BESZÁMOLÓ A kutató neve: Gál Judit A kutatás helye: Róma, Római Magyar Akadémia A kutatás időtartama: 2014. szeptember 1. – 2014. október 31. A beszámoló felépítése: 1. A kutatás témája 2. A kutatás menetének a leírása 3. A kutatási helyek 4. A kutatás ideje alatt folytatott konzultációk 5. A kutatás eredményei 1. A kutatás témája A dalmáciai egyházszervezet itáliai kapcsolatai a 12-13. században. A középkori Dalmácia helye az olasz historiográfiában 2. A kutatás menetének a leírása: A munkatervemben leírtak alapján, a római kutatást megelőző időszakban előzetes feltáró munkát végeztem. Amelynek alapján összeállítottam az olasz könyvtárak katalógusai, illetve a Magyarországon és Horvátországban elérhető szakirodalom alapján egy előzetes szakirodalom listát, amelynek a segítségével megkezdtem a kutatásomat. Szintén Rómába érkezésem előtt konzultáltam témavezetőimmel, Körmendi Tamással, illetve Szende Katalinnal, valamint a Horvát Tudományos Akadémia Történettudományi Osztályát vezető Damir Karbićtyal, elsősorban a Horvátországgal kapcsolatos legfontosabb olasz munkákról, a helyi kutatás lehetőségeiről, valamint az olasz várostörténeti kutatásokról. Rómába 2014. szeptember 1-jén érkeztem, majd másnap beszereztem a Római Magyar Akadémia igazgatójától, Molnár Antaltól a különböző könyvtári beiratkozásokhoz szükséges ajánlóleveleket. A kutatásomat a beiratkozást követően, szeptember 3-án kezdtem meg. A kutatásom során elsősorban két könyvtár gyűjteményét használtam fel. A kutatásom helyére vonatkozó előzetes terveimet, Római Magyar Akadémia vezetőjével, Molnár Antallal és a római kutatást idén végző kollégák tanácsainak figyelembevételével módosítottam.
A választásom végül az Écoles françaises de Rome könyvtárára esett. Ez az intézmény egyrészt az egyik, ha nem a leggazdagabb középkorra vonatkozó gyűjteménnyel rendelkezik Rómában, másrészt a helyzetemet megkönnyítette, hogy a Római Magyar Akadémiától mindössze pár száz méter távolságra található, így a kutatásom során a lehető legtöbb időt tudtam ebben a könyvtárban tölteni. Az itáliai középkorra vonatkozó szakirodalmakat, amelyet a fentebbi könyvtárban nem tudtam elérni, az Istituto storico Italiano per il medioevo könyvtárában kutattam. A Rómában töltött két hónap során rendelkezésemre álló időt a témámhoz kapcsolódó olasz, francia és angolszász szakirodalom feldolgozásával töltöttem. Egy rövid, a Vatikáni Könyvtárban tett látogatáson túl, az ösztöndíjas időszakot itt töltöttem. Az könyvtári kutatás mellett a munkatervemnek megfelelően látogatást tettem Velencében, ahol elsősorban a 12-13. századi vizuális reprezentáció emlékeit kutattam, illetve a velencei dózsék reprezentációjának egy bizonyos elemével, az úgynevezett andatákkal, sajátos felvonulásokkal foglalkoztam. A kutatási időszak alatt nemcsak az anyagok feldolgozásával haladtam, hanem, a Balassi Intézet engedélyével, az ez idő alatt elért új eredmények egy részét két konferencián tudtam prezentálni. Az első konferencián, Splitben (2014. szeptember 23.) a perugiai származású Bernát érsek (1200-1217) Magyarországhoz és Splithez fűződő kettős kapcsolatáról adtam elő. A kutatási időszakom második felében Rijekában tartottam előadást (2014. október 10.). Itt a magyar uralkodók 12-13. századi, dalmáciai egyházaknak adott adományait társadalomtörténeti szempontok alapján elemeztem. 