A Miskolci Egyetem Közleménye, A sorozat, Bányászat, 77. kötet (2009)
AZ ÁSVÁNYVIZEK
SOKSZÍNŰSÉGÉNEK
ISKOLAPÉLDÁJA:
KOROND
A n d a r k ó I m o l a , B a l o g h R ó b e r t , Bán B a r n a , B o d o r A n d r e a , K i s B o g l á r k a M e r c e d e s z , O l á h - B a d i M e l i n d a , Pál Z o l t á n
Korond a székely Sóvidék egyik leghíresebb települése. Közigazgatásilag a községhez, a következő falvak tartoznak: Atyha, Kalonda, Pálpataka és Fenyőkút. A község összlakossága a 2002-es népszámlálás szerint 6180 személy. Székelyudvarhelytől 26 km-re északnyugatra a Korondi-medence déli részén, a Korond vize völgysíkján valamint az oldallejtőkön a Kebelet-, Észak-, és a Súgó patakok találkozásánál fekszik, a Küküllő dombvidék, és a Hargita hegyvonulatnak a nyugati lábánál elterülő fennsík határán. A település az északi szélessége 46°28', és a keleti hosszúsága 25° 1 l'.Tengerszint feletti magassága 575625 m (Vofkori, 2007). Természetföldrajzi határként megjelölhető nyugatról a Firtos-hegy, Kadácsmező, északi oldalról a Hollókő és a Sólyomkő, keletről Csillaghegy, Szőlőmái, Les-hegy, délről pedig a Kalonda-tető, Horvásmező, Égettvész, Vápa, Sarok, Fügevár és a Hazanéző (Vofkori, 2007). A falu területe két részre osztható: a keleti része a vulkáni fennsík, a nyugati része a Küküllők dombvidékéhez tartozik, mely gyűrődéses eredetű (Horváth, 1998). A Korondi-medencét 800-1000 m magas dombok veszik körül melyek teraszosan emelkednek egymás fölé, tengelyét pedig a Korond patak képezi. A dombok felépítésében sok az agyag, ezért gyakoriak a földcsuszamlások. A déli részen található magas fennsíkot völgyek szabdalják, ez a déli rész tulajdonképpen a vulkáni plató folytatása Szilos-Firtos-Siklódkő vonaláig (Horváth, 1998). Fontos a térség rövid geológiai ismertetése is, annak érdekében, hogy érthetővé váljon az ásványvizek előfordulása. Elsősorban tudnunk kell, hogy az Erdélyi medence folyamatos süllyedés révén alakult ki a kréta időszak végén és a paleogén korszak elején, mialatt a Kárpátok hegylánca felgyűrődött. A mélyedésben pedig egy sekély beltenger alakult ki (Horváth, 1998). A pliocén végén és a pleisztocén elején kezd kialakulni a Korond-ParajdSzovátai-medence. A csapadékos időszaknak köszönhetően az eróziós folyamatok mélyítéseket alakítottak ki a vulkáni platóba. A Szováta-Parajd-Korond vonalán 151
Andarkó I., Balogh R., Bán B., Bodor A., Kis B. M., Oláh-Badi M., Pál Z.
