II. évf. 2. szám
2013. október
„Békesség néktek!” A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa
A minta (Olvasandó: Apostolok Cselekedetei 13. rész 1. verstől)
Az antiókhiai gyülekezetben nagyon sokféle ember talált egymásra és lett egyik a másiknak testvérévé.
Az antiókhiai gyülekezet története a reformáció legfontosabb alapelveinek megvalósulását mutatja, még a deformáció előtti időkből. Egyedül az igehirdetés révén keletkezett ez a közösség, amely igehirdetésnek a centruma, egyedüli igazán fontos mondanivalója a történelmi Názáreti Jézus volt. Ezt a Jézust a benne hívők elismerték életük urának, vezetőjének, és úgy tettek róla bizonyságot, mint a világmindenség feletti szuverén Úrról. Személyes életvezetésükben alávetették magukat Jézus Krisztus szeretetteljes akaratának, és a Szentlélek hatására keresztyén, vagyis krisztusi, Krisztus-szerű, Krisztusra emlékeztető közösséggé váltak.
Október 31. előtt figyeljünk fel arra, hogy a tiszta tanításnak a szeretettel karöltve kell megjelenni a mi közösségünkben is, mert mi is így dicsőíthetjük meg igazán Urunkat környezetünkben.
Ebben a közösségben megszólalt a tiszta evangéliumi tanítás, amely Isten minden kijelentésének csúcspontját, akin túl már nem mond semmit, Jézus Krisztust mutatta be, elemezve életét, küldetését, tanítását, cselekedeteit, halálának és feltámadásának okát, célját, gyümölcseit. Ezt a gyülekezetre alkalmazták és megdicsőítették az Urat a gyülekezet előtt. Jellemezte őket a hit által munkálkodó önzetlen szeretet. Amikor hírt kaptak a fenyegető éhségről, a jeruzsálemi gyülekezet javára halogatás nélkül gyűjtésbe fogtak. A jelenség azért megdöbbentő, mert görögök gyűjtöttek zsidóknak. Krisztus nélkül, Krisztuson kívül ez abban az időben – és azóta is – a lehetetlenségek kategóriájába tartozott és tartozik.
A mintául szolgáló gyülekezetnek a vezetői közt mind a nevek, mind az ismert előélet arról árulkodnak, hogy igazi multikulturális légkörben indultak el. Bár egytől egyig zsidó származásúak voltak az ApCsel 13,1-ben említett férfiak, a kulturális, társadalmi hátterük, sőt, még a bőrszínük is megkülönböztette őket. De minden különbözőségük ellenére Jézus Krisztus nevében híve – egymás testvérei lettek, és egymást testvérként kezelték. Egyértelműen látszik, hogy a gyülekezetben legyőzettek az embereket elválasztó akadályok. Mintha nem lett volna fontos, hogy ki hol áll a társadalmi ranglétrán, művelt, vagy nem az – valami más számított. Az egyházban az emberek közti különbségek nem szűntek meg, de egészen jelentéktelenné váltak. Ebben nem volt egyedülálló az antiókhiai példa. Efezusba arról ír Pál apostol, hogy Jézus lerombolta a zsidókat és pogányokat elválasztó falat. Voltak a gyülekezetekben görögül nagyszerűen beszélő világpolgárok, és voltak a korábban általuk lenézett, görögül nem vagy rosszul beszélő, primitívnek tekintett barbárok. Valószínűsíthető, hogy például a korinthusi gyülekezet legnagyobb része valószínűleg a kikötőváros műveletlenebb részéből származott.
2 Ott is voltak más szinten állók, mégis egyek voltak Jézus Krisztusban. Voltak hétköznapi emberek, szegények és tehetősebbek, minden jel szerint egészségesek és betegek is együtt voltak. Olyan gyülekezetek voltak, amik a társadalom minden rétegébe tartozó embereket magába foglaltak. Oly széles ölelésűek volt, mint a kultúra, amiben éltek. Minden amellett szól, hogy az első keresztyén közösségekben mindenki helyet talált, aki hitt Jézus Krisztusban. Egy helyi gyülekezet ma is ilyenné válik, ha életének középpontjában Jézus Krisztus, az Evangélium van. Ha akkor a keresztyén ősgyülekezetben sok-sok olyan fal leomlott, ami akkoriban az embereket teljesen elválasztottaelszigetelte egymástól – akkor ma is előfordul ez a jelenség. Ha akkor igaz volt, hogy zsidó és görög, görög és barbár, férfi-nő, gazdag-szegény, szabad és rabszolga, beteg és egészséges – Krisztusban eggyé lett, akkor ma is elő kell fordulnia és elő is fordul ez a jelenség! Ha akkor előfordult, hogy a gőgös pogányok segítettek anyagilag a zsidóknak, s zsidók a sokszor csak kutyának nevezett pogányoknak vitték az evangéliumot – akkor ma is előfordulhat, hogy jobboldali és baloldali – egymásra talál s testvérré lesz Jézus Krisztusban! Mert Őt nem sajátíthatja ki egy bal-, vagy jobboldali ember, nem sajátíthatja ki a polgári réteg, vagy a munkásréteg – Ő mindennek felette álló út. Jézus Krisztus mindenféle ember megváltója és Ura, és akik Őbenne, mint megváltó Urukban hisznek, azokat Ő szeretetben eggyé teszi! Az egyház korai szakaszáról szóló beszámolók szerint – Biblián kívüli forrásokra is gondolunk – a görög-római világban feltűnt az embereknek ez a jelenség. A keresztyén egyház ott és akkor a nagy metropoliszban egy új társadalmi rendet jelenített meg. Nem simultak bele a környezetükbe, hanem nagyon is mások voltak. A görög-római világ vallási kérdésekben nyitott s látszólag toleráns volt, ugyanakkor a hétköznapi, gyakorlati élet kegyetlen volt. A gazdagok és szegények közt iszonyú mélység tátongott: a toleráns görög-római lenézte a szegényeket, megvetette a rabszolgákat, barbárokat és utálta a zsidókat. A toleráns görögrómai lenézte a nőket, nem törődött a betegekkel, nyomorultakkal... Ebben a nagyon kulturált, de nagyon durva világban, a keresztyén közösségben más viszonyok uralkodtak. A nőket védték, a
