Magyari-Beck Anna: Az Alexander technika kézikönyve (Részlet a készülő könyvből)
A Suttogó „ah”, avagy a légzéstechnika szerepe a pszichofizikai egyensúly megteremtésében – a légzéskontroll.
Az 1877-ben, török területen lévő Alexandropolban –, amelyet akkoriban foglaltak el az orosz cári csapatok - görög apától és örmény anyától született
G.I.Gurdjieff
(1877-1949), aki neveltetése folytán orosz ortodox vallású. A Fekete- tenger és a Kaszpi-tenger között elterülő hatalmas földterület nagyon sokféle vallást, civilizációt, hagyományt, hiedelmet, ősi tradíciót megőrző nemzetek otthona volt annak idején. Gurdjieff, ifjú korában igencsak kalandos életet élt, hegyet mászott és régészeti ásatásokban vett részt, kolostorokban lakott és saját kézműves termékeivel házalt, piacozott.
Bejárta – többek között - az orosz Közép-Ázsiát,
Perzsiát, Indiát és Ceylont, Moszkvát, Szentpétervárt, Georgiát. 1917 után pedig eljutott Törökországba, Amerikába, több Nyugat-Európai országba, és végül Párizsban telepedett le, ahol megnyitotta zenélésre, kertészkedésre, állatgondozásra és nagyon sok elmélyült beszélgetésre épülő, az egészséget megőrző és gyógyító intézményét. Szakrális szertartásokat vezetett, a dervis tánc elemeiből megalkotott mozgásos gyakorlatokat tanított, Gondolkodásmódját nagymértékben befolyásolták azok az ősi tradíciók, hiedelmek és vallások, amelyek az Első Világháború kitöréséig meghatározták a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger között élő sokszínű népesség civilizációját, azokét a kis nemzetekét, amelyeket azután elsodortak a 20. század eseményei és az, amit Közép-Ázsiából hozott magával. Mai szóval fogalmazva, terápiás tevékenységében életben akarta tartani, megőrizve átadni szülőföldje nemzeteinek mindennapjaiban élő ősi tradícióknak egyes elemeit. Tizennégy éven át jelentette meg New Age című folyóiratát, amelyet azért adott el, hogy ennek bevételéből létrehozhassa az Intézményt. Sok írását publikálta, könyvei
pedig a 21. században is sorra megjelennek.
Bernard Shaw szerint „a kor
legbriliánsabb esszéistája” volt. Gurdjieff perzsiai útján találkozott egy bölcs öreg dervissel, aki a természetes légzés egészségmegőrző szerepéről magyarázott neki, kritikusan szólva a már akkoriban is mind inkább terjedő „mesterséges légző gyakorlatok” ártó hatásait elemezve. „ A légzés… egy asszimilációs folyamat, de egy másik fajta tápláléké. A levegő a szervezetbe belépve, ott átalakulva – éppúgy mint az egyszerű étel – alkotórészeire bomlik, amelyek azután vagy egymás közt, vagy bizonyos megfelelő, a szervezetben már jelenlévő elemekkel új vegyületeket alkotnak – azért, hogy életet adjanak azoknak
a
különböző
szubsztanciáknak,
amiket
az emberben
végbemenő
életfolyamatok szüntelenül fogyasztanak… egy új anyag előállításához az azt alkotó elemeket meghatározott arányban kell adagolni… Amikor a szokásos módon lélegzünk, automatikusan lélegzünk. A szervezet magától veszi fel a levegőből a kellő mennyiségű anyagot. A tüdő úgy lett megalkotva, hogy hozzászokott egy meghatározott mennyiségű levegővel való munkához. Ha az ember megnöveli a tüdőbe belélegzett levegő mennyiségét, a keveredés és az egyensúly belső folyamatai is elkerülhetetlenül megváltoznak… Azt sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a szervezetnek szükséges anyagok mellett a levegő sok mást is tartalmaz, amelyek haszontalanok, sőt, károsak számára. És a mesterséges légzés, vagyis a természetes légzés erőltetett megváltoztatása lehetőséget ad ennek a sok káros anyagnak, hogy behatoljon a szervezetbe, ugyanakkor a normális élethez hasznos szubsztanciák mennyiségi és minőségi egyensúlyát is megbontja… megváltoztatja a többi táplálék arányát is, ennek megfelelően kell a többi táplálékot is növelni, vagy csökkenteni. Az összes szerv gépiesen dolgozik, és a természetének, valamint a szerzett szokásoknak megfelelően mindegyikben kialakul egy bizonyos működési ritmus. Van a különböző szervek működési ritmusai között egy jól meghatározott arány, amely a szervezet
egyensúlyát
biztosítja.
