Az ún. Sztálin elvtárs effektus: Levél a Gyorskocsi utcai börtönbıl Orbán Viktor miniszterelnökhöz
A Gyorskocsi utcából levelet írtam Orbán Viktornak. A levelet akkori ügyvédem vitte ki és juttatta el Torgyánhoz, aki kísérılevéllel küldte el a Parlamentbe. Egy küldönccel, hogy biztosan megkapja a kormányfı. Errıl és az ezt követı fejleményekrıl nemrég megjelent új könyvemben (Bilincs és póráz – A Gyorskocsi utca) olvashatnak. A levelet évek óta kerestem, de fellelni nem tudtam. És mit nem produkál az élet: éppen a könyvbemutató napján hozzájutottam. Egy ügyvéd szekrényébıl került elı, de nem könnyen: meg kellett érte küzdenem.
A levél eleje
A könnyebb olvashatóság érdekében a levelet legépeltem, és így adom közre:
2
Dr. Orbán Viktor miniszterelnök úrnak Budapest
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Bár már hónapok óta beszélnek velem kapcsolatban különbözı problémákról, korábban nem döntöttem arról, hogy Miniszterelnök Úrhoz forduljak. Miniszterelnök Úr ugyanis mőködésem több mint két és fél éve alatt megismert: ismeri teljesítményemet, munkámat, eredményeimet. Ezért szinte természetesnek tartottam, hogy a felmerült kérdésekrıl – partnerként – meghallgatnak. Ez azonban nem történt meg. Most mégis Miniszterelnök Úrhoz fordulok. Ennek két oka van. Egyrészt az ellenem hónapok óta folyó lejárató kampány – ami jelenleg is a média támogatása mellett napról napra folyik – durva fordulatot vett: mentelmi jogom felfüggesztését követıen rövid idıvel ırizetbe vettek, majd 21 órával késıbb elızetes letartóztatásba helyeztek. Másrészt, abba, ami velem és körülöttem történik, a családom belepusztulhat: 95 éves édesanyám ebbe belehalhat, 14 éves kisfiam – aki szinte egyik napról a másikre lett felnıtt – belerokkanhat. Azért is döbbent meg mindez, mert fontos részese voltam az elmúlt évek sikereinek. Ma is büszke vagyok arra, hogy komoly szerepem volt a koalíció elıkészítésében és bár ma már errıl kevesebbet kell beszélni, de enélkül (tehát a koalíció nélkül) nem lehetett volna polgári kormánya Magyarországnak. Ma is örülök annak, hogy akkor, amikor ennek tétje volt, hozzájárulhattam a koalíció válságainak megoldásához. Ma is büszke vagyok arra, hogy ilyen gazdaságilag is sikeres kormány munkájában vehettem részt és e sikerekhez én is hozzájárulhattam. Tudom, hogy követhettem és nyilván követtem is el hibákat: mindenekelıtt a hatalmas munka és a rendkívüli terhelés miatt, de jóhiszemőségem miatt is, hiszen támaszkodnom kellett az apparátusra. De jót is tettem, sıt elsısorban azt, azért dolgoztam éjt nappallá téve, hogy minél nagyobb fejlıdést érjünk el a mezıgazdaságban és a vidék körülményeiben, gazdaságában. Szinte magyarázatot sem találok arra, hogy en-
3
nek ellenére már legalább négy hónapja a tárca valamennyi valós és vélt problémáját vele kapcsolják össze. Nem folyamodok jogtalan elınyökért. A legfıbb ügyész úr indítványában szereplı alapos gyanúkról ugyan számtalan jogásznak az a véleménye, hogy azok nem állnak meg, ma már a jogi eljárás az, ami tisztázhat. Fél órával egy telefonértesítés után ügyvédemmel megjelentem a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalban, ahol érdemi vallomást tettem. Ezután ırizetbe vettek, majd elızetes letartóztatásba. Ennek okai azonban nem állnak fenn. Az elbújás, elrejtızés veszélyét a Fıvárosi Bíróság is mellızendınek tartotta. Az eljárás eredményességének veszélyeztetése sem áll fenn, sem a bizonyítékok esetleges megsemmisítésének lehetısége, sem a tanúk esetleges befolyásolása. (Ezt a szabadlábra helyezésemet kérı beadvány részletesen bizonyítja.)
A levél befejezése
Az elızetes letartóztatás fenntartása tehát – amiben eddig már három hetet töltöttem el – ok nélküli. De ezt megfoszt az eljárásra való felkészülés megfelelı lehetıségeitıl, csakúgy, mint a normális élet feltételeitıl. Ezért kérem az elızetes letartóztatás megszüntetését és a szabadlábon való védekezés biztosítását. Kérem Miniszterel-
4
nök Urat, hogy az illetékes szerveknek jóindulatú támogatásával ajánlja figyelmébe kérésemet. Budapest, 2001. VII. 12.
Tisztelettel:
(Dr. Szabadi Béla)
* Sokak a hatása alá kerültek annak, amit Sztálin elvtárs effektusnak neveznék. A meghurcolt, meggyötört, eldobott és megalázott emberek – méltatlan sorsuk ellenére – Sztálinban jóságos és igazságos, bölcs vezetıt láttak, akit megtévesztettek a gonosz tanácsadók. Akik elzárták a vezértıl az embereket, a véleményeket és a híreket. Ha Sztálin elvtárs tudná, nem hagyná, közbelépne! – gondolták sokan. Voltak, akik közvetlenül a kivégzésük elıtt, amit éppen Sztálin elvtárs hagyott jóvá, írtak levelet neki.
