A WESSELÉNYI MÛVELÕDÉSI EGYLET LAPJA
VI. évfolyam, 2009. január - február
1 - 2. szám (61. - 62. szám)
M a k f a l v a Embergyepü: ”1856 égy darab erdö Ember gyepü düllöben”. Lok deli része a szolokmai és atosfalvi határ találkozásánál Kicsi nevetlen patakátol délre. E helynévben a gyepü határvidéket jelöl, azonban az ember előtag keletkezésére semmilyen magyarázatot sem kaptam. Embergyepü hegyese: E helynév szerepel Benkő Károly ismertetésben, ahol úgy említi mint Makfalva határának egyik legmagassabb csúcsát. Lok dűlőben található. erdővel borított csúcs a szolokmai és atosfalvi határok közelében. Embergyepü oldala: Embergyepü keleti részének Szolokma patakától délre eső legelő és szorványosan beültetett gyümölcsöseit jelöli. Embergyepü töve: Embergyepü belsö, keleti részét jelöli. Erőspatak: Andrásuta dűlőnek a Lok felőli, nyugati része, közvetlenül a Makfalva-Szolokmát összekötő országút mellett Barkócasarka, Kollégium erdeje között. Nevét az itt található patakról kapta, amely csak hóolvadás és esőzések alkalmával folyik, de olyankor veszélyes. Erőspatak feje: Erőspatak legkülső, keleti részét jelöli, meredek oldal, erdőség. Élőhaló víz: Embergyepü oldalában lévő egykri forrás neve, amelyről a hagyomány azt tartja, hogy vize gyógyhatású, a gyomorbántalmakban szenvedőket a halálból is visszahozza, a halódót meggyógyítja. Forrásából akárki ihatott /élhetett/, nem tartotta senki tulajdonának. Fahíd: Hatalmas tölgyfa gerendákból a KisKüküllőre épített híd neve Fűpatak beömlési övezetében. Átjárást biztosít Feketenyíl és Alsószeg között. Több évszázados múltra tekint vissza.
Megjelenik havonta
h e l y n e v e i
A fahíd fénykép: Szőcs Pál Fazékverem: ”1700: vagyon széna fü Fazék veremnél égy nyil kaszálo réth”. Kihalt helynév. Sokad dűlőnek Nagyhegyhez közel eső területe, ahonnan századok folyamán a fazekassághoz szükséges nyersanyagot bányászták. A mesterség hanyatlásával fokozatosan feledésbe merült. Fedeleshíd: Szolokma pataka beömlési övezetében a Kis-Küküllőre épített hídat nevezték így, amelyről Orbán Balázs is megemlékezik a Székelyföld leírásában: ”Ki innen/Szolokmából/ Makfalvára akar menni 25-ször kell, hogy a Szolokma patakán minden híd nélkül átszálljon, míg a Küküllő völgyére kiér. Makfalva meg is kezdte /a probléma megoldását/ azáltal, hogy a Kis-Küküllőre egy olyan pompás, cseréppel fedett hidat épített, melynek a Székelyföldön nemigen van párja”. Sajnos 1916-ban a háború okozta veszély idején a helyi csendőrség felégette azzal az indokkal, hogy ne kerüljön az ellenség birtokába. Fülöp Dénes munkájából közli Fülöp Irén
Makfalvi Tekintő
2. oldal
IN MEMORIAM GÁLL LÁSZLÓ 1927 - 2009 Ez év február 3-án kísértük utolsó útjára az immár néhaivá vált Gáll Laci bácsinkat, nyugalmazott kántortanító kollegánkat. A megpróbáltatás nehéz óráiban a költő szavai jutottak eszembe a sírjánál: „Kicsik vagyunk ahhoz, hogy ne legyen életünknél nagyobb a fájdalom... Ha kedves tűnik el a semmibe, hű társ, apa, barát, munkatárs, rokon... És hírtelen lelkét veszti a táj, hitelét a szó, távlatát értelem... Az egyetlen bizonyosság, hogy fáj a nincs, a nem, a többé sohasem...” 1927-ben indult életpályája, az Udvarhely melletti Oroszhegyről. Szülőfalújából hozta a Küküllő mentére az ottani nép szeretetét, szorgalmát és megértését. Lövétei és felsősófalvi munkássága után került fél évszázaddal ezelőtt 1959-ben Makfalvára, ahol 1987-ig, nyugdíjba vonulásáig tevékenykedett. 1959-ben, letelepedésének évében már megszervezi a száz tagú gyermekegyüttest, az ú.n. pioníregyüttes zenekar, ének és táncegyüttesét, amellyel számos első és országos díjat nyert. 1960 és 1974 között községünk iskolaigazgatója. Szigorú másokkal, de főleg önmagával szemben is! Sokat adott az önképzésre, megszerzi a tanári fokozat legfelső fokát. A mai napon nem csak egy szerető szívű édesapával és élettárssal lettünk szegényebbek, hanem egy kíváló pedagógussal, tanítóval és igazgatóval is! A mi Laci bácsink közel négy évtizedig volt „a falu lámpása” – Gárdonyi szerint - és ontotta fényét, melegét és szeretetét. Generációk sokaságát oktatta, nevelte és tanította szeretetre és embertársaink iránt érzett megbecsülésre és segítőkészségre - amely, sajnos - rohanó társadalmunkban kihaló félben van... Kollegáink nevében biztosítalak Laci bácsink, hogy munkásságod még sokáig, sokunk számára példakép marad! Emléked szívünkbe zárjuk és megőrizzük! Mert nem hal meg az, akit eltemetünk, csak az hal meg, akit elfeledünk! Nyugodj békében Laci bácsink! Péter Ödön