2013. október házasságot megbecsülték, a gyermekáldást nagyra tartották, a rabszolgáknak, szegényeknek adakoztak, a barbárokat is befogadták és segítették, a zsidó lelki kincsekben részesítette a görögöt, és a görög anyagi javaiban a zsidót... Miközben tehát egy kizárólagos hitrendszert képviseltek, ugyanakkor végtelen szeretet s nyitottság, befogadókészség párosult bennük. Ma is feltűnő az, ha nem formális, hanem valódi keresztyének így élnek kisebb-nagyobb közösségeikben. A valódi keresztyénekből álló közösségeknek kellene bemutatniuk, hogy Jézus körül különböző, szabad személyiségek összhangja, kommunikációja, együttműködése valósul meg szeretetben! Nem kellene ezt a szép dolgot jobban és jobban gyakorolnunk? Elképesztő az a vakság, amivel manapság sok névleges keresztyén rendelkezik. Azokra gondolok, akik megpróbálják magányosan élni a hívő életet. Hívőknek vallják ugyan magukat, de a gyülekezet közösségének a tájékára se nagyon mennek. Teljesen kivonják magukat a gyülekezet közösségéből, vagy még kísérletet se tesznek arra, hogy bekapcsolódjanak, kapcsolatokat építsenek hívőkkel, beszélgessenek a lelki és egyéb dolgaikról, együtt imádkozzanak velük... Azt hiszik, hogy ezt kellő érvekkel képesek igazolni Isten előtt, de valójában ezzel súlyos vétket követnek el, és kárt okoznak helyi szinten is a misszió ügyének. Nem a betegekre, az aggastyánokra gondolok! - Mikor leszünk, lesznek hajlandók ezt megfontolni? Lehet, hogy mi nem látjuk, nem érezzük, nem gondoljuk, hogy jelentősége van a hívőkkel való személyes közösségápolásnak a misszió szempontjából, mégis így van! A világ figyel. Lát-e itt köztünk, valódi közösséget ebben a nagytétényi gyülekezetben? Ha helyi közösségünk reformációjában elfogadjuk mintaként az őskeresztyén gyülekezet működését, a mindent megelőző ingyen kegyelem elfogadása, megértése rendkívül fontos. Akik ott és akkor hittel elfogadták az ingyen kegyelem ígéretét, azoknak a kegyelem, amiben hittek, amiben részesültek, alapvetően megváltoztatta a szívüket, gondolkodásukat, érzéseiket a másik ember iránt: leépítette bennük előítéleteiket, a másikkal szembeni gőgöt... Felszámolta bennük a mindig újra felfrissített vádakat, elnémította a szájukban a vádaskodást s az általánosító-bántó mindenkire kiterjedő gyűlöletet, vagy megvetést. Felismerték,
„Békesség néktek!”
2013. október hogy nem különb itt senki senkinél, nyelvtől, bőrszíntől függetlenül ugyanarra a Megváltóra, ugyanarra a kegyelemre szorulunk életünk végéig s abból élünk. Egy Isten teremtményei vagyunk, egy lelki család tagjai vagyunk Jézus Krisztusban híve, egy nép vagyunk a Lélek által. Ez a kegyelem csodákra volt képes. Bocsánatot nyert bűnösként fel tudták adni, és el tudták feledni az egymás elleni nehezteléseiket, vádjaikat. Akiket megsértettek, azok megbocsátottak, feladva a bosszúállást. Akik sértettek, azok bocsánatot kértek és nem sértegettek tovább. Felszabadultak a bocskérésre, megbocsátásra, megbékéltek egymással, igyekeztek jót tenni egymással és egymásért. A valódi keresztyén közösség ma is olyan emberekből áll, akik elhitték, hogy Isten Jézus Krisztus érdeméért megbocsátott nekik, minden adósságukat elengedte, és ebben ingyen, minden érdemük nélkül részesültek. Ez a kegyelem ma is felszabadít a jóra, a másiknak való megbocsátásra, megbékélésre, adósságai elengedésére – ami nélkül nem tud kialakulni valódi közösség. Vegyük komolyan az igét! Kegyelmet nyertél? Megbékéltél Istennel, JK keresztjéért? Akkor kegyelmezz és irgalmazz a testvérednek! (1Jn 1, 5-10) Akkor tégy jót vele és érte! S a szívedben, a közösségedben, környezetedben – gyülekezetben békesség támad! Ahol nem szólal meg az örök evangélium, vagy ahol megszólal ugyan, de az emberek nem hajlandók megfontolni, nem akarják elfogadni, és egyáltalán nem is reagálnak rá, ott nem alakul ki olyan befogadó atmoszférájú, szeretetteljes, hívő gyülekezet, mint pl. az antiókhiai... Ott az emberek továbbra is önzők, ridegek, előítéletekkel teltek, elkülönülők, magányosak, gőgösen egymást lenézők, elzárkózók, akik rágalmaznak, nyíltan szidnak másokat, akik nem is ártottak nekik személyesen semmiben. Csak a Jézus Krisztusban rejlő kegyelem vethet ennek véget egyszer s mindenkorra és munkálja ki a valódi szeretet és megbékélés légkörét! Ahol viszont az emberek hiszik az evangélium igazságát és szeretik egymást, ott nagyszerű dolgok történnek.
3 van, ahol lelki testvérei, őszinte barátai lehetnek. Jézus tanítja arra a hívőt, hogy ő egy különleges, páratlan teremtménye Istennek, őt megváltotta a halálával, őt szerette és szereti, személyesen védi, áldja, vezeti... s ő felelős minden dolgáért, szabadon élhet Urával, különleges karizmája lehet, amivel a többieket építheti. De az Úr Jézus arra is tanítja, hogy vannak testvérei. Benne van Isten nagy családjában, ahol vannak jogai és kötelességei a testvérei iránt. Az ember nem kell, hogy azt érezze, mindent meg kell tegyek az elfogadásért! Itt nem kell félnie, hogy mit mondanak majd a többiek. Itt lehet őszinte. Itt nem kell harcolnia, hogy lássák meg, mert látják. Itt nem kell, hogy magányosnak érezze magát, mert mellette állnak. A világ megláthat az ilyen közösségekben valamit az Isten országából. A Jézus Krisztusban hívő keresztyének közösségében mindaz megvalósul, amit a humanisták csak szeretnének Isten nélkül elérni, de nem képesek rá: van valódi kommunikáció és valódi közösség, van valódi igazság és szeretet, egység és harmónia. Ha mindez itt még töredékesen is, de előre mutatva a végső nagy beteljesedésre, már jelen van, és jelen kell, hogy legyen a hívők gyülekezetében! A kegyelemre épülő keresztyén közösség – ízelítő a mennyek országából! Áldást nyer és ettől vonzó lesz az a gyülekezetet, amiben megszólal a bibliai igazság és gyakorolják a szeretetet – mert maga Isten teheti vonzóvá. Fr. Schaeffer írja: „...tudtuk, hogy ha a gyülekezetünkben megszólal az igazság és a tagjai olyan szeretetteljesek, amilyennek lenniük kell – akkor jönnek a fiatalok. Nem csak ott lesznek, hanem jönnek trombitákkal, cimbalmokkal és virággal a hajukban, táncolva! Ha a gyülekezet csak megközelítően olyan, mint amilyennek lennie kell, jönnek majd a fiatalok, s a maguk módján jönnek. De eljönnek a föld széléről is, ha az egyház kezd olyan lenni, amilyenné lennie kellene Isten akarata szerint.” Legyen Ő hozzánk irgalmas és formáljon bennünket tovább a kegyelemből élő, Jézus Krisztussal élő szeretetközösséggé – Isten Országának jelévé ebben a kerületben!
