ANGYALKERT GÖRÖGKATOLIKUS ÓVODA
HÁZIREND
Az óvodáskorú gyermek nevelése elsősorban a család feladata, melyben az óvoda kiegészítő szerepet játszik. A gyermekek nevelése, oktatása keresztény pedagógiai program alapján történik az óvodánkban. Az ismeretek átadását, az egész napi nevelést áthatja a Biblia tanítása. Életkori sajátosságainak megfelelően hallják az evangéliumot, ismerkednek Jézussal, tanításaival, hogy az ő példája segítsen a jóra való törekvésben. A pedagógiai programunk célja, hogy a gyermekek megismerkedhessenek a keresztény erkölcsi értékekkel és normákkal, így gazdagodjon személyiségük. Szeretnénk olyan gyerekeket nevelni: - akik szeretik és védik Isten teremtményeit, a természetet, - akik tisztelik a felnőtteket, a társaikat, az időseket, a betegeket, - akik a konfliktusaikat nem tettlegesen rendezik le, - akik szeretnek és tudnak osztozni a dolgokon, - akik tudnak bocsánatot kérni és megbocsátani, - akik tudnak örömet szerezni és jót cselekedni, mert ez az alapja az erkölcsi nevelésnek. Figyelembe vesszük az egyéni eltéréseket, a gyermekek fejlődési ütemét. Ennek megfelelően a nevelési módszereink differenciáltak. Szemléletmódunkat meghatározzák az óvodáskorú gyermek legfőbb életkori sajátosságai a JÁTÉK és a MOZGÁS. Mivel a játék fejleszti leghatékonyabban és legsokoldalúabban a gyermeket, ezért minden tevékenységünket ennek rendeljük alá. A Házirend a Közoktatásról szóló – többször módosított – 1993.évi LXXXIX. törvény, a nevelési –oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994.(VI.8) MKM rendelet, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. törvény rendelkezései alapján készült.
ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK AZ ÓVODÁRÓL: Az intézmény a Görögkatolikus Egyház fenntartása alatt áll. -
Az óvoda neve: Angyalkert óvoda Az óvoda címe:4600 Kisvárda, Zrínyi-tér 4. Az óvoda telefonszáma:06-45/415-105 Az óvoda E-mail címe: Az óvoda vezetője: Oroszné Tóth Ilona Az óvodavezető helyettese: Szászi Ildikó
Köszönésünk: Dicsőség Jézus Krisztusnak! Dicsőség mindörökké! 2. AZ INTÉZMÉNY PONTOS NYITVA TARTÁSA: -
-
-
Óvodánk nyitvatartási ideje: hétfőtől-péntekig 7.00-17.00 óráig. Reggel 7.00 órától, 8.30-ig és délután 16.30 órától 17.00-ig egy óvónő foglalkozik az összevont csoporttal. Az óvodában szeptember 1-től augusztus 31-ig tart a nevelési év. Ezen belül a gyermekek napirendjét, az esetleges csoportösszevonásokat a szülőkkel előre közöljük. Egy nevelési évben a nevelés nélküli munkanapok száma öt nap lehet, ezek időpontjáról a szülőket legalább 7 nappal előtte értesítjük. (nevelési értekezletek, minőségbiztosítási feladatok, szakmai továbbképzések, tantestületi kirándulás.) A nyári zárva tartásról a szülőket legkésőbb február 15-ig tájékoztatjuk. A gyerekek hazavitele a szülők igényei szerint történik. A gyermekeket szüleiken kívül csak a „nyilatkozatban” megadott személyeknek adjuk ki. Elvált szülők esetén a bírósági végzésnek megfelelően járunk el.
3. MIKOR VEHETI IGÉNYBE A GYERMEK AZ ÓVODÁT: -
-
A 3. életév betöltésétől az iskolaérettség eléréséig, max. 8 éves koráig. Amennyiben a gyermek szobatiszta és egészséges. A 7. életévét augusztus 31-ig betöltő gyermek kizárólag a Szakértői Bizottság véleménye és a nevelőtestület befogadó nyilatkozata alapján maradhat óvodában. A 7. életévét szeptember 1-e után betöltő gyermek a Nevelési Tanácsadó szakvéleménye alapján maradhat óvodában.
