A WESSELÉNYI MŰVELŐDÉSI EGYLET LAPJA
IV. évfolyam, 2007. május
5. szám (41. szám)
Megjelenik havonta
Pünkösd A felismerés következménye rendkívül egyszerű: „Térjetek meg!”. Ez az, amit mi is nem először hallunk, s mégis újból szükséges hallanunk. A pünkösdkor összesereglett nép azt kérdezte Péter apostoltól: „mit cselekedjünk?”. Erre jött ez az egyszerű válasz: „térjetek meg!”. A kérdés abból a fájdalmas felismerésből fakadt, hogy az emberek rádöbbentek, hogy mindaz, amit eddig cselekedtek, ahogy éltek, jórészt nincs az Isten követelményei, tanácsai, parancsolatai szerint. Az ember minden időben, így manapság is igyekezett és igyekszik minden tőle telhetőt megtenni, hogy valamiképpen boldog és örömteljes életet élhessen, ám előbb – utóbb rá kell döbbennie arra, hogy ez nem valósítható meg a saját maga által kigondolt és járt úton. Az embernek kell változtatnia, mert ez életkérdés. A változáshoz az Isten Szentlelke szükséges: jöjj, újjáteremtő Szentlélek! „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nekik szólniuk.” Csak ámulni tudunk azon, hogy Isten Lelke mily csodálatosan munkálkodott az első pünkösdkor! Vajon csak akkor? Ó, nem! Ma is éppen úgy munkálkodik, mint kétezer évvel ezelőtt. Mit is kellene tegyünk, hogy ez így legyen? Ismételjük csak el az Igét: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.” Hol lehet ma ezt megtalálni a tanítványi közösségben, az Anyaszentegyházban!? Ám ahol ez megvan, ott örök pünkösd van, ott Isten az Ő Lelke által csodákat tesz. Ezekben a közösségekben érzékelik az övéi a sebesen zúgó szelet, a sokfelé osztott nyelvet, Aki jelen lesz az életükben, és ekkor úgy fognak majd beszélni, hogy azt megérti a megtérésre vágyó embervilág még akkor is, ha ez a szándéka még csak tudat alatt él csupán. A szél régen, az apostolok korában még valami titokzatos hatalom volt. Ma már jobban értjük, hogy hogyan is áll elő, mégis csodálkozásra ragad sokszor bennünket. A levegő áramlik a Föld egyik részéről a másik részére. A Szentlélek kitöltetése alkalmával Isten mennyei levegője áramlik be a mi bűneink miatt áporodottá vált levegőjű életünkbe. Ha úgy gondolod, hogy körülötted minden a halál lehelete, minden a
A templomban Vass Albert festménye mulandóságra emlékeztet, jöjj, testvérem, de ne csak pünkösdkor, hanem életed minden idejében, és élj ezzel a mennyei levegővel, s meg fogod tapasztalni, hogy új fordulatot vesz majd életed. A Szentlélek, mint a szél, majd magával ragad téged is, és visz a mennyei világ felé, oda, ahonnan jött. S akkor már nem a föld lesz a legfontosabb számodra, hanem az a mennyei világ, ahová vágyakozunk. Egyszer csak tapasztalni fogod te is, mint már annyian, hogy itt a földön is lehet érezni a mennyei öröm és békesség ízét. Az első pünkösd alkalmával Isten Lelke tűz formájában is jelen volt. A tűz a Szentírásban – többek közt – az ítéletre figyelmeztet minket. S valóban emésztő tűz Ő, aki azért jött, hogy megeméssze a mi bűneinket, amelyek elválasztanak minket a mi szerető Istenünktől. Isten Lelke rávilágít bűneinkre, megláttatja velünk azt a sok tisztátalanságot, melyekkel