a vizsgára való felkészüléshez II. félév Levelező Tagozat A diákság belső használatára készítette Dr. Füzes Ádám mb. ea

PPKE HTK Liturgika és Lelkipásztorkodástan Tanszék

Liturgika segédlet a vizsgára való felkészüléshez II. félév Levelező Tagozat A diákság belső használatára készítette Dr. Füzes Ádám mb. ea. Zsolozsma: Dr. Verbényi István Budapest 2007. március 27. Tartalom A Szentségek liturgiája .................................................................................................. 3 A keresztség liturgiája ............................................................................................................ 4

Szertartáskönyvek .................................................................................................. 4 A gyermekkeresztelés szertartásának rendje ......................................................... 8 A bérmálás liturgiája............................................................................................................. 12

Szertartáskönyvek ................................................................................................ 12 A bérmálás szertartásának rendje ........................................................................ 14 A bűnbocsánat liturgiája ....................................................................................................... 16

Szertartáskönyvek ................................................................................................ 16 A bűnbocsánat szertartásai................................................................................... 23 A betegek kenetének liturgiája ............................................................................................. 23

Szertartáskönyvek ................................................................................................ 23 A betegellátás szertartásai.................................................................................... 27 Az egyházi rend .................................................................................................................... 27

Bevezetés ............................................................................................................. 27 Szertartáskönyvek ................................................................................................ 28 A papszentelés szertartása.................................................................................... 28 A püspök- és diakónusszentelés változatai......................................................... 29 A házasság ............................................................................................................................ 30

Szertartáskönyvek ................................................................................................ 30

2

LITURGIKA Error! Style not defined.

A házasságkötés szertartásának rendje ................................................................ 35 Ökumenikus házasságkötés ................................................................................. 36 Szentelmények ............................................................................................................. 37 A temetés .............................................................................................................................. 38

Liturgiájának kialakulása ..................................................................................... 38 Szertartása ............................................................................................................ 38 Az áldások ............................................................................................................................ 38 Ájtatosságok ......................................................................................................................... 39 A templom- és oltárszentelés rendje..................................................................................... 39 Pap nélküli istentiszteletek ................................................................................................... 40

Az egyházi év............................................................................................................... 49 Az idő.................................................................................................................................... 49

Ajánlott irodalom ................................................................................................. 49 Alapvető csillagászati adatok............................................................................... 49 Naptárak............................................................................................................... 49 Az idő a vallástörténetben.................................................................................... 51 Ünnep és ünneplés ................................................................................................................ 52

Az Egyház ünnepei .............................................................................................. 52 A bibliai ünnepek teológiai struktúrája................................................................ 53 A liturgikus év...................................................................................................... 53 Calendarium Romanum ....................................................................................... 55 Az egyházi év ....................................................................................................................... 56 A Nagyhét liturgiája ............................................................................................................. 56

Virágvasárnap, az Úr szenvedésének vasárnapja ................................................ 56 Nagycsütörtök ...................................................................................................... 61 Nagypéntek .......................................................................................................... 66 Nagyszombat........................................................................................................ 73 Húsvét ünnepe ...................................................................................................................... 73

Az ünnep jelentése, története ............................................................................... 73 Húsvét vigíliája .................................................................................................... 74 A húsvéti idő......................................................................................................................... 79

Húsvét nyolcada és a húsvéti idő......................................................................... 79 Urunk mennybemenetelének ünnepe – Áldozócsütörtök .................................... 79 Pünkösd ünnepe ................................................................................................... 80 A nagyböjti idő ..................................................................................................................... 81

Hamvazószerdától virágvasárnapig ..................................................................... 81 Általános tudnivalók ............................................................................................ 81 Nagyböjt kiemelkedő napjai ................................................................................ 81 A karácsonyi ünnepkör ......................................................................................................... 83

Az advent ............................................................................................................. 83 A karácsonyi idő .................................................................................................. 84 Az évközi idő ........................................................................................................................ 87 Ünnepek az esztendő folyamán ............................................................................................ 87

Az Úr ünnepei ...................................................................................................... 87 A Boldogságos Szűz ünnepei .............................................................................. 89 A szentek ünneplése............................................................................................. 90 Zsolozsma: Az imaórák liturgiája................................................................................ 91 Az imádság parancsa ............................................................................................................ 91

II. félév, Levelező Tagozat


3

Az Egyház folytatja Krisztus imáját ..................................................................................... 91 Eredete és története............................................................................................................... 92 A szerkesztések első kísérletei.............................................................................................. 93 Az Imaórák liturgiája a római rítusban ................................................................................. 94 Az Imaórák liturgiájának kiadásai ........................................................................................ 95 Az imádság közösségi jellege............................................................................................... 96 Az egyes liturgikus imaórák ................................................................................................. 97

Az egész zsolozsma bevezetése ........................................................................... 97 A reggeli és esti dicséret ...................................................................................... 97 Az olvasmányos imaóra....................................................................................... 98 A vigíliák ............................................................................................................. 98 A délelőtti, déli és délutáni, vagyis a napközi imaóra ......................................... 99 Befejező imaóra ................................................................................................... 99 A zsolozsma imaóráinak összekapcsolása szentmisével vagy egymással............................ 99 A liturgikus imaórák egyes elemei ..................................................................................... 100

A zsoltárok ......................................................................................................... 100 Az antifónák és más elemek .............................................................................. 100 A zsoltározás módja........................................................................................... 101 A zsoltárok elosztásának irányelvei................................................................... 101 Az Ó- és Újszövetségi énekek ........................................................................... 102 A Szentírási olvasmányok ................................................................................. 102 A válaszos ének.................................................................................................. 103 Himnuszok és más nem szentírási énekek......................................................... 104 A fohászok, az Úr imádsága, a zárókönyörgés.................................................. 104 A szent csend ..................................................................................................... 105 A közös zsolozsmázás rendje ............................................................................................. 105

A különféle szerepek.......................................................................................... 105 Éneklés a zsolozsmában..................................................................................... 106 A zsolozsma a gyakorlatban .............................................................................. 107 Feladatok............................................................................................................ 107 Liturgika vizsga II. félév............................................................................................ 109

A SZENTSÉGEK LITURGIÁJA Az Egyház szentségeit tárgyalja történeti szempontból a dogmatörténet, teológiai szempontból a dogmatika, jogi kérdéseit részletesen szabályozza az egyházjog, kiszolgáltatásuk körülményeiről értekezik a lelkipásztorkodástan. A liturgika a szentség kiszolgáltatásának pillanatát, a celebrációt vizsgálja és ismerteti. A II. Vatikáni Zsinat után kiadott liturgikus könyvek elején található dogmatikai bevezető rögzíti a lex credendit (a hit szabályát), majd a celebráció leírása és maguk a liturgikus szövegek alkotják a lex orandit (az imádság szabályát). Ezek megismerését teszi lehetővé ez a segédlet, melynek célja, hogy kézbe adja azokat a fontosabb

4


szövegeket, amelyeknek tanulmányozásával a szentségek teológiáját megismerhetik, és amelyek a mai liturgikus gyakorlat megértését elősegítik. A következő lapok tehát nem egyetemi jegyzetet alkotnak, amelyben minden adat feldolgozva található, hanem szöveggyűjtemény, amelynek feldolgozása (figyelmes elolvasás, aláhúzás, kijegyzetelés) segíthet hozzá a kérdések megválaszolásához és a tételek szabatos kifejtéséhez.

A keresztség liturgiája Szertartáskönyvek Kiadásai Rituale Romanum. Ordo Baptismi Parvulorum, Typis Polyglottis Vaticanis 19691, 19732. Rituale Romanum. Ordo Initiationis Christianae Adultorum, Typis Polyglottis Vaticanis 1972. Ordo Baptismi Parvulorum. A gyermekkeresztelés szertartása. A felnőttkeresztelés egyszerűbb szerartásával, a bérmálás szertartásával és az érvényesen megkereszteltek befogadásával a Katolikus Egyház teljes közösségébe, MKPK, Budapest 1973. Felnőttek beavatása a keresztény életbe. Felnőttek katekumenátusa (FK). Magyar viszonyokra alkalmazott változat, MKPK, Budapest 1999.

Felépítése és szemelvények az Általános tudnivalókból Az MKPK előszava Az Istentiszteleti Kongregáció Határozata a latin mintakiadáshoz (1969) A Kongregáció jóváhagyó és megerősítő levele a magyar kiadáshoz (1973) A KERESZTÉNYSÉGBE AVATÁS ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. A kereszténységbe avatás szentségei által az emberek megszabadulnak a sötétség hatalmából, Krisztussal együtt meghalnak, eltemetkeznek és feltámadnak, megkapják a fogadott fiúság Lelkét, és Isten népének közösségével együtt ünneplik az Úr halálának és feltámadásának emlékét. 2. Akik a keresztség által Krisztus testének tagjaivá lesznek, a víz és a Szentlélek által új teremtménnyé válnak: Isten népévé alakulnak, minden bűnük bocsánatát elnyerve a sötétség hatalmából megszabadulnak, és a fogadott fiúság állapotába kerülnek. Ezért Isten gyermekeinek nevezik őket, és valóban azok is. Akiket pedig ugyanaz a Szentlélek megjelöl ajándékaival a bérmálásban, azok ekként tökéletesebben hasonulnak az Úrhoz, eltelnek Szentlélekkel, hogy a világ színe előtt tanúbizonyságot tegyenek róla, és így Krisztus teste minél előbb kiteljesüljön. Végül az eucharisztia lakomájában részesülve az Emberfiának testét és vérét veszik magukhoz, hogy elnyerjék az örök életet, és kifejezzék Isten népének egységét; önmagukat pedig Krisztussal együtt felajánlva részesei legyenek az egyetemes áldozatnak, az egész megváltott emberiségnek, amelyet a legfőbb Pap mutat be Isten előtt. Így működnek közre abban, hogy a Szentlélek tökéletesebb kiáradásával az egész emberi nem eljusson Isten családjának egységébe. A



5

kereszténységbe avatás három szentsége tehát így kapcsolódik össze egymással, hogy teljes nagykorúságra vezesse a Krisztusban hívőket, akik az egész keresztény nép küldetését töltik be az Egyházban és a világban. I. A keresztség szentségének méltósága 3. A keresztség – az életnek és Isten országának kapuja – az újszövetség első szentsége. Krisztus mindenki számára rendelte, hogy örök életük legyen, majd pedig az evangéliummal együtt egyházára bízta, midőn apostolainak megbízást adott: „Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet, megkeresztelvén őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!” Ezért tehát a keresztség elsősorban annak a hitnek szentsége, amellyel az emberek – a Szentlélek kegyelmétől megvilágosítva – Krisztus evangéliumát elfogadják. Nincs tehát fontosabb és sajátosabb feladat az Egyház számára, mint az, hogy mindnyájan, vagyis a felnőtt hitjelöltek is, a keresztelendő kisdedek szülei és keresztszülei is mind felgyulladjanak arra az igaz és cselekvő hitre, amely által, Krisztushoz ragaszkodva, megkötik vagy megerősítik az új szövetséget. Voltaképpen ezt szolgálja mind a hittanulóknak adott lelkipásztori oktatás, mind a szülők előkészítése, mindpedig az igeliturgia és a keresztségi hitvallás. 4. A keresztség továbbá az a szentség, amely által az emberek az Egyház tagjaivá válnak, a Szentlélekben Isten hajlékává épülnek egybe, királyi papsággá és szent nemzetté lesznek. Végül a keresztség az a szentségi egyesítő kötelék, amely fennáll mindazok között, akiket e szentséggel megjelöltek. E megváltoztathatatlan hatás miatt, melyet a latin liturgiában a szentség kiszolgáltatásának szertartása maga is kifejez, amikor a keresztelteket Isten népének jelenlétében krizmával megkeni, a keresztség szertartásának igen nagy tekintélye van minden keresztény előtt. Senki számára sem szabad megismételni, ha egyszer érvényesen már kiszolgáltatták – akár különvált testvéreink is. 5. Az élet igéje által való megtisztulás fürdője, vagyis a keresztség minden bűnnek – akár az áteredő, akár a személyes bűnnek – szennyétől tisztára mossa, az isteni természet részesévé és Isten fogadott fiává teszi az embert. A keresztség ugyanis, miként a víz megáldásakor mondott könyörgések kifejezik, a titokzatos újjászületés és megújulás fürdője Isten gyermekei számára. A Szentháromság nevében való keresztelés azt eredményezi, hogy akiket az ő nevében jelölnek meg, azok neki szenteltetnek, s az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel lépnek életközösségre. Erre a méltóságra készítenek elő és vezetnek el a bibliai olvasmányok, az egyetemes könyörgések és a hármas hitvallás. 6. Az ószövetségi tisztulásokat messze felülmúlva, a keresztség az Úr szenvedése és feltámadása titkának ereje által adja ezt az eredményt. Akik ugyanis megkeresztelkednek, azok egybenőnek Krisztussal halálának hasonlóságában: vele együtt temetkeznek a halálba, vele együtt győzedelmeskednek a halálon, és vele együtt feltámadnak. A keresztségben ugyanis maga a húsvéti misztérium ismétlődik és valósul meg, minthogy az emberek feltámadnak benne a bűn halálából az életre. A keresztség kiszolgáltatásakor tehát – főként ha húsvét vigíliáján vagy vasárnap történik – a feltámadás örömének kell tündökölnie. II. A keresztség kiszolgáltatója és a közreműködők […] III. Mi szükséges a keresztség kiszolgáltatásához? […] IV. A püspöki konferenciák hatásköre […] V. A szentség kiszolgáltatójának jogköre […]

6

LITURGIKA Error! Style not defined. A GYERMEKKERESZTELÉS ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK I. A gyermekek keresztelésének jelentősége 1. Gyermekeknek vagy kisdedeknek azokat nevezzük, akik még nem jutottak el értelmük használatára, és személyes hitet megvallani sem képesek. 2. Az Egyház, minthogy küldetése az igehirdetés és a keresztelés, már az első évszázadoktól kezdve kiszolgáltatta a keresztséget nemcsak felnőtteknek, hanem gyermekeknek is. Az Úr szavait: „Aki nem születik újjá vízből és Szentlélekből, nem mehet be Isten országába” – mindig úgy értelmezte, hogy a gyermekeket nem lehet kizárni a keresztségből, hanem meg kell keresztelni éppen az Egyháznak hite alapján, amely a szülők, a keresztszülők és a többi jelenlévők hitvallásában nyilvánul meg. Ők képviselik ugyanis mind a helyi egyházat, mindpedig az összes szenteknek és híveknek közösségét: tehát az egész Anyaszentegyházat, mely a közösségeknek is, az egyeseknek is szülőanyja. 3. A dolog teljességéhez hozzátartozik, hogy a gyermekeket majd oktassák is arra a hitre, amelyben megkeresztelték őket. Ennek a munkának a már felvett keresztség lesz az alapja. A keresztény nevelés ugyanis, amely joggal megilleti a gyermekeket, semmi mást sem szolgál, mint azt, hogy fokozatosan elvezesse őket Krisztusban az Isten akaratának megismerésére, hogy végül tudatosan tegyék magukévá azt a hitet, amelyben megkeresztelkedtek. II. A keresztség kiszolgáltatója és a közreműködők 4. Isten népének, vagyis az Egyháznak, amelyet a helyi közösség képvisel, ugyanolyan nagy szerepe van a gyermekek keresztségénél, akárcsak a felnőttekénél. A kisdednek ugyanis – a keresztség szentségének kiszolgáltatása előtt is, meg azt követően is – joga van a közösség szeretetére és segítségére. A szertartás közben pedig, az Általános tudnivalók 7. szakaszában elmondottakon kívül, a maga sajátos tisztét akkor gyakorolja a közösség, amikor a szülők és a keresztszülők hitvallása után kifejezi egyetértését a keresztség kiszolgáltatójával. Így lesz nyilvánvaló, hogy az a hit, amelynek alapján megkeresztelik a gyermeket, nem csupán a család tulajdona, hanem Krisztus egész egyházának kincse is. 5. Magából a teremtés rendjéből következik, hogy a kisdedek keresztségében nagyobb szerepet kap a szülők tiszte és kötelessége a keresztszülők tiszténél. 1) Nagyon kívánatos, hogy a szülők a keresztség kiszolgáltatása előtt – saját hitüktől vezetve vagy a közösség más tagjai által segítve – jól előkészüljenek a tudatos részvételre a szent cselekményben. Igen alkalmas eszközök erre a családoknak ajánlott könyvek, iratok, katekizmusok. A plébános pedig törekedjék arra, hogy a családokat – akár személyesen, akár közvetve – meglátogassa. 2) Igen fontos, hogy a keresztelendő gyermek szülei jelen legyenek a szentség kiszolgáltatásánál, hiszen az ő gyermekük születik újjá vízből és Szentlélekből. 3) A szülőknek a kisded keresztelésénél egészen sajátos feladataik vannak. A keresztelő által hozzájuk intézett intelmek meghallgatásán és a hívek közösségével együtt mondott imádságon kívül valódi részesei a szertartásnak, amikor a) nyilvánosan kérik gyermekük megkeresztelését; b) megjelölik gyermekük homlokát – a keresztség kiszolgáltatója után – kereszt jelével; c) ellene mondanak a sátánnak, és hitvallást tesznek; d) a gyermekeket a keresztelő kúthoz viszik (elsősorban az anya); e) tartják az égő gyertyát; f) részesülnek abban az áldásban, amely különleges módon az anyákra és az apákra vonatkozik. 4) Ha az egyikük nem tehet hitvallást, mert például nem katolikus, nem kell a kérdésekre válaszolnia. Csak annyit kell megkívánni tőle, hogy – mivel a gyermek megkeresztelését kéri –



7

gondoskodjék arról, vagy legalábbis engedje, hogy a gyermek abban a hitben nevelkedjék, amelyben megkeresztelték. 5) A szülők a keresztség után – Isten iránt való hálából és vállalt kötelességükhöz híven – tartoznak a gyermeket úgy nevelni, hogy megismerje Istent, akinek fogadott fiává lett. Ezen kívül elő kell készíteniük a bérmálás szentségére és a szentáldozásra is. E kötelességük teljesítésében alkalmas módon legyen segítségükre a plébános. 6. Minden egyes gyermek számára lehet választani keresztapát is, keresztanyát is. Kettőjüket a szertartás rendjében „keresztszülőknek” nevezzük. 7. Azon kívül, amit az Általános tudnivalókhoz a szentség kiszolgáltatójáról olvashatunk (11-15. szám), a következőket kell még megjegyezni: 1) A lelkipásztorok kötelessége a családokat előkészíteni a gyermekek keresztelésére; a továbbiakban pedig segíteni őket abból származó nevelési kötelességük teljesítésében. A püspökök feladata pedig az, hogy saját egyházmegyéjükben – szerpapok és világiak igénybevételével is – irányítsák ezt a lelkipásztori munkát. 2) A lelkipásztorok kötelessége továbbá gondoskodni arról, hogy minden egyes keresztelés a kellő méltósággal történjék, és – amennyiben lehetséges – megfeleljen a családok állapotának, körülményeinek és igényeinek. Bárki keresztel is, pontosan és áhítattal végezze a szertartást, ezenkívül pedig törekedjék mindenki iránt emberséges és udvarias magatartásra! III. A gyermekek keresztelésének ideje és helye 8. Ami a keresztség felvételének idejét illeti, elsősorban a gyermek üdvösségére kell tekintettel lennünk, nehogy meghaljon a szentség kegyelmei nélkül. Figyelembe kell venni továbbá az édesanya egészségi állapotát, hogy ő is jelen lehessen a keresztelőn. Végül – bár a gyermek java az első – tekintettel kell lennünk a lelkipásztori szempontokra is, hogy elegendő idő jusson a szülők felkészítésére, és magának a keresztelésnek oly előkészítésére, hogy a szertartás sajátosságai megfelelő módon érvényesüljenek. […] 9. A keresztség húsvéti jellegének kidomborítása végett ajánlatos, hogy a szentséget húsvét vigíliáján vagy vasárnapi napon szolgáltassák ki, amikor tudniillik az Úr feltámadásáról emlékezik meg az Egyház. Vasárnap mise közben is lehet keresztelni, hogy az egész közösség jelen lehessen a szertartáson, és a keresztségnek az eukarisztiával való kapcsolata minél világosabban kitűnjék. Ez azonban ne történjék túlságosan gyakran! A húsvéti vigílián vagy a vasárnapi misében történő keresztelésre vonatkozó szabályok alább megtalálhatók. 10. Tűnjék ki minél világosabban, hogy a keresztség az Egyház hitének és az Isten népébe való bekapcsolódásnak a szentsége! Ezért általában a plébániatemplomban kell kiszolgáltatni, ahol keresztkútnak kell állnia. […] 14. Jó, ha az ige-liturgia közben a gyermekeket külön helyre viszik. Gondoskodni kell azonban arról, hogy az édesanyák és a keresztanyák jelen legyenek az ige-liturgián. A gyermekeket tehát más nőkre kell bízni. IV. A gyermekkeresztelés szertartásának szerkezete A) A keresztelés szertartása, ha pap vagy szerpap keresztel […] 16. A szertartás a gyermekek fogadásával kezdődik. Ebben kifejezésre jut a szülők és a keresztszülők akarata, valamint az Egyház szándéka a keresztség szentségének kiszolgáltatásáról. Ennek jeléül a keresztelő és a szülők megjelölik a gyermek homlokát. 17. Az ige-liturgia értelme, hogy a szentségi cselekmény előtt felszítsa a hitet a szülőkben, a keresztszülőkben és az összes jelenlévőkben, majd pedig egyetemes könyörgéssel kiesdje a szentség gyümölcseit. Az ige-liturgia egy vagy több szentírási olvasmányból áll, amelyet homília követ, hozzákapcsolódó „szent csenddel”. Utána egyetemes könyörgés következik, és ezt egy

8

LITURGIKA Error! Style not defined. exorcizmus-szerű imádság zárja be, amely egyúttal bevezetője a keresztelendők olajával való megkenésnek. 18. A szentség kiszolgáltatásának 1) közvetlenebb előkészületéhez tartozik a) a szentség kiszolgáltatójának ünnepélyes imádsága, mellyel – Istent segítségül híva, és üdvözítő szándékáról megemlékezve – megáldja a vizet, vagy megemlékezik annak megáldásáról; b) a szülők és a keresztszülők ellentmondása a sátánnak, majd hitvallásuk, amelyhez a keresztelő és a közösség is csatlakozik, továbbá a szülőkhöz és a keresztszülőkhöz intézett utolsó kérdések. 2) Következik a keresztelés cselekménye: a vízzel való lemosás, amely történhet alámerítéssel vagy leöntéssel a helyi szokás szerint – a Szentháromság nevében. 3) Végül a krizmával való megkenés, amely a megkereszteltnek a királyi papságba és Isten népének közösségébe való bekapcsolását jelképezi. A szertartás a fehér ruhának és az égő gyertyának átadásával ér véget. 19. A keresztség kiszolgáltatójának intelmei után az Oltáriszentségben való jövőbeli részesedés előre jelzésére elmondják az oltár előtt a Miatyánkot, amely által a mennyei Atyához esedeznek Isten fiai. Végül pedig, hogy Isten kegyelme mindnyájukra kiáradjon, áldásban részesülnek az édesanyák, az édesapák és minden jelenlévő. B) A keresztelés rövidebb szertartása […] V. A püspöki konferenciák és az egyes püspökök hatásköre […] VI. A keresztség kiszolgáltatójának hatásköre […]

Szertartás szövegek I. Több gyermek keresztelése II. Egy gyermek keresztelése III. Gyermekkeresztelés halálveszélyben, ha világi hívő keresztel IV. Egy gyermek keresztelése a legrövidebb szövegváltozatok szerint V. Több gyermek keresztelése a legrövidebb szövegváltozatok szerint VI. A szertartások pótlása szükségkeresztség után VII. Szövegváltozatok Függelék I. Avatás II. A felnőttek keresztelésének egyszerűbb szertartása III. A bérmálás szertartása IV. Érvényesen megkereszteltek befogadása a Katolikus Egyház teljes közösségébe

A gyermekkeresztelés szertartásának rendje Egy misén kívüli, ideális eset rendje. A) A gyermek fogadása (a templom kapujában) Köszöntés A pap ezzel vagy más hasonló köszöntéssel és intelemmel fogadja a keresztelendő hozzátartozóit: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mind: Mindörökké. Ámen. Pap: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Mind: Ámen.



9

Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék a gyermek. A keresztény szülők ezt az ajándékot Istennek, minden élet forrásának köszönik meg. Szent hitük tanításából azt is tudják, hogy Isten, a mi mennyei Atyánk, a keresztség által isteni életében részesíti az embert. Gyermekévé fogadja, a Szentlélek templomává és a mennyország örökösévé teszi. Kedves szülők! Ti is azért hoztátok el újszülött gyermeketeket az Isten házába, hogy erre az isteni életre vízből és Szentlélekből újjászülessék, és Krisztus titokzatos testének, az Egyháznak tagjává legyen. A név, védőszent, szándék tisztázása (a szülőkkel: kinek, mit kérnek) Krisztus egyházának nevében kérdezlek benneteket: Mi a gyermek neve? Szülők: N. (Pap: A gyermek védőszentje tehát Szent N. lesz.) Pap: Mit kértek Isten egyházától N. számára? Szülők: A keresztséget. Szülők és keresztszülők ígérete A pap ezután így vagy hasonló szavakkal szól a szülőkhöz: Kedves Szülők! Nektek, akik gyermeketek számára a keresztséget kéritek, kötelességtek lesz őt úgy nevelni, hogy hitünk szerint éljen. Tartsa meg Isten parancsait: úgy szeresse Istent és embertársait, ahogy Krisztus Urunk tanította. Vállaljátok-e ezt a kötelességet? Szülők: Vállaljuk. A pap most a keresztszülőkhöz fordul ilyen vagy más hasonló szavakkal: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében? Keresztszülők: Megígérjük. A gyermek fogadása – megjelölés a homlokon kis kereszttel A pap így folytatja: N.! Nagy örömmel fogad téged a keresztény közösség. Ennek a közösségnek nevében most megjelöllek a kereszt jelével. A pap – minden kísérő szöveg nélkül – keresztet rajzol a gyermek homlokára. Majd így szól: Kedves szülők (és keresztszülők)! Jelöljétek meg ti is a gyermek homlokát Krisztusnak, a mi Üdvözítőnknek szent jelével! B) Igeliturgia (az ambónál) 1. Szentírási olvasmányok és homília 2. Egyetemes könyörgések, a végén Mindenszentek litániája 3. Imádság a gonosz lélek hatalmának megtöréséért (áteredő bűn ellen, exorcizmus), keresztség előtti megkenés (keresztelendők olajával) Az utolsó invokáció [mindenszentek litániája] elhangzása után a pap így folytatja: Mindenható örök Isten! Te azért küldted Fiadat e világba, hogy kiszabadítson minket a sátánnak, a gonosz léleknek hatalmából, kimentsen a sötétség birodalmából, és helyet adjon nekünk a te világosságod csodálatos országában. Könyörögve kérünk, hogy szabadítsd meg ezt a gyermeket az áteredő bűntől, tedd őt szent Fölséged templomává, és engedd, hogy a Szentlélek lakozzék benne! Krisztus, a mi Urunk által. Mind: Ámen. A pap így folytatja: Védelmezzen téged Krisztusnak, a mi Üdvözítőnknek ereje! Ennek jeléül megkenünk téged az üdvösség olajával Krisztusban, a mi Urunkban, aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. Mind: Ámen. A pap – semmit sem mondva – megkeni a keresztelendő homlokát a keresztelendők olajával. C) Keresztelés (a keresztkútnál) 1. A víz megáldása Istenünk, te láthatatlan erőddel a szentségi jelek által csodálatos dolgokat művelsz, s a vízről számos tanítást adtál, hogy előre jelezze a keresztség kegyelmét. A te Lelked, Istenünk, a vizek fölött lebegett a teremtés kezdetén,

10

LITURGIKA Error! Style not defined. hogy a víznek már akkor megszentelő erőt adjon. Az újjászületés módját pedig a vízözön által mutattad meg, Istenünk, mert egyazon víznek titokzatos ereje vetett véget a bűnnek, és lett az erényes élet kezdete. Te, Istenünk, száraz lábbal vezetted át a Vörös-tengeren Ábrahám fiait, hogy a fáraó rabigájából szabaduló néped a megkereszteltek előképe legyen. Szent Fiadra pedig, amikor a Jordán vizében megkeresztelkedett, leszállott a Szentlélek ereje, majd, midőn a kereszten függött, a vérrel együtt oldalából víz fakadt; a föltámadása után pedig tanítványainak parancsba adta: „Menjetek, tanítsatok minden népet, megkeresztelvén őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!” Most tekints Egyházadra kegyesen, és jóságod nyissa meg számára a keresztség forrását! A Szentlélek adja meg ennek a víznek egyszülött Fiad kegyelmét, s az ember, akit képmásodra alkottál, a keresztség által az ősbűn szennyétől tisztára mosva, vízből és Szentlélekből új életre szülessék! Jobbkezével érinti a vizet, majd folytatja: Add, Urunk, hogy Fiad által szálljon le erre a vízre a Szentlélek ereje, hogy mindazok, akik Krisztus halálába temetkeznek a keresztség vizében, életre is keljenek Ővele, Krisztus a mi Urunk által! Mind: Ámen 2. Ellenemondás a sátánnak és a hit megvallása Ellene mondotok-e a bűnnek, hogy Isten gyermekeinek szabadságában élhessetek? Szülők és keresztszülők: Ellene mondunk. Pap: Ellene mondotok-e a gonoszság csábításának, hogy a bűn uralma alá ne kerüljetek? Szülők és keresztszülők: Ellene mondunk. Pap: Ellene mondotok-e a sátánnak, aki a bűn szerzője és fejedelme? Szülők és keresztszülők: Ellene mondunk. Pap: Ellene mondotok-e a sátánnak, aki a bűn szerzője és fejedelme? Szülők és keresztszülők: Ellene mondunk. A pap ezután háromszoros hitvallást kér a szülőktől és a keresztszülőktől: Pap: Hisztek-e Istenben, a mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében? Szülők és keresztszülők: Hiszünk. Pap: Hisztek-e Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki Szűz Máriától született, kínhalált szenvedett; akit eltemettek, de feltámadt a halálból, és ül az Atyának jobbján? Szülők és keresztszülők: Hiszünk. Pap: Hisztek-e a Szentlélekben, a katolikus Anyaszentegyházban, a szentek közösségében, a bűnök bocsánatában, a testnek föltámadásában és az örök életben? Szülők és keresztszülők: Hiszünk. A szülők és a keresztszülők hitvallásához most a pap és az összes jelenlévők csatlakoznak. Például a pap – mindnyájuk nevében – így szól: Ez a mi hitünk. Ez az Anyaszentegyház hite, amelyet boldogan vallunk Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. Mind: Ámen. 3. A keresztség kiszolgáltatása (háromszori bemerítés vagy leöntés) A pap most a keresztvízhez szólítja a családot, majd kérdést intéz a szülőkhöz és a keresztszülőkhöz, megnevezve a gyermeket: Akarjátok-e, hogy N. elnyerje a keresztséget az Egyház hitében, amelyet az imént mindnyájan megvallottunk? Szülők és keresztszülők: Akarjuk. A pap erre megkereszteli a gyermeket, mondva:



11

N., én megkeresztellek téged az Atya, leönti vízzel (vagy megmeríti) először, és a Fiú leönti vízzel (vagy megmeríti) másodszor, és a Szentlélek nevében. leönti vízzel(vagy megmeríti) harmadszor. Mihelyt a gyermeket megkeresztelte, a jelenlévők mondhatják (vagy a kántor és a nép énekelheti) az alábbi akklamációt. (dallama Szigeti Kilián: Missa Hungaricából a Credo 2. sora): Megtisztít a Bárány vére: – boldog, aki megmossa benne köntösét. Keresztelés közben az anya (vagy az apa) tartja a gyermeket; tarthatja azonban a keresztszülő is, ha a hívek ragaszkodnak a régi szokáshoz. Ha a pap megmerítéssel keresztel, ugyanők emelik ki a gyermeket a keresztvízből. D) A keresztség hatását megvilágító szertartások 1. Keresztség utáni megkenés (krizmával: papi, prófétai, királyi nép tagja) A pap ezután így szól: A mindenható Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, megszabadított téged a bűntől. Vízből és Szentlélekből új életet ajándékozott neked. Most pedig felken téged az üdvösség krizmájával, hogy szent népéhez tartozzál, és tagja maradj Krisztusnak, aki főpapunk, prófétánk, királyunk, és így elnyerjed az örök életet. Mind: Ámen. Most – semmit sem mondva – krizmával megkeni a megkeresztelt gyermek fejét. 2. Fehér ruha rátevése (új teremtmény, megőrzendő tisztán az örök életre) A pap így szól: N., a keresztségben új teremtménnyé lettél, és Krisztust öltötted magadra. Ez a hófehér ruha legyen keresztény méltóságod jele! Hozzátartozóid szava és példája pedig támogasson, hogy ezt a méltóságot tisztán megőrizd az örök életre! Mind: Ámen. A pap ráhelyezi a megkereszteltre a fehér ruhát. A fehér ruhát lehetőleg a család hozza magával! 3. Égő gyertya átadása (a húsvéti gyertyáról, a hit és kegyelem fénye, óvandó) A pap most kezébe veszi a húsvéti gyertyát (vagy egy arról meggyújtott gyertyát), és mondja: Vegyétek Krisztus világosságát! A családból valaki – például az apa vagy a keresztapa – meggyújt egy gyertyát a lángról a gyermek számára. Ezután a pap így szól: Kedves szülők és keresztszülők! Rátok van bízva a világosság: a hit és a kegyelem fénye, amelyet ez a gyertyaláng jelképez. Óvjátok gondosan, hogy gyermeketek, akire ma ráragyogott Krisztus fényessége, szüntelenül a világosság fiaként járja az élet útját! Maradjon állhatatos a hitben, és amikor az Úr eljön, elébe járulhasson az összes szentekkel együtt a mennyei hazában. E) Befejező szertartás (a főoltárnál) 1. Az Úr imádsága 2. Avatás (tetszés szerint, az édesanya külön áldása, rituális „tisztulás”) 3. Áldás és elbocsátás

12


A négy stáció A keresztség kiszolgáltatásának négy stációja, színhelye a beavatás szakaszait is mutatja: a kapuban kezdődik, ahol tisztázódik, mindenki tudja, hogy mi fog történni, mi annak a jelentősége. Az ambó, illetve Isten igéje körül összegyűlt közösséghez szól Isten, majd megtörténik a közelebbi előkészület a keresztségre: a megdicsőült Egyház, vagyis a szentek segítségül hívása, a rossz eltávoztatása, ellene tartós védelem kérése (megkenés). A keresztkútnál már a víz előkészítése (megáldása) és a hitvallás következik: elfordulás a rossztól és Isten felé tartás (ellene mondunk-hiszünk). A megvilágító szertartások a felnőtt keresztelés maradványai, egy-egy szempontra mutatnak rá: szent nép, tiszta kezdés, törékeny kincs. Végül Isten oltáránál imádkoznak együtt (a megkeresztelt már teológiailag részvevője a közös imádságnak, liturgiának, „bejárása van” a szentélybe), ott adja a záró áldást a pap.

A bérmálás liturgiája Szertartáskönyvek Kiadásai Pontificale Romanum. Ordo Confirmationis, Typis Polyglottis Vaticanis 1973. A bérmálás szertartása, in Ordo baptismi parvulorum. A gyermekkeresztelés szertartása…, MKPK, Budapest 1973, 263-344.

Felépítése A szertartáskönyv elején az Istentiszteleti Kongregáció határozata található (1971), amellyel a latin mintakiadást kiadta, majd a magyar kiadás jóváhagyása és megerősítése (1973). Ez után VI. Pál pápa apostoli rendelkezése következik a bérmálás szentségéről Divinae consortium naturae (Az isteni életben való részesedés) kezdettel (1971). Általános tudnivalók I. A bérmálás szentségének méltósága 1. A megkereszteltek a bérmálás szentségének felvételével haladnak tovább a keresztény beavatás útján. Részesednek a Szentlélek kiáradásában, mint az apostolok, akikre Urunk pünkösd napján küldte el a Szentlelket. 2. A Szentlélek ezen ajándékából a hívek tökéletesebben hasonulnak Krisztushoz. Erőt kapnak, hogy tanúságot tegyenek róla, és az ő Testét hitben és szeretetben építsék. Ez a szentség eltörölhetetlen jegyet vés a lélekbe: az Úr jelét, ezért a bérmálkozás nem ismételhető meg. II. A bérmálás kiszolgáltatói és a közreműködők 3. Kiváltképpen magára Isten népére tartozik, hogy előkészítse a megkeresztelteket a bérmálás szentség ének felvételére. A lelkipásztorok pedig gondoskodjanak, hogy minden megkeresztelt ember eljusson a keresztény beavatás teljességére, és alaposan elő legyen készítve a bérmálásra. A felnőtt hittanulók a bérmálást rögtön a keresztség után nyerik el. Segíti őket a keresztény közösség és főleg az az oktatás, amelyet hitjelölt korukban kapnak. Közreműködnek ebben a



13

hitoktatók, a keresztszülők illetőleg a bérmaszülők, valamint a helyi közösség tagjai. Ezt a célt szolgálják a katekézisek és a közösben tartott szertartások. Az ilyesféle katekumenátus igen hasznos azok számára is, akik már gyermekkorukban megkeresztelkedtek, de csak felnőtt korban járulnak a bérmálás szentségéhez. Többnyire a keresztény szülők dolga, hogy készséges gondossággal részt vegyenek gyermekeiknek a szentségi életre vezetésében. Ezt azzal teszik meg, hogy egyrészt segítik kialakítani és fokozatosan növelni bennük a hit szellemét, másrészt a hitoktatást nyújtó intézmények révén készítik elő őket a bérmálás és az Eukarisztia gyümölcsöző vételére. Ezt a szülői kötelességet fejezi ki tevékeny részvételük is a szentség kiszolgáltatásakor. 4. Igyekezzünk kellő ünnepélyességgel is kidomborítani a szentség kiszolgáltatásának jelentőségét a helyi egyház szempontjából! Ez kiváltképp akkor valósul meg, ha a jelöltek közösen járulnak a szentséghez. A bérmálásra legyen hivatalos Isten egész népe, amelyet elsősorban a bérmálkozók családjai, baráti körük és a helyi közösség tagjai képviselnek. Mutassák meg hitüket azokkal a gyümölcsökkel, amelyeket a Szentlélek bennük megérlelt! 5. Általában minden egyes bérmálkozónak legyen meg a bérmaszülője, aki őt a szentség felvételéhez odavezeti, a bérmálás kiszolgáltatójának bemutatja, később pedig – az elnyert Szentlélek irányítása alatt – segítségére van a keresztségben tett ígéret hűséges megtartásában. A mai lelkipásztori viszonyok közt üdvös, ha maga a keresztszülő egyúttal a bérmaszülő is. Ezzel érvényét veszti a 796. kánon 1. száma. Ily módon ugyanis még világosabb lesz a kapcsolat a keresztség és a bérmálás között, és a keresztszülők hatékonyabban teljesítik majd hivatásukat. Természetesen megmarad a lehetősége annak is, hogy más személy legyen a bérmaszülő. Sőt a szülők maguk is odavezethetik gyermekeiket a bérmálkozásra. A helyi főpásztor joga megállapítani, hogy az adott viszonyok között melyek a helyes megoldások egyházmegyéjében. 6. A lelkipásztoroknak legyen gondjuk arra, hogy a bérmálandó által vagy annak családja által választott bérmaszülő lelkileg alkalmas legyen hivatásának betöltésére, rendelkezzék a következő adottságokkal: a) legyen meg a kellő érettsége; b) tartozzék a Katolikus Egyházhoz, és a keresztség, a bérmálás meg az Eukarisztia szentségében már részesült legyen; c) ne legyen jogilag eltiltva a bérmaszülői tisztségtől. 7. A bérmálás rendes kiszolgáltatója a püspök. A szentséget általában ő szolgáltatja ki, hogy ezáltal is világosan utaljon a Szentlélek első kiáradására pünkösd napján. Mert az apostolok adták át kézrátétellel a Szentlelket, miután már őket eltöltötte. Ha tehát a hívek egy püspök által kapják meg a Szentlélek ajándékát, ez a tény jobban utal arra a szorosabb kötelékre, amely az Egyházhoz fűzi a már megbérmáltakat, valamint arra a küldetésükre is, hogy az emberek előtt tanúságot tegyenek Krisztusról. […] III. A szentség kiszolgáltatása 9. A bérmálás szentségének kiszolgáltatása a homloknak krizmával való megkenése által történik, ami kézrátétel és ezen szavak kíséretében megy végbe: „Vedd a Szentlélek ajándékának jelét!” „A mindenható Isten (Deus omnipotens)” kezdeti könyörgés alatti kézkiterjesztés nem tartozik ugyan hozzá s szentség érvényes feladásához, mégis nagyon segíti a szentség teljesebb és mélyebb megértését. Azok a papok, akik a fő-kiszolgáltatókhoz a szentség feladásában csatlakoznak, vele együtt terjesztik ki kezüket az összes bérmálandók fölé, de semmit sem mondanak. Az egész szertartásnak kettős jelentése van. A püspök és a vele együtt bérmálók kézkiterjesztése kifejezi azt a Szentírásból ismeretes gesztust, amely a keresztény nép közfelfogása szerint legjobban utal a Szentlélek ajándékának lehívására. A krizmával való megkenésben és a kísérő szavakban viszont a Szentlélek ajándékának hatása van jelezve: a megkeresztelt, akit a püspök illatos olajjal megken, eltörölhetetlen jegyet kap, az Úr szent jelét, és vele együtt ajándékképpen a Szentlelket, aki tökéletesebben segíti őt Krisztussal egybenövekedni, és egyúttal kegyelmet ad neki, hogy embertárai között Krisztus „jó illata” legyen. 10. A szent krizmát általában a nagycsütörtökön mondott misén szenteli meg a püspök erre a célra.

