Bevezetés a Bank és Tőkepiaci Jogba

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GazdaságGazdaság- és Társadalomtudományi Kar Üzleti Tudományok Intézet

Dr. Glatz Ferenc

Bevezetés a Bank és Tőkepiaci Jogba oktatási segédanyag

Budapest, 2013

2 Tartalomjegyzék

I . fejezet – Bankjogi alaptan - Bevezetés a pénzügyi intézményrendszer szabályozásába 1. Pénzügyi intézmények működésének általános jogi szabályozása 1.1. Pénzügyi és tőkepiaci intézményrendszer szabályozásának dilemmája 1.2. Pénzügyi intézmények működésének általános jogi szabályozása Magyarországon 2. A pénzintézeti tevékenység szabályozása Magyarországon 3. A pénzügyi szolgáltató szervezetek felügyelete 4. A banküzem prudens működésére vonatkozó szabályok 5. A hitelezési és befektetési tevékenység általános prudenciális szabályai 6. A pénzintézeti tevékenység felügyeleti ellenőrzése Magyarországon 7. A betétbiztosítás intézményei 7.1. Betétbiztosítás célja 7.2. Betétbiztosítás fajtái 7.3. Intézményesített betétbiztosítás szabályozása Magyarországon 8. Fogyasztóvédelem a pénzügyi szektorban 8.1. Fogyasztóvédelem fogalma, alanyai és elvei (fogyasztói alapjogok) 8.2. Fogyasztóvédelem a pénzügyi szolgáltatások piacán, célkitűzések, tárgykörök 8.3. Magyar szabályozás a pénzügyi fogyasztóvédelem területén

4 4 4 6 8 11 13 14 16 18

II. II . fejezet - Egyes bankügyletek jogi szabályozása 1. Bankszámlaszerződés 1.1. Bankszámlaszerződés fogalma 1.2. A bankszámlaszerződés alanyai 1.3. A bankszámla kamatozása 1.4. A bankszámlaszerződés felmondása és megszűnése 1.5. Pénzforgalmi számla (bankszámla különös típusa) 1.6.A bankszámlák közötti elszámolással történő fizetési módok 1.7. Folyószámla-szerződés (Bankszámla szerződés különös típusa) 1.8. Letéti bankszámlaszerződés (bankszámlaszerződés különös típusa) 2. A betétszerződés 3. A takarékbetét szerződés 4. A bankkártya szerződés 4.1. Általános jellemzők, bankkártya fogalma 4.2. Bankkártyával végzett ügyletek 4.2. A bankkártyához kapcsolódó szerződések 5. A bankkölcsön és bankhitel szerződés 5.1. Bankkölcsön általános szabályai 5.2. A bankkölcsön és a bankhitel-szerződés általános elhatárolása 5.3. A hitel és kölcsönszerződés szabályai 5.4. Fogyasztási jitel szabályai 6. Pénzügyi és operatív Lízing

34 34 34 35 37 37 38 39 41 44 45 46 48 49 52 54 57 56 56 56 62 63

19 21 23 24 27

3 6.1. Általános jellemzők 6.2. A lízing fogalma, fajtái 6. 3. A pénzügyi lízingszerződés 7. A Bankgarancia III. III. fejezet – Tőkepiaci alaptan 1. A Tőzsde 1.1. Általános jellemzők – Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 1.2. Szervezeti felépítés (BÉT 1.4. A tőzsde jogi formája 1.5. A tőzsde tulajdonosai 1.6. A tőzsde tevékenysége 1.7. A tőzsdei kereskedési jog 1.8. A tőzsde szabályzatai 1.9. A tőzsdei ügylet 1.10. A tőzsdei forgalom elszámolása 1.11 A tőzsdei forgalmazás felfüggesztése 1.12 A tőzsde megszűnése 2. Értékpapírjogi alapvetés 2.1. Az értékpapír fogalma 2.2. Az értékpapírok jellege 2.3. A sorozatban kibocsátott értékpapírok dematerializált előállítása

* Fejezet szerzője Dr. Veres Zoltán

63 63 63 71 75 75 75 75 77 77 78 78 79 80 81 81 82 83 83 85 89

4

Bank- és tőkepiaci jog alapjai I. fejezet – Bankjogi alaptan 1. Bevezetés a pénzügyi intézményrends intézményrends zer szabályozásába szabályozásába A bank és tőkepiaci jog a jogrendszer egy sajátos területe. A pénzpiaci és a tőkepiaci intézmények piacralépését, működésük feltételeit és piacról történő kivezetésük szabályait államigazgatási szervek által betartatott, közjogi, kógens szabályok határozzák meg. Ezeket a szabályokat bank és tőkepiaci közjognak is nevezik. A ’közjogi’ elnevezés itt azt fejezi ki, hogy ezek az előíró, nem megegendő jogszabályok, nem egymás mellé rendelt személyek közötti viszonyt szabályoznak, hanem engedélyező és engedélyes közötti (azaz alá és felé rendelt) viszonyt hoznak létre. A jogszabályalkotó előírásait egy hatóság (akár nemzeti akár nemzetközi) közjogi személy, államigazgatási szerv, szervezet tartatja be az engedélyes (engedélyt kapott) személyekkel (pénzintézetekkel, tőkepiaci társaságokkal stb.). Már a fentiekből is látszik, hogy a pénz és tőkepiacon végzett tevékenység engedélyköteles. Az engedélyező és egyben felügyelő hatóságok, az Európai Únió területén a legtöbb országban államigazgatási szervek illetve a központi bankok (ezek bizottságai, szervei). A pénz és tőkepiacion a közjogi szabályok betartását ellenörző szervezetek az engedélyezésen túl szankciókat is alkalmazhatnak az előírásokat megsértő szereplők (pl. tőkepiaci társaságok, pénzintézetek) ellen. Bank és tőkepiaci közjog részének tekinthető a tisztességtelen piaci magatartás tiltására és a fogyasztóvédelem vonatkozó jogszabályok a pénz és tőkepiac szereplőket érintő rendelkezései is. Szemben a pénz és tőkepiac közjogi, kógens szabályaival, az egyes jogügyletekre, szerződésekre, melyeket a pénz és tőkepiac szereplői kötnek egymással és ügyfeleikkel - a magánjog megengedő, diszpozitív jogszabályai vonatkoznak. Ezen szabályok összességét szokás bank és tőkepiaci magánjognak nevezni. Hasonlóan a bank és tőkepiaci közjoghoz, az egyes bank és tőkepiaci ügyletek szerződéses joga sem egy elkülönült jogszabályban található. A szabályozás alapját, gerincét a Polgári Törvényköny (Ptk.) képzi, ugyanakkor az egyes tőke és pénzpiaci ügyletekre – mint majd bemutatásra kerül – külön jogszabályok is vonatkoznak. 1.1 Pénzügyi és tőkepiaci intézményrendszer szabályozásának dilemmája Axióma, hogy pénz és tőkepiac hatékony működése az egyik legfontosabb feltétele a modern, piacvezérelt, növekedés-orientált gazdaságok stabil működésének. Ez következik a pénz és tőkepiaci szolgáltatók három legfontosabb tevékenységéből (és így funkciójából, amit egy gazdaságban betöltenek): 1. pénz/tőke közvetítése; 2. fizetések bonyolítása; és 3. árfolyam/futamidő konverzió. Amennyiben, egy, a tőke müködésére és a piac irányító szerepére épülő gazdaságban bármely fenti tevékenység végzése akadozik, esetleg részlegesen vagy teljesen hiányzik az gyorsan és könnyen recesszióhoz vezet. A pénz forgási sebessége lelassul, a beruházások megállnak, a készpénzigény nő, a szürke és feketegazdaság szerepe erősödik ami miatt az adóbevételek is csökkenek stb. A recesszió és az adóbevételek kiesése miatt következményként nő az infláció, a munkanélküliség és az államháztartás eladósodottsága. Nem véletlen, hogy az 1945 után a pénzpiaci szereplők stabil működési feltételeinek

5 megteremtése és ezek megörzése, a pénzügyi intézményrendszer egészségének fenntartása prioritást élvezett minden fejlett államban. Ennek ekletáns példáját mutatta az 2008-ban kezdődött pénzügyi válság hatására az érintett, fejlett országok kormányai által kidolgozott és implementált, a pénzügyi szektort addig példátlanul nagy mértékben segélyező programok. Ugyanakkor az is igaz, hogy a pénz és tőkepiacokon az innováció, az egyes befektetési vagy pénzforgalmi termékek fejlesztése pozitív hatással bír a nemzetgazdaság más szektorainak a teljesítményére is. A pozitív hatások ugyanúgy érvényesülnek tehát, mint a negatívak. Ezen összefüggés miatt kap különös hangsúlyt a pénz és tőkepaci szektor szabályozása. Az 1930-as évek válságát követően született meg a gondolat majd az elhatározás: szükséges a pénzpiaci szereplők létrehozásának, működésének és megszűntetésének jogi szabályozása. Erre az időszakra tehető a bank és tőkepiaci jog kialakuása. Első lépésben bankok alapításának és működtetésének feltételeit határozták meg jogi normákban. Csak a megfelelő tőkével és szakértelemmel rendelkező befektetőket kívánták beengedni a bankok piacára, mint banktulajdonosokat. A következő lépésben a management felé támasztottak kritériumokat, majd a pénzpiaci szolgáltatók megszűnésének folyamatát próbálták előre kiszámíthatóvá tenni. Később belátták a jogszabályalkotók, hogy ellenőrzés nélkül a szabályozás nem lehet elég hatékony, így lérejöttek az első, állandó és folyamatos felügyeleti (monitoring) joggal felruházott szervezetek. Az ellenőrzés legfőbb előfeltételeként az átláhatóságot és a jelentési kötelezettséget definiálták. Tekintve, hogy egy betéteket is gyűjtő, azaz idegen forrásokkal is gazdálkodó pénzintézet mások befektetéseit (pl. betéteit) kockáztatja, az üzletmenetet, a kockázatkezelés folyamatát előre megállapított szabályzatban kérték rögzíteni. Kötelezték emellett a pénzintézeteket, hogy rendszeres jelentésben számoljanak be az általuk végzett tevékenységekről. Fejlett országokban a pénz és tőkepiaci intézményekre vonatkozó szabályozás struktúrája a mai napig a fenti elvek szerint épül fel. Megfelelő tulajdonos, megfelelő tőkével, hozzáértő managementtel alapíthat pénzintézetet, melynek működtetése az előre meghatározott, és előzetesen engedélyezett üzleszabályzatokban rögzített menet szerint történik, állandó felügyelet mellett. A szabályozás és ellenőrzés azonban visszahat egy vállalkozás hatékonyságára. Minél több szabályt állítanak egy vállalkozás elé annál jobban korlátozzák a vállalkozás szabadságát (innovációs korlátot is jelenthet). Minél több az adminisztrációs teher annál több a költség (humán és infrastruktúrális kiadások), drágább a működés és kisebb a profitszerzési lehetőség. Minél kisebb a nyereség reménye annál kevesebb lesz a beruházás és innováció a szektorban. Fejlesztés és beruházás hiányában a szolgáltatások szinvonala is csökken, a verseny tompul, a szolgáltatások drágulni kezdenek. Az átgondolatlan, vagy tévesen kialakított szabályozás akár a szektorból történő tőkekiáramláshoz is vezethet. Erre kitűnő példa a magyar pénzügyi szektor helyzete, ami a 2011-től bevezetett jogszabályok miatt alakult ki. A szábályozás kialakításakor figyelembe kell venni, hogy a pénzintézeti szektor egy vállalkozási szektor. A pénzügyi intézmények, profit orientált gazdasági társaságok. Céljuk, mint minden vállalkozásnak, a hatékony és sikeres működés, profitszerzés és növekedés. Ez a körülmény még látszólagosan sem áll ellentétben a pénzügyi szektor a gazdaságban betöltött fontos szerepével. Stabil pénzügyi szektor, mely fent írt három fő funkcióját folyamatosan be tudja tölteni, a gazdaság egészséges és hatékony

6 működésének az egyik alapja. Ugyanakkor, mivel a pénzügyi szektort érintő válság kihat a gazdaság többi résztvevőjére, a stabil működést veszélyeztető kockázatvállalás korlátozásának szükségessége is felmerül, éppen a gazdaság több szereplőjének védelme érdekében. Ez azt jelenti, hogy a szabályozásnak meg kell követelnie az ésszerű kockázatvállalást is. A szabályozás elé állított kihívások közé tartoznak a pénzügyi termékek összetettsége miatt a fogyasztóvédelmi elvárások. Az adatkommunikáció és adatfeldolgozás (komputerizáció) felgyorsulásával a pénz és (főleg) a tőkepiaci termékek skálája, komplikáltsága rohamosan növekedett az 1980-as évek második felétől. Az átlag fogyasztó számára sok esetben érthetetlen (pl. a derivatív azaz származékos) termékek ismeretlen kockázatokat jelentettek és jelentenek a mai napig. A 2007-től kibontakozott válság a szabályozás ezen hiányosságára is felhívta a figyelmet. A fentiek alapján összefoglalóan elmondható, hogy a pénz és tőkepiac túlszabályozottsága a szektor recessziójához vezethet (ami kihat a többi gazdasági szektor teljesítményére, és közvetve, közvetlenül az államháztartás gazdálkodására is) ugyanakkor alulszabályozás esetén a pénzintézetek ön és befektető veszélyesekké is válhatnak és elszenvedett, okozott veszteségeikkel negatív hatást gyakorolhatnak a gazdaság egészére is. A szabályok adekvát rendszerének kialakítása a jogalkotó számára az igazi kihívás. A túlszabályozás és az alulszabályozás veszélye miatt keletkezik dilemma újabb szabályok kialakítása előtt. Itt meg kell említeni, hogy a pénzügyi rendszert a szabályozás más módon is válságba sodorhatja. Az intézmények gazdálkodását érintő, nem a fent írt rendszerszintű anomáliák, beépített kockázatok elkerülése miatt bevezetett szabályok jelentős torzulást és válságot is okozhatnak. Erre jó példát mutatott a 2011-ben Magyarországon bevezetett – rövid távú fiskális célt szolgáló – a pénzintézeteket rövid és hosszútávon súlytó (a nyereségességtől nem függő, a mérlegfőösszeg nagysága alapján megállapított) külön adó, továbbá a bankok tőkéjét közvetlenül csökkentő, a nyereségességüket hosszú negatívan érintő (a hitelportfóliójuk drasztikus átalakuását, romlását eredményező) deviza hitelekre vonatkozó, kötött árfolyamú előtörlesztési jogszabály Magyarországon. 1.2. Pénzügyi intézmények működésének általános jogi szabályozása Magyarországon A kétszintű bankrendszer intézményi strukturális kialakítása 1987. január 1-jével indult meg. Ez az intézményi reform követelte meg a hitel- és pénzintézetek átfogó törvényi szabályozását 1991-ben. Az 1991. évi LXIX. törvény a pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről, valamint az 1990. évi VI. törvény az egyes értékpapírok nyilvános forgalomba hozataláról és forgalmazásáról, valamint az Értéktőzsdéről többek között megteremtette a kereskedelmi bankok, a tőzsde és a bank jogintézményeit, definiálta alapításuk, működésük és felügyeletük szabályait. Az 1991-es pénzintézeti törvény helyére 1996-ban új, az ú.n. hitelintézeti törvény lépett (1996. évi CXII. törvény, „Hpt.”) a jegybank (Magyar Nemzeti Bank) külön törvényben került szabályozásra 1991-ben, majd 2001-ben. A pénzügyi intézményrendszerre vonatkozó törvények közül fontos megemlíteni még a biztosításról szóló 1995. évi XCVI. törvényt, a befektetési alapokról szóló 1991. évi LXIII. törvényt, az 1996. évi CXIII. törvényt a lakástakarékpénztárakról, az 1995. évi XCV. törvényt a devizáról (devizakódex) és a pénzügyi szervezetek állami felügyeletét létrehózó 1999. évi CXXIV. törvényt. A pénzügyi intézményekre vonatkozó legfontosabb szabályokat a Hpt. tartalmazza, mely jogszabálynak az elsődleges célja a hitelintézeti rendszer működőképességének, megbízhatóságának, a hitelintézeteknél elhelyezett betétek biztonságának fokozása, a hitelintézetek észszerű kockázatvállalásának, megfelelő

7 tartalékképzésének elősegítése, a gazdaság működtetéséhez, fejlesztéséhez szükséges hiteltőke biztosításának, illetve a pénzfolyamatok zavartalanságának elősegítése. A Hpt. hatálya kiterjed a Magyar Köztársaság területén végzett pénzügyi-szolgáltatási, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási és bankképviseleti tevékenységre, betétbiztosításra, továbbá a magyarországi székhellyel rendelkező hitelintézet által külföldön alapított hitelintézet, pénzügyi vállalkozás a Hpt.-ben meghatározott tevékenységének felügyeletére. Ugyanakkor a Hpt. bizonyos szervezeteket, tevékenységeket kizár hatálya alól: hatálya nem terjed ki a Magyar Nemzeti Bankra, az elkülönített pénzalapokra, a Magyar Államkincstárra, a Kincstári Vagyonigazgatóságra, az Elszámolóházra, valamint a törvény mellékletében felsorolt a Nemzetközi Pénzügyi Intézmények Magyarországon folytatott tevékenységére. A postai pénzforgalommal kapcsolatos tevékenységet szintén külön jogszabály szabályozza. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvényt (Hpt.) az EU két bankdirektívájának megfelelően alakították ki. Európában a pénzintézetek tevékenységének egységes szabályozását segíti elő, hogy az egyes országok átveszik az Európai Unió bankszabályozását. A bankok által végzett tevékenység ellenőrzésére és koordinálására vonatkozó 1977-es bankdirektíva tartalmazza a bankok alapításának közösen elfogadott elveit, az egyes tagállamok bankjainak azon jogát, hogy egy másik tagállamban leánybankot alapíthassanak (és e bankok számára a fogadó ország mindazon jogosítványokat köteles megadni, amelyekkel a hazai bankok is rendelkezhetnek). Ez az irányelv 1983ban került elfogadásra, melynek – többek között az is - következménye lett, hogy a felügyelő hatóságok az egyes bankcsoportokat konszolidált alapon kellett hogy vizsgálják. A második EU bankdirektíva 1998-ban került kidolgozásra és 1989 év végén hagyták jóvá, és 1993 elején lépett hatályba. Ez a bankdirektíva azt célozta, hogy az egyes tagállamok bankfelügyeleti (prudenciális) ellenőrzésüket a baseli irányelvvel összhangban végezzék. A második bankdirektíva megtartja az első bankdirektíva hitelintézetekre vonatkozó meghatározását, mely szerint hitelintézet az az intézmény, amely betéteket és más visszafizetendő forrásokat gyűjt és (saját számlájára) hiteleket folyósít. A második direktíva elkülöníti ugyanakkor a pénzintézeteket a hitelintézetektől, amennyiben a pénzintézet nem gyűjthet betétet vagy más visszafizetendő forrásokat. A második bankdirektíva tételesen felsorolja, hogy egy hitelintézet milyen tevékenységeket végezhet. Ezek között szerepel a részvényekkel kapcsolatos ügyletek végzése is, így tulajdonképpen az univerzális banktevékenység végzését teszi lehetővé. A fent említett EU direktívák meghatározzák a pénzintézetek, hitelintézetek alapításának, engedélyezésének feltételeit. Az engedélyezési eljárás során szabályozzák az alaptőke nagyságát, vizsgálják a tulajdonosok és a vezetők alkalmasságát, a bank stratégiai, üzleti tervét. A határokon átnyúló banktevékenységnél mindig a bank anyaországának (az ország, ahol a bank bejegyzésre került) hatóságai gyakorolják a felügyeletet. Abban az esetben, ha a bankot az anyaország bankfelügyeleti hatóságai bejegyezték, a többi országban a hatóságok nem írhatnak elő külön feltételeket. A bankok biztonságos működését segíti, hogy a bankok eszközeit kockázat szerint minősíteni, súlyozni kell és ezek alapján kerülnek kiszámításra a tőkemegfelelési mutató és a szolvenciós ráták. A második bankdirektíva lehetővé teszi, hogy az egyes tagországokban bejegyzett bankok korlátozás nélkül nyissanak bankfiókot más országokban. Ebben az esetben az anyaország bankfelügyeleti hatóságának az a kötelezettsége, mely szerint a fogadóországban is köteles védeni a bankfiók betéteseit, abban nyilvánul meg, hogy értesítenie kell a fogadó ország bankfelügyeleti hatóságait az alapítási szándékról, az anyabank tőkeerejéről, tőkemegfelelési mutatójáról, illetve az országban működő betétbiztosítási rendszerről. A fogadóország bankfelügyeleti hatóságai ellenőrzik a fiókok működését, szükség esetén igénybe vehetik a fogadó ország

8 által biztosított jogi lehetőségeket. Ebből következik, hogy a több országban működő bankok, bankfiókok tevékenységének felügyeletét az anya- és fogadóországok bankfelügyeleteinek együttesen, illetve kooperálva kell elvégezniük. Főszabályként el lehet mondani, hogy az Európai Unión kívüli országok közül csak azon országok bankjai kaphatják meg az Európai Unió bankjaival megegyező jogokat, amelyek a saját országban bejegyzett bankokkal azonos jogokat biztosítanak az Európai Unió bankjainak (kölcsönösség). Összességében elmondható, hogy az EU direktívái lehetőséget teremtenek az EU-n belül az országhatárokat átlépő pénzügyi szolgáltatások nyújtására, és univerzális banki tevékenység végzésére. 2 . A pénzintézeti tevékenység szabályozása Magyarországon A hatályos hazai jogi szabályozás (Hpt.) alapvetően az EU direktívákra támaszkodva elkülönít pénzügyiszolgáltatási és kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységi kört. Pénzügyi szolgáltatásnak minősülnek minősülnek az alábbi tevékenységek üzletszerű (azaz ellenérték fejében nyereség illetve vagyonszerzés végett) rendszeres végzése: • betétek és más visszafizetendő források gyűjtése • pénzkölcsön nyújtása • pénzügyi lízing • pénzforgalmi szolgáltatások • készpénz helyettesítő fizetési eszközök kibocsátása és az ezzel kapcsolatos szolgáltatások nyújtása • garanciák valamint egyéb bankári kötelezettségek vállalása • saját számlás kereskedés, illetve ügyfelek megbízásából történő kereskedés o pénzpiaci eszközökkel (csekkel, váltóval) o devizákkal o határidős pénzügyi, tőzsdei termékekkel és opciókkal o deviza- és kamatderívatívokkal o átruházható értékpapírokkal • pénzügyi szolgáltatás közvetítése (ügynöki tevékenység) • befektetési alap, letétkezelés • letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás • hitelinformációs szolgáltatások • magánnyugdíjpénztár, illetve önkéntes kölcsönös biztosítópénztár részére történő vagyonkezelés • készpénzátutalás Kiegészítő pénzügyi szolgáltatásnak a következő tevékenységek minősülnek: • pénzváltási tevékenység • pénzfeldolgozási tevékenység • elszámolás, forgalom lebonyolítását végző elektronikus átutalási rendszerek működtetése (elszámolás-forgalmi ügyelet) • pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon

9 A felsorolt tevékenységek, üzletszerű végzése csak engedéllyel végezhető. Az engedélyek kiadása a PSZÁF, illetve egyes esetekben az MNB feladata. Általánosságban elmondható, hogy a készpénzforgalommal, pénzváltással, illetve elszámolás-forgalommal kapcsolatos tevékenységek tekintetében az MNB gyakorolja az engedélyezései és felügyeleti jogkört. A törvény rendelkezése értelmében pénzügyi szolgáltatást – a pénzügyi szolgáltatás közvetítése kivételével – csak pénzügyi intézmény végezhet. A pénzügyi intézmény pénzügyi szolgáltatáson kívül üzletszerűen kizárólag kiegészítő pénzügyi szolgáltatást, biztosítási ügynöki, árutőzsde ügynöki, kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet, aranykereskedelmi ügyletet és részvénykönyv-vezetést végezhet. Pénzügyi intézmény, hitelintézet, illetve pénzügyi vállalkozás formájában működhet. A hitelintézet az a pénzügyi intézmény, amely betétet gyűjt és egyéb pénzügyi tevékenységet végez. Ugyanakkor kizárólag a hitelintézet jogosult betétgyűjtésre, valamint saját tőkéjét meghaladó mértékben – bank által visszafizetésre vállalt kezességben vagy bankgarancia nélkül – más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól való elfogadására, pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására és készpénz helyettesítő eszköz kibocsátására. A hitelintézet lehet bank, szakosított hitelintézet vagy szövetkezeti hitelintézet (hitelszövetkezet illetőleg takarékszövetkezet). Részvénytársasági formában működő hitelintézet a bank, amely legalább kettő milliárd forint pénzben befizetett jegyzett tőkével rendelkezik. Kizárólag bank kaphat engedély a pénzügyi szolgáltatások teljes körének végzésére. A szakosított hitelintézet a rá vonatkozó külön törvényi szabályozásnak megfelelően jogosult tevékenységének végzésére azzal, hogy nem kaphat engedélyt a pénzügyi szolgáltatás sok, teljes körének nyújtására. Külön törvény szabályozza a lakástakarékpénztárakat, mint szakosított hitelintézeteket, a jelzáloghitelintézeteket, és magyar export-import bankot. A Magyar Fejlesztési Bank Rt-ről maga a Hpt. XXXI. fejezete rendelkezik. Takarékszövetkezetként vagy hitelszövetkezetként működhet a szövetkezeti hitelintézet. Takarékszövetkezet legalább százmillió forint pénzben befizetett jegyzett tőkével szövetkezeti formában alapítható. Hitelszövetkezet –a pénzváltás kivételével – csak saját tagjai körében végezheti tevékenységét. A hitelszövetkezet nem nyújthat bankgaranciát, nem vállalhat egyéb bankári kötelezettséget, saját számlás kereskedést nem folytathat, befektetési alap részére betétkezelést, készpénzátutalást, elszámolási ügylet bonyolítását, pénzfeldolgozási tevékenységet, bankközi piacon ügynöki tevékenységet nem végezhet. Pénzügyi intézmény a pénzügyi vállalkozás is, amely egy vagy több pénzügyi szolgáltatást végez. Nem nyújthat azonban pénzforgalmi szolgáltatást, nem gyűjthet betétet és nem jogosult a saját tőkéjét meghaladó mértékben visszafizetendő pénzeszköznek a nyilvánosságtól történő üzletszerű gyűjtésére. Bankközi piacon pénzügyi ügynöki tevékenységet azonban kizárólag pénzügyi vállalkozás végezhet. Ezt a tevékenységet a hitelintézetek nem folytathatják. A bankközi piacon végzett pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piaci résztvevők közötti forint- illetve devizabetét és hitelügylet, deviza adásvétel annak érdekében, hogy a bankközi piaci résztvevők az erre irányuló jogügyleteket egymással közvetlenül megkössék. Tekintettel arra, hogy az ügynök pontosan ismeri ügyfelei piaci pozícióit, amennyiben ezt a

10 tevékenységet maguk a hitelintézetek vagy más bankközi piaci résztvevők is végezhetnék, akkor bennfentes információkhoz juthatnának a versenytársak piaci helyzetérő, üzleti tevékenységéről. Legalább őtvenmillió forint pénzben befizetett jegyzett tőkével alapított részvénytársaság vagy szövetkezet lehet pénzügyi vállalkozás. Az elszámolás-forgalom lebonyolítását végző elektronikus átutalási rendszert működtető vállalkozás számára a törvény külön követelményeket ír elő. Ezt a tevékenységet kizárólag névre szóló részvények rendelkező olyan részvénytársaság végezhet, amelynek befizetett jegyzett tőkéje legalább ötszázmillió forint. Ilyen hitelintézeti elszámolóház tulajdonosa kizárólag az MNB, hitelintézet, más hitelintézeti elszámolóház, illetve az értékpapírelszámolóház lehet. Kisebb a befizetett jegyzett tőke követelmény az olyan eszámolóházak esetében amelyek csak és kizárólag készpénz helyettesítő fizetőeszközökkel végzett fizetési műveletek elszámolását végzik. Pénzügyi szolgáltatás közvetítését, pénzváltási és pénzfeldolgozási tevékenységet jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság vagy szövetkezet is végezhet a pénzügyi intézményeken kívül. Pénzváltási tevékenység végzéséhez akkor kap engedélyt jogi személyiségű társaság, ha igazolja, hogy legalább ötmillió forint jegyzett tőkével rendelkezik. Az univerzális bankrendszer bevezetésével pénzügyi intézmények egyszerre váltak jogosulttá Hpt.-ben szabályozott kereskedelmi banki tevékenység, és az Tpt.-ben szabályozott befektetési szolgáltatások végzésére. Befektetési szolgáltatási tevékenység a kereskedelmi (ügynöki, bizományosi, saját számlás) tevékenység, a portfoliókezelés, valamint a jegyzési garanciavállalás üzletszerű végzése, ha annak tárgya a törvényben meghatározott befektetési eszköz. Ilyen befektetési eszköznek minősül az átruházható értékpapír, a pénzügyi határidős ügylet, a határidős kamatlábszerződés, kamatláb deviza és tőzsde csereügylet (swap), az opció, amely az előbb felsorolt eszközök megszerzésére vagy elidegenítésére vonatkozik. Kiegészítő befektetési szolgáltatásnak minősül az Tpt. szerint: o értékpapír-letétkezelés o értékpapír-letéti őrzés o tőkeszerkezettel kapcsolatos, vállalkozások egyesülésével, szétválásával illetve tulajdonosi és szerkezet átalakításával kapcsolatos tanácsadás o értékpapír forgalomba hozatalának, valamint a részvénytársaság felvásárlásának szervezése o befektetési tanácsadás o befektetési hitel nyújtása o értékpapír-számla vezetés o ügyfél-számla vezetés Magyarországon Bank 1999. január 1-je óta teljes körű befektető szolgáltatási és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet folytathat. Szakosított hitelintézet a reá vonatkozó külön jogszabály szerint végezhet befektetési szolgáltatási illetve kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet. Szövetkezeti hitelintézet ügynöki tevékenységet illetve értékpapír-letétkezelést, értékpapír letéti őrzést, befektetési tanácsadási tevékenységet végezhet. Pénzügyi intézménynek minősül a bankfiók és a bankképviselet is. A bankfiók a pénzintézet részét képezi, bár elkülönült szervezettel, üzlethelyiséggel rendelkező szervezeti egység, mely közvetlenül folytathatja hitelintézet által folytatható tevékenységeket vagy azok egy részét. A Hpt. bankfiókokkal kapcsolatos szabályai kizárólag a belföldön bejegyzett hitelintézetek fiókjaira vonatkoznak. A hatályos szabályozás szerint külföldi bank Magyarországon alapíthat ugyan fiókot, de erre a fiókra ugyanazok a

11 követelmények vonatkoznak tőke és szervezeti szempontból, mint egy önálló pénzintézetre. A fióktelep formájában működő pénzügyi intézmény esetében jegyzett tőke alatt a dotációs tőkét kell érteni. A magyarországi székhelyen nyilvántartott bankképviselet jogi személy, melyet cégnyilvántartásba kell venni. A bankképviselet a jogszabályok keretei között információt és adatokat szolgáltathat a képviselt hitelintézetről, kapcsolatot tarthat személyekkel és szervezetekkel, valamint elősegítheti a képviselt hitelintézet szolgáltatás nyújtását és ügyfeleivel való kapcsolattartását a képviselet helyén. Üzletszerű tevékenységet azonban nem folytathat. Speciális szabályok vonatkoznak a bankcsoportra, bár ez nem minősül önálló pénzügyi intézménytípusnak. A bankcsoport a bankholding és az általa ellenőrzött pénzügyi intézmények befektetési vállalkozások, biztosító társaságok és járulékos vállalkozások összessége. A bankholding olyan hitelintézet, amely egy vagy több hitelintézetet, biztosítót, hitelintézetet, befektetési vállalkozást és más pénzügyi és járulékos vállalkozást tart az ellenőrzése alatt. 3 . A pénzügyi szolgáltató szervezetek állami felügyelete A pénzintézeti tevékenység a szokásos gazdasági tevékenységekhez képest egy sokkal kockázatosabb üzem, tekintettel arra, hogy egyrészt a pénzügyi szektor intézményei lényegesen magasabb tőkeáttétellel dolgoznak, mint reálgazdaságban tevékenységet végzők, másrészt a pénzügyi piacok szereplői a pénzügyi intézmények és ügyfeleik nem egyenlő módon, asszimmetrikusan informáltak: a hitelfelvevők nem ismerik általában a bank forrásszerkezetét ugyanakkor a betételhelyezők sem rendelkeznek pontos információkkal a hitelfelvevők törlesztési képességéről, így egy hitelintézet valós pénzügy helyzetéről. Ezekkel a veszélyekkel az engedélyező és ellenőrző hatóságoknak kiemelten kell foglalkozniuk. Ha egy bank csődhelyzetbe kerül ez tovább gyűrűzik a gazdaság egyéb területeire is, egy bank csődje okozhatja egy másik hitelintézet fizetésképtelenségét a bankközi pénzpiacon keresztül, az adósok fizetőképességének megrendülése következtében leértékelődnek egy hitelintézet eszközei, s így veszélybe kerülhet a betétesek követeléseinek visszafizetése is. Amennyiben több bank csődhelyzetbe kerül az egész pénzügyi rendszerben zavarok keletkeznek: a fizetési forgalom bonyolításában a betétesektől elfogadott források a hitelfelvevőkhöz történő átcsatornázásában, a reálgazdaság hiteligényeinek kielégítésében. A felügyeleti tevékenység fő alkotórészei egyrészt a biztonsági szabályok (prudenciális szabályok) kialakítása, amelyek betartásával a kockázatok kezelhető keretek között tarthatóak, másrészt az ellenőrzés és az intézkedések alkalmazása melynek célja, hogy a hatóság meggyőződhessen arról, hogy a hitelintézetek vezetése folyamatosan felméri a kockázatot, kezeli a kockázatot (ehhez rendelkezik külön szervezettel, belső szabályzattal és információs rendszerrel), betartja a prudenciális szabályokat. A szabályozás három fő területre koncentrálódik: a piacra lépés szabályozása, a biztonságos működést célzó prudenciális szabályok, a piacról való kivezetés szabályai. A pénzügyi rendszer biztonságos működésének fontos előfeltétele, hogy a piacra belépő szereplők a pénzügyi intézmények tulajdonosai megfelelő tulajdonosi hátteret nyújtsanak mind szakmai, mind tőke szempontból a hitelintézet biztonságos működéséhez. A megfelelő tőke és szakmai tapasztalat követelménye jelenti egyszerre a banküzem megfelelő működéséhez nélkülözhetetlen technikai háttér (megfelelő helyiség, informatikai rendszer, biztonsági rendszer) meglétét és a szakképzett, etikailag nem kifogásolható vezetést. A prudenciális szabályok a bankműködés során vállalt kockázatok megfelelő kezelését célozzák. Ezek közül a legfontosabbak: az ügyfél és a piaci kockázatok felismerése, előrejelzése és a kockázatokkal