A valódi keresztyén közösségben az ember önálló lehet: egymaga áll felelős személyként Isten előtt. Ugyanakkor az egyén szeretetközösségben „Békesség néktek!”
Közli: Kovács-Hajdu Albert
4
Bizonyságtétel Isten kegyes ajándéka az életem. Sok dologban megtapasztalt gondviselő szeretetéről szeretnék bizonyságot tenni. Tudom és érzem, hogy kiválasztott magának. Minden percben, órában, érzem, ha nehéz megélni a mindennapokat, átveszi terhemet. Köszönöm. Gyermekkorom egy részét egy Békés-megyei kis tanyán töltöttem, drága Nagyszüleimnél. Még mindig hallom Nagymamám énekét „Mint a szép híves patakra. A szarvas kívánkozik, Lelkem úgy óhajt Uramra, és hozzád fohászkodik…” Nagyon szép idők voltak, még most is fülembe cseng, én is Vele énekeltem „Tebenned bíztunk eleitől fogva…” ez az érzés meghatározta az életemet. Nagymamám már 50 éve, hogy elment. Felkerültem Pestre és elmúltak a szép éneklős napok, de ez egy másik történet. Drága férjemet 14 évesen ismertem meg a kedves kis Békés megyei faluban. Első bálon az első táncosom. Őt küldte nekem Istenem. Hat év várakozás után – iskolák, katonai szolgálat – összeházasodtunk egy katolikus kis kápolnában. Huszonhat év boldog házasság után Isten magához szólította. Két gyermekünk született Lacus és Kata, aki mára már boldog házasságban él és két gyönyörű unokával ajándékozott meg. Lacust gyülekezeti testvéreim ismerik. Ő csecsemőkorban agyhártyagyulladást kapott, ebből kifolyólag halmozottan sérült. Velem él, kiegyensúlyozott, boldog ember. Isten azért adta Őt nekem, mert nélküle magányosan élném az életemet. Célt ad nekem, azért kelek, fekszem, teszem a dolgomat, vigyázok magamra, imádkozom, mert Róla gondoskodnom kell. Mikor reggel felkelek, itt fáj, ott fáj, de Ő mosolyogva kérdezi, hogy aludtál? Mit álmodtál? Igen, megint kisüt a nap. Mondd kedves Testvérem, mi ez, ha nem Isten ajándéka, vigyázó ölelése? Amikor eljönnek az unokáim, átölelnek kicsi kezükkel, csak azért homályosodik el a tekintetem, mert drága férjem már nem élhette meg. A fiam katolikus napközibe járt, mert a férjem katolikus vallású volt, így gyermekeim is. Bérmálkozni készült, így megkért a napközi vezetője, hogy rendszeresen járjunk templomba, mert különben nem lehetséges. Én akkor költöztem Téténybe a fiammal. Vasárnap délelőtt
2013. október felkerekedtünk és a kis kocsinkba beülve elindultunk templomba. A kicsi Marutit szemben a közért előtt megállítottam. Gyere fiam, bemegyünk ebbe a kicsi templomba, nem néztem a tetejére, valami megmagyarázhatatlan érzés, öröm vágy valami megfoghatatlan erő beterelt minket. Hazaérkeztem e kedves kis közösségbe, szeretettel fogadtak, éreztem az emberek szeretetét, ahogy körülvettek, mintha mindig ide tartoztunk volna. Ez már 15 éve, vagy több is talán. Pár év múlva együtt konfirmáltunk a fiammal. Boldogságot érzek, mikor vasárnap ünneplőbe öltöztetem a lelkemet. Ritkán hiányzunk, csak ha oka van. „Mint a szép híves patakra / A szarvas kívánkozik / Lelkem úgy óhajt Uramra…”. A Nagymamám által énekelt kedves zsoltár azóta is meghatározza életemet. Jó ezt Isten kezéből naponta megkapni és átélni, amikor a 44 éves fiammal vannak nehéz napjaink. Bizonyára Isten azért bízta Őt rám, mert tudta, hogy én erre az Ő kegyelméből képes vagyok. Köszönöm. „Minden lehetséges a hívőnek.” (Mk 9,23) Banadics Istvánné Reményik Sándor: Csendes csodák Ne várd, hogy a föld meghasadjon És tűz nyelje el Sodomát. A mindennap kicsiny csodái Nagyobb és titkosabb csodák. Tedd a kezedet a szívedre Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog, Ez a finom kis kalapálás Nem a legcsodásabb dolog? Nézz a sötétkék végtelenbe, Nézd a kis ezüstpontokat: Nem csoda-e, hogy árva lelked Feléjük szárnyat bontogat? Nézd, árnyékod hogy fut előled, Hogy nő, hogy törpül el veled. Nem csoda ez? - s hogy tükröződni Látod a vízben az eget?
„Békesség néktek!”
Ne várj nagy dolgot életedbe, Kis hópelyhek az örömök, Szitáló, halk szirom-csodák. Rajtuk át Isten szól: jövök.
