AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐK MÁSODIK TALÁLKOZÓJA 2010. MÁJUS 15. A TANULMÁNYOZÁS ÉS ELMÉLKEDÉS PARKJAI MIKEBUDA
TÁJÉKOZTATÓ A SZINTRE HOZÁSRA JELENTKEZŐK MÁSODIK TALÁLKOZÓJÁRÓL
Üdvözlünk a Tanulmányozás és Elmélkedés Parkjában. Mint ahogy az első találkozót, úgy ezt is egyszerre tartjuk az Iskola által elismert Tanulmányozás és Elmélkedés Parkjaiban. A találkozó este 8 órakor fog befejeződni. Csak azok a posztulánsok lehetnek itt a mai találkozón, akik részt vettek az első találkozón, és jelen van néhány tanítvány is. Érkezéskor már biztos mindenki odament azokhoz, akiknél a listák vannak, és regisztrált, illetve befizette a hozzájárulást ehhez a találkozóhoz, és leadta az összefoglalást és a szintézist, amit készített. Ha mégsem, akkor a következő órákban tegye meg. Egy napunk van erre az elég intenzív munkára, de lesz idő kávézásra és véleménycserére is. Átfutunk néhány logisztikai kérdésen, melyek elősegítik, hogy minden jól menjen ezen a napon. Aztán adunk néhány tematikus magyarázatot és elvégzünk néhány pedagógiai gyakorlatot, melyek segíteni fognak, hogy elsajátítsátok a technikáját azoknak a munkáknak, melyeket végezni fogtok az utolsó találkozóig. Ennek a találkozónak a célja, hogy megismerjétek és megértsétek a témákat és munkákat, melyekkel foglalkozni fogunk. Fontos megérteni a technikai szempontokat, az eljárásokat, és megteremteni a feltételeket, a fogalmi elemek tanulmányozásához, melyek a keretet adják a munkákhoz. Lesz idő a technikát és az eljárásokat érintő kérdések tisztázására is. Az ennél elméletibb kérdéseket biztos meg fogjátok tudni válaszolni egymás között, ahogy majd elmélyültök az ajánlott könyvek tanulmányozásában. Ezen a találkozón 3 témával fogunk foglalkozni a következő sorrendben: az Önfelszabadítás könyv Epilógusa, Operatív (kivéve az öntranszferenciát - ezek is az Önfelszabadítás könyv részei), Pszichológia III. és Pszichológia IV. Természetesen a témákat szintetikusan és sematikusan fogjuk végigvenni, és mindenekelőtt az elvégzendő munkákat fogjuk tisztázni. Nem lehetséges egy egynapos találkozón teljességében tanulmányozni az elméletet és a kapcsolódó anyagokat. Azonban az ezekkel a témákkal való munka szükségszerűen magába foglalja az említett könyvek (Önfelszabadítás, Pszichológiai jegyzetek és a többi jelzett mű) tanulmányozását a maguk mélységében. Már biztosan bebizonyosodott számotokra, hogy az összefoglalás és a szintézis kidolgozása segít megérteni és integrálni a tapasztalatokat. A munkák célja, hogy elvégezzétek azt, amit megközelítőleg így lehet összefoglalni:
1.- Elérkezni abba a helyzetbe, hogy értjük a belső működésünket, és dolgoztunk a legfontosabb problémagócokon. A végső indikátora ennek az lesz, hogy úgy érezzük, nincsenek fontos témák függőben. És rendelkezünk egy olyan belső készségességgel, amely szükséges ahhoz, hogy folytassuk a folyamatunkat az Iskola munkái felé. 2.- A speciális fogalomhasználat elsajátítása, és a témák megértéséhez szükséges elmélet alkalmazása. Ajánlatos a jó munka érdekében a Pszichológia I. és II. tanulmányozása, megértése, és feldolgozása, összefoglaló és szintézis formájában. Akik nem fejezték még be ezek tanulmányozását, nagyon jó lenne, ha most minél előbb megtennék. Rendben, akkor nézzük a témáinkat. Hosszú nap áll előttünk, azt javaslom, hogy dolgozzatok ellazultan, jó tónusban. Az első témánk az Epilógus.
EPILÓGUS Az a célunk ennek a témának a tanulmányozásával és feldolgozásával, hogy kivitelezhető és pozitív változásokat érjünk el a személyes viselkedésünkben. Logikus, hogy aki nem kíván semmit változtatni a viselkedésén, az mindennek semmi hasznát nem látja. A munka két részből áll: Átfogó gyakorlat Önéletrajzunk és kialakulási tájunk strukturális tanulmányozása GYAKORLATOK: Az Önfelszabadítás rendszerében elért eredmények jelentőségét a laboratóriumon kívül kell igazolni. (Itt azokra a technikákra gondolunk, amiket az első szintrehozó találkozó óta tanultunk és tökéletesítettünk.) Ezeket az eredményeket a mindennapi életben kell ellenőrizni. Támpont a mindennapi élet nehéz helyzeteiben. MÉLYLÉGZÉS - FIGYELEM (lásd a csatolt vázlatot) Amikor a mindennapi életünk során konfliktushelyzetbe vagy nyomasztó helyzetbe kerülünk, megváltozik a légzésünk. Figyeljük meg ezeket a változásokat a légzésünkben. Ha észreveszünk egy ilyen változást, használjuk ki ezeket a pillanatokat arra, hogy a légzésünket mély, hasi légzéssé alakítsuk... ennyi az egész. Ezzel módosítani kezdjük a belső feszültségek rendszerét; távolságot alakítunk ki önmagunk és a problémás tárgy között. Figyelem 20. Téma, A személyes fejlődés kézikönyve a HM tagjai számára. A figyelem a tudat egy képessége, mely lehetővé teszi a tudat számára, hogy megfigyeljen külső és belső jelenségeket. Amikor egy inger átlépi a küszöböt, felkelti a tudat érdeklődését, és egy középső területen marad, ahová a figyelem irányul. Ez azt jelenti, hogy a figyelem érdekeknek megfelelően működik, mindig azt követve, ami valamilyen módon hatással van a tudatra, és létrehívja az érzetet. A figyelem többféle típusáról beszélhetünk, attól függően, hogy hogyan figyeljük az adott jelenséget. Létezik egyszerű, megosztott, irányított és feszült figyelem. Megosztott figyelem esetén két ingerre figyelünk párhuzamosan. Például figyelünk egy adott tárgyra vagy jelenségre, és ezzel párhuzamosan figyelünk egy testrészünkre is. Összefüggés van a légzés megváltozása és a tudat módosulása között. A légzés irányítása olyan testi mechanizmus, amely lehetővé teszi, hogy befolyásoljuk a tudat módosulását, amit mechanikusan a konfliktusok indítanak be. Ha figyelünk a légzés megváltozására, ez egy szándékos módja annak, hogy irányítsuk a tudat érdeklődését. Ez pedig, túl az egyszerű, mechanikus válaszokon, különböző válaszlehetőségeket biztosít számunkra a konfliktushelyzetekben. Ha szándékosan használjuk ezt a támpontot (figyelem a légzés változásaira és hasi légzés), akkor az erőfeszítésnek és az ismétlésnek köszönhetően automatikussá válhat. Próbáljuk meg ezt abban a pillanatban gyakorolni, amikor például feltűnik egy rémisztő kép. Ha elsajátítjuk ezt a technikát, lehetőségünk lesz előidézni azokat a változásokat a viselkedésünkben, melyekre törekszünk. A kialakulási táj TANULMÁNYOZÁSA Perspektívaváltás
Az emberi lény egy adott helyzetben, nem pedig elszigetelt szubjektumként. Gondoljuk át újra korábban elkészített önéletrajzunkat, és tekintsük most át azt a tájat, melyben nevelkedtünk. Táj alatt közvetlen környezetünket értjük. Ez lehetővé teszi, hogy tágítsuk a nézőpontunkat, és a szubjektív önéletrajzot olyan szituációs önéletrajzzá alakítsuk, amiben a személyes „én‖ valóban egy struktúrát alkot azzal a világgal, amelyben létezik. A kialakulási táj viselkedésként működik bennünk, egyfajta létformaként, és az emberek és a dolgok közötti mozgás egy bizonyos módjaként. Egyfajta tónus, egy „érzékenység‖, ami annak a kornak felel meg, amelyben nevelkedtünk, és amely nem esik egybe a jelenlegi pillanattal. Fogalmak és kifejezések A kommunikáció javítása érdekében megpróbáljuk megérteni néhány olyan kifejezés meghatározását, melyek alapvető fontosságúak a kialakulási táj elméletében. a. Tájak és tekintetek: A TÁJAK ÉS A TEKINTETEK (Az emberi táj első fejezete) 1. Beszéljünk tájakról és tekintetekrõl, s térjünk vissza a már korábban elmondottakhoz: ―Külsõ táj az, amit a dolgokból észlelünk, belsõ táj pedig az, amit azokból leszûrünk belsõ világunk rostáján keresztül. Ezek a tájak egyek és ezek alkotják feloldhatatlan valóságképünket‖. 2. A naiv tekintet már az észlelt külsõ tárgyakban összetévesztheti azt, ami ―látszik‖ magával a valósággal. Sõt akad olyan is, aki azt hiszi, úgy emlékszik a ―valóságra‖, mint amilyen az volt. De nem hiányozhat a harmadik sem, aki ábrándjait, képzeteit és álmai képeit anyagi tárgyakkal téveszti össze (olyanokkal, melyeket valójában más-más tudatállapotban észlelt és alakított át). 3. Az, hogy az emlékekben és az álmokban eltorzulva jelennek meg korábban észlelt tárgyak, úgy tûnik, értelmes emberek számára nem jelent gondot. Az viszont, hogy az észlelt tárgyakat örökké azokkal egyidejû észlelések, valamint az adott pillanatban mûködõ emlékek sokszínû leple fedi, illetve az, hogy az észlelés a dolgok közötti létezés általános módja, érzelmi hangulat és magának a testnek egy általános állapota… ezek az elképzelések felborítják a dolgok és a velük való bánásmód mindennapos, egyszerû gyakorlatát. 4. Az történik, hogy a naiv tekintet a ―külsõ‖ világot saját fájdalmán és örömén keresztül észleli. Nemcsak a szememmel nézek, hanem a szívemmel is, gyöngéd visszaemlékezéssel, végzetes gyanakvással, hideg számítással, titkos összehasonlítással. Olyan allegóriákon, jeleken és szimbólumokon keresztül nézek, melyeket én ugyan nem látok meg a tekintetben, de hatnak arra, éppúgy, mint ahogy nem látom a szememet, sem a szemem mozgását, amikor nézek. 5. Ezért – az észlelés összetettsége miatt – amikor külsõ vagy belsõ valóságról beszélek, szívesebben használom a ―táj‖ szót a ―tárgy‖ helyett. Ez alatt értelemszerûen halmazokat és szerkezeteket értek, nem pedig egy tárgy elszigetelt és elvont egyéniségét.
