Balatoni Regionális TDM Szövetség TÁJÉKOZTATÓ
Helyzetértékelés
Szervezeti rendszer a Balaton környékén teljesen kiépült, hasznossága megkérdőjelezhetetlen
A helyi szervetek között magas szintű szakmai együttműködés folyik
A rendszer a hozzá fűzött reményeket egyenlőre nem váltja be 100 %-ban
Alulfinanszírozottság
A humán erőforrás hiányosságai
Régiós munkaszervezet hiánya
Szorosabb együttműködés kialakításának igénye a témában érintettek között helyi és régiós szinten (tájékoztatás, információáramlás)
ősz
NYITOTT BALATON A nyári szezonon túl, ahol az új szezonok
tavasz
kialakítása kezdődik A Balatoni Regionális TDM Szövetség szervezésében
20 szervezet, 1 cél
2014. május 1-11. és 2015. május 1-11. között tavaszi, 2014. október 22. és november 2. között pedig az őszi Nyitott Balaton akció valósult meg a Balatoni Regionális TDM Szövetség szervezésében.
A Balaton körüli TDM egyesületek 2013 őszén határozták el, hogy együttes erővel megteszik az első lépést a nyári szezonon túli időszak fellendítéséért.
Az alapvető cél, megmutatni, hogy a Balaton Régió nem csak a nyári, fürdőzésre alkalmas időszakban jelenthet vonzó úti célt a turisták számára, hanem az őszi és tavaszi időszakban is képes olyan kínálatot biztosítani, amiért érdemes ideutazni.
A termékfejlesztést követően a legnagyobb kihívást a kommunikációs kampánynak a kis költségvetésből való megteremtése jelentette.
Offline marketing – 2014. március – május Vendégül látjuk az országot a Balatonon, tavasszal!
Az MT Zrt. média támogatását élvezve a 2014. évi tavaszi kampányunkban szerepelt óriásés citylight plakát, könyvjelző méretű szórólap, a budapesti Akvárium klubban 3 napos kitelepülés, sajtótájékoztató a budapesti Design Terminálban, 5 napos megjelenés a tv2 Mokka műsorában PR – az MT Zrt. támogatásán túl a szövetség és az egyesületek kapcsolati tőkéjét mozgósítva online és print sajtómegjelenések is nagy számban születtek (welovebalaton.hu, index.hu, Travelo, Élmény Itthon, turizmusonline.hu, femina.hu, HírTV, stb.) Szlogen: Vendégül látjuk az országot a Balatonon, tavasszal! PartFM interjúk
Online marketing 2014. március – május Vendégül látjuk az országot a Balatonon, tavasszal!
Mind a 20 egyesületi honlapon és egyes szolgáltatóknál is banner elhelyezése
Egy teljesen új weboldal elindítása: www.nyitottbalaton.hu
Mobil applikáció (Guide@Hand)
Google AdGrants
(költségkeret: 10 ezer USD AdWords/hó)
Facebook, Twitter, Instagram (posztok és hirdetések)
Smart QR-kód rendszer integrálása
Youtube, Happy Balaton videó
Offline marketing 2014. szeptember-november – Ősszel is Balaton!
Könyvjelző méretű szórólap, aminek a hátán borkóstoló voucher található
Behúzás a Magyar Nemzet napilapba, szórás a Libri áruházakban a megvásárolt könyvek mellé, a MÁV jegypénztáraknál a menetjegyek mellé, kihelyezés a Magyar Állami Operaházban
A/4-es plakát
Ajánló az Élmény Itthon magazinban
PartFM interjúk
Online marketing 2014. szeptember-november – Ősszel is Balaton! A weboldal és arról letölthető „welcome drink” borkóstoló voucherek Az összes egyesületi honlapon (20 db) és egyes szolgáltatóknál is banner elhelyezése Port.hu AV banneres megjelenések Google AdGrants
(költségkeret: 10 ezer USD AdWords/hó)
Mobil applikáció (Guide@Hand) Facebook, Twitter, Instagram (posztok és hirdetések) Fotópályázat (Bor, mámor, Balaton) Smart QR-kód rendszer integrálása PR - online és print sajtómegjelenések
2015. tavaszi Nyitott Balaton számokban
Csatlakozott éttermek: 100
Csatlakozott szállások: 187
Programok száma a 10 nap alatt: 211
Balaton fagyija verseny résztvevők száma: 15
Balaton – a napfény kertje fotópályázat, beküldött képek száma: 116
PR megjelenések – 2015. tavasz
Több témáról is születtek cikkek, magát a Nyitott Balatont áprilisig csak megmegemlítve áprilistól pedig direktben népszerűsítettük
Február: A turizmus jobban teljesíthet, mint az Audi
Március: Menekülő turistákat hozhat a húsvét
Április: Gyilkossággal és palacsintával vár a Balaton
Mindvégig kihasználtuk a cross branding stratégiáját
Balatonfüred kultúrával vár már tavasszal - sajtóanyag
McDonald's Bringamánia Tour de Balaton 2015 - Balaton kerülés kerékpárral sajtóanyag
III. Borbemutató és Üzleti Találkozó, Rádpuszta – televíziós interjú
Egyéb rendezvények és megjelenések - rádiós, televíziós interjúk
Saját blog indítása: http://nyitottbalaton.blog.hu/
A tavaszi projekt végére a PR megjelenések értéke elérte az 5-7 millió forintot is.
