A TARTALOMBÓL: Húzunk egy újabb strigulát . . . . . . . . . . . 2 Jó Ha Figyelünk! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3 A Fidesz már fél a Jobbiktól. . . . . . . . . . . 4 A Neokonok és Grúzia. . . . . . . . . . . . . . . 5 Akik suttyomban az MSZP szekerét tolják. 6 A hitelválság következményei: csapvíz, turkáló és vonatozás . . . . . . . . . . 7 Alázatosan jelentem: a neoliberalizmus csõdbe ment! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8 Az SZDSZ a magyar közélet patkánya. . 11 Megegyezést a Megegyezésrõl!. . . . . . . . 12 A parlamenti pártok ismételt nemzetárulása. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 Már jól láthatóak a diktatúra hullafoltjai . 14 Az „egypártibb” diktatúra . . . . . . . . . . . 16 Hazugsághatalmak hálójában . . . . . . . . 17 Csurka 2002 februárjában már lemondott a Pannon Rádióról . . . . . . . . 19 Démonizálni kell az ellefelet, a többi nem számít . . . . . . . . . . . . . . . . . 20 Almássy Kornél: „Engem megzsaroltak” . 21 Az egészségügyi központokat építgetõ izraeliekrõl . . . . . . . . . . . . . . . . 22 Hisznek Pistikének. . . . . . . . . . . . . . . . . 23 A cigánybûnözés genetikai alapú és öröklõdik . . . . . . . . . . . . . . . . . 24 Hol vagytok, „tisztességes zsidók”? . . . . 26 Makovecz Imre a Fábry-Vágó vitához . . 28 MDF: kormányzati hátszéllel gyõzött a Dávid-maffia . . . . . . . . . . . . . . 28 Magyarország kifosztása . . . . . . . . . . . . . 28 Mostantól megjavulunk, innentõl jó fiúk leszünk! . . . . . . . . . . . . 31 A hálózat megöli az embert . . . . . . . . . . 33 Posta Imre nyílt levele a kormány tagjaihoz . . . . . . . . . . . . . . . . 36 A „sajnálatos” radikalizmusról. . . . . . . . 38 Memorandum Szent István Szent Koronájáról . . . . . . . . . . . . . . . . . 39 Nem leszünk kitûzõ a Fidesz hajtókáján. . 41 Amikor kicsikét eltévedünk a számegyenesen. . . . . . . . . . . . . . . . . . . 42 Na, Pannon Puma! Most akkor mi legyen, ugorgyunk? . . . . . . . . . . . . . . 44 Véleményen alupuló „osztály” . . . . . . . . 46
Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a www.johafigyelunk.hu weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást!
– avagy A demokrácia – immáron nem tudom én hányadszorra, sokadszorra – megbukott! – Teljesen felesleges erõfeszítés és hiábavaló fáradozás, éppen ezért arra kérem a tisztelt Olvasót, ne is pazarolja rá a drága idõt és energiát. Hogy mire? Hát arra, hogy utánanézzen a szó eredeti jelentésének. Ez az a szó, melynek jelentésével a gengszterváltás óta eltelt idõszakban immáron mindenki tisztában van kis hazánkban, ahogy mifelénk mondani szokás, ha álmából felébresztenék, akkor is kívülrõl fújná. A wikipédia internetes lexikon szerint: „A demokrácia kormányzati forma, amelyben a hatalom gyakorlásában a nép (majdnem) minden tagja részt vehet származásra való tekintet nélkül. A demokráciában a nép a politikai legitimáció egyetlen forrása. A politikai kérdéseket a nép közvetlenül népszavazáson vagy közvetett módon választott képviselõkön keresztül parlamenti választáson kifejezett többségi döntése alapján határozzák el. Ezen szavazások tisztaságához szükséges a szólásszabadság, a sajtószabadság és a jogrend más szabályozásai. Jelenleg domináns formája a liberális demokrácia, amikor a többségi döntéseket az egyéni szabadságot védõ alkotmányos jogok korlátozzák. Politikai értelemben Magyarország liberális demokráciának számít, hasonlóan a többi tagállamhoz az Európai Unióban, amely gyakorlatilag felvételi kritériumnak tekinti az ilyen kormányzati berendezkedést.” Tételezzük fel, hogy amit a wikipédiában olvastunk, az igaz. Ezt kell feltételeznünk, hiszen tagja vagyunk az Európai Uniónak, ahol a többi tagállam is – hazánkhoz hasonlóan – ilyen demokratikus berendezkedést választott. Egy nagy gond van. Míg náluk – többé-kevésbé – mûködik a dolog, nálunk valahogy vakvágányra futott múlt, jelen, s jövõ. A meghatározást, a definíciót olvasva értetlenül állunk, hiszen annak gyakorlatilag egyetlen pontja sem illik ránk. Mire gondolok? Jönnek a hírek, mi pedig pillogunk, mint Grisa a körmoziban. Ordítozik egymással az egykori két kenyeres pajtás, s a történelem úgy tûnik, ismételni fogja önmagát. Ezt egyszer már eljátszották velünk. Megkérdezé-
sünk, a velünk való konzultáció nélkül, mint holmi koszos kapcát vagy szaros gatyát, leváltották az ország miniszterelnökét. Akkor is, s úgy tûnik most is, a legkisebb támogatással bírók, azaz a demokrácia fogalmának teljesen ellentmondóan, a kisebbség hozta meg a döntést. Még egyszer emlékeztetnék mindenkit, a fejünk felett, a megkérdezésünk nélkül. Mindez történt, s úgy tûnik, hogy történni fog ismét egy ún. teljes jogú európai tagállamban, ahol – az internetes lexikonban olvasható definíció szerint – ilyen meg sem történhetne. Hiszen többségi döntéseknek kellene születniük. Ehelyett a magát sajátos módon privilegizált helyzetbe lavírozó kisebbség újra meg újra leküld minket megalázóba. Sokan – tévesen! – abból indulnak ki, hogy kinek mekkora a támogatása a közvélemény-kutatók szerint. Csakhogy ennek semmi jelentõsége sincs! Ugyanis a politikai erõvonalakat nem az éppen aktuális közvélemény-kutatási irányszámok határozzák meg! Nem bizony! Hanem a 2006-os választások végeredményének köszönhetõ bebetonozott „eredményszarkofág”! Nagyon téved az, aki azt hiszi, hogy az SZDSZ csupán egy 1%-os törpepárt! Nem, kérem tisztelettel! Az SDSZ ma is valahol 5% körül sertepertél, legalábbis a törvényhozás házában elfoglalt képviselõinek számarányát tekintve, s csupán ez az egy dolog az, ami igazán mérvadó. Hányan nyomják meg a gombot, hányan vannak jelen az ülésteremben egy-egy törvény, vagy rendelkezés meghozásánál. Csak ez számít! Teccik tudni úgy van ez, hogy a törvényeket asztat bizony a Parlamentben hozzák, ott meg ugye – normál üzemmenetet feltételezve – négy évig nem nagyon változnak az erõviszonyok. Ugyan mitõl is változnának? Aszongya a terminus technikusz, hogy „a demokráciában a nép a politikai legitimáció egyetlen forrása.” Csak éppen azt nem mondja meg, hogy meddig? Csak addig, amíg a választások végeredményére rá nem került a pöcsét, és az esetleges kellemetlenségeket okozó szavazócédulákat „példás” gyorsasággal meg nem semmisítik. Innentõl kezdve négy esztendõn át úgy elillan a nép által gyakorolt politikai legitimáció, hogy a kámfor
korrepetálás céljából egész nyugodtan visszaülhetne az iskolapadba. Ugye mindannyian emlékszünk még azokra a hangzatos kijelentésekre, hogy az ügydöntõ népszavazás elsöprõ következményeképpen ennek a kormánynak, élén a zsarnokkal, azonnal mennie kell? Nem ment. Úgyhogy egész nyugodtan húzzunk be egy újabb strigulát. A demokrácia, itt, ebben a lángoktól ölelt kicsiny, következmények nélküli országban – immáron nem tudom én hányadszorra, sokadszorra – megbukott! Mindeközben az egykori KISZ-titkárból mára joviális, tésztaképû kancellária-miniszterré avanzsált Kiss Péternek a MAZSIHISZ fõ hallja kendjétõl kellett megtudnia, amit már Semjén Zsolt, az ellenzék egyik prominense is tud, miszerint õ lenne a következõ kormányfõ. Vajon mit tud még Semjén? Vajon honnan tudja Semjén, amit tud? Vajon ha Semjén tudja, az MSZP is tudja? Vajon miért pont Semjén? Hol vannak itt a többségi döntések? Hol a rossebbe van itt az a „kormányzati forma, amelyben a hatalom gyakorlásában a nép (majdnem) minden tagja részt vehet származásra való tekintet nélkül”? Önöket már megint becsapták! Emlékeznek még az elõzõ, tisztsége szerint szintén felelõs magyar fõ hallja kendre? Tudják arra gondolok, amelyiknek szintén csak úgy, ad hoc módra, a nép megkérdezése nélkül kötöttek útilaput a talpa alá! Pedig, hogy erõsködött, hogy gyõzködött bennünket, milyen jó lesz majd nekünk eztán. Gyün az unijó, az unijóval meg a szabadság és a demokrácia. ’Oszt láss csudát! Hát az unijó helyett nem az unirossz gyütt? De bizony, hogy az! A szabadság helyett meg a szabadosság! De még pediglen ezerrel! S ne feledjék, történik mindez egy ún. teljes jogú európai uniós tagállamban! Ahol a kisebbség, egy sajátos érdekek mentén tömörülõ véd- és dacszövetség, rátelepedhetett egy egész nemzetre. Jó Ha Figyelünk! Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
GYURCSÁNY A SAJÁT PÁRTJÁT IS TÖNKRETESZI Érdemi döntés nélkül, pusztán a csõd felé száguldó ország kormányzatát ünnepelve fogja tölteni kongresszusát az MSZP, ha a pártvezetés tervei szerint alakulnak a dolgok. Október 11-én estére az MSZP teljes tagsága nyilvánvalóan osztozni fog Magyarország válságba taszításának történelmi felelõsségében. A sajtónak kiadott elõzetes anyagokból kirajzolódik az ámokfutás folytatódásának szükségszerû iránya: Gyurcsány és brigádja az MSZP tagságára hárítja a felelõsséget a következõ válságért. Forrás: Nyiri János – Gondola
2
jó ha figyelünk
– avagy A helyes nyelvhasználatról – Pár napja azon tûnõdnek a megmondóemberek a médiumok által keltett hullámverés közepette, hogy Viktor királynak vajon sikerül-e végre valahára maga alá gyûrnie Lári Fárit, a végóráit élõ mûminiszterelnököt? Mindeközben lázadoznak a magukat nagyképûen honatyáknak és honanyáknak nevezõ képviselõk a szegfûmintás utódpárt soraiból. Mer’ hogy a fondorlatos úton hatalomra került nyikhaj pernahajder kész helyzet elé állította õket. Mi a rossebb?! Ilyent, mintha már láttunk volna valahol! Talán kifizetõdõ lett volna némi idõt és fáradságot szánni a Francisco által udvari szerzõjének, Debreczeni Józsefnek tollba mondott „Az új miniszterelnök” címû opus elolvasására. Abból legalább némi képet kaphattak volna arról, mi vár rájuk. Merthogy mostantól – a hatalom megtartásának, vagy a szükséges ideig tartó kézben tartásának, elhúzásának érdekében – velük fogja eljátszani a mûminiszterelnök ugyanazt, mint amit egykoron mondjuk Kövér Lászlóval. Túl kell élni! Nehogy mán vissza kelljen menni dolgozni! No, de a politikai lövészárok túloldalán sem tétlenkednek ám! Onnan is jelzésértékû momentumokat vonultatnak fel, csak az nem látja õket, aki nem akarja észrevenni, vagy vak. Már az egykori önkéntes néptribun grúz affér kapcsán elhangzó megnyilatkozásából láthattuk, hogy itt bizony valami nagyon nincs rendben. Mostanra azonban félreérthetetlenül és egyértelmûen kiderült, ezt az embert (no és persze vele együtt a pártját is) az amerikaiak egész egyszerûen zsebre tették. Vagy, ha korrektebben akarunk fogalmazni, azt is mondhatnánk, kilóra megvették. A törvényhozás házának falain kívülrõl a jó ég tudja, hogy már hányszor hallhattuk, a polgári oldal pártjai, képviselõi adják vissza a mandátumukat, oszlassák mán föl a hazugságon alapuló törvényhozási struktúrát, öntsünk végre tiszta vizet a pohárba. És nem! Eddig ez valahogy nem ment! Miért is ment volna? No, de majd most! In-
nentõl kezdve most mán ezt is lehet! Mint a Kádár-éra alatt a háztáji. Egyszer csak lehetett. Onnantól fogva szabad volt. Hogy is van ez? A népi naivitásban szenvedõ honfitársainkat minden bizonnyal ki is elégítik az olyan amatõr magyarázatok, miszerint „most jött el az ideje”, „most érett meg rá a helyzet”, meg hasonlók. Azonban azok számára, akik inkább a Kalányos Winnetou, kisebbségi brácsamûvész által csak „tényvalóság”-nak nevezett szemszögbõl vizsgálják a történéseket, napnál is világosabb, hogy mindez azért történhet meg, mert az amerikaiak rámondták az „Ámen”-t. Csak úgy közbevetõleg jegyezném meg, hogy az Amerikai Egyesült Államok eddigi történelmében – kivétel nélkül minden esetben –, az lett az elnök, aki a kampány során a legtöbb pénzt gyûjtötte össze. Jó Ha Figyelünk! A Csintalan-féle betelefonálós mûsorba bejelentkezett az egyik fideszes honatya, hogy õk már a legelsõ ülésnapon készek arra, hogy visszaadják mandátumukat és kérelmezzék a parlament feloszlatását. És eddig hol vótatok, aranybogár? Eddig miért nem álltatok készen? A politikai elemzõk szerint az is könnyen elõfordulhat, hogy a szegfûmintás utódpárt, a lengyelekhez hasonlóan, csak mint töredékpárt, fog bejutni a következõ országgyûlésbe. Ez rendkívül jó hír. És mi mégsem tudunk önfeledten örülni ennek. Hogy miért? Azért, mert elnézve a Fidesz, s annak jelenlegi vezetõje tevékenységét, megnyilvánulásait, a külsõ szemlélõ, akinek kétszáz kilométerre a Gerbeaud Cukrászda kirakatától némileg más rálátása nyílik az eseményhorizontra, egész egyszerûen nem tud más következtetésre jutni, mint arra, hogy Viktor király, az egykori önjelölt néptribun, pártjával együtt, a hatalom megragadásának lehetõségéért cserébe, eladta a lelkét Mammonnak. Kissé nyersebben és drasztikusabban – bár kétségkívül szemléletesebben – fogalmazva azt is mondhatnánk, hogy a naran-
csos gólempárt prominensei hihetetlen hatékonysággal és módszerességgel tanulták el a régi seggnyalóktól az új seggek feltétlen és odaadó nyalását. Sam bácsiék rábólintottak a posztkommunista yuppie hatalomból való kiebrudalására, innentõl fogva most mán föl lehet oszlatni a parlamentet. Engedélyezték a lehetõségét. Mert ugye az, aki visszatekint a módszerváltás óta eltelt két évtizedre, nem gondolja komolyan, hogy ennek az országnak a sorsa a 93 ezer négyzetkilomtéer határain belül dõl el. Ugye? Hát ha Obama elsõ útja a jeruzsálemi falhoz vezet, ugyan vajon hova vezethet a Likud magyarországi testvérpártja fõ hallja kendjének az útja? A kérdés megválaszolását a tisztelt Olvasóra bízom. Úgy tûnik, a polgári oldal fõ hallja kendjei egyre kevesebbet forgolódnak a pórnép köreiben, s ezáltal nincs módjuk megismerkedni az urbánus frazeológia (városi szóhasználat) briliáns gyöngyszemeivel, melyek oly érzékletesen és szemléletesen mutatják be az életet, a maga egyszerûségében és teljes valójában. Nyelvünk helyes használatáról álljon itt egy rövid sutka az urbánus frazeológia mélységes mély bugyraiból, ahova manapság mán csak szociológushallgatók szokta alámerítkezni, ráadásul õk is kizárólag empirikus tapasztalatszerzés céljából. Aszongya: „Nyelvében él a Nemzet, Bár nyelvével még senki sem nemzett.” No, hát így vagyunk mink, ezekkel a „derék” politikusainkkal. Valahogy gondban vannak a helyes nyelvhasználattal. Baromira értenek a seggek feltétlen és csontig hatoló nyalásához, miközben hajlamosak arra, hogy segget csináljanak a szájukból. Épp itt lenne végre az ideje, hogy végre valahára nagyobb figyelmet szenteljünk a nyelv helyes használatára! Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
GYURCSÁNY A SAJÁT PÁRTJÁT IS TÖNKRETESZI Felelõs politikai erõnek, pláne kormánypártnak a mai helyzetben két dologról kellene kongresszusolnia: 1. új kormányról, 2. a jövõ évi költségvetésrõl, illetve ennek kapcsán valódi reformokról. Az MSZP vezetése nem készül érdemben kikérni a tagság véleményét az országos problémákról. Ezek helyett Gyurcsány ünneplése lesz a téma. És még valami: a Fidesz szidalmazása. Az MSZP le készül szögezni, hogy minden rossznak az oka a Fidesz, a Fidesz veszélyezteti a magyar demokráciát. Távlat gyanánt pedig azt az üres „jövõképet” ígéri, hogy „a reálbérek értéke 2020-ra bõ egyharmaddal haladhatja meg a jelenlegit”. Ezzel az erõvel azt is megígérhetnék, hogy mindenkinek lehet kacsalábon forgó kastélya 2020-ban. A bizonyosan bekövetkezõ óriási válság hajnalán az MSZP tagsága hitet tesz Gyurcsány Führer mellett. Pontosan olyanok, mint a nácipárt volt 1945 tavaszán. Ha október 11-én sem lázad fel az MSZP kongresszusa, akkor ez a vörös párt is megérett a felszámolásra. Tizenkilenc évvel alapítása után, befutva ugyanazt a pályát, amit elõdei, az országot szétrohasztva, megint fel fog bomlani. Csak nehogy újjáalakuljon, mint ártatlan rózsaszín csecsemõk gyülekezete. Forrás: Nyiri János – Gondola jó ha figyelünk
3
A Fideszen belül komolyan tartanak attól, hogy a Jobbik sikert arat az EP-választáson, és bejuttatja Morvai Krisztinát. Ebben az esetben ugyanis leomlik az „elvesztegetett szavazat“ mítosza, és sok radikális szavazó a Fidesz helyett a Jobbikot választhatja a parlamenti választásokon is. Erre a szakértõk szerint is minden esély megvan. Morvai Krisztina jelölése a Jobbik EP-listájára sokakat megmosolyogtat, a legnagyobb jobboldali párton, a Fideszen belül azonban komolyan veszik az új helyzetet. Mint azt egy lapunknak nyilatkozó fideszes politikus megjegyezte, Morvai személye elfogadott a jobboldalon, sõt a 2006-os rendõri túlkapások kapcsán tanúsított kiállásával a Fidesz is azonosulni tudott. Mint forrásunk kifejtette, a legnagyobb ellenzéki párton belül attól tartanak, hogy az eddig a Fideszre voksoló, radikálisabb szavazók a sokak szemében jelentéktelennek tûnõ európai parlamenti választáson a Jobbik jelöltje mellé teszik az ikszet, bejuttatva ezzel a jogásznõt. Ezen felbuzdulva viszont a szélsõjobboldali elveket valló párt szavazóiról elképzelhetõ, hogy a parlamenti voksoláson is kitartanak a jelenleg egy százalék alatti pártjuk mellett. Eddig ugyanis a többség azért szavazott a Fideszre, mert úgy gondolta, egyébként elveszne a szavazata, hiszen a Jobbikot mindig esélytelennek tartották az ötszázalékos küszöb megugrására. A JOBBIK VILLANTHAT AZ EP-BEN Az EP-választás alapvetõen különbözik egy nemzeti parlamenti választástól, tudniillik általában jobban jellemzi a választói érdektelenség. Nincs valódi kifutása, tétje az európai szintû választásoknak (nem alakít kormányt a gyõztes többség), tehát nincs praktikus következménye az emberek számára. Így olyanra is szavaznak a választók, akiknek egyébként nincs esélyük egy rendes választáson, mint például a Jobbiknak – mondta lapunk kérdésére Szomszéd Orsolya. A Vision Consulting elemzõje szerint így kerülnek be például a radikálisok az EP-be, ahol szélesebb az ideológiai spektrum, s markáns a szélsõségek jelenléte. „A kis pártok számára az EP komoly lehetõség, ha sikertelenek otthon, itt növelhetik jelentõségüket, plusz kommunikációs csatornához jutnak. Mivel hiányzik az európai politikai tematika, így a kampány a belpolitikai témák mentén zajlik, ami szintén kedvezhet a Jobbiknak a kormány elutasítottsága miatt“ – hangsúlyozta a politológus. MORVAINAK JÓK AZ ESÉLYEI A közvélemény-kutatások adatai ellenére több ok miatt is mandátumszerzésre esélyes pártnak tartja a Jobbikot az EP-választáson Juhász Attila, a Political Capital Institute elemzõje. „Több mint egy
éve tart a jobboldalon belül az a folyamat, amelynek keretében a radikális jobboldal egyre inkább szembekerül a parlamenti jobboldallal. A Fidesz bár tartja az egységes jobboldal összetartását szolgáló stratégiáját, alapvetõen a centrum felé politizál, ami egyre nagyobb ellenszenvet vált ki a radikális jobboldalon“ – mondta a politológus. Hozzátette: ez leszûrhetõ a Jobbik vezetõinek nyilatkozataiból, vagy a radikálisok különbözõ sajtóorgánumaiból. Ezekben ugyanis az utóbbi idõben szinte éppúgy támadják Orbán Viktort, mint Gyurcsány Ferencet. „Mindennek következtében könnyen lehet, hogy a Fidesz a következõ választáson kevesebb szavazót tud lefedni a radikális jobboldaliak körében“ – támasztja alá Juhász Attila a lapunkhoz fideszes körökbõl eljutott aggodalmakat. A JOBBIK ERÕSÖDNI FOG A szakértõ szerint a Jobbik körmönfontabb stratégiával és aktívabban politizál, mint például a 2006-os választások elõtt. „Elsõsorban a Magyar Gárda megalapítása, valamint a romakérdés ügyének kisajátítása révén jelentõs médiajelenlétet biztosított a maga számára, valamint a párt szervezetileg is erõsebbé vált, fõként a vidéki településeken. Így bár a választásig ez empirikusan nem igazolható, megkockáztatom, hogy a Jobbik támogatottsága is erõsödni fog“ – emeli ki Juhász Attila. Az EP-választás arányos választási rendszere okán, illetve az általában alacsony részvétel miatt kedvez a kisebb pártoknak. „A Jobbik legutóbb nem indult, így nincs közvetlen összehasonlítási alapunk, de az abszolút számokat tekintve az országgyûlési választásokból kiindulhatunk. 2002-ben 245 ezer szavazatot kapott a MIÉP, 2006-ban 119 ezer szavazatot a MIÉP-Jobbik összefogás. Ha az EP-választás várható részvételi arányát viszonylag magasra becsüljük, 45 százalékra, a Jobbiknak akkor is elég 180 ezer szavazat. Ezekbõl a számokból látható, hogy ennyi radikális szavazó bõven létezik, és reálisan megszerezhetõ a Jobbik számára, igaz csak akkor, ha a párt jól mozgósít, és ha a Fidesz továbbra is folytatja távolodását a radikálisoktól“ – hangsúlyozta a politológus. Hozzátette: ha a Jobbik sikert ér el az EP-választáson, akkor az valóban csökkentheti az elveszett szavazatoktól való félelmet a következõ országgyûlési választáson. Angyal Ágnes – FigyelõNet
ELLÁTÁSI NEHÉZSÉGEK A BEFEKTETÉSI ARANY ÉRMÉKNÉL ÉS RUDAKNÁL Tekintettel a tömegesen megugrott kisbefektetõi keresletre ellátási nehézségek mutatkoznak a befektetõi aranyérmék és rudak piacán Magyarországon és külföldön. Dr. Schmidt & Dr. Körösztös Kft. az Osztrák Pénzverde hazai képviseleteként elsõsorban az Osztrák Pénzverde által gyártott befektetési aranyak adásvételét bonyolítja Magyarországon. Az Osztrák Pénzverdével való tízéves együttmûködésükben példa nélkülinek számít az, hogy az Osztrák Pénzverde nem tudja a partnereihez befutó befektetõi igényeket azonnali szállítással kielégíteni. A már néhány napja fokozatosan emelkedõ kisbefektetõi kereslet szinte ugrásszerûen megnövekedett, és egy napon belül elérte az egyébként egy egész hónapban megszokott volument. A befektetõk a kisebb méretezésû (5, 10 g-os) rudaktól az 1 kilós rudakig mindent kerestek. Miközben a kereslet minden eddigi rekordot megdöntött. A német ddp hírügynökség közleményében Stephan Henkel, az aranypiac egy világszerte meghatározó vállalati szereplõjének, az Umicor-nak vezetõ aranykereskedõje úgy nyilatkozik a kialakult ellátási nehézségekrõl, hogy „a befektetési célú arany iránti kereslet drámai mértékben növekedett, az elmúlt napokban pedig szinte robbanásszerûen”. A probléma globális voltát igazolja az éppen az Egyesült Államokból érkezõ hír, miszerint az USA pénzverdéje a rendkívül nagy kereslet kielégítésének kilátástalansága miatt leállítja az év végéig a kisebb méretû fél és negyed unciás (1 uncia=31,1 g) befektetõi arany érmék gyártását. Amennyiben a pénzpiaci válság nyomán kialakuló bizalomvesztés tovább fokozódik a lakosságban, úgy a kézzel fogható, fizikailag birtokolható biztos arany iránti kereslet további növekedése és ezzel a helyzet súlyosbodása várható. Surányi György MNB-elnök tíz éve eladta a Magyar nemzeti Bank teljes aranykészletét. Lépését azzal indokolta, hogy „ma már” nincs szüksége egy jegybanknak aranyra. Az arany ára mélyponton volt. Forrás: www.aranypiac.hu
4
jó ha figyelünk
» PAUL CRAIG ROBERTS A Bush rendszer 2001. szeptember 11-ét követõ propaganda hazugságai és megtévesztõ mûveletei roppant sikerrel jártak a hiszékeny és nemtörõdöm amerikaiak körében. Az értelmes emberek körében azonban ez a siker komoly kétségeket támaszt az Amerikai Egyesült Államok jövõjét illetõleg. Az amerikai sajtó az elmúlt nyolc évben a jelenlegi, háborús bûnöket elkövetõ rendszer Propaganda Minisztériumaként mûködött. Az önálló gondolkodásra és a sorok közötti olvasásra képtelen, az Interneten elérhetõ idegen nyelvû sajtót olvasni nem tudó amerikaiak egy mindent elöntõ agymosás áldozatai. Amint azt Joseph Goebels mondta, az embereket könnyû félrevezetni. El kell hitetni velük, hogy veszélyben vannak, és nemzeti lobogót kell lengetni elõttük. A fenti módszer az amerikaiak esetében roppant hatásosnak bizonyult. A könnyen befolyásolható és felelõtlen amerikai magatartásnak világszerte rengeteg áldozata van: Irakban 1, 250, 000 halott, és 4, 000, 000 hontalan. A sebesültek, a sérültek és az árvák számát senki sem tudja. Irak romokban hever. Az amerikai lövedékek és a hadi helikopterek folyamatos bombázásnak következményeként a gazdaság és a társadalmi intézményrendszer megbénult. Senki sem tudja hányan haltak meg Afganisztánban, de a nõk háború okozta halála eljó ha figyelünk
len még az Amerika-barát afganisztáni bábkormány is felemelte szavát. Mindezért az amerikai hadsereget és a NATO egységeit terheli a felelõsség. Nem tudhatjuk hányan halnak meg Iránban, ha a Fõ Hadúr, Cheney, és a neokonzervatívok elérik céljukat, mely szerint Izrael lebombázza Iránt, esetleg atombombával. Tudjuk azonban azt, hogy mindez semmivel sem igazolható gyilkosság és rombolás, és nyilvánvaló gaztett. Olyan gonosz egyének mûve, akik a saját titkos céljaik megvalósítása érdekében szemrebbenés nélkül csalnak, hazudnak, és ártatlan embereket ölnek meg a saját ki nem nyilvánított céljaik megvalósítása érdekében. Az a tény, hogy ma ilyen gonosz emberek uralják az amerikai politikát és a tömegtájékoztató eszközöket, örök idõkre elkárhoztatja az Amerikai Egyesült Államokat. Az Amerikai Egyesült Államok soha sem mossa le magáról a dicstelenséget és szégyent, amelyet a Bush rendszer és a neokonzervatívok hoztak rá. A neokonzervatív propaganda olyan hatásos volt, hogy az amerikai hivatalos ellenzéknek a kisujját sem kellett megmozdítania, hogy megakadályozza a Bush rendszer bûncselekményeit. Obama ugyan, aki „változást“ ígért, de õ sem vonhatta ki magát a neokonzervatívok félelmetes erejének hatása alól. Az amerikaiak ma a neokonzervatív agymosás áldozatai. A fenti borúlátó hangulatban ért a hír, hogy a Bush rendszer a Grúzián belüli önállósági
mozgalom elfojtása érdekében beleegyezését adta a grúz bábkormánynak dél Oszetia orosz lakosságának etnikai tisztogatására. Az amerikai média, vagyis a Hazugságok Minisztériuma teljes mértékben azonosult a Bush rendszer fenti bûncselekményével, és „orosz inváziónak“ minõsítette a grúz kormány által kezdeményezett, s katonai erõszakkal elkövetett dél oszetiai etnikai tisztogatást. A világ közvéleménye azonban most az egyszer nem fogadta el a történteknek amerikai színezetû beállítását. Az évekre visszamenõ hazugságok sorozata aláásta az Amerikai Egyesült Államok iránti bizalmat és hitelességet. Ide sorolhatóak a 2001. szeptember 11-re vonatkozó hazugságok, Irak tömegpusztító fegyvereire, valamint az al Qaeda kapcsolataira vonatkozó hamis állítások, az alaptalan antrax mérgezés veszélyével való pánikkeltés. Ide tartozik továbbá: „az Amerikai Egyesült Államok nem alkalmaz kínzásokat“ bebizonyított hazugságainak vég nélküli szajkózása, valamint a világszerte borzalmat keltõ kegyetlenkedések: a menyegzõkön, temetéseken, valamint a gyermekek labdarugó mérkõzésein elkövetett orvtámadások. Az Amerikai Egyesült Államok elbódított lakosain kívül senki sem hisz többé sem az amerikai sajtónak, sem az amerikai kormánynak. A szabad világ sajtója hitelesen beszámolt a tényekrõl: az amerikaiak és izraeliek által kiképzett grúz hadsereg katonai támadást intézett dél Oszetia orosz nemzetiségû polgárai ellen. A Bush rendszer, a saját hazugságainak vakhitében azt képzelte, hogy Oroszország majd tétlenül tûri az Amerikai Egyesül Államok birodalmi politikának ezt a térhódítási kísérletét. Oroszország azonban nem maradt tétlen, és a grúz hadsereg tagjai puszta életüket mentve futottak amerre láttak. Az amerikai neokonzervatívoknak az a feltételezése, hogy Oroszország minden további nélkül elfogadja az amerikai egyeduralmi törekvéseket, és tétlenül szemléli az eseményeket, önmagában is tünetszerû, mert ez a neokonzervatívoknak a valóságtól való elrugaszkodására, és önteltségére, valamint az amerikai választópolgároknak az idiotizmus színjére züllesztett állapotára utal. A grúziai eseményekre vonatkozólag John McCain, jelenlegi Republikánus elnökjelölt kijelentette: „A huszonegyedik században a nemzetek nem támadnak meg más nemzeteket.“ A humoristák, (pl. Jon Stewart, a „Daily Show“ vezetõje számára McCain fenti kijelentése aranybánya lehet.) A huszonegyedik század elején az Amerikai Egyesült Államok már két államot megtámadott, és a harmadik készülõben van. Bush elnök a saját megfogalmazásában megismételte McCain fenti kijelentését, mely szerint a nemzetek többé nem támadják meg egymást. Forrás: Jobbik.Net
5
Kinek köszönhette a kormány, hogy az ellenzéki többség dacára a tavaszi interpellációs szavazások nagyobb részét megnyerte? Nem fogják elhinni, az MDF-nek. Annak az MDF-nek, ami a nyilvánosság elõtt ostorozza az MSZP-t, a szavazásokon pedig valahogy mindig úgy alakulnak a dolgaik, hogy a szocialista miniszterek megmenekülnek. Ez nem lehet véletlen. Az MSZP-SZDSZ koalíció 2008. május elejei felbomlása után jogosan hihettük, hogy a kisebbségi kormány a parlamenti szavazásokkor komoly problémákkal szembesülhet, de a nagy pofonok valahogy mindig elmaradtak. A Republikon Intézet most publikált elemzést arról, hogy ki hogyan szavazott a parlament tavaszi ülésszakában az interpellációkra adott válaszokra. Érdekes megállapítások születtek, az MDF valószínûleg tudatosan alkalmazott egy olyan módszert, amivel burkoltan az MSZP-t segítette. Lehetne a kormányt támadni Az interpelláció (képviselõ kérdez, miniszter vagy államtitkár válaszol, kérdezõ eldönti, hogy elfogadja-e a választ, ha nem, akkor a parlament szavaz róla) olyan vitaparlamenti mûfaj, amelynek elsõdleges célja a kormányhoz való viszony kifejezése. Az interpelláció leszavazásának szakpolitikai következménye nincs: ha egy miniszter válaszát leszavazzák, a kérdés a parlament illetékes szakbizottsághoz kerül, de más „szankció” a minisztert vagy programját nem éri. Hasonlóképpen az interpellációs válasz parlament általi elfogadásának sincs különösebb szakmai következménye. Az interpelláció a kormány politikai értelemben vett támadására alkalmas eszköz:
a parlament ellenzéki pártjainak az interpellációs miniszteri válasz el nem fogadása az egyik legfontosabb módszere saját ellenzékiségük, a kormánnyal kapcsolatos kritikájuk kifejezésére. Amikor a kormánynak többsége van, az interpellációs szavazások tétje kicsi, hiszen a kormányzati többség automatikusan megszavazza a miniszterek által adott válaszokat. Az elemzésben emlékeztetnek rá, hogy a kormány többségi támogatottságának megszûnése azonban új helyzetet hozott: a kormány többé nem számíthatott automatikusan arra, hogy minisztereinek interpellációkra adott válaszait a parlament elfogadja. A Republikon Intézet szerint éppen azért, mert a miniszteri válasz elfogadása nem bonyolult szakpolitikai kérdés, ahol az ellenzék megosztottsága kézzel fogható, hanem egyszerû „igen/nem” választ igényel, méltán lehetett feltételezni, hogy a kormány sok esetben szenved majd vereséget e szavazásoknál. A kisebbségi kormányzás elsõ hónapjában ilyen azonban alig volt. A kisebbségi kormány megalakulása és a parlament tavaszi ülésszakának vége között eltelt bõ egy hónapban összesen 31 interpelláció volt, amibõl 27-et a kormány megnyert. Vagyis, mindössze négyszer tudta az elvileg ellenzéki többség leszavazni a kormányt. Hogyan menekült meg a kormány? Az SZDSZ az esetek többségében a kormányt támogatta az interpellációs szavazásoknál. Ez azonban különösebben nem újszerû és nem is meglepõ állítás: az SZDSZ maga deklarálta a szavazások jó részénél, hogy igent mond majd a kormányzati válaszra. A Republicon Intézet elemzése szerint a 31 szavazásból 12 esetben, vagyis e szavazások több mint egyharmadánál az SZDSZ
frakciója nem támogatta a kormányt. „Ha csak az SZDSZ-en múlt volna a kormány támogatása, akkor háromszor annyi interpellációs választ szavazott volna le a parlament, mint amennyivel ez ténylegesen megtörtént” – áll az elemzésben. Az interpellációs szavazások részletes áttekintése megadja a választ, hogy hogyan tudta a kormány mégis elfogadtatni nem egy esetben az SZDSZ határozott „nem” szavazatai ellenére interpellációs válaszait: az MDF biztosított ehhez burkolt támogatást. A konkrét parlamenti erõviszonyokat tekintve, az Országgyûlésben ma 190 kormánypárti és 196 ellenzéki képviselõ van. Teljes kormánypárti létszámot feltételezve bármilyen kormánypárti javaslat átmegy akkor, ha hét – vagy több – ellenzéki képviselõ távol marad a szavazástól. Burkolt támogatás De nézzük meg, mit jelent egy-egy szavazat az interpellációknál. Az egyértelmû, hogy az interpellációs szavazásnál az „igen” szavazat a válasz elfogadását, a „nem” szavazat annak elvetését jelenti. Egy parlamenti képviselõ azonban még két dolgot tehet: tartózkodhat, és távol maradhat. Az interpellációs szavazásnál a tartózkodás a válasz elutasításával, a távolmaradás – ellenzéki képviselõ esetén – burkolt támogatásával egyenértékû. A Republikon Intézet azzal is kalkulált, hogy természetesen a gyakorlatban mindkét oldalon vannak állandó hiányzások – egészségügyi állapotuk miatt a parlamenttõl tartósan távol lévõ képviselõk – és eseti hiányzások is. Ezért nehéz megkülönböztetni az eseti hiányzást attól a stratégiai hiányzástól, amikor egy adott párt, vagy egy adott képviselõ kifejezetten a kormány támogatása érdekében nem jelenik meg, vagy nem nyom gombot. Az elemzés szerint viszont az MDF a májusi és a júniusi parlamenti szavazásokkor stratégiailag alkalmazta a hiányzás eszközét. Miközben a párt többségi – és egyben hivatalos – álláspontja az interpellációs szavazásokkor – egy kivétellel – a miniszteri válasz elutasítása volt, tényleges gyakorlata szerint a képviselõk többsége ugyan valóban ellenezte e válaszokat, ám kisebbségük – általában 3-5 fõ – távolmaradt. Nem lehet véletlen A 31 interpellációs szavazásból 27 esetben legalább három, 20 esetben legalább négy MDF-es képviselõ távol maradt a szavazástól. 14 esetben – az interpellációs szavazások csaknem felében – legalább 5 MDF-es – a frakció majdnem fele – távol maradt a szavazástól. 8 olyan eset volt, amikor a „nem” válasz nem volt többségi álláspont az MDFben.
6
jó ha figyelünk
Egyetlen olyan alkalom sem volt, amikor a párt teljes frakciója, egységesen nemmel szavazott volna a kormány interpellációs válaszára. A Republikon Intézet szerint ha egy frakció eldönti, hogy nemmel szavaz, az, hogy ezt képviselõinek csak 80-85 százaléka hajtja is végre, betudható eseti körülményeknek. Ám az, ha ez az arány csak 50-60 százalék, már aligha. Különösen akkor, ha mindez tendencia-szerûen érvényesül. Néhány esetben persze elképzelhetõ lenne, hogy az MDF-es képviselõk véletlenül maradnak távol, és így nem tudnak „nem” gombot nyomni. Az azonban aligha valószínû, hogy egy párt, amelyik határozottan ellenzéki akar lenni, 31 szavazásból csak 4-ben tudja ehhez frakciójának teljességét kiállítani. A 2008. május 5-i szavazásokon nyilvánvaló, hogy az MDF-es képviselõk nem eseti körülmények miatt voltak távol, hanem a távolmaradást mint stratégiai opcióit szavazásonként mérlegelik. Máskülönben aligha lehetséges, hogy egyetlen órán belül az egyik szavazásnál 9, egy másiknál viszont csak 3 képviselõ hiányzott. Szekértolók Az MDF frakcióban világosan látszanak olyan képviselõk, akik zömmel „nemmel”
szavaznak a kormány interpellációs válaszaira, s olyanok, akik gyakrabban élnek a távolmaradás kormányt támogató módszerével. Dávid Ibolya, a párt elnöke a 31 interpellációs szavazásból mindössze 5-ben vett részt. “Eltekintve attól, milyen kérdéseket vet fel, ha egy ellenzéki párt elnöke szisztematikusan távol marad az interpellációs szavazásoktól, látható, hogy a távolmaradással burkoltan a kormányt támogató stratégia egyik gyakorlati megjelenítõje Dávid Ibolya volt.” A párt elnöke mellett a Tisztelet Társasága által delegált Vas János járt még élen a távolmaradásokban. Rajtuk kívül Csapody Miklós élt gyakrabban a távolmaradás, mint a szavazás eszközével. Õk hárman a kisebbségi kormány elsõ hónapjában több interpellációs szavazástól maradtak távol, mint amennyin részt vettek. Ezzel szemben bizonyos képviselõk, elsõ helyen Csáky András, vagy éppen Boros Péter, Pettkó András, Katona Kálmán vagy Karsai Péter csak ritkán maradtak távol. Ugyanakkor az is látható: nem volt olyan MDF-es képviselõ, aki minden interpellációs szavazáson részt vett volna – így olyan sincs, aki mindegyik szavazáson következetesen „nem” gombot nyomhatott volna.
A franciák csapvizet isznak, a divatbolond olaszok turkálókban vásárolnak, az amerikaiak autózás helyett vonatra szállnak, a németek pedig a cikinek tartott szupermarketekben vásárolnak – így érinti a globális hitelválság a fogyasztókat. Az egész világon érezteti hatását a hitelválság, amely még a nyugati fejlett államok lakosait is arra kényszeríti, hogy változtassanak a szokásaikon. A franciák például az egyik legféltettebb hagyományukat kezdik feladni, nevezetesen az étterembe járást. Felmérések szerint az éttermek forgalma 30 százalékkal esett vissza, a középosztálybeli nyaralók nyáron a strandokon az éttermi menük helyett szendvicseiket majszolgatták. De még a drága ásványvizek eladási adatai is visszaestek, és az olyan márkákat, mint az Evian vagy a Vittel, a boltok polcain hagyják, és inkább csapvizet isznak. BUTIK HELYETT TURKÁLÓ A divatimádó olaszok is változtatni kényszerültek szokásaikon: egyre többen a leghíresebb divattervezõk legújabb kollekcióit kínáló butikok helyett a használt ruhákat áruló turkálók felé veszik az irányt. Ami pedig az élelmiszert illeti, a nemzeti ételnek számító tészta ára az év eleje óta 30 százalékkal emelkedett, a kenyéré pedig 13 százalékkal, így sok olasz család a kedvezményes árakat kínáló szupermarketekben vásárol.
