Ámos Imre megbízásai *

• Egri Mária • ÁMOS IMRE „MEGBÍZÁSAI”

Egri Mária

Ámos Imre „megbízásai” * A

Magyar Nemzeti Galéria 1958-ban rendezte meg Ámos Imre emlékkiállítását. Az anyag összeállítása és a katalógus elôszava Haulisch Lenke munkája volt, aki 1966-ban kiadta a mûvész elsô monográfiáját is. Én egyetemista koromban találkoztam a könyvvel, valamint a mûvész Naplójával, amelynek részleteit a Magvetô 1964/I. Almanachja jelentette meg Németh Lajos válogatásában. Olyan mértékig a hatása alá kerültem, hogy egyetemi szakdolgozatomat A XX. század „Desastros de la Guerra”-ja címen Ámos Imre 1939–44 közötti mûvészetérôl írtam. Múzeumi gyakorlatom a Nemzeti Galériában végeztem, ahol elsô feladataim egyike volt Ámos letétben lévô festményeinek leírása. Ekkor kerültem személyes kontaktusba a mûvekkel. Végzésem után megkaptam a szolnoki múzeum mûvészettörténészi állását, de nem maradtam hûtlen Ámoshoz. 1969-ben megrendeztem az 1936-os Ernst Múzeum-i tárlat után az elsô közös Anna Margit–Ámos Imre-kiállítást. A megyei tanács külön keretébôl akkor vásárolta meg a múzeum a bemutatott tusrajzokból a legszebb 28 lapot, valamint a Szolnoki vázlatkönyvet. Ez a kiállítás hozott olyan közel Anna Margithoz, hogy engedett betekinteni az Ámos-anyagba. 25 évvel ezelôtt leírtam tíz esztendeig tartó, „múltidézô” találkozásaink történetét, melynek kapcsán megnyíltak elôttem az addig elzárt források. „A szolnoki múzeum 1969-es Ámos Imre–Anna Margit-kiállításának elôkészületei kapcsán volt bátorságom megkérni Anna Margitot, hogy engedjen belenézni az Ámos-hagyatékba. Akkor kezdôdött közöttünk az a különös barátság, ami Ámossal töltött éveinek újból és újbóli felelevenítésén edzôdött. A boldog pillanatok újraélésében, de a sebek felvakarásában is. S ezek a furcsa, szellemidézô beszélgetések, Ámos arcának, szemének, mozdulatainak újrarajzolása, jellemének boncolgatása egy idô után szinte körülöttem élôvé, napjaim részesévé tette Ámost. Ráadásul mindig úgy éreztem, Anna Margit révén tôle is kaptam valamit. Valami

olyasmit, amivel ô is közelebb engedett magához. A régi szekrények, ládák, levelek, fényképek átbogarászása után mindig gazdagabb lettem vagy egy frissen talált levéllel, eddig még nem fényképezett rajzzal, festménnyel, vagy számomra ismeretlen fotóval. Így kerültek elô vázlatkönyvek, rajzok, levelek és közel másfél év különbséggel az a két füzet, amelybôl nyilvánvalóvá vált: Ámos a festés, rajzolás mellett rendszeresen fel is jegyezte gondolatait. Huszonnyolc éves korától 1944 áprilisáig vezetett naplóját több publikációból ismerhetjük. De az a tény, hogy a ritmus, a rím lehetôsége is foglalkoztatta, sokkal erôsebb közléskényszert sejtet. Ámos nemcsak akkor írt, amikor nem állt módjában festeni. Ezt bizonyítják az azonos idôpontban készült rajzok és írások. Akkor fogott

