10. fejezet
Elena izgatottan készülődött a szobájában várva Jorge megjelenésére. Végig pörgette az agyán, hogy helyes döntés volt- e felhívni a férfit munkaidőben, hiszen sose szerette, ha ilyenkor zaklatják. Viszont úgy vélte a gyerek jövetelének híre biztosan enyhíti dühét és már nem is lesz olyan kiállhatatlan, amilyen szokott lenni. Elena élete legszebb napjának könyvelte el a mait. Semmi sem ronthatja el a kedvét, hiszen álma valóra vált és már van kiért küzdenie. Éppen fésülködött, amikor a szobalány benyitott, hogy jelentse Jorge érkezését.
Elena boldogan pattant fel a székről és szinte szökdelve ment le a nappaliba. Jorge háttal állt neki, mert éppen a kertre néző ablakon tekintett kifele.
Jorge.- a nő jókedvűen szólította meg a férjét. A férfi a hátán érezte felesége meleg testét és felé fordult, hogy a mellkasát is elöntse ez a forróság. Óvatosan átölelte, mire a nő a megcsókolta.- Olyan boldog vagyok édesem. Azt látom, de ne értem mire fel.- tolta el kíméletesen magától a feleségét. Van egy örömhírem számodra, ami örökre megváltoztatja az életünket. Megkaptad a válási papírokat?- Jorge próbálta humorosra venni a figurát, de Elena lekonyuló száját látva nem volt jó döntés. Én hajlandó vagyok neked megbocsátani mindent.- lépett közelebb Elena. Még mindig nem értek semmit, kérlek beszélj érthetőbben. Tudod új nőgyógyászom van, mert Dr. Velasquez elköltözött. Persze később kiderült, hogy lecsukták, mert korrupt volt. Valóban?- Jorge látszólag ideges lett és engedett a nyakkendője szorításán. Rengeteg páciensét becsapta, köztük engem is. A mai vizsgálat során kiderült, hogy nem vagyok meddő. Ez nagyszerű.- a férfi egy kínos mosolyt húzott az arcára, egyáltalán nem örült ennek a hírnek. A verejték kicsapta és a zsebéből előhúzott egy zsebkendőt, hogy letörölje a homlokát. De van ettől sokkal jobb hírem is.- mosolygott Elena és a kezét a hasára tette. Jorge tekintete követte a neje minden mozdulatát és a félelem helyét, ami eddig élt benne, a düh vette át. Most már tudta mit akar vele közölni a felesége.- Kisbabát várok. Az nem lehet.- rázta idegesen a fejét a férfi, majd erősen megragadta Elena mindkét karját és magához rántotta.- Kivel csaltál meg? Miről beszélsz?- Elena rémülten nézett a méregtől elvörösödött férfire. Nem erre a reakcióra számított.- Eressz el, ez fáj.
Ne add itt az ártatlant te némber! Biztos vagyok benne, hogy megcsaltál.- kiabálta.- Mondd meg ki az a férfi, vagy esküszöm, hogy…- Jorge a magasba emelte az egyik kezét, hogy felpofozza a nejét. Azonnal ereszd el Elenát!- toppant be lihegve Gustavo.- Ne őt bántsd, hanem a gyerek apját! Te tudod ki az?- Jorge barátjára szegezte kíváncsi tekintetét, de egy percre sem engedte el Elena karját. A nő nem értett semmit a két férfi párbeszédéből csak ide- oda kapkodta a fejét. Igen Jorge.- sütötte le a szemét Gustavo.- A gyermek, akit Elena vár tőlem van. Micsoda?- rekedt el a férfi és a hírtől legyengülve elengedte a nőt.- Hogy tehetted ezt?ordította fájdalmasan.- Te a legjobb barátom bebújtál a feleségem ágyába?- Jorge még sosem érzett féltékenységi dühvel vette célba Gustavot, aki egy pillanatra sem hátrált és tűrte, hogy a barátja megüsse. Jorge, hagyd békén!- állt közéjük Elena. Azt hittem szeretsz.- Jorge szeme könnyes lett. Szeretlek.- sírta Elena is és végig simította a férfi vállát. Hazudsz!- lökte el magától.- Ha igazán szerettél volna nem csaltál volna meg.- Jorge hangja lecsillapodott, már csak a csalódottság és a fájdalom volt benne érzékelhető.- És te?- fordult a vérző orrát törölgető Gustavo felé.