Fontos lehet õsszel A Repulblikon Intézet szerint e burkolt támogatás jelentõsége felértékelõdhet a kormánynak az õsszel. Hogy mást ne említsünk, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az adótörvények és a költségvetés megszavazásától tette függõvé lemondását). A tanulmány készítõi hangsúlyozzák, hogy bár elemzésük az interpellációs szavazásokra vonatkozott, logikája minden parlamenti szavazásra, így a költségvetésre is érvényes: ahogyan egy interpellációt, úgy a költségvetést sem csak „igen” szavazatokkal, hanem távolmaradással is lehet támogatni. Mi az a Republikon Intézet? A Republikon Intézet egy pártpolitikailag független, de vállaltan a liberális értékeknek elkötelezett, piaci alapon mûködõ politikai-kommunikációs intézet, amely politikai elemzéssel és tanácsadással, közpolitikai tartalmak kidolgozásával és politikai kommunikációval foglalkozik. Létrejöttének célja, hogy a liberális gondolkodók, elemzõk, értelmiségiek központi mûhelyeként, a hazai liberális gondolkodás meghatározó viszonyítási pontjaként, az innovatív közpolitikai törekvések fókuszpontjaként mûködjön. Forrás: Index
AUTÓ HELYETT VONAT A tengerentúlon a gazdaság lelassulása drasztikusan megváltoztatta a középosztálybeliek életét. Hetente 455 ezren vesztik el állásukat, a benzin ára pedig rekordmagasságokban szárnyal. Éppen ezért egyre többen hagyják otthon az autót, és inkább vonatra szállnak. A nemzeti vasúttársaság, az Amtrak rekordnak számító évi 25 milliós utasról számolt be. De ha kocsiba ülnek az amerikaiak, másképpen vezetnek. Például úgy, hogy kevesebb rövid utazást tesznek autóval. MENÕ HELYETT OLCSÓ SZUPERMARKETEK Még a németekre is kihat a hitelválság: korábban az Aldiban vagy a Lidlben vásárolni cikinek számított sok németnek, akik flancos táskákba rejtették az ott beszerzett árukat. Ma már teljesen természetes, hogy ezekben az olcsóbb élelmiszereket kínáló üzletekben végzik a nagybevásárlást. Kilenc százalékkal kevesebb német ment nyaralni külföldre, míg a síelésbõl hazatérõ családok többsége betért a bajorországi Herzogenaurach-ba, hogy bevásároljon az Adidas és Puma gyárakban, ahol fél áron vehették meg a gyereknek az edzõcipõt. The Times
KÖZÖSSÉGEK MÉLTÓSÁGA – A gyûlöletbeszéd honi szabályozása kettõs malomban õrlõdik. Egyrészt a jogalkotó mindenkori törekvése és az Alkotmánybíróság judikatúrája között feszülõ ellentét az, másrészt két alapjog, a véleménynyilvánítás szabadsága és az emberi méltósághoz fûzõdõ személyiségi jog „antagonisztikus” küzdelme. jó ha figyelünk
7
Paradigmaváltás elõtt áll a világ 30 évvel Thatcher brit miniszterelnök 1978-as, és az 1980-as amerikai elnökválasztás gyõztese, Ronald Reagan, elnökként való beiktatása után kiderült, hogy a nevük fémjelezte neoliberális gazdaságpolitika (thacherizmus, reagenomics) és a ‘washingtoni konszenzus’, privatizáció, dereguláció, liberalizáció, és a szemellenzõsen az inflációra összpontosító jegybanki rendszer olyan társadalomszociális és gazdasági zsákutcába vezetett, amelybõl a kivezetõ út csak a visszafordulás és a teljes visszamenet lehet. Vagyis, az ultraliberális gazdaságpolitika által kikényszerített társadalmi szociáldarwinizmus (pusztuljanak a kiszolgáltatottak) után nemcsak a gazdasági rendszert kell újból, hanem magát a társadalmat lesz muszáj alapjaitól felépíteni. Néztem az olimpiát, s nem tudtam attól a gondolattól szabadulni, hogy ez az Olimpia tele volt furcsaságokkal. A furcsaságok közül rögtön kiemelném a megnyitót, amely a TV képernyõje elõtt szavakkal le nem írható virtuális élményt jelentett. (S ahogyan kiderült, valamilyen fokon az is volt; a kínai kislány gyönyörû hangja állítólag playbackrõl szólt, s a fantasztikus látványként ható tûzijáték lábnyomok számítógépes technika felhasználásával kerültek a TV nézõ elé. Egyébként, s legfõképpen a guruló pergament tekercs, amely Kína történelmét mutatta be, maga volt az emberi leleményesség és ötletdússág legmagasabb szintje!) Furcsaság említésével kezdtem, s ez a furcsa érzés a bevonulással kezdõdött. Két dologra voltam kíváncsi. Az elsõ, természetesen a mieink, a magyarok megjelenése, kinézete. A megjelenés azért is fontos, mert az Olimpiát több milliárd ember nézi, s sportolóinkat a szimbolikus jegyek alapján azonosítják a nemzettel. Nos, jelentem, a szemrevaló kosztümök és öltönyök nélkülözték a nacionalizmus valamennyi jegyét; a Szent Korona nélküli piros-fehér-zöld zászló (ami egyébként is problematikus az olaszok miatt), volt az egyetlen, amivel azonosíthattam a magyar olimpiai küldöttség felvonuló tagjait. (Igaz, a versenyek alatt a Szent Korona embléma ott virított a versenyzõk dresszein. De a gyõzelmeink utáni zászlófelvonáson a magyar zászlóról hiányzott! Fontos ez? Fontos, mert a kívül állók nem kötik össze a nemzeti színeinket a Szent Korona jelképével, amit, érmet szerzett sportolóinkon láttak. Másrészt, mint említettem, zavaró az olaszok megfordított színhasználata.) Még szomorúbb volt konstatálni azt, hogy Schmitt Pálon, a MOB elnökén és feleségén 8
kívül nem volt jelen senki más, aki üdvözölte volna olimpikonjainkat. Ha már a ‘mi Ferink, vagy Viktorunk’ nem is, de legalább Sólyom köztársasági elnök, vagy Szili Katalin, a T. Ház elnöke integethetett volna. Bojkottáltak Tibet miatt? A román miniszterelnök ott volt. De ott volt Bush, Putyin, Sarkozy. Nekik nem derogált a bojkott! (Szerény megjegyzésem: néha gondolkozni kellene itt elvtársak, mert a sok, a Kárpát-medencén kívülre esõ demokratikus jogokért való kiállás fejfájást okoz! Meg a végén összezavarodik az ember.) A második furcsaság az volt, hogy az Európai Uniós tagországok milyen öntudattal parádéztak nemzeti azonosságukat kifejezõ zászlóik alatt. Mint a régi szép olimpiai idõkben, az uniós õrültség elõtt. Semmi jel sem mutatott arra, hogy itt egy kontinensnyi egyesült nemzetek tagnációi vonulnak fel. Arra vártam, hogy a nemzeti zászlók mellett ott legyen az uniós zászló is, vagy egy ügyesen megtervezet EU-s embléma, mintegy jelezve, mik is lennénk. Hiszen Európa 27 állama mégis egy politikai, gazdasági; egy része, pedig monetáris unióban is él. Nem szeretnék ennek a gondolatnak túlzott jelentõséget tulajdonítani, azonban furcsa volt. Mintha az Európai Egyesült Államok (EU) érzelmi azonosság fundamentumai hiányoznának. Egy erõltetett hasonlattal élve: mintha az USA mind az 52 tagállama vonult volna fel saját zászlóik alatt, mellõzve a megszokott USA lobogót. Paradigmaváltás elõtt áll a világ, kezdtem, aminek gyors bemutatója, egy kis háború a Kaukázusban, az Olimpia árnyékában lett. A komoly megfigyelõ egy tipikus proxy háborút láthatott, amelynek tétje az orosz politikai reakció képesség megállapítása lehetett egy geopolitikai sakkjátszmában, egy olyan nem-
zetközi esemény leple alatt, mint az Olimpia. Ez a geopolitika sakkjátszma elsõsorban nem az olajról szólt (bár nem kis szerepet játszik az Oroszországot elkerülõ, Grúzián keresztül vezetõ kõolajvezeték feletti ellenõrzés kérdése), hanem az amerikai befolyású NATO Oroszország határaihoz való közelebb tolásáról. Egy kis nyomásgyakorlással (=orosz fenyegetettség), a cseh és a lengyel kormányok gyors beleegyezésének kiharcolásával (és a cseh-lengyel közvélemény realizmusának semlegesítésével) az amerikai rakétaelhárító rendszerek telepítésérõl, Csehország, illetve Lengyelország területén. A másik vetülete a grúziai fiaskónak, hogy kiharcolt egy lehetõséget a NATO további bõvítésére kelet felé a Kaukázusban, hogy Oroszország minél nagyobb mértékben elszigetelõdjön ‘fizikailag’ a Közel-Kelettõl, a stratégiai dominó elvnek megfelelõen. Ha Grúziát (s tegyük hozzá, Ukrajnát is) sikerül kivonni az orosz befolyás alól, akkor a többi, volt szovjet tagköztársaságban is lejátszódhatnak (a korábbi sikertelen próbálkozások ellenére) a demokráciát követelõ ‘tömegnyomás’ hatására a ‘Nyugat-barát’ rózsás forradalmak. Kialakulhatna egy ‘cordon sanitaire’ délrõl, hasonlóan az 1919-24-es angol-francia intervenciós háborúk céljainak megfelelõen, Oroszország körül. Ami védené a globalizált angolszász érdekeltségeket a Közel-Keleten. Hiszen, nemcsak az olaj, hanem a terület, a víz birtoklása is egyre nagyobb jelentõséget nyer abban a térségben. Természetesen, Izrael biztonságának garantálásával. Ismert, a Közel-Kelet ma egy ugyan olyan ‘puskaporos hordó’, mint a Balkán volt az 1900-as években. Izrael és a palesztinok, Irán, Szíria-Libanon, Szíria-Izrael, Irak-Afganisztán. S az ottani stratégiai játszmába belelépett Pakisztán is, amely Indiával eddig már három komoly háborút vívott az utolsó hatvan év alatt. S még egy dolog. Oroszország és Kína, de India is az elmúlt években egyre szorosabb gazdasági, és nemzetközi politikai együttmûködésrõl tett tanúságot. Ennek az együttmûködésnek kiszélesítése és elmélyülése veszélyezteti az 1990 óta fennálló egyoldalú angolszász ‘balance of power-t’, az angolszász pénzügyi, gazdasági és politikai világdominanciát. Ezt kérdõjelezte meg a hatalmas olajjövedelmekre alapozva Oroszország az utolsó 8 évben. S, tegyük hozzá, ezt kérdõjelezte meg Kína a 40 milliárd US$-ba kerülõ Olimpia megrendezésének sikerével. E szövetség leértékeléséért beindított, s a világ média meghatározók által azonnal felkapott, elterelõ események (Tibet, ujgurok: Kína; Oroszország Grúzia elleni jó ha figyelünk
fellépése, Pakisztánban az államfõ lemondatása és az újabb kasmiri összecsapások) egy célt próbáltak elérni. ‘Izzásban’ tartani a Közel -és Távol Kelet-Ázsiában a ‘kis’ háborús övezeteket, hogy a globális pénzügyi válságban meggyengült angolszász világdominanciával szemben se alakulhasson ki más alternatíva egy új európai-ázsiai szövetség (Oroszország, Kína, India: népesség, gazdasági és nemzetközi politikai súlypotenciál) képében. Állampolitikai értelemben Magyarország teljesen felolvadni látszik az Európai Unióban. Nemzetközi politikai megjelenése és belpolitikai élete a túlértékelt ‘transz-atlanti kapcsolatok’ görcsös visszaigazolásában, hozzá igazodásában mutatkozik meg. Ez az igazodás kényszer jelentkezik leginkább az orosz, illetve a kínai kapcsolatokban, kihasználva a sztereotípiák nyújtotta média befolyásolási lehetõségeket is. Az tény, hogy a magyarság az utolsó 160 évben nem tudott mit kezdeni a pánszlávista eszméket zászlajára tûzõ és képviselõ Oroszországgal szemben. 1849, 1914, 1917-19, 1945-1991, 1956 mind olyan dátumai a magyar történelemnek, amelyek döntõen degresszív irányban befolyásolták a magyar társadalom fejlõdését a közvetlen, vagy közvetett (Tanácsköztársaság) orosz/ szovjet nagyhatalmi beavatkozás miatt. Most azonban, másról szól a történet. Amit nem szabadna figyelmen kívül hagyni, s amit a magyar társadalom sem akar egyelõre még, megérteni. (A Fidesz oroszellenes kitörései pedig gyökereit árulja el. S ez a gyökér nem a ‘konyec tovaris! Hanem a brit-amerikai transz-atlanti kapcsolatok!) Ez a másról szóló történet úgy kezdõdik: hogy, volt egyszer egy Soros György, aki pénzelte a ‘89/90-es ke-
let-európai bársonyos ‘forradalmakat’ (a román kivételével), majd a grúz, az ukrán és a szerb narancsos ‘forradalmakat’ is. A Soros féle ‘Nyitott Társadalom’ gyõzelme azonban mindenhol ugyanazzal a következményekkel jó ha figyelünk
járt a társadalmakra. A hirtelenjében ‘demokrata új politikai osztály’ csak a neoliberalizmus politikai és gazdasági filozófiájának maradéktalan átvételével volt képes azonosítani a Nyugathoz való felzárkózás, a piacgazdaság útjára való gyors áttérést. Ezt, a korábban állami monopol ipar -és kereskedelmi ágazatok privatizálása külföldi tulajdonosoknak, vagy teljes felszámolása, az állam szervezõ-szolgáltató szerepének minimalizálása, kivonulása a mezõgazdaságból, az egészségügybõl, társadalombiztosításból, oktatásból kellett kifejeznie. A korábban állami bank -és pénzügyi szektor átadása külföldi tulajdonosoknak nevetséges összegekért (hírhedt példája ennek a Budapest Bank ‘eladása a General Electric amerikai termelõ-szolgáltató-pénzügyi konszernnak). A neoliberális szabad piaci dogmára hivatkozva megjelenhettek a plázák, a nagy bevásárló központok, amelyek a hazai termelõk és beszállítók helyett anyaországbeli termelõiket és beszállítóikat részesítették elõnyben. Gyakran másod-harmadosztályú árukkal. S amelyek rendkívül gyorsan ellehetetlenítették, felszámolták a kiskereskedelmi hálózatokat. De ugyanezen preferenciákat élvezték a betelepülõ multinacionális termeltetõ vállalatok: létrejöhettek az afrikai és indiai gyarmatosítás éveibõl jól ismert ‘vámszabad’ területek sokaságai, amelyek a helyi béralkalmazottakon kívül semmilyen lényegi kapcsolatban nem voltak a helyi gazdaságokkal. Nyomasztó munkanélküliség, bérrabszolgaság, kiszolgáltatottság, létbizonytalanság, disszocializáció (közösségek szétesése), diszlokáció (elvándorlás), atomizáltság, drámai szintû népességcsökkenés. Térségünkre jellemzõ társadalom meghatározók csak abban különböznek, hogy az ‘új’ politikai osztály felfogásában mennyire hasonul a régi, a szocializmusban szerepet játszó hatalmi osztálytól, vagyis, mennyire nemzeti, illetve nemzetközi jelleget ölt. Magyarországon a piacgazdaság globalizmusának nemzetköziségéhez való igazodása semmilyen problémát nem jelent a jelenlegi hatalmi osztálynak, ahogyan korábban sem jelentett problémát a szocialista tervgazdaság nemzetköziségéhez való igazodás. Sõt, ahogyan akkor kívánatos volt, úgy kívánatos napjainkban is ez a hasonulás, a nomenklaturához tartozás érdekében. Ebben a lényegi hozzáállásban való különbségek miatt vannak elõttünk a lengyelek, szlovákok, szlovének a viszonylagos jólét, életszínvonal területén, mert ezen országok ‘demokrata’ politikai osztályai elsõsorban nemzeti gazdaságpolitikai érdekeket követnek. Még úgy is, mint a szlovákok, akik a tiszta szlovák vidékeket a magyarok lakta dél-felvidéki területekrõl kivont tõkebefektetésekbõl fejlesztik „A világ nem volt kedves a neoliberalizmushoz, az eszmék zagyvalékához, amely azon a fundamentalista ítéleten alapul, hogy a piacok önmagukat korrigálják, az erõforrá-
sokat hatékonyan allokálják, és jól szolgálják a közérdeket.“-írja Joseph E. Stiglitz, a Világbank volt vezetõ közgazdásza . S rögtön hozzáteszi, hogy a „szabadpiacról szóló retorikát szelektíven alkalmazták: az elveket, ha azok bizonyos speciális érdekeket szolgáltak, magukévá tették, ellenkezõ esetben azonban elvetették.Ami pedig a neoliberális piaci fundamentalizmus illeti, az mindig is speciális érdekcsoportok szolgálatába állított politikai doktrína volt, amelyet nem támasztott alá gazdasági elmélet. “ Ismerõs ez a megállapítás? Idézzük csak fel a jelenleg folyó álretorikai gazdaságpolitikai vitát, hogy az adó -és járulékcsökkentés elkerülhetetlen, hogy annak mértéke milyen nagy legyen, és, hogy az adó -és járulékcsökkentés olyan ösztönzõ lesz majd a vállalkozások számára, hogy azok azonnal megvalósítják mind a kormánypárti, mind az ellenzéki vágyálmokat: a gazdaság „kifehérítését“ és a több százezres munkahelyteremtést. Arra kell gondolnunk elsõsorban, hogy az adó -és járulékcsökkentés egy eleve tõkeszegény társadalmi-gazdasági közegben kiknek az érdekeit szolgálja majd. Különösen egy olyan idõszakban, amikor a válság, a pénzügyi világválság jeleit egyre több nemzetközi jelentõségû sajtóorgánum említi, amelynek kezelhetetlensége Magyarország esetében bármikor a teljes pénzügyi/gazdasági összeomlást jelenti. Amit csak a nyílt társadalmi káosz követhet. Sokan úgy vélik, hogy az Európai Uniós tagság védelmet nyújt majd a gazdasági és pénzügyi válság következményeitõl. Ez csak annyiban lenne igaz, ha a Nyugaton kibontakozó válság mérsékelt lenne, s ennek következtében a nyugati piacokra exportáló magyarországi multinacionális cégek továbbra is fenn tartanák termelési kapacitásukat. Ami a magyarországi gazdasági élet, még ha minimális szintû mûködését, de életben tartaná. Azonban, a válság, pontosan Nyugatról szûrõdik be. „A világgazdaság zavaraira az üzleti aktivitást célzó felmérések is utalnak.“- mutat rá Hans-Werner Sinn . Majd folytatja: „Az index jelenleg 2001 negyedik negyedéve óta nem tapasztalt alacsony szinten van. A légkör indexének a hanyatlásban különösen nagy súllyal szerepelnek a Nyugat-Európában és az Ázsiában megfigyelhetõ irányzatok. Ez eloszlatta azokat a reményeket, hogy az ázsiai gazdasági aktivitás az amerikaitól függetlenül is alakulhat, ami kompenzálhatná az európai exportõröknek az Egyesült Államokban elszenvedett veszteségeit.Az USA legfrissebb mutatója .2001 óta nem tapasztalt szintre zuhant..Németország – Európa legnagyobb gazdasága – egyenesen a pangás felé tart.Az amerikai gazdaság méreteinek nagyjából a felének felérõ Japánban továbbra is gyengék a növekedés erõi.“ Bár Kína 9.5%-os, India 8%-os Oroszország 6.5%-os, 9
Latin-Amerika 4.5%-os gazdasági bõvülésre tehet szert a következõ évben, világgazdasági súlyuk azonban kevés. Kína mindössze 5 %-ban játszik szerepet a világgazdaságban . Hans-Werner Sinn cikkére való hivatkozásom mindössze azt próbálja alátámasztani, hogy a 18 éve hatalmon levõ, politikai erõdítményeikben táborozó politikai osztályunk eddig semmilyen hathatós védelmi intézkedést nem hoztak a közelgõ és várható válság hatásainak társadalmi tompítására. „Mindenesetre tény, az ingatlanpiac kifulladása az angolszász államok, Spanyolország és Dánia után Európa többi gazdaságaiba is kezd átgyûrûzni, a nyersanyagárak területén pedig egyenlõre nem lehet számottevõ enyhülésre számítani..A borús összképet erõsíti a Nordea Bank tegnap kiadott elemzése (2008. 09. 02.), amely szerint az északi államokban is egyre inkább érezhetõ a konjunktúra gyengülése.” A sokasodó válságjelek ellenére a Gyurcsány kormány a még állami tulajdonban megmaradt vállalatok további eladását tervezi, többek között az energetikai elosztó MVM-t, valamint a vízközmûvek privatizálását is kivitelezhetõnek tartja. Továbbra sincs egyértelmûen biztosítva a termõföldvagyon további sorsa. Víz-energiatermõföld: a XXI. sz. következõ évtizedeinek legfontosabb társadalom fenntartó és megõrzõ eszközei. Külföldieknek tulajdonszerzés céljából való eladása a nemzettársadalom felszámolásának leggyorsabban kivitelezhetõ lépése. (Ehhez hasonló Palesztinában történt 1948-ban, Izrael állam megalapításakor. A földjükrõl elûzött palesztinok utódai ma is menekülttáborokban tengetik életüket. Hontalanokká váltak, akik teherként jelentkeznek a befogadó országok számára. Mi, magyarok, vajon hová mehetnénk.?) A fentiek tükrében nyilvánvalónak tûnik, hogy egy gyors kormányfõváltás semmit nem fog megoldani. Sõt, még az SZDSZ/Fidesz által szorgalmazott ‘szakértõi’ kormány sem, amennyiben a magyarországi globalizált neoliberális monetáris és pénzügypolitika, valamint annak eltartását biztosító gazdaságpolitika nem változik meg. Amennyiben minden változatlanul marad (a látványos személycseréken kívül), a magánosított Magyarországon a kormány szerepe kimerül a kialakult tulajdonszerkezet fenntartásában, az üzleti világ magas hozamú profit biztosító mûködtetésében. Az állami szuverén gazdasági/pénzügyi mozgástér hiánya magától értetõdõen befolyásolja a politika mozgásterét (a döntéshozatalt). Gyurcsány Ferenc kormányfõi pozíciója körüli színjáték az elsõ lépés az ‘argentin’ úton.
Joseph E. Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász, a Világbank korábbi vezetõ közgazdásza Hogyan is jellemezte Joseph E. Stiglitz a neoliberalizmust? „Ami pedig a neoliberális piaci fundamentalizmus illeti, az mindig is speciális érdekcsoportok szolgálatába állított politikai doktrína volt, amelyet nem támasztott alá gazdasági elmélet.” Ez a kulcsmondat mutatja meg a jelen gazdaságpolitikai zsákutcából való kivezetõ utat. A gyökeres változtatás legelsõ lépéseként ezektõl a ‘speciális érdekcsoportoktól’ kell megszabadulni. Utána következhet csak a teljes privatizáció felülvizsgálata. Visszamenõleg, 1988-tól kezdõdõen. Személyi konzekvenciákkal. Majd, ezt követõen kerülhet sor a magántulajdonra épülõ szociális piacgazdaság alapjainak lerakása. Nem kell újat kitalálni, ez a piacgazdasági modell már sikeresen mûködött Németországban a háborút követõ majdnem 30 évben. (Függetlenül attól, hogy akadnak közgazdászok, akik elvetik ezt, arra hivatkozva, hogy az akkori gazdasági/pénzügypolitikai eszközök nem alkalmazhatóak a jelenlegi gazdaság/pénzügy politikai környezetben.) Tehát, a ‘know-how’, a ‘hogyan’ technikai leírása adott. Az elmúlt 18 év valamennyi kormányzati rombolása ellenére hiszem azt, hogy Magyarországon is meg van az az emberanyag, amely sikeresen képes megvalósítani a ‘wunderschaftot’ Magyarországon. Jelentem, Kemény Dénes magyar szövetségi kapitány és játékosai bebizonyították Pekingben, hogy õk a világ legjobb vízilabdázói. Sikerük alapja nem csak a rutin, az összeszo-
kottság volt, hanem az is, hogy mindegyikük egy-egy klasszist képvisel ebben a játékban. Mégis, ezek a nagyszerû sportemberek csak együtt voltak képesek megvédeni olimpiai elsõbbségüket. Együtt küzdötték le a nehézségeket, egymást bátorították, amikor valamelyikük nem összpontosított eléggé, s a gyõzelem pillanatában valamennyien tudták, hogy mindez annak a csapatnak az érdeme, amelynek õk, egyénileg, csak atomjai, részei voltak. S mit lehet írni Kemény Dénesrõl, a szövetségi kapitányról? Irányított és irányított. Fanatizálva a csapatot, hogy a kitûzött célt el lehet érni. Taktikát, stratégiát dolgozott ki, oktatott, és magyarázott. A technikai háttércsoport, a technikai edzõ, az orvos, a gyúró, és a többi névtelen, pedig mindig kéznél voltak. És gyõztünk, mert a szövetségi kapitány irányított, a technikai csoport kiszolgált, a játékosok játszottak. És a lelátótér zúgott a ‘ria, ria, Hungária"-tól. (Az amerikaiak pedig lógó orral bámultak a semmibe, mert nem értették. Nem is érthették!) Egy ilyen szövetségi kapitányt, játékosokat és az õket kiszolgáló technikai csoportot képzelek el a társadalom élén, amely ki tudná vezetni a magyar társadalmat ebbõl az iszonyú, 18 éve tartó szándékos rombolásból. Amely kimozdíthatná végre a magyar társadalmat ebbõl a szörnyû tehetetlenség érzésébõl. Csontos Gábor politológus
KILÓG A LÓLÁB… Hogyan született e törvényjavaslat? – Elõször fosztogatunk, aztán osztogatunk? Tán egy szorgos és megbízható propagandista javasolta, emlékezve még ifjúkori olvasmánya hõsére, Robin Hoodra, a sherwoodi erdõ szegényeket segítõ vezérére – hátra róla Gyurcsány Ferenc jut majd az emberek eszébe.
10
jó ha figyelünk
A patkányok a természet hulladék eltakarítói. Mivel lényegében mindenevõk, mindent felfalnak, ami az útjukba kerül. A baj akkor kezdõdik, amikor elszaporodnak. Olyankor a természetben is óriási károkat okoznak. Csak a rendszeres irtásukkal lehet védekezni ellenük! A természetben sok ragadozó táplálékául szolgálnak, ezért a túlzott elszaporodásukat a ragadozók általában megakadályozzák! Az SZDSZ-bõl nem sok van, csak egy, de annak túl nagy a befolyása! Olyan ez, mint ha egy óriásira nõtt patkánnyal, néznék farkasszemet! Kártékonyságuk a magyar nemzetre, és demokráciára megfogalmazhatatlan, és leírhatatlan! A valamikori szabadság élharcosokból neoliberális zsákmányszerzõ, globalista, magyarfóbiás, undorító kártevõkké alakultak! Csakhogy ennek a patkánynak nem a hulladék kell. Azt nekünk hagyják. Nekik MINDEN kellene! Állítom ezt annak ellenére, hogy e sorok írója is a rendszerváltás elõtt belépett ebbe a pártocskába. Mentségemre legyen szólva, fiatalságom, tapasztalatlanságom, és hogy az 1989-es SZDSZ a nekem nagyon tetszõ antikommunista ideológiával rendelkezett. Aztán gyorsan levetette a kényelmetlen ruhát, és csak néhány év kellett, hogy végképp hozzásimuljon a nagy testvérhez, amely a kártékonyságát tekintve nem marad el mellette! Most, közel 20 évvel az a kommunista uralmat követõ elsõ szabadon választott parlament megalakulása után, oly annyira eggyé váltak, hogy nagyon-nagyon kérdésessé vált, hogy egyáltalán bejutnak-e a parlamentbe a következõ országgyûlési választásokon! Ugyanis amit önmagukról mutatnak az mára választók többségének egyenlõ a semmivel. Már ha az értékeket tekintjük viszonyítási alapnak, amit képviselnek. Az ugyanis nincs! Én nem emlékszem egyetlen átütõ sikerû miniszterükre sem. A rombolásra, amit például a közoktatásban elértek arra viszont igen! Vagy a kétes hírû gazdasági minisztereikre! Láthatjuk hova juttatták az ország gazdaságát! De hosszan sorolhatnánk a nemzetáruló gaztetteiket! Akkorára nõtt ez a patkány, hogy a nálánál még nagyobb testvér sem tud már vele mit kezdeni! Most sokajdára, ismét násztáncukat járják! De lehet, hogy ez a szakítás tánca? Figyelve a napi eseményeket nehéz eldönteni, mit is szeretne az SZDSZ. Tegnap találkozót tartottak. A nagy érdeklõdést követõ esemény után elmondhatjuk, hogy nem történt semmi, csupán szakpolitikai kérdésekrõl esett szó! Mert ugye olyan szakértõen politizálnak, és kor-
mányoznak! És még folytatják is a találkozgatást! Ez kell nekünk, meg az országnak, politikust játszani! Végül is ráérünk, minden rendben van, és változásokra sincs is igazán szükség, az ország szekerét jó irányba tolják az okoskák! Beszélgessetek csak nyugodtan, majd mi dolgozunk helyettetek is, amíg beledöglünk. Ti meg rágjátok csak tovább kicsiny hazánkat! Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke szerint, nem a hogyanra, hanem a mire keresték a választ, vagyis arra, hogy egy politikai megoldás milyen tartalommal szülessen meg. Jó ég még azt sem tudják, hogy MI-rõl kéne tárgyalni! Budai Bernadett szerint a találkozások akár közös program kidolgozásához, vezethet. Tehát reménykedhetünk, hogy akár még programjuk is lehet erre a nagyon szûk két esztendõre! Közröhely! Egy kevésbé demokratikus országban az ilyen nyilatkozatok után az utcán lenne a tömeg, és kiirtaná a patkányokat az ország élérõl! Csekély tanulsága van azért az SZDSZ-körül folydogáló eseményeknek! A megosztottság az SZDSZ-en belül egyre inkább szembetûnik! Mi van drágáim kényelmetlen a patkánybõr! Vagy csak egyre éhesebbek vagytok? Állítólag éles vita folyik az SZDSZ frakcióülésén. Többen bírálták a pártvezetést, mert nem konzultál velük. Az SZDSZ-es Hack Péter szerint a márciusi népszavazással, a koalíció felbomlásával és az azóta elhangzott nyilatkozatokkal mindkét fél olyan helyzetbe került, ahonnan már nincs igazán visszaút. Az SZDSZ alapító tagja szerint a legvalószínûbb az, hogy az SZDSZ kívülrõl hajlandó lenne támogatni egy Gyurcsány Ferenc nélküli kor-
mányt. Hozzátette: a liberálisoknak ugyan nem érdeke egy elõre hozott választás – ahogy a szocialistáknak sem -, de abban bízhatnak, hogy Gyurcsány eltávolítása fordulatot hozhatna a politikában. Bauer úgy véli: A liberálisok nincsenek kormányon így ebbe a kérdésbe nem szólhatnak bele. A felek eljutottak odáig, hogy mindketten látják, egymás nélkül nem megy. Kis János, az SZDSZ egykori elnöke szerint a szocialistáknak és a liberálisoknak nem egymás, hanem a jobboldal ellen kell majd a választási harcot megvívniuk, „megegyezésre vannak ítélve" ! Egy olyan szakértõi kormánynak, mely a jobboldali pártok támogatását is élvezi, talán lenne értelme. Kis János szerint még nem dõlt el, hogy az SZDSZ kiesik-e a parlamentbõl, „de ha õ kényszeríti ki az idõ elõtti választásokat, biztosan kiesik". Kis János közölte, hogy a mai SZDSZ-szel nem érzi magát azonosnak, „de nincs a színen más liberális párt. Márpedig a liberalizmus parlamenti képviseletének megszûnése csapás volna az amúgy is rossz állapotban lévõ magyar politikára. Az ország érdeke, hogy az SZDSZ ne kövessen el harakirit." Fodor szerint hiú ábránd azt gondolni, hogy meg lehet osztani az SZDSZ-t. Ennél jobban már elég nehéz lenne megosztani! Nos, menjengyurcsány-maradjongyurcsány, menjengyurcsány-maradjongyurcsány, menjengyurcsány-maradjongyurcsány! Szerintem nem ez a kérdés! Ezt már Horn Gábor is megmondta tavasszal. De kiegészíteném azzal, hogy vigyen benneteket is! Elég volt a kártevésbõl! Érdemi eredményeket eddig sem és ezután sem fogtok tudni felmutatni! Az idõhúzással újabb nagy falatokat harapnak patkányaink, már-már belõlünk! Hol van egy természetes ellenség, aki végre felfalná ezeket a patkányokat! Jöjjön már magyarok Turulja! Ébredj magyar! ATurul madár szereti a patkányhúst! A sok-sok magyarból, ha végre összefognánk hatalmas Turul lehetne! Nincs olyan patkány, amely elbújhatna elõle! Ádám Mihály Tamás
SZEGEDI CSANÁD: A JOBBIKNAK TÁVOL KELL MAGÁT TARTANIA A VÖRÖS ÉS A NARANCSMAFFIÁTÓL IS A parlamenti pártok a cigánybûnözés létét sem ismerik el, Orbán a cigány autonómiát támogatja a székely helyett, s ugyanazon pénzhatalmat szolgálja, mint az MSZP és a lepraként jellemzett SZDSZ. Igazi változás csak egy jobbradikál párt parlamentbe kerülésével képzelhetõ el, mondja a Jobbik ferencvárosi országgyûlési képviselõ-jelöltje. „A Jobbik 2003-ban pont azért alakult párttá, mert már elegünk volt abból, hogy az összes parlamenti pártot csak a hatalom és a pénz érdekli, nemzeti sorskérdésekrõl viszont nem esik szó. A magyar Országgyûlésben jelenleg csak olyan pártok vannak, amelyek ugyanazt a sötét, nemzetközi pénzügyi háttérhatalmat szolgálják. Az SZDSZ és „értelmiségi” holdudvara pedig maga a szellemi lepra, amellyel nem tárgyalgatni kéne, hanem kõkeményen el kell szigetelni a közügyek vitelétõl. Sokan a Fidesztõl várják, hogy a kényes kérdéseket felvállalja, de ebben senki se bízzon, mert az egy gyûjtõpárt, soha sem fog egyetlen olyan kérdést sem felvállalni, amivel szavazatokat veszthet.” jó ha figyelünk
11
Nyílt levél Fodor Gábornak Kedves Gábor! A Megegyezés megjelenését követõen egy munkatársad révén kérdezted tõlem, hogy mit gondolok róla. Azután a rádióban hallottam Tõled: a dolgozatban foglalt program „nem az ország, hanem Gyurcsány Ferenc túlélését szolgálja“, ezért azt az SZDSZ elutasítja. Így nem maradt értelme annak, hogy személyes levélben mondjam el, mit gondolok a Megegyezésrõl és arról, hogy mit kezdjetek vele. Elmondom hát nyilvánosan. Az egyetlen becsületes megoldásnak azt tartom, ha támogatjátok Gyurcsány próbálkozását. Ez nem az õ túlélését szolgálja, hanem az MSZP és az SZDSZ közötti együttmûködés helyreállítását, és ezzel annak a demokratikus politikai opciónak a túlélését, amelyet a Fidesz vezette jobboldallal szemben minden különbözõsége mellett is mindeddig együtt képviselt e két párt. Meglep, hogy ezt nem vetted észre, hiszen minden kommentár errõl szól. Közgazdászként lényeges kérdésekben vitám van Gyurcsány dolgozatával. Nem értek egyet azzal az elvi megalapozással, hogy a skandináv és az angolszász modell – a magas újraelosztás, illetve az alacsony adók, szûk állami juttatások – közül Magyarországnak módja lenne a skandinávhoz közel álló megoldást választani, nagyjából megõrizve az állam által finanszírozott juttatások mai szintjét. Nem gondolom, hogy programszerûen le lehet mondani a további szerkezeti reformokról. Aggaszt a szociális segélyezés szûkítésével kapcsolatos elképzelés. Kételkedem abban, hogy az adócsökkentés tervezett mértéke a fekete gazdaság kifehérítésébõl finanszírozható lenne. Nekem is vannak tehát fenntartásaim a Megegyezéssel kapcsolatban. Közéleti emberként azonban el kell ismernem: Gyurcsány megoldást keres arra a helyzetre, amely 2008 nyarára az országban kialakult. Megoldást keres, és ezt dolgozatában becsületesen a nyilvánosság elé tárja. Elismeri annak az igénynek a jogosságát, hogy a foglalkoztatás terheinek mérséklésével javítsuk a magyar gazdaság versenyképességét, ugyanakkor szembenéz azzal, hogy ma a kormánynak nincs módja a költségvetés által finanszírozott juttatások érdemi csökkentésére. Nincs, hiszen az ellenzék még olyan kis horderejû intézkedést is népszavazással támad meg, mint a vizitdíj, az Alkotmánybíróság pedig átengedi az ilyesféle kezdeményezéseket. A felelõs, jövõorientált gazdaság- és társadalompolitikai mérlegelésnek szinte nem maradt helye a politikában. Ebbõl a feloldhatatlannak látszó ellentmondásból keresi Gyurcsány a közgazdaságilag és politikailag egyaránt mûködõképes kiutat. Ebben pedig megérdemli a támogatásunkat – az enyémet is és a Tiédet is. A Tiédet, a Tiéteket, az SZDSZ mai vezetõiét különösen. Titeket ugyanis ezért a helyzetért felelõsség terhel, nem is kicsi. A kormány és személyesen Gyurcsány súlyos hitelvesztése és a Fidesz megerõsödése azért következett be, mert a kormánykoalíció – amelynek döntéseiben Ti részt vettetek – nemzetközileg is példátlan módon bõvítette 2002 és 2006 között az állami költekezést, ugyanakkor csökkentette az adókat, és mindezt kormányzati jótéteményként állította be. Erre következtek hidegzuhanyként 2006-ban az elkerülhetetlen megszorítások. Emlékszel, Gábor, hogy valahányszor figyelmeztetni próbáltam 2002 és 2006 között az SZDSZ vezetõit, hogy fel kellene lépniük a koalícióban a fedezetlen költekezés megfékezéséért, az volt a válasz: nem, ezzel nem lehet szavazatokat szerezni. Ellenkezõleg: félresöpörve a figyelmeztetéseket, az adócsökkentést erõltettétek, amire nem volt fedezet. A felelõsségben, amelyet Gyurcsányra szokás hárítani, valamennyien osztoztok. Ezért a helyzet rendbehozatala sem csak az õ dolga, hanem valamennyiõtöké: szocialistáké, szabaddemokratáké. Ezen az sem változtat, hogy kiléptetek a koalícióból. A morális adósságtól a kilépéssel sem szabadulhattok. 12
Gyurcsány a megoldhatatlan helyzetre keresi a megoldást. Korábban azt mondta, hogy nem lát lehetõséget adóreformra. Most – jórészt a Ti nyomásotokra – keresi az adócsökkentés lehetõségét. Nem mondhatja – mint a Fidesz, az MDF, a nyáron az Országgyûlésben az SZDSZ nevében Kóka, vagy legutóbb az adótanácsadók -, hogy mi adócsökkentést javaslunk, a kiadáscsökkentést meg vállalja fel a kormány. Nem állítja – mint a Fidesz szokta – a nem létezõ forrásról, hogy létezik. Anynyit mond, hogy próbáljuk megtalálni. Ha az a kifogásotok, hogy Gyurcsány nem javasol kiadáscsökkentést, tegyétek meg Ti. Az egyetlen olyan általam ismert nyilvános javaslatcsomag az utóbbi idõben, amely becsületesen számba vette a jelentõs adócsökkentés ellentételezési lehetõségeit, az Oriens csoport Kilábalás címû tanulmánya volt. Ebben a következõ ellentételezéseket javasolták: az áfa felemelését 20-ról 23 százalékra, a családi pótlék foglalkoztatáshoz kötését (vagyis megvonását azoktól a háztartásoktól, ahol munkanélküliek vagy nyugdíjasok nevelnek gyerekeket), a gyes és a gyed idõtartamának megfelezését, a nyugdíjkorhatár azonnali emelését, a reálbérek növekedését nem, csak az inflációt követõ nyugdíjemelést, a közalkalmazotti (bruttó) bérek befagyasztását. Mások az értékalapú ingatlanadó mielõbbi bevezetését szorgalmazzák. Te ezek közül melyeket javasolnád? Kész vagy-e e javaslatok egy részét nyilvánosan felvállalni, mégpedig azzal, hogy azok elfogadása esetén megszavazzátok az adótörvényeket és a költségvetést? Vagy csak – mint a Fidesz és az MDF – általában beszélsz a kiadáscsökkentés szükségességérõl, anélkül, hogy egyetlenegy kényes ügyet megneveznél? Mit gondolsz például a fõváros állami költségvetési támogatásáról? Növekedjen vagy csökkenjen a 2009. évi költségvetésben? Magyarul: készek vagytok-e vállalni a szükséges kiadáscsökkentés politikai terhét? Az a párt, amely aktív részese volt az elmúlt hat év kormányzásának, nem tehet most mást, mint hogy tárgyal a miniszterelnökkel, korrekt javaslatokat tesz, s elfogadható adótörvényben és költségvetésben egyezik meg a szocialistákkal. Nem könnyû, de meg kell próbálnotok. Barátsággal üdvözöl! Bauer Tamás A szerzõ közgazdász Forrás: Népszabadság
jó ha figyelünk
– nem lesznek elõrehozott választások I. rész – A 2002-es választások alkalmával világossá vált a választási csalás. Nem történt semmi, a választások végeredménye nem változott, a szavazócédulákat elégették, az Erzsébet hídi blokádot és az azt követõ spontán kialakult tüntetést „készenléti Mónika” belügyér asszony seregei szétverték. A Fidesz csendben maradt, Orbán Viktor állítólag éppen az akkor zajló futball világbajnokságon tartózkodott. Ez nem fikció, hanem tény. 2002-ben a FIDESZ nem lehetett kormánypárt. 2002ben a FIDESZ nem volt alkalmas arra, amire a neokon-cionisták alkalmasabbnak tartották az MSZP-t, vagyis céljaik elérésére a magyar nép, az ország kifosztására, a helytartói feladatok kompromisszumok nélküli ellátására. Ma Magyarországon egyik parlamenti pártnak sem érdeke egy elõrehozott választás. Persze vannak, akik most azt mondják: de hát a FIDESZ ezt követeli. Persze. Meg azt is mondta, hogy Románia eu. (direkt kis betûkkel) tagságának feltétele Székelyföld autonómiája. No, meg másról is hablatyolt már a FIDESZ (illetve annak elnöke), ami kifejezetten nemzetinek hangzott, de abban a pillanatban, amikor a cselekvésrõl, adott esetben a szavazásról volt szó, már úgy szavazott, ahogyan neokon-cionista kitartói azt elvárták. Volt már – a 2002. elõtt általam is nemzetinek tartott pártnak – több, a magyar nemzet érdekével homlokegyenest mást mutató cselekedete is. Ez itt a lényeg! Nem az az érdekes, hogy akár Orbán, Pokorni, Kövér, vagy az összes többi FIDESZ vezér mit beszél különbözõ elõadásokon vagy éppen a parlament padsorai között, amit a média aztán nagy dirrel-dúrral körít, hanem az, hogy amikor a nemzet érdekében kell letenni a voksot, leteszi-e azt valóban a nemzet mellett. Jó reggelt, – a FIDESZ nem teszi le! Emlékezzünk csak egy kicsit, hogyan járult hozzá az alkotmánynak csúfolt 1949. évi XX. Törvény módosításához azért, hogy a 2003-as eu. belépésrõl szóló népszavazás érvényes lehessen. Ez bizony kétharmadot igényelt, a FIDESZ nélkül nem ment volna. Ugyanígy szégyenteljes volt az ominózus Lisszaboni Szerzõdés megszavazása is, hiszen annak 2007. december 13-i aláírása után, rá négy nappal az eu-ban elsõként a magyar „országgyûlés” volt az, mely látatlanban, pontos tartalmának ismerete nélkül (mindössze 5 ellenszavazattal) jóváhagyta ezt a szerzõdést, ami nem más, mint az eu. alkotmány olyan jó ha figyelünk
jellegû módosítása, mely megkerüli az európai unió nemzeteinek népszavazás általi jóváhagyását. Mint ismeretes, a korábban legelõször Hollandiában, majd utána Franciaországban történt referendum csúfos kudarcot vallott, hiszen a választók elutasították az európai alkotmányt. Az eu. alkotmány, illetve most már a Lisszaboni Szerzõdés lényege az uniót alkotó tagállamok nemzeti alkotmányának fölülírása, minek eredményeként a tagországok elveszítik függetlenségüket. Ebben természetes valamennyi parlamenti párt bûnös. Ez a cselekedet tökéletesen kimeríti a haza és nemzetárulás fogalmát. Van itt egy nagyon fontos személyes motivációs tényezõ is, amelyet meg kell említeni, és amirõl mélyen hallgatnak a látható média kitartottjai. A parlamenti képviselõk ugyanis amennyiben életbe lép a Lisszaboni Szerzõdés, európai uniós átlagolt szinten, EURO-ban kapnák majd fizetésüket. Nem elég nyomós, egyéni érv ez a nemzetet elveszejtõ szerzõdés aláíráshoz? A nemzet pedig idegen érdekeknek és hatalmaknak közvetlenül is kiszolgáltatottjává válik, sorsába beleszólási joga nem lesz. Jelentõs fejezeteket tárgyalt le az eu.-val a FIDESZ kormány. Többek között a legfontosabbat, ami a Haza földjérõl szól, és ami lehetõvé tette a föld (értsd: nemzetünk anyaföldje, amin születünk, ahol élünk, dolgozunk, ahol gyermekeink születnek, és ahova halottainkat temetjük) tõkeként történõ kezelését, értékesítésének lehetõségét. Mit is mondott Dobó István Gárdonyi Géza nagyszerû mûvében, az Egri Csillagokban? „A Haza nem eladó semmi pénzen!” A Hazánk pedig az a föld, amin élünk. Ezt tette eladhatóvá az eu. számára a FIDESZ kormány. Orbán és pártja, Martonyi külügyér igazgatásával, ugyan mindent megtett, amit kértek tõle, mégsem látták biztosítva 2002-ben a neokon-cionista urak, hogy a csatlakozás után teljesen megbízható, és irányítható hatalomfenntartó lesz. Buknia kellett, csendben tûrte a megaláztatást. Természetesen nagyszerû politikai húzás, ha a közvélemény demokráciára érzékeny rétegét fölizgatjuk egy kicsit azzal, hogy a parlamentben lévõ álnemzeti állóvizet fölkavarva, rendkívüli demokratának beállítva magunkat jelezzük, hogy az „emberek” új választást akarnak, tehát nincs más út, fel kell oszlatni a parlamentet. Ezt egyébként többször is elismétlik majd a nyomaték kedvéért mind a parlamentben, mind különbözõ sajtótájékoztatók alkalmával.
