Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Bélyeg200903nyomtatható.pdf fájlt!
Bélyeg A MABÉOSZ „Visnya Sándor” Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA I. évfolyam 3. szám
2009. december
Készítette: Filep László
A legkorábbi NAGYMÁNYA levél
A Filafalu A 2008-ban több részletben kiadott Filafalu bélyegsorozat gyártási érdekessége az ívszéleken folytatódó képrészlet. Az 1936. évi Budavár bélyegsorozatunkkal jelentkeztek a kifutó rajzolatú bélyegeink, amikor is a bélyegkép a fogazásig terjed külön keret, bélyegköz nélkül; sőt, a bélyegkép keskeny részlete az ívszélen ismétlődhet. Hasonlóak a Szent István bélyegek is (1-2. ábra). Az utóbbi évek magyar bélyegei közül e jelenségre 1993-ban, Antall József elhunyt miniszterelnök emlékére kiadott bélyeg (MPIK 4226) kapcsán figyelt föl a gyűjtők egy része, s 1. ábra kezdték „begyűjteni” a bélyegkép részletével szereplő felső és alsó ívszéles példányokat. Korábbi kiadásoknak is sajátossága a bélyegkép részletének ívszéli ismétlődése; bármely oldalon előfordulhat, nemcsak a felső és alsó ívszélen. Ami a Filafalu bélyegsorozat újszerűségét illeti e vonatkozásban: nem csupán ismétlődik bélyegkép részlete az ívszélen, hanem a bélyegkép teljesebben jelentkezik, olyan rajzolatot tartalmaz, ami a bélyegen nem szerepel! Esetleges elfogazás esetén a szélső bélyegek a többitől eltérő ábrájúvá változnának. 2. ábra
3. ábra A vasúti kocsi A b ívszélen folytatódik
5. ábra A felső (a) ívszélen a háztető, a jobb(b) ívszélen a háztető, az ablak és a kerítés folytatódik.
Táblázatba foglalva az eltéréseket (ívszélek jelzése: a: felső, b: jobb oldali, c: alsó, d: bal oldali):
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Fodrászat Pék Fényképész Látszerész Rendőrség Cukrászda Iskola Múzeum Vasútállomás
10. Strand 11. Lufiárus 12. Postás
A Filafalu bélyegsorozat általános forgalmi sorozat lévén, talán még vásárolható ilyen ívszegélyes bélyeg. Érdekes színfoltja lehet gyűjteményünknek, és követhetik még hasonló kiadások is. Kardhordó Kálmán
4. ábra A lufik az a és d ívszéleken folytatódnak
2
csak színben folytatódik rajzolatban is kiegészül a b c d a b c d ívszélen X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X 3. ábra 3. ábra X X X X X X X X 4. ábra 4. ábra X X X X 5. ábra 5. ábra
Bélyeg
Bélyeg
3
A Szakosztály 2009. december 3-I összejövetele December 3-án megrendezésre került a „Visnya Sándor” Hagyományos Gyűjtői Szakosztály harmadik összejövetele, 14 résztvevővel – és közben benézett még néhány érdeklődő, köztük (meglepően hosszú ideig) Rigóczki Csaba, a BÉLYEGvilág-filatéliai szemle szerkesztője is. Első napirendi pontként egy, a magyar bélyegek eltéréseivel foglalkozó könyv létrehozásáról beszélgettünk. Ez tulajdonképpen a „feketekönyv” folytatása, kibővítése lenne. Erős szakmai vita folyt a könyv szerkezetének kialakítása és kiadásának technikai oldalával kapcsolatban. Abban mindannyian egyet értettünk, hogy első lépésként létre kell hozni egy szerkesztői bizottságot. Ennek feladata lesz a munkaterv és tematika kidolgozása, valamint a munkacsoportok felállítása. Szerencsére neves és megbecsült filatelistákkal el van látva az ország, de a szétszórtan található anyag és szellemi érték összefogása rendkívül nehéz feladat. Erre kerestünk most megoldást. Fontos feladatnak érezzük, hogy a könyv ne csak az eltéréseket mutassa be, hanem a hamisításokat is, ezzel elősegítve a jövő filatelistáinak munkáját. A szakmai vita sokáig tartott, de az elinduláshoz szükséges lépésekkel mindenki egyet értett. Jöhet a komoly szakmai munka... Második napirendi pontként megnézegettünk egy-két-három-...