Makfalvi Tekintő
3. oldal
Megjelent a Vörös Zászló 1979. május 4.-i számában
HÚSZ ESZTENDŐS Az országos III. díjas makfalvi pioníregyüttes Nagyszerű példát szolgáltatott a makfalvi általános iskola pionírcsoportjának szereplése a Megéneklünk Románia fesztivál nemrég befejeződött országos döntőjén. Ezeknek a gyermekszereplőknek a sikere igazolta, mit jelent a nevelői hozzáállás, a tanító sokoldalú zenei képzettsége egy falusi iskolában. Makfalva szép nagy község, iskolája mindig tartogat valami örvendetes meglepetést. Most is az országos III. díj. Bár, ha jól meggondoljuk, ez az előkelő helyezés egy folytonos, hosszú éveken át tartó zenei nevelés eredménye. Ebben az iskolában kivételesen fejlett zenei kultúra honosodott meg. Szerencsésnek mondhatja magát Makfalva, és szerencsés az iskola, hogy van egy Gáll László-ja, egy olyan zenepedagógusi adottságokkal rendelkező tanítója, aki oly sok szépet ki tud hozni a gyerekekből. Az általa vezetett pioníregyüttes 20 esztendős. Éppen jókor jött az elismerés, az országos III. díj. Gratulálunk a kis pioníroknak és vezetőjüknek, Gáll Lászlónak. Amikor utoljára láttam a makfalvi kisiskolásokat a marosvásárhelyi Művelődési Palota színpadán - 16 táncos, 23 tagú gyermekzenekar és 24 énekes, - s oly kifejezően elevenítették meg a gyermekek színes, örömteli világát, kedves terepemlékeimből előtolakodott két esemény. Egyszer egy hétköznapon, éppen a tanítás befejezésekor, meglepetésemre egy iskolai ünnepségükre érkeztem. Első, második és harmadik osztályos gyerekek szerepeltek az egyik teremben. Az elsősök xilofonegyüttese volt a zenekar, a többiek szavaltak, énekeltek. Kis színdarabot mutattak be. A maguk és társaik örömére. Máskor egy nagyobbacska osztályban - talán IV. - esek
voltak - életem egyik legemlékezetesebb gyermekhangversenyét hallhattam. Az egész osztály zenélt. Volt ott hegedűs, cimbalmos, nagybőgős, harmonikás, s talán furulyás is. (Az iskola furulya együttesét egy másik alkalommal láttam, hallottam). Honnan ez a zenei fogékonyság? - kérdeztem önmagamtól, de választ csak Gál Lászlótól kaphattam, később: ,,A gyermekek zenei oktatását 6 éves kortól, az I. osztályban kezdem. A legegyszerűbb hangszeren, a xilofonon gyakorolnak a gyerekek. Fokozatosan fejlesztem ki bennük a zenei képességeket, évről évre több hangszert használunk, az V. osztályban már tudnak hegedülni.’’ Tehát nem egy - két tehetségesebb gyerekkel foglalkozik a hozzáértő Gáll László, hanem az összes tanulókkal. A szülők, látva a tanító ügyszeretetét, hangszereket vásároltak a gyermekeknek. Így hát zenélnek, énekelnek, bármikor előadást tarthatnak, mert munkájuk folytonos. De a szereplésen túl, van ennek a folytonosságnak egy másik felbecsülhetetlen értéke: a makfalvi 8 osztályos iskolából kikerülő tanulók mindenike (később már felnőttként) játszik legalább egy hangszeren. Ezek a gyerekek ismerik Kodály és Enescu nevét, s ha nem is egy zenész színvonalán, de igényesekre szoktatott műkedvelőként játsszák műveiket. A kis zenészek lelkesedése, magával ragadja a táncosokat és énekeseket is. A legutóbbi nagy országos siker szól elsősorban az iskola összes osztályaiból kiválogatott legjobbaknak, de szól minden tanulónak, hiszen a zenészek többnyire V-VIIIasok, a táncosok az V/A-sok, az énekesek pedig IIIIV. osztályosok. Az országos döntőn ott volt Rózsa Zsolt táncos, Orbán Balázs és Szép István harmonikás, Molnár Dénes és Huszár Géza hegedűs, Hegyi Péter cimbalmos, Huszár József énekes, Zsigmond Izabella, Szőcs Judit hegedűsök, Szilveszter Lajos nagybőgős, pionírok és a többiek, akik mind részesei a szép sikernek. Ők, egy kis iskola tanulói, a zene, a dal, a tánc nyelvén szólottak az országos vetélkedő nagy színpadáról.