Gondoljunk csak bele! Kinek érdeke a parlament feloszlatása? Természetesen mindenkinek, aki józanul gondolkodik és nem érintett a hatalmi sakkjátszmákban. Tehát a Magyar Népen kívül a parlamenti pártoknak biztosan nem. Mi a nyereségük a parlamenti pártoknak, vagy éppen milyen veszteségtõl menekülnek meg, ha nincsenek elõrehozott választások? Egy új választás valószínûleg átalakítaná az MSZP-t jelenleg vezérlõ maffiózó társaság befolyását a párton belül, ami most nagyon nem kívánatos számukra. Jobb tehát a biztos jelennél maradni, ami lehetõvé teszi nekik saját tagságuk kiforgatását és megvezetését is. Mindez az MSZP tagság számára szinte alig feltûnõ, hiszen évtizedeken keresztül megszokták már a felülrõl történõ irányítás „áldásos”, gondolkodásra egyáltalán nem késztetõ hatását. Ugyanakkor a mostani helyzetben biztos lehetõség számukra az ország maradék értékeinek kiárusítása, amelybõl a júdáspénzt zokszó nélkül zsebre vághatják. Miért nem érdeke FIDESZ-nek az elõrehozott választás függetlenül attól, hogy az ellenkezõjérõl beszél? Az elõrehozott választásokat nagy valószínûséggel megnyerné a FIDESZ, kormányra is kerülne. A neokon-cionista eltartók és kitartók tõle is megkövetelnék azonban mindazt, amit korábbi vazallusaiktól. Vagyis ki kell szolgálniuk õket. Ez a szolgálat természetesen olyan elemeket tartalmaz majd, amelyek miatt a párt népszerûsége erõsen megcsappan, hiszen arra kényszerítenék, hogy folytassa azt az aljas nemzetáruló és kisemmizõ szerepet, amelyet a jelenlegi kormány tölt be. Ez nagyon kellemetlen, hiszen ezt korábban sem akarta felvállalni a legnagyobb úgynevezett ellenzéki párt. Sem 2002-ben, sem 2006-ban. Bármennyire is megpróbál Orbán Viktor lobbizni a világhatalmasságoknál Washingtonban vagy Tel-Avivban, nem valószínû, hogy azok engednének a szorításon. A Fidesz itt tehát igen súlyos, összetett problémával találja magát szemben. Saját magát lejáratni egy ilyen helyzetben nem elõnyös a jövõre nézve. Viszont hatalomhoz jutni esetleg más politikai és gazdasági helyzetben, már másként exponálhatja a pártot. A FIDESZ képtelen valódi nemzeti párt lenni. Jól tudja, hogy a hatalomra való befolyásának nagysága ugyanazoktól az erõktõl függ, amelyek az összes parlamenti pártot benn tartják az épület falai között. Ez a kötõdés és a hatalmi befolyás sokkal fontosabb számára, mint saját nemzete. A többi mind színjáték. 13
Az MDF az MSZP fû alatti szövetsége nélkül semmilyen politikai tényezõt nem jelent. Elõrehozott választás esetén az MSZP-nek minden varázslatot végre kell hajtania ahhoz, hogy önmagának is megfelelõ erõként maradhasson parlamenti párt. Lehet, hogy Schmuck Andornak nem lesz annyi ereje, hogy az MDF-et átpréselje a parlamenti küszöb felett, mert mozgatható „katonáival” majd az MSZP-t kell támogatnia. A KDNP-nek nincs már önálló arculata, azt teszi, amit a FIDESZ elvár tõle. FIDESZ nélkül esélye sem lenne.
Az ultraszélsõséges magyargyilkoló és hungarofób, SZDSZ-el a következõ részben foglalkozunk. Orbán Viktor valahogy úgy nyilatkozott korábban, hogy a FIDESZ-en kívül nincs több nemzeti erõ a jobboldalon. Nem is igazán helyes a politikai palettát jobb és baloldalra felosztani. A valósághoz sokkal jobban közelít, ha nemzetben gondolkodókról és nemzetellenesekrõl beszélünk. A parlamenten belül viszont csak így – jobb és baloldal – tudnak osztályozni, hiszen valahova el kell helyezniük saját magukat. Orbán nemzeti erõrõl szóló kijelentése akkor hangzott el nagyon magabiztosan,
amikor már jól látható volt, hogy ez nem igaz, mert az alulról szervezõdõ Jobbik egyre ismertebb és népszerûbb, valamint a választópolgároknak majdnem a fele nem hajlandó a parlamenti pártok egyikére sem voksolni. Mostanában viszont gond van, mert a legutóbbi hetekben a Jobbik népszerûsége az elhallgatott közvélemény-kutatói adatok szerint minimum tíz százalékot tudhat magának. Joggal vetõdik fel a kérdés, hogy ezt miért nem látjuk a statisztikákban? Erre a válasz a következõ részben lesz olvasható. Bella Árpád
„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Gyurcsány Fegyenc életének 47. évében még él és élvezi a diktatúrát. A temetésrõl késõbb intézkedünk!” Kölcsönvett motto: Nem az a szándékom, hogy mások ugyanazt gondolják, amit magam, hanem az, hogy mozgó világunk összefüggéseiben és fix pontján szuverénul gondolkodjanak! (Popovits János) Az a képviseleti demokrácia, amely a pártok (részek) részérdekeinek a függvénye, s amely a megélhetési politikusok által kiszolgált politikai bûnözés melegágya, nem csupán a végelgyengülés idejét éli, de már kiütköznek rajta a hullafoltok is. A hullafoltok valójában azt mutatják, hogy ez már egy halott rendszer, amely csak kinézetre demokrácia, de lényegileg és de facto: diktatúra. Minden diktatúra – bárhogyan is maszkírozza önmagát – el fog vérezni azon az ellenálláson amelyet, a meghirdetett elvek és a valóság közötti különbségbõl adódó felismerés generál. A „szenvedhetetlen igát” felismerni a mai viszonyok között nem egyszerû ugyan, de a politikai elitnek nevezett, köztörvényes bûnözõk gátlástalan vagyonszerzése és a megtartás érdekében elkövetett hazugságai, egyre jobban elõsegítik a tisztánlátást. A meghirdetett morális forradalom mindeközben dolgozik a társadalom mélyrétegeiben és befolyásolja a tudatalatti mûködésünket. A forradalom lényegét tekintve ugyanis: „konzervatív szellemi mozgalom, amely eredetileg vélt vagy valódi, tiszta õsformák visszaállítását tûzi ki célul” A forradalom tehát nem feltétlenül fegyveres, hiszen ismerjük az „ipari forradalom” fegyvertelen fogalmát, de a minõség forradalmának fogalmát is Német Lászlótól. A morális forradalom tehát nem fából vaskarika, hanem az éppen a megfelelõ válasz az erkölcsileg lerombolt magyarság talpra segítésére. 2006 õszének Kossuth téri üzenetében megtalálható volt az a konzervatív szellemi áramlat, amely a hagyományos magyar közjogi gondolkodás termékét, a történelmi alkotmányosságot kívánta érvényre juttatni, mint a gyakorlatban bevált, tiszta õsformát. A Kossuth tér azért vált a hatalomra végképpen veszélyessé, mert alkotmányozó gyûlést hívott össze, s ez által, a legitimitását vonta kétségbe a regnáló hatalombitorlóknak és a pártoknak. „Modern feltételek között tehát a demokratikus népképviseletnek csak két formáját ismerjük: a száz év óta mindig diadalmas pártrendszert s a száz év óta mindig vesztes tanácsrendszert...”(Hanah Arendt) A tanácsrendszer persze lejáratódott a közvélemény elõtt, hiszen akkoriban, mindenki a saját bõrén érezte a Kádár-éra helyi elnyomó szervezetének mûködését. Azonban a tanácsrendszernek azon idõszaka, csak a lejáratására volt alkalmas. Hannah Arendt sorait idézném, amely rávilágít arra mi is a különbség a pártokrácia és az alulról szervezõdõ demokrácia valódi népképviseleti formája, azaz a tanácsrendszer között. “A tanácsrendszerben a képviselõket közvetlen választás keretében alulról választják, míg a pártok jelöltjeiket felülrõl javasolják, vagy úgy, hogy a választók több személy között választhatnak, vagy úgy, 14
hogy egységes jelölt-listát kell elfogadniuk. A kiválasztás jellege ezzel természetesen gyökeresen megváltozik. Míg a párt jelöltjeinek alkalmassága azon múlik, hogy milyen mértékben képviselik a párt programját vagy ideológiáját, addig a tanács képviselõinél csak az számít, hogy személyiségük, személyes integritásuk, bátorságuk és ítélõképességük megnyeri-e a választók bizalmát olyannyira, hogy azok minden politikai ügyben rájuk bízzák a személyes képviseletet“ A mai modern pártok esetében a személyes integritás, a bátorság és ítélõképesség nem elõny, hanem hátrány. A pártoknak ugyanis olyan személyiségekre van szüksége, akik a pártérdeket tekintik elsõdlegesnek és ezzel a saját érdekszférájukat is szolgálják. A pártokrácia ugyanis nem tûri el az egyéni tisztesség és lelkiismeret irányította képviseletet, mert az a saját szükségességét vonná kétségbe, s akkor kiderülne, hogy lehet ám pártok nélkül is képviselni a választók érdekeit, sõt úgy lehet legtisztábban: ha a választói akarat pontos követését adja a képviselet. Az 1956-ban megalakult forradalmi és munkástanácsok, azonnal kialakítottak egy rendszert, amelyet utoljára a kronstadti matrózfelkelésnél láthattunk, tehát az alulról szervezõdõ, valódi demokráciát.„A tanácsrendszer az egyetlen, a pártrendszerrel szembeállítható, modern értelemben véve demokratikus alternatíva. Tévedés lenne azt hinni, hogy a tanácsok parlamentellenesek, de mindenesetre pártellenesek, a népképviselet egy másik formáját jelentik, amely mentes egyrészt az osztályérdekek, másrészt az ideológiák vagy világnézetek befolyásától. Míg a pártrendszer történelmi eredete a parlament, addig a tanácsok a közvetlen, gyakorlati együttmûködésben gyökereznek és a nép e közvetlen együttmûködés során kialakult követeléseit jó ha figyelünk
képviselik. A tanácsok mögött nem áll tehát ideológia, sem semmiféle politikai elmélet a lehetõ legjobb államformáról. Ez a magyarázata annak, hogy a tanácsrendszer – mindegy, hogy hol, hogyan és mikor jelent meg – mindig a pártbürokráciák elszánt ellenségeskedésébe ütközött a szélsõ jobbtól a szélsõ balig, az államtudományok és a politikai teóriák bajnokai pedig bámulatos egyöntetûséggel agyonhallgatták.“(Tunyogi Csapó Gábor) A pártokrácia stabilitását nem az életképessége adja, hanem a pártbürokraták gátlástalansága és a néptömegek hiszékenysége, majd feledékenysége. Mert a képviselettel megbízottakat nem vonja felelõségre, nem számoltatja el a vagyongyarapodásról, nem követeli nyomatékosan azt, amit 1956 forradalmárai követeltek a hazudozó, népámító kommunista bûnszövetkezettõl: a valódi, értékelvû demokráciát, az új népképviseleti formát. Sajnos nálunk még az önkormányzatokat is becsalták az adósság csapdába azért, hogy ne erõsödhessenek meg, ne lehessenek valódi képviselõ testület, hanem a pénzhatalom által zsarolhatóak. „A modern demokrácia ma már csak ott mûködik igazán jól, ahol még életben vannak a helyi önkormányzat szervei – lásd a svájci kanton-rendszert, az amerikai town-hall-meeting-et s a hasonló angol és skandináv szerveket –, amelyek elvben nagyon hasonlítnak a tanácsrendszerhez.” (Tunyogi Csapó G.) 1989 változásainak, 1956 útján kellett volna haladnia, de a háttérben rejtõzködõ pénzhatalmi elit nem szerette volna kiengedni a kezébõl a lehetõséget. Tudták világosan, hogy a diktatúra rendszerét, csak az elõzõ – egy pártra épülõ -pártokrácia kiszolgálói tudják úgy átalakítani, hogy a bolsevik állam által összerablott pénz- és termelõ-tõkébõl, szakítani tudjon a nemzetközi érdekcsoport, a hazai komprádor elit, a véleményformáló értelmiség és a pártvezetés holdudvara is. A késõ kádári elitek jó érzékkel ismerték fel a számukra egyetlen lehetséges menekülési útvonalat az oly sokszor „rothadónak” becézett kapitalizmus bevezetését és a közvagyon „szét- és el-privatizálását”! A Rákosi és Kádár korszakot végighazudozó médiaértelmiség természetes módon csatlakozott, mert gátlástalansága és a marxi tanok bódulatában elkövetett bûnei miatt, joggal alakult ki benne
Hová mégy – magát kereszténynek/keresztyénnek valló – Magyarország, sõt Európa? Egyesek büszkén döngetik mellüket, hogy mi Mária országa vagyunk. Én jobban örülnék, ha Jézus Krisztus országa lennénk. Akkor talán nem üthette volna fel a fejét, nem fészkelhette volna be magát már a múlt század második évtizedében a kommunizmus! Akkor nem élõsködhetne bõ hatvan éve rajtunk az ateista, kommunista szellem. Mert Krisztus ezt nem tûri. De mi csak Mária országa vagyunk, nem Krisztusé. Nagy ám a különbség, még akkor is, ha egyeseknek ez nem tûnik fel vagy nem kedves számukra. Olvassuk el a Szentírást. Mit is mond Jézus a farizeusokról? (Mt 23: 1-37). Azaz mit is mond a képmutató vallásosokról? El kell olvasni! Magyarország, Európa már csak nevében keresztény/keresztyén. Valójában oda jutottunk, hogy Ázsiából, Afrikából kell jönni misszionáriusoknak, hogy a „kövér szívû“, eltespedt európaiakat felrázzák, mert önteltségünkben azt sem látjuk, hogy a szakadék felé rohanunk. A nagy tolerancia és esélyegyenlõség (ami nem is létezik) nevében beengedtünk mindenféle torzulást, a krisztusi tanoktól való elferdülést, s jó ha figyelünk
egy fenyegetettségi érzés, amelyet minden nemzeti-keresztény és konzervatív mondat tovább fokoz. (a mai napig) Olyan gyorsan változtak a pártszínészek retorikai megszólalásai, hogy a nép közben csak ámuldozott és nem értette a dolgot. Az embereknek azonban joga van gondolkodni és nem gondolkodni, joga van a megtapasztalást is más és más módon értékelni. Azonban nincs joga arra, hogy az utódainak egy olyan országot adjon át, amely 1956 minden célkitûzését sárba tiporta, amelynek országvezetõi tudatosan ássák alá a bizalmat az állam és intézményrendszerével szemben, amelyet adósság csapdába csalt a politikai korrupció és butaság. A nyugati világ karvaly tõkései lejáratták a szociáldemokrácia által bevezetett jóléti állam szlogenjét és ehhez a hazai politikai rablóbanda húzta a háttérzenét. A szundikáló nemzet pedig még dudorászott is a rablóbanda muzsikájához, s közben azok kiürítették a „kamrát.” 1956 élõ hõsei pedig nyomorogtak tovább, a halott hõsök pedig forognak a sírjukban. A diktatúra proletárnak csúfolt változata megbukott ugyan, de a nómenklatúra pominesnseinek gyermekei, rokonai, harmadik vonalának megvásárolható és tehetségesen gátlástalan rétege megalapította és kikiáltotta a harmadik köztársaság fedõnevû bûntanyát, ahol minden bûn megtorlatlan marad és az ártatlannak nyomorognia kell. Az új ideológiai konszenzust a neoliberális pénztõke megmondóemberei hintették el és közben sûrûn kommunistáztak egyet. Pedig az 1949 évi. XX. törvénnyel jogfolytonossá varázsolt diktatúra tehetetlen lett volna a népképviselet új formájával szemben és a magyar társadalom azonnal fel is ébredt volna, ha megérzi a diktatúra hullaszagát. Csakhogy nem ébredtünk idõben. Ráadásul nem egyformán ébredünk és sokan várnak még a paternalista államra, amelyet (azóta) csontig vetkõztetett a gátlástalan ál-szocialista és ál-liberális ál-elit. Az államnak tehát kilátszanak ugyan a csontjai, de nincs szaga – mint ahogy a pénznek sincs – de a diktatúra már bûzölög, s rövidesen temetjük. Szeged.2008. 09. 02.
lassan több jogot, lehetõséget adunk a nem keresztény/keresztyén vallásoknak, sõt az ebbe be nem illõ viselkedésnormáknak (idegen vallási szokásoknak, homoszexualitásnak és egyéb aberrált magatartásoknak), mint a krisztusi életvitelnek. Ja, az alázattal és önmegtartóztatással járna, ami a mai embereknek nem tetszik! Nézzük meg a mûvészeteket, a családokat. Akár képzõmûvészetekrõl, akár színházi és filmmûvészetrõl beszélünk: miféle produkciók, elõadások látnak manapság napvilágot? Mindenütt a perverzió, a deviancia sugárzik (tisztelet a ritka kivételnek). De vizsgálhatjuk a közéleti viselkedést is. A csalás, lopás, mások félrevezetése, becsapása a legtermészetesebb dolognak számít. Lényeg, hogy ne jöjjenek rá. A házassági hûséget kiröhögik. Egyáltalán a házasságot, mint a társadalom egyik alappillérét is megvetik. A családot idejétmúlt õskövületnek kiáltották ki, holott ez a társadalom téglája, alapköve! Család (egy apa, egy anya és kettõjük közös gyermekei!) nélkül nincs egészséges egyén, tehát nincs egészséges társadalom sem! A sok-sok „csonka családban” (ezek nem is családok) felnõtt gyermek eleve torzult lelkülettel kezdi az életet. Nem tudja, mit jelent kitartani a társunk mellett, bajban, betegségben is,
Dr. Bene Gábor S.
de azt sem érzékeli, mit jelent az örömben együtt osztozni! Ha visszatekintünk a történelemben, világosan látható, hogy egy-egy társadalom hanyatlása a deviáns viselkedések eluralkodásával kezdõdött. Akár hogyan is szeretnék egyesek, abszolút emberi szabadság nem létezik, illetve az az anarchiához, hanyatláshoz vezet. Pál apostol írta: „Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.” (1Kor 6:12), illetve „Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít.” (1Kor 10:23). Az igazi szabadság a korlátaink felismerésével kezdõdik! Ma hazánk – Magyarország – és Európa a szakadék felé rohan, s félõ, hogy a horizontba belesimuló tájban késõn veszi észre, hogy már a tátongó mélység szélén van. Márpedig a lendület-megmaradás törvénye minden téren igaz. Én ezt a dolgok lendületének megmaradási törvényének hívom, azaz, ha egy káros folyamat elindul (legyen az fizikai, emberi vagy társadalmi), akkor annak megfékezésére idõben fel kell készülni! Hová mégy (Quo Vadis) Magyarország, Európa? ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT! Czakó István
15
Kicsit furcsa szójátékkal élve, az egypártrendszer évtizedekig ragaszkodott ahhoz a hiedelemhez, hogy õ „egypárt“, noha nagyon is „többpárt“ volt, a rendszerváltás többpártrendszere meg görcsösen ragaszkodik ahhoz a tévképzethez, hogy „többpárt“, noha nagyon is egypárt. Vagy most már pontosabb, ha úgy fogalmazunk: Magyarországon befejezõdött az egy(százalékos)pártrendszer kialakulása. Arra most itt nincs tér, hogy részletesen kifejtsük, miért is volt valójában többpártrendszer az a valami, ami önmagát rejtélyes okból „szocializmusnak“ nevezte. Elég azonban talán arra utalni, a hetvenes-nyolcvanas évek során egyre világosabbá vált, hogy a Pozsgay vezette népnemzeti MSZMP és az Aczél György vezette birodalmi kollaboráns globalista MSZMP nemcsak hogy nem voltak „egypárt“, de „harcaik“ során valójában már világosabban jelenítették meg az alapvetõ létalternatívákat, mint ahogy azt a rendszerváltás rendszerének nevezett lehangoló káosz teszi. Ne szépítsük tehát, a magyar társadalom politizációs szerkezetének színvonala legalább húsz éve folyamatosan süllyedõben van, és minél késõbb merünk ezzel szembenézni, annál kevesebb esélyünk marad a túlélésre. A két létalternatíva közti verseny azért zajlott, hogy az MSZMP-be zárt „belsõ“ pártokként melyikük tudja hamarabb és eredményesebben megszervezni azt a „külsõ“ pártját, amelyet a „hivatalos“ rendszerváltás, tehát a kapitalizmus nyílt bevezetése után sikerrel indíthat a már „szabad“ választásokon. Ez Pozsgay belsõ pártja esetében az MDF, Aczél belsõ pártjának pedig az SZDSZ volt. Sajnos azonban Pozsgay belsõ pártját Horn Gyula, „külsõ“ pártját (a „lakiteleki“ MDF-et) Antall József sikeresen „eszdéeszesítette“, így a rendszerváltás hazug paktumokra épülõ rendszere már indulása pillanatától „egypártibb“ rendszer lett, mint az elõzõ volt, hiszen a nép-nemzeti alternatívát megjelenítõ erõket igen rövid idõn belül kiszorították minden alakzatból, nevetség tárgyává tett, megbélyegzett páriaként vegetálnak azóta is a politikai „peremeken“. Történetünk „ismeretlen fõszereplõje“ azonban az az alakzat, amely önmagát SZDSZ-ként nevezi meg – vegyük tehát kicsit közelebbrõl szemügyre azt a nem csekély teljesítményt, amelynek során ez a komplexum egyszázalékos „tömegbázissal“ is képes ellentmondást nem tûrõ politikai diktatúrát gyakorolni, és ezt ráadásul demokráciaként elfogadtatva kül- és belföldön egyaránt. Amit elõször is rögzíteni kell: a rendszerváltás politizációs alakzatai csak 16
látszólag pártok. A precíz megnevezésük inkább a „politikaipari holding“ lenne, vagyis olyan üzleti vállalkozásokról van szó, amelyek uralmi szolgáltatásokat nyújtanak a mindenkori, minket függésben tartó (és persze kifosztó) birodalomnak. Magyarán szólva birodalmi kollaboránsként kulturáltan megszervezik a kifosztást, és igyekeznek azt a „lokalitás“ kifosztott népének „szabadság és jólét“ gyanánt elfogadtatni. S mivel évszázadok óta birodalmi függésben élünk, a kollaborációban meglehetõs rutin alakult ki, így a kontinuitás megszervezése aligha lehetett gond 1990 után. Mindegyik politikai párt kollaboráns tehát valamilyen mértékben, egy kivételével, és ez éppen „hõsünk“, az SZDSZ. Ez a „párt“ nem lehet kollaboráns, merthogy õ maga a „laboráns“. Az SZDSZ a globális birodalom „katonai elnyomó erejének“ közvetlen betüremkedése a magyar politizációs térbe. Szerepét talán ahhoz a konstrukcióhoz lehetne hasonlítani, amely 1945 és 1958 között állott fenn a közvetlen katonai megszállás alatt álló Magyarországon. 1958-ig ugyanis minden fontosabb állami vezetõ mellett, legyen az megyei tanácselnök vagy miniszter, ült egy szovjet tiszt, aki
bármibe betekinthetett, és bármilyen döntés végrehajtását megakadályozhatta. Kádár Jánosnak 1958-ban sikerült elérnie, hogy a birodalmi ellenõrzésnek legalább ezt a legmegalázóbb elemét kiiktassák az uralmi rendszerbõl. Ami a rendszerváltás rendszerét illeti, egyelõre még távoli ábránd tehát, hogy szuverenitásunkat legalább az 1958-as szintre emeljük. Az egypártrendszerünket diktálói szerepkörben uraló birodalmi erõ ugyanis jelenleg éppen jó úton van afelé, hogy a maga egy százalékával is virtuóz módon határozza meg Magyarország társadalmi, gazdasági és politikai jövõjét. 1994 óta egy MSZP nevû politikaipari holdingot használt „gazdaállatként“ a Magyarország nevû lokalitás eredményes kifosztására. S bár a gazdaállat rendszeresen felhorgadó engedetlenségeit eddig mindig rutinosan kezelni tudta, a gépezet egy ideje akadozni látszik. Ennek fõ oka valószínûleg az, hogy a gazdaállatot alkotó uralmi szereplõk elõször szembesülnek politikai megsemmisülésük közvetlen perspektívájával, ezért egyre inkább vonakodnak a „laboráns“ parazita diktátumainak végrehajtásától. A következõ hetek forgatókönyveibõl kiderül, hogy képesek-e még jó ha figyelünk
– Bogár László írása – Ha egy közösség Õszöd után is képes a létroncsoló diktatúrát eltûrni, akkor lélekben már feladta a küzdelmet. Éppen két esztendeje már, hogy a verbális polgárháború egyre mélyebb örvényeibe süllyedõ magyar közbeszéd meghatározó „toposzává” a hazugság és a deficit fogalmai váltak. A hazugság deficitje és a deficit hazugsága kapcsolódnak össze egyre kiszámíthatatlanabb válságörvényekké, ezért nem látszik teljesen haszontalannak egy kicsit elmélyültebben is megvizsgálni a kérdéskör mélyebb rétegeit. Elõször tegyünk egy némileg talán zavarba ejtõ kitérõt a hazugsággal kapcsolatban. A hazugság, vagyis mások szándékos megtévesztésére való képesség már az összes fejlettebb emlõsállat evolúciós szintjén megjelenik. A lopakodó, cserkészõ leopárd is azt „hazudja” a gazellacsordának, hogy az nincs veszélyben, mert egyébként aligha tudná lesbõl elejteni e hazugságtól megtévesztett áldozatát. Az persze más kérdés, hogy a gazella is „tudatában” van a vele szemben szervezõdõ „összeesküvésnek“, ezért egész evolúciós eszköztárát mozgásba hozza, hogy az ne sikerüljön. Az embernél nagyjából három- és ötéves kor között alakul ki a hazugságra való képesség, a pszichológusok szerint minél „intelligensebb” a gyerek, annál hamarabb. Ezt követõen egy, a nyugatias létmódban élõ ember nagyjából húszezerszer hazudik élete során. Bár ez minden kultúrában a morálisan elítélt bûnök egyike, de olyan bûn, amelynek rutinszerû elkövetését a közösség erkölcsi normái viszonylag jól tolerálják. És ennek világosan körülhatárolható oka van. Az „igazság” azonnali kimondása minden körülmények között akár komoly mentális feszültséggel is járhat az ember hétköznapi együttmûködésének színterein. Mindnyájan tudjuk, hogy a hétköznapi hazugságaink jelentõs része inkább „színlelés“, ezzel rejtjük el esetleges rosszkedvünket vagy mások iránti eseti, netán általános elutasításunkat. Egészen biztos, hogy ha ennek mindig nyíltan és közvetítés nélkül utat nyitnánk, az jelentõsen emelné az emberi közösségek konfliktusszintjét. Nem is beszélve a „kegyes” hazugságokról, amikor valóban akár jó értelemben vett kíméletbõl hallgatunk el és/vagy „szépítünk” meg valamit. Ráadásul a történelem számos olyan esetet ismer, amikor a rosszkor, rossz helyen és rosszul kimondott igazság olyan súlyos tragédiához vezetett, amelynek roncsoló hatása bizonyosan nagyobb volt, mint az elhallgatás és lassú „adagolás” erkölcsileg nem túl vonzó, de mégis kisebb kockázattal járó stratégiájából a közösségre háramló teher viselésének ára. ÕSZÖD NEM MENTHETÕ! A hazugság megítélése tehát korántsem olyan ellentmondásmentes, mint amilyennek látszik, de még mielõtt bárki félreértené, megszervezni az ellenállást, vagy újra az egyszázalékos pártrendszer logikája gyõzedelmeskedik. Az SZDSZ lokalitáskifosztást megszervezõ tevékenységét a jelek szerint átmenetileg most már kikerülhetetlenül egy ún. „szakértõi kormány” veszi át. A „szakértés” mitológiájáról már nemrégiben írtam, így most röviden csak annyit, hogy a „szakértõ” jelzõ önmagában semmit nem árul el a lényegrõl, anélkül, hogy ismernénk azt az értékbázist, amelyre a szakértelem épül. Nem lehet semmi kétségünk azonban efelõl, hogyha tudjuk, a „szakértõ” az uralkodó diskurzusban valójában az ultraliberális ortodoxia szinonimája, amely jó ha figyelünk
mindennek az elõre bocsátásával nem az õszödi hazugságot kívánom erkölcsileg mentegetni, sõt! Csak attól óvnám magunkat, hogy e valóban förtelmes tett elítélésének indokolt felháborodása közepette a hazugság problémakörét leegyszerûsítsük, netán mi is hazugsággal, legalábbis önáltatással próbáljuk mindezt feldolgozni. Történelmi kontextusban elhelyezve a kérdést különbséget kell tennünk a „közember” hétköznapi hazugságai és az elitcsoportokhoz tartozó, a közösség valamilyen felhatalmazásával közfeladatokat ellátó személy ebbéli tevékenysége közben elhangzó hazugságai között. Ezért újabb rövid kitérõként vegyük szemügyre magának az elitnek a történelmi szerepét! Már a tradicionális társadalmakban kiderülni látszott, hogy a közösség nem tud mindig és mindenféle cselekvés közvetlen szereplõje lenni. Ezért alakult ki az a sajátos „munkamegosztás“, amelynek lényege, hogy a közösség erre a célra felépített „létkarakterû” személyeket „küld be” azokba a cselekvési terekbe, ahová mint közösség nem tudhat minden esetben közvetlenül belépni. A közösség persze sokoldalú komplex eljárások keretében állandó ellenõrzés alatt tartja ezeket az elitcsoportokat, sõt közöttük is létezik egy bonyolult szervezõdésû, kölcsönös ellenõrzési mezõ. Az ezt a szakrális rendet végleg szétroncsoló felvilágosodás cinizmusát jelzi, hogy végül is helyesen emeli ki a lényeget: az eliteknek Észben és Erényben dúsaknak kell lenniük ahhoz, hogy történelmi küldetésüket betöltsék. Az Ész jelenti azokat a tudásokat, amelyek lehetõvé teszik az elgondolhatóság és megvalósíthatóság összehangolását, és az Erény teszi lehetõvé, hogy mindezt a „folytathatóság” létkritériumának is képesek legyenek alávetni. Vagyis, hogy semmiképpen ne uralkodhasson el az „utánam a vízözön” cinikus-gátlástalan létkaraktere. A felvilágosodás létroncsoló stratégiáját egyébként a reneszánsz alapozta meg, amelynek egyik legjellegzetesebb figurája Machiavelli, aki elõször fejti ki ennek a pusztító létkarakternek a credóját, és ez már szinte egyenesen vezet a „ma” eseményeihez. KOLLABORÁNS ELIT Ez a nyugatias modernitás létstratégiája, amely, mint azóta láthatjuk, maga a megtestesült folytathatatlanság, a megvalósult abszurditások világa. Csak azért állhatott fenn mégis egy fél évezreden át, a 20. század közepéig, mert gátlástalan brutalitással fosztotta ki a Nyugaton kívüli világ („The West and the Rest“) értéktereit. Ám a múlt század közepére egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a világ a Nyugat létroncsolása ellen lázadó lokalitások permanens globális háborújával fenyeget. Ezt a válságot az új létmód, amely önmagát >>
„független”, ezért erkölcsileg eleve felmentve érzi magát politikai stratégiája pusztító következményeitõl. A legkényesebb kérdés azonban az, hogy mi történik akkor, ha az MSZP nevû holding semmilyen áron nem hajlandó tovább vállalni a gazdaállat most már számára végzetes szerepét. Ebben az esetben ugyanis logikai alapon csak a Fidesz nevû holding jöhet szóba. Az elõjelek elég vészjóslóak. Fodor Gábor igen magas elfogadottsága a Fidesz-szimpatizánsok körében, egyes Fidesz-vezetõk gyanúsan liberális megnyilatkozásai és a „Gyurcsány a hibás” kampány – mindez nem túl sok jót ígér.
Ez utóbbival „mindössze” annyi a baj, hogy kb. olyan logikát követ, mintha a bûn elkövetésére szolgáló fegyvert kellene elítélnie a bíróságnak, hiszen õ a „hibás“. Így aztán sikerül elterelni a figyelmet a „fegyvert” tartó kéz tulajdonosáról (az SZDSZrõl!) és az elkövetõ globális megbízóiról. Ennél nagyobb szolgálatot pedig nem is tehetnénk nekik. Csak remélhetjük, hogy maradt elég józanság a magyar társadalomban, hogy kihasználva a kínálkozó alkalmat, elkezdje a „demokrácia” fedõnéven emlegetett birodalmi diktatúra felszámolását. Bogár László közgazdász
17
dezinformatív módon „globalizációként“ nevezi meg, úgy igyekszik „megoldani“, hogy egyszerûen „leváltja“ a valóságot. Az új létmód, a „globalizáció“ ugyanis a mesterséges lét megkonstruálására törekszik. Anyag helyett mûanyag, élet helyett genetikusan módosított „mûélet“ és lélek helyett médiamanipulációval „tudatmódosított“, embernek látszó tárgyak létrehozása. Ezzel azonban egyúttal végleg összeomlik a tízezer éves alku, amely az eliteket a szakrális rend betartására és betartatására ösztönözte. A valóság maga válik a létroncsolás közvetlen eszközévé és tárgyává. A globalitás létmódjának rejtett hatalomszerkezete minden lokalitásban, tehát az elemi emberi közösségek mindegyikében „strukturálisan kódolja“ a hazugságot. Kényszerítõ, fegyelmezõ és értelmezõ hatalmi eszközei segítségével a „hazugságot“ teszi „igazsággá“, és az igazság válik megbélyegzett és veszedelmes „hazugsággá“. A kényszerítõ hatalmak a transznacionális tõkestruktúrák testesítik meg, amelyek a közvetlen megélhetési szükségletek kisajátításával, alig burkolt erõszakkal bírják rá a lokalitások alávetett népeinek többségét, hogy életük újratermelését a tõkestruktúrák közvetlen érdekeinek rendeljék alá. A fegyelmezõ hatalmakat a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, a WTO, a nagy hitelminõsítõk és auditáló cégek, amelyek a lokalitások manipulált elitjeit szorítják rá figyelmeztetõ-fenyegetõ erejükkel a „politikailag korrekt“ gazdaságstratégiai magatartásra – vagyis saját lokalitásaik kiszolgáltatottságának fenntartására. Az értelmezõ hatalom intézményes alkalmazását a globális média végzi, amelynek segítségével az erõszak szabadságként, míg a szabadságra irányuló erõfeszítések a szabadságot veszélyeztetõ „felforgatásként“ mutathatók be. Nacionalista, populista, protekcionista tehát mindenki, aki csupán természetes felelõsséget érez saját nemzetéért, „nép-szerû“, hogyha tiszteletben tartja a demokratikus választói akaratnyilvánítást, és ha szükséges, igyekszik megvédelmezni („protekció“) a kiszolgáltatott lokalitást a globalitás pusztító hatásaitól. Ez a sajátos patologikus szerkezet tehát strukturálisan kódolja a hazugságot, ezért a lokalitások kollaboráns elitjei folyton hazudnak. A népüknek jólétet és felemelkedést, hogy megválasszák õket, a globális „birodalomnak“ meg azt, hogy korlátlanul kifosztják érdekükben a saját lokalitásukat, noha ez annak teljes pusztulásával járna, így ezt „csak“ részben teszik, tehetik. Bibó István már 1945-ben rámutatott arra, hogy a magyar társadalom valóságértelmezési logikája rohamosan torzul. Az egyik póluson felhalmozódik az általa „túlfeszült lényeglátásnak“ nevezett magatartás, míg a másikon a cinikus-gátlástalan, általa „hamis realistáknak“ nevezett „pragmatikusok” hadáé. Felhívja a figyelmet, hogy mindez kikerülhetetlenül vezet az elitek „értelmi és erkölcsi lezülléséhez“. A katasztrófát nem önmagában a hazugság jelenléte adja, hanem az, hogy kizárólag a hazugsághatalmak diktatúrája létezik. Ha mindezek nyomán most feltesszük a kérdést, hogy mi is történt itt két éve õsszel, akkor nagyjából a következõket mondhatjuk el. A GLOBALITÁS URAINAK KEGYÉBÕL Bár az ország önmagához reflexív módon még viszonyulni képes részének a 2006-os választások elõtt is világos volt, hogy globális ki-
fosztóink jelentõsen emelni kívánják a birodalmi sarcot, és hogy a Magyarország nevû lokalitás régóta súlyosbodó válságának éppen ez a kifosztás az alapvetõ oka, a politikai élet fõszereplõi közül ezt senki még csak nem is említette, és az óta sem említi! Pontosabban a politikai „szélsõségesek“ kivételével az imént említett evidenciát a középre törekvõ politikai reprezentánsok közül senki nem tudja, és fõként nem is akarja említeni. Az ok kézenfekvõ! Tudják, hogy csak a globalitás urainak a kegyébõl kaphatnak felhatalmazást (a „szuverén“ magyar nép közvetítésével persze) a kormányzásra, amely aztán így aligha épülhet másra, mint a lokalitás további kifosztásában való (bûn)segédkezésre. A helyzetbõl adódó fõ kérdés tehát az, hogy lehet-e hazugságot leleplezni egy másik hazugsággal úgy, hogy közben mi magunk is elhallgatjuk a lényeget. Azt a lényeget, amely talán úgy foglalható össze, hogy mindaz, amirõl azt hazudjuk, hogy demokrácia, jogállam és piacgazdaság (tehát a rendszerváltás rendszere), valójában a globális hatalomgazdaság lokális diktatúrája, kollaboráns helyi elitek által üzemeltetve. Az elmélyülõ válság igazi oka tehát az, hogy a két üzleti vállalkozásként üzemeltetett „politikaipari holding“, a Fidesz és az MSZP, noha egymással gyilkos háborút vív, egyformán érdekelt abban, hogy ez az alapvetõ „rendszerhazugság“ semmiképpen ki ne derülhessen. Ez azért tragikomikus, mert a választók nagy része tudja, vagy legalább is „érzi“ ezt. A tény, hogy a most már csupán egyszázalékos támogatottsággal, de mégis a birodalmi erõszak közvetlen betüremkedéseként mûködõ SZDSZ határozhatja meg az ország sorsát (és próbál a maga egy százalékával százszázalékos SZDSZ-többségû „szakértõi kormányt“ az országra erõltetni), azt jelzi, hogy nem tudunk kitörni a hazugsághatalmak hálójából. Ez igen veszélyes jövõt vetít elõre! És végül önámító hazugságaink egyik sajátos megnyilvánulására egy elgondolkodtató metafora. Van Budapest belvárosában egy igen elegáns tér, amelynek középpontjában egykori elnyomóinknak, a szovjet birodalom „felszabadítóinak“ az emlékmûve áll. Az emlékmû egyik oldalán jelenlegi kifosztónknak, a globalitás amerikai impériumának az erõdítményszerû képviselete magasodik. Mellette a „Magyar Nemzeti“ Bank, amely a globális pénzhatalom lokális fegyelmezési erõszakintézménye, természetesen a „magyar nemzettel“ szemben. És végül a tér leghatalmasabb „képzõdménye“ a valaha a kora globalitás pénzhatalmi központjaként mûködõ tõzsde épülete, amelyben a mai globális értelmezõ erõszak leghatékonyabb fegyvere, a televízió székel. Mind-mind tehát elnyomásunk, alávetésünk alapvetõ intézményeinek szimbóluma. És, hogy a paródia burleszkszerûen teljes legyen, mi más lehetne a tér neve, mint: Szabadság. Kell-e ehhez bárminõ kommentár? Ha egy közösség ilyen tartósan képes a hazugsághatalmak diktatúráját eltûrni, az csak azért lehetséges, mert lélekben már feladta a küzdelmet. Túlélésünk esélyét tehát csak egy olyan lelki, erkölcsi, szellemi dráma – és az ennek nyomán végbemenõ megújulás – adhatja, amely csupán történelmünk legkritikusabb elágazási pontjaihoz mérhetõ. Bogár László – MHO
Lassan 1 napja nem tudjuk, ki fenyegeti bombával a közintézményeket! Továbbá még mindig nem tudjuk: Ki verte meg Szász Károlyt? Ki verte meg Csintalan Sándort? Ki miatt volt terrorveszély az elmúlt években, nemzeti ünnepeinken? Ki ölte meg a debreceni képviselõasszonyt? Ki lõtt a rendõrpalotára? Ki lopta el Kádár csontjait? Ki „szivárogtatta ki” az õszödi hazugságbeszédet? Ki adott parancsot a szemkilövetésre és kardlapozásra? Ki dugta el a bizonyítékokat a Zsanett-ügyben? Ki tiltotta meg a közelben várakozó rendõrszázad csatlakozását a TV-székházba szorított kollégákhoz? Kik voltak az idegennyelvû rendõrök október 23-án? Kinek a szervezete a Magyarok nyilai? Ki dobta be Ibolyának a CD-t? Ki dobál molotovkoktélokat az éjszakába(n)? Ki küldözget liszteszacskókat postán? Ki fenyegeti életveszélyesen Szilvásy Györgyöt? Ki telepített kémszoftvert a Nemzetbiztonsági Hivatal számítógépére? Ki dobja be a terrorkártyát, az antiszemita kártyát és ki veti be a cigánykátyát? Kinek jó a veszély miatt megkötendõ nagykoalíció? Ki lopta el a sok milliárd privatizációból befolyt pénz? Ki nyúlja le az uniós pénzeket? Ki dugta el a kiskunmajsai roma érdekvédelmi szervezet 13 millióját? Ki ivott a poharamból? Ki aludt a lámpa... Kovács János, Nemzeti Hírháló
18
jó ha figyelünk
A Pannon Rádió körüli kérdések hivatalos képviselõje, a MIÉP által államtitkári rangban az ORTT-be delegált Bánlaki József volt. Bánlaki elõttünk, illetve Sipos Zoltán szerkesztõ, Barna Emese bemondó, Kortye Vilmos technikus elõtt kérdésünkre kijelentette: a választások után visszaadjuk a rádiót Gidónak, hadd zenéljen. A 2002-es év nagy lendülettel kezdõdött mind a MIÉP, mind a Pannon Rádió életében. A mûsorszóróval is megtámogatott párt népszerûsége soha nem látott magasságokba emelkedett, még az ellenfelek is elfogadták, hogy 10-15 százalék van a MIÉPben. Politikusai rengeteget szerepeltek a Pannon Rádióban, az olyan agilis és nagy tudású parlamenti képviselõk, mint a Rockszerda egyik állandó megszólaltatottja, Lentner Csaba, de nagyon nagy intenzitással mûködött közre egy-egy adásnapon a fõvárosi frakció több tagja is, így Marsi Péter Pál, Schuster Lóránt, valamint a legtöbbet szereplõ Zsinka László. A várospolitikus leginkább a fideszes Perlaki Jenõvel mérte össze erejét hétrõl-hétre, a hallgatók szerint a szellemi párbajt általában õ nyerte. Nagy erõvel készültünk március 15-ére, és a MIÉP, de Magyarország történetében is ez volt az elsõ olyan alkalom, hogy egy politikai tömegrendezvényen nemzeti rockot játszó együttesek dalaiból készült összeállítással köszöntik a térre érkezõ tízezreket. A Rockszerda készítette el és szerkesztette meg a zenei anyagot, amely felölelte a Rockszerda szinte teljes nemzeti rock repertoárját, a Magozott Cseresznyétõl, a Romantikus Erõszakon át az Aktualizált Revíziós Dalokig. A MIÉP történetének legnagyobb március 15-éje zajlott le, ahol hatalmas tapsot kaptak a Pannon Rádió szerkesztõi, akik együtt vonultak a több állomásról elinduló menettel. Az egész Andrássy utat betöltötték az emberek, a Hõsök terén egy gombostût sem lehetett leejteni, s mielõtt a Beatrice valamint a Bocskai Színpad megkezdte volna produkcióját, dübörgött a Mi Hazánk, az Esküszünk, illetve az Ó, Magyarország. A térre özönlõ emberek felvették a hangszórókból áradó ritmust, és énekelték a fenti dalokat. Természetesen mi is biztosak voltunk akkor, hogy a sok támadás, rágalmazás és szociálliberális elhallgattatási kedv ellenére az erõs, 20-25 fõs MIÉP-frakció kellõ mértékben tudja képviselni majd a mi érdekeinket is, s a hatalmat ismét megragadó Fidesz kénytelen lesz bizonyos kérdésekben engedni a parlamenti többségért cserébe. Ennek ellenére azért érdekelt a saját sorjó ha figyelünk
sunk, hogy mégis meddig tervezi a vezérkar, hogy üzemeljen a rádió, amit akkor már szinte mindennapos gyakorisággal támadtak a szociálliberálisok. A Pannon Rádió körüli kérdések hivatalos képviselõje, a MIÉP által államtitkári rangban az ORTT-be delegált Bánlaki József volt. Bánlaki elõttünk, illetve Sipos Zoltán szerkesztõ, Barna Emese bemondó, Kortye Vilmos technikus elõtt kérdésünkre kijelentette: a választások után visszaadjuk a rádiót Gidónak, hadd zenéljen. Bánlaki ennél többet nem mondott, sõt arra sem adott választ, hogy velünk mi lesz, tehát úgy tûnt, hogy Gidó jóindulatán múlik majd az állásunk, illetve a fentiek szellemében akkor megy tovább a rádió, ha a bajszos életmûvész elõ tudja teremteni a fenntartásához szükséges anyagiakat. Reménykedtünk, hogy Csurka nem vágja le azért az aranytojást tojó tyúkot, és az addigi másfél milliárdos állami támogatás összege jelentõsen megnõ, így azért ha akar, tud segíteni a rádió fennmaradásában. Hangsúlyozom még egyszer, az illetékes Bánlaki József kimondta, hogy visszaadja a MIÉP a rádiót Gidófalvy Attilának. Ennek ellenére és abban a szellemben gondolkodva, hogy csak a remény hal meg utoljára, továbbra is teljes intenzitással csináltuk a mûsorokat, alárendelve mindent annak, hogy a MIÉP tényleg népszerûségének megfelelõ eredményt érjen el a választásokon. Aztán jött Csurka élete legnagyobb baklövése. Nem tudni, hogy meg kel-
lett csinálnia, ráparancsoltak, vagy elment az esze, de mindenesetre kiütötte a pártot a parlamentbõl. Ez pedig nem volt más, mint az a bizonyos bejelentés, hogy a Fideszt kell támogatni. A rádióban is elhangzott, sorra jöttek a tiltakozó, felháborodott, vagy éppen érthetetlenségrõl tanúbizonyságot tevõ telefonok, s a bejelentést követõ MIÉPgyûlésen a Fõvárosi Mûvelõdési Házban már látszott, hogy nem úgy mennek a dolgok, mint március 15-e elõtt. Jóval kevesebb lelkes hang, reményteljes és bizakodó arc jellemezte ezt a gyûlést, mint azt korábban megszokhattuk. Állítólag a bejelentés, vagyis Csurka nagy „rémtette” Papolczy Lászlóné unszolására is következett be, aki három tanú jelenlétében rikácsolva üvöltötte a vezérnek, hogy „Bejelentetted? Jelentsed már be!” Az emberek elbizonytalanítása biztos, hogy elvett pár százalékot, mert ha ez nincs, akkor hiába csalnak el a MIÉP-tõl mondjuk három vagy négy százalékot, 10-11 százalékkal nyugodtan bent van a parlamentben. Így a csalás azt eredményezte, hogy a létszámában megfogyatkozott szavazótábor erejébõl csak a parlamenti küszöb megközelítéséig futotta. Hogy miért kellett megvezetni az embereket, ennek a kérdésnek a megoldására is létezik több variáció. A legvalószínûbb az lehet, hogy Papolczyné megijedt. Különös tekintettel arra hogy Balczó Zoltán frakcióvezetõ-helyettes és Bognár László országgyûlési képviselõ több alkalommal jelezték már az elnöknek: a választások után szeretnének jobban belátást nyerni a párt gazdálkodásába, pénzügyi belügyeibe. Kilenc-tíz embert Papolczyné még kézzel elvezényelhetett, de egy húszon egynéhány fõs képviselõcsoporttal már nem bírt volna. Ezért, a pénzhez való görcsös ragaszkodás, és az anyagiak feletti totális felügyelet miatt számára a kisebb frakció tûnt megfelelõnek, és úgy gondolta, hogy a MIÉP ott lesz ugyan a parlamentben, de csupán olyan erõt képvisel majd, amelynek tagjait a régi módon lehet irányítani, és így a másfél milliárdos állami támogatás nagy része majd ott marad, ahol Papolczyné szeretné. Csurka tehát fideszezett, sokan elfordultak, vagy megijedtek, vagy elbizonytalanodtak, az MSZP-SZDSZ csalt a választásokon, melyek után a Fidesz már nem nagyon óhajtotta a hatalmat. A MIÉP kiesett a parlamentbõl, de az a nyár nagyon hosszú, nagyon forró és nagyon forrongó volt, amire a következõ alkalommal emlékezünk vissza. Forrás: Nemzeti Internetfigyelõ
19
– Meglepõ MSZP-s vallomás – Kõkeményen, nyíltan, õszintén, néha ironikusan, máskor humorosan beszélt ma Nagyváradon az MSZP két képviselõje az anyaországi és az erdélyi magyar helyzetrõl. A magyarországi politikai viszonyokról a Magyar szocialista Párt (MSZP) két ismert képviselõje. Nyakó István, az MSZP kommunikációs igazgatója és szóvivõje, valamint dr. Újhelyi István országgyûlési képviselõ beszélt Nagyváradon. A két politikus meghívottként vett részt a Magyar Ifjúsági Értekezlet idei nyári akadémiáján.
