www.astur.hu
2
www.astur.hu
ASTUR JÁNOS
Messze, túl… Egy transzcendentális szerelem története
Logos 2000
2007.
3
www.astur.hu
© Astur János, 2007 http://www.astur.hu
Második, változatlan kiadás, 2008. február
Minden jog fenntartva. A kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül jelen könyvet vagy annak részleteit más nyelvre lefordítani, valamint bármilyen formátumban vagy eszközzel reprodukálni, tárolni és közölni tilos.
ISBN: 978-963-87743-0-9
Kiadó: Logos 2000 Bt., Debrecen
Borítóterv: Csukás Csaba Nyomdai munkák: Reprográf Kft., Budapest
4
www.astur.hu
I. MERCUTIO: (…) Ő az, ki… ROMEO: Csitt, Mercutio, elég! Hisz mindez semmi! MERCUTIO: Úgy van, mindez álom: Szülője elmélázó agyvelő, Nemzője fecskeröptü képzelet – Oly tündérkönnyü, mint a puszta lég S oly csélcsap, mint a szél, mely egyre száll: Előbb Észak jeges keblét simitja, Majd felszisszenve fordul kényesen – S már Délnek langyos permetébe fürdik. W. Shakespeare: ROMEO ÉS JÚLIA [ford.: Mészöly Dezső]
5
www.astur.hu
6
www.astur.hu
1.
Valami furcsa, egyre közeledő vibrálást érzett, ahogy a csukott szemei mögötti mélységben rejtőző tudata lassan, vonakodva éppen készült visszatérni az ébrenlétbe, a mába, ezen a késő délutáni órán. A vibrálás mind jobban erősödött, s mintegy beteljesedő csúcspontjaként egy puha ajkat érzett az ajkához érni, majd egy törleszkedő nyelvecskét, amint szelíden szétnyitja és végigízleli ajkait. Az ajkak rátapadtak, majd újra magányosan hagyták, amitől csak még erősebbé vált benne a vágy egy újabb csókra. Nagy erőfeszítéssel is csak résnyire tudta kinyitni a szemét, s akkor egy szempárt látott, amelyben a szeretet, a kíváncsiság, a felfokozott várakozás és ezernyi más érzés csillanásai egy mindent elsöprő érzelemhullámot indítottak el benne. Szeme sarkából látta a besötétített szoba nyári hőségben remegő levegőjét, melybe vékony aranyló sávokat vágtak a napsugarak, beszökve az összehúzott vastag függönyök résein. A tudata azonosítani próbálta, hogy hol is van, a régies pamlagot a csavart fafaragásokkal, mellette a kissé összegyűrődött vékony takarót, a besötétített szobát, a régiességnek valamely érett erejét sugárzó bútorokkal a homályban, a függönyök mögött rejtőző ablakok sorát, amelyen túl ott álltak és az éj enyhére vártak a hőségben tikkadtan remegő fák. Szemeit, melyeket résnyire is alig bírt nyitva tartani, lehunyta, s ezzel a tudata fel is adta bátortalan próbálkozását, majd boldog tudatlanságba zuhant vissza, ahogy az édes ajkakat újra közeledni érezte. Azonban hiába várta, az ajkak nem érintették meg, csak a lélegzet forró áramlatai borzolták az arcát. Karját nagy nehezen megmozdította, s a lány nyakát átölelve közelebb vonta őt, hogy végre újra érezhesse csókjának ízét. Másik kezével közben a mellette térdelő két comb felé nyúlt, és érintésére azok izmai azonnal elernyedtek, így a keze feljebb csúszott a com7
www.astur.hu
bok közötti édes háromszögbe. Az odaadásnak erre a megengedő mozdulatára megérezte, ahogy a lány vágya hirtelen felerősödve és tömörebbé válva már-már majdnem anyagi formát kap, és feléje áramlik, egyesülve az ő vágyával. A megadásban elernyedő izmokkal a karjaiba omlott a lány, s a haja végigsiklott az arcán. Közelebb került egymáshoz a két test, hozzásimultak a ruha alatt megbújó mellek gömbölyű formái, s ekkor a két vágy összeolvadt eggyé, egyetlen vibráló energiatömeggé, amely testét majd robbanásig töltötte fel. Most valóban kinyitotta a szemét, felült az ágyban, s a tudata lassan azonosítani tudta a „hol, s mikor”-t. Az ágyában volt, és egyedül; magányosabban, mint valaha. Száraz forróságban remegett, amely most, az ébredés után csapódott ki, izzadtságként végigömölve a testén egyetlen pillanat alatt. A modern lakás falai éppen kezdtek formáikba öltözni a hajnal gyenge fényében, amely a december végi reggel felhőin át szürkés tónusra festette a kisszobát. Visszahanyatlott az ágyba, becsukta szemét, és – szinte kétségbeesetten – próbálta agyába „bekötni” az álmát, visszaemlékezve annak érzéseire és képeire, visszaemlékezve arra a szempárra, a csók ízére, az odaadásban összesimuló testekre, s a mindent elsöprő energiájú, már-már alakot és formát kapott vágy érzésére. Gondolatai még álmának érzelmekkel telített képei között bujkáltak, de érezte, hogy attól mind távolabb kerül, ahogy a tudata átlép az „itt és most” szürke valóságába. Nehezen, de elengedte kétségbeesését, hogy az elevenségüket mindinkább vesztő érzéseket a gondolataival még utoljára magához ölelje. Az érzések lassan a szíve mélyére húzódtak vissza, és kicsit aranyba vonták a félhomályban remegő hajnal színeit, emlékeztetve az álombeli szobába bevágó napsugarak fénnyel telített aranysávjaira. Kikászálódott az ágyból, a konyhába ment, s teavizet rakott fel forrni. A forraló sercegése közben a fürdőszobába botorkált, és 8
www.astur.hu
beállt a kádba. A zuhany már a kezében volt, de mielőtt megnyitotta volna, furcsa érzése támadt. Valami különös illatot érzett, s ahogy a vállához szorította arcát, érezte, hogy ez az édeskés-fűszeres illat a saját bőréből árad. Végigsimított a mellkasán, összegyűjtve az izzadtságcseppeket, és megszagolta az ujjait. Ha csak enyhébben is, de lehetett érezni az illatot, ami ezek szerint a bőréből áradt. Hitetlenkedve megrázta a fejét, majd megnyitotta a zuhanyt, azt a szokásosnál jóval hidegebbre állítva, hátha felfrissül a teste. A zuhany nem hozta meg az áhított felfrissülést, de segített, hogy az álom szövedékei kicsit beszínezzék a hajnal valóságát, s ha csak gyenge szálakkal, de a gondolataiba is befonódjanak. Megtörölközött, majd leült a konyhába – nehéznek tűnt minden mozdulat. Amíg a tea hűlt, mindössze arra volt képes, hogy az üvegkancsó párás oldalán összegyűlő és lefutó vízcseppeket nézze, majd az ablakon át, a szürkeségében is mind világosabbá váló reggel vonta el tekintetét. Máté, Máté! – sóhajtott fel. – Szedd össze magad.
