AZ ÁSVÁNYVÍZ FOGALOM VÁLTOZÁSA NAPJAINKBAN

A Miskolci Egyetem Közleménye, A sorozat, Bányászat, 72.kötet (2007)

AZ ÁSVÁNYVÍZ FOGALOM VÁLTOZÁSA NAPJAINKBAN Dr. Csanády Mihály Az Országos Környezetegészségügyi Intézet nyugdíjasa E-mail: marta.misi(a),freemail.hu

Összefoglaló: Az ivásra szolgáló ásványvíz fogalma az Európai Unióban más, mint ami hazánkban (és Közép-Európában) több, mint száz évig elfogadott volt, és ezt a változtatást nem követte a fogyasz tók tájékoztatása. E téren ma nagy a káosz. A kereskedelem érdeke a szakmai szempontokat teljesen háttérbe szorítja. A tájékozatlanság csaknem lehetetlenné teszi, hogy az ásványvíz-fogyasztás előnyös hatásai érvényesüljenek. A cikk példát mutat be két, egészségügyi szempontból nehezen értékelhető paraméterre. Megemlíti azt is, hogy hazai ásványvizekben olyan szerves vegyületek is előfordulnak, amelyek hatásának értékelésével még nem nagyon foglalkoztak.

1.

A HAGYOMÁNYOS FOGALOM VÁLTOZÁSA 1.1. A hagyományos fogalom

Közép-Európában - a több, mint 120 éve elfogadott neuheimi konvenció szerint - az ásványi anyagban gazdag, tiszta, természetes vizeket neveztük ásvány víznek. A metrikus rendszer bevezetése után a „gazdag" jelző mellé a kerek 1000 mg/l-es koncentrációt tették meg határnak, vagyis az ennél több ásványi anyagot tartalmazó vizeket tekintették ásványvíznek. Később, hogy a kis mennyiségben is hatékony (biológiailag aktív) anyagok hatását is figyelembe lehessen venni, meg engedték, hogy olyan vizet is ásványvíznek lehessen nevezni, amelynek összes só tartalma nem nagy, de az aktív anyagokból (ilyen lehet a szufid-kén, a jód, bróm, fluor, kovasav) tartalmaz annyit, amennyi a biológiai hatás kifejtéséhez szükséges. Ezekre az anyagokra külön-külön adják meg az ásványvízzé minősítéshez szüksé gen minimális koncentrációt. Ez a minősítési elv hazánkban az 1980-as évekig érvényben volt, és a kül sődlegesen (fürdésre) használandó vizekre mind a mai napig érvényes.

49

Dr. Csanády Mihály

1.2. A mediterrán ásványvíz-fogalom A mediterrán országokban (és Franciaországban) az ásványvíz fogalom sokkal lazább. Csak az a követelmény, hogy a víz tiszta, természetes, vagyis az ember okozta szennyezéstől mentes legyen. Ennek valószínűleg az is oka, hogy ezekben az országokban kevés a nagy ásványianyag-tartalmú víz. A melegebb éghajlat miatt eleve nagyobb a fejenkénti víz-igény, ezért itt kisebb koncentráció esetén is bevihető a szükséges ásványi só mennyiség, így ez is szerepet játszhatott abban, hogy az ivásra szolgáló ásványvizek fogalmát másképp határozták meg, vagyis nem követelmény, hogy a víz ásványi anyagokban gazdag legyen. Az Európai Unió az ivásra szolgáló (palackozva forgalomba hozott) ás ványvizekre ezt, a mediterrán országokban szokásos meghatározást fogadta el. A vonatkozó jogszabály még arról is ír, hogy az ásványvíz legyen előnyös fiziológiai hatású, de hogy ezen konkréten mi értendő, arról nem szól. Az a régi szabály itt is érvényes, hogy a vizet nem szabad akárhogy kezelni, nem szabad például vegyszert hozzáadni. Nem szabad eltérő helyről származó vizeket keverni, és a palackozás nak helyben kell történnie, illetve a palackozóba a víznek zárt vezetéken kell ér keznie. 1.3. A megengedett víz-kezelés A korábbi szabály az volt, hogy a természetes ásványvizet csak levegőztet ni és szűrni szabad (például a vas-tartalom eltávolítására), és hozzáadni csak szén dioxidot szabad. Az új szabályozás megengedi azt is, hogy a levegőztetés ózon tartalmú levegővel történhet (ami a mangán és az arzén eltávolítása szempontjából előnyös), kimondva, hogy ez a víz jellegét és egyéb összetevőit nem változtathatja meg. A valóságban azonban az ózon és a vízben lévő szerves anyagok reakciója nem akadályozható meg, vagyis ez az utóbbi követelmény elvileg nem tartható be. Szokás még azt is előírni, hogy a víz mikroflórája ne változzék, vagyis a vízben eredetileg benne lévő mikroorganizmusok maradjanak meg, de ne szaporod janak, és idegen mikroorganizmusok ne kerüljenek bele. Ez a fertőtlenítés tilalmát jelenti. Azzal egyet lehet érteni, hogy a vegyszeres fertőtlenítést tiltják, de például az uv-fertőtlenítés tilalma nem látszik indokoltnak ott, ahol a fertőtlenítés kívána tos.

