Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program .
Az Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
Készítette:
Ellenjegyezte, jóváhagyta:
..............................................
………………............................
igazgató
fenntartó képviselője
Hatálybalépés dátuma: 2014. február 01. Módosítás, felülvizsgálat: 2014. május 31.
1/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program .
Cél: A Köznevelési törvény 26.§ 1. pontja értelmében, az iskolában a nevelő és oktató munka pedagógiai program szerint folyik. E program határozza meg az intézményben a nevelési és az oktatási elveket, a tanítandó tananyagot, az értékelési elveket, valamint minden olyan tevékenységet, amelyet a köznevelési törvény ebben a dokumentumban ír elő szabályozni. A pedagógiai program olyan alapdokumentum, amely a neveléssel-oktatással kapcsolatos valamennyi tevékenységre kiterjed. Érvényességi kör: Jelen dokumentum érvényes az iskola valamennyi tanárára és diákjára. Módosítás: Kérheti a fenntartó, a szülők vagy a diákok, illetve a tanárok nagyobb csoportja, az igazgatóhoz benyújtott írásos kérelemben, aki a következő nevelőtestületi értekezleten beterjeszti a módosítási javaslatot a testületnek, egyidejűleg javaslatot tesz a módosítást elvégző team tagjaira. Szülők, diákok, tanárok nagyobb csoportján a létszámuk 30%-át értjük. Legitimáció: A dokumentumot és módosításait a nevelőtestület fogadja el, az iskola vezetője és a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé. Elfogadása előtt ki kell kérni a Diákönkormányzat véleményét. Nyilvánosság: A Pedagógiai Programot a következő helyeken kell nyilvánosan hozzáférhetővé tenni: - Igazgatói szobában - Nevelőtestületi szobában - Az iskola könyvtárában - AZ iskola honlapján www.yszi.hu A Pedagógiai Program Érvényességi ideje: Jelen program a 2013/2014-es tanévtől érvényes a visszavonásig. Az iskola igazgatója 2014. május 31-ig köteles a program felülvizsgálatára a tantestülettel közösen és javaslatot tenni az esetleges módosításokra. A Pedagógiai Program hatályba lépése: 2014. február 01. Módosítás: 2014. január 23.
fenntartó
diákönkormányzat 2/164
igazgató
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program .
Tartalomjegyzék 1. Bevezetés ___________________________________________________________________ 6 2. Nevelési terv ________________________________________________________________ 8 2.1. Az iskolában folyó oktató - nevelő munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei és eljárásai ______________________________________________________________________ 8 2.1.1. Pedagógiai alapelvek _____________________________________________________ 8 2.1.2. Az oktató- nevelő munka céljai: ____________________________________________ 10 2.1.3. Az oktató-nevelő munka feladatai: __________________________________________ 11 2.1.4. Eszközök, eljárások: _____________________________________________________ 11 2.2. A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos feladatok __________________________________ 12 2.3. A közösségfejlesztéssel kapcsolatos feladatok ____________________________________ 14 2.4. A beilleszkedési, magatartási nehézségekkel összefüggő pedagógiai tevékenységek _______ 15 2.5. A tehetség, képesség kibontakoztatását segítő tevékenységek _________________________ 16 2.6. A gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő pedagógiai tevékenységek _______________ 16 2.7. A tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatását segítő program ___________________ 17 2.8. Szociális hátrányok enyhítését segítő tevékenység _________________________________ 17 2.8.1. Felzárkóztató illetve tehetséggondozó programok szervezése, a 2.5. és 2.7. szerint. ____ 17 2.8.2. A drog és bűnmegelőzési programok ________________________________________ 17 2.8.3. Szociális támogatások____________________________________________________ 18 2.9. A pedagógiai program végrehajtásához szükséges nevelő-oktató munkát segítő eszközök és felszerelések jegyzéke. __________________________________________________________ 19 2.10. A szülő, a tanuló, az iskolai és a kollégiumi pedagógusok együttműködésének formái, továbbfejlesztésének lehetőségei __________________________________________________ 20 2.10.1. A szülő, a tanuló az iskolai és kollégiumi pedagógusok együttműködésének formái __ 20 2.10.2. Az együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségei ___________________________ 20 2.11. Az iskola egészségnevelési és környezetnevelési programja _________________________ 21 2.11.1. Egészségnevelési, egészségfejlesztési program _______________________________ 21 2.11.2.Környezeti nevelési program ______________________________________________ 23
3. A helyi tanterv ______________________________________________________________ 25 3.1. Az alkalmazható tankönyvek, tanulmányi segédletek és taneszközök kiválasztásának elvei__ 25 3.1.1. A tankönyvek és tanulmányi segédletek kiválasztásának elvei _____________________ 25 3.1.2. A taneszköz kiválasztás elvei: _____________________________________________ 27 3.2. Az iskolába való belépés és a magasabb évfolyamra lépés feltételei ____________________ 27
3/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program .
3.3. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái, a tanuló magatartása, szorgalma értékelésének és minősítésének követelményei, a tanuló teljesítménye, magatartása és szorgalma értékelésének, minősítésének formái. __________________________ 28 3.3.1. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái. ____ 28 3.3.2. A tanuló teljesítménye értékelésének, minősítésének formái. ______________________ 30 3.3.3. A tanuló magatartása, szorgalma értékelésének és minősítésének követelményei, formái. 32 3.4. Az iskola vizsgarendszere ____________________________________________________ 33 3.4.1. A szakmai vizsgák ______________________________________________________ 33 3.4.2. Az iskola belső vizsgái ___________________________________________________ 34 3.5. Az egyes modulok értékelése és minősítése, beszámítása az iskolai évfolyam sikeres befejezésébe. _________________________________________________________________ 34 3.5.1. Az egyes modulok értékelése és minősítése ___________________________________ 34 3.5.2. Az egyes modulok minősítése, beszámítása az iskolai évfolyam sikeres befejezésébe. __ 34 3. 6. A tanulók fizikai állapotának méréséhez szükséges módszerek _______________________ 35 Mindennapos testedzés megvalósítását szolgáló program célja: ___________________________ 35
4. A szakmai program __________________________________________________________ 37 4.1. A szakmai képzés programja és a képzés szerkezete ________________________________ 37 4.2. A szakmai képzésbe való belépés feltételei: ______________________________________ 38 4.3. Szakmai programok: ________________________________________________________ 39 Gyógypedagógiai segítő munkatárs (54 140 01) ____________________________________ 39 Pedagógiai- és családsegítő munkatárs (54 140 02) __________________________________ 42 Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás) (54 343 01) ____________________ 46 Pénzügyi-számviteli ügyintéző (54 344 01) ________________________________________ 53 Vállalkozási és bérügyintéző (54 344 02) __________________________________________ 62 Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző (54 344 03) _________________________________ 71 Logisztikai ügyintéző (54 345 01) _______________________________________________ 77 Nonprofit menedzser (54 345 01) ________________________________________________ 81 Irodai asszisztens (54 346 01) __________________________________________________ 89 Ügyviteli titkár (54 346 02) ____________________________________________________ 93 Gazdasági informatikus (54 481 02)______________________________________________ 97 Gyermekotthoni asszisztens (54 761 01) _________________________________________ 109 Kisgyermekgondozó, -nevelő (54 761 02) ________________________________________ 115
4/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program .
Rehabilitációs nevelő, segítő (54 762 01) _________________________________________ 124 Szociális asszisztens (54 762 02) _______________________________________________ 130 Szociális szakgondozó (54 762 03) _____________________________________________ 136 Csecsemő- és gyermekápoló (55 723 02) _________________________________________ 146 Mentálhigiénés asszisztens (55 762 03) __________________________________________ 151 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző (55 762 06) _________________________ 153 BANKI SZAKÜGYINTÉZŐ (55 343 01 0010 55 01) _______________________________ 157 PÉNZÜGYI SZAKÜGYINTÉZŐ 55 343 01 0010 55 04 ____________________________ 159 SZÁMVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ (55 343 01 0010 55 06) _________________________ 161 Pénzügyi-számviteli ügyintéző (52 344 01 0000 00 00) _____________________________ 163 5.1. A felülvizsgálat rendje ______________________________________________________ 164 5.2. A program hatálya, hatályba léptetése __________________________________________ 164 5.3. Kötelező vélemények ______________________________________________________ 164 5.4. Fenntartói döntés __________________________________________________________ 164 5.5. Nyilvánosságra hozás ______________________________________________________ 164
5/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program .
1. Bevezetés Hazánkban a közeljövőben az oktatásnak és a szakképzésnek a társadalmi-gazdasági fejlődéshez folyamatosan alkalmazkodó programja valósul meg, amely az igények jelenleginél lényegesen rugalmasabb és hatékonyabb követését biztosítja. Az oktatási szféra fejlesztésének nemzeti-integrációs programja is ennek szellemében készült. A Köznevelési törvény szabályozza a közeljövő feladatait. A Szakképzési törvény, az Országos Képzési Jegyzék, a hozzá kapcsolódó követelményrendszer és a szakmai vizsgáztatás szabályai pedig tartalmazzák, időrendileg is rendezik a megoldandó feladatokat. Az iskola kiemelt céljának tekinti, hogy tanulóit a tehetségüknek megfelelő területen a lehetőség szerinti legmagasabb szintre juttassa el. E célok összhangban vannak a 2011. évi CXC. Köznevelésről szóló törvénnyel, amely megfogalmazza a szakközépiskolai képzés célját és feladatát. A gazdasági és társadalmi-politikai átalakulás egyértelművé tette az oktatás és benne a szakképzés tartalmi és módszertani megújulását. A társadalmi jövőmodellekből több megoldást is lehetségesnek tartanak a kutatók, de abban a vélemények megegyeznek, hogy minden modellben megerősödik az oktatás társadalmi funkciója, mely - a tanulást folyamatos igénnyé fejleszti, - az embereket alkalmassá teszi a folyamatos ismeretszerzésre, - magas szinten válik általánossá az írni, olvasni, számolni, kommunikálni és az információval való bánni tudás, - az új iránti fogékonyság, - a problémamegoldás és a kreativitás általánossá válik az ismerettermelésben és az elsajátításban, - a nevelés, tanítás-tanulás folyamata egyénre szabottá válik, - lehetővé válik az adott szituációban szükséges ismeretek, értékek és készségek gyors kialakulása, - megvalósul az általános és szakképzés összekapcsolt fejlődése, - kialakul a szakképzés különböző szintű intézményekből álló rendszere, amelyre az összehangolt működés lesz a jellemző, - általánossá válnak a korszerű oktatási-, szakképzési-, nevelési eljárások és technikák, - az átalakuló oktatási, szakképzési rendszer harmonikusan illeszkedik a felsőfokú oktatáshoz.
6/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program .
Az iskola státusza (az alapító okirat alapján) Az intézmény típusa: Neve:
középiskola Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola Alaptevékenysége: 13. és 14. évfolyamon való szakoktatás Feladatai: érettségi utáni szakképzés Az évfolyamok száma: 2 (OKJ szerint) A feladatellátást szolgáló vagyon: Megyei Művelődési Központtal és iskolákkal kötött szerződés alapján a tulajdonában lévő oktatóbázisok Az iskola címe: 8000 Székesfehérvár III.Béla király tér 1. Képzési területek (alapító okirat és a működési engedély alapján) -
Gazdasági képesítések Számítástechnikai képesítések Személyi szolgáltatási, vendéglátói, kereskedelmi képesítések Egészségügyi és szociális képesítések Egyéb képesítések
Az iskola dolgozói Tanári álláshelyek száma: Adminisztratív dolgozók:
5 főállású illetve szerződéses tanár 1 igazgató, 1 gazdasági igazgató 1 iskolatitkár
7/164
2. Nevelési terv 2.1. Az iskolában folyó oktató - nevelő munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei és eljárásai 2.1.1. Pedagógiai alapelvek Igények és követelmények Az országos igények és követelmények A tudományos-, technikai-, gazdasági-, társadalmi fejlődés követelményei ma már jól érzékelhetők. Az oktatással, a középfokú általános jellegű és szakmai orientációjú szakközépiskolai képzéssel kapcsolatos célok megfogalmazódtak. Az iskola feladata, hogy az ország fejlődési tendenciáit figyelembe véve olyan szakképzést végezzen, amely az évezred Európai Uniójába tartozó magyar szakembernek lehetőséget adjon az európai színvonalú élethez. A tantárgyi speciális követelményeken túl az alábbiakat emeli ki: A tudatosság, az értelmi megalapozottság megnövekedett szerepe a nevelési célok megvalósításában. (Pl.: logikus, összefüggésekben, folyamatokban, rendszerekben történő gondolkodás; a problémák iránti érzékenység, nyitottság, problémamegoldó-, alkotóképesség; eligazodás a különböző információ forrásokban, tartalmának, eszközeinek felhasználása; az önálló tanulás, ismeretszerzés igényének, képességeinek fejlesztése; tudásra épülő, önálló vélemény, álláspont kialakítása, érvelő megvédése; szóbeli és írásbeli kommunikációs képességek, az anyanyelv árnyalt használata, alkalmasság idegen nyelv(ek)en történő kommunikációra). Az életvitel, magatartás, szociális képességek rendszerének kiépülése (pl.: megalapozott, cselekvő hazaszeretet, magyarságtudat; nyitottság más etnikumok, népek, országok hagyományai, szokásai, fejlődése, gondjai iránt; a tanuló felelősségérzetének kialakítsa önmaga, társai szűkebb és tágabb környezete iránt; felelősség a társválasztásban, a barátságban; felkészülés a mindennapi életben történő eligazodásra, a társadalmi életben való aktív részvételre, megfontolt döntéshozatalra; a nép felismerése, megbecsülése, ápolása a művészetekben, a természetben a mindennapi életben az ember és a természeti környezet sokrétű, érzékeny kapcsolatának belátása, aktív környezetvédelem folytatása; egészséges életvitel, megalapozott pálya- és szakmaválasztás, készülés további tanulmányok folytatására, képesség és igény az önművelésre; erkölcsös magatartás; felelősségtudat, fegyelmezett munkavégzés; a szabadidő tartalmas eltöltése). Tudatos, önálló személyiségfejlesztés (pl.: önismeret, képességek felismerése, fejlesztése; reális énkép kialakítsa; megalapozott önbizalom; kezdeményező-, vállalkozókészség; törekvés pozitív értékrendszerre épülő világkép, világnézet kialakítására, értékes, belső motivációs rendszer). Az egyes témák tárgyalásának mélységére, az elvárt készségek szintjére, a különböző tevékenységi formákra, a vizsgafeladatokra vonatkozóan a részletes követelmények adnak útmutatást.
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program .
A fentiek megvalósítása érdekében – az oktató-nevelő munkában – végzett tevékenységeket, azok módját a tantárgyi programok tartalmazzák. A munkaadók igényei A társadalmi elvárások az iskolai képzési rendszerrel szemben támasztanak olyan igényeket, hogy az készítse fel a fiatalokat a munkavállalásra, nyújtson számukra szakmai képzést, fejlessze kreativitásukat, alapozza meg a tovább képezhetőséget, a menedzseri képességeket és a nyelvismereteket. Ezek határozottan és minden munkaadó csoport részéről megfogalmazódó igények az iskolai szakképzéssel szemben. Ily módon érhető el az, hogy a munkavállalók tömegesen alkalmasak legyenek a konkrét munkakör ellátásához szükséges korszerű szakismeretek folyamatos megszerzésére, amire egész munkavállalói életszakaszuk idején képesnek kell lenniük. Ez utóbbi naprakész ismereteket döntően a munka melletti képzés keretei között kell majd megszerezniük. A szakképzés jövőbeni alakulását befolyásolja, hogy milyen irányban alakul, rendeződik át a jelenlegi vállalkozások struktúrája. A különböző típusú vállalkozások véleménykülönbsége is ezt támasztja alá. Helyi igények Az iskola tantestülete a tartalmi megújulás előtt álló oktatás aktív részese kíván lenni. Alapelvként fogadja el, hogy az ismereteket, a tudásanyagot, valamint a vallási és világnézeti információkat tárgyilagosan és többoldalúan közvetíti. Az oktatási folyamatban a differenciált, a tanulói tehetség és érdeklődési kör szerinti ismeretközlést helyezi előtérbe. Biztosítja a tanulók aktív részvételét az oktatás-nevelés folyamatában, a tanulók jogainak érvényesítését, s megteremti ennek alapját az egymás tiszteletén és megbecsülésén alapuló diák-tanár viszonyt. Kiemelt feladatának tekinti a tehetség kibontakoztatását éppúgy, mint a tanulmányok során problémákkal küszködők segítését és felzárkóztatását. Az oktatásnevelés folyamatát komplex tevékenységnek tekinti és ennek aktív részesévé kívánja tenni a szülői házat, a tanulók családját. A szakmai munkában a törvény által megfogalmazott jogokkal akar a pedagógus élni és a rá vonatkozó kötelességek alapján kíván dolgozni. A tanulók igényei A fiatalok egyre nagyobb hányadánál a saját jövő érdekében végzett tevékenység sorában az első helyek egyikén a tanulás, a képzés, a továbbképzés áll. Növekszik a tanulás népszerűsége, a felnőtté váló nemzedék fő tevékenységének a jelenben való eligazodás és a jövőbeni érvényesülés eszközének tekinti, hisz tapasztalatai ezt igazolják.
9/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program .
Ezt támasztja alá az is, hogy milyen mértékű ez a tevékenység azoknál, akik már a munkaerőpiacon való megmaradásért fáradoznak, illetve azon való versenyképességük megőrzéséért küzdenek. Az Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli értékválasztásai az iskola pedagógiai programjához.
Szakközépiskola
tantestületének
A középiskola tevékenységének középpontjába a tanítás-tanulást állítja, de minden tanár tudja, hogy a tanulók korából adódó szocializációs feladatokat el kell látnia. A tanítástanulás elsősorban a tanulói képességeinek fejlesztésére irányuló munka, amely során azonban nagy figyelmet fordítunk a tárgyi tudás, a lexikális ismeretek fejlesztésére is, hiszen ez a felvételiztető felsőoktatási intézményekbe való bekerülést segíti elő. A képességfejlesztés főképpen a tanulással kapcsolatos és a tudás megszerzéséhez szükséges képességek alakítását célozza, de a társas együttéléshez szükséges és az önérvényesítéshez fontos képességek fejlesztését is vállalnia kell iskolánknak. A tanulók egyes csoportjairól külön-külön eldöntendő, hogy a kollektív vagy az individuális értékeket erősítjük a velük való munkában. A kollektív értékek közül azokat kívánjuk erősíteni, amelyek a demokrácia tanulását, átélését teszik lehetővé. Fontosnak tartjuk a megállapodásokban kialakult együttélési szabályok megtartását, a fegyelmet és az önfegyelmet, amely lehetővé teszi, hogy az egyes ember az identitását ne csak a másik rovására tudja megőrizni. Az individuális fejlesztésben nemcsak a törvényeket betartó, de az erkölcsi normákhoz is igazodó, a többi individuum szabadságát tiszteletben tartó önérvényesítés technikáinak elsajátíttatását látjuk szükségesnek. A tanulóknak képesnek kell lenniük elkötelezettségek vállalására, hagyományok, csoportértékek (családi, iskolai nemzeti ünnepek, szokások stb.), más népek, más személyek számára fontos értékek elfogadására vagy tolerálására, amennyiben azok nem mondanak ellent a humanizmus kritériumainak. Különösen fontosnak tartjuk a kreativitás fejlesztését, ennek programjainkban, napi munkánk során a metodikákban tükröződnie kell. A kreativitás fejlesztésében végzett munkánk nem vonhatja el a figyelmet a feladatteljesítés fontosságáról, a kitalált, felismert tennivalók végrehajtásáról. 2.1.2. Az oktató- nevelő munka céljai: Az iskola nevelőtestülete által elfogadott pedagógiai programnak az a célja, hogy a fenntartó és az iskolahasználók elvárásainak megfelelő színvonalas szakképzés valósuljon meg, amely lehetőséget biztosít felsőoktatási intézményekben történő szakirányú továbbtanulásra. Ezzel párhuzamosan iskolánkban olyan szakképzés működik, amely a gazdaság igényeinek megfelelő, korszerű konvertálható és szakmai mobilitást megalapozó ismereteket nyújt, mindenütt magas színvonalú nyelvi képzéssel párosulva. A különböző helyszíneken az iskola az oktatási profiljából elsősorban azokat helyezi előtérbe, amelyek az adott régió oktatási palettájához leginkább illeszkedik. Az Európai Unió ismeretek című tantárgy is bevezetésre került. Az Önismeret című tantárgy is bevezetésre került, amely egy személyiségfejlesztő programon túl egy drog és egy szexuális problémákat feltáró modult is tartalmaz. Ezeket a tantárgyakat oktatni kívánjuk, mint az iskola helyi tantárgyi programját szakmáktól függően kötelező vagy választható fakultációs tárgyként. Mindenütt a központi
10/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program .
szakképzési programhoz egy intenzív nyelvi programot is kapcsolunk, ezzel is elősegítve tanulóink munkavállalási lehetőségét. Célunkat akkor töltöttük be, ha a nálunk végzett diákok alkalmasak lesznek arra, hogy felsőoktatási intézményben továbbtanuljanak, illetve a megszerzett szakmai és nyelvi ismerettel gond nélkül munkát találjanak. 2.1.3. Az oktató-nevelő munka feladatai: Az iskolát a demokratikus együttélés színterévé kell tennünk. Ebben vannak hagyományaink, amelyeket folytatnunk és fejlesztenünk kell. A tantestületnek gondoskodnia kell arról, hogy az iskolában legyen diákközélet, élő diákönkormányzat. El kell érnünk, hogy tanulóink tisztában legyenek képességeikkel, tudják megfogalmazni céljaikat, képesek legyenek önálló döntésekre Arra kell törekednünk, hogy a türelem és a tolerancia jellemezze közösségeinket. Ennek a törekvésnek tükröződnie kell együttélésünk stílusán, valamint az együttélést szabályozó dokumentumainkon. Iskolánk dolgozóinak és tanulóinak vállalniuk kell közösségeiket, vállalniuk kell közösségeik döntéseit, a közös döntéseik következményeit. Ennek tükröződnie kell szabályzatainkban és értékelési rendszerünkben. Célunk a prevenciós szemléletű egészségnevelés. A harmóniára való törekvés a nevelőmunkánk egészét át kell hassa, különös tekintettel a környezeti nevelésre. 2.1.4. Eszközök, eljárások: Az iskola képzési rendje Az iskola érettségi utáni szakképzést folytat, tehát 13. illetve 14. évfolyamon folyik oktatás. A szakképzés mindenütt kiegészül a már többször említett nyelvi modullal. A központi programon túl rendszeresen indítunk különféle fakultációs programokat, amelyek célja egyrészt egy felvételi előkészítés (matematika, történelem, irodalom). Az EU ismeretek című tantárgy megismerteti tanulóinkat az EU történetével, jogi gazdasági viszonyaival. Az Önismeret című tantárgyunk az egészséges életmódra nevelést tartja első számú szempontnak. Ez utóbbi két tantárgy bizonyos szakképzéseknél kötelező jellegű. Iskolánk a középiskola és a felsőoktatás között foglal helyet. A képzésünk alapfilozófiája, hogy az itt tanuló diákok beletanuljanak, hozzászokjanak ahhoz a szellemhez, amely majd a felsőoktatásban éri őket. Így a tanórák általában másfélórásak, sok az előadásszerű oktatás. Elvárjuk a jegyzetelést, könyvtárazást. Félévi és év végi vizsgákat tartunk. Esetenként tömbösítve oktatunk. Kísérletképpen bizonyos tárgyakat a felsőoktatási szisztémát követve, „évfolyam” előadás formájában tartunk meg, de természetesen ez nem lehet általános, hiszen a köznevelési normák alapján osztály és csoportbontásban oktatunk. A különböző kihelyezett tagozatok mind a miniszter által jóváhagyott központi tematika alapján képeznek, illetve mindenütt azonos helyi kiegészítő programokkal tanítanak. A számonkérés, értékelés is a lehetőségekhez mérten teljesen összehangolt.
11/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program .
2.2. A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos feladatok Az általánosan megfogalmazott személyiségfejlesztési célok és az alapjukat képező értékek az általános emberi normákból és a fejlődő társadalom elvárásaiból lettek levezetve. Az általános célkitűzéseket az alábbi érték-cél-feladat rendszerben kívánjuk megvalósítani. Érték
Cél
Feladat
Eszköz/Eljárás
Erkölcsi alapok
Fogadják el a tanulók, hogy van az emberi együttélésnek általános követelményés szabályrendszere. Ez az erkölcs. A szakember személyiségének legfontosabb alkotóeleme. Erre, mint alapra támaszkodik az általános műveltség. Csak ezek birtokában rendelkezhet a szakember teljesítő képes szaktudással. Meg kell tanítanunk a lelkiismeret és a szakmai lelkiismeret szerepét. Célunk a másság elfogadtatása és a szabadság helyes elvi és gyakorlati értelmezése.
A tanárok minősítésiés követelményrendszerét is erkölcsi és szakmai alapon állítottuk össze. Figyelembe vettük, hogy a szakmaiság nem valósul meg erkölcsi alapok nélkül. A tanulókkal szemben támasztott követelményeket, a belső szabályokat ugyanilyen alapon határoztuk meg.
Alapvetőnek és elsődlegesnek tekintjük a személyes példamutatást. A tanulók világnézeti és információs szabadságának megtartásával mérsékeljük az információs nyomást, és szűrjük a felhívásokat. Rá kell mutatnunk a társadalmi szolidaritás és együttműködés nélkülözhetetlenségére.
Pályaválasztási érettség
A tanulók döntő tanulják meg, hogy a munkával és az élettel való elégedettség attól függ, hogy milyen mértékben talált rá az egyén érdeklődési körének, képességeinek, személyiség jellemzőinek és értékítéleteinek hasznosítására.
A multipotenciális pályaalkalmasságból feltárjuk a személyes alkalmasságot.
A szükséges mértékben és esetekben tanácsadással és ügyintézési támogatással segítjük az előzetes választás tudatos és megalapozott módosítását.
12/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program .
Pályaérettség
A 14. évfolyam végéig tegyék magukévá a tanulók azt az elvet, hogy a pályaválasztás nem egyszeri esemény volt. Azt a pályán való fejlődés fogalmával és tevékenységi körével kell helyettesíteni. Ismerjék fel, hogy csak az önképzésre, továbbképzésre és szükség esetén átképzésre kész szakember érvényesül a munka világában. A pályaérettségen belül részcélnak tekintjük a pályatervezési készség, az aktivitás, az információs készség, a döntési képesség és a realitás orientáció elérését a 14. év végéig.
A szakórákon felkészítjük a tanulókat a munkaerőpiacon való helytállásra.
Alapos pályaismeret nyújtása mellett munkaerő-piaci ismeretek és technikák tanításával biztosítjuk a pályaérettség megszerzését. Ezt részben szaktanári munkával, részbenszükség esetén- pedig a szakmai szolgáltatók segítségének igénybevételével segítjük.
Testi - lelki egészség
Tegyék magukévá és életelvvé a tanulók, hogy a jó egyéni és társas közérzet alapja a személyiség működésének alapfeltétele, a testi és lelki egészség. Ismerjék fel, hogy ez az egyéni fejlődés alapja is. Fogadják el az életmód tudatos meghatározásának fontosságát. Legyenek fogékonyak a szépség és a művészet iránt.
A mindennapos testmozgás lehetőségének biztosítása és az erre való ösztönzés tervezési és napi munkafeladat.
Támogatjuk a sportegyesületekben való szereplést. Támogatjuk az iskolai versenyek öntevékeny szervezését és a kirándulásokat.
13/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program .
Felkészülés a felnőtt Annak tudatosítása, hogy az életpálya lét szerepeire során többször kell pályamódosítást tervezni. Átfogó kép nyújtása a munka világáról. A rugalmasság, az együttműködés és a bizonytalanság kezelése. Társadalmi, állampolgári kompetenciák felismertetése. Az egészség, mint Egészségfejlesztés érték elfogadása, egészségvédelem megelőzéssel, ezen igény kialakítása.
Az egyéni adottságok, képességek megismerésén alapuló önismeret fejlesztése. Megfelelően képzett humánerő forrás biztosítása.
Olyan feltételek tevékenységek biztosítása, amely elősegíti, hogy a tanulók különböző helyzetekben kipróbálhassák magukat Szocialis motívumrendszer kialakítása a tanulókban.
Az egészségvédelmi Az egészségvédelmi program program tanórán és megvalósítása. azon kívüli tevékenységet feltételez.
2.3. A közösségfejlesztéssel kapcsolatos feladatok Fejlesztendő területek Környezeti nevelés
Cél
Feladat
A környezet védelem segítse elő harmonikus kapcsolat kialakítását a környezettel. kommunikációs Információ és A kultúra és az önálló kommunikációs véleménynyilvánítás kultúra képességének fejlesztése. Az információ szelektálási képesség kialakítása Empátia készség Testi-lelki egészség fokozása.
Eszköz/eljárás
A környezeti nevelési Pályázatírás, program végrehajtása. csoportos környezetvédelmi munka. Képességfejlesztés, a DÖK aktív bevonása a tanulókat érintő döntések előkészítésébe. Internet használati képzés.
Önálló kutatómunkát igénylő feladatok kitűzése, ezek megoldásának segítése. Lényegkiemelés tanítása előadás jegyzeteltetésével. Beteg, sérült, Drog és aids fogyatékos prevenció. Iskolán embertársak iránti kívüli akciókon való elfogadó és segítőkész részvétel támogatása. magatartás kialakítása.