* Újra és újra megpróbált az útra és a vezetésre koncentrálni, de a tekintete mindig elkalandozott. Figyelte az út menti fákat, a kopasz ágak mögött húzódó sáros hegyoldalakat, s fölöttük és a fák csúcsai fölött az egyre sötétebbé szürkülő felhőket. Érezte, ahogy a lelkét valami végtelen szomorúság önti el, majd elhagyja, hogy még erősebben újra visszatérjen, mint a tengerpartot ostromló dagály lassú, engesztelhetetlen hullámzása. Az út egyre meredekebbé és kanyargósabbá vált, így vissza kellett kapcsolnia, s kicsit lassítani. „Mégis mit vártál?” – szólalt meg a bensőjében egy jól ismert hang. Még alakot is képzelt hozzá, fekete köpenybe burkolózó szikár férfit, aki nevetségesen hosszú orrán vékonykeretes szemüveget egyensúlyoz, és fensőbbséggel affektálva ejti a 9
www.astur.hu
szavakat: „Hm? Mit vártál, Máté? Egy egyedül töltött karácsony után?” „A karácsonnyal nem volt semmi baj” – ellenkezett magában Máté. Még egy gyönyörű álmot is kapott ajándékul. Egyikét azon ritka álmoknak, amelyekre egész életében emlékszik az ember, s amely ilyenkor újra egy más dimenzióba rezegteti át a lelkét. „Nem volt a karácsonnyal semmi baj… Jó volt csöndes magányban lenni egy kicsit. Csak…” „Csak?” – húzta fel, ha lehet, még magasabbra az orrát a fekete köpenyes alak. „Jövőre inkább mégis elfogadja a családi meghívást” – gondolta Máté és sóhajtott egyet. És az utolsó születésnapja, nyáron? A harmincegyedik?… „A harmincegyedik…” Újabb éles kanyar következett, most már kettesbe kellett visszakapcsolnia. Az út merészen rohant a fák felé, a meredek hegyoldal előtt azonban oldalra kellett térnie. Nézte a fákat, az utat, s gondolataiból próbálta elhessegetni a komor alakot. Balra lejtő következett, majd az út szintje alatt, kicsit messzebb, egy falucska apró házait látta, ahogy tömör vonalban sorakoznak a keskeny völgy ívét követve. A szürkületben már több ablak mögül halvány fény világított. A kéményekből egyforma ívekben meghajolva gomolygó füst oszlopai szálltak az ég felé. Még néhány villanás, s a sűrűsödő fák eltakarták a leszálló estében magába forduló falu képeit, éppoly hirtelen, ahogy azok az előbb megjelentek. Nem is emlékezett erre a falura – hiába próbált kutakodni a régi kirándulások homályba vesző emlékképei között. Majd újra a mellette elrohanó fákat s az utat nézte. Máté az apját látogatta meg, s most utazott vissza, a „nagy-nagy főváros”, Budapest felé. Ahogy kifelé tartott a városból, hirtelen ötlettől vezérelve letért a főútról, és a hegyek közt vezető útra kanyarodott – maga sem tudta, miért. Talán a régi családi kirándulások emlékét kereste, azt a homályos érzést, amelyhez az egymásba kapaszkodó hegyoldalak, s rajtuk az égbe törő fák sűrűjének képei kapcsolódtak… 10
www.astur.hu
Bekapcsolta a rádiót, hátha valami slágert hall, ami talán majd lefoglalja a gondolatait. A hangszórókból azonban csak sistergést hallott – a hegyek zavarták a vételt. Lecsavarta a hangerőt, és benyomta az állomáskereső gombját. A sorban végigfutó számjegyek mutatták, hogy most csöndes minden frekvencia. Leesett néhány esőcsepp, majd szinte minden átmenet nélkül, szakadni kezdett. Újra lassított, és bekapcsolta az ablaktörlőt. Most nem is tűnt olyan jó ötletnek, hogy erre a kanyargós erdei útra tért. Éppen egy hosszabb egyenes szakaszon haladt, amikor egy, a kabátjába burkolózó, karcsú alakot vett észre, aki gyors, elszánt léptekkel haladt az út mellett. Máté egy pillanatig habozott, majd óvatosan rálépett a fékre, és megállt. Leengedte a túloldali ablakot. – Merre mész? – kiáltott ki. – Elvigyelek? A közelebb siető alak előbújt egy kicsit a kapucni takarásából. Máté megkönnyebbülten látta egy fiatal lány vonásait, és a vidáman csillogó szemeket. – Szentkeresztre – kiáltott be válaszul a lány, majd Máté értetlen tekintetét látva, előreintett: – A következő falu. – Gyere, szállj be gyorsan! Ahogy beült, és óvatosan becsukta a kocsi ajtaját, a lány kibújt a kapucnijából. Bár az életkorokkal mindig bajban volt, Máté úgy huszonegy-huszonkét évesnek saccolta. Az a furcsa seszínű, szalmára emlékeztető haja volt, amely szétálló szálaival most valóban egy rendetlenül összehányt kazalra hasonlított. – Megáztam? – kérdezte a lány, követve Máté félszeg, kíváncsi pillantásait, s az ujjaival igazgatni kezdte a haját. – Nem – rázta a fejét Máté, és lassan elindult. A lány kinézett oldalt az ablakon. – Nem messze van egy pihenő. Ott akartam megvárni az eső végét – mondta elgondolkozva. – Azt hiszem, nemsokára el is áll. Máté követte hátrafelé a pillantását. Mintha kissé világosabbnak tűnne arrafelé az ég, de ő nem bízott volna abban a halovány derengésben. – És mit csináltál itt, az erdő közepén? – kérdezte. 11
www.astur.hu
– Sétáltam. Nagyon szeretek… A lány feladta hajának rendezgetését, és Mátéra nézett: – S te merre mész? Mátét valami különös érzés fogta el. A csillogó szempár pillantása mintha átölelte, és magához vonta volna. Néhány pillanatig fürdött ebben a meleg tekintetben, és csak utána válaszolt. – Budapest – intett előre. – Jaj, de jó – örült meg a lány. – Elvinnél? Találkoznom kellene egy évfolyamtársammal. – Cuccok? – Van bent minden, az albérletben… – Szívesen elviszlek – egyezett bele. Észrevette, hogy a lány megjelenése és azok a melegen csillogó pillantások, mintha nyomtalanul elfújták volna a komor hangulatát, a komor ruhás, hívatlanul okoskodó vendéggel együtt. Az esőfüggöny hirtelen megritkult, s az egyre ritkábban cseppenő súlyos cseppek koppanásai is inkább egy vidám dal ütemére emlékeztették. – Egyetemre jársz? – fordult újra a lány felé. – És most vizsgaidőszak van? A lány csak bólogatott egy kis vidámsággal a szemében, talán gondolatban máris ott izgulva a vizsgapadban, vagy a szigorú vizsgáztató előtt. – És milyen szakos vagy? – kérdezgette tovább Máté. A lány egy pillanatig habozott, és csak azután felelt: – Talán furcsa egy kicsit: pszichológia és történelem. – Érdekes párosítás – mondta Máté, és hirtelen el sem tudta képzelni, hogyan választhatta a lány épp ezt a két tárgyat. Kicsit oldalt pillantott. A lány kérdő tekintettel vizsgálgatta, és mintha várta volna a folytatást. – És így… – szólalt meg a lány –, vizsgaidőszakban, különösen kalandos, mivel mindkét tárgyból ugyanakkorra írják ki a vizsgákat. Ez Szentkereszt – intett előre, a következő völgyben megbújó falu felcsillanó fényei felé. 12
www.astur.hu