Húzások Nyakó István kampánytechnikákról, húzásokról, mûhelytitkokról, de a magyarországi helyzetrõl is szólt. Kifejtette: „Lényegében mindig két tábor van, az egyik lehülyéz és lopással vádol, a másik a te táborod. Nos, csak az utóbbit kell figyelembe venni, nekik kommunikálunk, õket kell megtartani, a másik oldalt úgysem lehet soha meggyõzni.” Jelezte: ma már csak úgy lehet elérni
eredményt a sajtón át a lakossággal való kommunikációban, ha a politikusok a bulvár médiával jó kapcsolatot ápolnak, mert ez a legolvasottabb. „Az újságíróval egymásra vagyunk utalva. Vagy adsz neki hírt, vagy kitalál õ valami hülyeséget. Nos, akkor meg tálalj inkább te valami hülyeséget neki. Ha politikát akarunk eladni és mozgósítani, azt sajnos a bulvársajtóban lehet leginkább, mégpedig rövid üzenetekkel.” – összegzett. A kampányok általánosan érvényes szsabályairól akkor beszélt, amikor felmerült, hogy a romák voksai is sokszor döntõek lehetnek. Jelezte: „Minden szavazat számít. Az meg, hogy hogya n szerezzük meg, soha ne derüljön ki.” Számos kampánytrükköt is ismertetett, kifejtve például: „ha szavazásra akarjuk bírni az embereket, ellenséget kell keresni, ha nincs, akkor démonizáljunk valakit, mert ma már csak ettõl mennek el az emberek voksolni.“ Otthon és itthon A konkrét magyarországi viszonyokról Újhelyi István MSZP-s honatya egyebek mellett elmondta: „A FIDESZ úgy tartja meg a szavazóbázisát, hogy mindenkit nyilvántart és állandóan nagygyûléseket és rendezvényeket szervez nekik, összetartja õket. Sajnos e tekintetben az MSZP nem így mûködik, és ebben kísértetiesen hasonlít az RMDSZ-re – mindkét szervezet lelassult, elfáradt.“ A romániai magyar pártokról így vélekedett: „Az MPP révén a FIDESZ igen ügyesen exportálta Erdélybe is a stratégiáját, de ez a romániai helyhatósági választásokon mégsem mûködött. Ám csak nem igaz, hogy hosszútávon az RMDSZ-nek ne lenne tartanivalója az MPP-tõl“. Az RMDSZ-rõl kampánytémában elmondta: „Ebben a szervezetben megkoptak az arcok, s ha kampánytechnikákon túlmenõen is nem sikerül újítani, akkor mást talál majd meg az, aki alternatívát keres, ha elindul. Ezt sokszor elmondtam RMDSZ-es barátaimnak is.“ Újhelyi elmondta még: „Tény, hogy az MSZP sokat segített az RMDSZ-nek, mindig mindenben támogattuk õket, ha igé-
nyelték. Ehhez képest õk azt kérték, ezt ne mondjuk el sehol, nehogy Erdélyben kiderüljön a dolog. Viszont amikor Erdélybe jövök, most meg mindig azzal jönnek egyesek, hogy minek tesszük be ide a lábunkat, amikor semmit sem segítünk, csak ártunk...“ Mi jöhet? A többesélyes magyarországi politikai helyzetrõl Újhelyi István MSZP-képviselõ így beszélt: „Mi a következõkben azt fogjuk hangsúlyozni, hogy az MSZP tudja, mit kell tennie az országért és mutogatunk a FIDESZ-re, hogy õk jövõkép nélküliek. Õk
meg azt fogják hangsúlyozni, hogy mi mindent elrontottunk.” Nyakó István MSZPszóvivõ hozzátette: „Hitelességi problémánk fog támadni, nem fogjuk tudni ugyanis ellensúlyozni azt, hogy a FIDESZ hangszóróiból a választások elõtt az öszödi beszéd azon tíz másodperce fog állandóan menni, amely szerint hazudtunk és elkúrtuk. Igazából nem tudom erre a megoldást.” Forrás: erdon.ro, gondola
TÍZBILLIÓ AZ AMERIKAI ADÓSSÁG - KIAKADT A KÖZTÉRI SZÁMLÁLÓ
Elérte a tízbillió dollárt az amerikai adósság. Ennek egyik legkézzelfoghatóbb jele New Yorkban, hogy az 1989-ben állított Nemzeti Adósságszámláló Óra kifogyott a nullákból. Leghamarabb 2009 elején bõvítik, hogy az utca embere egy pillantással felmérhesse, mennyivel tartozik az ország, és ez mekkora terhet jelent a családjának. Jelenleg 15-20 millió forintnak megfelelõ dollárt. 20
jó ha figyelünk
Közvetítõ útján megzsarolták a „vele szemben állók” – állítja Almássy Kornél, az MDF alelnöke. A politikus közölte: azért, hogy ne ártson az MDF-nek, péntekig nem beszélt arról, milyen eszközökkel nehezítik elnöki kampányát Dávid Ibolyához közel álló körök. A párt elnöki posztjáért induló politikus pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: arra kívánták rávenni, hogy lépjen vissza, lépjen ki a pártból és mondjon le parlamenti mandátumáról, ellenkezõ esetben nyilvánosságra hoznak olyan terhelõ adatokat, amelyek õt is belekeverik a most gyûrûzõ titkosszolgálati botrányba – tette hozzá. „A részletekrõl nem tudok semmit, de az biztos, hogy semmi olyat nem tettem, amit ne vállalhatnék” – hangsúlyozta Almássy Kornél. A politikus közölte: azért, hogy ne ártson az MDF-nek, péntekig nem beszélt arról, milyen eszközökkel nehezítik elnöki kampányát a párt jelenlegi elnökéhez közel álló körök. Almássy Kornél elmondta: miután bejelentette, hogy indul az MDF elnöki posztjáért, legközelebbi munkatársai hirtelen elvesztették fõvárosi bizottsági tagságaikat, sõt volt, aki az állását is. Az egyik vidéki város MDF-elnökét, aki õt támogatja, alapszabály-ellenesen, távollétében kizárták. Emellett letiltották a párt belsõ nyilvánosságának elérését biztosító hírlevélrõl és az internetes honlap használatáról. jó ha figyelünk
A politikus közölte azt is: az MDF parlamenti frakciójának néhány, a jelenlegi elnökhöz hû tagja azzal fenyegetõzik, hogy kilép, és ezzel felszámolják a képviselõcsoportot, ha õ kap többséget az országos gyûlésen. Almássy Kornél megerõsítette: nem lép vissza az elnökjelöltségtõl. Kiemelte: sajnálja, hogy idáig fajult a dolog. Egyúttal elnézést kért a párt tagságától, hogy a nyilvánosság elõtt kellett mindezt elmondania, de nem tehetett mást, a felelõsség ezért nem õt terheli – jelentette ki. Olvasó: Almássy kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot, egy levágott lófejet az ágyába... és rögtön eszébe jutott hogy õ mennyire nem szeretne pártszakadást és mennyire egyetért a nagyon népszerü kalapos egykori minasszony politkájával... Nekünk meg rögtön eszünkbe jutott a political capital... Meg a szintén pár hónapja az általuk/hírszerzõ által kirobbantott Diagon Kft. és ügyvezetõje, Kern József vs. Diachem Kft. diagnosztikai reagensek „lopási” ügye... És rögtön eszünkbe jutott a 2006-os választásokra feldobott gumihal, a kormánypárti verzió szerint hogy meghekkelték az MSZP titkos oldalait, amirõl kiderült hogy egy külsös kft. használaton kivül hiller-haver szerü marhaságokkal, és valaki aki nyilván ismerte a roppant eredeti „piros virág” jelszót, felrakta azt az internetre. Így aztán, aki megkapta a lánclevelet vagy mit, nyugodtan mazsolázhatott az MSZP kampánytervei között. És sok minden eszünkbe jutott még.
A nagyon népszerü kalapos egykori minasszony „kõbevésése“, miszerint Orbánt nem, a mindmáig példátlan ellenzéki cselekmény, hogy bizottsági helyettesként barátnõjét, csihajuditot/MSZP jelölte ki, a példátlan herényi-szilimutyi, amivel törvénytelenül kizárták a frakcióból Balsaiékat, eszünkbe jut leisztinger és a kopaszi-gát meg a fõvárosi közgyûlés és hock zoltán és tüttõ... És sok minden eszünkbe jut még. Ahogy az MDF-nek is rögtön eszébe jutott, hogy Csányi Sándor, bár mégiscsak õ a beszélgetés egyik részvevõje, õ „ártatlan“. És persze, sokaknak eszébe jut, hogy Stumpf valahogy ismét belekeveredett valamibe, ahogy a kérizésbe is... Arról már nem is beszélve, hogy eszünkbe juthat, ugyan ki és fõleg miért vette fel és ezt az telefonbeszélgetést, és hogyan került az névtelen szél szárnyán egy házkutatás napján befújva a nagyon népszerû kalapos egykori minaszszonyhoz... Almássyt megzsarolták, ez nyílvánvaló, és bizonyos tekintetben mindegy, hogy õ adott-e tetteivel „ügyet” a zsarolók kezébe, vagy csak kitaláltak egyet. ez mindenképpen maffiamódszerekre, vagy ami még rosszabb kgb-s módszerekre utal. Remélem a legnaívabbak számára is nyílvánvaló, hogy az mdf, vagy inkább nevezzük ibipártnak, a posztkomcsi hálózat bábja. és most megint mindegy, hogy zsarolás révén (drogügy) lettek-e azzá. No de, maradjunk ismét csak a régi közhelynél: a nemzetközi helyzet egyre fokozódik. Forrás: Hírszerzõ
21
Állami népirtás formái a XXI. században – a liberális egészségügy és az izraeli érdekek véletlen egybeesése Magyarországon Az állami szinten mûködõ népirtásról készítek egy írást, csatolom pár videómat is hozzá, pár napon belül remélhetõleg készen lesz. Addig szeretnék néhány dolgot közölni egy rövidebb írásban e témában. A globális éghajlatváltozás miatt a világon, így Európában is egyre kevesebb az élelmiszer és az ivóvíz. Magyarország geopolitikai szerepe emiatt felértékelõdött, bár mi errõl nem tudunk idehaza. Csak mi nem tudjuk magunkról, de minden külföldi befektetõ tisztában van ezzel a ténnyel és ezt titkolják elõlünk! Az ásványvizeink aranyérmesek a világbajnokságokon, a gyógyvízben lubickolunk, mialatt Görögországban és Spanyolországban tankerhajókkal importálják az ivóvizet! Nem gyógyvizet, közönséges ivóvizet! Tankerokkal, akár az olajat! Érdekes, nem? Olaj helyett van ezer alternatív energiaforrás, de ivóvíz nélkül nincs se emberi, sem más élet a Föld nevû bolygón... Trianon után hazánk teljesen agrárországgá vált, ez sajnálatos tény. Vessük össze a két dolgot! Egy agrárország termékeit egy globális éghajlati változás közepette nem akarják megvásárolni, vagy, ha megveszik, önköltségi ár alatt teszik meg?! Nem logikus, ugye? Dehogynem... Ebben az évben ez kezdõdött a meggyel, folytatódott a gabonákkal, most folyik az almával! Szép lassan mindenki rájön, hogy az élet minden területén a magyar nemzet megsemmisítése zajlik. Nem tíz, húsz, vagy száz év múlva, hanem napjainkban. A folyamat egy elõre megírt forgatókönyv alapján zajlik. ...és kik a végrehajtók? A mostani kormány már nem primitív kubikosokból, esztergályosokból áll, hanem fõiskolát, egyetemet végzett janicsárokból. Mi egyre többször, egyre többen ellenállunk, mire õk hangosan méltatlankodnak, gyaláznak bennünket! Õk már nagyon jönnének, de a Kárpát-medence lakott! Nekik sürgõs a kiirtásunk , belaknák már végre az üresen tátongó lakóparkokat, kellene a magyarok élettere! Miért írok ebben a témában? Az élet minden terén folyik ez a „nemzetellenes hidegháború!”, illetve állami népirtás. A gazdák csodálkozva mennek tönkre, azt hiszik, csak velük történik mindez! Tévednek. Tehát írnék néhány tényt. 22
A Magyar Orvosi Kamara néhány éve élesen tiltakozott az újfajta receptek bevezetése ellen. Azért voltak újak a receptek, mert a BNO-kódot fel kell rajtuk tüntetni. A BNO- kód nem más, mint a Betegségek Nemzetközi Osztályozásának jelölése, ami az Orvosi Kamara szerint stratégiai fontosságú nemzetbiztonsági adat – mondták õk – ! Így van. Azóta pár év eltelt, gyakorlatilag Magyarország egészségügyi állapota feltérképezésre és feldolgozásra került, valakik pontosan tudják a magyar népességre jellemzõ betegségeket . Többször emelték a gáz , az élelmiszer és általában a megélhetés feltételeit. (Borzasztóan elgondolkodtató az is, hogy folyamatosan emelik a gáz árát, és azon töpreng a kormány, melyik vezetéken jöjjön a drága gáz: a Nabuccón, vagy a Kék Áramlaton. Közben csak a Makói árokban több mint száz évre elég gázt termelnek ki a lábunk alól – a kanadai befektetõk!) De nem csak ezek drágultak. A tipikusan magyar betegségek gyógyszereit több alkalommal 2-3 szorosára emelték! Több alakalommal, 2-3 szorosára!! Ezen gyógyszerek hiánya veszélyezteti az életet, mivel a magyar populáció tipikus betegségeirõl van szó, ezért logikusan a magyarok életeit veszélyeztetik... Csak egy dolog, a magas koleszterinszint, vagyis a csendes halál gyógyszere igen érdekes dráguláson esett át többször, a támogatásuk lecsökkent ... Furcsa? Minden recept közepén rajta van a BNO-kód helye, kötelezõ kitölteni, és az adat feldolgozásra kerül...Aki nem hiszi, nézze meg! Szóval most teszik tönkre a gazdákat végleg, de van egy ördögi csel nálunk, az egészségügyben is. Egyre több munkáért egyre kevesebb pénzt kapunk. Kesztyûs kézzel teszik mindezt! ...és hogyan??? A rendelõben, az alapellátásban teljesítményfinanszírozás van. Több munka, több beavatkozás – egy pontrendszer alapján – több pénzt jelent. Elvileg. Logikus. Mégis egyre több orvos megy külföldre dolgozni, elegük van. Aki marad, az túlterhelt, fásulttá válik! De miért? A magyarázat egyszerû! Meg van határozva, hogy egy adott rendelés alatt hány beteget láthatunk el! Kevés az orvos, sok beteget kell ellátnunk, de a finanszírozó meghatározza, egy emberre mennyi idõt KELL fordítanunk! Jó sok idõt, természetesen! Tehát hiába lát el az ember 25-30 beteget egy nap alatt, a finanszírozó nem veszi figyelembe csak a töredékét, és
természetesen NEM fizeti ki a kezelést... Teljesítményfinanszírozás van, de csak néhány beteg ellátását fizetik ki, ami nem fedezi a rendelõ fenntartási költségeit! Döbbenetes? A rákbetegek várólistán várnak a szívbetegekkel és a többi halálraítélttel. (Olyan ez, mintha a vízben fuldoklóhoz odaeveznének és rászólnának, hogy majd holnap kimentünk a vízbõl, addig maradj csendben!) Ez az állami népirtás egyik formája. Csak egy módja a sok alkalmazott közül! A súlyos betegek belepusztulnak a liberális reformba, mi, alapellátók „csak ” tönkremegyünk... De!!! A csõd szélén álló alapellátást végzõ településeket befektetõk járják. Rendkívül kedvezõ az ajánlatuk. Egészségügyi központot építenének minden nagyobb településen, a költségeket õk állják! Micsoda tõkeerõsek lehetnek ezek a befektetõk, ugye? Semmi mást nem kérnek, csak azt, hogy egy patikát is mûködtethessenek a központ mellett és az orvosi praxisjog ne lehessen az orvosé, hanem a befektetõé. Az orvosok így egyszerû alkalmazottak. Mi ebben az érdekes? A „tõkeerõs” befektetõ egy izraeli cég, természetesen. Viszont van egy apróság! Az egészségügyi központok létesítését az állam támogatja. Az állam ad 90% tõkét a MI pénzünkbõl, a befektetõnek csupán 10% önerõt kell biztosítani...Az egészségügyi központok építéséhez szükséges 90%-os állami támogatást csak egy pályázó nyerheti meg. Olyan, mintha a pályázatot testre szabták volna... Ugye nem kell elmondanom, kire van szabva az egész... Itt a kirakós játék utolsó mozaikja is összeáll! Ez a gépezet, ami ellenünk mûködik, janicsárokat alkalmaz. Ha egy janicsár tudatosan épített hamis varázsa megkopott, teletömik a zsebét a MI pénzünkkel, és az röhögve félreáll. Jön a következõ végrehajtó janicsár, az újabb hamis illúziókkal. Nem a janicsárt kell kiütni, mert azok sohasem fogynak el, hanem azt, aki a küldetéstudattal ellátja és ellenünk beveti. Mivel a másik fél szervezetten mûködik, mi is csak szervezetten, egymással összefogva vehetjük fel a harcot, nincs más megoldás. A tönkretétel szép lassan mindenkit elér, társadalmi, gazdasági helyzettõl függetlenül – kivéve a politikusokat és azokat, akik végrehajtják a népirtást . Mert egy harchoz két fél kell: a támadó és a védõ! A harc kimenetelét valamelyik fél gyengesége dönti el! A magyar sohasem állt gyenge hírében. Akkor mi a gond? Dr. Nagy Levente, Kunhegyes
jó ha figyelünk
Tízbillió az amerikai adósság – kiakadt a köztéri számláló Kiakadt New Yorkban az amerikaiak Nemzeti Adósságszámláló Órája. Eddig nem volt vele baj, amikor viszont szeptember 30-án át kellett volna lépnie a tízbilliót, azaz a 10 000 000 000 000-t, kifogyott a nullákból, így nem tudta tovább számlálni az összeget, azóta nem tudják egy pillantásra megállapítani az amerikaiak, mennyivel tartozik hazájuk. A mutatót még 1989-ben állították fel, amikor az amerikai adósság átlépte a 2,7 billió dollárt. A tulajdonosok közölték: hozzáadnak még két nullát az órához, így ezerbillióig, azaz billiárdig, tíz a tizenötödikenig tud számolni majd a tábla. Douglas Durst, a számlálót feltaláló Seymour Durst fia reméli, hogy 2009 elején le tudják cserélni egy hosszabbra a Manhattanben, a 1133-ik sugárúton található szerkezetet. Az óra 2004-ben költözött a jelenlegi helyére a Times Square-rõl. Az összadósságot mutató szám alatt van egy kisebb szám is, ez a tartozás egy családra esõ összegét mutatja, ami valahol nyolcvan- és százezer dollár között van – ez 15-20 millió forintot jelent. Minden osztálynak megvan a maga Pistikéje! Pistike az a gyerek, aki nincs tisztában a maga környezetével. Éli a saját maga kis életét, de mindent a maga törvényei szerint cselekszik. Egyik tantárgyból sem remekel, tornából felmentve! Nem érdekli senki, csupán pillanatnyi érdeke szerint barátkozik a többiekkel, de bárkit beárul, ha azt úgy látja jónak. Éppen ezért barátai sincsennek, de a sunyisága miatt kényszerbõl mégis mindíg vannak mellette gyerekek, talán egy kicsit félnek is tõle. Nekünk felnõtteknek is jutott kivételesen egy Pistike! De ellentétban a kis Pistikével, akibõl soha nem lesz semmilyen fõnök az iskolában, nos nekünk a nyakunkba raktak egyet, méghozzá miszterelnöknek. Nekem már nagyon-nagyon kényelmetlen kezd lenni ez a Pistike a nyakamban! Pistikénket nem érdekli a közvélemény kutatási adatok. Elhiszi, hogy a következõ 2010-es választást is meg fogja nyerni. A négy év kormányzásgatás, de inkább kommunkáziózás alatt megalkotott hat másik program sem volt több, mint egy szédült elme képzegései egy eljövendõ új világról! Ahová az elsõ pár lépés is csak Száz lépés, de közben csináljunk egy Új Magyarországot, amit persze Újra egyensúlyba kell hozni a nem létezõ Új Polgárosodással. Akkora lendületet adott a reformoknak hogy jórészük elszállt a jövõbe. Pistike maga az MSZP. Ellenvéleménynek, ellenállásnak is csak szikrája látszik a távoli vidékeken! A megyei szervezetek most sem késtek hûségnyilatkozataikkal és állítólag nekik nagyon tetszik a Pistike éppen aktuális Megegyezés címmel létrehozott, és az SZDSZ által már gyorsan el is utasított programja. Az MSZP elmúlt tíz napban tartott regionális frakcióülésein a képviselõk támogatták a miniszterelnök által ismertetett Megegyezés címû programot – mondta Lendvai jó ha figyelünk
Ildikó, a szocialisták parlamenti frakcióvezetõje a regionális tanácskozások tapasztalatait összegezve pénteken az MTI-nek. Pistike szerint, az MSZP-s játszótársak elõtt három út is van: elõrehozott választás, új kormány, vagy a jelenlegi kormány támogatásával társadalmi és parlamenti többség szerzése a Megegyezés programjához és végrehajtásához. Errõl egy szeptember 27-re összehívni tervezett rendkívüli MSZP-kongresszus dönt. „A rendkívüli kongresszus zseniális húzás a miniszterelnök részérõl, hiszen a küldöttek egészen biztosan és nagyon határozottan állnak majd ki Pistike mellett, de ez nem azt jelenti, hogy minden rendben van. Hûségbeszédek sora hangzik majd el, de ez csak a költségvetési szavazásig jelent majd muníciót” – vélekedett az egyik megyei elnök. PISTIKE 2010-IG BIZTOS POZÍCIÓJA MEGTARTÁSÁBAN Pistike nem számol a bukással és biztos abban, hogy 2010-ig megtartja posztját. Nem a lemondáshoz, hanem a középtávú programjának megvalósításához vezetõ utat keresi.
Pistike a Klubrádióban ezzel lényegében egyértelmûvé tette a rendkívüli kongresszus küldötteinek, hogy az általa megadott három lehetõségbõl melyikre is kell majd szavazni! Nos kedves MSZP-s játszótársak íme egy kis történet a hitrõl, és a bizalomról: A BIZALOM TÖBB, MINT A HIT. Egy Niagara fölött kifeszített kötélen átment egy akrobata. Kezében hosszú rudat tartott, amelynek segítségével egyensúlyozott. Amikor átért, azt kérdezte a tömegtõl: Hiszik-e, hogy át tudok menni bot nélkül is? Az emberek kissé bizonytalanul, de igennel válaszoltak. A mutatvány sikerült. Nagy taps fogadta a másik parton. Újabb kérdés következett: hiszik-e, hogy egy talicskát is át tudok tolni a kötélen? Ezúttal határozottan és lelkesen fejezték ki egyetértésüket. Nem volt ok kételkedni. Ennyi bizonyíték után a válasz magától értetõdött. A másik parton is megkérdezte: elhiszik, hogy még egyszer meg tudom ismételni a mutatványt? Még nagyobb ováció fogadta. Akkor ki szeretne beleülni a talicskába? – kérdezte a tapsoló tömegtõl. Néma csend támadt. Nem volt jelentkezõ. Ez a különbség a hit és a bizalom között. Elméletben elfogadni egy igazságot nem nehéz – akár bizonyítékok mellett, akár azoknak hiányában. A bizalom ott kezdõdik, amikor beleülünk a talicskába. (Forrás: Õsz Farkas Ernõ: Mentális egészség) Szerzõ: Ádám Mihály Tamás
23
HELYI PÉNZT BOCSÁTANA KI EGYIK BICSKEI POLGÁRMESTERJELÖLT Az alábbi szöveg a mai Fejér Megyei Hírlapban jött le. Mészáros András derék embernek tûnik, hiszen elõrebocsátja: kész felvenni a harcot a zsidó gyarmatosítókkal. Ugyanakkor az eddigi küzdelemben is részt vett. Bicske a bicskeieké! Mészáros András polgármesterjelölt nemzeti érzelmû ember. A külföldi tulajdonú beruházások ellen és az új fizetõeszköz, a bicskei forint mellett áll ki a bicskei születésû tanár. – Nagyon fontosnak tartom azt elmondani, hogy bicskei születésû ember vagyok – mondja a függetlenként induló Mészáros András. A bicskei polgármesteri posztért ringbe szálló tanárember közben elmeséli, hogy szépkiejtést is tanít. Ezzel kapcsolatosan még nyomtatott cédulát is mutat, amelyen a Bárczi Géza Kiejtési Alapítványt hirdeti. – Vita van azon, hogy lehet-e kezelni a bicskei adósságot, s hogy egyáltalán mennyi van belõle. Én a helyi pénz kibocsátásában látom a megoldást, ez egy törvényes dolog, amelyet itt, helyben lehet elkölteni, szolgáltatásokra, de az adózást is megkönnyíti – meséli ötletét a jelölt, hogy mit tenne megválasztása esetén. – A mottó, amit választottam magamnak: Bicske a bicskeieké, Magyarország a magyaroké! Én ugyanis nemzeti érzelmû ember vagyok. A jelölt a golfpálya-beruházással kapcsolatban mondta el kifogását, a beruházás ugyanis izraeli-magyar indíttatású, aminek Mészáros András szerint nincs helye a városban. – Népszavazást kezdeményeztünk a golfpálya kapcsán, ami ugyan nem sikerült, de így is sokan szavaztak ellene – tette hozzá. – Itt ugyanis az ország gyarmatosításáról van szó, amit mi, magyarok nem fogunk engedni! A gazdasági rendszer beteg, a kormány nem tud pénzt csinálni. A jelölt azért szívesen látna cégeket a városban, de magyarokat! Kérdésünkre, hogy külföldi cégeket nem látna-e szívesen, azt mondja: – A külföldi cégek három évig nem adóznak, aztán megváltoztatják a nevüket. Bicskén ugyanez volt már több esetben is. A jelölt emellett a rendelõintézet magánosítása ellen tenne még lépéseket, de az iskolacentrum tervét is elutasítja. Ugyanis – mint írja elképzeléseiben – nem akarja, hogy eladják az egyes iskolát és a Vajda középiskolát. Forrás: Kuruc.Info
24
Régi, vissza-visszatérõ kérdés az, hogy a cigányok durvaságra, agresszivitásra, bûnözésre, antiszociális fellépésre való hajlama (azaz, ahogy vezetõik eufemisztikusan meg szokták fogalmazni, „heves vérmérséklete”) genetikailag öröklõdik-e, vagy csak és kizárólag a „nevelés“, a szocializáció, az erõszak-központú, gádzsóellenes, bûnözésre nevelõ mokka „kultúra” „eredménye”. Mindnyájan tudjuk, hogy a cigányság génállománya az egyik legrosszabb az egész földkerekségen. Ezt nem csak az igazolja, hogy derék mokkáink tudományos kutatás által is bizonyítottan átlag 70-es IQ-val rendelkeznek, azaz (a civilizált emberek mércéjével mérve) debilek és nem beszámíthatók; így nem lehet teljes értékû embernek tekinteni õket. Amelyet amúgy advocatusdiaboli is megfogalmazott nagyszerû hozzászólásában: Miért nem egyenértékûek a cigányok a fehérekkel? Mi úgy másfél évvel ezelõttig megpróbáltunk viszonylag konzervatív, „lerasszistázhatatlan” állaspontot képviselni többek között a Cigány Kisokosban, amikor azt írtuk, hogy az öröklõdésre semmilyen bizonyíték nincs. Természetesen már akkor kijelentettük, hogy a cigányság belterjességének, fajtalankodásának és rendkívül egészségtelen életvitelének eredményeképp törvényszerûen kialakuló genetikai degenerációnak lehetséges, hogy köze lehet a mokkák köznapi viselkedéséhez. Ez késõbb többszörösen be is igazolódott; lásd pl. anyagainkat. Azóta még több víz lefolyt a Dunán; például kiderült, hogy Új-Zélandon kutatók egyértelmûen azonosítottak egy enzimet, a MAO-A-t, amely kétséget kizáró módon felelõs az agresszivitásra, bûnözésre való hajlam öröklõdéséért. A témához kapcsolódó Wiki lap is egyértelmûsíti (az érintett fajtákat, népcsoportokat politikailag korrekt okokból elhallgatva), hogy az antiszociális viselkedés, a bûnözésre való hajlam öröklõdik: „One adoption study in Denmark found that adoptive siblings split into separate foster homes had a 12.9% concordance rate of crime and aggressive behavior. This study also showed correlations between biological parents who committed criminal activity and their children they gave up for adoption committing criminal activity. This seems to suggest that biological characteristics which increase the risk for criminal convictions and aggression are transmitted from biological parents to their offspring and increase risk for criminal convection.“ A kifejezetten visszafogott, még csak véletlenül sem rasszista, a fórumba saját nevén író, hivatásos (!) fideszes politikus amati – Tornyi Gyõzõ a témában ma a következõket írta: „Szóval. Nem tudom ki emlékszik még, a 80-as évek végén, 90-es évek elején volt egy idõszak, amikor – fõleg amerikai – gyermektelen házaspárok sok cigány gyereket
örökbe fogadtak Magyarországon. (Ceizel dr-t perbe is fogták miatta, mert segített egy csomó esetben.) Ennyit hozott a magyar sajtó. Azt meg b@szott közölni pár évvel késõbb, hogy az esetek kb 70 %-ánál a gyerek 6-8 éves korában nagyon komoly problémák kezdõdtek. Hiába volt a lakásban 3 fürdõszoba, a gyereket csak erõszakkal lehetett megmosdatni. Hiába kapott tetemes zsebpénzt, lopott a közösségben, ahova járt. Meg onnan is, ahova nem járt. Tanulni nem volt hajlandó, erõszakos, durva, hazudozó volt mindenkihez. „Csak az erõbõl értett!” Több esetben próbálkoztak a visszahonosítással az örökbefogadók! Az akkor örökbe fogadott – ma 18 – 20 éves embereknek jelentõsen több mint fele már büntetett, lumpen életvitelû, rosszabb esetben szakképzett bûnözõ. A dolgok természetébõl adódóan nem tudok forrást megjelölni. Egy ilyen téma legfeljebb nagyon soká, tudományos publikációban – ha egyáltalán – fog megjelenni. Olyanban, amit lehetõleg nagyon kevesen olvasnak, pl. „Genetikusok általános szemléje” (fogalmam sincs, hogy ilyen létezik-e.) Amit viszont tudok: 1990 és 2002 vége között nagyon sok olyan információ jutott el hozzám, ami a legkisebb publicitást sem kapta meg. Az ún. „Információk belsõ használatra” tipikus esetei. Az említett ügyben azok a szervezetek és magánemberek akik tevõleg részt vettek benne, utólag is próbálták nyomon követni a gyerekek sorsát, életútját. Ceizelék is. Ugyanis nemcsak „jogállás önkényes megváltoztatása” – vagy mi a fene volt a vádban, hanem még lelkiismeretlenséggel is vádolták õket!! Abból a körbõl kerültek ki információk, de ismétlem, a dolgok természete azt diktálta és diktálja a mai napig, hogy ezek soha ne váljanak „hivatalos” infóvá!!" Válaszként több, hasonló sztori is érkezett: „Én csak egy sztorit hallottam.Egy orvos – mostmár idõs ember – magához vett egy állami gondozott c.gyereket.Az örökbefogadás idején – nem tudok pontos adatokat a gyerek korát illetõen – kisgyermek volt.Felnõve hasonló “tüneteket" mutatott,és megpróbálta a mostoha apját – aki minden jót megadott neki – megmérgezni,hogy hamar beülhessen az örökségébe.Az orvos azonban még idejében rájött,és így megmenekült.A fiúval nem tudom mi lett. jó ha figyelünk
De a tény.az tény.A legtöbb farkasból sosem lesz kutya,a vére bármikor felülírhatja a nevelést.,és megvadulva a széttépi a gazdát." „Lombrozo készített tanulmányokat a bûnözõ típusról! Konkrétan – vizsgálta a szülõk pozitív és negatív tulajdonságai mennyire öröklõdnek. Szerinte a pozitív tulajdonságok kevésbé öröklõdnek mint a negatívok. Tehát egy (ork) bûnözõ típus (ork) gyereke valószínû bûnözõ lesz.“ „Egy tanulmány foglalkozott az állami gondoskodásban felnövekvõ gyerekek magatartási zavaraival. Ebben megállapították,hogy a roma származású gyerekekkel lényegesen több magatartásbeli,tanulási,beilleszkedési gond van,mint a nem roma gyerekekkel. Erre jött egy jogvédõ,vagy roma vezetõ magyarázata,hogy a cigány gyereknek jobban hiányzik a család,ezé olyan debilek." Igen, egyre inkább egyértelmûsödik, hogy a cigányság menthetetlen. Bármennyire is próbálják tagadni a fajvédõk, õk valóban a génjeikben hordozzák mindazon negatív tulajdonságokat, amelyek a „cigány” szó hallatán a földkerekségen minden valamennyire is tájékozott embernek az eszébe jutnak. Kedves cigányfajvédõk! Nácizás helyett kérjük a fent linkelt hivatalos tanulmányok tételes cáfolatát! Ugye, hogy nem fog menni? Kuruc.info – Arppi S. Frissítés: tovább folyik a genetikáról szóló beszélgetés; különösen annak a tárgyalása, miért szabad pl. az arisztokraták genetikai degenerációját vizsgálni, miközben például a cigányokét nem. Azaz: miért nincs egyértelmû válasz arra, hogy a cigányok bûnözése genetikai alapú-e, vagy sem. Tornyi Gyõzõ fent, már idézett hozzászólásának utolsó két kapcsolódó bekezdése mellett a köv. két idézetet is érdemes elolvasni: 1.: “Én mindössze a korrekt, tudományosan megvizsgált tényekre vagyok kiváncsi, ami itt és most, pro és kontra, nem létezik...nincs...inenntõl fogva, beszélhetünk bármirõl bármit, csak feltevések vannak. Ami a szomorú, még a lehetõség sincs megadva, ugyanis ha valaki ezen szempontok alapján kezdene el kutatni, az a mai világban, Hitlerrel egyenértékü...holott csak választ és megoldást keres(ne).” 2.: “Furcsa ez a világ... a különbözõ -így a magyar – arisztokrata rétegek degeneráció-
ját símán lehet vizsgálni, publikálni, elemezni, pl. abból a szempontból kutatni, hogy a sok évszázadon keresztül gyakorolt, nagyon közeli rokoni házasságok miféle degenerációkat, örökletes betegségeket stb. okoztak náluk. Holott ennél a rétegnél a nevelés, a szegénység, stb. stb. viszonylag ritkán volt problémás. Lehet utánaguglizni, elég komoly szakirodalma van... Hogy aztán ugyanezt a módszert alkalmazni másutt mitõl ördögtõl való, vagy rasszimus?????” Igen, ez bizony 100%-ig igaz. Még egyszer megkérdezzük: miért szabad könyveket írni arról, hogy a királyi-, uralkodó-dinasztiák egymásközötti házasodása (belterjessége) milyen betegségek, degenerációk kialakulásához vezetett, és ugyanezt miért nem lehet megtenni a cigányokkal kapcsolatban? Nem furcsa a dolog, Kedves Olvasók? Apropó, a fideszes politikus Tornyi Gyõzõ. A fentiek mellett még írt arról, hogy honnan vannak a cigányok genetikai alapú bûnözéssel kapcsolatos információi. Ne feledjük, politikusról van szó, aki sokkal-sokkal több belsõ információhoz hozzáfér, mint egy átlagember. Tanulságos olvasmány! “Tudod, annak idején (is) engem nagyon érdekelt a téma, úgyhogy kicsit utána tapogatóztam. „Elég sok kézen kellett átmennem“, hogy aránylag konkrét infókat kapjak. Aztán, amikor már megismert néhány ember azokból a társaságokból, már jobban csöpögtették. De soha semmilyen „hivatalos” jelentést, elemzést nem láttam tõlük. Mondjuk érdekes is lett volna, mert hát mégiscsak büntetõ pert akasztottak a nyakukba – nem csak Ceizeléknek – hanem másoknak is, akik az akcióban részt vettek. Saját maga ellen meg mégse szolgáltat senki bizonyítékokat.” Erre egy tipikus válasz: “Tökéletesen érthetõ a helyzet. Egyébként is forró a téma mint a tûz, nem véletlenül irtják még a gondolatát is az ilyen információknak. Volt néhány érdekes dolog amivel én is csak az angol nyelvû irodalomban találkoztam, odáig azt sem tudtam hogy léteznek olyan számítások. Persze ez nem sokat jelent, lévén tudásom nem mély kút hanem pocsolya, de óhatatlanul elhinti a kétely magjait néhány nekünk szánt információval kapcsolatban.” 100%-ig a fején találták a szöget…
Három forgatókönyv a globális pénzügyi válságból való kilábalásra Három lehetséges forgatókönyvet vázolt fel a pénzügyi válságból való kilábalásra a Le Monde címû francia napilap. A legoptimistábbak szerint a piaci bizalom helyreállásával rövid, másfél-két éves recessziót követõen újra megindul a növekedés; más elemzõk viszont úgy vélik, hogy legalább tízéves recesszió várható, mert az amerikai fogyasztás helyett nincs, ami átvegye a világgazdaság motorjának szerepét. A harmadik prognózis szerint viszont Kínában lehet a megoldás kulcsa.
