33
P a t o n a i
József
Az Erőmű 2000 program 600 MFt-ból megvalósítható, ennek amortizációs költségeit átteszi az energiaárakba. Azért, hogy ne essünk áldozatul különböző lobbik harcának, akik nincsenek tekintettel a fogyasztók érdekeire, azt gondolom, hogy egy nem független, nekünk elkötelezett szakértői bizottsággal kellene tanulmánytervvel, összehasonlító vizsgálattal eldönteni nekünk és a lakosság számára melyik változat lenne a legkedvezőbb. L e s z k o v s z k i
Tibor
A szakértői bizottság vezetője Gebhardt Gyula és Varga István a Közüzemi Vállalattól, Virágh Zoltán a Nitrogénművek Rt-tŐl, Kiss István és Mészáros Alpár pedig a Jager Brikett Kft-től a tagjai. P a t o n a i
József
Igazán nem látom a célt, hogy ezzel a költségvetéssel mit akarunk. Törzsök képviselőtársam, azt javasolta, hogy minden üzemeltetési jellegű feladatra kérjünk hitelt. Az 56 MFt-oshiány nagyobb részét az üzemeltetés teszi k i . A Domokos úr által felvetett gázprogrammal kapcsolatosan az a javaslatom, hogy erre a célra hitelt kell felvenni. Az üzemeltetési költségeknél sem foglalkoztunk azzal, hogy miből finanszírozzuk. A Kormánytól azt várjuk, hogy néhány napon belül a japán hitelfelvétellel kapcsolatosan valamiféle döntés szülessen. Képviselői indítványom, hogy a japán hitelfelvétellel kapcsolatos várható kiadásokra kössünk le hitelkeretet. L e s z k o v s z k i
Tibor
A japán hitelfelvétellel kapcsolatosan az esedékes rész 25 M F t . Patonai úr indítványát teszem fel szavazásra, azaz a japán hitelprogram 1994. évi önkormányzati részét, 25 MFt-ot építsünk be a költségvetésbe. Aki ezzel egyetért, kérem szavazzon. A Képviselő-testület 16 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett támogatja Patonai József képviselő indítványát, mely szerint a japán hitelprogram 1994. évi önkormányzati, része, 25 Millió Ft kerüljön beépítésre az 1994. évi költségvetésbe. Kerekes István megérkezett, 15 00 órakor, létszám: 21 fő. L e n g y e 1
Csaba
Mennyi a rendelkezésre állási díj, ha a hitelkeretet lekötjük?
34
P a t o n a i
József
Az eddigi forráshiány 65 MFt, ehhez az előző szavazással jött 25 MFt, így most 90 MFt a lekötendő összeg. L e s z k o v s z k i
Tibor
A Pénzügyi Ellenőrző és Gazdálkodási Bizottság javaslatát teszem fel szavazásra. Aki egyetért azzal, hogy 90 MFt felújítási keretösszeg kerüljön beépítésre a költségvetésbe, szavazzon. A Képviselő-testület 16 igen szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadta a Pénzügyi Ellenőrző és Gazdálkodási Bizottság javaslatát, mely szerint az 1994. évi költségvetésbe 90 Millió Ft felújítási keretösszeg kerüljön beépítésre. L e s z k o v s
z k i
Tibor
Aki egyetért a japán hitel nélküli történő beépítésével, kérem szavazzon.
fejlesztés
költségvetésbe
A Képviselő-testület 14 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett a japán hitel nélküli fejlesztés költségvetésbe történő beépítése mellett döntött. L e s z k o v s z k i
Tibor
Aki a Városi Televízió 500 EFt-os támogatásával egyetért, szavazzon.
kérem
A Képviselő-testület 19 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett a Városi Televízió 500 EFt-os támogatását javasolja 1994. évre. Megkérem a Pénzügyi Iroda Vezetőjét és Csoportvezetőjét, hogy a rendelet-tervezeten az elfogadott módosításokat vezessék át, ezután szavazunk a rendelet elfogadásáról. Addig tárgyaljuk a soron következő előterjesztést.