– Akkor? Budapest? – kérdezte Máté. A lány csak bólogatott. A rádió, amelyről Máté közben el is feledkezett, s amely a frekvenciákon újra és újra körbeforogva keresett valami állomást, most hirtelen megállt, s egy lassú ütemű, lüktető ritmusú zenét kezdett sugározni. – Jaj… Ezt nagyon szeretem – sóhajtott a lány. A hullámzó zene, a szürkületben a lejtőn lefelé suhanó autó, a motor ütemes mormogása és a lány hangjának mély rezgése Máté lelkét valami ismeretlen mélységbe ragadta el, hogy ott szétterüljön, és magába fogadja a hegyeket, a fákat és a közeledő falu apró házait. – Kicsit felhangosíthatom? – kérdezte a lány. Máté csak bólintani tudott, és nyelt egy nagyot. Levegőt is alig mert venni, nehogy elhagyja ez a gyönyörű érzés. Gyorsan – Máté érzése szerint túlságosan is gyorsan – Budapest határához értek. Ahogy sűrűsödtek a házak, úgy sűrűsödött a forgalom; egyre több autó gyűlt fel a kereszteződések előtt. A lány egy villamosmegálló közelében kérte, hogy álljanak meg. Máté lehúzódott az út szélére. – Nagyon köszönöm, hogy behoztál – mondta a lány, majd hirtelen elköszönt, és szinte kiugrott a kocsiból, ahogy megpillantotta a közeledő villamost. – Várj, várj! – szólt utána Máté. Hirtelen rádöbbent, hogy talán soha nem találkoznak többé, és ettől rémítő ürességet kezdett érezni a lelkében. A lány megállt a kocsi mellett, előrehajolt, és kérdő pillantással nézett rá. Máté kereste a szavakat, de végül csak ennyit tudott kérdezni: – Hogy hívnak? A lány lassan elmosolyodott. – Angéla. És boldog új évet! – mondta elköszönésként. Gyorsan becsukta a kocsi ajtaját, és szaladni kezdett a villamosmegálló felé. 13
www.astur.hu
„De milyen Angéla?” – nézett Máté tehetetlenül a távolodó alak felé, ahogy az kifut az életéből. Már felfelé ment a lépcsőházban, de még mindig a lány foglalta le a gondolatait. „Angéla, Angéla…” Legalább a vezetéknevét megmondta volna, akkor talán lenne esélye megkeresni, végigkutatni a telefonkönyvet. De így… – sóhajtott. Ahogy belépett az ajtón, megcsörrent a telefon. A barátja, Tamás kereste: – Hazaértél? – Szerinted? – kérdezett vissza a felesleges kérdésre. – Jó, jó. Csak nem akartalak mobilon hívni; hátha még vezetsz. Akkor mi lesz holnap? – Hát, gondolom szilveszter. – És jössz? – Igen, megyek – felelte Máté egy pillanatnyi habozás után. – És köszönöm a meghívást – tette hozzá.
* Hat óra régen elmúlt, s már leszállt a téli szürkés sötétség, amikor elindultak Tamással. Ha nem is szándékosan, de Máté volt az oka a késlekedésnek. Nem is szándékosan? Ahogy próbálta magát és a cuccait összeszedni, észrevette, hogy gondolatban azt számolgatja, hogyan fogynak azok a percek-félórák, amelyeket még éjfélig ki „kell” bírnia. Tamás csak morgott egyet, látva ezt az időhúzást: „Döntsd már el, hogy jössz vagy sem”. Majd tüntetőleg leült a tévé elé, és kapcsolgatni kezdett a műsorok között. A buli egy városszéli kertes házban volt, melynek falai valósággal rengtek a bent dübögő zene monoton ritmusától. Bekukkantottak a nappaliba, ahol a színes lámpák halovány fényében táncoltak úgy húszan; Máté szinte alig ismert valakit. Utána a konyhába mentek. – Sziasztok! Gyertek beljebb! – köszönt rájuk egy szőke hajú lány. – Szia Máté! – hajolt felé, és két puszit adott, majd Tamás 14
www.astur.hu
következett. Máténak eltartott néhány pillanatig, hogy rájöjjön, Kata az, a vendéglátójuknak, Tamás barátjának a felesége, aki most is más színre festette a haját, ahogy azt néhány havonta változtatni szokta. Utoljára talán gesztenyebarna lehetett. Mátét mindenesetre most zavarta a szokatlanul világos szín, a szemének nehéz volt fókuszálnia, ha ránézett. Közben Kata férje is megjelent a konyhában, egy gyors kézfogással köszöntötte őket, majd a karját telepakolta sörösüvegekkel, és eltűnt a nappali irányába. – A barátnőmet már ismeritek – mutatott Kata a konyhában ülő másik lányra, akinek ugyanolyan volt a hajszíne, és a ruhája stílusa is kicsit hasonlított Kata ruhájára. Újabb köszönés és puszik következtek. „Valóban? Ismernem kellene?” – vizsgálgatta a lányt Máté a szeme sarkából, de hiába kutatott az emlékei között. A divatos ruha és a divatos, szőkített hajviselet mintha elvette volna a lány személyiségét, ami egyébként is anyagtalannak – vagy inkább súlytalannak? – tűnt. Kata legalább élettel töltötte meg ezt a külsőt. – Ugye esztek egy kicsit? – tolt közelebb egy tálat Kata, amin töltött hús vékonyra vágott szeletei sorakoztak. – Vágok kenyeret – indult a konyha túlsó végébe. – Alig ismertem meg Katát ezzel a hajjal – súgta Tamás Máténak. – Itt hibáztál – mondta halkan Máté –, hogy a hajáról akartad megismerni. Nem pedig a cicijéről – intett a szemével, Kata kihívó ruhájára utalva, amely elég nagy betekintést engedett melleinek formáiba és a dekoltázsába. – Vajon haragudna, ha a mellét bámulnám, miközben mondjuk, beszélgetek vele? – súgta Tamás. – Ha feltűnően, akkor valószínűleg igen – súgta vissza gyorsan Máté, mert már fordult is feléjük Kata a kenyérszeletekkel, s fölöttük a szűk ruhába beszorított cicikkel. Hiszen pont ez a játék – gondolta Máté –, ez lehet a „női praktika”, úgy megzavarni és elvonni a férfiak figyelmét, hogy azért ne lépjék át a közvetlenség határát. Kis játék a kultúra korlátaival és a tomboló ösztönökkel. 15
www.astur.hu
– Mit sugdolóztok, milyen titkot? – kérdezte Kata, és papírtányérokat tett eléjük. – Hát, köszönjük a kaját! Olyan éhesek vagyunk… Lehet, téged ennénk meg – vett el egy vastag szelet kenyeret Tamás. Kata kicsit kérdő tekintettel nézett rá. – De a vendéglátót mégsem illik – próbálta Máté elütni a célzást. Tamás mondata, a tálcán sorakozó hússzeletek és a kirakatba állított, csábító, de megkaphatatlan élő hús különös asszociációkat indított el Mátéban az éhségről és az „éhségről”, a kordába szorított ösztönökről, amelyek azért talán mégis a felszínre igyekeznek törni, és ha tehetnék, átvennék az uralmat a civilizáltság igen csak vékony papírjába becsomagolt életük felett. De valóban ilyen komoly a helyzet? „Hiszen mindez csak játék” – mosolyodott el. – „Játék és incselkedés.” Nézte Katát, ahogy sürög-forog a konyhában, evőeszközöket és poharakat hozva nekik, és szinte érezte a lányból áradó energiát, lényének rezgését, amely betöltötte a helyiséget; ami sem nem gyenge, sem nem erős, nem vonz és nem taszít, nem befogadja, de fogadja őket. Máté számára régóta rejtély ez a lány és ez a különös hangulat, ami körbevette. Talán a mindig nagyon divatos, de még az ízlésesség határán egyensúlyozó ruhák, amelyek mindig sokat mutatnak, de sosem többet a kelleténél; az évszakokkal változó, de sosem azokat követő hajviselet? Szavainak energiája, amelyek gyakran káromkodásba csaptak át, mégis súly és erő nélkül? Milyen lehet ezzel a lánnyal élni? A mellére, a két formás domb közé hajtva a fejet megpihenni, és átkarolni őt? Ha egyáltalán át lehet őt ölelni, s nem tűnik el onnan, hogy hirtelen a valóság valamely másik pontján jelenjen meg. Ha egyáltalán meg lehet ilyen energia közelében nyugodni. Behunyva a pihenni vágyó szemet elszállnak-e a gondolatok, vagy a lány puszta léte, közelsége monoton hullámverésként korhadt fákkal, üres kagylóhéjakkal szórja teli a partot, amelyek pedig hiába vágyják, hogy a mélység tompa csendjében nyugodjanak?