4. GYERMEKEK AZ ÓVODÁBAN: A gyermek jogai: - A nevelési és oktatási intézményben, biztonságban és egészséges környezetben neveljék, oktassák, az óvodai életrendjét szabadidő, pihenőidő, testmozgás beépítésével, étkezési lehetőség biztosításával életkorának és fejlettségének megfelelően alakítsák ki. - A gyermek személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani a fizikai és lelki erőszakkal szemben. - Az óvoda biztosítja a gyerekek személyiségi jogait, cselekvési szabadságát, a magánélethez való jogát. - A gyermek joga, hogy képességeinek, érdeklődésének, adottságainak megfelelő nevelésben, oktatásban részesüljön. - A gyermeknek joga van szakemberek segítségét igénybe venni, lemaradása kompenzálására szakszolgálathoz fordulni. - Joga van (a családja anyagi helyzetétől függően) kedvezményes étkezést igényelni. - Joga van a rendszeres egészségügyi szűrővizsgálatokon részt venni. A gyermek kötelességei: - részt venni a foglalkozásokon - óvni saját és társai testi épségét, egészségét - megtartani az óvodahelységeinek és az ahhoz tartozó területek használati rendjét - megőrizni, és az előírásoknak megfelelően használni az óvodai játékokat, eszközöket - tiszteletben tartani az óvoda pedagógusai és alkalmazottai emberi méltóságát és jogait. A gyermekek ruházata az óvodában: - Ruházatuk tiszta, kényelmes és rendezett legyen! - Rendelkezzenek váltóruhával, torna felszereléssel, benti cipővel! - Az óvodai ünnepekről, azok idejéről, az ünneplés módjáról az ünneplő ruha szükségességéről időben tájékoztatást adunk. (Sötét szoknya, illetve nadrág, fehér blúz, illetve ing) A gyermekek étkeztetése az óvodában: - Napi 3-szori étkeztetést biztosítunk. - A hiányzást előző nap 11.00 óráig kérjük jelezni! A későbbi időpontban történő bejelentést a következő napra már nem áll módunkban elfogadni.
- A térítési díjakat kérjük időben befizetni, és a befizetést igazoló szelvényt bemutatni az óvodában. - Jelentős térítési díjhátralék esetén (a megszüntetés tárgyában hozott döntés jogerőre emelkedése napján) a gyermek- kivéve, ha 5. életévét betöltötte törölve lesz az óvodások névsorából. - Rászorultsági alapon, kedvezményes étkezésben részesülhetnek a gyerekek a szükséges igazolások bemutatása után. (gyermekvédelmi támogatás, tartós beteg orvosi igazolás) A gyermekekkel kapcsolatos egészségügyi szabályok: Az óvodában csak teljesen egészséges gyermekek tartózkodhatnak! A napközben megbetegedett gyermeket (láz, hányás, hasmenés) az óvónő értesítése után a szülő köteles elvinni az óvodából és csak orvosi igazolással jöhet újra a közösségbe. - Az óvoda dolgozóinak TILOS otthonról beküldött gyógyszert átvenni és beadni a gyermeknek! (kivéve az asztmás roham csillapítására szolgáló „pipát”) - Fertőző betegség esetén (rubeola, bárányhimlő, skarlát, hepatitisz, tetű) a szülőnek bejelentési kötelezettsége van, hogy a szükséges fertőtlenítő takarítást elvégezhessük! - Baleset esetén ellátjuk a gyermeket, szükség esetén orvoshoz visszük és értesítjük a szülőt. -
Egyéb szabályozások: -
-
-
-
Az 5. életévét betöltött gyermekek részére a rendszeres óvodába járás kötelező! / Közoktatási Törvény 24.§(3.) / Csak az óvónőnek átadott gyermekekért vállalunk felelősséget! Nevelésünk, oktatásunk eredményessége érdekében kérjük, 8.30-ig érkezzenek meg az óvodába. A később érkező gyerekek úgy kapcsolódjanak be a tevékenységekbe, hogy a megkezdett foglakozásokat ne zavarják! A később érkező gyerekek lehetőség szerint otthon reggelizzenek, mert foglalkozás közben már nem tudjuk őket étkeztetni. A csoportszobában, az óvodai élet zavartalansága érdekében ne tartózkodjanak testvérek, szülők! A családokkal közösen szervezett rendezvényeinken minden kedves vendéget szívesen látunk. Az óvónőt az óvodásokkal való foglalatossága közben magánbeszélgetésekre, hosszabb időre ne vonják el a csoporttól, mert ez előidézheti balesetek kialakulását és zavarja az oktatás menetét! Ne tegyenek a gyerekek előtt megjegyzéseket mások gyerekére, a felnőttekre, az óvodára, problémáik megoldását bízzák az óvodapedagógusokra, vagy az óvoda vezetőjére.
