BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GazdaságGazdaság- és Társadalomtudományi Kar Üzleti Tudományok Intézet
Dr. Glatz Ferenc
Bevezetés a Bank és Tőkepiaci Jogba oktatási segédanyag
I. rész Bankjogi Alaptan
Budapest, 2014 201 4
2
Tartalomjegyzék
1. Bevezetés a pénzügyi intézményrendszer szabályozásába
3
1.1 Pénzügyi és tőkepiaci intézményrendszer szabályozásának dilemmája
3
1.2. Pénzügyi intézmények jogi szabályozásának rövid története Magyarországon
5
1.3. Pénzügyi Pénzügyi intézmények hatályos jogi szabályozása Magyarországon 1.3.1 Pénzpiaci szolgáltatások hazai szablyozása - Hpt. Szabályai 1.3.2. Pénzintézet alapításának általános szabályai 1.3.3. Pénzintézet jegyzett tőkéje, tőkekövetelmény 1.3.4. Pénzintézetek Pénzintézetek tőkekövetelménye, tőkepufferek 1.3.5. A tőketőke-követelmény – szavatoló tőke 1.3.6. A hitelezési és befektetési tevékenység általános prudenciális szabályai 1.3.7. Pénzügyi szolgáltatásnak minősülnek az alábbi tevékenységek
6 8 9 9 10 12 13 15
2. A betétbiztosítási betétbiztosítási intézményrendszer Magyarországon
18
2.1. A betétbiztosítás célja
18
2.2. Betétbiztosítás fajtái
19
2.3. Intézményesített betétbiztosítás szabályozása Magyarországon
21
3
Bank- és tőkepiaci jog alapjai 1. Bevezetés a pénzügyi intézményrend intézményrends szabályozásába nyrends zer szabályozásába A bank és tőkepiaci jog a jogrendszer egy sajátos területe. A pénzpiaci és a tőkepiaci intézmények piacralépését, működésük feltételeit és piacról történő kivezetésük szabályait államigazgatási szervek által betartatott, közjogi, kógens szabályok határozzák meg. Ezeket a szabályokat bank és tőkepiaci közjognak is nevezik. A ’közjogi’ elnevezés itt azt fejezi ki, hogy ezek az előíró, nem megegendő jogszabályok, nem egymás mellé rendelt személyek közötti viszonyt szabályoznak, hanem engedélyező és engedélyes közötti (azaz alá és felé rendelt) viszonyt hoznak létre. A jogszabályalkotó előírásait egy hatóság (akár nemzeti akár nemzetközi) közjogi személy, államigazgatási szerv, szervezet tartatja be az engedélyes (engedélyt kapott) személyekkel (pénzintézetekkel, tőkepiaci társaságokkal stb.). Már a fentiekből is látszik, hogy a pénz és tőkepiacon végzett tevékenység engedélyköteles. Az engedélyező és egyben felügyelő hatóságok, az Európai Únió területén a legtöbb országban államigazgatási szervek illetve a központi bankok (ezek bizottságai, szervei). A pénz és tőkepiacion a közjogi szabályok betartását ellenörző szervezetek az engedélyezésen túl szankciókat is alkalmazhatnak az előírásokat megsértő szereplők (pl. tőkepiaci társaságok, pénzintézetek) ellen. Bank és tőkepiaci közjog részének tekinthető a tisztességtelen piaci magatartás tiltására és a fogyasztóvédelem vonatkozó jogszabályok a pénz és tőkepiac szereplőket érintő rendelkezései is. Szemben a pénz és tőkepiac közjogi, kógens szabályaival, az egyes jogügyletekre, szerződésekre, melyeket a pénz és tőkepiac szereplői kötnek egymással és ügyfeleikkel - a magánjog megengedő, diszpozitív jogszabályai vonatkoznak. Ezen szabályok összességét szokás bank és tőkepiaci magánjognak nevezni. Hasonlóan a bank és tőkepiaci közjoghoz, az egyes bank és tőkepiaci ügyletek szerződéses joga sem egy elkülönült jogszabályban található. A szabályozás alapját, gerincét a Polgári Törvényköny (Ptk.) képzi, ugyanakkor az egyes tőke és pénzpiaci ügyletekre – mint majd bemutatásra kerül – külön jogszabályok is vonatkoznak. 1.1 Pénzügyi és tőkepiaci intézményrendszer szabályozásának dilemmája Axióma, hogy pénz és tőkepiac hatékony működése az egyik legfontosabb feltétele a modern, piacvezérelt, növekedés-orientált gazdaságok stabil működésének. Ez következik a pénz és tőkepiaci szolgáltatók három legfontosabb tevékenységéből (és így funkciójából, amit egy gazdaságban betöltenek): 1. pénz/tőke közvetítése; 2. fizetések bonyolítása; és 3. árfolyam/futamidő konverzió. Amennyiben, egy, a tőke müködésére és a piac irányító szerepére épülő gazdaságban bármely fenti tevékenység végzése akadozik, esetleg részlegesen vagy teljesen hiányzik az gyorsan és könnyen recesszióhoz vezet. A pénz forgási sebessége lelassul, a beruházások megállnak, a készpénzigény nő, a szürke és feketegazdaság szerepe erősödik ami miatt az adóbevételek is csökkenek stb. A recesszió és az adóbevételek kiesése miatt következményként nő az infláció, a munkanélküliség és az államháztartás eladósodottsága. Nem véletlen, hogy az 1945 után a pénzpiaci szereplők stabil működési feltételeinek megteremtése és ezek megörzése, a pénzügyi intézményrendszer egészségének fenntartása prioritást élvezett minden fejlett államban. Ennek ekletáns példáját mutatta az 2008-ban kezdődött pénzügyi válság hatására az érintett, fejlett országok kormányai által kidolgozott és implementált, a pénzügyi
4 szektort addig példátlanul nagy mértékben segélyező programok. Ugyanakkor az is igaz, hogy a pénz és tőkepiacokon az innováció, az egyes befektetési vagy pénzforgalmi termékek fejlesztése pozitív hatással bír a nemzetgazdaság más szektorainak a teljesítményére is. A pozitív hatások ugyanúgy érvényesülnek tehát, mint a negatívak. Ezen összefüggés miatt kap különös hangsúlyt a pénz és tőkepaci szektor szabályozása. Az 1930-as évek válságát követően született meg a gondolat majd az elhatározás: szükséges a pénzpiaci szereplők létrehozásának, működésének és megszűntetésének jogi szabályozása. Erre az időszakra tehető a bank és tőkepiaci jog kialakuása. Első lépésben bankok alapításának és működtetésének feltételeit határozták meg jogi normákban. Csak a megfelelő tőkével és szakértelemmel rendelkező befektetőket kívánták beengedni a bankok piacára, mint banktulajdonosokat. A következő lépésben a management felé támasztottak kritériumokat, majd a pénzpiaci szolgáltatók megszűnésének folyamatát próbálták előre kiszámíthatóvá tenni. Később belátták a jogszabályalkotók, hogy ellenőrzés nélkül a szabályozás nem lehet elég hatékony, így lérejöttek az első, állandó és folyamatos felügyeleti (monitoring) joggal felruházott szervezetek. Az ellenőrzés legfőbb előfeltételeként az átláhatóságot és a jelentési kötelezettséget definiálták. Tekintve, hogy egy betéteket is gyűjtő, azaz idegen forrásokkal is gazdálkodó pénzintézet mások befektetéseit (pl. betéteit) kockáztatja, az üzletmenetet, a kockázatkezelés folyamatát előre megállapított szabályzatban kérték rögzíteni. Kötelezték emellett a pénzintézeteket, hogy rendszeres jelentésben számoljanak be az általuk végzett tevékenységekről. Fejlett országokban a pénz és tőkepiaci intézményekre vonatkozó szabályozás struktúrája a mai napig a fenti elvek szerint épül fel. Megfelelő tulajdonos, megfelelő tőkével, hozzáértő managementtel alapíthat pénzintézetet, melynek működtetése az előre meghatározott, és előzetesen engedélyezett üzleszabályzatokban rögzített menet szerint történik, állandó felügyelet mellett. A szabályozás és ellenőrzés azonban visszahat egy vállalkozás hatékonyságára. Minél több szabályt állítanak egy vállalkozás elé annál jobban korlátozzák a vállalkozás szabadságát (innovációs korlátot is jelenthet). Minél több az adminisztrációs teher annál több a költség (humán és infrastruktúrális kiadások), drágább a működés és kisebb a profitszerzési lehetőség. Minél kisebb a nyereség reménye annál kevesebb lesz a beruházás és innováció a szektorban. Fejlesztés és beruházás hiányában a szolgáltatások szinvonala is csökken, a verseny tompul, a szolgáltatások drágulni kezdenek. Az átgondolatlan, vagy tévesen kialakított szabályozás akár a szektorból történő tőkekiáramláshoz is vezethet. Erre kitűnő példa a magyar pénzügyi szektor helyzete, ami a 2011-től bevezetett jogszabályok miatt alakult ki. A szábályozás kialakításakor figyelembe kell venni, hogy a pénzintézeti szektor egy vállalkozási szektor. A pénzügyi intézmények, profit orientált gazdasági társaságok. Céljuk, mint minden vállalkozásnak, a hatékony és sikeres működés, profitszerzés és növekedés. Ez a körülmény még látszólagosan sem áll ellentétben a pénzügyi szektor a gazdaságban betöltött fontos szerepével. Stabil pénzügyi szektor, mely fent írt három fő funkcióját folyamatosan be tudja tölteni, a gazdaság egészséges és hatékony működésének az egyik alapja. Ugyanakkor, mivel a pénzügyi szektort érintő válság kihat a gazdaság többi résztvevőjére, a stabil működést veszélyeztető kockázatvállalás korlátozásának szükségessége is
