Az Otthon Segítünk Alapítvány színes világa az első 15 év

Az Otthon Segítünk Alapítvány színes világa – az első 15 év

Margaret Harrison 1938 – 2015 Margaret Harrison ragyogó ötlete alapján indult el a Home-Start 1973-ban Angliából világhódító útjára. Alapítása óta a világon több, mint 1 millió gyermek családjának nyújtott segítséget ez a jótékonysági szervezet, aminek tagja 2001 óta az Otthon Segítünk Alapítvány.

Az Otthon Segítünk Alapítvány színes világa – az első 15 év „Az életnek értéket csak szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk.” Márai Sándor: Füves Könyv

1

ISBN 978-963-12-5254-5 © Kiadja: Otthon Segítünk Alapítvány www.otthonsegitunk.hu Felelős kiadó: Lehőcz Monika Szerkesztők: Herczeg Zsuzsa, Lehőcz Monika, Rádiné Szegedi Gabriella Kiadványszerkesztés: X-site.hu Kft. Nyomdai kivitelezés: X-site.hu Kft. 2

Tartalom I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X.

Köszöntők ................................................................................. 5 Kik vagyunk? Küldetésünk ..................................................... 6 Az OSA felépítése, története .................................................. 7 15 év számokban.......................................................................9 Ilyenek vagyunk ......................................................................10 Új programok - jó gyakorlatok helyi szolgálatainknál.......16 Szakmai tanulmányok, cikkek ...............................................24 Nekünk írták - családok levelei .............................................46 Így látjuk mi - önkénteseink írták ........................................48 Zárszó.......................................................................................56

3

Bódás János: VALAHOL … KI VAN JELÖLVE A HELYED Azért van síró, hogy vigasztald, éhező, hogy teríts neki asztalt. Azért van seb, hogy bekösse kezed, vak, elhagyott azért van, hogy vezesd. Azért van annyi árva, üldözött, hogy oltalmat leljen karjaid között. Azért roskadnak mások vállai, hogy terhüket te segíts hordani, Az irgalmat kínok fakasztják, mélység felett van csak magasság. Ha más gyötrődik, vérzik, szenved, azért van, hogy te megmutathasd, mennyi szeretet van benned. Megmutattad-e? néha legalább, hogy te általad enyhült, szépült a világ ? Vagy tán kezedtől támadt foltra folt, ott is ahol eddig minden tiszta volt? Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak, menedéknek, KARÓNAK, szárnynak. Ki van jelölve a helyed, ne nyugodj, míg meg nem leled. Csak ott leszel az, aminek Istent szánt, másként céltalan lesz az életed. A sors ekéje bármily mélyen szánt, mag leszel, mely kőre esett, elkallódó levél leszel, mely a címzetthez nem jut el. Gyógyszer, mely kárba veszett, mit sohasem kap meg a beteg. Rúd leszel, de zászlótalan, kalász leszel, de magtalan. Cserép, melyben nem virít virág, s nem veszi hasznát sem az ég, sem a világ. Siess ! Keress! VALAHOL … KI VAN JELÖLVE A HELYED

4

I. Köszöntők Kedves Olvasó! Szeretettel nyújtjuk át az Otthon Segítünk Alapítvány első 15 évébe bepillantást engedő füzetünket, amit az életünkhöz hasonlóan igyekeztünk színes tartalommal megtölteni. Örömmel szerkesztettük, bízva abban, hogy szép emlék lesz azoknak, akik velünk voltak, vannak, ugyanakkor bizalomkeltő és kedvcsináló azoknak, akik ezután fognak csapatunkhoz csatlakozni. Lehőcz Monika igazgató A 15 éves Otthon Segítünk Alapítvány szeretettel köszönti a magyar családokat: értük vagyunk, őket támogatjuk a tudásunkkal, tapasztalatunkkal és mindenekelőtt tetteinkkel. Házhoz megyünk, otthon segítünk: kivesszük a részünket a problémák megoldásából, és osztozunk a családok örömeiben, sikereiben is. Embert próbáló, és egyben felemelő önkéntes munkánk jutalma, ha - legalább egy kis időre - boldog gyerekeket és szülőket látunk magunk körül. A legnagyobb elismerés, hogy a családok bíztak és bíznak bennünk. A kezdetektől napjainkig nagyon sokat dolgoztunk: köszönet érte a szervezőinknek, önkénteseinknek, és annak a szakértő gárdának, akikre a legnehezebb kérdések megválaszolásában is számíthattunk. Kell egy csapat- és nekünk lelkes, nagyon jó csapatunk van. Most egy pillanatra megállunk, mert ünnepelünk. Büszkék vagyunk az eredményeinkre. De holnap folytatjuk, mert még nagyon sok dolgunk van. Szeretnénk eljutni az ország minden szegletébe, ahol szükség van ránk. Kívánom, hogy az Otthon Segítünk Alapítvány kiszámítható jövőjének legyen meg az anyagi háttere, és kapjunk megfelelő segítséget ahhoz, hogy további családoknak segíthessünk. dr. Soltész Anikó, a kuratórium elnöke A 90-es évek elején a NOE elnökeként, egy bemutató előadáson találkoztam a Home Start alapítójával. Rögvest meghívtam egy teára, és hosszú beszélgetésünk végén tudtam, hogy ez a szolgálat NAGYON jó, szükséges volna Magyarországon is. Próbáltam felkelteni az érdeklődést iránta, de nem volt elég időm és erőm akkor. Az elnöki teendők megszűntével (2000-ben) teljes erővel a hazai szervezet megalakításán dolgoztam. Sok-sok jóakaratú, melegszívű, tenni akaró, családszerető, okos társat találtam. Szakembereket, anyatársakat, kormányzatiembereket, néhány sajtóst. És nem hagyhatom ki a NOE vezetőit sem, akik felismerték, hogy ez a szolgálat a NOE által hirdetett értékeket a mindennapi életben váltja valóra. Az OSA az életem egyik nagy kihívása. Biztos, hogy helye van a nap alatt, hiszen életképességét az elmúlt igen nehéz 15 évben megmutatta. Példa arra is, hogy ebben a nagyon pénzcentrikus, közösséghiányos, individualista világban mennyi önkéntes segítség, másokért való elkötelezettség van. Az OSA élő bizonyíték arra, hogy értelmes, igaz, jócélokra sokan megmozdulnak. dr. Benkő Ágota, az alapítvány első igazgatója

5

II. Kik vagyunk? Küldetésünk Mindannyiunk legféltettebb kincse a gyermek. Egy kisgyermek életében a legmeghatározóbb szakasz a születéstől az iskoláskorig tart. Ha ebben az időszakban megfelelő adag szeretetet, biztonságot kap, kiegyensúlyozott emberré nő, akire bizton számíthat nem csak közvetlen környezete, de a társadalom is. Az Otthon Segítünk Alapítvány olyan országos segítő szolgálat, amelyben: - képzett, felkészített önkéntesek - ingyenesen - heti rendszerességgel - a családok otthonában segítenek a segítséget kérő kisgyermekes családok harmonikus működésének kialakításában, megerősödésében. A kicsi gyermek(ek)et nevelő családok gyakran szembesülnek a bizonytalanság, a tanácstalanság, a magányosság, magukra utaltság érzésével. Különösen érezhető ez olyan családok esetében, akiknek rokonaik és barátaik ritkán tudnak segíteni. Emberi kapcsolataik olykor beszűkülnek, a „láthatatlan munka” növekszik, több feladat, több felelősség hárul a kisgyerme(ke)kkel otthon lévő szülőre. Küldetésünk Az Otthon Segítünk Alapítvány segítő szolgálatok hálózata, amelyek a család harmonikus működéséért, megerősödéséért és a szülői szerep megbecsüléséért helyi szinten támogatják a családokat megelőző jelleggel, önkéntes munka hozzáadásával, családlátogatással és személyes törődéssel; továbbá gazdagítják az önkénteseket sokoldalú folyamatos képzéssel, a segítőmunka elismerésével és a közösséghez tartozás által.

6

III. Az OSA felépítése, története 1. Az angliai gyökerű, nemzetközi Home-Start Worldwide hálózatok magyarországi adaptációja az Otthon Segítünk Szolgálat. Központja Budapest, ahol az Otthon Segítünk Alapítvány (OSA) kuratóriuma, igazgatósága és a titkárság dolgozik. Ez az országos központ biztosítja a szakmai hátteret, végzi az adminisztrációt, forráskutatást, kapcsolatot tart a médiával, felkészíti a helyi önkéntes koordinátorokat és rendszeres szupervíziót, tanácsadást, továbbképzést tart a közösséggé formálódó koordinátoroknak. A SOTE Magatartástudományi Intézet munkatársai kidolgoztak egy 140 órás, felnőttképzési engedélyeztetés alatt álló önkéntes koordinátori tanfolyamot. E képzés célja alapvetően három készségcsoport elsajátítása 1. A segítő foglalkozáshoz szükséges készségek elsajátítása – családközpontú megközelítésben 2. A szervezet működtetéséhez szükséges szakmai és menedzsment készségek elsajátítása 3. A koordinátorok felkészítése arra, hogy településükön megszervezzék és lebonyolítsák a 40 órás önkéntes képző tanfolyamot. 2. A koordinátorok (szervezők) feladata, hogy helyi szinten felépítsék a szolgálatot. Önkénteseket toboroznak és 40 órás tréningen felkészítik őket a családok látogatására. Majd a segítő munka során biztosítják az állandó visszajelzési lehetőséget: kapcsolatban állnak a családokkal és az önkéntesek számára rendszeres, csoportos esetmegbeszéléseket tartanak. Fontos feladatuk, hogy a felkészített önkéntesek csoportjait összefogják, vidám csapattá formálják. Fontos, hogy ismerjék a helyi szakszolgálatokat, szakembereket A koordinátorok folyamatosan támaszkodhatnak a központi alapítvány (OSA) és más városbeli szervezőtársaik segítségére. Több városunkban alapítványként működik a helyi szolgálat is (Budapest III. ker., Esztergom, Gyöngyös, Miskolc, Székesfehérvár, Tatabánya, Tiszavasvári). 3. Az önkéntesek otthonukban látogatják a családokat. Hogyan segítenek? Rendszeres jelenléttel. Egy új emberi kapcsolatot ajánlunk föl a segítséget kérő családoknak. Felkészített önkéntesünk, aki maga is 7

szülő, rendszeresen meglátogatja őket, saját otthonukban. Eljön - nem kell elmenni sehová -, ráér, jelen van, és úgy segít, mint egy jó barát vagy nagymama. Ha kell, együtt viszik sétálni az apróságokat, ha kell, a házimunkában segítenek, vagy a gyerekekkel játszanak, vagy éppen egy jót beszélgetnek. Kinek mire van a legnagyobb szüksége ahhoz, hogy az otthon eltöltött évek ne fásultan, unalmasan teljenek, hanem örömteliek legyenek. A segítés középpontjában az otthon lévő szülő áll, ez általában a fiatal édesanya. A Szolgálat megközelítése az, hogy a gyerekeknek azzal segítünk a legtöbbet, ha a saját szülőjétől kap egyre több odafigyelést, megértést és szeretetet, így érzelmi biztonságban fejlődik. Ha tehát az édesanyát megerősítjük saját szerepében, segítünk neki felismerni saját és gyermekei értékeit, az egész család működését segítjük. Gondoljunk bele, mennyivel jobb érzés az apának is egy olyan családba hazaérkezni, ahol a feleség nem csak kesereg… A szolgálat egyik ereje éppen abban van, hogy roppant egyszerű. Az egyedi, emberi kapcsolaton keresztül kettős üzenetet tükrözünk a család felé. Egyrészt elfogadjuk és tiszteljük a másik embert, őt, a személyt, egyediségében, értékeivel. Másrészt rávilágítunk arra, hogy nincs egyedül a problémáival. A helyzetük egyszerre egyedi és tipikus. Az önkéntesek a felkészítés során sok helyzetet és példát beszélnek végig. Fontos, hogy megtanuljanak ráhangolódni arra a segítési módra, hogy nem nekik kell megoldani a család problémáit. Az ő szerepük nem az, hogy utat törjenek, hanem az, hogy a család mellett álljanak, kísérjék őket életük egy nehéz, de nagyon szép szakaszában. Derűsen és megértéssel fordulunk a családok felé. A derű már önmagában is gyógyít. Egy kisgyermek megnyilatkozása, jelenléte sok derűs, kedves vonást tartalmaz. Fontos, hogy a család ezt is észrevegye, ne csak a problémákat és nehézségeket. A Szolgálat bemutatására használt legkedvesebb hasonlatunk egy kis fa és mellette egy karó.

8

A kisgyermekes család olyan, mint egy fiatal fa. Előtte az élet, a növekedés lehetősége. De sokszor segítségre van szüksége. Néha nem is kell több segítség, mint egy egyszerű karó. A karó: aki egy tapasztaltabb fa darabja, ezért elég erős. A karó: aki megtartja a hajladozó kis fát, ha fúj a szél. A karó célja, hogy a kis fa növekedjen, ne ő. Különben elvenné az életteret, és a fiatal fa csak gyöngülne. És a kis fa megerősödik, és nem lesz többé szüksége karóra. Egyre több gyümölcsöt érlel, a karó pedig átkerülhet egy újabb fiatal fa mellé.

IV. 15 év számokban

Magyarországon 2001-2016-ig az Otthon Segítünk Szolgálatokban • családlátogatásra felkészített önkéntesek száma: 1041 • 2068 családot segítettünk, ahol • 4433 kiskorú gyermeket nevelnek. • Az önkéntes órák száma: 287 000 9

V. Ilyenek vagyunk Tarján Klári: „Mindent senki nem tud megtenni, de VALAMIT mindenki tud tenni.” Ez a gondolat sok éven keresztül volt az íróasztalomon, a naptáram szélére felírva. Amikor befejeztem az aktív munkát, kezdtem keresni, mi az a valami, amit én a felszabadult időmben tenni tudok. És akkor – mint a mesében – elém pottyant az Óbudai Otthon Segítünk Alapítvány. Néhány éven keresztül - az unokám születéséig - itt a kerületben, mint koordinátor tevékenykedtem. Belekóstolva, elsősorban a helyi, aztán az országos, sőt a nemzetközi önkéntes világba nagyon sok kedves, szívmelengető élményben volt részem. Sok jó, egészséges lelkületű embert ismertem meg, és az ezen emberek által alkotott közösség semmihez nem hasonlítható megtartó erejét. Receptre írnám fel az önkéntességet az akár okkal, akár ok nélkül elégedetlen, szomorkodó emberek számára! Segíteni önmagában is jó dolog, de családokat segíteni, hát az a „legek leg”-je. Mert mi is a család? Jó esetben biztonságot, melegséget, derűt adó közeg, amire leginkább a legkisebbeknek, a gyerekeknek van szüksége. Nagyon fontos cél, hogy minél több olyan család legyen, amely a rá váró feladatokat – még ha külső segítség igénybevételével is - saját otthonában, saját közösségén belül tudja megoldani. Ha „csak” annyit teszünk, hogy .... a négy gyerekes mama szusszanni tud egyet....., vagy az elsőszülött kisgyerek anyukáját megnyugtatjuk, hogy menni fog a dolog.... , vagy amikor a hármas ikrek után az anya mellett az önkéntes is szalad a játszótéren.... , vagy amikor a beteg gyereket az édesanya nyugodtan tudja tornáztatni, mert a nagyobbikkal megírjuk a leckét, ... vagy ...., - akkor bizonyára megtettük azt a valamit, amivel hozzájárulhatunk a biztonságot, nyugalmat adó családi közeg megteremtéséhez. És mindeközben egyértelműen meg lehet tapasztalni, hogy a mondás, miszerint jobb adni, mint kapni - nem jól hangzó üres szólam, hanem maga a valóság. Ha valaki kételkedik ebben – javaslom – próbálja ki.

