Betegség
Lehetséges ok
Új megerősítés
Addison-kór (Bronzkór)
Súlyos érzelmi alultápláltság. Az én ellen irányuló harag.
Szeretettel vigyázok testemre, szellememre és érzelmeimre.
Agy
A komputer, a kapcsolótábla szerepét tölti be
Elmém szerető operátora vagyok.
Helytelen programozás. Önfejűség. Merev gondolkodás.
Elmém komputerét könnyen átprogramozom. Az élet örök változás, és elmém folyton megújul.
Agyalapi mirigy (Hipofízis)
Az irányítóközpont szerepét tölti be.
Elmém és testem tökéletes egyensúlyban vannak Én irányítom gondolataimat.
AIDS
Önmegtagadás. A nemi öröm bűntudat Az élet isteni, nagyszerű megnyilvánulása forrása. Az önbizalom hiánya. vagyok. Örömöt lelek a testemben. Örömöt lelek a létemben. Szeretem önmagamat.
Ajakrák
Lenyelt sérelmek. Mások hibáztatása
Csak örömteli dolgok történnek velem.
Alhasi görcsök
Félelem. Megállítani a folyamatot.
Bízom az életben. Biztonságban vagyok.
Alkoholizmus
Talajvesztettség. Az értéktelenség tudata. A mában élek. Új minden pillanat. Kész Kishitűség, lelkifurdalás. vagyok felismerni értékeimet. Szeretem maAz én elutasítása. gamat. Bízom a képességeimben.
Allergia
Kire vagy allergiás? Lemondás a hatalomról.
Alzheimer-kór
Megfutamodás az élettől és a valóságtól. Minden a megfelelő időben és helyen következik be. Az egyetemes gondviselés kíséri lépéseinket.
Angolkór (Rachitis)
Érzelmi alultápláltság. A szeretet és biz- A Világegyetem szeretete véd és táplál tonság hiánya engem
Anyaméh (Uterus)
A teremtés háza.
Testemben otthon vagyok
Aranyér (Hemorroidák)
Aggódás a határidők miatt. Múltból átmentett harag. Zavarok az elengedésben. Leterheltség.
Megszabadulok mindentől, ami nem szeretet. Jut elég idő és alkalom mindarra, amit tenni akarok.
Arc
Amit a világnak mutatunk.
Biztonságos önmagamnak lennem. Vállalom önmagam.
Asztma
Fojtogató szeretet. A beteg képtelen lélegezni önmagáért. Fullasztó légkör. Elfojtott sírás.
Biztonságos átvennem az irányítást saját életem felett. Szabad vagyok
- daganat (Tumor)
A világ biztonságos és barátságos. Biztonságban vagyok. Békében élek.
Autózás okozta Félelem. Kiszolgáltatottság. Bezártság. rosszullét (Automobil kinetosis)
Könnyedén haladok keresztül időn és téren. Csak szeretet vesz körül.
Ágybavizelés
Rettegés az egyik szülőtől, rendszerint az apától.
Ezt a gyermeket gyöngéd szeretet és megértés veszi körül. Minden rendben.
Ájulás
Félelem. Erőt meghaladó feladat. Önvédelem
Hatalmam, erőm és tudásom birtokában képes vagyok mindenre.
Állkapocs panaszok Harag. Neheztelés. Bosszúvágy.
1
Kész vagyok változtatni gondolkodásomon, mely ezt az állapotot okozta. Szeretem, becsülöm és biztonságban érzem magam.
Betegség
Álmatlanság (Insomnia) Balesetek Belek - bélzavarok Bélgiliszta Boka Böfögés Bölcsességfog nem tört át Bőr Bőrbetegségek
Bőrkeményedés
Bőrkérgesedés (Scleroderma) Bőrkiütés Bőrpigmenthiány (Vitiligo) Bright-kór (Gennyes vesegyulladás) Candidiasis (gombás megtegedés) Cellulitis (kötőszövet gyulladás)
Lehetséges ok
Új megerősítés
Szeretettel bocsátom el a napot, és békés álomba merülök, hisz tudom, holnap minden rendben lesz. Magatehetetlenség. Kitörni vágyás. Feladom a gondolatformát, amely engem Agresszivitás. ide vezetett. Nyugodt vagyok. Jó vagyok. A szükségtelen elengedését jelképezik. Könnyű elengedni. A már szükségtelen régi elengedését Szabadon és könnyedén bocsátom el a félelem kíséri. régit és boldogan fogadom az újat. Az áldozat szerepe. A kiszolgáltatott- Saját jóságomat és tisztaságomat látom ság és tisztátalanság érzete. másokban. Szeretem és becsülöm magamat. Mozgékonyság, az irányváltoztatás Könnyedén haladok előre az életben. képessége. Aggódás. Az élet mohó habzsolása. Mindenre jut idő, adódik alkalom. Megnyugszom. Lelki megalapozatlanság Kitárom tudatomat a határtalan élet előtt. Van tervem a növekedésre és fejlődésre. Az egyéniség védőburka. Érzékszerv. Biztonsággal lehetek önmagam. Szorongás, nyugtalanság. Elfojtott Elmém nyugodt, örömteli gondolatokkal harag. A fenyegetettség érzete. óvom magam. Megbocsátok és elfelejtem a múltat. Szabad vagyok. Merev nézetek és elképzelések. Biztonságos megismerni és elsajátítani az Állandó rettegés. új ismereteket és módszereket. Boldogan fogadok el mindent, ami javamra válik. A védtelenség és veszélyeztetettség Az isteni gondviselés őrködik felettem. érzete. „Védőpáncél” növesztése a Bármit teszek, helyes és szeretetet hoz bántó ingerek ellen. életembe, melyet örömmel elfogadok. Türelmetlenség. A figyelemfelkeltés Szeretem önmagam. Bízom magamban. gyermeteg módja. Békében vagyok az élettel. A kötődés hiánya. Kitaszítottság. Az élet befogad, Elszigetelődés. szeretet kapcsol a világhoz. A beteg ügyetlen gyermeknek Szeretem magamat. Bízom magamban. érzi magát, aki „mindent elront”. Gondomat viselem. Minden helyzetben Alacsony önértékelés. megállom a helyem. Állandó kudarc, veszteség. Szétszórtság. Frusztráció, harag.Vágy Kész vagyok hiánytalanul megvalósítani az emberi kapcsolatokra, de bizalönmagam. Az élettől mindig jót érdemmatlanság mások irányában. lek. Szeretem és becsülöm magamat és a többieket. Megrekedés egy gyermekkori traumá- Megbocsátok mindenkinek. Megbocsánál. Ragaszkodás a múlt fájó emléke- tok önmagamnak. Megbocsátom a régi ihez. Nehézségek az előrehaladásban. sérelmeket. Szabad vagyok. Rettegés az önállóságtól. Félelem. Nyugtalanság. Bűntudat.