- A legjobb barátom voltál és a legmocskosabb módon támadtál hátba. Elenának szeretetre volt szüksége.- mentegetőzött a férfi.- Fájt látnom, hogy szenved miattad. És így kell csillapítani?- Jorge a fotelben síró nőre nézett, majd ismét a barátjára.- Pontosan tudod miért tettem.- a kezei remegtek. Szeretem.- mondta Gustavo.- Ellenben te csak magadra gondoltál! Ez nem igaz és ezt te is jól tudod! Mindent érte tettem!- mutogatott Elenára, aki semmit sem értett. Magyarázzátok el nekem mi folyik itt!- állt fel a nő.- Jorge, miből gondolod, hogy nem a te gyermeked hordom a szíve alatt? Ne gondolom, hanem tudom. De most már teljesen mindegy.- nevette el magát keserűen a férfi. Most már tudta, milyen érzés lehetett Elenának, amikor vele közölte, hogy szeretője van. Ugyanazt a borzalmat élte át belül, mint két hónapja a felesége.- Sok boldogságot!- harsogta Jorge, majd feldúltan elhagyta a házat. Gustavo,- Elena kétségbeesetten fordult a szobában maradt férfihez- miért mondtad el, hogy volt köztünk valami? Szerintem itt már nincs helye titkolózásnak és előbb vagy utóbb úgyis megtudsz mindent. Kérlek, ülj le. Amit most fogok neked mondani megrázó és biztos vagyok, hogy a miértre keresel választ, de Jorge így látta a leghelyesebbnek.
Megijesztesz. Tudnod kell, hogy Jorge nagyon szeret téged, sőt imád.- fogta meg a nő kezét.- Ezt nekem is fáj kimondanom, mert én is így érzek. Ami szenvedést okozott neked mind szerelemből tette. Nem törődött veled, megalázott, csalárdságot színlelt mindezt azért, hogy meggyűlöld és elhagyd. De miért?- Elena könnyek között hallgatta a barátját. Elena,- Gustavo egy percre elakadt, nem tudta, hogy közölje vele a rossz hírt.- Jorge beteg. Istenem.- Elena a szájához kapta a kezét.- Mi baja? És mióta tud róla? Ez egy olyan betegség, ami miatt nagyon szégyellte magát, amit csak nekem mert bevallani és a segítségemet kérte.- Gustavo ismét megállt egy pillanatra, hogy erőt gyűjtsön a válaszra.Jorge- sóhajtott egyet- nem nemzőképes. Azt akarod mondani, hogy Jorge impotens?- Elenát rosszullét kerülgette. Az orvost is ő fizette le, hogy hazudja azt neked, hogy meddő vagy és miattad nem lehet gyereketek. Ezt nem tudom elhinni!- állt fel mérgesen Elena.- Képes volt becsapni és elhitetni velem, hogy miattam ment tönkre a házasságunk, hogy én vagyok minden kárának okozója. Ez úgy fáj nekem. Ez egy férfinek nagy szégyen.- ölelte át a síró Elenát.- Félt, hogy emiatt veszít el. Olyan ostoba! Igazán elmondhatta volna nekem és együtt kerestünk volna rá megoldást. Miért gondolta, hogy emiatt eltávolodom tőle? Ne haragudj, de nem mondhattam el. Olyan kényelmetlen, hogy ilyen körülmények közt derül ki az igazság.- simogatta meg a még nem létező pocakját Elena. Ma két eltitkolt dolog végére is pontot tettünk.- mély hallgatás következett. Elena próbálta helyre tenni a gondolatait a fejében, amikor egy félelmetes gondolat jutott az eszébe. Kétségbeesetten ragadta meg Gustavo zakóját.- Ne vedd el tőlem, kérlek. Miről beszélsz Elena? A gyermekemről. Félek, hogy elveszed tőlem. Pontosan tudod mennyire szerettem volna már egy kisbabát. Édesem.- mosolyodott el a férfi.- Ne aggódj, nem akarom elvenni tőled. Ez meg sem fordult a fejemben. Tudod, hogy te és most már a pici vagytok a legfontosabbak az életemben. Sosem okoznék nektek fájdalmat. Ellenben én szeretnélek megkérni arra, hogy ne tilts el tőle, engedd, hogy apjaként szeressem és neveljem. Ne érts félre, nem kényszerítelek arra, hogy hozzám jöjj feleségül vagy élj velem. Csak engedd, hogy veletek legyek és gondoskodjam rólatok. Olyan jó ember vagy Gustavo.- ölelte át a férfit megnyugodva.- Köszönöm.
