Ágnes
1996. Bp. VIII. Könyves Kálmán krt. 84. Fapad. Az interjút készítette: Bognár Erzsi
- Hát úgy kezdődött az életem, hogy megszülettem. Megszülettem és én nem nevelőszülőknél...se a sajátomnál se másénál.... Tehát ahogy én megszülettem, onnantól kezdve intézetis voltam, a kórházból már vittek intézetbe. És tehát ezt onnan tudom, hogy van egy ilyen nagy lap, karton, és arról olvastam le egyszer, mert ez bent van az intézetben. Amikor kikéred, megnézheted, hogy milyen, mi volt, amikor kicsi voltál, mi volt, mi bajod volt, mivel műtöttek vagy ilyenek. És én erre kíváncsi voltam és megnéztem, és ebből tudtam meg ezeket. És tehát lényegében lehet azt mondani, hogy 13 éves koromig nem ismertem az anyámat, csak pici koromban. Tehát 13 éves És akkor hát már általános iskolás koromban Nánásba jártam ötödikes koromig. És onnan áthoztak Debrecenbe, a Hollós utcába. Ott van egy ilyen rácsos magas intézet, a nevelőintézet hál’ isten nem ott volt, hanem ennek a hátamegett volt még az én időmben az általános nevelőotthon. Tehát ott jártam a sulit is meg bent is laktam. Akkor ott elkezdtem járni a sulit, hatot, hetet. A nyolcadikat is ott végeztem el. És akkor, amikor elvégeztem, én már közben bent laktam az intézetben. Nem , nem jól mondom, mert kihagytam egyet, a GYIVIT. Ezért mondom a rácsos intézetet. Mert ott volt a GYIVI, tudod. És akkor én utána felmentem, és nem ismertem egyik testvéremet sem. És közben állítólag ott volt az egyik testvérem, a bátyám. Az első vagy a második, vagy nem tudom hanyadik. Ott voltam egy hónapja már, és én egy hónapja nem ismertem, hogy a bátyám, nem tudtam. És úgy ismertem meg, hogy verekedtünk kint az udvaron. Ő már idősebb, harminc valahány éves, nem tudom pontosan. És nem csak én, hanem többen, játékból, mert ő olyan volt, hogy szeretett játszani, de viszont megvert bárkit is. És ő sem tudta, hogy én vagyok a testvére, tudod. És akkor az udvaron el kezdtünk verekedni, és kijött a diri, és az behívott minket, és akkor kérdezett tőlünk, hogy nem-e, tehát, hogy miért gondoljuk azt, hogy hát miből vagyunk ezzel jobb, hogy verekszünk,? És akkor mondtam neki, hogy mert kötekszik meg ilyenek. És ő is ugyanazt mondta. És akkor a végén hát azt mondta, hogy két testvérnek nem illik verekedni. És akkor hány éves lehettem? várjál csak, 14. Kábé 14. Már nem nagyon tudom. És akkor ismertem meg, pedig már akkor harmincvalahány éves volt a bátyám. És ő bent volt még dolgozni az intézetben. - Harmincévesen? - Igen, akkor még ő bent volt, de ő úgy volt már bent, hogy ő ki is járhatott, ő akkor volt bent, amikor akart. 1
- És ott lakhatott harmincévesen is? - Ő ott aludt bent vagy ha nem, akkor nem tudom, hol aludt. Mert, hogy mondjam, öt akarták nevelőnek is és gondolom én, azért lehetett még bent. És akkor ismertem meg az első bátyámat. Na, innétől persze más lett a dolog. - Mert? - Mert ha onnéttól valaki megsértett vagy valami, akkor rendszeresen megvédett. Hát én sem voltam egy magamfajta, olyan, hogy behúzódó a sarokba, tudod, mert nem vagyok olyan hál’ istennek. Én szeretek mindenkivel beszélgetni. Elbeszélgetek bármiről. De viszont, ha valaki felidegesít, vagy mit tudom én, olyat mond, ami nem igaz, akkor már nagyon eldurvulok. - Meddig mész el az eldurvulásban? - A tűrőképességem mennyi? - Igen. - Hát ez egy olyan dolog, hogy mondjuk vagy te, és cukkolsz, akkor úgy vagyok vele, hogy eltűröm egy óra hosszát. Lehet, hogy visszaszólok neked olyanokat, tudod, de még nem vagyok annyira durva. Már amikor tényleg ott vagyok, hogy nagyon durva vagyok, akkor ahhoz már azt kell csinálnia, hogy nekem jöjjön, vagy valami. Hogy ő előbb, mert nem én megyek először. Ha meg kisebb tőlem, ha látom, hogy gyengébb, akkor meg rá is hagyom, inkább elmegyek. És na, hát ez az élet tanított meg erre, a kinti élet. És akkor ugye az van, hogy fölvittek Berettyóba, ott utáltam. Útálom Berettyót. - Hány évesen kerültél Berettyóra? - Hát várjunk csak. Ott már 15 lehettem, így vittek föl. Még nyári szünet volt, azt tudom. Én már kijártam akkor ott az izé, annak a háta megett. Meg az idő alatt átkerültem oda is. És az alatt az idő alatt én kijártam már ott a nyolcat. És tudod, ahogy mindig így vándoroltunk, vándoroltunk, így áttettek Berettyóba. Mert az is nevelőotthon, de az más, az ilyen gyermekváros volt, tudod. Nahát nem vált be, mert ott egy hétig voltam, egy hét alatt minden nap elszöktem, nem szerettem lenni. Ott az ablakon kirepültem. - Hogyhogy? - Hát a harmadik emeletről kirepültem, mert én nem szerettem, hogy ott lakok. Tehát ilyen dolgokat, hogy tetko, szipo, ilyeneket nem. Ezeket úgy valahogy nem is próbáltam, de nem is akarom sose. És kirepültem...x - De miért? - Mert verekedtem a csajjal, mert állandóan tetkozni akart, és én meg nem, hát mondom nem bírom és akkor így kirepültem. Hát tudod, addig verekedtem, hogy oda kerültem az ablakhoz és kirepültem. Így ezért leszázalékoltak, de csak 40-re, tudod, mert azt mondta a nő, hogy a bal testem még munkaképes, a jobb testem már nem. Tehát felsőtestem. A gerincemmel meg a csigolyámmal volt gond. De hát én úgy vagyok vele, hogy amennyit bírok, dolgozok. - Végül is az a 40% nem ér semmit. - Nem, mert nem kapok semmit. Nekem egy 10% kellene még ahhoz, hogy rokkant legyek, hogy kapjak valamit, de én azt a minimálist nem kaptam. De hát azért a 10%-ért nem megyek vissza Berettyóba. Hát a lényeg az, hogy Berettyóban ez mikor megtörtént, visszavittek erre a Hollós utcába. A Hollóson nem sokáig maradtam, ott szerettem lenni, oda még mindig visszamennék. - Miért szerettél ott lenni? - Hogy mondjam? Ott a nevelőtől, az igazgatóhelyettestől, a csoportfelelőstől kezdve mindenkit szerettem és ugyanúgy viszontszerettek. Mikor vittek át Debrecenbe a Bem térhez, ott volt a Bem téri kórház és vele szemben van egy kastély-szerűségű ház, ilyen régi. Csak rácsos, persze, az is 2
kívülről. És akkor öt lányt így szétszórtak, kit erre, kit arra. És akkor engem oda hoztak a Bem térre, és akkor, mikor hoztak kifele, ,én is sírtam, mert én is szerettem ott lenni nagyon. És akkor az igazgatóhelyettes, az szeretett úgy nagyon és az öt lány közül csak engem puszilt meg. És tudod, ahogy megpuszilt, a könnye így csorgott az arcán... Annyit nem tudott kimondani, hogy na, szia. Akkor nagyon, nagyon megsajnáltam. Oda nagyon szeretnék visszamenni a mai napig, ha lehetne. Hát nem tudok már, mert nem vagyok 18, az a baj. - A Bem térre hány évesen kerültél? - A Bem térre? Várjunk csak . 16-17. Nem, 15-16 év, valahogy így... A Bem téren már dolgoztam a nyomdában. Ott volt a mozgássérülteknek...szóval olyan, ahol a mozgássérültek dolgoznak. - Foglalkoztató. - Valami ilyesmi. És tudod, engem gépre tettek ottan, mert nem mindenkit tehetnek gépre, tudod. Ott dolgoznak olyan...hogy mondjam, aki agyilag nem volt olyan, de kézre is ... És jó nagy pofám volt, az szent, mai napig is az van. De csak akkor, ha nincs igaza valakinek. És tudod, én ott dolgoztam, ott voltam 3 évet a nyomdában meg ilyenek és hogy mondjam? ott a többi lány olyan volt, ha nem is dolgozott, akkor csellengett, tudod. Tehát én meg a mai napig nem vagyok olyan. Ha dolgom van, például papírmunka vagy ilyenek, elintézem, tudod, de utána képes vagyok itt ülni, mint most is. Nem szeretek csavarogni, érted? Tehát ez a mai napig valahogy így van bennem. Akkor sem volt az, hogy nahát más lánnyal, hogy mennek összevissza meg ilyenek. És akkor 17 éves lehettem, valahogy így. Tehát akkor már közeledtem a nagykorúsághoz, és akkor ott megismertem egy férfit. De viszont, hogy mondjam... Akkor kerültem ki az életbe, és akkor még nem tudtam semmit erről a szar életről, mert nem tudok jó életet mondani, mert rossz. És akkor kikerültem a szar életbe, és akkor azt hittem, hogy mellette valahogy másabb lesz. Hát tudod, a végin rájöttem, hogy kihasznál, mert tudod, volt pénzem meg ilyen. Kihasznált, meg tudta azt, hogy a jószívűségem... Mert nem csak neki, hanem például ha te kérnél egy cigit, ha az utolsó, azt is odaadom. Most is ilyen vagyok, és ezt nem szívleltem el, nem szeretem azt, ha kihasználnak. - Milyen volt ez a férfi? Hol ismerted meg? - Voltam, tudod, diszkóban. Egy évben ha egyszer elmentem diszkóba. És akkor ott megismertem a diszkóban. Láttam, hogy nem ivott, hanem kólázott és én nem iszok még a mai napig sem. Van, amikor megiszok két cherryt vagy valamit, azt nekem elég, betart két évig is. Tehát nem vagyok valami nagy alkoholista. Hát a cigi, az a halálom, szóval arról nem tudok lemondani. Tudod, egy idő után együtt voltunk, meg együtt jártunk, meg mittudomén, és én akkor az intézetből már kikerültem. És akkor, addig nem is volt gond, amíg bent voltam, addig nem mutatta vagy nem tudom. Mikor már kikerültem, akkor kezdte mutatni, hogy hát ő...lényegiben nekem csak a pénzem kellett meg ilyenek. - Az életkezdési pénzedre mondod? - Igen, igen. - Mennyi volt? - 60 ezer. És akkor hoppon maradtam, de hogy mondjam...szarul esett, de nem tartott...nálam sose tart sokáig egy csalódás. Jó, szarul esik, meg bánt a dolog, de egy-két nap, aztán utána megint olyan vagyok, mint a régi. Tehát valahogy én egy kicsit optimista vagyok. - Hogy kerültél ki az intézetből? A férfihez költözött? - Igen. - Mert őneki volt lakása? - Igen, igen. Együtt voltunk, minden, és én ott voltam nála. 3