beszennyeztük a mi életünket. Ám még mielőtt kétségbe esnénk, rögtön odairányítja figyelmünket az Úr Jézusra, aki életét adta értünk a Golgotán, fel is támadott, mennybe ment, ahonnan nekünk is elküldte a Vigasztalót, hogy ne idegösszeroppanás legyen a mi osztályrészünk, hanem egy Istennek szentelt és Isten dicsőségét az emberek között munkáló élet. „Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?”, kérdezték egykoron. Péter apostollal együtt mondom: „Térjetek meg .... s veszitek a Szent Lélek ajándékát”. Nap mint nap szükségem van nekem erre is, ezért is éneklem egyre harsányabban: „Jövel Szent Lélek Úr Isten! / Töltsd be szíveinket épen / Mennyei szent ajándékkal, / Szívbéli szent buzgósággal....” Ámen. A Lélek áldásaiban gazdag pünkösdi ünnepeket kívánok, testvéri szeretettel, Kiss Károly lelkipásztor
Makfalvi Tekintő
Mese a balkáni királyfiból lett balkáni királyról Szokatlan egy mesénél, de mivel ez nem egy szokványos mese, álljon itt, ehelyt egy mottó: „Überallesbaden felett Nagy a zsivaj s a vaklármaPattognak az élbolhászok, S bolhatribün köhög...” Kovács András Ferenc Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás Balkánon is túl, de valahol mégis e tájon, egészen pontosan ott, ahol a kurta farkú, bocskorosnyakkendős kismalacka túr, élt egy király és egy szál fia. A király már több száz éve uralkodott, így érthető, hogy beleunt a kormányzásba. Úgy gondolta, hogy teljes királyságát fiára bízza. Azonban mielőtt ezt megtette volna, elküldte ő királyfiságát a tengerre egyszerű matróznak, hogy mind testileg, mind pedig lelkileg megedződjön, és méltóvá váljon az ország vezetésére. Így is történt. A fiú évtizedeket töltött a hol viharos, hol szélcsendes tengeren, megtanulta, hogy az élet, hej, a valódi élet nem fenékig tejfel, nem is habos torta, hanem véget nem érő küzdés és verítékszag. Minek növeljem tovább a feszültséget, inkább elárulom, hogy végül is a fiú szerencsésen kijárta az élet oskoláját, s királlyá lett. Alattvalói Sötétítők, függönyök A paraszti életrendet a természeti jelenségek szabályos ismétlődése, szakaszos, örök visszatérése határozta meg. Napkeltével kezdődött és napnyugtával fejeződött a mezei munka, az állatok kurálását azt megelőzően, esti ellátását lámpagyújtásig elvégezték. A nagyobb gyermek feladata a tűzgyújtó forgács, a „világló” pozdorja előkészítése és a tűzifa behordása volt. A lámpagyújtás a kinti tevékenység végét jelentette. Ha a vacsora illata még nem kecsegtette, de a szülői szigor házba kényszerítette a még pajtásokkal hancúrozó kisebbeket. A levakolt, tapaszos földű ház hatszemes, kétszárnyú ablakaira sötétítőket függesztettek, az utcára nyílóknál behúzták a fatáblákat, illetlen tekintetektől óvták a családi intimitást. A „macskanyereg” sötétítőket szegényebb családoknál szőtték. Láncfonalnak természetes színű, szélső hármas osztatú sávnak hagymahajjal veresre festett sirített kenderfonalat használtak. Lekaszált f éls zá r a z sá s b ól vá lo ga t t a k megf el el ő szálmennyiséget, csepűfonallal váltogatva öltötték. A leszőtt anyagból szükséges hosszúságú darabokat
2. oldal
