BÉKÉSCSABA MEGfEJ JOG Ú VAROS
Ik!. sz.: VIII. 209-6/2009.
POLcARMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7.
Előadó: Tarné Sruber Éva
Melléklet: 4 db
szerződés
CD-n megküldve
relefax: (66) ö23-8M E-maii:
[email protected]
Postacím: 5601 Pf l J2. Telefon: (66) ö23-801
NYIL VANos ÜLÉS nopirendje A döntéshozatal minősített többséget igényel! Tárgy: Az OTP Bank Nyrt-vel kötendő keretszerzödések
Előkészítő:
Pénzügyi és Gazdasági Osztály Véleménvező: Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság
Előterjesztés
Békéscsaba Megyei Jogú Váras Önkormányzat Közgyűlésének 2009. május 14·én tartandó nyilvános ülésére
TisztelI Küzg)'iíIés/ KözgyűJési
határozat alapján 2008. július 2-án megtörtént a kötvény Jegyzése. a kötyényforrásból átmenetileg rendelkezésre álló szabad pénzeszközök forgatása céljából a CIB Bank Zrt-vel a szerződések a kibocsátásra vonatkozó szerződéssel egyidejüleg megkötésre kerültek. Az elmúlt időszakban felmerült annak az igénye, hogy az OTP Bank Nyrt~vel (Trcasury Kereskedési és Értékesítési Főosztályával) is, mint számlavezetö pénzintézettel az ideiglenesen rendelkezésre álló fOlTások forgatásához kapcsolódóan keretszerződések kerüljenek megkötésre. E keretszerződés-tervezeteket az előterjesztéshezmellékeljük, melyek a következők: - Betéti keretszerződés, - Azonnal i deviza adásvétel keretszerződés, - Deviza opciós ügylet keretszerződés, - Kamatcsere ügylet keretszerződés. E termékek igénybevételére a keretszerzödések elfogadása után a pénzügyi tanácsadó kft. közreműködéséve! kerül sor. Kérem a Tisztelt
Közgyűlés! a
határozati javaslat elfogadására.
2 A döntés végrehajtásában Osztály.
közreműködő felelős
hivatali egység: Pénzügyi és Gazdasági
HATÁROZATI.JAVASLAT:
1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkonnányzat Közgyűlése megismerte és hozzájárul az alábbi keretszerzödések az OTP Bank Nyrt-veltörténő megkötéséhez a mellékletben foglaltak szerint: - Beteti keretszerződés - Azonnali deviza adásvétel keretszerződés - Deviza opciós ügylet keretszerződés - Kamatcsere ügylet keretszerződés. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az 1. pontban megjelölt szcl7.ődések a!áírására felhatalmazza Vantara Gyula polgámleste11. Felelős:
Vantara Gyula polgánnester Határidő: 2009. május 31.
Békéscsaba, 2009. május 6.
Vantara Gyula polgármester
Ellenjegyzés:
JOgi:~ · ... ...~."-/ /.~~~'... PenzugYl:
Előadó:
OTP B:tnk Nyrt.
KAMATCSERE ÜGYLET KERETSZERZÖDÉS (INTER EST RATE SWAP TRANSACTION)
amely létrejött
egyrészről:
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata. székhely:5600 Békéscsaba, Szent István tcr 7.. adószám: 15345008-2-04, Statisztikai szamjele:04-15200,(továbbiakban: Üzletfél) -. másrészről:
az OTP Bank Nyrt. (1051 Budapest, Nádor u. 16., nyilvántartva a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróságnál OI-I 0-041585 számon) kapcsolattartó a Treasury Kereskedési és Értékesítési Főosztály (l 131 Budapest, Babér u. 9.). (továbbiakban: OTP Bank Nyrt.) közön, az alábbi fehételckkel: I.
A kCI·ctszerződés rendelkezések
mcgkötésénck
célja,
II
kerelszerződés
jellege,
általános
I.
A jelen Keretszerződés megkötésének célja az, hogy meghatározza a felek közölIi Kamatcsere Ügyletek (Interest Rate Swap) általános feltételeit, ezáltal lehetővé téve azt, hogy az egyedi Kamatcsere Ügyletek megkötésekor kizárólag az ligylctenként változó feltételekben legyen szükséges a fcleknek megállapodniuk.
2.
A felek Kamatcsere Ügylet alan azt a jogügyletet értik. amely alapján az egyik fél (a továbbiakban: ..A'· Kamatot Fizető Fél) időszakonként visszatérően. egy adott devizanemben, egyelőre meghatározott Kamatláb (,.A'· Kamatláb) alapulvételévci kiszámított pénzösszeg megfizetésére, míg a másik fél (a továbbiakban: .. B" Kamatot Fizető Fél) időszakonként visszatérően, ugyanabban a devizanemben. egy előre meghatározott - az egyes ügyletekre irányadó Jegyzési Napokon jegyzell másik Kamatláb (,.A'· Kamatláb) alapulvételével kiszámított pénzösszeg megfizetésére köteles. A kamalszámítás alapját, mind az ,.A" Kamat. mind a ,.B". Kamat esetében a felek által az ügyletkötéskor meghatározotl Kötési Érték képezi.
3.
Felek megállapodnak abban. hogy a jelen Keretszerződés egyik fél számára sem keletkeztet kötelezettséget egyedi Kamatcsere Ügylet megkötésére.
4.
Felek tényként rögzítik, hogy az OTP Bank Nyn. az Üzletfél minősítését elvégezte, és arról az Üzlet felet a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: ,.Ssz!.") rendelkezéseivel összhangban az Üzlet felet tájékoztatta. Amennyiben az egyébként lakossági ügyfélnek minősülő Üzlet felet annak kifejezett kérésére az OTP Bank Nyrt. szakmai ligyfcllé minősítette, az erre vonatkozó OTP Bank Nyrt. által adon előzetes tájékoztatást, a vonatkozó kérelmet és Üzletfél nyilatkozatát a jelen Keretszerződéshez 5. szálllLJ mellékletként csatolják. A jelen pontban
INTERE5T RATE SWAP TRANSACTION
meghatározott átminősítés hiányában az 5. számú mellékietet Felek szándékosan iiresen hag)~ák.
II.
Az egyedi Kamatcsere Ügyletek megkötése 5.
Ajánlatkérés Az Üzletfél banki munkanapokon ~ az üzlctkötésre szokásos - üzleti órák alalt (hétfó - csütörtök 9.00 - 16.00, péntek 9.00 - 14.30) jogosult az OTP Bank Nyrt.től a 06 I 288 7540, 06 l 288 7550 telefonsL1tllok bármelyikén (de kizárólag csak az előbbi telefonszámokon), telefonon ajánlatot kérni Kamatcsere Ügylet megkötésére. Felek megállapodnak, hogy nem érinti a Kamatcsere Ügylct érvényességét, ha az Üzletfél nem az üzleti órák alatt kér ajánlatot, illetve a Kamatcsere Ügylet megkötésére nem üzleti órák alatt kerlil sor. Az OTP Bank Nyrt. jogosult az Üzlctfél értesítése nélkül az üzleti órákat, illetve az Üzletfél írásbeli értesítésével a fenti telefonszámokat módosítani. Az Üzletfél részéről ajánlatkérésre jogosult személyek névjegyzékét a jelen Keretszerződés l. számó mellékiete tartalmazza. Az Üzletfél részéről eljáró üzletkötő az ajánlatkéréskor a jelen Keretszerződés 2. számú mellékletében - az Üzletfél által - meghatározott kódszót köteles használni. Felek rögzítik, hogy az OTP Bank Nyrt. jogosult az Üzletfél ügyletkötésre teljes jogkörrel felhatalmazott képviselőjének tekinteni azt a személyt, aki a telefonban az I. számú mellékletben meghatározott személyként mutatkozik be és a 2. számú mcl1éklelben meghatározott kódszót használja. Az OTP Bank Nyrt. a kódszón kívül egyéb azonosító adatok megadását is kérheti az Üzletféltől, de erre semmilyen körlilmények között nem köteles. Az Üzletfél által telefonon adott rendelkezés esetleges illetéktelen vagy jogosulatlan voltából eredő. az Üzletfélnél és/vagy érdekkörében felmcriilt károk megtérítéséért való felelősséget a Bank kizárja. Az OTP Bank Nyrt. felhívja az Üzletfél figyelmét, hogy (a) amennyiben az I. számú mellékletben feltüntetett személyek üzletkötési jogosultságában bárminemü változás álJ be, akkor azt haladéktalanul jelentse be az OTP Bank Nyrt. felé, (b) a kódszót időszakonként változtassa meg, az ezek elmaradásból eredő esetleges károk kizárólag az Üzletfelet terhelik. Felek rögzítik, hogy az Üzletfél jogosult az OTP Bank Nyrt. ilgyletkötésre teljes jogkörrel felhatalmazott képviselőjének tekinteni azt a személyt, aki a fenti telefonszámokon az OTP Bank Nyrt. Uzletkötőjeként mutatkozik be. Felek felclősséggel tartoznak azért, hogy az Ugyletkötés céljából használt telefont - ügyletkötés céljából - csak a megfelelő felhatalmazással rendelkező személyek használhassák.
6.
A Kamatcsere Ügylet létrejötte Az egyedi Kamatcsere Ügylet azzal jön létre. hogy egy rnegszakítatlan telefonbeszélgetés alatt az Üzletfél ajánlati felhívására az OTP Bank Nyrt. ajánlalot ad és azt az Üzletfél az adott megszakítatlan telefonbeszélgetés alatt elfogadja. Az OTP Bank Nyrt. ajánlati kötöttsége megszünik, amennyiben az Üzletfél az ajánlatot a megszakítatlan telefonbeszélgetés során teljes terjedelmében nem fogadja el. Az ajánlat clfogadásáig az OTP Bank Nyn. jogosult módosítani, illetve visszavonni az ajánlatát. Kamatcsere Ügylet létrejöuéhez a fcleknek a megszakítatlan telefonbeszélgetés alatt az al
2
INTEREST RATE SWAP TRANSACTION
az adott rnegszakítatlan telefonbeszélgetés során történt megegyezés IéIrehozza az egyedi Kamatcsere Ügyleter: (a)
(b)
Kötési Érfék. Felek Kötési Érték alatt azt az OTP Bank Nyrt. által jegyzett valamely devizanemben kifejezett összeget értik, amely a Fix és Változó Kamat számításának alapját képezi (mind összegszerű megjelölés, mind bármely egyéb módszer alkalmazható, így klilönösen különböző devizanemek esctén az összeg(ek) és / vagy az összegek közötti átszámításra irányadó árfolyam, továbbá esetleg - a Felek ilyen irányú megállapodása esetén - az összeg és annak változására (tőkésedés, amortizáció, vagy bármely egyéb indexálás) irányadó képlet). Értéknap. Felek Értéknap alatt azt a napot értik, amely naptól kezdődően az Kamatfizetési Időszakra a Fix és Változó Kamat kiszámításra kerül.
első
(c)
Lejárm Napja. Felek Lejárat Napja alatt azt a napot értik, amely napig az utolsó Kumatfizetési Időszakra a Fix és Változó Kamat kiszámításra kerül.
(d)
Kamatcsere ügyleljel/ege: Fix Kamatláb - Vá/lozó Kamatláb VállOZÓ Kalllalláb - Válrozó Kamatláb
(e)
Üzletfél Kamatfizetési Napjai (mind dálllll1szerü megjelölés, mind bármely egyéb módszer alkalmazható).
(f)
pA" Kamatláb.
(g)
.,A" Jegyzési Napok (amennyiben az "A" Kamatláb változó). Felek ..A" Jegyzési Nap alatt azt a napot értik, amely napon a vonatkozó Kamatfizetési Időszak első naptári napjára vonatkozóan az ,.A'· Kamatláb jegyzésre kerül (mind dátum szerű megjelölés, mind bármely egyéb módszer alkalmazható).
(h)
OTP Bank Nyrt. Kamatfizetési Napjai (mind dátumszerii megjelölés, mind bármely egyéb módszer alkalmazható).
(i)
.. II Kamarláb.
u)
.. B" Jegyzési Napok (amennyiben a .. B" Kamatláb változó). Felek .. B" Jegyzési Nap alatt azt a napot értik, amely napon a vonatkozó Kamatfizetési Időszak első naptári napjára vonatkozóan a ,.B'· Kamatláb jegyzésre kerül (mind dátum szerű megjelölés, mind bánnely egyéb módszer alkalmazható).
(k)
AlapbizlOsíték (típus és összeg).
P
A Kamatszámítási Szabályokat a jelen Keretszerződés 3. SZálllll mellékIete tartalmazza. Felek rögzítik, hogy jelen KeretszeíLődés 3, számll mellékletében szereplő kamatszámítási szabályok közül az A/36ü szabályt alkalmazzák, relek azonban jogosultak az adon Kamatcsere Ügylet során alkalmazandó, a jelen Keretszerződés 3, számú mellékletében szereplő más kamatszámílás szabály alkalmazásában megállapodni.
J
INTEREST RATE SWAl' TRANSACTlüN
Az Üzletfél részéről az OTP Bank Nyrt. által adott ajánlat elfogadására kizárólag azon személy jogosult, amely a telefonbeszélgetés során az OTP Bank Nyrl. felé az ajánlati felhívást intézte. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy az üzlet kötők et tájékoztatják arról, hogy milyen kérdésekben kelJ megállapodni az egyes egyedi Kamatcsere Ügyletek létrejöttéhez, illetve arról, hogy az előbbi kérdésekben való megállapodás az egyedi Kamatcsere Ügylet létrejöttével jár. 7.
Az egyedi Kamatcsere Ügyletek írásban történő dokumentálása Az 6. pont szerint megkötött és létrejött Kamalcsere Ügylet írásban történő dokumentálása érdekében az OTP Bank Nyrt. az üzletkötés napján köteles, legalább az adott ügylet 6. ponl szerinti feltételeit tartalmazó visszaigazolást kiállítani, amit telefaxon juttat el az Üzletfél részére. A visszaigazolást az Üzletfél a kézbesítést követően haladéktalanul - de legkésőbb az üzletkötés napján köteles (i) cégszerű aláírással ellátni és (ji) telefaxon az OTP Bank Nyrt. részére visszaküh.leni, amely kötelezettség nem vagy nem szerződésszerlí teljesítése esetén az OTP Bank Nyrt. - a jelen Keretszerződésben foglalt jogosultságai mellett jogosult úgy tekinteni. hogy az Üzletfél a visszaigazolást teljes terjedelmében, az abban foglalt tartalommal, visszavonhatatlanul elfogadta, vagy az OTP Bank Nyrt. az Üzlelfélnek címzett nyilatkozatában jogosult az ligylel1ől elállni. Az Üzletfél az Uzletkőtés napján Gogvesztő határidő) telefonon (telefonszám: 06 I 288 7540, 06 I 288 7550) jelezheti a visszaigazolással kapcsolatos kifogásait, me ly kifogás csak arra irányulhat, hogya visszaigazolás eltér attól, amiben a felek az adott Kamatcsere Ügylet vonatkozásában a telefonban és a jelen Keretszerződésben megállapodtak.
8.
Hangfelvétel Az OTP Bank Nyrt. (i) az ügyletkötés során hangfelvételt köteles készíteni és (ii) az Üzletfél által a 7. pont szerint telefonon megtett kifogást hanglelvételen köteles rögzíteni. Felek megállapodnak, hogy az adott Kamatesere Ügylet létrejötte, illetve tal1alma. a kifogás megtétele és tartalma tekintctébcn az OTP Bank Nyrt. által készített hangfelvétclt tekintik irányadónak, amellyel szcmben az Üzletfél ellcnbizonyítással élhet.
9.
Tájékoztatás a megbízás végrehajlásáról Egy adott Kamatcsere Ügylet megkötését követőcn az OTP Bank Nyrt. haladéktalanul - illetve az alkalmazandó jogszabályok által előírt határidőn belül. módon és tartalommal - tájékoztatja az Üzlelfelet a Kamatcsere Ügylet végrehajtásával kapcsolatos információkról. amit telefaxon. postán vagy elektronikus úton juttat el az Üzletfél részére. Felek kifejezetlen megállapodnak, hogy az Üzletfélnek a Kamatcsere Ügylet teljesítésével kapcsolatos kötelezettségei közül a teljesítés határidejét. és a teljesítéshez szükséges számlaszárnokat a jelen Keretszerződésre utalással adja meg az OTP Bank Nyrt., kivéve. ha Felek az adotl Kamatcsere Ügylet tekintetében a jelen Keretszerződésben meghatározottaktól eltérően állapodtak meg.
INTER EST RATE SWAP TRANSACTIQN
lll.
Az egyedi Kamatcsere Ügyletek. turtalma
IQ.
Az az időszak, amely alatt a Kötési Értékre az "A" Kamat és a "B" Kamat fizetendő, olyan egymást követő időszakokra (Kamatfizelési Időszakok) osztandó, amelyek mindegyike (az elsőt kivéve), az azt megelőző ilyen időszak utolsó naptári napján kezdődik és (az utolsót kivéve) az adott időszak utolsó naptári napján végződik. Az első Kamatfizetési Időszak az Értéknapon kezdődik, illetvc az utolsó Karnatfizetési Időszak a Lejárat Napján végződik.
ll.
A Kamattizetési Időszakok hossza az "A" és a ,.B" Kamatot Fizető Fél esetében eltérhet. Az adott fél vonatkozásában az ügyletkötés során meghatározott bánnely Kamatfizetési Nap az adott fél aktuális Kamatfizctési Időszakának utolsó naptári napját jclenti. Fclek (azaz az Üzletfél és az OTP Bank Nyrt.) egy adott Kamatcsere Ügylet ben az egyes Kamatfizetési Napokon kötelesek a fizetésekre. Az egyes fizetési kötelezettségek teljesítése - Felek ellentétes kikötése hiányában - a 4. szálllú mellékletben megjelölt számlaszálllokon történik.
I V.
Az Üzletfél biztm,.iték.adfÍsi k.ötelezellsége
12.
Az Üzlelfellllinden egyedi Kamatcscre Ügyletben köteles az OTP Bank Nyrt. által meghatározott biztosítékot adni. azt az ügylet teljes futam ideje alatt fenntal1ani. az OTP Bank Nyr!. felhívására, az abban meghatározottak szerint a biztosítékot kiegészíteni, adott esetben kicserélni (a biztosíték rendelkezésre bocsátási. fenntartási és kiegészítési (kicserélési) kötelezettség a továbbiakban: biztosíték adási / rendelkezésre bocsátási kötelezettség).
13.
A biztosíték típusai különösen az alábbiak lehelnek: (a)
Az OTP Bank Nyrt. által vezetett bankszámlán óvadék jogcímen zárolt számlakövetelés. A biztosíték rendelkezésre bocsátása az OTP Bank Nyrt. által foganatosított zárolás tényével, a biztosíték felszabadítása az OTP Bank Nyrt. által foganatosított zárolás megszüntetésével történik meg. és/vagy
(b)
Az OTP Bank Nyrt. által vezetett értékpapírszámlán óvadékjogcírnen zárolt. a Magyar Állam által kibocsátott, KELER képes, hitel viszonyt meglestesítő értékpapír. A biztosíték rendelkezésre bocsátása az OTP Bank Nyrl. által foganatosított zárolás tényével, a biztosíték felszabadítása az OTP Bank Nyrt. által foganatosított zárolás megszüntelésével történik meg. és/vagy
(c)
Az OTP Bank Nyrt. és az Üzletfél között esetlegesen fennálló külön szerződés alapján az OTP Bank Nyrt. által zárolt befektetési szolgáltatási limit. A zárolás jogcímét, jogkövetkezményeit és foganatosítást a külön szerződés tartalmazza.
Az OTP Bank Nyrt. jogosult arra. hogy egyéb - megítélése szerint az adott helyzetben megfelelő - biztosítékot fogadjon el az Üzletféltől. A biztosíték alapbiztosítékként és kiegészítő biztosítékként kerül az OTP Bank Nyrt. részére rendelkezésre bocsátásra.
5
INTEREST RATE SWAI' TRANsAcnON
14.
Az alapbiztosíték összege és típusa az OTP Bank Nyrt. által az ngyletkötéskor kerül meghatározásra és közlésre az Üzletfél lel. amit az Üzletfél az ügylelkötés során fogad el. Az Üzletfél kötelezettsége l vállal arra, hogy az alapbiztosítékot az ligyletkötést követően haladéktalanul, de legkésőbb az ügyletkötés napján az OTP Bank Nyrt. rendelkezésére bocsátja.
15.
Az OTP Bank Nyn. az Üzletfélnek az adott Kamatcsere Ügyletből eredő nyiton pozícióját rendszeresen, akár naponta értékeli. Amennyiben az értékelés eredménye az, hogy az alapbiztosíték az ügylelkötés napjához viszonyítva kisebb mértékben nyújt fedezetet az Üzletfélnek az adott Kamatcsere Ügyletből elvileg (így kUtönösen egy esetleges lezárás eselén) keletkezhetö fizetési kötelezettségeire, akkor az OTP Bank Nyrt. bármikor jogosult az Üzlelfelet kiegészítő biztosíték rendelkezésre bocsátására - kiegészítésére, megnövelésérc felhívni, amely felhívásnak az Üzletfél köteles haladéktalanul, de legkésőbb a felhívást követő banki munkanapon eleget tenni. Felek rögzítik, hogya kiegészítő biztosíték típusa és összege az OTP Bank Nyrt. áhal kerül meghatározásra, amely során az OTP Bank Nyrt.-t nem köti az alapbiztosíték ügyletkötéskor meghatározott összege és típusa.
16.
Az OTP Bank Nyrt. az alapbiztosíték és a kiegészítő bizlosíték értékét és magát az Üzletfelet folyamatosan értékeli/minősíti. Az OTP Bank Nyrt. jogosult az Üzletféltől követelni, hogya rendelkezésre bocsátott alapbizlosílékot. kiegészítő biztosílékot egészítse ki, illetve más típllSÚ biztosítékra cserélje ki. amennyiben (i) az alapbiztosíték. kiegészítő biztosíték összege vagy értéke csökkent, (ji) az Üzletfél iigyfélminősílése kcdvezőtlenül változott.
17.
Felek a 12. - 16. pontban foglaltakkal kapcsolatosan az alábbiakat rögzítik: (a)
Az alapbiztosíték és az esetleges kiegészítő biztosíték nem minden esetben fedezi az ÜZlclfélnek az adott Kalllatcsere Ügyletből eredő nem teljesített fizetési kötelezettségét. tekintettel kUlönösen, de nem kizárólagosan arra. hogy (i) a tőke és pénzpiac i viszonyok (igy klilönösen kamatok, árfolyamok) - akár rendkívül gyorsan - változhatnak, (ii) az OTP Bank Nyrt.-nek a biztosíték kiegészítésére, kicserélésre történő felhivásra vonatkozó jogositványai olyan jogosultságok, amelyek gyakorlása. vagy nem gyakorlása az OTP Bank Nyrt. egyoldalú döntése. Az Üzletfél feltétlen kÖlelezettséget vállal arra, hogy amennyiben az alapbiztosíték és az esetleges kiegészítő biztosíték nem fedezi az Üzletfélnek az adott Karnatesere Ügyletből eredő valamennyi nem tcljesített fizetési kötelezeuségét, akkor a kUlönbözetet haladéktalanul megfizeti az OTP Bank Nyrt. részérc. Az Üzlelfélnek a jelcn pontban foglalt kötelezeuségc olyan lényeges kötelezettség, amely nélkül a felek a jelen Keretszerződést. illetve az egyes Kamatcsere Ügyleteket nem kötötték volna meg.
(b)
Az OTP Bank Nyrt. részére biztosított jogok egy része (így különösell 15. és 16. pontok) olyan, amely egy értékelés ercdményeképpen kerülhet gyakorlásra. Az értékelés legtöbb esctben több módszerrel is lehetséges. amely módszerek eredménye eltérő lehet. Az értékelés módszerének l11egválaszlása az OTP Bank Nyrt. kizárólagos joga. amelyct az Üzlctfél kifejezetten elfogad. Az OTP Bank Nyrt. az Üzlelfél kifejezett. írásbeli kérésére ad felvilágosítást az adott esetben alkalmazott módszerről. Az OTP Bank Nyrt. által alkalmazott módszert az Üzletfél akkor jogosult
6
INTEREST RATE SWAP TRANSACTION
kifogásolni. amennyiben az minden kétséget kizáróan téves. tekintetében a bizonyítási teher az Üzletfelet terheli. (c)
18.
