Az utolsó útra mindnyájunknak el kell mennünk Harangláb állhat, Lélekharang kondulhat közakaratból sírjaink felett

MÉCSVILÁG A Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület Mûhelye

VIII. évfolyam 2. szám 2008. június

muveszetbarat.mateszalka.hu

Az utolsó útra mindnyájunknak el kell mennünk

Harangláb állhat, Lélekharang kondulhat közakaratból sírjaink felett Amikor rokonainkat, barátainkat, közeli s távolabbi ismerõseinket kísérjük utolsó útjukra, mindnyájan érezzük, talán tudjuk is, mennyi értelmetlen dolgot mûvelünk: mennyi egymásnak feszülés, hangos vagy alattomos szembenállás, kicsinyesség, megbélyegzés, harácsolás és irigység, mérgezi életünket. Pedig akkor, ott, mindenki eljut legalább a kérdésfeltevésig: miért is? Megsejti talán a dolgok súlyát és súlytalanságát. Aztán néhány perc múlva már napi teendõink foglyaként, magunkra erõltetett tempók szerint folytatjuk életünket, mintha az igazság meg sem érintett volna. Elsüllyedünk gyarlóságaink mocsarába, s eközben lelkünk hátra-hátra marad, mert nem bírja a mi huszonegyedik századi iramunkat. Ezért kell, hogy legyen mindig aki, vagy ami emlékeztet… Ezért gondoltam arra, hogy talán segítene, ha temetõnk legmagasabb pontján állna egy szép harangláb, amit mindenki, mindenhonnan jól láthatna, s a harang szép, tisztán zengõ hangja még akkor is fülünkbe zúghatna, amikor éppen felejteni akarjuk a megsejtett igazságot. Ez a harangláb, ez a harang azonban csak közakaratból készülhet el - ennek értelme, drámája csak így van, az Ég a Földdel csak így köthetõ össze - s én csak az elsõ lépést tehetem meg. Talán sokat tudják, hogy eredeti, polgári foglalkozásom építész, így ebben a minõségemben is, s polgármesterként is fordulhattam Zsigmond László Ybl díjas építészhez, városunk fõépítészéhez, kérve Õt, készítsük el a harangláb terveit közösen, felajánlva azt a köznek. Aztán Bíró Lajos szobrászmûvészt kértem arra, ha elérkezik a pillanat, készítse el a Lélekharangot, amelynek hangja majdan betöltheti a teret, s a lelket. Hálás vagyok mindkettõjüknek, hogy azonnal igent mondva csatlakoztak kezdeményezésemhez, így a történelmi egyházak helyi gyülekezeteit, városunk egyesületeit, klubjait

kereshettem meg, akik közül máris jelezte együttmûködési szándékát a Kossuth téri és a Kertvárosi Református Gyülekezet, a Római Katolikus Egyház és a Görög Katolikus Egyház helyi gyülekezete, a Royal, a Holdsugár és a Napsugár Nyugdíjas Klubok, a Mátészalkáért Tenniakarók Szervezete, - vagy ahogyan a legtöbben ismerik a TESZ, -, a Mátészalkai Vörösmarty Kör, a Dorgay Károly Egyesület, a Nagycsaládosok Egyesülete, a Méhész Klub, a Szatmár Néptánc és Népmûvészeti Egyesület, a Szabolcs-SzatmárBereg Megyei Jármûtörténeti Egyesület, Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezete, a Rotary Klub, valamint a Mûvészetbarát Egyesület. Most pedig városunk legszélesebb nyilvánosságához fordulok, s azokhoz, akik már nem élnek ugyan itt, de talán éppen szeretetteik sírjaihoz hazajárva maguk is érzik, hogy nemcsak haranglábról, harangról van itt szó, hanem ennek a szétszakított világnak az összekötésére tett kísérletrõl is: Legyen mostantól kezdve legalább egy éven át ürügy ez a harangláb és lélekharang ahhoz, hogy önállóan vagy közösen jótékonysági rendezvényeket szervezzenek, hogy, úgy adakozzanak magánszemélyek, vállalatok, vállalkozások, civil szervezetek, hogy közös sorstudatunk vezérelje cselekedetüket. S ha így lesz, 2009 õszén, Mindenszentekkor abban a tudatban avathatjuk, szentelhetjük fel a mi közös akaratból épült tornyunkat, hogy talán velünk együtt a világ is egy kicsit jobbá vált. Szabó István polgármester

A harangláb és a harang elkészítésére költségkalkuláció még nem készült, de a gyûjtést egyesületünk a Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület máris magára vállalta. Közhasznú szervezetként lehetõségünk van arra, hogy a folyószámlánkon külön kezelt adományokról adógazolást állítsunk ki, mellyel az adományozó magánszemély, vagy vállalkozás adóalapját csökkentheti. Várjuk adományát LÉLEKHARANG jeligével, névvel, címmel, adószámmal, vagy adóazonosító jellel a következõ bankszámlaszámra: Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet: 67800254-10605747 A befolyt összeg nagyságáról a negyedévente megjelenõ Mécsvilágban tájékoztatást adunk. Dr. Cservenyák László elnök

MÉCSVILÁG

2

50 éve a kórusmozgalom szent ügyéért Jubilál az Ádám Jenõ Pedagóguskórus

"Kedves Barátaink! Nem mindennapi eseményre invitáljuk Önöket. Ritkaság számba megy, hogy egy kórus 50 éven át folyamatosan mûködve, egyre gyarapodó tagsággal, növekvõ szakmai színvonallal szolgálja a kórusmozgalom szent ügyét, hírnevet szerezve ezzel saját közösségének, s annak a városnak, amely otthonául szolgál. Az 50 éves Ádám Jenõ Pedagóguskórus a megye legrégebbi dalos csoportja. E jubileumi évfordulót méltóképpen szeretnénk megünnepelni mindazokkal, akik az elmúlt 50 évben támogatták, segítették munkánkat. Méltán lehetünk büszkék a múltban és a jelenben elért eredményekre, tehát van mit ünnepelnünk. A vendégkórusokkal közösen adott bensõséges hangversenyt ajándékul szánjuk mindazoknak, akik figyelemmel kísérik munkánkat, s szeretik a kórusmuzsikát." Ezzel az invítációval fordult a nagy múltú kórus a közönséghez, s tartva ígéretét, csodálatos estével ajándékozta meg a jelenlévõket. A kórus alapító karnagya, az örökifjú Erdõs Jenõ kórustörténeti emlékekbõl nyitott meg egy kedves kiállítást, majd Seszták Oszkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat elnöke, és Szabó István Mátészalka polgármestere köszöntötte a nagyszerû jubileum alkalmából a kórust. A záhonyi Fõnix kórus, a homonnai Pedagóguskórus, majd a Karnagyok Kórusa után lépett színpadra az ünnepelt, a mátészalkai Ádám Jenõ Pedagóguskórus. Csányi Ottó karnagy vezetésével most is kitett magáért a kiváló együttes, de a legmeghatóbb, a záró Esti dal volt, melyet a csodálatos Erdõs Jenõ vezényelt. Következõ számunkban visszatérünk az Ádám Jenõ Pedagóguskórus történetére, mely ma már igazán ritkaságszámba megy, s ami egy fantasztikus példája az igaz értékeken alapuló emberi közösségek létjogosultságának. P.O.

Tavaszi Kórustalálkozó -

a Zenebarátok vendégeivel Kórustalálkozó a barátság jegyében. Lehet-e ennél szebb, felemelõbb dolog? Lelket simogató közös dalolás, határokat semmibe vevõ szellemi szárnyalás. Balogh Ferencné karnagy ebben a szellemben vezeti több mint évtizede a Zenebarátok Kamarakórusát, s ezzel a lelkülettel gyûjtik énekes barátaikat az ország, sõt a világ különbözõ pontjain. A májusi összejövetelnek is minden pillanata ezt a szeretetteljes kisugárzást érzékeltette, akár a Kossuth téri Római Katolikus Plébániatemplomban szólaltak meg a mûvek, akár a szomszédos Szatmári Múzeum udvarán csendültek össze a poharak. A házigazdák - Szabó István polgármester, Heidelsperger István esperes úr, Dr. Cservenyák László múzeumigazgató úr - is errõl a feltöltõdésrõl, szeretettel teli baráti kötelékekrõl beszéltek köszöntõikben. A házigazda Zenebarátok Kamarakórusa mellett egy másik mátészalkai kórus, a Református Énekkar volt jelen Katona Gézáné, a "Melodotosz" Görög Katolikus Énekkar Sárospatakról Kaszó Lajos, és a kaplonyi Római Katolikus Énekkar Jónucz Alfonz karnagyok vezetésével. Örülünk, hogy egyesületünk is támogatója lehetett ennek a csodálatos találkozónak, aminek igazi tartalmát Balogh Ferencné fogalmazta meg invitáló soraiban: "Kedves Zenekedvelõ Barátunk! Örömmel adjuk hírül, hogy városunkban találkozhatunk azokkal a kórusokkal, akiknek a közelmúltban mi is vendégei lehettünk Sárospatakon, Kaplonyban és itt Mátészalkán. Összeköt bennünket a sok közös élmény, de elsõsorban az éneklés szeretete. Reméljük, ez az alkalom is hozzájárul kapcsolataink erõsödéséhez. Bízunk abban, hogy ezen a szép májusi délutánon hangulatos muzsikával, újabb élményekkel tudjuk megajándékozni a kóruszene kedvelõit." P.O.

2008. június

Szörényi Levente a történész

A neves zeneszerzõt állva ünnepelte a közönség Nyolc év telt el azóta, hogy az Illés együttes legendás énekese, gitárosa, a klasszikussá vált István a király címû rockopera zeneszerzõje Mátészalkán járt. Akkor már tapasztalhattuk, hogy Szörényi Levente figyelme erõteljesen a történelem, azon belül is a magyarság õstörténete, államalapító tevékenysége felé fordult.

Szörényi Levente A zeneszerzéssel sem hagyott fel, de újabb operái már olyan mélységeket tárnak fel az avatott szemek elõtt, ahová tömegek már nem láthatnak el. Attila Isten kardja, Veled Uram, Árpád népe, sõt a Kun László királyunkról szóló Kiátkozott, vagy éppen a legrégibb idõbe kalauzoló, az egyetemesség érzetét felkeltõ sumer oratórium a "Fénylõ ölednek édes örömében" c. mûvek már kevésbé ismertek, de mondanivalójuk, a felvetett kérdések és válaszok megkerülhetetlenek kellenének hogy legyenek az

egész magyarság számára. Ezért határozta el Szörényi Levente, hogy rockoperáinak részleteit illusztrációként használva elmegy olyan helyekre, ahol érdeklõdést tanúsítanak az emberek az igazi kérdések megértésére. Hát, igen, Mátészalka egy ilyen hely, a Mûvész Úr pedig örömmel jött el újra, hiszen az elmúlt idõszak alatt is minden fontos dolgot tudott rólunk, a Mécsvilág rendszeres olvasójaként. Elõadásának alapját egy nagyon fontos megállapítás képezte: Ezer környékén István király mûve nyomán a keresztény magyar állam megalapítása történt, de nem a magyar állam megalapítása. Álláspontja szerint, azt majd száz évvel korábbra kell tenni, amikor 907-ben Árpád seregei a pozsonyi csatában százezres német vezetésû egyesített európai sereget legyõzve, természetes határokat, gyepû-rendszert kialakítva foglalt hont. Nem kalandozni, hanem hazát alapítani jöttek õseink a Kárpátok alá - fogalmazott Szörényi. Elõadásán vörös fonálként húzódott végig egy másik súlyos tragédia is, ami a megosztottság, egymásnak feszülés múltban megjelenõ képét idézte fel: Koppány halála nem a valószínûleg meg sem történt veszprémi csatához köthetõ, hanem bizony egyszerû kivégzésrõl lehetett szó. Már Géza fejedelem hirtelen halála is "gyanús", de az András, Béla Levente testvérharc is új meg-

világítást kapott. Orseolo Péter árulása is beletartozik sajnos ebbe a képbe, így adhatta Szörényi Levente elõadása egyik alcímének azt hogy Honfoglalástól, honfelajánlásig… Az izgalmas és logikus okfejtések végig magukon hordozták Szörényi kérlelhetetlen moralitását magával, s nemzetünkkel kapcsolatosan, s végül - s jelen állapotunk ezt alaposan alátámasztja - Márait idézte: "…nem hiszek többé a magyarság erkölcsében. Egy nép nem hivatkozhat örökké "elnyomóira" és "árulóira"; minden népet elnyomtak és elárultak történelme során; egy nép, melynek jelleme és erkölcsi ereje van, idejében végez elnyomóival és árulóival. A magyar nem végzett velük, nyomorúságában inkább cinkosuk volt, ugyanakkor, amikor áldozat is volt".