12 arányban álló céltartalékok megképzése, tőkekövetelménynek az előírása, a különösen kockázatos kihelyezések korlátozása (nagyhitel-korlát, kapcsolódó vállalkozások hitelezése, likviditási szabályok). A felügyeleti tevékenység az említett területeken szabályok kialakítását, azok betartásának ellenőrzését, illetve a szabályok be nem tartásának a szankcionálását jelenti. Magyarországon a pénzügyi szervezetek felügyeletét a PSZÁF (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) országos hatáskörű közigazgatási szerv látja el, amely önálló költségvetési szervként működik, tevékenységéről évente számol be a Kormánynak. A PSZÁF tevékenységének célja – az előzőekben írtaknak megfelelően – a pénzügyi szolgáltatási, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási, befektetési és kiegészítő befektetési szolgáltatási, elszámolóházi, befektetési alapkezelési tevékenységet végző szervezet, illetve személy, valamint a tőzsdék prudens működésének, tulajdonosait gondos joggyakorlásának, a pénz és tőkepiac zavartalan működésének elősegítése, a pénz és tőkepiaci szervezetek ügyfelei érdekeinek védelme, a piaci viszonyok átláthatóságának, továbbá a tisztességes és szabályozott piaci verseny fenntartásának elősegítése. Ebből a felsorolásból látszik, hogy a PSZÁF fogyasztóvédelmi szerepet is betölt. A PSZÁF feladata a pénzügyi és befektetési szolgáltatók piacra lépésének engedélyezése. A hitelintézetek esetében ez az engedélyezési eljárás két lépcsős. Külön engedély szükséges a hitelintézet alapításához illetve működésének megkezdéséhez. A pénzügyi vállalkozások esetében az alapításra adott engedély a tevékenységi kör megállapításához, illetőleg a tevékenység megkezdéséhez szükséges engedélyt is tartalmazza. Az alapításon és a működés megkezdésén túl a felügyelet engedélye szükséges a hitelintézet: o egyesüléséhez (beolvadás, összeolvadás), szétválásához o alapszabályának módosításához o tevékenységi körének módosításához o pénzügyi szolgáltatási tevékenységének más, pénzügyi szolgáltatás közvetítésére jogosult igénybevételével történő végzéséhez o részvényei befolyásoló részesedést biztosító hányadának megszerzéséhez, illetve a befolyásoló részesedésnek a törvényben meghatározott mértékét elérő növeléséhez o külföldi vállalkozásban befolyásoló részesedés szerzéséhez, betétállományának és pénzeszközök visszafizetésére irányuló szerződésállományának átruházásához o fiókjának, bankképviseletének, leányvállalatának külföldön történő létesítéséhez o kereskedési könyv vezetésére vonatkozó kötelezettség alóli mentesüléshez o likviditás- és kockázatkezelési tevékenység folytatásához o vezető állású személynek megválasztásához illetőleg kinevezéséhez o a működésének megszűntetéséhez. A hitelintézet alapítása iránti kérelemhez számos igazolást kell mellékelni többek között az alapító okiratot, működési szabályzatokat, jegyzett tőke teljes befizetésére vonatkozó igazolást, a tevékenységre vonatkozó általános szerződési feltételeket és üzletszabályzatot az Országos Betétbiztosítási Alap nyilatkozatát arról, hogy a kérelmezőt tagjai közé felveszi, középtávú üzleti tervet, stb. Az igazgatóságra vonatkozó speciális szabályok közül érdemes megemlíteni, hogy az igazgatóságnak legalább két olyan tagja kell hogy legyen aki a hitelintézettel munkaviszonyban áll, továbbá két olyan taggal kell rendelkeznie akik magyar állampolgárok és a devizajogszabályok alkalmazásában belföldinek minősülnek, továbbá legalább 1 éve állandó belföldi lakóhellyel rendelkeznek. Az igazgatóságban a hitelintézetnél munkaviszonyban nem állók számának meg kell haladnia a belső tagok számát. Kizárólag

13 a felügyelet előzetes engedélyével választható meg illetve nevezhető ki a hitelintézetnél vezetővé állású személy, illetve a pénzügyi vállalkozásnál az igazgatóság és a felügyelő bizottság elnöke. A PSZÁF személyi követelményeket ellenőrző tevékenységének szabályai a Hpt.-ben találhatók meg, mely jogszabály mind erkölcsi, mind szakmai követelményeket állít a hitelintézet vezetőivel szemben. Törvény határozza meg részletesen azokat az eseteket amikor az alapítási illetve a tevékenységi engedély iránti kérelmet a felügyeletnek el kell utasítania, továbbá mikor azt be kell vonnia. Ugyancsak törvény részletes szabályai határozzák meg a tulajdonosra vonatkozó előírásokat. A pénzügyi intézményben befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonos csak olyan személy lehet, aki független a pénzügyi intézmény, óvatos, körültekintő és megbízható (prudens) működését veszélyeztető befolyástól, továbbá aki biztosítani képes az intézmény megbízható, gondos, tulajdonosi irányítását és ellenőrzését, és akinek üzleti kapcsolatrendszere és tulajdonosi szerkezete átlátható, így nem zárja ki az intézmény feletti felügyelet gyakorlását. A hitelintézet jegyzett tőkéjében – más hitelintézet, biztosítóintézet, befektetési társaság és az OBA kivételével – egy-egy tulajdonos közvetlen és közvetett tulajdoni hányada (illetve az általa gyakorolt szavazati jog mértéke) nem haladhatja meg a 15%-ot. Ezt a korlátozást az államra, mint tulajdonosra nem kell alkalmazni olyan hitelintézet esetében, amelynek piaci részesedése a lakossági betétgyűjtés és hitelezés, a vállalkozások illetve a helyi önkormányzati pénzforgalmi szolgáltatási és hitelezés területén a 25%-ot eléri, továbbá ha meghatározott pénzügyi szolgáltatás végzésének biztosítása érdekében ezt külön törvény lehetővé teszi. Végül – legfeljebb 3 éves átmeneti időre –olyan esetben amikor egy hitelintézet fizetésképtelensége az ország vagy valamely nagyobb gazdasági régió érdekeit, vagy a bankrendszer megbízható működését súlyosan veszélyeztetné és a fizetésképtelenség illetve a felszámolás másképp nem hárítható el. 4 . A banküzem prudens működésére vonatkozó szabályok Ezek a szabályok azt célozzák, hogy a rábízott idegen és saját forrásaikkal a hitelintézet úgy gazdálkodjon, hogy folyamatosan fenntartsa azonnali fizetőképességét (likviditását) és mindenkori fizetőképességét (szolvenciáját). Ennek megfelelően elsősorban a pénzintézet tőkéjére (saját tőkéjére, szavatoló tőkéjére, jegyzett tőkéjére) vonatkoznak. A hitelintézet saját tőkéje nem lehet kevesebb a jegyzett tőkének a törvényben előírt legkisebb összegénél. A saját tőke a hitelintézetnek az alaptőkén (jegyzett tőkéjén) felüli vagyoni eszközét is tartalmazza. Amennyiben a saját tőke oly mértékben lecsökken hogy az már kevesebb, mint a hitelintézetek számára törvényben előírt jegyzett tőke összeg, akkor igen nagy a veszélye annak, hogy a hitelintézet fizetésképtelenné válik, ezért ilyen esetben a felügyelet legfeljebb 18 hónapos határidőt szabhat a hitelintézetnek a saját tőke előírt szintre történő feltöltésére. Amennyiben a saját tőke a jegyzett tőke alá csökken, de még mindig meghaladja a törvényben előírt minimumot, a felügyelet kötelezheti a hitelintézet igazgatóságát közgyűlés összehívására amelyen arról kell dönteni, hogy: a hitelintézet leszállítja jegyzett tőkéjét és ezzel nyilvánvalóvá teszi tényleges tőkehelyzetét az ügyfelei és más piaci szereplők számára, a befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosok kötelezettséget vállalnak arra, hogy alaptőkeemeléssel gondoskodnak a saját tőke legalább a jegyzett tőke előírt mértékének megfelelő szintjének helyreállításáról.

14 A hitelintézetnek működőképességének fenntartása érdekében a működés során mindenkor az általa végzett tevékenység kockázatának megfelelő nagyságú szavatoló tőkével kell rendelkezni. A szavatoló tőke a jegyzett tőkéből, a tőketartalékból, az eredménytartalékból, a mérleg szerinti eredményből, az általános tartalékból, az értékelési tartalékból, az alárendelt kölcsöntőkéből és a kiegészítő alárendelt kölcsöntőkéből áll. A szavatoló tőke meghatározására a Hpt. pontos szabályokat tartalmaz. A törvényben meghatározott módon számított tőke képezi a tőke-megfelelési mutató számításának az alapját. A hitelintézet fizetőképességét elsődlegesen az úgynevezett tőke-megfelelési mutatóval (a súlyozott eszközkockázati arányszámmal) mérik. A tőke-megfelelési mutatószám a korrigált szavatoló tőke összege (mint számláló) és a korrigált mérlegfőösszeg (mint nevező) hányadosa. A korrigált mérlegfőösszeg külön jogszabályban meghatározott kockázati tényezők figyelembe vételével súlyozott szorzószámok segítségével kiszámított eszközök és mérlegen kívüli tételek összege. A Hpt. előírásai ebben a tekintetben teljesen megfelelnek a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) ajánlásaiban foglaltaknak. A hitelintézetnek folyamatosan fenn kell tartania a 8%-os eszközkockázati arányt. Amennyiben a tőke-megfelelési mutató 8% alá csökken a felügyeletnek köteleznie kell a pénzintézetet, hogy megfelelő intézkedéseket hozzon az előző szintre történő visszaállítására, meghatározott időn belül. A hitelintézetnek az adózott eredményéből az osztalék kifizetése előtt általános tartalékot kell képeznie oly módon, hogy a tárgyi adózott eredményének 10 %-át általános tartalékba helyezi. E kötelezettség alól a felügyelet felmentést adhat, ha a hitelintézet tőkemegfelelési mutatója 12 % fölött van és nincs negatív eredménytartaléka. Az általános tartalék csak a tevékenységből eredő veszteségek rendezésére használható fel. Adózás előtti eredmény terhére a hitelintézet kockázati céltartalékot köteles képezni a tevékenységével együtt járó valamennyi feltárható és minősíthető hitelezési, árfolyam, befektetési, ország és egyéb – egyedileg minősített – kockázat fedezetére. A hitelintézet egyedileg minősített kockázatokból származó veszteség, illetve a behajthatatlan követelés leírására először a kockázati céltartalékot köteles felhasználni. Az országkockázat kezeléséről külön PM rendelet nyújt szabályozást az országokat különböző kockázati kategóriába sorolja és kategóriánként meghatározza az egyes országok vonatkozásában vállalható kockázat maximumát és az ahhoz tartozó képzendő kockázati tartalék mértékét. 5 . A hitelezési hitelezési és befektetési tevékenység általános prudenciális szabályai A hitelintézetek biztonságos működése érdekében a Hpt. szigorú limiteket állapít meg az eszköz oldali tevékenységre. A kockázatok mérséklése érdekében korlátozásokat ír elő a hitelezési és befektetési tevékenység vonatkozásában. További előírás, hogy hitelintézet kockázatvállalással járó ügyletet kizárólag írásban köthet. Ez vonatkozik a rendszerint telefonon, illetőleg számítógépes kapcsolat útján történt üzletkötésekre is, pénzpiaci ügyleteket utóbb írásban kell visszaigazolni. A hitelintézetnek belső szabályzattal kell rendelkeznie, mely lehetővé teszi a kihelyezések és a kötelezettségvállalások megalapozottságát, áttekinthetőségét, a kockázatok felmérésének ellenőrzését, illetve csökkentését. A hitelintézetnek a kockázatok és biztosítékaik felmérésére külön szabályzattal kell rendelkeznie, mely alapján mindenkor meg kell győződnie a szükséges fedezetek, biztosítékok meglétéről, azok értékéről, illetve érvényesíthetőségéről. A törvény meghatároz bizonyos eszközöket, melyek nem szolgálhatnak biztosítékul, így például az ügyfél által már más jogügylet biztosítékául adott zálogtárgy, vagy olyan eszköz, amelyet több, mint 70%-ot meghaladó mértékben már jelzáloggal terhelt. Nem fogadhatja el biztosítékul például a saját maga által kibocsátott tagsági jogokat megtestesítő értékpapírt, továbbá a bankcsoporthoz tartozó másik pénzügyi intézmény által kibocsátott

15 tagsági jogokat megtestesítő értékpapírt sem. A jogszabály meghatározza, hogy mi minősül kockázatvállalásnak: o Kölcsön nyújtása, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír megvásárlása; o A váltó, a csekk, valamint egyéb kötelezvény leszámítolása; o Nyújtott bankgarancia, bankkezesség, ideértve a hitelintézet bármely jövőbeni vagy függő kötelezettségvállalását is; o A hitelintézet által vállalt minden olyan kötelezettség, amellyel ellenszolgáltatás fejében átruházott pénzkövetelés teljesítéséért garantál; o A hitelintézetnek bármely vállalkozásában szerzett részesedése, függetlenül a részesedés birtoklásának időtartamától; o A hitelintézet által megvásárolt pénzkövetelés; o Pénzügyi lízing nyújtása. „Nagy hitel”-korlátnak szokták nevezni azt a szabályt, miszerint az egy ügyféllel vagy ügyfélcsoporttal szemben vállalt kockázatok együttes összege nem haladhatja meg a hitelintézet szavatoló tőkéjének 25%-át. A vállalt nagy kockázatok együttes összege pedig nem lehet több mint a szavatoló tőke nyolcszorosa. E szabályok alkalmazásában nagy kockázatnak az a kockázatvállalás minősül, amelyik esetében az ügyfél vagy ügyfélcsoport részére történt összes kockázatvállalás nagysága meghaladja a hitelintézet szavatoló tőkéjének 10%-át. Ezt a szigorú szabályt enyhíti, hogy egyes kötelezettségvállalásokat (például bankgarancia, bankkezesség, bármilyen egyéb jövőbeni vagy függő kötelezettség) csak 50%-os súlyozással, a határidős ügyleteket pedig külön jogszabályban meghatározott kockázati súlyokkal kell figyelembe venni. A nagy hitel és nagy kockázatra vonatkozó limiteket nem kell alkalmazni az alábbi esetekben: A központi költségvetéssel, elkülönített állami pénzalapokkal, az MNB-vel, illetve az OBA-val szemben fennálló követelésekre; A központi költségvetés készfizető kezességével biztosított kockázatvállalás; Meghatározott esetekben a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. nem piacképes kockázatú biztosításával fedezett exporthitel szerződéseknél a biztosítási kárfizetés mértékéig; A kockázatvállalásnak a Magyar Export-Import Bank Rt. által a költségvetés készfizető kezessége mellett nyújtott garancia ügyleteivel fedezet részére; Az óvadékként lekötött összeg, vagy óvadékul lekötött betét-okirat, állampapír, illetve az MNB által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír által fedezet kockázatvállalásra. A törvény korlátozni kívánja, hogy csak olyan tőkeemelést lehessen végrehajtani, amely a hitelintézetet valóságosan is új forrásokhoz juttatja. Ennek értelmében a hitelintézet nem vállalhat kockázatot olyan ügyletért, amelynek célja az, hogy az ügyfél a hitelintézet által kibocsátott tagsági jogot megtestesítő értékpapírt vagy alárendelt kölcsöntőkének minősülő értékpapírt vásároljon. Más tagsági jogot megtestesítő értékpapír vásárlására is csak korlátozottan, a vételár 50%-a erejéig nyújthat kölcsönt. A hitelintézet szavatoló tőkének 15%-át meghaladó közvetlen és közvetett tulajdoni hányadot egy vállalkozásban nem szerezhet és nem is tarthat tulajdonában, kivéve, ha más pénzügyi intézményben, befektetési vállalkozásban, biztosítóban, illetve a banküzemű működést közvetlenül elősegítő járulékos vállalkozásban történő részesedés szerzést. A HPT korlátot állít fel a megszerzett vállalkozás jegyzett tőkéje szempontjából is. A hitelintézet – az említett kivételekkel – nem rendelkezhet vállalkozás jegyzett

16 tőkéjének 51%-át meghaladó részesedéssel egy adott vállalkozásban. E korlátozás szempontjából nem kell figyelembe venni a hitelintézet tulajdonába csak átmenetileg, a szerzés időpontjától számított legfeljebb 3 éves időtartamra, pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklés céljából, illetve hiteltulajdonrész-csere vagy felszámolás folytán került tulajdoni hányadot. Külön jogszabályi korlátozások állnak fenn az ingatlan-befektetésekre is. A hitelintézet összes befektetései nem haladhatják meg a szavatoló tőkéjének mértékét. Nemcsak a hitelintézetek eszközoldalára vonatkoznak jogszabályi előírások, de a forrásoldalt is érintik bizonyos korlátozások. Ezek értelmében visszafizetendő pénzeszközöknek a nyilvánosságtól történő gyűjtése csak betét elfogadásán keresztül, illetve kötvény, letéti jegy kibocsátás útján valósulhat meg. Ez a rendelkezés megszüntette a korábbi ún. „kvázi értékpapírok”, azaz a Ptk. szerint értékpapírnak nem minősülő, ám sorozatban és nyilvánosan forgalomba hozott eszközök kibocsátását. Az ilyen instrumentumok kívül estek a felügyelet hatáskörén, kibocsátásukhoz felügyeleti jóváhagyás nem volt szükséges. Az új szabályozásnak megfelelően a hitelintézetek is csak jogi értelemben is értékpapírnak minősülő eszközöket (ld. később) bocsáthatnak ki nyilvánosan az ÁPTF jóváhagyásával, az Épt.-ben előírt feltételek teljesítése esetén. 6 . A pénzintézeti tevékenység felügyeleti ellenőrzése Magyarországon A felügyeleti ellenőrzés három információs csatornára támaszkodik: - a hitelintézetek adatszolgáltatásán alapuló rendszeres egyedi értékelésekre, - a helyszíni ellenőrzésekre, és - a hitelintézetek vezetőivel folytatott konzultációkra. A hitelintézetek prudens működésének megítéléséhez legfontosabb eszköz a jelentési rendszer, amelynek keretében a hitelintézet egyrészt havonta megküldi tevékenységének legfontosabb adatait a felügyelet és a jegybank részére, másrészt mely alapján a hitelintézet igazgatósága köteles haladéktalanul bejelenteni a felügyeletnek és az MNB-nek, ha o o o o

az azonnali fizetésképtelenség veszélye következett be, a szavatoló tőke 25%-ot elérő vagy meghaladó mértékben csökkent, fizetéseit megszüntette, működését – a pénzügyi szolgáltatási tevékenységet – megszüntette.

Ugyancsak be kell jelenteni a felügyeletnek, ha a hitelintézet tevékenységi körét érintő veszélyhelyzet kialakul, illetve egyes tevékenységeit szünetelteti, a jegyzett tőkéjét felemeli vagy leszállítja. A felügyelet a beküldött adatok alapján rendszeresen értékeli a jogszabályoknak való megfelelést, negyedévente pedig értékeli minden egyes hitelintézet teljesítményét és összességében azt is, hogy a hitelintézet tevékenysége nem tér-e el a számára engedélyezett tevékenységi körtől, illetve mennyiben tér el az adott csoportba tartozó más hitelintézetek tevékenységétől, az általános tendenciáktól, nem mutatkoznak-e kedvezőtlen jelek, amelyek a későbbiekben a prudens működést veszélyeztethetnék. A negyedéves összefoglaló értékelésből alakul ki a hitelintézetek kockázati besorolása. A hitelintézetek jelenleg egy ún. harmonizált adatszolgáltatási rendszerben kötelesek jelentéseiket megküldeni, amely egyszerre elégíti ki a felügyeleti

17 (prudenciális jellegű) és a jegybanki (monetáris) statisztikai igényeket. Ez az adatszolgáltatási rendszer egy új mérlegsémát is tartalmaz, mely nagyobb hangsúlyt helyez a likviditásra; tartalmazza a főbb eszköz- és forráscsoportokat, s ezeken belül szektorális, ügylet típus szerinti és lejárat szerinti megbontást alkalmaz. A részére eljuttatott információk alapján a felügyelet elkészíti a legfontosabb mutatókat, melyek segítségével értékeli az egyes hitelintézetek tevékenységét. Minden egyes hitelintézetre külön egyedi mutatókat számít ki, melyek rámutatnak az időbeli változásokra és az ellenőrzési csoportokhoz történő helyzetet is megmutatják. Az elemzési csoportok főbb átlagos mutatóit a hitelintézetek is megkapják, így folyamatosan értékelhetik saját teljesítményüket is. A felügyelet jogosult a helyszínen ellenőrizni a törvényben és más jogszabályokban meghatározott, a pénzügyi intézmények alapítására, az eredményes, megbízható és a nem kívánatos befolyástól mentes tulajdonlásra, a prudens működésre vonatkozó szabályok, továbbá a felügyeleti határozatok megtartását. A felügyelet a pénzügyi intézmény vizsgálatával külső szakértőt is megbízhat. A Hpt. kötelezően előírja minden egyes hitelintézet átfogó helyszíni felügyeleti ellenőrzését legalább kétévente egyszer. Ez azt jelenti, hogy évente mintegy 150-160 átfogó helyszíni ellenőrzés elvégzése szükséges (jelenleg 46 hitelintézet, 3 lakás-takarékpénztár, továbbá mintegy 260 szövetkezeti hitelintézet működik). Érdemes megjegyezni, hogy a szövetkezeti hitelintézetek átfogó helyszíni vizsgálatait nagyobb részben külső intézmények végzik, nem maga a PSzÁF. A hitelintézeti vezetőkkel történő rendszeres konzultáció már Magyarországon is több éve része a felügyeleti tevékenységnek. E konzultációk azt célozzák, hogy a felügyelet közvetlen úton információkat szerezzen a hitelintézetek működését érintő néhány kérdésben, vagy éppen a formalitást mellőzve felhívja a hitelintézetek vezetőinek figyelmét egy újonnan felmerülő problémára. Ezek a konzultációk arra is hivatottak, hogy a hitelintézetek vezetői jelezzék a szabályozással kapcsolatos problémáikat, tapasztalataikat és véleményüket. A releváns jogszabályok, illetve a felügyeleti határozatok maradéktalan betartása, a jogsértések vagy hiányosságok megelőzése, illetve megszüntetése érdekében a felügyelet a pénzügyi intézménnyel szemben – az MNB egyidejű értesítése mellett – intézkedést, kivételes intézkedést és bírságot alkalmazhat. Ennek keretében többek között: o Felszólíthatja a pénzügyi intézményt, hogy tegyen meg minden intézkedést a jogszabályban, illetve a felügyeleti határozatokban foglalt feltételek teljesítésére, pénzügyi helyzetének megerősítésére, vagy javítására, új vezetési módszerének megváltoztatására; o Előírhatja intézkedési tervek elkészítését és benyújtását, üzletszabályzat, belső szabályzat kidolgozását, illetve annak módosítását; o Bírságot szabhat ki a pénzintézetre, illetve annak vezetőivel szemben; o Helyszíni ellenőrt rendelhet ki a pénzügyi intézményhez. Súlyosabb esetben a felügyelet a hitelintézet működési engedélyét is visszavonhatja. Erre különösen akkor kerül sor, ha o A pénzügyi intézmény – törvény által – tiltott tevékenységet folytat; o A pénzügyi intézmény már nem felel meg a törvény vagy más, a működésére vonatkozó jogszabályban foglalt rendelkezéseknek;

18 o A pénzügyi intézmény több alkalommal súlyosan megsértette a számvitelre, a független és megbízható irányításra, illetve ellenőrzésre vonatkozó, továbbá a törvényben, valamint a prudens működésre vonatkozó más jogszabályokban, illetve a felügyelet határozataiban foglalt előírásokat; o Olyan körülmény áll fenn, amely miatt a pénzügyi intézmény működése súlyosan veszélyezteti, vagy sérti a betétesek, vagy más ügyfelek érdekeit, akadályozza a pénzforgalmat, illetve a pénz- és tőkepiac megfelelő működését; o A pénzügyi vállalkozás az alapítási engedély, illetőleg a hitelintézet tevékenységi engedély kézhez vételétől számított 12 hónapon belül tevékenységét nem kezdi meg, vagy csak jelentéktelen mértékben folytat pénzügyi szolgáltatási tevékenységet. 7 . A betétbiztosítás intézményei A bankrendszer megfelelő működése nemcsak azért fontos a nemzetgazdaság számára, mert ez biztosítja a fizetések mechanizmusát, a pénzközvetítés folyamatát, hanem mert a nemzetgazdaság fontos részét képezi a megtakarítások összegyűjtése. Ezért az eddig tárgyalt, a banki működést szabályozó és indokolatlan banki kockázatvállalást korlátozó jogszabályok megalkotása, illetve ezek betartására, a bankok felügyeletére és ellenőrzésére hivatott állami szervezet felállítása, valamint a jegybanki segítségnyújtás feltételeinek meghatározása mellett számos országban intézményesített betétbiztosítási rendszert is felállítottak. Erre a legtöbb országban általában valamilyen bankválság közvetlen következményeként került sor. Így volt ez például az USA-ban (1933), Németországban (1974), Kanadában (1967). A betétbiztosítási rendszer eszköz arra, hogy megőrizzék, illetve megteremtsék a betétesek a bankrendszerbe vetett bizalmát. Ez egy olyan eszközrendszer, amely kezelni tudja a fizetésképtelenné vált bankok problémáit, illetve bankcsődök esetén gondoskodik a kisbetétesek védelméről. A legtöbb fejlett országban működik betétbiztosítási rendszer, a környező országokban is az elmúlt két évtized során felállításra kerültek ilyen intézmények (Csehországban 1994-ben, Lengyelországban 1995-ben, Romániában és Bulgáriában 1996-ban, Horvátországban 1997-ben). Magyarországon az 1993. évi XXIV. törvény hozta létre az Országos Betétbiztosítási Alapot (OBA), működését pedig jelenleg az 1996. évi CXII. törvény szabályozza. 7.1. A betétbiztosítás célja A betétbiztosítás közvetlen célja, hogy egy betétgyűjtó bank betéteseinek garantálja betéteik kifizetését – egy meghatározott összegig - a bank fizetőképességétől függetlenül egy külön, önálló biztosítón keresztül. A betétbiztosítás által nő a betétesek bizalma a bankban elhelyezett betétek iránt, a betétbiztosítás ezzel pénzügyi rendszer egészséges működését segíti elő. Pénzügyi intézményrendszerbe vetett bizalom az alapja a fejlett piacgazdaságok működésének, éppen a pénzügyi intézményrendszer a pénzügyi rendszerben betöltött funkciói miatt. Bankok fizetésképtelensége esetén a betétesek védelmével a jelenleg az EU-ban működő betétbiztosítási rendszerek első sorban a kis egzisztenciákat védik. Ugyanakkor, pénzügyi válság esetén az egyes a válsággal érintett nemzetállamok kormányzatai döntöttek és dönthetnek úgy, hogy a nemzetgazdaság vagy éppen az integrációs gazdaság fejlődése,

19 talponmaradása érdekében akár korlátlanul kiretjesztik, átveszik a betétbiztosítás funkcióját, állami garanciát vállalva a teljes, bankokban elhelyezett betétállomány védelme érdekében. Erre jó péda volt a 2007-2008-ban indult pénzügyi válságot követő állami kezességvállalások bejelentése a betétek védelmében, több európai országban. A válság elmúltával ezek a központi költségvetési kezességvállalások általában korlátozásra illetve visszavonásra kerülnek (ezek ugyanis a költségvetés számára jelentenek tehertételt és akár az ország fizetőképességét illetve hitelezői besorolását ronthatják). 7.2. Betétbiztosítás fajtái A betétbiztosításnak így két nagy csoportját különböztetünk meg: az implicit és intézményesített betétbiztosítási rendszert. Az implicit betétbiztosítás állami központi költségvetési kötelezettségválallás, az állam (törvényhozás, kormány illetve pénzügyi kormányzat) eseti döntése alapján kerül bevezetésre, azaz a piaci szereplők nem számolhatnak előre a létezésével és nem általuk kerül finanszírozásra – azaz a pénzügyi rendszeren kívülről érkező biztosítás. Központi állami költségvetési vagy jegybanki forrású, nincs elkülönült szervezet, mely előre erre a célra forrást gyűjt és vagyont kezel. Az intézményesített betétbiztosítási rendszer ezzel ellentétben egy előre, jogszabályokban megállapított, kiszámítható rendszerét adja a betétek védelmének. Forrása tipikusan a piaci szereplők (betétgyűjtő bankok) kötelező, a betétállományuktól függő mértékű befizetései. A befizetéseket egy külön, erre a célre létrehozott, önálló szervezet gyűjti és kezeli, mely szervezet működését mindig jogszabályok határozzák meg. Az intézményesített betétbiztosítási rendszer által nyújtott betétvédelem mértéke és módja előre meghatározott, így kiszámítható. Alapvető eltérések az implicit és az intézményesített betétbiztosítási rendszer között így: Betétbiztosítási rendszerek

Implicit betétbiztosítás Nincs előre meghatározott, A betétek védelmét meghatározó pontos Jogszabályok jogszabályokban szabályok és eljárások megállapított rendszer, cask eseti döntés Törvényi kötelezettség a betétesek Nincs törvényi védelmére egy meghatározott kötelezettség; az állam Kötelezettség a betétesek védelmére értékhatárig; a biztosító lehet jogosult saját belátása szerint arra, hogy saját belátása szerint a nem dönt a védelem módjáról biztosított betéteket is védje és összegéről Nincs előre A betéteseknek nyújtott védelem Korlátozott védelemtől a teljes meghatározva, akár a terjedelme védelemig terjedhet. teljes betétösszegig terjedhet Tipikusan a bankok betétarányos és Előre forrásgyűjtés (ex ante) finanszírozás eseti díjfizetései; esetleges állami Nincs költségvetési kiegészítés. Finanszírozás banki fizetésképtelenség Erre a célra gyűjtött elkülönített Központi állami

20 esetén

pénzalapból; a kifizetések miatt az alapban keletkezett hiányt tipikusan a bankokra kivetett rendkívüli befizetésekkel pótoltatják és/vagy kiegészítő állami hozzájárulással fedezik.

költségvetési vagy jegybanki eredetű forrásból történnek a kifizetések

Implicit betétbiztosítás Implicit betétbiztosítás nem rendszerszerű védelmet nyújt. A betétek tulajdonosai az államtól kapnak (legtöbb esetben időszakos) védelmet a pénzügyi rendszert esetlegesen fenyegető veszély esetén. Legtöbb esetben ez a biztosítási eszköz a pénzügyi intézményrendszerbe vetett bizalom megteremtésére, visszaállítására szolgál. Az implicit védelemről a törvényhozás vagy a kormány szabadon, saját belátása szerint dönt. A betétek védelmét általában az állami költségvetésből vagy jegybanki forrásokon keresztül finanszírozzák. Az implicit betétvédelem formái különbözőek lehetnek. - Elképzelhető közvetlen kifizetés a betéteseknek, azaz, egy fizetésképtelenné vált bank helyett a betétesek pénzét közvetlenül kifizeti az állam (központi költségvetés vagy jegybanki forrású finanszírozás). - A pénzügyi kormányzat és az állami pénzügyi felügyelet kezdeményezheti és anyagilag támogathatja (hitel, alárendelt kölcsöntőke, tőkeemelés) a fizetésképtelen közeli helyzetbe került bank teljes vagy részleges beolvadását egy másik bankba. Ezzel megelőzheti a bank fizetésképtelenségét, így megoldva a betétesek védelmét. - Az állam (általában a pénzügyi kormányzat döntésével) megakadályozhatja egy bank fizetésképtelenségét annak szanálásával (fizetőképességének helyreállításával). Ennek egyik lehetséges módja, hogy az állam megvásárolja a fizetésképtelen közeli helyzetbe került bank kétes eszközeit vagy azok egy részét. Másik módozata lehet a közvetlen tőkeemelés végrehajtása a banknál, ami fedezetet teremt a rossz eszköz portfólió kitisztítására, kétes kinnlevőségek leírására. Az első esetben az állam a bank hitelezőjévé válik a második esetben részvénytulajdonossá, azaz a második esetben részleges vagy teljes államosításról is beszélhetünk. Köztes megoldás lehet alárendelt kölcsöntőke és/vagy tőkepótló hitel folyósítása a bank részére, mely esetekben az állam nem válik feltétlenül tulajdonossá. Intézményesített betétbiztosítási rendszer fogalma Az intézményesített betétbiztosítási rendszer alapjai mindig jogszabályokon nyugszanak. A betétbiztosítási törvény elfogadásával jön létre általában egy elkülönült szervezet, mely szervfezeti felépítését, működésének szabályait, forrásait és különböző feladait is jogszabályok határozzák meg. A betétbiztosítási rendszerek finanszírozására több megoldás is létezik, de legáltalánosabb, hogy a betétgyűjtő pénzintézetek kötelezően egyszeri belépési és rendszeresen tagdíjat fizetnek. A rendszeres tagdíj befizetések a betéteik összegéhez igazodnak.

21 Legtöbb esetben a tag pénzintézetek befizetéseiből alapot képeznek. Az állam ehhez az aaphoz – szükség szerint – hozzájárulhat akár induláskor akár az alap működése során annak likviditásának megőrzése érdekében, segítve ezzel az alap így a pénzügyi rendszer iránti bizalom megteremtését, megerősítését. Az intzéményesített betétbiztosítási rendszer tipikusan nem nyújt korlátlan, összeghatár nélküli védelmet a betétesek számára. Ebben a rendszerben a betétszámlákat csak egy meghatározott értékhatárig részesíti a biztosítás védelemben. A korlátozott védelem határát általában a számlatulajonosonkénti átlagos betétállomány összegét figyelembe véve alakítják ki. Elmondható, hogy a cél a kisbetétesek (átlagos egzisztencia) telejeskörű védelmének kialakítása. Az intézményesített betétbiztosítási rendszerben nem csak a biztosított betéti összeg mértékét lehet korlátozni, meghatározni hanem a bizotsított betétesek alanyi körét továbbá a biztosított betéti termékek körét is. Általánosságban elmondható, hogy a betétbiztosítási rendszerekben első sorban a magánszemélyek olyan betéteit védik, amelyek más biztosítás alá nem esnek. Jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező nem természetes személyek betétei is eshetnek a biztosítás védelme alá. Ugyanakkor, biztosító különleges körülmények esetében dönthet úgy, hogy kiterjeszti a védelmet akár összegében akár alanyi illetve a különböző betéti termékek körében. 7.3. Intézményesített betétbiztosítás szabályozása Magyarországon Az intézményesített betétbiztosítási rendszer hazánkban egy jogszabályra épül. Ez a jogszabály meghatározza a rendszer működésének szabályait és az eljárás módját. Meghatározza, hogy milyen jellegű pénzintézetek és milyen betétek jogosultak biztosításra, önkéntes-e vagy kötelező-e a tagság, milyen összeghatárig biztosítják a betéteket, hogyan finanszírozzák a rendszer működését, illetve milyen eszközökkel élhet a biztosító a bankcsődök kezelése során. Ebben a rendszerben nincs döntési lehetősége a kormánynak, egy elkülönült biztosítási alap szolgálja a betétesek védelmét. A rendszer tagjai maguk a pénzintézetek. Tekintettel arra, hogy a bankcsődök kezelése és a betéttulajdonosok védelme érdekében foganatosított hatósági eljárásnak gyorsnak és hatékonynak kell lennie, az intézményesített betétbiztosítási rendszer előnyösebb, mert a betétbiztosítási jogszabályban rögzített szabályok és eljárások alapján működik, és a finanszírozáshoz szükséges forrásokkal a jogszabály rendelkezései miatt általában előre rendelkezik. Az intzéményesített betétbiztosítási rendszer nem zárja ki az implicit biztosítás (akár időszakos) párhuzamos megjelenését. Magyarországon az intézményesített betétbiztosítási rendszer előzménye az állami garanciavállalás volt. A takarékbetétekről szóló első törvényerejű rendelet 1952-ben deklarálta az állam helytállási kötelezettségét a takarékbetétként elhelyezett összegekre, amely később kiterjedt a devizabetétekre is. Erre a célra azonban sem külön intézmény, sem az államháztartáson belül elkülönített alap nem jött létre. Ez a szabályozás tehát egy köztes megoldás volt az intézményesített és az implicit megoldás között. 1993-ban született meg a betétgyűjtő pénzintézetek számára kötelező betétbiztosítási intézményesített rendszer. Hitelintézetek Magyarországon kötelesek csatlakozni az Országos Betétbiztosítási Alaphoz. A hitelszövetkezetek nem csatlakozhatnak az OBA-hoz. Az OBA jogi személy, pénzeszközei nem vonhatóak el, és kizárólag a törvény szerinti célokra használhatók fel, továbbá saját tőkéje nem osztható fel. Az OBA alapvető feladata a tagsággal rendelkező pénzintézeteknél elhelyezett betétek befagyása esetén (azaz ha 3 munkanapon belül a pénzintézet nem képes fizetést teljesíteni) a betétesek részére

22 betétesenként összesen legfeljebb egy meghatározott összeg kifizetése (jelenleg ez 1.000.000.- forint) a betétek befagyásának megelőzését célzó intézkedések megtétele, az állam által egyes betétekre vállalt kezesség teljesítésével kapcsolatos feladatok ellátása, a betétesek folyamatos informálása. A törvény alkalmazásában nem minősül betétnek: o A hitelintézetnél más hitelintézet által elhelyezett betét; o A szövetkezeti hitelintézetnél a szövetkezeti tag hozzájárulása; o Az alárendelt kölcsöntőke. A biztosítás kiterjed minden olyan betétre (a betétek számától és pénznemétől függetlenül), amelyet 1993. június 30-ig jogszabályban vállalt állami garancia, illetve állami helytállást által nyújtott biztosíték nélkül, valamint 1993. június 30-t követően az OBA-ban tagsággal rendelkező hitelintézetnél helyeztek el. Kiterjed továbbá a biztosítás a hitelintézetek által 1993. június 30-a előtt sorozatban értékpapírszerűen kibocsátott vagy forgalomba hozott betéti okiratra, tekintet nélkül annak elnevezésére. Ezen kivételek mellett a betétbiztosítás fő szabályként kizárólag a névre szóló betétekre terjed ki. A törvény alkalmazásában betétnek minősül ugyan, de az OBA által nyújtott biztosítás nem terjed ki a következő betétesek betéteire: A költségvetési szervek A tartósan, kizárólagosan állami tulajdonban maradó vállalatok Önkormányzatok A biztosító intézetek A befektetési alapok A pénzügyi intézmények Az MNB A társadalombiztosítási alapok Az elkülönített állami pénzalapok Az adott hitelintézet vezető állású személyeinek, részesedéssel rendelkező tulajdonosainak, könyvvizsgálójának, illetve mindezen személyek közeli hozzátartozóinak o Olyan betétesekre, akik a szerződés időpontjában elhelyezett azonos nagyságú és lekötési idejű más betétesekhez képest jelentős kamat vagy más vagyoni előnyt kaptak o Olyan betétesekre, amelyről bíróság jogerős ítélettel megállapította, hogy az általuk elhelyezett betétek pénzmosásból származnak.

o o o o o o o o o o

A külföldi pénznemben elhelyezett betéteket az OBA az elhelyezés pénznemében biztosítja. Az OBA legfőbb szerve az igazgatóság, amely többek között irányítja és ellenőrzi az OBA gazdálkodását és egyéb tevékenységét, elfogadja szabályzatait, meghatározza az OBA által teljesítendő kifizetések rendjét, dönt a tagintézetek kizárásáról és az alapból történő kifizetésről. Az OBA forrásai a következők: o A tagintézetek által fizetett egyszeri csatlakozási díj, o A felügyelet által a hitelintézetektől beszedett bírság összegének 80%-a, o Az OBA által felvett hitelek, o A tagintézetek rendszeres, illetve rendkívüli éves befizetései, o Egyéb bevételek.