• 138 •


tollat, amikor úgy érezte, valamely gondolatot plasztikusabban érinthet versben, valamilyen problémáról összetettebben, tartósabb élményrôl érzékelhetôbben tud a vers lehetôségeivel szólni. A legizgalmasabb pillanatokat nyújtja, amikor két azonos gondolatkör képi és versbeni megoldásaival találkozunk. Az írásokat – ne csak engem lelkesítsenek – elvittem Tornai Józsefhez. Nagyon örültem, amikor megerôsített véleményemben, s csupán némi »költôi gyakorlatlanságot« érzett. Több mint egy esztendô telt el, mikor újabb biztatást kaptam »Ámostól«. Anna Margit az egyik kotorászással, beszélgetéssel folydogáló délutánon elém tette második, versekkel teli füzetecskéjét is. Ugyanis míg az elsô (miután elsôként találtuk) verseskönyv anyagát Ámos maga válogatta írásai közül s másolta nem is mindig kronologikus sorrendben kockás fedeles, sima lapos jegyzetfüzetébe, addig a második füzet összeállításánál erre már láthatóan nem volt ideje. Összeszedte azokat a használt borítékdarabkákra, csomagolópapírra, nyírfakéregre irkált sorokat, megfelelô szavakat keresô, próbálkozó töredékeket, alig olvasható, sokszor írásjel nélkül feljegyzett gondolatokat és felragasztotta ôket egy jegyzetfüzet lapjaira – gondolván, hogy egyszer, ha több ideje lesz, az arra érdemeseket, átjavítgatottakat majd gondosan lemásolja. S az idô, az a konok munka, ami

kellett, hogy az ismeretlen írás, egy saját használatra kialakult jelrendszer számomra is mindennapivá váljék, s könnyedén eljussak általa írójuk gondolataihoz, nemcsak még közelebb vitt a festô egyéniségéhez, de önzô módon úgy éreztem, kiválasztott erre a feladatra, megajándékozott lényének kulcsával. Az elsô füzetbe Ámos 29 verset gyûjtött össze. Az írások részben datáltak, több helyütt a készülés pontosabb helye, idôpontja is szerepel. Címeket Ámos soha nem adott. Ha volt valami közelebbi megjegyeznivalója a vers születésével kapcsolatosan, akkor azt a sorok alá írta. A második füzet címkéjén dátumot találunk: 1942. IV–1943. V. Ebben az idôszakban Ámos Imre oroszországi munkaszolgálaton volt. Az átélt élmények annyira nyomasztók voltak számára, hogy naplójába is csak leszerelése után másfél hónappal képes néhány sort írni, majd még idônek kell eltelnie, hogy részletesebben is írjon kinti szenvedéseirôl, munkájáról, a 40-50 fokos hidegrôl, az erôltetett menetekrôl. Betegségrôl, flekktífuszról, tüdôgyulladásról, bélhurutról, gyötrô férgekrôl – amit csak elviselni lehetett, s hogy ne fájjon, a tudat legmélyebb zugaiba kényszeríteni. De a mûvészet legtöbbször éppen ezeket a rétegeket bolygatja fel egy-egy impulzusért. Az alkotás belsô kényszere, keresô nyugtalansága sokszor a leginkább elföldelt, betokosodott gócokat izgatja egy-egy elfeledni

• 139 •


akart borzalmas képért, átélt nyomorúságért. Ámos errôl az idôszakról készített, ezt megidézô rajzai is ékes bizonyságai ennek. De eddig csak a késôbbiek folyamán született mûveket ismertük, az emlékidézô szörnyalakokat, az apró orosz fakunyhókat, szakállas öreg arcokat, a hagymakupolás templomokat. Ezért olyan jelentôs ez a füzet számunkra, amelyben az átélt események közvetlen reakciójaként lejegyzett mondatok, versek, el nem küldött és akkor valószínûnek látszott, hogy soha el nem küldhetô levelek, rímes fohászok és prózában írt üzenetek szóltak a hozzá legközelebb álló, lényével egynek érzett mûvész-ember társhoz, feleségéhez, és a világhoz, akivel pörben állt, s akitôl egyszer majd soha el nem követett bûnökért rehabilitációt remélt. S mintha még mindig tartogatna valami meglepetést az oly sokszor bolygatott anyag, újra és újra belemerülünk. S kitartásom legutóbb ismét jutalmat nyert; négy, általam még eddig nem látott vázlatfüzet került az asztalra. S közülük az egyik sima lapos, tövénél szögekkel megerôsített jegyzetfüzetben Ámos 1942-ben, az oroszországi munkaszolgálat alatt született rajzai. A verseskönyv párdarabja…” (Szemérmes vallomás Ámos Imrérôl. Új Írás XV. évf. 1975. október) A tízéves kutatás idôszaka alatt Ámos festményein, önálló grafikáin, különálló vázlatain kívül (ideértem a János Jelenések nagyméretû tus-