5 felmerül, éppen a gazdaság több szereplőjének védelme érdekében. Ez azt jelenti, hogy a szabályozásnak meg kell követelnie az ésszerű kockázatvállalást is. A szabályozás elé állított kihívások közé tartoznak a pénzügyi termékek összetettsége miatt a fogyasztóvédelmi elvárások. Az adatkommunikáció és adatfeldolgozás (komputerizáció) felgyorsulásával a pénz és (főleg) a tőkepiaci termékek skálája, komplikáltsága rohamosan növekedett az 1980-as évek második felétől. Az átlag fogyasztó számára sok esetben érthetetlen (pl. a derivatív azaz származékos) termékek ismeretlen kockázatokat jelentettek és jelentenek a mai napig. A 2007-től kibontakozott válság a szabályozás ezen hiányosságára is felhívta a figyelmet. A fentiek alapján összefoglalóan elmondható, hogy a pénz és tőkepiac túlszabályozottsága a szektor recessziójához vezethet (ami kihat a többi gazdasági szektor teljesítményére, és közvetve, közvetlenül az államháztartás gazdálkodására is) ugyanakkor alulszabályozás esetén a pénzintézetek ön és befektető veszélyesekké is válhatnak és elszenvedett, okozott veszteségeikkel negatív hatást gyakorolhatnak a gazdaság egészére is. A szabályok adekvát rendszerének kialakítása a jogalkotó számára az igazi kihívás. A túlszabályozás és az alulszabályozás veszélye miatt keletkezik dilemma újabb szabályok kialakítása előtt. Itt meg kell említeni, hogy a pénzügyi rendszert a szabályozás más módon is válságba sodorhatja. Az intézmények gazdálkodását érintő, nem a fent írt rendszerszintű anomáliák, beépített kockázatok elkerülése miatt bevezetett szabályok jelentős torzulást és válságot is okozhatnak. Erre jó példát mutatott a 2011-ben Magyarországon bevezetett – rövid távú fiskális célt szolgáló – a pénzintézeteket rövid és hosszútávon súlytó (a nyereségességtől nem függő, a mérlegfőösszeg nagysága alapján megállapított) külön adó, továbbá a bankok tőkéjét közvetlenül csökkentő, a nyereségességüket hosszú negatívan érintő (a hitelportfóliójuk drasztikus átalakuását, romlását eredményező) deviza hitelekre vonatkozó, kötött árfolyamú előtörlesztési jogszabály Magyarországon. 1.2. Pénzügyi intézmények jogi szabályozásának rövid története Magyarországon A kétszintű bankrendszer intézményi strukturális kialakítása 1987. január 1-jével indult meg. Ez az intézményi reform követelte meg a hitel- és pénzintézetek átfogó törvényi szabályozását 1991-ben. Az 1991. évi LXIX. törvény a pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről, valamint az 1990. évi VI. törvény az egyes értékpapírok nyilvános forgalomba hozataláról és forgalmazásáról, valamint az Értéktőzsdéről többek között megteremtette a kereskedelmi bankok, a tőzsde és a bank jogintézményeit, definiálta alapításuk, működésük és felügyeletük szabályait. Az 1991-es pénzintézeti törvény helyére 1996-ban új, az ú.n. hitelintézeti törvény lépett (1996. évi CXII. törvény, „Hpt.”) a jegybank (Magyar Nemzeti Bank) külön törvényben került szabályozásra 1991-ben, majd 2001-ben. A pénzügyi intézményrendszerre vonatkozó törvények közül fontos megemlíteni még a biztosításról szóló 1995. évi XCVI. törvényt, a befektetési alapokról szóló 1991. évi LXIII. törvényt, az 1996. évi CXIII. törvényt a lakástakarékpénztárakról, az 1995. évi XCV. törvényt a devizáról (devizakódex) és a pénzügyi szervezetek állami felügyeletét létrehózó 1999. évi CXXIV. törvényt. A pénzügyi intézményekre vonatkozó legfontosabb szabályokat 1996-tól a mindenkori Hpt. tartalmazta és tartalmazza a mai napig, mely jogszabálynak az elsődleges célja a hitelintézeti rendszer működőképességének, megbízhatóságának, a hitelintézeteknél elhelyezett betétek biztonságának fokozása, a hitelintézetek észszerű kockázatvállalásának, megfelelő tartalékképzésének elősegítése, a
6 gazdaság működtetéséhez, fejlesztéséhez szükséges hiteltőke biztosításának, illetve a pénzfolyamatok zavartalanságának elősegítése. A Hpt. hatálya kiterjedt és kiterjed a Magyar Köztársaság, majd Magyarország területén végzett pénzügyi-szolgáltatási, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási és bankképviseleti tevékenységre, betétbiztosításra, továbbá a magyarországi székhellyel rendelkező hitelintézet által külföldön alapított hitelintézet, pénzügyi vállalkozás a Hpt.-ben meghatározott tevékenységének felügyeletére is. Ugyanakkor a Hpt. már 1196-tól bizonyos szervezeteket, tevékenységeket kizárt hatálya alól: hatálya nem terjedt ki a Magyar Nemzeti Bankra, az elkülönített pénzalapokra, a Magyar Államkincstárra, a Kincstári Vagyonigazgatóságra, az Elszámolóházra, valamint a törvény mellékletében felsorolt a Nemzetközi Pénzügyi Intézmények Magyarországon folytatott tevékenységére. A postai pénzforgalommal kapcsolatos tevékenységet szintén külön jogszabály szabályozza. Magyarországon eddig két ’hitel és pénzintézeti törvény’ született. Az első Hpt. 1996-ban, a második, jelenleg is hatályos, 2013-ban. Alapelveiben és céljaiban a két jogszabály lényegében azonos, a jelenleg hatályos Hpt. a korábbi, sokszor módosított jogszabályt homogénabbé kívánta tenni és igyekezett egyrészt beépíteni a 2007-2008-as európai és észak-amerikai pénzügyi válságot követően keletkezett nemzetközi szabályok és ajánlások rendelkezéseit, elvárásait, másrészt válaszolni a hazai pénzpiac anomáliái miatt felmerült kérdésekre.
1.3. Pénzügyi intézmények hatályos hatályos jogi szabályozása Magyarországon
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvényt - illetve az azt megelőző sokszor módosított 1996. évi CXII. törvényt - (Hpt.) az EU bankdirektíváinak megfelelően alakították ki. Európában a pénzintézetek tevékenységének egységes szabályozását segíti elő, hogy az egyes országok átveszik az Európai Unió bankszabályozását. A bankok által végzett tevékenység ellenőrzésére és koordinálására vonatkozó 1977-es bankdirektíva tartalmazza a bankok alapításának közösen elfogadott elveit, az egyes tagállamok bankjainak azon jogát, hogy egy másik tagállamban leánybankot alapíthassanak (és e bankok számára a fogadó ország mindazon jogosítványokat köteles megadni, amelyekkel a hazai bankok is rendelkezhetnek). Ez az irányelv 1983-ban került elfogadásra, melynek – többek között az is - következménye lett, hogy a felügyelő hatóságok az egyes bankcsoportokat konszolidált alapon kellett hogy vizsgálják. A második EU bankdirektíva 1998-ban került kidolgozásra és 1989 év végén hagyták jóvá, és 1993 elején lépett hatályba. Ez a bankdirektíva azt célozta, hogy az egyes tagállamok bankfelügyeleti (prudenciális) ellenőrzésüket a baseli irányelvvel összhangban végezzék. A második bankdirektíva megtartja az első bankdirektíva hitelintézetekre vonatkozó meghatározását, mely szerint hitelintézet az az intézmény, amely betéteket és más visszafizetendő forrásokat gyűjt és (saját számlájára) hiteleket folyósít. A második direktíva elkülöníti ugyanakkor a pénzintézeteket a hitelintézetektől, amennyiben a pénzintézet nem gyűjthet betétet vagy más visszafizetendő forrásokat. A második bankdirektíva tételesen felsorolja, hogy egy hitelintézet milyen tevékenységeket végezhet. Ezek között szerepel a
7 részvényekkel kapcsolatos ügyletek végzése is, így tulajdonképpen az univerzális banktevékenység végzését teszi lehetővé. Az EU szabályozás harmadik lépcsője – mely szintén beépült még a korábbi Hpt. szabályai közé (módosítás útján) 2006/48/EK irányelv. Ez az irányelv – szemben a korábbiakkal -nem szintetizáló és összefoglaló jellegű, nem az újabb és újabb módosítások és részletszabályok egységesítését és harmonizációját tartalmazta, hanem egy kérdéskörre koncentrált: a kockázatkezelésre. Ezen irányelv a piaci kockázatkezelést, mint szabályozandó területet állította a középpontba. Ez nem jelenti, azt, hoyg a korábbi rendelkezések nem tartalmaztak kockázatkezelési szabályokat, de ezen irányelv (más 20072008-as pénzügyi válságot megelőzően) a kockázatkezelés megkövetelésének szabályait írta elő. Minden piaci szereplő számára világos a pénzpiacok kockázata és a bank-, biztosítási- és tőkepiacokon a kockázatok különbözősége. Ezért minden szabályozási korszakban találunk kockázatkezelési szabályokat – az európai uniós bankszabályozásban első lépésben a szavatoló tőkére vonatkozó szabályokat említhetjük – de a közösségi jogalkotó a kétezres évek elejére ért a közös szabályozás szintjére eljárási, módszertani és lényeges kérdésekben a kockázatkezelés területén. A három európai szabályozási lépcsőt leegyszerűsítve úgy is jellemezhetnénk: a 1. prudencia, 2. transzparencia és 3. kockázatkezelés (bázeli elveinek) lépcsői. A fent említett EU direktívák meghatározzák a pénzintézetek, hitelintézetek alapításának, engedélyezésének feltételeit. Az engedélyezési eljárás során szabályozzák az alaptőke nagyságát, vizsgálják a tulajdonosok és a vezetők alkalmasságát, a bank stratégiai, üzleti tervét. A határokon átnyúló banktevékenységnél mindig a bank anyaországának (az ország, ahol a bank bejegyzésre került) hatóságai gyakorolják a felügyeletet. Abban az esetben, ha a bankot az anyaország bankfelügyeleti hatóságai bejegyezték, a többi országban a hatóságok nem írhatnak elő külön feltételeket. A bankok biztonságos működését segíti, hogy a bankok eszközeit kockázat szerint minősíteni, súlyozni kell és ezek alapján kerülnek kiszámításra a tőkemegfelelési mutató és a szolvenciós ráták. A második bankdirektíva lehetővé teszi, hogy az egyes tagországokban bejegyzett bankok korlátozás nélkül nyissanak bankfiókot más országokban. Ebben az esetben az anyaország bankfelügyeleti hatóságának az a kötelezettsége, mely szerint a fogadóországban is köteles védeni a bankfiók betéteseit, abban nyilvánul meg, hogy értesítenie kell a fogadó ország bankfelügyeleti hatóságait az alapítási szándékról, az anyabank tőkeerejéről, tőkemegfelelési mutatójáról, illetve az országban működő betétbiztosítási rendszerről. A fogadóország bankfelügyeleti hatóságai ellenőrzik a fiókok működését, szükség esetén igénybe vehetik a fogadó ország által biztosított jogi lehetőségeket. Ebből következik, hogy a több országban működő bankok, bankfiókok tevékenységének felügyeletét az anya- és fogadóországok bankfelügyeleteinek együttesen, illetve kooperálva kell elvégezniük. Főszabályként el lehet mondani, hogy az Európai Unión kívüli országok közül csak azon országok bankjai kaphatják meg az Európai Unió bankjaival megegyező jogokat, amelyek a saját országban bejegyzett bankokkal azonos jogokat biztosítanak az Európai Unió bankjainak (kölcsönösség). Összességében elmondható, hogy az EU direktívái lehetőséget teremtenek az EU-n belül az országhatárokat átlépő pénzügyi szolgáltatások nyújtására, és univerzális banki tevékenység végzésére. Ugyanakkor 0 2007-2008-as válságot követően több EU és EMU tagállamban is megfigyelhető a nemzeti szabályozás egyediasítése, még olyan orszgokban is, melyeket a pénzügyi válság közvetlenül nem érintett, ezek közé tartozik Magyarország is.
