Árva Vince atya: A Pálos rend története

2002. július 21.

A lelkiség napja

Árva Vince atya: A Pálos rend története Körülbelül talán egy hét kéne, hogy elmondjam mindazt, amit nagyon jó lenne, ha Magyarország népe ismerne. A középkori jövendölés szerint „van Pálos rend, van Magyarország, nincs Pálos rend, nincs Magyarország. Pázmány Péter nagyon komolyan vette ezt, s egy gyönyörű, barokk-cikornyás, négy-öt soros mondatba foglalta össze. Számára a Pálosok voltak a legfontosabbak. A török világ után talpra állította őket, csak nyolc kolostoruk vészelte át ezeket az időket. Sajnos meg kell mondanom, hogy azok nagy részét nem a török rombolta le, hanem a különböző vallási villongásokban egymást irtották a magyarok, az egyik így hitte Jézus Krisztust, a másik úgy vetett keresztet. Remélem, ezek az idők hamarosan végleg el fognak múlni, mert nekünk, magyaroknak a mai világ rendkívül kemény kihívást tartogat: lenni vagy nem lenni, maradni vagy elpusztulni. Én 16 éves koromtól papnak készültem. Jó édesanyám, aki székely volt, hat éves koromban eltávozott közülünk, kilenc éves koromban pedig édesapám, aki keménynyakú kun kapitány fia volt. Én e kettőből ötvöződtem: keményfejű, kitartó székely. Édesanyámnak már a húszas évek végén, harmincas évek elején egy isten háta mögötti kis faluban varrógépe volt, és egy vallásos folyóiratot járatott. Ő volt a falu tudósa. Tehát én ilyen háttérrel léptem a világba. Mióta az eszemet tudom, pap akartam lenni. Tizenhat éves koromban hazamentem nyári szünetben nagynénémhez, ahol fönt aludtunk a padláson a szénában. Valamikor hajnal tájban egyszer csak felébredtem, kinéztem az ég felé, és egy csodálatosan szép, ragyogó keresztet láttam közeledni. Tiltakoztam: „Uram, nem, nem fogadom el! Nem kell, add másnak!” Aztán ezt el is felejtettem, később, életemnek egy bizonyos szakaszán eszembe jutott. Másodéves teológushallgató voltam, amikor szintén egy csodálatos dolog történt. Akkor még azt mondtam: „Uram, ezt ne tedd, nem bírom, inkább add vissza a keresztet!” Meg is kaptam. Hamarosan elvittek katonának, keményen végigcsináltam a két évet. Negyedikes gimnazista voltam akkor, október 12-ére szólt a behívóm. Pápa mellett, Marcaliban kötöttem ki. Az akkori honvédelmi miniszternek írtam, hogy kispapjelölt vagyok, szereljenek le, mert le kell érettségiznem. Megengedték, hogy minden másnap bejárjak a Pápai Református Gimnáziumba. Nagyon hálás vagyok ennek az iskolának, mert igazi magyar

testvériséggel fogadtak, szállást adtak, segítettek, és átmentem az érettségin. November 12-én Esztergomban megkezdhettem a teológiai tanulmányaimat. Ott ’56-ban nem sokat csináltam, de az eredmény az lett, hogy azonnal kitettek februárban. Nagynénémékhez mentem Pestre, akiket ’56 előtt megfenyegettek, ha be mernek fogadni engem, akkor megnézhetik a munkahelyüket. A központi szemináriumban voltam egy fél évig. Pendely Mihály püspök úr szinte összetett kézzel könyörgött, hogy maradjak ott, és ledoktorálhatok. Bennem az a rögeszme élt, amit Mindszenthy bíboros mondott: „Nem doktorálok, anélkül is lehetek püspök.” Az volt a szerencsém, hogy visszakértem magam Esztergomba, mert szeptemberben a központi szemináriumból nyolcvan kispapot kirúgtak, öten maradtak. Elég volt az egyszeri eltávolítás, így Esztergomban is szépen befejeztem. Közben a katonaságtól egy pálos testvérrel, aki nem volt pap, csak teológus, elkezdtük szövögetni a terveinket. Javaslatomra elkezdtük megszervezni a titkos Pálos rendet. Most már beszélhetek erről, úgyis tudta az ÁVO. Azóta a papírt is megkaptam, hogy valóban figyeltek. Én megelőztem őket: Két évvel ezelőtt kértem a Történeti Hivatalt, hogy mutassák meg, mi rosszat tettem, hiszen engem állandóan üldöznek, az életemre törnek. Kiderült, hogy nincs semmi bűnöm. Volt egy pálos atya, Pál atya, egy döbbenetesen jólelkű pap, meg egy másik testvér. 1961-ben letartóztatták őket. Ezekben a jegyzőkönyvekben egy tanú rólam nyilatkozott, a neve ki volt húzva. (Persze én a szöveg alapján rájöttem, ki volt az.) Azt mondta, hogy Árva Vince kijelentette előtte, hogy többet nem foglalkozik a pálosokkal, hanem csak a történelemmel. Megmutatta, milyen drága történelmi könyveket vásárolok, és már ebből áll az életem. Tehát ennek köszönhetően megúsztam. Mint mondtam, Esztergomban voltam káplán, akkor volt a nagy letartóztatás. Esztergom minden plébániáján házkutatást végeztek, csak nálunk nem. Nagy félelmet keltett bennem, hogyhogy engem nem kutattak át. Aztán beállított egy részeg ember a plébániára, aki azt mondta: „Tisztelendő úr! Legyen jó ezután is, ne törődjön semmivel.” ’64-ben először jártam Csesztovában, hogy egyházilag nem, de államilag illegális működésünket ott is jóváhagyassam. Rómából már volt meghatalmazásom, Csesztova írásba adta, hogy én vagyok magyarországi tartományfőnök, és mindenhez van jogom: fogadalmaztathatok, feloldozhatok. (Rendkívüli állapotokban az egyház hihetetlenül rugalmas tud lenni.)

Nagyon nagy szeretettel voltam a lengyelek iránt. Minden nyáron 2-3 hetet ott töltöttem a pálos testvéreimmel, akik plébánosok, káplánok voltak. Bejártuk fél Lengyelországot. ’87 nyarán szintén ott voltunk. Egyszer csak megszólalt a kolostor harangja, és minden pálos elindult a templomába. Én akkor már sejtettem, mi a helyzet. Én tudtam egyedül jól latinul. Ahogy bementünk a kolostor kápolnájába, végigvonult a csesztovai püspök, fölállt az oltár elé, és elővett egy dekrétumot. Ez egy pápai dekrétum volt, amely az akkori generálist azonnali hatállyal megfosztotta a tisztségétől, és ideiglenesen a csesztovai püspök lett a rend kormányzója. Nem mertem elmondani a többieknek, hogy mi történt. Bennem az munkált, hogy össze kell tartani a csapatot akkor is, ha nem a legkitűnőbbek, ha hibáznak is, csak végigvinni, csak továbbadni. Ugyanis amikor elkezdtem, az a hír járta Mindszenthyvel kapcsolatban, hogy négy hónap múlva oroszok nem lesznek Magyarországon. Fiatalemberként azt gondoltam, hogy ez a legnagyobb hazugság. A török is itt volt 150 évig, az oroszok is itt maradnak legalább 50100 évig. Tehát a Pálos rend Magyarországon nem szűnhet meg, mert olyan borzalmas nehéz volt visszahozni Lengyelországból, hogy ezt még egyszer nem tudjuk megismételni. Miután a sziklából kitettek, levéltári kutatást végeztem – 3000 A4-es fénymásolt oldalam van – arról a közel 25 éves levelezésről, amelyet Zichy Gyula kalocsai érsek folytatott a lengyelekkel arról, milyen módon lehetne a Pálos rendet visszaállítani. ’33-ban végre beleegyeztek. Miért? Mert már akkor érezni lehetett a háború szelét. A világ tudta, és a lengyelek is, hogy a háborút Németország és Oroszország kezdi el, és a felvonulási térvonal Lengyelország lesz. A pálosok azt is érezték, hogy Hitler első dolga lesz Csesztova eltörlése. Így is történt. Amint átlépte a határt, kiadta a parancsot – ezt dokumentumokból tudom – Csesztova felrobbantására. A közvetlen katonai tisztjei könyörögtek neki, hogy ne tegye, mert akkor az egész keresztény világ ellenük fordul. Így elhatározta, hogy majd a győzelmük után robbantja fel Csesztovát. A lengyelek tehát csak ennek hatására járultak hozzá a „visszatelepítéshez”, amúgy ezt nem akarták megtenni. Sok leírás van, amelyekből egyet említenék: ’32-ben vagy ’33-ban a szatmári püspök titkára is jelentkezett, hogy pálos szeretne lenni. Zichy kalocsai érsek kiküldte őt Lengyelországba, hogy végezze el a noviciátust, és már ’34-ben visszajöhet. Egy év múlva kidobták a noviciátusból, mert tüdőbajos lett. Hazajött szegény kis faluja régi plébánosához, és onnan írta a következő levelet Zichy Gyula kalocsai érseknek: „Kegyelmes atyám! Visszajöttem Lengyelországból. TBC-t kaptam, nagyon beteg vagyok. Régi plébánosom fogadott be. Olyan szegény a falu, hogy csoda, ha mi ketten meg tudunk élni. Hogy haza tudjak jönni Lengyelországból, banki hitelt vettem fel, de nem tudjuk

kifizetni. Könyörgök, kegyelmes uram, fizesse ki helyettem, hogy ne legyen nagyobb baj belőle.” Egy beteg embert egyházunk szabályai szerint nem is lett volna szabad kitenni. De ha már kitették, adtak volna neki pénzt, hogy haza tudjon utazni. ’34-ben egy nagy ünnepség keretében megtörtént az ún. visszatelepítés. A Nyugati Pályaudvaron a kormányzótól kezdve mindenki nemzeti díszben ünnepelte az ősi magyar Pálos rend visszajövetelét. Az emberek fele lengyel, a fele magyar volt. A lengyelek kuncogtak az orruk alatt, hogy ez nem is az ősi rend, de hát szükségük volt a magyarokra. A sziklatemplomban és a kolostorban helyezkedtek el. Hat évvel ezelőtt Pilisszántóra kerültem. A szomszéd faluban miséztem, és mise után bejött egy 74 éves ember, aki azt állította, hogy pálos volt. Ő Kelemen István bácsi. Elmondta, hogy azok között volt, akik ’34-ben visszajöttek, és nagy ünnepélyességgel fogadták őket a Nyugatiban. A sziklatemplomban helyezkedtek el, majd egy hónap múlva lengyel vezetők mindenféle indok nélkül azonnali hatállyal elbocsátották őket. A magyar házfőnök adott nekik igazolást, amelynek a fénymásolata nálam van. Ebben az áll, hogy semmi kifogás nem volt Pista bácsi ellen, és egyházmegyei szemináriumban biztosan jó pap lenne. Kérdeztem Pista bácsit, miért nem fogadta ezt el? Azt mondta: „Atya, én annyira elkeseredtem, hogy nemhogy pálos, de pap sem akartam lenni.” Elvégezte a zeneművészeti főiskolát, a Horthy-rendszerben ő szervezte meg a magyar hadsereg ének-és zenekarát. Majd a nagy fordulat után, a Rákosirendszerben ő hozta létre a néphadsereg központi zenekarát és kórusát. Három év múlva azonban fölfedezték, hogy klerikális hajlandósága van, és elbocsátották. Megnősült, négy lánya van és unokái. Az ő élete csak egy példa a sok közül. A háború alatt nagyon sok lengyel menekült a sziklatemplomba (egymillió lengyel élt nálunk). A két világháború között a magyarok rájöttek, hogy ez nem az ősi alapítású rend, hanem 1784-ben alapította VI. Piusz pápa Szaniszló Ágoston lengyel király kérésére, mint lengyel Pálos rendet. Így szervezkedni kezdtek szerencsétlenségükre – nem vizsgálták meg, kik vannak körülöttük. Egy kérvényt készítettek Róma felé, hogy állítsák vissza a II. József által feloszlatott Pálos rendet, mert ők nem akarnak lengyelek lenni. Egy Salgótarjánhoz közeli faluból származó, tót pálos atya elárulta, azonnal megtizedelték a rendet, az összes lengyelt hazakergették, és nem vettek fel több embert, „numerus clausust” tartottak. Én még találkoztam ezekkel a lengyelekkel, Jeromos atyával, aki segített nekem Csesztovában, és mindig hívott magukhoz. Egyszer azt mondta: „Vince, ti borzalmasan sokat tudtok. Mi, lengyelek hozzátok képest óvodások vagyunk. Az a csodálatos Szent István napi körmenet vagy a többi rendezvény… Mi ilyet nem tudunk csinálni.”

