Blair, Tony. gyors vasúti összeköttetés viharos fejlődéshez vezetett a XIX. században. A híres homokos part mentén

284-367_Britannica_Aprobetus_tortenelem 2012.04.25. 8:23 Page 289

Thinkstock

BLA

Blair, Tony

Blackpool város Angliában, Lancashire megyében, az Ír-tenger partján; az ország legnagyobb és legnépszerűbb tengeri üdülőhelye. Meglehetősen gyorsan fejlődött a XVIII. század vége óta, s hamarosan divatos tengeri fürdőhely lett; 1876-ban kapott városi jogokat. Lancashire ipari központjainak közelsége és a gyors vasúti összeköttetés viharos fejlődéshez vezetett a XIX. században. A híres homokos part mentén 11 km hosszú sétány épült. További nevezetességek: a párizsi Eiffel-torony mintájára épült, 158 m magas Blackpool Tower és a tengerparti sétány hatalmas, színesen villogó éjszakai fényjátékai. Mólók, golfpályák, uszodák, korcsolyapálya, állatkert és vidámparkok vonzzák a turisták millióit, köztük az északangliai iparvidék munkáscsaládjait. A város fontos konferencia- és kongresszusi központ. T: 35 km2. L: 142 900 (2005). Blagovescsenszk város Oroszországban, az Amuri terület közigazgatási központja. Az Amur és a Zeja folyók találkozásánál fekszik. Az orosz TávolKelet egyik központja: folyami kikötője van az Amuron, szárnyvonali csatlakozása van a transzszibériai vasúthoz, s több országút halad át rajta. Élelmiszer- és fafeldolgozó ipara és hajógyára is van. L: 212 183 (2006). Blaha Lujza leánykori nevén REINDL LUDOVIKA (szül. 1850. szept. 8. Rimaszombat [ma Szlovákiában] − megh. 1926. jan. 18. Budapest), színésznő, a Népszínház meghatározó egyénisége; nevéhez fűződik a magyar népszínmű virágkora. Színészcsaládban született (apja a szabadságharc után bujdosó huszártisztként csatlakozott egy vándortársulathoz), énekhangjának szépségére korán felfigyeltek. 6 évesen Esztergomban lépett először színpadra. 1864-ben a budai Népszínházban szerepelt, majd Szabadkára, onnan pedig Debrecenbe szerződött. Szigligeti Ede hívására 1871-ben a Nem-

zeti Színházba került, ahol énekes szerepkört töltött be. 1875-ben a Népszínházhoz szerződött. A kortársak rajongással fogadták stílusteremtő alakításait, ő formálta meg először Finum Rózsi (A falu rossza), Szilaj Kata (A vereshajú) és Török bíróné (A piros bugyelláris) alakját. Emlékezetes prózai alakítása volt Sardou Szókimondó asszonyság c. darabjának címszerepe. Még vidéken tanulta meg a népdaléneklés színes, ízes módját, amelyet a későbbi népies színpadi Blaha Lujza dalokban alkalmazott. Blair, Tony teljes nevén ANTHONY CHARLES LYNTON BLAIR (szül. 1953. máj. 6. Edinburgh, Skócia, Nagy-Britannia), brit munkáspárti politikus, 1997-től 2007-ig miniszterelnök. Apja ügyvéd volt. Blair 1975-ben az oxfordi St. John’s College-ban szerzett diplomát, ezt követően ügyvédként dolgozott, s egyre fontosabb szerepet játszott a Munkáspárt tevékenységében. 1983-ban beválasztották a parlament Alsóházába. Ekkoriban volt a Munkáspárt támogatottsága a leggyengébb: 1979−92 közt négy választást veszített el. 1988-ban bekerült az árnyékkormányba (az ellenzék alkotta, a miniszteri tárcák várományosaiból álló jelképes kormányba) az energiaügyi, majd a belügyi posztra. John Smith pártelnök halála (1994) után lett a Munkáspárt első embere. Egy év alatt teljesen átalakította a párt programját, mely addig példátlan módon a 289

MTI

Blackpool strandja


290

szeptemberében közölte, hogy egy éven belül leköszön hivataláról, s ezt 2007. június 27-én − nem sokkal azután, hogy a Munkáspárt alulmaradt a skóciai parlamenti, valamint az angliai helyi önkormányzati választásokon − meg is tette. Utódja Gordon Brown, korábbi pénzügyminiszter lett. Ezt követően Blairt kinevezték a „közel-keleti kvartett” − az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország és az ENSZ − különmegbízottjává. A volt miniszterelnök 2007 decemberében került ismét a lapok címoldalára, amikor áttért a római katolikus hitre (Nagy-Britanniának mindeddig nem volt katolikus miniszterelnöke). Áttérése előtt Blair nyilvánosan soha nem beszélt személyes vallásosságáról. My Journey (Utazás) c. memoárja 2011-ben jelent meg magyar nyelven. Blake, Eubie eredeti, teljes nevén JAMES HUBERT BLAKE (szül. 1883. febr. 7. Baltimore, Maryland, USA − megh. 1983. febr. 12. Brooklyn, New York), amerikai zongorista, ragtime-zeneszámok és varietédallamok szerzője. Eubie Blake (jobbra) és Noble Sissle énekes a zongoránál (1920 k.)

Kamaszként bárokban és bordélyházakban zongorázott. 1915-ben megismerkedett Noble Sissle énekessel és szövegíróval, s ez kettejük tartós együttműködéséhez vezetett. Shuffle Along (1921) c. művük egyike volt az első, feketék által írt, előadott és rendezett musicaleknek. Ebben a darabban hallható Blake egyik legemlékezetesebb dala, az „I’m Just Wild About Harry”. Blake 1925-ben különvált Sissle-től, és Andy Razaf szövegíróval társult a Blackbirds of 1930 (1930) komponálására, ennek népszerű dala a „Memories of You” volt. Előadói pályáját később hanversenyeken és lemezfelvételeken folytatta. 63 évesen visszavonult; zeneszerzést tanult, átírta dalait, és új dalokat komponált, majd 1969-ben új albumot készített. Ezután folytatta előadói tevékenységét; utolsó nyilvános hangversenyét 1982 júniusában adta. Hírnevének csúcsát 1978-ban érte el, amikor a dalaira épült

Museum of The City of New York/Hulton Archive/Getty Images

szabad vállalkozást, az inflációellenes politikát, a bűnmegelőzést és Nagy-Britannia európai uniós integrációját kezdte támogatni. A Munkáspárt az 1995. májusi helyhatósági választásokon súlyos vereséget mért a konzervatívokra, 1997 májusában pedig fölényesen nyerte a parlamenti választásokat is. Blair 1812 óta az ország legfiatalabb miniszterelnöke lett. Kormánya azonnal aláírta az Európai Unió Szociális Chartáját (amelyet megszületésekor, 1989-ben egyedül Nagy-Britannia nem fogadott el), és közvetítőként lépett fel az észak-írországi republikánus és unionista erők békeszerződésének megkötése érdekében. Népszavazásokat kezdeményezett, melyek nyomán létrehozták Skócia és Wales önálló parlamentjét. Az 1998-ban létrejött belfasti (ún. nagypénteki) megállapodás 1972 óta először tette lehetővé, hogy hatalommegosztáson alapuló parlamentet válasszanak Észak-Írországban. 2001-ben a Munkáspárt 167 mandátumos többséget szerzett az Alsóházban. Az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások után a brit kormány szövetségre lépett a George W. Bush vezette Amerikával, hogy globális háborút indítsanak a terrorizmus ellen. 2003 elején, miután a Biztonsági Tanács (BT) úgy határozott, hogy a fegyverzetellenőrök térjenek vissza Irakba, Blair és Bush sikertelenül próbálta meggyőzni a BT tagjait arról, hogy a további fegyverzetellenőrzés alkalmatlan Irak tömegpusztító fegyvereinek felderítésére. Blair és Bush ezért úgy döntött, hogy a két ország 2003 márciusában megtámadja Irakot. A döntés a Munkáspárton belül éles vitákat váltott ki − több miniszter lemondott, 139 munkáspárti képviselő pedig a kormány politikája ellen szavazott az Alsóházban. A háborút a közvélemény nagy része is ellenezte. Az iraki győzelem után megvádolták a brit kormányt, hogy meghamisította a hírszerzési adatokat, mivel továbbra sem sikerült tömegpusztító fegyvereket találni. Mindezek ellenére a Munkáspárt 2005 májusában, immáron harmadik alkalomTony Blair a Downing Street 10 bejárata előtt, 2006-ban mal is megnyerte a választásokat. Ezt követően a kormány népszerűsége tovább csökkent. 2005 novemberében 49 munkáspárti képviselő csatlakozott az ellenzékhez, mert nem támogatták a terrorizmusellenes törvényeket. Blair 2006 MTI/AP/Kirsty Wigglesworth

BLA

Blake, Eubie


Blake, William

BLA

Következő műveiben − pl. The Book of Urizen (Urizen könyve; 1794); The Book of Ahania („Ahania könyve”; 1795), The Song of Los („Los éneke”; 1795) kozmikus mítoszok és elbeszélő költemények során keresztül bonyolult filozófiai−mitológiai rendszert épített fel. A könyvek legfontosabb szimbolikus alakja az elüldözött és kiátkozott Urizen, a halhatatlan, aki egyszerre testesíti meg Jehovát, valamint az értelem és a törvény erőit.

