Nagyszénás
Az önkormányzat ingyenes negyedéves közéleti lapja 18. évfolyam 4. szám
2009/4.
Kedves Nagyszénási Polgárok!
K
öszöntőmet egy mesével kezdem, melyben egy személy megjárja a poklot és a mennyországot is. A pokolban furcsa látvány fogadja. Nagy kerek asztal mellett ülnek a kárhozott lelkek. Az asztalon minden, mi szem-szájnak kellemes. Ám mindegyiküknek hosszabb a keze, ezért bárhogyan is igyekeznek, egy falatot sem bírnak a szájukba tenni. Így mindannyian éheznek. Odafent az égben ugyanez a látvány fogadja. Kerek asztal, sok finom ennivaló és méteres kanalak. Csakhogy az üdvözültek mégis mindig jóllaknak. Ők ugyanis etetik egymást. Ez a kis történet sok mindent elmond mindennapjainkról. Egymáshoz való hozzáállásunk nemcsak a mellettünk élő emberek jó közérzetét, de - talán nem túlzás, ha azt mondom - a mi életünk sikerességét is eldöntheti. Elég, ha a rövid nappalokra, a későn érkező reggelekre és a korán leszálló estékre gondolunk. Mindennapjainkban is elég nagy a zűrzavar: év végi zárás, karácsonyi bevásárlás, takarítás, ajándékkészítés, családi programok torlódnak egymásra. Mégis a hozzánk közelítő ünnep, karácsony ünnepe egyre nagyobb fényességgel világít ebben a sötétségben. Várjuk a megérkezését, csendességét - még talán akkor is, ha nincs kivel megosztanunk ezt a napot. Mi tehát a karácsony titka? Hogy megmutassa a szeretet útját - hogy megváltsa életünket. A szeretet nem forradalmakkal és törvényerejű rendeletekkel, nem többségi szavazatokkal jön létre, hanem úgy, hogy rájövünk, szükségünk van egymásra. Ne gondoljunk rózsaszínű álomra, hiszen az élet gondjait, úgy tűnik, nem spórolhatjuk meg. Gondoljunk gyermekeink örömére a karácsonyfa alatt, gondoljunk egy idős személyre, akinek elintéztünk egy-egy ügyet, gondoljunk önmagunkra, amikor sikerült elrendezni egy-egy nézeteltérést. Ha egymást tápláljuk, kiegészítjük egymás hiányosságait, értelmet és örömöt adunk egymás életének. Kívánom mindenkinek, hogy a szeretet és a vele járó békesség tegye széppé az ünnepeket. Kívánom, hogy az ünnepi idő - akár egyedül, akár szeretteik körében töltik a karácsonyt - segítse Önöket igazi kikapcsolódáshoz, testi, szellemi és lelki megújuláshoz, feltöltődéshez, felgyógyuláshoz, hogy az újesztendőt új szívvel és újult erővel kezdhessük. Nyemcsok János polgármester
Lelkünk sóvárogva várja az Urat, mert Őbenne örül a mi szívünk (33. Zsoltár 20.21)
Ádvent (adventus domini = az Úr eljövetele) a karácsonyi várakozás ideje. Az a négy hetes időszak, amely felvezeti számunkra az ünnepet, ráhangol és felkészít minket a karácsonyra. Vasárnaponként hétről hétre meggyullad egy-egy gyertya az ádventi koszorún, ezzel egyre nagyobb fényt sugározva otthonunkba, szobánkba, - no persze csak akkor, ha jut még időnk gyertyagyújtásra, meg ádventi koszorú készítésére a mai rengeteg rohanás közepette. Mert hiszen az idő pénz, s az időből mindig kevés van (ezért a pénzből is), aki várakozik, valahol valamire az időt pazarol - gondoljuk.
Alföldi Géza Didergı kisded Krisztus, barmok között didergı kisded, sorsod milliók sorsa, a szegényeké, kik úgy születnek – mindegy, hol, Európában, vagy máshol -, hogy senkit sem érdekel, mi lesz velük, meghalnak-e, ... akikre rá sem néz az emberi szeretet, s akikre, hogy meg ne fagyjanak, igában majd hogy meg nem szakadt barmok lehelnek nyirkos meleget!
2
NAGYSZÉNÁS
Nem szeretünk várakozni. − Várni a buszra a megállóban, − várni az orvosi rendelőben, hogy sorra kerüljünk, − várni a hivatalokban az ügyintézésre, − várni az üzletek hosszú soraiban a kasszáknál, hogy kifizessük a hőn áhított karácsonyi ajándékokat, − várni azt, hogy meggyúlnak itt a karácsonyi fények! (Isten áldja a „fény-teremtőket!”) − Vagy éppen várni valakire, akivel találkozót beszéltünk meg és késve érkezik... De ha nem várunk, nem érünk célt. Ádvent annak a várakozásnak az ideje, aminek értelme van és nem elpocsékolt idő! Mert velünk valaki találkozót beszélt meg: Isten az! Ő vár ránk. Szeretne velünk találkozni. Szeretné, ha megismernénk, ha felismernénk és ha elismernénk. Ha megismernénk: hogy ki ő valójában - ezért küldte fiát, Jézus Krisztust, hogy megismerjük isteni megmentő szeretetét. Ha felismernénk: hogy ne menjünk el mellette és a világ dolgai mellett úgy, mintha az a véletlen műve volna, hanem látnánk gondviselését, jóságát.
4. negyedév
Ha elismernénk: hogy mindenható, hatalmas Úr és tisztelnénk őt, mint aki megmentőnk, örök boldogságunk megszerzője. Győztes a gonosz és annak hatalma felett. Tudsz várakozni? Szeretsz várakozni? Hajlandó vagy várakozni? Isten várakozik rád! Várja, hogy hozzá megérkezz, hogy vele együtt legyél, hogy vele élj boldogan, hogy örüljetek egymásnak a földi életben és majd az eljövendő mennyei életben is. Mert Isten ezért adta a karácsonyt, ezért küldte Jézus Krisztust, ezért szerezte az ünnepet. Várjuk, hogy mit hoz a holnap, a jövő, az élet... Aggodalmakkal tele, hiszen a kilátások nem túl kecsegtetőek a világban és kis hazánkban sem... De várhatjuk Jézus Krisztust, az Isten Fiát is, aki kétezer éve emberré született, és aki megígérte: "Ismét visszatérek hozzátok, és mindent újjá teremtek!" Mindent, amit mi, emberek elrontottunk: A világunkat, az életünket, az emberi kapcsolatainkat, a szenynyes, besározott lelkünket... Isten rég óta vár már ránk. Nem unja a várakozást. Ő ott van a megbeszélt helyen... Vajon mi a megbeszélt helyen vagyunk, ahol lennünk kell, ahol Ő várakozik?!? A világ urai mennek, a mi Urunk, Jézus Krisztus jön!
Válság
T
alálkoztam a Mikulással! Miközben megköszöntem a tőle kapott ajándékot, elmesélte, hogy az utóbbi időben nagyon sok ember – mikor kap tőle csomagot - nem akarja elhinni, hogy ő a Mikulástól valamit kap, hogy egyáltalában valakitől ajándékot kap. Sajnos, ez a reakció, viselkedés eléggé közismert a mai rohanó világban. Nem tudja az ember elképzelni, hogy ő - valakitől, „csak úgy”, szeretetből – valamit kapjon. Az elanyagiasodott világban mindennek megvan az ára! Mindent meg lehet fizetni, mindent (sok embert is) le lehet fizetni!? Ha valakihez szépen beszél embertársa, már ott motoszkál a megszólított agyában:”vajon mit akar elérni velem, a szép szavaival?” Minden jó cselekedet mögött keressük a „miért”-et. Talán ezzel is magyarázható, hogy egy olyan ünnepet, mint a Karácsony, sokan csupán a külsőségek megnyilvánulási alkalmának tartják. Mindenhol az anyagiasság, a „pénzközpontúság” érezhető. Ha valaki másképpen képzeli, sőt hiszi a Karácsonyt, akkor az „kilóg a sorból”, az maradi. A pénzközpontú gondolkodásnak köszönheti a világ nagy része, hogy az anyagi válság terhe alatt, úgy érzi, hogy nem igazi az a Karácsony, amikor nem bír elképzelései szerint vásárolni, és ez odavezet, hogy nem
tud igazán ünnepelni. Aki számára a szeretet fogalma teljesen az ajándékozás minőségétől és mennyiségétől függ, az nehezen fogja átérezni azt az igazi szeretetet, amelyről az Evangélium beszél. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”(Jn 3,16) Aki a Karácsonykor a Jézus születését tudja ünnepelni, az észre fogja venni, hogy embertársa szeretetből - minden viszontszolgáltatás nélkül – akarja megajándékozni, szól szépet hozzá. Ehhez viszont, mi magunknak is másképp kell embertársainkat néznünk. Minden emberben keresnünk kell a jót. S ha azt megtaláltuk, vegyünk át a jó példát. Ne szégyelljünk kapni! Olyan büszke vagyok azokra a dolgokra, amelyeket másoktól tanultam – a legegyszerűbb emberek tanácsit is beleértve. Jézus az egyszerű istállóban született, és akiknek először adták tudtul az angyalok a csodát, azok egyszerű pásztorok voltak. Ők vitték tovább az embereknek az örömhírt, az Evangéliumot. Akkor még nem tudhatták az emberek, milyen óriási dolog, az egész világot megrengető dolog történt Karácsonykor. De mi már tudjuk, hogy akkor jött a világba Isten szeretete. Mi se tudtuk mindig, de Szentlélek Isten ráviszi az embert a megtestesült Szeretet, Jézus megismerésére.