Tehát nagyon szerettek a lengyelek, de amikor a vezetőváltás megtörtént, fél év múlva kineveztek egy másik generálist, aki abban a pillanatban megszakította velem a kapcsolatot, sőt ’88-ban azt üzente: „Fogadalmatok érvénytelen, mehettek, amerre akartok.” (Azt tudni kell, hogy a fogadalmat senki nem oldhatja fel) Ő azonban úgy gondolta, ránk ijeszt. Rómába mentem továbbképzésre, hogy a szentté avatási szakképesítést megszerezzem. Ez idő alatt bejártam a Vatikánba. Máig sem tudom, miért, de szerettek, tiszteltek, becsültek engem a vatikániak, szinte előre köszöntek. Állandó bejárásom volt, minden nap mentem a levéltárba vagy a könyvtárba. Esti szakon folyt az egyetemi oktatás, délután 4-5 órától, a Vatikánban pedig 12ig lehetett lenni. Hadd meséljem el egy élményemet, melyet sosem fogok elfelejteni. Kikértem egy 1215-ből származó kódexet. Kinyitottam, lehajoltam, és megcsókoltam. Olyan gyönyörű, tiszta írással készült, hogy folyamatosan tudtam olvasni. Ez életem egyik nagy élménye a Vatikánból. Boldog Özséb és a Pálos rend után kutattam. Nagyon érdekes, hogy II. József feloszlató rendelete után három évvel még Rómában ill. Olaszországban hét kolostor működött, és a nyolcadik templomot Rómában építették Remete Szent Pál tiszteletére. Róma városi könyvtárában találtam meg a tervrajzokat egy nagy kötegben. (De aztán jöttek a Garibaldi-féle és egyéb felszabadítási vagy nemzetiségi mozgalmak, amelyek a pálosokat is távozásra kényszerítették.) Ez a templom ma a városi rendőrség temploma, egy nagyon szép barokk épület, melyre ki van írva, hogy a pálosok építették. A római Santo Stefano Rotondo templom is a pálosok kezelésében volt. Hadd utaljak egy kicsit előbbre. Amikor kineveznek valakit bíborossá, akkor egy ún. címtemplomot kap. Ezt a templomot kellett volna megkapni Lékai bíboros úrnak is, mert Mindszentyé is ez volt. A magyar állam azonban tiltakozott, hogy nem lehet az övé az a templom, amelyik Mindszentyé volt. Így kapott egy másikat, a karmelitákét, a Szent Teréz Bazilikát. Megegyezett az akkori német bíborossal, hogy kérni fogja magának a magyarok templomát, a Santo Stefano Rotondo templomot, amely romokban állt. A német bíboros megígérte, hogy restauráltatja természetesen német pénzből, és utána visszaadja a magyaroknak. Ám közben ő meghalt. Paskay bíboros úr időközben fényt derített erre a dologra, de a németek azóta is tiltakoznak, hogy nem adják vissza a templomot a magyaroknak arra hivatkozva, hogy az az övék, mert megvették. Ám én tudom, hogy amikor az 1500-as években ez a templom megszűnt, mint pálos kolostor és templom, akkor a Collegium Hungaricumot egyesítették a német kollégiummal. Ez a mai napig Germanicum Hungaricum néven működik, ahol a magyar világi papság tanulhat.

Ám arról hallgatnak, hogy olyan hatalmas értékű épületeket is átadtak a németeknek, amelyek értéke nagyobb a Santo Stefano Rotondo temploménál. Egy magyar jezsuita testvér átadta nekem az összes általa feldolgozott anyagot, amelyet azóta is őrzök. Ebben pontosan kimutatja, melyek azok a római épületek, amelyek a magyarok vagy a pálosok birtokában voltak, és átadták azokat a németeknek. Ez a testvér azt mondta, hogy ezeknek az épületeknek az értéke kétszer akkora, mint a Santo Stefano Rotondo templomé, ezért vissza kell őket követelni a németektől. Ezt eddig senki nem merte megtenni, de kérjük az egek Urát, hogy hamarosan olyan bíboros legyen, aki kész erre. A Santo Stefano Rotondo templom egy magyar nemzeti szentély. Ott van Szent István oltára, melyet a németek szerencsére visszaállítottak eredeti állapotába. Ott van még jó néhány pálos atya, és egy magyar bíboros sírja is. Most egy kicsit ugorjunk vissza az időben. A török világot tehát nyolc kolostor élte túl. A török elfoglalja Budaszentlőrincet, ahonnan közben kimenekítik Remete Szent Pál holttestét a Trencsényi Várba Pozsonyon át. A Trencsényi Vár, mivel fából volt, leégett, és benne égtek Remete Szent Pál csontjai. Valaki egyszer ezt úgy fogalmazta meg, hogy ez az isteni gondviselés. Remete Szent Pál teljesen a magyaroké volt, és végül a magyar szent földdel keveredett össze, nehogy valaki ellophassa tőlünk. Remete Szent Pálról hadd beszéljek külön. Fiatal koromban, gimnazistaként sehogy sem fért a fejembe, Boldog Özséb miért ment el Egyiptomba szentet keresni, mikor itt volt rengeteg Árpád-kori szent: Erzsébet, István, László. Tulajdonképpen nem régen kaptam választ erre a kérdésre. Remete Szent Pál Egyiptomban remetéskedett, ráadásul a zsinat utáni egyháztörténészek azt mondták, hogy nem is létezett, csak egy kitalált személy. Van azonban egy régészünk, akit a magyar akadémikusok már mindennek lehordtak. Ő Vörös Győző, egy nagyon rendes, becsületes, nagyrégész. És nagyon jó magyar. Elmondta nekem, hogyan találta meg Remete Szent Pál kápolnáját az egyik piramis legfelső részén, ahová más kutatók nem mentek, mert azt gondolták, hogy nincs ott semmi. Elmesélte, hogy az egész napi kutatás után fáradtan megállt a piramis tetején, visszanézett, és megszólalt benne egy hang, hogy ott a kő mögött van Remete Szent Pál kápolnája. Másnap maga mellé vett két embert. Azt mondták rá, hogy elment az esze, ott már ezren kutattak, és nem találtak semmit. Harmadmagával nekifogott, és másnapra sikerült egy nagy követ kimozdítani a helyéről, amely mögött ott rejtőzött a kápolna. Még azt mondják, csodák nem léteznek. Ezt a kápolnát meg lehet nézni a Sziklakert kápolnában, mert az ő rajzai, leírásai alapján pontosan megfestették azt. Ez alapján tehát kiderül, hogy Remete Szent Pál nem egy légből kapott védőszent, hanem egy hús-vér ember volt.

Vörös Győző egy intuíció alapján a város körül egy olyan helyen kezdett el ásni, amelyre a többi régész azt mondta, hogy nincs ott más, mint kő és por. Az egyiptomi ásatási minisztérium elé vitte az ügyet, akik legnagyobb meglepetésére egy pillanatig sem kételkedtek a tudásában, és engedélyt adtak az ásatásra. A magyar újságokban is megjelent, hogy ez volt az egyiptomi ásatások talán legjelentősebbike. Megvannak a rajzok a régi, gyönyörű városnak, melynek romjai a föld alatt nyugodtak. Vörös Győző bevallotta nekem, hogy ő már inkább egyiptominak érzi magát, mint magyarnak, és nem is akar hazajönni. Megértettem őt, hisz a magyar akadémikusok keresztre akarták feszíteni, kiközösítették, bíróság elé akarták állítani, hogy mert ilyen fiatal fejjel nekifogni egy ásatásnak. Mi köze a Magyar Akadémiának ahhoz, ha az egyiptomi kormány saját pénzéből megbízást ad valakinek? Ezzel is a magyar tudománytalanságra akarok utalni. Ugyanezt teszik velem is. Azt gondolják, egy egyszerű kis barát nem tudhat semmit. A tudományos világ tehát nem fogad el engem. Hiába fordítottam le a Gyöngyössy-féle pálos kódexet, ki vagyok közösítve. Egyházi helyeken ezt nem szabad árusítani, a Bazilika plébánosa is megtiltotta. Pedig egyháztörténeti szempontból rendkívül fontos ez a Gyöngyössy Gergely által 1527-ben befejezett kódex. Nagy csoda volt, amikor 1983-ban kiadták. Érdekes, hogy akkor a legnagyobb tudósok befogadtak engem. Az Irodalomtörténeti Intézetbe jártam, ahol nagyon megkedveltek, és megkértek, hogy fordítsam le a kódexet. Megígérték, hogy majd ők kiadják. Kezdetben vonakodtam, de végül megcsináltam. Ferenczy János, központi bizottsági tag jó magyar ember lévén a pártfogásába vett. Azt mondta, hogy ez magyar érdek, és a Központi Bizottságban kiharcolta, hogy ki lehessen adni. A Kossuth Rádió a déli hírekben bemondta, hogy az „Arcok a magyar középkorból” című könyv elfogyott vidéken is és Budapesten is. Ez akkoriban csodaszámba ment. Néhány helyen azért belejavítottak. Boldog Özsébet például kezdettől fogva generálisnak nevezik. Egy helyen van még egy kis csúsztatás, de komoly változtatás nem történt benne. Nagy hatással volt a társadalomra. Pesten úgy keresték, mint a cukrot. A Gyöngyössy-féle kódex az egyetlen, amelyről tudunk. Aztán jött a török idő. Meg kell említeni Fráter Györgyöt, akiről életregény is íródott. Érdekes, hogy a mai magyar társadalom lelkéből nagyon kimosódott a magyarságtudat, ma már azt sem tudják, ki volt Fráter György. Váradi püspök, bíboros volt, a Habsburg király megölette. Szent életű, hihetetlen tudással rendelkező pálos szerzetes volt. Olasz-horvát származású, de tiszta magyar érzületű volt. (Akkoriban nem volt probléma, hol született az ember. Ha magyarnak vallotta magát, magyar volt.) Regénye nagyon izgalmas, tisztán,

hűen tükrözi a magyar gondolkodást. Ő volt az, aki egyesíteni akarta Erdélyt és Közép-Magyarországot. Kérdés a közönségtől: Volt-e a pálosoknak építkezése, rendépítése Erdélyben Vince atya: Nagyon sok kolostor van Erdélyben. Elsőként említeném Nagyváradot, és Torda is nagyon érdekes. Van három oklevelem. Az egyikben az áll, hogy Tordában együtt van a Szent István Lovagrend és a Pálos rend. Aztán egyszer csak a lovagrend eltűnik, de a Pálos rend tovább él egészen a feloszlatásig. Budaszentlőrinc esetében is ezzel a problémával találkozunk. Bencze Zoltán feltárt itt egy romot, de nincs tisztában vele, hogy tulajdonképpen ez a lovagrend kolostora volt. Bonfini – egy kis túlzással – azt írja, hogy a budaszentlőrinci kolostor tornya árnyékot vet a Budai Várra. Aki járt ott, láthatta, hogy van ott egy négyzet alakú épületmaradvány, egy 50-60 cm-es fal. Nehezen elképzelhető, hogy erre egy 120 m-es tornyot építettek volna. De még ha így lett volna, akkor sem vetette volna az árnyékát a Budai Várra. Egy ismerősöm, egy budakeszi lakos kutatásai során kiderítette, hogy a kolostor máshol lehetett, és ez a bizonyos torony pedig a Hárs-hegy tetején volt. Onnan adhattak le tűzjeleket, mikor jött a király. A Gyönygössy-kódexben van egy nagyon kedves történet: Mátyás megjelenik estefelé a kolostor előtt. Egyik testvér kinéz, és mikor meglátja, hogy a király jött, szalad a generálishoz jelenteni. Az megkérdezte: „Kinyitottad a kaput? – Dehogy. Nem kaptam rá engedélyt – jött a válasz. – Akkor szaladj, és engedd be gyorsan őfelségét!” A király azt felelte a bocsánatáért esedező generálisnak: „Bárcsak nekem is ilyen hűséges katonáim volnának!” Mátyás király nagyon sokat járt a kolostorba, és a borospincében sok időt töltött a testvérekkel. A Pálos rendnek a középkorban 150 kolostora volt a Nagy Magyarország területén. Van egy dolog, amiről nem akar tudni a magyar történelem. 1527-ben Szombathelyi Tamás generális Lisszabonban búcsúztat 300 magyar pálost, akik VI. Sándor pápa megbízásából mennek Amerikába, hogy ott hittérítést végezzenek. Főleg az indiánok között jártak, és emlékük ma is él. Spanyolország és Portugália szembefordult egymással, és megint VI. Sándor kéri fel a pálosokat, hogy csillagászati eszközökkel húzzák meg a határvonalat a két veszekedő hatalom között. (Az akkoriban egy nagyon komoly tudomány volt.) A spanyolok elfoglalják Guatemalát, 300 pálost kivégeznek, néhányat pedig csónakba ültetnek, és elküldik őket a világ végére. Guatemalában, ahol a pálosok éltek, húzódik egy hatalmas hegyvonulat. Ebben vannak a remetefülkék, barlangok, amelyek falain még ma is elég sok rovásírás jel található. Ezek a speciális pálos rovásírás elemei, melyről a magyar tudományos rovásírás

képviselői nem vesznek tudomást. (Walterné Fehér Anna könyvében tesz róla említést, és egy német szerző is idéz a pálos rovásírás emlékekből.) Lisszabonban felkerestem a volt pálos templomot. Ez egy csodálatos, hatalmas bazilika tele aranyoszlopokkal. A pátriárka titkára kísért el oda, aki megkérdezte, kik azok a szentek a templomban. Mondtam, hogy az ott Boldog Özséb, a rend alapítója. A titkár elcsodálkozott, hogy egy ekkora szent van a templomukban. Ott nagyon tisztelik a pálosokat. Hívott a pátriárka, hogy menjek ki, de akkor egymagam nem mertem nekivágni. Ha a jóisten megadná, hogy itthon helyreállítsuk a rendet, azonnal hívnék portugál fiatalokat képzésre. A pátriárka meghívására tehát azt válaszoltam, hogy ha Magyarországon sikerül legalább egy kolostort visszaállítani, Lisszabonban fogom folytatni. (A lisszaboni levéltárban nagyon sok pálos vonatkozású anyag van.) II. József tehát feloszlatta a rendet. Pázmány Péter első dolga az volt a török idő után, hogy a pálosokat a pártfogásába vette. Rendeletet hozott, élelemmel segítette őket, beindította a noviciátust. Ő nagyon jól emlékezett az ősi jövendölésre, melyet előadásom elején idéztem. Ő ezt egy gyönyörű, barokk cikornyás megfogalmazásban adja vissza: „Ha tudni akarod, hogyan áll Magyarország szénája, nézd meg a pálosok szénahordóját. Ha ott jó rendben látod a szénát, tudd meg, akkor jó kezekben van Magyarország.” Megindul a jezsuitákkal a hittérítés. A 10 %-os református, protestáns Magyarországból a jezsuiták és a pálosok csináltak 90 %-os katolikus országot. Három vértanúnk van. Az egyik Csepelényi Györgynek a szentté avatását is próbálta megindítani, de az egri érsek elzárkózott ez elől. Az 1700-as években maguk a pálosok is próbálkoztak ezzel. (Minden ezzel kapcsolatos dokumentum megvan.) Akkor Róma azt javasolta, hogy ne is próbálkozzanak, mert a császári udvar úgysem fogja engedélyezni. Én is hasonló helyzetbe kerültem. 1983-ban vagy 84-ben Lékai bíboros úrral megindítottuk Boldog Özséb szentté avatásának római eljárását. (Én vagyok a Rómában bejegyzett szentté avatási jegyző) Hiába Kértem Paskay bíboros urat és az egri érseket, nem engedélyezték. Hadd említsek itt meg egy, számomra nagyon fájó dolgot. Lengyelországban szentté avatják Jolántát, Hedviget, stb. Magyarországon ki tudott erről? Az a néhány templomba járó öregasszony. Miért nem csináltak propagandát, hogy mikor a pápa kimondja a szentséget, Magyarország összes harangja fél óráig kongjon? Az ökomenizmus jegyében csatlakozhatott volna az összes református templom, tán még a zsidó templomok is megkondíthatták volna harangjaikat. Azonnal misét kellett volna mondani a tiszteletükre, felkeltve a magyarokban a magyarságtudatot. Rá kellett volna mutatni, mit adtunk Európának, a