húzódó sóöv mintegy 30 km hosszú északnyugat-délkelet irányú térszíni mélyedésben foglal helyet, beékelődve a Mezőhavas (1150 m) vulkáni fennsíkjának megtört pereme és az ettől tektonikailag elválasztott Bekecs (1079 m ) és Siklódkő (1025 m ) közé. Ez a tektonikai törés a harmadkorban megindult kéregmozgások révén keletkezett. A törés létrehozásában és a medence felszínének alakulásában fontos szerepet játszott az Erdélyi-medencéből a szélek felé vándorló sómozgás is, a diapírtektonika. A pleisztocénben folytatódik a sóredők emelkedése, és ezen emelkedés révén a sórétegek áthatoltak a fiatalabb miocén, pliocén üledékes rétegeken. A felszínre való kibukkanás a Kis-Küküllő és a Korond vize találkozásánál is előidézett morfológiai és hidrográfiai változásokat (Horváth, 1998). A Korond-Parajd-Szováta-Szászrégen vonulat (a keleti sóöv), tulajdonképpen a kelet-Erdélyi sófeltörések fő nyomvonala. A só lassú kiemelkedése gátat képezett a Korond-patak esésgörbéjén. Ezt az információt Orbán Balázsnál is olvashatjuk, de terepi bizonyítékot meg nem sikerült találnunk. A sómozgásoknak köszönhető a korondi sósvizek megjelenése (Horváth, 1998). A Korondi-medencét pannon korú agyag, homok, agyagmárga, konglomerátum tölti ki, a hegységkeret pedig a neogén vulkáni fennsík tartozéka. A falu északi részén gázfeltörések is előfordulnak valamint borvízforrások (Horváth, 1998). Korondon megtalálható az aragonit is, (CaC03, rombos szimmetriájú ásvány; a kalcitnak polimorfja, amely azonos kémiai összetételű, de különböző formájú, magasabb szimmetriájú-trigonális) mely a meszes lerakodások különleges fajtáját képezi: mésztartalmú vizekből válik ki magmás kőzetekben. Korond területén három lelőhely is ismeretes, a legjelentősebb a Csigadomb, ez az aragonit telep 1,5 hektárnyi területen fekszik, és még ma is Románia legnagyobb aragonitelőfordulása. 1980-tól földtani védett területté nyilvánították. Régen, 1916 és 1939 között, Korondon aragonitfeldolgozó üzem működött. 1963-ban újabb kísérletet tettek az aragonit feldolgozására, robbantással próbálták kitermelni a kőzetet, amelynek súlyos következményeként a 3-4 méteres aragonitréteg összerepedezett (Horváth, 1998). A korondi aragonit a szokványostól eltérő módon alakul ki: itt hideg szénsavas sósvizekből történik a lerakodásuk. „Képződésük lényegében egy alacsony hőmérsékleten történt hidrotermás lerakódáshoz vezethető vissza, amely kis mélységben, csökkentett nyomás-környezetben mehetett végbe." (Horváth, 1998). Bányai János is ír a korondi aragonitról, a pontuszi agyagos márga repedéseiből feltörő kálcium-karbonátot tartalmazó sósvíznek köszönhetően szerinte „szivacsos mésztufa"- lerakódások jönnek létre (Bányai, 1938). 152
Az ásványvizek sokszínűségének iskolapéldája: Korond
Koch Sándor 1940-ben részletes ásványtani tanulmányt készített, mely tanulmány részletes vegyi elemzéseket is tartalmazott. A vizsgálatok eredményei alapján megállapítható, hogy az aragonit kristályok között sok a kalcit kristály is megtalálható, így valójában csak részben aragonit (részben kalcit), ezért a találóbb elnevezés az onixmárvány lenne, végül pedig tanulmányában forráskőnek neveziBalogh Emő szerint is a forráskő elnevezés a legtalálóbb a korondi aragonitra. (Bányai, 1938). Orbán Balázs szerint „Erdély 800 sósforrásából 129 Parajd vidékén fakad fel" Ide tartozik a korondi és a sófalvi határ is (Orbán, 1982). A sós jellegű ásványvizek eredetét elsősorban a kősófelhalmozódások jelenlétével magyarázhatjuk. Korond esetében a sós források egy része nem a sótömzsök közvetlen érintéséből nyeri a sótartalmát, hanem a magasabb szinteket képviselő felsőmediterrán és szarmata korú sós agyagokból, sőt, még az édesvizűnek tartott pontuszi agyagos márgák is lehetnek a sósforrások „szülőanyjai" A források vize kevésbé tömény, sótartalmuk 9-19 % között változik, nagy mennyiségű szénsavas meszet, rengeteg szabad széndioxidot és kénes gázakat is tartalmaznak (Bányai, 1938). Az úgynevezett konyhasós vizek nyerik sótartalmukat a harmadkori sóképződmények sótömzseiből, esetenként a sótartalmú agyagok kilúgzásából vagy tengeri képződményekből oldás útján. A konyhasós források vizet gyakorlatilag csak fürdő célokra használják. Vízbőségük a talajvíztől függ (Bányai, 1934a). Az ásványvizek jellegét továbbá meghatározzák az utóvulkáni széndioxid gázfeltörések is, melyek sós, jódos, brómos, kénes vizekkel keveredve bukkannak a felszínre (Kisgyörgy et al., 1978). Az utóvulkáni működésből származó széndioxodnak és a sónak köszönhetően alakultak ki a parajdihoz hasonló sósszéndioxidos vizek (Pricäjan et al., 1981). Más szakirodalom szerint a hideg, széndioxid tartalmú ásványvizek a felszálló típusú forrásokban jellennek meg, ilyenek fordulank elő a sóbreccsa feltárásai és a Korond-patak völgye mentén, valamint Felsősófalvától délre és Alsósófalván. Az adatok szerint ezen források összoldottanyag-tartalma 300 g/l. A korondi térségben a bórsav részben a karbonát lerakódások eredménye, másrészt meg annak tulajdonítható, hogy az itt jelenlevő vizek a borban gazdag sóbreccsával érintkeztek (Pricäjan, 1982). A Székelyföldi ásványvíz típusok: a savanyúvizek, sósvizek, szénsavas források, büdösvizek és langyos előfordulások. Korond esetében a legjellemzőbb típus az úgynevezett sós-savanyúvizek típusa. Ez, a savanyúvizek zónája és a sósvizes források vidékének értintkezésénél előforduló típus. Tulajdonképpen már a hargitai vulkáni tevékenység előtt is léteztek, de további összetételüket sokban befolyásolta a széndioxid kiömlés, mely gázát nagy mennyiségben tudták elnyelni 153
Andarkó I., Balogh R., Bán B., Bodor A., Kis B. M., Oláh-Badi M., Pál Z.
