1 BODORFA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 379-36//2011. JEGYZŐKÖNYV Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 13-án 17 órai kezdettel tartott nyilvános testületi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Iroda Bodorfa Jelen vannak: Kardos Róbert polgármester, ifj. Ági Gyula, Hajgató Klára, Czinger Józsefné önkormányzati képviselők, Nagyné Soós Erzsébet körjegyző, Csordás Gyuláné jegyzőkönyvvezető. Távolmaradását bejelentette: Piriti Tamás önkormányzati képviselő Kardos Róbert polgármester Köszöntötte a képviselő-testület tagjait a körjegyző asszonyt és a jegyzőkönyvvezetőt. Megállapította, hogy a 5 fő önkormányzati képviselőből 4 fő jelen van az ülés határozatképes, azt megnyitotta. Javasolta a Képviselő-testületnek, hogy az ülésre kiküldött meghívó szerinti napirend kerüljön megtárgyalásra. Az előterjesztett napirendi javaslatot a képviselő-testület 4 szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül - egyhangúlag elfogadta. NAPI R E N D 1./ Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről, és a két ülés közötti fontosabb eseményekről Előadó: Kardos Róbert polgármester 2./ Bodorfa Települési Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának megtárgyalása, elfogadása Előadó: Kardos Róbert polgármester 3./ Települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás biztosításáról és a közszolgáltatás díjáról szóló 8/2011.(VI.3.)önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Nagyné Soós Erzsébet körjegyző 4./ Vegyes ügyek: 4.1. Elmib Zrt. közvilágítás korszerűsítési ajánlatának megtárgyalása Előadó: Kardos Róbert polgármester 4.2. Bodorfa Szabadság u. 30. sz. alatti szolgálati lakás bérlőinek változása Előadó: Kardos Róbert polgármester
2 4.3. Falunapi program összeállítása Előadó: Kardos Róbert polgármester NAPIREND TÁRGYALÁSA 1./ Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről, és a két ülés közötti fontosabb eseményekről Előadó: Kardos Róbert polgármester A lejárt határidejű határozatokról szóló jelentés a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 4 szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag a lejárt határidejű határozatokról szóló jelentést elfogadta. 2./ Bodorfa Települési Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának megtárgyalása, elfogadása Előadó: Nagyné Soós Erzsébet körjegyző A napirendi ponttal kapcsolatos előterjesztés és rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Nagyné Soós Erzsébet körjegyző szóbeli kiegészítése: A képviselő-testületnek megalakulása után 6 hónapon belül felül kell vizsgálnia Szervezeti és Működési Szabályzatát., ennek megfelelően már volt az idén egy módosítás. Most egy átfogó felülvizsgálat után egy új tervezet készült, részletes ismertetését nem tartja szükségesnek, minden képviselő kézhez kapta, így volt lehetősége áttanulmányozni. Az előző korábban hatályos szabályzatban foglaltaktól eltérő szabályozásra hívta fel a figyelmet. A tervezet I. fejezete az általános rendelkezéseket, a II. az önkormányzás általános szabályait ezen belül az önkormányzati jogokat, III. a települési önkormányzat feladat és hatáskörét, szerveit, a IV. a képviselő-testület működését tartalmazza. A képviselő-testület működése fejezeten belül a 23. §. a munkaprogramot tárgyalja, melyet a polgármester terjeszt a testület elé, a 24. §. az éves munkatervek elkészítését taglalja. Szükség lenne az éves munkaterv elkészítésére, de mindenki előtt ismeretes, hogy sok esetben sürgős döntéseket kell hozni, nagyon nehéz még 2 hétre is előre tervezni. Kérte az önkormányzati képviselőket, hogy mondják el véleményüket, javaslataikat az előterjesztett rendelet-tervezettel kapcsolatban. Kérdés nem hangzott el. Hozzászólások: Kardos Róbert polgármester: A polgármester gazdasági programja nagy vonalakban tulajdonképpen egy munkatervnek felel meg. Nem látja értelmét részletesebb munkaprogram és munkaterv készítésének. Nagyné Soós Erzsébet körjegyző: A tervezet szerint továbbra is a testületi üléseken csak igen és nem szavazatokkal nyilváníthatnak a képviselők véleményt, Új elem a 39. § mely szerint szavazategyezőség esetén elutasító döntés születik, az „elutasítás” tényét a jegyzőkönyvnek is