lengyeleknek. Néha úgy érzem, főleg néhány évtizeddel ezelőtt éreztem, mintha szégyenkeznem kéne. Az volt az ember érzése, mintha egy semmirekellő nemzetség lennénk, amely csak arra jó, hogy ide-oda telepítgessék, mint egy időben szó volt róla, hogy visszatelepítenek minket Ázsiába. Engem kiközösítettek már, nyugdíjat sem kaptam, a nucius nem válaszol a leveleimre. ’94-ben elkergetett a sziklatemplomból, amelyet én építettem újjá, ugyanúgy, mint Márianosztrát. A márianosztrai kegyképre én tetettem rá a Szent Koronát aranyozott ezüstből. Amikor elkészült a Szűz Anya fejére Szent István koronája, az ötvössel a kis Jézus fejére is csináltattam főhercegi koronát. Én koronáztam meg gyarló kezemmel a magyarok Nagyasszonyát! Egy egyháztörténészünk írt erről, és nem merte feltüntetni a nevemet. Boldog Özséb sírját megtaláltam a pilisszántói temetőben, ahol Rostás László és Szegedi Miklós, világhírű fafaragó segítségével egy keresztet állítottam. Ennek a keresztnek döbbenetes a szimbolikája. (Tapolcán létrehoztak egy alapítványt Boldog Özséb szentté avatása és a Pálos rend újjászervezése céljából) Alulról indulva két nagy lángoszlopot látunk, amelyek Isten hatalmas teremtő erejét szimbolizálják. Majd négy vasrudacska az Isten mindent fönntartó erejét jelképezi. Aztán négy szárnyas alak következik, ez a Szentlélek. (A Szentírásban olvashatjuk, hogy mikor Isten a világmindenséget teremtette, akkor a Szentlélek ott lebegett a vizek felett.) Utána, Isten hatalmas teremtő tevékenységének a közepén van a Pálos rend címere. Ez azt jelöli, hogy Isten örök terveiben ott szerepel a Pálos rend létrehozása. Utána, a kereszt két oldalán láng cikázik fölfelé. A bal oldali Jézus Krisztust jelképezi az ő szenvedésével, és a másik oldalon fölül a Nap látható. Az ősegyház himnuszainak szövegében „felkelő nappalú Jézus Krisztusunk” szerepel. Ma is énekeljük ezt a papi zsolozsmában. Tehát Krisztust, mint napot ábrázolják. A jobb oldalon a Napba öltözött asszony, akinek a lába alatt a Hold van, a Boldogságos Szűz Máriát jelképezi. Középen három kereszt van: Atya, Fiú, Szentlélek. Legfölül egy rombusz helyezkedik el és egy ovális lyuk, amelyen át lehet látni. Ebben semmit sem lehet látni, hisz a Szentírásban az áll, hogy Isten a világot a semmiből teremtette. Fölötte pedig a két „X” a 2000-es évet jelöli, amikor a keresztet fölállítottuk, amelyet készítői ajándékba adtak. Lett is ebből nagy botrány. Ugyanis ez a falu régi temetője, ahová már az 50-es évek óta nem temetkeznek. Egyszer szaladnak a gyerekek, hogy menjek. A nagyszüleiket exhumálták, és egy 1,5 m-es, gyönyörű, fehér mészkőfal részletet találtak. Alig bírták kivagdosni a nagyszülők maradványait belőle. Bennem azonnal megszólalt a lélek: „Ez Özséb sírja.” A következő évben egy hivatalos régésszel megvizsgáltattam, majd egy elektromágneses, ezoterikus földmérést végeztettem. Kiderült, hogy Boldog Özséb 1250-ben épített, ún. eklézsiolája valóban ott van. Eredetileg 10x25 m

nagyságú volt az épület, de az 1300-as években kibővítették egy 25x50 m-es, 14 mellékoltáros templommá. A fehérvári püspök urat felkértem, hogy szentelje meg Boldog Özséb sírját. A polgármester azonban ellenezte a misét és a megszentelést, csak a kereszt felállítását engedélyezte, ill. bizonyos feltételeket szabott. A püspök úr lehívott magához, és végül megtartottuk a misét. Tehát a Pálos rend megszűnik, mikor II. József feloszlatja. Borzalmas nyomokat hagyott ez a művészettörténetben, hisz a pálosok mindenapi életében fontos szerepe volt a művészeteknek. Példa erre a máriacsanádi kolostor temploma, melynek rajzát az esztergomi levéltárban találtam meg. Ez a község Párkánytól kb. 30 km-re fekszik. A szlovákok a háború után lebontották a templomot, a kolostort meghagyták szociális otthonnak. Gyönyörű barokk tornya és homlokzata volt, Magyarországon talán nincs is ehhez fogható. A székesfehérvári ciszter templom fafaragványai is világhírűek, ezek szintén a pálosok munkái. Sajnos a pálosok szerénységből sosem hagyták nevüket a munkáikon. Mátyás korvináira is gyakran ők tették az aranycsatokat, festéseket. A budaszentlőrinci kolostor mellett van a Báthory-barlang. A kolostort egy alagút köti össze a barlanggal, ahol vaskohót, aranyolvasztót, üvegkohót találtak. Tehát ott készítették elő a nyersanyagot a kolostor ötvösei számára. Sok korvinát díszítettek ott Mátyás számára, talán a Budai Vár színes ablakainak egy részét is ott csinálták. A pálosoknál tehát nagyon komoly munka folyt. A vidéki kolostoraik körül a környező falvak átvették tőlük a modern technológiákat, magvakat, gyógynövényeket. Ezt mind megtaláljuk Fráter György életregényében. Ők nem tettek mást, csak imádkoztak és dolgoztak. ’34-ben a magyar társadalom Serényi bíboros kivételével abban a hitben volt, hogy II. József oszlatta fel a rendet. Serényi bíboros kiadott egy rendeletet, hogy a visszatelepült magyar pálosok semmilyen ősi objektumot nem vehetnek vissza. ’50-ben szinte minden pálost elítéltek, és börtönbe zártak. ’54-ben szabadultak, de mielőtt kiengedték volna őket, aláírattak velük egy papírt, amelyben megesküdtek, hogy fenntartják a kapcsolatot a rendőrséggel, tehát besúgóvá kellett válniuk. Ők a börtönben voltak, mikor Pécsett egy teológussal elkezdtem az újjászervezést. A sziklatemplomot befalazták. ’88-ban a lengyelek üzentek, hogy érvénytelen a fogadalmunk. Ekkor jött Lékai bíboros úr, akinek segítségével Rómában tanulhattam. Akkor még nem tudtam, hogy nem ott vagyok, ahol kellene. Beszámoltam Rómában az esetről, és attól kezdve ellenem fordultak. Nyolcan maradtak körülöttem, a többiek mind beépültek.

’94-ben a generális eljött ellenőrzésre. Belém kötött. Rendi parancsra akkorra már megalapítottam a Keresztény Ifjúsági Népfőiskolai Egyesületet, 30 faluban szerveztem meg. A holland kormány 30 millió forintot szavazott meg, amikor kirúgtak. (Akkor már a Horn kormány volt hatalmon) Lelkileg összetörtem. A generális felajánlotta, hogy elmehetek püspöki egyházmegyei szolgálatra. Kértem három hónap gondolkodási időt. Semmi más nem érdekelt, csak az, hogy bent maradhassak a rendben. Majd lelki atyám azt mondta, hogy a generális nem dobhat ki, mert a fogadalmat nem neki tettem, hanem az Úristennek. Egyházunk kimondja, hogy akarata ellenére senkit nem lehet kirakni egy szerzetesrendből. Három hónap múlva megkaptam az írást, amely döntött a sorsomról. Mikor elkezdődött ellenem a háború, levelezni kezdtem egy szentéletű, igazi pálossal, Pál atyával, akit külföldre kergettek. Szeretnék elmondani egy rendkívül döbbenetes történetet egy szentéletű, börtönt megjárt, igazi pálosról, Pál atyáról, aki disszidált Amerikába, ahol tizedmagával kiűzték őt a kolostorból. Egyiküket az országúton elgázolta egy teherautó, a másikat megmérgezték Svájcban, a többieket pedig elkergették plébánosnak ideoda. Én leveleztem Pál atyával. Mikor elkezdődött ellenem ez a cirkusz, felhívott, hogy hazajöjjön-e. Mondtam neki, hogy persze, van itt neki hely. Hazajött. Megkértem, fordítsa le a Rómának írt válaszomat angolra. Egy éjszaka meg is csinálta, és véletlenül egy olyan személyhez vittem el legépelni, aki tudott angolul. Összehasonlította a fordítást a magyar szöveggel, és minden oldalról hiányzott a lényeg. Kérdőre vontam Pál atyát, miért tette ezt. Azt felelte: „Vince, nem tudtad, hogy minden börtönből szabadult pálos besúgó?” Nagyon szerettem őt, nem haragszom rá. Kiderült, hogy az ÁVO kényszerítette haza Amerikából ’94-ben. Akkor sem haragudtam rá, mikor elmondta, inkább óriási fájdalom járta át a lelkemet. Belegondoltam, mennyit szenvedhetett ez az ember, mikor kényszerítették ellenem, az ellen, akit tisztelt és szeretett.

Honnan jöttek a remeték? Egyiptomból. Ott ma is 500 remete él egyszemélyes, sziklába vájt barlangokban igazi meditációban. Ha nincs éppen üres barlang, saját maguknak kell kivájni a sziklából. Ajtót is kell faragni, mert éjjel nagy a kígyóveszély. Tíz naponként körbejár egy jeep, leadja a tíz liter vizet, és némi élelmet. A barlangokból nem tudnak kijönni, mert olyan borzalmas meleg van, éjszaka sem szerencsés sétálgatni. Igazi meditációban kell élniük, mégis 500 várakozó van a városban, akik szintén fel szeretnék venni a remete életmódot. Ehhez a keleti pátriárka engedélye kell. Adná Isten, hogy Magyarországon csak száz jelentkező lenne pálos remetének.

Kérdés a közönségből: Köteles volt-e II. József megindokolni a Pálos rend feloszlatását, és ha igen, mi volt az indok? Vince atya: Semmi. Hozott egy rendeletet, hogy a társadalom számára haszontalan rendeket feloszlatja, elsősorban a nem tanító rendeket. A pálosok ekkor azonban már nyolc gimnáziumban tanítottak. Tehát ő a saját rendeletét szegte meg. Feloszlatott pálos volt Virág Benedek, aki a Tabánban élt, és történelmi könyvet írt az ősmagyarokról, nála tanult Vörösmarty. Verseghy Ferenc, a nagy nyelvújítónk is pálos volt. Kérdés: követők?

Milyen szinten tart ma a Pálos rend újjáélesztése? Vannak-e

Vince atya: Novíciusok, teológusok izgatottan várják, mikor nyitom meg az új kolostort. Az egész ezen múlik, addig sehol sem fogunk tartani. Bízom benne, hogy az idén megkapom a jóváhagyást, és akkor biztosan sok fiatal fog jönni hozzám. Jönnek most is, de egy titkos kéz mindig közbenyúl, és két hónap múlva mind eltűnnek. Megfenyegetik őket. Nincs már ÁVÓ, ettől nem kell félni, csak el kell hagyni Vince atyát. Dr. Varga Tibor: Szóba került a romlatlan test kérdése, amelyre visszatérnék. Természetesen nem olyan primitív jelszószerűen, hogy kimentek, átléptek a halál kapuján, és azért nem találunk temetőket. Itt másról van szó. Vince atya is említette a Szent István Lovagrend és a Pálos rend továbbélésének kérdését. Nem a Pálos rend az egyetlen magyar alapítású rend, hanem megelőzte azt a Szent István Lovagrend, amely aztán elvérzett. A kérdés az, azt kellene kiderítenünk, hogy ezt vitte-e tovább a Pálos rend. A pálosság akkor erősödik fel, mikor az Árpád-ház utolsó aranyágacskája kihajt a férfi ágon. Női ágon tovább megy a vér egészen II. Lajosig, akiben tehát szintén turul vér folyik. Ez megint egy külön kérdés. A holló egyébként így kapcsolódik Mátyáshoz. 1590-ben egy költő ezt megverseli, tehát jól tudjuk, hogy ez egy középkori hagyomány. Az egy másik kérdés, hogy például V. László unokatestvére volt-e Mátyásnak vagy sem. Mátyásnál, sőt az előtte uralkodó királyoknál is vannak Szent Jeromostól származó iratok, melyekben leírja, hogy Remete Szent Pál hogyan táplálkozik, hogy teste romlatlan maradjon. A legenda szerint a Jóisten mindig egy hollót küld hozzá, amelynek csőrében mindig van egy darab kenyér. Ez égi kenyér,