14

LITURGIKA Error! Style not defined. 11. A felnőtt hittanulók, valamint az iskolás korban megkeresztelt gyermekek keresztségük után mindjárt részesüljenek a bérmálásban is, és vegyék magukhoz az Oltáriszentséget! Ha ez nem lehetséges, akkor egy másik alkalommal bérmálkozzanak meg, közösségi istentisztelet keretében (vö. 4. szám)! Ugyanígy közösségi alkalommal részesüljenek a gyermekkorban megkeresztelt felnőttek is kellő előkészítés után a bérmálásban és az első szentáldozásban! A gyermekek megbérmálását a latin egyház általában hétéves korig halasztja. A püspöki konferenciák azonban, ha lelkipásztori okokból jobbnak látják, úgy határozhatnak, hogy kellő felkészítés után érettebb korban történjék a bérmálás annak érdekében, hogy tudatosabbá legyen, mit is jelent a hívő ember életében a teljes engedelmesség Krisztus Urunknak, és az állhatatos tanúságtétel őróla. Ilyenkor azonban gondosan őrködjenek azon, hogy halálveszélyben vagy egyéb súlyos okból a gyermekek még értelmük használata előtt is idejében megbérmáltassanak, nehogy meg legyenek fosztva a szentség kegyelmeitől. 12. A bérmálás feltétele, hogy az illető meg legyen keresztelve. Ezen kívül, ha értelme használatával bír, legyen a kegyelem állapotában, nyerjen kellő oktatást, és tudja megújítani a keresztségi ígéretet. A püspöki karok feladata előírni azokat a lelkipásztori eszközöket, amelyek a jelölteknek – elsősorban a gyermekeknek – megfelelő bérmálási előkészületét biztosítják. Ami a felnőtteket illeti, az ő számukra az egyes egyházmegyékben azokat a szabályokat kell követni, és az adott helyzethez alkalmazni, amelyek szerint a hittanulókat a keresztséghez és a szentáldozáshoz bocsátják. Kiváltképp ügyelni kell, hogy megfelelő hitoktatás előzze meg a szentség felvételét, és hogy a jelöltek kapcsolata keresztény közösséggel, valamint az egyes hívekkel eleven és kielégítő legyen, ezáltal kapják meg ugyanis a jelöltek a megfelelő támogatást, hogy ránevelődjenek a keresztény tanúságtételre és az apostolságra, továbbá hogy valóban meglegyen az igényük az Eukarisztia vételére (vö. az Általános tudnivalókat a felnőttek keresztény beavatásáról, 19. szám). A megkeresztelt felnőtt előkészülete a bérmálásra néha egybeesik a házasságra való előkészítéssel. Ha ilyen esetekben előre látható, hogy nem teljesülnek a bérmálás gyümölcsöző előkészítésének feltételei, a helyi főpásztor ítélje meg, hogy nem lenne-e jobb elhalasztani a bérmálást a házasságkötés utáni időre. Ha a bérmálást értelmi képességeinek még birtokában lévő, halálveszélyben forgó hívőnek szolgáltatják ki, az adott körülményhez mért kellő előkészítésben legyen része, amennyire csak lehetséges. […] IV. A bérmálás szertartásában számbajöhető változtatások […] V. Amit a bérmálásra elő kell készíteni […]

A b é r m á l á s s ze r t a r t á s á n a k r e n d j e I. Bérmálás mise keretében Az evangélium után a bérmálkozók bemutatása: kiszólítja őket a pap v. a hitoktató, közli, hogy felkészültek a bérmálásra, és kérik a szentség kiszolgáltatását. Homília (rövid változat közölve is van) A keresztségi ígéretek megújítása Kézrátétel 24. A püspök most összetett kézzel áll (mellette állnak azok az áldozópapok, akik majd együtt bérmálnak vele), és a nép felé fordulva mondja (vagy énekli az egyszerűbb prefációdallamra): Most imádkozzunk, kedves testvéreim, Istenhez a mindenható Atyához, hogy árassza el jóságosan Szentlelkével fogadott fiait, kik újjászülettek már az örök életre a keresztség vizéből; a Szentlélek erősítse meg őket bőkezű ajándékai által,



15

szent olajával pedig alakítsa őket hasonlóvá Krisztushoz, az Isten Fiához! Szünet. Egy ideig mindnyájan csendben imádkoznak. 25. A püspök (és a vele együtt bérmáló áldozópapok) most kiterjesztik mindkét kezüket az összes bérmálandók fölé; de a következőket is csak a püspök mondja (vagy énekli): Mindenható Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, te szolgáidnak vízből és Szentlélekből új életet adtál, és megszabadítottad őket a bűntől. Urunk, küldd le reájuk a Vigasztaló Szentlelket, és add meg nekik a bölcsesség és az értelem lelkét, a jó tanács és az erősség lelkét, az isteni tudomány és a jámborság lelkét, és töltsd el őket az istenfélelem Lelkével, Krisztus, a mi Urunk által! Mind: Ámen. Megkenés krizmával 26. A szerpap most a püspök elé hozza a szent krizmát. Minden egyes bérmálkozó a püspök elé járul, vagy – ha úgy alkalmasabb – a püspök megy oda az egyes bérmálkozókhoz. A bérmaszülő a bérmálkozó vállára teszi jobb kezét, egy segédkező pedig (például az esperes) előre mondja a püspöknek a bérmálandó nevét, de a bérmálandó maga is megnevezheti önmagát. A bérmálkozók állnak. 27. A püspök a krizmába mártja jobb hüvelykujját, és hüvelykujjával keresztet rajzol a bérmálkozó homlokára, miközben mondja: N., vedd a Szentlélek ajándékának jelét! A megbérmált feleli: Ámen. A püspök hozzáadja: Békesség veled! A megbérmált válaszolja: És a te lelkeddel. 28. Ha áldozópapok is segítik a püspököt a szentség kiszolgáltatásában, a szerpap vagy a ministránsok valamennyi krizmás edénykét a püspök elé viszik, és a püspök adja át az eléje vonuló áldozópapok mindegyikének. A bérmálandók a püspök elé vagy az áldozópapok elé járulnak; de ha alkalmasabb, a püspök és az áldozópapok mennek a bérmálandókhoz, akiket a fenti módon kennek meg krizmával (27. szám).

A mise az Egyetemes könyörgésekkel folytatódik tovább. II. Bérmálás misén kívül Ez egy igeliturgia a fentiekkel együtt. III. Teendők olyan esetben, amikor nem püspök bérmál Ez csak két rubrika: ha áldozópap engedéllyel bérmál, ugyanígy tegyen, és a sok bérmáló esetén segédkező papok is. IV. Beteg hívő megbérmálása halálveszély esetén Csak az epiklézis és a megkenés. V. A bérmálásnál választható szövegek Könyörgések, szentírási olvasmányok és énekek.

16


A bűnbocsánat liturgiája Szertartáskönyvek Kiadásai Rituale Romanum. Ordo Paenitentiae, Typis Polyglottis Vaticanis 1974. A bűnbocsánat szertartása. in: Bűnbocsánat és Oltáriszentség, MKPK, Budapest 1976, 5-220.

Felépítése Az MKPK körlevele Az Istentiszteleti Kongregáció jóváhagyása és megerősítése a magyar kiadáshoz (1975). Az Istentiszteleti Kongregáció határozata a szertartáskönyv kiadásához (1973). Általános tudnivalók I. A kiengesztelődés misztériuma az üdvösség történetében 1. Az Atyaisten azzal mutatta meg irgalmas szeretetét, hogy kiengesztelődött a világgal Krisztusban, aki a keresztfán kiontott vére árán mindent kibékített, ami a földön, vagy a mennyben van. Isten Fia emberré lett, az emberek között élt, hogy őket a bűn szolgaságából kiszabadítsa, és a sötétségből csodálatos világosságára meghívja. Ezért kezdte földi működését a megtérésre való felszólítással: „Térjetek meg, és higgyetek az üdvösség jó hírében!” (Mk 1, 15) Jézus pedig nemcsak buzdította az embereket, hogy tartsanak bűnbánatot, hagyják el bűneiket, térjenek egész szívvel Istenhez, hanem fel is karolta a bűnösöket, és kibékítette őket az Atyával. Betegeket is gyógyított bűnbocsátó hatalma jeléül: neki joga van megbocsátani a bűnöket. Végül meghalt bűneinkért, és feltámadt megigazulásunkért. Ezért azon az éjszakán, amelyen elárultatott megváltó szenvedésének kezdetén, megalapította az Újszövetség áldozatát saját vérében a bűnök bocsánatára, majd feltámadása után megadta az apostoloknak a Szentlelket, hogy hatalmat nyerjenek a bűnök megbocsátására vagy megtartására; sőt megbízást kaptak, hogy Jézus nevében minden népnek hirdessék a megtérést és a bűnök bocsánatát. Péter, akinek azt mondta az Úr: „Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is” (Mt 16, 19), pünkösd napján az Úr parancsára hirdette, hogy a keresztség megbocsátja a bűnöket: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára” (ApCsel 2, 38). Azóta az Egyház soha nem szűnt meg felszólítani az embereket, hogy térjenek meg bűneikből; és a bűnbánati szertartásokban hirdeti Krisztus győzelmét a bűn felett. 2. Ezt a bűn feletti győzelmet először a keresztségben éljük meg. Ebben a régi ember Krisztussal keresztre feszíttetik, hogy lerontassék a bűnös test, és többé már ne szolgáljunk a bűnnek, hanem feltámadjunk Krisztussal, és ezentúl Istennek éljünk. Ezért az Egyház megvallja hitét „az egy keresztségben a bűnök bocsánatára”. A szentmiseáldozat Krisztus szenvedését jeleníti meg. Az Egyház újra felajánlja Krisztus értünk adott testét és bűneink bocsánatára kiontott vérét Istennek az egész világ üdvösségéért. A szentmiseáldozatban Krisztus maga van jelen, és feláldoztatik, mint „kiengesztelődésünk áldozata”, hogy a Szentlélek által mi mindnyájan „egyek legyünk”. Amikor Üdvözítő Jézus Krisztusunk ezen felül apostolait és azok utódait a bűnök megbocsátásának hatalmával is felruházta, akkor alapította meg Egyházában a bűnbocsánat szentségét. Így hívei, ha a keresztség után vétkeztek is, megújulnak a kegyelemben, és kiengesztelődnek Istennel. Az Egyházban ugyanis „víz és könny egyaránt van: a keresztség vize és a bánat könnyei”.



17

II. A megtérők kiengesztelődése az Egyház életében A szent, és mégis állandó megtisztulásra szoruló Egyház 3. Krisztus „szerette Egyházát, és önmagát adta érte, hogy megszentelje” (Ef 5, 25-26). Mint jegyesét egyesítette önmagával az Egyházat, amely az ő teste és teljessége, amelyet isteni ajándékaival elhalmoz, és amely által kiárasztja mindenkire igazságát és kegyelmét. Az Egyház tagjai azonban kísértésnek vannak kitéve, és sajnos, gyakran bűnbe is esnek. Ezért, jóllehet „Krisztus maga ’szent, ártatlan, szeplőtelen’ (Zsid 7, 26), bűnt nem ismert (2 Kor 5, 21), és kizárólag a nép bűneinek kiengesztelésére jött (Vö. Zsid 2, 17), az Egyház bűnösöket is foglal magába, egyszerre szent, és ugyanakkor mindig megtisztulásra szorul, állandóan gyakorolja a megtérést és a megújulást”. Istenhez fordulás az Egyház életében és istentiszteletében 4. Isten népe ezt az állandó Istenhez fordulást sok és különféle módon gyakorolja és tökéletesíti. Amikor szenved, a szenvedő Krisztussal egyesül, amikor a szeretet és az irgalmasság cselekedeteit gyakorolja, napról-napra mindjobban Krisztus evangéliumát éli, és lesz a világban Isten akarata szerint az Istenhez térés jelévé. Ezt éli az Egyház, és fejezi ki istentiszteletének egyes cselekményeiben: amikor a hívek megvallják bűnös voltukat, és Isten és testvéreik bocsánatáért esdekelnek, amint ez a bűnbánati cselekményekben az Isten igéjének hirdetésében, az imádságban, a szentmiseáldozat bűnbánati cselekményeiben történik. A bűnbocsánat szentségében pedig a hívek „elnyerik Isten irgalmas szeretetéből az ellene elkövetett bűnök bocsánatát, ugyanakkor kiengesztelődnek az Egyházzal, amelyen vétkeikkel sebet ejtettek, az Egyház pedig szeretetével, példájával és könyörgéseivel megtérésükön fáradozik. Kiengesztelődés Istennel és az Egyházzal 5. A bűn Isten megsértése, amely megszakítja a vele való barátságot. A megtérés tehát „végeredményben arra irányul, hogy megszeressük Istent, és magunkat neki teljesen átadjuk”. A bűnös tehát a könyörülő Isten irgalmából a megtérés útjára lép, és odafordul az Atyához, aki „előbb szeretett minket” (1 Jn 4, 19), Krisztushoz, aki önmagát adta értünk, és a Szentlélekhez, aki bőségesen kiáradt ránk. Ámde, „az isteni akarat titokzatos és jóságos műve, hogy az emberek természetfeletti kapcsolatban vannak egymással. Egynek bűne a többieknek is árt, mint ahogy egynek szent volta a többieknek is javára válik”. Ezért a megtérés mindig magával hozza a kiengesztelődést a testvérekkel, akiknek a bűn mindig kárára van. Sőt az igazságtalanságot az emberek gyakran közösen követik el. Éppen ezért a bűnből való megtérésben is segíteniük kell egymást, hogy miután a bűntől Krisztus kegyelmével megszabadultak, minden jóakaratú emberrel közösségben munkálják az igazságosságot és a békét a világban. A bűnbocsánat szentsége és részei 6. Ha Krisztus tanítványa vétkezett, de a Szentlélek indítására a bűnbocsánat szentségéhez járul, mindenekelőtt teljes szívével Istenhez kell fordulnia. Ez a belső, szívbeli megtérés felöleli az őszinte bűnbánatot és az élet megújításának szilárd elhatározását. Ez fejeződik ki a bűnöknek az Egyház színe előtt való bevallásában, a kellő elégtétel vállalásában és az élet megjavításában; Isten pedig az Egyház által adja meg a bűnbocsánatot, amely a papok szolgálata által valósul meg. a) A bánat A megtérőnek mindenek előtt bűneit kell megbánnia. Bánata: „a lélek fájdalma, az elkövetett bűn elutasítása azzal az elszánt akarattal, hogy többé nem vétkezik”. Krisztus országába ugyanis csak a „metanoiá”-val, a megtéréssel léphetünk, vagyis az ember egész benső világának megváltoztatásával, amellyel gondolkodásmódját, ítéletalkotását, életét Isten azon szentségétől és szeretetétől indíttatva kezdjük átalakítani, amelyet Fiában nyilatkoztatott ki, és amelynek teljességében minket is részesített (vö. Zsid 1, 2; Kol 1, 19, és egyéb helyeken; Ef 1, 23 és egyéb helyeken)”. Ettől a szívbeli töredelemtől függ a megtérés valódisága. Ugyanis az Istenhez való fordulásnak át kell alakítania az ember belső világát, hogy őt napról-napra megvilágosítsa, és Krisztus képmásává formálja.

18

LITURGIKA Error! Style not defined. b) A bűnvallomás A bűnbocsánat szentségéhez tartozik a bűnök megvallása, amely Isten előtti önismeretünkből és bűneik miatti bánatunkból fakad. Szívünk eme belső átvizsgálása és külső vádolása azonban történjék Isten irgalmas szeretetének fényében. A bűnvallomás pedig megköveteli a megtérőtől, hogy akarja megnyitni szívét Isten szolgája előtt, akiben viszont legyen meg az a lélek szerinti ítélőképesség, amellyel Krisztus helyetteseként a feloldozó hatalom birtokában kihirdeti a bűnök megbocsátását vagy megtartását. c) Az elégtétel Az igazi megtérés a bűnök jóvátételével, az élet megjavításával, valamint az okozott kár megtérítésével lesz teljessé. Az elégtétel mibenléte és mértéke az egyes bűnbánóktól függjön, hogy mindegyik helyreállíthassa az általa megsértett rendet, és hibájának gyógyítására megfelelő orvosságot kapjon. Szükséges továbbá, hogy a büntetés valóban a bűn orvoslására szolgáljon, és az életet valamiképpen megújítsa. Így a megtérő felejti azt, „ami mögötte van” (Fil 3, 13), ismét belekapcsolódik az üdvösség szent misztériumába, és arra törekszik, ami még előtte áll. d) A feloldozás A bűnösnek, aki a szentségi bűnvallomásban az Egyház szolgája előtt megtérésének bizonyságát adta, Isten a feloldozás külső jele által bocsátja meg bűneit, és így jön létre a bűnbocsánat szentsége. Mivel a jelen üdvrendben Üdvözítő Istenünk emberszeretete és jósága látható módon lett nyilvánvalóvá számunkra, Isten látható jelekben akarja nekünk megadni az üdvösséget, illetve a megszegett szövetséget megújítani velünk. Így tehát a bűnbocsánat szentségében az Atya magához fogadja hozzá visszatérő fiát; Krisztus vállára veszi elveszett bárányát, és visszaviszi aklába; a Szentlélek pedig újraszenteli templomát, illetve teljesebben lakik benne. Mindez végül abban mutatkozik meg, hogy az ember újra, illetve nagyobb buzgósággal vehet részt Isten asztalának közösségében, midőn Isten Egyháza nagy örömmel lakomát ül messziről visszatért fiával. Ennek a szentségnek szükségessége és haszna 7. Amint a bűn sok és különféle sebet üt az egyén és a közösség életén, úgy más és más lesz az orvoslás módja is, amelyet a megtérés nekünk felkínál. Akik súlyos bűn miatt kiszakadtak az Istennel való szeretetközösségből, a bűnbocsánat szentsége által visszakapják az elvesztett életet. Akik pedig bocsánatos bűnbe esnek, napról-napra tapasztalván gyarlóságukat, a bűnbánati cselekményekben való ismételt részvétel révén erőre kapnak, hogy eljussanak Isten Fiainak teljes szabadságára. a) Hogy a bűnbocsánat szentségének üdvösségszerző hatását a hívő elnyerhesse, az irgalmas Isten rendelkezése szerint, minden egyes súlyos bűnét, melyre lelkiismeretének megvizsgálása után emlékezik, köteles papnak meggyónni. b) Továbbá, ennek a szentségnek gyakori és buzgó felvétele a bocsánatos bűnök leküzdésére is felette hasznos. Ez ugyanis nem valami szertartás puszta ismételgetése, nem is lélektani gyakorlat, hanem állandó törekvés a keresztségben nyert kegyelmi állapot tökéletesítésére, hogy amint testünkön Krisztus halálát hordozzuk szüntelen, úgy Krisztus élete is egyre nyilvánvalóbbá legyen bennünk. Az ilyen gyónásokban a megtérők, akik bocsánatos bűnökről vádolják magukat, főleg arra törekedjenek, hogy mind teljesebben hasonuljanak Krisztushoz, és mind gondosabban kövessék a Szentlélek szavát. Hogy pedig az üdvösségnek ez a szentsége valóban kifejthesse hatékonyságát Krisztus híveiben, szükséges, hogy egész életük tápláló gyökerévé váljék, és ösztönözze őket Isten és testvéreik mind buzgóbb szolgálatára. Ennek a szentségnek a kiszolgáltatása tehát az Egyháznak mindig olyan tette, mellyel hitét hirdeti, a Krisztus által nyert szabadságért hálát ad Istennek, életét pedig lelki áldozatul ajánlja fel Isten dicsőségére és magasztalására, és így egyre közelebb jut a Krisztussal való találkozáshoz. III. Feladatok és szolgálatok a megtérő kiengesztelődésében A közösség szerepe a bűnbánati cselekményben 8. Az egész Egyház mint papi nép különféle módon gyakorolja a kiengesztelődés művét, amelyre az Úrtól megbízatást kapott. Nemcsak a megtérésre hív Isten igéjének hirdetésével, hanem közben



19

is jár a bűnösökért, továbbá anyai gonddal és szorgoskodással segíti a bűnöst, hogy bűneit felismerje, megvallja, és elnyerje Isten irgalmát, mert egyedül Isten bocsáthatja meg a bűnöket. Ezen felül a bűnbánó megtérésének és feloldozásának eszköze is maga az Egyház lesz – az apostolokra és azok utódaira Krisztus által rá bízott szolgálat révén. 9. A bűnbocsánat szentségének kiszolgáltatója a) A bűnbocsánat szentségének szolgálatát az Egyház a püspökök és a papok által gyakorolja, akik Isten igéjének hirdetésével megtérésre szólítják fel a híveket, Krisztus nevében és a Szentlélek erejével pedig tanúsítják és megadják nekik a bűnök bocsánatát. Az áldozópapok ezt a szolgálatot a püspökkel egységben teljesítik, aki a bűnbánati fegyelem ellenőrző irányítója; és részesülnek az ő hatalmában és megbízatásában. b) A bűnbocsánat szentségének illetékes kiszolgáltatói a papok, akik az egyházi törvények szerint jogosultak a feldolgozásra. A halálveszedelemben forgó megtérőket minden pap érvényesen és megengedetten feloldozhatja, még ha gyóntatásra nincs is felhatalmazva. 10. Ennek a szolgálatnak lelkipásztori gyakorlása a) Hogy a gyóntató e tisztét előírás szerint és hűségesen betölthesse, ismernie kell az emberek bűneit és gyarlóságait; gyógyításukra a megfelelő eszközöket alkalmaznia; bírói feladatát bölcsen gyakorolnia, és a szükséges tudást és okosságot – az Egyház tanítóhivatalának útmutatása szerint – állandó tanulással, de főleg sok-sok imádsággal, megszereznie. A szellemek megkülönböztetése ugyanis nem más, mint az emberszívekben működő isteni tevékenység mélyreható ismerete, a Szentlélek ajándéka és a szeretet gyümölcse. b) A gyóntató mindig álljon készségesen a hívek szolgálatára, hogy gyónásukat meghallgassa, valahányszor a hívek ésszerűen kérik. c) Amikor a gyóntató a megtérő bűnöst fogadja, és az igazság világosságára vezeti, az atya tisztében jár el: Isten atyai szívét tárja fel, és Krisztust, a jó Pásztort képviseli. Emlékezzék arra, hogy annak a Krisztusnak a feladata van rábízva, aki az emberek üdvözítésére a megváltás művét határtalan szeretettel teljesítette, és jelen van a szentségekben. d) a Gyóntatónak tudnia kell, hogy testvére lelkiismeretének titkait, mint Isten szolgája ismerte meg, és ezért hivatalánál fogva a legszigorúbb szentségi titoktartásra van kötelezve. A megtérő 11. Ebben a szentségben a megtérő hívő közreműködésének igen nagy jelentősége van. Amikor ugyanis kellő előkészület után ezt a Krisztus által rendelt üdvös gyógymódot igénybe veszi, és meggyónja bűneit, cselekedetei által ő is közreműködik a szentség létrejöttében, amely a gyóntatónak Krisztus nevében mondott feloldozó szavaival lesz teljessé. Így tehát a hívő, amikor életében megtapasztalja és hirdeti Isten irgalmas szeretetét, a pappal együtt végzi az – így önmagát is megújító – Egyház istentiszteleti cselekményét. IV. A bűnbocsánat szentségének kiszolgáltatása […] A) Egy megtérő kiengesztelődésének szertartása A pap és a megtérő előkészülete 15. A szentség kiszolgáltatására a pap, illetve annak felvételére a megtérő elsősorban imádsággal készüljön fel! A pap hívja segítségül a Szentlelket, hogy tőle világosságot és szeretetet kapjon; a megtérő pedig Krisztus példájának és parancsainak tükrében vizsgálja meg életét, és kérje Istentől bűnei bocsánatát! Hogyan fogadjuk a megtérőt? 16. A pap testvéri szeretettel fogadja a megtérőt, és a körülményekhez mérten köszöntse szívélyes szavakkal! Ezután a megtérő keresztet vet magára, és közben mondja: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Ezt a pap is megteheti vele együtt. Ezután a pap néhány szóval buzdítsa

20

LITURGIKA Error! Style not defined. a megtérőt Isten iránti bizalomra. A megtérő tájékoztassa röviden személyi körülményeiről a gyóntatót, amennyiben az nem ismeri őt. Mondja meg, hogy mikor gyónt utoljára, milyen nehézségei vannak a keresztény élet megvalósításában, és mindazt, amit a gyóntatónak jó tudnia szolgálatának gyakorlásában. Isten igéjének olvasása 17. Majd a pap vagy maga a megtérő megfelelő szentírási szöveget olvas. Ez történhetik a gyónásra való előkészület során is. Isten igéje ugyanis megvilágosítja a hívőt a bűnök helyes megismerésére, megtérésre hív, és bizalomra indít Isten irgalmas szeretete iránt. A bűnök megvallása és az elégtétel elfogadása 18. Ezután a megtérő megvallja bűneit. Ahol ez szokás, kezdheti gyónását az általános bűnvallomással: Gyónom a mindenható Istennek… Ha szükséges, a pap segítse a megtérőt gyónása teljességére; buzdítsa továbbá, hogy bánja meg őszintén minden bűnét, amelyekkel Istent megsértette. Végül pedig alkalmas tanácsokkal segítse rá, hogy új életet kezdjen, és ha szükséges, oktassa a keresztény élet kötelességeire. Ha pedig a megtérő másnak kárt okozott, mást megbotránkoztatott, a gyóntató bírja rá, hogy mindezt kellő módon jóvátegye. Végül a pap a megtérőnek elégtételt szab ki, amely ne csak a múlt jóvátétele legyen, hanem egyben segítse az új életben, és adjon orvoslást a gyarlóságra. Tehát a lehetőséghez képest álljon arányban az elkövetett bűnök súlyosságával és természetével. A jóvátétel alkalmas módja lehet az imádság, az önmegtagadás, főleg pedig a felebaráti szeretet gyakorlása és az irgalmasság cselekedetei. Ezek által lesz ugyanis nyilvánvalóvá, hogy a bűnnek és bocsánatnak közösségi vonatkozása is van. A megtérő imája és a feloldozás 19. Ezek után a megtérő kifejezi bűnbánatát és életének megújítására való komoly szándékát valamely imádság által, amelyben a mennyei Atya bocsánatát kéri. Hasznos, ha az imádság a Szentírás szavaiból van megszerkesztve. Miután a megtérő elmondta imáját, a gyóntató a két kezét, vagy legalább a jobbját a megtérő feje fölé terjeszti, elmondja a feloldozás szövegét, amelynek lényeges szavai: „Én feloldozlak téged bűneidtől az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében.” Míg a befejező szavakat mondja, keresztet vet a megtérőre. A feloldozási formula (vö. 46. szám . o.) jelzi, hogy a megtérő a mennyei Atya irgalmas szeretetéből nyeri el a kiengesztelődést, rámutat a bűnös kiengesztelődésének és Krisztus húsvéti misztériumának kapcsolatára, hangsúlyozza, hogy a bűnök megbocsátása a Szentlélek ajándéka, és végül rávilágít e szentség közösségi vonatkozására az Egyházban, ami abban áll, hogy az Istennel való kiengesztelődést az Egyház szolgálata által kérjük és kapjuk. Isten dicsőítése és a megtérő elbocsátása 20. A megtérő, bűnei bocsánatát elnyervén, Isten irgalmas szeretetét magasztalja, és a Szentírásból vett rövid idézettel dicsőíti őt. A pap végül békében elbocsátja. A megtérő pedig elmélyíti megtérését, amit azzal fejez ki, hogy életét Krisztus evangéliuma szerint megújítja, és az Isten iránti szeretettel egyre jobban eltölti, mert „a szeretet sok bűnt eltakar” (1 Pt 4,8). Rövidebb szertartás 21. Ha a lelkipásztori szükség úgy kívánja, a pap elhagyhatja vagy megrövidítheti a szertartás néhány elemét. Ám soha nem maradhat el a bűnök megvallása, az elégtétel elfogadása, felszólítás a bűnök megbánására (44.sz.), a feloldozási és az elbocsátási formula. Halálveszedelemben elég, ha a pap a feloldozás lényeges szavait mondja el: „Én feloldozlak téged bűneidtől az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében.” B) Több megtérő kiengesztelődésének szertartása egyéni bűnvallomással és feloldozással 22. Amikor több megtérő kívánja egy időben a szentségi kiengesztelődést elnyerni, illő, hogy előkészületül igeliturgián vegyenek részt.



21

Az igeliturgián azok is részt vehetnek, akik máskor fognak gyónni. Az igeliturgián való részvétel kiemeli a megtérés közösségi jellegét. A hívek együtt hallgatják Isten szavát, amely Istennek irgalmas szeretetét hangsúlyozza, és a megtérésre hívja őket; illetve mérlegelik életüknek Isten igéjével való összhangját, és közös imádsággal segítik egymást. Miután egyenként megvallották bűneiket, és elnyerték a feloldozást, mindnyájan együtt magasztalják Istent, aki ilyen nagy tetteket vitt végbe népe javára, amelyet szent Fia vére hullásával szerzett vissza magának. Mindig legyenek jelen szükséges számban papok, hogy az arra alkalmas helyeken meghallgassák a megtérők bűnvallomását, és őket a kiengesztelődésre vezessék. Bevezető szertartás 23. Miután a hívek összegyűltek, a bűnbánati szertartás lehetőleg alkalmas énekkel kezdődjék. Ezután a pap köszönti az egybegyűlteket. Ő maga, vagy a szertartás vezetésével megbízott más személy, ha szükséges, röviden bevezeti a szertartást, és elmondja annak menetét. Majd felszólítja az egybegyűlteket az imádságra, és rövid csend után elimádkozza a Könyörgést. Igeliturgia 24. A bűnbocsánat szentség e kezdődjék Isten igéjének meghallgatásával, mert Isten az ő igéje által hív minket a megtérésre és szívünk teljes Istenhez fordítására. Egy vagy több olvasmányt választhatunk. Ha több olvasmány szerepel, az egyes olvasmányok közé zsoltárt vagy más alkalmas éneket, esetleg csendet iktassunk, hogy Isten szavát jobban megérthessük, és az a szív mélyére hatoljon. Ha csak egy olvasmány szerepel, vegyük az evangéliumból! Elsősorban olyan olvasmányokat válasszunk, melyekben: a) Isten szava megtérésre és a Krisztushoz való egyre tökéletesebb hasonulásra hívja az embert; b) kifejezésre jut, hogy a kiengesztelődés szent ténye Krisztus halála és feltámadása révén, valamint a Szentlélek ajándéka által jön létre; c) lelkiismeretünk megvilágítására és megvizsgálására tanítást kapunk arról, hogy Isten hogyan ítéli meg a jót és a rosszat az ember életében. 25. A szentbeszéd alapuljon a Szentírás szövegén! A megtérőket vezesse lelkiismeretük megvizsgálására, a bűntől való elfordulásra, valamint az Istenhez való odafordulásra! Emlékeztesse az egybegyűltekeket arra, hogy a bűnös nemcsak Isten ellen, hanem embertestvérei és a közösség, sőt saját maga ellen is vétkezik bűne elkövetésével. Ajánlatos tehát a szentbeszédben szólni: a) Isten végtelenül irgalmas szeretetéről, amely meghaladja bűneinket, és újra meg újra hív a megtérésre; b) a szívből fakadó belső megtérés szükségességéről, amely készségessé tesz arra is, hogy jóvátegyük a bűn által okozott károkat; c) a kegyelem és a bűn közösségi vonatkozásáról, mivel az egyes tagok cselekedetei bizonyos módon kihatnak az Egyház egész testére; d) az elégtételről, amely Krisztus elégtételéből nyeri erejét, és a bűnbánati cselekedeteken kívül elsősorban a valódi Isten- és emberszeretet gyakorlását is megköveteli. 26. A szentbeszéd befejeztével adjunk időt arra, hogy a jelenlevők csendben megvizsgálhassák lelkiismeretüket, és szívükben töredelmes bánatot indíthassanak. Akár maga a pap, akár a szerpap vagy a szertartás vezetésével megbízott más személy tömören megfogalmazott mondatok vagy litániaszerű könyörgés által segítse ebben a megtérőket, alkalmazkodva korukhoz és állapotukhoz stb. Ha megfelelőnek látszik, a közös lelkiismeret vizsgálat és a bűnbánat-felindítás helyettesítheti a szentbeszédet, de ebben az esetben nyilvánvalóan az előzőleg felolvasott szentírási szövegből kell kiindulni. A kiengesztelődés szertartása 27. A szerpap, vagy más megbízott személy felszólítására a jelenlevők mindnyájan letérdelnek vagy meghajolnak, és elmondják az általános bűnvallomást (pl. a misében használt közgyónást: Gyónom a mindenható Istennek…); majd állva, az alkalomnak megfelelő litániaszerű könyörgést mondanak vagy énekelnek, amely fejezze ki a bűnök megvallását, a szívbeli töredelmes bánatot, a bűnbocsánat kérését és az Isten irgalmas szeretetébe vetett bizalmat. Végül elmondják az Úr imádságát, amit sohasem szabad elhagyni.

22

LITURGIKA Error! Style not defined. 28. A Miatyánk után a gyóntató atyák a gyónásra kijelelt helyekre mennek. A megtérők felkeresik a kiválasztott lelkiatyát, megvallják bűneiket, és megkapván a kellő elégtétel, feloldozást nyernek az egy megtérő kiengesztelődésének szertartása szerint. 29. A szentgyónások meghallgatása után a gyóntatók visszatérnek helyükre, ahol a szertartás első részében voltak. A szertartás vezetője felszólítja a jelenlevőket hálaadásra, amely által magasztalják Isten irgalmas szeretetét. Ezt zsoltár vagy dicsőítő ének, vagy litániaszerű könyörgés imádkozásával fejezik ki. A szertartást a pap könyörgéssel fejezi be, melyben Istent magasztalja irántunk tanúsított nagy szeretetéért. A nép elbocsátása 30. A hálaadás után a pap megáldja a híveket, majd ő maga vagy a szerpap elbocsátja az egybegyűlteket. […] V. A bűnbánati liturgiák A bűnbánati liturgiák jellege és felépítése 36. A bűnbánati liturgiák Isten népének összejövetelei, hogy hallgassák Isten igéjét, amely megtérésre és életünk megújítására hív; valamint az arról szóló tanítást, hogy Krisztus halála és feltámadása által megszabadulunk a bűntől. E szertartások belső felépítése azonos az igeliturgia menetével, mint ahogyan az a „Több megtérő kiengesztelődésének szertartása” előterjeszti. Célszerű tehát, hogy a bevezető részek (ének, a nép üdvözlése, és a Könyörgés) után a Szentírásból egy vagy több olvasmány hangozzék el, énekek, zsoltárok vagy csend közbeiktatásával. Az olvasmányokat szentbeszédben fejtsük ki, és alkalmazzuk is az egybegyűlt hívek számára. Lehet a szentírási szövegek előtt vagy után az egyházatyák vagy más írók műveiből is felolvasni olyan részleteket, amelyek a közösséget vagy az egyes embert segítik a bűn helyes felismerésére, az igazi szívbeli töredelemre, vagyis a megtérésre. A szentbeszéd és az Isten igéjéről való elmélkedés után célszerű, hogy az egybegyűltek egy szívvel-lélekkel közösen imádkozzanak. Az imádság formája lehet akár litániaszerű, akár egyéb, csak vegyen részt benne az egész közösség. Végül mondják el mindig az Úr imádságát, hogy mennyei Atyánk „bocsássa meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek,… és szabadítson meg minket a gonosztól”. A pap vagy az összejövetel vezetésével megbízott személy elmondja a befejező könyörgést, és elbocsátja a népet. A bűnbánati liturgiák haszna és jelentősége 37. Ügyelni kell arra, hogy a hívek a bűnbánati liturgiát össze ne tévesszék a bűnbocsánat szentségével. Ezek a bűnbánati liturgiák nagyon hasznosak a megtérés és a lelki megtisztulás elősegítésére. A bűnbánati liturgiák rendezése különösen alkalmas arra, hogy – a bűnbánat szellemét ébren tartsuk a keresztény közösség tagjaiban; – segítsük a hívek előkészületét azokra a szentgyónásokra, amelyeket később, a nekik alkalmas időben egyenként végezhetnek el; – a gyermekeket ráneveljük arra, hogy fokozatosan ráébredjenek a bűn szerepére az emberi életben, és hogy a bűntől megszabadulhatunk Krisztus által; – a keresztségre készülőket segítsük Istenhez való fordulásukban. Különösen hasznosak továbbá a lelkek számára a bűnbánati liturgiák olyan körülmények között, amikor pap hiányában a megtérők nem kaphatnak szentségi feloldozást. Hozzásegítenek ugyanis a szeretetből fakadó tökéletes bűnbánathoz, amellyel a hívek a szentségi gyónás őszinte vágyában elnyerhetik Isten kegyelmét.

VI. A szertartások módosítása a különböző vidékeknek és körülményeknek megfelelően



23

A bűnbocsánat szertartásai I. Egy megtérő kiengesztelődésének szertartása Fogadás. „Jóindulattal és barátságosan”, keresztvetés, jókívánság (pl.: Isten, akinek világossága felragyogott szívünkben, adja meg neked, hogy igazán belásd bűneidet, és felismerd az ő irgalmas szeretetét!” Szentírási részlet (tetszés szerint). Bűnök megvallása, jó tanács, elégtétel kiszabása. A megtérő imája és a feloldozás. Isten dicsőítése és a megtérő elbocsátása. II. Több megtérő kiengesztelődésének szertartása egyéni bűnvallomással és feloldozással Bevezető szertartás (ének, köszöntés, bevezető szavak, kollekta) Igeliturgia (olvasmányok, zsoltár, homília + lelkiismeret-vizsgálat, a pap segítheti, vezetheti) A kiengesztelődés szertartása Általános bűnvallomás a bűnbánat felindítására (Confiteor és egy litániás könyörgéssor, Miatyánk és zárókönyörgés) Egyéni bűnbevallás és feloldozás (külön-külön egy-egy papnál, de nincs bevezető csak bűnbevallás, jótanács, elégtétel és feloldozás) Isten irgalmának dicsőítése (a végén közösen Magnificat v. zsoltár, majd könyörgés) Záróáldás és elbocsátás III. Több megtérő kiengesztelődésének szertartása általános bűnvallomással és feloldozással Magyarországon jelenleg nincs rá szükség, tilos. IV. A kiengesztelődés szertartásában felhasználható különböző szövegek V. Függelékek I. Feloldozás egyházi fenyíték alól, Felmentés a szabálytalanság alól II. Minták a bűnbánati liturgiákhoz III. Minta a lelkiismeretvizsgálathoz

A betegek kenetének liturgiája Szertartáskönyvek Kiadásai Rituale Romanum. Ordo unctionis infirmorum eorumque pastoralis curae, Typis Polyglottis Vaticanis 1972. A betegek kenete és a lelkipásztori betegellátás szertartása, MKPK, Budapest 1974. Betegellátó könyv, OLT-SzIT, Budapest 19771; 19923. [Kis alakú praktikus könyv, alkalmazott szertartásokkal, pl. folyamatos szertartással normál esetre is.]

24


Felépítése Az MKPK előszava Az Istentiszteleti Kongregáció határozata a szertartáskönyv kiadásához (1972). VI. Pál pápa apostoli rendelkezése a betegek kenetének szentségéről Sacram Unctionem infirmorum (A betegek szent kenetéről) kezdettel (1972). Az Istentiszteleti Kongregáció jóváhagyása és megerősítése a magyar kiadáshoz (1974). Előzetes tudnivalók I. Az ember betegsége és annak értelme az üdvösség misztériumában 1. Az embernek mindig is egyik legkomolyabb problémája a fájdalom és a betegség volt. A keresztény ember ezt szintén érzi és tapasztalja, de őt a hit fénye rávezeti és segíti a szenvedés misztériumának mélyebb megértésére és a fájdalmak hősiesebb elviselésére. Krisztus Urunk szavából nemcsak megismeri, hogy mit jelent és mit ér a betegség az egyén és a világ üdvössége szempontjából, hanem arra is ráébred, hogy Krisztus szereti a betegeket, hiszen életében sok beteget meglátogatott, és meg is gyógyított. 2. Bár a betegség az ember bűnös voltával szorosan összefügg, többnyire mégsem tekinthető az egyéni bűnök isteni büntetésének (Jn 9, 36). Ezen felül maga a bűntelen Krisztus – Izajás próféta írásait beteljesítve – kínszenvedésében mindenféle sebet magára vett, és minden ember szenvedésével közösséget vállalt (vö. Iz 53, 4-5). Azóta is bennünk, az ő tagjaiban, ő szenved és gyötrődik nehéz óráinkban. Ezek a szenvedések azonban pillanatnyinak és könnyűnek tűnnek az örök dicsőséghez mérve, melyet általuk szerzünk meg (2 Kor 4, 17). 3. Az Isten gondviselő terve az, hogy az ember keményen harcoljon minden betegség ellen, és testi egészségét is szorgalmas gonddal ápolja avégett, hogy a társadalomban és az Egyház közösségében feladatát teljesíthesse; de ugyanakkor arra is mindenkor készen kell állnia, hogy a világ üdvére kiegészítse azt, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, miközben sóvárogva várja a teremtett világ fölszabadulását Isten fiainak dicsőséges szabadságára (vö. Kol 1, 24; Róm 8, 19-21). A betegek hivatása továbbá az Egyházban tanúságtételükkel figyelmeztetni felebarátaikat arra, hogy a lényeges és természetfeletti dolgokat el ne felejtsék, és megmutatni, hogy a halandó emberi élet Krisztus Urunk halálának és feltámadásának misztériuma által megváltásra szorul. Nemcsak a betegnek kell küzdenie a betegség ellen, hanem az orvos és mindenki, aki a betegekkel bármi címen kapcsolatban áll, törekedjék mindent megtenni, megpróbálni és kikísérletezni, ami a betegek testi-lelki megkönnyebbülését elősegíti. Ezáltal Krisztus szavát teljesítik, aki megparancsolta, hogy a betegeket meglátogassák; és ezzel mintegy az egész embert rábízta a beteggondozókra, hogy fizikai eszközökkel és lelki erőforrásokkal egyaránt a betegek segítségére legyenek. II. A betegek szentségei A) A betegek kenete 5. Urunk gondjaiba vette a betegeket, és a híveknek is megparancsolta testi-lelki gondozásukat. Erről épp eléggé tanúskodnak az evangéliumok, de főképpen a kenet szentsége, amelyet ő maga alapított, Szent Jakab apostol levele által pedig kihirdetett. Az Anyaszentegyház ezért szokta szenvedő tagjait a megkenés és s papok imádsága által a szenvedő és megdicsőült Úrnak ajánlani, hogy őket megkönnyítse és meggyógyítsa (vö. Jak 5, 14-16). Sőt buzdítja a betegeket, hogy önként vállalják a közösséget Krisztus szenvedésével és halálával (vö. Róm 8, 17), és így mozdítsák elő Isten népének javát. A súlyosan beteg embernek ugyanis Isten különleges kegyelmére van szüksége, hogy szorongásoktól fojtogatva el ne csüggedjen, és kísértésektől gyötörve hitében meg ne rendüljön. Krisztus Urunk ezért beteg híveit a szentkenet szentségével, mint legszilárdabb védőbástyával erősíti meg. A szentség kiszolgáltatása abban áll, hogy az Egyház papjai kezüket a betegekre



25

teszik, hittel imádkoznak, és megszentelt olajjal megkenik őket. Ez a szertartás jelzi és meg is adja a szentség kegyelmét. 6. Ez a szentség a Szentlélek kegyelmét adja a betegnek. Ez a kegyelem az egész embert segíti az üdvösségre, felszítja Istenbe vetett bizalmát, megerősíti a gonosz lélek kísértéseivel és a halálfélelemmel szemben úgy, hogy bajait nemcsak elviselni képes erős lélekkel, hanem azokat le is küzdheti, és így az egészségét is visszaszerzi – ha az lelkének üdvösségére válik. Ha szükséges, megadja a bűnök bocsánatát, és tökéletessé teszi a keresztény bűnbánatot. 7. A szentkenet szentségében a hit fejeződik ki, minthogy a hitből fakadó imádsággal van egybekötve (Jak 5, 15). Elsősorban ezt a hitet kell felindítania a szentség kiszolgáltatójának, de még inkább a szentség felvevőjének. A beteg ugyanis a saját hite és az Egyház hite által üdvözül. Ez a hit Krisztus halálára és feltámadására irányul, amelyből a szentség hatékonysága ered. Előre is tekint az eljövendő országban, melynek ez a szentség a záloga. a) Kik a felvevői a betegek kenetének? 8. A Jakab-levél szerint azért kell a betegeket megkennünk, hogy megkönnyebbüljenek és üdvözüljenek általa. Minden igyekezetünkkel azon legyünk tehát, hogy a szentséget felvegyék mindazok a hívek, akik betegségük vagy öreg koruk miatt súlyosan gyengélkednek. Ami a gyengélkedés súlyos voltának megítélését illeti, elég a józan valószínűség. Nem kell aggályoskodni; az orvos véleményét kikérni azonban jó, ha van rá mód. 9. A szentség megismételhető, ha a beteg a szentség felvétele után meggyógyult; de megismételhető ugyanabban a betegségben is, ha a beteg állapota rosszabbra fordul. 10. Sebészeti beavatkozás (műtét) előtt a szentkenet feladható, valahányszor veszélyes betegség miatt operálják a beteget. 11. Öregek is fölvehetik a szentkenet szentségét, ha erejük fogytán van; még ha nincs is különösebben veszélyes betegségük. 12. Gyermekeknek is feladhatjuk a szentkenetet, ha már annyira értelmesek, hogy a szentség megerősítheti őket. 13. Az iskolai, templomi és családi hitoktatásban arra kell nevelni a híveket, hogy ők maguk kérjék a szentkenetet, mégpedig mihelyt alkalom kínálkozik; és azt teljes hittel és áhítattal fogadják. A szentség halogatásának rossz szokását ne tűrjék! Aki betegek körül foglalatoskodik, azt ki kell oktatni a szentség természetéről. 14. Eszméletlen betegnek is feladható a szentkenet szentsége, ha feltételezhető, hogy józan ésszel kérte volna. 15. Ha már meghalt a beteg, akihez a papot hívták, a pap imádkozzék a halottért, hogy Isten megbocsássa bűneit, és fogadja be országába; a halottnak azonban ne adja föl a szentkenetet! Ha kétsége van, vajon igazán meghalt-e a beteg, feltételesen feladhatja neki a szentséget (lásd 135.sz.). b) A szentkenet kiszolgáltatója 16. A szentkenet kiszolgáltatója egyedül a pap. Rendes kiszolgáltatója a püspök, továbbá a plébános és káplánjai, valamint az olyan pap, aki meg van bízva, hogy törődjék a kórházban fekvő betegekkel vagy elaggottakkal; végül a papi jellegű szerzetes közösségek elöljárói. 17. Ezek feladata a betegeket és környezetüket szerzetesek és világiak segítségével a szentség felvételére alkalmasan előkészíteni, továbbá a betegeknek a szentséget föladni. A helyi Ordinárius feladata, hogy megállapítsa a szertartás rendjét, ha esetleg különböző plébániák vagy kórházak betegei a szentkenet felvételére egy helyre összegyűlnek. 18. Más papok is kiszolgáltathatják a szentkenet szentségét a 16. számnál felsoroltak beleegyezésével. Szükség esetén elég, ha a beleegyezést feltételezve utólag értesítik a plébánost vagy a betegek lelkészét a szentség kiszolgáltatásáról. 19. Ha két vagy több pap van jelen ugyanannál a betegnél, megtehetik, hogy az egyikük mondja az imádságokat, és végzi a megkenést formulájával együtt, a többi részt megoszthatják egymás között. Egyik mondhatja a bevezető szertartást, a másik olvassa a szentírási olvasmányt, a harmadik az invokációkat és az intelmeket. Ezen felül a kézrátételben mindegyikük részt vehet. c) A szentkenet kiszolgáltatásának kellékei 20. A szentség anyaga az oliva-olaj vagy esetleg másféle növényi olaj.