35
2.) Javaslat a Piacokról és a piaci helypénzekről szóló többszörösen módosított 7/1991. (III.28.) sz. önkor mányzati rendelet módosítására Bizottsági vélemények: C z i f r a
László:
A Jogi- és Ügyrendi Bizottság megtárgyalta az előter jesztést és 4 igen szavazattal, egyhangúlag a Képvise lő-testületnek elfogadásra javasolja a rendelet-terveze te t . A n g y a l
Péterné:
A Péti Részönkormányzat a rendelet-tervezetet lag elfogadásra javasolja. P a t o n a i
egyhangú
József:
A Pénzügyi Bizottság 6 igen szavazattal támogatja a ren delet-tervezet elfogadását.
L a n c z m a n n
József:
Az Ipari Bizottság 9 szavazattal, egyhangúlag a rendelet-tervezetet elfogadásra. L e s z k o v s z k i
javasolja
Tibor:
Mivel az előterjesztés egyhangú bizottsági és részönkor mányzati támogatást kapott, vita nélkül tenném fel sza vazásra. Aki a rendelet-tervezettel egyetért, kérem sza vazzon . A Képviselő-testület 20 igen szavazat, 2 tartózkodás mel lett a következő rendeletet alkotta: Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének ..3-/1994.
(
) sz. rendelete
a piacokról és a piaci helypénzekről szóló - többszörösen módosított - 7/1991.
(111.28.)
számú rendelet módosításáról (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.)
3 .) Várpalota város Önkormányzati Képviselő-testületének TT.../1994. ( ) számú rendelete a Városi KórháziTendelőintéze t keretében működő Ápoló Otthonba tör ténő beutalás rendiének, a személyi térítési dí~] meg állapításának átmeneti szabályairó1, valamint az 1994. évi intézményi térítési díirol
Bizottsági vélemények: Dr. S z a b
ó
Gyula:
Az Egészségügyi Bizottság a rendelet-tervezetet jónak tartotta, módosító javaslata a hatáskörök elosztásában lenne. A bizottság a o. § 4-5 bekezdésében a testületi hatáskört a polgármesterhez javasolja helyezni, tehát a ---5 bekezdésben Várpalota Viros Cnkormányzati Képviselői:es tü lere ho 1/e r t a 1'po 1:iármes ter" -1 javaso 1ja . Fölvetette i bizottság annak l lehetőségét, hogy a pol.ármester javaslat:1 , allén még legyen jogorvoslati lehe tősig. a:..i ü képviselő" tes cülecet illesse. br. C z e i d l i
István:
Nincs kifogásom, ha mindkettő bekezdésben elfogadásra kerül, mert a kettőnek együtt van értelme, de az én ja vaslatom nyilvánvalóan az eredeti. P a t o n a i
József:
A Pénzügyi Bizottság 6 igen szavazattal a rendelet egé szét elfogadásra javasolja, a 3. § 3. pontját azzal a módosítással, hogy a polgármester döntése ellen az Egész ségügyi Bizottsághoz lehessen fellebbezni.
Dr. C z e i d 1 i
István:
Törvényességi észrevételt kell tennem a javaslattal kap csolatosan. A fellebbezés elbírálása nem ruházható át a testület helyett bizottságra, mert ez ellentétes lenne a jogorvoslat törvényben szabályozott rendjével. P a t o n a i
József:
Mivel a bizottsági visszavonom.
javaslat
törvényességbe
ütközik,
azt
A Péti Részönkormányzat 6 igen szavazat, 2 tartózkodás mellett a rendelet-tervezetet elfogadásra javasolja.