2013. október
Hittantábor a zalai dombok ölelésében Menjünk vissza az Endesbe! Menjünk vissza a táborba! – skandálták gyermekeink, midőn autónk kigördült az idei hittantábor felejthetetlenül szép helyszínéről. Jóllehet, szavaimmal gyermekeinket csitítottam, de szívemben én is velük együtt ismételgettem: menjünk vissza a táborba. Hová és miért vágyunk ennyire vissza? Megpróbálom egy hetes kalandozásunk történetét olvasónk elé tárni. Július 1. reggelén a parókiaudvar megtelt vidám gyerekzsivajjal, csomagokkal, csemetéiket kísérő szülőkkel. Kocsikaravánunk 9 órakor elindult a zalai dombok felé. A hosszú utazást, amitől mi, felnőttek, kicsit féltünk, remekül bírták a gyerekek. 12 óra körül a Zala megyei Pakod községbe érve lelassítottunk, és nagyon figyeltünk, hogy szem elől ne tévesszük az alig észrevehető táblát, mely jelzi az Endes Majorba vezető keskeny, kavicsos utat. Ahogy elhagytuk a falut, és kanyarogtunk felfelé a búzatáblákkal körülölelt erdősziget belsejébe, izgatott várakozás fogott el. Vajon tetszik-e majd a gyerekeknek? Félelmem hamar elmúlt, mikor láttam, hogy fiataljaink nekiiramodtak birtokba venni a tábor 4 hektáros területét. Már az első ott töltött óra után többen kijelentették, hogy végre megtaláltuk az ideális hittantábor helyét. A szállás elfoglalása után a major házigazdája, dr. Mörk László (a későbbiekben csak Laci bácsi)
körbekalauzolta csapatunkat az ősfás, arborétumszerű területen. Mialatt Laci bátyánk a természet csodás teremtő erejét dicsérte, mi csendben a Teremtő Istennek mondtunk hálát ezért a gyönyörű kertért és annak gondozóiért. A délután hátralévő részében elkezdődött a konkrét munka, mert ugyebár egy táborba nem pihenni megy az ember.
5 Elsőként egy szokásosan nehéz feladat következett: a csapatok kialakítása. Jó dolog, ha a gyerekek megtanulnak csapatban is gondolkozni és dolgozni. Gyakorolják egymás közt az elfogadást, a felelősségtudatot, a problémamegoldást, egymás biztatását, intését, az összetartozás olykor örömteli, néha alig elviselhető terheit hordozni. Az izgalmas pillanatok után a csapatok első közös feladatára, a névválasztásra került sor. Így állt össze a 3 remekbeszabott csapat: a Fürge Fiúk, a Biblia Kis Felfedezői, és a Cogito Ergo Sum csapata. Ezek a csapatok a hét során egymással versenyben gyűjtögették pontjaikat és a konyhai teendők ellátásában is felváltva segédkeztek. Az első nap végére kellemesen elfáradtunk, a meleg vacsorát sem kellett kínálgatni, hamar üresen kongott az edény alja. Az első este még két izgalmas dolog várta a társaságot. Az egyik: közkívánatra az esti őrséget kellett megszervezni. A katonaságban edződött három őrparancsnoknak, Váradi Ferencnek, Cserpák Józsefnek és Horváth Sándornak ez nem okozott nehézséget. Egyébként a gyerekek már reggeltől azon spekuláltak, hogy kivel és melyik őrhelyen legyenek őrségben. De hiába volt minden tervezgetés, hisz mindig az aznapi őrparancsnok esti eligazításán derült ki, hová kerüljenek a bátrak, a bátrabbak és a legbátrabbak. Ezen a téren még van mit tanulnia csemetéinknek, ugyanis volt néhány olyan téves riadó, hogy jajjaj… A másik, egy folytatásos színdarab első felvonásának megtekintése volt. Jelentem, szem nem maradt szárazon. Hadd ejtsek pár szót azokról, akik az esti izgalmakról és a jókedvről gondoskodtak. Váradiné Andrea Oén király palástját öltötte magára. Méltóságteljes, fegyelmezett szereplésével biztosította a történet komolyságát. Váradi Ferenc a király bölcsének köpenyébe bújva önfeledt játékával sok mosolyt csalt a nézősereg arcára. Váratlan helyzetekben sem hagyta el csavaros észjárása, pl. amikor a bölcs emberek szertelenségének köszönhetően játék közben leesett róla a jelmeze, vagy amikor egy bevonulás közben a lobogó köpenyére rárontott Laci bácsi két kutyája. Tiszteletes urunk fergeteges alakítással hol a király bölcsének eszes segédjét, Háfetet, hol pedig a buta, bűbájcukron élő Nika herceget testesítette meg.
„Békesség néktek!”
6
2013. október
Még szerencse, hogy nem volt olyan jelent, ahol a két szereplő találkozott, mert az maga lett volna az őrület. Nika herceg irigy, de bátyjánál ravaszabb húgának szerepében Galambos Adél remekelt. A legnehezebb szerepet, a rettenetes sárkányét mesterien formálta meg Torzsás Sándor testvérünk. Annyira jól játszott, hogy amikor először a színre lépett, a gyerekeknek leesett az álluk, a kutyák pedig, farkukat behúzva szaladtak előle. Jómagam egy elkényeztetett, de apját tisztelő és szerető Mesi hercegnővé fiatalodtam. A történet arról szól, hogy Oén király birodalmában az ország bölcse egy különös, régi iratra bukkan. Ebben az ősi jóslat szerint, Oén király lányának 15. születésnapján szörnyű veszély fog a birodalomra törni. A menekülésre egyetlen esély, ha egy nagy fát építenek, ahol elrejtőznek, míg az ősi ellenség az országban pusztít. A király azonban hiába hirdeti ki, a birodalomban senki sem hiszi el a veszély jöttét. A király így magára marad, csupán leány, az ország bölcse és annak segédje veszik komolyan az orákulumot. Megépítik a fát és elrejtőznek benne a veszély elől. Mivel ők elhitték, és komolyan vették mindaz, amit a régi iratok megjövendöltek, megmenekültek. Akik viszont nem tartottak velük, mind elvesztek. Ez a történet jól illeszkedett táborunk mottójához, mely az idén az „Újratervezés” címet viselte. Reggelenként a napjaink tornával indultak. Galambos Adél gyógytornász hallgató olyan alapos bemelegítést tartott, hogy gyermekeink rendszeresen négykézláb támolyogtak le a focipályáról és kúsztak fel a reggeliző asztalhoz. Ezen az asztalon azért lehetett mindig időben reggeli, mert Horváth-Szamosfalvi Kinga és férje, Sándor gondoskodtak róla Andreával karöltve, hogy a „konyha felébredjen”. A délelőttök közös áhítattal, énektanulással és játékos bibliatanulmányozással folytatódtak. Ezeken az alkalmakon Isten Igéje, mint életünk legbiztosabb iránytűje vezetett és tanított a