2
Betegség
Lehetséges ok
Új megerősítés
Ciszta
Régi fájdalmak őrizgetése, dédelgetése. Hamis világkép. Cukorbaj Sóvárgás az után, ami talán lehetett (Diabetes) volna. Visszafogottság. Mély fájdalom. Csak keserűség maradt. Cushing-szindróma Kiegyensúlyozatlanság. (a mellékvesekéreg Túl sok borongós gondolat. betegsége) A totális vereség érzése. Cystic Fibrosis Az egyén meg van győződve arról, hogy az élet nem áll mellette. Önsajnálat. Csalánkiütés Titkos félelmek. A dolgok eltúlzása. (Urticaria) Csecsemőkori Rettegés az élettől. Nem jó itt lenni. asztma Csecsemőmirigy Az immunrendszert szabályozó (Thymus) mirigy. Az élet veszélyes. Mindenki ellenem van. CsecsnyúlványHarag és frusztráció. Kizárni a gyulladás külvilágot. Gyermekek körében gyakori. Rettegés a belső harmónia (Mastoiditis) összeomlásától. Csípő A test egyensúlyáért felelős. Feltétlen bizalom az előrehaladásban. A csípő Döntő pillanatokban az egyén fél rendellenességei lépni. Nincs miért előremenni.
Csak a szép dolgokra emlékezem, mert így akarom. Szeretem önmagam. Örömteli ez a pillanat. Kész vagyok megélni a jelen édes örömeit. Szeretettel helyreállítom lelkem és testem egyensúlyát. Olyan gondolatokat választok, amelyektől jól érzem magam. Az élet szeret engem, és én szeretek élni. Kész vagyok az életet szabadon és teljesen befogadni. Könnyedén veszem életem akadályait.
A szeretet biztonsága övez. Szívesen látják és féltve óvják ezt a gyermeket. A szeretet által megőrzöm ellenálló képességemet és egészségemet. Külső-belső biztonságom megmarad. Isteni harmónia vesz körül és lakozik bennem. A béke, szeretet és öröm oázisa vagyok. Világomban minden rendben van. Örömmel telnek napjaim. Boldogan megyek tovább! Tökéletes egyensúlyban vagyok. Életem minden szakaszában boldogan és biztonsággal haladok előre. Csípőbél-gyulladás Félelem. Aggódás. Az önbizalom Minden tőlem telhetőt megteszek. (Ileitis) hiánya. Csodálatos vagyok. Tetszem magamnak. Szeretem önmagam. Bízom magamban. Csomók Neheztelés, kudarcélmény, az ered- Eloszlatom magamban a halogatás kénymények lelkifurdalást okoznak. szerét. Lelkifurdalás nélkül elfogadom a sikert. Csontok A Lét tartóváza. Jó felépítésű és kiegyensúlyozott vagyok. Csont Lázadás a hatalom, a körülmények Sorsom felett csak nekem van hatalmam, – törések ellen. mert elmém egyedüli irányítója én vagyok – deformitás Szellemi túlfeszítettség. Megmereve- Mélyeket lélegzem. Felengedek. Az élettel dett izmok. Rugalmatlanság. együtt hajlom és változom. Csontvelő gyulladás Harag, csalódás az életben. Elégedett vagyok a sorsommal. (Osteomyelitis) A támasznélküliség érzete. Bízom az életben. Békében és biztonságban tudom magamat. Csöpögő orr Elfojtott sírás. Gyermeki fájdalom. Tudom és elfogadom, hogy sorsomat én Tehetetlenségérzet. irányítom. Élvezni akarom az életet. 3
Betegség
Csukló
Lehetséges ok
Új megerősítés
A bölcsesség és szeretet birtokában könnyedén irányítom a sorsomat. Daganat Régi sérelmek és megrázkódtatások Jogom van hangot adni érzelmeimnek (Tumor) őrizgetése. Lelkifurdalás. és vágyaimnak. Biztonsággal fejezem ki magam a szeretet szavai által. Dadogás Bizonytalanságérzet. Az önkifejezés Szeretettel elengedem a múltat és (Dysphemia) hiánya. Nem szabad sírni. figyelmemet az új nap felé fordítom. Minden rendben. Duzzanat Merev gondolkodás. Régi fájdalmak Gondolataim könnyedén és szabadon őrizgetése. áramlanak. Könnyen teszem túl magam a nehézségeken. Egyensúlyvesztés Szétszórtság. Zavarodottság. A biztonságos középpontra figyelek. Létem a vágyott teljesség. Minden rendben. Ekcéma Kibékíthetetlen ellentétek. Béke és harmónia, szeretet és öröm vesz Érzelmi kifakadások. körül és lakozik bennem. Békében és biztonságban vagyok. Elmebaj Menekülés a családból. Ez az elme tisztában van saját (Insania) Eltávolodás a valóságtól. identitásával, és az isteni Visszahúzódás. Elkülönülés az élettől. önkifejezés teremtő eszköze. Emlékezet-kihagyás Félelem. Menekülés az élettől. Értelmünkre, erőnkre és képességeinkre (Amnézia) Akaratgyengeség. mindig számíthatunk. Élni jó. Epekőbántalom Keserűség. Keménység. Boldogan engedem el a múltat. (Cholelithiasis) Rosszallás. Büszkeség. Az élet édes örömökben részesít. Epilepszia Az üldözöttség tudata. Az élet eluta- Kész vagyok örökkévalónak és örömtelisítása. Belső küzdelem. Önpusztító nek látni az életet, örökké élek, boldog és erők. nyugodt vagyok. Égési sérülések Harag. Lángoló gyűlölet. Heves Békét és harmóniát teremtek magamban indulatok. és környezetemben. Megérdemlem, hogy jól érezzem magam. Életuntság Kényszerképzetek, rögeszmék. Szeretem önmagam, bízom magamban. (Spleen) Bízom az életben. Biztonságban vagyok. Minden rendben. Émelygés, hányinger Félelem. Egy gondolat, vagy élmény Biztonságban vagyok. Hiszem, hogy az (Nausea) elutasítása. élet csak jóban részesít engem. Érelmeszesedés Ellenállás, feszültség. Szűklátókörű- Megnyílok: feltárul előttem az öröm és (Arteriosclerosis) ség. Elfordulás az értékektől. az élet. Szeretettel fordulok a világ felé. Étvágy (Apetitus) Félelem. Biztonságvágy. Saját Biztonságos élni, biztonságos érezni. - beteges éhség érzelmek megvetése. Érzelmeim normálisak, egészségesek. (Bulimia) - az étvágy Félelem. Fenyegetettség. Szeretem magamat. Bízom magamban. elvesztése Az élet veszélyes. Biztonságban vagyok. Élni jó és biztonságos. Lendület és fesztelenség.
4
Betegség
Lehetséges ok
Új megerősítés
Kóros étvágytalan- Az élet megtagadása. Szorongás, ság (Anorexia) önutálat, elutasító magatartás. Fájdalmak Vágyódás a szeretet, a gyöngédség után. Fájdalom Bűntudat. A bűntudat mindig büntetést követel.