8 A hatályos hazai jogi szabályozás - alapvetően az EU direktívákra támaszkodva - elkülönít pénzpiaciszolgáltatási (továbbá kiegészítő pénzpiaci szolgáltatási) és tőkepiaci szolgáltatási tevékenységi köröket. Elöször a péncpiacon végzett tevékenység hazai szabályait tekintjük át majd azt követően a tőkepiaci szabályokat.
1.3 1.3. 1 Pénzpiaci szolgáltatások hazai szablyozása - Hpt. szabályai A 2014 január elsején lépett hatályba az új, az előzőt felváltó hitelintézeti törvény. Mint írtuk ebben is szerepelnek az uniós jogszabályok által leginkább érintett prudenciális követelmények, a vállalatirányítási és kockázatkezelési szabályok előírásai. Az új Hpt hatályba lépésével a korábban többször módosított illetve, esetleg külön jogszabályokban található rendelkezések egy jogszabályba kerültek, egységes szerkezetben. A most integrált szabályok az Országos Betétbiztosítási Alapra, az önkéntes betét- és intézménybiztosításra, számvitelre és könyvvizsgálatra, valamint fogyasztóvédelemre vonatkozó előírások. Az új szabályozás kiegészül az EU követelményeknek megfelelő rendelkezésekkel, így különösen a tőkepufferek bevezetésével, vállalatirányítási szabályok kialakításával. Változtak a a korábbi Felügyeletre vonatkozó szabályok és a korábbi tőkekövetelményre vonatkozó rendelkezések kikerültek a törvényből. Az új hitelintézeti törvény az Európai Unió bankuniós terveinek szabályozásával is összefügg. Az új törvény a pénzügyi stabilitás megerősítése mellett a fogyasztóvédelmi szempontok komolyabb érvényesítését szolgálja, emellett a bankszanálási mechanizmus kialakításának feltételrendszerét is rögzíti. A fogyasztóvédelmi szabálynak minősíthető, az európai banktörvények általános szabályozási köréből erősen kilógó rendelkezést, mely szerint az új Hpt. hatályba lépését követően a bankok ügyfeleinek lehetőségük nyílik egy másik, ’átlátható’ árazású banki terméke átszerződni a korábban kötött szerződési kötelemből való kilépéssel egyidejűleg. Ez – többek között - ellentmond a Ptk. a kötelmi jog általános szabályainak, de a devizahitel felvételek kapcsán kialakult helyzet miatt szükségesnek látta a jogszabályalkotó Magyarországon ezen szabályok banktörvényi szintre történő emelését. Emellett a deviza alapú jelzáloghitel-szerződésekre kiterjesztik a Magyar Nemzeti Bank középárfolyamának alkalmazását. Az új hitelintézeti törvény legjelentősebb változása azon az uniós követelményen alapul, hogy Magyarország köteles volt a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről szóló európai uniós irányelvet (2013/16/EU irányelv) implementálni, illetve az Európai Unió által támasztott prudenciális követelményeknek való megfelelést biztosítani, melyet az ún. „Tőkekövetelmény-rendelet” (575/2013/EU rendelet) szabályoz.
9 1.3.2. Pénzintézet alapításának általános szabályai Pénzpiaci tevékenységet, azaz pénzügyi szolgáltatási tevékenységet – főszabályként - csak engedéllyel rendelkező intézmények, végezhetnek. Pénzügyi szolgáltatást végző intézményeket nevezzük pénzügyi intézményeknek. A pénzügyi intézmények legtöbb és legfontosabb szolgáltatásokat végző típusai a pénz és hitelintézetek. A pénz illetve hitelintézet működésének megkezdéséhez elöször alapítási engedélyt majd tevékenységi engedélyt is meg kell szereznie. Ahhoz, hogy a hitelintézet a működését megkezdhesse, be kell mutatnia a jegyzett tőke száz százalékos befizetésére vonatkozó igazolást azzal, hogy a belőle történt felhasználás az alapítás, illetőleg a működés megkezdését szolgálta. A pénzügy intézmények tulajdonosi szerkezetének átláthatósága fontos követelmény (tulajdonosi transzparencia). A meghatározó tulajdonosok azonosítására alkalmas adatait, az első három évre vonatkozó üzleti tervét, a személyi és tárgyi feltételek biztosítására vonatkozó tervét, általános szerződési feltételeinek és üzletszabályzatának tervezetét, tevékenysége megkezdésének időpontjára vonatkozó nyilatkozatát a pénzintézet alapításakor az engedélyező hatóságnak be kell nyújtania az alapítóknak. A törvény szerint a pénzügyi intézmény befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosa csak olyan személy lehet, aki független és a pénzügyi intézmény óvatos, körültekintő, biztonságos működését biztosítani tudja, mentes a tevékenységet esetlegesen veszélyeztető harmadik személyek befolyásától, biztosítani képes a pénzügyi intézmény megbízható, gondos tulajdonosi irányítását, ellenőrzését, valamint akinek üzleti kapcsolatrendszere és tulajdonosi szerkezete átlátható, ezzel nem zárja ki a pénzügyi intézmény feletti hatékony felügyelet gyakorlását. A pénzügyi intézmény és a tulajdonos közötti kapcsolat a törvény több pontján is szabályozásra került. Az előírások azt a célt szolgálják, hogy a pénzügyi intézmény tulajdonosa semmilyen különleges elbánásban ne részesülhessen a pénzügyi intézmény részéről, s az semmilyen kedvezményt ne biztosíthasson tulajdonosa számára, továbbá a tulajdonosok a pénzügyi intézményt ne használhassák fel egyéb tevékenységeik finanszírozására és működtetésére. Ezeknek az elveknek az ellenőrzéséhez szükséges a Felügyelet számára, hogy a tulajdonos kapcsolatrendszere és a pénzügyi intézmény tulajdonosi szerkezete átlátható legyen. A magyar és a nemzetközi gyakorlat is egyértelműen megmutatta, hogy a pénzügyi intézmények működésének egyik legfontosabb veszélyforrása a tulajdonosi ellenőrzés hiányossága, valamint az olyan tulajdonosi szándék, amely az adott pénzügyi intézményt saját vállalata finanszírozására használja. Tapasztalatok szerint az állam, mint tulajdonos már önmagában is veszély forrás lehet, a politikai és hatalmi befolyosoltság és korrupció-veszély miatt.