bűnbeesés, Noé, Ábrahám és Jónás tör-ténetein keresztül. Ezek a bibliai történetek segítettek felismerni azt a tényt, hogy Isten a mi életünk védelmére alkotta meg törvényeit. Ha mi semmibe esszük parancsait, engedetlenné válunk, bűnt követünk el, a bűn pedig, elválaszt Istentől. Tehát nem Isten hagy el minket, hanem mi fordítunk hátat engedetlenségünkkel a minket szerető Istennek. Emberi példákon szemlélhettük az engedetlenség szomorú következményeit. De jó hírként az is hangot kapott közöttünk, hogy Isten nem akarja a bűnös ember pusztulását, és már a bűneset után egy új tervet, egy megoldást készített, hogy a megszakadt kapcsolatot helyreállítsa. Felismerhettük azt is, hogy Isten ránk vonatkozó jó tervét, akaratát csak úgy ismerhetjük meg, ha személyes kapcsolatba kerülünk vele, ha figyelünk rá, és készek vagyunk követni Őt, bármit is kér tőlünk, ahogy Noé és ábrahám is tette. Az ő életpéldájukon keresztül láthattuk, hogy a feltétel nélküli engedelmességnek igen nagy jutalma van. Az engedelmesség és az igazi szeretet legragyogóbb példáját Jézus Krisztusban fedezhettük fel, aki önként magára vállalta romlottságunk minden szégyenét, helyünkbe állt, és elszenvedte bűneink következményét, hogy igazakká lehessünk Isten előtt, és hogy újra kapcsolatba kerülhessünk teremtő és megtartó Atyánkkal, aki a legjobbat akarja nekünk. A délelőtti alkalmak sok váratlan, meglepő és remélem, felejthetetlen tanulsággal szolgáltak. A délutánok a játék, móka, fürdőzés jegyében teltek. Részünk volt egy izgalmas, pergős erdei csapatversenyben, két alkalommal is számháborúztunk, melyben a kékek csak nagy küzdelemmel bírták legyőzni a kiváló csapatkapitánnyal rendelkező (Pintér Eszter), remekül védekező pirosakat.
„Békesség néktek!”
2013. október Zalaegerszegi kirándulásunk alkalmával nagyszerű idegenvezetőt ismerhettünk meg Árgyelán Renátában, aki színes, érdekes történetekkel idézte fel a múltat a zalaegerszegi skanzenben tett látogatásunk során. A Göcseji Falumúzeumban tett sétánkon városi gyermekeinket a helyi vagány kakasok nemcsak, hogy megbámulták, de némelyeket még alapos futásra is késztettek. Egyik délután a Zalaszentgróti Thermálfürdőben hűsítettük magunkat. Házigazdánk, Laci bácsi vezetésével egy kellemes túrát tettünk a közeli dombon álló kápolnához.
7 A legizgalmasabb történeteket azért nem jegyeztem le, mert azok a mi közös élményeink. Aki szeretne a titkosított élményeinkbe betekinteni, biztatom, hogy jöjjön el a következő táborba. Hogy hol lesz? Mivel néhány dolgot ottfelejtettünk…ezért vissza kell mennünk az Endes Majorba. Hálásak vagyunk a tábor szervezésében, programjának lebonyolításában nyújtott önzetlen segítségért mindazoknak, akik név nélkül ajánlottak fel pénzügyi, élelmiszerekben nyújtott támogatást. Külön köszönjük a nyári szabadáguk terhére, saját költségükön részt vevő felnőttek áldozatos munkáját és jelenlétét, köztük Torzsás Hajnalkáét, aki már legkisebb gyermekük keresztyén táboroztatását is idejekorán elkezdte (Torzsás Dóra Abigél anyukája pocakjában volt mindezeknek a fültanúja.) Kovács-Hajdu Anita
Énektanítás Szintén Laci bácsi sakk-szenvedélyének köszönhetően sakkversenyt is tartottunk az érdeklődő ifjak között. Nagy izgalommal készültünk mindnyájan az utolsó este már hagyománnyá vált Ki mit tud?jára. Volt ott pantomim, balett, kabaré, zenés és táncos produkció. Volt, aki kártyatrükkökkel ejtette ámulatba a közönséget. Sőt, meg-lepetésként a sok bűbájcukortól megtébo-lyodott, és napjait intézetben tengető Nika herceg is bejelentkezett a műsorba üzenetével, melynek átadására a lelkipásztort kérte fel. A hetet vasárnapi istentisztelet zárta le. Ezután ünnepélyes eredményhirdetés következett. A csapatverseny idei győztese a Cogito Ergo Sum csapata lett. Mindenki kapott valamilyen ajándékot. Remélem, hogy a tárgyi ajándékokon túl egy sokkal nagyobb ajándék tulajdonosai is lettek gyermekeink: ez pedig az, hogy isten közelében jó együtt lenni, mert ott az egyenetlen simává, a harag békesség, a gyűlölet szeretetté, a rabság szabadsággá válik. Ezt a mi tábori közösségünk megtapasztalhatta, olykor mosolyfakasztóan, olykor pedig, egészen megrázó kemény tanulságok árán. Csodálatos hetet tudhatunk magunk mögött.
A 465.dicséretet választottam, mert ennek az éneknek a dallama és a szövege nagyon a szívemhez nőtt a Kántor Képző tanfolyam alatt. Dallamát Nyberg Huugo szerezte (nem tudjuk mikor), szövegét pedig Stenback Lars írta az 1800-as években. Ezt a dicséretet sok templomban úrvacsora előtt éneklik, mivel a szövege és a dallama is illik az alkalomhoz.
„Békesség néktek!”
