasági jogi irányelveihez való alkalmazkodás), továbbá b) a más területeken történő magyar jogfejlődés (a versenyjog, az értékpapírjog, a számviteli jog, a munkajog), és ennek következtében más jogterületekkel való kollíziók kiküszöbölése, c) a technikai fejlődés (pl. az elektronizáció, a digitalizáció hatásai a cégeljárásra), d) a törvény alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai (hibák,

38 hézagok, új szabályozási igények). E felülvizsgálatok során lényegében novelláris változásról volt szó tartalmilag, de annak érdekében, hogy a vállalatok könnyebben tudják a törvényt kezelni, mindig új számozású társasági törvény és ezzel együtt új cégtörvény készül. Ezen szemléletmód eredményeként készült el a rendszerváltozás után először a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV törvény (második Gt.), amely 1998 júniusában lépett hatályba, a hozzá kapcsolódó cégtörvénnyel együtt (1997. évi CXLV. törvény). Majd Magyarország Európai Unióba való belépése után 2006. július 1-jén hatályba lépett a 2006. évi IV. törvény, a harmadik társasági törvény, amelynek eljárási kiegészítője a cégeljárást szabályozó második Ctv., a 2006. évi V. törvény. Az új Ptk. hatálybalépéséig még hatályos 2006-os Gt. és Ctv. alapvetően a vállalkozóbarát szemlélet jegyében részben jelentősen növelte a társasági szerződés diszpozitivitását (a nyilvánosan működő rt. kivételével valamennyi társasági formánál), jelentősen csökkentette a társulók adminisztratív törvényi kötöttségeit (pl. a tevékenységi kör szabályozásánál), felgyorsította a cégeljárást (szerződésmintákkal, elektronikus eszközökkel) és megnövelte a szervezet-vezetési formáknál a tagok döntési lehetőségeit. Ez a Gt. tehát egy jelentős deregulációt hajtott végre a társaságok jogi szabályozásában. A 2006-os második Ctv. jelentősen megváltoztatta a cégbíróság funkcióját – lebontotta a piacra lépés akadályait, ugyanakkor megnövelte a cégbírósági törvényességi felügyelet jelentőségét, kibővítette eszköztárát. A végelszámolási eljárás szabályozása is a Ctv.-be került, hiszen az nem fűződik a fizetésképtelenséghez, így kiemelésre került a csődtörvényből. Ezt követően a 2007. szeptember 1-jén hatályba lépett Ctv. novella tovább erősítette a cégjogi deregulációt és 2008. július 1-jével kötelezővé tette az elektronikus cégeljárást. A 2008 őszétől kezdődő világválság ugyanakkor ellentétes tendenciákat indított el. A megnövekedett visszaélések miatt szigorítani kellett a szabályozást – az átfogó szigorításra 2011 decemberében került sor (2011. évi CXCVII. törvény), amikor is a cégeljárásba beépítették az adóregisztrációs eljárást. Ha az adóhatóság – jelentős köztartozás miatt – megtagadja az adószám kiadását, úgy a cégbíróság a gazdasági társaságot nem jegyezheti be a cégjegyzékbe (ld. részleteiben az V. fejezet 2. pontját). Emellett a felszámolt társaságok, illetve a megszüntetett fantomtársaságok tulajdonosait, illetve vezető tisztségviselőit is kizárta a 2011. évi CXCVII. törvény a társaságalapításból. Az új Ptk. előkészítése során először az volt a többségi vélemény, hogy a társasági jog – a munkaszerződésekhez és a szellemi alkotások jogához hasonlóan – ne kerüljön be a Ptk.-ba. Ez az álláspont azonban 2010 őszén megváltozott, és ennek következtében a gazdasági társaságok joga bekerült a Ptk. harmadik könyvébe. A gazdasági társaságok Ptk.-ba kerülésének természetszerűen vannak előnyei és hátrányai. Az alapvető előny, hogy a Ptk. magánautonómia szemlélete így jobban áthat a gazdasági társaságok jogára, erősödik a társasági jog egysége a kötelmi, a család- és örökjoggal. Hátránya viszont, hogy megszakad a társasági jog komplexitása, a Ptk.-ból kimaradó „idegen” jogágazati szabályokat külön törvényben kell szabályozni, lazul a cégtörvénnyel való kapcsolat. A gazdasági társaságok joga – a világgazdasági változások miatt – flexibilisebb, mint a polgári jog többi területe, nagyobb a módosítási igény. A társasági jogi normák száma igen jelentős, emellett a társasági jog szabályainak jelentős része szervezeti jellegű, technikai szabály, kissé idegen a Ptk.-ban. Európában általában nem a monista, hanem a dualista szemlélet uralkodik, így a gazdasági társaságok általában nem a Polgári Törvénykönyvben, hanem a Kereskedelmi Törvénykönyvben kapnak szabályozást (pl. Németország, Ausztria, Franciaország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia). Néhány országban azonban a kereskedelmi társaságok szabályozása is bekerül a Ptk.-ba – Svájc, Olaszország, Hollandia, Oroszország, Brazília –, de általában nem együttesen a jogi személy könyvbe, hanem különböző helyeken (pl. a kkt. és a bt. a szerződések között, a polgári jogi társaságokkal együtt). Ilyen értelemben a magyar Ptk. megoldása – nevezetesen önálló jogi személy könyv és az egyesület, illetve az alapítvány a gazdasági társaságokkal együttszabályozása – nemzetközi viszonylatban egyedülálló.

39

V. fejezet A gazdasági társaságok közös szabályai az új Ptk.-ban

1. Általános rendelkezések Mint ahogy a korábbiakban erről már részletesen szó volt, az új Ptk. a gazdasági társaságok számos szabályát kiterjesztette a jogi személyek teljes körére, ezért a Ptk.-ban a társaságokra vonatkozó általános rendelkezések a korábbiakhoz képest jelentősen csökkentek. A jogalkalmazás során tehát a továbbiakban a társasági jogban a jogi személyek közös szabályait és a társaságok közös szabályait együttesen kell alkalmazni. (Az általános szabályokat akkor kell alkalmazni, ha a törvény az egyes társasági formáknál eltérően nem rendelkezik.) Eddig a három Gt. kifejezett társasági definíciót nem tartalmazott. A Ptk. most kifejezetten meghatározta a gazdasági társaság ismérveit. A Ptk. 3:88. § a gazdasági társaságot úgy definiálja, hogy a társaság a) üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatására b) a tagok vagyoni hozzájárulásával létrehozott c) jogi személységgel rendelkező vállalkozás (viszonylag szokatlan a polgári jogban a vállalkozás terminológiai használata). A gazdasági társaságokban a tagok a vállalkozásnak, az üzletszerű gazdálkodásnak nyereségéből közösen részesednek és a veszteséget közösen viselik. Főszabályként a tagokat a nyereség vagyoni hozzájárulásuk arányában illeti meg és a veszteséget is ilyen arányban viselik – a társulók azonban ettől eltérően is megállapodhatnak. Semmis a társasági szerződés (alapszabály, alapító okirat) azon rendelkezése, amely valamely tagot a nyereségből vagy a veszteség viseléséből teljesen kizár. A 2006. évi Gt. 4. §-a kifejezetten ismerte a non-profit gazdasági társaság fogalmát, amely társaság nem jövedelemszerzésre irányult. A non-profit társaság, illetve a közhasznú tevékenységet folytató gazdasági társaság most a Ptk.-ból kikerült. A Ptk. 3:4. § általános eltérést engedő szabályozása folytán azonban – és erre a miniszteri indokolás kifejezetten utal – a társulók létrehozhatnak non-profit jellegű gazdasági társaságot is, függetlenül attól, hogy ilyet a Ptk. most már mint külön formát nem intézményesít. (Az, hogy egy ilyen – megállapodáson alapuló – társaság hogyan tud közhasznú szervezetté válni – egyelőre nem világos.) Nyilvánvaló, hogy a Ptk. ezen megoldása a civiltörvény módosítását igényli. A Ptk. társasági szabályai a Magyarország területén székhellyel rendelkező gazdasági társaságokra vonatkoznak, amelyeket a magyar cégeljárási jog alapján a magyar cégbíróságok által vezetett cégjegyzékbe vezettek be. Ha magyar társaság külföldön alapít társaságot, illetve külföldi székhelyű társaság tagjává válik, erre nem a magyar társasági jog, hanem a székhelyország joga lesz irányadó a nemzetközi magánjog szabályai (1978. évi 13. tvr.) értelmében. A Ptk. társasági jogi szabályai a külföldi természetes, illetve jogi személyekre is irányadók, ha Magyarországon társaságot alapítanak, illetve magyar cégjegyzékbe bejegyzett társaságokban tagok lesznek – a magyar jog elkülönült joint venture, azaz külföldiek betársulására vonatkozó külön szabályt nem ismer a társasági jogban (az adójogban „természetesen” ismer). A külföldinek azonban módja van Magyarországon társaság helyett fióktelepet, illetve kereskedelmi képviseletet létrehozni (1997. évi CXXXII. törvény), emellett nemzetközi egyezmény a magyar székhelyű társaságokra a Ptk.-ban megállapított rendelkezésektől eltérő szabályokat állapíthat meg. Külön törvény a külföldi részvétellel működő gazdasági társaságok részére különleges garanciákat, illetve gazdasági kedvezményeket níújthat (1988. évi XXIV. törvény). Gazdasági társaságnak – kivételes, törvényben szabályozott eseteket leszámítva (ld. a kétszemélyes közkereseti vagy betéti társaságokból az egyik tag átmeneti kiesését) – legalább két

40 taggal kell rendelkeznie. Egyszemélyes társaságot – 1988 óta – is lehetővé tesz a magyar jog a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság esetében. (Az egyszemélyes társaságokra a Ptk. a kft.-re, illetve az rt.-re vonatkozó Címében az általános kft., illetve rt. szabályoktól eltérő rendelkezéseket is megállapít – főleg hitelezővédelmi célból). Természetesen az egyéni vállalkozónak nem kell feltétlenül – megszabott minimáltőkével – egyszemélyes kft.-t vagy rt.-t alapítania, hanem a 2009. évi CXV. törvény szerint „egyszerű” egyéni vállalkozásként vagy egyéni cégként is kifejthet gazdasági tevékenységet. Utóbbi esetben az egyéni vállalkozás cégnevet kap és bejegyzik a cégjegyzékbe. Hitelezővédelmi okokból a gazdasági társaságban való részvételre nézve a Ptk. – a korábbi Gt.-kkel lényegében azonosan – megállapít néhány korlátozást: a) természetes személy egyidejűleg csak egy társaságban lehet a társaság korlátlanul felelős tagja (több kft.-ben és rt.-ben viszont a korlátozott felelősség miatt tag lehet, hasonlóan több bt.-ben is lehet kültag); b) kiskorú személy (2:10. §) – 18 év alatt – gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja nem lehet (azaz nem lehet tag kkt.-ben és nem lehet beltag a bt.-ben sem); c) egyéni cég, kkt. és bt. nem lehet másik társaság korlátlanul felelős tagja; d) nem lehet gazdasági társaság tagja, aki „eltiltás hatálya alatt áll”. Ez új rendelkezés – az eltiltás fogalmát a Ptk. nem definiálja, és a miniszteri indokolás is hallgat erről. A Ptk.-t életbe léptető törvénynek, illetve az új cégtörvénynek kell majd erről rendelkeznie. Jelenleg az ún. adóregisztrációs eljárás során az adóhatóság megtagadhatja az adószám kiadását az olyan társaságok számára, amelyeknél a tagoknak jelentős köztartozása van. Emellett a 2011. évi CXCVII. törvény a törölt fantomcégek, illetve a tartozásokat hátrahagyó felszámolt társaságok tulajdonosait is kizárja a társaságalapításból és ezek a korlátozások a Gt.-be is bekerültek. Ez ténylegesen azt jelenti, hogy az ilyen személy el van tiltva a társaságalapítástól, tehát attól, hogy társaság tagja legyen. (E szabályt az irodalomban többen vitatják, hiszen a tulajdonhoz való alkotmányos jog korlátozását jelenti. Eddig ilyen korlátozások csak a társaságok vezető tisztségviselőire érvényesültek.) Az új Ptk. jelentős érdeme, hogy általános jelleggel kimondja a tagi hűség alapelvét. A 3:88. § (2) bekezdése ugyanis úgy rendelkezik, hogy a tag a többi taggal és a társaság szerveivel köteles együttműködni (tehát nemcsak a társaival, hanem az ügyvezetéssel is!), nem fejthet ki olyan tevékenységet (szűkítő értelmezéssel a társaságon belül, kiterjesztő értelmezéssel a társaságon kívül is, tehát nem konkurálhat egy olyan társasággal, ahol tag), amely a társaság céljainak elérését veszélyezteti. A gazdasági társaság a tagoktól elkülönült jogalany, ezért vagyonából csak törvényben meghatározott esetekben nyújthat vagyoni szolgáltatást a tagok részére. Így főszabályként a Ptk. általános jelleggel kimondja, hogy a tag részére csak a tárgyévi adózott eredmény, illetve a szabad eredménytartalék terhére lehet kifizetést teljesíteni. 4.Volt már róla szó, hogy a gazdasági társaságok körében a jogi személyek általános szabályainál szigorúbb formakényszer érvényesül. A Ptk. 3:89. §-a négy gazdasági társaságot sorol fel: közkereseti társaság (kkt.), betéti társaság (bt.), korlátolt felelősségű társaság (kft.), részvénytársaság (rt.). Gazdasági társaság csak ebben a négy formában alapítható, ezek a cégjegyzékben regisztrált, cégnévvel rendelkező gazdasági társaságok. (Cégneve a Ctv. alapján nemcsak gazdasági társaságnak lehet.) A Ptk. erről nem rendelkezik, de a 2006-os Gt. alapján eddig tovább működhettek a korábban alapított közös vállalatok (kv.) – újat a harmadik Gt. hatályba lépése után már nem lehetett alapítani. A közös vállalatok Ptk. hatályba lépése utáni sorsáról a Ptké.-ben vagy az új Ctv.-ben kell rendelkezni. A magyar jogban tehát – sok külföldi országtól eltérően – nincs mód csendes társaság, illetve betéti részvénytársaság alapítására, a szövetkezet pedig a társasági jog hatálya alá nem eső jogi személy típus. Az egyesülés sem gazdasági társaság, annak ellenére, hogy a gazdasági társaságok közös szabályai az egyesülésekre is irányadóak. Magyarország 2004-ben belépett az Európai Unióba, és így az Unió által rendelettel megállapított ún. szupranacionális társaságok (európai egyesülés, európai részvénytársaság, európai

41 szövetkezet) magyar székhellyel is létrehozhatók, feltéve, hogy legalább két tagja különböző uniós országból származik. A szupranacionális társaságokat a magyar jogba külön törvénnyel kell bevezetni, ezek szabályozása sok esetben átutal a magyar jogra, azaz a rendeletben nem szabályozott kérdésekben, a székhelyorság belső jogát kell alkalmani. A részvénytársaság különleges gazdasági társaság. A magyar jogban az egyetlen olyan gazdaság társaság, amelynél a tagsági jogokról értékpapírt lehet kiállítani. A részvénytársaság tagjai a részvényesek. Az rt. „tiszta” tőketársaság (a vegyesen személy- és tőkeegesítő kft.-vel szemben), a részvényesek általában jóval kevésbé kötődnek egymáshoz, illetve a társasághoz, mint a társasági szerződéssel keletkező másik három gazdasági társaságnál. Az rt.-k létesítő okirata az alapszabály és bár a Ptk. részvénytársasági szabályozása egységes, alapvető különbségek vannak a zártan működő, (zrt.), illetve a nyilvánosan működő és egyben tőzsdei részvénytársaságok (nyrt.) között. A Ptk. alapján minden rt. csak zártan, illetve átalakulással jöhet létre – a gyakorlatban a Tpt. miatt amúgy sem működő klasszikus nyilvános alapítás (a Gt.-vel szemben) a Ptk.-ból már kimaradt. Külön törvény kimondhatja, hogy valamely gazdasági tevékenység csak meghatározott társasági formában folytatható – pl. a hitelintézeti tevékenység a hitelintézeti törvény (Hpt.) alapján csak részvénytársaságként folytatható. A Ptk. a társasággal kapcsolatos jognyilatkozatokra – lényegében az eddigi szabályozással egyezően – a jognyilatkozatok általános szabályainál szigorúbb szabályokat állapít meg. Kimondja a kötelező írásbeliséget (a társasági határozatokra és azok tagokkal való közlésére nézve is). Ha az írásbeli nyilatkozatot postán küldik el, az ellenkező bizonyításig a tértivevényen feltüntetett időpontban, ajánlott küldemény esetén a feladástól számított ötödik munkanapon a belföldi címzetthez megérkezettnek tekinti. Ha pedig a Ptk. valamely jognyilatkozat megtételét kötelezővé teszi, úgy e kötelezettségét haladéktalanul (azaz késedelem nélkül) teljesíteni kell. A Ptk. általános jelleggel kimondja, hogy a társasággal kapcsolatos jognyilatkozat akkor tehető meg elektronikus hírközlő eszközök útján, h ezt a társasági szerződés (rt. alapszabálya, egyszemélyes kft. alapító okirata) lehetővé teszi (3:91. §). Ez a szabály nyilván nem érinti a Ctv. elektronikus cégbejelentésre vonatkozó szabályozását. A Ptk. lényegében a hatályos Gt.-vel azonosan a társulók autonómiájának biztosítása érdekében általában lehetővé teszi a társasági jogviták kivételét az általános állami bírói elbírálásból (1:6. §) és választottbírósági útra való terelését. Ennek a lehetőségnek az igénybevételét vagy a társasági szerződésben vagy a jogvitában érintettek megállapodásában kell kikötni. Társasági jogvitának minősül a) a gazdasági társaság és tagja (volt tagja) közti, a társaság jogviszonyból eredő jogvita, b) társasági szervek által hozott határozatok bíróság előtti megtámadása, c) a tagok közötti, a tagsági jogviszonyukkal kapcsolatos jogvita, d) a társaság és a vezető tisztségviselő (felügyelőbizottsági tag) közötti, utóbbiak társasággal való jogviszonyából eredő vita (a könyvvizsgáló nem tartozik e körbe). Az a) és b) esetben a választottbírósági hatáskört és az eljáró választottbíróságot a társasági szerződésben kell kikötni, a c) és d) esetében az érintettek megállapodása alapján akkor is a felek által megnevezett választottbírósághoz lehet fordulni, ha a társasági szerződés a választottbíráskodás igénybevételéről nem rendelkezik. A választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény rendelkezik. A választottbíróság lehet ad hoc vagy intézményes (a legtöbb esetben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróságot kötik ki, amely nem a polgári perrendtartás (Pp.), hanem önálló szabályzatban megállapított eljárási rend szerint jár el). Külföldi választottbíróság is igénybe vehető, mégpedig abban az esetben is, ha a jogvita tisztán magyar felek között merül fel és a külföldi választottbíróságnak a magyar jogot kell a jogvitában alkalmaznia. A válsztottbírósági eljárás előnye a „rendes” bírósági eljárással szemben, hogy nem nyilvános (a felek jobban tudják üzleti titkaikat őrizni), jóval gyorsabb (nincs fellebbezési lehetőség), az ítélet pedig azonnal végrehajtható. A választottbírósági ítélet csak egészen kivételes esetben – körendbe ütközés – támadható meg „rendes” állami bíróság előtt.

42 A gazdasági társaságokra jellemző jó néhány szabály a jogi személyekre vonatkozó közös szabályokban található vagy azokhoz fűződik. A legjelentősebb ilyen szabály a 3:4. §-ban található, amely szerint a gazdasági társaságokra vonatkozó Ptk.-beli szabályoktól általános jelleggel – bizonyos kivételekkel – a társulók a társasági szerződésben eltérhetnek. Ez éppen ellenkezője az eddigi szabályozásnak. E rendelkezés részletes elemzését ld. az I. Rész II. fejezetében. A jogi személyek általános szabályai tartalmaznak továbbá a) felelősségátvitelt a kft.-nél és az rt.-nél a korlátolt felelősséggel visszaélő tagra (3:2. §), b) az apportszabályt, tehát a társasági vagyonhoz való nem pénzbeli hozzájárulás körülhatárolását (3:10. §), c) azt, hogy a gazdasági társaság a bírósági cégjegyzékben való jogerős bejegyzéssel a jövőre nézve jön létre (3:4. §), d) a cégnyilvántartás nyilvánosságát, amelyről egyébként a Ctv. is részletesen rendelkezik (3:13. §), e) azt, hogy a társasági szerződés érvénytelenségére a jogerős cégbejegyzés után a törlés érdekében nem lehet hivatkozni, azaz nem indítható semmisségi alapon törlési per (3:15. §), f) azt, hogy a gazdasági társaság felett a nyilvántartó cégbíróság törvényességi felügyeletet gyakorol (3:54. §), g) hogy a társaság szerveinek határozatát milyen határidővel lehet bíróság előtt megtámadni (3:35–3:36. §). Emellett még a gazdasági társaságok közös szabályai közé sorolhatók még részben a tag kizárásának, részben a kollektív kisebbségvédelemnek a szabályai. a) A gazdasági társaság tagja a társaságnak a tag ellen indított keresete alapján bírósági ítélettel a társaságból kizárható, ha a társaságban való maradása a társaság céljainak elérését nagymértékben (nem bagatell sérelmekről van szó) veszélyezteti. A veszélyhelyzet fennállását a bíróság mérlegeli. A kizárás kezdeményezéséről a társaság taggyűlése (közgyűlése) az összes tag legalább háromnegyedes szótöbbséggel meghozott határozata szükséges úgy, hogy az érintet tag a kérdésben nem szavazhat. Sajnálatos módon a Ptk. nem mondta ki e szabálytól való eltérés semmisségét, így kérdéses, hogy a társasági szerződés háromnegyednél kisebb szótöbbséget kimondhat-e a kizárás tekintetében. A társaság legfőbb szerve határozatának benyújtásától számított 15 napos jogvesztő határidőn belül a keresetet a bíróságnál be kell nyújtani, később erre nincs mód. A Ptk. 3:107. § kimondja, hogy kizárási per kétszemélyes társaságnál nem indítható. Nem zárható ki a nyilvánosan működő rt. részvényese (tehát az eddigi Gt.-beli szabályozással szemben a zártkörűen működő részvénytársaság részvényese igen), valamint az a tag, aki a társaság tag(köz)gyűlésében legalább a szavazatok háromnegyedével rendelkezik. Szerintem e szabálytól sem szabadna eltérést engedni. A tag kizárása a bíróság jogerős határozatával történik, addig tagsági jogviszonya fennmarad. A társaság kérésére azonban a peres eljárás alatt a bíróság az érintett tag tagsági jogait felfüggesztheti, ha részéről a tagsági jogok gyakorlása a társaság súlyos érdeksérelmével járna. Az esetleges nyereség azonban – éppúgy, mint a többi tagot – a tagsági jogaiban felfüggesztett tagot is megilleti és a felfüggesztett tagot a felfüggesztés alatt a társaság által vállalt kötelezettség nem terheli. A tagsági jog felfüggesztése alatt a létesítő okirat nem módosítható és nem hozható döntés másik tag kizárásáról, a társaság átalakulásáról, egyesülésről, szétválásról, valamint jogutód nélküli megszűnésről. b) Az individuális érdek- és jogvédelmet a Ptk. – a Gt. eddigi szabályozásával azonosan – a tag számára a társasági határozatok bírósági felülvizsgálatának kezdeményezésével biztosítja. A Ptk. ugyanakkor az eddigi gyakorlatot folytatva kollektív kisebbségvédelmet is biztosít azon tagok számára, akik együttesen a szavazati jogok legalább öt százalékával rendelkeznek (korábban tíz százalék volt szükséges). Az alapvető kollektív kisebbségi jogok: a) a tag(köz)gyűlés összehívásának kezdeményezése (ülés tartása nélküli döntéshozatal is kezdeményezhető) az ok és a cél megjelölésével. A kezdeményezésnek az ügyvezetés köteles eleget

43 tenni, ha ezt nem teszi, az ülést a cégbíróság hívja össze (illetve felhatalmazza az indítványozókat az ülés összehívására); b) a társaság állandó könyvvizsgálójától különböző könyvvizsgáló egyedi vizsgálatának kezdeményezése az utolsó beszámoló(mérleg) felülvizsgálata, vagy az utóbbi két év valamely jelentős gazdasági eseménye, illetve kötelezettségvállalása kapcsán. Az egyedi könyvvizsgálat elrendelését a cégbíróságtól kell kérni. A kérelem teljesítését a cégbíróság megtagadja, ha a kisebbségi jogokkal a kezdeményező tagok visszaélnek. A vizsgálat költségeit a társaság viseli, de ha a vizsgálat „nyilvánvalóan alaptalan” volt, a társaság a költségeket a kisebbségre háríthatja; c) ha a társaság tag(köz)gyűlése elvetette a vezető tisztségviselő, felügyelőbizottsági tag vagy a könyvvizsgáló elleni igény érvényesítését, a kisebbség a tag(köz)gyűlés ülésétől számított 30 napos jogvesztő határidőn belül az igényt a társaság javára maga érvényesítheti. A 3:106. § alapján a társasági szerződés nem csökkentheti a kollektív kisebbségi jogokat, a kisebbség terhére való bármilyen eltérés semmis.

2. A társaság létszakaszai A gazdasági társaság létszakaszai a a következők: – alapítás (Ptk. 3:94–3:1001 §), – a társasági szerződés módosítása (Ptk. 3:102. §), – a társaság formaváltozása, azaz más társasági formába való átalakulása (Ptk. 113–135. §), – társaságok egyesülése (Ptk. 3:136. §), – a társaságok szétválása (Ptk. 3:136. §), – a társaság jogutód nélküli megszűnése (Ptk. 3:137. §). A gazdasági társaságok létszakaszaival kapcsolatban vissza kell utalni a Ptk. jog személyekkel kapcsolatos általános szabályaira. A társaságalapítással kapcsolatban figyelembe kell venni a 3:5–3:10. §-át, az átalakulással, egyesüléssel és szétválással kapcsolatban a 3:39–3:47. §-át, a jogutód nélküli megszűnéssel kapcsolatban a 3:48. §-át is. (Az általános rész a létesítő okirat módosításáról nem rendelkezik.) A könyv I. Rész II. fejezetében az általános szabályokat részletesen elemeztük. A gazdasági társaságokkal kapcsolatban ezért csak az alapítás kíván részletesebb tárgyalást, bár néhány kiegészítő szabály az átalakulással kapcsolatban is mgemlítendő. A jogutód nélküli megszűnésre nézve specifikus társasági rendelkezés a Ptk.-ban nincs. A) Alapítás Az alapítás lépcsői a Ptk. 3:94–3:101. §-a szerint (lényegében a hatályos Gt.-vel azonosan) a következők: a) a társasági szerződés megkötése, b) a társasági szerződés ügyvédi ellenjegyzése (közjegyzői okiratba foglalása), c) a társaság bejelentkezése a cégbíróságnál, d) a bejegyzési eljárás lefolytatása, e) a társaság cégjegyzékbe való bejegyzése, amellyel a társaság a jövőre nézve megszerzi jogi személységét. a) A társaságalapítás a társasági szerződés megkötésével kezdődik. A társasági szerződéssel egy tekintet alá esik az egyszemélyes kft. alapító okirata, illetve a részvénytársaságok alapszabálya. (Eddig az egyszemélyes rt.-nek is alapító okirata volt.) A társasági szerződést nagyobb társaságoknál előkészítő (esetleg elő- vagy keret-) szerződésként esetlegesen megelőzheti egy szindikátusi szerződés (részvényesi megállapodás) megkötése. Az alapítás folyamatának következő lépcsője a társasági szerződés ügyvédi (jogtanácsosi) ellenjegyzése vagy közjegyzői (köz)okiratba foglalása. Ezzel a társaság előtársasági állapotba jut. Ezt követően a társaságnak kérnie kell a cégnyilvántartásba való bejegyzését a cégbíróságtól. A bejegyzési eljárás eredményeképp végül a

44 társaság a cégjegyzékbe való bejegyzésével, a bejegyzés napján a jövőre nézve jön létre (ún. ex nunc, konstitutív hatályú bírói aktus). A társasági szerződés kötelező tartalmát részben a Ptk. általános szabályaiból (3:5–3:10. §), részben a 3:95–3:99. §-ból lehet levezetni. (cégnév, székhely, tagok felsorolása, tevékenységi kör, időtartam stb.). Emellett az egyes társasági formáknál a törvényhozó további, az adott társasági forma jellegzetességei miatt szükséges további törvényi kellékeket állapít meg. Minden gazdasági társaság cégnévvel rendelkezik, amelyre nézve a részletes szabályokat – a jogi személy nevére vonatkozó, 3:6. §-ban foglalt általános szabályokon túl – a cégtörvény (Ctv.) határozza meg. A társaság székhelyének nem kell feltétlenül azonosnak lennie a központi ügyintézés helyével, de ha ez a két hely egymástól elkülönül, a székhely mellett a társasági szerződésben a központi ügyintézés helyét is fel kell tüntetni. A társaságnak más földrajzi helyen lévő telephelyei (fióktelepei) is lehetnek, ezeket a cégnyilvántartásba csak akkor kell bejegyezni, ha a társaság kéri. A társaság székhelye az uniós jog alapján külföldre is áthelyezhető (ld. II. Rész IX. fejezet). A gazdasági társaság elvileg minden olyan tevékenységet folytathat, amit a törvény nem tilt, illetve nem korlátoz (3:8. §) Ha azonban jogszabály valamely tevékenység folytatását hatósági engedélyhez köti, e tevékenység ugyan szerepelhet a társasági szerződésben foglalt tevékenységi körében, de e tevékenységet a társaság csak a hatósági engedély birtokában kezdheti el. (Ez az ún. működési engedély.) Egyes vállalkozásoknál – kereskedelmi bankok–biztosítók – ún. alapítási engedélyre is szükség van. Alapítási engedély nélkül az ilyen társaság nem jegyezhető be a cégjegyzékbe. Jogszabály által képesítéshez kötött tevékenységet pedig a társaság csak akkor végezhet, ha van olyan tagja, munkavállalója, illetve megbízottja, aki a képesítési követelménynek megfelel. A gazdasági társaság üzletszerű közös gazdasági tevékenységre irányul, ezért szükségképp – ellentétben a polgári jogi társasággal – a gazdasági társaságnak mindig van vagyona és ezt a társasági szerződésben meg kell határozni. A legegyszerűbb gazdasági társaságoknál (így a kkt.-nél és a bt.-nél) is kötelező része a társasági szerződésnek a vagyon meghatározása, a korlátolt felelősséggel működő társaságoknál pedig a Gt. vagyoni minimumot is meghatároz. 1997–2007 között kft.-nél 3 millió, zártan működő rt.-nél 10 millió, nyilvánosan működő rt.-nél 20 millió Ft volt a kötelező törzs(alap)tőke-minimum, 2007-ben a Ctv. novella jelentős csökkentés hajtott végre, nevezetesen a kft.-nél 500 00 Ft lett a törzstőke-minimum, zártan működő rt.-nél 5 millió Ft-ra szállították le az alaptőke-minimumot, a nyilvánosan működőknél pedig maradt a 20 millió Ft alaptőke-minimum, Mint látni fogjuk, a Ptk. a kft.-nél a törzstőke-minimumot ismét 3 millió Ft-ra emelte (3:160. §), az rt. alaptőke-minimumok a jelenlegihez képest nem változtak. A társaság vagyonát a tagoknak kell biztosítaniuk és minden egyes tag vagyoni hozzájárulásra köteles. A tagok vagyoni hozzájárulásai természetesen különböző mértékűek lehetnek, ez pedig főszabályként meghatározza a tag nyereségből való részesedése mértékét, illetve szavazati joga terjedelmét. A vagyoni hozzájárulás állhat pénzből és nem pénzbeli hozzájárulásból, ez utóbbit nevezzük apportnak. Alapvető kérdés, hogy mi minősül apportnak. Általában az mondható, hogy minden forgalomképes és vagyoni értékkel bíró testi tárgy, szellemi alkotás vagy jog apportálható A vagyoni értékű jogoknál a Ptk. a társasági jogban kifejezetten rendelkezik a követelésekről, amelyek akkor képezhetnek apportot, ha azt az adós elismerte vagy jogerős bírósági határozaton alapul. A tag személyes közreműködése, szolgáltatásra irányuló kötelezettségvállalása nem minősülhet apportnak. Az apport főszabályként a társaság tulajdonba kerül. A számviteli jogszabályok emellett általában előírják az apport értéke könyvvizsgáló általi megállapítását, a társaság tagjai az apport értékét a könyvvizsgáló által megállapított értéknél magasabban nem állapíthatják meg. Ha az apport társaságra való átruházáskori értéke nem éri el ténylegesen a társasági szerződésben szereplő értéket, úgy a különbözetet a társaság az átruházástól számított öt éven belül visszakövetelheti a tagtól. Azok a tagok pedig, akik valamely tag apportját tudomásuk ellenére a szolgáltatáskori

45 értéket meghaladó értéken fogadták el, és ezzel a társaságnak kárt okoztak, e kárért a szerződésszegés szabályai szerint az apportot szolgáltató taggal együtt egyetemlegesen felelnek (3:99. §). Ettől a szabálytól a társasági szerződésben való eltérés semmis. Az apport értéke különösen a korlátolt felelősséggel működő társaságoknál (kft., rt.) jelentős, ezért a törvény ezen társaságoknál az apportra többletszabályokat állapíthat meg, így pl. meghatározhatja a pénzbeli és nem pénzbeli hozzájárulás arányát stb. (A Ptk. most a részvénytársaságoknál visszaállította a 30– 70%-os kötelező arányt.) A gazdasági társaság vagyon nélkül nem működhet, ezért a gazdasági társaságok egyes fajainál előírt szabályok szerint a vagyoni hozzájárulást a tagoknál általában a társaság cégbejegyzéséig szolgáltatniuk kell, de a társasági szerződés – ha törvény nem tiltja – erre hosszabb időtartamot is megállapíthat. Ha pedig a tag a társasági szerződésben megállapított időpontig vállalt vagyoni hozzájárulását nem teljesíti, és ezt a hiányt a társaság ügyvezetésének felhívására 30 napos póthatáridőn belül nem pótolja, a tag tagsági jogviszonya a póthatáridő lejártát követő napon megszűnik (Ptk. 3:98. §). E szabálytól a társasági szerződés nem térhet el, az eltérés semmis. A tagot tehát ez esetben a társaságból nem zárják ki, hanem tagsági jogviszonya törvényi rendelkezés alapján automatikusan megszűnik. A társasági szerződést – az ügyvédi ellenjegyzéstől függetlenül – a társaság minden alapító tagjának, illetve képviselőjének alá kell írnia. A társasági szerződésre vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell az egyszemélyes kft. alapító okiratára és a részvénytársaságok alapszabályára is. Néhány szót végül az ún. szindikátusi szerződésről, amelyet az rt.-knél részvényesi megállapodásnak is neveznek. A szindikátusi szerződés a Polgári Törvénykönyv hatálya alá tartozó ún. nem nevesített szerződés, amelyet a társulni kívánók általában a társasági szerződés előtt kötnek meg. A szindikátusi szerződésben rögzíteni lehet a társasági szerződés megkötése előtti feladatokat, de sok esetben a szindikátusi szerződés a társaság működésére nézve is tartalmaz szabályokat. Lényeges elv: a társasági szerződés és a szindikátusi szerződés ütközése esetén a társasági szerződésnek van elsőbbsége. Amennyiben ez a szindikátusi szerződés megszegését jelenti, úgy a szerződésszegés szankció (pl. kártérítés) érvényesíthetők, de a szindikátusi szerződésnek társasági jogi relevanciája nincs. b)–c) A társasági szerződés minősített alakisághoz kötött okirat. Ezért a tagok által aláírt társasági szerződést (alapító okiratot, alapszabályt) ügyvédi ellenjegyzéssel kell ellátni vagy közjegyzőnek közokiratba kell foglalnia (ügyvéd helyett az alapítók bármelyikének jogtanácsosa is eljárhat). Az ügyvédi ellenjegyzés azt jelenti, hogy a társasági szerződést vagy az ügyvéd készíti, vagy ugyan nem ő készíti, de az abban foglaltaknak mind a valódiságáért, mind jogszerűségéért felel (ld. az ügyvédségről szóló 1998. évi XI. törvényt). Az ellenjegyzés (közokiratba foglalás) legfontosabb jogi hatása, hogy az ellenjegyzés napjától a keletkezésben lévő gazdasági társaság a létrehozni kívánt társaság előtársaságaként működhet. Az előtársaság üzletszerű gazdasági tevékenységet a cégbejegyzési kérelem benyújtása után folytathat, a cégbírósághoz való „bejelentkezésre” a Ptk. illetve a Ctv. 30 napos határidőt állapít meg – a mielőbbi bejelentkezés a társaság tagjainak amúgy is érdeke. Az előtársasági jelleget az előtársaság iratain, szerződésein egyértelműen „bejegyzés alatt” (b.a.) toldattal fel kell tüntetni (ennek elmaradása esetén a jognyilatkozat az alapítók együttes nyilatkozatának minősül). Az előtársaságra a „végleges” társaságra vonatkozó szabályokat kell a törvényben meghatározott kivételekkel alkalmazni, az előtársaság tehát taggyűlést tarthat, vezető tisztségviselői ügyleteket köthetnek stb. A korlátozásokat a Ptk. 101. §-a tartalmazza, pl. a tagok személyében csak jogszabály alapján lehet változás, a társasági szerződés nem módosítható, nem határozható el átalakulás, egyesülés, szétválás stb. Az előtársasági lét a jogerős cégbejegyzésig, illetve a cégbejegyzés jogerős elutasításáig tart. Ha a társaságot bejegyzik, az előtársaság automatikusan végleges társaságként folytatja működését, az eddig kötött szerződések a társaság szerződéseinek minősülnek. Ha a társasági szerződés valamilyen ok miatt törvénysértő és a cégbíróság a bejegyzést jogerősen elutasítja, az előtársaság

46 haladéktalanul köteles működését megszüntetni. E kötelezettség megszegésével okozott károkért az előtársaság vezető tisztségviselői egyetemlegesen felelnek. Az esetleges tartozásokat elsődlegesen a létrehozni kívánt társaság részére biztosított vagyonból kell fedezni. Ha ez nem elégséges, az előtársasági lét alatt kötött ügyletekért a tagok az adott társasági formára vonatkozó szabályok szerint kötelesek helytállni. Ha a tagok felelőssége korlátozott és kielégítetlen tartozások maradnak fenn, ezekért a megszűnt előtársaság vezető tisztségviselői korlátlanul és egyetemlegesen felelnek. A cégbejegyzési eljárás jelentős megrövidülése és a következőkben tárgyalandó szerződésminták miatt az előtársaság jelentősége erősen csökkent – jövőre nézve elvileg felmerülhet megszüntetése is. d) A cégbejegyzési nem peres eljárást a cégbíróság folytatja le, a Ctv. szabályai szerint. Az új Ptk. más szellemű rendelkezései miatt a cégtörvényben a jelenlegi előírásokat jelentősen módosítani kell. A következőkben a jelenleg még hatályos Ctv.-beli szabályokat ismertetjük. A cégbejegyzési eljárásban jogi képviselő igénybevétele kötelező, okirati bizonyításon kívül más bizonyításnak helye nincs. A 2006-os Gt. jelentősen megrövidítette a bejegyzési eljárást (Ctv. 44-49. §). A cégbíróságnak a bejegyzési kérelmet 1 munkanapon belül alaki szempontból meg kell vizsgálnia. Hiánypótlásra a kérelmet a beadástól számított 8 munkanapon belül lehet visszaadni. Végül a cégbíróság a kérelem benyújtását követő 15 munkanapon belül köteles érdemi döntést hozni a kérelem teljesítéséről vagy elutasításáról. Ha a cégbíróság ezt a határidőt elutasítja, a cégbíróság vezetőjének 3 munkanapon belül intézkednie kell a kérelem elbírálásáról. Ha ez sem történik meg, a harmadik napot követő munkanapon a cégbejegyzés a kérelem szerinti tartalommal törvény erejénél fogva létrejön. Az előzőek az ún. individuális társasági szerződésekre vonatkoznak. A 2007. évi Ctv. novella szerint, ha elektronikusan és szerződésmintával nyújtják be a társaság bejegyzési kérelmét, úgy ún. egyszerűsített cégeljárásra kerül sor. A szerződésmintába beírt egyedi adatok valódiságáért (pl. társulók személyazonossága, neve, lakcíme) ez esetben az ellenjegyző jogi képviselő (ügyvéd vagy közjegyző) felel, a cégbíróság ezeket nem ellenőrzi, és az elintézési határidő egy munkaóra. Elutasítás csak forma okokból lehetséges. Az egyszerűsített bejegyzési eljárás illetéke igen alacsony (jelenleg 15 000 Ft). Ez a szabály összefügg a 2006-os Gt. alapvető újdonságával, nevezetesen, hogy a Ctv. mellékletében négy szerződésmintát tartalmaz – egyet a kkt.-ra, egyet a bt.-re, kettőt a kft.-re (többszemélyes–egyszemélyes kft.), és a minta alkalmazását 2008-ban kiterjesztették a zártkörűen működő rt.-re is. Ha a társulóknak megfelel a a fakultatív törvényi minta, és azt adataikkal kitöltik, akkor a Ctv.-ben szabályozott egyszerűsített cégeljárásra kerül sor. A minta tartalmához a társulók nem nyúlhatnak hozzá, változatlan tartalommal kell átvenniük. A szerződésminta a legegyszerűbb törvényi kötelező megoldásokat tartalmazza – sok mikro- és kisvállalkozásnál azonban a tagok számára ez elégséges, megfelelő. Természetesen a minta igénybevétele nem kötelező (csak abban az esetben, ha a felek az egyszerűsített bejegyzési eljárást kívánják választani). Az új Ptk. a szerződésmintával történő társaságalapítás lehetőségét nem érintette, de részletesen nem is szabályozta. Megjegyezzük, hogy mivel a már említett 2011. évi CXCVII. törvény a cégeljárásba beiktatta az adóhatóság általi regisztrációs eljárást, gyakorlatilag az egyszerűsített cégeljárás megszűnt. Tudniillik, ha az adóhatóság egy napon belül – a tagok. Illetve a vezető tisztségviselők köztartozásai miatt – nem ad adószámot, a cégbejegyzési eljárást fel kell függeszteni. Ha az adóregisztrációs eljárás az adószám megadásával végződik, a cégbíróság bejegyzi a társaságot. Ha viszont az adószám kiadását jogerősen megtagadják, a cégbíróság elutasító végzést hoz. e) A bejegyző végzés jogerőre emelkedésével végződik a gazdasági társaság alapítása, ugyanis a társaság a cégjegyzékbe való bejegyzéssel a bejegyzés napjával jön létre. A cégbejegyzést elutasító végzés ellen a kérelmező fellebbezhet, a bejegyző végzés ellen fellebbezésnek nincs helye, de az ügyész a jelenlegi szabályozás szerint, illetve a jogi érdekelt a végzés hatályon kívül helyezése iránt pert indíthat a bejegyző végzés Cégközlönyben való megjelenésétől számított 30 napos jogvesztő határidőn belül.

