Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakközépiskolája
HÁZIREND
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakközépiskolája 6500 Baja, Bácska tér 1.
Utolsó módosítás időpontja: 2015. augusztus 31.
HÁZIREND Jelen házirend a nevelőtestület és a diákság közös akaratából, a szükséges egyeztetések lefolytatása után, az iskola vezetőjének előterjesztése nyomán, a diákönkormányzat és a szülői közösség egyetértésével, a tantestület elfogadó határozatával született meg 2015. augusztus 31. I. rész: Hatályosság, érvényesség, elfogadás, változtatás, nyilvánosság 1. A házirend jogforrás, az iskola belső életét szabályozó szabályrendszer. 2. Az iskola házirendje állapítja meg a jogszabályban meghatározott tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, az iskolai tanulói munkarenddel, a tanórai és tanórán kívüli foglalkozásokkal, az iskola helyiségei és az iskolához tartozó területek használatával kapcsolatos helyi szabályokat. 3. A házirend személyi hatálya kiterjed az intézménnyel tanulói jogviszonyban álló diákokra, az intézmény pedagógusaira, dolgozóira, valamint a szülőkre, akik a gyermekük törvényes képviselőjeként gyakorolják a köznevelési törvény által biztosított jogaikat és teljesítik kötelezettségeiket. 4. Hatályos az iskola teljes területén, illetve szervezett iskolai rendezvényeken, és a pedagógiai programban meghatározott iskolán kívüli rendezvényeken, ha a rendezvényen való részvétel az iskola szervezésében történik. 5. A házirend a hatályba lépés napjától visszavonásig érvényes. A házirendet a nevelőtestület jóváhagyást követő első munkanaptól kezdődően kell alkalmazni, az iskola területére való belépéstől annak elhagyásáig, továbbá a közös rendezvények időtartama alatt 6. A házirend szabályait az iskola többi szabályzatával összhangban kell alkalmazni, különös tekintettel a szervezeti és működési szabályzat többi részére és a pedagógiai programra. 7. A házirend módosítását meghatározott eljárás keretében kezdeményezheti bármely tanuló, pedagógus, dolgozó írásban a diákönkormányzatnál vagy az iskola igazgatójánál. Változtatási javaslatot a DÖK, a tantestület és az iskolavezetés tehet. A változtatási javaslat célszerű előterjesztési ideje a tanév júniusa. A házirend elfogadásakor és módosításakor az ügyben döntő tantestületi értekezlet előtt az igazgatóhelyettes felkéri a szülői szervezetet, hogy véleményezési jogát és az iskolai DÖK-öt, hogy egyetértési jogát (írásban) gyakorolják. Egyet nem értés esetén a szükséges egyeztetést az érintett szervezettel az igazgató végzi el. Az egyetértő nyilatkozatok a tantestületi értekezleten felolvasásra kerülnek, és a jegyzőkönyv mellékleteivé válnak. 8. Az elfogadott és jóváhagyott házirendet nyilvánosságra kell hozni. A házirend megtekinthető az iskola könyvtárában, valamint az iskola honlapján. A házirend egy példányát megkapja a diákönkormányzat. A házirend pontosított kivonatát ki kell függeszteni minden osztályteremben. Az elfogadott és jóváhagyott házirendet az osztályfőnökök ismertetik a tanulókkal a hatályba lépést megelőzően, az osztályfőnök által meghatározott időben. A szülőknek pedig a jóváhagyást követő első szülői értekezleten. 9. A házirend megsértése esetén számonkérésnek, fegyelmi eljárás lefolytatásának van helye, melynek részletes szabályait a vonatkozó jogszabályok tartalmazzák.
2
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakközépiskolája 6500 Baja, Bácska tér 1.
Utolsó módosítás időpontja: 2015. augusztus 31.
II. rész: A tanuló jogai A tanulók általános jogait a Nemzeti Köznevelési törvény tartalmazza. A tanulói jogok gyakorlásával kapcsolatos helyi szabályokat e házirend tartalmazza a következőképpen: 1. A tanuló joga, hogy személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsák, vele szemben fizikai és lelki erőszakot, testi fenyítést ne alkalmazzanak, kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak ne vessék alá 2. A tanulót nem érheti hátrány lelkiismereti meggyőződése, véleménye, kifejtett nézete miatt. 3. Ha a tanulót az iskolai tanulmányai folytatásával összefüggésben kár éri, az iskolától kérheti a kár megtérítését. Nem kell megtéríteni a kárt, ha azt a tanuló magatartása okozta, vagy ha a kárt az iskola működési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. A kárigényeket írásban kell benyújtani az iskolatitkárnál, amiben meg kell jelölni a káresemény pontos idejét, helyét, körülményeit, a kért kártérítés összegét forintban. A kárigénynek indoklást is tartalmaznia kell, továbbá kiskorú tanuló esetén a szülő aláírását is. 4. A tanulónak joga, hogy ellene kollektív büntetéseket ne alkalmazzanak, azaz más(ok) viselkedése, magatartása miatt őt hátrány ne érje. 5. A tanulónak joga, hogy részt vegyen az iskola kulturális életében, iskolai tanulmányi versenyeken, pályázatokon, illetve ezek meghirdetését kezdeményezze az osztályfőnökénél vagy a diákönkormányzatnál. A versenyekre, pályázatokra a kiírásban meghatározottak szerint lehet jelentkezni. Az évi szokásos versenyek, pályázatok időpontját a tanév iskolai helyi programterve tartalmazza. 6. A tanulónak joga, hogy igénybe vegye az iskola könyvtárát, más kulturális szolgáltatásait, számítógépes termeit, az iskola sportfelszereléseit és létesítményeit. 7. Tankönyvtámogatás igénylőlapon, évente megadott határidők betartásával kérhető. A határidő túllépése, az igazolások hiánya esetén a normatív támogatásra való jogosultság jogvesztő hatású. Normatív kedvezményre jogosult tanulók részére az iskola ingyenesen biztosítja a tankönyveket a kedvezményre való jogosultság igazolása után. 8. A tanulónak joga, hogy kérésére – rászorultságára való tekintettel – juttatásokban részesüljön (pl. menzadíj és kollégiumi díj kifizetésének átvállalása, kirándulási költség átvállalása, természetbeni juttatás) az iskolai alapítványainak terhére. Kérelmét az iskolaigazgatónak kell benyújtani. Eredményéről a tanulót 30 napon belül osztályfőnöke tájékoztatja. 9. A tanuló kiemelkedő tanulmányi munkájáért, közösségi és sporttevékenységéért dicséretben, jutalomban részesülhet. A jutalmak odaítéléséről az iskola igazgatója, a nevelőtestület, az osztályfőnök és a diákönkormányzat dönthet. A tanulmányi eredmények szerinti jutalmazás részletes szabályait az iskola pedagógiai programja határozza meg. 10. A tanulónak joga, hogy hit- és vallásoktatásban részesüljön. 11. A tanulónak joga, hogy rendszeres egészségügyi felügyeletben és ellátásban részesüljön. Ennek megfelelően jelentkezhet az iskolaorvosnál vizsgálatra, illetve tanácsadásra, valamint rendszeres időközönként az iskola által szervezett kötelező szűrővizsgálaton vehet részt. A szűrővizsgálatok időpontjáról és tárgyáról az osztályfőnök előre tájékoztatja a tanulót.