Fontos hangsúlyoznom azt is, hogy e tájaknak az észlelés olyan mûveletei felelnek meg, amelyeket ―tekinteteknek‖ nevezek (ezzel talán helytelen módon érintek számos olyan területet, mely nem a látásra vonatkozik). E ―tekintetek‖ összetett és aktív mûveletek, melyek ―tájakat‖ hoznak létre, nem pedig egyszerû és passzív mûveletek, melyekkel külsõ (külsõ érzékszerveimhez érkezõ adatok) vagy belsõ (magának a testnek az érzései, emlékek és észleletek) információkat fogadok be. Felesleges mondanom, hogy e ―tekintetek‖ és ―tájak‖
kölcsönös viszonyában a belsõ és a külsõ közti különbségtétel a tudat szándéka, és nem az iskolaalapítók naiv sematizmusa szerint történik.
b. A kialakulási táj Az újhumanizmus szótára Életünk bármely szakaszában elfoglalt helyzetünket a múlt és a jövô többé-kevésbé belátható eseményeinek megjelenítése határozza meg, és a jelenben átélt jelenségekkel együtt alakítja ki az ún. "jelen helyzetet". A tényeknek ez az elkerülhetetlen megjelenítése az oka, hogy azok önmagukban nem alkothatják a nekik tulajdonított struktúrát. Amikor kialakulási tájról beszélünk, azokra az eseményekre gondolunk, amelyeket egy ember a születésétôl fogva, egy bizonyos környezetben átélt. A k.t. hatása nem csupán az életút idôbeli perspektívájából következik, ahonnan a jelent szemléljük, hanem abban áll, hogy tapasztalataink alapján folyamatosan alakítjuk a helyzetet. Ebben az értelemben a k.t. az értelmezés és a cselekvés "háttere", egyfajta érzékenység, hiedelmek és vélemények összessége, amelyek az egyént vagy a nemzedéket (lásd ott) jellemzik. c. Generációk Az Epilógusból A ma hatalmon lévő nemzedék a maitól eltérő kialakulási tájban nevelkedett. Ugyanakkor ebben a korban cselekszik, és ráerőlteti egy másik korból "magával hurcolt" nézőpontját és viselkedését. Ez áll a nemzedékek dialektikájának hátterében, és éppen ez adja az emberi történelem dinamikáját. Most azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy a kommunikáció és a technikai fejlődés következtében a változás sebessége egyre gyorsul. Ezek hatalmas változások, és megérthetjük, hogy rövid életünk során olyan mértékű felgyorsulás ment végbe, ami túltesz bármely más történelmi kor évszázados változásain. A kialakulási táj tanulmányozására szükség van a növekvő alkalmazkodásnak azon folyamatában, amely minket érdekel. d. Alkalmazkodás Az újhumanizmus szótára (latin) Az élőlények azon tulajdonsága, melynek segítségével környezetük változása esetén is képesek a túlélésre. Egy struktúra és környezete közötti kompatibilitás. Anélkül, hogy megvitatnánk a struktúra (*) és a környezet (*) kifejezések értelmét, mellékesen megjegyezzük, hogy: 1) egy struktúra fejlődését környezetével kölcsönhatásban növekvő alkalmazkodásnak nevezzük; 2) stabil alkalmazkodás esetén a struktúra többé-kevésbé változatlan maradhat, de a környezet változásával a felbomlás (*) felé tart; 3) csökkenő alkalmazkodás esetén a struktúra elszigetelődik a környezetétől, és ezzel összefüggésben növeszik belső elemeinek differenciálódása; 4) amikor az alkalmazkodás hiánya lép fel, két lehetőség áll fenn: a) a csökkenő a. esetei elszigetelődés vagy a környezet romlása folytán b) a környezet meghaladásának esetei, mivel az elégtelenné vált az interaktív kapcsolat fenntartásához.
Minden növekvő a. a struktúra és a környezet fokozatos módosulásához vezet, és ilyen módon azzal jár, hogy az új legyőzi a régit (*). Végezetül, egy zárt rendszerben a struktúra és a környezet felbomlása következik be. Általánosságban véve az újhumanizmus a növekvő alkalmazkodást tartja követendő viselkedésnek mind személyes, mind pedig társadalmi szinten, és megkérdőjelezi a konformizmust illetve az alkalmazkodás hiányát.
e. Hurcolás és kényszerek Pszichológia II Számos magatartás festi meg a viselkedésünket. Ezeket a magatartásokat, mint ‗taktikákat‘ foghatjuk fel, melyek lehetővé teszik, hogy éljünk a világban. Számos ezek közül a taktikák közül működőképes a mai napig, de vannak olyanok is, melyek érvényüket vesztették, és akár konfliktusok létrehozójává is válnak. Miért alkalmazunk továbbra is olyan taktikákat, melyekről bebizonyosodott, hogy nem hatékonyak vagy kontraproduktívak? Miért érezzük úgy, hogy magukkal ragadnak ezek a viselkedések, amik automatikusan működnek? A klasszikus pszichológiából kölcsönözzük a kifejezést, hogy leírjuk ezeket a belső erőket, melyek arra kényszerítenek minket, hogy önmagunk ellenében cselekedjünk, vagy meggátolnak minket abban, hogy azt tegyük, amit szeretnénk. A „kényszer‖ kifejezést használjuk. Ismerünk számos, bennünk működő kényszert. Az Önfelszabadítás rendszere leginkább ahhoz szolgál eszközként, hogy legyőzzük kontraproduktív kényszereinket. Mindezt a gyökerektől kezdve kell áttekintenünk, és ezen új korszak kihívásainak fényében kell felülvizsgálnunk. Ez fontos, amikor az életünket a növekvő alkalmazkodás témájának fényében értékeljük. GYAKORLATOK: A KIALAKULÁSI TÁJ TANULMÁNYOZÁSA Leírás, ítélkezés nélkül, véleménycsere másokkal A táj tárgyai Megfogható tárgyak Tanulmányozzuk a kialakulási tájat, mely gyermek- és kamaszkorunkban hatott ránk, a kor megfogható tárgyainak szempontjából. Mindannyian egy bizonyos korban születtünk, melynek megvoltak a jellegzetes járművei, épületei, és általában tárgyai. Megvoltak a szokványos ruhák és használati eszközök. A megofgható dolgok világa volt ez, mely az évek során változott. Jobban utánagondolva észrevehetjük, hogy a gyermekkorunk környezetének részét képező sok tárgy ma már nem is létezik. Más tárgyak pedig olyan módosuláson mentek át, hogy már nem felismerhetőek. Végezetül pedig, ma olyan új tárgyak is léteznek, melyeknek akkoriban még előzményei sem voltak. Értékek és nem megfogható dolgok Kialakulási tájunk „érzékenységének‖, általános érzelmi tónusának felidézése. A kor megfoghatatlan dolgainak világa: az értékek, a társadalmi mozgatórugók, az interperszonális kapcsolatok is megváltoztak. A család, a párkapcsolat, a barátság mind másképpen működött, mint most. A korszak normái, az, hogy mit kell és mit nem szabad tennünk, hatalmas változáson mentek át.
Tekintetek Saját „tekintetünk‖ és mások „tekintete‖ mint a viselkedés meghatározója a kialakulási tájban. Életrajzunk szituációs nézőpontból való tanulmányozása lehetővé teszi, hogy megfigyeljük, ahogy kialakulási környezetünkkel szemben jellegzetes módokon reagáltunk. Mialatt cselekedtünk, láttuk a világot és másokat. Ezzel párhuzamosan mások is vetettek ránk valamilyen „tekintetet‖, vagy helyeslő, vagy elítélő tekintetet. Természetesen léteztek más „tekintetek‖ is, melyek befolyásoltak minket: a konvencióknak és szokásoknak megfelelő „tekintet‖, Isten „tekintete‖ vagy saját „lelkiismeretnüké‖ stb. Mindezek a tekintetek a kialakulás időszakában megformálták a viselkedésünket, ám ezt a viselkedést ma egy olyan világra alkalmazzuk, amely azóta megváltozott, és továbbra is nagyon gyors változásban van. Viselkedések hurcolása A kialakulási tájból „magunkkal hurcolt‖ viselkedések vizsgálata és számtalan kényszerünk gyökerének megértése. Most már adottak a feltételek, hogy megértsük azoknak a kényszereknek a gyökerét, melyek olyan viselkedésekhez kapcsolódnak, amik a kialakulási tájban alakultak ki. Ám az értékekhez és egy bizonyos érzékenységhez kötődő viselkedések megváltoztatása nehéz, ha nem foglalkozunk az ahhoz a világhoz fűződő kapcsolatok globális struktúrájával, melyben jelenleg élünk. Helyzeti önismeretre vonatkozó javaslat A javaslat először is a kialakulási táj rekonstruálását tartalmazza a különböző életterületeken. Először saját gyermek- és kamaszkorunkban, arra helyezve a hangsúlyt, hogy a megfoghatatlan tárgyakat vizsgáljuk, kerüljünk mindenfajta ítélkezést, illetve próbáljuk meg felidézni az „érzékenységet‖ és azt, ahogyan mi minderre „tekintettünk‖ és ahogy mások „tekintettek‖ ránk, azt, hogy milyen módon ítéltük meg mindezt, és milyen módon reagáltunk rá. Ezután megfigyelhetjük, hogyan „hurcoljuk‖ magunkkal azt a kort a cselekedeteinkben és az „érzékenységünkben‖, és megérthetjük, hogy sok „taktikánk‖ fejlődött az idők során, de mások rögzültek, és hiányzik belőlük a növekvő alkalmazkodás. Végül elérkezik a pillanat, amikor meg kell értenünk, hogyan működik mindez a jelenlegi pillanatban; amikor meg kell győződnünk róla, valóban készek vagyunk-e hátrahagyni azt az érzékenységet és egy bizonyos értékítéletet, akkor is, ha még mindig fennállnak. Mi magunk vagyunk azok, akik eldöntik, mely változásokat tartjuk szükségesnek. Ezen a ponton mély elmélkedésre van szükség. Miután megértettük a problémát, el kell döntenünk, hogy ha nem kívánunk strukturális változást a viselkedésünkben, melyek azok a taktikák, melyeket módosítanunk kell. Ez utóbbi törekvést egy kis munkával és kitartással lehet elérni az általunk javasolt új irányban. De mit nyerhetünk, ha nem vagyunk hajlandóak strukturális változásokat eszközölni? Akkor legalább annyit nyerünk, hogy bővítjük az ismereteinket saját magunkról és egy radikális változás szükségességéről. A helyzet, ami ebben a pillanatban érinti az életünket az, ami egyik vagy másik döntés irányába visz minket. Ugyanakkor a helyzetek változnak, és a jövő talán olyan kívánalmakat tartogat, melyeket jelenleg nem érzékelünk megfelelő mértékben. A jövő tervezése egy átfogó nézőpontból Amikor tervezésről beszélünk, saját életünk irányának meghatározására gondolunk. Például: egy pár tervezi a jövőjét. Egy kölcsönös megértéssel teli életre törekszenek, gyerekekkel, családdal, közös egzisztenciával. Megtervezik a bevételeiket és a kiadásaikat is, stb. 5 évvel később értékelik a helyzetet: jó jövedelem, és a vártnál több tárgy. De mi történik a nem kézzelfogható dolgokkal, amiket terveztek? Valójában a megfogható dolgok másodlagosak. De
az elsődleges dolgok helyébe lépnek, és felborítják a prioritásokat. A terv kudarcot vallott! Nagyon fontos témával foglalkozunk itt. Senkinek nem jutna eszébe, hogy zavarodott vagy módosult állapotban tervezze meg az életét. Azaz egyértelmű belső kényszer állapotában. Tehát a megfelelő tervezéshez tanácsos megérteni, hogy „honnan‖ jön az a terv. Mi az a szellemi irány, ami kijelöli a terv útját? Ezenkívül a prioritásokat világosan meg kell határozni, különbséget téve a megfogható és a nem megfogható dolgok között, köztes határidőket és indikátorokat kijelölve. Szintézis: A mindennapi élet nehézségeivel szembeni támpont egy forrásból áll (hasi légzés és megosztott figyelem). Ez távolságot teremt közöttünk és a gondokat vagy feszültséget okozó tárgy között, és a légzés megváltozását használja támpontként. A kialakulási táj kiegészíti a szubjektív önéletrajzi tanulmányokat azáltal, hogy hozzáad egy szituációs szempontot. Ez tartalmazza a megfogható és nem megfogható dolgokat egy másik korból, amely „kialakulási tájként‖ működött az életünkben, és amely megnehezíti az alkalmazkodást egy megváltozott világhoz. Abban a tájban a saját tekintetünk a világra és mások tekintete formálta a viselkedésünk. Ezután át kell tekintenünk kényszeres viselkedéseinket, melyeket a kialakulási tájunkból hurcolunk magunkkal. Végül, életünk tervezése szükségessé teszi, hogy mindenekelőtt a szellemi irányunkkal fogalkozzunk, amely kijelöli a tervünk útját.