3. A kutatott gyűjtemények leírása 3.1 Bibliothèque des Écoles françaises de Rome Az Écoles françaises de Rome könyvtára a Római Magyar Akadémia közvetlen közelében a Farnese-palotában található, egy épületben a francia nagykövetséggel. A könyvtárba való beiratkozáshoz a Római Magyar Akadémia által kiállított ajánlólevélre, valamint 25 euróra volt szükségem. Ezért az összegért cserébe egy éves tagságot és egy belépésre jogosító kártyát kap a kutató. A könyvtárba való bejutás, köszönhetően a diplomáciai testület jelenlétének, nem egyszerű, többlépcsős biztonsági beléptetésen és átvilágításon kellett átesni minden reggel a kutatás megkezdése előtt. A könyvtár kapcsán a Római Magyar Akadémiához való közelsége mellett meg kell említeni, hogy nyitvatartási ideje kifejezetten kedvez a kutatóknak. Hétköznaponként reggel kilenc és este kilenc óra között tart nyitva, míg szombaton reggel kilenctől délután ötig várják a kutatókat. A könyvtár a maga több mint 210 ezer kötetével a legnagyobb Franciaországon kívüli francia könyvtárnak számít. A könyvtár
nagy előnye, hogy szabadpolcos jellegű, így a kutatók kényelmesen, a könyvtár internetes katalógusát használva megkereshetik a tudományos munkákat. A könyvtárban közel kétezer különböző folyóirat található, és összességében az állomány közel negyven százalékát teszik ki a periodikák. A könyvtárban több mint kétszáz kutatóhely található, és két emeleten számos, tematikus olvasóterem várja az olvasókat. A könyvtár elsősorban a klasszikafilológiával, a művészettörténettel, Mediterráneum történelmével és régészetével, középkori történelemmel és régészettel, Itália történelmével (napjainkig) és egyháztörténettel kapcsolatos irodalmakat gyűjti. Az Écoles françaises de Rome könyvtára jelentette számomra a legfontosabb kutatóhelyet római tartózkodásom idején. Mivel kutatási területem és a könyvtár gyűjtési köre hasonló, így a nemzetközi, elsősorban francia és olasz szakirodalom vonatkozó részeivel minden nehézség nélkül tudtam foglalkozni. 3.2 Istituto storico Italiano per il medioevo, Biblioteca Az Olasz Középkortörténeti Intézet Könyvtára a Piazza dell'Orologio 4 szám alatt található viszonylag kisebb könyvtár, a Római Magyar Akadémiától mintegy tíz perc sétára. A könyvtárba a beiratkozás az Akadémia ajánlásával lehetséges, és teljesen ingyenes külföldi és haza kutatók számára egyaránt. A könyvtár jellegéből adódóan elsősorban a történeti intézet profiljához kapcsolódó, középkorral foglalkozó szakirodalmat gyűjti. A könyvtár gyűjteménye mintegy százezer kötetből áll, és kiemelkedő számú forráskiadvány található, köszönhetően annak, hogy eredetileg a források gyűjtése volt a feladata az intézet számára. A gyűjteményben közel négyszáz különböző folyóirat anyaga is megtalálható, ennek többsége itáliai. A könyvtár teljes egészében szabadpolcos, és egy helyben kitölthető jegy segítségével olvasóhely foglalható. Ez hasznos lehet, mivel a könyvtár nagy olvasóteremmel nem rendelkezik, és az intézet munkatársai is itt kaptak az egyes termekben irodát, így gyakorlatilag egy kisebb helyiség áll csak az olvasók rendelkezésére. A könyvtár másik jellemzője a vegyes katalógus rendszer. A 2006 előtti kiadványokat a könyvtár cédulakatalógusában kereshetik az olvasók szerző vagy tárgy szerint. A 2006 után megjelent munkák az olasz nemzeti könyvtári katalógusban kereshetőek, amelyhez egy katalógusgépet is biztosít a könyvtár az olvasóterem előtt. A könyvtárban ingyenes wifi található, és emellett kiemelendő a többi intézménnyel szemben, hogy a könyvekről, tanulmányokról fényképek készíthetők. A könyvtár nyitvatartása kissé szűkre szabott: hétfőtől szerdáig reggel fél kilenctől este fél hétig, míg csütörtökön és pénteken reggel fél kilenctől délután kettőig tart nyitva az intézmény. Számomra ebben a könyvtárban a Dalmácia történetével, illetve