A londoni Tate Gallery kurátorainak szívességéből. Fotó: G. Robertson – A.C. Cooper Ltd.

Eubie musicalt bemutatták a Broadwayn. 1981-ben a Medal of Freedom (Szabadság Érdemrend) kitüntetettje lett. Blake, William (szül. 1757. nov. 28. London, Anglia − megh. 1827. aug. 12. London), angol költő, festő, rézmetsző, misztikus gondolkodó; a romantika egyik legelső és legnagyobb művésze, saját kezűleg illusztrált költeményei a nyugati kultúra egyik páratlanul eredeti életművét adják. Tízéves korától rajziskolába járt, 1772-ben James Basire rézmetsző inasa lett, aki többek közt a Westminsteri-apátság szobrainak lerajzolásával bízta meg − Blake ekkor került a gótika hatása alá. 1779-től a Királyi Akadémián tanulta tovább a szakmát. Közben kiadók számára készített rézmetszeteket, és akvarelleket is festett. Első verseskötete, a Poetical Sketches („Költői vázlatok”) 1783ban jelent meg. Öccsével, Roberttel 1784-ben nyomdát nyitott, ahol a színes nyomtatás lehetőségeivel foglalkoztak. Robert halála (1787) után egyedül, ill. felesége segítségével folytatta a munkát, s kifejlesztett egy sajátos nyomtatási technikát. Az ezt követő műveinél, mint a Songs of Innocence-nél („Az ártatlanság dalai”; 1789) már ezt alkalmazta. Elbeszélő költeményeinek formája − a 14 szótagos, rímtelen sor − a The Book of Thel („Thel könyve”; 1789) c. idillikus művében tisztult le. A The French Revolution („A francia forradalom”; 1791) c. töredék a kora történelmének bemutatására tett kísérlet. Eleinte lelkes híve volt a forradalomnak, később azonban eltávolodott az angol forradalmároktól; velük ellentétben ugyanis őt mély vallásos meggyőződés hatotta át. A The Marriage of Heaven and Hell („Menny és Pokol Házassága”; 1793) a profetikus költészet és a szatíra sajátos elegye, mely a hagyományos erkölcsöket és az intézményes vallást támadja, a Visions of the Daughters of Albion („Albion leányainak látomásai”; 1793) a költészetében sok helyen megjelenő szexuális szabadság gondolatkörére épül. A Songs of Innocence and Experience („Az ártatlanság és a tapasztalás dalai”; 1794), noha első fele már korábban napvilágot látott, szerves egységet alkot; ezt alcíme −„az emberi lélek két ellentétes állapotának bemutatása” − is sugallja. A gyermeki ártatlanságot a tapasztalással − amikor képzelet a törvény, az erkölcs és az elnyomás világával kerül szembe − állítja ellentétbe. A tapasztalás dalai ironikus válasz Az ártatlanság dalaira; ahol a korábbi kötet jóindulatú istenképét zsarnoki figura váltja fel. Az ártatlanság dalainak fő szimbóluma a Bárány; A tapasztalás dalaié viszont a Tigris − ez utóbbi jelenik meg Blake egyik leghíresebb versében, a „Tigris”-ben is, ahol az állat az energia, az erő, a bujaság és a kegyetlenség megtestesítője.

„Szánalom” – William Blake színes nyomata (1795)

Ezt követően közel 10 évig nem jelent meg újabb könyve, noha ekkoriban íródott költeményei a későbbi művek alapanyagául szolgáltak. Az 1800-as évek elején íródott kései lírai költészetének néhány kiváló darabja, mint az Auguries of Innocence („Az Ártatlanság Jövendölései”). Leghosszabb versét, a Jerusalem-et („Jeruzsálem”) 1804 körül kezdte írni. Illusztrált könyvei közül ebben található a legtöbb rajz; csaknem mind a 100 oldalát képek díszítik. A mű szerint Albion, az óriás (egyszerre Anglia és az emberiség szimbóluma), felébred a materializmus poklából, és Los segítségével (aki az alkotó ember jelképe) újjászületik, hogy egyesüljön elveszett lelkével, Jeruzsálemmel. Utolsó éveiben Blake elsősorban a festészetnek szentelte idejét. 1819-ben új, bőkezű patrónust talált John Linnell festő személyében, aki bemutatta egy fiatal művészcsoportnak, melynek végül Blake vált a középpontjává. 1821-ben Linnelltől megbízást kapott egy, a Jób könyve ihlette, 22 darabból álló akvarellsorozat megfestésére − ezek között találhatók legismertebb képei. Linnell másik megbízása Dante Isteni színjátékának illusztrálására szólt. Ebből 102 kép készült el, de Blake nem tudta már befejezni a művet. Festőként a XVIII. század végi angol figuratív festészet áramlatához tartozott, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a képzelet szülte művészet magasabb rendű, mint az, amely a természet megfigyeléséből származik. Legkedve291


sebb témái közé a bibliai történetek tartoztak. Legtöbb kortársa szerint sem festészetével, sem költészetével nem tartozott kora fő művészi vonulatába; életében leginkább csupán mint rézmetszőt tartották számon. Munkásságát széles körben csak száz évvel később fedezték fel. Blakey, Art más néven ABDULLAH IBN BUHAINA (szül. 1919. okt. 11. Pittsburgh, Pennsylvania, USA − megh. 1990. okt. 16. New York), amerikai dobos és együttesvezető; nagyszerű dobszólóiról híres. Tizenéves korában, autodidaktaként kezdett zenélni, esténként jazzklubokban zongorázott, ill. később már dobolt is, napközben pedig a helyi acélműben dolgozott. 1939-től különböző együttesekben játszott, a legnagyobb sikerrel 1944−47ig Billy Eckstine bandjében. E korszakban olyan művészekkel ismerkedett meg és játszott együtt, mint Dizzy Gillespie, Sarah Vaugham, Charlie Parker, Dexter Gordon és Billie Holliday. Később Afrikába utazott, s ekkor tért át az iszlám hitre. Amerikába visszatérve a Blue Note Records cég több felvételén kísérte dobosként a zongorista Thelonius Monkot, majd 1954-ben Horace Silverrel megalakította a Jazz Messengerst, mellyel Európában is turnézott. Az évek folyamán olyan nevezetes jazzmuzsikusok játszottak az együttesében, mint Clifford Brown, Donald Byrd, Benny Golson, Johnny Griffin, Jackie McLean, Lee Morgan és Wayne Shorter. Blanc, Louis teljes nevén JEAN-JOSEPH-CHARLESLOUIS BLANC (szül. 1811. okt. 29. Madrid, Spanyolország − megh. 1882. dec. 6. Cannes, Franciaország), francia utópista szocialista politikus. Rodezben és Párizsban végezte tanulmányait. Tanítóként került kapcsolatba a liberális politikai körökkel, 1837-ben tagja lett egy választási reformot követelő bizottságnak, amelyet Lajos Fülöp király ellenzékének vezetői irányítottak. 1839-ben megalapította a Revue du Progrès c. lapot, s még ugyanebben az évben itt tette közzé folytatásokban legfontosabb művét L’Organisation du travail (A munkaszervezet; Louis Blanc 1939) címmel. Az ebben kifejtett elméleteire, melyek a szélesebb közönség figyelmét is felkeltették, építette későbbi pályafutását. Blanc úgy vélte, hogy a Franciaországban kialakult szabadversenyes kapitalizmus elsorvasztja a személyiséget, az embereket egymás ellen fordítja, a gyengéket pedig tönkreteszi. Az első lépés egy H. Roger-Viollet