Váradi Zsóka
8
Misszió Vége a nyárnak. Egy fantasztikus nyárnak. Egy felejthetetlen nyárnak. Azt gondolom, hogy minden, amit Isten készít, amit Isten tervez, az fantasztikus és felejthetetlen. Az, hogy eljuthattam Albániába, egy hatalmas ajándék volt. Az, ahogyan Isten készítette az utamat; az, ahogyan megerősített abban, hogy idén nyáron abban az országban akar látni; az, ahogyan gondoskodott minden ezzel kapcsolatos szükségemről; az, ahogyan vezetett és tanított ez alatt az időszak alatt; az, ahogyan engedett bekapcsolódni abba a mun-kába, amit Ő végez; mind mind egy-egy apró ajándék egy hatalmas ajándékkosárban. Minden alkalommal, amikor erről mesélek, egy kicsit újraélem az egészet. Szóval most is, amikor mesélek Neked miközben gondolkozom, hogy mit osszak meg veled - átélem újra azt, hogy mennyire cso-dálatos az Isten. Na de lássuk mi is történt! :) 3 hétre bekapcsolódtunk egy ottani keresztyén diákszervezet munkájába. Egy 8 hetes bejárós nyári tábort szerveztek, amelynek célközönsége a középiskolás korosztály volt. Az odaérkezésünk első napján pont az utolsó simításokat végezték, segítettünk szórólapozni és hirdetni a programot. Keddtől péntekig minden nap délután 3:00 és 8:00 óra között különböző programokkal vártuk a fiatalokat. Ezek között volt például: tehetségkutató, játékdélután, sportnap, és egy ilyen délután keretén belül volt lehetőségünk bemutatni egy kicsit a magyar kultúrát is. Ezeknek a délutá-noknak a része volt mindig egy 1 órás kiscsoportos beszélgetés. Ez volt az egyik lehetőség arra, hogy lelki dolgokról, Istenről beszélgessünk a fiatalokkal, hogy megoszszuk a bizonyságtételünket. Ezen alkalmakon tudtunk kapcsolatokat építeni, meg-
2013. október ismerkedni a diákokkal és személyes találkozókra hívni őket. Ezek általában a napi programok előtt, 12:00 és 15:00 között zajlottak. Személy szerint nagyon kíváncsi voltam arra, hogy hogyan gondolkoznak az életről, hogyan látják saját magukat, a környezetüket, és persze nem utolsó sorban arra, hogy hogyan gondolkoznak Istenről. Jó volt látni a nyitottságukat, szívesen beszélgettek bármiről és megosztották a véleményüket. Az egyik ilyen találkozó történetét szeretném is megosztani. Ez az utolsó találkozóm volt, másnap indultunk haza. Előtte két napig betegeskedtem, és imádkoztam azért, hogy ha ott kell lennem azon a találkozón, akkor engedje Isten, hogy rendbe jöjjek. És ott kellett lennem. A lányt Xheni-nek (Dszeni) hívták, az utolsó napokban Isten nagyon a szívemre helyezte, ezért szerettem volna találkozni vele. Sokat mesélt az életéről, a gyerekkoráról, arról, hogy mi az, amivel küzd és ami nehéz az életében. Nagyon nyitott volt és mindenről szívesen mesélt. Azt is elmondta, hogy gyerekkorában Németországban élt és ott járt templomba a szüleivel, akik keresztyének. Nagyon érdekelt, hogy milyen képe van Istenről, ezért erről kezdtem el kérdezgetni. Végül megkérdeztem tőle, hogy ha el kellene mondania, hogy mi a keresztyénség lényege, akkor mit mondana. Elgondolkozott és egy kérdéssel válaszolt: „Mari, te el tudnád mondani nekem, hogy mi a keresztyénség lényege?” Isten az egész beszélgetés alatt készítette ezt az alkalmat. Beszélhettem arról, hogy kicsoda Jézus, arról, hogy hogyan találkoztam Vele és hogyan változott meg az életem. A végén megkérdeztem tőle, hogy mennyire ért egyet azokkal, amiket hallott és azt válaszolta, hogy elég hihetőnek tűnik. Elmondtam neki, hogy az Ő életében is valóság lehet ez az egész és neki is lehet személyes kapcsolata Istennel. A találkozó végén úgy váltunk el, hogy még gondolkozik azokon, amiket hallott. Nagyon hálás voltam és imádkoztam azért, hogy Isten folytassa a munkát a szívében. Ez történt kedden, szerdán pedig már hazautaztunk. Vasárnap egy üzenet érkezett tőle: „Mari, úgy döntöttem, hogy adok egy esélyt Istennek.” Azt hiszem nem kell elmondanom, hogy miért gyűltek könnyek a szemembe és mennyire hálás voltam/vagyok Istennek. Hálás vagyok azért, mert
„Békesség néktek!”
2013. október használt, hálás vagyok azért, mert újra és újra megmutatja, hogy az evangéliumnak ereje van. Életet megváltoztató ereje.
9 Beck Zoltán: Édesanyánk emléke Nem búcsúzom – Ő sem tette Mert aki Istent életébe vette Az számára sohasincs válás Csak Nála való örök hálás
Ez „csak” egy történet volt a sok közül. Egy apró ajándék a hatalmas ajándékkosárból, amit Istentől
Hitt hát benne rendületlen Imádkozott is szüntelen Neki meg is bocsáttatott Szent hajlékba bejuttatott
kaptam. Nagyon bátorító volt látni azt, hogy egy másik országban, egy teljesen más kultúrában, teljesen más emberek között az Isten ugyanúgy mun-kálkodik. Isten ugyanaz. Az evangélium ereje ugyan-akkora. Isten használja a gyer-mekeit arra, hogy elérjen másokat. Bátorítóak voltak a beszélgetések az ott élő keresztyénekkel is, jó volt látni azt, ahogyan megélik a hitüket és készek arra, hogy továbbadják. 3 csodálatos hetet töltöttünk Albániában. És olyan jó úgy tekinteni erre a három hétre, hogy nem véget ért valami, hanem folytatódik. Hiszem, hogy Isten ugyan azt a feladatot bízza rám itt Magyarországon is. Hogy az életemmel, a szavaimmal, a cselekedeteimmel Őt tükrözzem vissza. Hogy az egész életem egy bizonyságtétel legyen. És hiszem azt, hogy ezt a feladatot bízza Rád is, kedves Testvérem. Mindannyian misszionáriusok vagyunk. A családunkban, a barátaink körében, a munkahelyünkön, az iskolában, sőt a amikor belépünk egy üzletbe, utazunk a buszon, sétálunk az utcán. Bárhol vagy, tudd, hogy az Isten szeretne használni. Bárcsak az Isten szeretete annyira valóságos lenne az életünkben, hogy ezt észrevennék a környezetünkben! Ezt kívánom neked Drága Testvérem!