14/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Európai azonosságtudategyetemes kultúra
Erőszakmentes konfliktuskezelés technikája
Bűnmegelőzés
Pedagógiai Program .
A tanulók tudjanak élni az EU adta lehetőségekkel, ismerjék azokat. Ugyanakkor nemzeti öntudatuk, hovatartozásuk érzése kialakuljon. Az Európán kívüli kultúrák elfogadása. Konfliktushelyzetek felismerése. Önismeret fejlesztése. Konfliktuskezelési technikák elsajátítása. Az emberi méltóság tisztelete.
Az egyetemes emberi civilizáció eredményeinek megismertetése a diákokkal.
Versenyeken való részvétel, estleg külföldi tanulmányutak szervezése, iskolai cserekapcsolatok ápolása, a diákok bevonása ebbe.
Szemléletformálás, erőszak ellenes magatartás értékként való elfogadása, különbség tétel az egyes magtartások megítélése között, a jogszerűség követése, jogszerű utak megtalálásának módozatai. Öntudatos, Prevenció keretében a jogszabályokat bűnös magatartás ismerő, tisztelő és fogalmának betartó állampolgárok tisztázása. nevelése. Jogszabályok ismertetése, értelmezése. Bűnüldözés szerepének tisztázása, bűntető eljárások és azok következményeinek ismertetése.
Szakmai órákon az önismeret fejlesztése. Mesterséges konfliktushelyzetek megoldása.
SZMSZ, Házirend betartatása, hivatalos iskolai iratokon a jogszabályi hivatkozások feltűntetése. Együttműködés a Rendőrséggel. Következetes jogalkalmazás a diákokat érintő kérdésekben az iskolai életen belül.
2.4. A beilleszkedési, magatartási nehézségekkel összefüggő pedagógiai tevékenységek Az iskola jellegéből adódóan ez általában nem jelent problémát. Tanulóink nem tanköteles korúak, önálló választás alapján jönnek iskolánkba, ezért motiváltak a tanulásra. Amennyiben mégis probléma merül fel, akkor a megoldást az alábbi módokon keressük:
családdal való kapcsolattartás
szakemberrel való konzultációs lehetőség kihasználása
DÖK bevonása a munkába.
15/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program .
Etnikai és kisebbségi ügyek kezelése (Az iskola a közelmúltban nem volt és jelenleg sem érintett etnikai vagy kisebbségi ügyekben. Az iskolavezetés és a nevelőtestület azonban ismeri a törvényi kötelezettségeit, felkészült az esetleges változások fogadására.)
2.5. A tehetség, képesség kibontakoztatását segítő tevékenységek A tehetséggondozásról Tantestületünk tiszteli, elismeri és igyekszik fejleszteni a tanulók tehetségét. A munka során felszínre kerülő tehetségekkel - anyagi lehetőségeink határáig - szervezetten is foglalkozunk. A tehetséggondozás formái: szakkörök, fakultációs foglalkozások, egyéni foglalkozások, felkészítés versenyre. 2.6. A gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő pedagógiai tevékenységek A gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokról Az ifjúságvédelemről hozott törvény ránk vonatkozó részeit teljesítjük. Tudjuk, hogy tanulóink között ma több a veszélyeztetett tanuló, mint a korábbi évtizedben volt. Tudjuk azt is, hogy a társadalmi változások újabb és újabb általunk alig ismert veszélyforrásokat hoznak létre. Azt is tudjuk, hogy a modernizálódó társadalomnak bajai gyakran együtt hatnak a közelmúltból itt maradtakkal. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem megoldani, hanem néhány esetben megelőzni, de legtöbbször csak csökkenteni tudjuk gyerekeinket érő bajokat. Iskolánkban az ifjúságvédelmi feladatok elsőrendű felelősei az osztályfőnökök, akik az osztályukba járó tanulókról a legtöbb információval rendelkeznek. Hisszük azt, hogy azok a veszélyforrások, amelyek a kortárs csoportokból lesnek tanítványainkra, folyamatos figyeléssel, a tanulók életkörülményeinek változásairól szerzett információkra való gyors reagálásokkal sok esetben féken tarthatók. Legfontosabbnak a prevenciót tartjuk, igyekszünk felkészülni a veszélyhelyzetekre. A felkészülés másik fontos területe a továbbképzés, amelyen a problémák megelőzéséhez és kezeléséhez szereznek ismereteket kollegáink. Iskolánkban az Önismeret tantárgy keretén belül a tanulók számára az egészséges életmódra nevelés a fő cél (táplálkozás, drog, alkohol szexuális nevelés).
16/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program .
2.7. A tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatását segítő program A felzárkóztatásról Szükség esetén felzárkóztató foglalkozásokat szervezünk, segítünk azoknak a tanulóknak beilleszkedni az itteni munkamenetbe, akik más iskolából érkeznek hozzánk; felzárkóztató foglalkozásokat tartunk azoknak a tanulóknak, akik önhibájukon kívül jelentősen lemaradtak a kívánatos szinttől; Általános feladatok:
Tanulási technikák tanítása a szakórákon Felelős: szaktanár
Könyvtári szabadidős programok biztosítása Felelős: könyvtáros, igazgató
A bejáró tanulók várakozásához tanulásra is alkalmas várakozó terem biztosítása. Felelős: igazgató
2.8. Szociális hátrányok enyhítését segítő tevékenység 2.8.1. Felzárkóztató illetve tehetséggondozó programok szervezése, a 2.5. és 2.7. szerint. 2.8.2. A drog és bűnmegelőzési programok Drogstratégiánkat igyekeztünk a Nemzeti Stratégiában megfogalmazott kritériumok alapján kialakítani, s azt az iskola komplex nevelési rendszerébe beépíteni. A Nemzeti Stratégiai célkitűzéseit a következőképpen építjük be iskolai drogstratégiánkba: Az iskolai drogstratégiának az elsődleges prevencióra, a drogmentesek megóvására kell épülni. Ez a stratégia csak akkor lesz hatékony, ha a diákokban ki tudjuk alakítani a nemet mondás képességét. Szerencsére az a korosztály, akik nálunk tanulnak, már nem mondhatók a legveszélyeztetettebb korosztálynak. A prevenciós munka ennek ellenére nem korlátozódhat csak az iskola színterére, hiszen a tanulók magatartásbeli változásának, tanulmányi eredménye romlásának okai legtöbbször nem az iskolában, hanem a családban keresendők. Ennek felderítése is komoly feladat, amely nem nélkülözheti az empátiát, valamint a megértés és elfogadás kinyilvánítását. Amennyiben mégis felmerül a drogfogyasztás ténye, a másodlagos prevenció keretében segítséget nyújtunk az arra rászorulóknak, tanácsot adunk, melyik szakszolgálathoz fordulhatnak segítségért.
17/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program .
Iskolai drogstratégiánk segítő kapcsolatai: a) Iskolán belüli:
az iskola vezetése az iskolaorvos az osztályfőnökök a szaktanárok kortárs segítők diákönkormányzat b) Iskolán kívüli a szülők, a család Rév Szolgálat a gyermekjóléti szolgálat szakemberei A bűnmegelőzésben szükség esetén segítségünkre van a Városi Rendőrkapitányság. 2.8.3. Szociális támogatások Az iskola biztosítja:
a fenntartói és az állami segélyalapok elvszerű elosztását, az osztályfőnök és a diákbizottság bevonásával, a szociális rászorultság elvei alapján.
a rászorulók egyéni segítésének eseti szervezését
segélyezési lehetőséget az SZMSZ szerint
az országos, regionális és helyi támogatási lehetőségek megismertetését, és segíti a pályázatokon való eredményes részvételt.
18/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
2.9. A pedagógiai program végrehajtásához szükséges nevelő-oktató munkát segítő eszközök és felszerelések jegyzéke. Székesfehérvár - Tantermek 5 db tanulói asztalok, székek a tanulók létszámának figyelembevételével, nevelői asztal, szék tantermenként 1 db, eszköztároló szekrény tantermenként 1 db, tábla tantermenként 1 db, ruhatároló (fogas) a tanulók létszámának figyelembevételével, szeméttároló tantermenként 1 db, sötétítő függöny ablakonként az ablak lefedésére alkalmas méretben. - Igazgatói iroda íróasztal, szék, tárgyalóasztal, iratszekrény, fax, telefon, számítógép, nyomtató - Nevelőtestületi szoba fiókos asztal, szék, napló és folyóirattartó, könyvszekrény, ruhásszekrény, és fogas, mosdókagyló, tükör, fénymásoló, számítógép, nyomtató, tároló szekrények, telefon - Szaktantermek: számítástechnikai terem 2 db: tábla, flipchart, számítógépasztal, kettő tanulónként 1 db, számítógépek és tartozékai tanulónként 1 felszerelés, nyomtató, programok a pedagógiai program előírásai szerint, lemeztároló doboz idegennyelvi szaktanterem 1 db: nyelvi labor berendezés 10-15 tanuló egyidejű foglalkoztatására, magnetofon 1 db, írásvetítő 1 db Tornaterem: kosárlabda palánk, gyűrű, mászórúd Sportudvar: szabadtéri labdajáték felszerelése, magasugró állvány, léc, távol-, magasugró gödör, futópálya - Könyvtár tanulói asztal és szék, olvasóhelyenkénti világítás, könyvtárosi asztal és szék, tárolószekrény, tárolók, polcok, létra, telefon, fénymásoló, számítógép nyomtatóval, video, televízió, CD és lemezjátszó, írásvetítő
Székhely/ telephely
Címe
Oktatási helyiségek megnevezése
Használat Alapterület jogcíme
III. Béla Király tér 1.
tanterem
bérleti jog
95 m2
III. Béla Király tér 1.
tanterem
bérleti jog
98 m2
III. Béla Király tér 1.
tanterem
bérleti jog
55 m2
III. Béla Király tér 1.
tanterem
bérleti jog
51 m
III. Béla Király tér 1. III. Béla Király tér 1.
tanterem bérleti jog tanterem – nyelvi labor bérleti jog
III. Béla Király tér 1.
számítástechnikai terem bérleti jog
58 m2
III. Béla Király tér 1.
számítástechnikai terem/taniroda bérleti jog
58 m2
19/164
2
55 m2 20 m2
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
2.10. A szülő, a tanuló, az iskolai és a kollégiumi pedagógusok együttműködésének formái, továbbfejlesztésének lehetőségei 2.10.1. A szülő, a tanuló az iskolai és kollégiumi pedagógusok együttműködésének formái Speciális az iskola, nagykorúak a diákok valamennyien. A zöme székesfehérvári, vagy a környékről bejáró. Néhány albérletben élő tanuló is van. Ily módon kollégiumi tanárral nem tartunk kapcsolatot. Szülőkkel is annyiban, amennyiben ez a tanulók jogait nem sérti, illetve amennyiben a tanulók ezt maguk is igénylik. A tanulókkal a DÖK-ön keresztül tartjuk a kapcsolatot, a DÖK munkáját segítő tanár révén. 2.10.2. Az együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségei A jogszabályok változását állandóan figyelemmel kísérjük, és a diákokkal ezt megismertetjük. Ennek módját a DÖK éves programjában rögzítik a diákvezetők, az iskola vezetőségével való egyeztetés után. Ugyanez a dokumentum rögzíti azt is, hogy gyakorolhatják a tanulók a jogaikat. Mivel a diákok csak két évet töltenek nálunk, ezért fontos ez a dokumentum, ugyanis más közösség más igényekkel léphet fel, mint elődeik.
20/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
2.11. Az iskola egészségnevelési és környezetnevelési programja 2.11.1. Egészségnevelési, egészségfejlesztési program I. Céljaink
Testi és lelki adottságaink, egészségi állapotunk ismerete. A helyes testtartás, mozgásban gazdag életmód, testedzés szerepének felismerése. Az egészséges, szükségleteinknek és adottságainknak megfelelő táplálkozás alkalmazása. Az időjárásnak, testalkatunknak megfelelő, kényelmes öltözék szerepének felismertetése. A betegségek kialakulásának és a gyógyulási folyamatnak, a gyógyulást elősegítő magatartásformáknak ismerete (megfelelő gyógyszerhasználat, elsősegélynyújtás). A szenvedélybetegségek egészségkárosító hatásainak felismertetése, ezek elkerülése. A testi higiénia szerepének bemutatása az egészségmegőrzésben. A személyes krízishelyzetek felismerése és a kezelési stratégiák alkalmazása. A barátság, párkapcsolatok, a szexualitás fontossága az egészségmegőrzés területén. Szexuális felvilágosítás, a családtervezés alapjai, AIDS-prevenció. A természethez való viszony, az egészséges környezet jelentőségének felismerése, a környezeti ártalmak hatásának tudatosítása (zaj, légszennyezés, ultraibolya – sugárzás, hulladékkezelés). Közvetlen környezetünknek, az igényeinknek, életmódunknak megfelelő kialakítása és tisztán tartása (világítás, szellőztetés, takarítás, fertőtlenítés). A személyes biztonság megőrzése (közlekedés, rizikóvállalás). Az idővel való gazdálkodás elsajátítása, szerepe az egészségmegőrzésben (napirend, a munka, tanulás, pihenés és szórakozás helyes arányának megválasztása).
II. Módszereink Az alábbiakban felsoroljuk mindazokat a módszereket, amelyeket a fent leírt célok eléréséhez igénybe kívánunk venni.
Kérdőívek illetve személyes beszélgetések során felmérjük a diákok tudását, véleményét, hozzáállását az egyes területekkel kapcsolatban. Ez támpontot adhat abban a kérdésben, hogy milyen ismereteket kell pótolni illetve módosítani. Az egyes tanórai foglalkozásokon bővítjük a tanulók ismereteit a témakörökhöz kapcsolódva ismeretátadással, elemzésekkel, beszélgetéssel, interaktív gyakorlatokkal (pl. osztályfőnöki órán). Tanórán kívüli foglalkozások - szabadidős délutáni illetve hétvégi foglalkozások (sportprogramok, a témával kapcsolatos vetélkedők, filmvetítések, kirándulások, túrák). Lehetőséget biztosítunk diákjainknak a mindennapos testedzésre különféle sportolási lehetőségek felkínálásával a hét minden tanítási napjára. A mindennapos testedzés biztosításának formái, eszközei: - kötelező testnevelési órák + délutáni tömegsport és ISK fogalakozások önkéntes részvétellel lehetőségek: labdarúgás, torna, kézilabda, atlétika, úszás.
21/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Külső előadók meghívása az egyes témakörök ismertetésére (iskolaorvos, háziorvos, szülész- nőgyógyász, pszichológus, védőnő, ÁNTSZ, a Kábítószer Egyeztető Fórum, a rendőrség bűnmegelőzési osztályának munkatársa stb.) Szorgalmazzuk, hogy az érdeklődő tanulók a külső előadásokon, képzéseken megszerzett ismereteiket átadják társaiknak. A kortársak befolyása különösen erőteljesen érvényesül az ún. kényes témák területén (pl. szexuális kultúra fejlesztése, AIDS prevenció, káros szenvedélyek megelőzése, hatásai). Iskolánk tanulói és tanárai részt vesznek más szervezetek, intézmények programjain, szakmai tanácskozásokon, tréningeken. Iskolánk tanulói rendszeresen részt vesznek az orvosi, fogorvosi, védőnői szűréseken, szorgalmazzuk az itt előírt vizsgálatokon való megjelenését, az eredményeket bekérjük az iskola számára. Tájékozódunk tanulóink tanulást is befolyásoló egészségi állapotáról, képességzavarairól (pl. rövidlátás, nagyothallás stb.), s ezeket figyelembe vesszük az oktató –nevelőmunka során (pl. az ülésrend megállapításánál, számonkérés formájánál stb.). Gondoskodunk diákjaink számára az egészséges és biztonságos környezet megteremtéséről. Ügyelünk arra, hogy a tantermekben használt székek és asztalok mérete a tanulók testmagasságának megfelelő legyen. Biztosítjuk a megfelelő világítást. Odafigyelünk tanulóink esetleges rossz szokásaira, s felhívjuk ezekre a figyelmüket (pl. hanyag testtartás, nagykabátban, dzsekiben való üldögélés a tantermekben stb.). A diákokkal közösen igyekszünk szebbé, kellemesebbé tenni iskolánkat
III. A program végrehajtói iskolai szinten Az iskola vezetőségének, az osztályfőnököknek, a pedagógusoknak, a gyermek- és ifjúságvédelmi felelőssel, szabadidő- szervezőnek, a diákönkormányzatot segítő pedagógusnak és a diákoknak közös és egyéni feladata a program végrehajtásának megszervezése, végrehajtása és ellenőrzése. Szükséges továbbá igénybe venni a programot segítő külső szakembereket is (pl. háziorvos, védőnő, szociális munkás stb.).
A tanulók fizikai állapotának mérése A tanulók fizikai mérését a testnevelés tantárgyat tanító pedagógusok végzik el a testnevelés órákon, tanévenként két alkalommal októberben illetve május hónapban. A mérés eredménye alapján a pedagógusok, osztályfőnökök a tanulók fizikai állapotát, általános teherbíró képességét minősítik, az évente kapott eredményeket összehasonlítják.
22/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
2.11.2.Környezeti nevelési program A környezeti nevelés szinterei iskolánkban, hagyományos tanórai oktatás szervezésében folyik. Célok és feladatok tanítási órákon: Szakképzés szakmai elméleti és gyakorlati ismeretek A tanulók ismerjék meg a szakma gyakorlásához kapcsolódó természeti környezetvédelmi ismereteket, ezeket tudják megfelelően hangsúlyozni, kiemelni. A tanulók sajátítsák el a szakmaspecifikus munkát, és legyenek birtokában a környezetvédelmi ismereteknek. Tudják kiemelni a szakma környezetterhelő hatásait, ismerjék a védekezés lehetőségeit (hulladék kezelése). Idegen nyelv A tanulók váljanak érzékennyé a természet szeretetére a jól megválasztott szövegfeldolgozásnak segítségével. Legyenek érzékenyek a hazai környezeti problémákra és ismerjék meg a nyelv segítségével más országokban hasonló problémákat. Osztályfőnöki órák A környezet megóvására, szépítésére, otthonossá tételére, igényes gondos alakításárára való nevelésen túl a mindennapi problémák felismerése, életmód minták elemzése, a megoldások keresése is kiváló lehetőséget nyújt az együttes tevékenységek során a közösség építésére. Tanórán kívüli programok Iskolánkban működik a iskolai diák sportkör, amelyet a gyakorlatban össze lehet kapcsolni a környezet- és természetvédelem témájával. Erőforrások: Nem anyagi erőforrások Iskolán belüli együttműködés. Tanárok: Az iskola minden tanárának feladata, hogy a környezettudatos magatartásával, munkájával példaértékű legyen a tanulók számára. Diákok: Az iskola minden diákjának feladata, hogy vigyázzon környezetére és figyelmeztesse társait a kultúrált magatartásra Nem pedagógus munkakörban foglalkoztatottak: Az iskolai adminisztrációs dolgozók munkájukkal aktív részesei környezeti nevelési programunknak. Az adminisztráció területén fontos feladatunk, hogy csökkentsük a felesleges papírfelhasználást, folyamatosan gyűjtsük a hulladékpapírt és a kifogyott nyomtatópatront. Példamutató, ha a tanulók látják, hogy az iskola épületének takarítása során környezetkímélő, az egészségre nem ártalmas tisztítószereket használunk.
23/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Iskolán kívüli együttműködés Fenntartó: Célunk, hogy a fenntartó a kötelező támogatáson túl is finanszírozza az iskolai környezet nevelési programokat. Hivatalos szervek: Javaslataikra, véleményükre építeni kívánunk az iskolai környezet kialakításában. Külső erőforrások: Fenntartó Saját bevétel: Az iskolának a szakképzési támogatásból, egyéb tanfolyami díjakból van saját bevétele, amelynek összege változó. Iskolai egyeztetés során határozzuk meg mekkora összeg fordítható környezeti nevelési célokra. Pályázat A pályázat megjelenésének figyelése folyamatos feladat. Tájékoztatni kell a kollégákat a pályázati lehetőségekről. Alapelvek, jövőkép, célok A környezeti nevelés alapelvei közül az alábbiakat kiemelten kell kezelnünk. - a fenntartható fejlődés - a helyi és globális szintek kapcsolatai, összefüggése - alapvető emberi szükségletek - emberi jogok - demokrácia - biológiai és társadalmi sokféleség - az ökológiai lábnyom Tartsuk szem előtt, hogy egy gyermeket képezünk minden órán és foglalkozáson, vagy is fontos, hogy a diák fejében egységes rendszer alakuljon ki! Hosszú távú célunk: - a környezettudatos magatartást és életvitelt - a személyes felelősségen alapuló környezetkímélő, takarékos magatartást és életvitelt - a környezet értékei iránti felelős magatartást, annak megőrzésének irányét és akaratát - a természetes és épített környezet védelmét - az egészséges életmód igényét, és elsajátítani az ehhez vezető technikákat, módszereket A célok eléréshez szükséges készségek kialakítása: - ökológiai szemlélet, gondolkodásmód - problémaérzékenység - együttműködés, alkalmazkodás, tolerancia - vitakészség, kritikus véleményalkotás - konfliktuskezelés megoldás - állampolgári részvétel, cselekvés
24/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
A mindennapi testedzés lehetőségének biztosítása Az iskola tárgyi adottságai Az iskola székhelyén és minden telephelyén bérli az őt befogadó iskola tornatermét is, az összes felszereléssel együtt. Mindegyik felszereltsége megfelel a Kötelező eszközjegyzék előírásainak. A diákok számára biztosított lehetőségek A tanulók használhatják a tornatermeket a tanítási órákban, illetve minden nap a telephely SZMSZ-ében rögzített módon, az iskola fenntartójával történt éves egyeztetés alapján, de legalább napi egy órában.
3. A helyi tanterv A hozzánk érkező tanulók különböző iskolákból jönnek és előzetes szándékuk szerint iskolánktól a továbbtanulás feltételeinek biztosítása mellett a szakképesítés megszerzését várják el. A diákok a fenntartó által jóváhagyott pedagógiai program helyi tantervében rögzített tantervek tantárgyszerkezete és a hozzá tartozó tantervek szerint tanulnak, ezeket a Nemzeti Munkaügyi Hivatal készítette az OKJ előírásai szerint. A konkrét szakmákban tanított tárgyak és óraszámok a Szakmai program részben találhatóak.
3.1. Az alkalmazható tankönyvek, tanulmányi segédletek és taneszközök kiválasztásának elvei 3.1.1. A tankönyvek és tanulmányi segédletek kiválasztásának elvei Iskolánkban alapelv, hogy a diák kiválóan felkészült tanárokkal kerüljön szembe. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a diák rákényszerüljön a tanár által leadott óra (előadás) lejegyzetelésére. Ez rendkívül fontos, hiszen a felsőoktatásban ez alapelv. Miután a tantárgyakra általában kellő számú óra jut, így lehetséges az alapos tanári magyarázat. Továbbá azt is rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a diák ismerje meg az értelmiségi élettel együtt járó könyvtár használatot, a témának megfelelően keressen, kutasson a szakirodalomban, ehhez természetesen a tanár segítséget nyújt. A tanulóinknak minden tantárgyhoz ajánlunk szakkönyveket, de ezek közül csak néhányat írunk elő kötelezően. Így nem okoznak indokolatlanul nagy anyagi terhet a szülőknek és a tanulóknak. Az általunk használt tankönyveknek és taneszközöknek korszerűnek, szakmailag megbízhatónak, jónak, lehetőség szerint esztétikusnak kell lenniük segítségükkel teljesítenünk, és az iskola helyi tantervi követelményeit.
Alapelvnek tekintjük, hogy a tankönyv tartalma a lehető legnagyobb mértékben egyezzen meg a tanterv tartalmával.
25/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
A kiválasztásnál figyelembe kell venni a tankönyv árát is. Azonos körülmények mellett, vagy ha a választás nem veszélyezteti a követelmények teljesítését, az olcsóbb könyvet kell alkalmazni. Csak olyan tankönyv alkalmazható, amely biztosítja az ismeretek objektív, tárgyilagos átadását és nem akadályozza a többoldalú ismertszerzést Vizsgálni kell, hogy a tankönyvben alkalmazott ábrák megfelelően segítik-e a szöveges részek megértését. Nyelvkönyvek esetében előnyben kell részesíteni azokat a könyveket, ahol megvalósul a nyelvkönyv-, munkafüzet-, hang-, és képanyagrendszer.
26/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
3.1.2. A taneszköz kiválasztás elvei:
Figyelembe vesszük a szakmai követelményrendszerben és a tantervben előírtakat. A hagyományos, közvetlen megjelenítésen alapuló eszközök rendszerben tartásával is biztosítjuk a többoldalú szemléletet a tananyag átadása során. A modern és a hagyományos szemléltetést párhuzamosan alkalmazzuk ugyanazon témák oktatása során. Nem tekintjük a számítógépet kizárólagosnak és mindenre alkalmas, mindent helyettesítő eszköznek, de alkalmazását kiterjesztjük minden indokolt esetre. Csak munkavédelmileg minősített eszközt alkalmazunk, ha azok mechanikai ereje, üzemi feszültsége vagy más jellemzője ezt megköveteli.
3.2. Az iskolába való belépés és a magasabb évfolyamra lépés feltételei Az iskolába tanulóként való belépés feltételei Iskolánk tanulója lehet bárki, aki érettségi vizsgával rendelkezik és életkora alapján nappali iskolarendszerű oktatásban rész vehet. Továbbá megfelel az adott szakma bemeneti feltételeinek (pl. nyelvismeret). Nyelvi szintfelmérést tartunk minden olyan szakmára jelentkezőnél, ahol a szakmai vizsga feltétele a nyelvvizsga. Be lehet lépni az iskola 14. évfolyamába közvetlenül, ha a diáknak a 13. évfolyam anyagával megegyező iskolai vagy tanfolyami végzettsége van. Erről a nevelőtestület véleményének kikérésével az igazgató dönt. A felvételi eljárás menete a 2014/2015. tanévtől az alábbiak szerint módosult: A jelentkezés továbbra is személyesen, az iskola titkárságán, illetve az iskola honlapján (www.yszi.hu) keresztül történik. A 2014/2015-es tanévvel kezdődően a felvételi eljárást kiegészítve a fenntartó regisztrációs díjat vezetett be. Azokra a szakokra, melyekre keretszámok határozzák meg a felvehető tanulók létszámát, ahol államilag finanszírozott rendszerben történik a szakképzés, az iskolába való felvétel a jelentkezés tényleges sorrendjében történik. A jelentkezés feltétele: a jelentkezési lap pontos kitöltése és leadása, valamint a regisztrációs díj befizetése a fenntartó bankszámlaszámára. A regisztráció tehát csak ebben az esetben aktiválódik. A jelentkezés határideje: minden év augusztus 10. A kezdődő tanévre való beiratkozás augusztus 15-én történik. Amennyiben a keretszámoknak megfelelő diák az államilag finanszírozott helyekre nem iratkozik be, az esetlegesen betölthető helyekre a pótfelvételi időszak indul, mely minden év augusztus 31én zárul. A beiratkozás ekkor a tanév első munkanapja. Azokon a szakok, amelyeken nem érvényesül az állami finanszírozás, tehát a tanulók tandíjat kötelesek fizetni, a jelentkezési határidő minden év augusztus 31-e, a beiratkozás időpontja a tanév első munkanapja.
27/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Esti tagozaton a jelentkezési határidő és a beiratkozási határidő 2 héttel eltolódik, a nappali tagozaton történő kezdéshez képest. Továbbhaladás feltétele Az iskolán belüli továbbhaladás feltétele az előző osztály tantárgyi követelményeinek teljesítése valamint az iskolán belüli együttélés normáinak (Pedagógiai Program elvei, értékválasztásai, Házirend) való megfelelés. Magasabb évfolyamba lépésnél a tantervi minimum teljesítése a feltétel (minden tárgyból legalább elégséges (2) osztályzat). Az iskola lehetővé teszi javítóvizsga letételét. A tanulmányi kötelezettséget magántanulóként teljesítők legkésőbb az augusztusi javító-pótló vizsgák idején kell, hogy számot adjanak tudásukról. Elégtelen osztályzat esetén az adott évben szeptember 30-ig tehetnek a kijelölt napon javítóvizsgát. Addig a magasabb évfolyamon feltételesen folytathatják tanulmányaikat. Amennyiben a tanuló egy tárgy tanulását félévkor fejezi be és elégtelen osztályzatot kap, a továbbhaladásról illetve a javítóvizsga idejéről a képzés sajátosságait figyelembe véve az igazgató dönt.
3.3. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái, a tanuló magatartása, szorgalma értékelésének és minősítésének követelményei, a tanuló teljesítménye, magatartása és szorgalma értékelésének, minősítésének formái. 3.3.1. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái.
A beszámoltatás alapvető célja a tanuló által elért eredmények, az általa nyújtott teljesítmény értékelése abból a célból, hogy a tanuló előmeneteléről a tanulót tájékoztatni lehessen, illetve az iskolai folyamat eredményességét a szaktanár felmérhesse. A tanulók beszámoltatásának formái a következők: összefüggő szóbeli felelet, feladatmegoldás, több kérdésre adott néhány mondatos felelet, rövid írásbeli felelet, feladatmegoldás, témaköri felmérők, témazáró dolgozatok, feladatlapok, különböző célú (pl. év végi) felmérések, beszámolók, beszámoló referátumok, kiselőadások, önálló megfigyelések, kísérletek leírása, illetve végrehajtása, házi feladatok és írásbeli munkák, előadások, házi dolgozatok, pályázati dolgozatok,(pályázati munkák) versenyeken nyújtott teljesítmény stb. A fenti tevékenységeket, teljesítményeket érdemjegyekkel is értékelhetjük.