Velence és az Adriai-tenger viszonyával kapcsolatos szakirodalomban való gazdagság volt a vonzó. A könyvtárban a kutatás második felében jártam, amikor már fel tudtam mérni, hogy milyen irodalom érhető el kizárólag ebben a könyvtárban. 3.3 Biblioteca Apostolica Vaticana A Vatikáni Könyvtárban egy rövidebb látogatást tettem, mivel a könyvtár állományának használata szemben a fentebbi két intézménnyel, sokkal korlátozottabb. A beiratkozás itt is ingyenes, illetve a Római Magyar Akadémia ajánlólevelével és a hivatalos iratok bemutatásával lehetséges, amiért egy plasztikkártyát kap a beiratkozott olvasó. A könyvtárban a szabadpolcos rendszer sokkal korlátozottabb, és raktári kérésre csak délelőtt van lehetőség. A könyvek használata is körülményesebb az előző példákkal összehasonlítva. Mindezek mellett számomra az is korlátozást jelentett volna egy hosszabb kutatás esetén, hogy a horvát anyag szinte kivétel nélkül csak raktári kéréssel érhető el. A könyvtárban ingyenes wifit is használhatnak a látogatók, ám ennek minősége messze nem tökéletes. Az olvasótermek reggel háromnegyed kilenc és délután negyed hat között használhatók. A Vatikáni Könyvtárral kapcsolatban voltam abban a szerencsés helyzetben, hogy az itt évek óta kutató Jadranka Neralic segített az eligazodásban, és az ő tanácsára hallgatva munkámat inkább a fentebbi két könyvtárra szűkítettem. 4. A kutatás ideje alatt folytatott konzultációs tevékenységről A kutatási időszak alatt, ahogy az előzetes munkatervemben is vállaltam, több konzultációt is folytattam, elsősorban Olaszországban élő helyi és külföldi történészekkel. Külön köszönet illeti a szakmai kapcsolataim bővítésében nyújtott segítségéért Molnár Antalt, akinek köszönhetően találkozhattam kutatott témám szakértőivel. Elsőként két olyan személyt kell kiemelnem, akik szintén Dalmácia középkori történetét kutatják. Konzultálhattam Jadranka Neralićtyal, aki a Horvát Történeti Intézet munkatársa, kutatási idejének jelentős részét azonban a Vatikáni Levéltárban tölti. A horvát történésznő a dalmáciai egyházszervezet történetének, a főpapok szerepének és a középkori dalmáciai intézménytörténetnek a szakértője, így tanácsai, különösen a spliti érsekek történeti szerepével kapcsolatban sokat segítettek a kutatásomnak. Szintén Molnár Antalnak köszönhetően lehetőségem nyílt arra, hogy találkozzak Stephane Gioannival, aki az Ecole Française de Rome középkortudományi igazgatóságának a vezetője és az Université Paris 1 – Panthéon-Sorbonne egyetem oktatója. Gioanni kutatott témái között kiemelt helyen szerepel a középkori, elsősorban 10-11. századi Dalmácia egyháztörténete, valamint Spalatói Tamás főesperes középkori művének a
vizsgálata. Ha az olaszországi konzultációk közül ki kellene egyet emelnem, akkor mindenképpen a legeredményesebbnek a Stephane Gionnival
történt
találkozót
nevezhetném, amely jövőbeni szakmai együttműködést is előrevetített. 5. A kutatás eredményeiről az egyes kutatott témák tükrében 5.1 A dalmáciai egyházszervezet változásai és ennek itáliai kapcsolatai A dalmáciai egyházszervezet a 12. században komoly változásokon ment keresztül, amelyben Velence kulcsszerepet játszott. Zára már a késő antikvitásban, illetve a koraközépkorban jelentős egyházi központ volt Dalmáciában, ám egészen a 12. század közepéig csak püspökség volt. A várost végül IV. Anasztáz pápa 1154. október 17-én kelt bullájában emelte érseki rangra. 1155 februárjában pedig a velencei befolyás alatt álló Grado pátriárkája alá rendelte a várost. Zára esetében az önálló érsekség létrejötte nem földrajzi okokban keresendő, hanem Magyarország és Velence Dalmácia feletti vetélkedésében. Miután 1136-37-ben II. Béla visszafoglalta a Splitet, a várost, amely Dalmácia metropóliája volt, a velencei fennhatóság alatt álló területek egyházigazgatásilag egy magyar befolyással alatt lévő érsekség alá rendelődtek. Az érsekség felállításához politikai okok vezettek.1 1154ben az új érseknek négy püspökséget rendeltek alá: Arbét, Vegliát, Osort és Fárót. 