Nem vagy éhes, nincs kedved ebédelni? Most inkább aludnék egy kicsit. Túl sok minden ért ebben a pár percben.
Isabelle az éjszakát nem otthon, hanem Grégori lakásán töltötte. Nyugodt lélekkel volt nála, mert apja jólléte felől biztos volt. Élvezte szabadságának minden egyes percét. Szerette a színészetet és munka mellett szórakozásnak is vélte. Kislány kora óta erre a pályára készült és álmait sikeresen is megvalósította. Szerelmet sosem akart, mert a függetlenség volt számára a legkényelmesebb állapot. A férfiakat csak játékra, unalmas percek kitöltésére használta, így senki sem vette komolyan. Aki Isabelle Duvalnak udvarol az egyből az ágyában köt ki, de komolyabbra sosem fordult a kapcsolat. Egy férfivel sem volt többször két alkalomnál egészen mostanáig. Grégori nagy hatással volt rá és egy percet se bírt ki nélküle. Ha nem volt vele már hiányzott neki, ha nem hívta fel telefonon aggodalom töltötte el, és ha egy másik nő társaságában látta féltékeny lett. Haragudott önmagára, hogy ilyen érzések merültek fel benne, de nem tudta kontrolálni őket. Mondogatta magának, hogy ez csak egy szimpla kapcsolat aminek se eleje se vége. Nem akarta, hogy vége legyen. Most is ott feküdt Grégori mellett az ágyban és mosolyogva figyelte az alvó férfit. Gyengéden megsimogatta a mellkasát, majd egy csókot adott a szájára. A férfi felemelte a karját, hogy átölelje Isabellet, közben visszacsókolt, majd ismételten átélték a délutáni szeretkezések örömét.
Várj!- kúszott ki a férfi alól Isabelle. Megint ugyanaz történt? Talán durva vagyok?- ijedt meg a férfi. Nem dehogy drágám, velem van a probléma.- szedelőzködött a nő.- mindjárt jövök csak kimegyek a mosdóba.
Grégori kétségbeesetten nézett a lepedőre, amelyen vérfoltok látszódtak. Rémület fogta el, hogy talán felsértette Isabellet hevességével és bűntudata támadt. Ő is felkelt, hogy felöltözzön, majd a fürdőszoba ajtóhoz ment és bekopogtatott rajta.
Jól vagy édesem? Igen Grégori. Nincs semmi gond.- hallatszódott a tompa válasz.
Isabelle a kád szélén ült és nyugtalanul mosta le a combjáról a foltokat. Nem értette mi történik vele. Miért fáj olykor a szeretkezés, ráadásul egyre többször jelentkezik utána vérzés is. Szegény Grégorit sajnálta a legjobban, mert azt hiszi ő miatta van. Isabelle viszont érezte, hogy vele van a probléma. Talán elkapott valami fertőzést és most jönnek elő a tünetek. Nőgyógyásznál is már nagyon régen volt, de most itt volt az ideje, hogy felkeresse. Gyorsan lezuhanyzott, majd felhívta az orvosát, hogy
időpontot kérjen tőle még másnapra. Grégori eközben elkészítette a vacsorát, majd a fotelben gubbasztó Isabelle mellé szegődött és egy nagy puszit nyomott a feje búbjára.
Minden rendben lesz, hidd el.- simogatta meg a nő karját. Remélem. Te mikor mész vissza Marseille-be? Holnap reggel indul a gépem. De sietek vissza hozzád. Gondolod, hogy megéri?- nézett rá fürkésző tekintettel Isabelle. Sokat jelentesz nekem, még sosem éreztem így senki iránt sem. Gyere vacsorázzunk meg és menjünk el moziba.- húzta fel a kedvesét a szófáról és ölelkezve sétáltak a konyhába, közben pedig Grégori rövid beszámolót tartott a filmről, amit meg szeretne nézni.