imádták kreol bőrű, kigyúrt testalkatú uralkodójukat, akinek a feje tetején utánozhatatlan méltósággal csillant meg a napfény, s akinek csábítóan mosolygós arcába néha belekergetett egy-egy hosszabbra növesztett királyi hajtincset a csintalan keleti szél. Az új király igyekezett az egyszerű nép kevésbé választékos nyelvezetét használni, és egyálalán minden gesztusával azt üzente az embereknek, hogy érti és megérti őket, hogy egy közülük, hogy nem különb náluk, hogy a kék vér, ami kis királyfi korában az ereiben csörgedezett, a tenger sós vizének hatására vörössé vált. Draculát - egyszer volt(?), hol nem volt(!)- megszégyenítő könyörtelenséggel számolt le az igazságtalansággal, karóba húzatta mindazok fejét, akik loptak, csaltak vagy hazudtak. Az öreg király elborzadva szemlélte, mint válik semmivé megszámlálhatatlan éves munkájának gyümölcse: az ország, ahol mindig sikeresen megfogant, szárba szökkent és virágzott a korrupció, és kitagadni készült a fiút, akit immár szörnyszülöttként emlegetett. Maga köré gyűjtötte régi, megbízható embereit, akiket fia újabban méltatlanul mellőzött, és megszervezett egy puccsot, demokratikus választásnak álcázva. Most itt tartunk, de a mesének nincs vége ám. Akinek kedve van hozzá, írja tovább, szerzői jog ezennel átadva. Én inkább kivonulok ebből a sztoriból. Sőt, még választójogommal sem élek, mert ez a helyzet nem méltó hozzám, na! VaSS szabtak. Két végét tartópálcákra rögzítették, hogy ne sirüljön és függeszthető legyen. Nyáron a lakásbelsőt a tűző nap hevétől óvta, hűvös maradt a levegője. Borús napokon felcsavarva a sarokban tartották. A nap heve szárította, a tűrögetéssel a szélein foszladozott. Egy- két évenként újakkal cserélték fel. Gyakori időtálló megoldásként fehér cérnából tömött vásznat szőttek, kétoldalt a közismert hármas tagolású piros vagy kék sávval. Tartópálcákra rögzítve sötétítőként használták. Ez utóbbi változat még ma is látható néhai Dósa Elekné lakása utcára nyíló ablakain. Nagylányos házaknál előszeretettel varrták a méterszámra vásárolható gézből a fodrozott szegélyű drapériákat, függönyszárnyakat, kikeményítették, kékítették, vasalták hetente. Így próbálták csinosítani lakásukat a legények fogadására. A módosabb, igényesebb asszonyok, leányok már a 20-as, 30-as években „habfonalból”, fehérített gyapotból laposba fogott kétnyüstöt szőttek: Zsigmond Eszter 1936-ban, Zsigmond Mária 1938ban függönyöket, de keresztszemes hímzéshez szükséges vásznat is. Gyermekkoromban csodálattal néztem, sőt észrevétlen meg is simogattam Suba Miklósné, Kálmán Lajosné (Ilona), Bernád Pálné,
Makfalvi Tekintő
3. oldal
Gurguly Dénesné lágyan omló, széles azsúrozású patyolat függönyeit. Sokáig ismeretlen maradt számomra az azsúröltés átfordított, felező csavarású vagy középen csavarással hurkolt technikája. Kellemes meglepetésként id. Felméri Ferencné drapériái és Molnár Lászlóné Török Ilona még édesanyjától örökölt drapériái és függönyszárnyai múltat idéztek. Évtizedek teltek el, de ezek a szőtemények még ma is hófehérek, frissek, ropogósak. Harmonikusan illeszkednek a keresztszemes hímzések s a zsinórcsipkék közé is.