Erre segít minket a Biblia, Isten igéjének az olvasása, tanításának a hallgatása. A Bibliából - „az örök mérték”-ből - megismerhetjük a kiutat a válságból, mely nem is annyira anyagi, mint inkább lelki. Nem az az elsődleges probléma, hogy nincs pénz! Hanem az, hogy a lelkünkből hiányzik a szeretet, a bizalom, a jóindulat, az Istenhit, az emberek közötti tolerancia. Azok a sátáni erők, akik mozgatják az anyagi világ rugóit, kimosták az ember agyából, szívéből mindazt, ami lelki kincs. Nem a számláinkat kell először feltöltenünk, hanem a szívekbe kell beengedni a jézusi szeretetet. Nem az ajándékok teszik ünnepélyessé Karácsonyt, hanem az otthon szeretetteljes melege, a másik ember megértése, elfogadása. Istentiszteleteinken is erről lesz szó ezen a karácsonyon is. “Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem mijük van: mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud. Tanulj meg mindenkitől tanulni.” (Weöres Sándor) Erdélyi Zoltán
3
NAGYSZÉNÁS
4. negyedév
Istentiszteleteinket az evangélikus TEMPLOMBAN fogjuk tartani, mert addig – ideiglenesen – megerősítik a szakemberek. - december 24. – 23,00 óra - december 25. – 10,00 óra Úrvacsora, gyermekek műsora - december 26. - 10,00 óra - december 31. - 16,00 óra - január 1. - 10,00 óra
„Parancsolatlan, tiszta szívvel”
A
z egész világ megadta a tiszteletet és az elismerést a legyőzötteknek, a világ minden táján költők írtak dicsőítő költeményeket a magyar ’56 hőseiről. Csak hazájukban tudnak ma is keveset róluk. Pedig az 1956-os forradalom és szabadságharc a magyar történelem legdicsőbb lapjai közé tartozik. Azon ritka történelmi pillanatok közé, amikor az ifjúság hittel s lelkesedéssel meg akarta változtatni a világot. Nem riadt vissza élete feláldozásától sem a szabadság, a nemzeti függetlenség kivívásáért. 2009. október 23-án, 53 évvel az események után – „hála” az eltelt több mint fél évszázad hazugságainak, durva torzításainak, a kegyetlen megtorlásnak, mely félelmet ültetett a szívekbe, hallgatásra ítélve a túlélőket, szemtanúkat, - nos, ma, 2009-ben sem értik sokan, mi és miért történt ’56-ban, kikről szól ’56 s mit üzen a ma emberének. Pedig ma már emlékezhetünk, fejet hajthatunk félelem nélkül. „Parancsolatlan, tiszta szívvel!” Településünkön az idei évben is szép számmal gyűltek össze a megemlékezők a templomkertben. A rendezvény ünnepi szónoka Pelczné
Pelczné dr. Gáll Ildikó
dr. Gáll Ildikó volt, az országgyűlés és a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség alelnöke. Ünnepi beszédének hallgatósága tiszta és éles képet kapott a forradalom eseményein keresztül annak szellemiségéről, vívmányairól és tragédiájáról. Az alelnökaszszony szólt a lélekemelő pillanatokról, a csodáról, mely ’56 őszén a mi hazánkban született, s mely csoda minden – az emberi fajhoz méltatlan – kegyetlenkedés ellenére túlélte azt az őszt. A szabadságról beszélt. Arról, hogy miért is olyan nagy dolog szabadnak, függetlennek lenni. 1956ban ezt a 15-18 évesek is tudták, értették. Ma vajon értjük? Akarjuk egyáltalán érteni? Vagy pusztán a nagy szabadságban a magunk kicsinyes érdekeit próbáljuk érvényesíteni? A szabadságot álarcként használva dacolni, külön utakat keresni ahelyett, hogy valóban ráébrednénk: Mit jelent nekünk ma a szabadság? Pedig elődeink ’56-ban jó példával jártak előttünk! A magyar forradalom ugyanis nem csupán válasz volt a nagy nyomorra, hanem mint minden igazi forradalom, az emberi kapcsolatok újrarendezésére törekedett. Az a küzdelem nem anyagi javakért, hanem ideális célokért folyt, nem csupán nemzeti szembe-
Koszorúzás
szegülés volt az idegen uralommal, hanem a szabadság fellángolása a társadalomra kényszerített ideológia ellen. Az az október a fiatalokról szólt. A pesti srácokról, akik tizenévesen fegyverrel védelmezték a hazát, a menekülőkről, akik gyermekeikkel étlen-szomjan indultak az ismeretlenbe, a megkínzott és mélyen megalázott emberekről, akik az életükkel fizettek, a romok között elesett kis harcosokról s az őket sirató anyákról szólt. Ehhez képest, kedves olvasóm, mi egy szál virág, egy néma főhajtás, egy mécses fellobbanó lángja? Ugye milyen kevés? Kevés, de értékes! Mert akik képesek méltóságteljesen emlékezni, értik az üzenetet. S az üzenet – úgy érzem – ma ezerszer fontosabb, mint bármikor volt. Tisztelt Honfitársaim! Tanuljunk meg büszkének lenni arra, ami előtt az egész világ térdet és fejet hajtott. Tanuljunk ’56 hőseitől. Önfeláldozó hazaszeretetükből merítsünk erőt, s kegyelettel emlékezzünk rájuk, hiszen amit tettek, értünk is tették. „Parancsolatlan, tiszta szívvel...” Nyemcsok Jánosné
4
NAGYSZÉNÁS
4. negyedév
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Intézményi fejlesztések, felújítások
A 2009. évi működési finanszírozás mellett az alábbiak szerint nanszírozásból illetve pályázatok révén. Gondozási Központ: Idősek Klubja teljes körű felújítása 28.000.000 Szabadság utcai foglalkoztató termeinek festése 70.000 A foglalkoztató udvarán garázsok építése 380.000 Hősök útjai telephely külső homlokzatfestés 3.000 Férfi foglalkoztatottak részére műhely kialakítása 50.000 Bölcsőde karbantartási munkái 115.000 Összesen: 28.618.000 A fejlesztések saját erőből történtek Czabán Samu Művelődési Ház és Könyvtár Színpad teljes felújítása 3.600.000 Internet, számítógép a szolgáltató terembe 140.000 Színpadi fénytechnika 633.000 A/3-as fénymásoló 256.000 Asztalok, sátrak, falvédő szegők 143.000 Könyvtári bútorfelújítás 70.000 Összesen: 4.842.000 Saját erő 50%, pályázati forrás 50%. Czabán Samu Általános Iskola és Óvoda Alsó tagozat Vasút felőli magasított kerítés 65.000 Homokozó 16.000 Udvari kút bekerítése 35.000 Kerékpártároló bővítése betonlapokkal 18.000 Konvektorok védőrácsa 279.000 Csúszda 170.000 Meszelés, lambéria 63.000 Udvari belső kapu és pihenőpad 14.000 Összesen: 660.000 Saját erő: 463.000 Önkormányzati támogatás: 27.000 Forintos Alapítvány támogatása 170.000 Felső tagozat Tornaterem, tanteremfestése Gázkazánok javítása Tanterem padlójának cseréje Tanulói padok Sportudvari pihenőpadok Tornatermi fali labdaháló Tornatermi szőnyeg
72.000 300.000 122.000 1.658.000 9.000 105.000 347.000 Összesen: 2.613.000 Saját erő: 599.000 Önkormányzati támogatás 9.000 Pályázati támogatás 1.658.000 Forintos Alapítvány: 347.000 A főbejárat előtti járdát az önkormányzat pályázatból újította fel. A Táncsics Mihály gimnázium ajándéka 25 db monitor
történtek fejlesztések, felújítások saját erős önkormányzati fiÓvodák Udvari játékok szabványosítása Meszelés
290.000 5.000 Összesen: 295.000 A kiadások saját erőből kerültek finanszírozásra. A szociális foglalkoztató dolgozói segítségével valósult meg udvari raktár létrehozása, járda javítása, kerítésfestés. Mennyezetjavítás önkormányzati segítséggel történt. Polgármesteri Hivatal Szennyvízberuházás előkészítése Szennyvíztelep felújítása Ivóvízhálózat bővítése Ivóvízhálózat rekonstrukciós munkái Rendezési terv felülvizsgálata Falubusz Emlékművek díszkivilágítása Számítógép-beszerzés Termálkút vizsgálati díja Temetői urnafal Temető felújítása Iskola előtti térburkolat Iskolai konyha eszközbeszerzése Bajcsy gödör parkosítása Járdaépítéshez anyagvásárlás Összesen: Saját erő: Pályázat:
81.825.000 602.441 1.187.500 568.855 6.100.000 9.819.600 1.318.750 189.000 4.476.000 840.000 645.000 2.219.061 2.055.749 409.200 1.724.555 113.440.711 32.309.800 81.130.911
NTp. Kft. Hidraulikus rézsűkasza 1.395.000 Hótolólap 346.500 Fűnyíróasztal 468.000 Nyomtató 44.480 Fűkasza 91.583 Láncfűrész 39.920 Forgalomlassító küszöb 73 400 A nagyszénási körzeti rendőrőrs külső és belső felújítási munkálatok: Anyagköltség: 151.230 Szolgálati lakás belső felújítás munkálatok: Anyagköltség: 183.410. Összesen: 2.793.523 Az NTp. Kft a község területén történt fásítás, valamint az általános iskola előtti térburkolat kialakításánál tevékenyen részt vett. Összesítés Intézmény Gondozási Központ Művelődési ház Iskola és óvoda Polgármesteri Hivatal NTp. Kft. Összesen:
Saját erő 28.618.000 2.421.000 1.357.000 32.618.000 2.793.523 67.807.523
támogatás 2.421.000 2.202.000 81.130.911 85.753.911
5
NAGYSZÉNÁS
4. negyedév
Temetőfejlesztés
A költségvetésbe betervezett temetőfelújítás részeként első lépésben új temetőkapu került felállításra, segítve ezzel a temetői rend fenntartását és szem előtt tartva a vagyonvédelmi szempontokat, a temető nyitvatartási rendjének betartását. A temetői lopások megakadályozása érdekében vált szükségessé. A gyalogosközlekedés megoldható a temető déli és keleti oldalán lévő kis gyalogosbejárón keresztül, ám a gépkocsiforgalmat a nyitvatartási rendnek megfelelően biztosítjuk. A temetkezési vállalat épülete melletti részen – a Ságvári és Árpád utca kereszteződésénél - az önkormányzat fásítást végzett, melyet az NTp. Kft. dolgozói végeztek el. A sírhelyek megváltásával és egyéb ügyekkel továbbra is Godár Györgyöt keressék a 411-167-es vagy a 20/465-8726-os telefonszámon.
Lélekharang átadása
Lakossági kezdeményezésre önkormányzati támogatással lélekharang készült és került elhelyezésre a temetőben. Az ünnepélyes átadáson Nyemcsok János polgármester a következőképpen értékelte ezt a kezdeményezést: lélekben, összefogásban gazdagodott ezzel a település, mert a lakosság részvételével valósult meg a harang elkészítése és elhelyezése. A harang Gombos Miklós őrbottyáni harangöntő mester munkája, akinek munkái a Vatikánban is ismertek. A harang állványzatát ifj. Hevesi János készítette. A harang felirata: Isten dicsőségére állíttatta Nagyszénás nagyközség önkormányzata és lakóközössége Nagyszénás 2009.
Szennyízberuházás Békés Megyei Hírlapban megjelent egy rövidke mondat, ami a nagyszénási szennyvízberuházást érintette, nevezetesen az 500 millió forintos költségvetési módosító indítvány elutasítása. Ebből az emberek azt szűrték le, hogy a szennyvízberuházásból nem lesz semmi. Ezzel szemben ez azért lett volna fontos a település számára, mert a finanszírozási intenzitás az Európai Unió részéről még nem ismert. Tehát a jelenleg érvényben lévő és a számítások alapját képező 85%-os támogatási intenzitástól negatív irányba eltérő támogatottság esetén ez a bizonyos 500 millió forintos költségvetési támogatás biztosítékot nyújtott volna. Főként annak ismeretében, ami mára már tényszerűvé vált, hogy a
A
A
fürdőhasznosítással kapcsolatban szerződést kötöttünk a korábbi kútvizsgálatot lebonyolító céggel, az EconoConsult Projekt Tervezési, Fejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft-vel a folytatásra, amiben elkészítjük most már a részletes elemzéseket, felméréseket ill. előzetes megvalósítható-
2010. évi állami költségvetésben az európai uniós pályázatok finanszírozására a jelenlegi kormány egyetlen fillért sem tervezett be, így a pályázóknak az önerőt kizárólag saját finanszírozásban kell megoldaniuk. Ám ez összességében nem befolyásolja a szennyvízberuházás menetét, nem befolyásolja a jelenlegi szennyvízberuházási folyamatot, ugyanakkor a víziközmű-társulat működését illetve a későbbiek során a futamidő végén a kamatjóváírásoknak a feltételrendszerét rendkívüli módon befolyásolják a jelenlegi havi megtakarítási összegek fizetési intenzitása, morálja. Azaz, ha késnek a befizetések, akkor a futamidő végén elszámoláskor a kamatelszámolás hektikussá válik, adott esetben esetleg a víziközmű-társulat fizetési
Fürdı
sági tanulmányok készítése indult el, ennek első lépéseként a melegvízhasznosításos fűtési rendszer megvalósításának a felmérései indultak meg december elején. A szerződés a megvalósulás tervezett lépéseit tartalmazza: hidrogeológiai feladatok, vízjogi üzemeltetési, vízelhelyezési, vízminősí-
nehézségeit idézi elő. De hangsúlyozom, ez a futamidő végén, tehát 8 év múlva. Ugyanakkor mégegyszer szeretném felhívni mindenki figyelmét arra, hogy egyéni megtakarításról van szó, ez nem önkormányzati vagy társulati pénz, tehát én azt kérem mindenkitől, hogy a kezdeti induló időszakban és az azt követően történő befizetések színvonalát állítsuk vissza annak érdekében, hogy elszámoláskor az egyéneknek ne legyenek gondjai, hiszen a víziközműtársulat megkapta a hitelígérvényt a finanszírozó banktól, tehát egy összegben ki tudja fizetni az önerő részt, itt az egyéni elszámolási rész az, ami ilyen formában befolyásolható.
tési kérdések, energetikai és balneológiai hasznosítási program kidolgozása. A komplex fejlesztési terv - beleértve a fürdőfejlesztést is – jövő március végére készül el. Ezt követően lehet majd a finanszírozási oldalról megközelíteni a kérdést.