Egyik
szerv
függ
a
másiktól.
Minden
összeköttetésben van. Amikor mesterségesen megváltoztatjuk a légzést, először is a tüdő működési ritmusát változtatjuk meg, de mivel a tüdő tevékenysége többek között a gyomoréval van összeköttetésben, ezzel a gyomor működési ritmusát is megváltoztatjuk, először
alig, aztán egyre jobban és jobban… Szervezetünk sok szervből áll, és mindegyiknek más ritmusúak a folyamatai és mások a szükségletei. Tehát választani kell: vagy mindent megváltoztatunk, vagy mindent változatlanul hagyunk. Különben jó helyett csakis rosszat tehetünk.” (G. I. Gurdjieff: Találkozások rendkívüli emberekkel, ford. Hollán László, Sophiris Kft. 209-210.old) Már csak azért is figyelemre méltó az öreg bölcs perzsa dervist idéző Gurdjieff írásrészlet számunkra, mert üzenete összecseng F.M. Alexander felismerésével. Munkája kezdetén Alexander a technikának „A légzés újratanításának új módszere” nevet adta. Ismeretes, hogy F. M. Alexander ausztrál Shakespeare-színészként légzésével, majd hangjának elvesztésével küszködött, és közel tíz esztendőn át figyelte meg tükrök segítségével, hogyan működteti szervezetét amikor "civil"-ként él, és amikor pódiumi fellépésre készül. Tanításának kezdeti korszakában ”lélegző embernek” hívták, mert nagy hangsúlyt fektetett a légzés-kontrollra. Hangsúlyozta, hogy a technika gyakorlása során kialakuló közvetett kontroll hatékonyabban segíti elő a helyes légzést, mint a direkt légző gyakorlat, amit éppen úgy elvetett, mint bármely más direkt irányadást. Már korábban, ösztönös megszokásainkkal összefüggésben szó volt arról, hogy szinte általánosnak tekinthető az állkapocs megfeszítése, a görcsös nyelv, a kimeresztett tekintet, és a passzív rekeszizom. Ezek együttese visszafogja, felületessé teszi a légzést.
Márpedig, ahogy Walter Carrington is gyakran
hangsúlyozta a technika tanításakor, „a légzés áramoltatja a jó energiát!” A felületesen lélegző ember anyagcseréje, energia- és pszichés állapota jóval rosszabb lesz, mint azoké, akik nem küszködnek ilyen problémákkal. De gondoljunk csak arra, hogyha
egy
váratlan
negatív
inger
ér
bennünket,
amely
felborítva
lelki
egyensúlyunkat esetleg rohamszerű sírásra késztet, mindaddig nem tudunk megnyugodni, amíg nem vagyunk képesek ismét elmélyíteni légzésünket, és vissza nem nyerjük elvesztett belső egyensúlyunkat. Az a kiábrándító valóság, hogy a legtöbb emberben a gyakori stressz hatások, az idegrendszert
túlzottan
igénybe
vevő
elhatalmasodott
információáramlás
következtében, többé, kevésbé állandósultak a felületes, visszafogott légzési szokások. Van egy mondás, mi szerint „lélegzet vissza fogva” figyelünk valamire. Hogy mi lehet ennek a következménye? Bizony, az, amiről olyan bölcsen beszélt az öreg perzsa dervis. Mert az elhasznált levegő benntartásával egészségtelenül
befolyásoljuk anyagcserénket, és ez bénítóan hat valamennyi szervünk működésére. De ahogy F.M. Alexander állította, „ha a rosszat nem csináljuk, a jó magától megszületik”, no és azt is, hogy „ha megváltoztatjuk önmagunk használatát, megváltozik a működésünk is”. Ennek a szemléletnek megfelelően építette bele a tanítási folyamatba a „Suttogó ah”-t. Valójában ezt az eljárást az énekesek egyik gyakorlatából emelte be technikájába, de van egy lényeges különbség. A Suttogó ah ugyanis nem hagyományos légző gyakorlat. Az Alexander-technika tanára mint mindig, ezúttal is növendéke egész szervezetével dolgozik. A megfelelő koordinációnak, a helyes pszichofizikai egyensúlynak, vagyis a szervezet természetes működésének az alapja az ízületek szabadsága, rugalmassága. És ez