rajzait és vázlatait, a Víztôl vízig 30 lapos és a 14 lapos Ünnepek linóleumsorozatát) a következô dokumentumokat regisztráltam. Ámos ismert Naplóján és a Szolnoki vázlatkönyvön kívül két, 1936–1943 között íródott, összesen 29+82 verset, töredéket tartalmazó kötetet, kilencvenhét, 1940–1944 közötti munkaszolgálataiból Anna Margithoz írott postai levelezôlapot (ideszámítva az ugyanebben az idôszakban írt néhány levelet is) és nyolc, különbözô lapszámú, 1933–1943 között készült rajzokkal teli vázlatkönyvet. Az általam látott, dokumentált és elemzett anyagot a publikálás reményében adta át Anna Margit. Számára az volt a legfontosabb, hogy Ámos mûvészete végre nyilvánosságot, megfelelô értékelést kapjon. Sajnos az én lehetôségeim korántsem voltak megfelelôek ennek biztosítására. Akkoriban egy tv-portréfilm tanácsadói szerepéig terjedtek esélyeim, illetve folyóiratokban, napilapokban, kiállítási katalógusokban, a szolnoki múzeum rotaprintes leporellóiban próbáltam kutatási eredményeimet közzétenni. Mindeközben készítettem az oeuvre-katalógust, dolgoztam az egész hagyatékot átfogó Ámos-mûvön. Aztán az 1973-ban megjelent Szolnoki vázlatkönyv után a Corvina ígérete ellenére nem én kaptam szerzôdést a nagymonográfiára. Így meglévô anyagom egy részét a Magvetô Kiadó Szemtôl szembe sorozatának

• 140 •


1980-ban megjelent, sokkal kevésbé „látványos” kiadványában közöltem. 1984-ben még megrendeztem Szentendrén az Anna–Ámos Emlékház Ámos-kiállítási részét, s megírtam katalógusának elôszavát. A következô esztendôktôl azonban egyre kevesebbet, majd egyáltalán nem foglalkoztam az Ámos-anyaggal. Azóta a hagyaték teljesen szétszóródott. Az általam megismert tárolási rendszer felbolydult még Anna Margit életében, nemcsak a szentendrei múzeummal megkötött szerzôdés, az emlékház berendezése, az eladások, ajándékozások, de Anna Margit Fillér utcából történt elköltözése miatt is. Halála után fia, Péter Vladimír ötvösmûvész az Ámos-hagyaték egy részét az MTA Mûvészettörténeti Intézetének adta át. Az idekerült anyaggal kezdtek aztán fôként az itt dolgozó mûvészettörténészek újra foglalkozni. Ámos életmûve hátteréül az emberiség újkori történelmének legsötétebb korszaka szolgál, amelyben szabottnak fogva fel saját idejét vállalta az ártatlan bélyegesek közös sorsát, vétlen elítéltként sodródva a halál felé. Mûvészi hagyatéka végtelen gazdag. Önkifejezési kényszere nem pusztán a „szeretném magam megmutatni” vágyából, de közléseinek felismert súlyából is adódott. Dokumentumértékû naplójegyzetei így történelmi jelentôségûek is mindamellett, hogy érzékletesen leírják mûveinek hangulatiérzelmi ösztönzôit.