28/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
3.3.1.1. Az iskolai írásbeli beszámoltatások formái, rendje, korlátai, a tanulók tudásának értékelésében betöltött szerepe, súlya Írásbeli beszámoltatások formái
1-4 óra anyagát számon kérő írásbeli felelet (röpdolgozat) 1-2 téma lezárását követő írásbeli felelet (tanmenetben tervezett) (témazáró dolgozat) szakmai gyakorlati tantárgyból mérési jegyzőkönyv
A beszámoltatások rendje
1-4 óra anyagát számon kérő írásbeli feleletek előzetes bejelentés nélkül bármikor megengedettek. 1-2 téma lezárását követő írásbeli feleleteket legalább három nappal előre be kell jelentetni.
A beszámoltatások korlátai
1-4 óra anyagát számon kérő írásbeli feleletek időtartama legfeljebb 45 perc lehet 1-2 téma lezárását követő írásbeli feleletekre 1vagy 2 összefüggő tanítási óra fordítható 1-2 téma lezárását követő írásbeli feleletekből naponta legfeljebb 1, hetente összesen legfeljebb 4 íratható, ezt az osztály vagy a csoport érdekképviselője tartja számon. írásbeli felelet alkalmazható bármely tantárgyból, kivéve a szakmai gyakorlati tantárgyakat
A tanulók tudásának értékelésében betöltött szerepe
visszajelzés a tanulónak, a tanárnak, a szülőnek a tanuló haladásáról alkalmazása a tantárgy jellegétől függően eltérő
A tanulók tudásának értékelésében betöltött súlya
Legnagyobb súlya a félévi és az év végi osztályzatok kialakításánál a (zárthelyi) témazáró dolgozatoknak van. Ezeket más színnel kell megkülönböztetni a többitől, és duplán beszámítani a végső jegy kialakításakor. Témazáró dolgozatot minden témakör végén iratunk, de legalább félévente kettőt. A röpdolgozatra kapott osztályzat egyenértékű a szóbeli feleletre kapott jeggyel. Ilyen súlyú a házi dolgozatra kapott jegy is, ezekhez ugyanis a tanulók igen sokféle segítséget vehetnek igénybe.
29/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
3.3.1.2. Az otthoni felkészüléshez előírt írásbeli és szóbeli feladatok meghatározásának elvei és korlátai Elvek:
A tanórai elméleti anyag megtanulását célzó szöveges házi feladat kijelölése. A szóbeli számon kérésre való felkészüléshez amennyiben van tankönyv, annak megfelelő fejezeteit meg kell jelölni. Szakmai tárgyakból a tanórai anyaghoz kapcsolódó néhány, számoláson alapuló feladat írásos megoldása házi feladatként. Idegen nyelvből a munkafüzet a munkafüzet feladatai, illetve fogalmazási készség javítása érdekében kisebb önálló írások elkészítése ajánlott.
Korlátai: Diákjainkat nem terheljük túl, hogy ne vegyük el kedvüket elvégezhetetlen mennyiségű házi feladattal. Ezért célszerű, hogy az egy osztályban tanító pedagógusok egyeztessenek a kiadott házi feladatokról. Ennek egy lehetséges módja az osztálynaplóban tartott füzet, amelybe minden tanár feljegyzi az általa kiadott feladatokat. 3.3.2. A tanuló teljesítménye értékelésének, minősítésének formái. Az értékelésben az osztályozásnak kritériumorientáltnak kell lennie, a többi értékelési szituációban azonban - minden esetben, amikor erre lehetőség van - a fejlesztő értékelést alkalmazzuk (nyilvánvalónak tekintjük, hogy a fejlesztő értékelésnek is teljesítményalapúnak kell lennie). Az érdemjegyekkel történő értékelésnek nem szánhatunk más funkciót, mint a szülő és a tanuló tájékoztatását a tananyagban elért előrehaladásról. A nevelő-oktató munka folyamatában azonban az értékelési szituációkban rejlő motiváló erőt is ki kell használnunk. A tanulók tanulmányi munkájának értékelése Feladatunk: annak megállapítása, hogy a tanulók a tanulmányi kötelezettségeiknek eleget tettek-e, és ha igen, milyen szinten tettek eleget. Ennek eszközei: szóbeli és írásbeli számonkérés az oktatás folyamán, illetve félévi és év végi köztes és záróvizsgák. A vizsgák lehetnek írásban illetve szóban, ezt a munkaközösségek határozzák meg elsősorban az OKJ-s szakvizsgák milyensége alapján. Szóbeli számonkérés általános fajtái: - rendszeres szóbeli feleltetés Az írásbeli számonkérés fajtái: - tantárgyi „nagydolgozatok” - röpdolgozatok (valamennyi tantárgyból), - házi dolgozatok, esszék, - témazáró dolgozatok (valamennyi tantárgyból)
30/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
További feladataink a tanulmányi munka értékelésével kapcsolatban: Az értékelés komplex folyamat. Valamennyi rendelkezésre álló eszközt alkalmaznunk kell a munkánk során, de itt csak a dokumentált értékelésről, az ötfokozatú osztályozásról beszélünk. A tanulók munkáját tehát érdemjegyekkel (is) minősítjük, tanulmányi munkájuk eredményét a félévi és a tanév végi osztályzatokkal fejezzük ki. Alkalmazzuk a diagnosztikus, a fejlesztő és a szummatív értékeléseket egyaránt. (Oktató-nevelő munkánk során nem mondunk le a tanulók fejlesztő értékeléséről sem, de arra törekszünk, hogy ezt elsősorban a két alsóbb évfolyamon jellemző). Az a jegy, amely nincs beírva a naplóba, az nincs. Ahhoz, hogy a tanuló lezárható legyen, félévenként minimum két-három érdemjegyet kell kapnia a heti egy vagy két órás tantárgyakból, legalább hármat az ennél magasabb órában tanult tantárgyból időarányos megoszlásban.
A tantárgyi értékelésre vonatkozó konkrét elvek A szaktanári értékelés a pedagógiai program által meghatározott keretek között, a nevelőtestület által elfogadott értékelési elvek alapján történik, melyben a szaktanár az iskola által megfogalmazott, illetve az osztályban követendő nevelési célokat is érvényesíti. Az értékelésben a tanuló szóbeli és írásbeli megnyilvánulásainak arányát a tantárgy sajátossága határozza meg. Ennek kívánatos értékét és a határokat a szaktanár a tanév, illetve a félév elején hozza a tanulók tudomására. A szaktanár szintén a tanév, illetve a félév elején közli, hogy a különféle tanulói megnyilvánulások milyen súllyal szerepelnek a félév végi értékelésben, minősítésben, illetve azt, hogy az elmaradt vagy sikertelen írásbeli munka miként pótolható, illetve javítható. Az érdemjegyek és osztályzatok a következők: jeles (5), jó (4), közepes (3), elégséges (2), elégtelen (1). Az iskola megőrzi a hagyományos értékelési kategóriákat. Az osztályokban 5 fokozatú osztályzat-skálát alkalmazunk. Ha a tanuló gyakorlati képzését nem az iskola tartja, a gyakorlati képzés keretében végzett tevékenységével összefüggésben teljesítményét a gyakorlati képzés szervezője értékeli. A tanuló félévi és év végi osztályzatát - a gyakorlati képzés szervezőjének értékelése alapján - a nevelőtestület határozza meg, és dönt a tanuló magasabb évfolyamba lépéséről, szakmai vizsgára bocsátásáról. A magasabb osztályba lépés feltétele valamennyi tárgy esetében az éves tananyag legalább elégséges szintű elsajátítása. A tantárgyi teljesítmények értékelésének szempontjai: JELES érdemjegyet kapjon az a tanuló, aki az adott tárgyban a helyi tantervi követelményeket a vizsgált anyagrész tekintetében teljesítette, írásbeli és szóbeli kifejezőkészsége szakszerű, stílusa szabatos, súlyosabb hiba nincs munkájában. Tárgyi ismereteiben és elméleti felkészültségében is példamutató. Gondolkodása mélyreható, problémamegoldó készsége fejlett. ELÉGSÉGES érdemjegyet kaphat az a tanuló, aki az adott tárgyban a helyi tantervi követelményeket a vizsgált anyagrész tekintetében legalább minimumszinten teljesítette. Írás- és szóbeli kifejezőkészsége gyengébb, előadásmódja bizonytalan.
31/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
ELÉGTELEN érdemjegyet kapjon az a tanuló, aki a fenti követelményeket nem teljesíti, illetve a vállalt speciális követelményeknek nem felelt meg. A közbülső osztályzatokat a szaktanár a kialakult tanítási gyakorlat és az iskola általános követelményszintjének megfelelő módon állapítja meg, az iskola törekszik az elégséges és a jeles szint között az érdemjegyek lineáris megállapítására. Az azonos típusú osztályokban tanító tanárok az osztályzás egységes szempontjaiban a munkaközösségek vezetőinek ellenőrzése mellett megállapodhatnak. Az osztályozás feltétele: a tanulmányi kötelezettségek folyamatos teljesítése. Az osztályozhatóság megítélésénél a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet, az iskolai SZMSZ és az iskolai házirend a mérvadó. 3.3.3. A tanuló magatartása, szorgalma értékelésének és minősítésének követelményei, formái. 3.3.3.1. A tanuló magatartása értékelésének és minősítésének követelményei A tanuló magatartásának értékelése: A tanulóink nagykorúak, így elvárás, hogy felnőtt módjára, a tanárokat és egymást tisztelve vegyenek részt a tanítási órákon, továbbá a közös programokon.
3.3.3.2. A tanuló magatartása, értékelésének és minősítésének formái. A magatartás és a szorgalom értékelése az osztályfőnökök és az egyes tanulókat tanító tanárok közös feladata ezt a diákokkal megbeszélik. A tanulók magatartás és szorgalom jegyet nem kapnak. A 13-14. évfolyamon a magatartást szóban értékeljük. 3.3.3.3. A tanuló szorgalma értékelésének és minősítésének követelményei. A tanuló szorgalmának minősítése a tanulónak az iskolai munkához, a tanuláshoz való viszonyát, rendszerességét, igényességét értékeli. A minősítést a tantestület a törvényi előírások szerint állapítja meg, figyelembe véve a tanuló egyéni adottságait, személyiségi jegyeit és a változás jellegét. Ezt az értékelést a tantestület a tanuló személyiségének fejlesztésére, a kitűzött nevelési célok elérésére kívánja használni. 3.3.3.4. A tanuló szorgalma értékelésének és minősítésének formái. A szorgalom értékelése az osztályfőnökök és az egyes tanulókat tanító tanárok közös feladata ezt a diákokkal megbeszélik. A tanulók magatartás és szorgalom jegyet nem kapnak. A 13-14. évfolyamon a szorgalmat szóban értékeljük.
32/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
3.4. Az iskola vizsgarendszere 3.4.1. A szakmai vizsgák A szakképzésben részt vevő tanulók a meghatározott évfolyam befejezése után szakmai vizsgát tesznek. A vizsga előkészítését, megszervezését, lebonyolítását az iskola 20/2007.(V.21.) SZMM rendelet alapján végzi. A szakmai vizsga írásbeli, gyakorlati és szóbeli részekből állhat. A vizsgarészek és tantárgyak felsorolását a szakképesítésért felelős miniszter által szakképesítésként meghatározott szakmai és vizsgáztatási követelmény tartalmazza. A vizsgák időpontjai: a. február – március b. május – június c. október A vizsgabizottság összetétele: -
a vizsgabizottság elnöke; a kamara képviselője; az iskola képviselője;
Az írásbeli vizsga: Az írásbeli vizsgarészen a szakképesítésért felelős miniszter által kiadott (központi) írásbeli tétel alapján a tantárgy egészét átfogó összetett feladatot kell megoldani. A vizsgázó a feladat elkészítéséhez tanácsot vagy segítséget nem kérhet, és nem kaphat. Az írásbeli vizsgarészt egy érdemjeggyel kell értékelni. A gyakorlati vizsga: A gyakorlati vizsgarészen a vizsgázó a szakképesítésért felelős miniszter által meghatározott tantárgyakból és tételek alapján ad számot tudásáról. Amennyiben nincs központilag meghatározva a gyakorlati vizsga összetétele, a gyakorlati vizsga munkafeladatait az iskola dolgozza ki, a vizsgabizottság hagyja jóvá. A munkafeladat végrehajtásához a vizsgázónak meg kell adni, a szükséges útmutatókat, a munka megkezdése után további útmutatás csak baleset megelőzése céljából adható.
33/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
A szóbeli vizsga: A szóbeli vizsgarészen a vizsgázó a szakképesítésért felelős miniszter által meghatározott tantárgyakból és tételek alapján ad számot tudásáról. A vizsgázó minden tantárgyból tételt húz, a tantárgy jellegének megfelelően önállóan felel. A vizsgázó az egyes vizsgarészeken elért teljesítménye alapján szakmai elméletből és szakmai gyakorlatból kap osztályzatot. Sikertelen a szakmai vizsga, ha a vizsgázó az írásbeli vagy a gyakorlati vizsgarészen, továbbá, ha a szóbeli vizsgarészen bármelyik szakmai elméleti tantárgyból elégtelen érdemjegyet, illetőleg osztályzatot kapott. Ha a vizsgázó a szakmai vizsga követelményeinek megfelelően eredményes szakmai vizsgát tett, szakképesítést igazoló bizonyítványt kap.
3.4.2. Az iskola belső vizsgái Az iskola az akkreditált képzésben résztvevők számára megszervezi a félévenkénti és év végi vizsgákat az előírások szerint. 3.5. Az egyes modulok értékelése és minősítése, beszámítása az iskolai évfolyam sikeres befejezésébe. 3.5.1. Az egyes modulok értékelése és minősítése Modul rendszerű képzés akkor alkalmazható, ha a képzés központi programja azt lehetővé teszi. Értékelési alapelvek: Az egyes modulok indításakor a tanulóval közölni kell: annak időtartamát tartalmát követelményét a számonkérés módját /írásbeli, szóbeli, gyakorlati/ az értékelés elveit a számonkérés időpontját a javítási, pótlási lehetőségeket az érdemjegy beszámításának súlyát az év végi osztályzatba 3.5.2. Az egyes modulok minősítése, beszámítása az iskolai évfolyam sikeres befejezésébe. A modulokat záró beszámolóval fejezzük be. Ennek értékelése a megszokott ötfokú skála szerint történik. Elégtelen osztályzat esetén a szaktanár által kijelölt időben, de legkésőbb a félév végéig pótdolgozat íratása kötelező.
34/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
A jelenlegi képzési programokban a modul ugyanolyan súlyú, mint bármely tantárgy, ezért érdemjegye ugyanolyan súllyal kerül beszámításra a továbbhaladásnál, mint az egyes tantárgyaké. Ez alapján a továbbhaladás feltétele a legalább elégséges osztályzat minden modulból. 3. 6. A tanulók fizikai állapotának méréséhez szükséges módszerek
A köznevelésről szóló törvény 80.§ (1) kimondja, hogy „Az oktatásért felelős miniszter az országos mérési feladatok keretében gondoskodik a nevelési-oktatási intézményekben folyó… a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatáról.” Az általános fizikai teherbíró képesség mérése során feltérképezhető az egyes képességek területén mutatkozó hiányosságok. E hiányosságok feltárása, a tanulók életmódjának ismerete kiindulási alapul szolgál mind az egyéni, mind a közösségi fejlesztő, felzárkóztató programok elkészítéséhez, lehetőséget biztosítva az egészségileg hátrányos helyzet megszüntetésére, az általános fizikai teherbíró képesség fokozatos fejlesztésére, a szükséges színt elérésére, megtartására. Mindennapos testedzés megvalósítását szolgáló program célja: A szervezet edzettségének alapozása, növelése. A gyermekek mozgásigényének kielégítése szervezett formában. A játék és a mozgás megszerettetése. Változatos tevékenységek szervezésével az egészség biztosítása és megőrzése. A rendszeres testmozgás iránti igény felkeltése és kialakítása. A testi és szellemi teljesítőképesség fokozása. A személyiség és a szocializáció fejlesztése a közös játékok során. Feladata: Tanév elején és végén a testnevelés óra keretében a tanulók fizikai állapotának mérése. A harmonikus testi fejlődés szükségességének tudatosítása. A szellemi és fizikai egyensúly fenntartása. A mozgáskészségek és testi képességek fejlesztése. A mozgásszervek fejlesztése, testi deformitások megelőzése és korrigálása. Egészséges szokásrend kialakítása. A mindennapos testedzés színterei: Aktív részvétel a tanórákon, szervezett foglalkozásokon, szakköri tevékenységben. Különböző mozgásos játékok tanulása, gyűjtése, megtanítása. Ötletek gyűjtése a változatos testmozgáshoz. Városi és iskolai sportversenyek látogatása. Fontosabb sportversenyek figyelemmel kísérése, pl.: olimpia. Versenyek szervezésére javaslatok gyűjtése, azok lebonyolítása a diákönkormányzat aktív részvételével. A tanulók fizikai állapotának méréséhez szükséges módszerek A tanulók fizikai állapotának mérése, jelen esetben - az egészég/terhelhetőség szempontjából leglényegesebb kondicionális képességek területén elért teljesítmény mérésével és minősítésével, (a pillanatnyi teljesítmény-élettani paraméterek mérésével) egy célra kifejlesztett egyszerű, műszerek nélküli, fizikai fittséget mérő vizsgálati módszert takar. A teszt megfelel az alábbi kritériumoknak: - a tesztek végzése semmilyen egészségkárosító hatást nem válthat ki; 35/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
-
-
Pedagógiai Program
feleljenek meg a tudományos kritériumoknak; nemzetközileg összehasonlíthatók legyenek; elsősorban az egészségben meghatározó szerepet játszó összetevőket mérje kardio-respiratorikus állóképességet erőt az izomerő állóképességet testösszetételt legyenek egyszerűen végrehajthatók, minimális eszközt igényeljenek.
A méréshez a hunagofit programot használjuk fel. (www.hungarofit.hu) A program az alább felsorolt feladatok megoldását teszi lehetővé: Az iskolai testnevelés és sport egészségfejlesztő hatásnak minőségellenőrzését. A tanulók tudatos, harmonikus, testi fejlesztését. (Objektív mérésen alapuló, egyénre szabott képesség szerinti differenciált terhelés összeállítását.) A gyenge fizikuma miatt kiszűrt, egészségileg hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatásával valamennyi fiatal számára azonos életesély biztosítását. (Az egészséges létezés stabil megtartásához szükséges „kell” érték ismeretében - a program elindításától számítva két-három év alatt - az egységes minőségbiztosítást.) A program végrehajtásának, hatékonyságának ellenőrzési és monitorozási lehetőségeit. Amelyik osztályban van a tantervben testnevelés óra, ott a felmérést a testnevelő tanárok végzik el.
36/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
4. A szakmai program 4.1. A szakmai képzés programja és a képzés szerkezete Intézményünk szakközépiskola, az Alapító okiratban meghatározott tevékenységéből adódóan az érettségi vizsgára épülő, szakmai vizsgára felkészítő oktató és nevelő munkát folytat. A 2013/2014. tanévtől az alábbi szakmacsoportokban folytatunk képzést. A törvényi feltételek változása miatt a Banki-, a Pénzügyi- és a Számviteli szakügyintéző, valamint a 1,5 évfolyamos Pénzügyi-számviteli ügyintéző képzés már nem indítható, de a 14. évfolyamon, még folyatódik képzés, a diákok 2014. június 30-ig OKJ szakmai vizsgát tesznek. A 13-14. évfolyamon középiskolai végzettségre épülő OKJ szerinti képzés az alábbi szakképesítések körében nappali, esti munkarendben: OKJ szám
Szakma megnevezés
Évfolyamszám
54 140 01 54 140 02
Gyógypedagógiai segítő munkatárs Pedagógiaiés családsegítő munkatárs Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás) Pénzügyi-számviteli ügyintéző Vállalkozási és bérügyintéző Vám-, jövedékiés termékügyintéző Logisztikai ügyintéző Nonprofit menedzser Irodai asszisztens Ügyviteli titkár Gazdasági informatikus Gyógy- és sportmasszőr Gyermekotthoni asszisztens Kisgyermekgondozó, nevelő Rehabilitációs nevelő, segítő Szociális asszisztens Szociális szakgondozó Csecsemő és gyermekápoló Mentálhigiénés asszisztens Szociális, gyermekés ifjúságvédelmi ügyintéző Banki szakügyintéző Pénzügyi szakügyintéző Számviteli szakügyintéző Pénzügyi-számviteli ügyintéző
2 évfolyam (1/13-2/14)
54 343 01 54 344 01 54 344 02 54 344 03 54 345 01 54 345 02 54 346 01 54 346 02 54 481 02 54 726 01 54 761 01 54 761 02 54 762 01 54 762 02 54 762 03 55 723 02 55 762 03 55 762 06 55 343 01 0010 55 01 55 343 01 0010 55 04 55 343 01 0010 55 06 52 344 01 0000 00 00
37/164
2 évfolyam (1/13-2/14) 2 évfolyam (1/13-2/14) 2 évfolyam (1/13-2/14) 2 évfolyam (1/13-2/14) 2 évfolyam (1/13-2/14) 2 évfolyam (1/13-2/14) 2 évfolyam (1/13-2/14) 2 évfolyam (1/13-2/14) 2 évfolyam (1/13-2/14) 2 évfolyam (1/13-2/14) 2 évfolyam (1/13-2/14) 2 évfolyam (1/13-2/14) 2 évfolyam (1/13-2/14) 2 évfolyam (1/13-2/14) 2 évfolyam (1/13-2/14) 2 évfolyam (1/13-2/14) 1 évfolyam (1/13 évf.) 1 évfolyam (1/13 évf.)
1 évfolyam (1/13 évf.) 2 évfolyam (1/13-2/14) 2 évfolyam (1/13-2/14) 2 évfolyam (1/13-2/14)
1,5 évfolyam (1/13-2/14)
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
4.2. A szakmai képzésbe való belépés feltételei: A feltételeket az Országos Képzési Jegyzék határozza meg. A szakképző évfolyamokra gimnáziumokból is lehet jelentkezni Az iskolára jellemző továbblépési periódus a tanév. Ettől eltérő továbbhaladási engedélyt a Köznevelési Törvény figyelembevételével az igazgató adhat.
38/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
4.3. Szakmai programok: Gyógypedagógiai segítő munkatárs (54 140 01) Szakmai képzés tananyaga, követelményei 1.
Cél: A Gyógypedagógiai segítő munkatárs részt vesz a közvetlen gyógypedagógiai munka előkészítésében. Közreműködik a tanórai, a tanórán kívüli és intézményen kívüli foglalkozások előkészítésében és lebonyolításában. Közreműködik a fogyatékos személyek körében végzett általános jellegű nevelési, oktatási feladatokban. A gyógypedagógus útmutatásai alapján ellátja az egyes fogyatékosság-specifikus, gyógypedagógiai asszisztensi feladatokat. Felügyeli, kíséri tanulókat vagy csoportokat. Gondozási feladatokat végez, elsősegélyt nyújt, tevékenyen részt vesz a higiénés szokásrendszer kialakításában, valamint a közösen végezhető munkatevékenységekben. Közreműködik a gyermekek, tanulók szabadidős tevékenységének szervezésében és részt vesz az intézményi adminisztrációs feladatokban. Munkáját titoktartási kötelezettséggel végzi .
2. A képzés időtartama: 2 év 3. A képzés szerkezete: Elmélet 60 % Gyakorlat 40 % 4. A képzés tartalmában az NFSZ által kiadott központi program alapján történik. 5. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. 6. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök évfolyamonként
Szakmai követelménymodul
Tantárgyak, témakörök
Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma a közismeret nélkül 1/13.
11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság
e Munkahelyi egészség és biztonság Munkavédelmi alapismeretek Munkahelyek kialakítása Munkavégzés személyi feltételei Munkaeszközök biztonsága Munkakörnyezeti hatások
gy
ögy
Szakképesítésspecifikus szakképzés óraszáma 2/14.
e
A szakképzés összes óraszáma
gy
18
18
4
4
4
4
2
2
2
2
2
2
39/164
óraszáma
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola Munkavédelmi jogi ismeretek
Pedagógiai Program
4
4
11498-12 Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)
11499-12 Foglalkoztatás II.
Foglalkoztatás II.
16
16
4
4
4
4
Álláskeresés
4
4
Munkanélküliség
4
4
Foglalkoztatás I.
64
64
8
8
8
8
24
24
24
24
Munkajogi alapismeretek Munkaviszony létesítése
Nyelvtani rendszerzés 1 Nyelvtani rendszerezés 2 Nyelvi készségfejlesztés Munkavállalói szókincs Pedagógia
378
378
Általános pedagógia és neveléstörténet
180
180
Neveléselmélet
100
100
Didaktika
98
98
11465-12 Általános gyógypeda gógiai feladatok
11464-12 Pedagógiai, pszichológiai feladatok
Pedagógia gyakorlat Gondozási tevékenység A gyermek megismerése, tevékenységének megfigyelése, problémahelyzetek elemzése Pszichológia Általános és személyiség-lélektani ismeretek Fejlődéslélektan alapjai Szociálpszichológia alapjai Pedagógiai pszichológia és munkalélektan alapjai Gyógypedagógiai alapismeretek A gyógypedagógia alapjai
360
160
520
180
80
260
180
80
260
360
360
90
90
90
90
90
90
90
90
40/164
112
112
112
112
11466-12 Speciális gyógypedagógiai feladatok
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Gyógypedagógiai gyakorlat A gondozási tevékenységsérülésspecifikus kérdései A sérült gyermek tevékenységének elemzése, szituációk megoldása Gyógypedagógiai pszichológia Gyógypedagógiai fejlődéslélektan Gyógypedagógiai pszicho-diagnosztika Gyógypedagógiai nevelés-és oktatáslélektan Gyógypedagógiai egészségtan Gyógypedagógiai iskola-egészségtan Gyógypedagógiai tantárgy-pedagógiák A gyógypedagógiai nevelés, oktatás intézményi formái
Összesen Összesen
Elméleti óraszámok/aránya Gyakorlati óraszámok/aránya
384
384
200
200
184
756
360
1116
160
1364/60,14% 904/39,86%
41/164
184
128
128
58
58
40
40
30
30
128
128
128
128
160
160
160
160
608
384 992
2268 2268
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Pedagógiai- és családsegítő munkatárs (54 140 02) Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 1. Cél: A Pedagógiai- és családsegítő munkatárs részt vesz a közvetett pedagógiai munkában, illetve annak előkészítésében. Közreműködik a tanórai, a tanórán és intézményen kívüli, és az óvodai foglalkozások előkészítésében és lebonyolításában. A pedagógus tanórai, foglalkozási felkészülését segíti, szemléltető eszközök készítésével és adminisztrációs feladatok ellátásával. Részt vesz a gyermekek, tanulók szabadidős tevékenységének szervezésében. Gondozási feladatokat végez, elsősegélyt nyújt, tevékenyen részt vesz a higiénés szokásrendszer kialakításában. Felügyeli, kíséri a gyermekeket, tanulókat vagy csoportokat. Kapcsolatot tart az intézmény fenntartójával, az ifjúsági referenssel és/vagy ifjúságsegítővel, gyermekvédelmi felelőssel, valamint a szociális és jóléti intézményekkel. Kapcsolatba lép a hátrányos helyzetű gyerekekkel és családjaikkal. Hátrányos helyzetű gyereket, családot támogat. Családpedagógiai gondozási feladatokat végez. Részt vesz az intézményi adminisztrációs feladatokban, dokumentálásban. 2. A képzés időtartama: 2 év 3. A képzés szerkezete: Elmélet 60 % Gyakorlat 40 % 4. A képzés tartalmában az NFSZ által kiadott központi program alapján történik. 5. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. 6. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként
Szakmai követelménymodul
Tantárgyak, témakörök
Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma a közismeret nélkül 1/13.
11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság
e Munkahelyi egészség és biztonság Munkavédelmi alapismeretek Munkahelyek kialakítása Munkavégzés személyi feltételei Munkaeszközök biztonsága Munkakörnyezeti hatások Munkavédelmi jogi
gy
ögy
Szakképesítésspecifikus szakképzés óraszáma 2/14.
e
A szakképzés összes óraszáma
gy
18
18
4
4
4
4
2
2
2
2
2
2
4
4
42/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
ismeretek
11467-12 Oktatási tevékenység
11464-12 Pedagógiai, pszichológiai feladatok
11498-12 Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)
11499-12 Foglalkoztatás II.
Foglalkoztatás II.
16
16
4
4
4
4
Álláskeresés
4
4
Munkanélküliség
4
4
Foglalkoztatás I.