26

LITURGIKA Error! Style not defined. 21. A betegek szentségében használt olajat erre a célra szentelje meg a püspök vagy az a pap, akinek a jog vagy a Szentszék engedélye alapján erre felhatalmazása van. A betegek kenetének olaját a püspökön kívül jog szerint megáldhatja: a) aki a jogban megyésfőpásztornak számít; b) komoly szükség esetén bármely pap. A betegek olaját rendszerint nagycsütörtökön áldja meg a püspök. 22. Ha a pap (a 21 b. szerint) a szertartás közben áldja meg az olajat, akkor az olajat vagy magával hozza, vagy a háziak készítik elő valami megfelelő edényben. Ami a megáldott olajból a szertartás után megmarad, azt vattába itatva égessük el! Ha akár püspök, akár áldozópap által már előre megáldott olajat használ a pap, azt valami edényben hozza magával, amiben őrzik. Az edény az olaj megőrzésére alkalmas anyagból készüljön; legyen tiszta és akkora, hogy a benne levő vattára elegendő olajat lehessen önteni. Ebben az esetben a pap a szentkenet kiszolgáltatása után visszaviszi az edényt őrzési helyére. Gondoskodjunk, hogy az ilyen olaj meg ne avasodjék, továbbá kellő időnként megújíttassék, akár évente a nagycsütörtöki olajszentelés után, akár gyakrabban is, ha szükséges! 23. A szentség feladásakor a beteg homlokát és mindkét kezét kell megkenni. A kísérő szöveget úgy kell elosztani, hogy első fele a homlok kenését kísérje, a másik fele pedig a kezekét. Szükség esetén elég egyetlen kenés a homlokon vagy a beteg sajátos állapota miatt testének bármely részén, de a formulát akkor is teljes egészében el kell mondani. 24. Semmi akadálya sincs annak, hogy az egyes népek sajátos gondolkodásmódja vagy ősi hagyománya szerint több kenés is történjék, vagy másutt is megkenjék a beteget. Ezt a helyi szertartáskönyvben bele kell foglalni. 25. A latin szertartású egyházban a szentkenet formulája a következő: E szent kenet által és nagy irgalmassága szerint segítsen meg téged az Úr a Szentlélek kegyelmével! Szabadítson meg bűneidtől, üdvözítsen téged, és erősítsen meg jóságosan! B) A szent útravaló 26. A hívő, amikor ebből az életből távozik, Krisztus testének és vérének szent útravalójában részesül, amely a feltámadás záloga az Úr szavai szerint: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon” (Jn 6, 54). A szent útravalót, – ha mód van rá – szentmise keretében szolgáltassuk ki, hogy a beteg mindkét szín alatt áldozhassék! Így a szent útravalóként vett áldozás különleges módon jelzi a szentmisében ünnepelt misztériumot, vagyis az Úr halálát és az Atyához való távozását. 27. Minden megkeresztelt ember köteles a szent útravalót magához venni, ha áldozni képes. A lelkipásztorok kötelessége őrködni, hogy e szentség vétele ne szenvedjen halasztást, hanem a hívek még teljes öntudattal részesüljenek benne. Minden bármi okból halálveszélyben forgó hívő ugyanis köteles szentáldozáshoz járulni. 28. Helyes továbbá, hogy a hívő a szent útravaló kiszolgáltatásakor újítsa meg keresztségi hitvallását. A keresztség által kapta meg a gyermekké fogadást Isten fiai közé, és az örökélet ígéretének társörökösévé vált. 29. A szent útravaló rendes kiszolgáltatói a plébános és káplánjai, a beteggondozó lelkész, és a papi szerzetesközösség főnöke. Szükség esetén bármely pap is adhatja a szent útravalót, a rendes kiszolgáltató legalább föltételezett engedélyével. Ha nincs pap, a szent útravalót elviheti a szerpap vagy más hívő – akár férfi, akár nő –, akinek a Szentszék meghatalmazásával a püspöktől szabályos megbízatása van a hívek áldoztatására. Ebben az esetben a szerpap ugyanazt a szertartást végzi, mint ami a Rituáléban van, a többiek pedig úgy áldoztassák a beteget, ahogy egyébként áldoztatni szoktak, csupán a szent útravaló saját formuláját helyettesítsék be, amint az a Rituáléban (112.sz.) található. C. A folyamatos szertartás 30. Folyamatos szertartás is készült rendkívüli eseteket szem előtt tartva, hogy amikor hirtelen rosszullét vagy más egyéb ok miatt a hívő váratlanul halálveszélybe kerül, a bűnbánat, a szentkenet és a szent útravaló szentségeivel minél könnyebben láthassuk el a betegeket.



27

Ha azonban a közvetlen halálveszély miatt nincs idő a fent leírt szentségek kiszolgáltatására, először is adjunk alkalmat a betegnek, hogy bűneit legalább általánosságban meggyónhassa, azután részesüljön a szent útravalóban, minthogy ez minden halálveszélyben lévő hívőnek kötelessége, és ha még marad idő, csak ezek után következzék a szentkenet! Ha azonban betegsége folytán áldozni már képtelen volna, részesüljön a szentkenetben! 31. Ha a beteget meg is kellene bérmálni, akkor a 117., 124., 136. és 137. számok szerint járjunk el! Halálveszélyben, hacsak a püspök könnyen el nem érhető, vagy törvényesen akadályozva van, jog szerint bérmálhatnak a következők: a plébános és a plébános-helyettesek, távollétükben káplánjaik; az áldozópap; aki szabályszerűen felállított különleges plébániát vezet, valamint az egyéb plébánoshelyettesek (vicarius oeconomus, valamint vicarius substitutus és vicarius adjutor). Mindezek távollétében minden áldozópap, akit kánoni büntetés nem sújt.

III. Teendőink a betegek szolgálatában IV. A püspöki karokat megillető módosítások V. A szentség kiszolgáltatóját megillető alkalmazások

A betegellátás szertartásai I. A betegek látogatása és áldoztatása II. A betegek kenetének kiszolgáltatása Bevezető szertartások (benne bűnbánati cselekmény, vagy gyónás) Igeliturgia Egyetemes könyörgések Az olaj megáldása vagy csak hálaadó ima az olajért (ha már megáldott) A megkenés szertartása (homlok és a két kézfej), majd ima a betegért Befejezés (Miatyánk és áldás) III. A szent útravaló Bevezető szertartások (benne bűnbánati cselekmény, vagy gyónás) Igeliturgia A keresztségi hitvallás megújítása Egyetemes könyörgések A szent útravaló (Miatyán, Íme az Isten Báránya… – Uram nem vagyok méltó…, áldozás) Befejező szertartás (könyörgés és áldás) IV. A szentségek kiszolgáltatásának rendje közvetlen halálveszély esetén A bűnbánat, a szentkenet és a szent útravaló folyamatos szertartása V. Bérmálás halálveszély esetén VI. A haldoklók Istennek ajánlása VII. Szövegváltozatok

Az egyházi rend Bevezetés A szentelés lényege a kézföltétel és az adott rendhez szükséges szentelő imádság. Ezt még egyéb megvilágító szertartások kísérik. A keleti egyházban és eredetileg nyugaton is ez volt a lényeg, később nyugaton a szerek átadása (evangéliumos könyv, ostya,

28


kehely, stb.) is részei lettek a szentelés lényegének, 1947 óta lényege újra csak a kézföltétel és fölszentelő imádság. Az egyházi rend fokozatai, fölvevői és kiszolgáltatói Ezt remélem, hogy mindenki tudja, inkább csak kateketikai ötlet a későbbiekre.

Neve Püspök Áldozópap Diakónus

Akolitus Lektor Sekrestyés Ministráns Felolvasó Psalmista Kommentátor Kántor

Egyházi rendre szenteltek Kiszolgáltatója Leírása, tevékenysége három püspök szenteli mindent csinálhat (a liturgiában) (megyés-) püspök miséző pap, sosem szentelhet egyházi szenteli rendre, csak püspöki megbízással bérmálhat (megyés-) püspök a püspök szolgálatára szentelve, szenteli szociális munkára (diakónia) misében evangéliumot olvashat, rendes áldoztató, keresztelhet, eskethet de nem szolgáltathatja ki a betegek kenetét Szolgálatokra avatva püspök avatja az oltárnál szolgálhat, rendkívüli (szentelmény) áldoztató püspök avatja hivatalos felolvasó (szentelmény) Egyéb szolgálattevők minden háttér Segédkező, asszisztencia zsoltárénekes magyarázza a szertartásokat énekvezető

Szertartáskönyvek Pontificale Romanum. De Ordinatione Diaconi, Presbyteri et Episcopi, Typis Polyglottis Vaticanis 19681. Pontificale Romanum. De Ordinatione Episcopi, Presbyterorum et Diaconorum, Typis Polyglottis Vaticanis 19902. A püspök, a pap és a szerpap szentelése, OLT, Budapest 1990. [Előzetes tudnivalók és szentszéki jóváhagyás nélkül, átszámozott rubrikákkal.]

A papszentelés szertartása A szertartás szövegeit és magyarázatát lásd részletesen: DOLHAI Lajos, A szentelési szertartások. A diakónus, a pap és a püspök szentelési szertartása és magyarázata, Jel, Budapest 2006.



29

Az ünnepi, koncelebrált misében az evangélium után következik. A szentelés a püspöki széknél történik, ahol a hívek jól láthatják. I. A jelöltek kiválasztása szólításra jelennel válaszolnak és előlépnek, felelős pap kéri a szentelésüket a püspök visszakérdez méltóságukról, a pap válaszol (felelősen!) a püspök kiválasztja őket a papszentelésre II. Homília III. A jelöltek ígérete. A püspök megkérdezi, hogy akar-e: szüntelen pap, a püspök munkatársa és a nyáj pásztora lenni, az evangéliumot hirdetni és tanítani, misézni, szentségeket kiszolgáltatni Isten dicsőségére és a nép megszentelésére, a népért az imádság (zsolozsma) kötelezettségét vállani, magát Istennek szentelni és áldozatul adni? Valamint a püspök az engedelmesség ígéretét veszi az előtte térdelő jelölttől, akinek összetett kezét a maga kezébe fogja. IV. Mindenszentek litániája V. Kézrátétel és felszentelő ima A püspök néma kézfeltétele, majd a jelenlevő papoké is (epiklézis). Felszentelő ima VI. Megvilágító szertartások Beöltöztetés miseruhába Krizmával való megkenés a tenyéren. A Szentlélek fölkenése a nép megszentelésére és az áldozat bemutatására Istennek. Paténa ostyával és borral és vízzel bekészített kehely átadása Békecsók a püspökkel és a papokkal

A p ü s p ö k - é s d i a k ó n u s s z e n t e l é s v á l t o za t a i A szentelés ugyanígy zajlik, kivéve: I. A püspöknél ezt a pápai kinevező irat felolvasása helyettesíti V. A kézföltételt a püspökszentelésnél a jelenlévő püspökök végzik, a diakónusszentelésen azonban csak a szentelő püspök. Püspökszentelésnél a felszentelő ima alatt a szentelendő feje fölött nyitott evangéliumos könyvet tartanak. VI. Püspökszentelésnél krizmával a fejét kenik meg. Átadják: evangéliumos könyv és jelvények (pásztorbot, gyűrű, mitra). A püspöki katedrához vezetik. Diakónusszentelésnél nincs megkenés, az evangéliumos könyvet adják át.

30


A házasság Szertartáskönyvek Kiadásai Rituale Romanum. Ordo Celebrandi Matrimonium, Typis Polyglottis Vaticanis 19691. Rituale Romanum. Ordo Celebrandi Matrimonium, Typis Polyglottis Vaticanis 19912. Ordo Celebrandi Matrimonium. A házassákötés szertartása, MKPK, Budapest 1971. Római Rituále. A házasságkötés szertartásának rendje, Szent István Társulat (– Magyar Katolikus Püspöki Konferencia), Budapest 2006. Az alábbiakban részben ennek szövegeit idézzük.

Felépítése MKPK előszava (Már 1961-ben adtak ki magyar esketési szöveget a Collectio Rituumban, 1971-ben a római alapján átdolgozott kísérleti kiadást, benne magyar elemek, mint a stólával való átkötés és az eskü. A jelen kiadás az 1992-es latin második mintakiadás alapján átdolgozott változat. Jelenleg Magyarországon nincs olyan lelkipásztori szükség, amely indokolná világi lelkipásztori kisegítő esketésen való közreműködését. Beledolgozták a 2001ben jóváhagyott ökumenikus esketési szertartások rendjét is.) Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció Határozata (1990. a második mintakiadás közreadásáról) Szent Rítuskongregáció Határozata (1969. az első mintakiadás közreadásáról) Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció megerősítő levele (2005. az új magyar kiadáshoz) Előzetes tudnivalók I. A házasság szentségének jelentősége és méltósága 1. A házassági szövetség, amelyben a férfi és a nő egymással az egész élet közösségét hozza létre,1 a teremtésből meríti erejét és szilárdságát, a krisztushívők esetében azonban magasabb méltóságra is emeltetik, mivel az új szövetség szentségei közé tartozik. 2. A házasságot a házassági szövetségkötés hozza létre, vagyis az a visszavonhatatlan, mindkét fél általi beleegyezés, amellyel a házastársak szabadon és kölcsönösen átadják magukat egymásnak és elfogadják egymást. A házastársak teljes hűségét, továbbá a kötelék felbonthatatlan egységét mind a férfi és a nő különleges egyesülése, mind a gyermekek érdeke megköveteli.2 3. A házasság intézménye és a házastársi szeretet viszont a maga természetes lényege alapján az utódok létrehozására és felnevelésére irányul s ezáltal nyeri el mintegy beteljesedve koronáját.3 A gyermekek valóban a házasság legnagyobb ajándékát jelentik, és maguknak a szülőknek a javát is nagy mértékben szolgálják. 4. Az élet és a szeretet legbensőbb közösségét, amelyben a házastársak „már nem két test, hanem egy”,4 a Teremtő Isten úgy hozta létre, hogy saját szabályokkal is ellátta és áldásával tette 1

Vö. CIC 1055. k., 1. §. Vö. II. Vatikáni Zsinat: „Gaudium et spes” lelkipásztori rendelkezés az Egyházról a mai világban, 48. 3 Vö. II. Vatikáni Zsinat: „Gaudium et spes” lelkipásztori rendelkezés az Egyházról a mai világban, 48. 4 Mt 19, 6. 2



31

gazdaggá, az egyetlen olyannal, amelyet az áteredő bűn büntetése nem törölt el.5 Éppen ezért ez a szent kötelék nem az emberi akarattól függ, hanem a házasság szerzőjétől, aki úgy akarta, hogy annak sajátos javai és céljai legyenek.6 5. Krisztus Urunk pedig, aki új teremtményt hozott létre s mindent újjá alkotott,7 azt akarta, hogy a házasság oly módon kerüljön vissza eredeti formájába és megszentelt állapotába, hogy amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza.8 Hogy pedig a házasságkötés e felbonthatatlan szerződését világosabban megjelenítse, és alkalmasabbá tegye az Egyházzal való saját jegyesi szövetségének kifejezésére, a házasságot a szentség méltóságára emelte.9 6. Jelenlétével a kánai menyegzőn áldást és örömöt hozott, amikor a vizet borrá változtatva előre jelezte az új és örök szövetség óráját: „Amint ugyanis Isten egykor a szeretet és a hűség szövetségével sietett népe elébe, úgy most az emberek Üdvözítője”10 az Egyház jegyeseként jelenik meg, midőn saját húsvéti misztériumában teljesíti be a vele kötött szövetséget. 7. A keresztséggel, vagyis a hit szentségével a férfi és a nő egyszer s mindenkorra részesévé válik a Krisztus és az Egyház közötti szövetségnek, s így az ő házastársi közösségük felvétetik Krisztus szeretetébe és az ő áldozatának erejével gazdagodik.11 Ebből az új állapotból következik, hogy a megkereszteltek közötti érvényes házasság mindig szentség.12 8. A házasság szentsége által a keresztény házastársak a Krisztus és az Egyház közötti egység és termékeny szeretet misztériumát jelenítik meg és abból részesülnek;13 ezért mind a házasélet elfogadásában, mind az utódok vállalásában és felnevelésében kölcsönösen az életszentségre segítik egymást, s így Isten népe körében nekik is megvan a maguk helye és saját adománya.14 9. E szentség által viszi véghez a Szentlélek, hogy amint Krisztus szerette az Egyházat és önmagát adta érte,15 úgy a keresztény házastársak is egyenlő méltósággal, kölcsönös önátadással és az isteni szeretet forrásából fakadó osztatlan szeretettel törekedjenek táplálni és ápolni házasságukat, hogy az istenit és az emberit társítva jóban és rosszban, testben és lélekben hűségesek maradjanak16 és teljesen tartózkodjanak bármiféle házasságtöréstől és válástól.17 10. A házastársi szeretet helyes gyakorlása és a családi élet egészének szerkezete — a házasság egyéb céljainak háttérbe szorítása nélkül — arra irányul, hogy a keresztény házastársak nagy elszántsággal legyenek készek együttműködni a Teremtő és a Megváltó szeretetével, aki általuk egyre gyarapítja és gazdagítja a maga családját.18 Így tehát az isteni Gondviselésben bizakodva és az áldozatkészség szellemét ápolva19 a Teremtőt dicsőítik és a Krisztusban való tökéletesség felé törekszenek, amikor nemes lelkű, emberi és keresztény felelősségtudattal teljesítik az életadás feladatát.20 11. Isten pedig, aki a jegyeseket meghívta a házasságra, továbbra is hívja őket a házasságba.21 Akik Krisztusban kötnek házasságot, az Isten igéjébe vetett bizalommal képesek Krisztus és az Egyház egységének misztériumát gyümölcsözően ünnepelni, helyesen megélni és arról mindenki előtt nyilvánosan tanúságot tenni. A hit fényében óhajtott, előkészített, megkötött és a mindennapi életben megélt házasság nem más, mint „amelyet az Egyház köt egybe és az áldozati felajánlás 5

Vö. a nászáldást. Vö. II. Vatikáni Zsinat: „Gaudium et spes” lelkipásztori rendelkezés az Egyházról a mai világban, 48. 7 Vö. 2 Kor 5, 17. 8 Vö. Mt 19, 6. 9 Vö. II. Vatikáni Zsinat: „Gaudium et spes” lelkipásztori rendelkezés az Egyházról a mai világban, 48. 10 Vö. II. Vatikáni Zsinat: „Gaudium et spes” lelkipásztori rendelkezés az Egyházról a mai világban, 48. 11 Vö. II. János Pál: „Familiaris consortio” apostoli buzdítás, 13: AAS 74 (1982) 95; vö. II. Vatikáni Zsinat: „Gaudium et spes” lelkipásztori rendelkezés az Egyházról a mai világban, 48. 12 Vö. CIC 1055. k., 2. §. 13 Vö. Ef 5, 32. 14 Vö. 1 Kor 7, 7; II. Vatikáni Zsinat: „Lumen gentium” dogmatikai rendelkezés az Egyházról, 11. 15 Vö. Ef 5, 25. 16 Vö. II. Vatikáni Zsinat: „Gaudium et spes” lelkipásztori rendelkezés az Egyházról a mai világban, 48. 50. 17 Vö. II. Vatikáni Zsinat: „Gaudium et spes” lelkipásztori rendelkezés az Egyházról a mai világban, 49. 18 Vö. II. Vatikáni Zsinat: „Gaudium et spes” lelkipásztori rendelkezés az Egyházról a mai világban, 50. 19 Vö. 1 Kor 7, 5. 20 Vö. II. Vatikáni Zsinat: „Gaudium et spes” lelkipásztori rendelkezés az Egyházról a mai világban, 50. 21 Vö. II. János Pál: „Familiaris consortio” apostoli buzdítás, 51: AAS 74 (1982) 143. 6

32

LITURGIKA Error! Style not defined. erősít meg és az áldás lát el pecséttel, az angyalok hirdetnek és az Atya hagy jóvá […]. Mily nagyszerű két olyan hívő igája, akiknek egy a reményük, egy a fegyelmük, azonos a szolgaságuk! Mindketten testvérek, mindketten szolgatársak, nincs köztük sem testi, sem lelki széthúzás. Márpedig valóban kettő egy testben; ahol egy a test, egy a lélek is.”22 II. Feladatok és szolgálatok 12. A házasság előkészítése és megkötése, amely elsősorban a leendő házastársakat és azok hozzátartozóit érinti, a lelkipásztori és liturgikus gondoskodás szempontjából a püspökre, a plébánosra és az őt helyettesítőkre, továbbá — legalábbis valamiképpen — az egyházi közösség egészére is tartozik.23 13. A Püspöki Konferencia által a házasulandók előkészítéséről vagy a házasság lelkipásztori gondozásáról adott esetben megalkotott szabályokat vagy lelkipásztori útmutatásokat figyelembe véve a Püspök feladata e szentség szertartásának és lelkipásztori gondozásának szabályozása az egész egyházmegyében, segítséget nyújtva a krisztushívőknek a házas állapot keresztény szellemben való megőrzésére és tökéletesítésére.24 14. A lelkipásztoroknak gondoskodniuk kell arról, hogy saját közösségeikben ezt a segítséget elsősorban a következőképpen adják meg: 1) szentbeszédekkel, a gyermekeknek, az ifjúságnak és a felnőtteknek szóló hitoktatással, sőt a tömegtájékoztatási eszközök használatával is, hogy ezáltal a krisztushívők oktatást nyerjenek a keresztény házasság értelméről, a keresztény házastársak és szülők feladatáról; 2) a házasságkötésre való személyes felkészítéssel, hogy ezáltal a házasulandók alkalmassá váljanak új állapotuk szentségére és kötelességeire; 3) a házasságkötés gyümölcsöző liturgikus ünnepléséről, hogy ezáltal kitűnjék: a házastársak a Krisztus és az Egyház közötti egység és termékeny szeretet misztériumát jelenítik meg és abból részesülnek; 4) a házasoknak nyújtott segítséggel, hogy a házassági szövetséget hűségesen megtartva és megvédve napról napra szentebb és teljesebb életet éljenek családjukban.25 15. A házasság kellő előkészítése megfelelő időt igényel, amelynek szükségességéről a házasulandókat előre tájékoztatni kell. 16. A lelkipásztorok fogadják a házasulandókat Krisztus szeretetétől vezérelve, mindenekelőtt azonban a hitüket erősítsék és táplálják, a házasság szentsége ugyanis föltételezi és megköveteli a hitet.26 17. A házasulandók, miután a keresztény tanítás fenti (1—11. sz.) alapelemeit megfelelő szinten emlékezetükbe idézték, részesüljenek hitoktatásban mind a házasságról és a családról szóló tanítás, mind pedig a szentség és annak szertartásai, imádságai és olvasmányai tekintetében, hogy házasságkötésüket tudatosan és gyümölcsözően ünnepelhessék. 18. Azok a katolikusok, akik még nem részesültek volna a bérmálás szentségében, mielőtt házasságra bocsátanák őket, a kereszténységbe való beavatás teljessé tétele céljából bérmálkozzanak meg, ha ez nagyobb kellemetlenség nélkül lehetséges. Ajánlatos, hogy a házasság szentségének előkészítése során a házasulandók részesüljenek a bűnbocsánat szentségében, amennyiben ez szükséges, és járuljanak szentáldozáshoz, kiváltképp a házasságkötés szertartása során.27 19. Mielőtt a házasság megkötésére sor kerül, be kell bizonyosodnia annak, hogy az érvényes és megengedett házasságkötésnek semmi nem áll útjában.28

22

Tertullianus: Ad uxorem II 8, 6—7: CCL I, 393. Vö. II. János Pál: „Familiaris consortio” apostoli buzdítás, 66: AAS 74 (1982) 159—162. 24 Vö. II. János Pál: „Familiaris consortio” apostoli buzdítás, 66: AAS 74 (1982) 159—162; vö. CIC 1063— 1064. k. 25 Vö. CIC 1063. k. 26 Vö. II. Vatikáni Zsinat: „Sacrosanctum Concilium” rendelkezés a szent liturgiáról, 59. 27 Vö. CIC 1065. k. 28 Vö. CIC 1066. k. 23



33

20. Az előkészítés során az adott népnek a házasságról és a családról alkotott felfogását figyelembe véve a lelkipásztorok törekedjenek a házasulandók közötti kölcsönös és hiteles szeretet hirdetésére a hit fényében. Mindaz, amit a jog a házasság érvényes és megengedett megkötéséhez megkíván, szintén szolgálhatja az élő hitnek és a házasulandók közötti termékeny szeretetnek a keresztény család kialakítását célzó előmozdítását. 21. Ha azonban minden próbálkozás hiábavalónak bizonyul és a házasulandók nyíltan és kifejezetten megvallják, hogy elutasítják azt, ami a megkereszteltek házasságának kiszolgáltatásával az Egyház szándéka, a lelkipásztornak nem szabad őket házasságra bocsátania: bármennyire nehezére esik is, el kell fogadnia a dolgot és tudomására kell hoznia az érintetteknek, hogy ilyen körülmények között nem az Egyház, hanem ők maguk akadályozzák a házasságkötést, amelyet kérnek.29 22. A házasságok között gyakran fordulnak elő különleges esetek, mint például a házasság nem katolikus megkeresztelt féllel, katekumennel, egyszerűen meg nem keresztelt féllel vagy egyenesen olyan féllel, aki a katolikus hitet kifejezetten elutasította. A lelkipásztorok tartsák szem előtt az Egyháznak ezekre az esetekre vonatkozó szabályait, és ha úgy adódik, forduljanak az illetékes hatósághoz. 23. Helyénvaló, hogy ugyanaz a pap készítse fel a házasulandókat, tartsa a szentség ünneplése során a szentbeszédet, vegye ki a beleegyezést és mutassa be a szentmisét. 24. A diakónust is megilleti, amennyiben felhatalmazást kapott a plébánostól vagy a helyi ordináriustól, a szentség szertartásának vezetése,30 beleértve a nászáldást is. 25. Ahol nincsenek papok és diakónusok, ott a megyéspüspök a Püspöki Konferencia előzetes támogatása után a Szentszéktől nyert engedély birtokában megbízhat világiakat a házasságkötésnél való közreműködéssel. Erre egy alkalmas laikust kell kiválasztani, aki képes a házasulandók oktatására, és aki a házasságkötés liturgiáját szabályosan el tudja végezni.31 Ő veszi ki a jegyesek beleegyezését, és azt az Egyház nevében elfogadja.32 26. Más laikusok is különféle módon szerepet kaphatnak mind a házasulandók lelki felkészítésében, mind magában a szertartásban. Az egész keresztény közösségnek együtt kell azonban működnie a hitről való tanúságtételben és Krisztus szeretetének a világ felé történő kimutatásában. 27. A házasságot az egyik vagy a másik házasulandó fél plébániáján kell kötni, vagy máshol, ha ezt a saját ordinárius vagy a plébános engedélyezi.33 III. A házasságkötés szertartása Az előkészület 28. Mivel a házasságnak az a rendeltetése, hogy Isten népét gyarapítsa és megszentelje, megkötése közösségi jelleggel bír, így javasolható, hogy — legalább néhány tagja révén — a plébániai közösség is részt vegyen rajta. A helyi szokásokat figyelembe véve szükség szerint több házasság is köthető egyazon időben, illetve a szentség kiszolgáltatása történhet a vasárnapi gyülekezetben. 29. A szentség liturgikus ünneplését gondosan elő kell készíteni, lehetőség szerint a házasulandók bevonásával. A házasság megkötésére rendesen szentmise keretében kerüljön sor. A plébános azonban, figyelembe véve a lelkipásztori szükségleteket, illetve, hogy a házasulandók vagy a jelenlevők miképpen vesznek részt az Egyház életében, maga döntse el, hogy a házasságkötést vajon szentmise keretében vagy azon kívül javasolja-e inkább.34 Igény szerint magukkal a házasulandókkal együtt válasszák ki azokat a szentírási olvasmányokat, amelyek a homíliában kifejtésre kerülnek, továbbá azt a formát, amellyel kölcsönös beleegyezésüket fejezik ki, valamint a gyűrűk megáldásának, a nászáldásnak, az egyetemes könyörgések szándékainak és az énekeknek a

29

Vö. II. János Pál: „Familiaris consortio” apostoli buzdítás, 68: AAS 74 (1982) 165. Vö. CIC 1111. k. 31 Vö. CIC 1112. k., 1—2. §. 32 Vö. CIC 1108. k., 2. §. 33 Vö. CIC 1115. k. 34 Vö. II. Vatikáni Zsinat: „Sacrosanctum Concilium” rendelkezés a szent liturgiáról, 78. 30

34

LITURGIKA Error! Style not defined. szövegét. Ezenkívül ügyelni kell a szertartásban felkínált szövegváltozatok igény szerinti alkalmazására, valamint a helyi szokásokra, amelyeket szükség esetén meg lehet tartani. 30. A megszólalásra kerülő énekek igazodjanak a házasságkötés szertartásához és fejezzék ki az Egyház hitét, ügyelve egyszersmind a válaszos zsoltár jelentőségére az igeliturgiában. Az énekekről mondottak vonatkoznak a zeneművek kiválasztására is. 31. A házasság megkötésének ünnepi jellegét illő módon kifejezésre kell juttatni a templom feldíszítésével is. A helyi ordináriusok azonban gondoskodjanak róla, hogy a liturgikus szabályok szerint a világi hatóságokat megillető tiszteleten túl semmilyen magánszemély vagy társadalmi csoport ne élvezzen előnyöket.35 32. Ha a házasságkötésre bűnbánati jellegű napon, különösen a nagyböjt idején kerülne sor, a plébános figyelmeztesse a jegyeseket, hogy vegyék figyelembe az adott nap sajátos természetét. A házasságkötést nagypénteken és nagyszombaton mindenképpen el kell kerülni. A szertartás menete 33. A szentmise keretében való házasságkötés esetén az I. fejezetben leírt szertartást kell követni. A szentmise nélküli házasságkötés alkalmával a szertartásra igeliturgia után kerüljön sor a II. fejezet előírásai szerint. 34. Amikor a házasságkötés szentmise keretében történik, a rituális misék között található nászmisét kell venni fehér vagy ünnepi színű miseruhával. A liturgikus napok táblázatában az 1— 4. szám alatt közölt ünnepek alkalmával az aznapi misét kell venni a saját olvasmányaival, megtartva benne a nászáldást és — amennyiben alkalmas— a saját szövegű záróáldást. Ha azonban a karácsonyi vagy az évközi időben egy vasárnap tartandó nászmisén a plébániai közösség is részt vesz, a misét a vasárnapról kell venni. Mégis, mivel a házasságkötéshez igazodó igeliturgia jelentősen hozzájárul a magát a szentséget és a házastársak kötelezettségeit megvilágító katekézishez, amikor nem valamelyik nászmisét mondják, az egyik olvasmányt a házasságkötéshez kijelölt szövegek közül lehet venni (179—222. sz.). 35. Világosan jelenjenek meg a házasságkötés szertartásának főbb elemei, vagyis: az igeliturgia, amelyben kifejezésre jut a keresztény házasság üdvtörténeti jelentősége, valamint kötelezettségei és feladatai a házastársak és a gyermekek megszentelésének biztosításában; a házasulandók beleegyezése, amelyet a közreműködő vesz ki és fogad el; az a tiszteletreméltó imádság, amely Isten áldását hívja a menyasszonyra és a vőlegényre; végül mindkét jegyes és a többi jelenlévő eukarisztikus közössége (szentáldozása), amely különösen táplálja szeretetüket és az Úrral, illetve a felebaráttal való közösségre emeli fel őket.36 36. Ha a házasságkötésre egy katolikus fél és egy megkeresztelt nem katolikus fél között kerül sor, a szentmise nélküli házasságkötési szertartást kell alkalmazni (79—117. sz.); ha azonban úgy adódnék, a helyi ordinárius beleegyezésével vehető a szentmise keretében való házasságkötés szertartása (45—78. sz.); ami pedig a nem katolikus fél szentáldozáshoz bocsátását illeti, ilyenkor a különféle esetekre megállapított szabályokat kell megtartani.37 Ha a házasságkötésre egy katolikus fél és egy katekumen vagy nem keresztény fél között kerül sor, az alább (152—178. sz.) közölt szertartást kell követni az egyes esetekre előirányzott változatok felhasználásával. 37. Jóllehet a lelkipásztorok mindenki javára Krisztus evangéliumát szolgálják, mégis viseltessenek különös figyelemmel azok iránt, akik a házasságkötés vagy az Eukarisztia ünneplésén — akár katolikusok, akár nem — még soha vagy csak alig vettek részt. Ez a lelkipásztori szabály mindenekelőtt magukra a jegyesekre érvényes. […]

IV. A Püspöki Konferenciák által készítendő adaptációk

35

Vö. II. Vatikáni Zsinat: „Sacrosanctum Concilium” rendelkezés a szent liturgiáról, 34. Vö. II. Vatikáni Zsinat: „Apostolicam actuositatem” határozat a világi apostolkodásról, 3; „Lumen gentium” dogmatikai rendelkezés az Egyházról, 12. 37 Vö. CIC 844. k. 36



35

A h á za s s á g k ö t é s s z e r t a r t á s á n a k r e n d j e I. A házasságkötés szertartásának rendje mise keretében Ez a nászmise. Csak abban az esetben javasolt, amikor mind a jegyesek, mind a násznép nagy része vallásgyakorló katolikus. Vegyesházasságnál egyáltalán nem. II. A házasságkötés szertartásának rendje misén kívül Bevonulás a templomba (a pap vagy a kapuban, vagy az oltárnál fogadja a párt), a „helyi szokásnak megfelelő sorrendben”. Bevezető rész (köszöntés, néhány szó, kollekta) Igeliturgia, homília előírt témái: a házasság szentségi kegyelme, a hitvesi szeretet méltósága, a házastársak kötelességei. Házassági ígéretek vétele (szabadon esküszik, örökké, gyermekáldásra nyitottan, azokat katolikusnak nevelve) Házassági beleegyezés (consensus) stólával egybekötött kézzel az akaratról nyilatkoznak, majd kimondják: Isten szent színe előtt feleségül veszlek/megyek hozzád. A pap kimondja az érvényességet és megáldja a „kötést”, a jelenlévőket pedig tanúul hívja. A házastársi eskü A gyűrűk megáldása és átadása Egyetemes könyörgések Nászáldás Istenünk, te hatalmad erejével a semmiből megteremtetted a világot, majd miután a mindenség alapjait leraktad, és isteni képmásodra megalkottad az embert, a férfinak elválaszthatatlan segítőtársul adtad az asszonyt, hogy ne ketten legyenek többé, hanem egy test, és így arra tanítasz minket, hogy sohasem választhatjuk széjjel, amit akaratod egynek alkotott. Istenünk, aki a hitvesi köteléket olyan fenséges misztériummal szentelted meg, hogy Krisztus és az Egyház szentségét előre jelezze a hitvesi szövetségben; Istenünk, aki által az asszony a férfihez kötődik, és ez a legősibb közösség az egyetlen olyan áldással gazdagodik, amelyet sem az eredeti bűn büntetése, sem a vízözön ítélete nem törölt el; Tekints kegyesen szolgáidra, akik házastársi közösségre lépve a te oltalmazó áldásodat kérik: küldd le rájuk a Szentlélek kegyelmét, hogy szeretetednek szívükbe való kiáradása által hűségesek maradjanak a hitvesi szövetségben! Lakozzék N. szolgálódban a szeretet és a békesség kegyelme, s kövesse állhatatosan a szent asszonyok példáját, akiknek dicséretét a Szentírás hirdeti! Férje jó szívvel bízzék meg benne, és elismerve őt egyenlő társának, aki vele a kegyelmi életben is osztozik, illő tisztelettel legyen iránta, és mindvégig azzal a szeretettel szeresse, amellyel Krisztus szereti Egyházát! Most pedig azért könyörgünk, Urunk, hozzád, hogy ezek a szolgáid megmaradjanak a hit és a parancsok kötelékében, és a házastársi hűséghez ragaszkodva feddhetetlen erkölcseikkel szolgáljanak például; az Evangéliumból merített erővel mindenki előtt tegyenek jó tanúságot Krisztusról; (részesüljenek bőséges gyermekáldásban, bizonyuljanak erényes szülőknek, láthassák mindketten fiaiknak fiait;) és szép öregkort megérve a boldogok társaságába és a mennyek országába jussanak. Krisztus, a mi Urunk által. V. Ámen.

Miatyánk Záróáldás és elbocsátás III. A házasságkötés szertartásának rendje világi lelkipásztori kisegítő előtt (Hazánkban nem végezhető!)

36


IV. A házasságkötés szertartásának rendje katolikus fél és katekumen, illetve nem keresztény fél között V. A házasságkötés szertartásában és a nászmisében előforduló különféle szövegek Függelék I. Egyetemes könyörgések II. A jegyesek megáldásának rendje (Eljegyzés) III. A házastársak megáldásának rendje mise keretében a házassági évforduló alkalmával IV. Ökumenikus esketési szertartások rendje

Ökumenikus házasságkötés Először megjelent: Ökumenikus esketési szertartások rendje, MKPK-MEÖT, Budapest 2001. Interneten: http://okumenikus.lutheran.hu/start.html Az Ökumenikus direktórium korábban is lehetőséget adott olyan katolikus esküvőkre, amelyen a protestáns lelkész felolvashat, beszélhet, áldást adhat. Az újonnan kiadott füzet ajánlása így szól: Ajánlás Közismert tény, hogy a katolikus, a református és az evangélikus tanítás a házassággal kapcsolatban több eltérést mutat. A Katolikus Egyház felfogása szerint a házasság szentség. A házasságkötési szertartás lényege a házasságkötési szándék (consensus) kinyilvánítása, amelynek az Egyház képviselője és két tanú jelenlétében kell történnie. Ezt az új házastársak ősi magyar szokás szerint esküvel is megerősítik. Az érvényesen megkötött házasság Krisztus szava szerint felbonthatatlan: „Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza” (Mt 19,6). A protestáns felfogás szerint a házasság szent, Isten teremtési rendjének része. A protestáns lelkészek az állami anyakönyvvezető előtt megkötött házasságra Isten áldását kérik. A szertartás fontos mozzanata az igehirdetés, a házassági eskü és a házasság megáldása. A jelzett felfogásbeli különbségek ellenére a közös keresztség és a kegyelem ereje által az ún. vegyes házasságokban élő házastársak is megélhetik a lelki és erkölcsi értékek közösségét. A lelkészeknek és a lelkipásztori munkában segítőknek kötelessége, hogy a vegyes házasság megkötésére készülő jegyeseknek tanítást és támogatást nyújtsanak a templomi esküvővel és a leendő közös életükkel kapcsolatban is. Saját hitbeli felfogása iránti hűségben mindkét jegyes törekedjék arra, hogy egyre jobban megértse a másik vallási közösség tanításait és hitéleti gyakorlatait. Miközben a lelki egységre és összhangra törekszenek, ne kicsinyeljék le a fennálló felfogásbeli különbségeket és kerüljék el a vallási közömbösséget. Annak érdekében, hogy a jegyesek élni tudjanak a közös krisztusi örökségből, emlékeztetni kell őket arra, hogy milyen jelentős a lelki összhang szempontjából a közös imádság, valamint a Szentírás olvasása és tanulmányozása. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház megállapodtak a házasságkötés ökumenikus szertartásában. Az ennek végzéséhez szükséges engedélyeket és felmentéseket az illetékes katolikus lelkipásztoroknak a püspöküktől kell kérniük. A püspökök az engedélyt – a forma alóli felmentés kivételével – általános érvényűen is megadhatják. A házasságkötés ökumenikus szertartásának alapelve az, hogy annak a keresztény közösségnek a szertartását követi, amelynek templomában az esküvő történik. A liturgiát az ott illetékes lelkipásztor vezeti; a másik lelkipásztor úgy vehet részt rajta, hogy szentírási részeket olvas, beszédet mond, esküt vesz ki, imádkozik és megáldja az új házaspárt. Ennek megfelelően a házassági szándék (consensus) kinyilvánítása a katolikus templomban a katolikus pap előtt történik, míg az evangélikus templomban az evangélikus lelkész teszi fel az esketési kérdéseket. A protestáns templomban történő házasságkötés esetén a katolikus félnek felmentést kell kérnie az ún. kánoni forma alól (1127. kánon, 2. §).