Az élet csodálatos. Élni akarok. Boldog vagyok. Tetszem magamnak. Szeretem magamat. Bízom magamban. Szeretek és szeretetre méltó vagyok. Szeretettel elengedem a múltat. Megszabadítom őket, s ezáltal magamat. A lelkem immár nyugodt. Fásultság (Apátia) Érzelmek elfojtása. Elszigetelődés. Biztonságos éreznem. Megnyílok Félelem. az élet előtt. Kész vagyok befogadni. Fehérfolyás Meggyőződés: a férfiak kihasználják Magam teremtem élményeimet. A hatalom én vagyok, örömöt lelek (Leukorrhea) a nőket. Kiszolgáltatottság. Egy partner ellen irányuló harag. a nőiségben. Szabad vagyok. Fejfájás Az én alábecsülése. Szeretem és becsülöm önmagam. Önkritika. Félelem. Szeretettel tekintek arra, amit csinálok. Biztonságban vagyok. Fekély Félelem. Az önbizalom hiánya. Szeretem önmagam. Bízom magamban. (Ulcus) Emésztő gond, vagy bánat. Nyugodt és higgadt vagyok. Minden rendben. Fenék Az erőt jelképezi. Megereszkedett Bölcsen használom erőmet. Erős vagyok. ülep, erőtlenség. Biztonságban érzem magam. Minden rendben. Fertőzés Ingerültség, harag, és bántalom. Kész vagyok békében (Infekció) és harmóniában élni. Ficam Harag és ellenállás. Ragaszkodás a Az élet a javamat szolgálja, mindig a (Diszlokáció) megszokott útirányhoz. helyes irányba vezet. Fogak Elhatározások. - gyakori panaszai Fontos döntések halogatása. Döntéseimben mindig az igazság a Képtelenség az átgondolásra és mértékadó. Nyugodt vagyok, mert határozásra. tudom, hogy csak jól dönthetek. A fogíny betegségei Döntés- és cselekvésképtelenség. Határozott jellem vagyok. A szeretet segít döntenem és cselekednem. Fogínyvérzés Az életben hozott döntések nem Életemben csak a jó kap helyet. okoznak örömöt. Döntéseimmel elégedett vagyok. Folyadék Mi vesztenivaló lenne? Boldog örömmel engedek el. visszatartás Frigiditás Félelem. A nemi örömök elítélése és Biztonságos a saját testemet élveznem. megtagadása. Érzéketlen partner. Örömöt lelek nőiességemben. Fulladásos rohamok Félelem. Az élet veszélyes. Biztonságos felnőni. A világ biztonságos. Megrekedés a gyermekkornál. Biztonságban vagyok. Fül Képesség a hallásra. Örömmel hallok. Fülfájás Harag. Ne kelljen hallani. Harmónia vesz körül. Boldogan hallom Túl nagy a zűrzavar. meg a jót és a kellemest. A szeretet Veszekedő szülők. gyűjtőmedencéje vagyok. 5
Betegség
Lehetséges ok
Új megerősítés
Fülzúgás (Tinnitus) Méhdaganat és ciszta
Az egyén nem akar odafigyelni. Nem hallgat a belső hangra. Makacs. Egy partner sértése maradandó nyomot hagyott. A nemiségen esett csorba. Gennyfolyás A döntésképtelenség kiváltotta (Pyorrhoea) tehetetlen harag. „Tedd ide-tedd oda”-emberek. Gerincoszlop (Spina) Az élet hajlékony tartóoszlopa. - gerincgörbület Merevség. Félelem, kitartás a régi elképzelések mellett. Hitehagyottság. Akaratgyengeség. Gerincvelőgyulladás (Myelitis) Gégehurut (Laryngitis) Gégerák Golyva (Strúma) Görcsök Görnyedt hát
Gyermekbénulás (Poliomyelitis)
Szélsőségesen labilis családi háttér. Fenyegető légkör. Nyugtalanság. Elbizonytalanodás. A beteg olyan dühös, hogy szóhoz sem jut. Nem meri felemelni a hangját. Neheztel a hatalomra. Félelem. Elbizonytalanodás. Biztonságban vagyok. A bántások megelégelése. Áldozat. Kudarcok. Kielégületlenség. Feszültség. Aggódás. Megragadás, görcsös ragaszkodás. Nehéz életterhek, súlyos gondok. Tehetetlenség és reményvesztettség. Bénító féltékenység. Vágy valaki feltartóztatására.
Gyermekkori betegségek
A gyermek kétkedés nélkül elfogadja a családi hiedelmeket, társadalmi közhelyeket és konvenciókat. Gyógyíthatatlan Adott stádiumban külső eszközökkel betegségek már nem orvosolható. Csak a „belső” kezelés eredményes. A baj a semmiből termett, és oda is tér vissza. Gyógyszer-, kábító- Menekülés az én elől. Félelem. szer-függőség Az önszeretet hiánya. Gyomor A testi és szellemi táplálék gyűjtőhelye. Az ismeretek feldolgozója. 6
Bízom Magasabbrendű Énemben. Szeretettel figyelek a belső hangra. Megszabadulok a belső elvárástól, amely ehhez az élményhez vezetett. Csak jó történik velem. Bízom magamban, és döntéseim mindig a számomra legmegfelelőbbek. Az élet támogat engem. Eloszlatom félelmeimet. Bízom az életben. Tudom, az élet támogat. A szeretet ereje egyenessé és magabiztossá tesz engem. Békét teremtek elmémben, testemben és életemben. Minden rendben. Biztonságban vagyok, szeretnek. Jogom van elkérni, amit akarok. Biztonságos kifejeznem magam. Nyugodt vagyok. Hiszem, az élet mellettem áll. Szabadon és boldogan fejezem ki magam. Én irányítom a sorsomat. Bátran lehetek önmagam. Ellazulok, és hagyom, hogy az elmém megnyugodjon. Egyenesen és szabadon járok. Szeretem magamat. Bízom erőmben. Életem nap mint nap könnyebb. Jut bőven mindnyájunknak. Szeretetteljes gondolatokkal teremtem meg boldogságomat, és szabadságomat. Ezt a gyermeket az egyetemes gondviselés vezérli, és szeretet veszi körül. Lelkileg sérthetetlen. Naponta történnek csodák. Befelé tekintek, és föladom azt a beidegződést, amely beteggé tett. Hiszek a lélek gyógyító erejében! Meggyógyulok! Látom nagyszerűségemet. Szeretem magamat. Tetszem magamnak. Könnyedén „emésztem meg” az életet.