Ismételten olvasom Orosz Ella kézimunkakönyvét a függönyszövés kapcsán és nosztalgiázom. Az öregség egyéb tapasztalt jeleitől eltekintve ez elfogadható kor (kór-) tünet. Az szomorít el csupán, hogy gyermekeink, unokáink a kézimunkák láttán nem részesülnek kellemes élményben. Fokozatosan érvényét veszti a tárgyakhoz, a kézimunkához örömforrásként való kötődés. Korunkban nagyon laza nemcsak a tárgyakhoz, de az emberekhez viszonyuló kapcsolatunk is. Suba Mária
Ne menjünk a nagyvilágba
házat is vásárolt), és beállni a családi vállalkozásba. R: Kezdjük önnel. Ezek közül mikkel foglalkozik személyesen? S.K.: Én főleg az adminisztrációval foglalkozom. Mivel szerteágazó a vállalkozás, rengeteg a „papírmunka”, szerződések kötése, ügyfelekkel való megbeszélés, piackutatás, új lehetőségek megkeresése és azok kihasználása stb... Mivel főleg szolgáltató vállalkozás, mindent megteszünk a közösség javára, de nehéz összehangolni. Szerencsére az egész a családban van, így könnyebb összehangolni. A fiaimnak mindig mondom: Egy az egészért, egészen az egyért. „Fiaim, ebből élünk.” R: Az idősebb fia főleg teherfuvarozással foglalkozik. Ez hogyan kapcsolódik a többi tevékenységhez? S.K.: Nem mi találtuk ki. Így sikerült. Elejébe mentünk az igényeknek. Az egész községben, sőt a környéken, nem volt egy teherszállító, aki megrendelésre záros határidőn belül minden megrendelést teljesített volna. Prizsmától fáig, kőtől homokig, mindent szállítunk. Külön szerencse, hogy a szállított áruk nagy részét mi termeljük ki (fa, homok, prizsma, kő stb...) R: Talán Laci végzi a család legátfogóbb, legváltozatosabb tevékenységét. Miért? S.K.: Ahogyan mondtam, a mezőgazdaság egyre szerteágazóbb kezdett lenni, így a mezőgépészet is egyre több eszközt igényel. Mindezek megvásárlása, karbantartása rengeteg pénzbe kerül, és ráadásul nem lehet kihasználni csak egy – egy munkálatra. Így meg kellett vásárolni olyan gépeket, mint: kaszagép, szénaforgató – felszedő, sáncásó. Igaz, mindezek kibérelhetőek is. R: Hogyan lehet mindezeket összehangolni? S.K.: Muszáj! Ahogyan mondtam, ebből élünk. Mindegyikünk kiveszi a részét belőle (mind a munkából, mind a szervezésből), így valahogy mindig összejön. R: Hogyha szabad megkérdeznem, melyik a legjövedelmezőbb? S.K.: Mindenik hoz egy kicsit. Szükséges felvállalni mindent (mezőgazdaság, állattenyésztés, szeméthordás, kavicskiter melés, közösségi munkálatok és minden, ami adódik).
Beszélgetés Soó Károllyal, a „Soó” családi vállalkozás „főnökével” Riporter: Hogyan kezdődött? Soó Károly: 1990 – ben megszűnt a „kollektív”, a komplex és a lengyár is kezdett gyengén menni. Akkor a fiaimmal a komplex alkalmazottai voltunk, de, mivelhogy megszűnt a munkahelyünk, úgy határoztunk, hogy nem megyünk a nagyvilágba, hanem itthon próbálunk úgy – ahogy megélni. Akkor úgy tűnt, hogy a mezőgazdaságé a jövő. (Visszaadták a földeket, mindenki buzgón gazdálkodni akart, örült a nagy változásnak.) Mindhármunknak (jómagamnak és két fiamnak mezőgépész szakmánk volt), és így vásároltunk két traktort és az azokhoz szükséges gépeket (ekét, boronát, tárcsát, vetőgépet stb...) 1990 – 1996 között működőképesnek tűnt a vállalkozás, de akkor, mint mindenkinek, nekünk is kezdett nehezebbé válni minden. Gondolom, nem kell elmondjam egy gazdálkodó embernek, hogy mit jelentenek a vadkárok, a motorinaárak, az alkatrészek, az