3 tartalmaznia kell. Az V. fejezet az önkormányzati rendeletalkotás menetét tartalmazza. A fejezet új eleme, hogy a rendelet-tervezet előterjesztése előtt előzetes hatásvizsgálatot kell tartani több szempont alapján, illetve társadalmi egyeztetés szükséges a rendeletalkotás előtt. Kardos Róbert polgármester: A lakosság választáskor megbízza a képviselőket a érdekeinek képviseletével, a kiemelt fontosságú, vagy a lakosság életét nagy mértékben érintő kérdéseken kívül véleménye szerint felesleges a későbbiek során minden kevésbé fontos dologgal a lakosságot keresni. Nagyné Soós Erzsébet körjegyző: A VI.. fejezet a képviselőket, a VII. fejezet a képviselő-testület bizottságait taglalja. Bodorfa esetében csak a vagyonnyilatkozatot kezelő bizottság került megválasztásra. VIII. fejezet, a polgármester, az alpolgármester és a jegyző feladatait mutatja be. A polgármester ügyfélfogadási rendjét szabályozni kell, ebben az időben a polgármesternek a lakosság részére elérhetőnek kell lenni. Javasolta a polgármesterrel történt egyeztetés után, hogy a ügyfélfogadás hétfő reggel 8 órától 10 óráig tartson. A rendelet IX fejezete a képviselő-testület hivatalát, a X. fejezet a közösen működtetett társulások, a társulásban ellátott feladatokat tartalmazza. XI. fejezet, helyi népszavazás, népi kezdeményezés, XII önkormányzatok gazdasági alapjait, XIII. felterjesztési jogot tartalmazza. XIV fejezet záró rendelkezése az SZMSZ mellékleteit, függelékeit tárgyalja. Kardos Róbert polgármester: A rendelet-tervezet 23-25. §-ában szereplő éves, vagy kisebb bontású munkaprogram, munkaterv készítését nem javasolja, továbbra is az alakuló ülésen ismertetett gazdasági program alapján szeretné folytatni a munkát. A polgármester ügyfélfogadási rendje jó, a gyakorlatban ez tágabb keretek közt is működik, hiszen Ő egyébként is bármikor elérhető, számtalan esetben állt már a lakosság rendelkezésére hétvégén vagy az esti órákban is. Kérte a fent említett módosítási javaslattal a rendelet-tervezet elfogadását. Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testülete 4 szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag az alábbi rendeletet alkotta: 9/2011. ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testülete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet-tervezetet az ülésen elhatározott módosítással elfogadta, és 9/2011. szám alatt rendeletei közé iktatta. A Képviselő-testület felkéri a Körjegyzőt, hogy a rendelet kihirdetéséről gondoskodjon. Felelős: Nagyné Soós Erzsébet körjegyző Határidő: 2011. július 15.
4 3./ Települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatási biztosításáról és a közszolgáltatás díjáról szóló 8/2011.(VI.3.) önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Nagyné Soós Erzsébet körjegyző A napirendi ponttal kapcsolatos előterjesztés és rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Nagyné Soós Erzsébet körjegyző: Tájékoztatta a képviselőket, hogy 2011. május 18-án az AVAR Ajka Városgazdálkodási KFT levelében tájékoztatta a önkormányzatot, hogy a Királyszentistváni események után továbbra is heti rendszerességgel szállítják a településről a hulladékot, a szelektív hulladékgyűjtés biztosított a településen. A hulladékszállítás számlázása a 2010. évi díjakon történik a településen. Lehetőség nyílt kisebb edényzetre áttérni, ennek a díjmegállapítása azonban nincs az önkormányzati rendeletben szabályozva. Ismertette a szolgáltató, az ajkai Avar Kft ajánlatát a 60, illetve 80 literes edényzetre. A 120 literes természetesen most maradna a 2010.évre megállapított mértéken. Levélben, illetve telefonon történő érdeklődés után 2010. évre az elfogadott nettó ürítési díjakat ajánlotta a szolgáltató az alábbiak szerint. 2010. évre elfogadott nettó ürítési díj: Bodorfa Gyepükaján Nemeshany Edény űrtartalom(liter):
60
80
120
Begyűjtési díj (Ft)
142
189
284
Kezelési díj (Ft)
40
53
80
Összesen: (Ft)
182
242
364
Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kardos Róbert polgármester: Kérte a a rendelet-tervezet elfogadását. Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testülete 4 szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag az alábbi rendeletet alkotta: 10/2011. ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete a települési szilárdhulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás biztosításáról és a közszolgáltatás díjáról szóló 8/2011-(VI.3.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendelet-tervezetet elfogadta és a módosítást 10/2011. szám alatt rendeletei közé iktatta. Képviselő-testület felkéri a körjegyzőt, hogy a rendelet kihirdetéséről és egységes szerkezetbe foglalásáról gondoskodjon. Felelős: Nagyné Soós Erzsébet körjegyző Határidő: 2011.július 15.