AZ EPILÓGUS SÉMÁJA 1.- Támpont a mindennapi nehézségekben
Konfliktushelyzet
Figyelem
Mélylégzés
2.- Kialakulási táj
néhány kifejezés és fogalom meghatározása Figyelem Táj és tekintet Kialakulási táj Generációk Alkalmazkodás Hurcolás Kényszerek Munkamódszer A táj megfogható és nem megfogható tárgyai A hatással lévő tekintetek A viselkedés magunkkal hurcolása Mély elmélkedés A jövő tervezése
OPERATÍV MUNKA
1. Bevezetés Az előző munkák áttekintése Mielőtt elkezdjük az Operatív munkát, javasolt áttekinteni az összefoglalót és a szintézist, melyeket a lazítás, pszichofizika, önismeret és epilógus témákban végeztünk. Ez lehetővé fogja tenni számunkra, hogy magunkévá tegyük az új megértéseket, és továbblépjünk a következő szakaszba.
Bevezetés az operatív munkába Az operatív munka a tartalmak tudatot megváltoztató zavaró töltések ún. „katarzis‖ általi eltávolítására, valamint a lelki működések a „transzferencia‖ módszerével történő rendezésére szolgál. Az operatív munka nem terápiás célú, hanem a tartalmak (életrajzi, szituációs, élettervekhez kapcsolódó, stb.) integrálása a célja. Az egész operatív munka arra irányul, hogy növekvő integrációt és belső egységet érjünk el, amely lehetővé teszi a tudat fejlődését. Arra törekszünk, hogy a felső terek tartalmai, a legmélyebb törekvéseink életre keljenek a belső tájunkban. Ezek a mély törekvések ugyanúgy befolyásolhatják a viselkedést, mint azok, melyek a tér más részeiben találhatóak, például a feszültségekkel és klímákkal kapcsolatos tartalmak, melyeket az előző munkákban figyeltünk meg. Ezért érdekes számunkra eljutni ezekhez a törekvésekhez, és szeretnénk ha jelentéseik kiterjesztenék befolyásukat a belső világunk felépítésére, mely aztán kisugározza e jelentések lefordításait a másokkal való kapcsolatainkban és terveinkben.
Javaslatok
1. Az egyes leckéket másokkal együtt kell tanulni és a „pedagógiai‖ gyakorlatokat közösen kell elvégezni. 2. Az egyes leckék áttanulmányozása és megvitatása után csak egy személlyel dolgozzunk rajtuk. Ez egy fontos pont: a leckéket, sőt a pedagógiai gyakorlatokat is együtt kell tanulmányozni, megvitatni és elvégezni, de az igazi mély gyakorlatokat mindig csak két személy végezze együtt. Az egyik résztvevő lesz a „vezető‖, a másik az „alany‖. 3. A vezető és az alany minden egyes gyakorlat során szerepet cserél abból a célból, hogy mindketten megértsék és elsajátítsák az adott technikákat. 4. Lehetőleg az egész folyamat során ugyanaz a két személy dolgozzon együtt. 5. Tartsunk fenn jó kapcsolatot a társunkkal, viseltessünk teljes és kölcsönös bizalommal az összejöveteleken történtekkel kapcsolatban. 2. Katarzis
A psziché sémája A következő ábrák segítenek rendszerezni és megérteni a psziché működését.
Az I. séma egy egyszerű rendszert ábrázol, melyben az ingerek a tudatba jutnak, a tudat pedig választ ad rájuk. Például: csengetnek, megyek és kinyitom az ajtót A II. séma már figyelembe veszi azt, hogy az ingerek külső vagy belső ingerek is lehetnek. Az ingereket az érzékszervek érzékelésként veszik fel, majd a tudatba észlelésként (azaz strukturált érzékelésekként) továbbítják őket. A tudat működésbe lép, ami a központoknak energiát juttató képek segítségével történik, és helyzettől függően külső vagy belső válaszokat ad. A példát használva: érzékelem a csengő hangját, megjelenik a tudatomban a kép, hogy kinyissam az ajtót, a kép elindít ebbe az irányba, cönesztéziás és kinesztetikus érzetem van a testem mozgásáról. A III. séma még teljesebb. Ebben már különbséget tettünk az érzékek két fajtája, a külső (látás, hallás, szaglás, ízlelés és tapintás) és a belső érzékek (cönesztézia: fájdalom, hőérzékelés, izomfeszültség stb., ill. kinesztézia: testhelyzet és -mozgás) között. A külső és belső világból érkező ingerek a tudatba észlelésként jutnak, egyidejűleg rögzülve az emlékezetben. A maga részéről az emlékezet ingereket szállít a tudatba (emlékek). A tudat központokra ható képeket gerjeszt, a központok pedig külső (motorikus) vagy belső (vegetatív) válaszokat adnak. Egy központ valamennyi válaszát érzékelik a belső érzékek és a tudat. Ennek köszönhetően van fogalmunk a lejátszódó történésekről (a válasz megismétlése), amelyek egyúttal rögzülnek az emlékezetben. Ez utóbbi a tanulás alapja, ami a műveletek ismétlésének arányában tökéletesedik. A példát használva: a hang egyidejűleg jut el a tudathoz és a memóriához, felismerem, hogy ez az ajtócsengő, emlékszem, hogy rendeltem egy pizzát, beindul a nyálelválasztás, és ugyanakkor felugrom az ajtó irányába, hogy kinyissam, cönesztéziás és kinesztetikus érzetem van a testem mozgásáról. Mindezen mozdulatok gyakorlatilag automatikusak annak köszönhetően, hogy már számtalan alkalommal elvégeztem azokat életem során. Ha valamilyen oknál fogva az érzékszervektől, a központok válaszától vagy az emlékezetből jövő ingerek gátlódnak, a tudatban zavarok lépnek fel. Tudatzavarok lépnek fel akkor is, ha a tudatba érkező ingerek túl erősek. Például: a munka területén jelentkező mindennapos túlterheltség, vagy a nagyvárosi csomópontokban tapasztalható folyamatos irritáció, stb. A katarzis szerepe az, hogy lehetővé tegye az oldódást, és ezáltal csökkentse a folyamatot veszélyeztető túlterhelést. Az emberben katartikus kisülések történhetnek a következő módokon: nevetés, sírás, a problémák elmondása, művészi alkotás, céltalan testmozgás, stb. Számos oka lehet annak, hogy egy adott pillanatban több, a katartikus kisülést szolgáló csatorna blokkolódik (például: kapcsolati problémák, melyeket nem kommunikálok megfelelően másokkal). Ilyen esetben a felhalmozódott feszültség más kifejezési utakat keres, és közvetett úton áll helyre az egyensúly. De ha a felhalmozódott feszültségek növekednek a kisülésekhez (közvetlen vagy közvetett) képest, akkor az egész struktúra elkezd veszélybe kerülni… Sok betegség szomatizációkból vagy belső robbanásokból adódik, melyeket a külső katartikus utak
blokkja váltott ki. Más, általános belső robbanások erőszakos tettekben nyilvánulhatnak meg a külvilágban. Mindezek miatt egy megfelelő katarzis-rendszer alapvető fontosságú az életben. Fontos megérteni a következőt: nem olyan töltéseket érdekes felszabadítani, melyek szituációs (pillanatnyi) feszültségekhez kapcsolódnak, hanem olyanokat, melyek állandó feszültségekhez. E feszültségeknek számtalan oka lehet, általában mégis három központi témához kapcsolódnak: pénz, szex és önkép, ahogy azt már láttuk korábbi munkáink során. A könyvben számos rávezető gyakorlat van a katarzis témájához, például elmesélni egy viccet, egy történelmi eseményt, egy vidám helyzetet és egy szomorú történetet az életünkből. Megpróbálni felfedezni mindezekben azt, ami feszültté teszi az alanyt, és azt, ami ellazulást okoz benne. Most bemutatunk egy teljes katartikus vizsgálati rendszert, melynek gyakorlása nem igényel semmilyen speciális feltételt. A rendszer alapja a stimulálószavak listája. A vezető szavakat mond, melyekre az alanynak más szavakkal kell válaszolnia, a lehető leggyorsabban, racionalizálás nélkül, azaz egyszerű képi asszociációk révén. Ebben a folyamatban a vezető bizonyos indikátorokra figyel, hogy feszültségcsomópontokat fedezzen fel: 1. Az izomfeszültség növekedése a stimulálószó hatására vagy a válaszadáskor. 2. A hangszín megváltozása. 3. A légzés megváltozása. 4. A testhelyzet megváltozása. 5. Túl lassú válaszadás. 6. A stimulusra válaszként adandó szavak elfelejtése. 7. Érzelmileg töltött válaszok. A vizsgálat akkor jut érdekes szintre, amikor a vezető egyre kevesebbet beszél, és az alany egyre többet, addig, hogy egy egyszerű vizsgálatból érzelmileg töltött elbeszélés lesz. A gyakorlatokat követően a vezető segít az alanynak abban, hogy értelmezze a fontos jelenségeket, és hogy megpróbáljon összefüggő szintézist készíteni az alapvető problémáiról. Ha a munkák végeztével az alany megkönnyebbülést tapasztal, akkor megtörtént a katarzis. Ajánlások A vezető ügyel kifejezései választékos, kedves voltára. A vezető feljegyzéseket készít a fontos válaszokról, vagy azért, mert azok a központi témákhoz (pénz, szex, önkép) kapcsolódnak, vagy az érzelmi töltésük miatt. Például: a ―szék‖ szóra válaszként ―szerető‖, vagy ―Jaj!‖ közbevetés, vagy valamilyen furcsa szerkezet, mint ―nem tudok‖, stb.