16
www.astur.hu
És ki ez a barátnő, akit Máté is „ismer”? Aki körül túlságosan is nagy és élettelen a csend. Máté gonosz fantáziájában megjelent, hogy ha most a lányt a falnak támasztva itt hagynák, legközelebb ugyanígy találnák őt, ugyanezzel a merev mozdulattal. Valóban, mintha már látta volna Kata társaságában. Akkor a lánynak is más hajszíne volt. Talán fekete, ami sápadttá, vértelenné és sokkal jelentéktelenebbé tette. Akárhogy is, Máté nem tudta felidézni a nevét. Kata leült melléjük, és egy narancsot kezdett el bontogatni. – Máté, Máté… Most is egyedül jöttél? Pedig már három éve, hogy volt az a barátnőd – mondta, és leválasztott egy gerezdet a narancsról. – A nyugodt élet titka – szólt közbe Tamás. – És az unalmas életé – vágott vissza Kata. – Tamás bezzeg – folytatta Máté felé fordulva – mindig a barátnőjével jön. Bár, a legtöbbször mindig mással. – A mai nap is kivétel – legyintett Tamás. – És mit tegyek – nézett ártatlanságot mímelő nagy szemekkel Katára –, ha hiába epekedem az igazi után. – Szerencséd, hogy tudom, hogy csak ugratsz. Más bedől az ilyen átlátszó szövegnek? Tamás mosolyogva megvonta a vállát. Kicsit később – a lányok hosszas invitálására – táncolni mentek. Kata Tamást húzta maga után a kezénél fogva, szorosan, mintha félne, nehogy meggondolja magát, és megszökjön. Pedig a szökést inkább Máté fontolgatta, aki az álmodozó tekintetű barátnőt követte. Az alig megvilágított szobában dübörgött a modern zene. Tüdejükben és gyomrukban remegett az elektromos dob monoton pufogása. A lány csak kisebb mozdulatokkal követte a zene ritmusát. Úgy látszott, a tánc kicsit fel is vidította. Máténak most még ennyi figyelés és ennyi mozgás is a nehezére esett. Szerencsére hamarosan egy lassú szám következett.
17
www.astur.hu
A lány természetes közvetlenséggel ölelte át, ami Mátét először meg is lepte. Különös érzés volt, ahogy a lány beleolvadt a karjaiba, szinte rábízta magát. Ugyanakkor mégis könnyűnek tűnt, pihekönnyűnek, mintha a zene hangjai hordoznák a súlyát. És jó érzés volt, minek is tagadná, nagyon jó érzés, ahogy a combjaik összesúrlódtak a közös mozdulatokban, vagy a karja, ha csak leheletnyire is, de néha megérintette a lány mellét. Bár – vette észre – semmiféle vágy nem ébredt benne, de ettől csak jobb kedvre derült, hogy bűntudat nélkül élvezheti ezt a kis játékot. A következő szám már gyorsabb volt, amely alatt még úgyahogy összekapaszkodva maradhattak, utána azonban újra a gyors, dübögő ritmus következett. Máté tánc közben odavezette a lányt Kata és Tamás közelébe. – Táncoljatok! – próbálta túlkiabálni a zenét. – Én megyek, és iszom valamit. A szeme sarkából még látta, ahogy Kata mond valamit a barátnőjének, majd felé legyint. Visszament a konyhába, és a fal mellett, a földön heverő szatyrok közül kikereste azt, amelyet ők hoztak. Kis habozás után egy édes vörösbor üvegét emelte ki. Felnyitotta a palackot, töltött magának egy pohárral, majd visszaült a konyhaszékre, a korábbi helyére. Ivott néhány kortyot, hosszan ízlelve a bor zamatát, majd a fejét hátra a falnak támasztotta. Szilveszter… – nézte a plafont. – Ez az a nap, amikor jól kell éreznünk magunkat. A nagy fogadkozások, a „jövőre minden egészen másképp lesz” napja. Vajon akad csak egyetlen olyan valaki, akinek egy valaha volt újévvel tényleg más minőségbe lépett át az élete? Neki most mit kellene megfogadnia? Csak legalább megfogadni, ha nem is megtartani. „Minek kellene történnie ahhoz, hogy valóban megváltozzon az életünk?” – Csak így, egyedül? – jelent meg Tamás hirtelen az ajtóban. – Gyere, hozd az üveget, menjünk be a srácokhoz! A másik szobában más stílusú zene szólt, hangosan, de nem tudta elnyomni a szomszédból felhangzó dübögést. A fal melletti 18
www.astur.hu
ülőgarnitúrán, s az előtte levő dohányzóasztal körül fiúk, lányok ültek, vegyesen. Máté a sarokban lévő, kicsit félreesőbb fotelt foglalta el. A kisasztal teli volt poharakkal és a közöttük oszlopokként meredező üvegekkel, a legkülönbözőbb fajtákból. A szigetként kiemelkedő kisasztal így oldalról és kicsit távolabbról Manhattan látképére emlékeztette, középen a felhőkarcolók csoportjával. Elmosolyodott a képzeletébe villanó képtől. Először a beszélgetésre próbált figyelni, amely szeszélyesen csapongott a politika, a foci, az időjárás és valami általa nem látott tévéműsor között. Egyik témánál sem érzett különösebb indíttatást, hogy közbeszóljon; lélekben inkább a hallgatag, masszív ivókhoz csatlakozott. Lehunyt szemmel hallgatta a zenét, és gondolta, megpróbálkozik képzeletének egy kis játékával, hátha gyorsabban múlik az idő. Ellazult, anélkül, hogy megmozdult volna, kiengedte az izmait, és elengedte a gondolatait, hogy egy képzeletbeli szél elfújja őket mind, messzire, kiszellőztetve a fejét. Hamarosan halk zúgást hallott, vagy inkább érzett a tudatán belül, mint mindig, ha befelé kezdett figyelni. Hol erősebben, hol gyengébben szokta érezni ezt a zúgást, attól függően, hogy mennyire mélyre tud „bejutni”. Most nagyon gyenge volt ez a hangtalan, érzékfeletti hang, de még ez is csoda volt ebben a zajban. Talán a képzeletbeli szél miatt, de először egy kopár hegytetőn álló antik templom elhagyatott, magányos oszlopcsarnoka jelent meg előtte. Lent a mélyben az Égei-tenger kékje hullámzik, ami messze a távolban, a látóhatárnál beleolvad az égi levegőtenger kékségébe. A faragott, vastag oszlopok között akadálytalanul bujkál a szél, valósággal a szárnyaira véve a megfáradtnak tűnő kőóriásokat, hogy azok időtlen álmukban egy röpke pillanatra repülést álmodjanak, súlytalan siklást, tollpihe lebegését az égben, a föld sziklás felszíne és a tenger végtelen hullámai felett. A magányos oszlopok között hirtelen, mintha a meleg szél sodorta volna erre, megjelent egy kismadár, amely színes tollazatával magához vonzotta a szemet a kopár hegyoldal és a kopottas oszlopok szürkeségében, az elérhetetlenül távolinak tűnő kékség 19
