AZ ÁTFEGYVERZÉSRE TERVEZETT TÜZÉRSÉGI TŰZESZKÖZÖK ÉS LŐSZEREIK FEJLESZTÉSI IRÁNYAI NAPJAINKBAN

HOZZÁSZÓLÁSOK

DR. SZABÓ TIBOR alezredes1

AZ ÁTFEGYVERZÉSRE TERVEZETT TÜZÉRSÉGI TŰZESZKÖZÖK ÉS LŐSZEREIK FEJLESZTÉSI IRÁNYAI NAPJAINKBAN A Magyar Honvédség tüzérsége a haderő-átalakítás keretében ismét jelentősen csökken. A fegyvernem technikai tűzeszközeinek drasztikus csökkentése — az elmúlt 13 évben több lépcsőben lezajlott haderő-átalakítás folyamán — úgy tűnik, először jár együtt átfegyverzéssel is. Ennek keretében az alapvetően a volt Varsói Szerződésben honos, szovjet fejlesztésű 82, 122 és 152 mm-es tűzeszközök helyett, valószínűleg 60, 81 vagy 120 mm-es aknavetők és 105 (esetleg 155) mm-es lövegek kerülnek rendszeresítésre. A tüzér fegyvernem és harci lehetőségeinek és tűzeszközeinek jelentős csökkentésének ténye, illetve a rendszeresítésre javasolt nyugati tűzeszközök típusa és mennyisége feletti vita még sokáig megosztja a tüzér szakembereket. Kollegám, Dr. Erdélyi Sándor alezredes a leendő tüzér kötelékek képességeit előadásában már ismertette, ezért ezzel csak érintőlegesen foglalkozom. Írásbeli hozzászólásomban, az átfegyverzésbe várhatóan bevonandó tüzérségi tűzeszközök és azok lőszereinek, mintegy ötvenéves fejlesztési eredményeit ismertetem.

A 105 MM-ES LÖVEGEK FEJLESZTÉSI IRÁNYAI AZ ÖTVENES ÉVEKTŐL NAPJAINKIG Az ötvenes évek elején az amerikai haderőben, a legnagyobb mennyiségben a II. világháborúban kifejlesztett és rendszeresített 105 mm-es tarackok álltak hadrendben. A szárazföldi csapatoknál az M2–A1 (a későbbiekben M101), a tengerészgyalogságnál és az ejtőernyős hadosztályokban (a későbbiekben légi mozgékonyságú csapatoknál) az M–3A1 típusjelű löveget rendszeresítették. Az M2–A1 típusú tarack a II. világháborúban a hadosztálytüzérség alapvető löveganyagát képezte. A közepes méretű lövegpajzzsal ellátott, csőszájfék nélküli, 22 kaliber csőhosszúságú löveg maximális töltettel 11,2 km-es lőtávolságot ért el. A vízszintesen mozgó ékzár, az egyesített lőszer alkalmazása és a nagyszámú kezelőszemélyzet (8 fő) jelentős, 10 lövés/perc tűzgyorsaságot 1

Egyetemi docens, ZMNE HTK Műveleti Támogató tanszék.

131

NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK

biztosított. Az amerikai szakemberek a háború után a löveget tovább korszerűsítették. Az erősebb hátrasiklást fékező berendezéssel és jobb futóművel felszerelt tűzeszközt M101 típusjellel látták el. Az M101A1 változat 24,5 kaliberes lövegcsővel készült, melynek révén a lőtávolság 11,6 km-re növekedett. Az amerikai hadiipar a három változatból 1953-ig 10 202 db-ot gyártott.2 Az ötvenes évek közepétől kezdődően a lövegtípust a legtöbb NATO tagállam haderejében rendszeresítették. A tűzeszköz több modifikált változata is elkészült. A francia hadiipar szakemberei az M101 tarack korszerűsítése során az eredeti csövet 30 kaliber csőhosszúságú, csőszájfékkel ellátott lövegcsőre cserélték fel. A megnövelt csőhossz és töltőűr térfogat, nagyobb tömegű lőportöltet alkalmazását eredményezte. A 8 töltetből álló maximális töltet és a javított ballisztikai tulajdonságú lőszerek alkalmazásával a tarack 15 km-es lőtávolságot ért el. A franciák a tűzeszközt terpeszthető talpszáras, illetve három talpszáras változatban is kifejlesztették.3 A korszerűsített lövegtípust M50/105 (a későbbiekben LG1 MkII) típusjellel, a hatvanas évek elején a francia haderőben rendszeresítették. A konstruktőrök a lövegcsövet a 105 mm-es önjáró löveg módosított változatába (AMX 105B) is beépítették. A német hadiipar a tűzeszköz korszerűsített változatát az ötvenes évek közepére fejlesztette ki. A szakemberek az eredeti csövet 35,5 kaliber csőhosszúságú, csőszájfékkel ellátott lövegcsőre cserélték fel. A lövegpajzzsal ellátott, 105L típusjelű löveget az ötvenes évek végén rendszeresítették a Bundeswerhben. A korszerűsített M101 gyártását 105/C típusjellel, 1955-ben a kanadai hadiipar is megkezdte. Az amerikai hadiipar az M–3A1 tarackot a légideszant csapatok számára fejlesztette ki. A csőszájfék nélküli, rövid csővel (18 kaliber) lövegpajzs nélküli változatban és könnyűfém ötvözetből készült talpszárakkal állította elő. Ezen technikai megoldások eredményeként az 1,13 t tömegű tarack alkalmassá vált légi úton, könnyű helikopterrel történő szállításra is. A löveg 55° oldalirányzási szögtartománnyal rendelkezett. Az alapváltozat maximális lőtávolsága hat töltettel 6,4 km, korszerűsített lőszerrel (hét töltet) elérte a 7,6 km-t. Az amerikaiak a tűzeszközt a tengerészgyalogságnál és az ejtőernyős (légi mozgékonyságú) hadosztályokban rendszeresítették. Az amerikai hadiipar a tűzeszköz gyártását 1945-ben beszűntette. Az ötvenes évek közepére az olasz OTO Melara vállalat Mod 56 típusjellel, több feladatra is alkalmas 105 mm-es tarackot fejlesztett ki. A két talpszáras, 14 kaliber csőhosszúságú löveg hasított, vagy kamrás csőszájfékkel szerelt változatban készült. Az elsősorban hegyilöveg céljára kialakított, 1,29 t tömegű tarack 11 részre szétszedve szállítható. A löveg osztott lőszerrel rendelkezik 2

Kováts Zoltán–Lugosi József–Nagy István–Sárhidai Gyula: Tábori tüzérség (típuskönyv). Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1988, 135. o. 3 Zsarov, V. (szerk.): Francuszkaja szuhaputnüje vajszka. Tyehnyika i voruzsényija, 1966/10. sz., 84. o.

132

HOZZÁSZÓLÁSOK

ezért tűzgyorsasága kisebb (3-4 lövés/perc, mint a már elemzett lövegtípusoké. A tűzeszközt az olasz hadsereg 1957-ben, az alpesi erők kötelékében állította hadrendben. A tarackot ⎯ a hegyi csapatok és a légi mozgékony kötelékek állományában ⎯ több NATO tagállam is rendszeresítette. A hatvanas években az M101A1 típusjelű lövegeken az azokat rendszerben tartó országok lényeges technikai változtatást nem alkalmaztak. Az amerikai hadiipar a technikailag már korszerűtlen M–3A1 tarack felváltására új löveget fejlesztett ki. Az M102 típus lövegpajzs és csőszájfék nélküli változatban, 32 kaliberes csővel készült. A konstruktőrök az 1496 kg tömegű löveget könnyűfémből készült egyesített talpszárral és kör alakú alaplappal is ellátták. Az alaplap, valamint a talpszár végén elhelyezkedő tömör gumikerék 360°-os irányzási lehetőséget tesz lehetővé. Az amerikai hadsereg a tűzeszközt 1965-től rendszeresítette. A tűzeszközzel a korábbi M101 típus összes lőszerfajtáját ki lehet lőni. Lőtávolsága hagyományos lőszerrel 11 500 m, rakéta-póthajtású lövedékkel 15 100 m. A tűzeszköz gyártása 1980-ban befejeződött, jelenleg raktári készleteket képez (1. sz. kép).