Meryl még egy nehéz napon esett túl. Pierre ma még kiállhatatlanabb volt, mint a legelső napon. Ma sem volt hajlandó köszönni a nőnek, ráadásul azt sem akarta engedni, hogy feltegyék a kezelését. Mikor pedig Meryl és Thomas kényszerítéssel elérte, hogy az ágyra feküdjön feljelentéssel fenyegetőzött. Még nem volt ilyen nehéz esete, de ezt is egy újabb kihívásnak tekintette és úgy vélte, hogy az Úr nem hiába sodorta az útjába. Amikor nehéz helyzetben van mindig eszébe jutnak egykori osztályfőnöke szavai. A beteg ember nem csak szervezetileg beteg, hanem lelkileg is. Mindkettő ápolásra szorul. Meryl nagyon szerette és tisztelte a tanárnőjét, mindig érdeklődve hallgatta végig az óráit, annak ellenére, hogy olyan tantárgyakat tanított neki, amiket nem szeretett. Érdekesen és kedvességgel magyarázott, így szinte sosem tanult a dolgozatokra, mert már az órán megjegyezte az anyagot. Főleg a pszichológiával volt így. Azt sosem tanulta meg, csak felidézte azokat az órákat, amikor az esetleges anyagrészt vették. Meryl amellett, hogy könnyen megjegyzett dolgokat nem bízta szerencséjét a véletlenre. Minden egyes dolgozat előtt megírta a puskáját, és elhelyezte a pad különböző részein. Az utóbbi időben viszont már unta, hogy sosem kapják rajta a puskázáson, így akarva vagy akaratlanul, mert azért a lebukás veszélye ott élt benne, de direkt úgy leste le a megfejtéseket, hogy azt a tanárnő észrevegye. Biztos volt benne, hogy ne veszi el a dolgozatát, mert eléggé ismerte, ezért is merte nála megtenni. Mindennek ellenére sikeresen megírta a dolgozatot, de szomorú volt. Lelkiismeret furdalása volt, hogy ilyet tett a szeretett tanárnőjével. Este is alig tudott elaludni, folyton a lebukás pillanata járt a fejében. Szégyellte magát, ezért másnap az óra után félre hívta a tanárnőt, akitől bocsánatot kért a csalás miatt. Az asszony nagyon kedvesen fogadta és nem haragudott érte, de Merylnek szüksége volt a nő őszinte mosolyára, amitől megnyugodott. Aztán nem sokkal később az osztályfőnöke megbetegedett, mint kiderült a hajtás miatt legyengült a szervezete így két hetes kényszerpihenőre kellett mennie. Az a két hét kín és szenvedés volt nélküle. Olyan elhagyatottnak érezte magát az egész osztály. Bár tudták, hogy bárkitől segítséget kapnak, ha szükségük van valamire, de az még sem olyan. Megszokták, hogy minden reggel bement hozzájuk az osztályfőnök, hogy köszöntse őket, volt aki törődött velük. De így senki sem. Nem tudták kinek elmondani a gondjukat, bajukat, ráadásul nagyon hiányzott nekik. Nem volt olyan nap, hogy ne hozták volna szóba. Az egyik barátnője egy kirándulás alkalmával meg is mondta neki őszinte véleményét. „Tanárnő, mint ember nagyon rendes, de mint tanár túl sokat követel.” Ez mindig nagy kacajt váltott ki belőlük és a mai napig is emlegetik, ha éppen osztálytalálkozón vannak. Az egyik nyelvtanár pedig úgy vélekedett róla, hogy széplelkű. És mindez igaz volt. Milyen sok emléket őrizget a fejében még így húsz év elteltével is. A legszebbek, a legfontosabbak frissen élnek emlékezetében.
Meryl az órára pillantott. Este nyolc fele járt már, de Evelyn még nem ért haza. Aggódni kezdett, félt, hogy itt a nagy városban megtámadják, vagy ne adj Isten valami baja eshet. Idegesen pergette az ujjait az asztalon, mikor végre meghallotta a kaputelefon csengését. Haza ért. Állt fel boldogan ülőhelyéről és gyorsan oda tette melegedni a levest.