6
NAGYSZÉNÁS
SZEPTEMBER
4. negyedév
Képviselı-testületi ülés
1. Tájékoztató a köztemető üzemeltetéséről Az Orosházi Piéta Temetkezési Betéti Társaság 1993. május 1. napjától folyamatosan végzi a nagyszénási köztemető üzemeltetését, jelenleg a 2007. december 4. napján módosított Kegyeleti Közszolgáltatási Szerződés szerint. Feladatai közé tartozik a temető rendben tartása, fűnyírás, gaztalanítás, szemétszállítás, utak járhatóságának biztosítása, karbantartás, tisztasági meszelés és fertőtlenítés a ravatalozóban, sírhelyek nyilvántartása stb. A szolgáltatások díja az önkormányzati rendeletben meghatározott díj. A gondnok felügyeli a temetőt, sok idejét elveszi a szeméttárolón kívül elhelyezett szemét gyűjtőbe helyezése. Mivel elég sűrűn vannak szemétgyűjtők elhelyezve, kérjük a lakosokat, ne dobálják máshová a szemetet. 2. Tájékoztató a TÁBITHA Alapítvány tevékenységéről A „Tábitha” szociális alapítványt 2001 áprilisában jegyezte be a Békés Megyei Bíróság, mint közhasznú szociális alapítványt. Alapítóink: Frák Zoltánné és Benczúr István helyezett el alapítói vagyont 2001-ben. Ekkor a kuratórium elnöke még Vincze Marianna, a kuratórium tagjai: Szloszjár Adél és Benke Józsefné voltak. Az alapítványi célok elérése érdekében az alapítvány tevékenységét elsősorban Nagyszénás területén, de szükség szerint más településen is végezheti. Az alapítvány céljai kezdetben: szociális segítségnyújtás, a lakosság szociális körülményeit és közérzetét javító programokban való közreműködés, pénzbeli, természetbeni, és személyes szociális gondoskodásban, ellátásban való részvétel a hatályos jogszabályi keretek közötti formákban, az otthonukban élő – különösen az idős emberek gondozása, segítése, mentális támogatása, együttműködés a szakterületen már működő más szervekkel. Az alapítványi cél szerinti közhasznú tevékenységei: szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása, hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, kulturális tevékenység. 2001. és 2006. között elsősorban az Idősek Klubja rendezvényeit támogatta az alapítvány. Fő bevételi forrást a személyi jövedelemadó 1 % felajánlások jelentették. 2006. évben történt módosítás az alapítvány életében a kuratórium elnöke Nagy Attiláné, tagjai: Szloszjár Adél és Vincze Marianna. Ekkor az alapítvány alapító okiratában az alapítványi célok kibővültek az alábbiakkal: szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek és családok szabadidejének hasznos eltöltésére irányuló programok támogatása, egészségmegőrző és egészségfejlesztő foglalkozások szervezésének szakmai segítése, szociálisan hátrányos helyzetű családok aktív kikapcsolódását segítő programok támogatása, a külön élő és az elvált szülők kulturált érintkezéséhez és a gyermekekkel való kapcsolattartásához szükséges feltételek biztosítása, önsegítő csoportok támogatása, szociális alapellátásban dolgozók továbbképzésnek támogatása, munkakörülményeinek, működési feltételeinek javítása. 2006-ban az NCA pályázaton számítógépet és fénymásolót nyertünk, valamint támogattuk az Idősek napi rendezvényt. Támogattuk a Családsegítő szolgálat karácsonyi ünnepségét, célunk, hogy egyetlen hátrányos helyzetű gyerek se maradjon ajándék, élelem nélkül a szeretet ünnepén.
2007-ben ruhabörzét szerveztünk ahol 1600 kg használt ruhanemű talált gazdára, hátrányos helyzetű gyerekeket táboroztatunk Debrecenben, a Maholnap Magyar Jóléti Alapítvány Könyvtámasz pályázatán 199 db szépirodalmi és ifjúsági könyvet nyertünk 299.600 Ft értékben, a könyvekből az idős embereknek és a Családsegítő Szolgálat Játszóházába járó fiataloknak házi könyvtárat hoztunk létre, az NCA pályázatán irodabútor nyertünk, a Családsegítő szolgálat karácsonyi ünnepségét támogattuk. 2008-ban Közösségi Egészségtervet készítettünk: ez a közösségben élők szemléletét összegző cselekvési program. Általános célja, hogy a megvalósításával pozitív változások kezdődjenek a tenni akaró, de szerény költségvetéssel rendelkező közösségekben. A Béres Egészség Hungarikum Alapítványtól az elkészült egészségterv cselekvési tervének megvalósítására 500.000 Ft-ot nyertünk, a projekt 2009-ben került megvalósításra: számítógép, projektor, kreatív fejlesztő játékok, flipcharttábla, facsemeték vásárlására fordíthattuk a támogatást. A bölcsődébe udvari játékokat vásároltunk. Részt vettünk a játszótér építéséhez adományok gyűjtésében illetve saját forrásból támogattuk. A Foglalkoztató családi napját valamint az Idősek klubja rendezvényeit támogattuk. „Kölyök-party” című pályázatunk keretében a Syngenta-élelmiszerbanktól tartós élelmiszer-csomagokat osztottunk a 2008 évi községi gyermeknapon. „Több, mint tábor!” a Nagyszénási Gyermekek Továbbtanulásáért Alapítványtól 172.800 Ftot nyertünk, melyből balatoni tábort szerveztünk hátrányos helyzetű gyerekek részére. Decemberben 50 db 1000 Ft címletű vásárlási utalványt bocsátottunk ki hátrányos helyzetű több gyermekes családok támogatása céljából. Támogattuk a családsegítő szolgálat karácsonyi ünnepségét 2009-ben A Bajcsy gödör fásításához facsemetéket vásároltunk és megszerveztük az első önkéntes napot, támogattuk az Idősek Klubja rendezvényeit, 1000 db májkonzervet vásároltunk és osztottunk szét a rászorulóknak, pályázat keretében a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettől kapott üdítőkkel és édességekkel vendégeltük meg a községi gyermeknap résztvevőit, pályázaton támogatást nyertünk a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat, Fiatalok Lendületben 2007-2013 „Cselekvő Ifjúság” elnevezésű programjának külföldi önkéntes fiatalok fogadására. A külföldiek fogadásához szükséges angol nyelvű Szándéknyilatkozatunkat a Nemzeti Iroda elfogadta, ami azt jelenti, hogy három évig fogadhatunk külföldi önkéntes segítőket a Nyári Játszóházunkba. Az idei nyáron 8 hétig két romániai magyar önkéntes fiatal lányt fogadtunk Nagyváradról, akik hazájuk kultúráját, hagyományait ismertették a nagyszénási gyerekekkel. Az a célunk, hogy a nagyszénási gyerekek interaktív módon évről évre más-más országot ismerhetnek meg az adott országból jött fiatalok által. Hátrányos helyzetű gyermekeket táboroztattunk Gyomán a Nagyszénási Gyermekek Továbbtanulásáért Alapítványtól nyert támogatásból és önerőből. Augusztusban gulyásosztást bonyolítottuk le önkénteseinkkel és anyagilag támogattuk a hozzávalók beszerzését. Kiadásainkat pályázati forrásokból, képviselői tiszteletdíjakból, adományokból valamint a személyi jövedelemadó 1 % felajánlásokból tudjuk fedezni.
7
NAGYSZÉNÁS
Bejelentések 1. Költségvetési szervek alapító okiratainak, SZMSZeinek a módosítása A törvényi szabályozás értelmében a következő önkormányzati intézmények módosították alapító okirataikat és szervezeti és működési szabályzatukat: Czabán Samu Általános Iskola és Óvoda, Czabán Samu Művelődési Ház és Könyvtár, Gondozási Központ, Polgármesteri Hivatal. 2. 2009. évi költségvetési rendelet módosítása 2009. év folyamatai a 2009. évi költségvetés bevételi és kiadási oldalának növelését indokolják összesen 980.895 Ft értékben. 3. Prémiumévek program A 2010. évi költségvetési megszorítások ellensúlyozására ismét igénybe vettük a prémiumévek program adta lehetőséget, így 2009. november 1-jétől egy fő pedagógussal csökkent a létszám, azonban prémiumévek program keretében lehetőség van a későbbiekben határozott idejű foglalkoztatásra, ha az érintett igénybe kívánja venni.
OKTÓBER A Nagyszénási Gyermekek Továbbtanulásáért Alapítvány támogatásának kiosztása Dr. Letavecz Ilona kuratóriumi elnök a következő tanulóknak adta át az alapítvány idei támogatását: Sajben Renáta, Birkás József Imre, Gilyén Andrea, Babinszki Pál, Mórocz Viktória, Nagy Diána, Szelezsán Gergely, Tüskés Éva, Kis Ágnes, Márk Annamária. A tanulók 30-50 ezer forint közötti összeget kaptak az alapítványtól tanulmányiak folytatásához. Az elbírálás szempontja nem a szülők jövedelme, hanem a tanulók tanulmányi eredménye. 1. Tájékoztató az önkormányzat 2009. évi vagyongazdálkodásáról Az önkormányzat rendelkezésére álló saját források nem tesznek lehetővé jelentős vagyongyarapodást, így ezen a téren gyakorlatilag a pályázati forrásokra tudunk támaszkodni. Ilyen lehetőség az EMVA falumegújítási programja keretében elnyert 48,5 millió forint összegű támogatás, amelyből a községközpontban közpark kerül kialakításra, illetve közgyűjtemény elhelyezése céljából át lesz alakítva a könyvtár épülete. Félreértések elkerülése végett fontos hangsúlyozni, hogy ez az összeg csak erre fordítható, pályázati úton nyert összeg, nem pedig az önkormányzat pénzéből kerül finanszírozásra. Bejelentések 1. Iskolai étkeztetés térítési díja 2010. január 1-jétől A térítési díjak 2010. január 1-jétıl nem változnak. Nagyszénás Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete a Czabán Samu Általános Iskola és Óvoda konyhájánál a nyersanyag-költség egy ellátottra jutó napi öszszegét (nyersanyag-normát), ezzel az intézményi térítési díj alapját az alábbiak szerint határozza meg. − iskolai napközis tanulók számára: tízórai: 58 Ft/nap, ebéd: 232 Ft/nap, uzsonna: 51 Ft/nap, összesen: 341 Ft/nap − iskolai menzás tanulók számára: tízórai: 58 Ft/nap, ebéd: 232 Ft/nap, összesen: 290 Ft/nap − egész napos óvodai ellátásban részesülő gyermekek számára: tízórai: 48 Ft/nap, ebéd: 199 Ft/nap, uzsonna: 37 Ft/nap, összesen: 284 Ft/nap
4. negyedév
óvodai menzás gyermekek számára: tízórai: 48 Ft/nap, ebéd: 199 Ft/nap, összesen: 247 Ft/nap A feltüntetett árak az áfát nem tartalmazzák. Januártól a szülőnek választási lehetősége van a három étkezési forma közül. Külön-külön tízórai, ebéd és uzsonna. A jelenlegi helyzethez hasonlóan a kedvezmények továbbra is érvényesek. 2. NTp. Kft. alapító okiratának módosítása Az államháztartási törvény 2009. évi változása kötelezően előírja az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok társasági szerződéseinek – esetünkben alapító okiratának – módosítását. A törvényi előírásnak megfelelően került sor a Nagyszénás Településszolgáltatási Korlátolt Felelősségű Társaság alapító okiratának módosítására. A törvény szövegének az okiratba történt átemelésével, a kötelezően megválasztandó könyvvizsgáló személyének megjelölésével készült el a módosító okirat. Szóbeli bejelentés: Trianoni emlékmű felállítása mellett döntött a képviselő-testület, ennek megvalósításában - hasonlóképpen a lélekharang felállításához – a lakossági is tevékenyen részt vehet. Több pályamunka közül választja ki a képviselő-testület, hogy melyik valósuljon meg, az emlékmű helye a későbbiekben lesz kijelölve, melyről a lakosságot tájékoztatni fogjuk. −
NOVEMBER 1. Az önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciójának megalkotása, egyben tájékoztató a 2009. évi költségvetés háromnegyedéves végrehajtásáról A kormányzati költségvetési megszorítások miatt az önkormányzati finanszírozás jelentősen csökken (22 millió), ehhez párosul a helyi iparőzési adó bevételéből származó kiesés, ami a jelenlegi számítások szerint 30 millió forint, így összesen a következő évi költségvetés mínusz 52 millió forinttal indul. Ilyen gazdasági környezetben kell az önkormányzat 2010. évi működési finanszírozását megoldani. Bejelentések 1. Vízmű-vagyonnal kapcsolatos kérdések, valamint a 2010. évi víz-és csatornadíjak megállapítása Az ivóvíz-ellátási és szennyvízelvezetési szolgáltatás díjainak megállapításáról és a szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 31/2008. (XII. 17.) Ör. számú rendelet 2.§ (1) bekezdés c.) pontja az alábbiakra módosul: “c) Szippantott szennyvíz kezelési és tisztítási (fogadási) díja: 593,10 Ft+ÁFA /m3 2010. január 1-jétől 2. Az önkormányzat környezetvédelmi programjának felülvizsgálata A szennyvízberuházásra vonatkozó „Szennyvízelvezetés és -tisztítás fejlesztése Nagyszénáson” tárgyú EU támogatásra számot tartó projekt előkészítéséhez 2008 novemberében megkötött KEOP támogatási szerződés útvonaltervében a fenntarthatóság mérföldkövén belül szerepel, hogy az önkormányzat környezetvédelmi programját legkésőbb 2010. márciusáig felülvizsgálja, valamint környezeti auditokat folytat le, évente egyet. Ezek teljesítése érdekében határozatot hozott a képviselő-testület, melyben vállalta, hogy a 2000-ben készült „Nagyszénás település komplex környezetvédelmi programja” című környezetvédelmi programot felülvizsgáltatja.