BLA

Blakey, Art

292

jobb társadalom felé a teljes foglalkoztatás biztosítása lenne, amit az államilag támogatott „társadalmi műhelyek” felállításával látott megvalósíthatónak. Ezek a munkások által irányított műhelyek fokozatosan átvennék a termelést, létrehozva végül a szocialista társadalmat. 1843-ban lett tagja a La Réforme c. szélsőbaloldali republikánus lap szerkesztőbizottságának. 1847-ben a választójogi reform érdekében szervezett ún. bankettkampányokon nagy népszerűségre tett szert szónoki képességeivel. Amikor az 1848. februári felkelés a monarchia bukásához vezetett, Blanc-t beválasztották a második köztársaság ideiglenes kormányába. Előterjesztése nyomán a kormány ígéretet tett, hogy minden állampolgárnak ad munkát. Blanc-t kinevezték a munkaügyi állandó bizottság élére, azonban a felállított nemzeti műhelyek − ahelyett, hogy a munkanélküliséget enyhítették volna − gigantikus segélyező szervezetekké váltak, és ellenkező hatást értek el: néhány hónap alatt a munkanélküliek száma 6100-ról 118 310 főre nőtt. A sikertelenül végződött 1848. júniusi munkásfelkelés után Blanc Angliába menekült. Csupán 1870ben, III. Napóleon és a Második Császárság bukása után tért vissza Franciaországba. Ezalatt több könyvet is írt; tanítással és előadások tartásával kereste kenyerét. Amikor hazatért, még mindig ismert ember volt és csakhamar be is választották a Nemzetgyűlésbe. Bár az 1871 tavaszán hatalomra került forradalmi kommünhöz nem csatlakozott, a kommün leverése után megpróbált politikai amnesztiát kijárni a forradalmárok számára. Blandrata, Giorgio más néven BLANDRATA GYÖRGY (szül. 1515. Saluzzo, Piemont, Itália − megh. 1588. máj. 5. Gyulafehérvár [ma Romániában]), olasz orvos és vallási reformátor, az unitárius tanok lengyelországi és erdélyi terjesztője. A lengyel, majd a magyar királyné udvari orvosaként kezdte pályafutását. Radikális vallási nézetei miatt már korán üldözni kezdték, Bécsben és Padovában törvényszék elé is állították. Az inkvizíció elől Genfbe menekült, ahol csatlakozott Kálvin híveihez, ám hamarosan vele is vallási vitába keveredett. 1558-ban Lengyelországban telepedett le. Kezdetben a kálvinista gyülekezet elöljárójaként működött, ám hamarosan antitrinitárius (azaz a Szentháromság létét tagadó) tanokat kezdett terjeszteni. Néhány olasz társával megalapította a lengyel unitarizmust, s ezért összetűzésbe kerültek Luther és Kálvin követőivel. 1563-ban Erdélybe utazott, és János Zsigmond fejedelem udvari orvosa és vallásügyi tanácsosa lett. 1567-ben a maga hitére térítette Dávid Ferenc kolozsvári református püspököt. Befolyását János Zsigmond halála (1571) után is megőrizte, 1575-ben nagy szerepet játszott Báthory István lengyel királlyá választásában. Később Dávid Ferenccel


is nézeteltérése támadt, ugyanis Blandrata attól tartott, hogy azzal, ha Dávid elveti Jézus imádatát, veszélyezteti az unitáriusok egységét és szabadságát. Dávid hajthatatlan maradt, így az 1579-es zsinaton Bátori Kristóf elítéltette őt. Ezután Blandrata hittételeit kényszerítették az erdélyi unitárius egyházra, noha annak sok híve továbbra is Dávid tanait ismerte el. Élete utolsó szakaszáról ellentmondóak az adatok. Egyes források szerint visszatért a katolikus hitre, majd unokaöccse megfojtotta. Mások szerint Piemont hegyei között élt, de élénk kapcsolatot tartott itáliai és lengyelországi hittestvéreivel. Némelyek halálának helyeként Krakkót, idejeként 1590-et jelölik meg. Blanka KASZTÍLIAI , franciául BLANCHE DE CASTILLE (szül. 1188. Palencia, Kasztília [Spanyolország] − megh. 1252. nov. 12. Párizs, Franciaország), VIII. Lajos francia király felesége, IX. (Szent) Lajos anyja, Franciaország kétszeri régense (1226− 34, 1248−52); sokat tett a francia területek megőrzéséért és egyesítéséért. Apja VIII. Alfonz kasztíliai király, anyja Eleonóra, II. Henrik angol király lánya volt. A 11 éves Blankát politikai okokból II. Fülöp Ágost kiskorú fiával, Lajossal adták össze (később VIII. Lajos), ám a frigy nem hozott megoldást az angol−francia ellentétekre. Az ország egyesítésének első fontos állomása a Bouvines-nél aratott, az angol sereg feletti francia győzelem volt 1214-ben. Blanka ebben az évben adott életet Lajosnak, Franciaország későbbi királyának. VIII. Lajos 1226-ban meghalt, ekkor Blanka lett 12 éves fia, Lajos gyámja (később IX. Lajos), s egyúttal Franciaország régense is. Kiharcolta, hogy Lajost három héttel apja halála után megkoronázzák. II. Fülöp Ágost törvénytelen fia, Hurepel Fülöp és III. Henrik angol király támogatásával az ország bárói lázadást szítottak. Ezt Blankának sikerült elfojtania, majd fegyverszünetet kötött Angliával, s végül, 1229-ban Dél-Franciaországban is békét teremtett. Ekkor köszöntött be az országban a stabilitás időszaka. Noha IX. Lajos 1236-ban nagykorú lett, anyja mellette maradt. 1244-ben Lajos − Blanka kívánságának ellenszegülve − felépülvén súlyos betegségéből fogadalmat tett, hogy keresztes hadjáratra indul a muszlimok ellen. 1248-ban kelt útra, s a királyság megint Blankára maradt. Lajos fogságba esett, és csak 1250-ben szabadult ki, az anyja által összeszedett hatalmas váltságdíj fejében. Blanqui, (Louis-)Auguste (szül. 1805. febr. 1. Puget-Théniers, Franciaország − megh. 1881. jan. 1. Párizs), francia forradalmi szocialista politikus; úgy vélte, a hatalom megragadása egy törpe kisebbség feladata, és a társadalom szocialista átala-