Koch Mária
Makfalvi Tekintő
4. oldal
Szolokma története A gazdaság felszámolásáig (1989), Kutasi Zoltán elnök, Tar Mihály mérnök vezették a gazdaságot nagy tudással, hozzáértéssel. Mindenki megvolt elégedve az osztalékkal, az alkalmazottak fizetéssel és terménnyel, amit kaptak. Sok helyen volt raktárhelyiség és ott tárolták a gabonát. Az elnök és mérnök annyi termést jelentett, ami szükséges volt. A többit kiosztották a népeknek, leleményesek voltak, a nép érdekeit védték, az államnak is megadták, ami volt. A gazdaság tagjaival emberségesen bántak, tisztelték munkájukat, ezért a nép tisztelte, szerette. Minden munkában számithattak a szolokmai tagság- ra, mindent megtettek vezetőikért. 1958 - tól megváltozott az oktatás és a kultúrális nevelő - munka. Eddig csak IV. osztályos volt az iskola, ekkor két évjárat kimaradt és a létszám annyi lett, hogy a VII. osztályt kellett beinditani. Ekkor nevezték ki Fülöp Miklós tanitót igazgatónak, Fülöp Árpád tanitót, itt volt még Hajnal Vilma, Fülöp Ilona, Raffay Irma, Dézsi Olga, id. Jakab Árpád Ez volt a kezdet - és a következő három évben benépesült minden osztály - tanitottunk a két régi tanteremben, klubban, magánházban. Igy Kálmán Imre néptanács elnök javaslatára 1960 - ban nekifogtunk kölcsönpénzzel - amit a falu lakossága kellett kifizessen - egy korszerű, 5 tantermes iskola, szertár, tanári iroda, igazgatói iroda épitéséhez. Az alapnak a kavicsot a dolgozók fogataikkal hordták össze, téglát vetettek és minden nap közmunkáztak. Igy 1962 - ben beköltözhettünk a korszerűen felszerelt iskolába. Sajnos, hogy kevés volt a képzett tanügyi káder. 16 évi igazgatóságom alatt 64 káder adta egymásnak a kilincset. Ennek ellenére jó eredményeket értünk el. A VII., majd VIII. osztály végzett tanulóink mind valamilyen mesterséget tanultak - tanár, tanitó, lakatos, sofőr, traktorista, bőrszakma, forgácsoló és még
A szolokmai iskola épülete
A kultúrotthon számtalan szakmát sajátitottak el. Megelégedésünkre megállták a helyüket és jó szakmunkások, nevelők lettek. Sajnos a gyermeklétszám csökkenése miatt a VIII osztályos iskola megszűnt. Volt olyan év, hogy 13o tanulója volt az iskolának. Az V - VIII osztályok megszűnése után Fülöp Miklós és Fülöp Ilona tanitott. 199o - ben Fülöp Ilona kedvezményesen 35 évi szolgálat után - Szolokmában 32 évet tanitott - nyugdijba ment. 1997 - ben 42 évi szolgálat után, Szolokmában 32 évi szolgálat után Fülöp Miklós is nyugdijba ment. Ezutén minden évben más, más képzetlen káder tanit. A tanulük itthon maradnak, Makfalvára kellene járni, de jármű nincs. (2oo7 - től megoldodtak a szállitási gondok. A Polgármesteri Hivatal sikeresen megpályázott egy iskolabuszt, amellyen minden tanitási nap biztositják a szolokmai diákok szállitását Makfalvára) Közben 196o - ban felépült szintén a nép hozzájárulásával a kultúrotthon nagyteremmel, két öltőzővel, klubbal, könytárral és irodahelységgel. A kultúrális tevékenység 1958 - tól fellendült. Két szinjátszó csoport volt ebben az időben. Minden megnyilvánuláson részt vettünk, szép eredmény értünk el az Öregek táncával. Felléptünk Makfalván, Szovátán, Erdőszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Dicsőszentmártonban. Ezt a tánccsoportot Fülöp Ilona vezette. Minden évben 2 - 3 szidarabot tanitottak: Hajnal Vilma, majd Fülöp Ilona tanitónők. Működött a könyvtár, olvasókörök, fónók, farsangi szokások, hajnalozás, szüreti bál. Fiatalok, idősek, mindenki szeretettel, nagy odaadással vet részt ezeken a tevékenységeken. Tanitók: Hajnal Vilma, Fülöp Ilona, Raffay Irma, Dézsi Olga, Jakab Árpád, Török Árpád. Fülöp Miklós
Makfalvi Tekintő
5. oldal