10

Kraiss Ildikó: Családi körkép A család az együttélés csodás találmánya, a társadalom alapja, ahol a legfontosabb szeretetkapcsolatok születnek. A hagyományos társadalmakban a család gazdasági egységként funkcionált. Modern korunkban a család egyre inkább érzelmi, szocializációs feladataira összpontosító közösséggé vált. A gyermekvállalás sokkal inkább, mint valaha, választás kérdése lett. A választás lehetősége magában foglalja a szülővé válással kapcsolatos előnyök és hátrányok mérlegelését. Míg tradicionálisan a gyermek a generációk folyamatosságának záloga, a személyes halhatatlanság alapja, az öregkor támasza volt, a modernizáció és az ezzel járó individualizáció az egyéneket a saját élettervük megvalósítására, önmaguk kiteljesítésére sarkallja. A házassági és családi mintákban bekövetkezett változások – a válások számának és arányának növekedése, a későbbre tolt házasságkötés, a különélés és házasság nélküli együttélés gyakorisága, valamint a fogamzásgátlás és az abortusz – a gyermekvállalás ellen hatnak. Az elmúlt két népszámlálás közötti tíz évben a népesség számának csökkenése mellett a családok száma is visszaesett. Ezzel párhuzamosan nőtt a nem családban élők száma, akiknek túlnyomó többségét az egyedül állók vagy szaknyelven szólva az egyszemélyes háztartások teszik ki. A családok száma úgy csökkent, hogy közben lényegesen megváltozott az egyes családtípusok szerepe és jelentősége. A legszámottevőbb visszaesés a házaspáros családoknál mutatkozott, miközben a házasságon kívül együtt élők és az egyszülős családok száma dinamikusan nőtt. Mindez azzal járt együtt, hogy lényegesen visszaesett a házaspáros családok korábbi dominanciája a családok között. 2011-ben a családok kevesebb, mint kétharmada (65%) volt házaspáros család, tíz évvel korábban még közel háromnegyede (74%), 1990-ben pedig 80 százaléka. Az élettársi kapcsolaton alapuló családok száma tíz év alatt a másfélszeresére, az elmúlt húsz évben pedig több mint háromszorosára emelkedett, és 2011-ben a családok 15 százaléka élt ilyen párkapcsolatban. Ugyancsak emelkedett azon családok száma és aránya, ahol egy szülő él együtt gyermekével vagy gyermekeivel. 2011-ben a családok közel egyötöde (19,8%) tartozott ebbe a családtípusba. Napjainkban a családok palettája színesebb, mit valaha. Körbetekintettünk egy kicsit Cegléden, milyen sokféle örömmel teli és 11

sokféle nehézséggel küzdő család éli tt, és hogyan látják mindezt belülről az érintettek. Először néhány olyan édesanyát kérdeztem meg, akik egykét nevelnek: miért csak egy gyereket vállaltak, tudatos döntés volt-e ez, vagy inkább a külső körülmények hatása? „Mi már lassan ketten maradunk, nagylányunk kirepül. Visszatekintve - a családot mindketten nagyon fontosnak tartjuk. 35 éves voltam, amikor férjhez mentem. Mindig vannak kibúvók, hogy valaki miért nem nősül meg, miért nem megy férjhez. Pedig milyen jó is az, hogy várnak rád odahaza, nem vagy egyedül a világban. Szerettünk volna még testvért Petrának, de nem sikerült. Sajnálom nagyon. Most, hogy ő felnőtt két helyen is vállalok önkéntes munkát a munkahelyem mellett, a Vöröskeresztnél és az Otthon Segítünk Alapítványnál. Utóbbinál kifejezetten azért, hogy kisgyerekek közelében lehessek.” - mondta Eszter. „26 évesen mentem férjhez – mondja Móni, - 39 éves voltam, amikor legnagyobb meglepetésünkre megszületett a kisfiunk. Már azt hittem, soha nem lesz gyerekünk. Nem tervezünk több gyereket, mert kifutottam az időből, és az egészségi állapotom sem engedi meg.” A statisztikák azt mutatják, hogy a nők egyre később vállalják az első gyermekük szülését, aminek lehet az a következménye, hogy a kistestvér már gyakran nem érkezik meg.2 Mások ugyan „időben” szülnek, mégsem vállalnak második gyermeket. S. varrónő, férje az építőiparban dolgozik, 25 évesen szült. „Soha nem akartam több gyereket, mindig csak egyet, mert akkor annak meg tudom adni, amit szeretnék. Itt főleg az anyagiakra gondolok. A tizenéves lányom ugyan mondogatja, milyen jó lenne kistesó, de emiatt nem szabad szülni. A gyerek a szülő gondja és felelőssége, nem akarom a lányomra bízni a testvérét. És van még itt egy dolog, ami szintén ellene hat. Nincs nagyszülői segítség, az én szüleim külföldön élnek, a férjem árva. Kire számíthatnánk? Akkor és csak akkor vállalnék másodikat, ha képes lennék akár egyedül is anyagi biztonságot nyújtani a gyermekeimnek.”

12

Lukács Anikó: Bízni abban, hogy az Ő problémájára Ő tudja megtalálni a számára legjobb megoldást Ez a megállapítás olyan egyszerűen hangzik, mégis, annál több minden rejlik benne és sokszor nem könnyű a gyakorlatban megvalósítani. Bizony a saját életünk is egyszerűbb lenne, ha ezt az elvet ott is alkalmaznánk. Ez az egyik alapelvünk a családok segítésében. Az Otthon Segítünk Szolgálatban sokat gyakoroljuk, mit jelent ez gyakorlatban, a családok segítésekor. A képzéseinken mindig fontos feladatnak érzem, hogy ezt a szemléletet ne csak megértsék, de magukévá is tegyék az önkéntesek. Sokszor hallom a visszajelzésekből, hogy amikor segíteni mennek az önkénteseink egy-egy családhoz, akkor ezen elv szerint állnak a család mellett -, ugyanakkor azt is elmondják, milyen nehéz ezt megvalósítani a saját családjukban. Ha a saját családunkban valami problémát észlelünk, azonnal mozgósítva érezzük magunkat. Gyakran esünk abba a hibába, hogy előbb vesszük észre a problémát, mint az, akit valójában érint, és rögtön megoldási javaslatokkal állunk elő. Ha ilyenkor tudatosan le tudnánk lassítani, és feltennénk magunknak a kérdést: „Kié a probléma?”- akkor sokszor felismernénk, hogy valójában nem ránk van közvetlen hatása, nem a mi problémánk. Lehet, hogy amit mi sürgősen elhárítandónak látunk, a másik számára nem is probléma. Ha például a nagymama azt észleli, hogy az unokái, amikor megérkeznek a saját otthonukba, a bejárati ajtónál lerúgják a cipőt a lábukról és boldogan beszaladnak, míg a cipők szerteszét hevernek az ajtó előtt, gondolhatja azt „Ez így nem mehet tovább, rendre kell szoktatni az unokákat. A cipőknek megvan a maga a helye!” Miközben a szülők lehet, hogy ebben a szituációban csak azt látják, milyen jó, hogy ennyire örülnek a gyerekek a hazaérkezésnek és a cipők egyáltalán nem zavarják őket. De mennyivel könnyebb azokat a cipőket szó nélkül hagyni egy „idegen” családban, mint a saját gyermekünk otthonában? Jó hír, hogy az önkénteseink elmondták, mióta több családnál látták azokat a helyzeteket, amelyek saját családi környezetükben „kiverik a biztosítékot”, azóta otthon is könnyebben ismerik fel, hogy valójában ez nem ő problémájuk. Ha túl vagyunk az első lépésen, és beazonosítottuk, hogy nem a miénk a probléma, akkor még mindig ott a feladat: bízzunk abban, hogy a 13

saját problémájára Ő tudja megtalálni a legjobb megoldást. És ehhez néha nagyon nagy türelem kell, hiszen lehet, hogy a mi tapasztalatainkkal és főleg kívülről látva, azonnal látjuk az „egyetlen” megoldást vagy akár 10 különböző megoldást tudunk mondani, de hinnünk kell abban, hogy képes lesz Ő is megtalálni. Amikor más gyereke nem írja meg a házi feladatot, otthon hagyja a könyvét, rossz jegyet kap, könnyű azt mondanunk, az iskola a gyerek feladata, az ő problémája, neki kell megoldást találnia. Mégis, ha észrevesszük, hogy a saját gyerekünk otthon felejtette a tornazsákját, első gondolatunk, hogy beszaladunk vele. Ha látjuk, hogy már megint nem volt kész a házi, új leckeírási szabályokon törjük a fejünket és vajon melyikünk mennyi ideig bírja elhinni, hogy a jegyek romlása valóban a gyerek problémája? Tapasztalatból tudom, hogy sokat segít ilyenkor, ha érintettként is eszembe jut, hogy erre a problémára a gyereknek kell megtalálnia a megoldást. Ahogy a családokat sem hagyjuk magukra a nehéz a helyzetekben, a saját gyerekünknél sem jelenti ez azt persze, hogy magára hagyjuk a problémájával. Ahogy a hozzánk forduló családoknál, itt is fontos, hogy kérje a segítségünket és ne mi „tuszkoljuk rá”. Fogadjuk el, hogy mi a saját megoldása keresésében tudjuk segíteni. Itt jön ám az újabb nehézség: elfogadni, hogy a számára legjobb megoldást Ő tudja megtalálni, és elfogadni, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az egyezik akár a mi „egyetlennek” hitt, akár a bennünk felmerült 10 lehetséges megoldás bármelyikével. Nehéz abban bízni, hogy számára ez a lehető legjobb megoldás, akkor is, ha számomra nem. A leckeírásnál maradva: kisiskolások szülei mesélték, hogy a jó idő beköszöntével, a tanév végéhez közeledve a matematika házik megsokasodtak és egyébként jól teljesítő gyerekeik túl soknak érezték, sokat panaszkodtak. Egyszer csak megszűntek a panaszkodások, a lecke pedig már kész volt, mire hazaérkeztek. A négyfős gyerekcsapat együtt járt zeneiskolába, és amíg órára várakoztak, kitalálták, hogy felosztják egymás között, az amúgy már általuk jól tudott szorzások elvégzését és utána csak lediktálják egymásnak. Jó kis verseny alakult ki köztük, ki végez előbb a saját adagjával, és a gyors leckeírásnak, aztán együtt örültek. Hát ez a megoldás biztos nem jutott volna egyikük szülőjének sem eszébe. (A gyerekek azóta gimisek, és jól tudnak szorozni.) 14

Egy történet: Egyik kedves önkéntesünkről, Zsuzsáról mindig azt halljuk a családoktól, hogy az a mód volt nagyon jó, ahogy segített. Mindig abban segített, amit kértek. Ha kérdezték elmondta, ő hogy szokta csinálni, de rögtön hozzátette, másképp is lehet. Érezték az elfogadást részéről. Az önkéntes csapat is úgy ismerte, hogy mindig fordulhatunk hozzá a gondunkkal, mindig megértésre találtunk. Aztán egy napon Zsuzsa láthatóan felpaprikázva jött az összejövetelünkre. Rögtön kérdeztük, „mi történt?” Felzaklatva válaszolt: „Nem fogjátok elhinni, a saját lányommal szörnyen összevesztem és nem tudom meggyőzni. Az unokám két napja megtanult kimászni a kiságyából, teljesen természetes, hogy mit tesz ilyenkor az ember, de a lányom egyszerűen nem csinálja meg.”Mindannyian kicsit értetlenül néztünk rá, mert hirtelen nem tudtuk, mire is gondol. Látva értetlenségünket, megkérdezte: ”Miért néztek így rám? Teljesen egyértelmű, hogy ilyenkor kivesszük a középső három rudat, hogy biztonságosan tudjon kijönni, nehogy lepottyanjon, ha fölül mászik ki.” Egyikünk óvatosan megjegyezte: „Hát neked teljesen egyértelmű.” Elbizonytalanodott, és megkérdezte:”Miért ti mit csináltatok?” A kérdéstől felszabadulva soroltuk ”kiköltöztettem a gyerekágyból; matracot tettem az ágy elé; egy nagy plüsst tettem be, hogy arra fellépve könnyebben kijusson; megkértem a nagyokat, hogy figyeljenek rá és legyenek ott biztonságnak, ha ki akar mászni; ott voltam vele, amíg el nem aludt; nem tettem semmit, egy nap alatt megtanult biztonságosan ki-be mászni; a mienk nem mászott ki...” Ahogy Zsuzsa hallgatott bennünket, látszott, hogy valami megváltozott benne, majd a fejéhez kapott. „Hogy én milyen őrült vagyok! Én csak a magamét hajtogattam és nem is gondoltam rá, hogy másképp is lehet. Jó, akkor most már el tudom fogadni, hogy mást csinál.” Majd kis idő után hozzátette: „A saját családunkban sokkal nehezebb elfogadni ezeket a nekünk furcsa saját megoldásokat, mint ott, ahova segíteni járunk.”

15

Magyar Judit: Hitvallás Hat évvel ezelőtt, mikor éppen azon töprengtem, hogyan lehetnék valahol pótnagymama, az Óbuda Újságban talált hirdetés tálcán kínálta a lehetőséget. Az Óbudai Otthon Segítünk Alapítvány ugyanis önkénteseket keresett, csak a telefont kellett kézbe vennem, s már egyeztettünk is időpontot. Hamarosan az akkori két szervező – Vég Edina és Tarján Klári – meglátogatott, majd nemsokára indult a felkészítő tanfolyam. Ott már megismerkedhettem a többi lelkes önkéntes jelölttel, s mire véget ért a kurzus, már összeszokott csapatként vártuk a lehetőséget, hogy családokhoz mehessünk. Soha nem fogom elfelejteni egyik családot sem, akikhez jártam, de a legkedvesebb az első marad (mint az első szerelem). Nagyon hamar befogadtak, éreztem a felém áradó bizalmat. Jó volt együtt játszani a gyerekekkel, közösen pakolni, takarítani, sütni-főzni vagy teregetni a mamával, és különösen jó volt beszélgetni. Összeszorult a szívem, mikor letelt az idő és elköszöntünk egymástól. Három év elteltével aztán szervezője is lettem az óbudai csoportnak. Új és izgalmas feladatot jelentett, jelent, hiszen szervező társammal, Süli Máriával együtt mi koordináljuk a segítő tevékenységet a kerületben. Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy egy remek csapat áll mögöttünk: csupa segítőkész, érdeklődő, nyitott és derűs ember. Nagyon jó együtt megélni, hogy nem öncélú az életünk, tehetünk másokért, és igenis van közünk egymáshoz. Mindezt köszönöm önkéntes társaimnak!

VI. Új programok - jó gyakorlatok helyi szolgálatainknál Esztergom Szöszmötölő Klub - Lukács Anikó szervező Az első Szöszmötölőt próbaként több mint 10 éve tartottuk Húsvétra készülődve, a Máltai Játszótér kis faházában. Néhány anyukával készítettünk meglepetés nyuszikat a gyerekeknek. Amíg mi alkottunk és beszélgettünk, az önkéntesek vigyáztak a gyerekekre. Olyan jó hangulatúra sikerült az összejövetel, hogy elhatároztuk, kéthetente megis16

mételjük. Évekig pakoltam meg a hátizsákomat havonta kétszer alapanyagokkal és prototípusokkal, hogy felgyalogoljak a „játszira”, hogy ott újabb és újabb kincsek kerülhessenek ki az anyukák keze alól. A feltételeink (pénz) mindig változtak, filcből, gyöngyből, nádból, színes kartonból alkottunk, amikor nem volt pénzünk, lekerültek a ruhás zsákok a padlásunkról és abból készültek szebbnél szebb dolgok. Ez egy olyan, amit meg lehet valósítani 0 Ft-ból és nagy összegekből is. Pár éve saját irodánk lett, azóta itt gyűlünk össze, immár hetente. Van olyan anyukánk, aki már a harmadik gyerekével jár hozzánk és van olyan önkéntesünk, akinek ez lett az egyik állandó heti programja. Most minden hétfőn 10-12 óráig várjuk közös barkácsolásra a kisgyermekes anyukákat. Amíg ők alkotnak, addig a gyerekek játszanak, mesét hallgatnak vagy maguk is ügyeskednek a számukra előkészített eszközökkel. Alkalmanként 5-10 anyuka vesz részt ezen a programon, 6 hónapos - 4 év közötti gyerekekkel. Szívesen jönnek olyan anyukák is, ahol a gyerekek félénkebbek, ebben a mikroközösségben ők is felbátorodnak. Egy-egy család 15-20 apró játékot készít magának egy év alatt, az ötleteket egymásnak is adják, egymás munkáját dicsérik, és szükség esetén segítik is. Ezek az apróságok, amit itt készítenek nagy gonddal és odafigyeléssel, igazi sikerélmény számukra. A klub fontos eredménye, hogy a gyermekek könnyebben kezdik az óvodát, az anyukák között láthatóan épülnek az új kapcsolatok. A munkába való visszaállásuk könnyebb, hiszen itt sok információhoz hozzájutnak és kapcsolatrendszerük is kibővül. Fontosnak tartjuk, hogy alkotás közben gyereknevelési és -gondozási problémáikat meg tudják egymás között és a mi önkénteseinkkel is beszélni. A gyermekeikkel otthon lévő anyukák egy részében feléled az alkotás vágya, nálunk talál ehhez társakat, eszközöket, ötleteket egyaránt. Célunk, hogy a kreativitás, a saját készítésű játékok és az újrahasznosítás értékeit közvetítsük. Az általunk használt technikák: filcből varrt figurák, állatok, kötés, horgolás, zokni bábuk, fakanálbábok, textil táskafestés, decoupage, makramé, csuhé, kosárfonás stb. Egy anyuka dícséretének nagyon megörültünk: „Azért szeretek ide járni, mert a kislányom itt sokkal többet tanul, elles a többiektől, mint otthon tőlünk. Meg hát neki nincs testvére, itt gyerektársaságban lehet, és így ebben is tapasztalatokat szerezhet.”