50

Az ásványvíz fogalom változása napjainkban

1.4. Az egészségi hatás értékelése A hagyományos ásványvíz fogalomból az adódott, hogy aki ásványi anyagban gazdag vizet akart fogyasztani, az elvileg megkereshette az igényeinek megfelelő ásványvizet. Igaz, hogy ehhez akkor sem sokan értettek, nem nagyon volt, aki szakszerű tanácsot tudott volna adni, hiszen az orvosok nagyobb részének sincs fogalma arról, hogy mikor milyen vizet célszerű fogyasztani. Az ivóvizeknél lényegesen több ásványi anyagot tartalmazó vizekre igaz az, hogy van, akinek hasznos a többlet-bevitel, de olyanok is vannak, akiknél ez káros lehet. Ez függ attól, milyen anyagban gazdag az adott víz, és persze attól is, hogy az illető fogyasztónak (egészségi állapotától is függően) mire van igénye. Gyógyvíznek minősül az az ásványvíz, amelynek gyógyhatása van, és ezt meghatározott jogi eljárással elismerték. Előfordul, hogy egy jelentős ásványianyag-tartalmú ásványvíz és egy gyógyvíz között csak az a különbség, hogy az egyiknek a gyógyhatását igazolták és elismerték, a másikét (amelyik ugyanolyan összetételű lehet) nem. A szervezet persze ilyenkor ugyanúgy reagál, hiszen a biológiai hatás nem függ a jogi elismertségtől. A gyógyvizeknél - ahogy a gyógyszereknél és a gyógyhatású egyéb anya goknál is - elfogadott, hogy van, akinél egy adott termék fogyasztása ajánlható, és van, akinél nem. Ezt a gyógyvizeknél a palackokra az engedélyező hatóság (na gyon helyesen) rá is íratja. Egy jelentős sótartalmú ásványvízre ugyanez lenne ér vényes, vagyis itt is megadható a fogyasztásra vonatkozó javallat és ellenjavallat, de ezt nem szokás ráírni a palackra, mert a forgalmazók véleménye szerint ez piaci szempontból hátrányos. A fogyasztó tájékoztatása így elmarad. Egy adott ásvány víz fogyasztásának egy adott személyre előnyös, közömbös vagy éppen hátrányos hatásáról csak a „kipróbálás", vagy legfeljebb hasonló egészségi állapotú ismerő söktől kapott tájékoztatás alapján lehet információt szerezni és ennek alapján dön teni, és aztán ez a döntés vagy jónak bizonyul, vagy nem. Ez a helyzet szakmai szempontból nagyon kedvezőtlen, és jó lenne rajta változtatni. Néhány évtizede próbálkoztunk azzal, hogy szakszerű tájékoztatást íras sunk rá egyes ásványvizek palackjaira. Például egy nagy fluortartalmú fővárosi ásványvíznél ezt javasoltuk: „ Fluortartalma miatt a fogszuvasodás megelőzésére fogyasztása - napi 1 literig - ajánlható. Nagy vízigény (pl. melegüzemi munka) esetén kérje ki orvosa tanácsát. Mellette ne szedjen fluor tablettát." A palackra csak az első mondat került rá, az is csak a mennyiségi korlát nélkül. A másik példa egy alföldi, szénsavas dúsítás nélkül palackozott nátrium-hidrogén-karbonátos ásvány víz volt. A tájékoztató szöveg: „Gyomorsav-túltengésben szenvedők részére fo gyasztása ajánlott. Savhiányban szenvedők ne fogyasszák." Ez akkor rákerült a

51


palackra, de később elhagyták, mert úgy ítélték, hogy a konkurenciával szemben hátrányba kerültek az egzakt tájékoztatás miatt. A sort lehetne folytatni. Például a nagy kalcium-tartalmú ásványvizek fo gyasztása fokozott kalcium-igény (terhesség, szoptatás, időskori csontritkulás ve szélye) esetén ajánlható, a kalciumos kő-képződésre hajlamos személyeknél vi szont ellenjavallt.