47 Az üzleti élet biztonsága megköveteli, hogy amennyiben a gazdasági társaságot a cégjegyzékbe jogerősen bejegyezték, úgy a társasági szerződés érvénytelenségére csak szélsőségesen kivételes esetekben lehessen hivatkozni. Ezt igényelte a tagállamoktól az Európai Unió 1. számú társasági jogi irányelve is. Ennek a követelménynek a Ctv. 69. §-a tett eleget, amely az érvénytelenségi per megindítását egyrészt a bejegyző végzés Cégközlönyben való megjelenésétől számított 6 hónapos jogvesztő határidőhöz köti, másrészt a 2006-os Gt. 12. § tételesen meghatározta azt az öt okot, amikor a bíróság a jogerős cégbejegyző végzés ellenére a társasági szerződést érvénytelenné nyilváníthatja (pl. a tevékenységi kör jogellenes). A társasági szerződés érvénytelenségére egyébként a jogerős cégbejegyzésig a Ptk. érvénytelen szerződésekre vonatkozó általános szabályait kell alkalmazni, azaz a társasági szerződés is pl. akarathibák (megtévesztés stb.) miatt ebben a szakaszban még megtámadható. Ez a szabályozás most annyiban megváltozott, hogy az új Ptk. a jogi személyek általános szabályai között szigorította a szabályozást, és a jogerős cégbejegyzés után teljes mértékben megtiltotta törlési per indítását. B) A társasági szerződés módosítása A szerződés a felek közös akaratából jött létre és ebből szükségképp következik a polgári jogi főszabály: a szerződés csak a felek egyetértésével módosítható. A társasági szerződés különlegességéből adódik, hogy nincs szükség a társasági szerződés írásbeli módisítására, hanem főszabályként a társasági szerződést (azaz a társaság létesítő okiratát) a tag(köz)gyűlés legalább háromnegyedes többségével is módosíthatják (természetesen szerződéssel is lehet módosítani). E főszabály alóli kivételek: a) egyhangú döntésre van szükség, ha a módosítás valamely tag jogait hátrányosan érintené. Ebben az esetben az a tag is szavazhat, aki egyébként szavazati joggal nem rendelkezne (3:103. §); b) a kkt. és bt. társasági szerződése módosításához (3:143. §); c) a társaság cégnevének, székhelyének, telephelyének, fióktelepének és tőtevékenységének nem minősülő tevékenységi körének megváltozatásához a tag(köz)gyűlés egyszerű többséggel hozott határozata is elégséges. A Ptk. 3:102. § nem tartalmaz eltérést tiltó rendelkezést, tehát kérdéses, hogy a társasági szerződés e szabályoktól eltérhet-e, pl. háromnegyed helyett alkalmazhat egyszerű többséget. Vagy például eddig a c) pontban foglalt technikai változtatásokról a létesítő okirat felhatalmazása alapján az ügyvezetés is dönthetett – lehetséges-e ez a továbbiakban is. A joggyakorlat majd eldönti a nyitva maradt kérdéseket. A szerződésmódosítás cégjogilag az ún. változásbejelentési eljárás útján történik, amelyre a cégbíróság főszabályként az alapítási eljárás szabályait alkalmazza. A módosítás így általában a cégbejegyzéssel, a bejegyzés napjával (és nem a taggyűlés, illetve a szerződésmódosítás időpontjában) valósul meg. Ezen szabály alól azonban a Ctv. kivételeket is megállapít, pl. a kft. ügyvezetőjének visszahívása és az új ügyvezető kinevezése már a taggyűlés napjától hatályos stb. Módosítás szerződésmintával nem lehetséges, a mintával kötött szerződésnél is a módosítás általános szabályait kell alkalmazni. C) Átalakulás Az átalakulás lényege: társasági formaváltás egyetemes jogutódlással. A régi társasági forma megszűnik, és a megszűnés pillanatában – amikor is a régi társaságot a cégbíróság törli a cégjegyzékből és az újat bejegyzi – új társaság keletkezik (pl. kft.-ből rt. vagy viszont). Gazdasági társaság a Ptk. szerint más gazdasági társasággá, valamint egyesüléssé és szövetkezetté alakulhat át. Eddig szövetkezet a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény szabályai szerint alakulhatott át gazdasági társasággá, viszont gazdasági társaság szövetkezetté nem

48 alakulhatott át. Most megnyílt az út a gazdasági társaságok szövetkezetté való átalakulása előtt is, az erre vonatkozó részletes szabályozás azonban egyelőre hiányzik. Az átalakulás egyszerre a régi társaság megszűnése és az új társaság megalapítása. A Ptk. 3:39. §-a szerint az átalakulásra mögöttes jogterületként az alapítás szabályait kell alkalmazni. A Ptk. 3:40. § minden jogi személynél meghatározza azokat az okokat, amelyek fennállása esetén nem lehet átalakulni. Így felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt álló gazdasági társaság nem alakulhat át. Az átalakulási folyamatban előtársaság nincs az átalakulóban lévő társaságnak iratain az átalakulás tényét azonban jelezni kell. Az átalakulás útján létrejövő új társaságra átszáll a megszűnt társaság összes joga és kötelezettsége, ide értve a hatósági engedélyeket, a munkajogi jellegű jogokat és kötelezettségeket is (munkaszerződések, kollektív szerződés). Az átalakulással kapcsolatban is problematikus – és ez az egyesülésre és a szétválásra is irányadó –, hogy a Ptk. sem a jogi személy általános részében, sem a gazdasági társaságok közös szabályainál nem mondja ki e szabályoktól való eltérés semmisségét. Magam részéről viszont úgy gondolom, hogy e szabályok kötelezőek, ezektől eltérni a társasági szerződésben nem lehet. A gazdasági társaság legfőbb szervének az átalakulásról főszabályként két alkalommal kell döntenie. A társasági szerződés azonban eltérhet a kettős (elvi + konkrét döntés) konstrukciótól, és úgy is dönthet, hogy egy lépcsőben döntenek az átalakulásról. Az átalakulásról szóló határozatot legalább háromnegyedes szótöbbséggel kell meghozni. Ha kétlépcsős az átalakulás, úgy az első döntés elvi jellegű. Egyetértő döntés esetén a társaság vezető tisztségviselői elkészítik az átalakulni kívánó gazdasági társaság átalakulása tervét, amelynek leglényegesebb része a vagyonmérleg-tervezet, amelyeket könyvvizsgálóval (ha pedig a társaságnál felügyelőbizottság működik, a felügyelőbizottsággal is) ellenőriztetni kell. A vagyonmérleget auditáló könyvvizsgáló nem lehet a társaság „rendes” könyvvizsgálója. A vagyonmérleg-tervezet alapján meg kell határozni az átalakulás útján létrejövő társaság (ha kft.-vé vagy rt.-vé alakulnak át) törzs(alap)tőkéjét és az egyes tagokra eső vagyonhányadot, az „új társaságban” részt venni nem kívánó tagokkal pedig el kell számolni. A Ptk. szerint az új társaságban részt venni nem kívánó tagok az átalakulási terv közlésétől számított 30 napon belül nyilatkozhatnak erről. Ez esetben az átalakulás jogerős bejegyzésével tagsági viszonyuk megszűnik. A társaságtól megváló tagnak járó vagyonhányadot – ha csak a felek másként nem állapodnak meg – az átalakulás cégnyilvántartásba vételétől számított 60 napon belül kell kiadni. A társaságtól megváló tagnak a társaság jogutód nélküli megszűnésénél megállapított szabályok szerint (3:48. §) a részesedése mértékéig kell helytállania a „régi” társaság olyan kötelezettségeiért, amelyeket az „új” társaság nem elégít kiAz átalakulás eredményeként elfordulhat, hogy egy tag korlátlan felelősségű tagból korlátozottan felelős taggá válik (pl. kkt. kft.-vé alakul át). Ezesetben ez a tag az „új ’” társaság bejegyzésétől számított öt éves jogvesztő határidőn belül – a többi taggal egyetemlegesen – köteles helytállni a „régi” társaság tartozásaiért. Az átalakulás elhatározásáról a Cégközlöny két egymás után megjelenő számában közleményt kell megjelentetni. Az átalakulási közlemény arra szolgál, hogy a fennálló, le nem járt követelések jogosultjai a második közlemény megjelenésétől számított 30 napon belül a társaságtól biztosítékokat (pl. óvadék, zálog) követelhessenek. Az eddigi szabályok szerint az átalakulás cégbejegyzése után a számviteli szabályok szerint mind a megszűnő, mind az új társaságra nézve 90 napon belül végleges vagyonmérleget kell készíteni. D) Egyesülés, szétválás Az átalakuláshoz hasonlóan gazdasági társaság más társasággal, valamint szövetkezettel és egyesüléssel egyesülhet (3:136. §). A szétválásról a társaságok közös szabályai – érthetetlenül – nem tartalmaznak rendelkezést, de mivel a jogi személy általános szabályai szerint az átalakulásra vonatkozó rendelkezések mögöttes jogterületet képeznek a szétválásra nézve is, kimondhatjuk,

49 hogy társaság gazdasági társaságokra, illetve szövetkezetre és egyesülésre válhat szét, mégpedig úgy, hogy más társasági forma is keletkezhet, mint ami eredetileg fennállt. (pl. egy kft. szétválhat, mondjuk egy rt.-re és egy egyesülésre). Egyesülés, ha több gazdasági társaság összeolvad, vagy ha egy vagy több társaság egy másik társaságba beolvad. Szétválás, ha egy gazdasági társaság több társasággá bomlik (különválás), vagy ha egy társaság valamely része önálló társasággá válik (kiválás). Eddig az egyesülésnél és a szétválásnál az érintett társaságoknak, illetve tagjainak egyesülési, illetve szétválási szerződést kellett kötniük (Gt. 77-86. §). Mivel a Ptk. ilyen szerződésről nem beszél, kérdéses, hogy a jövőben ilyen szerződést kell-e kötelezően kötni – a Ctv. még előírhatja ezt. Mivel a társaságok egyesülése versenykorlátozó hatással járhat, az eljárás során a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tartalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény szabályai szerint esetlegesen be kell szerezni a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét. Egyesülésnél is előfordulhat, hogy két kft. úgy egyesül, hogy az új társaság rt. lesz, tehát a fúziónál is lehetséges, hogy társasági formaváltás következik be. E) Jogutód nélküli megszűnés A jogutód nélküli megszűnésről a Ptk. igen csekély mértékben rendelkezik (3:48. §, 3:137. §). A jogutód nélküli megszűnésnek lényegében négy nagy esetköre van: a) a társaság tagjai önkéntesen szüntetik meg a tag(köz)gyűlés határozata alapján végelszámolással. Ezzel egyenértékű eset, ha a tagok a társasági szerződésben eleve meghatározott időre hozták létre a társaságot; b) bírósági felszámolást elrendelő ítélet alapján, c) cégbíróság érdemi döntése alapján, d) törvényben meghatározott speciális okból. A jogutód nélküli megszűnés teljes megszűnést jelent, az esetleges későbbi követeléseket a társasággal szemben már nem lehet érvényesíteni. ad a) A társaság tagjai már a társasági szerződésben is rendelkezhetnek a társaság megszűnéséről úgy, hogy a társaságot meghatározott időtartamra hozzák létre, vagy a szerződésbe más megszüntetési feltételt építenek be. De a határozatlan időre szóló társasági szerződés esetén is, a társaság legfőbb szerve a tagok legalább háromnegyedes többségével hozott döntésével elhatározhatja a társaság jogutód nélküli megszüntetését (kkt.-nél, bt.-nél egyhangú határozat kell). Az eddigi szabályok szerint ez esetben a Ctv. VIII. fejezetében szabályozott végelszámolási eljárásra kerül sor. A végelszámolót főszabályként a taggyűlés jelöli ki (Ctv. 99. §) és általában a társaság valamely vezető tisztségviselője. Gyorsított „egyszerűsített” végelszámolásra is sor kerülhet a nem bonyolult esetekben. A végelszámolási eljárás során beszedik a kintlévőségeket, kielégítik a követeléseket, és a fennmaradó vagyont a társasági szerződésben szabályozott módon főszabályként vagyonaránylagosan szétosztják a társaság tagjai között. A tagok felelőssége a megszűnt társaság kötelezettségeiért az öt éves általános elévülési időn belül (az elévülési időt a Ptk. nem változtatta meg), attól függ, hogy az adott gazdasági társaság a tagok korlátozott felelősségével működött vagy sem. A kft. és az rt. esetében a felelősség csak a tagnak (részvényesnek) juttatott vagyon erejéig áll fenn. Ha azonban a tagok felelőssége a társaság tartozásaiért korlátlan volt, az ötéves elévülési időn belül a megszűnt társaság kötelezettségeiért a volt tagok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek. ad b) Ha egy gazdasági társaság tartósan fizetésképtelen, a szinte állandóan módosuló 1991. évi IL. törvény (Cstv.) szabályai szerint csőd-, illetve felszámolási eljárást folytat le vele szemben a bíróság („rendes” polgári bíróság, nem a cégbíróság). A felszámolási eljárást nem a társaság vezető tisztségviselői, hanem a bíróság által kijelölt felszámoló folytatja le. A felszámolási eljárás végén a bíróság jogerős ítéletben mondja ki a társaság felszámolás útján való megszűnését. E bírói ítélet alapján a cégbíróság törli a társaságot a cégjegyzékből.

50 ad c) Az eddigi szabályok szerint (a Ptk. erről nem rendelkezik) a cégbíróság két esetben szüntetheti meg a társaságot: ca) súlyos és ismételt törvénysértés esetén, a törvényességi felügyeleti eljárás eredményeként a cégbíróság „feloszlatja” a gazdasági társaságot, azaz megszűntnek nyilvánítja [Ctv. 81. § (6) bekezdés]. Ez esetben a cégbíróság folytatja le a végelszámolási eljárást (ún. kényszer-végelszámolás – Gt. 84. §); cb) a cégbíróság a nem működő ún. fantomcéget hivatalból törli a cégjegyzékből (Ctv. 89– 93. §), azaz megszüntetésre irányuló eljárás eredményeként törli a társaságot a cégjegyzékből. Megszüntetésre irányuló eljárásnak nincs helye, ha a gazdasági társaságnak tartozásai vannak, mert akkor le kell folytatni a felszámolási eljárást. Ha a megszüntetett társaság után vagyon maradt fenn, illetve utóbb vagyon kerül elő, erről a cégbíróság a Ctv. szabályai szerint vagyonrendezési eljárás keretében rendelkezik (Ctv. 119–124. §) – átadja a volt tagoknak vagy közérdekű célra fordítja. ad d) Mivel a Gt. általános része, mind az egyes társaságokról szóló rendelkezések ismernek sajátos megszüntetési okokat. Pl. a kkt. vagy a bt. megszűnik, ha a tagok száma egyre csökken, és hat hónap alatt új tag nem lép be a társaságba. Mind a négy esetben a gazdasági társaság a cégjegyzékből való törléssel, a törlés napjától szűnik meg.

3. A gazdasági társaság szervei A gazdasági társaság szervei: a) a társaság legfőbb szerve, amelyet tág értelemben taggyűlésnek nevezhetünk, b) a társaság ügyintéző szerve: vezető tisztségviselők, rt.-nél pedig kollektív vezető szervként főszabályként az igazgatóság, c) a társaság tulajdonosi ellenőrzési szerve: felügyelőbizottság d) a társaság eredmény-beszámolójának ellenőrző szerve: az állandó könyvvizsgáló. A társaság a négy szervtípus mellett elvileg más szerveket is létrehozhat, pl. tanácsadó testületet, állandó vagy ad hoc bizottságot, de ezek a Ptk. szerinti szervek hatáskörét–felelősségét nem érintik (Ptk. 3:132. §). A nyilvánosan működő rt.-nél maga a Gt. hoz létre többletszervet, nevezetesen a felügyelőbizottságot segítő audit bizottságot. A társaság legfőbb szervére vonatkozó rendelkezések is részben a jogi személyek általános szabályainál (3:16–3:20. §), részben a társaságok közös szabályainál találhatók (3:109–3:111. §), de az egyes társasági formáknál is vannak kiegészítő rendelkezések A) A társaság legfőbb szerve - taggyűlés A társaság legfőbb szerve a tagokból, és csak a tagokból áll, és tág értelemben taggyűlésnek nevezhető. Azért tág értelemben, mert a Gt. nyomán és az új Ptk. is csak a kft.-nél és az egyesülésnél beszél taggyűlésről kifejezetten. A kkt.-bt.-nél a legfőbb szerv elnevezése a tagok gyűlése, az rt.-nél pedig hagyományosan az elnevezés: közgyűlés. Ugyanakkor – függetlenül az elnevezéstől – a társaság legfőbb szerve a tagok összessége, a tagok közössége, amelyet a következőkben leegyszerűsítve taggyűlésnek nevezzük. A magyar jogban a társaság legfőbb szerve, azaz az előző értelemben vett taggyűlés a társaság ún. stratégiai döntéshozatali szerve. Ez következik abból is, hogy az egyes társasági formákra vonatkozó rendelkezések a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe utalják a társaság működésével összefüggő legalapvetőbb kérdéseket – pl. társasági szerződés módosítása, tőkeemelés, tőkeleszállítás, átalakulás, az eredmény-beszámoló elfogadása, a vezető tisztségviselők, felügyelőbizottsági tagok és a könyvvizsgáló megválasztása, illetve esetleges visszahívása stb. Ebből viszont az is következik, hogy a taggyűlés operatív ügyvezetési kérdésekkel kizárólag akkor foglalkozhat, ha ezeket a társasági szerződés kifejezetten a taggyűlés hatáskörébe utalta, tudniillik az ügyvezetés hatáskörét a taggyűlés főszabály szerint nem vonhatja el. A taggyűlés és az operatív

51 vezetés elkülönülését az is mutatja, hogy a vezető tisztségviselők és a felügyelő bizottsági tagok a taggyűlés jogszabálysértő határozataival szemben bírósághoz (választottbírósághoz) fordulhatnak. A Ptk. 3:17–3:20. §-a, illetve a 3:109–3:111. §-a a taggyűléssel kapcsolatos legalapvetőbb szabályokat határozza meg (összehívás rendje, napirend, határozatképesség, szavazati jog stb.). A taggyűlés nem nyilvános, azon csak a tagok, a törvény szerint jogosultak, illetve a meghívottak vehetnek részt. (A köztulajdonnal működő társaságoknál a nyilvánosságot külön törvények biztosítják.) A taggyűlésen minden tag jelen lehet és felszólalhat, a szavazati jogot azonban a társasági szerződésben korlátozni lehet (pl. a részvényes osztalékelsőbbségi részvény fejében lemond szavazati jogáról). A szavazati jog a gazdasági társaságoknál általában a vagyoni részesedés mértékéhez igazodik, de ez diszpozitív szabály, lehet például fejenként egyenlően is szavazni ha ezt a társasági szerződés a tagok megegyezése alapján kimondja. A határozatokat a határozatképes taggyűlés főszabályként a jelenlévők egyszerű (vagyonaránylagos) szótöbbségével hozza, a törvény azonban ettől többször eltérően rendelkezik, így minősített többséget ír elő a Ptk., pl. a társasági szerződés módosításának legtöbb esetében. A Gt.-ben a minősített többség általában a szavazatok háromnegyede volt, és ezt a tradíciót a Ptk. is fenntartotta. A tag a taggyűlésen képviselő útján is részt vehet, egy tag csak egy képviselőt bízhat meg, de egy képviselő több tagot is képviselhet. A társasági szerződés továbbá lehetővé teheti, hogy a tag a taggyűlésen elektronikus hírközlő eszközök útján vegyen részt, de ez esetben ezek alkalmazásának módját, illetve feltételeit a társasági szerződésben meg kell határozni, mégpedig úgy, hogy megfelelően megoldódjon a tagok azonosítása és a tagok közti kommunikáció. Az általános szabályok szerint az ülés akkor határozatképes, ha azon a leadható szavazatok több mint felét képviselő szavazásra jogosult részt vesz. A 3:191. § meghatározza, hogy ki nem szavazhat (mert érdekelt stb.), őt a határozatképesség megállapításánál is figyelmen kívül kell hagyni. Általában az érvényes határozathoz a jelenlévők egyszerű – vagyonaránylagosan leadott – szótöbbsége elégséges, de a törvény minősített szótöbbséget, illetve egyhangúságot is megállapíthat. Ez utóbbi esetben a törvénytől való eltérés semmis. A modern társasági jogokhoz igazodva a Ptk. 3:109. § (4) bekezdése kimondja, hogy egyszemélyes társaságnál nem kell tag(köz)gyűlést tartani (a klasszikus társasági jogokban kellett, így pl. a jegybanktörvény szerint az MNB Rt.-nél jelenleg is közgyűlést kell tartani). Az egyszemélyes kft.-nél és rt.-nél a taggyűlés döntését az alapító (egyedüli tag – részvényes) írásbeli határozata pótolja. A taggyűlés döntéseit főszabályként ülésén hozza meg. Ugyanakkor a Ptk. 3:20. §-a módot ad arra, hogy a létesítő okiratban a társulók lehetővé tegyék, hogy ülés tartása nélkül hozzanak döntést, mégpedig a társasági szerződésben meghatározott bizonyítható módon (ún. levélszavazás), de lehet pl. faxon, e-mailben stb. A taggyűlést a társasági szerződésben meghatározott módon, a napirend megjelölésével kell összehívni. A nem szabályszerűen összehívott taggyűlést is meg lehet tartani, illetve napirenden nem szereplő kérdést is meg lehet tárgyalni., ha minden tag jelen van és ehhez hozzájárul, sőt arra is mód van, hogy a nem szabályosan elfogadott határozatot utólag érvényessé nyilvánítsák, nevezetesen, ha valamennyi tag ehhez az ülés napjától számított 30 napon belül egyhangúan hozzájárul (Ptk. 3:111. §). B) A gazdasági társaság ügyvezetése E körben is a jogi személyekre vonatkozó szabályokat (3:21–3:25. §) együtt kell alkalmazni a társasági szabályokkal (3:112–3:118. §). A gazdasági társaság ügyvezetését a vezető tisztségviselők látják el, kivéve főszabályként a részvénytársaságot, ahol (két később tárgyalandó kivétellel) az igazgatóság, mint testület az ügyvezető szerv, és az igazgatóság tagjai minősülnek vezető tisztségviselőknek. Vezető tisztségviselő a kkt.-nál és a bt.-nél a társasági szerződésben az ügyvezetésre feljogosított tag

52 (tagok), a kft.-nél az egy vagy több ügyvezető. (Az egyesülésnél a vezető tisztségviselő általában az igazgató, de a társasági szerződés kollektív ügyvezető szervezet, igazgatóságot is létrehozhat.) A vezető tisztségviselőkre vonatkozó alapvető szabályok a következők: a) vezető tisztségviselő általában nagykorú cselekvőképes természetes személy, akivel szemben nincs kizárási ok. A Ptk. általában lehetővé teszi, hogy jogi személy is lehessen – képviselő útján – vezető tisztségviselő. Ez esetben a képviselőre kell alkalmazni a vezető tisztségviselőkkel szembeni követelményeket; b) vezető tisztségviselővé egy személy több társaságnál is megválasztható (az 1988–2006 közti adminisztratív korlátozások, pl. hogy csak öt társaságnál lehet vezető tisztségviselő, megszűntek); c) ha a törvény kivételt nem tesz a vezető tisztségviselőket a tag(köz)gyűlés választja meg. Alapvető kivétel az alapítás stádiuma, amikor is a vezető tisztségviselőket a társasági szerződésben kell kijelölni. d) a vezető tisztségviselői megbízás főszabályként határozott időre, de legfeljebb öt évre szól. Miután a Ptk. nem tiltja az eltérést, az eddigi szabályozásnak megfelelően a társasági szerződés lehetővé teheti, hogy a vezető tisztségviselőt határozatlan időre válasszák, illetve, hogy a határozott idejű megbízás meghaladja az öt évet. (Szerintem ez helytelen, ki kellett volna zárni az eltérés lehetőségét.) e) a vezető tisztségviselőkkel szemben a Ptk. széles körű összeférhetetlenségi követelményeket állapít meg (büntetőjogi oldalról, a felszámolás vagy a hivatalbóli törlés miatti korlátozás, más társasági tisztség, pl. felügyelőbizottsági tagság ellátása miatt stb.).; f) a vezető tisztségviselői jogviszony sajátos jogviszony, amely a megválasztással és az elfogadással jön létre, illetve visszahívással vagy lemondással bármikor mindkét oldalon megszüntethető. E jogviszony jellegével kapcsolatban sok a vita. Eredetileg az első Gt.-ben a vezető tisztségviselő megbízási jogviszony és munkaviszony keretében egyaránt elláthatta feladatait. Később a 2006-os Gt. valamennyi társasági formára nézve megtiltotta e jogviszony munkaviszony keretében való ellátását. Munkaviszonyt persze – a 2006-os szabályozás szerint is – a vezető tisztségviselő is létesíthetett a társasággal, de az esetleges volt, és pl. igazgatói munkaviszony a vezető tisztségviselői jogviszonytól elvált és külön volt elbírálandó (ún. kettős fedelű jogviszony). Azt akkori szabályozás szerint a munkaszerződés alapján a munkavállalónak mindig járt bér, a vezető tisztségviselői tevékenység megbízási alapon viszont ingyenesen és díjazás fejében egyaránt ellátható volt. Ugyanakkor 2007. szeptember 1-jétől a Ctv. novella általában megengedte, hogy a vezető tisztséget munkaviszony alapján is ellássák, és ezt a szabályzást most a Ptk. 3:12. §-a is fenntartotta. A Ptk. szerint tehát a vezető tisztségviselői jogviszony megbízási, illetve munkajogviszony egyaránt lehet, ebben a kérdésben a vezető tisztségviselő társasággal való megállapodása az irányadó. A munkaviszonyra a Munka Törvénykönyve, a megbízási jogviszonyra a Ptk. megbízási szerződésre vonatkozó szabályai (6:272. §) megfelelően irányadóak. g) a vezető tisztségviselő önfelelősségű. Ez azt jelenti, hogy az ügyvezetés körében – ha törvény kivételt nem tesz – nem utasítható sem a tagok, sem munkáltatója által és hatáskörét sem lehet elvonni. (Nem ez a helyzet az egyszemélyes társaságnál, illetve vállalatcsoportnál, ahol lehet írásban utasítást adni, de ez mentesíti a tisztségviselőt a felelősség alól.) A Ptk. 3:21. §-a a vezető tisztségviselők a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján (tehát a társaság érdekei adott esetben megelőzhetik a tagok érdekeit!) köteles ellátni. A vezető tisztségviselők felelőssége kétirányú: a társasággal szemben, illetve kivételesen harmadik személyekkel szemben. ga) A társaságnak okozott károkért, a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint felelnek a vezető tisztségviselők (3:24. §). Ha a társaság jogutód nélkül szűnik meg, a törlés időpontjában tagsági jogviszonyban állók érvényesíthetik a társaságot megillető kártérítési igényt a vezető tisztségviselőkkel szemben, mégpedig vagyoni részesedésük arányában egyéves jogvesztő határidőn belül.

53 gb) Ha a vezető tisztségviselő harmadik személynek okoz kárt, a 6:541. § alapján a vezető tisztségviselő a deliktuális kártérítés szabályai szerint a társasággal egyetemlegesen felel. Ehhez a 3:118. § a társaságok közös szabályai között hozzáteszi, hogy ha a társaság felszámolási eljárás eredményeként jogutód nélkül megszűnik (a végelszámolásra ez a szabály nem vonatkozik), a kielégítetlenül maradt hitelezők a vezető tisztségviselővel szemben (ha többen vannak, egyetemlegesen) kártérítési igénnyel léphetnek fel a szerződésen kívüli károkért való felelősség szabályai szerint, amennyiben a vezető tisztségviselő „a társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet beállta után a hitelezői érdekeket nem vette figyelembe”. Az ügyvezetésnél tehát a társaság érdekeinek elsődlegessége alapján kell eljárni, de már az esetleges csődhelyzet beállta előtt is megfelelően tekintettel kell lenni a hitelezők méltányos érdekeire. h) A Ptk. 117. § a felelősségi kérdések tisztázása érdekében jelentősen megerősítette a Gt. által korábban bevezetett felmentvény intézményét. Az eredménybeszámolót tárgyaló taggyűlés értékeli a vezető tisztségviselők teljesítményét, és ha azt megfelelőnek találja, részükre felmentvényt ad. Felmentvény esetén e vezető tisztségviselő kártérítési felelőssége utóbb csak akkor állapítható meg, ha az eredménybeszámolóban foglalt adatok hibásak vagy hiányosak voltak. (Korábban a társasági szerződésben rendelkezni kellett a felmentvényről, most maga a törvény rendezi.) i) A társaság törvényes képviselője a külső vagyoni forgalomban, de a társaság munkavállalóival szemben is a társaság vezető tisztségviselője. A tisztségviselő a társaságot írásban ún. cégjegyzés útján képviseli (Ptk. 3:16. §). Minden vezető tisztségviselő elvileg jogosult a cégjegyzésre, de cégjegyzési jogát a társasági szerződés korlátozhatja, pl. az önálló cégjegyzési jog helyett együttes cégjegyzési jogot írhat elő. A cégjegyzés azt jelenti, hogy a társaság iratain a társaság képviseletére jogosultak az iratokat a társaság cégneve alatt saját névaláírásukkal látják el. Az aláírásnak meg kell felelnie az ún. hivatalos cégaláírási nyilatkozatnak (a közjegyzői aláírási címpéldánynak, vagy ügyvéd által készített aláírásmintának). Az ügyvezetés munkavállalókat is feljogosíthat cégjegyzésre, sőt a cégvezető számára általános képviseleti jogot biztosíthat. A cégvezető, illetve a munkavállaló képviseleti jogát érvényesen nem ruházhatja másra. Eddig munkavállalók esetén két jogosult aláírására volt szükség, ezt a szabályt most a Ptk. a társasági jog körében nem tartalmazza. A cégvezető sajátos társasági vezető, aki ugyan nem vezető tisztségviselő, de reá általában a vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályok az irányadók (Ptk. 3:113. §). A cégvezető munkavállaló, akit a taggyűlés (nem a társasági szerződés!) általános és önálló képviseleti (cégjegyzési) joggal ruház fel. Egy társaságnál több cégvezető is működhet, és telephelyeken (fióktelepeken) is működhetnek korlátozott jogkörű cégvezetők. A cégvezető a vezető tisztségviselő rendelkezése alapján irányítja a társaság folyamatos működését. Megjegyezzük, hogy főleg az rt.-nél különleges ügyvezetési formák találhatók. Az egyik a következő pontban tárgyalandó ún. ügydöntő felügyelőbizottság. A zártkörűen működő rt.-nél emellett mód van egyszemélyes ügyvezetésre, amikor is a vezérigazgató gyakorolja az igazgatóság hatáskörét. A nyilvánosan működő rt.-knél pedig lehetőség nyílik igazgatóság és felügyelőbizottság kettős rendszer helyett az angol-amerikai egységes irányítási rendszer (Board-rendszer) választására. A Board-ot a magyar törvény igazgatótanácsnak nevezi. C) Felügyelőbizottság A magyar jog általában (a nyilvánosan működő rt. kivételével) nem ismeri az angolamerikai egységes Board-ot, hanem elkülöníti az operatív ügyvezetéstől a tulajdonosi ellenőrzés szerveként a felügyelőbizottságot. A felügyelőbizottság tehát egyfelől a tulajdonosi ellenőrzés szerve, a taggyűlés részére ellenőriz, továbbá általános ellenőrző szerv, amely elvileg a társaság bármely ügyét megvizsgálhatja, vele szemben nincs üzleti titok. Az ügyvezetés köteles a felügyelőbizottságnak valamennyi iratot rendelkezésre bocsátani, a kért felvilágosítást teljes terjedelemben megadni.

54 A felügyelőbizottság továbbá testület, tagjainak számát a Ptk. három főben állapítja meg, de ettől a szabálytól el lehet térni és a felügyelőbizottság több tagból is állhat. (A legalább szó itt is hiányzik, aligha helyes, ha a felügyelőbizottság egy vagy két tagból áll, de ezt a Ptk. csak részlegesen – a kötelező, illetve „ügydöntő” – felügyelőbizottság esetén tiltja.) A felügyelőbizottság a ellenőrzési feladatokat szétoszthatja tagjai között, de döntéseket csak a felügyelőbizottság, mint testület hozhat. A felügyelőbizottsági tagokat a tag(köz)gyűlés választja meg, ugyanúgy határozott időre, mint a vezető tisztségviselőket (kivétel az első felügyelőbizottság, mert induláskor a felügyelőbizottsági tagokat a létesítő okirat sorolja fel).A felügyelőbizottsági tagság időtartamát a Ptk. öt évben határozza meg, de tiltás hiányában a társasági szerződés eltérő, akár öt évnél hosszabb időtartamot is megállapíthat (ez aligha helyes), sőt határozatlan időre szóló felügyelőbizottság is lehetséges. A felügyelőbizottsági tagság megbízási jogviszonyon alapul, a taggyűlés bármikor visszahívhatja a felügyelőbizottsági tagot és az felügyelőbizottsági tag is bármikor lemondhat. A felügyelőbizottság testületként működik, határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. A felügyelőbizottság elnökét – ha ezt a taggyűlés nem vonja saját hatáskörébe – a felügyelőbizottság választja meg tagjai közül. A felügyelőbizottság ügyrendjét a tag(köz)gyűlés hagyja jóvá, e körben a Ptk. csak a legalapvetőbb szabályokat tartalmazza (Ptk. 3:122. §). A felügyelőbizottság a magyar társasági jogban általában fakultatív szerv, a társulók dönthetnek felállításáról a társasági szerződésben. Kötelező a felügyelőbizottság a) minden nyilvánosan működő részvénytársaságnál, ha nem egységes irányítási rendszerben működik, b) a zártan működő részvénytársaságnál, ha a szavazati jogok 5%-ával rendelkező részvényesek ezt kívánják, c) bármely gazdasági társaságnál, ha a társaság teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóinak száma éves átlagban a 200 főt meghaladja, kivéve, ha az üzemi tanács lemondott a felügyelőbizottságban való munkavállalói részvételről, és az igazgatósággal kötött megállapodásban a munkavállalók számára más gazdasági előnyöket kötött ki; d) ha ezt külön törvény, pl. a köztulajdon védelme érdekében előírja (ilyen törvény például az államháztartási törvénybe beépített 2003-as, ún. üvegzseb törvény a többségi állami tulajdonú társaságoknál). Az eredménybeszámolóról a közgyűlés csak a felügyelőbizottság írásbeli véleménye birtokában határozhat, a társasági szerződés bármely üzletpolitikai jelentés előzetes megvizsgálását a felügyelőbizottság hatáskörébe utalhatja. Az ügyvezetés és a felügyelőbizottság a magyar társasági jogban főszabályként egymás mellé rendelt társasági szerv, véleményük tehát egymástól eltérhet, vita esetén a közös felettes, a taggyűlés dönt. Ha azonban a felügyelőbizottság megítélése szerint az ügyvezetés tevékenysége a) jogszabályba, b) a társasági szerződésbe, c) a taggyűlés határozatába ütközik, vagy d) „egyébként” sérti a gazdasági társaság vagy a tagok érdekeit, a felügyelőbizottság jogosult a társaság taggyűlése rendkívüli ülésének összehívására és a taggyűlés döntésének kvázi kikényszerítésére. A felügyelőbizottság tagjai korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a társasággal szemben az ellenőrzési kötelezettségeik megszegése által a társaságnak okozott károkért a szerződésszegésre vonatkozó általános szabályok szerint. A felügyelőbizottsági tagság ugyanis megbízási jogviszonyon alapszik, munkavállaló – a munkavállalói participáció következőkben tárgyalandó estét kivéve – nem lehet a felügyelőbizottság tagja, a felügyelőbizottsági tagság munkaviszonyon nem alapulhat. A felügyelőbizottságban tehát általában csak „külsők” vehetnek részt, vezető tisztségviselők (hozzátartozóik), illetve a társaság munkavállalói nem. Ez alól kivétel az ún. dolgozói participáció Ptk. 3:124–128. §-ban szabályozott intézménye, azaz a társaság munkavállalóinak a felügyelőbizottságba való intézményes bevonása a nagyobb társaságoknál. Ezt a participációt német mintára már az első, 1988-as Gt. bevezette és a szabályok lényegében azóta nem változtak. „Nagyvállalatnak” minősül minden gazdasági társaság (tehát nemcsak az rt. és a kft.), amelynek a

55 teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalói száma éves átlagban a 200 főt meghaladja. Az ilyen társaságoknál a felügyelőbizottság tagjainak egyharmadát a társaság dolgozói közül az üzemi tanács jelöli. (Ezeknél a vállalatoknál kötelező az üzemi tanács.) Tört szám esetén az egyharmadot a dolgozókra kedvezőbb számítási móddal kell megállapítani (pl. 8 tagú felügyelőbizottságnál 3 munkavállalói küldött). A munkavállalói küldöttek egyenjogúak a felügyelőbizottság többi tagjával, közülük akár a felügyelő bizottság elnöke is megválasztható. Ha a felügyelőbizottsági tagságért díjazás jár, a munkavállalói küldöttet ugyanolyan díjazás illeti meg, mint a felügyelőbizottság többi tagját. Az üzemi tanács jelöltjét a taggyűlés köteles megválasztani a felügyelőbizottság tagjává, kivéve, ha törvényes kizáró ok áll fenn vele szemben (pl. a vezető tisztségviselő hozzátartozója). A munkavállalói küldöttet visszahívni is csak az üzemi tanács javaslatára lehet. Ha azonban a küldött munkaviszonya a társasággal megszűnik, a felügyelőbizottság tagsága is megszűnik. A 2006-os Gt. jelentős újítása, hogy a munkavállalói participációt diszpozitív intézménnyé tette. Az üzemi tanács ugyanis a társaság ügyvezetésével kötött megállapodással más gazdasági előny fejében „lemondhat” participációs jogairól (pl. béremelés, szociális-jóléti szolgáltatások), de ha ilyen megállapodás nincs, az felügylőbizottságban kötelező az egyharmados munkavállalói részvétel. E szabályt a Ptk. fenntartotta, de úgy, hogy a munkavállalói részvétel e megállapodással is legfeljebb öt évre zárható ki, a hosszabb időtartam kikötése semmis. Általában a Ptk. kimondja, hogy semmis e társasági szerződés olyan rendelkezése, amely e törvénytől a munkavállalók hátrányára eltér. A Ptk. 3:128. §-a egyébként a munkavállalói felügyelőbizottságban való részvételt akkor is lehetővé teszi, ha erre a törvényi kötelezettség nem áll fenn. Ha a társasági szerződés önként ír elő felügyelőbizottságban való munkavállalói részvételt, úgy arra a törvény ezzel kapcsolatos általános szabályait alkalmazni kell. A felügyelőbizottság általános konstrukciójától eltér az ún. ügydöntő felügyelőbizottság Ptk. 3:123. §-ban szabályozott intézménye. A Ptk. jelentősen megváltoztatta a Gt. eddigi szabályait. Mindenekelőtt valamennyi gazdasági társaságnál lehetővé tette az ügydöntő felügyelőbizottságot. Ügydöntő felügyelőbizottságról akkor beszélhetünk, ha a társasági szerződés az ügyvezetés hatáskörébe tartozó egyes döntéseket (pl. szerződéskötést) a felügyelőbizottság jóváhagyásához köti. Eddig a Gt.-ben ilyen lehetőség csak a kft.-nél és a zártan működő felügyelőbizottságnál volt, de csak akkor, ha a taggyűlés csak a felügyelőbizottságot választotta meg és az ügyvezetést a felügyelőbizottság nevezte ki. Most a Ptk. az ügyvezetés felügyelőbizottság alá rendeléséről nem szól, így kérdésessé vált, hogy ez egyáltalán lehetséges-e. Egyes vélemények szerint a 3:4. § alapján ez szervezeti kérdés – módja van a társasági szerződésnek arra, hogy úgy rendelkezzék: csak a felügyelőbizottságot választja meg a taggyűlés és feljogosítja a felügyelőbizottságot az ügyvezető (igazgatóság) kinevezésére. Mások szerint ez alapvető eltérés a törvényben szabályozott társasági felépítéstől, ezért erre nem szabad módot adni. E kérdés eldöntése is a joggyakorlatra vár. A felügyelőbizottság tagjaira ügydöntő tevékenységük körében a vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Ha a felügyelőbizottság jóváhagyja az ügyvezetés javaslatát, és a hibás döntés kárt okoz, a felügyelőbizottsági tagok az ügyvezetéssel egyetemlegesen felelnek. Ha a felügyelőbizottság nem hagyja jóvá az ügyvezetés javaslatát, a két társasági szerv közti vitában a taggyűlés dönt. Különleges szabály vonatkozik a vállalatcsoportban lévő társaságok munkavállalóinak participációjára (ld. VIII. fejezet 3. pont). D) A társasági könyvvizsgáló jogállása A társasági (állandó) könyvvizsgálóra lényegében hármas kötöttségben tevékenykedik: a) egyéni vagy társas vállalkozó (könyvvizsgáló cég), amely polgári jogi megbízási szerződést köt a társaság ügyvezetésével a könyvvizsgálat elvégzésére, b) a társaság tag(köz)gyűlése által választott társasági szerv, c) közérdekvédelmi feladatot lát el az állam irányában.

56 A könyvvizsgálói tevékenység többirányú, általános jelleggel a 2007. évi LXXV. törvény rendelkezik róla, és a Ptk. – éppúgy, mint korábban a Gt. – csak a társaság könyvvizsgálójaként a cégjegyzékbe bejegyzett könyvvizsgálóval foglalkozik (a társaságnál más könyvvizsgálók is működhetnek). A könyvvizsgálói jogállás részletei a könyvvizsgálói törvényre, illetve részlegesen a számviteli törvényre (2000. évi C. törvény) tartoznak. A társasági könyvvizsgáló alapfeladata az éves eredménybeszámoló (mérleg) pénzügyi ellenőrzése (ún. auditálás) A társaság könyvvizsgálójának az választható meg a társaság taggyűlése által, aki a könyvvizsgálók nyilvántartásában szerepel. A hivatkozott 1997-es könyvvizsgálói törvény szerint a könyvvizsgáló egyéni vállalkozó, illetve társaság egyaránt lehet. A könyvvizsgálók közhiteles nyilvántartását a Magyar Könyvvizsgálói Kamara végzi. Ha könyvvizsgáló társaságot választ a taggyűlés a társaság könyvvizsgálójának, úgy a társaság mellett meg kell választani azt a személyt is, aki a könyvvizsgáló cég részéről a könyvvizsgálatért személyében is felelős (helyettes könyvvizsgáló is megjelölhető). Ez a személy lehet a könyvvizsgáló társaság tagja, vezető tisztségviselője vagy munkavállalója egyaránt. A társaság könyvvizsgálóját (a létesítő okiratban kijelölt első könyvvizsgáló kivételével) a taggyűlés választja legfeljebb öt évre és legalább a következő eredménybeszámolóig tartó időszakra. Az öt évnél hosszabb vagy határozatlan időre szóló könyvvizsgálói megbízás semmis. A megválasztás után a könyvvizsgálóval a társaság ügyvezetése köt a könyvvizsgálatra írásbeli polgári jogi megbízási szerződést. Ezt a szerződést 90 napon belül meg kell kötni, mert egyébként új könyvvizsgálót kell választani. A könyvvizsgáló díjazását a társaság legfőbb szerve, a tag(köz)gyűlés állapítja meg. A könyvvizsgáló – a felügyelőbizottsághoz hasonlóan – általában fakultatív szerv, a tagok a társasági szerződésben szabadon dönthetnek úgy, hogy szükségük van-e könyvvizsgálóra vagy sem. A Gt. 40. §-a szerint azonban kötelező a könyvvizsgáló választása a) minden nyilvánosan működő részvénytársaságnál, b) minden olyan esetben, amikor ezt a számviteli törvény előírja. (Jelenleg nem kötelező a társaságoknál a könyvvizsgálat, ha az adott üzleti évet megelőző két üzleti év átlagában a társaság éves nettó árbevétele nem haladta meg a 100 millió forintot, és az átlagosan foglalkoztatottak létszáma nem több 50 főnél.) A könyvvizsgáló alapfeladata, hogy a számviteli törvény szabályai szerint ellenőrizze a gazdasági társaság eredménybeszámolójának mind a valódiságát, mind a jogszabályszerűségét. A mérleg ún. auditálását a könyvvizsgáló a társaság menedzsmentje által összeállított mérlegtervezet, illetve az ún. teljességi nyilatkozat alapján végzi. A könyvvizsgáló a gyakorlatban kialakult szabályok szerint - vagy auditálja a mérleget, azaz valósnak és jogszabályszerűnek minősíti, - vagy elutasítja az auditot, - vagy ún. korlátozásokkal auditál, amely figyelmeztetés a társaság közgyűlésének, hogy nincs minden rendben a társaság működésében. A könyvvizsgáló nyilatkozata alapján terjeszti a társaság ügyvezetése – a felügyelőbizottság véleményével – az eredménybeszámolót a taggyűlés elé. A könyvvizsgáló véleményének meghallgatása nélkül az eredménybeszámolóról a taggyűlés nem dönthet. A taggyűlést azonban a könyvvizsgáló véleménye nem köti, nem köteles azt elfogadni (ez azonban nagyon ritka eset). Feladata elvégzése érdekében a könyvvizsgáló a társaság bármely iratát megtekintheti, a vezető tisztségviselőktől-munkavállalóktól felvilágosítást kérhet, megvizsgálhatja a társaság bankszámláját, szerződéseit. A könyvvizsgáló nem végezhet megbízójánál semmilyen olyan tevékenységet, amely csorbíthatja függetlenségét, tárgyilagosságát. A könyvvizsgáló közérdekvédelmi funkciója elsősorban abból áll, hogy ha olyan tényt észlel, hogy a gazdasági társaság vagyoni helyzetében jelentős negatív hatás várható vagy a vezető tisztségviselők sértik a társaság érdekeit, kérnie kell a taggyűlés összehívását. Ha az ügyvezetés nem hívja össze a taggyűlést vagy a taggyűlés nem hoz a jogszabályoknak megfelelő döntést, a könyvvizsgáló köteles a társaság felett a törvényességi felügyeletet ellátó cégbíróságot értesíteni.