A számadás tervei Már jó ideje átléptük a 2008 – as és a 2009 – es évek közti határvonalat, úgyhogy módunkban lehet áttekinteni, az elmúlt év tanulságait levonni. Az elmúlt év is, mint oly sok más esztendő a maga kiszabott útján rendületlenül haladt és ebbe az idői részbe szükségszerűen beágyazódtak a mi életünk eseményei. Istennek adjunk hálát, mi akik élünk, azért, hogy eltölthettük azt, mert bizony vannak, akiknek nem adatott meg az, hogy a 2008 – as évet végigélhessék. Az egyházközségnek 2008 – ban 22 halottja volt. Fájdalmunkat növeli az a tény, hogy többen közülük ifjú és gyermekkorban szálltak sírba. Halottainkat elsiratva legyen meg az a fő vigasztalásunk, hogyha e földön időt és alkalmat szentelünk Jézus Krisztus megismerésére, akkor még a halál sem árthat nekünk. Az elmúlt évben tizenhétszer örvendezhettünk keresztelés alkalmából. A mai időkben sok tennivaló van, mindig is volt, de most semmi sem lehet fontosabb az új életek elfogadásánál. Ezt tanítja Isten Szent igéje. Boldog és él, aki azt megszívleli. Bejelentkezett egyházközségünkbe négy személy, viszont kijelentkezett három személy. A fentieket egybevetve egyházközségünk lélekszáma az elmúlt év folyamán négy lélekkel apadott. Házasságot csupán három pár kötött. Ezek közül is csak egy pár lakik falunkban. Aggasztóan magas a házasságot kötni nem hajlandó ifjak száma. Istentől eltávolodott világunkban felborul a helyes gondolkodás, ösztön, életszemlélet. Ez mérhetetlen kárára van az egyénnek, közösségnek (család, gyülekezet, nép, nemzet) egyaránt. Már most viseljük következményeit, s majd egykor méginkább. Ezen csak a hit alázatával lehet segíteni. Szófogadó hittel. Az istentisztelet a református keresztyén élet központi eseménye, úgy is mondhatnók, hogy a szíve. Ezért csak ott van, ott lehet gyülekezetről beszélni ahol rendszeresen hirdettetik Isten igéje. Éppen így csak az számít keresztyénnek, aki rendszeresen részt vesz a gyülekezeti istentiszteleteken és adakozik rendszeresen, és rendszeresen él az úrvacsorával is. Gyülekezetünknek van egy hűséges kicsiny magja, mely mindezeket példaadó módon meg is teszi. A nehéz gondunk onnan származik, hogy ez a hűséges rész az egészhez viszonyítva fájdalmas kisebbségben van. Ez a kisebbség ma 8 százalékot jelent. Tíz évvel ezelőtt ez 11 százalék volt. Megsemmisülni látszik a Biblia óra is. Hasonló a helyzet a szombat esti istentisztelettel is. De ami a legrosszabb az, hogy minden szaksze-
rű, hitből fakadó hozzáállás ellenére megszűnt az elmúlt év folyamán az ifjúsági mozgalom, Bibliaóra is. A teljes érdektelenség mocsarába fulladt. Az egyedüli, ami még reményt adhat: a gyermekekkel való foglalkozás. Volt evangelizációs nyári gyermektábor, kézművestábor, folyik az iskolai és gyülekezeti vallásoktatás. Úgy néz ki a gyermekek és az idősebb korosztály az a két réteg melyből még nem veszett ki a hitből fakadó lelkesedés. „Bizony mondom néktek, ha olyanok nem lesztek, mint e kisgyermekek, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába.” Szükséges újraszervezni a Nőszövetséget, cserkészmozgalmat, s talán újból kellene kezdeni, előbb – útóbb az ifjúsági foglalkozásokat is. Gyülekezetünkben működik egy szeretetszolgálati munkás. Ezt a munkát is szükséges lenne kiszélesíteni, nemcsak azért, mert szükség van rá, hanem azért is, mert az igaz gyülekezet nélkülözhetetlen ismertetőjegye a szeretetszolgálat. Erről nem szabad, nem lehet lemondanunk. Az egyházközség anyagi helyzete megalapozottnak mondható. Nem azért mintha sok tartalékunk lenne a bankban, mert az vajmi kevés, hanem azért, mert egyháztagjaink jelentős része olyan hittel rendelkezik, mely lehetővé teszi, hogy szükség szerint adakozzunk. Ez a közösség legnagyobb és legbiztosabb tőkéje: az adakozó, hit és az áldozatvállaló öntudat. Nem a feleslegünkből kell adakoznunk, azt kevésszer tehetjük, hanem a mi szükségünkből és szegénységünkből. Tapasztalom, hogy sokan így és ezt teszik. Köszönet és elismerés az ilyeneknek. Az elmúlt évben hozzákezdtünk a már régóta esedékes orgona felújításhoz és a templom bútorzatának újrafestéséhez. Ezeket ebben az évben feltétlen folytatni és befejezni kívánjuk. Hatalmas, párját ritkító szép templomunkat, mit őseink nagy áldozattal felépítettek nem hagyhatjuk, gondoskodnunk kell róla, képesek vagyunk rá! Becsület, tisztesség és hit kérdése ez a mi számunkra, és legyen is az! Különleges művészi alkotással, éspedig a „Tékozló fiú hazatérése” c. szoborral gazdagodott gyülekezetünk, falunk. Az alkotó falunk szülötte, Tordán élő szobrászművész, Suba László. Köszönet érte! Egyházközségünk életének jelentős eseménye volt az elmúlt évben, hogy hatvan év elteltével az államosítás óta, visszakaptuk törvényesen a Wesselényi Kollégium és a Gálkerti Iskola épületeit. Ennek egyfelől örvendtünk, de tudjuk, hogy komoly gondot és terhet is fog jelenteni, de ami előttünk áll, azt vállalnunk kell.