- Kié volt ez a lakás? - Hát állítólag az anyja meghalt neki, és az apja élt ott, és így. - Ez lakótelepi lakás volt? - Igen. - Mekkora? - Hát volt egy szoba, egy konyha, egy előszoba, egy fürdőszoba, tehát ami egy izéhez kell. - És hárman laktatok ott? - Igen. Az apja külön, mi meg együtt. - Dolgozott ez a férfi? - Katona volt még akkor. - Milyen sűrűn volt otthon? - Hát nem olyan sűrűn. De annak ellenére, hogy nem volt olyan sűrűn otthon én a mai napig úgy vagyok vele, hogy hogyha én valakivel vagyok, akkor én csak eggyel, tudod, nem füvel fával. Amikor oda van, akkor én azzal. És tudod, lehet, hogy ezt is észre vette, hogy kitartó vagyok vagy tudja a franc, de utána már rájöttem arra, hogy csak az kellett volna, hogy... Úgy beszélt velem, meg aztán felhozta az intézetet, meg ilyenek. Már nem úgy hozta fel, hanem mondta, hogy te intézetis... És ez valahogy nekem egy kicsit rosszul esett, a mai napig. Akárki is mondja. Mert tudod, úgy fogom fel, hogy nem én tehetek arról, hogy bekerültem az intézetbe. - Persze. - És valahogy úgy szarul esik még a mai napig is. És akkor tudod, nem az, hogy vita, mert nem vitáztunk, hanem fogtam magam, azt felöltöztem és akkor eljöttem. Elmentem és akkor úgy bántott a dolog. Elmentem reggel, úgy nem volt gond, mert én úgy dolgoztam. - Hol? - A nyomda, de ez már maszek nyomda volt. És a végén, tudod, így írt levelet meg , és én visszaírtam, hogy ennyi. Mert ez így bennem maradt és én mondtam neki, hogy te izé vagy. Jó, hát nem tetszett neki meg mittudomén. - Mennyi ideig voltatok együtt? - Hát három évig vagy valahogy úgy. - De ő nem volt három éven keresztül katona? - Hát amikor én megismertem, akkor ő katona volt és rá már nem sokkal leszerelt. - Azután hogy ő leszerelt, akkor hogy éltetek? Elment ő is dolgozni? - Persze, ő is dolgozott a Vízműnél, ott, Debrecenben. - Mit? - Hát hogy kell ezt mondani? Nem kútkezelő, hanem ilyen, mint segédmunkásként dolgozott. Tizenkettőzött meg huszonnégyezett. - Apjával hogy jöttél ki? - Hát az alkoholista volt az apja, de hogy mondjam, énnekem egy rossz szót sem mondott, semmit. Annyit nem mondott, hogy állj arrébb vagy valamit. Úgy elvoltam vele, tudod az, hogy ő ivott, az engem nem érdekelt. Én nem ittam. Ha ivott, ő bement a szobába, lefeküdt vagy beszélt meg ilyenek. De úgy nekem sose nem mondott egy rossz szót sem. - Azon kívül is voltak problémák, hogy a barátod felemlegette, hogy intézetis vagy? - Nem. Mert mondom, én a mai napig olyan vagyok, hogy hogy mondjam neked...Hát bár, , mások akarták, hogy oszt mi széjjel menjünk. - Kik? 4
- Hát a testvérei neki meg ilyenek, és hát lehet, hogy az, hogy ..másoknak jobban hitt, mint nekem. Én hiába mondtam neki, hogy ez nem igaz, azt menjünk oda és kérdezzük meg előtte, ő nem. Ő csak annak hitt. És én a mai napig olyan vagyok, hogy nem vagyok az a fajta típus, hogy ha az odavan, akkor én emezzel. Nem, nem, nem csípem az ilyet. - Pletykáltak rólad neki? - Igen, és lehet, hogy ez is közrejátszott abban, hogy mi széjjelmentünk. Különben nem is bánom... Már így utólag nem bánom. - Mennyivel volt idősebb nálad? - Ő négy évvel volt idősebb. És akkor szétmentünk, minden. Én dolgoztam és ahogy dolgoztam úgy nem volt szállásom, már ott Debrecenben. És tudod ez nekem nem tetszett, már nem úgy, hogy nem tetszett...még az volt a szerencse, hogy meg tudtam fürödni a melóhelyen. Hol délelőttös voltam, hol délután, és ha délelőttös voltam, akkor délután albérletet néztem. Ha nem volt hely, mert nem volt hol aludjak, akkor a tízemeletesekben aludtam a liftházban. - Hányban volt ez? - Hát... várj csak...hát nem...nyolcvan...nyolcvan...nyolcvan...nyolcvankettő, valahogy így, a nyolcvanas években volt. - Hányban születtél? - 70-ben. És akkor rossz volt. De nem voltam lecsüggedve annyira, de azért picit szar volt. És már akkor kezdtem érezni ezt a kinti életet, tudod. Mert én azelőtt nem...hogy mondjam...én este nem szeretek mászkálni az utcán, és akkor úgy szar volt, hogy látom azt a sok részeget, kötekedőt, hogy jönnek. És akkor már valahogy feltűnt, hogy nahát, ez a nagy élet, szar élet meg ilyenek. És akkor kötekedtek meg mittudomén. De hát tudod...hogy mondjam...nem szóltam vissza, hanem mentem a magam útjára. És akkor egy hétig ment ez így, hogy liftház. Akkor bérházat kerestem, olyat, amelyik nyitva van, mert annak idején még nyitva tartották az ajtót. És akkor egy hét után mert a melóhelyen nem szóltam arról, hogy nincs hol aludnom - akkor kérdezték, hogy van hol aludnom? Hát persze, tudod így. Már magamat sem akartam égetni, meg valahogy kicsit úgy szégyelltem, nem tudom. Akkor ehhez azt hozzátéve, hogy kaja az nyista volt, tehát már akkor megtanultam az éhezést, hogy mi az, akkor megtudtam, hogy milyen a kinti élet, mi van... - Mit láttál? - Hát például azt, hogy míg én nem voltam kint az életben, én úgy fogtam fel, hogy nem az, hogy rózsaszín, mert már akkor is tudtam, hogy megisszák az emberek a magukét meg ilyenek, hanem, tudod, nem gondoltam azt, hogy ennyire...tehát hogy ez a társadalom ennyire el van züllve. Meg akkor egész másképp fogtam fel a dolgokat, tudod. - Hogyan? - Akkor még valahogy bent voltam az intézetben, akkor még olyan világosnak láttam mindent, olyan egyszerűnek és kész. Amikor már kint voltam, akkor már nem. - Mi zavart a legjobban? - Az zavart inkább, az hogy... A melóhelyen, ott rendesek voltak, ott tudták, hogy én intézetis voltam. Inkább az zavart, tudod, hogy nem volt szállásom. Maga az, hogy na most így lettem, az nem zavart, mert mondom én optimista vagyok, 1-2 nap, azt utána úgy is tudom, hogy olyan vagyok, mint a régi. Énnálam, például, ez egy hétig tartott, mert én addig mentem, amíg nem találtam egy albérletet. és még annak idején, sosem felejtem el, 1600 volt egy hónapban. De abban benne volt fűtés, víz, minden. És akkor reggel pont így jártam, délutános voltam. Mentem lefele a liftházból - hát ott nem lehet sokat aludni, mert én meg amúgy is éberen alszok, mert a liftházban bármikor jöhetnek, figyelni meg ilyenek. Mert oda csövesek is járnak, nem csak olyanok mint én, 5
hogy na, egy menedéket keres. És olyankor persze nem alszik az ember. Minden zajra fent van. És akkor lejöttem egy reggel, és akkor egy kövér nő sepregetett kint az utcán. És akkor nem tudom...már annyira...tudod, idegileg kiborultam hogy nem tudtam elmondani senkinek, meg nem is akartam, de viszont belülről magamat rágtam az ideggel, tudod. És akkor látta, hogy jövök lefelé, és akkor én is ránéztem, hát ő biztos látta rajtam, hogy valami nálam nem stimmel, és akkor és mondtam, hogy nem tud valahol itt egy albérletet? És akkor azt mondja, de, tudok egyet. Ojjj, én úgy megörültem, mintha egy almát kaptam volna, és akkor azt mondja, hogy nálam van egy, de, azt mondja, a kisszoba. Így. Ó, mondom, az nagyon jó. És akkor bevitt egy bérházba, ott lakott a földszinten. Lényegiben ő volt a házmester és akkor mittudomén, volt egy ennyi szoba, amit ő kiadott. Ő aludt ottan, el volt választva, egy ilyen ajtó volt, és akkor én meg itt aludtam. És akkor mondtam neki, hogy most nincsen pénzem, majd csak hó végén, mert akkor kapok fizetést. Azt mondja, nem gond. Így. Mondjuk a hó végéből nem sok kelletett már, Tehát mát 1-2 nap és onnéttól fizettem a második hónapot. Tehát még ez is szerencsém volt, hogy addig kihúztam. És ahogy beköltöztem, alig vártam, hogy lepihenjek annyi idő után, hogy nem tudtam aludni meg ilyenek. El is aludtam a munkahelytől, tehát elkéstem, magyarán mondva. Akkor volt olyan, hogy nem bírtam felkelni, mert egyszerűen olyan fáradtság jött rám, hogy egyszerűen nem bírtam felkelni. És akkor utána meg hát ott voltam egy jó darabig, hát elég hosszú ideig voltam. - Mennyi ideig? - Hát vagy 2 hónap. Nem tudom, hogy mennyi ideig. Maradtam volna még, csak közben megjelent megint a barátom még, akivel voltam akkor. - Hogy hívják őt? - Laci. És megjelent és nem tudom, nem tudom... Megsajnáltam. Gyenge szívű vagyok, nem tudom. Tudod úgy el kezdte sírni magát, hogy hát... Nem úgy hogy sírt, hanem olyan szöveget nyomott, hogy megsajnáltam, olyan sajnálatosan, tudod. És akkor mondta, hogy béküljünk ki meg ilyenek. Nem lesz többet így meg úgy, és akkor próbáltam valahogy azt hinni, hogy hátha mégis. Na és akkor utána megint összejöttünk, de utána már nem sokáig voltunk együtt. Talán egy hónapot, mert utána már megint kezdte előröl a dolgokat, hogy hát ivott meg ilyenek. - Meg milyenek? - Hát úgy beszélt és én ezt valahogy nem bírtam. Nem. Meg már kezdett volna embereskedni. Érted azt, hogy mi az? Hogy embereskedni? - Mi az, mit értesz rajta? - Tehát kezdett el embereskedni, úgy értem, hogy ..hogy mert hogy én nő vagyok és azt hitte, hogy én mint nő nem...tehát hogy hagyom magam neki lényegében. Tehát ha ő azt mondja, hogy ez zöld, akkor ez zöld. És tudod, nekem ez valahogy nem stimmelt. És akkor megint kezdett volna így nekem jönni, nekem ez meg már nem, valahogy ezt nem bírtam sosem. És akkor fogtam és megint otthagytam. És akkor megint az utca jött, de akkor már kezdtem megszokni az utcát, de nem nagyon, csak kezdtem megszokni. Akkor még megint az volt a jó, hogy akkor még volt meló, de akkor már maszekban dolgoztam. - Már nem ugyanannál a nyomdánál? - Nem, mert közben volt a mandulaműtétem és én nem tudtam szólni, hogy a kórházba kell menni, erre kibasztak a melóhelyről. - Nem tudtál szólni? - Nem, mert éjszaka vittek be, mert meg akartam fulladni és rögtön meg is műtöttek. - Hol laktál, amikor ez történt? - Hát ez kint a Nagy Sándor telepen volt. 6