8
NAGYSZÉNÁS Az átfogó környezetvédelmi terv az emberi egészség védelmével, valamint a természeti erőforrások és értékek megőrzésével és fenntartható használatukkal, a környezettel, annak védelmével, illetve a környezetet veszélyeztető tényezőkkel kapcsolatos általános tervet tartalmaz.
3. 2010. évi belső ellenőrzési terv jóváhagyása Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 121/A.§-a alapján belső ellenőrzési tervet kell készíteni. Az ellenőrzés a következőket tartalmazza: Polgármesteri Hivatal: Az immateriális javak és tárgyi eszközök nyilvántartásának ellenőrzése. Gondozási Központ: A szociális foglalkoztatás szakfeladat végrehajtásának ellenőrzése. Czabán Samu Általános Iskola és Óvoda: Az intézmény által ellátottak után igénybevett állami normatívák ellenőrzése. Czabán Samu Művelődési Ház és Könyvtár: A közművelődési és könyvtári érdekeltségnövelő támogatások ellenőrzése. 4. Oros-Kémény Bt. díjemelési kérelme Az Oros-Kémény Bt. a gazdasági válság miatt szolgáltatási díjainak emelését kérte, melyet az önkormányzat elutasított, különös tekintettel arra, hogy a korábbiakban az Oros-Kémény Bt. vállalta, hogy nem fogja emelni a térítési díjak mértékét. 5. BURSA 2010. Az elmúlt évekhez hasonlóan a felsőoktatásban továbbtanuló szociálisan rászoruló hallgatók, tanulók részére a 2009/2010-es tanévben is lehetőség nyílt arra, hogy a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer keretében az arra rászoruló gyermekeket támogassuk. A képviselő-testület csatlakozott a pályázati rendszerhez. Az ösztöndíj időtartama: − „A” típusú pályázat estén 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév (a 2009/2010. tanév második, és a 2010/2011. tanév első féléve); − „B” típusú pályázat esetén 3x10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév (a 2010/2011. tanév, a 2011/2012. tanév, és a 2012/2013. tanév). A felsőoktatási tanulmányokat folytató nagyszénási diákok ösztöndíj támogatásáról szóló 12/2002. (X.1.) KT. rendelete alapján az ösztöndíj havi összege 3.000 Ft/jogosultsági hónap, mely kiegészül 6.000 Ft egyéb támogatással állami ill. megyei részről. A pályázaton kizárólag a szociális szempontok számítanak. A mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 150%-a a határ. 30 pályázat érkezett, a támogatottak a következők:
„A” típusú támogatott pályázat: 1. Babinszki Pál Nagyszénás, Bartók B. u. 7. 2. Baja Nóra Nagyszénás, Ságvári u. 45. 3. Bálint László Nagyszénás, Orosházi út 37.
Ügyfélfogadás: hétfı: 800-1200 kedd: 800-1200, 1300-1600 szerda: 800–1200 csütörtök: 800–1200, 1300–1600
4. negyedév
4. Bánfi Bianka Hermina Nagyszénás, Jókai u. 76. 5. Birkás József Imre Nagyszénás, Arany J. u. 50. 6. Czikora Zoltán Nagyszénás, Hősök útja 13/C 7. Forján Csaba Nagyszénás, Rózsa u. 3. 8. Halász Zsolt Attila Nagyszénás, Hunyadi u. 19. 9. Horváth Hella Nagyszénás, Damjanich u. 12. 10. Janecska Dávid Nagyszénás, Erkel F. u. 18. 11. Kárai Roland Nagyszénás, Béke u. 47. 12. Kiss Ágnes Nagyszénás, Vörösmarty u. 15. 13. Kiss Réka Nagyszénás, Erdő sor 12. 14. Kocsondi Csilla Nagyszénás, Kinizsi u. 38. 15. Kovács Brigitta Nagyszénás, Béke u. 17. 16. Laszli István Nagyszénás, Munkás u. 46. 17. Molnár Bettina Nagyszénás, Kinizsi u. 41. 18. Szabó Anikó Nagyszénás, Csokonai u. 1. 19. Szabó István Nagyszénás, Jókai u. 55. 20. Szemenyei János Nagyszénás, Bartók Béla u. 10. 21. Tímár Tünde Magdolna Nagyszénás, Szabadság u. 6. 22. Takács László Nagyszénás, Kazinczy u. 11. 23. Valastyán Nikolett Nagyszénás, Munkácsy u. 21.
„B” típusú támogatott: 1.Babinszki Emese Nagyszénás, Bartók B. u. 7.
Hozzászólások: Nagy Mihály: az MSZP helyi rendezvényén miért nem volt jelen a kamera? Nyemcsok János: ez egy pártrendezvény volt, nem kapott rá meghívást. Amennyiben a szervező igényli, térítés ellenében pártrendezvények is felvételre kerülhetnek. Megvan a megszabott díja pártrendezvényekre és egyéb rendezvényekre egyaránt. Arról már korábban született döntés, hogy különböző médiaszolgáltatások legyenek, mi a térítéses és mi a térítésmentes. Térítésmentes az önkormányzat által szervezett rendezvény, minden egyéb térítésköteles. Amikor egy rendezvényről dvd készül, az sem ingyen kerül ki, hanem meg lehet vásárolni. Nagy Mihály: A lélekharang használatáért kell-e fizetni a hozzátartozóknak társadalmi temetésen? Nyemcsok János: Aki igényli, díjmentesen igénybe veheti a lélekharangot. Nem a társadalmi temetések miatt lett felállítva, ez tévhit, hanem azért, mert volt egy lakossági igény felekezettől, vallási nézettől függetlenül. Baja János: Többen mondták, hogy szökőkutat építünk a művelődési ház köré, amikor szociális problémák vannak. Hangsúlyozni kell, hogy ezek pályázati pénzből létesülnek, amit másra nem lehet fordítani. Nyemcsok János: a 48 millió forintos pályázati pénzből 4,3 millió forint a szökőkút, a többi a park felújítása. Hangsúlyozom: kötelező elemként kerül bele a szökőkút, a parkbútorzat, a kandeláber és a padok. Ebben benne van a könyvtár romos épületének a felújítása is, ami a művelődési házhoz tartozik. Nem vallana nagy bölcsessége a nyertes pályázat visszautasítása, csak azért, mert szökőkutat is kell építeni.
Pénztári órák: hétfı: 800–1200, 1300–1530 kedd: 800–1200, 1300–1530 szerda: 800–1200 csütörtök: 800–1200, 1300 –1530
9
NAGYSZÉNÁS
4. negyedév
ISKOLAI HÍREK
Az egészségnevelési program része az egészséges táplálkozás népszerősítése
A
z iskolai tanterv szerves része az egészségnevelési program. Ennek keretében 2009. október 5-től október 9-ig adott otthont iskolánk az Országos Tej Terméktanács edukációs interaktív kiállításának, amelyet a Sztár Média Kft. munkatársai hoztak el hozzánk. A kiállítás mottója: „Tejút – a Te utad az egészséghez” jól kifejezi törekvéseinket az egészségtudatos magatartás kialakításáért. Rendkívül fontos feladatunk, hogy a gyermekekkel megszerettessük a tej- és tejtermékek fogyasztását, bemutassuk a tejtermékek sokféleségét, és szerepét az egészséges táplálkozásban, fejlődésben. Sajnos a fiatalokban nem tudatosul, hogy az egészséges csontozat, az ép fogak kialakulásának (kb. 25 éves korig) és megőrzésének nélkülözhetetlen eleme a kalcium, amelynek egyik lényeges forrása a tej. Nagyon fontosnak ítéljük, hogy a fiatalok megtudják az egészséges táplálkozásnak mekkora szerepe van az életminőség javításában, a testi és szellemi fejlődésben. A kiállítás kínálta komplett program, amely az ismeretbővítő
információk mellett interaktív játékot, vetítést, nyereményjátékokat, és a kiállítás ideje alatt ingyenes iskolatej osztást is tartalmazott. A szünetekben a kiállítással utazó animátor, Kiss Katalin rövid videojátékra hívta a gyerekeket. A játékok a kiállítás anyagára épülve a tejtermékek fogyasztásával, az egészséges táplálkozással voltak kapcsolatosak. Az „infó pulton” sok ismertető szóró anyagot és kérdőíveket találtak a tanulók. A kérdésekre helyesen válaszolók a záró rendezvényen nyereménysorsoláson vehettek részt. A helyszínen futó dvd filmen hasznos tudnivalókat láthattak más egészségneveléssel kapcsolatos témáról, mint például a környezetvédelemről és a szelektív hulladékgyűjtés
fontosságáról. Október 9-én rendhagyó óra keretében vetítéssel egybekötött előadást hallgathattak meg tanulóink Molnár Eszter egyetemi tanártól, táplálkozástudományi szakembertől a tejtermékek fogyasztásának egészségre gyakorolt pozitív hatásáról. Ekkor sorsoltuk ki a kérdőíveket helyesen kitöltők közül a szerencsés nyerteseket, akik egy-egy élelmiszercsomagot kaptak ajándékba. Név szerint Kókai Márk 4.a, Pekár Enikő 2.a, Hódi Péter 6.b osztályos tanulók. Az egészséges táplálkozást szem előtt tartva a Nagyszénási Gazdakör is megajándékozta a gyerekeket tejtermékekkel, hiszen a Dél-békési Gazdakörök akciójának keretében minden óvodás és iskolás két napon át (2009. október 6-án és 7-én) joghurtot kapott tízóraira. Köszönettel tartozunk a négy mázsa minőségi almáért is Uhlár Jánosnak, a Gazdakör elnökének, hiszen több napon keresztül oszthattunk almát tízóraihoz a gyermekeknek. Ráczné Gálik Márta igazgató
Idegen nyelv hete a Czabán Samu Általános Iskola felső tagozatán
N
egyedik alkalommal rendeztük meg az Idegen nyelv hetét az iskola felső tagozatán, a 4-8 évfolyamos diákok számára. Október 12-16. között a gyermekek délutáni foglalkozások keretében olyan szinten találkozhattak országismerettel és népszokásokkal, melyekre a tanórák nem biztosítanak elég időt. Minden délután olyan tevékenységekben vehettek részt a tanulók, melyek szórakoztatóan és érdekesen mutatták be, hogyan emlékeznek meg az angol, amerikai, ausztrál gyermekek a Mindenszentekről. Hétfőn és kedden mézeskalácssütés volt: boszi-, szellem- és denevérformára alakított tésztát sütöttünk a technikateremben Pusztai Ilona segítségével. A gyerekek maguk nyújtották és formázták a tésztát, sütés után pedig élvezettel díszítették és fogyasztották az elkészült finomságokat. Szerdán változatos kézműves tevékenységekkel vártuk a gyermekeket a
német- és az angolteremben. Üvegfestésre, fonálból pók, papírból csontvázfigurák és mobiltartó készítésére, színezéssel képek készítésére volt lehetőség. Csütörtökön a Halloween-tökök kifaragására került sor. Az iskola aulájában 68 diák gyűlt össze, hogy megküzdjön a sokszor bizony elég makacs ellenállást tanúsító termésekkel. Az eredmény magáért beszélt: a nap végére mókás, ijesztő, félelmetes, karakteres, ügyesen megfaragott töklámpások sorakoztak a paraván előtt. Pénteken rendeztük meg a már nagyon várt Halloween partyt. Délután öttől nyolcig a félelmetes, rémísztő és egyben vicces jelmezbe öltözött tanulók csapatjátékokban vettek részt, melyben észt, bátorságot, ügyességet és gyorsaságot kívánó feladatok váltották egymást. A szünetben a gyermekek által otthonról hozott sütemények, és az SZMK által felajánlott üdítők frissítették fel a diá-