57

VI. fejezet - Személyegyesítő társaságok – közkereseti, betéti társaság és a vegyes jellegű korlátolt felelősségű társaság 1. Alapjellemzők A gazdasági társaságok két nagy csoportra oszthatók: ún. személyegyesítő társaságokra és tőketársaságokra. Tőketársaságnak a magyar jogban egyértelműen a részvénytársaság minősül, amelyben általában a leglazább a tagsági viszony és a tagsági jogokról – egyedül a jelenlegi magyar jogban – értékpapírt, azaz részvényt lehet kiállítani. Jelenleg a magyar cégjegyzékbe több mint négyezer részvénytársaság van bejegyezve (ez a viszonylag magas szám a privatizáció eredménye, tudniillik az állami vállalatok 90%-át rt.-vé alakították át), amelyből mindössze 1–2%-a nyilvánosan működő részvénytársaság. Már az ókorban, illetve a középkorban kialakult a két legegyszerűbb személyegyesítő társaság: a közkereseti és a betéti társaság (a magyar jogban 1841-ben jelentek meg). A közkereseti társaságnál még nem válik el a tag üzleti vagyona a tagok magánvagyonától, ezért ez a társaság tipikusan a mikrovállalkozások jogi formája (mintegy 10 000 kkt. van jelenleg bejegyezve a cégjegyzékbe). A betéti társaság viszont már igen divatos kisvállalkozási forma, számuk Magyarországon tartósan meghaladja a százezret. A betéti társaság hibrid forma a társaság kötelezettségeiért való helyállás szempontjából: a beltagok korlátlanul felelnek a hitelezők felé, a kültagok korlátozottan (abban az értelemben, hogy csak betétjüket kell a társaságnak szolgáltatniuk, egyébként a hitelezők felé nem felelnek). A betéti társaság a nemzetközi gyakorlatban igen sok alvariációval rendelkező forma: leegyszerűsítve visszavezethető a betéti társaságra a csendes társaság (a kültag anonim), vagy a betéti részvénytársaság, ahol a kültag betétjéről értékpapírt állítanak ki. A magyar jogban ezek az alvariációk nem kaptak szabályozást. Míg a részvénytársaság már a középkorban is több variációban kialakult (angol, illetve kontinentális változatban), a joglogikailag a betéti társaság és a részvénytársaság között elhelyezkedő korlátolt felelősségű társaság keletkezett a legkésőbb a kereskedelmi társaságok közül. A kft. a német jog terméke 1892-ből. A kft. alapvetően személyegyesülés, a tagok vagyoni részesedéséről nem lehet kiállítani értékpapírt, ugyanakkor kis tőketársaság is, törzstőkéje van, tagjainak pedig üzletrésze. A kft. a középvállalatra lett modellezve, de alkalmas lehet nagyon kis és nagyon nagy vállalatok jogi formájának is, sőt a non-profit, közérdekű vállalkozások is gyakran választják a kft.-t. A kft.-nek emellett – szemben a kkt.-val és a bt.-vel – egyszemélyes változata is van, amely alkalmas a gazdasági alapítványok sok országban (így Magyarországon is) hiányzó intézményének helyettesítésére is. A kft. a 20. században viharosan terjedt el az európai kontinensen, de Dél-Amerikában, Távol-Keleten és Afrikában is intézményesítettek. Magyarországon az 1930. évi V. törvény vezette be. Hazánkban a legelterjedtebb társasági forma, több mint 250 000 kft. van bejegyezve a cégjegyzékbe. A kft. jelenleg Magyarországon az egyik legvitatottabb társasági forma. Kétirányú közeledés tapasztalható mindenekelőtt, egyik oldalról a kkt.–bt. oldaláról (azáltal, hogy megengedte a törvény a társasági részesedés átruházását), másfelől a zártan működő részvénytársaság oldaláról, amelyet a szabályozás egyre inkább értékpapírral rendelkező kft.-ként kezel. További probléma a törzsbetét és az üzletrész egymástól való elválasztása, amely fejlett konstrukciót több ország (pl. Románia) nem alkalmazza. Végül egyre erősebb törekvések vannak a minimális törzstőke megszüntetésére, vagy nevetségesen alacsony szintre helyezésére (ld. 1000 forintos Kft.), mondván, hogy a tagok a megalakulás után úgyis felhasználják a törzstőkét. Mint látni fogjuk, a magyar jogban csak az első tendencia érvényesül, a másik két törekvést a magyar törvényhozó elutasította.

58

2. A közkereseti társaság (kkt.) A közkereseti társaságot a Ptk. 3:138–3:152. §-ban szabályozza. A közkereseti társaság (kkt). lényege, hogy a tagok (legalább két tag) a tárasági szerződés alapján úgy folytat közös gazdasági tevékenységet, hogy a társaság tartozásaiért korlátlan és egyetemleges felelősséget vállalnak. A kkt.-nál tehát a társaság üzleti vagyona és a tagok magánvagyona nem különül el egymástól, a kkt. kielégítetlen tartozásait be lehet hajtani a tagoktól, azok a társasággal együtt is (mögöttesen) perelhetők. A kkt.-nál el kell különíteni a társaság belső és külső viszonyait. A tagok a kkt.-nál is kötelesek vagyoni hozzájárulás szolgáltatására, de ezt később növelni, kiegészíteni nem kötelesek. A vagyoni hozzájárulások, illetve a kkt. vagyona nagyon csekély is lehet. A kkt.-nál általában a tagok személyesen is közreműködnek a társaság tevékenységében, ezért díjazásban is részesülhetnek. Ha a társasági szerződés másként nem rendelkezik, a nyereség és a veszteség a tagok között a vagyoni hozzájárulás arányában oszlik meg. A kkt. legfőbb szerve a tagok gyűlése. (A taggyűlés helyett a tagok gyűlése kifejezés a gyűlés lazább jellegét kívánja kifejezni, mint ahogy az rt.-nél a közgyűlés szó a nagyobb szervezettséget.) A tagok gyűlésének hatáskörét, működési szabályait a társulók a társasági szerződésben határozzák meg. A határozathozatal során főszabályként minden tagnak azonos értékű szavazata van. Ettől azonban a társasági szerződésben el lehet térni, de egy szavazat minden tagot megillet. A kkt.-nál nemcsak szótöbbséges, hanem elég széles körben eltérést nem engedő egyhangú határozathozatalt is előír a Ptk. (pl. egyhangú határozat kell a társasági szerződés módosításához, az átalakuláshoz, a jogutód nélküli megszűnéshez). A társaság ügyvezetésére pedig – ha ezt a társasági szerződés nem korlátozza – mindegyik tag önállóan, időhatár nélkül jogosult. Az üzletvezetésre jogosult tag jogosult a cégjegyzésre is. (Korábban a Gt. a kkt. ügyvezetését üzletvezetésnek nevezte, ezt a terminológiát a Ptk. nem vette át.) A Ptk. szerint semmis a társasági szerződés olyan rendelkezése, amely a tagot szavazati jogtól teljesen megfosztja, többletszavazati jogot azonban biztosítani lehet. A tagok gyűlése az összes szavazat számához viszonyított szótöbbséggel hozza meg határozatait – e szabálytól is tilos „lefelé” eltérni. Érdekes módon a Ptk. nem ír elő semmisséget a 3:143. §-nak a minősített többséggel meghozott határozatokra vonatkozó rendelkezéseitől való eltérésnél. Kifejezett törvényi tilalom az ügyvezetésre vonatkozó szabályoknál sincs, tehát kérdéses lehet, hogy nem tag is választható esetleg ügyvezetőnek. A kkt. kötelezettségeiért elsősorban a társaság felel teljes vagyonával. Ha a vagyon nem elég a hitelezők kielégítésére, belép a tagok korlátlan és egyetemleges felelőssége, ezért a tagok a társasággal együtt perelhetők. A kkt klasszikus személyegyesülés, erősen kötődik tagjaihoz – ezért a tag halála vagy jogutód nélküli megszűnése esetén a társaság is főszabályként megszűnik. Ugyanakkor a Ptk. 149. § szerint a többi taggal való megállapodás alapján az örökös (jogutód) a társaságba beléphet. A tag emellett a határozatlan időre létrehozott társaságban tagsági jogviszonyát három hónapos felmondási idővel bármikor felmondhatja, súlyos szerződésszegés esetén azonnali hatályú felmondásnak is helye van. 2006 óta a kkt.-ban lévő társasági részesedés átruházásának nincs akadálya, ez egyébként sok külföldi jogban nem lehetséges. A társaságtól megváló taggal való elszámolás rendjét a Ptk. részletesen szabályozza. A közkereseti társaság jogutód nélkül megszűnik, ha tagjainak száma egyre csökkent és ettől számított hat hónapos jogvesztő határidőn belül új tag nem lép be a társaságba.

2. A betéti társaság (bt.) A betéti társaság alapjellemzője, hogy a tagok felelőssége megosztott: a beltag (beltagok) felelőssége korlátlan, a kültag (kültagok) csak vagyoni betétjüket kötelesek a társaság részére

59 szolgáltatniuk, a társaság hitelezőivel szemben viszont nem felelnek. (Itt tulajdonképp nem korlátolt felelősségről van szó.) A Ptk. nem tiltja, hogy egy betéti társaság beltagja kft. vagy rt. legyen, ebben az esetben viszont a beltag korlátlan felelőssége viszonylagossá válik. A betéti társaságra a közkereseti társaság szabályait kell mögöttes jogterületként alkalmazni, ha a betéti társaságra vonatkozó szabályok másként nem rendelkeznek. Alapvető különbség a kkt. és a bt. között a kültag korlátozott felelősségéből adódik: a kültag főszabályként nem lehet ügyvezető, nem képviselheti a társaságot és nem jogosult cégjegyzésre sem. (Törvényi tilalom hiányában kérdéses lehet, hogy e szabálytól a társasági szerződés eltérhet-e.) Ez alól kivétel, ha a kültag a társaságban egyedül marad, mert akkor az új tag belépésére nyitva álló hat hónapos határidő alatt a kültag is lehet ügyvezető. A betéti társaság társaság. A kültag tehát nem hitelező, viseli a veszteséget, részesül a nyerségből, a taggyűlésen (tagok gyűlésén) akár le is szavazhatja a beltagot. A magyar jogban jelenleg a kültag vagyoni betétjéről nem lehet értékpapírt kiállítani (nem ismerünk betéti részvénytársaságot) és a kültag adatai is nyilvánosak (nincs tehát csendes társaság).. A betéti társaságot a Ptk. 3:154–3:156. §-a szabályozza.

3. A korlátolt felelősségű társaság (kft.) A Ptk. 3:159–3:209. §-ban szabályozott korlátolt felelősségű társaság olyan társaság a) amely előre meghatározott összegű betétekből álló törzstőkével alakul. Eddig a törzsbetét 100 000 Ft, a legkisebb törzstőke 500 000 Ft volt, a legkisebb törzstőkét most a Ptk. 3 millió forintra emelte. A törzsbetét a társaság cégbejegyzése után a törzsbetétet szolgáló tag üzletrészévé alakul (3:164. §). Az üzletrész forgalomképes vagyoni értékű jog, az üzletrészről értékpapírt kiállítani nem lehet; b) a tagok kötelezettsége a társasággal szemben a törzsbetét szolgáltatására terjed ki, a társaság kötelezettségeiért a tag nem felel. A társaság tagja tehát voltaképp nem korlátolt felelősségű – e kifejezés leegyszerűsítés és az üzleti kockázat korlátozására utal. A kft. tagjai ugyanis a kft.-vel szemben vállalt vagyoni szolgáltatásuk teljesítéséért teljesen felelnek, a hitelezők felé pedig – törvényben szabályozott különleges esetek, mint pl. az általános szabályok között említett vállalatkiürítés esetén alkalmazandó felelősségátvitel szabályát leszámítva – egyáltalán nem felelnek. A kft. személyegyesülés, amelybe tagokat nyilvános felhívás útján toborozni nem lehet. A törzsbetétek aránya természetszerűen különböző lehet. A társaság tagjainak alapvető kötelezettsége a törzsbetét társasági szerződés szerinti befizetése a társaság részére. A kft. tagjai azonban mellékszolgáltatásra is vállalhatnak kötelezettséget, a mellékszolgáltatás vagyoni és személyes közreműködés egyaránt lehet (a tagot a mellékszolgáltatásért díjazás illetheti meg). A társasági szerződés emellett feljogosíthatja a taggyűlést arra, hogy a veszteségek fedezésére a tagok terhére pótbefizetési kötelezettséget írjon elő – a társasági szerződésben meg kell határozni a pótbefizetés legmagasabb összegét, valamint a pótbefizetés teljesítésének módját. Ha a társasági szerződés másként nem rendelkezik, a pótbefizetési kötelezettség a törzsbetétek arányához igazodik. A társaság cégbejegyzését követően a tagok jogait és a társaság vagyonából őket megillető hányadot az üzletrész testesíti meg. Az üzletrész a törzsbetéthez kapcsolódó jogok és kötelezettségek összessége. Azonos mértékű üzletrészhez azonos tagsági jogok fűződnek, de a társasági szerződés egyes üzletrészeket a többiektől eltérő jogokkal ruházhat fel (pl. szavazattöbblet stb.). Minden tagnak csak egy üzletrésze lehet és az üzletrész csak törvényben meghatározott esetekben (pl. öröklés, házastársi közös vagyon megszűnése) osztható fel. A kft. kivételesen és ideiglenesen megszerezheti a saját üzletrészét a törzstőke 50%-ig. A saját üzletrész alapján tagsági jogok nem gyakorolhatók, a saját üzletrészre eső osztalék a tagok között osztandó fel. Az üzletrész a tagok között szabadon átruházható (bár a társaság tagjai itt is elővásárlási jogot köthetnek ki). A társaság személyegyesülés jellegéből kifolyóan azonban főszabályként az üzletrész csak egy bonyolult elővásárlási rendszer szerint ruházható át: külső személyekre, először

60 elővásárlási jog illeti meg a tagot, másodszor a társaságot, harmadszor pedig a taggyűlés által erre kijelölt személyt. Az elővásárlási jogot ugyanakkor a társasági szerződésben kizárni, illetve korlátozni is lehet, de az elővásárlási jog átruházása semmis. Az elővásárlási jog – cserével, ajándékozással stb. – való esetleges kijátszását a társasági szerződésben ugyancsak ki lehet zárni, sőt az üzletrész-átruházást a társaság beleegyezéséhez is lehet kötni. Az üzletrész átruházása a társasági szerződés módosítását nem igényli, de a tagjegyzék módosítandó. Az új tagnak a társasági szerződés rendelkezéseit magára nézve kötelezőként el kell fogadnia. A társasági szerződést kft. esetében felmondani nem lehet, csak az üzletrész átruházásával lehet „kilépni” a társaságból. Az üzletrész – pl. a tag halála esetén – átszáll a jogutódra, kivéve, ha ezt a társasági szerződés kizárja. Az üzletrészt törvényben meghatározott esetekben a taggyűlés bevonhatja, ez estben az üzletrész jogosultjának tagsági viszonya megszűnik, és a törzstőkét le kell szállítani. Ha a tagot a társaság keresete alapján a bíróság kizárja a társaságból, vagy a tagsági a vagyoni hozzájárulás nem teljesítése miatt, az általános szabályok szerint megszűnik, a kft.-nek a volt tag üzletrészét értékesítenie kell. Az értékesítés módját (pl. árverés) a Gt. szabályainak átvételével a Ptk. részletesen szabályozza. Az értékesítésből befolyt vételárral a volt taggal el kell számolni. A társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában a nyereség és a veszteség a tagok között vagyoni hozzájárulásuk arányában oszlik meg. A kft.-nél a taggyűlés határozata alapján közbenső mérleggel osztalékelőleg fizetésére is mód van, ha a társaság rendelkezik kellő fedezettel. A társaság legfőbb szerve a taggyűlés, a taggyűlés egy vagy több ügyvezetőt választ a társaság operatív vezetésére. A taggyűlés működésére a Ptk. részletes szabályokat állapít meg. Az ügyvezetőket a taggyűlés egyszerű többséggel választja, illetve hívhatja vissza, hacsak a társasági szerződés másként nem rendelkezik. Tag is lehet ügyvezető. Mivel a 3:4. § általános felhatalmazás ad a Ptk. szabályaitól való eltérésre, elvileg lehetséges kft.-nél több ügyvezetőből álló testületi ügyvezetőség felállítása is. Erre eddig nem volt mód. A felügyelőbizottságra és a társasági könyvvizsgálóra speciális szabály nincs, kft.-nél tehát a jogi személyek általános szablyainál, illetve a társasági közös szabályoknál elmondottak az irányadók. A kft. taggyűlésén is mód van az általános szabályok szerint elektronikus hírközlő eszközök használatára, valamint ülés nélküli határozathozatalra. Az ügyvetető köteles összehívni a taggyűlést a szükséges intézkedések (pl. pótbefizetés, törzstőke leszállítása) megtétele végett, ha a társaság saját tőkéje a veszteség folytán a törzstőke felére vagy a törvényi törzstőkeminimum alá csökkent, továbbá, ha a társaságot fizetésképtelenség fenyegeti, illetve vagyona tartozásait nem fedezi. A taggyűlésről az ügyvezetésnek jegyzőkönyvet kell felvennie, a taggyűlés döntéseit pedig be kell vezetni a Határozatok Könyvébe. A Ptk. 3:191. § rendezi a határozatképtelenség miatt elmaradt taggyűlés esetén tartandó ún. megismételt taggyűlést, amelyet az eredeti időponttól számított legalább három nap elteltével és legfeljebb tizenöt nappal későbbre lehet összehívni. A három napnál rövidebb határidőt előíró társasági szerződési rendelkezés semmis. A Ptk. kft.-ről szóló része részletes szabályozásban részesíti a törzstőke felemelését (pl. új törzsbetétekkel, a törzstőkén felüli vagyonból) és különösen – garanciális okokból – a törzstőke leszállítását (3:198–3:206. §). A kft.-nek létezik egyszemélyes változata is (3:208–3:209. §). Az egyszemélyes kft.-nél az egyedüli tag jár el a taggyűlés hatáskörében és az ügyvezetőnek írásbeli utasítást adhat. Mivel az egyszemélyes tag lényegében elvonhatja a kft. vagyonát, az egyszemélyes társaság felszámolása esetén a kielégítetlenül maradt hitelezőkkel szemben az egyedüli tag felel a konszernjogi előírások szerint, amennyiben a hitelező bizonyítja, hogy a jogutód nélküli megszűnésre az egyedüli tag hátrányos üzletpolitikája miatt került sor.

61

VII. fejezet A részvénytársaság 1. Alapvonások Az új Ptk. – a korábbi Gt.-kkel azonosan – igen bőven, több mint száz paragrafusban szabályozza a részvénytársaságot (3:210–3:323. §). A részvénytársaság a) előre meghatározott számú és névértékű részvényekből álló alaptőkével alakul. Jelenleg a magyar jogban részvény névértékminimum nincs. Részvényt névértéke alatt kibocsátani tilos, névérték felelli kibocsátás lehetséges, ez esetben a névérték és a kibocsátási érték különbsége az alaptőke feletti vagyonba kerül. Az új Ptk. – a kft.-vel ellentétben – az rt. alaptőke-minimumokat nem változtatta meg, nyilvánosan működő rt. legkisebb alaptőkéje jelenleg 20 millió Ft, a zártan működő rt.-é pedig 5 millió Ft; b) a részvényes vagyoni hozzájárulásáról értékpapírt, részvényt kap, a részvény testesíti meg a részvényes vagyoni és személyi jogait; c) a részvényesek csak részvényük névértékét (kibocsátási értékét) kötelesek szolgálni a részvénytársaságnak (rt.-nél nincs mellékszolgáltatás, pótbefizetés, mint a kft.-nél – az rt. tőketársulás); d) a részvényes az rt. tartozásaiért az rt. hitelezőivel szemben nem felel (Ptk. 3:210. §). Eredetileg a részvénytársaságok többségét – bemutatóra szóló részvényekkel – nyilvánosan alapították, és a 19. században, illetve a 20. század elején még kivétel volt a zárt alapítás és a névre szóló részvény. A nyilvános alapítás alapítási tervezet kibocsátásával indul, ezt követi a nyilvános részjegyzés (külön szabályok az alul-, illetve a túljegyzésre), majd a leendő részvényesek alakuló közgyűlésen elfogadják a részvénytársaság alapszabályát. A 20. század második felétől azonban a nyilvános alapítás és a bemutatóra szóló részvény (alapvetően az államok egyre növekvő „érdeklődése” folytán) a kontinentális Európában háttérbe szorult és a részvénytársaságok vagy a leendő részvényesek közti (a részvényeket elosztó) megállapodással vagy más társasági formából (főleg kft.-ből) való átalakulással jönnek létre. Az eddigi három Gt.-ben bennmaradt a nyilvános alapítás, bár a tőkepiaci törvény szigorú előírásai miatt a gyakorlatban ilyen nem volt. Az új Ptk.-ból pedig a nyilvános alapítás lehetősége teljesen kimaradt. Az alapítástól különbözik a részvénytársaság működési módja. A 2006-os Gt.-ben élesen szét is vált e két különböző működési módban (zártkörűen vagy nyilvánosan) tevékenykedő részvénytársaság. Az eltérő működési módot a cégnévben (zrt.–nyrt.) is fel kell tüntetni. A Ptk. is fenntartotta ezt a megkülönböztetést, bár a részvénytársaságot – a Gt.-től eltérően, szerintem helyesen – egységesen szabályozta. A 3:211. § szerint az az rt., amelynek részvényeit a tőzsdére (szervezett értékpapírpiacra) bevezetek, nyilvánosan működő részvénytársaságnak minősül, minden más rt. zártkörűen működik. (A tőzsdének nem kell feltétlenül magyar értékpapírtőzsdének lennie.) Az rt. működési módjának megváltoztatásához a közgyűlés legalább háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozatára van szükség (ez szerintem mindenképp kötelező szabály), amely a részvények tőzsdére való bevezetésével, illetve kivezetésével válik hatályossá.

2. Részvényosztályozások A Ptk. 3:213. §-a szerint a részvény a kibocsátó részvénytársaságban gyakorolt tagsági jogokat megtestesítő, névre szóló, névértékkel rendelkező forgalomképes értékpapír. Az értékpapírjog szerint kétfajta alapvető értékpapír van, az ún. hitelpapír (váltó, csekk, kötvény stb.), és a tagsági jogokat inkorporáló értékpapír, amelynek alapvető formája a részvény. Az értékpapírok kibocsátására, forgalmazására, az értékpapírpiac felügyeletére a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) vonatkozik, a felügyeletet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) látja

62 el. A Ptk. 6. könyve azonban maga is tartalmaz ötödik részében értékpapírjogot (6:565–6:578. §), amely alapvetően az értékpapírok formájával foglalkozik, és általános rendelkezéseket állapít meg. A Ptk. alapvetően az okirati formában kiállított, illetve az elektronikus formában rögzített és értékpapírszámlán nyilvántartott, azaz ún. dematerializált értékpapírok közt különbözet. Az értékpapírban rögzített jog gyakorlása kizárólag az értékpapír útján lehetséges – főszabályként pedig az értékpapír átruházható (6:565. §). A Ptk. értékpapírjoga jelentősen különbözik a tőkepiaci törvényben megállapított szabályoktól, így a Ptk. hatálybalépéséig ezt a kollíziót fel kell oldani. A Ptk. értékpapírjogi fejezete a tagsági jogokról szóló értékpapírokkal külön nem foglalkozik. Miután pedig jelenleg a magyar jogban csak a részvény a tagsági jogokról kiállítható értékpapír, a részvényre vonatkozó részletes szabályozást a Ptk. a részvénytársaság körében, külön fejezetben szabályozza (3:213–3:248. §). A részvények két alapvető típusa a bemutatóra és a névre szóló részvény. A bemutatóra szóló részvényt egyszerű átadással, a névre szóló részvényeket forgatmánnyal lehet átruházni, a névre szóló részvénnyel rendelkező részvényeket a társaság részvénykönyve tartalmazza. A 20. században még a vezető részvénytípus a bemutatóra szóló részvény volt, ez a 20. század második felében gyökeresen megváltozott. A 2006-os Gt. alapján a zártkörűen működő részvénytársaságnak eddig is csak névre szóló részvénye lehet, most a Ptk. csak névre szóló részvényt ismer a részvénytársaság körében, tehát bemutara szóló részvény már nincsen. Az egyes részvénytípusokon belül eltérő fajtájú részvények bocsáthatók ki. Az alapvető részvényfajták: az elsőbbségi részvények, a dolgozói részvény, a kamatozó részvény és a visszaváltható részvény. A gyakorlat főleg a különböző elsőbbségi részvényfajtákat alkalmazza. A Ptk. 3:229. §-a szerint minden olyan részvény törzsrészvény, amely nem tartozik valamely – alapszabály által az adott társaságnál nevesített – részvényfajtába. Szerintem eltérést nem engedő kötelező szabály, hogy az adott rt. által kibocsátott törzsrészvények össznévértékének mindenkor meg kell haladnia az rt. alaptőkéjének felét. Az alapszabály egyébként a 3:240. § szerint a Ptk.-ban nem nevesített részvényfajtát is szabályozhat. (ezt a lehetőséget tőkepiaci szakértők erőteljesen kifogásolják.) Az alapvető elsőbbségi részvények a) a többletosztalékot biztosító osztalékelsőbbségi részvény, b) az rt, megszűnésekor ún. likvidációs elsőbbséget biztosító részvény, c) a különböző szavazatelsőbbségi részvények (többletjogot adó részvény, vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi részvény), d) a részvényekre elővásárlási jogot biztosító részvény, e) vezető tisztségviselő kijelölésére jogosító részvény. Az elsőbbségi részvény valamely többletjogot ad tulajdonosa számára, sokszor ellenszolgáltatás fejében (ld. pl. a szavazati jog nélküli osztalékelsőbbségi részvényt). Az elsőbbségi részvényfajták vegyíthetők, illetve több részvényosztályba, illetve az osztályokon belül különböző részvénysorozatokba sorolhatók. A leggyakoribb elsőbbségi részvény az osztalékelsőbbségi részvény, amely az adózott eredményből a más részvényfajtába, illetve részvényosztályba sorolt részvényeknél „kedvezőbb mértékben” jogosít osztalékra. A szavazatelsőbbségi részvény alapfajtája a többszörös szavazati jogot biztosító részvény. Ennek mértékét az új Ptk. csak nyilvánosan működő részvénytársaságoknál maximálja kötelezően: nem haladhatja meg a névértékhez igazodó szavazati jog tízszeresét. A másik szavazatelsőbbségi részvény a vétójogot biztosító részvény, amikor is csak az ilyen részvénnyel rendelkező részvényes igenlő szavazata mellett hozható meg a közgyűlési döntés az alapszabályban meghatározott kérdésekben. (Több ilyen részvényes esetén a részvényesek egyszerű többsége dönt a vétójog gyakorlása kérdésében – a többséget a névérték szerint kell számolni.) Az Unió szabályainak megfelelően eltörlésre került a magyar jogban is az ún. aranyrészvény, amely nemcsak vétójogot biztosít tulajdonosának, hanem pl. pozitív döntési jogokat is (pl. igazgatósági tag jelölése). Az aranyrészvényt az 1995-ös privatizációs törvény vezette be Magyarországon, de az Unióba való belépésünk után a 2000-es évek második felében meg kellett szüntetni.

63 A dolgozói részvény forgalomképességében korlátozott részvény, amelyet az rt. (alapító okirata) alapszabálya rendelkezései szerint az rt. munkavállalói számára bocsátanak ki ingyenesen vagy kedvezményes áron. A dolgozói részvény a magyar gyakorlatban a privatizáció során terjedt el, jelentősége ma már csökkent. A dolgozói részvényt az rt. alaptőkéjének egyidejű felemelése mellett a felemelt alaptőke 15%-áig lehet forgalomba hozni. A dolgozói részvény elsőbbségi részvény is lehet. A dolgozói részvény lényege, hogy csak a társaság munkavállalóira, illetve a korábban ott dolgozókra (pl. nyugdíjasaira) ruházható át. Ha ez az átruházás elmarad, a részvényt az rt. vagy bevonja, vagy más részvényfajtává alakítja át, illetve az rt. munkavállalója számára dolgozói részvényként értékesíti. A kamatozó részvény az osztalék mellett az adózott jövedelemből még kamatra is jogosítja a részvényest. Kamatozó részvény csak az alaptőke 10%-át meg nem haladó mértékben hozható forgalomba. Ugyancsak az alaptőke 20%-át meg nem haladó értékben bocsátható ki olyan részvény, amelyre a társaságot vételi vagy a részvényest eladási jog illeti meg- Ez az ún. visszaválható részvény. A részvények forgalomba hozásának időpontja szerint különböztethetünk meg részvényutalványt, ideiglenes és „végleges” részvényt. A részvényutalvány nem valós értékpapír, csak egy tanúsítvány (certificat), amelyet a részvényes az általa befizetett vagyoni hozzájárulásról az rt. cégbejegyzése előtt kap. Ha az rt.-t már bejegyezték a cégjegyzékbe, de az rt. teljes alaptőkéjét még nem fizették ki, a részvényes által teljesített vagyoni hozzájárulásról ideiglenes részvényt kell kiállítani. A teljes alaptőke biztosítása után az ideiglenes részvény érvénytelenné válik, felváltja ugyanis a „végleges” részvény (Ptk. 3:241–3:244. §). A részvény előállítási módja szerint hagyományos, azaz nyomdai úton előállított okiratba foglalt részvény, illetve lényegében számítástechnikai kódot képező dematerializált részvény lehet. A modern értékpapírjogok kedvezményezik a nyomdai részvények dematerializált részvénnyé való átalakítását, de a Ptk. az ellenkező irányú átalakítást is lehetővé teszi. A dematerializált részvényt értékpapírszámlán értékpapír-kereskedő (bróker) közreműködésével a központi értéktárban kell elhelyezni. A dematerializált részvény átruházása a számlán való jóváírással történik. A részvények egészen sajátos csoportja az ún. saját részvény, tehát amikor az rt. saját részvényeinek tulajdonosa lesz (3:222–3:226. §). Ezt a lehetőséget a modern részvényjogok biztosítják ugyan, de korlátozzák is. A Ptk. szerint az rt. alaptőkéje feletti vagyonából az alaptőke 25%-a erejéig szerezhet saját részvényt, de a Gt. az rt.-nek a leányvállalatainál lévő részvényeit is bevonta a saját részvények körébe. Leányvállalatnak minősül az rt. közvetlen vagy közvetett befolyása alatt álló jogi személy – a befolyás fogalmát a Ptk. 8:2. §-a határozza meg. Saját részvény megszerzésére általában csak közgyűlési határozat alapján kerülhet sor, de bizonyos esetekben felhatalmazást lehet erre adni az igazgatóságnak is. A saját részvénnyel szavazati jogot nem lehet gyakorolni, osztaléka megoszlik a többi részvényes között. A Ptk. a saját részvényre vonatkozó szabályokat általánosan kötelezővé teszi, ezektől tehát az alapszabályban eltérni nem lehet. A részvények osztályozása körében említendő meg a részvénnyé átváltoztatható, illetve részvényjegyzési jogot biztosító kötvény is. Ezek olyan kötvények, amelyek – bizonyos feltételek mellett – részvénnyé alakíthatók. A részvények összevont címletben is kibocsáthatók. A zártkörűen működő részvénytársaság körében nemcsak törvény, de alapszabály is korlátozhatja a részvények átruházás útján való megszerzését, így pl. előírhatja, hogy a részvények átruházásához az igazgatóság beleegyezésére van szükség. E korlátozások harmadik személyekkel szemben akkor hatályosak, ha a korlátozás a részvényből, illetve dematerializált részvény esetén az értékpapírszámlából kitűnik. Ugyanez a helyzet akkor is, ha a részvényre elővásárlási, visszavásárlási vagy eladási, illetve vételi jogot (ún. opció) kötöttek ki. Az rt. igazgatósága a részvényesekről részvénykönyvet vezet, melyben nyilvántartja a részvényesek nevét és más személyes adatait, valamint részvénysorozatonként a részvények darabszámát. A részvényes az rt.-vel szemben részvényesi jogokat akkor gyakorolhat, ha a részvénykönyvbe bejegyezték. A bejegyzés csak akkor tagadható meg, ha a bejegyzést kérő a

64 részvényt jogellenesen szerezte meg. Az igazgatóság bejegyzést megtagadó határozatát az érintett részvényes bíróság előtt megtámadhatja. A részvénykönyv nyilvános, abba bárki beletekinthet.

3. Az rt. alapszabálya A részvénytársaság létesítő okirata az alapszabály, amely a jogi személyek általános szabályain túlmenően a 3:250. § alapján számos speciális kelléke van. Mivel uárt alapításnál nincs alakuló közgyűlés, illetve részvényjegyzés, az alapszabálynak tartalmaznia kell az alapítók nyilatkozatát az összes részvény átvételéről és a részvényesek közti megoszlásáról, emellett rendezni kell az egyes részvényfajtákhoz, részvényosztályokhoz és részvénysorozatokhoz fűződő jogokat. A Ptk. visszaállítja azt a korábbi szabályt, hogy a részvényesek pénzbeli hozzájárulása nem lehet kevesebb alapításkor (később lehet!), mint az alaptőke 30%-a. Az apportot, amennyiben mértéke az alaptőke 25%-ánál nagyobb, alapításkor az rt. rendelkezésre kell bocsátani. A pénzbeli hozzájárulásnak csak 25%-t kell alapításkor a részvényesnek befizetnie, a hátralékot az rt. cégbejegyzését követő egy éven belül kell teljesíteni. E szabályoktól való eltérés semmis. Az apport értékét külön könyvvizsgálóval (pénzügyi szakértővel) ellenőriztetni kell. A részvény névérték alatti kibocsátása semmis, a kibocsátási érték viszont magasabb lehet a névértéknél. A részvény névértéke meghatározható az alaptőke mindenkori összege hányadában – ez estben beszélünk hányadrészvényről.

4. Részvényesi jogok és kötelezettségek A részvényesi minőség meghatározott tagsági és vagyoni jogokkal és kötelezettségekkel jár. Alapvető szabály a részvényesi jogok gyakorlásával kapcsolatban, hogy az azonos részvénysorozatba tartozó részvényekkel rendelkező részvényesek között bármifajta hátrányos megkülönböztetés tilos (diszkriminációs tilalom – Ptk. 3:253. §). A részvénytársaság tőketársaság. A részvényes alapvető kötelezettsége ezért részvénye névértéke (kibocsátási értéke) befizetése. A részvényes alapvető joga is vagyoni – a részvényest az rt. adózott eredményéből osztalék illeti meg. A Ptk. részletesen szabályozza az osztalék megállapításának és kifizetésének módját. Az osztalék, illetve osztalékelőleg, továbbá a részvényes részére való bármilyen kifizetésre szigorú szabályok kerültek megállapításra, hiszen az rt. vagyoni biztonságát meg kell őrizni. A részvényesek javára kedvezőbb feltételek megállapítását a Ptk. hitelezővédelmi okokból semmisnek nyilvánítja. A részvényeseknek emellett ún. személyi jogai is vannak. A részvénytársaság jellegzetessége, hogy ezek a személyes jogok zömmel közgyűlési jogok, tehát az rt. közgyűlésén lehet, illetve kell ezeket gyakorolni. Minden részvényes jogosult a közgyűlésen részt venni, ott felszólalni, felvilágosítást kérni, észrevételt és indítvány tenni – mégpedig akkor is, ha a részvényéhez nem fűződik szavazati jog. A döntésekben való részvételt a szavazati jog testesíti meg, amely – most az esetleges elsőbbségi részvényt figyelmen kívül hagyva – a részvény névértékéhez igazodik. A részvényes a közgyűlésen köteles részvényesi minőségét igazolni. A részvényest képviselő is képviselheti a közgyűlésen, így a részvényes képviseletére általános jelleggel részvényesi meghatalmazottat jelölhet ki. A Gt. a kft.-hez viszonyítva jóval részletesebben foglalkozik az rt.-nél a alaptőke felemelésével (annak különböző módjaival – pl. feltételes alaptőke-emelés) és leszállításával. Emellett még néhány külön szabályt tartalmaz, az rt. jogutód nélküli megszűnésével és átalakulásával kapcsolatban, majd – éppúgy, mint a kft.-nél – az egyszemélyes részvénytársaságra állapít meg néhány külön rendelkezést. Egyszemélyes rt. a dolog természeténél fogva csak zártkörűen működhet (3:323. §) és saját részvényt nem szerezhet. A minősített többséggel járó többlet követelményeket az egyszemélyes rt.-re is alkalmazni kell, tehát felszámolás esetén a ki

65 nem elégített követelésekért az egyedüli részvényes helytállni köteles a konszernjogi szabályok szerint.

5. Az rt. belső szervezete Az rt. legfőbb szerve a valamennyi igazolt részvényesből (képviselőkből) álló közgyűlés. A Gt. részletesen szabályozza a közgyűlés hatáskörét, összehívási rendjét (évente legalább egy rendes közgyűlés, rendkívüli közgyűlés összehívásának lehetőségei) a közgyűlés előkészítésével összefüggő teendőket, a határozatképességet és a határozatok meghozatalának rendjét, a közgyűlési jegyzőkönyvet, a folytatólagos, illetve megismételt közgyűlést stb. A közgyűlés összehívására a Ptk. – a jogi személyek, illetve a gazdasági társaságok közös szabályain túl – részben általános szabályokat állapít meg (pl. a közgyűlési meghívóra), majd külön szabályozza a zrt.-k, illetve a nyrt.-k összehívásának szabályait. A megismételt közgyűlés időpontja zártkörűen működő rt.-nél három napnál, nyilvános rt.-nél tíz napnál kevesebb nem lehet – e szabálytól való eltérés tilos. A megismételt közgyűlés a megjelent részvényesek számától függetlenül határozatképes. További lehetőség, hogy az rt. közgyűlése egy alkalommal legfeljebb harminc napra felfüggesztheti ülését. A közgyűlés általában a szavazatok egyszerű szótöbbségével dönt, de a legalapvetőbb szervezeti változásokhoz (pl. alapszabály-módosítás, átalakulás stb.) háromnegyedes többségre van szükség. (Szerintem helytelenül a Ptk. a háromnegyedes többségtől való eltérést nem nyilvánítja semmisnek.) Külön szabályokat tartalmaz a Ptk. az elektronikus hírközlő eszközök igénybevételével lebonyolított ún. konferencia-közgyűlésekre. Az rt. ügyvezető szerve főszabályként a legalább 3 tagból álló igazgatóság, amely – ha a közgyűlés ezt nem vonja magához – elnökét maga választja tagjai közül. Az igazgatóság tagjait főszabályként a közgyűlés választja meg. Az igazgatóság tagjai „külsők” és „belsők” egyaránt lehetnek – a megkülönböztetés arra utal, hogy az igazgatóság tagja az rt.-nél dolgozik-e (pl. vezérigazgató, más vezető munkavállaló) vagy sem. Az rt.-k többségében az igazgatóság vegyesen áll külsőkből és belsőkből, ha az igazgatóság tagjává választott vezérigazgató egyben az igazgatóság elnöke is, akkor beszélhetünk elnök-vezérigazgatóról. Ha az rt. igazgatósága zömmel belsőkből áll, lényegében azonos az rt. menedzsmentével, ha zömmel külsőkből, úgy az igazgatóság elválik a menedzsmenttől. Az igazgatóság testület, amely ügyrendje szerint főszabályként üléseken hozza meg döntéseit. Az igazgatóság ülésein mindenkinek egy szavazata van, és egyszerű szótöbbséggel születnek meg a döntések. A kárfelelősség szempontjából az igazgatóság tagjainak felelőssége egyetemleges, mentesül azonban a felelősség alól az a tag, aki a kárt okozó döntés ellen szavazott, illetve a döntéshozatalban nem vett részt. Az igazgatóság vezeti operatívan az rt.-t és köteles a vagyon védelméhez szükséges intézkedéseket megtenni. Az eredménybeszámolót – a könyvvizsgálói audittal és a felügyelőbizottság véleményével – az igazgatóság terjeszti a közgyűlés elé. Az igazgatóság a) ügyvezető tevékenységéről, b) a társaság vagyoni helyzetéről, c) az rt. üzletpolitikájáról a felügyelőbizottságnak folyamatosan beszámolni köteles. Az rt. igazgatóságával kapcsolatban már említett két speciális szabály igényel említést: a) a zártkörűen működő rt. alapszabálya egyszemélyes igazgatóságot is intézményesíthet, azaz a vezérigazgatót feljogosíthatja az igazgatóság hatáskörének gyakorlásával, b) a zártkörűen működő rt. alapszabály ügydöntő felügyelőbizottságot is létrehozhat a már korábban tárgyalt szabályok szerint. Az a) és b) alatti speciális vezetési formációk egymással vegyítve is alkalmazhatók: ügydöntő felügyelőbizottság + egyszemélyes igazgatóság. Emellett – mint látni fogjuk – a nyilvános működő részvénytársaság a német duális rendszer helyett monista angol–amerikai Board rendszert is alkalmazhat.

66 A részvénytársaságok körében a felügyelőbizottsággal és a könyvvizsgálóval kapcsolatban speciális szabályok csak a nyilvánosan működő részvénytársaságok körében kerültek megállapításra, az általános szabályokat kell alkalmazni a zrt.-knél.