V.
mely
A jelen KerelSZer.lődés és az egyedi Kamatcsere Ügyletek tanácsadási elemeket (amelyek az OTP Bank Nyrt.-t bármilyen tekintetben az Üzletfél irányába tanácsadásra, különösen befekletési tanácsadásra köteleznék) semmilyen formában nem tartalmaznak, amely miatt az OTP Bank Nyrt. semmilyen formában nem köteles az Üzletfelet tájékoztatni a pénz és I vagy tőkepiaci. illetve egyéb pénzügyi / gazdasági folyamatokról. azoknak az adott pozícióra gyakorolt konkrét. vagy várható hatásairól.
Az Üzletfél által egy adott Kamatcsere Ügylenel kapcsolatosan rendelkezésre bocsáton biztosíték az Üzletfélnek bármely Kamatcsere Ügyletböl eredő fizetési kötelezettsége biztosítékaként szolgál.
Az Üzletfél egyes kö'elezett~'égei és ")li/atkoza/a; 19.
Az Üzletfél az alábbi nyilatkozatokat teszi az OTP Bank Nyrt. felé: (a)
Az Üzletfél a magyar (vagy a saját. honos) jog(a) alapján érvényesen létrejött. bejegyzett es működő gazdálkodó szervezet.
(b)
A Keretszerződés és az egyedi Kamatcsere Ügyletek jogszerű. érvényes és kötelező erejü kötelezettségvállalását jelentik. amelyek vele szemben kikényszeríthetöck.
(c)
Az Üzletfél jogosult megkötni a Keretszerződést és az egyedi Kamatcsere Ügyleteket, és teljesíteni a belóle származó kötelezettségeket. és megtelt minden szükséges lépést annak érdekében. hogya Keretszer.lődést. valamint a benne megfogalmazott Kamatcsere Ügyleteket érvényesen megkösse, és az abból eredő kötelezettségeit teljesítse.
(d)
Az Üzletfél nem eseti olyan szerl.ődésszegésbe egyetlen szerződés vonatkozásában sem. amely befolyásolhalná az Üzletfél azon képességet hogy teljesítse a Keretszerződés és az egyedi Kamatcsere Ügyletek szerinti kötelezelLségeit. vagy betartsa annak rendelkezéseit
(e)
A Keretszerződés es az egyedi Kamatcsere Ügyletek megkötése es teljesítése nem áll összeütközésben (i) semmilyen jogszabállyul. rendelkezessel. vagy bírósági. hatósági határozattal: illetvc (ii) az Üzletfél társasági dokumelllumaival (ha ilyenek vannak); vagy (iii) az Üzletfél kötelezellségét megtestesítő bármely szerződéssel vagy más dokumentuIll mal.
(f)
Az Üzletfél által az OTP Bank Nyrl. számára átadott pénzügyi kimutatások (i) a vonatkozó számvitel i clőírásoknak mcgfelelően készültek: és (ii) valós képet adnak az Üzlctfélnek - a kimutatás időpontjában fennálló - pénzügyi helyzetéről. valamint azt az időpontot követöcn nem törtém lényeges hátrányos változás a pénzügyi és/vagy vagyoni helyzetében.
(g)
Az OTP Bank Nyrt.-nek átadott minden infomláció. jclentés. kimutatás valós és pontos volt és marad mindcn vonatkozásban. és nem maradt ki
J
[NTI;REST RATE $WAP TRANSACTION
belőlük
semmilyen tény, amI kijelentéseket.
félrevezetővé
tenné a benne
foglalt
(h)
Nincs sem rendes bíróság, sem választottbíróság előtt folyó peres eljárás, és nincs közigazgatási eljárás scm folyamatban (illetőleg az Üzletfél legjobb tudomása szerint ilyen nincs is fiiggőben, és nem is fenyeget), amely kedvezőtlen kimenetele esetén, lényegesen hátrányos hatással lenne az Üzletfél üzletmenetére, pénzügyi és/vagy vagyoni helyzetére, vagy azon képességére, hogy a Keretszerződésből és az egyedi Kamatcsere Ügyletekből eredő kötelezettségeit teljesítse.
(i)
Az Üzletfél kijelenti, hogyaKamatcsere Ügyletekről (így kiilönöscn az ilyen ügyletck gazdasági célja, indokoltsága, kockázatai, értékelése, piaci standardok) megfelelő ismeretekkel rendelkezik. Az Üzletfél elismeri, hogy az OTP Bank Nyn. lehetőséget teremtett a részére, hogyaKamatcsere OgyIetekkel kapcsolatosan kérdéseket tegyen fel. a feltett kérdéseirc szakértő választ kapott. Az Üzletfél kijelenti. hogy pénzügyi / gazdasági helyzete olyan, amely - a Kamatcserc Ügylctek kockázatait. a biztosíték rendelkezésre bocsátási szabályokat és a lezárással kapcsolatos jogosllltságait ismerve - lehető vé teszi a számára az egyes Kamatcsere Ügyletekből eredő kötelezenségei teljesítését. Az Üzletfél kijelenti, hogy ludomással bír arról, és kifejezctlen elfogadja, hogy a 4-5. pomban meghatározoH telefonbeszélgetés során az OTP Bank Nyrt. képviseletében eljáró (ajánlat adására és ügyletkötésre feljogosított) személy nem jogosult befektelési tanácsadás végzésére, bármilyen személyre szóló ajánlás nyt.'Jjtására. Üzletfél kijelenti. hogy amennyiben a Felek között befektetési tanácsadásra illetve portfoliókezelésre vonatkozó SZCI-LŐdés van érvényben. akkor a jelen Keretszerződés és a Kamatcsere Ügyletek annak hatálya alá nem tartoznak, az OTP Bank Nyrt. a jelen KeretszeíLődéssel és az egyedi Kamatcsere Ügyletekkel kapcsolatban befektetési tanácsadási szolgáltatást az Üzletfél részére nem nyújtott és a jelen Keretszerződés valamint az egyedi Kamatcsere Ügylctek kizárólag az Üzlelfél kezdeményezésére jöttek létre.
u)
Tekintettel a Kamatcsere Ügyletek komplex és saját számlás jellegére a jelen Keretszerződés aláírása előtt az OTP Bank Nyrt. - az Üzletfél által rendelkezésre bocsátott nyilatkozat alapján - ej kívánja végezni a Bszt. szerinti megfelelés i tesztel. A megfelelési teszt alapjául szolgáló nyilatkozatot az Üzletfél nem köteles az OTP Bank Nyn. részére megadni. de az OTP Bank Nyrl. fokozottan ajánlja a megfelelési teszt kitöltését az Üzletfél részére. A teszt alapjául szolgáló nyilatkozatban foglalt nem teljes körü, nem aktuális vagy a valósággal nem egyező adatszolgáltatásért fennálló felelősség az Üzlet felet terheli. Az Üzletfél köteles a teszt alapjául szolgáló nyilatkozatban foglalt változásokról az OTP Bank Nyrt..! haladéktalanul írásban értesíteni és tudomásul veszi, hogy ellenkező információnak az OTP Bank Nyrt. tlldomásárajlltásáig az OTP Bank Nyn. a tudomására jutott legutolsó információk szerinti megfelelési leszlet kifejezetlen ideértve a megfelelési leszt kitöltésének Üzletfél általi megtagadását is - tekinti irányadónak. és ez alapján végzi el a megfelelési tesztet az egyes Kamatcsere Ügyletek megkötése clőtt. A megfelelési teszlre vonatkozó további szabályokat az Üzletszabályzat tartalmazza, amely szabályok megismerését az Üzletfél kifejezetlen elismeri. Az Üzletfél
8
INTEREST RATE SWAf' TRANSACTlüN
kijelenti, hogy az OTP Bank Nyrt. a jelen Keretszerződés megkötését megelőzően teljes körűen tájékoztatta a kamatcsere ügylet. mint befektetési eszköz árfolyumáról. a Keretszerződés megkötését megelőző időszak árfolyam-alakulásáról, piaci helyzetéről, a nyilvános információkról, a Kamatcsere Ügyletek kockázatáról, az Üzletfél rendelkezésére álló esetleges befektetővédelmi rendszerről és minden olyan egyéb információról, amely a Kerelszerződés megkötése és teljesítése esetén lényeges lehel. (k)
Az Üzletfél jogosult a Keretszerződés megkötésI követően írásban felkérni az OTP Bank NyrtA ismételt tájékoztatásra, pontosan megjelölve a kért információkal. Az Üzlet felet terheli annak bizonyítása, hogy írásban pontosan mire hívta fel az OTP Bank Nyrt.-t és az is, hogy esetlegesen nem kapta meg a kívánt tájékoztatást azzal, hogy az OTP Bank Nyrt. felé intézett felhívás esetleges pontatlanságából, félreérthetőségből eredő károk az Üzlet felet terhelik. Az OTP Bank Nyrt. jogosult a jelen Keretszerződés megkötését követő tájékoztatással kapcsolatosan a vonatkozó hirdetményében meghatározott díjak, jutalékok, költségek felszámítására. A jelen pontban foglalt rendelkezések olyan lényeges rendelkezések, amely nélkül a felek a jelen Keretszerződést, illetve az egyes Kamatcsere Ügyleteket nem kötötték volna meg.
(I)
Az Üzlctfél kijelenti, hogy az OTP Bank Nyrt. őt elektronikus lIton értesítette a jelen Keretszerződés 31. pontjában hivatkozott honlap címéről. és megjelölte, hogya vonatkozó információk pontosan a honlap me ly részén érhetőek el.
(m)
Üzlctfél kijelenti. hogy részére az OTP Bank Nyrt. a Keretszerződés tárgyát képező ügylettel és pénzügyi cszközzel kapcsolatosan a Bszl.-ben meghatározott előzetes tájékoztatást maradéktalanul, megfelelő időben és teljeskörlíen megadta, Bszt. szerinti minösítéséről tájékoztatta. előzetes tájékozódási kötelezeuségének - amennyiben sZiikséges volt - eleget tett.
A fenti nyilatkozatokat az Üzletfél (i) egyrészt a jelen Keretszerződés aláírásának időpontjában teszi; (ii) másrészt azok minden egyedi Kamatcsere Ügylet megkötése napján az iigyletkötést megelőzően és minden olyan napon megismételtnek tekintendők, amely napokon az Üzlctfélnek nyitott pozíciója áll fenn valamely egyedi Kamatcsere Ügylet alapján. 20.
Az Üzletfél az alábbi kötelezellségeket vállalja a Keretszerződés aláírásától kezdődően, addig a napig, amíg a Keretszerződés vagy bármely egyedi Kamatcsere Ügylet alapján bármilyen tartozás fennáll, vagy keletkezhet: (a)
Az Üzletfél - amennyiben azt az OTP Bank Nyn. kéri - köteles valamennyi a jelen Keretszerződés aláírásakor fennálló pénzforgalmi számlájára vonatkozóan azonnali beszedési megbízás benyújtásra jogot bizlosítani az OTP Bank Nyn. számára. Az Üzletfél köteles az OTP Bank Nyrl.-nél pénzforgalmi számlát fenntartani és kötelezettséget vállal, bogy amennyiben azt az OTP Bank Nyrt. kéri - kizárólag az OTP Bank Nyrt. előzetes írásbeli hozzájárulásával nyit más hitclintézetnél újabb pénzforgalmi bankszámlát, és a számlanyitással egyidejüleg az OTP Bank Nyrt. részére azonnali beszedési megbízás benyújtásrajogot biztosít.
9
INTEREST RATE SWAP TRANSACTlüN
(b)
Az Ügyfél vállalja, hogy átadja a Banknak a rá vonatkozó bármilyen olyan pénzügyi vagy egyéb információt, amil az OTP Bank Nyrt. ésszeríi keretek közön kérhet annak érdekében, hogy figyelemmel kísérhesse az Üzletfél pénzügyi állapotát, gazdasági helyzetét.
(c)
Az Üzletfél köteles haladéktalanul értesíteni az OTP Bank NyrH (i) bármilyen Lezárási Eseményről (és azokról az esetleges lépésekről, amelyeket azok orvoslása érdekében tesz), ahogyallnak fennállása tudomására jut; (ji) a csödeIjárás, felszámolási eljárás vagy végelszámolás kezdeményezésére vonatkozó esetleges döntéséről, az arra vonatkozó kérelem bíróságra való beadása előtt; (iii) arról, ha tudomást szerez, hogy bármely hitelezője felszámolási eljárást kezdeményezett vagy tervez vele szemben; (iv) tulajdonosai személyében, vagy a tulajdonosok tulajdoni arányaiban történt bármilyen változásról; (v) más társaságokban - kivéve nyilvános működő, tőzsdére bevezetett társaságokban - fennálló tulajdonosi részesedéseinek elidegenítéséről, ilyen részesedések szerzéséről; (vi) az Üzletfél menedzsmentjében, illetőleg vezető tisztségviselőinek személyében beállt változásokról; (vii) arról, ha bármely, harmadik személlyel szemben fennálló tartozása több, mint 30 napja lejárt, és nem került megfizetésre; (viii) a megtett nyilatkozatai bánnely tekintetben valótlanok.
(d)
Az Üzletfél nern hajt végre egyesülést, szétválást vagy bármi egyéb jelentős átszervezést az OTP Bank Nyrt. előzetes, írásbeli hozzájárulása nélkül.
(c)
Az Üzletfél köteles biztositani az OTP Bank Nyrt. vagy annak megbízottja számára. hogy az Üzletfél által megtett nyilatkozatok valódiságát. a kötelezetlségvállalások teljesítését, az Üzletfél pénzügyi I vagyoni helyzetét, illetőleg a biztosítékok fennállását, állapotát bámlilyell módon ellenőrizhessc.
VI.
Az egyedi Kllltwtc.\·ere Ügyletek lezlirli!"lI, 21.
II
Keretszerződésfelmondlisll
Az egyedi Kamatcsere Ügyletek lezárására az alábbi esetekben keriilhet sor: (a)
Az Üzletfél jogosult bármely Kamatcsere Ügylet lezárását kezdeményezni, az OTP Bank Nyrt. pedig az Üzletfél kezdeményezése esetén köteles az adott Kamatcsere Ügyletet lezárni. Egy adott Kamatcsere Ügylet lezárására a jelen Keretszerződés 22. (b)(ii) alpontban foglaltakat figyelembe véve, az 5. - 8. pontban foglaltak megfelelő alkalmazásával. alakszeríi ügyletkötés lJlján kcrül sor. Az Üzletfél a Iczárást azzal kezdeményezi, hogya 5. pontban foglaltak szerint ajánlatot kér az OTP Bank Nyrt-től és kifejezetten megjelöli, hogy az ajánlat kérésére melyik fennálló Kamatcsere Ügylet lezárása érdekében keliiI sor. Az OTP Bank Nyrt. jogosult a lezárással kapcsolatosan a vonatkozó hirdetményében meghatározott dijak, jlltalékok, költségek felszámílására. Az egyedi Karnatcsere Ügyletek jelen pont szerint lezárásának kezdeményezési joga csak az Üzletfelet illeti meg.
(b)
Az OTP Bank Nyrt. az alábbi esetekben (Lezárási Események) jogosult az Üzletféllel kötön összes Kamatcsere Ügylet et lezárni:
10
INTEREST RATE SWAP TRANSACTlüN
(i)
Az Üzletfél a Keretszerződés vagy bármely egyedi Kamatcsere Ügylet alapján fizetendő bármely összeget elmulaszt megfizetni az esedékesség időpontjában.
(ii)
Az Üzletfél a Keretszerződés bármely egyéb (a fenti (i) bekezdésben említetten kívüli) rendelkezését nem tartja be. és ez a mulasztás (ha orvoslásra alkalmas egyáltalán) nem került orvoslásra, az OTP Bank Nyrt. erről szóló értesítését követő 5 (öt) bank munkanapon belül.
(iii)
Bármely
nyilatkozat
vagy kijelentés, amelyet az Üzletfél a vagy azzal kapcsolatosan tett, bármely vonatkozásban lényegesen pontatlannak bizonyul arra az időpontra vonatkoztatva, amikor azokat tették. vagy megismételték. Keretszerződésben
(iv)
Az Üzletfél, vagy bármely érdekeltsége jelentős összegü pénzügyi kötelezettségét megtestesítő szerződésben szerződésszegés következik be. az ilyen pénzügyi kötelezettséget rögzítő dokumentum feltételei alapján, vagy megszegi az OTP Bank Nyn. érdekeltségébe tartozó bármely társasággal kötött szerződésé\.
(v)
Az Üzletfél csődeljárást, felszámolási e~Járást vagy végelszámolást kezdeményez maga ellen; vagy az Uzletfél megfelelő szervét összehívják abból a célból, hogy határozatot hozzanak az Üzletfél csődjére. felszámolására vagy végelszámolására vonatkozóan; vagy bármely harmadik személy kezdeményezi az Üzletfél felszámolását (kivéve. ha azt az Üzletfél jóhiszeműen, a Bankot kielégítő módon vitatja, az arra nyitva álló időszakon belül).
(vi)
Olyan esemény történik, amely a Bank ésszerű megítélése szerint lényegesen kedvezőtlen hatással van vagy lehet az Üzletfél üzletmenetére, működésére, kilátásaira vagy pénzügyi helyzetére. vagy csökkenti az Üzletfél képességét arra. hogyaKeretszerződés. illetve az egyedi Kamatcsere Ügylet szerinti kötelezettségeit teljesítse.
(vii) Az Üzletfél nem vagy nem szerződésszerlíen tesz eleget a biztosíték rendelkezésre bocsátás i kötelezettségének. A fenti esetekben alakszerű Uelen Keretszerződés 5. - 8. pontja szerinti) ügyletkötésre nem kertll sor, úgy kell tekinteni. hogya felek között a jelen Keretszerződés 22. (b)(ii) alpontban foglaltak szerinti Kamatcsere Ügylet jött létre a Lezárási Napon. Amennyiben a fenti Lezárási Események bármelyike a felek között adott időpontban fennálló összes Kamatcsere Ügyletnél kevesebb (dc legalább egy) jogügylet tekintetében áll fenn az kizálja az OTP Bank Nyrt. késedelmét azon Kamalcsere Ügyletek tekintetében is. amelyek tekintetében Lezárási Esemény nem áll fenn. 22.
A lezárással kapcsolatosan a felek az alábbiakat rögzítik: (a)
Az OTP Bank Nyn. Lezárási Naponként határozza meg a fizetendő összegeket. A Lezárási Nap a 21. (a) alpont esetében - kivéve. ha a Felek
"
INTER EST RATE S\VAP TRANSACTlüN
másban állapodnak meg - a Zárási Ügylet megkötésének napja, illetve a 21. (b) alpont esetében az OTP Bank Nyrt. által meghatározott nap. (b)
Amennyiben egy Lezárási Napon egy Kamatcsere Ügylet kerül lezárására, akkor az OTP Bank Nyrt. az alábbiak szerint jár el: (i)
Az OTP Bank Nyrt. meghatározza a lezárásra kerülő jogügylet ben (a továbbiakban: Lezárásra Kerülő Kamatcsere Ügylet) (i) az .. A'· Kamatot Fizető Fél által a Lezárás Napján érvényes ,.A'· Kamatlábbal - a legutolsó Kamatfizetési Naptól (ha ilyen nem volt. az Értéknaptól) - a Lejárat Napjáig a Kamatfizetési Napokon elvileg fizetendő összegeket és (ii) a ,.B" Kamatot Fizető Fél által a Lezárás Napján érvényes ,,8" Kamatlábbal - a legutolsó Kamatfizelési Naptól (ha ilyen nem volt az Értéknaptól) - kalkulálva. a Lejárat Napjáig a Kamatfizetési Napokon elvileg fizetendő összegeket. Az így meghatározott összegeket az OTP Bank Nyrt. a Lezárás Napjára diszkontálja, azaz kiszámítja azok jelenértékét, majd ezen összegeket mindkét fél vonatkozásában összesíti, és az így meghatározott ,.A'· Kamatot Fizető Fél által fizetendő összeg a továbbiakban ,.x'·, a ,.B·· Kamatot Fizető Fél által fizetendő összeg a továbbiakban ,.y". és
(ii)
Az OTP Bank Nyrt. egy a Lezárásra Kerülő Kamalcsere ÜgylelleI ellentétes Kamatcsere Ügylctet (a továbbiakban: Zárási Ügyletct) alapul véve elvégzi a fenti (i) pontban foglalt számítást. A Zárási Ügylet a Lezárásra Kerülő Kamatcsere Ügylettel mindenben megegyező jogügylet kivéve az alábbiakat: A Lezárásra Kerülő Kamatcsere Ügyletben ,.A'· Kamatol Fizető Fél a Zárási Ügyletben a ,.B" Kamatot Fizető Fél, illetve a Lezárásra Kerülő Kamatcsere Ügyletben ,.A'· Kamatot Fizető Fél a Zárási Ügyletben a ,.B'· Kamatot Fizető Fél; és A Zárási Ügyletben ,.B·' Kamatot Fizető Fél által a Lezárás Napján érvényes .. B'· Kamatlábbal - a Lezárásra Keri..ilő Kamatcsere Ügyletben, mint ,.A'· Kamatot Fizető Fél legutolsó Kamatfizetési Napjától (ha ilyen nem volt. a Lezárásra Kerülő Kamatcsere Ügylet ÉrtéknapjáIól) - kalkulálva. a Lejárat Napjáig a Kamatfizetési Napokon elvileg fizetendő összegek Lezárás Napjára diszkontált összesített egyenlege ,.k'·. míg a Zárási Ügyletbell "A" Kamatot Fizető Fél által a Lezárás Napján érvényes ,.A" Kamatlábbal - a Lezárásra Kerülő Kamatcsere Ügyletben, mint ,.B'· Kamatot Fizető Fél legutolsó Kamatfizetési Napjától (ha ilyen nem volt. a Lezárásra Kerülő Kamatcsere Ügylet Értéknapjától) - a Lejárat Napjáig a Kamatfizetési Napokon elvileg fizetendő összegek Lezárás Napjára diszkontált összesíten egyenlege ,.z"; Amennyiben bármely Kamatláb fix. ezen Kamatláb (A) a 21. (a) alpont esetében a felek által a Zárási Ügylet megkötések or megállapított mérték, illetve (B) 21. (b) alpont esetében az OTP Bank Nyrt. által a Lezárásra Kerülő Kamalcsere Ügylet Lezárás
12
INTEREST RATE SWAI' TRANSACTlüN
Napjától a Lejárat Napjáig terjedő vissza lévő futamidejére tekintettel meghatározott mérték. (iii)
(c)
A fenti (i) és (ii) pontok szerinti számítás eredményeképpen az (x+k) és (y+z) összegek különbsége kerül elszámolásra, akként, hogy amennyiben az (x+k) összeg nagyobb az (y+z) összegnél, akkor a különbség megfizetésére a Lezárásra Kertilő Karnatesere Ügyletben ,.A'· Kamatot Fizető Fél köteles, míg ellenkező esetben a Lezárásra Kerülő Kamatcsere Ügyletben ,.B'· Kamatot Fizető Fél köteles. Felek kifejezetten rögzítik, hogy az Üzletfél által a jelen Keretszerződés alapján bármely jogcímen fizetendő összegek az Üzletfél vonatkozásban a Lezárásra Kerülő Kamatcsere Ügyletben megállapított összegeket növelik, igy különösen a Lezárásra Kerülő Kamatcsere Ügyletben meg nem fizetett összegek.