alacsony keresetek stb.... Mindezekből következik, hogy az emberek – sajnos kezdték megműveletlenül hagyni földjeiket, és így kénytelenek voltunk megpróbálni mást is. R: Amint az köztudott, ön a fiaival együtt meglehetősen szerteágazó tevékenységet folytat. Felsorolná ezeket? S. K.: Nem lehet felsorolni, mert mindig változó, igazodunk a kereslethez, próbálunk minden igényt kielégíteni. R: Megkérném, mutassa be fiait, és sorolja fel, ki mivel foglalkozik. S.K.: Hála a Jó Istennek, három egészséges fiam van. Mindeniknek megvan a maga „szakterülete”, így majdnem minden helyi igényt ki tudunk elégíteni. Karcsi: teherfuvarozással. Laci: főleg mezőgazdasággal, de amúgy mindennel. (kavicskitermelés, sáncásás stb...) Csabi: pillanatnyilag nincs itthon. Sajnos, nem látta értelmét itthon folytatni, és külföldön keresett munkát, de mindenképpen haza szeretne jönni (már
Makfalvi Tekintő
4. oldal
R: Az idén új vállalkozásba kezdtek – ami talán nem is annyira új – az erdőkitermelés – nagyban. (Nem kis mennyiségről van szó). Tudom, hogy ez kényes kérdés, de hogyan lehet ezt ön és a közösség javára is folytatni? S.K.: A Makfalvi Református Egyház meghirdetett egy kitermelési pályázatot, és mi ajánlottuk a legkedvezőbb árat. R: Mit szólnak az emberek? S.K.: Mivel a faluban élünk, elvállaltuk, hogy betartjuk a pontos határidőket (kitermelés, kifizetés). Szerencsére az időjárás is besegített, sikerült betartani mindent, amit felvállaltunk, és ami a szerződésbe foglaltatott, így mindenki meg van elégedve. R: Mi szükséges, milyen eszközök, gépek kellenek ahhoz, hogy egy ilyen méretű munkálatot el merjen vállalni? S.K.: Minden, ami az erdőkitermeléshez szükséges.
M A K F A L V I
Traktor, remorka, druzsba, kézierő (napszámosok) és nem utolsó sorban rengeteg üzemanyag. R: Jövőbeli tervek? S.K.: Mivel a komplex felszámolásakor sikerült istállót vásárolnunk, az elején juhtenyésztésnek fogtunk. Felszaporítottuk az állományt kb. 100 – 120 egyedre. Ezeket eladva beszereztünk és tartunk átlagban 13 – 15 szarvasmarhát. Mivel a mezőgazdaság nem jövedelmező, mármint a gabonatermesztés (vadkárok, üzemanyagárak), ha sikerülne megnyerni egy uniós pályázatot, szeretnénk beindítani egy kisebb szarvasmarha farmot. R: Minden tervéhez sok sikert kívánok, és a kivitelezésükhöz erőt, egészséget mind önnek, mind a fiainak és egész családjuknak. Seprődi István
I F I O L D A L
Keresztény ifjúsági konferencia Az elmúlt évben már megismerkedtünk az ifjúsági konferencia céljával, azaz találjuk meg helyünket a nagyvilágban. “Mi szeretünk az élet minden területén teljes gőzzel és tövig gázzal hajtani. A sebességgel együtt nő a kockázat is. Nagy sebességnél még fontosabb idejében észrevenni a kanyarokat. Könnyű lesodródni? Ismeretlen utakon eltévedni? Gondolom, mindenki mondhatja: Igen! De létezik egy olyan ,,iránytű’’, ami megmutatja a legjobb utat!”- ez volt tulajdonképpen a Kolozsváron szervezett konferencia fő célja. A programok - kiselőadások, filmek vetítése, barkácsolások, különböző sportok és városnéző túrák érdekesek, tanulságosak és ugyanakkor szórakoztatóak voltak. Sok mindent tudtunk meg a zsidók letelepedéséről Kolozsváron és életükről egy kutató városnéző program által. A városnézés során eljutottunk a Felegvárra is, ahonnan látható Kolozsvár nagyobb része. Ezenkívül voltunk a Botanikus kertben, ahol nagyon szép virágokat, egzotikus növényeket láthattunk. Meglátogattuk Kolozsvár legrégibb templomait, a Szent Mihály és a Farkas utcai templomot, és a Mátyás - szobrot. Örülünk, hogy részt vettünk a különböző programokon, és megismerhettük a „Kincses Kolozsvár” jellegzetességeit. - Katona Szidónia -