23 Mint látható a hazai betétbiztosítási rendszerben is a bankok viselik a betétbiztosítás összes költségét. Ez több problémát vet fel. Egyrészt a betétbiztosítási rendszerben bankválság esetén rendkívül súlyos veszteségek keletkezhetnek. A bankokra áthárított költségek súlyos terheket jelenthetnek a bankok számára, és okozói lehetnek bizonyos bankok fizetésképtelenségének. Másrészt előfordulhat, hogy a bankok számára a betétbiztosításból származó előnyök és a költségek között nincs szoros összefüggés, ha a költségek meghaladják a hasznot, akkor a betétbiztosítási rendszer adójelleget ölt a bankok szemszögéből nézve. Éppen emiatt egyes biztosítási rendszerekben a kormány valamilyen formában megosztja a bankokkal a finanszírozás terheit: például egy indulótőke-hozzájárulással segítik a betétbiztosítási intézményt, továbbá valamilyen bankcsőd esetén hozzájárulással támogatják a kifizetéseket. (Például Spanyolország, vagy Lengyelország.) A hazai betétbiztosítási rendszer legfőképpen a folyamatos befizetésekre, illetve az egyszeri csatlakozási, belépési befizetésre támaszkodik. Amennyiben az OBA rendelkezésre álló pénzeszközei nem elegendő kötelezettségei teljesítésére hitelt vehet fel a Magyar Nemzeti Banktól, vagy valamely pénzintézettől. Az OBA kérésére a kormány az OBA által felvett hitelre kezességet nyújt. Az alap az általa felvett hitel visszafizetése érdekében a tagintézetek számára egységesen rendkívüli fizetési kötelezettséget írhat elő. Nehéz megállapítani a betétbiztosítási alap optimális nagyságát, tekintettel arra, hogy rendkívül bonyolult lenne előre jelezni egy adott időszakban a várható bankcsődök számát és nagyságrendjét. A megfelelő összeg hagyományosan a betétállományhoz viszonyított arány alapján határozódik meg. Általában az összbetét-állomány 1–1,5%-át kitevő alapot általában már kielégítőnek minősítik. Kérdés természetesen, hogy a teljes betétállomány alatt mit értünk. Egyrészt tekinthető a teljes betétállománynak a biztosított betétállomány, illetve a teljes betétállomány. Mindkettő alkalmazására van példa bár a jelenleg működő betétbiztosítási rendszerek többségénél a biztosított betétállomány nagysága alapján döntenek. A teljes betétállományt alkalmazó rendszerek működnek többek között az Egyesült Államokban és Németországban, valamint Magyarországon. Kirívó példa Norvégia, ahol a teljes betétállományt és az eszközállományt együttesen veszik figyelembe.

8. Fogyasztóvédelem Fogyasztóvédelem a pénzügyi szektorban 8.1. A fogyasztóvédelem fogalma, alanyai és elvei Korunk társadalmát gyakran fogyasztói társadalomnak nevezik, amelyre többek között a termelés – elosztás – fogyasztás körforgása jellemző.1 A felsorolt elemek között azonban a legritkább esetben van egyensúly: manapság a piacon a fogyasztók többsége kiszolgáltatott helyzetben van a kínálati oldal professzionális szereplőivel szemben, akik a kiterjedt reklám és marketing tevékenység révén képesek a keresletet manipulálni, továbbá olyan információkkal rendelkeznek az értékesíteni kívánt termék/szolgáltatás, az ügyletre vonatkozó jogszabályok, gazdasági ismeretek, stb. vonatkozásában, amelyekkel az átlag vásárlók nincsenek tisztában. Ezt az egyenlőtlen információ eloszlást nevezi a szakirodalom információs aszimmetriának. A fenti egyensúlytalan helyzet, illetve ennek mérséklése 11

A fogyasztói társadalom vonatkozásában egzakt meghatározás nehezen adható, tekintettel arra, hogy annak sokféle (gazdasági, szociológiai, stb.) megközelítése lehetséges. A fogyasztói társadalom fogalmával, lényegével kapcsolatban ld. pl. SIMÁNYI Léna: Bevezetés a fogyasztói társadalom elméletébe. Replika, 51-52. sz., 165-195. Elérhető: http://hu.scribd.com/doc/92987069/Bevezetes-a-Fogyasztoi-om-Elmeletebe-Simanyi (2012-08-10).

24 érdekében a gazdaságba történő állami beavatkozás lehetőségét a közgazdászok többsége is elismeri, hiszen a teljesen korlátlan verseny végül magát a piaci versenyt is ellehetetlenítheti a monopóliumok, erőfölényes vállalkozások létrejötte révén. Az állami beavatkozás mikéntjét, terjedelmét illetően azonban már erősen megoszlanak a vélemények; ezt tükrözik a különböző fogyasztóvédelmi elméletek is. Ezek szélső pontjait egyfelől a paternalista (túlzott beavatkozás), másfelől a laissez faire felfogások tükrözik – ez utóbbi az önszabályozásra helyezi a hangsúlyt, így az állam szerepe csupán a gazdasági verseny feltételeinek megteremtésére, fenntartására korlátozódik. A fogyasztóvédelem nem csupán gazdasági, hanem jogi szempontból is megközelíthető, hiszen az állami működés – így a gazdaságba történő állami beavatkozás is – gyakran jogszabályok megalkotásában, végrehajtásában ölt testet. A fogyasztóvédelem két alapkérdése: alapkérdése: a fogyasztó fogalma és a fogyasztói alapjogok. Elöször nézzük a fogyasztóvédelem alanyát, a fogyasztó fogalmát, azaz ki is tekinthető fogyasztónak? Korábban szinte minden jogág definiált egy fogyasztó fogalmat (létezett polgári jogi, versenyjogi, reklámjogi, stb.), mára azonban bizonyos mértékű egységesítés következett be ezen a téren. Talán a legismertebb meghatározást a Polgári Törvénykönyv tartalmazza, miszerint fogyasztónak a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eső célból szerződést kötő személyt kell tekinteni.2 Sokáig ennek feleltették meg a Fogyasztóvédelmi törvény definícióját is, amely fogyasztó alatt az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személyt értette, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje. Ezt a fogyasztó fogalmát a természetes személyek körére szűkítő meghatározást váltotta fel 2012 augusztusától egy új meghatározás, mely szerint fogyasztó lehet a természetes személyeken kívül civil szervezet, egyházi jogi személy, társasház, lakásszövetkezet, mikro-, kis- és középvállalkozás, egyéni vállalkozó is.3 A fogyasztóvédelem alanyának meghatározását követően tekintsük át, milyen elvek alapján szükséges védeni a fogyasztókat (fogasztóvédelmi fogasztóvédelmi elvek). elvek Természetesen itt is sokféle elképzelés elfogadható, itt most az EU által elismert öt fogyasztói alapjogot emeljük, mint fogyasztói alapjogokat: a) a fogyasztók egészségének és biztonságának védelme, b) a fogyasztók gazdasági érdekeinek védelme, c) a fogyasztók tájékoztatása és oktatása, d) a fogyasztói kárigények érvényesíthetősége (jogorvoslathoz való jog), e) a fogyasztók képviselete.4

2

Ld. 1959. évi IV. törvény (Ptk.), 685.§ d) pont. 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről (Fgytv.) 2.§ a) pont a következőképpen fogalmaz: fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy, továbbá a békéltető testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró, külön törvény szerinti civil szervezet, egyházi jogi személy, társasház, lakásszövetkezet, mikro-, kis- és középvállalkozás is, aki, illetve amely árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje; ettől eltérően a pénzügyi jogok biztosára vonatkozó szabályok alkalmazásában a pénzügyi szervezet szolgáltatásait igénybe vevő természetes személy - ideértve az egyéni vállalkozót is - és mikrovállalkozás. 4 Ld. http://www.fogyasztovedok.hu/aruvasarlas/fogyasztoi_jogok/ (letöltve: 2012-08-10). 3

25 8.2. Fogyasztóvédelem a pénzügyi a pénzügyi szolgáltatások piacán A szabályozás célkitűzései és főbb tárgyköreiről szeretnénk szólni először. A pénzügyi szférában az információs aszimmetria, az ügyfelek kiszolgáltatottsága talán még inkább jelen van, mint néhány más piaci szegmens esetében. Ennek okát az alábbi problémákban jelölhetjük meg: − A szolgáltatók az éles piaci versenyben egyre komplexebb, bonyolult feltételrendszerű termékeket dolgoznak ki, melyek lényegét, gazdasági és jogi hátterét, kockázatait az átlagfogyasztók nem értik − Nehezen átlátható és összehasonlítható árazás és költségek − Fogyasztók nem megfelelő tájékoztatása – például túl bonyolult, nehezen érthető, esetleg szándékosan félreérthető tájékoztatás, kockázatok elhallgatása. Cartwright5 a következő főbb fogyasztóvédelmi problémákat azonosítja a pénzügyi szolgáltatások piacán: − A fogyasztó számára a vásárlás előtt nagyon nehéz a termékek jellemvonásait megismerni. − A pénzügyi szerződések gyakran annyira összetettek, hogy még, ha a fogyasztót részletes és pontos információban részesítik is, súlyos problémát jelent ennek az információnak a megértése. − A pénzügyi termékek vásárlásának hatásait gyakran csak jóval később, a jövőben tapasztalják a fogyasztók. Ezt a felsorolást azzal egészítenénk ki, hogy a sok esetben az értékesített pénzügyi terméket – összetettségük és sok esetben az értékesítési személyzet nem szakirányú végzettsége miatt – nem megfelelően értékesítik, a fogyasztó tájékoztatása azért is lesz hiányos, mert az értékesített termék olyan kockázatokat tartalmaz, amelyek a megértéséhez vagy nem rendelkezik megfelelő szakérelemmel az értékesítő sem, vagy maga sem tudja felmérni, megmondani. Az alapvető jogok biztosa szerint ezért a pénzügyi szolgáltatók ügyfelei esetében is szükség van legalább olyan szintű védelemre, mint amekkora oltalomban a nem biztonságos termékeket előállító társaságok vásárlói részesülnek a Fogyasztóvédelmi törvény alapján.6 A fent körülírt jelenségek alkalmasak arra, hogy aláássák a fogyasztók pénzügyi szektorba vetett bizalmát, márpedig a fogyasztói bizalom a pénzügyi szektornak és az egyes piaci szereplőknek is érdeke. Mindezek mellett általános nézet, hogy a magyar lakosság pénzügyi kultúrája meglehetősen alacsony, így a pénzügyi szférában különösen is indokolt a fogyasztók, ügyfelek védelme. Az ehhez hasonló problémák megoldásával, mérséklésével foglalkozó joganyagot nevezhetjük pénzügyi fogyasztóvédelemnek, hozzátéve, hogy ez a terület meglehetősen kialakulatlan, képlékeny, (tudományos) rendszere kidolgozatlan. Tény mindenesetre, hogy a 2008-as válság begyűrűzését követően hazánkban a pénzügyi fogyasztóvédelem egyre nagyobb szerepet kap mind a jogalkotás, mind 5

Peter CARTWRIGHT (szerk.): Consumer Protection in Financial Services. Kluwer, London, 1999. Idézi: VINCZE János: Fogyasztóvédelem a pénzügyi piacokon és a viselkedés-gazdaságtan. In: VALENTINY Pál, KISS Ferenc László, NAGY Csongor István (szerk.): Verseny és szabályozás 2011. MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet, Budapest, 2012. 239–258. 6 Ld. Az állampolgári jogok biztosának pénzügyi projektje c. kiadványt. ÁJOB Projektfüzetek, 2011/3. 16.

26 a jogalkalmazás területén, sőt a médiában is. Nem biztos ugyanakkor, hogy a mennyiségileg több jogszabály összességében kedvezőbb helyzetet jelent a fogyasztók számára, hiszen általában a szabályozás növekedése többletköltségeket eredményez, amit végső soron gyakran a fogyasztók fizetnek meg, nem is beszélve arról, hogy gyakran bonyolult, nehezen átlátható szabályrendszer kialakulását eredményezi. A jelzett nehézségek ellenére a pénzügyi fogyasztóvédelem sajátos szabályozási tárgyai viszonylag jól elkülöníthetők; ezeket általánosságban a következőkben jelölhetjük meg Dorkó Katalin műve7 alapján: − tisztességes ügyfélszerzés követelménye, azaz a hirdetésekre, reklámokra vonatkozó előírások, − fogyasztók tájékoztatására vonatkozó szabályok, − a szerződések megkötésével, tartalmával, formájával kapcsolatos rendelkezések, − jogérvényesítés, panaszkezelés.

8.3. A magyar szabályozás a pénzügyi fogysztóvédelem területén 8.3.1. A szabályozási háttér fejlődése és kialakulása Míg az általános fogyasztóvédelmi szabályok történetét az ókorig szokás visszavezetni, addig a mai értelemben vett pénzügyi fogyasztóvédelem gyökerei csupán néhány évtizedesek. Hazánkban a rendszerváltás előtt gyakorlatilag a pénzügyi fogyasztóvédelmet életre hívó problémák nem is jelentkeztek, hiszen a bankbetéteket az állam 100%-ban garantálta és csak a legegyszerűbb pénzügyi termékek kerültek a fogyasztók elé. A helyzet a kétszintű bankrendszer megjelenésével, 1987-től kezdett változni: a kereskedelmi bankok ugyanis egyre összetettebb termékeket kínáltak az ügyfeleknek. A bankbetétek állami garanciáját pedig 1993-ban felváltotta a piacgazdasági alapokra épülő betétbiztosítás rendszere, melyet az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) működtet. Az OBA által nyújtott garancia ugyanakkor a korábbi állami garanciához képest szűkebb körű, mint azt az előző fejezetben kifejtettük. Az intézményesített betétbiztosítás összeghatára limitált (jelenleg betétesenként és egy hitelintézetre összevontan legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő forint összeg erejéig fizet kártalanítást), másrészt a biztosítás köre is szűkebb: Több pénzintézet is kínál ugyanis olyan megtakarítási formát, amely nem védett, mint pl. önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás, a kamatozó részvény, a szövetkezeti részjegy vagy célrészjegy. A betétbiztosítás nem védi például a tömegesen értékesített nyílt, vagy zárt végű befektetési alapok befektetési jegyeit sem. A rendszerváltást követően a pénzügyi termékek piaca folyamatosan bővült ugyanakkor a lakosság széles köre számára ismeretlenek voltak az új termékek, így ezek előnyeit, hátrányait, kockázatait nem tudták megfelelően felbecsülni. A változások ütemével a fogyasztóvédelmi szabályozás nem tartott lépést. A pénzügyi szektor alapvető szabályait tartalmazó, 1991-es Pénzintézeti törvény (Pit) csak elszórtan tartalmazott fogyasztóvédelmi jellegű rendelkezéseket, de sokszor ezek sem nyújtottak kellő védelmet az ügyfeleknek (így pl. az ügyfelek tájékoztatása kapcsán csak az üzletszabályzat elérhetővé tételéről rendelkezett).8 A hirdetések kapcsán pedig rögzítette, hogy pénzintézet fiatalkorúak körében betételhelyezésre, hitelfelvételre vagy egyéb pénzintézeti szolgáltatás igénybevételére felhívó hirdetési 7 8

DORKÓ Katalin: A lakossági bankügyletek. KJK-KERSZÖV, Budapest, 2000. 20–21. 1991. évi LXIX. törvény a pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről (Pit.) 52.§.

27 tevékenységet csak nyilvános módon, hírközlő szerv útján folytathat.9 Az 1996-ban a Pit. helyébe lépő Hitelintézeti törvény (Hpt.) már külön fejezetet szentelt a fogyasztóvédelemnek (ld. Hpt. XXIX. fejezet). Ennek legfontosabb előrelépése az ügyfél tájékoztatásra vonatkozó részletesebb szabályok megalkotása volt, de emellett nagy hangsúlyt fektetett az ügyfelek megtévesztésének elkerülésére is (pl. bank, takarékszövetkezet elnevezést csak jogi értelemben vett bank, takarékszövetkezetként működő cég használhatott a nevében). Hiányosság viszont, hogy hatálybalépésekor a panaszkezelésre vonatkozó szabályokat a Hpt. még nem tartalmazta. 1997-ben további jelentős előrelépés történt: megalkotásra került a fogyasztóvédelmi törvény,10 és a Polgári Törvénykönyvbe bekerültek a pénzintézetek szerződéseiben is gyakran alkalmazott általános szerződési feltételekre vonatkozó fogyasztóvédelmi szabályok.11 A fogyasztóvédelmi törvény akkori állapotában számos, kifejezetten a pénzügyi szektorra vonatkozó rendelkezést tartalmazott, így pl. meghatározta a fogyasztási kölcsön, vagy a biztosítási szolgáltatás fogalmát (mára e rendelkezések jórészt szektorspecifikus jogszabályokban nyertek elhelyezést). A pénzügyi fogyasztóvédelmi szabályozás ezt követően a 2008-as pénzügyi válság begyűrűzését követően változott meg jelentősen, a hatályos szabályozás főbb elemeit később ismertetjük. 8.3.2. Fogyasztói jogérvényesítési fórumok kialakulása A fogyasztók számára nyitva álló jogérvényesítési fórumok fejlődése röviden az alábbiakban foglalható össze. Kezdetben gyakorlatilag egyedüliként a bírói út állt a fogyasztók rendelkezésére jogsérelmeik orvoslására. A rendszerváltás és a pénzügyi közvetítőrendszer kiépülésének időszakában létrejöttek a pénzügyi szektorok felügyeleti szervei is (1987: Állami Biztosításfelügyelet, 1990: Állami Bankfelügyelet, 1990: Állami Értékpapír-felügyelet, 1993: Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak Felügyelete), melyek fokozatos egységesülésével 2000-ben létrejött a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). Ma ez a szerv a pénzügyi fogyasztóvédelem általános szerve. Ez a helyzet némiképp ellentmondásos, hiszen az ún. prudenciális felügyeletet is a PSZÁF látja el. A fogyasztóvédelem és a prudenciális felügyelet szempontjai, prioritásai ugyanakkor eltérőek lehetnek, így adott esetben előfordulhat, hogy az ilyen kettős szerepbe kényszerített felügyelet szemet hunyhat az ügyfelekkel szembeni inkorrekt magatartás felett, ha ez a tőkehelyzet javítása miatt fontossá válik – ami egyébként, áttételesen szintén a fogyasztók érdekeinek védelmét szolgálja.12 Hatályos szabályozás szerint számos más fórum is a fogyasztók rendelkezésére áll sérelmeik orvoslására. Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat (pl. valótlan információ közlése, lényeges információ elhallgatása) esetén például az alábbi hatóságok járnak el: - Általános hatáskörrel a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) jár el, kivéve a piaci versenyt érdemben érintő ügyeket (ez a Gazdasági Versenyhivatal hatásköre), illetve a PSZÁF által felügyelt ügyeket. - A PSZÁF jár el a pénzügyi szervezeteket érintő ügyekben, ha azok nem a versenyt érintik. 9

Pit. 49.§. 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről. 11 Részletesen ld. 1997. évi CXLIX. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról. 12 További problémákkal kapcsolatban ld. Az MNB pénzügyi felügyeleti funkcióinak megerősítése c. írást a http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Sajtoszoba/vitaanyagok/Felugyelet_HU.pdf (letöltve: 2013-08-28) oldalon. 10

28 -

A GVH jár el a versenyt érintő valamennyi ügyben, ideértve a reklámok meghatározott körét is (pl. ha az egy országos műsorszolgáltatást végző műsorszolgáltatón keresztül valósul meg). A jogsértés ugyanakkor nem tartozik a GVH hatáskörébe, ha az csak címkén, használati és kezelési útmutatóban, illetve egyes speciális, külön jogszabályban előírt tájékoztatási követelmények megsértésével valósul meg (ez utóbbi esetben, pénzügyi szervezetek vonatkozásában a PSZÁF jár el).

Fenti hatóságok mellett, 2011-től alternatív (bírói út helyett igénybe vehető) vitarendezési fórumként fordulhatnak a fogyasztók a Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) is. Mint írtuk, a szerződésekkel kapcsolatos kérdések bírósági hatáskörbe tartoznak, azonban a bíróságok előtti eljárás hosszadalmas és többnyire költséges, szakértelmet igénylő procedúra, ezért a fogyasztók vonakodnak a bírói út igénybevételétől. Napjainkban ezért egyre jobban terjednek a bíróságok helyett igénybe vehető, gyorsabb, olcsóbb, kevésbé formalizált eljárást kínáló, ún. alternatív vitarendezési fórumok. Magyarországon ezt a lehetőséget a választottbíráskodás, illetve a Fogyasztóvédelmi törvény alapján működő békéltető testületek testesítették meg. Ehhez a körhöz csatlakozott a Pénzügyi Békéltető Testület, mely a PSZÁF törvény alapján 2011. július 1-jétől kezdte meg működését, eljárását ezen időponttól lehet kezdeményezni. Létrehozását többek között az indokolta, hogy a korábban működő hagyományos békéltető testületeket a pénzügyi szolgáltatók részéről gyakran érte az a vád, hogy nem kellően felkészültek a pénzügyi szektorban előforduló problémákkal kapcsolatban, ezért aztán nem voltak hajlandók alávetni magukat eljárásuknak. A PBT hatáskörébe és illetékességébe tartozik a fogyasztó és a PSZÁF-törvényben meghatározott szervezetek és személyek (pénzügyi szolgáltatók, pl. bankok, biztosítók, pénzügyi vállalkozások, pénztárak, befektetési szolgáltatók) között - a nyújtott szolgáltatással kapcsolatban - létrejött szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügyek, ún. pénzügyi fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése. Ez az eljárás lényegesen gyorsabb és olcsóbb (külön eljárási illetéket a PBT eljárásáért nem kell fizetni, csak felmerült költségeket kell megtéríteni), mint a bíróságok előtti per, azonban kötelező határozatot csak azon pénzügyi intézmények vonatkozásában hozhat, melyek alávetési nyilatkozatot13 tettek. A legújabb, 2012-től rendelkezésre álló fórum a pénzügyi jogok biztosa („pénzügyi ombudsman”). A pénzügyi biztos eljárásának tárgya a pénzügyi szervezet azon - pénzügyi szolgáltatási tevékenységgel összefüggő - tevékenysége vagy mulasztása, amely a pénzügyi szolgáltatási tevékenységgel kapcsolatos fogyasztói jogokat és törvényes érdekeket sérti, vagy a sérelem közvetlen veszélyét idézi elő. A pénzügyi jogok biztosa kérelemre vagy hivatalból kivizsgálja a fentiekkel kapcsolatban tudomására jutott visszásságokat, orvoslásuk érdekében intézkedéseket tehet.14 Jogosítványai viszonylag korlátozottak:

13

„Az alávetés a pénzügyi szolgáltató írásban tett nyilatkozata, amelyben vállalja, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljárásának és egyezség hiányában az ilyen eljárásban hozott határozatnak aláveti magát. Az alávetési nyilatkozatában a pénzügyi szolgáltató korlátozhatja kötelezettségvállalásának mértékét, illetve hatályát a jogvita tárgyának általa meghatározott értékében vagy más módon.” PSZÁF: Mindent a PBT-ről, 25. pont. Elérhető: http://www.pszaf.hu/pbt/bal_menu/a_pbt_mukodese (letöltve: 2013-08-28). 14 39/2012. (XII. 20.) NGM rendelet 3-4.§.

29 -

-

-

ha visszásságot tapasztal, kezdeményezéssel élhet a pénzügyi intézmény felé a sérelem orvoslása érdekében; ha a kezdeményezés nem, vagy ésszerűtlenül hosszú idő múlva vezetne eredményre, a pénzügyi jogok biztosa a jogsérelem, illetve annak közvetlen veszélye megszüntetése céljából ajánlást tesz a pénzügyi szervezetnek, melyre az állásfoglalást tehet; a pénzügyi jogok biztosa a kezdeményezés, illetve az ajánlás eredményéről az eljárás lefolytatásának rövid összefoglalását is tartalmazó zárójelentést készít; ha a pénzügyi jogok biztosa megállapítja, hogy a védett jogok sérelme, illetve azok közvetlen veszélyeztetése a jogi szabályozás hiányosságaira vezethető vissza, a miniszternek javaslatot tehet jogszabály kiadására, módosítására vagy hatályon kívül helyezésére; a biztos értesíti a határkörrel és illetékességgel rendelkező hatóságot, így különösen a PSZÁF-ot vagy a GVH-t, ha működése során olyan tényről értesül, amely megalapozhatja az adott hatóság eljárását.

Fenti jogosítványai mellett a pénzügyi jogok biztosa a feladat- és hatáskörét érintő döntések és jogszabályok előkészítése során véleményalkotási joggal rendelkezik. A pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében a biztos - tevékenységének tapasztalatait felhasználva - közreműködik a pénzügyi kultúra széleskörű terjesztését szolgáló kiadványok, publikációk készítésében, a pénzügyi rendszer intézményeinek, működési rendszerének széleskörű megismertetésében, továbbá együttműködik oktatási intézményekkel, civil szervezetekkel.15 8.3.3. A hatályos magyar szabályozás szabályozás alapelemei A mára megnövekedett joganyagot többféleképpen is csoportosíthatjuk: 1. egyfelől különböztethetünk a szabályozás kötelező ereje, 2. másfelől a szabályozás szintjei, 3. továbbá a szabályozással érintett tárgykörök szerint. A pénzügyi fogyasztóvédelmi szabályozás fontosabb tárgyköreit a korábban áttekintettük, a egyes tárgykörökhöz rendelhető normákat pedig jelen az alábbiakban alatt mutatjuk be. A 3. csoportosítási szempont szerinti felosztással külön nem foglalkozunk. Ad 1. - A normák kötelező ereje szerinti csoportosítás Ami a szabályozás kötelező erejét illeti, beszélhetünk hard law és soft law normákról. A hard law körébe az általános kötelező erővel rendelkező jogszabályok sorolhatók, melyek érvényesülését, kikényszerítését az állam biztosítja. A jogszabályok különböző típusai tovább csoportosíthatók, erről a b) pont alatt lesz szó. A soft law körébe tartozó normák mögött nem áll közvetlen állami kényszer, ezek érvényesülését a jogalanyok belső meggyőződése biztosítja (pl. erkölcsi, etikai előírások). A fenti két kategória között sajátos átmeneti formák jöttek létre, mint például a 2009-ben megalkotott Magatartási kódex a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról (továbbiakban: Kódex) is. Bár a Kódex nem jogszabály, az elfogadóira nézve mégis kötelező erővel bír, így betartását a Felügyelet ellenőrzi, sőt számos esetben a Kódexben foglaltak megsértése miatt bírság kiszabására is sor 15

39/2012 (XII. 20.) NGM rendelet 14-22.§.

30 került.16 A Kódex sajátos helyzetét az is mutatja, hogy néhány rendelkezését később különböző jogszabályokba is átültették (pl. Hpt., Fhtv.). Ad 2. - A szabályozás szintjei szerinti csoportosítás A szabályozási szintek szerinti csoportosítás a jogszabályi hierarchia alapján történik, melynek értelmében az alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes a magasabb szintű normával. Az Alaptörvény tételesen meghatározza a jogszabályok típusait és ezek helyét a jogszabályi hierarchiában. Az Alaptörvény értelmében jogszabály a törvény, a kormányrendelet, a miniszterelnöki rendelet, a miniszteri rendelet, a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete, az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendelete (ide tartozik a PSZÁF és a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság) és az önkormányzati rendelet.17 Ez a felsorolás egyúttal az egyes jogszabályok hierarchiában betöltött helyét is kijelöli, a legmagasabbtól haladva a legalacsonyabb szintig. Törvényi szint A pénzügyi fogyasztóvédelmet érintő törvények közül az alábbiakat emeljük ki: a) Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény, Ptk.) A Ptk. elsősorban a pénzügyi intézményekkel megkötött szerződések vonatkozásában tartalmaz rendelkezéseket. Ezek körében – többek között - meghatározza, mit értünk általános szerződési feltétel (ÁSZF) alatt, továbbá azt, hogy mikor tekinthető valamely szerződési feltétel tisztességtelennek. A fogyasztói szerződésre vonatkozóan a többi szerződéshez képest többlet garanciákat állapít meg. A Ptk. által adott fogyasztó fogalmat (ld. I.2. pont alatt) pedig számos más jogszabály is átvette (ezt alkalmazza a Hpt. és az Fht. is azzal a különbséggel, hogy fogyasztónak csak a természetes személyeket tekinti). Az ÁSZF-ek kapcsán kiemeljük, hogy a Ptk. e fogalom alatt olyan szerződési feltételeket ért, melyeket a fogyasztóval szerződő fél előre, egyoldalúan meghatároz. Ez a megoldás egyfelől leegyszerűsíti a szerződési folyamatot, hiszen ugyanolyan szerződéses konstrukció esetén csupán az adatokat kell módosítani, nem pedig minden esetben külön, egyedi szerződést készíteni. Másrészt a fogyasztó szempontjából azért lehet problémás, mert általános esetben a szerződési feltételeket a felek alkufolyamata alakítja ki, azaz teljes körűen érvényesül a szerződési szabadság. ÁSZF alkalmazása esetén viszont a fogyasztó szerződési szabadsága mindössze annak eldöntésére terjed ki, hogy az adott feltételek mellett kíván-e szerződést kötni az ÁSZF-et alkalmazó féllel. b) Hitelintézeti törvény (1996. évi CXII. törvény, Hpt.) A Hpt. XXIX. fejezete Az ügyfelek védelme címet viseli. A fejezet tartalma a törvény hatályba lépése óta sokat változott, jelenlegi állapotában magán viseli a pénzügyi válság, illetve a devizahitelezéssel kapcsolatos problémák nyomait. A hatályos szabályozás az alábbi lényeges kérdéseket érinti: − reklámtevékenységre vonatkozó rendelkezések (kiskorúak védelme); − ügyfelek tájékoztatása, különös tekintettel az adott konstrukció kockázataira; − üzletszabályzat (tartalmi elemei, elérhetősége); 16

Ld. pl.: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-I/B-15/2010. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Porsche Bank Zrt. számára. 17 Alaptörvény Alapvetés, T. cikk (2).