64
64
8
8
8
8
24
24
24
24
Munkajogi alapismeretek Munkaviszony létesítése
Nyelvtani rendszerzés 1 Nyelvtani rendszerezés 2 Nyelvi készségfejlesztés Munkavállalói szókincs Pedagógia
378
378
Általános pedagógia és neveléstörténet
180
180
Neveléselmélet
100
100
Didaktika
98
98
Pedagógia gyakorlat Gondozási tevékenység A gyermek megismerése, tevékenységének megfigyelése, problémahelyzetek elemzése Pszichológia Általános és személyiség-lélektani ismeretek Fejlődéslélektan alapjai Szociálpszichológia alapjai Pedagógiai pszichológia és munkalélektan alapjai
360
160
520
180
80
260
180
80
260
360
360
90
90
90
90
90
90
90
90
Oktatási intézmények
112
112
Közoktatási jogszabályok
32
32
Az oktatás segítése
32
32
43/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
A nevelés segítése
32
32
Sajátos nevelés oktatás
16
16
Szabadidő szervezés
96
96
Szabadidő - pedagógia
16
16
Rendezvények – ünnepségek szervezése
16
16
A játék pedagógiája és pszichológiája
32
32
32
32
11468-12 Kapcsolat a családokkal
Kézműves foglalkozások Pedagógiai segítés gyakorlata Nevelési – oktatási tevékenységek gyakorlata Szabadidős tevékenységek gyakorlata
192
96
96
96
96
Családtan
64
64
A család
32
32
16
16
16
16
32
32
16
16
16
16
A családokat érintő társadalmi jelenségek Segítő kapcsolat a családokhoz Kommunikáció, kapcsolatépítés Kommunikáció Viselkedéskultúra, konfliktuskezelés Kommunikáció a gyakorlatban Kommunikáció gyakorlata Viselkedéskultúra, konfliktuskezelés a gyakorlatban Családpedagógia
11469-12 Családpedagógiai gondozás
192
96
96
48
48
48
48
128
128
64
64
32
32
A „kilábalás” útja
32
32
Szervezési és ügyviteli ismeretek
96
96
A család működési zavarai Speciális ellátások – Hálózati rendszer
44/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
A munkavégzés során kezelt dokumentumok Szervezés, ügyintézés A szervezés és ügyintézés gyakorlata Ügyiratkezelés a gyakorlatban Az ügyintézés gyakorlata Összesen Összesen
Elméleti óraszámok/aránya Gyakorlati óraszámok/aránya
756
360
1116
1364/60,14% 904/39,86%
45/164
160
48
48
48
48
608 992
96
96
48
48
48
48
384
2268 2268
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás) (54 343 01) Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 1. Cél: A banki termékértékesítő elsősorban a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások hálózati egységeiben lát el feladatokat, azonban alkalmas a központi adminisztratív területeken bizonyos feladatok ellátására. Ügyfélkapcsolatot létesít és gondoz. Az ügyfelek részére szakszerű tájékoztatást nyújt a termékekről (akár összehasonlító szemléletben is), elősegíti az értékesítési és kockázati besorolását. Értékesíti a pénzügyi szolgáltatási termékeket, az ezzel kapcsolatos teljekörű dokumentációs feladatkört ellátja. Részt vesz az ügyfelek pénzforgalmának lebonyolításában, mind számlapénz, mind készpénz esetében, fizetési számlához kapcsolódó termékeket és szolgáltatásokat értékesít és nyilvántart. Pénztárat és helyi értéktárat kezel, helyi ATM-et üzemeltet. Közreműködik a hálózati egységek nyitásában, zárásában, részfeladatokat lát el a készpénzellátásban. Lakossági, mikro, kis és középvállalati hiteleket értékesít, és részt vesz a hiteldöntés előkészítésében. Hiteladminisztrációs feladatokat lát el és hitelmonitoringot végez. A befektetési termékértékesítő a befektetési szolgáltató hálózati egységeiben és központi adminisztratív területeken lát el feladatokat. Ügyfélkapcsolatot létesít és gondoz. Az ügyfelek részére szakszerű tájékoztatást nyújt a termékekről (akár összehasonlító szemléletben is). Elősegíti az ügyfelek értékesítési és kockázati besorolásának elvégzését. Alkalmassági és megfelelőségi tesztet készít. Értékesíti a befektetési szolgáltatási termékeket, az ezzel kapcsolatos teljekörű dokumentációs feladatkört ellátja. Szabványosított és nem szabványosított tőkepiaci megbízásokat fogad és bonyolít. Értékpapírszámlát nyit és kezel. Figyelemmel kíséri a tőkepiaci folyamatokat és termékinnovációkat. Részt vesz az ügyfélszámla pénzforgalmának lebonyolításában. Pénztárat és helyi értéktárat kezel. Közreműködik a hálózati egységek nyitásában, zárásában, részfeladatokat lát el a készpénzellátásban. A független biztosításközvetítő alkalmas a lakosság, a vállalkozási szektor és az intézmények kockázatkezelési igényeinek a lebonyolítására a biztosítók felé, a kockázat transzfer keretein belül. Önállóan végzi a biztosítások megkötése előtt a megfelelő igény felmérést, összehasonlítást a piacon fellelhető termékek között, ha ez nem elégíti ki ügyfele biztosítási igényeit, akkor egyedi megoldásokat dolgoz ki. A biztosítás feltételeit ismerteti és a megfelelő tarifa alapján díjat képez, és a biztosítási ajánlatot a biztosítóba juttatja. Ügyfeleivel rendszeres kapcsolatot tart és közreműködik a biztosítási ügyek rendezésében. A függő biztosításközvetítő alkalmas egy biztosító vagy egy mással nem versengő biztosítási termékek közvetítésére. Önállóan végzi az ügyfelei biztosítási igényeinek a felmérését, a biztosítási termékek ismertetését a biztosítás megkötését és az ajánlat és a díj biztosítóhoz történő eljuttatását. Bizonyos esetekben külön megfelelés esetén kötvényesít is. A valutapénztáros a vonatkozó jogszabályoknak és a belső eljárásrendnek megfelelően önállóan valutaváltással kapcsolatos feladatokat végez, ellátja a pénzváltással kapcsolatos ügyintézői és pénztári, pénzkezelői, értéktárosi feladatokat. A hazai és külföldi fizetőeszközök vonatkozásában bankjegyfelismerést, forgalomképesség és valódiság tekintetében bankjegyvizsgálatot végez. Felelősségi körébe tartozik a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen hatékonyan fellépni, amelynek révén hozzájárul a pénzváltó és a hitelintézet prudens működéséhez. 2. A képzés időtartama: 2 év
46/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
3. A képzés szerkezete: Elmélet 70 % Gyakorlat 30 % 4. A képzés tartalmában az NFSZ által kiadott központi program alapján történik. 5. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. 6. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt évfolyamonként
Szakmai követelménymodul
Tantárgyak, témakörök
11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság 11499-12 Foglalkoztatás II.
Munkahelyi egészség és biztonság Munkavédelmi alapismeretek
témakörök
gy
ögy
e
gy
18
18
4
4
4
4
2
2
2
2
Munkakörnyezeti hatások
2
2
Munkavédelmi jogi ismeretek
4
4
Munkahelyek kialakítása Munkavégzés személyi feltételei Munkaeszközök biztonsága
Foglalkoztatás II.
16
16
Munkajogi alapismeretek
4
4
Munkaviszony létesítése
4
4
Álláskeresés
4
4
Munkanélküliség
4
4
Szakmai idegen nyelv* 11498-12 Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)
és
óraszáma
Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma SzakképesítésA specifikus a közismeret szakképzés szakképzés nélkül összes óraszáma óraszáma 2/14. 1/13.
e
11504-12 Gazdálko dási alaptevék enység ellátása
tantárgyak
72*
72
Foglalkoztatás I.
64
64
Nyelvtani rendszerzés 1
8
8
Nyelvtani rendszerezés 2
8
8
Nyelvi készségfejlesztés
24
24
Munkavállalói szókincs
24
24
Gazdasági és jogi alapismeretek
198
198
Mikrogazdasági alapok
10
10
47/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
A fogyasztói magatartás és a kereslet A vállalat termelői magatartása és a, kínálat A vállalkozások alapítása, működése A gazdasági élet szereplői, az állam feladatai A nemzetgazdaság ágazati rendszere
18
18
20
20
24
24
22
22
28
28
A marketing alapjai
16
16
Jogi alapismeretek
20
20
Tulajdonjog
12
12
A kötelmi jog
28
28
Ügyviteli gyakorlatok
216
216
Tízujjas vakírás
90
90
Szövegformázás
18
18
Levelezés és iratkezelés
72
72
Üzleti kommunikáció
36
36
Általános statisztika
72
72
A statisztika alapfogalmai
4
4
30
30
18
18
16
16
4
4
Az információsűrítés legjellemzőbb módszerei, eszközei Főátlagok, összetett intenzitási viszonyszámok összehasonlítása Az érték, árés volumenindex A grafikus ábrázolás Statisztika gyakorlat Az információsűrítés legjellemzőbb módszerei, eszközei Főátlagok, összetett intenzitási viszonyszámok összehasonlítása Az érték, árés volumenindex Esettanulmány Pénzügyi alapismeretek Pénzügyi szektor alapvetései Pénzügyi intézményrendszer
72
72
32
32
16
16
16
16
8
8
144
144
4
4
34
34
48/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
A pénzforgalom
34
34
A pénzügyi piac és termékei
60
60
Biztosítási alapismeretek
12
12
Pénzügy gyakorlat
36
36
A pénz időértéke
11
11
Értékpapírok értékelése
20
20
Valuta, deviza-árfolyama
5
5
Adózási alapismeretek
54
54
Az államháztartás rendszere
7
5
Adózási alapfogalmak
5
7
Kiemelt adónemek
42
42
Adózás gyakorlat
36
36
Személyi jövedelemadó
16
16
Általános forgalmi adó
14
14
Helyi adók
6
6
Számviteli alapismeretek
162
162
A számviteli törvény
20
20
A vállalkozás vagyona
24
24
20
20
24
24
28
28
18
18
16
16
12
12
A könyvelési tételek szerkesztése, a számlakeret Tárgyi eszközök elszámolása A vásárolt készletek elszámolása A jövedelem elszámolás A saját termelésű készletek elszámolása Termékértékesítés elszámolása
Banki ügyfélkapcs olat és kommunik áció
10137-12
Számvitel gyakorlat A pénzkezeléshez kapcsolódó bizonylatok A tárgyi eszközök nyilvántartása A vásárolt készletek bizonylatai Pénzügyi analitika számítógépen Banki értékesítési ismeretek Banki értékesítési területek és fázisok
49/164
36
36
9
9
9
9
9
9
9
9 32
32
20
20
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
10138-12 Banki, befektetési és biztosítási jogi feladatok
10142-12 Biztosítási ügyfélkapcsolat és kommunikáció
Marketingkommunikációs eszközök a banki területen Kommunikációs gyakorlat a banki ügyfélkapcsolatban
12
12
64
64
Önismeret és kommunikáció
20
20
Ügyféligények felmérése
30
30
Kapcsolatfelvétel és fenntartás, banki termék értékesítése során
14
14
Biztosítási értékesítési ismeretek Biztosítási értékesítési területek és fázisok Marketingkommunikációs eszközök a biztosítási területen Kommunikációs gyakorlat a biztosítási ügyfélkapcsolatban Önismeret és kommunikáció Ügyféligények felmérése Kapcsolatfelvétel és fenntartás, biztosítási termék értékesítése során Polgárjogi alapfogalmak Polgári jog és társasági jog alapjai Szerződések jogi szabályozásának ismerete Pénzügyi intézményi szabályozás Pénzügyi közvetítés Bankszabályozás Tőkepiaci intézményi szabályozás Biztosítók szabályozása Pénzügyi, befektetési és biztosítási szolgáltatások szabályozása Szolgáltatások nyújtásának szabályozás Értékpapírjog Szolgáltatási és
32
32
20
20
12
12
64
64
20
20
30
30
14
14
14
14
7
7
7
7
20
20
5 5
5 5
5
5
5
5
16
16
8
8
8
8 16
50/164
16
10143-12 Biztosítástechnikai feladatok ellátása
10141-12 Biztosítási piac termékeinek értékesítése
10140-12 Befektetési piac termékeinek értékesítése
10136-12 Banki piac termékeinek értékesítése
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
fogyasztóvédelmi szabályozás gyakorlata Jogalkalmazás, fogyasztóvédelem alkalmazása Biztosítási jog Pénzügyi szolgáltatások és termékek A bank tevékenysége Aktív bankügyletek Passzív bankügyletek Banki termékek Pénzforgalom Fizetési rendszer Fizetési forgalom Pénzügyi szolgáltatás gyakorlata Betét elfogadása Hitelbírálat Befektetési szolgáltatások és termékek Befektetési szolgáltatások Befektetési termékek Befektetési döntések Befektetés-elemzés alapjainak gyakorlata Biztosítástani ismeretek Biztosító működése és tevékenysége Biztosítási termékek és szolgáltatások Biztosításmatematikai ismeretek Biztosítási számítások Biztosítási statisztika Biztosítás gyakorlata a szolgáltatói piacon Biztosítási számítások Biztosítási szolgáltatások nyújtásának gyakorlata A biztosító működése és működésének pénzügyi garanciái Biztosítási igény, termék és szerződés Biztosítási üzemtan Biztosítási gyakorlat Kockázat bírálata Szerződési, statisztikai és
51/164
16
16
14
14
96
96
10 30 30 26 32 16 16
10 30 30 26 32 16 16 32
32
10 22
10 22
64
64
32 32 16
32 32 16
16
16
64
64
20
20
44
44
64
64
32 32
32 32 32
32
20
20
12
12
48
48
20
20
28 16 10 6
28 16 10 6
10139-12 Bankjegyfelismerés, bankjegyvizsgálat végzése
10146-12 Speciális ügyintézői feladatok ellátása
10144-12 Független biztosításközvetítői működés
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
adminisztrációs feladatok Független biztosításközvetítői működés elmélete Vagyon- és felelősségbiztosítás Személybiztosítás Pénzügyi tervezés Biztosítás marketing Független biztosításközvetítői működés gyakorlata Vagyon- és felelősségbiztosítás
88
88
20
20
30 28 10
30 28 10 24
24
6
6
Személybiztosítás
6
6
Pénzügyi tervezés Biztosítás marketing Speciális ügyintézői ismeretek Pénzváltás Pénzmosás megelőzése Speciális ügyintézői feladatok gyakorlata Ügyfél-átvilágítás Pénzkezelés, árfolyamok jegyzése Bankjegyismeret Bankjegyek biztonsági elemei Bankjegyek készítésének eljárásai Bankjegyvizsgálat gyakorlata Bankjegyek biztonsági elemeinek ellenőrzése Bankjegy valódiságának megállapítása
6 6
6 6
Összesen
720
Összesen Elméleti óraszámok/aránya Gyakorlati óraszámok/aránya
396
1116 1424/68% 684/32%
52/164
24
24
16 8
16 8 8
8
4
4
4
4
16
16
8
8
8
8
704
16
16
8
8
8
8
288 992
2108
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Pénzügyi-számviteli ügyintéző (54 344 01) Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 1. Cél: A pénzügyi-számviteli ügyintéző alkalmas a vállalkozások működésével összefüggő számviteli és pénzügyi feladatok elvégzésében való közreműködésre, részfeladatok önálló elvégzésére. A vállalkozás valamennyi pénzmozgással, illetve a pénzállomány-változással összefüggő nyilvántartásait vezeti, közreműködik az egyes pénzügyi műveletek előkészítésében, lebonyolításában, elszámolásában, kezeli az ehhez kapcsolódó iratanyagokat. Működő gazdálkodó szervezeten belül előkészíti és rögzíti az adott munkahely gazdasági eseményeit a helyi számviteli szabályok szerint, a gazdasági eseményeket kontírozza, a főkönyvi és az analitikus nyilvántartásokat vezeti, könyvviteli feladásokat készít. 2. A képzés időtartama: 2 év 3. A képzés szerkezete: Elmélet 70 % Gyakorlat 30 % 4. A képzés tartalmában az NFSZ által kiadott központi program alapján történik. 5. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. 6. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök évfolyamonként
Szakmai követelmén y-modul
Tantárgyak, témakörök
Ágazati szakközépiskolai Szakképesí A képzés óraszáma tésszakké a közismeret specifikus pzés nélkül szakképzés összes óraszáma óraszá 2/14. ma 1/13.
11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság
e Munkahelyi egészség és biztonság Munkavédelmi alapismeretek Munkahelyek kialakítása Munkavégzés személyi feltételei Munkaeszközö k biztonsága Munkakörnyez eti hatások
gy
ögy
e
gy
18
18
4
4
4
4
2
2
2
2
2
2
53/164
óraszáma
11504-12 Gazdálkodási alaptevékenység ellátása
11498-12 Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)
11499-12 Foglalkoztatás II.
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola Munkavédelmi jogi ismeretek Foglalkoztatás II. Munkajogi alapismeretek Munkaviszony létesítése
Pedagógiai Program
4
Álláskeresés Munkanélkülis ég Szakmai idegen nyelv* Foglalkoztatás I. Nyelvtani rendszerzés 1 Nyelvtani rendszerezés 2 Nyelvi készségfejleszté s Munkavállalói szókincs Gazdasági és jogi alapismeretek Mikrogazdasági alapok A fogyasztói magatartás és a kereslet A vállalat termelői magatartása és a kínálat A vállalkozások alapítása, működése A gazdasági élet szereplői, az állam feladatai A nemzetgazdasá g ágazati rendszere A marketing alapjai Jogi
4 16
16
4
4
4
4
4
4
4
4
72*
72 64
64
8
8
8
8
24
24
24
24
198
198
10
10
18
18
20
20
24
24
22
22
28
28
16
16
20
20
54/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
alapismeretek Tulajdonjog
12
12
A kötelmi jog
28
28
Ügyviteli gyakorlatok
216
216
Tízujjas vakírás
90
90
18
18
72
72
36
36
Szövegformázá s Levelezés és iratkezelés Üzleti kommunikáció Általános statisztika A statisztika alapfogalmai Az információsűrít és legjellemzőbb módszerei, eszközei Főátlagok, összetett intenzitási viszonyszámok összehasonlítás a Az érték-, ár-és volumenindex A grafikus ábrázolás Statisztika gyakorlat Az információsűrít és legjellemzőbb módszerei, eszközei Főátlagok, összetett intenzitási viszonyszámok összehasonlítás a Az érték-, ár-és volumenindex
72
72
4
4
30
30
18
18
16
16
4
4
Esettanulmány
55/164
72
72
32
32
16
16
16
16
8
8
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola Pénzügyi alapismeretek Pénzügyi szektor alapvetései Pénzügyi intézményrends zer A pénzforgalom A pénzügyi piac és termékei Biztosítási alapismeretek Pénzügy gyakorlat A pénz időértéke Értékpapírok értékelése Valuta, devizaárfolyama Adózási alapismeretek Az államháztartás rendszere Adózási alapfogalmak Kiemelt adónemek Adózás gyakorlat Személyi jövedelemadó Általános forgalmi adó
Pedagógiai Program
144
144
4
4
34
34
34
34
60
60
12
12 36
11
11
20
20
5
5
54
54
7
5
5
7
42
42
Helyi adók Számviteli alapismeretek A számviteli törvény A vállalkozás vagyona A könyvelési tételek szerkesztése, a számlakeret Tárgyi eszközök
36
36
36
16
16
14
14
6
6
162
162
20
20
24
24
20
20
24
24
56/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
elszámolása A vásárolt készletek elszámolása A jövedelem elszámolás A saját termelésű készletek elszámolása Termékértékesít és elszámolása Számvitel gyakorlat A pénzkezeléshez kapcsolódó bizonylatok A tárgyi eszközök nyilvántartása A vásárolt készletek bizonylatai Pénzügyi analitika számítógépen
28
28
18
18
16
16
12
12
11505-12 Könyvelés számítógé pen
10147-12 Gazdálkodási feladatok ellátása
Gazdálkodási ismeretek Gazdálkodás a befektetett eszközökkel Készletgazdálk odás, logisztikai rendszer Munkaerő és bérgazdálkodás Gazdálkodás, gazdaságosság A vállalkozás vezetése, szervezete és stratégiája A vállalkozás válsága
36
36
9
9
9
9
9
9
9
9
112
112
18
18
22
22
26
26
16
16
16
16
14
14
Könyvelés számítógépen
128
128
Szoftverjog és etika,
6
6
57/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
adatvédelem A könyvelési programokkal kapcsolatos követelmények Főkönyvi és folyószámla könyvelési rendszer Tárgyi eszköz nyilvántartó program Készletnyilvánt artó program Bérelszámoló program alkalmazása Integrált vállalati rendszerek
10149-12 Könyvvezetés és beszámoló készítés feladatai
Számvitel A számviteli törvény, az éves beszámoló A tárgyi eszközökkel kapcsolatos elszámolások Immateriális javakkal kapcsolatos elszámolások A vásárolt készletek elszámolása Jövedelemelszámolás Költségekkel kapcsolatos elszámolások Saját termelésű készletekkel kapcsolatos elszámolások Pénzügyi és hitelműveletek kel kapcsolatos elszámolások Kötelezettségek
58/164
6
6
36
36
18
18
18
18
18
18
26
26
192
192
18
18
24
24
8
8
30
30
16
16
18
18
20
20
24
24
12
12
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
kel kapcsolatos elszámolások A zárás, éves beszámoló
11506-12 Vállalkozásfinanszírozási és adózási feladatok
Vállalkozásfinanszírozás A vállalkozás pénzügyi döntései A beruházások értékelése A forgóeszközellátás A finanszírozás gyakorlata A vállalkozások pénzügyi teljesítményéne k mérése Vállalkozásfinanszírozás gyakorlat Beruházások pénzügyi döntései Forgóeszközszükséglet megállapítása A finanszírozás gyakorlata Pénzügyi teljesítmények mérése Adózás Az adózás rendje Személyi jövedelemadóz ás és bért terhelő járulékok Egyéni vállalkozó jövedelemadóz ási formái Társaságok jövedelemadóz ása Általános forgalmi adó
59/164
22
22
64
64
2
2
26
26
16
16
14
14
6
6
32
32
12
12
10
10
7
7
3
3
96
96
4
4
28
28
14
14
16
16
22
22
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
11502-12 Projektfolyamatok követése
1501-12 Projektfinanszírozás
Helyi adók
Összesen
12
Elektronikus adóbevallásgyakorlat Gyakorlati előkészítés Elektronikus bevallás gyakorlata A bevallások ellenőrzése Projektfinanszírozás Projektfinanszírozás alapjai A projektek pénzügyi tervezése A projekttámogatások Projektfinanszí rozás gyakorlat Projektértékelés módszerei A projektek pénzügyi tervezése A projektfinanszír ozás gyakorlata Projektfolyama tok követése Projektmenedzs ment alapok Projekt elemzése, tervezése Projekt irányítása, dokumentálása Közbeszerzési eljárás Projekttervezés gyakorlata Projektirányítás számítógéppel Projektterv készítése 720
60/164
396
12 64
64
4
4
56
56
4
4
64
64
26
26
24
24
14
14 64
64
14
14
14
14
36
36
64
64
16
16
22
22
16
16
10
10
672
32
32
20
20
12
12
320
2108
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Összesen
1116
992
2108
Összesen szabadsávval
1260
1120
2380
Elméleti óraszámok/aránya Gyakorlati óraszámok/aránya
61/164
1424/68% 684/32%
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Vállalkozási és bérügyintéző (54 344 02) Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 1. Cél: A vállalkozási és bérügyintéző közreműködik a vállalkozások alapításával, működtetésével kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátásában. Alkalmas a vállalkozások működésével összefüggő számviteli és pénzügyi feladatok elvégzésében való közreműködésre, részfeladatok önálló elvégzésére. A vállalkozás valamennyi pénzmozgással, illetve a pénzállomány-változással összefüggő nyilvántartásait vezeti, közreműködik az egyes pénzügyi műveletek előkészítésében, lebonyolításában, elszámolásában. Ellátja a bérszámfejtéssel- és társadalombiztosítással kapcsolatos feladatokat. A munkavállalókkal kapcsolatos bér- és társadalombiztosítási ügyeket intézi, a nyilvántartásokat vezeti. Vezeti a biztosítottak társadalombiztosítási lapjait, nyilvántartja a kifizetett ellátásokat, adatokat, igazolásokat küld az illetékes társadalombiztosítási szerveknek. 2. A képzés időtartama: 2 év 3. A képzés szerkezete: Elmélet 70 % Gyakorlat 30 % 4. A képzés tartalmában az NFSZ által kiadott központi program alapján történik. 5. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. 6. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök évfolyamonként
Szakmai követelménymodul
Tantárgyak, témakörök
Ágazati szakközépiskol Szakkép esítésA ai képzés specifiku szakkép óraszáma a s zés közismeret szakképz összes nélkül és óraszám óraszáma a 1/13. 2/14. e
11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság
Munkahelyi egészség és biztonság Munkavédel mi alapismeretek Munkahelyek kialakítása Munkavégzés személyi
gy
ögy
e
gy
18
18
4
4
4
4
2
2
62/164
óraszáma
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
feltételei Munkaeszköz ök biztonsága Munkakörnye zeti hatások Munkavédel mi jogi ismeretek Foglalkoztatá s II. Munkajogi alapismeretek 11499-12 Foglalkoztatás Munkaviszon y létesítése II. Álláskeresés Munkanélküli ség Szakmai idegen nyelv* Foglalkoztatá s I. Nyelvtani 11498-12 rendszerzés 1 Foglalkoztatás Nyelvtani I. rendszerezés (érettségire 2 épülő Nyelvi képzések készségfejlesz esetén) tés Munkavállaló i szókincs Gazdasági és jogi alapismerete k Mikrogazdasá gi alapok A fogyasztói magatartás és 11504-12 a kereslet Gazdálkodási A vállalat alaptevékenys termelői ég ellátása magatartása és a, kínálat A vállalkozások alapítása, működése A gazdasági élet szereplői,
2
2
2
2
4
4 16
16
4
4
4
4
4
4
4
4
72*
72 64
64
8
8
8
8
24
24
24
24
198
198
10
10
18
18
20
20
24
24
22
22
63/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola az állam feladatai A nemzetgazdas ág ágazati rendszere A marketing alapjai Jogi alapismeretek
Pedagógiai Program
28
28
16
16
20
20
Tulajdonjog
12
12
A kötelmi jog
28
28
Ügyviteli gyakorlatok Tízujjas vakírás Szövegformáz ás Levelezés és iratkezelés Üzleti kommunikáci ó Általános statisztika A statisztika alapfogalmai Az információsűr ítés legjellemzőbb módszerei, eszközei Főátlagok, összetett intenzitási viszonyszámo k összehasonlít ása Az érték, ár,és volumeninde x A grafikus ábrázolás Statisztika gyakorlat Az információsűr
216
216
90
90
18
18
72
72
36
36
72
72
4
4
30
30
18
18
16
16
4
4 72
72
32
32
64/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola ítés legjellemzőbb módszerei, eszközei Főátlagok, összetett intenzitási viszonyszámo k összehasonlít ása Az érték, ár,és volumeninde x Esettanulmán y Pénzügyi alapismerete k Pénzügyi szektor alapvetései Pénzügyi intézményren dszer A pénzforgalom A pénzügyi piac és termékei Biztosítási alapismeretek Pénzügy gyakorlat A pénz időértéke Értékpapírok értékelése Valuta, devizaárfolyama Adózási alapismerete k Az államháztartá s rendszere Adózási alapfogalmak
Pedagógiai Program
16
16
16
16
8
8
144
144
4
4
34
34
34
34
60
60
12
12 36
36
11
11
20
20
5
5
54
54
7
5
5
7
65/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola Kiemelt adónemek Adózás gyakorlat Személyi jövedelemadó Általános forgalmi adó
Pedagógiai Program
42
Helyi adók Számviteli alapismerete 162 k A számviteli 20 törvény A vállalkozás 24 vagyona A könyvelési tételek 20 szerkesztése, a számlakeret Tárgyi eszközök 24 elszámolása A vásárolt készletek 28 elszámolása A jövedelem 18 elszámolás A saját termelésű 16 készletek elszámolása Termékértéke sítés 12 elszámolása Számvitel gyakorlat A pénzkezelésh ez kapcsolódó bizonylatok A tárgyi eszközök nyilvántartása A vásárolt készletek bizonylatai Pénzügyi analitika számítógépen
42 36
36
16
16
14
14
6
6 162 20 24
20
24
28 18
16
12 36
36
9
9
9
9
9
9
9
9
66/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Kis- és középvállalko zások gazdálkodás A vállalkozások működése és megszűnése A vállalkozási stratégia és a marketing 10152-12 Kisvállalati és működése középvállalko Az üzleti terv zások fejezetei gazdálkodási Üzleti feladatai tervkészítés gyakorlata Az üzleti terv felépítése és elkészítése Az üzleti tervfejezetek kidolgozása Az üzleti tervfejezetek bemutatása Könyvvezetés Pénzforgalmi könyvviteli alapok Kettős könyvviteli alapok, bérelszámolás Befektetett eszközök 10153-12 Vásárolt Könyvvezetési készletek feladatok Saját termelésű készletek Pénzügyi és hitelművelete k, költségvetési kapcsolatok Zárás, beszámolókés zítés
67/164
80
80
32
32
16
16
32
32 64
64
4
4
55
55
5
5
12 8
128
32
32
20
20
16
16
20
20
16
16
6
6
18
18
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
11506-12 Vállalkozásfinanszírozá si és adózási feladatok
Pedagógiai Program
Pénzforgalmi könyvviteli gyakorlat Könyvelés naplófőkönyv ben Könyvelés pénztárkönyv ben Bevételi nyilvántartáso k Részletező nyilvántartáso k Vállalkozásfinanszírozás A vállalkozás pénzügyi döntései A beruházások értékelése A forgóeszközellátás A finanszírozás gyakorlata A vállalkozások pénzügyi teljesítményé nek mérése Vállalkozásfinanszírozási gyakorlat A beruházások pénzügyi döntései Forgóeszközszükséglet megállapítása A finanszírozás gyakorlata A pénzügyi teljesítmények mérése
68/164
64
64
28
28
22
22
6
6
8
8
64
64
2
2
26
26
16
16
14
14
6
6
32
32
12
12
10
10
7
7
3
3
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Adózás Az adózás rendje Személyi jövedelemadó zás és bért terhelő járulékok Egyéni vállalkozó jövedelemadó zási formái Társaságok jövedelemadó zása Általános forgalmi adó Helyi adók
10154-12 Munkaerőgazdálkodá s
Elektronikus adóbevallás gyakorlata Gyakorlati előkészítés Elektronikus bevallás gyakorlata A bevallások ellenőrzése Munkaerőgazdálkodás Munkajog és munkaügyi alapok A munka díjazása Társadalombi ztosítás fedezete Bérszámfejtési gyakorlat Bérszámfejtés előkészítése
96
96
4
4
28
28
14
14
16
16
22
22
12
12
10151-12 Bérügyi szakfeladato k ellátása
69/164
32
2
2
28
28
2
2
96
96
30
30
26
26
40
40
Bérszámfejtés Egyéb feladatok Bérügyi feladatok Mt. bérszámfejtési előírásai
32
64
64
4
4
54
54
6
6
64
64
18
18
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Jogviszonyok
10155-12 Társadalom-biztosítási szakfeladatok ellátása
Bérügyi egyéb ismeretek Bérügyi gyakorlat Havi feladatok Éves feladatok Ellenőrzési, javítási feladatok
20
20
26
26 32
32
16
16
10
10
6
6
Társadalombiztosítás
64
64
Társadalombiztosítás története
3
3
Egészség-biztosítás
24
24
Nyugellátás
17
17
Családtámogatás
20
20
TB-gyakorlat
32
32
Egészség-biztosítás
18
18
Nyugellátás
4
4
Családtámogatás
10
10
Összesen
396
Összesen
672 992
Elméleti óraszámok/aránya
1424/68%
Gyakorlati óraszámok/aránya
684/32%
70/164
320 2108
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző (54 344 03)
Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 1. Cél: A Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző alkalmas a gazdálkodó szervezetek működésével összefüggő vám, jövedéki és termékdíj szabályozásban meghatározott feladatok önálló elvégzésére. A gazdálkodó szervezetek valamennyi vám-, jövedéki adó- és termékdíj kötelezettséggel, illetve áru, árukészletek mozgásával összefüggő nyilvántartásait vezeti, közreműködik az árunyilatkozatok, az egyes bevallások adatszolgáltatások elkészítésében, lebonyolításában. Kezeli az ehhez kapcsolódó elektronikus nyilvántartásokat, rendszereket és a keletkezett iratanyagokat. Aktívan közreműködik a hatóság által lefolytatott ellenőrzések lebonyolításánál. 2. A képzés időtartama: 2 év 3. A képzés szerkezete: Elmélet 70 % Gyakorlat 30 % 4. A képzés tartalmában az NFSZ által kiadott központi program alapján történik. 5. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. 6. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként
Szakmai követelménymodul
Tantárgyak, témakörök
Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma Szakképesítésspecifikus a közismeret szakképzés nélkül óraszáma 2/14. 1/13.