--------------- Pedagógiai katartikus mélyvizsgálat
Mélykatarzis A katarzis mint technika a következő esetekben ajánlott: általános nyugtalanság, erőteljes aggódás, kommunikációs hiány és bármilyen fajta blokk. Néha elég a katartikus mélyvizsgálat alkalmazása; de előfordul, hogy szükséges eljutni a mélykatarzishoz. A mi esetünkben azt ajánljuk, hogy több mélykatarzist végezzünk, mert az így elért töltés-felszabadulás nagyon hasznos a későbbi transzferenciális munkához. A mélykatarzis a következő lépésekből áll: 1. Belső vizsgálat; 2. Relax, 3. A katarzis lefolytatása; 4. Kisütés y 5. Szintézis.
Belső vizsgálat: Megkérjük az alanyt, hogy tartson önvizsgálatot, és igyekezzék megtalálni azokat a problémákat, amelyeket a leginkább nehezére esik közölni. A javaslat után lehetőség szerint néhány percre hagyjuk egyedül az alanyt. Relax: A vezető elhelyezkedik az alany mellett, és azt javasolja, hogy végezzen alapos külső izomlazítást. Lefolytatás: A vezető a katartikus mélyvizsgálat valamennyi technikáját alkalmazza, egészen addig a pillanatig, amíg ő elhallgat, az alany pedig szabadon kezd beszélni. Kisütés: Az alanynak sikerül kimondani azokat a problémákat, amelyekről az önvizsgálat során azt hitte, hogy képtelen közölni. Szintézis: A vezető és az alany összefoglalják a történteket, összefüggővé téve az egész eljárást. Javaslatok
1. Dolgozzunk csendes környezetben és félhomályban. Fontos, hogy mások ne zavarhassák meg a munkát. 2. A résztvevők üljenek egymás mellé. 3. A vezető ügyel kifejezései választékos, kedves voltára, és szívélyes kapcsolatra törekszik. Semmilyen esetben sem ítéli el az alanyt, vagy nem ítélkezik felette. 4. A vezető soha nem említi az alany nevét. 5. A vezető feljegyzéseket készít az előforduló jelzésekről. A jó katarzis a legjobb feltétel a következő munkákhoz: a tartalmak integrálása transzferencia révén.
------------------------------------------------- Ebédszünet -----------------------------------------------
3. Transzferencia Bevezetés A katarzisról beszélve felvetődött az a kérdés, hogy „mi történik akkor, ha az impulzusok gátlódnak mielőtt a központokba érnének. Vegyük a test érzéketlenségének esetét. Az egyén közli, hogy nemi szerveiben nem érez izgalmat, az impotencia tünetei jelentkeznek nála. Vegyünk egy másik esetet, amikor egy erős konfliktushelyzet ahelyett, hogy beépülne vagy katartikusan feloldódna, feledésbe merül. Végül vegyünk egy állandó depressziós esetet, amikor az egyén nem tapasztal olyan feszültségeket, amelyeken lazítás vagy katartikus kisütés útján enyhíteni tudna. Éppen az említettek és más, bonyolultabb esetek azok, amelyek arra késztetnek, hogy a „transzferencia‖ néven ismert nehezebb munkamódszerekhez folyamodjunk. A transzferenciális módszerek célja a tartalmak beépítése. Nem úgy működnek, mint a katarzis, amely a feszültségeket a perifériára szorítja, hanem az egyes tartalmi töltéseket más tartalmakra viszik át, azzal a céllal, hogy egyensúlyba hozzák a gondolati rendszert, a mentális „színteret‖. Valójában a tudat úgy működik, hogy egyes tartalmak töltését folyamatosan más tartalmakra helyezi át. Előfordul azonban, hogy valamilyen okból bizonyos tartalmak elszigetelődnek, és disszociációkhoz vezetnek… Pszichológiai szempontból az emberi életnek különböző tartalmak fokozatos beépülésének kellene lennie. Ilyen értelemben a transzferencia, mint technika arra irányul, hogy az esetleges disszociációkkal együtt normális folyamat játszódjék le. Ahogyan léteznek természetes katartikus megnyilvánulások, úgy léteznek olyan transzferenciális folyamatok is, amelyek alvás, ábrándozás, a művészet, a szerelem vagy a vallás gyakorlása közben mennek végbe.‖
Feszültségek és klímák. Az impulzusok átalakítása A transzferenciális technikák a ―rögzült (állandó) klímákra‖ irányulnak, melyek érzelmi háttérként hatnak a mindennapi életben, és csak meghatározott körülmények között foglalják el a tudat központi helyét. A klímák jellegüknél fogva nem pontosak, hanem ködösek: magány, elhagyatottság, elnyomottság, bizonytalanság stb. Ebben a fejezetben az említett impulzusok átalakításának különböző formáit mutatjuk be: az úgynevezett ―lefordítást‖ (egyik érzékszervről a másikra, pl. az álomban a zsibbadás hangyákká alakul) és az ―eltorzulást‖ (ugyanazon érzékszerven belül: telefoncsörgésből szélharangok lesznek), valamint az impulzusok hiányát (testen belüli érzéketlenség, végtagok vagy szervek hiánya, melyeket a személyiség elvesztéseként vagy a világgal való kapcsolat megszűnéseként lehet érzékelni).
Észlelés és megjelenítés. Asszociációs láncok. Itt bemutatjuk azt az útvonalat, amit az érzékszervekből kiinduló impulzusok járnak be, és melyek végül lehetővé teszik a tárgyak felismerését az észlelés és a megjelenítés összehasonlítása által. Például: látok egy tárgyat, és a korábbi emlékeimnek köszönhetően felismerem, hogy az egy pohár. Kövessük a Psziché teljes sémáját.
Ha egy tárgy észlelésének nincsenek előzményei, az emlékezet mindenestre továbbítja a hiányos adatokat, és ezek lehetővé teszik a tudat számára, hogy a tárgyat töredékeinek vagy más tárgyak részeinek összevetésével a hasonlóság, az érintkezés vagy az ellentét elve alapján elhelyezze. Ilyenkor mondja azt az ember, hogy az új tárgy ilyen vagy olyan sajátosságában hasonlít másokra, vagy hogy nem lehet szó másfajta tárgyról stb. Példák: Ha a „hegy‖ szót kimondva „épületre‖ asszociálok, megfigyelhetem, hogy a hasonlóság elve működött; ha a „hó‖ szóval válaszolok, az érintkezés elve működött; ha azt mondom „gödör‖, az ellentét elve.
A hasonlóságnál a megjelenítések a hasonló miatt jönnek létre, az érintkezésnél a közelség miatt, vagy amiatt, ami kapcsolatban áll vagy állt a szóban forgó tárggyal; az ellentétnél amiatt, ami ellentétes vele. Ha az asszociáció-láncok ellenőrzés alatt állnak, „irányított képekről‖ beszélünk, ha viszont ellenőrzés nélküli megjelenítések sorozatáról van szó, „szabad képekről‖ beszélünk. Példa: A szobámban levő tárgyak elrendezésének felidézésénél az irányított megjelenítés szerint járok el, ha viszont elkalandozom vagy hagyom, hogy az asszociációk könnyedén áramoljanak, a szabad megjelenítés szerint.
Asszociációk és tudatszintek. Amilyen mértékben csökken a tudatszint, úgy csökken az irányított asszociációk száma és növekszik a szabad asszociációké. Az adatok racionális összevetése tompul, és a figyelem általában már nem irányítja a tudati tevékenységeket. Következésképpen csökken a kritikai és önkritikai érzék. Például: olvasok egy könyvet az ágyban, elkezdek félálomba kerülni, és a könyv tartalmai elkezdenek vegyülni a nap emlékeivel, amíg el nem alszom… A szint esésével a visszafordíthatóság mechanizmusai gátlódnak, emelkedésével pedig beindulnak. A visszafordíthatóság mechanizmusai azok, amelyek lehetővé teszik a tudat számára, hogy többé-kevésbé „akaratlagosan‖ irányítsa a műveleteket, és az impulzusok forrásai felé forduljon. Ilyen a felidézés esete (figyelem + emlékezet), ami különbözik az egyszerű emlékezéstől, amelynél az impulzusok az emlékezetből a tudatig a figyelem legcsekélyebb munkája nélkül érkeznek. Például ha megkérdezik a nevemet, akkor automatikusan válaszolok, ha azt kérdezik, hogy melyik könyvet olvastam el először, akkor meg kell keresnem az adatot az emlékezetemben. A visszafordíthatóság másik esete az appercepció (figyelem + észlelés), ami különbözik az egyszerű észleléstől, amelynél az adatok a tudatig anélkül érkeznek, hogy a tudat az ingerforrás felé fordulna. Példa: hallom, ahogy az autók elhaladnak az úton, vagy figyelmesen hallgatom, hogy egy autó vagy egy kamion halad-e el. Az úgynevezett „racionális‖ műveletek határozottan ébrenléti műveletek, következésképpen a visszafordíthatóság sajátosságai. Például egy tematikus szintézis elkészítése. Az alvásszint tipikusan „irracionális‖ műveletei képeik teljes szuggesztív erejével (a kritika hiánya) kerekednek felül a tudaton, a visszafordíthatóság gátlódásának köszönhetően. A félálom közbülső szintjén (fáradt állapotban, ébredéskor vagy elalváskor) a visszafordítható tevékenységek részlegessé válnak.
A megjelenítés tere A megjelenítés tere az a háromdimenziós „képernyő‖ vagy „monitor‖, amelyen a tudat megfigyelheti saját műveleteit, és irányíthatja őket a figyelem mechanizmusával. A külső és belső érzékek impulzusai, az emlékezetből érkező impulzusok és magukból a tudati műveletekből eredők képekké átalakulva a megjelenítés terének különböző magassági vagy mélységi szintjén helyezkednek el. Ahogy csökken a tudatszint és a külső észlelési küszöbök leszűkülnek, a test külső tevékenysége megszűnik. A képek belsőbbé válnak, és a megfigyelési pont elmélyül, így az alany még saját magát is el tudja képzelni anélkül, hogy ezekkel a képekkel veszélyeztetné a test külvilágban végzett tevékenységét.
A vezetett transzferencia a félálom szintjén alkalmazható, és annál hatásosabb lesz, minél kevésbé hat a racionalizálás, annál jobban fordulnak le a belső impulzusok, és annál erőteljesebbek és magával ragadóbbak lesznek az alany megjelenítései. Például: leülök, becsukom a szemem, elképzelem és beszámolok arról, hogy ―egy mezőn sétálok, süt a nap‖… Tehát félálomban vagyok. Ha viszont azt mondom, hogy ―itt ülök, és közben elképzelem, hogy egy mezőn sétálok‖, akkor ébren vagyok és racionalizálok.