kokat. Sötétedés után a hangulatot emelték a remek töklámpások, amelyek alkotóit szintén jutalmaztuk. Tartalmas, szórakoztató és tanulságos hét volt. A megvalósításához köszönettel tartozom: a Forintos Alapítványnak, hiszen a segítségükkel tudtunk megfelelő mennyiségű alapanyagot biztosítani a tanulók számára a kézműves tevékenységekhez és a díjazásokhoz; az SZMK vezetőségének, akik a tökfaragáshoz korlátlanul szállították a tököket és az üdítőket; azoknak a szülőknek, akik a hét során időt tudtak szakítani arra, hogy a tevékenységekben a gyerekeknek segítséget nyújtsanak; azon kollégáimnak, akik a Halloween party szervezésében és levezetésében segítségemre voltak. Dobrókáné Tóth Olga angoltanár
10
NAGYSZÉNÁS
Versenyeredmények Bíró Károly Birkózó Emlékverseny – Kunszentmiklós Gyermek kategória szabadfogás 26 kg-os súlycsoport: 5. Kovács Dávid (2.b) 28 kg-os súlycsoport: 3. Kókai Gergő (2.a) Diák II. kategória szabadfogás 26 kg-os súlycsoport: 4. Buzás Dániel (3.b) 45 kg-os súlycsoport: 5. Kaczkó Dániel (3.b) 41 kg-os súlycsoport: 2. Berkó József (4.a) 68 kg-os súlycsoport: 3. Borák Péter (4.b) Ifi kötöttfogás 58 kg-os súlycsoport: 1. Csiki Ádám (8.b)
Diákolimpia Körzeti Úszóverseny II. korcsoport Orosháza Takács Klaudia (5.a) gyorsúszás 4., mellúszás 7. hely Országos Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulója IX. helyezett: Liska Tamás, Rajos Pál, Sárkány Tamás, Törőcsik Norbert (5. osztály) "Középiskolás leszek" tanulmányi verseny Battonya angol nyelv: 5. Téren Zsuzsanna 8.a, 7. Berkó Éva 8.a magyar nyelv: 3. Téren Zsuzsanna 8.a, 6. Berkó Éva 8.a, 10. Frák Éva 8.b József Attila Kupa Matematikaverseny Hódmezővásárhely 1. Liska Tamás 5.a, 10. Hegedűs Balázs 7. és Téren Zsuzsanna 8.a, 12. Frák Vivien 6.a Őszi Mezei Futóversenyen 2. Líbor Gergő 8.a Szabadfogású birkózóverseny „Diák II.” Túrkeve 45 kg súlycsoport: 3. Kaczkó Dániel 3.b 32 kg súlycsoport: 3. Szilasi János Gergő 4.a Békés megyei szervezésű békéscsabai Közösségi Ház által szervezett környezetvédelmi programsorozaton belül a felső tagozatos diákok részére kiírt TUDOMÁNYOS TÉMÁJÚ DOLGOZAT készítésében tanulóink által elért eredmények: 1. Dunai Szilvia 6.b 3. Valkovszki Vivien 5.a Különdíjban részesült: Tar Cintia Zita 5.a
4. negyedév
Rendhagyó testnevelésóra
N
ovember 24-én rendhagyó testnevelésórán vehettek részt iskolánk tanulói. A Betyár Lovas Közhasznú Alapítvány Nagyszénás felkérésére érkeztek a felső tagozat tornatermébe a békéscsabai Előre Női Kézilabda Sportegyesület játékosai, és vendégként köszönthettük a nagyszénási férfi kézilabdacsapat tagjait is. Az órát Ráczné Gálik Márta igazgatónő nyitotta meg, majd az alapítvány köszöntötte a kéziseket, név szerint: Czifra Anita beállót, Futaki Hajnalka kapust, Kelemen Éva balszélsőt, Kocsis Ágnes átlövőt, Laluska Eszter átlövőt, MózesRácz Emese irányítót, Takács Bernadett irányítót és Tóth Zsanett kapust. A lányoktól megtudtuk, hogy nagyjából tíz éves koruk óta űzik ezt a sportot, napi három órát edzenek, folytatják a felkészülést a Magyar Kupa mérkőzéseire, jól tanulnak, és könnyen összeegyeztetik a sportot az iskolával. A rövid kis beszélgetés után kezdődött a bemelegítés, melybe bekapcsolódtak a gyerekek is. Nagyon izgalmas barátságos mérkőzések következtek. Először a 8. osztályos fiúk csapata mérte össze erejét az ENKSE csapatával, majd a lányok következtek. Minden évfolyamból nevezhettek játékosnak. A záró mérkőzés helyi csapatába lelkes önkéntes iskolások jelentkezhettek, és erősítést is kaptak a nagyszénási férfi kézilabdacsapat tagjaitól. A sportszerű játék levezetéséről Szelezsán János tanár bácsi gondoskodott. Az alábbi eredmények születtek: ENKSE – 8. osztályos fiúk: 4 – 3 ENKSE – felsős lányok: 3 – 3 ENKSE – iskolánk lelkes tanulói kiegészülve a férfi kézilabdásokkal: 5 – 9 A mérkőzések jó hangulatban zajlottak le. Pihenésként autogramot adtak a békéscsabai játékosok, és szívesen álltak össze a gyerekekkel egy fényképre. Az alapítvány végül meginvitálta a vendégeket egy kis hintózásra, amelyet a hideg ellenére is nagyon élveztek. Köszönjük iskolánk vezetésének és a Betyár Lovas Közhasznú Alapítvány Nagyszénásnak, hogy megajándékozták a gyerekeket ezzel a jókedvű órával. Kunstár Hajnalka
Barátságos labdarúgó mérkızés Kaszaperen; Kaszaper Nagyszénás 2:8 Az ÁNTSZ Orosházi – Szarvasi Kistérségi Intézete fogászati prevenciós programja keretében az első osztályos tanulók részére a fogászati foglalkozást tartott 2009. november 18-án. A foglalkozás célja az volt, hogy a tanulók ismereteire építve segítse a helyes fogápolási és a megfelelő étkezési szokások elsajátítását kisiskoláskorban, hozzájárulva a fogszuvasodás megelőzéséhez. A vidámparkban c. film megtekintését interaktív beszélgetés követte a látottakról. A játékos feladatokat nagy lelkesedéssel oldották meg a tanulók, ügyes hozzászólásaikért fogkrémet, matricákat, ajándékokat kaptak a szervezőktől. Ráczné Gálik Márta
DÖK segítő
11
NAGYSZÉNÁS
4. negyedév
Bűnmegelőzés és egészségnevelés
A
biztonságos és egészségtudatos iskola stratégiai részeként közlekedésbiztonsági, bűnmegelőzési és egészségnevelési akciókat szervezünk. Az iskola rendőre program keretében idén novemberben Egri Ferenc körzeti megbízott, aki az iskolarendőri feladatokat is ellátja, osztályonként átvizsgálta minden gyerek kerékpárját, és megbeszélte velük az esetlegesen hiányzó felszerelések pótlásának szükségességét. Tájékoztatót tartott a gyermekek életkori sajátos-
ságainak figyelembe vételével a biztonságos közlekedés szabályairól, a balesetveszélyes helyzetek elkerüléséről. November 10-én ismételt teljes körű kerékpár ellenőrzésre került sor, annak reményében, hogy csak jól felszerelt állapotú bicikliket találnak az iskolaudvarokon. Kiss Rozália az Orosházi Rendőrkapitányság hadnagya ajándékokkal megrakottan érkezett, és az újbóli ellenőrzés alkalmával mindenkit megajándékozott, akinek a kerékpárja megfelelt a közúti közlekedés szabályainak. A jó hangulatú „rendőrségi
ellenőrzés” eredményeként sok tanuló kapott láthatósági mellényt, tolltartót, hátizsá-
kot, íróeszközöket, játékokat, apróbb ajándéktárgyakat.
Járdafelújítás 2009. november 18-án a központi iskola előtti felújított járdaszakasz átadására került sor a felső tagozatos iskolások és pedagógusaik jelenlétében. Nyemcsok János Nagyszénás polgármestere ünnepélyes keretek között adta át a felújított útszakaszt. Az átadáson jelen volt Szabó Lajos jegyző, Kiss Aladár a Településszolgáltatási Kft. vezetője, Dunai Sándor a Polgármesteri Hivatal műszaki osztályának vezetője. Az egyre inkább töredező és balesetveszélyessé váló, egyenetlen betonjárda egy sikeres pályázatnak köszönhetően kapott szép új díszburkolatot. A Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács pályázatot írt ki a helyi önkormányzatok számára, fejlesztési feladatok területi A Czabán Samu Általános Iskola és Óvoda fő épületének tornatermében közösségi, ünnepi rendezvények megtartására van lehetőség (kb. 300 fő részvételével). Egy napra a bérleti díj 30 000 Ft. (Az összeg az áfát, a világítás és fűtés költségét is tartalmazza. A 24 órán felüli bérlet esetén óránként 1000 Ft díj számítandó fel.)
kiegyenlítését szolgáló önkormányzati fejlesztések támogatására. A Polgármesteri Hivatal műszaki osztályának a vezetője dolgozta ki a pályázati tervezetet, amely pozitív elbírálást kapott. A beruházás 2.200.000 Ft értékben tette lehetővé 415 m2² díszburkolat megvásárlását és lerakását. A pályázat feltétele volt, hogy a megvalósítás közcélú foglalkoztatottak bevonásával történjen. A kivitelezési feladatokra a Településszolgáltatási Kft. nyert megbízást, és lebonyolította a munkálatokat az anyagbeszerzéstől a kivitelezésig. A rossz idő ellenére határidőre, a terveknek megfelelően készült el a felújítás, amely mindenben szempontból megfelel a kívánalmaknak.
KÖSZÖNİLEVÉL
Szent Ferenc Alapítvány Szent József Otthon RO-545500 Szováta Sómező u. 22. Tel./fax: 00-40-02-65-571 Köszönjük a nagyszénási lakosoknak a nekünk gyűjtött élelmiszer adományokat. Segíts a reménynek megszületni – üszkös romokon új otthon épül. Isten áldását kérjük további munkájukra. Szováta, 2009. november 25. Az otthon képviselője: Lengyel János
12
NAGYSZÉNÁS
4. negyedév
GONDOZÁSI KÖZPONT Adományosztás
A
Gondozási Központ Családsegítő Szolgálata 2009. november 17-18-án 700 db élelmiszercsomagot osztott ki. Az adományt a Magyar Ökomenikus Segélyszervezettől kapta Nagyszénás. A rászorulók körét négy kategóriában határozta meg a segélyszervezet: létminimum közelében élők, nyugdíjasok, munkanélküliek, hátrányos helyzetű gyerekek. A csomagok kiosztásában önkéntesek segítettek, név szerint: Arató Vilmosné, Andrékó Béláné, Bányai Andrásné, Berta Sándorné, Berta Jánosné, Csorba Imre, Dimák Béla, Faragó Jánosné, Farkas Ferenc, Gera Imréné, Gyurik Istvánné, Hangya
Jánosné, Hajdú Jánosné, Hegyiné Berta Mária, Horváth Gábor Józsefné, Jávorcsik Béla, Kaczkó Mihály, Kathi Katalin, Kasza Hajnalka, Molnár Gábor, Nagy Béla, Nagy Gáborné, Nagy Lászlóné, Nagyné Püski Margit, Nagy Ottóné, Roik Árpádné, Sándor György, Sebján István, Sebján Istvánné, Szabó Erik, Szebeni Jánosné, Székes István, Szpisjak Mihályné, Tóth István, Ujlaky Tamás Attila, Uhljár György, Pintné Tompa Gyöngyi, Valkovszki Pál, Valuk Mihályné, Áldozatos munkájukat ezúton szeretnénk megköszönni. Igyekeztünk minél több családot felkutatni, hogy ado-
mányunkkal segíthessük a mindennapjaikat. Az idén sajnos 350 csomaggal kevesebbet kapott Nagyszénás, mint korábban, ezért szűkült a támogathatók névsora, de
bízunk abban, hogy megtaláltuk azokat az embereket, akiknek valóban segítséget nyújthattunk.