a sósvizek. A széndioxid elnyelése révén nőtt a vizek oldóképessége, valamint az oldott ásványi tartalmuk (Horváth, 1998). Fontos megemlíteni a Palmer-féle osztályozást, mely a fő alkotóelemek ekvivalens %-os összetétele mellett a víz keménységét, lúgosságát, sósságát és pHját veszi figyelembe (Horváth, 1998). A sóvidék vizei az I. és a IV Palmer osztályba sorolhatók, az említett két kategóriába sorolhatók a kiömléses kőzetek, sós, üledékes kőzetekből fakadó vizek, valamint sós tavak, sólelőhelyek vizei (Szabó - Várhelyi, 1980). Az aragonitot lerakó sós forrásoknak jelentősebb a meszes, karbonátos tartalmuk is. A források gázkeverékeket is tartalmaznak a széndioxid mellett metánt, kénhidrogént. A kénhidrogénes tartalom Bányai szerit organikus eredetű, vagy szulfidok esetleg szulfátok bomlásából keletkezik (Bányai, 1934b). Korond vizei már a XVIII. században is ismertek voltak: a korondi fürdő (Árcsó- forrás vize) messze földön híres volt, első írásos említése 1729-ből való. Orbán Balázs (1982) és Tófalvi Zoltán (1974) is az ausztriai gleichenbergihez hasonlítják, mondván, hogy a korondi víznek is hasonló, sőt talán még jobb gyógyító hatása van (Hankó, 1894). Vofkori László (2007) pedig a schwalbachi (Németország) vízhez tartja hasonlatosnak, hasonlóképpen Hankó Vilmos (1894) is így vélekedik. Boleman István, Fürdőtanában (1887) Patakit említi az elsőnek, aki 1817-ben vegyi elemzést végzett a forrásvizeken. Egy rendkívül sós forrást is említ, amely 17,5 °C meleg, gyantás szagú és tejfehér színe van. Bélteki Zsigmond a korondi fürdő vizének összetételét a badeni Bütte vagy épp az alsó-sziléziai Altwasser vizéhez hasonlítja. A Lopágy hegy aljánál tört fel e forrás, mely „szerény faküpübe buzog fel" vizét Oelhofer-Walser-féle szivattyúval szivattyúzták ki (Hankó, 1894). Az ivó forrástól mintegy harminc lépésre fakadt két forrás, melyet fürdésre használtak, egyiket hideg fürdésre, másikat felmelegítve, meleg fürdésre (Orbán, 1982). 1860-ban, Karl Ludwig Sigmund bécsi belgyógyász szerint, a korondi fürdő egy központi épületből és nyolc fürdőszobából állt. Csatornákon keresztül juttatták a vizet a fürdőkádakba, de volt vetkőző kabinokkal ellátott hideg vizű medence is, és minden órában járt szekér a melegfürdőtől a hidegfürdőre. A fürdő látogatottsága 200 személyre volt tehető. Orbán Balázstól megtudjuk, hogy 500 személy elszállásolására is volt lehetőség. Ám más források szerint „a XIX. század közepén a fürdő szegényes berendezésű: hét épület, 40 szegényesen berendezett szobával és egy lakóépülettel." A fürdő hanyatlani kezd, majd 1982-ben újabb fellendülés észlelhető: tíz új villa épült, valamint egy vendéglő, így száz korszerű szoba várta az érkezőket (Tófalvi, 1974).