Allegóriák, szimbólumok és jelek A képek az emlékezet adatbázisa alapján képződnek. Az ember visszaemlékezhet egy tájra, de el is képzelheti olyannak, amilyennek különböző felidézett helyek elemeiből összeállítja. A második eset, azaz a képzelt összeállítás szintetizálódhat úgy, hogy egy tárgyba szűkülnek vagy sűrűsödnek különböző tárgyak sajátosságai. Példa: felidézett kép: ló (felidézek tartalmakat az emlékezetből) elképzelt kép: madarak kísérik a lovat (új elemeket adok az eltárolt képhez) allegorizált kép: “Szárnyas ló” (egyetlen képbe sűrítem minden kép jellemzőit) Az allegória asszociációsűrítés egy és ugyanazon elképzelt tárgyba, eltérően az asszociatív úton elképzelt egyszerű tárgyaktól, amelyek egymásból képződnek le anélkül, hogy elveszítenék önazonosságukat. Vannak olyan megjelenítések is, amelyek nem emlékekből vagy – az allegóriákhoz hasonlóan – sűrített asszociációkból erednek, hanem a tudat elvonatkoztató működéséből. Ilyen a szimbólumok esete. A szimbólumoknál csak a legáltalánosabb formális jellemzőiket megtartó segédelemekből álló kép bontakozik ki. Például: egy termőföld minden részletét kiiktatva egy egyszerű téglalap marad, mely pontosan lemérhető. Így a geometrikus jelképek az elvonatkoztató műveletek reprezentatív példái. Végül léteznek olyan, szintén az elvonatkoztató műveletekre jellemző megjelenítések is, amelyek megegyezésen alapuló funkciókat töltenek be. Ilyenek a számok, a számtani jelek, a hangjegyek, a betűk, a vegyértékek, a közlekedési jelek, a vészjelzők vagy a különleges rendeltetésű helyek jelzései. Szimbólumok Megkülönböztetünk határoló vonal nélküli jelképeket (pont, egyenes vonal, törtvonal, görbe vonal, egyenes vonalak kereszteződése, görbe vonalak kereszteződése, spirális stb.) és határoló vonalas jelképeket (ezek az egyenes és a görbe vonalak elhatárolt részekké való kapcsolódásából képződnek, elválasztva ezáltal a külső teret a belsőtől, melyet „mezőnek‖ nevezünk. Például: kör, háromszög, négyzet, rombusz és zárt teret alkotó vegyes alakzatok).
Például: az egyén egy kis parkról álmodik, amelyben néhány emlékmű és egy tó található. Nem tud bemenni, mert egy kutya őrzi a park bejáratát. Az energia mezőn belülre igyekszik áttevődni, míg belülről a leplezetlen középpontok felé; de megesik, hogy valamilyen akadály áll fenn, s ez erős feszültségeket vált ki.
Allegóriák
Egy másik példa: az óriás, aki elállja az utamat a ―Mentő cselekedet‖ c. vezetett élményben.
Egy asszociatív képsorban különböző képek és különböző, a megjelenítések összekapcsolását vagy egyesítését szolgáló „cselekmények‖ különböztethetők meg. Vegyünk egy több tárgyat ábrázoló képet! Bal oldalán búzamezőt látunk néhány aratóval, középen és a háttérben egy várost, amelyből egy gyár épületegyüttese tűnik ki. Ragyogó nap van. Jobbra, szinte az előtérben kutyákkal játszadozó gyerekeket látunk egy ház közelében.
Egy asszony, talán serpenyőt kongatva, ebédre hív. Az összkép kedves, a falusi emberek munkáját és szinte családias melegségét tükrözi. A leírt jelenetben a cselekmény-együttesbe beépülő képeket látunk. Nyilvánvaló, hogy ugyanezekkel a képekkel, de más megformálásban és elrendezésben a cselekmény jelentős mértékben megváltozhatna. Például: a gyerekek serpenyővel verik a kutyákat, a munkások otthagyták mezőgazdasági szerszámaikat, a ház romokban áll, az ég színe rosszat sejtet, a távoli gyárfüst pedig tűzvészre hasonlít. Ebben a példában az első kép egy ―kedves‖ klímát sugároz, és a témákat úgy köti össze, hogy egységbe rendezi azokat (transzferenciális cselekmény). A második esetben a ―kaotikus‖ klíma úgy kapcsolja össze a témákat, hogy azok szétesnek (katartikus cselekmény). A szabad asszociációk útján alkotott jelenetben különbséget teszünk témák (képek) és cselekmény között. A témák jelzik a feszültségek és a nehézségek között maguknak utat törő, katartikusan működő lazítások váltakozását. A cselekmények viszont azt a klímát tükrözik, amelyben a jelenet lejátszódik. Általában azt mondjuk, hogy minden olyan kép vagy klíma érdekes, melyek különböző jelenetekben ismétlődnek. Például: az alany több alkalommal különböző cselekményeket álmodik, de ugyanaz a személy vagy tárgy megjelenik bennük. Vagy fordítva: az alany különböző témákkal álmodik, de ugyanaz a cselekmény. Ha meg tudunk ragadni egy ismétlődő képet vagy klímát, az már egy fontos vezérfonal, amely lehetővé teszi, hogy irányítsuk a transzferenciális folyamatokat. A különböző témák általános kategóriákba rendezhetjük, a cselekményekhez hasonlóan. A témákon belül 8 kategóriát különböztetünk meg: A. Tartalomhordozók. Azok a tárgyak, amelyek más tárgyakat tartalmaznak, őriznek vagy védenek. B. Tartalmak. Azok a tárgyak, személyek, helyzetek stb., amelyek egy tartalomhordozón belül jelennek meg. Amikor képek formájában jelennek meg, a tartalmak nyilvánvalók, ha viszont nem láthatók, de „tudjuk‖, hogy jelen vannak, akkor rejtettek. C. Összekötők. Azok az elemek, amelyek tartalomhordozókat, tartalmakat vagy tartalomhordozókat és tartalmakat kötnek össze. Az összekötők lehetnek segítők vagy akadályozók. D. Megkülönböztető jelek. Olyan elemek, amelyeknek a hasonlóság, az érintkezés vagy az ellentét elve alapján keletkezett asszociáció által átvitt értékük van (pl. egy tárgy fontos lesz azáltal, hogy egy barátunk ajándéka; vagy egy ruha azáltal, hogy egy meghatározott személyé; egy allegorikusan ábrázolt érték vagy értékrendszer: az Igazságszolgáltatás mint bekötött szemű nő mérleggel az egyik kezében, pallossal a másikban stb.). E. Szintek. Az egyazon jelenet különböző síkjaiba helyezett képek határozzák meg a szinteket (pl. domb és völgy), a méretbeli különbségeket (óriás-törpe), vagy a különféle szerepeket (főnök-alárendelt). F. Folyamatmozzanatok. Ide soroljuk az életkort (aggastyán, kamasz, gyerek); az átváltozásokat (valaki másvalakivé vagy valamivé változik át); a visszaváltozásokat (amelyek az átváltozások külön esetei; pl. egy tök kocsivá válik). G. Textúrák, színek, hangok, illatok stb. Mindig az átalakult vagy torzult jel jelentésére vonatkoznak. H. Funkciók. 1. Védők: gondoskodnak valamiről vagy védenek valamit, oly módon, hogy megakadályozzák azok megközelítését vagy szabad átjárását. 2. Segítők: meghatározott célok megközelítését vagy elérését segítik, például a vezetők, vagy bizonyos mágikus vagy műszaki tárgyak. 3. Közvetítők: olyan lények szokták megjeleníteni őket, akikhez valamilyen számunkra kedvező dolog eléréséért kell folyamodnunk 4. Erőközpont: átváltoztató képességgel bíró tárgyak vagy helyek (pl. az élet vize vagy a halhatatlanság tüze, a boldogság szigete, a bölcsek
köve stb.). Minden keresés végén (melyekben különféle funkciók jelentkeznek) egy erőközpont van, egy kép, amely képzeletben megjeleníti a teljes és tartós relaxáció utáni vágyat.
és 3 fajta cselekményt: A. Katarktikusak. Azok, amelyekben az egyén a feszültségek oldódását tapasztalja. Szinte mindig nevetéssel, sírással, agresszív összetűzéssel vagy szerelmi aktussal kapcsolatosak. A katarktikus cselekmény jó példája a vicc. B. Transzferenciálisak. Azok a cselekmények, amelyekben az egyén változást tapasztal, a beállítottság vagy a „jelentés‖, majd a történtek változását. C. Esetlegesek. Olyan cselekmények, amelyeknél helyzetfüggő feszültségek vagy klímák lepleződnek le. Nyersanyaguk változó és friss. Most áttérünk a transzferencia folyamatára és a kapcsolódó pedagógiai transzferenciára.
Transzferenciális mélyvizsgálat Most transzferenciális technikákat fogunk használni, melyek lehetővé teszik számunkra, hogy fellazítsunk és integráljunk tudati tartalmakat. Az egész operatív munkára (katarzis és transzferencia) a következő igaz: ellenállások felfedezése és legyőzése. Szükséges megérteni, hogy melyek az ellenállásjelzések, és mely jelzések mutatják ezen ellenállások legyőzését. Az ellenállásjelzések a következők: egyesek a transzferenciális technikák alkalmazása során jelennek meg, mások szorosan a képek megalkotásához és dinamikájához kapcsolódnak: Racionalizációt, eltitkolást, felejtést és gátlódást jelző ellenállások. Nehézség a függőleges és vízszintes irányú helyváltoztatásnál Kiterjesztési vagy zsugorítási nehézség Átalakítási nehézség Katartikus kitörés a transzferenciális folyamatban Túl gyors helyváltoztatás Hirtelen magasságváltás Hirtelen szintváltás Nehézség a képek megjelenítésével kapcsolatban A transzferenciális folyamat egyik első feltétele az, hogy az alany szabadon asszociáljon, lehetőleg vizuális képek segítségével. Hogy ez a feltétel minél könnyebben teljesüljön, igyekezzünk az aktív félálom szintjén dolgozni, amikor is az alany leírja mentális jeleneteit a vezetőnek, míg a vezető tevékenysége arra korlátozódik, hogy irányt ad a képeknek. Nem arról van szó, hogy a vezető képeket sugalljon (ezáltal saját tartalmait vigye át az alanyra), hanem arról, hogy a vezetőnek kell törődnie azzal, hogy az alany beszámolójának jeleneteit a megjelenítés terének különböző mélység- és magasságszintjére irányítsa, hogy az ellenállásjelzések megjelenésekor végbemehessenek a képátalakulások, -zsugorítások és kiterjesztések.
A transzferencia három fő technikája a szint-, az átalakítás- és a kiterjesztéstechnika. Szintek: a Felemelkedés és Leereszkedés c. vezetett élmény. Átalakítások és kiterjesztések: a Jelmezbál c. vezetett élmény.
Szinttechnika A megjelenítési tér különböző szintjeit alkalmazza függőleges irányban. Amikor ezt a technikát alkalmazzuk, a vezető azt javasolja az alanynak, hogy önmagát az úgynevezett „középsíkban‖ képzelje el. Ez a sík többé-kevésbé megfelel a szokásos észlelésnek. Miután az alany elképzelte saját magát, a vezető arra kéri, hogy ereszkedjen le. Itt adódik az első nehézség, ugyanis az alanynak rá kell jönnie, hogyan tegye ezt. Ismerve az ellenállásjelzéseket és megoldásaikat, a vezető minden egyes nehézség megjelenésekor közbelép. Bár a transzferenciák általános szabálya azt mondja, hogy a töltések áthelyezése érdekében minden ellenállást le kell győzni, mégis kérdés, hogy hogyan tegyük ezt. A transzferenciában az ellenállások „legyőzéséről” beszélünk, azt akarván ezzel jelezni, hogy ha nem kerekednek felül az alanyon, akkor frontálisan kell szembeszállni velük. Ellenkező esetben viszont be kell avatkoznia a vezetőnek, aki allegorikus eszközökkel nyújt segítséget a jelenetnél, vagy ha úgy adódik, felszólítja az alanyt, hogy keressen könnyebb utat ahhoz, hogy újra eljusson az ellenállásig, de ezúttal kedvezőbb megközelítésből. A szinttechnikát összefoglalva elmondjuk, hogy középsíkon kezdjük, leereszkedünk a vizualizálás és a képek mozgathatóságának elfogadható határáig, majd a középsíkig visszafelé újra megtesszük azt az utat, amelyen leereszkedtünk. Innen szintén az elfogadható határokig emelkedünk, majd ugyanazon az útvonalon leereszkedünk a középsíkig. Törekedjünk arra, hogy a transzferenciális folyamatból való „kilépés‖ fokozatos és megnyugtató legyen. Általában úgy dolgozunk, hogy az alanynak a szinttechnikának megfelelően adunk irányt, de ahogy mindez halad, meg fognak jelenni olyan ellenállások is, melyek a vízszintes mozgással vagy a képek méretével vannak kapcsolatban. Ezért az átalakítás- és kiterjesztéstechnikát akkor alkalmazzuk, amikor felfedezzük a nekik megfelelő ellenállásokat az általános szinttechnika során.