jó ha figyelünk
KÉT KIGYÚRT, KOPASZ VERÕLEGÉNY TETT VISSZAUTASÍTHATATLAN AJÁNLATOT A KÉPVISELÕNEK Szombathelyen megfenyegették az MSZP frakciójából júliusban kilépett Soós József városi önkormányzati képviselõt és családját, azt tanácsolva nekik, jobban tennék, ha egy idõre elutaznának a városból. A képviselõ az MTI-nek pénteken elmondta: „Éppen a fogadóórámat készültem megtartani amikor két kigyúrt, kopaszra nyírt 30-as éveikben járó férfi lépett oda hozzám és két utazási katalógust nyomott a kezembe azzal, hogy úgy is tudom ki küldte és jobban teszem ha gyorsan elutazom a családommal együtt, mielõtt baj érne minket“. Hozzátette: megítélése szerint a fenyegetéssel azt kívánták elérni, hogy ne vegyen részt a városi közgyûlés szeptember 9-i ülésén, ahol több napirend elõterjesztõjeként szerepel. Soós József kilépésével a szombathelyi önkormányzati képviselõ-testületben ugyanis megváltoztak az erõviszonyok, ha a városatya a jelenlegi ellenzék javaslatait támogatja, leszavazhatják a várost irányító szocialista-szabaddemokrata koalíciót. „Felháborít, hogy nem csak engem, hanem családom tagjait is fenyegetik, ennek ellenére mindenképp elmegyek az önkormányzati ülésre” – mondta. A képviselõ elmondása szerint rendõrségi feljelentést tett az ügyben, és személyi védelmet kért, így valószínûleg kísérõkkel érkezik majd a városháza épületéhez kedden. Soós József az MTI kérdésére úgy fogalmazott, „megértette az üzenetet és gondolja ki küldhette“, de részletesebben ezt nem kívánta kommentálni. Kérdésre elmondta azt is, jelenleg már nem tagja az MSZPnek, kilépett a pártból. Szeptember 2-án, éppen aznap amikor megfenyegették, fegyelmi eljárás indult ellene, Czeglédy Csaba szocialista alpolgármester kezdeményezésére. Szavai szerint a döntést úgy kívánta megkönnyíteni, hogy önként kilépett. A képviselõ hangsúlyozta: továbbra sem változott az álláspontja, úgy véli, hogy a szombathelyi közgyûlésben a kiegyezésre, a város érdekeit elõtérbe helyezõ ésszerû kompromisszumokra lenne szükség a politikai oldalak között, képviselõi munkájával ezt kívánja szolgálni. Forrás: 168 Óra Online
25
– TGM lendületben, megint a magyarok ellen uszít – Több éve már, hogy komolyabban foglalkozom a magyar közélet eseményeivel, így szép lassan kezdtem hozzászokni a magyarság és nemzeti szimbólumai elleni támadásokhoz, gúnyhoz, gyalázkodáshoz. Nem gondoltam volna, hogy a liberális gyûlölködõk képesek lesznek arra, hogy kihozzanak belõlem egy olyan indulatos levelet, mint az alábbi. De nem könnyû higgadtnak maradni akkor, amikor a Magyar Gárda megalakulása kapcsán az ember azt hallja, hogy: „az emberek agyonverése és elgázosítása magyar hagyomány“. Micsoda?? Tessék?! Mondd, Tamás Gáspár Miklós! Te szándékosan provokálsz, vagy csak szimplán elmebeteg vagy? Nem félsz? Ennyire nyeregben érzitek már magatokat? Nem fizettünk még elég kárpótlást? Mennyi bõrt akartok még lehúzni rólunk? Mirõl beszélsz? Mikor gázosítottak el a magyarok bárkit is? Miért nem arról a nagyon is valós hagyományról beszélsz, ami folyamatosan jelen van és mérgezi a közéletet? A bankok uzsorakamatairól, az eladósítás különbözõ fortélyairól, a korrupcióról, a kérdésre kérdéssel válaszolás hagyományáról? Csak nem azért hallgatsz ezekrõl, mert a te fajtád sajátosságai? Vagy ez is magyar hagyomány lenne? Nem a ti véretek mérgezi vele már évezredek óta a világot? Nem ezért voltatok szinte minden országból elkergetve? Mit fasisztázol te itt össze-vissza? Csomagoljál és takarodjál el innen, hogyha ennyire rettegsz! Húzzál el Németországba Imre Kertészhez! Hol vagytok ilyenkor úgynevezett „tisztességes zsidók“, akik magukat magyarnak vallják, Magyarországot a hazájuknak tekintik, és nem lakcímnek vagy befektetési célterületnek?! Ti, akik érzelmileg is kötõdtök a Kárpát-medencéhez, ismeritek ennek a népnek a kultúráját, hagyományait, történelmét. A magyar történelem ismerete pedig egészséges nemzeti öntudatot adott nektek, magyarrá tudtatok válni. Megtanultátok, hogy ki az aki velünk van és ki az aki ellenünk. Éppen ezért soha nem mûködtetek együtt sem az MSZMP-vel, sem annak törvényes jogutódjával (jut eszembe: hogy lehet egy törvénytelen pártnak törvényes a jogutódja? Bocs, csak úgy kérdeztem...), az MSZP-vel és gazdájával, az SZDSZ-szel. Hol vagytok? Miért vagytok csöndben? Miért nem hoztok létre egy szervezetet, amely jó kapcsolatra törekedne a Jobbikkal, a HVIM-mel, a Magyar Gárdával és elhatárolódna a hatalmat gátlástalanul kiszolgáló Bánóktól, Aczél Endréktõl, Havas Henrikek26
tõl, Pallagi Ferencektõl? Kikérné magának, hogy az ötpárti parlamenti maffia a zsidókat ért atrocitásokat politikai céljaira, figyelemelterelésre, rágalmazásra, kirekesztésre használja fel. Miért nem hozzátok be a köztudatba az antimagyarizmus kifejezést? Nem veszitek észre, hogy titeket is csak kihasználnak? Nem féltek, hogy megint lesznek akik a liberális, magyarellenes gyûlöletpropagandától elvakulva, azt megelégelve nem tudnak majd különbséget tenni jó és rossz zsidó között? Hogy már megint nem a Gyárfások, Apró Piroskák, Kókák vére fogja vörösre festeni a Dunát, hanem a bérbõl, fizetésbõl élõ zsidóké? (Kuruc.info megjegyzés: a Dunába lövést amúgy magyarországi zsidók, a Szamuely féle terroristák alkalmazták elõször 1919-ben, az általuk bevezett vörös terror, avagy a Kun-Kohn-rezsim idején) Sodródunk, csak sodródunk a polgárháború felé, a zsidó pedig vagy uszít, vagy csöndben van. Nincs ez így jól! Ébresztõ, Magyarország! Ide figyelj, TGM! Tegyük fel, hogy megint beválik az õsi recept a nyilasozással, antiszemitázással. Akkor most gyere szépen és nézz bele a varázsgömbömbe, hátha te is azt látod, amit én. Én nem vagyok jós, sem látnok. De ha így mennek tovább a dolgok, akkor könnyen megjósolható a jövõd. Valamikor 2012-ben járunk, két éve túl vagyunk már az újra elcsalt választásokon és a hozzád hasonló uszítóknak köszönhetõen a Parlamentben ismét csak ugyanezt az EU-t, USA-t, Izraelt szervilis módon kiszolgáló öt pártot találjuk. A magyarság képviselet nélkül. Legjobbjai börtönben, vagy valami õrült antifasisztának köszönhetõen a temetõben, a Magyar Gárda tagjai pedig Guantánamóra deportálva. Nem maradt senki, aki megszervezné az ellenállást. A történelem oktatása – mivel egyesekben túl heves érzelmeket vált ki – megszüntetve. A nemzeti ünnepek egy bizonyos kisebb-
ség érzékenységére való tekintettel betiltva. Az atomjaira hullott társadalom felett büszkén lobog a szivárványszínû zászló, hirdetve a liberalizmus dicsõséges gyõzelmét. A teljesen leépített vidéki kistelepüléseken csak nyugdíjasok és cigányok élnek. A túlzsúfolt városokban mindenki idegbeteg. A munkahellyel rendelkezõ magyarok 50%-a minimálbérért dolgozva hallgatja a propagandát: a GDP 0,8 %-kal..., 2014-tõl már érezni fogjuk a reformok jótékony hatását..., 10-15 év múlva a reálbérek utolérhetik az EU-s átlagot..., a négyes metró építése ismét haladt 15 métert..., minden nagyon jó, minden nagyon szép, csak egy baj van, a náciveszély. Ez a propaganda már rég nem fogja megtéveszteni azokat a 2-3 fõs kis baráti társaságokat, amolyan kis magyar Hezbollah-, vagy magyar Hamasz-sejteket, akik már hónapok óta, tudatosan, szép csendben készülnek, edzik magukat. Ezekbõl a magyar fiatalokból nem tudtok majd sem buzit, sem pedofilt nevelni. Bármennyire is szeretnétek, õk nem fognak elmenni Nyugatra cselédnek. Az elkábító szórakozás (drog, PlayStation, Hollywood, stb.) és az elégséges táplálék megfelelõ keverékére épülõ elmeferdítõ életstílus sem fogja õket elcsábítani, céljaik végrehajtásától eltántorítani. Az olyan birkaképzõ, birkatenyésztõ központok sem tudják õket beszippantani, mint a Hit Gyülekezete, vagy a Jehova Tanúi. Hiszen pontosan tudják, hogy soha nem találhatod meg a lelki békédet, ha környezetedben igazságtalanságok tömkelegével találkozol. A lelkünket Istentõl kaptuk, így pontosan ismeri az örök igazságot és ha egészséges, akkor örökké háborogni fog az igazságtalanságok láttán, hiába is sulykolja a gonosz: „mindig így volt, úgy sem tehetünk semmit, mi nem politizálunk, az a fontos, hogy a lelki békénk meglegyen”. A sejtek viszont tudják, hogy harcolni és küzdeni kell az igazságtalanságok ellen, hogy lelkünk megnyugodhasson. A libanoni és palesztin szabadságharcosokkal ellentétben nem számíthatnak majd a környezõ országok földalatti mozgalmainak segítségére (Hacsak egy Székely Légió nem érkezik – a szerk.), csak saját magukra. Nem lesz vállról indítható rakéta, sem gépfegyver, csak kiélezett csavarhúzó, letört üvegnyak. Valahogy úgy lesznek õk az élettel, mint az a palesztin asszony, akinek a családját a saját szeme láttára baltával aprították fel izraeli megszállók, és arra a kérdésre, hogy: „mi lesz ezután, mire készül“? azt feleli: „a bosszúra és a halálra“. jó ha figyelünk
Ezek a kis sejtek kettõs életet élnek. A munkahelyükön – ahova Blikkel vagy Metro újsággal a hónuk alatt érkeznek – szép csöndben dolgozgatva hallgatják a Foxi-Maxi rádiót, idõnként bugyután rihegve-röhögve, kiérdemelve a fõnök kedves szavakkal kísért vállveregetését: ”Jól van, gyerekek, nem lesz semmi baj”. Tökéletesen adják majd elõ azt az idiótát, akirõl mindenki tudja, hogy két böfögés között elmegy, és leadja szavazatát az SZDSZ-re, aki mindent tolerál a Turulmadár és az Árpád-sávos zászló kivételével. Havonta egyszer-egyszer ellátogatnak majd liberális bulikra, értelmiségi találkozókra, ahol egyetértõen, bégetve bólogatnak az olyan szavak hallatán, mint: tolerancia, értéksemlegesség, egyenjogúság. Sírva fognak tapsolni, amikor jó ha figyelünk
azt hallják, hogy: – nincs szükség alapértékekre, mindenki éljen úgy, ahogy akar, minden egyenlõ mindennel, a világ velünk kezdõdött és velünk is fejezõdik be, egyszer élünk. Ott lesznek minden egyes alkalommal az SZDSZ-székház elõtt, amikor Szetey Gabriella szobránál két buzi örök hûséget fogad egymásnak. Igyekeznek majd úgy helyezkedni, hogy a hátradobott virágcsokrot megkaparinthassák. Látszatra úgy fognak õk belesimulni a rendszerbe, mint ahogy azt a háborús bûnös Winston Churchill egykor elképzelte: „ a legjobb gyarmatosítás az agymosás”. Másik életükben viszont, túl a liberalizmuson, a pincék mélyén folyik a rideg és precíz tervezése a két-három hetente ismétlõdõ akcióknak, kalandozó hadjáratoknak.
A hadjáratok célpontjai nem lehetnek az igazi fõkolomposok, a Rotschildok, Rockefellerek, Soros Györgyök, mert õk elérhetetlenek. Ellenben veletek, TGM, a kis halakkal, a bármikor lecserélhetõ bábfigurákkal, akiknek több évtizedes szorgos és kitartó munkájának eredményeként a magyarság rabszolgasorban szenved. Ott lesz a célkeresztben a politológus, a szociológus, a társadalomkutató, a mûsorszerkesztõ, a médiasztár, az újságíró és az összes a média által jól ismert manipulátor. Tudod, TGM, ezek az ellenállók (nektek természetesen terroristák) nem fogják elfelejteni a XX. század egyik legnagyobb szabadságharcosának, Pongrátz Gergelynek a szavait: „Mivel az MSZP és az SZDSZ nem nemzeti alapon szervezõdött, ezért nem ellenfél hanem ellenség”. Õk pontosan értik ennek a többféleképpen is értelmezhetõ gondolatnak a mondanivalóját. A terv elkészült, a harcosok bevetésre készen, indulhat az akció. A sejt egyik tagja az utca egyik végén, a másik a másik végén figyel. Türelmesen várnak, hisz régóta figyelnek, tudják, hogy perceken belül jönnöd kell. És te érkezel, ahogy kell, jól érzed magad. Jól sikerült az esti SZDSZ-es buli, a Pa Dö Dö-koncerten telt ház volt. A Geszti Péterrel közösen elszívott jointtól feldobódva lépdelsz otthonod felé. Már csak ötven méterre vagy, amikor veled szemben, tõled száz méterre felbukkan egy alak. Nem foglalkozol vele, nem érzed a veszélyt. Miért is félnél, hiszen láthatod, hogy rózsaszín baseballsapkájához és rózsaszín pólójához narancssárga nadrágot visel zöld cipõvel. Azt hiszed, hogy õ is csak egy a globalizmusnak és szellemi segéderejének, a liberalizmusnak a végtermékei közül. Egy világpolgár a masszából, az arctalan tömegbõl. Szép lassan közeledtek egymás felé. Még tíz méter az otthonod…, már csak öt…, négy…, három…, kettõ…, egy… A kulcsodat próbálod beledugni a zárba, amikor… Hirtelen szúró fájdalmat érzel, a zöld cipõs megfog és magafelé fordít, hogy lásd a szemeit, amikor mondja: – Cum deo pro patria et libertate! Fogytán az erõd, egyre nehezebben kapod a levegõt, de a zöld cipõs nem engedi, hogy összeessél. Azt akarja, hogy lásd a szemében a tüzet, a tûzben pedig õseit, Szent Lászlót, Bocskait, Rákóczit. Te látod, de nem érted, nem ismered õket. Nem érted, hogy miért mondja: – Halál az árulókra! Egyre homályosabban látsz, az utolsó kép a tûzben, amit még érzékelni tudsz, egy középen kivágott piros-fehér-zöld zászló. Az utolsó hangokat már nagyon távolinak érzed, pedig ez is a zöld cipõstõl jön: – Mindig újra kezdjük! Nem adjuk fel! Dögölj meg! És vége Én nem akarok ilyen világban élni. Állítsuk meg TGM-et és bandáját! Tanácsadó István
27
Megakadályozta a magyar külügyi szóvivõ, hogy az Európai Unió illetékese nyilatkozzon Magyar Bálint összeférhetetlenségérõl. A liberális országgyûlési képviselõ az egyetlen politikus az alakuló ülését tartó Európai Innovációs és Technológiai Intézet igazgató-tanácsában. 2010-tõl az Európai Innovációs és Technológiai Intézet hangolja össze az Európai Unió kutatási- és fejlesztési programjait és azok finanszírozását a magántõke bevonásával. Az intézet 18 tagú igazgatótanácsa a Magyar Tudományos Akadémián tartotta meg alakuló ülését, az Európai Bizottság elnöke jelenlétében. Jose Manuel Barroso fontos szerepet szán a
szervezetnek az európai gazdaság versenyképességének megõrzésében. Az igazgatótanács tagjai üzletemberek vagy akadémikusok. Egyetlen kivétellel: Magyarországot Magyar Bálint, az SZDSZ országgyûlési képviselõje, az elõzõ balliberális koalíció oktatási minisztere képviseli. A szabályok nem zárták ki politikusok jelölését, de azt elõírták, hogy az igazgatótanács tagjainak függetlennek kell lenniük a politikai- és kormányzati érdektõl vagy érdekeltségektõl. Az Európai Unió szlovák származású oktatási biztosától, Ján Figeltõl megkérdeztük volna, nem tartja-e összeférhetetlennek Magyar Bálint jelölését. Szelestey Lajos külügyi szóvivõ a Magyarország és Európa közötti távolság úgy próbál-
ta meg szûkíteni, hogy nem hagyta válaszolni az uniós biztost. Véleménye szerint „a magyar belpolitika torzsalkodásait” nem szabad a vendégekre „vetíteni“. Stábunkat Molnár Károlyhoz irányította kérdéseivel. A szocialista tudománypolitikai miniszter elmondása szerint az Európai Parlament négy szakértõje tett javaslatot és döntött – mivel egyetlen magyar szervezet sem tette ezt meg. A budapesti központ épületeinek bérleti díját öt évig a magyar költségvetés állja, ahogy a 20 munkatárs bérét is. Az alakuló ülés idején a Magyar Tudományos Akadémia elõtt kormányellenes tüntetõk Gyurcsány Ferenc távozását követelték. Forrás: hírTV
A beszélgetésbõl kiderül, hogy a csapda hibátlan. Arról beszélnek, amirõl nem érdemes. Egyébként is, a beszéd ideje elmúlt. Két különös tényt írok le, mindkettõ a „politikusok” magatartásának és ambícióinak eredménye. 1/ a/ 100 + 20 Ft bevételbõl: 20% áfa, 24% NYBA, 5% EGBA, 16% társasági adó, 3% MAJ, 2% iparûzési adó, 1,5% szakképzési hozzájárulás, 36% személyi jövedelemadó, 11% egészségbiztosítás, 4% különadó, összesen 111,5 Ft-ot kell az embernek visszafizetni. 120 Ft-ból marad 8,5 Ft. b/ Egy munka elvégzése után a számla benyújtásával egy idõben kell 20%-ot az államnak befizetni, ha kifizetik a számlát, ha nem. 2/ A kivitelezõk egy négyzetméter lakást kb. 170 000 Ft-ért építenek meg. A fenti felsorolásnak megfelelõen ennek 87%-át átadják az államnak. A külföldi-magyar lakásforgalmazó cég 350-550 000 Ft-ért adja el. Az értéktöbbletet nyereségadó-mentesen kiviszi az országból. Ha csak ennyit tudnék egy országról, tudnám, hogy a lakosság vállalkozásait fokozatosan megszüntetik, csalásra kényszerítik, gyarmatosítanak. Ezek nem hibák, hanem „eredmények”. A cél egy kiszolgáltatott, alkalmazotti világ létrehozása. A tisztelt Vágó és Fábry úr mirõl beszélget?
Almássy betojt, tömeges tisztogatás Ismét egyjelöltes elnökválasztási komédia lesz az MSZP által finanszírozott, az olajszõkítésben vastagon érintett Magyarországi Dávidibolya Fórumban, miután egyedül Dávidcsillag Ibolyát jelöli az MDF elnökének a párt országos választmánya. A cionista állellenzéki nõ kormánygorillák és méregdrága elektronikus mobilzavaró berendezések védelmében vett részt a mai választmányi kabarén, ahol a betojt, és szintén nem Grál-lova Almássy Kornél bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtõl. A nem éppen jellemgróf Almássy Kornél arra kérte az országos választmány tagjait, illetve az õt támogatókat, hogy támogassák Dávid Ibolyát, mert egyetért a politikájával – miután az elmúlt hetekben az ellenkezõjét hirdette mindenhol. Ezt követõen a testület Almássy Kornélt támogató tizenkét, gyáva tagja (önként és dalolva) lemondott választmányi tagságáról. Mindez azt jelzi, hogy a Dávid-maffia, akár NBH-s segítséggel kezében tartja, zsarolja a választmány tagjait. Almássynak vége, sztálinista önmegalázkodási szertartás A kirúgottak forma szerint Almássy Kornéllal együtt valamennyien tagjai maradnak az MDF-nek és Almássy a parlamenti frakcióból sem lép ki, ugyanakkor nem épp dicsõ karrierjének ebben a pártban nyilvánvalóan vége. A választmányi ülésen Almássy bejelentése után az öt másik elnökjelöltbõl négy szintén (önként és dalolva) visszalépett, így az országos választmány 66 szavazattal 17 ellenében Dávid Ibolyát jelölte az MDF elnökének. Hatalmas jelentõsége azért nincs az ügynek, mert Almássy alig különbözik Dávidtól, ugyancsak polkorrekt és a cionistákat kiszolgáló politikus, aki maximum abban változtatott 28
volna, hogy a kommunista-schmuckista Tisztelet Társasága tagjait kidobta volna az MDF-bõl. Úgy látszik, Dávidék tartótisztjeinek ez is sok volt. Almássy Kornél az elnökségbe sem jelölteti magát, így a „tisztújítás” után alelnöki posztjától is elköszön. Almássy nem indokolta visszalépését, csak arról beszélt röviden: megértette, hogy a megosztottság árt a pártnak. No persze... A komcsik által segített megfigyelési ügyrõl kiderült, hogy az nincs elfelejtve, Dávid Ibolya már megtette a bejelentést. Hock Zoltán, a dávidista maffia oszlopos tagja, alelnök – újságírói kérdésre – elmondta, hogy a jövõben képesek lesznek együtt dolgozni Almássy Kornéllal (hahaha). Arra a kérdésre, hogy ki juttatta el Dávid Ibolyához a botrányt kirobbantó hangfelvételt, azt HAZUDTA: nem tudja, ahogy arról sem volt tudomása, hogy a párt elnöke beszélt volna a megfigyelési ügyben Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelõ miniszterrel. Hozzátette, a választmányi ülésnek nem volt témája a megfigyelési ügy (hahaha). Az országos elnökségbe a tisztogatás után Dávidék által jelölt tagok „választása” a sajtótájékoztató idején is zajlott, közülük heten már megszerezték a szükséges szavazatokat. Dávid Ibolya nem válaszolt a sajtónak A választmányi ülés után távozó Dávid Ibolya az épület elõtt reá várakozó újságírók kérdései elõl elzárkózott, azokra nem volt hajlandó válaszolni. (MTI-s szutyok korrigálva) Forrás: Kuruc.Info
jó ha figyelünk
Összefoglaló az MVSZ VII. Világkongresszusa Magyarország kifosztásával foglalkozó konferenciájáról A mindvégig teltház mellett folyt konferencia elõadói három megközelítésben foglalkoztak a témával. Egyrészt feltárták a kifosztás történelmi, gazdasági, pénzügyi hátterét és módszereit, másrészt ismertették a nemzeti vagyon elvételének a konkrét módszereit, harmadrészt, pedig olyan korszerû pénzügyi, gazdasági technikákat ismertettek, amellyel a magyar nemzet vagyona legalább részben visszaszerezhetõ. A konferencia szervezõ bizottságában részt vett Dr. Léh Tibor, Dr. Bokor Imre és Dr. Balogh Zoltán. A titkári teendõket Patrubány Anna, valamint elnökként Drábik János látta el. A bizottság közös munkája eredményeként került sor a témák kiválasztására, és az elõadók felkérésére. Az ülés levezetését is ellátó Drábik János, elõadásában kifejtette, hogy Magyarország folyamatos fosztogatására az elmúlt két évszázadban a rákényszerített háborúkkal és a nemzetközileg megszervezett eladósítással került sor. Már 1848-ban is a magyar társadalom az adósságba kényszerítési kísérlet elutasítása miatt kényszerült háborúzni Ausztriával. A XIX. század második felében a rendszeresen ismétlõdõ válságokat a rejtõzködõ, nemzetközi pénzkartell, és a pénzügyeket háttérbõl irányító érdekcsoport idézte elõ. Magyarország csak a külsõ kényszerek hatására lépett be az elsõ világháborúba, amelyet a nemzetközi pénzkartell készített elõ és robbantott ki. A két világháború között Magyarország szintén a nemzetközi pénzvilág kamatgyarmata volt. A második világháború után a Szovjetunió és a kommunista diktatúra fosztogatta az országot. 1989 után a magyar nemzet közös vagyonát pénzügyi technikákkal beolvasztották a nemzetközi pénzügyi közösség globális részvényvagyonába. Az adósságcsapdába szorított Magyarország ily módon az egyetlen szuperhatalom, a globális Pénzimpérium tartományává vált. A pártállami nomenklatúra pénzügyi technokratái, a Pénzimpérium jelenlegi magyarországi kiszolgálói beállították és mûködtetik a világelit számára a pénzügyi szivattyúkat. Emiatt a magyar nemzeti jövedelem kiáramlik az országból. Az elõadó még szólt azokról az igazolhatóan jó módszerekrõl, amelyekkel ezt a pénzuralmi rendszert át lehet alakítani, és legalább részben visszaszerezni az elvesztett nemzeti vagyont. Az elõadó hangsúlyozta, hogy a költségvetés és külkereskedelmi egyensúly helyreállításához szükséges az állami hitel-és pénzkibocsátás konkrétan megjelölt termelõ és infrastruktúrafejlesztõ programokra. Ez a fajta állami pénzkibocsátás nem okoz jó ha figyelünk
inflációt, mert a termelõ és infrastruktúra projektek végén elõálló kapacitásnövekedés, az új objektumok értéke, a többlettermék és többlet szolgáltatás értéke fedezi a kibocsátott hiteleket. Ily módon a termelõgazdaság és a pénzügyi szektor egyensúlya nem borul fel. Érvényesül egy multiplikátor hatás is, mert munkaképes felnõttek tízezrei válnak adófizetõ munkavállalókká segélyre szoruló eltartottakból. Ez az elképzelés már többször kipróbálásra került különbözõ országokban, és mindig sikeresen. Azért kellett leállni velük, mert a nemzetközi pénzvilág ezt kikényszerítette. Dr. Balogh Zoltán, aki szakorvosként lett a nemzetközi hírû hévízi tó megmentõje, arról szólt, hogy miként került veszélybe ez a pótolhatatlan nemzeti kincs. A második világháború után szovjet tulajdonba került bauxitbányákat Magyarország 1954-ben visszavásárolta. 1962-ben azonban Moszkvában aláírásra került a timföld-alumínium egyezmény. Eszerint a bauxitot nem olcsó szovjet árammal, Magyarországon dolgozták fel, hanem a nyersanyagot Volgográdba szállították, majd az alumínium egy részét vasúton vissza. Titokban maradt, hogy e mögött az ésszerûtlen megoldás mögött a titánium feletti rendelkezés húzódik meg. A titánnal kapcsolatos magyar kutatásokat megtiltották, noha Gillemot professzor már 1949-ben megkezdte kísérleteit a nyirádi bauxit titántartalmával kapcsolatosan. 1957-ben Kossuth-díjat kapott a fém titán elõállításáért. A magyar-szovjet egyezményben nem volt szó a magyar bauxit titán tartalmáról. Ma az ország eladósodottságát a jelenlegi kormány a magyar nép túlfogyasztásával magyarázza. Nem említik, hogy milyen hatalmas jövedelmet jelenthetett volna a titán hazai kinyerése, és magyar értékesítése. A Moszkvában aláírt szerzõdéssel sokmilliárd dollárt veszített a magyar nép. Kapcsolódó probléma volt, hogy ha tovább folytatódik a nyirádi és a tatabánya környéki vízemeléses bányászat, akkor az súlyos környezeti károkat okoz. A hévízi tó megszûnésén túlmenõen Budapest gyógyforrásai is végveszélybe kerülhettek volna, ugyanis számítani kellett azzal, hogy a Duna vize beáramlik a karsztvíz-rendszerbe. Ezáltal milliók ivóvize szennyezõdött volna el. Dr. Balogh Zoltán a hévízi kórház akkori vezetõjeként megtagadta 1987-ben a környezetromboló dokumentum aláírását, és ily módon a vízszivattyúk még ma is mûködhetnek. Ezzel sikerült a hévízi tavat megmenteni. A következõ elõadó Dr. Bencze Izabella ügyvéd volt, aki a szovjet csapatkivonás jogi ügyeit intézte, és egy ideig a Kincstári Va-
gyoni Igazgatóság vezérigazgató helyettese volt. Elõadásában szólt arról, hogy a rendszerváltást követõen sor került a társadalmi tulajdon lebontására, a magán- és a köztulajdon jogi alapjainak a megteremtésére, a piacgazdaságra való áttérés során a magántulajdon megerõsítésére. Ezzel egyidejûleg szükségessé vált az állami feladatok ellátása érdekében a közvagyon, vagyis a kincstári vagyon körének kialakítása. Mindez lehetõvé tette az újonnan létrejött politikai, gazdasági és pénzügyi vezetõréteg számára Magyarország közjogi eredetû kifosztását. Dr. Bencze Izabella hangsúlyozta, hogy az állam és a nemzet nem azonos. A nemzet az elsõdleges, õ hozza létre az államot azzal a céllal, hogy megszervezze polgárai életét, hogy ellássa azokat a feladatokat, amelyekért a polgárok közterhet fizetnek, és e célból bíznak a kezelésére minden olyan vagyont, amely közös. Ennek a közvagyonnak a célja a nemzet fennmaradása, és az ország mûködtetése. Az állami tulajdonná tett közvagyon nélkül nincs állam, nincs nemzet, nincs ország. A közvagyon elherdálására a privatizáció elsõ éveire ma már úgy lehet emlékezni, mint a szabadrablás korszakára. A megmaradt nemzeti vagyon összértékét hivatalosan 6 000 milliárd forintra becsülik, de az értékelés hiányosságai miatt a valós érték 50 és 100 ezer milliárd forint körülire tehetõ. Az elõadó rámutatott, hogy ma is folyik az ország kifosztása, és ezért sürgõs lépésekre van szükség a megmaradt nemzeti vagyon megmentéséhez. Többek között javasolta új vagyon-törvény elfogadását, továbbá azt, hogy függetleníteni kell a vagyon feletti uralmat a politikától, ezért minõsített többségû törvénnyel kell védeni a nemzeti vagyont. Mándoki Andor kohómérnök, külkereskedelmi közgazdász, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés nyugalmazott igazgatója, a KDNP szakértõje Magyarország energiahelyzetét mérte fel. A fény és az energia nélkülözhetetlen, ezért életbevágó, hogy mindenki elérhetõ áron jusson hozzá. Noha mindenkinek fontos közszükségletrõl van szó, mégis ma már a villanyáramért, a gáz, a szén, az olaj megvásárlásáért annyit követlenek a szolgáltatók, hogy a lakosság nagyobb részének emiatt a létfenntartásához szükséges napi szükségletei kielégítéséhez sincs elegendõ jövedelme. Az 1990 után Magyarországra érkezõ globalizáció a hazai gazdaságot leépítette, szerkezetét átalakította, és felszámolt kétmillió munkahelyet. A globalizáció és privatizáció nem hozott létre valódi versenyt, folyamatosan növeli a fogyasztói árakat, és így a külföldi befektetõk 29
extra profithoz jutnak. A globalizáció semmi jót, elõnyt és hasznot nem hozott a magyar társadalom számára. Valójában a kizsákmányolás, az új-gyarmatosítás és az eladósítás rendszerérõl van szó. Elõadásában Mándoki Andor ismertette az energiaipar elidegenítésének a részleteit, és számokkal támasztotta alá, hogy ha ez a stratégiai ágazat továbbra is köztulajdonban marad, akkor mennyivel olcsóbb lehetne az elektromos áram, és a napi szükségletekhez használt gáz ára. Dr. Léh Tibor párizsi ügyvéd, nemzetközi jogász, az MVSZ elnökségi tagja, szakértõként kidolgozta a szovjet agresszió által okozott károk megtérítésének a jogigényét. 1956-ban a szovjet hadsereg agressziót követett el Magyarországgal szemben. Háborús akciót indított, megdöntötte a legális kormányt, figyelmen kívül hagyva a magyar nép akaratát. Az 1956-os forradalom 50-ik évfordulója alkalmából 2006. október 15-én a Magyarok Világszövetsége a következõ határozatot hozta: „1956 októberében és novemberében Magyarországot fegyveres támadás érte a világ akkori legerõsebb hadserege részérõl. Magyarország hadüzenet nélkül háborús színtérré vált. Az ártatlanul kioltott életek tízezreiért, az ekkor okozott pusztításért a Magyarok Világszövetségének rendkívüli küldöttgyûlése kezdeményezi és követeli kártérítés fizetését az agressziót elkövetõ Szovjetunió utódállamaitól.” Az agresszió tényét a Szovjetunió utódállama, az Orosz Föderáció vezetõi elismerték. A nemzetközi jog értelmében tehát a Szovjetunió bûncselekményt követett el, amiért kártérítés jár a magyar népnek. Az MVSZ Justitia bizottsága szakértõi számításokra támaszkodva, megállapította, hogy Magyarországnak okozott kár 9 972 milliárd forint. A magyar nép joggal tart arra igényt, hogy ne csak erkölcsi, de anyagi elégtételben is részesüljön. Dr. Bogár László közgazdász, egyetemi tanár kifejtette, hogy az önmagát rendszerváltásként megnevezõ folyamat valójában csak egy újabb birodalomváltást jelent Magyarország történelmében. Az „Új birodalmat” mindössze az különbözteti meg az elõzõektõl, hogy azokkal szemben nem földrajzi, hanem szimbolikus térben épül fel. Ily módon sokkal rejtettebb, következésképp lényegesen hatékonyabban tudja kifosztani a magyar társadalom érték-mezõit, mint az elõzõ birodalmak tették. 1989-ig a magyar statisztikai rendszerben létezett a nemzeti vagyon számbavétele, de ettõl az idõponttól kezdve ez nyomtalanul eltûnt a statisztikából, mint értelmezhetetlen kategória. Ehelyett arra lett volna szükség, hogy létrejöjjön egy háromdimenziós nemzeti vagyonleltár. Egy ilyen leltár nemcsak az anyagi értelemben vett vagyonok komplex rendszerét tartalmazza. A második dimenziót a külsõ természeti elemek, úgymint a föld, a víz, a levegõ, az élõvilág, az 30
ásványi kincsek alkotják. A harmadik dimenziót pedig a belsõ természeti javak, úgymint egészségvagyon, lelki-, erkölcsi-, szellemi értékkészletek jelentik. Az elmúlt közel két évtized során a magyar társadalom ezer éves történetének legbrutálisabb kifosztási hullámát szenvedte el. Bogár professzor elõadásában kitért a veszteség és a helyreállítás fõbb összefüggéseinek a felvázolására. Megdöbbentõnek nevezte, hogy Magyarországon 1990 óta semmilyen komplex nemzeti vagyonleltár nem létezik. Úgy hajszolták át és fosztották ki a magyar társadalom vesztes többségét a folyamatokon, hogy közben felszámolták azt a statisztikai rendszert is, ami errõl tájékoztatást adhatott volna. Az õ adatai szerint az 1970-es évek során – mai áron számítva – mintegy 10 milliárd dollár nettó erõforrás bevonás történt. Az ezért kifizetett kamat 150 milliárd dollárt tesz ki, és közben az adósságállomány 100 milliárd dollárral nõtt. Ebbõl az adósságcsapdából eredõ tiszta veszteség eddig 250 milliárd dollár. Egy másik megközelítésben a magyar államháztartás kötelezettségei az elmúlt két évtizedben 100 milliárd dollárral nõttek, miközben az ország eszközállománya a privatizáció következtében 100 milliárd dollárral csökkent. Ma a magyar államháztartással szembeni követelések állománya több mint 7-szer akkora, mint az összes eszköze. Ez azt jelenti, hogy a magyar állam a legmélyebb csõd állapotában van, mert eszközállománya csak a töredékét fedezi a vele szemben álló követeléseknek. A kezelhetetlen erejû társadalmi konfliktusok miatt Bogár László úgy látja, hogy elsõ feladat a valódi helyzet tényeknek megfelelõ leírására alkalmas nyelv kialakítása. A második feladat, hogy ezen a tényeket hûen tükrözõ nyelven hozzáfogjunk mind a három dimenziót felölelõ nemzeti vagyonleltár elkészítéséhez. Végül a harmadik, hogy a társadalmi, gazdasági, kulturális elitet rá kell kényszeríteni: fogjon hozzá egy ezeken alapuló nemzeti stratégia elkészítéséhez. A kritikus pont az, hogy a magyar társadalmat függésben tartó globális birodalom belátja-e, hogy egy magyar összeomlás nagyobb veszteséget okozhat, mint amekkorába most kerülne egy rendszer-korrekció. Dr. Bokor Imre ezredes, a hadtudományok akadémiai doktora, nyugalmazott egyetemi tanár elõadásában felvázolta, hogy Magyarország a nagyhatalmak politikai manõverei áldozataként sodródott bele a két világháborúba, majd pedig 1956-ban a szovjet világuralmi törekvések áldozata lett. Az elsõ világháborút követõ békeszerzõdésben minden nemzetközi elvet felrúgva hazánkat sújtották a legszigorúbb területi, anyagi és erkölcsi szankciókkal. A második világháborúba is külsõ nyomásra sodródtunk bele. Elõször a német fegyveres erõk, majd pedig a szovjet csapatok szállták meg hazánkat.
Ezek nyomán maximális mértékben kifosztották az országot. A szovjet hadsereg a vétlen lakosság körébõl 350 ezer fõt vitt el kényszermunkára, majd a békeszerzõdésben ismét megcsonkították Magyarországot, és 300 millió dollár kártérítés megtérítésére kötelezték. Az ezt követõ szovjet megszállás nemcsak hatalmas anyagi terheket rótt a magyar népre, hanem tudományos, kulturális, technikai téren is évtizedekre visszavetette. Az 1956-os forradalom leverésével az agresszorok óriási károkat okoztak. Kétszázezer ember nyugatra menekült, rommá lõtték a fõváros egyes kerületeit, és a kádári megtorlás idején mintegy ezer embert végeztek ki, és több tízezret ítéltek szabadságvesztésre. Bokor Imre elõadását követõen Sólyom Ildikó mûvésznõ is szólt a jelenlévõkhöz. Sólyom László ártatlanul kivégzett magyar tábornok leányaként beszélt az ügy hátterét tartalmazó, több kötetes dokumentumkönyvérõl, felvázolva, hogy õ hogyan látja a magyar nép tragédiáját, és az ország kifosztását. Mindezt hogyan élte át egy ártatlanul meghurcolt tábornok családtagjaként. A konferencia elõadóinak harmadik megközelítési módja azt tartotta szem elõtt, hogy miként lehet korszerû pénzügyi ismeretekkel, technikákkal, módszerekkel Magyarország pénzügyi gazdasági helyzetét stabilizálni, az országot az adósságcsapdából kivezetni, és a nemzeti vagyon és a nemzeti jövedelem legalább egy részét a magyar nemzet számára visszaszerezni. Varga István mérnök és sikeres vállalkozó többek között elmondta, hogy a pénz áramlására és az azt rögzítõ számviteli folyamatokra kell összpontosítani. Nem elégséges a pénz-állomány statikus vizsgálata. Olyan új monetáris rendszert kell alkotni, amelyben nemcsak a banki szereplõk állíthatják elõ a pénzt. Jelenleg mintegy 5000 helyi és elektronikus pénz mûködik világszerte. Ezek közül 1500 nagyon sikeresen. Magyarország vonatkozásában is a nemzetgazdaság egészét kell ellenõrizni, nemcsak a költségvetést. El kell készíteni Magyarország társadalmi-gazdasági tervét, amelyet az alkotmány is elõír. Ugyancsak el kell készíteni a teljes körû államháztartási mérleget, amely a költségvetésen túl tartalmazza a helyi önkormányzatok, a társadalombiztosítás és az elkülönített alapok költségvetését is. Varga István hangsúlyozta, hogy: le kell bontani a pénzuralmi struktúrák alkotta vasfüggönyt, egyrészt a parlament és a kormány, másrészt az MNB között. Az elõadó hangsúlyozta, hogy a pénznek nevezett egyezményes jeleket, a gazdasági élet közvetítõ közegét ne csak a bankok állítsák elõ, hanem a gazdasági élet más szereplõi is. Szervesen kapcsolódott Varga István elõadásához Vezér-Szörényi László informatikus, aki Frankfurtban és Bázelban dolgozott szakértõként, majd pedig öt éven át a Deutsche Bank tanácsadója volt. 2007-ben jó ha figyelünk
megalapította Magyarországon a Korona Csereklubot, és 2008-ban pedig beindította az elsõ mûködõképes, internetes cserepiacot. Vezér-Szörényi elõadásában kifejtette, hogy mindenki jól jár, aki részesül a kiegészítõ pénznemek áldásaiból. Egyetlen vesztesei a nagybankok, akik pénzüket igen drágán, magas kamatokért adják kölcsön. Csak az embereken, a közösségeken múlik, hogy akarnak-e sorsukon javítani, és hajlandóak-e másokkal összefogni egy jobb jövõ érdekében, vagy pedig maradnak a jelenlegi torz pénzrendszernek az áldozatai, és egyben fenntartói. Az elektronika és az internet fejlettsége az emberiség történelme folyamán most elõször kínál lehetõséget arra, hogy egy közösség létrehozza a saját igazságos pénzrendszerét. A következõ elõadó Szalay Zsuzsanna közgazdász, egyetemi oktató, rendkívül figyelemre méltó elõadást tartott „A szelíd pénz forradalma” címmel. Lényegében a közbirtokosságon nyugvó pénzrendszer megteremtését ajánlotta a magyarországi pénzhiány radikális megszüntetésére. Az elõadó kifejtette, hogy a pénz a közösségen belül munkamegosztást biztosító infrastrukturális tényezõ. Ez a közvetítõ közeg lehetõvé teszi a tevékenységcsere résztvevõi között az információ- és az anyagáramlást. A szelíd pénz a közösséget szolgálja, a közbirtok része. A fõáramú közgazdaságtan tárgyalja a pénz funkcióit. Ezek az értékmérõ, a csere-, a
felhalmozási-, és a spekulációs-eszköz funkciók, amelyek közé a Bretton Woods-i rendszer összeomlása, 1971 óta odaszámítják a hatalmi-eszköz funkciót is. A probléma az, hogy ezek a funkciók egyidejûleg nem érvényesülhetnek, de ezt a hivatalos irányzathoz tartozó közgazdászok nem tárják fel. A funkciók egyidejû érvényességének lehetetlensége globális méretû válságok formájában fejezõdik ki. Szalay szerint a döntõ kérdés a harmadik funkció elemzése. Megengedhetõ-e, hogy a felhalmozás akadályozza a cserét? A pénznek forognia kell, de mi kényszerítse erre a forgásra? Elemezte, hogy amikor a kamat pozitív, akkor tulajdonképpen a pénztartásról való lemondást jutalmazzák. A negatív kamat, azonban bünteti a pénz visszatartását, és ezáltal segíti elõ a pénzforgalmat. Paradigmaváltást, vagyis alapvetõ változást jelentene, ha elfogadnánk a kamat vonatkozásában az ellentétes elõjelet. A szelíd pénz negatív tartományban mozgó kamatmechanizmust, közintézmények által mûködtetett pénzforgalmat, és közbirtokként megjelenõ pénzt jelent. Tartalmilag visszatér a pénz kialakulásához, formailag felhasználja az információs technológia kínálta eredményeket. Ezért ez a szelíd pénz, amely hatalom gyakorlására nem alkalmas, elektronikus pénzként mûködik. Dr. Farkasinszky Tibor, a közgazdaságtudomány kandidátusa, egyetemi tanár Magyarország jelenkori kifosztásának mérté-
két, hatásait elemezte, majd pedig javaslatokat tett az ezzel kapcsolatos teendõkre. Alapproblémának nevezte, hogy az ország kifosztásáról nemcsak a tömegtájékoztatási intézményekben, de az Országgyûlésben is hallgatnak. Rámutatott, hogy Magyarország folyamatos és növekvõ arányú nemzetközi kifosztása a külföldi globalista bankok és multinacionális cégek által tovább folytatódik. Hangsúlyozta a bruttó hazai termék, a GDP, és a bruttó nemzeti jövedelem, a GNI lényeges különbségét. Ezután statisztikai adatokkal támasztotta alá a kifosztás folyamatát. Elõadásának végén felvázolta a kifosztás megszüntetésére irányuló programot. Hangsúlyozta, hogy annak végrehajtása természetesen kemény küzdelmekkel jár, de a súrlódásmentesség érdekében nem szabad lemondani a magyar nemzeti érdek érvényesítésérõl. Az elhangzott elõadások teljes szövege elolvasható „A Fordulat” c. kötetben, amelyet a Honlevél szerkesztõsége gondozott és az MVSZ adott ki. A „Magyarország kifosztása” konferencia javaslatai valódi alternatívát nyújtanak a magyar társadalomnak. Hasznosan forgathatják azok a döntéshozók is, akik a mai napig nem voltak képesek elszakadni az idejétmúlt neoliberális pénz-és gazdaságpolitika bukott téveszméitõl, amelyeknek az ésszerûtlen erõltetése a jelenlegi válságos helyzetbe sodorta Magyarországot.