Makfalvi Tekintő
6. oldal
Nagy feladatok állnak előttünk az eljövendő években. Az egyházközség már eddig is meglévő négy épületének fenntartása is elég nagy terhet jelent. Ha ezekhez hozzászámítjuk a már visszanyert és a még visszaszármazandó épületeket, akkor fogalmat alkothatunk a feladat nagyságáról. De tudjuk, hogy terheink hordozásában nem vagyunk csak a magunk véges erejére utalva. Velünk van és lesz Istenünk, aki tanácsol és támogat minket minden igaz tervünkben. Ismeretes, hogy a múlt év őszén megkezdtük a gyülekezeti termünk felújítását. Így az sokkal szebb, otthonosabb, tágasabb lett. A kívánatos az volna, hogy teljesen átalakíthassuk, kibővíthessük. A templomfelújítási, valamint a gyülekezeti terem átalakítási munkálatait jelentős összeggel támogatta a Polgármesteri Hivatal. Ezt ezúton is
szeretettel köszönjük! Hasonlóképpen gyülekezetünk tagjai is – illetve közülük jó néhányan látva a szükségleteket – segítségül voltak adományaikkal, amit hasonlóképpen hálás szívvel köszönünk! Én arra szeretném kérni ezúton is gyülekezetünk Presbitériumát, Nőszövetségét, egész tagságát, hogy álljunk keresztényi elhívatásunk magaslatán először azáltal, hogy Isten Szent Igéjét rendszeresen és hűségesen hallgatjuk, másodszor pedig, ebből következőleg minden közösségi, gyülekezeti tervünk megvalósításában tevőlegesen, jó szívvel tehetségünk és lehetőségeink szerint részt veszünk. Ebben segítsen minket a Mindenható Isten az eljövendő időkben.
A kosz és ami mögötte van
minden aprópénz számit. Azzal próbálod győzködni magad, hogyha ma megesik a szíved rajtuk, akkor már minden, nap rád fog szállni. Az órádra pillantasz. Sietni kell, a villamos mindjárt indul. Mégsem állt meg az idő, csak számodra. Elnézed az öltönyös, aktatáskás, egyformán szürke, lökdösődő, a kijárat felé tolongó embereket. Senki sem törődik a másikkal, mindenkinek elég a saját gondja. Telefonálnak, a reggelijüket fogyasztják, irataikat lapozgatják, szörnyű zajt csapnak, de mindegyiküknek egy a célja: mihamarabb kijutnak innen, a koldulók tömegéből, akiket bár megszoktak, de tartanak tőlük. Sietnek. Mindenki rohan. Amott megbotlik egy nő. Esik. Senki sem nyújt felé egy segítő jobbot, átgázolnak rajta, mert ők sietnek… Megint sóhajtasz. Visszafordulsz a kéregetőhöz. Hallod a hörgő hangját, megint feléd lendül a ráncos, remegő, várakozóan kitárt tenyér... Két különböző világ, talán mindkettő elítéli bizonyos szinten a másikat. Teszel egy lépést, hogy ismét belevesd magad a tömegbe, de... Hirtelen megfordulsz és az öreg kezeket egy maréknyi aprópénzzel rakod tele. Belenézel a hálától csillogó őzbarna szemekbe, hallod a köszönő szavakat, és elmosolyodsz. Rég nem mosolyogtál őszintén, talán a munkád erre sem hagyott időt. Megint a tömeg felé fordulsz. Érzed a hátadon az öregember csodáló tekintetét, és akkor átszakítod azt a burkot, amit a két vonal közé vontál, ami megállította az időt. Belépsz a tömegbe. Az órádra nézel, mindjárt otthon leszel a gyerekeidnél. Hagyod sodorni magad az egyhangú ember-óriással. Már kijutottál a napfényre, a zsibongó utcára, de még mindig azon tűnődsz, hogy ez a napod más mint a többi... György Szidónia
Gondolom mindenki találkozott már legalább egyszer zilált külsejű, borzas alakú, csupa kosz emberekkel, akiket a társadalom kirekesztettjeinek, egyszerűen koldusoknak, hajléktalanoknak titulálnak. Leggyakrabban aluljárókban, buszmegállókban pillanthatjuk meg őket. Sokaknak ismerős lehet az a furcsa érzés, ami akkor keríti hatalmába, amikor meglát egy foltos, piszkos takarót az egyik aluljáróban, a fal mellett, lassan előbukkan egy szutykos, kócos fej, és feléd lendül óvatosan egy kinyújtott kar, amely alig várja, hogy egy kis apró kerüljön a markába. Nem tudod mit érezz. Szánalomra méltóak, a pecsétes, szakadt ruháikban, ahogy ülnek ott, maszatos arccal, könyörgő szemeiket rád függesztve. Megsajnálod őket, úgy érzed, egy ember sem méltó ilyen sorsra, senki sem érdemli meg, hogy éjjel, a fogcsikorgató hidegben éhen halljon. Szinte látod magad előtt, ahogy az a dancs öregember, nem messze tőled, hogy foglya remegő ajkakkal elsuttogni utolsó fohászát, amelyet viszont senki nem fog meghallani. Senki sem fog vele törődni, talán csak a Jóisten, aki magához fogja szólítani az öreg bácsit, talán még ma. Olyan vézna, beesett arcú szegény, láthatóan nem bírja még így sokáig. - Miért nem megy el egy hajléktalan szállóba? kérded magadtól, miközben próbálod elhessegetni a szánakozó gondolatokat. - De hiszen azok mind már régen megteltek: érkezik azonnal a válsz - gondolat. Óriási csata dúl a fejedben, és csak állsz tehetetlenül, a fal mellé sodorva a tömegtől, tekintetedet a bácsikán nyugtatva. Sóhajtasz. Mintha az idő is megállna. Ma kaptál fizetést. Egy új autóra gyűjtesz, amivel majd kirándulni mehet a család. A Család. Három gyerek mellett, kis fizetéssel,