Az anyag maga számtalan közelítési lehetôséget kínál. A festôi hagyaték mûvészi értékét illetôen önmagában is teljes lenne, a harmincas évek elsô felétôl a háború idôszakáig alakuló, bôséges elemzést kínáló mûveivel. Ugyanígy ajánlkozik feldolgozásra Ámos önálló grafikai munkássága idesorolva linóleumsorozatait, a 30-as évek közepétôl növekvô számban tussal készült önálló lapjait. Az olajképek, akvarellek és a nagygrafikák anyagát ismerve azonnal felmerül a kettô összehasonlításának igénye. A különbözô figurális motívumok megjelenésében, képi megfogalmazásuk elsôdleges (látványbeli) és másodlagos (jelentésbeli) változásában, saját meghatározású „asszociatív expresszionizmusának” alakulása szürrealisztikus szimbolizmusáig, Ámos alakjainak mozgása képeinek terében, a különbözô idôsíkok egyidejû ábrázolása egy képen belül, jellemzô kompozíciós sajátosságok Ámos mûvészetének egymást követô periódusaiban. Ezek csak szerény példák az összehasonlításra, melynek variációit az olaj- és vízfestmények, temperák, sokszorosított grafikák, tusrajzok különbözôsége sokszorozza. Az Ámos maga válogatta versek legtöbbje kiállja a verstani és stilisztikai megmérettetést. Érzelmi töltésüknél fogva gazdag lírai asszociációkat idéznek, eszközeik között hangulatfestô, hangutánzó szavakat, metaforákat, szinesztéziát, az ellentétes szerkesztés szép példáit találjuk.

• 141 •


A versek az oroszországi munkaszolgálat alatt íródott, késôbb válogatás és korrekció nélkül füzetbe ragasztott csoportja nem elsôsorban verstani szempontból értékelendô. Itt az ecsetjétôl, vásznától, rajzeszközeitôl megfosztott mûvészembernek az oroszországi pokolban puszta szavakra korlátozott kusza helyzetjelentéseivel találkozunk. Legalábbis a legtöbb papírfecnire, nyírfakéregre vésett rímes sor esetében. Ámos verseinek mindkét csoportja az azonos nyomás hatására rajzolt grafikákkal hasonlítható. Erre esetemben már többször történt kísérlet, sajnos az összes vers ilyen szempontú feldolgozására próbálkozásaim ellenére eddig még nem kaptam lehetôséget. (Gondolatok rajzban és versben. Ámos Imre ismeretlen versei. JAKU XXIII. 1–2. 1977) A versek stilisztikai elemzése, egymással, illetve Ámos képzômûvészeti anyagával történô összevetése mellett önként kínálkozik a Radnóti–Ámos analógia. Mindeddig Pap Károlyéhoz hasonlóan, a közös sors ösztönözte az analógiát keresôket. (Salamon Ernô. Szemtôl szembe, Budapest, 1980 és Pap Károly. Múlt és Jövô, 99/3.) Az azonos érzelmi töltés vagy gondolat illusztrálására Radnóti verseihez Ámos képei szolgáltatták a bizonyítékot. Ám a halálközelben „sort sor alá tapogatott” sorok Ámos és Radnóti azonos történelmi szituációban gyökerezô, azonos helyzetben született verses gondolatainak öszszevetését is felvetik. Azzal együtt, hogy a Szolnoki vázlatkönyv és a Razglednicák együtt és külön-külön is a közös sorsot megélt Európa kortársként született mûvészetének csúcsát jelzik. Ámos verseskönyveihez hasonlóan vázlatkönyvei is végigkísérik munkásságát. Talán annyi különbséggel, hogy az íráskényszer nála általában valamilyen negatív hatásra lépett mûködésbe, fôként a verseket illetôen. A tehetetlen kiszolgáltatottság, a testi szenvedés, a szakadék nyomorúságos helyzete és mûvészi álmai között, a vágy a külön lévô kedves, a béke, a harmónia után ösztönözte rímes sorait. Ámos versei éppolyan szerkesztett, komponált munkák, mint rajzai esetében az általa késznek ítélt, bekeretezett kompozíciók. Naplójegyzeteiben, leveleiben a napi események tényközlô regisztrálásának, a történések dokumentálásának rajzi megfelelôje a vázlatkönyvek néhány vonalas táj-, motívumjegyzete, mozdulat-, alaktanulmánya. V ÁZLATKÖNYVEK Az Ámos Imre hagyatékában talált vázlatkönyvek közül az utolsó, a Szolnoki vázlatkönyv