Amennyiben egy Lezárási Napon több Kamatcsere Ügylet kerül lezárására. akkor az OTP Bank Nyrt. az egyes Lezárásra Kerülő Kamatcsere Ügyletek tekintetében a (b) pont szerint jár el azzaL hogy az (b) pont (iii) alpontja alapján az egyes Lezárásra Kerülő Kamatcsere Ügyletekben fizetendő összegeket mindkét fél tekintetében összesíti és tényleges elszámolásra csak az összesített eredmény kerül. Felek kifejezetten rögzítik, hogy jelen (c) pontban foglaltak pozíciólezáró nettósításra irányuló megállapodásnak minőstil.
(d)
A fenti (a) és (b) pont alapján meghatározott esedékességi időpontja a Lezárási Nap.
fizetendő
összegek
23.
Az OTP Bank Nyrt. részére a 21. és 22. pontban biztosított jogok egy része olyan. amely egy értékelés eredményeképpen kerülhet gyakorlásra. Az értékelés legtöbb esetben több módszerrel is lehetséges, amely módszerck ercdménye eltérő lehcl. Az értékelés módszerének megválasztása az OTP Bank Nyrt. kizárólagos joga, amelyet az Üzletfél kifejezetlen elfogad. Az OTP Bank Nyn. csak az Üzletfél kifejezett, írásbeli kérésére ad felvilágosítást az adott esetben alkalmazott módszerről. Az OTP Bank Nyrt. alkalmazott módszert az Üzletfél csak és kizárólag akkor jogosult kifogásolni, amennyiben az minden kétséget kizáróan téves, mely tekintetében a bizonyítási teher az Üzlctfelet terheli.
24.
A felek a jelen Keretszerződés felrnolldásáról és annak alábbiakban állapodnak meg:
jogkövetkezményeiről az
(a)
Tekintettel arra. hogya felek jelen Keretszerződést határozatlan időre kötik meg. azt bármelyik fél, írásban. indokolás nélkül rendes felmondással 30 napos felJnondási idővel felmondhatja. A Kerelszerződés rendes felmondása a már megkötött egyedi Kamatcsere Ügyleteket nem érinti. azokra a Keretszerződést továbbra is alkalmazni kell.
(b)
Mindkét fél jogosult a másik fél súlyos szerződésszegése esetén azonnali hatállyal a Keretszerződést felmondani. Az azonnali hatályú felmondást megelőzöen írásban fel kell hívni a másik felet a szerződésszegő magatartás megszüntetésérc azzal, hogy amennyiben az OTP Bank Nyrt. a 21. pont (b) szerint jár el, ez az OTP Bank Nyrt. rendkívüli felrnondásának jogát külön felhívás nélkül is megalapozza.
lj
INTEREST RATE SWAP TRANSACTIQN
(c)
VlI.
Az Üzletfél által gyakorolt rendkívüli felmondás esetén az Üzletfél a már megkötött Kamatcsere Ügyletek vonatkozásában a 21. (a) pont szerint köteles eljárni. Az Üzletfél által gyakorolt rendkívüli felmondás érvényességi feltétele. hogyaKeretszerződés. illetve az egyedi Kamatcscre Ügyletek alapján fennálló valamennyi fizetési kötelezettségét teljesítse.
Egyéb rem/elk.ezések 25.
Az egyes Kamatesere Ügyletek ből eredő fizetési kötelezettségeket az adotl Kamatcsere Ügylet Kötési Értéke pénznemében kell megfizetni. Pozíciólezáró nettósítás esetén a fizetések pénznem ét az OTP Bank Nyrt. határozza meg, amely esetben a nem ebben a pénznem ben kifejezett összegek az OTP Bank Nyrl. által meghatározott árfolyamon kerülnek konvertálásra, melyet az Üzletfél kifejezetlen elfogad.
26.
A fizetéseket (teljesítéseket) a fizetésre jogosult fél által írásban meghatározott a Magyar Köztársaságban honos pénzügyi intézménynél vezetett számlákra - Fclek eltérő megállapodása hiányában a 4. szátlllJ mellékletben meghatározott számlá(ko)n - kell teljesíteni. A fizetésre jogosult fél legalább 10 banki munkanapos előzetes írásbeli értesítéssel megváhoztalhatja a másik fél részére korábban megadott számlákat. A fizetésre kötelezett fél joghatályosan teljesíthet minden fizetést arra a számlára, amelyet részére a fizetésre jogosult fél korábban megadott.
27.
Amennyiben a jelen Keretszerződés, illetve egyedi Kamalesere Ügyletből eredő fizetési kötelezettség esedékességkor nem kerliI teljesítésre késedelmi kamat fizetendő. A késedelmi kamatJab (i) forint (I-1UF) esetében (-) a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyve szerinti késedelmi kamatláb (-) jogszabály kötelező rendelkezése esetén az adott jogszabályban meghatározott mérték. illetve (ii) egyéb devizák esetében az Európai Központi Bankban és a Londoni pénzpiacon (BBA jegyzés) az adon devizára, egy hónapos időlartamra jegyzett referencia kamatláb (így különösen LlBOR, EURIBOR) phJSZ 400 bázispont, illetve ha ez a mérték nem elérhető, akkor az adott összegnek bármely ésszerí'len választott. ~ a másik fél felhívására - megfelelően igazolandó forrásból történő finanszírozási költsége plusz 400 bázispont.
28.
Az OTP Bank Nyrt. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül az Üzletfél jelen KeretszerLődésből. illetve az egyedi Kamatcsere Ügyletekből eredő jogait másra nem engedményezhcti.
29.
Amennyiben bármely halárnap olyan napra esik, amely nem munkanap, illetve az OTP Bank Nyrt-nél nem banki munkanap, a határnap az azt követő első banki munkanap.
30.
A jelen Keretszerződésben nem szabályozott kérdésekben. a Polgári Törvénykönyvben, a Bszl.-ben. a tőkepiacról szóló 2001. CXX. törvényben. továbbá az OTP Bank Nyrt. mindenkori Befektctési Szolgáltatási Üzletág! Üzletszabályzatában foglaltak az irányadók. A jelcn Keretszerződésben biztosított jogok kiegészítik az OTP Bank Nyrt.-t a jogszabályokban. illetve a mindenkori Befektetési Szolgáltatási Üzletági Üzletszabályzatában megillető jogokat. Üzletfel kijelenti. hogy a jelcn Keretszerzödés aláírását megelőzően megismerte a
l'
INTEREST RATE SWA!' TRANSACTION
Keretszerződésre, illetve az egyes Karnatesere Ügyletekre vonatkozó általános szerződési feltételeket (üzletszabályzatokat. mellékleteket és egyéb hirdetményeket). az azokban foglaltakat magára nézve kötelezőnek fogadja el. Valamely jog nem gyakorlása nem jelenti azt. hogy a jogosult az adott jogról lemondott volna.
31.
A felek megállapodnak abban, hogy az OTP Bank Nyrt. által az Üzletfélhez a lent megjelölt. illetve az Üzletfél áhal ajelen Keretszerl.ödés aláírását követően írásban bejelentett eimre küldött (a) tértivevényeslajánlolt levélpostai küldeményeket. illetve (b) telefaxon megküldött küldeményeket az Üzletféllel közöhnek. részére kézbesítettnek kell tekinteni. még ha a küldemény ténylegesen nem is került kézbesítésre (a) tértivevénye ajánlott levélpostai küldeményeket esetén azon a napon. amelyen az elsö postai kézbesítést megkísérelték. illetve a kézbesítetlen küldeményt a posta az OTP Bank Nyrt. részére visszaküldte. illetve (b) telefaxon megküldött küldeményeket akkor. amikor a vételt visszaigazoló jelzés az adás végén megérkezik. az az OTP Bank Nyrt. részére rendelkezésre áll. Az Üzletfél kötelezettséget vállal. hogy (i) a lenti levelezési címére az OTP Bank yrt. által küldött küldeményeket az első postai kézbesítés megkísérlésekor átveszi (ii) a lenti telefaxát mindig üzemképes. telefax fogadására minden tekintetben alkalmas állapotban tartja. Üzletfél kifcjezenen hozzájárulását adja ahhoz. hogy az OTP Bank Nyrt. a Bszt. és az egyéb jogszabályok által előírt előzetes valamint egyéb tájékoztatást részére honlapján közzétett vagy elektronikus úton megküldött értesítések útján teljesítse, és kijelenti, hogy rendszeres intemet hozzáféréssel rendelkezik, illetve az OTP Bank Nyrt.·vel való kapcsolattartás ró módjaként az elektronikus levelezést választja. Üzletfél tudomásul veszi, hogy a jelen pontban foglalt nyilatkozat nem korlátozza az OTP Bank Nyn. arra vonatkozó jogát. miszerint bizonyos tájékoztatásokat továbbra is postai úton. hirdetmény útján. vagy egyéb az Üzletszabályzatban meghatározott módon hozzon a Illdomására. illetve nem jelenti azt, hogy amennyiben az Üzletszabályzat egy szerződés vagy egyoldalú jognyilatkozat formájára vagy megkötésére az elektronikus úttól eltérő rcndelkezéseket ír elő (például szemelyes megjelenés a (jókban vagy fclek által kölcsönös aláírással ellátott okirat. stb.). akkor ezeknek az Üzletfélnek ne kellene eleget tennie. A felek levelezési címei: OTP Bank Nyn. részéről: 1131 Budapest. Babér u. 9. Ügyintéző: Tarsoly Edit Telefax: 06 I 2984896
Az Üzletfél részéről 5600 Békéscsaba, Szent István lér 7. Ügyintézö: Tarné Sluber ["a oszl.\,('z. Telefax: 66/523·859 Telefon: 66/523-854 Elektronikus postafiók: [la
[email protected]]
"
INTEREST RATE SWAPTRANSACTION
A jelen Kerelszerződés 4 db. eredeti példányban készült, aláíráskor az OTP Bank Nyrt. átadott az Üzletfél részére.
amelyből
I db. eredeti példányt
Békéscsaba, 2009. április 24.
Mcllékletek: l. 2. 3. 4.
számú mellékict: szám ú melléklet: számú melléklet: szám ú melléklet:
Az Üzletfél részéről ajánlatkérésre jogosult személyek névjegyzéke Az Üzletfél részéről használandó kód szó Kamatszámítási Szabályok Számlaszámok
..
OTP Bank Nyrt. t Lazur László Kovácsné Tarsoly Edit fóosztályvczető Senior manager
,
UzletfélBékéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Vantara Gyula, polgármester
Békéscsaba Megyei JogLJ Város Polgármestcri Hivatala részéről Tarné St uber Éva, Pénzügyi és Gazdasági osztály vezetője
Ellenjegyzem: Dr. Szvercsák Szilvia.jegyzö
L Név és
lIsztség Illegje 10lésscI
~ Cégszerű aláirás. név és tisztség mcltielOlésscl
16
lNTE:REST RATE SWAI' TRANSACTlQN
I. számü melléklet Az Üzletfél részéről ajánlatkérésrejogosult személyek névjegyzéke Az alábbiakban található azon személyek neve, tisztsége és aláírás mintája, akik mindaddig, amíg az Üzletfél az OTP Bank Nyrt. részére ellenkező. cégszeríin aláírt írásbeli értesítését nem küld. jogosultak az Üzletfél részéről ajánlatkérésre és elfogadásra. Név
Tisztséu
Aláírás
Vantara Gyula
Polgármester
Hanó Miklós
Alpolgármester
Tarné Stuber Éva
Osztályvezető
4
Soczóné Oömény Edit
Oszlál yvezető-helyettes
5
Csapó Ágnes
Meghatalmazott
I
2
J
Üzletfél részéről bejelentjük. hogy szerződést kötöttünk a Priv-Invest Gazdasági Tanácsadó Kft-vel (1 055 Budapest, Szent István krt. 3/1. 111124.), ll1ely értelmében meghatalmazzuk Csapó Ágnest. (szül: Szekszárd, 1963.10.01.; Ic.: 1054 Budapest, Báthori u. 3. 3.e.) a Priv-Invesl Kfl. ügyvezelő igazgatóját. hogy megbízottként tárgyalásokat készítsen elő és bonyolítson le az OTP Bank Nyrt-vel. befektetéseink ügyében. Kijelentjük és tudomásul vesszük, hogyameghatalmazásból eredően az OTP Bank Nyrt-I felclősség nem terheli, a Meghatalmazon tevékenységéből eredően üzlet felet terhel nlindell kötelezettség és felelősség. Üzletfél továbbá jelen melléklet aláírásával felhatalmazza az OTP Bank Nyrt-t. hogy az Üzletfélre vonatkozó - egyébként banktitokllak, értékpapínitoknak, üzleti titoknak minősülő információkat, illetve adatokat a Meghatalmazott részére kiszolg{lltassa és együt'tal a Meghatalmazott tekintetében felmenti a titoktartási kötelezellség alól. Végleges konkré! ügyek aláírására Üzletfél részéről megnevezett személyek jogosultak.
11
jelen melléklet I-4 sorszáma alatt fent
Békéscsaba. 2009. április 24.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletébcn Vantara Gyula. polgármester
Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala részéről Tarné St uber Éva, Pénzügyi és Gazdasági Osztály vezetője Ellenjegyzem: Dr. Szvercsák Szilvia, jegyző
17
INTEREST RATE SWAI' TRANSACTrON
2. szám ú melléklet Az Üzletfél részéről használandó kódszó Jelen mellékletben található az a kódszó, amit az Üzletfél részéről eljáró üzletkötő az ajánlalkéréskor használni köteles, illetve amely elhangzása feljogosítja az Üzlet felet arra, hogy ajánlatot kérjen. A melléklet tartaimát az Üzletfél cégszeríien aláírt. írásbeli nyilatkozattal módosíthatja.
Kód~'zó
hóvirág
Békéscsaba, 2009. április 24.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Vantara Gyula, polgármester
Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala részéről Tarné Stuber Éva, Pénzügyi és Gazdasági Osztály vezetője Ellenjegyzem: Dr.
lS
Szvercsák
Szilvia,
jegyző
INTEREST RATE SWAP TRANSACTION
3. szám ú melléklet Karnatszámitási Szabályok
1/1 szab:ily I. Actual/365, Act/365, A/365, ActuallActual, Act/Act szabály Az adott Kamatfizetési Időszakban a naptári napok száma (számláló) osztva 365-el (nevező). Amennyiben a Kamatfizetési Időszaknak akár egy része is szökőévre esik, akkor (i) Kamatfizelési Időszak szökőévre eső részében eltelt naptári napok száma osztva 366-al és (ii) Kamatfizetési Időszak nem szökőévre eső részében eltelt naptári napok száma osztva 365-el). Actual/365 (Fix cd), Act/365 (Fixcd), A/365 (Fixcd), A/365F szabály Az adott Kamatfizetési Időszakban a naptári napok száma (számláló) osztva 365-el
(nevező).
Actual/360, Act/360, A/360 szabály Az adon Kamatfizetési Időszakban a naptári napok száma (számláló) osztva 360-al
(nevező).
30/360,360/360, Bond Basis szabály Az adolt Kamalfizetési Időszakban a napok száma (számláló) osztva 360-al (nevező). Az adott Kamatfizetési Időszakban a napok száma 360 napos év. amelyben 12 30 napos hónap van. alapulvételével kerül meghatározásra, kivéve (i) ha az adott Kamatfizetési Időszak utolsó napja valamely hónap 31. napja, de az adott Kamatfizetési Időszak első napja nem valamely hónap 30. illetve 31. napja. amely esetben az a hónap, amelyben az adott Kamatfizetési Időszak végződik nem tekinthető úgy, mint amely egy 30 napos hónap, illetve (ii) ha az adott Karnatfizetési Időszak utolsó napja valamely év Február hónapjának utolsó napja amely esetben a Február hónap nem tekinthető úgy. mint amely egy 30 napos hónap. 30E/360, Eurobond Basis szabály Az adott Kamatfizetési Időszakban a napok száma (számláló) osztva 360-al (nevező). Az adott Kamatfizelési Időszakban a napok száma 360 napos év. amelyben 12 30 llapos hónap van. alapulvételével kerül meghatározásra. kivéve ha az utolsó Kamatfizetési Időszak utolsó napja valamely év Február hónapjánnk utolsó napja amely esetben a Február hónap nem tekinthető ügy. ln int amely egy 30 napos hónap.
19
INTER EST RATE SWAP TRANSACTION
Előadó:
OTI> Bank Nyrt.
DEVIZA OPCIÓS ÜGYLET KERETSZERZÖDÉS
amely létrejött
egyrészről:
Békéscsaba Megyei Jogú Vá.-os Önkormányzata. székhely:5600 Békéscsaba, Szent István ter 7 adószám: 15345008-2-04. Statisztikai számjele:04-15200,(továbbiakban: Üzletfél) ., o.
másrészről:
az OTI) Bank Nyrt. (1051 Budapest. Nádor u. 16.. nyilvántartva a Fővárosi Bíróság III int Cégbiróságnál 01·10·041585 számon) kapcsolattartó aTreasur)' Kereskedési és Értékesitési Főosztály (1131 Budapest. Babér u. 9.). (továbbiakban: OTP Bank Nyrl.) között. az alábbi feltételekkel: I.
A kerelszcrződés rendelkezések
megkötésének
célja,
a
keretszerződés
jellege,
:íltal:hlOs
I.
A jelen Keretszerződés megkötésének célja az. hogy meghatározza a felek közötti Deviza Opciós Ügyletek áhalános feltételeit ezáhal lehetövé téve azl. hogy az egyedi Deviza Opciós Ügyletek megkötésekor kizárólag az ügyletenként változó feltételekbcn legyen szükséges a feleknek megállapodniuk.
2.
A felek Deviza Opciós Ügylet alatt azt a jogügyletet értik. amely alapján az egyik fél (a továbbiakban: Opció Vevöje) meghatározott pénzösszeg (a továbbiakban: Opciós díj) megfizetése ellenében arra szerez jogot, hogy az adolt egyedi Deviza Opciós Ügylet megköté5ekor meghatározou (i)
Lejárat apján (a továbbiakban: curópai típusú opció). vagy Lejárat Napjáig (a továbbiakban: amerikai tipusú opció).
(ii)
árfolyam alkalmazásával.
(iii)
mennyiségii devizát
a másik féltől vagy részére (a továbbiakban: Opció Eladója) egy másik devizában vagy forintban meghatározott pénzösszeg ellenében vételi (..call") opció esetén mcgvásároljon. illctve eladási (..pue) opció csetén eladjon. 3. Felek megállapodnak abban. hogy a jelen Keretszerzödés egyik fél számára sem keletkeztet kötelezellsegel eg) edi Deviza Opciós Ügylet megkötésére. 4. Felek tényként rögzítik, hogy az OTP Bank Nyrt. az Üzletfélminösitését elvégezte. és arról az Üzlet felel abcfektetési vállalkozásokról és az árutözsdci szolgáltatókról valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: .. B5z1.'") rendelkezéseivel összhangban tájékoztatta. Amennyiben az egyébként lakossági ügyfélnek minőslilő Üzletfelet annak kifejezett
[}I,VIZA OPCIOS KERETSZERZ DES
kérésére az OTP Bank Nyrt. szakmai ügyféllé minősítette, az erre vonatkozó OTP Bank Nyrt. által adott előzetes tájékoztatást, a vonatkozó kérelmet és Üzletfél nyilatkozatát a jelen Keretszerződéshez 4. számü mellékletként csatolják. A jelen pontban meghatározott átminősítés hiányában az 4. számú mellékietet Felck szándékosan üresen hagyják.
II.
Az egyedi Deviza Opciós Ügyletek megkötése 5.
Ajánlatkérés Az Üzletfél banki lllunkanapokon - az üzletkötésre szokásos - üzleti órák alatt (hétfó - csütörtök 9.00 - 16.00. péntek 9.00·14.30) jogosult az OTP Bank Nyrttől a 06 l 288 7540, 06 I 288 7550 tclefonszámok bármelyikén (de kizárólag csak az clőbbi telefonszámokon), telefonon ajánlatot kérni Deviza Opciós Ügylet megkötésére. Felek megállapodnak, hogy nem érinti a Deviza Opciós Ügylet érvényességét. ha az Üzletfél nem az üzleti órák alatt kér ajánlatot, illetve a Deviza Opciós Ügylet megkötésére nem üzleti órák alatt kerül sor. Az OTP Bank Nyrt. jogosult az Üzletfél értesítése nélkül az üzleti órákat. illetve az Üzletfel írásbeli értesítésével a fenti telefonszámokat módosítani. Az Üzletfél részeről ajánlatkérésre jogosult személyek névjegyzékét a jelcn Keretszerződés l. számú mellékIete tartalmazza. Az Üzletfél részéről eljáró üzletkötő az ajánlatkéréskor a jelen Keretszerződés 2. számú mellékletében - az Üzletfél által - meghatározott kód szót köteles használni. Felek rögzítik, hogy az OTP Bank Nyrt. jogosult az Üzletfél ügyletkötésre teljes jogkörrel felhatalmazott képviselőjének tekinteni azt a személyt, aki a telefonban az l. számÍ! mellékletben meghatározott személyként mutatkozik be és a 2. számÍ! mellékletben meghatározott kódszót használja. Az OTP Bank Nyrt. a kód szón kívü l egyéb azonosító adatok megadását is kérheti az Üzletfeltől, de erre semmilyen körülmények közölt nem köteles. Az Üzletfél által telefonon adott rendelkezés esetleges illetéktelen vagy jogosulatlan voltából eredő. az Üzletfélnél és/vagy érdckkörében fclmcrült károk megtéritéséért való felelősségct a Bank kizárja. Az OTP Bank NyrL felhívja az Üzletfél figyelmét, hogy (a) amennyiben az l. számú mellékletben feltiintetett személyck üzletkötési jogosllltságában bárminemü változás áll bc. akkor azl haladéktalanul jelentse be az OTP Bank Nyrt. felé. (b) a kódszót időszakonként változtassa meg, az ezek elmaradásból eredő esetleges károk kizárólag az Üzletfelet terhelik. Fclck rögzítik, hogy az Üzletfel jogosult az OTP Bank Nyrt. ügylelkötésre teljes jogkörrel felhatalmazott képviselőjénck tekinteni azt a személyt. aki a fenti telefonszámokon az OTP Bank Nyrt. lizletkötőjeként mutatkozik be. Fclck felelősséggel tartoznak azért, hogy az ligyletkötés céljából használt telefont - ügyletkötés céljából ~ csak a megfelelő felhatalmazással rendelkező személyek használhassák. Felek rögzítik. hogy az adott egyedi Deviza Opciós Ügyletben érintett deviza·pár egymáshoz viszonyított árfolyamáról, az egyedi Deviza Opciós Ügylet megkötését megelőző időszak árfolyam-alakulásáról az OTP Bank Nyrt. az Üzletfelet az Üzletfél egyedi Deviza Opciós Ügy1ctre vonatkozó ajánlati felhívására adott ajánlatával cgyidejlílcg a telefonban tájékoztatja. Az OTP Bank Nyrt. felhívja az Üzletfél figyelmét, hogy a jelen bekezdés szerinti tájékoztatás a nyilvánosság számára is közölt adatokon alapuló általános tájékoztatásra irányul, és nem tartalmaz ajánlást az Üzletfél számára.
2
DEvlLA OPCiÓS KERETSZERZÓDES
6.
A Deviza Opciós Ügylet létrejölte Az egyedi Deviza Opciós Ügylet azzal jön létre, hogy egy megszakítatlan telefonbeszélgetés alan az Üzletfél ajánlati felhívására az OTP Bank Nyrt. ajánlatot ad és azt az Üzletfél az adott megszakítatlan telefonbeszélgetés alatt elfogadja. Az OTP Bank Nyrt. ajánlati kötöttsége megszünik. amennyiben az Üzletfél az ajánlatot a telefonbeszélgetés során teljes terjedelmében nem fogadja el. Az ajánlat elfogadásáig az OTP Bank Nyrt. jogosult módosítani, illetve visszavonni az ajánlatát. Az Üzletfél ajánlati fclhívása meghatározza az adon jogügylet irányát (valamely pénznem nek az opció lehívása eseten törtenö eladása vagy vétele) és mennyiségét. azaz egy adott Dcviza Opciós Ügylet iránya (valamely pénznem nek az opció lehívása esetén történö eladása (put opció) vagy vétele (call opció» és mennyisége az Üzletfél ajánlat i felhívása alapján az Üzletfél szemszögéből ítélendö meg. Deviza Opciós Ügylet létrejöttéhez a megszakítatlan telefonbeszélgetés alatt a feleknek az alábbi fcltételekben kell megegyezniük. azaz az Üzletfél ajánlati felhívásának. az OTP Bank Nyrt. ajánlatának és az Üzletfél ajánlat elfogadásának az alábbiakra kell vonatkoznia. mely feltételekben az adott megs7.akítatlan telefonbeszélgetés során történt megegyezés létrehozza az egyedi Deviza Opciós Ügyletet: (a)
Opció Eladója.