A zsidóság Kolozsváron
Az 1800-as évek elején kezdődött a zsidók letelepedése Kolozsváron, amelynek a lakosság nem örvendett. Lassan indult el, és nehezebben ment a befogadás, de az összetartozás s talán a sok megpróbáltatás kovácsolta segítőkésszé a zsidókat, és lassan közösséget alapítottak. Az első zsinagógájuk épülete ma is létezik, de újságszerkesztőség működik benne. A híres kóser konyha azonban ugyanazon az udvaron ma is létezik és működik. Nagyon sok középületük volt, amelyek ma már nincsenek a saját tulajdonukban. Az első zsinagógák közül egy ma is eredeti szerepét tölti be. A zsidó kórház ma is kórházként működik. Zsidó alapította, de inkább a szegényeket gyógyították ebben a kórházban. Kolozsváron is létezett gettó, ahová több mint 200 000 zsidót zsúfoltak be. Közülük alig 2000-en élték túl a nehéz körülményeket, és csak pár százan maradtak Kolozsváron. Minden nehézség mellett fennmaradt a zsidóság Kolozsváron, és mint magyar zsidó közösség működött. - Huszár Enikő -
Makfalvi Tekintő
5. oldal
Édesanyák üdvözlése Tudod-e azt, május, hogy mi eléd jöttünk, azért, hogy mielőbb itt virulj közöttünk. Rétekről, kertekből jó illatok szállnak, virággal köszöntjük édes, jó anyánkat ! Az édesanya minden gyermek és felnőtt szívében különleges helyet foglal el. Ő az, akihez örömünkben, bánatunkban először fordulunk. Ő az, aki számára mindig mi, a gyerekei vagyunk a legfontosabbak. Sokszor észre sem vesszük, mennyit fárad, hogy az asztalon legyen kedvenc süteményünk, hogy mindig legyen tiszta ruhánk, meleg, biztonságot jelentő otthonunk. Számára mindez természetes, csak annyit
Az emberek segítségével már kihalt állatokról! Amint azt megígértem, ezzel a cikkemel ismét visszatérek az emberi tevékenységek által okozott károkra a természetben. Azon belül is az állatvilágban okozott károkra. Ebben a lapszámban néhány, már kihalt állatról szeretnék írni, amelyek kihalásához az ember nagymértékben hozzájárult. Tevékenyen, úgy, mint vadász. Vagy még inkább passzívan úgy, hogy elnézte, hogy általa betelepített háziállatok meg patkányok feldúlják az őshonos, többnyire földön fészkelő madarak fészkét, és vadásszanak más őshonos állatokra és azok kicsinyeire. Terveim szerint ennek a sorozatnak még egy része lesz majd, amelyben a jelenleg többé-kevésbé kihalás veszélyével fenyegetett állatokról írnék. Tehát visszatérve ezen cikkem témájához, talán az úgynevezett atlaszi oroszlánnal kezdeném, amely egykor nem csak Afrikában volt honos, hanem megtalálható volt Dél-Európában is, Kis-Ázsián keresztűl egészen Indiáig. Ám a Római Birodalom terjeszkedésével és a gladiátorjátékok (úgynevezett sport) kialakulásával, amelyben az ember-ember elleni harcok mellett az ember-fenevad elleni harcokat is nagy szeretettel gyakorolták, és a nézőközönség is nagy érdeklődéssel követte, volt olyan eset, amikor egy ilyen ünnep alkalmával több ezer oroszlánt, tigrist meg medvét s még sok más, veszélyesnek tartott állatot gyilkoltak le pusztán a nézők szórakoztatására. A kereszténység megjelenésével, amikor már a Római Birodalom kezdett hanyatlani, sokszor ezekkel a napokig éheztetett állatokkal tépették szét vagy falatták fel az