154
Az ásványvizek sokszínűségének iskolapéldája: Korond
A fürdő napirendje is fennmaradt: a fürdővendégek 7-7:30-között egy deci borvizet ittak kecsketejjel, éhgyomorra, ezt követte egy másfél órás séta, majd reggeli. A napi fürdőzést 9-10 óra körül kezdték, 34-38 fokos vízben, majd pihenés az ágyban. Az egészségesek 5 percig hidegfürdőztek, utána 10 perces gyors séta következett. Délután ismét kecsketejes borvíz-ivás volt a programon, 17-17:45 között. Az élelmet ágyhoz szállították, eltérően más korabeli erdélyi fürdőtől. Kefir-kúrát is alkalmaztak nagy sikerrel és ligno-szulfítos belélegzést (Tófalvi, 1974). Még Jókai Mór is meglátogatta a korondi fürdőt, 1853-ban és valószínű, hogy Gárdonyi Géza is (Tófalvi, 1974). A XIX. század végén, a XX. század elején a fürdő számos nemzetközi díjat nyert, ekkor élte virágkorát, Gáspár Gyula tulajdonos idejében. Arról is tudomásunk van, hogy ebben az időben a korondi vizet országszerte vásárolták. Marosvásárhelyen volt a fő raktár és innen küldték szét, a itt „egy liter víz (50 rekeszes ládába csomagolva) 7 kr-ba kerül.- A kolozsvári raktárban 1 üveg víz 17 krért kapható." Raktárok voltak még Tordán, Szászvároson, Déván (Hankó, 1894). Az első világháború alatt szinte látogatatlan volt a fürdő, tetőzte a hanyatlást, hogy 1918-ban egy tűzvész sújtotta a fürdő épületeteit. Tíz évvel később, az 1928-ban megjelent Erdélyi Fürdő-Kalauz szerint Korondon újra egy korszerű fürdő van, tenisz- és tekepályával, „gyermek-tomahellyel", posta, rádió állt a vendégek rendelkezésére, gyakoriak voltak a bálok, ám mindezek ellenére Korond már nem örvend túl nagy népszerűségnek. A gazdasági válság áldozatává vált a korondi fürdő is. 1938-ban pedig még a fürdőt körülvevő fenyvest is letarolták (Tófalvi, 1974). Az '50-es években kutatófúrást végeztek, melynek eredményeként a vízhozam nagyon lecsökkent, mára már a régi fürdő helyén csupán két kishozamú forrás található. A fürdő történetéről már beszéltünk, azonban arról nem, hogy milyen betegségek gyógyítására használták. Már 1756-ban vérszegénység, fejfájás és idegzsába kezelésére ajánlották a fürdő vizét, valamint a környék enyhén sós levegője is gyógyhatású: légzőszervi hurut, tüdővész, idült gégebántalmak kezelésére alkalmazták (Tófalvi, 1974). Orbán Balázs gyűjtése szerint a „gyenge mejüek, szárazbetegségre hajlandók, vért pökök megrögzött tüdőbajukban, kezdődő lép- és májdugulásokban" szenvedőket gyógyítja ki betegségükből, „s nem egy halálra itélt nyert itt életet és felüdülést"(Tófalvi, 1974). Vofkori László (2007) szerint „az ivóvíz hatása tüdő- és lélegzési bajokban a csodával határos. Nem egyszer történt, hogy Gleichenbergből reménytelenül elbocsátott tüdőbetegek Korondon teljesen felépültek. Az ivóvizet még 155
Andarkó I., Balogh R., Bán B., Bodor A., Kis B. M., Oláh-Badi M., Pál Z.