3
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakközépiskolája 6500 Baja, Bácska tér 1.
Utolsó módosítás időpontja: 2015. augusztus 31.
12. A tanulónak joga, hogy hozzájusson a tanulmányai folytatásához és jogai gyakorlásához szükséges információkhoz. Év elején az osztályfőnökök tájékoztatásából ismerik meg a jogaik érvényesítéséhez és a kötelességeik teljesítéséhez szükséges jogszabályokat. 13. A tanulónak joga, hogy személyesen vagy képviselő útján – a jogszabályban meghatározottak szerint – részt vegyen az érdekeit érintő döntések meghozatalában. E joga érvényesülése érdekében az iskolában diákönkormányzat működik. A tanuló választó és választható az osztály és az iskolai önkormányzat valamennyi tisztségére. Ennek részletes szabályait a diákönkormányzat SZMSZ-e tartalmazza. 14. A tanuló joga, hogy a diákönkormányzathoz forduljon érdekképviseletéért. Az iskola működése során felmerült egyéni sérelmek orvoslása a tanuló és tanuló között a DÖK, a tanuló és pedagógus között a DÖK és az igazgató feladata. Ha a tanuló úgy érzi, hogy jogait megsértették, segítségért fordulhat osztályfőnökéhez, az iskola igazgatójához, illetve írásban panaszt tehet az iskola igazgatójánál, valamint törvényességi kérelmet nyújthat be a fenntartó önkormányzathoz. 15. A tanulónak joga, hogy a tanáraihoz, az iskola vezetőségéhez, a diákönkormányzathoz forduljon kérdésével, javaslatával, véleményével. A tanulók véleménynyilvánításának és tájékoztatásának a fóruma a diákönkormányzati ülés, ahol az igazgató személyesen vagy megbízottai által tájékoztatja a diákok képviselőit. A tanuló joga, hogy a megkereséstől számított tizenöt napon belül érdemi választ kapjon az írásban feltett kérdéseire. 16. A tanulónak joga, hogy az emberi méltóság tiszteletben tartásával szabadon véleményt nyilvánítson minden kérdésről, az őt nevelő és oktató pedagógusokról, munkájukról és az iskola működéséről. A tanuló jogainak gyakorlása során – különös tekintettel a véleménynyilvánítás jogára – nem sértheti az őt nevelő és oktató pedagógusok, a társai és a közösség jogait. 17. A tanulónak joga, hogy adatait az iskola biztonságos körülmények között kezelje, tárolja. 18. A tanulónak joga, hogy dolgozatait, írásbeli munkájának érdemjegyét, továbbá munkájában elkövetett hibáit a következő tanórán, de legkésőbb 10 munkanapon belül megtudja, illetve munkáját megnézhesse. Amennyiben a kijavított dolgozatot a javító tanár a 10. munkanapon sem mutatja be a tanulónak, a diák szabadon eldöntheti, hogy kéri-e a dolgozatra adott érdemjegyet vagy sem. Ha a tanuló úgy érzi, hogy a dolgozat javítása során a javító tanár hibát követett el, vagy tartalmi részt nem vett figyelembe, akkor erre való rámutatással kérheti a javító tanártól a hiba orvoslását. Ha erre a javító tanár nem hajlandó, a tanuló az iskola igazgatójához fordulhat kérésével. 19. A tanuló joga, hogy szeptember folyamán megtudja a tantárgyi követelményeket. A félévi és az év végi értékeléskor javaslatot tehet a magatartás és szorgalom osztályzatokra. 20. A tanulónak joga, hogy vendégtanulói jogviszonyt létesítsen másik iskolában, és ott elméleti tantárgyat hallgasson. Áthallgatásra és vendégtanulói jogviszonyra vonatkozó kérvényét a tanév első 15 munkanapján nyújthatja be az iskola igazgatójához. 21. A tanulónak joga, hogy – a hatályos jogszabályok figyelembevételével – független vizsgabizottság előtt adjon számot tudásáról. A kérelmet a tanulónak írásban, a tanév, illetve a félév vége előtt legalább 30 nappal korábban kell benyújtania az iskola igazgatójához. 22. A tanulónak joga (kiskorú tanuló esetén szülőjével együtt gyakorolt joga), hogy a tanév folyamán bármikor iskolát változtathasson. Ezzel a joggal áthelyezési
4
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakközépiskolája 6500 Baja, Bácska tér 1.
Utolsó módosítás időpontja: 2015. augusztus 31.