-hét „Nagymánya” tévnyomatot és a tévnyomat történetével foglalkozó nagyszerű kiállítási anyagot. Kostyál Ferenc elnökünk pompás előadást tartott az 1938-as Hazatérés, és ezen belül a „Nagymánya” bélyegek történetéről. Tudomása szerint 15 küldemény ismert, ezek főként ajánlott levelek, mindössze 2 darab csomagszállító levél futott „Nagymánya” bélyegekkel. Természetesen vannak olyan leáztatott bélyegek is, amelyekről nem lehet teljes bizonyossággal eldönteni, hogy milyen postai dokumentumról áztatták le, de nagy valószínűséggel állítható, hogy ajánlott levélről. Itt láthattuk az ezidáig ismert legkorábbi felhasználású levelet, amelyet 1939. április 26-án adtak fel, Lévára címezve (kép a címlapon). Nagyon sok érdekességet hallhattunk, sajnálhatja, aki kihagyta; csekély kárpótlásul rövid összefoglalás:
1938. november 2: első bécsi döntés. 1938. december 1: Hazatérés, két címletből álló sor megjelenése. 1939. április: feltételezések szerint ekkor szállították a felülnyomat nélküli ívet Nagymánya postahivatalába. 1939. május 20: dr. Eőry László ferencvárosi gyermekorvos telefonon érdeklődött a posta-vezérigazgatóságon, hogy adott-e ki a posta felülnyomás nélküli barna színű 70 filléres bélyeget. Ekkor a posta még nem tudta meg, hogy hol használták fel az ominózus bélyeget. 1939. május 21: egy budapesti magántisztviselő levélben fordult Koprla Pál nagymányai postamesterhez, hogy a mellékelt válaszborítékot a felülnyomat nélküli 70 filléres értékkel bérmentesítve küldje vissza számára, annak ellenértékét mellékelte is. 1939. május 22: egy ismeretlen fiatalember egy borítékkivágással jelenik meg a posta-vezérigazgatóságon. A bélyegző lenyomatból kiderült: Nagymánya, ahol a tévnyomatot felhasználták. 1939. május 23: a már említett budapesti magántisztviselő ismét levélben fordul a nagymányai postamesterhez (mivel első levelére elutasító válasz érkezett), melyben érdeklődik a posta-vezérigazgatóságra visszaküldött bélyegek darabszámáról és azok névjegyzékéről, akiknek ezen időszakban ajánlott levelet adtak fel. 1939. május 28: a magántisztviselő (mivel előző levelére hivatali titoktartás miatt nemleges választ kapott) ismét levelet ír a nagymányai postamesternek, és most már üzleti alapokra helyezve a hangsúlyt, 2-5 pengőt ajánl fel a bélyegért. 1939. június 5: a magántisztviselő újabb levelében már 10-20 pengőt ajánl fel a postamesternek, a használatlan példányért pedig 50 pengőt!
Nagymánya és az 1938-as Hazatérés bélyegünk Nagymánya a mai Szlovákia területén, Érsekújvártól 22 km-re északkeletre a Zsitva bal partján fekvő, a mai Mánya északi részét képező település. Ehhez a helységhez tartozik a magyar filatélia egyik kiemelkedő bélyege, az 1938-as Hazatérés felülnyomású bélyeg pár 70 filléres értékének felülnyomás nélküli tévnyomata. Kronológiai összefoglaló a „Nagymánya” bélyegek létrejötte, felfedezése és kalandos útja felől: 1938. szeptember vége: Müncheni konferencia. 1938. október: A diplomáciai tárgyalások biztató alakulásának hatására a posta jelezte az Állami Nyomdának, hogy felülnyomott bélyegekkel kíván megemlékezni a küszöbön álló s a nemzet számára örömteli eseményről. 1938. október 31: A két állami intézmény már a példányszámról is megállapodott.
4
Bélyeg
Levelek a posta vezérigazgatóságára
Bélyeg
5
Tersztyánszky Ákos vezérigazgató a beszolgáltatott 38 db postatiszta bélyegből a következőknek engedélyezett kiutalást: dr. Eöry László (és két filatelista barátja) 3 darab, dr. Jakabb Oszkár (Pénzintézeti Központ elnöke) 2 darab és dr. báró Szalai Gábor (az előző posta-vezérigazgató) 2 darab, tehát maradt 31 darab a vezérigazgatóságon, mert több kiutalást nem engedélyeztek! Természetesen többen is szerettek volna hozzájutni a ritkasághoz, de hiába a felajánlott nagyobbnál-nagyobb összegek, nem kaphattak a bélyegből.