2.

AZ ÚJ SZABÁLYOZÁSBÓL EREDŐ NEHÉZSÉGEK

Az új szabályozás szerint minden jó minőségű ivóvíz is - belső fogyasztás (ivás) szempontjából - ásványvízzé minősíthető, ha nem szoail (a fentiek szerintit meghaladó) kezelésre, nem keveredik más kút vizével, és a kútnál (a kút közelé ben) palackozzák, vagyis nem szükséges, hogy a víz ásványi anyagokban vagy biológiailag aktív anyagokban gazdag legyen. Eszerint a vízmű-kutak nagyobb részének a vizét is ásványvízzé lehetne minősíteni, ha a kútnál palackozni akarnák, vagyis az ivóvíz és az ásványvíz közötti különbség ilyen értelemben eltűnt. De megmaradt a lehetőség a nagy ásványianyag-tartalmú vizek palackozására is. Attól, hogy egy vizet ásványvízként forgalmaznak, nem lehet tudni, hogy az a víz korlát lan fogyasztásra is ajánlható-e, vagyis az ivóvíz minőségi előírásoknak teljes mér tékben megfelelő vízről van-e szó, vagy olyan, ásványi anyagban gazdag vízről, amely bizonyos célra jobb az egyszerű ivóvíznél, de nem mindig és nem minden kinek ajánlható a fogyasztása. Ez bizonyos értelemben az ásványvíz fogalom deg radálásátjelenti. Ma divattá vált a palackos vizek fogyasztása. Az, hogy a mesterséges üdítő italok helyett a természetes ásványvizek fogyasztását ajánlják, helyeselhető. Az viszont már kevésbé, hogy a vezetéki vizeknél helyenként tényleg fennálló minő ségi problémákat általánosítják, és ezzel késztetik a fogyasztókat arra, hogy palac kozott vizeket igyanak. Az ilyen „felvilágosító" anyagokban olyan információk terjesztése is megtalálható, amelyek jelentős része szakmailag nem állja meg a helyét. Például széles körben terjesztett vélemény, hogy a vízvezetéki víz veszélyes szerves mikroszennyezőket: klórozási melléktermékeket, hormonhatású anya gokat, stb. tartalmaz, amelyek között sok rákkeltő vegyület is van. A Nyugaton nem alaptalan híresztelés átvétele azonban sokban sántít. Például hazánkban a kló rozási melléktermékek ivóvízben megengedhető koncentrációja szigorúbb, mint az Európai Unióban, mivel e téren már a szabályozás átvételekor is jobban álltunk, és nem akartunk visszalépni. Az említett egyéb, potenciálisan veszélyes szerves ve gyületek a felszíni vizekből juthatnak be az ivóvízbe. Egyes nyugati országokban az ivóvíz 50-70%-a felszíni vizekből származik. Nálunk ez az arány mindössze 5% körüli, vagyis az ivóvizek döntő többsége védett felszín alatti rétegvízből szárma52


zik. És a tényleg felszíni vizet használó vízművek közül a legnagyobbnál (Szolnok) sem nagyon szennyezett a vízforrás, és itt a technológia is nagyon jó, a Balatonnál pedig a tó vízének minősége kémiai szempontból már a tisztítás előtt is általában megfelel az ivóvíz-minőségi előírásoknak. A fogyasztók nagyobb része, ha palackos vizet vásárol, akkor ásványvizet kér, vagyis a közvélemény az ásványvizet jó minőségű ivóvíznek tekinti. Ez igaz is a ma forgalmazott ásványvizek zömére, de így a hagyományos értelemben is ás ványvíznek tekinthető (tehát ásványi anyagban gazdag) termékeket semmi sem kü lönbözteti meg a „híg", vagyis tényleg egyszerű ivóvíznek tekinthető vizektől. A külföldről behozott (főleg olasz) palackos vizek zöme is ilyen, tehát jó minőségű ivóvíznek tekinthető víz, de a híres Eviani vízre is igaz mindez. 3.