- De utcán laktál vagy valakinél albérletben? - Nem ez egy ismerős volt, tehát ismertem úgy mint régi ismerős, de hozzám sosem mert olyan lenni, hogy szemtelen vagy valami és ezért mertem ott aludni nála. De mondom, én közben dolgoztam és úgy engem onnan kibasztak. - Milyen ismerősöd volt ő? - Hát olyan ismerősöm volt, hogy akkor én már dolgoztam a nyomda előtt konyhán meg ilyenek, és nem én ismertem meg, hanem ő ismert meg , mert bent a konyhán együtt dolgoztunk, csak ő szakács volt én meg akkor kézilány voltam. - Mikor dolgoztál konyhán? - A Házgyárban dolgoztam, most már nincs, megszűnt. Ilyen munkások mentek oda kajálni. - Ez már az intézet után volt? 18 éves korod után? - Persze. - Amikor kikerültél az intézetből, akkor hova mentél el először dolgozni? - Hm. Ez jó kérdés, már annyi melóhelyem volt. Hova mentem el dolgozni...várjál csak kikerültem... - Lacinál laktál... - Igen. Utána összevesz...nem, kikerültem, utána én még dolgoztam ott a nyomdában a Kék malom utcában. A maszeknál. Azt ott hagytam... Nem hagytam ott, hanem kirúgtak. - Hányban? - Hú, hát az régen volt. Nem tudom. Nyolcvanas évek... - Hány évet dolgoztál ott a maszeknál? - Hát nem volt az évek, mittudomén egy hónap, kábé így. Tehát ennél a vállalati nyomdánál ott voltam három évet. A többi már olyan, hogy egy hónap, akkor három hét, ilyenek. - Abban a három évben a vállalati nyomdánál te mint állami gondozott voltál? - Igen, igen, én akkor már ott dolgoztam. - És 18 éves korodig vagy még utána is? - Nem, én még utána is ott dolgoztam. - Hány éves korodig? - Várjál csak. nem, 18 évesig dolgoztam ott, igen. Igen 18 évesig, mert utána már a maszekok jöttek. Akkor az nem jelentett be, nem is akartam... - Mit csináltál a maszek nyomdában? - Hát ott is gépen voltam, rakótégely, ezek. Tudni kellett, hogy A4-es papír vagy A5-ös, ilyenek. És akkor van egy szöveg, van egy esküvői meghívó és a betűszedő kiszedi, az áttöri és akkor nekem meg az volt a dolgom, hogy mittudomén, jött egy megrendelő, 1500 esküvői meghívó. A szedő berakta a klisét, ilyen kis angyalkát meg ilyet és nekem azt már csak le kellett nyomni. És akkor volt elöl itt oldalt egy hosszú kar, azzal indítottad el, és volt egy gomb, azt benyomtad...és hogyha azt benyomtad, akkor elindult a gép... - Kellett ehhez valamilyen tanfolyamot végezni? Képzettséget igényelt ez a munka vagy 8 általános elég volt? - Hogy is mondjam neked? Egy segédmunkásnak elég, de viszont tudod, ha te tovább akarod eztet csinálni, akkor viszont ehhez le kell tenni a gépmesteri vizsgát, tehát az, hogy te gépmester legyél, ahhoz tudnod kell ugyanígy ezeket a hogyhívjákokat. Tehát nekem nem lett volna nehéz, mert én elkezdtem, csak éppen otthagytam azt is egy hét után. - Elkezdted ezt a tanfolyamot? 7
- Nem tanfolyamot, ez egy gimnázium volt, a vállalat fizette. Ahhoz, hogy hát le tudd tenni ezt az izét, tehát választhattál, hogy gépmesteri leszel vagy szedő vagy ilyenek. - Ez gimnáziummal egybekötött volt? - Igen. - Tehát az érettségid is meg lett volna? - Igen. Csakhát akkor fiatal voltam, valahogy máshogy fogtam fel, nem érdekelt, mert... Hát hogy mondjam, előbb utóbb tudtam azt, hogy lesz ilyen munkanélküli és tudtam azt, hogy az is kikerül az utcára ugyanúgy , mint én. És így egy hét után otthagytam. És utána folytatódott az egész életem, hogy tehát lettem már 20 éves és akkor már megint egyedül lettem. Akkor felmentem Pécsre, tehát gondoltam egyet és feljöttem semmi nélkül, lové nélkül, minden nélkül. - És miért pont Pécsre? - Mert egyszer voltam Pécsen, de akkor ilyen csereüdülésen voltam, az intézet ment...tehát az intézetbe ment 10 gyerek, és Pécsre ment oda 10 gyerek. És annak idején már nagyon tetszett Pécs, valahogy annyira megragadta az a hely, meg a Dzsámi templom. Hát nem tudom, nekem az még a mai napig tetszik. És akkor elmentem Pécsre, ott persze nem ismertem senkit. És akkor elkezdtem ott munka után érdeklődni. Szállás meg munkahely után. De szállás ott sem volt, és akkor bementem a templomba, és akkor egy napot ott aludtam, egy éjszakát a templomban. Másnap megint kijöttem, megint semmi, se munka se szállás. Úgy lett volna munka, csak szállásom nem volt. Így ezért a munkahelyre nem vettek föl. Visszajöttem, már Debrecenbe, ott megint nincs munkahely, nade ott lett volna szállásom, tehát a volt nevelőmnél is aludhattam volna, de tudod én olyan vagyok, hogy ha valaki ad nekem valamit , akkor én is adok valamit, és így úgy gondoltam, hogy nem tudok adni, így én nem leszek a terhére. Hát, ott megint volt egy ismerősöm, már régi ismerős az is, az is rendes volt. Akkor ott aludtam jó darabig. - Az honnan volt ismerősöd? - Tehát ez mind ilyen, hogy diszkó, munkatárs, volt munkatárs meg ilyenek , ilyen régebbi. És akkor ott aludtam egy jó darabig, olyan két évig ott laktam. - Ez az ismerős pontosan mi volt? Pincér, szakács vagy mi? - Nem, ez már, hogy mondjam neked...maszekban dolgozott, de nem ő volt a vállalkozó, hanem a vállalkozónak dolgozott. - És honnan ismerted? - És ezt úgy ismertem meg, hogy annak idején ő is járt diszkóba és mondtam neked, hogy egyszer kétszer én elmentem. - És nála laktál két évig? - Nála, de nem csak ő lakott abban a házban hanem a testvére is. És akkor mondta, hogy aludj itt, mert ő már ismert ugyanúgy, mint ahogy én. És mondta, addig alszol itt, amíg akarsz. Azt így, hát nagyon rendes volt ő. Hát ő sosem nem szemtelenkedett velem ugyanúgy, mint az a másik, tehát akinél már befogadott egy éjszakára. Tehát ő aludt ott egy másik ágyon, én meg egy másik ágyon, de az, hogy odajött volna, az nem. És akkor ott voltam olyan két évig és akkor bejött az, hogy ottan nincs semmi munkalehetőség. - Mert hogy két évig dolgoztál valahol? - Hát már én úgy dolgoztam, hogy feketén. - Mit? - Hát dolgoztam én ugyanígy maszeknál, de annak ilyen papírokat kelletett szétszórni meg ilyenek. Csak ő nem jelentett be, meg nem is akartam, hogy bejelentsen. - De még milyeneket kellett ott csinálnod? 8
- Hát, azt nem mondom már. - De hát mondjad. - Meg hát volt olyan, ami kicsit rizikós volt. Tehát csináltam olyat, hogy rovarirtás, csak ebben az a rizikó, hogy ha megfog a rendőr, akkor nem enged ki addig, amíg én nem tudom ezt magam tisztázni, ezt a dolgot. - És miből állt a rovarirtás? - Hát az, hogy hát hogy mittudomén, én voltam az üzletkötő, te vagy itt az üzletvezető. És akkor elmondtam, hogy rovarirtást végzünk és jó lenne, ha itt is el tudnánk végezni. Akkor vagy beleegyezel vagy nem, és akkor megmondtam, hogy mennyi négyzetmétere és így. Készpénzes számla volt, így. - És volt is rovarirtás? - Volt. - Mi volt ebben a rizikó? - Hát az, hogy tudod, vannak olyan emberek, hogy ahogy ezt így elmondtam neked, ő utána úgy értelmezi, mintha kötelezném, hogy velem csináltasd meg, érted. És akkor szalad a rendőrségre, és akkor valahogy tisztázni kell magad, hogy tehát te nem mondtál ilyet, hogy kötelezted, hanem, megkérdezted csak. Érted? És valahogy én ezt meguntam. Tudod ezt csináltam én legutóbb és valahogy én ezt meguntam, hogy mindig tisztázzuk meg ilyenek. És fogtam egy szép napon, feljöttem ide. Úgy jöttem fel, hogy a volt cuccaim, tehát cipőtől kezdve mindenem megvolt és betettem a csomagmegőrzőbe, mert úgy volt, hogy nézek valamit, mert nappal jöttem fel, tehát mire ide felértem olyan 11 óra dél körül volt. Nézek munkahelyet, ha van, akkor kiveszem a cuccot és nézek utána albérletet. Mire visszamentem a csomagmegőrzőbe, ellopták a cuccomat, mindenemet, úgyhogy minden eltűnt, úgyhogy semmim nincsen most, azért járok már azóta egy hónapja, így járok papucsban. - Egy hónapja jöttél fel Pestre? És egész addig Debrecenben voltál? De a csótányírás két évig tartott, nem? - Igen. - És mikor hagytad abba? - A csótányirtást? Nem régen. nem régen. Tehát mittudomén, két hónappal ezelőtt. Már úgy értve, hogy két hónapig ott voltam, ott tengtem-lengtem, ide ültem, oda ültem, ez volt. És feljöttem, tehát amikor eltűnt mindenem, akkor ugye megint nem tudtam, hova menjek, nem ismerek itt sem senkit. Lóvé nélkül, kaja nélkül munkahelyet néztem. Se fürödni, semmit nem tudtam, na de hát volt annyi eszem, hogy bementem a benzinkúthoz, aztán ott megfürödtem. Én nem szeretek koszosan. Szeretem a tisztát. És tudod, a MOL-osok már tudták, hogy én vagyok, már adták a kulcsot. Megint mentem, azt sem tudom, milyen utakon jártam, nem tudom, mert nem ismerem. Azt tudom, hogy hát kint voltam, aztán lehetőleg egy állomást kerestem, hogy valahol tudjak aludni, Pesten vagy Lőrincen vagy hogy kell mondani. Na és akkor kimentem oda az állomásra és valahogy azt úgy láttam, hogy nem annyira biztonságos, de mégiscsak... Tehát ott sem tudtál valami nyugodtan aludni, mert hogy mondjam, ott az állomásnál, ott volt egy ilyen kocsma. És ott 11-ig, éjfélig az nyitva volt. És akkor addig nem aludtál, meg azért csak ciki, hogy ott alszol a padon meg ilyenek, és akkor én ott ültem, meg ilyenek. A végefelé már, hogy kell mondani? akik ott vannak, vonatosok, akik irányítják a vonatokat, már a végefelé azok is kaját hoztak be, meg ilyenek... Tehát mindig így az éjszakát ott töltöttem, nappal meg kóboroltam, na de olyan helyeken, ahol tudtam, hogy visszatalálok, mert amúgy én eltévedek, én a mai napig is olyan vagyok. És akkor tudod, az egyik parkból ültem a másikba és egész nap elment így az időm, 9