www.astur.hu
hátterében. A madár körberepülte az antik templom oszlopait, majd a legszélső oszlop tetejére szállt le. Mintha a birtokos tekintetével nézett volna körbe, itt a föld, az ég és a tenger hármas határpontján, majd felemelte apró kis csőrét és egy rövid trillát énekelt el. A társaság felcsattanó nevetésére hirtelen darabjaira tört szét a kép. Máté kinyitotta a szemét. „A hosszú út mellett végül is, létezik egy rövidebb is – gondolta. – S mikor máskor, ha nem épp szilveszterkor van erre alkalom.” Az üveg után nyúlt, teletöltötte a poharát, majd lassan, hosszasan ízlelgetve, kortyolgatni kezdte a bort. Tamás is teletöltötte a poharát, majd visszafordult a beszélgetők felé. A szoba ajtajában, az előszoba éles fényétől hátulról megvilágítva megjelent egy nőalak. A haja és a ruhája alapján Máté először azt hitte, hogy Kata. Csak amikor a lány közelebb ért, akkor látta, hogy nem ő, hanem a barátnője. Máté fel akart állni, hogy átadja neki a fotelt. – Maradj csak! – tette a lány a vállára a kezét. – Ideülhetek? – kérdezte, s leült kettőjük közé, a fotel karfájára. – Persze. Egy kis bort? – Kérek – mondta, és előrehajolva keresett az asztalon egy tisztának látszó poharat. Máté félig tudta tölteni a lány poharát; az utolsó cseppeket a saját poharába öntötte. – Akkor… Igyunk arra, ami lesz – mondta. A lány félig felemelte a poharát, majd tétovázva megállt. – Igyunk az új évre – magyarázta Máté. – Az Új Évre – mosolyodott el a lány és koccintott. Ittak pár kortyot. – Nem tetszett, ahogy táncolok? – tette le a lány a poharát. – Dehogy! – szakadt fel Mátéból. – Csak kicsit fáradt vagyok. Ne haragudj rám. – Nem haragszom. De azért fogsz még velem táncolni? – Fogok – egyezett bele Máté, és az utolsó cseppig kiitta a bort. 20
www.astur.hu
Tamás ismét feléjük fordult, és az asztalon megemelte a kiürült üveget. – Nekem nem nagyon hagytál – rázta meg az üveget Máté felé, majd hangos koppanással tette vissza az asztalra. – Van még kint. – Maradjatok csak! – ugrott fel a lány. Máté utána akart sietni, de aztán félbemaradt a mozdulata. A bor már kicsit éreztette a hatását: jótékony fátylat vont a félhomályban úszó szobára és tompította a hangos beszélgetés zajait. Illumináció – gondolta, magában mosolyogva a latin szó csengésén. – Szó szerint: „fényesedés”. A valóság valótlanul fényesebbé válása. Lehunyta a szemét. Először egy görbülő, mozgó ívet látott, amiből lassan egy kígyó bontakozott ki. Ahogy az örvénylő csigavonalból a kígyó kiemelte a fejét, látta, hogy az egy kobra, a feje két oldalán a csuklyák bőrredőivel. A kobra rezgő, csapkodó nyelvével lassan Máté felé közeledett. A kép újra széttört, szilánkjai tudatának sötétségébe hulltak. Ahogy kinyitotta a szemét, az ajtóban, az előszobalámpa éles fényétől hátulról megvilágítva, újra a lány alakjának körvonalait látta. „Déjà vu” – gondolta. – „Hiba a Mátrixban. Most mit mondana, ha újrakezdődne a beszélgetésük?” Ahogy a nőalak közelebb ért, látta, hogy nem a lány az, hanem Kata. A hajuk hasonlósága megint becsapta a szemét. – Ideülhetek? – intett Kata a karfára. – Persze. Jó a hajad. – Köszi – mondta Kata, és kíváncsian vizsgálgatta Mátét, hogy valóban bókot hallott-e. – A barátnőm fodrászánál voltunk, mindketten. Jól vagy? – Rosszul nem vagyok – hárította el a kérdést Máté. – Na, mesélj valamit! – nógatta Kata. – Milyen volt a karácsonyod? – Semmi különös. Egyedül voltam… Igazából nem értem, hogy miért kerítenek ekkora feneket ennek a napnak.
21
www.astur.hu
– „Jézus születése napján”… – dúdolta Kata. – Ne mondd, hogy ezt sem tudod. – A valóságban fogalmunk sincs arról, hogy mikor született. Egy zsinaton találták ki, hogy ekkor ünnepeljük. S csak azért, hogy egybeessen a Sol Invictus, a Győzhetetlen Nap vallásának az ünnepével, és így a két vallás egybemosódjon… – Máté, szerintem te túl okos vagy ahhoz, hogy élni tudj. Kata megjegyzése nagyon az elevenébe talált. – Ha okos lennék, tudnék élni – morogta, félig magának. – Mesélj a barátnőmről! Nem tetszik? – Kicsoda ő? – Régi barátnőm – vonta meg a vállát Kata. – És mit dolgozik? – Most? Azt hiszem egy illatszerboltban eladó. Máté hitetlenkedve nézett rá: – És azt gondoltad, hogy az esetem? – Azt gondoltam, hogy talán felvidíthatnátok egymást – mondta Kata, csalódottan a kötözködéstől. – Most hagyta ott a barátja. – Szóval most kétszeresen is „eladó” lány. Régen ezt mondták a még el nem kelt lányokra – magyarázta, félreértve Kata furcsálló pillantását. – Tudom… – A volt barátja nem egy majdnem kopaszra nyírt hajú, zömök srác, karikával a fülében? – Nem karika, csak valami fülbevaló. Ismered? – Nem, csak tippeltem – ingatta a fejét Máté hitetlenkedve, mintha hirtelen a rémálma vált volna valóra. – Csak gonosz vagy. Nagyon gonosz – kelt fel Kata, és kisietett a szobából. Máténak bűntudata támadt a rosszul sikerült beszélgetés után. Tamás, aki hallotta a beszélgetés végét, félszeg mosollyal nézett rá. Nem tudta eldönteni, hogy a gúny szikráit látja-e a szemében, vagy egyfajta férfi-szolidaritást a női nem furcsaságaival szemben.