a feltétele a helyes légzésnek is. A tanítás ebben az esetben is különböző élethelyzetekben és mozgásmodelleken keresztül valósul meg: az asztalon fekve, labdán, széken, vagy hokedlin ülve, járás közben, végül különböző hétköznapi tevékenységek mozdulatait felidézve: például egy tárgy felemelése, írás, munka a komputerrel, olvasás, háztartási teendők a konyhában, gyerekfürdetés, tánc, egy kitalált konfliktushelyzetben, vizsgahelyzetben, váratlan találkozáskor… A tanítás módjáról saját tapasztalataimat szeretném elmondani. Minden esetben előbb szóban tájékoztatom a növendékemet, megkérem, hogy ügyeljen a figyelem összpontosításra és a figyelem megosztásra, kérem, hogy ne koncentráljon mereven egy mikro-pontra, ne akarjon tökéletesen teljesíteni, tekintse játéknak. Ezután következnek a szóbeli ajánlásaim. Arra kérem, hogy a kezemmel adott információkat tekintse emlékeztetőknek. Testemmel, a saját pozíciómban vele együtt én is modellezem a Suttogó ah-t: 1. Fújtató légzés helyett, megengedjük, hogy orrunkon keresztül, szervezetünk belélegezzen, figyelmünket a mechanikailag ideálisnak tekinthető pozícióra
(a
majomállásra ) összpontosítjuk ( ebben a pozícióban talpunk kapcsolata a földdel alapot ad a megfelelő koordinációnak, biztosítva, hogy törzsünk megtalálja a kívánt egyensúlyt, vállunk és csípőnk nyitott, állkapcsunk szabadon kissé előre, fejünk előre és felfelé irányul)…- Nem csináljuk meg… 2. Megengedjük, hogy a nyakunk szabad legyen, mert csak az így felszabaduló nyakcsigolyák teszik lehetővé, hogy gégénk szabaddá váljon, állkapcsunk lazán
előre irányuljon, fejünk az atlaszról előre és felfelé irányuljon, a hátunk hátul maradjon, hosszú legyen és széles... - Nem csináljuk meg… 3. Megengedjük, hogy a kilégzés mélyről induljon, rekeszizmunk gördüljön fel nyugalmi helyzetbe, lapockáink távolról egymás felé irányuljanak, ajkunk kissé megnyíljon, nyelvünk lazán előre irányuljon…- Nem csináljuk meg… 4. Megengedjük lágy szájpadlásunk emelkedését, ezáltal elmosolyodunk, az orrlyukunk kitágul, tekintetünk ellágyul, állkapcsunk szabaddá válik, nyelvünk puhán, szabadon legördül fogsorunk mögött, akár a mélytányérban egy üres palacsinta…Nem csináljuk meg… 5. Megengedjük, hogy az újabb belégzést orrunkon keresztül, szervezetünk automatikusan végezze el… 6. Figyelmünket a Suttogó ah-ra összpontosítjuk, amely akkor áramlik ki szabadon, megrezegtetve a hangszálakat, ha nem csinálunk semmit… 7. Megengedjük, hogy önmagától megszülessen a megfelelő koordináció és a mind pontosabbá váló elsődleges kontroll …- Nem csináljuk meg… 8. Megengedjük, hogy saját tempónkban a folyamatos ki és belégzés mind gördülékenyebbé váljon, és amikor a levegő kiáramlik, testünk önmagától szélesedjen és táguljon…- Nem csináljuk meg… (Mindezt egyszerre és egymás után.) A helyes légzéskontroll elsajátítása hosszú folyamat, türelem, és elmélyült tanárnövendék szellemi páros munkája, amelyben az inhibition (stop), vagyis a megszokott azonnali reakciók megakadályozása és a kilégzés során megszülető új irányok adása az eszközei a megújult önirányításnak. A tanulás a konstruktív tudatos kontroll mind kifinomultabb alkalmazásával pontosítja az elsődleges kontrollt. A Suttogó ah során a növendékek megtanulják a koponya és a gerinc közötti ízület és az álkapocs ízület
szabad használatát,
miközben
ügyelnek arra, hogy fejük az atlaszon maradjon, figyelmük közvetett kontrollja a koordinációra, a helyes irányokra, a nyugodt, egyenletes kilégzésre összpontosít, és arra, hogy a szabad mozgású lengőbordák táguljanak, a háti szakasz kiszélesedjen és táguljon.