1. sz. kép. Amerikai M102 löveg tüzelőállásban A hatvanas évek közepén a brit hadiipar szakemberei a légi mozgékony erők részére szétszerelhető, vagy külső függesztményként helikopterrel szállítható, könnyű tarack kifejlesztését kezdték meg. Az L118A1 típusjelű tűzeszköz lövegpajzs nélküli változatban, kétkamrás csőszájfékkel felszerelt, 30 kaliberes csővel készült. A konstruktőrök a löveget dugóalakú egyesített talpszárral látták el és a 87,6 mm-es tarackhoz hasonlóan, alaplappal is felszerelték. Bár a löveg a talpszáron belül kis oldalirányzási lehetőséggel rendelkezett, alaplapra állítva már 360°-ban tüzelhetett. A lövegtípust a brit hadsereg 1974-ben rendszeresítette. A különböző csőhosszúsággal készített változatokat több ország, köztük az USA (M119A1) is megvásárolta (2. sz. kép). 133


2. sz. kép. Brit L118A1 löveg tüzelés közben A hetvenes és a nyolcvanas években a 105 mm-es lövegeken ⎯ az azokat rendszerben tartó országok ⎯ lényeges technikai változtatást nem hajtottak végre. A szakemberek a vizsgált időszakban elsősorban a lőszereket korszerűsítették. A javított ballisztikai tulajdonságú lőszerek kifejlesztésével és a rakéta póthajtás alkalmazásával a tűzeszközök lőtávolsága 30-35%-al növekedett. A NATO tagországok haderejében bekövetkezett nagyfokú gépesítés hatására a hetvenes évek elejétől megszűntek a gyaloghadosztályok, helyükbe gépesített kötelékeket szerveztek. A nyugati szakemberek szerint a 105 mm-es lövegek lőtávolságuk, és a lövedékek a páncélozott eszközökben kifejtett csekély pusztítóhatása miatt nem feleltek meg a megváltozott harcászati követelményeknek. Ezért a nagyobb lőtávolsággal és pusztító hatással rendelkező, 155 mm-es vontatott és önjáró lövegek fejlesztése kapott hangsúlyt. A 80-as évek elejétől a NATO tagországok egy része megkezdte az elöregedett konstrukciójú 105 mm-es vontatott tarackok hadrendből történő kivonását. A kilencvenes években a NATO tagállamok egyre nagyobb szerepet vállaltak az EBESZ és az ENSZ kérésére végrehajtott békeműveletekben. A szövetség tagállamai a békefenntartási (békekikényszerítési) feladatra mozgékony, elsősorban légi úton szállítható erőket jelöltek ki. Ezen kötelékek tüzérségét különböző típusú aknavetők, illetve kis tömegű lövegek képezik. A gyorsreagálású erők tüzérségi löveganyagának korszerűsítési igénye következtében több fegyvergyártó vállalat is folytatta a 105 mm-es lövegek korszerűsítését. A francia GIAT Industries és a holland RDM Tehnology cégek átfogó löveg és lőszer korszerűsítési programot dolgoztak ki. A GIAT Industries vállalat szakemberei az LG1 MkII löveg korszerűsített változatát nagyobb hatékonyságú hátrasiklást fékező berendezéssel, lövedék-kezdősebességet mérő műszerrel és löveg indikátorral szerelték. A löveget — növelve a tüzelés köz134

HOZZÁSZÓLÁSOK

beni stabilitást és az oldalirányzási szögtartományt ⎯ alaplappal is ellátták. Base-Bleed gázgenerátorral szerelt repesz-romboló gránáttal a maximális lőtávolság 15 km-ről 17,5 km-re növekedett (3. sz. kép).

3. sz. kép. A korszerűsített francia LG1 MK II löveg A vállalat a 90-es évek elején Kanada, részéről kapott megbízást az elöregedett M101 tarackok egy részének korszerűsítésére4. A GIAT Industries vállalat veze4

Szerkesztőségi cikk: Canadian gun order is a first for NATO. Jane’s Defence Weekly, 1994. 07. 02., 16. o.

135


tésével a vontatott, M101A1 típusjelű tarackok modernizálásáról 2000-ben a görög hadsereg vezetése is írt alá szándék nyilatkozatot. A görögök a modernizálást a 116. közepes tüzérosztály állományába tartozó 18 db löveggel kezdenék. A tüzérosztály a Többnemzetiségű Hadosztály (déli) állományába tartozó, 71. görög gyalogdandár közvetlen tűztámogatását hajtja végre5. A holland RDM Technology vállalat az M101 tarackok korszerűsítését 1993-ban fejezte be. A fejlesztés eredményeként 3 különböző csőhosszúságú (30, 33, 37 kaliberes), megnövelt töltőűr-térfogatú prototípus készült el. A töltőűr térfogatának növelése nagyobb tömegű lőportöltet alkalmazását tette lehetővé. Ennek eredményeként a prototípus eszközök lőtávolsága 3-6 km-el nőtt. A korszerűsített (rakéta póthajtással, vagy Base-Bleed gázgenerátorral szerelt) lőszerek kifejlesztése további, 3,3-5 km-es lőtávolság növekedést eredményezett (1. sz. táblázat). 1. sz. táblázat Az M101 alapváltozatának és a korszerűsített típusok lőtávolság adatai6 A löveg típusjele

M101

M101/30

M101/33

M101/37

A cső hossza (kaliber)

23

30

33

37

Maximális lőtávolság hagyományos lőszerrel (km)

11,2

14,2

15,7

17,2

Maximális lőtávolság korszerűsített lőszerrel (km)

⎯

19,5

19,5

20,5

A prototípusok lövedék-kezdősebességet mérő műszerrel és löveg indikátorral is rendelkeznek. A vállalat szakemberei, a mobilitás növelése érdekében a korszerűsített löveg kerekes gépjármű rakfelületére szerelt változatát is kimunkálták. A MOBAT (Mobile Artillery System — nagy mozgékonyságú tüzérségi rendszer) DAF YA4440 típusú, 4x4 kerékképletű tehergépkocsira szerelt 105 mm-es löveg iránt több külföldi ország is érdeklődik. A 360 fokos vízszintes irányzási lehetőséggel rendelkező, 33 kaliberes 105 mm-es löveg legnagyobb lőtávolsága hagyományos lőszerrel 14,4 km, gázgenerátorral (esetleg rakéta póthajtással ellátott) szerelt lövedékkel 19,5 km. A csapatpróba alatt a tűzeszközzel 12 lövés/perc tűzgyorsaságot is elértek. A gyártó cég az elektronikus irányzó-berendezéssel, és a LINAPS típusú navigációs és bemérő műszerrel rendelkező tűzeszközt több nemzetközi kiállításon is bemutatta (4. sz. kép). A MOBAT első megrendelője Jordá5 6

Valmas, T. L.: Greece plans to rebarrel M101 105 mm howitzer. JIDR, 2000/5. sz., 63. o. Az Armour and Artillery évkönyv 1998–99 adatai alapján.

136

HOZZÁSZÓLÁSOK

nia lett. A jordán kormány a különleges erőknél rendszeresített, elavult M102-es lövegek cseréje céljából, 18 löveg beszerzéséről állapodott meg.7

4. sz. kép. A MOBAT típusjelű, gépjármű rakfelületén elhelyezett löveg A spanyol EXPAL vállalat az M101/26 típusjelű löveg modernizálását 1998-ban kezdte meg. Ennek során a szakemberek kettő prototípust készítettek. Az egyik változatot a francia LG1 MKII (30 kaliber) lövegcsővel, a másikat a brit, módosított L118 csővel (37 kaliber) szerelték. A korszerűsítés a lőszerekre is kiterjedt. A 30 kaliberes csővel szerelt prototípus 17,2 km-es, az L118-as csővel szerelt változat 20,1 km-es lőtávolság elérésére képes. A vállalat a tűzeszközök sorozatgyártására sem hazai, sem külföldi megrendelést még nem kapott. A nyugaton kifejlesztett (modernizált) 105 mm-es lövegek főbb technikai adatait az 1. melléklet tartalmazza.