6. A nyilvánosan működő részvénytársaságra vonatkozó külön szabályok A nyilvánosan működő rt.-re nézve a Ptk. több külön szabályt állapít meg. a) Az eltérések egy része a nyilvánosan működő rt. részvényeire vonatkozik, így pl. az ilyen rt.-nek csak dematerializált részvényei lehetnek az elsőbbségi részvények csak korlátozottan kombinálhatók, a szavazatelsőbbségi részvényeket a törvény korlátozza stb. Nyilvánosan működő részvénytársaság csak igen korlátozott mértékben nyújthat pénzügyi segítséget részvényei megszerzéséhez. b) A nyilvánosan működő rt.-knél a részvényesek jogaira is speciális szabályok vonatkoznak, pl. az alapszabály meghatározhatja az egy részvényes által gyakorolható szavazati jog legmagasabb mértékét, a kollektív kisebbségi jogok mértéke az általános 5% helyett 1% stb. c) A nyilvánosan működő részvénytársaság közgyűlésének hatásköre – a már említett coroporate governance elvei jegyében – szélesebb az általánosnál és nyilvánossága is magasabb szintű. A nyrt.-knél ülés tartása nélkül a legfőbb szerv nem hozhat határozatot. d) A legalapvetőbb eltérés az ügyvezetés körében van. A Ptk. 3:285–3:288. § lehetővé teszi az alapszabálynak, hogy az igazgatóság és a felügyelőbizottság kettős rendszere helyett egységes irányítási rendszerben az angol–amerikai Board-nak megfelelő igazgatótanácsot működtessen. Az igazgatótanács tagjai többségének ún. független személynek kell lennie – független az, akinek igazgatótanácsi tagságán túl más jogviszonya (munkaviszony, megbízási viszony, részvényes stb.) az rt.-vel nincs. Az igazgatótanácsnak legalább öt természetes személy tagjának kell lennie. Mivel ilyen rt.-nél nincs felügyelőbizottság, az igazgatótanácsnak meg kell állapodnia az üzemi tanáccsal a munkavállalói részvételből eredő jogok gyakorlásáról. e) Akár kettős, akár egységes irányítási rendszerben működik a nyrt., kötelező a felügyelőbizottság tagjai közül legalább három tagú audit bizottság választása, amely segíti az igazgatóság és a felügyelőbizottság, illetve az igazgatótanács tevékenységét. Nyilvánosan működő rt.-nél – ha nem egységes irányítási rendszerben működik – kötelező a felügyelőbizottság. Ugyancsak minden nyrt.-nél kötelező a könyvvizsgáló (ezt a zrt.-knél – szerintem helytelenül – a Ptk. nem teszi kötelezővé). f) A nyilvánosan működő részvénytársaságoknál eredménybeszámolóval együtt a felelős vállalatvezetési jelentést is a közgyűlés elé kell terjeszteni, amely az előzőüzleti évben folytatott vállalatvezetési gyakorlatot ismerteti, illetve értékeli. Mint említettük a nyilvánosan működő részvénytársaságnak – ez alapvető változás az eddigi helyzethez képest – tőzsdei részvénytársaságnak kell lennie. Ez elvileg nemcsak a Budapesti Értéktőzsde lehet, sőt nem feltétlenül az Unióban kell lennie. Az adott tőzsde pedig tagjaira nézve további előírásokat állapíthat meg.

67

VIII. fejezet Konszernjog 1. A konszernjog fogalma A társasági jog 20. századi fejlődésének folyamatában alakult ki a konszernjog, amely egyre inkább a vállalatcsoportosulások jogává fejlődött. A kiindulópont az állami fúziókontroll kiépítése és a piacfelosztó–versenykorlátozó kartellmegállapodások érvénytelenné nyilvánítása volt. A konszernjog alapjai tehát a versenyjogban, az állami versenyhivatalok gyakorlatában alakult ki. A társaságok ugyanakkor a fúzió helyett egyre inkább a más társaságokban való részesedést választották és ez részben adójogi– számviteli problémákat okozott, részben társasági jogi megoldások kialakulása felé vezetett. A társasági részesedések megszerzése útján ugyanis társasági láncok alakíthatók ki (anya- és leányvállalatok stb.), a nyereség a vállalatcsoporton belül átcsoportosítható, az anyavállalat üzletpolitikája a leányvállalatok részvényesei hátrányára mehet, a leányvállalatnál az anyavállalat akciói folytán felszámolásra kerülhet sor stb. A társasági láncokkal kapcsolatban kér irányzat alakult ki: a) a német jog hatása alatt álló kontinentális ún. defenzív konszernjog és b) az angol–amerikai ún. offenzív konszernjog. A kontinentális konszernjog viszonylag könnyen megengedi a többségi részesedés kialakítását, de biztosítékokkal a kisrészvényesek, illetve a hitelezők irányában. Az angol–amerikai ún. take over jog viszont olyan vállalatfelvásárlási szabályokat állapít meg, amelyek igyekeznek meggátolni a jelentősebb részesedését megszerzését. A magyar Gt.-k 1988 óta a német típusú konszernjogi szabályokat alkalmazták, 2006-ban ez úgy változott, hogy a német típusú konszernjog a Gt.-ben csak a zártan működő részvénytársaságokra, illetve a kft.-kre vonatkozott, a nyilvánosan működő rt.-knél viszont a Tpt. amerikai típusú vállalatfelvásárlási szabályozást vezetett be. A 2006-os Gt. egyben – ugyancsak a német jog alapján – 2006-ban bevezette a vállalatcsoport intézményét. A magyar társasági konszernjog lényegében így két részből áll: a) befolyásszerzés szabályai, b) a vállalatcsoportra vonatkozó rendelkezések. A Ptk. a befolyásszerzés a részvénytársasági címhez csatolta, a vállalatcsoportot viszont a jogi személyek általános szabályai között helyezte el.

2. Befolyásszerzés A befolyásszerzés rendelkezései két különböző törvényben találhatók. A Ptk. szabályozza a kft.ben, illetve zártkörűen működő rt.-ben való befolyásszerzést, a Tpt. pedig a nyilvánosan működő rt.-ben való befolyásszerzést. Míg a Gt.-ben a befolyásszerzésre való szabályozás fokozatosan egyre szűkebbre szorult (a jelentős, a többségi, illetve a kölcsönös befolyásszerzésre vonatkozó szabályok a 2006-os Gt.-ből kimaradtak és csak a minősített többséget biztosító – legalább 75% szavazat – befolyásra állapít meg a törvény kisebbség- és hitelezővédelmi szabályokat), addig a Tpt.-ben egyre szélesült (már 5%-os részesedésszerzésnél nyilvános közzétételt, 33% feletti szerzésnél pedig nyilvános ajánlattételi eljárást ír elő a törvény). A Ptk. szabályai szerint aminősített többségű (75%) befolyás közzétételétől számított 60 napos jogvesztő határidőn belül az ellenőrzött társaság bármely részvényese (kft.-nél tagja) kérheti, hogy a befolyásszerző piaci értéken, de legalább a saját tőkéből a részesedésére jutó résznek megfelelő értékben vegye meg részesedését. (A kisrészvényes ezen jogát az alapszabályban– társasági szerződésben ki lehet zárni.) Ha pedig az ellenőrzött társaság felszámolásra kerül a hátrányos üzletpolitika következtében, a hitelezők keresetére a bíróság az anyavállalatot kötelezheti

68 a leányvállalat tartozásaiért való helytállásra (Ptk. 3:324. §). Mint láttuk, ezek a szabályok az egyszemélyes rt.-re és kft.-re kiterjesztésre kerültek. A nyilvánosan működő részvénytársaságok köréban a Tpt. szabályozza az ún. vállalatfelvásárlási eljárást. Ha valaki, illetve az összehangoltan eljáró több személy az ún. céltársaságban 33%-ot meghaladó befolyást kíván szerezni, úgy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által előzetesen jóváhagyott nyilvános vételi ajánlatot kell tennie a céltársaság részvényeseinek. (Ha a céltársaságban senki sem rendelkezik 10%-ot meghaladó részesedéssel, már 25% befolyásszerzéshez is vételi ajánlat tétele kell.) a befolyásszerzés lebonyolítására kötelezően befektetési szolgálatot kell felkérni. A nyilvánosan hozzáteendő vételi ajánlat tartalmát a Tpt. 69. §a részletesen meghatározza – ehhez működési tervet, a gazdasági tevékenységéről szóló jelentést kell mellékelni és igazolni kell, hogy a részvények megszerzéséhez az ajánlattevő megfelelő fedezettel rendelkezik. A vételi ajánlatot a céltársaság valamennyi szavazati jogot megtestesítő részvényére, illetve részvényese számára kell megtenni. Az ajánlati árat a törvény differenciáltan határozza meg, főszabályként a vételi ajánlat Felügyelet részére történt benyújtását megelőző 180 nap forgalommal súlyozott tőzsdei átlagára. A céltársaság a vételi ajánlat elfogadására nyitva álló határidő alatt (ezt a vételi ajánlat tartalmazza) a céltársaság ügyvezetése béna kacsa – semmit sem tehet, amellyel megzavarná a befolyásszerzési eljárást, megváltoztatná az rt. gazdasági helyzetét. E határidő alatt a céltársaság valamennyi részvényese visszavonhatatlan nyilatkozatban bejelentheti, hogy részvényét a vételi ajánlatban megjelölt áron az ajánlattevőre átruházza. Ezek a vállalatfelvásárlási eljárás alapszabályai, de számos bonyolult részletszabály ia van: pl. ellenajánlat, a vételi ajánlat ún. áttörése, önkéntes vételi ajánlat stb.

3. A jog által elismert, illetve tényleges vállalatcsoport A 2006-os Gt. új intézményként vezette be a magyar társasági konszernjogba a vállalatcsoport intézményét. Kétfajta vállalatcsoport ismeretes, a cégjegyzékbe bejegyzett ún. elismert vállalatcsoport és a tényleges vállalatcsoport. A Ptk. a vállalatcsoportra való szabályokat a jogi személyek közös szabályai között helyezte el (3:49–3:62. §). Az elismert vállalatcsoport alapvető ismérvei: a) az uralkodó tag az a gazdasági társaság, amely a számviteli törvény értelmében konszolidált mérleg készítésére köteles (a konszolidált mérleg az uralkodó és az ellenőrzött társaságok együttes összevont mérlege, amelyet az anyavállalatnak kell elkészítenie), b) ellenőrzött társaság(ok) az a kft., illetve rt., amely felett az uralkodó társaság a számviteli törvényben meghatározott befolyással rendelkezik (a Ptk. szerint szövetkezet és egyesülés is tagja lehet vállalatcsoportnak, ez azonban aligha fordul elő), c) uralkodó tagként többen is lehetnek az egymással kötött szerződés alapján. A vállalatcsoport bejegyzéséhez az uralkodó tag mellett legalább három ellenőrzött társaság szükséges. d) az uralkodó tag és az ellenőrzött társaságok ún. uralmi szerződést kötnek (az uralmi szerződésre az általános szerződési szabályokat megfelelően alkalmazni kell), e) az uralmi szerződést az érintett társaságok legfőbb szerve legalább háromnegyedes szótöbbséggel jóváhagyja, és erről az uralkodó tag a Cégközlönyben a törvényben megahatározott tartalmú közleményt tesz közzé, f) A cégbíróság a vállalatcsoportként való működést a cégjegyzékbe bejegyzi. A cégjegyzés által lesz a vállalatcsoport „elismert” vállalatcsoport. Az uralmi szerződés intézményesen korlátozza az ellenőrzött társaságok önállóságát, beillesztve őket a vállalatcsoport egésze üzletpolitikájába. Az uralmi szerződés meghatározza pl. az uralkodó tag utasítási jogának terjedelmét, illetve azt, hogy az uralkodó vállalat az ellenőrzött társaságtól mennyi nyereséget vonhat el. Az uralmi szerződés hasznos az ellenőrzött társaságok ügyvezetésének, mert egyértelművé teszi, hogy milyen kérdésekben vannak alávetve az egységes üzletpolitikának és mennyiben szolgálhatják a leányvállalat saját üzleti érdekeit. De az uralmi

69 szerződés részben nyilvánosságon, részben a törvény által kötelezővé tett tartalmi kellékein keresztül szolgálja az ellenőrzött társaságok részvényeseinek, illetve hitelezőinek érdekeit is. A vállalatcsoportról szóló közleményt ugyanis kétszer meg kell jelentetni a Cégközlönyben, és a második közzétételt követően részben az ellenőrzött társaságok részvényesei (tagjai) kérhetik, hogy az uralkodó tag társasági részesedésüket piaci értéken vegye meg, részben a hitelezők kérhetik ezen határidőn belül megfelelő biztosíték nyújtását. Ha a vállalatcsoport valamely ellenőrzött tagját felszámolják, az uralkodó tag a ki nem elégített hitelezők felé helytállni köteles, kivéve, ha bizonyítja, hogy az ellenőrzött tag fizetésképtelensége nem a vállalatcsoport egységes üzletpolitikája folytán következett be. Az új Ptk. érdekes újítása a munkavállalói participáció vállalatcsoportra való kiterjesztése. Ha a cégjegyzékbe bejegyzett vállalatcsoport legalább három ellenőrzött tagjában az általános szabályok szerint a felügyelőbizottságban munkavállalói részvétel van, az uralkodó vállalat legfőbb szerve az üzemi tanácsok erre irányuló együttes kérelme alapján lehetővé teheti, hogy az ellenőrzött társaságok felügyelőbizottságában vegyenek részt a munkavállalói küldöttek. Ennek módját az uralkodó társaság ügyvezetése és az érintett üzemi tanácsok megállapodása határozza meg. Az elismert vállalatcsoportként való cégbírósági bejelentkezés önkéntes. A Ptk. 3:62. §-a azonban ismeri az ún. tényleges vállalatcsoportot is, ahol faktikus konszernkapcsolat uralmi szerződés és cégbírósági bejegyzés nélkül is fennáll. A tényleges vállalatcsoporthoz tartós, legalább három éves megszakítás nélküli együttműködés fennállásának megállapítása szükséges. Legalább három éves ilyen tényleges vállalatcsoportként való működés esetén bármely jogilag érdekelt kérelmére a bíróság kötelezheti a vállalatcsoportban érdekelt társaságokat az uralmi szerződés megkötésére és a vállalatcsoport cégbírósági nyilvántartásba vételének kezdeményezésére. Megjegyezzük, hogy az Unió 13. számú társasági irányelve a nyilvánosan működő részvénytársaságok felvásárlására ad jogpolitikai iránymutatást. Az ún. konszern irányelv még nem került elfogadásra.

70

IX. fejezet Európai társasági jog Az Uniót megalapozó 1957-es Római Szerződés a tőke, a szolgáltatások és a munkaerő szabad áramlásáról szólt és ebből szükségképp közvetkezett a társasági jogharmonizáció és az európai társasági jog kialakítása. Az európai társasági jog általános helyzete lényegében a következő: a) Ez ideig az Európai Unió három szupranacionális társasági formát hozott létre – az európai gazdasági érdekvédelmi egyesülést, az európai részvénytársaságot és az európai szövetkezetet. A szupranacionális társaságokat az Unió rendelettel hozza létre – a rendelet az Unió azon jogforrása, amely a tagállamokra nézve közvetlenül kötelező, a tagállamok jogának automatikusan részévé válik. Az európai részvénytársaságot a 2004. évi XLV. törvény iktatta a magyar jogba. Szupranacionális társaságot legalább két uniós tagállamhoz tartozó gazdálkodó szervezetek alapíthatnak. Előkészület alatt áll – különböző tervezeteket publikálnak – az európai kft.-vel (ún. európai privát társaság) kapcsolatos rendelet is. b) Az Unió irányelveket bocsát ki a tagállamok társasági jogának egyes lényegi területeire – pl. nyilvánosság, tőkekövetelmények, egyesülés, szétválás, egyszemélyes társaságok. Az irányelv olyan uniós jogforrás, amely a tagállamok jogalkotóit kötelezi az irányelvben foglalt jogpolitikai cél megvalósítására a nemzeti jogban, mégpedig a jogharmonizáció, a jogközelítés jegyében. A tagállami jogalkotó szabad abban, hogy milyen módszerrel valósítja meg az irányelvben foglalt jogpolitikai cél – pl. a nyilvánosság biztosítása követelmény, de ezt a franciák a Kamara által vezetett kereskedelmi regiszter, a németek a közigazgatási bíróság, mi magyarok cégbíráskodás útján valósítjuk meg. Az uniós irányelv-tervezetek elfogadása–tökéletesítése az Európai Cselekvési Program 2003-as elfogadása után felgyorsult, a világválság hatására viszont lényegében csak kisebb módosítások történtek 2011-ig. 2011 áprilisában viszont kiadásra került a részvénytársaságok egyesüléséről szóló, majd 2012 októberében a részvénytársaságok számára előírt biztosítékok összehangolásáról szóló irányelv. Az Uniós gépezet tehát újra beindult. c) Az uniós irányelvek alapvetően a nyilvánosan működő részvénytársaságokra vonatkoznak – kivételes eset, ha hatályuk a zárt társaságokra, így a zártan működő rt.-re és a kft.-re is kiterjed. E mögött az Unió azon törekvése húzódik meg, hogy a „big business”-t kívánja egyesíteni Európában és a kis- és középvállalkozások társasági formáinak alakítását a nemzeti jogalkotóra bízza. d) Az Unió nem annyira európai társasági jogról, inkább európai vállalati jogról beszél. Ennek alapoka az, hogy az irányelvekben a társasági jogi vonatkozások állandósultan keverednek számviteli és más pénzügyi jogi, értékpapír- és tőzsdejogi normákkal – a számvitel például alapvető szerepet tölt be az irányelvekben. Ez a tendencia sajnos azzal járt, hogy egyes irányelvek túlszabályozottak, számos részletrendelkezést tartalmaznak – az Unió éppen ezért az utóbbi időben célul tűzte ki az irányelvek deregulációját. Az Unió társasági joga tehát nem uniformizálja a tagállami társasági jogot, inkább gazdagítja azt. Az irányelveket éppen azért nem szabad magyarra fordítva egyszerűen lemásolni, hanem alkotó módon kell a magyar társasági jogban megvalósítani. A magyar társasági jogban 1988 óta igen nagy gondot fordítottunk az eurokonformitásra. Uniós belépésünk előtt ismét átvizsgáltuk társasági jogunkat, és a szükséges módosításokat végrehajtottuk, és azóta is folyamatosan figyelembe veszi a magyar jogalkotás az európai társasági jogi jogfejlődést. A szupranacionális társasági formák közül az európai részvénytársaságot ismertetjük röviden, gyakorlati jelentősége ugyanis leginkább ennek lehet Magyarországon. Az európai részvénytársaságot a Tanács 2157/2001-es rendelete szabályozza, a magyar jogba – mint említettük – a 2004. évi XLV. törvény iktatta be.

71 A rendelet szerint európai részvénytársaság ötfajta variáció szerint alapítható – pl. egyesüléssel, illetve tagállami társaság átalakításával is. Az alapítás részletszabályait a rendelet részletesen szabályozza – a kötelező alaptőke-minimum jelenleg 120 000 euró. Az európai részvénytársaság legfőbb szerve is a közgyűlés – a közgyűlés szervezetére és működésére a mögöttes jogterület az adott székhelyország részvénytársasági joga, így a jövőben Magyarországon a Polgári Törvénykönyvbe beépített részvénytársasági szabályozás. A rendelet lehetővé teszi, hogy az európai részvénytársaság a német dualista vagy angol monista vezetési rendszerben egyaránt működhessen. A dualista rendszerben az igazgatóság és a felügyelőbizottság között megoszlanak a jogkörök, a monista rendszerben az egységes igazgatótanács tagjai látják el az irányítási és ellenőrzési feladatokat. A mögöttes jogterület itt is a székhelyállam szabályozása, ezért a 2004. évi XLV. törvény tartalmaz hézagpótló szabályokat – pl. az igazgatóság, a felügyelőbizottság, illetve az igazgatótanács tagjainak létszámára nézve. A munkavállalók európai részvénytársaság vezetésbe való bevonásáról a 2001/86. EK irányelv alapján a 2004. évi XLV. törvény részletesen rendelkezik. A munkavállalók bevonására az alapítók ügyvezető szervei és a munkavállalók által létrehozott ún. különleges tárgyalótestület megállapodása alapján az európai részvénytársaságnál munkavállalói képviseleti testület működik. A testülettel az ügyvezetésnek rendszeresen egyeztetnie kell – a tájékoztatás és a konzultáció rendjét a törvény ugyancsak szabályozza. Az európai részvénytársaságra vonatkozó rendelet nemcsak a „normál” nyilvános részvénytársaságot szabályozza, hanem az európai holding részvénytársaságot, illetve az európai rt.hez tartozó leánytársaságok státusát is. Rátérve az Unió társasági jogi irányelveire, az Unió két legfontosabb társasági jogi irányelve az 1-es nyilvánossági, a 2-es tőkebiztosítási irányelv. Az 1-es irányelv a nyilvánossági követelményt két módon kívánja megvalósítani. Egyfelől az irányelv megjelöli azokat az adatokat, amelyeket a kereskedelmi regiszterbe (cégjegyzékbe) be kell jegyezni, másfelől azokat az adatokat, amelyeket hivatalos lapban (Cégközlöny) közzé kell tenni. Az irányelv ezentúl meghatározza a képviselet rendjét, valamint azt, hogy a cégjegyzékbe bejegyzett közhitelessé vált társasági szerződést mely esetekben lehet kivételesen semmisségi perrel megtámadni. A többször módosított 2. számú irányelv főleg alaptőke-védelmi követelményeket határoz meg. Részletesen szabályozza az alaptőke rendelkezésre bocsátásának rendjét, azt, hogy mi minősülhet apportnak. Jelentősen korlátozta az irányelv az ún. saját részvény kibocsátásának lehetőségét is. Az 1-es és 2-es irányelv rendelkezései eddig teljes egészében „átmentek” a hatályos magyar jogba, de a 2-es irányelvet állandóan módosítják. A már hatályos és a magyar jogba beiktatott irányelvek közül megemlítendő a társaságok tagállamon belüli fúziójáról szóló 3-as és a tagállamon belüli szétválásról szóló 6-os irányelv. Ezek az irányelvek főleg abban térnek el a hatályos magyar jogtól, hogy egyesülési-szétválási szerződésről nem rendelkeznek. Ugyanakkor az irányelvek nem tiltják az ilyen szerződések megkötését. A 10-es irányelv a határon átnyúló egyesülést szabályozza. Lényeges még a 12-es, az egyszemélyes társaság intézményét egyszerre legitimáló és korlátozó irányelv, amely kivételesen a kft.-kre vonatkozik. A vállalatok versenyképességének növelése és hatékonyabb működésük, valamint az Egyesült Államok gazdaságához való felzárkózás érdekében az Európai Bizottság2003. májusában közleményt adott ki „A társasági jog modernizációja és a vállalatirányítás erősítése – Cselekvési Terv” címmel. A Cselekvési Terv fő célkitűzései: a részvényesi jogosultságok és a hitelezők védelmének megerősítése, a vállalatok mobilitásának növelése, eltérő megközelítés alkalmazása a társaságok különböző formáira. Ennek lényege: szigorúbb szabályok érvényesítése a tőzsdén jegyzett társaságoknál, különösen a közzététel terén, a kis- és középvállalkozásokra viszont rugalmasabb, megengedőbb szabályozás kialakítása.

72 A Bizottság – összhangban a vállalatokat érintő egyéb cselekvési programokkal (pl. a pénzügyi szolgáltatásokra, illetve a kötelező könyvvizsgálatra vonatkozó cselekvési programokkal) – ütemtervet állított össze rövid, közép- és hosszú távra szólóan a szabályozási feladatokról. A rövid távú (2003–2005-re szóló) tervekben szerepelt a vállalatirányításra (a közzétételi követelményekre, az igazgatósági tagokra) vonatkozó szabályozás szigorítása, a tőkevédelem területén a 2. számú társasági irányelv egyszerűsítése, a vállalatcsoportokra vonatkozó közzétételi kötelezettségek szélesítése, az irányelv megalkotása a határon átnyúló egyesülések és székhelyáthelyezés tárgyában. A középtávra (2006–2008-ra) szóló elképzelések között szerepelt az intézményi befektetőkre vonatkozó szabályozás bővítése, az igazgatósági tagok felelősségének növelése a társasági döntésekért, a vállalatcsoportokra irányadó keretszabályozás, a „vállalatpiramisokkal” szembeni garanciális szabályok alkotása, a 3. és 6. irányelv egyszerűsítése és esetleges további európai társasági formák megalkotása. Hosszú távra szólóan (2009-től kezdődően) a Bizottság a tőkevédelemre vonatkozó alternatív rezsim kialakítását jelölte meg célként. A székhelyáthelyezésről szóló irányelv szabályozza a tagok korlátolt felelősségével működő társaságok bejegyzés szerinti székhelyének egyik tagállamból a másik tagállamba való áthelyezését. Az eljárás lényege, hogy a székhelyáthelyezésre anélkül kerül sor, hogy az maga után vonná a társaság bejegyzés szerinti államában a társaság megszüntetését és a fogadó államban a társaság újbóli létrehozását. Így megtakaríthatók a társaság megszüntetésével, illetve újraalapításával járó adminisztrációs terhek és költségek. Az irányelv rendelkezik az áthelyezési javaslat kötelező tartalmi elemeiről, a székhelyáthelyezés okairól és következményeiről szóló jelentés készítéséről, a legfőbb szerv döntésének szükségességéről. Az irányelv szerint az eredeti tagállam bírósága (hatósága) ellenőrzi a székhelyáthelyezéshez szükséges eljárási és formai feltételek teljesülését, az áthelyezéshez szükséges dokumentumok (pl. a társaság legfőbb szervének határozat a székhelyáthelyezésről, a módosított társasági szerződés) meglétét, és formai megfelelőség esetén igazolást állít ki a fogadó állam számára. A fogadó állam bírósága (hatósága) megvizsgálja a jogutód társaság dokumentumainak jogszerűségét és más, a társaság bejegyzéséhez szükséges anyagi jogi feltételek teljesülését. Ezt követően dönt a társaság bejegyzése felől. Az „eredeti” állam bírósága (hatósága) a fogadó állam értesítése alapján törli a társaságot a nyilvántartásból. Az irányelv hatálya kiterjed az Unió területén székhellyel, önálló jogi személységgel és elkülönült vagyonnal rendelkező társaságokra, amelyekben a tagok nem felelnek a társaság kötelezettségeiért. A magyar szabályozásban tehát a korlátolt felelősségű társaságra és a részvénytársaságra terjedne ki az irányelv hatálya. Vitás kérdés a székhelyét áthelyező társaság munkavállalói részvételi rendszerére vonatkozó szabályozás. Az irányelv kimondja, hogy ha a székhelyét áthelyezni kívánó társaságban létezik a munkavállalói részvételi rendszer valamilyen formája, a fogadó államban viszont nincs erre vonatkozó szabályozás, akkor – hacsak a munkavállalókkal eltérő megállapodás nem születik – a korábbi munkavállalói részvételi rendszert kell a székhelyáthelyezés után a fogadó államban alkalmazni. A Bizottság mindezzel azt kívánja biztosítani, hogy a korábban már elért munkavállalói részvételi jogok megmaradjanak, és a székhelyáthelyezésre ne annak érdekében kerüljön sor, hogy a társaság ügyvezetése mentesüljön a munkavállalói részvétellel járó terhek alól. A székhelyáthelyezési irányelv – számos próbálkozás után – még mindig nem került elfogadásra. Az Európai Bíróság különböző döntései alapján azonban több uniós tagállamban gyakorlattá vált a székhelyáthelyezés. A 8. társasági jogi irányelv helyébe tervezett kötelező könyvvizsgálatról szóló irányelvtervezet már a tanácsi tárgyalási szakban tart. Az irányelvtervezet alapvetően az Európai Bizottságnak „A könyvvizsgáló függetlensége az EU-ban” című 2002/590/EK ajánlásra épít. Az irányelvtervezet szabályozza – többek között – a könyvvizsgálók képesítési követelményeit, a könyvvizsgálók és könyvvizsgáló cégek kijelölésére, megbízatásuk megszüntetésére, a minőségbiztosításra és a tagállamok közötti együttműködésre vonatkozó alapvető szabályokat. Az irányelvtervezet kétszintű könyvvizsgálói modellt kíván felállítani. A közérdeklődésre számot tartó társaságokra szigorúbb szabályok, míg minden más társaságra általános szabályok vonatkoznának.

73 Az irányelvtervezet egyik leglényegesebb eleme a könyvvizsgáló (könyvvizsgáló cég) függetlenségére vonatkozó szabályozás. A tervezet rögzíti, hogy a könyvvizsgáló a vizsgált vállalkozás számára a kötelező könyvvizsgálaton túl milyen szempontokat mérlegelve nyújthat kiegészítő szolgáltatást, illetve mikor köteles azt megtagadni. A Cselekvési Terv célul tűzte ki az igazgatók társasági döntésekért való kollektív felelősségének szigorítását, a vállalatcsoport tagjai közötti kapcsolatok átláthatóságának növelését, illetve éves vállalatirányítási jelentés készítésének előírásait. A Bizottság a három témakörben – tartalmi összefüggés okán – egységes szabályozási javaslatot kíván előkészíteni, amely alapvetően a 4. és 7. társasági jogi irányelvek módosítását eredményezné. A Bizottság nyilvános konzultációra bocsátott egy kérdéssort, amely a legfontosabb döntést igénylő kérdéseket tartalmazza. A konzultáció folyamatban van. A 4. és 7. irányelveket módosítani kívánó tervezet a tőzsdei részvénytársaságok vonatkozásában kötelező jelleggel bevezetni rendelné az ún. felelős vállalatirányítási (corporate governance) nyilatkozatot: a társaságok éves beszámolójuk önálló részeként adnának számot az adott tagállamban irányadó felelős vállalatirányítási kódexben foglaltak teljesítéséről, vagy a kódex rendelkezése elvetésének indokáról. (A Budapesti Értéktőzsde a nyilvánosan működő részvénytársaságoknál ezt már alkalmazz.) Az irányelvtervezet valamennyi, a számviteli irányelvek hatálya alá tartozó vállalkozás tekintetében megkövetelné a tagállami jogalkotóktól, hogy biztosítsa a társaság vezető tisztségviselőinek a társaság irányában fennálló együttes felelősségét a társaság beszámolási kötelezettségével és a beszámoló közzétételével kapcsolatos jogsértések tekintetében. A nemrégiben, 2012 decemberében elfogadott, új cselekvési program alapcélja – nem vitásan a válság hatására – a társaságok átalakíthatóságának, illetve kellő tőkeellátottságának biztosítása, a részvényesek hosszú távú érdekeltségének erősítése, a vállalatirányítási jelentések minőségi színvonalemelése, a vezető tisztségviselők javadalmazási rendszerének fejlesztése, Az európai privát társaság (kft.) szupranacionális formájának rendeleti elfogadásáról az új cselekvési program hallgat.

74

X. fejezet Szövetkezet 1. Út az új Ptk.-ig. Az új Ptk. a jogi személy könyve Negyedik részében szabályozza a szövetkezetet, a 3:325–3:367. §ban. A szövetkezés eszméje az 1800-as évek közepéről származik, lényegében egyszerre keletkezett Angliában (rochdale-i takácsok) és a kontinentális Európában (a német–osztrák Raiffeisen-féle kezdeményezés). Lényege, hogy sok gazdálkodó összeáll és közösen folytat értékesítő, beszerző, fogyasztási vagy más tevékenységet. A szövetkezet a tagok szükségleteinek kielégítését szolgáló szervezet, de nemcsak gazdasági, hanem társadalmi (kulturális, szociális stb.) szükségletek kielégítését is elősegíti. A szövetkezet az önsegély elvére épülve a tagok szükségletkielégítését, a tagok kölcsönös javát kívánja szolgálni. A szövetkezet önkéntes közösség, egyszerre gazdálkodik, de igyekszik tagjai társadalmi–kulturális felemelkedését is elősegíteni. Vannak országok, ahol a szövetkezeti mozgalomban nem fejlődött ki (pl. USA), másokban közgazdasági értelemben van szövetkezet, de önálló jogi formája nincs. Ilyen ország pl. Dánia, ahol a szövetkezeti alapelveket a jogi szabályozás diszpozitivitását felhasználva a hagyományos kereskedelmi társaságokba építve valósítják meg, így van szövetkezeti kft., szövetkezeti részvénytársaság. A harmadik variáció, hogy a szövetkezet a kereskedelmi társaságok külön önálló formája – így jár el Németország vagy Ausztria. És végül az utolsó megoldás: a szövetkezet nem kereskedelmi társaság, de mint a kft. (rt.) és az egyesület közti hibrid forma önálló törvényi szabályozást kap. A szövetkezetnek ugyanis vannak „társasági” sajátosságai, pl. a változó tőke és a nyitott tagság, de társadalmi funkciójánál fogva a profitorientált gazdasági társaságoktól eltérő vonásai is (tagok közti erősebb szolidaritás, közösségi alap, egy tag egy szavazat elve, személyes közreműködés). A magyar jogban a szövetkezet törvényi alapon – német/osztrák mintára – az 1875-ös Kereskedelmi Törvénykönyvben jelentkezett, tehát hamarabb lett kereskedelmi társaság, mint a kft. A második világháború után – amikor még reménykedtek abban, hogy Magyarországon nem kell a szovjet megoldásokat átvenni – 1947-ben önálló szövetkezeti törvényt alkottak (1947. évi XI. törvény). A remény hamar elmúlt és 1949–1950-től megindult a szovjet mintájú erőszakos kollektivizálás a mezőgazdaságban. A szövetkezet elveszti kereskedelmi társasági jellegét és oszthatatlan szövetkezeti csoporttulajdon alakul ki. Míg a polgári társadalomban általában a szövetkezetek önálló kisvállalkozások közösségi fellépésén, érdekképviseleti jellegén alapul, így a beszerző–értékesítő–fogyasztási szövetkezeti típus az elsődleges, a szocializmusban az alapvető szövetkezeti forma a szovjet kolhozt utánzó termelőszövetkezet, ahol a tagok jogállása közelít az állami vállalatok munkavállalóihoz. Magyarországon azonban 1956 után a többi volt szocialista országhoz képest némileg másként alakult a szövetkezet sorsa. A mezőgazdaságban ugyan az ötvenes évek végén–hatvanas évek elején végbement a kollektivizálás, de a földet nem államosították le, az ún. tszcs-k az állami vállalatokhoz képest nagyobb önállóságot kaptak (melléküzemágai, szakcsoportjai lehettek), és a tagok háztáji gazdasággal rendelkezek. Ez az önállóság a magyar gazdaságirányítási reformmal a 60-as évek végére tovább nőtt, amelyet a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi II. törvény támasztott alá. És mivel az iparban és a kereskedelemben is éledezni kezdtek a szövetkezetek, a szövetkezeti önállóság bekerült az alkotmányba és 1971-ben egységes szövetkezeti törvényt alkottak (1971. évi III. törvény). A szövetkezetek – erről volt már korábban szó – élen jártak a magyar társasági jog felélesztésében is. A rendszerváltozás után az alapvető feladat a szövetkezetek szocialista ideológiától való megszabadítása, a tagok önálló tulajdonosi minőségének megteremtése volt. Ezt a feladatot az 1989. évi XIV. törvény nyomán az 1992. évi I. törvény végezte el. Nyilvánvaló volt ugyanakkor,

75 hogy a rendszerváltozás után a mezőgazdaságban helyre kellett állítani a szövetkezeteken kívüli magántulajdont is, helyt kell adni a családi gazdaságnak is. Ezért szövetkezetellenes intézkedésekre is sor került, mert az állam az 1948–50 körül kisajátított kistulajdonosok kárpótlásának egy részét a szövetkezetekre hárította (főleg az ún. szövetkezeti átmeneti törvényben, az 1992. évi II. törvényben, illetve az ún. új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvényben). Ennek hatására sok szövetkezet felbomlott, illetve miután erre 1989 óta lehetőség nyílott, egyetemes jogutódlással átalakult kft.-vé vagy rt.-vé. A rendszerváltozás után többször vita bontakozott ki arról, hogy a szövetkezeti formát nem kellene-e beolvasztani a Gt.-be, tehát a szövetkezet legyen a gazdasági társaságok egyik formája. A szövetkezeti szektor ellenállása folytán ez elmaradt és a harmadik Gt.-vel párhuzamosan megszületett a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény, amely az új Ptk. hatálybalépéséig hatályban is van. A 2006-os szövetkezeti törvény egyaránt vonatkozik a mezőgazdasági és ipari termelőszövetkezetekre, a beszerző, értékesítő és fogyasztási, valamint egyéb kereskedelmi tevékenységet folytató szövetkezetekre. Bizonyos mértékben eltérő szabályozás vonatkozik a) a szociális, illetve iskolaszövetkezetekre, b) a biztosítási szövetkezetekre és a szövetkezeti hitelintézetekre (pl. takarékszövetkezet), c) a lakásszövetkezetekre (2004. évi CXLI. törvény). A Ptk.-ban eddig a szövetkezet csak definíciószerűen szerepelt, a szabályozás tekintetében a Ptk. csak kiutalt a külön törvényre (pl. régi Ptk. 38. §). Ezen változtatott az új Ptk., amely a gazdasági társaságoktól elkülönítve, önálló jogi személy típusként szabályozta a szövetkezetet. Ez a szabályozás azonban annyira általános, hogy a Ptk. hatálybalépésére időzítve szükség lesz – adott esetben szövetkezeti ágazatokra bontva – önálló szövetkezeti törvényekre. A Ptk. általános szabályai ugyanis nemcsak a lakás- vagy takarékszövetkezetekre nem megfelelők, hanem a termelőszövetkezetekre sem. (Pl. a Ptk.-ban szövetkezeti részjegy nincs, márpedig a mezőgazdasági szövetkezetekben óriási vagyon van az ún. befektetési részjegyekben.) A Ptk. szövetkezeti szabályai közül igen sok a társasági szabályokkal azonos, azok megismétlését jelenti. Ezt talán el lehetett volna kerülni, ha a társaságok közös szabályait – éppúgy, mint az egyesülésnél – a Ptk. kiterjesztette volna a szövetkezetekre. Megjegyzendő, hogy az Európai Unió 2003-ban rendeletet alkotott az európai szövetkezetről, amely szupranacionális társasági formát a 2006. évi LXIX. törvény iktatta be a magyar jogrendszerbe. A szövetkezni kívánók tehát ezt a formát is választhatják. Az európai szövetkezetet azonban az európai jogalkotó erősen eltolta a részvénytársaság felé (tehát pl. duális, illetve egységes irányítási rendszerrel egyaránt működhet, dolgozói participációt intézményesít, konszernjogi vonatkozásokat szabályoz). A magyar jogban viszont a szövetkezet a gazdasági társaságok és az egyesület között áll, többségük inkább a társaságokhoz áll közelebb, de pl. a szociális szövetkezet, az iskolaszövetkezet, illetve a lakásszövetkezet alapvetően non-profit szervezet.

2. A szövetkezet fogalma Az új Ptk. 3:325. §-a az alábbiak szerint határozza meg a szövetkezetet: A szövetkezet a tagok vagyoni hozzájárulásából álló tőkével alapított, a nyitott tagság és a változó tőke elvei szerint működő, a tagok gazdasági és társadalmi szükségleteinek kielégítésére irányuló tevékenységet végző jogi személy. A szövetkezet tevékenysége értékesítésre, beszerzésre, termelésre és szolgáltatásra irányul. A szövetkezet jogi személy – a magyar jog nem jogi személy szövetkezetet nem ismer. A szövetkezetekre is érvényesek tehát a Ptk.-nak a jogi személyek közös szabályai között megfogalmazott rendelkezései és azok közül főleg az, ahogy a szövetkezet alapszabálya főszabályként eltérhet a Ptk. rendelkezéseitől (3:4. §). Ez gyökeres változás az eddigiekhez képest, hiszen majd 150 éven keresztül a szövetkezeti szabályozás főszabályként kógens volt.

76 A szövetkezet további jellegzetes vonásai: a) A tagok főszabályként alapszabályban meghatározott személyes közreműködésre kötelezettek. A szövetkezetnek tagjai lehetnek személyes közreműködést nem vállaló személyek is, de ezek száma nem haladhatja meg a taglétszám negyedét. b) A szövetkezet nem természetes személy (azaz jogi személy) tagjainak száma nem haladhatja meg a taglétszám 20%-át (ez az eddigiekhez képest lényeges csökkentés, mert a felső határ 2006-tól 50% volt). Ezt a szigorú szabályt a Ptk. azzal enyhíti, hogy a 20%-os határ szempontjából a szövetkezeteket – ha tagként belépnek más szövetkezetbe – figyelmen kívül kell hagyni. A jogi személy tagok vagyoni hozzájárulása nem haladhatja meg a tőke harmadát. A szövetkezet megszűnésére vonatkozó 3:367. §-ból pedig az is kiderül, hogy a szövetkezetnek legalább hét taggal kell rendelkezni, mert megszűnik a szövetkezet, ha a tagok száma hét fő alá csökken és 6 hónapos jogvesztő határidőn belül a létszámot nem egészítik ki legalább hét főre. c) a tagoknak a szövetkezet részére vagyoni hozzájárulást kell szolgáltatniuk, de a tagegyenlőség biztosítása érdekében az egyes tagok hozzájárulása nem haladhatja meg a tőke 15%át. A tag apportját a cégbírósághoz való bejelentkezésig köteles a szövetkezet rendelkezésére bocsátani, a pénzbeli hozzájárulásnak pedig legalább 30%-át (a hátralévő részt a nyilvántartásba vételtől számított egy éven belül). A személyes közreműködést nem vállaló tag teljes vagyoni hozzájárulását már a megalakuláskor teljesíteni köteles. d) A szövetkezet korlátozottan felelős társaság jelleggel működik, tehát a tagok a szövetkezet tartozásaiért nem felelnek. A szövetkezetnek cégneve van. e) A szövetkezet vagyona a tagoké, tehát ha a szövetkezet jogutód nélkül megszűnik, a fennmaradt vagyon a jogi személyek általános szabályai szerint a tagok közt szétosztandó, mégpedig – eltérő szövetkezeti szabály hiányában – a 3:48. § szerint a vagyoni hozzájárulások arányában. A szövetkezet alapszabálya azonban közösségi alapot hozhat létre, amely nem osztható fel a tagok között és a szövetkezet jogutód nélküli megszűnése esetén az alapszabályban megjelölt célra kell fordítani. A Ptk. csak a vagyoni hozzájárulás kapcsán mond ki semmisséget az alapszabály esetleg eltérő rendelkezése kapcsán, de véleményem szerint az előzőekben az a)–b) pontban foglaltak a szövetkezet fundamentális lényegéhez tartoznak, tehát ezektől való eltérés meg kellene tiltani.

3. A szövetkezet létrehozatala, létszakaszai A szövetkezet létesítő okirata az alapszabály. A Ptk. az alapszabály elfogadását nem köti – pedig az eddigi gyakorlat ez volt – alakuló közgyűléshez, csak annyit mond, hogy az alapszabály elfogadásához legalább hét személy egybehangzó akaratnyilatkozata szükséges. A szövetkezet alapszabályának kötelező tartalmi elemei részben a 3:5. §-ban meghatározott általános követelményekhez, részben a 3:331. §-ban megállapított speciális követelményekhez igazodnak (pl. az utóbbi körébe tartozik a szövetkezet és a tag közti gazdasági együttműködés módjának meghatározása). A létesítő okirat formai követelményei egyeznek a gazdasági társaságokéval és a bejegyzési eljárás menete is azonos (tagi aláírás, ügyvédi–közjegyzői közreműködés, előtársaság stb.). A szövetkezet a cégjegyzékbe való jogerős bejegyzésével a jövőre nézve jön létre. A szövetkezeti alapszabály módosítása a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik, és a módosításhoz a jelenlévők legalább kétharmadának és valamennyi tag felének a szavazata szükséges. (A Ptk. nem mondja ki az eltérés tilalmát, holott erre szükség lenne.) A szövetkezet átalakulását, egyesülését, illetve szétválását vagy az igazgatóság vagy a tagok legalább 10%-a kezdeményezheti (a 10%-ot fejenként és nem vagyonaránylagosan kell számítani). E három szervezeti aktusról a közgyűlés az összes tag legalább kétharmadának szavazatával dönthet – elvileg e szabálytól is el lehet térni, de ez aligha volna helyes.

