BODORFA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: JEGYZŐKÖNYV
Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 14-én 18.30 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről
Az ülés helye: Polgármesteri Iroda Bodorfa Jelen vannak: Freili Béla polgármester, ifj. Ági Gyula, Hajgató Klára, Kardos Róbert, önkormányzati képviselők, Nagyné Soós Erzsébet körjegyző, Csordás Gyuláné jegyzőkönyvvezető. Távolmaradását bejelentette: ifj. Czinger József és Olasz Győző önkormányzati képviselő Freili Béla polgármester Köszöntötte a képviselő-testület tagjait és a megjelenteket. Megállapította, hogy 6 önkormányzati képviselőből 4 fő jelen van az ülés határozatképes, azt megnyitotta. Javasolta, hogy a kiküldött meghívó szerinti napirendi pontokat tárgyalja meg a képviselő-testület. Az előterjesztett napirendi javaslatot a képviselő-testület 4 szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül - egyhangúlag elfogadta. NAPIREND 1./ Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörök gyakorlásáról és a két ülés közötti fontosabb eseményekről Előadó: Freili Béla polgármester 2./ Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat 2008. évi költségvetéséról szóló 8/2008. (VII. 18.) sz. rendelettel módosított 2/2008. (II. 15.) sz. rendelete módosításáról szóló rendelet-tervezet megtárgyalása Előadó: Freili Béla polgármester 3./ Bodorfa Települési Önkormányzat 2009. évi Közfoglalkoztatási Tervének megtárgyalása Előadó: Freili Béla polgármester 4./ Szennyvíz beruházással kapcsolatos pályázatok értékelése, közreműködők kiválasztása Előadó: Freili Béla polgármester 5./ Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Rendszer Társulási Tanácsának a települési önkormányzatok területén található felhagyott hulladék lerakók rekultivációs pályázatához biztosított önerő lemondása Előadó: Freili Béla polgármester
1
NAPIREND TÁRGYALÁSA 1./ Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörök gyakorlásáról és a két ülés közötti fontosabb eseményekről Előadó: Freili Béla polgármester A lejárt határidejű határozatokról készült jelentés a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 4 szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag a lejárt határidejű határozatokról szóló jelentést elfogadta. 2./ Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat 2008. évi költségvetéséról szóló 8/2008. (VII. 18.) sz. rendelettel módosított 2/2008. (II. 15.) sz. rendelete módosításáról szóló rendelet-tervezet megtárgyalása Előadó: Freili Béla polgármester Az előterjesztés és a jóváhagyott rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Freili Béla polgármester szóbeli kiegészítése: tájékoztatta a képviselőket, hogy a központosított előirányzatok változása miatt, falugondnoki szolgálat beindítása, illetve az önkormányzati tulajdonú személyautó értékesítése miatt szükséges módosítani az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló rendeletét. Javasolta, hogy a képviselő-testület a 2008. évi költségvetés bevételi és kiadási főösszegét 10.361 eFt-al emelje meg, a költségvetés bevételi és kiadási főösszegét 27.880 eFt-ra történő módosítását fogadja el. Hozzászólások: Hajgató Klára önkormányzati képviselő: Nagyon kevésnek tartja az autóért fizetett összeget. Véleménye szerint drágábban is adhatták volna. Freili Béla polgármester: Ismeretes a képviselők előtt, már korábban meghirdették az autót értékesítésre. Egy érdeklődő volt, azonban személyesen Ő sem jelent meg. A falugondnoki autó megvásárlásakor saját erőként figyelembe vették 950 E Ft értékben. Mivel a gépjármű csak 50 %ban volt Bodorfa tulajdona a másik 3 település elfogadta a 950 E Ft eladási árat. Javasolta a képviselő-testületnek, hogy a Települési Önkormányzat 2008. évi költségvetési rendeletének módosítását az elhangzott javaslatnak megfelelően fogadja el. Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 4 szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag az alábbi rendeletet alkotta: 3/2009. Önkormányzati Rendelet Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló 8/2008. (VII.18.) rendelettel módosított 2/2008. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló tervezetet jóváhagyja és a módosítást 3/2009. szám alatt rendeletei közé iktatja.