1.3.3 1.3.3. 3.3. Pénzintézet jegyzett tőkéje, tőkekövetelmény A pénzügyi szolgáltatási tevékenységek végzése megköveteli, hogy az adott intézmény működéséhez megfelelő minimális induló tőkével rendelkezzen. Ez azzal jár, hogy az alapításkori minimális jegyzett tőke követelmény jóval meghaladja egy nem pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végző
10 részvénytársaságtól vagy szövetkezettől megkövetelt általános minimumot. A pénzügyi szolgáltatások teljes körének végzésére jogosult bank legalább kettőmilliárd forint, pénzben befizetett induló tőkével alapítható. Szövetkezeti hitelintézet legalább háromszázmillió forint induló tőkével alapítható, és a pénzügyi vállalkozások esetében ötvenmillió forintos minimális, pénzben befizetett jegyzett tőke követelmény az előírás. Fontos elvárás a pénzügyi intézményekkel szemben a fizetőképesség megfelelő biztosítása és a naprakész nyilvántartás vezetése, így ennek követelményét és a prudens működés rendelkezéseit külön fejezet tartalmazza, de emellett számos részletszabályt uniós rendelet állapít meg. A pénzügyi intézmények saját tőkéjére vonatkozó rendelkezés, hogy az nem csökkenhet az induló tőkeként meghatározott összeg alá, amennyiben mégis ez történik, akkor a Felügyelet a tőke tekintetében elvárásokat támaszthat az intézménnyel szemben. A törvény továbbra is előírja a bankok számára a mérlegfőösszeg és a vállalt kötelezettségek meghatározott aránya alapján az adózott eredményből való tartalékképzést. A számviteli szabályok szerinti eredménytartalék és az általános tartalék vonatkozásában új rendelkezés, hogy a hitelintézetnél képződött eredménytartalék az általános tartalékhiány fedezésére fordítható, átcsoportosítható oda, ezzel is biztosítva a fizetőképességet.
1.3 1.3. 4. Pénzintézetek tőkekövetelménye, tőkepufferek tőkepufferek A 2008-as pénzügyi válság hatására az európai bankjogi szabályok közé több új, európán kívül is ismert és részben alkalmazott nemzetközi szabályozási elem került, melyek a pénzügyi stabilitás helyreállítását szolgálják, s az esetleges negatív gazdasági változások hatásait csökkentik a hitelintézeteknél. Ilyen előírás a fix mértékű tőkefenntartási puffer bevezetése, melyet a pénzügyi intézmény a minimális tőkeelőíráson, és a Felügyelet által esetlegesen előírt többlettőke-követelményen túl köteles képezni. Bevezetésre került európa szerte ezen felül az anticiklikus tőkepuffer, tőkepuffer melynek célja, hogy a hitelintézet a gazdasági növekedés időszakában elegendő tőkét halmozzon fel ahhoz, hogy egy esetleges válságos időszakban el tudja viselni a veszteségeket. Ezt az anticiklikus tőkepuffer rátát az intézményeknek a minimális tőkekövetelményen, a Felügyelet által esetlegesen előírt többlettőke-követelményen és a tőkefenntartási pufferen felül kell képeznie. Egyes hitelintézetek, melyek különös kockázatot jelenteknek az európai, illetve nemzetközi pénzügyi rendszerre nézve, még további, úgynevezett pótlólagos tőkepuffer képzésére is kötelesek (az előzőekben felsorolt tőkerátákon felül). Minden európai úniós tagállamban jogszabály korlátozza a hitelintézetek ingatlanbefektetéseit is, maximálja mértéküket, mivel ez a tevékenység nem tartozik a közvetlenül a pénzügyi szolgáltatások körébe. A jogszabály annak tilalmát is beiktatja, hogy a hitelintézet olyan vállalkozásban szerezzen részesedést, melynek tartozásaiért korlátlanul felelne.
11 Az alábbiakban a Tőkekövetelmény-rendeletben előírt és az új, 2014 január elsején hazánkban is hatályba lépett magyar hitelintézeti törvényben megjelenő, a tőkepufferekre vonatkozó legfontosabb elemeket mutatjuk be részletesen. Az új hitelintézeti törvény VI. Fejezete (Prudens működésre vonatkozó követelmények) rögzíti a különböző tőkepufferekre vonatkozó előírásokat, amelyek azon fontos kívánalmat segítik elő, hogy a pénzügyi intézmények képesek legyenek a fizetőképesség megfelelő biztosítására. Így az új hitelintézeti törvény bevezeti: - a fix mértékű tőkefenntartási puffert, melyet a pénzügyi intézmény a minimális tőkeelőíráson és a pénzügyi szektor felügyelete (MNB) által esetlegesen előírt többlettőke követelményen túl köteles képezni. Mértéke a teljes kockázati kitettség 2,5 százaléka. A hitelintézetek 2016. január 1 -jével kezdődően kötelesek a tőkefenntartási puffer képzésére, melynek mértéke 2019. január 1-jétől kezdődően kell, hogy a 2,5 százalékos mértéket elérje. -
az anticiklikus tőkepuffert, melynek célja, hogy a hitelintézet a gazdasági növekedés időszakában elegendő tőkét halmozzon fel ahhoz, hogy egy esetleges válságos időszakban el tudja viselni a veszteségeket. Ezt az anticiklikus tőkepuffer rátát az intézményeknek a minimális tőkekövetelményen, az MNB által esetlegesen előírt többlettőke-követelményen és a tőkefenntartási pufferen felül kell képeznie. Mértékét az MNB határozza meg és az a teljes kockázati kitettség 2,5 százalékában került maximalizálásra. Az anticiklikus tőkepuffert legkésőbb 2019. január 1-jétől kötelesek a hitelintézetek képezni;
-
az előzőekben felsorolt tőkerátákon felül az úgynevezett pótlólagos tőkepuffert egyes hitelintézetek számára, melyek különös kockázatot jelentenek az európai, illetve nemzetközi pénzügyi rendszerre nézve. Magyarországon az MNB határozza meg a globálisan rendszerszinten jelentős hitelintézetek körét és ezen túlmenően a rájuk alkalmazandó pótlólagos tőkepuffer mértékét is, mely a teljes kockázati kitettség 2 százalékban került maximalizálásra. Ezen hitelintézetek 2016. január 1-jével kezdődően kötelesek a tőkefenntartási puffer képzésére
-
magyar jogszabály bevezeti a rendszerkockázati tőkepuffer fogalmát és követelményét is, melynek az alkalmazása azonban a hazai felügyeleti szerv, az MNB döntésén alapul. A tőkepuffer elsődleges célja, hogy azon hosszú távú, nem ciklikus, rendszerszintű vagy makroprudenciális kockázatok megelőzhetőek és csökkenthetőek legyenek, amelyek a pénzügyi rendszer zavarának veszélyét hordozzák, és esetlegesen súlyos kedvezőtlen hatást gyakorolhatnak egy adott állam pénzügyi rendszerére és reálgazdaságára nézve. A rendszerkockázati tőkepuffert a hitelintézet egyedi, szubkonszolidált vagy összevont alapon képzi, mértékét és az érintettek kitettségének körét az MNB határozza meg.
A tőkepufferekre vonatkozó szabályok alkalmazásához szükséges, hogy a hitelintézetek áttekinthető szervezeti felépítéssel és vállalatirányítással rendelkezzenek. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a fenti módszereket megalapozottan, felkészülten és megfelelően tudják az intézmény működésének egészében alkalmazni. Az új hitelintézeti törvény szigorú szabályokat ír elő a vállalatirányítási rendszerekre és
12 eljárásokra vonatkozó követelmények tekintetében. Olyan szabályokat vezet be, amelyek célja a vezető testület által végzett kockázatellenőrzés hatékonyságának fokozása, valamint a kockázatkezelési funkció javítása. A szabályozás célja továbbá a vezető testület megfelelőségének és sokszínűségének előírása, valamint ennek elősegítése érdekében az arányossági elvek alapján jelölő bizottság felállításának szabályozása, továbbá kockázatkezelő bizottság felállítása, ha a hitelintézet piaci részesedése magas. 1 .3. 5. A tőkeőke-követelmény – szavatoló tőke Ezek a szabályok azt célozzák, hogy a rábízott idegen és saját forrásaikkal a hitelintézet úgy gazdálkodjon, hogy folyamatosan fenntartsa azonnali fizetőképességét (likviditását) és mindenkori fizetőképességét (szolvenciáját). Ennek megfelelően elsősorban a pénzintézet tőkéjére (saját tőkéjére, szavatoló tőkéjére, jegyzett tőkéjére) vonatkoznak. A hitelintézet saját tőkéje nem lehet kevesebb a jegyzett tőkének a törvényben előírt legkisebb összegénél. A saját tőke a hitelintézetnek az alaptőkén (jegyzett tőkéjén) felüli vagyoni eszközét is tartalmazza. Amennyiben a saját tőke oly mértékben lecsökken hogy az már kevesebb, mint a hitelintézetek számára törvényben előírt jegyzett tőke összeg, akkor igen nagy a veszélye annak, hogy a hitelintézet fizetésképtelenné válik, ezért ilyen esetben a felügyelet legfeljebb 18 hónapos határidőt szabhat a hitelintézetnek a saját tőke előírt szintre történő feltöltésére. Amennyiben a saját tőke a jegyzett tőke alá csökken, de még mindig meghaladja a törvényben előírt minimumot, a felügyelet kötelezheti a hitelintézet igazgatóságát közgyűlés összehívására amelyen arról kell dönteni, hogy: a hitelintézet leszállítja jegyzett tőkéjét és ezzel nyilvánvalóvá teszi tényleges tőkehelyzetét az ügyfelei és más piaci szereplők számára,a befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosok kötelezettséget vállalnak arra, hogy alaptőke-emeléssel gondoskodnak a saját tőke legalább a jegyzett tőke előírt mértékének megfelelő szintjének helyreállításáról. A hitelintézetnek működőképességének fenntartása érdekében a működés során mindenkor