37

Mindebből értelemszerűen következik, hogy nem megengedett két különböző esketési szertartás végzése: egy a katolikus, egy pedig a protestáns templomban. Ugyanígy nem megengedett az sem, hogy egy esketési szertartás keretében két (katolikus és protestáns) egyházi személy – a saját felekezetéhez tartozó házasulandótól – külön-külön vegye ki a házasságkötési szándékot. (vö. 1127. kánon, 3.§; Ökumenikus Direktórium 156. 157. 158. pontok). A katolikus templomban az ökumenikus esküvő általában szentmisén kívül történik. Jogos ok miatt azonban a megyéspüspök engedélyezheti a szentmise keretében történő esketést is. (Ökumenikus Direktórium, 159. pont). A jegyesek felkészítése, oktatása az egyházi előírásoknak megfelelően és kellő körültekintéssel történjék; továbbá szükséges, hogy az eskető lelkipásztorok mindkét jegyessel és egymással is találkozzanak a házasság szemléletének és a házasságkötés szertartásának megbeszélésére. A házasságkötést ott anyakönyvezzék, ahol az esketés történt. Az anyakönyvi adatokat hivatalosan küldjék meg a másik fél lelkészi hivatalának, ahol a házasultak anyakönyvébe sorszám nélkül jegyezzék be azokat. (A katolikus plébános az előírásnak megfelelően értesítse a keresztelési plébániát a házasságkötés tényéről.) A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház egyetértően kinyilvánítja, hogy a házasságkötés ökumenikus szertartása a közösen kidolgozott és jóváhagyott esketési liturgiák szerint történjék. A közös szertartás 2001. december 3-án lép hatályba.

A füzetben hat szertartásváltozat szerepel: Katolikus templomban katolikus-református felek Katolikus templomban katolikus-evangélikus felek Református templomban katolikus-református felek Református templomban evangélikus-református felek Evangélikus templomban evangélikus-református felek Evangélikus templomban evangélikus-katolikus felek A katolikus templomban (tehát forma szerint is szabályos) szertartásban a Szentleckét a protestáns lelkész olvassa, illetve a protestáns féltől a maga lelkésze veszi ki az esküt (de nem a consensust!) a maga szövege szerint. A nászáldás után a protestáns lelkész is áldó imát mond, záró áldások közösen.

SZENTELMÉNYEK Keresztény életünkben számos olyan, a szentségekhez hasonló szertartás is van, amely Isten jótéteményeire hívja fel figyelmünket. Ilyen alkalmak az otthonok, vagy más egyéb dolgok megáldása. Számos népi ájtatosságot is ismerünk. Ilyenek a litániák, rózsafüzér ájtatosságok.38

38

A temetés, áldások és ájtatosságok rész átvéve Verbényi István levelezős jegyzetéből, a szerző szíves engedélyével.

38


A temetés A keresztény ember számára a halál a földi zarándoklás után megérkezés, a keresztségben történt új születés befejezése, a mennyei születésnap. Az Egyház egész életén át az Úr által alapított szentségei által segítette, most, mint jó édesanya, könyörög, hogy Isten legyen irgalmas a hazatért léleknek.

Liturgiájának kialakulása Az őskeresztény Egyházban a helyi szokások szerint adták meg az elhunytaknak a végtisztességet. Aranyszájú Szent János (407) azonban már így ír: "Egykor a halottak iránti érzelem a fájdalom kifejezése és a siránkozás volt. Ma zsoltárokat és himnuszokat végzünk...Tehát a halál a vég. Ma sem több. Ha énekelünk énekeket, könyörgéseket és zsoltárokat, azok mind az örömteli jövőről szólnak”. A keresztények megőrizték azt a római szokást, hogy bizonyos napokon (harmadik, hetedik és harmincadik nap a halál után) összejöttek a sírnál. Megemlékeztek az elhunytról és ezen sokszor a püspök vagy pap részvétele miatt az eukarisztiát is ünnepelték. A 8. századtól kezdve egyre inkább az ítélet drámája kerül előtérbe, amely félelemmel tölt el minden halandót. Ma az Úrral való boldog találkozás reménye tölti el a hívő embert, aki becsülettel élte keresztény életét.

Szertartása A) a ravatalozónál: A temetés végző üdvözli a gyászolókat. A kezdőének után az Igeliturgia keretében evangéliumi szakaszt olvas fel a celebráns és hitünk szerinti vigasztaló szavakkal fordul a jelenlévőkhöz. A végső ajánlás és a búcsúvétel után indul a gyászmenet a sírhoz.

B) a sírnál: A sírhely megáldása után búcsúzik az elhunyttól úgy, hogy őt már az Isten országába megérkezettnek tekinti. Befejező imádságaink vigasztalnak, de egyben figyelmeztetnek is arra, hogy vándorlásunk egykor befejeződik.

Az áldások Az Egyház régi gyakorlata, hogy megáldja a személyeket, különböző eszközöket, tárgyakat. A Benedictionale 1984-ben jelent meg, (Az áldások könyve) magyar kiadása előkészületben. Megnehezíti a munkát, hogy nem egyszerűen egy könyv fordításáról van szó, hanem bele kell dolgozni népünk hagyományait is, alkalmazva az áldás új formáját. Minden áldás bevezetőből és befejezésből, Ige liturgiából és az Áldó imádságból áll. Egyes áldásokat szentmise keretében is lehet végezni.



39

Az áldás kiszolgáltatója nemcsak felszentelt személy lehet, hanem világi hívő is, amit a Benedictionale jelez. A könyv tartalmazza a személyek, munkaeszközök, a vallási élettel és az egyéb alkalmakkal végzendő áldásokat. Jelenleg egy ideiglenes használatra engedélyezett vékony füzetecske tartalmazza a legfontosabb áldásokat.

Ájtatosságok A különböző ájtatosságok – litániák, rózsafüzér, keresztút, szentségimádás, stb. – megtalálhatók az un. Praeorator-ban, amelyek általánosságban az egyes egyházmegyék kiadványa. A tervezett országos még nem készült el, a váci egyházmegye az elmúlt évben megjelent könyve egybegyűjti a ma érvényben és gyakorlatban lévő ájtatosságokat, sőt különböző áldásokat is tartalmaz. Nemcsak a templomi, hanem a családi otthonokban, hittanórákon tartható ájtatosságokat is tartalmaz (pl. adventi koszorú).

A templom- és oltárszentelés rendje Pontificale Romanum, Ordo Dedicationis Ecclesiae et Altaris, Typis Polyglottis Vaticanis 1977. Római Püspöki Szertartáskönyv. A templom- és oltárszentelés rendje, (kézirat 1979). A Kongregáció határozata I. Az alapkőletétel szertartása II. A templomszentelés rendje III. Olyan templom felszentelésének a rendje, amelyben már szentmiséket mutattak be IV. Az oltár felszentelésének rendje V. A templommegáldás rendje VI. Az oltár megáldásának rendje (Római Püspöki Szertartáskönyv, A templom- és oltárszentelés rendje, 1980, 129-131.) 8. A szentmisében minden a szokott rendben folyik le. A Hívek Könyörgése után azonban a püspök az oltárhoz megy, hogy megáldja azt. Közben felhangzik az antifóna: Mint friss olajfa-csemeték, az Egyház fiai úgy veszik körül az Úr asztalát. (H.i. Alleluja) vagy más alkalmas ének. 9. Ezután a püspök állva, mitra nélkül, a híveket ilyen, vagy hasonló szavakkal buzdítja: Szeretett testvéreim, örvendező lélekkel jöttünk össze ennek az oltárnak a megáldására. Vegyünk részt figyelmesen a szertartásban, és kérjük Istentől, hogy tekintsen jóságos szemmel Egyházának áldozati adományaira, amelyeket erre az oltárra helyezünk, népét pedig fogadja el örök áldozatként. Kis ideig mindnyájan csendben imádkoznak. Ezután a püspök kitárt kézzel, hangos szóval mondja: Áldott vagy Istenünk, aki elfogadtad, amikor Krisztus Urunk feláldozta önmagát, hogy megváltsa a világot a kereszt oltárán, – és atyai szeretettel összegyűjtöd népedet az OLTárhoz, hogy ünnepelje Fiad áldozatának emlékét.

40

LITURGIKA Error! Style not defined. Tekints tehát, Urunk, erre az oltárra, amely szent titkaid ünneplésére készült: ez legyen a központ, hol téged dicsérünk és neked hálát adunk; ez legyen az oltár, hol Krisztus áldozatát titokzatos módon felajánljuk neked, ez legyen az asztal, hol megtörjük az élet kenyerét és merítünk az egység kelyhéből, ez legyen a forrás, amelyből az örök üdvösség vize árad. Így Krisztushoz, az élő sziklához járulva, benne növekedjünk élő templommá, – hogy szentül eltöltött életünk legyen előtted kedves ÁLDozat, melyet Fölséged dicséretére felajánlunk szívünk oltárán. Mindnyájan: Áldott legyen az Isten mindörökké! 10. Ezután a püspök szenteltvízzel meghinti az oltárt és megtömjénezi. Majd visszatér a katedrához, ahol mitrát véve őt tömjénezik meg és leül. Az egyik segédkező megtömjénezi a népet. 11. A segédkezők letakarják az oltárt az oltárterítővel, alkalmasint virágokkal díszítik, felteszik a gyertyatartókat a gyertyákkal, ahogyan azt a szentmise ünneplése kívánja és ha szükséges, megfelelően elhelyezik a feszületet. 12. Miután az oltárt előkészítették, a hívek képviselői az Úr áldozatának ünneplésére kenyeret, bort és vizet hoznak. A püspök a katedrán fogadja az adományokat. Miközben az adományokat hozzák, felhangzik az antifóna: Ha ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy embertársadnak valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, aztán térj vissza és ajánld fel ajándékodat, alleluja. vagy más alkalmas ének. 13. Miután mindent előkészítettek, a püspök az oltárhoz megy, leteszi a mitrát, megcsókolja az oltárt. A szentmise a szokott módon folytatódik, de nem tömjénezik meg sem a felajánlott adományokat, sem az oltárt.

VII. A kehely és paténa megáldásának rendje

Pap nélküli istentiszteletek A világi lelkipásztori kisegítők kézikönyve, OLT-SzIT, Budapest 1995. Teljes szövegét lásd a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár állományában: www.ppek.hu Tartalma Előszó Rendelkezések 1. A II. Vatikáni Zsinat tanítása a világi hívek különféle szolgálatairól 2. Az Egyházi Törvénykönyv rendelkezései a világi hívek liturgikus szolgálatáról 3. Az Istentiszteleti Kongregáció 1988. június 2-án kiadott Christi Ecclesia kezdetű rendelkezése: ,,Irányelvek a pap távollétében végzett vasárnapi istentiszteletekhez''



41

Szertartások 1. A pap távollétében végzett vasárnapi istentisztelet A) Istentisztelet igeliturgiával és áldoztatással I. Bevezető szertartások II. Igeliturgia III. Hálaadás szertartása IV. Áldozás szertartása V. Befejező szertartások B) Istentisztelet zsolozsmával és áldoztatással 2. Az áldoztatás szertartása szentmisén kívül A) Áldoztatás rövidebb liturgiával B) A betegek áldoztatása C) A Szent Útravaló kiszolgáltatása 3. Az Oltáriszentség tisztelete a szentmisén kívül – Szentségimádás 4. Feladatok a szentségek felvételével kapcsolatban 5. Temetés 6. Egyéb liturgikus cselekmények: áldások, áhítatok az egyházi év folyamán Függelék 1. Ajánlott kezdőénekek az igeliturgiához 2. Bevezető gondolatok az igeliturgiához 3. Ajánlott énekek az adományok összegyűjtése (perselyezés) alatt 4. A világi lelkipásztori kisegítő püspöki megbízólevelének átadása szentmise keretében 5. A világi lelkipásztori kisegítők felkészítése és megbízása 6. A plébánia vezetésével megbízott világi lelkipásztori kisegítők különféle feladatai a plébánia életében 7. A világi lelkipásztori kisegítők tevékenységének a Magyar Katolikus Püspöki Kar által jóváhagyott szabályzata Istentisztelet igeliturgiával és áldoztatással A vasárnapi és ünnepnapi igeliturgia végzésével megbízott világi lelkipásztori kisegítő – az egyházmegyei előírások szerint – liturgikus ruhát ölt (a férfiak és nők is ún. kabát albát viselnek, esetleg nyakukban egy kis fa keresztet). I. BEVEZETŐ SZERTARTÁSOK A liturgia vezetője bejön a segédkezőkkel, és az oltár előtt tiszteletadást végez. Közben a nép állva énekli a kezdőéneket. Az énekek kiválasztásának szempontja az legyen, hogy ne tartalmazzanak utalást a szentmiseáldozatra. 1. Kezdőének A kezdőének alatt a liturgia vezetője a számára készített helyre megy. Ez ne legyen azonos a papi székkel. 2. Köszöntés és keresztvetés

42


Vezető: Dicsértessék a Jézus Krisztus. Hívek: Mindörökké. Ámen. V.: Keresztet vet magára és mondja: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. H.: Ámen. 3. Bevezető szavak V.: Testvéreim! Felszentelt pap távollétében ma nem szentmisén veszünk részt, hanem igeliturgiát tartunk áldoztatással. 4. Bűnbánati cselekmény V.: Testvéreim! Most vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy megtisztult lélekkel és méltóképpen vehessünk részt ebben a szent cselekményben. 1. változat: V.: Gyónom a mindenható Istennek ... [...] Most a világi lelkipásztori kisegítő bűnbocsánatért imádkozik. V.: Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten, bocsássa meg bűneinket, és vezessen el az örök életre. H.: Ámen. 5. Uram, irgalmazz 6. Dicsőség 7. Könyörgés A liturgia vezetője a számára készített helyen állva, összetett kézzel mondja: Könyörögjünk! Most mindnyájan rövid ideig csendben imádkoznak. A könyörgést a Direktórium előírása szerint a Misekönyv-ből veszi, és összetett kézzel végzi. II. IGELITURGIA A liturgia vezetője, vagy ha van külön felolvasó (lektor), az ambóhoz megy. [...] 5. Evangélium Az evangéliumot a pap távollétében végzett istentiszteleteken csak a szertartás vezetője olvashatja. Ezt mindannyian állva hallgatják. A vezető ,,Az Úr legyen veletek'' köszöntés nélkül mondja: Evangélium Szent N. könyvéből. (Közben keresztet rajzol a könyvre, homlokára, ajkára és mellére.) H.:

Dicsőség neked, Istenünk.



43

Az evangélium végén hozzáfűzi: Ezek az evangélium igéi. (Megcsókolja a könyvet.) H.: Áldunk téged, Krisztus. 6. Szentbeszéd Az evangélium után legyen szentbeszéd. Ehhez a liturgia vezetője vegye igénybe a püspöktől, illetve a plébánostól kapott segédanyagot. Szentbeszéd után rövid csend tartható. 7. Hitvallás 8. Egyetemes könyörgések Mindenki áll. Az imádságra szólítást és a zárókönyörgést a liturgia vezetője végzi, az egyes szándékokat lehetőleg lektor olvassa. A hívek könyörgéseit A szentmise olvasmányai című kötetből vesszük. A helyi szükségletekért külön fohászok fogalmazhatók. Papi hivatásokért végezhetők pl. az alábbi fohászok: 1. Küldj, Urunk, munkásokat aratásodba, segítsd és szenteld meg a papságra készülő ifjakat! 2. Add meg minél több ifjúnak a papi hivatás kegyelmét, és őrizd meg őket hűségben felkészülésük idején! 3. Tedd vonzóvá a papi hivatást a fiatalok előtt, hogy szívesen vállalkozzanak Krisztusnak, a mi főpapunknak követésére! 4. Ne engedd, hogy nyájad pásztorok nélkül maradjon, és add, hogy buzgó papok irányítsák az üdvösség útján! 9. Adományok összegyűjtése Az igeliturgia végeztével a szokásos módon összegyűjthetik az adományokat (perselyezés). Ezalatt a hívek és a világi lelkipásztori kisegítő a helyükön ülnek, és az egyházi év időszakának megfelelő, vagy egyéb alkalmas éneket énekelnek. Az ajánlott éneket lásd a Függelékben 120. oldal. Az összegyűjtött adományokat a szertartás végéig őrizzék a helyi szokás szerint pl. az előkészítő asztalon. Ha nem lesz áldoztatás, akkor az Egyetemes könyörgések után következik: Miatyánk – Lásd bevezetéssel együtt a 45. oldal. Befejező szertartások – Lásd 59. oldal. Ez esetben a perselyezés a kivonulás alkalmával történhet. III. HÁLAADÁS SZERTARTÁSA Az adományok összegyűjtése után a liturgia vezetője ilyen vagy hasonló szavakkal fordul a hívekhez: Minden vasárnap hivatalosak vagyunk az ige és az Eukarisztia asztalához. Az igeliturgiában az Úr Jézus szólt hozzánk. Ő azonban köztünk akart lenni a kenyér alakjában is, hogy eledelül adja nekünk önmagát. A szentáldozás összeköt minket Krisztussal és egymással is. Az Eukarisztia mindig szentmise gyümölcse. (Az oltárszekrényben őrzött Szentostyák egy előzőleg bemutatott szentmiséből valók.) Most idehozzuk az oltár asztalára. A

44


szentségi körmenet alatt énekléssel (csendes imával, halk orgonaszóval) fejezzük ki hitünket, imádásunkat, szeretetünket az Oltáriszentségben köztünk levő Úr Jézus iránt. A szentségi körmenethez alkalmas énekek vehetők az Oltáriszentségről. A körmenet történhet szent csendben, vagy csak orgonaszó kíséretében. A világi lelkipásztori kisegítő (a ministránsokkal) az Eukarisztia őrzési helyére megy, kinyitja az oltárszekrényt, térdet hajt, és kiveszi a Szentostyákat tartalmazó edényt és az oltárhoz viszi. Vonulás közben a ministránsok csengethetnek. Ezalatt mindenki – a helyi szokás szerint – térdelve vagy állva az Oltáriszentség felé fordul. Miután a vezető az oltárra helyezte az Oltáriszentséget, az alább közölt szövegek valamelyikével vezeti a hálaadást. A közölteken kívül egyéb szövegek is használhatók: zsoltárok, himnuszok, bibliai énekek vagy litániaszerű imádságok stb. 1. Hálaadó ima Imádás V.: Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk őt, a mi Megváltónkat. Dicsérjük és magasztaljuk a legszentebb Oltáriszentségben! Minden egyes fohász után ezt feleljük: Imádunk téged! V.: Dicsérünk és magasztalunk téged, Jézus Krisztus, aki az Oltáriszentségben közel vagy hozzánk! H.: Imádunk téged! [...] (Ének: Ho. 114. Égből szállott szent kenyér...) Hála V.: Mondjunk köszönetet Istennek minden jótéteményéért, különösen is azokért, amelyeket mai istentiszteletünk alkalmával ad nekünk. Közös feleletünk ez legyen: Hálát adunk neked mindörökké! V.: Hálát adunk neked, Atyánk, az életért és minden testi-lelki adományodért. H.: Hálát adunk neked mindörökké! [...] (Ének: Ho. 134. Üdvöz légy, Krisztusnak drága szent teste...) Magasztalás V.: Dicsőítsük és magasztaljuk Jézust, aki meghív minket szent asztalához! Közös feleletünk ez legyen: Magasztalunk érte, Urunk! V.: Urunk, milyen nagy szeretetről tanúskodnak szavaid, amikor magadhoz hívsz minket: ,,Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és az élet terhét hordozzátok, én megenyhítlek titeket''. H.: Magasztalunk érte, Urunk! [...] (Ének: Ho. 142. Zálogát adtad, ó Jézus...)



45

[...] IV. ÁLDOZÁS SZERTARTÁSA 1. Miatyánk A Hálaadás szertartása után mindnyájan állnak. A vezető az alább közölt felszólítások egyikével bevezeti az Úr imádságát, aztán együtt éneklik vagy imádkozzák a Miatyánkot. [...] Összetett kézzel egyedül mondja: Szabadíts meg, kérünk, Urunk, minden gonosztól; Adj kegyesen békét napjainkban, hogy irgalmadból mindenkor bűn és baj nélkül éljünk, míg reménykedve várjuk az örök boldogságot és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljöttét. H.: Mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. 2. Béke-szertartás A liturgia vezetője az alábbi imádságok egyikét összetett kézzel mondja: V.: Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondottad apostolaidnak: Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Ne vétkeinket nézzed, hanem Egyházad hitét, őrizd meg szándékod szerint békében, és add meg teljes egységét. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. H.: Ámen. V.:

Köszöntsétek egymást a béke jelével. H.: Legyen békesség köztünk mindenkor.

Ezután mindnyájan a béke és a szeretet jelével, például kézfogással vagy meghajlással köszönthetik egymást. A béke-szertartás után közösen imádkozzák vagy éneklik: Isten Báránya... 3. Imádságok szentáldozás előtt Áldozás előtti készületül a szertartás vezetője az alábbi imák közül választhat: a) Uram, Jézus Krisztus, élő Isten Fia, te az Atya akaratából a Szentlélek közreműködésével halálod által életre keltetted a világot; szabadíts meg engem szent tested és véred által minden vétkemtől és minden bajtól; add, hogy mindig ragaszkodjam törvényeidhez, és soha el ne szakadjak tőled. Uram, Jézus, szent tested és véred vétele

46


ne váljék ítéletemre és kárhozatomra, hanem jóságodból szolgáljon lelkem és testem oltalmára és gyógyulására. Vagy: [...] 4. Áldoztatás A vezető térdet hajt, jobb kezébe vesz egy Szentostyát, felmutatja, és mondja: Íme, az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit. Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten Báránya. Mindannyian együtt folytatják: Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem. Ha maga az áldoztató is áldozik, csendesen mondja: Krisztus teste őrizzen meg engem az örök életre! És tisztelettel magához veszi Krisztus testét. Majd fogja az áldoztatóedényt, az áldozókhoz megy, és a Szentostyát minden egyes áldozó előtt kissé fölemeli, és mondja: Krisztus teste. Áldozó: Ámen. Majd megáldoztatja a híveket hagyományos módon vagy kézbe áldoztatással, ahogyan ezt az áldozó igényli. A világi lelkipásztori kisegítő ügyeljen arra, hogy ha az áldoztatóedényből a Szentostyák kifogynának, legalább néhányat hagyjon meg belőlük a szentségi jelenlét biztosítására, illetve a Szent Útravaló kiszolgáltatásához. Az áldoztatótálcán esetleg található részecskéket áldoztatás után a kehelybe teszi az áldoztató. Ha maradt Szentostya, a szentségházba visszateszi, és térdet hajt. Ha az Oltáriszentséget nem abban a helyiségben őrzik, ahol az igeliturgiát tartották, akkor a megmaradt Szentostyákat magához veheti, vagy a szertartás végén visszaviszi a templomba, ahonnan hozta. Ha szükséges, az oltárra készített üvegedényben leöblíti ujjait, és megtörli. 5. Hálaadás szentáldozás után A vezető a hálaadáshoz az alábbi imádságok közül választhat, vagy más hasonló jellegű imát végezhet: a) Mondjunk köszönetet a szentáldozás nagy kegyelméért: Köszönöm, Uram, hogy betértél lelkem hajlékába. Kérlek, mindig légy velem, és maradj nálam. Te légy erőm az élet küzdelmeiben, türelmem a szenvedésben, menedékem a kísértések idején, és bizodalmam a halál óráján. Jézusom, neked élek, Jézusom, neked halok, Jézusom a tiéd vagyok és a tiéd is akarok maradni mindig:



47

életemben és halálomban. Ámen. [...] 6. Áldozás utáni könyörgés Ha a napi szentmise szövegéből az Áldozás utáni könyörgés a szentmiseáldozatra utalna, akkor helyette az alábbiak közül lehet választani: a) Jóságos Istenünk, a szent Kenyér, amelyet magunkhoz vettünk, járjon át minket erejével. Mélyítse el hitünket, erősítse reményünket, és gyullassza szívünket a szeretet cselekedeteire. Krisztus, a mi Urunk által. H.: Ámen. [...] V. BEFEJEZŐ SZERTARTÁSOK A vezető a széknél állva ilyen vagy hasonló szavakkal fordul a hívek közösségéhez: Kedves Testvéreim! Vasárnapi (ünnepnapi) istentiszteletünk végéhez értünk. Ebben az órában Isten szavának hallgatói és az Úr asztalának vendégei voltunk. Az Úr megajándékozott minket az ő igéjével és szent testének kenyerével. Így Szent Pállal mi is elmondhatjuk: ,,Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem.'' Köszönjük meg Istennek ezt a nagy ajándékot, de ne csak szavunkkal, hanem Istennek tetsző életünkkel is. 1. Hirdetések Plébániánk lelkipásztorának megbízásából közlöm a kedves hívekkel az alábbiakat. (A hirdetésekben ne feledkezzen meg a soron következő ünnepekről, az aktuális plébániai eseményekről stb.). 2. Áldáskérés és elbocsátás A vezető az alábbi formulák egyikével kéri Isten áldását: a) Kedves Hívek, befejezésül álljunk fel és kérjük Isten áldását. mindenki feláll Áldjon meg és őrizzen meg minket az Isten, ragyogtassa reánk arcát és legyen hozzánk irgalmas, fordítsa felénk tekintetét, és adja meg nekünk békességét. Így áldjon meg minket a mindenható Isten: mindenki keresztet vet magára az Atya, a Fiú és a Szentlélek! H.: Ámen. [...] A vezető végül így bocsátja el a híveket: Testvéreim! Istentiszteletünk véget ért, menjetek békével. H.: Istennek legyen hála. 3. Záróének vagy kimenőének

48


Végül a vezető a segédkezőkkel az oltár előtt tiszteletadást végez, majd kivonulnak a sekrestyébe.



49

AZ EGYHÁZI ÉV A következőkben az idő megszenteléséről tanulunk. Ide tartozik maga az idő, a liturgikus nap, a hét, benne a vasárnappal, az egyházi év az üdvösségtörténet eseményeivel és ünnepeivel. De szorosan ehhez kapcsolódik a szüntelen imát a nap egyes óráiban megjelenítő liturgia, a zsolozsma is, amelyet majd a következő részben tárgyalunk. A következőkben az „egyházi év” és „liturgikus év” fogalmakat szinonimaként kezeljük.

Az idő Ajánlott irodalom SZÖGI László, „Kronológia”, in Bertényi Iván szerk. A történelem segédtudományai, Osiris, Budapest 2001, 83-94.

A l a p v e t ő c s i l l a g á s za t i a d a t o k Nap: A Föld 24 óra alatt forog körül. Hónap: A Hold 29 nap 12h 44’ 3’’ alatt forogja körül a Földet. Év: A Föld 365 nap 5h 48’ 46’’ alatt forogja körül a Napot. Napfordulók (amikor a nappalok hosszabbodni vagy rövidülni kezdenek): június 21. (nyári) és december 21. (téli). Napéjegyenlőségek (amikor a nappal és éjszaka egyenlő hosszúak): március 21. (tavaszi), szeptember 23. (őszi). Hét: nem csillagászati, hanem társadalmi egység. 7 napos: pl. Mezopotámiában és Izraelben, 8 napos: pl. a régi Rómában, 10 napos: pl. Kína, görögök.

Naptárak Naptár típusok Szoláris naptár: a naphoz igazított naptár. Ilyen volt pl. a Iulius Caesar reformja utáni római naptár és az egyiptomi. Lunáris naptár: a holdhoz igazított naptár. Ilyen pl. az iszlám naptár. Luniszoláris naptár: A kettő összehangolásából származó naptár. Ilyen pl. a babiloni és a görög naptár, a zsidó, a régi római és a kínai naptár is.

50


A keresztény naptár luniszoláris, a Nap járása az állandó, a Holdé a változó vagy mozgó ünnepeket szabja meg.

Történelmi naptárreformok Iulius Caesar Kr.e. 46-ban naptárreformot hajtott végre. Ennek elkészítője Szoszigenész csillagász volt az egyiptomi Alexandriából. Az új naptár 365 és ¼ napos évből állt, minden negyedik évben szökőnappal. Ennek érdekében 46-ban 445 napos évet tartottak (két soron kívül beiktatott hónappal), hogy helyreálljon a csillagászati és naptári idő összhangja. Azonban így is évente 11’ 12’’ különbség adódott. XIII. Gergely pápa 1582. október 4-én vezette be, másnap rögtön október 15. következett. Az után az évszázadok végén már csak a 400-al oszthatóak számítanak szökőévnek (1700, 1800 és 1900 nem volt szökőév, 2000 igen). A protestánsok ezt 200 évig nem használták még, Magyarországon azonban már az 1588-as Országgyűlés becikkelyezte, Erdélyben pedig az 1590-es. Svédországban azonban csak 1844-ben vették át.

Stílus: az év kezdésének időpontja Az év kezdésének időpontja fontos tudnivaló az egyes iratok datálásához. Az alábbiakban a kezdőnap szerint csoportosítva látunk néhány évkezdési lehetőséget. Január 1. (stilus communis v. circumcisionis) Rómában a téli napforduló utáni újhold volt a konzulok választásának napja. Iulius Caesar tette ezt évkezdetté. Európában csak a XIII-XIV. századtól terjed el. Március 1. Használták a Meroving- és Karoling-kori Frank Birodalomban, valamint Velencében a XVIII. századig. Március 15. Rómában a konzuli évek kezdete volt. Március 25. (stilus annuntiationis) Használták Itáliában, Dalmáciában és NyugatEurópában. Húsvét (stilus paschalis) A XII-XV. századi Franciaországban. Szeptember 1. Bizánc, az ortodoxia használták. Szeptember 6. – október 5. között: az őszi napéjegyenlőség közeli újholdkor kezdődik a zsidó év. December 25. (stilus nativitatis) Európában a XV. századig ezt használták.



51

A hónap napjainak neve Mai név Január

Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December

Római eredet II. római király, Numa Pompilius egészítette ki a 10 hónapos rendszert, a két arcú Janus áll az év kapujában (ianua) Régen az év vége volt (másutt), engesztelő ünnepeket rendeztek (februa) Mars istenről, a 10 hónapos naptár (amelyet a hagyomány szerint Romulus alkotott) itt kezdődik. Apru, vagyis Venus isten etruszk neve Maius – az idősek tiszteletére, vagy pedig Maio istenről Iuniores – a fiatalokról, vagy pedig Iuno istenről Eredeti neve quintilis, Iulius Caesar meggyilkolása után nevezték el róla. Eredeti neve sextilis, Kr.e. 8-ban lett Augustus császárról elnevezve hetedik nyolcadik kilencedik tizedik

Hagyományos magyar név Boldogasszony hava

Böjtelő hava Böjtmás hava Szent György hava Pünkösd hava Szent Iván hava Szent Jakab hava Kisasszony hava Szent Mihály hava Mindenszentek hava Szent András hava Karácsony hava

A hét napjainak elnevezése Magyar név Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat

Római név Dies Solis Dies Lunae Dies Martis Dies Mercurii Dies Jovis Dies Veneris Dies Saturnii

Egyházi latin név Dies Domini (feria prima) Feria secunda Feria tertia Feria quarta Feria quinta Feria sexta Feria septima, Sabbatum

A z i d ő a v a l l á s t ö r t é n e t b e n 39 Az ősi kultúrákban megkülönböztetünk kozmikus és történelmi időt. Kozmikus idő: részekre osztva telik (nap, óra, perc, stb.), történése független az embertől, annak tudatától.

39

Vö. Matias AUGÉ, „Teologia dell’anno liturgico”, in L’anno liturgico: storia, teologia e celebrazione, Anàmnesis 6, Marietti, Genova 19892, 13-21.

52


Történelmi idő: a fenti időnek az a része, amelyet az ember „belakik”. Ez az idő hordozza az életünket. A kozmikus időnek mindig szent jellege van, amelynek fordulóin keresztül megnyilvánult valami az „istenségből”. Ezért készítenek naptárakat, követik ünnepekkel az idő forgását. Mircea Eliade szerint régen, az ősi társadalmakban nem létezett „profán idő”, történelem. Az idő mindig szent volt. Az idő körforgásban van, tapasztalták a földművelők. A körforgás azonban reménytelen, nincs benne megváltás, csak akkor, ha kilépünk belőle. A Bibliában is szerepe van az időnek. Isten az időben szólal meg. A történelem meghatározott cél felé fut. Izrael újdonsága, hogy nem természeti vallás, hanem Isten a történelmen keresztül nyilatkozik meg, tehát történeti vallásnak nevezhetjük. Izrael időfelfogásában három fázist különböztethetünk meg: 1. fázis: Kezdetben tudomásul veszik az időt, ami beosztja a világot, de annak része, Isten teremtménye, tehát nem szent. A napi ciklust őrzi az esti és reggeli áldozatok szokása, a heti ciklusba igazodik a sabbat ünneplése 2. fázis: A földművelés korában az évenként visszatérő mezőgazdasági ünnepeket (mint például a tavaszi legelőváltáshoz tartozó újhold ünnep, a vetési, aratási ünnepek) Izrael hozzákapcsolja az Isten tetteire történő megemlékezéshez, az ünnepek fűzik egy folyamatba JHWH különböző tetteit. Minden nemzedék részese lett ezeknek a tetteknek az ünnepbe való bekapcsolódás által, amely ünnepek az üdvtörténet folytatásai lesznek. 3. fázis: A próféták korában már a jövő is eszkatologikus dimenziót kap: ezzel „belakják” a jövőt is, amely Isten ígéreteinek teljesülése és a világ sorsának betelése lesz. Az ünnepek már az eljövendőre is előkészítnek, azokkal összekapcsolnak (pl. a Pászka ünnepe az eljövendő szabadulással).

Ünnep és ünneplés A z E g y h á z ü n n e p e i 40 Az Egyház kezdettől fogva a már betelt (Jézus Krisztus üdvözítő tettei) és a még be nem telt (a világ és az egyes ember üdvösségre érkezése) közötti feszültségben élt. Krisztus megváltása egyszer s mindenkorra szólt, de mindenkiben be kell telnie, minden idők embere felé nyitott marad a liturgikus megemlékezésen, anamnézisen keresztül. Jézus parancsa az utolsó vacsorán erre a megemlékezésre is vonatkozik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. A parancsban magában is benne van múlt és jövő: a zsidó pászka vacsora szabadítása, a készülő kereszthalál és feltámadás, valamint az eljövendő nemzedékek megemlékezései. Krisztus halála egyszerre a történelem vége és az eszkatologikus, beteljesülő idő kezdete.

40

Vö. UO., 23-26.



53

A b i b l i a i ü n n e p e k t e o l ó g i a i s t r u k t ú r á j a 41 A következőkben az ünnepek négy rétegét nézünk meg. a) Az ünnep mint anamnézis. Minden ünnepben történik valamiféle megemlékezés Isten tetteiről, csodáiról, az üdvösségtörténet valamely eseményéről. b) Az ünnep mint életfeladat. Az üdvesemény elmesélése felszólít, hogy éljem át újra (pl. Pászka, v. Virágvasárnap – mi is induljunk az Úr elé). c) Az ünnep mint elővételezés. Az ünnep nem csak a múlt emléke, felidézése, hanem valamiképpen a jövő kegyelmet közlő jele, szentsége is. A végidőben ez fog majd tökéletesen beteljesedni. d) Az ünnep mint az öröm megtapasztalása. A lakoma áldozatok lényege is az Istennel való öröm, osztozás volt. Minden ünnepben megtörténik a találkozás, amelyből öröm fakad. Példa (csak Önöknek ☺): Gyertyaszentelő Boldogasszony, Urunk bemutatása a templomban. a) Megemlékezünk a bemutatásról, Simeon és Anna találkozásáról és jövendöléséről. b) Mi is részesei leszünk, gyertyákkal vonulunk be templomunkba. c) A próféták találkoznak a Kisdeddel, mi is találkozni fogunk, a mi életünk vége is legyen ilyen „most már elbocsáthatod Uram, szolgádat”, legyen találkozás a fénnyel, amely elé az életünk kis fényeivel megyünk. d) A szépen átélt ünnepből a személyes találkozás örömét kapjuk.

A liturgikus év A II. Vatikáni Zsinat Liturgikus konstitúciója (SC) tanítja: „Az Egyház mint jó édesanya feladatának tartja, hogy isteni vőlegényének üdvösséget szerző művét az év folyamán meghatározott napokra szétosztva, szent emlékezéssel ünnepelje. Minden héten vasárnap, az Úr napjának nevezett napon megemlékezik az Úr föltámadásáról, melyet az esztendőben egyszer, a legnagyobb ünnepen, húsvétkor az Ő boldog szenvedésével együtt ünnepel. Az esztendő folyamán pedig Krisztus egész misztériumát kibontja a megtestesüléstől és a születéstől kezdve a mennybemenetelen és pünkösdön át az Úr boldog reménnyel várt eljöveteléig. A megemlékezés a megváltás misztériumait az időben megjeleníti, s ezáltal az Úr erényeinek és érdemeinek gazdagságát föltárja a híveknek, hogy meríthessenek belőle és betelhessenek az üdvösség kegyelmével” (SC 102). Rövid definíciónkkal: A liturgia az üdvösségtörténet megjelenítő átimádkozása.

A liturgikus év kezdete Régen a polgári évvel együtt kezdték, nem volt különös jelentősége (lásd a stílusról írtakat). A XI. századi szakramentáriumokban jelenik meg először az advent első vasárnapjától leírt egyházi év. Az esztergomi liturgiában ennek a vasárnapnak sajátos 41

Vö. UO., 27-28.

54


evangéliuma volt: Jézus jeruzsálemi bevonulása, aki most szamárháton mint a századok királya vonul be az egyházi évbe. A keletiek szeptember elsejével kezdik a liturgikus évet, mert Jézus ekkor tanított először a zsinagógában.

A liturgikus napok Vasárnap, dominica. A feltámadás napja. A 7. napi pihenő (sabbat) áttéve a 8. napra. Az Úr napja (Jel 1,10; Domenica, Dimanche), a II. században a Nap napja is (Sonntag, Sunday), a II-III. században a feltámadás napja (szlávok). A 8. nap az új kezdet, új teremtés szimbóluma. Magyarországon: a vásártartás napja. Vasárnap sosem marad el a liturgikus évben. Főünnep, sollemnitas. A vasárnap szintjén tartott ünnep. Nem csak Karácsony, Húsvét, stb., hanem amit annak nyilvánítanak (főapostolok, Szűz Mária fontosabb ünnepei, stb.). Ünneplésük már az előző este az I. Esti dicsérettel elkezdődik, némelyiknek saját vigília miseszövege is van. Két olvasmány, Dicsőség és Hitvallás van a miséjében. Ünnep, festum. Kiemelkedő ünnepnap, az Úr ünnepe is lehet (pl. Színeváltozás), Szűz Máriáé, szenteké. A természetes nap határain belül tartjuk, I. Esti dicséretet csak akkor kapnak, ha vasárnapra eső Úr ünnepéről van szó. Egy saját olvasmány és Dicsőség van a miséjében. Kötelező emléknap, memoria obligatoria. Olyan köznap, amikor megemlékezünk egy szentről, de nincs Dicsőség a misében, illetve semmi más többlet. Lehet saját olvasmánya, de nem kötelező. Tetszés szerinti emléknap, memoria ad libitum. Mint fent, de helyette lehet köznapot is tartani. Nyolcad alatti nap, dies infra octavam. A Karácsony és Húsvét nyolcada alatti napok, ünnep rangúak. Köznap, feria. Erős köznapok a hamvazószerda, nagyhét első három napja, advent utolsó nyolc napja és nagyböjt hétköznapjai (ez utóbbi két kategória csak az emléknapokkal szemben, míg az első kettő az ünnepekkel szemben is előnyt élvez). Vigília, előesti ünneplés, vigilia. Az alábbi táblázat segít az eligazodásban: Név Főünnep Vasárnap Ünnep Emléknap * Köznap

Dicsőség Olvas- Válaszos Szent- Alleluja Hitvallás Prefáció mány zsoltár lecke vers x saját x saját x x saját x saját x saját x x saját x saját x vagy x saját v. közös napi v. x vagy x közös saját napi x vagy x közös

* az emléknap lehet kötelező vagy szabadon választható (fakultatív). A kötelező esetében az emléknap szentjéről kell a misét végezni, míg a fakultatív esetében választani lehet a szentről, alkalmi vagy köznapi miseszövegek között.



55

Calendarium Romanum VI. Pál pápa: „Mysterium Paschalis” VI. Pál pápa 1969. február 14-én adta ki motu proprióját Mysterium Paschalis kezdőszavakkal „a liturgikus év egyetemes szabályainak és az új általános római naptárnak jóváhagyásáról”. Bevezetőjében a SC 102-105. pontjait foglalja össze, majd két részben tárgyalja a temporale (az egyházi év folyamatos időszaki része, amely az egyes időszakok logikáját követi, és nem a naptári napokat) és sanctorale (nem csak a szentek ünnepei, hanem minden, inkább naptári naphoz kötődő ünnep) megújítását. Az első részben a pápa a túl sok vigíliáról és nyolcadról ír, amelyek ellen már Szent X. Pius és XXIII. János pápák is szorgalmazták Húsvét szerepének kiemelését. XII. Pius pápa 1951-ben a húsvéti vigília ünneplését éjszakára tette, majd 1955-ben megújította a Húsvét rendjét. Ez a mostani rendezés is azt szolgálja, hogy Krisztus misztériuma az egész évben kibontakozhassék. A második rész a szentek ünneplésével foglalkozik. Az ő ünnepeik is Krisztus húsvéti titkát hirdetik, azonban ne nyomják el a liturgikus évet. Differenciálni kell továbbá az egyetemes érvényű és a helyi szentek kultusza között.

Egyetemes szabályok a liturgikus évről és naptárról Az új naptárat megelőző egyetemes szabályok többek között a következőket tanítják. Liturgikus napok: 24 órát tartanak, az egyes főünnepeknek csak a megülése kezdődik az előestén. Vasárnap: A legelső a napok között, csak főünnep vagy Úr ünnepe előzheti meg, de az sem adventban és nagyböjtben. Kivéve: Szent Család, Urunk megkeresztelkedése, Szentháromság vasárnapja, Krisztus Király ünnepe. Esetleg Vízkereszt, Mennybemenetel és Úr napja. Az egyházi évnél hangsúlyozza, hogy a Mennybemenetel és Pünkösd közötti időben a Szentlélek várása áll a középpontban. Megkülönböztetünk általános és részleges naptárat. Az általános a római, ezen belül lehet tartományi vagy nemzeti naptár (pl. Magyarországon magyar szentekkel, stb.), egyházmegyei (védőszent, székesegyház felszentelése, stb.), szerzetesi (rendalapító ünnepe, rend védszentjei, stb.), templomi (a búcsú ünnepe, oltárok, szent ereklyék ünnepei).

56


Az egyházi év

A Nagyhét liturgiája Jóllehet az egyházi év központi magva a Szent Háromnap, azonban mégis értelmesebb az egész Nagyhetet mint egységet kezelnünk, amelyen belül kibontakozik a megváltás műve.

Virágvasárnap, az Úr szenvedésének vasárnapja Nagyböjt hatodik vasárnapjával veszi kezdetét a nagyhét, amelyben napról napra kibontakozik és megjelenül Jézus Krisztus húsvéti misztériuma. Ennek a hétnek első vasárnapja Virágvasárnap, melyet más nyelvek a „pálmák vasárnapjának” is neveznek.