Kiss Károly lelkipásztor
Makfalvi Tekintõ
Tanmese egy önkormányzatról, fákról és a „szegényekről” Hol volt, hol nem volt. Azaz mégis volt, mert, ha nem lett volna, akkor most nem írhatnék róla. Tehát, hol volt, hol nem volt, nem az Óperenciás - tenger partján volt, hanem itt a szomszéd, azaz a anyaországban Magyarországon. Volt egyszer egy önkormányzat, amely a mostani európai gondolkodás értelmében, és szellemében, az ilyenkor januárban szokásos hideg időre tekintettel lévén, kijelölt néhány, szám szerint, három szál fát a falu határában, ama néhány „szegény” polgára részére, akiknek nem tellett téli tüzelőre. Ez önmagában egy nagyon emberséges és karitatív és egyben praktikus döntés volt a részükről, és megfelelő a mostanság oly divatos európai előírásoknak. Mert hát ugye, az nem kedvező az Európai-Únióra nézve, ha a tagállamaiban csúnya szóval élve, halálra fagynak a polgárok. Tehát ezért is gondolta a kis önkormányzat, hogy szerez magának néhány jó pontot a nagy Európai- Úniónál s egyben megszabadul néhány öreg fától, amit amúgy is ki kellett volna vágatnia, de ezzel a megoldással segítene igen „szegény” roma polgárain. Az ám, csakhogy azt elfelejtette megkérdezni a „szegény” polgároktól, hogy tudnak-e számolni. S a látszat szerint sajnos nem tudtak. Mert miután az önkormányzat mondta nekik, lehet vágni a fákat nem voltak restek és azonnal nekiláttak a favágásnak. Csakhogy mint említettem „szegények” nem tudtak számolni. Azt még sejtették, hogy az egy után a kettő következik de, hogy azután mi következik azt sehogyan sem tudták kisilabizálni. Nagy bajban voltak tehát „szegények”, tanakodtak, hogy mitévők is legyenek, mert kettőt kivágtak ugyan, de
7. oldal még maradt ott fa bőven. Azt ugyanis sehogy sem merték elhinni, hogy ezt a kevés munkájukat jutalmazza majd a kis önkormányzat tüzelőfával. S mivel ők is megfelelő módon szerették volna meghálálni a kis önkormányzatnak a jóságát, elhatározták, hogy becsületesen megdolgoznak a tűzelőjükért és kivágnak, s el is hordanak minden fát, amit egy éjszaka ki lehet vágni és el lehet hordani. Az elhatározásukat tett követte, s amikor reggel a kis önkormányzat elment megnézni, hogy haladnak „szegények” a favágással, amikor meglátta, hogy menyire jól haladtak, hát tátva maradt a kis önkormányzat szája, mivel csaknem az összes fát kivágták és elhordták a „szegények”. Amikor megkérdezték az egyik ottmaradt „szegényt”, hogy miért vágták ki csaknem az egész fát, az kissé méltatlankodva azt válaszolta: „csupán csak a hulladékfát vágták ki lelkem, tiszta jószándékból és nagyon megdolgoztak ám véle”. Hogy mi történ ez után, azt még nem tudom. De gondolom, hogy a kis önkormányzat megtanulta, hogy többé nem fogad fel ilyen „megfizethetetlen” munkaerőt. Hát így volt. Rövid volt. De egy igaz mese volt. Aki nem hiszi járjon utánna. Megteheti! Kedves olvasók, azért merészkedtem megírni eme igaz mesét, hogy tanuljunk belőle, sőt talán még a mélyen tisztelt Európa-Úniós képviselő urak is tanulnak majd belőle, és egy kicsit elgondolkodnak mielőtt legközelebb újra szót emelnének a „szegények” érdekében. Tisztelettel megkérek minden olvasót az esetleges idéző jeleket szigorúan odagondolni!!! Végezetül kívánom továbbra is a legjobbakat minden kedves makfalvinak akárhol éljenek is. Ifj: Kovács Árpád. BraveHeart
Egy régi kép egy... Hősök Köve 194o-es évek eleje
Makfalvi Tekintő
8. oldal
Madártávlatból szemlélni a világot Sokunknak van hobbyja, bélyeg vagy lepkegyűjtés, síelés, focizás, de olyan is akad köztünk, akinek a repülés jelent kikapcsolódást. És mi kifogásolni valót találhatnánk ebben, fentről szemlélni a világot, mikor minden eltörpül, és a lentről óriásnak tűnő dolgok parányivá válnak? Repülési szenvedélyének hódolva a makfalvi származású vállalkozó, Fülöp Zoltán szülőfalujában Makfalván sportrepteret létesített. Régi vágy a repülés Amint az első repülésre áhítozó emberek megalkották a repülőgépet, nem csupán új közlekedési lehetőség nyílt, a sokunkban élő repülés iránti vágy szenvedéllyé alakulhatott. De nem mindenkinek van bátorsága vagy lehetősége kipróbálni az extrém sportok közé sorolható repülést. Fülöp Zoltán is már gyerekkorától szeretett volna repülni, bátorságban sem szenved hiányt, így elrugaszkodhatott a földtől. Először a siklóernyőt próbálta ki, majd a motoros sárkányrepülést, végül az