kérelemben élhet, melyben iskolaköteles tanuló esetén szerepelnie kell az átvevő iskola nevének. 23. A tanulónak joga, hogy a tizenegyedik, tizenkettedik (és tizenharmadik) évfolyamon folytatott tanulmányai során – az érettségi vizsgaszabályzatban meghatározott keretek között – megválassza azokat a tantárgyakat, amelyeket tanulni kíván, valamint, ha erre lehetőség van, megválassza a tantárgyat tanító pedagógust. E jogainak konkrét gyakorlásáról az iskola az adott évfolyamra lépéskor írásban tájékoztatja a diákot. A tájékoztató tartalmazza a választható tárgyak nevét, a tanár nevét, a heti óraszámot és azt, hogy közép- vagy emelt szintű érettségire történő felkészítő foglalkozásról van-e szó. 24. A tanuló a választható tárgyakra vonatkozó korábbi tantárgyválasztását minden év május 31-ig megváltoztathatja. Ezt az igazgatónak címzett kérelemben jelzi. 25. A tanulónak joga, hogy részben vagy egészben kérje felmentését a tanórák látogatása, illetve az értékelés alól. A felmentési kérelmet az igazgatónak kell címezni, amelyről 30 napon belül az igazgató dönt. 26. A tanuló joga, hogy osztályozó vizsgát tegyen, amelynek szabályait az iskola vizsgaszabályzata tartalmazza. III. rész: A tanuló kötelességei A tanuló általános kötelezettségeit a Nemzeti Köznevelési törvény tartalmazza. A kötelezettségekkel kapcsolatos helyi szabályokat e házirend tartalmazza a következőképpen: 1. A tanuló kötelessége, hogy a pedagógiai programban foglalt tanulmányi kötelezettségének eleget tegyen, felkészüljön a tanórákra, házi feladatait elkészítse, a foglalkozásokra a szükséges felszerelést és az ellenőrző könyvét magával hozza, továbbá, hogy az órai munkában aktívan vegyen részt. Az iskolai munkához szükséges felszereléseket a szaktanárok minden tanév szeptemberében ismertetik. 2. A tanuló kötelessége, hogy az írásbeli számonkéréseken jelen legyen, a dolgozatokat megírja, a tantárgyak követelményeinek megfeleljen. A tanuló kötelessége, hogy minden dolgozatírás esetén legalább a nevét felírja a dolgozatra. Annak a tanulónak, aki a vizsgán vagy az írásbeli dolgozat alatt meg nem engedett segédeszközt használ, a vizsgáját, dolgozatát a szaktanár elégtelenre értékeli. A tanuló kötelessége, hogy a tanára által hazaküldött dolgozatot szüleivel megismertesse, és aláírásaikat a dolgozatra beszerezze, továbbá, hogy a dolgozatot egy héten belül tanárának visszaadja. (Az alá nem íratott dolgozatot a szaktanárok a szülőknek elküldhetik.) 3. A tanuló kötelessége, hogy a tanórákon jelen legyen, hiányzásait e házirendben szabályozottak szerint igazolja. A tanulónak kötelessége továbbá, hogy azokon a tanórán kívüli foglalkozásokon is megjelenjen, amikre előzetesen jelentkezett (hiányzásait ugyancsak igazolnia kell). A kötelező és a választható foglalkozások ideje alatt a tanuló csak az osztályfőnök, vagy valamelyik igazgatóhelyettes engedélyével hagyhatja el az iskolát, ezt a portás bejegyzi a portán vezetett füzetbe. 4. A tanuló (a tanulóközösség) az általa vállalt feladatok végrehajtásáért (a meghatározott határidőn belül) felelősséggel tartozik. 5. A tanuló kötelessége, hogy magatartása fegyelmezett legyen, a házirend előírásait és az iskola létesítményeire vonatkozó különleges szabályokat betartsa. A tanuló viselkedésével és öltözékével is adja meg a tiszteletet tanárainak, társainak. 6. A tanuló kötelessége, hogy közreműködjön saját környezete, az általa használt eszközök rendben tartásában, állaguk megóvásában. Az iskola termeinek, 5
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakközépiskolája 6500 Baja, Bácska tér 1.
Utolsó módosítás időpontja: 2015. augusztus 31.
berendezéseinek, létesítményeinek megrongálása súlyos fegyelmi vétségnek minősül, fegyelmi intézkedést von maga után. A rongáló köteles megtéríteni az általa okozott kárt. 7. A tanuló kötelessége, hogy védje a személyi és közösségi tulajdont. Kötelessége, hogy lopás vagy rongálás esetén ezt jelezze az iskola valamelyik tanárának. 8. A tanuló kötelessége, hogy az iskola vezetőinek, tanárainak, az iskola alkalmazottainak, tanulótársainak emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa. 9. A tanuló kötelessége, hogy az intézmény vezetőinek, tanárainak utasításait teljesítse. 10. A tanuló kötelessége, hogy óvja saját és társai testi épségét, egészségét, és haladéktalanul jelentse a felügyeletét ellátó pedagógusnak vagy más alkalmazottnak, ha a saját magát, a társait, az iskola alkalmazottait vagy másokat veszélyeztető állapotot, tevékenységet, illetve balesetet észlelt, továbbá – amennyiben állapota lehetővé teszi –, ha megsérült. 11. A tanuló kötelessége, hogy elsajátítsa és betartsa az egészségvédelmi, balesetelhárítási és tűzvédelmi szabályokat. Tanév kezdetekor az osztályfőnök a tanuló tudomására hozza e szabályzatok tartalmát. Ennek megtörténtét a tanuló aláírásával igazolja. 12. A tanuló kötelessége, hogy részt vegyen az iskola által szervezett kötelező egészségügyi és szűrővizsgálatokon. Hiányzásait e házirendben szabályozottak szerint igazolja. 13. A tanuló kötelessége, hogy a szakdolgozat, a záródolgozat készítésekor előírt konzultációkon megjelenjen. Munkájának állapotáról beszámoljon. 14. A tanuló kötelessége, hogy az előrehaladásával, iskolaváltoztatásával kapcsolatos az igazgatónak címzett kérelmét a szaktanárával, és az osztályfőnökével való megbeszélés után a szaktanárnak, illetve az osztályfőnöknek átadja, és az ő segítségükkel juttassa el az igazgatóhoz. (Kivételt képeznek a panaszokat tartalmazó kérelmek.) 15. A tanuló kötelessége, hogy a szakmai vizsgája sikeres befejezését követően három éven belül a pályakövetési rendszernek az iskolában megszerzett szakképesítése hasznosulásával kapcsolatban adatot szolgáltasson. 16. A tanuló kötelessége, hogy valamennyi iskolai rendezvényen (ünnepi műsorok, ballagás, szalagavató stb.) részt vegyen. 17. A tanuló kötelessége az iskolán kívüli rendezvényeken, osztálykirándulásokon és egyéb kirándulásokon, DSE programokon magatartását illetően a házirend szabályait betartani. IV. rész: Általános szabályok 1. Az iskolában tilos anyagi ellenszolgáltatás fejében szervezett vagy engedélyhez kötött szerencse- és hazárdjáték szervezése, lebonyolítása. 2. Az iskola területén talált tárgyakat az iskola portáján kell leadni, ahol 60 napig őrzik. 3. Az iskola egész területén, a bejárattól számított 30 méteres távolságon belül tilos a dohányzás, valamint tilos az iskola épületében dohányárut árusítani. 4. Az iskola által szervezett iskolai rendezvényeken kábítószert és szeszes italt fogyasztani tilos. 5. Az ellenőrző könyvnek mindig a tanulónál kell lennie, hogy bármely iskolai munkával kapcsolatos közleményt be lehessen vezetni. Az ellenőrzőbe bevezetett információkat (hacsak a beírató másként nem rendelkezik) a szülőkkel havonta alá kell íratni. Ennek ellenőrzését az osztályfőnök végzi el. 6
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakközépiskolája 6500 Baja, Bácska tér 1.
Utolsó módosítás időpontja: 2015. augusztus 31.