17

Tiszavasvári Interaktív meseíró verseny - Lévai Andrea-önkéntes 2013-ban országos interaktív meseíró versenyt hirdetett az OSA központ, amelynek célja a népmese értékeinek tudatosítása, a magyar népdal kincsestárának felfrissítése, a családi közösségek újraélesztése a legintenzívebb internetes közösségi oldal használatának integrálásával. Tiszavasváriból 6 lelkes gyerekből álló szuper csapat kapcsolódott a programhoz, de országos szinten 100 fős volt a Meseírók Társasága. Közösen találtuk ki, miről szóljon a mese, kik legyenek a szereplői, megterveztük és elneveztük őket. Lehetett a Facebookon „lájkolni”majd a legtöbb szavazatot kapott jelenet vitte tovább a történetet. A mesefoglalkozások novembertől két hetenként szombaton voltak. Hétről-hétre sorra vettük a népművészet különböző ágait: népdalokat tanultunk, nyelvtörőkkel élesítettük nyelvünket a csúfolódókhoz, szólásokat magyaráztunk, találós kérdéseket fejtettünk meg, utánoztunk mozgásokat, mozdulatláncot memorizáltunk …Minden alkalommal tovább szőttük a más településen keletkezett meseszálakat. Nagyon jó hangulatban teltek a délelőttök: volt játék, móka, kacagás! A meseírásban az ismeretlen ismerősök összetartó közösséggé kovácsolódtak. Nagyon nagy volt az öröm, amikor megtudtuk, hogy a győztesek között vagyunk: 5 napos nyaralást nyertünk a Várgesztesi Villaparkba, így a programot egy nagyszerű táborral zártuk le, ahol eljátszottuk, elénekeltük és eltáncoltuk azt a mesét, amit együtt írtunk. Hatalmas elismerésként, büszkeséggel vettük át az országos Meseírók Társasága által szőtt mese könyvének prototípusát az Otthon Segítünk Alapítvány XII. Országos találkozóján, Budapesten, a Római parton. Bízom benne, hogy meseírótársaink nagyobb bátorsággal nyúlnak majd az infokommunikációs technikához, hogy alternatívát kínáltunk a „hagyományos” délutánok és a tévénézés helyett, s a családjukon belül elindul, vagy elmélyül a generációk közötti kommunikáció. Így válunk mindannyian a verseny győztesévé: aki nem hiszi, járjon utána!

18

Fót-Dunakeszi Művészetterápia, Mesélő édesanyák - Révész Melinda szervező Fóti szolgálatunk a Dunakeszin működő szolgálattal együttműködik. A „hagyományos” családsegítésen kívül igyekszünk a helyi viszonyoknak és igényeknek megfelelni. Az önkénteseknek szervezett szupervíziókat követő továbbképzésre gyakran hívunk meg külső szakembereket előadónak, és ezeket az alkalmakat igyekszünk minél szélesebb körben ismertté tenni, kinyitni a nyilvánosság felé. Több alkalommal szerveztünk előadást a kisgyermekeseket érintő témában pszichológus bevonásával, elsősegély-nyújtó továbbképzést mentőorvos segítségével, és egyéb témákban további hozzáértő szakemberek bevonásával. 2015 tavaszán és őszén művészetterápiás csoportfoglalkozásokat tartottunk. A művészetterápiás foglalkozásoknak sokféle célja és hatása van. A legfontosabbak az örömszerzés, a bennünk élő kreatív energiák spontán kifejezésének segítése, érzelmeink kifejezése, a csoport egységének, összetartozásának megerősítése. A résztvevők ráhangolódnak a természet aktuális időszakára, ez segíti saját lelki folyamataik megértését. Jobban megismerik magukat, ráláthatnak saját erősségeikre, gyengeségeikre, határaikra, és ezáltal az önkéntes munkájuk hitelesebbé tud válni. Foglalkozásaink alapelvei között nagyon fontos egymás, és egymás alkotásainak a tisztelete, nem bírálunk és véleményezünk, hanem a saját benyomásainkat, érzéseinket osztjuk meg a képpel kapcsolatosan. Ez a hozzáállás az önkéntesek munkájához szükséges elfogadás és tisztelet megerősítését is segíti. A csoport kérésére a foglalkozások 2016-ban folytatódnak, aminek mi szervezők nagyon örülünk, hiszen kiemelten fontos számunkra az önkéntesek lelki egészsége. Hamarosan megvalósul a 2016-ra tervezett „Mesélő édesanyák” programsorozatunk, amely a mesélés szépségét és fontosságát hivatott közvetíteni a kisgyermekes családoknak. Számos tanulmány igazolja, hogy a mesélésnek meghatározó szerepe van a gyermek értelmi és érzelmi fejlődésében. A mese ugyanakkor oda-vissza hat, a gyerekre és a szülőre egyaránt. A szülő és a gyermek kapcsolata új, meghitt tartalommal töltődik a mesehallgatás során: közös a történet, ami elhangzik, közös a vele járó izgalom és a végén a megkönnyebbülés is. Ez a kaland a 19

szülő hangjához kapcsolódik a gyermekben, és ez a tény a kötődést erősíti. A rendszeres alkalmakkal szeretnénk megtapasztaltatni az édesanyákkal azt, hogyan segíti életüket a mese, ugyanakkor segítjük őket a gyermekek életkori sajátosságaihoz mérten a számukra jó mese megtalálásában. Az alkalmakat színesítik drámapedagógiai módszereknek és vizuális önkifejezési formáknak tervezett használata. Miskolc Sérült gyermeket nevelő szülők klubja, Intim-torna tanfolyam, Főzőtanfolyam - Oláhné Lajtos Julianna önkéntes koordinátor A Norvég Civil Támogatási Alap pályázatán nyertes OSA projekt keretében Miskolcon 2015-ben elindítottuk a sérült gyermeket nevelô szülôk klubját. A II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár központi elhelyezkedése és akadálymentes terme tökéletesen megfelelt a foglalkozások megtartására. Kétféle foglalkozást tartunk. A szülőknek kikapcsolódásra alkalmas tevékenységeket találunk ki: papírból ragasztunk össze érdekes tárgyakat, üvegfestéssel alkotunk képeket és vázákat, kitűzőket horgolunk. A gyerekek számára önkéntes segítőink játékokat állítanak össze: gyöngyfűzés, rajzolás, képek összeállítása részletekből és a memória játékok a legkedveltebbek. Minden alkalommal van közös mozgás, torna, játék, amit mindenki nagyon kedvel. A klubot Kiss Józsefné, Margó, nyugdíjas óvónő vezeti, aki Otthon Segítünk önkéntes, nagyon ért a gyerekek nyelvén, de a szülőknek is olyan foglalkozást biztosít, ahol jól érzik magukat. Önkéntes segítőink sokat tanulnak ezeken a foglalkozásokon. Megtapasztaltuk, hogy a sérült ember segítése elsősorban az elfogadás és szeretetadás. A sajnálat nem lehet mozgató rugója egy kapcsolatnak. Sokkal fontosabb a minőségi idő eltöltése egy olyan emberrel, akinek erre nagy szüksége van. Megkérdezzük a szülőket, milyen ismeretekre volna szükségük. Az idősebb szülőt gyakran foglalkoztatja, mi lesz, ha már nem tudja gondozni a gyermekét? Megkeressük azokat az intézményeket, ahol el lehet helyezni a felnőtt gyermekeket bentlakással. Elmegyünk a szülőkkel látogatóba megnézni, hogyan élnek ott a felnőtté váló sérült emberek. Megtapasztaltuk, hogy a sérült gyereket nevelő szülő nehezen mozdul ki. Gyermekét nem tudja rábízni senkire, vele együtt azonban nehézkes 20

a kikapcsolódás. A mi klubunk egy lélegzetnyi kikapcsolódásra ad lehetőséget. Jó, hogy minden pénteken el lehet jönni. A gyerekek is számon tartják már a foglalkozásokat, már tudjuk, mennyire fontos ez a kis kikapcsolódás mindenkinek. Az intim-torna tanfolyam ötlete akkor merült fel, amikor segítő munkánk során találkoztunk olyan kismamákkal, akik a szülés után ilyen jellegű problémával küzdöttek. Segítőink a szupervíziókon beszámoltak arról, hogy keresnek olyan lehetőséget, ami segít a probléma megoldásában, sőt hozzátették, hogy ők is szívesen csatlakoznának egy ilyen csoporthoz. Megkerestük a megfelelő szakembert, meghirdettük a 10 alkalomból álló tanfolyamot. A résztvevők között voltak kismamák, anyukák és nagymamák is. Sokan dicsérték a tanfolyamot, javult az egészségi állapotuk. Megtanulták, milyen gyakorlatokat kell végezni, amivel további javulások érhetők el. 2014-ben fôzôtanfolyamot tartottunk, ahol az anyatejes táplálást felváltó csecsemőtáplálás alapjait mutattuk be. A tanfolyam előadója, a város képzett védőnője beszélt a résztvevőknek az egészséges táplálkozásról és bemutatta az ételek elkészítését. A programra eljöttek várandós anyukák, kisgyermekes anyukák a gyermekekkel együtt, akikre gyermekápolásban jártas önkéntesek vigyáztak a játszóházban. A foglalkozásokon nagy örömünkre egy nagypapa is rendszeresen részt vett. Az ételek elkészítését az alapanyagok előkészítésével kezdtük, közben mindenki bátran kérdezhetett, majd az elkészült ennivalót mindenki megkóstolhatta. Sokszor a végeredmény annyira finom volt, hogy az anyukák a maradékot is elfogyasztották a lábosból. :) Székesfehérvár Játszótéri Kavalkád, Manócska klub és játszóház, Babakocsis kirándulás, Mesés várlátogatás a Bory várban - Pintér Krisztina önkéntes koordinátor A Székesfehérvári Otthon Segítünk Alapítvány kilépett az otthon segítés kereteiből. Célunk olyan programsorozatok megvalósítása, amelynek eredményeképp a közösség fejlődik, tudása épül, és erre a tudásra a közösségbe később belépő új tagok is építhetnek, így a folyamat önfenntartóvá válik. Rendezvényeink lehetőséget adnak a Székesfehérváron élő kisgyermekes családoknak a szabadidő közös eltöltésére: 21

gyermekeikkel közösen kimozdulva otthonról alkalmuk nyílik hasonló élethelyzetben lévő társaikkal találkozni. Minden programunkban megjelenik az esélyegyenlőség elve is, rendszeresen jelen vannak családok sérült gyermekeikkel. 1. 2014-15-ben a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával megvalósított Játszótéri Kavalkád programunk célja az volt, hogy egyszerű, bárhol fellelhető alapanyagokl felhasználásával közös játékba vonjuk be a játszóterekre látogató családokat. A képzett játékmester által irányított közös játék során ismeretségek épültek, amelyek segítettek a kisgyermekes szülőknek a problémák hatékonyabb megoldásában, egymás jobb megértésében - akár egy generáción belül, akár a generációk, illetve kultúrák között. 2. Manócska: a 2004 óta heti rendszerességgel működtetett Manócska Játszóház alapötlete Márkusné Fehér Máriától származik. A heti alkalmakon lehetőséget biztosítunk az anyukáknak arra, hogy míg önkénteseink a gyermekeikkel foglalkoznak, addig ők kézműveskedjenek, beszélgessenek, kis időre kikapcsolódjanak a mindennapok taposómalmából. A játszóház fontos prevenciós szerepet tölt be. 3. Babakocsis kirándulást 2011 óta szervezünk székesfehérvári és környékbeli kisgyermekes családok számára. Ezeken a vidám alkalmakon a családok egymást is megerősítve megtapasztalhatják, hogy a különleges, babakocsis élethelyzet nem korlátoz, sőt a teljes élet örömeit nyújtja. 4. Mesés Várlátogatás a Bory várban: A rendezvényre a székesfehérvári bölcsődés – óvodás – kisiskolás korú ép és sérült gyermekek szüleikkel együtt jönnek. A szabadidő közös eltöltését újszerű és sok gyermeket megmozgató, élményben gazdag, hagyományőrző, egészségfejlesztő és interaktív gyermekprogrammal biztosítjuk. Különböző mesehelyszínek elevenednek meg, önkénteseink aktív részvételével. A mesék,-mondák és mítoszok világát idéző helyszínen olyan feladatot kapnak a gyerekek, ami (kis segítséggel) már 2 éves kortól megoldható és élvezhető, de a nehezebb szintű változatait a kisiskolások is élvezik. A programon évente átlagosan 1000 fő vesz részt, 2006 óta rendszeresen megrendezzük. 22

Pécsi Otthon Segítünk Szolgálat - Buzás Márta, Herczeg Zsuzsanna szervezők Pécsett tizenkét éve működik a szolgálat. Mi arra „szakosodtunk” hogy az Otthon Segítünk eredeti küldetését szem előtt tartva „csak”családokat látogatunk. Erre az egyszerű, de nélkülözhetetlen segítésre - úgy tapasztaljuk - nagy szükség van városunkban is (nincsen más szervezet, aki ilyesmire vállalkozna). Mára ismert és elismert szolgálattá váltunk, és jó a kapcsolatunk a családokat, kisgyermekeket, kismamákat és a sérülteket, sérült gyermekeket támogató többi civil szervezettel, városi intézménnyel is. Pécsett mi nem hoztunk létre helyi alapítványt, hanem a lehető legcivilebb és a legnagyobb szabadságot biztosító megoldást választottuk: mindenki minden munkát önkéntesként végez. Szervezőtársam, Buzás Márti gyakorlatilag menekül minden fillér elől, mert „minek azt pénzzel elrontani, ami ingyen is működik.” Tulajdonképpen ez a „szabadidőnk hasznos eltöltése” - amire érdemes időt, energiát szánni: mi magunk gazdagodunk általa. Nagyszerű embereket ismertünk meg! Lehetetlen mindenkit felsorolni, aki utunkat egyengeti: - mindig volt termünk, mindig ingyen hirdettünk a helyi sajtóban, tv-ben, mindig vannak előadóink, és mindig van elegendő elszánt jelentkező az önkéntes munkára. Minden önkéntesünk munkájáért hálásak vagyunk, örülünk Neki, örülünk egyéniségének, ötleteinek, tapasztalatainak, bölcsességének. Fantasztikus csapat a mienk, (tudom, a többi is az!) - vidám, kacagós, derűs és sokszínű. Elkötelezett, kitartó, lelkes, megbízható. Kedves önkéntesek, köszönjük a munkátokat! Dr. Horváth Ágota, coach több éve segíti szolgálatunk munkáját. Előbb a felkészítő tanfolyamok vendégeként, majd egyéni coachingokat felajánlva támogatja önkénteseinket és a segítségét igénylő családokat. Munkáját önkéntesként végzi - amit itt is szeretnénk megköszönni. Ágota írása: Néhány éve, az Önkéntesség Európai Évében csatlakoztam az OSA pécsi szervezetének munkájához. A segítőknek segítek tréninggel, coachinggal, odafigyeléssel. A mindennapi életben gyakorta méregetjük, mennyit érünk; egy-egy végzettségünk, képességünk, tapasztalatunk mennyit ér a munkaerőpiacon, a 23

vállalkozások szférájában. És ez rendjén is van: a legtöbben a szolgáltatásaink ellenértékeként kapott pénzből élünk. Amit itt, az OSA-nál tapasztalunk, az egy egészen más szeglete a világnak: az önkéntes jó szolgálatot tevők nagyvonalúan ajánlják fel és nyújtják át tudásukat, idejüket, szeretetüket, egy-egy élet tapasztalatát – méricskélés nélkül, mintegy magasabb szintre emelkedve. S ez nagy dolog, mert a világnak szüksége van gondoskodó kezekre, s adni nem mindenki tud. Kapni, elfogadni sem, de az egy másik történet.