PR megjelenések – 2015. tavasz
A sajtó érdeklődésének erősségét a legjobban az mutatja, hogy 8.5 millió Ft értékben közöltek cikkeket a rendezvényről.
A Hirtv, az RTl Klub és az MTv is több alkalommal tudósított az eseményről. A Kossuth és a Lánchíd rádió is több alkalommal kért interjút a TDM-től. A hallgatottsági, nézettségi adatok szerint, legalább 3.000.000 emberhez jutott el a Nyitott Balaton híre.
Más kulturális esemény iránt, ebben az időszakban, ilyen hosszú ideig csak egyetlen másik esemény iránt érdeklődött a sajtó, ez pedig a Budapesti Tavaszi Fesztivál volt, amelyet 35 éve rendeznek meg! A 2. alakalommal megrendezett Nyitott Balaton akció ezzel az eseménnyel tudott versenyezni a PR cikkek, Tv tudósítások tekintetében.
A cikkek 99.99 százaléka pozitív, de természetesen voltak negatív felhangok is, néhány újságíró még kételkedik abban, hogy lehet e „+szezont csinálni” a Balatonon. A legtöbb kritika a nyitva tartó éttermek számát, a reális kedvezményeket hiányolta. Ugyanakkor a negatív cikkek is elismerik, hogy jó a kezdeményezés, de amíg a szemléletváltás nem történik meg a balatoni fejekben, addig nehéz új szezonokról beszélni.
Cross branding:
Tedd meg magadért - Margit-sziget (április 25.) A Balaton a Margit-szigetre költözik – sajtótájékoztató és kitelepülés
Tekerj bele Te is – önmagadért és másokért! (április 25.) – egészségfejlesztési konferenciával egybekötött sajtótájékoztató
Marketing eszközök
Print marketing eszközök:
Roll-up, szórólap
Online marketing eszközök:
Weboldal www.nyitottbalaton.hu
Travelo kampány
Hírlvél, banneres megjelenések, hirdetési box, szöveges hirdetés
Facebook hirdetési kampány és fotópályázat
Google AdGrants
Instagram
Mobil/WEB applikáció https://nyitottbalaton.qard.eu/
Mobile landing page
Balaton fagyija verseny - http://balatonfagyija.hu
BRTDMSZ Sajtószoba - http://sajtoszoba.balatontdm.hu/
Fotópályázat eredményei: Balaton – a napfény kertje
Több mint 73 000 elért ember
Több mint 140 000 kattintás
Több mint 900 megosztás
Több mint 14 000 kedvelés
Összesen több mint 227 000 interakció
És több mint 500 hozzászólás
(Rostásy Szabó Mihály, Zrínyi Ágnes, Németh Kata, Orbán Péter)
Facebook kampány eredmények március 11-től május 11-ig
463 000 elért személy
Több mint 1 millió interakció történt a Facebook oldalon (bejegyzés megtekintés, kedvelés, hozzászólás, megosztás, egyéb)
Majdnem 200 000-en kattintottak a bejegyzésekre
Több mint 2000 megosztást kaptak az oldal bejegyzései
634 hozzászólás
14 500 kedvelést
Mindennek eredményeképpen 2014-ben és 2015-ben:
A kreatív PR megjelenéseknek köszönhetően több mint 10 millió Ft sajtómegjelenést sikerült generálni az akciónak, így több száz cikk és interjú született, hírportálokon, TV-ben, újságokban és magazinokban. Az MT Zrt. támogatása segítségével ez az érték meghaladta tavaly tavasszal a 80 millió forintot.
A projekt szépsége, hogy a balatoni szolgáltatók nem külső segítséget várnak, hanem saját maguk próbának tenni a turizmus fejlesztéséért
Mindhárom alkalommal több mint 200 program valósult meg a Balaton régióban
Elindult egy olyan kezdeményezés, ami az egész országot megmozgatta
Óriási médiavisszhangot kapott a Balaton fagyijának megválasztása is, idén kétszer annyian jelentkeztek a versenyre
A kommunikációs kampány megvalósításában támogatóink: Magyar Turizmus Zrt., We Love Balaton, MÁV Start Zrt., Port.hu, PartFM
Az akció igazi közbeszéd témává vált és segít abban, hogy folyamatosan a média látóterében tartsa a Balatont (a nyári szezonon kívül is)
A Balaton, a tavaszi és az őszi szezon között is nyitva van! A két új szezon között sem hagyjuk pihenni a Facebook oldalunkat és a weboldalunkat sem, egy kis designváltással továbbra is regionális programajánlóként működik.
Önkormányzati együttműködés
A januárban megtartott tisztújítást követően a szövetség elnöke és alelnöke megkezdte a tagszervezeteknél regisztrált önkormányzatok felkeresését
Partneri fogadtatás, előremutató megbeszélések
Új elképzelések a finanszírozás megteremtésére
Turisztikai hozzájárulás
TAO alapú idegenforgalmi támogatás
A Balatoni Regionális TDM Szövetség adatai: Rövid név: Balaton Turizmus Szövetség Székhely: 8230 Balatonfüred, Blaha L. u. 5. Levelezési cím: 8600 Siófok, Fő tér 11.
E-mail cím:
[email protected] Nyitott Balaton projektmenedzsment:
[email protected] www.nyitottbalaton.hu
Köszönöm figyelmüket!
www.nyitottbalaton.hu