C z i f r a
László:
A Jogi Bizottság az eredeti rendelet-tervezetet javasol ja egyhangúlag elfogadásra. L e s z 1c o v s z k i
Tibor:
Kérdezem, van-e valakinek esetleg még módosító indítvá nya? Amennyiben nincs, szavazásra tenném fel fel az egészségügyi bizottság módosító javaslatát. Aki egyet ért a 6. § /4/ bekezdésének módosításával, mely szerint ” ... nyolc napon belÜL Várpalota város polgármesteréhez fordulhat1 , az kérem szavazzon. . K ip v i o e xo -1e s uíi1e t 20 igen szavazat, 2 tartózkodás mel3 ett elfogadta az egészségügyi bizottság modosító indít ványát, mely szerint a 6~. § (4) bekezdése a következőre módosul: ... nyolc napon belül. Várpalota város polgármesteréhez fordulhat. A 6. § (5) pontjában ugyanezt teszem fel szavazásra. Aki egyetért vele, kérem szavazzon. A Képviselő-testület 20 igen szavazat, 2 tartózkodás mel lett egyetértett az 6. § (5) bekezdésének módosításával, mely szerint: "... a fizetési kötelezettséget Várpalota város polgármestere állapítia meg.** Most az egész rendelet-tervezetet egybe teszem vazásra, aki egyetért vele kérem szavazzon. A Képviselő-testület 22 igen szavazattal, következő rendeletet alkotta:
fel
sza
egyhangúlag
a
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének .4../1994.
(
) számúi rendelete
a Városi Kórház-Rendelointézet keretében működő Ápoló Otthonba történő beutalás rendjének, a személyi téritési díj megállapításának átmeneti szabályairól, vala mint az 1994. évi intézményi térítési díjról (A rendelet a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) 15,15 h-kor:
Csiszár Ernő megérkezett,
jelen van
23
fő.
33
4.) VEGYES ÜGYEK: 4/1. Dr. Babies Mária egészségügyi vállalkozási
kérelme
Bizottsági vélemények: Dr. Szabó Gyula: Az Egészségügyi Bizottság egyhangúlag támogatja.
A n % y a 1
Pétérné:
A Péti Részönkormányzat egyhangúlag támogatja.
'.ki
kérelem
támogatásával
egyetért,
A Képviselő-testület 21 igen szavazat, lett a következő határozatot h o z t a : .?9../1994.
kérem
szavazzon.
2 tartózkodás mel
(11.25.) számú képviselő-testületi h a t á r o z a t :
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete egyetértett azzal, hogy DR. BABICS MÁRIA (Ungvár, 1948. 08. 27., an: Pekárovics Margit; orvosi diploma kelte, száma: B-106821 1975.06.30./514/) a Háziorvosi Szolgálattal kapcsolatos feladatokat egészségügyi vállal kozás (Betéti Társaság) keretében lássa el a 7. számú körzetben. A Képviselő-testület egyúttal hozzájárul ah hoz, hogy a terület-ellátási kötelezettség el látása és a Központi Ügyeleti Szolgálatban va ló részvétel ellenében a Bakony u. 14. szám alatti rendelőt bérleti díj elengedése mellett használja 1994. április 01-i hatállyal a szak vizsga alóli mentesítése időtartamáig. A rendelő használatával kapcsolatos felté teleket külön szerződésben kell rögzíteni. Határidő: a külön szerződés megkötésére: 1994. március 31. Felelős
: Leszkovszki Tibor polgármester
39
4/2. Dr. Miklós Éva egészségügyi vállalkozási kérelme
Bizottsági vélemények: Dr. S z a b ó
Gyula:
A vállalkozási kérelmet az Egészségügyi hangúlag támogatta, a benyújtott anyagi 15,20 h-kor Sajtos János kiment,
n g y a 1
Bizottság igényeket
egy nem.
jelen van: 22 fő
?étérné:
Péti Részönkormányzat S igen szavazattal javasolja a itárczat-terv_zet elfogadását anyagi támogatás nélkül. L 2 s
k o v s ^ k i
Tibor:
Kei: bizottság együehangzó íúódosító javaslatával tenném fel szavazásra. Aki az egészségügyi vállalkozást támo gatja anyagi támogatás felvállalása nélkül, az kérem szavazzon. A Képviselő-testület 21 igen szavazat, mellett a következő határozatot hozta:
1
ellenszavazat
♦53-./1994. (11.25.) számú képviselő-testületi h a t á r o z a t
:
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete egyetértett azzal, hogy DR. MIKLÓS ÉVA (Baia Maré, 1956. február 16., an: Gózner V e ronika; orvosi diploma kelte, száma: 459495/ 5682/198. melléklete: 4688/880FFI, honosítás kelte: 1988.V . 11.) a Háziorvosi Szolgálattal kapcsolatos feladatokat egészségügyi vállal kozás (BT) keretében lássa el az 5. sz. kör zetben . A Képviselő-testület egyúttal hozzájárul ah hoz, hogy a területellátási kötelezettség vál lalása és a Központi Ügyeleti Szolgálatban való részvétel ellenében a Berhidai út 52. sz. alatti rendelőt bérleti díj elengedése mel lett használja 1994. április 1-i hatállyal a szakvizsga alóli mentesítése időtartamáig. A rendelő használatával kapcsolatos feltéte leket külön szerződésben kell rögzíteni. Határidő: a külön szerz.megkötésére: 1994.03.31. Felelős
: Leszkovszki Tibor polgármester
40
4/3. Javaslat az önkormányzati bölcsődék átszervezésére Bizottsági vélemények: Dr. S z a b ó
Gyula:
Az Egészségügyi Bizottság az
A n g y a l
előterjesztéssel
egyetért.