ultrakönnyű légi járművet választotta. A Marosvásárhelyi Aeronautikai Klubnál pilótaképzés is működik, itt szerezte pilóta „jogosítványát”. A „tanulóknak” negyven órát kell repülniük, hogy megkapják pilóta engedélyüket, ezután már önállóan is felszállhatnak a magasba. Amint ő is állítja: „nem egy olcsó mulatság, de megéri az élmény”. A repülő fenntartásának költségei majdnem megegyeznek egy jobb autó fenntartásával. Ha a gép árát tekintjük, ez sem eget rengetõ összeg, egy jobb négykerekűért sem fizetnénk kevesebbet. A Magyarországon gyártott ApolloFox ultrakönnyű légijárművek, ára negyvenezer euró fölött van, a súlyuk, pedig nem haladja meg a 300 kg-ot. Ezzel a típusú repülővel rekordot is döntöttek már,
„Pihenő gépmadarak”
A hangár épülete 25000 km-t tettek meg vele Magyarország és Sydney között. Küküllőmenti repülőtér Hogy miért pont Makfalva? – tehetjük fel a kérdést. Elsősorban, mert a vállalkozónak ez a szülőfaluja, na meg van sportreptér Marosvásárhelyen is, de kevesebb van a Székelyföld határában, lehetne a második érv. A beruházáshoz eddig senki nem viszonyult negatívan, sőt mindenki örvendett, hogy egy ilyen létesítmény épül a községben, hiszen hosszú távon gondolkodva jövedelemforrása is lehet a településnek. A repülőtérhez szükséges földterületek egy részét megvásárolta, a többit bérbe vette. „A kifutópályának minimum háromszáz méteresnek kell lennie, de minél hosszabb annál biztonságosabb” – mondja Fülöp Zoltán. A munkálatokat 2oo7 - ben kezdte el, először gyepesíteni kellett a területet, majd ezután megépült a hangár és egy melléképület. A repülőtér hivatalos felavatására a makfalvi falunapok alkalmával került sor. Sétarepülés a vidék felet A kíváncsi és kalandra vágyó személyek közül ma már egyre többen próbálhatják ki a sétarepülőzést, hisz, ha az időjárási viszonyok kedveznek Fülöp Zoltán minden héten repül. Magasból tekinthetjük meg: Szovátát, a Bekecs-t, a Maros vagy Küküllő mentét, amelyek a földről nézve is szépek, de magasból mondhatjuk fenségesek. Kezdetben két repülő meg három motoros sárkány népesíti be a repteret, és áll az érdeklődők rendelkezésére. Megyénkben Fülöp Zoltán vásárolt másodikként saját repülőgépet, hisz aki egyszer „rabja” lesz e sportnak, az nem tud könnyen lemondani róla. Albert Enikõ Ibolya
Makfalvi Tekintő
S p o r t
9. oldal
-
S p o r t
-
S p o r t
-
S p o r t
A Makfalvi Wesselényi Miklós Általános Iskola fiú labdarúgó csapata 2oo9. január 29. én kispályás tornán vett részt a szovátai líceum tornatermében. Mellettük a sóváradi, kibédi és hármasfalusi iskolák csapatai alkották a mezőnyt. A mindenki mindenkivel összecsapásokból végül a makfalviak kerültek ki győztesen. A mindent eldöntő mérkőzésen Kibéd csapatával csaptak össze. A kibédiek jobban kezdtek, így ők jutottak vezetéshez. A makfalviak ezután sikeresen kihagytak egy bűntetőt, de végül ez már nem számított, mivel a rendes játékidő alatt sikerült kétszer is hálóba találniuk. A csapat az alábbi felállításban játszott: Lőrincz Balázs (kapus), Demény János, Szász István, Bartha Barna, Farkas Mózes, Cserkesz Károly, Bokor György, Farkas Márton, Huszár Levente, Farkas Botond, Szakál Szilárd, Vass Zsolt. Gratulálunk eredményükhöz, és reméljük, hogy néhány év múlva már a nagycsapatot fogják erősíteni. Megkezdődött a felkészülés A makfalvi Maka S.E. labdarúgó csapata megkezdte felkészülését a tavaszi szezonra. 2oo9. február 21-én szombaton délután hazai pályán Parajd D osztályos (IV. ligás) csapatát látta vendégül. A havas pálya és a hideg ellenére golókban gazdag mérkőzést láthatott az a néhány szurkoló, aki kimerészkedett a sportpályára. Végül a hazai csapat 5 - 4 - es vereséget szenvedett a felsőbb ligában edződő Parajdiaktól. Makfalvi premier Nyárádszeredában Ha lenne hivatalos makfalvi sporttörténelem, akkor mindenképpen előkelő helyet foglalhatna el az a sportesemény, amelyre 2oo9. február 22-én a nyárádszeredai tornateremben került sor. A Makfalvi Wesselényi Miklós Általános Iskola lány labdarúgó csapata Bocskai kupán vett részt. Ellenfele a már több éve focizó szeredai 12.-es lányok voltak. A nagy izgalom rányomta bélyegét a játékra is, hisz az első makfalvi gól nem az ellenfél, hanem a saját kapuban kötött ki. Orbán Adrien utolsó játékosként menteni próbált, de a kapus más irányba mozdult el, igy összejött az öngól. Dicséretes az, ahogy a továbbiakban küzdöttek a lányok, sok felnőttnek is példát mutattak küzdeni tudásból és akarásból. A makfalviak egyetlen gólját Orbán Adrien szerezte. 4 - 1 - re alulmaradtak, de ha figyelembe vesszük, a mutatott játékot igéretesnek igérkezik a jövő.