Innen írtam a levelet Orbánnak. A cella az elsı emeleten, az üvegezett résztıl jobbra volt
Én is beleestem ebbe a hibába. Az nem lehet igaz, hogy Orbán Viktor, aki mindig megtisztelt figyelmével, elismerte munkámat, dicsérte azt, a kormány (egyik) legképzettebb tagjaként jellemzett Torgyánnak, sokszor kérte a segítségemet, kikérte és odafigyelt a véleményemre, hagyná ezt a gyalázatot, amit mővelnek velem, ha nem tévesztenék meg! És levelet írtam Orbán Viktor miniszterelnöknek a börtönbıl. Elsısor-
5
ban azért, hogy édesanyám és fiam ne legyen áldozata ennek a tragédiának, ami engem ért.
Orbán Viktor a kisgazdáknál: „Örök Barátság”
Soha nem gondoltam, hogy a levél biztosan segít, nem voltam tehát teljesen naiv. Talán inkább valamiféle végsı próbát akartam tenni, hogy megtudjam: tényleg megtévesztették-e? Valószínőleg azok is ilyen próbának szánták a vezérnek küldött levelet és a jövınek dolgoztak, akik a Gazdához, Sztálinhoz folyamodtak, vagy, akik Rákosi Mátyás elvtárshoz. Volt közöttük olyan is, akinek válaszoltak, sıt olyanok is, akiknek segítettek. Igazságot szolgáltattak. Orbán Viktor nem is reagált. Mármint névvel nem, mert akkor vállalt volna valamit. „Hátulról” viszont reagált: a levélre hivatkozva, amit az ı esetében – a hatályos szabályozás szerint – ellenırzés nélkül joggal megírhattam és elküldhettem, sorozatosan elutasították ügyvédem szabadlábra helyezési kérelmeit. Még az újságok is megírták: Szabadi Béla „politikai kapcsolatait vetette latba”. Bár azok, akiket a levélben szóba hoztam, hál’ Istennek nem pusztultak el, „mindössze” életüket keserítették meg, örömeiket rabolták el, az halt bele a bánatba, akire nem gondoltam: szegény anyósom. Elızetes letartóztatásom vitte a sírba, az izgalmak és a szorongás miatt kapott infarktust, halt meg éppen a mi lakásunkban. A temetésén nem vehettem részt, mert a család bánatát azzal nem súlyosbíthattam, hogy engem ott bilincsben és pórázon vezetve kelljen látniuk. Amikor szigorított házi ırizetbe kerültem, elmentem a Keller-féle bizottság elé, hogy elmondjam a vádakkal szembeni tényeket. Ezért újból és ugyanarra kikérték a mentelmi jogomat, hogy elıkészítsék visszavitelemet a börtönbe. Egy nappal a kikérés
6
bejelentése elıtt titkos telefonszámomon felhívott „a polgári lap” újságírója és elmondta, kikérték a mentelmi jogomat. És azt is, hogy kár volt elmennem Kellerék elé. A mentelmi bizottság ülésére bilincsben és pórázon vittek, a döbbent szomszédok szeme láttára bilincseltek meg, tették fel a pórázt és annál fogva húztak be a rendırautóba. A parlamentben a szavazásra még Orbán Viktor is beült, hogy biztosítsa: meglegyen a megfelelı szavazási arány. Kemény beszédemet így végig kellett hallgatnia, a korabeli videón látszik, hogyan rezzen össze, amikor róla beszélek. A felszólalás megtette a hatását: nem mertek újból (és azonnal) letartóztatni. De a mentelmi jog újabb kikérésének volt következménye: 13 hónapot kellett – jogalap nélkül! – szigorított házi ırizetben eltöltenem. Eközben a rendırség folyamatosan kísérletezett, hogy bizonyítsa: nem tartom be a szabályokat és elintézze: vigyenek vissza. (Ahogy ezt szegény Székelynél sikerrel megtették.) Amikor a Fıvárosi Bíróság végre szabadlábra helyezett, a rendırök (a kerületi parancsnok ma is ugyanaz a személy) nem akartak levonulni és csak napokkal késıbb, a sajtó megjelenésére távoztak a helyszínrıl. Akkor viszont füstölı gumikkal. Két hónap múlva levelet kaptam a Legfelsı Bíróságtól. Elutasították a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal (KÜNYH) fellebbezését, ık azt kívánták elérni, hogy tegyenek vissza házi ırizetbe. A bíróság nem találta alaposnak a fellebbezést, pedig azt a Legfıbb Ügyészség támogatta. Sıt kérte, hogy szíveskedjenek eleget tenni a KÜNYH „indítványának”. Ez már 2002 decemberében volt, már ennek is öt éve. 2001 nyarán, amikor írtam a levelet, azt sem tudhattam, meddig tart a rabság. Iszonyú meleg volt, a szők cellába alig hatolt be a levegı. Tudtam, hogy a miniszterelnök nemrég járt a Legfelsı Bíróságon, ahol sok milliárd forintot ígért. Ez nem volt számomra jó jel. Egyúttal dicsekedett: Szabadi letartóztatása a törvény elıtti egyenlıség bizonyítéka. Ez sem, mert éppen az ellenkezıjét bizonyította. De meg akartam tudni a valóságot róla és kicsit biztosan reménykedtem is. Mert nem lehet nem reménykedni annak, aki ártatlan. Hiszen nem érti és értheti: miért kell ezt elszenvednie? Budapest, 2007. december 4. Dr. Szabadi Béla