Péterné:
A Péti Részönkormányzat 8 igen szavazattal, egyhangúlag a határozat-tervezetet elfogadásra javasolja. L
j z k o v d z k i
libor:
Vita nélkül szavazásra tenném. ..^yetért, kérem szavazzon.
Aki
az
előterjesztéssel
A Képviselő-ű3Stület 2.2 igen szavazattal, következő határozatot hozta: .A^./1994.
egyhangúlag
a
(11.25.) sz. képviselő-testületi határozat:
I.) Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete átszervezéssel megszünteti a Pétfürdői Bölcsőde (Várpalota, Liszt F. u. 17.), a Mártírok úti Böl csőde (Várpalota, Mártírok út 1.) és a Mátyás ki rály úti Bölcsőde (Várpalota, Mátyás k. út 19.) szervezeti önállóságát, s ezen bölcsődéket 1994. március 1-jei hatállyal - szakmai önállóságuk megtartása mellett - a Városi Népjóléti Gondozá si Központ (Várpalota, Mártírok út 1.) irányítá sa alá vonva annak szervezetébe integrálja. En nek megfelelően a Városi Népjóléti Gondozási Köz pont alapító okiratát módosítva adja ki. " A L A P Í T Ó 1.
Az
intézmény
neve,
O K I R A T székhelye,
telephelyei:
VÁROSI NÉPJÓLÉTI GONDOZÁSI KÖZPONT VÁRPALOTA Székhelye: 8100 Várpalota, Mártírok utca l.sz. Az intézmény tagintézményekkel rendelkezik. A tagintézmények telephelyei: 1.sz. Idősek Klubja, 8100 Várpalota, Fekete gyémánt utca 5. 2.sz. Idősek Klubja, 8100 Várpalota, Készen léti lakótelep
41
Fogyatékosok Napközi Otthona, 8100 Várpalota, Kör möcbánya utca 3. Mártírok úti Bölcsőde, 8100 Várpalota, Mártírok út 1 Mátyás király úti Bölcsőde, 8100 Várpalota, Mátyás király út 19. Pétfürdői Bölcsőde, 8100 Várpalota, Liszt Ferenc utca 17. 2. Az intézmény fenntartó szerve: Várpalota Város Önkormányzata 3. Az intézmény felügyeletét gyakorló szerv: Várpalota Város Önkormányzatának lete és Jegyzője
Képviselő-testü-
-4. Az intézmény működési területe: Várpalota város 5. Az intézmény jogállá sa: Ónálló jogi személy, önálló gazdálkodó. Gazdálko dásán a szervezetében elkülönült gazdasági egység végzi. A tagintézmények szakmai autonómiát élvez nek . 5.a. Az intézmény feladatainak ellátásához rendel kezésre áll a Várpalota Város Önkormányzati Vagyonkataszterében nyilvántartott alapterü letű ingatlan, a rajta álló épület(ek) ill. az intézményleltárban szereplő és a vagyon mérleg szerinti tárgyi eszközök - gépek, be rendezések, felszerelések, szemléltető eszkö zök - ezen kívüli egyéb inmateriális javak (szellemi termékek). A rendelkezésre álló va gyont az 51/1992. (XII.129.) számú önkormány zati rendelet - Várpalota Város Önkormányzata vagyonáról - előírásainak megfelelően, külö. nősen a rendelet 7. §-ában szabályozottak sze rint használhatja. 6. Az intézmény alaptevékenysége: 85318-1 Idősek klubjában klubtagok számára gondozás 85318-1 Szociális és bölcsődei ellátás, gazdálko dási feladat 85321-3 Csecsemők és az óvodáskort még el nem ért kisgyermekek napközi gondozása 85322-4 Házi szociális gondozás 85324-6 Szociális konyha, népkonyha 85329-1 Közepesen súlyos értelmi fogyatékosok nap pali ellátása 7. Az intézmény kiegészítő tevékenysége: Az intézmény kiegészítő tevékenységet nem folytat.