5 4./ Vegyes ügyek: 4.1. Elmib Zrt. közvilágítás korszerűsítési ajánlatának megtárgyalása Előadó: Kardos Róbert polgármester A beruházás adatait tartalmazó ajánlat a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Kardos Róbert polgármester: Ismertette az ELMIB Csoport levelét, melyben a LED-es közvilágítás korszerűsítésére tettek ajánlatot Bodorfa Önkormányzata részére. Első körben jó kezdeményezésnek tartotta, azonban kiderült, hogy nem cserélnek ki semmit, a jelenlegi lámpatestek maradnak, elektronikus előtétek felszerelésével biztosítják a költségmegtakarítást. Ajánlatuk alapján költségcsökkenés 23.100 Ft/év, melyből azonnali megtakarítás 1.296 Ft/év. Az előző közvilágítás korszerűsítés miatt az Önkormányzatnak 2014-ig van elkötelezettsége, mindennemű változás, változtatás az önkormányzat részére nem költségmegtakarítást, hanem költségnövekedést eredményezne. Tájékoztatást adott arról, hogy az Önkormányzat nevében a közelmúltban 60 E Ft névértékű részvénycsomagot vett át, ami az Önkormányzat 2010.évi részvényelőleg befizetései alapján. Kérdés nem hangzott el. Hozzászólások: ifj. Ági Gyula önkormányzati képviselő: Véleménye szerint várják meg, amíg az előző fejlesztésből adódó kötelezettségeiket teljesítik, addig ne kezdjenek újabb fejlesztésbe. Hajgató Klára alpolgármester: Egyetért a képviselői véleménnyel, egyenlőre most jó a közvilágítás, majd 2014. után meglátják, hogy szükséges-e a korszerűsítés, illetve, hogy milyen feltételeket ajánl a szolgáltató. Kardos Róbert polgármester: Javasolta, hogy a közvilágítás korszerűsítésére vonatkozó ajánlatot ne fogadja el a képviselő-testület. Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testülete 4 szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 36/2011. ÖKT. B. sz. HATÁROZAT Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete a Közvil.Első Magyar Közvilágítási Zrt. LED-es közvilágítás korszerűsítésére vonatkozó ajánlatát megtárgyalta. A Képviselő-testület döntése alapján, az Önkormányzat az előző közvilágítás korszerűsítési beruházásából fakadó kötelezettségeinek teljesítéséig – 2014.évig – nem kíván újabb korszerűsítést megvalósítani a településen. Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy döntéséről az ajánlattevő Elmib Zrt-t tájékoztassa.
6 Felelős: Kardos Róbert polgármester Határidő: 2011.júliuus 31. 4.2. Bodorfa Szabadság u. 30. sz. alatti szolgálati lakás bérlőinek változása Előadó: Kardos Róbert polgármester Kardos Róbert polgármester szóbeli előterjesztése : Ismertette a testülettel, hogy a Bodorfa Szabadság u. 30. szám alatti lévő önkormányzati lakás bérleti jogviszonyát a bérlő Gáspárné Gulyás Mária 2011. június 30. napjával visszamondta. A lakást bérbe venné Bódis Zsuzsanna és Körmöczi Sándor. Írásbeli kérelmükben közölték, hogy a rendelkezésre álló forrásokból havonta 15.000 Ft+ rezsi bérleti díjat tudnak fizetni. Az előző bérlő 20.000 Ft bérleti díjat és rezsit fizetett. Az előző bérlőnek azonban a szemétszállításért nem kellett fizetni. Így, hogy az új bérlő ezt fizetni fogja, végül is ugyanannyi bevétel származik az önkormányzatnak belőle. Javasolta, járuljanak hozzá 2011. július 15. napjától 15.000 Ft bérleti díj + rezsi (víz, villany, gáz, csatorna, szemétszállítás) költség fejében a lakás bérbeadásához Kérdés nem hangzott el. Hozzászólások: ifj. Ági Gyula önkormányzati képviselő: Véleménye szerint ki kell adni, sokkal jobb ha lakott, mintha üresen áll. Hajgató Klára alpolgármester: Sajnos nem áll olyan fényesen az önkormányzat anyagilag, hogy ez a bevétel ne hiányozna. Ki kell adni a lakást, hogy jöjjön belőle a bevétel, és legalább lakják. Kardos Róbert polgármester: Javasolta, hogy jelölje ki bérlőként a kérelmezőket a képviselőtestület. Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 4 szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül - egyhangúlag meghozta a következő határozatát: 37/2011. ÖKT. B. sz. HATÁROZAT Bodorfa község Önkormányzati Képviselő-testülete a lakások és helységek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. tv. 79. §.