(b)
Á/folyam.
(c)
A Devi:a Opciós Ügyler iránya (\'éreli opció, a:a: call opció illetve eladási opció. a:a: ptlt opció) és mennyisége. a devi:a párok.
(d)
Opció Vel/öje.
(c)
Opciós Díj.
(I)
Alapbiztosíték (típus és összeg) Az Alapbiztositék típusában és összegében abban az esetben kell rnegúllapodnillk a feleknek, amennyiben (i) az Üzletfél az Opciós Díjat nem az Ügyletkötést követően haladéktalanul fizeti meg vagy (ii) az Üzletfél az Opció Eladója.
(g)
Lejárat Napja Felek Lejárat Napja alatt azt a napot értik. (i) európai tíPUSli opció esetén amely napon. illetve (ii) amerikai típllSÜ opció estén amely napig (ezt a napot beleértve) Opció Vevöje a jelen Keretszerzödésbcn foglaltak szerint élhet az opció lehívási jogával.
Az Üzletfél részéröl az OTP Bank Nyn. által adott ajánlat elfogadására kizárólag azon személy jogosult. amely a telefonbeszélgetés során az OTP Bank Nyn. fclé az ajánlati felhívást intézte. Felek rögzítik. hogy e1södlegesen európai típusú OpClOt kötnek. amennyiben amerikai típusú opciót kívánnak kötni. akkor ebben kifejezenen meg kell állapodniuk. Felek rögzítik. hogy felek jogosultak az Opció Verő Fi:etési Napjaiban (mind dátulllszerü megjelölés. mind bámlely egyéb módszer alkalmazható) és az Opciós
J
DFvlZA OPCiÓS KERETSZERZ6DES
Díj ütemezésében abban az esetben megállapodni, amennyiben az Opció Vevöje az Opciós Díjat nem az Ügyletkötést követően haladéktalanul fizeti meg. A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy az üzletkötőiket tájékoztatják arról, hogy milyen kérdésekben kell megállapodni az egyes egyedi Deviza Opeiós Ügyletek létrejöttéhez. illetve arról, hogy az előbbi kérdésekben való megállapodás az egyedi Deviza Opciós Ügylet létrejöttével jár. 7.
Az egyedi Deviza Opciós Ügylet írásban történő dokumentálása A 6. pont szerint megkölön és létrejött Deviza Opciós Ügylet írásban történő dokumentálása érdekében az OTP Bank Nyrt. az üzletkötés napján köteles legalább az adott ügylet 6. pont szerinti feltételeit, az 5. pontban meghatározott, az egyedi Deviza Opciós Ügyletben érintett deviza-pár egymáshoz viszonyított árfolyamára, az egyedi Deviza Opciós Ügylet megkötését megelőző időszak árfolyam·alakulására vonatkozó tájékoztatás megtörténtét - dc kizárólag azt a tén)1, hogya 4. pontban mcghatározotl tájékoztatást az Üzletfél megkapta tartalmazó visszaigazolást kiállítani, amit telefaxoll juttat el az Üzletfél részére. A visszaigazolást az Üzletfél a kézbesítést kövctően haladéktalanul - de legkésőbb az üzletkötés napján - köteles (i) cégszerű aláírással ellátni és (ii) telefaxoll az OTP Bank Nyrt. részére visszaktildeni. amely kötelezettség nem vagy nem szerződésszeríi teljesítése esetén az OTP Bank Nyn. - a jelen Keretszerződésben foglalt jogosultságai mellett - jogosult ugy tekinteni. hogy az Üzletfél a az abban foglalt tartalommal. visszaigazolást teljes terjedelmében, visszavonhatatlanul elfogadta. vagy az OTP Bank Nyrt. az Üzletfélnek címzett nyilatkozalában jogosult az ügylettől elállni. Az Üzletfel az üzletkötés napján (jogvesztő határidő) telefonon (telefonszám: 06 I 288 7540. 06 l 288 7550) jelezheti a visszaigazolással kapcsolatos kifogásait. mely kifogás csak arra irányulhat, hogy a visszaigazolás eltér attól, amiben a felek az adon Deviza Opciós Ügylet vonatkozásában a telefonban megállapodtak.
8.
Hangfelvétel Az OTP Bank Nyn. (i) az ügyletkötés során hangfelvételt köteles készíteni és (ii) az Üzletfél által a 7. pont szerint telefonon megtett kifogúst hangfelvételen köteles rögzíteni. Felck megállapodnak. hogy az adott Deviza Opciós Ügylet létrejötte, illetve tartalma. a kifogás megtétele és tartalma tekintetében az OTP Bank Nyrt. által készítcIt hangfelvételt tekintik irányadónak, amellyel szemben az Üzletfél ellenbizonyítással élhet.
9.
Tájékoztatás a megbizás végrehajtásáról Egy adott Deviza Opciós Ügylet végrehajtásút követően az OTP Bank Nyrt. haladéktalaJllJ! - illetve az alkalmazandó jogszabályok által előírt határidőn belül. módon és tartalommal - tájékoztatja az Üzletfelet a Deviza Opciós Ügylet végrehajtásával kapcsolatos információkról. amit telefaxon. postán vagy elektronikus llton juttat el az Üzletfél részére. Felek kifejezetlen megállapodnak. hogy az Üzletfélnek a Deviza Opciós Ügylet teljesítésével kapcsolatos kötelezettségei kÖZli! a teljesítés határidejét. és a teljesítéshez szükséges számlaszámokat a jelen Keretszerződésre utalással adja meg az OTP Bank Nyn ..
4
DEVIZA OPCiÓS KERETSZERZÖDES
kivéve,
az adott Deviza Opciós Ügylet tekintetében Keretszerződésbenmeghatározottaktól eltérően állapodtak meg.
lll.
ha
Felek
a jelen
Az egyedi Deviza Opciós Ügylet teljesítése 10.
Az Opció Vevője köteles az ügylctkötéskor meghatározott Opciós Díjat (i) az ügyletkötést követően haladéktalanul, dc legkésőbb az ügyletkötés napján. illetve (ii) amennyiben a felek Fizetési Nap(ok)ban megállapodtak, az egyes Fizctési Napo(ko)n a meghatározott ütemezés szerinlmegfizetni. Az egyes fizetési kötelezettségek teljesítése - Felek ellentétes kikötése hiányában - a 30. pontban megjelölt számlaszámokon történik.
ll.
Fclck rögzítik, hogy egy adott egyedi Deviza Opciós Ügyletből eredően a 10. pontban foglaltakon (ideértve annak bármely esetleges járulékál és igényérvényesítési költségél) felii! fizetési kötelezettség abban az esetben keletkezik, amcnnyiben az Opció Vevője az opciót lehívja. illetve az lehívottnak tekintendő. Az Opció Vevője egy adott egyedi Deviza Opciós Ügyletből credő OPCiÓI az Opció Eladójához címzett, a jelen Keretszerződés 3. szárnú mellékletét képező nyilatkozattal jogosult lehívni (i) európai típuSlJ opció esetében kizárólag a Lejárat Napján (a továbbiakban: Lellívás Napja), az adott napon legkésőbb 14.30ig. illetve (ii) amerikai típusú opció esetében a Lej
12.
Egy a 11. pont szerint lehívott, illetve lehívottnak tekintendő Deviza Opciós Ügylet teljesítése elszámolással (a továbbiakban: elszámolásos Deviza Opciós Ügylet) történik kivéve, ha az Opció Vevője a 11. pont szerinti nyilatkozatban a szállítással (a továbbiakban: szállításos Deviza Opciós Ügylet) való teljesítést kéri.
13.
Elszámolásos Dcviza Opciós Ügylet esetén csak a jogügylet Opció Vevő számára pozitív eredménye - mcly eredmény nem azonos a megfizetett opciós díjjal és egyéb tényezőkkel (igy különösen a pénz időértéke és egyéb alternatív bcfektetési lehetőségek) korrigált közgazdasági értelemben velt eredménnyel kerlil elszámolásra (i) európai típuSlJ opciós esetében a Lejárat Napját követő második banki munkanapon. (ii) amerikai típllSl! opció esetében (a) amennyiben az adott opció kifejezetl nyilatkozattal lehívásra került a Lehívás Napját követő második Banki munkanapon, illetve (b) amennyiben az adott opció lehívottnak tekintendő a Lejárat Napját követő második banki JlHlnkanapon a megfelelő szamlákon az alábbiak szerint: (a)
(b)
Vételi opció eredménye az meghatározott Árfolyam. Eladási opeió eredménye az
esetében az Opció Vevője számára akkor van pOZItiV adott Deviza Opciós Ügyletnek, amennyiben a (c) pontban árfolyam magasabb, mint az ügyletkötéskor meghatározolt esetébcn az Opció Vevője számára akkor van pozitív adotl Deviza Opciós Ügyletnek. amennyiben a (c) pontban
,
DEVIZA OrclÓS KERETSZERZÓDÉS
meghatározott árfolyam - a továbbiakban: Elszámoló Árfolyam alacsonyabb, mint az ügyletkötéskor meghatározott Árfolyam. (c)
Az Elszámoló Árfolyam olyan Deviza Opciós Ügylet eselén, amelyben az egyik pénznem a forint (J-IUF) a Reuters' 3000 Xtra HUFE oldalán (i) európai típllSÚ opció, illetve amerikai típusú opció esetében, amennyiben az amerikai típllSÚ opció lehívottnak tekintendő a Lejárat Napjára jegyzett, illetve (ii) amerikai típusú opció esetében, amennyiben az adott opció kifejezett nyilatkozattal lehívásra kerU It a Lehívás Napjára jegyzett MNB forint árfolyam; illetve olyan Deviza Opciós Ügylet eseten, amelyben egyik pénznem sem a forint (I-lUF) a Reuters' 3000 Xtra HUFE oldalán (i) európai típusú opciós, illetve amerikai típusú opeió esetében, amennyiben az amerikai tipusú opció lehívoltnak tekintendő a Lejárat Napjára jegyzett, illetve (ii) amerikai típusú opció esetében. amennyiben az adott opció kifejezett nyilatkozattal lehívásra került a Lehívás Napjára jegyzett MNB forint árfolyamok ból számolt keresztárfolyam. illetve amennyiben a fentiek nem alkalmazhatóak az OTP Bank Nyrt. által megállapított mérték.
(d)
14.
IV.
Felek rögzítik. hogy az Elszámolásos Deviza Opciós Ügylet Opció Vevője szamára pozitív eredményét az OTP Bank Nyrt. az Ugyletkötéskor meghatározott Árfolyam és jelen pont c) alporHjában meghatározott Elszámoló Árfolyam közötti - az (a) és (b) alpontok szerint viszonyított különbség alapulvételével határozza meg.
Szállításos Deviza Opciós Ügylet esetén az adott jogügylet tárgyát képező, az egyes felek által fizetendő összegek bruttó módon elszámolásra és könyvelésre (terhelésre, jóváírásra) kerlilnek a megfelelő számlákon az alábbiak szerint: (a)
Az Üzletfel köteles biztosítani azL hogy az adott szállításos Deviza Opciós Ügylet alapján általa fizetendő pénzösszeg (deviza vagy forint (HUF» legkésőbb a Lehívás Napját követő második banki munkanapon rendelkezésre álljon.
(b)
Az OTP Bank Nyrt. az adott szállításos Deviza Opciós Ügyletből eredő fizetési kötelezettségét a Lehívás Napját követö második banki munkanapon a megfelelő számlákon való jóváírásávalteljesíti.
Az Üzletfel biztosítékadási kötelezettsége 15.
Amennyiben - és kizárólag csak az itlmeghalározott esetekben - (i) az Üzletfél az Opciós Díjat Fizetési Időszakonként utólag fizeti meg vagy (ii) az Üzletfél az Opció Eladója az Üzletfél az egyedi Deviza Opciós Ügyletben köteles az OTP Bank Nyrt. által meghatározott biztosítékot adni, azt az ügylet teljes flllamidcje alatt fenntartani, az OTP Bank Nyn. felhívására, az abban meghatározottak szerint a biztosítékot kiegészíteni, adott esetben kicserélni (a biztosíték rendelkezésre
6
DEVIZA ol'C16s KERETSZERZÖ[)ES
bocsátás i, fenntartási és kiegészítési (kicserélési) kötelezettség a továbbiakban: biztosíték adási / rendelkezésre bocsátás i kötelezettség). 16.
A biztosíték típusai különösen az alábbiak lehetnek:
(a)
Az OTP Bank Nyrt. által vezeteu bankszámlán óvadék jogcímen zárolt számlakövetelés. A biztosíték rendelkezésre bocsátása az OTP Bank Nyrt. által foganatosított zárolás tényével, a biztosíték felszabadítása az OTP Bank Nyrt. által foganatosított zárolás megszüntetésével történik meg. és/vagy
(b)
Az OTP Bank Nyrt. által vezetett értékpapírszámlán óvadék jogcímen zárolt, a Magyar Állam által kibocsátott, KELER képes, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír. A biztosíték rendelkezésre bocsátása az OTP Bank Nyrt. által foganatosított zárolás tényével, a biztosíték felszabadítása az OTP Bank Nyn. által foganatosított zárolás megszüntetésével történik meg. és/vagy
(c)
Az OTP Bank Nyrt. és az Üzletfél között esetlegesen fennálló kUlön szerződés alapján az OTP Bank Nyn. által zárolt befektetési szolgáltatási limit. A zárolás jogcímét, jogkövetkezményeit és foganatosítást a kUlön szerződés tartalmazza.
Az OTP Bank Nyrt. jogosult arra, hogy egyéb - mcgítélése szerint az adolt helyzetben megfelelő - biztosítékot fogadjon el az Üzletféltől. A biztosíték alapbiztosítékként és kiegészítő biztosítékként kerti! az OTP Bank Nyrt. részére rendelkezésre bocsátásra. 17.
Az alapbiztosíték összege és típusa az OTP Bank Nyrt. által az Ugyletkötéskor kerül meghatározásra és közlésre az Üzletféllel. amit az Üzletfél az ügyletkötés során fogad cl. Az Üzletfél kötelezettséget vállal arra, hogy az alapbiztosítékot az ügyletkötést követően haladéktalanul. de legkésőbb az ügyletkötés napján az OTP Bank Nyrl. rendelkezésére bocsátja.
18.
Az OTP Bank Nyrt. az Üzletfélnek az adott Deviza Opciós Ügyletből eredő nyitolI pozícióját rendszeresen, akár naponta többször értékeli. Amennyiben az értékelés eredménye az. hogy az alapbiztosíték az ügyletkötés napjához viszonyítva kisebb mértékben nyújt fedezetet az Üzletfélnek az adott Deviza Opciós Ügyletből elvileg (így kiilönösen egy esetleges lezárás esetén) keletkezhető fizetési kötelezettségeire (nyitott pozíciójára). akkor az OTP Bank Nyrt. bármikor jogosult az Üzlet fel et kiegészítő biztosíték rendelkezésre bocsátására - kiegészítésére, megnövelésére felhívni, amely felhívásnak az Üzletfél köteles haladéktalanul, de legkésőbb a felhívásban mcghatározott időpontban eleget lenni. Felek rögzítik, hogy a kiegészítő biztosíték típusa és összege az OTP Bank Nyrt. állal kerül meghatározásra, amely során az OTP Bank Nyrt~t nem köti az alapbiztosíték ligyletkötéskor meghatározott összege és típusa.
19.
Az OTP Bank Nyrt. az alapbiztosíték és a kiegészítő biztosíték értékét és magát az Üzletfelet folyamatosan értékeli/minősíti. Az OTP Bank Nyl'l. jogosult az Üzletféltől követelni. hogya rendelkezésre bocsátott alapbiztosítékot. kiegészítő biztosítékot egészítse ki, illetve más típusú biztosítékra cserélje ki, amennyiben (i) az alapbiztosíték, kiegészítő biztosíték összege vagy értéke csökkent, (ii) az Üzletfél ügyfélminösitése kedvezőtlenUI változott.
7
DEVIZA üf'C!ÓS KERETSZERZÓDES
20.
Felek a 15. - 19. pontban foglaltakkal kapcsolatosan az alábbiakat rögzítik: (a) Az alapbiztosíték és az esetleges kiegészítő biztosíték nem minden esetben fedezi az Üzletfélnek az adon Deviza Opciós Ügyletből eredő nem teljesített fizetési kötelezettségét, tekintettel különősen, de nem kizárólagosan arra, bogy (i) a tőke és pénzpiac i viszonyok (igy különösen kamatok, árfolyamok) - akár rendkívül gyorsan - változhatnak, (ii) az OTP Bank Nyrt.-nek a biztosíték kiegészítésére, kicserélésre történő felhívásra vonatkozó jogosítványai olyan jogosultságok, amelyek gyakorlása, vagy nem gyakorlása az OTP Bank Nyrt. egyoldal II döntése. Az Üzletfél feltétlen kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben az alapbiztosíték és az esetleges kiegészítő biztosíték nem fedezi az Üzletfélnek az adott Deviza Opciós Ügyletből eredö valamennyi nem teljesített fizetési kötelezettségét, akkor a különbözetet haladéktalanul megfizeti az OTP Bank Nyrt. részére. Az Üzletfélnek a jelen pontban foglalt kötelezellsége olyan lényeges kötelezettség, amely nélkül a felek a jelen Keretszerződést, illetve az egyes Deviza Opciós Ügyletcket nem kötötték volna meg.
21.
V.
(b)
Az OTP Bank Nyrt. részére biztosított jogok egy része (igy klilönösen 17. és 18. pontok) olyan, amely egy értékelés eredményeképpen kerülhet gyakorlásra. Az értékclés legtöbb esctben több módszerrel is lehetséges, amely módszerek eredménye eltérő lehet. Az értékelés módszerének megválasztása az OTP Bank Nyrt. kizárólagos joga. amelyet az Üzletfél kifejezetlen elfogad. Az űTP Bank Nyrt. az Üzletfél kifejezett. irásbeli kérésére ad felvilágosításl az adott esetben alkalmazo\{ módszerről. Az űTP Bank Nyrt. által alkalmazott módszcn az Üzletfél akkor jogosult kifogásolni, amennyiben az minden kétséget kizáróan téves, mely tekintetében a bizonyítási teher az Üzlet fel et terheli.
(c)
A jelen Keretszerződés és az egyedi Deviza űpeiós Ügyletek tanácsadási elemeket (amelyek az űTP Bank Nyrt-t bármilyen tekintetben az Üzletfél irányába tanáesadásra, különösen befektetési tanáesadásra köteleznék) semmilyen formában nem tartalmaznak, amely miatt az űTP Bank Nyrt. semmilyen formában nem köteles az Üzletfelettájékoztatni a pénz és / vagy tőkepiaei, illetve egyéb pénzügyi I gazdasági folyamatokról. azoknak az adott pozícióra gyakorolt konkrét. vagy várható hatásairó1.
Az Üzletfél által egy adott Deviza Opciós Ügylettel kapesolatosan rendelkezésre bocsátott biztosíték az Üzletfélnek bármely Deviza Opciós Ügyletből eredő fizetési kötelezettsége biztosítékaként szolgál.
Az Üzletfél egyes kötelezettségei és nyilatkoz'ltai 22.
Az Üzletfél az alábbi nyilatkozatokat teszi az űTP Bank Nyrt. felé: (a)
Az Üzletfél a magyar (vagy a saját. honos) jog(a) alapján érvényesen létrejött, bejegyzett és miiködő gazdálkodó szervezet.
(b)
A Keretszerződés és az egyedi Deviza űpciós Ügyletek jogszerü. érvényes és kötelező erejü kötelezenségvállalását jelentik, amelyek vele szemben kikényszerithetőek.
8
DEVIZA OPCiÓS KERETSZERZÖDES
(c)
Az Üzletfél jogosult megkötni a Keretszerződést és az egyedi Deviza Opciós Ügyleteket, és teljesíteni a belőle származó kötelezettségeket, és megten nlinden szükséges lépést annak érdekében, hogya Keretszerződést. valamint a benne megfogalmazott Deviza Opciós Ügyleteket érvényesen megkösse. és az abból eredő kötelezettségeit teljesítse.
(d)
Az Üzletfél nem eseti olyan szer.tődésszegésbe egyetlen szerződés vonatkozásában sem, amely befolyásolhatná az Üzletfél azon képességét hogy teljesítse a Keretszerződés és az egyedi Deviza Opciós Ügyletek szerinti kötelezeltségeit, vagy betartsa annak rendelkezéseit.
(e)
A Keretszerződés és az egyedi Deviza Opciós Ügyletek megkötése és teljesítése nem áll összeütközésben (i) semmilyen jogszabállyal. rendelkezéssel. vagy bírósági, hatósági határozattal; illetve (ii) az Üzletfél társasági dokumenlUmaival (ha ilyenek vannak); vagy (iii) az Üzletfél kötelezettségét megtestesitő bármely szerződéssel vagy más dokulllentulll mal.
(t)
Az Üzletfél által az OTP Bank Nyrt. szamára átadott pénzügyi kimutatások (i) a vonatkozó számvitel i előírásoknak megfelelően készültek; és (ji) valós képet adnak az Üzletfélnek - a kimutatás időpontjában fennálló - pénzügyi helyzetéről. valamint azt az időpontot követően nem történt lényeges hátrányos változás a pénzügyi és/vagy vagyoni helyzetében.
(g)
Az OTP Bank Nyrt.-nek átadott minden információ. jelentés. kimutatás valós és pomos volt és marad minden vonatkozásban. és nem maradt ki belőlük semmilyen tény, ami félrevezetővé tenné a benne foglalt kijelentéseket.
(h)
Nincs sem rendes bíróság, sem választottbíróság előn folyó peres eljárás, és nincs közigazgatási eljárás sem folyamatban (illetőleg az Üzletfél legjobb tudomása szerint ilyen nincs is fliggőben, és nem is fenyeget). amely kedvezőtlen kimenetele esetén, lényegesen hátrányos hatással lenne az Üzletfél üzletmenetére, pénzügyi és/vagy vagyoni helyzetére, vagy azon képességére, hogy a Keretszerződésből és az egyedi Deviza Opciós Ügyletekből eredő kötelezettségeit teljesítse.