Betegség
Lehetséges ok
Új megerősítés
Gyomorbántalmak Rémület. Rettegés az ismeretlentől. Az élet „jót tesz nekem”. Könnyedén Alkalmatlanság az új átlényegítésére. fogadom be az újat. Minden rendben. Gyomorégés Aggódás. Félelem. Rettegés. Mélyen és egészségesen lélegzem. Önmarcangolás. Biztonságban vagyok. Bízom az életben. Gyomorfekély Félelem. Szeretem magamat. Bízom a A beteg nem bízik önmagában. képességeimben. Békében vagyok Mindig mások kedvében próbál járni. önmagammal. Nagyszerű vagyok. Gyomorhurut Örökös bizonytalanság. Szeretem önmagam. Bízom magamban. A leépülés érzete. Biztonságban vagyok. Gyomorrontás Félelem az alsó régiókban, rettegés, Nyugodtan és örömmel fogadom be és szorongás. Mohóság, irigység. teszem magamévá az új élményeket. Gyulladások Félelem. Düh. Lázas képzelgések. Elmém békés, nyugodt. A lényegre figyelek. Hascsikarás A környezetben mindenki ingerült, Erre a gyermekre csak a szeretet és (Kólika) türelmetlen és bántóan viselkedik. szépség hat. Minden csendes, nyugodt. Hasmenés Félelem. Elutasítás. Kapkodás. A befogadás, feldolgozás és elbocsátás (Diaré) tökéletes rendben működik bennem. Nyugodtan cselekszem. Hasnyálmirigy Az élet édességét jelképezi. Életem édes. (Pancreas) Szeretem önmagam. Bízom saját HasnyálmirigyElutasító magatartás. Harag és erőmben. Egyedül én tehetem életemet csalódottság: az élet – látszólag – gyulladás megkeseredett. kellemessé és örömtelivé. (Pancreatitis) Hát Az élet támasza. Az élet örökké támogat. A hát gyakori Az érzelmi háttér hiánya. Szeretem magamat. Bízom magamban. panaszai - Felső rész Szeretetlenség. A szeretet elfojtása. Az élet szeret és támogat. - Középső rész Bűntudat. Nehéz hátrahagyni a Elengedem a múltat. Szabadon lépek múltat. Az élet súlyos teher. előre szeretettel a szívemben. - Alsó rész Aggódás a bevételek miatt. Bízom az életben. Bármire van is szükséBizonytalan anyagi háttér. gem, megkapom. Biztonságban vagyok. Here (Testis) A férfiasság külső jegye és szimbóluma. Biztonságos férfinak lenni. Herpesz Társadalmi konvenciók táplálta Jóságos Istenben hiszek. prüdéria. A nemi öröm bűntudat Normális és egészséges vagyok. Örömöt forrása. Bosszúálló Isten. A nemi lelek saját testemben és nemiségemben. szervek megtagadása. Gyönyörű: vagyok. Hidegrázás Szellemi beszűkülés, el- és befelé Békében és biztonságban vagyok. fordulás. A visszahúzódás vágya. Szeretet vesz körül és véd engem. Hagyjatok békén! Minden rendben. Hodgkin-kór Önhibáztatás, rettegés a „meg nem Boldog vagyok, amiért önmagam feleléstől”. Erőn felüli igyekezet az lehetek. Tökéletesen elégedett vagyok állandó bizonyításra: a vér teljesen magammal. Szeretem és elfogadom felhígul. Az elismerésért vívott küz- magamat. Örömöt sugárzók, és öröm delemben az örömnek nem jut hely. sugárzik felém. 7
Betegség
Hólyagpanaszok
Lehetséges ok
Új megerősítés
Könnyedén engedem el a régit, és örömmel fogadom az újat életemben. Biztonságban vagyok. Hólyagok Átadom magamat az életnek és az új élményeknek. Minden rendben. Horkolás A régi beidegződések föladásának Elbocsátok mindent, ami nem szeretet merev elutasítása. és öröm. A múltat hátrahagyom, az új, friss és eleven felé veszem utam. Horzsolások, Kisebb botlások az életben. Az egyén Szeretem és becsülöm magamat. zúzódások így bünteti magát. Kedves és gyengéd vagyok magammal. Minden rendben. Hörghurut Elmérgesedett családi légkör. Heves vi- Béke és harmónia van bennem és (Bronchitis) ták, kiabálás. Olykor túl nagy a csend körülöttem. Minden rendben. Húgyúti fertőzések „Sértődöttség” a másik nem, vagy egy Megszabadítom tudatomat a szerető miatt. Mások hibáztatása. képzelgéstől, mely ebbe az állapotba juttatott. Kész vagyok a változásra Szeretem és becsülöm magamat. Hüvelygyulladás Egy partnerre irányuló harag. Szeretem és becsülöm magamat, így (Vaginitis) A nemi öröm bűntudatot okoz. mások is szeretnek és megbecsülnek. Örömöt lelek a nemiségben. Önostorozás. Hyperventilláció Félelem. Ellenállás a változásnak. A Világegyetemben mindenütt Kishitűség, kétségbeesés. biztonságban vagyok. Szeretem önmagam és bízom az életben. Idegek Kapcsolat a külvilággal. Könnyedén és boldogan adok és kapok Idegrendszer Információcsere. Idegesség Félelem, aggódás, erőfeszítés, lázas Az örökkévalóság végtelen útját járom, kapkodás. Bizonytalanság. időm határtalan. Bölcs tanácsadóm a szívem. Minden rendben. Idegösszeomlás Túlzott énközpontúság. Kitárom a lelkem, és szeretettel Egyoldalú információáramlás. fordulok a világ felé. Odakint biztonságos. Jól érzem magam. Impotencia Kényszer a bizonyításra, feszültség, Boldogságot és kielégülést találok a bűntudat. Konvenciók, előítételek. nemiségben. Gyűlölet egy korábbi partner ellen. Influenza Tömeghisztéria és közhiedelmek. A közhiedelmek és merev konvenciók táFélelem. Befolyásolhatóság. vol állnak tőlem. A magam útját járom. Isiász Képmutatás. Aggódás a megélhetés Lelkem egyre gyarapodik. Minden miatt. Rettegés a jövőtől. a javamat szolgálja. Békében és biztonságban vagyok. Gyulladások Haragot és frusztrációt okozó Kész vagyok fölhagyni az örökös kritikával. életkörülmények. Szeretem önmagam. Bízom magamban. Szorongás. Ragaszkodás idejétmúlt nézetekhez. Régi sérelmek dédelgetése. Ellenállás. Az érzelmi háttér hiánya.
8
Betegség
Izomsorvadás (Myotrophia)
Ízületek
Lehetséges ok
Új megerősítés
Rettegés. Belső kényszer minden és mindenki irányítására. Vágy a biztonságra. Hitehagyottság, reményvesztettség. Az élet fordulópontjait és a könnyed váltást jelképezik.
Az élet biztonságos. Biztonságos önmagamnak lennem. Elégedett vagyok magammal, bízom saját erőmben.
Átadom magam a változásnak. A gondviselés őrködik lépteim felett, mindig a helyes irányban haladok. Életem irányítója én vagyok. Ízületi csúz A körülmények ócsárlása. Szeretem önmagam. (Rheumatoid Az elnyomottság és becsapottság arthritis) érzete. Bízom saját erőmben. Az élet jó. Ízületi gyulladás Szeretetlenség. Hajlam a kritikára, Szeretek. Szeretem és becsülöm magamat. (Arthritis) neheztelés. Szeretettel tekintem a többieket. Ízületi gyulladásos Büntetni, visszavágni. Szemrehányás. Szeretet és megértés vezérel. ujjak Kifosztottság. A szeretet fényében látom életemet. Kar Képesség az élmények befogadására. Tárt karokkal fogadom az élet adta lehetőségeket. Karbunkulus Személyes sérelmekből Elengedem a múltat, hagyom, hogy táplálkozó méreg az idő begyógyítsa minden sebemet. Kelés Harag. Forrongás. Háborgó indulatok. Szeretetet és örömöt sugárzok. Nyugodt vagyok. Kellemetlen lehellet Negatív élményekből táplálkozó Szeretettel elbocsátom a múltat. Csak harag és bosszúvágy. szerető szavak hagyják el az ajkaimat. Kéz Tart és kezel. Megmarkol és szorít. Szeretettel, örömmel és könnyedén Megragad és elenged. Simogat és veszem kezembe a sorsomat. odavág. Általa intézzük ügyeinket. A kéz ujjai Az élet alkotóelemeit jelképezik. Békében vagyok az élettel. - hüvelykujj Intellektus és aggódás. Elmém nyugodt. - mutatóujj Ego és félelem. Magabiztos vagyok. - középsőujj Harag és nemiség. Elfogadom nemiségemet. - gyűrűsujj Békésen szeretek. Egybekelés és bánat. - kisujj Család és színlelés. Az emberiség családjához tartozom. Kimerültség Ellenállás, unalom. Szívvel-lélekkel adom át magam az Az egyén nem szereti, amit csinál. életnek. Tettrekész és lelkes vagyok. Kinövések Régi sérelmek dédelgetése. Könnyen megbocsátok. Mert szeretem önA harag táplálása. magam, másokra is szeretettel gondolok. Klimax Félelem a nőiesség elvesztésétől. Boldog és kiegyensúlyozott maradok a Rettegés az öregedéstől. Az én változás időszakában. Szeretettel áldom megvetése. Az önbizalom hanyatlása. testemet. Koleszterin Az öröm csatornái elzáródnak. Szeretem az életet. Az öröm csatornáit Félelem az öröm elfogadásától. magamban szélesre tárom. Kapni jó. Kopaszság Félelem, Feszültség. Biztonságban vagyok. Szeretem magamat. Visszafogottság. Kétségbeesés. Bízom magamban. Bízom az életben. 9
Betegség
Lehetséges ok
Új megerősítés
Koraszülés
Félelem. Rettegés a jövőtől. Ne most, majd. Helytelen időzítés.