kulását szükségképpen megelőzi az átmeneti diktatúra, mely lefegyverzi a burzsoáziát, elkobozza az egyház és a gazdagok vagyonát, és állami ellenőrzés alá vonja a nagy ipari és kereskedelmi vállalatokat. Párizsban jogot és orvostudományt hallgatott. 1827-től részt vett a restaurált Bourbon-monarchia elleni diákmegmozdulásokban, később azonban kiábrándult az 1830. júliusi forradalomból, mely létrehozta Lajos Fülöp polgárkirályságát. Miután belépett a Société des Amis du Peuple (Népbarátok Társasága) tagjai közé, üldözni kezdték, és kétszer is bebörtönözték (1831, 1836). Egyre szilárdabban hitt az osztályharc elkerülhetetlenségében, s úgy vélte, a népi kormány létrehozásához összeesküvő csoportokat kell létrehozni. Több titkos társaságot is szervezett; ezek közé tartozott a Société des Saisons (Évszakok Társasága), melynek 1839. májusi felkelési kísérletét két nap alatt leverték. Blanqui megszökött, ám később letartóztatták, s csak röviddel az 1848-as forradalom előtt szabadult. Párizsba visszatérve megalapította a Société Républicaine Centrale-t (Központi Republikánus Társaság), és a Lajos Fülöp bukása után megalakult ideiglenes kormányt erőteljesebb szocialista politika folytatására ösztönözte. Május 15-én részt vett egy népi megmozdulásban, amiért ismét börtönbe vetették. 1859-ben szabadult, és újból titkos társaságok szervezésébe kezdett. 1861-ben újból letartóztatták, 1865-ben azonban megszökött és Belgiumba menekült. III. Napóleon Franciaországában a gyors ipari növekedés megteremtette a modern munkásosztály kialakulásának és fejlődésének feltételeit. E változások láttán Blanqui a szocialista eszmék és a politikai gazdaságtan tanulmányozásába kezdett. Brüsszelből titokban többször is Párizsba utazott, ahol blanquista csoportokat szervezett. Az Instruction pour une prise d’armes (Útmutatás a fegyveres harchoz; 1867−68) c. műve a városi gerilla-hadviselés egyfajta kézikönyvévé vált. Amikor az 1870-es francia−német háborúban elszenvedett első vereségek fenyegetni kezdték III. Napóleon hatalmát, Blanqui visszatért Párizsba. Bár a blanquisták kétszer is megkísérelték az 1870. szeptemberi vértelen forradalom nyomán alakult kormány megdöntését, nem jártak sikerrel, és Blanquit 1871-ben ismét letartóztatták. Noha megválasztották a párizsi kommün elnökévé, nem engedték ki a börtönből: csak 1879 áprilisában kapott kegyelmet. Blarney ír nyelven AN BHLARNA, falu Írországban, Cork megyében, Cork városától 8 km-re északnyugatra; 1446 körül épült váráról nevezetes. A déli fal pártázata alatt van az a kő, amelyről az a hiedelem járja, hogy ékesszólóvá teszi azt, aki megcsókolja; ezt azonban csak fejjel lefelé függeszkedve lehet 293

BLA

Blarney


Blasco Ibáñez, Vicente megtenni. A „blarney” szó az angol nyelvben a kétes hitelű beszéd szinonimájaként honosodott meg. Eredetét I. Erzsébet királynőnek tulajdonítják, aki kétségbe vonta Lord Blarney ígéreteinek komolyságát.

G. F. Allen – Bruce Coleman

BLA

Blarney vára Cork megyében (Írország)

Archivo Mas, Barcelona

Blasco Ibáñez, Vicente (szül. 1867. jan. 29. Valencia, Spanyolország − megh. 1928. jan. 28. Menton, Franciaország), spanyol író és politikus; az I. világháborúról szóló regényeivel világhírre tett szert. Leghíresebb közülük a Los cuatro jinetes del Apocalipsis (Az Apokalipszis négy lovasa; 1916), mely két amerikai film alapjául is szolgált. Az írót a 98-as nemzedékhez (lásd generación del 98) sorolják. Madridi joghallgatóként cikkeket írt politikai folyóiratok számára. Ekkor zárták először börtönbe egy monarchiaellenes verséért − később még sokszor kellett hasonló büntetést elszenvednie politikai nézetei miatt. 1891-ben köztársaságpárti folyóiratot alapított El pueblo címmel. 1901-ben választották be először a parlamentbe, ahová még hét ciklusban bekerült, mielőtt 1923-ban önkéntes száműzetésbe vonult, és Franciaországban telepedett le. Azért hagyta el hazáját, mert nem értett egyet Miguel Primo de Rivera katonai diktatúrájával. Korai művei túlnyomórészt vidéki témájú regények − pl. Flor de mayo („Májusvirág;” 1895) −, ezeket erőteljes realizmus és drámaiság jellemzi. Későbbi regényeiről − pl. a La bodega Vicente Blasco Ibáñez címűről (1906) − szólva azonban felróják a komoly társadalmi problémák túlzottan ideologikus megközelítését. Népszerűbb regényei − Sangre y arena („Vérző aréna”; 1909), La 294

maja desnuda („A meztelen asszony;” 1909) és legismertebb műve, a Los cuatro jinetes del Apocalipsis − híressé tették ugyan, de a kritika elmarasztalta őket az olcsó szenzációhajhászás miatt. Blasis, Carlo (szül. 1803. nov. 4. Nápoly, Nápolyi Királyság [Itália] − megh. 1878. jan. 15. Cernobbio, Olaszország), olasz balettmester, tánctechnikai, tánctörténeti, táncelméleti szakíró. A Traité élémentaire, théorique, et pratique de l’art de la danse (Alapvető értekezés a táncművészet elméletéről és gyakorlatáról; 1820) c. művében elemezte és rendszerezte a klasszikus balett-technikákat. Jean Dauberval francia táncművész tanítványa volt; a párizsi Opera együttesében és Milánóban szerepelt, majd a londoni King’s Theatre-be került, ahol fellépései mellett koreográfiákat is készített. 1837-ben kinevezték a milánói Scala balettiskolájának igazgatójává, ahol a XIX. század legnagyszerűbb táncosai közül sokat ő tanított. Több később általánosan elterjedt balett-technika kidolgozása fűződik nevéhez; a klasszikus balettoktatás sok szempontból ma is az ő módszereire épül. Blaskó Péter (szül. 1948. jún. 13. Budapest), színész; nyugalmat, erőt sugárzó egyénisége érzékeny játékintelligenciával párosul. Festőművész apja és szobrász bátyja révén gyermekkorától művészi közegben élt. 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a budapesti Nemzeti Színházhoz került. 1974-ben átszerződött a Miskolci Nemzeti Színházhoz, 1987-ben a budapesti Katona József Színházban folytatta tevékenységét, majd 1995-ben a Thália Színház társulatához csatlakozott. 1998-ban a veszprémi Petőfi Színházhoz, 2001-ben a Vígszínházhoz szerződött, 2002 óta a Nemzeti Színház tagja. Pályája kezdetén főszerepet játszott Vörösmarty Csongor és Tündéjében, Csehov Sirályában, a La Mancha lovagja c. zenés produkcióban, A félkegyelműben (Rogozsin) és a Tartuffe-ben. A budapesti Katona József Színház nagy hírű előadásai közül szerepelt Csehov Cseresnyéskertjében (Gajev), Brecht Galilei életében (Galilei), Gogol A revizorjában (Polgármester), Shakespeare Vízkeresztjében (Malvolio) és Csehov Platonovjában (Vojnyicev). A Petőfi Színház emlékezetes előadása volt Tolsztoj Legenda a lóról c. műve, amelyben ő játszotta Holosztomer szerepét. A Nemzeti Színházban is sorban osztották rá a rendezők a nagy szerepeket, ezek közé tartozott Woland (Bulgakov: A Mester és Margarita), Darányi Pál (Hamvai Kornél: Szigliget) és Solmay Ignác (Csiky Gergely: Buborékok). Több mint félszáz televíziós és játékfilmszerepet kapott, pl. a Bánk bán tévéváltozatának (1987) címszerepét, valamint a Roncsfilm (1992), A Witman fiúk (1997), a Taxidermia (2006), a Mansfeld (2006) szerepeit.