– avagy A szirénhangok által mûködtetett politikai vetésforgó! – Az egykoron a költõ által papírra vetett, s manapság egyre többször idézett, már-már a klasszikusok kategóriájába tartozó „Fogod ám, a kurva anyádat!” mintájára, azt is mondhatnám, hogy egy nagy szart! Dehogy fogtok ti megjavulni, dehogy lesztek ti innentõl kezdve jó fiúk! Ugyan mitõl is lennétek azok?! Még ha akarnátok, se tudnátok azok lenni! Önzõ, a pénzen és a hatalmon kívül mással semmit sem törõdõ neoliberális szemléletmódotok és világlátásotok ezt ugyanis nem teszi lehetõvé. Újabban politikai elemzések láttak napvilágot, miszerint a nemzetünkben jelenleg is idegen testként regnáló, legtöbb kárt, pusztítást és szenvedést okozó, hétköznapjait egyfajta politikai parazitaként tengetõ sajátos politikai és gazdasági érdekközösség még akár jól is kijöhet egy, valamely csoda folytán bekövetkezõ elõrehozott választásból. Tetszik figyelni, ugye? Mán hozzáláttak a nép megdolgozásához! Masszíroznak bennünket, de piszkosul. Eltérõen például a Balin szokásos szóhasználattól, attól tartok, hogy kis hazánkban a „Happy end*” helyett inkább az „anyám én nem ilyen lovat akartam” kezdetû és végû népi kesergõ lesz az, amelyik listavezetõként rukkol majd elõ a mindennapi közbeszédben. (*Happy End Massage – urbánus frazeológia= a helyi szóhasználatban az olyan masszázskezelést jelöli, melynek végén a masszõr hölgy a fürge ujjak mozgalom keretein belül kézimunkázással kezelésbe veszi a tapasztalatszerzés rögös útjára lépett férfiember szerszámát, hogy úgy mondjam, örömszerzõ tevékenység végzése céljából.) Kissé elkalandoztunk, térjünk hát vissza a hazai vizekre! jó ha figyelünk
Szóval az újabban hivatalosan is szakértõvé elõlépett (vagy elõléptetett?) szirénhangok szerint még akár jól is kijöhetnek egy elõrehozott választásból az ország eltökítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett kozmopoliták, ha meg tudják gyõzni a jó népet, ha el tudják hitetni szerencsétlen adófizetõ barmok tömegeivel, hogy ez a párt már nem az a párt, hogy mink kérem alássan megújultunk ám, de méghozzá gyökeresen! Bezony! Immáron ismét méltók vagyunk a bizalomra! De még mennyire! Hiszen vettük maguknak a bátorságot és odahagytuk a szegfûmintás utódpártot! Még a végén másodszorra is meghúzzuk azt a zseniális húzást, ami ismét a tökös fenegyerek szerepében tüntet fel bennünket, azaz alkalmatlanság címén másodszor is sikerül kipenderíteni a hatalom bársonyos fotöjébõl a hazugságon kapott fõ hallja kendet! Godzillával és a Happy End Massage-on edzõdött férfiakra kiéhezett konzumhölgyekkel ellentétben tehát ismét elmondhatjuk, hogy NEM a méret a lényeg! Ha nagyon muszáj, ide citálhatnánk a „Kicsi a bors, de erõs!” kezdetû népi bölcsességet is, ám ha így tennénk, el kéne varrnunk a korrigáló szálat, merthogy kicsinység eltévedtünk a számegyenesen. Ha politikailag – meg úgy általában is – korrekten szeretnénk fogalmazni, a Strabag Demokraták esetében – merthogy róluk van szó, aki eleddig még nem jött volna rá –, szóval ezeknél a dögkeselyûknél valahogy úgy hangzana az ismert mondás, hogy: Kicsi a bors, de rendkívül agyafúrt, mocskosul alávaló, gátlástalanul alattomos és korrupt! Éppen ezért, ne higgyék el egyetlen szavukat sem! Ez a párt ugyanaz, vagy talán még rosszabb, mint ami eddig volt! Ugyanolyan pénz- és hataloméhesek! 31
Az egykori koalíciós társ, a nagy testvér esetében már láttuk, sokszor még az sem elég, ha átfestik a cégért. Ha ugyanazok az öreg, régi és elnyûtt arcok menetelnek az új lobogók és új cégtáblák alatt, akik egyszer már porig égették ezt az országot, sok jóra ne számítsunk! És ha még a cégért sem festik át? Megteszitek nekünk azt a szívességet, hogy Lári Fári menetet hajtson végre a hatalomból? Semmi gond, Hölgyeim és Uraim! Rendben van. Köszönjük meg szépen a Strabag Demokratáknak, majd rövid úton küggyük õket a nagyember után! Elsõ nemzeti és állampolgári elragadtatásomban mondanám, hogy rúgjuk …csán õket úgy, hogy a lábuk sem éri a földet, de nem mondom. Elég lesz annyi is, hogy feltûnés nélkül, szép csendben kiszavazzuk õket a törvényhozás házából. Méghozzá olyan fölényesen, akkora számban, hogy semmiféle informatikai hókusz pókusszal vagy egyéb más, fa testápolókkal felszerelkezett, kocsmaláncban jártas önkéntes szocialista brigádokkal se tudják becsalni magukat a parlamenti patkóba! Olyan idõket élünk, amikor számtalanszor megképzõdik elõttünk a demokrácia totális csõdje. Ismét, már nem tudom én hányadszor egy maroknyi kisebbség szava dönt, az egyelõre még csendes, ámbátor egyre morajlóbban zúgolódó többséggel szemben. Felvetõdik persze a kérdés ilyenkor, vajon mennyire életszerû és biztonságos az egy Nemzet, egy állam életben maradása szempontjából, amikor a más kertjébe lopási szándékkal bemászó senkiházi és a Magyar Tudományos Akadémia Elnökének is ugyanannyit ér a szava(zata)? Pedig ugyanannyit ér! Ugyanannyit ér annak a szava is, aki megvehetõ, és ugyanannyit ér annak is, akinek elvei vannak, akinek hite van, s aki kiáll az értékeiért. Egy autót nem vezethetsz el jogosítvány nélkül, de egy országot, úgy tûnik igen! Ha elkövettél valamilyen vétséget, amire a szankció a jogosítványod bevonása, nem ülhetsz többé a volánhoz. Az országra ez úgy tûnik, nem vonatkozik. És itt van még egy másik érdekesség, szintén a jelzésértékû kategóriából. Többször is találkozhattunk már ezzel az elmúlt évtizedek során, de most legutóbb az MDF-nél a legszembetûnõbben. Nézzék meg, nincsenek új arcok! Nem engedik, hogy legyenek! Micsoda égbekiáltó botrány, hogy ne mondjam, már-már a skandalum kategóriáját súrolja, hogy egy teljes jogú európai uniós tagállamban, egy magát demokratikus parlamenti pártnak nevezõ politikai erõben kihívója mer akadni a nagyságos és fényességes tekintetû elnök-asszonynak! Mit képzelnek ezek a taknyos nyikhajok?! Botrány! Ami pedig a soha eddig nem látott mélyrepülést produkáló posztkommunistákat illeti, valószínûleg még maga Karpov sakknagymester is megirigyelhetné azt a bábutologatást, ami az utóbbi években a Köztársaság tér háza táján végbe ment. Draskovics lassan már Figaro babérjaira tör. Draskovics itt, Draskovics ott, Draskovics mindenütt. A papíron ténylegesen hivatalban lévõ pénzügyminiszterbe pedig, akinél állítólag a kassza kulcsa is van, jókorát rúgnak, tovább taszajtva õtet a megaláztatás lejtõjén. Verest a kasszírnõ szerepére kárhoztatják, abban a kegyben részesülhet, hogy összeadhatja a tételeket. Mindeközben a Vidal Sassont is megszégyenítõ frizuraváltozatosságot felvonultató Baja Ferenc mosolyog a kamerába a legváratlanabb pillanatokban. Jé! Ez még él? Jól el van a minisztériumok és államtitkárságok zegzugos útvesztõiben. Mint valamiféle korabeli vetésforgó, úgy mûködik ez az érdekkapcsolatokkal keresztül-kasul átszõtt jelenlegi „magyar” politikai középosztály. Középszerûségük valami egészen megdöbbentõ. Nincsenek új arcok, a régieket rakosgatják ide-oda. A közben felmerülõ esetleges fiaskókat pedig csendes közönnyel megpróbálják elsikálni. Mondjuk, azt azért megnézném magamnak, vajon milyen képet vágnak a politikai menedzser szakra beült diplomások, amikor a hazugságiparon edzõdött középszerûen középfokú Gál Junior tart nekik elõadást, teszem azt, a politikai kommunikáció idõszerû viselkedés normáiról, a lá „köteles beszéd”. 32
Most, hogy a hazánk sorsát meghatározó think-tank-ekben rányomták a pöcsétet a törvényhozói struktúra megváltoztatásának engedélyezésére, most, hogy a Hórihorgas Ripacs rúdja kifelé áll, most kell résen lennünk, de amúgy igazán! Nem elégedhetünk meg fél sikerekkel! Mindent vagy semmit! Párosan szép az élet, küggyük el az egykori koalíciót oda ahova való, a történelem szemétdombjára. Az elsõ ütést már jövõre, az Európai Parlamenti választásokon bevihetjük! És be is kell vinnünk! Még akkor is, ha gyakorlatilag semmi tétje sincs a dolognak! Érezzék, hogy ki az úr a házban! És érezze a Fidesz is! Talán legjobb lesz, ha Morvai Krisztinára szavazunk! Ne érezze úgy ez az eltunyult Gólem sem, hogy nyugodtan ülhet a babérjain! Vége a bizalomnak! A jó tett helyébe jót várj népmesei fordulat, ami azonban itt fordul, az nem mese gyermek! Hanem az ország sorsa! Tehát ha be is következik, amit oly sokan már meglebegtettek, nevezetesen, hogy ismételten az egykori királycsinálókból kerülnek ki az õt elveszejtõk is, rebegjünk hálaimát az Úrnak, mondjunk köszönetet a szemkilövetõ törpepártnak, de itt egyúttal rögtön érjen is véget a keresztényi könyörületesség, kössük föl a magyar textilt, tartsuk szárazon a puskaport, és húzzuk be a megfelelõ helyre azt a nyavalyás x-et! Addig is, míg erre az országos méretû erõfelmérõre sor kerül, védekezzünk a meggondolatlan szirénhangok ellen! Legjobb lesz, ha beszerzünk egy kis Bilson-vattát! Kiszûri a káros frekvenciákat! Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
jó ha figyelünk
Emlékeznek még az Army of Loversre, a kilencvenes évek elejének meghatározó eurotrash-bandájára, amely az Abba, az Ace of Base és a Roxette legnemesebb hagyományait követve uralta annak idején a slágerlistákat Tbiliszitõl Gdanskig? Nagy mellû, hosszú combú nõ, vastagon sminkelt fekete férfi, és egy aranyos, bajszos szõke, aki az elsõ számú sláger, a Crucified videoklipjében fakarddal hadonászik. A második számú sláger, az Obsession klipjében meg egy bohócot rángat kötélen. Nos, az utóbbi úriemberrel beszélgettünk szeptember 18-án, mielõtt rövidnadrágban, lógó hózentrógerben és golfsapkában zártkörû elõadást tartott a bõrkötéses Ybl Klubban, a budapesti gazdasági, értelmiségi és politikai elit személyre szóló humidorokkal és szivarfotelekkel lakályossá tett belvárosi klubhelyiségében. A bajuszos szõkét Alexander Bardnak hívják, svéd filozófus, mellesleg a Bodies Without Organs nevû újabb eurotrashegyüttes alapítója, és nem mai találmány: legfontosabb munkája, a Jan Söderqvisttel együtt írt Netocracy 2000-ben jelent meg, ugyanakkor sokak szerint az évezred elejének egyik alapmûve. A könyvben, amit eddig tizenhárom nyelvre fordítottak le (magyarra sajnos nem), a szerzõk közlik, hogy mindennek vége: halott a hagyományos értelemben vett média, halott a kapitalizmus, halott a demokrácia, és persze halott az ember is. Mi van helyette? Interaktivitás, informacionalizmus, netokrácia, a halott ember helyett pedig a hálózat. Az új társadalmi rend uralkodó osztályának tagjai a netokraták (net + arisztokrata), alsó osztálya a konztumtáriátus (konzum + proletár), ami annyira eredeti fogalom, hogy a szerzõknek maguknak kellett kitalálniuk. Bard tételeinek érvényességét nem nehéz vitatni, hiszen a közvélekedés szerint az internet nemhogy megöli, hanem épp megerõsíti a demokráciát azzal, hogy a tömegek is hallathatják hangjukat, és a tömeges hozzáférés inkább társadalmi kiegyenlítõdéshez (esetleg a létezõ viszonyok bebetonozódásához), mint újabb osztályok kialakulásához vezet majd. Ezzel együtt a svéd filozófus tézisei koherensek és jól átgondoltak, szóval lehet, hogy neki lesz igaza. Ha elhiszik, amit mond, akkor önök halálra ítélt kapitalisták, vegyék ki gyorsan a bankból a pénzüket, és fektessék kapcsolati hálóba. Már ha nem akarják életük hátralévõ részét idióta konzumproletárként leélni. – A Netocracyt 2000-ben írta. Ma is érvényesnek tartja a tételeit? – Igen, ma még inkább, mint valaha. Amikor a könyv megjelent, folyton azt kérjó ha figyelünk
dezték tõlünk, kik azok a netokraták, akiket leírunk. Erre mi azt mondtuk, hogy a netokraták még nem léteznek. Csak annyit állítottunk, hogy megjelenésük az új technológia következménye, ami lehetõvé teszi majd, hogy az új elit hirtelen feltûnjön, és átvegye a társadalom irányítását, azzal együtt, hogy a technológia eluralja a társadalmat. Akkoriban az összes újságíró neveket követelt, azt akarta, hogy nevezzük meg a netokratákat, mert arcokat akartak rendelni a jelenséghez. Mi meg azt mondtuk, hogy ez nekünk nem érdekes. Szociológusok vagyunk, és az a feladatunk, hogy megvizsgáljuk, milyen hatása van a technológiának, hogyan változtatja meg a társadalmat és milyen új körülményeket teremt. Most viszont már három tökéletes példát is tudok mondani a netokratára. Elõször is Larry Page és Sergey Brin, a Google alapítói. Mi 2000-ben fektettük le annak az elméletnek az alapjait, hogyan eredményez majd az információ osztályozása gazdasági profitot. Éppen ez az, amivel a Google foglalkozik. – És ki harmadik? – A világ elsõ nyilvánvalóan netokrata politikusa, Barack Obama. Elképzelhetetlen lett volna, hogy az Egyesült Államok demokrata pártjának jelöltje váljon belõle, ha nem használja az internetet hatalmának alapjaként. A netnek köszönheti mindazt, amit elért. Az internet nélkül kárba vesztek volna az erõfeszítései. Ha belõle lesz Amerika elsõ netokrata elnöke, hát tessék, meg is van. Ha viszont nem választják meg, akkor egyértelmû, hogy John McCain lesz az utolsó nem netokrata elnök. – Gondolja, ha megkérdezné errõl Obamát, õ elfogadná, hogy netokrata?
– Igen, elfogadná. Elsõként ismerné el, hogy elég bölcs volt az új technológia használatához. Azt mondaná: más vagyok, mint az összes többi politikus, ezért van rám szükség. Mert az a társadalom, amiben én élek, a jövõ társadalma. És ha engem kérdez, netokrata vagyok-e, én is természetesen netokrata vagyok. Azt teszem, amit prédikálok, amit a könyveimben állítok. Sikeres vállalkozó vagyok, és sikeres voltam mindenben, amibe belevágtam, mert én is elõnyömre használtam ezeket az új technológiákat. – A Netocracyban azt írja, hogy az igazi netokratát nem érdekli a pénz, hogy neki a pénz csak eszköz. – A pénz szigorúan csak eszköz, semmi más, igen. – Közben Larry Page-nek saját Boeing 767-ese van. – Tudja, miért van Boeingje? Azért, hogy megszégyenítse és még inkább felbosszantsa a kapitalistákat. A legjobb dolog a Netocracyban, hogy újraveszi a történelmet. Fontos megvizsgálni az eddigi történelmi paradigmaváltásokat, hiszen általuk értjük meg a mai folyamatokat. A most végbemenõ változás lényege, hogy eltûnik a régi polgárság, amely gyárakat birtokolt, városokban élt és nemzetállamokat irányított a demokrácia segítségével, és megjelenik a netokrata elit. Ugyanilyen váltás történt, amikor az arisztokratákat, akik vidéken éltek, kastélyaik voltak és az egyházat irányították, felváltotta a polgárság. Amikor a 19. században a városi polgárság átvette a hatalmat, egyúttal diadalittasan megvásárolta az arisztokraták kastélyait is, csak hogy megmutassa: átvesszük az irányítást, és ez ellen semmit sem tehettek. Nullák vagytok. 33
Az emberek imádják az ilyesmit, és a netokraták is ugyanezt teszik. Biztosíthatom, hogy a Google tulajdonosait egyáltalán nem érdeklik a magánrepülõk. Csak azért van nekik, mert korábban a kapitalistáknak is volt, és meg akarják szégyeníteni õket. Nekik a hálózatépítés, a networking a legfontosabb. A Google mozgatórugója a társadalmi hálózatokon belül elért szociális státusz, és egyelõre ezért nem is lehet megállítani – olyannyira a fejükbe vették, hogy átveszik a világ irányítását gazdasági, politikai és kulturális értelemben is. Nem kizárólag gazdasági értelemben. Ez különbözteti meg õket az indusztrialistáktól. – A könyvben a demokrácia haláláról beszél. Hisz egyáltalán a demokráciában? Gondolja, hogy szükségszerûen vége, és felváltja valami, amit ön informacionalizmusnak nevez? – Amikor a demokrácia végét említem, nem úgy értem, hogy visszatérünk a diktatúrába, ahol király van meg egyház. Nem kell visszamennünk a történelemben, csak át kell lépnünk egy új szakaszba, már ami az emberek közötti kapcsolatokat, az erõviszonyokat illeti. (…) A demokrácia az ipari nemzetállamok szerves részévé vált. Az összes ilyen nemzetállamnak demokratikussá kellett válnia. Azok, amelyek nem váltak azzá, lassan követték a változásokat. A Szovjetunió és a kommunista Kelet-Európa bukása nem annyira a kommunizmus, mint annak a rendszernek a bukása volt, amely abban hitt, hogy minden központosítható. Így a faxgépek megérkezésével, ami egybeesett az internet korai szakaszával, a hatalom már nem tudta irányítani az információáramlást. Azzal, hogy az információ egyre decentralizáltabbá vált, és különbözõ rendszereken, alulról felfelé áramlott, a kommunizmus nem tudott mit kezdeni, ezért erodált olyan gyorsan. – Ha tanácsot kellene adnia, hogyan váljunk az új elit tagjává, mit javasolna? – Egyszerre két kérdésrõl van szó. Az egyik az aggódó anyukáktól érkezik, ami jó dolog – vagy az aggódó apukáktól, ha már itt tartunk. Honnan tudom, hogy a gyerekem elõre halad, és szép jövõ elõtt áll? Most persze középosztálybeli szülõkrõl van szó, akiknek van szélessávú internetelérésük, és a gyerekek már a számítógép elõtt ülnek. Ezeknek a szülõknek összesen annyit kell tenniük, hogy átnéznek a gyerek válla fölött, és figyelik, mit csinál a neten. Ha ül a gyerek a gép elõtt, és játszik magában, nem kommunikál senkivel, akkor baj van. De ha a Facebookon van, emailezik, a barátaival beszélget vagy új barátokat szerez… Ne aggódjanak, ha a gyerek maszturbál a kamera elõtt, vagy nem is tudom, mit csinál – ez az, amit az ember az interneten mûvel. Így tanulja meg, hogyan kezelje az új médiát. És még nem tudjuk, merre fejlõdik ez a média, Annyira új, hogy fogalmunk sincs. Nevetséges, aki azt gondolja, tudja, hová fejlõdik. Most a kísérletezés 34
korát éljük, ez zajlik majd az elkövetkezõ húsz-ötven évben. Gyõzõdjünk meg tehát róla, hogy gyermekünk a gép elõtt ül, és szocializál. Ha társasági életet él, valószínûleg a helyes úton jár. A másik kérdés a kormányoktól érkezik. Beutaztuk a világot, jártam Dél-Afrikában, a Fülöp-szigeteken, Tajvanon, Indiában és persze Európában, és folyamatosan kérik a tanácsainkat kormányok, a politikai pártok. Nekik azt mondom: a legfontosabb feladat, hogy nézzük meg, mi az, amit az államnak már a 16. században meg kellett volna tennie, de csak a 18. században tett meg. Ez nem más, mint a kötelezõ oktatás bevezetése, vagyis hogy minden gyereknek legyen esélye megtanulni írni-olvasni. Azok az országok, amelyek ezt elõször megtették, száz éven belül a világ leggazdagabb országaivá váltak. Õk uralkodtak. A könyvben feltettük a kérdést, melyek lesznek a jövõben a világ leggazdagabb országai. Modellünk alapján azok, ahol a legolcsóbban és a legkönnyebben lehet hozzáférni a szélessávú internethez. 1999-ben ez a három ország Korea, Finnország és Izrael volt. Tippeltünk egy merészet, és azt mondtuk, 2015-ben ez a három ország lesz a leggazdagabb a földön. Nem mert a pénz a legfontosabb, de a pénz arra áramlik, amerre a hálózatépítés folyik. – Apropó Facebook. Egy interjúban „ostoba, alsó osztálybeli képtelenségnek” nevezte a Facebookot. Viccnek szánta? – Nem, nem. A legtöbben helytelenül használják a Facebookot. Az egyik frusztráló szokás, hogy olyanokat jelölnek be, akiket nem is ismernek. – Épp ezt tettem ma önnel, nézte már a mailjét? – Valószínûleg visszajelölöm, hiszen tudom, kicsoda, ismerjük egymást. De miért jelölne be az ember valakit a Facebookon,
akit nem is ismer? Ennek semmi értelme, Az ember azért jelöl be barátokat, hogy mások megnézzék, kik a barátai, és ebbõl megtudják, ki õ. Ezzel azt akarom mondani, hogy az ember egyenlõ a címlistájával. Ha egy mai gyereket megkérdezünk, kicsoda õ, elgondolkodik a válaszon. Aztán rámutatunk a mobiltelefonra, és azt mondja: az vagyok, aki benne van a telefonomban. Ez az ember egy hálózati társadalomban – ahogyan mások látják õt. Az elsõ dolog, amit egy beszélgetés elején átgondol, hogy vajon kit ismer a partnere. Kivel áll kapcsolatban. Ez azért van, mert a kapcsolatépítés másokon keresztül zajlik. Így tehát saját hálózatunkként mutatjuk be magunkat. A hálózati társadalomban a hitelesség a legfontosabb. Ne tettesd magad másnak, mint ami vagy, mert azon veszed észre magad, hogy halott vagy. – Filozófusnak vagy zenésznek tartja magát? – Azt hiszem, az ember a címeit másoktól kapja. A filozófus szó tökéletes példa erre. Létezik egy általános félreértés, miszerint az ember úgy válik filozófussá, hogy filozófiát tanul. A valóságban ez nem így van. Ha az ember filozófus akar lenni, ahhoz nem kell filozófiát tanulnia, hiszen tizenöt éves korára kötelessége ismerni a filozófiát. Akkorra kellett olvasnia és meg kellett értenie Kantot, Hegelt, Nietzschét, mindenkit. Máskülönben nem lesz belõle filozófus. Nem elég tehetséges. Akkor fogjon valami másba. Ha az ember filozófiát tanul, valószínûleg filozófiatanár lesz belõle. De az nem egyenlõ a filozófussal. A filozófus titulus tökéletes példa a modern társadalmak diszkurzív titulusaira. Azon a napon válik filozófussá az ember, amikor más filozófusok idézik a munkáját. És azt gondolom, ugyanez a helyzet a mûvész szóval is. Ha az ember mûvészetet tanul, mûvészettörténész lesz belõle, vagy jó ha figyelünk
– Kedvenc Army of Lovers-számom a Crucified, itt a szöveg, segít megfejteni az értelmét? – Persze, persze, – Itt van ez a rész a „double jeu“-vel: Where thorns are a teaser I’ve played a double jeu Yerushalaim at easter I cry I pray mon dieu
tanár. Mûvész azáltal lesz az ember, ha mûveket alkot, és a többi mûvész elismeri. Azt mondanám, van egy felnõtt munkám, ami abban áll, hogy gondolkodom, és a gondolataimat filozófusként, íróként, elõadóként, tanárként sõt politikusként fejezem ki. És van egy gyerekmunkám, ez a zeneszerzés. Volt idõ, amikor feladtam zeneíró, mûvészi karrieremet, hátat fordítottam neki, aztán 2004-ben találkoztam Martin Rolinskival és Marina Schiptjenkóval, és elkezdtem utazás közben egy laptopon dalokat írni. Élveztem a velük való munkát, alapítottunk egy együttest, aláírtunk egy lemezszerzõdést, és az elsõ számunk azonnal hatalmas siker lett. – Maga írja a számokat? – Csinálok mindent, dolgozom a zenén, a szövegen, és producerkedem, játszom is, de egyiket sem egyedül csinálom. Szeretek másokkal dolgozni, csapatmunkás vagyok. És ha az ember együttesben játszik, nem igazán érdekli a szólókarrier. Imádok együttesben dolgozni, mindent szeretek benne, szeretek ülni a buszon, amikor turnézunk, beszélgetni, együtt lenni. Az egész együttes egy projekt. Nagyon élvezem. jó ha figyelünk
– A két dolog összeolvadásáról azért kérdeztem, mert mostani együttesének neve, a Bodies Without Organs a filozófus Gilles Deleuze terminusaként ismeretes. A rajongók tudnak errõl? – Persze, használják a Google-t, aztán ha nem találják meg az együttest, legfeljebb megtalálják Gilles Deleuze-t. Ezt csodálatosnak tartom. Õ az egyik kedvenc filozófusom, fantasztikus szerzõ. – Az Army of Lovers is filozófiai utalás? – Az army of lovers, a szerelmesek hadserege eredetileg Nagy Sándor hadseregének beceneve volt, amirõl nagyon romantikus gondolataim támadtak. Állítólag szeretkeztek egymással a harcmezõn, én meg azt gondoltam, hogy ez csodálatos. Egyszerre háborúzni és szeretkezni! Aztán volt egy német dokumentumfilm a hetvenes években, Rosa von Praunheim filmje, az Armee der Liebenden, arról a címrõl is azt gondoltam, hogy nagyon furcsa, aztán hogy ez ugyanaz, mint az army of lovers, csak németül. Így aztán amikor név kellett az együttesnek, azt gondoltam, az Army of Lovers nagyszerû lesz. Az együttes egyszerre hirdette a grandiozitást és a szabad szexualitást. Pompás dolog, ha az embernek sikerül egy együttes értelmét megjelenítenie a névben.
– A double jeu az franciául a kettõs játék. – Tudom, tudom, és ez nyilvánvalóan mûvészet. De ha mégis meg tudná magyarázni… Van benne Jeruzsálem is, húsvét, meg minden… – Ezt a számot Jean-Pierre Barda írta. Amikor az ember dalszöveget ír, költõi elõjogokkal rendelkezik. A szövegnek nem kell értelmesnek lennie. Direkt vicces dolog felkelteni az emberek figyelmét, mert azt gondolják, valami igazán mély értelme van a szövegnek. Hát nem. Ez csak egy popsláger. Csak jól rímelt. Vagy jól hangzott. – De hát ön filozófus, az emberek joggal gyanítják, hogy a szövegeknek mélyebb értelmük van. – Igen, a költészet és a filozófia ikertestvérek, de a nyelvvel különbözõ módon bánnak. A költészet ki akarja terjeszteni a nyelvet, meg akarja növelni, és kétértelmûségre tör. Új teret igyekszik létrehozni a nyelven belül, és érzelmeket akar tükrözni. A költészettel érzelmi kapcsolatba kerül az ember, és a költõk érzelemközpontú emberek. A filozófia ennek épp az ellenkezõje: neurotikusan viszonyul a nyelvhez. A filozófusokat frusztrálja, hogy a világot nem lehet szavakkal leírni. Így hét folyamatosan ismétlõdõ kísérleteket tesznek a világ megértésére – mindezt a szavak használatával. A jó filozófusok ritkán jó költõk. Nem tudnék egyetlen filozófust sem mondani, aki jó költõ lett volna. És abban is biztos vagyok, hogy a jó költõk borzasztó filozófusok. Ott van Heidegger például. Rettenetes költõ. A nyelvezete ügyetlen, majdnem hogy butuska. Igazán frusztráló Heidegger-verset olvasni, és nem azért, mert nehéz megérteni mint gondolkodót, hanem mert olyan borzasztó a nyelve. Így tehát azt mondanám, hogy itt a „double jeu” (kettõs játék) rímel arra, hogy „mon dieu” (istenem). Azt hiszem, JeanPierre úgy gondolta, a „mon dieu” kitûnõen passzol a versszak végére – oda akart kilyukadni, hogy „mon dieu, mon dieu, mon dieu“, ami a refrénben teljesedik ki. És aztán keresett egy rímet az elõzõ sorra, és elõállt a „double jeu“-vel, mert az viccesen hangzott. A francia és az angol együttes, csavaros használata pedig tudatos volt. Az Army of Lovers jelentõs részben a nyelvek összezavarásáról szól. A valódi multikulturalitás gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ember nem hajlandó csupán egy nyelven beszélni. – Elénekelne belõle egy versszakot? Nem. Forrás: Anarki – Index
35
Távozzanak, míg nem késõ! A kérdés csak az, hogy önök beleviszik-e egy polgárháborúba torkolló véres viszályba a nemzetet, vagy eddig még soha nem tapasztalt bölcsességrõl tesznek tanúságot, és végleg felhagynak eddigi ártalmas tevékenységükkel, miközben készek vállalni a felelõsséget eddigi munkásságukért. Emberismeretem azt mondatja velem, hogy hiányzik önökbõl a bátorság, hogy cselekedeteikrõl számot adjanak, és elszámoljanak a magyar nemzet elõtt mindazzal, amit a választópolgárok érdekében eddig megcselekedtek. NYÍLT LEVÉL Címzett: Magyar Köztársaság kormánya érintett tisztviselõi (Akinek nem inge, az is vegye magára!) „Tisztelt” Kormány Úr/Hölgy! Néhány gondolatom megosztom önnel, önökkel. Szívjóságból, önzetlenül, de intõ szándékkal. Mára már csak azok számára nem világos a Magyar Köztársaság gazdasági és politikai „elitjének” csõdje, akik csukott szemekkel és fülekkel „közlekednek”. Az elmúlt évek történéseinek sora bebizonyította, hogy elõdeikkel egyetemben egy olyan vezetõi gárda birtokolja a hatalmat, amely kapkodó, közcélokat nem szolgáló koncepciót hangoztató, a demokráciát demagóg módon plagizáló, ám tetteiben annak alapvetéseit mélyen semmibe vevõ, maffiózókra hajazó hatalmi bûnszövetkezetté nõtte ki magát. Már a látszatra sem ügyelnek. Véleményem szerint a kialakult jelen állapotnak legalább két összetett oka lehetséges. Elõször is: fogytán az idejük ahhoz, hogy a már megszokott „úri tempóban” folytathassák üzelmeiket. Másodszor: nincs meg a képességük ahhoz, hogy ügyes manõverekkel simíthassák el a nyilvánvalóan jogsértõ, erkölcstelen cselekedeteik következményeit. Bebizonyosodott, hogy a csõd elkerülhetetlen! Amit még tehetnek, annyi, hogy jogállaminak kikiáltott, de valójában éppen a feudális viszonyokat idézõ, 2008- ban elképzelhetetlennek tartott intézkedéseket hozzanak a saját védelmük, hatalmi pozíciójuk és kétes üzleti titkaik védelme érdekében, abból a célból, hogy a jövõben mindenképpen szükségszerû számonkérésük elkerülhetõvé váljék. A Magyar Köztársaság Rendõrségének szisztematikus szétzüllesztése, az „igazságipar” egy kézben való összpontosítása, mintegy konzorciummá degradálása, a rendvédelmi szervek tudatos és destruktív célú privatizáció felé terelgetése, a titkosszolgálatok magánkézben való üzemeltetésének titkos tervei, az ügyészségek és bírói taláros testület szakmaiságának szánalmasan szégyenletes, megalázó szintre süllyesztése, a gyülekezési jog korlátozásának terve minden józan gondolkodású állampolgárban felháborodást kell, hogy kiváltson. Szólásszabadság már régtõl fogva nem létezik Magyarországon, ezt tapasztalataimból is tudom. A médiát bûnös 36
módon manipuláló beavatkozásaik a demokratikus alapelvek lábbal tiprásával egyenértékû. Azok a minisztériumok – amelynek élére önöket, emberileg és szakmailag is megkérdõjelezhetõ (és sokak által meg is kérdõjelezett) személyeket helyeztek annak érdekében, hogy további korlátozásokkal lehetetlenítsék el a választópolgárok véleménynyilvánítási szabadságjogát – olyan antidemokratikus torzszülöttek, amelyek az összefonódás, a korrupció melegágyai. Önök tudják, hogy mindezt számtalan tény támasztja alá, és mégsem tesznek a felszámolása ellen semmi hathatósat, sõt, azokat üldöztetik, akik megalapozott indokkal teszik szóvá ezt a közigazgatási nonszensz, szándékolt helyzetet. Radikalizmust és terrorizmust huhognak mindenhol és mindenkor, amikor a köz érdekében kellene fellépniük, de nem teszik, mert alkalmatlanok és éretlenek a demokratikus intézmények irányítására, üzemeltetésére. Nincs rendben sem a bûnügyi renoméjuk, sem pedig a közszolgálatiságuk. Nyilvánvaló, hogy óvatos becslések szerint is olyan gazdasági összefonódások, eltussolt bûncselekmények özöne, korrupt partizánakciók garmadája terheli az önök vállát, ami megengedhetetlen lenne egy demokráciát nem csak hazudó, faji és felekezeti ellentéteket, gyûlöletet mesterségesen szító, látszólagos legitimitással rendelkezõ „bûnszövetkezetben” egymást fedezõ, kimosdató, közpénzeken megtollasodott, külföldrõl irányított bábkormány részérõl. Önök lelki terrorban tartják a magyar nemzetet. Önök folyamatosan visszaélve a néptõl kicsalt hatalmukkal, pozíciójukkal, folytatólagosan kárt okoznak minden magyar állampolgárnak, a magyar nemzet szellemiségének. Önök azok elõl élik fel a jövõt, akik ezt az országot építették, építik, és megtartani lennének képesek, ha hagynák nekik. Amit önök képviselnek, az a Magyar Köztársaság kiárusítása, a magyar nemzetet áruba bocsátása. Önök árulók! Gyermekeink jövõjét adták zálogba olyanoknak, akiket nem érdekli Magyarország elkövetkezõje, illetve, saját jövõjüket éppen a magyarság pusztításában látják kibontakozni. Múltunkat, történelmünket meghamisították, a valódi eseményeket elhallgatják, titkosították, az érintetteket paktumokkal, fenyegetéssel, hallgatásra bírják. Olyan értékrendi
válsághelyzetet teremtettek, amelyre nincs mentsége egy huszonegyedik században praktizáló, felelõsnek gondolkodó embernek, még ha magát politikusnak is titulálja. Szemmel látható módon pozíciójukat csak arra használják, hogy elkövetett tetteik, bûnös cselekedeteiket mások fürkészõ szemei elõl rejteni tudják. Önök azt gondolják, hogy minden csak kommunikáció és nézõpont kérdése. Szerintem nem. Vannak olyan erkölcsi alaptörvények, melyeket büntetlenül nem lehet megszegni, s melyeknek nem szabad büntetlenül maradniuk. Radikális változások kellenek. Mondom: radikális változások! Természetesen, egyetlen ép értelemmel és józan belátó képességgel rendelkezõ ember sem hiszi, hiheti el, hogy éppen önök lesznek azok, akik megteremthetik egy magas erkölcsû Magyarország alapjait. Mocskos kézzel nem lehet tisztát alkotni. Azt gondolom, hogy nemzetbiztonsági kérdést vet fel mindaz a jelenségvilág, amelyet naponta magunk körül tapasztalhatunk. Az In-Kal Security és a Magyar Köztársaság Rendõrsége már olyan elválaszthatatlannak vélt kötelékben leledzik, ami sokaknál kiveri a biztosítékot, de hosszan sorolhatnám tovább a példákat. Magyarországon százmilliárdos csalásokat lehet elkövetni, korrupcióra minden harmadik, negyedik adóforintot elkölteni, és errõl még rövid hírekben beszélni is lehet. De a tettesek rejtve maradnak. A szálak mindig a magasabb kormányzati körökbe, és azokon túl is futnak. Kérem, beszéljenek nekünk az olajos ügyekben nem játszott szerepükrõl, eltussolt bûncselekményeikrõl! Meghallgatjuk munkásságuk többi gyöngyszemének csilingelését is. A REND-et zsigeri szinten sóvárgó és tenni is kész személyeket megpróbálják elhallgattatni, besározni, más módon hiteltelenné tenni, ellehetetleníteni. Az átkos 50-es évek demagógiájának szelleme uralkodik most is az önök fejében, és a módszereik sem sokat finomodtak azóta, pedig – állítólag -, volt itt egy rendszerváltás, de valójában minden maradt a régiben. Nem változott a paradigma, mert a „legvidámabb barak” elvtársi, cinkos attitûdje sem változott. Rettegõ, félelemmel teli, tehetetlen dühtõl õrlõdõ embereket látok, akik jó ha figyelünk
szenvednek. De azok is, akik most mossák kezeiket, és a renoméjukat polírozzák, ugyanúgy félnek. A félelem nem a felemelkedés útja, hanem az alászállás, az örvénylõ süllyedés törvénye. Önöknek felróható felelõsségük van mindabban, amit eddig azért tettek, hogy a magyarság önértékelése még tovább sorvadjon. Sajnos a szándékosságot én már nem tudom elvitatni ebben a kérdésben sem, de ennek már az erkölcsi felelõsségen túl, büntetõjogi kategóriát is betöltõ következményei kell, hogy legyenek. Önök korunk valódi terroristái, zsarnokai! Nem áldozatai, hanem tettesei, sokadmagukkal, egyénenként, bár kollektív összeborulásaik révén akár csoportosan is. Jól látom, mi zajlik lelki síkon az emberekben, akik össze vannak zavarodva, mert nem tudnak dönteni. Nem merik elhinni a nyilvánvaló tényt, hogy folyamatosan és nagyipari szinten élnek vissza a bizalmukkal, döntési felhatalmazásukkal. Önök manipulálják a közvéleményt! Amikor önök a magyar nemzet õsi szimbólum-rendszerét támadják, akkor a magyarság lényegét a gyökereket sértik, a magyarság szellemiségének megsemmisítésére törekszenek. Szellemében, lelkében él a nemzet! Önök csalnak! Önöket egy erkölcsöt kicsit is ismerõ és megtartó, megtisztulásra vágyó nemzet gyermekei diszkvalifikálni kötelesek, mert amit képviselnek, az a gyalázattal ekvivalens. Önöknek a nemzet felemelkedéséért kellene jellemesen dolgozni, nem pedig a lealjasításáért, a valódi problémák elhallgatásával, tagadásával, az információk manipulálásával. jó ha figyelünk
Kormány úr/hölgy! Figyelmükbe ajánlom a következõ fogalom tüzetes áttanulmányozását és szellemének legalább minimális szintû gyakorlását: „A demokrácia kormányzati forma, amelyben a hatalom gyakorlásában a nép (majdnem) minden tagja részt vehet származásra való tekintet nélkül. A demokráciában a nép a politikai legitimáció egyetlen forrása. A politikai kérdéseket a nép közvetlenül népszavazáson vagy közvetett módon választott képviselõkön keresztül parlamenti választáson kifejezett többségi döntése alapján határozzák el. Ma a legtöbb demokráciákban döntéseket általában ezen képviselõk hozzák, ezért ezeket képviseleti demokráciának nevezik. A szavazások tisztaságához szükséges a szólásszabadság, a sajtószabadság és a jogrend más szabályozásai.” (Wikipédia) Az idézet utolsó, kiemelt mondatát külön a figyelmükbe ajánlom! Mirõl is szól most az „igazságszolgáltatás”, és milyen irányba tendál erõteljesen? Ugye nem pszichopata és elmebeteg vezetõi gárda akarja mindezt pontosan fordítottan értelmezni? Mindenki, aki úgy gondolja, hogy a demokrácia elérendõ ideális társadalmi berendezkedési forma, köteles mind az ellen a szavát felemelni, amit önök képviselnek, mert önök az anarchia elõfutáraivá váltak. Kérem, ezt se hagyják ki a tanulmányaikból! „Az erkölcs vagy morál fogalma alatt mai köznyelvi szóhasználatunkban a magatartásunkat befolyásoló, általunk (vagy a társadalom által) helyesnek tartott, olyan szabályok összességét értjük, amelyek túlmutatnak a jog és az egyéb írott szabályok keretein. Az erkölcs szabályai a