Szörényi Levente elõadása címében korábbi könyvének parafrázisát adja: De ki adja vissza az õseinket? (De kiadja vissza a hitünket?), s az elõadásáról megjelent, DVD melléklettel ellátott nagyon szép könyvecskéjében azért a reményt is megcsillantja: "Hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan útra terelt, amelyen végighaladni különös büszkeséggel tölti el az embert, mert egy nemzet generációkon átívelõ szórakoztatását nyújtotta feladatul, de úgy, hogy a lélekemelõ pillanatok mellett önbecsülését is elõidézze, erõsítse. Meggyõzõdésem, hogy nemsokára nagy szüksége lesz az egyetemes emberi gondolkodásnak és erkölcsi megújulásnak a mostanra porig alázott, meggyötört õsi népek tanúságtételére." Pénzes Ottó

Pénzes Máté egy Szörényi dalt énekel

A megújuló Tiszadobért

Javaslat szellemi és kulturális értékeink megmentésére Az Osztrák-Magyar Monarchia mesterséges képzõdmény volt, létrehozása tisztán politikai ügy lévén, kézzelfogható kulturális vonatkozásai nem lehettek. Már csak azért is, mert a mûvészeti életben már régebben és természetes úton létrejött az a szimbiózisnak semmi esetre sem, termékenyítõ kapcsolatnak annál inkább nevezhetõ állapot, amely túlnyúl határokon, politikai és gazdasági érdekeken, a kultúrát központilag való irányítás szándékán. Tetszik, nem tetszik, Ausztria, Csehország és Magyarország sajátos szellemi közösségben élt már jóval a kiegyezés elõtt; alkotók, stílusok, mûvészi tendenciák, hatottak egymásra és teremtettek egyfajta kimondatlan konszenzust, amelyet mindenfajta stiláris, nemzeti és egyéni különbözõségek ellenére is áthatott a Monarchia levegõje, az a megmagyarázhatatlan valami, amelynek hatása máig él, nyomai korunkban is fellelhetõk. A tiszadobi kastély - amelyet bevallottan a rajongásig szeretett Erzsébet királyné számára

építtetett Gróf Andrássy Gyula - és környezete teljes mértékben alkalmasnak tûnik egy olyasfajta kulturális légkör kialakítására, amelyet saját kora vagy talán a királyné szemérme? - elmulasztott megteremteni. Pedig "nyersanyag" lett volna bõségesen. Ha csak azokat a szellemóriásokat kellene e helyütt felsorolni, akik az 1867-es kiegyezéskor már alkotó erejük teljében voltak, több oldal is kevés lenne. Ide tartoznak természetesen a lakóhelyükként Bécset választó német vagy akár távolabbi országból érkezett géniuszok, akik a mûvészet hatalmas erejû erudícióját sikerrel szintetizálták mûvekké. A zene és irodalom kapcsolata talán soha nem volt olyan erõs, mint a világháború elõtti utolsó békeévekben. Kézenfekvõnek tûnik, hogy a szokványos kereteken messze túllépve, a közönséget játszva tanulni engedõ iniciatívákkal olyan mûsorokat létrehozni pl. az Andrássy-szalonban , amelyek az átlagosnál jóval szélesebb rálátást biztosí-

tanak adott korra, stílusra, szerzõre. Zenét, prózát, verset, sõt még a képzõmûvészetet is szervesen összekapcsoló új mûfaj van szükség, amely a felszínen átmenetet képezne a mindenki által ismert - s egy kicsit talán meg is unt - szabvány-koncert és a szélesebb publikum számára a biztos csömört hozó didaktikus ismeretterjesztés között. Egészen más megvilágításba kerül egy kis Brahms-darab, ha mondjuk Gustav Mahler és Hugo Wolf feltételezett beszélgetésének vagy valóságos levelezésük megelevenítésének keretében csendül fel, mintha egyszerûen elhangzik. De zenetörténeti jelentõsége lehet a legkisebb mellékkörülménynek, Liszt Ferenc politikai kiállásainak, Antonin Dvoøák vonatok iránti érdeklõdésének, Anton Bruckner és Eduard Hanslick a kor rettegett kritikusa - viszonyának, Leos Janáèek elszigeteltségének, Bartók Béla engesztelhetetlen Habsburggyûlöletének. Annak hangsúlyozására, hogy semmi sem történhetik elõzmény nélkül,

valamint hogy szükségszerûen minden mindennel vonatkozásban van, talán sohasem volt annyira szükség, mint korunkban, amikor a specifikálódás nagyfokú érdektelenség forrása is lehet. Nem is szólva az egyéb jelenségekrõl, új "hõsökrõl", percemberkékrõl, mint a korunkban tapasztalható értékválság együttes elõidézõirõl. A tiszadobi nemes törekvéseket kezdettõl szimpátiával figyelve és támogatva tisztelettel javasolnám tehát, hogy a felújított környezet ne csak vonzóan szép legyen, hanem teljék meg olyan tartalommal, amely a helyszínnel és eredetével adekvát, de ugyanakkor a ma embere számára is üzenetet hordoz. S ez nem lehet más, mint szellemi és kulturális értékeink megmentése, megõrzése és továbbfejlesztése. Legyen erõnk megvalósítani Kölcsey Ferenc szavait: "Hass, alkoss, gyarapíts!" Kocsis Zoltán zongoramûvész, karnagy, a Nemzeti Filmarmonikusok Fõzeneigazgatója

MÉCSVILÁG

2008. június

3

Talán "Unokáink is látni fogják" fõépítészünk keze nyomát Zsigmond László városunk fõépítésze, és Osskó Judit televíziós szerkesztõ kiállítása, könyvbemutatója Mátészalkán, Melocco Miklós jelenlétében

Nem mindegy milyen épületben élünk, milyen épületben dolgozunk, milyen épületek között járunk, kelünk. Az építészet a legcsodálatosabb mûvészet, hatása egyértelmûen a legnagyobb, s milyen furcsa, hogy mûvelõit legritkább esetben nevezzük építõmûvészeknek.

abban, hogy Mátészalkának olyan fõépítésze legyen, aki nemcsak épületeket formáz, nemcsak ízlést alakít, hanem gondolkodásmódot változtat. Makovecz közölte, Mátészalkának Zsigmond Lászlóra van szüksége! Zsigmond jött, látott, s dolgozik! Fél év alatt már annyi történt, hogy egyre több

Tokár György, Osskó Judit, Melocco Miklós és Budaházy Zsuzsa Amolyan mesterségféle ez a köztudatban, - nahát ilyen is a környezetünk. Vegyük végre tudomásul, hogy amíg idomtalan, pusztán funkcionálisan mûködõ sokszor úgy sem - rikító színû, vagy éppen szürke épületek vesznek minket körül, prolik leszünk, végezzünk bármilyen iskolát, gyûjtsünk akárhány diplomát. Ha néha külföldre tántorgunk, mit nézünk, meg, miket fotózunk oly lelkesen? Hát, az épületeket! Itthon meg baktatunk a semmitmondó házak között. Ezt elégelte meg városunk polgármestere Szabó István, aki maga is építész, s tudta, tudja, hogy a lélekformálás, a gondolkodásmód megváltoztatása az épített környezet megváltozatásával kezdõdik. Ez nem négyéves ciklus kérdése, mint ahogyan semmilyen komoly dolog nem az. Egyszer hozzá kell kezdeni, mert jobb késõn…. Már korábbi lapszámunkban hírt adtunk arról, hogy polgármester úr felkereste Budapesten Makovecz Imrét, a világhírû építészt, s kérte, segítsen

ember tudja, hogy valami megmozdult Mátészalkán. Nagy tervek készülnek, ráadásul most, amikor talán az EU is valamiféle pályázati lehetõséggel kecsegteti a belvárosaikat alakítani akaró kisvárosokat, nos, valami jó is kisülhet a dologból. De lássuk végre, ki is az a Zsigmond László. Hogy Ybl díjas, az már tudható. Makovecz tanítvány, de nem epigon - ezért szereti annyira a Mester - az is biztos, de mégis… Egyesületünk, a Szatmári Múzeummal közösen, s természetesen városunk önkormányzata, polgármester úr felkérte fõépítész urat, mutassa be eddigi munkáit Mátészalkán. Kapóra jött, hogy a neves televíziós szerkesztõnek, Osskó Juditnak, az Unokáink is látni fogják c. építészeti mûsor gazdájának, épp ezidõtájt jelent meg azonos címû könyve, így, Õt is meghívhattuk, lássuk munkáját, s, lássa Õ is, mire készülünk mi itt, a "világ közepén"! A június 6-i megnyitó aztán minden várakozást felülmúlt. Zsigmond László, aki 17 éve Veres-

egyház fõépítésze, olyan tablókat tárt elénk megvalósult munkáiból, hogy az minden kritikát kibír, s pontosan arról szól, amirõl a bevezetõben már szó volt: megváltoztatni az épített környezetet, megváltoztatni az embert! Szabó István polgármester megnyitójában, az építész, a városáért felelõsséget érzõ elsõ polgár öntudatával beszélt a látottakról, a tervekrõl, a hosszú távú együttmûködésrõl, a mátészalkaiságról. Ezen az estén kerül bejelentésre annak a haranglábnak, illetve lélekharangnak a felépítésére, elkészítésére tett javaslat, terv, amelyrõl lapunk elsõ oldalán polgármester úr beszámol. Az est második felében Osskó Judit könyvét, ezen keresztül egész munkásságát pedig éppen fõépítészünk, Zsigmond László méltatta. Nem véletlenül járt ezért az életmûért az Ybl, majd pedig a Príma Primissima díj, Milyen érdekes, hogy az épített környezet, a míves építészet, megtestesítve isteni természetünket képes arra, hogy egységként értelmezze létünket, s értelmezze bennünk az összetartozás mibenlétét. Ennek az építészetnek, ennek az isteni összetartozásnak szószólója, hirdetõje, papja - papnõje Osskó Judit, aki építészeti mûsoraival a televízió képernyõjén keresztül oltotta, oltja belénk ezt a tudást. Lenyûgözõ jelenségként, angyali hangján úgy beszélt a lepusztult

zsinagógánk falai között, hogy éreztük, élettel telik meg minden, s a mûveltség, a finomság, az önbizalom költözött közénk. Külön öröm volt, hogy ezen az estén körünkben tudhattuk férjét, segítõjét, tanácsadóját, a neves építészt, Tokár Györgyöt is. Osskó Judit új könyve mellékleteként tíz, ma már nem élõ építész portréfilmje is megtalálható, s a mátészalkai közönség ebbõl is megnézhetett egy rövidített változatot. Osskó Judit zárszavában elmondta, hogy városunk remekül választott: Zsigmond László személyében olyan fõépítészre tett szert, akinek munkásságát, így egyben látva, maga is úgy gondolja, hogy grandiózus teljesítményt nyújtva, a magyar építészet egyik legnagyobb alakja került Mátészalkára! A zsinagógában megrendezett est hangulatát alapozta meg a Talán Teátrum társulatának fantasztikus elõadása, amelyben a kiváló színészek, Buzogány Béla rendezõ, direktor összeállítását adták elõ - rangját pedig jelezte, hogy azon díszvendégként megjelent Melocco Miklós Munkácsy, Kossuth és Príma Primissima díjas szobrászmûvész, a magyar szellemi élet kiválósága, és kedves felesége Budaházy Zsuzsanna is. Ismét éreztük, hogy a világ közepén élünk! Pénzes Ottó

Zsigmond Ágnes, Zsigmond László, Szabó Ildikó és Szabó István

Görömbei András professzor és a költõ beszélgetése örök élmény marad

A díjak, rangok elismerések önmagukban semmit nem jelentenek, rakosgathatják azokat akárkire, az attól több, jobb sohasem lesz. Fordítva viszont már más a helyzet. Egy kiváló alkotó, egy zseniális elme, egy kitûnõ ember, ha valamiféle kitüntetést visel, õ maga adja meg annak a rangját. Mátészalkán április 14-én két csodálatos ember, két hiteles irodalmár, egy költõ, esszéíró és egy

irodalomtörténész járt, mégpedig a Vörösmarty Kör vendégeként, Oláh András költõ, drámaíró meghívására. Nos, az Õ Kossuth díjuk értéke, az elõbbiek tükrében ugyancsak rendkívül rangos, illetõleg maguk adják e díj rangját meg ez nem vitás. Beszélgetésük tematikája egyáltalán nem volt rögzített, a maguk, s a közönség hangulata, érdeklõdése irányította azt. A teltházas rendezvényen na-

Nagy László költészete jegyében

Visszavonhatatlanul hagyományról van már szó a Költészet Napján, amikor a város versszeretõ közönsége összejön a Szatmári Múzeum gyönyörû emeleti kiállítótermében. A hátteret ezúttal is az éppen kiállított hangulatos grafikák adták, miközben teát, kávét iszogatva, aprósüteményt majszolva teljesen kötetlenül indult meg a beszélgetés a költészetrõl. Kötetlenül, de nem céltalanul, hiszen a házigazdák, Dr. Cservenyák László és Farkas Judit mindenkit arra kértek meghívójukban, hogy hozzák el legalább egy kedves versüket Nagy Lászlótól, hiszen ebben az évben az Õ halálának 30. évfordulójára is emlékezünk. A moderátor - e sorok írója - igyekezett nem elrontani az est hangulatát, s a kötetlenséget megõrizni, s ha ez sikerült, az mindenképpen a fantasztikusan felkészült vendégek érdeme. Áts Józsefné Gizike néni a Nagy Lászlóval történt személyes találkozásáról számolt be. Külön csemegének számított, hogy nem egy hivatalosnak mondható író-olvasó találkozó jött szóba, hanem egy szûk körû baráti est, ahol a szépemlékû Áts tanár úr és Czine Mihály a nagykedélyû irodalomtörténész is jelen volt, s persze jófajta szatmári szilvapálinka is került valahonnan az asztalra. Egyesületünk újonnan megválasztott tiszteletbeli tagja T. Nagy Gyuláné, az Esze Tamás Gimnázium egykori magyartanára igazán mély, érzelmes és bölcs hangon mesélt Nagy László költészetéhez való viszonyáról, Kovács Márta tanárnõ pedig mindenkit elbûvölt ragyogó elemzéseivel, s azzal a beszámolójával, mellyel érzékeltette, hogyan is alakulhat ki tanár és tanítvány között olyan "megszentelt" kapcsolat, amelynek vége az lesz, hogy a személyiségére találó ifjú zsigereiben hordozza majd a költészetet. Ez az, amit tanítani kellene - de az lehetetlen, mert erre születni kell! Pénzes Ottó