az általa végzett tevékenység kockázatának megfelelő nagyságú szavatoló tőkével kell rendelkezni. A szavatoló tőke a jegyzett tőkéből, a tőketartalékból, az eredménytartalékból, a mérleg szerinti eredményből, az általános tartalékból, az értékelési tartalékból, az alárendelt kölcsöntőkéből és a kiegészítő alárendelt kölcsöntőkéből áll. A szavatoló tőke meghatározására a Hpt. pontos szabályokat tartalmaz. A törvényben meghatározott módon számított tőke képezi a tőke-megfelelési mutató számításának az alapját. A hitelintézet fizetőképességét elsődlegesen az úgynevezett tőke-megfelelési mutatóval (a súlyozott eszközkockázati arányszámmal) mérik. A tőke-megfelelési mutatószám a korrigált szavatoló tőke összege (mint számláló) és a korrigált mérlegfőösszeg (mint nevező) hányadosa. A korrigált mérlegfőösszeg külön jogszabályban meghatározott kockázati tényezők figyelembe vételével súlyozott szorzószámok segítségével kiszámított eszközök és mérlegen kívüli tételek összege. A Hpt. előírásai ebben a tekintetben teljesen megfelelnek a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) ajánlásaiban foglaltaknak. A hitelintézetnek folyamatosan fenn kell tartania a 8%-os eszközkockázati arányt. Amennyiben a tőke-megfelelési mutató 8% alá csökken a felügyeletnek köteleznie kell a pénzintézetet, hogy megfelelő intézkedéseket hozzon az előző szintre történő visszaállítására, meghatározott időn belül. A hitelintézetnek az adózott eredményéből az osztalék kifizetése előtt általános tartalékot kell képeznie oly módon, hogy a tárgyi adózott eredményének 10 %-át általános tartalékba helyezi. E kötelezettség
13 alól a felügyelet felmentést adhat, ha a hitelintézet tőkemegfelelési mutatója 12 % fölött van és nincs negatív eredménytartaléka. Az általános tartalék csak a tevékenységből eredő veszteségek rendezésére használható fel. Adózás előtti eredmény terhére a hitelintézet kockázati céltartalékot köteles képezni a tevékenységével együtt járó valamennyi feltárható és minősíthető hitelezési, árfolyam, befektetési, ország és egyéb – egyedileg minősített – kockázat fedezetére. A hitelintézet egyedileg minősített kockázatokból származó veszteség, illetve a behajthatatlan követelés leírására először a kockázati céltartalékot köteles felhasználni. Az országkockázat kezeléséről külön PM rendelet nyújt szabályozást az országokat különböző kockázati kategóriába sorolja és kategóriánként meghatározza az egyes országok vonatkozásában vállalható kockázat maximumát és az ahhoz tartozó képzendő kockázati tartalék mértékét. 1.3 1.3. 6. A hitelezési és befektetési tevékenység általános prudenciális szabályai A hitelintézetek biztonságos működése érdekében a Hpt. szigorú limiteket állapít meg az eszköz oldali tevékenységre. A kockázatok mérséklése érdekében korlátozásokat ír elő a hitelezési és befektetési tevékenység vonatkozásában. További előírás, hogy hitelintézet kockázatvállalással járó ügyletet kizárólag írásban köthet. Ez vonatkozik a rendszerint telefonon, illetőleg számítógépes kapcsolat útján történt üzletkötésekre is, pénzpiaci ügyleteket utóbb írásban kell visszaigazolni. A hitelintézetnek belső szabályzattal kell rendelkeznie, mely lehetővé teszi a kihelyezések és a kötelezettségvállalások megalapozottságát, áttekinthetőségét, a kockázatok felmérésének ellenőrzését, illetve csökkentését. A hitelintézetnek a kockázatok és biztosítékaik felmérésére külön szabályzattal kell rendelkeznie, mely alapján mindenkor meg kell győződnie a szükséges fedezetek, biztosítékok meglétéről, azok értékéről, illetve érvényesíthetőségéről. A törvény meghatároz bizonyos eszközöket, melyek nem szolgálhatnak biztosítékul, így például az ügyfél által már más jogügylet biztosítékául adott zálogtárgy, vagy olyan eszköz, amelyet több, mint 70%-ot meghaladó mértékben már jelzáloggal terhelt. Nem fogadhatja el biztosítékul például a saját maga által kibocsátott tagsági jogokat megtestesítő értékpapírt, továbbá a bankcsoporthoz tartozó másik pénzügyi intézmény által kibocsátott tagsági jogokat megtestesítő értékpapírt sem. A jogszabály meghatározza, hogy mi minősül kockázatvállalásnak: o Kölcsön nyújtása, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír megvásárlása; o A váltó, a csekk, valamint egyéb kötelezvény leszámítolása; o Nyújtott bankgarancia, bankkezesség, ideértve a hitelintézet bármely jövőbeni vagy függő kötelezettségvállalását is; o A hitelintézet által vállalt minden olyan kötelezettség, amellyel ellenszolgáltatás fejében átruházott pénzkövetelés teljesítéséért garantál; o A hitelintézetnek bármely vállalkozásában szerzett részesedése, függetlenül a részesedés birtoklásának időtartamától; o A hitelintézet által megvásárolt pénzkövetelés; o Pénzügyi lízing nyújtása. „Nagy hitel”-korlátnak szokták nevezni azt a szabályt, miszerint az egy ügyféllel vagy ügyfélcsoporttal szemben vállalt kockázatok együttes összege nem haladhatja meg a hitelintézet szavatoló tőkéjének 25%-át. A vállalt nagy kockázatok együttes összege pedig nem lehet több mint a szavatoló tőke nyolcszorosa. E szabályok alkalmazásában nagy kockázatnak az a kockázatvállalás minősül, amelyik
14 esetében az ügyfél vagy ügyfélcsoport részére történt összes kockázatvállalás nagysága meghaladja a hitelintézet szavatoló tőkéjének 10%-át. Ezt a szigorú szabályt enyhíti, hogy egyes kötelezettségvállalásokat (például bankgarancia, bankkezesség, bármilyen egyéb jövőbeni vagy függő kötelezettség) csak 50%-os súlyozással, a határidős ügyleteket pedig külön jogszabályban meghatározott kockázati súlyokkal kell figyelembe venni. A nagy hitel és nagy kockázatra vonatkozó limiteket nem kell alkalmazni az alábbi esetekben: -
A központi költségvetéssel, elkülönített állami pénzalapokkal, az MNB-vel, illetve az OBA-val szemben fennálló követelésekre; A központi költségvetés készfizető kezességével biztosított kockázatvállalás; Meghatározott esetekben a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. nem piacképes kockázatú biztosításával fedezett exporthitel szerződéseknél a biztosítási kárfizetés mértékéig; A kockázatvállalásnak a Magyar Export-Import Bank Rt. által a költségvetés készfizető kezessége mellett nyújtott garancia ügyleteivel fedezet részére; Az óvadékként lekötött összeg, vagy óvadékul lekötött betét-okirat, állampapír, illetve az MNB által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír által fedezet kockázatvállalásra.
A törvény korlátozni kívánja, hogy csak olyan tőkeemelést lehessen végrehajtani, amely a hitelintézetet valóságosan is új forrásokhoz juttatja. Ennek értelmében a hitelintézet nem vállalhat kockázatot olyan ügyletért, amelynek célja az, hogy az ügyfél a hitelintézet által kibocsátott tagsági jogot megtestesítő értékpapírt vagy alárendelt kölcsöntőkének minősülő értékpapírt vásároljon. Más tagsági jogot megtestesítő értékpapír vásárlására is csak korlátozottan, a vételár 50%-a erejéig nyújthat kölcsönt. A hitelintézet szavatoló tőkének 15%-át meghaladó közvetlen és közvetett tulajdoni hányadot egy vállalkozásban nem szerezhet és nem is tarthat tulajdonában, kivéve, ha más pénzügyi intézményben, befektetési vállalkozásban, biztosítóban, illetve a banküzemű működést közvetlenül elősegítő járulékos vállalkozásban történő részesedés szerzést. A HPT korlátot állít fel a megszerzett vállalkozás jegyzett tőkéje szempontjából is. A hitelintézet – az említett kivételekkel – nem rendelkezhet vállalkozás jegyzett tőkéjének 51%-át meghaladó részesedéssel egy adott vállalkozásban. E korlátozás szempontjából nem kell figyelembe venni a hitelintézet tulajdonába csak átmenetileg, a szerzés időpontjától számított legfeljebb 3 éves időtartamra, pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklés céljából, illetve hiteltulajdonrész-csere vagy felszámolás folytán került tulajdoni hányadot. Külön jogszabályi korlátozások állnak fenn az ingatlan-befektetésekre is. A hitelintézet összes befektetései nem haladhatják meg a szavatoló tőkéjének mértékét. Nemcsak a hitelintézetek eszközoldalára vonatkoznak jogszabályi előírások, de a forrásoldalt is érintik bizonyos korlátozások. Ezek értelmében visszafizetendő pénzeszközöknek a nyilvánosságtól történő gyűjtése csak betét elfogadásán keresztül, illetve kötvény, letéti jegy kibocsátás útján valósulhat meg. Ez a rendelkezés megszüntette a korábbi ún. „kvázi értékpapírok”, azaz a Ptk. szerint értékpapírnak nem minősülő, ám sorozatban és nyilvánosan forgalomba hozott eszközök kibocsátását. Az ilyen instrumentumok kívül estek a felügyelet hatáskörén, kibocsátásukhoz felügyeleti jóváhagyás nem volt szükséges. Az új szabályozásnak megfelelően a hitelintézetek is csak jogi értelemben is értékpapírnak minősülő eszközöket (ld. később) bocsáthatnak ki nyilvánosan az ÁPTF jóváhagyásával, az Épt.-ben előírt feltételek teljesítése esetén.