77 A szövetkezet csak kft.-vé vagy zártkörűen működő rt.-vé alakulhat át. A Ptk. azonban az álalakulás módját nem szabályozza (mint ahogy a gazdasági társaságok szövetkezetté átalakulását sem), ezt külön törvényben kell majd szabályozni.

4. A szövetkezet tagsági jogviszony A szövetkezeti tagság alapításkor a szövetkezet cégjegyzékbe való bejegyzésével, később pedig a tagfelvétellel keletkezik. A belépni kívánó tagnak el kell fogadni a szövetkezet alapszabályát, nyilatkoznia kell vagyoni hozzájárulásáról és személyes közreműködése módjáról. A Ptk. nem rendezi, hogy ki veszi fel a szövetkezetbe a tagot. Erről az alapszabálynak kell rendelkeznie – a közgyűlés, illetve az ügyvezetés hatáskörébe egyaránt tartozhat. Ha a tag vállalt vagyoni hozzájárulását nem teljesíti, a társasági szabályok szerint tagsági jogviszonya megszűnik. A szövetkezet tagjairól tagnyilvántartást vezet, amelybe érdekeltsége igazolása után bárki betekinthet. A szövetkezet alapvető jellemzője, hogy a tagokat a szövetkezet működése, irányítása és ellenőrzése során – vagyoni hozzájárulásuk mértékétől függetlenül – azonos jogok illeti meg. A szövetkezet működhet non-profit jelleggel is – ld. a szociális szövetkezetet – ezért az alapszabály rendelkezik arról, hogy az esetleges nyereséget a tagok között felosztják-e vagy sem. Ha felosztják – kötelező, tehát eltérést nem engedő szabály – hogy a nyereség legalább felét a tagi személyes közreműködés arányában kell felosztani. Az alapszabály feljogosíthatja a közgyűlést arra is, hogy évente legfeljebb egy alkalommal a veszteség fedezésére a tagok terhére pótbefizetési kötelezettséget írjon elő. A Ptk. egyik újdonsága, hogy a társasági jog kollektív kisebbségvédelmi szabályait – rendkívüli közgyűlés összehívása, egyedi könyvvizsgálat, illetve igényérvényesítés kezdeményezése – átviszi a szövetkezeti jogra is. A kollektív kisebbségi jogok megszerzésének alsó határa itt is a szavazati jogok öt százaléka, és e körben is semmis az az alapszabályi rendelkezés, amely csökkenti a kollektív kisebbségi jogokat. A másik újdonság, hogy az eddigi szövetkezeti döntőbíráskodás helyett a szövetkezeti jogvitákban is bevezeti a választottbíráskodást. Szövetkezeti jogvitának a szövetkezet és a tagok, illetve a tagok egymásközti viszonyában ugyanazon ügyek minősülnek, mint amelyeket a társasági jogban ismertettünk. A szövetkezeti tagsági jogviszony megszűnik a szövetkezet cégnyilvántartásból való jogerős törlésével, illetve az elmondottak szerint a vagyoni hozzájárulás szolgáltatásainak elmulasztásával. Ezentúl megszűnik a tag halálával (a jogi személy jogutód nélküli megszűnésével), valamint a tag kilépésével, illetve kizárásával. A tag a szövetkezetből három hónapos „felmondási idővel” kiléphet, ennél hosszabb kilépési időt az alapszabály nem állapíthat meg. A tag a szövetkezetből – lényegében a társasági jogi szabályok átvételével – a közgyűlésnek az összes tag legalább háromnegyedes szótöbbségével hozott határozata alapján kizárható. A kizárás iránt a szövetkezetnek 15 napos jogvesztő határidőn belül a bírósághoz kell fordulnia. A kizárásról a bíróság dönt. A tagsági jogviszony megszűnésekor a volt taggal el kell számolni és részére járandóságát a megszűnést követő 3 hónapon belül ki kell adni. E szabálytól az alapszabály nem térhet el.

5. A szövetkezet szervei A) Közgyűlés A szövetkezet döntéshozó szerve a tagok összességéből álló közgyűlés, amely meghozza az alapvető stratégiai, személyi és szervezeti döntéseket. A szövetkezet évente legalább egyszer rendes közgyűlést köteles tartani. Rendkívüli közgyűlés összehívását a tagok legalább 10%-a indítványozhatja.

78 A Ptk. szövetkezeti rendelkezései nem rendelkeznek az ülés nélküli határozathozatalról, illetve az ülésen elektronikus eszközökkel való részvételről – ezek meghonosítása eléggé ellentétes lenne a szövetkezet jellegétől. Mivel azonban tiltó rendelkezés nincs, az alapszabály szerintem pl. a 3:20. § alapján rendelkezhet, mondjuk az ülés nélküli határozathozatalról vagy videokonferenciáról. A 3:337. § kimondja, hogy a közgyűléstől vagyoni hozzájárulása mértékétől függetlenül minden tagnak egy szavazata van. Tiltó rendelkezés hiányában azonban a 3:4. § alapján feltehetően e szabálytól el lehet térni. A közgyűlés főszabályként egyszerű szótöbbséggel dönt – kivéve, ha törvény vagy az alapszabály másként rendelkezik (láttuk, pl. az átalakuláshoz az összes tag legalább kétharmadának szavazatát írja elő a törvény). A határozatokat általában a közgyűlés nyílt szavazással hozza, a személyi kérdésekben titkos szavazást ír elő a Ptk., anélkül, hogy a szavazással kapcsolatos rendelkezésektől való eltérést tiltaná. A szövetkezet alapszabálya lehetővé teheti – nyilván a nagy létszámú szövetkezeteknél – részközgyűlések tartását vagy közgyűlés helyett küldöttgyűlés intézményesítését. Ez esetben a részközgyűlések, illetve a küldöttválasztások rendjét az alapszabályban kell szabályozni. A szövetkezet közgyűlésének (egyébként igazgatóságának is) a határozatát a tag az általános szabályok szerint (3:35–3:37. §) bíróság előtt keresettel megtámadhatja B) Ügyvezetés Főszabályként a szövetkezet operatívan testületként legalább háromtagú igazgatóság vezeti, de a 15 főnél kisebb taglétszámú szövetkezet alapszabálya úgy is rendelkezhet, hogy az igazgatóság hatáskörét egyszemélyes vezető tisztségviselő, az ún. igazgató elnök gyakorolja. A szövetkezet ügyvezetését és törvényes szervezeti képviseletét az igazgatóság látja el, amelynek tagjaira a jogi személyek általános szabályainak vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályait is alkalmazni kell. Szövetkezetben vezető tisztségviselő csak tag lehet (kérdéses, hogy e szabálytól a szövetkezet alapszabálya eltérhet-e – tiltó rendelkezés hiányában valószínűleg igen). Az igazgatóság ügyrendét maga állapítja meg. A Ptk. főszabályként kimondja, hogy az igazgatóság akkor határozatképes, ha a tagok fele jelen van és határozatait a jelenlévők egyszerű többségével hozza meg. Az igazgatóság köteles a szövetkezet vagyoni helyzetéről a közgyűlésnek legalább évente egyszer és a felügyelőbizottságnak legalább háromhavonta jelentést készíteni. (Ez utóbbi korábban a Gt.-ben részvénytársasági szabály volt, most az rt.-nél kimarad, de a szövetkezetnél felbukkant.) A szövetkezet vezető tisztségviselői is önfelelősséggel, a szövetkezet érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek eljárni. E minőségükben csak a jogszabályoknak, az alapszabálynak és a közgyűlési határozatoknak vannak alávetve, nem utasíthatók és hatáskörüket sem lehet elvonni. C) Felügyelőbizottság, könyvvizsgáló Kérdéses a Ptk. szövege alapján, hogy kötelező-e a felügyelőbizottság, illetve a könyvvizsgáló a szövetkezetnél. A törvény szövegezése a kötelező jelleg mellett szól, de ugyanakkor nincs eltérést tiltó rendelkezés. A szövetkezet felügyelőbizottsága legalább háromtagú és a tagok megbízatása legfeljebb öt évre szól. A szövetkezet felügyelőbizottságára is irányadó a jogi személyekre vonatkozó általános szabályozás (3:26–3:28. §). A szövetkezeteknél eddig a felügyelőbizottság a tagokból állt. A Ptk. a jogi személyek közös szabályainál, illetve a társasági közös szabályoknál ettől eltérő elvi alapokon áll, de az eddigi szövetkezeti gyakorlat szerintem törvényi tiltás hiányában fennmaradhat. Ugyanakkor a Ptk. alapján nem tagokat is választhat a közgyűlés a felügyelőbizottságba. A szövetkezet könyvvizsgálójánál a Ptk. lényegében megismétli a közös szabályoknál illetve az általános társasági résznél található könyvvizsgálói szabályozást. A könyvvizsgáló feladata ugyanaz, mint a gazdasági társaságoknál, öt évnél hosszabb könyvvizsgálói megbízás semmis.

79 Irodalomjegyzék a II. Részhez Fábián Ferenc–Sárközy Tamás: Vállalati társulások. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1989. Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában. A társasági és a konszernjog elméleti alapjai. HVG-ORAC, Budapest, 2001. Sándor István: A társasági jog története Nyugat-Európában. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 2005. Kisfaludi András: A társasági Jog. Complex, Budapest, 2007. Török Tamás: Konszernjog. HVG-ORAC, Budapest, 2009. Auer Ádám–Bakos Kitti–Buzási Barnabás–Farkas Csaba–Nótári Tamás–Papp Tekla: Társasági jog. Lectum, Szeged, 2011. Nochta Tibor: Társasági Jog. Dialóg Campus, Pécs, 2011. Sárközy Tamás: A gazdasági jog és az új Polgári törvénykönyv. Gazdaság és Jog, 2012/3. Pázmándi Kinga: A cégtörvény eljárási rezsimjének reformjáról – az egyszerűsített cégeljárás kivéreztetése. Gazdaság és Jog, 2012/3.

80

III. Rész - Non-profit jogi személyek XI. fejezet Egyesület 1. Az egyesületi jog történeti fejlődésmenete Magyarországon Az új Ptk. a típuskényszer alapján szabályozott jogi személyek egyes alapfajait a magánjogi egyesülettel kezdi és szabályozza a 3:63–3:87. §-ban. Az egyesület ugyanis a magántulajdonon alapuló fejlett polgári társadalmakban a civil személyegyesülések alapvető szervezeti formája. Az individuális polgár egyben közösségi lény is, ezért alapvető nemzetközi egyezmények (Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 20. cikk, Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 22. cikk) és az egyes országok alkotmányai [így a magyar alaptörvény is (VIII. cikk)] biztosítja számára az egyesülési jogot. Az egyesülési jog gyakorlati megvalósításának elsődleges (bár nem kizárólagos) formája pedig a polgári jogi jogi személyként kialakított egyesület, mint sajátos személyegyesülés, sajátos testület. Az első nagy kontinentális polgári jogi kódexben, a francia Code Civilben – a feudális rendiség feléledésétől tartva – az egyesület még nem kapott helyet, az egyesület első teljes értékű szabályozása Franciaországban mintegy száz évvel később történt. Az 1900-as német Bürgerliches Gesetzbuch-ban már jelentős szerepet kap az egyesület, de a német jogban a határai elmosódnak: van gazdasági egyesület (Wirschaftsverein) is, továbbá ismeri a német jog a nem bejegyzett, így nem jogi személy egyesületet (der nicht eingetragene Verein) is. A 20. század végén indul meg az „egyesületi forradalom”, azaz az egyesületek viharos terjedése. Kialakul harmadikként az állami világ és az üzleti világ mellett a non-profit civil társadalom világa, amelynek az intézménytípusú jogi személy alapítvány mellett alapvető formája az igen széles társadalmi tevékenységi kört átfogó személyegyesülési jellegű egyesület. Az egyesületek egy része ideális célkitűzést szolgál (ld. hobbi, művészeti, tudományos, sportegyesületek) másik viszont érdekképviseleti, illetve politikai jellegűek (ld. pártok, szakszervezetek, gazdasági–szakmai érdekképviseletek). Az érdekképviseletek jelentős szerepet töltenek be az Európai Unió European Governance-ról szóló fehér könyve civilekkel partneri kormányzást kívánó alapelvének megvalósításában. Az egyesületi kör szervezetileg is igen változatos: kis helyi egyesületek mellett óriási nemzetközi egyesületek is működnek. Fejlett egyesületi jog 1945 előtt sem volt Magyarországon, erős volt az állami nyomás. A szocializmus pedig végképp gyanakvóan viszonyult az állampolgári önkezdeményezéseken alapuló egyesületekre, legfeljebb a kis hobbi egyesületeket kívánta megtűrni. A szocialista Magyarország első egyesületi szabályozása – bár az 1949-es alkotmány 73. §-a biztosította az egyesülési jogot – az 1955. évi 18. tvr.-ben kifejezetten korlátozó jellegű volt. A szocialista ideológiának megfelelően az 1959-es Ptk. főkategóriája a gazdálkodó szervezetek körén kívül nem az egyesület, hanem az ún. társadalmi szervezet (Ptk. eredeti 68. §-a) volt. Ebbe a körbe – bár a Ptk. taxatívan nem határolta körül az egyesületet és ez a bírói gyakorlatban problémát is okozott – elsősorban az állampárt (MSZMP), ifjúsági szervezete a KISZ, a Hazafias Népfront, a szakszervezetek és a Nőtanács tartozott. E szervezetek közül többnek nem is volt tagsága – pl. a Hazafias Népfrontnak –, hanem tömegmozgalomként működött. A Ptk. 1977-es módosítása már nemcsak a törvénynek, hanem alacsonyabb szintű jogszabályoknak is lehetővé tette azt, hogy valamely szervezetet társadalmi szervezetnek nyilvánítson (pl. rendelettel). A politikailag „transzmissziós szíjaknak” tartott társadalmi szervezeteket nem kellett állami nyilvántartásba venni, vagyoni viszonyaikra pedig mögöttes jogterületként az egyesületi szabályokat kellett alkalmazni. Az egyesületi szabályozás tartalmilag a 70–80-as években egyre bővült, az 1955-ös szabályozást felváltó 1970. évi 35. tvr. viszonylagosan liberalizálta az egyesületek létrehozásának feltételeit. A 70-es években alakult ki az a szabályozás, hogy az egyesület nem irányulhat gazdasági

81 célra, jogi személységét pedig a bírósági nyilvántartásba vételével szerzi meg. Az egyesületek így egyre jobban elkülönültek a gazdasági célú szövetkezetektől, vagy pl. elismerésre került a sportegyesületek egyesületi jellege. Az egyesületek országos és helyi egyesületként működhettek, belső szervezeti egységeiket pedig jogi személlyé nyilváníthatták. A társadalmi szervezetek gazdasági célra vállalatot is alapíthattak, ezt a jogosítványt később az egyesületek is megkapták. A rendszerváltozáskor az egyesületi szabályozásban alapvető változás következett be. Az alapszabályozás az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény lett, amelyek fő célja a többpártrendszer megalapozása volt, és ezért az egyesülési joggal alapvetően közjogi szempontból foglalkozott. A törvény fő kategóriája ezért változatlanul a most már a szocialista ideológiához képest egészen más tartalommal felfogott társadalmi szervezet, amelybe az egyesület beleolvadt. Az egyesülési jogról szóló törvény 2. § (1) bekezdése kimondja, hogy az alkotmányban rögzített egyesülési alapjog alapján valamennyi polgári jogi jogalany „… politikai pártot, szakszervezetet, tömegmozgalmat, érdekképviseleti szervezetet, egyesületet vagy más… szervezetet” hozhat létre és minden ilyen szervezet társadalmi szervezetnek minősül. Az 1989. évi II. törvény a korábbi egyesületi szabályok egy részét valamennyi társadalmi szervezetre általánosította, továbbá a polgári jogi vonatkozásokat csak kis mértékben szabályozta. Ennek a szabályozási módszernek az „egyszerű” egyesületekre nézve több hátrányos vonása volt: nevezetesen a Ptk. egyesületi szabályozása jelentősen leszűkült és számos polgári jogi vonatkozás – pl. egyesülés–szétválás, az egyesület belső szervezete, a megszűnés módozatai – nem kapott szabályozást, sok volt a joghézag. Miután pedig az 1989. évi II. törvény alapjogi összefüggései miatt ún. kétharmados törvény volt, az elmúlt 20 év politikai harcai folytán nem volt mód az 1989es szabályozás módosítására, illetve kiegészítésére. Ezért az egyesületek szabályozása az elmúlt 20 évben a) szokásjogi úton (az egyesületi gyakorlattal), b) a Legfelsőbb Bíróság jogfejlesztő tevékenységével (főleg a Közigazgatási Kollégium állásfoglalásaival), c) külön jogszabályokkal (pl. a sporttörvény a sportegyesületekre nézve), d) a jogirodalom útján (ld. főleg Lomnici Zoltán munkáit) tudott fejlődni. Emellett a Ptk. 61–63. §-a a 90-es évektől már a non-profit civil személyegyesületek fő formájává az egyesületet nyilvánította és a 64. §-ban az egyesületi szabályok alkalmazását mondta ki mögöttes jogterületként a társadalmi szervezetek többi fajára nézve. Az egyesületi jog fejlődésére emellett kihatott több más általános szabályozás is. Így 1993ban bekerült a Ptk.-ba a köztestület, mint sajátos közjogi jogi személy, amelynek vagyoni viszonyaira mögöttes jogterületként az egyesület szabályait kellett alkalmazni (65. §). A köztestület közfeladatot lát el, létrehozását törvény rendeli el (kényszeregyesülés), és a törvény alapján kényszertagsággal is rendelkezhet. Köztestületek alapvető formái a gazdasági, illetve foglalkozási (szakmai) kamarák, emellett törvény egyedileg (Magyar Tudományos Akadémia, Magyar Olimpiai Bizottság), illetve típusként (hegyközség) is létrehozott köztestületet. Megemlíteném továbbá, hogy az 1989. évi II. törvény 13. §-a ismerte a társadalmi szervezetek „szövetségeinek” kategóriáját is. Ennek sajátos formájaként 2000-en a Ptk. 66. §-ába bekerült a jogi személy sportszervezetek tagságával rendelkező „országos sportági szakszövetség” is. Végül 1997-ben megszületett az ún. non-profit törvény, azaz az 1997. évi CXLIV. törvény a közhasznú szervezetekről. Egyesület is jogosult lett arra, hogy külön bírósági eljárás útján magát közhasznú szervezetté nyilvánítassa és különböző gazdasági kedvezményekben részesüljön. Ez esetben azonban belső szervezetében meghatározott intézkedéseket kell tennie – többlet közgyűlési hatáskörök, ellenőrző testület létrehozása stb. Mivel az egyesületek jelentős részét, közhasznú szervezetként bejegyezték, a non-profit törvény kihatott az egyesületi jog fejlődésére is. Miután a 2010-es választások után megszűnt a kétharmados akadály, 2011-ben megszületett az ún. civiltörvény, azaz a 2011. évi CLXXV. törvény az egyesületi jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról. Ez a törvény már a 2011-ben megalkotott új alkotmányhoz, az alaptörvényhez igazodik és hatályon kívül helyezte az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvényt, a közhasznú szervezetekről szóló 1997-es törvényt, valamint a Ptk. egyesületekre vonatkozó szabályait is újraalkotta. A civil szervezetek bírósági nyilvántartásának részletes szabályozását a 2011. évi CLXXXI. törvény végezte el.

82 A civiltörvény általános jelleggel megszüntette a társadalmi szervezet kategóriáját, a fő kategória a civil szervezet, azon belül pedig – természetesen nem kizárólagos jelleggel (civiltörvény 5. §) – az egyesület lett. A civiltörvény 4. § (1) bekezdése kimondja, hogy „az egyesület az egyesülési jog alapján létrehozott szervezet, amelynek különös formáira, a szövetségre, a pártra, a szakszervezetekre, továbbá a külön törvény hatály alá tartozó tevékenységet végző egyesületekre törvény az egyesületekre vonatkozó rendelkezésektől eltérő szabályokat állapíthat meg”. Az 1959-es Ptk. 61–64. §-ának 2011-es civil törvénnyel való módosítása lényegében fenntartotta a korábbi egyesületi szabályozást, de erősítette az állami törvényességi felügyeletet és kiterjesztette a végelszámolási és a fizetésképtelenségi előírásokat (a csődtörvényt, azaz a csőd,illetve felszámolási eljárást) az egyesületekre is. Ugyanakkor a civiltörvény az egyesületekre nézve több meggondolatlan olyan új szabályt is bevezetett, amelyet a gyakorlatban nem lehetett alkalmazni. Ilyen pl. az a szabály, hogy ha egy egyesületnek legalább két jogi személy tagja van, úgy szövetséggé kell átalakítani [4. § (3) bekezdés]. Ezen hibák kiküszöbölése érdekében a 2012. évi XXXVIII. törvény jelentősen módosította a civiltörvény előírásait és pl. megszüntette a szövetségekre vonatkozó, a civiltörvény 4. §-ában foglalt rendelkezést. Időközben folyt az új Ptk. megalkotására irányuló munka is. A Ptk. Kodifikációs Bizottsága mindig is a Ptk.-ban kívánta szabályozni az egyesületet, 2008-ra pedig az egyesület szabályozásának indokolt szövegtervezete is elkészült. Ugyanakkor a Kormány 2009-es Ptk. törvényjavaslata a jogi személyek egyes fajai közül kizárólag az alapítványt szabályozta, és az egyesület a 2009. évi CXX. törvényből kimaradt. Ennek oka az a félelem volt, nehogy az egyesület szabályozása miatt az egész Ptk. kétharmados törvénynek minősüljön. A 2009. évi CXX. törvénybe foglalt Ptk. azonban – a köztársasági elnök beavatkozása, illetve az Alkotmánybíróság határozata alapján – nem lépett hatályba, a 2010-es választások után pedig a kétharmadosság már nem okozott problémát. Így az új Ptk.-ba az egyesület szabályozása bekerülhetett. A Ptk. jogi személyek könyvének egyesületekre vonatkozó második részében – az egész Ptk. kizárólagos magánjogi szabályozásra törekvő jellege folytán – az egyesületi jog komplex jogágazati vonatkozásai, különösen a közjogi rendelkezések nem szerepelnek. Ezeket külön kell majd – feltehetően a 2011-es civiltörvény módosításával – rendezni. Erre már csak azért is szükség van, mert a Ptk. és a civiltörvény előkészítése egymásra tekintet nélkül történt és a két törvény szemléletmódja meglehetősen különbözik. Ez a megalkotandó külön törvény fogja szabályozni az egyesületi gazdálkodás Ptk.-ba be nem került szabályait, illetve az egyesületek közhasznú szervezetté való nyilvánításának feltételeit is, amelyeket jelenleg ugyancsak a civiltörvény tartalmazza.

2. Az egyesület, mint alapvető non-profit személyegyesülés Mint említettük, az állampolgárok egyesülési joga megvalósításának alapvető magánjogi jogi személy formája az egyesület, amely egyben a non-profit civil világ alapvető szervezeti megjelenítője. Míg 1990-ben az egyesületek száma alig haladta meg a nyolcezret, napjainkra ez a szám megközelíti a negyvenezret. Az egyesület jogi személy, a jogi személységét a bírósági nyilvántartásba való jogerős felvételével szerzi meg. A magyar jog tehát nyilvántartásba nem bejegyzett egyesületet nem ismer. Természetesen az alaptörvény alapján az állampolgárok nemcsak jogi személy egyesület létrehozásával gyakorolhatják egyesülési alapjogukat, hanem számos más módon is. Az egyesülési jog tehát nem jelent egyesületalapítási jogot, az egyesület jogi kellékeit ugyanis a Ptk. meghatározza. Számos egyéb lehetőség is van az egyesülési jog gyakorlására – pl. a civiltörvényben meghatározott civil társaság (civiltörvény 79. §), mint a polgári jogi társaság (Ptk. 6. könyv 6:498. §) sajátos formája. A 3:63. § az egyesületet, mint a tagok közös és tartós, alapszabályban meghatározott céljainak folyamatos megvalósítására létesített jogi személyként határozza meg. Az egyesületnek tehát tartósnak kell lennie, folyamatosan kell működnie – a tartósságot és a folyamatosságot vitás

83 esetben a törvényességi felügyeletet gyakorló szerv értékeli. Mindenesetre az eddigi bírói gyakorlat szerint, ha az egyesület alapszabálya szerint az egyesület határozott időre jön létre, ez az időtartam egy évnél kevesebb nem lehet. Az egyesületnek nyilvántartott tagsága van, bár a 3:67. § szerint a tagok személyére vonatkozó adatok nem nyilvánosak. Egyesület tehát tagok nélkül nem lehetséges – a puszta tömegmozgalom nem egyesület. Minden egyesületnek tagnyilvántartással kell rendelkeznie. Az egyesületnek legalább 10 taggal rendelkeznie kell, mégpedig nemcsak az induláskor (ld. 3:64. §), hanem általában az egyesület működése alatt is. Ezért az egyesület a 3:84. § alapján jogutód nélkül megszűnik, ha tagjainak száma hat hónapon keresztül nem éri el a 10 főt. A törvény tehát nem zárja ki azt az esetet, hogy rövidebb időközönként az egyesület taglétszáma tíz alá csökkenjen. Az egyesületi célt a törvény nem részletezi, azt azonban kimondja, hogy egyesület nem alapítható gazdasági célra. A magyar jogban tehát az egyesületi cél csak ideális: kulturális, művészeti, tudományos, sport stb. lehet. A non-profit szférára vonatkozó statisztikai adatok szerint a legtöbb egyesület (több mint 25%) szabadidő eltöltésére irányuló ún. hobbi egyesület, igen jelentős a sportegyesületek száma (több mint 15%). Érdekképviseleti funkciót az egyesületek kb. 10%-a lát el. Természetesen – bár külön törvények többletjogokat és kötelezettségeket állapítanak meg e szervezetre nézve (pl. a finanszírozásukra) – alapvetően egyesületi természetűek a politikai pártok és a szakszervezetek is. Az egyesületi cél természetesen nem lehet jogellenes és a bírói gyakorlat szerint a jó erkölcsbe sem ütközhet. Az egyesület országos és helyi jellegű egyaránt lehet és természetszerűen külföldön is kifejthet tevékenységet. Gazdasági egyesületet a magyar jog nem ismer – alapvető oka ennek a profit célú, illetve nem profitorientált szervezetek közötti egyértelmű elhatárolás igénye (a Ptk. ezért – mint a társasági jogban láthatjuk – a non-profit gazdasági társaság intézményeit is megszüntette). Természetesen az egyesület az egyesületi cél elérése érdekében kiegészítő jellegű gazdasági tevékenységet folytathat. Ezt a 3:63. § úgy fejezi ki, hogy az egyesület „az egyesületi cél megvalósításával közvetlenül összefüggő gazdasági tevékenység végzésére jogosult”. A gazdasági tevékenységnek tehát nemcsak áttételesen, hanem közvetlenül is kapcsolódia kell az egyesületi célhoz. A kiegészítő gazdasági tevékenységet egyébként tartalmilag a törvény nem korlátozza, tehát éppúgy mind eddig, vállalkozási jellegű is lehet. Lényeges azonban, hogy a vállalkozási tevékenységből származó nyereség a tagok között nem osztható fel. Az egyesületnek a Ptk. 3:1. § szerint – mint minden jogi személynek – a tagoktól elkülönült vagyonnal kell rendelkeznie, amelynek nyilván elegendőnek kell lennie az egyesület működésének biztonságos megkezdéséhez. Az egyesület a 3:63. § (4) bekezdése szerint vagyonát „céljának” megfelelően használhatja és ez a vagyon az egyesület megszűnésekor sem osztható fel az egyesület tagjai között, hanem a 3:85. § szerint hasonló célú közhasznú szervezethez kerül. Az egyesületi gazdálkodás részleteire a Ptk. nem tér ki, ezt külön törvényben kell szabályozni (jelenleg a civiltörvény rendezi). Az egyesület eddigi Ptk.-beli definíciójából hiányzik az új Ptk.-ban önkéntes létrehozás és az önkormányzati jellegű működés kritériuma, bár ezek a jellemzők a továbbiakban is fennmaradtak. Ezek hiánya a Ptk. tisztán magánjogi jellegének koncepciójából következik. A kényszerszemélyegyesülések nem a magánjogi autonómia alapján jönnek lére, így magától értetődő, hogy az egyesület az alapítók önkéntes jognyilatkozatai alapján keletkezik. Az önkormányzati jelleg kimondását is a törvényalkotók a közjogi elem beszüremléseként értékelték és ezért mellőzték. Az azonban magától értetődő, hogy az egyesületet a tagok maguk irányítják – bár az egyesület ügyvezetését a 3:79. § alapján részlegesen külső személyek is elláthatják. Az egyesület körében az új Ptk. nem rendelkezik – mint az eddigi jogszabályok – az egyesületi szövetségekről. Az egyesületnek ugyanis bármilyen polgári jogalany tagja lehet, azaz természetes személy, jogi személy, jogalanynak minősülő nem jogi személy szervezet is. Ebből következik, hogy egyesület is beléphet másik egyesületbe és lehetséges olyan egyesület is, amely kizárólag jogi személy tagokból áll, esetleg valamennyi tagja egyesület. E felfogásban az egyesületi szövetség kategóriájára nincs szükség, így az országos sportági szakszövetség, mint önálló

84 kategória a Ptk.-ból kimaradt és a jövőben kizárólag a sporttörvény (2004. évi I. törvény) szabályozza. A Ptk. szabályozásától függetlenül a civiltörvény ismeri az egyesületi szövetség kategóriáját, így tehát egyesület a jövőben is működhet szövetségként, illetve szövetség elnevezéssel. Nem szabályozza a Ptk. a köztestületeket sem, hiszen azok elsődlegesen közjogi jogi személyek. Ebből következik, hogy a Ptk. hatályba lépése után a köztestületekről önálló törvényt kell majd alkotni. Annak természetesen nincs akadálya, hogy a külön törvények – így a köztestületekről, illetve akár a vadásztársaságokról is – mögöttes jogterületként ezen polgári jogi jogalanyisággal is rendelkező szervezeteknél az egyesületi szabályokat hívják fel. Az egyesület – bár szintén elláthat szakmai érdekképviseleti feladatokat – eltér az egyesüléstől, amely alapvetően gazdasági szervezetek tevékenységének koordinálását végző jogi személy (ld. Ptk. 3:351. §). Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy mivel a Ptk. igen széleskörű jogi személy általános résszel készült, számos olyan kérdés, amely korábban valamilyen módon az egyesületi jogban került szabályozásra, most a közös szabályok közé került. Ilyen különösen a névhasználat, a székhely, a nyilvántartási kérelem benyújtása, a létesítés érvénytelensége, az esetleges felügyelőbizottság és állandó könyvvizsgáló szabályozása, a törvényességi felügyelet, a határozatok bírósági felülvizsgálata, valamint a belső szervezeti egységek ugyancsak esetleges számszakos jogképességének biztosítása. Miután pedig a 3:4. §-nál fogva valamennyi jogi személynél mód van arra, hogy bizonyos feltételek mellett a létesítő okirat eltérjen a Ptk. szabályaitól, az egyesületek létrehozásánál mindig vizsgálni kell, hogy az adott előírás mennyire kötelező az egyesület alapszabályára nézve. Ugyanakkor a 3:63. § alaprendelkezéseit definitív, és ezért fogalmilag eltérést nem engedő szabályoknak kell szerintem minősíteni. Így nem lehet véleményem szerint – a diszpozitivitásra hivatkozva – gazdasági egyesületet alapítani, avagy az egyesület esetleges nyereségét a tagok között szétosztani,illetve mondjuk nyolc fővel egyesületet alapítani.

3. Az egyesület létrehozása Az új Ptk. 3:64. §-a kimondja, hogy egyesület létrehozásához az szükséges, hogy legalább tíz polgári jogalany (természetes, illetve jogi személy) egybehangzó akaratnyilatkozattal megállapítsa az egyesület alapszabályát. Mivel a törvény kifejezetten alakuló közgyűlésről nem beszél, elvileg az alapítók külön-külön is tehetnek jognyilatkozatot az alapszabállyal kapcsolatban, vagy akár az alapszabály elfogadása az általuk erről kötött megállapodással is történhetik. (Ezt nevezi a törvény miniszteri indokolása „ügyleti alapításnak”.) Természetesen, ha ezt az alapítók kívánják, az alapszabály tartalmát alakuló közgyűlésen is meghatározhatják az eddigi gyakorlat szerint. Az alapszabály elfogadásához legalább tíz személy egybehangzó – az egyesület létrehozására irányuló – akaratnyilatkozata kell. A tíz személynek szerintem be is kell lépnie az egyesületbe, tehát olyan alapító, aki nem lesz tag, álláspontom szerint nem lehetséges. Bár a törvény kifejezetten a 10 tagtól való eltérést nem tiltja meg, véleményem szerint a tagminimum az egyesület fogalmi kelléke, ezért 10 tagnál kevesebb taggal egyesületet létrehozni, illetve tartósan működtetni nem lehet. (Ideiglenesen azonban működhet a 3:67. § rendelkezései alapján, hiszen csak hat hónap után kell megszüntetni a „taghiányos” egyesületet.) A Ptk. egyesületi részében kifejezetten nem szabályozza, hogy mikor jön létre az egyesület, így a 3:64. §-t úgy is lehetne értelmezni, hogy az alapszabály elfogadásával az egyesület létrejött. Ugyanakkor a jogi személyek közös szabályai a 3:4. §-ban kimondják, hogy a jogi személy az állami (mégpedig a bírósági) nyilvántartásba való jogerős bejegyzéssel jön létre. A bíróság kizárólag törvényességi alapon vizsgálhatja az egyesület létrehozását, tehát a nyilvántartásba vételt csak akkor tagadhatja meg, ha az alapszabály törvénysértő, azaz nem felel meg a Ptk. létesítő okirattal szemben támasztott általános követelményeinek (3:5. §), illetve az egyesülettel szembeni speciális követelményeknek.

85 A jogi személyek nyilvántartásáról szóló törvény fogja majd a nyilvántartásba vétel részletes szabályait megállapítani. A bírósági nyilvántartásba vétel a jövőre nézve, tehát nem az alapszabály elfogadására visszaható hatállyal történik. Az egyesület jogi személysége pedig addig tart, míg a nyilvántartásból jogerősen nem törlik.

4. Az egyesületi tagok jogállása A) A tagi státus, mint jogok és kötelezettségek egysége Az egyesület nyilvántartott tagsággal rendelkezik. Az egyesületi tagnak tagi jogállása, azaz státusa van, jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik. Az egyesületi tagság – az egyesület ideális célkitűzéseihez igazodóan – alapvetően nem vagyoni jogviszony, bár természetszerűen vannak vagyoni vonatkozásai, pl. a tagdíjfizetés (feltéve, ha ezt az alapszabály előírja). Mindenesetre a 3:63. § (4) bekezdésénél fogva az egyesület tagjai részére nyereséget nem juttathat, és az egyesület megszűnésekor sem lehet az egyesület vagyonát a tagok között felosztani (3:85. §). Az egyesület – hacsak jogszabály másként nem rendelkezik (pl. biztosítási egyesület) – semmilyen vagyoni szolgáltatást nem nyújthat tagjainak. Az egyesületi tagok általában sem az alapításkor, sem később különösebb vagyoni szolgáltatást nem nyújtanak az egyesületnek, hacsak az egyébként sem kötelező, bár a gyakorlatban általánosan elterjedt tagdíjfizetést ekként nem értékeljük. Ezért érdemes felhívni a figyelmet a jogi személyek általános szabályaira. Eredetileg a 3:2. § (3) bekezdése szerint, ha az alapítók (tagok) által szolgáltatott vagyon nyilvánvalóan nem elegendő az egyesület tevékenységének biztonságos megkezdéséhez és emiatt az egyesület jogutód nélküli megszűnésekor kielégítetlen hitelezői követelések maradnak, e tartozáskért az egyesület tagjai egyetemlegesen felelnek. Ez a szabály viszont a végleges Ptk.-ból kimaradt. Ugyanakkor a 3:9. § (2) bekezdése szerint, ha az alapítók (tagok) nem kötelesek az egyesületnek vagyoni szolgáltatást teljesíteni, úgy a jogutód nélküli megszűnéskor kielégítetlenül maradt tartozásokért az egyesület tagjainak egyetemlegesen kell helytállniuk. (Ez a rendelkezés aligha támogatja az egyesületalapítást.) Az egyesület tagja tagsági jogviszonya keretében jogosult az egyesület tevékenységében részt venni. Ennek a személyiségi jognak a tartalmát a törvény nem részletezi, ha ez az adott egyesületnél lényeges, úgy az alapszabályban kell rendelkezni erről. A tag mindenképp jogosult az egyesület legfőbb szerve, a közgyűlés munkájában részt venni, a közgyűlésen felszólalni, indítványokat tenni. A tag az egyesület bármely tisztségére megválasztható. Az eddigi bírói gyakorlat szerint kiskorú tag csak akkor lehet tisztségviselő, ha ezt az alapszabály lehetővé teszi. Az új Ptk. 3:22. § (1) bekezdése viszont a vezető tisztségviselővel szemben megköveteli a nagykorúságot, a 3:26. § ugyanezt mondja ki a felügyelőbizottsági tagsággal kapcsolatban. Mivel a két §-ban nem szerepel az eltérés tiltása, szerintem elvileg az egyesületi alapszabály lehetővé teheti a korlátozottan cselekvőképes kiskorú tisztségre való megválasztását. A közgyűlési jogok közé tartozik a szavazati jog. Kérdéses, hogy lehet-e a tag szavazati jogát az alapszabály által korlátozni, esetleg olyan esetben, ha az alapszabály a 3:65. § (2) bekezdése alapján különleges jogállású tagságot is meghatároz. Figyelemmel a jogi személyek általános szabályai szerint többször említett ún. diszpozitivitásra, elvileg mód van a szavazati jog korlátozására, akár elvonására is, mert ezt a törvény nem zárja ki. Ugyanakkor azonban ez szerintem az egyesületi jog személyegyesítő jellegével ellentétes, ezért célszerű lett volna a kifejezett törvényi korlátozás. Főszabályként az egyesület tagjait egyenlő jogok és egyenlő kötelezettségek illetik meg. A törvény azonban feljogosíthatja az alapszabályt, hogy különleges jogállású tagságot határozza meg. Ez a gyakorlatban eddig általában úgy valósult meg, hogy az ún. rendes tagság mellett számos alapszabály ismer ún. pártoló, illetve tiszteletbeli tagságot is. Pártoló tagok általában az egyesületek támogatói, szponzorai szokta lenni. Pl. a sportról szóló 2004. évi I. törvény szerint sportegyesületnek csak természetes személyei lehetnek „rendes tagjai”, jogi személy támogatók

86 viszont pártoló taggá válhatnak. Tiszteletbeli tagok általában olyan személyek, akikkel az egyesület kapcsolatban áll vagy állt, és akiket ilyen tiszteletbeli tagsággal kívánnak megtisztelni (sokszor külföldiek). A pártoló tag, illetve a tiszteletbeli tag az eddigi gyakorlat szerint nem rendelkezik szavazati joggal, csak tanácskozási jogot gyakorolhat a közgyűlésen – a rendes tag szavazati jogát viszont szerintem elvonni nem lehet. A bírói gyakorlatban kérdéses volt, hogy lehetséges-e az alapító tagoknak tagfelvételnél vétőjogot adni – tiltás hiányában szerintem a jövőben az alapszabály ilyen különleges jogállású tagságot is intézményesíthet. Az egyesületi jogban hagyományos az egy tag egy szavazat elv. Az új Ptk. is elismeri azonban a gyakorlatot, amely egyes tagok – az alapszabály alapján – többletszavazati joggal ruház fel. Pl. számos sportszövetség alapszabálya ismer olyan rendelkezést, amely szerint minden tagnak annyi szavazata van (esetleg több tagot képviselő hely biztosítása útján), mint ahány csapatot a bajnokságba benevez. Az eddigi bírói gyakorlat viszont nem ismerte el a szavazati jog tagdíj mértékére való tekintettel történő differenciálását (aki többet fizet, szavazati joga többet ér), ezért kérdéses, hogy a Ptk. 3:4. §-nak általános diszpozitivitásánál fogva ez a gyakorlat fenntartható-e. Az egyesület a magánaktivitás kifejtésének szervezeti formája. Ezért is mondja ki a 3:65. § (3) bekezdése, hogy a tagságból származó jogokat főszabályként személyesen kell gyakorolni, de ez alól az alapszabály kivételt tehet és lehetővé teheti egyes tagi jogok képviselő útján való gyakorlását. (A bírói gyakorlat szerint a képviselő egy másik tag is lehet.) Ugyanakkor – mivel az egyesület nem gazdasági társaság – az egyesületi tagsági jogviszonyból származó jogok nem forgalomképesek, más személyre nem átruházhatók, sőt a Ptk. a tagsági jogok öröklését is kizárja. A Ptk. 3:4. § eltérést engedő általános szabálya folytán felmerül, hogy az alapszabály eltérhet-e a Ptk. egyesületi tagságnál az öröklést tiltó rendelkezésétől. Itt két értelmezés lehetséges. Az egyik, hogy az egyesület a tag személyéhez kötődik, tehát az öröklés megengedése az egyesület fogalmi elemeit sértené. A másik, hogy kifejezett törvényi tiltás hiányában – a 3:4. § (3) bekezdésében foglalt keretekben – az alapszabály lehetővé teheti az öröklést. A bírói gyakorlatnak kell majd e kérdésben állást foglalnia. A kiskorú személyek egyesületi tagságára a cselekvőképességgel kapcsolatos szabályok az irányadók (2:10–2:18. §). 14 év alattiaknál a kiskorú személy törvényes képviselője tehet belépési nyilatkozatot a kiskorú helyett. A 14–18 év közti korlátozottan cselekvőképes személy – ha ezt az alapszabály nem zárja ki – saját maga is beléphet az egyesületbe (pl. sportegyesületbe), de csak törvényes képviselője hozzájárulásával [2:12. § (1) bekezdés]. A gyakorlat szerint az egyesület közgyűlésén a 14–18 év közti kiskorú a szavazati jogot maga is gyakorolhatja. Ez a gyakorlat 2:12. § (2) bekezdés a) pontja alapján szerintem az új Ptk. hatálybalépése után is fennmaradhat. Az egyesületi tagság nemcsak jogokkal, hanem kötelezettségekkel is jár. A tag kötelezettségeit alapvetően az alapszabálynak kell meghatároznia, de általános iránytűként a Ptk. kimondja, hogy az egyesület tagja nem veszélyeztetheti az egyesület céljainak megvalósítását, nem gátolhatja az egyesület tevékenységét. Az eddigi gyakorlatban a tagdíjfizetés – az alapszabály eltérő rendelkezése hiányában – alapvető tagi kötelezettség volt, amelynek elmulasztása akár kizárással is járhatott. B) A tagsági jogviszony keletkezése – alapszabály Az egyesületi tagság az alapításban résztvevő, az egyesületbe tagként jelentkező személyekre nézve, akik ügyleti akaratukat az egyesület létrehozására nézve az alapszabály elfogadásával kifejezték, az egyesület bírósági nyilvántartásba történő jogerős felvételének napjával létrejön. Egyébként a 3:65. §-nak a különleges jogállású tagságra vonatkozó szabálya folytán szerintem nincs akadálya annak, hogy az egyesületi alapszabály az alapító tagokat többletjogokkal ruházza fel az egyesületi működésben. Az egyesület folyamatos működése során sincs akadálya annak, hogy valaki az egyesülethez csatlakozzon, az egyesületbe tagként belépjen. Ehhez kétirányú kölcsönös akaratnyilatkozat kell. A belépni kívánónak jeleznie kell ez irányú szándékát és nyilatkoznia kell arra nézve, hogy az