Szia anya!- köszönt be a konyhába a lány. Szia édesem, hol jártál? Már lassan nyolc óra.- mutogatott az órára Meryl. Ne haragudj, de nem tudtam szólni, hogy beugrok egy könyvesboltba, mert lemerült a telefonom. Milyen könyvet vettél? Megjelent az egyik kedvenc sorozatom könyvben és annak az első részét. Az a koreai? Igen az. Megyek lezuhanyzom és jövök enni.
Meryl még alvás előtt megnézte azt a filmet, amit Jamestől kapott születésnapjára. Milyen régen is volt már az. Ráadásul a férfi se jutott az eszébe egy jó ideje. Eleinte nehezebb volt, mert szinte minden reggel vele ébredt és este az ő képével tért nyugovóra, de ma már nem. Mára már csak egy emlék a sok közül.
Elena már lefekvéshez készülődött, amikor az egyik szobalány szinte rátörte az ajtót. Zaklatottnak látszott, de nem mondott semmit, csak annyit, hogy őt keresik és hogy sürgős. A nő nyugtalanul vette át a kagylót, érezte, hogy valami nem stimmel. A délutáni alvás sem ment egyszerűen, inkább pihenés volt az.
Tessék, itt Elena Sandoval. Jó estét kívánok asszonyom, Dr. Andere a központi kórház baleseti osztály részlegvezető főorvosa vagyok. Jól tudom, hogy ön Jorge Sandoval egyik hozzátartozója? A felesége vagyok.- dadogta a nő rémületében.- Mi történt a férjemmel? Kérem, amint tud jöjjön be hozzánk és itt mindent elmondok.
Elena hirtelenjében azt sem tudta hova kapjon, mit vegyen fel először. A cselédnek kiadta a
parancsot, hogy értesítse Gustavot és jöjjön érte, amíg ő elkészül. Útközben csak annyit mondott a férfinek, amennyit az orvostól hallott. Félelemtől reszketve lépett be a kórház kapuján. A recepcióban álló ügyeletes nővértől megtudták merre találják a doktor szobáját, de nem volt szükség a felkeresésére, mert Dr. Andere ezekben a pillanatokban lépett ki az intenzív osztályról.
Doktor úr, ez a hölgy önt keresik. Azt mondták, hogy nem rég beszéltek telefonon.- jelentette be Elenát az orvosnak. Senora Sandoval, senor.- nyújtott kezet előbb a nőnek, majd a Gustavonak. Jorge?- Elena azonnal a férje után kezdett érdeklődni. Látva az orvos aggódó tekintetét még erőssebben kezdett kalimpálni a szíve. A férjét körülbelül egy órája hozták be, mert súlyos autóbalesetet szenvedett. Istenem! Hol van most? Azonnal látnom kell.- a nőből keserves hiszti tört ki. Sajnos nem lehet, mert még az intenzív osztályon fekszik, hetvenkét órás megfigyelés alatt kell tartanunk. Hála Istennek életben van.- motyogta Elena kisebb megkönnyebbüléssel. Mennyire súlyos az állapota?- Gustavo helyesebbnek vélte átvenni a kérdező személy szerepét, mert látta a doktoron, hogy nincs minden rendben. Őszinte leszek önökhöz. Senor Sandoval esetében jobb lett volna a halál. De hogy mondhat ilyet?- háborodott fel Elena Dr. Andere kijelentésén. Asszonyom a férjének súlyos sérülései vannak. A beleset következtében sok ideg megsérült, főleg a mozgatóidegek. Ez azt jelenti, hogy mind a négy végtagra lebénult, ráadásul az agya is nagy mértékben károsult. Ha túléli sem lesz olyan az élete, mint amilyen volt. Ne tud beszélni, nem tud mozogni, és nagy valószínűséggel gondolkodni sem. Élőhalott. Azt akarja mondani, hogy fenn maradó életében vegetálni fog? Pontosan uram. Az ilyen élet meg nem élet, ezért is mondom, hogy a halál kedvezőbb lett volna a számára. Ezt ne tudom elhinni.- Elena sírva borult Gustavo nyakába.- Az én hibám, az én hibám. Ne beszélj butaságokat, nem te tehetsz Jorge balesetéről.- nyugtatta a férfi, de Elena egy percre se nyugodott meg. Reszketett a karjaiban és egyre csak zokogott. De igen.- engedte el.- Ha nem csalom meg és esem teherbe, akkor még most is élne. Hiszen még él. De hallottad az orvost, csak vegetál. Dr. Andere- fordult Elena az orvos felé.- Engedje meg,
