AZ IDŐ FORMÁLTA TÖKÉLETESRE
AZ ÉLETERŐ FORRÁSA A forrás, amelyből a VIS VITALIS ásványvíz származik, a pannonhalmi Szent Márton-hegy mellett található Ravazd községben fakad. A forrásról szóló legkorábbi adat anonymus 1200-as évek elején lejegyzett művében jelenik meg. A hagyomány szerint a tatárok elől menekülő IV. Béla Király ivott a kút vizéből, a helyi lakosság ezért is emlegeti a mai napig Béla Király kútjaként. Alátámasztja a legendát egy 1238-ban kelt oklevél is, mely említést tesz a településről és annak forrásáról*.
A kúthoz az 1700-as évek végétől rendszeresen vezettek zarándoklatokat. A forrás számos feljegyzés szerint gyógyító hatású, és többen csodák helyszíneként emlegették. A Ravazdra látogató vendégek és a bencés szerzetesek is gyakran keresték fel fürdőkúra céljából. Történelem, szakralitás és hagyomány így egyesül az ásványi anyagokban gazdag VIS VITALIS-ban.
*A pannonhalmi főapátság történelmi levéltárából
A KÜLSŐ A modern és a tradicionális design hatások ars poeticaként is felfogható alkalmazása mellett, a VIS VITALIS magán hordozza a több évszázados történelmi, egyházi szimbólumok lenyomatát is. Bencés, egyházi, világi, történelmi inspirációkból születő, egyedi vonalvezetésű palackja egyszerre idézi meg az autentikus karafok, vizeskancsók, és elsőgenerációs szikvizes üvegek formáit. A víz külső megjelenésének megtervezése és kivitelezése során az volt a célunk, hogy a VIS VITALIS olyan ikonikus, emblematikus formát kaphasson, ami bármilyen asztalon méltó módon foglalhat helyet.
AZ ÍZVILÁG A VIS VITALIS azon mineráliák helyre jellemző, specifikus keverékétől kapja meg ízének karakterét, amelyeken átfolyik, átszűrődik. E természetes, „minerális” szűrőrendszer segítségével minden egyes kortyban évmilliók „íze”, és az ez idő alatt a vízbe került ásványianyag tartalom összpontosul. A VIS VITALIS szénsavas és szénsavmentes termékeinek íze és összetétele ideálissá teszi gasztronómiai célú felhasználásra. Tökéletes vízválasztás bármilyen étlaphoz és itallaphoz. Jellegéből adódóan nem zavarja meg a különböző ételek és italok ízélményét. Exkluzív megjelenése és minősége a legmagasabb szintű vendéglátás igényeinek is megfelelővé teszi.
MASARU EMOTO A világhírű japán kutató a víz kristályszerkezetében vizsgálja az összetételt és a víz történelmét. Az izgalmas és egyedi folyamat során a VIS VITALIS vízcseppjeiről mikroszkopikus képek készültek, melyek szemet gyönyörködtetően festik meg a forrás minőségének tökéletességét.
KÖRNYEZETTUDATOSSÁG A VIS VITALIS koncepciójának megalkotásakor az egyik legfontosabb előtanulmány Európa legnagyobb üveggyárának meglátogatása, gyártási folyamatainak feltérképeztése volt. Ezután a pet palackok újabb technológiáit is elemeztük, például az újrahasznosítható pet sajátosságait.  Ezen elemzések végeredményeként arra jutottunk, hogy az üveg előállításának jóval magasabb az energiaigénye, és súlya mind a szállítás, mind a felhasználás során többletenergiákat követel meg. Emellett a pet újrahasznosítása egyszerűbb folyamat, így használatának összességében kisebb az ökológiai lábnyoma. Az üres palackok visszavételéről a VIS VITALIS gondoskodik!
MIÉRT A VIS VITALIS? A VIS VITALIS mesél fogyasztójáról: kifinomultságot, eleganciát és tisztaságot sugároz. Az egyedülállóan harmonikus ásványianyagtartalomnak köszönhetően a VIS VITALIS termékeit bárki biztonsággal fogyaszthatja. Ízvilága üdítően lágy, friss és felejthetetlen. A védjegyként is szolgáló palack formaterv mellett a VIS VITALIS-t a gasztronómiában és idegenforgalomban ideális 0,4 és 0,8l literes kiszerelés is könnyen megkülönböztethetővé teszi a többi ásványvíztől. A kiskereskedelmi forgalomba szánt 0,6 és 1,2 literes palackok űrtartalmának kiválasztásánál a fogyasztási szokások mellett fontos szempont volt a praktikum és a design is. A VIS VITALIS-t egyedi, perforált felülettel nyitható, ergonómikus, kiválóan szállítható és tárolható papír dobzokba csomagoljuk.
SZÉNSAVMENTES TERMÉSZETES ÁSVÁNYVÍZ Összes oldott ásványianyag-tartalom: Kálcium: Magnézium: Hidrogén-karbonát: Szulfát: Nátrium: Vastalanítva
639 mg/l 60,4 mg/l 62,2 mg/l 475 mg/l 40 mg/l 20 mg/l
SZÉN-DIOXIDDA L DÚSÍTOTT TERMÉSZETES ÁSVÁNYVÍZ Szén-dioxid tartalom: Összes oldott ásványianyag-tartalom: Kálcium: Magnézium: Hidrogén-karbonát: Szulfát: Nátrium: Vastalanítva
min. 3,5 mg/l 639 mg/l 60,4 mg/l 62,2 mg/l 475 mg/l 40 mg/l 20 mg/l
RENDELÉS ÉS INFORMÁCIÓ: Hortus Pannoniae Kft. 9090 Pannonhalma, Vár 1. E-mail:
[email protected] Tel.: +36 30 847 0000 Adószám: 23778441-2-08
VIS-VITALIS.HU