- Az óvoda területén a gyermekek egyéni etetése, nassoltatása (csokoládé, nyalóka, rágó) nem etikus a többi gyerekkel szemben, ezért kérjük, ne tegyék! - Az óvodában hagyott, illetve hozott tárgyakért (játékok, ékszerek, hajcsatok stb.) felelősséget nem vállalunk. - Az óvodába gyógyszert behozni tilos! - A friss levegőn való tartózkodástól a gyermek csak orvosi javaslatra menthető fel! - A gyerekek biztonsága érdekében kérjük a kaput mindenki zárja be maga után! - Az ágyneműk húzása kéthetenként történik, kérjük, hétfő reggel tisztán, kimosva hozzák vissza! - Ha a gyermekekért 17.00 óráig, azaz az óvoda zárásáig nem jönnek, akkor az óvónő, vagy a gondozónő telefonon értesíti a szülőket. Amennyiben ez gyakran előfordul, értesítenünk kell a gyermekvédelmi szolgálatot. - Minden tanköteles korú gyermekről óvodai szakvéleményt állítunk ki az iskolai beiratkozást megelőzően, melyet a szülővel megbeszélve készítünk el. Kérdéses esetben a Nevelési Tanácsadó, illetve a Szakértői Bizottság vizsgálatát kérjük. - A gyermekek értékelésének szempontjait a Minőségirányítási Program tartalmazza. - Az intézményben csak a vezető engedélyével folytatható kereskedelmi tevékenység és helyezhető el hirdetés. 5. SZÜLŐK AZ ÓVODÁBAN: Szülők jogai: - Joga van megismerni óvodánk Nevelési Programját, Minőségirányítási Programját, Szervezeti és Működési Szabályzatát, Házirendjét. - Saját gyermeke fejlődéséről, magaviseletéről rendszeres tájékoztatást kapni. - A gyermek nevelésével kapcsolatos tanácsokat, segítséget kérni. - Joga van részt venni a Szülői szervezet megbeszélésein, azok munkájába bekapcsolódni. - Óvodánk nyitott intézmény, ezért a szülő részt vehet az óvoda programjain. Szülők kötelességei: - Gondoskodjon gyermeke testi, érzelmi, értelmi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges feltételekről. Segítse gyermeke beilleszkedését a közösségbe, és az óvoda rendjének, a közösségi élet szabályainak az elsajátítását. - Tartsa tiszteletben az óvoda dolgozóinak emberi méltóságát és jogait. - Az adataiban történő változások mielőbbi jelzése.(lakcím, telefonszám) - A szülői értekezleten megbeszélt felszerelést biztosítani. - A gyermeket elvinni a logopédiai és fejlesztő foglalkozásokra.
- Az óvoda környezetének és tisztaságának megóvása. - Az óvoda tulajdonát képező tárgyakat, eszközöket óvják, becsültessék meg a gyermekükkel is, tisztaságukra vigyázzanak. Az együttműködés formái: -
szülői értekezletek, SZK megbeszélések, fogadó órák (előre egyeztetett időpont alapján) egyházi, világi ünnepek, jeles napok, megemlékezések, kirándulások, nyílt napok, faliújság (az információk írásban történő átadására)
Gyerekeink heti kétszer felekezetüknek megfelelő hitoktatáson, ezen kívül ovistornán, népi tánc és ovis-angol foglalkozásokon vehetnek részt, a szülők igényei szerint.
Óvodásainkat a felnőttek és egymás tiszteletére neveljük, arra, hogy el tudják fogadni társaik másságát, személyiségük különbözőségét. Tudják ki fejezni őszintén a gondolataikat, de képesek legyenek alkalmazkodni is, az esetleges konfliktusaikat ne erőszakosan, ne árulkodással oldják meg, hanem a szeretet, a tolerancia, a megbocsátás jegyében. Igyekszünk határozott, ugyanakkor megértő gyermekeket nevelni. Kérjük, hogy törekvéseink sikere érdekében, otthon is ezeket az alapelveket erősítsék. Fontosnak tartjuk, a gyermekek érdekében történő igazi, valós együttműködést, őszinteséget, nyitottságot. Annak érdekében, hogy a gyermekeket keresztény szellemben, a nekik legmegfelelőbb módszer segítségével közösen nevelhessük, kérjük az együttműködést aktivitásukkal, a rendezvényeken, a fórumokon való részvételükkel segítsék. Az intézmény teljes területén TILOS A DOHÁNYZÁS ! A házirend az óvoda dolgozóira és a szülőkre nézve is egyaránt kötelező érvényű ! A házirend elfogadásakor, illetve a módosításakor a Szülői Közösség egyetértési jogot gyakorol. A Házirend a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé.
Kisvárda, 2011.09.01.