A 105 ÉS A 155 MILLIMÉTERES ŰRMÉRETŰ LÖVEGEK LŐTÁVOLSÁGÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA A NATO tagállamok tüzérségének jelenlegi standard űrmérete a 155 mm-es űrméret. A NATO legtöbb tagállamában a gépesített lövész- és harckocsi egységek közvetlen tűztámogatását rendszerint a 39 kaliber csőhosszúságú önjáró (vontatott) lövegek; az általános támogató (megerősítő) feladatokat alapvetően az 52 kaliber csőhosszúságú önjáró lövegek, illetve különböző típusú, túlnyomórészt 227 mm-es MLRS sorozatvető tűzalegységek hajtják végre. 7

Hughes, Robin: Jordan first with Dutch gun. Jane’s Defense Weekly, 2003. 02. 05., 13. o.

137


A 105 mm-es űrméret, a nyugati szövetségeseknél, mint kiegészítő űrméret van jelen. Ezeket a tűzeszközöket elsősorban könnyű tömegük miatt alkalmazzák a hegyi csapatok és a légi mozgékony kötelékek állományában, azonban a tűztámogatás hatásosságában nem tudják megközelíteni a 155 mm-es lövegeket. Nem véletlen, hogy napjainkban a nyugati NATO tagállamok a fő hangsúlyt a 155 milliméteres 3,5-4 t tömegű, 24-30 km-es lőtávolsággal rendelkező és korszerű lőszerekkel ellátott közepes és nehéz szállító helikopterekkel szállítható lövegek (LTH — Light Towed Howitzer, UFH — Ultralight Field Howitzer), rendszeresítésére helyezik. Ugyanakkor azt is jól kell érteni, hogy ezeknek a tűzeszközöknek nemcsak a műveleti területre történő kijuttatását, hanem a tüzelőállás váltásait is helikopterek hajtják végre. A 105 mm-es löveganyag a lőtávolságot tekintve jelentősen elmarad a 155ös űrmérettől. Az összehasonlítást hagyományos lőszerekkel kezdve: az 50-es és a 60-as években a 105 mm-es lövegek a 155 mm-es lövegek lőtávolságának mintegy 63-73%-át, 70-es és a 80-as években 46-54%-át, napjainkban 5053%-át tudják produkálni (2. táblázat). Korszerűsített lőszerek alkalmazása esetén az összehasonlítás hasonló tendenciát mutat. A 70-es és a 80-as években gyártott 105 mm-es lövegek a 70-es és a 80-as években gyártott 155 mm-es lövegek lőtávolságának mintegy 4653%-át, napjainkban pedig 47-48%-át képesek elérni. 2. sz. táblázat A 105 és a 155 mm-es lövegek lőtávolság adatainak összehasonlítása8 A 90-es években és A 70-es és a 80-as Az 50-es és napjainkban a 60-as években években kifejlesztet kifejlesztett (korszerűsített) kifejlesztett (korszerűsített) lövegek lövegek lövegek Löveg űrméret (mm), kaliber Lőtávolság hagyományos lőszerrel (km) Lőtávolság korszerűsített lőszerrel (km) 8

105

155/39

105

155/39

105

155/52

11-12

15-19

11-14

24-26

15-17

30-32

—

—

14-17

30-32

19-20,5

40-429

Az adatok forrását a BRASSEY’S Artillery of the world 1977, és a JANE'S Armour and Artillery, 1997–98, 1998–99 évkönyvek képezik. 9 A dél-afrikai és az amerikai prototípus javított ballisztikai tulajdonságú gázgenerátorral és rakéta-póthajtással ellátott lőszereket — ERFB BB + RAP (50-55 km-es lőtávolság) — az összehasonlításnál nem vettem figyelembe.

138

HOZZÁSZÓLÁSOK

A 105 MM-ES LŐSZEREK FEJLESZTÉSI IRÁNYAI A 105 mm-es lövegek viszonylag széles lőszerválasztékkal rendelkeznek. A jelenleg rendszeresített (raktári készleteket képező) lőszerek nagy részét a gyártó vállalatok a hatvanas években fejlesztették ki, a további fejlesztések (korszerűsítések) üteme a 70-es évek végén megtorpant. Ugyanakkor az a tény is igaz, hogy napjainkban néhány vállalat — a fent leírt löveg-korszerűsítési projektekkel párhuzamosan — folytatja a 105 mm-es lőszerek további korszerűsítését is. A 105 mm-es lövegek osztott, vagy egyesített lőszerekkel tüzelnek. A tűzeszközökhöz a gyártó vállaltok a következő lövedéktípusokat fejlesztették ki: ♦ repeszgránátok; ♦ világító lövedékek; ♦ ködlövedékek; ♦ páncéltörő lövedékek; ♦ kazettás lövedékek. REPESZGRÁNÁTOK: A repeszgránát a 105-ös űrméret legnagyobb mennyiségben gyártott és legszélesebben alkalmazott lövedéktípusa. A lőszerek tömege 17-18 kg, a gyújtóval szerelt lövedékeké 12-13,5 kg, a lövedékben elhelyezett robbanóanyag (általában trotil) tömege 2,4-2,8 kg közötti értékek között ingadozik. A 155 mm-es lövedékek robbanóanyagának tömege (7,4-8,7 kg) átlag háromszor nagyobb, mint a 105 mm-es lövedékeké. Az elmúlt évtizedekben a repeszgránátok pusztítóhatását a szakemberek különböző módokon igyekeztek növelni. Ezen a területen a következő fejlesztési tendenciák érvényesültek: ♦ a lövedékek pusztítóhatásának növelése a robbanóanyagok hatóerejének és mennyiségének növelésével; ♦ a lövedékek repeszhatásának növelése a lövedékfal speciális megmunkálása és kész repeszelemek beépítése révén; ♦ a repeszek pusztítási körzetének növelése és eloszlásának egyenletesebbé tétele a lövedékek optimális becsapódó szögének biztosításával. A 105 mm-es lövedékek esetében az első két fejlesztési irányzat kapott elsőbbséget. A robbanási energia növelése az alap robbanóanyagnak számító trotil és egy hevesebb robbanási reakcióval bíró — általában hexogén — keverékével érhető el. A brit fejlesztésű L42A3 megnövelt robbanóerejű repeszgránát 2,08 kg trotil és hexogén keveréket tartalmaz. A tüzérségi lőszerek repeszhatása a robbanóanyagba beépített, előre gyártott repeszelemek alkalmazásával, illetve a lövedék falának speciális megmunkálásával növelhető. Az amerikai fejlesztésű M546 típusjelű gránát 8000 db acélgolyócskát tartalmaz. 139