hogy ültem egyik parkból a másikba. És akkor egy idő után leltem munkahelyet itten a cipőfelső, felsőcipő vagy nem tudom milyen gyár... - Cipőfelsőrész-készítés? - Valami ilyesmi. na. Akkor meg az volt a baj, hogy nincs szállás. Így ezért nem vett fel. Utána lett volna valami kórházban, nem tudom, merre van a kórház...László vagy nem tudom, milyen kórház, és ott meg lett volna konyhára dolgozni, ilyen konyhalányként, hát mivel dolgoztam már konyhalányként, azért mertem úgy vállalkozni. Bementem, ott is az volt a baj, hogy hol aludjak, tehát, hogy nincsen szállás. És valahogy nem tudom, hogy, elmentem a Munkaügyi Központba Lőrincen, hogy hátha ott kapok munkát meg valami szállást. És volt ott egy nő, ahhoz a mai napig járok, és mondta nekem , hogy menjek el a Baross utcába. Hát, mondom, hogy menjek el, azt sem tudom, hol van. És akkor elmagyarázta nekem, hogy el kell menni trolival, busszal és akkor majd ott kérdezősködjek. És akkor elmentem a Baross utca és mondtam, hogy nincs szállásom. Már nem a munkahellyel kezdtem, hanem hogy nincs szállásom. És akkor tudod ott volt egy dagadt nő, de az durva volt, úgy durva, hogy flegmán válaszolt. Hát nekem sem kell az, hogy ha valaki flegmán válaszol, amikor én normálisan kérdezek tőle valamit. És adott egy papírt, hogy ezen a papíron megtalálok mindent. És mondom, merre induljak el? Kérdezzek meg mást. Így. Hát tudod, elröhögtem magam, mert már ismertem az életet, azt elnevettem magam, kimentem az ajtón. Elsőnek, nem a Damjanich, hanem, ...de a Damjanich utcába mentem, és ott kiderült, hogy az igaz, hogy volt állami gondozattaknak van ilyen szállás, nade az csak 18 évig van. Na én elmúltam 18 éves , nem mehettem, akkor hova menjek? Azt mondja, menjek a Dózsára. Hát a Dózsába elmentem, akkor mire odaértem bezárt, úgyhogy megint nem volt hol aludnom. Akkor megint visszamentem Pestlőrincre az állomásra. Másnap már a Dózsára mentem és ott mondja a portás, hogy jöjjek erre az utcára, így. Hát gondold el, holt fáradtan, álmosan, akkor már nem tudom, hány napja nem ettem...se cigim, semmim, már úgy csikkeztem, minden. - Miből éltél, mikor így nem volt pénzed és utcán voltál? - Semmiből. Ja, de hazudok, mikor ide feljöttem, akkor a Moszkva téren, ,tudod, ott vannak ilyen emberek, akik munkásokat visznek el. És abból. Építkezéstől minden helyen, cseresznyeszedéstől kezdve minden voltam. Tehát így elmentem dolgozni, és akkor így volt cigim meg minden. A kaja az nekem nem lényeg, mert hogy mondjam neked, hozzá van a gyomrom szokva, ha van eszek, ha nem, nem eszek. És valahogy a gyomrom már olyan sok kaját nem tud bevenni, inkábbb annál többet a cigit. - És mikor jelentkeztél először itt? - Itt? Várjál csak... egy hete. - Próbáljuk meg összeszedni a munkákat, amiket végeztél. 18 évesen kikerültél az utolsó helyről, ahol állami gondozásban voltál, a debreceni Bem térről. Utána egy hónapot dolgoztál a maszek nyomdában és utána mi történt? Onnan amikor eljöttél vagy kirúgtak, akkor mi történt? - Hát ott, ahogy kirúgtak, utána... - Kirúgtak? - Hát ott a mandulaműtét után nem tudtam szólni, már nem úgy hogy mondták, hogy takarodj vagy ilyesmi, csak úgy kirúgtak szépen. És akkor tudod, még ez az albérlet tartott, addig én elvoltam. - Hol? - Az Erzsébet utcán. Ott volt egy albérlet. - Oda mentél ki az intézet után albérletbe? 10
- Igen, oda, mondtam neked, hogy volt egy szoba a házmesternél. Akkor maszeknál voltam a nyomdánál. Utána mondom, jött ez a barát még, ez a Laci, jött megint, én utána nála laktam. Utána megint eljöttem, utána megint az utca volt, tehát ..milyen munkát végeztem... ja, igen, utána az állomáson vonattakarító voltam. - Hány évesen? - 19-20? Nem tudom, valahogy így, de akkor még nem sok évvel múltam 18 éves, érted? - Mennyi ideig nem dolgoztál a maszek nyomda után? - Hát sokáig, jó pár hónap eltelt, ami kiesett. Addig tengtem, lengtem... - Miből éltél? - Akkor úgy volta kaja, mint most, akkor sem volt lényeg, inkább annál több a cigi. Ha nincsen cigim, akkor tiszta dili vagyok. Tehát volt olyan, hogy fölmentem a volt nevelőmhöz és akkor ott voltam egy-két-2 nap, és akkor az adott cigit meg kaját meg ilyenek. Nem kértem, hanem ő adott. - Na és hogyha nem őhozzá, akkor hova? - Ha nem őhozzá, akkor elmentem olyan lányokhoz, akik kikerültek még előttem az intézetből, és akkor ott is aludtam. - Ők már férjnél voltak? - Volt olyan is aki már férjnél volt, de volt, aki már így albérletben volt már így magának. - Ebben a pár hónapban semmi fix nem volt? Se lakásban, sem munkahelyben? - Semmi nem, ez mind úgy spontán volt és kész. - És hogyha nem tudtál hol aludni, akkor utcán voltál? - Persze, akkor a lépcsőház volt, már lakótelepek, amelyik ajtót nyitva találtam... - És abból éltél, amit adtak? - Abból. És akkor meguntam, kerestem melóhelyet, a klinikán is dolgozhattam volna, de tudod én nem bírom a kórház szagot, egyszerűen nem bírom. Mosodába is mehettem volna, mehettem volna én sokfele dolgozni, de akkor még nem volt kedvem dolgozni. Azért tengtem-lengtem. És amikor meguntam ezt, akkor kezdtem el munkát keresni. - Fiú ekkor nem volt? - Akadt volna, de nekem nem kellett, mert azzal voltam, hogy biztos ő is olyan, mint a másik. Lett volna, ó nem is egy. Én mondtam neked, ez lehet, hogy régi divat vagy ódivatú, de én nem vagyok olyan, hogy az egyiket letegyem, a másikat meg felvegyem. Ha például az egyikkel szakítok, akkor inkább én megmaradok magamnak. - Na és akkor hova mentél el dolgozni, amikor meguntad ezt a tengést-lengést? - Akkor voltam ott Debrecenben a vasútnál vonattakarító. Ott is lett volna egy fiú, csak az idősebb lett volna. Lett volna ott is nem is egy, nem is kettő, de mittudomén, így elhülyéskedtem velük, meg elbeszélgettünk, de nem kellettek akkor. Akkor laktam a MOTEL-ben, már úgy hívják, hogy MOTEL, de nem olyan motel, hanem ezeknek a vasutasoknak a motele, tehát van egy szoba. - Mennyi ideig tartott ez a munkahely? - Ó, nem sokáig, mert összevesztem a főnöknővel. Azért vesztem össze, mert maradtam volna én, mert hogy hívják...éhes voltam és akkor pont volt kajám. És azt mondja nekem, hogy nem lehet munkaidőben megállni kajálni. Hát én meg megálltam és ettem, mert éhes voltam. És akkor még neki állt fentebb, hogy miért és így meg úgy, úgyhogy megmondtam neki, hogy ha te vagy éhes, oszt papírt írsz, akkor is megállsz, azt eszel. Jó, akkor én megállok, hiába ezt a szar vonatot takarítom. És mivel hogy ő főnök, én meg csak egy alkalmazott, otthagytam a munkát. Én mondtam föl, nem vártam meg aztat, hogy ő kirúgjon. 11
- És mennyi ideig voltál ott végül is? - Ott voltam egy hónapot. - És akkor a MOTEL is elment. Akkor 19 éves voltál. - Hát igen, 19-20, így. - És utána mi lett veled? - Hát akkor utána ezt a rovarirtást csináltam, ezzel, akivel laktam két évig. - Közvetlen utána? - Á, nem közvetlen utána. Mittudomén, utána egy hétig megint így voltam, hogy az utcán meg ilyenek. És akkor utána megint elmentem a diszkóba, mert volt olyan, hogy ingyenes belépő. És az ott már elég, hogy bemész és találsz ismerőst, kóla, cigi, ilyenek. Inni nem ittam. Ittam, de úgy, mint most, tehát megiszok két felest, meg van mikor csak egy felest, utána csak kóla. És akkor találtam ott ezt a másikat, akivel a rovarirtást csináltuk. Elmondta, hogy nekem mi a dolgom, és nem láttam olyan nehéznek, és láttam benne pénzt, ami leesik nekem is. Eleinte, mondom, tetszett is, de már így az utóbbi időben már meguntam, meg már így bevittek a rendőrségre is... - Az én számításaim szerint, 19 évesen kezdted el a rovarirtást, de most 26 vagy, nem? - Igen. 26. Nem tudom, fogalmam nincs, hogy mikor, de nem régen hagytam abba is. Azért jöttem föl. Tehát ahogy abbahagytam, már ott annyira nem volt munkalehetőség, mint egy segédmunkásnak például. Mert egy segédmunkás minek tud elmenni? mosogatni meg ennek meg amannak, és ilyenre már nem nagyon tudtam beférni ottan. Hát voltam én WC-s is meg ilyenek. - Amikor te megismerted a diszkóban ezt a férfit, akkor utána rögtön elmentél hozzá rovart irtani? - Á nem, nem. - Csak később kerested meg? - Persze. Hát tudod, úgy volt, hogy amikor én megismertem, akkor ő utána ment jobbra , én meg ballra. És akkor egy szép napon, amikor én fogtam magam, mikor nem volt hol, lementem és akkor aludtam ott és akkor kezdte el mondani, hogy hát na mi van ezzel, amit mondtam? És akkor úgy. Volt kimaradás, persze. - Akkor most maradjunk ott, hogy a diszkós éjszaka után szétváltatok. Mit csináltál utána? - Hát tudod, ő kérdezte, hogy hol alszok, hát én kitaláltam egy kamu címet azt jól van. Tudod, nem akartam azt mondani, hogy sehol, mert egyből hogy jön ki az, hogy meglátom és nincs hol aludni meg ilyenek. És akkor ő ment arra, én meg néztem, hogy melyik lócára tudok leülni meg lefeküdni és aludni. - És mit csináltál, amikor utána nem volt állásod? - Nem dolgoztam. - Mivel telt a napod? - Tengtem-lengtem. - Mit csinál az ember, amikor teng-leng? - Ez azt értsed, hogy hogy mondjam neked...hát nem tudom, nálam ez olyan dolog ez a tengéslengés, ha már ki vagyok idegileg, akkor már abszolút nem érdekel semmi, tehát felőlem lehet olyan munka, hogy megszólal, de engem akkor sem érdekel. - Voltak barátaid ebben az időben, akikre támaszkodhattál? - Igen. - Kik? 12
- Hát úgy barát, hogy volt munkatárs, volt nevelő. Ezekhez tudtam menni, ha aludni kellett volna valahol, vagy egy kis kaja vagy cigi. Vagy , volt olyan, hogy elvállaltam lépcsőházat takarítani. Tudod, én ekkor már a munkásszállón laktam ott Debrecenben, na ezt kihagytam. - Ez mikor volt? - Ó hát hogy mondjam...hát én nem tudom...97-ben tán. - Mikor? - Kilencvenvalami, hát ez már a kilencvenes években volt, amikor én már a dolgoztam a lépcsőházat, de ez is maszekban volt, tehát hogy mondjam, be akart ő jelenteni, de én mondtam, hogy ne jelentsen be. - És hogy szerezted ezt az állást? - Ezt úgyhogy annak idején ismertem egy srácot, az akart velem járni. És akkor egyszer találkoztam vele meg a nagyanyjával. És akkor mondja nekem a nagyanyja, hogy nem-e fogadnám el azt, hogy van három lépcsőház négyemeletesekben, és nem-e vállalnám el a takarítását. És kérdeztem, hogy mennyiért? Tudod, nekem az első szavam az, hogy ha valahova elmegyek, hogy mennyiért? És akkor mondja, hogy 3000 egy hónapra. Télen meg 4000 mert este is ki kell menni havat seperni. Hát akkor pont úgy voltam vele, hogy mindegy, csak legyen valami. Akkor annyira ki voltam, hogy mindig az utcán kötök ki...és akkor mondtam a nagyanyjának, hogy igen ám, de csak akkor tudom elvállalni, ha beköltözök a munkásszállóra. És akkor ő nekem előre egy hónapot kifizetett, és akkor ott laktam, onnan jártam be dolgozni. Amikor meg megkaptam a lóvét, akkor meg visszaadtam a vénasszonynak. És akkor csináltam ezt a lépcsőházat nem tudom meddig, de elég sokáig. - Hát úgy mégis. - Nem tudom, mert csináltam a nyarat, a telet csináltam...és utána megint, megint pangás volt. Ja nem, utána végleg kijöttem a szállóról, akkor kivettem egy albérletet. Tehát ahol csak én vagyok, nem úgy, hogy egy szobában négyen-öten is vagyunk, hanem csak ahol én vagyok. És úgy gondoltam, ha keresek egy albérletet, akkor találok munkahelyet is. És akkor volt egy albérlet, ott hatezret kelletett volna fizetni, és akkor már mehettem volna mosodába. Én el is mentem, de este viszont féltem hazamenni. Mert az kint van valahogy az erdőben, tiszta tök sötét, egy villany nincsen, még olyat is hallottam sokszor, hogy megölik az embereket, meg ilyeneket. Magyarán féltem és így másnap már nem mentem oda. De az albérlet ki volt fizetve, tudod. Másnap nem mentem oda, másnap megint munkahelyet néztem. Akkor volt az, hogy feketén dolgoztam konyhán. Volt egy olyan ...mit mondjak neked...hogy kell azt mondani, ahol lehet enni is inni is? - Étkezde, vendéglő? - Hát mittudomén, lényegében ott voltam kézilányként. - Azt meddig csináltad? - A kézilányt? Azt is sokáig, mert azt is majdnem három hónapig. Utána elmentem a tiszti klubba ,konyhára ott is. Az a konyha olyan volt tudod, hogy a tiszti klub az ilyen katonáknak volt étkezde vagy micsoda, tudod. És a fele megszűnt, a fele meg átment ilyen, hogy egy vállalkozó pár megcsinálja az étkezdét. Az embert szerettem, de a nőt már nem. És akkor tehát az albérletben voltam a csajjal, már az, hogy együtt voltunk intézetben, azt ismertem és tehát ő ugyanott dolgozott, ahol én, csak ő nem konyhán, hanem takarított. És akkor együtt jártunk haza meg ilyenek, meg együtt mentünk sétálni... És az a baj, hogy tudod én dolgoztam volna még mindig ottan, talán nem is jöttem volna fel, ha... Csak ez a baj, hogy befuccsoltak. - Befuccsoltak? 13
