Allegóriák attribútumai és értelmezései A drót és a papír, mint a szobrászat anyagai a kortárs művészetben és az iskolai gyakorlatban
Turczi István Így jár minden próféta Kondor Béla-áthalás Kortárs, 50. évf. 3.sz. 2006. (részlet)
Az idő mélyén van egy hosszú folyosó, talán tényleg létezik, ki a megmondhatója, ingatag falára festékszóróval ez van írva: Minden megvolt, mielőtt meglett volna. Álomi karcolat ez; kínokban jártas férfiaknak, rekviemíróknak csábító lelet egy korról, mely (ideg és elme, pengeél) emléktelenebb már nem is lehet. (…)
• • •
•
csak a tudást birtokló ember számára tárulhat fel az allegória rejtélye az allegória a saját korának közössége számára még eleven jelentéshordozó nem csupán valamely jelképi tartalom konvencionális megjelenítése, hanem ábrázolásmód és szemlélet is Az Iconológia a képekről való beszédet jelenti, Ripa szavaival: „a képekről folytatott fejtegetés, amely számtalan figurát ír le és lát el éleselméjű és tudós magyarázattal, s ezek valamennyien az erények szépségét és a bűnök rútságát festik le, avégett, hogy emezektől irtózzunk, amazokat pedig híven kövessük.”
"Azért azt kívánnyák a bőlcsek, hogy miképpen a kegyetlen medve éktelen kölyköket hoz, de nyelvével mint gyaluval, kölykeinek külső tagait úgy rendeli, Ut non genuisse tantum catulos, sed et opificis more finxisse videatur, hogy nem-csak szűli, hanem mesterségesen ékesíti fajzásit, azon-képpen a jó szűlék, a kiket e világra hoztak, azokat nevelésekkel jóra-is oktassák." Lapszél: Plut. de Amore Parentum erga Prolem. (Am.: szeretet a szülők által)
• •
„Mint kel a keresztyén leányt nevelni” – Pázmány-prédikáció „Aki egy akaratos egyént akar tanítani, ne keseredjen el, hanem nézzen az anyamedvére, hogyan nyalogatja formára kicsinyét. A fáradozás műveltséghez vezet. Az emberi értelem születésétől fogva gyenge, műveletlen, tanulatlan és durva. De a nevelés által embert lehet faragni belőle.”
http://mek.niif.hu/00200/00248/00248.htm#9
Melyik fogalom allegóriáját ábrázolja a metszet?
Gondoskodás •
"Mert Aristóteles írja, Meropes-nevű madarakrúl ; hogy, mikor megüdősödnek szüléi, nem csak táplállyák, hanem betegségekben szárnyokat párna-gyanánt alájok terjesztik és úgy nyugottyák. Hasonlót írnak a gólyárúl és egyéb madarakrúl. Ha az oktalan-állatok szorgalmatoson megadgyák a szülék tisztességét : mit kel cselekedni az okossággal-ékesíttetett embernek, a ki esztelemb és hála-adatlamb nem akar lenni az oktalan barmoknál?"
•
lapszél: Aristot. lib. 9. Historiae Animal. c. 13. ; Plin. lib. 10. c. 23. ; Ambr. 5. Hexam. c. 16
•A versenyzők feladata egy választott fogalom értelmezése, allegorikus ábrázolása a szobrászat kifejezőeszközeivel. •A szimbolikus figurát olyan lelkiállapot jegyeivel, olyan öltözékben és olyan külső attribútumokkal kell ábrázolni, amelyek a lehető legjobban utalnak az adott fogalomra. •Az allegorikus szobrok készülhetnek papírból (különféle papírok vágásával, nyírásával, hajtogatásával, ragasztásával, festésével létrehozott papírplasztika), drótból (különféle anyagú, vastagságú drótok hajtogatásával, ragasztásával, forrasztásával létrehozott drótplasztika) vagy e két anyag kombinálásával. •A benevezési munkák kiterjedése alkalmazkodjon a felhasznált anyagok szilárdságtani jellemzőihez, de egyik térbeli irányban sem haladhatja meg a 25 centimétert. A benevezési munkához felhasználható fogalmak: vidámság, bátorság, gondoskodás, szorgalom, magány, harag, egyetértés, barátság, kapzsiság, kíváncsiság, lustaság
„ Két szárnyon szálló szép nő, lába alatt kakassal s a tenger habjaiból éppen előbukkanó nappal.” „ Szárnyai a gyorsaságot jelentik, a kakas pedig a szorgalmat.” „ Az óra az időt jelzi, amely olyan gyors, hogy előrehaladását méltán mondhatjuk repülésnek;”
Richard Sweeney „Az allegorikus szobrok készülhetnek papírból (különféle papírok vágásával, nyírásával, hajtogatásával, ragasztásával, festésével létrehozott papírplasztika)…”
Barbara Franc Az allegorikus szobrok készülhetnek: „…drótból (különféle anyagú, vastagságú drótok hajtogatásával, ragasztásával, forrasztásával létrehozott drótplasztika) vagy e két anyag kombinálásával.”
Vally Nomidou Az allegorikus szobrok készülhetnek: „papírból (különféle papírok vágásával, nyírásával, hajtogatásával, ragasztásával, festésével létrehozott papírplasztika)” „…drótból (különféle anyagú, vastagságú drótok hajtogatásával, ragasztásával, forrasztásával létrehozott drótplasztika) vagy e két anyag kombinálásával.”
Tomohiro Inaba
Az allegorikus szobrok készülhetnek: „…drótból (különféle anyagú, vastagságú drótok hajtogatásával, ragasztásával, forrasztásával létrehozott drótplasztika) vagy e két anyag kombinálásával.”
Celia Smith
)
David Oliveira Az allegorikus szobrok készülhetnek: „…drótból (különféle anyagú, vastagságú drótok hajtogatásával, ragasztásával, forrasztásával létrehozott drótplasztika) vagy e két anyag kombinálásával.”
-
http://www.richardsweeney.co.uk http://barbarafranc.co.uk http://vallynomidou.wordpress.com http://www.tomohiro-inaba.com http://celia-smith.co.uk http://www.davidmigueloliveira.blogspot.pt http://www.thisiscolossal.com rajz.fazekas.hu kapcsolat:
[email protected]