BODORFA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 395-15/2012. JEGYZŐKÖNYV Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 18-án 17 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Iroda Bodorfa Jelen vannak: Kardos Róbert polgármester, ifj. Ági Gyula, Czinger Józsefné, Hajgató Klára, Piriti Tamás önkormányzati képviselők, Herkné Kovács Zita mb. körjegyző Csordás Gyuláné jegyzőkönyvvezető. Kardos Róbert polgármester Köszöntötte a képviselő-testület tagjait és a megjelenteket. Megállapította, hogy 5 fő önkormányzati testületi tagból 5 fő jelen van az ülés határozatképes, azt megnyitotta. Javaslatot tett az ülés napirendjére a kiküldött meghívó szerint. Javasolta, hogy vegyes ügyek között a falunap időpontjának megállapítását és a környezetvédelmi program elkészítésének megrendelését tárgyalják meg. Az előterjesztett napirendi javaslatot a képviselő-testület 5 szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül - egyhangúlag elfogadta. NAPI R E N D: 1./ Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, a két ülés között átruházott hatáskörben hozott döntésekről, fontosabb eseményekről Előadó: Kardos Róbert polgármester 2./ Beszámoló az Önkormányzat 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról (zárszámadás) Előadó: Herkné Kovács Zita megbízott körjegyző 3./ 2011. évi belső ellenőri jelentés megtárgyalása Előadó: Herkné Kovács Zita megbízott körjegyző 4./ Mozgókönyvtári szerződés jóváhagyása Előadó: Kardos Róbert polgármester 5./ Vegyes ügyek 5.1.Falunapi rendezvény előkészítésének megtárgyalása Előadó: Kardos Róbert polgármester 5.2 Környezetvédelmi Program megrendelése Előadó: Kardos Róbert polgármester
NAPIREND TÁRGYALÁSA: 1./ Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, a két ülés között átruházott hatáskörben hozott döntésekről, fontosabb eseményekről Előadó: Kardos Róbert polgármester A lejárt határidejű határozatokról szóló jelentés a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 5 szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag a lejárt határidejű határozatokról szóló jelentést elfogadta. 2./ Beszámoló az Önkormányzat 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról (zárszámadás) Előadó: Herkné Kovács Zita megbízott körjegyző A napirendi ponttal kapcsolatos előterjesztés és rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Kardos Róbert polgármester: Felkérte Herkné Kovács Zita mb. körjegyzőt, hogy a napirendi ponttal kapcsolatos előterjesztést ismertesse a képviselőkkel. Herkné Kovács Zita mb. körjegyző: Tételesen magyarázatot adott az Önkormányzat 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló rendelet-tervezetről illetve a rendelet-tervezet mellékleteiről. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kardos Róbert polgármester: Javasolta a Képviselő-testületnek, hogy az előterjesztett rendelettervezetet fogadják el és alkossák meg az Önkormányzat 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló rendeletet. BodorfaTelepülés Önkormányzati Képviselő-testülete 5 szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag az alábbi rendeletet alkotta: 8/2012.
R E ND E LET
Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testülete az Önkormányzat 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló rendelet-tervezetet az előterjesztésnek megfelelően elfogadta, és 8/2012. szám alatt rendeletei közé iktatta. A Képviselő-testület felkéri a Körjegyzőt, hogy a rendelet kihirdetéséről gondoskodjon. Felelős: Herkné Kovács Zita mb.körjegyző Határidő: 2012. június 19. 3./ 2011. évi belső ellenőri jelentés megtárgyalása Előadó: Herkné Kovács Zita megbízott körjegyző A napirendi ponttal kapcsolatos Intézkedési Terv a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Kardos Róbert polgármester: Felkérte Herkné Kovács Zita mb. körjegyzőt, hogy a napirendi ponttal
kapcsolatos előterjesztést ismertesse a képviselőkkel. Herkné Kovács Zita mb. körjegyző szóbeli előterjesztése: Emlékeztette a Képviselő-testületet, hogy a 2011. évi belső ellenőrzési tervben foglaltaknak megfelelően az Önkormányzatoknál és a Körjegyzőségen belső ellenőrzést folyt. Az ellenőrzés alkalmával vizsgálták az Önkormányzat költségvetési beszámolóját, valamint a Körjegyzőség házipénztárát. A költségvetési beszámoló és a pénztár ellenőrzése során csak formai hibákat tártak fel. Az ellenőrzés során feltárt hibák többségében a Körjegyzőség létszámproblémájából adódnak. A belső ellenőrzési jelentés feladatul határozta meg, hogy a Körjegyzőség 2010. évi házipénztárának ellenőrzéséről készült vizsgálati jelentés alapján az ellenőrzés során feltárt hiányosságok pótlásának ütemezésére intézkedési tervet fogadjanak el. Ezt követően ismertette az intézkedési tervet, és javasolta a Képviselő-testületnek, hogy azt fogadják el. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testülete 5 szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag meghozta a következő határozatot: 36/2012. ÖKT B. számú H A T Á R O Z A T Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testülete a Körjegyzőség 2010. évi házipénztárának ellenőrzéséről készült vizsgálati jelentési alapján feltárt hiányosságok pótlásának ütemezésére előterjesztett Intézkedési Tervet elfogadta. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert és a Körjegyzőt, hogy az Intézkedési Tervben foglaltak végrehajtásáról gondoskodjanak. Felelős: Herkné Kovács Zita mb. körjegyző Kardos Róbert polgármester Határidő: ütemezés szerint folyamatos
4./ Mozgókönyvtári szerződés jóváhagyása Előadó: Kardos Róbert polgármester Kardos Róbert polgármester: Ismertette a Devecseri ellátó könyvtárral kötendő 2012. évi könyvtárellátási szerződést. A szerződés tartalmazza a 2012. évi normatívát, melynek összege 800 e.Ft, ebből 50 %-a feladat ellátási helyet, 50 %-a pedig az ellátó könyvtárat illeti meg. Tájékoztatta a Képviselő-testületet, hogy azon kezdeményezésüket, hogy a mozgókönyvtári normatíva ez évtől a Szolgáltató és a Megrendelő önkormányzat között 200 e Ft – 600 e Ft arányban kerüljön felosztásra nem volt kivitelezhető, ugyanis a fenntartó Devecser Város Önkormányzata nem fogadta el a mozgókönyvtári szerződés módosítására vonatkozó javaslatát arra hivatkozva, a többi település elfogadta és aláírta a mozgókönyvtári szerződést a normatíva 50 % - 502 %-os megosztásáról. Javasolta a Képviselő-testületnek, hogy a 2012. évi könyvtárellátási szerződést az előterjesztésben
foglaltaknak megfelelően fogadják el. Kérdés, hozzászólás nem volt. Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testülete 5 szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag meghozta a következő határozatot: 37/2012. ÖKT B. számú H A T Á R O Z A T Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testülete a Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Ház, valamint a Bodorfa Települési Önkormányzat között, mozgókönyvtári ellátásra vonatkozóan létrejött 2012. évi könyvtárellátási szerződést elfogadja. A Képviselő-testület felhatalmazza könyvtárellátási szerződés aláírására.
a
polgármestert
a
Felelős: Kardos Róbert polgármester Határidő: Azonnal 5. Vegyes ügyek 5.1 Falunapi rendezvény előkészítésének megtárgyalása Előadó: Kardos Róbert polgármester Kardos Róbert polgármester: Javasolta a képviselőtestületnek, hogy a már hagyománnyá vált falunapot az idén augusztus 4-én szombaton rendezzék meg. Javasolta, hogy a kiszámíthatóság, illetve előre tervezhetőség megkönnyítése miatt a későbbi falunapokat is augusztus első szombatján rendezzék meg. Idén a délelőtti programokra kézműveseket hívott meg. Fazekas, kovács, csuhé és vesszőfonó, akiknél lehetőség lesz a résztvevők számára is, hogy kipróbálják a mesterségeket. Lehet korongozni, kovácsolni, kukoricacsuhéból tárgyakat készíteni, és vesszőt fonni. Szintén délelőtti, illetve napközbeni program a főzőverseny és a lovaskocsizás, és idén, ha sikerül megszervezni, íjászat is lenne. Ebben az évben a programok kulturális részéhez a Sümegi néptánccsoportot szeretné meghívni, valamint a Büki Sok-Szín-Pad Társulatot, akikkel már több éve hagyományosan jó barátságot ápol. A vacsora elkészítésére idén is Somogyi Ferencet szeretné felkérni. Bízik benne, hogy idén a vacsorához szükséges húst a Képesfa vadásztársaság biztosítja, hiszen az önkormányzat év közben folyamatosan segítette a társaságot, igény szerint sörpadokat illetve kihangosítást biztosított a társaság rendezvényeihez. Kérte a képviselőket, hogy segítsék a falunap színvonalas megrendezését. Hozzászólások: Czinger Józsefné önkormányzati képviselő: Javasolta, hogy a vacsorához szükséges vad tárolásához az önkormányzat biztosítson hűtőszekrényt. A vacsorához szükséges vadhúst a vadásztársaság biztosítja, de mindig az a probléma, hogy az utolsó héten nem biztos, hogy tudnak vadat lőni. Amennyiben a tárolás, hűtés biztosított, nincs ilyen probléma. Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testülete 5 szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag meghozta a következő határozatot:
38/2012. ÖKT B. számú H A T Á R O Z A T Bodorfa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a település lakossága részére 2012. augusztus 4-én (szombat) tartja hagyományos falunapját. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a falunapi rendezvények és a szokásos vendéglátás előkészítéséről és színvonalas lebonyolításáról gondoskodjon. Az Önkormányzat a költségek fedezetét – a költségvetési tervével összhangban - éves költségvetésében biztosítja. Felelős: Kardos Róbert polgármester Határidő: 2012. augusztus 4.