Az ünnep tartalma Az Egyház ezen a napon is arra vállalkozik, hogy az üdvösségtörténet eseményeit megjelenítse, beleépítve azt a teológiát is, amelyet kétezer éves életével teremtett meg hozzá és belőle. Az események sokasága és a mondanivaló sokrétűsége miatt nem lehet egyszerűen meghatározni, hogy mit is ünneplünk ezen a napon42. Jézus földi működésének végén fölmegy Jeruzsálembe, ahol messiásként fogadja a nép. Mi is hozsannázva vonulunk be a templomba, dicsőítjük Megváltónkat, majd az evangéliumban egészen a sírbatételig tekintünk előre a Nagyhétbe. 42

BARSI Balázs – GÁL Ferenc, Hozsannától Allelujáig. Bevezetés a Nagyhét misztériumaiba, Márton Áron, Budapest 1992, 23.



57

Jézus húsvéti misztériumát akarjuk előre átélni ebben a liturgiában. A bevezető intelem figyelmeztet, hogy maga Jézus is átélte ezt, ugyanis „ezt a misztériumot akarta beteljesíteni, amikor fölment városába, Jeruzsálembe”. Jézus világosan, előre látja szenvedését és halálát, sőt minden körülményt. Ezért gondoskodik előre a szamárcsikóról, az utolsó vacsora megszervezéséről, ezért siratja meg a vesztébe rohanó Jeruzsálemet, így jövendölheti meg Péter háromszoros tagadását. Ez az előrelátás erősíti meg hitünket: nem véletlenül, a körülmények és események következtében halt meg Jézus a kereszten, hanem nagy tudatossággal készült életét adni értünk43. A jeruzsálemi bevonulás Lázár feltámasztása után történik, sokak számára világossá vált már, hogy Jézus a Messiás. Ez a felismerés nyilvánul meg az ifjúság hozsannázásában. Ha az ifjak elhallgatnak, „a kövek fognak megszólalni”44 — olvassuk Lukács evangéliumában. Az Egyház érzi ezt a felelősséget, ezért hozsannázik minden szentmisében45. Ennek a kitörő dicsőítésnek kötelező voltát jól megvilágítja Barsi Balázs egy gondolata, mely szerint az egész teremtett világ tiszta ajándék, amely csak akkor létezik ajándékként, ha a megajándékozott azt átveszi és elfogadja. Minden, Istennek kimondott „köszönöm” világot fenntartó erő, a liturgia pedig, mint nagy és közös hálaadás, ezt a világfenntartást egyetemes mértékben valósítja meg46. Ha ebbe a gondolatmenetbe illesztjük bele a virágvasárnapi ujjongást, megérthetjük, hogy Jézust, aki halottakat támasztott föl, és aki bevonulásával teljesíti Zakariás próféta jövendölését, miért fogadja Jeruzsálem ilyen elfojthatatlan örömmel. A jeruzsálemi dicsőséges bevonulásban Jézust Messiásként, békét hozó királyként ünnepeljük. A passióban azonban már halljuk szenvedését és halálát. Ez a szenvedés tulajdonképpen már a bevonulással kezdetét veszi, amikor János evangéliumában így szól Jézus: „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia” 47 .

Virágvasárnap története Első komoly emlékünk az ünnepről Eteria „Útinaplójában” található. Ebben az 1884-ben felfedezett kéziratban egy zarándoknő leírásából ismerhetjük meg a jeruzsálemi egyház IV. század végi ünneplését. A naplóból kiderül, hogy ezzel a nappal kezdődött meg Húsvét hete, amit a jeruzsálemiek Nagyhétnek neveztek48. Déli egy órakor gyülekeznek a hívek az Olajfák hegyén álló templomban, az Eleonban, ott délután három óráig imádkoznak és énekelnek, majd fölmennek az Imbomonra, arra a helyre, ahonnan az Úr a mennybe emelkedett. Ott mindnyájan leülnek, csak a diakónusok maradnak állva. Délután öt óráig imádkoznak, énekelnek és olvasmányokat hallgatnak itt, akkor pedig felolvassák a jeruzsálemi bevonulásról szóló evangéliumot és hozsannát mondanak. Mindnyájan gyalog indulnak le az Olajfák hegyéről, fiatalok és öregek, gyerekek, szülők karonülő gyermekeikkel, némelyiket nyakukban hozva mind ágakat tartanak, és úgy vezetik le a 43

Gál Ferenc gondolata in: i.m. 20. Lk 19,40. 45 Gál Ferenc gondolata in: i.m. 21. 46 Uo. 33. 47 Jn 12,23. 48 Eteria útinaplója 31. sz. In: IVANCSÓ István (ed.), Eteria útinaplója, Szt. Atanáz Gör. Kat. Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza 1996, 100. Interneten: http://www.atanaz.hu/foisk/athanaz/eteria/index.htm (2007.03.06.) 44

58


püspököt a hegyről, mint egykor az Urat. Antifónákat énekelnek egész úton, mindegyikre felelik: „Áldott, aki az Úr nevében jön.” Este, későn érkeznek meg az Anasztaziszba, ahol elvégzik a lucernáriumot, imádkoznak a keresztnél, majd elbocsátják a népet49. Ez az egész ünnepélyes bevonulás délután van, miután délelőtt elvégezték mindazt a liturgiát, amit vasárnap szoktak, azzal a különbséggel, hogy nem a szokott módon, a feltámadás helyén, az Anasztaziszban gyülekeztek, hanem a Golgotán, a Martyriumban, onnét vonultak az Anasztaziszba. Jeruzsálemben a VII. és a XI. században is megtartják ezt a körmenetet, innen származik át először Perzsiába és Edesszába a VI. században, majd Konstantinápolyba a IX-X. században, végül pedig az egész keleti egyházba, bár itt pálmát sosem szenteltek50. Nyugaton ezt a vasárnapot az első évezredben inkább a szenvedés jellegzi, ekkor olvassák a passiót, Nagy Szent Leó pápa (440-461) az Úr szenvedéséről ezen a napon tart beszédeket51. Amint az egész nagyböjt összekapcsolódik a Húsvét vigíliáján történő keresztelésre való előkészülettel, úgy ez a vasárnap is jelentős szerepet tölt be a szentség vétele felé vezető úton. A gall és a hispán egyházakban ezen a vasárnapon fejezték be a keresztelendők előkészítését, megtanították nekik a hitvallást. Ennek átadása, a Traditio Symboli szigorúan szóban történt, nem volt szabad ugyanis az üldözések és az új tagok árulásától való félelem miatt leírni ezt52. Ezen a napon néhány helyen elkezdték lenyírni és megmosni a keresztelendők haját, amiről captilavionak is nevezik az ünnepet53. A VIII. században a katekumenátus intézménye megszűnt, ezzel Virágvasárnap jellegében is mind inkább előtérbe került a jeruzsálemi bevonulás motívuma. Körmenetet nyugaton először Szent Ambrus említ. A pálmaszentelés első nyoma a bobbioi Sacramentarium Gallicanumban található, a VIII. század körül együtt van tehát a teljes szertartás: pálmaszentelés és körmenet. A körmenetben pálmát vittek, mely a győzelmet jelenti. Szent Ágoston szerint ez Krisztus Urunknak a hálál és az ördög fölött aratott győzelmét szimbolizálja, valamint olajágat is vittek, ez a békére és irgalmasságra emlékeztetett54. Hajdan Spanyol- és Franciaországban a pálma- és 49

Eteria útinaplója 31,4. sz. ARTNER Edgár, Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára, SzIT, Budapest 1923, 132. KOVÁCH Zoltán, A megújított nagyhét története és rubrikái, (doktori értekezés, kézirat a PPKEHK könyvtárában) Budapest 1959, 74. 51 Sermones de Passione Domini 52 KOVÁCH i.m., 72. 53 MIHÁLYFI Ákos, A nyilvános istentisztelet. Egyetemi előadások a lelkipásztorkodástan köréből, SzIT, Budapest 1933, 137. 54 ARTNER i.m., 134. 50



59

olajágakon kívül rudakra tűzött virágcsokrokat is szenteltek, amiről pascha floridumnak hívták ezt a vasárnapot. Florida államot 1512 Virágvasárnapján fedezték fel a spanyolok, innen kapta mai nevét55. A középkorban a virágvasárnapi körmenetet dramatizálták, Krisztust az evangéliumos könyv, vagy a zöld ágakkal feldíszített kereszt jelképezte. Németországban egy fából készült, zöld ágakkal felékesített szamarat is körülvezettek, mely kerekeken gurult, rajta ült Jézus szobra, amit Nagyszerdáig a templomban tiszteltek (Palmesel). Angliában szentségi körmenetet tartottak ezen a vasárnapon56. Bayeux-ben a szent kereszt volt a középpont, de a város védőszentjeinek relikviáit is magukkal vitték, ugyanígy Besançonban57. A középkori magyar egyházakban is kellő fénnyel tartották meg ezt a szertartást. „A körmenet kiment arra a helyre, ahol az ágak megáldása történt. A szentelés rítusához kapcsolódó nagy antifónák lépésről lépésre a hívők elé tárják az eseményeket. A processio visszaindult, s a templom kapujához érve egy magaslatról elkezdték a gyermekek a liturgia főénekét, a Gloria laus et honor-t. Ezután a körmenet megállt, s a gyermekek megjelenítették a Virágvasárnap eseményeit (Pueri Hebreorum tollentes ramos), miközben néhány gyermek gallyakat terített a körmenet elé. Majd a Pueri Hebreorum vestimenta prosternabant éneklése közben a gyermekek ruhát terítettek a körmenet elé. Ennek végeztével valamennyien hódolattal borultak le a kereszt előtt, valamennyien Jeruzsálem ünneplő népévé váltak, s csak ezután hangzott fel az Ingrediente Domino, amellyel a körmenet a templomba belépett. Az ősi esztergomi rítus az ének és esemény tökéletes összehangoltságára építette föl a szertartást”58.

Passió énekléséről Eteria zarándoknő még nem tesz említést ezen a napon. Rómában már a VIII. századtól megtaláljuk, a XV. századtól pedig kötelező a celebránsnak felolvasnia, vagy pedig elénekelnie a szenvedéstörténetet ezen a vasárnapon59. 1570-ben, az Szent V. Piusz által kiadott Missale Romanumban a pálmaszentelés és a körmenet nem más, mint a középkorban a missa sicca mintájára kialakult rítus kodifikációja. 55

MIHÁLYFI i.m., 138. ARTNER i.m., 133. 57 KOVÁCH i.m., 78. 58 TÖRÖK József, Adoremus, Budapest 1977, 117. 59 MIHÁLYFI i.m., 139. 56

60


Virágvasárnap liturgiája A szertartás felvonulással kezdődik a barkaszentelés helyére. Ez lehetőleg legyen a templomon kívül, pl. a templomkertben, közeli kápolnában, vagy legalább a templomban a szentélyen kívüli helyen. A pap bevezetője után könyörgés, majd tömjénbetétel, a szenteltvízzel való meghintés után tömjénezés, az evangélium éneklése és végül a körmenet indítása. A hívek barkával a kezükben énekelve vonulnak be a szentmisére. Ez a bevonulási körmenet megjeleníti Jézus megérkezését Jeruzsálembe, ezzel a processzióval mi magunk is megérkezünk a Nagyhét misztériumába. Az oltárhoz érve mindenki a helyére megy. A szentmise a kollekta könyörgéssel folytatódik. A liturgikus évnek megfelelő passiót énekli a kórus, Jézus halálának említésénél mindenki letérdel és csendben imádkozik.

Rész Körmenet

Mise

Felépítés • Templomon kívül gyülekezés barkákkal, ÉE 801 • A pap piros palástban (v. miseruhában) odavonul, közben antifóna: Hozsanna, Dávid fia néked, ÉE 802 • Keresztvetés, köszöntés, intelem • Ágak megszentelése (könyörgés + szenteltvízhintés) • Evangélium (A: Mt 21,1-11; B: Mk 11,1-10; C: Jn 12,12-16) • Rövid homília mondható („ha alkalmas”, de inkább magyarázat, buzdítás), menet indítása • Menetben énekek: Jeruzsálem gyermeknépe ÉE 803, 804 ÉE 805 Dicsőség és dicséret • Ha körmenet vagy ünnepélyes bevonulás volt, mindjárt a Kollekta következik • Egyéb misék az Introitussal kezdődnek • Evangélium: Passió (Mt, Mk, Lk). Utána megint csak „ha alkalmas” mondható rövid homília. • Saját prefáció



61

Nagycsütörtök Az ünnep neve A IV. századtól kezdődően nevezik ezt a napot Coena Domininek, az utolsó vacsorára utalva. Az V. századtól Natale calicisnek is hívják, a kehely születésnapjának, szintén az utolsó vacsorán történtek miatt. Németországban a XII. századtól Gründonnerstagnak hívják, ami latinul Dies viridium, azaz zöldcsütörtök. Ennek az elnevezésnek több magyarázata is van. A legkézenfekvőbb talán az ezen a napon fogyasztott zöld saláták, illetve füvek és főzelékek, melyeket a pászkavacsora emlékére ettek. Vannak, akik a III. Ince pápa (1198-1216) előtt, a hamvazószerdán kivezetett vezeklők nagycsütörtöki visszafogadásának miséjében használt zöld miseruha színére vezetik vissza az elnevezést60. Az 1483-as Eychman féle Vocabularius praedicantium a bűnnélküliséget jelét látta benne: a vezeklőket visszafogadják, a száraz ág kizöldül, élővé lesz. A régi bajor tájszólás alapján Grinerdonnerstagnak is érthetjük, dies flentiumnak, azaz sírócsütörtöknek, szintén a visszafogadott vezeklők miatt, akik a bánat könnyeit sírták61. A templom előtt leborultak a vezeklők, majd az 50. zsoltár hangjai mellett vezették be őket a templomba, melynek minden ajtaját kitárták annak jeléül, hogy milyen készségesen fogadja vissza őket az Egyház62. A vezeklők miatt nevezték még dies indulgentiaenek, illetve dies absolutionisnak is. Angliában a lábmosásról dies mandatinak hívták, másutt pedig dies competentium-nak, mert ezen a napon mondták fel (redditio symboli) a keresztségre készülő hittanulók a virágvasárnap megkapott hitvallást, és ezen a napon kenték meg őket olajjal63.

Nagycsütörtök története Keleten a IV. században már megünneplik, amint ezt Eteria zarándoknő naplójából tudjuk. Jeruzsálemben, miután a napi, szokásos szertartásokat elvégezték, így folyt az ünneplés: „De mielőtt a szertartás véget érne, megszólal az archidiakónus és ezt mondja: »Az éjszaka első órájában legyünk mindnyájan az Eleona templomában, mert nagy fáradság vár ma ránk ezen az éjszakán«. Amikor tehát véget ért a szertartás a Martyriumban, a Kereszt mögé mennek, ahol csak egyetlen himnuszt mondanak, egy könyörgést végeznek, a püspök bemutatja ott az áldozatot, és mindnyájan megáldoznak. De ennek a napnak kivételével az egész év folyamán sohasem végeznek felajánlást a Kereszt mögött, csak ezen a napon. Amikor tehát ott is véget ért a szertartás, az Anasztasziszba mennek, egy könyörgést mondanak, megáldják szokás szerint a katekumeneket s a hívőket is, és véget ért a szertartás. És így mindenki siet haza, hogy étkezzen, mert alighogy megétkezett mindenki, az Eleonra megy, abba a templomba, amiben az a barlang van, amiben ezen a napon volt az Úr a tanítványaival. Ott éjszaka egy bizonyos óráig, talán az ötödikig folyamatosan himnuszokat s a napnak és a helynek megfelelő antifónákat mondanak, hasonlóképpen

60

Magyar-latin misszále az év minden napjára a római misekönyv szerint, szerk. SZUNYOGH Xavér Ferenc, SzIT, Budapest 1944, 449. 61 KOVÁCH i.m., 88. 62 ARTNER i.m., 142. 63 KOVÁCH i.m., 89.

62

LITURGIKA Error! Style not defined. olvasmányokat is olvasnak, könyörgéseket iktatnak közbe, és felolvassák az evangéliumnak azokat a részleteit, ahol az Úr ezen a napon tanítványaival beszélt, ami ebben a templomban van”64.

Nyugaton Szent Ágostontól tudjuk, hogy két szentmisét mondanak ezen a napon Afrikában. A III. Karthágói Zsinat 397-ben született 29. kánonja is ezt igazolja. Rómában, a VII. században két szentmise van. Az egyiket déli 12 órakor a pápa mondta. Ebben a szentmisében szentelte meg az olajakat a pápa. Ebből a szentmiséből hiányzott a katekumenek miséje, azaz az igeliturgia, mert ennek helyén volt a vezeklők visszafogadása. A másik mise este felé volt az Úr vacsorájának emlékezetére a római plébániatemplomokban65. A Sacramenterium Gelasianumban három mise van: a vezeklők visszafogadásakor, az olajszenteléskor és az esti órákban. A VIII. század végére az esti mise lassan áttevődött a délelőtti órákra (hora tertia: de. 9 óra)66.

A vezeklők visszafogadása A VIII. századra a nagyszámú felnőttkeresztelések eltűnnek, ennek megfelelően a nagyböjt sem elsősorban az erre való készület jegyében telik. Előtérbe kerül a személyes megigazulás újabb lépése: a bűnbánat. A XII-XIII. századig a nyilvános bűnösök, illetve akik valamilyen nagy bűnnel vádolták magukat, gyóntatójuk mérlegelése és a vezeklőkönyvek által előírt módon rótták le bűneik adóját. Nyilvános vezeklésüket hamvazószerdán kezdték, amikor megjelentek lelkiatyjukkal együtt a püspök előtt, lenyírt hajjal, mezítláb. A püspök, miután elfogadta vezeklésüket, hamut hintett rájuk és durva szövetből készült vezeklési ruhát adott rájuk, majd a püspök parancsára kiutasították őket a templomból. A vezeklőket nagycsütörtökön fogadták vissza ünnepélyesen. A vezeklők a templom kapujánál borultak le, kezükben nem égő gyertyával. A püspök kiment, és beszédet intézet hozzájuk, az ajtónál újra leborultak, majd a püspök bevezette őket a templom közepére, miközben így hangzott az ének: „Mondom nektek, örülnek az angyalok egyetlen bűnösön, aki bűnbánatot tart.” Maga a püspök pedig így énekelt: „Örülnöd kell fiam, mert testvéred, aki meghalt, feltámadt, elveszett és megtaláltatott.” Ez után következik a visszavétel hat hosszabb feloldozási imádsággal, majd szenteltvízzel meghinti, megtömjénezi őket és búcsúban részesíti mindnyájukat67.

Olajszentelési mise A püspöki székesegyházakban ezen a napon az egyházmegye papsága együtt misézik püspökével. A krizma, a keresztelendők és a betegek olajának megáldásán kívül a papság megújítja papi ígéretét, amelyet az egyházi rend szentségének 64

Eteria útinaplója 35. sz. KOVÁCH i.m., 89. 66 Uo. 90. 67 Uo. 92. 65



63

felvételekor tett. A szentmise végeztével a sekrestyében a püspök a szent olajok tiszteletére és használatára buzdítja a papságot. Ezután az olajokat kis üvegekben a templomokba viszik. Az olajak megáldásának alapvető mai rendje (általában az egyszerűsítettet használják, amelyben mindent az evangélium után áldanak meg): Betegek olajának a kánon záródoxológiája előtt (Per ipsum). Katekumenek olajának megáldása a Postcommunio könyörgés után Krizma szentelése ez után. Részei: aromát kever az olajba a püspök, könyörgés, rálehelés (tetszés szerint), konszekrációs ima kitárt karral, amelynek epikletikus részét a koncelebráns papok is együtt mondanak.

Esti mise az utolsó vacsora emlékére Rész Igeliturgia

Lábmosás

Eukarisztia liturgiája Oltáriszentség átvitele

Felépítés, tudnivalók • Dicsőség alatt harangok, csengők, utána elnémulnak. • Olv.: Kiv 12,1-14: Pászka vacsora parancsa. • Sztlecke: 1Kor 11,23-26: az Euch. alapítása. • Ev.: Jn 13,1-15: A lábmosás. • Homília: Euch., papi rend, testvéri szeretet parancsa • ÉE 809. Tudván Jézus, hogy eljött órája • ÉE 812. Új parancsot adok néktek • Egyetemes köny. • Off.: ÉE 810. Hol szeretet • I. Euk. imádság, benne saját részek. • Tömjénezés, vélummal, kereplővel, gyertyával őrzési helyre viszik • Rövid adorálás • Oltárfosztás (ÉE 813. Elosztották maguk között) • Szervezett virrasztás

Az Egyház ősi hagyománya szerint ezen a napon tilos minden magánmise. Az esti órákban – megfelelő időpontban – mutatjuk be az utolsó vacsora miséjét, a helyi hívő közösség teljes részvételével. Minden pap és egyházi személy részt vesz benne a rendjének megfelelő szolgálattal. Azok a papok, akik a krizmaszentelési misében koncelebráltak, vagy a hívek érdekében engedélyezett misét bemutatták, az esti misében újból koncelebrálhatnak. Ahol pedig lelkipásztori érdekek úgy követelik, az illetékes főpásztor másik esti misét is engedélyezhet a templomokban, nyilvános vagy félig nyilvános kápolnákban. Sőt valóban komoly szükség esetén reggeli időpontban is engedélyezhet misét azoknak a híveknek, akik az esti misén semmiképpen sem tudnak részt venni. Vigyázni kell azonban, hogy ezeket a miséket ne magánérdekből végezzék, és az esti főmise ezek miatt kárt ne szenvedjen.68

A hívek csak mise közben áldozhatnak, a betegek azonban a nap bármely órájában részesíthetők a szentáldozásban.

68

Missale Romanum 1970.

64


Olvasmányok A három olvasmány elmondja az ünnep lényegét: az ószövetségi pászka helyébe lépő új áldozat és jel, az utolsó vacsora emléke, és a lábmosás jelentősége. Lábmosás A lábmosás sajátos szertartása Nagycsütörtöknek. Benne Jézus nem szavával tanít, hanem, ahogyan földi életében gyakran tette: példájával nyilatkoztatja ki, hogy Isten nem felülről néz le ránk, hanem alulról, mint egy szolga, megmutatja, hogy az ítélő Isten egyúttal alázatos szeretet69. A lábmosás szertartásában egy az egyben Jézus utolsóvacsorai tettére emlékezünk, melyet számunkra a szeretett tanítvány, János apostol örökített meg: „A Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket. A vacsora alkalmával, amikor az ördög már szívébe sugallta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának, hogy elárulja őt, Jézus tudva, hogy mindent kezébe adott az Atya, és hogy Istentől jött el és Istenhez megy, fölkelt a vacsorától, letette felsőruháit, fogott egy kendőt és maga elé kötötte. Azután vizet öntött a mosdótálba, és mosni kezdte a tanítványok lábát, majd megtörölte a kendővel, amely a derekára volt kötve. Amikor odaért Simon Péterhez, az így szólt hozzá: „Uram, te mosod meg az én lábamat?” Jézus azt felelte neki: „Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni.” Péter erre így szólt: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” Jézus azt felelte neki: „Ha nem moslak meg, nem lesz részed velem.” Akkor Simon Péter ezt mondta: „Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is!” Jézus azt felelte: „Aki megfürdött, annak elég, ha csak a lábát mossák meg, akkor egészen tiszta”70.

A Péterrel folytatott párbeszédből kiderül, hogy a láböblítés a kisebb gyengeségektől tisztít meg jelképesen, az apostolok ugyanis — az áruló Júdás kivételével — tiszták, a Jézussal és tanításával való érintkezés, kapcsolat révén71. Az Anyaszentegyház nem látott a lábmosásban sohasem szakramentális jelleget, annak szimbolikus jelentése kiderül Jézus szavaiból: „Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek”72. A lábmosást magát a kereszténység a kezdetektől fogva gyakorolta, de meg kell különböztetnünk az Úr Jézustól ajánlott, bármikor és bárhogyan elvégezhető szeretetszolgálatot attól a rituális megemlékezéstől, amellyel a liturgia résztvevői az isteni Mestert utánozzák, és amelynek csak Nagycsütörtökön van helye73. Az előbbit már Szent Pál is említi a Timóteushoz írt levelében: „Az özvegyek sorába csak olyant szabad választani, aki legalább hatvan éves, aki csak egyetlen férfi felesége volt, s akinek jótetteiről tanúskodnak; aki gyermeket nevelt, vendégszerető volt, a szentek lábát mosta, és segített a nyomorúságban sínylődőkön”74. A vendégek iránti alázatos szeretetről tanúskodó lábmosást a keresztény ókor hívei igen kedvelték, az Atyák pedig nagyon ajánlották. Szent Benedek Regulájából ismert, hogy kétféle lábmosás volt a monostorokban. Az egyik fajtája a vendégek 69

BARSI-GÁL i.m., 44. Jn 13,1-10. 71 Jn 13,3. 72 Jn 13, 14-15. 73 KOVÁCH i.m., 95. 74 1Tim 5,9-10. 70



65

részére nyújtotta a szeretet adta felüdülést, amikor akár minden nap megmosták azok lábát, a másik fajtáját pedig a testvérek egymás között gyakorolták, amikor hetente egy alkalommal, szombaton estefelé megmosták egymás lábát75. A liturgikus lábmosást az Egyház mandatumnak nevezi a latin szertartás első szaváról, melyben az Úr Jézus szavait idézi: „Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket”76. Már Szent Ágoston említi ezt az idejében helyenként dívó szokást, melyet szerinte helyenként azért hagytak el, nehogy valaki összetévessze a keresztséggel. Ezt az elhagyást a 694-ben megtartott XVII. Toledói Zsinat helytelenítette és meghagyta, hogy minden püspök és pap mossa meg e napon az Üdvözítő példájára alattvalói lábát. A 12. római ordóban csak tizenkét alszerpap lábát mosta meg a pápa, a XV. század óta pedig már tizenhárom szegényét. Ennek magyarázata talán Nagy Szent Gergelyre megy vissza, aki a legenda szerint minden nap tizenkét szegényt vendégelt meg asztalánál, míg egy nap jutalmul tizenharmadikként egy angyal, vagy maga az Úr Jézus jelent meg77. Katolikus országok királyi udvaraiban maguk a fejedelmek is elvégezték alattvalóikon a lábmosást. Ezt tette már a X. században Róbert francia király, de így tett hajdan a magyar és a spanyol király is78. Ma minden templomban végezhető lábmosás tizenkét férfiemberen az evangélium után. Az Oltáriszentség elvitele Mivel Nagypénteken nincsen szentmise, a pap és a hívek áldoztatására a Nagycsütörtökön konszekrált Eucharisztiából el kellet tenni. A X. századig ünnepélyesség nélkül a sacrariumban őrizték és a következő napon az oltárhoz vitték. A XI. században figyelembe kellet venni egyrészt az Oltáriszentséget támadó eretnekségeket, másrészt pedig a hívek fokozódó tiszteletét az Eucharisztia iránt. Ezért 1076-ban Avranches-i János roueni érsek úgy rendelkezett, hogy ünnepélyes menetben kell az Oltáriszentséget őrzési helyére vinni. A XI. századtól kezdve az őrzési helyen ünnepélyes sírt csináltak, virágdíszekkel és gyertyák százaival, ahol a hívek húsvét hajnaláig adorálhattak79. Az oltárfosztás „Az oltárfosztás, és a 21. zsoltárnak az éneklése bevezet minket a vérrelverítékezés misztériumába. Az oltár maga Krisztus. Most díszeitől megfosztva áll. Mintegy az apostoloktól elhagyott, minden emberi vigasztalástól megfosztott Jézus képe”80. Az oltárfosztás latin neve: denundatio altarium, az oltárok lemeztelenítése. Közben a kar a 21. zsoltárt énekli a Dividunt sibi vestimenta mea et de vesta mea mittunt sortem81 antifónával. Az oltár díszektől való megfosztását először az első római ordó tartalmazza. Régen az oltárt minden szentmise után lecsupaszították, amint 75

KOVÁCH i.m., 96. Jn 13,34. 77 ARTNER i.m., 153. 78 MIHÁLYFI i.m.,146. 79 KOVÁCH i.m., 105. 80 BARSI-GÁL i.m., 44. 81 Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek. 76

66


a családban is leszedik étkezés után az asztalt. Később aztán, amikor az oltár már egyre inkább Krisztust jelentette, a leszerelést is ezzel hozták kapcsolatba: Krisztus elhagyatottsága, ruháitól és mindenétől való megfosztottsága jelenik meg a teljesen lemeztelenített oltárban. Összhangban van ezzel a 21. zsoltár: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?82 Az oltármosás A középkorban az oltárokat vízzel kevert borral mosták le. Erről leghamarabb Szevillai Szent Izidor emlékezik meg. Eredete valószínűleg a gyakorlatban keresendő: a Húsvét előtt a templom padozatát, falait is megmosták, ezzel együtt került sor az oltár lemosására is83. A borral és vízzel lemosott oltárt sok helyütt ágakkal is ledörzsölték, melynek Durandus a következő szimbolikus jelentést tulajdonítja: A bor és a víz jelenti a vért és a vizet, mely az Úr átdöfött oldalából folyt, az ágak pedig a töviskoszorút; vagy a bor Magdolna kenőcse, mellyel az Úr lábait megkente, a víz az ő könnyei, az ágak pedig haját jelképezik84. Az oltármosás ma nem része a liturgiának.

Nagypéntek Az ünnep tartalma, teológiája Nagypénteken történeti lefolyásában tárul elénk Húsvét misztériumának első szakasza. A történelem egyedülálló pillanata ez: összeütközik Isten legmesszebbmenő leereszkedése és az ember lázadása. Ez a lázadás itt éri el tetőfokát és ölt egyetemes méreteket. Ebben a helyzetben, amikor az emberiség bűne tetőzött, Jézus az egész emberiség nevében bemutatta hódolatát és engedelmességét az Atyának. A gyűlöletet, a lázadást, a durvaságot használta fel, hogy bemutassa szeretetét és irgalmát. Ebből a hódolatból, amelyet az Fiú bemutatott, az Atya felé több dicsőség és hálaadás sugárzott az Atyára, mint amit az emberiség a történelem folyamán megtagadott, illetve megtagad tőle. Ezzel a tettével Krisztus engesztelte is az Atyát, bűneinket fölvitte a keresztre, azokért elégtételt adott. A bűn minden következményét vállalta: a szenvedést és a halált, amik révén teljességgel osztozott emberségünkben, és amik által mi is részesülhetünk az ő sorsában, a feltámadásban85.

Nagypéntek nevei A zsidók a pénteket parascevenek, azaz előkészületi napnak hívták, mert ezen a napon kellett mindent előkészíteniök a szombati nyugalom napjára. A kereszténység ezt az elnevezést csak egyetlen napra, a Nagypéntekre tartotta meg, mert ezen a napon készítette elő Üdvözítőnk kereszthalálával a húsvéti feltámadás dicsőségét.86 82

KOVÁCH i.m., 102. UO. 103. 84 Szaniszló József a következő jelképeket kapcsolja az oltár leszereléséhez: nincs mise húsvétig; a gyász jele; Krisztust megfosztották ruháitól; Izajás jövendölése szerint Nem volt szép alakja, sem ékessége, hogy megnézzük őt, és nem volt olyan külseje, hogy kívánjuk őt (Iz 53,2), Krisztus halálakor a jeruzsálemi templom kárpitja kettéhasadt; Krisztust elhagyták övéi. ARTNER i.m., 152. 85 Gál Ferenc, BARSI-GÁL i.m., 48. 86 ARTNER i.m., 157. 83



67

Görögül nevezték ezt az ünnepet πασχα σταυρωσιµον-nak, azaz a keresztrefeszítés Húsvétjának87, η αγια και µεγαλη παρασκευη-nek, valamint λειτυργια τον προηγιασµενον-nak, ami latinul missa praesanctificatorum88, azaz előszenteltek miséjének, amely elnevezést görög katolikus testvéreink ma is használnak liturgiájukban. Az előszenteltek elnevezés abból adódik, hogy ezen a napon nem mutat be szentmisét az Egyház, hanem csupán az előző nap átváltoztatott Oltáriszentséget veszi magához. Szent Ambrus szerint ez „dies amaritudinis, quo ieiunamus”89, tehát böjti nap, nem az ünneplés napja. Annak dacára, hogy a császári rendelkezések szerint ez a nap törvénykezési szünet, az apostoli konstitúciók egyértelműen kimondták, hogy Nagypéntek és Nagyszombat nem ünnepnapok, hanem a gyász napjai90. Mise ezeken a napokon sohasem volt. A nagypénteki szertartást szokás „csonkamisének” nevezni, ami utal a szentmisével való hasonlóságára, de különbségeire is. Megvan benne az igeliturgia, van szentáldozás, de nincs konszekráció és úrfelmutatás. Az úrfelmutatás helyén van a kereszt felmutatása, és a hódolat előtte. Szent János evangélista szerint a keresztre való tekintés a megmenekülés pillanata: aki rátekint, az üdvözül91. A nagypénteki kereszthódolathoz szükség van tehát egy olyan hívő látásra, amely képes a lényeget látni a jelek mögött92.

Története Nagypéntek liturgiája nagyrészt Jeruzsálemből származik. Eteria útinaplójában megtalálhatjuk a kereszt előtti hódolatot és a szenvedéstörténet olvasását, a könyörgéseket. A nap liturgiája ma világosan és jól elkülöníthetően három részre bontható, ezért a következőkben a történeti rész eme három állomás szerint kerül bemutatásra.

87

Uo. KOVÁCH i.m., 116. 89 „a keserűség napja, melyen böjtölünk” 90 MIHÁLYFI i.m., 146. 91 vö. Jn 3,14-15: Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne. 92 BARSI-GÁL i.m., 49. 88

68


Nagypéntek liturgiája Rész Igeliturgia

Hódolat a Szt. Kereszt előtt

Szentáldozás

Felépítés, tudnivalók • Néma bevonulás, prosztráció • Könyörgés • Olv.: Iz 52,13-53,12 (IV. Ebed Jahve dal) • 30. zsolt.: Atyám Istenem, kezedbe ajánlom lelkemet • Sztlecke: Zsid 4,14-16; 5,7-9 (Jézus főpap örök üdvösséget szerzett) • Ev.: Jn 18,1-19,42 (Passió) • Egyetemes könyörgések: Az anyaszentegyházért, a pápáért, a papságért és a hívekért, a keresztelendőkért, a keresztények egységéért, a zsidókért, a Krisztusban nem hívőkért, az Istenben nem hívőkért, a világi vezetőkért, a szenvedőkért. • Ünnepélyes, három stációs behozatal, vagy három fázisú leleplezés • Ecce lignum crucis a felmutatás vagy leleplezés alatt • Impropériák keresztbehozatal vagy kereszthódolat közben (ÉE 819) • ÉE 823. Legnemesebb minden fák közt – kötelező ének! • Ajánlott énekek: ÉE 824 A Keresztet ünnepeljük, H 82 Királyi zászló • Körmenetben hozzák őrzési helyéről az Oltáriszentséget • Miatyánk, Szabadíts meg, Mert tiéd az ország • Íme az Isten Báránya, Uram, nem vagyok méltó • Áldozás, Áldozás utáni könyörgés • Zárókönyörgés a nép fölött (nincs áldás, elbocsátás), Néma elvonulás

Igeliturgia A IV. században a jeruzsálemi hívek a szenvedéstörténet minden állomáshelyére elzarándokoltak, és a helyszínen olvasták fel a megfelelő szentírási szakaszokat. A legjelentősebb talán mégis az volt, amikor a Szent Kereszt hódolata után olvasták fel a passiót. „De amikor a hatodik óra van, a Kereszt elé mennek, akár esik, akár hőség van, mivel az a hely a szabadban van. Ott gyűlik össze tehát a nép, úgy, hogy nem lehet kinyitni (az ajtókat) sem. A püspöknek egy széket tesznek a Kereszt elé, és a hatodik órától a kilencedikig nem tesznek mást, mint olvasmányokat olvasnak ezen a módon: vagyis először zsoltárokból olvassák fel mindazokat, ahol a szenvedésről van szó; olvasnak az apostolok irataiból is, úgy az apostolok leveleiből, mint a cselekedeteiből, mindazokat, ahol az Úr szenvedéseiről beszéltek; ugyanúgy az evangéliumból is azokat a részeket olvassák fel, ahol szenvedett (az Úr). Aztán a prófétákból olvasnak fel, ahol az Úr szenvedéséről beszéltek, aztán az evangéliumokból azokat, amelyek a szenvedésről szólnak. És így a hatodik órától a kilencedikig megszakítás nélkül felolvasását végeznek, vagy himnuszokat énekelnek, hogy az egész népnek bemutassák mindazt, amit a próféták előre megmondtak az Úr szenvedéséről, így mutatják be az evangéliumokból és az apostoli iratokból azt, ami megtörtént. És így ez alatt a három óra alatt tanítják az egész népnek, hogy semmi sem történt meg, ami nem lett volna előre megmondva, és semmi sem lett mondva, ami ne ment volna végbe. Mindig imádságokat iktatnak közbe, olyan imádságokat, amik a naphoz illőek. Az egész gyülekezet érzelmei és sóhajai minden olvasmánynál vagy könyörgésnél rendkívüliek; ugyanis nincs ott senki, sem nagy, sem kicsiny, aki ezen a napon, ebben a három órában nem sírna hihetetlen módon azon, hogy az Úr ennyit szenvedett értünk. Ezután, amikor a kilencedik óra kezdődik, a János



69

evangéliumából azt a részt olvassák, ahol az Úr kiadta lelkét; az olvasmány után egy könyörgést végeznek, és a szertartás végetér”93.

Az igeliturgia, vagy hittanulók miséje (a katekumenek ugyanis a szentmisének csak ezen a részén lehettek jelen) ősi volta miatt most is eredeti állapotát őrzi. Nincs introitus, mert csak az V. században vezették be a liturgiába ezt a misetételt. Leborulás A nagypénteki liturgia az újkorban meglepően erős jeleket használ. Ilyen erős jel az üres és nyitott tabernákulum. Nyitva áll Húsvét éjszakáján a királykapu is a keleti liturgiában. Jánosnál olvassuk94, hogy a katona lándzsája átdöfte Jézus oldalát, ahonnan vér és víz folyt ki. A szinoptikusok összekapcsolják Jézus halálának pillanatát a templom kárpitjának kettéhasadásával. Jézus oldalában egy új szentély nyílt meg Jánosnál, ahol a halál megállapítása egészen szent és ünnepélyes pillanat, mintha az evangélista a feltámadásról tenne tanúságot95. A leborulás (prosztráció) az első aktusa ennek a liturgiának. A lecsupaszított oltár előtti néma hódolat ez. Régen minden mise leborulással kezdődött96, ma csak Nagypénteken és a papszentelésben van meg ez a kifejező jel. A nagypénteki néma leborulásban benne van a nagy gyász, a legmélyebb imádás, a kegyelem-kérés, az egész földdel való egység97. Olvasmányok Amint fent olvashattuk, a IV. században, Jeruzsálemben már olvasmányok, zsoltárok, énekek, evangéliumi szakaszok hangzottak el a kereszthódolat után, kialakult, állandó rend szerint. Már Szent Jusztinosz hitvalló is egy olvasmányokkal kezdődő liturgiáról számol be 150-155 között írt Apológiájában. A mai liturgia Nagypénteken Izajás próféta negyedik Ebed Jahve dalát olvastatja a szenvedő szolgáról, ezáltal is belekapcsolva minket az ószövetségi jövendölések egyre tisztuló folyamatába. Responzóriumként Jézus utolsó szavai közül hangzik fel a 30. zsoltár: Atyám, Istenem, kezedbe ajánlom lelkemet! A szentleckében a Zsidókhoz írt levél szavaiból tudjuk meg, hogyan szerzett számunkra üdvösséget Krisztus a kereszten. Az igeliturgia csúcspontja János evangéliumának 18. és 19. fejezete, a passió. A passiót letakaratlan könyvtartóval olvasták, aminek Durandus kétféle okát adja: Egyrészt Krisztus is ruhátlanul függött a kereszten, másrészt pedig azért, mert az Úr elfogatásakor János evangélista köntösét elhagyva menekült98. A biblikusok nem gondolják, hogy János lett volna, csak annyit, hogy egy ifjú volt. Néhány helyen annál a résznél, ahol azt olvasták, hogy „szétosztották maguk között ruháimat”, az oltárterítőt levették. Durandus idejében a passiót mezítláb énekelték99.