87 egyesület alapszabályát magára nézve kötelezően elfogadja. Az egyesületnek pedig be kell fogadnia a tagnak jelentkezőt, belépési kérelmét tehát el kell fogadnia. A Ptk. 3:67. §-a az egyesület részéről a közgyűlést (küldöttgyűlést) jelöli meg olyan szervként, amely a belépési kérelmet elfogadhatja, de a 3:4. § általános eltérést engedő szabálya folytán szerintem az alapszabály felhatalmazhatja az ügyvezetést a belépési kérelem elfogadására. Az eddigi bírói gyakorlat szerint az alapszabály a tagként való belépést feltételekhez kötheti. Mivel nincs tiltó rendelkezés, így elvileg az alapszabály próbaidős tagságot is elismerhet. Az egyesület magán (civil) szervezet. Ebből kifolyóan a tagjegyzéke, általában pedig a tagok személyi adatai nem nyilvánosak. Az egyesület létesítő okirata az alapszabály. Az alapszabály kötelező tartalmi elemeit részben a 3:5. § általános rendelkezései, részben a 3:71. § határozza meg. A 3:5. § szerint az egyesület alapszabályában meg kellene határozni a) a 3:6. § figyelembevételével az egyesület nevét, b) a 3:7. § figyelembevételével az egyesület székhelyét, c) az egyesület célját, d) az alapító tagok nevét, lakhelyét (székhelyét), e) az első vezető tisztségviselőket (elnökségi tagokat). Az egyesületekre is irányadó tehát a névkizárólagosság és a névvalódiság elve és az egyesületnek is kell lennie székhelyként bejegyzett irodája. A 3:5. § e) pontja a létesítő okirat kötelező tartalmánál a jogi személy részére teljesítendő vagyoni szolgáltatásokat is megjelöli, ez azonban egyesületeknél nehezen értelmezhető, hiszen az egyesület ideális céljánál fogva ilyen szolgáltatásokra általában nem kerül sor. A gyakorlatban felmerült, hogy lehet-e az egyesület nevéhez a szponzor nevét hozzáfűzni – ez nyilvánvalóan nem szép megoldás, de törvényi tilalom hiányában szerintem lehetséges. Az általános szabályokhoz a speciális egyesületi szabályozás (3:71. §) további öt pontot fűz. Így meg kell határozni az egyesületi tagok jogait és kötelezettségeit,a jogok között pedig különösen a szavazati jog gyakorlásának feltételeit. Meg kell határozni az egyesület szerveit, ezek hatáskörét, valamint a tagokra, az ügyvezetésre, valamint az esetleges felügyelőbizottsági tagokra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat. Rendezni kell a közgyűlés lebonyolítását, a közgyűlés összehívásának és levezetésének rendjét, a döntések meghozatalát és kihirdetését. Végül rendezni kell a tág értelemben vett jogszabálysértő tagi magatartás jogkövetkezményeit a taggal szembeni esetleges eljárás szabályait. Természetesen az alapítók az alapszabályba a kötelező kellékeken kívül bármilyen más rendelkezést felvethetnek. Az alapszabályt pedig az akarati elv alapján az egyesület céljával összhangban kell értelmezni. C) A tagsági jogviszony megszűnése A 3:68. § sorolja fel az egyesületi tagsági jogviszony megszűnésének eseteit, majd a 3:69. és 3:70. § részletezi az egyes megszűnési eseteket. A 3:68. § szerint tagsági jogviszony négy esetében szűnik meg, nevezetesen a tag kilépésével, a tagsági jogviszony egyesület általi felmondásával, a tag kizárásával, illetve a tag halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével. Természetesen megszűnik az egyesületi tagság az egyesület jogutód nélküli megszűnésével is. A tag bármikor indoklás nélkül kiléphet az egyesületből – ennek módja a kilépés írásbeli nyilatkozattal való bejelentése az egyesület törvényes szervezeti képviselőjének, azaz az ügyvezetésnek. Véleményem szerint a kilépési nyilatkozat az ügyvezető szervhez való megérkezése napján válik hatályossá, ezt azonban az egyesület alapszabálya másként is szabályozhatja. A 3:69. § csak akkor teszi lehetővé a tagsági jogviszony egyesület által történő írásbeli felmondását, ha az alapszabály a tagságot feltételekhez köti és megállapítást nyer, hogy a tag már nem felel meg a feltételeknek. (A „már” szó azért indokolt, mert ha a tag eleve nem felelt meg e

88 feltételeknek, nem vehették volna fel tagként.) A felmondásról a Ptk. szerint a közgyűlés (küldöttgyűlés) dönt és a felmondási idő harminc nap. Véleményem szerint azonban a 3:69. § ezen szabályaitól törvényi tiltás hiányában a 3:4. § általános eltérő rendelkezést tartalmazó rendelkezéséből kifolyólag az alapszabály eltérhet (tehát általános felmondási lehetőséget adhat, más felmondási időt és módot határozhat meg és az egyesület ügyvezetésére is átruházhatja a felmondási jogot). A tagsági jogviszony felmondásától az új Ptk. megkülönbözteti a tag kizárását. Kizárásra a 3:70. § alapján akkor kerülhet sor, ha a) a tag jogszabályt vagy alapszabályt, vagy közgyűlési határozatot b) súlyosan vagy ismételten megsérti. Ilyen esetben bármely egyesületi tag vagy bármely egyesületi szerv (pl. ügyvezetés, felügyelőbizottság) kezdeményezésére a közgyűlés a taggal szemben kizárási eljárást folytathat le. A törvényszöveg a kizárási eljárást feltételhez köti: akkor van helye kizárási eljárásnak, ha az alapszabály – feltehetően a kizárási eljárásra nézve és nem általában – „a tisztességes eljárást biztosító szabályokat meghatározza.” A taggal szemben fegyelmi eljárást eddig lefolytatni nem lehetett – kérdéses a 3:4. §-ra tekintettel, hogy a jövőre nézve az alapszabály lehetővé teheti-e ezt. Szerintem a fegyelmi eljárás egész jogrendszerünkben kivételes jellegénél fogva nem. De ha mégis, úgy a fegyelmi eljárás feltételeit, az eljárást és a jogorvoslati lehetőségeket az alapszabályban részletesen szabályozni kell. Vitás lehet, hogy az alapszabály a kizárási eljárás lefolytatására a közgyűlés helyett az ügyvezető szervet is feljogosíthatja-e. Véleményem szerint elvileg nem helyes, ha tagot nem a közgyűlés zárja ki, de a 3:4. § általános szabálya folytán tiltó rendelkezés hiányában mód van arra, hogy az alapszabály a kizárási határozat meghozatalát az egyesület elnökségére átruházza. A kizárás írásbeli kizárási határozattal történik, amelyet indokolni kell. Az indokolásban fel kell tüntetni a kizárás alapjául szolgáló bizonyított tényeket és tájékoztatni kell a tagot a jogorvoslati lehetőségről. A taggal az írásbeli határozatot közölni kell, az a kézbesítéssel válik hatályossá. A kizárás ellen az egyesületen belül nehéz fellebbezési lehetőséget biztosítani, hiszen azt főszabályként az egyesület legfőbb szerve, a közgyűlés hozza. Az alapszabály mégis fellebbezési lehetőséget biztosíthat, pl. úgy, hogy fellebbezés esetén a közgyűlésnek újra tárgyalnia kell a kizárást. A fellebbezés szabályait tehát az alapszabály állapítja meg. Ha nincs fellebbezési lehetőség, a kizárás „jogerős”, de az általános szabályok szerint (3:35. §) a tag a bíróságnál megtámadhatja a kizáró határozatot. A Ptk. nem rendelkezik arról, hogy a tagdíj meg nem fizetése mikor és milyen feltételek mellett lehet esetleg felmondási vagy kizárási ok. Erről ezért az alapszabályban kell/lehet rendelkezni. D) Választottbíráskodás az egyesületeknél A választottbíráskodás az üzleti világ, a gazdasági társaságok jogának jellegzetes intézménye, ezt azonban most a Ptk. intézményesíti a non-profit egyesületek körében is. Az – ad hoc vagy intézményes – választottbíráskodást megalapozhatja az egyesületi alapszabály, de a jogvitában érintettek eseti megállapodása is. A jogvitának vagy a tagsági jogviszonyból kell erednie, vagy az egyesületi szervek és a tagok egymásközti jogvitájából. A választottbírósági eljárásban tehát a felek a tagok, illetve az egyesület mint jogi személyek lehetnek. A kérdés az, hogy a válsztottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvényt hogyan lehet majd alkalmazni egyesületi jogvitákra, hiszen tipikusan gazdasági jogvitákat modellezett megalkotásánál a törvényhozó. Igaz, időközben a sportban is megszületett a választottbíráskodás, amely alapvetően humán terület, de erre a sporttörvények – jelenleg a 2004. évi I. törvény – önálló sport-választottbíráskodást hozott létre szervezetileg és eljárásilag egyaránt. Feltehetően ezt a

89 kérdést az egész egyesületi jogra nézve a Ptk-t hatályba helyező törvény fogja rendezni, esetlegesen a válsztottbírósági törvény módosításával.

5. Az egyesület szervei A) Az egyesület döntéshozó szerve: közgyűlés A egyesület alapvető szerve a tagok összességéből álló közgyűlés, amely az egyesületi cél eléréséhez szükséges alapvető stratégiai döntéseket hozza meg. A közgyűlés kizárólagos hatáskörét a Ptk. 3:74. § határozza meg. A közgyűlésre nézve a jogi személyek közös szabályai közül a 3:16– 3:20. §-ban foglalt rendelkezéseket is figyelembe kell venni, pl. a határozatképesség megállapítása vonatkozásában. A közgyűlés az egyesület tagjaiból áll. A tag alapvető joga, hogy részt vegyen a közgyűlésen, ott felszólaljon, észrevételeket, javaslatokat tegyen. A közgyűlésen csak a tagok, illetve azok vehetnek részt, akik törvény vagy az alapszabály alapján erre jogosultak, továbbá akiket a taggyűlésre meghívnak. Más szóval az egyesület közgyűlése nem nyilvános – más kérdés, hogy amennyiben az egyesület magát közhasznú szervezetnek nyilváníttatja, a közhasznú szervezetekre nézve a civiltörvényben meghatározott nyilvánossági követelményeket teljesítenie kell. A tagok közgyűlési jogait közé tartozik a szavazati jog. Értelmezésem szerint a „rendes” tagoktól a szavazati jogot elvonni nem lehet (csak a különleges jogállású – pártoló, tiszteletbeli – tagok nem szavazhatnak), de az alapszabály – az arányosság és a szükségszerűség elvének betartásával – többletszavazati jogot biztosíthat. Az eddigi egyesületi gyakorlat alapján kérdéses, hogy nem tag a közgyűlésen szavazathat-e. Számos egyesület működik ugyanis úgy, hogy alapszabálya szerint az egyesület elnökségi tagjai is rendelkeznek szavazati joggal, mégpedig akkor is, ha nem egyesületi tagok. Véleményem szerint ez a gyakorlat nem helyes, kívánatos, hogy a közgyűlésen csak a tagok szavazzanak – ezt erősíti meg az új Ptk. 3:73. § (2) bekezdésének a „külsők” tanácskozási jogával kapcsolatos rendelkezései is. Figyelemmel azonban a 3:4. § általános eltérést engedő rendelkezésére, szerintem mód van arra, hogy az alapszabály alapján nem tag is szavazzon az egyesület taggyűlésén. Az alapszabály dönt abban a kérdésben is, hogy a szavazás nyilvános vagy titkos, általában személyi kérdésekben a titkos szavazást elő szokták írni. Az 1989. évi II. törvény túl laza (négy év) rendelkezését meghaladva, a kialakult eddigi egyesületi gyakorlat alapján a Ptk. 3:73. § (1) bekezdése kimondja, hogy a közgyűlés évente legalább egy alkalommal ülésezik, és ettől a szabálytól az alapszabály nem térhet el (semmis). Az éves költségvetés, illetve beszámoló elfogadása miatt (3:74. §) az évenkénti egy közgyűlésre ugyanis mindenképp szükség van. Az ún. rendes évenkénti közgyűlés mellett az alapszabálynak kell rendelkeznie arról, hogy milyen feltételek mellett lehet, illetve kell rendkívüli közgyűlést összehívni. Az ügyvezetés véleményem szerint – ha ezt az egyesület működése megköveteli – bármikor összehívhatja a rendkívüli közgyűlést, és ez nyilván indokolt akkor is, ha ezt a felügyelőbizottság kezdeményezi. Az egyesületi jog kifejezetten kollektív kisebbségi jogokat (így a közgyűlés összehívásának kezdeményezését), nem állapít meg (a jogi személyek közös szabályai sem), de az alapszabály rendelkezhet úgy, hogy mondjuk a tagok egynegyedének kérésére a rendkívüli közgyűlést össze kall hívni. A közgyűlés a 3:16. § értelmében „testület”, amely döntéseit ülés tartásával hozza meg. A 3:4. § azonban lehetőséget ad arra, hogy ettől a szabálytól az egyesület alapszabálya eltérjen, és pl. lehetővé tegyen ülés helyett írásbeli szavazást. Bár erről a Ptk. az egyesületi részben nem rendelkezik (csak a gazdasági társaságoknál) a modern elektronikus eszközöket az egyesület közgyűlésén is fel lehet használni (pl. lehetséges videokonferencia tartása is). Nagyobb taglétszám egyesületeknél szokásos küldöttgyűlés intézményesítése közgyűlés helyett. Erre az új Ptk. is módot ad, de ebben az esetben az alapszabályban részletesen meg kell határozni a küldöttek választási módját és feltételeit. A küldöttgyűlés a közgyűlés hatáskörét

90 gyakorolja, lebonyolítására is a közgyűlési szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Kérdéses lehet, hogy lehet-e egyesületeknél – például az egyes belső szervezeti egységenként – részközgyűléseket tartani. Erről a Ptk. nem rendelkezik, de mivel a 3:4. § szervezeti kérdésekben is lehetővé teszi az alapszabály általános rendelkezéseitől való eltérést, ennek szerintem nincs akadálya. Ez esetben azonban az alapszabálynak részletesen meg kell határozni a részközgyűlések tartásának rendjét, és azt, hogy a „részhatározatok” összességükben hogyan válhatnak az egyesület döntésévé. Ez esetben véleményem szerint a szövetkezeti részközgyűlésekre vonatkozó szabályokat (3:341. §) analógiaként figyelembe lehet venni. Kérdésként a bírói gyakorlatban felmerült, hogy küldött lehet-e külső személy. A válasz erre eddig az volt, hogy nem, küldött csak tag lehet. Jogi személy – amennyiben tag – viszont lehet küldött, természetesen képviselője útján. A 3:74. § meghatározza a közgyűlés kizárólagos hatáskörét, amelyet természetesen az alapszabály az egyesület céljához igazodva további hatáskörökkel kiegészíthet. Ide tartozik mindenekelőtt az alapszabály módosítása, illetve az alapvető szervezeti változásokról való döntés, így az egyesület más egyesülettel való egyesülésnek, illetve több egyesületté való szétválásának elhatározása. Természetesen a közgyűlés dönt az egyesület önkéntes megszűnéséről is, és ebben az esetben a végelszámoló kijelöléséről. A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartoznak az alapvető személyi döntések is, így a vezető tisztségviselők (elnökség tagjai) megválasztása, esetleges visszahívása. A közgyűlés dönt a vezető tisztségviselők esetleges díjazásáról is, és amennyiben a vezető tisztségviselő munkaviszonyban áll, a vezető tisztségviselővel szemben a közgyűlés gyakorolja a 3:74. § f) pontja szerint a munkáltatói jogokat. Mivel a közgyűlés általában évente egyszer ülésezik, részmunkáltatói jogok (pl. szabadságkiadás) közgyűlési gyakorlásáról nyilván nem lehet szó – van olyan egyesületi gyakorlat is, hogy a munkáltatói jogok gyakorlására a közgyűlés valakit kijelöl tagjai közül. Ha az egyesületben az alapszabály alapján van felügyelőbizottság, illetve választanak könyvvizsgálót, úgy a felügyelőbizottság tagjai és a könyvvizsgáló megválasztásáról, esetleges visszahívásáról és díjazásáról ugyancsak a közgyűlés dönt. Az egyesület működésének alapvető kérdései ugyancsak a közgyűlés hatáskörébe tartoznak. Így az éves költségvetés (pénzügyi terv) megállapítása és az éves pénzügyi, illetve működési (szakmai) beszámoló elfogadása. Etikai okokból a közgyűlési döntés jóváhagyása szükséges minden olyan szerződéshez, amit az egyesület saját tagjaival, illetve tisztségviselőivel (ügyvezetés, felügyelőbizottság, könyvvizsgáló) kíván megkötni, továbbá a tagok, illetve tisztségviselők ellen esetleg indítandó kártérítési perekhez is. Kártérítési igényt természetesen a volt tagok, illetve tisztségviselők ellen is be lehet nyújtani. Az egyesületi közgyűlés összehívására is irányadó az általános szabályok közül a 3:17. §, amely (2) bekezdésében meghatározza a meghívó tartalmi kellékeit. A meghívó kötelező kelléke a napirendi pontok megállapítása. A 3:75. § kimondja, hogy az alapszabálynak meg kell határoznia azt az időt, amelyen belül (a kézbesítéstől–közzétételtől számítva) az egyesület bármely tagja, illetve szerve (pl. felügyelőbizottság – a szövegezés arra utal, hogy maga a testület és nem annak egyes tagjai önállóan) – kérheti a közgyűlést összehívó szervtől (ez általában az elnökség), hogy a napirendet egészítse ki. A kiegészítési kérelmet indokolni kell. Ha az ügyvezetés a kérelmet honorálja, a kérelem tárgya bekerül a napirendbe. Ha a kiegészítési kérelmet elutasítják (a nem döntés, azaz a válasz elmulasztása is ennek minősül), a közgyűlés a napirend elfogadása előtt külön dönt a kérelem ügyében. Az általános szabályok (3:17. §) kimondják, hogy az egyesület közgyűlése csak a napirenden szereplő kérdésekben hozhat döntést, kivéve, ha valamennyi szavazásra jogosult tag jelen van és a napirenden nem szereplő kérdés megtárgyalásához hozzájárul. A 3:17. § szerint a közgyűlést az egyesület székhelyén kell megtartani – ettől azonban az alapszabály eltérhet. Amennyiben a közgyűlést nem szabályszerűen hívták össze, az ülést csak

91 akkor lehet megtartani, ha valamennyi részvételre jogosult jelen van és egyhangúan hozzájárul az ülés megtartásához. Miután a 3:75. § a közgyűlés összehívásával, illetve a napirenddel kapcsolatban működési szabályt határoz meg, a 3:4. § folytán az alapszabály e rendelkezésektől elvileg eltérhet. Célszerű lett volna viszont szerintem kimondani az eltérés semmiségét. Az egyesület közgyűlése akkor határozatképes, ha azon a szavazásra jogosultak több mint ötven százaléka részt vesz. A határozatképességet minden döntés előtt külön-külön vizsgálni kell. Sem az általános szabályok, sem az egyesületre vonatkozó rendelkezések nem szólnak a határozatképtelenség miatt elmaradt közgyűlés utáni teendőkről – pl. arról, hogy a megismételt közgyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes. Ezt a kérdést az alapszabályban lehet (kell) rendezni, így azt is, hogy a megismételt közgyűlésre milyen időtartam eltelte után kerülhet sor. Nem szavazhat az adott napirend tárgyában az, akit a döntés előnybe részesít, kötelezettség alól mentesít, akivel a határozat alapján szerződést kellene kötni, vagy pert kellene indítani vagy egyébként is személyesen érintett a döntés által. Nem szavazhat az sem, akinek a hozzátartozója érintett a döntésben, illetve aki a döntésben érdekelt szervezettel többségi befolyást biztosító kapcsolatban áll. Megjegyzem azonban, hogy mivel a közös szabályok között a 3:18–3:19. § törvényi tiltást nem tartalmaz, a 3:4. § általános szabályánál fogva az egyesület alapszabálya szerintem elvileg eltekinthet ezen szabályok alkalmazásától. (Ez nyilvánvalóan helytelen lenne, tehát valószínű, hogy a bírói gyakorlat e szabályok alkalmazását kötelezővé teszi.) Az egyesület közgyűlése általában a leadott szavazatok egyszerű többségével dönt, de az alapszabály módosításához a jelen lévő tagok háromnegyedes minősített többséggel hozott határozata, azon túl az egyesület céljának módosításához, illetve az egyesület megszüntetéséhez az összes szavazati joggal bíró tag háromnegyedes többséggel hozott határozata szükséges (3:76. §). Törvényi tilalom hiányában a 3:4. § alapján azonban az egyesület alapszabálya e szabályoktól feltehetően eltérhet, ebben a kérdésben is a bírói gyakorlatnak kell állást foglalnia. Az alapszabály módosítását az alapítási szabályok megfelelő alkalmazásával kell a nyilvántartó bíróságnál bejelenteni. B) Ügyvezetés Az új Ptk. a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályokból a jogi személyek ügyvezetésére nézve számos szabályt általánosított (3:21–3:25. §), amelyek természetesen az egyesületre is irányadók. Az új Ptk. a jogi személyek általános szabályai között többek között kimondja, hogy - az ügyvezetést vezető tisztségviselők vagy a vezető tisztségviselőkből álló testület látja el. Eddig az egyesületi jogban az elnökségi tagokat nem tekintették vezető tisztségviselőnek, az új Ptk. hatálybalépésével viszont annak minősülnek. - ügyvezetésnek minősül mindaz, amit a törvény nem utal az egyesület közgyűlésének hatáskörébe [3:21. (1) bekezdés]. A 3:80. §-ban – ha nem is taxatív jelleggel – a Ptk. egyesületi ügyvezetés feladatait részleteiben felsorolja; - vezető tisztségviselő nagykorú cselekvőképes természetes személy lehet, mégpedig olyan, akivel szemben nem áll fenn a 3:22. §-ban foglalt kizárási ok (pl. foglalkozástól, vezető tisztségviseléstől való eltiltás hatálya alatt áll). Elvileg jogi személy is lehet vezető tisztségviselő az egyesületi körben is, ez esetben az őt képviselő, általa kijelölt személy minősül vezető tisztségviselőnek; - vezető tisztségviselői feladatokat személyesen (tehát nem képviselő útján) kell ellátni; - a vezető tisztségviselő ügyvezető tevékenységét az egyesület érdekében megfelelően köteles ellátni. Az egyesület vezető tisztségviselője is szerződésnek minősíthető módon (megválasztás elfogadása) kerül tisztségbe, így a 3:24. §-a szerint, ha kárt okoz az egyesületnek, úgy ezekért a károkért a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint felelnek. A

92 szerződésszegésre vonatkozó kártérítési szabályok azonban az eddigiekhez képest a 6. könyvben jelentősen megváltoztak. Az eltérés lényege a 6:142. § szerint a vezető tisztségviselő akkor nem köteles a társaságnak okozott kárt megtéríteni, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést „ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa”. A Ptk. 6:143. § pedig a kártérítés mértékére is új szabályt hoz: a kárt olyan mértékben kell megtéríteni, amennyiben az előrelátható volt, kivéve a szándékos károkozást, mert akkor a teljes kárért felet. Ha pedig a vezető tisztségviselője külsőnek okoz kárt, a 6. könyv a dilektuális kártérítési felelősség körében valamennyi jogi személy vezető tisztségviselőjére nézve általános jelleggel kimondja (tehát ez a szabály az egyesületre is irányadó) 6:541. §-ában, hogy ha az egyesület vezető tisztségviselője e minőségében harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben az egyesülettel együtt egyetemlegesen felel. Az egyesület ügyvezetését a 3:77. § szerint az egyesület ügyvezetője vagy az egyesület elnöksége látja el, így az egyesület vezető tisztségviselői – akik egyben az egyesület törvényes szervezeti képviseletét is ellátják a 3:29.–3:31. § általános előírásai szerint – vagy az ügyvezető vagy az elnökség tagjai. Nagyobb egyesületnél általában elnökség működik testületként, kis taglétszámú egyesületnél választanak (vagy alkalmaznak munkaviszonyban) ügyvezetőt. A törvényszöveg vagylagossággal beszél az elnökségről, illetve az ügyvezetőről, de a gyakorlatban általában az ügyvezető – ha van elnökség – az elnökség tagjaként vagy az elnökségnek alárendelten működik. A 3:78. § szerint az elnökség három tagból áll és elnökét maga választja tagjai közül. (A „legalább” szó a szövegből kimaradt.) Ez az eddigi gyakorlatban általában nem így volt – nagyobb 5–15 tagból álló elnökségekkel találkozunk, és általában az egyesület elnökét a közgyűlés önállóan választja meg, (emellett alelnöki, illetve elnökhelyettesi tisztségekkel is találkozhatunk). Ilyen alapszabályi rendelkezések természetesen a 3:4. § alapján a jövőben is lehetségesek. Az egyesület elnöke és az elnökség tagjai általában nem munkaviszonyban látják el feladataikat, de a munkaviszonyt a törvény nem tiltja. Az ügyvezető (sok egyesületnél még mindig inkább főtitkárról beszélnek) viszont általában munkaviszonyban áll. A gyakorlatban az elnökség tagjai általában nem kapnak díjazást, ingyenesen tevékenykednek, jogviszonyukra tehát az ingyenes megbízási szerződésekre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Az egyesület vezető tisztségviselői kötelesek a közgyűlésen részt venni, ott az egyesület tevékenységéről, illetve gazdasági helyzetéről az egyesület tagjainak beszámolni, a feltett kérdésekre válaszolni. Az elnökség ügyrendjére nézve a törvény nem tartalmaz előírást, ezt az alapszabályban kell rendezni. Az alapszabály rendelkezhet elektronikus eszközök (pl. videokonferencia) felhasználásáról az elnökség tevékenységében is, továbbá lehetővé teheti az ülés tartása nélküli írásbeli határozathozatalt is (ún. levélszavazás). Az első vezető tisztségviselőket az alapszabálynak kell felsorolnia, később a vezető tisztségviselőket az egyesület közgyűlése választja meg. A 3:21. § általános szabálya alapján a vezető tisztségviselői jogállás – amelyet vagy polgári jogi megbízási szerződés vagy munkaszerződés alapján látnak el – a megválasztott személy által történt elfogadással jön létre. Mint említettük, megbízás esetén az egyesület ügyvezetői vagy ingyenesen vagy díjazás fejében járnak el. Ha a tagok a megbízás időtartamáról az alapszabályban, illetve közgyűlési határozatban nem rendelkeztek, a megbízatás két évre szól. Ettől a szabálytól az alapszabályban el lehet térni, de öt évnél hosszabb vezetői megbízás törvénybe ütközik, ezért az ilyen rendelkezés az öt évet meghaladó részében érvénytelen (semmis). Itt tehát a Ptk.-ban kifejezett törvényi tilalom van. Az egyesület vezető tisztségviselői általában a tagok soraiból kerülnek ki, ugyanakkor az alapszabály lehetővé teheti, hogy nem tag külsők is jelölhetők (választhatók) legyenek vezető tisztségviselőnek – akár az egyesület elnöke is lehet nem tag. Értelmezésem szerint azonban a egyszemélyes ügyvezető csak tag lehet, mert a 3:79. § korlátot állít: a vezető tisztségviselők

93 legfeljebb egyharmada választható az egyesület tagjain kívüli személyekből. Mivel – szerintem helytelenül – a törvény nem mondja ki, hogy ettől a szabálytól eltérni nem lehet, törvényi tilalom hiányában a 3:4. §-ban foglalt általános felhatalmazás alapján elvileg az alapszabály kimondhatja mondjuk azt is, hogy a teljes ügyvezetés külső személyekből állhat. Ilyen konstrukció azonban szerintem ellentétben állna az egyesület rendeltetésével. A végső megoldást ebben az esetben is a bírói gyakorlat fogja kialakítani. Függetlenül a 3:21. § (1) bekezdésének általános negatív meghatározásától (nevezetesen, hogy ami nem a közgyűlés hatásköre, az az ügyvezetés körébe tartozik), a 3:80. § az egyesületeknél felsorolja az ügyvezetés feladatait. Miután a felsorolás mellőzi a „különösen” vagy a végén az „stb.” kitételeket, elvileg arra is lehetne következtetni, hogy ez taxatív és nem exemplifikatív felsorolás, azaz csak ezek az ügyvezetés feladatai. Ez nyilván téves értelmezés lenne, az ügyvezetés legfontosabb feladatait tartalmazza csak az a)–m) pontokban foglalt felsorolás. Az ügyvezetés az egyesülettel kapcsolatos operatív funkciókat látja el, amit az 3:70. § a) pontja napi ügyeknek nevez. Az ügyvezetés készíti el a terveket, programokat, beszámolókat, kezeli a nyilvántartásokat, iratokat, gazdálkodik az egyesület vagyonáról. Az ügyvezetés gondoskodik az egyesület könyveinek vezetéséről, iratainak őrzéséről, beszámolóinak előkészítéséről – ez utóbbi körben különösen fontos az éves költségvetés közgyűlés elé terjesztése, illetve a költségvetés teljesítéséről szóló beszámoló. Az ügyvezetés gazdálkodik az egyesület vagyonával. Az ügyvezetés feladata a tagjegyzék vezetése, illetve a közgyűlés előkészítése is. Az ügyvezetés kötelezettsége az egyesület működése során a jogszabályok betartása, illetve betartatása, az alapszabálynak, illetve a közgyűlés határozatainak megfelelő működés biztosítása. Az ügyvezetésnek az egyesület céljára figyelemmel, az egyesület érdekeinek elsődlegessége alapján kell tevékenykednie. Az új Ptk. 3:81. § külön részletezi az ügyvezetés teendőit a közgyűlés rendkívüli összehívása tekintetében. Erre három esetben kerülhet sor. Az első két ok összefügg nevezetesen, ha az egyesület vagyona az esetleges tartozásokat nem fedezi, illetve ha az egyesület előreláthatóan nem lesz képes a tartozásokat esedékességükkor teljesíteni. E két – lényegében fizetésképtelenségi – eset mellett a közgyűlést akkor is össze kell hívni, ha az egyesülés céljainak elérése került veszélybe. Fizetésképtelenség veszélye esetén a döntést természetesen a tagoknak, illetőleg a közgyűlésnek kell meghoznia. A közgyűlésen a tagok vagy intézkednek a fizetésképtelenség elhárítása iránt vagy el kell határozniuk az egyesület megszüntetését. C) Felügyelőbizottság A felügyelőbizottság intézményét a társasági jogból valamennyi jogi személyre nézve alapvetően fakultatív szervként általánosította az új Ptk. mint a jogi személy tulajdonosi ellenőrzésének szervét (3:26–3:28. §) – persze egy egyesület esetében némileg torzít tulajdonosi ellenőrzésről beszélni. Az egyesületnél a felügyelőbizottság feladata, hogy a taggyűlés számára ellenőrizze a jogszabályok, az alapszabály és a közgyűlési határozatok betartását. A felügyelőbizottság egyesület esetében is általában fakultatív szerv, az alapszabály intézményesítheti. A 3:82. § azonban két esetben kötelezővé teszi a felügyelőbizottság létrehozását, nevezetesen, ha a) a taglétszám a száz főt meghaladja, illetve b) ha a tagok több mint fele jogi személy. Nyilván felügyelőbizottságra csak nagyobb egyesületeknél van szükség, illetve a közhasznú szervezetté nyilvánított egyesületeknél a civiltörvény előírásai szerint létre kell hozni az eddig általában ellenőrző bizottságnak nevezett felügyelőbizottságot. A felügyelőbizottság működésére a 3:26–3:28. §-ok rendelkezései az irányadóak. A felügyelőbizottság legalább három tagból áll, megválasztásukra a vezető tisztségviselőkre

94 vonatkozó szabályok az irányadóak. A felügyelőbizottság tagjai is személyesen végzik tevékenységüket, függetlenek és nem utasíthatók. A felügyelőbizottság tagjai az egyesület irataiba, könyveibe korlátozás nélkül betekinthetnek, a felügyelőbizottság jogosult szakértő igénybevételére is. D) Egyéb szervek Természetszerűen az egyesület alapszabálya az eddig tárgyaltakon túl más szerveket is intézményesíthet, pl. nagy egyesületeknél gyakori állandó könyvvizsgáló választása (3:38. §). Az egyesület alapszabálya az egyesület egyes szervezeti egységeinek a 3:32–3:39. § szerint belső (szavaztatott) jogi személységet adhat, ami gyakori pl. a nagy (ernyő) sportegyesületeknél az egyes egyesületi szakosztályok tekintetében. Mivel a 3:32. § (1) bekezdése szerint a belső egység akkor lehet jogi személy, ha ezt törvény lehetővé teszi, az egyesületi részből pedig egy ilyen szabály – az eddigi szabályozással szemben – kimaradt, kérdéses lehet, hogy adható-e egyáltalán egyesületeknek ilyen belső szervezeti jogalanyiság. Fenntartására viszont szerintem feltétlen szükséges lenne, és jelenleg a civiltörvény ezt a lehetőséget biztosítja is.

6. Az egyesület megszűnése Az egyesület is megszűnhet jogutóddal, illetve jogutód nélkül. Jogutóddal egyesülés és szétválás útján szűnik meg. A jogi személyek általános szabálya foglalkoznak a jogutóddal való megszűnéssel, így az átalakulással (jogi személy formaváltásával egyetemes jogutódlás mellett), a jogi személyek egyesülésével (összeolvadás, beolvadás), illetve szétválásával (különválás, kiválás). Ezek a rendelkezések a 3:39–3:47. §-ban találhatók. Egyesület azonban más típusú jogi személlyé nem alakulhat át, emellett csak másik egyesülettel egyesülhet, illetve csak egyesületekre válhat szét (3:83. §). Az átalakulásról az egyesületi rész egyáltalán nem rendelkezik és az egyesületek egyesülésére és szétválására a korlátozáson túl speciális rendelkezéseket nem tartalmaz, tehát az általános szabályokat kell alkalmazni. A) Egyesülés és szétválás Egyesülés esetén az érintett egyesületek ügyvezető szervei a 3:44. § (2) bekezdése szerint közös egyesülési tervet kötelesek készíteni, amelynek tartalmaznia kell részben az egyesülésben részt vevő valamennyi egyesület vagyonmérlegét, valamint a fúzióval létrejövő egyesület vagyonmérleg-tervezetét. Az egyesülésről az abban résztvevő valamennyi egyesület taggyűlése külön-külön dönt legalább a szavazásra jogosult tagok háromnegyedes többségével. Az egyesülési tervet csak akkor lehet elfogadottnak tekinteni, ha valamennyi egyesület közgyűlése elfogadta. Az egyesületi fúziót az új egyesületi alapszabály alapján fogadja el a nyilvántartó bíróság. Összeolvadásnál az egyesülés jogerős nyilvántartásba való bejegyzésével valamennyi eddigi egyesület megszűnik és egyetemes jogutódlással új egyesület jön létre új alapszabállyal. Beolvadás esetén csak a beolvadó egyesület(ek) szűnik(nek) meg, amelynek(eknek) az az egyesület lesz általános jogutódja, amelybe beolvadnak. A beolvadás főszabályként annál az egyesületnél, amelybe beolvadnak, az alapszabály módosítását igényli. A szétválásnak két esete van, a különválás és a kiválás. Különválás esetén az eredeti egyesület megszűnik és jogai és kötelezettségei a belőle létrejövő két vagy több egyesületre szállnak át. Kiválás esetén az egyesület egyes szervezeti egységei önállósulnak, a „régi” egyesület fennmarad és a belőle kivált rész is önálló egyesületté válik. A szétválás a 3:45. § szerint úgy történhet, hogy a kiváló tag a kiválással egyidejűleg beolvad egy másik egyesületbe, illetve a különváló tagok más egyesületekbe olvadnak be.

95 Az ilyen beolvadáshoz természetesen azon egyesület taggyűlésének elfogadó döntése is szükséges, amelybe a beolvadás történik. Szétválás esetén a szétváló egyesületeknek szétválási tervet kell készíteniük, amelyben szétosztják egymás között az „eredeti” egyesület jogait és kötelezettségeit. Szétválási szerződésről – a társasági joggal ellentétben – a jogi személyek általános szabályai nem rendelkeznek, ilyet tehát egyesületek szétválásánál sem kell (bár lehet) kötni. A kötelezettségekért a jogutód egyesületeknek a szétválási terv szerint kell helytállniuk. Ha valamely kötelezettségről nem rendelkeztek vagy a kijelölt jogutód azt nem teljesíti, a kötelezettségért valamennyi jogutód egyesületnek egyetemlegesen helyt kell állnia. Ha valamely jogról nem rendelkeztek, ez a felosztott vagyonból a jogutódnak járó arányos rész szerint illeti meg a jogutód egyesületeket. Egyébként emlékeztetünk arra, hogy a 3:47. § szerint az egyesülés és a szétválás körében nem rendezett kérdésekben az átalakulás szabályait kell mögöttes jogterületként alkalmazni. Ez a szabály természetesen az egyesületekre is irányadó, bár egyesület nem alakulhat át. B) Jogutód nélküli megszűnés A jogi személyek jogutód nélküli megszűnésének általános okait a 3:48. § négy pontban sorolja fel – időtartam eltelt, a megszűnési feltétel bekövetkezett, a tagok kimondják a megszűnést,illetve az erre jogosult szerv (pl. a nyilvántartást vezető bíróság) megszünteti. Valamennyi megszűnési esetben a megszűnés a nyilvántartásból való törléssel történik. Az általános megszűnési okokat az egyesületeknél a 3:84. § két speciális okkal egészíti ki. Az első, ha az egyesület megvalósította kitűzött célját vagy a cél elérése lehetetlenné vált. Ez esetben mód van azonban az egyesületi működés folytatására, ha a közgyűlés új célt határoz meg, e cél törvényes és az alapszabályt ennek megfelelően módosítják. A másik speciális megszűnési ok, ha az egyesület taglétszáma hat hónapon át a törvényes tagminimum, azaz tíz fő alá csökken. A 2011-es civiltörvény kiterjesztette az egyesületek megszűnésének esetére a végelszámolási eljárás szabályait. A végelszámolásra vonatkozó rendelkezéseket jelenleg a Ctv. (2006. évi V. törvény) tartalmazza. Az egyesület nem saját akaratából történő megszűnésének szabályozása nem a Ptk.-ban történik. Ez egyfelől a felszámolást, másfelől a bíróság által történő egyesület-feloszlatást jelenti. A 2011-es civiltörvény kiterjesztette az egyesületekre a csőd és a felszámolási eljárás szabályait, ezek beépültek a Cstv.-be. A bíróság által történő egyesület-megszüntetés szabályait pedig szintén külön törvénynek kell majd szabályoznia, ezt jelenleg a civiltörvény tartalmazza (súlyos, illetve ismételt törvénysértés esetén lehetséges). Az egyesület nem gazdasági társaság, ennek megfelelően az egyesület tagjai, amelyben az egyesület jogutód nélkül megszűnik, a fennmaradt vagyonból nem részesülhetnek (3:85. §). A megmaradt vagyonról az alapszabályban maguk a tagok rendelkezhetnek megszűnés esetére, de csak az egyesület céljával megegyező vagy ahhoz hasonló célra lehet ezt a vagyon felhasználni. Ha ilyen rendelkezés nincs, az egyesületet eredetileg nyilvántartó és az egyesület felett 3:34. § szerint törvényességi felügyeletet ellátó bíróság jelöli ki azt a közhasznú szervezetként nyilvántartásba vett szervezet (egyesületet, alapítványt), amely a megmaradt vagyont átveszi és hasznosítja. A vagyont átvevő közhasznú szervezetről és általában a fennmaradt vagyon sorsáról a bíróság az egyesület törlését kimondó határozatában dönt, és amelyben ez szükséges, a vagyonátruházás lebonyolítására ügygondnokot jelöl ki. A vagyon egyébként már az egyesület jogerős törlésével, azaz az egyesület megszűnésével átszáll az új jogosultra. A vezető tisztségviselő egyesülettel szembeni általános kártérítési felelősségét – mint láttuk – a 3:24. § szabályozza. A jogutód nélkül megszűnt egyesületeknél az elévülési időn belüli károkért való esetleges kártérítési igényt az egyesület már nem tudja érvényesíteni, ezért a törvény erre azokat a tagokat jogosítja fel, akik az egyesület jogerős törlésének időpontjában tagsági jogviszonyban álltak, továbbá azt, akinek a 3:85. § alapján a megmaradt vagyont átadták, illetve

96 akiknek a megmaradó vagyont át kellett volna adni. Az igény érvényesítésére a törvény az egyesület törlésétől számított egyéves határidőt állapít meg, de mivel nem mondja ki a határidő jogvesztő jellegét, azt kimentést engedő elévülési határidőnek kell tekinteni. A 3:86. § azonban a vezető tisztségviselő kielégítetlenül maradt hitelezőkkel szembeni helytállási kötelezettségét is meghatározza, amelyet természetszerűen abban az esetben kell alkalmazni, ha az egyesület felszámolási eljárás eredményeként szűnt meg, hiszen a megszűnés többi esetében kielégítetlenül maradt tartozások nem fordulhatnak elő. A szabály az egyesület nyilvántartásból való jogerős törlésétől visszafelé számított két évben vezető tisztségviselői jogállásban szereplő személyekre vonatkozik (szerintem ezt szorosan kell értelmezni, tehát a felügyelőbizottsági tagokra nem), mégpedig ugyancsak a jogerős törléstől számított két éves (nem jogvesztő) határidőn belüli károsulti igényérvényesítést lehetővé téve. A hitelezők tehát az előzőekben ismertetett feltételekkel felléphetnek a volt vezető tisztségviselőkkel szemben kielégítetlenül maradt követeléseik kielégítéséért. A vezető tisztségviselők helytállási kötelezettséget azonban szerintem megelőzi az esetleges tagi helytállási kötelezettség – ebben is a bírói gyakorlat fog dönteni. Az új Ptk. egyébként – szerintem igen vitathatóan, hiszen ha ez tudatosul, gátolni fogja az egyesületekben való önkénes és ingyenes szerepvállalást – az egyesület vezető tisztségviselőinek kielégítetlenül maradt hitelezőkkel szembeni helytállási kötelezettségét tisztán objektív alapon fogalmazza meg: minden kielégítetlen tartozásért egyetemlegesen kötelesek helytállni, mégpedig felróhatóságuktól függetlenül. Ez a szabály szigorúbb, mint a gazdasági társaságoknál alkalmazott rendelkezés (3:118. §), ezért szerintem ez az új szabály az egyesületi jogban indokolatlan.