VILÁGÍTÓ LÖVEDÉKEK: A világító lövedékek 0,8-1,4 kg világítóelegyet tartalmaznak, átlagosan 750 m-es kigyulladási magassággal, és általában 1 perces égési idővel rendelkeznek. Átlagosan 600-750 méter átmérőjű terület megvilágítására képesek. KÖDLÖVEDÉKEK: A ködlövedékek 2,3-2,6 kg ködképző anyagot (fehér vagy vörösfoszfor) tartalmaznak. A ködfelhő kialakulásához általában 30 másodperc szükséges. A ködlövedék átlagos ködösítés ideje 1-1,5 perc. Az egy gránáttal ködösítendő terület kedvező időjárási feltételek mellett a következő: a lőirányra oldalt fújó szél esetén 75-100 méter, a lőirányra rézsútosan fújó szél esetén 60 m, hátulról, vagy szembe fújó szél esetén 50 m. Az amerikai fejlesztésű HC M80 ködlövedék a többi lövedékhez képest jobb paraméterekkel rendelkezik, az átlagos ködösítés ideje 3 perc. Az egy gránáttal ködösítendő terület kedvező időjárási feltételek mellett a következők: a lőirányra oldalt fújó szél esetén 270 méter, a lőirányra rézsútosan fújó szél esetén 175 m, hátulról, vagy szembe fújó szél esetén 50 m10. KAZETTÁS LÖVEDÉKEK: Az USA-ban már a 60-as évek közepétől megkezdték a repeszhatású harci elemekkel szerelt kazettás lőszerek kifejlesztését, de rendszeresítésükre — elsősorban a 203 és a 155 mm-es lövegeknél — csak a 70-es évek közepén került sor. A kutatók olyan csapódó gyújtóval szerelt, „mini” repeszgránátokat fejlesztettek ki, amelyek a hagyományos repeszromboló gránátok pusztítóhatását megsokszorozzák. A szakemberek a kazettás lőszerek elemeit mini aknáknak, kis kazettáknak, gránátoknak, vagy harci elemeknek nevezik. A korszerűsített 105 mm-es kazettás lőszerek élőerő elleni és kettőshatású (repesz-kumulatív) harci elemet tartalmaznak. Az élőerő elleni harci elemeket tartalmazó kazettás (ICM) lövedéket a nyílt élőerő, a kettőshatású harci elemeket tartalmazó kazettás lövedékeket (DPICM) a könnyű páncélzattal ellátott (PSZH-k, BMP-k, önjáró tüzérség stb.) ellen alkalmazzák. Az élőerő elleni harci elemeket tartalmazó kazettás (ICM) lövedék működési elve a következőkben összegezhető: A röppálya meghatározott pontján a kazettás lőszer időzíthető gyújtója működésbe lép és beindítja a kivető és bontó töltetet, amely révén a harci elemek a levegőben szétszóródnak. A harci elemek stabilizálására, valamint az esési sebesség csökkentésére egy speciális szövet-(nylon-) szalag szolgál. A harci elemek töltete a célterületre való csapódást követően — a gyújtó szúrólángjának hatására — felrobban. A szétrepülő szilánkok és kisebb méretű repeszek 6-12 m sugarú körben fejtik ki ölő hatásukat, illetve rongálják a páncélozatlan technikai eszközöket. Ugyanakkor ezen lőszertípus alkalmazása több problémát is felvetett. A lövészet során a sűrű aljnövényzetbe, fák lombjai közé hullott stb., tehát már élesítődött, de fel 10

FM−6−20−20: A tűztámogatás harcászati, technikai és eljárási kérdései. 1997. A HVK kiadása, 112. o.

140

HOZZÁSZÓLÁSOK

nem robbant harci elemek akadályozzák a saját csapatok mozgását, hiszen a továbbiakban már, mint gyalogsági akna funkcionálnak, nagy veszélyt jelentve a manőverező gyalogságra. A kísérleti lövészetek eredményei azt is bebizonyították, hogy ez a lőszertípus a könnyű páncélzatú technikai eszközök pusztítására nem alkalmas. A kettőshatású (repesz és kumulatív) harci elemekkel szerelt kazettás lőszerek (DPICM), mint a könnyű páncélzatú harceszközök, mint a nyíltan lévő élőerő ellen sikeresen alkalmazhatók. A harci elemek a páncélzatra, vagy talajfelszínre csapódáskor robbannak. A robbanás hatására, a harci elem belső falába beépített kumulatív tölcsér segítségével 60-105 mm-es homogén páncélzat átütésére képes kumulatív sugár alakul ki. A robbanóanyag feszítőerejének másodlagos hatásaként a kazetta falát kis szilánkokra szakítja szét, amelyek szétrepüléskor 7-9 m sugarú körben pusztítják az élőerőt és rombolják a technikai eszközöket. A korszerűsített, kettőshatású harci elemeket napjainkban már önmegsemmisítővel látják el. Ezzel a megoldással meg lehet akadályozni azt, hogy a sűrű aljnövényzetbe hullott, élesítődött, de fel nem robbant harci elemek akadályozzák a saját csapatok mozgását. Az önmegsemmisítő szerkezet időzíthető lőporkorongos megoldással készül, amelyet a stabilizáló nylon-szalag kibomlása indít. Néhány nyugati fejlesztésű kettőshatású (repesz és kumulatív) harci elemekkel szerelt 105 mm-es kazettás lőszer technikai adatait a 3. sz. táblázat tartalmazza. 3. sz. táblázat Kettőshatású harci elemekkel szerelt 105 mm-es kazettás lőszerek főbb technikai adatai11 Harci elem A lövedék Gyártó Harci elem mennyisége típusa ország típusjele (db) HE 24G Görögo.

Robb. anyag Önmegsemmisítő mennyisége szerkezet harci megléte elemenként (g)

M24G

24

40

Nincs

Izrael

M85

15

44

Van

HE M444 USA

M39

18

23,56

Nincs

HE M916 USA

M80

42

22,44

Van

CL 3131

11

Az adatok forrását a JANE' S Ammunition handbook 1998–99 évkönyv képezi.

141


A VONTATOTT (HORDOZHATÓ) AKNAVETŐK FEJLESZTÉSI IRÁNYAI ÉS EREDMÉNYEI AZ ÖTVENES ÉVEKTŐL NAPJAINKIG A vontatott (hordozható) aknavetők mind a mai napig megőrizték eredeti konstrukciós felépítésüket. Egyszerű szerkezeti felépítésük, könnyű kezelhetőségük, olcsó előállíthatóságuk és üzemeltetésük következtében a legtöbb hadsereg szervezetében napjainkban is jelentős számban rendszeresített tűzeszközök. Az aknavetők a meredek röppálya révén alkalmasak azoknak a céloknak a leküzdésére is, amelyekre a lövegek — emelkedési szögtartományuk, vagy átlőhetőségi problémák következtében — nem alkalmasak. Minimális lőtávolságuk csupán néhány száz méter. Az aknagránát repeszeinek ölő hatása, nagyobb becsapódó szöge következtében jóval nagyobb, mint a vontatott lövegek lőszereié. Ezért a nyíltan elhelyezkedő célok esetében nagyobb pusztító hatással rendelkezik, mint a tüzérségi lőszerek. Az elmúlt öt évtizedben a tagállamok haderejében ötféle űrméretű — 51 mm, 60 mm, 81 mm, 106,7 mm és a 120 mm ⎯ aknavetők alkalmazása honosodott meg. A nyugati szakirodalom ezeket a tűzeszközöket űrméretük szerint kis (50-60 mm), közepes (60-100 mm) és nehéz (100 mm-nél nagyobb) aknavetőkre osztja. A tűzeszközök szervezeti hovatartozását, alkalmazását és egyes köteléken belüli darabszámát illetően a tagállamokon belül jelentős eltérések figyelhetők meg. Az 51 és a 60 mm-es hordozható aknavetőket alapvetően a különleges erőknél és a légi deszant csapatoknál, a szárazföldi erőknél korábban a gyalogezredek (dandárok) századaiba szervezték. A 81 mm-es aknavetők a zászlóaljak, (századok) közvetlen tűztámogató eszközeit alkották. A 106,7 és a 120 mm-es vontatott aknavetőket a gyalogezredek közvetlen tűztámogató eszközeiként alkalmazták. A 70-es évektől a 81 mm-es aknavetők a gépesített (gyalog) századok, a 106,7 és 120 mm-es aknavetők pedig a gépesített (gyalog) zászlóaljak közvetlen tűztámogató eszközeivé váltak.

AZ 51 MM-ES ÉS 60 MM-ES HORDOZHATÓ AKNAVETŐK Az 51 mm-es aknavetőket az angol, a francia és az amerikai hadseregben rendszeresítették. A tervezők az 5-8 kg tömegű tűzeszközt tányér, vagy téglalap alakú támasztótalppal látták el, viszont állványlábbal és irányzékkal nem rendelkezett. Ezek hiányában az irányzó cél pusztításához szükséges emelkedési szöget kézzel — a cső függőleges mozgatásával — becsléssel állította be. Ezzel az irányzási móddal a célok eredményes pusztítását csak jól begyakorlott kezelőszemélyzet tudta végrehajtani. 142

HOZZÁSZÓLÁSOK

A kétfős kezelőszemélyzet másik tagja, a lőszer előkészítését és az aknavető töltését végezte. A tűzeszközzel maximum 1100 m-es lőtávolságot lehetett elérni. A pontatlan irányzás és a kis lőtávolság miatt a hatvanas évek elején az 51 mm-es aknavetőt kivonták a szárazföldi csapatok állományából. A 60 mm-es aknavető a légi mozgékony és a különleges erők állományában rendszeresített tűzeszköz. Szerkezeti felépítése, az irányzás módja és a kezelőszemélyzet száma megegyezik az 51 mm-es típusokkal. Az aknavető korszerűsített változatai mechanikus irányzó-berendezéssel is rendelkeznek. Néhány NATO tagállamban kifejlesztett 60 mm-es aknavető technikai adatait a 4. táblázat tartalmazza. 4. sz. táblázat A 60 mm-es aknavetők főbb technikai adatai12 Gyártó ország

Törökország

Belgium

Franciao.