VII. Szakmai tanulmányok, cikkek Dávid Beáta, szociológus, egyetemi tanár, a SE EKK Mentálhigiéné Intézet igazgatója, az Otthon Segítünk Alapítvány kuratóriumi elnöke Lukács Ágnes, szociológus, a SE EKK Mentálhigiéné Intézet kutatócsoportjának tagja Dávid Beáta – Lukács Ágnes: Kapcsolatok és bizalom iskolai és családi közösségekben (megjelent a Sokszínű Egészségtudatosság: Értsd, csináld, szeresd!. Budapest: SpringMed Kiadó, 2015. pp. 131140 c. kiadványban, szerk. Falus András A felhasznált irodalom jegyzékét jelen kiadványban - helyszűke miatt is - mellőztük.) „Vegyetek erőt magatokon És legelőször is A legegyszerűbb dologhoz lássatok – Adódjatok össze…” (József Attila: A számokról) 1. Társadalmi tőke Az egyéni kapcsolathálózat sajátosságai Társas kapcsolatainkon keresztül ágyazódunk a társadalom szövetébe. Születésünktől fogva életünk végéig körülvesz bennünket egy kapcsolathálózat, amely velünk együtt, mint egy „konvoj” kísér, mozog és változik (Antonucci & Akiyama 1995). Kapcsolataink nem csupán önértékelésünk, identitásunk kialakulásában, a társas szerepek elsajátításában – egyszóval személyiségfejlődésünkben – játszanak szerepet, hanem testi-lelki jóllétünkre is hatással vannak (Skrabski et al. 2003, Horváth-Szabó 2011). 24

Az erős, stabil támogató kapcsolathálózattal rendelkezők kedvezőbb fizikai és pszichés egészséggel bírnak: nehéz helyzetekben a körülöttük lévő támogató kapcsolatok fokozhatják megküzdési képességeiket, csökkenthetik a feszültséget (Kopp et al. 1998, Matolcsy 2002, Dávid 2009). A személyes kapcsolatok több szempont alapján csoportosíthatóak: legegyszerűbb a kapcsolat erőssége szerinti felosztás, ahol vannak a közeli, ún. „erős”, és a távolabbi, „gyenge” kötések (Granovetter 1973). Intenzitás és kölcsönösség, valamint a közösséghez tartozás vágya alapján ezeket a kapcsolat típusokat az 1. ábrán látható egymásra épülő koncentrikus körök, vagy „hagymahéjak” segítségével ábrázoljuk (Lin 2008, Utasi 2013). A legbelső „hagymahéjban” az egyén a közösség iránt érzett vágyának alapszintjét kielégítő kapcsolatait találjuk. Olyan embereket, akikkel bensőséges, bizalmas a viszony, akikkel kölcsönösen meg lehet osztani a pozitív és negatív érzelmeket, akik támogatják egymást, azaz akikkel biztonságban érezzük magunkat. Ők jellemzően a közeli családtagok (társ, gyermek, testvér, szülő), illetve a legjobb/ legközelebbi jó barátok. Hozzánk közel állóknak tekinthetjük tágabb baráti körünket, ismerőseinket is, azokat a szeretetkapcsolatokat, akikhez erősebben, vagy gyengébben kötődünk, de közösen birtoklunk fontos erőforrásokat és információkat. A körülöttünk lévő harmadik kör szomszédsági kapcsolatokból, valamint olyan akár civil, akár egyházi kisközösségi kapcsolatokból verbuválódik, amelyekhez viszonylag szorosan kapcsolódunk. Ez a közeg biztosítja a társadalmi integrációt, valamint itt sajátíthatók el a közösségi lét alapszabályai és törvényszerűségei is. A legkülső körbe azok a gyenge kapcsolatok tartoznak, akikkel nem vagyunk ugyan rendszeres interakcióban, de közös az identitásunk, a hovatartozásunk. Ez lehet akár egy etnikai csoport, egy lokális közösség, de maga a nemzet is. Ehhez a körhöz tartozó kapcsolataink adnak lehetőséget identitásunk megélésére, valamint a társadalmi felelősség és szerepvállalás megtapasztalására. 25

A közösségek ezen formáit nem csupán a síkban, koncentrikusan táguló körök formájában, de egy hierarchikus térben is elképzelhetjük. Az, aki közvetlen környezetében megéli a biztonságot, könnyebben alakít ki baráti kapcsolatokat; akinek stabil baráti köre van, könnyebben integrálódik más közösségekbe, és így tovább. Az emberek többsége általában megelégszik a két belső körrel, és nincs igénye arra, hogy tágabb érték-, vagy hobbiközösséghez tartozzon. Pedig életfeltételeink, lehetőségeink szélesedésével a tágabb közösségek iránti vágyunk is fokozódik (Utasi 2013). Kötődéseink által tehát különböző csoportoknak, közösségeknek vagyunk tagjai, amelyeket a közös érdeklődési kör, értékrend és normák fűznek össze, így válunk aktív részesévé annak a társadalomnak, amelyben élünk. Kapcsolataink és az egymás iránt érzett bizalom kéz a kézben jár. A kettő közötti összefüggést manapság a társadalmi tőke írja le. A társadalmi tőke néhány évtizede került a társadalomtudományok, elsősorban a szociológia fókuszába (Putnam 1993, Fukuyama 1995, Lin 2001). Azóta számos definíció született arra a jelenségre, amely azt a nehezen meghatározható „pluszt” hívatott kifejezni, amely az egyén saját, társadalmi környezetének és társas kapcsolatainak együttes adottságaiból fakad. Eszerint a társadalmi tőke olyan erőforrások összessége, amelyek az egyén kapcsolathálózatába ágyazottak, elérhetőek és ezeken a kapcsolatokon keresztül mobilizálhatóak (Lin 2001). A társadalmi tőke azonban nem csupán egyéni, de közösségi szinten is értelmezhető: az egyének társadalmi tőkéjük összeadódásával stabilizálják saját társadalmukat. Ez a kohéziós erő a társadalom összetartó erejét, erőforrásait és potenciálját reprezentálja. Az elmúlt évtizedek kutatásai különböző módon próbálták az adott társadalom szociális kohézióját megragadni: a kohézió erősségét mérik például a választásokon való részvételi aránnyal, a véradás gyakoriságával vagy épp a bűnelkövetési rátával. A társadalmi tőkének a segítségnyújtás, vagy a szubjektív jóllét egyaránt mutatói lehetnek. Konszenzus látszik a tekintetben is, hogy a társadalmi tőke szempontjából meghatározó jelentőségű az általános bizalom, a közösségi részvétel, valamint a civil aktivitás mértéke (Alesina & Ferrara 2002, W. van Deth 2008, Giczi & Sik 2009).

26

Közösségi aktivitás A társadalmi tőke a jól működő, egészséges demokrácia záloga (Putnam 1993). Egy olyan társadalomban, ahol az egyének megbíznak egymásban, és ahol sokan működő közösségek, önkéntes szervezetek elkötelezettjei, ott a társadalom tagjai nagyobb mértékben kapcsolódnak be a közügyekbe is. Ugyanígy, ha egy nemzetnek jelentős társadalmi tőke áll rendelkezésére, és állampolgárai aktív közéleti tevékenységet folytatnak, az a társadalmi párbeszéden keresztül a kormányzás hatékonyabb kontrollját eredményezheti (Putnam 1993). A civil szervezetek önkéntesei munkájuk során ráébrednek, hogy az egyes emberek problémái gyakran közösségi problémák is egyben, és megtapasztalják a közösségi összefogás erejét tevékenységük hatékonysága által. Az önkéntes munkán keresztül erősödik társadalmi érzékenységük és felelősségvállalásuk egy-egy társadalmi ügy iránt, fejlődnek szociális és kommunikációs kompetenciáik is, valamint fontos informális kapcsolatokra tesznek szert (Verba et al. 1995, Bartal 2009). Igaz ez a vallási, sport, hobbi valamint egyéb, aktívan működő közösségekre is. Az is látszik, hogy az önkéntesek általában elégedettebbek, boldogabbak, fizikálisan jobban érzik magukat az önkéntes munkát nem végzőkhöz képest (Bartal 2009). A kutatások azt mutatják, hogy ha valaki egy szervezet/közösség iránt elkötelezett, az utána nagyobb eséllyel lesz „ügybuzgó” egyszerre több szervezetben és közösségben is (Putnam 2000, Dávid et al. 2008). A közéleti aktivitás egyik jó fokmérője tehát, hogy egy társadalomban hány civil szervezet, közösség működik, és azokban hányan vesznek részt tagként vagy önkéntesként. Ott, ahol a helyi közösségekben, magas az önkéntesek aránya, ott jobb az oktatás, a bűnözési ráta alacsonyabb, kevesebb az adócsalás (Putnam 1993). Az egyes országok társadalmi tőkéjét vizsgáló kutatások eredményei alapján Európa azon országaiban, ahol a társadalmi egyenlőtlenség alacsony, az általános műveltség, iskolázottság magasabb, és ahol a túlnyomó többség kis lélekszámú településeken él, ott sűrűbb a közösségi háló, erősebbek a közösségi kötelékek, intenzívebb a közéleti aktivitás, és magasabb fokú az általános bizalom (Alesina & Ferrera 2002, Utasi 2013). A nyugati kutatások alátámasztják, hogy az általános bizalom és a közösségi-közéleti aktivitást mérő mutatók kevés kivétellel harmonikusan együtt mozognak, egymás hatását erősítik, vagy éppen gyengítik (Putnam 1993, Utasi 2013). 27

A közösségi kapcsolatok és a bizalom – tyúk, vagy a tojás? A közösségi kapcsolatok és a bizalom tehát együtt járnak, de vajon melyik hat a másikra? A csoportokban, közösségekben szerzett élményeink erősítik a másik emberbe vetett bizalmunkat, vagy éppen fordítva: azért tudunk elköteleződni közösségek mellett, mert eleve jobban bízunk a másikban? A pszichológiai elméletek szerint az első kétszemélyes kapcsolatban – édesanyánkkal való kapcsolatunkban – alakul ki az ősbizalom élménye, amely aztán képessé tesz minket később a mások iránti bizalomra. A kutatások alapján bizalmunkat korai kötődési mintázatunk és személyiségjegyeink, személyes tapasztalataink mellett társadalmi tényezők is meghatározzák. A kultúra, a hagyomány és a vallás, amiben szocializálódtunk, az etnikai hovatartozás (és hogy milyen a társadalom viszonya az adott etnikumhoz), az, hogy milyen régóta vagyunk tagjai egy közösségnek, milyen gyakran találkozunk barátainkkal, illetve – ahogy fentebb említettünk –, a társadalom etnikai és jövedelmi heterogenitása egyaránt befolyásolják, mennyire tudunk bízni másokban (Alessina & Ferrera 2002, Albert & Dávid 2005). Különbséget kell tennünk a személyes és az általános bizalom között (Hardin 2004). Előbbi egy másik emberrel, csoporttal, szervezettel szembeni, korábbi tapasztalatokra épülő bizalomra utal. Az általános bizalom viszont előzetes tapasztalatok híján megelőlegezett bizalmat jelent ismeretlen személyek és intézmények iránt. Bár mindkét típusú bizalomnak fontos szerep jut egy-egy közösség működésében, az általános bizalom jelentősen befolyásolja a közösségi hatékonyságot. A bizalom teszi lehetővé a közösség működését, a normák betartását, az egymásrautaltság érzésének megtapasztalását, és hangolja össze a csoporttagokat a közös célok elérésében (Tyler & Blader 2000) A kutatások azonban azt is igazolják, hogy a közösségi kooperáció elősegíti az általános bizalom erősödését a közös célok elérése által (Putnam 2000). Már a társas interakció is hozzájárulhat ehhez: egyes kognitív-behaviorista pszichológusok például a terápia során klienseiket arra biztatták, hogy elegyedjenek szóba idegenekkel társas szorongásuk oldása, bizalmuk fejlesztése érdekében (Beck et al. 1987). A bizalmat személyesen legszorosabb kapcsolatainkon keresztül tapasztaljuk meg, általában családi körben, vagy szűkebb közösségekben. 28

Országos találkozó 2015

Karácsonyi nemezelés

Felfedezőúton Tiszavasváriban

Ajkai szakmai napok

Óbuda 10 éves

OSA kórus

Már a középkorban is

Miskolci szakmai napok

A norvég felfedezők

Alkotásban elmerülve

Lehőcz Monika igazgató és Szuromi-Kovács Ági, a Mindennapi kötéltáncosok szerzője

Szöszmötölő - bábok a legkisebbeknek.

Bory vár - családi program

Közös gondok - közös örömök

Fehér Évi otthon segít

Hamupipőkék

Fukuyama „bizalmi rádiusznak” nevezte azt a társadalmi kört, amelyben a közös normák, viselkedési szabályok és kötelezettségek érvényesülnek, éppen ezért elég alapot képez arra, hogy bizalmat adjunk a körön belül lévőknek (Fukuyama 1995). Bizonyos társadalmakban ez a kör szűk, csak a családot foglalja magában, nyitottabb társadalmakban kiterjedtebb. A tradicionális társadalmak felbomlásával csökkent az egyéni kapcsolathálózatokban az erős kötések aránya, és túlsúlyba kerültek a gyenge kapcsolatok, amelyeket tovább gazdagítanak korunk újszerű, virtuális kapcsolatai. Korábban a közvetlen kapcsolatok által a bizalom tapasztalati úton született, modern társadalom tempójában azonban erre nincs idő, a bizalmat legtöbbször csak megelőlegezhetjük (Utasi 2013). Az urbanizáció következményeként az ingázással lecsökkent az az idő, amit barátainkkal, szomszédjainkkal, egyéb közösségekkel töltünk, valamint az általános bizalom, és a közösségi kapcsolatok is gyengültek (Putnam 2000). 2. A magyar valóság Európában a társadalmi tőke - az általános bizalom illetve a közösségi aktivitás - mérőszámai alapján a skandináv országok – Dánia, Norvégia, Svédország –, illetve Svájc és Hollandia áll a lista élén. Leggyengébb a poszt-szocialista országok – Ukrajna, Bulgária, Horvátország, Magyarország, Lettország – illetve Görögország teljesít. A közösségi-közéleti mutató hazánkban és Romániában különösen gyenge, hiányoznak a megtartó közösségek (Giczi & Sík 2009, Utasi 2013). A magyarázat Utasi Ágnes szerint abban keresendő, hogy utóbbi országok – köztük hazánk – sok konfliktust megélt, forráshiányos országok, amelyek nélkülözték a harmonikus gazdasági és társadalmi fejlődést, gátat szabva a közösségi-közéleti részvétel megerősödésének. A felemás modernizáció egyrészről gyengítette tradicionális közösségeink erejét, másrészről a bizalmatlanság útját állja gyenge kapcsolataink kiépülésének. Hazánkban mind az általános, mind az intézményi bizalom szintje európai viszonylatban alacsony (Giczi & Sík 2009, Utasi 2013, Keller 2014). A legfrissebb felmérések alapján leginkább az idősekben, szegényekben, hívő emberekben bízunk, legkevésbé pedig a képviselőkben, bankárokban és a gazdagokban. Az emberek többsége az intézmények 29

közül egyedül a Magyar Tudományos Akadémiában bízik, legkevésbé pedig a politikusokban (Keller 2014). Ugyan a bizalom mutatói továbbra is alacsonynak tekinthetőek, ki kell emelnünk, hogy az utóbbi néhány évben jelentős pozitív elmozdulás tapasztalható, különösen az intézményi bizalom tekintetében (Keller 2014). Ugyan az alapítványok, egyesületek száma a rendszerváltás óta folyamatosan nő, a szervezeti részvétel a ’90-es évek növekedése után az ezredfordulótól kezdődően stagnál (Gerő 2012). Amíg a skandináv államokban a civil szervezetekben aktívan részt vevők aránya 80% körüli, addig hazánkban a 10%-ot sem éri el (Giczi & Sik 2009), az önkéntes munkát végzők aránya pedig szintén csupán 11% körüli a felnőtt népességen belül (Bartal 2009). Ennél is árulkodóbb a magányosan élők aránya társadalmunkban. A magyarok 2011-ben átlagosan 5,5 barátot tudhattak magukénak, de a népesség ötöde egyetlen olyan embert sem tudott megnevezni, akire barátként számíthat. A társas izoláció aránya az egyedül élők, valamint a rossz anyagi helyzetben lévők között volt a legmagasabb (Albert & Dávid 2012). A család, mint katalizátor A család, mint elsődleges szocializációs közeg meghatározó szerepet játszik nem csupán a társadalmi normák elsajátításában, de az egyén későbbi közösségi aktivitásában is. A társas összetartozás megtapasztalása, a szociális kompetenciák és a bizalom kialakulásának alapja a meleg, elfogadó család, és a pozitív szülői modellnyújtás (Tunstall 1994, Németh 2008). Tunstall szerint az erős szülő-gyermek kötődés, a megfelelő szülői elvárások, a gyermek bevonása a családi tevékenységekbe, valamint a család pozitív önértékelése egyaránt fejlesztik a gyermek szociális kompetenciáit. A kutatások szerint az egyes családtagok aktív közösségi részvétele aktivizálhatja a többi családtagot is, azaz ha valaki önkéntes munkát végez, nagyobb eséllyel vonódnak be a körülötte élő családtagok is (Dávid et al. 2008). Ez a hatás a házastársak között a legerősebb, de számos olyan közösségi kezdeményezés működik, amely a gyerekeken keresztül próbálja elérni és bevonni a szülőket. Olyan közösség, amely az egész családot képes integrálni kevés van, jellemzően az egyházi szerveződések 30