22
www.astur.hu
Elképzelte a lányt az illatszerboltban, a hosszúkás, színes dobozok végtelen sora és a különleges formájú üvegcsék között. Elképzelte, ahogy kiszolgálja a vevőket, megmutatja nekik az illatmintákat a keskeny, színes papírokon vagy a vékony, törékeny csuklója bőrére fújva, majd a karját feléjük nyújtja, hogy az illatot – vagy mit is? – eladásra kínálja. Közben a barátnőjüknek, feleségüknek vásárló férfiak hol lopva, hol kevésbé diszkréten a szűk ruhába szorított testének idomait nézik, s az illattal együtt magukba szívják puha bőrének és testének enyhe virágillatát. Kinek is vásárolják azt a parfümöt? Nem egy elképzelt kalandnak egy csinos „eladó” eladólánnyal? „Nagyon gonosz vagy” – csengett a fülébe Kata hangja. A bolt falait borító polcok hosszú sora előtt álló lány képe különös asszociációt indított el a képzeletében. Illatként „látta” a lányt, amely körbeveszi, s így van egyszerre mindenütt és sehol. Ezért hát ez a testetlen lebegő könnyedség, amely szinte ellentmond a gravitációnak! És talán ezért van ez, a lány lelkéből érzett, feltétel nélküli adakozás is. De ezért az a mesterkéltségnek tűnő apró disszonancia is, amely körüllebegi, és természetellenessé, a durva körvonalú, tömeggel, gyors, szögletes mozgásokkal és zubogó vérrel teli anyagi világunkba oda nem illővé teszi. Úgy látszik, Kata még mondani akart valamit, mert az alakja újra megjelent a szoba bejáratában. „Hála Istennek” – sóhajtotta Máté. – „Na, déjà vu, most javítsunk a Mátrixon.” Ahogy a nőalak közelebb ért, látta, hogy mégsem Kata az, hanem a barátnő, aki két nyitott borosüveget hozott a kezében. – Megmentőnk! – üdvözölte Tamás. – Ugye, tölthetek? – vette el az egyik üveget, és már töltött is a lány poharába, aki közben visszaült közéjük, a fotel karfájára. – Nem kényelmetlen? – kérdezte, miközben a lánynak nyújtotta a poharat. – Bár Máté úgy látszik beszorult abba a fotelba. – Nem. Nagyon kényelmes. Igyunk az Új Évre! – emelte fel a poharát, cinkos tekintettel Mátéra nézve. Ittak egy pár kortyot, utána Tamás a lányt kezdte faggatni. Máté csak fél füllel figyelt oda, de így is elcsípett néhány szót. A lány 23
www.astur.hu
közgazdaságiban végzett. Kicsit furcsa volt hallani, hogy közgazdaságiban, és nem közgazdaságit, de azután összerakta a részleteket. Ott, az érettségi mellett, valami titkárnői képesítést szerzett; most az angol és a német nyelv mellé franciát tanul, és utána akar elhelyezkedni. „Hát mégis, van olyan, akinek más lesz az új év” – gondolta Máté, és kicsit el is szégyellte magát. – Álmok. Hétköznapian egyszerűek és megvalósíthatók. De éppen ettől gyönyörűek. És mennyivel értékesebbek ezek az álmok, mint az ő kiábrándultsága, álmodni képtelensége, amelyek értéktelenné teszik – különösen önmaga számára. – Igyunk arra, ami lesz. Az Új Évre! – emelte fel a poharát. A lány és Tamás is felemelték a poharaikat, és ittak néhány kortyot. Tamás folytatta a beszélgetést a lánnyal, közben nem egy, meglehetősen direkt és profán, bókot és megjegyzést közbeszúrva. Mindez azonban mintha meg sem érintette volna a lányt, ugyanolyan hangsúllyal válaszolgatott. Azonban mégis – egy kicsit mintha elhúzódott volna Tamástól. Talán taszítja ez az erős roham, az alig burkolt célzások. Vagy épp Mátéhoz húzódott közelebb? Ezt ő, azaz Máté igencsak furcsállta volna. Amilyen kedve van… Ha nem lenne egyazon testbe bezárva, ő most inkább elhúzódna magától. Vagy egyenesen világkörüli útra indulna, hogy megkeresse az önmagától a lehető legtávolabbra eső pontot… Reflexszerűen ivott a poharából, amit azonnal meg is bánt. A bor már jobban hatott rá, mint szerette volna. Túlszaladt azon a bizonyos keskeny határon. Már nem csak jótékony homály tompította a világot, hanem ködszerű falak emelkedtek körülötte, amelyeken csak erőfeszítéssel lehetett szűk réseket vágni. Feléje fordult a lány, és mondott valamit. Máté először értetlenül bámult vissza. Fel kellett idéznie újra a lány hangjának rezgéseit és hangsúlyait, amelyek az előbb elvesztek a ködben: „Ígérted, hogy még táncolunk” – rezgett újra a gondolataiban. – Igen – támaszkodott fel nehézkesen.