1969 óta a szolnoki Damjanich János Múzeum tulajdonában van. Kétszer is feldolgozásra került fakszimile kiadásban (Corvina, 1973, Egri Mária tanulmányával; Múlt és Jövô, 1999, Kôbányai János tanulmányával). Az 1970–80 között Anna Margit Fillér u. 69. sz. alatti lakásán átnézett nyolc vázlatkönyv egyike sem olyan egységes, mint a Szolnoki vázlatkönyv viszonylag rövid és összefüggô idôszak alatt – 1944. VIII–IX. – készült rajzai. A vázlatkönyvek között vannak a szolnokihoz hasonló sima lapos „irkák”, jegyzetelésre szánt kemény fedelû, készen vásárolt noteszek, vannak perforált szélû, papundekli hátlapos jegyzetfüzetek, illetve ezekbôl Ámos által összeállított, vászonszélekkel összefogott, sôt összeszögelt vázlatkönyvek. Abban egyeznek, hogy mindegyik sima, vékony írólapokból áll, amelyek többször még egy füzeten belül sem azonos méretûek. A rajzok ritkán követik dátum szerint egymást, sokszor az üres lapokra késôbb kerül rajz (többször Anna Margittól is). Ámos vázlatait többször átnézte, javítgatta, sorba rakta. Utólagosan jelzetekkel, jegyzetekkel, a továbbiakra vonatkozó instrukciókkal látta el. A nyolc vázlatkönyvben, fôként az 1934–36ban készültek között van több kész kompozíciós ötlet, amelyek sorsáról tudomást szerzünk Ámos késôbbi korrekcióiból. (Megfestve, kiállítva, átfestettem, megsemmisítettem stb.) A késznek ítélt kompozícióvázlatokat erôs, hatá-

• 142 •


juttatott feleségének, az 1940–1944 közötti idôszak munkaszolgálataiból íródtak. Többnyire életkörülményeirôl, a bajtársakról, szállásáról, étkezésérôl és munkájáról ír, illetve az otthon maradt Anna Margit féltésérôl, hiányáról. Ezek a sokszor szûkszavú lapok a tábori pecsétek, ellenôrzések nyomaival, a legnehezebb munkákat végzô „fegyvertelen” hadtest útvonalának ismeretében s a történelmi helyzet tudatában drámai színezetet kapnak. A lapokon követhetô kronológiát, helységneveket kiegészítik az erre az idôszakra vonatkozó, naplójában megôrzôdött jegyzetei. (Az oldalszám az eredeti után gépelt másolat oldalszáma.)

rozott, sokszor dupla kontúrral „keretezte”, szignálta „UA, a”, néhol „Ámos” jelzettel. Legtöbbször a vászon méreteit is megadja; elôször a szélességet, majd a hosszméretet. A legtöbb füzetben azonban elsôsorban rajzi jegyzetek, egy-egy mozdulat, kéz, láb, testhelyzet, arc vázlata található. Utazásai, sétái közben, amit meglátott és feljegyzésre érdemesnek tartott, néhány vonallal megörökítette. (Vagy néhány szóval; például a kályhás, kutyaárus.) Tájak, tárgyak, figurális motívumok, utcák, házak vagy szobabelsôk, konkrét, illetve elképzelt helyszínek, alakok részletes vagy kevésbé kidolgozott vázlatait ôrzi a legtöbb füzet. Köztük néhol szöveges bejegyzés, színjelölések találhatók, néha egy-egy téma szöveges megfogalmazása, képcím emlékeztetôül, de elôfordulnak a rajzoktól független naplójegyzetek is. A nyolc vázlatkönyv rajzai 1933–1943 között készültek. Az I–VIII-ig számozás és a címként szereplô idôpontok a füzetek azonosítására szolgálnak, és egy-egy füzeten belül a sorban következô lapokon elsôként és utolsóként talált rajz dátumát jelzik, Ámos nem lapszámozta vázlatkönyveit. P OSTAI

LEVELEZÔLAPOK

Azok a postai levelezôlapok, tábori lapok és levelek, amelyeket Ámos Imre valahogy haza-