97

XII. fejezet Egyesülés Az egyesülés – amely elsősorban a francia jogcsalád terméke, de pl. az 1945 előtti magyar kereskedelmi jog is ismerte az alkalmi egyesülést – a szocializmus időszakában 1967-ben került vissza a magyar jogrendszerbe az állami vállalati szabályozás melléktermékeként. Néhány évig jogi személysége is kérdéses volt, de 1970-ben megszilárdult, mint a gazdálkodó szervezetek gazdálkodását koordináló jogi személy. Az egyesülés jogi szabályozása ezt követően alig változott, és annak ellenére, hogy nem gazdasági társaság, bekerült az 1988-as Gt.-be. A rendszerváltozás után már természetes jogi személyek is lehettek tagjai az egyesülésnek. A Gt. általános része az egyesülésre annak ellenére mögöttes jogterületként vonatkozik 1988 óta, hogy az egyesülés nem gazdasági társaság. Az új Ptk.-ba az egyesülés mint non-profit jogi személy kooperációs társaság került be, bizonyos mértékben elszakadva már a gazdasági társaságoktól, bár a gazdasági társaságok közös szabályai változatlanul vonatkoznak az egyesülésekre is. A 3:368. § az egyesülést úgy definiálja, hogy az egyesülés „a tagok által gazdálkodásuk eredményességének előmozdítására és gazdasági tevékenységük összehangolására, valamint szakmai érdekeik képviseletére” alapított, nyereségre nem törekvő jogi személy kooperációs társaság. Az egyesület ezen érdekképviseleti funkciójából kifolyóan áll közel az egyesületi formában működő érdekképviseletekhez, viszont szorosan kötődik tagjai gazdasági tevékenységéhez, azt koordinálja. Az egyesülés non-profit jogi személy, saját maga csak kiegészítő gazdálkodási tevékenységet folytathat, az alapcélját képező koordinatív feladatok segítése érdekében. Az egyesülés nem korlátolt felelősségű társaság, vagyonát meghaladó tartozásaiért mögöttesen a tagok korlátozottan felelnek. Az egyesülés működési költségeit a tagok viselik (ennek módját a társasági szerződésben kell meghatározni), ugyanakkor az egyesülés szolgáltatásait a tagok ingyenesen vehetik igénybe. Az egyesülés létesítő okirata a társasági szerződés (3:368. §). Ennek kötelező tartalmi eleme az egyesülés koordinációs–érdekképviseleti feladatainak részletes meghatározása, amennyiben pedig az egyesülés kiegészítő gazdálkodási tevékenységet folytat, rendelkezni kell az ehhez szükséges vagyon biztosításáról, az elért eredményekből történő tagi részesedés szabályairól. A tagok a társasági szerződésben mellékszolgáltatásokról is megállapodhatnak. A 3:370. § szerint az egyesülés esetleges nyeresége a tagok között egyenlő arányban oszlik meg, kivéve a gazdálkodási tevékenység eredményét, amely a tagokat vagyoni hozzájárulásuk arányában illeti meg. Hasonló a helyzet a szavazati jog tekintetében, tudniillik a koordinatív tevékenység tekintetében minden tagnak egy szavazata van. (A társasági szerződés azonban többletszavazati jogot állapíthat meg, amelynek felső határa 50 százalék), a kiegészítő gazdálkodási tevékenység körében viszont a szavazati jog mértékét a vagyoni hozzájárulás arányában kell megállapítani (3:371. §). A 3:4. § diszpozitivitást lehetővé tevő általános rendelkezése folytán az egyesülés körében is felvethető, hogy a vagyoni részesedésre, illetve a szavazati jogra vonatkozó szabályoktól a társasági szerződés eltérhet-e. Kifejezetten tiltó rendelkezés nincs, de a szabályok az egyesülés alapvető fogalmi eleméhez tartoznak, ezért az eltérés lehetővé tétele aligha lehet célszerű. Az egyesülésben való tagság a harmadik Gt.-ben átruházható vagyoni joggá vált (ez eredetileg nem így volt). Az egyesülésbe egyébként is bárki beléphet, mégpedig a társasági szerződésben meghatározott feltételek mellett. A „csatlakozás” elfogadásáról és feltételeiről a taggyűlés dönt. Érdekes szabály, hogy a belépő új tag (csatlakozó) az egyesülésnek a belépés előtt keletkezett tartozásaiért is helytállni tartozik, kivéve, ha a taggyűlés határozata ez alól előzetesen mentesíti (3:374. §). Az egyesülés döntéshozó szerve a taggyűlés. A Ptk. 3:372. §-a igen széles körben határozza meg az egyesülés taggyűlésének kizárólagos hatáskörét. Ide tartozik az egyesülés belső szervezetének kialakítása, az egyesülés stratégiájának meghatározása, az ügyvezetés kinevezése, az egyesülés szakmai–pénzügyi beszámolójának elfogadása. A taggyűlés módosíthatja a társasági

98 szerződést, hozzájárulhat új tag csatlakozásához, kezdeményezheti tag kizárását, dönthet a társasági szerződésben meghatározott értékhatár feletti üzleti szerződések megkötéséről. Természetesen a taggyűlés hatásköre a tagok által tovább bővíthető. A taggyűlés szükség szerint, de legalább egyszer évente ülést tart, határozatképességéhez az szükséges, ha az adott kérdésben (mint láttuk, más ez a koordináció és más a gazdálkodás körében) szavazati joggal rendelkezők legalább háromnegyede jelen van. Szerintem e szabálytól való eltérést is meg kellene tiltani. A tagok egyhangúan dönthetnek a társasági szerződés olyan módosításáról, amely megváltoztatja az egyesülés tevékenységét, az egyes tagok szavazati arányát, illetve a taggyűlési határozathozatal feltételeit (3:374. §). Legalább háromnegyedes szótöbbség szükséges az egyesülés jogutód nélküli megszűnésének, átalakulásának, egyesülésének és szétválásának elhatározásához – az egyesülés ugyanis átalakulhat bármilyen formájú gazdasági társasággá, nemcsak egyesüléssel fuzionálhat, illetve egyesülésekké válhat szét, hanem gazdasági társasággal is egyesülhet és a szétválás eredményeként gazdasági társaság is létrejöhet. Háromnegyedes szótöbbség kell még az új tag csatlakozásának elfogadásához, kizárás kezdeményezéséhez is. Ugyancsak háromnegyedes többség kel ahhoz, hogy a taggyűlés valamely tagot saját gazdálkodásban végrehajtandó intézkedésre kötelezze, azzal a többlettel, hogy ilyen döntéshez az érintett tag hozzájárulása is szükségeltetik. Érdekes módon a 3:372. § értelmében a jogutóddal vagy jogutód nélkül történő megszűnés mind a négy esetében, a csatlakozás elfogadásában, a kizárás kezdeményezésnél, illetve a meghatározott mértéket meghaladó, illetve a taggal való szerződés tárgyában a kiegészítő gazdálkodásra irányadó vagyonaránylagos szavazás elve szerint kell szavazni és ez esetben a határozatképességhez szükséges háromnegyededét is vagyonaránylagosan kell számítani. Az egyesülés ügyvezetését és ezen belül képviseletét a 3:373. § szerint vagy az igazgató vagy háromtagú igazgatóság látja el. Erről a társasági szerződésben kell dönteni, meghatározva a választás szabályait, a megbízás időtartamát, az esetleges díjazást. Ha igazgatóságot választanak, az igazgatóság ügyrendjét a a taggyűlés hagyja jóvá. Az igazgatóra, illetve az igazgatóság tagjaira irányadóak a jogi személyek, illetve a gazdasági társaságok vezető tisztségviselőire vonatkozó előírások. A taggyűlés felügyelőbizottság, illetve állandó könyvvizsgáló intézményesítéséről is dönthet az általános szabályok szerint. A tagsági viszony hat esetben szűnik meg (3:375. §): a) Ha a tag a társasági szerződésben általa vállalt vagyoni hozzájárulását a társaság felhívásában meghatározott időn belül nem teljesíti (diszpozitív szabály). b) Ha a tag az egyesülésből kilép. A kilépés a naptári év végén történhet, és a kilépési szándékot legalább három hónappal az év vége előtt be kell jelenteni (diszpozitív szabály). c) A tag halálával (jogutód nélküli megszűnésével). Az örökös (jogutód) azonban a taggyűlés hozzájárulásával az egyesület tagjává is válhat; d) A tagsági jog átruházásával, amelyre a csatlakozás szabályait kell alkalmazni, tehát ez a taggyűlés jóváhagyásához kötött. e) A társaság keresetére a tagot a bíróság az egyesületből jogerősen kizárja. f) A tagság fenntartása jogszabályba ütközik. Az egyesülésből kiváló taggal a kilépéskori állapot szerint kell elszámolni, de abban a taggyűlés dönt, hogy a kilépő tag vagyonhányadát mikor és hogyan adják át (pl. részletekben). Törvényes előírás – amelyet szerintem kötelezően kell értelmezni – hogy a kiváló tag részesedését egy éven belül ki kell adni (3:376. §). Az egyesülés jogutód nélküli megszűnésére az általános szabályok vonatkoznak. Az esetlegesen fennmaradt vagyont főszabályként egyenlően kell felosztani, de vagyoni hozzájárulásuk esetén vagyonaránylagosan (3:377. §).

99

XIII. fejezet Alapítvány 1. Az alapítványi jog története Az alapítvány – az egyesület mellett – a non-profit civilszféra másik alapvető szervezeti formája. Szemben az egyesülettel az alapítvány nem személyegyesülés, nem testület, hanem intézménytípusú jogi személy. Az alapítványt a jogi személy irodalomban sokan jogképes célvagyonként határozzák meg: az alapító vagyonából meghatározott célra elkülönít egy alvagyont, arra szervezetet rendel, amelyet a jogszabály alapján, az állam erre feljogosított szerve (általában a bíróság) polgári jogi jogképességgel ruház fel. Ez a meghatározás azonban némileg torzít, hiszen voltaképp nem a célvagyon, hanem a célvagyont kezelő szervezet a vagyonnal együtt a jogi személy. Az alapítvány jellegzetessége az alapítótól való elkülönülés, függetlenedés, az alapítvány talán az alapítóktól legönálóbb jogi személy. 1945 előtt a különböző köz- és magán-, világi és egyházi, valamint a családi alapítványok jelentős szerepet töltöttek be Magyarországon, alapvetően az alapítványi vagyon hozadékát (jövedelmét) lehetett az alapítványi célra felhasználni. A szocialista polgári jog nem ismerte el az alapítványt, mesterséges jogi konstrukciónak tekintette. A szocializmus „alapítványa” az állami vállalat volt, hiszen az állami költségvetés az állami vállalat céljára különített el vagyont, hogy azzal a vállalat gazdálkodjon. Az 1959-es Ptk. eredetileg csak közérdekű célra való kötelezettségvállalást ismert, mint egyoldalú jogügyletet (Ptk. eredeti 593–597. §-a), az alapítvány a Ptk.-ból kimaradt. 1987-ben került be a Ptk.-ba ismét az alapítvány, mégpedig a 74/A–E. §-ba. A 74/A. § valamennyi polgári jogi jogalanynak (az állam mint jogi személy kivételével) lehetővé tette, hogy „tartós közérdekű célra” alapító okirattal alapítványt hozzon létre, amely a bírósági nyilvántartásba való bejegyzésével nyeri el jogi személységét. Az alapítvány javára az alapítónak „az alapítvány célja megvalósításához szükséges vagyont” kellett rendelnie. A 74/A. § szövegezésében látható, hogy tisztán magánalapítványt a törvény továbbra sem tett lehetővé, bár a bírói gyakorlat a rendszerváltozás után a közérdekű célt egyre tágabban értelmezte, és a Ptk. későbbi módosításai is igyekeztek a közérdeket fellazítani. Az alapítvány összesen egy paragrafusba szorult a Ptk.-ban, és a jogalkotó a 74/B–E. pontjaival igyekezett az alapítvány szabályozását bővíteni. A szabályozás egyértelművé tételében és szélesítésében igen nagy szerepet játszott a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiuma különböző állásfoglalásaival. A rendszerváltás után a Ptk. 1993-as módosítása a 74/G. §-ban szabályozta a közalapítványt is, mint egy olyan alapítvány, amelyet közjogi jogi személyek – az Országgyűlés, illetve a Kormány – valamint a helyi (kisebbségi) önkormányzatok közfeladat ellátásának folyamatos biztosítása céljából hoznak létre. A közalapítvány mögöttes jogterülete az alapítvány szabályozása. A 2009-es – hatályba nem lépett Ptk. – a jogi személyek egyetlen típusaként szabályozta az alapítványt. A most elfogadott új Ptk.-ban az alapítvány egy a jogi személyek alaptípusai közül, és mivel a Ptk. a költségvetési szerveket nem szabályozza, egyben az egyetlen intézménytípusú jogi személy. Megállapítható ugyanakkor az is, hogy a jogi személy típusok közül a legnagyobb változást az új Ptk. éppen az alapítványok körében hajtotta végre. Az új Ptk. a miniszteri indokolás szerint abból indul ki, hogy az „alapítvány rendelése a magánautonómiának éppúgy elválaszthatatlan része, mint a szerződéskötés vagy a társaságalapítás szabadsága”. A 2013. évi V. törvény tehát helyreállítja a magánalapítvány intézményét, nem követeli meg tehát az alapítványrendeléstől a közérdekű célt, sőt a közalapítványt, mint alapvetően közjogi jelenséget egyáltalán nem szabályozza. Természetesen az alapítványok jelentős része a jövőben is részben-egészben közérdekű célra fog irányulni, hiszen a nagyvállalatok „társadalmi felelőssége” sokszor alapítványrendelésben nyilvánul meg, az alapítvány a jótékonykodásnak, illetve a szociálpolitika megvalósításának is egyik alapvető intézménye. Ugyanakkor nyilván jelentős szerepet fognak kapni a különböző tisztán magáncélú, pl. családi alapítványok is.

100 Az új Ptk. jellegzetessége – láttuk – részben az igen széles körű általános rész, részben a valamennyi jogi személynél irányadó, általános eltérést engedő szabályozás (3:4. §). A Ptk. a társasági jog számos intézményét általánosította a jogi személyek közös szabályi között, de ezek jelentős része csak a személyegyesülésekre megfelelő, az intézménytípusú jogi személyeknél nem alkalmazható (pl. az átalakulás). Ezt a szabályozási sajátosságot az általános szabályok alapítványokra való alkalmazásánál figyelembe kell venni. Emellett a 3:4. §-ban a jogalkotó – meghatározott feltételek mellett – a jogi személyek „szervezeti és működési” szabályainál is eltérést enged a törvénytől, tehát a szabályozástól való eltérés lehetőségét szinte minden alapítványi szabálynál is mérlegelni kell. Végül – ezen változásokra tekintettel – az eddigi igen terjedelmes bírói gyakorlatot is felül kell vizsgálnia a Kúriának, nevezetesen, hogy az új körülmények között mennyiben irányadók a régebbi döntések. (Az eddigi bírói gyakorlatot ld. Lomnici Zoltán: Az alapítványok és közalapítványok című könyvében – HVG-ORAC, 5. kiadás, Budapest, 2008.) Az alapítványok gazdálkodására, közjogi vonatkozásaira, így felügyeletére, közhasznú szervezetté való nyilvántartására, a velük szemben lefolytatandó végelszámolási, csőd- és felszámolási eljárásra jelenleg a civil szervezetekről szóló 2011. évi CLXXV. törvény az irányadó, amely nyilván a Ptk. hatályba lépése kapcsán változni fog. Megemlítendő még, hogy az Európai Unióban intézményesen foglalkoznak az európai alapítvány szupranacionális rendeleti szabályozásával, amely adott esetben versenytársa lehet a magyar alapítványi szabályozásnak.

2. Az alapítvány, mint jogi személy célvagyon A alapítvány létrehozásának alapja az alapítványrendelés egyoldalú jognyilatkozata (3:378. §). Ebben az alapító meghatározza az a) alapítványi célt, b) az alapítványi vagyont, c) az alapítvány szervezetét. Az alapítvány magva az a vagyon, amelyet az alapítvány szervezetének kell kezelnie és az alapítványi célra fordítania. Az alapítványrendelésre, mint egyoldalú jogügyletre a Ptk. 6. könyve kötelmi jogi általános szabályai az irányadóak. Természetesen egyoldalú jognyilatkozattal nemcsak jogi személy alapítványt lehet létrehozni, ilyen egyoldalú jognyilatkozat pl. a közérdekű kötelezettségvállalás is. Az alapítvány egyes formáihoz (kedvezményezett nevezése) közel áll az ajándékozási szerződés is. Jogi személységgel azonban kizárólag csak az alapítványrendelés jár. Alapítványt létrehozhat természetes személy (akár végintézkedéssel is) és jogi személy is (másik alapítvány nem, mert ezt a törvény kizárja – 3:379. §). A 3:3. § általános rendelkezése folytán nem jogi személy szervezeti jogalany is létrehozat alapítványt, de az eddigi bírói gyakorlat szerint például a polgári jogi társaság nem minősül ilyennek. Gazdasági társaság létrehozhat alapítványt, de a bírói gyakorlat szerint előtársaság nem. Sok problémát okozott a bírói gyakorlatban a területi és települési önkormányzati szervek jogi személységének megállapítása. A költségvetési szervek jogi személyek, ennek megfelelően az államháztartási törvény rendelkezései keretében lehetnek jogosultak alapítvány létrehozására. (Az államháztartási törvény szerinti elkülönített „alapok” nem minősülnek alapítványnak.) Az állam mint jogi személy (3:405. §) is – korlátozás hiányában – létrehozhat alapítványt, ugyanakkor kérdéses, hogy az állam olyan közjogi jogalany szervei, mint az Országgyűlés, illetve a Kormány, amelyek nem rendelkeznek polgári jogi jogi személységgel, létrehozhatnak-e alapítványt, illetve közalapítványt. (Eddig ez utóbbi lehetséges volt.) Erről majd a közalapítványokról szóló külön törvényben kell rendelkezni, amennyiben ezt a közjogi formát a jogalkotó egyáltalán fenntartani kívánja, arra is tekintettel, hogy 2010 után számos közalapítványt megszüntettek. Természetszerűen külföldi természetes és jogi személy is létrehozhat a magyar jog szerint alapítványt, amennyiben azt a magyar bírósági nyilvántartásba magyarországi székhellyel bejegyezteti. A 3:380. § szerint egy alapítványnak több alapítója is lehet. Az alapítókhoz később is lehet csatlakozni a 3:383. § szabályai szerint, illetve az alapító okiratban meghatározott feltételek mellett. Az alapítványi cél meghatározása igen fontos, hiszen a cél ad karaktert az alapítványnak (közérdekű, csoportérdekű, családi, egyéni cél stb.). Az alapítványi célnak tartósnak kell lennie. A

101 tartósságot a bírói gyakorlat szorosabban értelmezi, mint az egyesületnél, pl. a egy évre szóló alapítványrendelést nem fogad el. Ugyanakkor a tartósságot nem szabad túlhajtani, néhány évre szóló alapítványrendelés szerintem már megengedhető. Az alapítványi célnak törvényesnek kell lennie. A 3:379. § (1) bekezdése szerint az alapítványt nem lehet gazdasági célra alapítani – több külföldi jogban viszont ismeretes a vállalatként működő alapítvány, ld a német jog Unternehmensstiftungját. Az alapítványi célnak nemcsak törvényesnek, hanem erkölcsösnek is kell lennie, az erkölcstelen alapítványrendelés a szerződési szabályok megfelelő alkalmazásával semmisnek minősül. Az alapítónak az alapítványi cél megvalósításához szükséges vagyont kell az alapítvány számára biztosítania. A vagyoni juttatás teljesítéséről a 3:382. § rendelkezik. Az alapítványi célvagyont az alapítvány szervei kezelik – az alapvető vagyonkezelő szerv a kuratórium (3:397– 3:399. §). Az alapítvány jogi személységét főszabályként ún. nem peres eljárás eredményeként a bírósági nyilvántartásba való jogerős bejegyzésével a jövőre nézve szerzi meg. (A végintézkedéssel keletkező alapítvány létrejöttére azonban a 3:388. § speciális szabályt állapít meg.) A bejegyzési eljárásban a bíróság az alapító kérelme alapján jár el és az alapítványrendelés törvényességét az alapító okirat tartalma alapján vizsgálja (3:391–3:392. §). Nem bejegyzett, nem jogi személy alapítványt a magyar jog nem ismer. A kuratórium az alapítvány ügyeiben csak a jogerős nyilvántartásba vétel után járhat el. Az alapítónak az alapítvány létrehozására tett nyilatkozata egyoldalú jognyilatkozatnak minősül, amely természetesen a kötelmi jog általános szabályai szerint visszavonható. Az alapítványi szabályok azonban ennek – a vagyoni biztonság érdekében – időbeli korlátokat szabnak: visszavonásnak csak az alapítvány jogi személysége elnyeréséig (azaz a jogerős bírósági hegyezésig) van helye. Ez a szabály szinkronban van a 3:403. § (2) bekezdésével, mely szerint az alapító nem vonhatja vissza az alapítványt, azaz a nyilvántartásba való jogerős bejegyzésig lehet a jognyilatkozatot visszavonni, később már nem. Többes alapítás esetén szerintem bármely alapító külön-külön is visszavonhatja nyilatkozatát, ettől még a többi alapító nyilatkozata alapján az alapítvány bejegyezhető. Ha az alapító visszavonja az alapítványt rendelő nyilatkozatát, az alapítvány nem jön lére, a nyilvántartásba vételi eljárást meg kell szüntetni. Többes alapítás esetén, ha bármely alapító jognyilatkozata fennmarad, a bejegyzési eljárás szerintem folytatható és az alapítvány kevesebb (vagy akár egy) alapítóval létrejön.

3. Az alapítványrendelés korlátai Említettük már, hogy a magyar jog – akár az egyesületnél – az alapítványt is elhatárolja a nyereségszerzésre irányuló gazdasági szférától. Az alapítvány tisztán non-profit szervezet, alapítvány üzletszerű gazdálkodó tevékenységet nem folytathat, csak az alapítványi cél megvalósításával közvetlenül összefüggő gazdasági tevékenyég végzésére jogosult. Mivel ezt a törvény nem korlátozza, az alapítvány vállalkozási tevékenységet is végezhet, nyereséggel növelheti az alapítótól származó alapítványi vagyont, feltéve, ha ez közvetlenül összekapcsolható az alapítványi céllal. E téren is azonban vannak korlátozások: az alapítvány nem lehet tagja közkereseti társaságnak, vagy nem lehet betéti társaság beltagja, hiszen ezeknél a tagok korlátlan mögöttes felelősséggel rendelkezhetnek a társaság tartozásaiért. Ugyanakkor az alapítvány lehet korlátozott felelősségű tagja más jogi személynek, azaz kft.-nek, illetve rt.-nek. Az alapítvány egyesülésben való tagsága kérdéses lehet. Szerintem mivel a 3:368. § (1) bekezdése az egyesülésnél intézményesen ismer tagi mögöttes felelősséget, alapítvány egyesülésbe nem léphet be. Nem tilos viszont az alapítvány tagsága kft.-ben, rt.-ben és szövetkezetben, hiszen ott főszabályként nincs tagi mögöttes felelősség, bár a jogi személyek általános szabályai között több olyan rendelkezés található (pl. 3:2. §-ban) amely kivételesen létrehozhat tagi mögöttes felelősséget (pl. felelősségátvitel joggal való visszaélés esetében).

102 Véleményem szerint a 3:379. §-nak a gazdasági tevékenységgel kapcsolatos szabályát kógens rendelkezésként kell értelmezni, amitől tehát a 3:4. § alapján eltérni nem lehet. Hasonló a helyzet azzal a szabállyal is, hogy alapítvány nem hozható létre az a) alapító, b) az alapítóhoz csatlakozó, c) az alapítvány vezető tisztségviselői (a kuratórium tagjai), d) az alapítvány más szerveinek tagjai (felügyelőbizottsági tagok), e) az a)–d) pontokban említett személyek hozzátartozói érdekében. Természetesen törvény megengedheti ezt (ld. ezt magában a Ptk.-ban is a 3:383. §-ban az alapító kedvezményezettként való szerepeltetésére) és az is természetszerű, hogy ettől a rendelkezésről függetlenül az alapítvány vezető tisztségviselői és felügyelőbizottsági tagjai tevékenységükért esetlegesen díjazásban is részesülhetnek, hiszen a korlátozás célja nem a díjazás megakadályozása volt. Ugyancsak szerintem eltérést nem engedő rendelkezés, hogy alapítvány nem alapíthat másik alapítványt (az alapítványi lánc tilalma), nem csatlakozhat másik alapítványhoz és nem is juttathat vagyont másik alapítvány részére. Az alapítvány azonban egyesületbe tagként beléphet.

4. Többes alapítás, csatlakozás, kedvezményezetti jogállás A) Több alapító Az alapítványnak nemcsak egy alapítója lehet, hanem több polgári jogi jogalany (természetes és jogi személy) közösen is létesíthet alapítványt. Ez esetben az alapítói jogokat az alapítók közösen gyakorolják. Ebben különbözik a társalapítók jogállása az alapítványhoz csatlakozóktól, akiknek az alapító okirat vagy ad mintegy társalapítói jogokat vagy nem (ld. 3:383. §). A korábbi bírói gyakorlat élesen elkülönítette a csatlakozót az alapítótól, az új Ptk. viszont közelítette e két jogállást. Fel kell hívni a figyelmet a jogi személyek általános szabályi közül a 3:14. §-ra, amely szerint a több alapító az alapítói jogokat testületben gyakorolja. Véleményem szerint a 3:4. §-ra tekintettel ettől a szabálytól az alapító okirat eltérhet. Szerintem ugyanis kifejezett alapítói testület létrehozása az esetek többségében felesleges. Az alapítvány körében a 3:395. § egyébként is csak variációként említi meg az alapítói jogok testületben való gyakorlását és ebben az esetben az alapítók gyűléséről beszél, amelyre – igen vitathatóan – az egyesület közgyűlésére vonatkozó szabályokat kell az új Ptk. szerint megfelelően alkalmazni. (Az egyesület közgyűlésére vonatkozó szabályok erre szerintem alkalmatlanok, sokkal ésszerűbb lett volna a polgári jogi társasági szerződés szabályainak alkalmazása). Ha az alapítók az alapítói jogokat nem testületben gyakorolják, kérdéses, mit jelent az alapítói jogok együttes gyakorlása. E téren eddig a bírói gyakorlat minden alapító hozzájárulását megkívánta az alapítói döntéshez, azaz minden alapítónak vétójoga volt. A nagyobb döntésképesség biztosítása érdekében eddig is volt olyan álláspont, hogy a többségi elv érvényesüljön, lényegében a polgári jogi társaság szabályai szerint. Az új Ptk. szabályai viszont a többségi döntést megengedik. Megjegyezzük, hogy a törvény kizárólag alapítói jogokról beszél, de természetesen az alapítónak kötelezettségei is vannak, elsősorban a vagyonjuttatás és a törvényes alapítói okirat létrehozatala tekintetében. B) Csatlakozás az alapítványhoz Az eddigi szabályozást fenntartva, az alapító okirat dönti el, hogy lehet-e az adott alapítványhoz később csatlakozni, vagy sem. Az alapító okirat tehát kizárhatja a csatlakozás lehetőségét, illetve a csatlakozásra előfeltételeket állapíthat meg, pl. meghatározhatja azt a legkisebb vagyoni juttatást, amellyel az alapítványhoz csatlakozni lehet. Az alapító okirat dönt abban is, hogy a csatlakozó mennyiben gyakorolhat alapítói jogokat. A csatlakozó jogállását az új Ptk. – a korábbi bírói gyakorlattal szemben – erősen közelítette az alapítói jogálláshoz.

103 Azt az alapítványt, amelyhez csatlakozni lehet, az irodalomban nyílt alapítványnak, amelyhez nem lehet csatlakozni, zárt alapítványnak nevezik. Csatlakozni csak a már nyilvántartásba vett alapítványhoz lehet. Olyan csatlakozást, amely nem jár vagyoni juttatással az alapítvány részére, a törvény kizárja. Ha az alapító okirat másként nem rendelkezik, a csatlakozó alapítói jogokat gyakorol és a többes alapításra vonatkozó szabályok (3:380. §) lesznek rá is irányadóak, azaz a csatlakozó az alapítói jogokat az eredeti alapítókkal együttesen, közösen gyakorolhatja. Kérdéses lehet, mi a helyzet akkor, ha az alapító okirat nem rendelkezik a csatlakozás lehetőségéről, van-e mód ilyenkor csatlakozni az alapítványhoz. Szerintem a csatlakozási lehetőséget nem lehet „hallgatás” esetében sem kizárni. Ez esetben az alapító(k)nak a csatlakozóval között megállapodása az irányadó a csatlakozás feltételei tekintetében. A csatlakozás feltételeiről egyébként is az alapító a csatlakozóval általános jelleggel is megállapodást köthet. Az alapítvány alapító okiratát a csatlakozónak mindenképp el kell fogadnia, erre jognyilatkozatot kell tennie. C) A kedvezményezetti jogállás Az alapítványok egy részénél az alapító az alapító okiratban kedvezményezettet jelöl. Az ilyen alapítványok zöme ún. családi alapítvány. A kedvezményezett-jelölés lehetőségét az új Ptk. jelentősen bővítette, éppen a családi alapítványok terjedése érdekében. A kedvezményezett nem csak természetes, hanem jogi személy is lehet. Kedvezményezett az a személy, akit az alapítványi vagyonból – az alapítványi cél megvalósítása érdekében, de legalább is az alapítványi céllal összefüggésben – a kuratóriumnak vagyoni szolgáltatásban (juttatásban) kell részesítenie. A 3:385. § lehetővé teszi, hogy ne csak az alapító okiratban lehessen kedvezményezettet jelölni, hanem „erre jogosult alapítvány szervet” is megjelölhet kedvezményezettet. Véleményem szerint azonban a kedvezményezett kijelölésének mindenképp az alapító okiraton kell alapulnia – erre utal a törvényszövegben a „jogosult” jelző. Az alapító okiraton kívül ugyanis, pl. külön jognyilatkozatban szerintem az alapító nem jelölhet kedvezményezettet (az alapító okirat ugyanakkor kivételesen módosítható, a kedvezményezettek köre pl. újabb vagyonjuttatással bővíthető – ld. 3:393. §). Az alapító pedig nem szerve az alapítványnak, „erre jogosult szerv” így csak a kuratórium lehet. A kedvezményezett kijelölésére viszont a kuratórium saját jogon nem lehet jogosult, hiszen csak kezeli a vagyont, az alapítványi célt a kedvezményezett vonatkozásába is csak az alapító jelölheti meg, a kuratórium csak akkor, ha az alapítói jogokat ráruházták. Az alapítvány alapítótól való elkülönüléséből következik, hogy főszabályként maga az alapító (csatlakozó) nem lehet kedvezményezett és korlátozások vonatkoznak az alapító (csatlakozó) Ptk. értelmező rendelkezéseiben meghatározott hozzátartozóira is (8:1. §). Az alapító (csatlakozó) kivételesen csak akkor lehet kedvezményezett, ha az alapítványi cél az alapító tudományos, irodalmi, illetve művészeti alkotásának gondozása. (Feltehetően a gyakorlat a tudományos, irodalmi és művészeti alkotás fogalmát tágan fogja értelmezni, valószínűleg kiterjeszti valamennyi szerzői jogi védelem alá eső alkotásra.) Az alapító (csatlakozó) hozzátartozója pedig csak akkor lehet kedvezményezett, ha az alapítvány célja a) az alapító tudományos, irodalmi, illetve művészeti alkotásának gondozása, vagy b) a hozzátartozó ápolása, gondozása, eltartása, egészségügyi ellátása költségeinek viselése, vagy c) a hozzátartozó iskolai tanulmányainak ösztöndíjjal vagy egyéb módon történő támogatása. A Ptk. 3:387. §-a szerint a kedvezményezett nem támaszthat igényt vagyoni juttatásra az alapítvánnyal szemben. Tehát ha az alapítvány nem teljesíti a szolgáltatást, nem perelheti be sikerrel az alapítványt. Ez alól a főszabálytól azonban a Ptk. két olyan kivételt tesz, amelyek arra utalnak, hogy amennyiben az alapító, illetve a kuratórium gondosan jár el, úgy a kedvezményezett

104 hozzájuthat a vagyoni szolgáltatáshoz E két esetben a kedvezményezett igényét bírósági úton is érvényesítheti az alapítvánnyal szemben. Az első eset, amikor a kedvezményezett megalapozott igényt támaszthat a vagyoni szolgáltatásra, ha az alapító okirat a kedvezményezett személyét a neki járó szolgáltatást, illetve a szolgáltatás időpontját egyértelműen, azaz a teljesítéshez szükséges módon meghatározza. A másik eset, ha a kuratórium a kedvezményezett részére járó szolgáltatásról már döntött és e döntését a kedvezményezettel közölte. A törvény további feltételként kimondja, hogy a juttatás feltételeit a kedvezményezettnek el kell fogadnia, de szerintem a kuratórium közölt döntése után az alapítványnak a szolgáltatást teljesítenie kell. Ettől függetlenül kérdés, hogy a kedvezményezettnek a juttatást nem kell elfogadnia, de ha nem fogadja el, úgy nyilván nem is támaszthat igényt az alapítvánnyal szemben a szolgáltatásért.

5. Az alapítványi vagyon Az alapítvány magva a célvagyon, azaz az a vagyon, amely az alapítványi cél megvalósításához szükséges. Ezt a vagyont az alapító biztosítja, mértékét (nagyságát) az alapító okiratban határozza meg. Az alapító alapító okiratban foglalt jognyilatkozata egyben kötelezettséget is teremt az alapító számára, hogy ezt az alapítvány javára vállalt vagyoni juttatást ténylegesen teljesítse. Az alapítványnak juttatandó vagyon a 3:10. § rendelkezéseinek megfelelően pénzből, illetve nem pénzbeli hozzájárulásból (dolog, szellemi alkotás, vagyoni értékű jog) egyaránt állhat a jogi személyekre vonatkozó általános szabályozás szerint. A törvény nem határozza meg az alapítványi vagyon legkisebb mértékét, de az alapító által nyújtott vagyonnak az alapítványi cél elérésére elegendőnek kell lennie – ez több követelés, mint amit a jogi személyek közös szabályai a jogi személynek juttatandó vagyonnal kapcsolatban elírnak. Az alapítványi vagyon létrejöttének folyamatát a Ptk. 3:382. § szabályozza, mégpedig a hatályos Ptk.-hoz képest egységesítve az ún. nyílt, illetve zárt alapítványokra vonatkozó rendelkezéseket. Az első lépés, hogy az alapítvány bírósági nyilvántartásba vételére irányuló kérelem benyújtásáig az alapítónak minden esetben legalább az alapítvány működésének megkezdéséhez szükséges vagyont (induló vagyon) át kell ruháznia a leendő alapítványra. Hogy ezt a (2) bekezdésben foglalt kötelezettséget hogyan kell teljesíteni, kérdéses, hiszen az alapítvány még nem jött létre. A legmegfelelőbb megoldás pénzszolgáltatás esetén talán a bírói letétbe helyezés, arra is tekintettel, hogy a 3:381. § alapján az alapító az alapítvány jogerős bejegyzéséig még visszavonhatja az alapítvány létesítésére vonatkozó jognyilatkozatát Az alapítónak az alapító okiratban meghatározott alapítványi célvagyont legkésőbb az alapítvány jogerős bírósági nyilvántartásba vételétől számított egy éven belül át kell ruháznia az alapítványra. Más szóval a teljes alapítványi vagyonnak az alapítvány létrejöttekor még nem kell az alapítvány rendelkezésére állnia, ennek az alapítvány jogi személységének elnyerésétől számított egy éven belül kell megtörténnie. Természetesen az alapító okirat ennél rövidebb határidőt is megszabhat és kimondhatja, hogy a teljes alapítványi vagyont már a nyilvántartásba vételkor az alapítvány rendelkezésére kell bocsátani. Ha az alapító a vagyon rendelkezésére bocsátására vonatkozó, alapító okiratban meghatározott kötelezettségét megszegi, az alapítvány ügyvezető szerve, a kuratórium – megfelelő határidő tűzésével – felhívja az alapítót e kötelezettsége teljesítésére, hiszen az alapítvány e célvagyon hiányában nem tud rendeltetésszerűen működni. Ezen határidő eredménytelen eltelte után a kuratórium köteles erről az alapítvány felett a 3:34. § szerint törvényességi felügyeletet gyakorló nyilvántartó bíróságot értesíteni és a bíróság törvényességi felügyeleti eljárásban – ezt még külön törvényben szabályozni kell, jelenleg a már többször hivatkozott civiltörvény az irányadó – ugyancsak felszólítja az alapítót önként vállalt kötelezettsége teljesítésére és ha ez eredménytelen, felfüggeszti az alapítói jogok alapító által történő gyakorlását. A felfüggesztés időtartama alatt – ha ez szükséges – az alapítói jogokat a nyilvántartást vezető bíróság gyakorolja.

105 A felfüggesztés időtartama alatt az alapítónak teljesítenie kell az elmaradt vagyoni juttatást. Ha ez nem történi meg, úgy a bíróság a 3:34. § alapján végső soron megszünteti az alapítványt. Az erre irányuló eljárást még szabályozni kell. Az alapítványi vagyon célvagyon, ezért azt alapvetően az alapítványi cél érdekében kell felhasználni. Az alapítvány ügyvezető szervének, a kuratóriumnak ezért alapvető kötelezettsége, hogy e vagyont az alapítványi cél megvalósítása érdekében, az alapító okiratban meghatározott módon kezelje, illetve felhasználja, mégpedig a 3:379. §-ban foglalt korlátozásokra is figyelemmel. Az alapítványi vagyon felhasználásának alapkérdése – és ezt ezért a 3:391. § szerint az alapító okiratban kötelező szabályozni – amely szerint csak a alapítványi vagyon hozadékát (pl. a kamatokat) lehet-e felhasználni az alapítványi cél elérése érdekében, vagy mód van az alapítványi vagyon csökkentésére is a vagyonkezelés során. Az alapítvány alapvető jellemzője – szöges ellentétben az egyszemélyes gazdasági társasággal, ahol az alapító irányítása alatt tartja a jogi személy társaságot és vagyont is elvonhat tőle –, hogy az alapító elkülönül az alapítványtól. Ezért az alapítvánnyal kapcsolatos alapítói döntések meglehetősen korlátozottak. Az elkülönítés jegyében mondja ki a törvény, hogy az alapító (csatlakozó) az alapítványnak juttatott vagyont nem követelheti vissza az alapítványtól, tehát nem vonhatja azt vissza. Ez kötelező törvényi szabály, teát az alapító okirat ezzel ellentétes rendelkezése semmisséget von maga után. Magától értetődően – a jogutódlás dogmatikai kényegéből következően – a tilalom az alapító–csatlakozó jogutódjára is vonatkozik. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell jegyezni, hogy a bírói gyakorlat eddig meglehetősen kizárta az alapító jogokban való jogutódlását, pl. kimondta, hogy az alapítói jogokat nem lehet örökölni., Az új Ptk. azonban más szemléletmódot tükröz, szabad utat biztosít az alapítói jogok tekintetében is a jogutódlásnak.

6. Az alapítvány létesítése végintézkedéssel Az alapítványt végintézkedéssel is létre lehet hozni, vagy végrendelettel vagy öröklési szerződéssel. Ez esetben az alapító az örökhagyó. Emellett hagyatékra irányuló meghagyással is létrehozható alapítvány, ez esetben az alapítvány alapítója a meghagyással terhelt örökös (hagyományos) lesz, annak ellenére, hogy az alapítvány létrehozása az örökhagyó akaratán nyugszik. Halál esetére szóló ajándékozással alapítvány nem jöhet létre. Alapítvány írásbeli (magán) végrendeleten alapulhat (szóbeli végrendelet kevés ehhez) – az öröklési szerződéshez a Ptk. amúgy is írásbeliséget követel meg. További követelmény, hogy a végrendeletnek (öröklési szerződésnek) tartalmaznia kell az alapítványt létrehozó alapító okirat tartalmi elemeit (3:388. §). Lényegében ez a szabály a meghagyásra is vonatkozik, mert a meghagyásnak tartalmaznia kell a létesítendő alapítvány célját és vagyonát. Meghagyás esetén azonban a meghagyásban meg kell jelölni azt a személyt is, aki az alapítvány létrehozását követelheti. Az általános szabályok szerint az alapítvány a bírósági nyilvántartása vételével a jövőre nézve jön létre. E szabály alól tesz kivételt a 3:388. § tudniillik a végrendeletben (öröklési szerződéssel) létrehozott alapítványnál is a nyilvántartásba vétellel jön létre az alapítvány, de az alapító halálának időpontjára visszamenő hatállyal. Ez a szabály nagyobb biztonságot nyújt az alapítvány létrehozása iránt eljáró és a vagyonnal időközben rendelkezőknek és ezáltal az ilyen alapítvány is az alapító jogutódjának, örökösnek tekintendő. A meghagyás eredményeként létrejövő alapítványra ez a szabály nem érvényes, ez esetben az alapítvány az általános szabályok szerint a nyilvántartásba vétellel a jövőre nézve jön létre. A végintézkedéssel létesített alapítvány nyilvántartásba vétele iránt a végrendeletben (öröklési szerződésben) megjelölt bármely kuratóriumi tagnak kell intézkednie, akit erről – pl. a hagyatéki eljárás során – értesíteni kell, illetve egyébként értesül. Ha bármely okból (pl. értesítés hiányában) a kuratóriumba jelölt egyik személy sem intézkedik, az alapítvány nyilvántartására hivatott bíróság – amennyiben értesül a végintézkedésről – ügygondnokot jelölhet ki a nyilvántartásba vételi eljárás lefolytatása céljából. A eljárást folyamatba tévő leendő kuratóriumi

106 tag, illetve az ügygondnok jogosult a leendő alapítványi vagyon érdekében eljárni és a vagyon megóvása érdekében köteles az adott helyzetben általában elvárható intézkedéseket megtenni. Amennyiben persze a végrendeletet megtámadják és érvényessége iránt per folyik, a bejegyzési eljárást e per jogerős elbírálásáig fel kell függeszteni. A meghagyás esetében annak kötelezettje, azaz az örökös, illetve hagyományos köteles a meghagyást teljesíteni és az alapítványt létrehozni. Ha ezt a kötelezettségét az alapítvány létrehozását a meghagyás alapján követelésre jogosult személy felszólítására sem teljesíti, e személy a polgári bíróságtól keresettel kérheti az alapítvány alapító okiratának ítélettel való pótlását és egyben az örökös (hagyományos) kötelezését az alapítványi vagyon szolgáltatására. Ezen bírói ítélet alapján az alapítvány létrehozásának követelésére jogosult személy az alapítvány nyilvántartásba vételére illetékes bíróságtól kérheti az alapítvány nyilvántartásba vételét (amelynek természetesen előfeltétele a vagyoni juttatás 3:382. § szerinti teljesítése). A Ptk. 3:390. §-a annak jogkövetkezményeit is szabályozza, ha a végintézkedéssel létrehozni kívánt alapítvány valamilyen okból nem jön létre. Az általános szabály az, hogy ez esetben az alapítványi célvagyonnak szánt vagyon a hagyaték részét képezi. Ez alól kivétel a közérdekű célú alapítvány, ahol az örökhagyó szándékolt juttatását ez esetben közérdekű meghagyásnak kell tekinteni, és annak szabályai szerint kell kezelni.