megfelel a pápai romlatlan testnek, az ostyának – romlatlan angyali kenyér. Ő ezt eszi, és amit eszik, a teste azzá válik. Érdekes, hogy az utolsó aranyágacska 1301. január 14-ről 15-re virradó éjszaka halt ki. Január 15-e pedig Remete Szent Pál ünnepnapja. Ha én úgy érzem, hogy a turul erőt kell fönntartanom, akkor az ő ünnepét kell ápolnom. Bármennyire hihetetlennek is tűnik ez a kérdéskör, ugyanez a romlatlan test hagyomány a másik szerzetesrendünknél is megvan, amiről nem kell elhinni, hogy ne lenn magyar rend. Ugyanis megőriztek Szent Mártonnak egy különös legendáját, amelyben ő hun királyfi, aki miután leteszi földi tisztségét, hét unokatestvérével elvonul remetének. Egy barlangban egyszerre, átlényegülve lépnek át a halálon, és hónapok múlva romlatlanul találják meg a testét. Azt is tudnunk kell, hogy a holló a bencésekhez is hozzátartozik, meg is van festve. A mérgezéstől óvja meg Szent Benedeket, egyébként az ünnepnapján fenn ragyog az égen. Az evangéliumi Pálhoz fűződik egy monda: Amikor eljön Isten országa, akkor a romlandóság romolhatatlanságba öltözik, a halandóság halhatatlanságba, és elmondhatjuk, hogy a halál legyőzetett. „Halál, hol a te fullánkod, hol a te győzedelmed?” Olyasmiről van itt szó, mint mikor átlépünk a testünkön. Ilyesmi volt az ő küldetése. A bencéseknek a királyság romlatlanságáért kellett imádkozni. A Santo Stefano Rotondonál is ott vannak a pálosok, és ott van a táborhegyi kérdéskör, amely szintén az utolsó ítélethez tartozik. A világ csak 1456-tól ünnepelte Urunk szíve változását, viszont Magyarország ezt megelőzően is. A táborhegyi pálos dolog pedig összekapcsolódik ezzel. Szerintem ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban érdemes lenne kutatási vonalakat nyitni, mert egészen messzire juthatnánk el az őskereszténységgel kapcsolatban. Vince atya: Mátraverebély középkori templomában van II. Péter alvajda, Mátyás nagyapjának a sírja. Az 1800-as években egy bencés tanár cikket írt arról, hogy a templom valószínűleg a pálosoké volt. Ebből következik, hogy Mátyás gyerekként a pálosoknál nevelkedett. Az egész Mátyás-misztikát, a Hunyadi-ház történetét e sír alapján kéne átdolgozni, és Mátyás valódi származását kideríteni. (A Hunyadi nevet akkor veszik fel, amikor János megkapja Hunyad várát.) Herpai Sándor: A Majdán-fennsíkon, a leendő Magyar Vár területén szeretnénk építeni egy templomot a Klisza-dombon feltárt templomromok alapján. Ezt sajnos az eredeti helyén nem lehet rekonstruálni, mert 1912-ben helyi szerb vezetők egy azóta

műemlékké nyilvánított létesítményt emeltek annak az 1000 éves templomnak a romjaira, amely többek szerint a Kárpát-medence első keresztény temploma volt. Szeretném, ha választ kapnánk ma arra, hogy van-e ennek az elképzelésnek realitása, mi a lelki töltete. Van-e egy igaz út, illetve mi lehet a mi közös nevezőnk ennek megvalósítására? Rostás László: Én is nagyon szeretném, ha a Klisza-dombon megtalált templom lenne az ezer éves Fehéregyháza. Igazából nincs egyetlen meggyőző érv se mellette, se ellene. Építészként úgy gondolom, hogy a meglévő alapok és az egyéb kiásott kövek alapján nagy valószínűséggel ez egy gótikus stílusú épület. A gótikáról viszont tudjuk, hogy nem ezer éves, úgyhogy óvatosan kell közelíteni ehhez a dologhoz, mint tényhez. A kérdés azonban teljesen jogos. Van egy komoly terv, amely szeretné letenni azokat az alapokat, amellyel szellemileg teljes mértékben azonosulni tudok. Innentől kezdve pedig teljesen mindegy, hogy milyen módon és mihez köti az elképzelését, hogyha a gondolat tiszta. Például amikor megkérdezik tőlem, hogy szerintem a koronát mikor készítették, azt szoktam válaszolni, hogy teljesen mindegy. Mindegy, hogy ezer éve, ötszáz éve, vagy tíz éve. Egy a lényeg: működő Szent Koronának kell lennie, és annak a számára nyilatkozik meg, aki ezt megérti. Ezt azért mondtam el, hogy a kliszai romokról nehogy azt higgyük, hogy az Fehéregyháza, de lehet, hogy azt kell hinnünk, hogy az. Nem zárnám le a kérdést. A lelkiségét, a szellemiségét tartom nagyon fontosnak, hogy ez a terv azt célozza meg, hogy valami tovább éljen. Ez annál is inkább érdekes, mert a Pilisben nagyon sok olyan helyet lehet találni, amely mind nevében, mint beszélőnévben, mind pedig kolostor vagy klastromhelyként megjelenik, és nagyon fontos. Ha belegondolunk, hogy Budakalász neve például törökül egyértelműen Buda várat jelent, akkor akár mondhatnám azt, hogy Budakalász az maga Buda vár. Le is írták, hogy Esztergom külvárosában, tehát Esztergom mellett van Budakalász, tehát a Karácsony szerinti fordításban Buda vár. Ettől függetlenül azt is tudjuk, hogy Buda vár Székelyország kellős közepén szintén megtalálható, és azt is tudjuk, hogy van még egy jó pár Buda vár. Azt is tudjuk, hogy van olyan időszak, amikor három Szent Koronával koronázott uralkodó van, húsz éves átfedés van köztük, és mindegyik Budán keltezi az oklevelét. Az biztos, hogy nem egy szobában, egymás hegyén-hátán keltezték az okleveleiket. Nagyon sok mindent végig kell tehát gondolni. Ami egyértelmű, hogy a szellemiségnek kell tovább élnie. Például említhetnénk Esztergomnál a sólyom (solve) megjelenését, vagy Visegrád nevét is említhetnénk. Vize grad: vizahalászat folyt itt, semmi köze a szlávsághoz. A grad pedig a garád, ahogy a város körbe volt kerítve.

Nyelvészetileg teljesen rendbe lehet tenni ezt a városnevet. Az is történelmi tény, hogy a Szentendrei szigetet eredetileg Vize szigetnek hívták. Lehetne még sorolni ehhez hasonló dolgokat. Egy biztos, hogy ez a terület mindenképpen az ország egyik szakrális központja. Ha ránézünk a térképre, láthatjuk, hogy a Dunakanyar egyik része egy oroszlánt ábrázol. A fara Esztergomnál van, folytatódik a háta, Visegrádnál van a feje, ahol a Koronát őrizték, és Szentendrénél a szája. Visegrád királyi birtok volt, így az oroszlán jelképe pontosan ide illik. Pomáz környéke ilyen szempontból nagyon fontos. Itt a szomszédban, Budakalászon találták meg a világ első kocsiábrázolását. Tehát ez egy nagyon komoly kulturális terület. Még egy érdekességet mondanék a szellemiségéhez. Többször elhangzott a kultúra szó. Honnan ered ez a szó? Sokat emlegetik a turult ezzel kapcsolatban. A magyar nyelvnek van egy korszaka, amikor ligatúrák jelennek meg, tehát több hang együtt ad egy szóképet, és ezek vannak egymás mellé téve. Van egy olyan időszak, mikor mind a két fajta olvasat működik, egyszer balról jobbra, egyszer jobbról balra. Erről konkrét oklevelek, leírások vannak. Ha a TURUL-t visszafelé olvassuk ligatúraként, akkor kijön az ULTUR, vagyis az OLTÁR. Ez azért érdekes, mert ha visszamegyek a Folyamközbe, és megnézem a turul eredeti értelmét, a TUR ragyogó, pompás, az UL pedig a fény. Egyébként ebből az ULRU, a fényember vagy a fényes ember, és az ULU, vagyis a holló és a pálosok. Tehát több értelme van ennek a dolognak. Tehát a turul visszafelé olvasva ultur, ami a ragyogó, pompás fénynek a földi megfelelője, mint oltár, mint szent hely. Csak az egyik megfoghatatlan ugyanúgy, mint a Szűzanya vagy az anyaszűz. Az anyaszűz fizikai síkon jelenik meg, a Szűzanya szellemi síkon. Az ULTUR ilyen értelemben kap maga elé egy K vagy egy C hangot, és lesz belőle a KULTUR vagyis a CULTURE. Tehát ennek az oltárnak az elvilágosiasodott formájaként jelenik meg a kultúra. Ez csak egy példa, de százszámra lehet ehhez hasonlóakat találni. Ez azért érdekes, mert ha itt ténylegesen épülni fog valami, akkor az alapokat nem csak fundamentumként, hanem szellemileg is le kell rakni úgy, hogy a fogalmak a helyükre kerüljenek, és szépen fokozatosan épüljön. A szakmámból tudom, hogy nagyon ígéretes az, ha hirtelen sok pénz áll rendelkezésre. Nem szabad gyorsan építeni. Ez nem egy banképület, nem lehet egy olyan létesítmény, amelyben nincs benne az izzadság. Ha ez úgy épül fel, mint egy banképület, és a benne résztvevők nem tudnak hozzájárulni komoly kínlódással, tehát ha nem érzik igazán magukénak, akkor egy kapott dologként fogják kezelni, és nem fogják tisztelni. Hét éve építek egy templomot Miskolcon, és egyre keményebben kovácsolódik össze a közösség. Mikor fölgyújtották

Miskolcon a deszkatemplomot, egy év alatt újjáépítették, de a gyülekezet nem ugyanaz, mint volt. Mindent készen kapott, és ettől más. Meg szokták kérdezni tőlem, hogy be lehet-e fejezni egy épület tervezését, építését. A válaszom az, hogy befejezni sosem lehet, csak abbahagyni, hogy az utánunk jövő is tudjon hozzátenni valamit. Ha azt hisszük magunkról, hogy amit kijelentünk, az apriori úgy van, azzal eljutunk egy olyan szintre, amely megöli az életet. Ennek nincs értelme. Annak viszont van, hogy a kereteket megadjuk, amelyben az életképes dolgok tovább tudnak épülni, az életképtelenek pedig el tudnak belőle távozni. Tehát mikor arról van szó, hogy bontunk-e vagy visszaveszünk dolgokat, igenis az is az épülés része. Tehát nagyon fontos tudni, hogy nem mindig csak építeni kell, lehet, hogy bontással kell kezdeni. Nem szeretik, mikor Metternich szavait idézem ilyenkor, aki azt mondta Széchenyinek: „Ti, magyarok nagyon nem tudtok gondolkodni. Ti a boltozatot úgy akarjátok felújítani, hogy előbb kiütitek a zárókövet, de nem támasztjátok azt alá.” Ez egy nagyon tanulságos dolog, amit érdemes megfogadni. Amikor tehát bontásról beszélek, én azt így gondolom. Úgy gondolom, azért tudunk így beszélgetni ezekről a dolgokról, mert ennek a helynek ugyanúgy megvan a szelleme és a kisugárzása, tehát ereje van. Dr. Magyar Gábor: Arra kéne dűlőre jutnunk, hogyha elkezdünk építeni valamit, akkor azt milyen lelkülettel, a világhoz való milyen viszonyulással, milyen alapvető, áthághatatlan lelki tartalmakkal tegyük. Valamit fel lehet építeni, hogy úgy nézzen ki, mintha, abba bele lehet tenni két honfoglaló magyart, hogy úgy nézzen ki, mintha. Viszont ez nem működik, mert nincs benne információ. Nagyon sok vitám volt hozzáférhetetlen hagyományőrzőkkel, akik kiásnak valami igazságot, de ezek csak igazságmorzsák, magvak. Majd ezt dogmává merevítik, és nem értik meg a lényeget. Hiába ássa ki valaki a magyar múlt hetven százalékát, ha nem hajlandó, nem tud együttműködni mással, csak mondja a maga igazát. Kassai kiásta a magyar múlt öt százalékát, és sorolhatnék másokat is. Ha valaki nem hajlandó a tudását egy rendszerbe foglalni, akkor az teljesen értelmetlen. Ilyen tudás alapján ötszáz darab fél sem tesz ki egy egészet. Hiába csinálja meg valaki félig a dolgokat, abból nem lesz soha egy egész fa, ha nem rakjuk össze. Van egy hatalmas fa, amely több ezer évig képes élni, gyökereivel kapaszkodik az anyaföldbe, süti a nap, növekszik, de egyetlen sejtjében ott van egy komplex információ, ami lehetőséget ad arra, hogy növekedjen. De hogyha a pollent és a másik ivarsejtet külön tartom, sosem lesz belőlük növekedés, nem fog kialakulni egy mag. Az a mag, amelyben ott az információ. Amikor azt mondom, hogy hagyományápoló testvéreim mereven ragaszkodnak elméletükhöz, és nem engedik rendszerbe foglalni a tudásukat, nem hajlandók azt megméretni egy valódi életmód, életvitel szintjén, hanem a