Művészetét 1981-ben Jászai Mari-díjjal, 1986-ban Érdemes művész címmel, 2008-ban Kossuth-díjjal ismerték el. Ez utóbbit akkor nem, hanem 2011-ben vette át. Blaskowitz, Johannes (szül. 1883. júl. 10. Peterswalde, Németország − megh. 1948. febr. 5. Nürnberg), német tábornagy; több fronton vezényelte a német katonai erőket a II. világháborúban, és elutasította a náci atrocitásokat. Már az I. világháborúban hivatásos katona volt, a harmadik birodalom korában gyorsan haladt felfelé a ranglétrán, részt vett Ausztria és a cseh Szudéta-vidék elfoglalásában, majd Lengyelország lerohanásában. 1939. október 22-én kinevezték az elfoglalt lengyel területek katonai kormányzójává. Vezetése alatt két jelentés is készült a német felsőbb hatóságoknak, amelyekben az SS és a náci rendőri szervezetek tagjai által elkövetett nemi erőszakról, gyilkosságokról, lengyel és zsidó üzletek kifosztásáról számolt be. Szóvá tette, hogy e szervezetek a törvényes kereteken kívül tevékenykednek, és neki nincs hatalma felettük. Adolf Hitler ezen feldühödve menesztette őt. Blaskowitz azonban később ismét parancsnok lett, 1945 elején a hollandiai német csapatok parancsnoka volt, itt tette le a fegyvert a szövetségesek előtt. Vádlottként szerepelt a háborús bűnösök nürnbergi perében, a börtönben öngyilkosságot követett el. blasztéma olyan differenciálatlan állati sejtek neve, amelyek szervekké képesek fejlődni. Néhány gerinctelen állatnál, pl. a laposférgeknél, testszerte elszórtan vannak blasztémasejtek. A szalamandraféléknél a végtagcsonknál lévő ilyen sejtekből akár az egész végtag visszanőhet. A többi gerincesben pl. a hámés izomsérülés után lépnek működésbe blasztémák. Funkciójukat tekintve hasonlítanak az őssejtekhez, ezért jelenleg is kutatás tárgyát képezi, vajon lehetséges-e segítségükkel elvesztett emberi szerveket visszanöveszteni. blasztociszta más néven HÓLYAGCSÍRA, az emlősembrió egyik állapota; a szedercsíra állapotú sejtcsoportból fejlődik ki. E folyamat során a belső sejttömeg és a burkoló sejtréteg között folyadékkal telt üreg alakul ki, s két különböző sejttípus jelenik meg. Ezzel kezdődik a differenciálatlan sejtek specializálódása; maga az embrió később a belső sejtekből alakul ki, míg a külső sejtréteg pl. a magzatburok kialakításában vesz részt. blasztomikózis a Blastomyces nemzetséghez tartozó gombák okozta, a bőrt és a belső szerveket érintő fertőzés. Az észak-amerikai blasztomikózist a Blastomyces dermatitidis okozza; ez elsősorban a tüdőt és a bőrt érinti, súlyossága változó. A dél-amerikai változat, melyért a Blastomyces brasiliensis felelős, rendszerint az orrgaraton jut a szervezetbe; a betegséget elsődlegesen a száj és az orr duzzanata,

később a környék nyirokcsomóinak elfertőződése jellemzi. A blasztomikózis mindkét formája átterjedhet az agyra, a csontokra, a májra és a mellékvesékre is. Kezelése antibiotikumok, gombaellenes szerek és szulfonamidok adásából áll. Bláthy Ottó Titusz (szül. 1860. aug. 11. Tata − megh. 1939. szept. 26. Budapest), gépészmérnök, elektrotechnikus, a zárt vasmagú váltakozó áramú transzformátor egyik megalkotója (Déri Miksával és Zipernowsky Károllyal együtt, 1885), a vízi erőművek nemzetközi hírű specialistája. A bécsi műegyetemen szerzett oklevelet, majd 1883-tól a Ganz és Társa cég munkatársa lett. Vízi erőművekben elsőként alkalmazott párhuzamosan kapcsolt váltakozó áramú generátorokat, s a világ számos helyén ilyen, Ganzék gyártotta berendezést helyezett üzembe. 1889-ben készültek el az első indukciós fogyasztásmérői, ma is ezeket használják a lakóházakban. Ő indította meg a magyarországi turbógenerátor-gyártást, nevéhez fűződik a Kandómozdonyok fázisváltójának végső konstrukciója is. 1927-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választották. Száznál több szabadalma ismeretes. Emlékét az 1958 óta Magyarországon évente átadásra kerülő emlékérem, továbbá a budapesti Magyar Elektrotechnikai Múzeumban állandó kiállítás is őrzi. Blaue Reiter, Der (német: „A kék lovas”), 1911 decemberében Münchenben alakult művészcsoport; jelentős mértékben hozzájárult az absztrakt művészet fejlődéséhez. Alapító tagjai, Franz Marc és Vaszilij Kandinszkij esztétikai tanulmánykötetet adtak ki Der Blaue Reiter címmel, s később ez − eredetileg egy Kandinszkij-festmény címe − lett a csoport neve is. Határozott program sem jellemezte őket; olyan művészek laza szervezete volt, akik 1911−14 között együtt állították ki munkáikat. Expresszionizmus iránt érdeklődő művészei misztikus érzéseiket kívánták formába önteni, és munkásságuknak mély szellemi tartalmat adni. A Der Blaue Reiter festőire hatott az art nouveau, de a kubista és a futurista festészet, ill. a naiv művészet is. Első kiállításukat 1911–12 fordulóján tartották a müncheni Moderne Galerie Tannhäuserben. A kiállítók között szerepelt Henri Rousseau, David és Vlagyimir Burljuk, Albert Bloch, August Macke és az alapítók, Marc és Kandinszkij. Paul Klee 1912-ben csatlakozott a csoporthoz egy Münchenben tartott kiállításon, melyen többek közt André Derain, Jean Arp, Georges Braque, Maurice de Vlaminck, Mihail Larionov, Natalja Goncsarova és Pablo Picasso is részt vett. A Der Blaue Reiter utolsó kiállítása 1913ban, a berlini Galerie Der Sturmban volt (lásd Sturm, Der). Az I. világháború kitörésekor a Der Blaue Reiter feloszlott. A háború után, 1924-ben a német–amerikai Lyonel Feininger, Kandinszkij, 295

BLA

Blaue Reiter, Der


Blavatsky, Helena Petrovna

Thinkstock

lisportközpont a Júliai-Alpok lábánál. Közelében található a Triglav Nemzeti Park. A tó egyik kis szigetén, ahol a XI. századig egy szláv pogány szentély volt, ma Szűz Mária temploma található. Bled vára egy 138 m magas, tóra néző sziklán áll. Louis Blériot a monoplánnal, amellyel átrepülte a La Manche csatornát

ANA

BLA

Klee (mindegyikük a weimari Bauhausban tanított abban az időben) és az orosz Alexej von Jawlensky megalakították a csoport utódját, a Die Blaue Viert („A kék négyek”). Művészeit nem stílusuk hasonlósága tartotta össze, hanem az a törekvésük, hogy együtt állítsanak ki, ez 1925−34 közt többször is megvalósult. Blavatsky, Helena Petrovna leánykori nevén HAHN (szül. 1831. aug. 12. [a régi naptár szerint júl. 31.], Jekatyerinoszlav [ma Dnipropetrovszk], Ukrajna, Orosz Birodalom − megh. 1891. máj. 8. London, Anglia), orosz spiritualista, írónő, a panteista filozófiai-vallási rendszert terjesztő Teozófiai Társaság egyik alapítója. Az okkultizmus és a spiritualizmus iránt érdeklődve évekig utazgatott Ázsiában, Európában és az Egyesült Államokban. 1873-ban New Yorkban megismerkedett Henry Steel Olcotttal, akinek közeli munkatársa lett. 1875-ben több ismert személyiséggel együtt megalapította a Teozófiai Társaságot. Isis Unveiled (Ízisz fátyol nélkül) c. első nagyobb műve 1877-ben jelent meg. Ebben bírálta kora tudományát és vallásait; azt állította, hogy a misztikus élmény és tanítás az az út, mely az igazi spirituális megismeréshez vezet. Bár a Teozófiai Társaság később elsorvadt, művére sokan felfigyeltek. 1879-ben Blavatsky és Olcott Indiába ment; három év múlva Adyarban, Madras közelében teozófiai központot nyitottak, és elindították a társaság folyóiratát, a The Theosophistot. Társaságuknak csakhamar hatalmas tábora lett Indiában. Ugyanakkor, Európában és Ázsiában többen is vitatták, hogy Blavatsky különleges képességekkel rendelkezne. Végül megromlott egészségi állapota miatt Londonban telepedett le, miközben meditatív írásán, a The Voice of Silence-en („A csend hangja”; 1889) és legfontosabb művén, a The Secret Doctrine („A titkos tanítás”; 1888) c. tanulmányon dolgozott. Ez utóbbi mű a teozófiai tanítások áttekintése. Bledi-tó szlovén nyelven BLEDSKO JEZERO, jégvájta tó Szlovénia legnyugatibb vidékén, Ljubljanától északnyugatra; gyógyüdülő- és nyaralóhely, ill. té-