42
8. Az intézmény vállalkozói tevékenysége: Az intézmény vállalkozási tevékenységként részt vehet az intézményrendszeren kívüli nevelésben-oktatásban, s alaptevékenysége zavarása nélkül la kossági szolgáltatást vállalhat. A vállalkozásból származó bevételét - amely nem haladhatja meg éves költségvetése 25 %-át - alaptevékenysége ellátásá hoz használja fel. Az engedélyezett szolgáltatást az alapító okiratra a fenntartó határozatával fel vezeti . 9.
Az intézmény vezetőjét pályázat útján Várpalota Város Önkormányzatának Képviselő-testülete határo zatlan időre nevezi ki. A tagintézmények vezetőit az intézményvezető neve zi ki határozatlan időre. A Népjóléti Gondozási Központ vezetőjének munkál tatói jogköre kiterjed a felnőtteket gonduzó szo ciális intézmények egészére. A tagintézményvezetők közül önálló munkáltatói jogkörrel rendelkeznek a bölcsődevezetők és a gaz dasági vezető.
10. Az intézmény hosszú- és szövege:
körbélyegzőinek
hivatalos
Városi Népjóléti Gondozási Központ Várpalota Városi Népjóléti Gondozási Központ 8100 Várpalota, Mártírok út 1. Városi 1. sz. Idősek klubja 8100 Várpalota, Fekete gyémánt utca 5. Városi 2. sz. Idősek Klubja 8104 Várpalota, Készenléti lkt. Fogyatékosok Napközi Otthona 8100 Várpalota, Körmöcbánya utca 3. Mártírok úti Bölcsőde 8100 Várpalota, Mártírok út 1. Mátyás király úti Bölcsőde 8100 Várpalota, Mátyás király út 19. Péti Bölcsőde 8100 Várpalota, Liszt Ferenc utca 17."
II.) A Képviselő-testület felhívja a zási Központ vezetőjét, hogy az
Népjóléti összevont
Gondo intéz-
43
meny szervezeti és működési szabályzatát a válto zásoknak megfelelően dolgozza át és terjessze be azt a Képviselő-testület elé. Határidő: 1994. június 30. Felelős
: Koromné Palkovics Edit
4/4. Szurok János és felesége Várpalota, Szabolcska u. 59. szám alatti lakosok kérelme elidegenítési tilalom alóli felmentés iránt
.?A/1994. (11.25.) s z .képviselő-testületi határozat: Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete Várpalota Város Önkormányzata (mint Várpalota V á rosi Tanács VB jogutódja) nevében eljárva az in gatlannyilvántartás szerint Szurok János és fele sége Mamuzsity Zsuzsanna Várpalota, Szabolcska M. u. 59. szám alatti lakosok tulajdonában lévő, a várpalotai 6865. számú tulajdoni lapon nyilván tartott 584/2 hrsz-ú "beépítetlen terület" megne vezésű 1088 m2 területű, beépítési kötelezettség gel és annak teljesítéséig elidegenítési tilalom mal terhelt ingatlan értékesítéséhez Szurok János és felesége részére az elidegenítési tilalom alól felmentést ad. Hozzájárul az egyrészről Szurok János és felesége Várpalota, Szabolcska M. u. 59. szám alatti la kosok, másrészről Schaffer Tamás és felesége Scháfferné Kun Henrietta Várpalota, Mátyás király utca 8. szám alatti lakosok között 1994. február 1-én Várpalotán létrejött adás-vételi szerződés megkötéséhez. A hozzájárulás megadásával egyidejűleg az ingat lant terhelő beépítési kötelezettség határidejét