31 − panaszkezelés. A Hpt. értelmében a panasz előterjeszthető személyesen, levélben, faxon, emailben, telefonon. A kivizsgálási határidő: 30 nap, a panasz elutasítása esetén tájékoztatni kell a fogyasztót a „jogorvoslati lehetőségekről” és a PSZÁF, PBT elérhetőségeiről. A panaszokról a pénzintézet nyilvántartást köteles vezetni. Itt jegyezzük meg, hogy a Hpt. az üzletszabályzat cím alatt szól az egyoldalú szerződésmódosításról. Alapesetben a szerződéseket a felek közös megegyezéssel módosíthatják, de a Hpt. lehetőséget ad arra, hogy tételesen meghatározott okok fennállása (például jogszabályi környezet, gazdasági helyzet lényeges, az adott szerződésre kiható megváltozása) esetén a pénzintézet a fogyasztóval kötött szerződését – az ügyfél számára hátrányosan - egyoldalúan módosíthassa. Az ilyen módosításokról azonban a fogyasztókat a módosítás hatályba lépése előtt legalább 60 nappal tájékoztatni kell. Ha a fogyasztó a módosítást nem kívánja elfogadni, elállhat a szerződéstől. Felsoroltak mellett a fejezet elején található rendelkezések (199-200/A.§) több témát is érintenek: − rögzítik az alkalmazható teljes hiteldíj mutató (THM) maximális mértékét (jegybanki alapkamat + 24%, illetve egyes esetekben alapkamat + 39%); − semmissé nyilvánítják a fogyasztóval kötött, a vételi jog biztosítéki célú kikötésére vonatkozó szerződést, ha a vételi jog a kötelezett által lakott lakóingatlanra vonatkozik; − deviza alapú lakáshitelek vonatkozásában kötelező jelleggel előírják a (pénzintézet által, ennek hiányában a MNB által meghatározott) deviza-középárfolyam alkalmazását. c) PSZÁF-törvény (A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény) Ez a jogszabály rendezi többek között a PSZÁF státuszát (Magyarország pénzügyi közvetítő rendszerét felügyelő, ellenőrző hatósági feladatokat ellátó önálló szabályozó szerv) és szabályozza az általa lefolytatható eljárások rendjét, de ugyancsak itt találjuk a PBT-re vonatkozó szabályokat. A törvény szerint a Felügyelet eljárásai a következők: − engedélyezési eljárás (pl. alapítási, az egyesülési, a szétválási és a tevékenységi engedély megszerzése, módosítása iránt); − ellenőrzési eljárás (célja a pénzügyi intézmények működésére és tevékenységére vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartásának, továbbá a Felügyelet által hozott határozatok végrehajtásának ellenőrzése); − fogyasztóvédelmi ellenőrzés (a PSZÁF felügyelete alá tartozó személy vagy szervezet által nyújtott szolgáltatást igénybe vevő fogyasztóval szemben tanúsítandó magatartásra vonatkozó rendelkezések betartására irányul); − piacfelügyeleti eljárás (felügyeleti engedély nélkül vagy bejelentés hiányában végzett pénzügyi szolgáltatási, tőzsdei, befektetési alapkezelési, biztosítási, közvetítői, stb. tevékenység, bennfentes kereskedelem vagy piacbefolyásolás esetén). A fogyasztóvédelmi eljárások közül a fogyasztóvédelmi ellenőrzést emeljük ki. Ilyen eljárást fogyasztó csak azt követően kezdeményezhet, miután a pénzügyi intézménnyel megkísérelte rendezni a vitás kérdéseket, de ez eredménytelen maradt (nem kapott választ, vagy panaszát elutasították). Az eljárás során a Felügyelet próbaügyletkötést végezhet. Az eljárásban kiszabható fogyasztóvédelmi bírság összege minimálisan tizenötezer forint, a felső határ pedig alapvetően az érintett pénzügyi intézmény/személy árbevételéhez igazodik:

32 − a számvitelről szóló törvény hatálya alá tartozó, százmillió forintot meghaladó éves nettó árbevétellel rendelkező szervezet vagy személy esetében az éves nettó árbevételének öt százalékáig, de legfeljebb százmillió forintig, illetve a fogyasztók széles körének jelentős vagyoni hátránnyal fenyegető helyzetet okozó jogsértés esetén legfeljebb kétmilliárd forintig, − a fentiek hatálya alá nem tartozó szervezet vagy személy esetében ötszázezer forintig, illetve a fogyasztók széles körének jelentős vagyoni hátránnyal fenyegető helyzetet okozó jogsértés esetén a szervezet vagy személy éves nettó árbevételének öt százalékáig, a számvitelről szóló törvény hatálya alá nem tartozó szervezet vagy személy esetében ötmillió forintig terjedhet. d) Fogyasztói hitel törvény (A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény, Fht.) Ez a törvény gyakorlatilag az Európai Parlament és a Tanács 2008/48/EK irányelvét ültette át a magyar jogba. Az Fht. többek között az alábbi tárgyköröket érinti: − hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikáció (ennek kapcsán részletesen szabályozza a THM feltüntetésének módját); − hitelszerződés formai és tartalmi kellékei (ezek hiányában a szerződés semmis, azonban a semmisségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni); − rendszeres tájékoztatási kötelezettség (különös jelentősége van a szerződés megkötése előtti tájékoztatásnak, hiszen ennek alapján kerül a fogyasztó abba a helyzetbe, hogy megfontolt döntést hozhasson); − fogyasztót megillető elállási jog (ennek alapján a fogyasztó „meggondolhatja” magát: a hitelszerződéstől a szerződéskötés napjától számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat, ha a hitel folyósítására még nem került sor.) − az előtörlesztésre vonatkozó szabályok értelmében a fogyasztó a szerződés fennállása alatt bármikor élhet teljes vagy részleges előtörlesztéssel. A törvény részletesen szabályozza, hogy ennek kapcsán milyen költségeket számíthat fel a pénzintézet. Rendeleti szint A rendeletek különböző típusai közül példaként az alábbiakat emeljük ki: a) A körültekintő lakossági hitelezésről szóló 361/2009. (XII. 30.) Korm. Rendelet A rendelet egyrészt alapelveket határoz meg a körültekintő hitelezés vonatkozásában (pl. egyediesített hitelképesség vizsgálat, elvárhatóság, körültekintés), másrészt korlátozza a fogyasztónak nyújtható hitel nagyságát, a fogyasztó teherbírására figyelemmel. b) 83/2010. (III. 25.) Korm. rendelet a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről („THM rendelet”) A THM bevezetése alapvetően azt a célt szolgálta, hogy az ügyfelek egy egységesített mutatószám alapján össze tudják hasonlítani, hogy ténylegesen mennyibe kerülnek a különböző szolgáltatók által kínált hiteltermékek. A Rendelet részletesen meghatározza a THM összetevőit és számításának módját, ugyanakkor a teljes hiteldíj mutató elnevezés félrevezető lehet, a THM ugyanis nem tartalmazza a hitel teljes költségét. Így számításánál nem veszik figyelembe többek között az esetleges közjegyzői díjakat, futamidő hosszabbítás költségeit, vagy azokat a költségeket, amelyek a szerződésben vállalt kötelezettségek nem teljesítéséből származnak (ezek az elemek előre nem is kalkulálhatók).

33 c) PSZÁF Elnökének panaszkezelésre vonatkozó rendeletei A Hpt-ben foglalt szabályokon túl a Felügyelet Elnöke is szabályozta a fogyasztóvédelem szempontjából alapvető jelentőségű kérdést, minden egyes pénzügyi szektorra vonatkozóan külön jogszabályt alkotott.18

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a hatályos szabályozás áttekintése során láthattuk, hogy a joganyag erőteljesen megnövekedett az utóbbi években. Egyes nézetek szerint ez a pénzügyi válság szükségszerű következménye. Ezzel kapcsolatban az alábbiakra szeretnénk felhívni a figyelmet: - Tény, hogy a rendszerváltást követően a (pénzügyi) fogyasztóvédelmi szabályozás kezdetleges volt, így a szabályok mennyiségi növekedése bizonyos fokig szükségszerű volt. Ugyanakkor a jog csak egy eszköz a sok közül, mely a pénzügyi szektor megfelelő működését és a fogyasztók hatékony védelmét egymagában nem tudja garantálni. Hasonlóan fontos szerepe van ezért a felügyeleti és jogalkalmazó szervek hozzáállásának, illetve az ügyfelek, fogyasztók körültekintő magatartásának is. A túlzott állami beavatkozás, túlszabályozás adott esetben a szándékolt céllal ellentétes hatást érhet el (mint azt a bevezetőben már kifejtettük), hiszen a sok előírásnak való megfelelés, illetve ezek betartatása költséges, illetve a piaci verseny visszaszorulását eredményezheti azáltal, hogy néhány szereplő inkább kivonul a piacról. A magas költségek és az elégtelen verseny általában az árak, szolgáltatási díjak emelkedéséhez vezet, ezt pedig végső soron többnyire a fogyasztóknak kell megfizetni – ugyanakkor a szolgáltatások szinvonala esik és a kínált termékpaletta zsugorodik

-

18

5/2012. (IX. 11.) PSZÁF rendelet A pénzügyi intézmények, a pénzforgalmi intézmények és az elektronikuspénzkibocsátó intézmények panaszkezelésére vonatkozó szabályokról 6/2012. (IX. 11.) PSZÁF rendelet Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak panaszkezelésére vonatkozó szabályokról 7/2012. (IX. 11.) PSZÁF rendelet A magánnyugdíjpénztárak panaszkezelési eljárására vonatkozó szabályokról 8/2012. (IX. 11.) PSZÁF rendelet A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmények panaszkezelésére vonatkozó szabályokról 9/2012. (IX. 11.) PSZÁF rendelet A biztosítók és a független biztosításközvetítők panaszkezelésére vonatkozó szabályokról. 10/2012. (IX. 11.) PSZÁF rendelet A befektetési vállalkozások és árutőzsdei szolgáltatók panaszkezelésére vonatkozó szabályokról 11/2012. (IX. 11.) PSZÁF rendelet A befektetési alapkezelők panaszkezelésére vonatkozó szabályokról.

34

II. fejezet - Egyes bankügyletek jogi szabályozása 1. Bankszámlaszerződés 1.1. 1.1. Bankszámlaszerződés fogalma Gazdálkodó szervezetek részére kötelező bankszámla nyitása, bizonyos fizetések teljesítése (adó-, TBfizetések) csak bankszámlán keresztül történhet. Természetes személyeket bankszámlaszerződés tekintetében nem terhel jogszabályon alapuló szerződéskötési kötelezettség, ugyanakkor a közalkalmazottak, köztisztviselők, továbbá bizonyos illetmények, tiszteletdíjak bankszámlára átutalásával kapcsolatos törvényi rendelkezések (a bankszámlára utalás és a postai úton történő kifizetés közötti választás lehetőségét kínálva) végső soron indirekt módon bankszámlaszerződés megkötését szorgalmazzák. A bankszámlaszerződéssel a hitelintézet kötelezettséget vállal arra, hogy hogy a vele szerződő fél (számlatulajdonos) rendelkezésére álló pénzeszközöket kezeli és nyilvántartja, azok terhére szabályszerű kifizetési és átutalási megbízásokat teljesít, a számlatulajdonost a számlája javára és terhére írt összegekről, valamint a számla számla egyenlegéről értesíti. A bankszámlaszerződés alapján a hitelintézet által nyújtott szolgáltatás elsődleges célja a pénzforgalom lebonyolítása. A gyakorlatban azonban a lakossági bankszámlaszerződés a pénzforgalom lebonyolítása mellett megtakarítási célt is szolgál. A pénzforgalom teljes körű lebonyolítása nemcsak a számlakövetelés terhére adott megbízások teljesítését, hanem a bankszámla javára történő készpénzbefizetések, és átutalások fogadását, jóváírását is jelenti. Érdemes megjegyezni, hogy a számlakövetelés kiürülése nem jelenti a szerződés céljának meghiúsulását, ezért ez önmagában nem eredményezi a bankszámlaszerződés megszűnését. A hitelintézet a Ptk. rendelkezése szerint a bankszámlára befolyó pénzösszegeket használhatja. használhatja A hitelintézet a számlavezetésért, a pénzforgalom lebonyolításáért felszámíthat díjak, jutalékok mellett a pénz használatából is profitál. A Ptk. szabályai szerint a pénz használatának díja van, melyet a hitelintézet kamat formájában térít meg a számlatulajdonosnak. A hitelintézet a Ptk. szabályai alapján mindenkor készen kell hogy álljon a számlatulajdonos szabályszerű kifizetési vagy átutalási megbízásainak teljesítésére, illetve arra, hogy a számlatulajdonos vele szemben fennálló követelése összegét a szerződés feltételei szerint megfizesse. Így a bankszámlaszerződés szerint a hitelintézet fő kötelezettsége a számlatulajdonos rendelkezésére álló pénzeszközök kezelése. A számlatulajdonos rendelkezésére álló pénzeszközök nyilvántartása a bankszámla javára befizetett vagy átutalt, a bankszámlán jóváírt összegek, valamint azok szerződés szerinti betéti kamatának a bankszámla terhére adott megbízások teljesítése során kifizetett vagy átutalt összegek, továbbá a számlavezetésért és a számlatulajdonos megbízásainak teljesítése kapcsán felszámított díjak, jutalékok elszámolásuk napján a számlatulajdonosnak a hitelintézettel fennálló követelése nyilvántartását jelenti. A hitelintézet az értesítési kötelezettségének a bankszámlakivonat kiállításával és annak a számlatulajdonos részére történő megküldésével tesz eleget. A bankszámlaszerződés tárgya elsősorban a számlatulajdonos pénzforgalmának lebonyolítása körébe tartozó szolgáltatások nyújtása. E szolgáltatások egy része a számlatulajdonos eseti megbízását feltételezi (a bankszámla terhére adott kifizetési, vagy átutalási megbízások teljesítése), ily módon a

35 bankszámlaszerződés ilyen tekintetben csupán keret-megállapodásnak tekinthető, melyet az egyes megbízások töltenek meg tartalommal. A szolgáltatások másik része a számlatulajdonos erre vonatkozó külön megbízása hiányában, magának a bankszámlaszerződésnek az alapján terheli a hitelintézetet (elszámolás, nyilvántartás, értesítési kötelezettség). A számlatulajdonos bankszámlaszerződés alapján fennálló pénzkövetelése takarékbetéti követelésnek minősül, így a felek jogviszonyára a takarékbetétszerződés szabályait is alkalmazni kell. Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a bankszámlaszerződés alapján létrejött jogviszonyra tehát a bankszámlaszerződés szabályai mellett annak keretében megadott egyes megbízások tekintetében (a pénzforgalom körébe tartozó megbízások esetében a pénzforgalomra vonatkozó jogszabályok és jegybanki rendelkezések figyelembe vételével), a megbízási szerződés szabályait, a bankszámlabetéti követelése tekintetében pedig a takarékbetéti rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni (a Hpt. szabályai értelmében betétnek kell tekinteni a bankszámlaszerződés alapján fennálló pozitív számlaegyenleget is, így a Hpt. betétügyletekre vonatkozó rendelkezéseit a bankszámlaszerződés tekintetében is megfelelően alkalmazni kell). A felek a bankszámlaszerződésben vagy ahhoz kapcsolódó szerződésekben kiegészítő szolgáltatások nyújtásában is megállapodhatnak, például: a bankszámlához kapcsolódó hitelszerződés, telebankig szolgáltatás, Internet-banking szolgáltatás, bankkártya-szerződés vagy csekkszerződés. Ezek elsődleges célja, hogy a számlatulajdonos a bankszámlához, illetve a bankszámlaszerződéshez kapcsolódó szolgáltatásokat kényelmesebben, gyorsabban vehesse igénybe. A bankszámla szerződés része a bankok által elkészített és minden esetben az állami felügyeletet gyakorló szervezet (jelenleg: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete; PSZÁF) által jóváhagyott általános banki üzletszabályzat, valamint bizonyos (az adott) bankszámlákra vonatkozó, szintén a bankok által elkészített általános szerződési feltételek. 1.2. A bankszámlaszerződés alanyai A bankszámlaszerződés alnyai a bank - Hpt. szerinti, feljogosított hitelintézet - és az ügyfél, aki lehet magánszemély, gazdálkodó vagy non-profit (társadalmi) szervezet. A cél ügyfélkört a bank határozza meg .A meghatározás tartalma mindig az adott bank által ajánlott szolgáltatások köréhez igazodik. Ennek megfelelően lehet: lakossági, önkorményzati, vállalkozói stb, további bontásban - forintban vagy devizában végzett ügyletek és ehhez kapcsolódóan devizabelföldi vagy devizakülföldi ügyfélcsoport igényeinek kielégítését célzó szolgáltatások. Az ügyfél fogalmát illetve, hogy ki rendelkezhet az ügífél nevében a bankszámla felett, jogszabályok illetve, az ehhez igazodó a banki belső szabályzat határozza meg. A bank által meghatározott módon és a vonatkozó jogszabályok keretei között rendelkezhet az ügyfél arról, hogy kit tekint képviselőjének (adott esetben a törvényes képviselet igazolásával) és ki jogosult a bankszámla felett rendelkezni. Minden esetben kizárólag az ügyfél (számlatulajdonos) rendelkezhet és engedheti át a rendelkezési jogot más személynek. A rendelkezési jogosultság átengedése lehet ideiglenes jellegű vagy meghatározott időre vonatkozó.

36 A rendelkezési jogosultsággal kapcsolatos minden ügyfél instrukció kizárólag írásban történhet; amennyiben a rendelkezési jogosultság átengedését szabályozza az ügyfél, úgy ennek terjedelmét (tartalmát és időtartamát) részletesen meg kell határoznia. A fentiek alapján eltérő rendelkezések vonatkoznak természetes személyekre és szervezetekre. Szervezetek esetében - a szervezet jogi formájától függően - a vonatkozó jogszabály szerint képviselő az, aki rendelkezési joggal bír. Amennyiben rendelkezési joga megszűnik, úgy az ebben az esetben követendő eljárás a bank és az ügyfél kapcsolat egyik olyan viszonya, amelynek során rendkívül sok vitás kérdés adódik, és amelynek eldöntésében a bírói gyakorlat elég vegyes képet mutat. Ahhoz, hogy a bank meg tudja állapítani az ügyfél képviseleti jogosultságát az ügyfél (szervezet) ennek igazolásához a bank részére eredeti vagy hiteles másolatú alapító dokumentumokat, eredeti aláírási címpéldányt, a nyilvántartásba vevő szervezet (Cégbíróság, Fővárosi vagy Megyei Bíróság) által hitelt érdemlően igazolt nyilvántartásba vételi kérelmet stb. mutat be. A gyakorlat által felvetett legtöbb vitát kiváltó eset az a több jogszabályi hasonló rendelkezés, mely szerint főleg gazdálkodó szervezetek esetében a cégbírósági bejegyzéshez kötnek a felek valamely joghatást. Az elmúlt időszak rendkívül hosszadalmas átfutási idejű cégbírósági ügyintézése a bank és ügyfél kapcsolatában (a szervezeti ügyfél vonatkozásában) a megfelelő hitelt érdemlő dokumentumok benyújtását a cégbírósági bejegyzés helyett eltolta a cégbíróságon bemutatott és a cégbíróság érkeztető pecsétjével ellátott nyilvántartásba vételi vagy módosítás bejegyzési kérelem elfogadásának irányába. A fenti gyakorlat alkalmas volt arra, hogy az időnként viszonylag nagy sebességgel elindult gazdasági folyamatokat kövesse. Ugyanakkor egy esetleges későbbi jogvitánál - különösen, ha a cégbejegyzésre vagy a változásbejegyzésre, amely adott esetben a bank intézkedésének alapjául szolgált, a későbbiekben valamiért mégsem került sor - azok forrásává is vált. Jogszabály egyértelműen cégbírósági bejegyzéshez köti joghatások kiváltására alkalmas nyilatkozatok megtételét. Ez a felgyorsuló elektronikus cégeljárással már nem akadályozza az ügyintézés menetét. Amennyiben az ügyfél nem személyesen, hanem képviselője útján jár el, úgy a képviseletre vonatkozó polgári jogi szabályokat kell a bank és ügyfél viszonyában is alkalmazni, vagyis a képviselőnek adott meghatalmazást teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni a képviseleti jogosultság tartalmának és esetleges időbeli korlátainak meghatározásával. Az elmúlt években (az EU-hoz törtémt csatlakozásnak is köszönhetően) egyre bővülő, határokon átnyúló gazdasági tevékenység a képviseleti jog számos problémáját is felvetették; a banki gyakorlat azonban elég egységesen alakultki (a Hágai konvenció szellemében, ld. később). Magyarországon megkövetelik a bankok, a magyar jogszabályok által teljes bizonyító erejű magánokiratnak tekintett meghatalmazás bemutatását és az ún. hitelesítési záradékkal ("Apostille") ellátott dokumentumokat, amelynek alapja az 1961-ben kötött Hágai Egyezmény, a külföldön kiállított dokumentumok tekintetében – a legtöbb esetben - a kiállítás helye szerinti külképviseleti hatóság hitelesítését. A képviseleti jog időtartamának tekintetében (ha az nem egy adott időponti lejáratra szól) a bank az ügyfél által bejelentett képviseletre jogosult személyt mindaddig az ügyfél jogos képviselőjének tekinti, amíg az ügyfél a képviseleti jog megszűnéséről a bankot írásban nem értesíti. A pénzmosás szabályainak egyre bővülő köre szigorította ügyfél és a képviselő azonosítására vonatkozó banki szabályokat. A bank egyrészt az ügyfél vagy képviselőjének személyazonosságát, másrészt - az ügyfél vagy képviselője által adott rendelkezés esetén - a benyújtott okmányokon szereplő aláírások és egyéb adatok valódiságát jogosult és köteles vizsgálni.

37 A fentiek alapján gyakorlatban kialakult legnagyobb tömegű probléma az aláírásminták és az adott dokumentumon szereplő aláírások összevetéséből fakad; annak megállapítása, hogy az adott ügyletben eljáró ügyfél vagy képviselő aláírása és a bank által őrzött (az ügyféltől vagy képviselőjétől származó) aláírásminta összehasonlítása során a bank dolgozója milyen eredményre jut. A bankszámla szerződés alapján egyrészt a bank jogosult megtagadni az ügyfél utasításának teljesítését az esetben ha az adott ügyletre szóló utasításon szereplő aláírás, valamint a banknál nyilvántartott aláírásminta nem egyezik a bank megítélése szerint. A bankok számára költséghatékony, az ügyfél számára egyszerűbb elektronikus banki ügyintézés terjedésével azonban az egyre növekvő banki utalási forgalomban az ügyfélazonosítás nem okoz fennakadást. 1.3. A bankszámla kamatozása Mint említettük, a bank jogosult az ügyfél pénzét használni. Ptk. kifejezetten nem rendelkezik kamatfizetési kötelezettségről a pénzhasználati jogért cserében, de a bankszámlán nyilvántartott ügyfélkövetelések után a bank meghatározott mértékű kamatot fizethet. A bank a kamat mértékérőlvagy a bankszámlaszerződésben rendelkezik, vagy pedig az ügyfél elfogadja a bankszámlaszerződés aláírásával a bank egyoldalú jogát részben a kamatok megállapítására, részben a kamat mértékének megváltoztatására azon a módon, ahogy a bank általában az ügyfeleket nyilvánosan (hirdetményben) értesíti. Mivel az elmúlt időszak banki gyakorlata általában a bankszámla kamatozását is abba az adatkörbe vonta be, amely adatokról (egyébként ügyleti feltételekről) bank az ügyfeleit nyilvános módon értesíti és jogosult feltételeket egyoldalúan megváltoztatni, ezért ebben a kérdéskörben való egyet nem értés esetén az ügyfél joga a bankszámlaszerződés felmondása. Ugyanakkor az ügyfél kötelessége a bankszámlaszerződés felmondása esetén a bankszámla egyenlegének rendezése. 1.4. A bankszámlaszerződés felmondása és megszűnése Mind a bank, mind az ügyfél a közöttük fennálló bankszámla szerződést (amennyiben az határozatlan időre szól) 30 napos általános felmondási idővel bármikor felmondhatja. A banki gyakorlat tömegesen az indokolás nélküli írásban való felmondást ismeri el, ugyanakkor nem lehet kizárni hosszabb felmondási idő, vagy a felmondás indokoláshoz kötésének szabályozását sem. Mind a bank, mind az ügyfél a bankszámlaszerződés felmondása esetén köteles a bankszámla egyenlegének (a követelések és tartozások kiegyenlítéséről) rendezéséről gondoskodni. Amennyiben az ügyfélnek a bankkal szemben tartozása áll fenn, úgy felmondás esetén ezt rendeznie kell. Ugyanígy az ügyfél követelését a bankkal szemben a banknak az ügyfél részére ki kell fizetnie. Amennyiben a bankszámlaszerződés felmondását a bank kezdeményezte, úgy a Ptk.-ból eredeztetett szabály alapján - ha az ügyfél nem rendelkezik a bankszámlán levő esetleges követelések összegéről - a hitelintézet (bank) jogosult kamatmentesen, legalább öt évig megőrizni azt a felelős őrzés polgári jogi szabályai szerint; ezt követően a Ptk. elévülési szabálya az irányadó. Ennek eszköze: letéti számla nyitása

38 a letéti őrzés szabályainak megfelelően. Technikai letéti számlán legfeljebb öt évig lehet az ügyfelet megillető követelést nyilvántartani; ez esetben a banknak kamatfizetési kötelezettsége nincs. Természetes személy bankszámlaszerződése esetén a számlatulajdonos halálát követően az kizárólag jogerős hagyatéki végzésben megjelölt örökösök rendelkezhetnek a bankszámla követelés felett.

1.5. Pénzforgalmi számla (bankszámla különös típusa) A pénzforgalmi számla-szerződés alanyai egyrészről a hitelintézet (bank), másrészről jogi személyiségű gazdasági szervezetek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, egyéb szervezetek. A számla felett való rendelkezés nem tér el a fent írtaktól. Amennyiben a jogszabály vagy az adott szervezet alapító dokumentuma (gazdasági társaság esetén alapszabály, alapító okirat vagy társasági szerződés, egyéb szervezet alapján a vonatkozó dokumentum) eltérően nem rendelkezik, úgy pénzforgalmi bankszámla feletti rendelkezési jog a gazdasági társaság vezető tisztségviselőit vagy a szervezet vezetőit önállóan megilleti. Amennyiben a szervezetet (gazdasági társaságot) nem a fenti dokumentumok szerinti vezetők vagy a gazdasági társaság vezető tisztségviselői képviselik, úgy a gazdasági társaságot vagy szervezetet jogszerűen képviselő egyéb személyek közül minden esetben képviseleti jogkörrel felruházott két személy együttes aláírása szükséges a számláról történő rendelkezéshez. Amennyiben az adott szervezet (gazdasági társaság) felszámolási eljárás alá került, úgy a hitelintézet a hozzá érkezett értesítést követően az általa vezetett pénzforgalmi számla elnevezését megváltoztatja: a számla elnevezését "f. a." toldattal látja el. Ebben az esetben a számla felett az igazolt felszámolók által bejelentett aláírók rendelkezhetnek. A hitelintézet az igazolt felszámolók személyéről részben a bíróság felszámoló kijelölési határozatából, részben - amennyiben a felszámoló jogi személy -, úgy a felszámoló saját, jogszerűen meghozott határozatából értesült. A számlavezetésre vonatkozó jogszabályokon kívül ilyen esetekben a gazdasági társaságokról szóló törvény (Gt.) és a csőd- és felszámolási eljárásról szóló törvény (Cstv.) külön rendelkezései szolgálnak specifikus rendelkezésekként. A számláról való külön rendelkezés körében a számlatulajdonos a hitelintézet felé korlátozásokat jelenthet be; a számlatulajdonos és a bank szerződésbe foglalt megállapodása tartalmazza mindazokat a korlátozásokat, amelyeket a hitelintézet érvényesnek tekint és elfogad. A forint pénzforgalmi bankszámla mellett elkülönült alszámlák nyithatók, az elkülönített alszámlák egyike sem minősül önálló számlának és minden esetben a főszámla sorsát osztja minden tekintetben. Az elkülönített alszámlákat a hitelintézet a számlatulajdonos kérésére nyitja. Célja a számlatulajdonos pénzeszközeinek nyilvántartása és fizetési forgalmának bonyolítása. A számlavezető hitelintézet a számláról való rendelkezés formaságai tekintetében egyebekben úgy jár el, ahogy azt korábban részletesebben a bankszámlákkal kapcsolatos szövegrészben tárgyaltuk. Egyéb számlák A forint pénzforgalmi bankszámlához hasonló módon működnek deviza számlák.

39 A fenti számlákon túlmenően a hitelintézet devizaszámlát nyit és vezet olyan devizakülföldi vállalkozások és szervezetek részére, amennyiben rendelkeznek a korábban írt (Hágai konvecióra épülő szabályozásnak megfelelő) alapítási okiratokkal. Pénzforgalom és elszámolásforgalom a forint és deviza pénzforgalmi bankszámlán forintban és devizában bonyolítható. A hitelintézetek által alkalmazott leggyakoribb fizetési módok a következők lehetnek: o átutalás (egyszerű és csoportos átutalás), o beszedési megbízás: azonnali beszedési megbízás (azonnali inkasszó) csoportos beszedési megbízás (csoportos inkasszó), váltóbeszedési megbízás (váltó inkasszó), határidős beszedési megbízás (határidős inkasszó), o okmányos meghitelezés, (akkreditív) o készpénz helyettesítő eszközök.

Az átutalási megbízások lehetnek saját bankszámlák közötti átutalásokra vonatkozó megbízások vagy más banknál vezetett más bankszámlára való átutalási megbízások. A rendelkezés lehet állandó megbízás vagy eseti megbízás formájában. Az állandó megbízások esetén a hitelintézet és a számlatulajdonos közötti szerződésben rögzítettek szerint a hitelintézet mindazokat a szolgáltatásokat vállalja, melyeket a számlatulajdonos meghatároz az átutalás gyakoriságára, irányára, jogosultak javára vagy egyéb feltételek vonatkozásában. Devizaszámla esetében a gyakorlatba végeznek csek kiállítást, okmányos meghitelezést és bankgaranciák és kezességek alapján devizában történő fizetést.

1.6. A bankszámlák közötti elszámolással történő fizetési módok 1.6.1 Az átutalás A számlavezető bankhoz intézett egyoldalú nyilatkozat alapján a fizetésre kötelezett számlatulajdonos megbízza a hitelintézetet, hogy az bankszámlája terhére meghatározott összeget utaljon át, azaz számoljon el a jogosult, vagyis az átutalni kért összeg kedvezményezettje számára, illetve annak meghatározott bankszámlája javára. Ez az úgynevezett egyszerű átutalási megbízás, melyet a fizetésre kötelezett számlatulajdonos a bankszámláját vezető hitelintézethez közvetlenül nyújt be. Az egyszerű átutalási megbízás értékhatárra tekintet nélkül, értéknap feltüntetésével vagy anélkül is benyújtható. Értéknap megjelölésével történő megbízásadás esetén a terhelendő bankszámlán történő könyvelés (terhelés) ezen a napon történik. Elszámolás történhet a GIRO és a VIBER (valós idejű azaz aznapi értéknapos) rendszeren keresztül is. 1.6.2. A csoportos átutalás A kötelezett számlatulajdonos az azonos jogcímen és kötegelve benyújtott átutalási megbízások átadásával megbízza a számlavezető hitelintézetet, hogy a pénzforgalmi bankszámlája terhére és a

40 jogosultak bankszámlái javára meghatározott összeget utaljon át, számoljon el. A csoportosság e megbízás esetében tehát abban áll, hogy egy megbízással több átutalást kezdeményez a fizetésre kötelezett számlatulajdonos, ennek feltétele azonban az, hogy az átutalni kért összegek jogcíme azonosak legyenek és az átutalás kezdeményezése mindegyik esetében egy időpontban, egy megbízás adása által történjen meg. A csoportos átutalási megbízás is értékhatárra tekintet nélkül benyújtható, tehát nincs sem minimum, sem maximum összege. A csoportos átutalási megbízás nem teljesítéséről, illetve a nem teljesítés okáról a jogosult bankszámláját vezető hitelintézet a kötelezett számláját vezető hitelintézetet a megbízás visszaküldésével értesíti. A kötelezett bankszámláját vezető hitelintézet ezeket az értesítéseket vagyis a nem teljesített megbízásokat a jogosultaknak az eredetileg benyújtott csoportos átutalási megbízásban meghatározott sorrendjébe rendezi és továbbítja a kötelezett részére. A csoportos átutalási megbízást a kötelezett a számlavezető hitelintézettel megkötött szerződésben foglalt helyen és meghatározott módon nyújtja be. 1.6.3. A csoportos beszedés A jogosult számlatulajdonos az azonos jogcímen és kötegelve benyújtott beszedési megbízások, azaz a csoportos beszedési megbízások átadásával megbízza a számlavezető hitelintézetét, hogy meghatározott összeget a bankszámlája javára és a kötelezettek bankszámlái terhére szedjen be oly módon, hogy azokon fel kell tüntetni a terhelés meghatározott időpontját, azaz a terhelési napot is. A kötelezett bankszámláját vezető hitelintézet e napon terheli meg a csoportos beszedési megbízás összegével a kötelezett bankszámláját. Ha a feltüntetett nap nem munkanap, a megbízást a következő munkanapon kell teljesíteni. Csoportos beszedési megbízás teljesítésének akkor van helye, ha a kötelezett arra a bankszámláját vezető hitelintézetet felhatalmazza. A csoportos beszedési megbízás is értékhatárra tekintet nélkül benyújtható. A csoportos beszedési megbízás teljesítésének megtörténtéről, valamint a nem teljesítésről és annak okáról a kötelezett bankszámláját vezető hitelintézet a jogosult bankszámláját vezető hitelintézetet értesíteni köteles. Az értesítéseket és a teljesített megbízások adatait a jogosult bankszámláját vezető hitelintézet a kötelezetteknek az eredeti csoportos beszedési megbízásban meghatározott sorrendjébe rendezi, és visszaigazolásként értesíti a jogosultat. A csoportos beszedési megbízást a számlavezető hitelintézettel megkötött szerződésben meghatározott helyen, módon és gyakorisággal kell benyújtani. A csoportos beszedési megbízás teljesítéséről a jogosult bankszámláját vezető hitelintézet tételes jóváírás, illetve csoportos visszaigazoló jelentés formájában értesíti a jogosultat. A kötelezett bankszámláját vezető hitelintézet a kötelezettől átvett felhatalmazás alapján értesíti a jogosultat a felhatalmazás befogadásáról. A jogosult a felhatalmazás tudomásul vételéről vagy visszautasításáról értesíti a kötelezett számláját vezető hitelintézetet, valamint a kötelezettet is. A felhatalmazás érvényessége és a teljesíthető összeg felső értékhatára módosítható. Ebben az esetben a kötelezett számlatulajdonos csak a bankszámláját vezető hitelintézethez fordulhat. A kötelezett bankszámláját vezető hitelintézet a kötelezett bankszámláját a csoportos beszedési megbízás összegével csak a felhatalmazásban szereplő feltételek megfelelősége esetén terhelheti meg. A hitelintézethez bejelentett aláírásbejelentőn meghatározott módon aláírt első felhatalmazást a jogosult is eljuttathatja a kötelezett számláját vezető hitelintézethez.

41 1.6.4. Az azonnali beszedés Az azonnali beszedési megbízással a jogosult megbízza a bankszámláját vezető hitelintézetet, hogy bankszámlája javára, a kötelezett bankszámlája terhére meghatározott összeget szedjen be. Az azonnali beszedési megbízás értékhatárra tekintet nélkül benyújtható. Ilyen megbízásnak akkor van helye a bankszámla ellen, ha o törvény vagy kormányrendelet írja elő az azonnali beszedési megbízás alkalmazását (ez az úgynevezett jogszabályon alapuló prompt inkasszó esete). o a kötelezett az azonnali beszedési megbízással történő fizetésről szóló bejelentésben, úgynevezett felhatalmazó levélben, engedi meg annak benyújtását a felhatalmazó levél szerint nevesített jogosult számára az abban foglaltak szerint, o 3. a váltót a váltójogi előírások szerint, lejáratkor, fizetés végett az egyenes váltóadós által megjelölt hitelintézetnél bemutatják. Az azonnali beszedési megbízás benyújtásáról a jogosult köteles értesíteni a kötelezettet. Amennyiben az úgynevezett felhatalmazó levélben a fizetésre kötelezett számlatulajdonos bejelenti a bankszámláját vezető hitelintézetnek azon számlatulajdonosok megnevezését és bankszámlájuk pénzforgalmi jelzőszámát, akik/amelyek jogosultak a bankszámlája terhére azonnali beszedési megbízást benyújtani, akkor e felhatalmazás alapján a számlavezető hitelintézet a jogosultak által benyújtott azonnali beszedési megbízásokat teljesíti mindaddig, amíg e felhatalmazást a számlavezetett vissza nem vonja. A beszedések teljesítése ez esetben a felhatalmazó levélben foglalt tartalomnak megfelelően történik. A felhatalmazó levélben teljesítési felső értékhatár (esetenkénti, napi, havi) és benyújtási gyakoriság is megadható. A felhatalmazás alapján teljesíthető azonnali beszedési megbízást a hitelintézet addig fogadja be, illetve teljesíti, ameddig az erre vonatkozó felhatalmazást a kötelezett számlatulajdonos írásban vissza nem vonja. A visszavonás feltételhez csak akkor köthető, ha az ilyen feltétel figyelembevételét a hitelintézet kifejezetten elvállalja. A felhatalmazó levél alapján benyújtott azonnali beszedési megbízás lakossági bankszámla javára is benyújtható és lakossági bankszámla terhére is teljesíthető. Ha a hitelintézet az azonnali beszedésre vonatkozó megbízást bármely oknál fogva nem tudja teljesíteni, a nem teljesítéséről annak oka közlésével, a bankszámláját vezető hitelintézet útján értesíti a benyújtót. Az azonnali beszedési megbízás nem teljesítésének (visszautasításának) az alábbi okai lehetnek: o benyújtását lehetővé tevő felhatalmazó levelet, illetve az egy esetre érvényes felhatalmazást nem nyújtották be a kötelezett számláját vezető hitelintézethez, o benyújtása jogszabály (törvény vagy kormányrendelet) alapján történik, s azon nem tüntették fel a jogszabály számát, o összege meghaladja a bejelentett teljesítési értékhatárt, o benyújtása meghaladja a bejelentett benyújtási gyakoriságot, o "Váltóbeszedés" jelzésű és nem csatolták a váltót, o "Végrehajtás" jelzésű és nem csatolták hozzá a végrehajtható okiratot, valamint ha a másodfokú határozat rendelkező része nem tartalmazza a marasztalás összegét és az elsőfokú határozat hiányzik,

42 o benyújtásakor nem csatolták a jogszabály szerinti (Vht. 6. § (2) bekezdés d) pontja) nyilatkozatot.