(i)
Az Üzletfél kijelenti. hogya Deviza Opciós Ügyletekről (így különösen az ilyen ügyletek gazdasági célja. indokoltsága, kockázatai. éltékelése, piaci standardok) megfelelő ismeretekkel rendelkezik. Az Üzletfél elismeri, hogy az OTP Bank Nyrt. lehetőséget teremtett a részére. hogya Deviza Opciós Ügyletekkel kapcsolatosan kérdéseket tegyen fel, a feltett kérdéseire szakértő választ kapott. Az Üzletfél kijelenti. hogy pénzügyi / gazdasági helyzete olyan, amely - a Deviza Opciós Ügyletek kockázatait, a biztosíték rendelkezésre bocsátási szabályokat és a lezárással kapcsolatos jogosultságait ismerve - lehetövé teszi a számára az egyes Deviza Opciós Ügyletekből eredő kötelezeuségei teljesítését. Az Üzletfél kijelenti, hogy tudomással bír arról, és kifejezetlen elfogadja, hogy az 5-6. pontban meghatározott telefonbeszélgetés során az OTP Bank Nyrt. képviseletében eljáró (ajánlat adására és ligyletkötésre feljogosított) személy nem jogosult befektetési tanácsadás végzésére, bármilyen személyre szóló ajánlás nyújtására. Üzletfél kijelenti, hogy amennyiben a Felek között befektetési
9
DEVIZA OPCiÓS KERETSZERZÓDES
tanácsadásra illetve portfoliókezelésre vonatkozó szerződés van érvényben, akkor a jelen Keretszerződés és a Deviza Opciós Ügyletek annak hatálya alá nem tartoznak, az OTP Bank Nyrt. a jelen Keretszerződéssel és az egyedi Deviza Opciós Ügyletekkel kapcsolatban befektetési tanácsadási szolgáltatást az Üzletfél részére nem nYlljtott és a jelen Keretszerződés valamint az egyedi Deviza Opciós Ügyletek kizárólag az Üzletfél kezdeményezésére jöttek létre.
u)
Tekintettel a Deviza Opciós Ügyletek komplex és saját számlás jellegére a jelen Keretszerződés aláírása előtt az OTP Bank Nyrt. - az Üzletfél által rendelkezésre bocsátott nyilatkozat alapján - el kívánja végezni a Bszt. szerinti megfelelés i tesztet. A megfelelési teszt alapjául szolgáló nyilatkozatot az Üzletfél nem köteles az OTP Bank Nyrt. részére megadni. de az OTP Bank Nyrt. fokozottan ajánlja a rnegfelelési teszt kitöltését az Üzletfél részére. A teszt alapjául szolgáló nyilatkozatban foglalt nem teljes körű, nem aktuális vagy a valósággal nem egyező adatszolgáltatásért fennálló felelősség az Üzlet felet terheli. Az Üzletfél köteles a teszt alapjául szolgáló nyilatkozatban foglalt változásokról az OTP Bank Nyrt-t haladéktalanul írásban értesíteni és tudomásul veszi. hogy ellenkező információnak az OTP Bank Nyrt. tudomásárajutásáig az OTP Bank Nyrt. a tudomására jutott legutolsó információk szerinti megfclclési tesztet kifejezetlen ideértve a megfelelési teszt kitöltésének Üzletfél általi megtagadását is - tekinti irányadónak. és ez alapján végzi el a megfelelési tesztet az egyes Deviza Opciós Ügyletek megkötése előtt. A megfelelési tesztre vonatkozó további szabályokat az Üzletszabályzat tartalmazza. arnely szabályok megismerését az Üzletfél kifejezetten elismeri. Az Üzletlel kijelenti. hogy az OTP Bank Nyrt. a jelen Keretszerződés megkötését megelőzően teljes körűen tájékoztat1a a Deviza Opciós Ügylet piaci helyzetéről. a nyilvános információkról. a Deviza Opciós Ügyletek kockázatáról. az Üzletfél rendelkezésére álló esetleges befektetővédelmi rendszerről és minden olyan egyéb információról, amely a Keretszerződés megkötése és teljesítése esetén lényeges lehet. Az Üzletfél jogosult a Keretszer..:;ődés megkötést követően írásban felkérni az OTP Bank Nyrt-t ismételt tájékoztatásra. pontosan megjelölve a kért információkal. Az Üzlet felet terheli annak bizonyítása. hogy írásban pontosan mire hívta fel az OTP Bank Nyn -t és az is, hogyesetlegesen nem kapta meg a kívánt tájékoztatást azzal, hogy az OTP Bank Nyrt. felé intézett felhívás esetleges pontatlanságából. félreérthetőségből eredő károk az Üzlet felet terhelik. A jelen pontban foglalt rendelkezések olyan lényeges rendelkezések. amely nélkül a felek a jelen Keretszerződést, illetve az egyes Deviza Opciós Ügyleteket nem kötötték volna meg.
(k)
Az Üzletfél jogosult a Keretszerződés megkötést követően írásban felkérni az OTP Bank Nyrt-t ismételt tájékoztatásra. pontosan megjelölve a kért információkat. Az Üzlet felet terheli annak bizonyítása. hogy írásban pontosan mire hívta fel az OTP Bank Nyrt-t és az is, hogyesetlegesen nem kapta meg a kívánt tájékoztatást azzal. hogy az OTP Bank Nyrt. felé intézett felhívás esetleges pontatlanságából, félreérthetőségből eredö károk az Üzlet felet terhelik. Az OTP Bank Nyrt. jogosult a jelen Keretszerződés megkötését követő tájékoztatással kapcsolatosan a vonatkozó hirdetményében meghatározolt díjak, jutalékok, költségek felszámítására. A jelen pontban foglalt rendelkezések olyan lényeges rendelkezések. amely
lU
DEVIZA OPCiÓS KERETSZERZÖDÉS
nélkül a felek a jelen Keretszerz.:ödést. illetve az egyes Deviza Opciós Ügyleteket nem kötötték volna meg. (I)
Az Üzletfél kijelenti. hogy az OTP Bank Nyrt. őt elektronikus úton értesítette a jelen Keretszerződés 35. pontjában hivatkozott honlap címéről. és megjelölte. hogya vonatkozó információk pontosan a honlap mely részén érhetőek el.
(m)
Üzletfél kijelenti. hogy részére az OTP Bank Nyrt. a Kerctszcrl.ődés tárgyát képező ligylenel és pénzügyi eszközzel kapcsolatosan a Bszt.·ben meghatározott előzetes tájékoztatást maradéktalanul. megfelelő időben és te1jcskörüen megadta. Bszt. szerinti minősítéséről tájékoztatta. előzetes tájékozódási kötelezettségének - amennyiben szükséges volt - eleget teu.
A fenti nyilatkozatokat az Üzlctfél (i) egyrészt a jelen Keretszerzödés aláírásának időpontjában teszi: (ii) másrészt azok minden egyedi Deviza Opciós Ügylet megkötése napján az ligyletkötést megelőzően és minden olyan napon megismétcltnek tekintendők. amely napokon az Üzletfélnek nyitott pozíciója áll fenn valamely egyedi Deviza Opciós Ügylet alapján. Azon egyedi Deviza Opciós Ügyletek esetében. amelyekben az Üzletfél az Opció Vcvöjc és az Opciós Dijat egyszer és előre köteles megfizetni. abban az esetben a jelen pontban foglalt nyilatkozatok közül az Üzletfél az OTP Bank Nyrt. felé az a) - c). c). g). i) - m) pontokban meghatározott nyilatkozatokat teszi. Az Üzletfél az alábbi kötelezettségeket vállalja a Keretszerzödés aláirásától kezdödően. addig a napig. amig a Keretszerzödés vagy bámlcly eg)cdi Deviza Opciós Ügylet alapján bámlilyen tartozás fennáll. vagy keletkezhet: (a)
Az Üzlctfél- amennyiben azt az OTP Bank Nyrt. kéri - köteles valamennyi a jelen Keretszerzödés aláírásakor fennálló pénzforgalmi számlájára vonatkozóan azonnali bcszedési megbízás benyújtásra jogot biztosíwni az OTP Bank Nyrt. számára. Az Üzletfél köteles az OTP Bank Nyrt.-nél pénzforgalmi számlát fenntartani és kötclezeuséget váltal. hogy amennyiben aZI az OTP Bank Nyrt. kéri - kiz..1rólag az OTP Bank Nyrt. elözetes írásbeli hozzájárulásával nyit más hitelintézetnél újabb pénzforgalmi bankszámlát. és a számlanyitással egyidejűleg az OTP Bank Nyn .. részére azonnali beszedési megbizás benyújtásra jogot biztosít.
(b)
Az Ügyfél vállalja. hogy áladja a Banknak a rá vonatkozó bármilyen olyan pénzügyi vagy egyéb információt. amit az OTP Bank Nyrt. ésszerű keretek közölt kérhet annak érdekében, hogy figyelemmel kísérhesse az Üzletfél pénzügyi állapotát, gazdasági helyzetét.
(c)
Az Üzletfél köteles haladéktalanul értesiteni az OTP Bank Nyrt-t (i)
bármilyen Lezárási Eseményröl (és azokról az esetleges lépésekröl. amelyeket azok orvoslása érdekében tesz). ahogy annak fennállása tudomására jut:
"
DEVIZA OrclÓS KFRETSZERZÓD1~S
(ii)
a csődeljáras, felszámolási eljárás vagy végelszámolás kezdeményezésére vonatkozó esetleges döntéséről, az arra vonatkozó kérelem bíróságra való beadása előtt;
(iii)
arról, ha tudomást szerez, hogy bármely hitelezöje felszámolási eljárást kezdeményezett vagy tervez vele szemben;
Ov)
tulajdonosai személyében, vagy a tulajdonosok tulajdoni arányaiban történt bárm iIyen változásról;
(v)
más társaságokban - kivéve a nyilvánosan működő. tözsdére bevezetett társaságokban - fennálló tulajdonosi részesedéseinek elidegenítéséről, ilyen részesedések szerzéséről;
(vi)
az Üzletfél menedzsmentjében. illetőleg vezető tiszlségviselőinek személyében beállt változásokról;
(vii) arról, ha bánnely, harmadik személlyel szemben fennálló tartozása több. mint 30 napja lejárt. és nem kcrült megfizetésre; (viii) a megtett nyilatkozatai bármely tekintetben valótlanok. (d)
Az Üzletfél ncm hajt végre egyesülést, szétválást vagy bármi egyéb jelentős átszervezést az OTP Bank Nyrt. előzetes. írásbeli hozzájárulása nélkiil.
(c)
Az Üzletfél köteles biztosítan i az OTP Bank Nyn. vagy anllak megbízottja számára, hogy az Üzletfél által megtett nyilatkozatok valódiságát a kötelezettségvállalások teljesítését az Üzletfél pénzügyi / vagyoni helyzetét, illetőleg a biztosítékok fennállását, állapotát bármilyen módon ellenőrizhesse.
Azon egyedi Deviza Opciós Ügyletek esetében. amelyekben az Üzletfél az Opció Vevője és az Opciós díjat egyszer és előre köteles megfizetni. abban az esetben a jelen pontban foglalt kötelezettségek közül az Üzlct/cl a c) pont (i) - (vi) és (viii) alpontjaiban valamint az e) pontban mcghatározott kötelezettségeket vállalja. VI.
Az eg)'cdi Deviza Opciós Üg)'letek lezárása, a Keretszerződés felmondása
24.
Az Üzletfél jogosult bámlely Deviza Opciós Ügylet lezárását kezdeményezni. az OTP Bank NyrL pedig az Üzletfél kezdeményezése esetén köteles az adott Deviza Opciós Ügylet et lezárni. Egy adott Deviza Opciós Ügylet lezárására a jelen Keretszerződés 24. (b) alpontban foglaltak figyelembe véve. a 5.-S. pontban foglaltak megfelelő alkalmazásával, akként kerUI sor. hogya felek meghatározzák a 26. (b) alpontban hivatkozott Elszámoló Árat. Az Üzlettel a lezárásI azzal kezdeményezi. hogy az 5. pontban foglaltak szerint ajánlatot kér az OTP Bank Nyrt-től az Elszámoló Árra és kifejezeucn mcgjelöli. hogy az ajánlat kérése melyik fennálló Deviza Opciós Ügylet lczárása érdekében kerlil sor. A feleknek a lezáráshoz kizárólag csak az Elszámoló Árban kell megállapodniuk. Az OTP Bank Nyrt. jogosult a Iczárással kapcsolatosan a vonatkozó hirdetményében meghatározott díjak. jutalékok. költségek felszámítására. Egy adott Deviza Opciós Ügylet jelen pont szerint lezárásának kezdcményczési joga csak az Üzlet felet illeti meg.
12
DEVIZA OPCIÓS KERETSZERZÖDES
25.
Az OTP Bank l yrt. az alábbi esetekben (Lezárási Események) jogosult az Üzlctféllel kötött akár valamcnnyi Deviza Opciós Ügylctet lezárni: (a)
Az Üzletfél a KerelszeíLődés vagy bármely egycdi Deviza Opciós Ügylet alapján fizetendő bármely összegel elmulaszt megfizetni az esedékesség időpontiában.
(b)
Az Üzletfél a Keretszerzödés bánnely egyéb (a fenti (a) bckezdésben említetlen kívüli) rendelkezését nem tartja be, és ez a mulasztás (ha orvoslásra alkalmas egyáltalán) nem került orvoslásra, az OTP Bank Nyrt. erről szóló értesítését követő 5 (öt) banki munkanapon belül.
(c)
Bármely
nyilatkozat vagy kijclentés, amelyct az Üzletfél a Keretszeí.Lődésben vagy azzal kapcsolatosan telt. bánnely vonatkozásban lényegesen pontatlannak bizonyul arra az időpontra vonatkoztatva. amikor azokat tették vagy megismételték.
(d)
Az ÜzletféL vagy bánnely érdekeltsége jelentős összegű pénzüg)i kötelezettségét megtestesítö szcí.Lődésében szcíLődésszegés következik be. az ilyen pénzügyi kötelezettséget rögzítő dokumentum feltétele i alapján. vagy mcgszegi az OTP Bank Nyrl. érdekeltségébe tartozó bármely társasággal kötött szcrződését.
(c)
Az Üzlctfél csödeljár:isl. felszámolási eljárást vagy végelszámolást kezdeményez maga ellen: vagy az Üzletfél megfelelő szervét összchhják abból a célból. hogy határozatot hozzanak az Üzletfél csödjére. felszámolására vagy végelszámolására vonatkozóan: vag) bármel) harmadik személy kezdeményezi az Üzletfél felszámolását (kivéve. ha azt az Üzlelfél jóhiszernüen. a Bankot kielégítő módon vitatja. az arra nyitva álló időszakon beliil).
(f)
Olyan esemény történik. amely a Bank ésszerű megítélése szerint lényegesen kedvezőtlen hatással van vagy lehet az Üzletfél Uzlelmenelcre. működésére. kilátásaira vagy pénzügyi helyzetére. vagy csökkenti az Üzletfél képességét arra. hogya Keretszerzödés. illetve az eg)edi Deviza Opciós Üg) let szerinti kötelezettségeit teljesítse.
(g)
Az Üzletfél nem vagy nem szerzödésszeriíen tesz eleget a biztosíték rendelkezésre bocsátási kötelczellségénck.
A fenti esetekben alakszerü Uelen Keretszerződés 5.-8. pontja szerinti) az Elszámoló Árra vonatkozó ügyletkötésre nem kerlil sor. felek a 26. pontban meghatározottak szerint járnak el a Lezárási Napon. Amennyiben a femi Lezárási Események bánnelyike a felek között adott időponlban fennálló összes Deviza Opciós Ügyletnél kevesebb (de legalább egy) jogligylet tekintetében áll fenn az kizárja az OTP Bank Nyn. késedeimét azon Deviza Opciós Ügyletek tekintetében is, amelyek tekintetében Lezárási Esemény nem áll fenn. 26.
A lezárással kapcsolatosan a felek az alábbiakat rögzítik:
II
DEVIZA OPCIOS KI:RETS1FRlÓDES
(a)
Az OTP Bank yrt. Lezárási Naponként határozza meg a fizetendő összegeket. A Lezárási Nap a 24. pont esetében - kivéve. ha a Felek másban állapodnak meg - az Elszámoló Árban való megállapodás napja. illetve a 25. pont esetében az OTP Bank yrt. által meghalározon nap.
(b)
Amennyiben egy Lezárási apon egy Deviza Opciós Ügylet kerül lezárására. akkor az OTP Bank yrt. a lezárásra kerülő Deviza Opciós Ügyletben (a továbbiakban: Lezárásra Kerülö Deviza Opciós Ügylet) meghatározza az adott Lezárásra Kerülö Deviza Opciós Ügylet 13. pont (a) és (b) pontiában foglaltak szerinti eredményét (a továbbiakban: Eredmény). Az alkalmazandó Elszámoló Árfolyam a 24. pont esetében a felek által meghatározott Elszámoló Ár. illetve a 25. pont esetében az OTP Bank Nyrt. által meghatározott ár. és
(c)
Amennyiben egy Lezárási Napon több Deviza Opciós Ügylet kerül lezárására. akkor az OTP Bank Nyrt. az egyes Lezárásra Kerülö Deviza Opciós Ügyletek tekintetében a (b) pont szerint jár el azzal. hogy az egyes Lezárásra Kerülö Deviza Opciós Ügyletek (b) pont szerinti Eredményeit mindkét fél tekintetében összesíti (a továbbiakban: Összesített Eredmény).
(d)
Felek rögzítik. hogy az Eredmény. illetve az Összesített Eredmények egyenlege korrigálásra kerül a jelen Keretszerződés alapján esedékes. dc Illeg nem fizetett összegekkel. Tényleges elszámolásra (a megfelelő számlán terhelésre. illetve jáváírásra) csak fl korrigált Eredmény és Összesített Eredmény egyenlege kerül.
(c)
Felek kifejezetten rögzítik. hogy fl (c) és (d) pontban foglaltak pozíciálezáró minősülnek. A fizetések nettósításra irányuló megállapodásnak pénznemének meghatározására a 29. pont rendelkezései irányadóak. A fenti (b) és (c) pont alapján meghatározott fizetendő összegek elszámolási időpontja a Lezárási Napot követö második bnnki munkanap.
27.
Az OTP Bank Nyrt. részére a 25. és 26. pontban biztosított jogok egy része (így különösen az Elszámoló Árfolyam meghatározása) olyan. amely egy értékelés eredményeképpen kerülhet gyakorlásra. Az értékelés legtöbb esetben több módszerrel is lehetséges. amely módszerek eredménye eltérő lehet. Az értékelés módszerének megválasztása az OTP Bank Nyrt. kizárólagos joga. amelyet az Üzletfél kifejezetten elfogad. Az OTP Bank Nyn. csak az Üzletfél kifejezett. írásbeli kérésére ad felvilágosítást az adon eselben alkalmazott módszerről. Az OTP Bank yrt. áhal alkalmazott módszert az Üzletfél csak és kizárólag akkor jogosult kifogásolni. amennyiben az mindcn kétséget kizáróan téves. mely tekintetében a bizonyítási teher az Üzlctfelct tcrheli.
28.
A felek 3 jelen Keretszerzódés felmondásáról és annak jogkövetkezmén) eiről az alábbiakban állapodnak meg: (3)
Tekintettel arra. hogya felek jelen Keretszerződést határozatlan időre kötik meg. azt bámlelyik fél. írásban. indokolás nélkül rendes felmondással 30 napos felmondási idővel felmond hatja. A Kerctszer;.ődés rendes felmondása a már megkötött egyedi Deviza Opciós Ügyleteket nem érinti. azokra a Keretszerződést továbbra is alkalmazni kell.
DEVIZA OPCIOS KERETStERZÓOES
VII.
(b)
Mindkét fél jogosult a másik fél súlyos szerződésszegése esetén azonnali hatállyal a Keretszerződést felmondani. Az azonnali hatályú felmondást megelőzően írásban fel kell hívni a másik felet a szerződésszegő magatartás megszüntetésére azzal, hogy amennyiben az OTP Bank Nyrt. a 25. pont szerinl jár el. ez az OTP Bank Nyrt. rendkívüli felmondásának jogát külön felhívás nélkül is megalapozza.
(c)
Az Üzletfél által gyakorolt rendkívüli felmondás esetén az Üzletfél a már megkötött Deviza Opciós Ügyletek vonatkozásában a 24. pont szerint köteles eljárni. Az Üzletfél által gyakorolt rendkívüli felmondás érvényességi feltétele, hogyaKeretszerződés, illetve az egyedi Deviza Opciós Ügyletek alapján fennálló valamennyi fizetési kötelezettséget teljesítse.
Egyéb rendelkezések 29.
Pozíciólezáró netlósítás esetén a fizetések pénznemét az OTP Bank Nyn. határozza meg, amely esetben a nem ebben a pénznem ben kifejezett összegek az OTP Bank Nyrt. által meghatározott árfolyamon kerülnek konvertálásra. melyet az Üzletfél kifejezetten elfogad.
30.
A jelen Keretszerződés és az egyes Deviza Opciós Ügylelekből eredő fizetések. elszámolások helyeként a felek az Üzletfélnek az OTP Bank Nyn-nél vezetett (-) forint (HUF) esetében a 11733003-15345008 szám ú bankszámláját illetve (-) deviza esetében a 11751339-20572882 számú EUR vagy 11751339-20573027 számú CHF: vagy 11751339-20574011 számú USD devizaszámláját. illetve 11733230-40010474 szám ú összevont értékpapírszámláját jelölik ki. Az Üzletfél fizetési kötelezettségének azzal tesz eleget. hogy az adoll összeg az esedékesség időpontjában a megfelelő számlán rendelkezésre áll és azzal az OTP Bank NYI1. a számlát megterhelte. Az OTP Bank Nyrt. fizetési kötelezettségének azzal tesz eleget. hogy az adol1 összeg az esedékesség időpontjában a megfelelő számlán jóváírásra kerül. Az Üzletfél a jelen Keretszerződés aláírásával kifejezetlen felhatalmazza az OTP Bank Nyrt-t arra. hogy az Üzletfél fizetési kötelezettsége összegével a fenti szám lákat rnegterhelje.
31.
Amennyiben a jelen Keretszerződés. illetve egyedi Deviza Opciós Ügyletből eredő fizetési kötelezettség esedékességkor nem kerül teljesítésre késedelmi kamat fizetendő. A késedelmi kamatláb (i) forint (I-lUF) esetében (-) a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyve szerinti késedelmi kamatláb (-) jogszabály kötelező rendelkezése esetén az adott jogszabályban meghatározott mérték. illetve (ji) egyéb devizák esetében az Európai Központi Bankban és a Londoni pénzpiacon az adott devizára, egy hónapos időtartam ra jegyzett referencia kamatláb (így különösen UBOR, EURlBOR) plusz 400 bázispOlll. illetve ha ez a mérték nem elérhető. akkor az adott összegnek bámlely ésszerűen választott. - a másik fél felhívására - megfelelően igazolandó forrásból történő finanszírozási költsége plusz 400 bázispOllt.
32.
Az OTP Bank Nyrl. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkUl az Üzletfél jelen Keretszerződésből. illetve az egyedi Deviza Opciós Ügyletekből eredö jogait másra nem engedményezheti.
15
DEVIZA OPCIÓS KERETSZERZÖOÉS
33.
Amennyiben bármely határnap olyan napra esik, amely nem munkanap. illetve az OTP Bank Nyn-nél nem banki munkanap, a határnap az azt követő első banki munkanap.
34.
A jelen Keretszerződésben nem szabályozott kérdésekben, a Polgári Törvénykönyvben, a Bszt-ben, a tőkepiacról szóló 200 I. CXX. törvényben, továbbá az OTP Bank Nyrt. mindenkori Befektetési Szolgáltatási Üzletági Üzletszabályzalában foglaltak az irányadók. A jelen Keretszerződésben biztosÍlot1 jogok kiegészítik az OTP Bank Nyrt-t a jogszabályokban, illetve a mindenkori Befektetési Szolgáltatási Üzletági Üzlelszabályzatában megillető jogokat. Üzletfél kijelenti, hogy a jelen Keretszerződés aláírását megelőzően megismerte a Keretszerződésre, illetve az egyes Deviza Opciós Ügyletekre vonatkozó általános szerződési feltételeket (üzletszabályza!okal. mellékleteket és egyéb hirdetményeket), az azokban foglaltakat magára nézve kötelezőnek fogadja el. Valamely jog nem gyakorlása nem jelenti azt. hogy a jogosult az adott jogról lemondott volna.
35.