USA

M4

PRB–60

TDA–60

M19

A tűzeszköz tömege (kg)

12,25

22,1

14,8

21,3

Minimális lőtávolság (m)

360

200

100

150

Maximális lőtávolság (m)

1700

1800

2000

2050

Tűzgyorsaság (löv./perc)

20

20-25

25-30

25-30

A tűzeszköz típusa

A 81 MM-ES HORDOZHATÓ AKNAVETŐK A tagállamok haderejében, napjainkban, a legnagyobb mennyiségben a 81 mm-es aknavetők találhatók. A szakaszok és századok közvetlen tűztámogatásának ideális eszköze, hiszen 3-7 km-es lőtávolsággal rendelkezik, és kiszolgálását 3-4 fős kezelőszemélyzet végzi. Az aknavető alapvetően félközvetlen és megosztott irányzású tűzfeladatok végrehajtására alkalmas. A tűzeszköz lőszer-javadalmazásába repesz, köd, és világító aknagránátok tartoznak. Ezt az űrméretet szinte minden ország esetében a hazai hadiipar állítja elő. Az ötvenes években, az amerikai hadseregben az M29, a franciáknál a „Brandt/44”, az angoloknál az MK2 típusok álltak hadrendben. A Beneluxállamok, Dánia és Norvégia szárazföldi csapatainál elsősorban a brit MK2 típusjelű aknavetőt rendszeresítették. Az olasz, a török és a görög haderőben a II. világháborúban gyártott hazai, német és brit eredetű 81 mm-es aknavetők alkalmazták. A német szárazföldi erőknél finn, francia és amerikai gyártmányú 12

A Jane’s Infantry Weapons 1999–2000 évkönyv adatai alapján.

143


aknavetőket13 rendszeresítették. Az említett tűzeszközök 2700-3500 m-es lőtávolsággal, 50-64 kg tömeggel és 15-18 lövés/perc gyakorlati tűzgyorsasággal rendelkeztek. A csövet magasságban 45-85°, oldalban ±3° értékekben lehetett állítani. Kiszolgálásuk 3-4 fős kezelőszemélyzetet igényelt. Az előrevonások és menetek során a tűzeszközt, a kezelőszemélyzetet és a lőszert általában 2 t teherbírású teherautó szállította. A harc dinamikájában végrehajtott állásváltások során a kezelőszemélyzet az aknavetőt szétszedve mozgatta. A hatvanas és a hetvenes években gyártott 81 mm-es aknavetőknél, a tervezők elsősorban a harci tömeg csökkentésére törekedtek. A könnyűfém-ötvözetből készült talplemez és állványlábak alkalmazásával az aknavetők tömege 7-9 kg-al csökkent, ugyanakkor a lőtávolság lényegesen nem növekedett. Az oldalirányzás határát ±5-6°-ra bővítették. Az ötvenes évek elején rendszeresített aknavetők leváltására a britek az L16, a franciák az M61 és a TDA 81 típusokat fejlesztették ki. Az amerikaiak az M29 típust korszerűsítették. A modernizált tűzeszköz (M26A1) tömege 7 kg-al csökkent, a hajítótöltet korszerűsítésével a lőtávolság 400 méterrel növekedett (5. kép). A hetvenes évek végén a konstruktőrök — a pusztító hatás fokozásának céljából — a repesz-aknagránátokat előre gyártott repeszelemekkel szerelték. A hetvenes évek végén a 81 mm-es aknavetőt kivonták a német és a francia szárazföldi haderő fegyverzetéből.

5. sz. kép. A 81 mm-es amerikai aknavető irányzása

13

Zsarov, V.: Bundeszver: szuhaputnüje vajszká. Tehnyika i Voruzsényije, 1966/1. sz., 80. o.

144

HOZZÁSZÓLÁSOK

A nyolcvanas években a szakemberek a tűzeszköz és a lőszerek komplex fejlesztésére törekedtek. Ennek keretében a lőtávolság, az aknagránátok pusztító hatásának és a tűzzel való manőverezés növelését tűzték ki célul. A lőtávolság növelését a hajítótöltetek tömegének növelésével, korszerűbb lőporok alkalmazásával és rakéta póthajtással oldották meg. A rakéta póthajtással ellátott aknagránátok lőtávolsága 35-45%-al növekedett. A szakemberek, a pusztító hatás növelése céljából irányított repeszhatású aknagránátokat fejlesztettek ki. A 80-as évek végére a lőelem-számító mikroszámítógépek alkalmazása az aknavető alegységeknél is elterjedt. Ennek segítségével lecsökkent a tűzkiváltás ideje és pontosabbá váltak a lőelemek is. A vizsgált időszakban a tagállamok szinte mindegyikének hadiipara gyártott saját fejlesztésű 81 mm-es aknavetőket. Ezt a fejlesztési irányt az amerikai M252, a belga PRB-81, a görög E44, az olasz Otobreda/81, a török ÚT–1 (NT–1), a spanyol LN–81 és a francia MO 81 típusok képviselik. A britek ebben az időszakban új típust nem fejlesztettek ki, hanem az L16 aknavetőt (L16A2) korszerűsítették. A konstruktőrök a tűzeszközök döntő részét két féle csőhoszszal fejlesztették ki. A normál csőhosszúságú aknavetők hagyományos aknagránáttal, a megnövelt csőhosszúságúak korszerűsített aknagránátokkal tüzelnek. A normál csőhosszúságú aknavetők 3800-4500, a megnövelt csőhosszúságúak 4,7-6 km-es lőtávolság elérésére képesek. A rakéta póthajtással felszerelt aknagránátokkal 7 km-es lőtávolság is biztosítható.14 A kilencvenes években a hadiipari vállalatok alapvetően a már meglévő aknavetőket korszerűsítették. A fejlesztések (korszerűsítések) alapvetően a tűzvezető eszközökre és a lőszerekre irányultak. Tovább tökéletesítették a lőelemszámító mikroszámítógépeket, a vontatott lövegekhez hasonlóan, az aknavetőket is korszerű indikátorokkal látták el. Napjainkban a tagállamok tüzérségi tűzeszközeinek 33%-át az 51-81 mmes aknavetők képezik. Ennek jelentős hányada nincs rendszeresítve, raktári készletet (kb.40%) képez. Az aknavetők mintegy 60%-a, a mediterrán országok fegyverzetében található. A 81 mm-es hordozható aknavetőket a legtöbb ország kivonja a gépesített csapatok fegyverzetéből, szerepük elsősorban a légi mozgékony erőknél növekszik.

A 120 MM-ES AKNAVETŐK A 120 mm-es aknavetővel a II. világháború ideje alatt csak a német hadsereg rendelkezett, bár a fejlesztésüket a brit és az angol hadiipar is megkezdte. Az űrméret szélesebb körű alkalmazása a hatvanas évek közepén kezdődött. A tag14

Hewish, Mark–Pengelley, Rupert: Massing mortars to full effect. JIDR, 1999/8. sz., 33. o.