Fodor István - Túl az idõk jelein

Csoóri Sándor járt Mátészalkán

Csoóri Sándor és Oláh András, most mint mikrofonállvány

Múzeumi Szalon a Szatmári Múzeumban

gyon sok szó esett az "elfuserált" rendszerváltozásról, hiszen sokan tudják, hogy Csoóri Sándor ott bábáskodott az átalakulásnál, s talán saját maga számára is rejtély, hogyan mehettek ennyire tévútra a dolgok. Érdekfeszítõ monológokban próbálta meg felfejteni a szálakat, s, jól látható volt, maga is érzi a felelõsséget, hogy ott, akkor nem tudta az eseményeket kedvezõbb irányba befolyásolni. Görömbei professzor úr igyekezett az irodalom, a költészet irányába terelni a beszélgetést, s bár Csoóri ilyenkor is sziporkázott, érezhetõ volt, hogy most társadalmi bajaink jobban érdeklik, tudva, érezve, hogy a líra, az epika, most hatástalan fegyverei a bajok orvoslásának. Az est fénypontja ennek ellenére az volt, amikor a költõ felállva, gyönyörû zengõ baritonján elõadta saját verseit. Miközben a hallgató hátán a hideg futkosott, kapkodta körbe a fejét, hogy vajon megörökíti-e ezt a pillanatot valaki, visszanézhetõ, visszahallgatható lesz-e valaha? Az életre szóló élmény, s a bosszankodás egyszerre feszül az emberben, amikor

észreveszi, hogy "csak" Czine Árpi fényképezõgépe csattan, - más nincs. De talán nem is baj. Ezeket az élményeket az ember legbelül hordozza: "Hallottam Csoórit, amint a saját verseit mondja!" Igen, ez örökre elkísér. A jó másfélórás beszélgetés után, még majd annyi ideig dedikálás következett. Volt, aki utazótáskában hozta a Csoóri életmûvet, de Görömbei professzornak is akadt bõven dolga. Ezeknek a csodálatos embereknek mindenkihez volt kedves szavuk, türelmük. Mindketten örömmel és meghatódva vették át Szöllösi Lajos grafikus és fafaragó mûvésztõl az Õ személyes ajándékait, majd igazi barátként beszélgettek fiatal, s mégfiatalabb alkotótársaikkal, a mátészalkaiak büszkeségeivel, Oláh Andrással és Kürti Lászlóval, akiknek mûvei rendszeresen jelennek meg a Csoóri Sándor és Görömbei András által fõszerkesztett Hitel címû lapban is. Ezek a Kossuth díjak bizony hitelesítettek! Pénzes Ottó

A Széchenyi díjas mérnök egyesületünk tiszteletbeli tagja, akit az Ericsson Magyarország Kft elnökeként ismert meg a világ, a magyar gazdasági élet egyik legjelentõsebb alakja. (Szakmai pályájáról részletesen olvashat az érdeklõdõ egyesületünk honlapjának - muveszetbarat.mateszalka.hu - Alkotók címû menüpontjában.) S, hogy véleménye, gondolkodásmódja milyen fontos és súlyos, az is bizonyítja, hogy Járai Zsigmond volt p é n z ü g y m i n i s z t e r- j e g y b a n k e l n ö k k e l , valamint Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közös könyve jelent meg - Túl az idõk jelein címmel. Az Éghajlat Könyvkiadó Manrézia füzetek sorozatában megjelenõ kiadványában Fodor István a következõképpen beszél jelen gazdasági helyzetünkrõl: "Arra a kérdésre, hogy Magyarországnak hol a helye a világban? - az a válaszom, hogy magunkat kellene felkészíteni arra, hogy erõsebbek, professzionálisabbak legyünk tervezésben, mûködésben, együttmûködésben az európai frontokon, hogy legalább visszaszerezzük a néhány évvel ezelõtti pozícióinkat." P.O.

Köszönjük Fodor István! Lapzártakor érkezett a hír, hogy Fodor István megkapta Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Önkormányzatától - a megye agrár- és környezetgazdálkodásának fejlesztése érdekében kifejtett kiemelkedõ tevékenysége elismeréseként - a Lónyay Menyhért Díjat. Az ezzel járó pénzjutalmat, közel fél millió forintot Fodor István egyesületünknek ajánlotta fel. Gratulálunk a díjhoz és köszönjük a támogatást!

4

Fényes Napok után Esze Napok Mátészalkán Õsszel a Fényes Napok diákrendezvényei, tavasszal az Esze Napok keretében megrendezett Tudományos Diákkonferencia és Mûvészeti Fesztivál mozgatta meg a város középiskolás diákjait. Az Esze Napok rendezvényeire azonban nemcsak a város iskoláiból, hanem megyénk különbözõ településeinek középés általános iskoláiból, sõt a határon túli testvériskoláinkból is érkeztek versenyzõk. Ez a kétévente megrendezésre kerülõ nagyszabású programsorozat az évek során két naposra nõtt, mivel a tudományos versenyeken kívül az egyes mûvészeti ágak vetélkedõit is megszervezték a lelkes tanárok és diákok A rendezvény elsõ napja mindig a Tudományos Diákkonferencia. Ekkor kerülnek megrendezésre a hagyományos szaktárgyi versenyek: a természettudományok, magyar nyelv és irodalom, történelem, idegen nyelvek területén mérik össze tudásukat a résztvevõk. A második napon a Mûvészeti Fesztivál színes programokat kínál az érdeklõdõk számára is. A nap végén hagyományaink szerint nagyszabású gálamûsor zárja a két napos rendezvényt. Az Esze Napok az idén egy kicsit másként alakult, mivel közvetlenül elõtte zajlottak a szokásos diáknapok, így egy egész hetes programsorozat kerekedett belõle: március 11-19ig tartott, s telis tele volt színesebbnél színesebb programokkal. Volt korteskedés és diákigazgató választás, diáktanítás, diákparlament, sõt Esze Tamás vetélkedõ az elsõsöknek, és felvonulás a Kraszna-parton a Víz Világnapja alkalmából A résztvevõ, illetve meghívott tanárok számára környezetvédelmi tanárkonferenciát szerveztünk, melynek témája a projektalapú oktatás volt. Az idei rendezvényünk mottójának lényege, hogy "Tudnunk kell, mire vagyunk képesek…" (Pascal) Azt hiszem, hogy a két nap során minden versenyzõ lehetõséget kapott arra, hogy ezt megmutassa nekünk és az érdeklõdõknek. Fantasztikus élmény volt látni, hallani, olvasni a sok-sok tehetséges diák produkcióit, pályázatait. Az elsõ nap "komoly" tantárgyi versenyeinek értékelése megtörtént a nap végén. Szép eredményeket értek el a Széchenyi István és a Móricz Zsigmond Általános Iskola, valamint a munkácsi testvériskola diákjai. A középiskolák közül a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium, a nyírbátori Báthory István Gimnázium, a fehérgyarmati Petõfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola, és a Nagykárolyi Elméleti Líceum diákjai értek el elsõ helyezéseket a különbözõ tantárgyakban, szekciókban.. Természetesen az "eszések"is arattak, hiszen valamennyi kategóriában dobogósok lettek, s több diákunk és csoportunk ért el elsõ helyezést. (Lehetetlen felsorolni a neveket és a helyezéseket, ezért csak az iskolákat emeltem ki.) A második napon zajló Mûvészeti Fesztivál, amely mindig látványos, emlékezetes produkciókkal kápráztat el bennünket, több helyszínen zajlott. Feledhetetlen és színvonalas ének és hangszeres zenei produkciókat láthattunk-hallhattunk a mûvelõdési Központ színháztermében, a szavalóversenyeken elhangzó szép verseket pedig a kamarateremben hallgatta, értékelte a közönség és a zsûri. A Szatmár Alapfokú Mûvészeti Iskola tánctermében fergeteges zenés-táncos produkciókban (társas- és moderntánc, néptánc) gyönyörködhettek a vendégek és a szakemberekbõl álló zsûri. A Városi Sportcsarnokban a kézilabda és labdarúgó mérkõzéseken szurkolhattak az érdeklõdõk… Mindezeken kívül kiállítást rendeztünk a beérkezett képzõmûvészeti alkotásokból az iskola galériájában, s a szép számmal érkezett versekbõl, novellákból az idén is sikerült kötetet szerkesztenünk, Villanások címmel. Akárhogy számolom, ez három helyszín, illetve három intézmény… Ennek a nagyszabású rendezvénynek ugyanis nagy tér sok helyszín kellett, hiszen a versenyzõk száma megközelítette a 750 fõt, s az érdeklõdõkkel együtt több mint ezer diák és tanár fordult itt meg a két nap alatt. Mint már említettem, iskolánk és városunk tanulói mellett a megye számos településérõl - Fehérgyarmatról, Kisvárdáról, Nyírbátorból, Tiszavasváriból, Vásárosnaményból, Záhonyból és a környezõ településekrõl, valamint testvérvárosainkból, Munkácsról és Nagykárolyból - érkeztek versenyzõk és vendégek. A résztvevõk ellátásáról is gondoskodtunk: mindkét nap folyamatosan felfrissülhettek a tanárok és diákok számára kialakított büfékben. Az iskolában és a rendezvények különbözõ helyszínein diákhoszteszek kalauzolták a résztvevõket. Az egyik napon - a szünetek kellemesebb eltöltése érdekébe a helyi hagyományõrzõk íjászbemutatót tartottak a gimnázium belsõ udvarában. A csapat vezetõjének elõadását hallgatva bepillanthattunk õseink életébe, láthattuk ruházatukat, fegyvereiket és számos érdekes információhoz juthattunk. A két nap során valamennyi szekcióban szakértõ zsûri támogatta munkánkat, a legtöbben már évek óta rendszeresen viszszajárnak hozzánk. Köszönettel tartozunk mindenkinek, hiszen mindezt önzetlenül, hivatásszeretetbõl teszik. A rendezvénysorozat lebonyolítását különbözõ szervezetek és a szülõk adományai segítették. Jelentõs támogatást kaptunk több cégtõl, egyesülettõl, alapítványtól: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közoktatási Közalapítvány, Mátészalka Város Önkormányzata, Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület, Mûvelõdési Központ, Szalka-Távhõ, Fudella Kft., Kristályvíz Kht., Szaltó Kft., Infó West Kft., Öcsi Hús Zrt., Alfi-Ker Kft., hogy csak a legjelentõsebbeket említsem. Az Esze Tamás Gimnázium Szülõi Munkaközösség, az Esze Tamás Alapítvány és a Diákönkormányzatot Támogató Egyesület szintén jelentõs anyagi támogatást nyújtott. Ezúton szeretnénk megköszönni valamennyi régi és új támogatónknak, hogy ezzel jelentõsen hozzájárultak rendezvényünk sikeréhez. Azt hiszem, hogy oldalakat írhatnék még arról, hogy mennyi kutató-, felkészítõ-, és szervezõ- munka elõzte meg és kísérte végig ezt a nagyszabású rendezvényt, melyet csak lelkes tanárokkal és diákokkal lehetett kivitelezni. Ennek a hatalmas lelkesedésnek, s évek fáradhatatlan munkájának köszönhetõ, hogy ilyen rangos rendezvénnyé nõtte ki magát ez a konferencia, mely immár 12. alkalommal került megrendezésre, s visszavonhatatlanul beírta magát az Esze Tamás Gimnázium és a város történetébe. Vargáné Herman Anna