15 1 .3. 7. Pénzügyi szolgáltatásnak minősülnek az alább alábbii tevékenységek üzletszerű (azaz ellenérték fejében nyereség illetve vagyonszerzés végett) rendszeres végzése: • betétek és más visszafizetendő források gyűjtése • pénzkölcsön nyújtása • pénzügyi lízing • pénzforgalmi szolgáltatások • készpénz helyettesítő fizetési eszközök kibocsátása és az ezzel kapcsolatos szolgáltatások nyújtása • garanciák valamint egyéb bankári kötelezettségek vállalása • saját számlás kereskedés, illetve ügyfelek megbízásából történő kereskedés o pénzpiaci eszközökkel (csekkel, váltóval) o devizákkal o határidős pénzügyi, tőzsdei termékekkel és opciókkal o deviza- és kamatderívatívokkal o átruházható értékpapírokkal • pénzügyi szolgáltatás közvetítése (ügynöki tevékenység) • befektetési alap, letétkezelés • letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás • hitelinformációs szolgáltatások • magánnyugdíjpénztár, illetve önkéntes kölcsönös biztosítópénztár részére történő vagyonkezelés • készpénzátutalás Kiegészítő pénzügyi szolgáltatásnak a következő tevékenységek minősülnek: • pénzváltási tevékenység • pénzfeldolgozási tevékenység • elszámolás, forgalom lebonyolítását végző elektronikus átutalási rendszerek működtetése (elszámolás-forgalmi ügyelet) • pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon A felsorolt tevékenységek, üzletszerű végzése csak engedéllyel végezhető. Az engedélyek kiadása a PSZÁF, illetve egyes esetekben az MNB feladata. Általánosságban elmondható, hogy a készpénzforgalommal, pénzváltással, illetve elszámolás-forgalommal kapcsolatos tevékenységek tekintetében az MNB gyakorolja az engedélyezései és felügyeleti jogkört. A törvény rendelkezése értelmében pénzügyi szolgáltatást – a pénzügyi szolgáltatás közvetítése kivételével – csak pénzügyi intézmény végezhet. A pénzügyi intézmény pénzügyi szolgáltatáson kívül üzletszerűen kizárólag kiegészítő pénzügyi szolgáltatást, biztosítási ügynöki, árutőzsde ügynöki, kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet, aranykereskedelmi ügyletet és részvénykönyv-vezetést végezhet. Pénzügyi intézmény, hitelintézet, illetve pénzügyi vállalkozás formájában működhet. A hitelintézet az a pénzügyi intézmény, amely betétet gyűjt és egyéb pénzügyi tevékenységet végez. Ugyanakkor kizárólag a hitelintézet jogosult betétgyűjtésre, valamint saját tőkéjét meghaladó mértékben – bank által visszafizetésre vállalt kezességben vagy bankgarancia nélkül – más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól való elfogadására, pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására és készpénz
16 helyettesítő eszköz kibocsátására. A hitelintézet lehet bank, szakosított hitelintézet vagy szövetkezeti hitelintézet (hitelszövetkezet illetőleg takarékszövetkezet). Részvénytársasági formában működő hitelintézet a bank, amely legalább kettő milliárd forint pénzben befizetett jegyzett tőkével rendelkezik. Kizárólag bank kaphat engedély a pénzügyi szolgáltatások teljes körének végzésére. A szakosított hitelintézet a rá vonatkozó külön törvényi szabályozásnak megfelelően jogosult tevékenységének végzésére azzal, hogy nem kaphat engedélyt a pénzügyi szolgáltatás sok, teljes körének nyújtására. Külön törvény szabályozza a lakástakarékpénztárakat, mint szakosított hitelintézeteket, a jelzáloghitelintézeteket, és magyar export-import bankot. A Magyar Fejlesztési Bank Rt-ről maga a Hpt. XXXI. fejezete rendelkezik. Takarékszövetkezetként vagy hitelszövetkezetként működhet a szövetkezeti hitelintézet. Takarékszövetkezet legalább százmillió forint pénzben befizetett jegyzett tőkével szövetkezeti formában alapítható. Hitelszövetkezet –a pénzváltás kivételével – csak saját tagjai körében végezheti tevékenységét. A hitelszövetkezet nem nyújthat bankgaranciát, nem vállalhat egyéb bankári kötelezettséget, saját számlás kereskedést nem folytathat, befektetési alap részére betétkezelést, készpénzátutalást, elszámolási ügylet bonyolítását, pénzfeldolgozási tevékenységet, bankközi piacon ügynöki tevékenységet nem végezhet. Pénzügyi intézmény a pénzügyi vállalkozás is, amely egy vagy több pénzügyi szolgáltatást végez. Nem nyújthat azonban pénzforgalmi szolgáltatást, nem gyűjthet betétet és nem jogosult a saját tőkéjét meghaladó mértékben visszafizetendő pénzeszköznek a nyilvánosságtól történő üzletszerű gyűjtésére. Bankközi piacon pénzügyi ügynöki tevékenységet azonban kizárólag pénzügyi vállalkozás végezhet. Ezt a tevékenységet a hitelintézetek nem folytathatják. A bankközi piacon végzett pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piaci résztvevők közötti forint- illetve devizabetét és hitelügylet, deviza adásvétel annak érdekében, hogy a bankközi piaci résztvevők az erre irányuló jogügyleteket egymással közvetlenül megkössék. Tekintettel arra, hogy az ügynök pontosan ismeri ügyfelei piaci pozícióit, amennyiben ezt a tevékenységet maguk a hitelintézetek vagy más bankközi piaci résztvevők is végezhetnék, akkor bennfentes információkhoz juthatnának a versenytársak piaci helyzetérő, üzleti tevékenységéről. Legalább őtvenmillió forint pénzben befizetett jegyzett tőkével alapított részvénytársaság vagy szövetkezet lehet pénzügyi vállalkozás. Az elszámolás-forgalom lebonyolítását végző elektronikus átutalási rendszert működtető vállalkozás számára a törvény külön követelményeket ír elő. Ezt a tevékenységet kizárólag névre szóló részvények rendelkező olyan részvénytársaság végezhet, amelynek befizetett jegyzett tőkéje legalább ötszázmillió forint. Ilyen hitelintézeti elszámolóház tulajdonosa kizárólag az MNB, hitelintézet, más hitelintézeti elszámolóház, illetve az értékpapírelszámolóház lehet. Kisebb a befizetett jegyzett tőke követelmény az olyan eszámolóházak esetében amelyek csak és kizárólag készpénz helyettesítő fizetőeszközökkel végzett fizetési műveletek elszámolását végzik. Pénzügyi szolgáltatás közvetítését, pénzváltási és pénzfeldolgozási tevékenységet jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság vagy szövetkezet is végezhet a pénzügyi intézményeken kívül. Pénzváltási tevékenység végzéséhez akkor kap engedélyt jogi személyiségű társaság, ha igazolja, hogy legalább ötmillió forint jegyzett tőkével rendelkezik.
17 Az univerzális bankrendszer bevezetésével pénzügyi intézmények egyszerre váltak jogosulttá Hpt.-ben szabályozott kereskedelmi banki tevékenység, és az Tpt.-ben szabályozott befektetési szolgáltatások végzésére. Befektetési szolgáltatási tevékenység a kereskedelmi (ügynöki, bizományosi, saját számlás) tevékenység, a portfoliókezelés, valamint a jegyzési garanciavállalás üzletszerű végzése, ha annak tárgya a törvényben meghatározott befektetési eszköz. Ilyen befektetési eszköznek minősül az átruházható értékpapír, a pénzügyi határidős ügylet, a határidős kamatlábszerződés, kamatláb deviza és tőzsde csereügylet (swap), az opció, amely az előbb felsorolt eszközök megszerzésére vagy elidegenítésére vonatkozik. Kiegészítő befektetési szolgáltatásnak minősül az Tpt. szerint: - értékpapír-letétkezelés - értékpapír-letéti őrzés - tőkeszerkezettel kapcsolatos, vállalkozások egyesülésével, szétválásával illetve tulajdonosi és szerkezet átalakításával kapcsolatos tanácsadás - értékpapír forgalomba hozatalának, valamint a részvénytársaság felvásárlásának szervezése - befektetési tanácsadás - befektetési hitel nyújtása - értékpapír-számla vezetés - ügyfél-számla vezetés Magyarországon Bank 1999. január 1-je óta teljes körű befektető szolgáltatási és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet folytathat. Szakosított hitelintézet a reá vonatkozó külön jogszabály szerint végezhet befektetési szolgáltatási illetve kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet. Szövetkezeti hitelintézet ügynöki tevékenységet illetve értékpapír-letétkezelést, értékpapír letéti őrzést, befektetési tanácsadási tevékenységet végezhet. Pénzügyi intézménynek minősül a bankfiók és a bankképviselet is. A bankfiók a pénzintézet részét képezi, bár elkülönült szervezettel, üzlethelyiséggel rendelkező szervezeti egység, mely közvetlenül folytathatja hitelintézet által folytatható tevékenységeket vagy azok egy részét. A Hpt. bankfiókokkal kapcsolatos szabályai kizárólag a belföldön bejegyzett hitelintézetek fiókjaira vonatkoznak. A hatályos szabályozás szerint külföldi bank Magyarországon alapíthat ugyan fiókot, de erre a fiókra ugyanazok a követelmények vonatkoznak tőke és szervezeti szempontból, mint egy önálló pénzintézetre. A fióktelep formájában működő pénzügyi intézmény esetében jegyzett tőke alatt a dotációs tőkét kell érteni. A magyarországi székhelyen nyilvántartott bankképviselet jogi személy, melyet cégnyilvántartásba kell venni. A bankképviselet a jogszabályok keretei között információt és adatokat szolgáltathat a képviselt hitelintézetről, kapcsolatot tarthat személyekkel és szervezetekkel, valamint elősegítheti a képviselt hitelintézet szolgáltatás nyújtását és ügyfeleivel való kapcsolattartását a képviselet helyén. Üzletszerű tevékenységet azonban nem folytathat. Speciális szabályok vonatkoznak a bankcsoportra, bár ez nem minősül önálló pénzügyi intézménytípusnak. A bankcsoport a bankholding és az általa ellenőrzött pénzügyi intézmények befektetési vállalkozások, biztosító társaságok és járulékos vállalkozások összessége. A bankholding olyan hitelintézet, amely egy vagy több hitelintézetet, biztosítót, hitelintézetet, befektetési vállalkozást és más pénzügyi és járulékos vállalkozást tart az ellenőrzése alatt.