2
A rendelet kihirdetéséről a körjegyző gondoskodik. Felelős: Nagyné Soós Erzsébet körjegyző Határidő: 2009. április 16. 3./ Bodorfa Települési Önkormányzat 2009. évi Közfoglalkoztatási Tervének megtárgyalása Előadó: Freili Béla polgármester Közfoglalkoztatási terv a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Freili Béla polgármester: A közfoglalkoztatási terv részletes ismertetése előtt elmondta, hogy annak megalkotását a szociális törvény által megfogalmazott kötelezés tette szükségessé, tekintettel az önkormányzat közfoglalkoztatási feladat-ellátására. A terv egyik fő szempontja, hogy a településen élő nem foglalkoztatott személyek közfeladatok ellátásába való bevonását ütemezze, ezáltal a foglalkoztatás intenzitását biztosítsa, valamint feltárja az önkormányzati feladatok ellátása közül azokat a munkalehetőségeket, amelyek közfoglalkoztatás keretében megvalósíthatóak. A terv a maga nemében azonban nem oldja meg a munkanélküliekkel való foglalkoztatást, mivel a munkanélkülivé vált személyek jó része - alkalmazása esetén - nem tanúsít megfelelő hozzáállást. Ezt követően részletesen ismertette a közfoglalkoztatási tervet. Hozzászólások: Nagyné Soós Erzsébet körjegyző: A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló1993. évi III. törvény 37/A. § (1) bekezdése szerint minden települési önkormányzatnak a közfoglalkoztatás hatékony megvalósítása céljából - az állami foglalkoztatási szerv által szolgáltatott összefoglaló adatok, információk és előrejelzések alapján - egyéves időtartamra közfoglalkoztatási tervet kell készíteni. A közfoglalkoztatási terv tartalmazza a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyek képzettség szerinti várható összetételét, a közfoglalkoztatás keretében ellátandó közfeladatok megjelölését és várható ütemezését, valamint a feladatok ellátásához szükséges létszámot és a finanszírozására rendelkezésre álló forrásokat. A közfoglalkoztatási terv tervezetét az állami foglalkoztatási szervnek -esetünkben a Sümegi Munkaügyi Kirendeltséggel - véleményeztetni kellett, amely megtörtént. A terveket - mind a négy község vonatkozásában – jónak értékelték, azokat az önkormányzati jóváhagyást követően 5 napon belül meg kell küldeni a Magyar Államkincstár részére, mert a feladat finanszírozásának ez elengedhetetlen követelménye. Ha ugyanis a települési önkormányzat a közfoglalkoztatási tervet a törvényben megjelölt időpontig (idén április 15, a jövő évtől pedig február 15.) nem fogadja el, akkor az elfogadott közfoglalkoztatási tervnek a kincstárhoz történő megérkezéséig a kincstár visszatartja a közcélú foglalkoztatásra biztosított állami támogatás 15%-át. A közfoglalkoztatási terv módosítható, ha érvényességének időtartama alatt a körülményekben lényeges változás következik be. Freili Béla polgármester: Javasolta, hogy az önkormányzat fogadják el.
2009. évi közfoglalkoztatási tervét
Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 4 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
3
30/2009. ÖKT. B. sz. H a t á r o z a t : Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 37/A. §. (1) bekezdésében foglalt kötelezettségének eleget téve, a községi Önkormányzat 2009. évi közfoglalkoztatási tervét - a Sümegi Munkaügyi Kirendeltség előzetes véleményének ismeretében – elfogadja. Képviselő-testület felkéri polgármestert, hogy a Közfoglalkoztatási tervet a Magyar Államkincstár Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága részére 5 napon belül küldje meg. Felelős: Freili Béla polgármester Határidő: 2009. április 19. 