A felek megállapodnak abban. hogy az OTP Bank Nyn. által az Üzlelfélhez a lent megjelölt, illetve az Üzletfél által ajelen Keretszerződésaláírását követően írásban bejelentett címre küldött (a) tértivevényes/ajánlott levélpostai küldeményeket. illetve (b) telefaxon megküldött küldeményeket az Üzletféllel közölt nek, részére kézbesítettnek kell tekinteni, még ha a küldemény ténylegesen nem is keriilt kézbesítésre (a) tértivevényes/ajánlotl levélpostai küldeményeket eselén azon a napon. amelyen az első postai kézbesítést megkísérelték, illetve a kézbesítetlen küldeményt a posta az OTP Bank Nyn. részére visszaküldte, illetve (b) telefaxon Illegkii ld ölt kü ldemcnyeket akkor. am ikor a vételt visszaigazo ló jelzés az adás végén megérkezik. az az OTP Bank Nyrt. részére rendelkezésre áll. Az Üzletfél kötelezettséget vállal, hogy (i) a lenti levelezési címére az OTP Bank Nyrt. által küldött küldeményeket az első postai kézbesítés megkísérlésekor átveszi (ii) a lenti telefaxát mindig üzemképes. telefax fogadására minden tekintetben alkalmas állapotban tartja. Üzletfél kifejezetlen hozzájárulását adja ahhoz. hogy az OTP Bank Nyrt. a Bszl. és az egyéb jogszabályok által előírt előzetes valamint egyéb tájékoztatást részére honlapján közzétett vagy elektronikus lllon megküldött értesítések útján teljesítse. és kijelenti. hogy rendszeres internet hozzáféréssel rendelkezik. illetve az OTP Bank Nyrt.-vel való kapcsolattartás ró módjakénl az elektronikus levelezést választja. Üzletfél tudomásul veszi. hogy a jelen pontban foglalt nyilatkozat nem korlátozza az OTP Bank Nyrt. arra vonatkozó jogát. miszerint bizonyos tájékoztatásokat továbbra is postai úton, hirdetmény útján. vagy egyéb az Üzletszabályzatban meghatározott módon hozzon a tudomására, illetve nem jelenti azt. hogy amennyiben az Üzletszabályzat egy szerződés vagy egyoldalú jognyilatkozat formájára vagy megkötésére az elektronikus úttól eltérő rendelkezéseket ír elö (például személyes megjelenés a fiókban vagy felek által kölcsönös aláírással ellátott okirat, stb.). akkor ezeknek az Üzletfélnek ne kellene eleget tennie.
16
DEVIZA OPCIÓS KERE"!"SZERZÖDES
A fc lek levelczési címei: OTP Bank Nyrt. részéről: 1131 Budapest, Babér ll. 9. Ügyintéző: Tarsoly Edit Telefax: 06 I 2984896
Az Üzletfél részéről 5600 Békéscsaba, Szent lst"án tér 7. Ügyintéző: Tarné Stuber Éva oszt.vez. Telefax: 66/523-859 Telefon: 66/523-854 Elektronikus postafiók: [
[email protected]]
A jelen Keretszerződés 4 db eredeti példányban készült, az OTP Bank Nyrt. átadott az Üzletfél részére.
amelyből
I db eredeti példányt aláíráskor
Békéscsaba, 2009. április 24. MclléklclCk: l. szárnú melléklet: 2. szám II melléklet: 3. számllmclléklet:
Az Üzletfél részéről ajánlatkérésrejogosult személyek névjegyzéke Az Üzletfél részéről használandó kód szó Opció Ichívó nyilatkozat
OTP Bank Nyrt. 1 Lazul' László Kovácsné Tarsoly Edil fóosztályvezetö Senior manager
..
i
UzlctfélBékéscsaba Megyei Jogll Város Önkormányzata képviseletében Vantara Gyula, polgármester
Békéscsaba Mcgyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala részéről Tarné Stubcr Éva. Pénzügyi és Gazdasági osztály vezetője
Ellenjcgyzem:
Dr. Szvercsák Szilvia, jegyző
I Név és 1lS"llség I11cgjcJölésscl l CégS"leru aláirás. név és lis"lISég l11e!.'Jclöléssc\
17
DEVIZA OPCiÓS KERETSZERZÖDES
1. számú melléklet Az Üzletfél részéről ajánlatkérésre jogosult személyek névjegyzéke Az alábbiakban található azon személyek neve, tisztsége és aláírás mintája, akik mindaddig, amíg az Üzletfél az OTP Bank Nyrt. részére ellenkező, cégszerűn aláírt írásbeli értesítését nem küld. jogosultak az Üzletfél részéről ajánlatkérésre és elfogadásra. Név l
Tisztség
Vantara Gyula
Polgánnestcr
Hanó Miklós
Alpolgármcstcr
Tarné Stllber Éva
Osztályvezető
4
Soczóné Oömény Edit
Osztá Iyvezető-he lyettes
5
Csapó Ágnes
Meghatalmazott
2
3
Üzletfél részéről bejelellljiik. hogy szerződést kőtöttünk a Priv-Invest Gazdasági TanÍlcsadó Kft-vel (I 055 Budapes\. Szent István krt. 3/1. III/24.), me ly értelmében rneghatalmazzuk Csapó Ágnest. (szli I: Szekszard, 1963.10.01.; Ic.: 1054 Budapest. Báthori u. J. J.e.) a Priv-Invest Kt{. ügyvezető igazgatóját. hogy megbízottként tárgyalásokat készítsen elő és bOllyolitson le az OTP Bank Nyn-vel. befektetéseink ügyében. Kijelentjük és tudomásul vesszük. hogyameghatalmazásból eredőcn az OTP Bank Nyrt-t felclősség nem terheli. a MeghatalmazolI tevékenységéből eredően üzlet felet terhel minden kötelezettség és felelősség. Üzletfél továbbá jelen melléklet aláírásával fclhatalmazza az OTP Bank Nyrt-t. hogy az Üzletfélre vonatkozó - egyébként banktitoknak, értékpapírtitoknak. üzleti titoknak minősülő információkat. illetve adatokat a Meghatalmazott részére kiszolgáltassa és egyúttal a Meghatalrnazoll tekintetében felmenti a titoktartási kötelezettség alól. Végleges konkrét ügyek aláírására Üzletfél részéről a jelen melléklet I-4 sorszáma alatt fent megnevezett személyek jogosultak. Békéscsaba. 2009. április 24.
Békéscsaba Megyei Jogt'J Város Önkormányzata képviseletében Vantara Gyula. polgármester
Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala részéről Tarné Stuber Éva. Pénziigyi és Gazdasági Osztály vezetője Ellenjegyzern: Dr.
lS
Szvercsák
Szilvia.
jegyző
DEVIZA OPCIÓS KERETSZERZÓDÉS
2. számú melléklet Az Üzletfél részéről használandó kódszó Jelen mellékieiben található az a kódszó, amit az Üzletfél részéről eljáró üzletkötő az ajánlatkéréskor használni köteles. illetve amely elhangzása feljogosítja az Üzletfelet arra, hogy ajánlatot kérjen. A melléklet tartaImát az Üzletfél cégszerüen aláírt, írásbeli nyilmkozattal módosíthatja.
Kódszó
hóvirág
Békéscsaba. 2009. április 24.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Vantara Gyula, polgármester
Békéscsaba M.cgyci Jogú Város Polgármesteri Hivatala részéről Tarné Stuber Eva. Pénzügyi és Gazdasági Osztály vezetője Ellenjegyzem : Dr. Szvercsák Szilvia. jegyző
19
DEVIZA OPCiÓS KERETSZERZÖDI~S
OTP Bank Nyrt.
Előadó:
BETÉT! KERETSZERZÖDÉS amely létrejött
egyrészről:
BékéscS~lba Mcgyci Jogú Város Önkormányzata, székhely:5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.. ~ldószám: 15345008-2-04, Statisztikai számjele:04- t 5200,(továbbiakban: Üzletfél)-, másrészről:
az OTr Bank Nyrt. (1051 Budapest, Nádor u. 16., nyilvántartva a Fővárosi Bíróság mint Cégbiróságnál OI-I 0-041585 számon) kapcsolattartó a Trcasury Kereskedési és Értékesítési Főosztály (1131 Budapest, Babér u. 9.) (továbbiakban: OTP Bank Nyrt) között, az alábbi feltételekkel: I.
A kerctszcrződés rendelkezések
mcgkötésénck célja
és a
kerctszerződés
jellege,
általános
l.
A jelcn Keretszerződés megkötésének célja az. bogy meghatározza a felek közötti Betét jogügylelek általános feltételeit. ezáltal lehetővé téve azt. hogy az egyedi Belél jogUgylelck megkötésekor kizárólag az ügyletenként változó fehételekben legyen sziikséges a feleknek rnegállapodniuk.
2.
A felek Betét jogiigyletek alatt a hitelintézctekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény - a továbbiakb
3. Felek megállapodnak abban. hogya jelcn Keretszerződés egyik rél számára sem keletkeztet kötelezettséget egyedi Betét jogügylet megkötésére.
4. II.
Az egyedi Betét jogügyletek megkötése 4.
Ajánlalkérés Az Üzlettel banki munkanapokon - az üzletkötésre szokásos - üzleti órák abu (hétfó - csütörtök 9.00 - 16.00, péntek 9.00 - 14.30) jogosult az OTP Bank Nyrt-
BETÉT JOGÜGYLET
től
a [06 I 288 7540, 06 I 288 7550 ] telefonszámok bármelyikén (de kizárólag csak az előbbi telefonszámokon), telefonon ajaniatot kérni Betét jogügylct megkötésére. Felek megállapodnak, hogy nem érinti a Betét jogügylet érvényességét, ha az Üzlctfél nem az üzlcti órák alatt kér ajaniatot, illctve a Betét jogiigylelmegkötésére nem üzleti órák alan kcrlil sor. Az OTP Bank Nyrt. jogosult az Üzlctfél értesítése nélkül az üzleti órákat, illetve az Üzletfél írásbeli értesítésével a fcnti telcfonszámokat módosítani. Az Üzlctfél részéről ajánlatkérésre jogosult személyek névjegyzékét a jelen Keretszerződés I. SZálllll l11ellékletc tartalmazza. Az Üzlctfél nevében így cljáró személy által elfogadott ajánlatot az Üzletfél által cl fogadott ajánlatnak kell tckintcni. Az Üzletfél, illetőleg a részéről eljáró üzletkötő az ajánlatkéréskor a jelen Kerctszcrződés 2. szal11ú Il1cllékletébcn - az Üzletfél által - mcghatározott kódszót köteles használni. Felek rögzítik. hogy az OTP Bank Nyrt. jogosult az Üzlctfél iigylctkötésrc tcljes jogkörrel felhatalmazott képviselőjénck tckintcni azt a szcmél)1. aki a telefonba n az l. számll mellékletben meghatározott személyként mutatkozik bc és a 2. számú l11clléklctbcn mcghatározott kódszót használja. Az OTP Bank Nyrt. a kódszón kívül cgyéb azonosító adatok mcgadását is kérheti az Üzlctféltől. de erre semmilyen körühnények közölt nem köteles. Az Üzletfél illetőleg az I. számll mcllékletbcn felhalalmazottként meghatározott személy által telefonon adott rendelkezés esetleges illetéktelen vagy jogosulatlan voltából eredő. az Üzlctfélnél és/vagy érdckkörében felmcriilt károk mcgtérítéséért való felclősséget a Bank kizárja. Az OTP Bank Nyrt. felhívja az Üzletfél figyelrnét. hogy (a) amcnnyibcn az 1. számll mclléklctben feltüntctctt személyek üzletkötési jogosu ltságában bárminemíi változás áll be. akkor azt haladéktalanul jelentse be az OTP Bank Nyrl. felé. amely visszavonás az Üzletfél crre vonatkozó nyilatkozatának az OTP Bank Nyrt. által az Üzletfél részére történő visszaigazolásával hatályos: (b) a kódszót időszakonként változtassa meg: az ezek elmaradásból crcdő esctlcges károk kizárólag az Üzlctfclct tcrhelik. Fclck rögzítik. hogy az Üzlctfél jogosult az OTP Bank Nyrt. ügyletkölésre teljes jogkörrcl felhatalmazolt képviselőjének tekintcni azt a személyt. aki a fenti telefonszámokon az OTP Bank Nyrt. üzlctkötőjcként mutatkozik bc. Fclck felclősséggel tartoznak azért. hogy az ügyletkötés céljából használt telefont - ügyletkötés céljából- csak a megfclclő fclhatalmazással rendelkező személyek használhassitk. 5.
A Betétjogügyletek létrejöttc Az egyedi Betét jogügylct azzal Jon létre. hogy egy l11cgszakítatlan tclefonbeszélgetés alatt az Üzlctfél ajánlat i felhívására az OTP Bank Nyn. ajánlatot ad és azt az Üzletfél az adon Illegszakítatlan telefonbeszélgetés alatt elfogadja. Az OTP Bank Nyrt. ajánlati kötöttsége mcgszíinik. amennyiben az Üzletfél az ajánlatot a mcgszakítatlan tclcfonbeszélgctés során tcljcs terjedclmében nem fogadja CI. Az ajánlat elfogadásáig az OTP Bank Nyrl. jogosult módosítani. illetve visszavonni az ajánlatát. A Betét jogügylet létrejöltéhez a rncgszakítatlan tclefonbeszélgetés alatt a feleknek az alábbi fcltétclckben kell megegyezni ük. azaz az Üzlctfél ajánlati felhívásának. az OTP Bank Nyrl. ajánlatának es az Üzlctfél ajánlat elfogadásának az alábbiakra kell vonatkoznia. mely feltételek ben az adott mcgszakitatlan telefonbeszélgetés során törtent mcgegyezés létrchozza az cgyedi Betét jogllgylclet: (a)
Beléfösszeg (összeg és lekölésk01'i pénznem / visszafizelés pénznemc).
l
BETÉT JOOÜGvtET
(b)
Kamatláb mértéke (a kamatláb mértékében való megállapodás lönénhel úgy is, hogya Felek [eilételekel áilapítal1ak meg, amely [eilbelek a kamal/áb mértékét be[oJyáso(ják).
(c)
LeköTés Napja.
(d)
Lejárat Napja.
Amennyiben a Felek a visszafizetés pénznem ében nem állapodnak meg az lizletkötéskor. akkor a visszafizetés pénznem e a lekötéskori pénznemmel egyezik meg. Az Üzlct/cl részéről az OTP Bank Nyrt. állal adott ajánlat elfogadására kizárólag azon személy jogosult. amely a telefonbeszélgetés során az OTP Bank Nyn. felé az ajánlati felhívást intézte. A Felek kötelezettséget vállalnak arra. hogy az üzletkölőiket tájékoztatják arról. hogy milycn kérdésekben kell megállapodni az egyes egyedi Betét jogiigyletek létrejöttéhez, illetve arról. hogy az előbbi kérdésekben való megállapodás az egyedi Betét jogligylet létrejöttével jár. Az ÜzletféllOvábbá kötelezettséget vállal arra, hogy az l. számú mellékletben meghatározott személyeket tájékoztatja a jelcn KeretszeíLődés tartalmáról, klilönösen a KeretszeíLődés szerint őket megillető jogokról és kötclczettségekről. 6.
történő
Az egyedi Betétjogligylet írásban
dokumentálása
Az 5. pont szerint megkötölI és létrejött Betét jogügylet írásban történő dokumentálása érdekében az OTP Bank Nyrl. az lizlctkötés napján köteles legalább az adon ügylet 5. pont szerinti feltételeit tal1almazó visszaigazolást kiállítani. amit telefaxon juttat el az adott Betét jogügylet megkötése során eljáró személy részére. Az Üzletfél részéről visszaigazolásra megfelelő felhatalmazással rendelkező személyek névjegyzékét. a jelen Keretszerződés I. számú lllclléklete wnalmazza. A visszaigazolást az Üzletfél részéről visszaigazolásra jogosult a kézbesítést követően haladéktalanul - de legkésőbb az üzletkötés napján - köteles O) cégszerű aláírással ellátni és (ii) telefaxoll az OTP Bank Nyrt. részére visszakUldeni. amely kötelezettség nem vagy nem szerződésszerü teljcsítése eset én az OTP Bank Nyn. - a jelen Keretszerződésben foglalt jogosultságai mellett jogosult úgy tekinteni. hogy az Üzletfél a visszaigazolást teljes terjedelmében, az abban foglalt tartalommal, visszavonhatatlanul elfogadta, vagy az OTP Bank Nyn. az Üzletfélnek címzett nyilatkozatában jogosult az ügylettől elállni. Az Üzletfél az üzletkötés napján Uogvesztő határidő) telcfonon (a 4. pontban meghatározott telefonszámok bármclyikén) jelezheti a visszaigazolással kapcsolatos kifogásait. rnely kifogás csak arra irányulhat, bogya visszaigazolás eltér attól, amiben a felek az adott Betét jogügylet vonatkozásában a telefonban megállapodtak. 7.
Hangfelvétel Az OTP Bank Nyrt. (i) az ügyletkötés során hangfelvételt kötclcs készíteni és (ii) az Üzletfél által a 6. pont szerilll telcfonon megtett kifogást hangfclvétclen köteles rögzítcni. Felek megállapodnak. hogy az adott Betét jogügylet létrejötte. illetve
J
!lETÉT JOGÜGYLET
tartalma, a kifogás megtétele és tartalma tekintetében az OTP Bank Nyn. által készített hangfelvételt tekintik irányadónak, amellyel szemben az Üzletfél ellenbizonyítással élhet. 8.
Tájékoztatás a megbízás végrehajtásáról Egy adott Betét ügylet megkötését követően az OTP Bank NyNyrt. haladéktalanul - illetve az alkalmazandó jogszabályok által előírt határidőn bellil- tájékoztatja az Üzlet felet a Betét ügylet végrehajtásával kapcsolatos információkról, amit telefaxoll. postán vagy elektronikus úton juttat el az Üzletfél részére. Felek kifejezetten megállapodnak, hogy az Üzletfél nek a Betét ügylet teljesítésével kapcsolatos kötelezettségei közül a teljesítés határidejét, és a teljesítéshez szükséges számlaszámokat a jelen KeretszerLődésre lila lássa l adja meg az OTP Bank NyNyrt .. kivéve. ha Felek az adott Betét ügylet tekintetében a jelen Keretszerződésben megbatározonaktól eltérően állapodtak meg.
III.
Az egyedi Betét jogügylet teJje.<;ítése 9.
Az Üzletfél köteles biztositani. hogyaBetétösszeg a Lekötés Napján délelőtt 10:00 óráig a Bankszámlán rendelkezésre álljon. A Kamat megfizetése oly módon történik. hogy annak összegét az OTP Bank Nyrt. a Lejárat Napján. illetve Betetfeltörés esetében a Betétfeltöréssel Érintett Összeg után - aBetétfeltörés Napjúll a Bankszárnlánjóváírja.
10.
Az Üzletfél a Bankszámlán legkésőbb a jelen Keretszerződés 9. pontjában meghatározott időpontig rendelkezésre úlló Betétösszeg után a Lekötés Napjától (ezt a napOl is beleél1ve) a Lejárat Napjáig (ezt a napot kivéve) Kamatrajogoslllt.
11.
Az Üzletfél Betétfeltörést - azaz a Belét jogügylet felbontását - banki munkanapokoll (de legkésőbb a Betétfeltöres Napját megelőző második (2) Illunkanapon) - az üzletkötésre szokásos - lizleti órák alatt jogosult a 4. pontban meghatározott telefonszámok bámlelyikén. telefonon kezdeményezni. és arra vonatkozóan ajúnlatol kérni. A Betétfeltörésre vonatkozóan a 4-7. pontokban írtak megfelelően alkalmazandóak. A Betétfeltörésben való megállapodáshoz a megszakítatlan telefonbeszélgetés alatt a feleknek az alábbi feltéte1ekben kell megegyezni lik. azaz az Üzletfél ajánlati lelhívásának. az OTP Bank Nyn. ajúnlatának és az Üzletfél ajánlat elfogadásának az alábbiakra kell vonatkoznia. mel)' fehételekben az adott megszakítatlan telefonbeszélgetés sorún történt megegyezés létrehozza a Betétfcltörést:
(b)
BetétjeiTöréssel ÉrilJ/CfI Oss::cg (öss::eg es leköléskOl·i pen:mem I visszafize rés pénzneme). Beté{feltörési Kamatláb mértéke (a kamatláb mértékében való megállapodás lörlénflet úgy is, hogy a Felek feIréteIekel állapítanak meg, amelyjidrételek a kamatláb mértékét befolyáso(ják).
Cc)
Fe/Jörési Költség összege I mértéke.
(d)
Betéfe/Jörés Napja (nem lehet korábbi, mint a jelen pont s::erinli megszakít(lIlan lelefonbeszélgerés /lapját köverő második (2) !/lIl/1kanap).
(a)
4
ilETET JOGÜGYLET
Amennyiben a Felek a visszafizetés pénznem ében nem állapodnak meg, akkor a visszafizetés pénznerne a lekötéskori pénznelllmel egyezik meg. Amennyiben a Felek a fenti (b) illetve (c) pontban nem állapodnak meg az iigyletkötés során. akkor (Igy kell tekintetni, hogya Betétfeltörési Kamatláb nulla egész egy tized százalék (0,1 %), a Feltörési Költség nulla forint (O Ft). Üzletfél kifejezetlen tudomásul veszi, hogya Feltörési Költség meghalad hatja a Betétfeltörési Kamatláb alapján kiszámított Kamat összegét, és erre tekintettel a Betétfeltöréssel Érintett Összeg nem feltétlenül éri el aBetétösszeget. Az OTP Bank Nyn. a Belétfeltörés Napján a Betétfeltöréssel Érintett Összeg Betétfeltörési Kamatláb alapján számított Kamattal növelt, Fcltörési Költséggel csökkentett összegét a Bankszámlán jóváirja.
IV.
12.
Az OTP Bank Nyrt. aBetétösszeg lekötését - figyelembe véve a futamidő alani Betétfeltöréseket - a Bankszámlán a Lejárat Napján automatikusan megszünteti.
l J.
Az Üzlet/cl kifejezetlcn tudomásul veszi, hogy összetett Betét jogngylet esetében - azaz. amikor az üzletkötéskor a Kamatláb mértékét valamely feltételhez Uogi tényhez) kötötték - a Kamatláb a feltételek Oogi tények) beáll ása. illetve be nem állása esctében az iigyletkötéskor meghatározot1ak szerint alakul. Az Üzletfél alapvelöen a Betétösszcg lekötéskori pénznernében jogosult Kamatra. illetve a Betétösszeg a lekötéskori pénznemben kerül a részére visszafizetésre. Az Üzletfél azonban kifejezetten tudomásul veszi, hogy az Uzletkötéskor mcghatározottak szerint (feltételek Oogi tények) beállása. illetve be nem állása) aBetétösszeg pénzl1cme aBctétösszeg lekötéskori pénzneméhez képest változhat. a Kamat pénzl1eme is ennek megfelelően változhat.
AZ Üz/e/F"é/ kö/e/eze//sélJei és. Ilri/(f/kol(f/(f; :J' e"I'e.\· b. b
14.
Az Üzletfél az alábbi nyilatkozatokat teszi az OTP Bank Nyrt. felé: (a)
Az Üzletfél a magyar (vagy a saját. honos) jog(a) alapján érvényesen létrejöll. bejegyzett és müködő gazdálkodó szervezet.
(b)
és az egyedi Betét jogngyletek jogszerü. érvényes és erejíi kötelezettségvállalását jelentik, amelyek vele szemben kikényszeríthetöek. A
Keretszerződés
kötelező
(c)
Az Üzlet/cl jogosult megkötni a Keretszerződést és az egyedi Betét jogügyleteket. és teljesíteni a belőle származó kötelezettségeket. és megtett minden szükséges lépést annak érdekében, hogya Keretszerződést, valamint a benne megfogalmazott Betét jogUgyleteket érvényesen megkösse. és az abból eredő kötelezettségeit teljesítse.
(d)
A Keretszerződés és az egyedi Betét jogUgyletek megkötése és teljesítése nem áll összeütközésben (i) semmilyen jogszabállyal. rendelkezéssel. vagy bírósági. hatósági határozattal; (ii) az Üzletfél társasági dokumentumaival (ha ilyenek vannak); vagy (iii) az Üzletfél kötelezettségél megtestesítö bármcly szerződéssel vagy más dokumentltrnma1.