- Nem ment jól a bolt, és mondja nekem, hogy nem akarok-e menni Létára velük, mert Létán is volt egy ilyen. És akkor mondom, hogy akkor hol fogok én lenni? Hát, azt mondja, valamit majd nézünk. Hát tudod, én erre a szóra nem mentem, hogy majd valamit. Akkor megint ott állok, ahol kezdtem, mondom. És akkor nem mentem. - Itt hány hónapig voltál? - Itt kábé egy hónapig. - És utána hogy tudtad fenntartani az albérletet? - Nem, hát utána az albérletből leléptem, leléptünk egy másik albérletbe azzal a csajjal. Ott is azt mondtuk, hogy dolgozunk, és közben nem dolgoztunk. Csak muszáj volt, hogy mégse legyünk az utcán meg ilyenek. Mondtuk, hogy dolgozunk, csak majd hó végén lesz pénz. Ott fizettünk fejenként négyezret egy kis szobáért. Ott is vagy három hétig voltunk. Hó végén fogtuk, megint leléptünk. Tehát így nem tudom hány albérletből léptünk le. Utána összevesztünk, én meg a csaj. Ő ment jobbra én meg balra. Lényegében megint...ott maradtam, ahol kezdtem, tudod? Hát megint nincs más, megint a volt nevelő, meg ilyenek. Hogy mondjam, nem sokszor néztem én fel hozzá, mert hál’ istennek, lekopogom, nem sokszor voltam én szarban, mert én feltalálom magam, mert én úgy is addig megyek, tudod, míg én nem találok magamnak munkahelyet vagy albérletet, érted? Tehát én hál’ istennek ilyen vagyok. És hát ugye a végén megint ott laktam, már ennél a volt nevelőmnél és nem volt meló meg ilyenek. És a végén fogtam magam, meguntam, felültem a vonatra a cuccommal ami volt, és eljöttem ide. Ez volt. De akkor nem volt se lóvém, se cigim, se kaja, semmi nem volt. És még ráadásul nem hogy nem volt, de ellopták az összes cuccomat, mindenemet. Úgyhogy most azért rohangálok, hogy valami cipőt meg egy nadrágot tudjak szerezni valahonnan, ilyen...hogy kell azt mondani? Ahol ingyen adnak ruhát. Na és akkor volt az állomás, parkalvás, meg akkor járkáltam, csikkeztem meg ilyenek. Mondjuk kukázni nem kukáztam, mert azt szégyelltem, inkább csikkeztem. Inkább nem ettem, de így. Akkor volt olyan, hogy régi laktanyaházakban aludtam. És akkor a Dózsában mondták, hogy jöjjek ide. - Ez a tiszti klubban a kézilánykodás a rovarirtás előtt volt ,vagy után? - Ez a rovarirtás előtt volt. - Volt neked ez a Laci nevű fiúd. Ő 18 éves korod után volt vagy még mikor az intézetben voltál? - Még bent voltam az intézetben, amikor megismertem. - Hány évesen ismerted meg? - Hát már én akkor...hogy mondjam...már én akkor elvoltam 16, de még nem voltam 17. Vagy hogy mondjam azt. Érted. Közeledtem a 17-hez, de még nem voltam 17. Na, ezt jól megmondtam. - És mennyi ideig voltatok együtt? - A Lacival? Hát nem tudom, két év, valahogy így. Tehát azalatt elég sokat kínlódtam, magyarán mondva. Tehát nem az, hogy kínlódtam, hanem azt hittem, hogy na, majd megváltozik. Most hátha ezért, most hátha azért. Mindig azt hittem, tudod. És a végén nem bírtam. - Mondod, hogy náluk is laktál. De hát 18 éves korodig intézetben voltál, nem? - Nem. Én már 17 éves elmúltam és akkor már kijöttem az intézetből , de nem voltam 18. Tehát akkor még nem voltam nagykorú. - Azért jöttél ki, hogy majd a Lacinál tudsz lakni? - Persze, mondom, hogy együtt voltunk meg minden, katona volt már akkor, tudod, leszerelt, utána együtt voltunk, így szóval. De lényegében hál’ istennek sosem voltam olyan, hogy lopásba 14
meg a szopóba meg...mi van még? Az ilyenek...tehát szipo...a franc sem tudja. Ilyenekben hál’ istennek sosem voltam bent. - Te más fiút nem nagyon említesz élettársnak, fiú barátnak. Nincs? - Olyan barátaim vannak, hogy hogy is mondjam neked, hogy nem szex barát vagy hogy kell mondani, tudod. Hanem így-úgy elbeszélgettünk. Ha neki nincs cigije, akkor én adok, ha nekem nincs, akkor ő. Tehát ilyen barátaim vannak sokan, de ilyen, hogy szex téren, ilyen nem. - Így ő volt egyedül? - Á nem. Már ki? Laci? Nem. Ez a rovarirtóval a végén összejöttem, tudod így. Tehát hogy ott laktam, ott elég sokáig, két évig laktam. De azzal jó is volt, tudod, azzal meg is volt. Így együtt. - Ő végül is élettársad lett? - Lehet mondani így. De úgy megvoltunk, úgy. Hogy is mondjam neked? Én már ismertem, hogy milyen. Ismertem azt, hogy hát mit szeret, mit nem, érted, így. És ő is ismerte az embert. Tehát mi már úgy ismertük egymást azelőtt is. Csak hát akkor még nem laktam náluk, csak a diszkóba jártunk meg ilyenek, ott ismertük meg egymást, tudod így. De ahhoz képest nagyon rendes volt. Ő sose nem bánta aztat, vagy a pofámba vetette, hogy intézetis...nagyon rendes volt ahhoz képest, csak mittudomén, tudod, ...azt untam meg benne, hogy nincs szája, vagy hogy mondjam neked. Ha valami baja volt, hogy mittudomén, hogy egy papírmunkát elvégezni, hát mindig én menjek. Azt meguntam és akkor ültem fel a vonatra. Ő ott maradt Debrecenben. - És mikor volt az első párkapcsolatod? Hány évesen? - Tehát mikor voltam először férfival? - Igen. - Tízen...várj csak még a GYIVI-ben voltam. Nem. A Hollóson is akartak már, de nem, akkor sem, mert én tudod olyan voltam, hogy nem. ...Hát olyan mittudomén, 16 évesen? 16 évesen, igen, mert akkor voltam...Igaz, hogy akkor kicsit többet ittam a kelleténél. És tudod, nem voltam én részeg, mert tudtam én az eszemet, csak mittudomén, régen tetszett már az a srác meg ilyenek. - Ő is intézetis srác volt? - Persze. - És ez csak arra az alkalomra szólt? - Persze. Én megmondtam neki, hogy ne várjon többet tőlem, mert én nem... haveri alapon jó, de nem. Szóval én nem vagyok olyan fajta típus. Én, ha eggyel voltam, akkor azzal az eggyel. Elbeszélgetni, elhülyéskedtem bárkivel beszélgettem. Tudod, legyen az férfi, nő, de én csak azzal az eggyel. De viszont, ha összezűröztünk, én évekig e vagyok úgy, hogy utána nekem nem kell más. Én valahogy nem...tudod tartok ettől a betegségtől is, amik vannak, már az AIDS meg az ilyenek. Nem tudom, hogy ki milyen és ez valahogy visszataszít... - És most mit gondolsz? Hogyan tovább? - Most? Hát ez jó kérdés. Most ezt úgy csinálom tovább, úgy gondolom tovább, nem biztos, hogy bejön, attól függ, ezt úgy gondolom tovább, tudod, hogy mivel én már Debrecenbe soha nem megyek vissza, mert megutáltam Debrecent, tehát én már itt ragadok Pesten. Elébb-utóbb csak megszokom, tehát megismerem a várost. Ha nem, akkor meg így maradok. Hát az, hogy most elintéztem azt, hogy ide bejelentkeztem... Már lett volna itt munkahely kórházakban meg ilyenek, de akkor nem volt szállásom, tehát most már van szállásom, most már biztos találok munkahelyet, mert olyan nincs, hogy nem találok egy nagyvárosban. Tehát én optimista vagyok, hál’ istennek ilyen vagyok. Általában jó kedvem van. - És most miből élsz? - Most még egyenlőre semmiből. 15
- Hogy lehet megélni a semmiből? - Hogy lehet? Úgy, hogy elütöd az idődet azzal, hogy nem mindig azon gondolkozol... Na várjál, mert nem így van. Várjál. Hát eleve bejelentkeztem ide, tehát nekem eleve az volt az elvem, hogy hát valahol lakjak és dolgozzak, és utána felöltözzek, cuccokat vegyek és utána éljem az életemet. Na, hát mivel most itt vagyok, bejelentkeztem, így már nekem a jövő héten lesz munkahelyem. - Kórházban fogsz dolgozni? - Nem. Hanem Lőrincen a munkaügyit mondtam neked, és ott van ez a nő, mert a múlt héten ott voltam és mondta, hogy van ez a csomagoló. Nem tudom gyár vagy valami. Nem beszéltünk vagy két percet. Csak annyit mondott, hogy van a csomagoló, de ahhoz az kell, hogy én bejelentkezzem, tehát legyen egy pesti lakcímem. És akkor mondtam neki, hogy jó, én elintézem, de tartsa meg ezt a munkahelyet nekem. Annyit tudok még, hogy egyműszakos meg csomagoló. - Na és mennyiért? - Azt még nem tudom, hogy mennyiért, mert jó, ha két percet beszéltünk, még annyit sem, be sem hívott, kijött ő és ennyit elmondott. És akkor tehát most az az elvem, hogy mivel be tudtam jelentkezni ide, így visszamegyek oda a nőhöz. ha a csomagoló nem marad meg, valamilyen munkát úgy is ad nekem. És akkor mittudomén, mert most itt vagyok a fapadoson, és én itt a fapadoson nem fogok maradni. Én ezt már nagyon jól tudom, én fölmegyek a fizetőre, mert fönt fizető van. És akkor fölmegyek a fizetőbe és akkor tudod...annyiban különbözik a fizető ettől, hogy itt bejössz hat órakor, mert akkor engednek be, utána már nem mehetsz ki. És tudod, mit tudom én, este van a jó friss levegő, tudod...