hogy lássam. Kérem. Sajnos még nem lehet. Meg kell várniuk a három napot. Mi jöhet még?- Elena a falon lévő szent szűz képre nézett és magában egy rövid fohászt mondott el Jorge felépülése érdekében. Elena,- szólt Gustavo a nőhöz, miután a doktor elment.- talán van megoldás Jorge életének megoldására. Mire gondoltál? Az eutanáziára. Nem Gustavo, azt nem.- Elena heves ellenkezésben tört ki.- Nem öletem meg a saját férjem. Segíteni fogom, amíg csak élek. Ráadásul itthon nem is engedélyezik. Gondolj a fiadra. Igaz, hogy ott leszek én is melletted, de nem fogod tudni mindkettőt ápolni. Bele fogsz rokkanni, tönkre teszed magad.- érvelt a férfi, de Elena végig rázva a fejét ellenállt. Nem akarom elveszíteni.- pityeregte. Így sem lesz már a tied. Itthon nem végzik el az eutanáziát, mert törvényellenes, de fordulhatnánk engedélyért. Ha elutasítják, akkor Hollandiába vagy Belgiumba szállítanánk. Nem. Nem tudom megtenni. Kérlek, érts meg. Előbb vagy utóbb az orvos rákérdez majd. Akkor sem és pont.
Elena az egész éjszakát a kórházban töltötte, egy percre sem akarta magára hagyni Jorgét. Bízott minden isteni csodában, hitte, hogy Jorge érezve szeretetét felébred. Csupán néhány percet aludt, mert a délután kipihente magát. Ezek a rövid percecskék sem teltek nyugodtan, mert akárhányszor behunyta a szemét Jorge hangját hallotta, amint a nevén szólítja. A bűntudat emésztette belülről és Gustavo érzéketlen felvetése. Nem akarta megbántani a férfit, ezért visszafogta magát és nem mutatta ki bosszúságát, miszerint öljék meg a férjét. Nem akart több bonyodalmat a napra.
Másnap reggel bebizonyosodott, hogy helyesen tette, hogy nem szólta meg érte. Gustavo nem tudott éjszakára maradni, de reggel már korán bent volt és egy pohár forró kávéval kínálta. Elena kedvesen visszautasította terhességére hivatkozva, de a gyümölcslevet elfogadta, amit a kávé helyett hozott neki. Az orvos továbbra sem tudott jó hírrel szolgálni, de a reményt nem adta fel.
Meryl napja ugyanolyan sablonosan kezdődött, mint minden reggel. Jó munkahelye volt, és a kollégái is kedvesek voltak, de mégse volt felhőtlen az élete. Meryl olyan típus volt, aki könnyen hozzászokik az újhoz, de nehezen engedi el a régit. Minden életszakaszát szomorúan hagyta el. Általában
versekben búcsúzott el életének egy bizonyos részétől és újult erővel, kíváncsisággal kezdte a következőt. Az egyik legnagyobb lezárás az érettségije után volt. Szerette a középiskolát, az osztályát és a tanárait. Nehezen vált meg tőlük, de meg kellett tennie. A nyarat pedig izgatott várakozással töltötte, alig várta, hogy ismét iskolába menjen, szakmát tanuljon és új emberekkel és tantárgyakkal ismerkedjen meg. Utólag elgondolva az a két év volt számára a legszebb mind közül. Sokkal kedvesebb volt számára, mint a középiskolai évek. Minden reggel élvezet volt iskolába menni, és egy új napot kezdeni, még akkor is, ha dolgozatot írtak, vagy éppen vizsgáztak. A gyakorlati órákat annál kevésbé szerette. Főleg azokat, amelyek nem képezték a szakirányát. Utálta az ápolástani gyakorlatokat, mindig mondogatták a barátnőivel, hogy ők nem ápolónők lesznek. Egy