Képtranszferencia A transzferenciális mélyvizsgálatok (akárcsak a katarktikus mélyvizsgálatok) számos mindennapi élethelyzetben alkalmazhatók anélkül, hogy az alanynak különleges ismeretekkel kellene rendelkeznie. A legjobb példák erre a vezetett élmények, melyek során szintekkel, átalakításokkal, kiterjesztésekkel dolgozva legyőzünk ellenállásokat, integrálunk tartalmakat előre megírt történetek segítségével. Ha azonban mélytranszferenciát szeretnénk végezni, már más a helyzet, ugyanis az alanynak elegendő adattal kell rendelkeznie e témákról. Vezérmotívuma azon alapul, hogy minden összejövetel, amelyen mélytranszferenciát végeznek, egy ébrenléti szinten történő megbeszéléssel végződik a vezető és az alany között, amely során az alany maga értelmezi és rendezi a saját folyamatát.
A transzferenciális összejövetel lépései: 1. Előkészítés. A jelek fizikai forrásai Megfelelő környezet. Testtartás. Teljes relax. 2. Belépés. Érdekes életrajzi esemény, álom vagy kép. Az „esés‖ érzete, majd kövesse a javasolt képet.
3. Lejátszódás. Kiindulás mindig a középsíkból és az alany által adott kép alapján. 4. Kilépés. Miután újra megtettük a már megtett utakat, és visszamentünk a kezdőpontra, a vezető kellemes képekhez folyamodva az önmagával való megbékélés légkörét segíti elő az alanynál. 5. Ébrenléti megbeszélés. Miután az alany visszatért az ébrenléti szinre, áttekinti az egész elvégzett munkát, és egy írásos beszámolóban összefoglalja a bejárt utakat, a talált nehézségeket, az ellenállásokat és azok legyőzését. Az alany és a vezető elvégzik a szimbolikus leképezést és az allegorikus elemzést, és megpróbálnak egy értelmező összefoglalást készíteni.
---------- Pedagógiai transzferencia Allegorikus elemzés Az elvégzett transzferenciáról készült leírás allegorikus elemzéséhez kövessük a következő lépéseket: 1. A főbb jelenetek szimbolikus leképezése (ld. az ábrát). Ezzel fény derül a legáltalánosabb feszültségrendszerre, az energia felgyülemlésére, szétszóródására és átvitelére. Lehetővé válik a feszültségekkel szembeni ellenállások és ezek legyőzési módjának felismerése is. Ez nyilvánvalóbb lesz akkor, amikor összehasonlítjuk korábbi esetek helyzeteivel. Például: mindig ismétlődnek a be- vagy kizáró szimbólumok. 2. Miután elvégeztük a szimbolikus leképezést, elemezzük és csoportosítjuk az összes előforduló témát és cselekményt. 3. Miután csoportosítottuk a témákat és a cselekményeket, meghatározzuk a klímákat. Ezek a meghatározások alkotják az előzőleg elvégzett elemzés összefoglalását. Nézzük meg mindezt a most látott pedagógiai transzferencia alapján.
Allegorikus értelmezés Egy allegorikus összefoglalás akkor értelmezhető, ha rendelkezünk más előzetes és/vagy utólagos összefoglalásokkal. Ez szükséges ahhoz, hogy megértsük, vajon katarktikus, transzferenciális vagy esetleges jelenségekről van-e szó. Az értelmezést követően kerül sor a szintézisre. Amikor „értelmezésről‖ beszélünk, tesszük ezt arra a folyamatra való hivatkozással, amelyet a témák és a cselekmények követnek, oly módon, hogy megérthessük, milyen szerepet töltenek be, milyen feszültségekre derítenek fényt és milyen klímákat fejeznek ki.
Poszttranszferenciális feldolgozás Az alany figyelembe fogja venni az álmait, a napi ábrándjait, a fókusz változását a belső problémával kapcsolatban és a viselkedésben történő változásokat. Jegyzetet készít minden jelentős dologról. A poszttranszferenciális feldolgozás, akárcsak a transzferenciális összejövetel, sorozatos integrálódást és újrarendeződést válthat ki, s a folyamat tovább alakulhat jóval az irányított munka befejezését követően is. Ilyen esetben az alany úgy érzi, hogy „valami‖ továbbra is változik benne.
Néha életünk nagyon régi szakaszaihoz rögzült tartalmak integrálódnak, összejöveteleken, hanem később, a poszttranszferenciális folyamat során.
nem
az
A transzferenciális folyamat befejeződése A folyamat vége akkor válik nyilvánvalóvá, amikor a poszttranszferenciális feldolgozások során az alany megértéseket tapasztal és azt, hogy mostanáig nem integrált tartalmak ―kerülnek a helyükre‖. Ennek határozott jelzése az, amikor változás következik be a viselkedésben azzal a helyzettel kapcsolatban, melyen az alany túl akart lépni. Összefoglalásként: számunkra az fontos, hogy növekvő integrációt és egységet érjünk el a belső tájunkban. Arra törekszünk, hogy a magasabb síkok tartalmai, a legmélyebb törekvéseink beinduljanak a belső tájunkban. Ezek a mély törekvések szintén befolyásolják a viselkedést, ugyanolyan módon, ahogy azok a tartalmak, melyek a tér másik részeiben találhatóak, például a feszültségekhez és klímákhoz tartozó tartalmak, melyeket a katarzis- és transzferencia gyakorlatok során figyeltünk meg. Ezért érdekes számunkra eljutni ezekhez a törekvésekhez, és szeretnénk ha jelentéseik kiterjesztenék befolyásukat a belső világunk felépítésére, mely aztán kisugározza e jelentések lefordításait a másokkal való kapcsolatainkban és terveinkben.
PSZICHOLÓGIA III. – ÖSSZEFOGLALÁS
A Pszichlológia III. Silo Las Palmas-ban, a Kanári-szigeteken, 1978 kora augusztusában adott magyarázatain alapul. Jó lenne, ha mindenki mélységében tanulmányozná, és saját összefoglalót és szintézist készítene belőle. A Pszichológia III-ban azokat a témákat fejtjük ki, melyeket korábban vizsgáltunk: a katarzist, a transzferenciát, az öntranszferenciát és a cselekvést a világban mint transzfereciális/átalakító formát. A tudat sémájában megfigyeltünk egy körforgást, melynek részei az észlelés, a megjelenítés, a megjelenítés újbóli felfogása és a belső érzékelés. Egy másik körforgás megmutatja, hogy minden cselekedetről, amelyet a világ felé indítok, van egy belső érzékelésem is. Az teszi lehetővé, hogy cselekvés közben tanuljunk, hogy visszajelzéseket kapunk. Itt a billentyűzet példája: próbálkozás és hibázás révén rögzítek cselekedeteket, de csak akkor tudom rögzíteni őket, ha végre tudom hajtani. Vannak érzeteim arról, amit csinálok. Vannak emlékeim minden cselekedetről, amit végeztem. Tudjuk, hogy a cselekvés képes katartikus, transzferenciális vagy öntranszferenciális jelenségeket létrehozni. Az egyik fajta cselekvés nem ugyanolyan, mint a másik. Vannak cselekedetek, amelyek lehetővé teszik belső tartalmak integrálását, és vannak olyan cselekedetek, amelyek rendkívül dezintegrálóak/bomlasztóak. Nem mindegy, hogy milyen cselekedeteket viszünk véghez a világban. Vannak cselekedetek, melyek az egység érzetét keltik, és vannak, amelyek a szétbomlásét. A Pszichológia III. folytatja a psziché integrált működésének kifejtését, de most nem fogjuk megnézni az egészet egyben. Folytassuk azzal, hogy röviden áttekintjük, hogy mit mondtunk a tudatról és az „énről‖. A tudatnak van egyfajta „irányítója‖ a működésének és tevékenységeinek irányítására, amit „énként‖ ismerünk. A memóriának és néhány belső impulzusnak köszönhetően - melyek mindig jellegzetes érzelmi tónushoz kötődnek- ismerem fel magamat. Nem csak az önéletrajzom és a memóriám adatai alapján ismerem fel magamat, hanem van egy különös módja annak, ahogy érzek, ahogy megértek dolgokat. És ha elvennénk az érzékeket, akkor hol lenne az „én‖? Az „én‖ nem egy oszthatatlan egység, hanem az érzékszervekből és a memóriából érkező adatok strukturálásának összessége eredményezi. Az állandóság és azonosság illuzórikus összetétele. A visszafordíthatóság és a tudat módosult jelenségének tekintetében, nem ugyanaz észlelni, és tudatosan észlelni (appercepció), ez utóbbi az, amikor figyelmet fordítunk az észlelésre, ez olyasvalami, amit most azonnal megtehetünk. Nem ugyanaz memorizálni, emlékezni vagy felidézni, ez utóbbi esetében a tudat fordul az emlékek forrása felé. Így a tudat fel van szerelkezve visszafordíthatósági mechanizmusokkal, melyek annak megfelelően működnek, hogy az adott pillanatban mennyire világos a tudat. Tudjuk, hogy ahogy süllyed a szint, egyre nehezebb akaratlagosan az ingerek forrása felé fordulni. Az impulzusok, emlékek ráerőltetik
magukat a tudatra, és elkezdik uralni a tudatot nagy szuggesztív erővel, míg a védtelen tudat arra korlátozódik, hogy impulzusokat fogadjon. Ez nem csak akkor történik, amikor a tudat szintje esik, hanem a tudat módosult állapotaiban is. Világos, hogy nem keverjük össze a módosult állapotokat a tudat szintjeivel, mivel minden tudati szinten különböző állapotok lehetségesek, és azok bármelyikében előfordulhat módosulás. Az „én‖ módosulhat az ingerek többlete vagy hiánya miatt. Mindenestre ha az „én‖, a mi irányítónk szétesne, a visszafordíthatóság tevékenységei eltűnnének. Másrészt az „én‖ irányítja a működést, egy „teret‖ használva, és attól függően, hogy hol helyezkedik el az „én‖ ebben a térben, változik az impulzusok iránya. Az impulzusok és a képek ebbe a térbe kerülnek folyamatosan. Különböző válaszok indulnak a világ felé attól függően, hogy egy kép milyen mélységben indul a megjelenítés terében. Vegyük a kéz példáját: ha azért, hogy megmozdítsam a kezemet, vizuálisan elképzelem, mintha kívülről látnám, elképzelem, hogy egy tárgy felé mozdul, amit el akarok érni, akkor a kezem nem igazán fog (a valóságban) elmozdulni. Ez a külső vizuális kép nem az a fajta kép, amelynek elő kell jönnie ahhoz, hogy a kezem megmozduljon. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, másfajta képeket kell használnom – cönesztéziás képeket (belső érzékelésen alapulókat) és kinesztetikus képeket (az izmok érzetén alapul, és a kezem helyzetének az érzékelésén, ahogy az mozog). A képek hozzák működésbe a központokat, de miután aktivizálódtak, a belső érzékek mintákat vesznek a kiváltott tevékenységekből, melyek a belső test vagy a külvilág felé irányulnak. Ez a belső érzet visszatér a körforgásba, és eljut a memóriába, köröz, összekapcsolódik, átalakul és lefordításra kerül. A naiv pszichológia számára minden véget ér, amikor egy cselekedet végbemegy. De úgy tűnik, hogy minden éppen akkor kezdődik, mikor egy cselekedetet véghezviszünk, mert ez a cselekedet újra bekerül a körforgásba, és ez az újbóli bekerülés belső folyamatok hosszú láncolatát indítja el. A megjelenítés rendszere a tudat módosult állapotaiban Amikor mozgunk a megjelenítés terében, elérhetjük annak határait. Ahogy a megjelenítések leereszkednek, úgy sötétedik a tér, és fordítva, ha fölfelé mennek, a világosság növekszik. Ennek a fényességbeli különbségnek a „mélység‖ és a „magasság‖ között bizonyára köze van a memóriából származó információkhoz, és ahhoz, hogy szemmagasságban nagyobb a világosság. A látótér nagyobb könnyedséggel nyílik meg a szem előtt és felfelé (a fej teteje felé), mint az ellenkező irányban. Másrészt, és csak a módosult tudat meghatározott feltételei között, egy különös jelenség jön létre, mely betör és fénybe borítja az egész megjelenítési teret. Ezt a jelenséget erős érzelmi megindultság kíséri, mely egy nagyon mély érzelmi cönesztéziás érzetettel jár. Ez a fény, ami megvilágítja az egész megjelenítési teret, úgy jelenik meg, hogy az alany akár fölfelé, akár lefelé megy benne, a megjelenítési tér fénylő marad. Ennek a jelenségnek az érzékelése után néhány alany a külső világ megváltozott észlelésével tér vissza az ébrenlétbe. Mikor a tér megvilágosodásának különös jelensége létrejön, valami történt a tudat strukturáló rendszerével. Most a szokásos külső észlelést másképp értelmezi. Ez nem azt jelenti, hogy „az észlelés kapui megtisztíttattak‖, hanem azt, hogy az észlelést kísérő megjelenítés módosult.