és egyhamar nem tudok elaludni, ezeket a sok örülteket nem hallgatom, az egyik részegebb, mint a másik. - És a mindennapos kiadásaidat miből fedezed? - Hogy mindennapos? - Étel, cigaretta, ital... - Én nem iszom. - Na jó, étel cigaretta. - Hát figyelj, én hál’ istennek vagyok olyan átkozott jószívű, hogy sokszor bánom. Tudod első nap, amikor ide bejöttem, akkor volt cigim is, jó kajám nem volt, piám megint nem volt, mert az engem megint nem érdekel, de cigim volt. És akkor láttam elsőnek őket, ott kint a lépcsőnél. Ugyanígy ott ültünk kint, fiúk-lányok, aztán beszélgettünk. És tudod, nem vagyok az a fukar, hogy van és akkor nem adok. És akkor, mittudomén, fél perc alatt elment egy doboz cigi, érted? Ennek, annak, amannak és kész. És tudod, valahol mittudomén, valahol ezek is olyanok, hogy ha te adsz, akkor visszaadják, és én a mai napig ilyen vagyok, hogy ha van egy doboz cigim, mert van úgy, hogy van, tudod, vagy találok vagy ilyenek - Találsz? - Volt már olyan, hogy találtam egy doboz cigit. és akkor mittudomén, bejövök és akkor itt van Laci, annak mittudomén egy kávé... Hogy mondjam, ez a társaság, tehát az én társaságom, mert nem mindenkivel vagyunk olyan jóban, hogy látták, hogy akkor jöttem, minden, hogy semmim nem volt lényegében. Egy cuccal jöttem be, csak így , ami rajtam volt, de az a fél óra alatt az a doboz cigi elment. És akkor hol az egyik ad cigit, hol az egyik hív meg kólára meg ilyenek. - Na, akkor visszamennénk egészen oda, amikor Nánásiban voltál állami gondozásban. Mire emlékszem vissza abból az időből? Ott általános iskolába is jártál nem? Alsóba. - Ott az általánost kezdtem el valóban. Hát. - Hogy ment? 16
- Ó hát én nagyon rossz voltam, fúúú ott volt egy igazgató, sosem felejtem el. Tudod az valahol úgy csípett is, de viszont hogy mondjam...de nem úgy fogta fel a dolgokat, mint egy felnőtt, vagy hogy mondjam. Hát én ott az iskolában nagyon fiús típus voltam. Jó, hát fiús cuccaim voltak, meg ilyenek és akkor...és akkor mondja nekem, mindig azzal volt, hogy mikor leszek már nő, meg ilyenek. Mindig cukkolt, de így hülyeségből. És hát ugye már akkor nagy pofám volt nekem és hát ugye én is úgy megmondtam, és akkor volt egy tanár, az meg szerelmes volt belém. - Igaziból? - Igaziból szerelmes volt belém. Tudod, ez nekem most esett le, akkor máshogy fogtam fel. És én sosem figyeltem oda az órákon, elhülyéskedtem a dolgokat...hú, én verekedtem az iskolában. Hát hogy mondjam neked? Úgy éltem, mintha,...és a lányokkal nem nagyon tárgyaltam, inkább a fiúkhoz húzódtam meg ilyenek. Tehát nem éreztem magam gatyinak vagy hogy kell mondani...tehát buzinak...meg se homokosnak meg ilyennek, csak, hogy mondjam, jobb volt az a férfi, fiú vagy hogy mondjam...tehát én attól ugyanúgy nőnek éreztem magam, csak azok mások voltak. És akkor mindig verekedtünk, meg az ablakot betörtük, meg ilyenek, ott is volt jó pár, aki olyan volt mint én, rosszaság közé tartozott. És akkor persze engem mindig egy paddal hátrább, hátrább ültettek. Tudod a végén leghátul maradtam. És tudod, annak idején én Jónás voltam. Jónás néven szerepeltem....tehát Jónás Ágnes voltam akkor. Bár most is úgy lennék. - Miért, most hogy szerepelsz? - Hát most Rostás vagyok. - És mi okozta a váltást? - Ja, hát ez úgy történt, hogy osztályfőnöki óra volt. Mittudomén már akkor voltam hanyadikos, negyedikes körül... vagy akkor mentem át ötbe. És akkor bejön az osztályfőnök és akkor álljunk fel meg mittudomén, és nem mondta, hogy üljünk le. És mindenki ott állt, állt. És mondom, már én akkor Jónás néven szerepeltem, még én akkor sosem láttam a szüleimet és akkor tudod, egyszer azt mondja mindenki előtt, na, gyerekek, mától fogva Jónás Ágnes nem Jónás, hanem Rostás. Így. Hú, én akkor égtem is, tudod, szégyelltem is vagy nem tudom... olyan furcsa is volt, tudod. És akkor mondja nekem úgy, hogy az egyik napról a másikra az apám, az állítólagos apám átvette az ő nevét vagy hogy mondják...Azt tudod valahogy nem...meg sem tudtam szólalni is, meg úgy vártam volna valamit még, hogy mond, és nem mondott semmit, és valahogy így mindenki hozzászokott idővel, hogy Rostás vagyok, hogy nem Jónás. És így, így Rostás lettem. - És később megismerted a szüleidet? - Később meg, de nem tudom, minek. - Hogy ismerted meg őket? - Hát az, hogy...az csalódás, ahogy megismertem őket, tehát rossz csalódással. Tehát úgy, hogy már akkor a GYIVI-ben voltam bent, abban a GYIVI-ben, amelyiket mondtam, hogy a bátyámmal verekedtünk. Ott a nagy rácsos intézetben laktam. És tudod, egy nap ugyanígy verekszem meg mittudomén, már akkor tudtam, hogy ő a bátyám, de akkor a szülök, hát nem is szülök, na mindegy, tehát őket még nem ismertem. Csak bebeszéltem magamnak, hogy az én szüleim... Ja igen, ott tartottam, hogy a lányok így összebeszélnek, beszélgettünk, és egyik a másiktól kérdezgeti, hogy neked milyen, hogy néz ki meg ilyen. És akkor egyszer kérdezték tőlem, hogy neked milyen a szülöd, és akkor, tudod, én úgy tettem, mint aki látta már - sehol semmi- és akkor mondom nekik, hogy az én szüleim jól öltözöttek, öltöny, nyakkendő, meg szép ruhában, meg ilyenek. És akkor valahogy ezt kezdtem magamba bebeszélni. De még akkor ... akkor én hány éves lehettem, amikor én ezeket kezdtem belebeszélni...nem tudom, de még 13 vagy valahogy itten körül. Mert akkor ismertem meg őket, akkor lehettem 13 éves. és tudod, mittudomén ez így 17
bennem is ragadt, hogy nekem ilyen szüleim vannak, hogy dolgoznak, jól keresnek meg szép ház... És akkor egyik reggel úgy kint vagyok az udvarban, mindenki ott volt akkor, és akkor úgy sunyiban elkezdtünk ott cigizni meg röhögtünk és ilyenek. Hát én meg sem álmodtam annak idején, hogy egyszer én még látni fogom őket. És akkor jön a nevelő, Zsuzsi - sosem felejtem el és akkor az is olyan nagyszájú volt, mint én. És akkor azt mondja nekem, hogy Ági, gyere csak! Itt vannak a szüleid! Ejj, mondom, ne hülyéskedj már, ennyi idő után megjelentek. Azt mondja, tényleg ott vannak, várnak. Hát tudod, valahogy kíváncsi is voltam, hogy most tényleg az e, amit én beképzeltem vagy milyen, és akkor kimegyünk, mert volt ott egy rács és volt ott az udvar, és akkor bejöttünk, és volt ott egy folyosó és akkor a folyosónál kérdezem tőle, hogy milyen, hogy néznek ki. Ó, azt mondja, majd meglátod. Gondolom, nem akarta már mondani, hogy milyen, mert tudta, hogy ki sem megyek akkor. És akkor kimentünk, és ahogy kimentünk megint volt egy rács. És akkor a rácson ahogy kimentünk megint volt egy előtér. Kimegyek, rájuk néztem és akkor egyenesen elröhögtem magamat. - Milyenek voltak? - Hát tudod olyanok...egész más, mint amit én beképzeltem. Hát apámon ilyen sáros gumicsizma, meg ilyen koszos cucc meg ilyenek, és akkor nem is magasak, hanem alacsonyak, ráadásul olyan, mint én, olyan kicsi. És akkor rám néz, hú mondom, ki ez? Anyámon bő szoknya, nem tudom hány ruha van rajta. Ó, mondom, ez igen. Kik ezek? Hát azt mondja, a szüleim. Mondom, ezek nem az én szüleim, ott a szemükbe, képzeld el. Az én szüleim nem így néznek ki. És akkor még apám ott mutatja az igazolványt, hogy márpedig én vagyok az apád. Te nem vagy, mondom. És akkor azt mondja, hát legalább már beszélgessél. Hát mondom, minek? Nincs mi beszélni valóm, idegenek vagytok nekem. És akkor addig-addig mondták, hogy... Cigijük volt, azért ültem jóformán le vele, hogy cigizzek. Kicigiztem magam, egy-két szálat elraktam, és akkor, tudod, mondja nekem, hogy hát van ám több testvéred. Így. Tudod, én úgy voltam ezzel, hogy hagyjon már ezzel. Aznap, tudod, nyári szünet volt, és akkor azt mondja nekem, hogy megnézed a házat? Hát már kíváncsi voltam a házra, mert a házra én meg olyat képzeltem el, hogy van vagy három szoba, fürdőszoba, szépen berendezve, meg tisztaság, meg ilyenek. És akkor megyünk, megyünk a buszon, még mindig megyünk, még mindig, és akkor ott a Debrecenben az Óvoda utcán, tehát ez egy olyan hely, ilyen kertes házak vannak, tehát olyan csendes hely. És akkor látom a kertes házakat, minden és én azt hittem, hogy olyan szép kertes házuk van nekik. Bementünk egy kis utcába, és akkor arrább ott hátrább, és akkor megláttam a házat. Elöl lakott egy öregasszony, ők meg hátul laktak, és akkor hátul meg volt egy csomó kis pulya, érted? Egyik kisebb volt mint a másik, így lépcsőfokozatban jöttek föl, érted. És akkor nézem, Úristen, micsoda csúnya gyerekek, meg ilyen. És akkor megláttam a házat, és már be sem mentem, a küszöbön megálltam és már aznap vissza is mentem a GYIVI-be. Mert olyan... le volt hullva a fal, meg nem, nem az a ház, amit én elképzeltem. Hanem olyan züllött ház, mert isznak eléggé, mind a kettő. - Te ezt honnan tudod? - Onnan tudom, hogy, hogy mondjam neked, hogy amikor őket megismertem, akkor ott laktak az Óvoda utcában és már akkor ittak, mind a ketten. Ilyen kannából vagy miből. És akkor én azt gondoltam, hogy na, hát most isznak nagy örömömre, meg ilyen, tudod így, de én aznap visszamentem a GYIVI-be, tehát mondom én a küszöbön belül be sem léptem, ahogy megláttam. Visszamentem és akkor onnét ők próbáltak volna magukhoz szokatni. Mert hogy most már nagy vagyok és tudok lóvét keresni. És én valahogy úgy éreztem, a mai napig úgy érzem, hogy nem a szüleim. Tehát hogy mondjam neked, ha én találkozok velük az utcán, akkor köszönök nekik és 18