6. Tanítási órákon a mobiltelefon használata tilos tanulónak és pedagógusoknak egyaránt. Tanítási órán csak kikapcsolt állapotban lehet a mobiltelefon. Mobiltelefonokért az iskola felelősséget nem vállal. 7. Tilos a tanítási órákon étkezni és innivalót fogyasztani. Tilos továbbá a tanítási órákon rágógumizni. 8. Az iskola nem vállal kártérítési felelősséget a tanuló tanulmányai folytatásával összefüggésbe nem hozható káreseményekért. A tanuló az iskolába érkezésekor eldöntheti, hogy értéktárgyait megőrzésre leadja-e a portán, vagy az iskola titkárságán. A megőrzési idő alatt az iskola a tárgy felügyeletét és állagának megőrzését vállalja. 9. Az iskola által megállapított térítési díjat a tanuló vagy szülője befizetheti munkaidőben az iskola pénztárába. 10. Az iskolában a tanulók nem állítanak elő olyan terméket, dolgot, alkotást, amelyet a vagyoni jog után történő díjazás érintene. 11. A tanulókat az iskola életéről, programjairól rendszeresen tájékoztatják az osztályfőnökök. A soron következő negyedév programjait kihirdetjük az iskolai hirdetőtáblán. A fontosabb iskolai döntéseket az osztályfőnökök ismertetik osztályaiknak. 12. Az ingyenes tankönyvellátásra jogosult diákok számára a tankönyveket az iskolai könyvtár állományból biztosítjuk. A tanulók és a pedagógusok a tanév során szükséges köteteket, a szükséges pedagógus kézikönyveket a pedagógusok által meghatározott időpontban kölcsönözhetik ki a könyvtárból. 13. A tankönyvrendelést – a munkaközösségek véleményének kikérésével – az igazgató által megbízott tankönyvfelelős készíti el. Az igazgató tájékoztatja a szülőket a megrendelt tankönyvek köréről, lehetővé teszi, hogy a tankönyvrendelést a szülői munkaközösség véleményezze. Az igazgató elektronikus formában megküldi a tankönyvrendelési adatokat a fenntartónak, és beszerzi a fenntartó írásos egyetértő nyilatkozatát. 14. Tanulóink számára minden év szeptemberében lehetőséget biztosítunk nem alanyi jogon járó szociális tankönyvtámogatás igénybe vételére. A támogatás a szülő illetőleg nagykorú tanuló írásos kérésére, a tanuló szociális helyzetének és tanulmányi eredményének figyelembe vételével adható. V. rész: Az iskola munkarendje 1. Iskolánkban a tanítás 800 órakor kezdődik. A pontos órakezdés érdekében a tanulóknak legkésőbb 755 órára kell beérkezniük. 2. Azon tanulókra, akik órarendje eltér az előző pontban foglaltaktól, a fenti pont nem vonatkozik. Ők kötelesek az első tanóra előtt legalább 5 perccel korábban megérkezni. 3. A tanítási órák 45 percesek, köztük 10 vagy 5 perc szünet van, kivéve a harmadik szünetet, ami 15 perces. A tanítási óra végét csengő jelzi, ami az órát tartó szaktanárnak jelzi, hogy az órát 2 percen belül fejezze be. 4. Az óraközi szünetekkel a tanulók maguk rendelkeznek. A tanulók maguk döntik el, hogy a szünetet az iskola udvarán, a tanteremben, a könyvtárban vagy a folyosón töltik-e el. 5. A tanulók az órák közti szünetekben igénybe vehetik az iskola büféjét, amely hétfőtőlcsütörtökig 700-1400 óráig, pénteken 700-1300 óráig van nyitva. Azonban a tanóra kezdetét jelző csengetésig minden tanórán résztvevő tanuló köteles a vásárlást befejezni és tanárát az óra helyén várni. 7
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakközépiskolája 6500 Baja, Bácska tér 1.
Utolsó módosítás időpontja: 2015. augusztus 31.
6. Az iskola könyvtára minden tanítási napon reggel 800 óra és 1600 óra (pénteken 800 és 1400 óra) között tart nyitva. A könyvtár használatának részletes szabályairól a kezdő évfolyam tanulói oktatásban részesülnek. VI. rész: Mulasztások, késések igazolása 1. A tanuló köteles a tanítási órákról és az iskola által szervezett rendezvényekről való távolmaradását igazolni. 2. A szülő tanévenként legfeljebb 3 alkalommal, legfeljebb együttesen 3 tanítási napról való távolmaradást igazolhat. A szakképző évfolyam tanulói legfeljebb 3 alkalommal, legfeljebb együttesen 3 tanítási napról való távolmaradást maguk igazolhatnak. 3. A tanuló számára előzetes távolmaradási engedélyt a szülő a tanuló ellenőrző könyve útján írásban kérhet. Az engedély megadásáról tanévenként 3 napig az osztályfőnök, ezen túl az igazgató dönt. A döntés során figyelembe kell venni a tanuló tanulmányi előmenetelét, magatartását, addigi mulasztásainak mennyiségét és azok okait. A távolmaradási engedélyt az iskola igazgatója indoklással elutasíthatja, ha az veszélyezteti a tanuló tanulmányi kötelezettségének teljesítését 4. A tanuló tanítási óráról való késését és hiányzását az órát tartó pedagógus az elektronikus naplóba bejegyzi. A mulasztott órák havi összesítését és igazolását az osztályfőnök végzi. Az igazolatlan mulasztások hátterének felderítésében, és a szülő értesítésében az osztályfőnök jár el. A szaktanár kíséri figyelemmel a tantárgyának óráiról történő mulasztást és szükség esetén tájékoztatja az osztályfőnököt. 5. Amennyiben a távollét iskolai érdekből történik (tanulmányi, sport, kulturális versenyen való részvétel) a mulasztott órák igazoltnak tekintendők és nem számítanak bele a statisztikai összesítésbe. 6. Különleges tanulmányi versenyeredmény elérésének lehetőségénél, egyéni elbírálás alapján a szaktanár és az osztályfőnök egybehangzó javaslatára az igazgató felmentést adhat az iskolai órák látogatása alól. 7. A hiányzások és késések igazolása az ellenőrző könyvbe bejegyzett orvosi igazolással, vagy vasúti, vagy autóbusz pályaudvari igazolással, vagy az ellenőrzőbe írt szülői igazolással lehetséges. A hiányzás, késés igazolását, a hiányzást, késést követő első osztályfőnöki órán lehet és kell elvégeznie minden tanulónak. A késve bemutatott igazolás nem fogadható el, a mulasztott órák igazolatlanok, illetve a késés igazolatlan. 8. Ha a tanuló rendszertelenül jár az iskolába, és korábbi mulasztásait, késéseit nem igazolja, akkor ennek megtételére írásbeli felszólítást kap, amely az igazolás határidejét is tartalmazza. Az igazolatlan mulasztások hátterének felderítésében az osztályfőnök jár el, a jogszabályban előírtak szerint kezdeményezik a gyermekjóléti szolgálattal való kapcsolatfelvételt. Ha a tanköteles tanuló igazolatlanul mulaszt, az igazgató értesíti a szülőt és a jogszabályi előírásoknak megfelelően az igazolatlanul mulasztott órák számát jelzi a tanuló lakhelye szerint illetékes gyermekjóléti szolgálatnak, járási gyámhivatalnak és a járási szabálysértési hatóságnak. 9. Ha a tanuló sportversenyen vesz részt, azt úgy kell tekinteni, mintha hivatalos ügy miatt maradt volna távol. Hiányzását a tanuló a sportverseny rendezői által adott eredeti igazolással igazolja. 10. Ha a tanuló közép- vagy felsőfokú, illetve azzal egyenértékű államilag elismert nyelvvizsgán vesz részt, tanulmányi versenydolgozatot ír, pályaművet készít el, vagy
8
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakközépiskolája 6500 Baja, Bácska tér 1.