11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság
e Munkahelyi egészség és biztonság Munkavédelmi alapismeretek Munkahelyek kialakítása Munkavégzés személyi feltételei Munkaeszközök biztonsága Munkakörnyezeti hatások Munkavédelmi jogi ismeretek
gy
ögy
e
A szakképzés összes óraszáma
gy
18
18
4
4
4
4
2
2
2
2
2
2
4
4
71/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
11499-12 Foglalkoztatás II.
Foglalkoztatás II.
16
16
4
4
4
4
Álláskeresés
4
4
Munkanélküliség
4
4
Munkajogi alapismeretek Munkaviszony létesítése
Szakmai idegen nyelv*
72*
72
11504-12 Gazdálkodási alaptevékenység ellátása
11498-12 Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)
Foglalkoztatás I. Nyelvtani rendszerzés 1 Nyelvtani rendszerezés 2 Nyelvi készségfejlesztés Munkavállalói szókincs Gazdasági és jogi alapismeretek Mikrogazdasági alapok A fogyasztói magatartás és a kereslet A vállalat termelői magatartása és a, kínálat A vállalkozások alapítása, működése A gazdasági élet szereplői, az állam feladatai A nemzetgazdaság ágazati rendszere
64
64
8
8
8
8
24
24
24
24
198
198
10
10
18
18
20
20
24
24
22
22
28
28
A marketing alapjai
16
16
Jogi alapismeretek
20
20
Tulajdonjog
12
12
A kötelmi jog
28
28
Ügyviteli gyakorlatok
216
216
Tízujjas vakírás
90
90
Szövegformázás
18
18
Levelezés és iratkezelés
72
72
Üzleti kommunikáció
36
36
Általános statisztika
72
72/164
72
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola A statisztika alapfogalmai Az információsűrítés legjellemzőbb módszerei, eszközei Főátlagok, összetett intenzitási viszonyszámok összehasonlítása Az érték, árés volumenindex A grafikus ábrázolás
Pedagógiai Program
4
4
30
30
18
18
16
16
4
4
Statisztika gyakorlat Az információsűrítés legjellemzőbb módszerei, eszközei Főátlagok, összetett intenzitási viszonyszámok összehasonlítása Az érték, árés volumenindex Esettanulmány Pénzügyi alapismeretek Pénzügyi szektor alapvetései Pénzügyi intézményrendszer A pénzforgalom A pénzügyi piac és termékei Biztosítási alapismeretek
72
72
32
32
16
16
16
16
8
8
144
144
4
4
34
34
34
34
60
60
12
12
Pénzügy gyakorlat
36
36
A pénz időértéke
11
11
20
20
5
5
Értékpapírok értékelése Valuta, devizaárfolyama Adózási alapismeretek Az államháztartás rendszere
54
54
7
5
Adózási alapfogalmak
5
7
Kiemelt adónemek
42
42
Adózás gyakorlat
36
36
Személyi
16
16
73/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
jövedelemadó Általános forgalmi adó
14
14
Helyi adók
6
6
Számviteli alapismeretek
162
162
A számviteli törvény
20
20
24
24
20
20
24
24
28
28
18
18
16
16
12
12
A vállalkozás vagyona A könyvelési tételek szerkesztése, a számlakeret Tárgyi eszközök elszámolása A vásárolt készletek elszámolása A jövedelem elszámolás A saját termelésű készletek elszámolása Termékértékesítés elszámolása
10157-12 Jövedéki feladatok ellátása
10156-12 Jogi-, adójogi feladatok ellátása
Számvitel gyakorlat A pénzkezeléshez kapcsolódó bizonylatok A tárgyi eszközök nyilvántartása A vásárolt készletek bizonylatai Pénzügyi analitika számítógépen Jogi-, adójogi szabályozás keretei Közigazgatási alapismeretek Adójogi alapismeretek
36
36
9
9
9
9
9
9
9
9 64
64
32
32
32
32
Jogi-, adójogi gyakorlat Ügyintézés a közigazgatásban Ügyintézés az adóigazgatásban
16
16
8
8
8
8
Jövedéki szabályozás
160
160
Jövedéki alapismeretek
32
32
Jövedéki termékek
32
32
Jövedéki
32
32
74/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
tevékenységek
10159-12 Vámjogi feladatok ellátása
10158-12 Környezetvédelmi termékdíj feladatok ellátása
Jövedéki adókötelezettség Jövedéki ügyintézések szabályai
32
32
32
32
Jövedéki gyakorlat
48
48
Jövedéki adóztatás
24
24
24
24
Jövedéki ügyintézések folyamata Környezetvédelmi termékdíj alapismeret Termékdíjjal kapcsolatos szabályozás Termékdíj köteles termékek Termékdíj fizetési kötelezettség Hulladékgazdálkodási ismeretek Termékdíjjal kapcsolatos informatikai rendszerek Hulladékgazdálkodás gyakorlata Termékdíj köteles termékek adóztatása Hulladékgazdálkodás és hulladékkezelés folyamata
160
160
32
32
32
32
32
32
32
32
32
32
48
48
24
24
24
24
Vámjogi szabályozás
160
160
Általános vámjogi rendelkezések
32
32
Az áruk származása
32
32
Vámérték
32
32
32
32
32
32
Termékimportot érintő fizetési kötelezettségek Vámeljárások szabályai Vámjogi gyakorlat
48
48
Vámtartozás
24
24
Vámeljárások folyamata
24
24
75/164
10160-12 Vámtarifa feladatok és áruosztályozás
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Vámtarifa és áruosztályozás Vámtarifák kialakulása Kombinált Nómenklatúra szerkezete Áruosztályozási szabályok Az áruosztályozás informatikai támogatása Mintavétel szabályai
160
160
32
32
32
32
32
32
32
32
32
32
Áruosztályozás gyakorlata TARIC rendszer használata Mintavétel árubesorolás érdekében
Összesen
720
Összesen
396 1116
Elméleti óraszámok/aránya
1424/68%
Gyakorlati óraszámok/aránya
684/32%
76/164
784 992
48
48
24
24
24
24
208
2108 2108
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Logisztikai ügyintéző (54 345 01)
Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 1. Cél: A logisztikai ügyintéző feladata a logisztikai tevékenységek tervezése, lebonyolítása, a logisztikai rendszerrel kapcsolatos vezetői munka támogatása. A szakképesítéssel rendelkező képes legyen a rendelések, beszerzések, értékesítés (termék, szolgáltatás) lebonyolításában feladatokat ellátni, a tervezési feladatokat végezni az ellátási, készletezési, termelési folyamatokban, kezelni a reklamációs eseteket, elvégezni a raktári tevékenységgel kapcsolatos teendőket, az árutovábbítással kapcsolatos feladatokat végezni, nemzetközi szállítással, szállítmányozással kapcsolatos ügyintézői tevékenységet végezni, kapcsolatot tartani a partnerekkel, ügyfelekkel, döntés-előkészítéssel, információgyűjtéssel, elemzéssel segíteni a menedzsmentet, a munkájához tartozó informatikai és irodai eszközöket kezelni. 2. A képzés időtartama: 2 év 3. A képzés szerkezete: Elmélet 60 % Gyakorlat 40 % 4. A képzés tartalmában az NFSZ által kiadott központi program alapján történik. 5. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. 6. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként
Szakmai követelménymodul
Ágazati szakközépiskolai Szakképesítésképzés óraszáma A specifikus a közismeret szakképzés szakképzés nélkül összes óraszáma óraszáma 2/14. 1/13.
Tantárgyak, témakörök
11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság
e
gy
ögy
e
gy
Munkahelyi egészség és biztonság
18
18
Munkavédelmi alapismeretek
4
4
Munkahelyek kialakítása
4
4
Munkavégzés személyi feltételei
2
2
Munkaeszközök biztonsága
2
2
Munkakörnyezeti hatások
2
2
Munkavédelmi jogi ismeretek
4
4
77/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Foglalkoztatás II.
16
16
Munkajogi alapismeretek
4
4
Munkaviszony létesítése
4
4
Álláskeresés
4
4
Munkanélküliség
4
4
Foglalkoztatás I.
64
64
Nyelvtani rendszerezés 1
8
8
Nyelvtani rendszerezés 2
8
8
Nyelvi készségfejlesztés
24
24
Munkavállalói szókincs
24
24
11499-12 Foglalkoztatás II.
A marketing alapjai Marketing alapismeretek I. Marketingkommunikáció I. Marketing a gyakorlatban Marketing alapismeretek II. Marketingkommunikáció II. Az üzleti tevékenység tervezése, elemzése Az áruforgalom tervezése Az üzleti tevékenység eredményessége, elemzése
108
108
54
54
54
54 36
20
56
18
20
38
18
18
396
396
110
110
270
270
Üzleti levelezés
16
16
Vezetési ismeretek
36
36
Vezetési alapismeretek I.
18
18
18
18
Vezetési alapismeretek II. Üzleti tevékenység a gyakorlatban Az üzleti tevékenység eredményessége, elemzése a gyakorlatban I. Az üzleti tevékenység eredményessége, elemzése a gyakorlatban II.
180
80
72
108
260
72
80
188
Áruforgalom
198
198
Általános áruismeret alkalmazása
72
72
78/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Áruforgalmi tevékenységek
126
Áruforgalom gyakorlata Az áruforgalmi tevékenységek gyakorlata I. Az áruforgalmi tevékenységek gyakorlata II.
126 144
60
204
54
90
Logisztika Logisztika célja, feladatai elemei Logisztikai költségeket befolyásoló tényezők Logisztikai kontrolling Készletgazdálkodás gyakorlat A beszerzési folyamat fázisai, jellemzői Az anyagszükségletszámítás és erőforrástervezés A készletgazdálkodás főbb mutatói Nemzetközi szállítmányozás, fuvarozás INCOTERMS klauzulák rendszerezése költség és kockázatvállalás szerint A nemzetközi fuvarozás szabályozása, okmányai Díjszámítás elemei, szállítmánybiztosítások Szállítmányozási és fuvarozási feladatok gyakorlat Az árutovábbítási rendszerek és eszközök, üzletkötési feladatok sajátosságai Fuvarozással, szállítmányozással kapcsolatos árképzés, díjszámítás, fuvardíj, jutalék Okmányok, engedélyek, biztosítások, a szállítmányozás területén
79/164
54
60
150 128
128
32
32
64
64
32
32 128
128
32
32
48
48
48
48
240
240
32
32
144
144
64
64 160
160
32
32
96
96
32
32
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Közlekedés- és gazdaságföldrajz Közlekedés- és gazdaságföldrajzi ismeretek Árutovábbítási útvonaltervezés Térkép és GPS használata, pozíciókeresés Raktározás A raktározás szerepe a logisztikai folyamatokban Komissiózás folyamata, eszközrendszere Raktári árumozgatás és készletnyilvántartás bizonylatai A veszélyes áruk, a tárolásának szabályai
48
48
16
16
16
16
16
16
96
96
32
32
16
16
16
16
32
32
Raktározás gyakorlata Számítógépes raktárirányítás szoftverei és eszközeinek használata Komissiózás a gyakorlatban Anyagmozgató berendezések működtetése, mérőeszközök használata a raktárban Összesen
756
Összesen
360
1116
Elméleti óraszámok/aránya: 1348/60% Gyakorlati óraszámok/aránya: 920/40%
80/164
160
592
112
112
48
48
32
32
32
32
400 992
2268
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Nonprofit menedzser (54 345 01)
Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 1. Cél: A nonprofit menedzser alkalmas a civil-nonprofit szervezetek működésével összefüggő ügyviteli, gazdálkodási feladatok elvégzésében való közreműködésre, részfeladatok önálló elvégzésére, projektek lebonyolítására. A civil szervezet döntéshozó szervének dokumentumait és a szervezet működésével kapcsolatos dokumentumokat vezeti, jelentéseket készít, Az alapcél szerinti illetve a szervezet vállalkozásával összefüggő gazdálkodási, forrásteremtési tevékenységgel összefüggő feladatokat elvégzi, közreműködik az egyes pénzügyi műveletek előkészítésében, lebonyolításában, elszámolásában, kezeli az ehhez kapcsolódó iratanyagokat. Segíti a szervezet közösségszervező, érdekképviseleti munkáját, kapcsolatot tart a civilnonprofit szervezet partnereivel. Projektek, rendezvények, képzések tervezésében, lebonyolításában vesz részt, támogatja a szervezet marketing tevékenységét. 2. A képzés időtartama: 2 év 3. A képzés szerkezete: Elmélet 60 % Gyakorlat 40 % 4. A képzés tartalmában az NFSZ által kiadott központi program alapján történik. 5. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. 6. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma a közismeret nélkül
Szakmai követelmény-modul
Tantárgyak, témakörök
1/13. e
115 0412 Gaz dál kod ási 11500-12 Munkahelyi egészség ala és biztonság pte vék eny ség ellá tása
Munkahelyi egészség és biztonság Munkavédelmi alapismeretek Munkahelyek kialakítása Munkavégzés személyi feltételei Munkaeszközök biztonsága Gazdasági és jogi
gy ögy
SzakképesítésA specifikus szakképzés szakképzés összes óraszáma óraszáma 2/14. e
gy
18
18
4
4
4
4
2
2
2
2
198
198
81/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
alapismeretek Mikrogazdasági alapok A fogyasztói magatartás és a kereslet A vállalat termelői magatartása és a kínálat A vállalkozások alapítása, működése A gazdasági élet szereplői, az állam feladatai A nemzetgazdaság ágazati rendszere
10
10
18
18
20
20
24
24
22
22
28
28
A marketing alapjai
16
16
Jogi alapismeretek
20
20
Tulajdonjog
12
12
A kötelmi jog
28
28
Ügyviteli gyakorlatok
216
216
90 18
90 18
Levelezés és iratkezelés
72
72
Üzleti kommunikáció
36
36
Tízujjas vakírás Szövegformázás
Általános statisztika A statisztika alapfogalmai
Az információsűrítés legjellemzőbb módszerei, eszközei Főátlagok, összetett intenzitási viszonyszámok összehasonlítása Az érték, ár és volumenindex A grafikus ábrázolás
72
72
4
4
30
30
18
18
16
16
4
4 72
Statisztika
82/164
72
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
gyakorlat
Az információsűrítés legjellemzőbb módszerei, eszközei Főátlagok, összetett intenzitási viszonyszámok összehasonlítása Az érték-, ár-, volumenindex Esettanulmány Pénzügyi alapismeretek Pénzügyi szektor alapvetései Pénzügyi intézményrendszer A pénzforgalom A pénzügyi piac és termékei Biztosítási alapismeretek Pénzügy gyakorlat
32
16
16
16
16
8
8 144
144 4
4
34
34
34
34
60
60
12
12
A pénz időértéke Értékpapírok értékelése Valuta, devizaárfolyama Adózási alapismeretek Az államháztartás rendszere Adózási alapfogalmak Kiemelt adónemek
32
36 11
36 11
20
20
5
5
54
54
7
7
5
5
42
36
42 36
16
16
14
14
6
6
Adózás gyakorlat Személyi jövedelemadó Általános forgalmi adó Helyi adók Számviteli 162 alapismeretek A számviteli törvény 20 A vállalkozás 24 vagyona A könyvelési tételek szerkesztése, a 20 számlakeret Tárgyi eszközök 24 elszámolása
83/164
162 20 24 20 24
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
A vásárolt készletek elszámolása A jövedelem elszámolás A saját termelésű készletek elszámolása Termékértékesítés elszámolása Számvitel gyakorlat
28
28
18
18
16
16
12
12
A pénzkezeléshez kapcsolódó bizonylatok A tárgyi eszközök nyilvántartása A vásárolt készletek bizonylatai Pénzügyi analitika számítógépen Foglalkoztatás II. 11499-12 Foglalkoztatás II.
Munkajogi alapismeretek Munkaviszony létesítése Szakmai idegen nyelv* Foglalkoztatás I.
36
36
9
9
9
9
9
9
9
9 16
16
4
4
4
4 72
72*
11498-12 Foglalkoztatás I. Nyelvtani rendszerzés 1 (érettségire épülő Nyelvtani képzések esetén) rendszerezés 2 Nyelvi készségfejlesztés Civil szervezet alapítása és vezetése A civil társadalom, civil szervezetek Civil szervezetek alapítása és jogszabályi háttere Szervezeti struktúra, testületi feladatok 10810-12 Stratégiai tervezés, szervezetvezetési Civil szervezet feladatok alapítása és vezetése Civil szervezet alapítása és vezetése gyakorlat Szervezeti dokumentumok készítése Jogalkalmazás és az érdekérvényesítés technikái Helyi társadalom és közösségszervezés 10811-12 A helyi társadalom Közösségszervezés szereplői és kapcsolatrendszerük
84/164
64
64
8
8
8
8
24
24
128
128
24
24
40
40
32
32
32
32
96 48 48 128
128
32
32
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
10813-12 Civil szervezetek gazdálkodása
10812-12 Projektek tervezése és projektmenedzsment
10814-12 Programszervezés és nonprofit marketing
Pedagógiai Program
Önkéntesség, közösségi szolgálat és szabályozásuk Bevezető a közösségszervezésbe A közösségszervezés gyakorlata Munkamódok, módszerek a közösségszervezésben Terepmunka, esettanulmányok Civil szervezetek gazdálkodása A civil szervezetek gazdálkodásának szabályozása A civil szervezetek gazdálkodásának folyamata és forrásteremtés A civil szervezetek gazdálkodásának gyakorlata A gazdálkodás dokumentumainak készítése A forrásszervezés gyakorlata, dokumentumai Projekttervezés és projektmenedzsment A projekt jellemzői, projektciklusmenedzsment Programozás, azonosítás, tervezés Megvalósítás és kontroll Értékelés, zárás Projekttervezés és projektmenedzsment gyakorlat A projektmunka gyakorlata A projektet támogató szoftverek használata Programszervezés és nonprofit marketing Rendezvény- és tanulásszervezés Nonprofit marketing A programszervezés és nonprofit marketing gyakorlata A rendezvény- és tanulásszervezés gyakorlata
85/164
32
32
64
64
64
64
32
32
32
32
64 32 32
64
64
40
40
24
24
176
176
32
32
64
64
48
48
32
32 128
128
72
72
56
56
128
128
64
64
64
64 96
96
48
48
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
A nonprofit marketing gyakorlata
Összesen Összesen Elméleti óraszámok/aránya Gyakorlati óraszámok/aránya
48 720 396 160 1116 1424 62 % 844 38 %
86/164
704
288 992
48 2268
Pedagógiai Program
Jogalkalmazás és az érdekérvényesítés technikái Helyi társadalom és közösségszervezés A helyi társadalom szereplői és kapcsolatrendszerük Önkéntesség, közösségi szolgálat és szabályozásuk Bevezető a közösségszervezésbe A közösségszervezés gyakorlata Munkamódok, módszerek a közösségszervezésben Terepmunka, esettanulmányok Civil szervezetek gazdálkodása A civil szervezetek gazdálkodásának szabályozása A civil szervezetek gazdálkodásának folyamata és forrásteremtés A civil szervezetek gazdálkodásának gyakorlata A gazdálkodás dokumentumainak készítése A forrásszervezés gyakorlata, dokumentumai Projekttervezés és projektmenedzsment A projekt jellemzői,
48 128
128
32
32
32
32
64
64
64
64
32
32
32
32
64 32 32
1081212 Projekte k tervezés e és projekt menedzs ment
10813-12 Civil szervezetek gazdálkodása
10811-12 Közösségszervezés
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
87/164
64
64
40
40
24
24
176
176
32
32
10814-12 Programszervezés és nonprofit marketing
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
projektciklusmenedzsment Programozás, azonosítás, tervezés Megvalósítás és kontroll Értékelés, zárás Projekttervezés és projektmenedzsment gyakorlat A projektmunka gyakorlata A projektet támogató szoftverek használata Programszervezés és nonprofit marketing Rendezvény- és tanulásszervezés Nonprofit marketing A programszervezés és nonprofit marketing gyakorlata A rendezvény- és tanulásszervezés gyakorlata A nonprofit marketing gyakorlata
Összesen Összesen Elméleti 1424/62% óraszámok/aránya Gyakorlati 844/38% óraszámok/aránya
720 396 160 1116
88/164
64
64
48
48
32
32 128
128
72
72
56
56
128
128
64
64
64
64
704 992
96
96
48
48
48
48
288
2268
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Irodai asszisztens (54 346 01)
Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 1. Cél: Az Irodai asszisztens gépírás-, szövegszerkesztés- és gyorsírástudás birtokában adminisztratív és dokumentációs feladatokat lát el. A szakképesítéssel rendelkező képes legyen az adatbeviteli feladatot végezni, táblázatba, adatbázisba adatokat tölteni fel, frissíteni, korrigálni, kimutatásokat, táblázatokat készíteni táblázatkezelő programmal, adatbázisokból adatokat lekérdezni, egyszerűbb szűréseket végezni, adatokat jeleníteni meg grafikon, diagram segítségével, kapcsolattartást szolgáló írásbeli dokumentumokat készíteni, dokumentumszerkesztési feladatokat végezni, adatokat, információkat kérni, gyűjteni, továbbítani hagyományos és elektronikus úton, közreműködni a szervezet által használt adatok, információk rendszerszerű nyilvántartásában, feldolgozásában, iratokat és dokumentumokat kezelni, ügyvitel-technikai, irodai kommunikációs eszközöket használni, gyorsírással rögzített üzeneteket átvenni és továbbítani, gyorsírással rögzített információkból feljegyzést, emlékeztetőt, kivonatos jegyzőkönyvet készíteni, kapcsolatot tartani a szervezet egységeivel, munkatársakkal, ügyfelekkel, továbbá a szervezet külső partnereivel, gazdálkodási alapfeladatokhoz kapcsolódóan levelezést folytatni, jelentéseket kimutatásokat, beszámolókat stb. készíteni irányítással, elkészíteni a programok, rendezvények, tanácskozások szervezéséhez szükséges dokumentumokat, háttéranyagokat, ellátni a szervezet irodai-ügyviteli munkaterületén az asszisztensi feladatokat, a szervezet működtetéséhez, gazdasági tevékenységéhez kapcsolódó nyilvántartásokat vezetni hagyományosan és számítógépes ügyviteli programcsomag alkalmazásával 2. A képzés időtartama: 2 év 3. A képzés szerkezete: Elmélet 40 % Gyakorlat 60 % 4. A képzés tartalmában az NFSZ által kiadott központi program alapján történik. 5. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. 6. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként
Szakmai követelménymodul
Tantárgyak, témakörök
Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma a közismeret nélkül 1/13.
11500 -12 Munk ahelyi egész ség és bizto nság
e Munkahelyi egészség és biztonság
18
89/164
gy
ögy
Szakképesítésspecifikus szakképzés óraszáma 2/14.
e
A szakképzés összes óraszáma
gy 18
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Munkavédelmi alapismeretek
4
4
Munkahelyek kialakítása
4
4
2
2
2
2
2
2
4
4
11499-12 Foglalkoztatás II.
16
16
Munkajogi alapismeretek
4
4
Munkaviszony létesítése
4
4
Álláskeresés
4
4
Munkanélküliség
4
4
Foglalkoztatás I.
64
64
Nyelvtani rendszerzés 1
8
8
Nyelvtani rendszerezés 2
8
8
Nyelvi készségfejlesztés
24
24
Munkavállalói szókincs
24
24
10067-12 Gépírás és dokumentumkészítés, iratkezelés
Foglalkoztatás II.
11498-12 Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)
Munkavégzés személyi feltételei Munkaeszközök biztonsága Munkakörnyezeti hatások Munkavédelmi jogi ismeretek
Gépírás és iratkezelés gyakorlat
252
60
312
Vakírás alapjai
144
35
179
Dokumentumok szerkesztése, készítése, szövegszerkesztő programok
108
25
133
Levelezési ismeretek Üzleti levelezés sajátosságai Hivatali, üzleti és magánlevelezés Levelezési ismeretek gyakorlat Üzleti levelek készítése, fogadása, továbbítása A hivatali, üzleti élet levelezésének lebonyolítása
36
36
18
18
18
18 198
85
283
108
50
158
90
35
125
Kommunikáció alapjai
126
126
Kommunikáció folyamata, fajtái, etikett és protokollszabályok
63
63
Nyelvhelyesség szóbeli
63
63
90/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
és írásbeli elemei, nyelvhasználati szabályok, Üzleti kommunikáció gyakorlat Üzleti nyelvi kultúra Üzleti magatartás, társalgási protokoll A viselkedéskultúra szabályai
144
15
159
48
5
53
48
5
53
48
5
53
Gazdasági alapismeretek 144
144
Gazdaság alapelemei
72
72
A pénz fogalma, funkciói. A magyar bankrendszer
45
45
Gazdálkodási ismeretek
27
27
Jogi ismeretek
90
90
45
45
45
45
Vállalkozási ismeretek
108
108
Vállalkozási alapfogalmak
36
36
Vállalkozás működtetése 36
36
A jogszabályok érvényessége, hatálya, jogágak Szerződésfajták, szerződéskötés követelményei
Vállalkozás 36 dokumentációja Bizalmas információ kezelés technikája Bizalmas információk kezelése Információk gyűjtése, felhasználása, őrzése Gyorsírási alapismeretek gyakorlat
36 48
48
24
24
24
24 224
224
Gyorsírás alapjai
128
128
Gyorsírási gyakorlatok
96
96
224
224
112
112
112
112
Dokumentáció készítése a gyakorlatban Ügyirat, jegyzőkönyv készítése Hivatali, üzleti és magándokumentáció Ügyviteli ismeretek
128
128
Ügyviteli alapismeretek
32
32
91/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Ügyviteli bizonylatok, folyamatok, ügyviteli rend, programcsomag Pénzügyi, számviteli, előírások Adózással kapcsolatos kötelezettségek
32
32
32
32
32
32
Marketing alapjai
64
64
Marketing alapismeretek
32
32
Marketingkommunikáció
32
32
Időgazdálkodás
64
64
32
32
32
32
Időtábla összeállítása, kezelése Gazdasági feladatok fontossága, időbesorolása Nyomtatvány-, és adatbázis-kezelés gyakorlat Nyomtatványok, űrlapok, egyéb dokumentumok készítése Adatok csoportosítása, rendszerezése különböző szempontok szerint Összesen Összesen
522
594
1116
Elméleti óraszámok/aránya:906/40% Gyakorlati óraszámok/aránya:1362/60%
92/164
160
384
160
160
64
64
96
96
608 992
2268
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Ügyviteli titkár (54 346 02)
Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 1. Cél: A szakképesítéssel rendelkező képes legyen a számítógépes adatbeviteli feladatokat elvégezni, külső és belső kapcsolatteremtő, kapcsolattartást és kapcsolat lezárását szolgáló iratokat, leveleket, egyéb dokumentumokat készíteni, szerkeszteni, sokszorosítani, kezelni, tárolni, számítógépes ügyviteli programcsomagokat alkalmazni, vezetni és kezelni a szervezet munkaerő-gazdálkodásával kapcsolatos nyilvántartásokat, iratokat, ellátni a feladatkörébe tartozó irodai készletgazdálkodási, reprezentációs feladatokat, ellátni a házipénztár kezeléséhez kapcsolódó feladatokat, ügyviteli munkafolyamatokat szervezni és irányítani, irodatechnikai, információs és kommunikációs eszközöket, berendezéseket kezelni, használni, feladatkörében önállóan PR tevékenységet végezni, megfelelő rangsorolással kapcsolatot tartani munkatársakkal, ügyfelekkel, partnerekkel, külső szervezetekkel magyar és egy idegen nyelven, ügyintézői feladatokat ellátni magyar és egy idegen nyelven, leíró feladatokat végezni magyar és egy idegen nyelven, szervezeten belüli és kívüli rendezvényeket, programokat szervezni magyar és egy idegen nyelven. 2. A képzés időtartama: 2 év 3. A képzés szerkezete: Elmélet 40 % Gyakorlat 60 % 4. A képzés tartalmában az NFSZ által kiadott központi program alapján történik. 5. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. 6. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként
Szakmai követelménymodul
Tantárgyak, témakörök
Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma a közismeret nélkül 1/13.