1185-ben a spalatói zsinaton Fáró már a spliti érsek fennhatósága alá tartozott. A kutatásom során ezzel a területtel a velencei egyházszervezethez való kötődése kapcsán foglalkoztam. Az itáliai városállammal kapcsolatban megvizsgáltam annak más Dalmácián kívüli birtokait, és azt, hogy az egyházszervezettel ott milyen kapcsolatot alakítottak ki. Ez alapján egy egységes velencei egyházpolitika részeként lehet értelmezni az 1154-es eseményeket. Velence valamennyi uralma alatt álló terület egyházát igyekezett a grádói pátriárkának alárendelni és szabályozta a főpapok kinevezését is. Különös azonban és további kutatást igényel, hogy Dalmáciában ezek a folyamatok nem a kezdeti hódításoktól indultak el, hanem csak az 1137 körüli magyar hódítás váltotta ki a politikai váltást. 2
1
A zárai érsekség felállításának körülményeiről és az erről folytatott történettudományi vitákról ld. Ivan
Majnarić: Razmišlanja o historiografskom pristupu problemu uzdizanja Zadra u status nadbiskupije i metropolije 1154. godine. In: Croatica Christiana Periodica. 60. (2007) 101 – 115. 2
Antonio Niero, Venetiarum Patriarcha Dalmatiaeque primas origine e tramonto del titolo: primate della
Dalmazia, In Venezia e la Dalmazia anno mille, Secoli di vicende comuni, Atti del Convegno di studio, Venezia 6 ottobre 2000, Szerk. Nedo Fiorentin. Canova, 2002. 63-94.
5.2 A középkori Dalmácia és az olasz historiográfia Kutatásom során az egyik első számú területemnek a középkori Dalmácia történetével foglalkozó olasz historiográfia megismerését tekintettem. A kutatásaim során a következő eredményekre jutottam. Az olasz nyelvű történetírás aszerint, hogy Dalmáciát milyen kontextusban kezeli két részre osztható. Az első csoport tagjai az úgynevezett latin autonómia modell mentén Dalmáciára, mint autonóm területre tekintettek. A második csoport Dalmáciát nem önállóan, hanem mint Velence birodalmának a részeként vizsgálta. Az első csoport képviselői az olasz (nyelvű) historiográfia 1880-as években indult azon irányához tartoztak, amelynek központja nem Itáliában, hanem Zárában volt. Ennélfogva képviselői is sajátos dalmát öntudattal rendelkező, és Dalmácia történetét is ilyen előfeltételek mellett feldolgozó kutatók voltak. A latin autonómia modell elsősorban egy regionális, helyi modell volt, és virágkorát 1880 és 1915 között élte. Erre az időszakra tehető, hogy saját folyóiratokat indítanak: az Annuario dalmatico és a Rivista dalmatica is ekkor láttak először napvilágot. Meg kell jegyezni, hogy a mai itáliai történészek, ezeket a kutatókat az olasz kutatók közé sorolják, annak ellenére, hogy ők magukat elsősorban dalmátokként definiálták. Ugyanez a jelenség figyelhető meg a horvát historiográfia diskurzusaiban is, ellentétes előjellel. A helyi kutatók kezdetben igen tehetős családok szűk rétegéhez tartoztak, mivel Dalmáciában nem volt kialakult intézményrendszer és helyi mesterek. Az 1880 és 1914 közötti időszak egyik jellegzetes attitűdje a történetírás felhasználása a nemzeti identitás megvédése érdekében. Az irányzat előzményei a 17. századi történetíróig, Iohannes Luciusig visszavezethetők, akit ma a horvát történetírás atyjának tekintenek.3 Lucius volt az első olyan dalmáciai történész, aki modern, kritikai megközelítéssel, a források összegyűjtésével és feldolgozásával kívánta megírni a középkori Dalmácia és Trau városának a történetét.4 Az irányzat korai előzményeihez sorolhatjuk még Giovanni (Ivan) Kreglianovich Albinonit és Giovanni (Ivan) Cattalinichet is, akik a 19. század első felében dolgoztak. A latin autonómia modellt szem előtt tartó történészek nemcsak Dalmácia területén alkottak, hanem a mai Horvátország egy másik, szintén olasz kötődésű régiójában, Isztrián is. A helyzet azonban itt más volt, mivel ott létezett egy történeti társulat: Societa Istriana di storia patria. Így tehát az intézményes feltételek adottak voltak az élénkebb
3
Miroslav Kurelac, Ivan Lucić-Lucius, otac hrvatske historiografije, Zágráb 1994.