145


államok katonai vezetése a gyalog- és a gépesített zászlóaljakat, — növelve az önálló feladat végrehajtási képességüket — 120 mm-es aknavetőkkel látta el. A hatvanas és a hetvenes években ezt az űrméretet két fejlesztési irány jellemezte. A gépesített (páncélgránátos) zászlóaljak tűztámogatására nagy tömegű (500-580 kg), csak gépjárművel manővereztethető, nagy lőtávolsággal rendelkező, általában huzagolt csővel ellátott un.„nehéz” aknavetőket fejlesztettek ki. Az aknavetőket menetközben egytengelyes taligaszerkezeten, 2-3 t teherbírású járművek vontatták. Ezzel párhuzamosan folyt a 250-300 kg tömegű, általában sima csővel szerelt un.„könnyű” aknavetők fejlesztése is. Ezeket a tűzeszközöket a gyalog-és gépesített zászlóaljak, a későbbiekben a légi mozgékony erők állományába szervezték. Az aknavetők lőszer-javadalmazásába repesz, köd és világító aknagránát tartozott. A továbbiakban, az előző vizsgálati módszerektől eltekintve, nem az évtizedes áttekintést alkalmazom, hanem az egyes típusok fejlesztését elemzem. A francia szakemberek az MO–120/60 típusjelű aknavetőt 1963-ban fejlesztették ki. A 94 kg tömegű tűzeszközt a hegyi csapatok, a gyalogezredek és a légi deszant erők állományában rendszeresítették. A manőverek végrehajtásakor, kezelőszemélyzet az aknavetőt szétszedve, gépjármű rakfelületén szállította. A hegyi csapatok öszvérre málházva mozgatták. A tűzeszköz 6,7 km-es lőtávolsággal és 8 lövés/perc gyakorlati tűzgyorsasággal rendelkezett. A hatvanas évek végén a konstruktőrök, MO–120–AM típusjellel, a tűzeszköz taligaszerkezettel ellátott változatát is kifejlesztették. A kétlábú állványszerkezetet csuklós megoldással, a taligaszerkezet tengelyéhez rögzítették. Ezzel a technikai megoldással a menet és tűzkésszé tétel idejét mintegy 10-15%-al csökkentették. Az aknavető oldalirányzási szektora, oldalirányzóberendezéssel ±5°-os, míg a taligaszerkezetre hegesztett durva irányzókarok segítségével ±17°-os szöget ért el. Ezt a típust alapvetően a gépesített alegységek állományában rendszeresítették. A tűzeszköz huzagolt csövű változata, RT–61 típusjellel, 1973-ban jelent meg a francia csapatok fegyverzetében (6. sz. kép). Az 582 kg tömegű aknavető fejlesztése során a szakemberek, néhány érdekes technikai megoldást alkalmaztak. A vető külön állványlábbal nem rendelkezett, a cső csavarorsós megoldással kapcsolódott a taligaszerkezet tengelyéhez. Az irányzó a vető oldalirányzását a taliga tengelyén lévő csavarorsó segítségével hajtotta végre. Tüzelés közben a vető stabilitását a kerékrúgózás kikapcsolásával biztosították. A konstruktőrök a felmelegedett cső intenzívebb hűtését a csőfal külső bordázásával oldották meg. Az aknavető hagyományos aknagránáttal 8,4 kmes, rakéta póthajtással szerelt aknagránáttal 13 km-es lőtávolságot ért el. Az aknavető korszerűsített változatát HY 12 típusjellel, a török haderőben is rendszeresítették. 146

HOZZÁSZÓLÁSOK

6. sz. kép. Francia RT–61 aknavető üteg az I. Öböl-háborúban Az amerikai hadiipar az M120 típusjelű aknavetőt 1964-re fejlesztette ki. Az amerikai hadvezetés a 321 kg tömegű, simacsövű tűzeszközzel a 106,7 mm-es vontatott aknavetőt váltotta fel. A tűzeszköz függőlegesen + 45 -75°, vízszintesen ± 5° irányzási tartománnyal rendelkezett. Az aknavető 45°-os emelkedési szögön, maximális töltettel 6,3 km-es lőtávolságot ért el. A hetvenes években típust tovább korszerűsítették. A szakemberek M121 típusjellel, az aknavető harcjárműbe szerelhető változatát is kifejlesztették. A nyolcvanas évek közepétől elsősorban az aknavetőhöz rendszeresített lőszereket korszerűsítették. A kilencvenes évek közepétől a típus hatékonysága a kézi mikroszámítógépek és az irányított aknagránátok alkalmazásával tovább növekedett. A spanyol konstruktőrök, a francia fejlesztéshez hasonlóan, a simacsövű aknavető két típusváltozatát fejlesztették ki. A két prototípus a hetvenes évek közepére készült el. Vontatott helyzetben az ECIA 120–L 328 kg, míg az ECIA 120–SL változat 229 kg-os tömeggel rendelkezett. Az utóbbi típusnál a tömegcsökkentést a vékonyabb csőfal és könnyebb taligaszerkezet alkalmazása eredményezte. A szakemberek, a vastagabb csőfallal rendelkező 120–L típusnál nagyobb aknagránát-kezdősebességet biztosító lőportöltetet alkalmaztak. Ez a típus a legnagyobb hajítótöltettel 5,7 km-es, míg a 120–SL változat 5 km-es lőtávolságot ért el. Mindkét típus — hasonlóan a 105 mm-es aknavetőhöz — háromlábú állvánnyal rendelkezett. A 120–L aknavető modernizálását a nyolcvanas évek elején az EXPAL vállalat folytatta. Az M–86 típusjelű, kétlábú állvánnyal ellátott aknavető tömege 42 kg-al csökkent, lőtávolsága viszont 6,75 km-re növekedett. A tervezők a tömegcsökkentést könnyűfém ötvözetek alkalmazásával, míg a lőtávolság növelését 147


az aknagránátok a hajítótöltetetek korszerűsítésével érték el. A javított ballisztikai tulajdonságú aknagránátok alkalmazásával a lőtávolság 8,25 km-re növekedett. A fent említett típusokat csak a spanyol haderőben rendszeresítették. A nyolcvanas évek közepére, az aknagránátok modernizálásának eredményeként, a simacsövű aknavetők lőtávolsága 8 km fölé emelkedett. A tűzeszközök tömege (taligaszerkezet nélkül) 140-190 kg közötti értékek között nivellálódott. A konstruktőrök erőfeszítése a tűzeszközök modernizálására, illetve új aknagránát típusok kifejlesztésére irányult. A mikroszámítógépek alkalmazása az aknavető alegységek reakcióidejét 20-25%-al csökkentette. A kilencvenes évek elejétől — elsősorban az amerikai vállalatok fejlesztési koncepciójában — a kettős irányultság (könnyű és nehéz aknavető) ismét tért nyert. Az amerikai Lockheed Martin vállalat „ultrakönnyű” 120 mm-es aknavetőt fejlesztett ki.15 Az 54.5 kg tömegű tűzeszköz talplemeze és háromlábú állványa un. kompozit (fém és műanyag) anyagból készült. A jelentős tömegcsökkenés ellenére az aknavető 7,2 km-es lőtávolság elérésére képes. Az USA katonai vezetése a tűzeszközt a tengerészgyalogság különleges egységeinél és a légi mozgékonyságú csapatoknál kívánja rendszeresíteni. A 120 mm-es aknavető nehéz változatának fejlesztése amerikai-francia együttműködéssel történik. A francia TDA cég által kifejlesztett 2R2M aknavetőt (az RT–61 korszerűsített, harcjárművekbe beépített változata) három talpszáras lövegtalpra szerelik. A „Box Mortar System” elnevezésű, 4 t tömegű prototípus lőtávolság adatai megegyezik az RT–61 típussal. Az alsó és felső lövegtalpon kialakított forgózsámolyos szerkezet 360°-os oldalirányzási lehetőséget biztosít.16 A tűzeszköz korszerű számítógéppel rendelkezik, amely segítségével a lőelemek a vető részére önállóan megállapíthatók. A szakemberek a tűzeszközt a tüzelőállás koordinátáinak meghatározására alkalmas GPS vevővel is felszerelték. A kezelőszemélyzet munkáját félautomata töltőberendezés segíti. A tűzeszköz egyik lehetséges megrendelője a tengerészgyalogság lesz. A katonai vezetők az aknavetőt erdős-hegyes körzetekben, lakott területeken, dzsungelekben vívott harctevékenység során kívánják alkalmazni. A szárazföldi haderő a prototípus megrendeléséről még nem döntött. A nyugati NATO tagállamokban, az elmúlt ötven évben kifejlesztett 81 és 120 mm-es vontatott (hordozható) aknavetők főbb harcászati-technikai adatait a 2-3. mellékletek tartalmazzák.