Kóma
Félelem. Menekülés valami, vagy valaki elől.
Könyök
Irányváltoztatás, az új élmények befogadása. Biztonság, védelem. Az előrehaladás jogának megkérdőjelezése. Aggódás, bűntudat. Frusztráció. Önemésztés. Gyermeki dac. Uralkodási vágy. Türelmetlenség, harag. Harag és csalódottság az életben látottak miatt.
Köröm Körömbenövés
Körömrágás Köszvény Kötőhártyagyulladás (Conjunctivitis) Kövérség
Életemben minden a maga idejében következik el. Szeretem önmagam. Bízom magamban. Minden rendben. Szeretettel megteremtjük biztonságodat. Gyógyulásod tökéletes légkörét. A szeretet te magad vagy. Könnyedén szerzek új tapasztalatokat, változtatok irányt és változom. Biztosan nyújtom a kezem. Természet adta jogom, hogy a magam választotta utat járjam. Biztonságban vagyok. Szabad vagyok. Biztonságos felnőni. Biztos kézzel és boldogan irányítom az életem. Békében és biztonságban vagyok. Békében vagyok önmagammal és másokkal. Szeretettel tekintem a világot. Van egy békés megoldás, és én ezt választom. Az isteni szeretet oltalmaz engem. Mindig békében és biztonságban vagyok. Kész vagyok változni és fejlődni. Új, biztonságos jövőt teremtek magamnak.
Védőpajzs, önvédelem. Túlérzékenység. Krónikus betegségek Ellenállás a változásnak. Rettegés a jövőtől. Bizonytalanságérzet. Külső női nemi Sebezhetőség. szervek (Vulva) Láb Az életben előrevisz. Az élet értem van. A láb gyakori Ragaszkodás kora gyermekkori Legjobb tudásuk és belátásuk szerint panaszai - comb traumákhoz. cselekedtek. Földolgozom őket. - lábszár Rettegés a jövőtől, Bátran és boldogan haladok előre, az előre haladás megtagadása. hisz tudom, jövőmben minden rendben. - lábfej Önmagunk, az élet Értem a feladatomat, kész vagyok együtt és a többiek megértése. változni az időkkel. Így van rendjén. A lábfej gyakori Rettegés a jövőtől és a megfenekléstől. Boldogan és könnyedén haladok panaszai előre az életben. - Lábujjak A jövő apró mozzanatait jelképezik. A dolgok maguktól elrendeződnek. - Lábujjak közötti Kudarcélmény az elutasítottság miatt. Szeretem magamat. Bízom magamban. kipállás (Epidermophytosis) Képtelenség a Bátran megyek tovább. Biztonságos előkönnyed haladásra. rehaladni. Láz, hőemelkedés Izzó harag. A béke és szeretet nyugodt, higgadt megnyilvánulása vagyok. Lepra Magatehetetlenség. A beteg hosszú Fölülemelkedem a korlátokon. Az isteni idő óta jelentéktelennek, vagy gondviselés vezérel és ad erőt nekem. tisztátalannak érzi magát. A szeretet visszaadja az egészséget. 10
Betegség
Leukémia
Lehetséges ok
Új megerősítés
A múlt korlátait hátra hagyva a jelen szabadságát élvezem. Biztonságos önmagamnak lennem. Légzés Az élet befogadásának képessége. Szeretem az életet. Légzészavarok A beteg fél, vagy nem akarja teljesen Természet adta jogom, hogy teljes és befogadni az életet. Méltatlannak érzi szabad életet éljek. Szeretetreméltó magát, néha még az életre is. vagyok. Teljes életet akarok élni. Lupus Föladás. Jobb meghalni, mint a létért Bátran élek saját hatalmammal. (bőrbetegség) küzdeni. Harag és megtorlás. Szeretem önmagam. Magabiztosan és szabadon cselekszem. Mandulagyulladás Félelem. Elfojtott érzelmek és Jóságom szabadon áramlik. Boldog va(Tonsillitis) ambíciók. Az önkifejezés hiánya. gyok, mert isteni eszmék szócsöve lehetek. Máj A harag és alacsonyabb rendű Szeretet, béke és öröm tölti el lényemet. érzelmek székhelye. - betegségei Örökös panaszkodás. A beteg folyton Kitárom a szívem a végtelen élet előtt. hibát keres önmagában és tetteivel A szeretetet keresem és mindenben igazolja azt A hitványság érzete. megtalálom azt Májgyulladás Ellenállás a változásnak. Az elmém tiszta, azt teszek, amit akarok. (Hepatitis) Félelem, harag, gyűlölet. Hátra hagyom a múltat, A máj a harag és düh székhelye. az újat követem. Meddőség Félelem, ellenállás az élet Szeretem önmagam. Bízom magamban. természetes menetének. Vagy: nincs belső igény az anyaságra. Hagyom, hogy elmém ellazuljon és Megfázás, nátha Túl sok minden zajlik egyszerre. Zavarodottság, érzelmi zaklatottság. megnyugodjon. Tisztaság és harmónia Kisebb sérelmek. A „telente mindig van bennem és körülöttem. háromszor fázom meg” típusú hozzáállás. Mell Anyaság és gyöngédség. Gyöngéden bánok másokkal, gyöngéden bánnak velem. Mellpanaszok, Túldédelgetés. Túlzott gondoskodás. Önmagam lehetek, hagyom, hogy mások ciszta, csomók, Basáskodó magatartás. A táplálék is önmaguk legyenek. Mindnyájunk feszülés megvonása. számára biztonságos felnőni. A melléküregek Egy szeretett személy Béke és harmónia van bennem és betegségei bosszúságot okoz. körülöttem. Minden rendben működik. Szeretem önmagam. Mellékvese Kishitűség. Önhanyagolás. Szeretem magamat. Bízom magamban. bántalmak Szorongás. Biztonsággal viselem gondját magamnak. Menstruáció előtti Zavarodottság. Saját hatalom Átveszem az irányítást elmém és életem tünetegyüttes átruházása a külvilágra. felett. Erős és energikus nő vagyok. Idegenkedés a női test folyamataitól. Testem minden porcikája tökéletesen működik. Szeretem önmagam. Belső gyötrődés, önkínzás. Kétségbeesés.