93

Eteria útinaplója 37,4-8. sz. Jn 19,34. 95 BARSI-GÁL, i.m., 53. 96 ARTNER i.m., 160. 97 BARSI-GÁL, i.m., 55. 98 Mk 14,51-52. 99 ARTNER i.m., 161. 94

70


Ünnepélyes könyörgések A nagypénteki igeliturgia záró része ez az ősi egyetemes könyörgéssorozat. Valóban egyetemesek ezek a könyörgések, idegenül nagy méretükkel Jézus szívének a méreteihez igazodnak, nem a mi szívünk szűkösségéhez. Ezek a nagy könyörgések szerkezetükkel, stílusukkal tanítanak minket az imára100. A könyörgések neve orationes solemnes, vagy orationes fidelium, vagy preces communes, illetve prex universalis. Az ősegyház rendszerint ezekkel a könyörgésekkel fejezte be a tanító részt, ám a hittanulók már nem voltak jelen, ezért is viselte az orationes fidelium nevet, mert már csak a fideles, a teljes jogú hívőkből álló közösség imádkozta101. I. Szent Celesztin pápa szerint eredete Szent Pálra megy vissza, aki Timóteusnak a következőket rendelte: „Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért: a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy békés és csendes életet élhessünk, telve istenfélelemmel és tisztességgel. Ez jó és kedves a mi Üdvözítő Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére”102. A könyörgések a végleges formát a IV. század körül kapják, az orationes solemnes elnevezés először a VIII. században fordul elő103. A könyörgések mai rendjében először az egész Anyaszentegyházért imádkozunk, majd a pápáért, a papságért, a keresztelendőkért, a keresztények egységéért, a zsidókért, azokért, akik nem hisznek Krisztusban, akik nem hisznek Istenben, a világi vezetőkért, végül pedig a szenvedőkért könyörgünk. Kereszthódolat Jézus Krisztus keresztjét Jeruzsálemben Szent Ilona császárnő és Makáriusz jeruzsálemi pátriárka találta meg 320. szeptember 14-én. Tiszteletéről említést tesz Jeruzsálemi Szent Cyrill is katekéziseiben, a IV. században104. A legjelentősebb emlékünk a IV. században mégis a spanyol zarándoknő, Eteria leírása. „Miután befejeződött a szertartás a Keresztnél, vagyis mielőtt a nap felkelne, mindnyájan lelkesülten a Sionra mennek imádkozni annál az oszlopnál, amelynél megostorozták az Urat. Innen visszatérnek egy kicsit pihenni házaikba, és rögtön készen is vannak mindnyájan. És így a püspöknek egy széket tesznek a Golgotára Kereszt mögé, ami most ott áll, a püspök leül a székre, egy leterített asztalt tesznek eléje. A diakónusok az asztal körül állnak, és előhozzák azt az aranyozott ezüst ládikát, amiben a Kereszt szent fája van, felnyitják és felmutatják, az asztalra helyezik úgy a Kereszt fáját, mint a feliratot. Miután tehát az asztalra tették, a püspök ülve a szent fa végeire teszi a kezét, a diakónusok pedig, akik körben állnak, őrzik. Azért őrzik így, mert az a szokás, hogy az egész nép egyesével odajőve, úgy a hívek, mint a katekumenek, ráhajolva az asztalra, megcsókolják a szent fát és tovább haladnak. És mivel azt beszélik, hogy — nem tudom, mikor — valaki egy harapást ejtett rajta, és elvitt egy darabot a szent fából, ezért a diakónusok, akik körben állnak, most őrzik, nehogy valaki odajőve ismét úgy merjen tenni. Így tehát az egész nép elhalad egyesével; mindnyájan meghajolva először a homlokukkal, majd a szemükkel érintik a keresztet és a feliratot, s így megcsókolva a keresztet, továbbhaladnak, de senki sem teszi rá a kezét, hogy megérintse. És ahogy megcsókolták a keresztet és továbbhaladtak [ott] áll egy diakónus, aki Salamon gyűrűjét és azt a szarut tartja, amiből fölkenték a királyokat.”105 100

BARSI-GÁL, i.m., 61. KOVÁCH i.m., 118. 102 1Tim 2,1-4. 103 KOVÁCH i.m., 119. 104 KOVÁCH i.m., 119. 105 Eteria útinaplója 37. sz. 101



71

A szent Kereszt ilyen jellegű tisztelete hamarosan elterjed, főleg ott, ahol őriztek keresztereklyét. Ahol ilyen relikvia nem volt, ott egyszerű fakereszt előtt hódoltak. Rómában már az V. században van keresztereklye, a VI-VII. században pedig — görög hatásra — megismerkednek az adoratio crucis szertartásával is106. A nagypénteki liturgiába a VIII. században kerül be a kereszthódolat. Megtalálható az Ősgelaziánumban és a Szent Amand féle Ordóban, mindkét forrás említi, hogy utána áldoztak a hívek (communicantur omnes). A szertartás ekkor feltehetően még csendben folyt, külső ünnepélyesség nélkül. A kb. 754-ből való 24. római Ordo már tud az Ecce lignum crucis énekléséről, a következő képen: A püspök vagy a nép hódolata közben éneklik: Ecce lignum crucis, in quo salus mundi pependit. Venite, adoremus. Ezután a 118. zsoltár következik: Boldogok, akiknek útja szeplőtelen... Pseudo Alcuinusnál is megtalálható az Ecce lignum crucis éneke. A X. századi germán-római pontifikále már a szertartás majd minden elemét tartalmazza: Kereszt kitétele az oltár elé, két akolitus kíséri, Hagios ho Theosz impropéria Popule meus verssel (ez a keleti liturgiából ered), majd az Ecce lignum crucis antifóna a 118. zsoltárral, könyörgés a Szent Kereszthez, három térdhajtás, majd Crux fidelis és Pange lingua. A XII. századbeli 10. római Ordo szerint az Ecce lignum crucis antifóna közben megmutatják már a keresztet a népnek. A XIV. századi 14. római Ordóban már az antifóna alatti helyváltoztatást, a három fokozatban történő leleplezést és az emelkedő hangon történő éneklést is megtaláljuk107. A kereszt leleplezése Durandus szerint Krisztus Urunk levetkőztetésére emlékeztet, mely azért történik három részben, mert a zsidók háromszor csúfolták meg az Urat: először a helytartó udvarán, aztán a praetoriumban, végül pedig a kereszten108. A vélum levétele egyben fokozatosan tárja a hívek szeme elé a halott Istenfiát. Ez a leleplezés itt „reveláció”, kinyilatkoztatás erejével hat: mindeddig egy hatalmi Istenről álmodtunk, és most íme, itt van az értünk meghalt Úr109. A középkorban a keresztleleplezés előtt, ma a kereszthódolat közben énekeljük az impropériákat, azaz szemrehányásokat. Ezekben inkább a zsidó-keresztény önvád és lelkiismeretfurdalás lepleződik le, mintsem hogy Jézushoz illenének, akihez nem illik ez az ő szájában szemrehányásnak tűnő panaszének. A szent nyelveken: görögül és latinul hangzik fel az ének, majd pedig az anyanyelvünkön: „Szent Isten, szent Erős, szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk!” A három nyelvben egyesül az egész egyetemes Egyház: benne van a Kelet és a Nyugat, valamint a helyi egyház110. A kereszthódolatnak ősidők óta eleme a kereszt megcsókolása, a X. századtól kezdve hármas térdhajtással köszöntik a kereszten függő Urat. A középkorban a celebráns teljesen meztelen lábbal tette ezt meg, a Kivonulás könyvében írtaknak megfelelően: „Oldd le lábadról sarudat, mert a hely, amelyen állsz, szent föld!”111 Magyarországon a megújítás előtt a celebráns levette a cipőjét, de fekete harisnyában maradt a nagy hidegek miatt112. Az 1918-ban kiadott esztergomi Direktórium szerint közben mondjuk: „Imádunk téged Krisztus és áldunk téged, mert szent kereszted által 106

KOVÁCH i.m., 121. Uo. 123. 108 ARTNER i.m., 163. 109 BARSI-GÁL, i.m., 51. 110 Uo. 56. 111 Kiv 3,5. 112 ARTNER i.m., 163. 107

72


megváltottad a világot.” Lényeges az is, hogy mit éneklünk a hódolat közben. Mindenképpen hangozzanak el az imropériák, a Pange lingua, alkalmas még a Vexilla regis himnusz is (Venantius Fortunatus), hiszen ezek mind a Keresztről vallott hitünket fejezik ki, és nem csupán egyéni kesergésünket. Szentáldozás Nagypénteken az Egyház sosem mutatott be szentmisét, sőt, az őskeresztények az előre megszentelt adományok magukhoz vételétől is tartózkodtak. Ám a keresztény nép lelkében éltek Szent Pál szavai: „Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.”113 Szerették volna tehát ezen a napon is magukhoz venni az Oltáriszentséget. A 23. Ordo Romanusban, mely a VIII. századból származik, még azt olvassuk, hogy csak az áldozott, aki valóban akart (qui vero communicare voluerit). Az Gelasianum vetusban, az Ordo S. Amandiban és a 24. Ordo Romanusban már általános áldozást találunk (communicantur omnes). Ekkor Rómában két istentisztelet volt, egy délelőtt a Jeruzsálemi Szent Kereszt Bazilikában, délután pedig az egyéb templomokban, amely utóbbiakban a hívek áldoztak. A IX. században Szent Theodulf orleans-i püspök elrendeli az áldozást (penitus ab omnibus communicandum). Ebben az időben Amalarius szerint a római liturgia nem ismerte a nagypénteki áldozást, ezen a napon A Húsvéti Bárányt áldozták fel, mi pedig az Úrral mondjuk: Nem iszom a kehelyből addig a napig. A X. században keletkezett római-germán pontifikále szerint szintén mindenki áldozik (omnes), a XII. századi Pontificale Romanum szerint már csak az, aki akar (omnes, qui volunt)114. Az áldozást először a XII. században tiltja a 10. római Ordo (solus pontifex sine ministris), ezt ismétli meg a 14. és 15. Ordo is. Ez azonban nem volt általános: Németországban a XVI. századig, Franciaország egyes helyein a XVIII. századig szokásban volt, hogy aki akart, áldozott. A XVII. században két dekrétum is tilalmazza a nagypénteki áldozást. 1955-ben XII. Pius pápa115 újra engedélyezte a hívek számára a szentáldozást ezen a napon116. Mivel ezen a napon mindig az előző napon átváltoztatott Eucharisztiából áldoztak, ezt a szertartást az előre megszentelt adományok miséjének is nevezték, amelyről már az ünnep neveinél szóltunk. A bizánci liturgiába Severus antióchiai pátriárka vezette be a VI. században, hogy a hívek az „aliturgikus” napokon is áldozhassanak. Nyugaton eleinte minden speciális rítus nélkül áldoztak, majd a VIII. századtól az előszenteltek módjára, ami a XII. századra alakult át missa siccavá, melyben bort és vizet töltöttek, volt tömjénezés és fél kézzel az ostyát is felmutatták.117 Durandus szerint a bor és víz a Krisztus oldalából kiömlő vért és vizet jelenti itt.118 Sírbahelyezés A misekönyv már nem tartalmazza, mivel nem része a nagypénteki istentiszteletnek. A szentáldozás után a pap a maradék szentostyát a szentélyen kívül álló szentsírhoz viszi, ahol a tabernákulum előtt a fátyollal letakart monstranciát kihelyezi imádásra. Először a müncheni jezsuiták tették ki 1577-ben, hogy a 113

1Kor 11,26. KOVÁCH i.m., 125. 115 Maxima redemptione nostrae mysteria, 1955. XI. 16. 116 KOVÁCH i.m., 127. 117 Uo. 128. 118 ARTNER i.m., 164. 114



73

protestánsok valóságos jelenlétet tagadó, Nagypénteket örömünneppé tevő magatartásukkal szemben mélyítsék az igaz katolikus hitet. A szokás azóta él Németországban, Hazánkban, illetőleg a térség egyéb országaiban119. A Rítuskongregáció ezt a fajta tiszteletet megengedte, és 1955 után is jóváhagyta120.

N a g y s zo m b a t Nagyszombaton az Egyház Urunk sírjánál időzik, az ő szenvedéséről és haláláról elmélkedik. A szent asztal megfosztva áll, a szent áldozatot nem mutatják be mindaddig, míg csak az ünnepi vigília, vagyis a feltámadás éjszakai virrasztva várásának liturgiája be nem fejeződik. Csak ezután lesz helye a húsvéti örömnek, amelynek bőséges folyama ötven napra árad ki. A szentáldozás ezen a napon csak mint szent útravaló szolgáltatható ki.121

A sírban pihenő Krisztus tiszteletére semmiféle szertartás sincs. A zsolozsmát azonban ezen a napon is végezzük (ebben az értelemben nem „aliturgikus” nap).

Húsvét ünnepe Az ünnep jelentése, története Az ószövetségi választott nép életében a nomád eredetű ünnep egybefonódott az Egyiptomból való szabadulással (Kiv 12,21-23) és az arra való emlékezéssel (Kiv 12,11-14; Mtörv 16,1). Ehhez kapcsolódott a kovásztalan kenyerek tavaszi ünnepe. Így húsvétkor a szolgaságból való szabadulást a húsvéti bárány áldozatával és a kovásztalan kenyérrel ünnepelték. A Húsvét jelentése teljesen más értelmet kapott Jézus kereszthalála és feltámadása miatt. Jézus a mi húsvéti bárányunk, aki magára vette a világ bűneit, és ezzel megszabadította népét a bűntől, a haláltól, és ezáltal új életre támadt. Ezért lesz nagyon rövid idő után a húsvét a keresztség szentségének kiváltságos ideje. Érdemes Szent Ágoston egyik mondatát idézni: „Szenvedésével az Úr átment a halálból az életbe és nekünk, hívőknek megnyitotta az utat feltámadásával, hogy mi is átléphessünk a halálból az életbe”. Húsvét ünnepe a Niceai Zsinat (325) rendelkezése szerint a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap, dátum szerint március 22 és április 25 közé esik. A változó időpont miatt a változó ünnepek hozzá igazodnak (pl. Pünkösd, stb.). A húsvéti vigíliát követően az V. századtól (már Szent Ágoston is említi) volt húsvét hajnalán még egy szentmise, a húsvéti ünnepi mise. A szentlecke után a XI. században vezették be a szekvenciát, amelyben a feltámadt, győztes Krisztusnak, a mi Húsvéti Bárányunknak dicsérete hangzik el, Mária Magdolna tanúságtételével. (Éneklése kötelező!) Már a VII. századtól végezték számos alleluja éneklésével a húsvéti vecsernyét és körmenetben vonultak a keresztkúthoz. Ez a középkorban

119

MIHÁLYFI i.m., 148. KOVÁCH i.m., 130. 121 Missale Romanum 1970. 120

74


megszűnt. Húsvéti ünneplésünkhöz tartozik, hogy a húsvéti gyertya a szentély, vagy az oltár közelében áll. A felajánló könyörgés a Krisztus feltámadásán kívül az öröm más okairól is beszél: „Urunk, Istenünk, ujjongó húsvéti örömmel ajánljuk fel áldozatunkat, amely által csodálatosan újjászületik és növekszik Egyházad”. A húsvéti Szent Háromnap a húsvétvasárnapi vecsernyével fejeződik be. Már Szent Ágoston is említi, hogy az újonnan megkeresztelkedtek összejöttek, és előtte ünnepélyesen elmondták a hitvallást (több leveléből vett adatok szerint).

Húsvét vigíliája Rész Lucernárium

Felépítés, tudnivalók • Tűzszentelés a templomon kívül • Húsvéti gyertya „fölszerelése” és meggyújtása • Bevonulás a húsvéti gyertyával a sötét templomba • Exultet Igeliturgia Olvasmányok 1. Ter 1,1-2,2 A teremtés 2. Ter 22,1-18 Izsák feláldozása 3. Kiv 14,15-15,1 Izrael fiai a Vörös tengeren át megmenekülnek 4. Iz 54, 5-14 Örökre megkönyörül Izraelen az Úr 5. Iz 55,1-11 Örök szövetség, messiási ország. 6. Báruk 3,9-15. 32-4,4 Járj az Úr fényének világosságában! 7. Ez 36,16-17a. 18-28 Tiszta víz, új szív. Szentlecke Róm 6,3-11 Ha Krisztusban meghalunk, hisszük, hogy vele együtt élünk is. Evangélium A: Mt 28,1-10; B: Mk 16,1-7; C: Lk 24,1-12 A kenetvivő asszonyok A keresztség • Bevezető liturgiája • Mindenszentek litániája • Vízszentelő prefáció • Keresztelés • Keresztségi fogadás megújítása • Egyetemes könyörgések Eukarisztia • I. kánonban saját rész liturgiája • Ünnepélyes Allelujás elbocsátás Körmenet • Ad libitum. • Post communio könyörgés után, Szent Sír megnyitásával indul. A vigília ünneplése általában Nagyszombat éjszaka történik, de nem helyes „nagyszombati liturgiának” nevezni, mert így a délutáni feltámadási szertartást hívták. „A legrégibb hagyományok szerint a húsvéti vigília az Úrért átvirrasztott éjszaka (Kiv 12,42). Az éjszakai virrasztás, amelyet ekkor tartanak, emlékezés arra a szent éjszakára, melyen az Úr feltámadt, és ezért minden éjszakai virrasztás anyjának



75

tekintik”122 — mondja Szent Ágoston. Szent Zénó veronai püspök a IV. században fényességes éjszakának nevezi, melyen édes virrasztás van. A 400 körül írt apostoli konstitúciókban azt olvassuk, hogy a hívek vesperástól a kakasszóig voltak a templomban. Boldog Rabanus Maurus mainzi érsek is ezt az időpontot adja meg. A IX. századi poitiers-i pontificaléban is éjszakai időpontot találunk, Deutzi Rupertus apát pedig még arra figyelmeztet, nehogy az Alleluját éjfél előtt énekeljék123. A VIII. századi 1. Ordo Romanus kezdési időnek délután három órát jelöli meg, a 10. Ordo pedig már delet ír elő. A középkor folyamán aztán lassanként reggelre tolódott a szertartás.

Lucernárium – fényünnepség Tűzszentelés Ez a szokás Galliában keletkezett, már a VIII. században megvolt, Nagycsütörtökön, Nagypénteken és Nagyszombaton szenteltek tüzet. Rómában már a IX. században meghonosult, de a mai formájában, Nagyszombaton csak a XII. századi 10. római Ordóban találjuk meg. A tüzet vagy kovakőből pattintották ki, vagy gyújtó-üveggel a napsugárból csalták ki. Ennél a tűznél nemcsak az oltár gyertyáit gyújtották meg, hanem parazsából haza is vittek, és otthonaikban is ezzel gyújtottak tüzet.124 Metzi Amalarius a IX. században azzal magyarázta e szokást, hogy a Nagyhét utolsó napján az officium tenebrarumot minden fény kioltásával végezték, az Úr feltámadásakor pedig megszentelték az új tüzet, ami egyébként a húsvéti gyertyához is kellett. Mások szerint Nagy Konstantin rendelte el a keresztelendők felvonulásakor a város kivilágítását. Erre a feltevésre a keresztelendők neve: illuminandi, azaz megvilágosítandók is alkalmat szolgáltat. A tűz jelképe a halálnak és a föltámadásnak: elalszik, de fel lehet éleszteni. Durandus szerint a kovakő, amelyből a tüzet kiütik: Krisztus, a tűz pedig, amit kiütnek belőle: a Szentlélek.125 A templomon kívül vagy a kórus alatt történik: rövid bevezető és a tűz megáldása. A pap a húsvéti gyertyába berajzolja az Α-t és az Ω-t, majd beleszúrja az öt tömjénszemet. A megáldott tűzről meggyújtja a húsvéti gyertyát. Bevonulás Régen a tüzet a diakónus vessző végére erősített három gyertyán hozta be, közben pedig énekelte: Krisztus világossága! A vessző Krisztus emberségét jelképezte, amely meghajolt a szenvedésben, de a feltámadásban kiegyenesedett, a három gyertya pedig a Szentháromságos istensége, amely nem egyszerre ragyogott föl teljes fényében. Ez a szertartás a 14. római Ordóban van meg először teljesen, amely a XIII. században keletkezett126. Bevonulás: a pap kezében tartja a gyertyát, elindul a körmenet és énekli: Krisztus világossága! Ez először az elindulás helyén hangzik fel, másodszor a 122

Szent ÁGOSTON, Sermo 219. KOVÁCH i.m., 140. 124 MIHÁLYFI i.m., 149. 125 ARTNER i.m., 170. 126 ARTNER i.m., 172. 123

76


templom bejáratánál (ekkor meggyújtják a ministránsok és a hívek gyertyáit). A harmadiknál a templom gyertyáit és lámpáit is felgyújtják. A húsvéti gyertya megáldása és az Exultet Az ősegyházban estefelé a családban meggyújtották a lámpát és mondták: Krisztus világossága! — Istennek legyen hála! A IV. században Jeruzsálemben ez már rítusként szerepel: A tizedik órában van az, amit itt „licinicon”-nak neveznek, de amit mi „lucernarium”-nak mondunk: az egész tömeg összegyűlik az Anasztaziszban, meggyújtanak minden gyertyát és fáklyát, és így hatalmas fény támad. A fény nem kívülről adódik, hanem egy barlang belsejéből sugárzik szét, ahol éjjel-nappal mindig ég egy mécses, vagyis a korlát mögött; elmondják a lucernáriumi zsoltárokat és antifónákat is hosszantartóan127.

A húsvéti gyertya megszentelését a gallikán liturgia a keleti rítusból vette át a VII. században. A X. századi római-germán pontifikálé is ismeri már a rítust. Mivel a diakónusok tisztéhez tartozott a templomok kivilágításáról gondoskodni, ezért természetes, hogy az új tűzről is ők gyújtották meg a húsvéti gyertyát128. Az Exultet éneke gyertya megszenteléséhez, vagy fölajánlásához tartozik. A IV. században Szent Jeromos tiltakozott az északitáliában már meglévő, de Rómában még nem énekelt laus cerei dagályos stílusa miatt, melyben terjengős természetleírások találhatóak, különösen a méhek életének ecsetelésében129. Szent Ágoston is írt laus cereit, amint ezt maga említi a De civitate Deiben130. Az Exultetet a diakónus egy díszes prefációdallamra énekeli, amely régen improvizatív volt, mint ahogy a szöveget is valószínűleg maga a diakónus írta hozzá. Számos itáliai egyházban ezt egy tekercsről énekelték, amelynek a hátán képek voltak, melyek a tekercs forgatásával mindig úgy változtak, hogy éppen azt ábrázolják, amiről a diakónus énekel131. Az Egyház szimbolikája szerint a húsvéti gyertya az Üdvözítőt jelképezi, aki Húsvétkor halottaiból föltámadott. Ezért szokták földíszíteni, ezért olyan nagy, ezért vannak rajta a sebek helyét jelképező tömjénszemek, valamint az időt és az örökkévalóságot jelképező számok és betűk. Durandus szerint a húsvéti gyertya a tűzoszlopot is eszünkbe juttatja, amely ezen az éjszakán vezette a zsidó népet az Egyiptomból való menekülés közben132. Ma a húsvéti gyertyát az állványára helyezik, majd megtömjénezése után felhangzik a húsvéti örömének. Ezt mindenki állva, kezében gyertyával hallgatja. „Most kérünk, tehát, Urunk, téged, hogy ne aludjék ki ez a gyertyaláng, melyet néked áldozunk, és el nem fogyó tiszta fénnyel űzze távol lelkünktől az éj minden árnyát”. Ma diakónus, a pap, vagy világi hívő is énekelheti, de ki kell hagyni a papi részeket (pontosan jelölve van).

127

Eteria útinaplója 24,4. sz. KOVÁCH i.m., 144. 129 Az Exultet szövegének kialakulása, illetve elemzése ennél természetesen sokkal gazdagabb téma, itt éppen csak említésére nyílik lehetőség. 130 KOVÁCH i.m., 146. 131 ARTNER i.m., 174. 132 UO. 128



77

Igeliturgia Az Ősegyházban a katekumenek ezen az éjszakán kapták meg az utolsó oktatást a keresztség előtt. Az olvasmányok után a püspök kifejtette az értelmüket, zsoltárokat énekeltek és könyörgésekkel fordultak Istenhez. A lectiók hagyományos száma 12 volt, ezeket a IX-XV. századig görögül és latinul olvasták.133 Ma hét ószövetségi olvasmány, egy szentlecke és egy evangélium van, minden olvasmány után válaszos énekkel és könyörgéssel. Témáit lásd a táblázatban. Az utolsó olvasmány után következik a „Dicsőség a magasságban Istennek”. Ekkor újból megszólalnak a csengők, a harangok és az orgona. Ettől kezdve ismét szokás szerint használjuk az orgonát. A szentlecke után a pap énekli a díszes Alleluját.

A keresztség liturgiája Keresztvízszentelés A katekumenek megkereszteléséhez volt szükség a keresztvízre, melyet Szent Bazil az apostoli hagyományból származtat. A legrégebbi formulája ennek a keleti egyházban, a IV. században élt Szerapionnál található meg. A nyugati Egyházban a mai formához hasonlót találunk már a Gelasianumban134. Hogy miért éppen ezen a napon szentel az Egyház keresztvizet, illetve miért ezen a napon keresztel, arra Durandus a következő magyarázatot adja: a keresztség a bűnöktől való megtisztulás által részesít az Úr szenvedéséből, ugyanakkor a kegyelemben való újjászületés Krisztus feltámadásából meríti erejét, tehát érthető, hogy Nagypéntek és Húsvét között szolgáltatjuk ki ezt a szentséget135. Egyébként a húsvéti vigília szépsége és rendkívülisége miatt is kézenfekvő, hogy az istengyermeki életre újjászületett embereket ezen az éjszakán fogadja be a talpig ünneplőben lévő Egyház. Mindenszentek litániája Amíg a keresztelőkápolnában megkeresztelkedtek a hittanulók, addig a hívek a templomban imádkoztak értük, kérve minden szent közbenjárását, amint ezt már Amalarius is említi. A VII. századtól kezdve éneklik ezt a litániát, és mivel idejük volt bőven, az invokációkat többször is megismételték.136 Vízszentelő prefáció A mai prefáció már megvan az Gelasianum vetusban.137 Régen ez alatt számos szimbolikus cselekedetre került sor, amiket a következőkben vázlatosan ismertetek. A prefáció során a pap először kereszt alakban szétválasztja a vizet, egyesek szerint annak jeléül, hogy a kereszt négy ága szerint csurogjon a Megváltó vére az új paradicsom négy égtája felé, Durandus viszont exorcizmust lát ebben a mozdulatban. A pap kezével érinti a vizet a papi hatalom jeleként, majd mind a négy égtáj felé hint belőle kezével, annak jeléül, hogy a keresztség kegyelme az egész világra kiterjed. A prefáció következő részénél a pap háromszor kereszt alakban a vízbe lehel, amint Isten 133

KOVÁCH i.m., 151. MIHÁLYFI i.m., 151. 135 ARTNER i.m., 180. 136 KOVÁCH i.m., 152. 137 Uo. 104. 134

78


is lelket lehelt az első emberpárba és ahogy Jézus is apostolaira lehelte a Szentlelket. Ez a szertartás már a Gelasianumban is megvan. Ezután a pap belemártja a húsvéti gyertyát a vízbe, hogy amint Jézus megszentelte a Jordánt azzal, hogy belelépett, úgy szentelje meg ez a Jézust jelképező gyertya ezt a vizet. A VIII. században a keresztelendők mártották be gyertyáikat, a húsvéti gyertyát a XII. század óta merítik bele a vízbe. Újabb lehelés következik, ezúttal Ψ alakban, talán a Szentháromság jele, talán a léleké (ψυχη)138. A mai szertartás rendje A pap a ministránsokkal együtt körmentben vonul a keresztvíz szentelés helyére. A keresztelendőket nevükön szólítja, majd a Mindenszentek litániáját állva imádkozzák vagy éneklik. A keresztvíz-szentelési ima közben a húsvéti gyertyát át kell adni a papnak, aki a vízbe meríti azt. Ha van keresztelés, a keresztelendők ellene mondanak a sátánnak, megvallják hitüket és részesülnek a keresztség szentségében. A felnőtteket ilyenkor a bérmálás szentségében is részesítik. A keresztség végeztével (ha nem volt keresztelés, a keresztvíz-szentelési ima után) mindenki meggyújtja gyertyáját és felállva megújítja keresztségi ígéretét. A végén a pap szenteltvízzel hinti meg a hívek közösségét, és a keresztvizet elviszik őrzési helyére. Ezalatt az ÉE 837. énekét éneklik. A húsvéti időben ebből használunk a keresztelések alkalmával.

Az Eucharisztia liturgiája A mai szertartásrend szerint a szentmise áldozati része a szokásos rend szerint folyik, az elbocsátásban kettős Allelujával. A régebbi liturgiák több eltérést is ismertek ebben a misében. Ma is elmarad az introitus és a kyrie, utóbbit pótolja a mindenszentek litániájának záró része. Nem visznek gyertyát az evangélium olvasásához, mert egykor az újonnan megkereszteltek is égő gyertyával a kezükben vettek részt a szentmisén és a húsvéti gyertya is égett. Nem volt régen offertorium, mert ezen az éjjelen a húsvéti gyertyát ajánlották fel, nincs credo, mert a keresztelési szertartás után megvallottuk már a hitünket. Régen Agnus Dei sem volt, szintén a mindenszentek litániájában elhangzottak miatt, nem volt békecsók sem, mert a hívek hajdan nem áldoztak ezen az éjszakán, illetve a frissen kereszteltek igen, de ők még a bérmálás után139. A communio és postcommunio helyén régen egy rövidített vesperást énekeltek, illetve 1955-tól, amikor újra estére került ez a szertartás, laudest. Ennek rövidségére ügyeltek, nem akarták túlzottan kifárasztani a frissen keresztelteket140.

138

ARTNER i.m., 182. MIHÁLYFI i.m., 151. 140 „...de mindent sietve végeznek a nép miatt, hogy ne tartsák ott sokáig őket, és így elbocsájtják a népet.” Eteria útinaplója 38, 2. sz. 139



79

Az alábbiakban több cikk került idézésre az egyes liturgikus napokról való ismeretek elmélyítésére. Ezek természetszerűleg a jegyzet részét képezik, elolvasásuk szükséges a tételek teljes és helyes kifejtéséhez.

A húsvéti idő

A húsvéti idő valószínűleg ószövetségi szokásból ered, melyet az ősegyház átvett, de egészen más tartalommal. Addig, amíg az ószövetségi ünneplés a Húsvét utáni ötvenedik napot aratási hálaadási ünnepnek és a Sínai szövetség megkötésének emlékére tartották, a keresztények egyetlen napnak tekintették a húsvéttól pünkösdig terjedő időszakot.

Húsvét nyolcada és a húsvéti idő Amikor a keresztény Húsvét ünneplése belép a történelembe, azonnal kapcsolódik hozzá az utána következő ötven nap ünneplése is. Tertullianus szerint „nagy örömmel” kell megünnepelni ezeket a napokat. Szent Ireneus szerint pedig az ünnep „egyetlen napját” jelenti ez az idő. Ebben nyilvánul meg mind a mai napig a húsvéti idő ünneplése. Húsvét nyolcadát Rómában a „fehér ruhák hetének” nevezték. A IV. századtól a keresztség utáni oktatásokat végezték az új megkeresztelteknek, ez a misztagógikus katekézis. Szent Ágoston még beszédeiben is különbséget tesz az „újszülöttek” és a hívek között. Több helyen külön miseszöveg található Húsvét nyolcadára és a megkereszteltekért. A Húsvét utáni vasárnap az új megkereszteltek letették fehér ruháikat és a hívek közt megkezdték tanúságtevő életüket. Ezt a vasárnapot „Fehérvasárnapnak” nevezzük ma is. A Sacramentarium Gelasianumban egy második miséje is van e vasárnapnak, amelyen az egy éve keresztelteket ünneplik (pascha annotinum). Minden nap van Dicsőség a misében, és lehet szekvencia is. A húsvéti idő olvasmányait nem az Ószövetségből, hanem az Apostolok cselekedeteiből olvassuk. Az evangélium pedig szent János evangéliumából, a búcsúbeszéd egyes részei. A húsvéti idő saját éneke az „Alleluja”, amelyet a misék bevonulási és áldozási énekeihez is hozzá teszünk, illetve a Válaszos zsoltár válasza helyett is alkalmazható.

U r u n k m e n n y b e m e n e t e l é n e k ü n n e p e – Á l d o zó c s ü t ö r t ö k A szentírási olvasmány (Ap Csel 1,1-11) elbeszéli a mennybemenetel eseményét a Húsvét utáni 40. napon és a Szentlélek eljövetelének megígérését, az evangéliumban pedig elhangzik Krisztus ígérete: „Én veletek vagyok minden nap a világ végéig” (Mt 28,20) és „elküldöm nektek a Vigasztalót” (Jn 16,7). Már a IV. században ünnepelték. Magyarországon századokon át ez volt a húsvéti áldozás határnapja, vagy elsőáldozás, ezért kapta az „áldozócsütörtök” nevet. Az ünnep teológiai jelentése, hogy dicsőségesen lezárult Jézus földi működése, többet már nem jelenik meg. Áldozócsütörtöktől kezdődik az a kilenc nap (novena), amely a Szentlélek kiáradására készít föl.

80

LITURGIKA Error! Style not defined. Magyarországon ma, húsvét hetedik vasárnapján ünnepeljük Áldozócsütörtököt, Urunk mennybemenetelének ünnepét. A mai nap a liturgia az üdvösségtörténet eseményét segít átélni újra. Már a kezdőénekben az Apostolok cselekedeteiből ismert angyali kérdéssel találkozunk: Galileai férfiak, mit álltok itt az égre nézvén? Az olvasmány és az evangélium is a negyvenedik nap eseményének részesévé tesz, látjuk, amint Jézus a mennybe emelkedik. Eltávozása a földről szimbolikus, már-már liturgikus esemény, hiszen addig is csak mint megdicsőült, föltámadott jelent meg, tértől és időtől meg nem kötözve, és eztán is megtehetné, az „ég”, a „menny” sem köti őt jobban helyhez. Mégis jelképes cselekedetével tanítani akar bennünket arra, hogy ezzel a negyven napos közöttünk járásával véglegesen befejezte földi működését közöttünk. Ez után már nem tanít, nem tesz csodákat, nem látjuk őt. Mindent megkaptunk már, ami az üdvösséghez szükséges, egyet kivéve, a Szentlelket, melyet megígér, és az apostoloknak kilenc napos várakozása, a kereszténység első virrasztó „kilencede” után elküld. Ez a kilenced megjelenik a liturgiában is: a pünkösdig hátralévő napok mise és zsolozsma könyörgései egyaránt a Szentlelket várják, kérik az Atyától a Vigasztaló elküldését. A mennybemenetel dramatizáló megjelenítés. A középkorban helyenként a mise evangéliuma után egy Jézus képet vagy szobrot húztak fel a szentélyből a templom padlására, a húsvéti gyertyát pedig elvitték az oltár mellől, hogy ezzel is megtapasztalni segítsék a nap misztériumát: az eltávozott Úr látványa után a hit korszaka következik. Van azonban, ami nem egyszerűen dramatizáló kedv kérdése. Ez pedig a liturgikus megemlékezés időpontjának a kérdése. Jézus egy héttel húsvét előtt vonult be Jeruzsálembe, ezért ünnepeljük körmenettel virágvasárnap. Kereszthalála előtti nap ülte utolsó vacsoráját apostolaival, amit mi is nagycsütörtökön ünneplünk. A húsvéti ünnepeket lezáró zsidó pünkösdkor, ötvenedik nap szállt le a Szentlélek az apostolokra, amit mi is az ötvenedik napon celebrálunk. A nagyböjtöt azért kezdjük szerdával, hogy a szimbolikus negyven napi böjt ideje kiteljék húsvétig. Mint egy mostoha gyerek áll itt a mennybemenetel ünnepe, a negyvenedik nap, Áldozócsütörtök vasárnapra téve. Ha a liturgia az üdvösségtörténet eseményeit jeleníti meg, akkor az ünneplések ugyan úgy nem lehetnek esetlegesek, ide-oda tologathatók. Azon túl a Szentlélek-várás kilencedének logikáját is lerontja ez a változtatás. A liturgia, miként a mennybemenetel maga is, nagy hitet kíván tőlünk. Hitet, hogy a maguk idején megült ünnepek akkor is adnak valamit, ha azok kicsit kényelmetlenebb időben történnek.141

Pünkösd ünnepe A Pünkösd a húsvéti idő záróünnepe. Neve a πεντεκοστης (pentekosztész), ötvenedik szóból ered. Húsvét vigíliája mellett hosszú időn keresztül a mai nap is keresztelési nap volt. A húsvétihoz hasonló vigíliás ünneplés kapcsolódott hozzá (olvasmányok, mindenszentek litániája, vízszentelés, stb.). Az olvasmányok a Szentlélek eljöveteléről szólnak, a prefáció Pünkösd titkáról szól. Pünkösdkor szekvenciát éneklünk (Veni sancte Spiritus, XI. század), majd a mise kettős allelujával fejeződik be. Eloltják a húsvéti gyertyát és a keresztkút közelében helyezik el. (Számos helyen Pünkösd másodnapját, vagy Pünkösdhétfőt is tartanak. A liturgikus előírások szerint a Szentlélekről szóló szentmisét lehet mondani, de a húsvéti idő nem hosszabbodik meg). Pünkösdnek nincs nyolcada, mert záró, teljessé tevő ünnep, nem pedig valami újnak a kezdete.

141

FÜZES Ádám, Áldozócsütörtök – Mennyemenetel, Új Ember, (2003) 22 (2860) 2.



81

A nagyböjti idő Hamvazószerdától virágvasárnapig Története Quadragesima – negyven nap. A IV. században 40 napig készültek a keresztségre. A 40 nap szimbolikájához mozzanatok a Bibliából: Jézus 40 napig böjtöl, Mózes 40 napig böjtöl a törvény kihirdetése előtt, 40 éves pusztai vándorlás, Illés 40 napig megy a Hórebre, Jónás 40 napos bűnbánatra hívja Ninivét. Az első három század üldöztetései között az Egyház szó szerint a föld alá kényszerült. Nagy Konstantin türelmi rendelete után azonban módjában állt, hogy az Úr negyvennapos böjtölésének mintájára kialakítsa a negyvennapos előkészületi időt. A hangsúly akkoriban a keresztség szentségére való előkészületen és annak a Húsvéttal való kapcsolatán volt. A későbbi századokban a felnőtt keresztelések elmaradása miatt elveszítette ezt a jellegét és átalakult a bűnbánattartás és a böjtölés idejévé. A nagyböjt kezdőnapja először vasárnap volt, de mivel a keresztények vasárnap nem böjtöltek, ezért a 7. századtól néhány nappal korábban, szerdán kezdték a nagyböjti időt (6x6=36, a maradék 4 nap az első vasárnap előtt). A „hamvazó” melléknevet azért kapta ez a nap, mert a vezeklőruhák megáldásakor a bűnbánók hamuval hintették meg magukat. Ez a gyakorlat – a hamvazás – mindmáig megmaradt. A vasárnapi szentírási olvasmányok az „A” évben a keresztség szentségével kapcsolatosak, vagyis a keresztelésre való felkészülés idejét idézik (szamariai asszony, a vakonszületett meggyógyítása és Lázár feltámasztása). A „B” évben Krisztus személye és a megváltás áll középpontban („bontsátok le ezt a templomot...”; „fel fogják emelni az Emberfiát”; „ha a búzaszem nem hull a földbe”). A „C” évben az egyéni megtérés szükségessége a fő gondolat. Ezért olvassuk a terméketlen fügefáról, a tékozló fiúról és a házasságtörő asszonyról szóló példabeszédeket.

Általános tudnivalók • • • • • •

A nagyböjti idő bűnbánati jellege miatt a következő előírásokat kell megtartani: az orgona csak az ének kíséretére szorítkozhat; vasárnapokon és hétköznapokon (főünnepek kivételével) elmarad a Dicsőség, az Alleluja helyett Tractust vagy evangélium előtti verset éneklünk; az oltárokon nincs virág díszítés; hangos mulatozást nem rendezünk; a liturgia színe a lila; nagyböjt péntekjein a hústilalom 14 éves kortól nem váltható át más jócselekedetre.

Nagyböjt kiemelkedő napjai Hamvazószerda: A szentmisére a bevonulás a szokott módon. A homília után történik az ünnepi misén a hamu megáldása és szenteltvízzel való meghintése. A hívek hamvazása után

82


szokott rendben folytatódik a mise. A többi szentmisén és nagyböjt 1. vasárnapján a helyi szokások szerint van a hamvazás. A hamu az előző évi virágvasárnapi barkákból készül és figyelmeztet a mulandóságra. Hamvazószerda szigorú böjti nap, húst nem fogyasztunk, háromszor eszünk és legfeljebb egyszer(sem) lakunk jól.

Nagyböjt 4. vasárnapja: Laetare vasárnap Ezen a vasárnapon a nagyböjt szigorúsága enyhül, szólhat az orgona, az oltárt virággal lehet díszíteni és a liturgia színe a rózsaszín. A Nagyböjt felén túl értünk. A keresztelendők már letették első vizsgáikat, örül az Anyaszentegyház, hogy új tagokkal gyarapszik. A Húsvét felé tartó negyven napos böjti, sivatagi vándorlásunknak javarészét megtéve örömmel állunk meg. Már szinte ide látszik Jeruzsálem, Isten városa. A mise énekei között többször is visszatérő 121. zsoltár eredetileg a Jeruzsálembe zarándoklók öröméneke volt, amellyel beléptek a fáradságos út végén a Szent Városba. A mi zarándoklásunk is e város felé tart, csak már nem annyira a földi metropolisz utunk célja, hanem az Örök, Mennyei Jeruzsálem. Az a hely, ahol már a Bárány világossága fog ragyogni, mely mindnyájunk igazi hazája. A transzcendens örömmel párhuzamosan a természet is kivirult: tavasz van. Rómában ilyenkor a már színpompásan virágba borult rózsákat áldotta meg a pápa. Később egy arany rózsát szentelt, melynek belsejében kis szivacs illatszert rejtett. Ezt a rózsát aztán előkelő nemeseknek ajándékozta őszentsége. Ezekről a rózsákról kapta a mai nap miseruhájának színét is, ezért enyhül rózsaszínre a nagyböjti viola szín szigorúsága. Ezért szabad e napra virággal díszíteni az egyébként egyszerű nagyböjti szentélyt, sőt még az orgona is bátrabban szólhat, elő-elővillantva valamit a készülő húsvéti örömből.142

Nagyböjt 5. vasárnapja: Feketevasárnap E vasárnap régi neve: Feketevasárnap. Ekkor számos templomban még ma is szokás viola vagy fekete lepellel letakarni a feszületeket. Magyarországon a középkorban minden képet, szobrot és feszületet fekete lepellel takartak el, innét ered a „Feketevasárnap” elnevezés. A századok során aztán ez a lepel a nagyböjt általános színét vette magára, lila lett. A képeket, szobrokat eltakarjuk, amint virággal sem díszítjük a templomot, úgy ezekkel sem akarjuk ékesíteni Isten házát, mert az egyre közelgő Nagyhéten csak a legfontosabbakra akarunk figyelni. A kereszteket azonban másért fedjük el. Egyes korokban valóban az ékköveket is el akarták fedni, mint a Nagyhéttől idegen pompát. El akarták fedni a keresztet azért is, hogy ne váljék megszokottá. Az egész évből kiválik a Nagyhét a maga szokatlanságával. Nagypénteken majd a kinyilatkoztatás erejével jelenik meg előttünk a lepel alól lassanként előtűnő kereszt, rajta a megölt Istenfiával, a maga véres valóságában. Addig azonban, a szenvedés eme két hetében nem látjuk a keresztet, mégis ünnepeljük. A letakarásnak van egy másik, manapság elfeledett, vallástörténetileg azonban nagyon ősi és mélyen emberi oka, értelme. A szentet eltakarjuk, mert azt az emberi szem nem képes felfogni. Az ókori Kelet vallásaiban ugyanúgy megtaláljuk ezt a motívumot, mint az Ószövetségi Szent Sátornál, Mózes elfödött arcánál, vagy pedig a templomi Szentek Szentjét takaró kárpitban. A liturgiában tudva-tudatlanul ma is megmaradt ez a cibóriumra akasztott vélum, a szentségi áldáskor használt vélum és egyes helyeken még a tabernákulum előtti fályol használatában. A letakart kereszt jelzi, hogy alatta valami első látásra nem érthető, magán túl mutató jel, szentség van! Hiszen Nagypénteken majd szentségként, kegyelemközvetítőként jelenik meg a Kereszt. Erről

142

FÜZES Ádám, „Vigadozzál Jeruzsálem”, Új Ember, 59 (2003) 13 (2852) 2.



83

beszél a prefáció is: „a Kereszt kimondhatatlan ereje hirdeti Krisztus győzelmét és hatalmát a világ felett”. Ez a kimondhatatlanság, misztérium-jelleg jelenik meg a kereszt letakarásában.143

Nagyböjt péntekjein a keresztutat egyszerű ájtatosságként vagy ünnepélyesen lehet végezni.

A karácsonyi ünnepkör Advent első vasárnapjától Urunk megkeresztelkedésének ünnepéig tartó időszak.

Az advent Története és tanítása: Eredetét nem tudjuk pontosan megállapítani, mert az egyes egyházakban különböző volt a gyakorlat. A IV. században a gallikán liturgiában már megtalálható, de itt még nem Karácsonyhoz csatlakozik, hanem a vízkereszti felnőtt keresztelésre készültek fel a keresztelendőkkel három héten keresztül. Az V. században fényesebb lett a karácsony, mint a Vízkereszt, ez elé kerül az advent. Rómában először Nagy Szent Gergely pápa tesz bizonyságot advent létezéséről. Négy héten keresztül készültek az Úr születésére, hétfői, szerdai és pénteki böjtöléssel. Galliában és az ambrozián liturgiában hat vasárnapot számláltak Karácsony előtt, a Sacramentarium Gelasianumban még ötöt, Rómában azonban csak négyet, amely aztán általános gyakorlattá vált nyugaton. Advent a Szent András apostol ünnepéhez közelebb eső vasárnappal kezdődik (nov. 27-dec. 3.). Liturgikus ünneplés: Négy adventi vasárnap van. A szentírási olvasmányok az egyes vasárnapokon a következő témákról szólnak: éberség Krisztus várásában (1. vasárnap), megtérésre való felszólítás Keresztelő Szent János prédikációja által (2. vasárnap), az Előfutár tanúságtétele (3. vasárnap) és Jézus születésének hírüladása (4. vasárnap). A harmadik vasárnapnak külön neve is van: Gaudete vasárnap. Ezen a napon a hosszú készületi időben megfáradtakat bíztatja az Egyház: „Örvendjetek mindig az Úrban! Ismét mondom: Örvendjetek! Mert az Úr immár közel van hozzánk!” (Introitus, Fil 4,4). Az öröm a miseruha színében is látszik: a viola rózsaszínre változik. Az oltárt virággal, a szentmisét orgonajátékkal díszíthetjük. Advent idején templomainkban hajnali (Roráte) misét tartanak. Régen az adventi hétköznapokon hajnalban a Szűzanya tiszteletére végezték a misét. Ez a mise a „Roráté coeli desuper” (Harmatozzatok egek onnan felülről) szavakkal kezdődött. Ma adventi köznapi szentmisét végzünk, melynek szövege minden nap más. Advent jellege kettős: megemlékezés Urunk első eljöveteléről, de ugyanakkor Krisztus történelem-végi, második eljövetelének várása is. Ennek megfelelően advent idejét két részre oszthatjuk, amit nagyon jól kifejez a két adventi prefáció is. Az első 143

FÜZES Ádám, Elfedve de nem elfelejtve. A „Kereszt kimondhatatlan ereje” és feketevasárnapi letakarása, Új Ember, 60 (2004) 13 (2903) 2.