MÉCSVILÁG

2008. június

Jelfák üzenete

Csepeli István és Schmidt Sándor kiállítása a Szatmári Múzeumban

Hatalmas érdeklõdés mellett nyitotta meg a két neves fafaragó mûvész kiállítását Hamar Péter irodalomtörténész, esztéta a Szatmári Múzeumban. Minden további bemutatás, tudósítás helyett álljon itt maga a megnyitó beszéd szövege, minõsítve alkotókat, méltatót. Kedves Mûvészetbarátok! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Érdeklõdõk! Hadd osszam meg Önökkel egy réges-régi élményemet! A Felvidékre utaztam, a ma már történelmi Csehszlovákiába. Sötét éjjel érkeztem meg a szállodába. Reggel, belépve az étterembe, a panorámaablakok üvege mögül lélegzetelállító látvány tárult a szemem elé: a távolban ott kéklett a Magas-Tátra a hófedte csúcsaival. Az élmény lenyûgözõ volt, a szépség lefegyverzõ erõvel töltötte el a lelkemet. De ha ott, akkor, vagy akár ma meg kellene fogalmaznom, szavakba kellene öntenem, hogy az a látvány miért volt szép, zavarba jönnék. Azért idézem fel ezt az esetet, mert aki belép ide, ebbe a kiállítóterembe, valami hasonlóban lehet része. A látvány lenyûgözõ módon, elemi erõvel hat rá, a szépségnek valami kifejezhetetlen erejû impulzusai érik el, de a hatást szavakba önteni lehetetlen. Talán hasonló okok miatt találták ki egykoron a kiállítás-megnyitó beszéd mûfaját, hogy kényszerítve legyen valaki, aki "lefordítja" azt, amit a kiállított tárgyak egy mûvészi formanyelv segítségével mondnak el. De egy anekdota megmutatja számunkra a helyzet ellentmondásosságát. A múlt század elejének legjelentõsebb táncosnõjéhez, Isadora Duncanhoz egy alkalommal egy újságíró azzal a kéréssel fordult, mondaná el, milyen érzelmeket, gondolatokat fejezett ki a tánca. Mire a mûvésznõ azt válaszolta neki: -Uram,

ha én ezt szavakba tudnám önteni, akkor nem fordítottam volna annyi energiát a megtanulásába. Úgy gondolom, hogy két kiállító mûvészünk, Csepeli István és Schmidt Sándor sem veszõdik annyit a fafaragó késsel, vésõvel és kalapáccsal, ha tapasztalataikat, mûvészieket és emberieket, a szavak segítségével is tudtunkra tudták volna adni. De az õ nyelvük a falitáblák, a faszobrok, a jelfák nyelve, s gondolataik ezekbe kódoltan jutnak el az érdeklõdõkhöz. Nem ígérhetem, hogy itt és most meg tudok válaszolni az esztétika alapkérdésére, a Miért szép?-re , s vállalkozom a fába faragott titok megfejtésére, legfeljebb azt ígérhetem, hogy néhány szempontot adok ahhoz, hogy közelebb kerülhessünk a kiállított tárgyak lelkéhez. Az nem ritka a kiállítások történetében, hogy egy mûvész nem önmaga lép a közönség elé, hanem társsal vagy társakkal együtt. Aki itt széttekint a két mûvész alkotásai körében, annak elsõ tapasztalata az, hogy nem homogén világot lát, hiszen mindkettõjük õrzi egyéni arculatát, karakterisztikus jegyeit, de az is érzékelhetõ, hogy világuk ugyanabban a talajban gyökerezik, s ez a legrégibb mûvészet, a népmûvészet világa. Ez a közös alap, ami együtt kiállíthatóvá teszi mûveiket. Csepeli István a Dunatáj mûvésze, Dunaföldvár és környéke az õ ihletõ világa, arrafelé, Pakson és másutt láthatók köztéri faszobrai, Schmidt Sándor pedig Vásárosnaményban van otthon, emberemlékezet óta e kisváros emblematikus alakja, s köztéri szobrainak többsége Bereg településeinek megbecsült relikviái. Nemcsak Dunának, Oltnak egy a hangja, ahogy Ady írja, méginkább Tiszáé, Dunáé, hiszen a népmûvészet errefelé azonos hatások nyomán bontakozott ki, és örökítette tovább a

néplélek rezdüléseit. Ezeket közvetítik hozzánk fába faragott alkotásaikkal. Emberi és mûvészi kapcsolatuk kibontakozását pedig a múlt század 70-es éveitõl szervezõdõ sárospataki fafaragó tábor segítette elõ. Mûveik sokfelé megfordultak hazai és külföldi kiállítótermekben, s mindketten megkapták a mûfaj legnagyobb hazai elismerését, az id. Kapoli Antalról elnevezett díjat, sõt Csepeli István a Kodály Zoltán-díj birtokosa is. De nem ezek miatt ajánlom faragványaikat megkülönböztetett figyelmükbe, hanem a szépnek, a népléleknek e munkákban testet öltött jelenléte miatt. Kezük nyomán megteremtõdik a varázslat, s nem árt, ha e zaklatott világban gyerekként hagyjuk elvarázsoltatni magunkat. Csepeli István és Schmidt Sándor olyan mûvészek, akik, miként a szarvassá változott fiúk a Bartók lejegyezte román kolindában, nem isznak másból, csak tiszta forrásból, s ez a forrás a népmûvészet világa. Petõfi és Arany barátsága ebbõl fakadt, valamint Bartók és Kodály mûvészi kapcsolata is igazolta, hogy ennél különb úton nem indulhat alkotó, s ezt folytatja két kiállító mûvészünk is. Jó tudnunk, hogy létezik egy origo-pont, ahová bármikor el vagy vissza lehet találnia bárkinek, ha tévútra téved e posztmodern világban. Közelebb lépve a kiállított alkotásokhoz, azt kell hangsúlyoznom, hogy úgy visznek vissza minket a múltba, hogy egyúttal a jövõ felé vezetõ utat pásztázzák, a hagyományok továbblendítõ erejét felmutatva, miként teszi ezt Kölcsey a Nemzeti hagyományok címû nevezetes értekezésében. Úgy látom, hogy a múlt felé tájékozódás útján idõben mintha Csepeli István haladna messzebbre, a történelmi idõk legmélyére, az emberség születésének kezdeteire. Legalábbis ezt olvasom ki rusztikusabb formáiból, termékenység-szobraiból, amelyek a Willendorfi Vénusz alakját idézik emlékezetünkbe, valamint biblikus ihletésû alkotásaiból. Schmidt Sándornak a népmesék, népdalok világát aprólékos, finom megmunkálással idézõ formakincse is a múltba hatol, de csak az orális irodalom virágkorának idejéig, s ott a horizontális tájékozódás jegyében fogannak mûvei. Szeretném hangsúlyozni, hogy a kiállított mûvek a bizonyítékai annak, hogy a különféle mûvészeti irányzatok a népmûvészet formakincsében gyökereznek. Schmidt Sándor Örvénylõ körök címû

munkája, amely a Tisza címû falitáblájával rokon, a maga dinamikájával, a reneszánsz szimmetriáját felrúgó, a folyamatos nézõpont-váltást kikényszerítõ felépítésével azt a parasztbarokkot idézi, amely párhuzamosan bontakozott ki, sõt idõben meg is elõzte ennek kanonizált formáját. Azt már Csoóri Sándor, a közelmúltban Mátészalkán is vendégült látott író-költõ hangsúlyozta egy nevezetes tanulmányában, hogy a szürrealizmus, amely gyakorlatilag XX. századi kifejezési forma, már századokkal korábban létezett a népdalokban, a szûrrátétekben, a pásztorbotok faragásain. Az életfa, a csillag születése, a mesék csodás átváltozásai mind innen származnak, s a remény továbbörökítõiként ott láthatók két kiállító mûvészünk alkotásaiban is. Csepeli István Korpusz címû munkája, amely különös rendben ábrázolja Krisztus töviskoronájának motívumát, további képzettársításokat kelthet bennünk a modern mûvészet stiláris törekvéseivel kapcsolatban. Még egy összehasonlító példát hadd mondjak el! A véletlen folytán ugyanazon a napon láttam újra a Móricz Pillangó címû kisregényébõl készült filmet és Schmidt Sándor Esküvõ címû falitábláját. A filmbeli esküvõi jelenet, amely valóságos környezetben játszódik, valóságos emberekkel, olyan volt, mintha marionettfigurák mozogtak volna elõttem, nélkülözve azt a dinamikát, amit egy ilyen helyzettõl elvárnánk. A fafaragó figurái viszont mintha életre keltek volna, holott végsõkig stilizált formájúak és a mûfaj törvényeibõl következõen nélkülözik a harmadik dimenziót, amit a mozgókép virtuálisan meg tud teremteni. Tisztelt Hallgatóim! A szobor, a festmény, a fotó, az iparmûvészeti tárgyak uralják a kiállítótermek világát. Fafaragvány ritkán kerül elénk, ezért ez a mai alkalom tematikus szempontból is különleges. De a legfontosabb, s végezetül ezt szeretném hangsúlyozni, hogy a választott, nagyon is emberközeli anyag, a fa itt nemcsak ritka hordozó közeg, hanem egyúttal a tiszta emberség, magyarságunk foglalata is, amely ritka harmóniába fonódik az egyetemességgel. S ez pedig a legtöbb, amit kaphatunk a mûvészi alkotásoktól. Lépjenek közelebb hozzájuk! Gyönyörködjenek bennük! S ha jól figyelnek, talán még a madarak csicsergését is meghallják az életfák ágai közül! Hamar Péter

Vörös Postakocsival a Parnasszusra Kürti László mélyen benn a magyar irodalmi köztudatban

A Mátészalkán élõ költõ középiskolai tanár - filozófia tanári diplomájának közelébe érve sem mondott le a költészetrõl, a szinte mindennapi "versgyártásról". Alkotásai rendre az ország legrangosabb folyóirataiban jelennek meg, s maga is szerkesztõje a Mécsvilág olvasói által jól ismert Partium c. lapnak. Talán nem mindennapi dolog internetes irodalmi folyóiratban publikálni, Õ azonban állandó szerzõje a Spanyolnátha (www.spanyolnatha.hu) c. portálnak. A Vörös Postakocsi pedig már az az új folyóirat, amelyet végre a megye értelmiségei, tollforgatói hoztak létre, jelesül a Krúdy Gyula Társaság, természetesen Nyíregyháza központtal. Kürti László itt is megbecsült szerzõ, s a Parnasszus címû költészeti folyóirat pedig úgy is jelen van életében, hogy egyben

nemrég megjelent kötetének kiadója is. Apropó a kötet! Az alkalmi otthonok - talán emlékszik a kedves olvasó, Hamar Péter milyen nagyszerû írást tett közzé lapunkban Kürti versei kapcsán ismételten a figyelem középpontjába került, hiszen két recenzió is megjelent róla, mégpedig a Hitelben és a már említett Vörös Postakocsiban. Talán még mindig rangnak számít az Élet és Irodalom hasábjain megjelenni, mindenesetre Kürti László két verse is olvasható volt 2008 LII. évfolyam, 17.számban. Júniusban új versei jelennek meg a Kortársban és a Hitelben is. Június 5-én Nyíregyházán dedikálta eddig megjelent, s még kapható köteteit. Természetesen készül a Partium új, nyári száma is, mely ezúttal "Tokaj-lábujjára, hegyaljára tematizál" P.O.

Kürti László a Mesterrel, Csoóri Sándorral

MÉCSVILÁG

2008. június

5

"Úgy gondolom, csinálni kell és kész."

Villanások

Hatodik alkalommal jelent meg a diákköltõk antológiája

beszélgetés Juhász Eszterrel

Sohasem gondoltam volna, milyen nehéz úgy bemutatni valakit a nagyközönségnek, hogy én magam már jó barátságban vagyok a riportalannyal. A sajtóforma betûvetésben avatatlanként örök kérdés marad, miként is beszélgethetnék az elõttem ülõvel úgy, hogy az ne váljon bugyuta, senkit sem érdeklõ privát csevellyé. A helyzetet csak bonyolítja a riport során figyelemmegosztóként jelenlévõ gyümölcstorta, no és alanyom riadt kijelentése rögtön az elsõ bizonytalan kérdésem elõtt: "Ne már! Ha toll van a kezedben és papír, akkor leblokkolok." A feladat mégis az, hogy az alant következõ sorokban tényleg a tárgynál tudjak maradni. Pontosabban Juhász Eszternél és tárgyainál. Eszter lóforma szobrocskáinál… - Mielõtt találkoztunk arra gondoltam, hogy utánanézek az egyik népszerû közösségi portálon, milyen személyes adatokat osztottál meg magadról, de igen szûkszavúan méred az interneten az információt. - Igen. Tulajdonképpen semmit sem írok ott. Csak arra használom, azt a portált, hogy megtaláljon és beazonosíthasson, aki nagyon keres. Egyébként is miért érdekes ez? Nagyon sokan vannak, akik egyáltalán nincsenek is ott jelen. Például… - Ne kalandozz el! Ennek a beszélgetésnek most rólad kell szólnia, nem másokról. Nézzük inkább akkor azt a keveset, amit már az interneten is említésre méltónak találtál. Nyíregyházi Mûvészeti Szakközépiskola...? - Már egész kicsi gyerekként sokmindennel foglalkoztam. A Széchenyi István Általános Iskolában, zenetagozatos osztályba jártam és ezzel párhuzamosan fuvolázni tanultam a zeneiskolában. Ez remek idõtöltés volt, de ettõl jobban foglalkoztatott akkoriban a tánc. Hat éves koromtól jártam itt Mátészalkán balettozni, arról álmodozva, hogy egyszer majd táncos leszek. Tíz évesen felvételiztem a Balettintézetbe, ahol nem jártam sikerrel. A balett esetében meg