(2) bekezdése alapján 2011.július 15. napjától határozott időre 1 év időtartamra, 2012. július 14. napjáig bérbe adja a Bodorfa, Szabadság u. 30. sz. alatti önkormányzati tulajdonú lakását Bódis Zsuzsanna Nemeshany Petőfi u. 230. és Körmöczi Sándor Keszthely Nagy Lajos kir. u. 33. szám alatti lakosok részére. Az Önkormányzat a lakásbérleti díj mértékét 15.000 Ft/hó + rezsi (víz, villany, gáz, csatorna, szemétszállítás) összegben állapítja meg. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon a lakásbérleti szerződés megkötéséről
7 Felelős: Kardos Róbert polgármester Határidő: 2011. július 15. 4.3. Falunapi program összeállítása Előadó: Kardos Róbert polgármester Kardos Róbert polgármester: Az augusztus 6-án megrendezésre kerülő falunap időpontja közeleg. A program összeállítását az alábbiak szerint javasolta. Délelőtt 9 órakor kezdődő főzőversenyen, minden versenyben részt vevő másfél kilogramm húst kap, ezúttal csak az abból készített étellel lehet nevezni. Tavaly nem volt szerencsés, hogy különböző húsból készült ételeket hasonlítottak össze. Ingyenes lovaskocsizási lehetőséget is szeretne biztosítani, a kocsis díjazását kell valahogy megoldani. Egészségsátorban ingyenes vérnyomás és vércukor mérésre, tájékoztató anyagok átvételére, oxigénterápiás termékek kipróbálására, és ezekkel kapcsolatos előadás meghallgatására lesz lehetőség. Arcfestés, az önkormányzat vállalja a festékek árát. Ugráló vár a gyermekek részére, az önkormányzat vállalja a bérleti díjat. Délutáni program 14 órakor szentmisével kezdődik. A Büki illetőségű Sok- Szín- Pad Társulat ad elő műsort, őutánuk az Ajka-Padragkút Táncegyesület lép fel. A tárogató művész esetében az útiköltséget kell fizetni. Kovács, üvegműves kiállítása lesz megtekinthető a rendezvény alatt. A vacsorát Somogyi Ferenc főzi melyhez a Képesfa Vadásztársaság bocsátja rendelkezésre a húst. A vacsora után bállal fejeződik be a rendezvény. Kérdés,nem hangzott el. Hozzászólás : Hajgató Klára alpolgármester: közreműködők megkeresésében.
Jó tartja a program-tervezetet. Ha kell ő is tud segíteni a
Bodorfa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete a polgármester által előterjesztett, még nem végleges falunapi programmal egyetértett. BEJELENTÉSEK Kardos Róbert polgármester: 1./ Az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatására kiírt pályázaton 1.900 eFt-ra pályázott az önkormányzat és 1.386 eFt támogatást kapott. A pénz már megérkezett az önkormányzat számlájára. Felhasználása célzott, a adósságok rendezésére fordítható. 2./ A nyári étkeztetésre 122.100 Ft támogatást kapott az önkormányzat. A rendszeres gyermekvédelmi ellátásra jogosult családok között került szétosztásra a támogatás. A nyári étkeztetés lebonyolítására az idei év folyamán is konzerveket vásároltak. Nem volt annyi lehetőség, hogy minden kedvezményezett gyermek külön-külön megkapja az étkeztetést, ezért úgy döntöttek, hogy minden család egy csomagot kapjon.
8 3./ A településen a csatorna vezetékhálózat kiépítése elkészült. Sajnos a helyreállítás nagyon rosszul sikerült, ezt a problémát már továbbította a kivitelező cég felé. A Volán már jelezte amennyiben nem történik meg az út helyreállítása nem engedi az autóbuszokat a településen belül közlekedni. 4./ A tér közepén álló Bodor Imre szobor fel lett újítva. A várható útaszfaltozás miatt a szoborral kapcsolatban felmerült kifogásokat sikerült tárgyalásos úton megnyugtatóan rendezni, ezért áthelyezésére nem kerül sor. A képviselő-testület tagjai az elhangzott bejelentéseket, egyhangúlag tudomásul vették. Mivel a nyilvános Képviselő-testületi ülésnek több napirendi pontja nem volt, a polgármester az ülést 19 órakor bezárta.
K.m.f.
Kardos Róbert polgármester
Nagyné Soós Erzsébet körjegyző