AZ AKNAGRÁNÁTOK FEJLESZTÉSI IRÁNYAI Az aknavetők — ezen belül is a 120 mm-es űrméretűek — viszonylag széles lőszerválasztékkal rendelkeznek. A hatvanas és a hetvenes években a vetők 15 16

Foss, Christopher F.: US firms develop composite mortars. JDW, 1994. nov. 26. sz., 22. o. Hawis, Mark–Ruppert, Pengelley–Franco: US mortar makes firing debut. JIDR, 1998/11. sz., 20. o.

148

HOZZÁSZÓLÁSOK

lőszerválasztékát a repesz, világító és köd aknagránátok jelentették. A kilencvenes években a lőszerválaszték tovább bővült. Előbb a kazettás, majd később a röppálya leszállóágában önirányított aknagránátok is megjelentek. A lőszert gyártó vállalatok a kisebb űrméretű 60, 81mm-es aknagránátok esetében, éppen a kis lövedék tömeg miatt, a kazettás aknagránátokat nem fejlesztettek ki. Bár az angol szakemberek „Merlin” néven, a 81 mm-es aknavetőhöz irányított lőszert is kifejlesztettek, azonban ennek rendszeresítésére nem került sor. A továbbiakban elsősorban a 120 mm-es aknagránátok fejlesztési irányait részletezem. Repesz aknagránátok: A repesz aknagránátok pusztítóhatásának fokozására irányuló fejlesztési törekvéseket a 105 mm-es lőszereknél már ismertettem. Az aknagránátok repeszhatásának fokozása előre gyártott repeszelemekkel töltött gránáttal tovább fokozható. A 70-es évek közepén a német Rheinmetall cég kutatói a 120 mm-es aknavetőhöz a könnyű páncélzatú célok pusztítására, volfrám repeszelemekkel szerelt aknagránátot fejlesztettek ki. Az aknagránát felrobbanásakor szétrepülő repeszek 15-20 mm-es páncélzat átütését teszik lehetővé. A repeszhatás a kész repeszelemek lövedékfalba ágyazásával is fokozható. A gyártó vállalatok ezt a módszert elsősorban az aknavetők aknagránátjainál alkalmazzák széleskörűen. Az izraeli szakemberek a 60, 81 és 120 mm-es „Kofram” aknagránátok falába a kész repeszelemeket már a gyártási folyamat során beépítik.17 A gránátok pusztító hatásának fokozása az acél lövedékfal speciális hőkezelésével, valamint a lövedéktest belső falának speciális, hossz és keresztirányú rovátkolásával növelhető. A rovátkolás során a lövedékek falát több helyen megvékonyítják, így a robbanóanyag a gránáttestet könnyebben szétfeszíti, és a repeszek száma már tengelyirányban is megnövelhető. Ez a gyártási technológia elsősorban 80-as években gyártott aknagránátokat jellemzi. Az aknagránátok felrobbanásakor a repeszek és szilánkok egy része a talajba, vagy a levegőbe repül, így ezek pusztító hatása nem érvényesül. A kutatók ezért olyan lövedék előállításán fáradoztak, amelyeknél a repeszeket egy szétszóródást szabályozó tölcsér a célra irányítaná. A kutatók a lövedékek tengelyirányú (lőirányban is szétrepülő) repesz-szórását a lövedékcsúcs fémanyagának gyengítésével, valamint a robbanóanyag — kettő, vagy több pontú — egyidejű iniciálása révén biztosítják.18 Ezen fejlesztési törekvés a német, az izraeli és a svéd fejlesztésű aknagránátok korszerűsítése során napjainkban is nyomon követhető (7. sz. kép). 17

Szurov, O.: A tábori tüzérség lőszereinek korszerűsítése. Zarubezsnoje Voennoe Obozrenie, 1983/12. sz., 9. o. Ford: Rada Ferenc. 18 Ogyincov, Vlagyimir: A repesz-romboló gránátok korszerűsítése. Voennüj Parád, 1997/6. sz., 128–130. o. Saját cikkfordítás.

149


7. sz. kép. A 120 mm-es irányított repeszhatású aknagránát működési elve Világító aknagránátok: A világító aknagránátokat mindhárom űrméretű aknavetőhöz kifejlesztették. A világítás tervezéséhez szolgáló alapvető technikai adatokat az 5. sz. táblázat tartalmazza. 5. sz. táblázat A világító aknagránátok alkalmazásának tervezéséhez szolgáló technikai adatok19 Kezdő égési Megvilágított Világító Űrterület méret aknagránát magasság átmérője (m) (m) típusa (mm)

A világító aknagránát égési ideje (s)

Esési sebesség (m/s)

60

M83A3

300

*

25

4-6

81

M301A2

400

400-500

45-50

6

120

M2

500

700-800

57

6-7

* A megvilágított terület nem számottevő, alapvetően célmegjelölésre használható. A 60 és a 81 mmes világító aknagránát USA, a 120 mm-es világító aknagránát francia tervezésű. 19

A Jane’s Infantry Weapons 1999–2000 és JANE' S Ammunition handbook 1998–99 évkönyv adatai alapján.

150

HOZZÁSZÓLÁSOK

Köd aknagránátok: A köd aknagránátok fehér vagy vörösfoszfor ködképző anyagot tartalmaznak. A 60 mm-es aknagránát széliránytól függően 40-70 méteres terepszakasz ködösítésére alkalmas. A 81 mm-es aknagránát átlagos ködösítés ideje 1 perc. Az egy aknagránáttal ködösítendő terület kedvező időjárási feltételek mellett a következő: a lőirányra oldalt fújó szél esetén 75-100 méter, a lőirányra rézsútosan fújó szél esetén 60-70 m, hátulról, vagy szembe fújó szél esetén 40 m. A 120 mm-es aknagránát átlagos ködösítés ideje 1-2 perc. Az egy aknagránáttal ködösítendő terület kedvező időjárási feltételek mellett a következő: a lőirányra oldalt fújó szél esetén 100-150 méter, a lőirányra rézsútosan fújó szél esetén 70-80 m, hátulról, vagy szembe fújó szél esetén 50 m. A kazettás aknagránátok: A kazettás aknagránátok fejlesztése a 80-as évek közepétől kezdődött és napjainkban is folyik. A gyártó vállalatok elsősorban a korszerűsített, önmegsemmisítővel ellátott, kettőshatású (repesz és kumulatív) harci elemekkel ellátott aknagránátok fejlesztését helyezik előtérbe. Néhány nyugati fejlesztésű kettőshatású (repesz és kumulatív) harci elemekkel szerelt 120 mm-es kazettás aknagránát főbb technikai adatait a 6. sz. táblázat tartalmazza. 6. sz. táblázat Kettőshatású harci elemekkel szerelt 120 mm-es kazettás aknagránátok főbb technikai adatai20 Aknagránát típusa

Gyártó ország

CL 3144

Izrael

Harci elem Robb. anyag Önmegs. Harci elem mennyisége mennyisége harci szerkezet típusjele (db) elemenként (g) megléte M85

MAT 120 Spanyolo. MAT 120 TDA 120 Franciao.

20

⎯

24

44

Van

21

50

Nincs

26

32

Van

Uo.