fogyasztói társadalomban létezve, annak szabályait betonkeményen betartva, a boltból táplálkozva és ruházkodva óhajtanak megérteni valamit, – és sok mindent meg is értenek – az egész soha nem lesz az övék. Dr. Lázár Imre: Egy nagyon hosszú időszak után vagyunk. Egy olyan időszak után, amikor egyrészt rengeteg tabu, gát szakadt át természetesen a tudomány felé súlytalan módon, hiszen annak létfeltétele, hogy ne reagáljon ezekre, ha reagálnia kell, akkor is azonnal deklarálja, hogy ha igaz lenne, akkor se beszélne róla. Az az egységesítő tudományos folyamat, amely ezeket a tudásrészleteket egy egységes akadémikus szövetté szőné, és az iskolába átengedné, az le van zárva. Viszont a várfalon kívüli nomád csoportoknak a közeledésére szintén társas-lélektani okokból nem sok reményünk lehet. Egyrészt azért, mert ezek közül a kutató, megismerő csoportok közül nagyon sokan eltérő ismeretszerző technikát alkalmaznak. Tehát az ezoteristák olyan tudással élnek, amely teljesen összeférhetetlen az őstörténeti, bizonyos fokig pozitív vagy mitológiai vagy szimbolológiai, tehát a jelképkutatáson ill. íráskutatáson alapuló irányzatokkal egyszerűen azért, mert bizonyos dolgokat adottnak, tudottnak él meg – például az egész Atlantisz-mítoszt – és ez egy teljesen más léptékű magyarságkultúrát rajzol föl a magyarság mögé. Dr. Magyar Gábor: Én pont erről beszélek. Arról, hogy az információt szedjük darabokra. Van körülöttünk egy működő egész, és ezt szétszedjük különböző irányzatokra. Ez ellen beszélek. Nem hiszek abban, hogy ezeket nem lehet összerakni, mert ez létezik együtt, itt van körülöttünk, csak nem éljük meg. Nem kell semmit kitalálni és megalkotni, minden megvan már. Ez egy működő rendszer, minden megvan benne ahhoz, hogy az ember be tudja tölteni a sorsát, de ezt mi jelen pillanatban rombolással tesszük. Tesszük ezt azért, mert benne vagyunk egy daganatos szövetben, egy monomániás, információ alapján gazdaságilag és anyagilag egyfolytában kiterjedni akaró társadalomban, csak gyarapodni akarunk, és közben pont úgy viselkedünk, mint egy daganat, amely elvonja a gazdaszervezettől az összes energiát, kiterjed mindenhova, átinteget Amerikába, Ausztráliába, Afrikába, Ázsiába. A szövettani képe a Coca cola és a dollár. A daganat folyamatosan terjed és növekszik, és még akkor is teszi ezt egy ideig, amikor a gazdaszervezet már meghalt. Tehát el kell döntenünk, hogy mit teszünk. Egy információ alapján rendezzük be az életünket és ettől tesszük függővé, hogy el tudjuk-e adni az elméletünket vagy nem, hogy ezen keretek között el tudom-e fogadtatni a sikereimet vagy nem, vagy ki kell mondani végre, hogy ezek a környezeti körülmények számunkra alkalmatlanok. Ha ezt mi nem vagyunk hajlandóak tudomásul venni, ha nem próbálunk az összehordozás irányába lépéseket tenni, hanem a ki nem próbált, meg nem élt elméleteket

gyártjuk össze-vissza, és nem próbálunk egy marékban összefogható információt összehordani, akkor ebből sosem lesz fa. Nem lesz belőle növekedésre alkalmas információtömeg. Hogy a fa nőni tudjon, ahhoz megfelelő mennyiségű információ kell. Az információ az a tudás, amit mi elvesztettünk. Ezt kutatgatjuk, kapirgáljuk, de ezt össze kell hordani. Ha épül egyszer egy Magyar Vár, akkor bizony annak azt kell tennie, hogy egy nagyon hosszú, nagyon következetes és nagyon sok irányba kiterjedő vizsgálatot kell elkezdenie, amely nem improduktív, és nem eleve kiherélt, mint a D209-es átvilágítása, hanem arról szólna, hogy mi az, amit az életben teszünk, mi az, ami a teremtésből fakadó. Ez nagyon egyszerű: Hogyha sósavval öntöm le a fát, akkor az biztos nem a teremtés szabályai szerint való. Ez egyszerű, csak ezt a fajta működést ki kell vonni a jelenleg működő tudományos, kulturális, társadalmi, gazdasági viszonyok közül. Az eszkimó Afrikában nem képes megélni. Még akkor sem, ha nagyszerűen tud gerelyt hajítani, nyilazni, jégkunyhót építeni, mert nem alkalmas számára a közeg. Nekünk villámgyorsan el kell tűnnünk innen. El kell tűnni, ami nem azt jelent, hogy fel kell adni az evilági működésünket, csak teljesen új alapokra kell helyezni azt. Tennünk kell ezt azért, hogy ne vágjuk el az összes ősünk torkát. Dr. Varga Tibor: A nagyböjt kellős közepébe esik Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe, március 25-e. (Hozok egy történelmi példát, amely arról a vallásról szól, amely se nem nyugati, se nem keleti keresztény.) Nagyböjt időszakának tehát ez egy kulcsünnepe. Tudnunk kell, hogy ekkor testesül az ige, valójában ekkor ölt testet, ekkor születik közénk a Jóisten, ekkor ölt testi valót. Érdekes, ahogy ennek a rendje kialakult a szakrális néphagyományban, amelyet egészen a 20. század közepéig megőriztek. Gyönyörű, hogy maga a testesülés a napéjegyenlőséggel indul. Ez március 21-e, Szent Benedek napja. Kevesen tudják, hogy az okleveleinken datálásként szerepel a napéjegyenlőség, és egy napkulcsnak nevezett időpont. Ezt nem véletlenül hívják napkulcsnak, hiszen az angyali üdvözletben az anya által fog testesülni a Jóisten. Ahogy az Evangélium mondja: „Kezdetben vala az ige, az ige Istennél vala, az ige Isten vala.” Gyakorlatilag egy kiáramlással indul. Éppen ezért, a napéjegyenlőséget, amikor elkezd nőni a fény, átrakják Benedek napjára. Benedictus pedig annyit jelent, hogy áldott. Tehát az egész egy áldott kiáramlással indul. Közben én már böjtölök, közben én már vetkőzöm le az esetlegességemet, már nem táplálom a gyarlóságomat, hanem az a lényeg, hogy a lelkem mélyén megbúvó isten ki tudjon tisztulni. Ennek érdekében nagyrészt növényi dolgokat eszem, mert a növényben benne van maga a fény. A növénynek az a lényege,

hogy mindig a fény felé fordul. Az a döbbenetes, hogy a világ, a kozmikus természet is ezt eszi. Azért rakták ide Benedek ünnepét, mert neki két nagy csodája van, ami a méregtelenítéssel függ össze. Természetgyógyászok beszélnek méregtelenítésről, de az semmit sem ér, ha nincs benne a kozmosz, nincs benne a világ, és nem vagyok benne én magam is. Ugyanezt játssza a természet: Ugyanazok a csillagok ragyognak fönn – nem véletlen, hogy Mátyás koronázása erre az időszakra esik – fönn ragyog a holló, a kehely, a szűz, az oroszlán és a kígyó. Benedek alakjához két nagy méregtelenítési legenda fűződik. A test megszabadul a méreganyagoktól, az égen fönn van a holló és a kehely. Mind a két csodája Isten átváltozó testéhez tartozik. Az egyik a kenyérhez, a másik a borhoz. Ugyanis amikor féltékeny szerzetestársai meg akarják mérgezni Benedeket, mérgezett kenyeret adnak neki áldozáshoz, tehát Isten testét mérgezik meg. És akkor Benedek – akinek van egy hollója ugyanúgy, mint a pálosoknak – magához hívja a hollót, és azt mondja neki, hogy a mérgezett kenyeret vigye el oda, ahol senki nem találja meg. A holló elviszi a kenyeret, és három nap múlva – ez a feltámadásra utal – fönn ragyog az égen. Benedek hollója tehát fent van az égen. Nem véletlen, hogy Mátyás ekkor fog neki a pannonhalmi rendház újjáépítésének, amely romokban állt, és csak 5-6 szerzetes élt benne. Benedek másik csodája a kehellyel függ össze. Benedek lelki szemeivel látja, hogy mérgezett a bor, keresztet vet a kehelyre, amelyből kimászik a méreg kígyója. A kígyó szintén fent ragyog az égen. Aztán jön március 25-e, Gyümölcsontó Boldogasszony, amikor az elődeink mind egyként változtak először Gábriel arkangyallá, akivel együtt mondják az „Üdvözlégy” szavait ezerszer, így segítve a kis Krisztus testesülését. Miután ezt ezerszer elmondták, utána jön egy nagyon különös ima. Ez négy mondatból áll, és aki elmondja, átváltozik magává a kis Krisztussá, és abban a pillanatban mindenkiben megszületik. Ebben az a gyönyörű, hogy szinte ugyanezekkel a szavakkal ajánlották fel az esztergomi templomban Szent Istvánt a Szűzanyának. Az Üdvözlégyet azért mondják mindig el, mert a hagyomány szerint az ige által testesülve valójában fülünkön keresztül hallva az ő tisztasága, méhének az árnyéka rávetődik a nőkre. Egyébként minden magyar nő tulajdonképpen a Boldogasszony méhe által szül. Ezért volt dec. 8-a a magyarok nagy ünnepe. Ezt Európa nem ismerte. Azt a szeplőtelen tisztaságot, amitől az Istennek a méhe bármikor rávetülve meg tudott foganni. Amikor szül az asszony, ez történik újra és újra. Ezért van az, hogy ennek külön ünnepe volt. Így szól az ima: „Felajánlom neked lelkemet, testemet

Te vezényeld érzékenységemet, fülem hallását, szemem látását Kezemnek, lábamnak minden mozdulatát Legyen tiéd szívemnek minden dobbanása, hogy ajakam a te nevednek említésével édesítse meg a lelkemnek keserűségét Imádkozz érettünk Istennek Szent Anyja most, de legfőképpen halálunk óráján. Ámen.” Átváltoztak a kis Jézussá. Megszületett bennük. A halál örök megváltása is ott van gyümölcsontókor. Minden pénteken böjtöltek. Ilyenkor az asszonyok sokszor három szem búzát és három korty vizet fogyasztottak egész nap. A hagyományunkban a búzában benne van Jézus Krisztus arca és a Boldogasszony tekintete. Ennek az a lényege, hogy mikor az ember teste kiürül, és benne van a három búzaszem, akkor Jézus Krisztus néz vissza belőle. Ez fordítva kerül le az égből, mert az égben ott a Szűznek a képe, kezében tartja a kalászt, amiben benne vannak a magok. Így születik meg a kis Jézus évről-évre a magyarok között. Nagyon szép keresztény vallásunk volt. Olyan, amellyel egyetlen egy vallás sem versenyezhet. Nem érdemes elmenni keletre, se nyugatra, mert a megváltás itt van. Dr. Magyar Gábor: Ha van egy ilyen szép kerek egész, a római liturgiától függetlenül működő liturgiánk, akkor miért nem gyakoroljuk? Miért nincsenek ennek kurzusai? Ha valaki ennek a szakértője, akkor miért nem törekszik arra, hogy ezt megvalósítsa? Ez lenne az a lépés, amelyről beszéltem. Ha kikutatok, kiderítek valamit, akkor abban a pillanatban el kell kezdeni gyakorolni. Miért nem tesszük azt, amit kiástunk? Ez ugyanolyan kérdés, mint az, hogy miért nem saját magunk készítjük tárgyainkat? Ehelyett miért az idétlen médiákkal, az anyagi javak halmozásával foglalkozunk, és vesződünk azzal, hová lehetne a pénzünket minél nagyobb kamatra beadni ide-oda. Jelen pillanatban az emberek életét ezek töltik ki, szemben ezekkel a gyönyörű gondolatokkal. Tehát nem azt kéne tennünk, hogy kiásunk valamit, leírjuk, aztán hazamegyünk és dobáljuk tovább a húszforintosokat az automatába. Én ez ellen lázadok nagyon türelmetlenül, mert én húsz éve azt látom és hallom, hogy rájöttünk arra, hogy mi magyarok vagyunk, és attól függetlenül úgy élünk, mint egy belga. Ilyen helyeken elmondják nekünk, rádöbbenünk, hogy magyarok vagyunk, aztán hazamegyünk, és úgy viselkedünk, mint egy amerikai. Rádöbbenünk, hogy magyarok vagyunk, és azt a filmet nézzük, amit egy francia. Én ez ellen lázadok. Ha egyszer rájöttünk, hogy ez nem jó, attól kezdve ne tegyük. Az kevéssé üdvözítő, hogy

tudunk róla, hogy nagyon jó, nagyon erős hadvezető őseink voltak, gyönyörű katonáink voltak, vitézek voltunk, tudtuk, hogyan kell egy erdőben megélni. Anélkül, hogy primitívek lettünk volna, egyszerűen nem törekedtünk arra, hogy a teremtést kizsigereljük. Tudjuk, mit kéne tennünk, de nem tesszük. Továbbra is mossa át agyunkat az a szenny, amit nap mint nap engedünk. Agyunkba, gyomrunkba, lelkünkbe, fülünkbe, szemünkbe özönlik be a szemét, holott tudjuk, hogy be kéne már csuknunk. Böjtölni kéne nem csak a gyomrunknak, a szemünknek is, nem kéne nézni a szennyet. A fülünknek is böjtölnie kéne, és nem kellene hallgatni a szennyet, nem kéne beszívni a szmogot az orrunkon keresztül. Tudomásul kéne venni, hogy mindezektől el kell távolodni, mégpedig nem holnap, hanem azonnal. Azonnal meg kell kezdeni. Nyilván nem arról van szó, hogy mindenki elvonul, és keres magának egy Robinson szigetet, mert ez valóban lehetetlen. Dr. Lázár Imre: Dr. Magyar Gábor:

Ehhez egy bizonyosságra kell találni. Ez a bizonyosság a hit. Most épp a hitről beszélünk.

Dr. Lázár Imre: Bizonyosság is van. Például építészet-biológusok mutatták meg nekünk azt a bizonyosságot, hogyha az ember egy pohár vízbe imádkozik, vagy káromkodik, aztán lefagyasztja, akkor az imádság után gyönyörű kristályszerkezetet lát, a káromkodás, a negatív indulatok kimondása után pedig kaotikus, rendezetlen formájúra fagy meg a víz. Azaz a víz egy olyan kristályszerkezet, – mondja ezt egy építészet-biológus – amely bennünk hatvanszázaléknyi, és amely a másik indulatait, káromlását vagy szeretetét, imádságát fölveszi. Abban a pillanatban, mikor mi ezt látjuk a nyugati neveltetésünk folytán, beáll egy furcsa változás, mert most a bizonyítás oldaláról láttuk azt, amit a hagyomány és a hit által tulajdonképpen már megkaptunk gyerekkorunktól, de nem gyakoroljuk. Dr. Magyar Gábor:

És eztán gyakorolni fogjuk?