1.7. FolyószámlaFolyószámla-szerződés (Bankszámla (Bankszámla szerződés különös típusa) Elöször is a folyószámlafolyószámla-szerződés el kell határolni határolni a bankszámlaszerződéstől. bankszámlaszerződéstől A folyószámlaszerződést a Ptk. önálló szerződéstípusként szabályozza. A folyószámla-szerződésre a felek a meghatározott jogviszonyból származó kölcsönös pénzköveteléseiknek egységes számlán való elszámolására vállalnak kötelezettséget. A felek a folyószámlán lévő egyes követeléseikkel nem rendelkezhetnek, rendelkezési joguk a folyószámla egyenlegére nézve áll fenn. A folyószámla szerződés egyrészt tekinthető a bankszámlaszerződés speciális esetének, másrészt viszont tekinthető a hitelviszonyok körébe eső ügyletnek, mert a folyószámla-szerződés egyik legjellemzőbb vonása, hogy hitelezéssel jár együtt, mivel a felek közti elszámolás bizonyos időszakonként történik. Az időszakon belül a szerződő felek elszámolási viszonyukban egymásnak kölcsönösen hiteleznek. A mai magyar banki gyakorlatban összemosódik a Ptk.-ban elkülönülten szabályozott két számlatípus. Folyószámla esetében végrehajtás alá vonni csak a folyószámlának a végrehajtás foganatosításakor fennálló egyenlegét lehet. A bankszámlaszerződés esetében a két szerződő fél a pénzintézet, illetve a számlatulajdonos, ahol is a bankszámlaszerződés alapján a pénzintézet arra vállal kötelezettséget, hogy a számlatulajdonos pénzforgalmát lebonyolítja. Így a legfontosabb elhatárolási pont a két szerződéstípus között az, hogy míg a bankszámlaszerződés esetében a pénzintézet és a számlatulajdonos között létesül jogviszony, addig a folyószámla-szerződést számlatulajdonosok egymással kötik. A folyószámlafolyószámlaszerződés esetében a szerződő felek a kölcsönös pénzkövetelés egységes számlán történő elszámolására kötnek megállapodást. A Ptk. hatályos szabályai szerint a hitelintézet és a számlatulajdonos között megkötött szerződés csakis bankszámlaszerződés lehet, az ily módon létrejövő bankszámla nem folyószámla. Előfordulhat természetesen, hogy bankszámlaszerződés alapján megnyitott számla a hitelintézet és a számlatulajdonos jogviszonyában folyószámlaként is működik. Erre példa lehet, hogyha a bank és a számlatulajdonos között hitel-megállapodás kötődik, mely alapján a folyószámlához a hitelintézet egy hitelkeretet bocsát rendelkezésre. A folyószámlafolyószámla- szerződés alanyait alanyait tekintve a bankszámlatulajdonosok egymás közti viszonyát szabályozza. A bankszámlaszerződéstől eltérően ahol az egyik szerződő fél hitelintézet a folyószámlaszerződésnél ez nem szükségszerű követelmény. Ugyanakkor a folyószámlát rendszerint hitelintézet (bank) vezeti. A folyószámlával való rendelkezés rendelkezés a szerződés legfontosabb eleme: a szerződő felek a folyószámlán levő egyes követeléseikkel nem rendelkezhetnek; a folyószámla egyenleg az, amire nézve a feleknek rendelkezési joguk van. A számlát vezető hitelintézet (bank) hirdetményeiben foglaltan és szabályainak megfelelően kamatozhat a folyószámla is. Díjat és/vagy jutalékot fizet a számlatulajdonos a hitelintézetnek a számla vezetéséért és a számlavezetés körébe tartozó szolgáltatásokért. A díj és a jutalék mértékét a hitelintézet mindenkor hatályos hirdetménye, valamint egyéb belső szabályai és/vagy a számlatulajdonossal kötött szerződés tartalmazza.

43 Költséget számolhat fel a hitelintézet a számlatulajdonosnak azokért az egyéb szolgáltatásokért, amelyek nem tartoznak a számlavezetés körében meghatározott szolgáltatásokhoz és amelyeket a hitelintézet a számlatulajdonos külön kérésére teljesít. A hitelintézet (bank) mindenkor hatályos nyilvános hirdetményeinek megfelelően mind a kamat, mind a díjak, jutalékok és költségek megfizetése utólag esedékes; az adott hitelintézet belső szabályozásának megfelelően havonta vagy negyedévente. Általában a szerződések tartalmi elemei között található az a felhatalmazás, amellyel a számlatulajdonos felhatalmazza a hitelintézetet, hogy az az őt terhelő jutalékok, díjak és költségek összegével esedékességkor a számláját megterhelje. Legtöbb esetben a kamat és a díjak (jutalékok) mértékével kapcsolatban a hitelintézet üzletszabályzatában fenntartja magának azt az egyoldalú jogot, hogy azok mértékét változtassa a piaci kamatok, piaci likviditás függvényében.

44 1.8. Letéti bankszámlaszerződés (bankszámlaszerződés különös típusa) Végrehajtók, ügyvédi irodák, egyéni ügyvédek, közjegyzők részére hitelintézetek vezetnek úgynevezett letéti bankszámlát is a pénzforgalmi számlák mellett. A letéti számlán kezelt pénzeszközöket a hitelintézet minden esetben a számlatulajdonos kezelésére bízott idegen pénzként tartja nyilván. A fentiekből következhetően a számlatulajdonos bármilyen tartozásának rendezése céljából a letéti bankszámlákon található pénzeszközök semmilyen formában nem vehetők igénybe. A szerződés alanyai egyik oldalon a hitelintézet (bank), másik oldalon ügyvédi irodák, egyéni ügyvédek, közjegyzők, vagyis olyan szervezetek és személyek, akik (amelyek) szakmájuk gyakorlása során idegen pénzt kezelnek ügyfeleik (megbízóik) megbízásából. A hatályos devizajogszabályoknak megfelelően letéti bankszámlaszerződést a hitelintézetek mind forintban, mind devizában nyithatnak. A hitelintézetek a letéti számla után általában kamatot fizetnek. A kamat a számlatulajdonost illeti meg, vagyis annak pénzforgalmi bankszámláján kerül jóváírásra. A számlaszerződés alapján felmerülő jutalékok és költségek összege sem az ügyvédi irodák, egyéni ügyvédek és közjegyzők ügyfeleit (megbízóit) terhelik, hanem a számlatulajdonost; vagyis a hitelintézet a szamlatulajdonos pénzforgalmi bankszámláját terheli meg az adott letéti bankszámlákkal kapcsolatban felmerülő jutalékok és költségek összegével. Mivel a hitelintézet szerződéses viszonyban a számlatulajdonossal (ügyvédi irodák, egyéni ügyvédek és közjegyzők) kerül, így a letéti bankszámlákkal kapcsolatos minden értesítést és információt is a számlatulajdonos pénzforgalmi bankszámlájával kapcsolatos értesítésekkel azonosan kezel: az értesítések címzettje ugyanaz mind a két fajta számla esetén. Amennyiben a számlatulajdonos és a hitelintézet közötti bankszámlaszerződés (pénzforgalmi számlaszerződés) bármilyen ok miatt megszűnik, ez automatikusan a letéti bankszámlák megszűnését is eredményezi.

45 2. A betétszerződés Betétgyűjtés - azaz a hitelintézet saját tőkét meghaladó mértékben, a bank által a visszafizetésre vállalt kezesség, vagy bankgarancia nélkül, visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól való elfogadásának - akár forintban, akár devizában, valutában történő üzletszerű végzése pénzügyi szolgáltatásnak minősül, és a Hpt. hatálya alá tartozik. Ilyen tevékenységre kizárólag hitelintézet kaphat engedélyt. A Hpt. fogalommeghatározása szerint a betétgyűjtés pénzeszközök egyedileg előre meg nem határozott személyektől történő üzletszerű gyűjtése oly módon, hogy azzal a betétgyűjtő tulajdonosként rendelkezhet, de köteles azt kamattal, más előny biztosításával, vagy anélkül visszafizetni. A Hpt. alkalmazásában a betét a Ptk. szerinti betétszerződés vagy takarékbetét-szerződés alapján fennálló tartozás, ideértve a bankszámlaszerződés alapján fennálló pozitív számlaegyenlegeket is. A bankszámlaszerződés alapján fennálló pozitív egyenleg – mint erről már korábban volt szó – betétként kezelése összhangban áll a bankszámlaszerződés, mint jogviszony azon sajátos vonásával, hogy a számlatulajdonos pénzforgalmának lebonyolítása során a bankszámlán jóváírt összegek erejéig a számlatulajdonosnak a hitelintézettel szemben pénzre szóló követelése, betéti követelése van. A Hpt. nem nevesíti a betétügyletek körébe tartozó szerződéseket, szerződéseket de betétügyletek körébe sorolhatjuk a Ptk. szerinti betétszerződést, és a takarékbetét-szerződést. A betétszerződés tárgyát a Ptk. akként határozza meg, hogy a hitelintézet köteles az ügyfél által lekötött pénzeszközök után kamatot fizetni és a betét összegét a szerződés szerint visszafizetni. A szerződés célja ennek megfelelően a megtakarítás, illetve a betétszerződés alapján nyújtandó szolgáltatás, nem pedig a pénz átadása, illetve annak egyszerű átvétele. A Ptk. értelmében a hitelintézet nem magát a betétet, a betéti összeg készpénzben átadása esetén ugyanazokat a pénzérméket, bankjegyeket, hanem annak összegét, vagyis az átvett pénzzel megegyező összegű pénzt köteles a betétesnek visszafizetni. Ez azt jelenti, hogy a hitelintézet a betétként átadott pénzzel szabadon, tulajdonosként rendelkezhet azzal a megkötéssel, hogy a szerződés feltételei szerint készen kell állnia a betéti követelés megfizetésére. A szerződési feltételekkel kapcsolatos tájékoztatás körében a betéti kamat, az értékpapírok hozama, s a teljes hiteldíj-mutató számításáról és közzétételéről szóló kormányrendelet előírja a hitelintézet számára, hogy a betéti szerződésre (illetve ez alatt a Hpt. rendelkezései szerinti a betétügyletek körébe tartozó szerződéseket) vonatkozó ajánlatában, hirdetésben fel kell hívnia a figyelmet arra, hogy a szerződés részletes leírását az üzletszabályzat tartalmazza. A Hpt., illetve kormányrendelet kötelező előírásokat fogalmaznak meg a betétügylet általános szerződési feltételeit rögzítő üzletszabályzat minimális tartalma tekintetében. A hitelintézetek szerződéskötési gyakorlata szerint a betétszerződés egy rövid megállapodás, melyre vonatkozó részletes szerződési feltételeket rendszerint a hitelintézet üzletszabályzatba foglal, Általános Szerződési Feltételek címmel. A hitelintézetet időszakos tájékoztatási kötelezettség terheli a betét elhelyező ügyféllel szemben. A takarékbetét-szerződések esetében a betétről kiállított betétkönyv, vagy okirat minden művelet (visszafizetés, kamatjóváírás) összegét és időpontját tartalmazza, ami a Hpt. rendelkezéseinek megfelelő kivonat kiállítását már nem teszi szükségessé, vagyis az időszakos tájékoztatási kötelezettség a Ptk. szabályai alapján lekötött takarékbetét-szerződésekre nem vonatkozik. A betét folyamatos lekötésére irányuló szerződés alapján létrejött jogviszony mellett folyamatos szerződéses jogviszonynak tekintendő a határozatlan időre megkötött szerződés alapján fennálló

46 jogviszony is, tekintet nélkül arra, hogy a betétes a szerződés keretében csak lekötés nélküli (látra szóló), vagy határozatlan időre lekötött (ún. felmondásos) betétet helyez el a hitelintézetnél. Összefoglalóan Összefoglaló elmondhatjuk, hogy a betétszerződés egy olyan önálló szerződéstípus, amelyben a kölcsönszerződés, a letéti szerződés, számlabetét esetében pedig a bankszámlaszerződés egyes elemei fellelhetők. Legfontosabb jellemzői a következők: o a betétszerződés alanya betétesként bárki (tehát jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, vagy természetes személy) lehet, a másik alanya minden esetben a betétgyűjtésre engedéllyel rendelkező hitelintézet; o a betétszerződés megköthető bankszámlaszerződés keretében, vagy ahhoz kapcsolódóan, de megköthető bankszámlához nem kapcsolódó betétügyletként is; o a betétszerződés alapján a betétes követelésének nyilvántartása, a betétes nevén vezetett ún. betétszámlán történik (bankszámlaszerződés keretében kötött betétszerződés esetében bankszámlán), a felek erre vonatkozó külön megállapodás alapján a hitelintézet a betéti követelésről betéti okiratot állíthat ki; o a betétszerződés alapján nyújtandó szolgáltatás, a hitelintézet által nyújtandó szolgáltatás a pénz betétként történő átvétele, vagyis a hitelintézet a megkötött szerződés alapján köteles az abban megjelölt pénzt betétként átvenni és kezelni; o a hitelintézet a betétként átvett pénzzel tulajdonosként rendelkezhet azzal a megkötéssel, hogy annak összegét a szerződés feltételei szerint köteles visszafizetni; o a hitelintézet köteles a lekötött betét után kamatot fizetni (a látra szóló betét kamatozási feltételei tekintetében a felek szabadon állapodhatnak meg). 3. A takarékbetét szerződés A takarékbetét-szerződés a Ptk.-ban nevesített szerződéstípus, melynek szabályait a Ptk. felhatalmazása alapján külön jogszabály – jelenleg a takarékbetétről szóló 1989. évi 2 tvr. – tartalmazza. A Ptk. szabályai szerint a takarékbetétekre vonatkozó rendelkezéseket a magánszemélyek által bankszámlaszerződés keretében elhelyezett pénzeszközök (a Ptk. mellett a devizatörvényben foglalt eltérésekkel a deviza belföldi természetes személy devizaszámlája) tekintetében is alkalmazandók. A takarékbetét-szerződés alapján a hitelintézet köteles a betétestől a takarékbetétkönyv, vagy más okmány ellenében pénzt átvenni és annak összegét a szerződés szerint visszafizetni. A hitelintézet köteles továbbá a betét összege után a betét-elhelyezés idejére kamatot, nyereménybetét esetében pedig a sorsolás eredményétől függően nyereményt fizetni. A takarékbetét-szerződés nem a pénz betétként való átadásával és átvételével, hanem a felek megállapodásával jön létre, e megállapodás alapján terheli a hitelintézetet a betétként átadott pénz átvételének, az átvételt tanúsító takarékbetétkönyv (okirat) kiállításának, illetve átadásának kötelezettsége. Ennek a szerződéstípusnak szerződéstípusnak is a célja a megtakarítás, megtakarítás nem pedig a hitelintézetnek történő kölcsönnyújtás. Ennek megfelelően a szerződés tárgya a pénz betétként történő átvétele a hitelintézet által. A betétes a szerződés alapján jogosultságot szerez a szolgáltatás teljesítésének követelésére, ugyanakkor nem terheli a pénz átadásának kötelezettsége. A hitelintézet a takarékbetétként átvett pénzösszeget (tehát nem ugyanazokat a pénzérméket, illetve bankjegyeket) köteles a szerződés szerint a betétesnek megfizetni, és a betét összege után kamatot fizetni. Ez azt jelenti, hogy a betétes által átadott

47 pénzt a hitelintézet nem letéti őrzésbe veszi, hanem azt használhatja, azzal tulajdonosként rendelkezhet, aminek nyilvánvaló feltétele, hogy a betétes betétként átadott pénz tulajdonjogát átruházza a hitelintézetre. A betétesnek a betétként átadott pénz feletti tulajdonjoga megszűnik, tehát a betét összegének visszafizetését nem tulajdonosként, hanem a takarékbetét-szerződésből keletkezett kötelmény igénye alapján követelheti. A takarékbetét fogalma ennek megfelelően úgy definiálható, hogy az a hitelintézet által takarékbetétszerződés alapján – takarékbetét vagy más okmány ellenében – visszafizetési kötelezettséggel betétként átvett pénz, illetve a betétes a hitelintézettel szemben e jogcímen fennálló pénzről szóló követelése. A betéti szerződés és a takarékbetét-szerződés elhatárolása legegyszerűbben a két szerződés alanyi körének eltérésében mutatható meg. A takarékbetét-szerződést betétesként kizárólag természetes személy köthet, ezzel szemben a betéti szerződés alanyai tekintetében nincs jogszabályi rendelkezés, korlátozás. A takarékbetét-szerződésnek a Ptk. rendelkezéseinek megfelelően fogalmi feltétele a takarékbetétkönyv, vagy más okirat kiállítása. Ennek hiányában a szerződés akkor sem tekinthető takarékbetétszerződésnek, ha a betétes természetes személy és a szerződés tartalma megfelel a takarékbetétekre vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Nem kizárt, hogy a felek a betétszerződésben akként állapodjanak meg, hogy a hitelintézet a betétről betéti okiratot állít ki, de ez nem tekinthető a szerződés fogalmi feltételének, sőt a betétszerződés alapján elhelyezett betét, fő szabály szerint számlabetét. Így a takarékbetét-szerződés és a betétszerződés elhatárolása során annak van jelentősége, hogy a takarékbetétszerződésnek fogalmi eleme a betétkönyv (okirat) kiállítása. Ezen túlmenően a két szerződéstípus elhatárolásakor a következőket is figyelembe kell venni: o a hitelintézet a látra szóló takarékbetéti követelés után is köteles kamatot fizetni, míg a betétszerződés esetében ez a felek megállapodásának tárgya; o a takarékbetét után járó kamatok esedékességére és tőkésítésére a jogszabály speciális szabályokat fogalmaz meg, a betétszerződésben a felek e kérdésről szabadon állapodhatnak meg; o a takarékbetéti követelés (és annak kamata) megfizetése iránti igény nem évül el, a betétszerződés alapján fennálló követelés elévülése tekintetében viszont a felek eltérő megállapodása hiányában a Ptk. szerinti általános elévülési rendelkezések érvényesülnek; o a takarékbetétes halála esetére kedvezményezettet jelölhet. Tekintettel arra, hogy a természetes személyek betétesként mindkét szerződésnek alanyai lehetnek, és a betétszerződés esetében sem kizárt, hogy a hitelintézet betéti okiratot állítson ki, annak megállapításához, hogy a felek valójában milyen szerződést kötöttek, a formai szempontokon túl, a konkrét ügylet tartalmának vizsgálata is szükséges. E kérdés nem csupán elméleti, hiszen a takarékbetétekre vonatkozó speciális jogi szabályozásra figyelemmel a felek egyike számára sem lehet közömbös, hogy a betéti követelés takarékbetétnek tekintendő-e vagy sem. A takarékbetét-szerződés egyik alanya minden esetben hitelintézet, a másik alanya a Ptk. szerinti elnevezés alapján betétes. A Ptk. és a Hpt. rendelkezései szerint a betétszerződés lényeges tartalmi elemei a következők: o A szerződés alapján nyújtandó szolgáltatás megjelölése, azaz a hitelintézet kötelezettségvállalása pénz – takarékbetétkönyv vagy más okmány ellenében – takarékbetétként történő átvételére; o A rendelkezés módjának (bemutatóra szóló vagy fenntartásos) meghatározása és rendelkezés feltételeiben való megállapodás;

48 o Annak megjelölése, hogy a szerződés alapján a hitelintézet által átvett pénzt nyereménybetétnek vagy kamatozó takarékbetétnek kell-e tekinteni, a betét után fizetendő kamat mértékének rögzítése, nyereménybetét esetén a nyeremény tárgya; o Annak megállapítása, hogy a betéti összeg hogyan kerül visszafizetésre (a hitelintézet a Ptk. rendelkezéseinek megfelelően a visszafizetésre vonatkozó kifejezett kötelezettségvállalás hiányában is köteles a betét összegét visszafizetni, annak feltételeiben azonban a feleknek meg kell állapodniuk). A takarékbetét-szerződés a felek megállapodásától függően vonatkozhat meghatározott betéti összegre, de megköthető olyan tartalommal is, hogy a hitelintézet a szerződés tartama alatt a betétes által betétként átadni kívánt bármilyen, vagy korlátozott összegű pénzt köteles átvenni. A betétes megnevezése csak a névre szólóan fenntartással elhelyezett takarékbetétek esetében lényeges tartalmi eleme a szerződésnek. A bemutatóra szóló, fenntartás nélkül vagy a jeligéhez kötött elhelyezett betétek ugyanis név nélküli, anonim betétek is lehetnek, ami azt jelenti, hogy a hitelintézet már a szerződés megkötésekor sem vizsgálja a betétes személyazonosságát, és betétkönyvben (okiratban) a betétes neve sem kerül megjelölésre. A pénzmosás elkerülése, illetve megelőzése érdekében 2002-ben jogszabálymódosítások megszüntették az anonim betétek elhelyezésének lehetőségét Magyarországon.

49 4. A bankkártya szerződés 4.1. Általános jellemzők, jellemzők , bankkártya fogalma Bankkártya kibocsátásának és az azzal kapcsolatos szolgáltatások nyújtásának jogszabályi feltételei vannak. A Hpt. rendelkezései szerint készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (ideértve a bankkártyát is) kibocsátására és az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtására (mint a Hpt. hatálya alá tartozó pénzügyi szolgáltatás üzletszerű végzésére) kizárólag hitelintézet jogosult. Az ilyen tevékenység végzéséhez szükséges engedély megadására az MNB rendelkezik hatáskörrel. A bankkártya kibocsátás, illetve a bankkártya elfogadás két, egymástól jól elváló tevékenység, melyek egymástól függetlenül is végezhetők. Ennek megfelelően a bankkártya használatának és a bankkártyával végrehajtott műveletek elszámolásának sajátos szabályai vannak. A bankkártya kibocsátói tevékenységnek nem feltétele, hogy a hitelintézet saját elfogadói hálózattal rendelkezzen. Ebben az esetben azonban a hitelintézet ú.n. logós bankkártya kibocsátását csak akkor kezdheti meg, ha a bankkártya használatának lehetőségét más hitelintézettel előzetesen megkötött elfogadói szerződés biztosítja. A hitelintézet bankfüggetlen szolgáltatóval is megállapodást köthet, a szolgáltató által üzemeltetett ATM-hálózat, illetve elfogadói hálózat igénybevételére. A hitelintézetek többsége (saját logós bankkártyák helyett, vagy azok mellett) valamely nemzetközi kártyatársaság logóját viselő bankkártyát (is) bocsát ki (VISA, EC/MC). Ennek feltétele, hogy a nemzetközi kártyatársaság a hitelintézetet a kívánt típusú bankkártya kibocsátására feljogosító tagsági osztályába tagként felvegye. A hitelintézet jogait és kötelezettségeit a tagsági megállapodás tartalmazza, amely a nemzetközi kártyatársaság védjegyének használatára is feljogosítja a hitelintézetet. Ahhoz, hogy a hitelintézet elfogadói tevékenységet is folytathasson, saját elfogadói hálózatot kell kiépítenie, amely magába foglalja bankjegykiadó-automatákat, illetve a bankkártya elfogadására szerződéses jogviszonyban álló kereskedelmi elfogadóhelyeket is. A hitelintézet és a kereskedő, szolgáltató között megkötött kártyaelfogadási megállapodásban a felek az abban megjelölt típusú bankkártya fizetésre elfogadásának feltételei és szabályai mellett elsősorban az elszámolási kérdésekről rendelkeznek. Kölcsönös kártyaelfogadási megállapodást hitelintézetek is köthetnek egymással, megállapodhatnak továbbá az egymás elfogadói hálózatában lebonyolított kártyaműveletek kölcsönös elszámolásáról és kiegyenlítéséről is. Ilyen megállapodás hozta létre például a VISA-, illetve az Europay(EC) logós bankkártyák belföldi forgalmának elszámolását szolgáló VISA Nemzeti Nettó Elszámolási Rendszert, és a Europay Nemzeti Elszámolási Rendszert. A bankkártya a kártya kibocsátásra engedéllyel rendelkező hitelintézet által a bankkártyával történő forgalmazások elszámolására szolgáló számla (forint-bankszámla, betétszámla, devizaszámla, vagy hitelszámla) tulajdonosával, vagy a kártyabirtokossal megkötött bankkártya-szerződés alapján a kártyabirtokos természetes személy részére kibocsátott készpénz helyettesítő, távolról hozzáférést biztosító elektronikus fizetési eszköz, melynek segítségével a kártyabirtokos elektronikus környezetben fő szabály szerint a személy azonosító kód használata révén fizetési, illetőleg pénzfelvételi művelettel rendelkezhet. A számlatulajdonosnak a kibocsátó hitelintézettel fennálló számlaköveteléséről, vagy a hitelintézet által nyújtott hitellehetőségről. Nem természetes személy bankszámlájához kapcsolódó bankkártya kibocsátása esetén a mindenkori kártyabirtokos nevét, aki természetes személy lehet csak, minden esetben fel kell tüntetni.

50 A bankkártyával lebonyolított fizetési vagy pénzfelvételi műveletek tehát voltaképpen a kártyabirtokosnak a bankkártyához kapcsolódó számla terhére adott megbízásainak tekintethetők. Ilyen értelemben a bankkártya egy eszköz a bankszámla-követelés feletti rendelkezési jogról, vagy módja a rendelkezési jog. Fontos megkülönböztetni a bankkártyát az egyéb kártyakonstrukciók keretében kibocsátott kártyáktól. A bankkártya legfontosabb ismérvei a következők: 1) Kizárólag az erre engedéllyel rendelkező hitelintézet bocsáthatja ki, 2) A bankkártya, szemben például a kereskedői kártyákkal, készpénzfelvételre is használható, 3) A kereskedői kártya kizárólag a kibocsátó kereskedő, vagy szolgáltató áruja, szolgáltatása ellenértékének kiegyenlítésére alkalmas, a bankkártya ezzel szemben minden olyan elfogadóhelyen felhasználható fizetésre, ahol annak elfogadására a kibocsátó hitelintézettel, vagy más hitelintézettel szerződést kötöttek. Általános jellemzőknél megemlítenénk még a bankkártya-típusokat. Több szempont alapján lehet a bankkártyákat csoportosítani. A legáltalánosabb megkülönböztetési ismérv, hogy a kártya terhelési (debit), vagy hitel (credit) kártya. A betéti (debit) kártya olyan bankkártya, amellyel a kártyabirtokos a kibocsátás alapjául szolgáló, a kibocsátó hitelintézet által vezetett bankszámla, betétszámla, devizaszámla, vagy elkülönített kártyafedezeti számla terhére, annak követelése erejéig forgalmazhat. A hitelkártya mögött nem bankszámla, vagy kártyafedezeti számla, hanem a kibocsátó hitelintézettel megkötött szerződés alapján rendelkezésre bocsátott, a kártyához rendelt önálló (elkülönített) hitelszámla áll. A kártyabirtokos a kártyával a hitelképességétől függően megállapított hitelkeret erejéig forgalmazhat. Emellett a két fő típus mellett létezik még csekk-kártya is. A csekk-kártya olyan bankkártya, amely a bankszámlához kapcsolódó csekkszerződés alapján a számla terhére kibocsátott csekkek mellett garanciaként szolgál. Amennyiben a csekket fizetésül elfogadó az elfogadás szabályait betartja, a hitelintézet garantálja, hogy a kártyabirtokos által kibocsátott csekk ellenértékét az elfogadónak meg fogja fizetni. A csekk-kártyához PIN-kód is tartozhat, ebben az esetben bankjegykiadó-automatából készpénzfelvételre is használható. Magyarországon még nem használatos a charge-card (terhelési kártya), mely a hitelkártyához hasonlóan, halasztott fizetést biztosít a kártyabirtokos számára. A charge-card mellett a kártyabirtokosnak hitelszámlája sincs a pénzintézetnél, vagyis a kártyával korlátlan összegben forgalmazhat. A kártyával végrehajtott fizetési, illetve készpénzfelvételi műveletek elszámolása egy technikai számlán történik, amelyekről a kártyabirtokos meghatározott időszakonként számlát kap. A charge-card kibocsátásának magas kockázatára figyelemmel, azt minden esetben biztosíték nyújtásához (például óvadék, vagy bankgarancia) kötik. Bankkártya kibocsátására és használatára külön kormányrendelet szabályai vonatkoznak, melyek meghatározzák a bankszerződés kötelező tartalmi elemeit és az egyes felek kötelezettségeit, illetve felelősségét. A bankkártya-szerződés megkötésével a hitelintézet arra vállal tehát kötelezettséget, hogy a szerződésben megjelölt számlához díj ellenében az igénylésben megjelölt típusú, a kártyabirtokos nevére megszemélyesített, a szerződés szerinti elfogadóhelyeken meghatározott műveletekre (például készpénzfelvétel, fizetés) alkalmas bankkártyát ad át a kártyabirtokos részére, és ahhoz a használatához szükséges titkos azonosító kódot szolgáltat ki. A hitelintézet biztosítja továbbá a bankkártyának a szerződés feltételeinek megfelelő használatát, az annak terhére végrehajtott műveleteket elszámolja az

51 erre a célra szolgáló számla terhére, továbbá ezekről a műveletekről rendszeresen tájékoztatja a számlatulajdonost. A bankkártya a kibocsátó hitelintézet tulajdonában marad, azt a kártyabirtokos köteles biztonságban a PIN-kódtól elkülönítve tartani, csak személyesen használhatja és a szerződés bármely okból történő megszűnése esetén köteles a hitelintézetnek visszaszolgáltatni. Funkcióját tekintve tehát a bankkártya készpénzkímélő fizetési eszköz, melynek használata többirányú lehet: o vásárlások ellenértékének rendezése, o szolgáltatások ellenértékének rendezése, o pénztárszolgáltatások vagyis készpénz be- és kifizetés végzése. A fentebb említett kártyatípusok és a mögöttük álló szerződés határozza meg, hogy az adott kártya milyen széles körben használható. A bankkártyák használatát és a bankkártyák által végzett ügyletek elszámolási feltételeit általában a nemzetközi szervezet (kártyatársaság) és a helyi hitelintézet közti szerződés határozza meg; adott országbeli helyi hitelintézetek mozgástere minimális ezen szerződések feltételeinek meghatározásában. Azon ügyletek köre, amelyeket bankkártya segítségével a hitelintézetek ügyfelei (kártyabirtokos, számlatulajdonos) végezhetnek, alapvetően az adott hitelintézet által nyújtott szolgáltatásokhoz kapcsolódik. A bankkártya segítségével végzett ügylet során az ügyfél (kártyabirtokos, számlatulajdonos) bankszámlájának egyenlege változik; hitelviszony elemek kerülhetnek az ügyfél és a hitelintézet viszonyába (adott kártyatípus használatától függően). Az ügyfél tehát a hitelintézet által nyújtott valamilyen banki szolgáltatást veszi igénybe a készpénzkímélő fizetési eszköz (bankkártya) használatával. Mint említettük, a bankkártya a hitelintézet tulajdonában van, és nem átruházható. A kibocsátó hitelintézet további bankkártyát (társkártya) adhat az ügyfél részére. Az ügyfél (kártyabirtokos, számlatulajdonos) és a hitelintézet között létrejövő atipikus szerződés általában a magyar gyakorlatban többlépcsős: az egyedi szerződéstől kiindulva a hitelintézet bankkártya szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződési feltételein és a hitelintézet mindenkori üzletszabályzatán keresztül az ügyleteket konkrétan befolyásoló üzleti feltételeket tartalmazó nyilvános hirdetmények vagy kondíciós listákig bezárólag tart. Mivel a bankkártya tulajdonosa minden esetben a hitelintézet és ez a szabály a nemzetközi kártyatársaságokkal kötött szerződésekből ered, ezért a bankkártya használatának körében a hitelintézet ügyfele a kártyabirtokosi pozíciónál nem tud továbblépni; ebben az atipikus jogviszonyban tulajdonosi pozíciója csak a bankkártya használat mögött megnyitott és vezetett számla vonatkozásában lehet. A fentiek alapján, amennyiben a hitelintézet ügyfele részére a hitelintézet nem vezet bankszámlát, úgy adott esetben a kártyahasználat fedezete klasszikus polgári jogi biztosíték: az óvadék lehet. Az óvadék annak Ptk. szerinti szabályai szerint kerül alkalmazásra, vagyis az ügyfél (kártyabirtokos) tartozásainak biztosítékául szolgál vagy lekötésre átadott pénzösszeg vagy más óvadék tárgyát képezhető dolog (pl. értékpapír) formájában.

52 4.2. Bankkártyával végzett ügyletek A hitelintézet az ügyfelet meghatározott időszakonként értesíti: o az ügyfél által bankkártyával végzett ügyletekről, o az ügyletek nyomán a bankszámla javára és terhére írt összegekről, valamint a hitelintézet által felszámított szolgáltatási költségekről és díjakról Az ügyfél (kártyabirtokos, számlatulajdonos) köteles a számla egyenlegét és az ügyletek végzéséhez szükséges mindenkori fedezetet biztosítani; csak az adott hitelkeret szerződésben meghatározott keret erejéig végezhet a bankkártyával ügyleteket. Az ügyfél (kártyabirtokos, számlatulajdonos) a bankszámla vagy kártyaszámla terhére végrehajtott ügyletek figyelemmel kísérésével vállalja mindazoknak a szabályoknak a követését, amelyet adott esetben a folyószámla egyenlegre vonatkozóan a Ptk. (531. § (2) bek.) szabályoz. Az ügyfél és a hitelintézet közötti kártyaszerződés meghatározhatja, hogy az ügyfél (kártyabirtokos, számlatulajdonos) rendelkezésére a hitelintézet hitelkeretet tart fenn és e hitelkeret erejéig és annak terhére az ügyfél bankkártya használat során különböző ügyleteket, a bank által biztosított szolgáltatások körén belül végezhet. A hitelkerettel kapcsolatos konkrét szabályozás mindig az ügyfél és a hitelintézet közötti szerződés tárgya. A hitelintézet a hitelkeret megadásának és fenntartásának feltételeként külön biztosítékot követelhet. Amennyiben ennek alapján az ügyfél és a hitelintézet külön biztosíték nyújtásában megállapodik, úgy a polgári jogi szabályok szerint a biztosíték nyújtására vonatkozó külön megállapodás minden esetben a bankkártya szerződés elválaszthatatlan részét képezi (ez utóbbi esetben az analógia a hitelszerződés és az annak elválaszthatatlan részeként létrejövő esetleges biztosítéki szerződés vagy szerződések). Az esetleges hitelkeret megadásáról a bank saját eljárási szabályait alkalmazva egyedileg dönt; a döntésről írásban értesíti az ügyfelet (kártyabirtokos, számlatulajdonos). Ha a bank úgy dönt, hogy az ügyfél rendelkezésére hitelkeretet biztosít, úgy az ügyfél által bankkártyával végzett ügyletek esetén, amennyiben a bankszámlán vagy bankkártya számlán nincs elegendő fedezet, a hitelkeret szerződésben meghatározott kölcsön folyósítására kerül sor az ügyfél számlájának terhére. A kölcsön visszafizetése általában az adott hitelintézet általános (hitel kölcsön) szabályzata szerint történik o a számlára történő befizetéssel, vagy o a számla egyenlege terhére tett elszámolással. Az adott kártyatípusoktól függően gyakori a kártyaszerződésekben az úgynevezett kényszerhitel kény szerhitel (túllépés) szabályozása az ügyfél és a hitelintézet között. Kényszerhitelezésre akkor kerülhet sor, ha az ügyfél bankszámláján vagy kártyaszámláján nincsen felhasználható hitelkeret az ügyfél által végezni kívánt ügylethez. Ebben az esetben - a kártyaszerződés pontjainak megfelelően - a hitelintézet pótlólagos fedezetet nyújthat az ügylet teljesítése érdekében. Általában a kényszerhitel (számla túllépés) összegének visszafizetésére a szerződésszegések esetére a polgári jogban meghatározott késedelmi kamat szabályok az irányadók. Ez azonban nem kötelező; az ügyfél és a hitelintézet ettől eltérően is megállapodhat.