Unikális ritkaságok, igazi filatéliai gyöngyszemek az SZDAUKCIÓ bélyegárverésén Az SZDAUKCIÓ árverezőház még nem tekinthet vissza olyan múltra, mint más, már csaknem a rendszerváltás óta, 20 éve működő bélyeg-árverezőházak, de immáron 5. Filatéliai és Postatörténeti aukciójára a megszokott helyszínen, a Corner Rendezvényközpont különtermében került sor 2009. november 29-én. A 10 óra 30 perces kezdés kicsit csúszott, mint általában, de a kezdésre a terem félig megtelt. Olyan ez, mint a színházi 7 óra – kicsit mindig ráhagynak a későknek, de azért mindig vannak még később jövők. Természetesen az árverési közönség folyamatosan mozog – kit mi érdekel: bejön s kimegy, találkozók zajlanak a háttérben, s közben folyik az előadás, az árverés. Főszereplő az árverésvezető. Ilyenkor ő vezényel, többnyire láthatatlan módon irányítja a stábot, követi a liciteket – semmi nem kerülheti el a figyelmét. Miután az árverés anyaga az SZDAUKCIÓ honlapján már jó ideje fenn található, és a felrakással csaknem egyidőben megjelent az A4 formátumú, 120 oldalon 1254 tétel leírását tartalmazó színes képes katalógus is, az érdeklődők személyesen is tüzetesen megvizsgálhatták az egyes tételeket. Gondolom, ezt tették Szakosztályunk tagjai is, akik számára itt a magyar bélyegek közül szemezgetek. Mivel mindig, mindenhol a saját országában adható el legeredményesebben a bélyeg, a délutáni magyar részre csaknem teljesen megtelt a terem. Ebben a részben kétségtelenül a legnagyobb ritkaság a 729-es tétel volt, Uhrein János bélyegtervező munkája, az 1871-es Kőnyomatos kiadás 10 krajcáros bélyeg fekete színű, fejkép nélküli próbanyomata. A filatéliai szakirodalom 2 darabot ismer, az egyik a budapesti Bélyegmúzeumban található, így a most árverésre került második példány unikális ritkaság, igazi filatéliai gyöngyszem! Nem volt véletlen tehát az 1.500.000,- forintos kikiáltási ár, melyen leütésre került!
A Bélyegmúzeumban őrzött 24-es tömb 1939. június 15: 150 pengőt kínálnak egy postatiszta bélyegért, később a használtért 750 pengőt, a használatlanért 1500 pengőt ajánlanak fel. 1940. március 29: megjelenik Székely Sándor bélyegárjegyzéke a használtért 800 pengőt, a használatlanért 1200 pengőt jegyez. 1941. december 16: egy négyestömbért és 1 bélyegért 12.500 pengőt kínálnak fel a Bélyegmúzeumnak! Összefoglalva: 62 bélyeg került felhasználásra és 38 bélyeget szolgáltattak vissza. Ebből 7 darabot kiutaltak a kérelmezők részére. Jelenleg egy huszonnégyes tömbbel és egy különálló használatlan bélyeggel rendelkezik a Bélyegmúzeum. Körülbelül egy tucat használt bélyegről van pontos információnk. A 100-as ívből származó bélyegek mintegy felének sorsa ismeretlen. Balázs Péter ------------------------- o -------------------------
A 2010. első félévi szakosztályi ülések időpontjai: január 7, február 4, március 4, április 1, május 6, június 3. Az összejövetelek mindig a hónap első csütörtökjén, 15 órakor lesznek a Magyar Bélyeggyűjtők Háza 101. termében.