84


rész (december 16-ig) a második eljövetelre való várakozásról és a készenlétről szól: „Ő első eljövetelekor magát megalázva testet öltött, teljesítette a kezdettől fogva neki rendelt küldetést, és megnyitotta számunkra az örök üdvösség útját”. A második rész (dec. 17-től) már közvetlenül a karácsonyi készületre hívja fel figyelmünket: „Őt előre hirdette a próféták szózata, és kimondhatatlan szeretettel hordozta a Szűzanya, az ő közeledtét jelezte Keresztelő János, majd bizonyságot tett arról, hogy már hozzánk érkezett”. December 17-től „erős köznapok” veszik kezdetüket. Ekkor már nem mondhatók votív misék, sem szentek emléknapjai nem tarthatók, csak megemlékezésként. E napok sajátosságai az Ó antifónák, amelyekben minden nap egyegy messiási címmel énekelve várjuk az Üdvözítő érkezését (ennek rendes helye a vesperás Magnificat-antifónája, de a misén is énekelhetjük őket). Advent alatt csak énekkíséretre szól az orgona. Nincs Dicsőség a szentmisékben, Alleluja azonban van.

A karácsonyi idő A karácsonyi idő Karácsony első vecsernyéjétől Urunk megkeresztelkedésének vasárnapjáig tart.

Karácsony – Urunk születése Karácsony története Az ünnep kialakulásában jelentős szerepet játszott a III. századi erős eretnekség, az arianizmus. Az ariánusok tagadták Jézus istenségét. Ezzel szemben hangsúlyozták az egyházatyák és a zsinatok, hogy Jézus a Szentlélektől fogantatott és születésétől fogva Isten. A római birodalomban elterjedt egy másik pogány kultusz is: a Sol Invictus, azaz a „Legyőzhetetlen Napisten” kultusza. Hívei december 25-én, a téli napfordulókor ünnepelték a Nap születésnapját. Karácsony megtartását a Római kalendáriumban 354-ben találjuk meg ezen a napon. Valószínűleg már húsz évvel korábban megünnepelték a pogányok Natale Solis napján Krisztus születésének ünnepét, mert a keresztények számára a Fény, a Legyőzhetetlen Nap maga Jézus Krisztus (Mal 3,20), ezért került Karácsony erre a napra. Karácsony liturgiája Ezen a napon minden pap három misét mondhat. Ez a gyakorlat a római pápai liturgiában gyökerezik, amely a XI. századtól már a többi egyházban is elterjedt. Nagy szent Leó pápa (440-461) idejében Karácsony napján csak a Szent Péter bazilikában volt egyetlen mise. Az éjféli mise akkor vált szokássá, amikor a római Maria Maggiore bazilikában Jézus jászolát helyezték el (ma is ott látható). Karácsony hajnalán a pápa a Szent Anasztasia templomba ment misét mondani a bizánci vértanú évfordulója alkalmából. Nagy szent Gergely pápa (590-604) idejében már mind a három szentmisét elvégezték az Örök Városban a következő sorrendben: éjféli mise a Maria Maggiore-bazilikában, hajnali a Szent Anasztasia templomban, délelőtti nagymise a Szent Péter-bazilikában. Az éjféli mise az Úr megszületésének hírüladását mondja el, a pásztorok miséje a pásztorok köszöntését, míg az ünnepi mise bemutatja nekünk az Istenembert János evangéliumának prológusa szerint.



85

Az éjféli mise előtt lehet genealógiát (ünnephirdetést), esetleg virrasztást (ÉE 1022. oldal), pásztorjátékot tartani vagy jászolba-helyezést végezni. Karácsonykor a Credo megtestesülésről szóló részei alatt letérdelünk. Karácsonynak nyolc napos ünneplése, oktávája vagy nyolcada van. Az Egyház szinte megállítja az időt: nyolc napon keresztül MA van, MA született a Megváltó, az Úr Jézus Krisztus. Az egész nyolcad alatt a szentmisében van Dicsőség.

Karácsony nyolcadának jeles napjai December 26.: Szent István diakónus, első vértanú. A kereszténység első vértanúja, aki kimondta a Főtanácsban, hogy Jézus volt az a Messiás, akit a zsidó nép várt, a nép vezetői halálra adtak. Beszéde miatt megkövezték. Gyilkosai ruhájukat egy Saul nevű ifjú farizeus lábához tették, aki megtérése után Pál apostol lett. December 27.: Szent János apostol és evangélista ünnepe. János az egyetlen apostol, aki nem vértanúként fejezte be életét. A negyedik evangélium szerzője, három levelet és a Jelenések könyvét írta. Isten lényegének a szeretetet mondta. Az ünnepen bort szentelnek, majd körbekínálják: Bibe charitatem Sancti Johannis! – „Idd Szent János szeretetét!” December 28.: Aprószentek. A betlehemi gyermekgyilkosság áldozatai voltak a Krisztus elleni hatalmak első áldozatai. Ma az abortuszok áldozataiért imádkozik az Egyház. Szent Család ünnepe (dec. 30): A XIX. században keletkezett az ünnep, amikor a názáreti otthont állították a családok példaképéül. Karácsony nyolcadába eső vasárnap ünnepeljük, ha nincs ilyen, akkor 30-án. December 31.: Év végi hálaadás. A polgári év végén közös hálaadást és lelkipásztori beszámolót tartanak misében vagy a nélkül a Te Deum eléneklésével. Január 1.: Újév, Karácsony nyolcada, Szűz Mária, Isten Anyja. Mária istenanyaságára figyelünk a polgári év első napján és a békéért imádkozunk, ugyanis ez a béke világnapja is. Régen Jézus körülmetélkedésére is emlékeztek.

Vízkereszt – Urunk megjelenése – Epifánia A keleti egyház ezen a napon Jézus megkeresztelkedését állította előtérbe a kánai menyegzővel együtt. Nagy Szent Leó pápa epiphanianak (az Úr megjelenésének) nevezi e napot és nyolc homíliában beszél a bölcsek látogatásáról. Ezt a mai napig így ünnepli a nyugati egyház. A szentmise olvasmányai a bölcsek imádásában a népek hódolatát írják le (olvasmány), és minden népnek hirdetik az örömhírt (szentlecke, zsoltárok). Az epifánia görög szó, a császár megjelenését jelentette. Keleten nagy vízszentelést tartottak ezen a napon és kereszteltek, ugyanis Jézus is ezen a napon lépett a Jordánba, hogy ott megkeresztelkedjék. Jézus megkeresztelkedéséről és a kánai menyegzőről csak a zsolozsmában emlékezik meg ezen a napon a nyugati egyház (pl. II. Magnificat-antifóna: „Három csodát ünneplünk ezen a szent napon: Ma a csillag elvezette a bölcseket a jászolhoz, ma borrá lett a víz a menyegzőn, ma a Jordánban Krisztus felvette János keresztségét, hogy üdvözítsen minket, alleluja”). Vízkereszt utáni vasárnapon Jézus megkeresztelkedésének ünneplésével fejeződik be a karácsonyi idő. A borcsoda köznapi evangéliumba került át.

86

LITURGIKA Error! Style not defined. A keleti egyház már a IV. század elejétől ünnepelte e napon Jézus megjelenését, epifániáját. A kifejezés a császári udvarból származott és azt jelölte, amikor az uralkodó ünnepélyesen bevonult egy városba, megmutatva pompáját és hatalmát. Ezen a napon emlékeztek meg Jézus Krisztus születéséről és a Jordánban való alámerítkezéséről. A nyugati egyház csak a IV. század vége felé vette át ezt az ünnepet, amikor a Megtestesülést már karácsonykor, december 25-én tartották. Ezért ez a nap maradt a megjelenésé, a Jordánbeli alámerítkezéhez társult aztán a három királyok érkezésének eseménye, majd pedig a kánai menyegzőn történt borcsoda. Az evangélium nyugaton véglegesen a napkeleti bölcsek érkezésének története maradt, azonban a zsolozsma laudesében és vesperásában az evangéliumi kantikum antifónái megőrizték e hármas megjelenés emlékét. Amint látjuk, az ünnep tartalma túl mutat a három király alakjának megjelenésén a betlehemekben. Egyrészt megnyilvánult előttük Isten a csillag feltűnésében, másrészt a betlehemi kisdedben felismerték a megnyilvánuló Istenfiát, istenként hódoltak előtte a nemzetek képviselői. A Jordánnál történő alámerítkezésnél Jézus felett megnyílt az ég, és az Atya fiaként mutatja be Jézust, aki a keveseknek megnyilvánuló istensége birtokában kezdi meg három éves tevékeny időszakát. János evangéliumában Jézus fellépése, istenségének megnyilvánulása nem a betlehemi barlanghoz, nem is Keresztelő Szent János alámerítéséhez kötődik. Nála Jézus először a kánai menyegzőn, anyja figyelmeztetésére a megszorult háziakon segít, amikor a vizet borrá változtatja. Istenségének első megnyilvánulása szimbolikus, azt sugallja, hogy azért jött, azért működik közöttünk, hogy ünnepelni, boldogulni tudjunk. A liturgia folytatója az epifániának. A maga eszközeivel áll oda a közénk érkező Isten mellé. A liturgiában a királyát fogadó nép nem tart drágának aranyat, tömjént, drapériákat, éneket, időt, munkát, hogy a megnyilatkozó Isten elé tegye felajánlási adományként, hódolata jeléül. Isten olyan alázatos, hogy e nélkül is közénk tud jönni, de ha nem ismerjük fel és nem hódolunk előtte minden erőnkkel, akkor mi leszünk szegényebben a Királlyal.144

Gyertyaszentelő Boldogasszony – Urunk bemutatása – február 2. Története: A Karácsony utáni negyvenedik napon Kelet és Nyugat egyaránt megtartja Jézusnak a jeruzsálemi Templomban való bemutatásának ünnepét. A görög liturgia a találkozás ünnepének nevezi (hüpapante), mert ekkor találkozott Krisztus az emberiséggel Simeon és Anna prófétaasszony személyében. Az agg Simeon énekét imádkozza az Egyház minden este a Completoriumban (Befejező imaóra). „Bocsásd el most Uram szolgádat...” A nyugati liturgiában Szűz Mária tisztulása (purificatio), illetve a fény ünnepe lett (candeleria). Mivel ekkor történik a gyertyák megáldása, ezért Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének is nevezik. Az ókori Rómában ezen a napon fáklyás engesztelő körmenet volt (Amburbale), amelyben a pogány rómaiak körbejárták a város bálványszobrait. Ennek megkeresztelése rendelt el gyertyás körmenet ezen a napon I. Sergius pápa (687-701). Liturgiája: A szentmise a gyertyák megszentelésével kezdődik (a szentélyen kívül, a bejáratnál vagy mellékoltárnál, oldalkápolnában), majd a gyertyás körmenet következik. Karácsonykor ünnepeltük Krisztust, mint születő fényt, Vízkeresztkor ez a Fény megjelent, most pedig mi megyünk égő lámpással a Vőlegény elé. A körmenet jelenti még a Templomba először érkező Jézust is. A körmenet után a szentmise a Gloria éneklésével folytatódik, a bűnbánati rész elmarad.

144

FÜZES Ádám, „Három csodát ünneplünk…”, Új Ember, 60 (2004) 1 (2891) 2.



87

Az évközi idő Az üdvösség történetének ünneplésén kívül még van harminchárom, esetleg harmincnégy hét a liturgikus év folyamán, amelyet évközi időnek nevezünk. Az évközi idő két részből áll: az első időszak összeköti a karácsonyi és húsvéti időt (Urunk megkeresztelkedését követő hétfőtől húshagyó keddig), a második időszak a húsvéti idő befejezése után (Pünkösdvasárnap utáni hétfő) a liturgikus év végéig tart. Az Egyháznak az a szándéka, hogy hívei minél teljesebben részesüljenek az Ige, a Szentírás terített asztalánál. Ezért a vasárnapi szentírási szakaszokban hároméves váltás van, amit „A”, „B” és „C” évként jelölünk meg. Az „A” évben Máté evangéliumát, a „B” évben Márk evangéliumát (a nyári vasárnapokon az örök élet kenyeréről János evangéliumának 6. fejezete) és a „C” évben Lukács evangéliumát halljuk. János evangéliuma a nagyböjti időben kerül olvasásra, ezért az évközi időben nem szerepel. Az ószövetségi olvasmányok kiválasztása az evangélium témája szerint történik, míg a szentleckét folyamatosan olvassuk az apostoli levelekből. A hétköznapokon a páros és páratlan években az olvasmány, illetve szentlecke változik az éveknek megfelelően, az evangélium mindkét évben ugyanaz. A húsvéti és a karácsonyi időszak egy-egy üdvtörténeti eseményre irányítja a figyelmet, az évközi idő Urunk messiási küldetésére és tetteire fordítja a figyelmet.

Ünnepek az esztendő folyamán Az üdvösség történetének eseményeit folyamatosan szent megemlékezéssel ünnepli az Egyház (temporale). Azonban ezen kívül van egy másik ünneplési rend is, amely a naptári napokhoz igazodik (sanctorale). Ezeken a napokon lehetnek az Úr ünnepei, a Boldogságos Szűz és a szentek ünnepei.

Az Úr ünnepei Szentháromság vasárnapja A húsvéti idő befejezése, vagyis Pünkösd utáni első vasárnap. A VI-VII. században az arianizmus elleni prédikációkban előkerül a Szentháromság témája. A VIII. századból ismerünk Szentháromság-prefációt. 800 körülről tudunk votívmiséjéről. 1000 körül a bencések pünkösd utáni vasárnap tartják ünnepét. II. Sándor pápa (1061-1073) fölöslegesnek tartotta ezt az eszmei ünnepet, mindazonáltal nagyon elterjedt. XXII. János pápa tette kötelező ünnepnappá az avignoni fogságban 1334-ben. A szentírási olvasmányok az „A” évben a Szentháromságot mint a szeretet közösségét mutatják be, amely kinyilatkoztatja irgalmát. A „B” év a szentháromsági személyek üdvözítő tetteit mutatja be az Isten népének körében, a „C” év pedig a Szentháromság titkának mélységeit tárja elénk. Ezt a gondolatot tükrözi a könyörgés és az ünnep prefációja: „Mennyei Atyánk, te elküldted a világba Fiadat, az igazság igéjét és a megszentelő Szentlelket, és ezzel kinyilatkoztattad belső életed csodálatos

88


titkát”. – „Te egyszülött Fiaddal és a Szentlélekkel együtt egy Isten és egy Úr vagy, nem személy szerint való egységben, hanem három személyben és mégis egyetlen lényegben”.

Úrnapja, Krisztus szent testének és vérének ünnepe Főünnep. Szentháromság vasárnapját követő csütörtök, de számos országban, így nálunk is, az utána való vasárnap tartják. Középkori eredetű ünnep, amely a nyugati eukarisztikus tisztelet gyümölcse. 1209-től Lüttichi Szent Julianna látomásai adtak indítást, majd Úrnapját IV. Orbán pápa tette kötelezővé az egész Egyház számára 1264-ben. A XIX. században bevezetett, július 1-jei Jézus szent vére ünnepét a II. Vatikáni Zsinat utáni naptárreform ide kapcsolta, így lett a jelenlegi név: Krisztus szent testének és vérének ünnepe. Az ünnep szövegeit Aquinói Szent Tamás írta. Költeményei közül ismertek a Lauda Sion (az ünnep sequentiája ÉE 577) és az Adoro te devote himnusz (ÉE 157). A szentírási szakaszok az élet kenyeréről („A” év), a szövetség áldozatáról („B” év) és az emberi élet nélkülözhetetlen táplálékáról („C” év) szólnak. A XIII. századtól szokás ezen a napon a szentmise ünneplését körmenettel is kiegészíteni. A szentmise a szokott rendben történik. Szekvenciát lehet énekelni (Lauda Sion). Ez alkalommal két nagy ostyát konszekrál a pap. Az egyiket magához veszi áldozáskor, a másikat az áldoztatás után a szentségtartóba helyezi. Az áldozás utáni könyörgés után a pap fehér palástot ölt. Ezután tömjénezés következik, majd vélumot terítenek a pap vállára és a nép felé fordulva énekli: Üdvözlégy Oltáriszentség… A körmenet rendje: a helyi szokás szerint foglalja el a helyét az énekkar és a kántor. Gondosan összeállított énekrenddel kell irányítani a résztvevők énekét. A körmenet a virágszőnyeggel feldíszített úton megy az első oltárhoz. Megérkezvén a ministránsok kétoldalt sorfalat alkotnak. A pap leteszi az Oltáriszentséget. Ezután tömjénezés következik. Az evangélium eléneklése után ének, könyörgés, majd ismét tömjénezés. Az áldás után a ministránsok sorfala összezárul, és a körmenet megy tovább a következő oltárhoz. Négy oltárt állítanak. A körment után a templomba visszatérve eléneklik Te Deum-ot (Téged Isten dicsérünk).

Jézus Szentséges Szívének ünnepe Főünnep az Úrnapját követő hét péntekjén. Szent János evangélista hívja fel a figyelmet (19,33-34) Krisztusnak lándzsával átdöfött oldalára, amely nemcsak Jézus halálát és feltámadását tanúsítja, hanem istenemberi szeretetéről beszél. Tiszteletét a jezsuiták a XVI. században terjesztették. Az újkori tisztelet elindítója Alacoque Szent Margit vizitációs nővér (†1690) magán-kinyilatkoztatása a XVII. században. XIII. Kelemen pápa ismerte el 1765-ben az ünnepet, IX. Pius vezette be 1856-ban a világegyházban. Ez az ünnep megszüntette századunkban a közömbösséget, és nagy lendületet adott az elmélyült lelki életnek. Ezért századunk pápái gyakran buzdították e tiszteletre az Isten népét. Manapság is elterjedt az elsőpénteki szentáldozás, amely a lelki előrehaladás egyik biztosítéka. Ezen az ünnepen valamennyi szentírási olvasmány az Isten szeretetéről beszél. A szentmise prefációja is ezt emeli ki: „Ő csodálatos szeretetből életét áldozta, s a keresztfán magasba emelve odaadta önmagát értünk; majd vér és víz ömlött sebhelyéből, mely átszúrt oldalán nyílott, hogy onnét jöjjenek létre a szentségek,



89

melyekkel Egyházát élteti, és mindenki vonzódjék az Üdvözítő feltárt Szívéhez, mindig örömmel merítve az élet vizéből, melyet az üdvösség forrása bőséggel áraszt.”

Krisztus Király ünnepe Az főünnepet XI. Pius pápa rendelte el 1925-ben a Niceai Zsinat 1600 éves évfordulója alkalmából. Ezen a zsinaton emelte ki az Egyház Jézus istensége mellett az ő valóságos emberségét is. Így megilleti a teremtett világ hódolata és az emberiség feletti uralom. A szentírási olvasmányok Jézusról, a nép pásztoráról („A” év), az Ő országáról („B” év) és a béke királyáról („C” év) szólnak. A prefáció összefoglalva mondja el az ünnep tanítását: „Te egyszülött Fiadat, a mi Urunkat, Jézus Krisztust az öröm olajával örök főpappá és a mindenség királyává tetted, hogy a kereszt oltárán tökéletes engesztelő áldozatul felajánlja önmagát, és véghezvigye az emberek megváltásának szent művét. […] az ő országa igazság és élet, kegyelem és szentség, igazságosság, szeretet és béke”.

Könyörgő napok és évnegyedes idők Búzaszentelő (ápr. 25.) a pogány Robigalia ünnepe volt Rómában. A jó termésért Keresztjáró napok: Gallia, V. század, köremenetek Mennybemenetel előtt három napig. Kántorböjtök: quattuor tempora, évnegyedes böjtök, hálaadó imádságok évszakonként a föld terméséért.

A B o l d o g s á g o s S zű z ü n n e p e i Az Egyház megkülönböztetett szeretettel tiszteli a Szűz Máriát, akit elszakíthatatlan kötelék fűz Fiához, Jézushoz. Mivel teljességre nem törekedhetünk, ezért csak a főünnepeket említjük:

Szűz Mária, Isten anyja (jan. 1.) Főünnep. XI. Pius pápa 1931-ben az Efezusi Zsinat 1500 éves évfordulója alkalmából vezette be újra Mária istenanyaságának régi ünnepét és október 11-re helyezte. Az új naptár szerint január 1-én kérjük közbenjárását, mert tőle kaptuk Jézust, az élet szerzőjét.

Urunk születésének hírüladása, Gyümölcsoltó Boldogasszony (márc. 25.) Keleti eredetű ünnep, Jézus születése előtt kilenc hónappal. Latin neve Conceptio v. Annuntiatio Domini. Időpontja nyugaton több helyen a nagyböjt miatt áthelyezésre került, végül a VI. századtól megállapodott e napon. Keleten a Szent Háromnappal együtt is ünneplik, nyugaton azonban egybeesés esetén innét, illetve Húsvét nyolcadáról Fehérvasárnap utáni hétfőre helyezik.

90


Szűz Mária mennybevétele, Nagyboldogasszony (aug. 15) Főünnep. Már az V. században Jeruzsálemben e napon: az Istenszülő napja. Neve lehet natale, dormitio. A gall liturgia VI-VII. században jan. 18-án ünnepelte, Rómában már a VII. századtól e napon tartották. XII. Pius pápa 1950. november 1-én nyilvánította ki hittételként az Egyház meggyőződését, hogy a Boldogságos Szűznek semmi köze sem volt a testi halálhoz, vagyis testével és lelkével együtt felvitetett a mennyei dicsőségbe. Az egyházi hagyományban Mária elszenderüléséről, mennyei születésnapjáról és mennybevételéről olvashatunk.

Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Magyarország főpatrónája (okt. 8) Főünnep. Szent István király halála előtt országát Szűz Mária oltalmába helyezte. A millennium alkalmából, 1896-ban XIII. Leó pápa október második vasárnapjára, Szent X. Pius pápa október 8-ra helyezte ezt az ünnepet. Ez a nap a római Szent Péter bazilikában lévő Magyarok Nagyasszonya kápolnának felszentelési évfordulója (1980). A Boldogságos Szűz közbenjárására nyert számtalan jótéteményért hálálkodunk a szentmise könyörgésében, első szent királyunk rendeléséből tekintjük őt Nagyasszonyunknak és Pátrónánknak. Az áldozás utáni könyörgésben közbenjárására kérjük, hogy a veszélyektől megszabaduljunk és egyetértők legyünk.

A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása (dec. 8) Főünnep. Az ünnep első nyomai a VIII. században már megtalálhatók keleten, a IX. században került át nyugatra. IV. Sixtus pápa 1477-ben felvette a római egyház ünnepei közé. Szent V. Pius kiterjesztette az egész egyházra a XVI. században. IX. Pius pápa 1854-ben kihirdette a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját, és ez kiemelte az ünnep jelentőségét. A szentmise prefációja tartalmazza az ünnep mondanivalóját és a dogma tartalmát: „Te megőrizted a Boldogságos Szűz Máriát az áteredő bűn minden szennyétől, és kegyelmed teljességével méltóvá tetted arra, hogy ő legyen Fiadnak édesanyja”.

A szentek ünneplése A megkereszteltek egész közössége Isten népe, „szent nemzet” (1Pét 2,9). A szentek tisztelete a vértanúk tiszteletével kezdődött, akik életük feláldozásával, a legtökéletesebb tanúságtétellel nyerték el a mennyei dicsőséget. Később a legkiválóbb püspököket, majd a különböző korok nagyjait tisztelték szentként az Egyház elismerése folytán. A személyek jelentősége szerint egyeseket az egész egyetemes egyház ünnepel (pl. Szent Péter és Pál apostolok), másokat csak az egyes egyházmegyék, vagy országok (pl. Szent Imre herceg) vagy szerzetesrendek (pl. Savio Szent Domonkos). Azért ajánlja az Egyház tiszteletüket és ünneplésüket, mert életükben Urunk csodálatra méltó vonásai nyilvánultak meg, amelyek miatt követendő példaképeink.



91

Z S O L O Z S M A : A Z I M A Ó R Á K L I T U R G I Á J A 145 Az Ószövetségben naponként az üdvösség történetének két eseményét ünnepelték: este az egyiptomi kivonulást, reggel pedig a Sinai szövetségkötést. Erre emlékeztetett a jeruzsálemi templomban a reggeli és az esti áldozat (Kiv 29,38-43; Szám 28,1-8). A fogság idején az áldozatbemutatás megszűnt, de az előirt időkben elvégezték az imádságokat, amelyek a zsinagógai istentiszteletben is megmaradtak. Ezt a gyakorlatot az ősegyház is átvette (Lk 24,53; Zsid 13,15). Fogalma a latin „officium” = szolgálat, jelenleg „Liturgia Horarum” = az imaórák liturgiája kifejezésből ered. A keresztény közösség rendszeres, az eukarisztikus áldozaton kívüli összejövetele a nap bizonyos óráiban, még éjszaka is, hogy teljesítse az Úr felszólítását a szüntelen és kitartó imára (Lk 18,1; 21,36).

Az imádság parancsa Jézus megparancsolta, hogy amit ő cselekedett, azt mi is tegyük meg. Gyakran mondotta ugyanis: “imádkozzatok”, “kérjetek”, “zörgessetek”146 “a nevemben”. Az imádság mintáját is közölte: ezt az Úr imájának nevezzük; figyelmeztetett, hogy szükséges az imádság, és hogy az legyen alázatos, éber, állhatatos, az Atya jóságában bízó, szándékában tiszta, és tartsa szem előtt Isten szentségét. Az apostolok pedig, akik leveleikben sűrűn hoznak főleg dicsőítő és hálaadó imaszövegeket, maguk is felhívják figyelmünket az imádságra: a Szentlélekben, Krisztus által az Atyának felajánlott, állhatatos és folytonos imára, annak megszentelő erejére is; buzdítanak a dicséret, a hálaadás, a kérés és a mindenkit belefoglaló közbenjárás imájára.

Az Egyház folytatja Krisztus imáját Minthogy az ember egészen Isten műve, a Teremtő uralmát köteles elismerni és megvallani. Ezt a vallásos emberek minden időben meg is tették azzal, hogy imádkoztak. Az Istenhez intézett imának viszont kapcsolódnia kell Krisztushoz, aki minden ember Ura, az egyetlen Közvetítő147: csak általa nyílik út számunkra az Istenhez148. 145

A Zsolozsma fejezet változatlanul átvéve Verbényi István „Élet Krisztussal az Egyház közösségében” c. levelező tagozati liturgika jegyzetéből. A szerző szíves engedélyét ez úton is köszönöm. 146 Mt 5,44; 7,7; 26,41; Mk 13,33. 147 1Tim 2,5; Zsid 8,6; 9,15; 12,24. 148 Róm 5,2; Ef 2,18; 3,12.

92


Krisztus ugyanis olyan szorosan kapcsolja magához az egyetemes emberi közösséget149, hogy összefüggés jön létre az ő imája és az egész emberiség imádsága között. Az ember vallásos törekvése ugyanis Krisztusban, csakis őbenne kapja meg üdvösséget termő értékét és éri el célját. Krisztusnak sajátos és igen szoros a kapcsolata azokkal az emberekkel, akiket – az újjászületés szentsége révén – mint tagokat beépít testébe, amely az Egyház. Így szétáramlik a Főből az egész Testbe mind az a gazdagság, ami a Fiúé: a Szentlélek egyesítő ereje, az igazság, az élet és a részesedés isteni fiúságában, amely köztünk lakozása idején egész imaéletéből sugárzott. Krisztus papságában is részesedik az Egyház egész teste úgy, hogy a megkeresztelteket az 150 újjászületés és a Szentlélek kenete lelki házzá és szent papsággá szenteli fel , képességet nyernek az Újszövetség istentiszteletére, amely nem a mi erőinkből merít, hanem Krisztus érdeméből és ajándékozásából.

“Nem adhatna Isten nagyobb ajándékot az embereknek, mint azt, hogy Igéjét, aki által teremtett mindent, fejükké teszi, őket viszont, mint tagokat illeszti a Főhöz, hogy ő legyen az Isten Fia és az ember fia, egyazon Isten az Atyával, egyként ember az emberekkel. Ezért, amikor könyörögve szólunk Istenhez, ne vonatkoztassunk el a Fiútól, és amikor imádkozik a Fiú Teste, ne válassza külön magától a Főt, és ő legyen a mi Urunk, Jézus Krisztus, az Isten Fia, Testének egyetlen üdvözítője, aki egyszerre imádkozik értünk, imádkozik bennünk, mint Fejünk, imádást kap tőlünk, mint Istenünk. Ismerjük fel tehát a magunk szavait őbenne és az ő szavait mibennünk.”151 A keresztény ima méltósága tehát abban áll, hogy részesedik magának az Egyszülöttnek Atyja iránt érzett szeretetében és abban az imádságban, amelyet ő földi életében foglalt szavakba, és amely most megszakítás nélkül állandósul az egyetemes Egyházban és annak minden tagjában, az egész emberiség nevében és üdvösségére. 152

Az imádkozó Egyház egységét a Szentlélek hozza létre, minthogy ő ugyanaz Krisztusban , az Egyház egészében és minden egyes megkeresztelt emberben. Maga a “Szentlélek segít gyöngeségünkön” és “ő maga könyörög helyettünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal” (Róm 8, 26): ő árasztja belénk, mint a Fiú Lelke a “fogadott fiúság Lelkét, általa szólítjuk: Abba, Atya!” (Róm 8, 15; vö. Gal 4, 6; 1 Kor 12, 3; Ef 5, 18; Júd 20.) Nincs tehát keresztény ima a Szentlélek tevékenysége nélkül; ő egyesíti az egész Egyházat és a Fiú által az Atyához vezeti.

Eredete és története Isten népének hivatalos és közösségi imáját méltán tartjuk az Egyház egyik legelső feladatának. A megkereszteltek már kezdettől fogva “kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban”

149

Vö. SC 83. Lumen gentium 10. 151 SZT. ÁGOSTON, Enarrat. In psal. 85, 1: CCL 39, 1176. 152 Vö. Lk 10,21, Jézus „kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szentlélekben, ezekkel a szavakkal:; »Dicsőítelek, Atyám…«. 150



93

(ApCsel 2, 42). Az Apostolok Cselekedeteinek könyve nem egyszer tanúsítja, hogy a keresztény közösség egy szívvel-lélekkel imádkozott153. Az ősegyház iratai szintén arról tanúskodnak, hogy meghatározott időpontokban a hívek egyénileg is imádkoztak. Hippolütosz az „Apostoli hagyomány” c. művében (215 körül) részletesen beszámol a Reggeli dicséretről154 és az esti Vecsernyéről155, mint az imaórák két sarkpontjáról. Rövidesen a húsvéti vigília révén az éjszakai imaóra is megjelenik. Később különböző vidékeken szokásba jött, hogy közös imádkozásra fordítsák a nap egy-egy kiemelkedő időpontját: a nappal utolsó óráját, amikor beesteledik és lámpát gyújtanak, vagy pedig a nappal első óráját, midőn az éjszaka a hajnalcsillag felkeltével véget ér. Számos egyházatya tanúskodik ezek meglétéről, mint pl. Tertullianus (+220 körül), Alexandriai Szent Kelemen (+215 körül), Szent Ciprián (+258), stb. Az idők folyamán több más órát is közös imával szenteltek meg. E szokások kezdeteit az egyházatyák felfedezték az Apostolok Cselekedeteiben. Itt ugyanis szó esik a nap harmadik órájában együtt tartózkodó tanítványokról156. Az Apostolok feje “hat óra tájban fölment a tetőre imádkozni” (10, 9); “Péter és János a kilencórai imádság idején fölmentek a templomba” (3, 1); “Pál és Szilás éjfélkor imádkoztak és zsoltárt énekelve dicsőítették az Istent” (16, 25). Az ilyen közös imádkozások lassanként egymást követő imaórák meghatározott formáját vették fel. Az imaóráknak ez a liturgiája vagyis az olvasmányokkal kibővített szent zsolozsma főképpen istendicséret és könyörgés, az Egyház imája Krisztussal és Krisztushoz.

A szerkesztések első kísérletei A IV. század folyamán az imaórák liturgiájának szinte mindenütt két formája alakult ki: azoknak a közösségeknek az imádsága, amelyek a püspökkel és az ő papságával együtt végeztek, amelyet ezért katedrálisi zsolozsmának nevezünk; a szerzetesházakban végzettet pedig monasztikus zsolozsmának hívjuk. A katedrálisokban végzett zsolozsmának reggel é este volt a két fő imaórája, amelyet laudesnek és vesperaenek neveztek, ezen túlmenően gyakorlat volt még a virrasztás is. Itt fontos szerepet kaptak a különböző szimbolikus elemek, mint pl. a fény, a tömjénezés, a körmenet, az énekek, és a különböző 153

Vö. ApCsel 1,14; 4,24; 12,5.12; vö. Ef 5,19-21. „Az összes hívek, férfiak és nők, reggel, mihelyt fölkeltek álmukból, mielőtt még bármibe belefognának, mossák meg kezüket és imádkozzanak Istenhez, azután menjenek munkájukra” 41. Ugyanitt beszél a harmadik, a hatodik és a kilencedik órában végzendő imáról, valamint az éjszakai imádságról is. 155 „Ha a püspök jelen van és beköszönt az este, a diakónus hozza be a lámpát. Az összes jelenlévők közt állva adjon hálát” 25. 156 Vö. ApCsel 2,1-15. 154

94


szolgálatot végzők, mint a püspök, diakónus, felolvasó, zsoltározó, kántor. Csak válogatott zsoltárokat használtak. A monasztikus zsolozsma a napközi imaórákat és a vigíliát is használta. Ideálja pedig a teljes zsoltároskönyv elimádkozása. A két forma nem volt egymás ellenére, hanem nagyon jól kiegészítette egymást mind a mai napig. Az V-VI. századra egyre inkább kialakul a pontos zsoltáros rend és az imaórák szerkezete. A reggeli és esti dicséretek felépítése ugyanaz: 1. A 140. zsoltár este, a 62. zsoltár reggel; 2. Ima a katekumenekért; 3. A katekumenek elbocsátása; 4. A diakónus felhívása az imádságra; 5. A püspök könyörgése; 6. A diakónus intelme kézfeltétellel; 7. A püspök áldó könyörgése az elbocsátás előtt; 8. A diakónus által mondott elbocsátással befejeződik az ünneplés. Az egyre bővülő imaórák (Prima: a napkezdés, Completorium: a nap befejezésének imaórája) mind gazdagabbak lesznek. A reggeli imádság egyre inkább a Teremtőre irányítja a figyelmet, míg este egy fény rítussal kezdődik az imádság, jelezve, hogy Krisztus legyőzte a bűnt. Új elemek a himnuszok, amelyek, amelyek az egyes órák üdvösségtörténeti mondanivalóját és a megváltástani szimbolikáját megfogalmazták és tovább adták a századoknak. A napközi imaórákban ma is Szent Ambrus (+397) himnuszait imádkozzuk. Új elemként került be a Szentírás folyamatos olvasása is, valamint az egyetemes könyörgések imádkozása. A zsolozsma kialakításában nagy szerepe van Cassianusnak (360-435) és Baszileiosznak) Nagy Szent Vazul 330-379).

Az Imaórák liturgiája a római rítusban A VI. században fokozatosan kötelezővé válik a zsolozsma végzése a rendekben, a felszentelt személyeknek. A latin nyelv miatt a hívek egyre inkább kiszorulnak a fő imaórák végzéséből is. Az ezredév után keletkezett a Breviarium (=rövid összefoglalás). Először csak egy jegyzék volt, majd később egyetlen könyvet jelentett. Az egyes könyvek: a zsoltárkönyvek (psalterium), a himnuszok könyve (hymnarium), a karversek (antiphonale), az olvasmányok könyve (lectionarium), martyrologium, homiliarium. Ezeket a XII. századtól egyetlen könyvbe gyűjtötték össze.

A Tridenti Zsinat foglalkozott a liturgia reformjával, idő hiányéban annak megvalósítását a pápára bízta. Így Szent V. Pius pápa 1568-ban tette közzé a Breviarium Romanumot, amelyet néhány változással és bővítéssel használt az Egyház négyszáz éven át. A latin nyelvű zsolozsmát a felszentelt személyek és szerzetesek, illetve néhány kis zsolozsmát (Szűz Mária, Jézus Szíve) világiak



95

végezték. A következő századokban is vezettek be módosításokat, de jelentős változás Szent X. Pius pápa életében történt egy új Breviarium kiadásával. Ekkor főleg a zsoltárok elosztásában, és az üdvösség éve került előtérbe a szentek ünnepeivel szemben. XII. Pius pápa új zsoltárfordítás bevezetésével újított, majd B. XXIII. János pápa kiadott egy liturgikus kódexet, amely ebben a formában már nem került bevezetésre. Ekkor a Breviarium négy kötetből állt az évszakoknak megfelelően. 1970. november 1-én Canticum laudis kezdetű rendelkezésével adta ki VI. Pál pápa az Imaórák Liturgiáját (Liturgia Horarum). Több éves, szakemberek gondos munkájával készült el. Az imaórák száma kevesebb lett, az anyagának kiválasztásában fontos szerepet játszott a lelkipásztori igény. A Zsinat szellemében lehetőség nyílt a népnyelvű használatra is. Négy kötetre oszlik: 1. Adventi és karácsonyi idő; 2. Nagyböjti és húsvéti idő; 3-4: Évközi idő.

Az Imaórák liturgiájának kiadásai A világegyház gyakorlata szerint a Zsinat előtt a szerzetesi közösségekben, káptalanokban, szemináriumokban énekelték, imádkozták, a zsolozsmát, vagy annak egyes részeit. A Liturgia Horarum iuxta ritum romanum (4 vol. 11971, 21987; 5. vol. Supplementum in preparatione) megjelenéséig az V. Pius féle Breviarium Romanumot, vagy más, szerzeteseknél használt formát, illetve annak énekelt formáját. Ennek bevezetésével hozzá lehetett jutni az új, latin nyelvű kiadáshoz. Ismerve a nyelvi problémákat, nem volt tömeges a használat, sőt félő volt, hogy a zsolozsmára kötelezettek súlyos lelki kárt szenvednek. Némi segítés volt, hogy a Magyar Kurír kiadta Az Általános rendelkezések a szent zsolozsmáról (Magyar Kurír, 66–67 [1976– 77] 1976. okt. 16–1977. jan. 29.) évekkel később megjelent. Közben készült magyar fordítás is, elég lassan és sok problémával.

A Liturgia Horarum fordításánál három területre kellett figyelni: a zsoltárok, a himnuszok és a második olvasmányok fordításaira. Mindegyik csoportra kijelölték a fordítói csoportokat, de számos nehézség miatt lassan haladt a munka. Látva a fiatal papság problémáit, a Püspöki Kar elhatározta, hogy kiadja az „Ideiglenes Zsolozsmáskönyv a Liturgia Horarum alapján” c. kiadványt (1976. szept. 26-28). Tartalmazta a 4 hétre elosztott zsoltárkönyvet, könyörgéseket, a legfontosabb Commune anyagokat. Közölte a napi szentírási helyeket, és felsorolta azokat a kiadványokat, amelyekből a második olvasmányok anyagát lehetett venni. Komoly előrelépés volt az ügyben a magyar naptár végleges jóváhagyása, amely a Liturgia Horarumot is érintette (1983. ápr. 8), és bevezette 1984. január 1-vel, közel 15 év késéssel. Tíz évvel később hasonló kiadvány volt a Zsolozsmáskönyv hívek számára, Fordította: Farkasfalvy Dénes Ocist, a Liturgia Horarum alapján, nem hivatalos fordítás; OMC Bécs, 1986; Bár a Misekönyvvel együtt az Imaórák liturgiája is jóváhagyást nyerhetett volna, különböző féltékenységek, keresztbe dolgozások megakadályozták ennek

96


jóváhagyását. Így – húsz évvel később – 1991. május 10-én nyert jóváhagyást a Szent Zsolozsma, Az Imaórák Liturgiája a római szertartás szerint (4 kötet, Budapest, 1991– 1992). E kiadás után különböző kiadványok láttak napvilágot: a) Zsolozsmáskönyv, Az Imaórák Liturgiája a római szertartás szerint az Olvasmányos imaóra kivételével, Budapest, (11992, 21998); b) Kis Zsolozsmáskönyv, Válogatás az Imaórák Liturgiája hivatalos kiadásából, OLT, Budapest, (11996, 22003). c) Különféle füzetek jelentek meg a zsolozsma egyes részeivel, különösen a Kompletórium, elősegítve a hívek lelki igényeit. d) Az énekelt zsolozsma (Szent Ágoston Liturgikus Megújulási Mozgalom kiadása) – tévesen – magyar hagyományra hivatkozva, figyelembe sem veszi VI. Pál pápa rendelkezését157. Története visszanyúlik a Központi Papnevelő Intézet vecsernyéihez, amely az Éneklő Egyházban Népzsolozsmaként jelent meg. Ugyan az Éneklő Egyház három évre kapott ideiglenes engedélyt, de utána további meghosszabbítás nem történt. Egyházi jóváhagyás nélkül jelentek meg a további füzetek, hivatkozva az Esztergomi hagyományra. A Canticum Laudis nem ismeri a népzsolozsma fogalmat. Sajnos, nemcsak önkényes szerkezettel bírnak az imaórák, hanem még az Egyház ünnepeinek rendjét és kalendáriumát sem veszi figyelembe.

Az imádság közösségi jellege Az Úr és az apostolok példáját és parancsát – hogy mindenkor és állhatatosan imádkozzunk – nem tarthatjuk tehát csupán törvénynek, szabálynak; ellenkezőleg, ezek hozzátartoznak magának az Egyháznak mint közösségnek legigazibb lényegéhez. Az Egyháznak pedig imádságával is ki kell nyilvánítania közösségi jellegét. Ezért, amikor az Apostolok Cselekedeteiben először lép színre a hívők közössége, mindjárt imádkozó gyülekezetként jelenik meg “az asszonyokkal, Máriával, Jézus Anyjával, és testvéreivel” (ApCsel 1, 14). “A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt” (ApCsel 4, 32): egységük alapja pedig az Isten szava, a testvéri közösség, az imádság és az Eukarisztia.158 159

160

Jóllehet mindig szükséges és ajánlatos a magányban, zárt ajtók mögött mondott imádság , és az Egyház tagjai ezt is Krisztus által a Szentlélekben végzik, a közösség imáját mégis különleges méltóság illeti meg, minthogy Krisztus maga mondotta: “Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18, 20).

157

19.