11
Betegség
Menstruációs zavarok
Lehetséges ok
Új megerősítés
Nőiségemből erőt merítek. Minden folyamat természetes és egészséges. Szeretem és becsülöm magamat. Merevgörcs Hagyom, hogy a szívemből áradó (Tetanusz) szeretet megtisztítsa és meggyógyítsa testemet és lelkemet. Merev nyak Egyoldalú felfogás. Biztonságos megismerni más Hajlíthatatlanság. nézőpontokat Merevség Korlátolt, merev gondolkodás. Biztonságban vagyok, így rugalmasan gondolkodom. Migrén Kitörési vágy. Ellenállás az élet termé- Hagyom, hogy az élet magával vigyen, és szetes menetének. Szexualitás keltette megadja nekem mindazt, amire vágyom. szorongások. Maszturbációval rend- Az élet értem van. szerint enyhíthető. Mirigy (Glandula) Kútforrás. Kezdeményező képesség. Világom alkotója én vagyok. Mirigybántalmak Kezdeményező-képesség hanyatlása. Van erőm és tehetségem a cselekvéshez. Mindig előre haladok. Mitesszerek A tisztátlanság és Szeretem magamat. Bízom magamban. szeretetlenség érzése. Szeretek és szeretetre méltó vagyok. Mononukleózis Az élet lekicsinylése. Mások hibáz- Egy vagyok a teljességgel. Magamat (nyirokmirigytatása: áthárítás. Beteges önkritika. látom másokban, és szeretem, amit gyulladás) Hozzáállás: „Hát nem borzasztó!” látok. Boldog vagyok, hogy élhetek! Mozgásbetegség Félelem. Rettegés az események Én irányítom gondolataimat. fölötti uralom elvesztésétől. Biztonságban vagyok. Szeretem önmagam. Bízom magamban. Mucus Colon Régi, zavaros gondolatok réteges Elmerülés a múlt mocsarában. (vastagbélbetegség) lerakódása akadályozza a tisztulást. Föladom és eloszlatom a sűrű múltat. Tisztán gondolkodom. A jelenben élek, békében és boldogan. Nagyothallás, Elhárítás, makacsság, elszigetelődés. Az istenire figyelek, és örülök süketség Ezt nem akarom hallani! mindannak, amit hallhatok. Ne zaklassatok! Egy vagyok a mindenséggel. Narkolepszia Elhárítás. Rettegés. Menekülsz a fel- A gondviselésre és a belső bölcsességre (alváskényszer) adatok és körülmények elől. hagyatkozom. Biztonságban vagyok. Nemi betegség A nemi öröm bűntudatot okoz. Igény Szeretettel és örömmel vállalom a büntetésre. Meggyőződés: a nemi nemiségemet. Csak olyan gondolatokat szervek tisztátalanok. fogadok el, melyek jóllétemet szolgálják. A másik becsmérlése. Nemi szervek A férfiasság és nőiesség szimbólumai. Biztonságos önmagamnak lennem. (Genitáliák) - betegségei Rettegés a meg nem feleléstől. Így vagyok tökéletes. Szeretem magamat. Örömöt lelek saját testemben. A nőiség elutasítása. Bűntudat, rettegés. A nemi szervek tisztátalanok. Szabadulni vágyás a méregtől és az ártó gondolatoktól.
12
Betegség
Lehetséges ok
Új megerősítés
Női bajok
Önmegtagadás. A női szerep elutasítása. A nemiség elutasítása. Nyak Hajlékonyság. Képesség a visszatekintésre. A nyak panaszai A dolgok egyoldalú szemlélete. Önfejúség. Hajlíthatatlanság. Nyáktömlő Elfojtott harag. gyulladás (Bursitis) Valakit meg kell ütni! A nyirok betegségei Figyelmeztető jel: az elmét ismét (Limfa) az élet legfőbb dolgai, a szeretet és boldogság felé kell fordítani. Orr Öntudatosság, önbecsülés. Orrpolip Bizonytalan családi háttér, (Adenoid Vegetatio) veszekedések. Nem kívánt gyermek. Orrvérzés Igény a megbecsülésre. A mellőzöttség és el nem ismertség érzete. Esdeklés a szeretetért. Ótvar Az egyén engedi, hogy kihasználják. Rossznak, vagy tisztátalannak érzi magát.
Vállalom nőiségemet. Szeretek nő lenni. Szeretem a testemet. Békében vagyok az élettel
Számtalan módszer és nézőpont létezik. Kész vagyok megismerni valamennyit. A szeretet fölold és föloldoz mindent, ami tőle idegen. Figyelmem az élet szeretetére és örömére irányul. Átadom magam az életnek. Elmém békés és nyugodt. Saját tudatomra hagyatkozom. Ezt a gyermeket akarják, örömmel fogadják, és nagyon szeretik. Szeretem önmagam. Bízom magamban. Felismerem valódi értékeimet. Csodálatos vagyok. Szeretem magamat. Bízom a saját erőmben. Nincs személy, esemény, vagy dolog, melynek hatalma lenne fölöttem. Szabad vagyok. Ödéma Kit, vagy mit nem akarsz elbocsátani? Kész vagyok elengedni a múltat. Biztonságos elbocsátanom. Szabad vagyok. Önkéntelen vizelés A hatalom föladása. Gondoskodom magamról, így a többiek is (Inkontinencia) Magatehetetlenség. szerető gondoskodásban részesítenek. Nagyfokú önhanyagolás. A szeretet erőt ad nekem. Minden rendben. Öregedés Társadalmi konvenciók. Merev Életem minden szakaszában szeretem és (Senescence) gondolkodás. Félelem a magánytól. elfogadom magamat. Az életben minden Elzárkózás a jelentől. pillanat tökéletes. Övsömör Beteges aggódás. Félelem és Békés és nyugodt vagyok, mert bízom az feszültség. Túlérzékenység. életben. Világomban minden rendben. Ősz haj Megterhelés. Az élet hozta helyzetekben könnyen Stresszhelyzetek teremtése. eligazodom. Erős és ügyes vagyok. Pajzsmirigy Sértődöttség. Legyőzöm belső korlátaimat, és (Thyreoidea) Sohasem tehetem azt, amit akarok. szabadon cselekszem mindig újat Mikor kerül rám végre a sor? teremtve. PajzsmirigyÁllandó frusztráció: nincs mód a Visszaveszem hatalmamat. túltengés saját ambíciók kiélésére. Magam döntök a sorsom felett. (Hyperthyreosis) Mások elvárásai fontosabbak. Kielégítem testi és szellemi Az én teljesen a háttérbe szorul. szükségeleteimet. Paralízis Rettegés, terror. Menekülés egy Egy vagyok a határtalan élettel. helyzet, vagy személy elől. Ellenállás. Biztonságban vagyok. Minden helyzetbenmegállom a helyem. 13
Betegség
Lehetséges ok
Új megerősítés
Parkinson-kór
Félelem. Belső kényszer az én és a külvilág kontrollálására.
Pattanás (Akne) Petefészek (Ovárium) Petyhüdt bőr Ráncos arc
Az én elutasítása és megvetése. Az élet isteni megnyilvánulása vagyok. A teremtés kiindulópontja. Kreativitás. Ráncos arcbőr: keserű gondolatok. Neheztelés az életre (homlokráncolás). Félelem a megbántástól. Az érzékek és a szellem eltompítása, érzések elfojtása. Talajvesztettség. Határozatlanság, döntésképtelenség.
