TÉMAKÖR: A SZÖVEG 15. AZ INTERTEXTUALITÁS JELENSÉGE ÉS STÍLUSHATÁSA
1. Intertextualitás: latin eredetű szó, jelentése: szövegek közöttiség. Szövegalkotó, szövegátalakító eljárásként valamely szövegben szó szerint vagy célzásszerűen beépített másik szöveg. Szöveg a szövegben. 2. Gyakori módszer ez a retorikai műfajokban. Például a prédikációkban a Szentírásból idéznek, vagy ünnepi köszöntőkben lírai részletek, bölcs mondások, közmondások stb. nyitó és/vagy záró gondolatként jelennek meg. Pl. „1848 tanulság a jövő harcaihoz. Petőfi szelleme irányt szab feladatainknak. A magyar népben él ez a szellem, és nekünk kötelességünk felszítani azt… Amit én hosszú órák alatt akadozva elmondtam, Petőfi három sorba sűrítette. A népek tengere fel fog támadni, mert: „Habár felül a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!” (Károlyi Mihály: Beszéd a londoni Magyar Klub márciusi ünnepségén, 1943. márc. 14.)
3. Az eredeti szöveg, az architextus és az új átalakítják egymást, a szövegek kölcsönhatása megváltoztatja a struktúrát, és sokrétűvé teszi a jelentést. Pl.
„Az egész Párizs és Bakony Pamlagod alatt silbakol – S hálnak az utcán” (Gergely Ágnes: A parlament nyári ülésszaka)
A szerző József Attila Hazám című verséből vett át egy részletet: „nagy álmos dzsungel volt a lelkem, s háltak az utcán:” Kétségtelen, hogy a posztmodernnek nevezett művészet egyenesen módszerré tette a szövegátvételt, mert ebben az irányzatban valóban gyakorlattá, divattá vált az intertextualitás: a minél hatásosabban, ügyesebben beépített idézetvilág. Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba című kötetében ezernél is több forrást jelöl meg, ahonnan szó szerinti vagy torzított formájú idézeteket vett át. Valójában szövegelemek, szövegrészek átvétele az irodalom egész folyamatára jellemző. A szövegköziség önkéntelen összevetésre készteti az áthallással a befogadót: az azonosságok megállapítására, a hasonlóságok észrevételére, az eltérések felfedezésére.
4. Az intertextualitás vizsgálata a jelenlegi irodalomelméleti és irodalomkritikai kutatásokban nagy jelentőséggel bír. Az egyes művekben fellelhető idegen alkotásokból származó
elemek fontos információt jelentenek a mű keletkezési körülményeit, mondanivalóját tekintve, illetve pontosítják az adott szerző műveltségéről, érdeklődéséről és gondolatvilágáról kialakult képet. Irodalomelméleti szempontból az intertextualitás vizsgálatának fontossága abban a módszertani útkeresésben rejlik, melynek során maga az írásművészet újulhat meg, mert a már létező művekből átvett elemek lehetővé teszik, hogy az új műalkotások nagyobb és újszerűbb művészi tudatossággal jöjjenek létre.
5. Az intertextualitás típusai: a.) Egy szó szerinti idézet vagy egy-egy kulcsszó beékelése az adott szövegbe. Pl. S végezetül hadd köszöntsem önöket én – minden magyart a határon innen és a határon túl, és valamennyi más anyanyelvű honfitársamat – József Attila öt sorával: „… az ember él, kenyeret eszik és remél, várja, hogy elmúljon a tél, hogy egy padon a napba üljön és fölpiruljon még a vér.” (Göncz Árpád újévi tévéköszöntőjének egy részlete) Pl. „Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra.” (Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd) „Látjátok feleim, szem’tekkel, mik
vagyunk. Por és hamu vagyunk. emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.” (Mária Sándor: Halotti beszéd) Mindkét költő az első magyar nyelvű szövegemlékből, a 12. század végén keletkezett Halotti beszéd és könyörgésből vette át a kezdő sort, a megszólítást, illetve Márai Sándor a folytatást is. Az eredeti szöveg így hangzik mai értelmezésben: ”Látjátok feleim, szemetekkel, mik vagyunk! Bizony por és hamu vagyunk.” (Halotti beszéd és könyörgés) b.) Stilisztikai átvétel, vagyis az adott mű szerzője érzékelhetően más stílusvilágot idéz egy nagyobb szövegegységben, és ez a stílusvilág igen jellemző egy bizonyos szerzőre vagy kulturális körre. Pl. Varró Dániel verse Villon költeményeinek jellegzetes stílusát idézi (refrén, ajánlás stb.) Varró Dániel: Az elköszöngetés balladája Belőletek hogy mit se látok Többé, okosok, ostobák, Portásbácsik, magyartanárok S ti sok sínylődő kisdiák (nektek se légyen mostohább a sorsotok, mint volt nekem), szívembe kardok kínja vág,
s hiány ül majd a lelkemen Rosszakaróim, jóbarátok, Temérdek angyal és svihák, Szép, szőke, barna, csúnya lányok, Sakkpartnerek, konyhásmamák, Tavaszi leves, tészta, mák, Rongy testem innen elmegyen, Közös sorunknak vége hát! Hiány ül majd a lelkemen. Töri-, matek, rajz, nyelvtanárok, Kerámiák, köcsögdudák, Könyvtárosok és csillagászok, Vegyétek szívem búcsúját! Nem vágok hozzá bús pofát, Ha könnyem csorran, elkenem, De mit tagadjam, sok pupák, Hiány ül majd a lelkemen. Ajánlás Hát nem is folytatom tovább, Bozontos orrú hercegem: Ha nem lakom már iskolád, Hiány ül majd a lelkemen. A stilisztikai átvétel gyakran paródiához vezet, vagyis a szerző egy másik művész stiláris eszközeit felnagyítva olykor gúnyos, ugyanakkor egyéni stílusát, karakterét elismerő utánzást ad. A jó paródia remek írói bravúr, mert kifejezi írója jártasságát a műfaji jellemzőkben és a művekben. Varró Dániel több műve is ilyen költői bravúr, illetve a magyar irodalom nagy parodistája Karinthy Frigyes, aki
az Így írtok ti című művében rajzolja meg a Nyugat íróinak stílusképét. c.) A szerző gondolatiságában fellelhető intertextualitás, amely a mű alkotójának ismereti köréből táplálkozik.
Pl.
„Az enyim, a tied mennyi lármát szűle, Miolta a miénk nevezet elűle.” (Csokonai Vitéz Mihály: Az estve)
A magántulajdon bírálata kap hangot ebben a szövegrészben, és ezt a gondolatot Csokonai a francia felvilágosodás ismert filozófusától, Rousseau-tól vette át. Több alkotót is izgathat ugyanaz a kérdés, ezért az egyik gondolatát visszhangozhatja a másik költő. Ezt teszi Madách Imre is, hiszen a Tragédia olvasása közben többször Vörösmarty Mihály gondolatait fedezhetjük fel.
Pl.
„Mi furcsa olvadék ez a lány Jóból és gonoszból.” (Vörösmarty: A fátyol titkai) „Minő csodás kevercse rossz s nemesnek A nő, méregből s mézből összeszűrve.” (Madách: Az ember tragédiája) Mindkét alkotó kettős természetűnek tartja a nőt.
Pl.
„Mi dolgunk a világon? küzdeni Erőnk szerint a legnemesbekért.” (Vörösmarty. Gondolatok a könyvtárban) „A cél halál, az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga…” (Madách: Az ember tragédiája) Az emberi élet célját egyformán a küzdésben határozzák meg.