Dr. Lázár Imre: Számomra ez egy elég nagy erejű bizonyíték volt, és higgyék el, azóta jobban gyakorlom. A gyerekeimnek megmutattam. Azért nagy békességet nem tudtam támasztani sem magamban, sem bennük, sem a feleségemben, szerintem a szomszédban sem fogok, ha elmondom neki. Dr. Magyar Gábor: függ. Dr. Lázár Imre:

Ezért kell magadnak érezni. Ez nem a szomszédtól

Ezen a diasorozaton volt még egy csodás dolog. Egy francia vizsgálat során szénhőmérséklet elemzéssel fotózták le a templomokat, miután szakrálisan megnyitották őket. Megdöbbentő volt, hogy a templom csúcsa fölött egy ellipszis alakban magasabb energiaállapot jelent meg. Tehát láthatóvá tették ezzel a fotóeljárással a megnyitott szentséghelyet, a bizonyság szintjére emelve ezzel azt, amit érzünk, amit megélünk. Továbbmehetnék: A Marco Kovalsikmegint csak maradjunk a fél-ezotéria szintjén-kiadott néhány könyvet, és ezek után számomra realitássá vált az, hogy vannak ember alatti energia-lények, elementárok, és hogy ezek jelen vannak, megtalálhatók, tapinthatók. Úgy nőnek fel a gyerekeink, hogy ezt már tudják, és úgy nő fel a többi gyerek, hogy ezt még nem tudják. Tehát nem igaz az, hogy a valóság iránti kíváncsiságunk elveszett, és gazdagság keresésünk közepette, a modern körülmények között nincsenek hatalmas esélyeink. Lenne két javaslatom: Az egyik az lenne, hogy Varga Tibor mondja el a Szent Korona misztériumot. Azt gondolom, hogy onnan megkaphatnánk az egységélményt a jövendő feladatokhoz. Dr. Magyar Gábor: Volt egy lovam, amit az egyik emberem megkötött éjszakára, az állat belegabalyodott a kötélbe, és elpusztult. Akkor, amikor ez történt, iszonyatos hasi görcsökkel ébredtem, aztán elmúlt, ahogy a ló elpusztult. Én pontosan azt éreztem mint a ló, pedig nem voltam túlságosan szoros kapcsolatban vele, nem túlzottan szerettem azt a lovat. Ő mégis elküldte nekem ezt az információt, és én nem fogtam ezt föl, és nem rohantam ki, hogy kiszabadítsam. Ebből rájöttem arra, hogy nem szabad egy lovat megkötni, csak ha nagyon muszáj. Azóta a lovaim szabadon élnek, és ezt a tudást abban a pillanatban elkezdtem alkalmazni, ahogy megszereztem. Hogyha a lelkiségünk kapcsán rájövünk dolgokra, akkor nem engedhetjük meg magunknak, hogy nem használjuk ezeket azonnal. Ez azért nehéz, mert nekünk ehhez azt a bizonyos turáni átkot le kell győznünk. Nekünk egyszerűen egymás felé kell haladnunk. Bármilyen tudás jön elő, és azt bármilyen vehemenciával adjuk elő, ha a távolság, a lezártság ember és ember között, magyar és magyar között megmarad, akkor ez nem fog működni. Meghallgatjuk őket, csodálatosak, tetszenek, felhevülünk tőlük, és egy pillanat alatt visszazuhanunk a magányunkba. A magány pedig egyenes út ahhoz, hogy visszamenjünk a kirabolt, kisemmizett, kultúránktól, függetlenségünktől, identitásunktól megfosztott mivoltunkhoz. Ez a türelmetlenségem oka, hogy ezt nem engedhetjük meg magunknak. Tudunk már annyit, hogy elkezdjünk tenni ez ellen. Ha a Magyar Várnak van valami értelme, akkor ez az egyetlen. Legyen ez az a hely, ahol ezt elkezdhetjük. Ha ez nem tud az lenni, akkor legyen egy másik, legyen mindenkinek az otthona, de nem szabad tovább halogatnunk. Ha tovább halogatjuk, akkor bűnt követünk el. Ezt nem szabad. Hogyha tudjuk, hogy rosszul élünk, akkor nem szabad folytatnunk. Bárhogy is magyarázzuk, a rosszat akkor sem szabad cselekednünk. Nem azért

van tíz pontban megírva. De tehetünk hozzá mi is plusz pontokat: pl. ne légy szürke, stb. Ha rájöttünk, hogy nem jó, ha Coca colát iszunk, akkor ne csináljuk. Erre semmi sem adhat feloldozást, hisz saját magunknak úgysem hazudhatunk. Én vagyok a teremtett világgal azonos, emberi feladatokra született valaki. Ha vannak olyan lehetőségek, források, ahonnan ezzel kapcsolatos ismereteket lehet gyűjteni, akkor bizony be kell zárnunk a kaput, be kell zárnunk azokat a mechanizmusokat, amelyek eddig kiraboltak bennünket, és el kell tudni menni oda, másokkal együtt megélni, kipróbálni. Ha felteszem valakinek a kérdést, hogy meg tud-e élni pénz nélkül, hiába mondja, hogy igen, az van mögötte, hogy nem fog tudni megélni. Most mi mindannyian, akik most itt vagyunk-van köztünk biztosan jó favágó, jó orvos, jó borkészítő – játsszuk azt, hogy kiveszünk két hónap szabadságot, menjünk el egy helyre, és teremtsük meg a minimális létfeltételeket, ahol nincs színes, nyomtatott WC-papír az életünkben. A pénz nem több ennél, csak mi ruházzuk fel hatalommal, mert elhisszük, hogy hatalmas. Az csak annyi, amennyi Szent Istvánból látszik rajta, még akkor is, ha halotti koronát tettek a fejére, és nem a Szent Koronát. Más érték nincs benne, mi ruházzuk fel értékkel. Szerintem, ha hasgörcsöt kap valaki, rögtön megtalálja a módját, hogy megoldja velem ezt a problémát társadalombiztosítás, ÁFA, APEH, APEH-nyomozó, rendőrség, és egyéb attrakciók nélkül. Meg fogjuk oldani a problémát, mint ember az emberrel, egy nyelvet beszélve. Azt gondolom, hogyha egy olyan palettát sikerül összeállítani, ahol minden működés jelen van, tökéletesen modellezhető egy valódi polgári kör. Egy ilyen közösségben az ember rájön arra, hogy nem kell egy hetet dolgozni azért, hogy kötőféke legyen a lovára, hanem a ló sörényéből el lehet azt készíteni. Két hónap alatt kialakulna egy tökéletes modell, hogy hogyan kivitelezhető ez az életforma. Ezúton hívok fel mindenkit, hogy aki ambíciót érez egy ilyen játékhoz, mondjuk jövő nyáron egy-két-három hónap erejéig valósítsuk ezt meg, ahol megtanuljuk, mit jelent böjtölni, hogyan kell valamit megépíteni. Játsszuk el, van-e Isten, vagy nincs. Játsszuk el, hogy el lehet-e engedni ezt a bizonyos atyáskodó, nagyon nehéz szovjet csizmából készült kezet, vagy nem. Ha el lehet engedni, akkor mi kell hozzá? Ezt ki tudjuk próbálni. Szerintem tegyük meg, és akkor lesznek tapasztalataink. Rájövünk, hogy milyen jó, ha nem készen vesszük meg a cukrot, hanem a méhecske összehordja nekünk a mézet. Ehhez semmi más nem kell, csak tudás. Akkor senkitől nem kell függenünk: se francia kézben lévő cukorgyártól, sem kiskereskedőtől, sem adóhatóságtól, sem munkalehetőségtől, hogy tudok-e annyit keresni, ami a cukorra elég. Ezek mindmind összefüggenek egymással. Nekem például nem kell sajtot vennem, se húst, se gyapjút, mert a Jóisten adott füvet, birkát. Én tudom, hogy ez mekkora szabadságot jelent. Próbáljuk ki, mindenkit szeretettel várok egy ilyen játékra. Pavuk László:

1995 óta szőlő-és bortermelő vagyok, és rájöttem arra, hogy egyedül kell csinálnom. A két fiam már kirepült, egyedül a metszésben segítenek, a többit egymagam. Ez a dolog lényege. Amikor az ember rájön arra, hogy egyedül kell csinálnia, akkor meg is tudja csinálni. Az agy irányítja a testet. Rá tud hangolódni arra, amit meg akarsz csinálni, és meg fogod tudni csinálni. Nagyon jó volt Dr. Lázár Imre példája: megiszod a vizet, és benned lesz a tudás. Őseinket, az ő tudásukat tisztelnünk kell. Még keveset tudunk, de elindult egy szellemi közvetítés, amit fogni tudunk, ha megfelelőképpen kitisztulunk. A fiam azt mondta 12 éves korában, hogy ahogy voltak ipari és egyéb forradalmak, most jött el a szellem forradalma. Igaza volt. Meg fogjuk tanulni azt, hogy szellemi úton hogy fogjuk megteremteni a kapcsolatot az őstudással. Az őstudást tisztelni kell. Az őstudás benne van a szőlőszemben, a szóló szőlőszemben, mely önmagáról beszél ugyanúgy, mint a búzaszem, amelyből a kenyér lesz. Annyit akartam az alapítvánnyal kapcsolatban szólni, hogyha az ember rá fog hangolódni erre, az őstudással ki tudjuk alapjaiban mérni, hogy hova tegyük ezeket az épületeket. A templommal kapcsolatosan említett pozitív csomópontokat, zónákat ki kell mérnünk. Dr. Magyar Gábor: A Honfoglalásban leírják, hogy Árpád fölment a Szerencse hegyére, körülnézett és határtalan szeretetet érzett, majd ezen a helyen várat emeltek. A vár az, ami megóv, megvéd. Megvédeni pedig egy jó energiájú hely tud. A mongolok óvónak hívják azt a helyet, nagy kőkupacok, rongyok, lókoponya van, mert az a lényege, hogy erre a helyre le kell tenni valamit, és imádkozni kell. Ott is volt egy „Árpád”, aki elment valahova, körülnézett, és ahol érezte ezt a határtalan szeretetet, tehát a jót, azt a helyet megjelölte, várat emelt. Ezt mindig meg kell érinteni, ha arra mész. Rátesznek egy követ, imádkozol, tehát időt töltesz el azon a helyen, ahonnan a jó jön elő. Herpai Sándor: Kovács Andrással jártunk itt három évvel ezelőtt, amikor még nem tudta, mit szeretnénk itt csinálni. Kértem, hogy nézze meg a területet, hogy milyen földsugárzást észlel. Tudni kell, hogy a most bekerített rész a leendő Magyar Vár területének század része. A terület gerincén húzódik az a vonal, ami Dobogókőt és Delphit köti össze, és a Föld egyik pozitív tengelyzónája. Egy másik mérés a Pilis energiarendszerét vizsgálta. Ezen mérések eredője a templom helye. Dr. Magyar Gábor: Én azt az elvet vallom, hogy „műveld a csodát, ne magyarázd”. Egy másik alapvető mondat: „A mindenséggel mérd magad”. Van egy mindent a rendező

elv, és mindent ahhoz kell viszonyítani. És ha ezzel a rendezőelvvel ellenkezik az, amit tapasztalunk, akkor rögtön el kell menni. Nem azon kell gondolkodni, hogy a szomszéd miért van ott, hanem rögtön abba kell hagyni. Ha nem tesszük meg magunktól, előbb-utóbb rá leszünk kényszerítve, mert – egy kis túlzással – lepottyan majd az első hidrogénbomba. Mi menjünk tehát a dolgok elébe. Közönség: Mi a magyarság feladata jelenleg lelkiségben, spirituális szinten? Dr. Lázár Imre: Számomra szívenütő tapasztalat volt, hogy a természetgyógyászok körében is ez egy nagyon fontos kérdés. Ez igazolja azt, hogy a magyar spiritualizmus, szellemi útkeresés valóban nagyon széleskörű. Áldozati út – mondja az egyik természetgyógyász, aki szellemi utakat jár. Érdekes a gondolata: Ha a magyarság nem vállalja föl ezt a krisztusi értelemben vett áldozatot mély átéléssel, akkor – ez lehet, hogy fenyegetően hangzik – a feltámadása is elmarad. Vince atya: A katolikus egyház ma úgy viselkedik, mintha be volna tömve a füle, nem hallja meg a nagy tömegproblémákat. Pedig egyedül a katolikus egyház tudna kielégítő választ, altrnatívát adni. Ideológiák, elméletek burjánzottak el társadalmunkban, az egyik rosszabb, mint a másik, azt is elhitetik, ami nem igaz. A tömegnek ma cirkusz kell, érdekesség, rendkívüliség, csoda. A kenyeret az állam megadja, ahogy adja. Van egy ember, aki ilyen történetekkel járja az országot, és felhívja a figyelmet, hogy volt egy Pálos rend, amit minden erőt bevetve vissza kell állítani. Azt, hogy én itt vagyok, és más helyekre is fogok menni, talán neki köszönhetem, és a nagy propagandájának. A Szent István-koronát én tettem a Szűz Anya fejére Márianosztrán, nem a bíboros. Én csináltattam meg egy ötvössel, és azt mondtam, hogy pont olyan legyen, mint Szent István koronája. Egy főhercegi koronát is készíttettem a kis Jézus számára. Sokszor mentegetőznöm is kell a pilisszántóiak előtt, de Márianosztrát nem tudom kizárni a szívemből, mert a legősibb pálos kolostorok egyike. Ott voltam 15 évig, és papi életemnek a legdöbbenetesebb eredményeit értem el. Egész Magyarországról oda zarándokoltak a nyolcvanas években. … Alkothat valaki bármilyen nagy dolgot, nem biztos, hogy azt isteni közreműködéssel tette. Úgy kell hozzáállnunk a természethez, hogy fölfedezzük a titkait. Az Úristen azt mondta: „Menjetek és hajtsátok uralmatok alá a földet!” Nem minden gyógyítás, amit annak kiáltanak ki.