kell felelni bizonyos testi adottságoknak. Emlékszem mikor ez ott kiderült, el is kezdtem pityeregni - egy kicsilánynak kellemetlen élmény ez - de ott azt mondták ne szomorkodjak, inkább örüljek annak hogy megmarad a gyerekkorom. No így lett legjobb idõtöltésem a rajz, amit akkoriban már nem csak iskolában, hanem rajzszakkörön is gyakoroltam. Úgy tûnt, hogy erre vagyok a legalkalmasabb, így hát tanáraim javaslatára 1994-ben jelentkeztem a Nyíregyházi Mûvészeti Szakközépiskolába, ami végül fontos állomás lett az életemben. Ottani tanáraim - Zagyva László, Orr Lajos, Sulyok Géza - sokat segítettek abban, hogy erõs mûvészeti alapokat sajátítsunk el. Tulajdonképpen attól a szemlélettõl váltunk ott "kis-felnõttekké". - Rendben. Zene, rajz, tánc… Mégis, hogy jutunk így el a szobrokhoz, szobrászathoz? Amikor a nyíregyházi kisképzõbe kerültem, bõrmûves, fotómûvész, bronzszobrász illetve díszítõ szobrász szak indult. Ezek közül leginkább a szobrászat érdekelt. De nem volt ez akkor annyira tudatos döntés. Inkább azt sejtettem csak, mit nem akarok. Különben is, 14 évesen nem tudja még eldönteni az ember, mit is szeretne igazán. A további tanulmányaimat sem a tudatos választás hozta. Akkoriban még bizonytalan volt, hogy elméleti vagy alkotói vonalon indulok tovább. Érettségi után jelentkeztem az ELTE mûvészettörténet szakára, a Képzõre és Pécsre. Az ELTE-re nem mentem el, mert egybe esett a Magyar Képzõmûvészeti Egyetem felvételijével, ahol a harmadik rostán kiestem. Így jutottam végül a Pécsi Tudományegyetem Mûvészeti Karának szobrász szakára. Pécsen Bencsik István Kossuthdíjas szobrászmûvész osztályába kerültem. Ez igazából a véletlen mûve volt. Mikor mestert kellett választani elkéstem és a kapkodásban az volt az elsõ terem amit megtaláltam. Benyitottam s gondoltam meghallgatom mirõl

beszél. Aztán kiderült, hogy ezzel már ki is választottam. De ez egy kellemes véletlen volt, mert utólag már tudatosan is õt választottam volna. Õrá nem volt jellemzõ a didaktikus módszer, hogy a tanmenet szerint végigjárjuk ugyan azt az utat, mint középiskolában. Bencsik István már az elsõ elõadásán azt mondta, felejtsük el, hogy itt bármire is tanítani fognak minket. Arra biztatott minket, fogjuk fel az ottani mûhelymunkát úgy, mint egy kutatólaboratóriumot, ahol saját magunkat kell kutatni. Akkoriban erre igen jó lehetõséget nyújtott a pécsi mûvészeti kar, mind szakmai, mind elméleti vonalon. - Ha jól tudom, 2003-ban diplomáztál. Most 2008-at írunk, tehát már 5 évnyire vagy a pécsi mûvészeti kartól… - Az egyetem után, 2003-ban elsõ dolgom az volt, hogy munkát keressek. Sikerült is elhelyezkednem a nyíregyházi Abigél Mûvészeti Szakközépiskolában, ahol azóta szakmát, mûvészettörténetet és rajzot tanítok. Úgy három évig nem is foglalkoztam egyébbel, mint a tanítással. Ám mindig is furdalt a lelkiismeret, hogy miként is tanítson mûvészetet az, aki maga nem tevékeny alkotó. Így hát mégis csak jó lenne alkotni, de már megszabadulva az iskolákból magammal hozott külsõ és belsõ kényszerítõ hatásoktól. Tehát ha leülök és dolgozom, akkor érezzem azt, hogy ezt kedvbõl csinálom, nem másnak és önmagamnak megfelelésbõl. És természetesen mindezt úgy tenni, hogy lehetõleg egyedi ízû munkák születhessenek. - Ezek lennének a bronz lovacskák? Az Ingaló, a Kocsis ló és társai? - Már az egyetemen is foglalkoztatott a vizuális játékosság. Az alapgondolatot apró kis fa játékok adták. Úgy emlékszem egyik karácsonykor kis fa hintalovakat láttam, ez adta az ötletet, miként lehetne ezeket a tárgyakat szoborrá tenni. Olyan formákat kerestem ehhez, ame-

lyek klasszikus, békebeli játékokat idéznek. De az Ingaló, a Kocsis ló, a Hintaló ne maradjon csupán míves tárgy, hanem szoborrá kell váljon. Annak ereje kell legyen, meg kell szólaljon. Mert írhatok én szép rímeket, de az még nem feltétlenül lesz vers. Tehát elsõ olvasatra ezek a tárgyak játékok. Izegnek-mozognak, ha mozgatják õket. Méretüknél fogva is arra ösztönöznek, hogy markoljuk meg, tologassuk, játszunk vele. Az idõtlenségbe merevedõ lovacskák képességet kaptak és kapnak, hogy újra és újra bejárhassák a rájuk rótt utat. A mélyebb tartalom az archaikus szobrok idõtlenségét célozza meg. Erre utalhat a stilizált forma és a - remélhetõleg - láthatóvá váló gondolat. - És a jövõ? Mi lesz veled Eszterke? - Jaj ne kezd már te is! Nem tudom. Nyílván vannak munkák, amelyek azért készülnek, hogy kiállításokon megjelenjenek és aztán itt szerepeljenek, meg ott szerepeljenek. Mert a mûvész lét errõl szól. Hogy alkotok és megmutatom magam, és ha szerencsém van még pénzt is keresek vele. Nekem ez nem annyira fontos. Egyelõre megelégszem azzal, hogy viszonylag rendszeresen új munkák készüljenek. Nyílván szakmai elismerésre én is vágyom, de ez számomra nem annyira életbevágó. Úgy gondolom, csinálni kell és kész. Czine Árpád

Oszter Alexandra kiállítását nyithattuk meg A szép és tehetséges színésznõ ezúttal képeivel aratott sikert

Mi mindenre jó az internet közösségépítõ portálja az iwiw! Egyesületünk elnöke Dr. Cservenyák László "üzenetek" formájába lépett kapcsolatba a neves mûvésznõvel, s a városunkban megrendezésre kerülõ kiállítás minden apró részletét ebben a formában bonyolíthatták le. Ezzel együtt nem idegenek "ismerõssé" jelölésének története ez, hanem egy régi barátság - ami Oszter Sándor Jászai Mari díjas, Érdemes Mûvészhez köti elnökünket - egy másik generációban való továbbélése. Április 7-én aztán óriási érdeklõdés közepette vonulhatott a Szatmári Múzeum nagy kiállítótermébe Oszter Alexandra, akit elkísért édesanyja Failoni Donatella zongoramûvésznõ és édesapja Oszter Sándor is. Teljesen természetes, hogy a bulvárlapok kétes értékû és hitelû hírei is hozzájárultak a meglepõen nagy érdeklõdéshez, meg hát az édesapa

környékbeli vadászbarátainak tisztelgõ látogatása is. Akik viszont eljöttek - s ha valóban a kiállított mûvek érdekelték - nagyszerû képzõmûvészeti anyagot láthattak. Finom elegancia, szelíd és kifejezõ színek, stilizált és hatásos formák jellemzik Oszter Alexandra mûveit, s ez akkor is igaz, ha nem állítható azért az, hogy egységes színvonal jellemzi munkásságát. A kellemes hangulatot és baráti légkört csak emelte Pálcsey László gitármûvész játéka, de a hatás igazán akkor lett volna teljes, ha az esthez illõ és a mátészalkaiak által megszokott magas színvonalú megnyitót hallhattunk volna. Tasnádi Csabától a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatójától, a megyében év emberének választott színházi embertõl ez el is várható lett volna. E helyett azonban szánalmas, improvizációnak sem nevezhetõ, fontoskodó, mégis semmitmondó

Ismét megjelent az Esze Tamás Gimnázium tanárainak ügyszeretete és áldozatos munkája eredményeként a diákköltõk antológiája. Villanások címet kapta, a Nagy Csaba egyik versének címe alapján. Most már hatodik alkalommal - minden második évben - kötetben jelennek meg az "Így írunk mi" címû pályázat legsikeresebb írásai. Vargáné Herman Anna tanárnõ irányítja, segíti az ifjú tehetségek kibontakozását. Villanások. Elgondolkodtam a kötet anyagának elõzetes tanulmányozása során azon, hogy milyen találó ez a cím. Felvillantják, kivillantják a diákok a bennük rejlõ tehetséget. De nekem egy kicsit a villámlást is eszembe juttatta a cím. A felhõk közötti feszültség kisüléseként megjelenõ villámhoz hasonló a kamaszok lelkében húzódó feszültség fénnyé válásának jelensége is. Megmutatják az írások, milyen kérdések, gondolatok foglalkoztatják fiataljainkat. Médiák uralta, érzelemszegény és értékromboló világunkban örömmel tölt el, ha a fiatalok a versírás bûvöletébe kerülnek. Harminckét tanuló gazdag érzelemvilágára csodálkozhat rá, aki kezébe veszi ezt a bársonyosan simuló kis kötetet. De szólnom kell a színesítõ, érdekessé tevõ grafikákról is! A rajzpályázatra beküldött képekbõl válogatták a szaktanárok. Sikeresen. Ezek a mûvek is a tehetségek felvillanásai. Öröm számunkra, magyartanárok számára, hogy az elvetett mag sokszor hull termékeny, jó talajba. Azzal a reménnyel kívánok további sikert a fiatal alkotóknak, hogy a tehetség nem vész el, hanem sok-sok értékes gyümölcsöt terem a jövõben. A kötet kiadását - többek között - Egyesületünk is támogatta. Ízelítõként, kedvcsinálónak álljon Nagy Csaba Amikor újra láttam… c. verse. Losonczi Léna A mátészalkai Esze Tamás Gimnázium tanárának, könyvtárosának Vargáné Herman Annának szerkesztésében elõször 1998-ban jelent meg a diákköltõk antológiája Lélekszó címmel. Ezt követte 2000-ben az Ihlet, 2002-ben az Üzenet, 2004-ben a Jelek, majd 2006-ban a Varázs, s végül idén a Villanások címet viselõ gyûjtemény. A szerkesztõi munkában komoly segítséget nyújtott Kovácsné Kiss Csilla és Fölvári Andrásné tanárnõ. A válogatást végzõ zsûri tagsága is állandó a kezdetektõl: Losonczi Léna, Tõkés Szilárdné, Oláh András és Kürti László.

Nagy Csaba: Kacér tekintet - szeszélyes vágyak Vadító szemek, mardosón lágyak Égbõl szökött arc, vagy talán küldött? Istennõ gyönyör, Szende szép fürtök. Örök érzések, gondolatok emlékek Mind messze már!A bûn csodás és én félek. Angyali mosoly - égõ késztetés. Dús, vörös ajkak, langyos ívelés. Szende szép szavak - lüktetõ mellkas, Csodás érzések, bár bûnös, aljas. Örök emlékek, gondolatok érzések. Mind messze már! Csak vágy él és a kérdések Puha bársony bõr - biztató neszek. Apró újjak, felém nyúló kezek. Finom parfüm illat, lágy érintés, Lassan közelítõ apró lépés. Örök emlékek, érzések, gondolatok. Mind messze már! Magamra miért hagytatok?

Varnus Xaver nem jött Mátészalkára

Az arcok mindent elárulnak "nyekergést" kellet végighallgatniuk a megjelenteknek. Sem a rendkívül intelligens Oszter család, sem a fantasztikus mátészalkai közönség nem mutatta ki ellenérzését, sértettségét. Az igazi mûvészek és mûvészetbarátok kedvét ezzel elvenni nem lehet, s a

mûvésznõ is marad az, akinek vallja magát: "… ha a színpadon vagyok színész vagyok, alkotói magányomban a festõvászon elõtt festõ vagyok, a mindennapok zajos forgatagában egyszerûen Oszter Alexandra." Pénzes Ottó

Elnézést kérünk azoktól, akiknek a május 23ra meghirdetett orgonahangverseny elmaradása keserû csalódást okozott. Nem tagadható, hogy a szervezõket is mélyen megdöbbentette az a tény, hogy az elõzetes ígérete és idõpont rögzítése után a neves mûvész elérhetetlenné vált, a további egyeztetésre hajlandóságot nem mutatott. Elismerve Varnus Xaver mûvészi talentumát, s felbecsülhetetlen szerepét abban, hogy a komolyzene egyre többek számára válik ismertté, értékké, egyesületünk többé nem kezdeményezi a mûvész mátészalkai vendégszereplését.