Makfalvi sikerek Székelyudvarhelyen A Szovatai Mobila 1994 – es korosztályos csapata Székelyudvarhelyen 2oo9. janurjában terem labdarúgó tornán vett részt. Körmérkőzéses rendszerben balánbányai, maroshévizi és székelyudvarhelyi csapatokkal mérkőztek meg. Székelyudvarhely korosztályos csapatát 2 – 1 – re győzték le, Balánbányától 4 – 2- es vereséget szenvedtek, Maroshévizet 8 – 4 – re verték. Farkas Mózes Székelyudvarhely ellen két alkalommal, Demény János pedig Maroshéviz ellen volt egy alkalommal eredményes. A szovátaiak kapuját Fogarasi Attila védte. A tornát a körbeverésnek köszönhetően a szovátaiak nyerték meg.
Fogarasi Attila, Demény János és Farkas Mózes a szovátai csapatban Péterfi Levente
Makfalvi Tekintő
10. oldal
Két véglet
V I
A székely túl sokat ivott a kocsmában, és már kétségei vannak a személyazonosságáról is, ezért elhatározza, hogy hazamegy. Kimegy a szekeréhez, de látja, hogy valaki kifogta a két lovat a szekérből. Ekkor így szól magához: - Ha én vagyok a Fábián Áron, ellopták a két lovamat, de ha nem én vagyok a Fábián Áron, akkor találtam egy szekeret. Biztos, ami biztos
Nem sokkal a rendszerváltás után, két melós összefut. - Maga eddig alacsony volt, most meg magas! - Úgy igaz. - Maga eddig sovány volt, most meg kövér! - Úgy igaz. - Maga eddig fekete volt, most meg barna! - Úgy igaz. - Hogy megváltozott, Kovács elvtárs!
Új - relativítás - Miért tágul a Világegyetem? ...? - Hogy az emberi ostobaság beleférjen. Fontos telefonszámok: Központosított ügyelet: (SMURD, RENDÕRSÉG, TÛZOLTÓSÁG): 112, 955, 956, 961 Gázszolgáltató vállalat: 0265.570.629 Áramszolgáltató vállalat: 0265.570. 232 Makfalvi orvosi rendelõ: 0265.584.161
E K
- Apu! Azt mondják az iskolában, hogy mi maffiózó család vagyunk. - Majd bemegyek , és elintézem a dolgot. - Jó, de úgy csináld, hogy balesetnek tűnjön!
Észrevétel
Identitászavar
C
Rágalom
Pistike és barátja lélekszakadva szalad a benzinkúthoz. - gyorsan kérünk öt liter benzint! Öt perc múlva visszatérnek. - Nem elég. Még húsz litert! A kutas érdeklődik: - Mihez kell ez a sok benzin, gyerekek?
- Honnan tudja az indián, hogy kiszáradt a patak? - Onnan, hogy rettentően porzik a kenu.
C
Ok Két rendőr beszélget: - Mit eszel? - Szendvicset. - Mivel? - Mivel éhes vagyok. Egy kis politikai divat - Melyik a legdemokratikusabb női darab? - A melltartó. Mert a széthúzókat összetartja, a csüggedőket felemeli, a különbséget pedig eltakarja. Matt A zsúfolt buszra alig fér fel egy férfi. Dühösen elordítja magát: - Takarodjanak már beljebb, annyi hely van még, hogy sakkozni lehetne! Valaki közelről azonnal reagál: - Jöjjön csak jó uram, úgyis hiányzik egy paraszt! Szerkesztették: Barabás Zoltán, Bányai József, Bernád Barna Attila, Fábián Kinga, Fülöp Irén, ifj. Kovács Árpád, Péterfi Levente, Péter Ödön, Seprõdi István, Vass Katalin, Zsigmond Zsuzsánna Internet: www.makfalva.eu/Újság www. ghindari.eu/Újság Támogatónk: a Makfalvi Polgármesteri Hivatal