azok, amelyek – életkortól függetlenül – az összes családtagot tudják aktivizálni. A családi mintán túl meghatározó a kortárs gyermekcsoportok, közösségek, az iskola szocializációs hatása is, sőt, ez utóbbiak az idő előrehaladtával egyre nagyobb súllyal formálják a gyermek szociális kompetenciáit is (Tunstall 1994, Németh 2008). Magány, a „néma pestis” A kortárs kapcsolatok egyrészről megerősíthetik a családból hozott mintákat, visszacsatolást adhatnak az egyén viselkedésével kapcsolatban pozitív és negatív értelemben is. Az az iskolai közeg, ahol a diákokat bevonják a szabályok közös kialakításába, ahol kooperatív oktatás folyik, nagyban hozzájárul a közösségi kompetenciák erősödéséhez is. (Tunstall 1994, Németh 2008). A kutatások szerint az életkor előrehaladtával egyre valószínűbb a társas izoláció esélye, ugyanakkor úgy tűnik, a magány nem csupán az időseket sújtja és egyre gyakoribb a fiatalok körében is. Az Ifjúság 2012 kutatás eredményei rávilágítanak a hazai ifjúsági közösségek foghíjasságára (Nagy 2013). A felmérésből készült tanulmány szerint a 16-29 éves fiatalok negyedének nincs olyan baráti társasága, akikkel gyakran van együtt szabadidejében, és az előző adatfelvételekkel összevetve negatív tendencia tapasztalható ezen a téren. Nagy (2013) elemzéséből úgy tűnik, hogy a lányok, a szakmunkás végzettségűek, a házasok és a gyermekesek, és az átlagosnál rosszabb szociális helyzetben lévők között sokkal nagyobb arányban találunk magányos fiatalokat. Ugyan a fiatalok szabadidejük nagy részét otthon töltik – javarészt internetezéssel, vagy tévénézéssel –, harmaduk – főként fiúk – rendelkezik törzshellyel, ami többnyire vendéglátóhelyet, szabadtéri találkozási pontot, vagy bevásárlóközpontot jelent, és amit néhány (5 vagy kevesebb) fős társaságokkal látogatnak. A művelődési házak, ifjúsági házak elenyésző mértékben jelentek meg a fiatalok szabadidő eltöltésének tereként. A valamilyen civil szervezetben aktív szerepet vállaló fiatalok aránya az Ifjúság 2012 kutatás alapján meglehetősen alacsony. A megkérdezett fiatalok tizede szokott szervezett programokba bekapcsolódni (Nagy 2013). A szervezett ifjúsági közösségek töredezettségét a kutatók a rendszerváltás nyomán felszámolódó állami struktúráknak tulajdonít31

ják, amelynek hiányát nem töltötték még be az egyházi és civil szerveződések (Nagy 2013, Utasi 2013). A rendszerváltás utáni generációk a gyermekszervezetek helyett sokkal inkább sportkörökben és informális „bandákban” találták meg a helyüket (Utasi 2013). Fontos kiemelnünk, hogy a tartalmas szabadidő eltöltés terén sok esetben megjelennek a jövedelmi és településtípus által meghatározott különbségek. A jobb módú, nagyobb lélekszámú településeken élő családokból származó gyermekek adott esetben színesebb élményekben részesülhetnek az alacsony lélekszámú településen felnövő, hátrányos helyzetű fiatalokhoz képest (Utasi 2013). Ugyan az online kapcsolattartás és a közösségi oldalak egyre nagyobb teret hódítanak, fontos megjegyeznünk, hogy az internetes közösségekben aktívan résztvevők jellemzően offline közösségek tagjai is, a virtuális kapcsolatok tehát nem pótolják, hanem inkább kiegészítik, sőt, felerősítik az egyén valós kapcsolatait az internetes háló nyomán (Albert & Dávid 2012, Utasi 2013). 3. Összetartó közösség, egészségesebb egyén A közösségnek és a bizalomnak tehát kulcsszerepe van nem csupán a társadalom, de az egyén jólétének biztosításában is. A szociális kohézió erősítésével egy összetartó társadalom az egyén egészségi állapotának, jóllétének megőrzéséhez is jelentősen hozzájárul; és ugyanígy, az aktív közösségi munkát végzők is tehetnek – alulról építkezve – az összetartó társadalom létrejöttéért. Mit tehetünk közösségeink megerősödéséért? Ahogy láttuk, az egyik legfontosabb teendő az ifjúsági kisközösségek erősítése, szervezett gyermekközösségek támogatása, amelyek fontos alapjai lehetnek a közösségek és a társadalmi bizalom erősítésének. Ebben mind a civil, mind az egyházi kezdeményezések ki kell, hogy vegyék a részüket, az oktatás pedig a tárgyi tudáson kívül szubsztantív értékek – tolerancia, bizalom, szolidaritás –, és szakmai ethosz átadásával kell, hogy segítse a közösségi cselekvés/gondolat térnyerését (Tóth 2005). A civil társadalom erősítése szintén alapvető feladat. Utasi Ágnes (2013) kutatása feltárta, hogy ugyan a megkérdezettek harmadának van szándéka, ötlete környezetének, saját közösségének jobbítására, és amelynek érdekében szívesen összefogna másokkal, ennek ellenére ezek a 32

kezdeményezések – szervezés híján – kivitelezés nélkül maradnak. A kutatási eredmények szerint, ha családunkban legalább egy valaki részt vesz bármilyen közösségi tevékenységben, sokkal nagyobb eséllyel aktivizálódik a többi családtag, a szűkebb környezet is (Dávid et al. 2008). Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy kapcsolathálózatunk esetlegesen alakul pedig épp ellenkezőleg, a körülöttünk élő embereknek meghatározó szerepük van saját egészségünk megőrzésében, általános jóllétünkben. A recept talán nem is annyira egyszerű, mint ahogy József Attila papírra vetette, ezzel együtt társadalmunk jövője, egyéni boldogságunk közösségeink megerősítésén áll vagy bukik. „Tanultátok-e a számokat? Bizony számok az emberek is, Mintha sok 1-es volna az irkában. Hanem ezek maguk számolódnak És csudálkozik módfölött az irka, Hogy mindegyik csak magára gondol, Különb akar lenni a többinél S oktalanul külön hatványozódik, Pedig csinálhatja a végtelenségig, Az 1 ilyformán mindig 1 marad És nem szoroz az 1 és nem is oszt. Vegyetek erőt magatokon És legelőször is A legegyszerűbb dologhoz lássatok – Adódjatok össze, Hogy roppant módon felnövekedvén, Az Istent is, aki végtelenség, Valahogyan megközelítsétek.” (József Attila: A számokról) Dr. Komlósi Ákos pszichológus, korai fejlesztési szakértő, neveléslélektani tanácsadó, a Derűs Gyermekkor Alapítvány munkatársa. 2003-tól, azaz indulásunk első perceitől elkötelezett, önkéntes támogatója és rendszeres előadója az Otthon Segítünk Alapítvány Pécsi Szolgálatának. Cikkét kiadványunk számára állította össze. 33

Dr. Komlósi Ákos: Fontos terület az Otthon-segítésben A kultúravesztés, - amely bekövetkezett a II. világháború óta -, legnagyobb vesztese a család. A népegészségügyi mutatóink komoly indikátorai ennek az egészséges személyiségfejlődésért elsődlegesen felelős család-romlásnak. A családi szocializációban az anya-gyerek kapcsolat minősége folyamatosan romlott, és transzgenerációs mintaöröklés révén jutottunk el odáig, hogy a depresszió népbetegséggé „avanzsált” és mára már a „bizalmatlanság” a társadalmunkban kimutatható, néplélekre jellemző tulajdonságunk. (Lsd: Kopp Mária kutatásai). Már 1982-ben az értékszociológiai vizsgálatok egy „üres, elvadult individualizmust” mutattak ki a magyar társadalom jellemzőjeként. (Hankiss.) Ma a gyermekvállalási kedv csökkenéséről, a házassági elköteleződéstől való menekülésről, a szingli életmód terjedéséről, a családi konfliktusok eldurvulásáról, családon belüli erőszak magas számáról, és számos pszichoszomatikus betegség meglétéről hallani egyre többet. 1976-ban végeztünk egy vizsgálatot baranyai Gyeses családok körében, melynek címe „Korszerű gondozás, elmaradott nevelés” címet viselte akkor. Azt találtuk, hogy az anya-gyermek kapcsolat nagyon-nagymértékben eltávolodott az évszázadokon keresztül kikristályosodott anyai magatartástól. Az édesanyák 94%-a már nem énekelt gyermekének, már nem tudott mondókákat. Nagyobb részük már nem ringatta csecsemőjét altatáskor, vagy megnyugtatáskor. Érintés-mentessé vált kapcsolatuk kisgyermekükkel. Az élettan mára bebizonyította, hogy a biztos kötődés, a szeretet képességének kialakítása feltételezi a kontakt édesanyai magatartást, a csecsemő és kisgyermek genetikai motiváltságú ingeréhségének kielégítését. Bebizonyították már, hogy az agyfejlődéshez elengedhetetlen a korai stimuláció már a magzati léttől kezdve, hogy a nyelvelsajátítás érzékenységi periódusának csúcsa 3-10 hónapos kor között van, a magasabb értelmi képességekhez szükséges idegrendszeri struktúra kiépülésének intenzív ideje 10 hónap és 3 év között van. Hogyan foglalkoznak ma az édesanyák a csecsemőjükkel és kisgyermekeikkel ebben az időszakban? Van-e különbség a szülők szocioökonómiai statusa közt? Erre is megvannak a vizsgálatok. A gyermeki nyelvfejlődés szorosan összefügg (statisztikailag) a szülők iskolázottságával. A társadalmi beilleszkedés sikere viszont az iskolázottságot meghatározó nyelvhasználattól függ, amire a család szocializálja gyermekét. 34

Hol kell tehát nagyon segíteni a családokat? Ott például, ahol újszülöttet, csecsemőt, kisgyermeket nevelnek! Újból meg kell tanítani, azaz „viszszatanítani” a kultúránkban megkopott, de még meglévő anya-gyermek kapcsolati magatartást. Az anyáknak MINTÁT kell nyújtani arra, hogy miként érintsék, simogassák, puszilják gyermekeiket akkor, amikor arra a helyzet „megérett”. Nem majomszeretet kell, hanem megnyugtató, biztonságot sugárzó, védelmet adó anyai érintés akkor, amikor a gyermek rossz életérzését kommunikálja a szülő felé, amikor diszkomfort érzését jelzi! Az érintés stressz és fájdalom csökkentő hatású! Ezért kell a gondoskodásnál, törődésnél élni az ölelés, simogatás lehetőségével. De a gyermek önállósulási és öntevékenységi törekvéseit már nem szabad pl. ölben-hordozgatással akadályozni (Erre ma rengeteg példát látok, mint az anyai „szeretet” jelét.). Hogy megfelelően éljünk a testi érintés, mozgás és szabadság gyermeki igényének kielégítésével, anyagyerek játékhelyzeteket kell teremtenünk. Kultúránkban csodálatos tárháza van eme anya-gyerek játékoknak, amelyek a gyermek testképének kialakításában, idegrendszeri fejlődésében szinte elengedhetetlen lenne, mint a későbbi tanulási problémák megelőzése. Ismét meg kell tanítani a kismamákat az anya-gyerek interakció gazdagítására, az ölbeni játékokra. Újra meg kell tanulni az arc simogatókat, mutogatókat, csipkedőket, tapsoltatókat, csiklandozókat, az ujjasdikat, az altatókat, a hátat böködőket, a háton cipelőket, a fejet hajtogatókat, a karon hintáztatókat, ölben hajcálókat, a térden lovagoltatókat, a tornáztatókat, az állni, járni, sétálni tanító, táncoltató rigmusokat, a guggolókat, a lebegtetőket, és ezer mondókát: napról, esőről, állatokról, növényekről. A köszöntőket és a kisgyermekek imádságait már nem is említve. Nagyon elszomorító, amikor kisgyermekek édesanyjától a következőket hallja az ember: „Én már nem vagyok elég a gyermekemnek”; „Hiányzik a gyermeknek a közösség”; „Nem bírok már vele!”; „Ki akar engem készíteni ez a gyerek!”; „Ezt már nem bírom idegekkel!”; „Én már teljesen elbutulok mellette!”; „Ha így folytatódik, tiszta dilis leszek mellette!”, „Én ezt már nem bírom tovább!” Ez mind segélykiáltás! Cry for help! Segítsünk tehát ezen a téren is, mert a nemzet veszte a bizonytalan kötődés következménye! Ha nem tanulunk meg anyához biztosan kötődni, képtelenek leszünk szülőhelyhez, kultúrához, hazá35

hoz kötődni. Ennek hiány-jelei már ma is látszódnak. Segítsünk tehát e területen is, mert nem ezek a szülők a hibásak! 2016. március 25. Magyar Judit óvoda-, és iskolapszichológusként 15 évig dolgozott traumatizált gyerekekkel, családokkal, a Rendőrtiszti Főiskolán kezdett katasztrófapszichológiával foglalkozni, ezen ismereteit alkalmazta a devecseri vörösiszap-katasztrófa idején az érintett családokat segítve a továbblépésben. Magyar Judit: Részlet a „Katasztrófák és lelki traumák ismérvei, kezelésük; különös tekintettel a vörösiszap-katasztrófára” c. tanulmányból (megjelent a Sokszínű egészségtudatosság c. kötetben 2015-ben szerkesztette Falus András) Traumás reakciók (PTSD) Traumatikus esemény során az ember életét, testi integritását éri fenyegetés, szembesülve az erőszakkal vagy a halállal. Az egyéni cselekvés ekkor hatástalan, sem küzdeni, sem menekülni nem lehet, az önvédelmi rendszer túlterhelődik. Normál esetben az átélt élmények érzelmekkel, gondolatokkal körítve emlékként raktározódnak el bennünk. A traumatikus élményeknél ezek elkülönülnek egymástól, nem áll össze egy koherens emlékkép. Előfordulhat, hogy valaki intenzív félelmet él át, de ez nem kötődik konkrét eseményhez, így nem is tud mit kezdeni vele. Vagy éppen nagyon is éles emlékképei vannak, melyekhez nem társulnak érzelmek. Ez a fajta töredezettség a célirányos, integrált önvédelmi rendszert megbontja, lehetetlenné téve, hogy az élmény beépüljön a személyiségbe. Ez azonban a későbbekben megmagyarázhatatlan reakciókhoz vezet. Az ún. poszttraumás stressz zavar (angol rövidítése PTSD) tünetei 3 fő csoportba rendezhetők: a hiperarousal vagyis fokozott éberség az állandó veszélyváráshoz kapcsolódik, az emlékbetörés a bevésődött traumatikus pillanat újraélése, a beszűkülés pedig a megadás, tehetetlenség okozta tompultsághoz köthető. Az ilyen zavarral küzdő emberek számára a világ folytonos harci terep, ahol bárhonnan érhetik támadások, egyfolytában védekezniük kell. 36

Gyakori esetükben az alvászavar. Idővel az érzelmi színezet tompul, de a szervezet fokozott készenléti állapota fennmarad. A legcsekélyebb ingerre is hevesen reagálnak. Mindezek alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a traumatikus események átalakítják az emberi idegrendszert. A traumához tartozó emlékek oly módon rögzülnek, mintha az adott pillanatban megállt volna az idő. Nem tudnak szervülni a korábbi emlékekhez és időnként betörnek a tudatba: ébrenlétkor flashback-szerű bevillanásokkal, alváskor rémálmok formájában jelennek meg. Gyermekeknél figyelhető meg a szinte megszállott megjelenítés játék formájában. A traumát szenvedett ember teljes intenzitásával éli meg az ahhoz kapcsolódó érzelmeit, a félelmet, a rettegést. Spontánul, furcsa módon, tudattalanul is gyógyítani szeretné magát azzal, hogy ismétlési kényszertől hajtva újból és újból veszélyes helyzetekbe sodorja magát. A tehetetlenség, kiszolgáltatottság állapotában minden ellenállás hiábavaló, az ember megadja magát. A félelem az elviselhetetlenségig fokozódik, amivel szemben a tudatállapot módosításával lehet védekezni, nem venni tudomást a veszélyről. Az észlelés beszűkül vagy eltorzul, ami elérzéstelenedéssel jár. A poszttraumás stressz zavarban szenvedők élményei közösek abban, hogy mintha lassított felvételen, kívülről látták volna magukat, mintha az egész nem is velük történt volna. Mintha csak az élettelen testük lett volna jelen a veszélyes helyzetben, a lelkük nem, vagyis mintha egy belső halál állapotában leledzettek volna. Gyermekkori trauma, veszélyeztetettség, bántalmazás Nagyon súlyos, ám sokszor „rejtve” maradó traumát okoz, ha valakit kora gyermekkorában bántalmaznak. Minél korábban történik a bántalmazás, annál súlyosabb a lelki károsodás. Onnan lehet gyanítani, hogy valami ilyesmivel állunk szemben, hogy furcsa, megmagyarázhatatlanul önromboló viselkedést tapasztalunk az áldozatoknál. A családban kellene megkapnia a gyermeknek a szerető gondoskodást, ami megalapozhatja a világgal és az emberekkel szembeni bizalmát. Ha az édesanya (vagy más gondozó, akivel szoros érzelmi kapcsolatban van) felismeri és kielégíti gyermeke szükségleteit, elő tudja idézni benne a jól levés állapotát. A gyermek azt tapasztalhatja meg, hogy a hiány37