Utolsó módosítás időpontja: 2015. augusztus 31.
megyei, regionális, országos tanulmányi versenyen vesz részt, akkor a verseny, illetve a vizsga napján (vagy annak egy részén) igazoltan hiányozhat. . 11. Az iskola az igazolt és igazolatlan mulasztások, illetve az igazolás elmulasztása esetén a tanulóval szemben az SZMSZ és a Pedagógiai Programban foglaltak szerint jár el.
VII. rész: A hetes kötelességei 1. Az osztály két hetesét a tanév elejétől a névsor szerint hetenként az osztályfőnök határozza meg. Csoportbontás esetén a hetest a szaktanár határozza meg ugyanígy. 2. A hetes megbízatása hétfőn reggel kezdődik, és pénteken tanítás után ér véget. 3. Egy osztályban mindig két hetes van. Helyettesítésükről az osztály (csoport) gondoskodik. 4. A hetes gondoskodik a tanári asztal, a szék és a tábla tisztaságáról, krétáról és a terem szellőztetéséről. 5. A hetes jelenti az órát megkezdő szaktanárnak az osztály létszámát és a hiányzók személyét. 6. Ha az órát tartó tanár a becsengetés után 10 percen belül nem jelenik meg, azt a hetesnek jelentenie kell a tanári szobában.
VIII. rész: Tanórán kívüli foglalkozások 1. A tanuló a tantervi anyagon túlmenően tudományos, technikai, művészeti, szakmai stb. érdeklődésének kielégítése, alkotóképessége fejlesztése céljából részt vehet iskolai diákkörök (fakultatív óra, felzárkóztatás, tehetséggondozás, szakkör, sportkör, egyéb) létrehozásában és munkájában. 2. A diákkörök szeptember elején kezdik meg működésüket, és a tanév végéig tartanak. A diákkörök tevékenységéről év elején az osztályfőnökök tájékoztatják a tanulókat. 3. A diákkörre történő jelentkezés után a tanuló köteles egy tanítási év időtartamának idejére a foglalkozásokon részt venni. 4. Az iskolában - előzetes engedély birtokában - tanítási idő után iskolai rendezvényeket, programokat lehet szervezni. A diákklubban tartott rendezvényekre jelen házirend előírásai mellett a diákklub házirendjének szabályait is be kell tartani. IX. rész: Osztályozó vizsgák, követelmények 1. Az osztályozó vizsgák tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményeit a pedagógiai program helyi tanterve tartalmazza. 2. A tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje minden tanév végén a május-június hónapok alatt esedékesek. 3. Osztályozó vizsgák Ha a tanuló a félévi és év végi osztályzata az évközi teljesítménye és érdemjegyei alapján nem állapítható meg, osztályozó vizsgát kell tennie. Osztályozó vizsgát kell tenni a tanulónak
9
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakközépiskolája 6500 Baja, Bácska tér 1.
-
-
Utolsó módosítás időpontja: 2015. augusztus 31.
ha előrehozott érettségire kíván jelentkezni, de még nem teljesítette az adott tantárgy tanulmányi követelményeit, a jogszabályban megengedett időnél többet mulasztott. és a nevelőtestület döntése alapján osztályozó vizsgát tehet. Az osztályozó vizsga letételét akkor tagadhatja meg a nevelőtestület, ha a tanuló igazolatlan mulasztásainak száma meghaladja a húsz tanórai foglalkozást és az iskola két alkalommal a jogkövetkezményekre való figyelmeztetéssel értesítette, tanulmányait igazgatói engedéllyel magántanulóként folytatja, vagy felmentették valamilyen tanórai foglalkozás látogatása alól, engedélyt kapott arra, hogy egy vagy több tantárgy tanulmányi követelményének egy tanévben vagy az előírtnál rövidebb idő alatt tegyen eleget.
Ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen meghaladja - az iskolai nevelés-oktatás általános műveltséget megalapozó szakaszában, azaz a 9-13. évfolyamon a 250 tanítási órát - a 9. évfolyamtól kezdődően a szakmai orientáció, a 11. évfolyamtól kezdődően a szakmacsoportos alapozó oktatás tanítási óráinak 20-20 %-át - a szakképesítés megszerzésére felkészítő szakaszában az elméleti tanítási órák 20 %-át - egy adott tantárgyból a tanítási órák 30 %-át meghaladja és emiatt a tanuló teljesítménye tanítási év közben nem volt érdemjeggyel értékelhető Ha a tanuló mulasztásának száma már az első félév végére meghaladja a meghatározott mértéket, és emiatt teljesítménye nem volt érdemjeggyel értékelhető félévkor osztályozó vizsgát kell tennie, Osztályozó vizsgát két alkalommal szervez az iskola. A tavaszi osztályozó vizsga április hónapban. A másik osztályozó vizsga augusztus 15. és 31. közötti időszakban kerül megszervezésre. Az osztályozó vizsgára való jelentkezést írásban kell beadni az áprilisi vizsgára február 15-ig, az augusztus végi vizsgára május 31-ig az iskola igazgatójának címezve. Időpontját az igazgató állapítja meg, erről a tanulót a vizsga előtt legalább 1 hónappal írásban értesíti. A teljes osztályozóvizsga anyaga a tantervben szereplő valamennyi tantárgyra kiterjed. Az osztályozó vizsga követelményeit az iskola nevelőtestülete határozza meg és a vizsga részletes követelményeiről a tanuló minimum a vizsga előtt 1 hónappal írásbeli tájékoztatást kap. Az a tanuló, akit szabálytalanság miatt az igazgató a vizsga folytatásától eltiltott, az osztályozó vizsgáról felróható okból elkésik, távol marad vagy a vizsgáról engedély nélkül eltávozik, javítóvizsgát tehet. Ha a vizsgázó a vizsgáról fel nem róható okból elkésik, távol marad, a megkezdett vizsgáról engedéllyel eltávozik, mielőtt a válaszadást befejezné, az igazgató – ha 10
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakközépiskolája 6500 Baja, Bácska tér 1.