Tanulmányait szorgalommal végezte Tudta: erre szüksége lesz egy életre Munkája mindig alapos, pontos volt Hogy ne essen azért becsületén folt És kenyér nélkül nem hagyta családját Ezzel is végezve Istene munkáját Szeretteit csínnal, tisztán öltöztette Vagyonkáját is erre költögette Ha bántották Jézusért elszenvedte Maga igazát aligha kereste Ember ha megvetette, Istennél volt becses Ezáltal lehetett számunkra is kedves Fiai, néha vélte, hogy mást akarnak Részesei lettek az egy akaratnak Mert tovább viszik lelke lángját Istenüket majd úgy imádják És most ne azt nézzük, ami elhagy Áldjuk az Urat: még szeretni hagy Mert mit adva kapunk sír nem temeti Életünket Istenünkhöz vezeti Eztán, méltatván egy földi életet Mely ezennel végéhez érkezett Vallja bátran együtt minden lélek: Köszönöm, hogy élek, élek, élek!!!
„Ez az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja a barátaiért.” János 15, 12-13 Testvéretek az Úrban, Pintér Marcsi
„Békesség néktek!”
10
Rákóczi úti Imaház Több mint két esztendeje, hogy egyházközségünk Isten kegyelméből visszakapta a Rákóczi utcai ingatlanát. Ez egy 1800 négyzetméter nagyságú kertből és egy nagy épületből áll, amely az államosítás után az ott lakók hanyag kezelése miatt igen leromlott állapotban került vissza hozzánk. Külön kellemetlenséget okozott,hogy az üresen álló épületből a fémtolvajok minden csaptelepet, gázkazánt és egyéb fémszerkezetet elvittek. Az első munkálatok 2011 nyár végén kezdődtek el gyülekezetünk lelkes kis csapatával; bozót irtást kellett tartani, irdatlan mennyiségű ágat, gallyat takarítottunk el, hogy a terület „átláthatóvá”
váljék. Amint a fölösleges lomokat eltávolítottuk, úgy kezdett a kertnek a nagysága, kedvező fekvése megmutatkozni. Az épületet körülvevő eszkábált lugasok szövevényeiből való kibontása után következett a helyiségek kitakarítása. Világossá vált,hogy valóban egy szép lelki hajlékot tudunk a gyülekezetnek kialakítani.
2013. október Júliusban a Bibliaolvasó kalauz szerint Ézsaiás könyvében a következő sorokat olvastuk: „És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak.” És.58,12 Ez az Ige megerősített bennünket, biztatást kaptunk, hogy nem hiábavaló a fáradozásunk. Amiért hónapokon át imádkoztunk, meghallgatásra talált: a gyülekezetből többen megmozdultak és részt vettek a közös munkában. Örömmel töltött el mindenkit, hogy egy akarattal és szívvel dolgozhatott a megújítási munkákon. Új vízvezeték lefektetése, a csatornázáshoz új árok ásása, a villanyvezetékek cseréjéhez az épület belsejében új nyomvonal kivésése, a festéshez a falak lekaparása, rozsdás hordók kiürítése, földmunkák - mind-mind olyan feladatok melyet a sok dolgos kéz áldott szorgalommal elvégzett. Ha az Úr is úgy akarja, ősszel már lehet foglalkozásokat rendezni az ifiseknek, a felnőtteknek, biblia órát tartani, imaközösségben együtt dicsőíthetnénk Istent. A kertnek a nyugalma, csöndessége segítségül lenne a testvérek beszélgetéseihez, a Szentírás olvasásához, egymás örömeinek, gondjainak, gondolatainak megosztásához. Kedves Testvéreink, kérünk benneteket, imádkozzatok velünk, hogy Isten akarata szerint történjen minden és az emberi okoskodásainkat
Közben a szomszédokat is meg kell említeni, többen örömüket fejezték ki a változásokon, hiszen nem „dzsungel” képe fogadta őket a kerítés másik oldalán, és az ott lakók között lelki testvérekre is találtunk. Gyakran imádkoztunk, Istentől kértük a választ,hogy az Ő tervében benne van-e ennek az ingatlannak a sorsa. A kb. 100 éves épület állaga miképp engedi a használatba vételt. Presbiteri gyűléseken statikusokat, építészeket hallgattunk meg szakvéleményeikről. Voltak eltérések (még a teljes lebontás is felvetődött), anyagi helyzetünk csak a házilagos kivitelezést tudja megengedni.
félretéve engedjünk utat az isteni megoldásoknak. „Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői...” Zsolt.127,1 SOLI DEO GLORIA!
Lévai Imre és Judit
az ingatlan gondnok házaspárja „Békesség néktek!”