„Hálózat a közösségért”
A
Délmagyarországi Áramszolgáltató Zrt. (Démász) - a Magyar Energia Hivatal (MEH) határozata alapján visszatérítette a 2008. évi, az egyetemes szolgáltatás árrés többletéből származó bevételének meghatározott részét. A MEH módosító határozata alapján a Démász a visszatérítendő összeg 60 százalékát a kormány által létrehozott Krízisalapba fizette be, míg 40 százalékát a Magyar Vöröskeresztnek és a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak juttatta, hogy így a rászoruló lakossági fogyasztókat támogathassa. Megállapodás történt arról, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kizárólag a Csongrád és Békés megyében élő rászorulókat támogatta. A rászorulók támogatásának részleteiről a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Démász megállapodást kötött. A támogatást a rászorulók pályázati úton nyerhették el. Pályázatot nyújthattak be azok a magyar állampolgárságú lakossági fogyasztók, akik a DÉMÁSZ szolgáltatási területén Békés és Csongrád megye területén laknak és az alábbi feltételek egyikének megfelelnek: 1. a szolgáltatásból 2009. 04. 16-át megelőzően kikapcsolt fogyasztók, akiknek háztartásában az egy főre eső átlagos havi nettó jövedelem 2008-ban nem haladta meg az 57.000 Ft-ot (ez a 2009. március 31. napján érvényes öregségi nyugdíjminimum kétszerese), 2/a. azok a fogyasztók, akik 2009. 04. 16-ig jelentős tartozásuk miatt okot adtak a szolgáltatás kikapcsolására – de a kikapcsolás 2009. 04. 16-ig nem történt meg - amennyiben háztartásukban az egy főre eső átlagos havi nettó jö-
I
vedelem 2008-ban nem haladta meg az 57.000 Ft-ot (ez a 2009. március 31. napján érvényes öregségi nyugdíjminimum kétszerese.). 2/b. Ebbe a kategóriába tartoznak azok, akik a szolgáltatást még igénybe veszik és hátralékkal rendelkező "védendő" fogyasztók. 3.A szolgáltatásért rendszeresen fizető, de alátámaszthatóan súlyos szociális helyzetbe került védendő fogyasztónak minősíthető fogyasztók, akik kiegészítő támogatást igényelnek életvitelük megkönnyítése érdekében. Mindhárom kategóriában meg kell felelni a következő feltételeknek is: − a pályázó személy a DÉMÁSZ szolgáltatási területén fogyasztási hellyel rendelkezik, vagy tartozás miatt kikapcsolás és szerződésfelmondás előtt rendelkezett, − a pályázó és családja a villamos energia felhasználási helyén életvitelszerűen él (nem nyaraló, munkatelep, gazdasági létesítmény, stb.). A „Hálózat a közösségért” program keretein belül beérkezett pályázatokat a Bíráló Bizottság elbírálta. A szűkös határidő, a szigorú feltételek ellenére is 6845 db pályázat érkezett be, ami a nagy érdeklődést és az óriási igényt mutatta. A nagy menynyiségű kérelem közül 2852 pályázót támogattak. A nagyszénási Gondozási Központ Családsegítő Szolgálata 25 pályázat beadásához nyújtott segítséget, ebből 14 nyert összesen közel 1 millió Ft értékben.
Ételosztás
llyés Gábor és csapata 2009. december 18-án ismételten meleg ételt készített. A nap folyamán 700 adag húsos káposzta került kiosztásra a rászorulók között. Köszönjük azoknak az önzetlen támogatóknak a segítségét, akik felajánlásaikkal lehetővé tették az osztást. Támogatóink voltak: Farkas Angéla és Katona Zsolt, Gazdakör Nagyszénás, Gondozási Központ Családsegítő Szolgálat, Nagy Mihály képviselő, Nyemcsok János polgármester, Rákóczi Húsbolt, „Tábitha” Szociális Alapítvány, Uhlár János képviselő
13
NAGYSZÉNÁS
4. negyedév
Gondozási Központ Családsegítő Szolgálat Karácsonya
2
009. december 17-én immár kilencedik éve gyűltünk össze gondozottjainkkal, hogy megünnepeljük a Karácsony szent ünnepét. Van, akivel már több alkalommal, van, akivel még csak először tölthettük el ezt a szép ünnepet. Meghitt, baráti légkörben voltunk együtt a 43 család 85 gyermekével. Az ajándékok kiosztása előtt színes műsorral kedveskedtek a fellépők a megjelent gyerekeknek és szüleiknek. A Télapó ajándék szaloncukorral és csokoládéval jutalmazta a gyerekek közül azokat, akik dalra fakadtak. Az ajándékcsomagok kiosztása után került sor a karácsonyfa és a többi nyereménytárgy kisorsolására a meghívott családok között. Reméljük ezzel a kis műsorral és ajándékokkal örömet tudtunk nyújtani támogatóinkkal együtt a meghívottaknak.
Köszönjük a szereplő gyerekeknek a színvonalas műsorukat. Ünnepségünk megvalósításához hozzájárultak: Czabán Samu Művelődési Ház és Könyvtár Tábitha Szociális Alapítvány Vöröskereszt Nagyszénási Alapszervezete Bárány Csaba Benkő Anikó Csermákné Drubina Teréz Egriné Schindler Ildikó Farkas Angéla és Katona Zsolt Farkas Zsolt Farkas László Frák Mihályné Huszár Krisztián Jávorcsik Béla Kaczkó Anna Kovács Józsefné Lévai Ágnes
Lévai Kata Liska Jánosné Michnainé Nagy Éva Mórocz Dániel Mórocz Istvánné Nagy Tibor és családja Szekeresné Madarász Hajnalka Szilágyi Tiborné Szloszljár Adél Tóth Ferencné Uhlárné Süle Ágnes Viszkok János Zsofenszkiné Varjú Mónika Ezzel a szép idézettel szeretnénk békés, boldog új esztendőt kívánni minden nagyszénási lakosnak! „Háztól-házig, szívtől-szívig, az egyik helytől a másikig - a karácsony melege és élvezete mindannyiunkat közelebb hoz egymáshoz.” (Emily Matthews)
Az Idősek Klubjában történt
O
któber 3-án az Idősek Világnapja alkalmából ünnepséget rendezett az „Életet az éveknek” Békés megyei Szövetség Muronyban, amelyet nagy érdeklődés és siker övezett. A legidősebb klubtagok emlékplakettel térhettek haza. Október 9-én az Idősek Világnapja alkalmából „Összetartozunk” címmel szerveztünk műsort a művelődési házban. Ezúton szeretnénk ismét megköszönni mindazoknak, akik segítségünkre voltak abban, hogy az ünnepség létrejöhessen: a művelődési ház dolgozóinak, Kaczkó Istvánénak a koreográfia betanításáért, Sidiras Stavros Georgiosnak a versmondást, Zsóri Lucának a fuvola és Sándor László rézfúvós előadását, Valuk Mihálynénak a versmondását, Aradi Zsolt és Chugyik Bettina közös duettjét és az Idősek Klubja dolgozóinak műsorát. Ezután az Idősek Klubja tagjainak alkotásaiból egy kiállítást tekinthettünk meg, amelyet Uhlár János önkormányzati képviselő nyitott meg. A rendezvény nagy sikernek és pozitív visszhangnak örvendett. Október 15-én Az Orosházi Munkaügyi Központ tartott tájékoztatót a Foglalkoztatóban dolgozók részére. Október 16-án Janes Zoltán plébános úr tartott nálunk bemutatkozást. Október 20-án Kovács Ibolya korunk népbetegségéről, a depresszióról tartott előadást és nyújtott segítséget. November 3-án az időskorú személyek sérelmére elkövetett bűncselekmé-
nyek megelőzéséről kaphattunk hasznos tudnivalókat és tanácsokat Bátkai Miklós rendőr századostól. November 5-én a Nyugdíjasok Békés Megyei Képviselete szakmai konferenciát tartott, melynek témája a határmenti klubokkal való kapcsolatteremtés volt. November 9-én A LO3VE MOON termékek jótékony hatása került bemutatásra Váradi Ildikó személyében. November 10-én a bűnmegelőzéséről tartott tájékoztatást Benkő József. November 17-én „Egy mozgássérült mindennapjai” címmel hallgathattuk meg István Szilviát. Az előadása megható és egyben tanulságos volt mindenki számára, hogy miképp próbáljon az ember teljes életet élni a meglévő betegsége mellett. December10-én ellátotti önkormányzati gyűlést tartott Szloszjár Adél December 11-én egy utazás kalandjairól tartott beszámolót István Szilvia. December 15-én a szorongás felismeréséről adott tájékoztatást Molnárné Kiss Zita, ahol képet kaphattunk arról, hogy miképp előzhető meg ez a kórkép. December 17-én Karácsony ünnepéről emlékeztünk meg a művelődési házban. Ünnepi köszöntőt mondott Nyemcsok János polgármester, Erdélyi Zoltán lelkész úr és Janes Zoltán plébános úr. Az óvoda Napsugár csoportja volt látható Gálné Szoó Csilla óvodapedagógus vezetésével. Frák Vivien 6.a osztályos tanuló verset mondott, és az Idősek Klubja dolgozóinak meglepetés
műsoraként Frák Mihályné Benkő Szilvia csodálatos énekét hallhattuk. A műsor befejezéseként a Télapó kiosztotta az ajándékcsomagjait. December 18-án egy kötetlen beszélgetésre került sor, amelynek témája a legdrágább kincsünk, az egészségünk. Olyan termékcsaládról kaptunk tájékoztatást, amellyel - orvosi háttérrel alátámasztottan - a következő problémák oldhatók meg mellékhatás nélkül: szívés érrendszeri problémák, csontritkulás, izületi- mozgásszervi problémák, cukorbetegség, idegrendszeri problémák, alvászavar, anyagcsere problémák, pajzsmirigy elégtelenség stb. A klubban rendszeresen igénybe vehető szolgáltatások: Sajbenné Kocsondi Ildikó-masszírozás, Katona Gabriellapedikűr, Andrékó Jánosné-hajvágás. Czeglédi Mihály és Bagi Anita hetente tart kvíz és memóriavetélkedőket. A klub gondozónői mindemellett naponta foglalkozásokat tartanak. Mikulás alkalmából kis Télapókat készítettek. Foglalkoztatás keretében könnyen elkészíthető ablak- és fenyőfa díszek készítését tanították meg a klubba bejövőknek. Rendszeresen tartanak gyógytornát, fejlesztő játékokat, keresztrejtvényeket, activity és kérdezz–felelek játékokat. Kellemes karácsonyi ünnepeket és békés boldog új évet kívánnak az Idősek Klubja dolgozói. Szloszjár Adél nappali ellátás vezető
14
NAGYSZÉNÁS
4. negyedév
MŐVELİDÉSI HÁZ
„Élességcsapdában”
2009. október 23-án „Élességcsapdában” címmel fotókiállítást nézhettünk meg a művelődési házban Nagy Blanka és Janiga Hajnalka munkáiból. A képen az alkotók láthatók.
A
Magyarnóta-énekes Verseny
z idén nyolcadik alkalommal került megrendezésre a nótaénekes verseny. Az eddigiekhez hasonlóan most is az ország minden részéről érkeztek versenyzők. A nótán kívül láthattunk cigánytáncot és fellépett a Nagyszénás Népdalkör is. Amatőr kategóriában a helyezettek a következők: 1. Nagy Károly Békéscsaba 2. Valkovszki Noémi Júlia Szarvas 3. Valuk Mihályné Nagyszénás Különdíj: legszebb hangú énekes: Szpisják Mihályné Nagyszénás Különdíj: Rozsnyai György Nyíregyháza, Gombos Béláné Mezőtúr Működési engedéllyel rendelkezők kategóriájában ketten indultak, mindketten első helyezést értek el: Máté Johanna és Varga Anna.
„Jézus tanítványa voltam”
E
gyszer volt, hol nem volt, akkor még a határon innen, ma már a határon túl, volt egyszer egy kicsiny falu: Kisbacon. Ott született az Úr 1859. esztendejében egy ember, aki a keresztségben az Elek nevet nyerte el, s mivel a Benedek nemzetségbe született, így lett a neve: Benedek Elek. Elek apó – Erdélyben, szülőfalujában ma is így emlegetik. A szeretet, mely ma is övezi őt oly mértékű, melyre szavakat találni nehéz. Az idei év nyarán abban a szerencsében volt részem, hogy ellátogathattam Kisbaconba, végigsétálhattam az égig érő ősfenyőkkel szegélyezett úton, mely az emlékházig vezet, s aztán annak ódon küszöbét átlépve elém tárult az ő világa. Múlt, jelen és jövő egy helyen, egy időben; valami, ami talán soha nem értettem volna meg igazán, ha nem a saját szememmel látom. Benedek Elek nevének hallatán az emberek többségének „csak” meséi jutnak eszébe. Bevallom, jó ideig magam is így ismertem. Ma már tudom, verseket, színdarabokat, regényt is írt, újságot szerkesztett, de ami talán még ennél is fontosabb: olyan ember volt, aki az élet viszontagságaitól egyetlen percre sem riadt vissza, mindent a szeretetre épített, tiszteletre méltó, igaz hazafi volt. „Minden nemzet önbecsülése ott kezdődik, hogy ismeri történelmét, fenntartja saját nyelvezetét, kultúrájával hozzájárul az őt körülvevő népek kultúrájához, színesíti, gyarapítja azt. Ha felismeri, joga csak akkor van, ha kötelességét teljesíti. De nem ököllel, de
150 éve született Benedek Elek nemcsak furfanggal szerez érvényt magának. Hiszen Krisztus arra tanít, hogy a jámbor erőseké a világ.” – írja Szabó Réka, ma is Kisbaconban élő magyar tanár, az író ükunokája. Elmondása szerint Elek apó támogatta a feltörekvő, tehetséges ifjakat, járta a vidéket, segítette az árvákat, nemes célokra adományozott, az igazság mellett mindig kiállt. Magát soha nem nézte, a köznek élt. Egyszerre volt író, költő, szerető nagyapa, édes szülő.