Blériot, Louis (szül. 1872. júl. 1. Cambrai, Franciaország − megh. 1936. aug. 2. Párizs), francia pilóta, repülőgépével ő szelte át először a La Manche csatornát. Korán felébredt érdeklődése a repülés iránt. Először vontatott vitorlázógépekkel kísérletezett a Szajna felett. Amikor megjelentek a könnyű motorok, számos modellt fejlesztett ki. 1909 július 25-én a Blériot XI. nevű gépével átrepült a La Manche csatorna felett Calais-ból Doverba, ami tartós hírnevet szerzett neki. 1909. októberi budapesti bemutatója adott ösztönzést a magyarországi repülőkísérletekhez. Az I. világháború alatt repülőgépeket épített a francia kormány számára, a háború után saját céget alapított polgári repülőgépek fejlesztésére. Bleuler, Eugen (szül. 1857. ápr. 30. Zollikon, Svájc − megh. 1939. júl. 15. Zollikon), svájci pszichiáter; elsősorban a szkizofrénia fogalmának bevezetése és leírása tette ismertté. A Berni Egyetemen folytatta orvosi tanulmányait, később kinevezték a Zürichi Egyetem pszichiátria-

Thinkstock

A Bledi-tó

296


professzorává, majd az ugyancsak zürichi Burghölzli Elmegyógyintézet igazgatójává (1898−1927). A szkizofrénia kifejezést először 1908-ban alkalmazta, az ekkor írt munkáját bővítette ki a Dementia Praecox oder Gruppe der Schizophrenien (Dementia praecox avagy a szkizofrénia-betegségcsoport; 1911) c. művében. Ebben fejtette ki, hogy az akkoriban még dementia praecoxnak nevezett betegség nem okvetlenül gyógyíthatatlan − ez szöges ellentétben állt a tudományos közvéleménnyel. Leírta a szkizofrénia-betegségcsoportot, felismerte a szkizofrénia egymástól súlyosság és kórkép terén különböző típusait, bevezette az autizmus és az ambivalencia (egymással ellentétes érzelmek, ill. cselekedetek megjelenése) fogalmát is. Sigmund Freud tanainak első hívei közé tartozott, kétségbe vonta azt a közhiedelmet, hogy a pszichózis mindig az agy szervi károsodásának következménye, s állította, hogy azt pszichés okok is előidézhetik. Lehrbuch der Psychiatrie („A pszichiátria tankönyve”; 1916) c. munkája a szakma alapvető kézikönyvévé vált. Az 1900-as évek elején asszisztense volt Carl Gustav Jung, s mindketten igen hamar csatlakoztak a Freud-féle Bécsi Pszichoanalitikus Társasághoz. blimp (légi jármű), lásd léghajó Bliss, Sir Arthur (Edward Drummond) (szül. 1891. aug. 2. London, Anglia − megh. 1975. márc. 27. London), a XX. század első felének egyik vezető angol zeneszerzője; korai kísérletező művei és későbbi, hagyományosabb munkái egyaránt elismertek. Ralph Vaughan Williams és Gustav Holst tanítványa volt. Zenéje az 1920-as évek elejéig gyakran kísérletező jellegű. Ilyen pl. a Rapszódia (1919), amelyben a szöveg nélküli énekhang lényegében hangszer funkcióban van, és az A Colour Symphony (1922, új változat 1932), amelynek négy tétele bíbor, vörös, kék és zöld szín érzetét akarja kelteni. Később, bár sohasem hagyott fel a kísérletezéssel, klasszikus formákban kezdett komponálni, ill. filmzenéket is szerzett. Ezen hagyományosabb művei közé tartozik a Tobias and the Angel (Tóbiás és az angyal; 1960) c. televízióopera, ill. balettjei, pl. a Checkmate (Sakk-matt; 1937), és az Adam Zero (Nulla Ádám; 1946). 1950-ben lovagi címet kapott. Blix, Hans (szül. 1928. jún. 28. Uppsala, Svédország), svéd diplomata, 1981-től 1997-ig a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA ) főigazgatója; 2000 és 2003 között az ENSZ fő-fegyverzetellenőre az iraki háborút megelőző időszakban. Jogi tanulmányai végeztével 1961 és 1981 között az ENSZ Közgyűlésében a svéd delegáció tagja volt. 1962-től 1978-ig Genfben, az ENSZ leszerelési konferenciájának svéd küldöttségében működött. 1963-ban a külügyminisztériumba került; 1976-tól államtitkár, 1978-tól külügyminiszter volt. 1981ben kinevezték az IAEA főigazgatójává. A csernobili atomreaktor-baleset után sok bírálat érte azért, mert segített a szovjet hatóságoknak a ka-

tasztrófa következményeit a valóságosnál enyhébbnek feltüntetni. Az IAEA élén eltöltött első tíz évében több alkalommal is arról biztosította a közvéleményt, hogy Irak nem foglalkozik nukleáris fegyverek kifejlesztésével. Az első Öböl-háború (1990−91) után azonban amerikai fegyverzetellenőrök bizonyítékot találtak a titkos iraki atomfegyverprogram létezésére. Blixet 2000-ben az USA tiltakozása ellenére kinevezték az ENSZ Ellenőrző-, Felügyelő- és Vizsgálóbizottsága (UNMOVIC ) ügyvezető elnökévé. A szervezet feladata az iraki tömegpusztító fegyverek felkutatása volt. 2003 januárjában a Biztonsági Tanácsnak megküldött jelentésében azt közölte, hogy az iraki vezetés nem kellően együttműködő. Márciusban az USA légi, majd szárazföldi támadást intézett Irak ellen. Blix júniusban újabb jelentést adott ki, amelyben az állt, hogy az ENSZ-ellenőrök nem találtak bizonyítékot a tömegpusztító fegyverek létére. Miután az UNMOVIC élén betöltött hivatali idejét nem kívánta meghosszabbítani, 2003. június 30-án nyugalomba vonult. Röviddel ezután jelent meg Disarming Iraq (Irak lefegyverzése; 2004) c. könyve, amelyben élesen bírálta a Bush-kormányzatot és annak az iraki inváziót kiváltó lépéseit. Blobel, Günter (szül. 1936. máj. 21. Waltersdorf, Szilézia, Németország [ma Niegosławice, Lengyelország]), német származású amerikai sejtbiológus; a fehérjék sejten belüli mozgását és elhelyezését irányító belső jelzőrendszer felfedezéséért 1999-ben orvosi-élettani Nobel-díjat kapott. Orvosi diplomáját a Tübingeni Egyetemen kapta meg 1960-ban, majd az USA-beli Wisconsini Egyetemen folytatta tanulmányait (1962−66). Ezt követően a New York-i Rockefeller Egyetem fehérjekutató laboratóriumának munkatársa lett. 1976-ban kinevezték professzorrá. Az 1970-es évek elejére kidolgozta azon elmélet alapelveit, amely leírja, hogy az újonnan szintetizált fehérjék hogyan „címeződnek meg” egy meghatározott sejtszervecske felé. A következő két évtizedben kísérletileg is kimutatta, hogy minden fehérje hordoz egy olyan aminosav-szekvenciát, amely segít abban, hogy a fehérje a rendeltetési helyére jusson − pl. a megfelelő sejtszervecskébe, membránszakaszba, vagy a sejten kívülre. Kutatócsoportjával azt is bebizonyította, hogy ugyanaz a jelzőrendszer működik minden magasabbrendű szervezetben. Eredményei nemcsak a sejten belüli folyamatok leírásában, hanem egyes örökletes betegségek molekuláris alapjainak megértésében, ill. a mesterséges, sejten belüli fehérje-előállítás módozatainak tökéletesítésében is lényegesnek bizonyultak. Bloch, Ernest (szül. 1880. júl. 24. Genf, Svájc − megh. 1959. júl. 15. Portland, Oregon, USA), a zsidó kultúra és liturgia témáit az európai posztromantikus hagyományokkal egyesítő svájci zeneszerző. 297