annyi. De úgy, hogy én érezzem azt, hogy az anyám vagy az apám, azt valahogy nem. Tudod, valahogy úgy érzem, hogy én mindig egyedül voltam, nekem jobb is így egyedül. - Intézetben is egyedül érezted magad? - Nem, mert tudod ott voltak lányok, fiúk, akikkel beszélgettem, meg ilyenek és valahogy... Én például látom rajtad, hogy te nem voltál intézetben. Az intézetiesek egymást megismerik. Nem az, hogy lelátszik az, hogy intézetis vagy. Hanem már te megismered az embereket, hogy te például nem voltál... - Miből látod? Beszédéből, modorából.... - Tudod a beszéd is, maga ahogy hát leül, tudod ezek mind azok a benti megszokások. És ezt mindig viszi magával úgy, mint én a szövegemet, akkor ugyanúgy viszem mittudomén, a leülést, a cigizést, akkor azt, hogy mindenkivel el tudsz beszélgetni. Mert van olyan is, aki csak behúzódik, azt kész, érted? Ha te nem szólsz hozzá, akkor az nem szólal meg. Meg általában ezek az intézetisek szeretnek barátkozni, szeretnek beszélni, meg mittudomén a társaság meg ez. Mert ott az a megszokott, hogy csak ők, aztán ezeket ismerted már meg mittudomén, és végén megszokod őket. És ezt a benti életet, tudod, viszed magaddal teljesen, nem tudom meddig, sokáig. - És szerinted ez segített téged akkor, amikor nem kerestél és mégis élned kellett valamiből? - Már hogy? - Hát ez a kapcsolatteremtő képességed, a barátkozásod... - Te, lehet, hogy ez segített, mert én mindig ilyen voltam, mióta ismerem magamat, hogy nem vagyok olyan behúzódós. Mint ahogy az első nap ide bejöttem. Bejöttem, mondom itt ültek már akkor a lépcsőn. Elkezdtek már akkor beszélgetni, tudod én nem szóltam még akkor, hanem az egyik szólt hozzám ,és akkor én ugyanúgy beszélgettem. Nem az, hogy flegmán vagy valami, hanem elkezdtünk, mint veled, dumcsizni azt kész, érted? Tudod én valahogy olyan vagyok, hogy voltam már szarban, meg biztos leszek is még, de olyan vagyok, hogy nem adom fel, optimista vagyok, tudom azt, hogy máma így van, de két nap múlva úgy sem így lesz. - De mitől vagy benne biztos? - Mert addig csinálom, hogy úgy legyen, ahogy én akarom. Például addig mentem, hogy ide bejelentkezzek, mert tudtam, hogy ide be fogok jelentkezni és addig mentem, hogy jövő héten munkahelyem legyen. Én valahogy ilyen vagyok, és ebből viszont sokan irigyelnek is ám, hogy valahogy nem vagyok olyan esetlen vagy hogy kell mondani. Meg ha valaki azt mondja, hogy nincs, azt akkor elmegyek.... Én olyan vagyok, engem kitesznek az egyik ajtón, én bemegyek a másikon. Én úgy is addig megyek, amíg valaki el nem intéz valamit. Érted? Nem minden lány ilyen, mert aki kijön az intézetből, az van aki elkurvul, meg ilyenek, meg elzüllik, meg nem tud talpra állni. Tudod nekem mindig van egy eszmém, hogy én igenis megmutatom, hogy hát én igenis meg tudok állni a lábamon... - Bátorítottak erre téged nevelők? - Nem, nem. Tudod ott a nevelők nem foglalkoznak vele, hogy te mit csinálsz? Míg bent vagy, ott az a lényeg, hogy elmenjél dolgozni, azt utánamenjél te munka után. Ott még a mai napig van olyan lány, aki egy csekket nem tud kitölteni, ilyen postai csekket. - De veled foglalkozott valamelyik nevelő többet, mint a többiekkel? - Igen, bent a Hollóson. Ott igen. Ott volt olyan, képzeld el, hogy órám volt és kihívott az igazgatóhelyettes, hogy az akváriumát takarítsam már ki. De senki mást, csak engem. És az az idő alatt, amikor én takarítottam, mert én meg szeretem az állatokat, ő meg vagy beszélt valamit meg mittudomén, ilyenek. De valahogy amióta ismerem magam, én mindig ilyen voltam. Ott sem mutatták a csekket, meg sehol, egyik intézetben sem. Hanem én ezt úgy csináltam, amikor volt 19
egy pénzbüntetésem, megbüntettek a buszon vagy valami, és akkor be kellett hogy fizessem. És akkor bementem a postára ,és akkor mondtam neki, hogy töltse már ki, hogy hogy kell. Hát ugye az egyik ablaktól elküldtek, azt elmentem a másikhoz. Hát mondom, töltse már ki, nem tudom, hogy hogy kell. Erőszakosabb voltam, és akkor láttam, hogy hogy töltötte ki, és akkor úgy... Na de van olyan, aki meg viszont nem ilyen, hanem mittudomén, például kés-villával még a mai napig nem biztos hogy tudnak enni. Vagy ilyen kis apróságok, hogy felkészítik erre a nagy életre, hogy mire várjanak vagy hogy mire számítsanak, vagy hogy ne sírjanak, ha valaki elküldi a francba magyarán. De mondom, bennem tartott, hogy márpedig én igenis megmutatom, hogy én nem vagyok kurva. Én nem iszok úgy, mint a többiek, nem csavargok, meg igenis, hogy dolgozok, hogy ilyen az élet. - És kinek akartad megmutatni? - Ezt talán lehet, a világnak, vagy talán lehet azoknak, akik annak idején... Mert soha nem tudom, hogy mikor találkozok a volt igazgatómmal. Tudom mondani neki, hogy ez van, azt kész. Talán így ezek, vagy talán itt ezeknek is mutatni, hogy ide egy darabig szorulok csak, míg nem találok egy albérletet vagy valamit, érted? Kész. Bennem mindig az volt, hogy kell ebbe az életbe egy kis jókedvűség is hogy legyen, tudod, tehát ne mindig az a komoly meg ilyen... Az egész életet magyarán mondva, most ezért ne haragudj meg, leszartam. Én úgy voltam vele, nem hogy ahogy esik, püffen, hanem már akkor azt tudtam, hogy van az áremelés, ez ilyen drága, az olyan drága. Én leszarom a mai napig, engem ez abszolút nem érdekel, mert úgy sem az van, amit én akarnék ilyen téren, hanem amit a felsőbb... Énnekem a lényeg az, hogy én megálljak a talpamon, hogy én ne legyek elzüllve, ne legyek kurva meg ilyenek. Hál’ istennek lekopogom, ezeket nem. Tehát se kurva nem vagyok, inni nagyon ritkán iszom, két felest, azt kész... - Kit nevezel te kurvának? - Hát azt, akik kint állnak az utcán, meg pénzért csinálják, meg így, világos nappal is, meg olyan öltözékbe öltöznek. Én nem. Most hogy úgy érzem, hogy nem öltözök annyira fiúsan, azóta fölveszem a szoknyát, de nem az olyan minit, hanem azt, ami így idáig ér. Tehát eleve nem úgy öltözök meg ilyenek. Ha elintézem a dolgomat, én nem megyek egyik sarokról a másikra én nem, állok ki az utcára csavarogni, inkább itt ülök bent. - Pedig hát pénz van belőle... - De nekem nem mindegy, hogy milyen téren van pénzem. Nem vetem meg a kurvákat, mert valamiből meg kell élniük, de én magam nem tudnám csinálni. - Te nem akartál továbbtanulni? Említetted ezt a gimnáziumot. - Igen, de egy hét után otthagytam. Hát még akkor mondom...hogy mondjam, megvolt nekem már akkor is a magamhoz való eszem, de akkor nem így fogtam fel, mint most. Tehát akkor olyan lazán, könnyedén fogtam fel, és akkor valahogy úgy voltam vele, hogy majd lesz, azt kész. Szinte tudtam azt, hogy néha egy segédmunkás többet keres, mint egy szakmunkás, érted? - Amúgy ment a tanulás? - Mikor akartam, igen. Amikor nem akartam, akkor nem ment. - A nyolc osztályt simán elvégezted, nem buktál? - De, egyet buktam. - Hányadikban? - Harmadik vagy negyedik körül, így. Hát mert én hol akartam akkor még tanulni? Engem akkor az érdekelt, a foci, meg ilyen séta, úgyhogy engem nem érdekelt akkor a tanulás, és buktam. De amúgy hogy mondjam, már amikor így 6, 7, 8 osztályos voltam, akkor már úgy voltam vele, hogy mindegy az, hogy hármas, mittudomén leteszem, azt annyi, utána arra sincsen gondom, szóval így. 20
- És mi akartál lenni? - Hát ami még a mai vágyam mindig, de az sosem lesz, vágy is meg álom is, de hát én abba sosem nem jutok bele... - Na. - Tudod mióta az van, hogy nem tudom ismered-e? Hogy kell azt mondani, ilyen lemezstúdióban dolgozni. Tudod olyan, hogy te ott énekelsz lent valahol, de én látlak, meg te is, és mikrofonban énekelsz, meg van egy ilyen asztal, meg én a hangerőt meg mindent. - Disk jockey? - Valami ilyesmi. Hát ez annyira az álmom, á, csak álom, álom marad. - Szereted a zenét? - Nagyon, nagyon. Á, de ez csak álom marad, ez mindig csak álom marad. Én ezt tudom. Ilyen helyre én sose nem jutok be. - Az állami gondozottak általában szeretnének minél tovább bent maradni. Te idő előtt kijöttél. - Idő előtt. Talán akkor nagyon szerelmes voltam, tudod? Akkor Laci volt az az első, akit tényleg... Talán mondhatom azt, hogy akibe nagyon szerelmes voltam, és talán lehet, hogy ezért. De viszont úgy nem bántam, hogy előbb kijöttem, mert hamarabb megtanultam, hogy mi van itt kint, hogy tudjam azt, hogy merre menjek, hol drágább, hol olcsóbb, hol van ilyen bálás vagy ilyenek, tudod. - És nem vágysz vissza? - Egybe vágyok vissza, a Hollós utcába, azt nagyon szerettem, azt nagyon sajnáltam. Mai napig, oda én visszamennék, de már nem lehet. Ez a baj. Ott munka nincsen, azért meg, hogy én ott nyaralok meg ilyen, azt én így is tudok nyaralni, ha dolgozok. Nekem az egész életem szinte az volt, hogy dolgozok vagy nem, dolgozok vagy nem és kész. Ennyi volt hát lényegiben. - Mióta eljöttél Debrecenből a nevelő-tanároddal tartod még a kapcsolatot? - Nem, senkivel. Tehát most mindenki úgy tudja, hogy eltűntem. De hová, azt lényegében ők nem tudják, nem is akarom, hogy tudják. - De az mégiscsak egy védett környezet volt neked, mert ismerőseid voltak ott? - Védett, de mit érek vele, munkahelyem nincsen ottan. - Mert te csak akkor használtad ezeket a kapcsolatokat, amikor tudtál adni valamit? - Persze. Mert ha nincs pénzem, de ha tudom, hogy iszik, és nem tudok vinni neki egy üveg sört, akkor én nem megyek. Én valahogy másabbnak érzem magam, mint a többi intézetis lány. Mert van köztük, tudod, de az nagyon kevés. Legtöbbjük inkább elkurvul, elzüllik meg olyan bandákban van benne, amiktől még én is kiakadok. Mert mondom, hogy elvesződik az életben. - Meg tudnád mondani nekem, hogy honnan jön neked az a másság? Hogy te nem tetoválsz, nem szipuzol, nem iszol? - Én sosem szipuztam. Azért mert, hogy mondjam neked? hogy a saját egészségemet tönkretegyem. Valahogy az ilyen szipo meg az ilyenek hülyeségnek látom, nem látom értelmét. Ennek a tetkonak sem értem, mert mittudomén, jó, legyen 20 éves, beletetkozza, de mán 40 vagy 50 éves korára már szégyellni fogja a bőrét. Sokszor mondták is, hogy nem haladok a divattal vagy mivel. De én mondtam, nem baj, ti haladtok, a lényeg az. Mondom én nagyon optimista is vagyok, ha reggel van, ha este van, én mindig. Ha csalódás ér, az sem tart sokáig, arra is legyintek egyet, aztán kész. Valamikor régen, amikor még fiatalabb voltam, akkor lehet, hogy másképp fogtam fel, de akkor is mehettem volna minden héten, kimehettem volna diszkóba, de mondom, 21