„...Ha csak magadra gondolsz, ha csak a magad sebe fáj, menj a rengeteg erdő mélyébe, lakjál a vadak, s ne az emberek között. Élj vad gyümölcsön,
sebedet gyógyítsd füvekkel; így is el lehet élni, ameddig halálod órája elüt. De ha emberek közt élsz, vedd ki a magad részét minden igaz, becsületes, jogos küzdelemből. Állj a védtelenek, gyengék közé; az erősek, hatalmasak oldalán harcolni nem virtus.” – Így írt, s így élt! 70 évig. 1929. augusztus 16-án reggel kaszálni indult. Nap mint nap ezt tette, mondván: „Csak az a valamennyire egész ember, akinek könnyű a toll, és nem nehéz a kasza.” Héttől tizenegy óráig kaszált, majd a házba visszatérve levélírásba fogott. Néhány sor után azonban kihullott a toll a kezéből, szélütés érte. Másnap örökre elment. „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” (Pál apostol 2. Tim. 4.) Az igazi döbbenet azonban még csak ezután következett. Szerető felesége, Fischer Mária, egy szegedi zsidó család leánya Elek apó hű támasza volt 45 éven át. A gyászolókat kettős ravatal fogadta. A szerető asszony követte élete párját, öngyilkos lett. „Ahová te mégy, oda megyek én is...” Az akkor ötszáz lelkes kis faluban ötezer ember állta körül döbbenettel a ravatalt. A kisbaconi temetőben Benedek Elek sírkövén legendás négy sor áll: „Jézus tanítványa voltam Gyermekekhez lehajoltam. A szívemhez fölemeltem Szeretetre így neveltem.” Így volt, igaz volt, ha arra visz az útjuk, ne felejtsenek el meggyőződni róla! Nyemcsok Jánosné
15
M
ásodik alkalommal került megrendezésre november 20-án a művelődési házban a Wass Albert Mesemondó Verseny. Idén Benedek Elek írásaiból válogathattak a gyerekek. Eredmények az alsó tagozaton: Különdíj: Huber Dárius, Szabó Nikoletta, Varga Nikolett, Bangó Anna, Roszik Rita Sára, Valkovszki Alexandra,
NAGYSZÉNÁS
4. negyedév
Wass Albert Mesemondó Verseny
Harmati Blanka. A legszebb beszédért járó különdíjat Gyurik Anita Viktória kapta. 1. Dunai Klára és Sarkadi Angéla 3. b 2. Bacher Mercédesz és Dobróka Dávid 1. a 3. Sarkadi Sarolta 3. b és Szedlják Fanni Szilvia 2. a Felső tagozat: 1. Valkovszki Vivien 5. a 2. Csizmadia Anett Éva 5. a 3. Luptovics Zita 5. b
Valkovszki Alexandra, Tar Cintia Zita, Csizmadia Anett Éva, Valkovszki Vivien
HELYTÖRTÉNETI GYŐJTÉS
A
törökök kiűzése után Békés megye majdnem egész területe lakatlan pusztaság volt. A régi települések helyén sok helyen megvoltak a templomok romjai, de ezen kívül szinte semmi nem emlékeztetett a hajdan itt állott falura, mezővárosra. Az 1730-as években egy kamarai bizottság bejárta az egész vármegyét és itt környékünkön is megtalálta többek között Szénás, Királyság, Káka, Csabacsüd, Csorvás stb. templomának maradványait. Amikor aztán ezek a puszták kezdtek benépesülni, sok vita támadt abból, hogy hol voltak ezen települések határai. Egy ilyen esetről ír Arany János a Hamis tanú című balladájában, ahol a vén Márkus hamis esküt tesz Körösladány javára, Tarcsa rovására. Szénás és Szentetornya között is voltak határviták. Az 1740-es évektől maradtak fenn peres iratok, melyekben a tanúk kinyilvánítják, hogy a Kápolnahalom soha határdomb nem volt a két település között. Nem is lehetett, hiszen a szentetornyai határtól (a mostani kondorosi kövesúttól) több mint egy
kilométerre állott északra, közel a csákói határhoz. Az 1801-es Vertics József-féle térképen rajta van, de azóta úgy lekoptatták, hogy ma már sajnos
„Állnak még a határkövek” nem tudjuk teljes bizonyossággal megállapítani a helyét. Az 1700-as évek második felében aztán a sok határvita miatt pontosan kijelölték a települések határait. Szénás majdnem szabályos négyzet alakú volt, négy sarkát – akkori szokás szerint – halmok (kunhalmok) jelölték. A határkövek később lettek felállítva a dombokra. Három még ma is megvan ezek közül, a negyedik azért tűnt el, mert az már a mai Gádoros belterületére esik. A kunhalmokról már írtunk, ezek több ezer évvel ezelőtt emelt dombok, többségük temetkezési helyül szolgált. Az Alföld piramisainak is nevezik őket, joggal, mert kb. akkor épültek, ugyanazt a célt szolgálták, hasonló alakúak voltak, mint a piramisok. Ma már törvény védi őket, de sajnos ezt a törvényt (sem) tartják be. Községünk északnyugati sarkát az ún. Kegyes-halom jelöli. Magassága már csak fél méter. (Tengerszint felett: 84.8 m.) Rajta keresztül vezet Csongrád és Békés megye határvonala. Három település, Nagyszénás, Királyság és Csabacsüd határának közös találkozási pontja. Legnagyobb részén akác erdősáv húzódik, e mellett földutak visznek. Északi szélét szántják, nyugati és keleti tövét gyep borítja. Rajta ma is három határdomb ül, egyikben két régi faragott határkővel. Felszínén határárkok futnak, viszonylag ép részein kis kiterjedésű eredeti növénytakaró maradt meg. Nem valószínű, hogy kunhalom volt, feltehetően direkt határdombnak emelték majd kétszázötven évvel ezelőtt. Innen majdnem nyílegyenesen halad keletre a Csabacsüd-Nagyszénás határ egészen a kisszénási vasútállomás közelében lévő Szőr-halomig. Ez viszont egészen biztos, hogy kunhalom, minden régi térkép jelöli. Ez Szénás északkeleti sarokpont-
ja Szénás-Csabacsüd-Kardos hármashatár. Amikor az 1800-as évek végén a vasutat építették, erősen megrongálták. Ami megmaradt belőle, az kb. 1,5 m magas, tetején régi, faragott határkővel. A Szőr-halomtól szintén majdnem nyílegyenesen húzódik déli irányba a Nagyszénás-Csákó határvonal. Egy része – a vasúton túli tanyák – ma már átkerült községünkhöz Csákótól. Ez a vonal elmegy a Kápolna-halom mellett, a kondorosi kövesút mentén álló Világos-halomig. Valószínűleg ezt is direkt határdombnak emelték, ugyanakkor, amikor a Kegyes-halmot. Magassága fél méter (tengerszint felett: 90 m). Nagyszénás-Csákó-Csorvás találkozási pontja. 1940-ig ez volt községünk délkeleti sarka. Sajnos erősen megrongálódott, tövében kövesút és földút találkozik, a szélét szántják. Felszíne gazos, de még van rajta eredeti növénytakaró is. Tetején áll még a régi faragott határkő. Innen haladt nyugatra a SzénásSzentetornya határ egészen Gádoros faluig. 1940-ig, a nagy határrendezésekig itt állott Szénás délnyugati sarka és innen indult föl északra a Kegyeshalomig. 1940-ben Szénástól jelentős terület átkerült Gádoroshoz, cserébe mi meg kaptunk Szentetornyából egy darabot. Községünk területe nem lett kisebb, csak az alakja változott az elmúlt évszázadokban. A négy régi határdombból (határkőből) tehát három még ma is áll. Vigyázzunk rájuk, hogy meg is maradjanak! Források: korabeli térképek, saját kutatások, Bede Ádám szentesi kunhalomkutató tanulmánya. Gyenge Antal
16
NAGYSZÉNÁS
Óvodai tejakció 1938.
4. negyedév
A
Óvónő: Oskó Jolán Orvos: Dr. Manzel Gyula Dajka: Hegyi Györgyné szül. Uhljár Mária Helyszín: valószínűleg akkor magánház, Szikora ? állomásfőnöké volt, ma Hunyadi u. 22.
Nagyszénás 2009/3. számban közzétett csoportkép „megfejtését” Ivanics Istvánné Géczi Etelkának köszönhetem. A felvétel helyszíne volt napközi ebédlő: Szabadság u. 12. Itt egykor az utcai teremben óvoda működött. Készült 1947-ben jelmezes rendezvény alkalmából. Óvónő: ? Zsóka néni. Dajka: Molnárné, ott is lakott a család, férje órásmester, egészségőr volt. Kiket fényképeztek le? Balról jobbra haladva a felső sortól kezdve: Molnárné dajka, Molnár Zsuzsa, ? ? Tóth László, T. István áll. gond., Orbán Mihály, Ecsedi Júlia, Benkő Géza, ? ? Varga János, Bankovics Erzsébet, Zsóka óvónő. Második sorban: Hajdú Mária (Sárkányné), Bikádi Júlia, Rostás Etelka (Gazsóné), Domoki Iván, Mányik Mihály, Skultéti Klára, Csipai Ferenc, Bíró Teréz, Kunstár István, Miszlai Júlia, ? Kiss Mihály. Harmadik sorban: Birkás Erzsébet, Szabó Julianna (Bohusné), Benkő Gyula, ? Tóth Jolán, ? Domoki László, Szénási István vagy András, Géczi Magdolna, Géczi Etelka, Hruska Erzsébet, ? Rostás Júlia Kulcsár Lászlóné
ALAPÍTVÁNYI HÍREK Sportdélután
A
Betyár Lovas Közhasznú Alapítvány 2009. október 22-én iskolai sportdélutánt rendezett az iskolavezetés támogatásával, anyagi hozzájárulásával. A program alapját a tornateremben zajló mérkőzések adták, melyhez meghívtuk a kondorosi iskola felső tagozatos diákjait. Az 5. és 6. osztályos fociban a nagyszénásiak nyertek, a lány felső tagozatos kézilabdában a kondorosiak bizonyultak jobbnak. A legizgalmasabb
A
rangadó a 7. és 8. osztályos foci volt: a hosszabítás után 11-es rúgó bajnoksággal a helyi fiúk megnyerték a visszavágót. Gratulálunk a nyerteseknek! Köszönet illeti Szelezsán Jánost a meccsek vezetéséért, és a szénási csapatot erősítő tanár néniknek a helytállásért. Lehetőség volt kocsikázni, a füves udvaron lovagolni. A kőpályán Nagy István kismotorozni tanította a bátrabbakat. A rajzteremben kézműves foglalkozás várta a kisebbeket, az aulában pedig
Nagyné Kriszta vezetésével szimulátoron játszhattak a gyerekek. A rendezvény ideje alatt ingyenes büfé várta a vendég és a hazai gyerekeket, hozzátartozóikat. Köszönet állandó és alkalmi segítőinknek a gördülékeny lebonyolításért. Egy jó hangulatú, kellemes délutánt zártuk le az eredményhirdetéssel és ajándékok kiosztásával. Bagi Anita
Lakóotthonos gyerekek voltak a vendégeink
„Betyár Lovas Közhasznú Alapítvány Nagyszénás” 2009. október 28-án vendégül látott hódmezővásárhelyi és ópusztaszeri állami gondozott gyerekeket. Autóbuszszal érkeztek Nagyszénásra. A Parkfürdő parkolójában vártak rájuk a fogatok és hintók. Itt csatlakoztak hozzájuk a szénási gyerekek. Először a pálmatéri repülőtérre kocsikáztak ki. A permetező repülőgépet lehetett megnézniük kívülről, belülről. Bele is lehetett ülni, raktérbe bemászni. Utána irány a Rókavár Lövészklub rezidenciája. Amíg a vendég gyerekek a tereppel ismerkedtek elkészült a paprikás krumpli lecsókolbásszal Borza Ferenc módra. A kiadós ebéd után sok mindent ki lehetett próbálni. A helyszínen kocsikázni a fogatokkal. Íjászkodni Szakács János segítségével. Borza Ferenc és Hegyi János koronglövész-bemutatót tartott. Akik vinni akartak emléket lovas gipszképet festhettek, karkötőt csomózhattak. Lehetett lovagolni is. A gyerekek még a
kísérő pedagógusaikat is rá tudták beszélni egy kis lovaglásra. Végül sor került az elmaradhatatlan focimeccsre. A vendég és a hazai csapat is vegyes összetétellel állt ki. A hazaiak nyertek 4-2-re. Telefonszámok csereberéje és az ajándék könyvek átadása után már indulni is kellett vissza a buszhoz. Örömünkre a kapcsolat nem merült ki ebben az egy napos rendezvényben. Volt gyermek, aki Nagy Mihály fogatosunknál jelentkezett már telefonon. Voltak gyerekek, akik később visszajöttek Szénásra Téren Feri bácsihoz diót szedni. Amit összegyűjtöttek, azt eladhatták. Így a zsebpénzüket egészítették ki. A gyerekek elképzelése és a mi reményeink szerint a jövő nyári táborunkba is találkozhatunk velük. A májusi sportnapunkra is várjuk őket. Köszönet jár: Molnár Imrének és kollégájának, amiért lehetővé tették a repülős programot. Borza Ferencnek és családjának a helyszín biztosításáért, Hegyi Jánosnak és Szakács Jánosnak a bemu-
tatóért. A fogatosoknak Bagi Józsefnek, Balogh Sándornak, Nagy Mihálynak és lányának Nagy Orsolyának, Téren Ferencnek, Varga Sándornak és fiának ifj. Varga Sándornak. A lovagoltatásért Bagi Anitának és a csapat nagypapájának, Szmuta Józsi bácsinak. Godár Tibornénak az ajándék könyvekért. Kovács Ibolyának, hogy az ő közvetítésével megrendezhettünk egy felejthetetlen napot a gyerekeknek. A programon készült fotók megtekinthetők a www.panoramio.com/user /2410777 oldalon. A „ Betyár Lovas Közhasznú Alapítvány Nagyszénás” minden segítőjének és támogatójának valamint minden kedves olvasónak békés, boldog karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag boldog új esztendőt kívánnak az alapítvány tagjai. Gombkötő Pálné kuratóriumi elnök
17
NAGYSZÉNÁS
4. negyedév
ÁLLATVÉDELEM
B
Mit vegyünk figyelembe egy kedvenc örökbefogadása elıtt?