társadalmi normák egyik típusát jelentik. Más megfogalmazás szerint az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén.” (Wikipédia) Nem kommentálom! Mivel a joggal úgy bûvészkednek, ahogyan csak képességeikbõl kitelik, ezért vágyják egyre többen a jogi visszaéléseken is túlmutató, sokkal stabilabb értékeket magában foglaló morált – ha úgy tetszik -, etikai megközelítést. Sajnos a saját meglátásom, és környezetem véleménye szerint is, mindkét felemlegetett, egymástól nem elkülöníthetõ kérdéskörben önök régen leszerepeltek, s ami összetartja még a rendszert, az a külvilág felé mutatott hamis látszat, melyet az érintett érdekszövetségek félelme tart fenn, amelynek egyik jelszava:„Ha én bukok, akkor jössz velem te is!” Látjuk, érezzük ennek a köteléknek az üzenetét, és egyre többen nem fogadjuk el. Önök egymást zsarolva tartják egyben ezt a kormányzatnak nevezett színi társulatot. Ehhez asszisztálnak a titkosszolgálatok, nem pedig a nemzetbiztonság valódi megteremtéséhez. Bár milliárdokat költenek el közpénzbõl a bugyuta reklámjaikra, zagyva kampányfilmjeikre, szlogenjeikre, az értelmesebb rétegek szerint, a „pojáca társaság” hitelét vesztette, a színdarab megbukott. Mint olyan minisztereket, akik éppen azoknak a tárcáknak „felelõsei”, amelyek kezében tartva sanyargatják és rejtik az igazságot, ahelyett, hogy azt hirdetnék, és érvényre juttatnák, szerintem csak egyetlen erkölcsi kötelesség terheli önöket. Le kell mondaniuk! Higgyék el, nem lesz feltûnõ senki emberfiának, hiszen egy esztendõ alatt akár a harmadik gazdái már ezeknek a területeknek, de már bizonyítottak. Rossz gazdák. A Magyar Igazság(szolgáltatás) senyved attól, amit az elmúlt hatvan évben mûveltek vele, de ez nem mentesíti önöket a felelõsség alól. Ahhoz, hogy a Magyar Rendõrség, ügyészségek, bíróságok, büntetés- végrehajtás végre a dolgát tegye, ahhoz radikális lépésekre, változásokra van szükség, amelyek megtételére önöknek sem hajlamuk, sem képességük nincs, ezt már bizonyították. Kérem, adjanak egy esélyt az említett területek becsületes dolgozóinak azzal, hogy nem munkálkodnak életkörülményeik további ellehetetlenítésén, erkölcsi alapjaik folyamatos megingatásával! S mert tudom, hogy az életük nem egyszerû, és valójában semmilyen kérdésben nem dönthetnek, mert az önöket mozgató hatalmi mechanizmusnak vannak kiszolgáltatva, ezért azt kérem, legyenek olyan jók, és hasonlóan alkalmatlan, csak magánérdek-vezérelt csatlós kollégáikat, cinkos miniszter társaikat, államtitkárokat, szakállamtitkárokat is ragadják magukkal, de a miniszterelnököt hagyják 37
meg, kérem! Engedjék ezt az országot végre fejlõdni, szépülni, gyermekeinek okosodni, erõsödni! Nem kérünk önökbõl, elég volt a hazugságokból, a nemzetbutító, nemzetpusztító manipulációkból! Békét és rendet szeretnénk! A miniszterelnököt viszont egyelõre hagyják meg nekünk. Makacs ember: erõs akarat, gyenge jellem. Ha nem bántják, nem támadják, magától is eloldalog majd, de ha tovább froclizzák, akkor még komolyabban fogja hinni, hogy õ maga a messiás, és folytatja „nemzetépítõ” ámokfutását, pedig valójában alig várja, hogy ki tudjon már szállni ebbõl a mókuskerékbõl. Az önök túlélésének egyetlen valódi záloga, a nemzet tehetetlen gyávasága és butasága. Nem éri meg gyávának lenni, ezt egyre többen felismerik, mert felébredtek. Jól tudom, nem fogadják meg intéseim, és a végkifejlet elkerülhetetlen, de úgy gondoltam, teszek egy kísérletet arra, hogy szembesítsem önöket a tetteikkel. Ahogy érzékelem, a társadalom józanul gondolkozó és felelõsséget vállaló, nem ügynök és nem megélhetési bûnözõ rétege a befogadóképességének határain jár. Mindenképpen mélyülni fog a krízis. A kérdés csak az, hogy önök beleviszik-e egy polgárháborúba torkolló véres viszályba a nemzetet, vagy eddig még soha nem tapasztalt bölcsességrõl tesznek tanúságot, és végleg felhagynak eddigi ártalmas tevékenységükkel, miközben készek vállalni a felelõsséget eddigi munkásságukért. Emberismeretem azt mondatja velem, hogy hiányzik önökbõl a bátorság, hogy cselekedeteikrõl számot adja-
nak, és elszámoljanak a magyar nemzet elõtt mindazzal, amit a választópolgárok érdekében eddig megcselekedtek. A következményeket jól ismerjük, de kíváncsiak vagyunk az elõzmények minden részletére is. Az ország egy testi-lelki romokban heverõ csõdtömeg, amelynek meggyógyításához elõször a diagnózist kell megállapítani. A nemzet immunrendszere még mûködik, de nem tudom, hogy elég erõs-e ahhoz, hogy a folyamatosan támadó vírusokkal, baktériumokkal szemben megfelelõ ellenállást tanúsítson. Ha nem elég kitartó, akkor most lehetünk tanúi Magyarország agóniájának, a magyar nemzet nem is olyan lassú kimúlásának, melyet saját, ostoba, és demokráciának még esélyt sem adó, hazug programokat tervezgetõ vezetõi okoztak. Önök arra törekednek, hogy azt a velejéig megrontott „igazságszolgáltatási hazugság ipart”, amelyet szorgalmas és gyalázatos kezeikkel összetákoltak, a jövõben még csak kritikával se lehessen illetni, miközben az ott lázasan tevékenykedõ közönséges, köztörvényes bûnözõ vezetõk tovább fedezhessék a politikusok és a mögöttük álló maffiózók hátát. Gyalázat, amire készülnek, szégyen, amit már idáig is cselekedtek. Valójában önök most hivatalosan is fasizálják az állami apparátust, amire nincs, nem lehet mentségük még az sem, hogy a saját bõrük megmentése érdekében bármire képesek. Tudom, hogy az országot már eladták, kiárusították Izraelnek, az Egyesült Államoknak, Kínának, illetve azoknak az érdekcsoportoknak, amelyeknek a nemzetirtás, bér, adó – és adósrabszolga-tartás nem
Valahol azt olvastam, hogy a demokrácia színskálájába beleférnek a radikalizmus különbözõ színváltozatai is. Helyes! Legyen színes a demokrácia – ha van -,ugyanakkor, mint keresztény ember elítélem az erõszakot, a konfrontációt lehetõleg kerülöm, és erre bíztatok másokat is. Ezzel együtt, meglepett, amit a legnagyobb ellenzéki párt egyik honlapján (Fidesz gportal.hu: közlemény 2008. 07. 03. 08) olvastam a napokban. „Az utcán megnyilvánuló sajnálatos radikalizmus, jöjjön akár jobbról, akár balról, egyaránt elítélendõ cselekmény.“ Sajnálatos, hogy az utcán megnyilvánuló sajnálatos angol és francia polgári forradalmak résztvevõi annak idején nem olvasták ezt a honlapot! De maradjunk itthon. Akasszátok föl a királyokat! Ezt írta sajnálatosan a költõ zseni, mert nem tudott még a NET-rõl. 1848. március 15. és 1956. október 23. szereplõi sem olvashattak ilyesmit! Pedig mennyi kellemetlenségtõl menekülhettek volna meg késõbb a Bach-korszak üldözöttei! És az 1956. október 25-i sajnálatos Kossuth-téri fegyvertelen tüntetés résztvevõi, akiket sajnálatosan halomra lõttek és sebesítettek meg a hatalmi géppuska-
okoz morális dilemmát. Önök méltókká váltak a magyar történelem megvetett és üldözendõ figuráinak címét viselni, mert pozíciójukkal, hatalmukkal visszaélve sorvasztották és alázták meg a nemzetet. Ha létezik Magyarországon közellenség, akkor az önök személye és cselekedetei merítik ki ennek a fogalomnak a valódi tartalmát. A lelküket már eladták, és arra törekszenek, hogy a magyar nemzet lelkét is feláldozzák önös parazita érdekeik oltárán. Amit önök képviselnek, azt minden túlzás nélkül a Gonosszal lehet egy lapon emlegetni, ami ellen minden becsületes és lelki egészségét, lelkiismeretét megõrizni szándékozó embernek a végsõkig elmenve is kötelessége küzdeni, nemre, fajra, felekezeti hovatartozásra, korra és pártállásra való tekintet nélkül. Nincs helyük a közéletben, mert amit képviselnek, az alantas és minden ember számára lealacsonyító. Remélem, van még a tarsolyunkban „csodaszer”, „antibiotikum”, ami talpra állíthatja ezt a büszke és balsors által megtépázott, egykor naggyá lett birodalmat. Bízom benne, hogy nem a mostani méltatlan és jellemtelen „vezetõi” gittegylet lesz az, ami vitustáncra kényszeríti a magyar népet. Ez lenne az igazi szégyen. Ezért is kérem, hogy mérlegeljék szakmai és emberi alkalmatlanságukat, és kollaboráns társaikkal egyetemben tegyenek egy szívességet a Magyar Köztársaság egészének! Szálljanak magukba, és fejezzék be nemzetáruló tevékenységüket! Felelõs döntésükben már régen nem bízva, Üdvözlettel: Posta Imre
sorozat álbaloldali, internáci radikális elkövetõi, majd teherautóra dobálva vegyesen szállítottak el a helyszínrõl. Még sajnálatosabbak azonban, hogy az 1946-os népbírósági húsdarálós perek, az 1948-as szalámizó Rákosi-garnitúra, majd az 1956 utáni felakasztásokban jeleskedõ korszak prominensei! Mert nem olvastak arról, hogy mennyire sajnálatos, amit tesznek: a diktatórikus radikalizmus. Egyúttal sajnálatos az a fideszes országgyûlési képviselõ, aki úgy ismerkedett meg az álbaloldali radikális rendcsinálás lényegével, hogy 2006. október 23-án, a forradalom ötvenedik évfordulóján éppen rossz helyen volt rosszkor az utcán, és sajnálatos körülmények között a rendcsinálók eltörték a vállát. Megemlítve még azt a honfitársunkat is, akinek pártállásától függetlenül az utcán sajnálatosan kilõtték a szemét és azt a jezsuita papot is, akit sajnálatosan összevertek. És, ha jól tudom, sajnálatos módon ezért még semmilyen kártérítésben nem részesültek a radikális rendcsinálásra bíztató hatalom részérõl. Wéber Tünde
EURÓPAI SEREGHAJTÓ A MÁV
Antal Dániel figyelmeztet a vasút növekvõ vagyonvesztésére. A korrupció kényszerû társadalmi költségének nevezte a hét eleji, Monorierdõnél történt vasúti katasztrófát Antal Dániel. A nyáron megszüntetett Magyar Vasúti Hivatal volt elnöke szerint a MÁV súlyos pénzügyi, morális és szakmai válságban van. 38
jó ha figyelünk
Mindenféle kormányok, helyett: legyenek azok szakértõ, vagy nem szakértõ kormányok. Mindenféle képtelen ideológiákat felvonultató pártok és pártszemléletek, szektáns elméletek helyett: Mindenekelõtt és Haladéktalanul: Hitelességet, Alkotmányosságot és mindent Történelmi alapokon! MOST, AZONNAL! Memorandum Szent István Szent Koronájáról olvasható aláírás. Tibor Eckhardt (a dokumentum eredeti nyelvezete angol) Egy amerikai értékelés A kiváló amerikai, John F. Montgomery, aki nyolc éven át Rooswelt elnök nagykövete volt Magyarországon, meghatározta Szent István koronájának valódi, lényeges értékét a Magyar nép számára.” Magyarország a kényelmetlen szövetséges” – satellite c. könyvében a 36. oldalon megmagyarázta, hogy: „Magyarország Angliával és szinte minden más királysággal szemben a koronát mindig a viselõje fölé helyezte: A király régensként, kormányzóként szolgált a korona számára, amelyben bennfoglaltatott az a fenséges, magasztos, nagyszerû hatalom, amely az évek folyamán Szent István király idejétõl kezdve napjainkig adatott át”. Ez a józan, mértékletes, higgadt amerikai továbbá tisztelettel adózott Szent István királynak és népének kijelentvén azt, hogy: „ középkori királya megkoronázása által, akit halálát követõen szentté avattak, Magyarország a legkeletibb nyugati állammá vált". Szokás és beleegyezés, hozzájárulás. A magyar alkotmány – annak ellenére, hogy gyakorlását az 1945-ös szovjet megszállás megszakította – továbbra is Szent István koronájára alapul. Az alkotmány a Magyar Birodalom ezeréves történelmének terméke, amely fokozatosan fejlõdött a szokás és elfogadás, hozzájárulás elvének alapján, gyökereiben mélyen visszanyúlva a nemzet távoli, törzsi múltjába. Elsõdleges fontosságú az, hogy a Szent Koronának tulajdonított függetlenség abból a szabályból vezethetõ le, hogy a közérdekû kérdésekben hozott döntéseket Szent István Koronájának nevében kell meghozni, mert az a Királyt és a Nemzetet személyesíti meg. II. Endre (1205-1235) uralkodásától kezdõdõen „ a nemzet jogainak, szabadságjogainak és törvényeinek szigorú betartása” bele lett foglaltatva a király koronázási esküjébe. Károly Róbert sem lett elfogadva, mint alkotmányos király 1308-ban a Magyar nemzet által, amikor elõször egy pót- koronával koronázták meg. Ezért 1310-ben másodszor kellett a valódi koronával megkoronázni. Ezen idõtõl kezdõdõen a koronázásban bennfoglaltatik az az alkotmányos érvényû megerõsítés, szentesítés, hogy: „csak az van elismerve Magyarország törvényesen uralkodó királyának, akit a nemzet Szent István koronájával megkoronázott”. Ezen idõtõl kezdõdõen adódik a korona szerepe és nagyrabecsülése, tisztelete mint Magyarország „Szent Koronája”, amely egyedülálló fogalom azon népek körében, amelyek királyságokban élnek. A Szent Korona misztériuma A Szent Korona misztériuma fokozatosan fejlõdött ki, annak részben vallási, részben politikai eredetét nehéz racionális alapon értelmezni, kivéve azt a tényt, amely abból a történelmi szükségszerûségbõl fejlõdött ki, hogy a király szuverén illetékességét és a Nemzet következetes igényét a saját szuverén szabadságjogaival összehangolják. A szuverenitás jelentése azonban: legfelsõbb hatalom – ezért oszthatatlan. Magyarországon az egység és egyensúly az államon belül azáltal volt biztosítva, hogy Szent István Koronáját megszemélyesítették és hozzárendelték a magyar szuverenitás birtoklását, miközben a Szent Korona tulajdonjogán a király és a nemzet közösen osztozott, mint annak tagjai („membra Sacrae Coronae”). jó ha figyelünk
Ez az elmélet (amit Amerikában doktrínának neveznének) a XII. század elején született. (Könyves) Kálmán király jegyezte meg 1103-ban, hogy a velencei Dózse-val kötött szerzõdése „kevesebb hitellel bírt volna, ha az nem lett volna a Királyság Tanácsával egyeztetve”. A király személyes uralkodása idegen és elfogadhatatlan volt a magyar nép számára. Szemben a Nyugat-Európai gyakorlattal, föld adományozása csak valamilyen közérdekû cselekedet (iusto servitio) jutalmazása okán történhetett Magyarországon és nem mint személyes jóindulat alapján történõ adományozás, amint az az 1222-es Aranybulla XVII. cikkelyébõl egyértelmû. A késõbbi századokban a földbirtokos arisztokrácia több birtokot szerzett, de ezzel nem szerzett kizárólagos befolyást az államügyek intézésére. Hatalma sohasem volt elégséges ahhoz, hogy megszüntesse az alkotmányos kormányzás elvét, amely bennfoglaltatott a Szent Korona megszemélyesítésében. Ez az elmélet tehát nemcsak mint a király szuverén hatalmának forrása maradt meg, de úgy is, mint a nép elidegeníthetetlen joga a szabadságra és önrendelkezésre. A politikai tudomány a modern idõkben az „állam, mint élõ szervezet” fogalmat fogadta el. A magyar nép sohasem tért el ettõl a fogalomtól. Az államot társadalomként fogták fel, amelyet azért alapítottak, hogy az a teljes társadalom jólétét, biztonságát szolgálja. Személyesen a Szent Korona minden a nemzetbõl eredõ közhatalom tulajdonosa, amelynek tulajdonosai közösen a király és a nép. A Korona, amely mindig jóval több volt, mint szimbólum, tíz évszázadon át Magyarország állami létét és más államoktól való szuverén függetlenségét is jelképezte. 1440-ben Magyarország Nemzetgyûlése a Szent Koronát Kiáltványában mint „Misztériumot” ismerte el. Werbõczy „Tripartium”-ja A Szent Korona szuverenitásáról szóló tanítás a XIV. század végére alakult ki teljesen. Vitathatatlanul, „Magyarország királya az alattvalói hûségét elsõsorban azért nyerte el, mert azok hûséggel tartoztak a Szent Koronának”. A neves jogász, Werbõczy István a XVI. század elején (1517-ben) nemhogy nem alkotta meg, hanem csupán összegyûjtötte a létezõ Magyar Alkotmány elveit és szabályait, amelyet a szokások alkottak meg. Kiváló munkájában, a „Tripartium-ban – Hármaskönyv -ben, amely az elfogadott, de soha azelõtt törvénybe be nem cikkelyezett törvények hagyományára alapult, megfogalmazta a Szent Koronáról szóló alkotmányosság – elméletet, amely megerõsíti a király visszavonhatatlan szuverenitását, amennyiben meg lett koronázva, de ugyanakkor megjelöli hatalmának alkotmányba foglalt határait is. Szent István Koronája marad az államon belül a hatalom egyedüli forrása: szuverenitást adományoz, de megvéd a kizárólagos, abszolút hatalom gyakorlásától. A Szent Korona nemcsak a nemzeti egység szimbóluma, mivel egyben minden földterület tulajdonosa is, amely a Szent Korona területét képezi. A Korona biztosítja, jóllehet néha csak elvileg a teljes nemesség egymás közötti egyenlõségének jogait („una eademque nobilitas”) és ezzel valójában megakadályozta az arisztokráciát abban, hogy hatalmat szerezzen a kevésbé nemesek, nemességhez nem tartozók felett, mint az Nyugat-Európa feudális államaiban megtörtént. II. Ferdinánd király 1635-ben (a XVIII. cikkelyben) a Habsburg dinasztia részérõl megerõsítette Werbõczy kijelentését, hogy a „törvényhozó hatalom közösen a királyhoz és az Országgyûléshez tartozik”. Magyarország királya nem egyedül „az Isten kegyelmébõl” uralkodott, de a nemzet részvételével és hozzájárulásá39
val. A Szent Korona akaratát tehát akként fogadták el, hogy az „az ország, a föld törvénye”. A „törvény kötelezi a királyt is” mondta Werbõczy, mert ez az Alkotmány alapvetõ rendelkezése. Az abszolutizmus elvetése a Szent Korona misztériuma nem a középkori államról (Mysterium Christi) alkotott felfogásból volt levezetve, ellenben a király és a nemzet között megosztott szuverenitás õsrégi magyar felfogásából, amelyet a Szent Korona szétválaszthatatlanul egységben tart. Azzal, hogy Magyarország trónjára a Habsburg dinasztia került, értékelhetõ nyugati segítség lett biztosítva a folyamatos török támadások ellen. Azonban a Szent Koronáról szóló magyar elmélet és az uralkodó (abszolút) hatalmának a német tartományokban gyakorolt feudális elképzelése között súrlódásokat eredményezett. A király próbálkozásait, hogy Magyarországon hasonló abszolút uralkodást vezessen be, a nemzet elvetette, mint a Szent Koronáról szóló elmélettel ellenkezõt. Ez lett Rudolf király 1604-es XXII. törvényének sorsa is, amelyet a nemzet beleegyezése nélkül rendelt el, és amelyet két évvel késõbb a Bécsi Békeszerzõdés 1. cikkelyében elvetettek, mint érvénytelent és semmist. Ugyanez lett a sorsa II. József egész uralkodásának, amikor uralkodásának törvényeit a saját aláírásával semmisítette meg. Az 1790-es X. törvény kihirdette: „Õfelsége elismeri, hogy Magyarországon és társországaiban a törvényhozás, azok végrehajtása, vagy visszavonása az Alkotmányosan megkoronázott király és az Országgyûlésben összehívott rendek felelõssége és semmi sem rendelhetõ el, csak ami az Országgyûlés által van elfogadva”. 1462-ben a nagy király, I. Mátyás már kihirdette ezt az elvet és 1741-ben Mária Terézia ugyancsak hangsúlyozta, hogy a király legfelsõbb hatalma az a hatalom, amelyet rá a nemzet („concessa potestas”) a Szent Korona közvetítésével átruházott. 1848 alapvetõ reformjai. A Szent Korona legfelsõbb hatalma a nemesség kiváltságainak 1848as megszüntetésével érintetlen maradt. Egészen addig azok a magyarok, akik a földtulajdonukat eredeti szerzõdéshez, vagy a királytól kapott adományig tudták vissza vezetni, nemesemberekként voltak elfogadva és így a Szent Korona tagjaiként szerepeltek. Ezt követõen minden magyar polgár fel lett jogosítva arra, hogy ebben a tagságban részesüljön, és közösen a királlyal, annak megkoronázását követõen alkották a Szent Korona testét, („totum corpus regni Sacrae Coronae”), amely azonos volt a Magyar Állammal. Ezért, 1848 óta minden magyar magáénak tudhatta azokat a jogokat és szabadságot, amelyet elõzõleg csak a nemesek kaptam meg. A második világháborút követõen azonban a Szovjetunió ráerõszakolta Magyarországra a proletárdiktatúrát. A koronázás Tekintve, hogy a Szent Korona századokon át az állam és annak szuverenitása megszemélyesítõjeként volt számon tartva, a király megkoronázása megkerülhetetlen feltétele volt annak, hogy a királyi hatalom birtokába jusson. Nem volt szükség törvényre ahhoz, hogy ez a követelmény be legyen tartva, mivel az éber nemzettudat odafigyelt arra, hogy a király uralkodása szabályszerûen legyen megalapozva. Az 1723-as törvény (a „Pragmatica Sanctio”), amely a Habsburg-Lotharingiai ház örökösödési rendjét szabályozta a magyar trónon, szerzõdésben kötötte ki, hogy a koronázást megelõzõen, a jogos örökös, ki kell, hogy adjon egy diplomát, koronázási hitlevelet, amiben eskü alatt garantálja, hogy az Alkotmányt tiszteletben tartja. Az a hatalom, ami a törvény szentesítésével, kiadásával járt, és ami az adományozásra is vonatkozott, vissza volt tartva – Werbõczy szerint – éspedig kizárólagosan, a törvényesen megkoronázott király számára. („rex legitime coronatus”). Az 1790. évi III. törvény ugyancsak szerzõdésben kötötte ki, hogy a király megkoronázására hat hónappal azt követõen, hogy az örökös elfoglalta a trónt, visszavonhatatlanul („inomise”) sor kell, hogy kerüljön, meg 40
kell történnie, ellenkezõ esetben minden tette és rendelkezései érvényüket vesztették. Végkövetkeztetések Ismerve azt a mély tiszteletet amellyel a magyarok az élet minden területérõl adóztak, viseltettek Szent István Koronája iránt, teljes egyetértés uralkodik közöttük azt illetõen, hogy Magyarország ezeréves Alkotmányának utolsó maradványa és nemzeti szuverenitásuk ne legyen kitéve annak, hogy a szovjet hadsereg birtokába kerüljön. Általános az a felfogás, hogy a Magyar nemzet történelmi léte a Korona túléléséhez kapcsolódik, amelyért megszámlálhatatlan Magyar életet áldoztak fel ezer éven át. A Magyar állam romokban heverõ szuverenitása, polgárainak letaposott szabadsága, a nemzett elkobzott függetlensége, Magyarország egész sorsa, a magyar szívben belsõségesen kapcsolódik a Szent Korona sorsához. Évekkel ezelõtt, 1955-ben az USA Külügyminisztériuma biztosítékot nyújtott arra vonatkozóan, hogy: „teljes mértékben tudatában van Szent István Koronája jellegének. karakterének és fontosságának”, és „mint olyan tulajdonnal, amelynek különleges státusza van, amelyet az amerikai hatóságok megbízásból tartanakõriznek, Szent István Koronáját megfelelõ biztonságban, annak gyámjaként õrzik”, továbbá, amennyiben bármilyen szorult helyzet is adódna valamilyen jövõbeli akcióból, „az semmiformában nem veszélyeztetheti, vagy másíthatja meg a nevezett biztonságos õrzését, tehát a Szent Koronát”. A jelenlegi kormány Budapesten kikerülhetetlenül a Szovjet Unió ellenõrzése alatt áll. Amennyiben a Szent Koronát átadnák annak a kormánynak, mialatt a szovjet csaptok az országban állomásoznak, mély megvetést váltana ki, és az ígéret megszegésének számítana. A magyarok elidegenedését okozná Amerika iránt szerte a Világon. Tekintve, hogy semmilyen hathatós ok nem lehet azt tekintve, hogy az USA jó hírnevét általánosan ezáltal megkárosítsa. Fordította: Geönczeöl Gyula, 2008. aug. 3.
Echardt Tibor a fenti EMLÉKIRATOT minden magyar szervezetnek megküldte a nyugati világban egy vita ürügyén, amelyet a The New York Times – al folytattak. Az angol példányt a Magyar Történelmi Szemle, 1970. jún. –aug., I. évf. 4-5. számában találtam, amely mint történelmi dokumentumot adta közre az Amerikai Külügyminisztérium által kiadott 1955-ös levél faximile közlésével együtt. Magán a dokumentumon évszám nincs, és az 1972-t megelõzõen íródhatott, amikor a Magyarok Koronáját és ezzel az Alkotmányát is kiszolgáltatni készültek, puszta üzleti elképzelések miatt a Szovjetunióval és azt is nyugati magánérdekek miatt. Ez a kor volt, amikor Németország „finnlandizálása” és a szovjet befolyás a legnagyobb méretûre nõt a nyugati és a 3. világban. A magyarok Szent Koronájának kiadása és a magyarok szuverenitásának eladása a nyugat részérõl tehát az eredeti ígéret és szerzõdés megszegése volt. Antallék pedig ezt a szerzõdésszegést, Sólyomék rendszerével egyetemben a mai napig kiszolgálják. Nem kevesebbrõl van szó, mit a magyar Szuverenitás, Alkotmányosság, a nemzeti önrendelkezés, történelmi hagyományaink messze elõremutató, a nyugati világot máig megelõzõ alkotásának eltiprásáról a nemzet intézményeiben jogtalanul tartózkodó elemek által. Eckhardt Tibor mint a Független Kisgazdapárt elnöke volt jogosult arra, hogy az USA-ból a szovjetek által megszállt Magyarországra hazautazhasson, hogy az államfõi hatalmat átvegye és hogy az Alkotmánynak megfelelõen a háború utáni Magyarországot vezethesse. Vorosilov marsall, Magyarország mindenható szovjet katonai kormányzója azonban Sztálin azonnali parancsának megfelelõen ezt egy napon belül megakadályozta. Eckhardt Tibor helyett a szovjetek emberét, Tildy Zoltánt „helyezték” az államfõi székbe. Tildy aztán végrehajtotta a szovjetek parancsait, segített szétverni a magyar alkotmányosságot, bevezették a szovjet „alaptörvényt” és „szovjetizálták” az országot. Ezt a szovjet „jogrendet”, és politikai, jó ha figyelünk
szellemi hegemóniát a mai napig a hazai szovjet iskolákon nevelkedett és a szovjet hegemónia szolgálatában álló „jogászok” „kultúremberek”, „politikusok” és szellemi törpék szolgálják ki. Eckhardt Tibor személyében a lehetõ leghitelesebb személy, az államfõi tisztétõl, a terror által megfosztott történelmi személyiség szól hozzánk. Rajta kívül az Alkotmány értelmében az Országtanácsban , amely a kormányzó, vagy a király jelenlétében a Koronatanácsként mûködik, Mindszenthy József hercegprímás állt a szovjetek és cselédjeik útjában. Mindszenthyt letartóztatása által távolították el az Alkotmányos élet élérõl. Amikor a történelmi Alkotmányosság 1949-ben végleg le lett taposva, megszûnt, következhetett a terror. 1956, a felkelés az Alkotmányos állapotok helyreállítása érdekében törvényszerûen következett be. Mert a magyar nép lelkében még ott volt a jogállamiság emléke, amire a mai generációk már nem emlékeznek. Az amerikaiak nagy kárt okoztak azzal, hogy a kommunistáknak a Szent Koronát kiadták. Ez most látszik leginkább, mert gondoljunk csak bele: Mi lett volna akkor, ha a Szent Korona akkor érkezik haza, amikor az szovjet csapatok kivonultak? Az következett volna, hogy a Történelmi Alkotmányosság helyreállítása kikerülhetetlen kérdéssé vált volna. Eckhardt Tibor nem láthatott elõre, de azt jól látta, mekkora baj lesz abból, ha a kommunistáknak idõ elõtt kiszolgáltatják a Magyar Alkotmányosság legfõbb, egyesítõ, élõ jelképét. Azonban Kissingerék pénzt akartak csinálni és üzletelni a szovjettel. Ki kellett nyitni egy országot, ez lett Magyarország. Hazakerült a Szent Korona, de a szovjet csapatok jelenlétében és a kiterjedt, máig is szégyenszemre mûködõ titkosszolgálatok jelenlétében szó sem lehetett érdemben történõ változásokról. Kissinger pedig itt ólálkodik napjainkig. „Elitünk”, amely a szovjetek káderdûlõjébõl érkezett, és titkosszolgálatok vigyázzák biztonságát és velük a korábbi rezsim folytonosságát, nem a nemzettel és nem az országgal törõdik. Igen, történelmi példákra van szükség, hogy mindenki pontosan lássa, mi folyik körülöttünk. Sztálin példaképe a francia forradalom volt és a Világ-
„Rend, Jólét, Ébredés. Ezzel a hármas jelszóval indítok heti rendszerességgel cikksorozatot, de nem a magam szórakoztatására, hanem hogy vitára ingereljek, hogy problémákra világítsak rá, hogy megoldásokat keressek, és hogy kiutat találjak. Hiszem, hogy Magyarországra szebb jövõ várhat. Hiszem, hogy többre vagyunk képesek, és többet érdemelünk a jelenleginél. Hiszem, hogy semmi másra nincs szükség, mint hitre, erõre és akaratra. Jóistenbe és nemzetbe vetett hitre, a magunk erejére és tenni akarásra. Most útjára bocsátandó írásaimmal bizonyítani kívánom, hogy a magyarság számára nem vágyálom a rend, a jólét és az ébredés. Sõt, csupán a kezünket kell kinyújtanunk érte. Elsõ lépésként egymás felé.“ 7. rész: Lesz-e Jobbik-Fidesz koalíció? Nemsokára országjárásra indulunk Morvai Krisztinával, amelynek keretében elsõ körben felkeressük a megyeszékhelyeket. Külön-külön már 2006 õsze óta tartunk folyamatosan heti több lakossági fórumot is. Most majd együtt igyekszünk találkozni magunkfajtákkal, felmérni a nemzeti ellenállás lehetõségeit, ébresztõt fújni a még szendergõknek. Egy-egy ilyen alkalom ráadásul mindig jó ha figyelünk
történelem legnagyobb gonosztevõjévé vált. Különös, hogy vannak, akik még a mai napig is õt követik, mert akinek a körme alatt maradt valami ebbõl a sztálini korból, az jól tenné, ha onnan kipucolná, vagy nem méltó arra, hogy civilizált társadalomban éljen. Alexis de Tocqueville a francia forradalomól megírta híres könyvét, Az Ancien regime bukásáról. Sajnos nincs magyar fordítása, pedig Európát nem ismerhetjük meg, ha ezt a politológiai remekmûvet nem ismerjük. Leírja, hogy amikor a király összehívta a nemzetgyûlést, annak három rendje rengeteg reform javaslattal érkezett. De a két történelmi rend nem vette észre, hogy a harmadik rend radikális része egészen egyszerûen minden intézményt el akar törölni. Pedig elég lett volna a meglévõ intézményeket megreformálni. Nem sikerült. Angliában igen, mert ott a reformerek és a gyakorlati politikusok vitatkoztak egymással és az elmélet és a gyakorlat meghozta a változó idõkre a választ. Ezt tette nálunk Széchenyi és ezt ellenezte Kossuth. Franciaországban az elméleti írók nem vitatkoztak a gyakorlati közigazgatási szakemberekkel, a terror idején egészen egyszerûen beültek a lefejezett tisztségviselõk hivatalaiba. A terror és a háborúk miatt több, mint 6 millió francia vesztette életét. És lám, szovjet faiskoláinkban nevelkedett titánjaink mit tesznek? Okoskodnak Robespierre nyomán, mint azok a firkászok, akik a francia forradalom idején terrorba és káoszba döntöttek egy gazdag országot. Az Eckhardt Tibor emlékirat talán megvon egy biztonságos alapot, amire építeni lehet. Ezt kell vállalni. Az okoskodókkal és a Széchenyi által a Politikai Programtöredékben holdkórosoknak nevezett izgágákkal szemben pedig résen kell lenni. Talán ifjúságunk már ezt teszi, amikor a gyengülõ, moszkovita, poszt sztálinista rezsim maradványaival szembe száll. Igen, meg kell védeni a történelmi zászlainkat, jelképeinket, a Turult, minden elveszni látszó kis magyart, minden magyar családot, bárhol éljenek a Világon. És újra kell tanulni a régi Alkotmányt. Nincs más út.
Rend, Jólét, Ébredés – 7. lehetõséget teremt arra, hogy felmérjük, mi is érdekli valójában az embereket. Ma egy ilyen, rendre elõkerülõ kérdésre igyekszem válaszolni: lesz-e Jobbik-Fidesz koalíció? A jobboldalon található egy nagyon komoly réteg, amely átmenetet képez a Fidesz és a Jobbik szavazótábora között. Ezek az emberek ingadoznak, tanácstalanok. Szívük szerint általában egy nagy X-et tennének a Jobbik neve mellé, mert egyetértenek a párttal, de a Fidesz egy zászlóról szóló szirén éneke, az elveszett szavazatoktól való téves félelem, valamint Orbán Viktor iránti tiszteletük lehetetlen helyzetbe hozza õket. Õk azok, akiket hihetetlenül boldoggá tenne egy Jobbik-Fidesz szövetség. Ha a Jobbik olyan párt lenne, mint a többi, akkor mindenféle sanda, kétértelmû maszatolással igyekezne magához édesgetni õket. Fût és fát ígérne nekik, homályosan. Ahogy azt az olvasó bizonyára sejti, ez részünkrõl elmarad. A Jobbik tõkéje ugyanis nem alapítványokban, háttérhatalmak által duzzasztott számlákon rejlik, nem is kommunikációs trükkökben, hanem õszinte megnyilvánulásaiban.
Geönczeöl Gyula, 2008. augusztus 3. Cleveland, Felvidék
Ez pedig megkívánja, hogy elmondjam: a Fidesszel való koalíciónak semmilyen realitását nem látom. Egy koalíció számunkra politikai erõk programjának egybefésülése által lehetséges. A mi programunk a nemzeti megmaradás minimuma, abból feladni, kompromisszum tárgyává tenni semmit nincs módunkban. Csak azért nem fogunk koalícióra lépni senkivel, hogy miniszteri bársonyszékekhez és szolgálati autókhoz jussunk. Az együttmûködésnek persze van alapja, amelynek célja és határa a jelenlegi kormány elzavarása. Ebben együtt tudunk mûködni, ránk mindig lehet számítani. Ezen felül azonban ne higgye senki, hogy a Jobbik a Fidesz hajtókáján sorakozó újabb kitûzõvé tehetõ. Le kell végre számolni az egy tábor, egy zászló stratégiával! Ezen ugyanis már két választás elment, és bizonyos szempontból ennek a téves elképzelésnek köszönhetjük a gyurcsányi pusztítást, másrészt a polgári szövetség eredménye egy torzszülött lett. Egy kisgömböc. Egy monumentális építmény, amely olyanok köré von terelõpóznát, akiknek egymáshoz semmi közük, olyanokat meg fallal választ el, akik természetes szövetségesek. Szintén hamis az elveszett szavazatokról terjesztett rémhír. Ennek lényege, hogy 41
nem érdemes a Fidesz mellett más jobboldali pártra szavazni, mert az úgysem jut be az Országgyûlésbe, és akik oda szavaznak, azok csak elfecsérelték voksukat. Ördögi kommunikáció, hiszen a jó szándékra, a változásba vetett hitre épít, de valódi eredménye pont a változás ellentéte: a konzerválódás. Nem beszélve arról, hogy bizonyos szemszögbõl nézve, aki 2002-ben és 2006ban a Fideszre szavazott szintén elvesztegette a szavazatát. Nem ismerek élõ embert, aki azért tette a polgári párt neve mellé az X-et, hogy az erõs ellenzék legyen. Mindenki egy erõs kormánypártért szavazott oda. Mégsem lett. Tehát az a sok-sok jó szándékú szavazat mind elveszett. Jött helyette ismét a „profitál-diktatúra“. Az MSZP, amely a Fidesznél jóval okosabb lévén „berángatta” az SZDSZ-t is. Mi meg nyalogathattuk az újabb szörnyû kudarcélmény sebeit.
Igen is, érdemes lesz a Jobbikra szavazni, minden nemzetben gondolkodó embernek, mert minél nagyobb erõvel leszünk jelen, annál nagyobb az esély a Fidesz irányba állítására is. A magyar föld megvédése, Európában és a világban elkótyavetyélt tekintélyünk visszaszerzése, a politikai korrupció, a cigánybûnözés és a multirabszolgaság visszaszorítása, a magyar állampolgárság megadása, az alkotmányosság helyreállítása, a demográfiai katasztrófa megállítása stb. Mind-mind olyan problémák, amelyek közül akár egy is elegendõ, hogy térdre kényszerítsen egy erõs nemzetet. A politikai szereplõk pedig, beleértve az ún. jobboldalt is lassan 20 éve adósak a megoldásokkal. Nyilvánvaló, hogy csak határozott, õszinte és kemény fellépéssel lehet sikereket elérni. Ehhez van szükség egy feddhetetlen nemzeti pártra. Hogy végre kirajzolódjanak a ha-
mis helyett a valódi törésvonalak. A globalisták és a nemzetiek között. Az SZDSZ évek óta zsarolja az MSZP-t, és kényszeríti arra, hogy a nagyobbik párt az õ programját hajtsa végre. A szocialisták pedig úgy táncolnak, ahogy a liberálisok fütyülnek. Fütyülni azonban mi is tudunk, nem is akárhogyan. A Fidesz meg majd csak megtanul táncolni. Ahogy az SZDSZ tartotta neoliberális sakkban az MSZP-t, úgy kell nekünk nemzeti sakkban tartani a globális béklyóban vergõdõ Fideszt. A nemzetáruló baloldalnak meg végre mattot adni. Persze felmerülhet a kérdés: nem félek-e attól, hogy a választásokat elcsalják, és minden befektetett energia odavész? Hogy miért nem félek, na, errõl majd a jövõ héten. Vona Gábor (A szerzõ a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke) Forrás: barikad.hu
– avagy A politikai mumifikálás mûvészei –
„Gyurcsány-Dávid kéz a kézben? Semmi meglepõ nincs abban, hogy a miniszterelnök az MDF kezdeményezése mögé állt, és azt szeretné, ha a képviselõk hétfõn szavaznának a feloszlatásról. A jelenlegi erõviszonyok ismeretében ugyanis a képviselõk többsége nemmel fog szavazni, ami az MSZP és Gyurcsány Ferenc, valamint az MDF malmára hajtja a vizet – mondta Török Gábor. Teljesen magától értetõdõ Gyurcsány Ferenc vasárnapi bejelentése, nincs semmi meglepõ abban, hogy mielõbb szeretne szavaztatni a parlament feloszlatásáról, miután a héten kiderült, hogy a parlamenti többségnek ez nem érdeke – értékelte a miniszterelnök vasárnapi bejelentését követõ helyzetet az Index kérdésére Török Gábor politikai elemzõ, a Vision Consulting vezetõje. Ha valódi együttmûködés nincs is Dávid Ibolya és Gyurcsány Ferenc között, ez a feloszlatási történet olyan, mintha ketten közösen írták volna a forgatókönyvét. A szocialisták mellett ugyanis a hétfõi szavazás nagy nyertese az MDF lehet, az indítványukkal ugyanis színvallásra kényszerítették az SZDSZ-t, és mondhatják, hogy a liberálisok nem valódi ellenzékiek, bezzeg õk.”
bad demokraták a sarkukra állnak, és hagyják a teljesen elkopott Gyurcsány Ferenc államférfit a faképnél. Hétfõn délután azonban kiderült, a szabad demokratáknak nincsen sarkuk. Bal- és jobboldal között még sincs átjárás. (…) A Magyar Demokrata Fórum javaslata a parlament feloszlatásáról a helyére tett mindent és mindenkit. Dávid Ibolya napirend elõtti beszédében elõre rátapintott a lényegre – ilyesmi vele is régen fordult elõ utoljára –: a szavazás végsõ soron arról döntött, hogy a parlament mely erõi kormánypártiak, melyek ellenzékiek. A képlet egyszerû, mint a pofon: mindegy, hogy közjogi értelemben mi van, mindegy, hogy Fodor Gábor mit mond, a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége kormánypárt – még ha utóbbi nem is delegál minisztereket –, a Fidesz, a Kereszténydemokrata Néppárt és az MDF ellenzéki párt. Az SZDSZ és az MDF az utóbbi idõben sokat ténfergett jobbra-balra, de hipphopp a helyükre ténferedtek. Oda, ahol annakelõtte is voltak. Az SZDSZ sokadszorra csinált hülyét magából, 1994 óta könnyen megy ez nekik. Az MDF meg keresgélheti a nem létezõ centrumot tovább, még akkor is, ha javaslatának végigvitele abszurd módon Gyurcsány Ferenc államférfi helyzetben maradását segítette.”
Forrás: Index
Forrás: Gazda Albert – Index
„Ferenc és a második Elkúrtuk beszéd A múlt héten egészen rövid ideig úgy nézett ki – Tölgyessy Péter írt errõl okos és alapos cikket az Indexnek –, hogy felborulhat az ostobaság egyensúlya. Nem látszott kizártnak, hogy a koalícióból néhány hónappal ezelõtt kilépett sza-
Itt az új gumicsont! Rágódjunk rajta! Legalábbis ez a szándéka az agit-prop think-tank-nak, melynek feladata az ország valós problémáiról való figyelem elterelése. Mi azonban ne dõljünk be nekik! Történik pedig mindez egy teljes jogú európai uniós tagállamban, ráadásul egy olyanban, amelyik mindenütt azt harsogja magá-
Szemezgessünk!
Mazsolázgassunk!