Miért hallgat az egyház? Elég csak a lourdes-i csodákat figyelembe venni. Milyen nehéz és kemény vizsgálat után mondja ki az egyház, hogy az isteni eredetű dolgok semmiféle emberi erővel, semmiféle tudománnyal sem most, sem belátható időn belül nem ismételhető meg. Tehát az egyház nagyon keményen védekezik a sátáni beavatkozás ellen. Az ördög is működhet Jézus Krisztus nevében, és elcsábítja, félrevezeti az embereket. Ismerni kéne tehát, hogy egy természetgyógyász mennyire istenhívő. Dr. Magyar Gábor: Soha nem a pillanatnyi helyzetet kell vizsgálni. A történelem szempontjából pillanat nincs, jelen nincs, csak múlt és jövő. A jelennek egyetlen kiterjedése van, a cselekvés. Amit teszek, az köti össze a múltat a jövővel. Vince atya: Csak az a kérdés, hogy ki köti össze: Isten vagy a sátán? Dr. Magyar Gábor: Mindkettő jelen van, és nekünk, mint harmadiknak kell mindig döntenünk. Ha a folyamatot vesszük figyelembe, akkor ezek a kérdések joggal vetődnek föl. Tehát mindig úgy vizsgáljuk a dolgokat, hogy soha nem vagyunk képesek egy kérdést megítélni, mert rárakódik rengeteg kultúrszemély. Jó is és rossz is. Rajta van az Isten és az ördög keze nyoma is. Ezért kell a teremtett rend szerint helyretennünk a dolgokat. Ez az ember dolga. Vince atya: A búcsúcédulákkal kapcsolatban hadd említsem meg a szent miséket. Van ahol 800-1000 forint egy szent mise. Azt minden valamire való, a katolikus vallást ismerő ember tudja, hogy nem a misét fizeti meg, mert az végtelen értékű, Krisztus keresztáldozatának a megújítása. Nagyon sok csoda történt már a szent misék hatására, sokszor úgy, hogy ott sem volt a beteg. Amikor a pénzt kérem ill. elfogadom, azt tulajdonképpen az egyház és a személyem fenntartására teszem. Hozzászólás: Szó esett a természetgyógyászokról. Én is természetgyógyászként végeztem. Van egy igen erős félelem a jelenlegi keresztény egyházi vezetőkben, hogy a különböző új irányzatok esetleg a sátán művei is lehetnek, és a híveket megpróbálják ezektől elzárni. Ezek az irányzatok eszközök, amelyeket használhatunk jóra és rosszra is. Az tőlünk függ, hogy mire használjuk. Attól félek, hogy az egyházi vezetők és a lelki pásztorok lezárják a híveket egy másik úttól, ami nem feltétlenül jelenti a sátán útját.

Dr. Magyar Gábor: Talán mostani beszélgetésünk egyetlen lényege, hogy ezek a kétségek egész világunkat áthatják. Azt gondolom, hogy a mi ősi hitünk pont attól volt olyan, amilyen, hogy ott nem voltak kétségek. Azt gondolom, hogy ide kéne visszatérnünk. Azt, amit belekevertünk az emberi mivoltunkon, az életünkön keresztül, és hagytuk magunkon keresztül működni, talán pont ebben különbözik a mi ősi egyházunk, az az ősi hitélet. Talán ebből fakad az a kultúra, ami ilyen magasra tudta emelni a magyarságot és az azt megelőző népeket. Talán pont ebből fakad, hogy a magyar király méltán hordta a magyar koronát. Hozzá kell tenni, hogy a magyar királyi korona nem királyi, hanem császári korona. Bakay Kornél kutatásai mutatnak rá bizánci forrásokra, amelyek leírják, hogy csak az az uralkodó hordhat boltozatos, függős koronát, aki valóban az égből nyeri a hatalmát. A német-római császár soha nem mert a fejére tenni ilyen koronát. Ereje, politikai hatalma lett volna hozzá, de mégsem merte megtenni, mert tudta a szakrális jelentőségét. Kínai források jegyzik le, hogy négy valódi császár van a világon: a bizánci, a kínai, a pártus, és a kusán. Kérdezem, hogyha a magyar király föltesz a fejére egy császári formátumú koronát ezekkel a heraldikai, szakrális követelményekkel, és ennek a koronának a legális létét soha nem kérdőjelezik meg, soha nem támadják meg, akkor rögtön következik a kérdés. Jogfolytonosság van a világon, magától nem születhet egy császár. Az hordja joggal ezt a koronát, aki valóban az égből nyerte a hatalmát. A bizánci császár sem hordhatja az apostoli címet Európában, csak a magyar király. Kérdés:

Igaz-e, hogy a pálos kolostorok mellett nem voltak temetők?

Vince atya: Minden pálos kolostor mellett van temető, sőt kripta is. Marcalfőn voltan katona 1952-1954-ig. ’53-ban érettségiztem a Pápai Református Gimnáziumban, mint kiskatona. Bejártam oda hetente kétszer-háromszor. Kiderült rólam, hogy nem egyszerű kiskatona vagyok. Azt mondták, hogy ott van a pálosok kriptája, és hogy ép testben vannak. Megszerezték a sekrestyés nénitől a kulcsot, lementünk a pápai pálos templom alá, és valóban ép test volt ott. Én ebben semmi isteni csodát nem láttam (természetesen Isten nélkül semmi sem történik). Akinek a koporsófedelét felemeltem, az Acsády püspök volt, a templom építője. Valóban szépen látszódott az arca, a keze, piros miseruhában volt, sehol nem volt rothadás nyoma, ugyanígy a többi pálosnál is. Majd leszereltem. Két év múlva az újságok világgá kürtölték, hogy ép testben maradtak ott pálosok, és a város tanácselnöke kiállítást tervez ebből. Undorodtam ettől a gondolattól, de szerencsére végül megakadályozták felülről azzal, hogy ezzel az egyházat erősítenék. Ezt én nem tartom különleges

csodának. A talaj víztartalma ideális lehetett, és majdnem légmentesen lezárva megmaradtak a testek. Négy-öt évvel később azonban enyészni kezdtek, ma már csak a csontvázak vannak. Én ezzel nem azt akarom bizonyítani, hogy abszolút nem volt csodás testmegmaradás a pálosoknál. A Gyöngyössy Gergely-féle pálos kódexben olvashatunk Tar Istvánról, aki meghalt és eltemették. Egyszer csak fölkelt a sírjából, és elmondta, hogy az Úristen kárhozatra ítélte őt, de addig könyörgött neki, míg megkönyörült rajta azért, mert életében nagyon sok jót tett a pálos kolostorral. A holttest tehát újra éledt, az Úristen harminc napra visszaengedte a földre. Elmondta a pálosoknak, hogy azért jött vissza, hogy megvezekeljen a bűnéért. A kolostort nem hagyta el, éjjel-nappal imádkozott, vezekelt, alig evett, a harmincadik napon pedig végleg meghalt. Remete Szent Pálnak nem tudom, mennyire maradt épen a teste, mert Konstantinápolyból Velencébe szállították, majd onnan 1381-ben Budaszentlőrincre. A török elől a Trencsényi várba menekítették a holttestet, ahol elégett. Remete Szent Pál több mint száz éves volt, amikor meghalt. Egy pálos atya leírta azokat a csodákat, amelyek a sírjánál történtek. Érdekes módon csak kisgyerekekkel történtek ott csodák. Például egy esetben belefulladt a tóba egy 1-2 éves gyerek. Az anya fölszaladt vele a sírhoz, ráhelyezte a márványkoporsóra, és a gyerek lélegezni kezdett. A legkülönbözőbb pálos kolostorokban történtek effajta csodák. Kérdés: Magyar Gábor szájából elhangzott az a mondat, hogy ezer kézzel kapálózik egy olyan hatás ellen, amelyet az ember nap mint nap érez ha akarja, ha nem a televízióból, a plakátokról, és minden felől. Úgy érzem, hogy a gyerekeink is ugyanígy kapálóznak egy olyan iskola ellen, ahol az itt elhangzó tudástartalmakról szinte semmit nem hallanak. Ebbe beleértem az óvodától kezdve a középiskoláig tartó rendszert. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy ezt a ránk zúduló hullámot hogyan tudnánk kikerülni. Erre jó megoldás lenne a magániskola hálózat, ez viszont egy közösség, és nem egy ember ügye kellene, hogy legyen. Pesthidegkúton van a Magyar Hagyomány Műhelye, amely Molnár József és Pap Gábor szellemiségén alapszik, ahol esetleg el lehetne kezdeni ezt a munkát. Horkovics-Kováts János: A kérdés rámutatott arra, ami a Magyar Vár lényege kell, hogy legyen. A Magyar Vár legfontosabb feladata az, hogy a magyar identitást visszaadja nem csak a felnőtteknek, a gyerekeknek is. Itt olyan rendszerek, olyan iskolák fognak létrejönni, amelyek a múltunkat, a lelkiséget, a történelmi és kulturális értékeket fogják visszaadni már kicsi gyermekkortól a népnek, a külföldön élőknek is. Aki úgy érzi, hogy ebben aktívan tud cselekedni és segíteni nekünk – egy milliárdos

projektről van szó – kérem, ne csak hallgasson minket, hanem próbáljon keresni egy olyan utat-módot, amellyel előrébb jutunk a Magyar Vár fölépítésének terveiben. Dr. Magyar Gábor: Én azt látom fontosnak, amit még a Magyar Vár egyik régebbi összejövetelén próbáltam elmagyarázni. A fogalom- és képzavarok miatt megint csak nehezen tudom átadni, amit szeretnék, mert általában nem azt értik, amit szeretnék mondani. Egy egészen más dimenzióról kellene beszélnünk itt. Tudomásul kéne vennünk azt, hogy ha szeretnénk egy más rendszerű oktatást megvalósítani, vagy egy más rendszerű életmódot folytatni, akkor igazán nehéz dolgunk van, mert csupán egyetlen minta áll rendelkezésre. Rengeteg apró jelzés, történelmi tény, rengeteg írott és egyéb forrás van. Lehet még a régi valóságra utaló jeleket találni. Még akkor is így van ez, hogyha már több száz éve rombolják a kultúrát. Úgy gondolom, hogy amit több száz év alatt vesztettünk el, azt nem lehet egy emberöltő alatt rendbe tenni. Nem tudunk megfelelő ismeretekre szert tenni. Jó szándék vezérel mindenkit, aki ezen az úton halad, de a saját neveltetése, a saját élményei, a saját kudarcai alapján próbál meg alapvető igazságokat megjelölni. Sajnos általában hagyományőrzőink ill. a múltban kutakodók zöme nem óhajtja megméretni a saját tudását, a saját maga által kiásott tényeket. Egyrészt a saját életében sem hajlandó ezt megvalósítani, illetve mások tükrén, mások szűrőjén keresztül sem merik megvizsgálni. Nagyon sokat tudunk ártani, ha valamilyen váratlan felbuzdulás kapcsán frissen, gyorsan, pusztán a cselekvés kényszere által hajtva, ill. a hatalmas űr miatt nekiállnánk egy komplex rendszert összeállítani. Az oktatással kapcsolatban azt tartanám nagyon fontosnak, hogy elkezdjük összegyűjteni azokat a tényanyagokat, amelyek nem biztos, hogy bizonyíthatóak, de léteznek. Apró lépésenként kell ezt a dolgot felépíteni, mert másképpen nem tudunk helyes következtetésekre jutni, rendszert alkotni. Egy rendszer attól jó, hogy minden apró lépés pontosan felépül az előzőből. Ha mi hatszáz különböző gondolat alapján akarunk létrehozni valamit, akkor az pont annyi felé is mehet, de ennek többszöröse is lehet, ahová végül elvezet az út. Tehát így nem lehet rendszert alkotni. Meg kell ennek a jelen pillanatban működő, az életünket befolyásoló „kultúrának” – nagyon vastag idézőjelben – minden egyes elemét vizsgálni, hogy mi az, ami a teremtés törvénye alapján működik, mi az, ami közömbös, és mi az, ami ártalmas a teremtés egészére nézve. A teremtésbe persze az egész emberi lelket, működést is bele kell érteni. Ez az egész, nagy egység egy oszthatatlan, tökéletesen működő rendszer, ami az ember működésének színtereként ki lett jelölve. Ezt a tökéletességet kellene újra megismernünk. Nem tudományosan, nem apró darabokra szedve a halakat, és szétboncolva a békákat,