18 2. A betétbiztosítási intézményrendszer Magyarországon A bankrendszer megfelelő működése nemcsak azért fontos a nemzetgazdaság számára, mert bonyolítja fizetési forgalmat, elvégzi a pénzközvetítés feladatát (betétgyűjtésen és hitelezésen keresztül), közreműködik a tőke közvetítésben, elvégzi a deviza és futamidő konverziót és transzparenssé teszi a költségvetés számára a fizetéseket és megtakarításokat. Ezért az eddig tárgyalt, a banki működést szabályozó és indokolatlan banki kockázatvállalást korlátozó jogszabályok megalkotása, illetve ezek betartására, a bankok felügyeletére és ellenőrzésére hivatott állami szervezet felállítása, valamint a jegybanki segítségnyújtás feltételeinek meghatározása mellett számos országban intézményesített betétbiztosítási rendszert is felállítottak. Erre a legtöbb országban általában valamilyen bankválság közvetlen következményeként került sor. Így volt ez például az USA-ban (1933), Németországban (1974), Kanadában (1967). A betétbiztosítási rendszer eszköz arra, hogy megőrizzék, illetve megteremtsék a betétesek a bankrendszerbe vetett bizalmát. Ez egy olyan eszközrendszer, amely kezelni tudja a fizetésképtelenné vált bankok problémáit, illetve bankcsődök esetén gondoskodik a kisbetétesek védelméről. A legtöbb fejlett országban működik betétbiztosítási rendszer, a környező országokban is az elmúlt két évtized során felállításra kerültek ilyen intézmények (Csehországban 1994-ben, Lengyelországban 1995-ben, Romániában és Bulgáriában 1996-ban, Horvátországban 1997-ben). Magyarországon az 1993. évi XXIV. törvény hozta létre, 1996-tól 2014 január 1-ig a 1996. évi CXII. törvény szabályozta az Országos Betétbiztosítási Alapot (OBA). 2014 január 1-től bekerültek az OBA működésére vonatkozó szabályok a Hpt. rendelkezései közé. 2 .1. A betétbiztosítás célja A betétbiztosítás közvetlen célja, hogy egy betétgyűjtó bank betéteseinek garantálja betéteik kifizetését – egy meghatározott összegig - a bank fizetőképességétől függetlenül egy külön, önálló biztosítón keresztül. A betétbiztosítás által nő a betétesek bizalma a bankban elhelyezett betétek iránt, a betétbiztosítás ezzel pénzügyi rendszer egészséges működését segíti elő. Pénzügyi intézményrendszerbe vetett bizalom az alapja a fejlett piacgazdaságok működésének, éppen a pénzügyi intézményrendszer a pénzügyi rendszerben betöltött funkciói miatt. Bankok fizetésképtelensége esetén a betétesek védelmével a jelenleg az EU-ban működő betétbiztosítási rendszerek első sorban a kis egzisztenciákat védik. Ugyanakkor, pénzügyi válság esetén az egyes a válsággal érintett nemzetállamok kormányzatai döntöttek és dönthetnek úgy, hogy a nemzetgazdaság vagy éppen az integrációs gazdaság fejlődése, talponmaradása érdekében akár korlátlanul kiretjesztik, átveszik a betétbiztosítás funkcióját, állami garanciát vállalva a teljes, bankokban elhelyezett betétállomány védelme érdekében. Erre jó péda volt a 2007-2008-ban indult pénzügyi válságot követő állami kezességvállalások bejelentése a betétek védelmében, több európai országban. A válság elmúltával ezek a központi költségvetési kezességvállalások általában korlátozásra illetve visszavonásra kerülnek (ezek ugyanis a költségvetés számára jelentenek tehertételt és akár az ország fizetőképességét illetve hitelezői besorolását ronthatják).
19 2 .2. Betétbiztosítás Betétbiztosítás fajtái A betétbiztosításnak így két nagy csoportját különböztetünk meg: az implicit és intézményesített betétbiztosítási rendszert. Az implicit betétbiztosítás állami központi költségvetési kötelezettségválallás, az állam (törvényhozás, kormány illetve pénzügyi kormányzat) eseti döntése alapján kerül bevezetésre, azaz a piaci szereplők nem számolhatnak előre a létezésével és nem általuk kerül finanszírozásra – azaz a pénzügyi rendszeren kívülről érkező biztosítás. Központi állami költségvetési vagy jegybanki forrású, nincs elkülönült szervezet, mely előre erre a célra forrást gyűjt és vagyont kezel. Az intézményesített betétbiztosítási rendszer ezzel ellentétben egy előre, jogszabályokban megállapított, kiszámítható rendszerét adja a betétek védelmének. Forrása tipikusan a piaci szereplők (betétgyűjtő bankok) kötelező, a betétállományuktól függő mértékű befizetései. A befizetéseket egy külön, erre a célre létrehozott, önálló szervezet gyűjti és kezeli, mely szervezet működését mindig jogszabályok határozzák meg. Az intézményesített betétbiztosítási rendszer által nyújtott betétvédelem mértéke és módja előre meghatározott, így kiszámítható. Alapvető eltérések az implicit és az intézményesített betétbiztosítási rendszer között így: Betétbiztosítási rendszerek
Implicit betétbiztosítás Nincs előre meghatározott, A betétek védelmét meghatározó pontos Jogszabályok jogszabályokban szabályok és eljárások megállapított rendszer, cask eseti döntés Törvényi kötelezettség a betétesek Nincs törvényi védelmére egy meghatározott kötelezettség; az állam Kötelezettség a betétesek védelmére értékhatárig; a biztosító lehet jogosult saját belátása szerint arra, hogy saját belátása szerint a nem dönt a védelem módjáról biztosított betéteket is védje és összegéről Nincs előre A betéteseknek nyújtott védelem Korlátozott védelemtől a teljes meghatározva, akár a terjedelme védelemig terjedhet. teljes betétösszegig terjedhet Tipikusan a bankok betétarányos és Előre forrásgyűjtés (ex ante) finanszírozás eseti díjfizetései; esetleges állami Nincs költségvetési kiegészítés. Finanszírozás banki fizetésképtelenség Erre a célra gyűjtött elkülönített Központi állami esetén pénzalapból; a kifizetések miatt az költségvetési vagy alapban keletkezett hiányt tipikusan a jegybanki eredetű bankokra kivetett rendkívüli forrásból történnek a befizetésekkel pótoltatják és/vagy kifizetések kiegészítő állami hozzájárulással fedezik.
Implicit betétbiztosítás
20 Implicit betétbiztosítás nem rendszerszerű védelmet nyújt. A betétek tulajdonosai az államtól kapnak (legtöbb esetben időszakos) védelmet a pénzügyi rendszert esetlegesen fenyegető veszély esetén. Legtöbb esetben ez a biztosítási eszköz a pénzügyi intézményrendszerbe vetett bizalom megteremtésére, visszaállítására szolgál. Az implicit védelemről a törvényhozás vagy a kormány szabadon, saját belátása szerint dönt. A betétek védelmét általában az állami költségvetésből vagy jegybanki forrásokon keresztül finanszírozzák. Az implicit betétvédelem formái különbözőek lehetnek. - Elképzelhető közvetlen kifizetés a betéteseknek, azaz, egy fizetésképtelenné vált bank helyett a betétesek pénzét közvetlenül kifizeti az állam (központi költségvetés vagy jegybanki forrású finanszírozás). - A pénzügyi kormányzat és az állami pénzügyi felügyelet kezdeményezheti és anyagilag támogathatja (hitel, alárendelt kölcsöntőke, tőkeemelés) a fizetésképtelen közeli helyzetbe került bank teljes vagy részleges beolvadását egy másik bankba. Ezzel megelőzheti a bank fizetésképtelenségét, így megoldva a betétesek védelmét. - Az állam (általában a pénzügyi kormányzat döntésével) megakadályozhatja egy bank fizetésképtelenségét annak szanálásával (fizetőképességének helyreállításával). Ennek egyik lehetséges módja, hogy az állam megvásárolja a fizetésképtelen közeli helyzetbe került bank kétes eszközeit vagy azok egy részét. Másik módozata lehet a közvetlen tőkeemelés végrehajtása a banknál, ami fedezetet teremt a rossz eszköz portfólió kitisztítására, kétes kinnlevőségek leírására. Az első esetben az állam a bank hitelezőjévé válik a második esetben részvénytulajdonossá, azaz a második esetben részleges vagy teljes államosításról is beszélhetünk. Köztes megoldás lehet alárendelt kölcsöntőke és/vagy tőkepótló hitel folyósítása a bank részére, mely esetekben az állam nem válik feltétlenül tulajdonossá. Intézményesített betétbiztosítási rendszer fogalma Az intézményesített betétbiztosítási rendszer alapjai mindig jogszabályokon nyugszanak. A betétbiztosítási törvény elfogadásával jön létre általában egy elkülönült szervezet, mely szervfezeti felépítését, működésének szabályait, forrásait és különböző feladait is jogszabályok határozzák meg. A betétbiztosítási rendszerek finanszírozására több megoldás is létezik, de legáltalánosabb, hogy a betétgyűjtő pénzintézetek kötelezően egyszeri belépési és rendszeresen tagdíjat fizetnek. A rendszeres tagdíj befizetések a betéteik összegéhez igazodnak. Legtöbb esetben a tag pénzintézetek befizetéseiből alapot képeznek. Az állam ehhez az aaphoz – szükség szerint – hozzájárulhat akár induláskor akár az alap működése során annak likviditásának megőrzése érdekében, segítve ezzel az alap így a pénzügyi rendszer iránti bizalom megteremtését, megerősítését. Az intzéményesített betétbiztosítási rendszer tipikusan nem nyújt korlátlan, összeghatár nélküli védelmet a betétesek számára. Ebben a rendszerben a betétszámlákat csak egy meghatározott értékhatárig részesíti a biztosítás védelemben. A korlátozott védelem határát általában a számlatulajonosonkénti átlagos betétállomány összegét figyelembe véve alakítják ki. Elmondható, hogy a cél a kisbetétesek (átlagos egzisztencia) telejeskörű védelmének kialakítása.