1940. szeptember 23-án vonult be Nagykátára (lev.lap, külön jegyzeten is szerepel) október 7-én már Balatonaligán van. (okt. 3–okt. 7-i, lev.lap) december 13-án érkeztem vissza munkaszolgálatból (Napló, 1941. jan. 12.) December 2-i levél szerint 9-én Kátára mennek, ahol leszerelik ôket. Ezt a közel három hónapot Balatonaligán töltötte. (Napló, 38. oldal) 1941. április 16-a elôtt vonult be Aszódra. Feltehetôen Szabadka környékére indulnak (április 16-i lev.lap) április 24-én Zomborról ír (tábori postai lev.lap) 101/33 TMSZ. Katonaruhába öltöztek be. május 17-én még Zomborról ír május 19-én Sztapárról ír, most indulunk „befelé” – írja. május 20. Hercegszántó május 24-én menetelés közben ír május 27. Bezda (menetelés közben ír) május 28. Bereg (menetelés közben ír) május 30. Bereg (menetelés közben ír) Doroszlóra mennek utat építeni – írja – 30 napra, akkor telik le a 3 hónap. június 3. Zomborról ír. Menetelnek – ô az eddigi 29 km-t vonaton – a további 20at gyalog. Doroszlóra mennek új utat építeni. június 15-én Dorosról írja, reméli, már csak egy hete van még. 1942. március 18-án vonult be. (Napló, 44. oldal) március 28. Budapesten bedobott lev.lap. napot Aszódon dolgoztak

• 143 •


március (…) Domony (lev.lap) március 28. Domony (lev.lap) március 29. Domony (lev.lap) saját ruhában mennek tovább, ápr. 1-jén 2–4 között látogatás van. Külön jegyzeten írja, hogy április 14-én átlépték a határt. április 24. 202/55 a száma, táb. lap – egyre ritkábban írhat. A tábori lapokat korábban írta, ellenôrzés után, sokszor napokkal késôbb adták fel. Sem tartózkodási helyrôl, sem lényeges kérdésekrôl nem írhat. május, június, október, decemberbôl származnak lapok. 1943. január századának száma ua. 202/55 február, március flekktifusz, április 11-én írja, hogy már túl van a betegségen. Április 20-i dátummal megy a többnyelvû, nyomtatott szöveg. Századszám: 254/62. május 27. Rimaszombat június 4. Rimaszombat, látogatásról ír, „öt méterrôl” láthatták egymást. június 9. Aszódra mennek leszerelni. június 27. leszerelés (Napló, 44. oldal) 1944. június 1. lev.lap Bp.-en bedobva. Jászberény? Azt írja, valószínûleg „holnap me-

gyünk a környékre” – krampácsolnak, vagont rakodnak a Jászberény–Szolnok vonalon. június 2. Jászberény június 5. Szolnok – Bp.-en bedobva június 5. Szolnok 101/323 június 9–11. Szolnok – jegyzetlapokon írt levél – június 21. Szolnok június 23. Szolnok június 26. Szolnok június 28. Szolnok – bombázás után – július 10. Szolnok * A Múlt és Jövô Kiadó következô Ámos Imre-vállalkozása a mûvész összes fellelhetô (és közlésre engedélyezett) írásos emlékének a közreadása egy kötetben. Ennek a munkának az oroszlánrészét Egri Mária végzi, aki nemcsak Ámos elsô felfedezôi közé tartozik, de ô látta a legintaktabb formában, és ô dokumentálta le elôször a hagyatékot. Nem egy dokumentum mára az ô akkor (egy végül el nem készült nagymonográfia elômunkálataihoz) készült feljegyzéseiben maradt fenn. Az itt közölt írás a készülô könyv eligazításait sûrítette egy cikké. (A szerk.) A cikket olyan Ámos Imre-rajzokkal illusztráljuk, amelyeket eddig egyik kutatója vagy monográfusa sem mutatott fel. Az ôsatya történetét feldolgozó sorozat Dr. Rosenthal László és Dr. Weinberger József Ábrahám címû, gyermekeknek szánt feldolgozásához készült. A könyvet az IMIT adta ki, nem régen bukkant fel egy aukción. A könyv impresszumában nincs dátum, amely ennél, a magyar zsidóság egyik legszigorúbban és pontosabban szerkesztett kiadványánál példátlan eset – valószínûleg az összeomlás-apokalipszis elôtti utolsó pillanatok bizonytalanságára látott napvilágot, amelynek Ámos Imre volt a legpontosabb megérzékítôje.

• 144 •

Ámos Imre megbízásai *

Recommend Documents