11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság
e Munkahelyi egészség és biztonság Munkavédelmi alapismeretek Munkahelyek kialakítása Munkavégzés személyi feltételei Munkaeszközök biztonsága Munkakörnyezeti hatások Munkavédelmi jogi ismeretek
gy
ögy
Szakképesítésspecifikus szakképzés óraszáma 2/14. e
A szakképzés összes óraszáma
gy
18
18
4
4
4
4
2
2
2
2
2
2
4
4
93/164
10070-12 Munkahelyi kommunikáció
10067-12 Gépírás és dokumentumkészítés, iratkezelés
11498-12 Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)
11499-12 Foglalkoztatás II.
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Foglalkoztatás II. Munkajogi alapismeretek Munkaviszony létesítése Álláskeresés
16
16
4
4
4
4
4
4
Munkanélküliség
4
4
Foglalkoztatás I. Nyelvtani rendszerzés 1 Nyelvtani rendszerezés 2 Nyelvi készségfejlesztés Munkavállalói szókincs Gépírás és iratkezelés gyakorlat Vakírás alapjai Dokumentumok szerkesztése, készítése, szövegszerkesztő programok Levelezési ismeretek Üzleti levelezés sajátosságai Hivatali, üzleti- és magánlevelezés
64
64
8
8
8
8
24
24
24
24
60
312
144
35
179
108
25
133
36
36
18
18
18
18
Levelezési ismeretek gyakorlat Üzleti levelek készítése, fogadása, továbbítása A hivatali, üzleti élet levelezésének lebonyolítása Kommunikáció alapjai Kommunikáció folyamata, fajtái, etikett és protokollszabályok Nyelvhelyesség szóbeli és írásbeli elemei, nyelvhasználati szabályok
252
198
85
283
108
50
158
90
35
125
126
126
63
63
63
63
94/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola Üzleti kommunikáció gyakorlat
144
15
159
Üzleti nyelvi kultúra
48
5
53
48
5
53
48
5
53
Üzleti magatartás, társalgási protokoll A viselkedéskultúra szabályai Gazdasági alapismeretek
10066-12 Gazdálkodási alapfeladatok
Gazdaság alapelemei
10073-12 Titkári ügyintézés
Pedagógiai Program
A pénz fogalma, funkciói. A magyar bankrendszer Gazdálkodási ismeretek Jogi ismeretek A jogszabályok érvényessége, hatálya, jogágak Szerződésfajták, szerződéskötés követelményei Vállalkozási ismeretek Vállalkozási alapfogalmak Vállalkozás működtetése Vállalkozás dokumentációja Üzleti adminisztráció gyakorlat Az irodai adminisztráció alapjai Iroda tárgyi feltételei, készletgazdálkodás
144
144
72
72
45
45
27
27
90
90
45
45
45
45
108
108
36
36
36
36
36
36
Ügyviteli ismeretek Ügyviteli alapismeretek Ügyviteli bizonylatok, folyamatok, ügyviteli rend, programcsomag Pénzügyi és
95/164
192
192
96
96
96
96
128
128
32
32
32
32
32
32
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
10071-12 Hivatali kommunikáció magyar és idegen nyelven
10072-12 Rendezvény- és programszervezés
számviteli előírások Adózással kapcsolatos kötelezettségek Rendezvény és program dokumentáció alapjai A rendezvényszervezés folyamata, teendői, dokumentumai A PR szerepe a gazdasági életben, célja, feladata Rendezvény és program dokumentáció a gyakorlatban Rendezvények forgatókönyvének elkészítése Költségkalkuláció készítés, programokhoz, rendezvényekhez Hivatali protokoll ismeretek Üzleti kommunikáció szabályai Verbális és nem verbális jelek a kommunikációban Szakmai idegen nyelv gyakorlat Idegen nyelv használata hivatalban, irodában, rendezvényeken Titkári feladatok elvégzése írásban és szóban az adott idegen nyelven
Összesen Összesen
522
594
1116
Elméleti óraszámok/aránya: 906/40% Gyakorlati óraszámok/aránya:1362/60%
96/164
160
32
32
96
96
48
48
48
48
192
192
96
96
96
96
80
80
40
40
40
40
384 992
224
224
112
112
112
112
608
2268
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Gazdasági informatikus (54 481 02)
Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 1. Cél: A gazdasági informatikus szakképesítéssel rendelkező szakember a gazdasági munkában jelentkező informatikai és gazdasági feladatok szervezésére, megvalósítására alkalmas elméleti ismeretekkel és gyakorlati készségekkel rendelkezik. Általános feladata a gazdasági, statisztikai, tervezési és számviteli információk gyűjtése, a vezetői és a felhasználói igények kielégítésére alkalmas adatbázisban történő tárolása és menedzselése, valamint a gazdasági feladatokat ellátó integrált vállalatirányítási információs rendszerek kezelése. Feladata továbbá, hogy minden tevékenységéhez használja az informatikai eszközöket, azok közül is a lehető leghatékonyabbat választja ki. Felelőssége, hogy figyelemmel kísérje az információ-technológiai újdonságokat, a felhasználói igények és a meglévő gazdasági információs rendszer összhangjának meglétét és szükség szerint tegyen javaslatot a korszerűsítésre, valamint vegyen részt a változást követő fejlesztésekben. Kisés középvállalatoknál a gazdasági informatikus elvégzi az általános szoftvertelepítési-, üzemeltetési feladatokat is, illetve közreműködik minden gazdasági feladat megoldásának informatikai eszközökkel történő megszervezésében és megoldásában. 2. A képzés időtartama: 2 év 3. A képzés szerkezete: Elmélet 40 % Gyakorlat 60 %
Szakmai követelménymodul
Tantárgyak, témakörök
Ágazati szakközépiskolai Szakképesítésképzés óraszáma specifikus a közismeret szakképzés nélkül óraszáma 2/14. 1/13.
11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság
e Munkahelyi egészség és biztonság Munkavédelmi alapismeretek Munkahelyek kialakítása Munkavégzés
gy
ögy
e
A szakképzés összes óraszáma
4. A képzés tartalmában az NFSZ által kiadott központi program alapján történik. 5. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. 6. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként
gy
18
18
4
4
4
4
2
2
97/164
11498-12 Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)
11499-12 Foglalkoztatás II.
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola személyi feltételei Munkaeszközök biztonsága Munkakörnyezeti hatások Munkavédelmi jogi ismeretek Foglalkoztatás II. Munkajogi alapismeretek Munkaviszony létesítése Álláskeresés
Pedagógiai Program
2
2
2
2
4
4 16
16
4
4
4
4
4
4
Munkanélküliség
4
4
Foglalkoztatás I. Nyelvtani rendszerzés 1 Nyelvtani rendszerezés 2 Nyelvi készségfejlesztés Munkavállalói szókincs
64
64
8
8
8
8
24
24
24
24
98/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Szakmai követelm énymodul
Tantárgyak, témakörök
Pedagógiai Program
Ágazati Szakképes szakközépiskola ítésA i képzés specifikus szakképzé óraszáma a szakképzé s közismeret s összes nélkül óraszáma óraszáma 2/14. 1/13.
10815-12 Információtechnológiai alapok
e
10826-12 Szakmai életpályaépítés, munkasze rvezés, munkahel yi kommuni káció
Információte chnológiai alapok Bevezetés a számítógépe s architektúrák ba Szoftverisme retek Információte chnológiai biztonság alapjai Információte chnológiai gyakorlat Számítógép összeszerelés e Telepítés és konfigurálás Megelőző karbantartás Munkaszerv ezési ismeretek Álláskeresés, foglakoztatás ra irányuló jogviszony létesítése Szervezeten belüli szerep, irányítás, munkaszerve zés, kommunikác ió Információgy űjtés, -
gy
ögy
e
gy
54
36/54
27
18/27
18
12/18
9
6/9
72
50
142/122
24
25
59/49
36
25
71/61
12
12/12
36
32/36
4
4/4
4
4/4
4
4/4
99/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola kezelés, tájékozódás Munkavégzé s projektekben Pénzügyi, vállalkozási feladatok Munka- és balesetvédele m, elsősegélyny újtás Minőségellenőrzés, minőségbizto sítás, minőségirán yítás Környezetvé delem, környezeti fenntarthatós ág, veszélyes anyagok kezelése Munkaszerv ezési gyakorlat Álláskeresés, foglakoztatás ra irányuló jogviszony létesítése Szervezeten belüli szerep, irányítás, munkaszerve zés, kommunikác ió Információgy űjtés, kezelés, tájékozódás Munkavégzé s projektekben Pénzügyi, vállalkozási feladatok
Pedagógiai Program
8
8/8
8
6/8
2
2/2
4
2/4
2
2/2
72
64/72
8
8/8
12
12/12
8
8/8
20
16/20
16
12/16
100/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola Munka- és balesetvédele m, elsősegélyny újtás Minőségellenőrzés, minőségbizto sítás, minőségirán yítás Környezetvé delem, környezeti fenntarthatós ág, veszélyes anyagok kezelése Adatbázisés szoftverfejle sztés Programozás alapismerete k
10817-12 Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés
Adattípusok Programozás elemei Programozás i tételek Adatstruktúr ák Programterv ezés Adatbázisok Adatbázisés szoftverfejle sztés gyakorlat Programozás i nyelvek Objektumori entált programozás Programozás i nyelv „A” Állománykez elés Web-
Pedagógiai Program
2
2/2
4
4/4
2
2/2
144
158/144
6
8/6
20
24/20
6
8/6
40
40/40
30
30/30
24
24/24
18
24/18
288
60
20
364/348
24/20
60
18
72/78
80
20
124/100
18
6
18/24
74
16
90/90
101/164
10821-12 Gazdasági alapok és rendszerszervezés
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola programozás alapjai Adatbázis fejlesztés Hálózati ismeretek I. Otthoni és kisvállalati hálózatok Kis- és közepes üzleti hálózatok, internetszolg áltatók (ISP) Hálózati ismeretek I. gyakorlat Otthoni és kisvállalati hálózatok gyakorlat Kis- és közepes üzleti hálózatok, internetszolg áltatók (ISP) gyakorlat Gazdasági ismeretek Közgazdaság tan Vállalati tervezés Általános statisztikai ismeretek, üzleti statisztika Számvitel Pénzügyi ismeretek Jogi ismeretek, gazdasági jog Gazdasági ismeretek gyakorlat
Pedagógiai Program
36
36/36
144
136/144
72
54/72
72
82/72
288
50
333/338
144
25
198/169
144
25
135/169
192
192
32
32
32
32
32
32
32
32
32
32
32
32
160
102/164
160
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Vállalati gazdaságtan gyakorlat Statisztikai gyakorlat Számvitel gyakorlat Vállalati információs rendszerek Információs rendszerek, tervezés, szervezés, alkalmazás, üzemeltetés Projektmene dzsment Projektmene dzsment Szakmai idegen nyelv Szakmai idegen nyelv Projektmene dzsment gyakorlat A projektirányí tási program működése, funkciói Esettanulmá nyok megoldása 10822-12 Vállalati Informati információs ka rendszerek alkalmazá gyakorlat sa Egy esettanulmán y keretében a tanult ismertek gyakorlása, célszoftverek alkalmazásá val Komplex vállalati információs
103/164
32
32
64
64
64
64
128
128
128
128
64
64
64
64
48
120
48
48 64
64
32
32
32
32
64
64
32
32
32
32
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
rendszerek (pl. SAP) bemutatása Informatikai alkalmazási gyakorlat Statisztikai információs rendszerek Esettanulmá ny adatbázis lekérdezésre Problémame goldás táblázatkezel ővel (táblázatkeze lő professzionál is használata) a statisztikai feladatokban Szakmai kommunikác ió mesterszinte n Számviteli információs rendszerek gyakorlat A számviteli információs rendszer használatba vétele Feladatvégzé s könyvelő programmal Összesen: Összesen:
396
720
1116
104/164
160
512
128
128
32
32
32
32
32
32
32
32
64
64
32
32
32
32
480
992
2347/2340
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Gyógy- és sportmasszőr (54 726 01)
Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 1. Cél: A gyógymasszőr egészségügyi intézményekben a szakorvos, vagy vezető gyógytornász szakmai irányítása és felügyelete mellett gyógymasszázst, valamint hidro- és balneoterápiás kezeléseket végez. Teamben dolgozva támogatja az orvos munkáját, együttműködik a gyógytornásszal, fizikoterápiás szakasszisztenssel a betegek (páciensek) gyógyulása, rehabilitációja és pihenése érdekében.Gyógyfürdőkben, fürdőkben, wellness részlegeken fizikai közérzet javító szolgáltatást nyújt, frissítés céljából masszázst, hidro-és balneoterápiás kezeléseket végez. Sportmasszőri feladatait a sportolók sportteljesítményének megőrzésében, fokozásában és a sportsérülések utáni rehabilitációban látja el, kompetenciájának megfelelően önállóan, vagy az edző, szakedző, sportorvos felügyeletével és irányítása mellett. 2. A képzés időtartama: 2 év 3. A képzés szerkezete: Elmélet 50 % Gyakorlat 50 %
Szakmai követelménymodul
Tantárgyak, témakörök
Ágazati szakközépiskolai Szakképesítésképzés óraszáma specifikus a közismeret szakképzés nélkül óraszáma 2/14. 1/13.
11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság
e
gy
Munkahelyi egészség és 18 biztonság Munkavédelmi 4 alapismeretek Munkahelyek 4 kialakítása Munkavégzés személyi 2 feltételei Munkaeszközök 2 biztonsága Munkakörnyezeti 2 hatások
105/164
ögy
e
A szakképzés összes óraszáma
4. A képzés tartalmában az NFSZ által kiadott központi program alapján történik. 5. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. 6. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként
gy 18 4 4 2 2 2
11498-12 Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)
11499-12 Foglalkoztatás II.
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola Munkavédelmi jogi ismeretek Foglalkoztatás II. Munkajogi alapismeretek Munkaviszony létesítése
Pedagógiai Program
4
4 16
16
4
4
4
4
Álláskeresés
4
4
Munkanélküliség
4
4
Foglalkoztatás I. Nyelvtani rendszerzés 1 Nyelvtani rendszerezés 2 Nyelvi készségfejlesztés Munkavállalói szókincs
64
64
8
8
8
8
24
24
24
24
11110-12 Egészségügyi alapismeretek
Egészségügyi alapismeretek Szakmai jogi és etikai ismeretek
144
144
18
18
Szociológia
18
18
Pszichológia
18
18
Pedagógia
18
18
Egészségügyi ellátórendszer
18
18
Népegészségügy
18
18
Egészségfejlesztés
18
18
Környezet-egészségügy
18
18
Szakmai kommunikáció
72
72
Kommunikáció
18
18
Orvosi latin
36
36
Speciális kommunikáció
18
18
Ápolástan-gondozástan
180
180
18
18
18
18
Ápolástudomány
18
18
Ápoláslélektan
18
18
Csecsemő és kisgyermekgondozás
36
36
Betegmegfigyelés
36
36
Ápolási beavatkozások
36
36
11221-12 Alapápolás
Egészséges ember gondozása Akadályozott ember gondozása
Ápolástan-gondozástan
106/164
144
144
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
gyakorlat Egészséges csecsemő és gyermek gondozása Gondozási feladatok felnőttkorban
11222-12 Klinikumi ismeretek
Ápolási-gondozási feladatok felnőttkorban
56
56
32
32
56
56
Klinikumi ismeretek
342
342
Anatómia-élettan
72
72
Általános kórtan
18
18
Mikrobiológia-járványtan
18
18
Gyógyszertani alapismeretek
18
18
Belgyógyászat
54
54
Sebészet és traumatológia
36
36
Gyermekgyógyászat
18
18
Diagnosztikai alapismeretek
36
36
Terápiás alapismeretek
36
36
Elsősegélynyújtás – első ellátás
36
36
Klinikumi gyakorlat
216
160
376
Belgyógyászati gyakorlat
88
40
128
Sebészeti gyakorlat
88
40
40128
40
40
40
80
11173-12 Masszázstechnikák és kiegészítő terápiák
11172-12 Masszázs elméleti alapjai
Traumatológia Csecsemő- és gyermekosztályos gyakorlat Masszázs elméleti alapjai
40
160
160
Anatómia-élettan
64
64
Klinikum
64
64
Részletes kórtan
32
32
Masszázstechnikák és kiegészítő terápiák
64
64
Elektroterápia
8
8
Fototerápia
6
6
Mechanoterápia
6
6
Termoterápia
6
6
Hidroterápia
15
15
Balneoterápia
21
21
Klímaterápia
2
2
Masszázstechnikák és kiegészítő terápiák gyakorlat
208
107/164
208
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Elektroterápia, fototerápia, mechanoterápia, termoterápia
15
15
Hidroterápia
53
53
Balneoterápia
51
51
Klímaterápia
5
5
Klinikai gyakorlat
84
84
Gyógymasszázs
64
64
Svédmasszázs
34
34
Reflexzóna masszázs
25
25
Különleges masszázsfajták
5
5
Gyógymasszázs gyakorlat
256
256
Svédmasszázs
60
60
Betegségek kezelése
66
66
Reflexmasszázs kezelés
36
36
Kimozgatás
30
30
Klinikai gyakorlat
64
64
Sportmasszázs
48
48
Sportmasszázs elmélet
10
10
Sportélettan
10
10
Sportegészségtan
8
8
Edzéselmélet
10
10
Sportsebészet
10
10
11174-12 Gyógy- és sportmasszázs
Sportmasszázs gyakorlat Sportmasszázs fogásai Edzésciklusnak megfelelő masszázs A sportban előforduló gyakori sérülések A sportmasszázs speciális területei Klinikai gyakorlat
Összesen Összesen
756
360
1116
Elméleti óraszámok/aránya
1172/51%
Gyakorlati óraszámok/aránya
1096/49%
108/164
160
416 992
112
112
6
6
20
20
20
20
4
4
62
62
576
2108 2268
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Gyermekotthoni asszisztens (54 761 01)
Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 1. Cél: A gyermekotthoni asszisztens a gyermekotthon vezetőjének és nevelőjének irányítása mellett megszervezi és végzi a gyermek életkorának, állapotának megfelelő napi tevékenységeket. Közreműködik a gyermek számára otthont nyújtó intézmény, nevelési/gondozási tevékenységeinek elvégzésében. Közreműködik a gyermekek befogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában. Megbízás alapján az intézmény működésével kapcsolatosan feladatokat végez, szervezi a gyermekek szabadidejének eltöltését. Részt vesz a gyermek önálló életvitelre való felkészítésében. Végzi a gyermek napközbeni ellátó intézménybe való felvételével kapcsolatos teendőket, tervezi és ellátja a nevelési/gondozási feladatokat. 2. A képzés időtartama: 2 év 3. A képzés szerkezete: Elmélet 60 % Gyakorlat 40 % 4. A képzés tartalmában az NFSZ által kiadott központi program alapján történik. 5. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. 6. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként
Szakmai követelménymodul
Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma Szakképesítésspecifikus a közismeret szakképzés nélkül óraszáma 2/14. 1/13.
Tantárgyak, témakörök
11499-12 Foglalkozt atás II.
11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság
e Munkahelyi egészség és biztonság Munkavédelmi alapismeretek Munkahelyek kialakítása Munkavégzés személyi feltételei Munkaeszközök biztonsága Munkakörnyezeti hatások Munkavédelmi jogi ismeretek Foglalkoztatás II.
gy
ögy
e
A szakképzés összes óraszáma
gy
18
18
4
4
4
4
2
2
2
2
2
2
4
4 16
16
Munkajogi alapismeretek
4
4
Munkaviszony létesítése
4
4
109/164
10 525-12 A szociális ellátás általános tevékenységei
11498-12 Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Álláskeresés
4
4
Munkanélküliség
4
4
Foglalkoztatás I.
64
64
Nyelvtani rendszerzés 1
8
8
Nyelvtani rendszerezés 2
8
8
Nyelvi készségfejlesztés
24
24
Munkavállalói szókincs
24
24
Szakmai készségfejlesztés és kommunikációs gyakorlat Tanulástechnikai gyakorlat A reális énkép szerepe a szociális segítésben A szakmai együttműködés készségei A veszteségek feldolgozása gyakorlat A kongruens kommunikáció gyakorlása A segítő kapcsolat eszközeinek alkalmazása A szakmai kommunikáció fejlesztése
180
180
36
36
36
36
20
20
24
24
20
20
24
24
20
20
Társadalomismeret
144
144
A család és életmód
50
50
Szociológiai alapismeretek
24
24
A társadalmi struktúra
20
20
A mai magyar társadalom
30
30
Szervezetszociológia
20
20
Társadalomismereti és szociálpolitikai gyakorlat Gyakorlat a család és életmód körében Szociológiai alapismereti gyakorlat Szociálpolitikai monitorozás Az intézmény
110/164
144
70
214
50
18
68
16
9
25
42
20
62
36
23
59
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
megismerése Szociálpolitikai, jogi és etikai ismeretek Szociálpolitikai alapismeretek Szociálpolitikai beavatkozást igénylő problémák A szociálpolitika intézményrendszere Jogi és családjogi alapismeretek A jóléti nagyrendszerek A lokális ellátások Közigazgatási ismeretek A szociális segítés etikája Pszichológiai és pedagógiai ismeretek Pszichológiai alapismeretek Szociálpszichológiai jelenségek és folyamatok Az életút pszichológiája A személyiség pszichológiája Szocializáció Pedagógiai alapismeretek Pszichológiai gyakorlat
162
162
22
22
20
20
12
12
22
22
22
22
22
22
20
20
22
22
162
162
16
16
34
34
34
34
34
34
10
10
34
34
Gyermektanulmányok Az életút pszichikus jellemzői Egészségügyi alapismeretek Az emberi test felépítése és működése Kórok és kórokok A betegségek tüneti és a betegmegfigyelés szempontjai A gondozás és a betegellátás laikus
72
54
126
54
30
84
18
24
42
108
108
28
28
20
20
40
40
20
20
111/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
módszerei Népegészségügyi ismeretek A társadalmi helyzet és az egészség
72
72
24
24
Közegészség
24
24
Egészségmegőrzés
24
24
Az elsősegélynyújtás gyakorlata Mechanikai sérülések, a gyermekbetegségek ellátása Veszélyeztető állapotok Gyermekvédelmi ismeretek A gyermekvédelem története A gyermekvédelem jogi szabályozása A gyermekvédelem mai rendszere A gyermekvédelem pszichológiai vonatkozásai Szükségletek és erőforrások Gyógypedagógiai ismeretek Fejlődési rendellenességek, fogyatékosságok A gógypedagógia, mint tudományág Fejlesztés, rehabilitáció Gondozási, ápolási ismeretei Ismeretek a gondozásról
54
36
90
36
20
56
18
16
34 48
48
5
5
11
11
11
11
10
10
11
11
48
48
18
18
10
10
20
20
64
64
16
16
Gyermekbetegségek
16
16
Ápolási ismeretek
16
16
16
16
Leggyakoribb gyermekbalesetek Gondozási, ápolási gyakorlat Gondozási, ápolási feladatok Gyermekotthoni,
112/164
96
96
48
48
32
32
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
bölcsődei feladatok Karbantartási, fertőtlenítési feladatok
16
A gyermekotthon A gyermekotthon működése A gyermekotthoni élet szervezése A gyermekcsoport működése Gyermekotthoni gyakorlat Ismerkedés a gyermekotthonnal Gyermekfelügyelői feladatok Gyermek-felügyeleti dokumentációs ismeretek Gyermekfelügyeleti munka dokumentálása A gyermek fejlődésével kapcsolatos dokumentációs Élettörténeti munka Gyermekotthoni adminisztrációs ismeretek A gyermekotthon működésének szabályai, szabályzatai A munkavállaló adminisztrációs kötelezettségei Adminisztráció gyakorlata Gyermekfelügyeleti dokumentáció Gyermekotthoni adminisztráció A gyerek fejlődésével kapcsolatos dokumentáció Gyermekotthoni tevékenységek szervezési ismeretei A gyermekotthon mindennapi életének
113/164
16
112
112
34
34
39
39
39
39 112
112
24
24
88
88
64
64
21
21
22
22
21
21
48
48
30
30
18
18 32
32
12
12
7
7
13
13
112
112
23
23
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
szervezése Szabadidő-szervezési ismeretek
19
19
A játék
15
15
Mozgásos aktivitások
14
14
Szellemi aktivitások
14
14
13
13
14
14
Életvezetési ismeretek
64
64
Egészségmegőrzés
21
21
Tanulás-segítés
22
22
Önellátás
21
21
Az önálló életvitelre való felkészítés
48
48
Életmód
8
8
8
8
10
10
10
10
6
6
6
6
Ének-zenei és művészeti tevékenységek Irodalom, tömegkommunikáció, médiák
Személyes és hivatalos ügyek intézése Az önálló élet kialakítása Háztartásgazdálkodás, háztartásvezetés Pályaorientáció, munkába állás előkészítése A munkavállalás, munkába állás szabályai Gyermekotthoni tevékenységek szervezési gyakorlata A mindennapi tevékenységek és szabadidő szervezési gyakorlata Tevékenységek szervezési gyakorlata Életvezetési ismeretek gyakorlata Összesen Összesen
666
450
1116
160
Elméleti óraszámok/aránya
1354
59,70%
Gyakorlati óraszámok/aránya
914
40,30%
114/164
688
64
64
23
23
22
22
19
19
304 992
2268 2268
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Kisgyermekgondozó, -nevelő (54 761 02)
Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei
Szakmai követelménymodul
Tantárgyak, témakörök
Ágazati szakközépiskolai Szakképesítésképzés óraszáma specifikus a közismeret szakképzés nélkül óraszáma 2/14. 1/13.
11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság
e Munkahelyi egészség és biztonság Munkavédelmi alapismeretek Munkahelyek kialakítása Munkavégzés személyi feltételei Munkaeszközök biztonsága Munkakörnyezeti hatások Munkavédelmi
gy
ögy
e
A szakképzés összes óraszáma
1. Cél: A kisgyermekgondozó, -nevelő a legérzékenyebb, legtöbb törődést, szeretetet igénylő korosztályt neveli, gondozza, biztosítja számára a harmonikus testi, szellemi, valamint szociális fejlődés lehetőségeit, feltételeit. A napi munkája során nem pótolja, csak helyettesíti az anyát, érzelmi biztonságot nyújt a kisgyermek számára. Segíti a gyermeket a világ megismerésében úgy, hogy aktivitásra való igényét tiszteletben tartja, nem veszi el tőle a felfedezés örömét. Segít a konfliktushelyzetek megoldásában, beszélget és játszik, sok-sok dalt énekel, mondókát mond úgy, hogy nem erőlteti a részvételt. A csoportban olyan szabályokat alakít ki, amelyek érthetők, elfogadhatók, betarthatók. A jó gondozónő derűs, kiegyensúlyozott ember, aki szereti a gyermekeket, jól érzi magát társaságukban, nyílt, őszinte, elfogadó, ismeri, és tiszteletben tartja a kisgyermek személyiségét. A szülőkkel állandó kapcsolatot tart, kompetenciájukat erősíti, rendszeresen beszámol a gyermekükkel kapcsolatos napi eseményekről. Kisgyermekek tevékenységével, fejlődésével kapcsolatos dokumentációt vezet. 2. A képzés időtartama: 2 év 3. A képzés szerkezete: Elmélet 60 % Gyakorlat 40 % 4. A képzés tartalmában az NFSZ által kiadott központi program alapján történik. 5. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. 6. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként
gy
18
18
4
4
4
4
2
2
2
2
2
2
4
4
115/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
11498-12 Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)
11499-12 Foglalkoztatás II.
jogi ismeretek Foglalkoztatás II. Munkajogi alapismeretek Munkaviszony létesítése
16
16
4
4
4
4
Álláskeresés
4
4
Munkanélküliség
4
4
Foglalkoztatás I. Nyelvtani rendszerezés 1 Nyelvtani rendszerezés 2 Nyelvi készségfejlesztés Munkavállalói szókincs
64
64
8
8
8
8
24
24
24
24
116/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Szakmai követelménymodul
Tantárgyak, témakörök
Pedagógiai Program
Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma a közismeret nélkül
1/13.