24
www.astur.hu
A lány szerencsére először az előszobába ment, és a kabátok között keresgélt. A hidegebb levegő jólesően kitisztította Máté gondolatait. A lány a kabátja zsebéből egy textil-zsebkendőt vett elő, és óvatosan megtörölte a szeme sarkát. Máté megbabonázva nézte a virágmintás ruhadarabot. Még létezik ilyen? A huszonegyedik században? Egyszerű és szép. És éppoly haszontalan. És irracionális. Szemben a kórtermet idéző fehérségű, „egyszer használd, s szabadulj meg tőle” papírzsebkendőkkel. – Bocsánat, csak egy pillanat – szabadkozott a lány, és visszatette a kendőt. A nagyszobában szerencsére most újra lassabb zenék következtek. Bár a szerencsének lehet, hogy mindehhez semmi köze; a lány valószínűleg hallotta ezt az átszűrődő dübögés üteméből. Mindenesetre az érthetetlen fáradtságtól és a bortól kétszeresen is bizonytalanabbá vált Mátét nem kényszerítette lehetetlen feladatra. Nem is beszélve arról a kellemes érzésről, ahogy a lány hozzásimult, és ahogy együtt mozogtak, követve a tánc ütemét. Arra eszmélt, hogy hirtelen éjfél lett, a kezébe nyomott vizespohárban a pezsgő gyorsan elillanó habja remeg, oldalán pedig ott a lány. És mindenki nagyon örül valaminek, valamilyen – Máté számára érthetetlen – okból. – A boldog új évedre! – köszöntötte Máté a lányt, és mindkét oldalról megpuszilta. – Nagyon szépen köszönöm. És neked? Mit kívánjak? – Nekem? Hogy elmúljon a régi… A lány csak nézett rá. „Bár felvidíthatnálak” – vélte Máté kiolvasni a szeméből, de inkább csak a képzelete játszott vele. Persze! Hiszen ezek Kata szavai… – Boldog új évet neked is! – mondta a lány, és most ő puszilta meg. Máté különös hálát érzett, ahogy a szavak lassan szétáradtak a lelkében. – Jöhetünk mi is? – tűnt fel mellettük Tamás, oldalán Kata és a férje. – Boldog új évet! 25
www.astur.hu
Kata benyitott egy szobába. Máté a lány válla fölött, az ablakon át az utcáról beszűrődő halvány fényben, az ágyon örvénylő mozgásban összefonódó combok és karok sziluettjeit látta. – Inkább a másikba! – húzta be gyorsan Kata az ajtót. A másik szoba üres volt. A földön elterülő széles szivacson egy összegyűrt takaró hevert. A szivacs egyik végénél néhány könyv feküdt szétszórt rendetlenségben, közülük néhány nyitva. A falnál, a keskeny ablak alatt egy radiátor ontotta a meleget. – Itt szoktam néha éjjelente olvasni – magyarázta Kata, miközben még melegebbre állította a radiátort. – Te csak aludj; nekünk még sürgős táncolnivalónk van – mondta, majd magára hagyta. Máté lekapcsolta a villanyt. Hanyatt feküdt a szivacson, a derekára húzta a takarót, s lehunyta a szemét. Megpróbált újból befelé figyelni, a bor azonban megtette a hatását. Gyorsabban alakultak ki a képek, de éppoly gyorsan szét is foszlottak, még mielőtt határozott körvonalakat, súlyt, színt és főleg: értelmet kaphattak volna. Egy torzó csonka alakja; egy lefelé pörgő őszi falevél; lassan, szinte vontatottan kongó harang, melynek nyelve, amikor nehézkesen végre elérte a harang oldalát – olyan hangon szólaltatta meg azt, hogy a test és a lélek belerezgett – mind felmerültek a képzeletében, hogy azonnal szétfoszoljanak, és eltűnjenek. Sóhajtott egyet, és aludni próbált. Nyugtalanul forgolódott a szivacson, és többször felébredt. Egyszer, ahogy a fal felé nézett, mintha feküdt volna mellette valaki; egy női test árnyéka rajzolódott a falra. A mellek domború vonalai, az enyhén kiszélesedő csípő és az arcra bukó haj hulláma. A radiátor forró levegőjétől meglibbent a függöny, és akkor látta, hogy azokat az ívekben domborodó formákat a függöny redői csalták a falra. Mosolyognia kellett képzelete játékán. Egyszer meg azt érezte, hogy az álmában magára húzott, s a forgolódástól az arcánál összegyűrődött takarót egy könnyű kéz 26
www.astur.hu
igazítja el, és máris könnyebben tudott lélegezni. S mintha az a kéz, szinte alig érzékelhetőn, de végigsimított volna az arcán, és mintha érezte volna annak a valaki másnak a jelenlétét maga mellett. Lehetséges ez, hogy a falra vetülő árnyékot a képzelete hússal és vérrel telítette meg, s annak így adott formát, és lehelte életre az árnyalakot? Félálomban, álom és valóság határán nem tudta már, hogy hol vannak létezésünk korlátai; hol a határ, ami elválasztja a lehetségest a képtelenségtől. Ahogy az álom valóságában az irracionalitás a törvény, éppúgy hihetőnek és lehetségesnek tartotta mindezt. Ahogy a függöny árnyékot vethet a falra, a képzeletében megformált alak éppúgy kivetülhet a szoba remegő levegőjének valóságába. Lassan kinyitotta a szemét, és maga előtt egy szempárt látott, amelyben fáradtságot és talán enyhe szomorúságot vélt felfedezni. A lány, Kata barátnője feküdt mellette, akinek még a nevét sem tudta. A lány testének és mozdulatainak különös könnyedsége most összekeveredett képzeletével és a falon hullámzó árnyékok testetlenségével. A lány kicsit közelebb húzódott, és egy sóhajtással hanyatt feküdt. Óvatosan megfogta Máté kezét, és tenyérrel lefelé, lágyan a hasára, a köldöke alá helyezte. Épp oda, ahol felcsúszott egy kicsit a testére tapadó ruha. Máté érezte a karcsú alakot és a lapos hason a vékony, sima bőrt, érezte gyenge melegét. Az ujjain és tenyerén át a lányból áradó finom rezgést is felfedezni vélte. Mi ez? – figyelte magát Máté. – Hiszen most gyorsulnia kellene a szívverésének, a vérnek zubognia az ereiben, hogy másról ne is beszéljünk. – Nem vágysz rám? – kérdezte suttogva a lány. A kérdés ott visszhangzott a szoba sötétjében. – Nem – felelte Máté. – De azért kedvelsz? – kérdezte a lány. – Igen, kedvellek – válaszolta Máté. A lány közelebb húzódott, Máté karját a melle alá emelte fel, hogy átkarolja őt, és magukra igazította a takarót. Majd sóhajtott 27
www.astur.hu