ÖTLETEK A NEHÉZSÉGEK CSÖKKENTÉSÉRE

Mit tehetünk a megoldás érdekében? Volt alkalmam nemzet-közi fórumon (Codex Alimentarius bizottság ülése) német kollégákat megkérdezni, hogy ők ho gyan állnak a kérdéshez, hiszen őket ugyanígy érintette az EU ásványvizes irány elvének átvétele. A válasz az volt, hogy a jelentős ásványi anyag tartalmú vizeket igyekeznek gyógyvízzé minősíttetni, és akkor nem esik az ásványvizes irányelv hatálya alá, nincs akadálya a fogyasztásra vonatkozó javallat és ellenjavallat feltün tetésének. Erre nálunk is volt már példa, amikor a „BORsodi" vizet (új kút fúrása után) újra kellett minősíttetni, és nagy bórsav-tartalma miatt ásványvízként nem lehetett engedélyezni. Igazolták a gyógyhatását, és gyógyvízként engedélyezték a palackozást és forgalmazást. Más kérdés, hogy ez a gyakorlatban mit jelent. Saját tapasztalatom, hogy Borsod megyei vendéglőben ha ásványvizet kér a vendég, ezt hozzák, és persze a vendég nem kezdi el tanulmányozni a palackon lévő javallato kat és ellenjavallatokat. A jelentős ásványi anyag tartalmú vizeknél a gyógyvízzé minősítés szóba jön, ha van, aki a gyógyhatás igazolásához szükséges vizsgálatokat elvégezteti. Az előbbi példában említett helyzet javítható aztán, ha megfelelő propagandára is tud időt és pénzt fordítani a forgalmazó. Azoknál a vizeknél, amelyek sótartalma nem olyan nagy, hogy a közvetlen gyógyhatás igazolható lenne, megfelelő propagandára van szükség. Olyan sajtó kampányra, amelyben a fogyasztók figyelmét felhívják a tényleges, az ivóvíztől eltérő előnyös hatásokra. Az nehézséget jelenthet, hogy a konkurencia esetleg szin tén kampányba kezd, és az egyszerű ivóvíznek megfelelő ásványvizeket is feldicsé ri olyan szövegekkel, amelyeknek szakmai szempontból nincs jelentősége, de nem valótlanok, és hangzatosak (pl. 1000 méteres mélységből, stb.). 53


Sajnos a jelenlegi piaci verseny-helyzetben nem nagy a remény arra, hogy a szakmai szempontoknak érvényt lehessen szerezni, de meg kell próbálni. 4.

PÉLDÁK NEHÉZ ÉRTÉKELÉSRE 4.1.

Fluor

A fluor egészségügyi szempontból különleges jelentőségű. Bevitelében (fluorid ion formájában) az ivóvíz szerepe döntő. Esszenciális nyomelem: a cson tokban fontos szerepe van, a fogzománcban (kalcium-fluoridként) még nagyobb a szerepe. Ha szervezet a fog-fejlődés időszakában (és ez a magzati élettől a 16 -18 éves korig tart) megkapja az ideális fluor-mennyiséget, a fogak ellenállóak lesznek, a fogszuvasodás valószínűsége sokkal kisebb (egyesek szerint akár egy nagyság renddel is kisebb) lehet, mint a kontroll csoportban. Nehézséget jelent viszont, hogy az ideálisnál nagyobb fluor-mennyiség káros. Mai tudomásunk szerint a fluor az az elem, ahol az ideális és a már káros mennyiség a legközelebb van egymáshoz. Az ideális mennyiség (napi 2 liter vízzel számolva ez 1 mg/L) duplája (vagyis a 2 mg/L) már tüneteket (pl. foltos fog zománcot) okoz, a négyszeres mennyiség (tehát klímánkon a 4 mg/L) már biztosan káros. A túl sok fluor bevitele nemcsak a fogazatot, de a csontrendszert is helyre hozhatatlanul károsítja (csont-fluorózist okoz). Hazai ásványvizeink közül nem egy tartalmaz olyan fluor-mennyiséget, amely nagyobb, mint ami az ivóvízben megengedhető (1,5 mg/L). Ilyen vizet fo gyasztva a napi víz-szükséglet részbeni fedezésére (vagyis kis fluor-tartalmú vízzel való fogyasztási arányt beállítva), tulajdonképpen megoldható lenne az ideális be vitel, de ez a szokásosnál sokkal nagyobb tudatosságot és odafigyelést igényelne. A fluoros ásványvizeknek tehát (megfelelő hirdetéssel, kampány szervezé sével) komoly szerepe lehetne a fogszuvasodás gyakoriságának csökkentésében, és ez segíthetne visszaállítani az ásványvíz-fogyasztás renoméját. 4.2.