Utolsó módosítás időpontja: 2015. augusztus 31.
ehhez a feltételek megteremthetőek – hozzájárulhat ahhoz, hogy az adott vizsganapon vagy a vizsgázó és az intézmény számára megszervezhető legközelebbi időpontban a vizsgázó pótló vizsgát tegyen. A vizsgázónak fel nem róható ok minden olyan a vizsgán való részvételt gátló esemény, körülmény amelynek bekövetkezése nem vezethető vissza a vizsgázó szándékos, vagy gondatlan magatartására. X. rész: Egyéb rendelkezések 1. Ünnepélyes iskolai rendezvényen kötelező az iskolai egyenruhában történő megjelenés minden tanuló számára. Az iskolai egyenruha fiúknak: sötét nadrág és fehér ing; lányoknak: fehér blúz, sál, illetve a szakképző évfolyamon fehér blúz, és sötét szoknya vagy sötét nadrág. 2. A testnevelési órákon kötelező öltözékről a tanév elején a testnevelő tanárok adnak tájékoztatást. 3. A tanulók a tanulóközösségek és a diákkörök érdekeinek képviseletére diákönkormányzatot hoznak létre. A diákönkormányzat tevékenysége a tanulókat érintő valamennyi kérdésre kiterjed. A diákönkormányzat működését, feladatait, jogkörét a hatályos jogszabályok és a diákönkormányzat szervezeti és működési szabályzata tartalmazza. 4. Az iskolai és iskolán kívüli szervezett iskolai rendezvényeken a tanulóknak az osztályfőnök útmutatásai alapján kell részt venniük. 5. Az iskola stúdióját csak a megbízott tanulók kezelhetik. A stúdióból a tanítási órák előtt és a szünetekben lehet zenét sugározni. A stúdió ezenkívül csak közleményekre, az iskolarádió adásaira és hirdetésekre használható. A stúdióban csak és kizárólag a kezeléssel megbízott tanulók tartózkodhatnak. A kezelők anyagi felelősséggel tartoznak a stúdió eszközeiért, felszereléseiért. 6. Az osztályfőnök hosszantartó távollétének idejére az igazgatóhelyettesek helyettest jelölnek ki. Ha az osztályfőnök (vagy helyettese) nem tartózkodik az iskolában, döntéshozatali jogát az igazgatóhelyettesek veszik át. Amennyiben az igazgatóhelyettes sincs jelen, akkor jogkörét az igazgató veszi át. 7. A tanulók nagyobb közösségének a véleménynyilvánítás szempontjából a tanulók 50 %-a + 1 főt kell tekinteni. 8. A tanulók jutalmazásának elvei Azt a tanulót, aki tanulmányi munkáját képességeihez mérten kiemelkedően végzi, aki kitartó szorgalmat vagy példamutató közösségi magatartást tanúsít, illetve hozzájárul az iskola jó hírnevének megőrzéséhez és növeléséhez az iskola dicséretben részesíti. Az iskola ezen túlmenően jutalmazza azt a tanulót, aki kiemelkedő tanulmányi eredményt ér el; tanulmányi munkáját a képességeihez mérten kiemelkedően végzi; tanulmányi versenyen helyezést ér el; eredményes kulturális tevékenységet folytat; kimagasló sportteljesítményt ér el; a közösségi életben tartósan jó szervező és irányító tevékenységet végez. A kiemelkedő eredménnyel végzett együttes munkát, a példamutatóan egységes helytállást tanúsító tanulói közösséget csoportos dicséretben és jutalomban lehet részesíteni. Az igazgatói és nevelőtestületi dicséretekre, iskolai jutalmakra javaslatot tehet a nevelőtestület bármely tagja, de elsősorban az illetékes szaktanár és az osztályfőnök. 11
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakközépiskolája 6500 Baja, Bácska tér 1.
Utolsó módosítás időpontja: 2015. augusztus 31.
9. A jutalmazás formái Az iskolában elismerésként a következő írásos dicséretek adhatók szaktanári; osztályfőnöki; igazgatói; nevelőtestületi. Az egész évben kiemelkedő tanulmányi munkát végzett tanulók tantárgyi, szorgalmi és magatartási dicséretét a bizonyítványba be kell vezetni. Ezek a tanulók a tanév végén könyvvel és oklevéllel jutalmazhatók. A jutalmak odaítéléséről – az osztályfőnök, a pedagógusok és az osztályközösség javaslatának meghallgatása után, figyelembe véve az iskola lehetőségeit - az igazgató dönt. Az igazgatói és nevelőtestületi dicséreteket iskolai ünnepélyen vagy az átadással egyidejűleg a hirdetőkönyvvel vagy az iskolai honlappal ki kell hirdetni. A kihirdetésről az igazgatóhelyettes gondoskodik. Az a tanuló, akinek iskolai szinten is kiemelkedő a teljesítménye (tanulmányi-, kulturális- vagy sport- versenyek nyertese, helyezettje, az iskoláért végzett kiemelkedő társadalmi munka részese), jutalmát a tanévzáró ünnepélyen az iskola közössége előtt nyilvánosan veheti át. Az utolsó éves tanulók legjobbjai a türrös emlékplakettel való kitüntetésben, és ezzel együtt pénzjutalomban részesíthetők. A pénzjutalmak fedezetét a Végzett Türrös Tanulók Alapítványa lekötött pénzeszközeinek kamatai, a Türr István Szakközépiskoláért Alapítvány, illetve az iskolai költségvetés biztosítják. Oklevelet kaphatnak a végig jeles vagy kitűnő eredményű tanulók. A kitüntetéseket és az okleveleket a nevelőtestület adományozza. A döntést az osztályfőnökök javaslatai és az igazgató előterjesztése alapján hozza meg. Az átadásra a ballagási ünnepélyen kerül sor. Az átadásig a kitüntetettek neve hivatali titoknak minősül. Az átadással egyidejűleg a türrös emlékplakettel kitüntetett tanulók képe felkerül a lépcsőházban elhelyezett tablóra. Ez utóbbiról az igazgatóhelyettes gondoskodik. Az országos tanulmányi versenyeken az első 10 közé került tanuló a türrös emlékplakettet kapja. A plakett átadása 12. osztályos tanuló esetén a ballagási ünnepélyen, más évfolyamú tanuló esetén az évzáró ünnepélyen történik. Az átadással egyidejűleg a kitüntetett tanuló képe felkerül a lépcsőházban elhelyezett tablóra. Ez utóbbiról az igazgatóhelyettes gondoskodik. 10. Fegyelmi intézkedések Az a tanuló, aki kötelességeit enyhébb formában megszegi, fegyelmi intézkedésben részesítendő. Az írásbeli fegyelmi intézkedések a következők lehetnek szaktanári figyelmeztetés; osztályfőnöki figyelmeztetés; osztályfőnöki intés; igazgatói figyelmeztetés; igazgatói intés. A különböző kötelességszegésekért járó fegyelmi intézkedéseket a fegyelmi szabályzat tartalmazza. A fegyelmi intézkedéseket a tanuló ellenőrző könyvébe (kivéve a szóbelieket) és az elektronikus naplóba be kell írni. A szaktanárit a szaktanár, az osztályfőnökit az osztályfőnök írja be mindkettőbe. Az igazgatóit az ellenőrzőkönyvbe az iskolatitkár segítségével az igazgató, az elektronikus naplóba az osztályfőnök írja be. 12
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakközépiskolája 6500 Baja, Bácska tér 1.