BLO

Bloch, Ernest


Tanulmányait Svájcban és Belgiumban végezte; 1911−15-ig a Genfi Konzervatóriumban tanított. Később az USA-ba költözött, ahol több zenei intézményének is oktatója, ill. igazgatója volt. Zenéje különféle posztromantikus zeneszerzők, így Claude Debussy, Gustav Mahler és Richard Strauss stílusának hatását mutatja. Műveinek jelentős része zsidó témákra épül, mint az Israel szimfónia (1916), a Trois poèmes juifs (Három zsidó költemény; 1913), a csellóra Ernest Bloch és zenekarra írt Schelomo (Salamon; 1916), vagy a Baal Shem szvit hegedűre és zongorára (1923). Sok műve mutat neoklasszikus törekvést, a múlt zenei formáit XX. századi technikákkal kombinálva. Ilyen pl. az első Concerto grosso (1925), és a Kvintett zongorára és vonósokra (1923), amelyben negyedhangokat használt a zene hangszínvilágának gazdagítására és érzelmi erejének fokozására. Bloch, Ernst (szül. 1885. júl. 8. Ludwigshafen, Németország − megh. 1977. aug. 4. Stuttgart), német filozófus; „reményfilozófiájával” kísérletet tett a marxizmus valóságszemléletének kiegészítésére. A Lipcsei Egyetemen kezdte pályáját (1918). A náci Németországból előbb Svájcba, majd az Egyesült Államokba emigrált; itt írta meg a háromkötetes Das Prinzip Hoffnung (A remény elve; 1954−59) első két kötetét. 1948-ban tért vissza a Lipcsei Egyetemre. A marxista gondolkodás terén tapasztalt változásokat azonban kritikusan szemlélte, s ezzel felkeltette a kommunista párt vezetőinek rosszallását. Az 1950-es években megtiltották, hogy publikáljon. 1961-ben Nyugat-Németországba szökött, és attól fogva a Tübingeni Egyetemen tanított. Bloch, Felix (szül. 1905. okt. 23. Zürich, Svájc − megh. 1983. szept. 10. Zürich), svájci származású amerikai fizikus; a mágneses magrezonancia (NMR) továbbfejlesztéséért, ill. a technika szilárd és folyékony anyagokra való kiterjesztéséért 1952-ben − E. M. Purcell-lel megosztva − fizikai Nobel-díjat kapott. Doktori disszertációjában (Lipcsei Egyetem, 1928) a szilárd testekre vonatkozó kvantumelméletet tett közzé, amely még ma is kiindulópontja az elektromosáram-vezetés értelmezésének. A Lipcsei Egyetemen tanított 1933-ig, Hitler hatalomátvétele után az Egyesült Államokba emigrált. A Stanford Egyetem (Kalifornia) munkatársaként 1934-ben közreadta azt a módszert, amellyel neutronnyalábot A clevelandi Institute of Music szívességéből

BLO

Bloch, Ernst

298

két összetevőre lehet felbontani, 1939-ben Bloch és Luis Alvarez ezzel a módszerrel mérte meg a neutron mágneses momentumát (mágneses terének egyik jellemzőjét). Bloch a II. világháború alatt részt vett a Los Alamos-i (Új-Mexikó) atomenergia-kutatásokban, és a Harvard Egyetemen folyó radarelhárítási munkákban. 1945-ben visszatért a Stanfordra, ahol a nukleáris indukció és a mágneses magrezonancia kutatásával foglalkozott. Kapcsolatot talált az atommagok mágneses mezeje és az anyagok kristályos, ill. mágneses tulajdonságai között. Az általa kidolgozott módszerek később a molekulák összetételének és szerkezetének meghatározásában, ill. az orvosi diagnosztikában is hasznosnak bizonyultak. Bloch volt az Európai Magfizikai Kutató Szervezet (CERN) első főigazgatója (1954−55). Bloch, Joseph Samuel (szül. 1850. nov. 20. Dukla, Galícia, Osztrák Birodalom [ma Lengyelország] − megh. 1923. okt. 1. Bécs, Ausztria), osztrák rabbi, politikus, újságíró és az antiszemitizmus, különösen a vérvád elleni harc zászlóvivője. Miután számos kisebb közösségben szolgált rabbiként, Florisdorfban, Bécs egyik külvárosában telepedett le. A Monarchiában az antiszemitizmus tetőpontját a 1882-es tiszaeszlári perben érte el, amelynek során azzal vádoltak 15 helybeli zsidót, hogy megölték a 14 éves Solymosi Esztert, hogy vérét a közelgő pészach alkalmával felhasználhassák. August Rohling, a Prágai Egyetem római katolikus teológiakarának tanára azt állította, hogy hajlandó eskü alatt bizonyítani a vérrituálé tényét. Bloch válaszul egy sor cikkében tudatlansággal és csalással vádolta Rohlingot, mire az becsületsértési pert indított ellene, ám attól a teológus később elállt. Ezt követően Bloch az Israel und die Voelker (Izrael és a népek; 1922) c. munkájában publikálta azoknak a szakértői bizonyítékoknak a tömör kivonatát, amelyeket a perhez készített. Később, mint újságíró az Österreichische Wochenschrift c. lap hasábjain kérlelhetetlenül ostorozta az antiszemitizmust (1884−1921). A harcot az osztrák parlament képviselőjeként (1883−85, 1891−95) is folytatta. Bloch, Konrad (Emil) (szül. 1912. jan. 21. Neisse, Németország − megh. 2000. okt. 15. Burlington, Massachusetts, USA ), német származású amerikai biokémikus; a zsírsavak és a koleszterin bioszintézisével kapcsolatos felfedezéseiért 1964-ben − Feodor Lynennel megosztva − orvosi-élettani Nobel-díjat kapott. 1934-ben szerzett Münchenben vegyészmérnöki diplomát, ezt követően Svájcba majd az USA-ba utazott. 1946−54 között a Chicagói Egyetemen oktatott, majd a Harvard Egyetemen a biokémia professzora lett. Bloch és David Rittenberg 1942-ben felfedezte, hogy a koleszterin több mint harminc lépés során végbemenő bioszintézisének alapkövei a két széna-


tomos acetátgyökök. A felismerés elősegítette a vér koleszterinszintje és az érelmeszesedés közötti kapcsolat orvosi célú vizsgálatát, ill. a gumi és más izoprénszármazékok kémiai kutatását. Bloch, Marc (Léopold Benjamin) (szül. 1886. júl. 6. Lyon, Franciaország − megh. 1944. jún. 16. Lyon mellett), francia történész; széles látókörű, interdiszciplináris jellegű történelemfelfogása forradalmasította a XX. század történetírását. 1920-ban doktorált, a Strasbourgi Egyetemen tanított (1919−36). Kollégájával, Lucien Fèbvre-rel együtt alapította meg (1929) és szerkesztette (1929−38) az Annales d’histoire économique et sociale-t, mely a század egyik meghatározó történettudományi folyóirata lett. Les Caractères originaux de l’histoire rurale française (A francia vidék történetének alapvető vonásai; 1931) c. munkájában a mindennapi élet és a gazdálkodás társadalomtörténetét vizsgálta. 1936-ban professzor lett a Sorbonne gazdaságtörténeti tanszékén. La Société féodale (A feudális társadalom; 1939) c. műve elkerülhetetlenné tette az európai feudalizmusról vallott nézetek újragondolását. Bloch 1939-ben jelentkezett a hadseregbe, ahol az 1940-es francia fegyverletételig szolgált, ezután a francia ellenálláshoz csatlakozott. 1944-ben elfogták, és kivégezték. Magyar nyelven megjelent kötetei: A történelem védelmében (1974), A történész mestersége (1996), A feudális társadalom (1996), Gyógyító királyok: a királyi hatalom természetfeletti ereje Franciaországban és Angliában (2005). blockflöte (hangszer), lásd furulya Bloembergen, Nicolaas (szül. 1920. márc. 11. Dordrecht, Hollandia), holland származású amerikai fizikus; az anyag és az elektromágneses sugárzás kölcsönhatásának spektroszkópiai vizsgálatáért 1981-ben − Arthur L. Schawlow-val és Kai M. Siegbahnnal megosztva − fizikai Nobel-díjat kapott. Bloembergen és Schawlow azért részesültek a díjban, mert olyan jelenségeket vizsgáltak, amelyek lézer nélkül megfigyelhetetlenek voltak. Bloembergen az Utrechti Állami Egyetemen tanult, majd 1946-ban a Harvard Egyetem (USA) kutatója, majd 1951-ben docens lett. Az 1940-es évek végén kezdett el a lézerek és a mézerek (koherens elektromágneses hullámokat generáló készülék) alapelveivel foglalkozni. Két évvel azután, hogy Charles Townes 1953-ban működő mézert mutatott be, Bloembergen előállított egy fejlesztett változatot, amely azután a legszélesebb körben alkalmazott mikrohullámú erősítő lett. Bloemfontein város a Dél-afrikai Köztársaságban, Oranje Szabadállam tartomány székhelye, az ország törvényszéki központja. Douglas Warden őrnagy alapította 1846-ban mint erődöt és kormányzói lakóhelyet. A település az Oranje folyó völgyében lét-