érzetét megszűntetik, méghozzá oly módon, hogy közben az éréséhez, fejlődéséhez szükséges szociális ingereket: simogatást, ringatást, becézést is megkapja, ami jól esik neki. Ehhez a kívánt állapothoz képest az is komoly mentális károsodást okoz, ha elhanyagolják. Tulajdonképpen ezt is fölfoghatjuk a bántalmazás egy lehetséges formájaként, de mindenképpen veszélyeztetettséget jelent. Nem vezet azonban traumához. Az effektív bántalmazás azonban igen, mivel ezek az események meghaladják az ember (s persze a gyermek) mindennapi alkalmazkodásának képességét. Az egészségesen működő családban nem fordul elő a gyermekek rendszeres bántalmazása. A rendszeresség nagyon fontos mozzanat, mivel kialakítja az áldozatban a szorongást azzal kapcsolatban, hogy bármikor veszélynek lehet kitéve. Méghozzá azoktól érkezik a támadás, erőszak, akiktől a (jól)léte függ. Szüleit alapvetően szeretni szeretné, de a bántalmazások miatt kialakul benne a félelem és a harag is. Ezzel a kettősséggel nem lehet mit kezdeni, ezzel nem lehet együtt élni. A túlélés érdekében minden gyermek kifejleszt valamilyen stratégiát, ami oldja az őrületig is fokozódó disszonanciát, össze nem illést. (Ilyesmi figyelhető meg azoknál, akiket elrabolnak és bántalmaznak: ahhoz, hogy kibírják, valamilyen módon kötődniük kell zsarnokukhoz. Lassan kifejlesztik magukban, ha nem is a szeretetet, de legalább a vonzódást, amivel magukat is az erőszak aktív szereplőjévé teszik. Ezt a jelenséget egy konkrét eset kapcsán Stockholm-szindrómának nevezzük.) Legkézenfekvőbb megoldás az érzések, érzelmek távolítása, az ún. diszszociáció. Az egyén ilyenkor leválasztja magáról a fájdalmas, megterhelő érzéseket, érzelmeket, elérve ezzel azt is, hogy ne kelljen haragudnia a bántalmazójára, akinek ki van szolgáltatva. Az ilyen reakció eredménye az lesz, hogy megszűnik a kapcsolata a saját, autentikus érzelmeivel, szinte bábbá válik. S nem csak saját maga és az érzései között tátong szakadék, hanem közte és a többi ember között is. Vagyis nem lesz képes érzelemteli, intim kapcsolatokat kialakítani, egészségesen kötődni valakihez. Ugyanakkor a személyiség egysége sem valósulhat meg, úgy is mondhatjuk, hogy az „én” töredezetté válik. A traumát súlyosbítja, hogy a bántalmazó mintegy eszközként bánik áldozatával: saját szükségleteinek kielégítésére használja. Terjedhet ez a felcserélődő szerepektől (ahol a felnőtt várja el a kényeztetést a gyer38

mekétől) a testi, vagy akár szexuális erőszakig. Ebben az áldozat puszta tárgyként funkcionál, az ő vágyai, érzései nem számítanak. Nem elég, hogy szenvedést kell átélnie, az ezzel járó érzelmek még blokkolódnak is. Végtelen üresség és izgatottság, zavarodottság váltakozik, ami szinte elviselhetetlen. Mindeközben a tudatból kiszorul a traumatikus esemény, „csak” a tünetek maradnak fenn évtizedekig, legrosszabb esetben élete végéig. Az érzelmi élet súlyos zavara abban is megmutatkozik, hogy nem képes az egyén szabályozni érzelmi állapotait. A szabálytalanul fellépő izgatottság, s aztán a kiüresedés érzése nagymértékű szorongást okoz, ami öncsonkítással, önmaga elleni erőszakkal tud csak átmenetileg enyhülni. Bántalmazott gyermekek sokaságánál érhető tetten önmaguk kínzása, különösen szexuális bántalmazás után. Ilyenkor még a bűntudat is megjelenik: azt gondolja az áldozat, hogy ő maga is okozója annak, ami vele történt. Ebből következően megérdemli a büntetést. Sokkal több családon belüli erőszak történik, mint gondolnánk. A család összezár, a külvilág számára rejtve marad az agresszió, sőt, nem egyszer kifejezetten „jó” család benyomását keltik. De még az áldozat számára is sokszor rejtve marad a bántalmazása: az elviselhetetlen élményeket kiszorítja a tudatából ahhoz, hogy az adott közegben továbbra is élni tudjon. A gyógyítás első szakaszában juthat el a tudatosulásig, ahhoz, hogy képes legyen szembesülni azokkal a borzalmakkal, amiket el kellett szenvednie. A kialakulatlan identitás, a töredezett „én” miatt nagyon lassú a gyógyulási folyamat, sokszor történik visszaesés. Az önbántalmazás sokáig fennmarad, mint érzelmi szabályozó eszköz. Gyógyulási folyamat A felépülés folyamata hosszú ideig is elhúzódhat, a trauma súlyosságától függően. Az első szakaszban a biztonság megteremtése a stabilitást adja a kiszámíthatatlan veszéllyel szemben. Akár katasztrófa túlélők, akár más, egyéni traumát szenvedettek esetében fontos, hogy a környezet biztonságos legyen, ahol nem kell semmilyen külső fenyegetéstől tartani. A segítővel, terapeutával bizalmi kapcsolatnak kell kialakulnia, melyben az áldozat fel meri tárni az emlékeit, érzéseit. Lassan-lassan benne is tudatosulnak az átélt élmények. Ahhoz, hogy el tudjon indulni a gyógyulás útján, először is meg kell nevezni a problémát. Ez annál 39

nehezebb, minél régebben történt a traumatikus esemény, ill. minél tartósabb volt a fenyegetettség. A megnevezéssel már megkezdődik a kontroll visszaadása a traumatizált személynek. Ha tudja, miből fakadnak a nehézségei, képessé válhat arra, hogy ezeken úrrá legyen, megbirkózzon velük. A második fázisban, az emlékezés és gyász szakaszában a történet rekonstrukciója zajlik, melynek során a traumás emlékek átalakulnak oly módon, hogy szervesen illeszkedni tudjanak a túlélő élettörténetébe. A múlttal való szembenézés nagy bátorságot követel, mert rendkívül fájdalmas tud lenni a fenyegetettség, kiszolgáltatottság felidézése. Az addig leválasztott érzelmek intenzíven törhetnek elő testi érzetek kíséretében. Lényeges mozzanat a traumás emlékek átalakítása, hogy ne nehezítsék tovább az egyén alkalmazkodását a mindennapi életben. Így többé nem kell már azokat kiszorítani a tudatból, hanem a múlt elfogadható részévé válhatnak. Az elszenvedett veszteségeket meg kell gyászolni, csak azután lehet elengedni, megbékélni velük. A harmadik szakaszban kell kitörnie az egyénnek a trauma okozta elszigeteltségből, visszakapcsolódnia embertársaihoz. A meggyászolt múlt után a jövőjét kell megteremtenie, a trauma által megsemmisített énje helyett új ént kell megalkotnia. A próbára tett, megváltozott emberi kapcsolatai helyett újakat kell létrehoznia. Meg kell tanulnia küzdeni abban a hitben, hogy képes önmagért kiállni, megvédeni magát. Mindez óriási munka, nagy elszánást kíván, de megéri, mert végre meg tud békélni önmagával. Sok túlélőnek ad erőt, energiát a további életéhez, ha megtalálja a küldetését. Ha az átélt szenvedéseket a közösség, a társadalom javára tudja fordítani. Spirituális megújulást hozhat, ha a nagy egész, a teremtés rendjének részeként éli meg magát. Az OSA tevékenységéhez úgy kapcsolódik, hogy találkozhatunk olyan családokkal, ahol az anya saját gyerekkorában bántalmazást szenvedett. S ennek következtében nem csak azért kérhet segítséget, mert nem tudja a teendőit ügyesen megszervezni, hanem a bizonytalan identitása miatt is. Ilyenkor nem szakemberként, hanem anyatársként tudjuk a bizonytalanságát enyhíteni.

40

Kraiss Ildikó, restaurátor, az Otthon Segítünk Alapítvány Ceglédi Szolgálatának vezetője, ötgyermekes édesanya Kraiss Ildikó: Családban élni jó Száz évvel ezelőtt nem volt ritka holló a sokgyermekes család, ma már szinte kuriózum, mutogatnivaló csoda. Lovas Antal és Lovasné Felföldi Kinga öt gyermeket nevel. Kingát kérdeztem a nagycsalád élményéről, a jól működő család titkairól, aki azt is elárulta: génjeiben hordozza a nagycsalád iránti vágyat. Mi adta az alapot ahhoz, hogy tudd, neked nagycsaládod lesz? - Amikor gyerek voltam, a nagymamámnál összegyűlt az unokahad. Pecáztunk a Tiszán, fára másztunk, rúgtuk a labdát, kibeszéltük a szüleinket, szerelmeinket, lelkiztünk. Terveztük az életünket. Nagymamám soha nem mondta, hogy egyszerre 2-3 gyereknél több ne menjen hozzá nyaralni. Gyakran 7-8-an is ott voltunk nála. Összenőttünk. Azóta is évente többször találkozik a nagycsalád, pedig már 70 fölé duzzadt a létszám. Nagymamám 97 éves. Szellemileg friss, lélekben derűs, készen áll a nagy útra, de valahogy a Jóisten itt felejtette. Ezt szokta mondani. Szép és tartalmas időskort tud magáénak, példája követendő, az általa összefogott nagycsalád élménye pedig meghatározó. Hogyan indultatok el? - A gondviselés megadta nekem azt az embert, akivel egy húron pendülünk, akivel hasonló a jövőképünk, aki mellett működnek a dolgok. Született is gyorsan 5 gyerekünk. Néhány évig az életünk pörgés volt. Etetés, pelenkázás, altatás, séta, főzés, mosás, pakolás, öltöztetés éjszakázás, betegség… minden gyerekes család tudja, miről beszélek. Persze nem maradt el a közös éneklés, meseolvasás, játék, és kirándulás. Lehet, hogy időnként kilógott a nyelvünk, de fiatalok voltunk, bírtuk a gyűrődést és élveztük a kicsi gyerekek megunhatatlan báját. Most visszanézve, azt gondolom, nem érdemes hajtani az idő kerekét, várni, hogy jó lesz már, ha nem lesz pelenkás, ha majd maga eszik, ha majd végigalussza az éjszakát… Inkább érdemes kiélvezni minden pillanatot, mert hamar történnek a változások. Találkoztál-e előítélettel, mert több gyermeketek van az átlagosnál? Voltak, vannak akik furcsán néznek ránk. „Minek ennyi gyerek?! Több gyereknek nem lehet mindent megadni, kevesebb idő jut rájuk, így nem 41

fejleszthetők olyan intenzíven. Több gyereket talán nem is lehet úgy szeretni, hiszen megoszlik a szeretet.” – mondják. Mi azt tapasztaltuk, hogy nem tudunk többet adni a testvérnél. Ahogy nőttek, azt láttuk, hogy mesélnek egymásnak, együtt énekelnek, meglepetés színházat csinálnak, közös titkaik vannak. Versengenek egymással, ki tanul meg előbb cigánykerekezni, ki hányszor veri a többieket a társasjátékban, ki gyűjt be több utcai békát, hogy a kertünk lakói legyenek. Volt sok vidámság, kacagás, meghitt beszélgetés, de volt veszekedés is, harag, sértődés, küzdelem. Tényleg nincs jobb „fejlesztőjáték” a testvérnél. A testvér játszótárs és rivális, barát és ellenfél, okos minta, gyámolítandó kicsi. A testvér az akarat, a türelem, az érdekérvényesítés, a lemondás, az alkalmazkodás edzője. A család pedig a megbocsátás terepe. Hol az a tárgyi eszköz, vagy lehetőség, ami ennél többre képes?! Jut időtök egymásra? - Amikor a gyerekeink nagyokat vihognak, vagy ülnek az asztalnál és pörög a kártya, vagy az utcán elfoglalják keresztben az egész járdát, mi a férjemmel tudjuk, igen, ezt akartuk. Számunkra ők a legszórakoztatóbb társaság. Mégis, néha jólesik kiszakadni a családi nyüzsiből, és felnőttekkel, barátokkal tölteni néhány órát. Ha lelkiismeretes jó szülőként azt gondoljuk, hogy mindig a gyerekek álljanak az első helyen, könnyen azt vehetjük észre, hogy a párunkkal már csak „lakótársak” vagyunk, a közös pont pedig csak a gyerek. Pedig a társunkkal való jó kapcsolat teremti meg a közeget, ahol jó gyereknek lenni. Néhány együtt töltött nap, vagy kettesben elköltött vacsora, vagy akár csak egy félórás közös séta frissen tarthatja a házasságot. Elégedett vagy? - A szárnybontogatás, kirepülés is elindult a családban. Legidősebb gyerekünk egyetemista, kollégiumban lakik, felnőtt módon intézi a dolgait. Régebben tartottam attól, hogyan fogom viselni az elszakadást, de most úgy érzem, nem olyan nehéz. Hiányzik ugyan, de erősebb érzés a büszkeség, hogy megállja a helyét, jól tanul, halad az önálló élet felé. Ez szülőként elégedettséggel, jó érzéssel tölt el. Néhány év és a többiek is szétszélednek, megy ki-ki a maga útján. Mi pedig még elég fiatalok leszünk ahhoz, hogy kiélvezzük a „szabadságot”. Ilyenkor érzem, milyen 42

jó, hogy nem lacafacáztunk sokáig, huszonévesen vágtunk bele a családalapításba. Jó eséllyel látjuk majd az unokáinkat felnőni, és tudunk majd rájuk vigyázni, és hozzánk is jöhetnek majd egyszerre 8-10-en, ahogyan nagymamámtól és édesanyámtól tanultam. Dr. Szuromi-Kovács Ágnes, jogász-közgazdász, az Otthon Segítünk Alapítvány Felügyelő Bizottságának elnöke, négygyermekes édesanyja Szuromi-Kovács Ágnes: „Mindennapi kötéltáncosoktól” napjainkig, avagy egy könyv utóélete A Mindennapi kötéltáncosok című interjúkötetet akkor álmodtam meg, amikor kétgyermekes anyuka voltam, és még csak foglalkoztatott minket a nagycsalád gondolata, de még magunk sem tudtuk, hogy bele merünk-e vágni a nagycsaládos lét kínálta kalandokba. A könyv publikálásáig igen sok idő telt el, mivel a gyerekneveléstől itt-ott ellopott kevéske időmet fordítottam a könyv megírására. Majd a kiadás előtt egy családi krízis miatt megtorpantam, és újabb évek teltek el, mire az interjúk napvilágot láthattak az Otthon Segítünk Alapítvány és a Maholnap Alapítvány jóvoltából. Nem titkoltan kettős motivációm volt a könyv írásához: egyrészt szerettem volna a számomra példaképet jelentő édesanyáktól ellesni a titkukat, másrészt szerettem volna valami olyasmit is tenni ezekben az években, ami egyrészt alkotás, másrészt másokat is gazdagít, másoknak is útmutatásul szolgálhat. Elmondhatom, hogy nagyon sokat tanultam a könyv megírása és szerkesztése során. Megtanultam először is azt, hogy ha az ember motivált, szinte bárhol és bármikor tud dolgozni: éjjel pár óra alvás után felkelve és kiélvezve az éjszaka nyugalmát, orvosi rendelőben vizsgálatra várva, de még a gyermek balett órája alatt várakozva, vagy éppen a villamoson – csak egy kis hordozható gép kell hozzá, na meg nagy adag elszántság. Persze segít az is, ha az ember élvezi, amit csinál, és hajtja a kézben fogható eredmény utáni vágya. Ezt az interjúalanyaim is visszaigazolták: úgy tűnt, hogy mindegyiküket motiválta a saját feladata, és ők is minden kínálkozó alkalmat kihasználtak a számukra élvezetes feladatok elvégzésére. 43