4./ Szennyvíz beruházással kapcsolatos pályázatok értékelése, közreműködők kiválasztása Előadó: Nagyné Soós Erzsébet körjegyző Írásos előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Nagyné Soós Erzsébet körjegyző: Ismeretes a képviselő-testület tagjai előtt, hogy a szennyvízberuházási pályázat az I. fordulón sikerrel jutott túl, a II. fordulóban való részvételhez ismételten be kell nyújtani egy négy részből álló anyagot, amelynek a sorrendjét a KDRFÜ által jóváhagyott útvonalterv tartalmazza. Ennek alapján négy témában került kiküldésre ajánlati felhívás, melynek elbírálásánál a kiválasztási szempont a pénzügyileg legkedvezőbb ajánlat kitételnek megfelelő ajánlat volt. Ismertette a négy témát: − műszaki ellenőri feladatok elvégzése, − PR tevékenység /nyilvánosság biztosítása, média, újság, plakát/ ennek az irányítása és elvégzése, népszerűsítve a pályázat EU támogatását, − könyvvizsgálói feladatok ellátása − RMT és CBA feladat-ellátás: költség-haszon elemzések, részletes megvalósíthatósági − tanulmányok elkészítése. Ezt követően részletesen ismertette a különböző feladatokra érkezett ajánlatokat, kiemelve a felhívásnak megfelelő legkedvezőbb ajánlat tételeket. Freili Béla polgármester: A beruházás II. fordulóján benyújtandó anyaggal kapcsolatos feladatokat el kell végeztetni, a szempont az volt, hogy a kiírt témákban benyújtott ajánlatok közül a legkedvezőbbet fogadják el. Szeretné, ha a beruházás megvalósulna. Ennek kapcsán ismertette a beruházással kapcsolatos, közelmúltban teljesített feladatokat. A szándéknyilatkozatok benyújtása során az ingatlantulajdonosokat felkereste, kérte nyilatkozatukat a hozzájárulást és rácsatlakozást illetően. Ezt követően polgármester javasolta, hogy az ajánlatokat az előterjesztésnek megfelelően fogadják el. Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
4
4 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás
31/2009. ÖKT. B. sz. H a t á r o z a t Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete a Káptalanfa, Bodorfa, Gyepükaján és Nemeshany községek közös beruházásában megvalósuló szennyvízberuházásban közreműködő szervezeteknek az alábbi ajánlattevőket választja ki: 1. Műszaki ellenőri és FIDIC szerinti mérnöki feladatok ellátása BESZT Kft. Veszprém, Stadion köz 5. ellenszolgáltatás összege: 5.300.000 Ft + Áfa 2. Könyvvizsgálói feladatok ellátása SONYC Kft. Székesfehérvár Galántai ú. 64. ellenszolgáltatás összege: 540.000 Ft + Áfa 3. RMT és CBA elkészítése és jóváhagyatása BESZT Kft. Veszprém, Stadion köz 5. ellenszolgáltatás összege: 3.950.000 Ft + Áfa 4. PR terv és Pr feladatok ellátása BESZT Kft. Veszprém, Stadion köz 5. ellenszolgáltatás összege: 1.350.000 Ft + Áfa A képviselő-testület felhatalmazza Káptalanfa polgármesterét és a körjegyzőt, hogy a kiválasztott ajánlattevőkkel a vállalkozói szerződéseket megkössék. A szerződés tartalmazza azt a feltételt, hogy megbízó önkormányzatok csak akkor nyújtanak az ellenszolgáltatást, ha a pénzügyi forrás megteremtéséhez pályázati támogatásban részesülnek. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy döntéséről a Társulási Tanács elnökét tájékoztassa. Felelős: Freili Béla polgármester Határidő: 2009. április 20.
5./ Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Rendszer Társulási Tanácsának a települési önkormányzatok területén található felhagyott hulladék lerakók rekultivációs pályázatához biztosított önerő lemondása Előadó: Freili Béla polgármester Freili Béla polgármester szóbeli előterjesztése: Az Észak-balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás a működési területén található lakossági kommunális hulladéklerakók rekultivációjára Európai Uniós támogatásra pályázott. A pályázathoz szükséges önerő vállalását kérték valamennyi társult önkormányzattól. Bodorfa község a rekultivációban nem érintett, mivel a megszűnt lakossági kommunális hulladéklerakó nem kizárólag az önkormányzat tulajdonában van, pályázni nem lehet, így a pályázatban való részvételtől elzárkóznak. A rekultivációs pályázathoz szükséges – településre jutó - önerőt biztosításáról az önkormányzat 84/2008. sz. határozatában már döntött, mely szerint az akkori számítások szerinti összeget biztosítja a projekt megvalósulásához három éves felbontásban.
5
Mivel azonban a társulásban résztvevő települések zöme - akik a rekultivációban nem voltak érintve - , nem vállalták fel az önerő biztosítását, így a Társulási Tanács döntése szerint csak azoknak kell az önerőt biztosítani, akik érintettek. Így Bodorfának nem, ezért javasolta a korábban meghozott támogató határozatuk visszavonását.
Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 4 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 32/2009. ÖKT. B. sz. H a t á r o z a t : Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete a 84/2008./IX. 29./ ÖKT. B. számú határozatát – az alábbi indok alapján visszavonja: Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete nem érintett az Észak-Balatoni Térség Települési Szilárdhulladék-kezelési Rendszer működési területén lévő települési szilárdhulladék-lerakó rekultivációjának megvalósítása” tárgyú - KEOP-7.2.3.0-2008-0032 azonosítási számú projektben, ezért a megvalósításhoz – a Társulási Tanács döntésével egyezően - saját forrást nem biztosít. Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a döntését tartalmazó határozatot a pályázatot benyújtó Társulás részére küldje meg. Felelős: Freili Béla polgármester Határidő: 2009. április 30. BEJELENTÉSEK: Freili Béla polgármester: 1./ Tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy az utcabútorok kihelyezése Bodorfa belterületén címen benyújtott pályázat során a Biba Kft illetve a Sümegi Városszépítő egyesület támogatásának köszönhetően a villanyoszlopokon 3-as virágtartók lesznek felszerelve, így 46 helyett 99 virágcserép kerül kihelyezésre. Kérdés: Ági Gyula önkormányzati képviselő: Az öntözés hogyan lesz megoldva? Freili Béla polgármester válasza: permetezőgépet vásárol, hozzá egy hosszabbítót így biztonságosan lehet megöntözni az oszlopokon lévő virágokat. 2./ A Bakonykarszt Zrt ajkai kirendeltségének vezetőjével Réfi Ferenccel egyeztetnek, majd hamarosan megtörténik a vízvezeték áthelyezése. 3./ Tudomása szerint, ha a vadászház elkészül a vadásztársaság képviselője kiköltözik az önkormányzati lakásból, ez ügyben azonban hivatalosan még nem kereste meg senki. 6
4./ Tájékoztatta a képviselőket, hogy pályázatára.
települést ismételten benevezi a virágos települések
5./ Nemeshany település reneszánsz pályázaton támogatást nyert a négy település történetének könyvben történő megjelentetésére. A könyv kiadása megtörtént, csak a nyomdába küldése előtt olvasta el addig tudomása sem volt a kiadvány megjelenéséről. Sajnálja, mert ha előbb tudomása lett volna róla akkor Bodorfa település történetének lényegesebb pontjait jobban kiemelhették volna. Hozzászólások: Kardos Róbert önkormányzati képviselő: A kiadvány megjelenése előtt felkérte őt Nemeshany település polgármestere. Nem tudta, hogy a Bodorfai polgármesternek erről illetve a kiadvány megjelenéséről nincs tudomása. Sajnálta is, hogy a falu történetének összeállításához nem kapott segítséget. Freili Béla polgármester: Szívesen segített volna, de ha nem volt róla tudomása illetve ha nem kérik akkor nem tud segíteni. 6./ Falugondnoki autó pályázati támogatását átutalták az önkormányzat számlájára. Május hónapban kell kifizetni a törlesztés nagyobb részét. Javasolta, hogy a teljes összeget fizessék ki. Kardos Róbert önkormányzati képviselő: Javasolta, hogy csak abban az esetben fizessék ki a teljes összeget ha a szerződés módosítása nem kerül aránytalanul magas összegbe. Kardos Róbert önkormányzati képviselő: 1./ Mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó gazdálkodó kereste fel, Bodorfa településen mezőgazdasági épületet akart építeni a gépeinek, de a rendezési terv alapján a telekhatártól számított 50 m-en belül lehet csak ilyen épületet építeni. Hozzászólások: Freili Béla polgármester: A település rendezési terve tartalmazza azt a kikötést, hogy a telekhatártól számított 50 m-en belül lehet csak meghatározott méretű épületet építeni. Már felvette az építési osztállyal a kapcsolatot a probléma mindenki számára megnyugtató megoldása érdekében. 2./ Tudomása szerint találtak régi edénymaradványokat, amelyek 3 – 4000 évvel az időszámítás előtti időszakból származnak. Mivel ezek nagyon értékes leletek nem kellene-e valakinek feltárásokat végezni. 3./ Javasolta, hogy a temetőben lévő nagyon régi sírokat az önkormányzat tartsa rendbe. A temető közepén lévő kovácsoltvas kerítést le kellene festeni, már nagyon rozsdás az egész. Freili Béla polgármester: A temetőben lévő régi sírokat időközönként a leszármazottak rendbe teszik, nem engedik, hogy az önkormányzat gondozza azokat. Javasolta, hogy a településen hozzanak létre egyesületet, hogy jövőre pályázni lehessen e feladatok ellátására
7
A képviselő-testület 4 szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – az elhangzott bejelentéseket, és az azokra adott válaszokat tudomásul vette. Mivel a képviselő-testületi ülésnek több napirendi pontja nem volt, a polgármester megköszönte a megjelenést és az ülést 20 óra 15 perckor bezárta.
K.m.f.
Freili Béla polgármester
Nagyné Soós Erzsébet körjegyző
8