Pikkelysömör (Psoriasis) Porckorongsérv
Prosztata - betegségei
Rák (Cancer) Reuma
Rüh Sarlósejtek anémiája Sárgaság (Icterus) Sclerosis multiplex (Többszörös elmeszesedés) Sérv (Hernia) Sírás
A férfiasság szimbóluma. Kételyek gyengítik a férfiasságot. A hatalom föladása. A nemiség feszültség és bűntudat forrása. Rettegés az öregedéstől. Mély sebek. Neheztelés régi sérelmek miatt. Titkos bánat emészti a testet. Gyűlölet. Kétségbeesés. Tehetetlenségérzet. A szeretet hiánya. Keserűség. Neheztelés. Megmételyezett gondolkodás. Az egyén engedi, hogy kihasználják. Az alacsony önérték megfosztja a beteget az élet örömeitől. Előítéletek az énnel és a külvilággal szemben. Irreális elvárások. Megmerevedett gondolkodás, keményszívűség, vasakarat, hajlíthatatlanság. Félelem. Megszakadt kapcsolatok, nyomasztó gondok. Túlerőltetés. Félreértelmezett önkifejezés. A könnyek az élet folyamai. Örömünkben, bánatunkban és félelmünkben egyaránt sírunk. 14
Lazítok, hisz tudom, biztonságban vagyok. Az élet értem van, bízom az életben. Szeretem és elfogadom magamat olyannak, amilyen vagyok. Újat teremtek, alkotóképes vagyok. Lényemből sugárzik az életöröm. Létem minden percét önfeledten élvezem. Ismét fiatal vagyok. Fogékony vagyok az élet szépségeire. A legjobbat érdemlem, és el is fogadom azt. Szeretem és becsülöm magamat. Az élet támogatja elképzeléseimet, ezért szeretem magamat és bízom magamban. Minden rendben. Elfogadom férfiasságomat és örömöt lelek benne. Szeretem magamat. Bízom magamban. Elfogadom saját hatalmamat. Lélekben örökké fiatal maradok. Szeretettel megbocsátok és elengedem a múltat. Lényemet öröm járja át. Szeretem magamat. Bízom magamban. Magam teremtem élményeimet. Mivel szeretem s becsülöm magamat és a többieket, mind jobb dolgok történnek velem. Lényemmel s szeretetemmel az életet hirdetem boldogan. A magam ura vagyok. Ez a gyermek boldogan él és lélegzik. Éltetője a szeretet. Naponta történnek isteni csodák. Türelmes, megértő és kedves vagyok mindenkivel, így saját magammal is. A szeretet és öröm gondolataival szerető és boldog világot teremtek magamnak. Biztonságban vagyok. Szabad vagyok. Elmém tiszta és nyugodt. Szeretem magamat. Bízom magamban. Önmagam lehetek. Békében vagyok érzelmeimmel. Szeretem magamat. Bízom magamban.
Betegség
Lehetséges ok
Új megerősítés
Súlytöbblet
Félelem, biztonságvágy. Menekülés Békében vagyok saját érzéseimmel. az érzelmek elől. Bizonytalanságérzet, Biztonságos itt lennem. Megteremtem önmegtagadás. Kielégítetlenség. biztonságomat. Szeretem és becsülöm magamat. SzaruhártyaEngesztelhetetlen harag. A szívemből kiáradó szeretet meggyógyít gyulladás Megütni, aki és ami csak mindent, ami a szemem elé kerül. (Keratitis) a szem elé kerül. A békét választom. Világomban minden rendben van. Száj Az éltető eszmék és táplálék Szeretettel viselem gondját magamnak. elfogadása. - betegségei Megingathatatlan nézetek. Örömmel fogadom, dolgozom fel, és teMerev gondolkodás. Zárt világkép. szem világképem részévé az új nézeteket. Szájszag Rosszindulat. Aljas rágalmak. Szeretettel beszélek másokról. Csak jót (Halitosis) Szennyes fantázia. gondolok és bocsátok ki magamból. Száj zár Harag. Visszafogottság. Elfojtott Bízom az életben. Bátran elkérem, (Trismus) érzések és indulatok. amit akarok. Az élet támogat. Szem A múlt, jelen és jövő Szeretettel és örömmel látok. tisztán látásának képessége. Szembetegségek A beteg nem szívesen látja, Olyan életet teremtek magamnak, ami életében végbemegy. amelyben szívesen nézelődöm. - gyermekek A gyermek nem akarja látni, Szépség és harmónia, béke és biztonság szembetegségei ami a családjában történik. veszi körül ezt a gyermeket. - rövidlátás A jövőkép bizonytalan, Elfogadom az isteni gondviselést, (Miópia) ezért félelmetes. így mindig biztonságban vagyok. - távollátás Rettegés a jelentől. Biztonságban vagyok itt és most. (Presbyopia) Bátran körülnézek. - összetérő kancsa- A beteg nem akar szembesülni a Biztonságos látnom. Nyugodt vagyok. lítás (Strabismus) külvilággal. Önellentmondás. - szemtengely A beteg fél szembesülni önmagával. Kész vagyok meglátni saját ferdülés szépségemet és nagyszerűségemet. (Asztigmatizmus) - széttartó A beteg nem mer szembenézni Szeretem önmagam. Bízom magamban kancsalítás a jelennel. - szürkehályog A beteg képtelen boldogan előre te- Az élet örök és örömteli. Minden (Katarakta) kinteni. A jövő sötét. pillanatnak örömmel nézek elébe. - zöldhályog Engesztelhetetlenség. Régi sérelmek Megbocsátok. Szeretettel (Glaukóma) okozta feszültség. Túlnyomás. tekintek mindenkire. Szeméremcsont Szerep a nemi szervek védelme. Nemiségem biztonságban van. Szemölcs Az önutálat árulkodó jele. Az egyén Lényemmel az élet szépségét és szeretetét csúnyának hiszi magát. hirdetem. Szemölcs a talpon Megrendült hit. Elbizonytalanodás. Magabiztosan és könnyedén lépek előre. A csalódottság előrevetítése a jövőbe. Megőrzöm hitem. Hagyom, hogy az élet magával vigyen. 15
Betegség
Szenilitás
Szédülés Szédülékenység Székrekedés (Constipatio) Szélgörcs (Flatulencia) Szénanátha (Pollenosis) Szifilisz Szív Szívbetegség (Cardiac) Szívroham Szívkoszorúértrombózis Szorongás Születési hibák
Tályog (Abscessus) Tengeribetegség
Térd - panaszok
Testszag Torok
Lehetséges ok
Új megerősítés
Visszalépés a „gyermekkori védettség” állapotába. Igény a gondoskodásra. A környezet irányítása. Menekülés a valóságtól. Csapongás, szétszórtság. A szemlélődés elutasítása. Ragaszkodás az idejétmúlt nézetekhez. Megragadás a múltban. Olykor fösvénység. Szorongás. Megemésztetlen gondolatok, érzelmi túltelítettség. Érzelmi túltelítettség. Félelmet keltő elvárások. Bűntudat. Lásd: Nemi betegség. A szeretet és biztonság középpontja.
Gondviselés. Béke és biztonság. A Világegyetem Intelligenciája az élet minden szintjét áthatja.