ármelyikünkkel megeshet. Meglátunk egy aranyos, tigriscsíkos, fehér tappancsú, zöldszemű kiscicát, aki szinte könyörög a figyelmünkért. Vagy éppen egy gyönyörű labrador keveréket, aki mintha kifejezetten nekünk csóválná a farkát. Egy pillantás, és mire észbe kapunk, máris bővült a családi létszám. A legtöbben könnyen beleszeretünk egy állatba és ez nem is csoda. Otthonunkat megosztani egy négylábú baráttal az élet legnagyobb örömei közé tartozhat. A kutyák, cicák és egyéb háziállatok feltétel nélkül hűségesek és elfogadóak, mindig ott vannak, ha társra van szükségünk, és egy kemény munkanap után segítenek levezetni a stresszt. Viszont egy állat örökbefogadása komoly döntés. Egy kutya vagy cica sok időt, pénzt és elkötelezettséget igényel – sokszor akár 15 éven át. Egy kedvenc gazdájának lenni nagyszerű élmény lehet, de csak akkor, ha a döntést még azelőtt átgondoljuk, hogy magunkhoz vesszük társunkat. Miket kell figyelembe venni?
Ha azon gondolkozol, hogy befogadsz egy menhelyi állatot, az mutatja, hogy felelősségteljes és törődő ember vagy. Azonban még mielőtt rászánnád magad arra, hogy egy négylábú baráttal gazdagítsd az életedet, gondolkodj el a következő kérdéseken: Miért szeretnél magadnak háziállatot? Meghökkentő, hány ember nem teszi fel magának ezt a kérdést, mielőtt beszerez egyet. Nagy hiba csak azért befogadni egy kedvencet, mert “ez a helyes” vagy mert a gyerek kérte. Ne felejtsd el, hogy ez az állat 10, 15 vagy akár 20 éven át is veled fog élni. Van időd egy állatra? Egy kutyával, cicával vagy egyéb állattal nem lehet nem foglalkozni csak azért, mert éppen fáradt vagy elfoglalt vagy. Minden egyes év minden egyes napján szükségük van ételre, vízre, testmozgásra,
gondozásra és társaságra. Sok állat azért kerül menhelyre, mert a tulajdonosaik nem gondoltak arra, hogy mennyi időt kell majd foglalkozni velük. Lesz rá pénzed? Egy állat gazdájának lenni elég sokba kerülhet. Nem az évente egyszeri oltás vagy az egyszer kifizetendő ivartalanítás, hanem némely fajtáknál a kozmetika, a játékok, az ennivaló, a vécé és az egyéb költségek villámgyorsan összeadódnak. Fel vagy-e készülve a kedvenced által okozott különleges problémákra? A bolhafertőzés, az összekarmolt bútorok, a még nem szobatiszta állatok “balesetei” és a váratlan orvosi vészhelyzetek mind a gazda-lét balszerencsés, de gyakori velejárói. Akkor vágj bele, ha legalább időlegesen el tudod viselni! Szabad állatot tartani a lakóhelyeden? Sok társasházban tilos állatot tartani, és a többiben is előfordulhat valamilyen korlátozás. Ezeknek a szabályoknak járj utána még azelőtt, hogy hazavinnéd új négylábú társadat. Alkalmas az idő egy állat örökbefogadására? Pl. gyerekek: egy háziállat tartásához olyan gyerekek kellenek, akik elég érettek már ahhoz, hogy ismerjék a felelősséget. Ha esetleg a munkád miatt sokat kell utaznod, bölcs dolog lenne várni, amíg megállapodsz valahol. Megfelelnek a lakókörülményeid annak az állatnak, amelyikre gondoltál? Itt ne csak az állat méretére gondolj. Vannak pl. olyan kistestű kutyák, akik nagyon aktívak – sok testmozgásra van szükségük ahhoz, hogy nyugodtak maradjanak – és gyakran minden zajra ugatnak. Másfelől, vannak olyan nagytestű kutyák, amelyek nyugodtak, és nagyon szívesen heverésznek egész nap a kanapén. Mielőtt befogadnál egy állatot, járj utána egy kicsit a szokásainak. Így biztos lehetsz abban, hogy olyan állatot választasz, amelyik beleillik az életstílusodba és a lakókörnyezetedbe. Van valaki, aki vigyáz kedvencedre, amíg te nyaralsz? Szükséged lesz megbízható barátokra vagy szomszédokra, vagy pénzre, amiből fizethetsz állatpanziót vagy -gondozót. Felelősségteljes gazda leszel? A kedvenced ivartalanítása, az orvosi ellátás biztosítása mind része a felelősségteljes gazda munkájának. Természetesen az, hogy kedvencednek szeretetet, társaságot, testmozgást, egészséges étrendet és
rendszeres állatorvosi vizsgálatot nyújts, szintén létfontosságú. Végezetül, készen állsz arra, hogy háziállatodról egész életén keresztül gondoskodj? Amikor magadhoz veszel egy kedvencet, azzal elkötelezed magad amellett, hogy élete végéig gondoskodni fogsz róla. A háziállat életre szól. Igaz, ez a kérdés-lista elég hosszú. De ha egyszer végigsétálsz egy állatmenhelyen, meg fogod érteni, miért olyan fontos ezekre a kérdésekre még azelőtt válaszolni, hogy magadhoz vennél egy állatot. A menhelyeken lévő otthontalan állatok között sok a kiskutyus és –cicus, azon felelőtlen emberek áldozatai, akik hagyták háziállatukat szaporodni. De legalább ennyi egy évnél idősebb kutya és cica is van – őket olyanok vették meg, akik nem gondolták végig időben az állattartással járó felelősséget. Arra kérünk, ne kövesd el ugyanezt a hibát. Gondolkodj, még mielőtt örökbefogadnál! Nagyszerű jutalom lehet az élettől, ha megosztod azt egy négylábú társsal, de csak akkor, ha kész vagy megadni az ehhez szükséges időt, pénzt, felelősséget és szeretetet kis kedvenced egész életén keresztül.
Gazdát keres két 3 hónapos keverék kan és egy 2 éves ivartalanított, kombinált és veszettség elleni oltással rendelkezı, szobakutyának is alkalmas szuka. Érdeklődni lehet a 06-30-386-0176-os telefonszámon.
18
NAGYSZÉNÁS
4. negyedév
SPORT
A
A Nagyszénás SE csapatával történt
legutóbbi számban Nagyszénás futballcsapatának elsı öt fordulóban elért eredményeirıl számoltunk be, nézzük, mi történt azóta. A megyei II. osztályú bajnokság ıszi körének november 28-án lett vége, 17 lejátszott meccsel. Ezek alatt csapatunk 8 pontot szerzett, 8 döntetlenjével és 9 vereségével. Az utolsó, 16. helyen fogunk telelni, azonban helyzetünk nem reménytelen, hiszen mind a Békésszentandrásnak, mind pedig az Újkígyósnak 8 megszerzett pontja van, csak gólkülönbséggel elıznek meg minket. Többször is esélyünk volt a gyızelem megszerzésére, azonban sajnos nem tudtunk élni vele. A csapat edzıt váltott, történt ugyanis, hogy a Dombegyház elleni, szeptember 19-i elvesztett meccs után Lakatos László lemondott, egyelıre nem sikerült utódját megtalálni, így Godár Tibor szakosztályvezetı látta el az edzıi feladatokat, aki eképp értékelte az eltelt ıszi szezont: - Ezzel a kerettel nem tudtuk megvalósítani azt, amit elterveztünk. Nagyon sok pontot szórtunk el pontatlanságunk miatt. A tavaszi szezonra mindenképpen szeretnénk egy pár játékossal megerısíteni a csapatot. Továbbra is a célunk a bent maradás, amit úgy érzem, meg tudunk valósítani. Szeretnénk az alapozást úgy elkezdeni, hogy a csapatnak legyen edzıje.
Eredményeink az 5. forduló után: 6. forduló: Békésszentandrás-Nagyszénás: 2-2 G.sz.:Maglóczki (2) 7. forduló: Nagyszénás-Dombegyház: 2-3 G.sz.: Szilágyi,Maglóczki 8. forduló: Kaszaper-Nagyszénás: 3-1 G.sz: Maglóczki 9. forduló: Nagyszénás-Dévaványa: 0-1 10. forduló: Magyarbánhegyes-Nagyszénás: 4-1 G.sz.: Medvegy 11. forduló: Nagyszénás-Mezıkovácsháza: 1-1 G.sz.: Medvegy 12. forduló: Újkígyós-Nagyszénás: 1-1 G.sz.: Moszheim 13. forduló: Nagyszénás-Csorvás: 1-1 G.sz.: Maglóczki 14. forduló: Nagyszénás-Tótkomlós: 0-3 15. forduló: Medgyesegyháza-Nagyszénás: 3-1 G.sz.: Godár 16. forduló: Doboz-Nagyszénás: 2-2 G.sz.: Asztalos,Szilágyi 17. forduló: Nagyszénás-Sarkad: 1-1 G.sz.: Brachna Bıvebb beszámolóért, a meccseken készült képekért és videókért látogassanak el a csapat weboldalára: http://nagyszenasse.neobase.hu. A bajnokság március 6-án folytatódik, Füzesgyarmatra utazunk kezdésként. Vajgely Pál
JÁTSZÓHÁZ A CSALÁDSEGÍTİBEN
December 28. hétfő 9-től 12-ig: Kreatív - Ötletház - Érdeklődési körnek megfelelő tárgyak készítése, pl. ablakdíszek, ajándék képek, szilveszteri díszek készítése egyéni ötletek alapján és kreatív készségfejlesztő módszerekkel. December 29. kedd 9-től 12-ig: DVD filmek vetítése projektoron, érdeklődési körnek megfelelően. December 30. szerda 9-től 12-ig: Játék a szabadban, hógolyózás, szánkózás, hó hiányában csocsózás vagy kondizás a kondigéppel, és a teakonyhában idénygyümölcsökből koktél készítése- évadzáró buli - kölyökpezsgőzés Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A családgondozók
Hirdetésfelvétel: mővelıdési ház jegypénztár szerda 9-10 és 17-18 h
06-20-514-4146
Kiadja: Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata ISSN 2061-0777 Készült: Pergamen Bt. Orosháza E-mail:
[email protected]