158

Laudis Canticum apostoli rendelkezés, 1970. nov. 1. - Magyar fordítás: Az imaórák liturgiája, I. kötet 11-

Vö. ApCsel 2,42 (görög). Vö. Mt 6,6. 160 Vö. SC 12. 159



97

Az egyes liturgikus imaórák Ahhoz, hogy az Imaórák liturgiáját jól áttekinthessük, az egyes részletek ismertetésével foglalkozunk.

Az egész zsolozsma bevezetése A zsolozsmát általában az Imádságra hívás (Invitatorium) vezeti be. Ez magában foglalja a Nyisd meg, Uram, ajkamat, hogy dicséretedet hirdesse szavam! verset és a 94. zsoltárt, amely naponta hívogatja a keresztényeket, énekeljék együtt Isten dicséretét s hallgassák meg szavát; végezetül pedig arra biztatja őket, hogy várják “az Úr nyugalmát”161. Amikor azonban megfelelőbbnek látszik, vehető a 94. zsoltár helyett a 99. vagy a 66. vagy a 23. zsoltár is. Az Imádságra hívás zsoltárát legjobb úgy mondani, ahogyan a maga helyén jelezve van: válaszos formában, azaz antifónájával, amelyet mindjárt az elején megismétlünk, majd minden egyes szakasz után újra elmondunk. Az Imádságra hívás helye a napi zsolozsma legelején van, tehát vagy a Reggeli dicséret vagy az Olvasmányos imaóra elé kerül aszerint, hogy melyik imaórával kezdődik a nap.

A reggeli és esti dicséret “A Reggeli dicséret és az Esti dicséret az egyetemes Egyház tiszteletreméltó hagyománya szerint a mindennapi zsolozsma két sarokköve: a legjelentősebb imaóraként kell tehát értékelni és végezni 162 őket.”

A Reggeli dicséret célja és rendeltetése a korai órák megszentelése, amint ez sok szövegrészletéből is nyilvánvaló. Napkezdő jellegét igen jól fejezi ki Nagy Szent Vazul: “A reggeli ima feladata, hogy lelkünk és gondolataink ébredését Istennek szentelje. Semmi más gondunk ne legyen, mint az, hogy felviduljunk Isten gondolatától, amint írva van: »Istenre gondolok és gyönyörűség tölt el« (Zsolt 76, 4). Ne fogjuk a testet se munkára addig, amíg a Szentírás szavát nem követtük: »Uram, tehozzád könyörgök, hangomat már kora reggel hallod, korán reggel hozzád esedezem és várok« (Zsolt 5, 4-5).”163 Ez az imaóra, amelyet a felkelő nap fényében végzünk, emlékeztet továbbá az Úr Jézus feltámadására. Ő az igazi világosság, minden ember megvilágosítója (Vö. Jn 1, 9), az “igazság Napja” (Mal 4, 2) és “felkelő Napunk a magasságból” (Lk 1, 78). Így jól érthető Szent Ciprián figyelmeztető szava: “Reggel imádkozni kell, hogy korai imával ünnepeljük az Úr 164 feltámadását.”

Az Esti dicséretet alkonyatkor mondjuk, amikor esteledik, és a nap már lemenőben van, hogy “lerójuk hálánkat mindazért, amit kaptunk és ami jót tehettünk”165. A megváltásra is emlékezünk imádságunkkal, amely “mint a tömjénfüst száll az Úr elé”; imára “kitárt kezünk” lesz “az esti áldozat”166. Ezt pedig “vonatkoztathatjuk – szent fokozással – arra az igazi alkonyati áldozatra, amelyet üdvözítő Urunk szerzett éppen egy estén, a vacsorázó apostolok körében, megalapítva 161

Vö. Zsid 3,7-4,16. SC 89a; vö. uo., 100. 163 Nagy Szent Vazul: Regulae fusius tractatae, Resp. 37,3: PG 31, 1014. 164 Szent Ciprián: De oratione dominica 35: PL 4,561. 165 Nagy Szent Vazul: i. m. PG 31, 1015. 166 Vö. Zsolt 140,2. 162

98


az Egyház számára a legszentebb misztériumokat. Vagy pedig vonatkoztathatjuk arra az idők beteljesülésekor bemutatott, tehát alkonyi áldozatra, amelyet az Atyának ajánlott fel másnap, kitárt karral, az egész világ üdvösségéért.” Hogy pedig az alkonyatba soha nem hanyatló fényre összpontosítsuk reményünket, “imádkozva kérjük, hogy újra felragyogjon ránk a napvilág, esedezünk az Úr eljöveteléért, amely meghozza az örök világosság kegyelmét.”8 Végezetül, ebben az órában a keleti Egyházak énekéhez csatlakozunk, amikor fohászkodunk “az örök mennyei Atya szent dicsőségének örömet sugárzó fényéhez, a boldog Jézus Krisztushoz; a nap lenyugvását megérve, az esthajnalcsillag fénye láttán zengjük az Atyát, a Fiút és a Szentlélek Istent . . .” Igen nagyra kell tehát értékelnünk a Reggeli és Esti dicséretet, mint a keresztény közösség imáját. Nyilvános és közös ünneplésüket szorgalmazni kell főleg azoknál, akik közös életet élnek. Sőt, ajánlatos ezek imádkozása még a világi híveknek is.

Az olvasmányos imaóra Az Olvasmányos imaórának az a célja, hogy Isten népe gazdagabb elmélkedési anyagot kapjanak a Szentírásból és megismerkedjenek a lelki írók legértékesebb írásaival. Imádságnak kell azonban csatlakoznia “a Szentírás olvasásához: így lesz belőle beszélgetés Isten és ember között, »hiszen amikor imádkozunk, Istenhez beszélünk, amikor pedig az isteni kinyilatkoztatásokat olvassuk, Istent hallgatjuk«.”10 Ezért a zsolozsma olvasmányos része még zsoltárokból, himnuszból, könyörgésből és más imaformulákból is áll, hogy igazán imádságos jellegű legyen.

A vigíliák A húsvéti virrasztást (vigíliát) az egész Egyház ünnepli, a liturgikus könyvek előírásai szerint. Szent Ágoston mondja: “Olyan fönséges ennek az éjszakának a vigíliája, hogy egymaga lefoglalja magának mintegy tulajdonul a többiekével közös nevet;”167 “azt az éjszakát virrasztjuk végig, amelyen az Úr feltámadt és megkezdte számunkra az életet tulajdon testében, . . . amelyben nincs semmiféle halál, sem álom . . .; ezért megadja az, akinek feltámadására kissé hosszabb virrasztásban együtt zengünk éneket, hogy vele együtt uralkodjunk a vég nélküli életben.”168

Szokás volt bizonyos egyházakban egyes főünnepeket vigíliával kezdeni, akárcsak a Húsvétot. Kiemelkedik közülük az Úr születése, valamint Pünkösd napja. Ajánlatos ezt a hagyományt megtartani és ápolni, mégpedig az egyes egyházak sajátos szokásainak megfelelően. Ahol pedig más ünnepi alkalmat, esetleg zarándoklatokat, éjszakai virrasztással akarnak gazdagabbá tenni, ott tartsák meg az igeliturgiákra vonatkozóan kiadott általános szabályokat. A római rítus különösképpen azokra van tekintettel, akik apostoli munkában fáradoznak: ezért Olvasmányos imaórája mindig egyformán rövid. Akik azonban a hagyományokhoz híven vasárnap, főünnep és ünnep előtt hosszabb vigíliás ünneplést akarnak tartani, így járjanak el: Először végezzék el az Olvasmányos imaórát az olvasmányok végéig, amint ezt a zsolozsmáskönyvben találják. A két olvasmány után és a Téged, Isten, dicsérünk himnusz előtt vegyék hozzá azokat a 167 168

Sermo Guelferbytanus 5: Pls 2,550. Uo., PLS 2,552.



99

kantikumokat, amelyek erre a célra ugyanennek a könyvnek Függelékében találhatók; ezután olvassák az evangéliumi szakaszt, amelyhez homília fűzhető, a körülményeknek megfelelően. Majd énekeljék el a Téged, Isten, dicsérünk himnuszt, és mondják el a könyörgést. Az evangéliumi szakaszt főünnepen és ünnepen a szentmise olvasmányrendjéből vegyék, vasárnap viszont a húsvéti misztérium sorozatból, amelyet a zsolozsmáskönyv a Függelékben közöl.

A délelőtti, déli és délutáni, vagyis a napközi imaóra A keresztények – hogy kövessék az apostoli Egyház példáját – egyéni buzgóságból, ősrégi hagyomány alapján napközben is szoktak imádkozni, különböző időpontokban, egy kicsit még munkájukat is megszakítva. Ez a hagyomány az idők folyamán különböző formájú liturgikus ünnepléseket hozott létre. A liturgikus szokás – Keleten is, Nyugaton is – rögzítette a Délelőtti (Tertia), Déli (Sexta) és Délutáni (Nona) imaórát, főképpen azért, mert ezekhez az időpontokhoz kapcsolódott az emlékezés az Úr szenvedésének és az evangéliumhirdetés kezdeteinek néhány eseményére.

Befejező imaóra A Befejező imaóra a nap utolsó imádsága, melyet az éjszakai nyugovóra térés előtt kell elvégezni, még akár éjfél után is. Bevezető Zsoltározás

Olvasmány Válaszos ének Evangéliumi Kantikum Egyéb Zárás

Laudes Himnusz Zsoltár Kantikum (Ósz.) Zsoltár Rövid olv.

Vesperás Himnusz Zsoltár Zsoltár Kantikum (Úsz.) Rövid olv.

Rövid resp. Benedictus

Rövid resp. Magnificat

Fohászok, Miatyánk Kollekta

Fohászok, Miatyánk Kollekta

Olvasmányos Himnusz Zsoltár Zsoltár Zsoltár

Napközi Himnusz Zsoltár Zsoltár Zsoltár

Kompletórium Himnusz Zsoltár

1. Bibliai 2. Egyházi Rövid resp. (2x) -

Rövid olv.

Rövid olv.

Párvers -

Rövid resp. -

-

-

-

Kollekta

Kollekta

Kollekta

A zsolozsma imaóráinak összekapcsolása szentmisével vagy egymással Ha a körülmények javallják, sajátos alkalmakkor, nyilvános vagy közös ünneplés esetén a zsolozsmát és a szentmisét szorosabban össze lehet kapcsolni az alábbi szabályok szerint és azzal a feltétellel, hogy a szentmise és az imaóra ugyanarról legyen. Vigyázni kell, főleg vasárnap, hogy az összekapcsolás ne legyen káros lelkipásztori szempontból. Ha a Napközi imaóra, vagyis a maga idejében mondott Délelőtti, Déli és Délutáni imaóra valamelyikének nyilvános végzése közvetlenül előzi meg a misét, a szent cselekmény kezdődhet ugyancsak vagy a bevezető verssel és az imaóra himnuszával – főleg köznapon –, vagy pedig – főleg ünnepélyesebb alkalmakkor – a bevonulási körmenethez kapcsolódó Kezdőénekkel és a miséző pap köszöntő szavaival. Mindkét esetben elmarad a szentmise bevezető szertartása.

100


Az Esti dicséret a Reggeli dicsérethez hasonlóan kapcsolódik ahhoz a szentmiséhez, amely elé kerül. Főünnepek, vasárnapok és Urunk vasárnapra eső ünnepei I. Esti dicsérete azonban csak az előző napi, illetve szombati szentmise után mondható el.

Lehetséges a Napközi imaóra, tudniillik a Délelőtti, Déli, Délutáni imaóra vagy pedig az Esti dicséret a szentmise utáni végzése a liturgikus rendelkezések betartásával. Szentmise és Olvasmányos imaóra – Karácsony éjszakájának kivételével – rendszerint nem kapcsolódhat, minthogy a szentmisének magának már megvan a saját külön olvasmányrendje.

A liturgikus imaórák egyes elemei A zsoltárok Az Egyház a zsolozsmában nagyrészt azokkal a kiváló költeményekkel imádkozik, amelyeket a Szentlélek sugallatára a szent írók szerzettek az Ószövetség idején. A zsoltárokban már eredetüknél fogva olyan erő van, amellyel az ember lelkét Istenhez emelik, jámbor és szent érzelmeket ébresztenek benne, és rendkívüli módon segítik jósorsban hálát adni, balsorsban pedig vigasztalódni és lelkileg megerősödni.

A zsoltárok dicsérő költemények. Ezek szerint, jóllehet némelykor talán felolvasva adták elő azokat, mégis irodalmi műfajuk alapján megfelelő a héber elnevezésük: “Tehillim”, azaz “a dicséret énekei”, és a görög nyelvben a “pszalmoi”, ami annyit jelent, mint “énekek hárfakíséretre”. Valóban, minden zsoltárban van valami zenei jelleg, és ez meg is határozza előadási módját. Ezért még ha nem is éneklik, sőt ha valaki egyedül és csendben mondja a zsoltárt, akkor is szükséges, hogy ez a zenei jelleg legyen az irányadó; mert a zsoltár ad ugyan szöveget a hívők értelmének foglalkoztatására, de elsősorban arra való, hogy megindítsa a zsoltárt éneklők és hallgatók, és még inkább a “hárfán és citerán játszók” szívét. Aki zsoltárt imádkozik, feltárja a szívét annak az érzelemnek, amelyet sugall a zsoltár: legyen az panaszkodás, bizalom, hálaadás vagy egyéb, a zsoltárok irodalmi műfajai szerint; ezeket a műfajokat a szentírás-magyarázók joggal különböztetik meg. Ha a zsoltározó a szöveg szerinti értelmet keresi, akkor arra figyel, hogy mit mond a szöveg a hívőknek az ember élete számára. Aki az Egyház nevében zengi a zsoltárokat, ügyeljen ezeknek a teljes, főleg messiási értelmére, hiszen éppen a messiási értelem miatt vette át az Egyház a zsoltároskönyvet. A messiási értelem az újszövetségben lett teljesen világossá, sőt maga Krisztus Urunk nyilatkozott róla, amikor így szólt az apostolaihoz: “Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak” (Lk 24, 44). Főleg az ünnepnapok zsoltáranyagába kerültek be bizonyos krisztológiai szempont szerint kiválogatott zsoltárok. Az ezekből kiemelt antifónák mutatják be leginkább a messiási értelmezést.

Az antifónák és más elemek A latin hagyományban a zsolozsmának három eleme van, amely nagyon segít megérteni, illetve keresztény imává formálni a zsoltárokat. Ezek az elemek: A ZSOLTÁRFELIRATOK: Az Imaórák Liturgiájának Zsoltáros részében minden egyes zsoltár elé cím került, amely jelzi a zsoltár értelmét és jelentőségét a hívő élete szempontjából. Ezeket a címeket a zsolozsmáskönyv csupán a zsoltározók tájékoztatására hozza. Hogy pedig



101

az új kinyilatkoztatás fénye is segítsen imádkozni, ugyanitt egy újszövetségi vagy egyházatyáktól vett idézet, zsoltármottó is található, amely felhív, hogy krisztológiai értelmezéssel imádkozzunk. A ZSOLTÁRKÖNYÖRGÉS: A zsoltárkönyörgések célja, hogy segítsék az imádkozókat a zsoltároknak főleg keresztényi alkalmazásában. Ez a középkorban használt imádság még nem került bevezetésre. AZ ANTIFÓNA: Valamennyi zsoltárhoz hozzátartozik az antifónája. Az antifónák ugyanis segítenek megvilágítani a zsoltár irodalmi műfaját, azt személyes imává formálják át, élesebben megvilágítanak olyan jelentős gondolatot, amely esetleg elkerülné a figyelmet. A különböző körülményeknek megfelelően más-más színezetet adnak a zsoltárnak, sőt nagymértékben segítik az előképi (tipológiai) vagy az ünnepre utaló értelmezést anélkül, hogy önkényes alkalmazásokba vinnének. Végül, kellemessé és változatossá tehetik a zsoltárok imádkozását. A főünnepeknek, ünnepeknek, bizonyos liturgikus időknek, esetleg egyes szentek emléknapjainak is saját antifónái vannak. Ez a megfelelő helyen jelezve is van.

A z s o l t á r o zá s m ó d j a A zsoltározásnak más és más módja lehet aszerint, hogy mi az egyes zsoltárok irodalmi műfaja, milyen hosszúak, latinul vagy honi nyelven, és főleg hogy egyedül, többen vagy a néppel együtt imádkozzák-e. A cél az, hogy minél inkább megérezzék a zsoltározók a zsoltárok ízét és szépségét. A zsoltárok beépítésében ugyanis nem az ima mennyisége volt a döntő, hanem a törekvés a változatosságra és minden egyes költemény saját jellegének kiemelése. A zsoltárokat énekeljük vagy mondjuk, akár egyvégtében (azaz megszakítás nélkül, “in directum”), akár úgy, hogy a kórus két része, illetve a közösség két csoportja versenként vagy szakaszonként váltakozva veszi át a szót, akár pedig válaszos módon, ahogyan a hagyomány vagy a gyakorlat szentesíti. Minden zsoltár kezdetén el kell mondani a hozzá tartozó antifónát. A zsoltár végén mondjuk: Dicsőség az Atyának. Miképpen kezdetben. Ezt a szokást meg kell őrizni, mert a Dicsőség . . . olyan alkalmas záradék, amelyet a hagyomány ajánl, és amely az Ószövetség imádságát dicsőítő, krisztológiai és szentháromságos értelemmel gazdagítja. A zsoltár után pedig tanácsos az antifónát megismételni.

A zsoltárok elosztásának irányelvei A zsoltárok négy hétre vannak elosztva, a következő elvek szem előtt tartásával: csak egészen kevés zsoltár maradjon ki, a hagyomány szerint is jelesebb zsoltárok viszont gyakrabban ismétlődjenek; a Reggeli és az Esti dicséret valamint a Befejező imaóra a napszaknak megfelelő zsoltárokat kapjon169. Minthogy a Reggeli és az Esti dicséret van leginkább a néppel együtt való ünneplésre szánva, ezekben olyan zsoltárokra esett a választás, amelyek inkább alkalmasak arra, hogy a nép imádkozza őket. Főünnepeken és ünnepeken, a húsvéti Szent Háromnapon, Húsvét és Karácsony nyolcada alatt az Olvasmányos imaórában a hagyomány által ajánlott saját zsoltárok szerepelnek; alkalmasságukat többnyire megvilágítja az antifóna. Ugyanígy van ez a Napközi imaórában is az Úr némely főünnepén és Húsvét nyolcada alatt.

169

Vö. SC 91.

102


A z Ó - é s Ú j s zö v e t s é g i é n e k e k A Reggeli dicséretben az első és a második zsoltár közé ősi szokás szerint egy ószövetségi kantikum kerül. Az ősi, római hagyomány által szentesített éneksorozat és a Szent X. Piusz által bevezetett másik éneksorozat mellett az ószövetségi könyvekből vett újabb énekek egészítik ki a Zsoltáros részt, hogy így a négy hét minden köznapja saját kantikummal rendelkezzék, vasárnaponként pedig a három ifjú énekének két része váltakozzék. Az Esti dicséretben két zsoltár után újszövetségi kantikum következik az apostolok leveleiből vagy a Jelenések könyvéből. Külön kantikum jut a hét mindegyik napjára.

Az Áldott az Úr (Benedictus), a Magasztalja lelkem (Magnificat) és a Bocsásd el most (Nunc dimittis) evangéliumi kantikumoknak ugyanazt az ünnepélyességet és tiszteletet kell megadni, mint amivel magát az evangéliumot szoktuk hallgatni. Mind a zsoltározás menete, mind az olvasmányok sorrendje ahhoz a hagyományos elvhez igazodik, hogy először az Ószövetség, azután az Apostol, végül pedig az Evangélium következzék.

A Szentírási olvasmányok A Szentírás olvasása általában A Szentírás olvasása a közösség előtt ősi hagyomány alapján történik a liturgiában, nemcsak az eukarisztikus ünneplésen, de a zsolozsmában is. A szentírási olvasmányokat azért kell minden kereszténynek nagyra értékelnie, mert maga az Egyház jelölte ki őket, nem pedig kinek-kinek ízlése vagy egyéni elgondolása választja meg. Az Egyház a kijelölésben ahhoz a misztériumhoz igazodik, amelyet mint Krisztus Jegyese “az év körforgásában bontakoztat ki a megtestesüléstől és a születéstől kezdve a mennybemenetelig, majd Pünkösdtől a boldog reménységnek: az Úr eljövetelének várásáig”170. A zsolozsmában találhatók hosszabb és rövidebb olvasmányok a Szentírásból.

A szentírási olvasmányok rendje az Olvasmányos imaórában Az Olvasmányos imaóra szentírási szakaszainak rendjét meghatározzák egyfelől azok a liturgikus idők, amelyek alatt tiszteletreméltó hagyomány alapján kell bizonyos könyveket olvasni; másfelől pedig meghatározza a szentmise olvasmányrendje. A zsolozsma és a szentmise tehát úgy igazodik egymáshoz, hogy a zsolozsma szentírás-olvasása kiegészíti a szentmisében elhangzó olvasást, és együtt megadják az üdvösség egész történetének áttekintését.

A rövid olvasmány A rövid olvasmány (capitulum) az Isten szavának igazi meghirdetése, és így is kell olvasni, illetve meghallgatni. Követi a nap vagy az időszak vagy az ünnep jellegét, külön nyomatékkal emel ki valamilyen szent szöveget, segít megvilágítani egy-egy magvas mondást, amelyre a Szentírás folyamatos olvasása során talán kevésbé figyelnénk fel. Ezenkívül a változatosság is fontos szempont volt. Kiválasztásuk azzal a céllal történt, hogy magvasan, világosan fejezzenek ki valamilyen gondolatot vagy felhívást: a) a hagyománynak megfelelően nem szerepelnek az evangéliumok; 170

SC 102.



103

b) amennyire ez lehetséges volt, kiterjedt a figyelem a vasárnap, a péntek és az egyes imaórák jellegére; c) az Esti dicséret olvasmányai, minthogy újszövetségi kantikumokra következnek, csak az újszövetségi Szentírásból valók.

Az egyházatyáktól és az egyházi íróktól vett olvasmányok A római Egyház hagyománya szerint az Olvasmányos imaórában a szentírási olvasmány után az egyházatyák, illetve egyházi írók olvasása következik, saját válaszos énekkel, hacsak nem kell a napi szenttel kapcsolatos olvasmányt venni. Ebben a második olvasmányban szerepelnek a keleti és nyugati egyházatyák, egyháztanítók és egyházi írók műveiből válogatott szövegek, elsőbbséget juttatva az egyházatyáknak, minthogy ők kiemelkedő tekintélynek örvendenek az Egyházban. A második olvasmány fő feladata az elmélkedés az Isten szaváról, úgy véve ezt át, ahogyan az Egyház a maga hagyományában teszi. Mindig szükségesnek tartotta ugyanis az Egyház az Isten szavának hiteles kifejtését a hívők számára, hogy “az egyházias és katolikus érzés szabályához igazodjék a prófétai és apostoli iratok értelmezése”.171 Az egyházatyák olvasása a keresztényeket megismerteti a liturgikus idők és ünnepek értelmével is. Egyben hozzáférhetővé teszi számukra azt a felbecsülhetetlen lelki gazdagságot, amely az Egyház nagyszerű öröksége; ugyanakkor megadja lelki életükhöz az alapvetést, és bőséges segítséget nyújt a lelki fejlődéshez. Azoknak pedig, akik Isten szavát hirdetik, mindennap ösztönző példát ad az igehirdetéshez.

A szentekkel kapcsolatos olvasmány A szenttel kapcsolatos olvasmányon (lectio hagiographica) különféle szövegeket értünk. Lehet valamelyik egyházatya vagy egyházi író műve, amely az ünnepelt szentről szól vagy rá jól alkalmazható, lehet szemelvény magának a szentnek írásaiból vagy pedig életrajza.

A válaszos ének Az Olvasmányos imaórában a szentírási szakaszt válaszos ének követi. Ennek szövege vagy a hagyomány kincstárából került ki, vagy pedig új összeállítás. A válaszos ének több célt szolgál: új fénnyel világítja meg az olvasott szentírási szakaszt, belehelyezi azt az üdvösségtörténet összefüggéseibe, átvezet az Ószövetségből az Újszövetségbe, imádsággá és szemlélődéssé formálja át az olvasottakat, végül költői szépségével kellemes változatosságot is teremt. A második olvasmányt szintén követi egy alkalmas válaszos ének; ez azonban nem kapcsolódik szorosan az olvasott szöveghez; és ezért inkább a kötetlen elmélkedés elindítója lehet. Hasonló, de egyszerűbb válasz a rövid olvasmányra a rövid válaszos ének a Reggeli és az Esti dicséretben és a Befejező imaórában, valamint a Délelőtti, a Déli és a Délutáni imaórában a párverseknek, ezek nyomán Isten szava, mint valami felkiáltás, mélyebbre hatol be az olvasó vagy a hallgató lelkébe.

171

LERINI SZENT VINCE: Commoritorium 2: PL 50, 640.

104


Himnuszok és más nem szentírási énekek A legősibb hagyomány tanúsítja, hogy himnuszok mindig szerepeltek a zsolozsmában. Most is megtartották helyüket172. A himnuszokat lírai természetük már maga is kifejezetten az Isten dicséretére teszi hivatottá. Közkedveltek is, ezenfelül jól és a zsolozsma más részeivel ellentétben mindjárt világosan rámutatnak az imaóra vagy az ünnep sajátos jellegére, a lelkeket pedig bensőségesebb ünneplésre késztetik és hangolják. Hatékonyságukat gyakran fokozza irodalmi szépségük. Továbbá a zsolozsmában a himnuszok jelentik az Egyház által alkotott legjelentősebb költői anyagot. Hagyományos előírás szerint a himnusz záródicsőítéssel, doxológiával végződik. A himnuszt záró dicsőítést általában ugyanahhoz a Személyhez intézzük, mint magát a himnuszt. Az újonnan bevezetett himnuszokat hagyományos dallamokkal is el lehet látni, a nekik megfelelő szótagszám és versmérték szerint.

Ami pedig a honi nyelven történő ünneplést illeti, a püspöki karok hatáskörébe tartozik, hogy a latin himnuszoknak a saját nyelvük szelleme szerint történő átültetéséről gondoskodjanak, sőt új szerzeményeket is beiktassanak173. Ezek azonban feleljenek meg az imaóra, az időszak vagy az ünnep szellemének.

A fohászok, az Úr imádsága, a zárókönyörgés Fohászok, közbenjáró imák a Reggeli és az Esti dicséretben A zsolozsma elsősorban istendicséret. A zsidó és a keresztény hagyomány azonban hozzákapcsolja a kérő imát Isten dicsőítéséhez, sőt gyakran ebből vezeti le, valamilyen formában. Pál apostol pedig arra biztat, hogy végezzünk “imát, könyörgést, esedezést és hálaadást minden emberért, a királyokért és az összes elöljárókért, hogy békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben. Ez jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (1 Tim 2, 1-4). Ezt a figyelmeztetést sok egyházatya értelmezte úgy, hogy reggel és este könyörgéseket kell tartani174. Minthogy az imádkozás hagyományához az is hozzátartozik, hogy az ember reggel Istennek ajánlja egész napját, azért a Reggeli dicséretben fohászok is szerepelnek: általuk ajánljuk és szenteljük a napot Istennek. Egyképpen fohászoknak nevezzük az Esti dicséretben a közbenjáró imádságokat, a Reggeli dicséretben pedig azokat az imákat, amelyekkel a napot Istennek szenteljük. A változatosság érdekében, de főleg azért, hogy jobban ki tudjuk fejezni az Egyház és az emberek sokféle kérnivalóját, és tekintettel a sokféle emberi hivatásra, csoportra, személyre, életkörülményre és időszakra, minden nap más fohász-összeállítás található a Zsoltáros részben az évközi időben, a liturgikus év időszakaiban és némely jelesebb ünnepi alkalommal. A zsolozsma elsősorban az egész Egyház imádsága az egész Egyházért, sőt az egész világ üdvösségéért175. Ezért szükséges, hogy a fohászok között mindenképpen első helyre kerüljenek az egyetemes ügyek: az Egyház és annak rendjei, a világi vezetők, a szegények, a betegek, a szenvedők, az egész világra nehezedő gondok, amilyen például a béke és hasonló más nagy ügyek. 172

Vö. SC 93 Uo. 38. 174 Így pl. Aranyszájú Szent János: In epist. Ad Tim. I., Homilia 6: PG 62,530. 175 SC 83 és 89. 173



105

Szabad azonban még néhány helyi imaszándékot is megnevezni mind a Reggeli, mind az Esti dicséretben. Az Esti dicséret közbenjáró fohászai között az utolsó mindig a megholtakra vonatkozzék. Háromféle módon lehet a fohászokat végezni: a pap vagy egy segédkező mind a két részt előimádkozza, amire a közösség a nem változó formulával válaszol, vagy minden egyes fohász után szent csend következik, vagy pedig a pap, illetve a segédkező előterjeszti a fohász első részét, és az egybegyűltek annak második részével válaszolnak.

Az Úr imádsága A Reggeli és az Esti dicséretben, mint a nép bevonására kiváltképp alkalmas imaórákban, a fohászokat az Úr imádsága zárja, jelentőségének megfelelően, a tiszteletreméltó hagyomány szerint. A Miatyánk-ot mindenki együtt imádkozza; alkalom szerint vezesse be rövid felhívás.

A zárókönyörgés Az egyes imaórák végén befejezésül zárókönyörgés van, amely a nyilvános és a néppel való zsolozsmázás esetén a papra vagy diakónusra tartozik, hagyományos szabály szerint

A szent csend A liturgikus cselekményeknél ügyelni kell arra, hogy “a maga idejében szent csendet is tartsanak”176. A szent csend beiktatható akár az egyes zsoltárok és megismételt antifónájuk után, az ősi hagyomány szerint, és kiváltképpen, amikor a hallgatás után zsoltárhoz kapcsolt könyörgést is veszünk (vö. 112. sz.), akár a rövid vagy hosszabb olvasmány után, mégpedig vagy a válaszos ének előtt vagy utána; mindezt úgy, ahogyan megfelelőbbnek látszik és az okosság kívánja. A cél az, hogy a Szentlélek szava minél teljesebben visszhangozzék a szívekben, s hogy a személyes imádkozást jobban hozzákapcsoljuk Isten igéjéhez és az Egyház nyilvánosan felhangzó szavához.

A közös zsolozsmázás rendje A különféle szerepek A zsolozsmában, akárcsak a többi liturgikus cselekmény folyamán “a szent szolgálatban lévők éppúgy, mint a hívek, feladatuk végzése közben csak azt tegyék, de azt mind tegyék is meg, ami rájuk tartozik a dolog természete és a liturgikus szabályok szerint”177. A liturgiát vezető pap vagy diakónus alba vagy karing fölé stólát vehet, a pap palástot is ölthet. Nincs akadálya annak, hogy ünnepi alkalmakkor több pap is palástot vegyen, a diakónusok pedig dalmatikát. A liturgiát vezető pap vagy diakónus feladata, hogy a papi széknél a bevezető verssel megnyissa a zsolozsmát, bevezesse az Úr imáját, elmondja a zárókönyörgést, köszöntse, megáldja és elbocsássa a népet. 176 177

SC 30. SC 28.

106


A fohászokat vagy a pap vagy a segédkező imádkozza elő. Ha nincs jelen pap vagy diakónus, a zsolozsma vezetője csak egy a többiek között: nem lép be a papi térségbe (presbitérium), nem köszönti és nem áldja meg a népet. A felolvasók alkalmas helyen állva adják elő a hosszabb vagy a rövidebb olvasmányokat. Az antifónákat, a zsoltárokat és más énekeket a kántor vagy az énekesek kezdik. A zsoltározásra nézve meg kell tartani a 121-125. számok előírásait. A Reggeli és az Esti dicséretben az evangéliumi kantikum alatt meg lehet tömjénezni az oltárt, majd a papot és a népet. Valamennyi résztvevő áll: a) az Imádságra hívás és az egyes imaórák bevezető versei alatt; b) a himnuszok alatt; c) az evangéliumi kantikum alatt; d) a fohászok, az Úr imája és a zárókönyörgés alatt. Az olvasmányokat – az evangélium kivételével – mindenki ülve hallgatja. Zsoltárok, kantikumok és ezek antifónái alatt a közösség ül vagy áll, a helyi szokás szerint. Mindenki keresztet vet magára: a) az imaórák bevezető versére: Istenem, jöjj segítségemre! b) az evangéliumi kantikumok: Áldott az Úr (Benedictus), Magasztalja lelkem (Magnificat) és Bocsásd el most (Nunc dimittis) kezdetén. Mindenki kereszttel jelöli meg az ajkát az Imádságra hívás kezdetén, ezekre a szavakra: Nyisd meg, Uram, ajkamat!

Éneklés a zsolozsmában “A zsolozsma éneklése nagyon ajánlatos azoknak, akik kórusban vagy közösen végzik a szent szolgálatot, minthogy ezen ima természetének így felel meg inkább; az éneklés a nagyobb ünnepélyességnek is jele, és mutatja, hogy Isten dicséretében mennyire összeforrtak a szívek.178” Minden liturgikus cselekményre, de különösképpen a zsolozsmára vonatkozik az, amit a liturgikus énekről jelentett ki a II. vatikáni zsinat179. A zsolozsma a maga egészében és részeiben úgy készült el, hogy az is gyümölcsözően végezhesse, aki egymagában imádkozza; ámde több részlete lírai alkotás is, ezek pedig teljes hatásukat csak énekelten fejtik ki; így például a zsoltárok, a kantikumok, a himnuszok és a válaszos énekek. Nem helyes tehát csak a zsolozsma díszének tekinteni az éneket, mint ami kívülről, hozzáadásként járul az imádsághoz; az ének ugyanis az imádkozó és Istent dicsérő lélek mélységeiből tör elő, és az ének tárja fel igazán a keresztény istentisztelet közösségi jellegét. Elsősorban azt lehet ajánlani, hogy legalább vasár- és ünnepnapokon legyen ének; az ének nagyobb szerepéről pedig az ünnepélyesség magasabb fokát lehessen felismerni. Nem minden imaórának egyenlő a fontossága. Ezért megfelelő, hogy a többit megelőzve a Reggeli és az Esti dicséretet emeljük ki énekkel, mert ezek valódi sarokkövei a zsolozsmának. A latinul énekelt liturgikus cselekményekben a gregorián korálisnak, mint a római liturgia sajátos énekének kell megadni az első helyet, elismerve más dallamok egyenjogúságát180. Az Egyház azonban “a szent zene egyetlen más fajtáját sem zárja ki a liturgikus cselekményekből, csak feleljenek meg azok a liturgikus cselekmény szellemének,

178

Rítus Kongregáció Musicam Sacram instrukciója, 37: 1967. márc. 5; vö. SC 113. Vö. SC 113. 180 Vö. SC 116, 179



107

az egyes részek jellegének, és ne akadályozzák meg a nép szükséges cselekvő részvételét”181. Ha éneklik a zsolozsmát, és valamelyik antifónához nincs megadva a dallam, egy másik antifónát vegyenek a zenei gyűjteményből. Minthogy a zsolozsma honi nyelven is énekelhető, “megfelelőképpen gondoskodni kell arról, hogy az énekelt népnyelvű liturgiához új dallamok álljanak rendelkezésre”182. Nincs semmi akadálya annak, hogy egyazon zsolozsmában a különböző részeket más-más nyelven énekeljék183. A zsoltárok imádkozásának többféle módját használhatjuk. Ezekben a változatosságot nem is annyira a külső körülmények tekintetbevételével kell biztosítani, hanem az egyazon ünneplés során is előkerülő zsoltárok különböző műfaja szerint. Így esetleg jobb csak végighallgatni a bölcselkedő vagy történeti zsoltárokat, míg ellenkezőleg: szinte magukkal hozzák a közös éneklés igényét a himnuszszerű s a hálaadó zsoltárok. Az pedig mindenképpen igen fontos, hogy az ének és ünneplés ne okozzon túlterhelést, ne legyen mesterkélt, vagyis olyan, amely csak a szabályok formális végrehajtásával törődik; ellenkezőleg legyen minden természetes és igaz. Arra kell ugyanis elsősorban törekedni, hogy a lelkeket áthassa az Egyház ez ősi és sajátos imádságának szeretete és mindenki számára lelki élvezet legyen Isten dicsérete (vö. 146. zsoltár). Ha a himnuszok tartalmasak és művésziek, gazdagítják azt is, aki csak mondja a zsolozsmát; természetüknél fogva azonban éneklésre vannak szánva. Ezért ajánlatos, hogy a közösségi ünneplés alkalmával lehetőség szerint énekeljék azokat. A rövid válaszos ének a Reggeli és az Esti dicséret olvasmánya után éneklésre, mégpedig a néppel való éneklésre van szánva. A közösség vezetőjére tartozó szövegek, mint például a könyörgések, énekelhetők – méltóan és megfelelő módon -, főleg latin zsolozsmában. Az éneklés azonban egyes honi nyelveken nehézségekkel járhat, bár adódhat úgy, hogy a szöveg éppen az ének által válik mindenki számára még érthetőbbé.

A zsolozsma a gyakorlatban A négy kötetes Imaórák liturgiája teljesen elfogyott. Elő kell készíteni egy újabb kiadást, amelybe már – a hivatalosan kiadott – szentek emléknapjainak anyagát is be kell tenni. Sokan használják az egy kötetes, de az egy hetes zsolozsmát is. A zsolozsma közös végzése az Egyház szándéka. Számos templomban végeznek egy-egy imaórát, közösségi összejöveteleken és lelkigyakorlatokon, különösen a liturgikus év ádventi és nagyböjti időszakában. Ugyan a Liturgia Horarumnak még nincs kiadott énekelt anyaga, de nagyon sok helyen éneklik a himnuszokat, a zsoltárokat, és egyes antifónákat. Az Éneklő Egyház népzsolozsmáját un. hagyományos formában végzik, de pl. a Harmat Artúr Központi Kántorképző a LH szerkezete szerint végzi, többszólamú zsoltárokkal, kantikúmmal és himnusszal, amint ezt külföldön is lehet tapasztalni.

Feladatok Az Imaórák liturgiája nagyon gazdag tartalommal rendelkezik. A Zsinat, és a pápák többször is a lelki élet jelentős forrásának tekintik, de magyarázatra szükség van. Magyar nyelven szinte semmi anyaggal sem rendelkezünk. Az olasz liturgikus irodalom már rendelkezik néhány népszerűsítő

181

Rítus Kongregáció Musicam Sacram instrukciója, 9: 1967. márc. 5; vö. SC 116 Rítus Kongregáció Musicam Sacram instrukciója, 41: vö. 54-61. 1967. márc. 5; 183 Vö. uo., 58. 182

108


könyvvel, talán lesz alkalom még ilyen kiadvány elkészítésére. Az mindenképpen célszerű a híveknek rövid magyarázatot tartani.

„Mivel földi zarándokutunk minden napja, Isten szeretetének új ajándéka, az egyház mindig is érezte annak szükségességét, hogy az emberi lét napjait és óráit Isten dicsőítésének szentelje. Ezért a hajnal és a napnyugta minden nép számára a vallásosság kifejezésének tipikus pillanatait jelentik. Ezeket már a bibliai hagyomány is megszentelte, a reggeli és esti áldozat felajánlásával, a keresztények számára is a kezdetektől fogva az ima sajátos időszakát jelentik” – mondta katekézise bevezetőjében a szentatya 2003. okt. 8-án.



109

LITURGIKA VIZSGA II. FÉLÉV Lexikális („minimum”) kérdések 1. Melyek a beavató szentségek és mi a teológiai sorrendjük? 2. A keresztség négy helyszíne a templomban. 3. Mit ad a bérmálás? 4. A Szentlélek leszállásának két jele a bérmálásban. 5. A bérmálás rendje (helye, mozzanatai, a kiszolgáltatás szövege). 6. A bűnbocsánat szentségének négy mozzanata. 7. A bűnbánati liturgiák. 8. A betegek kenetének értelme és haszna. 9. Mi a szent útravaló? 10. A házasságkötés fajtái a szertartáskönyvben. 11. Ökumenikus esküvő rendje katolikus templomban. 12. Pap nélküli igeliturgia szerkezete 13. Mi az a luniszoláris naptár? 14. Temporale és sanctorale. 15. Virágvasárnapi barkaszentelés és processzió 16. Nagycsütörtök délelőtti miséje (hol, mikor, ki, mit csinál) 17. Nagycsütörtök miséjének jellegzetességei 18. Nagycsütörtök esti mise olvasmányai 19. Nagycsütörtök este liturgiája a szentáldozás után 20. Nagypéntek liturgiájának három fő része, logikájuk 21. Nagypéntek olvasmányai 22. Nagypénteki igeliturgia (kezdete, evangélium, könyörgések) 23. Húsvét helye a naptárban 24. Nagyszombat liturgiája 25. Lucernárium és igeliturgia Húsvét vigíliáján 26. Keresztség, szentmise és körmenet Húsvét vigíliáján 27. Húsvét és előképe (ószövetségi ünnep, keresztény ünnep) 28. Húsvét nyolcada (mettől meddig, nevei, zárónapja, történeti jellege). 29. Áldozócsütörtök (hivatalos neve, ideje, tartalma). 30. Pünkösd (hivatalos neve, ideje, tartalma, felkészítő időszaka, nyolcada). 31. A negyvenes szám szentírási előfordulásai (min. 5 db.). 32. Nagyböjt liturgikus tudnivalói, vasárnapjai. 33. Advent időszakai és tartalmuk, lit. jellegük. 34. Karácsony miséi, liturgiája. 35. Karácsony nyolcada, a napok pontos felsorolásával. 36. Vízkereszt (hivatalos neve, ideje, története, tartalma). 37. Gyertyaszentelő Boldogasszony (hivatalos neve, ideje, története, tartalma). 38. Szentháromság vasárnapja (hivatalos neve, ideje, története, tartalma). 39. Úrnapja (hivatalos neve, ideje, története, tartalma). 40. Jézus Szentséges Szíve (hivatalos neve, ideje, története, tartalma). 41. Krisztus Király (hivatalos neve, ideje, története, tartalma). 42. Szűz Mária ünnepei (hivatalos nevek, idők, tartalmuk, min. 4 db.). 43. A zsolozsma kialakulása. 44. VI. Pál pápa zsolozsmáskönyve (neve, kiadásának dátuma, újdonsága, magyar kiadásai). 45. A Laudes és a Vesperás bemutatása (jellege, szerkezete, elemei, végzése).

110


Kifejtendő, esszé (de nem „maximum”) kérdések 46. Ismertesse a keresztség szertartását. 47. Egy megtérő kiengesztelésének szertartása. 48. Több megtérő kiengesztelődésének szertartásai. 49. A betegek kenetének kiszolgáltatása (különféle módok) 50. A papszentelés menete, részei. 51. A házasságkötés szertartásának menete. 52. A temetés liturgiája 53. Virágvasárnap liturgiája 54. Nagycsütörtök liturgiája 55. Nagypéntek liturgiája 56. Húsvét vigíilájának liturgiája 57. A húsvéti idő ünnepei, kiemelt napjai. 58. A nagyböjt. 59. A karácsony ünneplése, kapcsolódó ünnepei. 60. Krisztusünnepek az év folyamán. 61. A zsolozsma az Egyház életében

A vizsgázó egy maga választotta esszé kérdéssel kezdhet, majd a tanár kérdez bármit.

a vizsgára való felkészüléshez II. félév Levelező Tagozat A diákság belső használatára készítette Dr. Füzes Ádám mb. ea

Recommend Documents