még egyet, ahogy elnyomta az álom. Mintha a valótlanul törékeny teste megadta volna magát a valóság súlya alatt, és a lelke kiszökne a levegőbe, szabadon, míg a lelketlen erőszaktevő éjszaka sűrű sötétje birtokba veszi, s ránehezedne terhével az erőtlenné vált testre. „Mit vár tőlem ez a lány?” – nézett rá Máté. – „Védelmet? Vigasztalást? Hogy valaki számára legyen értéke? Hogy elfeledhesse a régi barátját? Hogy legyen egy társa az új évben, és az új terveiben?” Nézte az alvó alak apró, pihegő lélegzetvételeit, melyekre ütemesen emelkedtek a mellek domborulatai. Nézte ezt a valószerűtlen törékenységet, a feltétel nélküli befogadást, amely teljes lélekkel átadta magát. A mellette fekvő lány porcelánbabát idéző, egyszerű, makulátlan szépsége és ennek a szépségnek a törékeny kiszolgáltatottsága különös érzelmeket hoztak fel Máté lelkének mélyéről. Most zubogni kezdett a vére, a szíve majd kiugrott a helyéről, olyan erősen vert. Forróság és remegés árasztotta el a testét. Most mégis elöntötte a vágy, hogy birtokba vegye ezt a szépséget és naivitást, hogy részesülhessen belőle, a magáévá tegyen belőle, amennyit csak bír, s így foltozhassa be lelkének fájó ürességét. „Hogy merészeli ez a lány!?” – üvöltötte az agyában egy hang. – „Hogy merészeli, hogy így átlebegjen az életen!? Ez a valóság! Súllyal, éles szögletekkel! Ahol a másik orcádra kétszeresen kapsz! Kínlódás! Szerencsétlenség! Össze kell törni az ilyen szépséget!” Máté megdöbbent ezeken a szavakon, s azon a képen, amit a képzelete társított hozzá: a mélységből kiemelkedő fekete ruhás férfi, akinek a széttárt karjairól aláhulló köpenye szárnyakat formáz, ahogy ez a rémisztő alak lebeg a feltört ösztönenergiák sugarában, miközben néha megvillan a köpeny belső vörös bélése. „Kicsoda ez? És mekkora hatalma van!” – szaladt végig Máté hátán a hideg. – „Mekkora hatalma van felettem!?” A döbbenet szinte azonnal el is tüntette a szeme előtt megjelenő képet. Máté megpróbálta az emlékezetébe vésni ezt az 28
www.astur.hu
érzést, a testét és lelkét berezonáltató rendkívüli energiát, annak hullámzó rezgését. Érezte, hogy ez egy nagyon fontos dolog, amit ismernie kell. Ha mást nem is tud vele kezdeni, hát el kell nyomnia, önvédelemből, hogy az az alak ne törhessen elő újra. Máté a lány felé fordult, lassan, most már megnyugodva. Eszébe jutott a lány újévi jókívánsága, s ettől melegség töltötte el a lelkét. – Drága barátnőm! – suttogta és egy puszit nyomott óvatosan az arcára. Hanyatt fordult, és lehunyta a szemét. Ahogy aludni próbált, egy muskátlis láda jelent meg előtte, tele piros virággal. Nem tudta miért, de ettől nyugalom árasztotta el, s ebben a nyugalomban végre lassan feloldódtak a gondolatai. Kora hajnalban ébredt. Még éppen csak egy leheletnyi sejtelmes fény jelent meg az ablak keretébe foglalt égen. Hajnalonként néha, sajnos csak ritka alkalmakkor, a tudata megreked valahol az álom és az ébrenlét határán. A mélységből a felszínre törekvő elidőzik egy kicsit félúton; lelkében még a mélységek misztikummal teli világa, feje fölött már a világ opálos világossága. Irracionalitás és valóság határán… Ekkor nem halk rezgést hall, hanem egész teste, minden sejtje átkerül egy másik, transzcendentális tartományba. (Vagy ott ragad?) Ilyenkor különösen eleven képeket lát, ha nem is az álmok élettel teli teljességével; s a képzelete hihetetlen képek kombinációit vonultatja fel előtte. Most is ez az érzés ragadta el. Először újra az antik templomrom oszlopcsarnoka jelent meg előtte, de most nemcsak látta mindezt, hanem át is élte. Ott volt az oszlopok között, a bőrén érezte a szél simítását és a napsugarak hevét. És látta közelről a kismadár gyönyörű színes tollazatát, szinte a kezében érezte az apró test melegét, a gyorsan verő szív dobbanásait. És hallotta az énekét, az ég felé szökő rövid trillákat.
29
www.astur.hu
„Értem én, értem…” – sóhajtotta magában, és a sóhajtása összekeveredett a széllel, és elszállt a tenger és az ég felé. – „De a kő összetöri a madarat.” Hirtelen egy tányért látott maga előtt, benne forró, ínycsiklandón gőzölgő levest, kezében a kanál, amellyel kavargatja, és egy-egy hús- vagy zöldségdarabot kiemel, hogy még megízlelése előtt gyönyörködhessen benne. És látta a megterített asztalt, majd a tűzhelynél szorgoskodó asszony törékeny alkatát, lebbenő szőke haját. És látta a kis házat, benne a szép egyszerűséget és tisztaságot, a felakasztott virágos konyharuhát, az ablakon betörő nyári nap fényét, és az ablak előtt sorakozó muskátlis ládákban a fényben fürdő virágokat. És érezte a békét, a hosszú csendes esték békéjét. De milyen csendesek is voltak azok az esték! Milyen hosszúak a hallgatások, amelyeket csak a könyv vagy újság lapozásának zaja tört meg, vagy a tévé rikítóan harsány hangjai, mely villódzó fényeiben még üresebbnek és halottabbnak tűnt a szoba. Milyen hosszúak voltak a hónapok és az évek, a végtelenül pergő egyforma napok… De egyszer sem gyulladt fel a tűz azokban a szemekben, egyszer sem lobbant lángra az a lélek, s a kedvességet és szeretetet egyszer sem váltotta fel – a szerelem. Mind közelebb és közelebb látta maga előtt azt a szempárt, beleveszett ebbe az ártatlan nyíltságba, és szinte fürdött a kedvességükben. Így ébredt fel. Megtapogatta maga mellett a szivacsot, majd kinyitotta a szemét, és látta, hogy egyedül van. Most kezdte csak érezni, hogy iszonyatos fejfájás gyötri. A homlokához nyúlt, hogy talán kettéhasadt a feje ebben a szörnyű fájdalomban, amelyhez még tikkasztó szomjúság is társult. „Ezek szerint nem volt túl jó választás az az édes vörösbor…” Félálomban, a fejfájástól kábán felkelt, hogy igyon egy kis vizet. A konyhában, a sötétben észrevette a lány alakját, ahogy az ablaknál áll, szőke haja előrebukik, ahogy a fejét az üvegnek támasztva nézi a kinti homályos fényeket. Mátét megrohanta az előbbi érzés, és hálát érzett mindazért a kedvességért, amit a lánytól kapott. Mögéje lépett, és átölelte. Valami furcsa, szokatlan volt 30
www.astur.hu
ebben az ölelésben. Most érezte az életet ebben a testben, határozottan érzett valami enyhe energiát – lehet, hogy még mindig álmodik? – amely átrezeg rajta, és szétterjed a környezetükben, elterülve a házon, a szomszédos utcákon és tereken. Furcsa volt, hogy ez az energia sem meg nem fogta, sem nem taszította, ahogy sem mélysége, sem magassága nem volt, mintha egyetlen sík lenne a birodalma. – Máté – hallatszott a suttogás, és a lány az ölelő karjára hajtotta a fejét. Ekkor döbbent rá, hogy Kata áll az ablaknál, és őt ölelte át. – Bocsáss meg – bontakozott ki kapkodó mozdulatokkal Máté az ölelésből, öntött egy pohár vizet, és kiviharzott a konyhából. Már hazafelé tartottak a kocsiban. Tamás mellékutakon haladt; már régen kialudta azt a néhány pohár bort, amit ivott az este, de semmiképp sem akart kockáztatni. Máté hátradőlt az ülésen, és nézte az új év szürke fényeiben a szokatlanul néptelen várost. Most, nappal, hihetetlennek tűnt minden, ami tegnap éjjel történt, a túlfűtött képzelet szertelen játékának. És talán jobb is, ha mindez ott marad a képzelődés jótékony fátyla mögött. Otthon befekszik egy kád forró vízbe, a ruháit meg a mosógépbe dobja. Naivitásnak tűnt, hogy a tavalyi év gondjait lemoshatja magáról, mint az izzadtságba tapadó port és a hajlatokban meggyűlő koszt. Mégis ez a naivitás tűnt most a leghihetőbbnek és legvalóságosabbnak, a legjobb ötletnek erre a komor délelőttre. – És mi a véleményed Liliről? – kérdezte Tamás. – Kiről? – Liliről. Kata barátnőjéről – nézett rá Tamás. – Aranyos? „Szóval Lili” – ízlelgette a nevét magában Máté. – Igen. Aranyos – felelte.
31