MÉCSVILÁG

6

Megkezdte munkáját a Fényes Napok Fesztivál szervezõbizottsága Szabó István polgármester úr ismét Dr. Cservenyák László múzeumigazgatót, a Mûvészetbarát Egyesület elnökét kérte fel a Fényes Napok Fesztivál szervezõbizottság elnökének. Polgármester úr megbízása, ezúttal, hivatali idejének végéig tart, s magába foglalja az úgynevezett városi nagyprogramok koordinálását is. Már készül a 2009es Képes Géza Emlékév, valamint a várossá avatás negyvenedik évfordulóját köszöntõ programsorozat is, de természetesen az idei Fényes Napok Fesztivál rendezvénysora is összeállt. Rövidesen részletes programot olvashatnak az érdeklõdõk egyesületünk honlapján - muveszetbarat.mateszalka.hu most csak a Mûvészetbarát Egyesület által pártfogolt programokat említjük: Június 4én, a mátészalkai G-Jam Project együttes játszik a Fõtéren, 6-án a zsinagógában a Bereczky Jazz Band, valamint a Fõtéren a Talán Teátrum társulata, 7-én szintén a zsinagógában Gerendás Péter és zenekara lesz a vendégünk. Ismét itt lesznek az ország leghíresebb karikatúra portrérajzolói! Tónió és Zsoldos Péter június 5-én és 6-án várja a Fõtérre azokat az érdeklõdõket, akik veszik a bátorságot, hogy magukról karikatúrát készíttessenek.

Megjelent Oláh András legújabb kötete Érintetlenül címmel, a Hungarovox Kiadó gondozásában jelent meg a Mátészalkán élõ kitûnõ költõ, drámaíró tanár legújabb verseskötete. A kiadvány - amelyet a költõ június 7-én Budapesten a Vörösmarty téren dedikált - városunkban is kapható a Novella és a Kõszikla Keresztyén Könyvesboltban. Következõ számunkban részletesebben is foglalkozunk Oláh András új verseivel, s közzé is teszünk néhányat, most csak a könyv borítójának esztétikumát dicsérjük, mely Bócsi Krisztián díjnyertes fotójának felhasználásával készült.

"Töltsünk együtt egy kellemes estét" A fenti invitálás Kövendy Zsolt önkormányzati képviselõtõl - egyesületünk tagjától - érkezett, mégpedig azért, mert személyes meghívására városunkba érkezett a neves költõ, mûfordító, operalibrettószerzõ, Baranyi Ferenc Kossuth-díjas mûvész. Május 6-án délután a Baross László Szakközépiskola tanulói csodálkozhattak rá a költõ hatalmas mûveltségére, s élvezhették elõadását, majd este a város érdeklõdõ irodalombarátai vehettek részt remek hangulatú találkozón az alkotóval a Kolping Családi Egyesület vendégházában. Az est folyamán kötetlen beszélgetés keretében ismerkedhettek az érdeklõdõk a költõ életpályájával, gondolataival irodalomról, zenérõl, s végül dedikációra is sor került.

Kövendy Zsolt és Dr. Bugya László a költõvel

2008. június

Hogyan beszélünk mi? Úgy gondolom, mindenki úgy érzi, aki valaha is volt diák, hogy a diákság nyelvhasználatáról beszélni a legkönnyebb dolog a világon. Én is ezt hittem, de hatalmasat tévedtem. A diáknyelv használói - akik fiatalok, a diáklét megélõi, aktuális szereplõi - nagyon is kreatívak, általuk folyamatosan változik, alakul a diákság nyelvhasználata. Ami ma még aktuális, vagy éppen menõ, az holnap már ósdi lesz és unalmas. Úgyhogy kissé tartok attól, hogy nem tudok elég gyors lenni, megeshet, mire leírom ezeket a sorokat, megelõz a legújabb diáknyelvi divat. Kamaszként megmosolyogtuk a felnõtteket, akik nem értettek minket, holott csak társalogtunk egy számukra különleges, idegen nyelven, mégis magyarul. Most belõlünk lett mosoly tárgya. Egy dolog vitathatatlan: felgyorsult minden körülöttünk. Dinamikusan váltják egymást a különféle divathullámok, irányzatok, amelyek meghatározó alakító erõvel rendelkeznek. A divatirányzatok nemcsak külsõségekben, hanem a magatartásban, a szóhasználatban is befolyásolják az embereket. Régen a szleng a különbözni vágyás miatt született meg, sokan elítélték. A használói külön klikket alkottak, s ennek a nyelvét a klikken kívüliek nem értették, mégis évtizedek - századok óta érdekli az embereket. Pl. Jókai Mór a debreceni kollégium diáknyelvének kifejezéseivel gazdagítja az És mégis mozog a föld! címû regényét, késõbb pedig Móricz Zsigmond a Légy jó mindhaláligot. Az 1960-as, '80-as években még a huligánokkal egyenértékûnek számítottak a diáknyelvi kifejezéseket használók. Ma sokkal közelebb került a diáknyelv a köznyelvhez: a köznyelv gyakran és szívesen vesz át diáknyelvi elemeket.

Örömmel kijelenthetem, hogy - bár találkozhatunk nyelvi durvasággal - anyanyelvünk elcsúfítása nem alapjellemzõje a mai fiatalságnak, ahogyan ez a korábbi generációknak sem volt célja. Tény, hogy jócskán növekedett a durva, csúnya szavak, kifejezések aránya. Úgy érzem, a tanulók iskolán kívüli szókincsével is érdemes foglalkozni. Ehhez néha elegendõ csak egy tömegközlekedési eszközön utazni vagy arra várakozni, annyi mindent hall az ember akarata ellenére. Leginkább a nyelvi humor és a nyelvi durvaság "kategóriákban" találhatóak újdonságok. A diákságnak mindig volt humora, hiszen a humor az egyik legerõsebb kapaszkodó a nehéz tantárgyak és a zsúfolt iskolai napok közt. A tanulás (agytankolás), a házi feladat (háztáji), a nevelõi szoba (tanárlak, tanárszálló), az ellenõrzõ (pecagyûjtõ, feketelista), a szünet (navégre, megváltás, kegyelem percek), az iskolai rendezvény (pingvin buli), a mérges tanár (duli-fuli, haragosi), a vizsga (a vééég) diáknyelvi elnevezési között található bizonyíték arra, hogy a diákok humora és kreativitása kiapadhatatlan. A nyelvi durvaság megdöbbentõ, ami véleményem szerint neveltetésbõl, félelembõl, vagányságból fakad. Személyekkel (tanárok, iskolatársak) kapcsolatos nyelvi vadság fedezhetõ fel: pl. az utált tanár (fö - ld. fúj, uncsi, utálatos, idegbeteg, idegbajos, szemét, rossz, majom), az elsõs (csíra, csicskáztatni való, fika, zabigyerek), a buta tanuló (idióta, analfabéta, bamba, ökör, tinó, lúzer, láma, hülyegyerek, barom, hülye, állat, ostoba), az eminens tanuló (puncsos, nyalis), a mérges tanár (idegbeteg, pszichopata). Lehet-e a szlenget alkalmazva, humorosan, nem eldurvulva, választékosan beszél-

ni? Egyáltalán kell? Fontos? Jót tesz az mindenkinek? Úgy érzem, lehetséges és fontos. Ha törekszünk arra, hogy befogadóak legyünk, akkor egyetértésben, vidáman, boldogan élhetünk egymás mellett és társaloghatunk egymással, tanulhatunk egymástól. Igenis kell a változatosság, a bõvülõ szókincs, a leleményesség. Talán egyszerûen azért, mert unalmas lenne az ugyanolyan étel, stílus, beszéd, gondolkodás. Az egyedivé válás, a különlegesség hangsúlyozása nem csupán öltözködésben, magatartásban, de a nyelv - sõt a névadásban és - használatban is fellelhetõ. A szülõk gyermekeiknek az angol, illetve brazil hangzásvilágú neveket adják szívesen (Mercédesz, Junior, Krisztofer, Jennifer, Rozalinda, Paulina). Azok a fiatalok, akiket nem ilyen névvel anyakönyveztek, azok fõként írásban, angolosítják keresztnevüket, vagy becenevüket, pl: Niky, Andy, Haynalca, Laczy, Julchi, Judith, Martha, Petee, Mickey, stb. A szavakra, kifejezésekre nem árt odafigyelni, mert elég egy betûnyi/hangnyi tévedés, máris félrebeszélünk. Pl. a progi-proci (programprocesszor), vagy a dzsuvacsula (kosz-nyál) szavak hasonló hangzásuk miatt is megtéveszthetik a diáknyelvben járatlan fület. Szívesen alkalmaz a diáknyelv: szenvedõ szerkezetet (pl. Meg lett oldva a feladat), képzõket (kiemelten a kicsinyítõ képzõt és az -i képzõt, pl. okéka), nyelvi humort (Magas ez nekem, mint bocinak a tangó!), durvaságot. Sajnálatos, hogy sûrûn találkozhatunk a vulgáris vakvágánnyal is, ami bizonyára az agresszió, a fájdalom kifejezésén kívül tévesen a felnõttség jele a fiataloknál. A nyelvi durvaság mindkét nem szóhasználatára jellemzõ.

Alkalmaz még személyneveket köznévvel, melléknévvel összevonva beszélõ neveket, pl. nyúlbéla (gyáva fiú/férfi), retekmatyi (tisztálkodást nem kedvelõ, azt hanyagoló fiú/férfi) bénabéla (ügyetlen fiú/férfi), bözsiszagú (büdös lány/nõ), jövevényszavakat, kiemelten az angol (pl. lúzer) és a roma nyelvbõl (pl. csaj), szóösszevonásokat, rövidítéseket, pl. tudom - tom (szóban és írásban), vagy - v (írásban). Sajnálatos tény, hogy egyre csak csökken a népnyelv hatása, a különbözõ tájegységeink szavai, kifejezések kiveszõben vannak. Eltûnõben vannak a Romhányi-féle szójátékok is, a szócsûrés-csavarás, a nyelvi játékok, ehelyett az angol nyelvbõl átvett, sablonként alkalmazott frázisok használata válik mindennapossá. Sajnos ez által laposabbá, üresebbé válik anyanyelvünk. Milyen hatások érik a fiatalokat, ezáltal mi formálja nyelvhasználatukat? Sokáig lehetne sorolni a média hatását - kiemelten a televíziós mûsorokat, mozifilmeket, zenei slágereket, bulvársajtót, Internetet. A szociokulturális háttér (család, barátok, iskolai közeg) szintén nagyon erõs befolyással bíró tényezõ. Magyar szakos kollegáimmal beszélgetve szinte mindig egy-két halk sóhaj kíséretében arra a fájdalmas következtetésre jutunk, hogy egyre kisebb arányban találhatóak fiatalok, akik szerelmesei, elkötelezettjei anyanyelvü(n)knek. Valóban fokozatosan felejtjük a szép magyar beszédet, a helyesírást, a hangok szépen formálását, a tiszta beszédet, a nyelvi humort? Én remélem, hogy ezek csak felhõcskék, melyek mögött a tiszta ég található. Persze ehhez a nevelõ önmagában kevés, fontos a szülõi segítség, a példamutatás a magyar nyelv fennmaradásához. Gergely Judit

Új tagok, (régi) támogatók Elõzõ számunkban köszöntöttük új tagjainkat, s hozzánk érkezett levelekbõl közöltünk részleteket. Szerencsére, mostani számunkban is köszönthetünk köreinkben frissen csatlakozó tagtársakat, Kertes Lászlóné a Kálvin János Református Általános Iskola megbízott igazgatója, valamint Vadász Sándor, az iskola tanára rendes tagjaink között szerepel ezentúl. Sokunk egykori gimnáziumi magyartanára, T. Nagy Gyuláné tiszteletbeli taggá választása alkalmából levelet juttatott el hozzánk: "Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Mátészalkai Mûvé-

szetbarát Egyesület Vezetõsége! Ezúton köszönöm megkeresésüket, jelölésüket. Az Egyesület munkájából sokat ismerek. Barátok,ismerõsök jelezték a sok eseményt, a történéseket. A kultúrát szolgálni sokféleképpen lehet. A szándék és törekvés a lényeges. A szellem és jóakarat egymásra találását magam is tapasztaltam több rendezvényükön. Ezért is vonzott,s ha tehettem,szívesen töltõdtem fel általuk. Ünnepek voltak ezek, a bekapcsolódás ünnepei. Bekapcsolódás egy magasabb rendû valóságba. Külön értéke volt azoknak,

ahol az "innen jöttem,ide térek" érzelmi kötõdéseitõl volt forró a hangulat. Az Egyesület céljaival egyetértek, hiszen magam középiskolás koromtól, majd tanárként 4o évig hasonló feladatokért, célokért dolgoztam. Tisztelem a tiszta forrás, a szép szó szolgálatában végzett munkájukat, az értékek megõrzéséhez, ápolásához szívesen csatlakozom. Elfogadom a vezetõség megtisztelõ felkérését, és köszönöm. Tisztelettel:T.Nagy Gyuláné" Hálás szívvel köszönjük Tanárnõ kedves sorait, mél-

tatását, mint ahogyan azokat a támogatásokat is, amelyeket tagjaink, szimpatizánsaink idõrõl idõre adományoznak, munkánkat segítendõ. Köszönet Ujhelyi Jánosné, Futóné Balás Gyöngyvér, Tempfli József, nagylelkû támogatásáért. Külön köszönjük ismételt, és rendkívül nagyvonalú pénzbeli támogatását a Németországban élõ, nyugalmazott göttingeni egyetemi profeszszornak Dr. Futaky Istvánnak, egyesületünk tiszteletbeli tagjának, aki frissen megjelent - éppen göttingeni tárgyú - könyvét is eljutatta hozzánk.