5
BETÉT JOGÜGYLET
(e)
Az Üzletfél kijelenti, hogy az Betét jogügyletekről (így különösen az ilyen ügyletek gazdasági célja, indokoltsága, kockázatai, értékelése, piaci standardok) megfelelő ismeretekkel rendelkezik, továbbá, hogy általa meghatalmazott, jelen Keretszerződés mellékletében meghatározott személyeket tájékoztatja a szükséges ismeretekről, így különösen a Keretszerződés rendelkezéseiről.. Az Üzletfél elismeri. hogy az OTP Bank Nyn. lehetőséget teremtett a részére, hogya Betét jogügyletekkel kapcsolatosan kérdéseket tegyen fel, a feltett kérdéseire szakértő választ kapolt. Az Üzletfél kijelenti, hogy tudomással bír arról, és kifejezetlen elfogadja, hogya 4-5. pontban meghatározott telefonbeszélgetés során az OTP Bank Nyrt. képviseletében eljáró (ajánlat adására és ügyletkötésre feljogosított) személy nem jogosult befektetési tanácsadás végzésére. bánnilyen személyre szóló ajánlás nyújtására. Üzletfél kijelenti. hogy amennyiben a Felek között befektetési tanácsadásra illetve portfoliókezelésre vonatkozó szerződés van érvényben, akkor a jelen Keretszerződés és a Betét ügyletek annak hatálya alá nem tartoznak, az OTP Bank Nyrt. a jelen Keretszerződéssel és az egyedi Betétekkel kapcsolatban befektetési tanácsadási szolgáltatást az Üzletfél részére nem nyújtott és a jelen Keretszerződés valamint az egyedi Betét ügyletek kizárólag az Üzletfél kezdeményezésére jöttek létre.
Cf)
Tekintertcl a Betét ügyletek esetlegesen komplex és saját szárnlás jellegére a jelen Kerelszerződés aláírása e1őll az OTP Bank Nyrt. - az Üzletfél által rendelkezésre bocsátot! nyilatkozat alapján - el kívánja végezni a Bszl. szerinti megfelelési tesztet. A megfelelési teszI alapjául szolgáló nyilatkozatot az Üzletfél nem köteles az OTP Bank Nyrt. részére megadni. de az OTP Bank Nyrt. fokozottan ajánlja a megfelelési teszt kitöltését az Üzlelfel részére. A teszt alapjául szolgáló nyilatkozatban foglalt nem teljes körú. nem aktuális vagy a valósággal nem egyező adatszolgáltatásért fennálló felelősség az Üzlet felet terheli. Az Üzletfél köteles a teSZI alapjául szolgáló nyilatkozatban foglalt változásokról az OTP Bank Nyrt.-t haladéktalanul írásban értesíteni és tudomásul veszi. hogy ellenkező információnak az OTP Bank Nyrt. tudomására jutásáig az OTP Bank Nyn. a tudomására jutott legutolsó információk szerinti megfelelési tesztet kifejezetlen ideértve a megfelclési teszt kitöltésének Üzletfél általi megtagadását is - tekinti irányadónak. és ez alapján végzi el a megfelelési tesztet az egyes Betét ügyletek megkötése előtt. A rnegfclelési tesztrc vonatkozó további szabályokat az Üzletszabályzat tartalmazza. amely szabályok megismerését az Üzletfél kifejezetlen elismeri. Az Üzletfél kijelenti. hogy az OTP Bank Nyrt. a jelen Keretszerződés megkötését megelőzően teljes köríien tájékoztatta az egyes Betét iigyletekben releváns eszközök árfolyamáról. a Keretszerződés megkötését megelőző időszak árfolyam-alakulásáról, piaci helyzetéről. a nyilvános információkról, a Betét ügyletek kockázatáról. az Üzletfél rendelkezésére álló esetleges befektető védelmi rendszerről és minden olyan egyéb inlormációról. amely a Keretszerződés megkötése és teljesítése eselén lényeges lehet.
Cg)
Az Üzletfél kijelenti. hogy az OTP Bank Nyrt. őt elektronikus úton értesítette a jelen Keretszerződés 20. pontjában hivatkozon honlap címéről. és megjelölte. hogya vonatkozó információk pontosfln fl honlflp mely részén érhetőek el.
6
BETÉT JOGÜGYLET
(h)
Üzletfél kijelenti, hogy részére az OTP Bank Nyrt. a Keretszerzödés tárgyát ügylettel és pénzügyi eszközzel kapcsolatosan a Bszt.·ben meghatározott előzetes tájékoztatást maradéktalanul. megfelelő idóben és teljeskörűen megadta. Bszt. szerinti minősítéséről tájékoztatta. előzetes tájékozódási kötelezettségének - amennyiben szükséges volt - eleget tett. képező
A fenti nyilatkozatokat az Üzletfél (i) egyrészt a jelen Keretszerzödés aláírásának időpontjában teszi: (ii) másrészt azok minden egyedi Betét jogügyletek megkötése napján az ügyletkötést megelőzően megismételtnek tekintendők.
V.
A Keret!izerzó'dés!elmom/(ístl 15.
VI.
A fclck ri jclcn Keretszerződés felmondásáról és annak alábbiakban állapodnak meg:
jogkövclkezményeiről
az
(a)
Tekimeuel arra. hogya felek jelen Keretszerződést határozallan időre kötik meg. azt bármelyik fél. irásban, indokolás nélkül rendes felmondással 30 napos felmondási idővel felmond hatja. A Keretszerződés rendes felmondása a már megkötöll egyedi Betét jogügyletek nem érinti. azokra a Keretszerződést továbbra is alkalmazni kell.
(b)
Mindkét fél jogosult a m:isik fél súlyos szerződésszegése csetén azonnali hatállyal a Keretszerzödést felmondani. A felek súlyos szerL.ooésszegésének az olyan magatartást vagy mulasztást kell tekinteni. amely bizonyíthatóan veszélyezteti a jelen Keretszerzödés tárgyának illetőleg az egyedi Betét jogügyletek teljesítését. A Keretszerződés rendes felmondása a már megkötött egyedi Betét jogügylctek nem érinti. azokra a Keretszerződést továbbra is alkalmazni kell.
(c)
Felek rögzítik. hogy szerződésszegés esetén a sérelmet szenvedett fel jogosult minden a jogszabályok és a jelen Kcrelszeíl.ődés által biztosított jogérvényesítési eszközl igénybe venni a követelése érvényesílése érdekébcn. Felek szerződésszegés esetére - kölcsönös követelések esetén ~ pozíciólezáró nettósításban állapodnak meg.
Egyéb rem/e/kezések 16.
A jelen Keretszerződés és az egyes Betét jogügyletekből eredő fizetések. elszámolások helyeként a felek az Üzletfélnek az OTP Bank )'l1.·ncl vezetett (-) forint (HUF) esetében a [s=ámlas=ám] számú bankszámláját illctvc (-) deviza esetében a [s=ómlas=óm] számú euró (EUR) és a [s=ómlas=óm] számú [de\'í=fmemJ devizaszámláját jelölik ki (a továbbiakban és ezt megelőzöcn: .. Bankszámla"). Az Üzletfél fizetési kötelezettségének azzal tesz eleget. hogy az adon összeg az esedékesség időpontjában a megfelelő számlán rendelkezésre áll és azzal az OTP Bunk Nyrt. a számlát mcgterhelte. Az OTP Bank Nyrt. fizetési kötelezettségének azzal tesz eleget, hogy az adoll összeg az esedékesség időpontjában a megfelelő számlán jóváírásra kcrül. Az Üzlelfél a jclen Kcrclszerzödés aláírásával kifejezetlen felhatalmazza az OTP l3
7
BElÍT JOGÜGYLET
17.
Az OTP Bank Nyrt. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül az Üzletfél jelen Keretszerződésből, illetve az egyedi Betét jogiigyletekből eredő jogait másra nem engedményezheti .
18.
Amennyiben bármely határnap olyan napra esik, amely nem munkanap, illetve az OTP Bank Nyrt-nél nem banki munkanap, a határnap az azt követő első banki munkanap.
19.
A jelen Keretszerződésben nem szabályozott kérdésekben, a Polgári Törvénykönyvben, a bitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. eXll. törvényben (a lOvábbíakban: .. Hpt.'·), bizonyos esetekben a befektetési vállalkoz.:1.sokról és az árulőzsdei szolgáltatókról valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi eXXXVlI1. törvény. továbbá az OTP Bank Nyrt. mindenkori Általános Üzletszabályzatában foglaltak az irányadók. A jelen Keretszerződésben biztosított jogok kiegészítik az OTP Bank Nyrt.-t a jogszabályokban, illetve a mindenkori Általános Üzletszabályzatában megillető jogokat. Üzletfél kijelenti. hogy a jelen Keretszerződés aláírását megelőzően megismerte a Keretszerződésre. illetve az egyes Betét jogiigyletekre vonatkozó általános szerződési feltételeket (üzletszabályzatokat). az azokban foglaltakat magára nézve kötelezőnek fogadja CI. Valamely jog nem gyakorlása nem jelenti azt. hogy a jogosult az adott jogról lemondott volna.
2ú.
A felek megállapodnak abban. hogy az OTP Bank Nyn. által az Üzletfélhez a lent megjelölt. illetve az Üzletfél által a jelen Keretszerződés aláírását követően írásban bejelentett címre killdött (a) tértivevényes/ajánlott levélpostai küldeményeket, illetve (b) tclefaxon rnegküldön küldcményekct az Üzlct/ellel közöltnek. részére kézbesítettnek kell tekinteni. még ha a küldemény ténylegesen nem is került kézbesítésre (a) téltivcvénycs/ajánlott levélpostai küldeményeket eselén azon a napon. amelyen az első postai kézbesítést megkísérelték. illctve a kézbesítetlen küldeményt a posta az OTP Bank Ny..!. részére visszaküldte. illetve (b) telefax on megküldött küldeményeket akkor. amikor a vetcit visszaigazoló jelzés az adás végen megérkezik, az az OTP Bank Nyrt. részére rendelkezésre ;ill. Az Üzletfél kötelezettséget vállal, hogy (i) a lenti levelezési címére az OTP Bank Nyn. által küldött küldeményeket az első postai kézbesítés megkísérlésekor átveszi (ii) a lenti telefaxát mindig iizemképes. telefax rogadására minden tekintetben alkalmas állapotban tartja. Üzletfél kifejezetlen hozzájárulását adja ahhoz. hogy az OTP Bank Nyn. a Bszl. és az egyéb jogszabályok által előírt előzetes valamint egyéb tájékoztalást részére honlapján közzétett vagy elektronikus úton megküldött értesítések útján teljesítse. és kijelenti. hogy rendszeres internet hozzMéréssel rendelkezik. illetve az OTP Bank Nyrt.-vel való kapcsolattartás fő módjaként az elektronikus levelezést választja. Üzletfél tudomásul veszi, hogy a jelen pontban foglalt nyilatkozat nem korlátozza az OTP Bank Nyrt. arra vonatkozó jogát. miszerint bizonyos tájékoztatásokat továbbra is postai úton. hirdetmény útján, vagy egyéb az Üzletszabályzatban meghatározott módon hozzon a tudomására. illetve nem jelenti azt hogy amennyiben az Üzletszabályzat egy szerződés vagy egyoldalú jognyilatkozat formájára vagy megkötésére az elektronikus úttól eltérő rendelkezéseket ír elő
8
BETET JOOUGYLET
(például személyes megjelenés a fiókban vagy felek által kölcsönös aláírással ellátott okirat. stb.). akkor ezeknek az Üzletfél nek ne kellene elegellennie. A felek levelezési címei: OTP Bank Nyn. részéről: 1131 Budapest. Babér u. 9. Ügyintéző: Tarsoly Edit Telefax: 06 I 2984896
21.
Az Üzletfél részéről 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Ügyintéző: Tarné Stuber Éva oszt.vez. 66/523-859 Telefax: Telefon: 66/523-854 Elcktronikus postafiók: [
[email protected]]
Az OTP Bunk NYI1. kijelcnti. hogy am cn nyiben a Kamatláb valamcly adott Betél jogügylet esetében fehélclcktől mentes fix mértékbcn kcrül mcghatározásra. <.l Betét a Hpt. rcndelkezéseinek megfelelően az Országos Betélbiztosítási Alap által biztosított. A Bank azonban felhívja a figyelmet arra. hogy amennyibcn a Bank áhal a Betél lIlán fizetendő kamat mértékc a Hpt. 100. § (2) bek. a) pontjának megfelelően a szerződéskötés (a Lekötés Napja) időpontjában elhelyezeu azonos nagyságú és lekötési idejű betctekhez képest jelentősen magasabbnak minősül. illetve amenn) iben a Kamatláb mértékében való megállapodas során a Felek feltételeket állapítanak meg. amelyek alapján az adati Betét jogügylet az OTP Bank lyrt. által nyújtott befektetési szolgáltatásnak minősül. megállapítást nyerhet. hog) a Betét(ek) nem minösül(nek) az Alap altal bizlosítonnak.
A jelen KeretszcíLődés 4 db eredeti példányban késziill. az OTP Bank Nyrt. átadott az Üzletfél részére.
amelyből
I db eredcti példányt aláíraskor
Békéscsaba. 2009. április 24. Mellékletek: I. számú melléklet: 2. számú melléklet:
Az Üzlctfél részéről ajániulkérésre jogosult személyek névjegyzéke és a meghatalmazás III intája Az Üzlctfél részéről használandó kódszó
..
OTP Bank Nyrt.' Lazur László lOosztály\ czető
i
UzletfélBékéscsaba Meg)ci Jogú Város Önkormányzata képviseletében Vantara Gyula. polgármester
Kovácsné Tarsoly Edit Scnior lanager
Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgánnesteri Hivatala részéről Tarné Sluber Eva. Pénzügyi és Gazdasági osztály vezetője
Ellcnjegyzclll : Dr. SzvercsÍlk Szilvia, jegyző I Né. és 11Sltség mc&icJoléssel 'Cép7-crii aláirás, név és l1s1.1ség mC&.lelOlésscl
,
BErn JOCiűGYlET
I. szlÍmú melléklet Az Üzletfél részéről lljlÍultllkérésre jogosult személyek névjegyzéke és II meglUltlllmllZlÍs mill1fÍjll Az alábbiakban található azon személyek neve, tisztsége és aláírás minlája, akik mindaddig, amíg az Üzletfél az OTP Bank Nyrt. részére ellenkező, aláírt írásbeli értesítését nem küld, jogosultak az Üzletfél részéről ajánlatkérésre és elfogadásra és visszaigazolásra. Név
Aláírás
Vanlara Gyula
I
2
Hanó Miklós
Tarné Stuber Éva
3
4
Soczóné Dömény Edit
5
Csapó Ágnes
Üzletfél részéről bejelenljük. hogy szerződést kötöttiink a Priv·[nvest Gazdasági Tanácsadó Kft-vel (I 055 Budapest, Szent István krt. 3/1. III/24.). me ly értelmében meghata Imazzuk Csapó Ágnest. (szü I: Szekszárd. 1963.10.0\.; le.: 1054 Budapesl. Báthori u. 3. 3.e.) a Priv-Invest Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy megbizottként tárgyalásokat készítsen elő és bonyolitson le az OTP Bank Nyrt~vcl. bcfektetéseink ügyében. Kijelentjük és tudomásul vesszük. hogya meghatalll1az.:lsból eredően az OTP Bank Nyrt-t felelősség nem terheli. a Meghatalmazott tevékenységéből eredően lizletfelel terhel minden kötelezellség és felelősség. Üzletfél továbbá jelen melléklet aláírásával felhatalmazza az OTP Bank Nyrt-1. hogy az Üzletfélre vonatkozó - egyébként banktitoknak, értékpapirtitoknak. üzleti titoknak l11inőslilő információkal. illetve adatokat a Meghatalmazott részére kiszolgáltassa és egyúHal a Meghatalrnazotl tekintetében felmenti a titoktartási kötelezettség alól. Végleges konkrét ügyek aláirására Üzletfél részéről a jelen melléklet l-4 sorszáma alatt fent Il1cgnevczert személyek jogosu ltak. Békéscsaba. 2009. április 24.
Békéscsaba Mcgyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Vantara Gyula. polgármester
Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármestcri Hivatala részéről Tarné Stuber Éva. Pénzligyi és Gazdasági Osztály vezetője Ellenjegyzem: Dr. Szvercsák Szilvia. jegyző
10
BETÉT JOGÜGYLET
2. slúmú melléklet Az Üzletfél részérüllllu'vrúltllllló kódszó
Jelen mellékletben található az a kódszó. amit az Üzletfél, illetve a részéről eljáró meghatalmazott az ajánlatkéréskor használni köteles. illetve amely elhangzása feljogosítja az Üzletfelet. illetve meghatalmazouját arra. hogy ajánlatot kérjen. A melléklet tartaimát az Üzletfél aláin. irásbeli nyilatkozaual módosíthatja.
hóvirág
Kótl.\"zó
Békéscsaba. 2009. április 24.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkomlányzata képviseletében Vantara Gyula. polgánncsler
Békéscsaba Megyci Jogú Város Polgámlestcri Hivatala részéről Tamé Stubcr Éva. Pénzügyi és Gazdasági Osztály vezetője EllcnjcgY"Lcm: Dr. Szvercsák Szilvia. jegyző
"
BETET JOGÜGYLET
Előadó:
OTP Bank Nyrt.
AZONNALI DEVIZA ADÁSVÉTEL KERETSZERZÖDÉS (FX TRANSACTION) amely létrejött
egyrészről:
Békéscsaba Megyei Jogu Város Önkormányzata, székhely:5600 Békéscsaba, Szcnt István tér 7., lldószám: 15345008-2-04, Statisztikai számjele:04-15200,(továbbiakban: Üzletfél) ., másrészről:
az OTP Bank Nyrt. (1051 Budapest, Nádor u. 16., nyilvántartva a Fővárosi Bíróság millt Cégbíróságnál 01-10-041585 számon) kapcsolattartó a Treasury Kercskedési és Értékesítési Főosztály (I 131 Budapest, Babér ll. 9.). (továbbiakban: OTP B:1I1k Nyrt.) között. az alábbi feltételekkel:
I.
II.
A
keretszerződés
megkötésének
célj~l
és
II
kcrctszcrziídés jellege
l.
A jelcn Keretszerződés megkötésének célja az. hogy meghatározza a felek közötti Azonnali Deviza Adásvételek (FX Transaction) általános feltételeit. czáltal lehetövé téve azt, hogy az egyedi Azonnali Deviza Adásvételek megkötesekor kizárólag az ügyletcnként változó feltételekben legyen szükséges a fclcknek mcgállapodniuk.
2.
A felck Azonnali Deviza Adásvétel alatt azt a jogLigylctet értik, amely alapján az egyik fél adott rnennyiséglí devizát a másik félre átruház. egy másik devizában vagy forintban az iigyletkötéskor rögzített árfolyam alkalmazásával meghatározott pénzösszeg ellenében az ügyletkötés napján. dc azonnali értéknapon (az iigyletkötést követő második banki munkanap) történő clszámolással.
3.
Felek megállapodnak abban. hogy a jelen Keretszerződés egyik fél számára scm keletkeztet kötelezettségeI egyedi Azonnali Deviza Adásvétel megkötésére.
Az egyedi AzonIlali Ocviz,1 Ad:ísvétclck I11cgkiitése 4.
Ajánlatkérés Az Üzletfél banki munkanapokon - az lizletkötésre szokásos - Lizleti órák alatt (hétfő - csütörtök 9.00 - 16.00. péntek 9.00 - 14.30) jogosult az OTP Bank Nyrt~ től a 06 1 288 7540. 06 1 288 7550 telefonszámok bármelyikén (de kizárólag csak az előbbi telefonszámokon). telefonon ajánlatot kérni Azonnali Deviza Adásvétel megkötésére. Felek megállapodnak, hogy nem érinti az Azonnali Deviza Adásvétel érvényességét, ha az Üzletfél nem az üzleti órák alatt kér ajánlatot. illetve az Azonnali Deviza Adásvétel megkötésére nem Uzleti órák alatt kerül sor. Az OTP Bank Nyn. jogosult az Üzletfél értesítése nélkLiI az üzleti órákat. illetve az Üzletfél írásbeli értesítésével a fenti tclefonszámokat módosítani.
FX TRANSACTION
Az Üzletfél részéről ajanlatkérésre jogosult személyek névjegyzékét a jelen Keretszerződés 1. számll mellékIetc tartalmazza. Az Üzletfél részéről cljáró üzlctkötő az ajánlatkéréskor a jelen Keretszerződés 2. szám ú mellékletében - az Üzletfél által - mcghatározott kódszót köteles használni. Felek rögzítik. hogy az OTP Bank Nyrt. jogosult az Üzletfél ügyletkötésre teljes jogkörrel felhatalmazott képvisel~jének tekinteni azt a személyt, aki a telefonban az 1. szám ú mellékletben meghatározott személykénl mutatkozik be és a 2. számll mellékletbcn meghatározott kódszót használja. Az OTP Bank Nyrt. a kód szón kívül egyéb azonosító adatok megadását is kérheti az Üzletféltől, dc erre semmilyen körlilmények közöll nem köteles. Az Üzletfél által telefonon adott rendelkezés esetleges illetéktelen vagy jogosulatlan voltából eredő, az Üzletfélnél és/vagy érdekkörében felmerült károk megtérítéséért való felelősséget a Bank kizárja. Az OTP Bank Nyrt. felhívja az Üzletfél figyelmét, hogy (a) amennyiben az 1. számú mellékletben feltiintetett személyek üzletkötési jogosullságában bármincmü változás áll be. akkor azt haladéktalanul jelentse be az OTP Bank Nyrt. felé. (b) a kódszót időszakonként változtassa meg. az ezek elmaradásból eredő esetleges károk kizárólag az Üzlctfclct terhelik. Felek rögzítik, hogy az Üzletfél jogosult az OTP Bank Nyrt. ügyletkötésre teljes jogkörrel felhatalmazott képviselőjének tckinteni azt a személyt. aki a fenti telefonszámokon az OTP Bank Nyn. üzletkötőjeként l11utatkozik be. Fclek felelősséggel tartoznak azért, hogy az ligyletkötés céljából használt telefont - ügyletkötés céljából - csak a megfelelő felhatalmazással rendelkező személyek használhassák. 5.
Az Azonnali Deviza Adásvétellétrejöue Az cgyedi Azonnali Deviza Adúsvétel azzal jön létre. hogy cgy megszakítatlan telefonbeszélgetés alatt az Üzlettel ajúnlati felhívására az OTP Bank Nyn. ajánlatot ad és azt az Üzletfél az adott lllcgszakítatlan telefonbeszélgetés alatt elfogadja. Az OTP Bank Nyrt. ajánlati kötöttsége tllcgszünik. amennyiben az Üzletlel az ajúnlatot a megszakítallan telefonbeszélgetés során teljes terjedelmében nem fogadja el. Az ajánlat elfogadásáig az OTP Bank Nyn. jogosult módosítani. illetve visszavonni az ajánlatát. Az Üzletfel ajánlati felhívása meghatározza az adott jogügylet irányát (valamely pénznem cladása vagy vétele) és Illennyiségét. azaz egy adolt Azonnali Devíza Adásvétel iránya (valamely pénznem azonnali eladása vagy azonnali vétele) és mennyisége az Üzletfél ajánlati felhívása alapján az ÜzletIcI szemszögéből ítélendő meg. Azonnali Deviza Adásvétellétrejöttéhez a l11egszakítatlan telcfonbeszélgetés alatt a feleknek az alábbi feltételekben kell megegyezniiik. azaz az Üzletfél ajánlati felhívásának. az orr Bank Nyrt. ajánlatának és az Üzletfél ajánlat elfogadásának az alábbiakra kcll vonatkoznia. mely fcltételekbcl1 az adott megszakítatlan telefonbeszélgetés során történt megegyezés létrehozza az egyedi Azonnalí Deviza Adásvételt: (a)
rÍ Ifo()'(III1.
Cb)
A= A=onnali Deviza Adásl'éleJ iránya és mennyisége. a devi=a párok.