6
Bélyeg
729. tétel: Uhrein János 1091. tétel: Az 1 Millió forintos Kőnyomatos 10 krajcáros próbanyomata Nagymánya Az SZDAUKCIÓ árverése sem nélkülözhette a magyar filatélia – a „Fordított Madonna” mellett – legismertebb ritkaságát, a „Nagymánya” tévnyomatot, az 1938. Hazatérés 70 filléres bélyeg egy felülnyomás nélküli, bélyegzett példányát (1091. tétel). Emlékeztetőül: Richard Stark amerikai gyűjtő magyar gyűjteményének budapesti árverésén a 4177. tételként szereplő falcos bélyeg katalógus ára 2.200.000,-, míg ennek a bélyegezettnek 2.500.000,- forint. A nagyon alacsony,
Bélyeg
7
300.000,- forintos kikiáltási ár magyarázata a különben rendkívül szép példány egy aprócska hibája, egy pici beszakadás az alsó fogazásnál. Mégis, ennek ellenére heves licitháború után 1.000.000,- forintért került új tulajdonosa birtokába. Ez a két tétel, a próbanyomat és a tévnyomat valódi unikum, mely indokolja a magas kikiáltási és leütési árat, ám általában a ’közönséges’ bélyegek ára észrevehetően visszament. Ezt mutatja például az 560. tétel is: az 1913-1953. közötti, kevés hiánnyal (például Puskin tízes ív, UPU- és Lila-blokkpárok) és néhány falcos bélyeggel rendelkező, 1.028.275,- forint katalógusértékű szép alapgyűjteményt 150.000,- kikiáltási ár mellett 200.000,- forintos leütési áron, még a jutalék (34.000,-) beszámításával is csak alig több mint 22,5 %-ra értékelte a piac! És nem csak a gyűjteményeknél érhető tetten ez a tendencia; például a 1184-es tétel: vágott Roosevelt-blokkpár, 100.000,- katalógusár mellett a 30.000,- forintos kikiáltási áron került leütésre. Az árverésről bővebben a BÉLYEGvilág-filatéliai szemle lapjain. -efel-------------------------
o
-------------------------
MPIK 2010 – a kiadás elmarad Minden évben sokan várják az új katalógust: hogyan változnak az értékelések, milyen újdonsággal egészül ki ismét az új kiadás. A szerkesztés hónapokon át tartó munkáját idén is elvégezték, sőt a Bélyegvilágban a szerkesztő Bölcskei Márta (szakosztályunk egyik legújabb tagja) egész oldalas cikkében olvashattunk a részletekről, és a borító képét is láthattuk a lap hátán. Kézbe mégsem vehetjük… Helyette csak a kiadó nagyon szűkszavú közleménye jutott el néhány gyűjtőhöz, mely szerint: …a Magyar Posta és Illetékbélyeg Katalógus 2010. évi kötetét kötészeti problémák miatt nem tudjuk kiadni. A Philatelia Hungarica honlapján még ennyit sem találtam, ezért megkerestem Lazarovics Olga ügyvezető igazgatót, aki sajnos – a kiadó érdekeinek védelmében – nem adott további érdemi információt. Annyit azért megerősített, hogy a katalógus kivitelezését idén más cégre bízták, mint a korábbi években, és a munka nem úgy készült el, ahogyan várták. Nem szeretném szóbeszéd-jellegű információk közlésével nehezíteni a kiadó helyzetét, ha az ügy esetleg jogi útra terelődne. A kiadás elmaradása és az eddig belefektetett munka amúgy is presztízs- és anyagi veszteséget jelent számukra. Nyilvánvaló, hogy a katalógus értékesítésének legmegfelelőbb időszaka a karácsony, és késve kiadni a várt nyereség helyett további üzleti veszteséget okozna, ezért erre ne számítsanak a gyűjtők. Korábban előfordult már, hogy teljes katalógus helyett pótlásfüzet jelent meg az utolsó év kiadásaival, de hogy most készül-e ilyen (az anyag megszerkesztve, betördelve, nyomdakészen áll), arról még nem született döntés. A katalógus CD-változata készen van és kapható az ismert boltokban. Ez azonban kevés vigasz a gyűjtők könyv formájú katalógushoz szokott nagy része számára. Jakab Géza -------------------------
o
-------------------------
A 2010. január 7-én 15 órakor tartandó szakosztályi ülés tervezett programja: 1. A Helyi (megszállási) kiadások, magánposták gyűjtőinek szakcsoportja újjáalakulása. Erre az alkalomra 4 oldalon megjelent a , a szakcsoport lapjának új száma. 2. Szücs Károly: A Nagyszlabosi Papírgyár első vízjelének ívrekonstrukciója – bemutató és előadás.
8
Bélyeg