MÉCSVILÁG

2008. június

7

Színházról - házra Sorozat indítására kértük Budapesten élõ egyesületi tagunkat Nehéz Andreát, aki évek óta színházi "berkekben" mozog, fogékony mindenféle újdonságra, naprakész irányzatok, stílusok, bemutatók dzsungelében is. Érzékenysége, mûveltsége bizony nagyon jól jön nekünk itthon, hiszen biztos helyrõl kapjuk az eligazításokat, s talán az elhatározásokat is, hogy felkerekedve magunk is részesei lehessünk valamelyik általa ajánlott produkciónak. Talán még az is elõfordulhat, hogy éppen kedvcsinálói inspirálják majdan a mátészalkai színházi évadok összeállítóit is. Íme hát… Elsõ hallásra meggondolatlanságnak tûnhet nyár elején színházi rovatot indítani, de ez csak a látszat. Azzal, hogy a Pécsi Országos Színházi Találkozó megnyitójával hivatalosan megkezdõdik a kõszínházi idõszámítás szerinti évadszünet, ugyanazzal a lendülettel kezdetét veszi a szabadtéri színházi szezon, számos fesztivál formájában. Illik tehát a fesztivál-szemezgetést a POSZT-al kezdeni, amely felsorakoztatja a tavalyi évad hazai és határontúli magyar nyelvû színházainak válogatott termését. A találkozó versenyprogramjában részt vevõ 16 színdarabot idén Kukorelly Endre író válogatta, akinek fõ szempontja a kortárs szerzõk mûveibõl készült elõadások felvonultatása volt. Aki tehát egy színvonalas keresztmetszetre kíváncsi termékeny mai magyar drámairodalmunkból illetve napjaink színházi nyelvezetébõl, kezdje Pécsett a nyarat (néhány szerzõ ízelítõül: Térey János, Garaczi László, Vinnai András, Bodó Viktor, Mundruczó Kornél, Pintér Béla). VIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó Pécs -2008. június 5-14. www.poszt.hu Aki esetleg lemaradna a Mediterranean város nyújtotta programokról, nem is kell túl messzire utaznia ahhoz, hogy például az ott látható határontúli színházi elõadásokat is megnézze, egészen pontosan Kisvár-

dáig. A jubiláló Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja programjában számos külhoni magyar társulat elõadását ismerhetjük meg Felvidékrõl, Újvidékrõl, Erdélybõl, a Partiumbol és Kárpátaljáról. A paletta tehát igen széles, így alkalmunk nyílik elcsípni olyan elõadásokat is, amelyek elõadói egyébként igen ritkán vendégeskednek Magyarországon (pl.: az Aradi Kamaraszínház, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vagy a Szabadkai Népszínház). Ínyencek elõnyben! A délelõttönkénti báb- és meseelõadások pedig a gyerekekkel érkezõknek jelenthetnek vonzerõt. XX. Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja Kisvárda - 2008. június 19-28. www.szinhaz.hu/kisvarda Lassan átcsorgunk a júliusba és hogy a váraknál maradjunk és a Dél-Alföld se maradjon ki nyári színházi túránkból, ezúttal a cél Gyula. Az impozáns gótikus téglavárat - várszínpaddal és tószínpaddal - magáénak tudható városkában mûködõ Gyulai Várszínház idén 45. nyári évadát rendezi meg július 1. és aug.20. között Összmûvészeti Fesztivál néven, amelynek része a július elsõ két hetében zajló Shakespeare Fesztivál. Mint a neve is mutatja, ez a programsorozat elsõsorban a klasszikus mûvek kedvelõinek kedvez. A szervezõk évrõl-évre társulatok külön-

féle Shakespeare elõadásait hívják meg a fesztiválra. Ami közös, az a szerzõ, a mûfaj viszont változatos: klasszikus és kortárs feldolgozások, balett vagy akár musical. Külön figyelmet érdemel a litván Meno Fortas Társulat, akik 3. éve vendégei a fesztiválnak, ezúttal a Machbet címû elõadással. A bemutatott színdarabok mellett számos kísérõprogram keretében is mélyíthetjük ismereteinket a halhatatlan angol drámaíró és kora tekintetében konferenciák, filmvetítések vagy akár reneszánsz koncertek és a korabeli gasztronómia segítségével. Ha pedig túl sok elõadást ültünk végig, érdemes igénybevenni a gyógyhatású Várfürdõ nyújtotta élményeket is. Shakespeare Fesztivál Gyula - 2008. június 30július 12. www.shakespearefesztival.hu A Tihanyi Szabadtéri Játékok programja az fentiekhez képest jóval könynyedebb mûfajokkal jelentkezik a korábbi évekhez hasonlóan. Kínálatukban a vígjáték, a zenés bohózat és a musical dominál. Bár a színlap szerint a július elsõ hétvégéjén látható Hat hét, hat tánc címû produkció is vígjáték, ezt nem mindig érezhetjük így a darab során. A kétszemélyes elõadásban kiváló színmûvészek (Vári Éva és Kulka János) tolmácsolásában követhetjük nyo-

mot két magányos ember kapcsolatának alakulását, teleszõve korunk társadalmi, etikai, morális kérdéseivel, mindezt Parti Nagy Lajos sziporkázó fordításában. A tihanyi programok lefedik szinte az egész nyári szezont, tehát ha bármelyik hétvégénket balatoni kiruccanásra szánjuk, érdemes Tihany felé kanyarodni. Tihanyi Szabadtéri Játékok Tihany - 2008. július 4 aug. 16. www.szinhaz.hu/tihany Végezetül - hazai pályán maradva-ne feledkezzünk meg térségünk õshonos, kedvelt állatfajáról, a Szárnyas Sárkányról sem, aki idén 16. alkalommal éled újjá július elején a nyírbátori Papok - rétjén. A különleges hangulatú utcaszínházi forgatagban komédiások, népi vásári bábjátékosok, kézmûvesek között lavírozhatunk, nézhetünk vándormozit, minicirkuszt és minden korosztály örömére lesz csúzlizda és körhinta is. A három napos vigasságnak csak a sárkány szempontjából lesz rossz vége, mi viszont évrõl-évre látványos tüzes fináléval gazdagodva búcsúzhatunk a fesztiváltól. XIV. Szárnyas Sárkány Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál Nyírbátor - 2008. Július 46. Nehéz Andrea

Fecske Csaba József Attila díjas költõ ajándékai Oláh András költõ és drámaíró jóvoltából sok, sok neves író, költõ fordul meg városunkban. Egy másik írásunkban már volt szó Csoóri Sándor és Görömbei András látogatásáról, most pedig a frissen József Attila díjjal kitüntetett - mellesleg 60. születésnapját is ünneplõ Fecske Csaba költõ mátészalkai látogatásáról számolhatunk be. Sokan tudják, hogy Oláh András a Mátészalkai Vörösmarty Kör elnöke is, így most is e szervezet jegyezhette a programot, természetesen közösen a városi könyvtárral. Az olvasóterem majdnem szûknek bizonyult, s bizony magam is csak a nyakamat nyújtogathattam a legutolsó sor-

ban, hogy azért halljak, lássak valamit. Ráadásul volt is mit! Fecske Csaba sziporkázó anekdotái, költõi pályájának buktatói nemegyszer csaltak mosolyt a részvevõk arcára. És itt voltak a gyõri szalkaiak is, Faggyas László és Sípos Bea, vagyis a Hangraforgó együttes tagjai - akik mindig meglepetéssel érkeznek haza. Mit is hozhattak volna most? Megzenésített Fecske verseket! S nem ez volt az egyetlen ajándék! Oláh András, az est házigazdája sorra hozakodott elõ a zempléni gyermekkor élõ tanúival, akik azóta már mátészalkaiak lettek. Viszlay Péter tanár úr jelenléte még csak a szülõföld emlékét hozta el, de

Fecske Csaba és a költõtárs, mûsorvezetõ Oláh András

amikor kiderült, hogy a tanár úr édesanyja is jelen van az esten, igazi örömperceket élhettünk át, ugyanis a költõ egykori tanító nénije olvashatta az egykori "renitens" diák viselt dolgait a fejére

kedves bájjal! Ezeket az ajándékokat hálálta meg Fecske Csaba azzal, hogy verseibõl jó néhányat maga olvasott fel hallgatóságának. Pénzes Ottó

Múzeumok Éjszakája 2008 Az idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Múzeumok Éjszakája elnevezésû nyáresti program a Szatmári Múzeumban. Az idei est az országos rendezvénysorozatnak megfelelõen a reneszánsz jegyében szervezõdik, hiszen idén ünnepeljük Mátyás királyunk megkoronázásának 550. évfordulóját. Mi mátészalkaiak kiegészítjük a mi neves évfordulónkkal, miszerint 120 évvel ezelõtt gyulladt ki az a bizonyos "fény", aminek létrejöttéért az utóbbi néhány évben nem gyõzünk elég hálát adni. Végre valami amiben élen jártunk, nemcsak sereghajtóként kullogunk az események után. Igaz, hogy az a fény ami akkor borította be a várost nem lett erõsebb, annak viszont örülhetünk, hogy vannak néhányan akik a 25-ös égõt néha hatvanasra cserélik a lámpában. Ezt teszi Dr. Cservenyák László is június 21-én 19 órai kezdettel, amikor Világítástechnika a múltban címmel kiállítást rendez a múzeumban. A kiállítást megnyitja és méltatja Fülöp István országgyûlési képviselõ, illetve Seszták Oszkár a Sz.-Sz.-B. Megyei Közgyûlés elnöke. A szabadtéri programok 20.30 órai kezdettel indulnak. A Szent Iván éji tûzgyújtást megelõzõen fellép a Medalion Táncegyüttes, amely repertoárjából stílusosan a Gyertyafény keringõ sem maradhat ki. Játékos feladatok várják a kicsiket, nagyokat egyaránt. Kicsiket "Csak játssz a tûzzel!" címmel tûzgyújtási versenyre invitáljuk, ahol saját maguk tapasztalhatják meg, mennyire nem egyszerû feladat kovakõvel, ill. más kezdetleges módszerrel tüzet gyújtani. Mátyás fejére királlyá választásakor korona került. Ezen az estén mi is választunk királyt. A palacsintasütõ verseny gyõztese korona hiányában, jogar helyett egy serpenyõvel a kezében foglalhatja el a trónnak kinevezett fejõszéket. A versenyre öt fõs csapatok jelentkezhetnek. Mind palacsinta sütésben, mind palacsinta evésben királyt választunk, tehát rátronfolva történelmi hagyományokra mi két királyt is választunk egyszerre. 22.00 órakor Zajácz Tamás bõrmûves iparmûvész Tapintható tárlatának (Motoszkaest?) lehetünk aktív résztvevõi. A rendhagyó kiállítás megnyitón fellép az Ádám Jenõ Pedagóguskórus. 22.30-tól éjfélig a Bereczky Jazz Band nyáresti koncertje zárja a Szent Iván éjszakáját. Farkas Judit múzeumpedagógus

A könyvtár ajánlata

Összetört..szétszakadt..elillant.. Az elmúlt évben látott napvilágot Sólyom Ildikó színmûvésznõ újabb kötete, melyben édesapja, Sólyom László altábornagy sorsát mutatja be olvasóinak. A mûnek mátészalkai vonatkozása is van. Mint már korábbi könyvébõl Megtörténhetett!? Szeged, Jate kiadó, 1988. - megtudhattuk, Sólyom László rózsadombi lakásának ajtaján 1950. május 20-án éjjel ÁVH-sok zörgettek. Az õrizetbe vett katonatiszt ellen demokráciaellenes szervezkedés és hûtlenség vádjával indítottak eljárást, a koncepciós per végén pedig halál várt rá. A rendszer azonban nem feledkezett meg a családjáról sem. Még ugyanazon az éjjelen, alig negyed órával késõbb feleségét és két kicsi gyermekét Mátészalkára hurcolták, osztályrészük börtön és internálás lett. Mátészalka egyetlen emeletes épületében voltak elszállásolva. Õk az emeleten, a gang végén laktak: a lakás két szobából, konyhából és elõszobából állt. Se fürdõszoba, se WC. Az elsõ szobában õrök felügyelték a családot. Hetente két alkalommal kellett jelentkeznie Sólyomnénak a rendõrségen. Néhány oldalon bemutatja a bérház lakóit, akik közül Fonalkáné Sárika a tiltás ellenére át is járt hozzájuk. 1950. augusztusában, vitték el õket a városból. A gyereket (ekkor már csak Ildikó volt itt, a kisfiút sikerült a nagymamához küldeni.) a testvére után a vitték, az édesanyát pedig Kistarcsára telepítették ki. A Sólyom család története csupán egy a Rákosi-rendszerben tönkretett életek sorában. A megrázó történések, a tárgyak, eszközök, a nehézségek leírása megragadó. A Sólyom családon keresztül szinte az 50-es évek történése fókuszába kerülünk és ezen keresztül hiteles képet kapunk a politika, a katonai felsõ vezetés elítélendõ gaztetteirõl. Egy család tönkretételének, lehetetlenné tételének lehetünk tanúi, amelyen keresztül érzékelhetjük, hogy a kreált koncepciós ügy tulajdonképpen nem más, mint az 1945 utáni képzett vezérkar megsemmisítése, likvidálása fizikálisan is. A kétkötetes, forrásokkal bõségesen illusztrált könyvet nemcsak a kor iránt érdeklõdõk fogják szívesen forgatni, hanem azok az olvasóink is, akik városunk történetének ez a kevésbé ismert, és elhallgatott idõszakát kutatják. Sólyom Ildikó: Összetört…szétszakadt…elillant… A Sólyom tábornok - per utóélete Második bõvített és átdolgozott kiadás, Budapest : HIM, 2007. Szabóné Dankó Erzsébet