vérszegények, gyomorbajosok, csontbetegségben sinlődő gyermekek is nagy sikerrel használják. A fürdők használata után pedig leginkább a csúzos és köszvényes betegségek, izzadmányok, görvélykór, bőrbántalmak gyógyulnak" Dr. Puijesz Zsigmond egyetemi tanár arról nyilatkozik, hogy a korondi gyógyvizet sikerrel alkalmazta légzési-, emésztési-, és húgyszervek hurutos bántalmai ellen. (Hankó, 1894) Frissebb adatok szerint a korondi ásványvizek megfelelnek egyaránt külsőés belső kezelésre. A Dió-forrás vize belsőleg idült, savhiányos gyomorhurut, bélrenyheség, idült hasmenés, idült vastagbélhurut, másodlagos vérzékenység kezelésére alkalmas, valamint külső kezelésként a szív és keringési szervek betegségeinél, idült szívizombántalmak, billentyű-betegségek, magas vérnyomás esetében alkalmas (Tófalvi, 1974). Az Árcsó-forrás belső kezelésre alkalmas, bélrenyheség és savhiányos hurut esetén, vizelethajtó hatású, külső kezelésként ugyancsak szív- és keringési betegségek orvoslására javallott (Tófalvi, 1974). A jeletősebb ásványvíz források Korondon és környékén a következők: Cseredombi forrás (Erzsébet- forrás, Fingóborvíz, Szejkésvíz); Vofkori László (2007) adatai alapján a hőmérséklete 12°C, sósvízű forrás; Szőlősvölgyi-forrás (vagy Szőlőpataki-forrás) Korond keleti határában a szőlőmáli gyümölcsösben ered (Horváth, 1998). Vize bikarbonátos, enyhén klóros, magnéziumos, kalciumos, szénsavas (Tófalvi Zoltán). Az Arcsói-sóskút (vagy Árcsó-forrás) a Korond patak jobb partján fakad, sós és langyos-sós (Horváth István), vasas, szénsavas, sós, bikarbonátos, magnéziumos, hypoton víz (Tófalvi Zoltán); Dióvápai-forrás (vagy egyszerűen csak Dió-forrás) ez a forrás is a falu keleti felén található, vasas borvízének hozama elérheti a napi 10.000 litert Irodalomjegyzék Bányai, J. (1934a): A székelyföldi ásványvizek eredete és forrásfoglalásai. EME vándorgyűlései Emlékkönyvei, Brassó Bányai, J. (1934b): A székelyföldi ásványvizek, Kül. 1. az Erdélyi Múzeum, 1934. XXXIX. évf. 7-12. számából, Kolozsvár Bányai, J. (1938): A székelyföldi ásványvizek lerakódásainak geológiája. Kül. 1. a Dr.Szádeczky-Kardoss Gyula Emlékkönyvből. Minerva Irodalmi és Nyomdai Müintézet Részvénytársaság, Kolozsvár Boleman, I. (1887): Fürdőtan. Kiváló tekintettel a Magyarhoni Gyógyhelyekre. Franklin Társulat Könyvnyomdája, Budapest
156
Az ásványvizek sokszínűségének iskolapéldája: Korond
Brace, Judith, White, R. R., Bass, S. C. (1977): Teaching Conservation in Developing Nations. U.S. Peace Corps Information Collection and Exchange, Manual Washington, D.C. Hankó, V. (1894): Milyen ásványvizet igyunk?, Az E.K.E. központi választmánya megbízásából, Erdélyrészi Kárpát-Egyesület kiadása, Kolozsvárt Horváth, I. (1998): A székely sóbányászat rövid története, Master Druck nyomda, Marosvásárhely Kisgyörgy, Z, Kristó A. (1978): Románia ásványvizei, Tudományos és Enciklopédiái Könyvkiadó, Bukarest Orbán B. (1982): A Székelyföld leírása, Helikon Kiadó Pricäjan,A. (1982): Substanjele minerale terapeutice din Románia, Editura §tiin{ificá $i enciclopedicä, Bucurejti Pricäjan,A. Airinei,§. (1981): Bogätia hidromineralä balnearä din Románia,Editura §tiintificä §i enciclopedicä, Bucure§ti Szabó A., Várhelyi, Cs. (1980): Hargita megye ásványvizeinek radioaktivitása, kémiai összetétele és élettani hatásai, tanulmány, Acta Hargitensia I. Csíkszereda Tófalvi Z.(1974):A korondi fürdő, in Hargita megye természetes gyógytényezői, Hargita megye Néptanácsa, Egészségügyi Igazgatóság, Csíkszereda Vofkori, L. (2007): Utazások Székelyföldön, Pro-Print Kiadó, Csíkszereda http://www.pannoniantourism.hu/htmls/tananyagokl .html?gID=202&ID=651
157