7. Az alapító okirat és módosítása A) Az alapító okirat kellékei Az alapítvány létesítő okirata az alapító okirat. A jogi személyek közös szabályai között a létesítő okirat általános kellékeiről a 3:5–3:10. § rendelkezik. Ezt konkretizálja és egészíti ki az alapítvány vonatkozásában a 3:391. § mégpedig oly módon, hogy az (1) bekezdés kötelező tartalmi kellékeket állapít meg, a (2) bekezdés pedig olyan tartalmi elemeket, amelyeket az adott alapítvány körülményeire tekintettel lehet felvenni az alapítvány alapítói okiratába. Az alapítvány alapító okiratát az alapítványrendelő (alapító) állapítja meg. Az általános kellékek között megemlítem az alapítvány elnevezését. Az alapítvány nevének is meg kell felelnie a 3:6. § alapján a névvalódiság és a névkizárólagosság elvének. A bírói gyakorlat emellett megköveteli az ún. névszabatosságot is, a név magyar nyelv szabályainak megfelelő megállapítását. Meg kell határozni az alapítvány székhelyét, amely az alapítvány nyilvántartásba bejegyzett irodája (3:7. §). Az alapító okiratban meg kell határozni az alapítványi célt, amelynek elérése érdekében fejti ki az alapítvány főtevékenységét. Végül meg kell határozni az alapítványi vagyont, amely a 3:10. § szerint pénzből és nem pénzbeli vagyonrészekből egyaránt állhat. Az alapítvány alapító okiratában meg kell határozni az alapítványi vagyon kezelésének és felhasználásának szabályait, különösen pedig azt, hogy mennyiben lehet az alapítványi vagyonhoz nyúlni, azt csökkenteni, avagy a kuratórium csak e vagyon hozadékáról rendelkezhet. Szabályozni kell azt, hogy az alapítványt határozatlan vagy a tartósságot azért biztosító határozott időtartamra hozzák-e létre, utóbbi esetben az időtartam megjelölésével. Rendelkezni kell a kuratóriumról, ezen belül a kuratóriumi tagok jelöléséről, megbízatásuk időtartamáról, esetleges díjazásukról, a kuratóriumi tagságból való kizárási és összeférhetetlenségi okokról, illetve a kuratóriumi tagság megszűnésének eseteiről. Az alapító okirat emellett a szükségeshez képest rendelkezhet az alapítói jogokról, több alapító esetén ezek közös gyakorlásáról, és azok esetleges átruházásáról (pl. leadásáról a kuratórium részére). Rendelkezhet az alapítványhoz való csatlakozás feltételeiről is. Az alapító okirat létrehozhat a kuratórium mellett más alapítványi szerveket is – ez esetben rendelkezni kell ezek hatásköréről. Megállapíthatja az alapítvány képviseletének, illetve az alapítvány munkavállalóival szembeni munkáltatói jogok gyakorlásának részletes szabályait, valamint rendelkezhet az alapítvány esetlegesen kiegészítő jelleggel folytatott gazdasági–vállalkozási tevékenységéről. Az

107 alapító az alapító okiratban rendelkezet az alapítvány esetleges kedvezményezettjeinek teljesítendő szolgáltatásokról, illetve az alapítvány jogutód nélküli megszűnésekor fennmaradt vagyon további sorsáról. Természetszerűen az alapító az alapító okiratba a kötelező kellékeken túl bármely más kérdést is felvethet. Az alapító okiratot az alapítványi cél érdekében kell értelmezni, úgy, hogy ez az értelmezés segítse elő az alapító okiratának érvényesülését, az alapítványi cél megvalósulását. Ez az ún. akarati elv,amely a végintézkedések körében eddig is ismert volt, most az új Ptk. az egyesület és az alapítvány létesítő okirata tekintetében is kimondta. Az eddigi nyilvántartási jogszabályok szerint a bíróság az alapító okiratot részben hiánypótlása adhatta vissza, részben – ha más mód nem volt – az alapító okirat hiányosságait maga is kiegészíthette (pl. alapító rendelkezett a kuratóriumi tagok díjazásáról, de a díj mértékét nem állapította meg). Feltehetően az új nyilvántartási törvényben e szabályok fenn fognak maradni. A jogi személyek általános szabályai az eddig csak a társasági jog körében ismert szabályt, nevezetesen, hogy a nyilvántartásba történt jogerős bejegyzés után csak kivételesen lehet érvénytelenségi pert indítani, kiterjesztette valamennyi jogi személyre, így az alapítványra is (3:15. §), sőt az alapítvány alapító okiratának érvénytelenségére a jogerős nyilvántartásba vétel után a nyilvántartásból való törlés érdelében ezentúl egyáltalán nem lehet hivatkozni. A nyilvántartó bíróság természetesen törvényességi felügyeleti eljárást folytathat le az alapítvánnyal szemben és súlyos törvénysértés esetén, végső soron meg is szüntetheti a törvénysértő alapítványt – e szabályokat jelenleg a civiltörvény tartalmazza. B) Az alapító okirat módosítása Az alapítvány alapvető jogi jellemzője, hogy elkülönül az alapítójától. Ennek érdekében kötelező törvényi főszabály, hogy az alapító okiratot az alapító nem módosíthatja, a módosító jognyilatkozat semmis (3:393. §). E szabály alól azonban van kivétel. Főszabályként az alapítványi célt nem lehet megváltoztatni. Ez alól kivétel, ha a) az alapítvány célt már megvalósította, b) a cél elérése lehetetlenné vált, pl. az alapítványi vagyon elvesztése miatt. Utóbbi esetben az alapító okirat módosításával az alapító olyan új célt jelölhet meg, amelynek megvalósítására az alapítvány (még) kellő vagyonnal rendelkezik. Az alapítványi vagyon csökkentése az alapító okirat módosításával általános jelleggel tilos. Az alapítványi vagyont természetesen lehet növelni, csatlakozás esetén pedig a vagyon szükségképp növekszik. A Ptk. semmisnek nyilvánítja az alapítvány jogutód nélküli megszűnése esetére kijelölt kedvezményezett személynek megváltoztatását, de csak abban az esetben, ha az alapítványhoz csatlakozás történt. Az alapítvány létrejöttének szabályait megfelelően alkalmazni kell az alapító okirat módosítására is. A módosítás esetleges érvénytelensége miatt a módosítás jogerős bejegyzése után nem indítható per, csak a törvényességi felügyelet eszközeit lehet igénybe venni a jogszerű állapot kialakítása érdekében.

8. Az alapítói jogok gyakorlása Az eddigi szabályozástól eltérően az új Ptk. kifejezetten szabályozza az alapítói jogok gyakorlását, mégpedig a korábbi helyzethez képest jóval bővebben. Az alapítói jogok átruházását pedig eddig a bírói gyakorlat jelentősen korlátozta (még az alapítók egymás közti viszonyában is), most a helyzet alapvetően megváltozott. Az alapítványt alapító személy alapítói jogokkal rendelkezik, amelyeket a 3:396. § szerint – miután az alapítvány vagyonát biztosította, tehát vagyoni hozzájárulását az alapító okiratban foglaltak szerint teljesítette – másokra átruházhatja. Az alapítói jogokat nemcsak külsőkre, hanem alapítványi szervekre, így elsősorban a kuratóriumra is át lehet ruházni. Ilyen esetben az alapítóra

108 vonatkozó rendelkezéseket természetszerűen arra a személyre (szervre) kell alkalmazni, akire az alapítói jogokat átruházták, hiszen jogutódlás történt. Amennyiben az alapítói jogokat alapítványi szervre ruháztak át, magától értetődő szabály, hogy az alapítói jogokat ez a szerv saját magával (tagjaival) szemben nem gyakorolhatja. Ha többen közösen hoznak létre alapítványt, dönteniük kell az alapítói jogok gyakorlásának módjáról. A 3:16. § erről úgy rendelkezik, hogy testületben kell, mégpedig főszabályként ülés tartásával az alapítói jogokat gyakorolni, és irányadó erre a döntéshozatalra a 3:17.–3:18. § határozatképességre és határozathozatalra vonatkozó rendelkezése is. Lex speciálisként azonban a 3:395. § az alapítványnál már csak lehetőségként említi a testületi döntéshozatalt több alapító esetén, és meglepő módon az alapítók gyűléséről beszél, amelyre mögöttes jogterületként a személyegyesülés jellegű egyesület közgyűlésére vonatkozó szabályokat hívja fel. (Az előkészítés során felmerült vagylagos lehetőségként a kft. taggyűlés szabályainak alkalmazása is.) Úgy gondolom, hogy az általában sok tagból álló egyesületi közgyűlési szabályok kevés személyből álló alapítói közösségre való alkalmazása meglehetősen nehéz lesz, ebben a bírói gyakorlatra jelentős feladat vár. Két–három alapító esetén célszerűnek látszik ezért, hogy az alapító okiratban némileg másként rendezzék az alapítói jogok közös gyakorlását – ezt a 3:4. § lehetővé teszi. Mindenesetre ez a szabályozás – az eddigi bírói gyakorlattal szemben, amely megkövetelte többes alapítás esetén az egyhangú döntést – lehetővé teszi, hogy az alapítók többségi döntéseket hozzanak. A közös alapítói döntéseknél figyelmen kívül kell hagyni azt az alapítót, aki ismeretlen helyen tartózkodik. Az ilyen alapítót is meg kell hívni a „gyűlésre”, mégpedig hirdetményi kézbesítés útján is, de ha ez eredménytelen, a közös döntéshozatal nélküle is megtörténhetik. Ha az alapító meghal (jogi személy esetén jogutód nélkül megszűnik) vagy egyéb okból kifolyólag alapítói jogait véglegesen nem gyakorolja, illetve gyakorolhatja, rendezni kell az alapítói jogok gyakorlását Erre elsősorban maga az alapító hivatott az alapító okiratban, nevezetesen (pl. halála esetére) kijelölheti az alapítói jogokat ilyen esetben gyakorolható személyt (szervet). Ha ezt nem teszi, a 3:394. § értelmében az alapítói jogokat is a kuratórium gyakorolja. Ha valamilyen okból ez sem lehetséges, az alapítói jogok az alapítványt nyilvántartó bíróságra szállnak át, amely ezt vagy maga gyakorolja vagy erre ügygondnokot jelöli ki. Megjegyezzük, hogy az eddigi bírói gyakorlat szerint nem lehetett lemondani az alapítói jogokról. Az új Ptk. szövegezése, illetve a miniszteri indokolás arra utal, hogy ez a jövőben lehetséges lesz.

9. Az alapítvány szervei A) A kuratórium Az új alapítványi szabályozás egyszerűsíti az alapítvány kezelő szervének meghatározását, nevezetesen kimondja, hogy az alapítvány ügyvezető szerve a (legalább )három természetes személyből álló kuratórium (3:397. §). Az alapító azonban jogosult arra, hogy – hasonlóan a zártkörűen működő részvénytársasághoz – egyszemélyes kuratóriumot létesítsen, azaz az alapító okiratban egy személy nevezzen meg kurátorként. A kuratórium hatáskörét is jelentősen bővíti az újraszabályozás. Ugyancsak a társasági jogból átvett szabállyal az új Ptk. a kuratórium tagjait vezető tisztségviselőknek nevezi – ez eddig az alapítványi jogban nem volt szokásos. A kuratórium tagjait az alapítványi okiratban kell megjelölni vagy meghatározni azt a módot, ahogy a kuratórium tagjait kijelölik. A kuratóriumi tagság határozatlan időre is szólhat, ez esetben meg kell határozni az esetleges visszahívás, illetve lemondás módját. A kuratóriumi tagságra való jelölést a kurátornak el kell fogadnia. (Az eddigi szabályok szerint a kurátor elfogadó nyilatkozatát csatolni kellett az alapító okirathoz.) Amennyiben az alapító okirat megjelöli a kurátor megbízatásának időtartamát, szükség szerint szabályozni kell a helyére belépő új kurátor kijelölését. A kurátor ingyenesen és díjazás fejében egyaránt eljárhat, a díjazást, avagy a díjazás megállapításának módját ugyancsak az

109 alapító okiratban kell meghatározni. (Az eddigi gyakorlat szerint a kurátor munkaviszonyban is állhatott az alapítvánnyal.) A kuratóriumi tag visszahívására a 3:398. § tartalmaz szabályt, tudniillik azt, hogy az alapító, illetve az alapítói jogok gyakorlója jogosult visszahívni megbízásának lejárta előtt is a kurátort, ha a kurátor tevékenysége az alapítvány céljának elérését közvetlenül veszélyezteti. A közvetlen szó arra utal, hogy a visszahívás csak tényleges és lényleges okból történhet. A visszahívás módját az alapító okiratban kell szabályozni. Lényeges, hogy a kuratórium működőképes legyen, tehát egyértelműen meg kell határozni a kuratóriumi tagság megszűnésének módját. A törvény összeférhetetlenségi okokat is megállapít a kuratóriumi tagsággal kapcsolatban. A kuratórium tagjai közül legalább kettőnek (egyszemélyes kuratórium esetén a kurátornak) állandó belföldi lakhellyel kell rendelkeznie. Az alapító és a Ptk. értelmező rendelkezései körében meghatározott [8:1. § (1) bekezdés] közeli hozzátartozói nem lehetnek többségben a kuratóriumban – e szabályt szerintem úgy kell értelmezni, hogy az egyszemélyes kurátor nem lehet az alapító, illetve közeli hozzátartozója. Ez a szabály korlátozza az alapító ráhatását a célvagyon kezelésére, amely az alapítvány önállóságát kívánja biztosítani. Az alapítvány kedvezményezettje viszont nem lehet kuratóriumi tag. Véleményem szerint az új szabályozás növelte az alapító döntései lehetőségét a kuratóriummal kapcsolatban, hiszen nem tartalmazza azt az eddigi szabályt, hogy az alapító nem gyakorolhat meghatározó befolyást a kuratórium működésére. Így kérdéses, hogy fenn lehet-e tartani azt a bírói gyakorlatot, amely szerint az alapító nem lehet az alapítvány képviselője, mással együtt sem rendelkezhet az alapítvány bankszámlája felett, nem ellenőrizheti az alapítvány gazdálkodását. A kedvezményezettre vonatkozó kizáró, illetve az alapítóra vonatkozó korlátozó szabály – miután törvényi tilalom nincsen – felveti azt a kérdést, hogy ezektől a szabályoktól az alapító eltérhet-e avagy sem. A 3:4. § általános szabályából következően lehet ara az álláspontra helyezkedni, hogy igen, de ez az értelmezés érdemben szerintem aligha lenne helyes, mert itt az alapítvány strukturális felépítéséről van szó. A 3:97. és 3:98. §-ban foglalt előírások lex speciálist jelentenek a jogi személyek általános részében a jogi személyek ügyvezetésére, illetve vezető tisztségviselőire vonatkozó szabályaihoz (3:21.–3:25. §) képest, amely utóbbiak is érvényesülnek az alapítvány ügyvezetésére nézve. Így a kurátoroknak az alapítvány érdekében kell tevékenykedniük, felelősségükre a 3:24. § az irányadó. A kurátorok az eddigi gyakorlattal szemben csak természetes személyek lehetnek és személyesen kötelesek az ügyvezetés ellátni. (A 3:4. §-ra való tekintettel, az alapító okirat eltérve a törvénytől, jogi személyt is jelölhet esetleg kurátornak, akinek a képviselője lesz a vezető tisztségviselő.) A 3:22. §-ban foglalt általános összeférhetetlenségi okok az alapítvány kuratóriumára is irányadóak. A kurátorok lemondására is irányadó a 3:25. §, amelynek következtében – az eddigi gyakorlattal szemben – mód van a kuratóriumi tagok önálló lemondására (nincs szükség a teljes kuratórium lemondására). A kuratórium működésére nézve általános szabály, hogy a kuratórium saját tagjai sorából maga választja meg a kuratórium elnökét. Ez alól kivétel, ha az alapító az elnök személyét már az alapító okiratban maga meghatározta vagy az alapító okiratban fenntartja magának a jogot az elnök kijelölésére. Elvileg az alapító – az alapító okirat alapján – az elnök kijelölésének jogát más személyre (alapító szervre) is átruházhatja. Az alapítvány kuratóriuma évente legalább egyszer rendes ülést köteles tartani, szerintem az elnök rendkívüli ülést bármikor összehívhat. Ugyanakkor bármely kuratóriumi tag kérheti a kuratórium rendkívüli ülésének összehívását. Ilye – az összehívás okát is megjelölő írásbeli – kérelem esetén az elnök a kérelem kézhezvételétől számított nyolc napon belül köteles összehívni az ülést. Ha ezt nem teszi, a rendkívüli ülést a kezdeményező kuratóriumi tag is összehívhatja. Egyszemélyes kuratórium esetén a kuratórium döntéseit a kurátor írásbeli határozattal hozza meg.

110 Mivel a 3:399. § kifejezetten törvényi tilalmat nem tartalmaz, a bírói gyakorlatnak kell majd eldöntenie, hogy a kuratóriumra vonatkozó rendelkezésektől az alapító okiratban mennyire lehet a 3:4. § keretében eltérni. A kuratórium működésének részletesebb szabályait az alapító okirat alapján a kuratórium ügyrendje határozza meg. Az ügyrendben kell rendelkezni a határozatképességről és a döntés módjáról. Az ülést elektronikus eszközök beiktatásával is meg lehet tartani és elvileg ún. levélszavazás is lehetséges, ha ezt az alapító okirat nem tiltja. A kuratórium határozatait az alapító, a kuratóriumi tag, ha van felügyelőbizottság, a felügyelőbizottsági tag a 3:35–3:36. § szabályai szerint a bíróságnál megtámadhatja. Ez a rendelkezés egyébként lehetőséget ad az alapító döntéseinek kuratóriumi tag általi megtámadására is. B) A felügyelőbizottság Az ügyvezetés tevékenységét ellenőrző felügyelőbizottság fakultatív szerve az alapítványnak, intézményesítéséről az alapító okirat dönt. (Ha az alapítvány magát közhasznú szervezetként is bejegyezheti, a civiltörvény értelmében létrehozása kötelező.) A felügyelőbizottság általános jogállásáról a 3:26–3:28. § rendelkezik. Az alapítványnál a felügyelőbizottság ellenőrző tevékenységét az alapító javára végzi és tevékenységéről évente köteles az alapítónak beszámolni. Az eddigi bírói gyakorlat szerint, ha az alapítói jogokat senki sem gyakorolja, a felügyelőbizottság jelentését a nyilvántartó bíróságnak teszi meg. A felügyelőbizottságot a 3:26. § háromtagú testületként határozza meg, ettől az alapító okirat nyilván „felfelé” elérhet. A felügyelőbizottság tagjaira irányadóak az általános összeférhetetlenségi szabályok, és ehhez a 3:400. § hozzáteszi, hogy a kuratórium tagjaira vonatkozó kizáró és összeférhetetlenségi rendelkezéseket a felügyelőbizottság tagjaira is alkalmazni kell. A törvény a felügyelőbizottság körében sem állapít meg kifejezett eltérési tilalmat, tehát az alapítói akarat szabadon érvényesülhet. C) Egyéb alapítványi szervek Az alapító okirat a kuratórium és a felügyelőbizottság mellett más alapítványi szerveket (pl. tanácsadó testület) is létrehozhat. Nagyobb alapítványok állandó könyvvizsgálót is (3:38. §) alkalmaznak. A könyvvizsgáló jogai speciálisak, de az lényeges, hogy az egyéb alapítványi szervek nem csorbíthatják a kuratórium és a felügyelőbizottság hatáskörét. Megjegyezzük, hogy a korábbi jogszabályok kifejezetten lehetővé tették, hogy az alapítvány egyes szervezeti egységei belső jogi személységet kapjanak. A jogi személyek közös szabályai (3:32–3:33. §) e lehetőséget általában biztosítják, de külön törvényi rendelkezéshez kötik. Mivel az alapítványnál kifejezetten törvényi rendelkezés a Ptk.-ban nincs, a 3:32. § alapján kérdéses – éppúgy, mint az egyesületnél –, hogy a jövőben e lehetőség fennáll-e az alapítványok körében. Úgy gondolom, hogy a jövőben is módot kell adni arra, hogy az alapítvány alapító okirata az alapítvány egyes belső szervezeti egységeit származtatott jogi személységgel ruházza fel.

10. Az alapítvány megszűnése A) Egyesülés – szétválás Alapítvány nem alakulhat át. Az átalakulás ugyanis a 3:39. § értelmében az egyik jogi személy típusból a másik jogi személy típusba való, egyetemes jogutódlással történő átmenetet jelenti. Intézménytípusú jogi személynél, mint az alapítvány pedig ilyen formaváltás fogalmilag nem jöhet szóba, hanem csak az egyesülés (3:44. §) ás a szétválás (3:45. §).

111 Ugyanakkor alapítványok körében az egyesülés és a szétválás lehetősége is korlátozott, tudniillik alapítvány csak alapítvánnyal egyesülhet, és csak alapítványokká válhat szét. Az egyesülés lehetséges összeolvadás és beolvadás formájában, szétválás alesetei pedig a különválás és a kiválás. Az egyesülés végrehajtására az általános szabályok közül a 3:44. §, a szétválásra pedig a 3:45–3:46. § az irányadó, az alapítvány körében speciális szabály nincs. Az alapítvány egyesülésér, illetve szétválásáról az alapító hozhat döntést, mégpedig akkor is szerintem, ha az alapító okirat e lehetőségről nem rendelkezhet – a 3:402. § erre ugyanis általános felhatalmazást ad. Ugyanakkor azonban az alapító okirat ki is zárhatja az alapító egyesülésről vagy szétválásról szóló döntését. Az eddigi alapítványi jogunk ismerte az alapítványok bíróság által történő egyesítését is. Erről most az új Ptk. nem rendelkezik, ezért szerintem a bíróság csak akkor és csak azoknál az alapítványoknál hajthat végre egységesítést, ahol az alapítói jogokat gyakorolja. Egyesülésre, illetve szétválásra csak azután kerülhet sor, ha az alapító az alapítvány részére általa felajánlott vagyoni juttatását már teljesítette. Egyesülésnél mindegyik érintett alapítványnál egyértelmű alapítói döntésre van szükség. További feltétel, hogy az egyesülés, illetve szétválás ne járjon sem az alapítványi cél, sem az alapítványi vagyon csorbításával. E két feltétel teljesítését nyilvánvalóan az alapítványt nyilvántartó bíróságnak kell vizsgálnia. B) Az alapítvány jogutód nélküli megszűnése Az alapítvány jogutód nélkül megszűnik, ha határozott időre hozták létre és ez az időtartam eltelt, illetve ha az alapító az alapítvány megszűnését meghatározott feltételhez kötötte és e feltétel bekövetkezett. A jogi személyek többségét a tagok, illetve az alapítók is megszüntethetik (pl. a kft taggyűlése kimondja a társaság megszűnését), ez a lehetőség azonban az alapítványnál nem áll fenn, mert a 3:403. § kimondja, hogy az alapító nem szüntetheti meg az alapítványt. Bár a Ptk. szövege nem tartalmazza azt, hogy ettől az alapító okirat eltérően nem rendelkezhet, szerintem ez a szabály az alapítvány fundamentális lényegéhez tartozik, ezért valószínű, hogy a 3:4. § ellenére a bírói gyakorlat nem fogja megengedni a 3:403. §-tól való eltérést. Végül az alapítványt a nyilvántartását végző bíróság törvényességi felügyeleti eljárás keretében is megszüntetheti. Erről azonban – mivel közjogi jellegű – a Ptk. nem rendelkezik, jelenleg a szabályozása a 2011-es hivatkozott civiltörvényben található. Az jogi személyek általános megszűnési okaihoz a 3:403. § három speciális okot tesz hozzá az alapítványok körében. Az első, hogy ha az alapítvány a célját elérte és az alapító új célt nem határozott meg. A második ok ennek ellentétele: az alapítványi cél megvalósítása ellehetetlenült és nincs mód a cél módosítására, illetve a cél más alapítvánnyal való egyesülés útján való közvetett megvalósítására. Végül, ha az alapítvány három éven át folyamatosan nem működik, azaz az alapítványi cél megvalósítása érekében nem fejt ki tevékenységet. Véleményem szerint ezeket a rendelkezéseket is kötelező – eltérést nem engedő – rendelkezésekként kell értelmezni. Hozzá kell ehhez tenni, hogy a 2011-es civiltörvény szerint az alapítvány felszámolási eljárás eredményeként is megszűnhet, tudniillik a civiltörvény a csődtörvény hatályát kiterjesztette az alapítványokra is. A megszűnési eljárás megkezdéséről a 3:403. § rendelkezik. A kuratórium kötelessége, hogy az alapítót (alapítói jogokat gyakorló személyt) a megszűnési okról értesítse – természetesen, ha az alapítványnál felügyelőbizottság vagy kuratórium is működik, e két alapítványi szervet is értesítenie kell. Az alapító kötelessége, hogy a szükséges intézkedéseket megtegye – a legtöbb esetben a Ctv.ben szabályozott végelszámolási eljárást kell megindítania, mivel a civiltörvény az alapítványokra is kiterjesztette a végelszámolás intézményét. Ha az alapító a szükséges intézkedéseket harminc napon belül nem teszi meg, a kuratóriumnak a törvényességi felügyeletet gyakorló, az alapítványt nyilvántartó bíróságot kell megkeresnie a megszüntetés iránti intézkedések végett. Ez esetben ugyanis a nyilvántartó bíróság rendeli el a végelszámolást és jelöli ki a végelszámolót – a felszámolási eljárásra külön szabályok vonatkoznak. A kuratórium tagjainak különleges felelősségét

112 is megállapítja a Ptk.: a bejelentés elmulasztásából, illetve késedelméből fakadó károkért mind az alapítvánnyal szemben, mind harmadik személyekkel szemben egyetemlegesen felelnek. Amennyiben az alapítványi vagyon elfogyott és fizetésképtelenség miatt felszámolási eljárásra kerül sor, akkor az alapító, illetve a kuratórium tagjai a jogi személyek általános szabályai szerint adott estben helyállási kötelezettséggel tartoznak a kielégítetlen hitelezőkkel szemben (3:2. §, 6:541. §). Az alapító a 3:391. § alapján rendelkezhet az alapítvány jogutód nélküli megszűnés esetére a fennmaradt vagyon sorsáról. E rendelkezésnek a 3:404. § szab korlátot: a hitelezők kielégítése után fennmaradt vagyon az alapító okiratban megjelölt személyt illeti, de az alapító, a csatlakozó, az adományozó és ezek hozzátartozói részére juttatandó vagyon nem haladhatja meg az alapító, csatlakozó, adományozó által korábban az alapítványnak juttatott vagyont. Sajnálatos módon ehhez a Ptk. nem teszi hozzá, hogy az alapító okirat e rendelkezésétől nem térhet el, így létrejöhet egy olyan értelmezés, hogy ilyen eltérés a 3:4. § általános rendelkezése folytán lehetséges. (A bírói gyakorlat majd eldönti e kérdést.) A 3:404. § arra az esetre nézve, ha az alapító okirat nem rendelkezett a fennmaradó vagyon sorsáról, módot ad az alapítónak arra, hogy később, akár a végelszámolási eljárás során ilyen rendelkezést tehessen. Ez a lehetőség fennáll akkor is ha az alapító okirat ugyan rendelkezett e vagyon sorsáról, de e rendelkezést lehetetlen teljesíteni. Ez esetben azonban már csak a megszűnő alapítványéval azonos vagy hasonló célú non-profit szervezet, azaz alapítvány vagy egyesület részére juttatható a vagyon. Ha sem az alapító okirat, sem az alapító nem rendelkezett a hitelezők kielégítése után fennmaradt vagyon sorsáról, illetve e rendelkezés érvénytelen vagy teljesítése lehetetlen, a vagyon sorsáról az alapítványt nyilvántartó bíróság az alapítvány nyilvántartásból való törlését elrendelő határozatában dönt. A nyilvántartó bíróság dönt a vagyon sorsáról akkor is, ha az a személy, akinek a vagyon alapítói rendelkezés alapján meg kell szereznie, a vagyont nem fogadja el. A bíróságnak a fennmaradó vagyont az alapítvány céljával azonos vagy hasonló célú alapítványnak kell juttatnia.

113

XIV. fejezet Költségvetési szervek A költségvetési szerv olyan jogi személy típus, amely az államháztartás részét képezi és jogszabályban meghatározott közfeladatokat lát el, mégpedig költségvetési keretéből jövedelemszerzési cél nélkül. A költségvetési szerv tehát – az alapítvány és a egyesület mellett – a non-profit szervezetek egyik legjelentősebb tényezője. Majd 4000 költségvetési szerv működik, jó része nem közhatalmi feladatokat lát el, hanem közszolgáltatást – iskola, kórház, szociális intézmény. Persze lehet közintézményt gazdasági társaságként is működtetni, de a hagyományos forma mégis a költségvetési szerv. Mint már erről szó volt, az új Ptk. a költségvetési szerveket nem szabályozza, erről az államháztartási törvény (Áht.) rendelkezik. Az 1991-es Áht.-t a 2011. évi CXCV. törvény váltotta fel. A költségvetési szervek alapvetően két csoportra oszlanak: a) közhatalmi feladatokat ellátó szervek, b) közszolgáltató szervek, amelyek közérdekű szolgáltatásokat végeznek közhatalmi jelleg nélkül. Emellett meg lehet különböztetni a közszolgáltató költségvetési szervek körében meghatározott autonómiával rendelkező közintézményeket (pl. egyetemek), közintézeteket (kutatóintézetek, kórházak) és közüzemeket, amely utóbbiak kiszolgáló technikai tevékenységet végeznek (üdülő, garázs). Tulajdonforma, illetve alapítás szempontjából megkülönböztethetünk a jelenlegi tételesjogban a) központi (állami) költségvetési szerveket, b) helyi önkormányzati, illetve országos és helyi kisebbségi önkormányzati költségvetési szerveket, c) köztestületi költségvetési szerveket (pl. az MTA kutatóintézetei). Központi állami költségvetési szervet az államháztartási törvény szerint az Országgyűlés, a Kormány, illetve a költségvetési fejezetet irányító szerv (általában a miniszter) alapíthat. Köztestület csak közszolgáltató költségvetési szervet alapíthat. A költségvetési szervek létrehozása az alapító okirat kiadásával kezdődik. Ennek kötelező tartalmi elemeit az Áht. meghatározza és arra is lehetőséget ad, hogy több alapításra jogosult szerv közösen alapíthasson költségvetési szervet. Nagyon lényeges – ezt az elvet csak a 2000-es években lehetett elismertetni –, hogy a költségvetési szervet akkor is alapító okirattal kell ellátni, ha közvetlenül jogszabály rendelkezik létrehozásáról. A költségvetési szerv irányítását (nem felügyelet, több!) főszabályként alapítója látja el és ő biztosítja részére a közfeladatai ellátásához szükséges vagyont, amellyel a költségvetési szerv éves költségvetési keret alapján gazdálkodik. Ugyancsak az alapító határozza meg – jogszabály alapján – a költségvetési szerv tevékenységi körét (elsődleges közfeladatát) és vezetési rendszerét. A költségvetési szerv csak kiegészítő jelleggel fejthet ki vállalkozási tevékenységet A költségvetési szerv más jogi személy típussá nem alakulhat át (alakítható át) és egyesülési, illetve szétválás helyett irányító szerve egyesítheti más költségvetési szervvel, illetve választhatja szét több költségvetési szervvé. Még a 2000-es években is előfordult, hogy számos költségvetési szervnek nem volt törvényes alapító okirata és nem volt törvényes nyilvántartásuk sem. A 2006-os Áht.-módosítás szerint valamennyi költségvetési szerv nyilvántartását a Magyar Államkincstár látja el. Ez szerintem törvényességi szempontból nem kielégítő. A közszolgáltató költségvetési szervek nyilvántartását – a jogi személyek általános szabályai szerint – a bíróságoknak kellene ellátnia és csak a közhatalmi költségvetési szervek nyilvántartása maradhatna a pénzügyi államigazgatás kereteiben. Ilyen megoldás megfelelne a jogi személyek általános szabályainál, és ez esetben a bíróság felül tudná vizsgálni az alapító okiratok törvényességét. A költségvetési szervek többsége éppúgy konstitutív ex nunc hatályú bejegyzéssel jönne létre (és a nyilvántartásból való törléssel szűnne meg), mint általában a többi jogi személy. Véleményem szerint tehát az államigazgatási nyilvántartás csak a

114 közhatalmi feladatot illető költségvetési szerveknél indokolt (pl. nemzetbiztonsági okokból), a közszolgáltatás körében nem. A költségvetési szervek a vagyoni forgalom rendszeres résztvevői és ezért is kár, hogy bár a vonatkozó javaslat elkészült, ez a szervtípus nem került be a Ptk.-ba. Ez azért is sajnálatos, mert a Ptk.-val több olyan gyakorlati problémát meg lehetett volna oldani, amire az Áht. kisebb mértékben képes. Így rendelkezni lehetett volna a költségvetési szerv belső szervezeti egysége származtatott jogi személységéről, illetve ki lehetett volna mondani, hogy törvény természetes személyt, egyesületet és alapítványt is felhatalmazhat közszolgáltató intézmény – iskola, szociális intézmény – létrehozására, amelyre a köztestületi közszolgáltató költségvetési szervek szabályait megfelelően alkalmazni kell. Már a régi Ptk.-ban is szerepel az a szabály, hogy a költségvetési szervet a szerződéses, valamint a kártérítési és kártalanítási (megtérítési) kötelezettség költségvetési fedezet hiányában is terheli, tehát kötelezettségeit mindenképp teljesítenie kell. Az Áht.-ben kell meghatározni, hogyan kell a költségvetési fedezetet megteremteni. Ezt a szabályt azonban ki kellett terjeszteni magára az államra, a helyi önkormányzatokra és a polgári forgalomban részt vevő valamennyi – jogi személység nélküli – közjogi jogi személyre. Ezt a Ptk. javaslat 3:406. § úgy oldja meg, hogy az államot és az „államháztartás részét képező jogi személyt” (nem mondja ki, hogy csak a költségvetési szervekről van szó, így ide besorolhatók a közjogi jogi személyek is) a polgári jogi jogviszonyokból fakadó kötelezettségek (ez tágabb, mint a szerződéses és a kártérítési–kártalanítási kötelezettség) költségvetési fedezet hiányában is terheli. Ez a szabályozás tágabb, mint a korábbi és – helyesen – több garanciát nyújt a civil társadalom részére.

115

XV. fejezet Közjogi jogi személyek A Ptk. a közjogi szervezeteket nem szabályozza, ugyanakkor a gazdasági életben is jelentős szerepet tölthetnek be. A) A helyi önkormányzatok jogi személysége A helyi – területi, települési – önkormányzatok az állam sajátos részei, bonyolult belső szervezetrendszerrel. A mindenkori önkormányzati törvény feladata, hogy megmondja, mely önkormányzati szervek (pl. közgyűlés) rendelkeznek polgári jogi jogi személységgel. Az önkormányzati jogi személyekre a jogi személyek közös szabályait azon eltérésekkel kell alkalmazni, amelyet az önkormányzati törvény megállapít. Mindenképp vonatkozik azonban az önkormányzati jogi személyekre is az a szabály, hogy költségvetési fedezet hiányában is helyt kell állniuk szerződéses, illetve kártérítési (kártalanítási) kötelezettségeikért. A helyi önkormányzatokra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell a kisebbségi önkormányzatokra, mégpedig nemcsak a helyi, hanem az országos kisebbségi önkormányzatokra is. B) Közjogi jogalanyok polgári jogi személység nélkül Vannak olyan közjogi jogalanyok – így az Országgyűlés, illetve a Kormány is – amelyek nem kaptak polgári jogi jogi személységet. Ennek oka általában az, hogy ezen általában kollektív jellegű szerveknek van olyan segédszerve, amely jogi személy, és amely bonyolítja a közjogi jogalany vagyonjogi forgalmát – ld. a Miniszterelnökséget (Miniszterelnöki Hivatalt), illetve az Országgyűlés Hivatalát. Igen ám, de többször előfordul, hogy az Országgyűlés, illetve a Kormány közvetlenül hajt végre polgári jogcselekményt – pl. alapítványokat hoz létre (MTV közalapítvány), vagy részvénytársaságot alapít (MTI Zrt., NV Zrt.). Így ezen közjogi személyek tekintetében indokolt kimondani, hogy polgári jogcselekményeket az állam jogcselekményének kell tekinteni, tehát az esetleges károkozásért beáll az állam kártérítési (kártalanítási) felelőssége. C) Köztestület 1993-ban az 1959-es Ptk. módosításával három állítólagos közjogi személy került a Ptk.-ba, nevezetesen a köztestület, a közalapítvány és a közhasznú társaság. Ez utóbbiról rövidesen kiderült, hogy nem lát el közjogi feladatokat, hanem egy olyan nonprofit kft., amely közhasznú szervezetnek minősül. 2006-ban a harmadik Gt. meg is szüntette a közhasznú társaságot, amelyet három év átmeneti idővel ki is vezettek a magyar jogrendszerből. (A Ptk. eredeti 57–60. §-a.) A köztestület viszont megszilárdult és több formája is kialakult. Olyan sajátos szervek kaptak köztestületi státust, mint a Magyar Tudományos Akadémia, avagy a Magyar Olimpiai Bizottság. Köztestületté nyilvánítottak több gazdasági, illetve szakmai – (foglalkozási) kamarát is – ügyvédi, közjegyzői, végrehajtói. De köztestületi altípust is ismer jogunk – a hegyközségek. A közjogi jogi személy fogalma Németországban alakult ki, a német közjogi elmélet terméke és 1945 előtt Magyarországon is ismert volt. A köztestület félig állami–féli civil jellegű, felhasználja a civil önkormányzást közfeladatok megoldására. Megjegyezzük, hogy a legtöbb nyugat-európai országban az egyházak köztestületnek minősülnek, de Magyarországon nem. Az egyházak Magyarországon sui generis jogi elbírálásban részesülnek – külön törvény mondja meg egyházi előírások alapján, hogy milyen egyházi szervezetek minősülnek jogi személynek. A régi Ptk. 65. § (1) bekezdése szerint a köztestület önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkező jogi személy, amely tagságához kapcsolódóan közfeladatot lát el.

116 Köztestületet csak törvény hozhat léte, illetve már létező szervezetet (pl. egyesületet) csak törvény nyilváníthat köztestületté. A köztestületet létrehozó törvénynek meg kell határoznia azt a közfeladatot, amelyet a köztestület köteles ellátni és ezzel kapcsolatban a köztestület részére közhatalmi jogosítványokat biztosíthat. Emellett a törvény előírhatja, hogy valamely közfeladatot kizárólag köztestület láthat el, illetve kényszertagságot is elrendelhet, azaz kimondhatja, hogy bizonyos tevékenység csak köztestületi tagság mellett folytatható (pl. ügyvédi, közjegyzői tevékenység). Ez alapvető eltérés az egyesületektől, hiszen kényszertagság a „normál” egyesületek esetében nem lehetséges. A köztestület civiljogilag voltaképp egy sajátos egyesület. Ezért is mondja ki a régi Ptk. 65. § (6) bekezdése, hogy törvény (elsődlegesen a köztestületet létrehozó törvény) eltérő rendelkezése hiányában az egyesületekre vonatkozó szabályokat kell a köztestületekre alkalmazni. A köztestületnek így alapszabálya van és jogi személységét – függetlenül a köztestületet létrehozó törvénytől – a bírósági nyilvántartásba való bejegyzéssel szerzi meg. A köztestületnek ügyvezető és képviselő szerve, saját vagyona és vagyoni felelőssége van, vállalkozási tevékenységet csak alapfeladata alátámasztására, kiegészítő jelleggel végezhet. Az államháztartási törvény alapján a köztestületek költségvetési szerveket hozhatnak létre (ld. az MTA intézeteit) és gazdasági társaságot alapíthatnak, abban tagként részt vehetnek. Mivel az egyesületi alapszabály az egyesület belső szervezeti egységét jogi személlyé nyilváníthatja, az ilyen származékos jogi személység lehetősége eddig a köztestületeknél is fennállt. Az új Ptk. a köztestületekről nem rendelkezik. Ezért a jogalkalmazónak a köztestületekről külön – közjogi jellegű – törvényt kell alkotnia, amely a Ptk.-val egyidejűleg hatályba is lép, hiszen a régi Ptk. a köztestületi szabályzással együtt 2014. március 15-én hatályát veszti. D) Közalapítvány A még hatályos 1959-es Ptk. 1993-ban beiktatott 74/G. §-a szerint a közalapítvány egy olyan alapítvány, amelyet meghatározott állami, illetve önkormányzati szervek közfeladat ellátásnak folyamatos biztosítása érdekében hoznak létre. Ez a közfeladat voltaképp az állami– önkormányzati szerv feladata lenne és ezt a feladatot ruházza át az általa létrehozott alapítványra, amelynek ő az alapító szerve. A Ptk. általános felhatalmazást ad arra az Országgyűlésnek, a Kormánynak, illetve a helyi és kisebbségi önkormányzat képviselő testületének közalapítvány létrehozására (szerintem az önkormányzati alapítási kört szűkíteni kellene a megyére és a megyei jogú városra, a kisebbségi önkormányzatok tekintetében pedig az országos kisebbségi önkormányzatra). Törvény egyébként valamely közcélra közalapítvány létrehozására kötelezővé is teheti. Közalapítvány a Ptk. 74/G. § (3) bekezdése szerint magánalapítványból is létrejöhet úgy, hogy a magánalapítvány a vagyonát közalapítvány létrehozására jogosult közhatalmi szervnek felajánlja. Ez esetben közös – köz és magán – alapítású közalapítvány jön létre. A közalapítványhoz egyébként – ezirányú korlátozó rendelkezés kivételével – természetes személyek is csatlakozhatnak. Közalapítvány létrehozása esetén az alapító okiratban ki kell jelölni a vagyont kezelő szervet (kuratóriumot). A kezelő szerv rendeltetésszerű gazdálkodását az Állami Számvevőszék ellenőrzi. A közalapítvány nyilvános működésre köteles, gazdálkodása tekintetében pedig a Ptk. korlátozó szabályokat állapít meg (pl. a gazdasági társaságokban való részvétel szempontjából). A közalapítványra egyébként jelenleg mögöttes jogterületként az alapítványra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni mindazon kérdésekben, amikor a közalapítványokra vonatkozó törvény másként nem rendelkezik. Ilyen szabály pl. a közalapítvány megszüntetésével kapcsolatos. A közalapítványnak – amelynek függősége az alapítójától nagyobb, mint a normál alapítványé – megszüntetése ugyanis könnyebb, mint a „normál” alapítványé, tudniillik a bíróság nem peres eljárásban az alapító kérésére a közalapítványt megszüntetheti, ha az alapító szerint a) a közfeladat iránti szükséglet megszűnt (azaz nincs már ilyen közfeladat), illetve b) a közfeladat ellátása más módon, illetve más szervezeti keretekben hatékonyabban megvalósítható.

117 Az új Ptk. a közalapítványról nem rendelkezik, tehát itt elvileg ugyanolyan jogszabályi űr keletkezik, mint a köztestületeknél, azaz külön közjogi törvény megalkotására van szükség. Ez már azért is szükséges, mert eddig magánalapítványt is csak „tartós közérdekű célokra” lehetett létrehozni, tehát tisztán magáncélú alapítványt polgári jogunk nem ismert és így a „normál” alapítvány is elég közel állt a közalapítványhoz. Az új Ptk.-ban azonban – mint láttuk – a helyzet minőségileg megváltozik. A 3:378. § csak az alapító okiratban meghatározott tartós cél folyamatos megvalósítását követeli meg fogalmi kellékként az alapítványtól, és az alapítványra vonatkozó részletes rendelkezések is tipikusan a magáncélú alapítványra modellezettek. A közalapítványok rendeltetésszerű működéséhez tehát mindenképp új törvény alkotására van szükség. Irodalomjegyzék a III. Részhez Ádám Antal: Az egyesületek a magyar társadalmi szervek rendszerében. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1964. Kecskés László: Az alapítványi jog fejlődéséről. Magyar Jog, 1998/2. Ficsor Mihály: Közjogi jogi személyek a magyar polgári jogban. Magyar Jog, 1993/6. Lomnici Zoltán: Alapítványok – közalapítványok. 5. kiadás, HVG-ORAC, Budapest, 2008. Lomnici Zoltán: Egyesületek. 3. kiadás, HVG-ORAC, Budapest, 2012.