MÉCSVILÁG

8

Köszönet Partnereinknek és Támogatóinknak Az alább felsorolt közintézmények, vállalatok, vállalkozások, civil szervezetek, mint együttmûködõ támogatóink és partnereink teszik lehetõvé, hogy a Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület a tehetséges helyi mûvészek, produkciók segítõje, nívós kulturális rendezvények szervezõje lehet 2007. és 2009. között. Partnereink: • Szatmári Múzeum - Dr. Cservenyák László • Városi Mûvelõdési Központ - Tóth Istvánné • Képes Géza Városi Könyvtár - Szabóné Dankó Erzsébet • Szatmár Alapfokú Mûvészeti Iskola - Szûcs Sándorné • Esze Tamás Gimnázium - Lukács Bertalan • Képes Géza Általános Iskola - Papp Lászlóné • Szatmár Néptánc és Népmûvészeti Egyesület - Tóth Béla • Fõnix Park - Dr. Ilku Magdolna, Dr. Ungvári Zsigmond Támogatóink: • Mátészalka Város Önkormányzata • Szabó István városunk polgármestere • Nobilis Rt. - Novák Tibor • "Öcsi Hús" Húsipari Rt. - Zemlényi Gyula és Zemlényi Tibor • Carl Zeiss Vision Hungary Kft. - Radics Ilona • HOYA Szemüveglencse Gyártó Rt. - Kerekes János • Szatmár-Nyír Kft - Fülöp Bálint • Szalka Tüzép, Szalka-Sped Kft. - Gladics János • Szatmári Kereskedõház Kft. - Lábas Tibor • Hami 138 Bt. és a Falánk Fanni Cukrászda - Dankai Tamás • Can-Tel East Telekommunikációs Kft. - Szabó Tibor • MOM Vízméréstecnikai Zrt. - Thomas König • Tóth 47 Kft és Kastélyszálló - Tóth József és Tóthné Lakatos Erzsébet • Szal-Tó Kft. - Tóth Attila és Szalai Árpád • Infó-West Kft. - Juhász Katalin • Trend Divatüzlet - Kovács Sándorné Wyoming Bt. Könyvelõiroda - Oláh László • Multilink Kft - PC-Kuckó Számítástechnikai Szaküzlet - Tõkés Szilárd Médiatámogatóink: • Szatmári Szó Információs Lap - Szamosi István • M1 Televízió - Varga Dezsõ, Varga Zsolt Az egyesület bankszámlaszáma: 67800254-10605747 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet Adószám: 18803891-1-15 Honlapunk a következõ címen érhetõ el: muveszetbarat.mateszalka.hu, vagy w3.enternet.hu/muveszet

MÉCSVILÁG Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület Mûhelye VIII. évfolyam 2. szám Belsõ terjesztésû hírlevél

Megjelenik: negyedévente Fõszerkesztõ: Szondi Erika Szerkesztõ bizottság tagjai: Czine Árpád, Kapturné Bíró Beáta, Losonczi Léna, Pénzes Ottó A Mátészalkai Mûvészetbarát Egyesület a következõ címeken érhetõ el:

4700 Mátészalka Csokonai utca 5. sz. Pénzes Ottó egyesületi titkár Telefon: 44/500-091 vagy 44/313-233 Honlapunk: w3.enternet.hu/muveszet, Villámposta (e-mail): [email protected]

Nyomdai munkák: INFÓ-WEST Kft. Nyomdaüzeme Mátészalka, Tompa M. u. 1. Telefon:44/500-024 e-mail: [email protected]

2008. június

Mátészalkáról elszármazottak elsõ találkozója

A tomboló vihar és a szakadó esõ sem tántoríthatta el földijeinket a találkozástól Bevallom, egy ideje törtük már néhányan a fejünket azon: milyen jó lenne, ha találkozhatnánk régi ismerõseinkkel, barátainkkal. Azokkal, akiknek gyökerei ugyanott vannak, akiket emlékeik ugyanoda kötik, azokkal, akik - bár rég elköltöztek -, ezer apró, de eltéphetetlen szállal kötõdnek szülõvárosukhoz, Mátészalkához. Néhány e-mail-váltás és beszélgetés után körvonalazódni kezdett a terv: találkozzunk félúton, Budapesten vagy környékén. Összegyûjtöttük a személyes és internet-kapcsolatokat, néhányan idõpontot egyeztettünk és útjukra indítottuk a meghívókat. Lelkesen dolgozott Szentléleky Erika, Kõfalviné Thiele Gabi és Szilágy Feri, mindenki böngészte a noteszét, címtárát és kutatott interneten, ismerõsöknél újabb ismerõsök, régi barátok után. Köszönöm nekik mindannyiunk nevében. Nagy segítségünkre volt mindebben a Mûvészetbarát Egyesület titkára, Pénzes Ottó, akinek címtára kimeríthetetlen. Ottó vette a fáradtságot, és nagyon sok meghívót küldött el a nevünkben. Hálásan köszönjük, Ottó! Lassan érkeztek a válaszok. Egyre többen jelezték: örülnek a kezdeményezésnek, szívesen jönnek. Bevallom, bennem ekkor már egyre több volt az izgalom: megismerjük egymást? Megtaláljuk egymással a hangot? Hol találkozzunk? Thiele Gabi javasolt egy gyönyörû helyet, végül abban egyeztünk, piknikezni fogunk, mátészalkai majálist tartunk Budán. Egyetlen apróság szólhatott közbe: az idõjárás (természetesen közbe is szólt.) Végre elérkezett május harmadika. Reggel gyönyörûen sütött nap, a találkozó megbeszélt idõpontjában "természetesen" ömlött az esõ. Szerencsére a randevú helyszí-

nén az akkor jelenlévõk találtak fedett helyet, egy kerthelyiséget, ahová behúzódtak az esõ elõl. Hozzájuk csatlakoztunk még néhányan a második találkozási pontról és végül ott is maradtunk. Kicsit hûvösre fordult az idõ, ezért nagyon jól jöttek a fûre szánt plédek, a fázósabbak beburkolózhattak. A májusi hûvös sem akadályozhatta az élénk társalgást, majd a beszámolókat: kivel mi történt, mióta nem találkoztunk, kinek hogyan alakult az élete. Hallhattunk eltérõ életutakról, kacskaringós pályákról, boldog és kevésbé szerencsés emlékekrõl, személyes sikerekrõl és kudarcokról. Ahogy Veress Tibi összefoglalta: élmény volt hallgatni több generáció nézõpontját. Sok-sok tanulsággal szolgált mindannyiunknak mindaz a kitartás, tenni- és élniakarás, ami minden "élet-mesébõl" kitûnt. Kinek könnyebben, kinek nehezebben sikerült megállnia a helyét az életben, munkában, családban, de mindenki mindent megtett azért, hogy mindenbõl a legjobbat hozza ki. Köszönet mindenkinek a nyíltságért, õszinteségért, az újra odanyújtott baráti jobbért! Külön köszönetet kell mondanom a vidám társaság korelnökeinek, Csûrös Andornak és feleségének, valamint Erdõs Jenõnek, akik dacolva a kiszámíthatatlan idõjárással, idõt és fáradságot nem kímélve eljöttek, hogy találkozzanak velünk. Az õ gazdag életútjukat hallgatni különösen nagy élmény volt, hiszen annyi emléket, annyi ismerõs nevet és eseményt idéztek fel. Több regényt írhatna a jótollú író ezekbõl. Már majdnem este volt, amikor búcsúzni kezdtünk. Persze ez sem volt egyszerû: többször köszöntünk el egymástól, hiszen annyi minden volt, amit még az utolsó pillanatokban meg kellett beszélni! Megegyeztünk: a találkozókat

Ki, kit ismer meg? rendszeressé tesszük. Legkésõbb nyár végén mindenképpen újra látni szeretnénk egymást és mindazokat, akik most nem tudtak eljönni. Szeretnék jobbulást kívánni azoknak, akik betegség miatt nem lehettek ott velünk. Legközelebb gyertek el, biztosan segít gyógyulni is egy ilyen vagy még jobb - hangulatú együttlét! Végezetül két visszajelzés, amit nagyon szívesen olvastam: Mátészalkai "kötõdésûek" budai találkozójának Kedves Szervezõi! A feledhetetlen május 3-i budai találkozó részvevõinek doyenjeként szeretnék szívbõl jövõ köszönetet mondani:- a szép és sikeres kezdeményezésért;- az anyagi áldozatot nem követelõ, puritán (!!) és mégis jó hangulatú együttlétért, mely végül isa jelenlévõk õszinte egyetértését kiváltó javaslatot szült: váljék hagyománnyá ez a szép kezdeményezés. Gondos szervezõ munkátok gyümölcse legyen mindnyájunk - számunkra is hízelgõ - kívánsága: erõt, egészséget, további sikereket az ilyen szép kezdeményezések megvalósításához. Szeretettel: E. Jenõ bácsi Szentléleky Erika: Mátészalkai "kötõdésûek" budai találkozójáról. Erdõs Jenõ

bácsi,mindnyájunkat megelõzve köszöntötte a tegnapi találkozó résztvevõit. Minden tiszteletem az övé, aki több évtizedes pedagóguspályája után a mai napig aktívan tevékenykedõként most is példát mutatott. Abból, hogy hozott javainkkal élni kell, és nem visszaélni, emlékezni nem teher, hanem kötelesség. Vannak olyan értékek, amik kortalanok és korlátlanok. Példát mutatott az emberi tartásból, akaratból. Példát mutatott a gerincességrõl. A találkozó minden egyes résztvevõje saját élettörténetével jött, de mindenki gazdagabban távozott. Lehetne ezt tovább ragozni, a lényeget leírtam. Végezetül azok névsora, akik érdemesnek és fontosnak találták ezt az alkalmat. Erdõs Jenõ Igazgató Úr, Csûrös Andor Tanár ú, Csûrös Andorné Tanárnõ, Csûrös Andrea, Királyné, Szabó Panni, Kakucsiné Bacskó Erzsike, Kõfalviné Thiele Gabi, Kékesi Erika, Kézi Laci/ Cila/, Szilágyi Ferenc, Veress Tibor, Soltész Ildikó, Áts Miklós, Balogh Lajos, Szûcs István, Szentléleky Erika Várunk tehát mindenkit nyár végén: Mátészalkán lakókat és Mátészalkáról elszármazottakat, régi és új barátokat! Viszontlátásra! Királyné Szabó Ágnes

HÍREK • HÍREK • HÍREK • HÍREK • HÍREK • HÍREK • A Filmklub tavaszi sorozatának utolsó vetítésére került sor április 15-én az Esze Tamás Gimnázium videotermében. Az érdeklõdõk ezúttal a Holt költõk társasága c. filmet nézhették meg. Még a szokásosnál is nagyobb vita alakult ki a film mondanivalóját illetõen, miközben a kitartó törzsközönség Dr. Hamar Péter és Dr. Telkes Lászlóné ígéretét vette, hogy õsszel indul az új program. • Szintén Hamar Péterhez kapcsolódó hír, hogy új könyvének bemutatójára szeptember végén kerül majd sor Máté-

szalkán. A korábbi nagy sikert arató, Móricz utolsó szerelme c. könyve után folytatja az életmû kibontását, ezúttal Tiszacsécséhez kötve az eseményeket. A Kairosz Kiadónál megjelenõ Ködösítés nélkül c. könyv öt tanulmányt tartalmaz: egy a Móricz-ingatlanokról, egy a tüzesgép-ügyrõl, egy a népdalgyûjtõ utakról, egy a díszpolgáravatóról, egy pedig a Csécséhez közvetlenül kötõdõ novellákról szól. • Egyesületünk tiszteletbeli tagja Futaky László, akinek Kapocs címû könyvtártörténeti kiadványát méltattuk elmúlt

lapszámunkban, személyes ajándékpéldányokkal örvendeztette meg egyesületünket. Ez a rendkívül fontos és "pontos" kiadvány közvetítésünkkel eljutott például az Esze Tamás Gimnázium és a Képes Géza Általános Iskola Könyvtárába is. • Ki az a Pál? címmel mutatott be nagyhatású monodrámát Debreceni Tibor a Károli Gáspár Református Egyetem nyugalmazott drámapedagógusa, aki a Kossuth téri Református Gyülekezet vendége volt április 6-án..

• Aatoth franyo, a Franciaországban élõ festõmûvész egyesületünk tiszteletbeli tagja - munkáiból nyílt kiállítás Miskolcon. A neves mûvész ezen az estén mutatta be barátja - a mátészalkai mûvészet-barátok régi ismerõse a neves képzõmûvész, performance, feLugossy László frissen megjelent albumát is. A megnyitó-bemutatón egyesületünket Oláh András költõ, drámaíró és Pénzes Ott egyesületi titkár képviselték, akiket feleségeik is elkísértek.