alkalommal a nyári gyakorlaton a baleseti sebészet női részlegére osztották be egy nagyon jó barátnőjével. Mindenhova csak ide nem szerettek volna kerülni. Az első nap kiszabták nekik, hogy mossák el az ágytálakat. Nagy lelkierőre volt szükségük, hogy túléljék azt az egy hetet, ami örökkévalóságnak tűnt. Egy alkalommal pelenkázniuk is kellett, de még sosem csináltak olyat. Az osztályvezető főnővér le is szidta őket, amikor észrevette, hogy fordítva tették rá a nénire, aki mozogni se bírt. Persze akadtak kellemes emlékek is. Ismét találkozott egy volt tanárával, akinek a lánya eltörte a lábát és bent feküdt. Egy másik néni a szívükhöz nőtt, akit később a rehabilitációs osztályon meg is látogattak. Volt egy idős néni, akinek az ágyszélén kellett ülnie a nagyvizit erejéig, de már nem bírt. Megkérte őt és a barátnőjét, hogy fektessék le, de nem szeghették meg a szabályokat. Viszont nagyon megsajnálták a nénit és egy feltétellel segítettek csak neki. Még pedig azzal, hogy nem fog jajgatni, mint ahogy szokott. A néni, hogy őket se keverje bajba engedelmeskedett. Mindaz, amit ezen a gyakorlaton elvégeztek az osztályfőnöküknek köszönhetik, hiszen ha ő nem mutatja meg, hogyan kell ágytálat vagy lepedőt cserélni, huzatot felhúzni, vérnyomást mérni vagy éppen lázlapot írni, akkor tehetetlenül álltak volna egész nap.
Meryl késésben volt aznap reggel, mert lemerült az elem a vekkerében és nem csörgött. Rutinosan ébredt fel, csak egy félórával később. A nagy kapkodásban otthon felejtette a fehér váltás zokniját, így kénytelen volt egésznap harisnyában dolgozni. Pierre se tudott lejönni a kezelésre, mert az este rosszul lett és még mindig lázas volt. Meryl nagyon sajnálta, mert annak ellenére, hogy ő volt a legundokabb páciense valami vonzalmat érzett iránta, és ez az érzés nem engedte, hogy utálja. A reggeli órákban Pierre kiesés miatt volt egy negyven perces szabadideje, ezért felment a férfihez a szobába, hogy egészsége felől érdeklődjön. Pierre a hatos ágyon feküdt, amely az ablak mellett volt. Szinte senki sem volt a szobában csak egy idősebb bácsi, aki keresztrejtvényt fejtett. Pierre az oldalára fordulva piszkálta a radiátort unaloműzésképpen. Meryl mosolyogva figyelte az ajtóból, amikor az idős bácsi megszólította.
Jöjjön csak be nővérke. Nem harapunk.- nevetett az ember. Pierre Meryl irányába fordult és meglepődött képet vágott a nő láttán. Köszönöm.- lépett be Meryl.- Mr. Duvalhoz jöttem, hogy megkérdezzem, hogy érzi magát. Lázas vagyok, vagy ezt nem mondák odalent önnek?- felelte undokul a férfi. De igen, hiszen ezét nem lehet ma kezelése. Csak tudni akartam, hogy jobban van- e már. Maga jól van, amikor beteg? Igaza van. Ostobaságokat kérdezek. Remélem azért holnapra összeszedi magát. További szép
napot!- bólintott Meryl, majd elhagyta a kórtermet. Ejh, de hűvösek vagyunk Pierre. Szegény nővérke érted aggódik és te így bánsz vele. Ez csak a munkahelyéért aggódik, nem értem. Nem csoda, hogy hetente váltogatnak ilyen stílussal.- csapta le az újságot. Morris, nem hagyom, hogy szórakozzanak velem.- ült fel Pierre. Te fiú, te fiú. Még egy nővér sem jött fel hozzád, inkább került téged és örült, hogy szenvedsz. Addig se kellett veled foglalkoznia. Ez a hölgyemény viszont tényleg érdeklődik utánad, ne légy ilyen undok vele. Inkább töltögesd a keresztrejtvényed tovább, csak bolondságokat hordasz itt össze.- fordult be ismét a falhoz Pierre.