4
Iohannes Lucius, De regno Dalmatiae et Croatiae libri sex, Amszterdam 1666.
tudományos munkához. a korszak történészei közül, akik isztriaiként Dalmácia történetével foglalkoztak Tullio Erbert és Vitaliano Brunellit kell kiemelni. Zárában 1918 után egy komoly olasz műhely alakult ki, amely szembekerült a horvát történetírással. 1926-ban végül itt is létrejött egy isztriaihoz hasonló történeti társulat a Societa dalmata di storia patria, amely Atti e memorie címen kiadványokat jelentetett meg, 1934-ig szám szerint négyet. Mindeközben Rómában, Giuseppe Praga vezetése alatt létrejött az Archivio storico per la Dalmazia, amely 1926 és 1940 között állt fenn és szolgálta a kutatást. Ennek az időszaknak a fontosabb képviselői Praga mellett még Antonio Teja, Bruno és Alessandro Dudan voltak.A második világháborút követően dalmáciai olasz történetírásnak volt egy harmadik időszaka, amikor az intézmények Rómába és Velencébe kerültek. Ezt követően a Dalmácia iránti figyelem jelentősen csökkent az olasz akadémiai történetírás részéről. Nem tűnt el a dalmát történeti társaság, viszont a tevékenysége lecsökkent ebben az időszakban. Ez a történeti társaság a mai napig létezik, bár össze sem lehet hasonlítani a jelentőségét a korábbi időszakokéhoz képest. A társulat egy kisebb levéltárt és könyvtárt is üzemeltet, ám ezekhez viszonylag nehéz a hozzáférés.5 A dalmáciai olasz történetírás második és harmadik szakaszának legjelentősebb történetírója Giuseppe Praga volt, aki 1954-ben jelentette meg Storia della Dalmazia című munkáját.6 Praga munkájára Lucius, Kreglianovich, a dalmáciai olasz történetírás első szakaszához köthető kutatók, valamint Konstantin Jireček hatottak. Praga erősen középkori érdeklődésű volt, mi sem jelzi jobban ezt, hogy munkájának a felét a középkori anyag teszi ki. Elsősorban a kiadott forrásokra támaszkodott, és Split valamint Zára történetéből indult ki, és tudott horvátul, így ismerte a kortárs szakirodalmat. Munkájának a fő motívum a latin autonómia volt, amelynek a fennmaradását egyfajta csodás folyamatként írja le, ami mindent túl élt: horvátokat, magyarokat és a bizánciakat. Praga szerint a dalmát városok leginkább 1089 és 1205 között harcoltak az autonómiájukét. Ekkor került magyar kézre Dalmácia, jöttek a velencei hódítások, és jelent meg újra Bizánc hódítóként. Ezt követően az 1205 és az 1358 közötti időszak a városi kommunák kialakulásának a kezdete: gazdaságilag kiemelkedő hatásuk volt, a területük adminisztrációs központjai voltak ezek a
5
Egidio Ivetic, Storiografie nazionale e interpretazioni della Dalmazia medievale, In Venezia e la Dalmazia
anno mille, Secoli di vicende comuni, Atti del Convegno di studio, Venezia 6 ottobre 2000, Szerk. Nedo Fiorentin. Canova, 2002. 90-134. 6
Giuseppe Praga, Storia della Dalmazia, Velence 1954.