5.2 Környezetvédelmi Program megrendelése Előadó: Kardos Róbert polgármester Kardos Róbert polgármester: Tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy a környezetvédelmi program 2007-ben készült. Aktualizálása vált esedékessé. Mivel egyedileg elkészíttetni a programot sokba kerülne, a sümegi kistérséghez tartozó 21 település közösen készíttesse el a programot, melyre a kistérség árajánlatot kért. A legjobb ajánlatot a Varsás BT nyújtotta be. Amennyiben a képviselők elfogadják a Környezetvédelmi Programot közösen készíttetik el a kistérséghez tartozó településekkel együtt. A Varsás BT árajánlata alapján a települések egységesen 55 eFt + Áfa-t fizetnek a program elkészítéséért. Javasolta, hogy csatlakozzanak a sümegi kistérséghez a környezetvédelmi program elkészítésével kapcsolatban. Javasolta, hogy a feladat elvégzésével a Varsás Bt-t bízzák meg, javasolta, hogy az önkormányzat vállalja az árajánlatban szereplő 55 eFt + Áfa kifizetését. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testülete 5 szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag meghozta a következő határozatot: 39/2012. ÖKT B. számú H A T Á R O Z A T Bodorfa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a település Környezetvédelmi Programjának elkészítését a sümegi Kistérségi Többcélú Társuláshoz tartozó 21 településsel együtt vállalja. A program elkészítésével a Varsás BT-t bízza meg, vállalja a program elkészítésével kapcsolatban felmerült 55 e Ft + Áfa megfizetését. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy döntéséről a társulást tájékoztassa. Felelős: Kardos Róbert polgármester Határidő: 2012. június 30.
Bejelentések: Kardos Róbert polgármester 1./ Tájékoztatta a képviselőket, hogy az idei évben 2012. július 14-én kerül megrendezésre Zalagyömörő községben a „Kistérségi Nap”. Javasolta, hogy Bodorfa település a rendezvényen képviseltesse magát. Kérte a képviselőket, hogy vegyenek részt a rendezvényen. 2./ Tájékoztatta a képviselőket, hogy a nyári étkeztetésben az idei évben nem vesznek részt. A Nyári étkeztetés biztosítását szigorúbban szabályozzák mint az előző években. A ebéd csak helyben az óvoda konyhán fogyasztható el. Külön probléma lenne az étkezők szállítása. A konyhán csak olyan étel készíthető amihez a nyersanyag jó részét saját termelőktől vásárolhatnák. Fentiek ismeretében olyan döntés született, hogy ezt az önkormányzatok nem tudják felvállalni. Július hónapban nem üzemel a konyha, ez az időszak szolgál a helyiségek karbantartására mivel az óvoda sem üzemel. Hozzászólás: Herkné Kovács Zita mb. körjegyző: Július hónapban a konyha nem üzemel a szociális étkeztetés biztosítását máshonnan kell megoldani. Felvették a kapcsolatot egy sümegi étteremmel ahonnan igény esetén biztosítják az idősek étkeztetését. Amennyiben az étkezők igénylik a települések falugondnokai felváltva szállítják az ebédet. Az ebéd költsége kevesebbe kerül, mint a saját konyhán elkészített ebédé. Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testülete a bejelentéseket egyhangúlag tudomásul vette. Mivel a nyilvános képviselő-testületi ülésnek több napirendi pontja nem volt a testület zárt ülésen folytatta munkáját.
K.m.f.
Kardos Róbert sk. polgármester
Herkné Kovács Zita sk. mb. körjegyző