Tapasztalati úton vagy különböző misztikus gyakorlatokon keresztül néhány vallás hívei próbálnak kapcsolatba lépni egy jelenséggel, amely túllép az észlelésen, és „fényként‖ tör be a tudatba. Különböző aszkétikus vagy rituális eljárásokon keresztül, böjtöléssel, imával vagy ismétléssel keresik a kapcsolatteremtést egyfajta fény forrásával. A transzferenciális folyamatokban megtapasztalhatjuk ezt. Akkor jön létre, amikor az alanyt nagy pszichés megrázkódtatás éri, és így a tudatállapota módosult állapotnak nevezhető. Minket az érzetek rendszere érdekel, az érzelmi elhelyezkedés, amelyen az alany keresztülmegy, és az a fajta nagy „értelem‖, mely váratlanul előtör. A tudat módosult állapotai előfordulhatnak különböző szinteken, természetesen az ébrenlét szintjén is. Léteznek az úgynevezett „alkonyati‖ (krepuszkuláris) tudatállapotok, amelyekben az általános visszafordíthatóság blokkolva van, és ezt a belső szétbomlás érzete követi. Megkülönböztetünk néhány állapotot, melyek alkalmanként megjelennek, és melyeket méltán nevezhetünk „a tudat felsőbb állapotainak‖. Ezeket a következőképpen osztályozhatjuk: eksztázis, elragadtatás, felismerés. Az eksztázis állapotát gyengéd motorikus kísérőjelenségek és egyfajta általános izgatottság kísérheti. Az elragadtatás állapotait inkább erős és kimondhatatlan érzelmi érzetek jelzik. A felismerés állapotait intellektuális jelenségként jellemezhetjük, abban az értelemben, hogy az alany egy pillanatra azt hiszi, hogy „mindent megértett‖, egy pillanatra azt hiszi, hogy nincs különbség közötte és a világ között – mintha az „én‖ eltűnt volna. Ki az, aki nem érzett egyszer már nagy örömöt minden ok nélkül: egy hirtelen, növekvő, furcsa örömöt? Ki az, aki nem tapasztalt már – minden nyilvánvaló ok nélkül – egy mély értelemre való ráeszmélést, melyben magától értetődővé vált, hogy „hogy vannak a dolgok‖? Be lehet lépni ezekbe a különös módosult tudatállapotokba az „én felfüggesztésén‖ keresztül is. Ez egy paradox helyzet, mert annak érdekében, hogy elhallgattassuk az „ént‖, szükség van arra, hogy akaratlagosan figyeljük a tevékenységeit. Ehhez nagyon fontos a visszafordíthatóság működése, mely még egyszer megerősíti azt, amit meg akarunk semmisíteni. Tehát a felfüggesztés csak közvetett utakon keresztül lehetséges, úgy, hogy fokozatosan áthelyezzük az „ént‖ mint a meditáció tárgyát központi helyzetéből. Ez az „én‖ – mint az érzékelés és a memória összessége – hirtelen elkezd lecsendesedni, felbomlani. Ez azért lehetséges, mert a memória abbahagyhatja az adatok szállítását, és az érzékek is (legalábbis a külső érzékek) abbahagyhatják az adatszolgáltatást. A tudat akkor ott találja magát az „éntől‖ megfosztottan – egyfajta ürességben. Az ebben a helyzetben tapasztalható mentális tevékenység nagyon eltér a megszokottól. Ugyanúgy, ahogy a tudat a belső testből, a testen kívülről és a memóriából érkező impulzusokból táplálkozik, azokból az impulzusokból is táplálkozik, melyek a világra (külső és belső) adott válaszokból erednek, és a visszajelzésekből, amelyek újra bekerülnek a körforgásba. Ezen a másodlagos úton keresztül felfedezünk jelenségeket, melyek akkor jönnek létre, amikor a tudat képes befelé fordulni, a „Mély‖ felé a megjelenítés terében. A Mély (amit a kortárs pszichológiában Self-nek, Selbst-nek mély-énnek neveznek), nem pontosan a tudat tatalma. A tudat elérhet a „Mélyhez‖ az internalizáció egy speciális munkájával. Ebben az internalizálódásban, ami mindig rejtett, eltakarja a tudat „zaja,‖ ebben tör elő. A „Mélyben‖ találkozunk a szent idők és terek megtapasztalásával. Más szavakkal, a „Mélyben‖ találjuk minden miszticizmus és vallásos érzés gyökerét.
PSZICHOLÓGIA IV. - ÖSSZEFOGLALÁS
Figyelembe véve a mai napon elvégzett előrehaladásunkat, nem fogunk sokat időzni az anyag első három pontjánál: 1. Impulzusok, és az impulzusok szétválása; 2. Tudat, figyelem és az ―Én‖; 3. A tudat jelenségeinek térbelisége és időbelisége, mivel ezek a témák az operatívban és a Pszichológia III-ban már elhangzottak kiterjesztését és elmélyítését jelentik. Mindazonáltal fontosnak tartjuk, hogy összpontosítsunk a következő témákra: a tudat struktúrái, állapotok és a szokásostól eltérő esetek, mint pl. a zavart tudat és az inspirált tudat. Továbbá a következőkre: véletlen jelenségek és kívánt jelenségek, az Én áthelyezése és felfüggesztése, hozzáférés mély szintekhez. Ezek olyan témák, amelyek mind közvetlenül kapcsolódnak a diszciplinákkal való munkákhoz. Impulzusok, és az impulzusok szétválása Az impulzusok szétválnak, amely által lehetővé válik az észlelések és a megjelenítések érzetének összevetése. Az impulzusok szétválásának másik esetei pl. az appercepcióként való felidézés. A tudat akaratlagos és a nem akaratlagos iránya és választása a különféle források felé alkotja azt a funkciót, melyet "figyelemnek" hívunk. Tudat, figyelem és az ―én‖ "Tudatnak" hívjuk azt az apparátust, amely koordinálja a struktúrákat, az érzékeket, a képeket és a memóriát az emberi pszichében. A tudatot gyakran összekeverik az "én"-nel, míg valójában az utóbbi nem rendelkezik testi alappal, mint az, amit úgy határozhatunk meg, mint az emberi psziché észlelő és koordináló "apparátusa". A tudat érzékelését saját magáról (identitás) az érzékszervek és a memóra adatai szolgáltatják, amihez csatlakozik egy sajátságos alakzat, amely a benne folyamatosan végbemenő változások ellenére a tudat számára az állandóság illúzióját kelti. Az önazonosságnak és a folyamatosságnak ez az illuzórikus képzete az "én".
A TUDAT JELENSÉGEINEK TÉRBELISÉGE ÉS IDŐBELISÉGE Az "én" elhelyezkedése meghatározható a megjelenítés terének belsejében, mind a kinesztetikus tapintási határokon belül, amelyek meghatározzák a külső világ fogalmát és belülről a cönesztéziás tapintási határokon belül, amelyek meghatázzák a belső világ fogalmát. Úgy tűnik, ennek az "én"-nek a funkciója a tudat tevékenységeinek koordinálása a saját testünkkel, és átlalában a világgal. Továbbmenve, a test és bizonyos belső funkciók működésének irányításával együtt az aktuális jelenlét megerősödik, mint ahogy a társjelenlét is, amelyben a saját "én"-ünk érzete úgy jön létre, mint valami ami minden mentális tevékenység összpontosítója és háttere. Ennek a hatalmas, a tudatunk keltette illúziónak a jelenlétében vagyunk, amit "én"-nek hívunk
Bármely jelenség érzetét a megjelenítési tér három dimenziójában érzékeljük: az impulzusok függőleges magassága, vízszintes oldalirányú helyzete, és mélysége (belsőbb vagy külsőbb). Ezt az appercepción keresztül tudjuk igazolni, vagy úgy, hogy a külső világból vagy a belső testből eredő impulzusokat jelenítünk meg. Ébrenlétben a jelenlét és a társjelenlét mezői lehetővé teszik a számunkra, hogy a jelenségeket egymást követő időpillanatokban helyezzük el, és hogy kapcsolatot állítsunk fel a jelen - ahol most vagyok -, az ezt megelőző pillanatok - ahonnan a tudatom „folyama‖ ered - valamint az ezt követő pillanatok – amerre ez a folyam irányul – között. Ez különbözik attól, amikor a fizikai világ megszűnik; a tudat eseményei nem tartják tiszteletben a kronológiai sorrendet, hanem inkább visszafordulnak, megmaradnak, aktualizálódnak, módosulnak vagy kivetülnek a jövőbe, módosítva a jelen pillanatot. A pszichébeli beillesztése a külvilágba azzal kezdődik, mikor az impulzusok kinesztetikus képek protenciójává válnak, és a megjenítési tér külső részei felé mozognak, mozgatva a testet. Az impulzusok a „terek‖ közötti váltakozásai által a pszichébe behatol a világ, és a psziché behatol a világba. A tudat eleve a világból, a világban és a világért alakult ki. A tudat struktúrái A világban való emberi létezés különböző formái, a tapasztalat és cselekvés változatos körülményei a tudat komplett strukturálásainak felelnek meg. Így tehát: a „boldogtalan tudat‖, a „meggyötört tudat‖, az „érzelmes tudat‖, a „felháborodott tudat‖, a „megcsömörlött tudat‖, az „inspirált tudat‖ kiemelkedő esetek, melyeket korábban már nagyszerűen jellemeztek. A klasszikus szintek, úgymint az ébrenlét, a félálom, a paradox mélyálom illetve a vegetatív mélyálom megértése nem okoz különösebb nehézséget. . Ám ezen szintek mindegyikében felismerhetjük a pszichés jelenségek különböző állapotait. Vegyünk néhány szélsőséges példát: amikor az „én‖ érzéki kapcsolatban van a külvilággal, ám elveszve megjelenítései és felidézett emlékei között, akkor az éber tudat önmagába merült állapotáról van szó. Ellenkező esetben az „én‖, elveszve a külső világban, a taktilis kinesztetikus érzetek felé mozdul el, ahol sem kritika, sem pedig visszafordíthatóság nem létezik a végrehajtott cselekedetekre vonatkozóan. Ebben az esetben az éber tudat módosult állapotáról beszélhetünk.