városok, amelyek között Záráé volt a vezető szerep, ezek a városok voltak az epicentrumai a kialakuló latin közösségeknek (communale latina).7 Az olasz historiográfián belül a másik modell szerint Dalmácia történetét Velence, mint adriai birodalom kontextusában értelmezték. Ennek az irányzatnak talán a legkiemelkedőbb alakja Roberto Cessi volt, aki munkássága során a velencei hatalom két neuralgikus pontjaként Anconát és Zárát nevezte meg. Cessi szerint Velence gazdaságának és gazdagságának az egyik alappillére volt, hogy az Adriai-tenger felett milyen hatalmat tudott gyakorolni, így az is, hogy hogyan tudta befolyásolni a keleti partvidék városait. Cessitől távol állt a nacionalista hangnem, a probléma, amit kutatott, az Adriai-tenger rendszere és a Velencei Birodalom komplexitása volt, amelynek Dalmácia is része volt.8 5.3 A magyar királyi reprezentáció Dalmáciában és ennek párhuzamai Itáliában (illetve a Mediterráneumban) A magyar királyi reprezentációval kapcsolatban az Árpád-korból csak igen töredékesek a forrásaink. A legtöbb információ éppen Dalmáciából maradt ránk, a terület eltérő történeti hátteréből fakadóan. Az udvari reprezentáció vizsgálatához tartozik az ünnepélyes bevonulásoknak a kérdésköre is, amelyről a magyar királyok részéről csak Dalmáciából van információnk az Árpád-korban. Szinte bizonyos, hogy Könyves Kálmán legalább három alkalommal, majd András herceg 1200 körül és II. Andrásként 1217-ben, végül IV. Béla 1244 után egyszer vonult be valamelyik dalmát városba. Kutatásom során a magyar ünnepélyes bevonulások hátterét kutattam, és fő célom az volt, hogy a Mediterráneum történeti kontextusába helyezzem ezeket az eseményeket. A római kutatás alatt szerzett új ismereteket az alábbiakban fogom összefoglalni. Az adventus-ceremóniák a Mediterráneum városainak a hagyományában megtalálható események voltak, egy különleges személy, püspök vagy érsek, vagy ereklye köszöntésére alkalmazták. Ezek a hagyományok a birodalom nyugati és keleti felében is megtalálhatóak voltak.9 Az antik római triumphus csak a győztes erőszakot ünnepelte, amikor a győztes Egidio Ivetic, La Storia di Dalmazia di Giuseppe Praga, oggi, 'Atti e memorie della Società dalmata di storia
7
patria', 3 (2013), 223-237. 8
Egidio Ivetic, L’Adriatico nella visione storica di Roberto Cessi In: Tempi uomini ed eventi di storia veneta.
Studi in onore di Federico Seneca. Szerk. Sergio Perini. Velence 2003. 329-339.; Uő.: Dalmazia e slavi nella storiografia veneziana: gli anni di Roberto Cessi (1930-1960), In Raukarov Zbornik. Zbornik u cast Tomislava Raukara, Zagreb 2005. 549-563. 9
Sabine MacCormack, Art and Ceremony in Late Antiquity, Berkeley 1981.
imperator hazatért a seregével. A keresztény Rómában ezek a szokások átalakultak, keresztényi színezetet kaptak: a győztes bevonulás egyfajta hálaadás lett Istennek a győzelemért. A bizánci császárok számára a bevonulások és a győztes felvonulások (adventus/triumphus) politikai eszközök is voltak. Bizáncban az 950-es és 970-es évek között az adventusok száma nagyon magas volt, annyi, mint az elkövetkező 150 évben, ez arra is utal, hogy a politikai kultúra részei voltak, nemcsak a hadi sikerekkel álltak összefüggésben, bár gyakoriságukhoz egyértelműen hozzájárult Bizánc expanziója. II. Bazileiosz idején ezek ritkábbá váltak, lehetséges, hogy azért, mert az ismétlődő bolgár hadjáratok túl jól ismertek voltak a lakosság számára, kevésbé kellett ezeket alátámasztani. A császár triumphusait a Hippodromban versenyek követték. A győzelmek ünneplését nemcsak alkalomadtán tartották meg, és anyagi hírverés is társult hozzájuk: obeliszkek, díszesebbé váló Arany Kapu, amely a bevonulások kezdőpontja volt. 10 Nyugaton a koraközépkorban három típusa volt az adventusoknak. A császári bevonulások első számú helye Róma volt, de a birodalom más városaiban is előfordultak, ezenkívül megkülönböztetünk még