53 Bank a hitel igénybevétele után hitelkamatot számít fel, kártyahasználatért pedig jutalékot. A jutalék mértéke ügylet típusonként általában váltzik. Ezen feltételekrők is vagy a bankkártya-szerződés vagy az általános szerződési feltételek alapján a banki hírdetmény rendelkezik. A bankkártya használata lehetséges o ki- és befizetés ATM útján, o ki- és befizetés pénztárnál, o fizetés elfogadóhelyen, o 4, kapcsolódó egyéb szolgáltatások. Ki- és befizetés ATM útján a pénzkivevő automatáknál készpénz ki- és befizetéssel történik. A ki- és befizetése összege és pénzneme rendszerint bankonként, országonként különbözhet. Gyakori a pénzkifizetés összegének korlátozása. Az adott hitelintézet által követett hatályos gyakorlatot (a pénzkivétel összegszerű korlátozását, a pénzkivétel valutanemét stb.) az ügyfelek számára nyilvánosan meg kell hirdetni. Az automata pénzkivevő helyeken nem csak pénz be- és kifizetés történhet, hanem a kártyaszerződéshez kapcsolódó más banki szolgáltatás igénybevétele is. Így az adott ügylet bizonylatolása vagy az ügyfél tájékoztatása (értesítése) a számla egyenlegéről vagy egyéb banki szolgáltatásokról való egyéb információ, amit az ügyfél a bankkártya segítségével az adott hitelintézet szolgáltatásai közül igénybe vehet. Azokban az esetekben, amikor a kártyahasználat az ügyfél és az elfogadóhely között történik, a bank ezen ügyleteknek csak passzív és időben későbbi szereplője. Az alapjogviszony az ügyfél és az elfogadó között szerződésbe foglalva nem létezik. Az ügyfél és az elfogadó is adott esetben a bankkal áll szerződéses viszonyban; az ügyletet erre a mindkettőjükkel külön-külön fennálló hitelintézeti viszonyra tekintettel kötik meg egymással. A kártyához kapcsolódó egyéb banki szolgáltatások köre folyamatosan bővül. A jelenlegi gyakorlat szerint a mobiltelefonok és a számítógépek világában terjedő és azokon keresztül vagy azok segítségével végezhető ügyletek, szolgáltatások, információk, értesítések stb. szabályozása tartozik ebbe a körbe. Sok bank már Magyarországon is lehetővé teszi mobil telefon segítségével teljesíthető kártyaszolgáltatásokat kártyaszolgáltatásokat, at banki szolgáltatásokat. A hitelintézet a kártyaszerződésben vagy általános szerződési feltételeiben szabályozottan az ügyféltől plusz adatokat kér be. Ezek az adatok alapvetően mobil telefonos ügyfélazonosításhoz kapcsolódó információk, hiszen a szolgáltatás bizonyos információ továbbítása mobil telefonon keresztül üzenetben, szóban vagy írásban. Ez a szolgáltatás, amely alapvetően információ továbbításra épül, viszonylag egyértelmű felelősségi alakzat kiépítését igényli: a hitelintézet általában kizárja felelőségét minden olyan adatátviteli hibáért, amely egy üzenet továbbítására, vételére, késedelemre stb. vonatkozhat, hiszen a szolgáltatás - bár az ügyfél és a hitelintézet szerződésén alapul - teljesítéséhez harmadik személy (a mobil telefon szolgáltató) szolgáltatásait kell igénybe venni, vagyis azokra kell építeni az ügyfél és a hitelintézet szerződésében meghatározott ügyletet. Legtöbb pénzintézet, lektronikus portálján keresztül lehetővé teszi elektronikus elektronikus úton is szolgáltatásainak szolgáltatásainak igénybevételét. igénybevételét

54 Az előbbiekhez hasonlóan az ügyfél és a hitelintézet közötti szerződésben meghatározott szolgáltatások igénybe vétele ez esetben egy komplex szolgáltatást biztosító elektronikus adatátvitelt lehetővé tevő rendszeren keresztül történik. Ez a rendszer egyre jobban kodifikáltá válik; hiszen - feltehetően - a leggyorsabban fejlődő szolgáltatások területek egyike. 4.2. A bankkártyához kapcsolódó szerződések 4.2.1 Nemzetközi kártyatársaságok és a hitelintézet közötti szerződés A magyar polgári jog alapján atipikusnak minősíthető, leginkább a franchise típusú szerződésekhez hasonlító szerződés a nemzetközi szervezet (kártyatársaság) és a helyi hitelintézet között. Jellemzője: tartalmazza mindazon szabályokat, amelyek egyrészt az adott nemzetközi szervezet hatáskörébe tartozó bankkártyák használatáról szólnak, másrészt a kártyák által végezhető ügyletek leírását, valamint az ügyletekhez kötődő elszámolások feltételeit és egyéb feltételeket. 4.2.2. Bankkártya elfogadó szervezet és hitelintézet közötti szerződés Az elfogadó szervezet a magyar gyakorlat alapján gazdasági társaság, egyéni egyéni vállalkozó vagy egyéni cég, aki, (amely) jogosult bankkártyát szolgáltatások és/vagy áruk ellenértékének kiegyenlítésére fizetőeszközként elfogadni. Az adott elfogadó szervezet nem nemzetközi szervezettel, hanem egy vagy több, a helyi bankrendszerhez tartozó hitelintézettel áll szerződéses viszonyban. A szerződéses viszony jellege alapvetően hitelviszony; a hitelviszonyban az elfogadó szervezet áll hitelezői pozícióban és a hitelintézet foglalja el az adós helyét. Az elfogadó szervezet mindenkori és leendő ügyfelei informálására a kártyához kapcsolódó szolgáltatásokat nyilvánosan is jelezheti: az elfogadási szerződéssel érintett kártyatársaságok logoját feltüntetheti üzleti helységeiben és/vagy marketing anyagain. 4.2.3. Kártyabirtokos és/vagy számlatulajdonos és a hitelintézet szerződése A szerződés a Ptk. alapján atipikus jellegű, amelyben keverednek a bankszámlaszerződés, a betétszerződés és a hitelszerződés elemei. Annak meghatározására, hogy a fenti elemek közül melyik játszik szerepet egy adott hitelintézet és egy adott ügyfél szerződésének vonatkozásában, alapvetően az a döntő, hogy a szerződés az ügyfél és a hitelintézet között milyen tipusú kártya használatára jogosítja az ügyfelet. A fentiek alapján a magyar gyakorlatban három típusú kártya használata terjedt el (mint említettük az általános bevezetőben): o Credit (hitel) kártya, ez a kártyaszerződés feltételezi az ügyfél és a hitelintézet között egy számlaszerződés és egy hitelszerződés meglétét. o Debitkártya, mely alapján az ügyfél és a hitelintézet között nincsen hitelviszony, viszont fennáll számlaszerződés (esetlegesen betétszámla-szerződés). o Charge (terheléses) kártya, ennek alapján az ügyfél és a hitelintézet között számlaszerződés nem valószínű, hogy fennáll, de hitelviszony és azt megtesítő szerződés biztosan létezik.

55 4.2.4. Egyéb szolgáltató társaságok és hitelintézet szerződései E területre tartozik a kártyaszolgáltatáshoz nélkülözhetetlen fenntartási, javítási, pénzautomaták feltöltését végző és hasonló szolgáltatásokat nyújtó helyi és nemzetközi társaságok szolgáltatása. A hitelintézettel a szerződésük jellege alapvetően vállalkozási szerződés, melyet megbízási szerződési elemek is színeznek. A megbízási és vállalkozási szerződési elemek arányát alapvetően meghatározzák a szerződő felek szándékai; a végzett szolgáltatás tartalma többnyire a vállalkozási szerződési elemek túlsúlya felé mutat.

56 5. A bankkölcsön és bankhitel szerződés 5.1. Bankkölcsön általános szabályai A Hpt. szabályai szerint a pénzkölcsön nyújtásának üzletszerű végzése a törvény hatálya alá tartozó pénzügyi szolgáltatásnak minősül, így ehhez a felügyelet engedélye szükséges. A felügyeleti szerv a hatályos szabályozás szerint a PSZÁF. A Hpt. rendelkezése értelmében a pénzügyi szolgáltatás végzésére nemcsak hitelintézet, hanem pénzügyi vállalkozás is engedélyt kaphat. A Hpt.-ben szabályozott pénzkölcsön nyújtásának körébe tartozó tevékenység önmagában nem tiltott, csupán annak üzletszerű végzése kötött engedélyhez. A pénzkölcsön nyújtása, mint pénzügyi szolgáltatás tartalmát tekintve nem esik egybe a Ptk. szerinti bankhitel-szerződés, valamint kölcsönszerződés alapján történő üzletszerű hitelezés, illetve kölcsönnyújtással, hanem annál lényegesen tágabb. A pénzkölcsön nyújtását a Hpt. a következőképpen definiálja: a hitelező és az adós között létesített hitel-, illetve kölcsönszerződés alapján pénzösszeg rendelkezésre bocsátása, a pénzhitelezés, melyet az adós a szerződésben megállapított időpontban kamat ellenében, vagy anélkül köteles visszafizetni; illetve követelésnek – de az adós kockázatának átvállalásával vagy anélkül történő – megvásárlása, megelőlegezése (ideértve a faktoringot és a forfettírozást is), valamint a követelés leszámítolása függetlenül attól, hogy a követelés esedékességének nyilvántartását és a kintlévőségek beszedését ki végzi el. A Hpt. rendelkezései szerint lakossági kölcsönnek minősül a fogyasztási kölcsön, valamint a lakás-, illetőleg egyéb ingatlanvásárlására, -építésére, felújítására, korszerűsítésére természetes személy által igénybe vett kölcsön. A fogyasztási kölcsön a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlásához, javíttatásához, szolgáltatások igénybevételéhez – a természetes személy részére – nyújtott kölcsön, és a felhasználási célhoz nem kötött kölcsön, ha azt a természetes személy nem üzletszerű tevékenysége keretében veszi igénybe. Így összefoglalóan elmondható, hogy a Hpt. rendelkezései szerint lakossági kölcsönnek a lakáscélú kölcsön, a fogyasztási kölcsön minősül. 5.2. A bankkölcsön és a bankhitelbankhitel-szerződés általános által ános elhatárolása A Ptk. rendelkezéseinek értelmében a hitelintézet a bankhitel-szerződéssel nem arra vállal kötelezettséget, hogy meghatározott összegű kölcsönt nyújt a másik fél részére, hanem arra, hogy jutalék ellenében meghatározott hitelkeretet tart rendelkezésre, és a hitelszerződésben megjelölt feltételek esetén a hitelkeret terhére kölcsönszerződést köt, vagy egyéb hitelműveletet végez. A hitelszerződés alapján nyújtott szolgáltatás voltaképpen a rendelkezésre állás, a szerződés megkötése tehát azt biztosítja a másik fél számára, hogy amennyiben kölcsönre lesz szüksége, a hitelintézet a szerződésben megjelölt feltételek esetén vele kölcsönszerződést fog kötni. A bankkölcsön-szerződés a Ptk.-ban meghatározott fogalmára, továbbá a Hpt. rendelkezésére figyelemmel a szerződésnek a felek megnevezésén túl, lényeges tartalmi elemei a kölcsön összegének megjelölése, a hitelintézet kötelezettségvállalása a szerződésben megjelölt összegű kölcsön nyújtására, a visszafizetés feltételeinek (a kölcsön lejárata, részletekben történő törlesztés stb.), a kamat mértékének, valamint a kamatfizetés feltételeinek meghatározása.

57 5.3. A hitel és kölcsönszerződés szabályai 5.3.1. Pénzkölcsön nyújtása A hitelszerződések és kölcsönszerződések jogi kereteit a Ptk. adja meg (Ptk. 522. §-523. §). Alapvetően keretszabályozást jelent; a kereteken belül más jogszabályokra és a gyakorlatra bízza a szerződés kötelező és lehetséges tartalmi elemeinek kimunkálását. A Ptk.-n túlmenően a Hpt. (az 1996. évi CXII. tv. a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról) más oldalról megközelítve tágítja a hitelviszonyok fogalmát: a pénzkölcsön nyújtáson kívül más ügyletet pl.: követelésvásárlást is a hitelviszonyok körébe utal az alábbiak szerint: Pénzkölcsön nyújtása jelenti: jelenti o a hitelező és az adós között létesített hitel-, illetőleg kölcsönszerződés alapján a pénzösszeg rendelkezésre bocsátása, amelyet az adós a szerződésben megállapított időpontban - kamat ellenében vagy anélkül - köteles visszafizetni; o követelésnek - az adós kockázatának átvállalásával vagy anélkül történő - megvásárlása, megelőlegezése (ideértve a faktoringot és a forfetírozást is), valamint leszámítolása, függetlenül attól, hogy a követelés esedékességének nyilvántartását és a kintlévőségek beszedését ki végzi. Nem minősül minősül pénzkölcsön nyújtásának: nyújtásának: o a munkáltató által a munkavállaló részére szociális céllal - esetileg - adott kölcsön, o az egymással áruszállítási vagy szolgáltatási jogviszonyban álló vállalkozások vagy természetes személyek által e jogviszonyra tekintettel adott halasztott fizetés vagy előleg, ide nem értve a hitelintézet által kötött ilyen ügyleteket, o a biztosítóintézet által az életbiztosítási kötvény tulajdonosának nyújtott kötvénykölcsön, o a biztosítóintézet által folytatott, a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény 1. számú melléklete a) részének 14. és 15. pontjaiban meghatározott hitelbiztosítási, illetve kezességbiztosítási tevékenység, o az önkormányzat által adott kölcsön, o külön törvény alapján folytatott zálogházi tevékenység keretében nyújtott zálogkölcsön, o az ellenőrző részesedéssel rendelkező vállalkozásnak az ellenőrzött vállalkozásokkal a likviditás biztosítása érdekében közösen végrehajtott pénzügyi művelete. (Hpt. 2. sz. melléklet 10. p.) A Hpt. alapvetően körül. Ez az alapvetően nem a szerződéseket határozza meg, hanem tevékenységfajtákat ír körül ügyleti fogalom tágítása részben a gyakorlat alapján történt, és megfelel annak a Ptk.-beli szabályozásnak, amely alapján meghatározott kereteken belül többé vagy kevésbé atipikus szerződések kötésére mód nyílik. Az atipikus szerződések alkalmazásának csak részben oka a gyakorlatban kialakult sokféle lehetséges szerződésfajta; másrészben a Ptk. szabályok a pénzügyi szolgáltatások területén nem követik az utóbbi időszakban robbanásszerűen bekövetkezett fejlődést a különböző - idetartozó - ügyletek terén. Az alábbiakban először a Ptk. szabályozás alapján tekintjük át azokat a kötelező szerződési tartalmi elemeket, amelyek keretszabályozása a Ptk-ban került lefektetésre, majd ezt követően a Ptk. szabályokon túlmenően főleg a banki gyakorlat alapján kifejlődött szerződéses jogok és kötelezettségek részletezésére

58 kerül sor, zárva ezt a részt néhány fontos hívói értelmezés és tipikus banki szerződésminták bemutatásával. 5.3.2. A bankhitelszerződés Bankhitelszerződéssel a pénzintézet arra vállal kötelezettséget, hogy jutalék ellenében meghatározott hitelkeretet tart a másik szerződő fél rendelkezésére, és a keret terhére - a szerződésben meghatározott feltételek megléte esetén - kölcsönszerződést köt, vagy egyéb hitelműveletet végez. A bankhitelszerződés érvényességéhez a szerződés írásba foglalása szükséges. (Ptk. 522. §) A Ptk. a szerződés alanyai körében csak az egyik oldalt köti meg: mindenképpen hitelintézet (bank) áll a hitelezői pozícióban. A szerződést kötő másik fél a Ptk.-ban nem kerül meghatározásra: a bankok belső szabályozása szolgál alapul arra, hogy a másik szerződő fél pozíciójában milyen személy áll. A szerződő felek kötelezettségei a következők: o A hitelintézet (bank) (bank) kötelezettsége: kötelezettsége A hitelszerződés alapján a hitelintézet kötelezettsége meghatározott hitelkeret rendelkezésre tartása. Ez magában foglalja azt az általánosabb kötelezettséget, hogy a feleknek szerződést kell kötniük. A meghatározott hitelkeret rendelkezésre tartásán túlmenően a Ptk. a szerződési kötelezettséget a kölcsönszerződés megkötésére korlátozza vagy pedig egyéb hitelművelet végzésére kötelezi a hitelintézetet. Bár a hitelintézet az egyéb hitelművelet elvégzését is szerződés alapján végzi, mégis ez az "egyéb hitelművelet" általános és közelebbről meg nem határozott fogalom teszi lehetővé a banki gyakorlat számára menet közben kialakított, atipikusnak is minősíthető hitelviszonyt megtestesítő szerződések létrehozását, amelyek a Ptk.-ban leírt szabályként nem kerülnek nevesítésre. A hitel rendelkezésre tartásának fogalmából alakult ki a gyakorlatban és erősítette meg a bírói ítélkezés is azt a törvény szövegében egyértelműen és kifejezetten nem szereplő tételt, miszerint a hitelviszony mindenképpen a szerződő felek tartós kapcsolatán alapul. A felek tartós kapcsolata a jogviszonyban egyfajta elhatároló elem is a hitel és a kölcsön között, mely utóbbinál a szerződő felek tartós kapcsolata nem előfeltétel. o A hitelfelvevő kötelezettsége: kötelezettsége: A hitelfelvevő oldalán jogként jelenik meg a hitelező hitelintézet kötelezettsége: a meghatározott hitelkeret rendelkezésre tartása vagy egyéb hitelművelet végzése; a hitelfelvevő kötelezettsége ugyanakkor jutalék fizetése a hitelintézet részére a rendelkezésre tartásért. A jutalékot a hitelfelvevő mindig a teljes hitelösszeg után fizeti; a fizetés feltételeinek meghatározása bankonként különböző. A hitelfelvevő kötelezettsége természetesen - amely megegyezik a hitelező kötelezettségével - az ügylet létrejöttéhez a szerződés megkötése. A hitelszerződések körében a szerződés alakja, alakja alakszerűségének betartása rendkívül fontos: a szerződés írásba foglalása a Ptk. szerint a szerződés érvényességi kelléke. Ugyanez vonatkozik a szerződés bármilyen módosítására vagy megszüntetésére is. A szerződés írásbeli alakja, mint a Ptk. szerinti érvényességi kellék mögött mind a banki, mind a bírói ítélkezés gyakorlata kialakította az írásbeliség követelményének fokozott előtérbe kerülését; nemcsak magának a hitelszerződés megkötésekor, hanem azt megelőzően is a bankok által követelt hitelbírálati eljárás folyamatában. A pénzügyi tevékenységeket felsoroló Hpt. banki működést szabályozó követelményei között található a banki belső hitelezési folyamat szabályozásáról szóló, a bank

59 igazgatósága által elfogadandó hitelezési szabályzat kidolgozása. Ennek része a banki belső döntések írásba foglalásának követelménye. 5.3.3. A kölcsönszerződés Kölcsönszerződés alapján a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni. Ha a hitelező pénzintézet, - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - az adós kamat fizetésére köteles (bankkölcsön). (Ptk. 523. §) A kölcsön jogviszony a hitel felvevő oldaláról a hitelkeret lehívása; a hitelező bank oldaláról a részére. A felek közti rendelkezésre tartott hitel (vagy annak egy része) folyósítása a hitelfelvevő részére kölcsön jogviszonyt és az ahhoz kapcsolódó szerződést az utóbbi években egyre inkább jellemezte az egyszerűségre való törekvés: többnyire részletes általános szerződési feltételekre épülő hitelkeret szerződés kötődik a hitelfelvevő és a hitelező bank között, amely alapján külön kölcsönszerződés nem minden esetben köttetik ilyen címen, hanem esetenkénti a hitelfelvevő által írásban a hitelező bankhoz benyújtott kérelem és annak bank általi elfogadása hozza létre a kölcsön jogviszonyt. A hitelszerződések túlnyomó többségében a hitelező bank meghatározza a minimális kölcsönösszeg nagyságát; ez alól a rendelkezés alól általános kivétel, amikor adott import kifizetést kell az adósnak közvetlenül teljesítenie, melynek összege nem igazodik a bank és az adós közti hitelszerződésben meghatározott minimál kölcsönösszeghez. A rendelkezésre tartott tartott hitelkeret igénybevételének feltételeit a banki gyakorlat részletesen kimunkálta; ez függ az adott hitelszerződés módjától: o Folyószámla hitel esetén a hitelkeret igénybevételének feltétele, vagyis az adós számára kölcsön folyósítása akkor és annyiban történik, amennyiben a hitel folyósítása az adós pénzforgalmi számlája terhére beadott fizetési megbízások teljesítéséhez szükséges (a szerződés felsorolhat még egyéb feltételeket vagy kizárhat bizonyos eseteket: a legkritikusabb kizárási eset, amely gyakran megfogalmazásra kerül, az azonnali beszedési megbízás esete, mely tipikusan az adós által a banknak adott felhatalmazás alapján kerül az adós számlája ellen benyújtásra). o Hitelkeret szerződés alapján létrejött eseti kölcsönszerződés megkötése (főleg az évekkel ezelőtti banki gyakorlat alapján) vagy újabban leginkább a hitelkeret szerződéshez kapcsolódó rövid, többnyire egyoldalas adatlap, kérelem, rendelkezési lap stb. elnevezésű, de mindenképpen az adós által egyoldalúan benyújtott és az adós egyoldalú jognyilatkozatát tartalmazó lehívási értesítő és annak a hitelező bank általi elfogadása az, amely a kölcsön jogviszonyt létrehozza. A folyósítás mindig a bank oldaláról a hitelfelvevő részére annak számláján való jóváírást jelent. A számlán való jóváírástól eltérő lehet a kereskedelmi forgalomban közvetlen importot fizető devizaátutalás teljesítése. Minden átutalás vagy pénzbefizetés, amely a hitelfelvevő adósnak a hitelező bankkal szemben fennálló tartozását csökkenti, törlesztésnek minősül. A törlesztés módja lehet: o a hitelfelvevő adós forint vagy devizaszámlájának közvetlen megterhelése, vagy o a hitelező bankhoz közvetlenül befolyó, de adós nevében vagy részére utalt pl. export árbevételek jóváírása.

60 A hitelszerződés a lehívás minimális összegének és devizanemének meghatározásához hasonlóan általában a törlesztés minimális összegét és devizanemét is meghatározza. A hitelező bank ettől szerződés kifejezett rendelkezése alapján - általában a külkereskedelmi forgalomban tér el, amikor is az export árbevételből történő jóváírások összegét elfogadja függetlenül azok (a törlesztés minimális összegéhez vetített) nagyságától. Különösen a külkereskedelmi szerződések alapján fennálló hitelszerződések esetén a felek részletesen szabályozzák azokat az eseteket, amikor a hitelszerződés devizaneme és a hitelező bankhoz esetlegesen befolyó export árbevétel devizaneme eltér egymástól és szabályozzák az ekkor követendő eljárást. A mai gyakorlatban legáltalánosabban elterjedt szabályozási pontok: o annak rögzítése, hogy a hitelező bankhoz befolyó devizakövetelést vagy annak egy részét, ami a kölcsön törlesztésére szolgál a hitelező bank a lehető legkorábbi értéknappal konvertálja, o az eltérő devizanemek esetén a konvertálás általában a hitelező bank saját jegyzett külkereskedelmi árfolyamán történik, o a konverzióból származó kockázatok (árfolyamkockázat), valamint az ahhoz kapcsolódó költség az adóst terheli. Rulirozó hitel fogalmáról is említést kell tennünk. A hitelkeret rulirozó jellegű, jellegű ha a szerződő felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a hitelfelvevő adós a hitelkeret szerződés időtartama alatt, vagyis a hitelkeret rendelkezésre tartásának végső lejárata előtt korábban igénybe vett kölcsönt (kölcsönöket) teljes mértékben visszafizeti, úgy a visszafizetett kölcsön (kölcsönök) összegével a hitelkeret kvázi automatikusan feltöltődik és újra lehetőség van az adós által konkrét kölcsön igénylésére (lehívásra). Hitelfelvevő késedelmes teljesítése (kamat, tőke visszafizetés) késedelmi kamat A késedelmi kamat szabályozása a hitelszerződésekben alapvetően kétirányú: • Tőkeösszeg fizetési késedelme esetén a felek megállapodása alapján a késedelem idejére fizetendő késedelmi kamat mértéke a hitelező bank által mindenkor nyilvánosságra hozott ügyleti kamat mértékéhez plusz azt meghaladóan szerződésben meghatározott százalékos mértékhez igazodik. Mind az ügyleti kamat mértéke, mind az ahhoz hozzáadódó százalék nagysága alapvetően a bank által hozott üzleti döntés eredménye; a hitel "árazásának" kérdése. Különösen devizahitel szerződés esetén kialakul a bankgyakorlatban a késedelmi kamat mértékének meghatározásában az erős differenciáltság: ezt lehetséges a késedelemben eltöltött idő hosszúságához kötni vagy pedig - szerződéses megállapodás alapján - a késedelem bizonyos ideje vagy ahhoz kapcsolódó más feltételek eltelte után a devizakölcsönt forint kölcsönné lehet konvertálni és más késedelmi kamatszámítással élni. •

A tőke járulékainak késedelmes megfizetése esetén a késedelmi kamat mértéke a késedelem időtartamára fizetendő késedelmi kamat mértéke nagyon sok esetben a jegybanki alapkamat kétszeres összegében kerül meghatározásra.

A felek a fentiektől eltérő módon is megállapodhatnak; a fentiek csak egy általában elterjedt magyar banki gyakorlatot illusztrálnak. A felek megállapodásának korláta mindig a hatályos Ptk. szabályozása.

61 A biztosítékok felsorolása és a rájuk vonatkozó fontosabb szabályozás általában a hitel és kölcsönszerződésekhez kapcsolódik. Bár a Ptk. nem kötelezi a hitelezőt szerződésben biztosíték kikötésére, más jogszabályok jogszabályok (különösen a Hpt.) alapján, vagy és bizonyos különleges esetekben pl. csőd vagy felszámolási teszi szi eljárás során más jogszabályi rendelkezés a prudens banki viselkedés előfeltételévé te ügyleteinek biztosítottságát (fedezését). (fedezését). Ugyanakkor mégsem található kifejezett törvényi rendelkezés arra nézve, amely alapján a bank minden esetben köteles lenne hitelviszonyát biztosítékkal megerősíteni. Ilyen kifejezett törvényi rendelkezés hiánya kialakította azt a banki gyakorlatot, ami mára egyre erősödik, mely alapján a hitelező bank jogosult arra, hogy követeléseit, azok megtérülése érdekében a hiteljogviszonyban biztosítsa: biztosíték adását vagy biztosíték kiegészítését kérje az általa szükségesnek tartott mértékben - az ügyféllel való megállapodás alapján a szerződés keretei között. A hitelviszony fennállása alatt - hitel- vagy kölcsönszerződés alapján - a hitelező bank bármely időpontban általa megfelelőnek ítélt biztosíték adását vagy meglevő biztosíték kiegészítését kérheti hitelfelvevő adósától. Az egyes biztosítéki szerződés típusokkal itt nem foglalkozunk. A szerződés felmondása a hitelviszony megszűnésének egyik formája. A hitelviszony megszünése a szerződés felmondásával alapvetően két nagy csoportba osztható a felmondás körülményeit tekintve: • rendes felmondás és • azonnali hatályú felmondás. Az azonnali hatályú felmondás általános szabályait a Ptk. 525. szakasza tartalmazza. Eszerint a hitelező azonnali hatállyal felmondhatja a kölcsönt, ha • a kölcsönnek a szerződésben meghatározott célra fordítása lehetetlen; • az adós a kölcsönösszeget a szerződésben meghatározott céljától eltérően használja; • a kölcsönre nyújtott biztosíték értéke jelentősen csökkent, és azt az adós a hitelező felszólítására nem egészíti ki; • az adós vagyoni helyzetének romlása vagy a fedezet elvonására irányuló magatartása veszélyezteti a kölcsön visszafizetésének lehetőségét; • az adós más súlyos szerződésszegést követett el. • A hitelező pénzintézet, a fentiekben meghatározott eseteken kívül azonnali hatállyal felmondhatja a kölcsönt, ha o az adós hitelképtelenné válik, o b) az adós a pénzintézetet a kölcsön összegének megállapításánál valótlan tények közlésével, adatok eltitkolásával vagy más módon megtévesztette, amennyiben ez a kölcsön összegének a megállapítását befolyásolta; o c) az adós a kölcsön fedezetével, biztosítékával vagy céljának megvalósulásával kapcsolatos vizsgálatot - figyelmeztetés ellenére - akadályozza, ideértve azt az esetet is, ha a szerződésben vállalt vagy jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettségét megszegi.

62 Ez az alapvető szabályozás további két nagy csoportra bomlik annak alapján, hogy a hitelezőnek mi a státusa: az első csoport tárgyalja minden hitelező azonnali hatályú felmondási okait, míg a kettes csoport a hitelező bank (pénzintézet) azonnali hatályú felmondási okait sorolja. 5.3.4. Fogyasztói hitel A fogyasztói hitel szabbályozásáról 2009-ben külön jogszabályt hoztak. A törvény megalkotását elsődlegesen az indokolta, a 2000-es években – miután a pénzintézetek a lakossági banki szolgáltatások terjesztésével és fejlesztésével igyekeztek üzleti volument növelni – nagymértékben megnőtt fogyasztói hitel felvételelek száma és aránya is a teljes lakossági hitel állományban. Csábító volt az alacsony kamatozású külföldi devizában (főleg euróban és svájci frankban) denominált fogyasztási hitelek felvétele, ahol is az árfolyam változás okozta esetleges veszteséggel nem számoltak a hitelfelvevők. 2008as válságot követő svájci frank erősödés és forint gyengülés rengeteg fogyasztási hitel adóst kényszerített fizetésképtelen helyzetbe. A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény, (Fogyasztói hitel törvény - Fht.) gyakorlatilag az Európai Parlament és a Tanács 2008/48/EK irányelvét ültette át a magyar jogba. Az Fht. többek között meghatározza: b) hitelszerződés formai és tartalmi kellékeit (ezek hiányában a szerződés semmis, azonban a semmisségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni); c) rendszeres tájékoztatási kötelezettséget, mindkét fél részéről (különös jelentősége van a szerződés megkötése előtti tájékoztatásnak, hiszen ennek alapján kerül a fogyasztó abba a helyzetbe, hogy megfontolt döntést hozhasson); d) elállási jogot ami a fogyasztót illeti meg (ennek alapján a fogyasztó „meggondolhatja” magát: a hitelszerződéstől a szerződéskötés napjától számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat, ha a hitel folyósítására még nem került sor.) és e) az előtörlesztésre vonatkozó szabályokat. melyek értelmében a fogyasztó a szerződés fennállása alatt bármikor élhet teljes vagy részleges előtörlesztéssel. A törvény részletesen szabályozza, hogy ennek kapcsán milyen költségeket számíthat fel a pénzintézet, de a lejárat előtti visszafizetést (előtörlesztés) a bank nem tagadhatja meg.