akkor is mentem egyszer, kétszer, de betartott két évig is. Én nem, valahogy én hozzájuk képest régi vagyok, ez a maradiság vagy hogy kell mondani. Énnekem ez így jó, ahogy vagyok. - Volt olyan barátod, akire úgy emlékszel az intézetis időkből, akivel úgy összetartottál? - Az intézetis időkből, akivel úgy összetartottam, akinek úgy elmondtam, ha volt valami gond? Volt, de tudod már inkább az utóbbi időkben, inkább a lányoknál volt olyan. Volt a Hollóson egy olyan ikerpár, és azok szerelmesek voltak belém mind a ketten. És akkor ha nekik volt úgy bajuk, akkor valahogy úgy éreztük, mintha testvérek lennénk. Mindenki úgy érzi, nem csak mi, hanem mindenki úgy érzi az intézetben. Mindig találsz olyat, akinek te elmondhatod, hogy mi bajod van vagy ki bántott. Vagy ha nem is, akkor nevelőt vagy akárkit. Én például a portásnak is ugyanígy elmondtam, hogy mi volt, hogy volt, vagy hogy ki bántott, vagy hogy éhes vagyok, vagy ilyenek. Meg ott az a jó, tudod, hogy összetartás van, nem úgy mint kint az életben. Ott az volt a jó, hogy mondjam, ha téged megvert valaki ott bent, és még főképp ha új voltál, akkor viszont nem egykét ember ment megkérdezni, hogy mi van, hogy ki bántott. És előbb-utóbb elmondod. És akkor sokan, 10-15-en is összegyűlünk és odamegyünk, és akkor lerendezzük, hogy mi volt, hogy volt. És utána meg idővel majd te is így hozzánk szokol. meg akkor már ha érzed, hogy védelem alatt vagy, vagy szeretnek, akkor te is úgy állsz már hozzánk. Tehát van benne jó dolog is meg rossz is. - Ez volt a jó. És mi a rossz? - Az például, hogy volt nevelő, nem egy, akit nem szerettünk, mert az olyan volt hozzánk. Azzal magyarán mondva kibasztunk. Ahogy ő nem engedte a cigit, tudta, hogy cigizünk és beköpött, mi meg azzal kibasztunk estére. És a végén nem bírta, felmondott. De volt olyan is, hogy a nevelőnek van egy kedvenc gyereke. Tudod, nem mutatja azt, hogy na most én téged szeretlek, téged nem, mert ott egy kalap alá kell vegyen mindenkivel. És mittudomén, volt olyasmi, hogy te vagy a kedvenc gyerek, szeretett mindenkit, de téged azért jobban. És akkor, tudod ,észreveszi ezt a többi társad, és akkor hozzád is úgy állnak, meg a nevelőnőhöz. Szeretünk mi titeket is, csak akkor már kicsit távolabb teszünk a többi társaságtól. - Te nem voltál ilyen kedvenc gyereke valakinek? - Hát nem hiszem. Mondjuk a Hollóson lehet. Ott mondom még tanulás közben is kikért az igazgatóhelyettes, hogy az akváriumát tisztítsam ki, de soha nem szólt senkinek, csak nekem. Ha kajáltunk, valahogy mindig nekem szólt. Hú, egyszer olyan fülest kaptam. De akkor sírt. Ő sírt, én meg kiröhögtem szegényt. Nem úgy kiröhögtem, csak fájt a pofon, amit adott, de sírtam is, de tudod, nem akartam mutatni azt, hogy én most sírok. Úgy sírt, mint egy nő, annyira megsajnáltam. - Miért adta a pofont? - Hát azért, mert tudod, nem lehetett cigizni abban az intézetben. És akkor felmentünk a fürdőbe, és akkor mindenki egy slukkot szívott. És volt egy...mert tudod mi ott úgy voltunk, hogy kicsik voltak meg nagyok. És volt ott olyan egy-két kicsi, akik szerették az ilyen dolgokat, hogy beköpni. És ez meg beköpött az igazgatóhelyettesnek. És akkor feljött. Mi mind félkörbe álltunk, mind az öten. Hát ki az első, én. Miért is ne. És tudod, kérdezi, hogy kié volt a cigi. Így. Mondani akartam, hogy az nem egy szál volt, hanem egy csikk. Erre puff, egy nagy pofon. Világos nappal azt hittem, csillagokat látok. És akkor mind, érted, mind az öten kaptunk. Hát ugye fájt a pofon, de mind az öten röhögtünk. Utána megkerestük azt, aki minket beköpött, azt a kis csajt, és akkor meg akarták verni a többiek, és akkor mondtam nekik, hogy hagyjátok, kis segg meg ilyenek. Tudod valahogy úgy hallgattak rám is, és akkor úgy elzavarták a francba és nem bántották. És akkor erre azt mondja a diri, hogy menjek csak oda. Odamentem, ránéztem, ő meg rám nézett és akkor látta, hogy itt van az ujja nyoma, és akkor mondom, mi van? Azt mondja, semmi. De az úgy sírt, mint egy nő. Szabályszerűen potyogott a könnye. Akkor nagyon megsajnáltam, de mondom, 22
ott talán azért szerettek. Volt egy pszichológus. Azt szerettem, tehát valahogy hozzá úgy éreztem, mintha közelebb lennék valahogy, de semmi csak egy izé, pszichológus volt. És akkor én ha szerdán ettől és ettől volt, engem nem érdekelt, én akkor is bementem csak azért, hogy tudjak vele beszélgetni, Akkor voltam kórházban. - Miért? - Hát hogy mondjam neked? Ott majdnem minden gyerek az intézetben vagy idegbeteg lesz, mert normális ott nem lesz. Már nem úgy értve, hogy normális, hanem már úgy, hogy nyugodt ő nem lesz ottan. Általában ott mindenki idegbeteg. És akkor emiatt sokat voltam a kórházban. - Mert te is ideges voltál? - Ó, én sokat. Hú, hát sokat, hát hogy mondjam neked, annak idején hamar felkaptam a vizet bármiért és akkor nem néztem azt, hogy ő kisebb vagy valami, hanem akkor egyenesen nekimentem, úgyhogy sok volt. Jó volt. - Mit jelent az, hogy sokat voltál kórházban? - Egy évnél többet. - Folyamatosan? - Egy évet voltam folyamatosan és utána mittudomén, kimaradt egy hónap, utána vissza, akkor kimaradt két hónap, akkor vissza. De egy évet viszont azt teljesen, januártól decemberig. - És miért? - Akkor voltam Berettyóban és akkor repültem az ablakon és a hátam miatt. És én, hogy mondjam, mikor bent voltam Berettyóban a kórházban, akkor bejött az igazgatónő. És én rá sem néztem, de ő tudta ezt, hogy hát én nem szeretek ott lenni, és tudod, áthoztak Debrecenbe a Bem téri kórházba. És akkor ott, tudod, próbálták gyógyfürdő meg gyógymasszázs és nem használt. Már azóta kétszer meg kellett volna műteni, csak én nem mentem bele. És akkor tudod, mikor visszavittek Debrecenbe, már akkor a Hollósra vittek, de még akkor a kórházba. És akkor januártól decemberig végig bent voltam. - A hátad miatt? - Igen, a hátam miatt. - A későbbiekben volt más? - A későbbiekben viszont már idegi alapon kellett. Tudod nekem ott gyógyszert kellett szednem. Kiborultam, meg az, hogy felidegesítettek. Tudod, hamar ideges voltam. Annak idején ha te csak mondjuk itt állnék- és mondanád te csak olyan durva szóval, hogy menj már arrébb, nekem elég volt annyi. Akkor fogtam magam és én is mondtam a magamét, és akkor a végén meg megvertem. - És akkor bevittek a kórházba? - Hát nem egyből, hanem, mittudomén vártak vele két-három hónapot és ha továbbra is ilyen voltam, vagy ha egy hétig is ilyen voltam, akkor majd utána. Volt ilyen, hogy mondjam neked, ilyen ügyeletes, nem orvos, hanem asszisztens. Aki a kórházban ápolja az embereket. - Ápolónő. - Na, volt egy ilyen bent, azt ilyen váltótársak voltak, és azt ,akkor szólt az egyik orvosnak, , mert ennek az intézetnek , volt egy kórháza a Bem téren. Rozikához, Rozi nőhöz még a mai napig bejárok, ha valami gondom van vagy valami. És akkor úgy bevittek. - És akkor ott gyógyszereztek? - Persze. - Nem tudod, milyen gyógyszerrel? - Hát akkor nekem volt ilyen pici barna meg ilyen rózsaszín nagy, meg fehér is volt...hát én akkor több fajtát szedtem, de hát akkor azért is, mert vashiányom is volt meg mittudomén. 23
- És jobban lettél tőle? - Hát aztán ki vette be? Én nem vettem be a gyógyszert. De ott tudták, már ismertek, hogy milyen vagyok... Tudod, ott is volt egy kedvencem, volt egy Marika meg volt egy Irén. Ez a két nővér volt a kedvencem. Ő kettőjükre hallgattam csak. Többire már nem. - És rájuk miért? - Hát hogy mondjam, valahogy ők mások voltak. Tudod, a többi nem volt szimpatikus. - Miben voltak másak? - Hát hogy is mondjam, ők ketten ugyanúgy el tudtak beszélni bármiről és ugyanúgy megértették, hogy na vajon te most miért voltál idegbeteg, és akkor próbáltak tanácsot adni ,meg mondták, hogy ne csináld, mert hülye vagy, és akkor ők valahogy más...Ők valahogy mások voltak. - A többiek is ilyen sűrűn voltak bent a kórházban? - Nem, a többiek, hogy mondjam, volt ott pár lány, aki így mindig visszajárt. De mit tudom én, valahogy úgy szerettem is bemenni, mert ott más volt. Már amikor tényleg úgy voltam, hogy elég volt, akkor ott valahogy máshogy volt. Máshogy beszéltek meg ilyenek. És ennyi. És ebből te mit rakol össze? - Először is Hogy volt ez? Nánáson kezdted.... - Nánáson kezdtem, fölhoztak GYIVI-be, a GYIVI-böl Berettyó. Berettyóból vissza a GYIVI-be, a GYIVI-ből a Hollósra, a Hollósról meg Bem tér. És a Bem térről meg ki. - Albérlet. - Igen, utána meg utca. Így. - És hogy voltak ezek a munkaviszonyok? - Innentől kezdődik hogy volt a rovarirtás, akkor utána volt... Kézilány két helyen. Utána volt a vonattakarító és utána volt a nyomda és utána még mi volt? A lépcsőház-takaritó. Várjál csak... voltam lépcsőházas, utána...nem, ez a vonat előtt volt. Tehát a vonattakarítás, utána voltam lépcsőházas, utána volt a nyomda és utána mi volt még? Voltam vécés is. -WC-s? -WC-s is voltam Snack bárban. Az olyan, nem lehet azt mondani, hogy olyan tartós, mert volt, hogy beugrottam egy ismerős helyett, de volt, amikor két hétre vagy három hétre én voltam. És az a lóvé, amit beszedtem, az az enyim volt, azt nem adtam oda. - És hol laktál akkor? - Akkor sehol. Akkor jó volt, mert ott egész éjjel van, tudod műsor van, Öt órától hajnal négyig tart ez a... Akkor láttam először, hogy ilyen van műsor, táncolnak meg ilyenek. Lemegy ez a műsor, mondjuk félórás, és akkor mindenki beszélget, iszik, meg vannak ott nők meg ilyenek. És akkor én ott voltam WC-s, így. - És azt meg tudod mondani, hogy ez mikor volt? - ... Ez a tengés-lengésben volt, amikor kérdezted, hogy mit dolgoztam és mondtam, hogy tengtem-lengtem. Meg várjunk, mi voltam még? Ja, most legutóbb innen a Moszkva térről jártam el dolgozni, építkezésen is voltam már, meg ilyenek, meggyet szedni is voltam már. Tehát elmondhatom magamról azért, hogy elég sok munkát végeztem. Úgyhogy lényegében ahol legjobban szerettem lenni, az a vállalati nyomda volt, ahol három évig voltam. Ott szerettem is lenni, de viszont szerettek is. Az, ami jó volt.
24