10525-12 A szociális ellátás általános tevékenységei
e Szakmai készségfejlesztés és kommunikációs gyakorlat Tanulástechnikai gyakorlat A reális énkép szerepe a szociális segítésben A szakmai együttműködés készségei A veszteségek feldolgozása gyakorlat A kongruens kommunikáció gyakorlása A segítő kapcsolat eszközeinek alkalmazása A szakmai kommunikáció fejlesztése
gy ögy
SzakképesítésA specifikus szakképzés szakképzés összes óraszáma óraszáma 2/14. e
gy
180
180
36
36
36
36
20
20
24
24
20
20
24
24
20
20
144 50
144 50
Szociológiai alapismeretek
24
24
A társadalmi struktúra
20
20
A mai magyar társadalom
30
30
Szervezetszociológia
20
20 214
Társadalomismeret A család és életmód
Társadalomismereti
144 70 117/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
és szociálpolitikai gyakorlat
Gyakorlat a család és életmód körében Szociológiai alapismereti gyakorlat Szociálpolitikai monitorozás Az intézmény megismerése Szociálpolitikai, jogi és etikai ismeretek Szociálpolitikai alapismeretek Szociálpolitikai beavatkozást igénylő problémák A szociálpolitika intézményrendszere Jogi és családjogi alapismeretek
50 18
68
16 9
25
42 20
62
36
59
23
162
162
22
22
20
20
12
12
22
22
22 22 20
22 22 20
22
22
162
162
16
16
34
34
Az életút pszichológiája
34
34
A személyiség pszichológiája
34
34
Szocializáció
10
10
34
34
A jóléti nagyrendszerek A lokális ellátások Közigazgatási ismeretek A szociális segítés etikája Pszichológiai és pedagógiai ismeretek Pszichológiai alapismeretek Szociálpszichológiai jelenségek és folyamatok
Pedagógiai alapismeretek Pszichológiai gyakorlat Gyermektanulmányok Az életút pszichikus jellemzői Egészségügyi alapismeretek
108
118/164
72 54
126
54 30
84
18 24
42 108
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola Az emberi test felépítése és működése
28
28
Kórok és kórokok
20
20
40
40
20
20
Népegészségügyi ismeretek
72
72
A társadalmi helyzet és az egészség
24
24
24 24
24 24
10559-12 Elsősegély-nyújtási feladatok
A betegségek tünetei és a betegmegfigyelés szempontjai A gondozás és a betegellátás laikus módszerei
10522-12 Gyermekellátási alapfeladatok
Pedagógiai Program
Közegészség Egészségmegőrzés
Az elsősegélynyújtás gyakorlata
54
36
90
Mechanikai sérülések, a gyermekbetegségek ellátása
36
20
56
Veszélyeztető állapotok
18
16
34
Gyermekvédelmi ismeretek A gyermekvédelem története A gyermekvédelem jogi szabályozása A gyermekvédelem mai rendszere A gyermekvédelem pszichológiai vonatkozásai Szükségletek és erőforrások Gyógypedagógiai alapismeretek Fejlődési rendellenességek, fogyatékosságok A gyógypedagógia, mint tudományág Fejlesztés, rehabilitáció
119/164
48
48
5
5
11
11
11
11
10
10
11
11
48
48
18
18
10
10
20
20
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Gondozási, ápolási ismeretek Ismeretek a gondozásról Gyermekbetegségek Ápolási ismeretek Leggyakoribb gyermekbalesetek Gondozási, ápolási gyakorlat Gondozási, ápolási feladatok Gyermekotthoni, bölcsődei feladatok Karbantartási, fertőtlenítési feladatok
Nevelési ismeretek A házi gyermekfelügyelet, mint speciális munkaterület A házi időszakos gyermekellátás pszichológiai dimenziói A gyermek ellátásával kapcsolatos ismeretek
64
16
16
16 16
16 16
16
16 96
96
48
48
32
32
16
16
64
64
18
18
16
16
16
16
14
14
Házi időszakos gyermekfelügyelet gyakorlata
A gyermekfelügyelet dokumentációjának gyakorlata Gyermekellátási gyakorlat
32
32
8
8
24
24
p k ö z b e n i g y e r m e k e ll á t á s f e l a d a t a i
10528-12 Házi időszakos gyermek-felügyeleti feladatok
Házi időszakos gyermek-felügyeleti ismeretek
64
48
A napközbeni
120/164
48
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
kisgyermekellátással kapcsolatos ismeretek A napközbeni ellátás rendszere és formái Az egyes szolgáltatások jellemzői A család és az intézmény kapcsolata A kisgyermekkori nevelés
A kisgyermeknevelő, mint hivatás A kisgyermeknevelő attitűdje, képességek, készségek A kisgyermek személyiségének fejlődés A kisgyermekkor pedagógiája A kisgyermek viselkedésének zavarai Eltérő fejlődés, korai fejlesztés A csecsemő és kisgyermek mozgásfejlődése A gyermek játéktevékenysége A csecsemő és kisgyermek beszédfejlődése Gyermekirodalom, ének, zene, vizuális nevelés A kisgyermek gondozása A három év alatti gyermek gondozási feladatai
121/164
10
10
16
16
22
22
160
160
16
16
16
16
16
16
16
16
16
16
16
16
10
10
16
16
10
10
28
28
80
80
20
20
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
A bölcsődei nevelés - gondozás sajátosságai A napközbeni ellátásban részesülő kisgyermek tárgyi környezete A kisgyermek táplálása A kisgyermek egészsége
20
20
12
12
18
18
10
10
10530-12 A napközbeni gyermekellátás dokumentációs feladatai
A napközbeni kisgyermekellátás gyakorlata
Az ellátási szükségletek felmérésének gyakorlata A kisgyermek megfigyelésének gyakorlata Bölcsődei gyakorlat Adminisztráció és tájékoztatás Kölcsönös tájékozódás a gyermekről és az intézményről Az intézmény működésével kapcsolatos dokumentumok Az egészségvédelem dokumentációja Az intézmény ellenőrzésével kapcsolatos dokumentumok Dokumentációs gyakorlat Bölcsődei dokumentáció vezetésének
122/164
192
192
16
16
80
80
96
96
48
48
16
16
12
12
10
10
10
10
32
32
32
32
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
gyakorlata Összesen Összesen Elméleti óraszámok/aránya:1354/59,7% Gyakorlati óraszámok/aránya: 914/40,3%
666 450 160 1116
123/164
640
352 992
992 2268
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Rehabilitációs nevelő, segítő (54 762 01)
Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 1. Cél: A rehabilitációs nevelő, segítő elhivatott a fogyatékossággal élő személyek segítésében, rehabilitációjában, toleráns, empatikus személyiségével fordul hozzájuk és problémáikhoz. A rehabilitációs nevelő, segítő fő tevékenysége a fogyatékossággal élő emberek személyes szükségleteinek felmérése, tekintettel a helyi viszonyokra. Részt vesz az egyéni fejlesztési, gondozási, illetve rehabilitációs terv kidolgozásában, a helyi minőségbiztosítási rendszer kialakításában. A fogyatékossággal élő embert támogatja az önálló döntéshozatalában, az önellátó tevékenységekben és a normalizációs elven alapuló életfeltételek kialakításában, ezáltal elősegíti a személy társadalmi beilleszkedését. Amennyiben szükséges, a fogyatékossággal élő személyt segíti a mindennapos és a kreatív tevékenységek végzésében segíti munkatevékenységét, fejlesztő, sport és szabadidős tevékenységeket szervez. Egyéni és csoportos fejlesztő tevékenységhez nyújt személyi segítséget, részt vesz a fogyatékossággal élő személy rehabilitációjában. Feladata továbbá a fogyatékossággal élő személy nemi identitásában, szexualitásában ezek adekvát megélésében, párkapcsolatában való támogatása. Feladata továbbá a konfliktuskezelés, a fogyatékossággal élő személyekkel kapcsolatos visszaélések megelőzése, azok feltárása, kezelése és mindezek dokumentációja . 2. A képzés időtartama: 2 év 3.
A képzés szerkezete: Elmélet 60 % Gyakorlat 40 %
4. A képzés tartalmában az NFSZ által kiadott központi program alapján történik. 5. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. 6. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként
Szakmai követelménymodul
Tantárgyak, témakörök
Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma a közismeret nélkül 1/13.
e 11500-12 Munkahe lyi egészség és biztonság
Munkahelyi egészség és biztonság Munkavédelmi alapismeretek
gy
ögy
Szakképesítésspecifikus szakképzés óraszáma 2/14.
e
A szakképzés összes óraszáma
gy
18
18
4
4
124/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola Munkahelyek kialakítása Munkavégzés személyi feltételei Munkaeszközök biztonsága Munkakörnyezeti hatások Munkavédelmi jogi ismeretek
Pedagógiai Program
4
4
2
2
2
2
2
2
4
4
10525-12 A szociális ellátás általános tevékenységei
11498-12 Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)
11499-12 Foglalkoztatás II.
Foglalkoztatás II.
16
16
4
4
4
4
Álláskeresés
4
4
Munkanélküliség
4
4
Foglalkoztatás I.
64
64
8
8
8
8
24
24
24
24
Munkajogi alapismeretek Munkaviszony létesítése
Nyelvtani rendszerezés 1 Nyelvtani rendszerezés 2 Nyelvi készségfejlesztés Munkavállalói szókincs Szakmai készségfejlesztés és kommunikációs gyakorlat Tanulástechnikai gyakorlat A reális énkép szerepe a szociális segítésben A szakmai együttműködés készségei A veszteségek feldolgozása gyakorlat A kongruens kommunikáció gyakorlása A segítő kapcsolat eszközeinek alkalmazása A szakmai kommunikáció
180
180
36
36
36
36
20
20
24
24
20
20
24
24
20
20
125/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
fejlesztése Társadalomismeret
144
144
A család és életmód
50
50
24
24
20
20
30
30
20
20
Szociológiai alapismeretek A társadalmi struktúra A mai magyar társadalom Szervezetszociológia Társadalomismereti és szociálpolitikai gyakorlat Gyakorlat a család és életmód körében Szociológiai alapismereti gyakorlat Szociálpolitikai monitorozás Az intézmény megismerése Szociálpolitikai, jogi és etikai ismeretek Szociálpolitikai alapismeretek Szociálpolitikai beavatkozást igénylő problémák A szociálpolitika intézményrendszere Jogi és családjogi alapismeretek A jóléti nagyrendszerek
162
162
22
22
20
20
12
12
22
22
22
22
A lokális ellátások
22
22
20
20
22
22
162
162
16
16
34
34
34
34
34
34
Közigazgatási ismeretek A szociális segítés etikája Pszichológiai és pedagógiai ismeretek Pszichológiai alapismeretek Szociálpszichológiai jelenségek és folyamatok Az életút pszichológiája A személyiség
144
70
214
50
18
68
16
9
25
42
20
62
36
23
59
126/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
pszichológiája Szocializáció Pedagógiai alapismeretek Pszichológiai gyakorlat
10
10
34
34
Gyermektanulmányok Az életút pszichikus jellemzői Egészségügyi alapismeretek Az emberi test felépítése és működése Kórok és kórokok
72
54
126
54
30
84
18
24
42
108
108
28
28
20
20
A betegségek tünetei és a betegmegfigyelés 40 szempontjai A gondozás és a betegellátás laikus 20 módszerei Népegészségügyi 72 ismeretek A társadalmi helyzet 24 és az egészség
40
20 72 24
Közegészség
24
24
Egészségmegőrzés
24
24
Az elsősegélynyújtás gyakorlata Mechanikai sérülések, a gyermekbetegségek ellátása Veszélyeztető állapotok A szociális problémák megjelenésének összefüggései Társadalmi összefüggések A személyiségben rejlő összefüggések A problémamegoldó modell A szociális munka Etikai Kódexe, etikai dilemmák A szociális munka elmélete
54
36
90
36
20
56
18
16
34 96
Általános szociális
127/164
96
48
48
16
16
16
16
16
16
176
176
32
32
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
munka Szociális munka egyénekkel és családokkal Szociális munka csoportokkal Közösségi szociális munka A szociális munka gyakorlata Az egyéni esetkezelés és a családsegítés gyakorlata A csoportokkal végzett szociális munka gyakorlata A közösségi szociális munka gyakorlata Esetmegbeszélés és szupervízió
64
64
48
48
32
32 128
128
64
64
32
32
32
32
96
96
Esetmegbeszélés
64
64
Szupervízió
32
32
Mentálhigiéné
32
32
Elméleti ismeretek
16
16
A segítés mentálhigiénés vonatkozásai Pedagógiai és gyógypedagógiai ismeretek
16
16
64
Pedagógiai ismeretek Gyógypedagógiai ismeretek Pedagógiai és gyógypedagógiai gyakorlat A fogyatékossággal élő személyek esélyegyenlősége A fogyatékosság egészségi összefüggései Fiziológiai összefüggések Pszichiátriai összefüggések Addiktológiai kérdések
16
16
16
32
32 16
Prevenciós és
16
16
16
80
80
32
32
32
32
16
16 16
128/164
80
16
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
rehabilitációs eszközök Fogyatékkal élők rehabilitációja Pszichiátriai betegek rehabilitációja Szenvedélybetegek rehabilitációja Aktivitásfejlesztés és rehabilitációs gyakorlat
6
6
5
5
5
5
48
64
Játék és alkotás
24
32
Zene és mozgás
24
32
16
Médiapedagógia A mindennapi élet kísérése A szociális adminisztráció Az intézmények működésének jogi háttere Intézményi adminisztráció
8
8
8
8
128
128
16
16
32
32
Szociális ügyintézés
48
48
Pályázatírás
32
32
Számítástechnikai ismeretek Számítástechnikai alapismeretek Számítástechnikai a szociális adminisztrációban Összesen Összesen
666
450
1116
Elméleti óraszámok/aránya: 1354/59,7% Gyakorlati óraszámok/aránya:914/40,3%
129/164
160
672 992
16
16
5
5
11
11
320
2268 2268
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Szociális asszisztens (54 762 02)
Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 1.
Cél: A szociális asszisztens felsőfokú végzettséggel rendelkező szociális szakember irányításával képes a szociális ellátás intézményi és intézményen kívüli, a személyes szolgáltatások és a személytől távoli területeken szükséges szociális segítő feladatok ellátására. Munkája eredményessége érdekében a kliensekkel és munkatársaival személyes kapcsolatokat kialakít ki, velük együttműködik. A szociális problémamegoldásban irányítással és kompetenciájának megfelelő területeken önállóan dolgozik. Ha szükséges, baleset vagy hirtelen egészségromlás esetén elsősegély nyújtására is képes. A szociális ellátás keretében szabadidős és rekreációs programokat szervez és vezet. A szociális munka adminisztrációjának kialakításában és működtetésében tevékenykedik.
2. A képzés időtartama: 2 év 3.
A képzés szerkezete: Elmélet 60 % Gyakorlat 40 %
4. A képzés tartalmában az NFSZ által kiadott központi program alapján történik. 5. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. 6. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként
Szakmai követelménymodul
Tantárgyak, témakörök
Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma a közismeret nélkül 1/13.
11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság
e Munkahelyi egészség és biztonság Munkavédelmi alapismeretek Munkahelyek kialakítása Munkavégzés személyi feltételei Munkaeszközök biztonsága Munkakörnyezeti hatások Munkavédelmi jogi ismeretek
gy
ögy
Szakképesítésspecifikus szakképzés óraszáma 2/14. e
A szakképzés összes óraszáma
gy
18
18
4
4
4
4
2
2
2
2
2
2
4
4
130/164
10 525-12 A szociális ellátás általános tevékenységei
11498-12 Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)
11499-12 Foglalkoztatás II.
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Foglalkoztatás II. Munkajogi alapismeretek Munkaviszony létesítése Álláskeresés
16
16
4
4
4
4
4
4
Munkanélküliség
4
4
Foglalkoztatás I.
64
64
8
8
8
8
24
24
24
24
Nyelvtani rendszerezés 1 Nyelvtani rendszerezés 2 Nyelvi készségfejlesztés Munkavállalói szókincs Szakmai készségfejlesztés és kommunikációs gyakorlat Tanulástechnikai gyakorlat A reális énkép szerepe a szociális segítésben A szakmai együttműködés készségei A veszteségek feldolgozása gyakorlat A kongruens kommunikáció gyakorlása A segítő kapcsolat eszközeinek alkalmazása A szakmai kommunikáció fejlesztése Társadalomismeret
144
144
A család és életmód
50
50
24
24
20
20
30
30
20
20
Szociológiai alapismeretek A társadalmi struktúra A mai magyar társadalom Szervezetszociológia Társadalomismereti
180
180
36
36
36
36
20
20
24
24
20
20
24
24
20
20
144
131/164
70
214
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola és szociálpolitikai gyakorlat Gyakorlat a család és életmód körében Szociológiai alapismereti gyakorlat Szociálpolitikai monitorozás Az intézmény megismerése Szociálpolitikai, jogi és etikai ismeretek Szociálpolitikai alapismeretek Szociálpolitikai beavatkozást igénylő problémák A szociálpolitika intézményrendszere Jogi és családjogi alapismeretek A jóléti nagyrendszerek A lokális ellátások Közigazgatási ismeretek A szociális segítés etikája Pszichológiai és pedagógiai ismeretek Pszichológiai alapismeretek Szociálpszichológiai jelenségek és folyamatok Az életút pszichológiája A személyiség pszichológiája Szocializáció Pedagógiai alapismeretek Pszichológiai gyakorlat Gyermektanulmányok Az életút pszichikus jellemzői Egészségügyi alapismeretek Az emberi test
Pedagógiai Program
50
18
68
16
9
25
42
20
62
36
23
59
162
162
22
22
20
20
12
12
22
22
22
22
22
22
20
20
22
22
162
162
16
16
34
34
34
34
34
34
10
10
34
34 72
54
126
54
30
84
18
24
42
108
108
28
28
132/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
felépítése és működése 20
20
40
40
20
20
72
72
24
24
Közegészség
24
24
Egészségmegőrzés
24
24
A betegségek tüneti és a betegmegfigyelés szempontjai A gondozás és a betegellátás laikus módszerei Népegészségügyi ismeretek A társadalmi helyzet és az egészség
Az elsősegélynyújtás gyakorlata Mechanikai sérülések, a gyermekbetegségek ellátása Veszélyeztető állapotok A szociális problémák megjelenésének összefüggései
54
36
90
36
20
56
18
16
34
96
Társadalmi összefüggések A személyiségben rejlő összefüggések A problémamegoldó modell A szociális munka Etikai Kódexe, etikai dilemmák A szociális munka elmélete Általános szociális munka Szociális munka egyénekkel és családokkal Szociális munka csoportokkal Közösségi szociális munka A szociális munka gyakorlata
1055 812 Öná lló szoc iális segí tő fela dato k
10527-12 A szükségletfelmérés és a problémamegoldás részfeladatai
10559-12 első-segélynyújtási feladatok
Kórok és kórokok
96
48
48
16
16
16
16
16
16
176
176
32
32
64
64
48
48
32
32 128
133/164
128
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
10563-12 Szociális munka adminisztrációja
10562-12 Szabadidős-szervezési és rekreációs feladatok
Az egyéni esetkezelés és a családsegítés gyakorlata A csoportokkal végzett szociális munka gyakorlata
64
64
32
32
A közösségi szociális munka gyakorlata
32
32
Esetmegbeszélés és szupervízió
96
96
Esetmegbeszélés
64
64
Szupervízió
32
32
Mentálhigiéné
32
32
Elméleti ismeretek
16
16
A segítés mentálhigiénés vonatkozásai A szabadidőszervezés és rekreáció elméleti ismeretei Az életmódváltás és a szabadidő fontossága A szabadidőszervezési és rekreációs alapismeretek A tárgyi feltételek biztosítása Munka- baleset- és tűzvédelem A szabadidőszervezés és rekreáció gyakorlata Szabadidős és rekreációs technikák A szabadidőszervezés és rekreáció gyakorlata Munka- baleset- és tűzvédelem gyakorlata A szociális adminisztráció Az intézmények működésének jogi háttere Intézményi adminisztráció
16
16
134/164
160
160
32
32
64
64
32
32
32
32 80
80
32
32
32
32
16
16
128
128
16
16
32
32
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Szociális ügyintézés
48
48
Pályázatírás
32
32
Számítástechnikai ismeretek Számítástechnikai alapismeretek Számítástechnikai a szociális adminisztrációban Összesen Összesen Elméleti óraszámok/aránya Gyakorlati óraszámok/aránya
666
450
1116 1338 930
135/164
160 59% 41%
672 992
16
16
5
5
11
11
320
2268
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Szociális szakgondozó (54 762 03)
Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 1. Cél: A szociális szakgondozó, felsőfokú szociális diplomával rendelkező szakember irányításával képes a szociális ellátás intézményi és intézményen kívüli, a személyes szolgáltatások és a személytől távoli területeken szükséges szociális segítő feladatok ellátására. Segítséget nyújt - az ápolás, a személyes gondozás, a tervezés, a szervezés módszereinek és eszközeinek felhasználásával, a szolgáltatást igénybe vevő fizikai, mentális, szociális és lakókörnyezeti szükségleteinek kielégítéséhez, figyelembe véve annak életkorát, élethelyzetét, egészségi állapotát. Munkája eredményessége érdekében a kliensekkel és munkatársaival személyes kapcsolatokat kialakít ki, velük együttműködik. A szociális problémamegoldásban irányítással és kompetenciájának megfelelő területeken önállóan dolgozik. Ha szükséges, baleset vagy hirtelen egészségromlás esetén elsősegély nyújtására is képes. A szociális munka adminisztrációjának kialakításában és működtetésében tevékenykedik.
2. A képzés időtartama: 2 év 3.
A képzés szerkezete: Elmélet 60 % Gyakorlat 40 %
4. A képzés tartalmában az NFSZ által kiadott központi program alapján történik. 5. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. 6. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként
Szakmai követelménymodul
Tantárgyak, témakörök
Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma a közismeret nélkül 1/13.
11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság
e Munkahelyi egészség és biztonság Munkavédel mi alapismeretek Munkahelyek kialakítása
gy
ög y
Szakképesí tésspecifikus A szak-képzés szakképzés összes óraszáma óraszáma 5/13. és 2/14. e
gy
18
18
4
4
4
4
136/164
10 525-12 A szociális ellátás általános tevékenységei
11498-12 Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)
11499-12 Foglalkoztatás II.
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola Munkavégzés személyi feltételei Munkaeszköz ök biztonsága Munkakörnye zeti hatások Munkavédel mi jogi ismeretek Foglalkoztatá s II. Munkajogi alapismeretek Munkaviszon y létesítése
Pedagógiai Program
2
2
2
2
2
2
4
4
Álláskeresés Munkanélküli ség Foglalkoztatá s I. Nyelvtani rendszerezés 1 Nyelvtani rendszerezés 2 Nyelvi készségfejlesz tés Munkavállaló i szókincs Szakmai készségfejles ztés és kommunikác iós gyakorlat Tanulástechni kai gyakorlat A reális énkép szerepe a szociális segítésben A szakmai együttműköd és készségei A veszteségek feldolgozása gyakorlat A kongruens
16
16
4
4
4
4
4
4
4
4
64
64
8
8
8
8
24
24
24
24
180
180
36
36
36
36
20
20
24
24
20
20
137/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola kommunikáci ó gyakorlása A segítő kapcsolat eszközeinek alkalmazása A szakmai kommunikáci ó fejlesztése Társadalomis meret A család és életmód Szociológiai alapismeretek A társadalmi struktúra A mai magyar társadalom Szervezetszoc iológia Társadalomis mereti és szociálpolitik ai gyakorlat Gyakorlat a család és életmód körében Szociológiai alapismereti gyakorlat Szociálpolitik ai monitorozás Az intézmény megismerése Szociálpoliti kai, jogi és etikai ismeretek Szociálpolitik ai alapismeretek Szociálpolitik ai beavatkozást igénylő problémák A szociálpolitik
Pedagógiai Program
24
24
20
20
144
144
50
50
24
24
20
20
30
30
20
20
144
70
214
50
18
68
16
9
25
42
20
62
36
23
59
162
162
22
22
20
20
12
12
138/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola a intézményren dszere Jogi és családjogi alapismeretek A jóléti nagyrendszer ek A lokális ellátások Közigazgatási ismeretek A szociális segítés etikája Pszichológiai és pedagógiai ismeretek Pszichológiai alapismeretek Szociálpszich ológiai jelenségek és folyamatok Az életút pszichológiája A személyiség pszichológiája Szocializáció Pedagógiai alapismeretek Pszichológiai gyakorlat Gyermektanulmányok Az életút pszichikus jellemzői Egészségügyi alapismerete k Az emberi test felépítése és működése Kórok és kórokok A betegségek tüneti és a betegmegfigy
Pedagógiai Program
22
22
22
22
22
22
20
20
22
22
162
162
16
16
34
34
34
34
34
34
10
10
34
34 72
54
126
54
30
84
18
24
42
108
108
28
28
20
20
40
40
139/164
10556-12 Gondozási ápolási feladatok
10559-12 elsősegélynyújtási feladatok
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola elés szempontjai A gondozás és a betegellátás laikus módszerei Népegészség ügyi ismeretek A társadalmi helyzet és az egészség Közegészség Egészségmeg őrzés Az elsősegélynyújtás gyakorlata Mechanikai sérülések, a gyermekbeteg ségek ellátása Veszélyeztető állapotok Ápolási ismeretek Alapápolási feladatok Ápolási szükségletek, betegmegfigy elés szempontjai, etikai szabályai és a betegek jogai. Haldoklók és elhunytak Gyógyszerelé si alapismeretek Alapápolási gyakorlat Szükségletfel mérés, ápolási terv készítése és az alapápolási
Pedagógiai Program
20
20
72
72
24
24
24
24
24
24
54
36
90
36
20
56
18
16
34
140/164
80
80
28
28
22
22
10
10
20
20 80
80
24
24
10574-12 Személyes gondoskodás
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
feladatok gyakorlása Speciális ápolási feladatok Gyógyszerelé s gyakorlata Gondozási ismeretek A gondozás fogalma, célja, célcsoportja A gondozás feladata, tevékenységi formái és a gondozó szerepe Gondozási szükségletek Egészségügyi és fizikai ellátás Mentálhigiéné s gondozás és foglalkoztatás Gondozási gyakorlat Gondozási szükségletfel mérés, gondozási terv készítése, feladatok gyakorlása Foglalkozás, aktivizálás és foglalkoztatás Háztartás körüli feladatok A szociális munka A szociális munka társadalmi közege Egyéni esetkezelés Családsegítés
141/164
32
32
24
24
48
48
28
28
20
20
48
48
24
24
24
24 32
32
10
10
12
12
10
10
96
96
20
20
26
26
18
18
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Szociálismun ka csoportokkal Közösségi szociális munka A szociális munka gyakorlata Az egyéni esetkezelés és a családsegítés gyakorlata A csoportokkal végzett szociális munka gyakorlata A közösségi szociális munka gyakorlata Szociális gondozás A személyes gondoskodás dilemmái Aktivitás és foglalkoztatás Háztartási ismeretek Munka-, tűzés balesetvédele m A szociális gondozás gyakorlata A személyes gondoskodás gyakorlata Foglalkozási gyakorlat Háztartási gyakorlat Munka-, tűzés balesetvédele m gyakorlata
142/164
16
16
16
16
64
64
32
32
16
16
16
16
112
112
28
28
32
32
30
30
22
22
64
64
24
24
14
14
10
10
8
8
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
A gyógyászati segédeszközö k beszerzése és használata A szociális szakember személyiségé nek védelme Lelki egészségvédel em Esetmegbeszé lés
8
10575-12 Szociális szervezés
Szupervízió Gazdálkodási alapismerete k Közgazdasági alapismeretek Költségvetési alapismeretek Elkülönített alapok A helyi önkormányza tok költségvetése A nem állami szervezetek gazdálkodása A szociális intézmények gazdálkodása A szociális szolgáltatások finanszírozási formái Az intézményi gazdálkodás tervezése Létszám- és bérgazdálkod ás Vezetési, szervezési ismeretek A vezetés alapjai A szociális
143/164
8
32
32
12
12
12
12
8
8
64
64
24
24
18
18
6
6
8
8
8
8
32
32
8
8
16
16
8
8
16
16
6
6
4
4
10576-12 Szakgondozási adminisztráció
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
ellátás tervezése, menedzsment Érdekérvénye sítés a szociális intézményekb en Vezetési, szervezési és gazdálkodási gyakorlat Vezetési, szervezési gyakorlat Intézményi gazdálkodás gyakorlata Szociális szolgáltatáso k adminisztráci ója A szociális szolgáltatások adminisztráci ójának ismeretei A szociális szervezés adminisztráci ójának ismerete Szociális szolgáltatáso k adminisztrációjának gyakorlata Szociális gondozás, szervezés adminisztráci ós gyakorlata Számítástech nikai ismeretek Számítástechn ikai ismeretek Számítástech nikai ismeretek
6
6
16
16
8
8
8
8
32
32
20
20
12
12
16
16
16
16
32
32
32 48
144/164
48
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
gyakorlata Számítástechn ikai gyakorlat Összesen Összesen
48 666
450
1116
160
Elméleti óraszámok/aránya
1338
59%
Gyakorlati óraszámok/aránya
930
41%
145/164
672
320 992
2268 2268
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Csecsemő- és gyermekápoló (55 723 02)
Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 1. Cél: A Csecsemő- és gyermekápoló képes munkáját önállóan, illetve más egészségügyi szakma képviselőivel együttműködve végezni, az egészségügyi és szociális ellátás valamennyi szintjén. Kompetencia szintjüknek megfelelően részt tudjanak venni a megelőző, gyógyító, gondozó és rehabilitációs folyamatokban. Korszerű szemlélettel és gyermekszeretettel vesznek részt a beteg gyermekek ápolásában, gondozásában. Szakmai kommunikációt folytat a beteggel és a hozzátartozójával. Ápolási folyamatnak megfelelően ápolja, gondozza, segíti a beteget. Szakápolást végez. Előkészíti a beteget a különböző beavatkozásokhoz. Közreműködik a beavatkozások, vizsgálatok során. Sürgősségi esetekben beavatkozik, asszisztál. Kompetencia szintjének megfelelően közreműködik a prevencióban, egészségnevelő tevékenységben, edukációban és rehabilitációban. Egészségügyi dokumentációt vezet az érvényben lévő jogszabályban meghatározott előírások szerint 2. A képzés időtartama: 1 év 3.