A másik nagyon fontos tanulság a hátország fontossága volt. Azt gondolom, hogy bizonyos feladatokat kisgyerekek mellett nagyon nehéz elvégezni, és tényleg kellenek a nyugodt, alkotó percek. Ilyenkor aranyat ér a segítség: akár családi, akár fizetett segítségről legyen szó. De ha nem az alkotás nyugalmát keressük, akkor egyszerűen lelkileg fontos néha a támogatás, az az érzés, hogy nem egyedül vagyunk a helyzetünkben, hogy mellettünk áll a férjünk, a családunk, esetleg a szomszéd Marika néni, vagy éppen az Otthon Segítünk Alapítvány önkéntese. Utóbbit is személyesen megtapasztalhattam, amikor a harmadik gyermekem születése után, és egyben édesanyám betegsége alatt Erzsike heti egyszeri látogatása adta meg nekem azt a lelki biztonságot, ami segített kitartani a nehezebb élethelyzetben. Segítséget elfogadni nem könnyű. Ennek több oka is van: egyrészt a segítség elfogadásával beismerjük, hogy nem vagyunk tökéletesek. Nem bírunk el mindent, és néha bizony elfáradunk. Másrészt ezzel a kontrollt is bizonyos mértékig fel kell adni az életünkben: a segítségért cserébe bizony lehet, hogy kapunk egy-két jó tanácsot, ha valamelyik családtagunkról van szó, és bárki is vigyázzon a gyerekünkre, biztos, hogy nem fog mindent teljesen pontosan úgy csinálni, ahogyan mi csináljuk, bármilyen pontosan is magyarázzuk el neki a napi rutint és a teendőket. Meg is kell bíznunk abban, akire rábízzuk a gyermekeinket, ami néha szintén nem könnyű. A személyes tapasztalatom szerint ezen okok miatt sok édesanya hajlamos inkább a végsőkig kimerülve küzdeni az elemekkel, mint hogy elfogadja a segítséget. Amikor egy népszerű kisgyermekes blogon megosztottam a saját tapasztalataimat az Otthon Segítünk Alapítvánnyal kapcsolatban, akkor parázs vita alakult ki az olvasók között. A többségnek nagyon tetszett az alapítvány tevékenysége, de volt két hangos ellenző, akik hosszasan fejtegették, hogy mennyire helytelen dolog másoktól várni az életünk megoldását, ahelyett, hogy szépen felvállalnánk a feladatokat és megcsinálnánk, ami a dolgunk. Sajnos az ilyen hangos kisebbség sok bizonytalan édesanya saját félelmeit felerősítheti: mit fognak szólni, ha nem tudok mindent én magam elvégezni? Mit gondol majd édesanyám/ a többi anyuka / anyósom, stb., ha bébiszittert hívok csak azért, hogy nekem kicsit könnyebb legyen? Ez még akkor is így van, ha a „kicsit könnyebb” az adott helyzetben azt jelenti, hogy már 44

majdnem belebetegszem a tennivalókba, és ha nem kérek segítséget, akkor testi/ lelki összeroppanás fenyeget. Holott nem szabad elfelejtenünk, hogy régen a nagycsaládban eloszlott a gyerekek nevelésének terhe, és nem egy szem anyukán múlt a háztartás és a gyermekek jóléte egyaránt. A könyvem megírásakor azt tapasztaltam, hogy a számomra példaképként szolgáló édesanyák tudtak és mertek segítséget elfogadni. Talán ez volt a legeslegfontosabb tanulság a számomra. Akkor még nem tudtam, hogy később nekem a negyedik gyermekem születése után milyen hamar adódik majd egy olyan munkalehetőség, amire nem tudtam nemet mondani: nem csak a szakmámban tudtam dolgozni, de rugalmas keretek között, olyan területen (oktatás), amit nagyon értékesnek és fontosnak is tartok. Bizony a lehetőség azzal is járt, hogy (ahogy a munkában elmélyültem) kénytelen voltam egyre több és több segítséget igénybe venni. Ugyanakkor a fülemben csengett egy, a könyvem kapcsán kapott értékes tanács: az egyik édesanya azt mesélte, hogy a munkája első évében gyakorlatilag a teljes fizetését bébiszitterre költötte, de ez egyfajta befektetés volt, hogy értelmes munkakörben, hasznos feladatot végezve dolgozhasson. A lényeg: arra bíztatom a fiatal édesanyákat, hogy ne adják fel az álmaikat. Várják felkészülten a lehetőségeket, amik szinte biztos, hogy adódni fognak. Ha a lehetőség rájuk talál, akkor merjenek igent mondani, és legfőképpen: merjenek segítséget elfogadni, még akkor is, ha az csak olyan úri huncutságra kell, mint a tavaszi napfényben pár órát egyedül sétálni, hogy feltöltődve lehessünk a hét többi napján a gyermekeinkkel. Végül pedig: merjenek befektetni a saját jövőjükbe. Ha úgy érzik, hogy el kell végezniük egy tanfolyamot, részt kell venniük egy önkéntes munkában, létre kell hozniuk valami művet, tegyék meg. Számos barátnőm végzett olyan önkéntes munkát az otthon töltött évek alatt, amiből közvetlen anyagi hasznuk sosem származott, ám a munkába való visszatérésükkor az itt szerzett kapcsolatok vagy éppen a megszerzett tapasztalatok segítették őket az ismételt elhelyezkedésben.

45

VIII. Nekünk írták - családok levelei „Tisztelt Otthon Segítünk Alapítvány!! Szeretném megköszönni a munkájukat és pár mondatban megírni, milyen nagy segítségünkre voltak. 4 éve ismerkedtem meg az alapítványnyal. A játszótéren az anyukák mesélték, hogy látták a pécsi szolgálat hirdetését és csupa jót mondtak róla. Nagyon segítőkészek voltak az alapítványi vezetők és gyorsan találtak egy önkéntest, aki tud jönni segíteni, sőt kívánságunkat figyelembe véve az utcánkban lakó Évi nénivel sikerült megismerkednünk. Igazán nagy szükségem volt a könnyítésre, akkor volt a kisfiam 2,5 éves, a kislányom 1 éves és beteg édesapám is gondozásra hozzánk került. Sajnos idő közben őt elveszítettük, Évi néni ebben a nehéz helyzetben is mellettem állt, támogatott. A gyerekekkel hamar megtalálta a közös hangot, gyorsan megszerették, sokat segített, ha kellett teregetett, sétálni jött velünk, vásárolni, orvoshoz, sőt még a palacsintatészta fortélyát is ő tanította meg nekem. Ma már pótnagymamának tekintjük és nagyon szeretjük!!! További munkájukhoz sok sikert kívánok! Czéhné Siroki Bernadett” *** „Negyedik gyermekünk megszületése után, 2011-ben kértem segítséget az Óbudai Otthon Segítünk Alapítványtól. Volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, az alkalmankénti káosz kezd elhatalmasodni otthon, segítségre van szükségem. Elsősorban a lakás rendben tartása hagyott kívánnivalókat maga után. Olyan valakire vágytam, aki elfogadja családunk szokásait, és ott segít és abban, amire épp szükség van. Tudom, hogy nagy rugalmasságot jelent az önkéntes részéről, hogy nem próbálja átalakítani, megváltoztatni a család életét – habár lehet, hogy kívülről látva jogos kritikával élhetne -, hanem valóságos segítséget nyújt az anyukának. Többször előfordult, hogy elterveztem, mit próbálok elrendezni az alatt a négy óra alatt, amíg Kati nálunk van, de nem valósult meg, mert fáradt voltam, és inkább beszélgettünk, vagy csak nyugodtabban tudtam játszani valamelyik gyerekemmel. Kati ilyenkor megstoppolta a zoknikat, vagy éppen kivasalt, összeszedte a játékokat. Már annak tudata is sokszor nagy segítséget jelentett, hogy tudtam, lesz a héten néhány 46

óra, amivel tervezhetek, amikor el tudok végezni olyan dolgokat, ami az otthon lévő két gyerek mellett egyedül nem ment volna. Nagyon jó emlékeim vannak ezekről a közös délelőttökről, és hálával gondolok Katira. Úgy érzem, kölcsönösen gyarapodtunk egymás által. Örülök, hogy mertem segítséget kérni. Köszönet az Otthon Segítünk Alapítványnak is, hogy szívükön viselik a kisgyermekes anyukák sorsát!” (Óbuda) *** „Az Otthon Segítünk Szolgálattal a gyermekeim egy plusz (közelben élő) nagyszülőt kaptak, akivel fantasztikus játszani és a titkokat megosztani. Én pedig egy olyan segítséget, ami fölbecsülhetetlen érték. S itt nem csak a fizikai segítségnyújtásra gondolok, pedig abból is kijár nekünk bőven, hanem amit egy három gyerekes anya, egy tapasztalt háromgyerekes anyától kaphat. Bizonytalanságaimra, kérdéseimre, megnyugtató, kedves bátorítást és támogatást. Köszönjük ezt az óriási lehetőséget, amit a pécsi Otthon Segítünk Szolgálat adott nekünk! Minden jót! Csiki Emese” *** Tisztelt Otthon Segítünk Alapítvány! Kedves Szervezők! Köszönetet mondok az alapítvány munkájáért, segítségéért, amit az elmúlt egy évben tapasztaltam rokonaimnak nyújtott támogatásukban. Személy szerint Tolnai Éva pótnagymamának hálás köszönet kedvességéért, szívességéért és nagyfokú segítség nyújtásáért. Számomra megnyugtató érzés, hogy a rászoruló család mellett ott egy támogató, aki szükség esetén segít a gyerekek ellátásában, és ha kell, még a főzésben is segít! Sajnos, én a távolság és az itthoni teendőim miatt (idős, daganatos beteg anyósomat gondozom) közvetlenül nem tudom a családot támogatni, de szinte napi kapcsolatban állok velük. Kívánok az alapítvány minden aktivistájának az új évben jó egészséget és további kitartó támogatói munkát. Szeretettel és tisztelettel üdvözlöm Önöket! Beck Mátyásné/Mária 47

IX. Így látjuk mi - önkénteseink írták Kérdőív Kiadványunk szerkesztésekor szerettünk volna minél több önkéntest megszólítani: mondjon pár szót arról, mit jelent neki ez a munka. Egy kis kérdőívet állítottunk ezért össze, amit sokan kitöltöttek. A beérkezett sokszínű válaszokból válogattunk. Emlékszel-e, miért jelentkeztél önkéntesnek? - Gyerekeim megnőttek, nyugdíjas lettem. Szerettem volna valami hasznosat csinálni és mivel szeretek gyerekekkel foglalkozni, ennél az alapítványnál jelentkeztem. (Bocskor Irénke) - Aki egyszer belekóstol az önkénteskedésbe, nehezen tudja abbahagyni. 5 évig vezettem egy nagycsaládos csapatot, majd amikor elköltöztünk kerestem a lehetőséget, hogy ismét hasznossá tegyem magam. (Kraiss Ildikó) - Nyugdíjas lettem, a szabad időmben szerettem volna hasznos lenni, másoknak segíteni. (Sólyom Györgyi) - Arra vágytam, hogy ne csak a magam nyugalmát keressem, hanem másnak is örömet szerezzek. (Karádi Márta) - Több szabadidőm lett, amiből szerettem volna a „köz” számára is biztosítani. (Nagy Éva) - Nagymama vagyok, három pici unokával, akik távol élnek tőlem, így ritkán találkozunk egymással. Évente 2-3 alkalommal vagyok velük „testközelben”, egyébként marad a skype. Úgy éreztem, vannak szabad vegyértékeim, tapasztalataim a gyereknevelésben és szívesen „babáznék” illetve segítenék rászoruló fiatal szülőknek. (Kertészné Vadász Emília) Azt kaptad-e, amire számítottál? -Teljes mértékig. Szeretek itt segíteni. (Bocskor Irénke) - Nem. Sokkal jobbat, olyan emberek társaságát, akiktől mindig lehet újat tanulni emberségből. (Kraiss Ildikó) - Igen, és közben önmagamat is jobban megismertem. (Sólyom Györgyi) - Többet kaptam, mert nagyon számítanak rám és várják a következő találkozást. (Karádi Márta) Miért szeretsz önkénteskedni? - Jól esik segíteni, nagyszerű látni a gyerekek arcán az örömet, amikor talál-

48

kozunk. Ez nekem egy kellemes program, szeretetet adhatok és kaphatok, Kb. 4 éve csinálom, és ameddig tudom, folytatom. Heti egy alkalom igazán nem megerőltető, úgyhogy remélem, még sokáig segíthetek. (Bocskor Irénke) - Ma önkénteskedésnek hívjuk azt, ami régen természetes része volt az életnek. Azt, hogy figyelünk egymásra és ha valaki bajban van, akkor segítünk, mint egy nagy család vagy egy tágabb összetartó közösség. Azt gondolom, hogy az önkéntesség nem munka, hanem az egészséges ember életének természetes része. (Kraiss Ildikó) - Mert minden találkozás után hazafelé fáradtnak, de mégis könnyebbnek érzem magam. (Karádi Márta) - 2014 nyara óta önkénteskedek, már 3 családnál voltam. Jó érzéssel tölt el, hogy segíthetek családoknak, hogy egy kicsit tudom tehermentesíteni az anyákat. (Nagy Éva) - Tanulságos volt a tréning amit elvégeztünk 2014-ben. Rájöttem, hogy mennyi mindent nem tudok az engem körülvevő világról. Nagyon jó dolog segíteni. Csodálatos élmény amikor a gyerekek elfogadnak, várnak és az anyukák is figyelnek, tanulnak,sőt megnyílnak. Jelenleg a menyemnek segítek, és az alapítványi munkát átmenetileg szüneteltetnem kell. (Csiki Györgyné) - Jó érzés adni magamból és jó érzés a pozitív visszajelzés gyerektől, szülőtől egyaránt. (Kertészné Vadász Emília) -2009 óta önkénteskedem. Mert azon kívül, hogy kész vagyok segíteni, nem felejtettem el, amikor kicsik voltak a gyermekeink, minden segítség nagyon jó volt a feleségemnek, gondolom, minden anyának elkél a segítség. (Max Gábor) - Megkérdezte az egyik kislány tőlem: - És ti ezért kaptok pénzt? - Nem, tudod, hogy azért jövünk, mert szeretünk titeket. - Tényleg, azért? - és ragyogni kezd a kislány. - Hosszú ideig jártam két kis ikerfiúhoz. A két kicsi sokban különbözik, az örömét is másképp fejezi ki. Ha megérkezem egy hét után, Viktor nevetve nyargal a lakáson keresztül, incselkedik velem, néha odafut hozzám, hogy azonmód pattanjon is le rólam, folytatva száguldását egyik helyiségből a másikba. Alex viszont odaszalad hozzám, karjaimba veti magát, belém csimpaszkodik és a vállamra hajtja a fejét. Tegnap viszont, ahogy a helyére raktam a lábait a kocsiban, hogy ne rugdossa már a tesója fejét, finoman megfogta a karomat, ráhajtotta a fejét, mosolygott és átszellemülten mo-

49

tyogott még nem érthető babanyelvén. Megható volt. Percekig álltam így a kocsi mellett, mert nem akarta elengedni a karomat, és én sem igyekeztem annyira szabadulni :-). Azt is csinálja, hogy amikor tolom őket, hátra-hátrafordul, rám néz és mosolyog. És ezt időről időre megismétli. Olvadozom ilyenkor, és megsimogatom a buksiját. Egészen szertartásszerű már. (Jankai Csilla) Felfedeztél-e magadon változást, mióta önkéntes munkát vállalsz? - Különösebb változást nem tapasztaltam magamon, mióta az eszemet tudom segítettem, ha tudtam. (Bocskor Irénke) - Érzékenyebb vagyok mások gondjaira, ugyanakkor tisztában vagyok saját korlátaimmal a segítésben. (Kraiss Ildikó) - Megértőbb, elfogadóbb lettem. Jobban meggondolom a „kijelentő, állító mondataimat”. (Karádi Márta) - Sokkal nagyobb nyugalommal és türelemmel tudom kezelni a segítendő családokat, mint a sajátomat. (Nagy Éva) - Igen, még jobban szeretem a gyerekeket. (Jónásné, Vali) - Igen. A tréning, a gyerekekkel, az anyukákkal való kapcsolat számomra egy folyamatos továbbképzés volt, amit nagyon élveztem. A felnőttek sokszor elfelejtik, hogy milyen is a gyerekvilág. A napi robotban elfáradnak, nincs elég türelmük a gyerekekhez. A gyereknek nem gügyögni kell, nem drága ajándékokkal elhalmozni, hanem beszélni, játszani kell velük.. Az anyukákkal is beszélgetni kell. Nagy segítség számukra a felnőtt társaság. A változás, hogy a játszótéren közvetlenebbül tudok kapcsolatot kialakítani. (Csiki Györgyné) - A felkészítő tanfolyamon nagyon sokat tanultam, sőt azóta is használom az élet más területén is. (Max Gábor) - Nekem még a macskaallergiám is elmúlt! (Fehér Éva) Hozott-e változást az életedbe az önkéntes munka: van-e olyan tapasztalatod, élményed, személyes tulajdonságod, stb, amit az önkénteskedésnek köszönhetsz? („Nem is hittem volna magamról.”) - Kilenc év az alapítványnál megtanított arra, hogyan tudom elfogadni a különféle családokat, gyereknevelési módszereket és meglátni bennük az értéket, ami gazdagít. Bár nem annak indult, de kiváló „anyósképzőnek” bizonyult számomra! (Medvey Judit) - Talán annyi, hogy megismertem olyan embereket, akikkel különben nem hiszem, hogy találkoztam volna. Ez jó dolog, szeretek emberekkel beszél-