Bór

A bór olyan elem, amely nem ionos formában, hanem metabórsavként (HB02) van jelen a vizekben. Esszenciális nyomelemnek tekintik, gyógyhatását is általában elfogadják. A közelmúltban azonban olyan toxikológiai közlemények jelentek meg róla, amelyek óvatosságra intenek. Emlősöknél a szaporodó képességet károsítja. Kutyáknál here-elhalást állapítottak meg, de másutt is észlel ték a spermaképződés gátlását. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1993-ban szigorú határértéket (0,3 mg/L B) állapított meg az ivóvízben megengedhető bór54


tartalomra, amelyet azonban vitattak. A WHO ennek nyomán enyhítést határozott el, de ez igen csekély: 0,5 mg/L az új javaslatuk (1995, ill. 2004). Az Európai Unió határértéke 1,0 mg/L B, és ez érvényes jelenleg Magyarországon is. Ásványvizekre ennek 5-szöröse volt érvényben (5 mg/L B = 20 mg/L HB0 2 ). Az egészségre egyértelműen káros anyagok (pl. higany, ólom, kadmium) esetében általában az a gyakorlat, hogy az ivásra szolgáló ásványvizekre az ivóvíz re vonatkozó határértéket fogadják el, hiszen a szervezet ugyanúgy reagál a szerve zetbe bevitt anyagra, akár ivóvíznek, akár ásványvíznek nevezték azt a vizet, ami vel bejutott. A bór esetében a nagy eltérés azt mutatja, hogy a táplálkozás tudománnyal foglalkozók és a toxikológusok véleménye a bór megítélésében lé nyegesen eltér. A bór adatoknál a számok értékelésekor mindig figyelni kell még arra is, miben adják meg az eredményt. Ásványvizekben - a tényleges előfordulásnak megfelelően - metabórsavban szokás az eredményt feltüntetni, az ivóvíz határértéknél viszont elemi borra vonatkozik az adat, és a kettő között (kis kerekí téssel) 4 az átszámítási tényező. (Előfordul az is, hogy ortobórsavban - H 3 B0 3 számolnak). A bór egészségügyi értékelése hazánk szempontjából azért is jelentős, mi vel Magyarországon van olyan (gyógyvízzé minősített) ásványvíz, amelynek bórtartalma az 55 mg/L B értéket, vagyis az EU határérték 55-szörösét (a WHO határ érték 110-szeresét) eléri! Az ilyen víz fogyasztását (a fürdővízként való felhaszná láson kívül) például reuma kezelésére - rövid ivókúraként is - hasznosnak tartják. Rendszeres fogyasztása azonban (főleg fiatalabb korban) semmiképpen nem ajánl ható, de a fentiek szerint ebben nehéz egyértelműen állást foglalni. Magyarországon vezetett vizekben is előfordul az 1 mg/L-t meghaladó bórkoncentráció. Emiatt az országos vízminőség-javító programban is szerepel a be avatkozás ilyen vízműveknél. A megoldás nem egyszerű, mivel a bór a hagyomá nyos vízkezelési módszerekkel nem távolítható el. A minden idegen anyag eltávolí tására alkalmas, membrán-technikán alapuló fordított ozmózisos (RO) eljárásnak is igen rossz a hatásfoka a metabórsav esetében, aminek valószínű magyarázata az, hogy a metabórsav részecske-mérete kicsi, mert mint semleges molekulának nincs hidrát-burka. Az ásvány- és gyógyvizekben jelenlévő bór értékelésére az eddiginél na gyobb gondot kellene fordítani. Az említett, igen nagy bór-tartalmú gyógyvíz fel használására is érdemes volna kampányt kezdeményezni, hiszen olyan természeti kincsünk, amelyet alig használunk ki. Ennek keretében persze a felhasználhatóság korlátait is meg kellene határozni, hiszen ez a víz - nem rendeltetésszerűen hasz nálva - ártalmat is okozhat.