63 6. Pénzügyi és operatív Lízing 6.1. Általános jellemzők A lízing olyan finanszírozási forma, amelyre vonatkozó szerződés sajátos, jellemzően hosszú távú bérleti szerződés. A lízinszerződések úgynevezett vegyes típusú kötelmek (szerződések). Sok tekintetben hasonlóságot mutatnak a tartós bérlettel, a hitellel, és az adásvétellel, ezen kötelmek elemeiből építkeznek. A 90-es években a hazai piacon még elsősorban a vállalkozások voltak a lízingtársaságok fő ügyfelei. Ennek megfelelően kezdetben az ő igényeikhez igazodtak a lízingcégek által kínált konstrukciók. Az utóbbi időben elterjedtek a lakosság, azaz a természetes személyek részére szóló ajánlatok, elsősorban a gépjármű-, illetve az ingatlanlízing tekintetében. A magyar gépjárműpiacon – a lakossági megtakarításból történő vásárlás helyett – meghatározó finanszírozási formává vált a gépjárművek lízing- vagy valamely kölcsönkonstrukció felhasználásával való finanszírozása. Az elmúlt években bővült a lízingbe vehető eszközök köre, és megjelent a piacon a nagy érdeklődésre számot tartó lakáslízing is. E téren elmondható, hogy a lízing-konstrukciót azon ügyfelek részére ajánlják a lízingtársaságok,akik nem kívánják vagy nem tudják biztosítani a jelzáloghiteleknél előírt önerőt, vagy nem felelnek meg a bankok hitelbírálati követelményeinek, illetve befektetési céllal vásárolnak. Előnye még, hogy nem kizárólag lakás céljára szolgáló ingatlanokhoz lehet igénybe venni, hanem például garázsokra, tárolókra is. 6.2. A lízing fogalma, fajtái A lízingügyletek sajátossága, hogy a lízingbe adó – a lízingbe vevő által megnevezett dolgot – a lízingtárgyat kizárólag azzal a céllal vásárolja meg, hogy azt meghatározott időre a lízingbe vevő használatába adja. A lízingbe vevő a lízingszerződésben rögzített lízingdíj megfizetésére vállal kötelezettséget. A lízingszerződés fedezete maga a lízing tárgya, amelynek tulajdonjogát a lízingbe vevő csak a finanszírozási futamidő végén, az összes lízingdíj, valamint az ún. maradványérték megfizetését követően szerzi meg. (Ez nem vonatkozik az operatív lízingre, ld. később). A lízingnek két alapvető fajtáját különböztetjük meg, az operatív (működési) lízinget és a pénzügyi (finanszírozási) lízinget. • Az operatív lízing esetében a szerződés tartalma nem a finanszírozás, hanem a szolgáltatás, amelynek keretében a lízingbe adó valamilyen eszközt meghatározott időtartamra díjfizetés ellenében a lízingbe vevő használatába ad, a lízingbe vevő pedig a futamidő lejártával a lízingtárgyat visszaszolgáltatja a lízingbe adónak. Az eszköz tulajdonjoga a lízingbe adónál marad. (Ez nem a PSZÁF által felügyelt, azaz nem engedélyköteles tevékenység.) •

A pénzügyi lízing, amelynek keretében a lízingbe adó alapvetően finanszírozási szerepet tölt be, így a szerződés lejáratakor a lízingbe vevő jellemzően él a szerződés által biztosított vételi jogával, és ezzel megszerzi a lízingelt vagyontárgy tulajdonjogát. A pénzügyi lízing a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1992. évi CXII. törvény szerint pénzügyi szolgáltatási

64 tevékenységnek minősül, melyet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) engedélyével pénzügyi vállalkozások nyújthatnak (Listájuk a www.pszaf.hu honlapon található.) A pénzügyi lízingen belül megkülönböztetjük a nyílt végű és a zárt végű pénzügyi lízinget. A két konstrukció között az a különbség, hogy a zárt végű pénzügyi lízingnél a tulajdonjogátruházás a futamidő végén automatikus. Nyílt végű lízingnél a lízingbe vevő vételi joggal (vevőkijelölési joggal) rendelkezik, azaz a lízingbe vevő vagy egy általa megnevezett harmadik személy a lízingelt vagyontárgyat a futamidő végén a maradványérték megfizetése után megvásárolhatja. Tekintettel arra, hogy a lízing többszereplős ügylet, érdemes összefoglalni a részletszabályok ismertetése előtt a lízingszerződés megkötésének menetét: • A lízingbe vevő megbízza a lízingbe adót, hogy szerezze be a gyártótól, forgalmazótól a meghatározott eszközt, majd azt finanszírozza neki. • A lízingbe adó megrendeli, majd megvásárolja az eszközt, • végül a lízingbe adó lízingbe adja az eszközt a lízingbe vevő ügyfélnek (tényleges lízingszerződés). 6. 3. A pénzügyi lízingszerződés A pénzügyi lízingszerződést külön nevesítetten a Ptk. nem szabályozza, mint már említetük. A nemzetközi gyakorlat által ismert és használt pénzügyi lízingszerződés szabályozásának egy részét ugyanakkor a Ptk.-ban felfedezhetjük s részletes szabályait Hpt.-ben találjuk. Pénzügyi lízing: az a tevékenység, amelynek során a lízingbeadó ingatlan vagy ingó dolog tulajdonjogát, illetve vagyoni értékű jogot a lízingbevevő megbízása szerint abból a célból szerzi meg, hogy azt a lízingbevevő határozott idejű használatába adja oly módon, hogy az a lízingbevevő könyveiben kerül kimutatásra. A használatba adással a lízingbevevő • viseli a kárveszély átszállásából származó kockázatot, • a hasznok szedésére jogosulttá válik, • viseli a közvetlen terheket (ideértve a fenntartási és amortizációs költségeket is), • jogosultságot szerez arra, hogy a szerződésben kikötött időtartam lejártával a lízingdíj teljes tőketörlesztő és kamattörlesztő részének, valamint a szerződésben kikötött maradványérték megfizetésével a dolgon ő vagy az általa megjelölt személy tulajdonjogot szerezzen. Ha a lízingbevevő nem él e jogával, a lízing tárgya visszakerül a lízingbeadó birtokába és könyveibe. A felek a szerződésben kötik ki a lízingdíj tőkerészét - amely a lízingbe adott vagyontárgy, vagyoni értékű jog szerződés szerinti árával azonos -, valamint kamatrészét és a törlesztésének ütemezését. A Hpt. szabályozás mellett az elmúlt években a különböző adótörvényekben és azok változásaiban volt nyomon követhető a pénzügyi lízing magyarországi szabályozása. Az adótörvények közül és különösen az általános forgalmi adóról szóló szabályváltozások voltak és jelenleg is irányadók; az adótörvények mellett a számviteli törvény (Szt.) tartalmazza annak részletes szabályozását, ami a Hpt. definícióból

65 következik: vagyis hogy a Hpt. a pénzügyi lízing definiálása során kiköti, hogy a lízing tárgyát a lízingbe vevő könyveiben kell kimutatni. A lízingügyletek szabályozásának egyéb specialitása tehát a hatályos magyar jogban az, hogy, mint ügylet a Ptk.-ban nem kerül kifejezett szabályozásra, ugyanakkor általában az ügyletek speciális - adó, számviteli és pénzügyi intézményi - szabályozására létrehozott jogszabályok tartalmaznak egymásra utalóan és egymásra épülően nem mindig konzisztens szabályozást. A pénzügyi lízingszerződés a Hpt. definíciója alapján az alábbi elemekből tevődik össze: • A pénzügyi lízing mindenképpen üzletfajta, ügyletfajta, egy tevékenység, amelyet a Hpt. definiál. • Az üzlet, ügylet vagy tevékenység alanyai a lízingbe adó és a lízingbe vevő; a lízingbe adó megszerzi a lízing tárgyának tulajdonjogát azzal a céllal, hogy a lízingbe vevő használatába adja. • A lízingbe vevő a lízingbe adótól használati célból veszi át a lízing tárgyát. • A lízing tárgya ingatlan vagy ingó dolog vagy vagyoni értékű jog. • A lízingtárgy használatba adása olyan módon történik, hogy az a lízingbe vevő könyveiben kerül kimutatásra. A fenti definíción túlmenően a Hpt. a lízingbe adó és lízingbe vevő jogviszonyának néhány elemét is konkrétan meghatározza: • A lízingbe vevő kötelezettségei: o a lízingszerződés hatályosulásával viseli a kárveszély átszállásból származó kockázatot; o a lízingszerződés hatályosulásával viseli a közvetlen terheket - az adóterheken túlmenően a Hpt. ide érti a lízing tárgyának fenntartási és amortizációs költségviselését is. • 2) A lízingbe vevő jogai: o a lízingszerződés hatályosulásával jogosulttá válik a lízing tárgyán a hasznok szedésére; o jogosultságot szerez arra, hogy a lízingszerződésben kikötött időtartam lejártával és a vonatkozó pénzügyi kötelezettségek teljesítése után lízing tárgyán tulajdonjogot szerezzen. A tulajdonjog-szerzést másnak is átengedheti: vagy a lízingszerződésben vagy a lízingszerződés hatálya alatt külön okiratban más személyt jelölhet meg, aki a szerződésben kikötött időtartam lejártával a lízing tárgyának tulajdonjogát megszerezheti. Ehhez a fenti joghoz kötelezettség is tartozik: a lízingszerződésben kikötött időtartam lejártán túlmenően a lízingbe vevő a lízingdíjat teljes mértékben (tőke és kamatok) köteles megfizetni, valamint minden olyan más pénzügyi kötelezettséget teljesíteni, amelyet a szerződő felek a szerződésben megjelöltek (ez a gyakorlatban a legtöbbször az ún. maradványérték megfizetéséhez kapcsolódik). A lízingszerződés fontos része annak kikötése, hogy amennyiben a lízingbe vevő nem él azzal a jogával, hogy a szerződésben kikötött időtartam lejártával a lízingtárgy tulajdonjogát megszerezze, úgy a lízing tárgya visszakerül a lízingbe adó birtokába és könyveibe. A Hpt. meghatározása szerint a pénzügyi lízingszerződés kötelező eleme a lízingdíj tőke és kamatrészének meghatározása és a törlesztés ütemezésének szabályozása; a Hpt. meghatározza a lízingdíj

66 tőkerészét, amennyiben azt a lízingtárgy szerződés szerinti árával teszi azonossá; a kamat nagysága a felek megállapodásától függ, ugyanígy a törlesztés ütemezése is. A gyakorlat elég vegyes szerződési rendszert alakított ki, aminek oka az elmúlt években éves gyakorisággal változó, a lízing szabályozására vonatkozó adószabály módosulások, valamint az ügylet átfogó szabályozásának hiánya a Ptk.-ban. A kezdetektől virágzó gépjármű lízingen túlmenően elterjedt az egyéb berendezések lízingügylete, valamint az utóbbi időktől kezdve egyre gyakoribbá válnak az ingatlanlízing ügyletek is. A lízingszerződés célja meghatározásakor a felek általában két szabályozandó területet jelölnek meg: • egyrészt a megfelelő gondosság hangoztatásával a lízingbe vevő azon kötelezettségét, hogy a lízing tárgyát hogyan és milyen módon azonosítja, választja ki stb., • másrészt annak leszögezését, hogy a felek jogviszonyára milyen körben, milyen szerződési feltételek vonatkoznak (ez utóbbi nemcsak fölös óvatosság, hiszen a szabályozatlanság és az adószabályok állandó változása a több évre kötött lízingügyleteknél külön körültekintést igényel). A lízingbe vevőt terhelő gondossági követelmény szabályozása és betartása azért is fontos, mivel a lízingbe vevő a lízing tárgyának azonosítását és kiválasztását - általában a lízing tárgyának szállítójának adott megrendelés formájában - a lízingszerződés hatályba lépését megelőzően végzi. A lízing tárgyának kiválasztása, megrendelése alapvetően a lízingbe vevő és a lízing tárgy szállítójának, gyártójának stb. között kötött ügylet és ennek megfelelő szerződés. Ebben a lízing tárgyának legfontosabb jellemzői kerülnek rögzítésre: - vételár, - szállítási feltételek, - gép, berendezés, gépjármű esetében azok felszereltsége, - műszaki és egyéb jellemzőik, - a szavatossági és jótállási feltételek stb. Amennyiben a lízingtárgy kiválasztására vonatkozó szerződés a lízingbe vevő és a szállító között bármilyen módon hiányos vagy a lízingbe vevő számára előnytelen feltételeket tartalmaz, ez a felek későbbi jogviszonyát - a pénzügyi lízing jogviszony - nem érinti abban az esetben, ha a lízingszerződés céljának meghatározásakor a felek kikötötték, hogy mindezen előügyletekből fakadó bármilyen előnytelen következmény, káros következmény vagy kár következménye a lízingbe vevőt terheli. A lízing tárgyának tulajdonjoga szintén külön figyelmet érdemel. A pénzügyi lízingszerződés hatálya alatt - köznyelven szólva a lízing futamideje alatt - a lízing tárgyának tulajdonjoga a lízingbe adót illeti meg. A lízing tárgya ugyanakkor a lízingbe vevő birtokában és használatában van. A fentiek alapján - különösen gépjárművek lízingszerződése esetén - a gépjárművek üzembentartásához és üzemeltetéséhez szükséges minden dokumentumnak a lízingszerződés alanyaihoz idomul: gépjármű forgalmi engedélyébe pl.: tulajdonosként a lízingbe adót, üzemben tartóként pedig a lízingbe vevőt kell bejegyeztetni. A megfelelő dokumentumok jogszabályszerű elkészítését, valamint az ahhoz kapcsolódó költségviselés rendjét a felek a pénzügyi lízingszerződésben rögzítik. A lízing tárgyának tulajdonjoga szabályozásakor általában rögzítésre kerül a korábban már ismertetett Hpt. fogalom, amely szerint a lízing tárgya a lízingbevevő könyveiben kerül kimutatásra. A számviteli

67 jog szabályainak alkalmazásával sok szerződés részletezi a könyvekben való kimutatás számviteli feltételeit (pl.: a lízingszerződés szerinti vételárról kiállított számla bemutatása stb.). A tulajdonjoghoz kapcsolódó szabályok között szerepel annak a jognak a feltüntetése a lízingbe vevő részére, amely alapján, ha a lízingszerződés szerinti valamennyi fizetési kötelezettségét esedékességkor maradéktalanul teljesítette, akkor jogosult a lízing tárgyának tulajdonjogát megszerezni vagy a tulajdonjog megszerzésére más személyt kijelölni. biztosítása. Fentebb a lízingszerződés céljánál A pénzügyi lízing flytos rész általában a lízingtárgy biztosítása már említésre került a pénzügyi lízingszerződéshez szükséges, de attól független másik szerződés, amely a lízingbe vevő és a szállító között köttetik meg. E pontnál egy újabb szerződés megkötésének szükségessége merül fel: a lízingbe vevő és a biztosító között a lízingtárgy biztosítására vonatkozóan. Amennyiben gépjármű a lízing tárgya, úgy a biztosítás kettős: - egyrészt a kötelező gépjármű felelősségbiztosítást kell a lízingbe vevőnek saját nevében megkötni és a biztosítási díjakat a lízingszerződésben meghatározott díjakon felül a biztosító részére megfizetni, - másrészt gépjárműre vonatkozóan a lízingbe vevő casco biztosítást köteles kötni a biztosítóval. Mivel a pénzügyi lízingszerződés szabályozása alá egy újabb - a szerződésnek alanyát nem képező személlyel kötött - biztosítási szerződés kerül, ezért a lízingbe adó általában a lízingszerződésben vagy a lízingszerződéshez kapcsolódó üzletszabályzatában vagy általános szerződési feltételeiben sok részletszabályt átvesz a casco biztosításból, valamint egyéb szabályokkal kiegészíti azt, amellyel a lízingbe vevő harmadik személlyel kötött casco szerződését a pénzügyi lízingszerződéshez kívánja kötni. Általában a lízingbe adó meghatároz olyan pénzügyi feltételeket, mint a casco biztosítás önrészesedése a kiegészítő biztosítások, a biztosítások terjedelmének köre stb. A harmadik személlyel, a biztosítóval kötött szerződést a lízingbe adó a pénzügyi lízingszerződéshez általában engedményezéssel, vagy annak kifejezett rögzítésével köti, hogy biztosítási esemény bekövetkeztekor a szerződés kedvezményezettje a lízingbe adó. A pénzügyi lízingszerződés dokumentációja egyszerűsítése érdekében elterjedt a gyakorlatban az a változat is, amely alapján a biztosítást a lízingbe adó köti a biztosítóval. A lízing tárgyának biztosítási köréhez kapcsolódó súlyos szerződésszegések a gyakorlatban, amelyek azonnali hatályú felmondást vonnak maguk után: - a felek között megállapodott bármilyen biztosítás meg nem kötése, felmondása vagy nem fizetése, - a szerződésben meghatározott felszerelések beszerelésének elmulasztása, - harmadik személlyel kötött biztosítási szerződésnél annak bármilyen módosítása vagy arra irányuló törekvés, - a lízing tárgyának olyan módon való használata vagy olyan területen tartása, amelyre a biztosítás nem terjed ki, - lízingbe vevő minden olyan tevékenysége, amely a biztosítási szerződés alapján biztosítási fedezetlenséget és ezzel a kárért való helytállásban a biztosító mentesülését eredményezi (pl.: alkoholos befolyásoltság, gyógyszer, kábítószer hatása alatt okozott kár stb.),

68 bármi, a fenti esetekben nem szabályozott, de a lízingbe vevőnek a biztosítások megkötésével kapcsolatos kötelezettségéhez tartozó vagy a biztosítási szerződésekben meghatározott kötelezettség megszegését eredményező esemény. Az elmúlt évek gyakorlata alapján több pénzügyi lízingszerződésben előforduló kikötés gépjármű lízing esetén, hogy amennyiben nagy összegű vagy sorozatosan előforduló biztosítási eseményekre a biztosító jelentősebb összegű kifizetést teljesített és ezek következtében egy újabb biztosítási esemény totálkáros vagy lopáskárra fizetendő összegről szól és ez az összeg nem éri el lízingbe adó aktuális követeléseinek összegét, úgy ez a pénzügyi lízingszerződés szerződő felei között a lízingbe adó részéről azonnali hatályú felmondási oknak minősül. Bár a szerződéses szabály érvényesítése nem tökéletes, ugyanakkor szándéka szerint a szervezett gépjármű lopások és totálkáros törések elleni védekezést szolgálná. -

A lízing díja két összetevőt tartalmaz: a tőkerészt és a kamatrészt. kamatrészt. A lízingdíj megegyezik a lízing tárgyának lízing szerződés szerinti vételárával - a vételár meghatározásakor a felek szabályozzák az általános forgalmi adó viselésének kötelezettségét (általában lízingbe vevőt terheli). Ugyanis a lízing tárgyának szállításakor a vételár általános forgalmi adót tartalmaz, a pénzügyi lízing szerződés feltételeinek meghatározásakor a lízing szerződés szerződő felei általános forgalmi adó számítása nélküli vételárral kalkulálnak. A kamat ügyleti kamat. A lízingszerződésben általában különböző ügyleti kamatmértékére vonatkozó számítási módszerek kerülnek leírásra. A lízingdíj lehet forintban vagy devizában meghatározott. Amennyiben a lízingdíj devizában van meghatározva, úgy a felek a szerződésben kikötik azt a referenciabankot és annak devizaárfolyam alakulását, amelynek változásához a devizaárfolyam változást és ennek szerződéses módosítását is kötik. A szerződésben meghatározott árfolyamszámítási képlet alapján általában a lízingbe vevő fizetési kötelezettségének esedékességének napján érvényes árfolyamon számítják a felek a fizetési kötelezettség teljesítésének összegét; esetleges árfolyamkülönbözetből származó pozitív vagy negatív egyenlegű eltérésekkel általában a következő díjfizetés időpontjában számolnak el a felek - ettől eltérő megállapodás is létezhet. A banki hitelezési gyakorlathoz hasonlóan az ügyleti kamat mértéke is változhat; általános szerződési kikötés, hogy egy törlesztési időszakon belül az ügyleti kamat mértéke nem változik, ugyanakkor a kamat mértékének változását olyan módon kell a lízingbe vevő tudomására hozni - megfelelő eszközzel és időben - hogy fizetési kötelezettségének teljesítését az esetleges kamat mértékváltozás ne befolyásolja. A pénzügyi lízinghez álatlában az alábbi költségek kapcsolódnak: - A kezelési költség, melynek mértékét és esedékességét a felek a szerződésben rögzítik legtöbbször egyszeri a szerződés megkötésekor fizetett költség, de százalékos mértékben is meghatározható és elosztható a szerződés hatályának tartamára. - A szerződés bármely módosításából - különösen a díjkalkulációból - eredő költség, melyet a felek szintén a szerződésben szabályoznak, a felmerülés és fizetés esedékességét a módosítás felmerülésének lehetőségéhez kötve. - Hatósági rendelkezések vagy más - a felek által a szerződésben megállapodottak szerinti jogszabályi változás bekövetkezte során felmerülő, akár a lízingbe adó, akár mindkét fél oldalán esedékes többletköltség viselése; ezek módjáról és esedékességéről szintén a szerződésben határoznak a felek.

69 A vételár történik; a lízingbe adó vételár folyósítása a lízingbe adó és a lízing tárgyát szállító, gyártó között történik utalja (fizeti) a tárgy vételárát a szállító, gyártó javára. Ugyanakkor a lízing tárgyát a lízingbe vevő veszi át a szállítótól. A szerződési gyakorlat bonyolult előfeltételi rendszereket alakított ki, amelyek maradéktalan fennállása esetén kerül sor először a vételár fizetésére szállító felé, ezt követően pedig lízingbe vevő részére a lízing tárgyának átadására a szállító oldaláról. Lízingbe vevő helyett más személy is beléphet beléphet a szerződésbe. szerződésbe. A felek megállapodása alapján lízingbe vevő két esetben állíthat maga helyett más személyt a lízingszerződésbe: - A lízingszerződés hatálya alatt lízingbe adó kifejezett hozzájárulásával lízingbe vevő. Engedményezheti a Ptk. szabályai szerint a szerződést egy harmadik személyre, aki Ptk. szabályok szerinti tartozásátvál-lalói pozícióba kerül. Ebben az esetben a lízingbe vevő helyébe lépő új szerződő fél az eredeti lízingszerződés szerinti kötelezettségeket teljesíti változatlan feltételek mellett. Ugyanakkor lehetőség van arra, hogy a felek másként állapodjanak meg és az eredeti lízingszerződés némely feltételét a harmadik személy belépésekor módosítsák. - A lízingszerződés lejáratához kapcsolódóan a lízingtárgy tulajdonjogának megszerzésére kijelölhet a lízingbe vevő egy tőle különböző harmadik személyt. Amennyiben a lízingbe vevőnek a lízingszerződés alapján nincsen esedékessé váló tartozása, úgy a lízingbe adó kifejezett hozzájárulása lízingbe vevő ezen lépéséhez nem szükséges. A megszűnés lehetséges esetei: - a szerződő felek közös írásbeli megegyezésével, - ha a lízingszerződés hatályba lép, de a hatályba lépést követően a szerződésben meghatározott bizonyos időszakon belül nem kerül sor a vételár folyósítására, - a szerződés felmondása esetén vagy - amikor a lízingbe vevő a lízingszerződésben meghatározott valamennyi kötelezettségét teljes mértékben teljesítette (a mindenkori tartozás lízingbe vevő oldalán általában a korábbiak alapján a következőkből tevődik össze: tőketartozás - devizaalapú hitelezés esetén - tőketartozásra eső árfolyam különbözet, kamat és esetleges egyéb díjak). Mivel a lízingszerződés határozott időszakra köttetett, a fenti d) ponton túlmenően a felek az azonnali hatályú felmondási okokat rögzítik a szerződésben. A jogviszony érdekessége, hogy a gyakorlat kizárólag lízingbe adó azonnali hatályú felmondási okait alakította ki. Ennek alapján: a lízingbe adó azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést általában a következő okok miatt: - ha megítélése szerint lízingbe vevő vagyoni helyzetének romlása veszélyezteti a lízingdíjak megfizetésének lehetőségét, - ha lízingbe vevő saját vagy a lízing tárgyának adataiban beállt változásokról nem értesíti a lízingbe adót, - ha a lízingszerződés bármely fontos elemének kialakításához szükséges adatok vagy tények valótlannak bizonyultak vagy a lízingbe vevő valótlan adatok vagy tények közlésével vagy azok eltitkolásával vagy más módon lízingbe adót megtéveszti, - ha lízingbe vevő a lízingszerződésben meghatározott kötelezettségeit nem teljesíti; ha bármely fizetési kötelezettségét írásbeli felszólítás ellenére viszonylag rövid póthatáridő kitűzésén belül sem teljesíti,

70 ha a korábban a biztosítási résznél tárgyalt esetek bármelyike fennáll, vagyis biztosítással nem rendelkezik vagy saját hibájából biztosítási fedezetlenség áll be stb.), - ha olyan esemény történik (lopás, megsemmisülés, sérülés stb.) amely a gazdaságos javítást lehetetlenné teszi. Lízingszerződés felmondása esetén a Ptk. szerződés felmondásra vonatkozó jogkövetkezményei beállnak: - Lízingbe vevő összes tartozása egy összegben esedékessé válik és azt köteles megfizetni. - Lízingbe vevő használati joga a lízing tárgyára megszűnik és köteles a lízing tárgyát az összes tartozékkal, okirattal együtt lízingbe adónak visszaadni, ha a lízingszerződés felmondása esetén esedékessé vált fizetési kötelezettségeket lízingbe vevő nem vagy nem teljes körűen teljesíti,lízingbe adó jogosult a lízing tárgyát birtokba venni és azt értékesíteni. Az értékesítés során befolyt árbevételből lízingbe adó követelését kielégíti; az árbevétel ezt meghaladó része lízingbe vevőt illeti. -

71

7. A Bankgarancia A bank kötelezettséget vállalhat arra, hogy meghatározott feltételek - így különösen bizonyos esemény beállta vagy elmaradása, illetőleg okmányok benyújtása - esetében és határidőn belül a kedvezményezettnek a megállapított összeghatárig fizetést fog teljesíteni. (Ptk. 249. §) A bankgarancia minden esetben bank által vállalt garancia a megbízó (a bank ügyfele) valamely kötelezettsége teljesítésének elmulasztása esetére. A bankgarancia egyoldalú nyilatkozat a bank oldaláról. Ugyanakkor a bankgarancia nyilatkozatot megelőzi a bank és az ügyfele közötti szerződés, amely alapján a bank meghatározott feltételek között kötelezettséget vállal garancianyilatkozat kibocsátására. A Ptk. szabályozás a bankgarancia nyújtásának alapvetően két nagy csoportjára tér ki: a) bizonyos esemény beállta vagy elmaradása esetén kiadott: - fizetési garancia, - előleg-visszafizetési garancia, - jóteljesítési garancia, - ajánlati garancia vagy b) okmányos garancia Az okmányok benyújtása esetére vállalt bankgarancia alapvető feltétele a bank és az ügyfél viszonyában, hogy a bank kizárja felelősségét a benyújtott okmányok valódiságáért vagy azok ilyen módon való vizsgálatáért. Az a) pontban sorolt bankgarancia nyújtási események mindegyikénél közös feltétel, hogy az ügyfél, aki a bankgarancia nyilatkozat kiadását kéri a banktól egyben tájékoztatja azt, hogy létezik egy meghatározott alapszerződés közte és egy harmadik személy (a bankgarancia kedvezményezettje) között. A megbízó ügyfél és a bank viszonyában ezen alapszerződés megléte és az arra vonatkozó, a bank rendelkezésére álló információ terjedelme az ügyfélkapcsolat jellegétől függ. Minden esetre nézve közös - az ajánlati garancia esetén nem alapszerződés, hanem pályázat - hogy az alapszerződésből a megbízó ügyfélre fizetési kötelezettség hárul, amelyet a harmadik személy kedvezményezett javára kell teljesítenie. A bank az általa kibocsátott bankgarancia nyilatkozat alapján egyoldalú kötelezettséget vállal arra, hogy a megbízó ügyfelet az alapszerződés alapján terhelő fizetési kötelezettségét garantálja (fizetési garanciavállalás esetén a fizetési kötelezettség teljesítéséért vállalja a garanciát; előleg visszafizetési garancia esetén a harmadik fél kedvezményezett által az alapszerződés alapján a bank ügyfél megbízója részére teljesített előleg visszafizetéséért vállal garanciát; jóteljesítési garancia alapján az alapszerződésből az ügyfél megbízót terhelő kötelezettségéért meghatározott összeg erejéig vállal garanciát). A bank a bankgaranciát mindig meghatározott összegben vállalja; a garancia meghatározása történhet devizában vagy forintban. Az megbízó ügyfél és a bank közötti megbízási szerződésben mindig pontosan megjelölésre kerül:

72 -

-

bankgarancia vállalásának tárgya és terjedelme, a garancia lejárata, a garanciadíj összege és törlesztésének, fizetésének esedékessége, megbízó ügyfél azon kötelezettsége részletes szabályozásban, amelyre akkor köteles, ha a bank a garancianyilatkozat alapján fizetést teljesít; ez magában foglalja: o megbízó kötelezettségét a bank által kifizetett összeg visszafizetésére, o visszafizetés késedelmes teljesítése esetén a bank részére járó késedelmi kamat mértékének meghatározására, o az esetleges késedelem időszakának meghatározására; a bank felhatalmazására ezen esetben arra, hogy a részére esedékessé váló összeggel a pénzforgalomról és a bankhitelről szóló többször módosított 39/1984. (XI. 5.) MT rendeletben megjelölt előnyösen rangsorolt fizetési megbízások teljesítésének sorrendjét követően, de minden más fizetési megbízást megelőzően a megbízónak a banknál vezetett bármelyik bankszámláját megterhelheti; o a megbízó ügyfél felhatalmazását a bank részére annak vonatkozásában, hogy megbízó ügyfél más hitelintézetnél vezetett pénzforgalmi számlájának megterhelésére vonatkozóan azonnali beszedési megbízásra hatalmazza fel a bankot (ezen felhatalmazás egyéb feltételeire, tehát annak hatályára stb.); az esetleges egyéb szerződés biztosítékok felsorolására, amely a bankgarancia vállalását a megbízó ügyfél oldaláról még biztosíthatja.

A bankgarancia nyilatkozatok körében az egyik legvitatottabb rendelkezéscsoport a bizonyos esemény beállta vagy elmaradása és annak meghatározása, valamint a bank erről való tudomásszerzéséhez szükséges feltételek meghatározása, felsorolása. A bank által kibocsátott egyoldalú bankgarancia nyilatkozatban a fizetési feltételek megfogalmazásának nagy jelentősége van, hiszen a bankgarancia nyilatkozatok egyre inkább közelednek formaságaikban olyan abszolút hatályú kötelezettségvállaláshoz, ahol bizonyos formai követelmények teljesítése megalapozza a bank fizetési kötelezettségét, (például, ha a bank a bankgarancia nyilatkozat kibocsátását a megbízó ügyfél egyszerű nyilatkozatához köti valamely esemény beállta vagy elmulasztása vonatkozásában, úgy annak formai meglétekor nincs joga megtagadni a fizetést). Ha hasonló esetben az ügyfél nyilatkozatán túlmenően vagy azt helyettesítendő a bank a számviteli jog szabályai szerint kiállított okiratokhoz - vagy éppen azok hiányához - köti fizetési kötelezettségének teljesítését, úgy szigorúbb formai követelményt állított a megbízó ügyfél elé saját pozíciójának érdekében. A bankgarancia feltétlen feltétlen és visszavonhatatlan. A bankgarancia nyilatkozat egyre kevésbé feltétlen tehát sok esetben a nyilatkozatban meghatározott, nagyon is körülírt feltételek (főleg formai feltételek) meglététől függ - ugyanakkor a bankgarancia visszavonhatatlan jellege még a mai gyakorlatban is teljes mértékben érvényesül. A bankgarancia bankgarancia lejáratának meghosszabbítása elterjedt a gyakorlatban - különösen a bank és a megbízó ügyfél között fennálló hosszú távú kapcsolatban. A bank érdekében áll ugyanakkor azt figyelni, hogy a bankgarancia lejáratának meghosszabbítása mennyiben automatikus; a garanciavállalást megalapozó feltételek mennyiben változatlanul állnak fenn. Miután a formaságok a bankgarancia

73 nyilatkozatban nagyon előtérbe kerültek, figyelendő szempont a lejárat és a megújítás időpontjának meghatározása. A bankgarancia a bank egyoldalú egyoldalú jognyilatkozata; mint ilyen önmagában érvényesíthető az abban foglalt feltételek teljesülése esetén. esetén Ettől külön életet él az ügyfél és a harmadik fél kedvezményezett egymással kötött szerződése, a szerződés esetleges megszűnése szerződésszegés stb., egyéb események, valamint a bank és az ügyfél közti esetleges biztosítéki szerződés. Ezért nagyon fontos körültekintően eljárni a bankgarancia lejárati idejének meghatározásakor és a lejárat meghosszabbításakor, különös tekintettel a megbízó ügyfél és a bankgarancia kedvezményezettje egymás közti viszonyának alakulására.

74

75

III. fejezet – Tőkepiaci alaptan 1. A Tőzsde 1.1. Általános jellemzők – Budapesti Értéktőzsde (BÉT) A tőzsde olyan összpontosított piac, ahol rendszeresen (általában naponta, meghatározott órában) a fennálló szokásoknak megfelelően, nyilvános áralakítással, meghatározott személyek köre úgy kereskedik a helyettesíthető árukkal, értékekkel, hogy azok nincsenek jelen a helyiségben, a tényleges átadás és fizetés a szokásoknak megfelelően később és máshol történik A magyar tőzsde 1864. január 18-án kezdte meg működését Pesten. Az intézmény először értékpapírtőzsdeként jött létre, de négy évvel később magába olvasztotta a gabonakereskedelem központját és felvette a Budapesti Áru- és Értéktőzsde (BÁÉT) nevet. A magyar tőzsde nemzetközi jelentőségét mutatja, hogy 1889-től a budapesti jegyzéseket Bécsben, Frankfurtban, Londonban és Párizsban is közölték. A kilencvenes évektől a magyar államkötvények rendszeres szereplői voltak a londoni, párizsi, amszterdami és berlini börzéknek. A II. világháborút követően a magyar ipar nagyobbik részét érintő államosítás után, 1948. május 25-én Budapesti Áru- és Értéktőzsdét feloszlatták, annak vagyonát pedig állami tulajdonba vették. A Budapesti Értéktőzsde a rendszerváltást követően - 1990. június 21-én - újra megnyitotta kapuit: 41 alapító taggal és az induláskor egyetlen bevezetett részvénnyel, az IBUSZ-szal. Az azonnali piacot tekintve a tőzsdetermi, nyílt kikiáltásos kereskedés - részleges elektronikus támogatással 1995-ig működött a BÉT-en. Ekkortól már az értékpapírok kereskedése mind a kereskedési teremben, mind távkereskedési rendszerben folyt egészen 1998 novemberéig, amikor az új, immáron teljes mértékben távkereskedési rendszert, a MultiMarket Trading System-et (MMTS) bevezették. A kereskedési "csatazaj" kevesebb mint egy évvel később, 1999 szeptemberében ült el végleg a teremben, ekkor indult el a határidős piac elektronikus távkereskedési platformja. A versenyképesség megőrzése és erősítése érdekében 2002 áprilisában az új tőzsdetanács a tizenkét évnyi önálló jogi személy lét után a gazdasági társasági forma mellett döntött. A Tőzsde életében a 2004-es év meghatározó eseményeket hozott. Jelentős átrendeződés zajlott a BÉT tulajdonosi szerkezetében, melynek nyomán tőkeerős osztrák bankok, valamint a Wiener Börse és az Österreichische Kontrollbank AG vásárolta meg a Tőzsde többségi részesedését. A Budapesti Értéktőzsde és a Budapesti Árutőzsde tevékenységének integrációja révén, 2005. november 2-óta árupiaci kereskedelem is folyik a BÉT-en. 1.2. Szervezeti felépítés (BÉT A tőzsde legfőbb döntéshozatali fóruma a közgyűlés, melynek feladatkörébe tartozik az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság tagjainak megválasztása.

76 Az Igazgatóság a társaság ügyvezető szerve, tagjainak megbízatása a megválasztásukat követő harmadik évi, jelenleg a 2011. évi rendes közgyűléséig szól. A Tőzsde Alapszabályában rögzítettek szerint az Igazgatóság 3-7 tagból állhat (jelenleg 6 fő), akik közül a tagok egyszerű szótöbbséggel választják meg az Igazgatóság elnökét és alelnökét. A Felügyelő Bizottság a társaság ügyvezetését ellenőrzi. A bizottság tagjainak megbízatása szintén a megválasztásukat követő harmadik évi, jelenleg a 2011. évi rendes közgyűléséig szól. A BÉT Alapító Okirata alapján a Felügyelő Bizottság 3-6 tagból állhat (jelenleg 6 fő), akiket a közgyűlés választ meg és a tagok nem lehetnek a Budapesti Értéktőzsde Zrt. alkalmazottai. A tőzsdei kereskedelem szervezése, belső felügyelete, a közgyűlés és az Igazgatóság döntéseinek a végrehajtása, a tőzsdei információk nyilvánosságra hozatala, valamint a társaság gazdálkodási tevékenységének végzése a vezérigazgató feladatköre a BÉT szervezetének közreműködésével. A Tőzsdének a Tőkepiaci törvényben lefektetett elvek szerint biztosítania kell, hogy a Tőzsdén kereskedő befektetési szolgáltatók, a kibocsátók, illetve a befektetők a Tőzsde döntéshozatalában véleményezési jogkörrel részt vegyenek. Ennek biztosítására a Tőzsde érdekképviseleti bizottságokat működtet, melyek tagságát a kereskedők és kibocsátók választják, mandátumuk pedig a Tőzsde Igazgatóságának mandátumával egy időben jár le. A Kereskedési Bizottság a kereskedők szakmai véleményét fogalmazza meg, részt vesz a kereskedőket érintő szakmai kérdések érdekképviseletében, valamint biztosítja a döntések szakmai kontrolljának intézményes lehetőségét. A Kibocsátói Bizottság létrehozatalának célja, hogy a Bizottság a kibocsátók szakmai véleményének megfogalmazásával az őket érintő döntések előkészítésében részt vegyen, képviselje a kibocsátók érdekeit, valamint a döntések szakmai kontrolljának intézményes lehetőségét biztosítsa. A befektetők érdekképviseletét ellátó személy joga minden olyan javaslat véleményezése, amely érinti a befektetői érdekeket. A képviselő személyét a befektetői érdekképviseleti szervezetek, szövetségek választják. A tőzsdén szakmai szakmai bizottságok működnek. A Tőzsde a stratégiai és üzleti döntéseinek előkészítésére, megalapozására az érdekképviseleti bizottságok mellett további szakmai bizottságokat is működtet, amelyek egyes speciális üzletpolitikai kérdésekben hivatottak véleményt formálni. A Tőzsde az Elszámolási Bizottságot a tőzsdei elszámolási rendszerrel kapcsolatos döntések előkészítésében történő részvétel és szakmai kontroll biztosításáért hozta létre. Tagjait és elnökét az Igazgatóság választja, a tőzsdei kereskedőcégek javaslata alapján. Az Index Bizottság a Budapesti Értéktőzsde indexeinek továbbfejlesztésére, karbantartására jött létre, feladata az egyéb tőzsdei mutatók kidolgozása és publikálása is. A független piaci szakemberekből álló Bizottság tagjait az Igazgatóság nevezi ki, ügyelve arra, hogy mind a kereskedői, mind a kibocsátói, valamint a befektetői oldal is képviseltesse magát.