151


8. sz. kép. A svéd fejlesztésű Strix önirányított aknagránát metszete A röppálya leszállóágában önirányított aknagránátok: Napjainkban nyugaton a félaktív önirányítású lőszerek kifejlesztése és rendszeresítése elsősorban az aknavetőknél tapasztalható. A félaktív önirányítású aknagránátot a német Diehl cég Bussard elnevezéssel, a 120 mm-es aknavető részére 1983-ban fejlesztette ki. Az aknagránát félaktív, lézeres keresőfejjel rendelkezik. A célok besugárzása földi figyelőpontokról történik. Az aknagránát lőtávolsága javított hajítótöltet alkalmazásával 8500 m. Az amerikai szakemberek — a német és a svéd fejlesztési tapasztalatokat elemezve — a PGMM (Precision Guided Mortar Munition) program megvalósítását 1994-ben kezdték meg. Az angol kifejezés magyarul precíziós irányítású aknagránátot jelent, mely jól kifejezi a tervezők eredeti elképzelését. A kutatók olyan érzékelőkkel rendelkező lőszer kifejlesztését tervezték, amelyek segítségével a félaktív és passzív önirányítás egyaránt megvalósítható.21 Az aknagránát félaktív lézeres keresőfejjel és passzív infravörös érzékelővel rendelkezik. A lövedék a célt földi figyelőpontról lézeres besugárzással, illetve infravörös érzékelője révén önállóan is képes felderíteni és megsemmisíteni. A kétfajta önirányítási mód jelentősen szélesíti az aknavetővel megoldható tűzfeladatokat. A passzív és aktív önirányítású érzékelőkkel szerelt aknagránátok kifejlesztésére irányuló kísérletek az aknavetők részére — a csöves és sorozatvető rendszerekhez viszonyítva — jóval később kezdődtek. Az első ‘intelligens” aknagránátot Strix néven a svéd Bofors és SAAB cég kutatói a 90-es évek elejére fejlesztették ki (8. sz. kép). A 120 milliméteres aknagránát fejrészében 21

Gourley, Scott R.: Mortars move into the smart set. Jane’s Defence Weekly, 1996. 05. 15. sz. 33–34. o.

152

HOZZÁSZÓLÁSOK

elhelyezett, a leszállóágban aktivizálódó passzív infravörös érzékelő a céltárgyat a kibocsátott hő alapján deríti fel. A pusztítandó céltárgy kiválasztása után az irányítóegység — az aknagránát súlypontjában elhelyezkedő mikrohajtóművek segítségével — a célra irányítja. A svéd hadsereg az aknagránátot a 120 mm-es vontatott aknavetőhöz 1994-ben rendszeresítette.22

A LÉGI MOZGÉKONY ALEGYSÉGEK TÜZÉRSÉGI TŰZTÁMOGATÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A könnyű fegyverzettel ellátott légi mozgékonyságú alegységek tűztámogatására a könnyű harci tömegű önjáró, vagy vontatott lövegek és aknavetők a legalkalmasabbak. Nyugaton ezen alegységek állományában elsősorban a közepes és nehéz szállító helikopterekkel mozgatható vontatott lövegeket és aknavetőket rendszeresítik. A légi úton szállítható tüzéralegységek jól alkalmazhatók az erdős-hegyes és a nehezen járható (ingoványos) terepen vívott harctevékenység során. A vontatott tűzeszközök állásváltása lövegvontatókkal, vagy helikopterekkel történhet. A hadműveletek, illetve a békeműveletek folyamán megoldandó területellenőrzés és megtartás esetén a tüzérütegek tűztámogató bázisok23 rendszerében is alkalmazhatók. Ennek keretében az ütegeket olyan szélességi és mélységi tagoltsággal helyezik el, hogy az ellenőrzendő terület nagy részét tűz alatt lehessen tartani. Az ütegek tüzükkel támogatják a blokírozásban, járőrözésben és az objektumok őrzésvédelmében résztvevő alegységeket. Az ütegek tüzelési szektorait (ha nem rendelkeznek körkörös tüzelési lehetőséggel) úgy alakítják ki, hogy egymást tűzzel is képesek legyenek biztosítani. Az uralgó magaslatokon elhelyezett szakaszokhoz (rajokhoz) beosztott tüzérfigyelők (század tűztámogató és tűzmegfigyelő csoportok) felderítik az ellenőrzött területre beszivárgó csoportokat, a kijelölt üteg(ek) tüzet nyit(nak) a felderített célokra. Az osztály tűzvezető pont, általában a mélységben elhelyezkedő üteg közelében helyezkedik el. A tüzéralegységek ilyen célú alkalmazását az amerikaiak a vietnami háborúban, a szovjet csapatok Afganisztánban alkalmazták. A tűztámogató bázisütegek elhelyezkedésének elvét, a kölcsönös tűztámogatás lehetőségeit az 1. sz. ábra szemlélteti. Az ütegek közötti távolság az adott tűzeszköz lőtávolságától, a támogatandó manővererők harcterületének (az ellenőrzendő területnek) a méretétől függ. Az ábrán egy változatban egy 4 üteges 105 mm-es tüzérosztály elhelyezése látható. 22

Ripley, T.– Biass, E. H: Aknavetők a 21. századra. Armada International, 1998/5. sz., 9. o. Ford: Szabó Ferenc. 23 Karatuev, M. I. vörgy.–Dreccsinszki, V. A. ezds.: A tüzérség harci alkalmazása a helyi háborúkban és fegyveres konfliktusokban. Voennaja Müszl, 1996/2. sz., Saját cikkfordítás.

153


1. sz. ábra. A tűztámogató bázisütegek elhelyezése 154

HOZZÁSZÓLÁSOK

155


156

HOZZÁSZÓLÁSOK

157

NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK FELHASZNÁLT IRODALOM BIDWEL, SHELFORD (Szerk.): BRASSEY’S Artillery of the world, 1977. Second edition, Oxford. CUTHSAW, CHARLES Q.–GANDER, TERRY I. (Szerk.): JANE' S Ammunition handbook, 1998–99. Couldson, Seventh edition. FM−6−20−20: A tűztámogatás harcászati, technikai és eljárási kérdései. A HVK kiadása. 1997. FOSS, CHRISTOPHER F (Szerk.): JANE'S Armour and Artillery, 1997–98., Couldson; Eightteenth edition. FOSS, CHRISTOPHER F. (Szerk.): JANE'S Armour and Artillery, 1998–99., London; Nineteenth edition. FOSS, CHRISTOPHER F.: US firms develop composite mortars. JDW, 1994. nov. 26. sz. FOSS, CHRISTOPHER F.–CULLEN, TONY J. (Szerk.): JANE’S Armour and Artillery upgrades, 1998–99. Couldson. GANDER, TERRY I. (Szerk.): JANE' S Ammunition handbook, 1997–98. Couldson, Sixth edition. GOURLEY, SCOTT R.: Mortars move into the smart set, Jane’s Defence Weekly, 1996/5. sz. HAWIS, MARK–PENGELLEY, RUPPERT–FRANCO: US mortar makes firing debut. JIDR. HEWISH, MARK– PENGELLEY, RUPERT: Massing mortars to full effect. JIDR, 1999/8. sz. HUGHES, ROBIN: Jordan first with Dutch gun. Jane’s Defense Weekly, 2003. 02. 05. Jane’s Defence Weekly: Canadian gun order is a first for NATO. Szerkesztőségi cikk, 1994. 07. 02. sz. KOVÁTS ZOLTÁN–LUGOSI JÓZSEF–NAGY ISTVÁN–SÁRHIDAI GYULA: Tábori tüzérség (típuskönyv). Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1988. KUDREVCAJA, A. (Szerk): Artyilérija XX veka. Moszkva, 2001. OGYINCOV, VLAGYIMIR: A repesz-romboló gránátok korszerűsítése. Voennüj Parád, 1997/6. sz. PRETTY, R.T.–ARCHER, D.H.R.: JANE’S Weapon systems 1970–71. London. SZUROV, O.: A tábori tüzérség lőszereinek korszerűsítése. Zarubezsnoje Voennoe Obozrenie, 1983/12. sz. VALMAS, T. L.: Greece plans to rebarrel — M101 105mm howitzer. JIDR, 2000/5. sz. ZSAROV, V. (szerk.): Francuszkaja szuhaputnüje vajszka. Tyehnyika i voruzsényija, 1966/10. sz. ZSAROV, V.: Bundeszver: szuhaputnüje vajszká. Tehnyika i Voruzsényije, 1966/1. sz.

158

AZ ÁTFEGYVERZÉSRE TERVEZETT TÜZÉRSÉGI TŰZESZKÖZÖK ÉS LŐSZEREIK FEJLESZTÉSI IRÁNYAI NAPJAINKBAN

Recommend Documents