42
ról, hogy õ bizony demokratikus jogállam. Annak ellenére, hogy jelenleg egy olyan országban élünk, ahol igazságszolgáltatás helyett maximum jogszolgáltatásról beszélhetünk, arról sem minden esetben, darab idõ óta az emberek, ha tetszik a nép, egyre kevésbé hülyíthetõ. A hatalmas makarenkóit – kizárólag nevelési célzattal, természetesen – már elhelyezték ennek az orcátlan államhatalomnak az orcáján. Mégis, a politikai osztály léha és naplopó gyülevész hada, úgy tûnik nem tanult belõle. Folyik tovább a hülyítés, megy ezerrel a parasztvakítás. Megindult a pusmogás, ki, kit hallgatott le, ki, kit figyeltetett stb. Beszélnek errõl, beszélnek arról, sok minden elhangzik az ügyeletes megmondó-emberektõl, csak egyvalami nem. A lényeg! És ez az, ami engem roppant mód zavar ebben az egész kutyakomédiában. Megint elfelejtkezünk a dolgok alfájáról és ómegájáról. Talán vissza kellene térnünk az alapokhoz. És nem véletlen, hogy az imént ismét, már nem tudom én hányadszorra szóbahoztam a teljes jogúságot, meg az európai uniós tagállamiságot. Szóba hoztam, mert annak idején a csak IGEN-nel lehet szavazni típusú kampányban nem ezt ígérték, másrészrõl ismét bejött a képbe egy apró, ám jelzésértékû momentum, ami gyakorlatilag azonnal lerombolja azt az idilli képet, melyet ha nyökögve is, de az idõkerék mellett feszítõ bülbülszavú titokszolga festett le számunkra a béke, a szolidaritás és a demokrácia mintaképéül szolgáló fényességes Európai Unióról. Mer’ hát az emberben csak felmerül a kérdés, hogy a rossebbe van az, hogy egy ilyen szabad, független, demokratikus meg teljes jogú uniós országban kitör a ribillió, már-már a skandallum határait feszegetjük, jó ha figyelünk
amikor egy magát szintén demokratikusnak valló parlamenti pártban a politikai csoportosulás fõ hallja kendjének posztjára kiírt versengésre más is bemer nevezni, elmer indulni?! Lehet, hogy én tudom rosszul, de én úgy emlékszem, hogy a „csak egy közül lehet választani” címû „demokráciagyakorlás” a diktatúrák sajátos jellemzõje volt. Én úgy tudom, hogy a demokrácia lényege pont az, attól demokrácia a demokrácia, hogy mindig több közül lehet választani. Az Index így ír errõl: „Kíméletlenül és gyorsan nyírták ki Almássyt Rázós akcióval biztosította be Dávid Ibolya az újabb elnöki ciklust, jól ismert mindenkit, akit pénteken a bizonyítékaként kitálalt telefonbeszélgetéssel belekavart az MDF-es hatalomátvétel sztoriba. Csányi Sándor, OTP-vezér három nappal korábban még együtt ebédelt Boross Péterrel, Dávid közismert támogatójával, a III/III-asként bemutatott biztonsági szakemberrel pedig még hivatalból igazságügy-miniszterként szinte heti rendszerességgel találkozott, mikor az még a Nemzetbiztonsági Hivatal volt mûveleti fõigazgató-helyetteseként dolgozott. Valószínûleg Almássy Kornél teljes politikai karrierje az elnökjelöltség áldozatául esett. Az MDF-es megfigyelési botrány középpontjába került egykori alelnök szombaton lépett vissza a pártelnökségért folyó további harctól.” Forrás: Index
Itt az új gumicsont, hogy rágódjunk rajta. A kenyéradó gazda cirkuszt akar. Hogy is mondta az ismert politikai elemzõ? „A szocialisták mellett ugyanis a hétfõi szavazás nagy nyertese az MDF lehet, az indítványukkal ugyanis színvallásra kényszerítették az SZDSZ-t, és mondhatják, hogy a liberálisok nem valódi ellenzékiek, bezzeg õk.” Még hogy az MDF javaslata tett a helyére mindent! Semmit sem tett a helyére! Semmit sem kellett a helyére tenni, mert már réges-rég helyén volt minden! Ugyan kérem! Még hogy színvallásra késztetni az SZDSZ-t?! Minek? Meg hogy az MDF malmára hajtja a vizet? Micsoda marhaság ez? Hiszen mindenki tud róluk mindent. Honnan jöttek, hol helyezkednek el és hova tartanak. Mindent. Semmi szükség itt késztetésre. Évtizedekig együtt voltak, ugyan mitõl lennének most külön egyik pillanatról a másikra? Semmitõl. Színjáték és parasztvakítás, még pediglen ezerrel. Még hogy az MDF lenne a dolog nyertese? Ugyan kérem! Baromi nagy bátorságot igényel beterjeszteni valamit úgy hogy semmi tétje nincs. Mindenki megmondta elõre, hogy nem fogják megszavazni. Elõre tudható jó ha figyelünk
volt. Ettõl lennének kemény csávók? Ettõl ugyan nem lesznek azok. Legfeljebb szánalmas kis görcsök, akik rámozdultak a hatalomra, az azzal járó kiváltságokra, s ma már a néptõl, a társadalomtól teljesen elszakadva, a nagy magyar rögvalóságtól teljesen elrugaszkodva kizárólag saját status quo-juk megtartásával, fenntartásával, s megõrzésével foglalatoskodnak. Az elemzõ így fogalmaz egy helyütt: „a héten kiderült, hogy a parlamenti többségnek ez nem érdeke”. Tetszenek figyelni, ugye? Mennyire tetten érhetõ az Európai Unió elsõ számú direktívájához igazodó gondolkodásmód. A legfontosabb, hogy mi a parlamenti többség vagy Lári Fári, a végóráit élõ mûminiszterelnök érdeke. Csak megint egy valamirõl feledkeznek el, még csak említés szintjén sem kerül szóba. Mi a rossebb lesz ezzel a néppel, ezzel a Nemzettel, ezzel az országgal? Mert övék az ország, a hatalom és a… Hogy ezen kívül még mi az övék, azt nem tudom. Csak azt, hogy mi nem. A dicsõség. Na, az egészen biztosan nem az övék. Szánalmas ez az egész. Mindeközben a rétestészta korrepetálás céljából visszaülhetne az iskolapadba, mert az a kifejezés, miszerint, nyújtják, mint a rétestésztát, kismiska ahhoz képest, amit ez a pernahajder zsarnok és csicskásai az utóbbi idõben kormányzás címén elõadnak. Késztetés kell, hogy színt valljanak? Rendben van! Hegedûs Zsuzsa és Czakó Gábor mondta ki a tuttit, a múlt hét végén. A kétlaki szociológusnõ azt mondta, a népszavazást követõen a hatalomnak szembesülnie kellett azzal, hogy nem az õ, hanem a nép kezében van a döntés. (Erre mondtam én, hogy úgy néz ki, nem tanultak a múltkori esetbõl.) De gond egy szál se, mert elindult egy népi kezdeményezés. Alulról. És itt az igazi megoldás! Lehet itt politológusilag elemezgetni, meg minden. De mi történik majd akkor, ha egyszer csak nem lehet azt mondani, hogy ez ennek a pártnak vagy annak a pártnak az érdeke? Nem lehet mondani, egész egyszerûen azért, mert a nép szólal meg! És ezt fogalmazta meg nagyon egyszerûen, találóan, s egyúttal zseniálisan Czakó Gábor az egyik tévés beszélgetés során. Arra a kérdésre, hogy mi fog történni, ha Francisco vagy valaki más beterjeszti az országgyûlés feloszlatására vonatkozó indítványt, s azt leszavazzák – mint ahogy az meg is történt – Czakó Gábor nemes egyszerûséggel azt válaszolta, majd mi meg beterjesztjük még egyszer! Én még csak annyit tennék hozzá, meg még egyszer és még egyszer és még egyszer, meg még annyiszor, ahányszor kell. Ez ugyanis merõben más helyzetet teremtene. Ez lenne az igazi késztetés, ez lenne a valódi színvallás! Ötvenezer összegyûjtött és hitelesített aláírás után a népi kezdeményezés tárgyát
kötelezõ az országgyûlés napirendjére tûzni. Képzeljük el a következõ szituációt. Népi kezdeményezésre napi rendre kell venni a parlament feloszlatásáról szóló javaslatot. Mondjuk a parlament ezúttal is leszavazza. Azonnal kiderül, kik politizálnak az emberekért, ha tetszik a népért, a Nemzetért! De legalábbis jelzésértékû! De az igazi hadd el hadd még csak ezután következik! Itt ugyanis nem szabadna megállni, és újból elindítani a népi kezdeményezés aláírásgyûjtését, és újból napirendre vétetni az ügyet. A nép köszöni szépen, de nem kér többet ebbõl a léhûtõ csürhébõl! (Igen, ez az igazi csürhe, nem pedig a jogaiért az utcákra vonuló nemzeti érzelmû lakosság!) Másodszorra is leszavazná a parlament a feloszlatására tett javaslatot? Nos, itt már fel lehetne tenni a kérdést, és teljes joggal, mondjuk mindenki egyenesen a képviselõje szemébe nézve, hogy ugyan vajon kiért is politizáltok ti ott bent abban a szép nagy házban? Kiknek az érdekeit képviselitek? Merthogy a mienket nem, az egyszer hétszentség! Már másodjára vagytok a nép ellen. Ha a magyar társadalomban lenne annyi kitartás és nemzetféltés, hogy harmadjára is nekiugorna a dolognak és ismét nemleges válasz érkezne, meggyõzõdésem, hogy mind a demokratikus, mint a jogállam jelzõ levétele a Magyarország szó elõl teljességgel indokolttá válna. Nem szabad tehát megállnunk félúton! (Egy ilyen szituban azért megnézném, hogyan kapkodja a fejét ide-oda Sólyom László, akinek Tölgyessy Péter mellett nagyban „köszönhetõ”, hogy idáig jutottunk.) Ahogyan arról már az elõzõekben szó volt, egyfajta politikai mumifikáció történik ma kis hazánkban. Ez a végletekig erodálódott és tevékenységével teljesen hiteltelenné vált politikai osztály kicsikét eltévedt a számegyenesen. A múlt emberei próbálják meg most már a jelen után a jövõnket is uralni. Ideig-óráig talán még segíthet a botox kezelés, vagy a frizura varázs, de a hatalmat, befolyást, anyagi jólétet és birtoklást nem tudják magukkal vinni a sírba. Azok a korlátolt gondolkodású emberek, akik korlátolt felelõsségû társaságokban azt hiszik, hogy hitbizományként kapták ezt az országot, annak népét, s javait, hogy nekik szolgáljanak, megfeledkeznek arról, hogy semmi sem tart örökké. Az õ uralmuk sem. Nincsenek új arcok, nem engednek teret új eszméknek. Eltapossák a nemzetben való gondolkodás legkisebb csíráját is, a törvényhozás falain belülre pedig csak az kerülhet, akit annak elõtte megbízhatóan lekádereztek Kádár kései ideológiai örökösei. Értékek helyett érdekek, nyugodt, polgári jólét helyett becsõdölt ország, hetente már-már menetrendszerûen kirobbanó (vagy inkább kirobbantott?) gazdasági és politikai botrányokkal. 43
Lassacskán mumifikálódó politikai kasztrendszer aszott, idejét múlt „gondolkodókkal”, belterjes kiválasztódás útján csigalassúsággal változó, kézi vezérlésen alapuló, kormányzásként aposztrofált sajátosan görcsös létezés. Ez zajlik ma. Kétségbeejtõ, s egyúttal szánalmas. Kétségbeejtõ az a tehetetlenség, mellyel a társadalom nem képes lerázni magáról a zsarnokot, valamint azt a személyében is megnyilvánuló gátlástalanul cinikus pökhendiséget, mellyel lenézi és megalázza azokat, akiket szolgálnia kellene.
Szánalmas az a percemberkékre jellemzõ kisszerûség és korlátoltság, mely országunk jelenkori „nagyjait” megakadályozza abban, hogy tegyenek valamit ezért a népért, ezért az országért. Kicsikét eltévedtünk a számegyenesen. Azért, mert illetékes elvtársék rossz irányban tévelyegnek, s a plusz helyett a mínuszt választották, nekünk még nem muszáj követni a példájukat. Legjobb lesz talán, ha visszatérünk a kezdõpontra, az origóhoz, tiszta vizet öntünk a pohárba, s a döntést végre visszahelyezzük azok kezébe, akiket
az teljes joggal megillet. A döntés pedig nem a politikusok, hanem a mi kezünkben van. Éljünk hát vele! Kezdeményezzünk! Úgy, ahogyan az kell, népileg! Járja mifelénk egy mondás: A tett halála a tökölõdés! Ne késlekedjünk tehát, aláírásunkkal támogassuk az országgyûlés feloszlatásáról szóló kezdeményezést! S ha kell, támogassuk újra meg újra! Ez a mi dolgunk, s nem is kevés! Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
– avagy Kardinális sorskérdésekrõl való csendes tûnõdések – Darab idõ óta, egészen pontosan a Magyar Televízió épülete ellen intézett ostrom óta tudjuk, hogy sok egyéb más mellett, van legalább két olyan létfontosságú kérdés, melyet széles e hazában senki sem tud megválaszolni. De talán korrektebb, ha úgy fogalmazunk, hogy nem is akar. Legalábbis a politikum és a véleményformáló, ún. mainstream, azaz fõsodratú média tagjai közül senki sem. Az egyik ilyen emblematikus kérdés, melyet maga az esemény, azaz a Magyar Televízió épülete elleni ostrom vetett fel, így hangzik: Meddig tart az utcán randalírozó – no, pláne, a közlekedést akadályozó! – csürhe, és mikortól kezdõdik a jogaiért bátran kiálló állampolgár, hogy ne mondjam, a szabadságharcos, uram bocsá’ a forradalmár, aki veleszületett természetes erkölcsi, morális (jogi?)érzékénél fogva minden tõle telhetõt megtesz, hogy lerázza magáról a zsarnokságot? A másik, legalább ekkora jelentõségû kérdés, most, hogy alulról jövõ népi kezdeményezésnek köszönhetõen immáron a társadalom nyilvánítja ki azon akaratát, hogy oszlassák fel a törvényhozást, újra aktualitást kap, talán nagyobbat, mint eddig bármikor. Hogyan küzdhetünk jogi eszközökkel egy olyan államhatalom ellen, mely magát önkényesen a jog fölé helyezte? – téteti fel velünk a kérdést az a fajta gátlástalanul cinikus és megalázóan pökhendi hányavetiség, amit Lári Fári, a végóráit élõ mûminiszterelnök országlás címén elõvezet. Igen, jól értették, országlást írtam, és nem kormányzást. A parlamenti pártok egymásnak vetítenek az ülésteremben, majd amikor a gombnyomogatásra kerül a sor, hanyag eleganciával segget csinálnak a szájukból. Íme, Hölgyeim és Uraim, a nagy magyar rögvalóság kis magyar parlamenti átirata. 1ügyû ígérgetõk adnak elõ 42-fogas amerikai fogpasztamosollyal nagy ívû mesebeszédeket meg monológokat arról, ki kinek a seggét nyalja fényesre, miközben a szájtáti bálványimádók otthon a tévékészülékek elõtt a konzum-idióta létezés jótékony félhomályában isszák a nagyember minden egyes szavát. Pedig még csak ki sem kell tennünk a lábunkat Degesz uram kutyaszaros világvárosából, még csak magunk mögött sem kell hagynunk a BUTAPEST táblát, máris jelzésértékû momentumok állják az utunkat, ha élhetek ezzel a csodás képzavarral. Pattintsunk is ide íziben egy rövid híradást az Autó2 internetes honlapjáról: „Autókiállítás a Ligetben – Elhalasztva A kiállítások történetében egyedülálló, az autóvásárlói tájékozódást maximálisan segítõ eseményt tervezett az Auto News Kft. Az utóbbi napokban azonban több márkaképviselet is értesítette a szervezõket, hogy fõként az általános autópiaci helyzetre, a rossz kilátásokra és az ezek miatt kötelezõ költség-csökkentésére hivatkozva visszalép. Az idõ rövid, ezért a pótlásukra nincs remény.” 44
Na, Pannon Puma! Most akkor mi legyen, ugorgyunk? Erre vajon mit lépne a parlamenti ülésteremben hanyag eleganciával észt osztogató Kóka Johnny, az 1ügyû ígérgetõ? Huszár f6-ot és rosálna? Gyütt a Hun Hiéna, ’oszt elkergette a Pannon Pumát, vagy mi a rosseb? De ez csak csepp a tengerben. Nem újdonság. Megyünk lefelé megalázóba, még pediglen ezerrel. No, mármost eleget téve a Bayer-féle relativitáselméletnek, miszerint mindig van lejjebb, ismételten felhívnám a figyelmet arra a szintén apró, ám annál fontosabb momentumra, mely szerint kis hazánk teljes jogú tagja az Európai Unió nevû szervezõdésnek. Tudom, hogy ez most olyan látszatot kelt a tisztelt Olvasóban, mintha az Európai Unió már-már kényszeres rögeszmémmé vált volna, pedig higgyék meg, nem errõl van szó. Csak hát állandóan eszembe juttatják, attól, hogy bebocsátást nyertünk ebbe a csodálatos Európa-házba a cselédlépcsõn át a mosókonyhába, odavalók is vagyunk, még akkor is, ha egyesek úgy kelletik magukat, mintha a szalon állandó vendégei volnának. Pedig nem azok. Hiába húzol Armani-öltönyt a büdös bunkójára, az attól még büdös bunkó marad. Bezony ám. De ne is szaporítsuk feleslegesen a szót, íme egy rövid hír a Hír Televíziótól: „Nem nyilatkozhatott az uniós biztos Magyar Bálint összeférhetetlenségérõl Megakadályozta a magyar külügyi szóvivõ, hogy az Európai Unió illetékese nyilatkozzon Magyar Bálint összeférhetetlenségérõl. A liberális országgyûlési képviselõ az egyetlen politikus az alakuló ülését tartó Európai Innovációs és Technológiai Intézet igazgató-tanácsában. 2010-tõl az Európai Innovációs és Technológiai Intézet hangolja össze az Európai Unió kutatási- és fejlesztési programjait és azok finanszírozását a magántõke bevonásával. Az intézet 18 tagú igazgatótanácsa a Magyar Tudományos Akadémián tartotta meg alakuló ülését, az Európai Bizottság elnöke jelenlétében. Jose Manuel Barroso fontos szerepet szán a szervezetnek az európai gazdaság versenyképességének megõrzésében. Az igazgatótanács tagjai üzletemberek vagy akadémikusok. Egyetlen kivétellel: Magyarországot Magyar Bálint, az SZDSZ országgyûlési képviselõje, az elõzõ balliberális koalíció oktatási minisztere képviseli. A szabályok nem zárták ki politikusok jelölését, de azt elõírták, hogy az igazgatótanács tagjainak függetlennek kell lenniük a politikai- és kormányzati érdektõl vagy érdekeltségektõl. Az Európai Unió szlovák származású oktatási biztosától, Ján Figeltõl megkérdeztük volna, nem tartja-e összeférhetetlennek Magyar Bálint jelölését. Szelestey Lajos külügyi szóvivõ a Magyarország és Európa közötti távolság úgy próbálta meg szûkíteni, hogy nem hagyta válaszolni az uniós biztost. Véleménye szerint „a magyar belpolitika torzsalkodásait” nem jó ha figyelünk
szabad a vendégekre „vetíteni“. Stábunkat Molnár Károlyhoz irányította kérdéseivel. A szocialista tudománypolitikai miniszter elmondása szerint az Európai Parlament négy szakértõje tett javaslatot és döntött – mivel egyetlen magyar szervezet sem tette ezt meg.” Forrás: hírTV
Mit lehet erre mondani? Legfeljebb csak annyit, bizony, (vélemény)diktatúra ez a javából! Ezt már csak egyféleképpen lehetett volna überelni, ha a kormányzat részérõl valaki – mondjuk Daróczi szóvivõ eftársúr – utána még meg is magyarázta volna a nézõ eftársaknak, hogy amit láttak és hallottak, asztat hogyan köll értelmezni. Ki tudja, talán majd legközelebb? Még mondja valaki, hogy unalmas idõket élünk! Egyik ismerõsöm mesélte, hogy a minap találkozott horvát barátjával, aki aszonta neki, hogy mi magyarok, tiszta hülyék vagyunk. Miért? Azért, mert ezt, ami itt náluk folyik ma, Horvátországban, Szerbiában meg pláne, nem mernék megtenni a politikusok, tized ennyiért is lámpavason végeznék. Tudják, kicsit olyan ez, mint amikor Kalányos Winnetou, kisebbségi brácsamûvész élménybeszámolót tartott a 3-as számú kórterem empatikus betegtársainak kisebbik középsõ lánya, Pamela, akarom mondani, Karmenka, esküvõvel egybekötött lagzijáról. „Fõvonult 24 darab pullman Mercédesz, meg kettõ rohamkocsi, mer’ mink romák, kicsikét hevesebb természetûek vagyunk, mint a gádzsók.” No, hát így megy ez itt a szomszédos balkáni szegletben is, ahogyan azt Bódi Lajos, mûvésznevén Tüdõ, az erõcsávó mondaná, árnyalatnyi különbség, nincs jelentõsége. De annak van jelentõsége, hogy ha lassacskán is, talán mégis csak elindul valami változás, már ami a politikai osztály viselkedéskultúráját illeti. Legalábbis reménykedjünk benne. „Démonizálni kell az ellenfelet, a többi nem számít – Meglepõ MSZP-s vallomás – Nyakó István kampánytechnikákról, húzásokról, mûhelytitkokról, de a magyarországi helyzetrõl is szólt. Kifejtette: „Lényegében mindig két tábor van, az egyik lehülyéz és lopással vádol, a másik a te táborod. Nos, csak az utóbbit kell figyelembe venni, nekik kommunikálunk, õket kell megtartani, a másik oldalt úgysem lehet soha meggyõzni.” Jelezte: ma már csak úgy lehet elérni eredményt a sajtón át a lakossággal való kommunikációban, ha a politikusok a bulvár médiával jó kapcsolatot ápolnak, mert ez a legolvasottabb. „Az újságíróval egymásra vagyunk utalva. Vagy adsz neki hírt, vagy kitalál õ valami hülyeséget. Nos, akkor meg tálalj inkább te valami hülyeséget neki. Ha politikát akarunk eladni és mozgósítani, azt sajnos a bulvársajtóban lehet leginkább, mégpedig rövid üzenetekkel.” – összegzett. A kampányok általánosan érvényes szsabályairól akkor beszélt, amikor felmerült, hogy a romák voksai is sokszor döntõek lehetnek. Jelezte: „Minden szavazat számít. Az meg, hogy hogya n szerezzük meg, soha ne derüljön ki.“ Számos kampánytrükköt is ismertetett, kifejtve például: „ha szavazásra akarjuk bírni az embereket, ellenséget kell keresni, ha nincs, akkor démonizáljunk valakit, mert ma már csak ettõl mennek el az emberek voksolni.” Még hogy meglepõ MSZP-s vallomás? Ugyan kérem! Mitõl lenne meglepõ? Hiszen már Ron Werber óta tudjuk, ha minden kötél szakad, legfeljebb majd utólag fizetik ki a cehhet. Mi meg akkor is szívunk, mint a torkos borz. Sõt! Akkor igazán! Ma már mindent rögzítenek, szalagra vesznek, lejegyeznek. Mindenütt! Mindig! Az inkrimináló vagy kompromittáló cucc pillanatok alatt fent van a világhálón, s ha egyszer felkerült a Youtube-ra, a fogpasztához hasonlóan, amit az esetek nagy többségében már csak vért izzadva tudsz visszagyömöszölni a tubusba, a hallgatás palackjából a nyilvánosság Pandora szelencéjének felnyitásával kiszabadított infót sem lehet megállítani többé, az Isten sem menti meg a meggondolatlan vagy bután együgyû politikust attól, jó ha figyelünk
hogy önálló életre keljen, és kínosabbnál kínosabb perceket szerezzen. Nyakó és Újhelyi urak most bebuktak? Na és? – rántana egyet a vállán a szintén végóráit élõ egykori rosztovi klasszikus. Számít ez bármit is? Az égadta világon semmit. Õk ugyanis tudják, merik és teszik. Mi meg nem. Tudják, hogy (most még) tehetik. Éppen ezért meg is teszik. Éppen ezért merik megtenni. Ha lassacskán is, talán mégis csak elindul valami változás, írtam néhány sorral ezelõtt. És a kulcsszó itt a talán. Mert az esetlegességbõl csak akkor lesz bizonyosság, s ezért van az, hogy a dolog nagyobbik részben rajtunk áll, ha a nép, az istenadta nép végre hajlandó nemet mondani. Végre felhagy a szájtáti bálványimádással, a tekintélyen alapuló manipuláció feltétlen elfogadásával. A nagyember aszonta, hogy ez így van, akkó’ egész biztos, hogy az úgy is van! Punktum! Azt írta az újság, akkó’ biztos igaz! Nem vót benne a tévében, akkor meg sem történt, hazugság! Vagy a nagyember máshogy mondta, akkor biztos, hogy nem mondtak igazat stb. Manapság már csak fekete afrikai diktatúrák végelgyengüléseinek közepette találkozhatunk több évtizede regnáló „nemzetvezetõkkel” (lásd: Gy.F.: „Én tudom, mi a jó ennek az országnak!” Hidd el Fecó, én is!). Jó lenne végre felhagynunk nekünk is a hosszú évekre bebetonozott és elmozdíthatatlan idolokba vetett rajongásunknak. Meg annak is, hogy mindig és mindenkor csak és kizárólag ugyanaz a szûk csoport és senki más, lehet az igazság kizárólagos letéteményese, aki egyedül képes arra, hogy irányt mutasson, merre tovább. Ilyen egész egyszerûen nincs! És ezt végre tudomásul kéne vennie, mind a Franciscó által központilag, és médiailag tömeghülyített, létminimum alsó szélén tengõdõ kisnyugdíjasoknak ugyanúgy, mint a Viktor király legnagyobb rajongói táborának számító, a Fideszért talán még a nyugdíjukat is feláldozni kész polgári körös szabadcsapatoknak is. Semelyik párt nem enged új és friss arcokat a hatalom közelébe, mert akkor a jelenleg regnáló politikum tagjairól azonnal kiderülne, hogy az õ idejük lejárt. Jöjjenek végre a civil szféra jelöltjei és a valóban függetlenek! Mikortól kezdõdik a jogaiért bátran kiálló állampolgár, hogy ne mondjam, a szabadságharcos, uram bocsá’ a forradalmár, aki veleszületett természetes erkölcsi, morális (jogi?)érzékénél fogva minden tõle telhetõt megtesz, hogy lerázza magáról a zsarnokságot? Talán akkortól, amikor a társadalom, elõször a jog eszközeivel, az írott törvények által biztosított lehetõségeit felhasználva állandó nyomás alá helyezi a politikumot és a szolgalelkületû ölebmédiát szûnni nem akaró, s állandóan megújuló kezdeményezésivel. Kitartó és fáradhatatlan tevékenységével bizonnyal elérhetõ az, amit a végletekig erodálódott politikai osztály nem képes, vagy talán most már nem is akar megvalósítani, az ország helyzetének, az emberek életének jobbítása. Ahhoz, hogy ezeket a cselekedeteket siker koronázza, a legnagyobb változásra nekünk, embereknek van szükségünk. Ha mi magunk nem emeljük fel az igényszintünket, nem növeljük az elvárásainkat a majdan megválasztandó politikusainkkal szemben, nem számoltatjuk el õket, semmi sem fog változni. Nekünk magunknak kell tehát a változás élére állnunk! Mert csak így küzdhetünk egy olyan államhatalom ellen, mely magát önkényesen a jog fölé helyezte. Ha pedig a jog már nem segít, s nem marad más lehetõség a társadalom számára, minden lehetséges módot meg kell ragadnunk arra, hogy ezt a zsarnoki hatalmat visszarángassuk, elõször a jog talajára, a felelõsöket pedig a porba sújtva, végül elküldjük õket oda, ahova valók, a történelem szemétdombjára. Javaslom, Önök is tûnõdjenek el néha napján bizonyos kardinálisnak tûnõ sorskérdéseken! Meglátják, utána sokkal jobban fogják érezni magukat! Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
45
Az „értelmiség” olyan „kultúra” letéteményese, amely különbözik a tömegek kultúrájától, sõt különb is annál? Az „értelmiségi osztálynak” magasabb rendû a véleménye? John Lukacs világhírû amerikai történész professzor: Érdemes megemlíteni, hogy néhány szó és kifejezés társaságában az „intelligentsia” szót az orosz nyelvbõl kölcsönzi az angol. Az „intellectual” és az „intelligentsia” kifejezést az angolban jobbára marxisták és zsidók honosították meg, akik fõleg 1882 után vándoroltak be az Egyesült Államokba. De a szóhasználat gyorsan elterjedt; egyre többen nevezték magukat „értelmiséginek.” Ezek önbecsülése abban állt, hogy olyan „kultúra” letéteményesei, amely különbözik a tömegek kultúrájától, és különb is annál. Önértékelésük szerint olyan osztály tagjai, amelynek nem a származás és vagyon, nem is a magasabb mûveltség az alapja, hanem az, hogy magasabb rendû a véleménye. Ezeknek az azonos véleményûeknek „osztállyá” formálódása és színre lépése az amerikai társadalom „intellektualizálódását” jelzi. Kevésbé nyilvánvaló viszont, és meglehetõsen paradox, hogy világ legdemokratikusabb országának, az Egyesült Államoknak az „értelmisége” s ennek az „értelmiségnek” a mind érezhetõbb jelenléte és mind nagyobb befolyása sok hasonlóságot mutat a proletárdiktatúra „értelmiségével.” A véleményen alapuló „osztály” tagjai büszkén vallották magukat intellektueleknek. Szívesen tetszelegtek abban a szerepkörben, hogy õk járnak az élen, õk mutatják az irányt, ez azonban többnyire csak látszat volt. A választ úgy közelíthetjük meg, hogy az „értelmiségiek,” akárcsak a többi ember, azt hiszik, amit hinni akarnak. Azt „hiszik", ami elõnyt jelent számukra. Oroszországban, az 1860-as években, sikertelen, frusztrált, agresszív, antiszociális elemek, akik megvetették az orosz népet és elitet, felismerték az együgyû, alantas, primitív érzelmekre ható, világ megváltást ígérõ propagandában rejlõ lehetõségeket, azt, hogy bármilyen abszurd állításokat ellehet hitetni egyesekkel, ha azokat az abszurditásokat eleget és elég egyöntetûen ismételgetik. Azonos véleményû „osztállyá” szervezõdtek és világméretû hálózatot építettek ki. Degradáló propagandával, agresszívan, kollektívan, kirekesztõen, lehengerlõen, szellemi verõlegényekként, léptek fel a többségi kultúrák képviselõivel szemben, non stop azt sulykolva, hogy õk olyan magasabb kultúra letéteményesei, amely különb a tömegek és a hagyományos elitek kultúrájától. AZ „ÉRTELMISÉG” OROSZ ORWELLI VILÁGA. Aki olvashatta, amikor ez még nem volt legális irodalom, Orwell 1984 címû munkáját, akkor retteghetett attól, hogy a bolsevista, kommunista, szocialista rendszer egyszer eljut arra a szintre, amikor olyan mértékben képes manipulálni az embereket, hogy teljes mértékben kiöli belõlük vagy erõszakkal, vagy más módon az önálló gondolkodásra való képességet. Akkor, álmodni sem mertem volna arról, legrosszabb álmaimban sem jött ez elõ, hogy akkor fog ez majd reális közelségbe kerülni, amikor úgynevezett demokrácia lesz. A mai tömegmédia az messze-messze meghaladja azoknak a lehetõségeit, akik még 1990 elõtt próbálták az akkori társadalmat befolyásolni és manipulálni szellemileg, erkölcsi értelemben leépíteni, akkor is értek el eredményeket, de a mai tömegmédia korszakában sokkal hatékonyabban tudnak e tekintetben mûködni, és valóban, az orwelli világ az, ami a szemünk elõtt kibontakozik. A volt ifjú kommunista, pszichopata MSZP bandavezér, aki Kádár szovjet bábrezsimje alatt gyalázta a „becstelen, kapzsi” tõkéseket, most múlti milliárdos, és kétes körülmények között, tõrvényesített garázdasággal (rablóprivatizációval) szedte össze milliárdjait, majd politikai puccsal a miniszterelnöki székbe került. Most kioktat, hazudozik, pózol és fülig érõ szájjal, vigyorog, a szegény, szeren46
csétlen hiszékeny, becsapott, kisemmizett hallgatóin, – a mosott agyú leépült emberek pedig megéljenzik. Bukott az Eszme, bukott a Párt, bukott a Szovjetunió, bukott az „értelmiségiek” által kiagyalt embertelen Rendszer, de nem buktak a kontraszelektált „értelmiségiek“, ellenkezõleg, államilag a legmagasabb költségû kitartottak maradtak. Tudta-e, hogy 1988 (az még bõven proletárdiktatúra!) és 2002 között összesen nem osztottak annyi kitüntetést „értelmiségi” liberál-bolsi propagandistáknak, mint az óta? Miért? Mert nem eredményes, nem népszerû, a liberálbolsi garázda, szovjetfosztogató, gyûlöletpolitizálás, ekkor akcióba lépnek a liberál-bolsi propagandaipar szómágusai, akik meg magyarázzák, meg szépítik, a bûnös liberál-bolsi valóságot, az intézményesített garázdaságot. Ma is az úgynevezett „értelmiségiek” hazugsággyárai gyártják a „javakat,” az életszínvonal emelésére és a népboldogítására, mint a volt szovjet gyarmati idõkben. Az emberek tudatlannak születnek, de nem ostobának. Az ember fogékony, tanulékony lény, képes az értelmes gondolkodásra, ostobává csak az „értelmiségiek” által gerjesztett alantas szenvedélyek és primitív érzelmekre ható olcsó politikai propaganda, a bal-liberális agymosás teszi õket. Az „értelmiség” non- stop propagálja a jól fizetõ bal-liberális politikai mecénásaik érdekeit, miközben a szövegömlesztéssel való észelzárást, a mellébeszélést, a hazudozást, a csalást, a nép becsapást, szovjet orosz módira, irodalmi és szellemi teljesítményként éli meg. Az úgynevezett „értelmiségi osztály” a szovjet szocialista diktatúrában hamar meglátta a lehetõséget a tudás és teljesítmény nélküli könnyû elõnyszerzésre, arra, hogy becstelen propagandából, parazita módjára élhessen a kultúrában, a politikában és a javak elosztásában a többségi társadalom rovására. Az úgynevezett „értelmiség” gyorsan és szorosan összefonódott a szovjet orosz gyarmati adminisztráció helyi terror szervezetével MKP, MDP, MSZ(M)P. Szellemi verõlegényként, ideológiai támaszként szolgálják õket a mai napig. Márai Sándor, aki a politikai és szellemi bûnözés prominens áldozata lett, rendkívül jól fogalmaz az eloroszosodott „értelmiségirõl,” a szellemi alvilágról, a „terrorcsapatról.” Napló 1968-1975. A részlet az 1972-es évbõl való, de ma is idõszerû. „Nincs neve, sem arca. Láthatatlan, mint mindig a maffiafõnökök, a padrónék. Légiói, melyek végrehajtják parancsait, nem viselnek pártjelvényt. Olykor „haladó értelmiségiek", néha „liberális progresszívek” – de ez csak védjegy. Biztos csak az, hogy pontosan dolgoznak. Elsötétítenek mindent, ahol dereng a jele, hogy élnek emberek, akik megkísérlik kimondani az igazat. Paraszt, munkás nincs közöttük. A légiókat vasfegyelem tartja rendben. Degradál mindent, ami karakter, megrágalmaz mindenkit, aki tehetség, belefojtja a szót mindenkibe, aki bírálja a tolakodó silányságot, az erkölcsi és szellemi selejtet; megszállja a szellemi kulcspozíciókat, tehát a sajtót, a rádiót, a televíziót, a könyvkiadást, a mozit és az iskolákat. Maffiózus eszközökkel becsempészi embereit a szakszervezetekbe és a búvóhelyek rejtettségébõl, lövöldöz mindenkire, akirõl feltehetõ, hogy védekezni akar a politikai hatalomra törõ terrorcsapat merényletei ellen. Ott lapul a szerkesztõségekben, könyvkiadó sanctumokban, mint Piroska és a farkas; láthatatlanul csíp és fertõz, mint a tetû a varr alatt; rendkívül nehéz, majdnem lehetetlen védekezni ellenük; de õk ismerik, a törzsi szagról felismerik egymást és ha az egyik szellent egyet, a bûzös terméket neoncsõbe teszik és lilára világítják; veszedelmesebbek, mint a zsarnokok, hiszen már Voltaire megmondotta, ha félni kell valakitõl, jobb félni egy oroszlántól, mint kétszáz patkánytól. Legtöbbször nem „kommunisták” – a kommunizmust eszköznek tekintik, melynek segítségével politikai hatalomhoz juthatnak („Aztán majd meglátjuk“, morogják....És: „Nekünk nem kell, de a gyerekeknek már jó lesz“.) Idõnként megkéselik egymást, mert a bandaharcok során jó ha figyelünk
ütköznek érdekeik; de végül engedelmeskednek a láthatatlan, mindenkinél könyörtelenebb Cézár parancsának és sebeiket nyalogatva, morogva és szitkozódva, teljesítik a parancsokat.” GÁBOR ÁRON, AKINEK NEVE NEM ISMERETLEN ELÕTTÜNK. (Már csak azért is ismert név, mert a 48-as szabadságharc híres ágyúöntõjének leszármazottja.) Az „értelmiségiek" által dicsõített szovjet kommunista paradicsomra, a találó „embertõl keletre" kifejezést használta. Az „Embertõl keletre” címû könyvében leírja Szibériában töltött életét, s a mérhetetlen sok szenvedést. Az egész orosz nép szenvedett, saját szenvedése az orosz nép fájdalmának vetülete volt. Az egész szovjet birodalom egy nagy „embertõl keletre” börtön volt. A börtönön kívül élõk is rabok voltak. Drámaian ecseteli az „értelmiség" által dicsõített szovjet kommunista „paradicsom” és a szabad világ közötti különbséget. „Testileg 42 kg-os emberi torz lettem, lelkileg átéltem a világtörténelemnek leggyalázatosabb korszakát. Eladottak, kiszolgáltatottak, meggyalázottak, a bolsevik kommunizmus rabjai voltunk. Végigmentünk a szovjet embertelen-emberképzés, társadalom-átalakítás, világformálás lépcsõin és a Nyugat nem értette meg, hogy életünk figyelmeztetés volt. Amerre útjuk vezetett a halál határán, ott az emberek nem hazudnak. Ha már semmit sem veszthetnek, az igazságot is elmondják.” Ha a mai Magyarországon élne, most is sok írnivalója lenne. MINTHA IDEGENEK SZÁLLTÁK VOLNA MEG AZ ORSZÁGOT, PEDIG A MI ANYANYELVÜNKET BESZÉLIK. Gyurcsány öszödi beszéde: „Nincsen sok választás, azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni... Nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél, két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetõségein, hogy azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy azt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok kormányzása azt valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentõs kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl hogy a szarból vissza hoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolnunk az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?” „Lehet még itt egy darabig teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbõsége, meg trükkök százai – amirõl nyilvánvalóan nekem nem kell tudni – segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen!” „Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni! Vagy megcsináljuk és van hozzá egy emberetek, vagy mással kell csinálni." Magyarországnak nem csak az a baja, hogy kormánya és a bal-liberális politikai pártok afféle politikai bûnbandaként mûködnek az ország pénzei körül. Az igazi baj az, hogy „embertõl keletre” birodalom emlõin nevelkedett és a marxizmus-leninizmusban kiképzett vezetõ „értelmiségnek" fogalma sincs, hogy kell egy gazdasági és po-
litikai rendszert irányítani. Ennek szomorú eredménye, hogy a magyar nemzetgazdaság az Európai Unióban az utolsók közt „dübörög“, és a kormány az országot csak hatalmas kölcsönök segítségével tudja a felszínen tartani. Ideje lenne szakítani a régi bolsevikszovjet „embertõl keletre” beidegzõdéssel és hagyományokkal, és egy olyan új gazdasági vezetõréteget állítani munkába, amely a modern szabadpiaci elvek alapján, szakértelemmel vezetné az ország gazdasági életét, nem pedig az „embertõl keletre” módszerekkel. Az áldatlan állapotoknak két fõ felelõse van: az „embertõl keletre” kormányerõk és az „embertõl keletre” sajtójuk. Nem lehet a teljes politikai elitre kenni, ami folyik. Nem mindenki hazudozott, csak Gyurcsány és bandája. És nem mindenki bocsátotta meg ezt neki, csak az „embertõl keletre” MSZP és SZDSZ. És nem mindenki hozsannázik nekik, nem mindenki hajlandó hazudni, csak az „embertõl keletre” liberál-bolsi sajtó. Az „értelmiségiek" színre lépéséig az emberiség tévedésbõl, vagy gyengeségbõl sokszor a rosszat cselekedte ugyan, de a jót méltányolta. Az „értelmiségiek" nemcsak sokszor a rosszat cselekszik, de céltudatosan és agresszívan méltányolják is. A volt szovjet gyarmati adminisztráció, hazug, hazaáruló embereibõl verbuvált, illegitim rablóbanda Gyurcsány kormányt, az örök garázda oldalt támogatják a hazugság kampányukkal. Az „értelmiségiek" államilag túl finanszírozott hazugsággyárai gyártják a „javakat," az életszínvonal emelésére és a népboldogítására, mint a régi „embertõl keletre" szovjet gyarmati idõkben. Az „értelmiségiek," mindig ott voltak, ahol nem kellett, mindig azt tették, amit nem kellett, s azokra a problémákra kínáltak megoldásokat, amelyek nem volnának nélkülük. Az „értelmiségiek" nem a szabadság, egyenlõség, szolidaritás, egyetemes nyugati értékei mellé állnak, hanem az „embertõl keletre" hazug, embertelen, szovjetfosztogatók mellé. A szovjet, orosz ihletésû „értelmiségiek" hite a hazugság, filozófiája a tudatlanságra épített gyûlölet, igéjük az irigység. Szent Péter kõsziklára építette az Egyházat, az „értelmiségiek" a hazugságra. Cinikusan szellemi teljesítményként élik meg a hazugságot, mert fogalmuk sincs arról, amit a zsidó-keresztény etika így nevez: lelkiismeret. Kapzsiságuk, opportunizmusuk, gátlástalan otrombaságuk, nem ismer határt, túszként tolják maguk elõtt a kisebbségeket, a hátrányos helyzetûeket, az áldozatokat, a Schwarz bácsit és a Weisz nénit. Az „értelmiségiek", non stop azt követelik, azt propagálják, hogy bocsássunk és lépjünk tovább! Bocsássunk meg a szovjet ügynök kommunista hazaárulóknak! Bocsássunk meg azoknak, kik magyar embereket lánctalppal tapostak, akik a sortüzet vezényelték! Bocsássunk meg a mészárlásért, a sokévnyi kegyetlen megtorlásért! Felejtsük el, hogy arccal lefelé temették a magyart, hogy sokaknak csak az emigráció maradt! Felejtsük el a kínzások iszonyú borzalmait, a halálraítéltek utolsó szavait! Bocsássunk meg, s majd ítél a történelem! Hát nem! Nem és nem! Azért vagyunk a világon, hogy eltüntessük az Emberiség Elleni Bûnöket, mert nem a disznók szokták kitakarítani maguk után az ólat.
SZÁLLODÁBAN ALUDTAK A RENDÕRÖK
Összesen 915 olyan rendõr elszállásolásáról gondoskodott a Készenléti Rendõrség, akiket vidékrõl rendeltek föl Budapestre a NATO-csúcsértekezlet biztosítására – tájékoztatták lapunkat az ORFK szóvivõi irodáján. Hozzátették: a különbözõ hotelekben való elhelyezés 9,6 millió forintba került. Az egyik ilyen szálláshely a Stadion Hotel volt, amelybe több száz rendõr költözött be a kétnapos NATO-csúcs idejére. Forrás: MNO
jó ha figyelünk
47
48
jó ha figyelünk