50

getni, de nem igazán tudok kezdeményezni. Mint önkéntes, ez a probléma megoldódik. (Bocskor Irénke) - A másik ember érzéseit és értékrendjét tiszteletben tartó nyílt kommunikáció amit megtanultam és az életem más területein is sikerrel alkalmazom. (Kraiss Ildikó) - Jónak lenni jó! (Sólyom Györgyi) - A barátaim, munkatársaim nem értették, miért akarok újabb feladatot a sok elfoglaltságom mellé. De látom, hogy irigylik az élményeimet és a jóérzést, amit az önkéntes munka ad. (Karádi Márta) - Örülök, hogy sikerült bevonnom már mindhárom saját gyermekemet is. Ezzel remélem, példát mutatok nekik és a későbbiekben szívesen vállalnak majd önkéntes feladatokat önállóan. Az a pár alkalom, amikor bevontam őket, nagyon élvezetes volt számukra. (Nagy Éva) - Két unokám van. Bogi 4 éves, Roland pedig 5 hónapos. Mind a ketten nagyon szeretik, ha mesélek nekik, Bogival sokszor szerepjátszunk. Rolit is bevonjuk a közös játékba, és ő babanyelven közli a véleményét, Bogi meg fordít. Régen gazdasági területen vezetőként, felnőttekkel dolgoztam. Naprakészen ismertem a jogszabályokat. Nem hittem volna magamról, hogy a gyereknyelvet is ismerem, élvezem. (Csiki Györgyné) - Nekem egyelőre a legtanulságosabb része az önkéntes munkának tulajdonképpen a tanfolyam volt, ami felért egy önismereti tréninggel. Sokat megtudtunk magunkról (mi a gyengénk illetve az erősségünk), amit talán sikerült beépítenem a segítésbe is. Határozottabb lettem és bizonyos helyzetekben magabiztosabb, már tudok nemet mondani helyzetekre, ami nemcsak az önkéntes munkában, hanem privát életemben is hasznos. (Kertészné Vadász Emília) - Türelem, a tolerancia, előítélet mentes vélemény. (Max Gábor) - Hasznosan lehet eltölteni az idős éveket és nem leszek „láthatatlan”, mint a legtöbb idős ember, aki inkább teher a családnak. (Tolnai Éva) Meséld el legkedvesebb történeted, ami köztünk történt Veled. - Elég sokáig jártam segíteni egy családhoz, ahol hármas ikrek születtek. Aznap mentem először, mikor kijöttek a kórházból. Nos, őtőlük olyan szeretetet kapok, amit el se lehet mondani. Kicsit nagyi pótló vagyok, bár pontosan tudják, hogy én Irénke néni vagyok, de a nagymama messze van, évente egyszer-kétszer látják, hát én vagyok az az idősebb néni, aki normál esetben a nagyi. Ott voltam a bölcsis ballagásukon, meghívtak az ovis karácsonyi ünnepségre is, de sajnos megbetegedtek, így otthon látogattam meg őket. (Bocskor Irénke)

51

- Nagyon fontosnak tartom azt a képzést, amit az önkéntesek kapnak mielőtt családhoz kezdenek járni. Lelkesen készülök fel ezekre a tanfolyamokra. Az egyik önkéntes egy évvel a képzése után azt mondta, hálás azért, amit a tanfolyamon tanult, mert már meg tudja várni, hogy a menye segítséget kérjen tőle az unokájukhoz. A régi önmaga kérés nélkül rohant volna segíteni, amiben nem lett volna köszönet. Így viszont a menye hálás, hogy azt a segítséget kapja, amit kért, ő pedig örül, hogy úgy tud segíteni, hogy örömet szerez. (Kraiss Ildikó) - A legaranyosabb kérdések: Mikor jössz? Mért mész el? (Sólyom Györgyi) - A legkellemesebb élményem az volt, amikor a segített anyukával közösen mentünk a váci piacra vásárolni. Felváltva tologattuk a babakocsit, hogy a másik nyugodtan tudjon körülnézni, alkudozni, vásárolni. Mindketten tele kosárral mentünk haza a vásárlással együtt járó stressz érzete nélkül. (Nagy Éva) - Áron még nem tud beszélni, egy éves. Csak azt tudja, hogy apa, mama, Ági. (Bártfai Ági) - 2014 márciusában Zsuzsa bedobott a mélyvízbe. Egyéves ikerpárnál kellett segítenem. A lányok nagyon helyesek voltak. Luca örökmozgó kis manó. Piros pedig erős, masszív egyéniség. Két emberke, kétféle érdeklődéssel. Egy baba is nagy kihívás, de egyszerre kettő - semmi elképzelésem nem volt, hogyan fogom megoldani. Leültem hozzájuk a játszószőnyegre és váltakozva, hol az egyikkel, hol a másikkal játszottam. Milyen jó, hogy az embernek két keze van. Az segített, hogy folyamatosan beszéltem hozzájuk. Piros fogadott el hamarabb. Egy idő után hozzám bújt és úgy figyelt, észre sem vettem, hogy elaludt a vállamon. Anyukája, Timi vette észre és vitte őt a kiságyába. Ez volt az első közös napunk. Utána már nem izgultam, tudtam, hogy minden rendben lesz. Minden elismerésem a szülőké. Mind a ketten egykeként nőttek fel, és most 4 gyermekük van. 2014 decemberében egy új családhoz kerültem. Egy 6 és 3 éves kislány mellé. Itt ismerkedtem meg a Waldorf óvoda rendszerrel. Szenzációs, mennyi mindent tudtak a lányok, a kreativitásukat csak csodáltam. Minden nap más foglalkozás és minden nap tanultak valamit. Mind a kettő lány erős egyéniség, elsősorban irányítók. Ennek ellenére a közös játékoknál nem volt összeütközés, mert megbeszélték, mit válasszanak. Náluk mindig készülnöm kellett - gondolatban - több fajta játéklehetőséggel, hogy le tudjam kötni őket. Édesanyjuk nagyon fáradt volt, ha ott voltam, akkor pihenni ment. Az első közös napon a gyerekek folyamatosan zavarták a beszámolójukkal. A második közös napon értem csak el, hogy ne zavarják őt, és ettől kezdve nem volt probléma. (Csiki Györgyné)

52

- Eddig egy „családom” volt, akiktől nemrégen búcsúztam el, de időnként meglátogatom őket, mert megszerettük egymást. Magányos anyuka, aki kora és egészségügyi problémái miatt - szinte az utolsó pillanatban vállalt babát, kért segítséget. Elsősorban megerősítést várt (és reményeim, illetve visszajelzései szerint is) kapott tőlem, na meg odafigyelést, tapasztalatot és egy kis szusszanást, hogy abban a néhány órában, amíg ott vagyok, nyugodtan megfürödjön, csináljon magának egy salátát, vagy csak megnézze az e-mailjeit. A kislány, aki nem volt idegenekhez szokva, az első pillanattól kezdve elfogadott, ami fantasztikus érzés volt. Egy héten egyszer mentem hozzájuk és ez a program beépült mindhármunk életébe. Nekem sokat adott ez kapcsolat, hasznosnak éreztem a náluk eltöltött időt, éreztem, hogy az anyuka egyre magabiztosabb lett és nekem is jó érzés volt, hogy gyakorolhattam a nagymamaságot. A kislány tüneményes „nagylánnyá” fejlődött és úgy érzem, egy icipici részem nekem is volt ebben. Ma már a „lányunk” bölcsis lett és az anyuka visszament dolgozni, így újra vannak szabad vegyértékeim és várom az új kihívásokat. Jó érzés adni magamból és jó érzés a pozitív visszajelzés gyerektől, szülőtől egyaránt. (Kertészné Vadász Emília) - Az egyik kislány, amikor megkérdezték tőle az óvodában, hogy én ki vagyok neki, rávágta,”Ő az Én Gáborom”. (Max Gábor) - „Te vagy az én segítő angyalom!” (Elekes Magdi) - A gyerekek rendszeresen összevesztek rajta, hogy ki melyik kezemet fogja. Hármas ikrek voltak, és az egyiknek teljes kéz jutott… (Bártfai Ági) - Az anyuka a szülőszobáról engem hívott föl, hogy megszületett a harmadik gyermek, ők jól vannak, de a másik kettővel a nagypapa van és aggódik. Főztem egy kis levest, sütöttem palacsintát, elvittem. A nagypapa volt a legboldogabb, hogy palacsintát ebédelhet! - Már 2 év is elmúlt, amikor egy játszótéren összetalálkoztunk (férjem, én, két unoka) egyik pótunokánkkal. Örültünk egymásnak, jót játszottunk. Amikor nekünk indulnunk kellett, Ábel átölelt, és látszott rajta még mondana valamit, de nem szólt. Elindultunk, ekkor hangosan utánunk kiabált: „ÉN BARÁT VAGYOK BELÉTEK !!!” Kell ennél több?? :) (Jónásné, Vali) - Pár hétig nem találkoztam Dórikával. futott hozzám, átölelt és azt mondta: Reggel óta erre vártam, ez a legjobb napom…(Berényi Marcsi) Számodra mi a legfontosabb tudás, amit itt szereztél? - Eddig is tudtam, de itt megerősítést kaptam, hogy minél több embert szeretsz, annál több szeretetet tudsz adni. (Bocskor Irénke)

53

- Ha nyitott és jó vagy, akkor hozzád is így viszonyulnak az emberek. (Sólyom Györgyi) - A határozottságom ellenére tudok jól alkalmazkodni. (Karádi Mária) - Az hogy tudom, hogy anyaként mindig vannak sokkal nehezebb helyzetben levők. Saját anyai szerepemben is ez erősít. (Nagy Éva) - A türelem. Nem szabad senkit sem siettetni. Mindenki külön egyéniség és ezt tiszteletben kell tartani. Nagyon jó dolog segíteni, ott ahol szükség van rá. (Csiki Györgyné) - Elég jól megtanultam például NEM-et mondani, és erre biztattam mindig szervezőtársamat, Buzás Mártit is. Jól halad benne, csak az a baj, hogy velem is gyakorolja. (Herczeg Zsuzsa) Mit szól hozzá a családod, baráti köröd? - Gyermekeim örülnek neki, mert tudják, hogy ettől ők nem kapnak kevesebb szeretetet, de én olyasmit csinálok, amit szeretek. Barátaim között volt olyan, aki először értetlenül hallgatta, de mára már elfogadták, sőt volt, aki érdeklődött a munkám iránt. Még hezitál, de látom, hogy foglalkozik a gondolattal, hogy ő is önkéntes lesz valami más területen. (Bocskor Irénke) - A családom támogat, külön öröm látni, hogy gyermekeim nyitottak a közösségek felé. A segítőkészség ragályos. (Kraiss Ildikó) - Maximálisan támogatnak és büszkék rám. (Nagy Éva) - A családom tiszteletben tartja, hogy ezt szívesen csinálom. A baráti körből van, aki csodálkozik, hogyan lehet ezt bevállalni, hiszen még a saját unokáik is lefárasztják őket. Viccesen azt szoktam mondani, hogy számomra ez a fiatalító kúra, mert amíg a gyerekekkel és a szülőkkel szót értek, addig nem öregszem meg. (Csiki Györgyné) - Sokan furcsállták és nem gondolták volna rólam, hogy ilyen tevékenységet végzek. (Max Gábor) Bármi, ami még eszedbe jut. -Legyen még sok évig így! (Sólyom Györgyi) - Úgy gondolom, sokkal több ember vágyik arra, hogy önkéntes legyen, csak nem tudja hova forduljon, nem talál el a megoldási lehetőséghez. Ez az igazi feladat, hogy aki segíteni akar, az könnyen találjon erre lehetőséget. (Karádi Mária) - Pécsi szervezőként időről időre fontos feladatunk, hogy megfelelő, szívhez szóló mottót találjunk a hirdetéseinkhez. Ehhez többnyire az önkéntesek beszámolóiból merítünk: „ ...ha péntek, akkor Ági” vagy a „...maradj

54

még! - Meddig? - Örökre!” De több kedvencünk is van: például a „nem is tudtam, hogy én így szeretek vasalni” vagy a „...hát tudod, nincs az a pénz, amiért ezt csinálnám!” és: „Mindenkinek két nagymamája van, nekünk három!”. De már régóta nagy a kísértés, hogy valami ilyesmi felhívással toborozzunk: „Fiatalodni akar? Legyen nálunk önkéntes!” (Herczeg Zsuzsa, Buzás Márta) Jankai Csilla egyik hóvégi beszámolója a családlátogatásokról - (iker kisfiúknál) Segédkezem az etetéseknél, tisztázásban. Amíg ott vagyok, folyamatosan figyelek rájuk, így Rita az aktuális házimunkát el tudja végezni, vagy nyugodtan megfürdik, vagy éppen nyugodtan elkölti a vacsoráját. Játszom a fiúkkal, hol aktívan: labdázunk, a különböző formájú és alakú kockákat próbáljuk a megfelelő lyukba illeszteni, énekelek nekik, könyveket nézegetünk, és bújócskázunk, ami most már sikongató nevetés mellett történik, annyira élvezik; hol csak jelen vagyok és figyelem őket: olykor mélyen és hosszan belefeledkeznek a kerék pörgetésébe, főleg Alex, „átnézik” a játékállományukat (bőven van kínálat), megforgatják, megszólaltatják, átpakolják egyik dobozból a másikba.Ha az idő engedi, rögtön megérkezés után felöltöztetjük, és még egyelőre kocsiban ülve, leviszem őket sétálni (tervezzük, hogy tavasszal nem is kell már a kocsi). Ilyenkor főleg a buszokat, autókat figyeljük (a forgalmat az ablakból is szoktuk figyelni, lévén a 7.emeleten laknak, nagyon élvezik mindketten), a járókelőket, na és a kutyusokat. A fürdetés külön program. Általában én vigyázok rájuk ilyenkor. Játszunk kicsit a kacsával, majd következik a zuhany leemelése és alapos megszemlélése, egy szempillantás múlva pedig már vízben vannak az addig kád szélén pihenő tusfürdős, samponos dobozok. Nagyon élvezik a vizet, pancsolnak, amit nem is úszok meg szárazon. Élmény -Tóthné Gyulai Mária, miskolci önkéntes írása Ma végre hivatalosan is a segítők csapatába tartozom. Élmény, mégpedig nagy. A tanúsítványt nem akárkitől, hanem az országos vezetőtől kaptam meg egy meleg kézfogás és két puszi kíséretében. Szóval hivatalosan is segítő vagyok. Az Otthon Segítünk Alapítvány képzett önkéntese lettem. Nagyszerű dolog, de sokan még nem tudnak az Alapítványról. Az Otthon Segítünk egy szolgálat. Mit tesz az Otthon Segítünk Szolgálat? Kisgyermekes családoknak nyújt támaszt, segítséget – ingyenesen – önkéntesek által, akik igen felkészültek. Emberi találkozásokból születik. Van egy önálló személy, aki felajánlja az együttműködését. Van egy fogadó

55

család, aki segítségre szorul – átmeneti időre. Az önkéntes pedig a nehéz időszakot türelmesen, megértően, megbízhatóan, sok-sok szeretettel vészeli át a családdal együtt. A cél: a szülők megerősítése a szülői szerepben, segít a problémákat megelőzni, mindezt nagy szeretettel és sok derűvel. A szolgálat ereje abban van, hogy igen egyszerű, hiszen elfogadja a másik embert, ott áll a család mellett, de nem oldja meg a család problémáit. Ha hasonlítani kellene valamihez, olyan, mint „egy fiatal fa mellett egy karó”. Ma már hivatalosan is a miskolci csapathoz tartozom. Mindig is célomnak és feladatomnak tartottam a mások segítését, de mióta nagymama vagyok, tudom, hogy a mai fiataloknak sokkal nehezebb az életük. A nagymamák nagyrészt még aktív dolgozók, az ő segítségükre még alig-alig számíthatnak a fiatalok, s zömében messze kerültek a szülői háztól. Azt érzem, hogy nem vagyok felesleges, bár a nyugdíjazáskor megijedtem, hogy nincs tovább rám szükség. Most már tudom, hogy ott leszek, ahol szükség van rám. Hogy érzem magam? Fontos vagyok egy közösségben, nagyszerű emberekre találtam, s biztos vagyok benne, hogy tartalmasan fogom a jövőben is eltölteni a nyugdíjas napjaimat. Hogy mikor tud a nyugdíjas másokon segíteni? Ha rendben van testileglelkileg, ha harmonikus, kiegyensúlyozott. A csapatban azt láttam, hogy mindannyian ilyenek. Ez nagyon jó dolog.

X. Zárszó Tizenöt év: mennyire másként lett minden, mint ahogy azt elképzeltük, megálmodtuk. És mennyi minden történt, amiről álmodni sem mertünk volna. Ünnepelünk - azaz felidézzük az emlékeinket, a szép és nehéz pillanatokat. Ünnepelünk - azaz találkozunk, összejövünk, és együtt örülünk annak, hogy vagyunk. Ünnepelünk - és ez az ünnep megtart és továbbvisz, és azt kívánjuk magunknak, egymásnak, a családoknak, a támogatóinknak:

Isten éltessen minket sokáig! 56

Margaret Harrison 1938 – 2015 Margaret Harrison ragyogó ötlete alapján indult el a Home-Start 1973-ban Angliából világhódító útjára. Alapítása óta a világon több, mint 1 millió gyermek családjának nyújtott segítséget ez a jótékonysági szervezet, aminek tagja 2001 óta az Otthon Segítünk Alapítvány.

Az Otthon Segítünk Alapítvány színes világa – az első 15 év