kér csupán, hogy legyünk jó gyerekei. Néha nem sikerül azonban jónak lenni, és öröm helyett bánatot okozunk. A sok jót, amit kapunk, meghálálni nem tudjuk, ezért arra kérjük a jó Istent, minden nap áldást és fényt árasszon minden édesanya útjára, hogy türelmesek legyenek gyerekeikkel. Nincs senki olyan jó, Nincs senki olyan szép, Nincs senki olyan, mint az én anyám. Ő fogja a kezem, Ő tart, ha elesem Ő mindenem, hisz ő az én anyám. Ha más valaki bánt, Ő sír és megölel. Istenem, csak ő ne hagyjon el ! Minden önzésnél nagyobb az anyai szeretet. Mégis a legnagyobb áldás az életedben. Dr. Imre Ernő előzőleg megkínzott vagy keresztre feszített, a birodalom ellenségeinek tartott keresztényeket. Persze utána a gladiátorok legyilkolták ezeket az állatokat is, már csak azért is, hogy megmutassák isteneik hatalmát, hogy az ő segítségükkel meg tudják ölni az ilyen fenevadakat is. Eme mérhetetlen gyilkoló pazarlásnak köszönhetően a Római Birodalom vége felé egy ilyen gladiátorjátékokat szervezni akaró császár már arra panaszkodott, hogy egyre távolabbról kell beszerezni az oroszlánokat, és az egyre hosszabb hajóútnak köszönhetően egyre több pusztul el belőlük még az út folyamán, és amelyek megérkeztek, azok is nagyon gyengék voltak. Tehát ennek az exportnak köszönhetően a rómaiaknak sikerült kiirtaniuk egész Európából és Ázsiából az oroszlánokat. Az atlaszi oroszlán még a XIX. századig megtalálható volt Marokkó hegyeiben, ám akkor minden valószínűség szerint végleg kihalt. Most ugorjunk egy nagyot térben és időben is. Menjünk át a déli féltekére, nevezetesen Új-Zélandra, ahol valaha élt egy hatalmas, három méteres, 275 kg-t elérő, futó madár (repülni képtelen), amelyet az utókor moának nevezett el. Ennek az Új-Zéland erdeiben földünkön valaha élt legnagyobb madárnak ezer évvel ezelőttig, a polinéz népcsoport megjelenéséig Új-Zélandon nem volt természetes ellensége, így nem volt képes megvédeni magát az emberek lándzsáival szemben. Húsa miatt vadászták, csontjaiból fegyvereket meg ékszereket készítettek, tojásait pedig tartónak használták. Ehhez még hozzájárult az is, hogy a polinézek által behurcolt állatok, kutyák, macskák, disznók és patkányok feldúlták fészkeiket, megették tojásaikat, és vadásztak a kicsinyeikre. S így sikerült a polinézeknek alig hatszáz év alatt kiirtaniuk ezt a nagyszerű madarat. De talán még
Makfalvi Tekintő
6. oldal
megdöbbentőbb a mauritiusi dodó esete. Ez a galambbal rokon, kb. pulyka nagyságú, zömök, apró lábú, repülni képtelen madár, amint az nevéből is kitűnik, a Mauritius - szigeten élt egészen 1680-ig, amikor az emberek megjelenése után 170 év alatt kihalt. Az apró lábaival futni képtelen madár itt is könnyű préda volt az odatévedt tengerészeknek, akik az eléggé rágós húsa ellenére is nagy számmal vadásztak a friss húst jelentő dodóra. Na meg persze itt is közrejátszott a behurcolt állatok tevékenysége ugyanúgy, mint a moa esetében is. Számomra mégis a legfelháborítóbb az ausztráliai erszényes farkas (tigris farkas) kihalásának története. Ami nem csak az ember kapzsiságát és nemtörődömségét bizonyítja, hanem azt is, hogy, habár azt állítjuk magunkról, hogy mi vagyunk a legintelligensebb lény a földön, néha mégis mekkora butaságokat művelünk. Tehát miután az európaiak bevándoroltak Ausztráliába, és vitték magukkal juhaikat meg kutyáikat is, az ottani mérhetetlen nagy füves síkságnak köszönhetően gyorsan szaporodtak a juhok, elég nagy hasznot hozva az ottani farmerek számára. Ám egyszer csak valami tizedelni kezdte a nyájaikat. Akármit is tettek, egyre gyakrabban és egyre nagyobb kárt okoztak. Ekkor elkeseredésükben kikiáltották bűnbaknak az éjszakai állat lévén amúgy sem kedvelt erszényes farkast. Ezzel útnak indítva egy kíméletlen