Az Üzletfél részéről az OTP Bank Nyn. által adotl ajánlat elfogadására kizárólag azon személy jogosult. amely a telefonbeszélgetés során az OTP Bank Nyrt. felé az ajánlati felhívást intézte. A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy az iizletkötőiket tájékoztatjúk arról. hogy milyen kérdésekben kell megállapodni az egyes egyedi Azonnali Deviza
l
FX TRANSAcnON
Adásvételek létrejönéhez, illetve arról, hogy az előbbi kérdésekben megállapodás az egyedi Azonnali Deviza Adásvétellétrejöuéveljár. 6.
Az egyedi Azonnali Deviza Adásvétel írásban
történő
való
dokumentálása
Az 5. pont szerint megkötött és létrejött Azonnali Deviza Adásvétel írásban történő dokumentálása érdekében az OTP Bank Nyrt. az üzletkötés napján köteles legalább az adott iigylet 5. pont szerinti feltételeit tartalmazó visszaigazolást kiállítani. amit tclefaxon juttat cl az Üzletfél részére. A visszaigazolást az Üzletfél a kézbcsitést követően haladéktalanul - de legkésőbb az üzletkötés napján köteles (1) cégszerl't aláírással ellátni és (ji) telefaxon az OTP Bank Nyrt. részére visszakUldeni. amely kötelezettség nem vagy nem szerzödésszeríi teljcsítése csetén az OTP Bank Nyrt. - a jelcn Kcrctszerzödésbcn foglalt jogosu1tságai mellett jogosult úgy tckinteni. hogy az Üzletfél a visszaigazolást teljes terjedelmében. az abban foglalt tmtalommal, visszavonhatatlanul elfogadta. vagy az OTP Bank Nyrt. az Üzletfélnek címzett nyilatkozatában jogosult az ügylettől elállni. Az Üzlettel az Lizlctkötés napján Uogvesztö határidő) telefonon ltelefonszám: 06 1 288 7540, 06 1 288 7550] jelezheti a visszaigazolással kapcsolatos kifogásait. mely kifogás esak arra irányulhat. hogya visszaigazolás cltér attól. amiben a fclek az adott Azonnali Deviza Adásvétel vonatkozásában a telefonban megállapodtak. 7.
Hangfelvétel Az OTP Bank Nyn. (1) az tigyletkötés során hangfelvételt köteles készíteni és (ii) az Üzlctfél által a 6. pont szerint telefonon megtett kifogást hangfelvételen köteles rögziteni. Felek megállapodnak. hogy az adott Azonnali Deviza Adásvétel létrejötte, illetve taltalma. a kifogás l11egtétele és tartalma tekintetében az OTP Bank Nyn. által készített hangfclvételt tekintik irányadónak. amellyel szemben az Üzletfél ellenbizonyítással élhet.
8.
Lényeges Árfolyal11eltérés Felek rÖllzítik. hogy amcnnyiben egy adott Azonnali Deviza Adásvételben megállap~ott Árfolyam lényegesen eltér az tizletkötés időpontjában irányadó piaci árfolyamtól (a továbbiakban: Lényeges Árfolyameltérés), akkor bánnelyik fél jogosult az adott jogiigylettöl - legkésőbb az ügyletkötést követő banki munkanapon (jogvesztő határidő) - elállni. Jogszeríi elállás esetén a fclek kijelentik. hogy az adotl jogiigylet tekintetében egymással szemben követelésük nincsen. Lényeges Árfolyameltérés abban az esetben áll fenn, ha az Árfolyam a bankközi piacon az tigyletkötés időpontjában irányadó referencia árfolyamok számtani átlagához (a továbbiakban: Refercncia Árfolyam) képest legalább +/. 10 %·kal (plusz / mínusz tíz százalékkal) eltér. A Referencia Árfolyam megállapítása úgy történik, hogy az OTP Bank Nyrt. legalább három pénzügyi intézménytől az adott Azonnali Deviza AdásvéleIre tájékoztató árfolyam adatot kér be és kiszámítja ezek számtani átlagál. Felek rögzítik, hogy az OTP Bank NYit. joga annak meghatározása, hogy mennyi és melyik pénztigyi intézménytől kér be árfolyamadatot.
3
FX TRANSACTION
lll.
Az egyed; Azo1l1lali Del';Z{I Adásvétel teljesítése 9.
Az Azonnali Deviza Adásvételből eredő elszámolásra az ügyletkötésI követö 2. (második) banki munkanapon PVP elven (payment versus payment) kerül sor, azaz az elszámolás alapja a fizetés fizetés ellcnében elv, amelynek értelmében az elszámolások egymás fUggvényei. Az Üzletfél legkésőbb az üzletkötést kövctő 2. (második) banki rnunkanapon köteles megfizetni az adott Azonnali Deviza Adásvétel alapján fizetendő összeget ..
\0.
Az
Üzletfél jelen
Iv'
Keretszerződés aláírásával
az egyes Azonnali - az OTP Bank Nyn. által kiszámítoll kötelezettségét kifejezetten elismcrt követelésnek ismeri el.
Adásvételekből
eredő
Deviza fizetési
Az Üzletfél egyes kötelezettsége; éSllyillltkoz{lt{l; 11.
Az Üzletfél az alábbi nyilatkozatokat teszi az OTP Bank Nyn. felé: (a)
Az Üzletfél a magyar (vagy a saját, honos) jog(a) alapján érvényese n létrejött, bejegyzen és rnüködő gazdálkodó szervezet.
(b)
A Keretszerződés és az egyedi Azonnali Deviza Adásvétclek jogszcrü. érvényes és kötelező erejü kötelezettségvállalüsüt jelentik. amelyek vele szemben kikényszeríthetőek.
(c)
Az Üzletfél jogosult megkötni a Keretszerződést és az egyedi Azonnali Deviza Adásvételeket. és teljesíteni a belőle származó kÖlelezeHSégeket. és megtell minden szükséges lépést annak érdekében. hogya Keretszerződést. valamint a benne mcgfogalmazott Azonnali Deviza Adásvételeket érvényesen megkösse. és az abból eredő kötelezettségeit teljesítse.
(d)
Az Üzletfél nem esett olyan szcrződésszegésbe egyetlen szerződés vonatkozásában scm. amely befolyásolhntná az Üzletfél azon képességét. hogy teljesítse a Keretszerződés és az cgyedi Azonnali Deviza Adásvételek szerinti kötelezettségeit. vagy betartsa annak rendelkezéseit.
(e)
A Kerelszerződés és az egyedi Azonnali Deviza Adásvételek megkötése és teljesítése nem áll összeütközésben (i) semmilyen jogszabállyal. rendelkezéssel. vngy bírósági. hatósági halározanal: illetve (ii) az Üzletfél t
(f)
Az Üzletfél által az OTP Bank Nyn. számára átadott pénziigyi kirnutatások (i) a vonatkozó számviteli előírásoknak megfelelően készültek; és (ii) valós képet adnnk az Üzletfélnek - a kimutatás időpontjában fennálló - pénzügyi helyzetéről, valamint azt az időpontot követően nem történt lényeges hálrányos változás a pénzügyi és/vagy vagyoni helyzetében.
(g)
Az OTP Bank Nyrt.-nek átadoll minden információ. jelentés. kimutatás valós és pontos volt és marad nlinden vonatkozásban. és nem maradt ki
4
FX TRANSACTION
belőlük
semmilyen kijelentéseket.
tény,
ami
félrevezetővé
tenné
a benne
foglalt
(h)
Nincs sem rendes bíróság, sem választottbíróság előtt folyó peres eljárás. és nincs közigazgatási eljárás sem folyamatban (illetőleg az Üzletfél legjobb tudomása szerint ilyen nincs is fUggőben, és nem is fenyeget). amely kedvezőtlen kimenetele csetén, lényegesen hátrányos hatással lenne az Üzletfél iizletmenetére, pénzügyi és/vagy vagyoni helyzetére, vagy azon képességére, hogy a Keretszerződésből és az egyedi Azonnali Deviza Adásvételekből eredő kötelezettségeit teljesítse.
(i)
Az Üzletfél kijelenti. hogy az Azonnali Deviza Adásvételekről (így különösen az ilyen ügyletek gazdasági célja, indokoltsága. kockázatai. értékelése, piaci standardok) megfelelő ismeretekkel rendelkezik. Az Üzletfél elismeri, hogy az OTP Bank Nyrt. lehetőséget teremtett a részére. hogy az Azonnal i Deviza Adásvételekkel kapcsolatosan kérdéseket tegyen fel. a feltelt kérdéseire szakértő választ kapott.
A fenti nyilatkozatokat az Üzletfél (i) egyrészt a jelen Keretszerződés aláírásának időpontjában teszi: (ii) másrészt azok minden egyedi Azonnali Deviza Adásvétel megkötése napján az ügyletkötést megelőzően és minden olyan napoll mcgismétcltnek tekintendők. amely napokon az Üzlctfélnek fizetési kötelezettsége áll fenn valamely egyedi Azonnali Deviza Adásvétel alapján. 12.
Az Üzletfél az alábbi kötelezettségeket vállalja a Keretszerződés aláírásától kezdődően. addig a napig. amíg a Keretszerződés vagy bármely egyedi Azonnali Deviza Adásvétel alapján bármilyen tartozás fennálL vagy kelelkezhet: (a)
Az Üzletfél- amcnnyiben azt az OTP Bank Nyrt. kéri - kötclcs valamennyi a jelen Keretszerződés aláírásakor fennálló pénzforgalmi számlájára vonatkozóan azonnali beszedési megbízás benyújlásra jogol biztosítan i az OTP Bank Nyrt. számára. Az Üzletfél köteles az OTP Bank Nyrl.-nél pénzforgalmi számlát fenntartani és kötelezettséget vállal. hogy amennyiben azt az OTP Bank Nyrt. kéri ~ kizárólag az OTP Bank Nyrt. előzetes írásbeli hozzájárulásával nyit más hitelintézetnél üjabb pénzforgalmi bankszámlát, és a számlanyitással egyidej(íleg az OTP Bank Nyrt. részére azonnali beszedési megbízás benyújtásrajogot biztosít.
(b)
Az Ügyfél vállalja, hogy átadja a Banknak a rá vonatkozó bármilyen olyan pénzügyi vagy egyéb információt, amit az OTP Bank Nyrt. ésszerlí keretek közölt kérhet annak érdekében. hogy figyelemmel kísérhesse az Üzletfél pénzügyi állapotát. gazdasági helyzetét.
(c)
Az Üzletfel köteles haladéktalanul értesíteni az OTP Bank Nyrt-I (i)
bármilyen felmondási/szerződésszegési eseményről (és azokról az esetleges lépésekröl, amelyeket azok orvoslása érdekében lesz). ahogy annak fennállása tudomására jut;
(ii)
csődeljárás, felszárnolási eljárás vagy végelszámolás a kezdeményezésére vonatkozó esetleges döntéséről, az arra vonatkozó kérelem bíróságra való beadása előtt;
5
FX TRANSACTION
(iii)
arról. ha tudomást szerez, hogy bármely hitelezője felszámolási eljárást kezdeményezett vagy tervez vele szemben;
(iv)
tulajdonosai személyében, vagy a tulajdonosok tulajdoni arányaiban történt bármilyen változásról;
(v)
más társaságokban - kivéve a nyilvimosan működő. tőzsdére bevezetett társaságok ban - fennálló tulajdonosi részesedéseinek clidegenítéséről, ilyen részesedések szerzéséről;
(vi)
az Üzletfél menedzsmentjében. illetőleg vezető tiszlségviselőinek személyében beállt változásokról;
(vii) arróL ha bánnely, harmadik személlyel szemben fennálló tartozása több. mint 3ű napja lejárt. és nem került megfizetésre; (viii) a megtell nyilatkozatai bánnely tekintetben valótlanok.
V.
(d)
Az Üzletfél nem hajt végre egyesülést, szétválást vagy bármi egyéb jelentős átszervezést az OTP Bank N)'rt. előzetes. írásbeli hozzájárulása nélkül.
(e)
Az Üzletfél köteles biztosítani az OTP Bank NYI1. vagy annak megbízottja számára. hog)' az Üzletfél által megtelt nyilatkozatok valódiságát a kötelezettségvállalások teljesítését. az Üzletfél pénzügyi / vagyoni helyzetét bármilyen módon ellenőrizhesse.
A Keret.\·zerz{fdés jelmol1dtí.m
13.
A felek a jelen Keretszeí.lődés felrnondásáról és annak alábbiakban állapodnak meg:
jogkövetkezményeiről
az
(a)
Tekintettel arra. hogya felek jelen Keretszerződést határozatlan időre kötik meg. azt bármelyik fél. írásban. indokolás nélkül rendes felmondással 3ű napos felmondási idővel felmondhatja. A Keretszerződés rendes felmondása a már megkötötl egyedi Azonnali Deviza Adásvételeket nem érinti. azokra II Keretszerződést továbbra is alkalmazni kell.
(b)
Mindkét fél jogosult a másik fél súlyos szerződésszegése esetén azonnali hatállyal a Keretszerződést felmondani. A felek súlyos szerződésszegésének az olyan magatal1ást vagy lllulasztást kell tekinteni. amely bizonyíthatóan veszélyezteti a jelen Keretszerződés tárgyának illetőleg az egyedi Azonnali Deviza Adásvételek teljesítését. Az Üzletfél részéről sülyos szerződésszegésnck minősiil különösen:
(i)
Az Üzletfél a Keretszerződés vagy bármely egyedi Határidős Deviza Adásvétel alapján fizetendő bármely összeget elmulaszt megfizetni az esedékesség időpontjában.
(ii)
Az Üzletfél a Keretszerződés bármely egyéb (a fenti (a) bekezdésben említetlen kívUli) rcndelkezését nem tartja be. és ez a mulasztás (ha
6
FX TRANSAcnON
orvoslásra alkalmas egyáltalán) nem került orvoslásra. az OTP Bank yn. erről szóló értesítését követő 5 (öt) banki munka napon belül.
VI.
(iii)
Bármely nyilatkozat vagy kijelentés. amelyet az Üzletfél a bámlcly Keretszerzödésben vagy azzal kapcsolatosan tett. vonatkozásban lényegesen ponlatiannak bizonyul arra az időpontra vonatkoztatva. amikor azokat telték vagy megismételték.
Ov)
Az Üzletfél. vagy bármely érdekeltsége jelentős összegü pénzügyi megtestesítő szerződésében szerződésszegés kötelezettségét következik be. az ilycn pénzügyi kötelezenséget rögzítő dokumentum fcltételci alapján. vagy mcgszcgi az OTP Bank NyTt. érdekeltségébe tartozó bánnely társasággal kötölt szerLödését.
(v)
Az Üzletfél esődcljárásl. felszámolás i eljárást vagy végelszámolást kezdeményez maga ellen: vagy az Üzletfél megfelclő szervét összehívják abból a célból, hogy határozatot hozzanak az Üzlet fél csödjére. felszámolására vagy végclszámolásara VOlHltkozóan: vagy bármely harmadik szcmély kezdcményezi az Üzletfél fclszámolásÚ! (kivéve. ba azt az Üzletfél jóhiszemücn. az OTP Bank Nyrt-t kielégítő módon vitatja. az arra nyitva álló időszakon belül).
(vi)
Olyan esemény történik. amely az OTP Bank Nyrt. ésszerű megítélése szerint lényegesen kedvezőtlen hatással van vagy lehet az Üzletfél üzlctmcnctére. működésére. kilátásaira vagy pénzüg) i helyzetére. vag) csökkenti az Üzletfél képességét arra. hogya Keretszerzödés. illctve az egyedi Azonnali Deviza Adásvétel szerinti kötelezettségeit tcljesítse.
(c)
Az Üzletfél által gyakoroh rendkívüli felmondás érvényességi feltétele. hogyaKeretszerződés. illetve az egyedi Azonnali Deviza Adásvételek alapján fennálló valamennyi fizetési kötelezettségét teljesítsc.
(d)
Felek rögzítik. hogy szertődésszegés esetén a sérelmet sZlmvedelt fél jogosult minden a jogszabályok és a jelen KeretszcrLődés által biztosított jogérvénycsílésí eszközt igénybe vcnni a követelése érvényesítésc érdekében. Felek szerződésszegés esetére - kölcsönös kövctelések esetén pozíció lezáró nettósítasban állapodnak meg.
Egyéb rem/e/kezések
14.
A jelen Keretszerződés és az egyes Azonnali Deviza Adasvételekből eredő fizetések. clszámolások helyeként a felek az Üzletfélnek az OTP Bank Nyrt-nél vczetell (-) forint (HUF) esetében II 11733003·15345008 számú banksz3mláját illetve (-) deviza esetében a 11751339-20572882 számú EUR; vagy 1175133920573027 számú CHF; vagy 11751339-20574011 számú USD devizaszámláját jelölik ki. Az Üzletfél fizetési kötelezettségének azzal tesz eleget. hogy az adoll összeg az esedékesség időpontjában a megfelelő számlán rendelkczésre ál1 és azzal az OTP Bank yrt. a számlál meglerheltc. Az OTP Bank Nyn. fizetési kötelezettségének azzal tesz cleget. hogy az adott összcg az esedékesség időpontjában a megfelelő s7-<Ímlán jóváírásra kerül. Az Üzletfél a jelen
7
FX TRANSACTION
Keretszerződés
aláírásával kifejezetlen felhatalmazza az OTP Bank Nyn-t arra. hogy az Üzletfél fizetési kÖlelezettsége összegével a fenli számlákatmcgtcrhclje. 15.
Amennyiben ajelen Keretszerződés, illetve egyedi Azonnali Deviza Adásvételből eredő fizetési kötelezettség esedékességkor nem kerül teljesítésre késedelmi kamat fizetendő. A késedelmi kamatláb (i) forint (HUF) esetében H a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyve szerinti késedelmi kamatláb H jogszabály kötelező rendelkezése esetén az adott jogszabályban meghatározott mérték. illetve (ii) cgyéb dcvizák esetében az Európai Központi Bankban és a Londoni pénzpiacon az adott devizára. egy hónapos időtartam ra jegyzett referencia kamatláb (így különösen L1BűR. EURIBOR) plusz 400 bázispont. illetve ha ez a mérték nem elérhető. akkor az adott összegnek bármely ésszerűen választott. - a másik fél felhívására - mcgfelelőcn igazolandó forrásból történő finanszírozási költsége plusz 400 bázispont.
16.
Az OTP Bank Nyrt. előzetes írásbeli h07.zájárulása nélkül az Üzletfél jelen Keretszerződésből. illetve az egyedi Azonnali Deviza Adásvételekböl eredő jogait másra nem engedményezhcti.
17.
Amennyiben bármely határnap olyan mlpra esik. amely nem munkanap. illen:e az OTP Bank Nyrt-nél nem banki munkanap. a határnap az azt követő első banki munkanap.
18.
A jelen Keretszerződésben nem szabályozott kérdésekben. a Polgári Törvénykönyvben. a hitelintézetckről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. eX11. törvényben. továbbá az OTP Bank Nyrt. nlindenkori Általános Üzlctszabályzatában foglaltak az ininyadók. A jelcn Kcretszerzödésben biztosíton jogok kiegészítik az OTP Bank Nyrt..t a jogszabályokban. illctve a mindenkori Általános Üzlctszabályzatában megillető jogokat. Üzletfél kijelenti. hogy a jelen Kerelszerződés aláírását megelőzően megismerte a Kcretszerzödésre. illetve az egyes Azonnali Deviza Adásvételekre vonatkozó általános szerződési feltétcleket (iizlctszabályzatokat). az azokban foglaltakat mag
19.
A felck megállapodnak abban. hogy az OTP Bank Nyn.
•
FX TRANSt\CTIO:'>;'
A felek levelezési cimei: OTP Bank Nyrt. részéről: 1131 Budapest. Babér u. 9. Ügyintéző: Tarsoly Edit Telefax: 06 I 2984896
Az Üzletfél részéről 5600 Békéscsaba, Szent Istv:ín tér 7. Ügyinléző:Tarné Stuber Éva oszt.vez. Telefax: 66/523-859 Telefon: 66/523-854 Elektronikus postafiók: [ta
[email protected]]
A jelen Keretszerződés 4 db eredeti példányban készÜll. az OTP Bank Nyrt. átadott az Üzletfél részére.
amelyből
I db eredeti példányt aláiráskor
Békéscsaba. 2009. április 24.
Mellékletek: l. számú melléklet: 2. számú melléklet:
Az Üzletfél részéről ajánlatkérésre jogosult személyek névjegyzéke Az Üzletfél részéről használandó kód szó
..
OTP Bank Nyrt. i Lazul' László Kovácsné Tarsoly Edit H)osztályvezctő Senior manager
,
UzletfélBékéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Vanlara Gyula. polgármester
Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala részéről Tarné Stuber Éva. Pénzügyi és Gazdasági osztály vezetője
Ellenjegyzem: Dr. Szvercsák Szilvia. jegyző
I Név cs tisztség megjclöléssel , Cégszcrű aláirás. né\" és Ilsmég l11cgjclöléssel
9
FX TRANSACTlQN
l. szárnú melléklet Az Üzletfél részéről ajánlatkérésre jogosult személyek névjegyzéke Az alábbiakban található azon személyek neve, tisztsége és aláírás mintája, akik mindaddig, amíg az Üzletfél az OTP Bank Nyn. részére ellenkező, cégszerün aláírt írásbeli értesítését nem küld. jogosultak az Üzletfél részéről ajánlatkérésre és elfogadásra. Név
Tisztség
Aláírás
l
Vantara Gyula
Polgármester
2
Hanó Miklós
Alpolgármester
3
Tarné Stuber Éva
Osztályvezető
4
Soczóné Oömény Edit
Osztá lyvezetö-helyeltes
5
Csapó Ágnes
Meghatalmazotl
Üzletfél részéröl bejelentjük, hogy szerződést kötöttünk a Priv-lnvest Gazdasági Tanácsadó Kft-vel (1055 Budapest. Szent István krl. 3/1. 111124.). mely értelmében meghatalmazzuk Csapó Ágnes\. (szül: Szekszárd. 1963.10.01.: Ic.: 1054 Budapes\. Báthori ll. 3. 3.e.) a Priv-Invest Kft. iigyvezctő igazgatóját. hogy megbizoltként tárgyalásokat készítsen elő és bonyolítson le az OTP Bank Nyn-vel. befektetéseink ügyében. Kijelemjlik és tudomásul vesszük, hogya rneghalalmaz.:lsból eredően az OTP Bank Nyn-t felelősség nem terheli, a Meghala1m3zolI tevékenységéből eredően lizletfelet terhel minden kötelezettség és felelősség. Üzletfél továbbá jelen melléklet aláírásával felhatalmazza az OTP Bank Nyrt-t. hogy az Üzletfélre vonatkozó - egyébként banktitoknak, értékpapíl1itoknak. üzleti titoknak minősülő információkal. illetve adatokat a Meghatalmazott részére kiszolgáltassa és egyúual a MeghataJrnazoll tekintetében felmenti a titoktarlási kötelezettség alóL Végleges konkrét ügyek aláírására Üzletfél részéről megnevezett szemé Iyek jogosultak.
il
jelen melléklet l-4 sorszáma alalt feni
Békéscsaba. 2009. április 24.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Vantara Gyula. polgármester
Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármcstcri Hivatala részéről Tarné SlUber Éva. Pénzügyi és Gazdasági Osztály vezetője Ellenjegyzem: Dr. Szveresák Szilvia, jegyző
10
FX TRANSACTIQN
2. számú melléklet Az Üzletfél részéről használandó kódszó Jelen mellékletben található az a kódszó. amit az Üzletfél részéről eljáró üzletkötő az ajánlatkéréskor használni köteles. illetve amely elhangzása feljogosítja az Üzlctfelet arra. hogy ajánlatot kérjen. A melléklet tartaimát az Üzlctfél cégszerüen aláírt. írásbeli nyilatkozattal módosíthatja.
Kódszó
hóvirág
Békéscsaba. 2009. április 2-1.
Békéscsaba Mcgyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Vamara Gyula. polgánneslcr
Békéscsaba M.egyei Jogú Város Polgámlcstcri Hivatala részéről Tarné Stuber Eva. Pénzüg) i és Gazdasági Osztály vezctője Ellenjegyzcm: Dr. Szvercsák Szilvia. jegyző
II
FX TRAi\SACfIO'"