55


5.

SZERVES ANYAGOK AZ ÁSVÁNYVIZEKBEN 5.1.

Általános szempontok

Az ásványvizekben lévő szerves anyagok megítélésében nem tudunk kiala kult gyakorlatról beszélni. Azt szokás mondani, hogy a tiszta természetes vizekben (így az ásványvizekben) szerves anyagnak nem szabad jelen lenni, hiszen maga az „ásvány" szó is egyértelműen szervetlen anyagokat jelent. Felszín-közeli rétegek ből származó vizekre általában helyesnek is mondható az a vélemény, hogy szerves anyag lehetőleg ne legyen bennük. Az ivásra szolgáló ásványvizekre ez lényeges követelmény is. A Kárpát-medencében azonban nagyon sok olyan, fürdésre használt ás ványvíz van, amely mély rétegből származik, ahol a vizek jellege egészen más, mint a felszín-közeli rétegekben. Különösen igaz ez a termálvizekre, amelyek je lentős részét eredetileg szénhidrogén-kutatásra fürt kutakból nyerjük (pl. Hajdú szoboszló, Cserkeszőlő, Gyula, Zalakaros). Az ilyen, sokszor az olajos rétegek szomszédságából származó vizekben jelentős mennyiségben fordulhatnak elő olyan szerves vegyületek, amelyek az ásványolajokra jellemzőek (pl. alifás, aromás köztük policiklusos - szénhidrogének, fenol-származékok, stb.), jelenlétüket egészségügyi és ökológiai szempontból nem kívánatosnak tartják. Például a ma gyar Alföldön van olyan termálkút, amelynek vize 3 mg/L-nél több fenol-reakciót mutató vegyületet tartalmaz. (Emiatt legfeljebb melegház-fűtésre használható, de az élővízbe való bevezetéséért bírság szabható ki.) Máshol a víz benzol-tartalma haladja meg - van, ahol közel két nagyságrenddel - az ivóvízben megengedtető értéket. Van olyan termál-fürdő is, ahol a víz olaj-tartalmának leválasztásáról kell gondoskodni. Az ilyen szerves vegyületek jelenléte nem kívánatos, és minden esetben gondos egyedi mérlegelést igényel, hogy fürdésre való felhasználásnál okozhatnake egészség-károsodást (vagy környezet-szennyezést), és ha igen, akkor ezt hogyan lehet megelőzni. Az ilyen vizek ivásra való felhasználása nem jöhet szóba. Egészen más jellegűek viszont a humin-vegyületek, amelyek jelenléte ivás ra szolgáló vizekben nem kívánatos, de közvetlen károsító hatásukról nem tudunk, sőt a fürdővízben való jelenlétüknek egyesek gyógyhatást is tulajdonítanak. Néz zünk néhány példát szerves anyagok jelenlétének értékelésére. 5.2.

Benzol

A benzolról ismert, hogy karcinogén (daganatkeltő) vegyület. A lenyelésen kívül zárt légterű fürdőben a meleg víz fölött kialakuló légréteg benzol-tartalma 56


jelenthet kockázatot a rendszeresen úszókra nézve, mivel a benzol gőzének sűrűsé ge a levegőénél sokkal nagyobb. Gáztalanításkor jelentősen csökkenhet a koncent rációja, de a medence-tér intenzív szellőztetésére (és ennek hatékonyságának ellen őrzésére) is szükség lehet ilyenkor a kockázat csökkentésére. Egyes termál fürdő inkben (köztük gyógyvízzel tápláltaknál is) indokolt részletesen foglalkozni a kér déssel, hogy a kockázat kiküszöbölésére a szükséges lépések megtehetők legyenek. 5.3.

Policiklusus aromás szénhidrogének (PAH)

Ezek között a vegyületek között jól ismert karcinogén vegyületek is van nak. Nagy mélységből származó termálvizekben sokszor jól mérhető koncentráció ban vannak jelen PAH vegyületek, de - szerencsére - a természetes vizekben (az ilyen vegyületekkel az ember által szennyezett vizekkel ellentétben) általában csak a naftalin, a fluorantén és a pirén koncentrációja jelentős (ezek nem karcinogének); az erősen karcinogén benz(a)pirén koncentrációja legtöbbször a kimutatási határt sem éri el. Indokolt azonban minden esetben részletesen megvizsgálni ezeknek a jelenlétét, mert — főleg az olajos rétegekben - előfordulásukkal számolni lehet, ami a víz felhasználásának korlátozását teheti szükségessé. 5.4.