Boldogan és békésen szemlélődöm. A lényegre fordítom figyelmemet. Amint elbocsátom a múltat, helyébe új, friss és eleven élmények lépnek. Hagyom, hogy az élet átjárja egész lényemet. Ellazulok és hagyom, hogy az élet átjárja egész lényemet. Egy vagyok az Élettel. Mindenkor biztonságban tudom magam. Önmagam akarok lenni. Szívem lüktetése a szeretet ritmusát követi. (Lásd: vér) Súlyos érzelmi válság. Öröm. Öröm. Öröm. Boldogan engedem, Örömtelenség. A szív hogy öröm hassa át elmémet, testemet és megkeményedik. Hajlam a stresszre. egész életemet. A pénz (stb.) utáni hajsza Ismét öröm tölti meg a szívemet. kiszorítja a szívből az örömöt. Szeretettel fordulok az emberek felé. Magányérzet, riadtság. Egy vagyok a határtalan élettel. Kisebbségi érzés. A Világegyetem teljes mértékben Önmarcangolás. Kishitűség. támogat engem. Minden rendben. Talajvesztettség. Szeretem magamat. Bízom magamban Az életbe vetett hit megingása. és az életben. Biztonságban vagyok. Karmikus eredetűek. Magunk választjuk szüleinket. Minden Te akartad, hogy így legyen. tapasztalat lelki fejlődésünket szolgálja. Számomra ez a megfelelő hely. Régi sérelmek és megaláztatások. Felszabadítom gondolataimat. Forrongó indulatok, bosszúvágy. A múltnak vége. Nyugodt vagyok. Rettegés. Halálfélelem. A Világegyetemben teljes biztonságban Talajvesztettség. vagyok. Mindenütt jó nekem. Bízom az életben. Büszkeség és öntudat. Rugalmas és simulékony vagyok. Önfejűség és önteltség. Megbocsátás. Megértés. Együttérzés. Hajthatatlanság. Félelem. Könnyed és fesztelen vagyok, Rugalmatlanság. így minden rendben. Félelem. Idegenkedés a saját testtől. Szeretem magamat. Bízom magamban. Rettegés a többiektől. Biztonságban vagyok. Az önkifejezés sugárútja. Kitárom a lelkem és a szeretet öröméről Az alkotóerő csatornája. énekelek 16
Betegség
Lehetséges ok
Új megerősítés
- betegségei
Az egyén képtelen szót emelni önma- Bátran hangot adok vágyaimnak. gáért. Elfojtott harag. Az önkifejezés Szabadon és boldogan fejezem ki hiánya. Ellenállás a változásnak. magamat. Alkotóerőm szabadon árad Kész vagyok a változásra. Tuberkolózis Önzés sorvasztja a testet. Birtokolni Mivel szeretem és becsülöm magamat, vágyás. Kegyetlen gondolatok. örömtelivé és nyugodttá teszem az Bosszúvágy. életem. Tüdő Képesség az életerő befogadására. Tökéletes ritmusban veszem magamhoz az életet. - betegségei Búskomorság. Bánat. Félelem az élet Megvan a képességem, hogy az élet befogadásától. A beteg nem érzi ma- teljességét befogadjam. Kész vagyok a gát méltónak a teljes életre. lehető legteljesebben élni. Tüdőgyulladás Kétségbeesettség. Letargia. Magamhoz veszem az isteni eszméket, (Pneumónia) Újra és újra feltépett régi sebek. melyekből az élet ereje és bölcsessége árad. Ez a megújulás pillanata. Tüdőtágulás Félelem az élet befogadásától. Természet adta jogom, hogy szabadon (Emfizéma) Érdemtelenül élni nem lehet. és teljes életet éljek. Szeretem az életet, szeretem önmagamat. Tüszős Az egyén képtelen hangot adni saját Természet adta jogom, hogy testi és lelki mandulagyulladás igényeinek, elkérni, ami őt megilleti. szükségleteim kielégüljenek. Kedvesen és (Follicular tonsillitis) könnyedén kérem el, amit akarok. Üszkösödés Mentális zavarok. Az örömöt Lelkem kiegyensúlyozott. (Gangréna) megmételyező gondolatok. Felszabadultan örülök. Ütőerek Örömöt hordoznak. Szívem minden dobbanásával öröm (Artériák) járja át lényemet. Vakbélgyulladás Aggódás. Rettegés az élettől. Biztonságban vagyok. Felengedek. (Appendicitis) A jó áramának megakasztása. Átadom magam az életnek. Vastagbélgyulladás Túl sokat követelő szülők. Szorongás, Szeretem magamat. Bízom magamban. (Colitis) kudarcélmény. Vágy a gyengédségre. Boldogságom tőlem függ. A győztesek sorába lépek. Váll Arra való, hogy örömöt s ne terhet Jogom van a boldogsághoz. hordozzon. Vesebántalom Kritika, csalódottság, kudarc. Pozitív erők vezérelnek. Élményeim a (Nephrosis) Szégyenérzet. Gyermekded reakciók. javamra válnak. Biztonságos felnőni. Vesegyulladás Túlérzékenység a csalódásra Csak jó dolgok történnek velem. (Nephritis) és kudarcra. Elengedem a régit és örvendek az újnak. Minden rendben. Veszettség (Rabies) Harag. Agresszivitás. Béke honol körülöttem és bennem. Végbélnyílás Elengedés. Fesztelenség. Könnyedén szabadulok meg mindattól, (Anus) amire többé már nincs szükségem. - fájdalom Bűntudat. A büntetés elvárása. A múltnak vége. Szeretem magamat. Kishitűség. Bízom magamban.
17
Betegség
- fisztula - tályog - vérzés - viszketés Vér Keringési zavarok - alvadás A vér cukortartalmának csökkenése (Hypoglykaemia) Vérnyomás - magas - alacsony Vérszegénység (Anémia) Vérzés Visszérgyulladás (Phlebitis) Visszértágulás (Varicosis) Viszketés (Prurigo)
Zsibbadás
Lehetséges ok
Új megerősítés
Elégtelen kiválasztás. Ragaszkodás a régi sérelmekhez. Harag az el nem engedett dolog irányában. Biztonságos elengedni. Harag és frusztráció. Bűntudat a múlt miatt. Lelkifurdalás. A testben szabadon áramló örömöt jelképezi Örömtelenség. Megrekedt gondolatok. Az öröm útja elzáródik. Egyszerre túl sok minden összejön. Kétségbeesés.
A szeretet erejével engedem el a múltat. Megbocsátok. Szabad vagyok. Csak az hagyja el testemet, amire már nincs szükségem. Bízom az életben. Mindig jó és helyes dolgok történnek velem. Szeretettel megbocsátok magamnak. Szabad vagyok. Én vagyok az élet öröme, aki kibocsát és befogad. Boldogan alkalmazom az új ismereteket. Új életet támasztok magamban. Megújulok. Kész vagyok életemet könnyűnek, gondtalannak és vidámnak látni.
Boldogan elengedem a múltat. Nyugodt vagyok. Boldogtalan gyermekkor. Az örökké boldog jelenben élek. Kishitűség. Elutasító magatartás. Az életem öröm. „Igen-de” magatartás. Örömtelenség. Életem minden eseményét áthatja Rettegés az élettől. Kisebbrendűség az öröm.Szeretem az életet. érzés. Az öröm kiszalad. Az élet öröme vagyok. Mi ellen irányul a harag? Szabadon adok és kapok. Elégedetlenség, harag. Mások hibáz- Az öröm szabadon áramlik bennem. tatása a kudarcok és bánat miatt. Békében vagyok az élettel. Helyt kell állni egy gyűlölt Az igazság segít kitartanom, szituációban. Elkedvetlenedés. vagy továbbállnom. Szeretem az életet. Túlterheltség, agyonhajszoltság. Szabadon járok-kelek. Az alaptermészettel ellenkező Elégedett vagyok a helyzetemmel. vágyak. Kielégületlenség. Elfogadom, ami számomra jó, mert Lelkifurdalás. tudom, hogy igényeim és vágyaim idővel Kitörni, vagy elmenekülni. mind teljesülnek. Érzelmi visszahúzódás. Szabad folyást engedek a bennem feszülő Gátlás. Lelki leépülés. érzelmeknek. Bátran viszonozom mások szeretetét. Régóta megoldatlan érzelmi válság.
18