rejött angol koronagyarmat, majd 1854−1902 közt a búr köztársaság, Oranje Szabadállam székhelye volt. A XX. században Dél-Afrika közlekedési csomópontjává vált. 1392 m magasságban egy fennsíkon terül el, számos látnivalója közé tartozik a 120 hektáros King’s Park, a Franklin Vadrezervátum, ill. az állam legrégebbi holland református temploma (Moeder Kerk). Bloemfonteinben van az ország fellebbviteli bírósága, ill. az 1855-ben alapított Oranje Szabadállam Egyetem. L: 379 000 (2005). blog teljes angol elnevezése WEB LOG („webnapló”), az interneten közzétett, egyén, csoport vagy üzleti társaság által vezetett napló. Számtalan formája létezik a személyes élményeket közzétevő blogtól a hírszűrő oldalakon át a speciális érdeklődési köröket kiszolgáló naplókig. A szerzőt bloggernek, a naplóvezetést blogolásnak, a bloggerek közösségét pedig blogoszférának nevezik. A World Wide Web és a blog egyszerre jelent meg: a Web feltalálójának tekintett Tim Berners-Lee 1992-től kezdve tette rendszeresen közzé a világháló és a hozzá kapcsolódó szoftverek fejlődését elemző írásait − noha maga a „blog” szó csak 1997 körül tűnt fel. A blogoszféra fejlődése figyelemreméltóan gyors volt: 2005 végén már közel 20 millió internetes napló létezett. A hatalmas mennyiség elsősorban annak köszönhető, hogy míg egy önálló, összetett weblap elkészítéséhez nem kevés idő és némi programozói tudás is szükséges, addig egy blogot már akár néhány perc alatt létre lehet hozni, fenntartása pedig nem igényel különösebb erőfeszítéseket. Számtalan olyan ingyenes rendszer (ún. blogszolgáltató) létezik, melyek a blog tartalmának „előállítását” kivéve minden más terhet levesznek a felhasználó válláról. A blogok népszerűségének másik oka, hogy segítségükkel bárki megoszthatja a nagyvilággal gondolatait, élményeit, vagy műalkotásait úgy, hogy ha nem kívánja, kilétét sem kell felfednie. Ma már minden blogszolgáltatónál van lehetőség az egyes bejegyzések (posztok) az olvasók által történő véleményezésére, csakúgy, mint a szerző által érdekesnek ítélt oldalak − s akár más blogok − hivatkozásainak elhelyezésére (azaz a linkelésre). E két tényező döntően segítette azt, hogy a bloggerek virtuális közösségekbe tömörüljenek, ami tovább fokozta a blogok népszerűségét. A blogoknak számtalan típusa létezik. A leggyakoribb az írójának személyes élményeit, gondolatait tartalmazó egóblog, mely lényegében az előző generációk által papíron vezetett naplók internetes megfelelője. Nem egy közülük korlátozott elérhetőségű: csak a szerző bizonyos ismerősei, vagy esetenként csak maga az író tekintheti meg a blogot. A fotóblog elsősorban képeket közöl, rendszerint a szerző saját alkotásait. A hírmagyarázó blog a nyomtatott vagy 299

BLO

blog


online sajtó eseményeit dolgozza fel vagy kommentálja; ezekhez hasonlóak a politikai blogok vagy polblogok, melyek felvállaltan valamelyik pártot támogatják. Sok internetes napló egy-egy földrajzi régió (pl. város) vagy életterület (pl. tudomány, divat) eseményeivel foglalkozik. A tematikus blogok egy-egy adott érdeklődési körű közösséget szolgálnak ki. A több ember által üzemeltetett blogok közé tartoznak az egyes cégek vagy üzletek újdonságait, szolgáltatásait reklámozó, s egyben a vevők visszajelzéseit váró blogok, vagy a zenei együttesek életét és fellépéseit dokumentáló naplók. A blogok színvonala − mivel bárki létrehozhatja őket − változó. A silány szövegezésű, rendszertelenül vezetett eseménynapló éppen úgy előfordul, mint az irodalmi igényességgel megfogalmazott. A közösségépítő oldalak fejlődésével együtt a blogok iránti érdeklődés némiképp visszaesett, mivel a legtöbb közösségi oldal lehetővé teszi, hogy a felhasználó röviden közölje rajta aktuális gondolatait, érzéseit, így az ilyen típusú internetes jelenléthez már nem szükséges az önálló blogoldal fenntartása.

Thinkstock

BLO

Blois

Blois – Szt. Miklós-templom

Blois város Franciaország középső részén, a Központi körzetben, Loir-et-Cher megye székhelye, a Loire folyó mentén, Tours-tól északkeletre. A VI. században Tours-i Gergely említi először, a közép300

kor kezdetén a nagyhatalmú bloisi grófok fészke volt. A XIV. század végén Louis de France, Orléans hercege szerezte meg. 1429-ben innen indult el Szent Johanna (Jeanne d’Arc), hogy harcba hívjon Orléans ostromára. 1498-ban Károly herceg (Charles d’Orléans) Blois-ban született fia XII. Lajos néven a francia trónra került, s megkoronázásától a XVI. század végéig a város szinte Franciaország második fővárosa volt. III. Henrik uralkodása (1574−89) alatt kétszer ült össze a városban a Rendi Gyűlés. A második alkalommal (1588) Henrik, hatalma elvesztésétől tartva, megölette ellenfelét. Az anyakirálynő, Medici Katalin néhány nappal később szintén itt halt meg. Medici Mária, fia, XIII. Lajos rendeletére két évig raboskodott a kastélyban. 1626ban XIII. Lajos indítványára született a François Mansart tervezte klasszikus szárny. A hűbéri várból lett kastély a XIII−XVII. század közötti valamennyi építészeti korstílus jellegzetességeit magán viseli. A nagyterem a XIII. századból, Charles d’Orléans galériája a XV. század közepéről származik, a Saint-Calais-kápolna és a XII. Lajosszárny (1498−1503) a gótika és a reneszánsz közötti átmenet jegyeit tükrözi. Az I. Ferenc-féle szárny (1515−24) külső homlokzata tisztán reneszánsz, különleges csigavonalú lépcsőháza négy emelet magas. A II. világháborúban a kastély és a folyó közötti ódon épületek jelentős része romba dőlt, de a város ma is számos gótikus és reneszánsz épületet rejt. A Loire-völgy egyik jelentős idegenforgalmi központja. A Párizs környéki ipar decentralizálása elősegítette a település növekedését. L: 48 200 (2005). Blok, Alekszandr Alekszandrovics (szül. 1880. nov. 28. [a régi naptár szerint nov. 16.] Szentpétervár, Oroszország − megh. 1921. aug. 7. Petrográd [ma Szentpétervár]), orosz költő, drámaíró, az orosz szimbolizmus legjelentősebb alakja. Anyai nagyszülei birtokán, értelmiségi környezetben nevelkedett. Már 5 évesen írogatott, érzelmeit versben fogalmazta meg. Korai költeményei maradéktalanul átadják a lelkesültséget és beteljesülést, melyet 1903-ban kötött házassága jelentett számára. Költészetében Puskin XIX. század eleji romantikáját a költő-misztikus Vlagyimir Szolovjov (1853−1900) apokaliptikus bölcseletével ötvözve létrehozta saját költői kifejezésmódját, melyben nagy szerep jutott a ritmikai újításoknak. A zeneiséget versei legfontosabb jellemzőjének tartotta. Első versciklusa, a Sztyihi o prekrasznoj dame (Versek a szépséges hölgyről; 1904) platóni idealizmusát jeleníti meg, 1904-re azonban a másvilági beteljesülésre sóvárgó romantikus várakozást felváltotta a mindenütt jelen lévő emberi szenvedés tudata. Belevetette magát az érzéki tapasztalatokon

Blair, Tony. gyors vasúti összeköttetés viharos fejlődéshez vezetett a XIX. században. A híres homokos part mentén

Recommend Documents