2013. október
Iskolai hittan – amit nekünk is meg kell tanulni A tanévkezdés, a vele járó változások önmagukban is sok lehetséges témát adtak volna egy lapkezdő lelkipásztori íráshoz. A gondolattársítások lánca az iskola-tanulás-okossá válás-bölcsesség vonalon haladt, de az utolsó pillanatokban drámainak mondható fordulat állt be a gondolkodásban. Azzal, hogy az egyházak kibővített lehetőséget kaptak az iskolák falai között végzendő hittanórai szolgálattal, nagyobbá lett a felelősségünk abban, hogy mit látnak belőlünk, mit mutatunk a világnak, Kit mutatunk a világnak. A dolgok sokszor a legelején rossz irányba indulnak, mikor az utóbbi kérdésre nem azt a választ adjuk, hogy Jézus Krisztust kell megmutatni. Nagyon hálás vagyok Istennek azért, hogy erre nézve új lapszámunkban a továbbadás lehetőségét megkaptam anyagyülekezetem lelkipásztorától. A Testvérekkel megosztani szánt gondolatok az újszegedi református gyülekezetben hangzottak el eredetileg, és magunk elé is tartható igei tükörként kívánom minden olvasó kezébe adni. Idézőjel nyílik: „Van a gyülekezetünk jelmondatában egy kitétel – hívunk, befogadunk, tanítunk... Nos, befogadunk? Jönnek ismeretlen emberek az istentiszteletre. Lehet, hogy jönnek, de nem tudják az éneket... Nem tudnak imádkozni, nem ismerik a templomi illemet... Vajon milyen pillantásokkal találkoznak? Mit sugárzunk feléjük? Van-e hozzájuk kedves szavunk? Emlékszem, hogy Francis Schaeffer nevű lelkész, vett egy svájci faluban egy nagy házat és ott fiataloknak kezdett beszélni Jézus Krisztusról, valamikor a 70-es években... S jöttek hozzájuk a diáklázadásokban kiégett és tönkrement életű hippik, lányok és fiúk, akiknek az utolsó reménye a keresztyénség volt... Akiket befogadtak a házukba, sőt, tulajdonképpen a családjukba. Minden vasárnap tartott nekik istentisztelet. S ezeken az istentiszteleteken – írja Schaeffer – próbára tettek: előbb eljöttek farmerben, azután következő vasárnap mezítláb... azután hosszú szakállal, s várták, hogy szólok-e ezekért a külsőségekért... hát nem szóltam. Mindig újra jöttek. Újra kerestek maguknak egy kis helyet
11 és oda levackoltak – ültek a földön, a széken, párnákon, ablakban, ki mit talált. Nem prédikáltam röviden....majdnem másfél órán keresztül beszéltem... – írja Schaeffer – de ők ott ültek és feszülten hallgatták. Érzékelték, hogy nem foglalkozunk a külsőségekkel...máson van a hangsúly. Mi nem csináltunk ezekből a formális dolgokból ügyet (...) de amiből nagy gondot csináltunk – az a tanítás volt és a gyülekezetünk élete! Mert tudtuk, hogy ha a gyülekezetünkben megszólal az igazság és a tagjai olyan szeretetteljesek, amilyennek lenniük kell – akkor jönnek a fiatalok. Nem csak ott lesznek, hanem „jönnek trombitákkal, cimbalmokkal és virággal a hajukban, táncolva! Ha a gyülekezet csak megközelítően olyan, mint amilyennek lennie kell, jönnek majd a fiatalok, s a maguk módján jönnek. De eljönnek a föld széléről is, ha az egyház kezd olyan lenni, amilyenné lennie kellene Isten akarata szerint.” Igen, a gyülekezetben meg kell szólalnia a bibliai igazságnak, és egy szeretetközösséget kell ápolnunk a lehető legkülönbözőbb emberek közt. Hogyan lehetséges ez? Jézus Krisztusba vetett hit által, az Ő, alázatos követése által – a kegyelemből való élés által. A Krisztus- illetve kegyelemközpontú gyülekezetben minden árok fölé kell, és lehet emelkedni. Minden árok fölé! Olvastam egy kislányról, aki egy igeszolgálat után így imádkozott: „Bocsáss meg nekem azért, mert gyűlöltem a felnőtteket!” Azt állítjuk, hogy ismerjük és hisszük az egyedüli-kizárólagos igazságot? Jó. Akkor azok, akik ránk néznek, lássák, hogy ezáltal nem csak a mennybe jutunk, hanem, hogy ez minket elsősorban a közösségünkben szeretetteljes emberekké tesz!”
„Békesség néktek!”
Közli: Kovács-Hajdu Albert
12
2013. október
Hirdetések: A gyülekezeti újság kapcsán szívesen veszünk minden javító szándékú észrevételt, gondolatot, javaslatot és további cikkötleteket, valamint bizonyságtételt, képes riportot, történetet. Köszönjük az adományokat, amit a kiadás költségére fogunk fordítani. Céladakozás: jelenleg a Rákóczi utcai gyülekezeti ház felújításához várunk céladományokat, továbbá várjuk azon testvérek jelentkezését, akik a kivitelezés fizikai munkájából is kivennék részüket. „Fontos kérdések”: minden hónap második vasárnapján délután 5 órai kezdettel a hit szemszögéből tekinthetünk rá életünk dilemmáira az előadássorozat következő alkalmán a Nagyvárad téri református templomban a Biblia Szövetség szervezésében. Kántorképző: Szeretném megosztani mindnyájukkal hogy a Budapest Dunamelléki Egyházkerület Kántorképző tanfolyamára felvételt nyertem. El is mentem erre a két és fél hetes kurzusra,ami 07.17-08.04-ig tartott. Összesen nyolc évfolyam volt. A tanítás hétfőtől szombatig tartott. A következő tantárgyakat tanultuk: gyülekezeti ének, gyülekezeti harmónium, szolfézs, zenetörténelem. Napi két kóruspróbánk és egy harmóniumot gyakorló óránk volt. Az órák és a programok reggel héttől este kilencig tartottak, ezért mindenkit bentlakásra osztottak be. A tanfolyamot az alábbi eredménnyel végeztem el: zenetörténelem – jeles, gyülekezeti ének – jó, gyülekezeti harmónium – jeles (minden tanártól egyedül én kaptam ötöst), szolfézs – jeles. Köszönöm,hogy elolvasták ezt a kis írásomat: Váradi Zsóka Kirándulás: nov. 1-re a Pilisbe, Pilisszentlászló fölé tervezünk sétát a Prédikálószékre, érdeklődni a lelkipásztornál lehet.
Rendszeres alkalmaink: Istentisztelet: minden vasárnap 10 órakor. Úrvacsora minden hónap első vasárnapján. Gyermek-Istentisztelet és gyermekőrzés: minden vasárnap 10 órakor. Konfirmációs előkészítés 18 év alattiaknak: minden pénteken 16 órakor. Konfirmációs előkészítés felnőtteknek: minden pénteken 18 órakor. Biblia óra: minden csütörtökön 18 órakor. Gyülekezeti Biblia iskola: minden hó harmadik szombatján 10 órakor. Asszony óra: minden hó második keddjén 9 órakor. Férfi óra: minden hó harmadik keddjén: 18 órakor. „Kis ifi”: minden második héten vasárnap 16 órakor „Nyugis” délután: az érettebb korosztálynak minden hó utolsó vasárnapján: 15 órakor. "Kisharang" színjátszó kör gyermekeknek: szombaton 9 órakor. Presbiteri gyűlés: minden hónap harmadik vasárnapján, 15 órakor. Elérhetőségek: Lelkipásztor: Kovács-Hajdu Albert Beosztott lelkész: Kovács-Hajdu Anita Telefon/Fax: 06-1-207-1880 Mobil: 06-30-537-0160 Cím: 1225 Budapest, Angeli utca 13. Drótposta:
[email protected] Lelkészi fogadóórák: kedd: 9.00-10.00 szerda: 14.00-16.00 csütörtök: 14.00-15.30 A gyülekezet internetes honlapjának címe: www.refnagyteteny.eoldal.hu
„Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt; megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint, és felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.” Ef 4,22-24 Kiadó: Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség Felelős kiadó: Kovács-Hajdu Albert lelkipásztor 2013 „Békesség néktek!”