Humin-anyagok

Nagyon sok mélységi víz tartalmaz ilyen anyagokat. Maga ez a fogalom nem egyértelmű. így szokás nevezni a szerves anyagok lassú anaerob lebomlásá nak termékeként megjelenő természetes anyagokat. Ez gyűjtő fogalom, az ide so rolt anyagok egy részének pontos összetétele nem is ismert. Ennek egyik oka az, hogy ezek a nagy molekulák a ma kényelmesen használható gázkromatográfiás eljárással nem vizsgálhatóak, az elemzés hőfokán ugyanis többnyire elbomlanak. De ha a kinyerésükre más lépéseket próbálunk tenni, akkor is fennáll a bomlás veszélye. Ezeknek az anyagoknak a biológiai hatásáról még sok mindent nem tu dunk, de azt általában elfogadják, hogy az egészségre nem ártalmasak, sőt esetleg külsőleges használatkor (fürdés) - gyógy-hatás is tulajdonítható nekik. Ezeknek az anyagoknak legjelentősebb csoportját a humin-savak képezik. Ez is gyűjtő fogalom. Azok a humin-anyagok kerülnek ebbe a csoportba, amelyek savas végcsoportokat tartalmaznak, és így savas közegben szerves oldószerekkel extrahálhatóak, lúgos közegben viszont sókat - humátokat - képezve visszaoldhatóak a vízbe. Mennyiségük meghatározása is általában ilyen alapon történik: a humátok szín-intenzitását mérve adott pH-nál. Mivel azonban a makromolekulák különbözőek, különböző végcsoportokat is tartalmaznak, az ilyen meghatározás csak durva közelítés. Az elválasztási módszerektől függően bizonyos vegyület57


csoportok elkülöníthetőek (például a himato-melaninsav, fulvósav), ez azonban a humin-anyagoknak csak egy része. És ilyenkor még az is kérdéses, hogy az elvá lasztási műveletek során nincs-e molekula-átalakulás. A humin-anyagok jelenléte az ivóvizekben és a kezelésre (vízforgatásra) kerülő fürdővizekben nem kívánatos, mivel a szokásos vízkezelési eljárásokat za varják. A klórozásos fertőtlenítést egyrészt azzal nehezítik, hogy többlet klórfogyasztást okoznak, de még nagyobb nehézséget jelent, hogy a klórral reagál va klórozási mellék-termékeket képeznek, amelyek jelentős része daganatkeltő. A nagy huminsav-tartalmú vizek a szokásos klórozásos technológiával ezért nem kezelhetőek. Magyarországon a termálvizek jelentős része huminsav-tartalmú, ami az ilyen vízzel táplált fürdőknél például lehetetlenné teszi a szokásos vízforgatási technológiák alkalmazását. Mivel Magyarországon sok termálfürdő és több gyógyfürdő vizének igen nagy a humin-anyag tartalma, indokolt lenne kutatásokat végezni az ilyen anyagok előnyös egészségügyi hatásának vizsgálatára, ami - kedvező eredmények esetén a gyógy-turizmus fellendítéséhez komoly érveket szolgáltathatna.

Irodalom Borszéki B. Gy. (1999): Ásványvizek, gyógyvizek. METE Kiadó, p. 107 Borszéki B. (2007): Ásványvíz szabályozások, szabványok, rendeletek. VITUKI-Sapientia kiadvány fejezete, közlés alatt. Csanády M. (1991): Ásvány- és gyógyvizek minősége. Környezetgazdálkodási Intézet, Budapest, p. 162 Csanády M. (1996): Terítéken az ásványvizek. Konzílium, V. 4, 16-17. Csanády M., Klopp Gné (2000): Az ásványvízfogyasztásról Budapesti Közegészségügy, XXXII1. 5158. Dobos I. (2007): A Kárpát-medence ásványvizeinek története. VITUKI-Sapientia kiadvány fejezete, közlés alatt

58

AZ ÁSVÁNYVÍZ FOGALOM VÁLTOZÁSA NAPJAINKBAN

Recommend Documents