Isabelle már egy órája ült a váróteremben, amikor az orvosa szólította.
Gyere Isabelle! Szerbusz Antoine. Rég láttalak, mi van veled? Áh, dolgoztam és nem volt időm eljönni. Pedig az egészség az első. Emiatt is vagyok itt, mert problémáim vannak. Hallgatlak.
Isabelle egy sóhaj után elmesélte mit tapasztalt mostanában a szeretkezések közben és után, és fél, hogy valami baja lehet. Az orvos valószínűnek tartotta, hogy egy fertőzést kapott el, valamelyik partnerétől. Tisztában volt vele, hogy páciense milyen életet él, a függetlenség volt rá a legmegfelelőbb szó. Behívta a nőt a kezelőbe és egy tesztet végzett el, majd a laborba küldte elemzésre.
Gondolod, hogy súlyos?- kérdezte aggodalommal Isabelle.
Még nem tudom pontosan, de mihelyst elkészül az analízis okosabbak leszünk. De szeretném, ha elvégeznénk még néhány vizsgálatot a biztosabb eredmény érdekében. Rendben.
A nőgyógyász megírta a beutalókat, amelyek a vizsgálathoz voltak szükségesek. Isabelle sosem szerette az orvosokat, a kórházakat még úgysem. Még a szagától is irtózott, főleg a fogorvosi rendelők illata rémisztette el. Kis megfázásokkal sem ment orvoshoz, inkább otthon kúrálta magát különböző módszerekkel. Ha náthás beteg volt pirított fokhagymát evett, bodzateát ivott és sós vízben inhalált. Ritkán is volt beteg, inkább az őszi és tavaszi kezdettekkor kapott el valamit, de azt is pár nap alatt átvészelte. Nem is igazán tudja, kitől örökölte túlélőképességét, mert az anyja is egy betegség következtében hunyt el. A vizsgálatoktól nagyon félt, mert nem tudta mire számíthat. Fájni nem fájtak, de igen kellemetlenek voltak és minden egyes hümmögés után remegés fogta el.
A hét nagyon nehezen telt el, főleg Grégori utazása volt számára a legrosszabb. Már aznap hiányzott neki, pedig még csak pár perce búcsúztak egymástól. Semmit sem szólt a férfinak a vizsgálatokról, amikor pedig rákérdezett mi történt a nőgyógyásznál csak annyit felelt, hogy gyulladás volt és kapott rá gyógyszereket. Hétfőn izgatottan állított be az orvosához, már nagyon kíváncsi volt az eredményekre. Szíve mélyén remélte, hogy nincs baja, de Antoine fejrázása és megszeppent modora az ellenkezőjéről árulkodott.
Isabelle, megjöttek az eredmények. És?- dőlt előre az asztalnak támaszkodva. A diagnózis rosszabb, mint amire számítottam.
Isabelle reszketni kezdett és a félelem lett úrrá rajta.
Az eredmények alapján előrehaladott méhnyakrákod van. Hogy mi?- Isabelle kétségbeesetten zihált, alig akart a fülének hinni. Ez nemi érintkezés útján terjedő úgynevezett HPV vírus miatt alakul ki. Általában lassan, évek alatt fejlődik ki. Ezt ne tudom elhinni. Meg fogok halni? Nem Isabelle, erre gondolni se merj. Műtéti beavatkozással eltávolítható, de van egy rossz oldala ennek. Mivel a daganat nagy kiterjedésű az egészséged érdekében a méhedet is el kell
távolítanunk, majd kemoterápiával a még rákos sejteket eltávolítása szükséges. Biztos, hogy rákos vagyok? Nem lehet, hogy tévedés?- kapta ki Antoine kezéből a leleteket. Igen Isabelle.- suttogta a doktor.- De ne aggódj, minden rendben lesz. Meglátod. Most haza kell mennem.- állt fel könnyek közt a nő és köszönés nélkül hazasietett.
Szerencséjének vélte, hogy az apja nem volt otthon, mert így szabadon tudott sírni. Kiadhatta magából azt a mélységes fájdalmat, ami a hír hallatán lepte el egész lelkét. Ugyanaz a betegsége, mint amibe az anyja halt bele és, amit talán ő sem él túl.