21 Az intézményesített betétbiztosítási rendszerben nem csak a biztosított betéti összeg mértékét lehet korlátozni, meghatározni hanem a bizotsított betétesek alanyi körét továbbá a biztosított betéti termékek körét is. Általánosságban elmondható, hogy a betétbiztosítási rendszerekben első sorban a magánszemélyek olyan betéteit védik, amelyek más biztosítás alá nem esnek. Jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező nem természetes személyek betétei is eshetnek a biztosítás védelme alá. Ugyanakkor, biztosító különleges körülmények esetében dönthet úgy, hogy kiterjeszti a védelmet akár összegében akár alanyi illetve a különböző betéti termékek körében. 2 .3. Intézményesített betétbiztosítás szabályozása Magyarországon Az intézményesített betétbiztosítási rendszer hazánkban egy jogszabályra épül. Ez a jogszabály meghatározza a rendszer működésének szabályait és az eljárás módját. Meghatározza, hogy milyen jellegű pénzintézetek és milyen betétek jogosultak biztosításra, önkéntes-e vagy kötelező-e a tagság, milyen összeghatárig biztosítják a betéteket, hogyan finanszírozzák a rendszer működését, illetve milyen eszközökkel élhet a biztosító a bankcsődök kezelése során. Ebben a rendszerben nincs döntési lehetősége a kormánynak, egy elkülönült biztosítási alap szolgálja a betétesek védelmét. A rendszer tagjai maguk a pénzintézetek. Tekintettel arra, hogy a bankcsődök kezelése és a betéttulajdonosok védelme érdekében foganatosított hatósági eljárásnak gyorsnak és hatékonynak kell lennie, az intézményesített betétbiztosítási rendszer előnyösebb, mert a betétbiztosítási jogszabályban rögzített szabályok és eljárások alapján működik, és a finanszírozáshoz szükséges forrásokkal a jogszabály rendelkezései miatt általában előre rendelkezik. Az intzéményesített betétbiztosítási rendszer nem zárja ki az implicit biztosítás (akár időszakos) párhuzamos megjelenését. Magyarországon az intézményesített betétbiztosítási rendszer előzménye az állami garanciavállalás volt. A takarékbetétekről szóló első törvényerejű rendelet 1952-ben deklarálta az állam helytállási kötelezettségét a takarékbetétként elhelyezett összegekre, amely később kiterjedt a devizabetétekre is. Erre a célra azonban sem külön intézmény, sem az államháztartáson belül elkülönített alap nem jött létre. Ez a szabályozás tehát egy köztes megoldás volt az intézményesített és az implicit megoldás között. 1993-ban született meg a betétgyűjtő pénzintézetek számára kötelező betétbiztosítási intézményesített rendszer. Hitelintézetek Magyarországon kötelesek csatlakozni az Országos Betétbiztosítási Alaphoz. A hitelszövetkezetek nem csatlakozhatnak az OBA-hoz. Az OBA jogi személy, pénzeszközei nem vonhatóak el, és kizárólag a törvény szerinti célokra használhatók fel, továbbá saját tőkéje nem osztható fel. Az OBA alapvető feladata a tagsággal rendelkező pénzintézeteknél elhelyezett betétek befagyása esetén (azaz ha 3 munkanapon belül a pénzintézet nem képes fizetést teljesíteni) a betétesek részére betétesenként összesen legfeljebb egy meghatározott összeg kifizetése (jelenleg ez 1.000.000.- forint) a betétek befagyásának megelőzését célzó intézkedések megtétele, az állam által egyes betétekre vállalt kezesség teljesítésével kapcsolatos feladatok ellátása, a betétesek folyamatos informálása. A törvény alkalmazásában nem minősül betétnek: o A hitelintézetnél más hitelintézet által elhelyezett betét; o A szövetkezeti hitelintézetnél a szövetkezeti tag hozzájárulása; o Az alárendelt kölcsöntőke. A biztosítás kiterjed minden olyan betétre (a betétek számától és pénznemétől függetlenül), amelyet 1993. június 30-ig jogszabályban vállalt állami garancia, illetve állami helytállást által nyújtott biztosíték
22 nélkül, valamint 1993. június 30-t követően az OBA-ban tagsággal rendelkező hitelintézetnél helyeztek el. Kiterjed továbbá a biztosítás a hitelintézetek által 1993. június 30-a előtt sorozatban értékpapírszerűen kibocsátott vagy forgalomba hozott betéti okiratra, tekintet nélkül annak elnevezésére. Ezen kivételek mellett a betétbiztosítás főszabályként kizárólag a névre szóló betétekre terjed ki. A törvény alkalmazásában betétnek minősül ugyan, de az OBA által nyújtott biztosítás nem terjed ki a következő betétesek betéteire: A költségvetési szervek A tartósan, kizárólagosan állami tulajdonban maradó vállalatok Önkormányzatok A biztosító intézetek A befektetési alapok A pénzügyi intézmények Az MNB A társadalombiztosítási alapok Az elkülönített állami pénzalapok Az adott hitelintézet vezető állású személyeinek, részesedéssel rendelkező tulajdonosainak, könyvvizsgálójának, illetve mindezen személyek közeli hozzátartozóinak o Olyan betétesekre, akik a szerződés időpontjában elhelyezett azonos nagyságú és lekötési idejű más betétesekhez képest jelentős kamat vagy más vagyoni előnyt kaptak o Olyan betétesekre, amelyről bíróság jogerős ítélettel megállapította, hogy az általuk elhelyezett betétek pénzmosásból származnak.
o o o o o o o o o o
A külföldi pénznemben elhelyezett betéteket az OBA az elhelyezés pénznemében biztosítja. Az OBA legfőbb szerve az igazgatóság, amely többek között irányítja és ellenőrzi az OBA gazdálkodását és egyéb tevékenységét, elfogadja szabályzatait, meghatározza az OBA által teljesítendő kifizetések rendjét, dönt a tagintézetek kizárásáról és az alapból történő kifizetésről. Az OBA forrásai a következők: o A tagintézetek által fizetett egyszeri csatlakozási díj, o A felügyelet által a hitelintézetektől beszedett bírság összegének 80%-a, o Az OBA által felvett hitelek, o A tagintézetek rendszeres, illetve rendkívüli éves befizetései, o Egyéb bevételek. Mint látható a hazai betétbiztosítási rendszerben is a bankok viselik a betétbiztosítás összes költségét. Ez több problémát vet fel. Egyrészt a betétbiztosítási rendszerben bankválság esetén rendkívül súlyos veszteségek keletkezhetnek. A bankokra áthárított költségek súlyos terheket jelenthetnek a bankok számára, és okozói lehetnek bizonyos bankok fizetésképtelenségének. Másrészt előfordulhat, hogy a bankok számára a betétbiztosításból származó előnyök és a költségek között nincs szoros összefüggés, ha a költségek meghaladják a hasznot, akkor a betétbiztosítási rendszer adójelleget ölt a bankok szemszögéből nézve. Éppen emiatt egyes biztosítási rendszerekben a kormány valamilyen formában megosztja a bankokkal a finanszírozás terheit: például egy indulótőke-hozzájárulással segítik a betétbiztosítási intézményt, továbbá valamilyen bankcsőd esetén hozzájárulással támogatják a kifizetéseket. (Például Spanyolország, vagy Lengyelország.)
23 A hazai betétbiztosítási rendszer legfőképpen a folyamatos befizetésekre, illetve az egyszeri csatlakozási, belépési befizetésre támaszkodik. Amennyiben az OBA rendelkezésre álló pénzeszközei nem elegendő kötelezettségei teljesítésére hitelt vehet fel a Magyar Nemzeti Banktól, vagy valamely pénzintézettől. Az OBA kérésére a kormány az OBA által felvett hitelre kezességet nyújt. Az alap az általa felvett hitel visszafizetése érdekében a tagintézetek számára egységesen rendkívüli fizetési kötelezettséget írhat elő. Nehéz megállapítani a betétbiztosítási alap optimális nagyságát, tekintettel arra, hogy rendkívül bonyolult lenne előre jelezni egy adott időszakban a várható bankcsődök számát és nagyságrendjét. A megfelelő összeg hagyományosan a betétállományhoz viszonyított arány alapján határozódik meg. Általában az összbetét-állomány 1–1,5%-át kitevő alapot általában már kielégítőnek minősítik. Kérdés természetesen, hogy a teljes betétállomány alatt mit értünk. Egyrészt tekinthető a teljes betétállománynak a biztosított betétállomány, illetve a teljes betétállomány. Mindkettő alkalmazására van példa bár a jelenleg működő betétbiztosítási rendszerek többségénél a biztosított betétállomány nagysága alapján döntenek. A teljes betétállományt alkalmazó rendszerek működnek többek között az Egyesült Államokban és Németországban, valamint Magyarországon. Kirívó példa Norvégia, ahol a teljes betétállományt és az eszközállományt együttesen veszik figyelembe.
24