Utolsó módosítás időpontja: 2015. augusztus 31.
11. Fegyelmi büntetések Ha a tanuló a kötelességeit vétkesen és súlyosan megszegi, fegyelmi eljárás alapján, írásbeli határozattal fegyelmi büntetésben részesíthető. A Köznevelési Törvény szabályozza a tanulók fegyelmi felelősségét. Ez alapján fegyelmi büntetés lehet az iskolában megrovás; szigorú megrovás; meghatározott kedvezmények, juttatások csökkentése, illetve megvonása; áthelyezés másik osztályba, tanulócsoportba, vagy iskolába; eltiltás az adott iskolában a tanév folytatásától; kizárás az iskolából. A felelősségre vonás eljárásmódjára és formájára nézve a törvény rendelkezései az irányadók. A fegyelmi büntetést a tantestület előtt kapja a tanuló, lehetőleg a szülő (gondviselő) jelenlétében. Kiskorú tanuló esetén a fegyelmi eljárásba a szülőt minden esetben be kell vonni. A tantestület kihirdetésre vonatkozó döntése alapján a fegyelmi büntetést az iskola tanulói előtt az okok ismertetésével együtt az igazgató vagy valamelyik helyettese kihirdeti. A fegyelmi eljárás megindításáról szóló értesítésben a kötelességszegő tanuló, ha a kötelességszegő kiskorú a szülő figyelmét fel kell hívni az egyeztető eljárás igénybevételének lehetőségére. A tanuló, kiskorú tanuló esetén a szülő az értesítés kézhezvételétől számított 5 tanítási napon belül írásban jelentheti be, ha kéri az egyeztető eljárás lefolytatását. Egyeztető eljárás csak akkor folytatható le, ha ahhoz a sértett, ha a sértett kiskorú a szülő hozzájárul. A tanuló, a kiskorú tanuló esetén a szülő az értesítés kézhezvételétől számított 5 tanítási napon belül írásban bejelentheti, ha kéri az egyeztető eljárás lefolytatását. A fegyelmi eljárást folytatni kell ha nem kérik az egyeztető eljárás lefolytatását, illetve ha az egyeztető eljárás a bejelentés megérkezésétől számított 15 napon belül nem vezetett eredményre. A felelősségre vonás eljárásmódjára és formájára nézve a köznevelési törvény 58. §-a és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 53-60. §-ai az irányadóak. 13. Térítési díjak Az étkezési térítési díjakat a menzás tanulók fizetik be az oktatási asszisztensnél az általa megállapított időben. A többletbefizetés visszatérítéséről az iskola egy hónapon belül gondoskodik. Az étkezésről való lemondás az oktatási asszisztensnél az étkezési jegy leadásával történik, legkésőbb az aktuális nap előtti napon. A 229/2012.(VIII.28.) Kormányrendelet 33. §-ában felsorolt szolgáltatásokat iskolánk diákjai térítésmentesen vehetik igénybe. A kormányrendelet 34. §-ában előírtak szerint a fenntartó által megállapított összegű térítési díjat kell fizetni (pl. második alkalommal történő évfolyamismétlésnél). Tanulói jogviszony keretében a második vagy további szakképesítésre való felkészítés a fenntartó által megállapított térítési díj ellenében vehető igénybe. Tandíj megfizetése a Bajai Szakképzési Centrum által meghatározottak szerint történik. 14. Elektronikus napló A szülők saját gyermekük napló bejegyzéseihez kapnak hozzáférési (olvasási) jogot. Az interneten keresztül történő hozzáférés adatait a szülő tájékoztató levélben 9. Évfolyam első szülői értekezletén az osztályfőnöktől átveszi. Az átvételt aláírásával 13
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakközépiskolája 6500 Baja, Bácska tér 1.
Utolsó módosítás időpontja: 2015. augusztus 31.
elismeri. Elfelejtett jelszó a
[email protected] e-mail címre írt levélben igényelhető, abban az esetben, ha a szülő a digitális naplóban rögzített e-mail címről küldi a kérését. Új jelszó igényét az osztályfőnök felé is jelezheti a szülő.
X. rész: A házirend pontosított kivonata 1. Minden tanuló joga és kötelessége az iskola épületének és felszerelésének rendeltetésszerű használata, valamint a tanítási órán való részvétel. A tanulók joga tanulmányi munkájukhoz segítséget kérni és kapni a tanítási órák keretén belül. A hiányzások okozta lemaradások pótlása elsősorban a tanuló kötelessége. 2. Az iskola épülete tanítási napokon 630 és 1930 között tart nyitva. 3. Előzetes igazgatóhelyettesi engedéllyel (ezt a rendezvény előtt legkésőbb három nappal előbb kell beszerezni) az iskola tanulói tanári felügyelet mellett a nyitvatartási időn kívül is használhatják az iskola helyiségeit. 4. Az iskola tanulói a hivatalos ügyeiket tanítási napokon 730-tól 1545-ig intézhetik. 5. A tanítási órák, szakkörök, korrepetálási órák és egyéb foglalkozások időtartama 45 perc. 6. Az iskola tanulóinak és tanárainak első tanítási órájuk előtt legkésőbb 5 perccel kell az iskolába érkezni. 7. Az iskola csengetési rendje 0. óra 715 - 800 5. óra 1145 – 1230 00 45 1. óra 8 - 8 6. óra 1240 – 1325 2. óra 855 - 940 7. óra 1330 – 1415 50 35 3. óra 9 – 10 8. óra 1420 – 1505 50 35 4. óra 10 – 11 9. óra 1510 – 1555 8. A tanulók kötelessége a becsengetés időpontjától az óra végéig (ez a kicsöngetés után maximum 2 perccel bekövetkezik) a szükséges felszereléssel a megadott tanítási órán megjelenni. 9. Amennyiben a tanuló az órára késve érkezik, a tanárnak kötelessége őt későnek beírni, a késést igazolni kell a házirendben foglalt szabályok szerint. A késések idejét össze kell adni. Amennyiben ez az idő eléri a tanórai foglalkozás időtartamát, a késés egy igazolt vagy – ha a tanuló nem igazolja – igazolatlan órának minősül. 10. A tanítási órán szükséges felszerelést a szaktanárok határozzák meg. 11. Az ellenőrző könyv vezetése a tanuló kötelessége. Mindig a tanulónál kell lennie, hogy a szaktanárok is beleírhassanak, illetve vezetését ellenőrizhessék. 12. Minden tanulónak kötelessége ügyelni az iskola és környezete rendjére és tisztaságára. 13. Az osztály két hetesét a tanév elejétől a névsor szerint hetenként az osztályfőnök határozza meg. Csoportbontás esetén a hetest a szaktanár határozza meg ugyanígy. 14. A hetes feladata az óra kezdetekor a tanárnak a hiányzókat jelenteni, a szünetben a szellőztetés, a tábla letörlése, a szivacs kimosása, a krétáról való gondoskodás, továbbá az utolsó óra után a tantermi ablakok és az osztály előtti folyosószakasz ablakainak becsukása, a lámpák leoltása, fűtési szezonban a konvektorok őrlángra történő beállítása és annak ellenőrzése, hogy az osztálytársak székeiket (az osztálytantermekben) az asztalokra felhelyezték-e. 15. A hetes kötelessége a tanári szobában jelenteni, ha az óra becsengetés után 10 perccel még nem kezdődött el. 16. Minden tanuló joga és kötelessége, hogy tiszta, ápolt külsővel és az adott normáknak megfelelő öltözetben jelenjen meg az iskolában. A kabátokat az osztályokban elhelyezett 14
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakközépiskolája 6500 Baja, Bácska tér 1.