egyházi személyek adventusát és a városba érkező ereklyék fogadását. Az utóbbi kettő volt a gyakoribb, de a császári bevonulás is szerves része volt a Birodalom életének különösen a 10-11. század fordulóján. Az utolsó kettőnek erős kontinuitása volt a római kor és a középkor között, fennmaradt a hagyománya. A világi adventusok nagyon ritkák voltak a királyi rang alatt a 11. század előtt. Nyugat és DélnyugatFranciaországban van arra több példa is, hogy ekkor ünnepélyes bevonulásokat tartottak más világi személyek is. V. Vilmos aquitániai gróf (994-1030) gyakran volt úton, és nagyszabású fogadtatások hozzátartoztak a róla kialakult képhez. Az adventusok fennmaradásának és hagyományának az oka az volt, hogy a nyugati és keleti politikai és intellektuális elit számára az antik emlékek, szövegek elérhetőek voltak. A 1011. századi bizánci adventus-kultúra hatott a Nyugat-Mediterráneumra is. A bizánci elit elsősorban belpolitikai célokra használta ezeket az eseményeket. A nyugati elit számos tagja, köztük helyi uralkodók Franciaországban a 11. század sokszor jártak Bizáncban, ahol megismerhették a politikai kultúra elemeit. 11 10
Cyril Mango: The Triumphal Way of Constantinople and the Golden Gate. Dumbarton Oaks Papers 54 (2005)
173-88. 11
Jonathan Shepherd, Adventus, Arrivistes and Rites of Rulership in Byzantium and France in the Tenth and
the Eleventh Century (in Court Ceremonies and Rituals of Power in Byzantium and the Medieval Mediterranean. Comparative Perspectives, In The Medieval Mediterranean, Peoples, Economies and Cultures (400-1500) Szerk. Alexander Beihammer, Stavroula Constantinou, Maria Parani. Boston 2013. 337-371.
Magyar területeken, Dalmáciát leszámítva, nem voltak ilyen dicsőséges bevonulások, és míg nyugaton és keleten az uralkodói bevonulások a birodalmi központokban zajlottak, addig a magyar királyok egy melléktartomány városaiba vonultak be, hogy megerősítsék hatalmukat. A bevonulásoknak más lehetett a célja, amikor azok kvázi központi helyen történtek, és más lehetett olyan helyeken, ami a perifériára estek, újonnan meghódított területeken.
A
dalmát
városok
szervesen
kötődtek
a
Mediterráneum
hagyományrendszeréhez, kérdés azonban, hogy milyen hatások érhették az itteni területeket. Szintén fontos kérdés a katonai motivációk szerepe az adventusban, mennyire lehet triumphusnak nevezni egy eseményt. Fontos tehát megvizsgálni a magyar királyi bevonulások ideológiai hátterét is. Erre egy idén, az ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola által megjelentetett tanulmánykötetben fogok kísérletet tenni. A
magyar-dalmáciai
kapcsolatok
szempontjából
fontos
a
velencei
dózsék
reprezentációjának a kérdése. Az uralkodói bevonulások és királyi reprezentáció vizsgálatakor a velencei felvonulásokat is megvizsgáltam. Ezek közül az egyik legfontosabb felvonulástípus az andata volt, amely pápai és császári mintákat is magában foglalt. Az andata-meneteket nyolc zászlóvivő vezette fel, őket követte a primicerio püspöki díszben, a három oltárszolga majd pedig a Szent Márk székesegyház kanonokjai, akik énekeltek. A második felében a patríciusok voltak. A menet során laudeseket énekeltek a dózsénak. A lehető legteljesebb andataban részt vettek a fő hivatalviselők, néhány kisebb hivatalnok, a külföldi követek, a dózse. Ez végül a 16. században a város szimbóluma lett. Az andata hierarchikus volt és egyben exkluzív is, a sorrend fix volt, de a személyek változtak. A dózsei processzió részeként misét celebráltak, azt a Szent Márk székesegyház sajátos liturgiája szerint tartották. Az andatahoz társadalmi csoportok, iskolák, szövetségek stb. is csatlakozhattak. Az andata alkalmas volt, hogy a társadalom minél nagyobb köreit integrálja, és a külső látogatókat is vonzott.12 Budapest, 2015. január 30.
12
Iain Fenlon, The ceremonial city : history, memory and myth in Renaissance Venice, London 2007. 120-127.