és kutatva, hogyan lehet emberi roncsokat klónozni, hanem most már bele kell nézni azokba a szférákba is, azokba a jelenlévő, működő információkba, amelyeket nem a matéria, nem az anyag, hanem a szellem, a lélek szintjén működik. Ezt kéne újraalkotni, ami egy iszonyatos munka. Ezt nem azért mondom, hogy elvegyem mindenki kedvét, hanem annak érzékeltetésére, hogy ez nem megalkotható egyetlen emberöltő alatt. Ha vannak tanítóink, nem hallgatjuk meg őket, ha vannak vezetőink, nem követjük őket. Ez a mai élet térképe. Fel kell fognunk, hogy ehhez a munkához most kell hozzáfogni, ma kell tenni, és nem holnap. Cselekedni kell, de nem a megszokott rendszeren keresztül kell végezni ezt a dolgot. Tehát nem a ma ismert médiában, nem a ma ismert politikai és akadémiai viszonyok között, mert ezek mind arra vannak kitalálva, mind úgy működnek, hogy megszűrjék ezeket a dolgokat. Mindenkinek a saját életében kell meghozni azokat a lépéseket, amelyek döntően elmozdítják erről a pontról, ahol most áll. A saját életében kell felmérni, mi az, ami összhangban van a teremtéssel, és mi az, ami egy művi rendszer részét képezi. Keményen törekedni kell arra, hogy valódi információkhoz jussunk, és ezeket sajnos az előbb említett csatornákon keresztül nem tudja megszerezni. Ennek egyik feltétele a közösségformálás. Az életmód, a hétköznapi élet szintjén működő emberi közösségeket kell létrehozni, mert jelenleg ilyenek nincsenek. Ha vannak, akkor azok valamilyen cél érdekében jöttek létre, mint a most létrejövő polgári körök, amelyek nagyon tiszteletreméltó teljesítményt akarnak nyújtani. Valóban működő emberi közösségek kellenek. Ha most Magyarországon egy szakrális király körbeküldené a véres kardot, és azt mondaná, hogy van egy jól körülhatárolhat ellenség, mondjuk a média, akkor mindenki üldögélne otthon, és meg se mozdulna. Gondoljunk bele, mi történt volna ebben az országban, ha eleink nem tettek volna eleget az ilyen felhívásoknak. Csak ezer évre vetítsük vissza a múltunkat. Huszonöt évente váltják egymást a generációk. Csak nekem van egy apám, egy anyám, két nagyapám, két nagyanyám, és még mindig csak 75 évnél tartunk. Talán milliárdnyi ember áll mögöttem, ha csak ezer évra vetítem vissza. Ez egy iszonyatos embermennyiség, akinek a szenvedése, a törekvése, a mindennapi helytállása, a felvállalt halála mind-mind azért történik, hogy az általa igaznak vélt hitet, életmódot, kultúrát továbbéltesse. Majd jövök én a rappel, a technoval, a TV2vel, RTL klubbal. Ilyenkor szépen előveszem a bicskámat, kinyitom, odalépek apámhoz, anyámhoz, szíven szúrom őket, majd ugyanezt teszem a nagyapámmal. Ezer év kétmilliárd emberét megölöm, értelmetlenné teszem az ő működésüket. Az ő cselekményük azért történt, hogy én folytassam. Én pedig ezt megölöm, nullává teszem, elárulom őket. Ekkora felelősséget ki mer

hordozni? Mindenki, aki a TV2-őt nézi, mindenki. Mindenki lenyakazza az összes felmenőjét. Azt gondolom, hogy ezt nem tehetjük meg. Az a kultúra nem azért volt, hogy én kicseréljem egy homlokegyenest másra. Az a szenvedés nem azért volt, hogy én kiröhögjem. Az a sok kínlódás, a vér és verejték nem azért volt, hogy én nevetségessé tegyem, és azt mondjam rá, hogy barbár volt, pogány, primitív, rabló, kalandozó. Ez az, amit a magyar haderőről mondogatnak hőn szeretett történelem tanáraink, ahol az én ősöm is bizonyára ott harcolt. Van különbség, ha valakinek az apját, vagy a tizedik ükapját szidják? Nincs. Vele ugyanúgy egy vagyok, mint az apámmal. Ugyanúgy azonos vagyok vele, nincs különbség, nem lehet különbség. Nem lehet, hogy én megváltoztassam ezeket a dolgokat. Nem lehet, hogy én szétszedjem azt, amit ők összeraktak. Ezt csak egy ilyen mérvű agymosás mellett lehetséges. Ehhez nincs joga senkinek. Nincs joga, hogy az összes felmenőjének a nyomorgását, kínlódását egyenlővé tegye a nullával. Ha mi nem kezdjük el most azonnal, ebben a pillanatban, ahogy innen fölálltunk, ezt visszacsinálni, és azt a mechanizmusrendszert, ami az életünkben folyamatosan jelen van, azonnal kikapcsolni, vagy legalább is mindennap egy lépést megtéve ezen az úton, és nem a sodródás útján elindulni, akkor bizony mindenki felveszi a saját felelősségét a vállára. Most csak ezer évről beszéltünk, az azt megelőző 5-6000 évről nem. Döbbenetes mennyiség van mögöttünk, amit mi most a nullára teszünk. Megvalósul-e a cselekedeteinkben ez a dolog? Együtt kell élni vele, fel kell vállalni, hogy nekem bizony az a befont hajú, kalandozó, az a pogánynak nevezett, de egyisten hívő ember az ősöm, aki azért ment Európába, hogy az utódainak katonailag is helyet biztosítson, és akit mi nem nevezünk Nagy Lehelnek, mert csak Károlyt nevezzük nagynak, meg Alexandrost. Ők valóban rablók voltak, akik elvitték az avar kincseket, azokat mi nagynak nevezzük. Igaz, hogy a fiát Kis Pipinnek hívjuk, de Károlyt mi nagynak tiszteljük. Hallotta már valaki azt a kifejezést, hogy a nagy, a hatalmas Árpád, vagy győzedelmes Álmos vezér? Ki hallotta már ebben a használatban ezeket a neveket, akiknek a legnagyobb kultusza kéne, hogy legyen pusztán azért, mert hont szerzett? Ezen kell elgondolkodni, hogy szabad-e ilyet tennünk. Rostás László: Jelen pillanatban is folyik ilyen oktatás, többek között Miskolcon a bölcsészegyesületben. Itt folyik olyan képzés, amely igaz, hogy egy magániskola, semmiféle támogatást nem kap, nincs elismerve, viszont elég sokan járnak az országból, és elég sokan ismerik. Tehát ez a fajta oktatás már folyik. Ugyanígy Keszthelyen az alapfokú oktatás, és egyéb helyeken is folyik. Igaz, ez nagyon kevés, de van.

Komolyan kell venni a meséinket, a hagyományainkat, gondolok akár a temetési szertartásainkra, a siratásra, és egyebekre. Még egy dolgot komolyan kell venni: KözŐSségben, tehát közösségben, és nem közÖNségként vagyunk itt. Tehát nem az önösségünk, hanem az ősségünk az, ami miatt közösségbe kovácsolódunk. Abban a pillanatban, hogy közÖNséggé válunk, az önösségünk kapja meg a hangsúlyt, és akkor már nincs helye a tanítónak, nincs helye senkinek ebben a fajta világban. A nyelvünkben mindenre megvan a magyarázat, és hogyha néha csendesen, halkan önmagunkba fordulunk egy-egy kimondott szó után, megállunk és nem örülünk a saját hangunknak, mint tettük hosszú időn keresztül, akkor nagyon komoly tanítást kapunk a saját szavainkon keresztül. Úgy gondolom, hogy ennek van értelme. Érdemes volna mintegy értelmező szótárszerűen alapfogalmakat összerakni, hogy tudjuk, ha kimondjuk azt, hogy „kezet emel rá”, ne azt értsük alatta, hogy agyon kell ütni a másikat, hanem azt, hogy áldást kell rá osztani. A fontos az, hogy egy nyelven beszéljünk. Dr. Varga Tibor: Visszatérnék délelőtti mondandómhoz. Elég erős történelmi bizonyítékaink vannak arra nézve, hogy a magyaroknak volt egy őskereszténysége. Ezt történelmi adatokkal alá tudjuk támasztani. Ezen a nyomon szeretnék tovább haladni. Olyannyira másfajta vallásunk volt, hogy másfajta országunk is volt. Egészen eltérő volt Nyugat-Európától a középkori Magyarország felépítése. Ezt sem tudjuk, mert nem tanítják meg, pedig ez egy nagyon fontos kérdéskör. Ennek az az alapja, hogy az állam felépítése egészen eltért a nyugateurópaiakétól. A hűbérúri rendszer nem alakult ki a magyarságnál azért, mert a magyar ember számára mindig is világos volt, hogy nem őróla szól az élet, hanem egy örökérvényű létezés része. Tulajdonképpen a föld nem a saját tulajdona, hanem a rendelkezési jog mindig és mindenkor a Szent Koronát illeti meg. Éppen ezért elképzelhetetlen volt az a magánjogi szerződés, hogy valakinek a tulajdonomból részt engedek, és ő a része ellenében szolgál nekem. Ez időtlen időkig megmarad, mert hűbéres hűbérese ha meghal, a gyereke is az lesz, ha a hűbérúr meghal, a fia is az lesz. A pillanatnyi állapotot örökérvényűvé tették. Ez nálunk nem így volt, mert nem lehetett rendelkezni a földdel szabadon. Birtokolni és használni lehetett örök időkre, ami kitüntetésnek számított. A nemesi ranghoz feltétlenül föld járt, díszként, kitüntetésként kapták a földet. Érdekes a hűbérré fogadás szertartása. Ez a kérdéskör megőrződött, csak éppen nem hűbér fogalmaként. A szertartás során a hűbéres a kezét kirakja, és fölteszi

a kérdést: „Homo?” A vazallus pedig fogja a kezét, összekulcsolja – ilyenkor a legbelső valója nyilatkozik meg – azt válaszolja, hogy „horo”, és a hűbérúr kezébe rakja a kezét, aki átkulcsolja. Innen ered a kezesség fogalma. Utána egy csókot is adnak egymásnak. Nálunk a homádium fogalma nem ezt jelentette, hanem a vérdíjat. Azt, hogy valaki valamilyen módon az én nemzetségembe, vérségembe tartozik. Ez egészen más állapotot jelentett, mint a hűbéresség. Nyugaton a közjegyzőség, Magyarországon a hiteles helyek rendszere alakul ki. Tehát Magyarországon a Jó Isten előtt kötötték a szerződéseket, ami Európában ismeretlen. Minden más országban közjegyző volt, csak Magyarországon volt hiteles hely, amelyet a szerzetesi káptalan működtetett, ill. konventek, és Isten előtt kötöttek szerződést. Erről kiállított egy papírt a hitelességi rendszer. Ez összekapcsolódott az istenítéletekkel, amiből elmondok egyet. Az istenítéletek azon alapultak, hogy az ezredfordulós Magyarország Isten országának a képére alakult ki, ahol egyenlő mércével mértek. Székesfehérváron őrzik Szent István mércéjét, ami a mennyei Jeruzsálem mintájára készült. Ez azt jelentette, hogy mindenki cselekedeteit egyenlő mércével mérték, és a mennyországban egyenlő a mérce. Erre az utolsó ítéleti állapotra rakták fel az istenítéleteket. Az 1200-as évek közepéből fennmaradt a jegyzőkönyv az istenítéletekről. Két fajta fő istenítéleti módszer volt: a vízpróba és a tűzpróba. Ha ismerjük az archaikus hiteket, tudjuk, hogy a világ hol tűz által, hol víz által pusztul el. Tulajdonképpen erre épül ennek a gondolata is. A vízzel alkotott ítéletnél arról van szó, hogy a lelket méretik meg. Ha valakinek a lelke könnyűnek találtatik, akkor az összekötözött test feljön a víz színéra, tehát bűnös. A tüzesvas próba érdekesebb a számunkra. A materialista történészek megdöbbennek, hogy lehet az, hogy száz esetből hetvenben az istenítélet alkalmával begyógyul az emberek keze. Hogy fordulhatott ez elő? Az egész hit kérdése. Ha nem tudtak dönteni egy bűnesetben, akkor a megyei bíró tüzesvas próbára ítélte az illetőt. Megjött a királyi ember és az, akinek vinnie kellett a vasat. Előállt a szerzetesi konvent embere, közösen begöngyölték az illető kezét egy ruhába, és lepecsételték. Ettől fogva az illető nem vett magához ételt és italt, és vele együtt böjtölt a szerzetesi konvent és a királyi ember is. Egy pillanatra sem maradhatott egyedül. Három napig böjtöltek, mivel ennyi az isteni feltámadás ideje is. A böjtnek az a lényege, hogy megleljem a jó Istent. Az eseti jelenlétemet levetkőzöm, és Jézus néz vissza belőlem a hit által. Eközben folyamatosan imádkoztak. A harmadik nap után megindul a szertartás, amelyet misébe ágyaztak, hogy feltétlen megjelenjen a jó Isten. A szertartás folyamán, mielőtt az illető megkapná az ostyát, meggyóntatták. Ez után kérik a jó Istent, hogy mutassa meg az igazságot. A templom udvarán felizzítják a tüzet. (A templom a mennyek országa, az udvara a pokol tüze) Ez annak a bemutatása, hogy hová jut a kárhozott lélek, ha nem az igazság útján jár. Elindulnak, a hét bűnbánó zsoltárt énekelve. Kijönnek

a templomból, tehát leereszkednek a mennyből a pokolba. Megizzítják a vasat, a pap megszenteli azt, mert abban is jelen kell lennie a jó istennek, leszedik az illető kezéről a pecsétet, és a kezébe rakják a vasat. Az illető a pokolból elindul a mennyország kegyelmébe. Amikor az oltárhoz ért, akkor rakhatta le a vasat. Aztán mellé léptek, begöngyölték a kezét, és újból lepecsételték. Még három napig imádkoztak és böjtöltek. Azért kellett begöngyölni a kezét, hogy a gyanú se merülhessen föl, hogy bekente valamivel, amitől begyógyult a seb. Három nap múlva közösen megbontják a pecsétet, kitekerik a kezet, és meglátják, hogy begyógyult-e vagy sem. Száz esetből hetvenszer begyógyult a seb. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy ott volt a jó Isten. Miután ezek döntő dolgok voltak jogi ügyekben, ráadásul akkoriban egy papnak súlyosabb dolog volt hazudni, mint most, hinnünk kell a ránk maradt jegyzőkönyveknek. A hiteles helyeknek köszönhetjük, hogy a magyarországi írásbeliség nagyon magas szintű volt. Még úgy is, hogy a második világháborúban a középkori iratok nagy része megsemmisült, 180 ezernél több oklevél maradt ránk. Ismerünk a 13. századból olyan pápai privilégiumot, amelyben a Magyarországról érkező papoknak elengedi a latin nyelvű vizsgát, szemben az Itáliából jövő papokkal. Magyarországon az írásbeliség és a hit is nagyon magas fokú volt.