öldöklést, mivel minden farkasért fizettek, tudomásom szerint, ötven ausztrál dollárt. Az egészben az volt a furcsa, hogy miután egyre több farkast gyilkoltak le az emberek, az éjszakai támadások csak nem akartak megszűnni. Így aztán tovább folytatódott az öldöklés addig, amíg már egyet sem találtak. Mivel az éjszakai támadások száma ekkorra sem csökkent, csak akkor kezdtek arra gondolni, hogy talán nem is az erszényes farkas a bűnös. Ekkor kiderült, hogy saját elvadult kutyáik okozták az éjszakai támadásokat, ám ekkorra már sajnos túl késő volt az erszényes farkasok számára. Mert ekkor már csak néhány állatkertben élő farkas volt, és ezek sajnos nem szaporodtak. Így tehát nemcsak, hogy nem állították meg a farmerek a jószágaik elleni támadásokat, hanem még egy különleges állatfajt is kiirtottak sajnálatos módon. Nagyon remélem, hogy okulunk a példájukból, és mi is nem irtunk ki még egy állatfajt azzal az ürüggyel, hogy értékeinket védjük. Ebben a reményben kívánom a legjobbakat minden makfalvinak, akárhol éljen is.
ifj. Kovács Árpád BraveHeart
Jó tanácsok várandós kismamáknak Ez évtől nemcsak a házasulandóaknak jár a 200 eurós támogatás, hanem minden újszülött gyermek ajándékban részesül a kormány jóvoltából. A 2006 decemberében elfogadott 482-es törvény írja elő, hogy minden újszülött 150 lejes ajándékcsomagban részesül. A babakelengye, melyben minden csecsemő csak egyszer részesülhet, tartalmazhat a baba ápolásához szükséges termékeket, ruhaneműt és pelenkát. Az ajándékcsomag anyagi fedezetét az állami költségvetésből a Munkaügyi, Társadalmi Szolidaritás és Családügyi Minisztériumnak elkülönített összegből biztosítják, mely az igénylések függvényében osztja le az önkormányzatoknak. Májusig talán örvendhetnek a kismamák, hisz a törvény alkalmazási módszerének hiánya miatt a 3/2007-es kormányrendelet alapján készpénzben kapják a támogatást. Az igénylések elbírálásának, valamint az összegek folyósításának ellenőrzését a Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság végzi. A 3/2007-es kormányrendelet előírja ugyanis, hogy a kisbaba szülei kérvényt kell benyújtsanak az önkormányzathoz, mellékelve a gyerek keresztlevelének másolatát vagy kivonatát és egy nyilatkozatot, melyben kijelentik, hogy más településen nem igényelték ezt az ajándékot. Az önkormányzatnak a kérés benyújtásától számított harminc napon belül folyósítania kell a pénzösszeget. Albert Enikő Ibolya
Fontos telefonszámok: Központosított ügyelet: (SMURD, RENDŐRSÉG, TŰZOLTÓSÁG): 112, 955, 956, 961 Gázszolgáltató vállalat: 570.629 Áramszolgáltató vállalat: 570. 232 Makfalvi orvosi rendelő: 584.161
Szerkesztették: Barabás Zoltán, Bányai József, Bernád Barna Attila, Fábián Kinga, Fülöp Irén, ifj. Kovács Árpád, Péterfi Levente, Péter Ödön, Seprődi István, Vass Katalin, Zsigmond Zsuzsánna Támogatónk: a Makfalvi Polgármesteri Hivatal