4. 5. 6.
A képzés szerkezete: Elmélet 50 % Gyakorlat 50 % A képzés tartalmában az NFSZ által kiadott központi program alapján történik. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma
Szakmai Tantárgyak/témakörök követelménymodul
11121-12 Szakápolás csecsemő és gyermek betegek esetén
Neonatológia A megtermékenyítéstől a megszületésig Az újszülött A koraszülött
Elméleti órák száma 48 12 18 18
Gyermekgyógyászat, klinikumi ismeretek és szakápolástan
224
A szív és érrendszer betegségei. Szakápolás a keringési rendszer betegségeiben
16
146/164
Gyakorlati órák száma
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
A légzőrendszer betegségei. Szakápolás a légzőrendszer betegségeiben Az idegrendszer betegségei. Szakápolástan az idegrendszer betegségeiben Az emésztőrendszer betegségei. Szakápolás az emésztőrendszer betegségeiben Pszichiátriai betegségek csecsemő és gyermekkorban. Szakápolás pszichiátriai betegségek esetén A vizeletkiválasztó rendszer betegségei. Szakápolás a vizeletkiválasztó rendszer betegségeiben Endokrin betegségek. Szakápolás az endokrin rendszer betegségeiben Daganatos betegségek. A daganatos betegek szakápolástana A vérképző és immunrendszer betegségei. Szakápolás a vérképző és immunrendszer betegségeiben A mozgásrendszer betegségei. Szakápolás mozgásszervi betegségek esetén Kisklinikumi ismeretek és szakápolás bőrgyógyászati betegségek esetén
147/164
32
20
18
16
16
20
18
20
16
8
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Kisklinikumi ismeretek és szakápolás orr-, fül-, gégészeti betegségek esetén Kisklinikumi ismeretek, és szakápolás szemészeti betegségek esetén. Fertőző betegségek. Szakápolás fertőző betegségek esetén Gyermeksebészet, klinikumi ismeretek és szakápolástan Sebészeti alapismeretek Sebészeti ellátást igénylő kórképek. Sebészeti szakápolástan Traumatológia. Szakápolás traumatológiai betegségekben Sűrgősségi ellátás csecsemő és gyermekkorban és szakápolástan A sürgősségi ellátás alapjai A beteg állapotfelmérése. Sürgősségi szakápolástan Mérgezések. Szakápolástan mérgezések esetén A szakápolástan gyakorlata csecsemő és gyermekkorban A kora- újszülött ellátás gyakorlata A csecsemő és gyermek belgyógyászati szakápolástan gyakorlata Sebészeti és traumatológiai
148/164
6
6
12
64 8 28
28
48
6 18 24
448 64 192 128
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
szakápolástan gyakorlata A sürgősségi szakápolástan gyakorlata Invazív beavatkozások Perifériás és centrális vénás kapu, intravénás gyógyszerelés és folyadékterápia Eszközös légútbiztosítás Inkontinenciai és sztóma ellátás Transzfúziológia Fájdalomterápia A fájdalom A fájdalom típusai A fájdalom és a kultúra A gyermek és a fájdalom A fájdalomcsillapítás Táplálásterápia 11122-12 Kompetenciabővítő Klinikai táplálás ismeretek a Enterális táplálás csecsemő és Parenterális táplálás gyermekápolásban Sebkezelés Sebellátás Krónikus sebek, nyomási fekély Kötözéstan Az invazív beavatkozások gyakorlata A perifériás és centrális vénás kapu, intravénás gyógyszerelés és folyadékterápia gyakorlata Az eszközös légútbiztosítás gyakorlata Az inkontinenciai és sztóma ellátás gyakorlata
149/164
64 48
18 10 10 10 16 3 2 2 3 6 32 12 10 10 16 5 6 5 48
14
12 12
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
A transzfúziólógia gyakorlata A táplálásterápia gyakorlata A klinikai táplálás gyakorlata csecsemő és gyermekkorban Az enterális táplálás gyakorlata csecsemő és gyermekkorban A parenterális táplálás gyakorlata csecsemő és gyermekkorban Összesen: Összes órák száma: Elméleti/gyakorlati óraszámok %-os aránya:
150/164
10 16 6
5
5 496
512 1008
49,20 %
50,79 %
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Mentálhigiénés asszisztens (55 762 03)
Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 1. Cél: A mentálhigiénés asszisztens a szociális, kulturális, oktatási vagy egészségügyi ellátás keretében, szolgáltatásokat nyújtó intézményekben, holisztikus szemléleti alapon prevenciós, egészségmegőrző, fejlesztő tevékenységeket folytat és ilyen programokat szervez. Segítséget nyújt a szolgáltatást igénybe vevők lelki egészségének megőrzésében, az önvédelmi technikáik megerősítésében. 2. A képzés időtartama: 1 év 3.
A képzés szerkezete: Elmélet 50 % Gyakorlat 50 %
4. A képzés tartalmában az NFSZ által kiadott központi program alapján történik. 5. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. 6. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma Szakmai követelménymodul
Elméleti
Mentálhigiéné
256
A mentálhigiéné értelmezése
48
A humán ökorendszer, mint természetes támasz A humán ökorendszer, mint problémaforrás A mentálhigiénés segítés módszerei Krízis, krízis intervenció A segítő kapcsolat 10567-12 Mentálhigiénés feladatok
Gyakorlati
Tantárgyak/témakörök órák száma órák száma
Egészséggondozás és mentálhigiénés rehabilitáció Az egészség és a prevenció fogalma Veszélyes életkorok és veszélyeztetett helyzetek Az egészségmegőrzés a családban és a családon kívül A mentálhigiénés rehabilitáció fogalma és folyamata A rehabilitáció feltételei és akadályai A rehabilitáció területei és intézményrendszere Esetmegbeszélés és szupervízió a gyakorlaton
151/164
50 50 48 30 30 240 30 50 80 20 30 30 208
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
120 88 304 80
Az esetfeldolgozás Szupervízió
Szakmai gyakorlat Megfigyelési gyakorlat Egészség-megőrzési és rehabilitációs gyakorlat A mentálhigiénés esetmunka gyakorlata A közösségben vagy csoportban végzett mentálhigiénés munka
60 64
Integrált napok
496
Összesen:
Összes órák száma: Elméleti/gyakorlati óraszámok %-os aránya:
7.
152/164
49,22%
60 40 512 1008 50,78%
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző (55 762 06)
Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 1. Cél: A szociális- és gyermekvédelmi ügyintéző képes szociális munkás, szociális- vagy gyermekvédelmi, gyámügyi hatósági jogkört gyakorló felsőfokú végzettségű szakember irányításával szociális valamint gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, szociális és gyermekvédelmi, gyámügyi hatósági jogkört gyakorló hatóságoknál a döntést hozók előkészítő munkájában részt venni, valamint hatáskör gyakorlóként önálló döntéseket hozni. A szociális probléma megoldásban irányítással, kompetenciájának megfelelő területeken önállóan dolgozik. Az Alaptörvényben és nemzetközi megállapodásokban rögzített emberi, polgári, gyermeki és ellátotti jogokat tiszteletben tartani, és érvényre juttatni. A szociális és gyermekvédelmi valamint családjogi jogszabályokat, a közigazgatási hatósági eljárás szabályait alkalmazni. A szociális- és gyermekvédelmi ügyintéző képes önállóan elvégzi az intézményi, hatósági ügyviteli, ügyirat-kezelési és nyilvántartási feladatokat, ügyfélszolgálati feladatokat. Képes szakmai információk gyűjtésére, információforrások kezelésére jogszabálykereső programok alkalmazására. Hatósági, intézményi adminisztrációs rendszereket kezel. Ügyfélforgalmi adatokat elemez, statisztikai beszámolókat készít. Közreműködik jelentések, testületi előterjesztések, valamint szociális szolgáltatás-tervezési koncepciók, rendelet-tervezetek előkészítésében. Munkája során kapcsolatot tart a szociális igazgatás szerveivel és a gyámhatóságokkal, a szociális és gyermekjóléti szolgálatokkal, bentlakásos szociális és gyermekvédelmi intézményekkel, a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjaival. 2. A képzés időtartama: 1 év 3.
A képzés szerkezete: Elmélet 50 % Gyakorlat 50 %
4. A képzés tartalmában az NFSZ által kiadott központi program alapján történik. 5. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. 6. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma Tantárgyak/témakörök
Szakmai követelménymodul
10564-12 Szociális és gyermekvédelmi ügyviteli és ügyirat-kezelési feladatok
Elméleti Gyakorlati órák száma órák száma
Közigazgatási eljárás és adminisztráció
64
Az önkormányzati rendszer szociális igazgatás
32 16 16 64 16 16 16 16
A közigazgatási eljárás A közigazgatási eljárás adminisztrációja
Ügyvitel és ügykezelés Ügyviteli és ügyirat-kezelési ismeretek Szociális ügyvitel és ügyirat-kezelés Gyermekvédelmi ügyvitel és ügyiratkezelés Levelezés
153/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Tantárgyak/témakörök
Szakmai követelménymodul
Elméleti Gyakorlati órák száma órák száma
Ügyvitel és ügykezelés gyakorlata
32 16 16
Ügyviteli és ügyirat-kezelési gyakorlat Levelezési gyakorlat
Az ügyintézői munka informatikai gyakorlata
160 64 16 32 16 16 16
Gépírási alapozás Gépírási sebesség fokozása Elemi számítógépes gyakorlat Szövegszerkesztés Táblázat-kezelés, adatbázis-kezelés Elektronikus információ és kommunikáció
Szociális munka A szociális problémamegoldás Az egyéni esetkezelés Családsegítés
32 8 16 8
A szociális munka gyakorlata
48 16 16 16
Probléma meghatározási módszerek Egyéni esetkezelési gyakorlat Családsegítés
A szociális és gyermekvédelmi ellátások A szociális tárgyú európai uniós jogszabályok Szociális és munkajogi alapok Szociális és gyámügyi igazgatás Szociális ellátások Gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátások 10565-12 Szociális és gyermekvédelmi ügyintézés
Családtámogatások Az ügyintézői munka pszichológiai vonatkozásai Az ellátó intézmények rendszere
112 8 16 16 16 16 16 8 16
Az ellátások igénybevételének gyakorlata
80 32 16
A szociális ellátások igénybevétele A gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátások igénybevétele Ügyintézés a személyes gondoskodást nyújtó intézményekben
16
Ügyintézés a szociális igazgatásban
16
Mentálhigiéné Elméleti ismeretek Az ügyintézés mentálhigiénés vonatkozásai
Esetmegbeszélés és szupervízió Esetmegbeszélés Szupervízió
154/164
32 24 8 48 16 32
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Tantárgyak/témakörök
Szakmai követelménymodul
Döntés-előkészítés és szolgáltatás szervezés alapjai A magyar államszervezet Szociális munka csoportokkal és közösségekkel Általános statisztika Háztartás és szociális statisztika Demográfia
Költségvetés Az államháztartás szerkezete A Társadalombiztosítási és Munkaerő-piaci alapok 10566-12 Döntés-előkészítés és szolgáltatások szervezése
A helyi önkormányzatok költségvetése
Elméleti Gyakorlati órák száma órák száma
80 8 16 16 24 16 128 32 32 16
A költségvetési szervek és nem állami szervek gazdálkodása, finanszírozás
32
A szociális és gyermekvédelmi intézmények költségvetése
16
Döntés-előkészítés és szolgáltatás szervezés gyakorlata A csoportokkal és közösségekkel végzett szociális munka gyakorlata
128 32 16
Statisztika és demográfia gyakorlat A szociális intézményekben történő döntés-előkészítés gyakorlata A gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben történő döntés-előkészítés gyakorlata Az önkormányzati és a járási hivatali döntés-előkészítés gyakorlata
16 16 16 32 496
A szolgáltatások szervezésének gyakorlata
512
Összesen:
Összes órák száma:
1008 50,8
Elméleti/gyakorlati óraszámok %-os aránya:
155/164
49,2
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Az órafelosztásban a szabadsáv terhére kínált szakok a következők: egészséges életmódra való nevelés életpálya tervezés osztályfőnöki óra szakmai képzéshez igazodó szaktantárgyak szakmai idegen nyelv nyelvvizsga felkészítő
156/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
BANKI SZAKÜGYINTÉZŐ (55 343 01 0010 55 01) Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 1. Cél: a végzett tanuló legyen képesek ellátni a munkaterületének megfelelő munkaköröket, foglalkozásokat. Munkahelyi útmutatásokat követve, a fennálló eljárásoknak és érvényes szabályzatoknak megfelelően végezze el a banki folyamatokkal kapcsolatos pénzügyi természetű feladatokat. 2. A képzés időtartama: 2 év 3. A képzés szerkezete: Elmélet 60 % Gyakorlat 40 % A tanulók a 2. félévben 30 nap (240 óra) szakmai gyakorlaton vesznek részt. 4. A képzés tartalmában az BGF által kiadott központi program alapján történik. 5. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. Óraterv Banki szakügyintéző hálóterv 1. szakképzési évfolyam
Tantágy csoportok Tantárgyak
1. félév
2. szakképzési évfolyam
2. félév
Óra
3. félév
Óra
4. félév
Óra
ea gy kr Köv ea gy
kr Köv ea gy
Óra kr Köv ea gy kr Köv
Előtanulmányi
Alapozás moduljai Gazdálkodási modul 1
Közgazdaságtan alapjai
1
1
3
gyj
-
2
Gazdasági jog és közigazgatástan alapjai
3
0
4
k
-
3
Marketing alapjai
4
Vállalati gazdaságtan alapjai és menedzsment alapjai
3
0
3
k
5
Pénzügyek alapjai
2
1
3
k
6
Adók és támogatások
7
Emberi erőforrás és munkaerőpiaci menedzsment
2
0
3
k
-
2
0
3
k
2
2
0
3
0
3
k
5
k
-
Módszertani modul 8
Gazdasági számítások és statisztikai módszerek
9
Számvitel alapjai
10
Elemzés-ellenőrzés
11
Gazdasági informatika alapjai
12
Üzleti kommunikáció
1
1
2
gyj
13
Számítástechnika
0
3
4
gyj
1 3
2
5
1
2
gyj
2
2
4
gyj
-
gyj
1 2
1
3
1
3
k
gyj
2
2
5
gyj
13(1) -
0
3
4
gyj
9;13(1)
Ember és környezet modul 14
Üzleti etika, készség és személyiségfejlesztés
2
157/164
2
4
gyj
-
feltétel
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
Prezentáció és íráskészség fejlesztés
1
1
2
gyj
Idegennyelvi modul Bevezetés ás üzleti idegen 16 nyelvbe
0
4
3
gyj
15
-
0
4
3
gyj
16(1)
Szakmai általános modul 17
Vállalkozások pénzügyi alapjai
1
2
4
gyj
5
18
Pénzügyi számvitel
2
2
5
gyj
9
19
Vezetői számvitel
20
Biztosítás/társadalomblztosítás
Összes óraszám és kredit
1 16 13 32
2
3
2
4
8
7
18
gyj
18
k
11 15 30
Szakmai gyakorlat
1
2
2
5
2
1
4
30 nap
Elágazás moduljai Banki szakügyintéző 21
Adózás
22
Kis és középvállalkozások üzleti finanszírozása
1
2
4
k
17
23
Pénz és tőkepiacok
1
1
3
k
5
24
Banktan
2
1
3
gyj
5
25
Nemzetközi fizetések
2
1
4
k
-
26
Hitelbírálat
2
2
4
gyj
24
27
Hitelintézeti számvitel
2
2
5
k
-
28
Banki informatika
2
2
5
gyj
23
29
Szakszeminárium
0
3
0
kf
0
4
0
kf
30
Záródolgozat, konzultáció
0
3
0
kf
0
3
0
kf
MINDÖSSZESEN Összes kreditszám
2
16 13 32
1
3
13 16 33
k
12 17 28
k
6
12 17 27 120
ea= előadás, gy= elméletigényes gyakorlat, gyj=gyakorlati jegy, k=kollokvium, kr=kredit, kf=kritérium feltétel
158/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
PÉNZÜGYI SZAKÜGYINTÉZŐ 55 343 01 0010 55 04 Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 1. Cél: a végzett tanuló legyen képes a pénz- és hitelgazdálkodási folyamatok szabályozásában, pénzügyi tervek összeállításában, pénzügyi döntések előkészítésében való közreműködéssel, pénzügyi nyilvántartások végzésével, speciális pénzügyi műveletek előkészítésével, végrehajtásával, gazdálkodási feladatok ellátásával kapcsolatos tevékenységek szakszerű elvégzésére.. 2. A képzés időtartama: 2 év 3. A képzés szerkezete: Elmélet 40 % Gyakorlat 60 % A tanulók a 2. félévben 30 nap (240 óra) szakmai gyakorlaton vesznek részt. 4. A képzés tartalmában az BGF által kiadott központi program alapján történik. 5. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek.
Óraterv PÉNZÜGYI SZAKÜGYINTÉZŐ hálóterv
1. félév
2. szakképzési évfolyam
2. félév
Óra
3. félév
Óra
ea gy kr Köv
4. félév
Óra
ea
gy
kr
Köv ea
2
0
3
k
2
0
3
k
gy
Óra kr
Köv ea gy kr
Köv
Előtanulmányi feltétel
1. szakképzési évfolyam
Tantágy csoportok Tantárgyak
Alapozás moduljai Gazdálkodási modul 1
Közgazdaságtan alapjai
1
1
3
gyj
2
Gazdasági jog és közigazgatástan alapjai
3
0
4
k
3
Marketing alapjai
4
Vállalati gazdaságtan alapjai és menedzsment alapjai
3
0
3
k
5
Pénzügyek alapjai
2
1
3
k
6
Adók és támogatások
7
Emberi erőforrás és munkaerőpiaci menedzsment
2
0
3
2
0
3 k
5
2
2
4
gyj
1
1
3
k
k
Módszertani modul 8
Gazdasági számítások és statisztikai módszerek
9
Számvitel alapjai
10
Elemzés-ellenőrzés
11
Gazdasági informatika alapjai
12
Üzleti kommunikáció
1 3
2
5
1
2
2
gyj
gyj
2 1
1
1
gyj
159/164
3
gyj
2
2
5 gyj 13(1)
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola 13
Számítástechnika
Pedagógiai Program
0
3
4
gyj
0
3
4
gyj
9; 13(1)
Ember és környezet modul Üzleti etika, készség és személyiségfejlesztés Prezentáció és íráskészség fejlesztés
1
1
2
gyj
Idegennyelvi modul Bevezetés az üzleti idegen 16 nyelvbe
0
4
3
gyj
14 15
2
2
4
gyj
0
4
3
gyj
16(1)
Szakmai általános modul 17
Vállalkozások pénzügyi alapjai
1
2
4
gyj
5
18
Pénzügyi számvitel
2
2
5
gyj
9
19
Vezetői számvitel
20
Biztosítás/társadalomblztosítás
Összes óraszám és kredit
16 13 32
1
2
3
11
15
30
Szakmai gyakorlat
1
2
3
3
4
8
2
3
6
gyj
18
k
6
k 7
5
14
2
4
30 nap
Elágazás moduljai Pénzügyi szakügyintéző 21
Pénzügyi számvitel 1.
22
Adózási ismeretek
23
Kis és középvállalkozási üzleti finanszírozás
24
Pénz és tőkepiacok
25
Banktan
26
Nemzetközi fizetések
2
1
3
k
27
Vámismeret
1
1
2
k
28
Pénzügyi informatika
1
1
4
gyj
1
1
4
gyj
29
Szakszeminárium
0
3
0
kf
0
4
0
kf
30
Záródolgozat konzultáció
0
3
0
kf
0
3
0
kf
12
17
28
MINDÖSSZESEN
2
2
3
gyj
6
k
17 2
3
16 13 32
14
0
15
3
33
1
4
k
k
5 5
Összes kreditszám
11; 26(1)
11 18 27 120
ea= előadás, gy= elméletigényes gyakorlat, gyj=gyakorlati jegy, k=kollokvium, kr=kredit, kf=kritérium feltétel
160/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
SZÁMVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ (55 343 01 0010 55 06) Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 7. Cél: a végzett tanuló képes legyen a vállalkozások működésével összefüggő számviteli és egyes pénzügyi feladatok elvégzésében való közreműködésre, részfeladatok önálló elvégzésére, a gazdasági események kontírozására, a főkönyvi és az analitikus nyilvántartások vezetésére, könyvviteli feladások készítésére, az egyes gazdasági eseményekhez kapcsolódó számítások elvégzésére (amortizáció, a fizetendő adó stb. kiszámítására), valamint az egyszeres és a kettős könyvvezetéssel kapcsolatos további feladatok ellátására. 8. A képzés időtartama: 2 év 9. A képzés szerkezete: Elmélet 40 % Gyakorlat 60 % A tanulók a 2. félévben 30 nap (240 óra) szakmai gyakorlaton vesznek részt. 10. A képzés tartalmában az BGF által kiadott központi program alapján történik. 11. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. Óraterv SZÁMVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ hálóterv
1. félév
2. szakképzési évfolyam
2. félév
Óra
3. félév
Óra
ea gy kr Köv
ea
4. félév
Óra
gy
kr
Köv ea
gy
Óra kr
Köv ea gy kr
Köv
Előtanulmányi feltétel
1. szakképzési évfolyam
Tantágy csoportok Tantárgyak
Alapozás moduljai Gazdálkodási modul 1
Közgazdaságtan alapjai
1
1
3
gyj
-
2
Gazdasági jog és közigazgatástan alapjai
3
0
4
k
-
3
Marketing alapjai
4
Vállalati gazdaságtan alapjai és menedzsment alapjai
3
0
3
k
5
Pénzügyek alapjai
2
1
3
k
6
Adók és támogatások
7
Emberi erőforrás és munkaerőpiaci menedzsment
2
0
3
k
-
2
0
3
k
2
2
0
3
0
3
k
5
k
-
Módszertani modul 8
Gazdasági számítások és statisztikai módszerek
9
Számvitel alapjai
10
Elemzés-ellenőrzés
1 3
2
5
1
2
gyj
2
2
4
gyj
-
gyj
1
161/164
1
3
k
2
2
5
gyj
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
11
Gazdasági informatika alapjai
2
12
Üzleti kommunikáció
1
1
2
gyj
13
Számítástechnika
0
3
4
gyj
1
3
gyj
13(1) -
0
3
4
gyj
9; 13(1)
Ember és környezet modul 14 15
Üzleti etika, készség és személyiségfejlesztés Prezentáció és íráskészség fejlesztés
Idegennyelvi modul Bevezetés az üzlei idegen 16 nyelvbe
2 1
1
2
gyj
0
4
3
gyj
2
4
gyj -
0
4
3
gyj
16(1)
Szakmai általános modul 17
Vállalkozások pénzügyi alapjai
1
2
4
gyj
-
18
Pénzügyi számvitel
3
2
5
gyj
9
19
Vezetői számvitel
20
Biztosítás/társadalomblztosítás
Összes óraszám és kredit
1
16 13 32
1
2
3
12
15
30
Szakmai gyakorlat
2
4
gyj
18
k
8
7
18
2
2
5
30 nap
Elágazás moduljai SZÁMVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ 21
Pénzügyi számvitel
2
2
5
k
3
2
6
k
18
22
Számviteli elszámolások
1
1
2
gyj
1
1
3
gyj
18
23
Pénz és tőkepiacok
1
1
3
k
24
Banktan
25
Kis és középvállalkozások üzletfinanszírozása
1
2
4
k
17
26
Adózás
2
2
4
k
6
27
Számviteli informaltika
2
2
5
gyj
19
28
Szakszeminárium
0
3
0
kf
0
4
0
kf
29
Záródolgozat konzultáció
0
3
0
kf
0
3
0
kf
12
17
28
MINDÖSSZESEN
2
16 13 32
14
0
15
3
33
5
k
5
Összes kreditszám
11 18 27 120
ea= előadás, gy= elméletigényes gyakorlat, gyj=gyakorlati jegy, k=kollokvium, kr=kredit, kf=kritérium feltétel
162/164
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pénzügyi-számviteli ügyintéző
Pedagógiai Program
(52 344 01 0000 00 00)
Szakmai képzés óraterve, tananyaga, követelményei 7. Cél: A szakképesítés munkaterületéhez tartozó legjellemzőbb munkakörök, foglalkozások betöltéséhez szükséges kompetenciák elsajátíttatása. A cél elérése érdekében el kell sajátíttatni a munkakörben elvégzendő feladatokat, ki kell alakítani az azokhoz szükséges tulajdonságokat (alkalmazott szakmai ismeretek, szakmai készségek, képességek, személyes, társas és módszerkompetenciák). 8. A képzés időtartama: l,5 év 9. A képzés szerkezete: Elmélet 60 % Gyakorlat 40 % 10. A képzés tartalmában az NSZFI által kiadott központi program alapján történik. 11. A tanulók a tanév végén szakmai vizsgát tesznek. Az 52 344 01 0000 00 00 azonosító számú, Pénzügyi-számviteli ügyintéző megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljaihoz rendelt tananyagegységek A tananyagegység megnevezése
óraszáma elméleti elméletigé gyakor nyes lati gyakorlati
sorszáma
azonosítója
1
287/1.0/1968-06
2
287/2.0/1968-06
3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20
287/3.0/1968-06 287/4.0/1968-06 287/5.0/1968-06 287/1.0/1969-06 287/2.0/1969-06 287/3.0/1969-06 287/4.0/1969-06 287/5.0/1969-06 287/1.0/1970-06 287/2.0/1970-06 287/3.0/1970-06 287/4.0/1970-06 287/5.0/1970-06 287/6.0/1970-06 287/1.0/1971-06 287/2.0/1971-06 287/3.0/1971-06 287/4.0/1971-06
21
287/5.0/1971-06
Közgazdaságtan- Mikroökonómiai ismeretek Közgazdaságtan- Makroökonómiai ismeretek Gazdasági jog Marketing alapjai Az üzleti vállalkozás működése A vállalkozások általános pénzügyei Vállalkozások finanszírozása Adózási ismeretek Pénzügyi feladatok a gyakorlatban Adózás a gyakorlatban Számviteli alapismeretek Gazdasági események könyvelése Zárlati munkálatok Számviteli alapismereti gyakorlatok Könyvvezetési gyakorlat Analitikus nyilvántartások Irodai ügyviteli alapok Statisztikai alapismeretek Statisztika gyakorlatok Számítástechnikai és adatfeldolgozási ismeretek Könyvviteli és pénzügyi számítógépes programok
32
0
0
32
40
0
0
40
36 36 70 85 80 127 0 0 32 178 30 0 0 0 18 54 0 4
34 0 34 0 0 0 72 64 0 0 0 24 80 52 72 0 36 32
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
70 36 104 85 80 127 72 64 32 178 30 24 80 52 90 54 36 36
0
66
0
66
566
0
1388
Mindösszesen óra: 822
163/164
összes
Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola
Pedagógiai Program
5. A Pedagógiai Program hatálya, rendelkezések, legitimációs záradékok 5.1. A felülvizsgálat rendje A programot felül kell vizsgálni, ha azt a jogszabályi változások előírják. Felülvizsgálatot, módosítást kezdeményezhet: iskolavezetés, a nevelőtestület több mint 50 %-a, diákönkormányzat, egészségügyi szolgálat. A felülvizsgálat megindításáról a nevelőtestület határoz. 5.2. A program hatálya, hatályba léptetése A pedagógiai programot a nevelőtestület 2014. január 23-i ülésén elfogadta. A fenntartói jóváhagyás után a 2013/2014. tanévtől lép hatályba. 5.3. Kötelező vélemények A pedagógiai program bevezetésével a diákönkormányzat 2014. január 23-i megbeszélésén - a melléklet jegyzőkönyvben foglaltak szerint – egyetértett, és elfogadta. 5.4. Fenntartói döntés A pedagógiai program módosításaival a fenntartó egyet értett, és jóváhagyta. Székesfehérvár, 2014. január 23. Mahler Balázs 5.5. Nyilvánosságra hozás A program az iskola adminisztrációs irodájában megtekinthető. Róla - térítés ellenében másolat készíthető. A nevelőtestület 2014. január 23-i értekezletén megvitatta és elfogadta.
164/164