77 A Delivery Bizottság feladata a gabona tőzsdei ügyletek fizikai teljesítése során a teljesítés megsértésének kivizsgálása és esetleges szankció alkalmazására vonatkozó javaslattétel. Tagjait az Igazgatóság választja meg a Tőzsde áruszekciójában szekciótagsággal rendelkező tagok által jelölt személyek köréből. 1.4. A tőzsde jogi formája Tőzsdei tevékenységnek minősül a tőzsdei termék, azaz a tőzsdén forgalmazott pénzügyi eszköz és áru szervezett, szabványosított kereskedésének üzletszerű lebonyolítása. Tőzsdei tevékenységet kizárólag tőzsde végezhet. A tőzsde dematerializált részvényekkel rendelkező részvénytársaságként vagy fióktelepként alapítható. Árualapú ügyletek, deviza, valamint határidős kamatláb-ügyletek kereskedése esetén legalább 150 M forint, egyéb tőzsdei termék kereskedése esetén legalább 500 M forint pénzben befizetett alaptőkével, fióktelep esetén dotációs tőkével. A tőzsdére a Társasági törvény rendelkezéseit, illetőleg fióktelep formájában működő tőzsde esetében a Fióktelepekről szóló törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. A tőzsde alapításához a Felügyelet engedélye (alapítási engedély) szükséges; alapítási engedély alapján a tőzsde létesítésével kapcsolatos tevékenység végezhető. 1.5. A tőzsde tulajdonosai Zártkörű részvénytársaságként működő tőzsde alapító okirata előírhatja az egy tulajdonos által gyakorolható szavazati jog legmagasabb mértékét. Tőzsdében az 5%-ot illetőleg a 10%-ot elérő részesedéssel rendelkező tulajdonos olyan személy lehet, aki (amely) elfogultságtól mentesen, az általános piaci érdekeket szem előtt tartva képes irányítani, illetve befolyásolni - mind szakmai, mind pénzügyi, gazdálkodási szempontból - a tőzsde megbízható, stabil, versenysemleges működését, és akivel szemben nem állnak fenn a törvényben meghatározott kizáró ok. Köteles a Felügyelettől előzetesen engedélyt kérni, aki tőzsdében részesedést úgy kíván szerezni, vagy azt úgy kívánja módosítani, hogy közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése vagy szavazati joga elérje a harminchárom, ötven, hatvanhat, hetvenöt, vagy a százszázalékos határértéket. A Felügyelet tulajdonszerzésre vonatkozó engedélye nem pótolja a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét. A Felügyelet megtagadja a tőzsdében történő részesedés szerzését, illetőleg az 5%-os és 10%-os tulajdoni arányt elérő, illetve meghaladó tulajdonrész utáni jogok, illetve előnyök gyakorlására az engedély megadását, ha a kérelmező, vagy tulajdonosának vagy vezető tisztségviselőjének • tevékenysége, illetve a tőzsdére gyakorolt befolyása veszélyezteti a tőzsde független, megbízható és körültekintő tulajdonosi irányítását; vagy • üzleti tevékenységének, illetőleg kapcsolatainak jellege vagy a más vállalkozásokkal fennálló közvetlen és közvetett tulajdoni részesedésének szerkezete olyan, hogy a felügyeleti tevékenységet akadályozza. Ha az engedély megadásának feltételei már nem állnak fenn, a Felügyelet a jogellenes állapot megszüntetéséig, illetve a feltételek meglétének ismételt igazolásáig a tulajdonos szavazati jogának gyakorlását felfüggeszti.

78 A tőzsdében 5%-ot, illetőleg a 10%-ot elérő részesedéssel rendelkező személy 2 napon belül köteles a Felügyeletnek és a tőzsdének bejelenteni, ha • befolyásoló részesedését teljes egészében megszüntette; vagy • tulajdoni részarányát úgy módosította, hogy tulajdoni részesedése vagy szavazati joga az 5%-os, illetőleg 10%-os határérték alá csökkent. 1.6. A tőzsde tevékenysége A tőzsdei tevékenység végzéséhez szintén a Felügyelet engedélye (tevékenységi engedély) szükséges. A Felügyelet az engedélyt tőzsdei termékenként vagy a tőzsdei termékekre együttesen adja meg. Tőzsdei tevékenység folytatására jogosító engedélyt a kérelmező akkor kaphat, ha igazolja, hogy • legalább 15 befektetési szolgáltatóval, illetőleg árutőzsdei szolgáltatóval előszerződést kötött a tőzsdei kereskedővé válásról; • rendelkezik a tevékenység folytatásához szükséges személyi, tárgyi és biztonsági feltételekkel; • a tőzsdei kereskedelem elszámolása biztosított; • rendelkezik olyan, legalább 3 éves üzleti tervvel, mely alapján stabil, megbízható működése vélelmezhető; • rendelkezik a Tpt. által támasztott követelményeket kielégítő, a Felügyelet által jóváhagyott szabályzatokkal; • rendelkezik káreseményenként legalább 100 M forintos felelősségbiztosítással. A befektetési eszközök valamelyikének kereskedésére engedélyt kapott tőzsdét a Felügyelet "elismert piacként" tartja nyilván. A tőzsde kizárólag tőzsdei tevékenységet, illetve azt segítő, kiegészítő tevékenységet, illetve elszámolóházi tevékenységet folytathat. Tőzsdei tevékenységet segítő, kiegészítő tevékenység különösen az • elszámolóházi; • oktatási; • informatikai; • kiadvány előállítási és terjesztési; • adatszolgáltatási tevékenység. A tőzsdei tevékenységre kiadott engedélyt a Felügyelet visszavonja, ha • az engedélyt a Felügyelet megtévesztésével vagy más jogszabálysértő módon szerezték meg; • az engedély kiadásának feltételei már nem állnak fenn és azok megfelelő határidő elteltével nem pótolhatók; • a tőzsde az engedélyezett tevékenységet 6 hónapon belül nem kezdi meg, vagy 6 hónapot meghaladó időtartam alatt nem gyakorolja; • a tőzsde a tevékenység folytatásával felhagy; • a tőzsde a tevékenységre vonatkozó, a Tpt.-ben és más jogszabályokban meghatározott előírásokat ismétlődően vagy súlyosan megszegi;

79 •

•

olyan körülmény áll fenn, amely miatt a tőzsde működése súlyosan veszélyezteti vagy sérti a befektetők, illetve a tőzsdei kereskedők érdekeit, akadályozza a pénz- és tőkepiac megfelelő működését; a fióktelep formájában működő tőzsde létesítőjének tevékenységi engedélyét a székhely szerinti felügyeleti hatóság visszavonta.

1.7. A tőzsdei kereskedési jog A tőzsdén kereskedési joggal az a személy rendelkezhet (tőzsdei kereskedő), aki • legalább 1, az adott tőzsdén forgalmazott tőzsdei termék kereskedésének folytatásához szükséges felügyeleti, illetve más hatósági engedéllyel rendelkezik; • megfelel a tőzsde szabályzataiban foglalt feltételeknek; • a tőzsdével a szerződést, melyben vállalja a tőzsde szabályzataiban előírt feltételek teljesítését, betartását; • a tőzsdei ügyletek elszámolására szerződést köt a tőzsdei ügyletek elszámolását végző szervezettel vagy olyan klíringtaggal, melyen keresztül az elszámolás teljesíthető. Értékpapír kereskedésével foglalkozó tőzsdén kereskedési joggal rendelkezhet olyan külföldi vállalkozás is, amely • a székhelye szerinti ország illetékes felügyeleti hatóságának engedélyével rendelkezik értékpapírral végzett kereskedési, illetőleg bizományosi tevékenység végzésére vonatkozóan; és • tagsági vagy kereskedési joggal rendelkezik egy olyan elismert piacon, amellyel a tőzsdének a kölcsönös kereskedésre vonatkozó megállapodása van; valamint • érvényes és hatályos, a felügyeleti hatóságok kölcsönös elismerésén alapuló, tőzsdei kereskedési joggal rendelkező vállalkozások felügyeletére is kiterjedő nemzetközi együttműködési megállapodás van a Felügyelet és a külföldi vállalkozás székhelye szerinti felügyeleti hatóság között. A tőzsdei kereskedők száma nem korlátozható. A kereskedési jog tartalmát és gyakorlásának módját a tőzsde szabályzata határozza meg. A tőzsdei kereskedő a tőzsdén csak azon tőzsdei termék kereskedésében vehet részt, amely tőzsdei termék kereskedéséhez szükséges hatósági engedéllyel rendelkezik. A tőzsdei kereskedő kereskedési jogának gyakorlását az elszámolóházi tevékenységet végző szervezet is jogosult korlátozni. A tőzsde jogosult a tőzsdei kereskedőktől azok tőzsdén folytatott tevékenységével kapcsolatos, illetve azt befolyásoló információk kérésére, gyűjtésére, a tőzsdei kereskedők tőzsdén folytatott tevékenységének, valamint tőzsdén folytatott tevékenységével kapcsolatos adatok, nyilvántartások helyszíni ellenőrzésére. A tőzsde a helyszíni ellenőrzés megállapításai alapján a szabályzatában meghatározott intézkedéseket tehet. Ha feladatkörében eljárva jogszabálysértést észlel, haladéktalanul értesíti a Felügyeletet. A tőzsdei kereskedési jog megszűnik • a tőzsdei kereskedő megszűnésével, halálával; • a tőzsdei kereskedési szerződés lejártával;

80 • •

a tőzsdei kereskedési szerződés felmondásával; vagy a tőzsdei kereskedő kereskedési tevékenység folytatására jogosító engedélyének a hatósági visszavonásával. A tőzsde a tőzsdei kereskedővel kötött szerződést felmondja, ha a tőzsdei kereskedő a tőzsde szabályzataiban előírt kötelezettségeit szankció alkalmazását követően sem teljesíti. A felmondással kapcsolatos döntés ellen a tőzsdei kereskedő, annak közlésétől számított 30 napon belül bírósághoz fordulhat; e határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A perindításnak a felmondásra nincs halasztó hatálya. 1.8. A tőzsde szabályzatai A tőzsde az igazgatósága által elfogadott szabályzatban határozza meg a tevékenységére vonatkozó általános szabályokat, valamint a tőzsdei kereskedőkre és kibocsátókra vonatkozó jogokat és kötelezettségeket. A tőzsdei szabályzatok biztosítják, hogy a piac általános érdekeinek megfelelően a tőzsdei tevékenység, a kereskedés és az ezekről szóló információ átlátható és ellenőrizhető legyen, ezáltal teremtve meg a kereskedésben részt vevők esélyegyenlőségét, egyenlő elbírálását és a befektetők objektív piaci védelmét. A tőzsdei szabályzatban meg kell határozni: • a tőzsdei kereskedési jog megszerzésének, felfüggesztésének és megszűnésének feltételeit és eljárási rendjét; • a szabályzatok hatálya alá tartozó személyekkel szemben a tőzsde által alkalmazható szankciókat, valamint a jogorvoslat rendjét; • a tőzsdei kereskedés szabályait; • a tőzsdei termék bevezetésének, törlésének feltételeit és eljárási rendjét; • a kereskedés felfüggesztésének szabályait és eljárási rendjét; • az árfolyam és az egyéb tőzsdei információ nyilvánosságra hozatalának módját; • a tőzsdei kereskedők, a tőzsdére bevezetett értékpapírok kibocsátói adatszolgáltatásának tartalmát, módját és ellenőrzésének rendjét; • a tőzsdei forgalom elszámolásának rendjét, ha a tőzsde maga végzi ezt a tevékenységet; • a tőzsde vezető állású személyeire és alkalmazottaira vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat; • a tőzsde által a szolgáltatást igénybe vevők részére felszámított díjakat. A tőzsde szabályzata nem tartalmazhat az egyes tőzsdei kereskedőre, illetve kibocsátóra indokolatlanul hátrányos megkülönböztetést. A tőzsde szabályzatainak érvényességéhez a Felügyelet jóváhagyása szükséges. A Felügyelet a jóváhagyást akkor tagadja meg, ha a szabályzat nem felel meg a Tpt. vagy más jogszabály, illetve más tőzsdei szabályzat rendelkezésének, vagy ellentétes az elszámolást végző szervezet szabályzatával. A tőzsde a szabályzatait, valamint azok módosítását közzéteszi. Ha a tőzsde szabályzata jogszabály előírásaival ellentétes, azt a tőzsdei kereskedő, a kibocsátó vagy a befektető bíróság előtt megtámadhatja. 1.9. A tőzsdei ügylet A tőzsdei ügylet az a szerződés, amelyet a tőzsdei kereskedő a tőzsdén - a tőzsdei szabályzat által lehetővé tett körben és módon - tőzsdei termékre vonatkozóan köt. A tőzsdei ügylet lehet:

81 •

azonnali ügylet: a tőzsdei ügyletben az ügylet tárgyának tényleges átadására anélkül vállalnak kötelezettséget, hogy a teljesítés módját és idejét meghatározták volna, a kötelezettséget a tőzsdei szabályzatban meghatározott módon és időben kell teljesíteni; • határidős ügylet: ha a felek abban állapodnak meg, hogy a tőzsdei ügyletben vállalt kötelezettségeiket a tőzsdei szabályzat által meghatározott későbbi időpontban teljesítik; és • opciós ügylet: o vételi opció: ha a kötelezett tőzsdei termékre másnak vételi jogot enged, a jogosult a vételi jog tárgyát egyoldalú nyilatkozattal megvásárolhatja. o eladási opció: ha a kötelezett a jogosulttal szemben a tőzsdei termékre vételi kötelezettséget vállal, a jogosult a tőzsdei terméket egyoldalú nyilatkozattal eladhatja és • ezek kombinációja. A tőzsdei ügylet érvényességéhez a tőzsdei ügylet adatainak a tőzsdei szabályzatban meghatározott módon történő rögzítése, határidős és opciós ügylet esetében továbbá az elszámolóház visszaigazolása is szükséges. A tőzsdei ügylet megkötésének nem akadálya, ha az ügylet tárgya nincs az eladó tulajdonában. Tőzsdei ügyletben kikötött opció vagy elővásárlási jog átruházható és az örökösökre is átszáll. A határidős ügylet esetében a tőzsdei ügylet a tőzsde szabályzata szerinti teljesítési feltételekkel azáltal jön létre, hogy az ügyletet az elszámolóház nyilvántartásba veszi és visszaigazolja. A határidős ügyletből eredő kötelezettséget - az elszámolóház szabályzata által meghatározott módon - mindkét fél irányában az elszámolóház teljesíti. A határidős ügylet teljesítése történhet az ügylet tárgyának tényleges átadásával, közraktári jeggyel történő teljesítéssel, illetőleg készpénzes elszámolással. Az elszámolásra vonatkozó szabályok a szerződés tárgyának tényleges átadásával történő teljesítését korlátozhatják vagy kizárhatják. Az opciós ügyletre vonatkozó megállapodás tartalmazza a tőzsdei termék, a vételár, az opciós díj és az opció gyakorlásának időtartama (határnapja) meghatározását. Az opció a tőzsdei ügylet megkötésétől számítva legfeljebb 5 évre köthető ki. Az opció gyakorlása meghatározott határnapra is kiköthető, ez esetben a határnap nem lehet távolabbi, mint a tőzsdei ügylet megkötésétől számított 5 év. Az 5 évet meghaladó időtartamra vagy 5 évnél távolabbi határnapra, illetve határozatlan időre kikötött opció semmis. A tőzsdei szabályzat az opció - egyes tőzsdei ügyletekben kiköthető - időtartamát és határnapját meghatározhatja. Az opciós ügylet azáltal jön létre, hogy azt az elszámolóház nyilvántartásba veszi és visszaigazolja. Az opciós ügyletből eredő kötelezettséget - szabályzata által meghatározott módon mindkét fél irányában az elszámolóház teljesíti. A bíróság - a Ptk. szabályaitól eltérően - a kötelezettet az opciós ügyletből folyó kötelezettsége alól nem mentesítheti. 1.10. A tőzsdei forgalom elszámolása A tőzsdei forgalom elszámolása a tőzsde vagy attól szervezetileg független, elszámolóházi tevékenységet végző szervezet által történhet (lásd az elszámolóházi tevékenység cím alatt). Ha az elszámolás nem a tőzsde által történik, a tőzsde köteles szerződést kötni elszámolóházi tevékenységet végző szervezettel. 1.11 A tőzsdei forgalmazás felfüggesztése felfüggeszt ése

82 A tőzsde szabályzatában meghatározott személy legfeljebb 10 tőzsdenapra felfüggesztheti meghatározott tőzsdei termék tőzsdei forgalmazását, ha a további forgalmazás nem biztosítja a rendezett, áttekinthető és tisztességes kereskedelmet, illetve a tőzsdei kereskedés elszámolása nem biztosított. Értékpapír tőzsdei forgalmazásának felfüggesztése esetén a felfüggesztésről történő döntésről a kibocsátót értesíteni kell. A 3 tőzsdenapot meghaladó felfüggesztéshez a Felügyelet előzetes hozzájárulása szükséges. Meghatározott tőzsdei termékcsoport tőzsdei forgalmazását vagy a teljes tőzsdei forgalmazást a tőzsde szabályzatában meghatározott személy - a Felügyelet azonnali tájékoztatása mellett - legfeljebb 1 tőzsdenapra felfüggesztheti, ha a forgalmazás fenntartása a befektetők jogos érdekeit, a piac egyensúlyát vagy a tőzsde működését veszélyezteti. A Felügyelet meghatározott tőzsdei termékcsoport tőzsdei forgalmazását vagy a teljes tőzsdei forgalmazást határozott időre felfüggesztheti, ha az általános pénzügyi, gazdasági, politikai helyzet nem teszi lehetővé, hogy a tőzsdei forgalom rendezett és áttekinthető legyen, és ezáltal nem tartható fenn a folyamatos és tisztességes tőzsdei forgalmazás. A tőzsde igazgatósága vagy a Felügyelet legfeljebb 30 napra - két alkalommal meghosszabbíthatóan felfüggesztheti meghatározott tőzsdei termék tőzsdei forgalmazását, ha a további forgalmazás nem biztosítja a rendezett, áttekinthető és tisztességes tőzsdei kereskedelmet, veszélyezteti a befektetők esélyegyenlőségét, jogos érdekeit, illetve a piac egyensúlyát, valamint ha a tőzsdei kereskedés elszámolása nem biztosított. A teljes tőzsdei forgalmazást érintő, 10 tőzsdenapnál hosszabb időtartamú felfüggesztéshez a pénzügyminiszter jóváhagyása szükséges. 1.12 A tőzsde megszűnése megszűn ése A tőzsde megszűnésére a részvénytársaságok megszűnésének általános szabályait kell alkalmazni. A tőzsde felszámolójának vagy végelszámolójának a bíróság azonban csak a Hptv.-ben meghatározott közhasznú társaságot jelölheti ki. A tőzsde felszámolójának vagy végelszámolójának a kijelölését követő legalább 6 hónapig a tőzsdei tevékenység folytatását biztosítania kell.

83

2. Értékpapír Értékpapírjogi rtékpapírjogi alapvetés 2.1. Az értékpapír fogalma Az értékpapír fogalmát a Ptk. határozza meg (Ptk. 338/A-D. §). Az értékpapírok Ptk. szerinti fogalma több elemből tevődik össze: 1. Az értékpapír feltétlen és egyoldalú kötelezettségvállalás. A hatályos jogunk az egyoldalú jognyilatkozatokhoz csak kivételes esetben fűz kötelező hatást (Ptk. 199. §). Ebbe a kivételes körbe tartoznak az értékpapírok, amelyek esetében az egyoldalú forma a meghatározó. Ugyanígy amennyiben az értékpapír kibocsátója a kötelezettségvállaláshoz feltételt fűz, ez az okirat a feltétel kikötése miatt nem tekinthető értékpapírnak. (Ettől függetlenül - az egyéb jogszabályi előírások alapján - az okirat más érvényes polgári jogi kötelezettségvállalást tartalmazhat.) 2. Az értékpapír értékpapír kibocsátását alapjogviszony megléte teszi lehetővé Az alapjogviszony az értékpapír kibocsátója és az értékpapír tulajdonosa közötti kapcsolat: az, hogy a kibocsátót milyen kötelezettségek terhelik a befektetővel, az értékpapír tulajdonosával szemben. Az értékpapír ennek megfelelően kiállítható: - pénzkövetelésről, vagy - tagsági viszonyból eredő jogosultságról, vagy - dologra vonatkozó tulajdonjogról vagy más jogról. Pénzkövetelésről szól a váltó, a csekk, a kötvény, a kincstárjegy, a letéti jegy, a jelzáloglevél, a befektetési jegy, a kockázati tőkealap-jegy. Dologra vonatkozó tulajdonjogról - és zálogjogról - szól a közraktári jegy, míg tagsági jogviszonyból eredő jogosultságot biztosít a részvény. Bizonyos értékpapírok alapjogviszonya azonban e hármas tagolás szerint tisztán nem határozható meg, ilyen például a kárpótlási jegy. 3. Értékpapírnak csak az minősül, aminek kiállítását (kibocsátását) és ebben a formában való megjelenését jogszabály lehetővé teszi. teszi Egy okirat tehát a hatályos szabályozás szerint nem attól válik értékpapírrá, hogy a felek szándéka valamiféle - jogszabály által nem nevesített - értékpapír kiállítására irányult, hanem attól, hogy jogszabály tartalmazza a kibocsátás lehetőségét. Így - ahogy a későbbiekben bemutatásra kerül külön jogszabály tartalmazza minden egyes értékpapírunk szabályozását. d) Értékpapírnak csak az tekinthető, ami jogszabályban meghatározott kellékekkel rendelkezik. A "jogszabályi kellék" kitétel nem az értékpapír előállítási módjára (nyomtatott értékpapír esetében például nem a papír biztonsági jellemzőire) vonatkozik, hanem az értékpapíron feltüntetendő tartalmi elemekre. Az egyes értékpapírokról szóló jogszabályok tételesen felsorolják azokat a tartalmi kellékeket, amelyeket az értékpapírokon fel kell tüntetni. Bármelyik így meghatározott kellék hiánya azt

84 eredményezi, hogy a kiállított okirat nem lesz értékpapír, és átruházásához nem kapcsolódnak a Ptk.-ban előírt jogkövetkezmények. 4. Az értékpapír okirat vagy számítógépes jel lehet. A tartalmi kellékek megjelenése a technika fejlődése folytán már nem csupán papír, azaz okirat lehet, hanem a Tpt. által szabályozott, a sorozatpapírok megjelenítésére szolgáló, külön jogszabály szerint nyilvántartott és továbbított adat, számítógépes jel. Ez az ún. dematerializált értékpapír (Tpt. 7-9. §). A dematerializált értékpapírok az értékpapír-forgalmazók által vezetett ún. értékpapírszámlákon kerülnek nyilvántartásra, nyomdai úton nem állíthatók elő. Annak érdekében, hogy a dematerializált értékpapírok tartalma is ellenőrizhető legyen, a kibocsátó köteles a központi elszámolóháznál elhelyezni egy, az értékpapírról kiállított okiratot, amely az értékpapírok egyedi azonosításához szükséges kellékeket értelemszerűen nem tartalmazza. 5. Az értékpapírok átruházhatóak. Bár az átruházhatóság szempontjából a Ptk. megkülönbözteti a névre és a bemutatóra szóló értékpapírokat, a Tpt. új rendelkezései alapján azonban új kibocsátású sorozatpapír kizárólag névre szólóan állítható ki. Az okirati formában kiállított, bemutatóra szóló értékpapírok az értékpapír mindenkori birtokosát igazolják. A bemutatóra szóló értékpapír átruházása az értékpapír egyszerű átadásával, birtokbaadásával történik. Az értékpapír szövege is általában ezt tükrözi: például "Ezen kárpótlási jegy bemutatóját esedékességkor megilleti az értékpapír névértéke és kamata." Az okirati formában kiállított névre szóló értékpapírok kelléke az első tulajdonos neve, és az átruházáshoz nem elegendő az egyszerű átadás, hanem - a birtokbaadáson túl - az értékpapír írásbeli, magán az értékpapíron történő átruházása, ún. forgatása is szükséges. Ez azt jelenti, hogy a névre szóló értékpapírok átruházása általában az értékpapír hátoldalára vezetett ún. hátirat, forgatmány útján történik (lásd a váltó szabályait). Tekintettel arra, hogy az értékpapír kellékeit az értékpapír előlapján tüntetik fel, a névre szóló értékpapírok esetében is a hátoldal szolgál a forgatmányok elhelyezésére. A fizikai formában kiállított bemutatóra szóló értékpapírok átruházása az értékpapír egyszerű átadásával történik. Az okirati formában kiállított névre szóló értékpapírok átruházása általában az értékpapír hátoldalára vezetett ún. hátirat, forgatmány útján történik. Tekintettel arra, hogy az értékpapír kellékeit az értékpapír előlapján tüntetik fel, a névre szóló értékpapírok esetében a hátoldal a forgatmányok elhelyezésére szolgál. A névre szóló értékpapírok mind üres, mind pedig teljes forgatmánnyal átruházhatók. A forgatmány teljesnek minősül akkor, ha abban mind az új tulajdonos (forgatmányos) neve, mind pedig az átruházó (forgató) aláírása szerepel. Jó tudni, hogy a forgatmánynak nem kelléke az átruházó nyilatkozat keltezése vagy sorszámozása. Ugyanakkor az átruházó puszta aláírása az értékpapír hátoldalán szintén az értékpapír üres forgatmánnyal történő átruházásának minősül. Az üres forgatmánnyal ellátott értékpapír mind egyszerű átadással, mind pedig a forgatmány kitöltésével vagy anélkül, és újabb teljes vagy üres forgatmánynak az értékpapírra történő rávezetésével átruházható. A névre szóló értékpapírok esetében fontos szabály, hogy az első tulajdonos nevének az értékpapír előlapján szerepelnie kell, és az értékpapír átruházásához legalább az első tulajdonosnak az értékpapír hátoldalán szereplő aláírása (üres forgatmány) szükséges.

85 Amennyiben pedig az okirati formában megjelenő értékpapír tulajdonjoga nem átruházás, hanem egyéb ok - például öröklés, jogutódlás - folytán változik, úgy ennek az értékpapíron való követésére nem forgatással, hanem a kibocsátó által a tulajdonszerzési jogcím feltüntetése mellett az értékpapír hátoldalára vezetett záradékkal, nyilatkozattal kerül sor: "Ezen részvény tulajdonosa az YZ közjegyző 1.2.3. számú hagyatékátadó végzése értelmében AB." - és a kibocsátó igazgatósága elnökének aláírása [analógia a Gt. 180. § (4) bek. alapján]. A dematerializált értékpapírok átruházására az értékpapírszámlák terhelése-jóváírása útján kerül sor. 6. Az értékpapírból eredő jogok gyakorlására az igazolt birtokos jogosult. Az értékpapírból eredő jogokat gyakorlására bemutatóra szóló értékpapír esetén az jogosult, akinek az értékpapír a birtokában van. Az okirati formában előállított névre szóló értékpapír esetében az a birtokos jogosult az értékpapírból eredő jogok gyakorlására, akit az értékpapíron a fentiek szerinti megszakítatlan forgatmányi láncolat igazol A dematerializált formában előállított névre szóló értékpapír esetén az jogosult az értékpapírból eredő jogokat gyakorolni, akinek az értékpapír-számláján az értékpapírt nyilvántartják. 7. Értékpapírban meghatározott követelést érvényesíteni, arról rendelkezni, azt megterhelni külön törvényi előírás hiányában - csak az értékpapír által, annak birtokában lehet. A birtoklás fogalmát a bírói gyakorlat nem kizárólag közvetlen birtoklásként értelmezi, hanem elfogadja az értékpapír letétkezelő útján történő, közvetett birtoklását is. Az értékpapír és az alanyi jog egymáshoz való viszonya szerint az értékpapír mint okirat az alanyi jogot nemcsak bizonyítja (deklaratív okirat), nemcsak érvényességi feltétele az alanyi jog keletkezésének (érvényességi okirat), hanem az okirat az alanyi jogot mintegy megtestesíti úgy, hogy nélküle az alanyi jogot sem érvényesíteni, sem bizonyítani nem lehet. Az értékpapír létezéséig érvényes a benne megtestesült követelés is, az adós csak az értékpapír ellenében köteles teljesíteni, illetőleg a jogosult csak ennek alapján jogosult a követelés érvényesítésére. A követelés átruházása csak az értékpapír átruházásával lehetséges, az értékpapír átruházása pedig a követelés átruházását is jelenti. Ha az értékpapír megsemmisül, vagy elvész, akkor a követelés is megsemmisül, kivéve, ha közjegyzői határozat az értékpapír megsemmisülését megállapítja. Ebben az esetben a követelés az értékpapír nélkül is érvényesíthető. E szabálynak megfelelően az értékpapírt megfelelően elő kell állítani. Előállítás és megfelelő bemutatás hiányában az értékpapírban foglalt jogok nem gyakorolhatók, az abban foglalt kötelezettségek teljesítése megtagadható, és a benne foglalt jogok átruházására, megterhelésére sincs jogi lehetőség. E szabály értelmében tehát ha például a váltó jogszerű birtokosa elveszíti a váltót, mindaddig nem tudja igényét érvényesíteni, amíg vagy a váltó meg nem kerül, vagy a közjegyző az értékpapírt megfelelő eljárás során meg nem semmisítette (lásd: az értékpapírok megsemmisítését). 2.2. Az értékpapírok jellege Az értékpapír megjelenésében lehet egyedi és lehet sorozatban kibocsátott értékpapír. A Tpt. szerint [Tpt. 5. § (1) bek. 90. pont] sorozatban kibocsátott az az értékpapír, amely az alapjául szolgáló jogviszonyból eredő jogokat és kötelezettségeket több azonos, egymással egyenértékű részre (névértékre) osztva testesíti meg. Sorozatban kibocsátott értékpapír a részvény, a kötvény, a kincstárjegy,

86 a letéti jegy, a szövetkezeti üzletrész, a kárpótlási jegy, a jelzáloglevél, a befektetési jegy, a kockázati tőkealap-jegy, és a másodlagos értékpapír. Azok az értékpapírok, amelyek nem sorozatpapírok, egyedi értékpapírok. Egyedi értékpapír a váltó és a csekk, valamint a közraktári jegy. Az értékpapírok előállítási kötelezettsége az értékpapírok fogalmából adódik: ha az értékpapír nincs előállítva, nem gyakorolhatók a benne foglalt jogok. Az egyedi papírok esetében nincs általános előállítási szabály, ugyanakkor az adott értékpapír jellege különleges biztonságot követelhet meg, például a csekk esetében. A sorozatpapírok esetében a róluk szóló egyedi jogszabályok általában külön is megfogalmazzák az előállítási kötelezettséget. A sorozatpapírok kétféleképpen állíthatók elő: nyomdai úton, okiratként, vagy dematerializált értékpapírként. Az előállítás módjáról a kibocsátó dönt, az egy sorozatba tartozó értékpapírok azonban csak egyféleképpen állíthatók elő. 2.3. A sorozatban kibocsátott értékpapírok értékpapírok dematerializált előállítása A nyomdai úton előállított értékpapírok a tömeges értékpapír forgalom megjelenésével egyre több problémát okoztak: az előállításon túl vágni kell a szelvényeket, az értékpapírokat biztonságos helyen kell őrizni, szakszerűen kell kezelni, átruházás esetén szükséges a megfelelő szállítás, sőt felmerülhetnek egyéb kellemetlenségek is, például az értékpapíron feltüntetett információk, jogok megváltozása, vagy az értékpapír elvesztése. Mindezek a problémák arra ösztönzik az értékpapírpiacok szereplőit, hogy megkíséreljék az értékpapírok piaci mennyiségét csökkenteni, megkíséreljék megfeleltetni az értékpapírpiacot is az elektronikus kereskedelem követelményeinek, továbbá megpróbálják mérsékelni az értékpapírok fizikai megjelenéséből fakadó költségeket és nehézségeket is. Ugyanakkor az okirati formát öltő értékpapírokat kiváltó új előállítási móddal szemben is magasak az elvárások: az új előállítási módnak mindazt, de legalább azt biztosítania kell, amit az okirati formában megjelenő értékpapír biztosít. Így az értékpapír által a tulajdonosának nyújtott biztonságot, a legitimáló hatást, az értékpapír átruházásához kapcsolódó átruházó hatást stb. A fenti gondok megoldására alapvetően két rendszer alakult ki: az immobilizáció és a dematerializáció. Az immobilizáció nem más, mint a nyomdai úton előállított értékpapírok mennyiségének csökkentése az egyedi értékpapírok összevonása, összevont címletben való előállítása útján. Az immobilizált értékpapír esetében egy okirat több értékpapírt testesít meg, amely értékpapírokat általában letétkezelők őriznek. Nálunk az olyan összevont címletű értékpapírok kezelésére, amelyek több személy tulajdonában állnak, nincsenek megfelelő szabályok, emiatt a címletösszevonás kizárólag az egy személy tulajdonában álló értékpapírok esetében javasolható. A dematerializáció az immobilizáció meghaladása annyiban, hogy az összevont címlet előállítására sem kerül sor. Ebben az esetben az értékpapír elveszíti okirat jellegét, és csupán értékpapírszámlán létező, számítógépes adat formájában létezik. A dematerializáció lehetőségét a Ptk.-n túl a Tpt. tartalmazza, részletszabályait pedig Korm.r. állapítja meg [Tpt. 7-9. §, 284/2001. (XII. 26.) Korm. r. (a továbbiakban: Dematr.)]. A dematerializált értékpapír tehát jogszabályban meghatározott módon,

87 elektronikus úton rögzített és továbbított, értékpapírszámlán nyilvántartott, az értékpapír jogszabályban meghatározott - valamennyi tartalmi kellékét azonosítható módon tartalmazó adat. A dematerializált értékpapír olyan névre szóló értékpapír, amelynek nincs sorszáma, a tulajdonos nevét, egyértelmű azonosítására szolgáló adatokat pedig az értékpapírszámla tartalmazza. A dematerializált értékpapír előállítása oly módon történik, hogy mi-után a kibocsátó határozott az értékpapír dematerializált értékpapírként történő előállításáról, és gondoskodott a teljes kibocsátási folyamat lebonyolításáról (tájékoztató elkészítése, jegyzési eljárás, cégeljárás stb.), így megteremtve az értékpapír előállítás általános feltételét, utasítja a központi értéktárat a központi értékpapírszámla megnyitására. A kibocsátó az értékpapírról kiállít egy, a dematerializált értékpapír kellékeit tartalmazó, értékpapírnak nem minősülő okiratot. Ez az okirat egy példányban kerül kiállításra, és tartalmazza: a tulajdonos neve kivételével az értékpapír jogszabályban meghatározott valamennyi tartalmi kellékét, a kibocsátásról szóló döntést, a kibocsátott teljes sorozat össznévértékét, a kibocsátott értékpapírok számát, névértékét, és a kibocsátó cégszerű aláírását, részvény esetén a kibocsátó részvénytársaság igazgatósága két tagjának aláírását. Ha a kibocsátó azonos sorozatú értékpapír további kibocsátásáról rendelkező döntése alapján a fenti adatokban bármilyen változás áll be, a korábban kibocsátott okirat érvénytelenítésével egyidejűleg új okiratot kell kiállítani. Amennyiben a kibocsátás jegyzési eljárással történik, a fenti okiratot a kibocsátó a jegyzés tényleges lezárását követő napon állítja ki. Amennyiben a jegyzést követően allokációra kerül sor, az okiratot az allokáció lezárását követő napon kell kiállítani. Ha a kibocsátó a forgalomba hozatal más módját választja, az okiratot az azt követő napon állítja ki, amikor a kibocsátandó értékpapír mennyisége véglegessé vált. Ha a kibocsátás jegyzési eljárás lefolytatása nélkül a befektetőnek történő közvetlen értékesítéssel történik, és a kibocsátó meghatározza a kibocsátani tervezett értékpapír összértékének felső határát, a fenti okiratot a kibocsátó az értékesítés megkezdését megelőző munkanapon állítja ki, és az értékpapír értékesített mennyiségének változását új okirat benyújtásával a központi értéktárnak naponta bejelenti. A dematerializált értékpapír csak értékpapírszámlán létezhet, létezhet emiatt az a befektető, aki ilyen értékpapírt kíván szerezni, értékpapírszámlával kell hogy rendelkezzen. Így például már a dematerializált értékpapír jegyzése során is alapfeltétel, hogy a jegyzőnek legyen értékpapírszámlája. A dematerializált értékpapír átruházására kizárólag értékpapírszámlán történő terhelés illetve jóváírás útján kerülhet sor. A dematerializált értékpapír tulajdonosának - az ellenkező bizonyításáig - azt kell tekintetni, akinek értékpapírszámláján az értékpapírt nyilvántartják. Amennyiben a kibocsátó az értékpapír dematerializálásáról dönt, úgy az egész értékpapír-sorozat dematerializálásra kell hogy kerüljön, mivel az azonos jogokat megtestesítő értékpapírok csak azonos módon állíthatók elő. A fejlettebb előállítási forma felé segíti a szabályozás az értékpapír forgalmat azzal a kötelező szabállyal, hogy amennyiben a kibocsátó dematerializált értékpapírt bocsátott ki, vagy az értékpapírt dematerializált értékpapírrá alakította át, annak nyomdai úton történő előállításáról utóbb nem rendelkezhet.

88