STRUKTÚRÁK, ÁLLAPOTOK ÉS A SZOKÁSOSTÓL ELTÉRŐ ESETEK Azokat a viselkedéseket, melyek rendellenességet mutatnak az egyén és a csoport vizsgált jellemzőire vonatkozóan, „a szokásostól eltérő‖ eseteknek nevezzük.,a mi Pszichológiánkon belül két nagy állapot- és esetcsoportra koncentrálunk, az úgy nevezett „zavart tudat‖ és az „inspirált tudat‖ csoportjaira. Zavart tudat A módosult állapotok - melyek a hétköznapi tevékenységtől az erőszakos érzelmekig terjedhetnek - valamint az önmagába merülés állapotai - melyek az elmélkedő nyugalomtól a
külső világgal való kapcsolat elvesztéséig terjedhetnek – között az ―énnek‖ diametrikus elhelyezkedései léteznek. Vannak ugyanakkor olyan állapotok is, melyekben a megjelenítések projekciókként külsővé válnak úgy, hogy a tudat számára olyan észlelésekként jelentkeznek, mintha azok a külső világból erednének. Szintén léteznek az önmagába merülés olyan állapotai, melyekben a külső világ észlelései introjekcióként belsővé válnak. Inspirált tudat Az inspirált tudat olyan globális struktúra, mely képes közvetlenül megsejteni a valóságot. Az inspirált tudat több, mint egy állapot. Ez egy globális struktúra, mely különböző állapotokon halad át, és mely különböző szinteken nyilvánulhat meg. Továbbá, az inspirált tudat megzavarja a hétköznapi tudat működését, és felborítja a szintek mechanizmusát. Végül, több mint egy extrém introjekció vagy egy extrém projekció, mivel ezek bármelyikét használni tudja, céljának megfelelően. Ez utóbbit bizonyítja, amikor az inspirált tudat egy jelen levő szándéknak felel meg, vagy – néhány esetben – amikor egy jelen nem lévő szándéknak, mely társjelenként működik. A misztikában az inspiráció széles tárházával találkozhatunk. Fontos megjegyezni, hogy amikor mi általában véve a „misztikáról‖ beszélünk, akkor „a szent tapasztalatának‖ pszichés jelenségére gondolunk, beleértve ennek különféle mélységeit és megnyilvánulási formáit. Véletlen jelenségek és kívánt jelenségek A tudat különböző formákban képes strukturálni magát, egy adott (belső vagy külső) inger tevékenységének, vagy olyan összetett helyzetek tevékenységének köszönhetően, melyek nem kívánt módon, véletlenszerűen működnek. A tudat „elborul‖1 azokban a helyzetekben, melyekben a visszafordíthatóság és az önkritika gyakorlatilag megszűnik létezni. Az általunk vizsgált esetben az „inspirácó‖ betör a mechanizmusokba és a szintekbe, és néha kevésbé egyértelmű módon, a tudat „háttereként‖ működik. Azt is megfigyeltük, hogy létrejönnek olyan konfigurációk, melyek vágyaknak felelnek meg, vagy olyan emberek terveinek, akik egy bizonyos mentális helyzetbe „rakják‖ magukat annak érdekében, hogy kiváltsák a jelenséget. Természetesen, ahogy a művészi ihlet vagy a szerelembe esés vágyának esetében is történik, az ilyen dolgok egyszer működnek, másszor pedig nem. Az inspirált tudat, jobban mondva az inspiráció elérésére felkészült tudat számtalan meggyőző példájával találkozunk a filozófiában, a tudományban, a művészetben és a mindennapi életben is. Ugyanakkor különösképpen a misztika az, ahol az inspiráció keresése olyan pszichológiai gyakorlatoknak és rendszereknek adott életet, melyek páratlan fejlettségi szintet értek és érnek el. A transz technikáit a misztikus inspiráció olyan területének tekintjük, mely a régészet tárgykörébe tartozik. Hosszú idő alatt kialakítottak olyan, kifinomultabb technikákat is, melyek megadták az alanynak az irányítás és a fejlődés lehetőségét a misztikus tapasztalatban. Az Én áthelyezése. Az Én felfüggesztése
1
Elborulás alatt azt értjük, hogy az alany nem irányít és nem kontrollál.
A transz eseteiben az alany megnyílik egy olyan inspiráció felé, amely lehetővé teszi számára, hogy felfogjon valóságokat, és olyan erőket vegyen igénybe, melyek ismeretlenek a mindennapi életben. A „mantrákat‖ használó technikák esetében is az alany egy mély hangot ismétel, és így jut el az önmagába merüléshez. Ezeket a gyakorlatokat annyiszor ismétlik ahányszor szükséges, míg a gyakorlók megtapasztalják személyiségük helyettesítését és az inspiráció kiteljesedik. Az önmagunkba merülés felé haladva eljuthatunk egy olyan pontra, ahol túllépünk az automatizmusokon, és már nem az „Én‖ áthelyezésének vagy helyettesítésének kérdéséről van szó. Példaként vehetjük a „szív imájának‖ gyakorlatát, ahogy azt az Athosz-hegyi ortodox szerzetesek végzik. A szerzetesek naponta sokszor elvégezték ezt a gyakorlatot, míg haladást mutató jelenségek nem történtek, mint például „megvilágosodás‖ (a megjelenítés terének megvilágosodása). A transzon való áthaladás nem nagyon különbözött attól, amit a yantrákkal és mantrákkal való munka eredményezett, de a „szív imájának‖ gyakorlása során nem az a gyakorlók szándéka, hogy „magával ragadják‖ olyan entitások, melyek helyettesítik a saját személyiségüket, hanem végül továbblépnek a transzon és „felfüggesztik‖ az „Énjük‖ tevékenységét. Hozzáférés a mély szintekhez Kétségtelen, hogy az „Én‖ helyettesítése egy erővel, egy szellemmel, egy istennek, vagy egy boszorkány vagy hipnotizőr személyiségével olyasvalami, ami jelen van a történelemben. Amint láthattuk, az „Én‖ felfüggesztése bármiféle helyettesítés nélkül, például a jóga egyes fajtáiban vagy néhány fejlett misztikus gyakorlatban szintén ismert, bár nincs annyira jelen. Lehetséges elérkezni egy olyan mentális helyzetbe, ahol eltöröljük az „Én‖-, nem a mindennapi életben, hanem meghatározott feltételek között, melyek az „Én‖ felfüggesztésével kezdődnek. A mély állapotokba való belépés az „Én‖ felfüggesztésével kezdődik. Ebből a felfüggesztésből a „világos tudat‖ és önnön mentális korlátaink megértésének fontos regiszterei jönnek létre. Ez nagy előrelépést jelent. Ezzel az átlépéssel kapcsolatban nem szabad megfeledkeznünk néhány elengedhetetlen feltételről: 1. a gyakorló számára világos kell, hogy legyen a Célja — az, hogy mit szeretne elérni a munka végső céljaként. 2. elegendő pszichofizikai energia kell hogy rendelkezésére álljon annak érdekében, hogy figyelme folyamatosan elmerüljön és összpontosuljon az „Én‖ felfüggesztésében. 3. hogy megszakítás nélkül folytassa a felfüggesztés állapotának folyamatos mélyítését addig, amíg az időbeli és térbeli referenciák el nem tűnnek. Itt ér tetőpontjára ez a pszichológiai tanulmány, mely az állati pszichével kezdődött, aztán az emberivel folytatódott, apparátusainak, impulzusainak, lefordításainak, tudatszintjeinek, válaszközpontjainak, viselkedésének komplexitásával és a világgal való kapcsolatának tipikus jelenségeinek egész sorával. Ennek kifejtése során a tudatot úgy írtuk le, mint mindezeknek a műveleteknek a koordinátorát, mely képes arra, hogy olyan működési szintekre emelkedjen, ahol kapcsolatba léphez a szenttel, addig, amíg képes túllépni a térnek, időnek, és saját magának a kategóriáit.
ÁLTALÁNOS JAVASLATOK
1. – Vegyél részt a közös aktivitásokban. Ezek a munkák ne befolyásolják azokat a tevékenységeket, melyek folyamatban vannak más területeken (Mozgalom, Silo Üzenete, stb), hanem ellenkezőleg ezeknek az aktivitásoknak a szintre hozás munkáiból következő lelkesedéssel és mélyebb megértéssel kell folytatódniuk, alkalmazva ezeket a tevékenységekben, melyekben éppen részt veszel. 2. – Javasoljuk a tudatmódosító szerek, alkohol, kábítószer fogyasztásának mellőzését, mert ezek akadályt jelentenek a diszciplináris munkába való belépésben 3. – Gondosság és kedvesség a területen a szükséges feltételek. A második szakasz munkák típusából kiindulva emlékeztetünk, hogy a munka megfelelő feltételeihez bizalom és diszkréció is kell. 4.
– A személyes életterületek rendezése lehetővé teszi a rendelkezésre állást a jövőbeli munkákhoz.
ZÁRÁS Emlékeztetünk minden posztulánst az egész szintrehozási munka teljes szakaszáról készítendő teljes összefoglaló és szintézis kidolgozására, melyet a 6 nyelv egyikén digitális formában kell elhozni a következő találkozóra július 3-ra. Befejezésül néhány szó az Iskoláról: Ebben a szakaszban az Iskola a bővítésre törekszik, 1000 mester befogadására, akik majd a 30 Tanulmányozás és Elmélkedés Parkjában dolgoznak a közeljövőben.
Minden posztulánsnak a legjobbakat kívánjuk az elkövetkezendő időre! Békét, erőt és örömet!