Utolsó módosítás időpontja: 2015. augusztus 31.
fogason vagy a faliszekrényben lehet tárolni. A szekrény kulcsát az osztály őrzi, elvesztése esetén az osztály pótolja. 17. A tanítás nélküli munkanapok iskolai rendezvényein minden tanuló köteles részt venni. 18. Ünnepélyes iskolai rendezvényen kötelező az iskolai egyenruhában történő megjelenés minden tanuló számára. Az iskolai egyenruha fiúknak: sötét nadrág és fehér ing; lányoknak: fehér blúz, sál, illetve a szakképző évfolyamon fehér blúz, és sötét szoknya vagy sötét nadrág. 19. Kerékpárt csak az iskola udvarán a kerékpártárolóban szabad lezárva elhelyezni. 20. Mindenki csak saját felelősségére hozhat ékszert, értékes használati tárgyat, pénzt az iskolába. Az elveszett tárgyakat a gondnoknál, illetve a portán kell keresni, értük az iskola nem vállal felelősséget. Ugyancsak saját felelősségre hagyhatja itt a diák tanítás után egyéni felszerelését. 21. Tilos a tanítási órákon étkezni, innivalót fogyasztani és rágógumit rágni. 22. A tanuló kötelessége mobiltelefonját becsengetéskor teljesen kikapcsolni. Kép-, illetve hangrögzítés a tanórák előtt, között, után csak az érintett személy előzetes beleegyezésével készíthető. A mobiltelefon zsebszámológépként a tanítási órákon nem használható. Egyéb esetekben a mobiltelefon értékes tárgynak minősül. 23. A felkészülés érdekében a nagydolgozatírás tényét és időpontját egy héttel korábban a szaktanárnak be kell jelentenie. (Nagydolgozat: valamely témakört összefoglaló jelleggel lezáró egy vagy több tanítási órán keresztül írott dolgozat.) 24. Késő estébe nyúló iskolai rendezvények utáni napon nagydolgozat nem íratható. Egy napon két különböző tantárgyból nagydolgozat nem íratható. 25. A szaktanár kötelessége a dolgozat megírásától számított 2 héten belül azt kijavítani, a diákoknak tanulmányozásra kiosztani (a dolgozatot a tanuló szülői tanulmányozás céljából hazaviheti), majd visszaszedni és megőrizni. Két héten túl a diák dönthet a dolgozat érdemjegyének beírásáról. 26. Abból a tantárgyból, amelyből előzőleg nagydolgozatot írtak a tanulók, újabb dolgozat az előző kiadásáig nem íratható. 27. Minden tanuló részt vehet az iskola által szervezett szakkörökön, tömegsport foglalkozásokon, korrepetálásokon, kirándulásokon és egyéb kulturális programokon. 28. Az iskolarádió tanítási napokon 800 óra előtt és az óraközi szünetekben szolgáltathat műsort. 29. A fakultatív hit- és vallásoktatás az iskolaépület általános célú tantermeiben tanítási napokon legkorábban 1420 órától szervezhető. 30. Minden tanuló számára tilos az iskola területén és iskolai rendezvényen a dohányzás, a szeszes italok és más kábító hatású anyagok fogyasztása. 31. Tanítási idő alatt az iskola épületét elhagyni tilos. Az iskolaépületből távozó tanuló a portán köteles megadni nevét, osztályát és az őt elengedő tanár nevét. 32. A hiányzások és késések igazolása az ellenőrző könyvbe bejegyzett orvosi igazolással, orvos által kiállított eredeti igazolással vagy ugyancsak az ellenőrzőbe írt szülői igazolással lehetséges. A hiányzás, késés igazolását a hiányzást, késést követő első osztályfőnöki órán lehet és kell elvégeznie minden tanulónak. A késve bemutatott igazolás nem fogadható el, a mulasztott órák igazolatlanok, illetve a késés igazolatlan. 33. A szülő (gondviselő) tanévenként legfeljebb három alkalommal összesen legfeljebb 3 tanítási napról való távolmaradást igazolhat. Előzetes távolmaradási engedélyt a szülő (gondviselő) a tanuló ellenőrző könyve útján írásban kérhet. 34. Minden tanuló számára kötelező az iskolai balesetvédelmi és tűzvédelmi szabályzat betartása. A bekövetkezett balesetet, a balesetet elszenvedett vagy társa azonnal jelenteni köteles az igazgatóhelyettesi irodában. 15
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakközépiskolája 6500 Baja, Bácska tér 1.
Utolsó módosítás időpontja: 2015. augusztus 31.
35. Az iskolai DÖK-be minden osztály köteles legalább 1, maximum 3 főt delegálni. Az iskolai DÖK tisztségviselőinek választásakor az iskola bármely tanulója választható. 36. Az iskolai házirend előírásait az iskola valamennyi tanulója és dolgozója köteles betartani. Megsértése esetén fegyelmi felelősségre vonás kezdeményezhető.
XI. rész: Záró rendelkezések 1. A házirend része a tantermi kifüggesztésre készült pontosított kivonat. 2. A házirend a nevelőtestületi elfogadás és a fenntartói jóváhagyást követő első munkanapon lép hatályba, és visszavonásig érvényes. 3. Az elfogadott vagy módosított házirendet nyilvánosságra kell hozni. A házirend elfogadását, módosítását követően egy-egy példányát a mellékleteivel együtt a diákönkormányzatnak át kell adni és a könyvtárában ki kell függeszteni, valamint az iskola honlapján közzé kell tenni úgy, hogy azt bárki szabadon megtekinthesse. A házirend pontosított kivonatát minden osztályteremben ki kell függeszteni, és beiratkozáskor minden tanulónak és szülőjének át kell adni. 4. Jelen házirend tartalmával és értelmezésével kapcsolatosan bárki fordulhat kérdéssel az iskola igazgatójához, helyetteseihez, valamint a diákönkormányzat vezetőjéhez.
Baja, 2015. szeptember 1.
Sárosi Magdolna tagintézmény-vezető
16